Zsidóbűnözés VII.
Holokamucáfolat
egy zsidótól: a németek jól bántak velük Auschwitzban, kitűnő
volt a kórházi ellátás, jókat ettek, kávéztak, sok vidéki
tért vissza
Olvasónk
írja:
Tisztelt
Kurucok!
Időnként
beleolvasgatok a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (Degob)
által a 2. világháború végén, illetve röviddel azt követően
a külföldi munkavégzésből visszatért zsidókkal felvett és ma
már az interneten is elérhető jegyzőkönyvekbe. Most viszont egy
olyan darabra bukkantam, hogy először nem is hittem a szememnek.
Maga a tömény holokamucáfolat. Arra kíváncsi leszek, hogy vajon
a balfék Athena Intézet erről is beszámol-e bugyuta
gyűlöletcsoport-térképén.
|
Jöjjön
hát a 49-es sorszámú jegyzőkönyv, amelynek szövegét eredethűen
közlöm, kizárólag egyes elírásokat és helyesírási hibákat
korrigálva. Az eredeti jegyzőkönyv másolatát is mellékelem,
a honlapon begépelve itt,
szkennelve itt érhető
el.
Jegyzőkönyv
Felvétetett a Magyarországi Zsidók Szervezete Vidéki Osztályán, Budapest, VII. Síp u. 12. szám alatti helyiségében 1945. április 9-én. Jelen vannak: a Vidéki Osztály részéről Salzer Izidor.
Megjelent nálunk kisvárdai lakos és a következőket adja elő:
A kisvárdai deportáltakkal indultunk 1944. április havában Auschwitzba. A fogászokat azokat külön lágerba tették és 2 hét múlva elindítottak bennünket kb. Auschwitztól 150-200 km távolságú Porcellán és Zahnfabrikba. 135-en voltunk, francia hadifoglyokkal, az ellátás elég jó volt, orvosi felügyelet alatt álltunk, ha valaki beteg lett, azonnal kórházba szállították, ahol a legjobb ápolásban és kosztban részesült. Február vége felé mikor felszabadítottak bennünket az oroszok, azonnal útnak indultunk, utunkban találkoztunk sok hazatérő zsidóval.
Lágerban laktunk a francia hadifoglyokkal együtt, reggelire kaptunk feketét és a kenyéradag napi 60 dkg volt, ebédre leves vagy főzelék volt, ami nagyon jól volt elkészítve, vacsorára szintén valami leves. Húst egyetlen egyszer sem ettünk. A franciák kaptak csomagot a Nemzetközi Vöröskereszttől, amiből mi is kaptunk a franciáktól. Fekhelyünk egymás fölötti fából készült ágy volt, mindegyikünk kapott egy takarót, sokat szenvedtünk azonban a hidegtől. A gyárban, ahol lengyel zsidók voltak a felügyelők jó dolgunk volt, csak a lengyel zsidó felügyelők voltak nagyon rosszak és kegyetlenek, ütöttek, vertek bennünket, ha nem készítettük el időre a munkát. A németek jól bántak velünk. Haláleset egyetlen egy sem fordult elő, a franciák között volt flekktífusz járvány, akkor bennünket elkülönítettek tőlük.
Egy délután, amikor hazajöttünk a gyárból, egy autón érkezett egy magasrangú német tiszt és felszólítottak bennünket, hogy egy óra alatt menetkészen álljunk. Aztán jöttek teherautók tisztekkel és sürgősen felpakoltak a németek és mivelünk nem törődve elmentek, 2 napig felügyelet nélkül maradtunk, nem dolgoztunk, az élelmet a németek otthagyták úgyhogy remekül voltunk ellátva. Harmadnap délután 12-14 orosz katona jött be a gyárba, mi informáltuk őket, hogy a németek már elmentek és hogy mi deportált zsidók vagyunk. A franciákat mindjárt magukkal vitték, mi ottmaradtunk, estefelé aztán bejöttek az oroszok és mi élelemmel felszerelve útnak indultunk hazafelé gyalog. Beérkeztünk egy faluba, ami kb. 20 km-re volt a gyártól, ott már nagyon jó dolgunk volt, rengeteg szép ruhát hoztunk magunkkal. Az út nagyobb részét vonaton tettük meg, közben rengeteg deportált, főleg szabolcsi és cseh zsidókkal találkoztunk és ők mondták, hogy még nagyon sokan jönnek haza. Ezek csak fiatalok voltak és főleg nők.
Azaz
egy üdítően becsületesnek tűnő zsidó vallomása gyakorlatilag
ugyanazt erősíti meg, amit a revizionisták már régóta
állítanak.
Tehát:
1.)
A táborokba alapvetően munkavégzés céljából kerültek a
deportáltak.
2.)
Az élelmezésük és az egészségügyi ellátásuk kielégítő
vagy akár egészen jó minőségű is volt, de a németek igyekeztek
a lehetőségeikhez képest egy legalábbis megfelelő színvonalat
biztosítani még a háború végén is.
3.)
A táborbeli kegyetlenkedésekből zömmel maguk a táborlakók,
elsősorban pedig a zsidók vették ki a részüket, nem kímélve
hitsorsosaikat sem.
4.)
A németek becsülték és óvták a munkaerőt, a hololegenda
állításával ellentétben a betegeket nem megölték, hanem
meggyógyították, vagy legalábbis megpróbálták.
5.)
A foglyok kaphattak csomagot (tudjuk, hogy levelet is), akár a
Nemzetközi Vöröskereszttől is, ami a szervezet táborokbeli
jelenlétére utal (ami nyilván nem kellett állandó és folyamatos
legyen).
6.)
A táborokat elhagyó németek nem öldösték halomra a hátrahagyott
foglyokat, sőt még lehetőség szerint gondoskodtak ellátásukról,
amíg a bevonuló ellenséges csapatok megérkeznek.
7.)
Senki sem irtotta ki sem a magyarországi vidéki, sem a máshonnan
származó zsidókat (ld. ez az egy szemtanú is rengeteg hazatérő
zsidóval - főleg vidékiekkel - találkozott, akik még nagyon
soknak a hazatéréséről beszéltek, és mindezt 1945 februárjában,
amikor még a "hazatérők" inváziójának csak az
előőrsei jelentek meg.
Üdvözlettel:
Skorzeny
További részletek: http://kuruc.info/r/6/110164/#ixzz2ohddcwcm
A
holokárpótlás mellé még nyugdíjat is kérnek a zsidók a
táborokban végzett munka után
A
cionisták pofátlanságnak úgy látszik, tényleg nincs határa:
annak ellenére, hogy az úgynevezett holokauszt „túlélői”
1945 óta hatalmas összegeket zsaroltak ki a németektől, még
további pénzekre tartanak igényt. A holoparaziták most azt
találták ki, hogy nyugdíjat kell fizetni a munkatáborok egykori
foglyainak a részére. Németországban egyébként 2002 óta
létezik egy törvény a koncentrációs táborokban fogva tartottak
nyugdíjazásával kapcsolatban. A holoparazitáknak azonban nem
tetszik ez a törvény, és egy újabbat akarnak.
|
A
németek nyakán élősködő egyik Zöld párti politikus, Wolfgang
Strengmann-Kuhn, a napokban közölte: a 2002-ben elfogadott
jogszabály nem megfelelő. Szerinte ugyanis a nyugdíjbiztosítók
az egykori kényszermunkások kérelmeinek több mint kilencven
százalékát elutasították. Éspedig azért, mert a német
Szociális Törvénykönyv (Sozialgesetzbuch) alapján nyugdíjat
csak négy évre visszamenőleg lehet igényelni. A zsidók érdekében
meg kell tehát változtatni a törvényt. Ami azonban korántsem
olyan egyszerű. Egyelőre azonban meglepő módon még a parlamenti
képviselők jelentős része is berzenkedik. Mint Peter Weiß, a CDU
egyik politikusa kifejtette: "Szeretnénk kiegyenlíteni a
múltbéli sérelmeket, de nem a törvénymódosítás útján. A
nyugdíjak teljes újraszámítása ugyanis technikailag
kivitelezhetetlen".
Úgy
látszik azonban, a cionista zsidók nem ismerik a „törvény
előtti egyenlőség” fogalmát. (Pedig de sokszor hivatkoznak rá!)
Természetesen a minden ország belügyeibe belepofázó Izrael
berlini nagykövete, Yakov Hadas-Hanzelman is megszólalt az ügyben:
"A követeléseink, melyek teljesítését ismét elnapolták,
mindenképpen jogosak. Az áldozatok anyagi és erkölcsi kárpótlást
érdemelnek Németországtól, méghozzá addig, ameddig még nem túl
késő. Az izraeli kormány mindent meg fog tenni ennek érdekében"
– jelentette ki a Spiegel Online-nak adott interjújában.
Állítólag
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök személyesen a német
provinciát igazgató Angela Merkel kancellárt fogja utasítani a
kérdés azonnali rendezésére. Az izraeli parlament pedig a
tel-avivi német nagykövetet, Andreas Michaelist fogja kérdőre
vonni a „tétlenkedés” miatt.
Perge
Ottó - Kitekintő nyomán
További részletek: http://kuruc.info/r/39/110101/#ixzz2oheT0haG
A
ciprusi "válság" egyik oka lehet a térségben található
hatalmas mennyiségű földgáz - a zsidók már meg is kezdték a
kitermelést
Ha
valaki nem értené, mi is a ciprusi “válság” mélyebb oka,
íme, itt a magyarázat: szombaton megkezdődött a földgáz
kitermelése a Haifától 90 kilométerre, nyugatra található
tamari lelőhelyen.
|
Négy
évvel ezelőtt fedezték fel, hogy a térségben hatalmas mennyiségű
földgáz található a tengerfenék alatt. Benjamin Netanjahu
miniszterelnök “történelmi pillanatnak” nevezte a kitermelés
megkezdését. A tamari tengeri lelőhelyen kipumpált földgáz egy
150 km hosszú csővezetéken keresztül jut el az izraeli Ashdodban
található feldolgozó üzembe.
Az
Izrael partjai közelében felfedezett földgáz biztosítja Izrael
önellátását, sőt, idővel exportra is lehetőség lesz. Yitzhak
Tshuva, a tamari kitermelést végző cégcsoport egyik részvényese
kijelentette: a kitermelt földgáz “biztosítani fogja Izrael
energiaigényét”. Becslések szerint a lelőhely az elkövetkező
20 éven keresztül látja el a zsidó államot földgázzal, és
évente 35 milliárd dollár bevételt jelent. “Ez az
energia-függetlenség napja Izrael számára” – jelentette ki
Silvan Shalom energia- és vízügyi miniszter.
A
tamari és a közelben lévő hatalmas tenger alatti földgázmező
(melyet Leviathánnak neveznek) a várakozások szerint évtizedekig
biztosítja a zsidó állam gázszükségleteit, és jelentősen
átalakítja gazdaságát. A többi lelőhelyen a kitermelés
várhatóan 2016-ban indul meg.
A
Földközi-tenger keleti medencéjében nemrég felfedezett földgáz
minden bizonnyal fokozza majd a térségben lévő államok közötti
feszültségeket. Hiszen a lelőhelyek egy része Szíria, Libanon,
Egyiptom, Ciprus, illetve a Gázai övezet felségvizein található.
“A felfedezett kincs nem a megbékélést fogja elősegíteni a
Mediterrán keleti részén, hanem az ellenségeskedések fokozását
idézi elő” – vázolta fel a várható fejleményeket ki Simon
Henderson, a washingtoni Közel-Kelet Politikai Intézet kutatója.
Izrael
abban reménykedik, hogy a partjai közelében felfedezett tengeri
gázmezők révén kevésbé lesz ráutalva más energiahordozókra,
így főleg az olajra és a szénre. Kétségtelennek tűnik azonban,
hogy Izrael térségbeli riválisai – Egyiptom, Szíria és Libanon
– is részesedhetnek a hatalmas nyereségből. Sőt, ha a zsidók
nem tennék lehetetlenné, akkor a palesztinok is megkezdhetnék
gazdaságuk talpra állítását a földgáz kitermelése révén. Az
egyik legnagyobb nyertes pedig éppen Ciprus lehetne, amely egy
valóságos “aranybánya” tetején csücsül. Ami persze a
nemzetközi pénzoligarchia figyelmét sem kerülte el. Csoda-e hát,
hogy a ciprusi gazdaság „válságba” jutott, és az „összeomlás”
felé halad?
Perge
Ottó - timesofisrael.com nyomán
További részletek: http://kuruc.info/r/6/110098/#ixzz2ohelnCHo
Miskolci
Jobbik: "A gyarmatosítók fillérekért szerzik meg a magyarság
javait"
A
Jobbik miskolci alelnöke élesen bírálta a Mazsihisz helyi
vezetőjét, amiért az közreműködött
egy debreceni család kilakoltatásában.
A politikus szerint eközben az egyházi előjáró a miskolci
rabokat luxusétellel eteti, vagyis a romboló embereket dédelgeti.
Badány
Lajos alelnök kifogásolta, hogy a kormány nem védi meg a bajba
jutott devizahiteleseket, s ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a pénzügyi
háttérhatalom által devizahitelekbe hajszolt lakosságon a
háttérhatalom képviselői nyerészkedjenek. Ennek részeként a
gyarmatosítók fillérekért szerzik meg a magyarság javait, tette
hozzá. Példaként hozta fel annak a debreceni családnak az esetét,
akiket a bank kilakoltatott, hogy aztán féláron eladja az
ingatlant a Mazsihisz miskolci vezetőjének. Mindez ráadásul a
hóesés kellős közepén történt, ami jelzi, ezekben a körökben
semmilyen irgalom nincs, ha pénzről van szó.
Badány
megkérdőjelezte, mennyiben tekinthető egy szervezet egyháznak
akkor, ha az egyik vezetője nem karitatív tevékenységéről válik
ismertté, hanem arról, hogy mások nyomorából képes hasznot
húzni. A politikus kifogásolta azt is, hogy eközben a vele azonos
vallású börtönbe zárt elítélteknek miskolci luxusétterméből
kóser ételt szállít, így vagy a sajátjai kedvesebbek neki, vagy
pedig a szolgáltatás ellenértéke, amit az adófizetők pénzén
folyósítanak részére. Ezek után érthetetlen, hogy a miskolci
önkormányzat, hogyan üzletelhetett ezzel az emberrel, fogalmazott
Badány.
A
Jobbik miskolci alelnöke kiemelte, a vallási vezetőhöz méltatlan
magatartás a hitközség és az egész zsidó közösség
megítélését érinti hátrányosan, megterhelve az egyre
agresszívabb izraeli politika által már eddig feszültté tett
viszonyt. Egy ilyen helyzet fenntartása nyilvánvalóan az ügyben
érintett népcsoport érdekei ellen való, ezért figyelemmel fogják
kísérni az ügy következményeit.
A
politikus elkeserítőnek nevezte, hogy a jövőben a híradásokban
Miskolc említése a fészekrakókon, Lyukóvölgyön, a tervezett
cigányközponton túl már a helyi zsidó hitközség
visszaéléseivel is összefonódik, ami igen rossz üzenet a város
tisztességes lakosai számára.
Előzmény: Féláron
vett lakást Debrecenben egy Mazsihisz-vezető - a volt tulajdonost
hóesésben lakoltatták ki
További részletek: http://kuruc.info/r/2/110013/#ixzz2ohf8VsX6
Féláron
vett lakást Debrecenben egy Mazsihisz-vezető - a volt tulajdonost
hóesésben lakoltatták ki
Szakadó
hóesésben lakoltattak ki ma egy középkorú hölgyet, aki lányával
és unokájával élt egy fedél alatt egy debreceni lakásban. Az
elárverezett belvárosi lakás piaci ára mintegy 25 millió forint,
az árverés nyomán azonban alig több mint 13 millió forintért
kaparintotta meg a Mazsihisz vezetőségi tagja, a miskolci hitközség
elnöke. A szerencsétlenül járt hölgy egy garázsba menekítette
ki a család személyes holmiját, miközben nyolc rendőr vigyázott
a végrehajtók és az új tulajdonosok testi épségére. A
vérlázító eseményen a Jobbik önkormányzati képviselői is
részt vettek, és sajtótájékoztatót is tartottak.
Az új tulajdonos |
|
Reggel
kilenc órára a debreceni Apafi utca egyik társasházi épülete
előtt mintegy negyven fő gyűlt össze, akik a lakását elvesztő
hölgy védelmében emeltek szót a végrehajtók ellen. Kisvártatva
megérkezett az új tulajdonos is Audi A3-as gépjárműjével, aki
apjától, a Mazsihisz vezetőségi tagjától kapta a lakást. A
lakás hivatalos átadása ebben az időpontban lett volna, ám mivel
kulcsátadás nem történt, a végrehajtók más módszerhez
folyamodtak a bejutáshoz. Mintegy nyolc-tíz rendőr vigyázta az új
tulajdonos és végrehajtók testi épségét, majd előkerült egy
lakatos is, aki félóra alatt sikeresen föltörte a lakás bejárati
ajtaját.
|
Ekkor
az intézkedő rendőrök megkérték a szolidaritásból jelen lévő
és segíteni kívánó tömeget, valamint a sajtó képviselőit,
hogy hagyják el a lépcsőház eme emeletét, arra hivatkozva, hogy
az magántulajdon. A jelenlévők segíteni kívántak a hölgynek a
lakásban maradt ingóságok elszállításában, ám a rendőrök
mindössze három személyt engedtek be ebből a célból a lakásba.
A három férfi megkezdte a kipakolást, a lépcsőház más
szintjein tartózkodó tiltakozók pedig segítettek a holmikat a ház
alatt lévő mélygarázsba pakolni.
A mazsihiszes és lánya |
|
A
pakolásban a Jobbik debreceni önkormányzati képviselői, Kőszeghy
Csanád Ábel és Kulcsár Gábor is segítettek, majd a társasház
épülete előtt sajtótájékoztató keretében ismertették a
Jobbik hivatalos álláspontját a devizahitelesek megsegítését
illetően, valamint elmondták véleményüket a konkrét ügy
kapcsán.
|
Kulcsár
Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a bankok jelentős része
által megkárosított polgárok továbbra is joggal várják, hogy
valaki igazságot szolgáltasson számukra. A Jobbik kizárólag a
hitelek teljes körű, és felvételi árfolyamon történő
forintosítását tartja elfogadható megoldásnak. A képviselő azt
is aláhúzta, hogy sajnálatos módon a civileket, a károsultakat
és jogvédőiket továbbra is magányos harcra kényszerítik, a
kormányzat pedig nem velük ül tárgyalóasztalhoz, hanem a
Bankszövetséggel. Azzal a társasággal, amelynek alelnöke úgy
nyilatkozott: Magyarország nem tervez drámai lépéseket a
devizahitelesek megsegítésére, s a teljesen új adósmentő
eszközök bevezetése nagy kockázatot jelentene a pénzügyi
stabilitás szempontjából.
A
Jobbik álláspontja szerint viszont a bizalmunkkal visszaélő
bankok jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot, s ez a jelenség
kormányra kerülésünk esetén azonnali elszámoltatást követel –
tette hozzá Kulcsár Gábor. A nemzeti ellenzék képviselője
jellemrajzot festett a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara
testületéről is: amint megneszelték, hogy 10 százalékos
rezsicsökkentésre készül a kormány, a kamara tagjai egy
négycsillagos szállodában konferenciát hívtak össze abból a
célból, hogy még nagyobb hatékonysággal tudják a devizahiteles
és a rezsihátralékkal küzdő emberek lakásait elrabolni.
Kulcsár
szerint a kialakult válságos helyzetet Debrecenben úgy lehetne
orvosolni, hogy a városvezetés és a Cívisház Zrt. a város
tulajdonában álló üres lakások közül krízislakásokat jelölne
ki az utcára került szerencsétlen sorsú emberek számára.
Kőszeghy
Csanád Ábel felháborítónak tartotta, hogy a kormány nem
hosszabbította meg a kilakoltatási moratóriumot a rendkívül
időjárás ellenére sem, majd ismertette, hogy már most több mint
százezer családot fenyeget lakásuk, házuk kényszerértékesítése.
Ez a szám a képviselő szerint csak nőni fog hazánkban, így
városunkban is. Jelenleg egy gyors internetes keresés alapján 271
debreceni ingatlan áll végrehajtás alatt – húzta alá a
képviselő.
Kőszeghy
úgy véli, hogy az árfolyamgátra való jelentkezés
meghosszabbított határideje sem nyújt hathatós segítséget a
bajba kerültek számára, hiszen a probléma nem oldódik meg, csak
elodázzák azt. Ugyanakkor a végtörlesztés sem azokat segítette,
akiknek arra leginkább szüksége lett volna, hanem a jómódúaknak
nyújtott segítő kezet.
Az
ellenzéki képviselő beszédében arra is kitért, hogy elvileg az
egyházak az emberek támaszai, a vevő mégis egy magyarországi
egyház egyik országos vezetőjének cége. (Pontosítanánk: a
Mazsihisz nem egyház, hiszen nem fogadják el, sőt gyűlölik
Jézust - a szerk.) A cég tulajdonosa a Magyarországi Zsidó
Hitközségek vezetőségi tagja, a miskolci hitközség elnöke.
Mielőtt jönnek az antiszemitázók: ugyanígy, ha nem jobban
felháborítana, ha a római katolikus vagy a református egyház
egyik vezetője használná ki egy hitelkárosult kilátástalan
helyzetét – hangsúlyozta Kőszeghy, majd hozzátette: különösen
visszataszító, hogy a kilakoltatott hölgy hiába kérte a vevőt,
hogy legalább néhány napot adjon a kiköltözésre az időjárásra
való tekintettel, az erre nem volt hajlandó.
(szebbjovo.hu
nyomán)
Frissítés: A
miskolci zsidó hitközség elnökét Freund Jenőnek hívják,
tulajdonában van Miskolcon a Déryné utca 7. szám alatt található
Dolce Vita étterem (innen
szállítják a zsidó raboknak a kóser tápot).
Az étterem FB-adatlapja itt
érhető el.
A
fényképen látható lánya, Freund Gabriella (Facebook-adatlap
itt)
szintén erre a címre van bejelentve. A tanyájuk a zsinagógával
szemben található. Jellemző a kiválasztottakra, hogy a zsinagóga
udvarán ingyenes parkolást biztosítanak egymásnak, miközben
Miskolcon már mindenütt fizetős a gépjárművek tárolása.
Gabriella
a következő telefonszámon érhető el: 06-20/921-7373. Aki
szeretné kifejezni jókívánságait, ezen a számon megteheti.
(Kuruc.info)
2.
frissítés: Olvasónk kiegészítései:
A
ribanc tulajdonos a 2011. április 15-én bejegyzett Freund-Fit
Kft.-ben, ahol a másik tulajdonos a testvére, Freund Tamás. A cég
vezetője a bátyóka. A cég cégjegyzékszáma Cg. 05-09-021646,
székhelye Miskolc, Déryné u. 7. A Kft. ellen a NAV-nál
végrehajtási eljhárás folyik az adóhatóság publikus
nyilvántartása szerint.
Freund
Gabriella adatai: született 1980. október 17-én, anyja Dorogi
Zsuzsanna. E-mail címe: gabriella.freund@gmail.com.
A
Freund-Fit Kft. fióktelepe Debrecenben van, a Pásti u. 1. szám
alatt. Itt működik ugyanis egy fitneszterme a Slim Fitt Stúdió
hálózatnak, és ennek a debreceni teremnek a tulajdonosa a zsidó
nő. Így jön képbe az Apafi utcai lakásszerzés is.
A
Slim Fitt Stúdió a debreceni címmel: http://www.slimfittstudio.hu
A
fitneszterem néhány lépésre van a zsinagógától (Pásti u. 4.),
ugyanúgy, ahogyan Miskolcon az éttermük. Talán menekülési
útvonalnak használják. http://dzsh.hu/
Videó
a debreceni Alföld TV készítésében, amelyben 5:20-tól
megjelenik a tulajdonosnő is, itt.
A videóban egyébként felbukkan még Kondás Aida is, Kondás
Elemérnek, a DVSC focicsapata edzőjének lánya, akiről Freund
Gabriella számos fotót töltött fel a Facebook-oldalára.
A
lotyó járt egyébként az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemre
is, ahol szakdolgozatot adott le. Talán ott tanulta, nem tudjuk, de
annyi biztos, hogy nem csupán a cége, de ő maga is szeret
tartozni. Persze őt nem fogja árverés fenyegetni. A miskolci
eszakhirnok.com tavaly nyilvánosságra hozta, kik tartoznak Miskolc
városának. Természetesen a
kis aranyos is szerepelt a listán.
3.
frissítés: Újabb mocskos infók a zsidóbűnözők viselt
dolgairól
Tisztelt
Kurucok!
Újabb
érdekes információkat szeretnék megosztani a Debrecenben lakást
szerző miskolci Mazsihisz-vezető és pereputtya dolgairól.
A
lakást árverésen a mazsihiszes apuka, Freund Jenő cége, a Freund
Consulting Kft. vehette meg. Ebben ő az ügyvezető, míg két
ivadéka, Gabriella és Tamás vele együtt tulajdonosok. Ez a kft
üzemelteti a miskolci Dolce Vita éttermet és panziót. Freund Jenő
adatai: született 1947. január 13-án, anyja neve Schwarcz Irén.
Itt
egy kis bemutató a
Dolce Vita étteremről. Megtudhatjuk, hogy Freund apuka szerint a
magyaros ételek ideje lejárt, az "igényes" vendég a
különlegességet kedveli. Nyilván a maceszgombóc levest, sóletet
és kóser pálinkát. (Emlékeztetőül az étterem facebookos
adatlapja: http://www.facebook.com/pages/Dolce-Vita-%C3%89tterem-Panzi%C3%B3-Pizz%C3%A9ria/113423462050696)
Egy
másik cikkben arról
panaszkodik a mazsihiszes, hogy a miskolci zsinagóga fala az ország
legnagyobb nyilvános wc-je. De mi ebben a nem rendeltetésszerű?
Persze
ennél komolyabb dolgokkal is foglalkozott már Freund papa, így
Miskolcon - minden bizonnyal közkívánatra - zsidónegyedet kívánt
létrehozni. (Bővebben itt és itt.)
Freund
Jenő fiacskájának van még egy cége, a Freund Services Kft., ami
szintén a Miskolc, Déryné u. 7. szám alatt rendelkezik
székhellyel. Ebben tulajdonos rajta kívül egy másik rokon, Freund
Nóra. Nem meglepő, hogy a NAV nyilvános adatai szerint ezen
társaság ellen is végrehajtási eljárás van folyamatban.
Freund
Gabriella nem csupán az apjától szerezte talmudi gyökereit, de a
rabbiképző egyetemen judaisztika tanárként végzett. Ott már
volt alkalma előadni azt, amit magába szívott mestereitől, amikor
dvár tórát,
(tanítást, gondolatokat) adott elő.
Íme,
a végzős judaisztika tanárok fotói, köztük Freund Gabrielláé:
|
Jobban
megvilágítja a hátterét, hogy ezek a vérszívók hogyan is
jutnak ahhoz a tőkéhez, aminek segítségével azután magyar
családokat juttatnak utcára és tesznek végleg tönkre, a Miskolc
Város Önkormányzata Tulajdonosi Bizottságának 9161997. számú
határozata. Ebből kiderül, hogy a Freund család 1997-ben eladott
az önkormányzatnak egy újonnan - egyébként csak az adásvétel
kedvéért - kialakított 348 négyzetméteres telket. Ekkora
telekméret azonban egészen biztosan alkalmatlan volt építési
teleknek, tehát a kialakítását kizárólag csak Freundék
kedvéért engedélyezték. Ezt az új, de semmire sem jó telket
vette meg a miskolci önkormányzat - nyilván megsegítve ezzel a
folyamatosan holokauszttal fenyegetett üldözötteket - 4.176.000 Ft
áron. Ez 1997-ben, azaz három évvel az ingatlanár-robbanás előtt
bizony három jó állapotú (legkelendőbb, vagyis 50-60
négyzetméteres) panellakás ára volt. Tehát azt a pénzt, amiből
magyarokat semmiznek ki, többek között ilyen adófizetői
adományokból szerezték.
|
|
Végül
maga a kilakoltatás megtekinthető itt, a Hír TV és a DTV
felvételén.
Féláron vett lakást Debrecenben egy Mazsihisz-vezető - a volt tulajdon
És
a korrektség okán meg kell említeni, hogy aligha a végrehajtó,
Torma Péter a bűnös ebben az ügyben. Ő, valamint az elődje -
aki az édesapja - Torma Antal, nem tagjai a végrehajtó maffiának.
Sőt, tudok olyan korábbi esetről, amikor izraeli-magyar kettős
állampolgár tulajdonszerzését akadályozták volna meg, az ügy
bíróságra került és a bírói maffia törvénytelenségek
sorozatán keresztül végül a zsidó kezére játszotta az
ingatlant.
Skorzeny
4.
frissítés: A mazsihiszes bűnbandának nem tetszik az igazság -
ombudsmani magasságokban fajtársaik "meghurcolása"
A
mazsihiszes bűnbandának valamiért nem nyerte el tetszését
fajtársaik viselt dolgait bemutató anyagunk. Gyorsan ombudsmanhoz
is fordultak, hogy kicsit árulkodjanak portálunk "antiszemita
indíttatású jogsértése" miatt. Természetesen mindezt
megnevezésünk nélkül, nehogy a Kuruc.info nevének elhangzása
hirtelen marhavagonok ezreit generálja. Írásukból kiderül, hogy
a magyart lazán utcára pakoló, "törvényesen eljáró"
fajtijuk jogai mindent felülírnak, a bűnösök mindig a gójok
soraiból kerülnek ki.
Nem
éppen magyar fülnek való közleményüket eredeti formájában
közöljük:
A
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Prof. Szabó Máténak
az alapvető Emberi Jogok Biztosának haladéktalan fellépését
kéri a szélsőjobb-oldali mozgalmakhoz közelálló internetes
oldalon közzétett antiszemita indíttatású jogsértések miatt.
A
portálon megjelent hír szerint a Jobbik, debreceni önkormányzati
képviselői egy törvényes végrehajtási eljárás során
felléptek, az adós védelmében. A cikkben nem csak a végrehajtást
kérő nevét, hanem édesapjáét is megjelölték, és egyben
vallási hovatartozásukat is nyilvánvalóvá tették, és közölték
fényképüket és telefonszámukat is. A végrehajtást kérő és
családja zsidóságának közzététele nyilvánvalóan alkalmas
zsidósággal szembeni ellenérzések felkeltésére.
Ezzel
súlyosan megsértették a magyar alkotmányos rendet, mert
különleges személyi adatokkal visszaéltek azokat nyilvánosságra
hozták.
A
Biztosnak haladéktalanul intézkedniük kell a jogsértések
megszüntetése iránt, és egyben a bűnüldöző hatóságoknak meg
kell indítaniuk a nyomozást az egyelőre ismeretlen elkövetőkkel
szemben.
Kőszeghy
Csanád Ábel, a tegnapi kilakoltatáson sajtótájékoztatót tartó
egyik jobbikos képviselő erre úgy reagált: szerdai
sajtótájékoztatójukon a kilakoltatás előtt álló emberek
védtelen helyzetére hívták fel a figyelmet. A konkrét esetet
ismertetve pedig elmondták, hogy a szerdán kilakoltatott lakás
vevője egy magyarországi egyház egyik országos vezetőjének
cége. A cég tulajdonosa ugyanis a Mazsihisz vezetőségi tagja, a
miskolci hitközség elnöke, aki a lányának vásárolta meg az
ingatlant, és a szerdai kilakoltatáson is jelen volt.
A
jobbikos önkormányzati képviselő ezután belement egy inkább
felesleges elhatárolósdiba: egyikük nevét vagy egyéb személyes
adatát sem említették a szerdai sajtótájékoztatón, ahhoz pedig
- mondta -, amit ezután portálok megjelentettek, “semmi közünk.”
További részletek: http://kuruc.info/r/2/109905/#ixzz2ohfdswwr
Követendő
példa: lemondott egy izraeli-orosz kettős állampolgárságú,
milliárdokat összeharácsoló szenátor
Vitalíj
Malkin, dúsgazdag zsidó származású üzletember, az orosz
felsőház tagja, kedden visszaadta mandátumát, mivel egy blogger
kiderítette róla, hogy az orosz állampolgársága mellett izraeli
állampolgársággal is rendelkezik. Egy 2006-ban elfogadott törvény
alapján Oroszországban a parlamenti képviselők nem lehetnek
kettős állampolgárságú személyek. Nálunk sajnos nincs ilyen
törvény. De ha lenne, vajon hány honatyának kellene visszaadnia
mandátumát?
Vitalíj Malkin |
A
milliárdos Vitalíj Malkin izraeli állampolgárságáról egy
Alekszej Navalny nevű blogger rántotta le a leplet. A közzétett
dokumentumok szerint a 60 esztendős oligarcha Avihur Ben Nar néven
van nyilvántartva Izraelben. Malkin azzal
védekezett,
hogy 2007-ben lemondott izraeli állampolgárságáról, éppen a
képviselők kettős állampolgárságát tiltó törvény
megszületése miatt.
A
politikusok piszkos ügyeinek feltárásában jeleskedő Alekszej
Navalny blogjában beszámolt arról is, hogy Vitalíj Malkin
Kanadában be nem jelentett ingatlanokkal rendelkezik, továbbá
olyan üzleti tevékenységet folytat, melyet az orosz törvények
tiltanak a törvényhozók számára. Malkin piszkos ügyleteiről,
bizonyos bűnözői körökkel kiépített kapcsolatáról már
korábban is keringtek információk, azonban egyelőre senki sem
tudta bizonyítani a vádakat. 2012 őszén a dúsgazdag zsidó
Kanadába utazott, ahol is vezető tisztségviselők előtt állítólag
kijelentette: kihasználva Oroszországban élvezett befolyását,
hajlandó információkat szerezni Raoul Wallenberg sorsával
kapcsolatban. A kanadai hatóságok azonban fenntartásokkal fogadták
Vitalíj Malkin ajánlkozását, mivel korábban többek közt
fegyverkereskedelemmel és pénzmosással is meggyanúsították.
Egyes információk szerint több alkalommal is megkísérelt kanadai
állampolgárságot szerezni,
ami azonban gyanús ügyletei miatt nem sikerült neki.
Vitalíj
Malvin a RIA Novosti Hírügynökségnek adott nyilatkozatában az
ellene irányuló „lejárató kampány” részének tulajdonította
a vádakat. Sőt, perrel fenyegette meg mindazokat, akik a pénzelik
az „alaptalanul rágalmazókat”. A szenátori pozíciójáról
pedig - állítása szerint - azért mondott le, mert nem szerette
volna, hogy őmiatta „csorbát szenvedjen az orosz felsőház
tekintélye”.
A
zsidó milliárdos mesés vagyonát a Szovjetunió összeomlását
követően szerezte. Ő volt az egyik első magánbank alapítója,
és a 90-es években szoros kapcsolatot ápolt Borisz Jelcin
államfővel. Malvin egyike azon kevés, a kommunizmus bukását
követően felemelkedett „orosz” oligarcháknak, akik ma is
befolyásos szerepet játszanak az ország életében.
Perge
Ottó - Nationalpost nyomán
További részletek: http://kuruc.info/r/39/109992/#ixzz2ohhg0Bhv
Eredetileg
Albertirsára tervezte Blum a kaszinót
Joav
Blum izraeli üzletember eredetileg Albertirsára tervezett
kaszinóberuházását a település önkormányzata támogatta, és
erről a testület 2007 decemberében határozatot is hozott - mondta
tanúvallomásban Fazekas László, a Pest megyei város független
polgármestere Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV)
Zrt. volt vezérigazgatója és társai büntetőperének csütörtöki
tárgyalásán a Szolnoki Törvényszéken.
A
polgármester - aki az előző választási ciklusban is a település
első embere volt - azt mondta, hogy Joav Blum kezdettől fogva
tájékoztatta őt nagyszabású turisztikai projektjének terveiről,
de miután kérte annak bizalmas kezelését, csak közvetlen
munkatársai tudtak róla. Hozzátette: a 2007-ben ötletszinten
kezelt elképzelésről aztán vázlat- és látványterv készült,
de 2008 tavaszán már egyre kevesebb információt kaptak.
Ennek
hátterében az áll - amint a vádiratból kitűnik -, hogy a
beruházást a Pénzügyminisztérium Pest megyében nem támogatta
volna, így kerestek és találtak a befektetők új helyet
Sukorónál.
Egy
volt földhivatali vezető Joav Blum albertirsai földvásárlása
kapcsán tanúvallomásában azt mondta: az esetében létrejött
ajándékozási szerződés nem számított különlegesnek, mert
akkoriban gyakran volt hasonló ügy, amikor egy-egy ingatlan kis
hányadára szóló kontraktust kötöttek. A földhivatal nem
vizsgálta a szerződés okát, csupán azt, hogy a megállapodás
megfelel-e a követelményeknek - állította.
Mint
a vádiratból ismert, Joav Blum vállalkozó Albertirsa és Pilis
területén V. Bálint ügyvéd, ötödrendű vádlott segítségével
úgy szerzett termőföldeket, hogy azok elenyésző hányadára
színlelt ajándékozási szerződést kötöttek, és miután e
tulajdoni hányadot bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba, az
ingatlanokat már mint tulajdonostárs megvásárolta.
A
Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-ügyként ismertté vált
perben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen
kezelés bűntettének kísérletével vádolja Tátrai Miklóst, a
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját,
Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját,
Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát
és F. Zsolt értékbecslőt. A másod- és a negyedrendű vádlottat
mint a cselekmény bűnsegédjét vádolják, de ellenük
magánokirat-hamisítás is szerepel a vádpontok között. V. Bálint
ügyvédet, az ötödrendű vádlottat kétrendbeli
közokirat-hamisítással vádolják.
Az
állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött
- egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő -
telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport
képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A
Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009
áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011.
június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést azzal,
hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A mostani vádirat
szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés
teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az
államot.
A
büntetőper május 15-én további tanúk meghallgatásával
folytatódik.
(MTI
korrigálva)
További részletek: http://kuruc.info/r/2/109642/#ixzz2ohi79mjd
Banki
gyakorlat a gyarmaton: így lesz 1181 forintból 86 ezres tartozás
Olvasónk
írja:
Tisztelt
Kurucok!
Egy
kicsit felkaptam a vizet, és azt kérem, ha tud valaki segíteni,
hová forduljak az ügyben panasszal, jelezze! Gondoltam, csinálok
egy kis botrányt a CIB Bank pofátlansága miatt. Tudom, hogy ennél
sokkal tragikusabb dolgok fordulnak elő nap mint nap, de a tendencia
és a gyakorlat ugyanaz a pofátlan, rabló, uzsorás mentalitás,
ami a devizahitelekben is visszaköszön!
Az
alábbi levelet kaptam. Röviden annyi szerepel a fizetési
felszólítás hátoldalán, hogy: volt egyszer valamiért 1181 Ft
késedelmi kamat, erre rászámoltak 35 725 Ft ügyeleti kamatot,
majd hozzáadtak 49 846 Ft kezelési költséget. Így csináltak 86
752 Ft tartozást 1181 forintból! Ez az eredeti összeg
hetvennégyszerese!
Azt
hiszem, ennél nagyobb üzlet nincs is a földön, és mi az uzsora,
ha nem ez? Valószínűleg ezt máshol nem is lehet megcsinálni,
csak a "nemzeti kormány" vezette hazánkban! Mert ők
senkit nem hagynak az út szélén, és ezt jól megtapasztalhattuk a
múlt hétvégén is!
Mivel
kifizetni nem tudom, és nem is akarom, inkább legyen harc! Ha tudja
valaki, hová forduljak, annak megköszönöm a segítséget!
Köszönöm!
Szebb
jövőt!
|
|
További részletek: http://kuruc.info/r/20/109583/#ixzz2ohiPam71
Amiről
nem emlékezett meg a cionista nyugati média: tíz éve halt hősi
halált Rachel Corrie
Tíz
évvel ezelőtt, 2003. március 16-án gyilkolta meg egy zsidó
terrorista Rachel Corrie-t. A 23 esztendős amerikai békeaktivista
társaival együtt azért érkezett az izraeli megszállás alatt
álló Gázai övezetbe, hogy megakadályozzák a palesztinok
házainak lerombolását. Amikor a rafahi menekülttáborban egy
palesztin család házát akarták megvédeni, az egyik buldózer
elütötte a lányt, és kétszer is keresztülhajtott rajta.
|
A
cionisták szoros pórázán tartott média persze sohasem emlegeti
Rachel Corrie nevét, továbbá azt a tényt sem, hogy az 1949-es
genfi egyezmény előírásai értelmében a megszálló hatalomnak
semmilyen körülmények között nincsen joga az uralma alatt álló
nép lakóházait lerombolni. Az ENSZ-nek – amennyiben komolyan
venné saját alapokmányában lefektetett elveket – már
réges-régen fel kellett volna lépnie a palesztinok megsemmisítésre
ítélt otthonainak megmentése érdekében. Mivel azonban a
„nemzetközi közösség” semmit sem cselekedett - sőt inkább
bátorította Izraelt -, ezért bátor békeaktivisták érkeztek a
megszállt palesztin területekre, hogy megkíséreljék jobb
belátásra bírni a vérszomjas megszállókat. A békeaktivisták
között ott volt a 23 éves Rachel Corrie is.
A
borzalmas esetet a következőképpen mesélte el az egyik szemtanú:
"Rachel integetett és kiabált a jármű vezetőjének, hogy
álljon meg. A sofőr azonban nem hallgatott rá, ezért a lány egy
kisebb földkupacra lépett föl a fenyegetően közeledő monstrum
előtt. A többi aktivista is teli torokból üvöltött, az egyikük
megafonon keresztül kiabálta a kegyetlen sofőrnek, hogy álljon
meg. Rachel elesett, nem tudott elugrani, lába valószínűleg a gép
alá szorult, amely aztán keresztülment rajta."
Amikor
a buldózer elindult visszafelé, a békeharcosok odarohantak a
lányhoz. Rachel testét vér borította, mozogni nem tudott. "Eltört
a gerincem" - suttogta elhaló hangon. Ezek voltak az utolsó
szavai. Barátai próbálták megtámasztani a fejét, és beszéltek
hozzá. De nem lehetett rajta segíteni. A közelben tartózkodó
izraeli katonák semmiféle segítséget nem nyújtottak.
|
Az
esetet természetesen az izraeli és a nyugati média nem
hallgathatta el, de – jellemző módon – magát az áldozatot
hibáztatták azért, mert meggyilkolták. "Minek ment oda?"
– tette fel a kérdést a sok izraeli zsoldban álló, a karrierért
és pénzért bármiféle hazugságot leírni kész újságíró.
Számosan közülük bolondnak nevezték a lányt, aki semmi mást
nem akart, csak segíteni bajba jutott embertársain. Egy J. Edward
Tremlett nevű gazfickó az American Partisan hasábjain pedig képes
volt leírni az alábbi mondatot: "Szégyellhetik magát a
szülei is, akik nem tanították meg lányuknak, mi a különbség a
hősiesség és a hülyeség között."
Rachel
Corrie családja 2005-ben Amerikában tett följelentést az izraeli
hadsereggel és védelmi minisztériummal szemben. Természetesen
eredménytelenül. 2010-ben azután Izraelben is megindítottak a
polgári peres eljárást. Mondanom sem kell, hogy a keresetüket
elutasították. 2012. augusztus végén a Haifai Körzeti Bíróság
a következőképpen indokolta az ítéletet: „Az elhunyt saját
magát hozta veszélyes helyzetbe, halála ugyanis baleset
következménye volt, amelyet az elhunyt idézett elő, annak
ellenére, hogy az izraeli hadsereg mindent megtett az elhunytnak és
társainak a helyszínről való eltávolítása érdekében… A
buldózer és annak működtetői harcászati műveletet hajtottak
végre ellenséges tűz alatt (!), Rachel Corrie halála baleset
következménye, ezért a család kártérítésre nem tarthat
igényt”.
Rachel
Corrie édesanyja a keresetet elutasító döntés után
kijelentette: a bírósági döntés valójában igazolja azokat a
katonákat, akik meggyilkolják az igazságtalanság ellen föllépő
civileket. Amihez annyit tehetnénk hozzá, hogy a világszervezet,
az izraeli befolyás alatt álló nyugati kormányok és a cionista
média évtizedek óta szintúgy mentegeti és igazolja a
bűncselekmények sokaságát elkövető izraeli hadsereget.
Perge
Ottó
További részletek: http://kuruc.info/r/39/109435/#ixzz2ohjzFDz9
Követ
dobott a megszállók felé a palesztin - fejbe lőtték
Az
izraeli megszálló erők lelőttek kedden egy palesztin aktivistát,
aki társaival együtt kövekkel dobálta a betolakodó izraeli
csapatokat a Jordán folyón túli palesztin területen,
Ciszjordániában. A hírt mindkét fél megerősítette.
Az
izraeli katonákat - a hadsereg közlése szerint - Molotov-koktélos
támadás érte egy országúton, és ezt követően razziát
tartottak Hebron mellett, egy palesztin menekülttáborban. A
rajtaütésszerű ellenőrzés során a tábor egyes lakói kövekkel
dobálták őket. A katonák ezt követően nyitottak tüzet, és egy
tiltakozót "fejen találtak". A lövések két másik
palesztint könnyebben megsebesítettek. (Miközben Peresz tegnap
azzal "bizonyította"
Irán elvetemültségét, hogy éles lőszert használ - az egyébként
a cionisták által is támogatott - "ellenzéki" tüntetők
ellen - a szerk.)
Palesztin
részről az elmúlt hetekben többször panaszt emeltek amiatt, hogy
az izraeli katonák éles lőszert használnak tüntetők ellen.
Izraeli részről erre az a válasz, hogy a katonák csak olyan
körülmények között lőnek, amikor "életveszélyes
fenyegetést tapasztalnak".
Ciszjordániában
az év eleje óta öt palesztin halt meg ilyen körülmények között,
egy hatodik pedig a másik palesztin területen, Gázában kapott
halálos lövést.
A
mostani gyilkosság csupán egy héttel előzte meg Barack Obama
amerikai elnök március 20-tól tervezett közel-keleti látogatását.
(MTI
nyomán)
További részletek: http://kuruc.info/r/4/109228/#ixzz2ohkbhUt3
Internálótáborok
Magyarországon Kistarcsától Recskig - IV., befejező rész
A
sorozat I.
részében felvázoltuk
az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök
rendszerének szovjet mintára történt kialakítását
Magyarországon. A kommunista párt politikai bizottsága 1950-ben
elfogadta és szentesítette azt az elvi alapvetést, hogy "...
a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a
büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére
az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Ennek
nyomán korlátlanná vált a proletárdiktatúra jogi hatalma, a
titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az
eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye,
az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Az
Államvédelmi Hatóság maga alá gyűrte a börtönök, a gyűjtő-,
szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét,
a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály irányítása
alatt bevezetik az elítéltek és internáltak tervszerű
népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák
Igazgatósága) keretében.
A
sorozat II.
részében arról
szóltunk: hogyan sikerült Gerő Ernőnek, a Moszkvához mindenkor
hű, volt NKVD tisztnek belügyminisztersége alatt (1953. VII. 4 -
1954. VII. 6) az új BM-be átmenteni az Államvédelmi Hatóság
felső vezetőinek meghatározó körét; mi volt a tartalma annak a
mondatnak, melyet Gerő így jelentett 1954-ben Kiszeljov szovjet
nagykövetnek: "Péter
Gábor túlságosan sokáig uralkodott a BM-ben, s emiatt nagyon sok
a homályos ügy, sok olyan ember ül börtönben, akinek bűnössége
egyszerűen megállapíthatatlan." Mit
tárt fel 1953-54-ben Péter Gábor és az általa vezetett
bűnszövetkezet tagjainak bírósági pere a brutális és vadállati
visszaélésekből, kik voltak a kínzókamrákban a gumibotozás, a
villanyoztatás, a heremorzsolás végrehajtói és kik lophattak az
ÁVH vezetői közül annyit, amennyit csak akartak. Miért íródott
két illegális röplap azokhoz a zsidókhoz, akik 1945-ben jelentek
meg a diktatúra egyenruhájába bújva és gátlástalanságukkal,
könyörtelenségükkel tűntek fel a gyilkosok között? Hogyan
éltek az internáltak a táborok falain belül: milyen volt
szociális megoszlásuk, milyen indokok miatt vették őrizetbe őket,
hogyan alakult elhelyezésük, élelmezésük, egészségügyi
ellátásuk, hová tűntek értéktárgyaik, miként tűrték a
kényszermunka megpróbáltatásait, az őrök kegyetlenkedését, a
fegyelmező gyakorlatokat; mikor szűnt meg az az Európában
példátlan önkény, hogy ha az elítélt letöltötte
börtönbüntetését, az államvédelem visszakérhette az
internálótáborba és fogva tarthatta, ameddig csak akarta.
A
sorozat III.
részében elmondtuk,
hogy az új Belügyminisztériumba (1953) átmentett államvédelmi
(PRO, ÁVO, ÁVH) vezetők egységes törvényi szabályozás nélkül
működtették a büntetés-végrehajtás intézményeit, a különböző
rendeletek, utasítások áttekinthetetlenek és ellentmondásosak
voltak, eluralkodott az önkényes gyakorlat: ahány börtön,
kényszermunkahely, annyi szokásjogon alapuló eljárás, ami a
visszaélések melegágyának bizonyult.
A
hivatásos állomány szakmai színvonalára, morális és fegyelmi
helyzetére jellemző volt, hogy amikor 1954-ben Ács Ferenc bv.
ezredes, a BM Személyzeti Főosztályának vezetője a BM Kollégiuma
elé terjesztette lesújtó jelentését, kertelés nélkül
kimondani kényszerült: "Olyan jelentést nem tudok
hozni, amely a valódi helyzetet tükrözné. Ennél a helyzet
rosszabb!" A fegyelmi ügyek, a bűncselekmények, a
törvénysértések száma folyamatosan emelkedett, akárcsak a
korrupció, az erkölcstelenség és az ittasság megnyilvánulásai.
Bemutattuk
az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzatát, megneveztük az ÁVH megyei
vezetőit és a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály
vezetőit (1950-1953); felvázoltuk az operatív nyilvántartás, a
priorálás és a központosított értékelés megszervezését, az
ügynök hálózat újjá szervezését, s felsoroltuk azt a 30 okot,
amely alapján a rendszerellenes elemeket nyilvántartásba kellett
venni, ezek alapján kerültek az " osztályellenség"
meghatározott csoportjai internálótáborba, börtönbe,
megfigyelés vagy rendőri felügyelet alá. Különös és sajátos
beszervezések konkrét eseteit mutattuk be a büntetés-végrehajtás
intézményeiben, ahol folytattuk belső világuk titkainak
feltárását is, például: miért és hogyan kerültek az ÁVH
őrizetébe a vietnami magyar idegenlégiósok vagy a MÁV egykori
katonai kémelhárítói, rádiótávirásznői, telefonközpont
kezelői; miként cseréltek össze foglyokat, hogyan raboskodott
valaki más neve alatt, milyen biztonsági intézkedések voltak az
állami ünnepeken, s milyen munkaverseny felajánlásokat tettek az
egyes internálótáborok Rákosi vagy Sztálin születésnapja
alkalmából, megmosolyogva például azon hivatásos állományúak
igyekezetét, akik azt a hiányosságukat igyekeztek feledtetni, hogy
még sohasem lőttek fegyverrel.
Az
arisztokrácia felderítése és ellenőrzése
A
Kistarcsai Internálótáborban 1949. november 11-től 1953.
szeptember 12-ig tiltott határátlépés kísérlete miatt volt
internálva gróf Bethlen Lászlóné, született
gróf Teleki Margit (1904. szeptember 27.,
Kolozsvár, báró Wesselényi Ilona). 1949 októberében három
éves István fiával akarta elhagyni az országot,
miután korábban disszidált férje embercsempészt küldött érte,
de már a szombathelyi vasútállomáson várta és letartóztatta az
ÁVH. Saját lánya, Jolán jelentette fel az
ÁVH-nál, aki ekkor "Temesiné", illetve "Kolozsváriné"
fedőnéven volt a hatóság beszervezett ügynöke. (Baksay
Lászlóné Bethlen Jolán, 1925. május 4., Kolozsvár, Teleki
Margit.) Bethlenné előbb a helyi államvédelmi fogdába, majd
Budapestre, a Vadász utcába, végül a Kistarcsai Internálótáborba
került, István fia egy Szombathely környéki menhelyre, majd
decemberben édesanyja egyik barátnőjéhez, Kerpely Kálmánnéhoz
Budapestre, a Móricz Zsigmond körtérre, ő nevelte élettársával:
dr. Pöschl Imrével.
Bethlen Lászlóné személyi törzslapján |
[Az
erdélyi gróf Teleki Margit apja Teleki Artúr,
testvérei: Béla, Ilona, (Konradsheim Jánosné), Gemma, (Teleki
Károlyné). A marosvásárhelyi Református Gimnáziumban
érettségizett, szabás-varrást, kalapkészítést tanult,
háziipari és népművészeti szövetkezetet vezetett
Kolozsvárott.1923-ban ment férjhez dr. bethleni gróf Bethlen
Lászlóhoz, (1900. ápr. 11. Beszterce, Tisza Jolán - 1967.
Innsbruck), aki jogász, országgyűlési képviselő, az Erdélyi
Szövetkezetek elnöke, nagybátyja: gróf Bethlen István,
(1874. okt. 8. Gernyeszeg - 1946. okt. 5. Moszkva) Magyarország
miniszterelnöke 1921 és 1931 között. Bethlenben és Kolozsvárott
éltek. Négy gyermekük született: Jolán, Baksay Lászlóné
(1925), Zsuzsanna, Nádas Miklósné (1927), László (1943) és
István (1946).
Sokat
utaztak Európában, németül, angolul, franciául és románul
beszélt. 1944 szeptemberében a kiürítési rendelet következtében
távoztak Kolozsvárról Budapestre. "Az ostrom alatt
lakásunkat találat érte... a háború folytán elvesztettük
erdélyi otthonunkat, földjeinket, állásainkat és Budapesten az
ingóságainkat, úgyhogy minden nélkül maradtunk, így 1945 elején
csak az ismerősök és a külföldi segély egyesületek
adományaiból éltünk" - írja önéletrajzában
Bethlen Lászlóné Teleki Margit 1957. április 18-án. Férje nem
tudta eltartani családját, kilátástalannak ítélve helyzetét,
1948. december 11-én disszidált, Innsbruckban kötött ki, a
francia központban helyezkedett el, de dolgozott Kitzbühelben,
Tirolban (itt az osztrák-magyar kulturális egyesület, a Donaubund
elnöke ), Vorarlbergben, jól keresett, míg meg nem betegedett.
(László fia szintén 1948-ban az utolsó svájci vöröskeresztes
gyermekmentő vonattal ment ki Zürich környékére „üdülni”.)
Bethlenné
Teleki Margit pedig Budapesten takarított, mosogatott, népbüfében
dolgozott, kávét főzött, csomagokat és tüzelőt vitt házhoz,
háztartási munkát végzett, gyermekekre vigyázott, gépelt,
fordított. 1956. novemberében a József körúti ház, ahol
meghúzták magukat, teljesen leégett a harcok következtében,
minden ingóságuk oda lett. November 17-én Jolán lánya kisfiával
Nyugatra távozott. Egyedül maradt. Abban reménykedett, ha
kiengedik Ausztriába, hoz onnan egy írógépet, amellyel gépelést,
fordításokat vállalhat, mert ezekre volt is ígérete.]
Bethlen Lászlóné - Galambos Edit ügynök - beszervezési dossziéja |
Bethlennét
1953 júliusában az internálótáborban
előbb fogdaügynöknek szervezték be, majd
szabadulásakor ügynöknek, ez utóbbit Sárdy Kálmán
r. főhadnagy hajtotta végre, Bethlenné a "Galambos Edit"
fedőnevet kapta. (Későbbi fedőneve: Erdélyi".) A II. ezred
3. szobájában elhelyezett internáltról ezt írja az illetékes
operatív tiszt:
„Bethlenné
nem őszinte, farizeus, mélyen vallásos és képmutató. Reggeli
ájtatosságát egy időben úgy végezte, hogy betérdelt az ágyába
és kis feszület előtt imádkozott. Rendkívül óvatos, nagyon
alkalmazkodó, mindenkinek szívességet tevő. Nagyon kínos volt
számára, hogy a női ezredben, de főleg a férfi ezredben azt
állították felőle, hogy az ő közbenjárásával buktak le.
Számosan üzentek neki a férfi ezredekből, sokat szidták és
átkozták.”
Szabadulása
után a volt arisztokrácia felderítésére és
ellenőrzésére használták fel Budapesten és vidéken,
majd külföldön. Első tartótisztje: Garami János r. százados.
Jellemzésében leírják:
„Érzékeny
lelkületű, érzelmes egyéniség. A
hálózati munka izgalmai tetszenek neki, büszke az eredményekre,
ezért esetenként lényegesnek látszó tényekről munkájával
kapcsolatban tájékoztatni kell. Jól
esik neki az elismerés. Könnyen befolyásolható.”
Galambos Editről - A hálózati munka izgalmai tetszenek neki, büszke az eredményekre. Jól esik neki az elismerés. Könnyen befolyásolható |
Az
ÁVH értékelő jelentései szerint az ügynök őszinte
lelkesedéssel teljesítette feladatait, eredményesen
működött közre politikai és gazdasági bűncselekmények
felszámolásában. 1957. április 25-én, mielőtt kiküldenék
Bécsbe (meghívást kapott nővére, Konradsheim Jánosné András
nevű fia esküvőjére), tartótisztje: Gorondi Béla rendőr
nyomozó hadnagy, - aki Stengl Károly r. századostól vette át az
ügynököt - igen jó minősítést ad Bethlenné addigi
tevékenységéről:
"Eddigi
munkája alapján megállapítható, hogy a meghatározott
feladatokat mindenkor a legjobb tudása szerint hajtotta végre,
általában értékes jelzéseket hozott. Ellenőrzése - párhuzamos
ügynökség, telefon ellenőrzés, illetve figyelés útján - több
esetben megtörtént, mely reá nézve csak pozitív eredménnyel
járt. Az eddigiek folyamán nem tapasztaltunk olyan momentumot, mely
arra utalt volna, hogy bármikor is félrevezetett volna minket. Mint
jó nevű arisztokrata, megfelelő, bennünket érdeklő körökben
mozgott és ezek megfigyelése nagyrészt az ő érdeme. Több olyan
jelentést adott, amelyek alapján történtek őrizetbe vételek.
Általa felvetett adatok alapján egy konkrét szervezkedést is
felszámoltunk."
Az
„ellenforradalom” utáni egyik első beszélgetésen , 1957.
március 5-én biztosította kapcsolattartó tisztjét, hogy továbbra
sem fognak csalódni benne. Majd egy későbbi jelentésében
1957. július 12-én Gorondi Béla r. nyomozó hadnagy, a BM II.
Politikai Nyomozó Főosztálya II/5 (a belső reakció elhárítása)
alosztályról azt is örömmel állapítja meg, hogy: "Az
ellenforradalmi események után munkájában ugyanolyan
aktivitást tapasztaltunk, mint annak előtte."
Az ellenforradalmi események után munkájában ugyanolyan aktivitást tapasztaltunk, mint annak előtte |
Mindezek
alapján meghatározzák jövőbeni feladatait itthon és
külföldön: "Galambos Editnek"osztályhelyzeténél
fogva lehetősége van egész sor bennünket érdeklő kérdésben
felderítést végezni. Így például a volt magyar
úri osztály elhelyezkedését, anyagi bázisát, az ellenforradalom
alatt kifejtett tevékenységét megállapítani. A Magyar
Népköztársaság ellen folytatott aknamunkára vonatkozóan is
bizonyos adatokat tud szerezni. Üzeneteket visz ki és hoz be. A
Nyugatra szökött arisztokrata ügynökök felderítésében is
segítséget nyújt..."
1957
tavaszán, mielőtt kimenne Ausztriába, kérésére 3 ezer forint
kölcsönt kap a BM Politikai Nyomozó Főosztályától, melyet
visszatérése után, szeptember végéig kell visszafizetnie. (
Végül is nem kellett, 1958 januárjában jutalomként számolták
el neki.)
Háromezer forint jutalom az ügynöknek 1958-ban |
Külföldi
utazásai előtt átveszi a hírszerzés, a II/3. osztály , s annak
3. alosztályáról Varga Béla r. százados.
Itt
álljunk meg egy kis kitérőre, s tekintsük át Baksay Lászlóné
Bethlen Jolán ausztriai helyzetét, hiszen édesanyjának egyik
legfontosabb feladata lesz ismételt beszervezése, egykori
kapcsolatának felújítása a magyar állambiztonsági szervekkel,
amelyeknek ez azért fontos, mert volt ügynökük stratégiai
hadiipari üzemben dolgozik, a Metallwerkénél, fedőneve:
„Szanatórium”.
Baksay
Lászlóné gróf Bethlen Jolán (1925. május 4.,
Kolozsvár, gróf Teleki Margit) a kolozsvári református
gimnáziumban érettségizett, németül és angolul beszélt.
1944-ben férjhez ment dr. Baksay László ügyvédhez, vele
Budapestre költözött. Házasságukból négy fiú gyermek
született, László, Tamás, Miklós és Gábor. 1955-ben
törvényesen elváltak. Baksayné az egyik fiát magához vette,
egyet örökbe adott, kettő pedig a volt férjénél maradt. Válásuk
előtt is többször éltek külön Állambiztonsági beszervezése
egy 1958. szeptember 4-i „Kérdőjegy”-re adott hivatalos válasz
szerint 1949-ben történhetett, amikor„Disszidálni akart,
őrizetbe vették”. Tudjuk, mivel járt az utóbbi.
Valószínűtlen az az 1957. december 2-i jelentés, amely a
beszervezés időpontját 1955-re teszi, mint ahogy abban is téved,
hogy 1957 januárjában hagyta el az országot. (Tudjuk, hogy 1956.
november 17-én.) Minden bizonnyal egy 1957. augusztus 23-i jelentés
felel meg a valóságnak. Ez a BM II. Politikai Nyomozó
Főosztályának II/5-a alosztályán (belső reakció elhárítása)
készült, ahol Stangl Károly r. nyomozó százados rögzítette
„Tengerész” fn. ügynök visszaemlékezését. Idézzük:
„Bethlen
Lászlóné grófnőt és leányát: dr. Baksay Lászlóné Bethlen
Jolán grófnőt még 1947-ben ismertem meg, amikor férjeikkel
együtt tagjai voltak a „Kis Kávézó” (később „Fórum
Espresso”) állandó arisztokrata társaságának. 1948 elején,
Verebély Sándorral együtt már a Határőrség keretében
dolgoztunk (értsd
alatta: felderítő ügynökök voltak, - megj.: I.Cs.) disszidálási
ügyekben. Egy alkalommal Bethlen Jolán, aki aranytól kezdve minden
gyanús üzletben benne volt, azzal jött, hogy nincsen-e valamilyen
disszidálási vonal gazdag ismerősei részére. Majd később ő
maga hozott egy dr. Katona József nevű állítólagos bécsi
ismerőst, aki ki tud vinni embereket. Az volt az utasítás, hogy
ezt a vonalat le kell buktatni. Hosszas tárgyalások után létre is
jött egy útiterv és az egész társaságot (egy orvos házaspár
volt az utas) elfogták. Mikor a Vadász utcai (V. kerület)
rendőrkapitányságon voltunk, az akkori vezetőnek felvetettem azt
az ideát, hogy a
„kis grófnőt” nem kell internálni, hanem be kell szervezni,
mert nagy ismeretsége révén hasznos szolgálatokat tehet. Némi
huzavona után úgy is történt,
a kis grófnő mellé beosztották a Hantos nevű elvtársat és egy
éven keresztül teljesített ilyen természetű szolgálatot. Hogy
milyen ügyeket bonyolított le, azt nem közölték velünk, de hogy
legalább 8-10 ügyet bonyolított le, az bizonyos. Édesanyja,
Bethlen Lászlóné is többször fent volt abban az időben ügyvédi
irodámban, azonban köztünk a hatósággal való kapcsolatról szó
sohasem esett…”
Baksainé Bethlen Jolán személyi törzslapján |
Az
ÁBTL. 3.2.1. Bt-636. számú, „Kolozsváriné”,
„Temesiné” fedőnév alatt található dossziéja
(melynek „Szigorúan titkos” minősítését az Információs
Hivatal 2006-ban felülvizsgálta és megszüntette) 35. oldalán ez
olvasható:
”Temesinének”
Ausztriába szökése (1956. november 17) előtt 1949-től 1951-ig és
1955-től 1956 októberéig volt kapcsolata az ÁVH-val. Velünk
kapcsolatos munkája igen értékes volt, több személy lett
jelentése alapján őrizetbe véve. Többek között saját anyját
is ő jelentette fel, hogy disszidálni akar, aki 4 évig volt
evégett internálva. A rábízott feladatokat mindenkor készségesen
végrehajtotta. Az,
hogy ennek ellenére Ausztriába szökött, kizárólag az akkori
helyzet, kilátástalan jövője kényszeríttette.”
Ugyanezen
dosszié, a Bt-636. számú, 29 oldalán megismétli a „Tengerész”
fedőnevű felderítő ügynök által már előadottakat: „Tengerész
javasolta, hogy „Temesinét” ne internálják (1948), hanem
szervezzék be, mert hasznos szolgálatot tehetne. A beszervezés meg
is történt és ezt követően több disszidálni szándékozó
személyt juttatott a rendőrség kezére.”
[Az
esetleges kétségeket 1963. szeptember 3-án, „Temesiné”
anyagának irattárba helyezésekor így oszlatta el a BM Hírszerző
Csoportfőnökségének III/I-4-F alosztálya: „Temesinét”
az elhárítás szervezte be 1948-ban pressziós alapon, jó
eredménnyel foglalkoztatták.]
A
következő bekezdés azonban meglepő állítással folytatódik:
„A
későbbiek folyamán az ÁVH édesanyját is beszervezte, aki
azonban mindössze 2-3 ügyet bonyolított le, azután kisfiával
saját maga is megkísérelte a disszidálást.” (Mint
már tudjuk, ez 1949. októberében történt, s eddig úgy tűnt, az
a logikus, hogy ezután a Kistarcsai Internálótáborban lett előbb
fogdaügynök, majd szabadulásakor beszervezett ügynök. A
disszidálási kísérlet előtti beszervezés ténye itt merül fel
először. De nem utoljára. Stangl Károly rendőr nyomozó százados
azt is feljegyezte „Tengerész” elbeszélése nyomán, hogy, a
felderítő ügynök „… a
Kis Kávézóban bemutatta Bethlen Lászlónét Havas (Hahn) Ottó
elvtársnak, aki a kapcsolatot velünk tartotta. Néhány ügyben
Bethlen Lászlóné ténylegesen részt is vett (hogy milyenekben,
Verebély Sándor sem tudja), egy-két hónapi munka után Bethlen
Lászlóné kisfiával együtt disszidálást kísérelt meg, de
elfogták és négy évet töltött internálótáborban.” Olvassuk
tovább a jelentést:
„Temesiné
abban a hiszemben, hogy ez (ti.
édesanyja disszidálási kísérlete) a
Hatóság hallgatólagos hozzájárulásával történik, értesítette
az elutazás időpontjáról a tartóját és édesanyját elfogták
a határon. (Nem
ott, hanem a szombathelyi vasútállomáson - megj.:
I.Cs.) „Temesinének”
emiatt nagy lelkiismeret furdalásai voltak és mindent elkövetett,
hogy szabadlábra helyeztesse édesanyját, de sikertelenül…1955-ben
anyját újra beszervezték, s nem sokkal később „Temesiné”-t
is. Ezt követően egészen az ellenforradalomig igen jól dolgozott
és 1956-ban egy katonatisztekből álló csoportot buktatott
le. Ezen
kívül is igen jó hangulat- és egyéb jelentéseket adott.
Beszervezték, több disszidálni szándékozót, köztük az anyját is rendőr kézre adta |
A
kapcsolat anyja előtt dekonspirálódott és később
ő („Temesiné”) is tudomást szerzett arról,
hogy anyja szintén találkozik tartójával. Anyja jelenleg is
ügynöke az elhárításnak. „Temesiné” tartója az
ellenforradalom alatt meghalt, így részletesen nem sikerült az
1955 utáni munkáját megállapítani. Az elvtársak véleménye
szerint „Temesiné” a kapott feladatokat
készségesen végrehajtotta. Anyagát az ellenforradalom
alatt megsemmisítették.
1956
őszén az ellenforradalmi események folytán anyjával közös
József krt. 80. sz. alatti lakásuk leégett, férje nem fogadta
vissza, állása nem volt és ez a kilátástalan jövő
kényszeríttette arra, hogy Nyugatra szökjön.” - olvasható
az említett dosszié 29. oldalán. (Elvált férje külön élt két
nagyobbik fiával Maglódon, Jolán megbékélve ideiglenesen hozzá
akart költözni legkisebb fiával, a 4 éves Gáborral, de Baksay
László közölte, hogy ez nem lehetséges, mert már menyasszonya
van.)
Az
1956. november 17-én történtekről „Galambos Edit” 1957.
szeptember 30-i jelentéséből tudunk. Baksayné Kelenföldön
felszállt fiával a Komáromba menő vonatra. Komáromban kereste
anyjának egyik ismerősét: Gaál Józsefnét, ám nem találta
otthon, ezért nyomban tovább utazott és este megérkezett
Sopronba. Egy szállodában aludt kisfiával, s másnap reggel
elindult a határ felé a környékbeli parasztok útbaigazítása
szerint. Orosz járőrök azonban elfogták őket és bevitték a
parancsnokságra. A kihallgatás után szabadon engedték őket
azzal, hogy haladéktalanul térjenek vissza Budapestre. Baksayné
nem engedelmeskedett, másnap ismét megkísérelte az átjutást.
Egy osztrák paraszt segítségével sikeresen eljutott az első
segélyhelyre. Onnan felhívta bécsi keresztanyját: Konradsheim
Jánosnét, aki autóval ment értük az eisenstadti lágerbe,
megérkezése után félrehívta egy Kun Istvánné nevű menekült
és figyelmeztette: biztos tudomása van arról, hogy Baksayné ÁVH
beosztott volt Budapesten. Jolán kijelentette neki, hogy Kunnét
sohasem látta, nem ismerte és szerinte anyja se.
November
20-án értek Konradsheimék bécsi lakására, ahol ott volt már
apja: Bethlen László, majd jött sok régi ismerős Ausztriából
és Nyugat-Németországból.
Bécsi
tartózkodásuk ötödik napján idézést kapott az osztrák
titkosrendőrségtől (Geheimpolizei). Szabályszerűen megjelent,
kihallgatása három órán át tartott. Kun Istvánné jelentette
fel ávós ügynök vádjával, az eljárást le kellett folytatniuk.
Udvariasan érdeklődtek sorsa alakulásáról, kapcsolatairól, az
államvédelem esetleges próbálkozásairól, megbízásairól, a
határ átlépéséről, nem különben anyja helyzetéről, stb.
Válaszait megnyugtatónak tartották, értékelése szerint a három
kihallgató elfogadta azokat, nem keveredett ellentmondásba, nem
kapták hazugságon, nem foghattak gyanút. Apja azonban nyugtalan
volt, s egy heti bécsi tartózkodás után elővigyázatosságból
elvitte őket Tirolba, ahol Reutte-ban (Innsbrucktól 95 km.-re)
szerzett lányának állást. Előbb egy konfekciógyárban
dolgozott, majd 1957 februárjában bekerült a magyar
állambiztonsági szervek által „Szanatórium” fedőnév
alatt nyilvántartott Metallwerk Plansee-be , amely
tudományos és hadászati szempontból is fontos keményfém
alkatrészeket gyártott, az objektum feltérképezése, a
technológia tanulmányozása, netán személyek beszervezése
élénken foglalkoztatta a magyar hírszerzést. Jolán csavar
válogatással kezdte, aztán egy pszichológiai vizsgálaton esett
keresztül, melynek nyomán alkalmasnak találták irodai munkára,
márciusban már statisztikusként dolgozott havi 1.600 Schilling
kezdő fizetéssel.
Még
december végén értesült apjától arról, hogy Innsbruckban az
ottani titkosrendőrség 10 személyt hallgatott ki vele
kapcsolatban. Ezek megbízható magyar emberek voltak, ismerősök,
tehát mellette vallottak.
Nem
úgy Teleki József nevű rokona. A magyar
hírszerzés 1957 októberében kapott egy olyan bizalmas értesülést
a Politikai Nyomozó Főosztály II/6 (szabotázs elhárítás)
osztályának egyik ügynökétől, „… miszerint
Teleki József bizalmas körben arról beszélt, hogy rokona, Bethlen
Lászlóné, gróf. Teleki lány besúgó, ezért óvakodni kell
tőle.” Noha az édesanyjáról volt szó, s nem róla,
utólag azt jelzi, hogy a magyarok még családon belül sem tagadták
meg soha, sehol feljelentő szokásukat.
Teleki József szerint rokona, a Teleki lány besúgó |
Májusban
az amerikai W.C.C. (a református magyar menekülteket támogató
segély egyesület) képviselője kereste fel, s érdeklődött,
mondván, ez csak formaság, a szervezetnek tudnia kell, hogy
támogatottjai méltók-e a segélyezésre. Ugyanakkor élesen
megkérdezte: az éppen most kint tartózkodó anyja, ha már
útlevelet kapott, miért nem marad kinn, miért akar mindenképpen
hazamenni? Természetesen azt a kézen fekvő választ adta, hogy 11
éves fiát nem hozhatta magával, s semmiképp sem akarja egyedül
otthon hagyni.
1958.
május 30-án munkahelyén kereste fel „Temesiné”-t az osztrák
titkosrendőrség két beosztottja. Két órás kihallgatását azzal
zárták le, hogy munkahelyén a legjobb véleményt adták róla, s
mivel ismerik egész múltját (?), jelenlegi életét, többé nem
zavarják, az osztrák szervek részéről nincs kifogás ellene.
(Természetesen továbbra is megfigyelték.)
S
valóban, ezt követően hivatalosan nem érdeklődtek felőle.
Anyját azonban figyelmeztette, amikor Ausztriába látogatott: ha
kihallgatják, bizottság elé kerül, nyugodtan viselkedjen, nehogy
elárulja, hogy kapcsolata volt az ÁVH-val, mert arról nem tudnak
semmit. Az ÁVH jelentése ezzel kapcsolatban megjegyzi:„Ugyanis
„Temesiné” és anyja tudtak egymásról, azt, hogy
mindkettőjüknek kapcsolata van az ÁVH-val.”
Jolán
férjhez akar menni egy tudományos kutató professzorhoz, aki
szintén a „Szanatórium”-ban dolgozik, kiváló információs
csatornát nyit a Máltai Lovagrend vezetőihez, ezért az ÁVH
elhatározza, hogy ismét felveszi a kapcsolatot vele az
együttműködés aktív és szervezett megújítására. Erre a
célra anyját és egy megbízható, ellenőrzött, sokszorosan
kipróbált ügynökét, „Fenyő”-t akarja felhasználni.
(„Fenyő” fedőnév alatt az egykori határőr felderítőtiszt,
a Bécsben született, akkor 50 éves szolnoki dr. Szabolcs Richárd
beszervező ügynök dolgozott a II/3-nak). A tervek összehangolása
a hírszerzésnél Ellmann Sándor rny. százados és Varga Béla r.
százados feladata volt.
Adatokat
gyűjtött a hírszerzés a „Szanatórium” fedőnevű
célobjektumról. „Megállapítottuk, hogy porkohászati
ötvözetek, egyéb magas hőálló ötvözetek, kerámia- és
szigetelő anyagok gyártásával és fejlesztésével foglalkozik,
amely stratégiai szempontból óriási jelentőséggel bír.
Ellenőrzött adatok alapján tudjuk, hogy a „Szanatóriumban”
dolgozik egy „Vadász” fedőnevű
wolfram szakértő, magyar származású disszidens, korábban az
Egyesült Izzó mérnöke volt. Itt dolgozik még egy Varga Sándor
nevű magyar disszidens is, aki géplakatos és az egész üzem
területén szabad mozgása van.”
Anya
és lánya az ÁVH szolgálatában
„Galambos
Edit”-tel
változatlanul meg vannak elégedve:
„Mint
ügynök lelkiismeretes jó munkát végzett eddig. Először is a
saját családját, majd férje családját - mindkettő arisztokrata
- teljesen feldolgozta, majd számtalan, az országunkban meghúzódó
ellenséges arisztokrata és egyéb osztályidegen személyt derített
fel, akikről részletes írásos jelentést is adott. Jó
munkájának eredményeként kiérdemelte, hogy a múlt év (1957)
nyarán az illetékes elhárító szervek kiutaztatták Ausztriába a
kint lévő arisztokrata elemek feltérképezése és az emigrációt
bomlasztó tevékenység ellátására. Itthon maradt ez idő alatt
12 éves kisfia, akihez nagyon ragaszkodik. „Galambos” a
feladatát lelkiismeretesen és jól oldotta meg, többek között
feldolgozta saját
és férje rokonságához tartozó arisztokrata köröket, ezen belül
saját lányát is. Férjével,
akitől törvényesen elvált, újbóli összeházasodási terve
nincs. Testvérei élnek Bécsben, gyermeke él Svájcban.
„Galambos”-t osztályunk különböző anyagi és egyéb
juttatásban részesítette, gondoskodtunk róla, lehetővé tettük,
hogy ez év tavaszán meglátogassa Erdélyben élő szüleit…
komoly állást, munkalehetőséget is biztosítunk. Fia számára
lehetővé tettük, hogy Csehszlovákiába utazhasson, sőt, ígéretet
kapott arra, hogy most 12 éves fia (István) további iskoláztatása
során emberséges elbírálás alá esik.”
A
helyzetet azonban bonyolítja, a tervek végrehajtását megnehezíti
néhány ismert korábbi és új körülmény.
Anya
és lánya állambiztonsági viszonya lélektanilag megviseli az
anyát. Az állambiztonság ezt így írja le: „Tekintettel
arra, hogy mindketten elég képzettek operatíven és szoros családi
életet éltek, így egymás előtt dekonspirálódtak. Tudták
egymásról azt, hogy mindketten az államvédelmi szervek munkáját
támogatják, sőt azt is tudták, hogy mindkettőjüknek egy tartója
van. 'Galambos Edit' egy alkalommal felvetette
tartójának (kapcsolattartó tisztjének - megj.: I.Cs.),
hogy vele, vagy leányával szakítsák meg a kapcsolatot, mert nem
tartja egészségesnek az ilyen együttműködést. A kapcsolat nem
lett megszakítva, hanem továbbra is mindketten aktívan dolgoztak.”
Amikor
„Galambos Edit” ügynök 1957-ben meglátogatta lányát
Ausztriában, letagadta előtte a BM-mel még mindig fennálló
kapcsolatát. Miután „Temesiné” közölte vele, hogy a volt
kapcsolatukról semmiféle konkrét adat nincs a helyi hatóságok és
a magyar emigráció birtokában, „Galambos Edit” önként
jelentkezett az osztrák idegenrendészetnél és vizsgálatot kért
maga ellen azzal a céllal, hogy a gyanút elterelje, mivel leányát
őrá vonatkozóan is részletesen kikérdezték. 1957. június 16-án
Insbruckban egy négy tagú bizottság (Graf Johannes von Trab, gróf
Kálnoky Sándor, Lengyel Béla és a féllábú Benkő Béla)
hallgatta meg, mely azt tartotta feladatának, hogy minden kint élő
és érkező magyarról teljes körű információkkal
rendelkezzenek, elhárítva a Magyarországról küldött ÁVH
ügynökök tevékenységét. „Galambos Edit” jelentésére a
kapcsolattartó tiszt ezt írta: „Önként jelentkezésével
sikerült a gyanút magáról elterelni.” A tiszt
felettesétől azt kérdezte annak főnöke széljegyzetben: „Ez
a Te véleményed is?” Válasz: „Nekem
ellenkező!”
1958
januárjában „Temesiné” betegsége miatt elhagyta a gyárat,
munkaviszonya megszűnt és egy, az apja által bérelt villában
lakott kisfiával Innsbruck környékén, Igls-ben, ahol munkanélküli
segélyből és az osztrák rádiónak írt gyermekmesék
honoráriumából élt. Ám kapcsolata nem szakadt meg a gyárral,
barátnője volt a „Szanatórium” porkohász tudósának: Otto
Grábernek a lánya, s magát Grábert is jól ismerte. Akárcsak a
gyár vezérigazgatóját Schwarczkopfot, akinek Schoberné nevű
titkárnőjével szintén szoros barátságot ápolt. Olyan
elképzelése volt, hogy a már említett kutató professzorral,
Gartnerral hamarosan összeházasodnak és visszaköltöznek Kündlbe.
Bethlen Jolán édesapja ekkoriban egy Pintérné nevű disszidens
nővel keveredett közeli viszonyba, akiről „Temesiné” azt
tartotta, hogy a francia hírszerzés ügynöke. (Amikor „Galambos
Edit” 1957 őszén meglátogatta lányát, s kb. 6 hétig
tartózkodott nála, Jolán még Reutte-ban lakott és a
„Szanatórium”-ban dolgozott. „Galambos Edit” megismerkedett
a házban lakó Gartnerrel és azzal a Varga Sándor nevű
disszidenssel, aki elismert szakemberként a „Szanatórium”-ban
dolgozott, jó viszony alakult ki köztük.)
Ausztriában ismét szervezze be lányát! (A megbízás eleje és vége) |
Mielőtt
1958 őszén ismét kiküldik Ausztriába „Galambos Edit” fn.
ügynököt, szokatlan, „Megbízás” címet viselő
okmányt íratnak alá vele, amely beillett egy, a
Belügyminisztériummal kötött szerződésnek is. Szövege így
kezdődött:
„A
magyar Belügyminisztérium illetékes szervei megbíznak engem
Bethlen Lászlóné nevű „Galambos Edit” fedőnevű titkos
munkatársukat azzal, hogy utazzam Ausztriába rokoni látogatás
címén és ott az alábbi formában vonjam be lányomat Baksay
Lászlónét a fenti szervvel való titkos együttműködésbe, amely
bevonás a leányom és az államvédelmi szervek között az
ellenforradalom előtt fenn állt titkos együttműködés folytatása
lesz.”
A
megbízás tartalmazza Baksayné Bethlen Jolán feladatait is, ha
ismét elvállalja a titkos együttműködést. Így például:
adatok közlése a Metallwerk Planseeről, kapcsolatok kialakítása
információ szerzés céljából Varga Sándorral, Tilles
Barnabással és Pintérnével, ennek érdekében Magyarországról
kivitt csomagok átadása, stb. „Egy Ausztriában tartózkodó
elvtárs” bevezetése, aki „Galambos Edit” hazatérése után a
későbbiek során fogja a kapcsolatot tartani „Temesiné” és a
magyar hírszerzés között.
[A
„Megbízás”-t a BM részéről 1958. szeptember 23-án Garami
János r. százados írta alá, aki aztán októberben átveszi
Bethlenné tartását Varga Béla r. századostól.]
A
küldetés céljának meghiúsulását és annak okát több
dokumentumból is ismerjük. A BM. II/3. osztályának 1959. június
26-i, „Temesiné” kizárási javaslatát tartalmazó
jelentésében - egyebek között - a következők szerepelnek:
„1958
őszén ismét kiutaztattuk „Galambos Edit”-et beszervező
ügynöki feladattal. Nevezett ezt nem teljesítette, azzal a
megokolással, hogy bárminemű együttműködés leánya biztos
bukását eredményezné. Ugyan az osztrák hatóságok leánya ügyét
lezárták, de az innsbrucki magyar emigrációs szervek
bizalmatlanok vele szemben. Kint tartózkodása alatt ennek több
tanújelét tapasztalta, például utcai beszélgetéseiket
kihallgatták, megfigyelték mikor és hova utaznak, feladnak-e
levelet, stb. Ezért lánya előtt nemhogy az adott feladatát, de az
együttműködésbe való újbóli bevonást sem merte felfedni és a
belügyi szervekkel való saját kapcsolatát is újból letagadta.”
Mivel
a kapcsolat felvételi kísérlet eredménytelenül végződött és
a fő feladatot: a „Szanatórium” célobjektum megközelítését
Baksayné útján megoldani nem tudták, javasolták a
hálózatból való kizárását és anyagának irattárazását.
„Galambos
Edit” hazatérve még azt is elmondta kapcsolattartójának, hogy
lánya többször tett neki olyan célzást, hogy amennyiben továbbra
is kapcsolatban áll a belügyi szervekkel, úgy Ausztriában nem
tartózkodhat, oda többet nem is mehet vissza, mert ez előbb-utóbb
úgyis kitudódik és lebukás lesz a vége, amely súlyos
börtönbüntetéssel jár, s nemcsak ő, hanem az egész család
lehetetlenné lesz téve. Bethlenné hozzátette: jelen pillanatban
az akció nem alkalmas a végrehajtásra, mert leánya a zaklatások
eredményeként fél a dekonspirálódástól, ezért más időpontot
kellene választani.
1963.
szeptember 3-án a BM III/I-4-F alosztály határozatában „Temesiné”
ügynök dossziéjának felülvizsgálata során - egyebek között -
megállapította:
„… az
ügynök reaktivizálására tett kísérleteink nem jártak
eredménnyel. Ezért 1959-ben anyagait - kizárási javaslattal -
irattárba helyeztük. Nem ellenőrzött adataink szerint az osztrák
elhárítás előtt ügynöki ténykedése nem dekonspirálódott,
bár feljelentés alapján vizsgálat folyt ellene. A magyar
emigrációs szerv is ellenőrzés alatt tartotta. A volt
célszemélynek, illetve apjának priorálásán kívül egyéb
intézkedés nem szükséges. Javaslom a B dosszié további
irattárazását. A 38-41 oldal kiemelve, a C alosztálynak
illetékességből átadva a „Fenyő” ügyhöz.”
A
határozatot Varga Béla r. őrnagy alosztályvezető és Garami
János r. őrnagy írta alá.
”Temesiné” ügyének felülvizsgálata 1963-ban (1. oldal) |
„Temesiné” ügyének felülvizsgálata 1963-ban (2. oldal) |
S
mi történik gróf Bethlen Lászlóné „Galambos Edit”
fedőnevű ügynökkel?
Miután
1959. szeptember 15-én Garami százados a II/3-F alosztályról
átadja őt a hírszerzés egyik társosztálya: a II/3-E
beosztottjának, Izsák Sándor r. századosnak, október 17-én
meggyengült egészségi állapota és rossz anyagi körülményei
miatt segítséget kért és kapott elzálogosított írógépe
kiváltásához.
1960.
június 18-án a II/3-E alosztály vezetője: Szombath József r.
őrnagy kezdeményezi „Galambos Edit” f. ügynök kizárását a
hálózatból. Az indoklás között nemcsak ausztriai kudarca
szerepel lánya újbóli beszervezésével kapcsolatban, hanem az is,
hogy nem sikerült felhasználni - részben saját hibájából - egy
„Hajnal”fedőnevű célszemély ausztriai tartózkodási helyének
felderítésében. A kizárási javaslat így zárul:
„Galambos”
hosszú ideig beteg is volt és vidéken tartózkodott. Visszatérése
után is sorozatosan kitért a találkozók elől, hol betegségére,
hol elfoglaltságára való hivatkozással, illetve régi szokása
szerint siralmas anyagi helyzetére való hivatkozással ismételt
anyagi támogatást igényelt tőlünk. Ezt azonban természetesen
nem kapta meg. Tekintettel arra, hogy „Galambos”-t a „Hajnal”
ügyben nem tudjuk foglalkoztatni, számunkra egyéb hírszerzési
lehetőséggel nem rendelkezik, és így feladatokkal ellátni nem
tudjuk, javaslom a hálózatból való kizárását és dosszéinak
irattárba való elhelyezését. Kizárása alkalmával titoktartási
nyilatkozatot veszek fel tőle.”
Az
ügynök kizárását engedélyezte a hírszerzés
főnöke: Tömpe András r. vezérőrnagy, a II/3 osztály vezetője.
„Galambos
Edit” a döntést tudomásul vette, ugyanakkor közölte: „…ha
bármikor szükségünk van rá, továbbra
is szívesen segítséget nyújt munkánkhoz” -
jelentette Izsák százados a találkozó után.
Gróf
Bethlen Lászlóné gróf Teleki Margit, a „Galambos Edit” fn.
ügynök 1960. szeptember 24-i dátummal a következő nyilatkozatot
írta alá:
„Alulírott
tudomásul veszem, hogy a Belügyminisztérium állambiztonsági
szerveivel való titkos kapcsolatom a mai naptól kezdve -
tekintettel arra, hogy lehetőségekkel a továbbiak során nem
rendelkezem - megszűnik.
Tisztában
vagyok azzal, hogy ez a kapcsolat nemcsak a múltban, hanem ezentúl
is szigorú államtitkot képez és erről soha senkinek nem
beszélhetek, mert ellenkező esetben büntetőjogilag felelősségre
leszek vonva.
Tudomásul
veszem, hogy amennyiben a Belügyminisztérium Állambiztonsági
Szervei ismételten igényt tartanak munkámra, úgy az általam
ismert elvtársak felkeresnek és feladatokkal látnak el.”
Az ügynök titoktartási nyilatkozata a kapcsolat megszűnésekor |
Kap
még néhány szakmailag elismerő mondatot abban a határozatban,
melyben 1963. november 23-án a hírszerzés úgy rendelkezik, hogy
meghagyják a nyilvántartásban 6-os kartonját, valamint „B”
(beszervezési) és „M” (munka) dossziéját. Így összegezett
Balázs József r. százados a III/I.-3-E alosztályon:
„”Galambos” jó
ügynök volt, szívesen és gátlás nélkül dolgozott,
jelentéseit írásban adta. Műveltsége, angol, francia, német
nyelvtudása, valamint származása folytán otthonosan mozgott mind
hazai, mind külföldi arisztokrata és nagypolgári körökben.
Kiutazásai miatt azonban itthoni és kinti kapcsolatai gyanúba
fogták, hogy állambiztonsági szerveink részére dolgozik. Hasonló
gyanú, sőt vád érte lányát is.”
1964-ben
a kémelhárítás III/II-5-c alosztálya (elhárítás a beutazó
emigránsokkal szemben, előretolt szűrő-kutató alosztály), majd
1972-ben a kémelhárítás III/II-6-a alosztálya (a hadiipar
preventív védelme) kért engedélyt a hírszerzéstől, hogy
betekinthessen Bethlenné irattári anyagaiba, s tanulmányozza
azokat.
Bethlenné
említett, 1946-ban született István fia: gróf Bethlen
István azt írja életrajzában, hogy származása miatt
számos zaklatásnak volt kitéve. Középiskolai tanulmányait
Budapesten végezte, az egyetemre jeles felvételije ellenére sem
vették fel, így a Magyar Kábelművekben volt segédmunkás, majd
daruvezető. 1965-1989 között Ausztráliában, az NSZK-ban és az
Egyesült Államokban élt. Magyar állampolgárságát a Nyugaton
töltött 25 év alatt is megtartotta. Egyetemi tanulmányokat
Innsbruckban, Münchenben és Bécsben folytatott. Közgazdasági,
filozófiai és államtudományi végzettséget szerzett. Egyetemi
tanulmányai után többek között a müncheni Akademie für Politik
und Zeitgeschehen ügyvezető igazgatója volt, ezután pedig a
gazdasági és bankéletben töltött be vezető állásokat,
valamint egyetemen tanított. Számos német és angol nyelvű
szakkönyv és tanulmány szerzője.
1989-ben
az MDF hívására tért haza, hogy a pártnak nemzetközi gazdasági
és pénzügyi szaktanácsadója legyen. Lezsák Sándorral ő
vezette az MDF 1990. évi választási kampányát. 1989. júniusában
még Nyugaton lépett be az MDF-be. Az 1990. évi választásokon
pártja budapesti listájáról került a parlamentbe, 1990-1994
között országgyűlési képviselő, az MDF Országos Elnökségének
tagja.
[„Galambos
Edit” és „Temesiné” történetéhez
forrás: ÁBTL 3.2.1. Bt.-636 és Bt.-748. Kapcsolódó dossziék:
ÁBTL. 3.1.9. V-80853 Bethlen Lászlóné, Kuthy Lehelné és Liebner
Sándor vonatkozásában; V-108933 Liebner Sándor; V-24097 Kemenes
János és Farkas Géza.]
Bethlen
Lászlóné Teleki Margit a Kistarcsai Internálótáborban együtt
van azokkal, akik tiltott határátlépési kísérletében
támogatták, s más embercsempészési ügyek részesei is voltak
valamilyen szerepben.
Bethlenné
vallomásában így beszélt erről:
„Férjem
levélben kért, hogy bármilyen formában is, de menjek ki hozzá
Innsbruckba. Felhívására elhatároztam, hogy Magyarországról
kiszökök. 1949 nyarán kapcsolatba kerültem Kuthy
Lehelnével,
aki embercsempésszel állt kapcsolatban, de vele nem tudtam
megegyezni, mert 24.000 Frt.-ot kért azért, hogy engem és 3 éves
fiam kicsempésztessen. Pár hét múlva kapcsolatba kerültem Kemenes
János embercsempésszel,
akivel megegyeztem, hogy kicsempész, előlegként 2.500 Frt.-ot ki
is fizettem, de a kiszökésre nem került sor, mert Kemenest az ÁVH
őrizetbe vette 1949 nyarán. Így férjemmel közöltem, hogy
kiszöknék hozzá, de nincs, aki kicsempésszen. Férjem Nyugatról
küldött értem egy embercsempészt, állítólag Jánosi Győző
volt a neve.
Jánosi
1949. október 16-án jött a lakásomra és 1949. október 18-án
indultunk el a Déli pályaudvarról, 3 éves fiamat is vittem.
Szombathelyre érve kiszálltunk a vonatból, igazoltattak bennünket
és őrizetbe vett az ÁVH az embercsempésszel együtt. Három hétig
az ÁVH szombathelyi osztályán voltam, utána Budapestre hoztak,
majd 1949. november 11-én internáltak.”
Bethlenné Liebner
Sándoron keresztül került kapcsolatba Kuthynéval, ezért
Liebnert Recskre internálták tiltott határátlépés támogatása,
embercsempészés közvetítése és határátlépés kísérlete
miatt. (Recskről elmeállapota miatt a Hortobágyra javasolták
kitelepíteni.) Jegyzőkönyvi vallomásában Bethlennét az ÁVÓ
provokatőrjének nevezte. Farkas Géza úgy
működött együtt Kemenes Jánossal, hogy hamis ki-és bejelentő
lapokat, valamint két körbélyegzőt készített az „Államvédelem
Budapesti Osztálya” és „44. sz.
Rendőrőrszoba” felirattal. Farkast is internálták.
Rovására írták, hogy Kemenest bejelentetlenül a lakásán
rejtegette.
Ifj. Farkas Géza úttörő levele Rákosi Pajtáshoz (1. oldal) |
Ifj. Farkas Géza úttörő levele Rákosi Pajtáshoz (2. oldal) |
Farkas
fia: ifj. Farkas Géza éltanuló úttörő, aki
Angyalföldön, a Szent László utca 3/c alatt lakott, édesapja
kiszabadítása érdekében szép zsinorírással levelet írt Rákosi
Mátyás Pajtásnak. A kortörténeti dokumentum szövege szó
szerint és eredeti helyesírással így hangzott:
„Nagy
Budapesti Pártközpont titkársága,
Rákosi
Mátyásnak!
Kérelem
Kedves
Rákosi Pajtás!
Tudom,
hogy az országvezetés nagy munkájában megzavarom Rákosi Pajtást.
De tudom azt is, hogy egy úttörő bármikor meghallgatásra talál
a legelső úttörőnél. Az elmúlt évben történt, hogy Édesapám
az ellenség uszájába kerülve vétséget követett el
népidemokráciánk ellen. Büntetésképpen internálótáborba
került. Ezelőtt két hónappal azt mondták a táborban szabadul én
nagyon vártam, de azóta sem jött és nem tudunk róla semmit.
Nagyon kérem Rákosi Pajtást segítsen hogy Apukám haza jöhessen,
én tudom hogy Ő csak megtévedt, hiszen legelső élmunkás és
többszörös újító.
Kedves
Rákosi Pajtás! én igérem és fogadom úgy magam mint mint Apukám
nevében, a jövőben igyekszünk minden erőnkkel népünk hazánk
javára lenni.
Apukám
neve Farkas Géza szül. 1915 Bpest, anja neve Hornung Mária.
Előre!
Ifj
Farkas Géza
uttörő
éltanuló”
Lóránt
Franciaországban, avagy: Harangozó tévedése
Lóránt
Ferenc György (1905. február 11., Budapest, Pick Margit)
fedőnevei: "Leitner Franz", "Ottó",
"Lőcsei".
Lóránt Ferenc György, az „Ottó” fedőnevű hírszerző |
Apja
lapszerkesztő, ő az érettségi után banktisztviselő, több lap
külső munkatársa.
1921-ben
belépett a Köztársasági Pártba, egy év múlva letartóztatták
illegális szervezkedésért, egy évig volt vizsgálati fogságban.
A következő évben ismét a rendőrségre került, mert egy
leányismerősével illegális röpirat ragasztáson kapták. Anyja
akkor elment dr. Hetényi Imre főkapitány-helyetteshez,
a Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága
Politikai Rendészeti Osztályára és segítséget kért fia
kiszabadításához, mert fia édesapja Hetényi lapszerkesztő társa
és barátja volt, de korán, 1909-ben meghalt. A politikai rendőrség
vezetője kiengedte, aztán néhány nap múlva magához rendelte és
beszervezte. Feladata a hazai legitimista mozgalom és a Habsburg
család megfigyelése volt, különös tekintettel az emigrációban
élő Ottó trónörökösre. Tíz évig írta jelentéseit, gyakran
utazott külföldre, leggyakrabban Spanyolországba, Belgiumba,
Párizsba és Koppenhágába.
1935
után a legitimista kérdés vesztett aktualitásából, Lóránt
újságíróként egyre gyakrabban foglalkozott a német
térhódítással. Amikor dr. Sombor-Schweinitzer József lett
főkapitány-helyettesként a politikai rendőrség főnöke
Budapesten (1938-1944), megbízásából rendszeresen készített
jelentéseket a magyarországi német művelődési intézményekről,
a Volksbund ügyeiről, a svábok törekvésiről, s a körülöttük
kialakuló titkosszolgálati tevékenységről. 1939-ig a "Figyelő"
című közgazdasági folyóiratot szerkesztette, mellette különböző
lapoknak, mindenek előtt a "Magyar Nemzet"-nek írt
politikai és közgazdasági cikkeket.
1944
márciusában egy ideig bujkált a Gestapo elől, majd
munkaszolgálatra vonult be, a "felszabadulást" zsidó
társaival együtt egy svéd védett házban érte meg.
1945
után a "Képes Figyelő" című hetilapnál dolgozott,
annak megszűnése után egy export-import vállalat tisztviselője
lett, majd ennek felszámolása után felesége italboltját vezette,
annak 1951-ben történt államosításáig. Akkor a Budapesti
Vendéglátóipari Vállalatnál helyezkedett el.
Önként
jelentkezett az államvédelmi osztályon, feltáró vallomást
tett a horthysta politikai rendőrséggel való együttműködéséről,
kapcsolatairól, amit tudomásul vettek és nyomban beszervezte
Dékán István (később államvédelmi vezérőrnagy,
belügyminiszter-helyettes), majd kiképezte ügynöki feladatok
elvégzésére "Ottó" fedőnéven. Első feladatait - a
bujkáló nyilas funkcionáriusok és a Szabadság Párt illegális
tevékenységének felderítése - megelégedésre teljesítette.
1949-ben azonban ismeretlen okból átmenetileg megszakadt a
kapcsolata az ügynöki hálózattal. 1951-ben a Grősz József
kalocsai érsek ellen indított kirakatperben felmerült a neve, mint
volt horthysta besúgóé, s noha meg voltak elégedve vele, be
kellett áldozni, ezért 1951-ben internálták Kistarcsára,
ahonnan csak 1953-ban szabadult az amnesztia következtében. Az
internálótáborban fogdaügynökként foglalkoztatták.
Lóránt Ferenc György beszervezési dossziéja |
Az
államvédelem mindvégig, még 1957-ben is szégyenkezett és
mentegetőzött ügynöke kényszer internálásáért, ami felsőbb
politikai parancsra történt. 1957. április 30-án ezt írja Lukács
József r. százados a BM Politikai Nyomozó Főosztályának II/2
(kémelhárítás) osztályán az "Ottó" fedőnevű
ügynökről szóló összefoglaló jelentésben:
"Ottó
internálása lényegében nem volt teljes mértékben igazságos,
mert a felszabadulás után önként jelentette a horthysta
rendőrséggel való kapcsolatát. A Grősz ügy azonban kényessé
tette a helyzetet, ezért "Ottó"-t is internálni kellett.
Az internálás körülményeivel "Ottó" is tisztában van
és megérti, hogy mást nem lehetett csinálni. Ennek ellenére az
internálás ténye hagyott nyomokat személyiségén, így például
gyakran megmutatkozik nála az alázatosság."
Szabadulásakor,
1953-ban a belső reakció elhárítása vette fel
vele a kapcsolatot, s széleskörű ismeretsége révén eredményesen
tudták felhasználni volt horthysta rendőrök, írók, újságírók
ellen. Mint felettesei írják: az októberi "ellenforradalom"
előtt és alatt továbbra is tartották vele a
kapcsolatot, "Jelentései alapján internáltuk
Schwendtner Pál volt horthysta őrnagyot és Wodianer Rudolf volt
földbirtokost. Eddigi munkája során jó operatív tapasztalatokra
tett szert.”
Itt
következik egy értékelő mondat, amire senki sem figyel 1957.
április 30-án, amikor Lukács József százados az összefoglaló
jelentését megírta „Ottó”-ról. Így hangzott:
„Ottó”
hibája, hogy sok esetben feledékeny, ez idős korára vezethető
vissza (ekkor
52 éves, - megj.: I.Cs.). Megfelelő
irányítással jó munkát tud végezni.” [Valaki
áthúzza a „Megfelelő” szót
és kijavítja „Alapos”-ra.]
Kiküldése előtt is voltak kérdőjelek alkalmasságáról |
A
II/3 osztály (hírszerzés) érdeklődése azért fordult
„Ottó” felé 1957-ben, mert családja és rokonsága
zsidóüldözöttként elhagyta az országot, barátai, ismerősei -
köztük újságírók, politikusok - ott voltak a szerveződő
magyar emigráció politikai köreiben szinte egész Európában.
(Édesanyja és Zsuzsa leánytestvére például Franciaországba
tartottak kivándorló útlevéllel, ott Zsuzsa férjhez ment egy
hajóskapitányhoz, aki évekig Saigonban állomásozott. „Ottó”
feleségének testvére: Klein Magda Montreálba disszidált
októberben a férjével és fiával.)
„Ottó”-t
így jellemzik 1957-ben: „Átlagos
műveltséggel rendelkező személy, beszél németül, gyengén
franciául, csendes, szerény magatartású, nem iszik, nem
dohányzik. Fiatalabb korában szerette a nőket, de ezen már túl
van. Jelenlegi családi élete rendezett.”
Franciaországba
történő telepítésének tervét 1957-ben dolgozza ki a hírszerzés
II/3. osztálya, melynek „d” alosztályát Harangozó
Szilveszter rendőr nyomozó százados (a rendszerváltás
előtt altábornagy, a BM III. Főcsoportfőnökség vezetője, a
belügyminiszter állambiztonsági helyettese) vezette, akinek az
átlagosnál jobb a véleménye „Ottó”-ról. Ezt írja róla
1957. február 5-én:
„Az
irodalom és az újságírói területen igen jól dolgozott, széles,
főleg újságírói kapcsolatai, ügynöki adottságai révén igen
értékes jelentéseket hozott. Ügynöki bizalmas munkára igen jó
adottságai vannak. Tisztában van a konspiráció szabályaival. 12
évi munkája során igen jó operatív értékekre tett szert.
Munkájában kezdeményező, leleményes. Dekonspiráció nem fordult
nála elő. Átlagosnál magasabb műveltséggel rendelkezik. Németül
beszél. Külföldön való felhasználását javasoljuk, mivel
kapcsolatainak egy része külföldön él." [A „kezdeményező
és leleményes” megállapítást
átvették egy korábbi jelentésből, melyben lapszéli jegyzetként
valaki kézzel oda írta: „Nem
igaz”.]
Harangozó Szilveszter felértékelte az ügynök képességeit |
A
jellemzést Harangozó Szilveszteren kívül aláírta két
beosztottja is: Kócsag József rny. hadnagy és Halmai György rny.
alhadnagy. Május 8-án Lukács százados az előbbi jellemzést még
kiegészítette ezzel a megjegyzéssel: „Ottó” jó
tulajdonsága az, hogy általában nagy közömbösséget tud mutatni
az ügyek iránt. Ez alaptermészete, ezzel a magatartásával el
tudta érni azt, hogy a feladatokat feltűnés nélkül
végrehajtotta.”„Ottó” elsődleges feladata lesz a
magyar emigráció csúcsszervébe: a Forradalmi Tanácsba való
beépülés titkos információszerzés céljával. Ehhez
mindenek előtt Párizsban kell felvennie a kapcsolatot olyan
ismerőseivel, mint Auer Pál, Raksányi Árpád, Benjámin Olivér
és mások. Ehhez a lépéshez itthon már megnyerte Auer és
Raksányi testvéreit, akik támogatásukat ígérték.
[1957
nyarán az Egyesült Államok kormánya három magyar emigrációs
szervezetet is támogatott: a régi magyar emigráció szervezetét:
a Magyar Nemzeti Bizottmányt, a Strasbourgban megalakult Magyar
Forradalmi Tanácsot, valamint a Király Béla vezette Magyar
Szabadságharcos Szövetséget. Nemcsak a magyar szervezetek vezetői
nem tudtak egyetérteni, más volt a befogadó országok ( USA,
Franciaország, Anglia) háttér érdeke is, külpolitikai
orientációjukban eltérő szerepet szántak az 56-os magyar
szervezeteknek, ezért is emelkedett kompromisszumként az előbb
említettek fölé a legtovább működött Magyar Bizottság.]
Az
osztrák határ átlépéséhez, esetleges elfogása esetére
természetesen kidolgozták a megfelelő legendát, azon túl, hogy
„Ottó” zsebében volt testvérének közjegyző által
hitelesített nyilatkozata, hogy a meghíváson túl biztosítja
számára az állandó lakást, eltartását, mindennemű anyagi
támogatását. Ennek alapján a bécsi francia nagykövetségtől
meg kell kapnia a beutazási engedélyt.
Az
ügynök 1957. május 24-én hajnali fél háromkor illegálisan
lépte át a határt Szombathelytől 8-10 km-re, Torony község
alatt. Úti célja Franciaországban Roquebrune - Cap Martin község.
Innen
nyugodtan felgyorsíthatjuk egy várakozáson aluli történet
folytatását.
„Ottó”
ügynök sikeresen túl esik az osztrák csendőrség több alapos
kihallgatásán. Az eisenstadti lágerből a bécsi Albrecht
laktanyába kerül, ahonnan elmegy a francia vízumáért, miközben
anyja és húga Bécs mellé érkezik, találkoznak.
Franciaországból
azonban még 1958. január 6-án is azt jelenti „Hegyi”,
az állambiztonság rezidense, hogy: „1957. augusztus óta
járok az utasításban megadott találkozási helyekre, de „Ottó”
soha nem jelent meg. Februárban újra megkísérlem a felvételt.”
Az
állambiztonság kénytelen itthon információhoz jutni, márciusban
„Ottó” válófélben lévő feleségét mondvacsinált ürüggyel
beidézik az V. kerületi rendőrségre, hátha többet tud, mint ők.
Többet tudott. Pontosan azt, amit ők, a hírszerzők nem. Megadta a
pontos franciaországi címet. Ami nem volt más, mint az eredeti úti
cél. A szerv értékelése: „…nem valószínű, hogy
szeptember óta árulása miatt hiúsultak volna meg vele a
találkozók. A kapcsolat megszakadása valószínűleg
„Ottó” feledékenysége miatti
félreértésből adódik.” (Bihari János rny. százados)
S most emlékeztetünk arra, hogy a feledékenységre már korábban
, de még időben utalt Lukács százados. Ezzel szemben, Harangozó
Szilveszter felértékelte és egyértelműen adta írásba: „Ügynöki
bizalmas munkára igen jó adottságai vannak.”
1958.
április 8-án „Hegyi és Szabó elvtársak” végre
találkozni tudnak „Ottó”-val. A találkozó után Szabó kézzel
- egyebek között - ezt írja a jelentésre: „… a külföldi
munkával kapcsolatban naiv elképzelései vannak. Hírszerző
lehetőségei pillanatnyilag igen szegényesek.” „Ottó”
még mindig ott tart, kiket kéne felkeresni régi barátai,
ismerősei közül (Auer Pál, gróf Csekonics Gyuláné, Apponyi
Virginia, Málnási Ödön, dr. Kóródy Tibor, Havas Gábor, Káldor
Klára, s mások), új névként említi Mr. Mac Corgant, a SZER
párizsi főszerkesztőjét, aki korábban a budapesti amerikai
nagykövetségen dolgozott.
Még
senkivel sincs kapcsolata. „A francia szervek és személyek
felé semmilyen lehetősége nincs, belátható időn belül nem is
lesz. A legnagyobb akadály ezen a téren a nyelvi nehézsége. A
franciát nem beszéli, a németet igen, de sok hasznát nem
veszi.” - jelenti „Hegyi”, aki így folytatja: „A
külföldi hírszerző munkában tapasztalatlan. Ezt ő maga vetette
fel. Kérte segítségünket, alapos instrukciókkal való ellátását.
Voltak olyan kérdései is, hogy később, amikor már bedolgozta
magát, amikor titkos anyagokat ad, mire számíthat bukás esetén.
Milyen törvények vannak a kémkedésre, hogyan bírálják el a
franciák azt, ha az emigráció vonalán dolgozik, vagy azt, ha
francia államtitkokat ad ki? Milyen erős az elhárítás, mire kell
különösképpen vigyáznia…, hogy kapcsolódnak az amerikaiak a
kémelhárításba, hírszerzésbe?”
(Mintha
erről itthon nem lehetett volna előre felvilágosítani,
kioktatni?!)
Az
alkalmatlan ügynök kiábrándul a feladatból
1958.
április 15.
Ezen
a találkozón kiderült: baj van, mert „Ottó”-t húga nem tudja
a jövőben támogatni, válófélben van férjétől, „Ottó”-nak
el kellett költöznie, munkát keres Párizsban, de nem talál,
ruházata szegényes, kopott. Párizsban találkozott a magyar
emigráns vezérekkel (Ternyei, Sárközi, dr. Frank, Németh
László), de csak ígéreteket kapott személyes problémáival
kapcsolatban. Ami az emigráció politikai életét illeti, meghívták
a Szabadságharcosok Világszövetségének tisztújító
közgyűlésére, tájékozódott Dálnoki Veres Lajos
tevékenységéről (MHBK), stb., aztán levonta a maga
következtetéseit, amit a jelentést készítő hírszerzők így
fogalmaztak meg:
„Ottó”
az első beszélgetés után levonta a maga következtetését a
szövetségről, s annak tevékenységét illetően: gittegylet
pénz nélkül, tervek megvalósítása nélkül. Az egészet nem
tartja érdekesnek. Kormányunknak olyan mindegy -
mondotta -, hogy
ismeri, vagy nem ismeri e tömeg nélküli vezérek locsogását.
Gyakorlatilag ezek semmi veszélyt nem jelentenek Magyarországra.”
Az ügynök levonta a maga következtetéseit: az egész nem érdekes, semmi veszélyt nem jelentenek Magyarországra |
Párizs,
1958. május 7.
Egyelőre
nem tud Párizsba kerülni, munkája nincs, az emigráns vezetők az
ígéreteken kívül semmit sem segítenek. Nem megy a Mac Corgan
vonal sem. Pedig az amerikai hírszerző szervek egyik fő embere.
Minden jelentősebb összejövetelen megjelenik. Részt vett a Rab
Nemzetek strasbourgi tanácskozásán is. Németh László révén
eljutott a Biarde kávéházba, ahol vasárnap délelőttönként a
szokásos mise után összegyűlnek a jelentősebb emigráns
politikusok, arisztokraták, volt horthysta tábornokok beszélgetni.
Itt ismeretséget kötött Bán Antallal, Zsigmondi Lászlóval és
másokkal, de a magyar hírszerzést érdeklő információkat nem
tudott szerezni. „Hegyi” jelentése megállapítja: „Ottó”-t
még nem fogadták be teljesen. Ismeretlen, idegen, s bizonyos fokig
tartózkodóak vele szemben. „Ottó” látja, hogy ez a vonal - az
emigrációs szervek tevékenysége - különösképpen nem érdekes
és nem veszélyes. Ő maga is a Szabad Európa területét tartja
érdekesnek. Ide szeretne bejutni. Ha ez menni fog, az emigrációs
szervekből teljesen kikapcsoljuk.”
[Miért
is fogadnák be az egymást évtizedek óta ismerő magyar
előkelőségek maguk közé az ismeretlenül megjelenő, franciául
nem tudó beteges munkanélkülit, aki folyvást panaszkodik,
megélhetési viszonyaiban napról napra lejjebb csúszik, tartóinak
ígérget, s próbálkozik a siker legkisebb reménye nélkül. De
fel sem merül a hírszerzés illetékeseinél, hogy Harangozó
Szilveszter netán tévedett személyi döntésében, amikor kiküldte
ismeretlen terepre az ügynököt vergődni. Azt, aki egyszer már
megtapasztalta: legjobb igyekezete ellenére is bármikor
internálhatják, megbüntethetik, ha kapcsolattartói olyan
parancsot kapnak felülről. Akkor miért is lenne nagy kedve és
energiája elmélyülni a feladatokban? Inkább beléjük betegszik.]
„Ottó”
ad még néhány jelentéktelen alibi jelentést: májusban
Barankovics István európai útjáról, Király Béla és Dalnoki
Veress viszálykodásáról, az Amerikában létrejött u.n. nemzeti
reprezentációs testületről, melynek tagjai - többek között -
Barankovicson kívül Varga Béla, Vidovics Ferenc és Auer Pál;
júniusban a szabadságharcos szövetség párizsi kongresszusáról,
s arról a lehetőségről, hogy az MHBK esetleg bekebelezi a
szövetséget; augusztusban a brüsszeli Szent István napi
ünnepségről; októberben és novemberben Auer Pál Dél-Amerikai
útjáról és Péntek Róbert emigrációs csoportjának szélsőséges
tevékenységéről.
A
központ „Ottó”-t dédelgeti, segélyezi, a legkisebb
aktivitásnak is örül, a látszólagos átmeneti eredményért is
megdicséri.
1959-ben
sokat betegeskedik az ügynök. Állandó emésztési zavarai vannak,
fizikailag legyengült, szeptemberben összeesik, mentővel kell
kórházba vinni, hosszabb kivizsgálásra lenne szüksége, nagy
nyugalomra. Segélyezése, számláinak kifizetése sokba kerül a
magyar hírszerzésnek.
Aztán
hat hónap alatt elvégez egy könyvelési tanfolyamot, annak
reményében, hogy könyvelőként végre elhelyezkedhet. De ez csak
1961. január 15-től kezdődhet, amikor az időközben megismert
Heller János, a SZER párizsi kirendeltségének vezetője (Vajay
Szabolcs utódja) szerez neki egy könyvelői állást. Egyébként
közvetlen feladata az, hogy új fedőnéven („Lőcsei Béla ”)
igyekezzen minél mélyebben beépülni a SZER párizsi központjának
munkájába, a távolabbi feladatait pedig aszerint tervezik
Budapesten, hogy kellő eredmények esetén átdobják az NSZK-ba.
(Egy 1961. januári jelentésben Rudas Béla az ügynök igyekezete
mellett - emlékeztető módon - azt is megjegyzi, hogy „…egyes
esetekben feledékenységből elmulasztotta
egy-egy részfeladat végrehajtását, ennek számonkérésére
vissza kellett térni.”
1961.
április 28-án Varga Sándor r. őrnagy csoportvezető összefoglaló
értékelést készít „Lőcsei Béla” ügynök tevékenységéről.
Ebben megállapítja:
„Lőcsei”
hírszerző lehetősége nem kielégítő. Ez annak tudható be, hogy
az emigrációban élő személyekkel nincs elmélyült kapcsolata,
nem tagja egyetlen emigrációs szervezetnek sem. Sem ő, sem a
tartói nem törekedtek arra, hogy a neki legjobban megfelelő
csoportokban, szervezetekben, vagy egyes személyek felé
céltudatosan szélesítse hírszerző lehetőségét, a
természetesen kialakult helyzeteket sem használták fel
lehetőségeinek bővítésére. „Lőcsei” lehetőségeit a
Központ is helytelenül értékelte.
Hosszú időn keresztül azt erőltette, hogy „Lőcsei” lépjen
be az MHBK-ba, ott teremtsen magának megfelelő hírszerző
lehetőséget, holott az egész múltbeli tevékenysége, beosztásai,
származása, stb. nem indokolta azt, hogy az MHBK tagja legyen, azok
nem fogadják maguk közé, s ő sem tudta, vagy tudná indokolni az
MHBK-ba való belépését, hiszen egyes MHBK tagokkal való
futólagos ismeretsége nem indokolja azt, hogy annak tagja legyen.
Ugyanakkor
figyelmen kívül hagytak olyan lehetőségeket - folytatja
Varga őrnagy jelentése -, mint a SZER, a Szabad Magyar
Újságírók Egyesülete, stb., mely felé jó kapcsolatokkal
rendelkezik, az utóbbiba felvételét is kérhette volna, mellyel
megfelelő hírszerző lehetőséget tudott volna kialakítani.
„Lőcsei”
konspirációs helyzete sem volt megnyugtató. 1960 második felében
nem dolgozott, a tőlünk kapott havi juttatásból élt, aminek
eredetét már-már nem tudta megfelelően legalizálni, ezért
felmerült támogatásunk megvonásának gondolata. Ez év elején
azonban sikerült elhelyezkednie, s jelenleg egy francia magáncég
ügynökeként dolgozik Párizsban.
„…feladatait
fegyelmezetten igyekszik végrehajtani, előfordult azonban,
hogy feledékenységére való
hivatkozással egyes feladatait nem teljesítette a megadott időre…
információinak mennyisége nagy, azok megbízhatóak, de közepes
értékűek és kevésbé titkosak, pletykák útján szerzi azokat,
s nem megfelelő lehetőségeinél fogva csak ritkán jutott valóban
titkos információkhoz, illetve dokumentumokhoz. Kutató, feldolgozó
munkába kevésbé volt bevonva, ilyen feladatokat elvétve kapott.
Telepítése
óta 4 tartója volt, jelenlegi tartója Szabó József főhadnagy.
Addig marad külföldön és dolgozik részünkre - jelentette ki -
amíg a felső szerveink azt szükségesnek tartják, azután pedig
visszatér.”
Őszintén
bevalljuk: még nem tudjuk meddig maradt külföldön „Lőcsei”
ügynök. Ha majd az Információs Hivatal jogutódja netán újabb
dossziét szabadít fel a kutatók számára, akkor esetleg
megtudhatjuk. De van egy sejtésünk: az ügynök nem sok vizet
zavart az „imperialista hatalmak” „és reakciós magyar
csatlósaik” gyengítésében, igazi titkaik megszerzésében. Bár
Harangozó Szilveszter elég sokáig (1967-ig biztos) költötte rá
az adófizetők pénzét. Anélkül, hogy belátva tévedését,
hazahívta volna mielőbb.
Harangozó Szilveszter (később állambiztonsági főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes) |
[Harangozó
Szilveszter (1929. január 25., Kunszentmárton, Szaszkó
Rozália). Ösztönösen a szovjet csapatok mellé szegődött. Húsz
éves korában feljelenti osztálytársait az ÁVH-nál, amelynek ez
úgy megtetszik, hogy biztatják: adja be az önéletrajzát a
céghez. 22 éves korában (1951) már a Baranya megyei
ÁVH-kirendeltség vezetője hadnagyi rangban. Egy év múlva Péter
Gábor titkárságát vezeti. A kulturális elhárítás területén
szerzi legfőbb érdemeit. Közvetlenül tartotta például Szakáts
Miklóst ("Cyrano"), Szepesi Györgyöt
("Galambos"), Nagy N. Péter akadémikust
("Borisz"), de foglakozott Szabó István ("Képesi
György") jelentéseivel is. 1965-ben már ezredes. Ekkor
kezdődik intenzív kapcsolata Aczél Györggyel, akihez
mély rokonszenv fűzte, s akinek mindenkit megelőzve és megkerülve
jelentett a nacionalista és ellenzéki erőkről, különös
tekintettel az értelmiségre. 1977-től III/III-as csoportfőnök,
egyben a főcsoportfőnök első helyettese. 1985. január 1-től
III-as főcsoportfőnök, altábornagy, belügyminiszter-helyettes
(56 éves). Élete egyetlen nagy kudarcélménye, hogy elkezdi, de
nem képes befejezni sem az ELTE bölcsészkarát, sem a jogi karát.
Állandó tagja volt a KB operatív bizottságának, amely döntött
az ellenséges személyek ügyében. Rejtélyes és zárkózott volt,
a legszürkébb szürke, soha senki előtt nem nyílt meg, soha
senkinek nem adott interjút. Ellentmondást nem tűrt, parancsai
megfellebbezhetetlenek voltak. Negyven éven át alkalmazkodott a
pártelithez, 1989. április 30-án vonult nyugállományba.]
Gedényi
Mihály meghurcoltatásai
Harangozó
Szilveszter rendőr nyomozó százados 1957. március 5-én
a BM. II. (Politikai) Nyomozó Főosztálya 3. osztályának
(hírszerzés) d. alosztálya vezetőjeként, közvetlen
felettesével: Radványi Kálmán rny. őrnagy osztályvezetővel azt
javasolja, hogy preventív őrizet alá kell vonni, tehát
internálni dr. Gedényi Mihályt (1908. június
16., Budapest, Sallai Jolán), a Magyar Vöröskereszt külügyi
osztályának vezetőjét. "Nevezett reakciós,
jobboldali beállítottságú volt, jelenleg is az. Gyűlöli a
kommunistákat, a szovjet rendet és aktív segítséget adott,
illetve ad az ellenforradalomban részt vett elemeknek."
Harangozó Szilveszter százados és Radványi Kálmán őrnagy kezdeményezte Gedényi internálását |
Ez
így túl általános vélemény, kellene valami konkrét tény is. A
következőket tudják összekaparni: Gedényi újságíróként
hadnagyi rendfokozattal haditudósító volt a II. világháborúban,
- egyebek között a bácskai harcokban és a szovjet fronton -
megkapta az olasz "Korona Rend" tiszti keresztjét is.
1956. október 31-én megválasztották a Magyar Újságírók
Nemzeti Bizottsága tagjának. (Jellemző, hogy erről a Magyar
Újságírók Országos Szövetsége nem tudott, személyzeti
osztályvezetője 1962. január 22-én a BM hivatalos érdeklődésére
konkrét felvilágosítással nem szolgálhatott, csupán annyit
közölt: jogászként látták az épületben az "ellenforradalom"
alatt, s az akkori főtitkár úgy emlékszik, hogy a Vöröskeresztnél
dolgozott a külföldi csomagok átvételénél.)
Gedényi
1956. november 10. és 1957. március 10. között a Magyar
Vöröskereszt kormánybiztosának: dr. Killner Györgynek a
felkérésére a külügyi osztályon dolgozott, feladatai közé
tartozott a Bécsbe érkezett külföldi segély adományok
hazaszállításának megszervezése is. Erről az internálást
kérő, Harangozó aláírta jelentés: "A
Vöröskeresztben lényegében ő irányítja a külügyi
tájékoztatást, amely erősen kémtevékenység ízű, pl. album
készítés a Nemzetközi Vöröskereszt részére, - éhező
magyarok, harc a vöröskeresztes csomagokért, nemzetközi
delegációk informálása, a nyugati segélyek túlpropagálása,
stb. Része van abban is, hogy az íróknak, újságíróknak soron
kívül, válogatás nélkül vöröskeresztes csomagokat juttattak,
illetve juttatnak."
Már
korábban is ügynöki jelentések szóltak Gedényi "reakciós"
tevékenységéről: abban a bizonyos albumban a forradalom alatt
készült képek voltak, pl. szétlőtt kórház vöröskereszttel,
előtte egy szovjet páncélos, a sajtó osztályra régi fasiszta
cimboráit építette be, a baráti szocialista országok segélyeit
bezzeg nem említik, csak a nyugatiakat, a Kéthly Anna gyűjtötte
adományokat is beszállítják; a Vöröskereszt 1200 fős
állományában olyanok is vannak, akik fegyveresen vettek részt az
"ellenforradalomban".
De
ez még mindig nem elég, a II/5-d (belső reakció elhárítás)
alosztály elindítja a környezettanulmányok készítőit a
megbízható házmesterekhez, lakótársakhoz, legutoljára a XI.
Fadrusz utca 6. szám alá. Többségük eleve szociális irigységgel
beszél a tanult, több diplomás és több nyelven beszélő
„nadrágos” (elegánsan öltözött) értelmiségiről, akinek
ráadásul a felesége is művelt értelmiségi, (nyelvtanárnő,
fordító); „Úgy a felszabadulás előtt, mint azóta jó
anyagi körülmények között élnek, a legújabb divat szerint
öltözködnek. Két szoba hallos lakásban laknak, ami polgári
kényelemnek megfelelően van berendezve. Az októberi események óta
- vagyis amióta a Vöröskeresztnél dolgozik - feltűnően
költekeznek. A Vöröskereszttől nagyobb mennyiségű tüzelőt,
valamint cukrot, déli gyümölcsöket és egyéb élelmiszereket
visz haza a lakhelyére. Az adatszolgáltatók elmondották, hogy
Gedényi gyermekeitől tudják, hogy kiló számra van náluk kakaó,
valamint narancs és tea.””A lakók alkalmazkodó, kétszínű
személyként jellemezték, aki véleményét mindig attól tette
függővé, hogy kivel beszélt.”
Később
a II/2 osztály (kémelhárítás) is beszáll a felderítésbe: „A
felszabadulás után mint nem megbízható személyt „B”-listázták.
Egy ideig munkanélküli volt, majd elhelyezkedett az Országos Sport
Hivatalnál, ahonnan 1949-ben a párt követelésére váltották le…
mint a külügyi osztály dolgozója, több külföldivel tartott
rendszeres kapcsolatot, az összeköttetései arra utaltak, hogy
kémtevékenységet folytat. Leváltása után segédmunkás.”
„Mint
a Vöröskereszt külügyi főosztályának vezetője rendszeres
kapcsolatot tartott fenn a Nyugatról hazánkba érkező
külföldiekkel, főleg a Nemzetközi Vöröskereszt akkor Budapesten
tartózkodott tagjaival. Önhatalmúlag tárgyalt és egyezkedett
egyes külföldről érkező segély szállítmányok ügyében. A
fenti tevékenységén kívül gondja volt arra, hogy a főosztály
dolgozói közül azokat a személyeket, akik számára nem voltak
megbízhatók, eltávolítsa és elvbarátait, márkás fasisztákat
és a népidemokráciánk ádáz ellenségeit ültesse helyükre.
Környezetére jellemző, hogy a sajtóosztály vezetőjének nevezte
ki volt haditudósító társát, Horváth Lászlót, aki Domonkos
nevű helyettesével igen káros, rendszerünket lejárató
propaganda kampányba kezdtek a magyar nép nyomoráról.”
„Gedényi
tevékenysége nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a MVK
adományainak igen jelentős része olyan emberek kezébe került,
akik fasiszta beállítottságúak, volt politikai foglyok,
ellenforradalmi huligánok. Gedényi is hozzájárult ahhoz, hogy az
ellenforradalmi cselekmények kirobbantásában részt vett Író, és
Újságíró Szövetség bukott csőcselékét rendszeres anyagi
támogatásban részesítették. Több irányú ügynöki jelentések
elemzése alapján megállapítható, hogy Gedényi kiterjesztette
hatalmát az egész MVK szervezetére és a megbízott kormánybiztost
is a kezében tartotta, ellenőrizte a felesége révén, aki abban
az időben mint idegen nyelvű titkárnő tevékenykedett Dr. Killner
mellett…Killner felesége és Gedényi pedig unokatestvérek. A
10-11373 sz. Ob. Dossziéban „Pálvölgyi” ügynök jelentéséből
világosan látni, hogy a volt kormánybiztos, valamint Gedényi az
ellenforradalom alatt azon tevékenykedtek, hogy megbízható
újságíró barátjukkal egy katolikus lapot indítsanak, mely
orgánuma lett volna a Gedényi és dr. Killner által szervezett
katolikus pártnak. Gedényi külföldi kapcsolatai közül főleg a
Nemzetközi Vöröskereszt ötös bizottságának tagjaival került
szorosabb kapcsolatba.”
„Felesége
dr. Gedényi Mihályné Farkas Ilona,(1910, Budapest, Varga
Leopoldina) gazdag kereskedő családból származik. Egy ideig
nyelvtanárnőként dolgozott, majd az Elektroimpexhez került, mint
fordító, majd üzletkötő. Az MVK-nál végzett tevékenységének
értékelése során megállapítható, hogy mindenben kiszolgálta a
vezetőségbe befurakodott fasiszta elemeket.”
Mindezen
előzményhez kellett még egy primitív és hazug ügynöki jelentés
„Bornemissza” ügynöktől és a kocka el volt vetve. A
kémelhárítás (BM. II/2-c alosztálya) így rögzítette
„Bornemissza” besúgó alávaló mondatait:
„Gedényi…
markáns vonásai amerikai gengszter film szereplőire emlékeztetnek.
Külseje, amíg nem szólal meg, hatásos, férfias. De mihelyt
beszélni kezd, igen csekély intelligenciájú, gyermeteg észjárású
ember benyomását kelti. A bölcsész karon a magyar-német szakot
végezte, igen nehezen, állandó vizsga halasztások és
bukdácsolások közepette…Gyenge képességei és műveletlensége
mellett igen nagy üzleti ravaszság van benne. Ennek tudható be,
hogy a felszabadulás után is könnyen érvényesült: a
Közoktatásügyi Minisztérium sportosztályát vezette, s
emlékezetem szerint 1949-ben történt, hogy a Szabad Nép
leleplezte korrupt intézkedését (sportolók külföldi utazásával
kapcsolatban korrupt módon járt el és saját magát is kiküldette
külföldre). Elbocsátották állásából, s ettől fogva előttem
ismeretlen módon tartotta fenn magát.” A
hiteltelen, ellenőrizetlen jelentést Czimmer hadnagy értékesnek
minősíti, mivel „… a
Gedényivel kapcsolatos értesüléseket kiegészíti.” Akkoriban
elég volt ennyi osztályharcos önkény egy ember tönkretételéhez.
Gedényi Mihály a rabnyilvántartásban |
Gedényi
Mihályt 1957. július 18-án vették közbiztonsági
őrizetbe, ami az internálás új neve volt. Egy évet töltött
három helyen: a Gyűjtőfogházban, Kistarcsán és Tökölön,
majd rendőri felügyelet alá helyezték.
Közbiztonsági
őrizetben és a Gyorskocsi utcában
Mielőtt
újabb meghurcoltatásához érnék, mondjuk el tisztességgel: ki is
volt Gedényi (Gremsperger) Mihály? (Wikipédia, utolsó módosítás:
2012.05.10.)
[Gedényi
Mihály, Gremsperger (Budapest, 1908. június 16. - Budapest, 1988.
július 5.) író, irodalomtörténész.
Apja
napszámos, alkalmi munkás, majd fűtő és hivatalszolga a Magyar
Földhitelintézetnél. Gedényi Mihály a Toldy Ferenc
Reálgimnáziumban elvégzett négy középiskolai év után
asztalosinas lett, mígnem öt hónap után egy volt tanára
tanítványokat szerzett neki, és rábeszélte apját, hogy
taníttassák tovább a jó eszű fiút. Érettségi után a
műegyetemre iratkozott be, de anyagiak híján - a műegyetemi
elfoglaltságok miatt nem maradt ideje tanítványokat vállalni -
ezt félbehagyta, és helyette a Pázmány Péter Tudományegyetemre
járt, ahol 1934-ben magyar- francia szakos tanári,
ezután néprajzos és államtudományi oklevelet és doktorátust
szerzett.
Egyetemi
évei alatt a Magyar Nemzeti Diákszövetség külügyi
osztályvezetője, a Nemzetközi Diákszövetség (CIE)
végrehajtó-bizottsági tagja, 1933-34-ben a CIE sportosztályának
elnöke volt. 1934-től 1938-ig az Országos Testnevelési Tanácsban
dolgozott az iskolai és az olimpiai ügyek előadójaként. Számos
világverseny szervezőjeként, az 1936-os berlini olimpián szereplő
magyar csapat vezetőségi tagjaként és sajtóreferenseként
tevékenykedett. A II. világháború után a kultuszminisztérium
testedzési osztályára került, tagja lett a megalakuló Magyar
Olimpiai Bizottságnak, és 1947-ben a bizottság igazgatójává
választották. Ebbéli tisztségében 1948-ban mind a téli, mind a
nyári olimpiai játékokra utazó magyar csapat egyik ügyintézője
volt. Munkájáért a londoni olimpia után a köztársasági
érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki. Az olimpiai
mozgalomban kifejtett munkájának emlékét lakóháza falán 1993.
június 21. óta emléktábla őrzi.
Gedényi
Mihály irodalmi munkásságát tizennégy regény (Hatvan forint,
Üstökös a Bakonyban, Pesti ének stb.), mintegy negyven novella,
több tucat színdarab, rádiójáték, filmszkeccs, számtalan
irodalmi és színikritika fémjelzi. Gedényi az 1945 előtti
irodalomnak viszonylag jól ismert és sikeres alakja volt, aki
nemcsak íróként alkotott, nevét folyóirat-szerkesztőként is
megemlíthetjük, hiszen 1943-44-ben Ambrózy Ágostonnal és
Eszterhás Istvánnal közösen szerkesztették a tizennyolc számot
megélt Magyar Múzsá-t. Az irodalomtudomány területén
bibliográfusként is letette névjegyét: 1978-ban megjelent
Krúdy-bibliográfiái máig sokak által forgatott alapművek.
Mindezek
ellenére Gedényi Mihály csak az 1989-es rendszerváltás után
kerülhetett be az irodalmi lexikonokba. Hogy nevét és munkásságát
szakmai körökben hosszú időre „elfelejtették”, azt politikai
meghurcoltatása magyarázza. Annak ellenére, hogy 1945-ben a
Közoktatásügyi Minisztérium I. sz. igazoló bizottsága Gedényit
igazoltnak jelentette ki, szépirodalmi művei nem jelenhettek meg.
Hiába írta novelláit, színdarabjait, filmvázlatait,
rádiójátékait és még sok mindent, mindenhol merev falakba
ütközött. Tovább rontott helyzetén, hogy 1956. október 31-én a
Magyar Újságírók Nemzeti Bizottságának tagjává választották,
és hogy az 1956. november 10-én a Vöröskereszt vezetőjévé
kinevezett Killner György felkérésére 1957. március 31-éig a
Vöröskereszt külügyi osztályán dolgozott, többek között a
Bécsbe érkezett külföldi segélyek hazaszállításának
megszervezésében. Munkájáért a Magyar Vöröskereszt
irányításáért felelős közellátási kormánybiztos, Nyers
Rezső köszönetet mondott ugyan, ez azonban nem akadályozta meg
azt, hogy 1957-ben és 1958-ban kétszer (más források szerint
háromszor) is internálják. Összesen 367 napot
töltött Kistarcsán, a Gyűjtőfogházban és
Tökölön. Ugyancsak 1956-os vöröskeresztes
tevékenységével - a két Bécsbe küldött bizottságban
tolmácsként való részvételével - függött össze, hogy 1961.
október 16-án nem messze lakásától a katonai rendőrség
nyomozói egyszerűen elrabolták és a katonai bíróság Gyorskocsi
utcai fogdájába vitték, ahol a hírhedt Ábrányi-féle
kémhistóriába próbálták belekeverni. Bár ártatlansága egy
hét alatt kiderült, négy és fél hónapig tartották fogva egy
magánzárkában.
Egyéb
lehetőségek híján 1958-tól az Országos Fordítóiroda külső
munkatársaként dolgozott, majd 1966-tól nyugdíjazásáig, 1972-ig
az Építésügyi Tájékoztatási Központ fordítója volt. 1988.
július 5-én Budapesten hunyt el.
Gedényi
Mihály megjelent önéletrajzi írásai:
A
fogoly száma: 1551. Budapest, 1991. (Gyorskocsi utcai
fogvatartásáról szóló visszaemlékezése, börtönnaplója.)
Egyszáztizenhét
nap magánzárkában a Gyorskocsi utcában (1961-1962).
Püski, 2001.
Tibeti
kankalin (Papírkosár, börtönjegyzetek, gyerekkor). Bp.,
1999.
Tudományos
munkásságának legjelentősebb nyelvészeti területe
a fattyúnyelv (szleng) Zolnay Vilmossal közösen
végzett kutatása, több fattyúnyelvi szótár összeállítása.]
1961.
október 16-án szocialista krimibe illő jelenetet rendezett a BM.
II/8 osztály (vizsgálati feladatok) a XI. kerületben, a Feneketlen
tó partján, a Fadrusz utca sarkán: egy csikorgó kerekekkel induló
Pobjedában az utcáról vitték el Gedényit az Állambiztonsági
Vizsgálati Osztály Gyorskocsi utcai fogdájába.
[Oda,
ahova három nappal korábban, 1961. október 13-án hajnalban
hazarabolták Ábrányi Aurélt Bécsből. Egy
gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva hozta a különleges
kommandó, amelynek tagja volt Gerő László, a D-144-es
szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai
elhárítás egykori hadnagya, a Shell Interag Rt. egykori
vezérigazgatója. Az MSZMP PB által engedélyezett akcióra azért
került sor, mert Ábrányi Aurél budapesti újságíró, kereskedő
azután, hogy 1948-ban egy sikertelen tiltott határátlépési
kísérletét követően a HM katonapolitikai osztálya
beszervezte és májusban hírszerzőként Ausztriába
telepítette, 1950-től szembefordult megbízóival, a
francia és az amerikai hírszerzés szolgálatába állt,
a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítója lett,
és kémcsoportot szervezett Budapesten Atkáry Arisztid és a
budapesti olasz sajtóattasé: Adalberto Stuzziero vezetésével. A
csoportot 1955-ben felszámolták, tagjait 1956 nyarán elítélték.
Ábrányi Aurélt erőszakos hazahozatala után 1963. november 30-án
a Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa államtitok tekintetében
rendszeresen és kémszervezet tagjaként elkövetett kémkedés,
valamint béke elleni bűntett miatt jogerősen 13 évi
szabadságvesztésre ítélte, büntetését a Gyorskocsi utcai
objektumban különleges körülmények között töltötte. A mai
napig nem tudjuk, hogy 13 évi börtönbüntetésének letöltése
után hová hurcolta el Ábrányit 1974. október 15-án Rajnai
(Reich) Sándor r. vezérőrnagy, a hírszerzés (III/I)
csoportfőnöke két ismeretlen személy társaságában.]
Kapcsolódó:
Október
17-én az esetről jelentést készített Dr. Barkóczi Pál r.
őrnagy, alosztályvezető és Kugler Ferenc r. százados:
„1961.
október 16-án hűtlenség gyanúja
miatt őrizetbe vettük Gedényi Mihály 53 éves, alkalmazott
származású, értelmiségi osztályhelyzetű, nős, fordító,
pártonkívüli, magyar állampolgár, Budapest, XI. ker. Fadrusz u.
6. sz. alatti lakost.
A
rendelkezésünkre álló adatok szerint 1956 novemberében Gedényit
Ábrányi Aurél francia kémügynök beszervezte és
megbízta további két személy beszervezésével. Gedényi és a
beszervezésre kijelölt két személy a francia hírszerző
szerveknél beszervezett ügynökként vannak nyilvántartva.
Gedényi
első kihallgatása során vallotta, hogy 1956. november közepén,
mint a Magyar Vöröskereszt egyik vezetője egy küldöttséggel 3
napig Bécsben tartózkodott. Ez alkalommal összetalálkozott
Ábrányi Auréllal, régi ismerősével. Másnap egy kávéházban
találkoztak, s kb. fél órát beszélgettek. Állítása szerint a
beszélgetés magánjellegű volt. Tagadja, hogy őt Ábrányi
kémtevékenységre felszólította, illetve beszervezte.
Kihallgatását folytatjuk.”
Valóban
folytatták, miközben október 23-án házkutatást tartott
lakásában Kugler Ferenc és Burka Ignác r. százados.
Az
1961. október 17-i kihallgatás jegyzőkönyvének tanúsága
szerint Kugler r. százados a hűtlenség büntette elkövetéséről
igyekezett vallomást kicsikarni Gedényitől, akit e bűntett
elkövetésének alapos gyanújával vettek őrizetbe.. Az első
három kérdés és felelet:
Kugler
r. szds.: Ismertesse, hogy mikor és milyen módon került
kapcsolatba a nyugati hírszerző szervekkel?
Gedényi: A
nyugati hírszerző szervekkel kapcsolatom soha nem volt, s jelenleg
sincs. 1956. november közepén azonban Bécsben összetalálkoztam
és beszélgettem Ábrányi Aurél régi ismerősömmel, akitől
tudtam, hogy a nyugati hírszerző szervek részére dolgozik.
Kugler
r. szds.: Honnan ismeri Ön Ábrányi Aurélt?
Gedényi: Ábrányi
Auréllal az 1936-1942 közötti időben ismerkedtem meg Budapesten.
Abban az időben, 1934-től 1939-ig a Testnevelési Tanácsnál,
1939-től 42- ig pedig a Miniszterelnökség sajtó osztályán
dolgoztam. Ábrányi akkor újságíró volt, többször megfordult e
helyeken. Ismeretségünk tehát innen adódik. Bár elég gyakran
találkoztunk, kapcsolatunk a tegező viszony ellenére sem vált
barátivá.
Kugler
r. szds.: A felszabadulás után 1956-ig bezárólag milyen
kapcsolata volt Önnek Ábrányi Auréllal?
Gedényi: Semminemű
kapcsolat nem volt közöttünk. Az 1950-es években a sajtóban
megjelent Ábrányi ellenséges tevékenységét leleplező
újságcikkekből értesültem róla, hogy Nyugaton él és a Magyar
Népköztársaság ellen ellenséges tevékenységet folytat.
A
jegyzőkönyv további részében Gedényi Mihály elmondta, hogy
amikor a Magyar Vöröskereszt küldöttségével 1956. november
16-18. között Bécsben járt, a sajtófogadáson találkozott
Ábrányival, aki kérte, hogy másnap reggel igyanak meg egy kávét
együtt a közeli kávéházban. A félórás beszélgetés során
szóba kerültek a korábbi ismerősök, kollégák, Ábrányi
érdeklődött a küldöttség tagjai felől (akik között egyetlen
párttag sem volt), az október-novemberi hazai eseményekről, a
harcok egyes részleteiről, a sztrájkokról, Gedényi munkájáról,
stb. „Amit elmondtam, azok általában közismert dolgok
voltak - áll a jegyzőkönyvben Gedényi Mihály vallomása,
a búcsúzás pedig így zajlott: „Elválásunk előtt
kért, hogy amennyiben ismét Bécsben járok hívjam fel telefonon
és találkozzunk. Ezt meg is ígértem. Ígéretem ellenére azonban
nem volt szándékomban vele többé találkozni. Bizonyítja ezt,
hogy 1956 decemberében ismét Bécsben jártam, de nem vettem fel
vele a kapcsolatot.”
Kugler
r.szds.: Felhívom figyelmét, hogy tagadásával az őszinte
beismerő vallomás esetén javára szolgáló enyhítő
körülményektől fosztja meg magát! Vallomásánál ezt vegye
figyelembe!
Gedényi: A
velem közölteket tudomásul vettem… vallomásom ennek ellenére
fenntartom, mert Ábrányi engem nem kért fel adatszerzésre és
hogy a legközelebbi utam alkalmával számoljak be részére a
magyarországi helyzet alakulásáról.
1961.
december 17-én Mérő Károly r. alezredes, osztályvezető kérésére
a katonai főügyész Gedényi Mihály előzetes letartóztatását
egy hónappal meghosszabbítja a bűncselekmény teljes felderítése
érdekében. A katonai ügyésszel a következőt közölték: „Az
eddigi nyomozás során megállapítottuk, hogy nevezett 1956
novemberében Bécsben kapcsolatot létesített Ábrányi Aurél
imperialista kémügynökkel, részére adatokat szolgáltatott és
vállalkozott további együttműködésre.”
Gedényi
Mihály neve szerepelt a hazahozott, s ugyanabban a Gyorskocsi utcai
vizsgálati fogdában őrzött Ábrányi Aurél noteszében megannyi
ügynök között. Gedényi ezért nehezen szabadult, 117 napig
tartották törvénytelenül fogva.
A beismerés: Ábrányi mégsem szervezte be, szabadlábra kell helyezni |
1962.
június 19-én Hazai Jenő r. ezredes, a II/2 (kémelhárítás)
osztályvezetőjének egyetértésével Peredi Rezső r. őrnagy
alosztályvezető és Waldhausel Ottó r. főhadnagy javaslatot tesz
Németi József r. ezredes főosztályvezetőnek Gedényi személyi
dossziéja lezárására. Íme a sajátos fogalmazású dokumentum és
indoklása:
„Dr.
Gedényi Mihály (Budapest, 1908, Sallai Jolán) nevére 1958. XII.
9-én nyitották a Sz-5736 számú személyi dossziét. Operatív
ellenőrzését ellenforradalmi magatartásával, ellenséges
beállítottságával indokolták. A későbbiekben hírszerzőgyanús
jelek alapján folytatták a munkát és megállapították, hogy
„Szerkesztő” hírszerző kapcsolata. A vizsgálat során
kiderült, hogy Gedényi mindössze alkalomszerű társadalmi
érintkezésbe került „Szerkesztő”-vel egy alkalommal.
Beszélgetésük során Gedényi
súrolta a hírszolgáltatás határát, beszervezése azonban
„Szerkesztő” által nem történt meg. A
magyarországi ellenforradalmi eseményeket beszélték meg. Jogi
szakvélemény szerint cselekményének enyhe társadalmi
veszélyessége miatt a Bíróság felmentő ítélete volt
várható. Az
eljárást ezért ellene megszüntették és szabadlábra helyezték.
A
fentiek alapján javasoljuk a dosszié lezárását és irattárba
helyezését.” (Az utóbbi mondat végére valaki vesszőt
tett a pont helyébe és ezt írta oda kézzel: „a személy
kutató nyilvántartásban való meghagyása mellett.”)
Németi
József r. ezredes, főosztályvezető engedélyezte Gedényi Mihály
dossziéjának ilyen módon való lezárását. (ÁBTL, O-11526)
Az
amnesztia és a szabadulások megpróbáltatásai
Térjünk
vissza 1953 nyarára, amikor az MDP Központi Vezetőségének
júniusi határozata nyomán megszületett az Elnöki Tanács
közkegyelemre vonatkozó 1953. 11. sz. törvényerejű rendelete és
a Minisztertanács határozata [1034/1953./VII.26./] a rendőrhatósági
őrizet alá helyezés (internálás) intézményének
megszüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról.
[Megjelent a Magyar Közlöny 1953. évi 32. számában, 1953. július
26-án.]
Miután október
31-ig papíron befejezték az internálótáborok
feloszlatását, megszűnt az internálás jogintézménye,
feloldották a kitelepítettek kényszerlakhelyhez kötöttségét,
eltűnt a rendőrbíráskodás és a kuláklista , többféle
statisztika is készült. (Közöltünk már mi is a sorozat I. és
II. részében.) A statisztikák aszerint eltérőek, hogy hol
készültek, (Belügyminisztérium, Legfőbb Ügyészség,
Minisztertanács, az MDP Központi Vezetősége) s hány áttételen
torzultak.
Gerő Ernő |
Gerő
Ernő belügyminiszter aláírásával például a
következők jelentek meg:
A
közkegyelmi rendeletek közel 748 000 főt
érintettek. A börtönökből, - beleértve a katonai börtönöket
is - 15 761 fő szabadult. Az államvédelmi szervek
internálótáboraiban a közkegyelmi rendelkezések
kihirdetésekor 5075 fő volt őrizetben, közülük
szabadságkorlátozás nélkül szabadult 2415 fő,
rendőrhatósági felügyelettel 318 fő,
kitiltással és rendőrhatósági felügyelettel 383 fő,
büntetőeljárás alá vontak 659 főt. A
bíróságok 11 591 főt a közkegyelem alapján
mentesítettek a büntetés alól és 547 főt
részesítettek 1/3-os kedvezményben. A büntetőbíróságok 21
181 fő pénzbüntetését törölték; a kihágási
bíróságok 4697 fő elzárás büntetésének
végrehajtását és 188 790 fő pénzbüntetését
törölték. A rendőrségi, a végrehajtó-bizottsági és pénzügyi
kihágási bíróságok 229 263 fő ügyében
szüntették meg a kihágási eljárást. A büntető bíróságok 21
141 fő ügyében az eljárást, az ügyészség és a
rendőrség 7646 fő ügyében a nyomozást
szüntette meg. A hortobágyi zárt táborokban lévő 2524 család
(családtagokkal együtt összesen 7281 személy)
kényszerlakhelyhez kötöttségét szüntették meg.
Egy
korszak zárul le, ha nem is teljesen és nyomtalanul, mert az árnyak
még sokáig visszajárnak. Mi jellemezte 1953 júniusa előtt az
államvédelmi szervek munkáját? Erre így adta meg a választ a
Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség azon jelentése,
melyet azelőtt vitatott meg a BM Kollégiumának 1955. november 11-i
ülése, hogy az a Politikai Bizottság elé került volna. ("A
BM államvédelmi szervei hogyan hajtják végre pártunk Központi
Vezetőségének határozatát a szocialista törvényességről?")
"A
Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953. évi
júniusi határozatát megelőzően, az államvédelmi szervek
munkájukat nem a törvényeknek megfelelően végezték. Nem volt
ritka eset indokolatlan őrizetbe vételek végrehajtása,
állampolgárok zaklatása, törvényellenes vizsgálati módszerek
alkalmazása, koncepciós ügyek, koholt vádak létrehozása,
alaptalan internálások. Az osztály hálózati munkában
provokációs módszereket alkalmaztak, törvénytelen nyomozásokat
folytattak felső vezetőkre, egyes párttagokat fenyegetésekkel
beszerveztek. Az államvédelmi operatív nyilvántartás
törvénytelenül folyt, ellenőrizetlen adatok alapján
kompromittált személyként tartottak nyilván állampolgárokat. A
BM pénzügyi gazdálkodására a nagymérvű pazarlás,
tervszerűtlenség volt a jellemző. Gyakran fordultak elő súlyos
anyagi visszaélések. Erkölcsi züllöttség volt
tapasztalható az államvédelmi szerveknél. Kirívó
törvénytelenségek mutatkoztak a kádermunkában. A
törvénysértésekkel szemben fellépő, vagy bírálatot gyakorló
egyes államvédelmi tisztekkel szemben alaptalan bírósági
eljárást indítottak. Több becsületes elvtársat káderanyagának
ellenőrzése nélkül elbocsátottak, ugyanakkor meg nem felelő
személyeket vettek fel és helyeztek el különböző
beosztásokban."
A
jelentést Dékán István áv. vezérőrnagy,
miniszterhelyettes és Szalai József, a Legfőbb Ügyész
első helyettese írja alá. Közülük Dékán miniszterhelyettes a
vitában módosítást javasol a jelentés szövegén. Idézi a
jelentés 2. oldalának 1. bekezdését, s azzal kapcsolatban olyan
megállapítást tesz, ami - akár indulati elszólásként is -
jellemzi az akkori valós állapotokat:
"A
Minisztertanács határozata alapján megtörtént az
internálótáborok felszámolása és ezzel megszűnt a törvénytelen
fogvatartások lehetősége." Elsősorban nem szűnt
meg, csak az internáláson belül szűnt meg. (!) Ez
nem precíz. Ezt a bekezdést kihagynám, vagy másképp kellene
megfogalmazni."
[A
jelentés III/5. pontja kiemelt vizsgálati területünkön - a BM
operatív hálózati szerveinek munkája - még mindig súlyos
törvénysértéseket említ. A beszervezéseknél fenyegetéseket
alkalmaznak, megtörtént, hogy a beszervezést nem vállaló
állampolgárt állásából elbocsátották. Előfordult az is, hogy
a beszervezési jelöltet valótlan adatokat tartalmazó jegyzőkönyv
aláírására kényszeríttették. Egyes tanúkihallgatási
jegyzőkönyveket elferdítenek, kiéleznek, összefoglaló
jelentésekben a vezető szervek megtévesztésére alkalmas túlzott
következtetéseket vonnak le. Tapasztalható az is, hogy büntetés
alá nem eső cselekményeket bűncselekményként állítanak be,
vagy elévült bűncselekmények üldözésével foglalkoznak.
Hiányos az ügynökség ellenőrzése, amelynek következményeképpen
dezinformatív jelentések ellenőrzés nélkül kerülnek
továbbításra. Az ügynökség egyes tagjai súlyos köztörvényes
bűncselekményeket követnek el. Előfordul, hogy a hálózati
szervek, amikor erről tudomást szereznek, kezdeményezik a bűnöző
ügynök büntetés alól való mentesítését.
Kritikusan
megállapítják azt is, hogy nem kielégítő a politikai
bűncselekmények megelőzése érdekében végzett munka színvonala
sem az államvédelmi szerveknél, sem a Legfőbb
Ügyészség Különleges Ügyek Osztályán. Nem elég mély és
elemző a politikai bűncselekmények okainak feltárása és
különösképpen az, hogy mi okozza a munkások és parasztok
viszonylagosan nagy számát a politikai bűncselekmények elkövetői
között. A két szerv közül egyik sem figyelt fel idejében arra,
hogy a letartóztatások szociális összetétele nem javult. Ezeknek
a hiányosságoknak a megszüntetéséhez a bíróságok sem
nyújtanak megfelelő segítséget ...]
Mielőtt
végigkövetnénk az amnesztia végrehajtásának rögös útját
1953 júniusától novemberig, a szabadítások említett
statisztikája után szögezzük le nyomban: a közkegyelmi
rendelkezéseknek negatív társadalmi hatásai is voltak. Ahogy már
1953. novemberi közös jelentésükben Gerő Ernő belügyminiszter
és Czakó Kálmán legfőbb ügyész megállapította: a
bűncselekmények száma emelkedett. S ez egy másik statisztika:
Júniushoz
viszonyítva szeptemberben
a
társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények száma 7,2 %-kal,
a
személyi tulajdon elleni bűncselekmények száma 76,3 %-kal,
a
társadalmi tulajdon elleni lopások száma 52 %-kal,
a
személyi tulajdon elleni lopások száma 82 %-kal,
a
betöréses lopások száma összesen 38 %-kal,
a
személyi tulajdon elleni rablások száma 111.8 %-kal,
a
hatósági közeg elleni bűntettek száma 131, 4 %-kal emelkedett.
Romlott a
közbiztonság, s a közrend. Például: „Az
internálótáborokból szabadult prostituáltak egyes nagyobb
városokban zavarják az utca nyugalmát… vidéken a községekben
ugyanez észlelhető a kóborló elemek (cigányok) fokozott
mozgásában… a mezei lopások száma az elmúlt évhez viszonyítva
növekedett. Mind a prostituáltak, mind pedig a cigányok közrendet
sértő tevékenységének leküzdésére adminisztratív
intézkedéseket kellett tenni…csavargás ellen indítunk
eljárásokat.”
A
változások következtében megindult társadalmi
mozgásokat, azok törvényszerűségeit azonban nem érti az
osztálytársadalmak ideológiáján nevelkedett államvédelmi
hivatásos állomány. Piros László belügyminiszter
hiába ismételgeti, hogy „… az új szakasz nem
jelenti az osztályharc feladását, hanem ellenkezőleg, a
harc fokozását jelenti, csak nem a régi
módszerekkel.”
Piros László |
A
belügyminiszter azt magyarázza, hogy a Politikai Bizottság nem
kielégítő irányítása következtében a Belügyminisztériumban
bizonytalanság keletkezett, amely liberalizmusra vezetett. „Helyes
munkával az igazi ellenséget kell felderíteni, konkrétumok
alapján leleplezni és felelősségre vonni.”
Az
államvédelmi jelentések arról számolnak be, hogy
országszerte „elszemtelenedett az ellenség”,
fokozódott a kulákok „aknamunkája a termelőszövetkezetek
ellen”, gyakoriak voltak az önkényes földvisszafoglalások,
sok helyütt nyíltan megtagadták az adófizetést, szembeszálltak
az elszámoltatást végző hatósági közegekkel, nem hajtották
végre a kötelező mezőgazdasági feladatokat, nem teljesítették
a beszolgáltatást, a tszcs-ből való kilépéssel egyidejűleg
visszakövetelték a cséplőgépeket, a spekulánsok és üzérek,
falusi kofák, magánkereskedők, kisiparosok megjelenése károkat
okoz a népgazdaságnak. „Az ellenség elszemtelenedésének
mutatója a nagyfokú lázítás, amelyet minden ellenséges
kategória kifejt.” Aktivitásukra jellemző, - írják -,
hogy míg korábban a háttérből mozgatták a munkás és
parasztszármazású figurákat, most már egyre nyíltabban
személyesen vesznek részt ellenséges tevékenységben. A volt
csendőrök és horthysta katonatisztek egyre gyakrabban rendeznek
összejöveteleket, az alföldi megyékben szabályos pártéletet
élnek a volt koalíciós pártok, mindenekelőtt a kisgazdák.
Szervezkednek a volt nagybirtokosok, tőkések, osztályidegen
elemek, s az ellenséges léggömbökről leszórt röpcédulákat
terjesztenek. Az egyes kategóriák igyekeznek kialakítani régi
szervezeteiket, például „…az elmúlt években a
páholyokat(helyesen: a szabadkőműves páholyokat) szinte
teljesen szétvertük, mintegy 16-ról tudtunk országos
viszonylatban. Ma az a helyzet, hogy 10-ről tudjuk, hogy illegálisan
újjászerveződött és szabályos páholyéletet él.” „A volt
fasiszta politikusok, horthysta főtisztviselők és ellenforradalmi
egyházi személyek ellenséges tevékenysége összefonódik.” (A
Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956, I. 2001.
TH.)
Amint
sorozatunk II. részében már rámutattunk: Gerő Ernő volt
az, aki tán a legkevésbé lelkesedett a párt Központi Vezetősége
1953. júniusi határozatának teljes körű végrehajtásáért.
Ennek ellenére a végrehajtandó legfontosabb feladatok tekintetében
Gerő - aki a Minisztertanács első elnökhelyettese és egyben
belügyminiszter - kezében a döntések meghozatala, 1953. július
10-én a következőket írja feljegyzésében Györe
József belügyminiszter-helyettesnek:
"Gondolkodom
az internálás, a kitiltás és a rendőrségi felügyelet alá
helyezés kérdéséről. Az eddigi tapasztalatok alapján arra a
meggyőződésre jutottam, hogy csak az internálás
megszüntetését kell jogilag biztosítani. Vagyis
jogszabályt kell hozni az internálás rendszerének
megszüntetéséről." Ez azt jelentette, hogy Gerő
szeretett volna kiskapukat hagyni. Másnap, július 11-én Piros
Lászlóhoz, a belügyminiszter első helyetteséhez is utasítást
küld kísérőlevélben:
"...az
internáltak közül ki kell válogatni azokat, akiket át kell adni
a bíróságnak és el kell ítélni, mert provokátorok, kémek és
egyéb olyan bűnösök, akik helytelenül kerültek az
internálótáborba, ténylegesen el kell ítélni őket."
Csakhogy
nincs idő az alapos és felelősségteljes felülvizsgálati
munkához, túl közeli az augusztus 1-jei határidő. Tetézi a
káoszba hajló, felszínes, kapkodó munkát Piros
László további sürgetése, amely kiviláglik abból a
kézzel írt megjegyzésből, melyet július 3-án csatolt egy
irathoz Dékán István áv. ezredes,
miniszterhelyettesnek:
"Dékán
e!
1., Az
aug. 1-i határidő a m. befejezésére túlzottan hosszú. Maximális
munkát kell végezni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kész
legyen. (1-2 hét)
2., A
munkába bevonandó gépírók, stb. személyét az elvtársak
döntsék el! Szigorúan bizalmas munka, fecsegés nem lehet.
3., Ha
most itt ezrek kihallgatását akarjuk végezni, semmi nem fog
kijönni.
4., A
"könnyű" embereket kell előre venni, ahol a szabadulás
nem lehet vitás!
Piros
53.7.3."
A
sztahanovista munkaversenyek szellemisége ily módon áthatotta a
belügyi teendőket is. Jogilag megalapozott, igényes és
lelkiismeretes felülvizsgálati munkát nem lehetett végezni,
emberi sorsokkal dobálóztak önkényesen. Kevés volt a jól
képzett jogász és államigazgatási szakember, az
előkészítetlenség, az előrelátás hiánya, megannyi, most
egyszerre kiütköző korábbi hiba (áttekinthetetlen és hiányos
nyilvántartások, eltűnt bizonyítékok, megsemmisített
jegyzőkönyvek, dossziék, stb.) lehetetlenné tette az ügyek
megnyugtató lezárását, s további törvénysértésekhez
vezetett.
A Kistarcsai Internálótábor a víztorony mögötti utcából |
A
szabadító bizottságok egységes jogértelmezésével már
a kezdetektől baj volt. Olyanok is szabadultak, akikre a közkegyelmi
rendelet nem vonatkozott; egyes bizottságok például az
életfogytiglanra ítélteket is „harmadkedvezményben” akarták
részesíteni, holott ezt a tvr. kizárta; másutt kizáró oknak
tekintették a társadalmi tulajdon vagy a polgárok vagyona elleni
elítélést, tévesen értelmezték a visszaesést, s következetlen
gyakorlat alakult ki a mellékbüntetésként kiszabott elkobzás és
vagyonelkobzás bizonytalan megítélése miatt.. Nem volt
meghatározva, ki számít fiatalkorúnak, emiatt egyes bizottságok
olyan 18. életévüket betöltötteket is fiatalkorúnak
minősítettek, akiket korábban a fiatalkorúak bírósága ítélt
el. A statáriális bíróságok által elítéltek sérelmezték,
hogy rájuk nem vonatkozik a közkegyelem, mások méltánytalannak
tartották, hogy a tiltott határátlépés kizáró ok, ám az
államellenes izgatás nem; a gyilkosságért és szándékos
emberölésért elítéltek büntetésük legalább 1/3 részének
elengedését szerették volna elérni.
A
közkegyelemben nem részesülők némelyike a jelentések szerint
lázított és uszított, a KÖMI termelő munkahelyein visszaesett a
termelés, a nyomott hangulat és az ellenséges agitáció
helyenként a munka beszüntetésére irányuló felhívásokhoz
vezetett (Dunabogdány, Megyer). A bányákban mutatkozó
létszámhiány miatt 1953. augusztus 2-án az ország minden
bánya-munkahelyén szeptember 1-ig felfüggesztették a
szabadításokat. Ezért Komlón, az Anna aknában
augusztus 6-án a délutáni műszak megtagadta a felszállást. A
tiltakozás csupán néhány óráig tartott, az elítéltek önként
feljöttek, a megmozdulás szervezőit átadták az ügyészségnek.
Az
első szabadításokra július 28-án került sor, akkor elsőként a
terhes nők, a fiatalkorúak és az idős rabok távozhattak, aztán
a kisebb bűncselekmények elkövetői.
Naponta
500 fő szabadulhatott országosan az ÁVH, a rendőrség és a
katonaság elítéltjei közül. Augusztus 17-ig a tvr. téves
értelmezése következtében kb. 100 főt
szabadítottak törvényellenesen, ezek ügyét a Legfőbb
Ügyészséghez terjesztették fel további eljárás végett. „Egyes
bizottságok, így a márianosztrai, az ajkai, a szekszárdi és a
megyeri igen hanyag munkát végzett, Márianosztrán például az
életfogytig elítélteket is 1/3 kedvezményben részesítették,
Megyeren 19 főt szabadítottak törvényellenesen.” (A
BM. Büntetésvégrehajtási Főosztály jelentése, 1953. augusztus
17.)
A recski munkatábor kerítésen kívülről |
A
kényszermunkahelyekről szabadult elítéltek pótlása nehéz.
Különösen súlyos a helyzet a mezőgazdaságban, ahol a szükséges
létszám alig 1/4-e maradt meg. A kisgyóni bánya és a hejőcsabai
építkezés munkahelyeit augusztus elején felszámolták. A
toborzás nem hozott kielégítő eredményeket. Ennek
elsődleges oka az, hogy a börtönökben és a munkahelyeken
megjelent toborzók csak egy-egy munkahelyre toborozhattak, s nem
nyújthattak országos kínálatot. A bernátkúti munkahelyen
megjelent toborzó például csak a Hortobágyra toborozhatott
mezőgazdasági munkára, a jászberényi börtönben agitáló
toborzó csak Szabolcs megyébe, a szabadulók pedig nem vágytak a
lakóhelyüktől 3-400 km-re található új munkahelyekre.
(Augusztus 15-ig a börtönökben, a KÖMI munkahelyein és az
internálótáborokban a szabadultaknak mindössze 4.3%-a (376
személy), a Hortobágyon a szabadultak 20.7%-a (115 személy, 39
család) kötött szerződést.)
Az
internálótáborokból szabadulók csaknem fele munkás és paraszt.
De akik a társadalomra való veszélyességük miatt korlátozás
alá esnek (rendőri felügyelet, letelepedési engedély
korlátozása), azokat a kiemelt településekre: Budapest, Miskolc,
Sztálinváros, Komló városokba, a nyugati és déli határövezetbe
bocsátani nem szabad, még akkor sem, ha lakóhelyül ezeket jelölik
meg. Ezekre a helyekre letelepedési engedélyt részükre
kiadni nem lehet.
A
hortobágyi zárt táborokban lévők kényszerlakhelyhez kötöttségük
megszűnése után a régi lakóhelyükre még akkor sem térhettek
vissza, ha a régi lakóhelyük nem letelepedési engedélyhez kötött
helység. Ezért a Hortobágyról szabadult kitelepítettek a
kényszerlakhelyhez kötöttségük feloldásáról szóló
határozattal együtt a nem letelepedési engedélyhez kötött régi
lakóhelyükre vonatkozóan kitiltási határozatot is
kaptak.
Az
internálótáborokból szabadult személyek által 1950-51-ben
visszahagyott, a tanácsok végrehajtó bizottságai által végleges
kezelésbe vett, vagy más személynek átadott ingatlan és
ingó vagyontárgyaikat és a régi lakásaikat vissza nem kaphatják,
azok nekik a 760/1939 BM. sz. rendelet 21.§-a alapján semmilyen
címen nem adhatók át. Különösen vonatkozik ez a hortobágyi
zárt táborokban, valamint az ÁVH. internálótáboraiban volt
személyekre. Ehhez az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének
„Szigorúan titkos”végrehajtási utasítása
(00451-1/1953.július 17) hozzáteszi:
„A
hortobágyi táborban lévő személyek új lakhelyeiken nemcsak
további magatartásukkal és tevékenységükkel, hanem pusztán
megjelenésükkel is zavart kelthetnek. Ezért a
legnagyobb éberséggel kell ezeket a személyeket figyelemmel
kísérni és figyeltetni.” (Így
aláhúzva a végrehajtási utasításban!)
A Budapestről
kitelepítettek 15 napos ideiglenes tartózkodási
engedéllyel térhetnek vissza, annak lejárta után meg kell tagadni
a további tartózkodást. A társadalomra való veszélyességtől
függően a rendőrség meghosszabbíthatja az ideiglenes
tartózkodási engedélyt, ha a volt kitelepített munkavállalása
azt megköveteli, sőt kivételesen állandó tartózkodási
engedélyt is kaphat olyan személy, akinek sajátos körülményei
azt indokolják, például előrehaladott kora vagy betegsége miatt
fővárosi hozzátartozójához költözik. (Az érintettek többsége
Budapest környékén, Pest megyében keresett lakást.)
Azokat
a szabaduló fiatalkorúakat (kb. 30 fő), akiknek
nincs hozzátartozójuk, a börtönből az M.T.H. (Munkaerő
Tartalékok Hivatala) kiküldött nevelői veszik át, formaruhával
látják el őket és gondoskodnak az M.T.H. otthonokban történő
elhelyezésükről.
Azon
szabaduló fiatalkorúak (kb. 250 fő) névjegyzékét, akiknek
bűnözését a szülők hanyag és felelőtlen nevelése és az
ellenőrzés hiánya segítette elő, a helyi tanácsoknak kell
megküldeni. Egyúttal utasítják az illetékes végrehajtó
bizottságokat, hogy hívják fel a szülőket a helyes nevelésre és
a fokozottabb ellenőrzésre.
A
szabadulók munkába állításának rendező elve, hogy a
régi munkahely vegye vissza dolgozóját, ha nem is a
korábbi munkakörébe. Az üzemeket ösztönzik, hogy a létszám és
béralap terv kismértékű túllépése árán is állítsák
munkába a visszatérőket, kivéve azokat, akik politikai izgatást
folytattak, az üzemben súlyosabb bűncselekményt követtek el,
vagy a dolgozók körében súlyos visszatetszést váltana ki újbóli
alkalmazásuk.
Bizottságok
és tisztázatlan kérdések
Minden
táborban 1-1 bizottságot jelöltek ki a szabadítások
végrehajtására. A bizottságok öt tagúak:
Elnök:
-
a tábor parancsnoka,
Tagok:
-
a BM-ből kirendelt ügyész,
-
a rendőrség által kijelölt rendőrtiszt,
-
a bv. operatív csoportjának képviselője
-
egy orvos.
Szabadító bizottságok a táborokban (1. oldal) |
Szabadító bizottságok a táborokban (2. oldal) |
Az
internáltak szabadítását végrehajtó bizottságok az egyes
táborokban az előbbi funkciók szerinti sorrendben:
Kistarcsai
Internálótábor:
Urbán
Rezső áv.szds.
Béres
Miklós áv.örgy.
Textor
Ferenc r.hdgy.
Antal
Ferenc áv.hdgy.
Dr.
Benedek Imre áv.o.szds.
Recski
Munkatábor:
Tóth
Gyula bv.ales.
Szalai
Sándor áv.szds.
Mészáros
Sándor r.szds.
Forján
István áv.hdgy.
Dr.
Radó Sándor áv.o.örgy.
Kazincbarcikai
Tábor:
Lovasi
János bv.szds.
Galovics
Ferenc áv.fhdgy.
Vincze
József r.alhdgy.
Szűcs
Béla áv.hdgy.
Dr.
Lengyel Lajos bv.o.ales.
Tiszalöki
Tábor:
Dornai
Sándor bv.hdgy.
Csotka
Mihály áv.fhdgy.
Sinka
Lajos r.hdgy.
Nagy
László áv.hdgy.
Dr.
Ádám Gábor bv.o.őrgy.
A
szabadulókat orvosi vizsgálatnak kell alávetni, a fertőző és
súlyos betegeket nem lehet elbocsátani. A kórházi ápolásra
szorulókat az Egészségügyi Minisztérium a megfelelő
gyógyintézetbe szállítja, erről a hozzátartozókat értesítik.
A szabadulók keresményükből 300 forintot kapnak készpénzben, a
többit betétkönyvben. Visszajárnak a letéti tárgyak és értékek
(ha nincsenek meg, a panaszt írásba foglalják, 165
internált nem kapta vissza letéti tárgyait), mindenkinek
vasúti jegy jár és egy napi hideg élelem. A belügyminiszteri
parancs szerint a szabadultakat tiszta állapotban, borotválva,
rendes ruházatban kell elbocsátani, aki nem rendelkezik ilyennel,
annak alsó-és felső viseletet kell kiadni. A büntetés
végrehajtás országos parancsnoka: Garasin Rudolf ezredes részletes
végrehajtási utasítása a részletekre is kiterjed. Például:
„Tilos
a szabadulót borotválatlanul, piszkosan, gyűrött, rongyos ruhában
a börtönből, illetve a munkahelyről elbocsátani. Ha a szabaduló
megfelelő saját ruhával nem rendelkezik, segélyruhával, ennek
hiányában olyan honvédségi selejtruhával kell ellátni, amely
minden honvédségi és börtönjellegétől előzetesen meg kell
fosztani. Csizmanadrág a szabadulóknak nem adható. A megfelelő
lábbelivel nem rendelkező szabadulónak a meglévő készletből
egy pár használható félcipőt vagy bakancsot kell kiadni, illetve
amennyiben lehetséges, saját lábbelijét kell megjavíttatni.”
„A
munkahelyek és a nagyobb börtönök parancsnokai a szabadulókat
több csoportban, gépkocsin szállítsák ki a vasútállomásra
úgy, hogy lehetőleg esti vagy éjszakai vonattal utazzanak. Az
utazás során átszállni kényszerülő szabadulókat olyan
vonattal kell indítani, melynek a megfelelő vonalra csatlakozása
van, meg kell tehát akadályozni, hogy a szabadultak a vasúti
gócpontokon hosszabb ideig várakozni kényszerüljenek. Feltétlenül
meg kell gátolni, hogy a szabadulók a vonat indulásáig a városban
vagy községben céltalanul kóboroljanak. A szabadulókat
nyomatékosan figyelmeztetni kell, hogy a szeszes italok
fogyasztásától és a botrányokozó magaviselettől az utazás
tartama alatt tartózkodjanak. Az elbocsátólevélként szolgáló
határozatot és a II. rész 18. pontjában meghatározott vasúti
jegyet a szabadultnak csak a vasútállomáson, a vasúti kocsiba
történő beszállás előtt szabad átadni, e célból az egyes
csoportokat néhány fegyvertelen őr kísérje ki a vasútállomásra.
A helyi rendőrkapitányságot a csoportok indulásáról előzőleg
tájékoztatni kell.”
Természetesen
nyomban életbe lépnek a biztonsági és operatív
intézkedések is. A tábor elhagyása előtt valamennyi
szabadulót megmotozzák, csomagjaikat ellenőrzik, nehogy tiltott
tárgyakat, leveleket csempésszenek ki. Csak kisebb csoportokban
lehet útnak indulni a legközelebbi vasútállomásra a vonat
indulása előtt félórával, polgári ruhás hatósági közegek
kíséretében. Időben értesítik azoknak a területeknek az
operatív szerveit, ahol az elbocsátottak letelepszenek.
Dolgozik a magasabb felülvizsgáló bizottság |
Mindeközben
gyűlnek a döntésre váró tisztázatlan kérdések,
melyek a táborok lakóinak sokféleségét, rétegeződését
mutatják, korábban alig hallott csoportjainak sajátos, különös,
s meglehetősen bonyolult érdekviszonyait, rendezetlen sorshelyzetét
hozzák a felszínre. Például:
1., Mi
legyen azokkal az internált politikusokkal - köztük
jobboldali szociáldemokratákkal, trockistákkal, „pártellenes”
pártvezetőkkel, államvédelmi tisztekkel, cionistákkal,
csendőrbesúgókkal, gazdasági vezetőkkel, írókkal, újságírókkal
-, papokkal, horthysta katonatisztekkel és volt
kormánytisztviselőkkel, akiknek ügye bírósági eljárásra
alkalmatlan, vagy büntetésük letöltése után lettek internálva
(elítélt internáltként a börtönből visszakérték őket a
táborokba)?
(Köztük
volt, Deák Lívia, Rásonyi István, Erdős Péter, Lendvai Pál,
Faludy György, Kovács István, Lengyel József, Oszkó Gyuláné,
Stier József, Szabó Ferenc, Becski (Hamburg) Anna, Dévényi
(Dingel) Gusztáv, Hegyi Imre, Kruppa Rezső, Donáth Ferencné,
Alpár László, Révai Kálmánné, Ecetes Lajos, Szúnyogh
Józsefné, Visnyei Sándor, Velenczei Sándor, Nagy Pál, Bakai
Árpád, Andorka Rudolf, Gedényi József, Guttmann Jenő, Széchenyi
György, Hamburger László, Gyólay László, Ambrus Zoltán, Küllei
Károly, Bánlaki László, Zergényi Pál, Eszterházy Mónika,
Krasznai László, Nánásy László, Lókay Ferenc, Várkonyi János,
Fazekas Lajos, Somorjai János , Szász Endre és mások.)
2., Hogyan
kell elbírálni azoknak az ügyét, akiket imperialista
országokból küldtek be ellenséges aknamunkára,
büntetésüket letöltötték, de szabadon bocsátásuk veszélyes?
Több olyan internált neve is felmerült, aki Jugoszláviából
szökött át, határsértés miatt büntetésüket letöltötték,
kémtevékenységükre bizonyítékok nincsenek, s magukat politikai
emigránsnak vallják, de helyzetük rendezetlen.
3., Mi
legyen a horthysta detektívekkel, a rejtjelezőkkel, a MÁV
kémelhárítókkal, női rádiótávirászokkal, akiknek ismereteit
felhasználták, konspirációs ügyekben többször ki lettek
hallgatva, de ügyük bírósági eljárásra nem alkalmas?
4., Mi
történjék azokkal a szovjet hadifogságból hazatértekkel,
akik szabadulásuk esetén az időközben NSZK-ba, Ausztriába
távozott rokonaikhoz akarnak költözni véglegesen?
5., Mi
legyen a kat.pol és az ÁVH áruló ügynökeivel,
azokkal a titkos munkatársakkal, akik súlyos titoksértést
követtek el, megbízatásukat kifecsegték, kompromittálódtak,
helyzetükkel visszaélve üzleteltek, zsaroltak, stb., s akiknek
ügye bíróság elé nem vihető, de szabadlábra helyezésük
aggályos?
6., Milyen
döntés szülessen a fogdaügynökökről? Köztük
olyanokról, akik eddig jó munkát végeztek , olyanokról, akik nem
használhatók a jövőben, s azokról, akik ügye bíróság elé
nem vihető, de szabadításuk veszélyes?
A
tisztázandó kérdéseket az internáltak ügyeit felülvizsgáló
két csoport gyűjtötte össze s terjesztette egy magasabb
bizottság elé, amely közvetlenül a belügyminiszternek tett
javaslatot a megoldásra.
A felülvizsgáló két államvédelmi csoport |
A
két csoport tagjai:
I.
csoport:
Csoportvezető:
Gregus József áv.hdgy.
Beosztottak:
Galambos László áv.szds.
Velyó
Sándor áv. fhdgy.
Zsótér
Sándor áv. fhdgy.
II.
csoport:
Csoportvezető:
Borbély Lajos áv.hdgy.
Szép
László áv. hdgy.
Vass
János áv. szds.
Kabók
János áv.fhdgy.
[Egy
augusztus 3-i kimutatás a fentieken kívül a rendkívüli
felülvizsgálati munkát végzők között említi még csoport
beosztás nélkül a következőket: Seres László áv. szds., Atyin
Gábor áv. fhdgy., Borbély Mihály áv. hdgy., Nagy Mihály áv.
hdgy., Majoros Sándor áv.alhdgy. A korábban a csoportokhoz rendelt
három leírón kívül újabb kettőt nevez meg.]
A magasabb
felülvizsgáló bizottság tagjai:
Lőke
Gyula áv. ales.,
Jamrich
József áv.ales.
Kovács
Tibor áv.őrgy.
Muzslai
József áv.őrgy.
Póta
János áv.szds.
Barna
Péter áv.szds.
A
bizottság mellett működő Titkárság vezetője:
Barna
Péter áv. szds.
A
belügyminiszter július 25-én kelt 1.sz. utasítása választ ad
néhány kérdésre:
A Kistarcsai
Internálótáborban gyűjtik össze a bírósági eljárás
alá vont internáltakat, a bírósági tárgyalásokat is itt
tartják. A bírósági ítélet után a BM Büntetés-végrehajtási
osztálya gondoskodik az elítéltek (volt internáltak)
foglalkoztatásáról a termelőmunkában. Azokat, akik a
bűncselekményüknél fogva súlyosabb elbírálás alá esnek,
az Állambiztonsági Büntetőintézetbe (Gyűjtő)
szállítják. Azokat pedig, akiket a bíróságnak történő átadás
céljából további vizsgálatnak vetettek alá, de ügyük a
szabadítás befejezéséig nem került lezárásra, át kellett adni
a BM Vizsgálati Főosztályának. A külföldi
állampolgárságú internáltakat, s azokat, akik eredetileg magyar
állampolgárok voltak, de időközben hozzátartozóikat
Németországba (NSZK) telepítették ki, mindaddig, amíg az
illetékes államok át nem veszik őket, az összes
táborból Tiszalökre, az Erőművet építők táborába
szállítják.(1182 főt gyűjtenek össze Tiszalökön.)
Györe
József belügyminiszter-helyettes augusztus 13-án jelenti,
hogy :
Az
internáltak felülvizsgálatára alakult bizottság különleges
intézkedések megtételét tartja szükségesnek 153 internált
ügyében, tekintettel cselekményük veszélyességére. Ezek
megoszlása:
a., További vizsgálatra,
perújításra javasolnak 50 főt, akiknek többsége
káros politikai tevékenységet fejtett ki.
(Demény
Pál, Demény Pálné, Vida Lajosné Demény Veronika, Weisshaus
Aladár, Klement Károly, Lencsés János, Reinitz Egon, Stier
József, Kéri Kálmán ezredes, Ruszkiczay-Rűdiger Imre
altábornagy, Hankovszky Gyula altábornagy, Szentpéteri György
ezredes, Tényi Mátyás, Boér Ferenc, Paulai Gyula, Málnási Ödön,
Böszörményi Zoltán, Andréka Ödön, Szálasi Ferencné, Hain
Péterné, Hubay Kálmánné, Dr. Nyári Pál, Dr. Móczi Imre, Süle
Ferenc, Dr. Sas Imre, Tüll Alajos, Vid József, Hamburger László,
Faragó Gyula Ernő, Borszéki Oszkár, dr. Giegler Károly, Kapócs
Ferenc, Gyulai László, Pártay Tivadar és mások, de közéjük
sorolják azokat a katpolos és ávéhás tiszteket is, akik
elhallgatták politikai múltjukat, így például Gát-Galacsik
Zoltánt, a HM Katonapolitikai Osztályának hírhedt ezredesét,
vagy Breuer János államvédelmi őrnagyot.)
Indoklás: „Ezekben
az ügyekben megfelelő bizonyítási anyag nem áll rendelkezésre,
bár az ügyek egy részében már korábban is hosszabb vizsgálat
volt folyamatban. Vannak közöttük olyanok is, akiket a
felszabadulás utáni időben a bíróság elítélt, azonban enyhe
ítéletet hozott.(!) Perújítás céljából újabb bizonyítékok
beszerzése szükséges, hogy megérdemelt büntetésüket
megkapják.”
b.,
Külön bíróság elé javasolnak állítani 26 személyt.
Ezek valamennyien az ÁVH és a volt HM. Katonapolitikai
Osztály titkos munkatársai voltak, akik mint ilyenek ellenséges
tevékenységet fejtettek ki, vagy súlyos titoksértést követtek
el - a belügyminiszter-helyettes jelentése szerint:
„Ezen
személyek felett csak külön bíróság ítélkezhet, tekintettel
bűncselekményük bizalmas természetére és a bizonyítási anyag
operatív jellegére.”
(Pröhle
István, Mesterházi István, Bottka László, Russai Tamásné, Boor
Imre, Khun-Héderváry Károlyné, Pallavicini Alfréd, Zsoffka
Mátyás, Saláta Gyula, Csik Mátyás, Kacs Ervin, Balogh László,
Wunder Károly, Füzeséri Sándor, Rostási Pál, Rácz Mihály,
Mülbacher Klára és mások.)
c., Rendőrhatósági
felügyelet alá helyezést javasolnak 72 internált
ügyében.
-
Egy részük szintén az ÁVH és a Kat.pol áruló
ügynöke volt.
(Dr.
Bárándi György, Dr. Liszkay Nándor, Ignácz István, Szolnoki
István, Würsburger Imre, Berecz László, Orbán Frigyes, Migend
András, Irlinger József, Horváth Lajos, Hegedűs Margit, Imre
Ferencné, Szijjártó Antal, Hadarits Kálmán, Oltai László,
Németh László, Hatvani Sándor és mások.)
Az ÁVH és a Kat.pol áruló ügynökei Kistarcsán (részlet) |
[Az
ÁVH áruló ügynökeinek többségét írásos titoktartási
nyilatkozat aláírása után később szabadon engedték, egyeseket
rendőrhatósági felügyelet alá helyeztek - megj.: I.Cs.]
-
Mások olyan politikai vagy egyházi személyek, akik
esetében „… megfelelő bizonyítási anyag nem áll
rendelkezésre, bűncselekményük jogi erejű alátámasztása nem
lehetséges. Szabadlábra helyezhetők, azonban személyük
veszélyességére való tekintettel javasoljuk őket letelepedési
engedélyhez nem kötött helységekbe szigorú rendőri felügyelet
alá helyezni.”
(Dr.
Péter Ernő, Pergel Károly, Alpár László, Szabó Ferenc, B. Rácz
István, Szeleczkei Gyula, Fritsi Ádám, Dr. Brusznyai József,
Oetter György, Váradi János, Bencsik József, Mátyásovics
Henrik, Csák Boldizsár, Horváth Mihály, Kovács Jenő, Berényi
József, Könyves Tibor és mások.)
d., Az
internáltak közül 5 olyan szabadlábra helyezését
javasolják, „… akiknek internálás előtti
beosztásukra való tekintettel szabadlábra helyezésükhöz külön
jóváhagyás szükséges.”
Kijelölt
ügyészek, bírák, védők és ülnökök
Ugyanezen
a napon, 1953. augusztus 13-án az igazságügyminiszter (Erdei
Ferenc) és a legfőbb ügyész (Czakó Kálmán) megkapja
a Belügyminisztériumtól - Györe
József belügyminiszter-helyettes aláírásával - azoknak
a bíráknak, ügyészeknek, védőknek és ülnököknek a
névsorát, akik a bíróság elé kerülő internáltak ügyében
eljárnak. (A személyek kijelölésében Györe
miniszter-helyettesen kívül részt vett Csapó László
(Igazságügyminisztérium) és Kozma Károly (Legfőbb Ügyészség),
az előterjesztést „Diktálta: Lőke Gyula áv.
alezredes”.
Ügyészek:
Alapy
Gyula
Alexa
Miklós
Avar
Jenő
Egri
László
Bírói
tanácsok
A
budapesti és a megyei bíróságok hatáskörébe tartozó ügyek
tárgyalására:
I.
Tanács:
Olti
Vilmos vezetőbíró
Garancsi
Mihály beosztott bíró
II.
Tanács:
Jónás
Béla vezetőbíró
Borsányi
Gyula beosztott bíró
Bírói
Póttanács:
Sarlós
Béla vezetőbíró
Rév
Erika beosztott bíró
Ülnökök:
Zsuberácz
Mihály
Kollár
János
Kalmár
Imre
A járásbíróságok hatáskörébe
tartozó ügyek tárgyalására:
Gálfi
Gábor másodelnök (?)
Merli
Béla járásbíró
Bírói
Póttanács:
Tóth
Aladár járásbíró
Ülnökök:
Máthé
Margit
Berzsenyi
Gyula
Subet
Teréz
Petrovics
Károly
(„A
szeptemberben tárgyalásra kerülő ügyekben az ülnökök
személyére újabb javaslatot terjesztünk be, mivel a fennálló
jogszabályok szerint az ülnökök egy évben legfeljebb egy hónapig
tárgyalhatnak.”)
Védők:
Mátrai
László
Hollósy
Aladár
Balázsi
László
Pátriász
István
Nyéki
Miklós
Hegedűs
Jenő
Szűcs
Mihály
Dzubay
László
Révai
Tibor
Kaszó
Elek
(Dzubay
László nevét valaki ceruzával áthúzta, s ezt a megjegyzést
írta mellé: „Nem.”)
Az
előterjesztést „Gépelte: Bencsik irnok.”)
Augusztus
10-ig 595 internált ügyét adták át bírósági
eljárásra, ám ezek között találtak olyan ügyeket is,
amelyek - egyfelől - elévülés és bizonyítékok hiánya miatt
nem voltak alkalmasak bírói eljárásra, - másfelől - további
hosszabb vizsgálatot igényeltek. A bírósági eljárásra váró
internáltakat augusztus 20-ig kellett a Kistarcsai Internálótáborba
szállítani, ahol 21-én megkezdődtek a tárgyalások.
Gondoskodtak a besúgókról, az operatív munkásokról |
Külön
intézkedések történtek az operatív munkára már
felhasznált és az operatív célokra tervbe vett szabaduló
személyekkel kapcsolatban. Ha ezek ügyében már döntés
született, bíróság elé állításuk volt javasolva, a táborokba
kiszállt és tájékozódott operatív tisztek jelentései nyomán
az operatív osztály a legfelső felülvizsgáló bizottság
titkársága útján kérhette az illetékes
belügyminiszter-helyettestől a döntés megváltoztatását és új
javaslat előterjesztését. Az ily módon szabadítandó személyek
pótlistáját a titkárságvezető Barna Péter áv.
szds. küldte meg a táborok illetékeseinek. Az operatív célokra
tervbe vett személyek ügyében született intézkedések szigorúan
titkosak voltak.
Szeptember
5-ig valamennyi szabadultat operatív hálózati ellenőrzés
alá kellett vonni. A végrehajtás közvetlen felelősei: Györe
József miniszterhelyettes, Dékán István áv.
ezredes és Pőcze Tibor r. vezérőrnagy. A
táborokban foglalkoztatott és szabaduló ügynököket el kellett
igazítani további magatartásukról, feladataikról. A szabaduló
ügynökök névsorát, valamint operatív anyagát megküldték a
lakóhely szerint illetékes operatív osztályoknak további
felhasználás végett, illetve a megfelelő iratokat el kellett
helyezni a BM operatív nyilvántartójában. A szabadítások,
bírósági és egyéb eljárások alatt a táborokban lévő
operatív szervek fokozott készenléti és ügyeleti szolgálatot
láttak el.
Valamennyi szabadultat operatív ellenőrzés alá kell helyezni |
A
BM Kollégiumának 1953. augusztus 25-i ülésén Selmeczi
György áv. alezredes elégedetlenségének ad hangot a
szabadulók operatív ellenőrzésével kapcsolatban:
„Operatív
vonalon és a rendőrségen a szabadulók ellenőrzése nincs
megszervezve a
kiadott utasítás szerint.” Javasolja
intézkedés megtételét az utasítások végrehajtására.
Gerő
Ernő belügyminiszter is az operatív munka erősítésének
szükségességéről beszél:
„… a
neheze még ezután jön. A politikaiak közül kevesen jöttek ki
eddig. Nagy gondot kell fordítani a szabadulók és a szabadultak
közötti operatív munkára államvédelmi és rendőrségi vonalon.
Ezt első pontként kell bevenni a határozatba. Sok aktív
ellenséges elem szabadul ki, akik aktívan
dolgoznak ellenünk.
Ezért az operatív munkát sürgősen meg kell erősíteni.”
A
lakóterületre érkező volt internáltak ellenőrzéséről jelenti
Arany László áv. őrgy., a Békés megyei osztály
vezetője. „Területünkre érkezésük után gondoskodunk
arról, hogy lehetőleg könnyen ellenőrizhető objektumokban
helyezkedjenek el munkára. Azon a helyen, ahol hálózattal nem
rendelkezünk, sürgősen megfelelő minőségű hálózatot
építünk…az objektumok vezetőivel az eddigieknél gyakrabban
fogunk elbeszélgetni az internáltak magatartásának figyelemmel
kísérése érdekében. A rendőri szervekkel állandó és szoros
kapcsolatot tartunk. A szabaduló ügynökök…alapos és részletes
kioktatásban részesülnek, feladataikat konkrétan és egyénileg
kapják meg…”
A tiszalöki
táborban - az október 4-i kitörési kísérlet helyszínén
- különös gonddal, aprólékosan készül az elhárítás a
külföldiek szabadon bocsátásának napjára. (Csak a kitörés
kezdeményezőit állították bíróság elé.) Részletes
forgatókönyvet készítenek az operatív munkások számára:
„Október
14-én délelőtt a hazatérő 95 főről, akik már fel vannak
készítve az útra (felöltözve, már bevásároltak maguknak)
konspirált módon fényképfelvételeket készítünk.
A fényképezést úgy szervezzük meg, hogy az elkészített képek
alkalmasak legyenek dokumentálni az internáltak ellátottságát.
Később, az útba indításukkor ugyancsak lefényképezzük őket.
Felelős:
Lőke Gyula áv. ales.
Október
14-én a táborparancs kihirdetésekor a hozzászólásokról
jegyzőkönyvet veszünk fel, ugyanakkor néhány hozzászólást,
mely arra alkalmas lesz, zsebben
hordozható beszédrögzítővel megkíséreljük
rögzíteni.
Felelős:
B. Szabó Gyula áv. szds.
A
további dokumentáció érdekében, amikor a következő csoportot
készítjük elő átadásra, a keresmények
elvásárlását keskenyfilmre és fényképre rögzítjük.
Felelős:
A
technikai előkészítésért: Lőke Gyula áv. ales.
A
szervezésért: B. Szabó Gyula áv. szds.
Az
első csoport elszállítása után további intézkedéseket teszünk
az internáltak kedvező hangulatának fenntartására.
Felelős:
Garasin Rudolf bv. ezr.
Lőke
Gyula áv. ales.”
Napi teendők a szabadítók számára |
Minden
igyekezet ellenére, a rendőrhatósági felügyelet mellett
szabadlábra helyezett személyek közül a szabadító bizottságok
többeket beengedtek a letelepedési engedélyhez
kötött városokba, illetve a határsávba. Több szabadult országos
körözését azért kellett elrendelni, mert a szabadlábra
helyezésétől számított 48 órán belül nem tett
eleget bejelentkezési kötelezettségének az
illetékes rendőrkapitányságon.
November
9-ig a felülvizsgálatok során összesen 733 személy
ügyében lett elrendelve a bírósági eljárás kötelező
lefolytatása. A párt döntött az internált politikusok
sorsáról.
A párt döntött az internált politikusok további sorsáról |
Közülük
az ügyükben lezajlott nyomozás eredményeképp előbb 30,
majd összesen 48 olyan internáltat
bocsátottak szabadon - többségüket
rendőrhatósági felügyelet mellett -, akikről kiderült, hogy
ügyük elévült, vagy a cselekmény bizonyítása nem lehetséges,
illetve egyszer már el voltak ítélve.
(Hegedüs
Imre, Hoos Károly, Németh Endre, Kamin Károly, , Lipták Jenő,
Kövesi Pál, Vojtek Gábor, ifj. Őri Sándor, Badacsonyi Béla,
Tolvaj Gyula, Wolford József, Dr. Erőss László, Pazinczky Lajos,
Vágó Ernő, Tallián László, Marényi Ernő, Vass Ferenc,
Kepenyes András, Dobó Szilveszter, Horányi Lajos, Szalai József
és mások.)
Eljárás már nem indítható ellenük, szabadulnak, de rendőrhatósági felügyelettel |
Az
államvédelmi szervek javaslatára szabadlábra került 21 személy
(tovább szolgáló besúgók), 5 személy pedig
időközben meghalt.
Így bíróság
elé került: 659 fő. (A budapesti és
megyei bíróságok elé 502, a különleges bíróságokhoz 19,
hadbíróságra 8.)
529 jogerős
ítélet született, a többi tovább folyt másod fokon.
Az
529 elítélt személy bűncselekménye a következőképp oszlott
meg:
Kémkedés:
170 személy
Háborús
és népellenes bűncs.: 173
Dem
államrend ell. szervezkedés: 59
Dem
államrend ell. izgatás: 16
Tiltott
határátlépés: 88
Egyéb
bűncselekmények: 23
A
kiszabott büntetési tételek így alakultak:
2
évig terjedő börtönbüntetést kapott: 30 személy
2-5
év között: 330
5-10
év között: 153
10
év fölött: 16
Az
internálás új neve: közbiztonsági őrizet
Az
internálótáborok felszámolása 1953. október
31-én hivatalosan befejeződött. A Kistarcsai
Internálótábor - ahol az összpontosított bírósági
eljárások, tárgyalások folytak - kiürült, a fellebbviteli
tárgyalások már másutt zajlottak, az elítélt internáltakat
elszállították az illetékes büntetés-végrehajtási
intézményekbe, mások az ügyészségi fogdákba kerültek.
Tiszalökön még mindig 1020 külföldi várakozott, mert a
kiadatási eljárás lassan ment a befogadó országok megfontolt
lépései miatt.
Az
1953. júliusában kezdődött amnesztiával és
még november végén is tartott végrehajtásával
- mint már utaltam rá - nem ért véget az állambiztonsági
táborok története. 1956. november 4-ével újra
kezdődött az internálás intézménye, csak más lett a
neve: közbiztonsági őrizet. Jogi alapja: az Elnöki
Tanács 1956. évi 31. törvényerejű rendelete, mely szerint a
fogva tartás időtartama 6 hónap, amely kétszer 6 hónappal
meghosszabbítható, lsd. még : NET, 1957. évi 1.sz.tvr., 1957. évi
41.sz.tvr. Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a
kistarcsai és a tököli internálótábor. 1956 decemberében
az Irházi Imre rendőr őrnagy parancsnoksága
alatt álló kistarcsai táborban 3-4000 fő volt
közbiztonsági őrizetben, Tökölön, ahol Matheidesz
István rendőr őrnagy volt a parancsnok , 2-3000 fő.
"Ellenforradalmi magatartás" miatt 1957. január 1-től
összesen 7016 az internáltak száma, amely március
15-ig, a MUK tervezett időpontjáig egyre nőtt, s egyes becslések
szerint elérte a 10 ezret. Csak 1960-ban szüntette meg
ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács újabb
törvényerejű rendelete.
A
közbiztonsági őrizetbe vétel indokának megállapítását szinte
megyénként másképp értelmezik, a tvr. a szubjektivizmus és az
önkény melegágya, rendőri vezetők egy-egy döntése tetszőleges,
a jogintézményt alkalmazzák például a rendőrhatósági
felügyelet, a kitiltás és a figyelés helyett, vagy azokkal
felváltva, illetve együttesen. A közbiztonsági őrizet bármikor
megszakítható, majd a szabadítás után bármikor újra kezdhető.
Gumi paragrafusainak alkalmazását nem egyszer politikusok
kezdeményezték a rendőrségnél, mert valaki a párt útjában
állt, vagy bosszút akartak állni rajta. Volt, akit háromszor
vittek vissza ugyanabba a büntető táborba, mert „az
illető megrögzött reakciós elem, ellenséges propagandájával
szabadlábon hagyása mellett folyamatosan veszélyeztetné a
köznyugalmat.”
A
Pest megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya
például azért veteti közbiztonságba őrizetbe 1957 márciusában
Feigl József 22 éves, harmadéves műegyetemi hallgató váci
lakost, mert 1956. november 4-6. között közreműködött az
illegális Csokonai Rádióadó működtetésében, annak számára
orosz nyelvű szöveget írt és olvasott be, melyben felhívta a
szovjet csapatok figyelmét arra, hogy ne lőjenek a magyarokra.
Indoklás: szabadon hagyása veszélyeztetné a nyugalmat, számítani
lehet arra, hogy ellenséges propagandát fejtene ki.
Közbiztonsági őrizet alá helyezték a Csokonai Rádiónak segítő egyetemistát |
A
Tolna megyei Rendőr-főkapitányság 1958. október 1-jén azért
helyezi közbiztonsági őrizetbe Béres József (1910. szept.10.
Nagydorog, Király Mária) foglalkozás nélküli bonyhádi lakost,
mert: „…az ellenforradalmi tevékenysége miatt vele
szemben alkalmazott rendőrhatósági felügyelet nem éri el a
célját. Izgága természetű. A tanácsi, rendőri szerveket
állandóan zaklatja ref. ügyének megszüntetése érdekében.
Feltehető, hogy a választás alkalmával rendzavaró magatartás
tanúsítana.” (Orosz Lajos r.ales. megyei
rendőrfőkapitány.)
A
Somogy megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának
„Aktív ellenforradalmi tevékenység miatt internált személyek
közbiztonsági őrizetbe vétele” dossziéjából kiderül,
hogy „… a nyilvántartásba vett személyek között
vannak olyanok is, akik már előzetes letartóztatásba lettek
helyezve, esetleg utólag rendőri felügyelet alá helyezték őket,
vagy preventív őrizetbe lettek véve.”
A
nagyberényi születésű, 1956-ban 51 éves Reider Gyuláról egy
1965. évi felülvizsgálat során is csak ennyit tud megállapítani
a BM. III/2 osztálya: ”…nincs adat arra vonatkozóan,
hogy 1957. II. 28-án elrendelt közbiztonsági őrizete mikor szűnt
meg. Az megállapítható, hogy 1958. okt.1-én osztályuk (Somogy
megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztálya - megj.:
I.Cs.) ismételten közbiztonsági őrizetbe helyezte 6705/58
szám alatt azzal az indokkal, hogy szabadulása óta kupeckedik,
tevékenysége káros a közbiztonságra és a népgazdaságra. Az
Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalban történt ellenőrzés
során megállapítottuk, hogy 1958. október 1-én elrendelt
internálása 1959. I. 29.-ig tartott. Utána ref. alá helyezték
1960. július 27-ig.” (Ács Ferenc r. ezredes,
osztályvezető.)
Popovics Pál bíróság elé nem állítható, visszaviszik a Kistarcsai Internálótáborba (1. oldal) |
Popovics Pál bíróság elé nem állítható, visszaviszik a Kistarcsai Internálótáborba (2. oldal) |
Popovics
Pál, a fővárosi János Kórház segédgondnoka 1956 októberében
a kórház ideiglenes Forradalmi Bizottságának tagja, szervezője,
radikális antikommunista. Előbb meghatározott időre: 1957.
február 28-tól 1957. augusztus 28-ig rendelték el közbiztonsági
őrizetét, mert „társadalmunkra veszélyes”. (Sós
György r.ezr. budapesti rendőrfőkapitány.) Kiengedése után
azonban október 17-én újabb javaslatot terjesztenek elő Popovics
ismételt őrizetbe vételére. Noha: „… nevezett
tevékenysége jogilag nem minősíthető, sem szervezkedés, sem
izgatás tényét nem meríti ki, bíróság elé állítása nem
lehetséges.” Mégis:„Miután azonban fellépése
erősen hozzájárult a kórház területén belül az
ellenforradalom célkitűzéseinek egyes részleteiben történő
megvalósításához, mint például a kommunisták kitiltása,
javasoljuk nevezett közbiztonsági őrizetét továbbra is
fenntartani, illetve Popovics Pált a kistarcsai táborba
visszaszállítani.”(Engedi László rny. fhdgy. csoportvezető,
Leskó Lajos rny. hdgy. vizsgáló.)
*****
A
történelem egyúttal a táborok története is. A börtön azoké
volt, akiket a bíróság jogerősen elítélt. A
sokféle tábor azoké, akiket ítélet nélkül
önkényesen tartottak fogva, átmenetileg kizárva őket a
társadalomból, mert gyanúsak, veszélyesek, ellenségesek az adott
hatalmi rendszer számára politikailag, ideológiailag, etnikailag,
fajilag, vallási vagy más alapon.
Az internálás:
rendőrhatósági őrizet alá helyezés, rendőri felügyelet alatt
álló kényszerlakóhelyre, kényszermunkahelyre telepítés.
1945
után az ártatlan emberek meghurcoltatásának egyik
legszégyenteljesebb módja az internálás volt.
Elég
volt hozzá a puszta gyanú vagy politikai ürügy, "fogjuk rá"
minden bizonyíték nélkül: reakciós, osztályidegen, deklasszált,
megbízhatatlan, demokráciaellenes, klerikális, a nép ellensége.
Ma
már alig él Magyarországon olyan volt internált, aki még
ismerte, s ezért együtt emlékezhet a Buda Déli Internáló-és
Gyűjtőtábor (1945) és a Kistarcsai Internálótábor (1949) első
parancsnokára: a féllábú, részeges Ruscsák Lajos rendőr
alezredesre és az ÁVH osztályharcos börtönügyi
osztályvezetőjére, aki az internálótáborokért is felelt, s
utolsóként zárta be azokat (1953): Lőke Gyula államvédelmi
alezredesre.
Ruscsák Lajos r. alezredes, táborparancsnok |
Lőke Gyula államvédelmi alezredes, börtönügyi osztályvezető |
Szolzsenyicin pontosan
fogalmazott:
"A
szabadságvesztés indoka és alapja az esetek többségében nem
jogerős bírói ítélet volt, hanem az a körülmény, hogy a
vétkest a nép a rendszer ellenségévé nyilvánította.”
A
népre természetesen csak hivatkozott az egypárti diktatúra a
kollektivizmus frazeológiája szerint.
Bibó
István írta az internálásról 1945-ben "A magyar
demokrácia válsága" című tanulmányának "A rendőrség
és az internálások ügye" fejezetében:
"Az
internálási apparátus természeténél fogva bizonytalan garanciák
mellett működik, egyéni önkényeskedéstől meg nem óvható, az
időtartam bizonytalansága miatt súlyosan demoralizáló hatású.
Egyszóval: egy sivár embergyötrő nagyüzem, mely népi
igazságtételnek túl közvetett, jogászi igazságszolgáltatásnak
pedig nagyon rendőri. Ha valami, ez a lehető legnagyobb mértékben
megérett a teljes felszámolásra."
Napjaink
leggyakrabban emlegetett táborai humanitáriusok:
menekültügyiek átmeneti és befogadó szállás jelleggel, illetve
idegenrendészetiek a mozgásszabadság korlátozásával és a
kitoloncolás lehetőségével is.
A
történelem a táborok története is. A történelem ismétli
önmagát. Mindig megmarad annak a lehetősége, hogy a táborok -
így az internáló táborok is - megismételjék saját fájdalmas
történetüket.
Dr.
Ilkei Csaba
tudományos kutató
tudományos kutató
Kapcsolódó,
a szerző egyéb munkái: Besúgók,
titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek
szigorúan titkos dokumentumai
További részletek: http://kuruc.info/r/9/109059/#ixzz2ohm9RYLq
Védőoltásnak
álcázott fogamzásgátlót adott be az etióp bevándorlóknak a
"Közel-Kelet egyetlen demokráciája"
Rendeletet
adott ki hétfőn az izraeli egészségügyi minisztérium arról,
hogy az országba érkező etióp bevándorlóknak a jövőben
beleegyezésük nélkül nem adható be hosszú hatású
fogamzásgátló injekció. Jogvédők szerint a szaktárca ezzel
burkoltan elismerte, hogy mostanáig bevett gyakorlat volt ennek az
ellenkezője. De persze ha mi tennénk ezt velük vagy a cigókkal, a
zsidók ajvékolnának a leghangosabban.
Hitsorsosaik ellenük (is) irányuló rasszizmusa ellen tüntetnek az etióp zsidók |
Az
egyik izraeli tévécsatorna decemberben sugárzott riportot arról,
hogy körülbelül 50 százalékkal csökkent a születések száma
az országban élő etiópoknál.
A
vallomásokból kiderült: sokakat még hazájuk elhagyása előtt
azzal fenyegettek meg, hogy nem kapnak letelepedési engedélyt
Izraelben, ha nem mennek bele a fogamzásgátlásba, és így az
injekciót még kiutazásuk előtt beadták nekik. Volt, aki arról
számolt be, hogy félretájékoztatták, és azt mondták neki, hogy
csak egy védőoltásról van szó.
Az
izraeli polgárjogi szövetség ezután magyarázatot követelt az
egészségügyi minisztériumtól, amely azt válaszolta: utasítottak
minden izraeli nőgyógyászt, hogy ne adják be újra azoknak az
etióp származású nőknek a Depo-Provera nevű fogamzásgátló
készítményt, akik nincsenek tisztában a kezelés
következményeivel. A készítményt háromhavonta kell alkalmazni.
Marc
Grey, az ACRI szóvivője szerint ez az új rendelet a jelenség
létezésének egyértelmű elismerése.
Az
etiópiai zsidók gyakorlatilag évszázadokon át elszigetelten
éltek a többi zsidó közösségtől. Az izraeli vallási hatóságok
hosszú ideig nem jutottak egyezségre abban a kérdésben, hogy
elismerjék-e a teljesen eltérő kulturális szokásokkal élő
kelet-afrikaiakat közösségük tagjaként.
1984-85-ben,
majd 1991-ben körülbelül 35 ezer etiópiai zsidót menekítettek
Izraelbe, és az izraeli kabinet 2000-ben újból megnyitotta az
úgynevezett falasa dossziét, hogy az utolsó fekete zsidókat is -
nagyjából húszezer embert - az országba szállítson.
Most
több mint 120 ezer etiópiai zsidó él Izraelben, és kétharmaduk
még afrikai hazájában született. Életüket igencsak megnehezíti
hátrányos megkülönböztetésük az izraeli társadalmon belül.
(MTI
nyomán)
Izraelbe
menekülnek a zsidók a magyarok antiszemitizmusa, köcsög- és
cigányüldözése elől
Az
egyre fokozódó magyar antiszemitizmusról a legújabb „tényfeltáró”
riport kering a világhálón. Ezúttal nem az izraeli Naftali Kraus
által fölheccelt, máig ismeretlen személy követett el súlyos
verbális antiszemita támadást Schweitzer József nyugalmazott
főrabbi ellen a Dohány utcai zsinagóga környékén, hanem Verő
Tamás, a Budapest, Frankel Leó utcai zsinagóga rabbija fedezett
föl egy társasház személyfelvonójának oldalába karcolt
horogkeresztet.
Verő Tamás rabbi a Frankel Leó utcában |
Verő
Tamás rabbi az AFP „A magyarországi zsidóság küzdelme az
antiszemitizmus ellen” című riportjában a Budapest, III.
kerületi Frankel Leó utcában álló zsinagóga Tóraolvasó
pulpitusa előtt panaszolja el az itteni zsidóság egyre fokozódó
üldözését, az antiszemita erők – leginkább a Jobbik –
fölerősödését. Az AFP anyagát átvette
az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának
Fóruma (Angol
rövidítése: CFCA) című, az izraeli kormány és a Zsidó
Ügynökség által működtetett hisztérikus hírportál is. (Csak
mi tesszük hozzá, amit a rabbi elfelejtett mondani: Nagyon igazak a
fokozódó antiszemitizmusra vonatkozó panaszok, mert a hazai
zsidóságot manapság már szinte teljesen kirekesztik a kulturális,
gazdasági és a politikai életből. Így például, amíg az
„átkosban” is lehetett elvétve néhány intézmény igazgatója
zsidó, addig manapság, főleg a Jobbik növekvő befolyása miatt,
már mutatóban sem találjuk őket – J. K.)
A
Frankel Leó utcai zsinagóga rabbija az antiszemitizmus fokozódása
egyik legfontosabb okának a Jobbik Magyarországért Mozgalom
Parlamentbe kerülését nevezte meg. Az egyre fokozódó üldöztetés
corpus delictijeként az AFP megmutatja a személyfelvonó belső
oldalába karcolt horogkeresztet, majd Verő rabbi elmondja: oda
jutottunk, hogy a zsinagóga elé őrséget kell állítani az
ájtatoskodó zsidók védelmére. A narrátor közben fölmondja,
hogy „a második világháború idején félmillió magyarországi
zsidót gyilkoltak meg a gázkamrákban”.
Verő Tamás rabbi mutatja ország-világnak a cáfolhatatlan bizonyítékokat |
Verő
Tamás rabbi a riportban ezután úgy vélekedik, hogy a Jobbik
Parlamentbe jutásán és a nevezett antiszemita párt megerősödésén
kívül az antiszemitizmus azért is fokozódik már-már
elviselhetetlen szintre, mert Magyarországon a magyarok körében
nem történt meg a múlttal való szembenézés. (Verő rabbi a
saját közössége védelmében ismét elfelejtette megemlíteni: a
hazai zsidók viszont már régen szembenéztek a múlttal, sőt több
alkalommal bocsánatot is kértek a gazdanéptől a többi között
Kun Béla, Korvin Ottó, Szamuely Tibor, majd három évtizeddel
később Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Piros László,
Péter Gábor, az ÁVO, az ÁVH és sokan mások magyar- és
keresztényellenes gaztetteiért. Meg nem erősített hírek szerint
zsidó személyek által a keresztény magyarság ellen elkövetett
törvénytelenségek kapcsán, a kölcsönösség szellemében a
Mazsihisz és Köves Slomo rabbi az anyagi és erkölcsi kárpótlás
lehetőségét is kilátásba helyezte – J. K.)
Az
AFP riportjában ezután fölvillan az 1945. februári budavári
kitörés magyar és német hőseire emlékezők menete, majd mintegy
végszóként, következtetésként egy üldözött budapesti zsidó
család otthonába is ellátogat az AFP riportere. A vendéglátó
háziasszony, Veégh Julianna a hétágú menóra és az izraeli
zászlócska előtt családi körben kijelenti: Magyarországon már
olyan nagy a homoszexuálisok, a romák és a zsidók elleni
gyűlölet, hogy ezt ők tovább nem csinálják, kivándorolnak
Izraelbe.
A
fentebb említett, egyértelműen politikai célok érdekében az
izraeli kormány és a Zsidó Ügynökség által működtetett,
hisztérikus hangvételű CFCA portál korábban
arról adott hírt,
hogy a Jobbik antiszemitizmusa miatt Bécsbe is tömegesen menekülnek
a zsidó családok Magyarországról.
Júszef
el-Kudszi – Kuruc.info
Bár
úgy lenne , és Bécset gazdagítanák e jött mentek , hátha ott
megszeretnék őket , mi meg továbbra is utáljuk őket mert
leraboltak a nemzeti vagyonunkat ellopták , a közéletben , ha
valamilyen tisztséget betöltöttek , ott korrupció szabad rablás
folyt , és akit lehetett azt eltették láb alól. Polgárháborút
szítottak , és maffia bandában összeállva raboltak , ha
dolgoztattak a munkát nem fizették ki , így tették tönkre az
építő ipart , mert a kisvállalkozóknak nem volt elég tőkeereje
és egy egy ilyen akció után padlót fogtak .
Na
mind ez micsoda terrorizmus egy nemzetet terrorizálnak , minek
kellene lenni a válaszunknak ????? A terroristákat likvidálni kell
, vagyonukat elkobozni család rokonság tiltó listán , vagy ahogy
ők csinálják , likvidálnak mindenkit !!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése