Hírháló 2014- ben XII.
Szirénázva szavazta meg a parlament a paksi bővítést
2014. február 06., csütörtök, 12:30 hvg.hu
Az
LMP-frakció aktív tiltakozása mellett, egy kényszerű szünet
után fogadta el az Országgyűlés a Paksi Atomerőmű bővítéséről
kötött orosz-magyar szerződést kihirdető törvényt. Ez alapján
két új, legalább ezer megawattos blokk épülhet, ma még
ismeretlen áron. A döntés fél évszázadra meghatározza a magyar
energetika fejlesztési irányait.
Név
szerinti szavazáson hagyta jóvá az Országgyűlés csütörtökön
délelőtt a paksi atomerőmű bővítéséről szóló orosz-magyar
megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt. A javaslatot -
így az új atomerőmű építését - 256 képviselő támogatta,
29-en szavaztak ellene, és ketten tartózkodtak. A kormánypárti
képviselők mellett igennel szavazott a Jobbik-frakció döntő
többsége is, kivéve Gaudi-Nagy Tamást, aki nemet mondott. Nemmel
szavazott a Fideszből kilépett Ángyán József, és az a néhány
LMP-s és MSZP-s képviselő, aki jelen volt a teremben, a Jobbikból
kilépett Lenhardt Balázs tartózkodott. Orbán Viktor kormányfő
nem volt jelen a szavazáson.
A
név szerinti szavazást néhány perc után sziréna hangja
szakította meg: Szél Bernadett és Ertsey Katalin LMP-s képviselők
zavarták meg ezen a módon a szavazás menetét. Az ellenzéki
képviselők "Magyarország eladva és eladósítva",
illetve "Nem leszünk orosz gyarmat" feliratú
transzparenseket is feltartottak. Az elnöklő Jakab István
utasítására a terembiztosi szolgálat próbálta tőlük elvenni a
táblákat, de nem jártak sikerrel. Jakab javaslatára végül a
parlament kizárta az ülésnap további részéről Schiffer
Andrást, Szél Bernadettet, Ertsey Katalint és Lengyel Szilviát,
majd a házbizottság rendkívüli ülése miatt szünetet kellett
tartani.
Szél és Ertsey a szünetben a karzatról kiabált a kézi hangosbeszélőkkel, de a teremszolgálat munkatársa ezeket elvette tőlük. Kövér László házelnök a szünetben az ATV-nek azt mondta: "Mit lehet szólni ennyi idiótához?". Kövér ugyanakkor a lehető legsúlyosabb büntetést javasolta a rendbontókkal szemben. A kényszerű szünet után az Országgyűlés folytatta a név szerinti szavazást, amely immár nagyobb incidens nélkül ért véget. Az LMP, az MSZP nagyobb része és a független képviselők java a második nekifutáskor már távol maradt a szavazástól.
Szél
Bernadett a szavazás után, saját Facebook oldalán azt írta: az
első megafon, amit használt, nem lemerült, hanem egy fideszes
képviselő leöntötte "egy jó adag vízzel". A nála
lévő másik megafont pedig "végül Kövér nyúlta le az
asztalomról, gyorsan átadta Cser-Palkovicsnak, aki viszont
eltüntette". A képviselő szerint külön téma Illés Zoltán
környezetvédelmi államtitkár, aki bent volt a teremben, de a
szavazáskor kiment, "magyarul elsunnyogta az egészet."
A zárószavazás előtt a parlament többsége leszavazta az összes, ellenzéki képviselők által benyújtott módosító indítványt, így vált lehetővé - az ülésnap elején elfogadott napirend-módosítás értelmében - a tervezettnél egy héttel korábban a zárószavazás.
Egy
régi terv
A
Magyar Villamos Művek (MVM) már 2007 nyarától dolgozott a
bővítést megalapozó tanulmányokon. A bővítésre az elvi
engedélyt az előző Országgyűlés adta meg 2009. március 30-án.
Az erről szóló határozatot Gyurcsány Ferenc kormánya nyújtotta
be, és nagy többséggel (330 igen szavazattal, 6 nemmel és 10
tartózkodással) támogatták az akkori kormánypártok, és az
ellenzék is. A baloldali ellenzék azóta megváltoztatta a
véleményét, és elutasítja a bővítést, legalábbis azt a
módját, ahogy arról az Orbán-kormány megállapodott az orosz
féllel. (Erről a folyamatról szól a korábban megjelent Paks II.:
Gyurcsány pálfordulásától Orbán nagy üzletéig című
összefoglalónk)
A
Moszkvában, idén január 14-én aláírt szerződés alapján az
együttműködés tárgya a paksi 5. és 6. blokk tervezésére,
megépítésére, üzembe helyezésére és üzemen kívül
helyezésére vonatkozik. Mindkét blokk legalább 1000 MW
teljesítményű VVER típusú (a jelenleg is működő blokkokhoz
hasonló) reaktor. A blokkokat egy, az orosz állami irányítás
alatt álló (legalább 95 százalékban állami tulajdonú)
szervezet építi, míg egy hasonlóan állami magyar szervezet
(vélhetően a Magyar Villamos Művek) teljesíti a
kötelezettségeket.
A megállapodás alapján az orosz fél húsz évig vállalja a Paks II. atomerőmű nukleáris fűtőanyaggal történő ellátását, igaz, a megállapodás meghosszabbítható. A keletkező, nukleáris hulladéknak minősülő kiégett fűtőanyag-kazettákat kezelés céljából Oroszországba szállítják, ahol tárolják, vagy újrafeldolgozzák azokat. A húsz év elteltével viszont - áll a szerződésben - a kiégett kazettákat, vagy az újrafeldolgozás után maradt hulladékot visszaszállítják Magyarországra, itt kell gondoskodni a végleges elhelyezésükről.
Hiányzik
a szerződésből az új atomerőmű ára, a finanszírozás kérdése,
illetve az is, hogy mikor kell elkezdeni és befejezni az építkezést.
A határidőkről csak annyit lehet megtudni, hogy a szerződés
határozatlan időre szól, de csak akkor lép hatályba, mikor
"diplomáciai csatornákon megérkezik az utolsó írásos
tájékoztató arról, hogy a felek eleget tettek a hatálybalépéshez
szükséges hazai eljárásoknak". A szerződést bármelyik fél
egyoldalúan felmondhatja, elég egy írásos értesítést küldeni
erről, egy évvel ez után az egyezmény megszűnik.
Az
évszázad üzlete
A
kormányfő a parlament hétfői ülésén nevetségesnek nevezte
azt, hogy az atomenergia részarányának növelése áremelkedést
okozna. Szerinte a két új blokk beüzemelésével 13 százalékkal
csökkenthető a villamos energia ára. Azt azonban nem tudni, hogy
Orbán Viktor milyen adatokra támaszkodva jutott erre a
következtetésre, hiszen a beruházással kapcsolatos összes
lényegi információk tíz évig nem nyilvánosak (emiatt be is
perelte a kormányt az Energiaklub).
A Fidesz vezetésében kering egy megvalósíthatósági tanulmány, erről azonban még csak beszélniük sem szabad azoknak, akik látták. A képviselőcsoport tagjainak csak annyit mondtak a legutóbbi kihelyezett frakcióülésen, hogy kilowattóránként 12-13 forintért lehet majd áramot termelni tartósan Pakson, ami meg fogja érni. De, hogy miért és hogyan, arról nem közöltek részleteket. Úgy tudjuk, semmilyen tájékoztatást nem adtak a hosszabb távú költségvetési hatásokról a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes osztályain dolgozó szakértőknek sem.
A
kormányzati magyarázatok szerint a bővítésre felvett, mintegy 10
milliárd euró orosz hitel költségei nem jelennek majd meg az
áramárban, a törlesztést, így a beruházás költségeit a
költségvetés állja majd. Ez azonban az európai uniós szabályok
szerint tiltott állami támogatásnak minősülhet, ezért - mint
arról a
hvg.hu már beszámolt -
az Európai Bizottság hamarosan vizsgálatot indít az orosz-magyar
szerződés "közbeszerzési vonatkozásai" ügyében.
Kapcsolódó:
Pert indít a kormány ellen az LMP a paksi elemzésekért
Lovas István - Paks nem érzelmi kérdés
Pert indít a kormány ellen az LMP a paksi elemzésekért
Lovas István - Paks nem érzelmi kérdés
****************************************************************
Elveszíthettük volna vízkészletünk javát
Sukoró,
Budapest -
Sokan és sokat írtak már arról, miért nem lett semmi a Sukoróra
tervezett kaszinóváros ötletéből. Miközben a perek tovább
folynak, ezúttal olyan érvekkel szembesítjük olvasóinkat,
amelyekkel valószínűleg még nem nagyon találkozhatott.
Nagyon
hosszú történet lenne mindarról szólni, miként jut el egy
magyar orvos odáig, hogy környezetvédelemmel foglalkozzék. Ő azt
mondja, olyan kevés természeti kincsünk maradt a trianoni döntés
után, hogy úgy érezte, azt a keveset már kötelességünk
megmenteni.Balogh
Zoltán Pécsett
végzett az egyetemen, ezért örömmel vette, amikor kinevezték
Harkányba, ahol aztán nyolc esztendőt töltött el az életéből.
Dolgozott Skóciában, Svájcban, az Országos Reumatológiai
Intézetet irányította főigazgató-helyettesként, majd egy évig
vezette is az intézményt. De mindezt mindig a betegellátás
mellett, osztályvezető főorvosként tette. Aztán nagyon nehéz
próba elé állította a sors és döntenie kellett.
VÉSZHARANG Miért
nem szabad semmiképpen sem megaberuházást csinálni Sukorón?
Meg
kellett menteni a jövendőt
Legfőbb
feladata az volt, hogy megszervezze az országos reumatológiai
hálózatot, amely ma is az ő általa kidolgozott elvek szerint
működik. Pedig mélyről indultunk, jegyzi meg, hiszen tizenegy
megyében egyetlen reumaágy sem várta a betegeket, de akadt olyan
megye, ahol egyetlen reumatológus szakorvos sem dolgozott.
Amikor
1987. március elsején Balogh
Zoltán miniszteri
biztosként a Hévízi Állami Gyógyfürdő-Kórház
főigazgató-főorvosa lett, kiderült, hogy az utolsó pillanatban
történt ez. A tavat akkor már a végső pusztulás fenyegette.
Fogta magát, és lement a bányákba, ahol mindent megértett,
hiszen nem csak a vezérigazgatóval és a főmérnökkel beszélt,
hanem a technikusokkal és a vájárokkal is. Sokan titoktartást
kértek, mert féltek. Rájött arra - és ehhez a tudáshoz
eltitkolt dokumentumokat is szerzett -, hogy egy köbméter bauxit
kiemeléséhez kétszáz köbméter vizet emeltek ki, pedig lehetett
volna máshol is bányászni.
De
eltűntettek több, mint tízmilliárd köbméter kristálytiszta
ivóvizet és így az eredeti 176 méteres szintről levitték 60
méterre a karsztvíz szintjét - ez az Adria feletti magasságot
jelenti.
-
A hévízi tóba a karsztvíz nyomása préseli be a gyógyvizet, és
amikor a karsztvíz szintje csökkent, a tó vízhozama is kevesebb,
mint a felére csökkent. Akkor, Kapolyi László ipari minisztersége
idején a terv az volt, hogy addig folytassák a bauxitbányászatot,
amíg a karsztvíz szintje az Adria feletti 30 méterig csökken. Ez
tragédiát jelentett volna. Eredetileg a hévízi tóba több, mint
száz méteres karsztvíz préselte be a gyógyvizet, Hévízen ehhez
akkor már csak négy méter karsztvíz maradt, a budapesti
gyógyforrásoknál ugyanez a szint két méter volt.
Részlet
Szabó Mátyásnak, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság
akkori igazgatójának jelentéséből: "Összességében
megállapítható, hogy a koncentrált nagymértékű megcsapolások
eredményeként a karsztvíztároló dinamikus készletén felül már
annak statikus készlete 1987-ben évi átlagban 85 köbméter, per
nyomással csökkent. A statikus készlet ilyen arányú fogyása
szinte az egész középhegység területén nagyarányú
karsztvízszint csökkenést eredményezett. A felszíni
kisvízfolyások elapadtak, emiatt egyes vízfolyások kiszáradtak,
sőt ez egész medencéket érintett (pl. Tapolcai-medence). Egyes
nagyobb idegenforgalmilag is ismert források elapadtak (pl.
tapolcai-tavasbarlang). A hévízi és budapesti termálkarsztok
helyzete tovább romlott, szinte végveszélybe kerültek..."
És
íme egy másik jelentés, amely az ipari minisztériumban született
1989-ben: "...intézkedésekkel elérhető, hogy a hévízi tó
állapotát meghatározó térség vízháztartási viszonyai 50-60
év alatt regenerálódjanak a közel-természetes állapotig".
A
tét nagyobb volt, mint a hévízi tó sorsa és a budai
gyógyforrások életben maradása: elveszíthettük volna
felbecsülhetetlen értékű, ivóvízként szolgáló
karsztvízkészletünk jelentős részét, egy évmilliók során
kialakult természeti rendszert. Ezért még azt is leírták egy
jelentésben, hogy "a koncentrált nagy ivóvízkivételek
környezetében az eredeti állapotok soha nem fognak helyreállni".
Ismétlem: soha.
De
tovább akartak bányászkodni, és még lejjebb akarták vinni a
karsztvíz szintjét, de ehhez öt felső vezető kézjegyére lett
volna szükség. Az ipari miniszter, Kapolyi László ezt személyesen
produkálta, a másik három vezető azonban csak a helyettesével
íratta alá: Medve László egészségügyi miniszter, Iványi Pál,
a fővárosi tanács elnöke és Kovács Antal államtitkár, az
országos vízügyi hivatal elnöke.
-
A törvény szerint a hévízi tó üzemeltetőjének is alá kellett
volna írnia a további vízszintcsökkentést. Pechemre akkor ez én
voltam. De ezt nem tehettem meg. A legtöbben azt mondták, a
parancsmegtagadás bátor cselekedet volt. Azonban nem így látom,
az a véleményem, hogy csupán a köteleségemet teljesítettem. A
Magyar Alumíniumipari Trösztnek a vezérigazgatója, Dózsa Lajos
kettős, szovjet-magyar állampolgár volt, aki a tábornoki rangját
nem a Magyar Néphadseregtől kapta. Neki kellett volna védenie a
magyar érdekeket... Kapolyi és Dózsa persze mindent megtett a
szovjet érdekek érvényesítésért.
Miért volt ez létkérdés a szovjet hadiipar számára? Nem a bauxit, hanem a titán, amit belőle nyertek. Ötmillió tonna titán-dioxid volt akkor azon a területen. A megértéshez következzék itt egy kis hadtörténelem: amikor a hatvanas években az U 2-es kémrepülőgépet lelőtték az oroszok, kifejlesztettek az amerikaiak egy másik kémrepülőgépet, az SR 71-es Blackbird-öt, amelyik 26 ezer méteres magasságon repült a hangsebesség több, mint háromszorosával. Ezt az óriási nyomást egyetlen fém bírta ki, a titán. Ezért 10 dollárt fizettek egy kiló titánért a londoni tőzsdén: rengeteget ért tehát a nálunk lévő bauxit, komoly orosz érdekek fűződtek a kitermeléséhez, és ennek az érdeknek álltak útjába a magyar környezetvédők.
Balogh
azt mondja, ha akkor még Brezsnyev, Andropov vagy Csernyenko és nem
Gorbacsov van uralmon, talán túl sem éli azt a lépést, mert az
aláírás megtagadása után Dózsa azonnal Moszkvába repült, de
Gorbacsov nem foglalkozott vele.
Az
élethez szerencse is kell, jegyzi meg Balogh Zoltán. Aki felelősnek
érezte magát a tóért, majd a fenyegető jövőért, és így ő
lett a lelke az úgynevezett hévízi mozgalomnak. Az aláírás
megtagadása után még sokáig komoly összecsapásokat élt át, de
aztán mellé állt a vízügyi szakma. Győztek, aztán Kapolyit
leváltották, de továbbra is megpróbált leszámolni ő is, Dózsa
is Balogh Zoltánnal. Aztán felébredt a Magyar Tudományos
Akadémia, több bizottságot szerveztek a katasztrófa
megakadályozásáért, ezeknek Balogh Zoltán is tagja lett. A
jelentéseknek köszönhetően a vízemeléseket az utolsó
pillanatban, Németh Miklós miniszterelnökségének idején
beszüntették.
-
Három Balatonnak megfelelő mennyiségű kristálytiszta ivóvizet
emeltek ki 1960 és 1990 között nem csupán a bauxit, hanem az
eocén programmal is a föld mélyéről. Ahhoz, hogy az eredeti
állapot megközelítőleg létrejöjjön, 50-60 év kell a
szakemberek szerint. Tehát mivel 25 év telt még csak el, a sukorói
beruházóknak, Lauder és Blum úrnak még 35 évet várniuk kell
ahhoz, hogy annyi gyógyvízre és ivóvízre tegyenek szert,
amennyire szükség volna egy ilyen megaberuházáshoz. De a 35 év
is csak akkor érvényes, ha mindenki betartja az előírásokat, de
ennek a valószínűsége nem túl nagy. Addig azonban lehetetlen egy
ilyen megaberuházás kivitelezése, hiszen a karsztból lehetetlen
ivóvizet tovább emelni, ugyanúgy a gyógyvíz mennyiségét sem
tudják biztosítani anélkül, hogy tönkre ne tennék a többi
területen lévő gyógyfürdőket, például a hévízi tavat. Miért
nem jött létre létesítési tanulmány arról, mennyi ivóvízre
lenne szüksége a sukorói megaparkba látogató ötmillió embernek
egy év alatt? Honnan vennék a gyógyvizet? A legszigorúbban tilos
erről a területről ezt elvonni. Hogyan merészelte Gyurcsány
Ferenc miniszterelnökként és Veres János pénzügyminiszterként
ezt az egész történetet elindítani anélkül, hogy a
szakembereket megkérdezték volna?
Ahogy
annak idején az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni a
katasztrófát, úgy kellene most is, az utolsó pillanatban
leporolni az akkori érveket. Az idő sürget - figyelmeztet minden
érintettet Balogh Zoltán.
****************************************************************
Az évszázad pénzügyi csalása a devizahitelezés
Egy
kis saját élménybeszámoló: Tegnapelőtt egy lakás eladása
miatt, amelynek 2,5évvel ezelőtti vásárlásakor 10,8 millió
hitelt kaptam lakásvásárlásra (5 M Ft, 5,8 M euró) vissza
kellett fizetnem a hitelt, hogy törölhessék a jelzálogot. A két
és fél év alatt havi 86 e Ft törlesztővel kb. 2,4 milliót
fizettem be. A hitel megszüntetésekor a 10,8 milliós hitel 11,9
millión állt, azaz még 1,1 milliót kellett ráfizetni. Így
összesen 2 és fél év alatt 3,5 milliós hasznot realizált rajtam
a legnagyobb ,,magyar" bank.
Nagy
naivan kérem a papírt, hogy mégis miket adtak össze, hadd
kérdezzem már meg... mert szerettem volna elvinni...
-
Azt nem adhatjuk oda! - mondja...
-
Akkor kérhetnék egy fénymásolatot?
-
Másolatot sem adhatunk ki! - közli a hölgy.
Ha
ezek az uniós irányelvek, akkor no comment.
Mostanában
a média nagyon elhallgattak a devizaadósokkal kapcsolatban. Néha
szóba kerülnek a kormány végtörlesztési intézkedései kapcsán,
de azon kívül nem nagyon tesznek említést róluk. Biztosan minden
rendben: a kormány megtette, amit a haza megkívánt, aki tudott,
végtörlesztett, és ezzel az ügy le van tudva...
Csak
a tisztánlátás kedvéért:
,,A
hazai bankok semmiféle svájci frankot nem vásároltak Svájcból,
hanem csak a frank árfolyamát vették alapul, és összejátszottak
a svájci állammal és bankokkal, hogy a frank árfolyamát
srófolják föl minél nagyobbra, irreális mértékig. Nálunk több
főkolompos is van, akik erről a helyzetről tehetnek. Az akkori
PSZÁF is tudott mindenről, az akkori kormány és illetékesek is
mindent tudtak a bankcsalásokról. De tudtak erről a MNB-ben is,
mégis hallgattak és most is hallgat az MNB-elnök. Most az MNB nem
a forint árfolyam erősségén őrködik, hanem éppen ellenkezőleg.
Az MNB a külföldi maffiabankok pénzmosodája, hiszen senki sem
ellenőrzi az MNB belső működését."
A
megtévesztés céljából alkalmazott kifejezések és
,,magyarázatok" elhagyásával nézzük hogyan is történtek
ezek a hírhedté vált CHF ,,alapú" kölcsönzések, de előtte
nézzük meg, mit mond a párizsi Sorbonne egyetem doktori
iskolájának kutató professzora, Dr. Lentner Csaba:
,,A
hitelezés, amit svájci frank alapúnak mondanak, valójában
fedezet nélküli hazárdjáték volt. A bankok szerencsejátékot
űztek és rajtavesztettek. A rendszer bedőlésért elsődlegesen ők
a felelősek!
-
A devizahitelek drámája szinte sorstragédia lett. Hogyan jutottunk
idáig?
Dr.
Lentner: Tisztázzunk valamit mindjárt az elején! Teljességgel
téves és helytelen a szóban forgó problémakör esetében
devizahitelről beszélni. Ez ugyanis nem az!
-
Hanem mi?
Dr.
L.: Gigantikus átverés. A svájci jegybank legfrissebb adatai azt
igazolják, hogy a külföldi bankok Magyarországon működő
leánybankjai az általuk nyújtott hiteleket nem refinanszíroztatták
frankkal, nem vettek föl valós bankközi frank hitelt, és nem
bocsátottak ki frank alapú kötvényeket sem. A Svájci Nemzeti
Bank pénzkibocsátása ugyanis nem növekedett olyan mértékben,
amilyen mértékben szükséges lett volna ezen csereügyletekhez.
Egyszerűen nincs annyi frank a piacon, amennyi a frank alapúnak
mondott hitelek fedezete kellene legyen... Az a hitelezés, amit
svájci frank alapúnak mondanak, valójában fedezet nélküli
hazárdjáték volt.
-
Akkor mire alapozták a bankok ezeket a hiteleket?
Dr.
L.: Nagy valószínűséggel úgynevezett SWAP(csere) ügyletekre...
Meggyőződésem, hogy a szükséges átvilágítások olyan
eredményeket hoznának, amelyek alapjaiban megváltoztatnák az
adósok szorongatott helyzetét, sok esetben akár büntetőjogi
következményekkel is járhatnak a bankok vonatkozásában. A
rosszhiszeműség ugyanis okkal vélelmezhető! Az ebből fakadó
banki veszteségeket pedig a pénzintézeteknek házon belül kell
orvosolniuk, azt semmi szín alatt nem terhelhetik rá az ügyfelekre,
akik nem tudták, nem is tudhatták, hogy csapdába csalják őket!
Tehát
kedves átvert, becsapott hitelesek, robbant a bomba, mert nincs
frank, nincs CHF, nincs árfolyamkockázat!"
Egy
példa:
Rászedett
János és Jánosné magyar állampolgárokat az egyik, lakóparkokat
építő vállalkozás sikeresen megkörnyékezett, Rászedették
tehát elhatározták, hogy 14 millió forintért vesznek egy
temetőre néző lakást a külső Bécsi úton. Ötletüknek
egyetlen szépséghibája az volt, hogy a nagymamától örökölt
vidéki házért mindössze 7 milliót kaptak. Szükségük volt
tehát 7 millió kölcsönre. Teljesen mindegy, melyik bankot
keresték fel, mert ott a következőket közölték velük. Jelzálog
bejegyzése mellett megkaphatják a hiányzó 7 milliót 20 éves
futamidőre, CHF alapon 5 % kamat, HUF alapon 10 % kamat mellett. CHF
alap esetén a havi törlesztő részlet 38.600 Ft lesz, míg HUF
alap esetén 98.000 Ft lesz. Tekintettel arra, hogy az ügyletnél
egyetlen egy darab svájci Frank sem jelent meg, sem fizikai, sem
átvitt értelemben, a két, erősen eltérő kamatláb és törlesztő
részlet kifejezetten a megtévesztés célját szolgálta.
Rászedették természetesen a sokkal vonzóbb CHF-alapot
választották, magyarul bekapták a horgot. Nézzük, mi is történt
tulajdonképpen!
A
bank Rászedettéknek kölcsön adott kvázi 50.000 svájci frankot
évi 5 % kamatra. Viszont a lakóparképítők nem 100.000 CHF-et
kértek a lakásért, hanem 14.000.000 forintot. Ezért Rászedették
a kölcsön kapott 50.000 svájci frankot egy füst alatt eladták a
banknak 7.000.000 forintért (természetesen vételi árfolyamon,
mert a kapzsiságnak nincs felső határa). Kifizették a 14 milliót
az építőknek, és tudomásul vették, hogy havonta 276 svájci
frank a törlesztőrészletük. Mivel Rászedettéknek a banknál
forint számlájuk volt - miért is lett volna más, hiszen az
átutalt fizetéseiket forintban kapták -, a bank a számláról
minden hónapban leemelte a 276 CHF-nek megfelelő forintot
(természetesen eladási árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs
felső határa), azaz a csalinak szánt 38.600 forintot, de csak
addig, amíg a CHF árfolyama 140 forinton állt, vagyis legfeljebb
egy hónapig.
A
következő esedékességi napokon a mindenkori 276 CHF vételi
árfolyamon kiszámított árát emelte le a forintszámláról,
amikor a CHF 150 forint volt, akkor 41.400 forintot, amikor 180 lett,
akkor 49.600 forintot, és amikor 240 lett, akkor 66.200 forintot.
De
nemcsak a törlesztő részlet emelkedett, emelkedett a tartozás is.
Ugyanis Rászedették nem 7 millió forinttal tartoztak (mínusz
néhány havi törlesztő részlet), hanem 50.000 svájci frankkal,
aminek időközben a forintban kifejezett értéke 12.000.000-ra
emelkedett. Mit számít az, hogy soha senki egyetlen egy svájci
frankot se látott, a tartozás svájci frankban volt nyilvántartva,
mert azt vették fel. De pénzügyileg mi is történt valójában?
Kölcsönügylet? Másodlagosan, de elsődlegesen egészen más.
Valójában
egyszerű spekulációról van szó. A bank arra spekulált, hogy a
svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg
Rászedették - tudtukon kívül - arra spekuláltak, hogy a svájci
frank árfolyama 20 éven keresztül nem fog megváltozni. Akinek egy
egészen apró közgazdasági ismerete van, az pontosan tudta, hogy
20 év távlatában a svájci frank egészen biztos erősödni fog a
forinthoz képest. Ezt tudva a Magyarországon működő bankok úgy
is spekulálhattak volna, hogy 3000 milliárd forintért vesznek
CHF-et a 140 HUF/CHF árfolyamon, és akkor most eladhatnák 240
HUF/CHF-nél, kaszálva ezzel 2.142 milliárdot. De mennyivel
kényelmesebb volt virtuálisan spekulálni nem létező pénzekkel.
Persze
most a bankok úgy tesznek, mintha ők vettek volna fel svájci
frankot a kölcsönzések kielégítésére, de erről szó sincs.
2008 novemberéig a bankok kötelező tartalékrátája 5 % volt. Ez
azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló tényleges pénzeszköz
hússzorosát kölcsönözhetik ki. Minden 5 forint tényleges pénz
mellett 95 forint virtuális pénzt is kölcsönadhatnak. Az
állampolgárok csőbehúzása olyan jól sikerült, hogy a bankoknak
2008 végére likviditási gondjaik lettek, vagyis túlkölcsönözték
magukat. A ,,likviditás" ugyanis azt jelenti, mennyi szabad
tőkéje van a banknak, olyan szabad tőke, amit kikölcsönözhet.
És akkor tegyük hozzá, hogy ennek a ,,szabad" tőkének 95
százaléka virtuális, nem létező. A világgazdaság begyűrűző
válságára hivatkozva a MNB a kötelező tartalékrátát
lecsökkentette egy nevetséges 2 százalékra, (jegyezzük meg, hogy
,,békeidőben" a nyugati bankok kötelező tartalékrátája
általában 10 %) lehetővé téve, hogy a bankok további virtuális
forintokat kölcsönözzenek ki, természetesen CHF alapon. A Magyar
Nemzeti Bank, Simor András vezetésével kiszolgáltatta a magyar
népet a nemzetközi finánctőkének (a legújabb WikiLeaks feltárás
szerint ő táviratozta az USA-ba, hogy ,,a magyarok tanulják meg,
nincs ingyen vacsora, nem kell megmenteni az eladósodottakat").
Foglaljuk
össze, mi történt jogi értelemben! Tekintettel arra, hogy mind a
forintalapú, mind pedig a valutaalapú hitelezések esetén a bankok
ténylegesen forintot és csakis forintot kölcsönöztek ki, az
égvilágon semmi sem indokolta, hogy a valutalapú hitelek esetén
jelentősen kisebb kamatlábat számoljon fel. Logikusan
feltételezhető tehát, hogy az alacsonyabb kamatláb egyetlen célja
a kölcsönért folyamodók léprecsalása volt. Az nem várható el
a széles lakosságtól, hogy komoly pénzügyi ismeretekkel
rendelkezzen. Borítékolni lehetett, hogy ha havi 38 és 98 ezer
forintos törlesztő részlet között választhat, akkor a 38-at
fogja választani, mert neki a CHF alap nem jelent semmit, hiszen ez
csak kvázi CHF, a valóságban a svájci franknak semmi közre nem
volt a hitelügylethez. Nem vetem tehát el a sulykot, ha a csalás
bűntettének alapos gyanújával élek. A Btk. 318. § (1) bekezdés
így rendelkezik:
,,Aki
jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt
okoz, csalást követ el." A CHF alapú hitelek esetében mind a
három kitétel megvalósult. A bankok részéről jogtalan volt a
haszonszerzés, az ügyfeleket tévedésbe ejtették, és ezzel nekik
igen jelentős kárt okoztak. A büntetőeljárás szükségességén
kívül polgári peres eljárásban lehetséges a hitelszerződések
semmissé nyilváníttatása, hivatkozással a csalásra.
Egy
kis érdekesség, de alapvető információ!
Befejezésül
meg kell jegyeznem, hogy CHF alapú hitelek esetében a csalásnak -
szerény véleményem szerint - egy különös minősített esete áll
fenn, mert hatalmas tömegeket szedtek rá, jelentős összegekben,
szervezetten, bűnszövetkezésben. A végső kár ezermilliárdokban
mérhető, ami már veszélyezteti a nemzetgazdaságot is. Éppen
ezért, végső soron levezethető a hazaárulás is.
****************************************************************
Izrael mégis szervezi a III. világháborút?
Az
izraeli titkos hírszerző ügynökség, a Moszad szócsöveként is
ismert, kémkedésre, terrorizmusra és biztonságpolitikai témákra
szakosodott izraeli DEBKA internetes honlap leplezetlenül
nyilvánosságra hozta a nemzetek elpusztításának programját, a
már jól ismert "Endlösung" izraeli változatát.
Netanjahu izraeli elnök és az általa mozgatott nemzetközi terrorista hálózat minden bizonnyal csak járulékos veszteségként fogja elkönyvelni a tömegsírok százezreit, a vérző és agyongyötört kontinenseket, hogy bolygónk még megmaradt füstölgő romjain végre ők, a kiválasztott nép lehessenek élet, de inkább a halál urai.
A
DEBKA nyíltan elismeri, hogy a Jordán Királyság és az öböl-menti
arab államok segítségével eltervezett és elindított szíriai és
iraki invázió nemcsak Irán és Pakisztán ellen irányul, de
könnyen Oroszországot és Kínát is szembefordíthatja a NATO-val,
mely országok eddig határozottan elleneztek minden külső
agressziót. Az agresszió azonban már javában zajlik, és a
Jelenések könyvében leírtak értelmében: "melynek végcélja
az egész emberiség - még Isten választottainak is - teljes
mértékű megtévesztése. Ez a gazdasági, politikai és
vallásrendszer az utolsó időkben egy világméretű diktatúrába
torkollik, ami uralni fogja az emberiség életének minden
aspektusát. Ezt a rendszert tehát azért hozták létre, hogy az
adott időben teljes rabságba vonja majd az emberiséget, Sátánt
istenné kiáltsák, illetve hogy harcoljon a visszatérő Krisztus
és szentjei ellen" (Jel. 16:13-14; 19:19).
De
valóban ez a céljuk ezeknek az embereknek?
Igen,
mert a cionisták, a neokonzervatívok és a dominianisták nem
mások, mint velejükig romlott pénzügyi bűnözők, korrupt
politikusok, és hatalmi mámorban szenvedő őrült zsarnokok díszes
társasága.
Egy
államok feletti világkormány létrehozására tett erőfeszítések
már nagyon rég elkezdődtek, és a fejlett technika korszakában
csupán felgyorsultak az események. Amerikában például a
mesterségesen megrendezett terrorcselekmények ürügyén katonai
puccsot hajtanának végre, hogy aztán a szükségállapot
meghirdetése után teljes izraeli fennhatóság alá vegyék az
egész országot. Szándékosan hallgatnak az ország különböző
részein felállított úgynevezett átnevelő FEMA-táborokról is,
mert ha kiderülne, akkor félő, talán mindenki megvilágosodna,
hogy Amerika a saját állampolgáraival szemben készül egy nagy,
végső leszámolásra. A Federal Emergency Management Agency, vagyis
Szövetségi Válságkezelési Ügynökség szükségállapot esetén
az Egyesült Államok kormányát váltaná fel, és ezzel egy
csapásra megszüntetné a demokratikus szabadságjogokat. A gonosz
birodalmában pedig kezdetét venné a "sötét újkor".
Összeesküvés-elmélet?
A javából!
De
nemcsak elmélet, hanem igazi terv, egy valódi összeesküvés az
egész emberiség ellen. Olyan ördögi terv, amelyről ideáig csak
suttogtak, most viszont már teljesen nyíltan és pimaszul hirdetik,
sőt ami a leghátborzongatóbb: előbb-utóbb meg is valósítják.
A
terv beindult
A
szíriai hadművelet következtében az Irakról leválasztott kurd
régió kiváló felvonulási terület lesz majd egy Irán elleni
támadáshoz. Amiről nem szól a fáma, hogy az egy évtizede
gazdasági és pénzügyi válságban vegetáló Amerikát újabb
gyilkosságokba, terrorcselekményekbe, hamis zászló hadműveletek
sorába rángatnák bele, természetesen előzőleg a lakosság
teljes lefegyverzésével. (A gyilkos fegyverek betiltása, illetve
használatuk korlátozása csak akkor volna szép és dicsérendő
kezdeményezés, ha nem titkolnák el közvélemény elől, hogy az
amerikai állambiztonsági hivatal, másfélmilliárd, 40-es kaliberű
hollow point-lövedékes fegyverkészlettel rendelkezik, amit még a
genfi egyezmény hadviselésről szóló szabályzata is szigorúan
tilt. Ugyanakkor - a szenátus albizottsága 2012 októberében
kiadott jelentése szerint 2001 és 2009 között semmilyen
terrorista veszély nem fenyegette Amerikát. (!)
A "terrorizmus elleni harc" tehát blöff volt csupán, a hamis szlogent a kormány az FBI-jal karöltve agyalta ki. (Megj. R. J.)
A "terrorizmus elleni harc" tehát blöff volt csupán, a hamis szlogent a kormány az FBI-jal karöltve agyalta ki. (Megj. R. J.)
A
DEBKA azon kesereg, hogy a nagy terv csak akkor valósulhatna meg
igazán, ha visszaforgatván az idő kerekét, Amerikát még mindig
a Bush-korszak szürke egyoldalúsága jellemezné. A megváltozott
viszonyok, Obama elnök, Kerry külügyminiszter, Hagel védelmi
miniszter és az amerikai vezérkari főnök, Martin Dempsey tábornok
ennél fogva csak akadályok a "nemes" célok
megvalósításában.
A
gójok agymosása
Ebből
következik, hogy Obama elnök tehát potenciális célpont egy új,
9/11-hez hasonló terrortámadáshoz, melynek alapjait már
előkészítették Sandy Hookkal és a bostoni maratonnal. A
politikai és katonai síkon zajló előkészületekkel egyidőben
elkezdődött a lakosság tűrőképességének és reakciójának
tesztelése is. Az amerikai társadalom teljes lefegyverzésével és
a jó előre eltervezett gazdasági összeomlással elvették az
emberek magántulajdonát, és kezdetét vette a középosztály
teljes likvidálása.
És miközben terrortámadások sorozatát zúdítjánk ránk, észre sem vesszük, hogy 20 ezer amerikai katona készül átlépni a szír határt.
És miközben terrortámadások sorozatát zúdítjánk ránk, észre sem vesszük, hogy 20 ezer amerikai katona készül átlépni a szír határt.
A
világ meghódítása és bolygónk megsemmisítése
Izrael
a közel-keleti térségben, összehangolt támadásokat hajt végre
Szaúd-Arábia, a perzsa öböl menti államok, a Moszad által
támogatott törökországi PKK (a Kurd Felszabadítási Szervezet)
terroristái, a kurdisztáni regionális önkormányzatok
kulcsfontosságú vezetői, az iraki al-Kaida terrorszervezet
irányítói és a szíriai drúz milíciák segítségével.
Jordániával
már régen nem kell számolni - mert Izrael és a vele szövetséges
al-Kaida hálójában vergődik -, tehát Szíria és Irak
megcsonkítása után szabad lesz az út Afganisztán, Irán és a
Kaszpi tenger felé.
Amennyiben
Kína és Oroszország nem ismeri fel időben a veszélyes ázsiai
térhódítást, a már jó előre eltervezett 2015-2017 közötti
Pakisztán elleni izraeli támadást követően kirobbanhat a III.
világháború.
Kezdetben
vala a megtévesztés és a színjáték
Különösen
Törökország részéről, amelyik most nyakig ül a slamasztikában,
mert Izrael szövetségeseként az ország területén kialakítandó
közös katonai légi bázis miatt könnyen árulónak bélyegeznék
a környező országok. Ugyanakkor reménykedik is, hogy az izraeli
térhódítás során megkaparinthatja Észak-Irakot, és
"megszállási zónaként" talán Szíriából is
lekanyarinthat magának egy jó darabot.
Azerbajdzsán
pedig - jó tett helyében jót várj alapon - megkaphatja a már
régóta áhítozott Kaszpi-tengeri iráni olajtartalékokat.
Már
írásban is megállapodtak
2013.
április 26-án megszületett a megállapodás a Szíria elleni
hadműveletről. Izrael természetesen amerikai pufferek árnyékában
manőverezik majd, és esze ágában sem lesz vágóhídra vinni
katonáit. A 2006-os libanoni vereségük óta jószerivel
meggyőződhettünk arról is, hogy az IDF, az izraeli védelmi erők
nem jeleskednek túlságosan a frontokon, csupán a ciszjordániai
fegyvertelen és kiszolgáltatott civil lakosság körében kepesek
különös kegyetlenkedésekre és véres megtorlásokra.
Ezzel
kapcsolatban a DEBKA gondosan összehangolt amerikai terrorsejtek és
halálosztagok akciósorozatáról is említést tesz, melyek
működésének eltussolásához természetesen a háttérhatalom
által irányított amerikai és izraeli világsajtó fog majd
segédkezni, pontosabban félretájékoztatni a tisztelt nagyérdeműt.
2013.
április 26-án pénteken, csak pár órával azután, hogy az online
DEBKA-Net-Weekly előfizetők kézhez kapták a legfrissebb híreket,
Abdullah II jordán király már a Fehér Házban tárgyalt Obama
elnökkel, ahol is megállapodás született egy 20 ezer amerikai
katona állomásoztatására alkalmas gigantikus katonai bázis
kiépítéséről a Jordán Hasimita Királyságban. Az amerikai
légierők ilyen mértékű átcsoportosítására hat év óta nem
volt példa a térségben.
A
jordániai katonai támaszpont lesz tehát az amerikai és izraeli
közös hadműveletek egyik központja. A mérnöki alakulatok már
dolgoznak a bázis kibővítésén, hogy alkalmassá tegyék az
izraeli légtéren át történő amerikai és európai légi
utánpótlások fogadására. A nehezebb katonai járműveket és
berendezéseket, tartályokat, tankokat, rakétákat, önjáró
tüzérségi és páncélozott járműveket a tengeren keresztül
szállítják majd két katonai támaszpontra: a jordániai
vörös-tengeri kikötőbe, Aqabába és az izraeli kikötőbe,
Haifába.
Erről
az amerikai védelmi miniszter Hagel, az izraeli miniszterelnök
Netanjahu, az izraeli védelmi miniszter Mose Ja'alon és az izraeli
vezérkari altábornagy Benny Gantz döntöttek legutóbbi
tárgyalásaik során.
Netanjahu már négy alkalommal is találkozott Abdullah II jordán királlyal, hogy - ugyancsak jó tett helyébe jót várj alapon - teljes körű támogatásáról biztosítsa trónja megőrzése érdekében.
Ezeket
az ördögi terveket sohasem lehetne megvalósítani anélkül, hogy
Amerikát ne bénítaná meg egy olyan erős és befolyásos, minden
törvényen felül álló zsidó terrorista szervezet, mint az egész
amerikai kongresszust és törvényhozást markában tartó AIPAC, az
Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága.
Ékes
bizonyítéka ennek, hogy a jelenlegi amerikai doktrína még tiltja
is a katonai agressziót, és nem csak az ENSZ biztonsági tanácsának
határozata alapján, de a Nemzeti Hírszerzési Elemzés a NIE
(National Intelligence Estimate) biztonságpolitikai döntése
értelmében is. Itt kell megjegyeznünk, hogy az amerikai hírszerzés
által összeállított és 2007-ben nyilvánosságra hozott jelentés
szerint Irán már 2003-ban leállt a nukleáris fegyverkezési
programjával, ami azóta is felfüggesztés alatt áll.
Hasonlóképpen utasította el még kezdetben az USA azt a valótlan
izraeli állítást is, hogy a szír kormányerők tömegpusztító
biológiai és vegyi fegyvereket vetettek volna be a lázadók ellen.
Mint utóbb kiderült, ennek épp az ellenkezője volt igaz,
tudniillik hogy a felkelők használtak gyilkos fegyvereket, és nem
csak a szír kormányerők, de az ártatlan civil lakosság ellen is.
Világos,
hogy mit akar Izrael
Világos,
hogy sok száz és ezer amerikai katonát fognak feláldozni a
cionizmus túlélése érdekében. És az is világos, hogy most
kétszer annyit fognak feláldozni, mint amennyit már eddig is
feláldoztak.
Az
USA-ban végzett felmérések szerint a megkérdezett válaszadók
jobban tartanak saját kormányuktól, mint a terroristáktól (pláne
ha ezek a terroristák a saját kormánytagjaik közül kerülnek ki
- Megj. R. J.), és a terrorfenyegetettség félelmeit még mindig
felülírják az amerikai alkotmányban lefektetett
szabadságjogok:
"Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezethet, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz." (Emberi Jogok Nyilatkozata)
"Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezethet, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz." (Emberi Jogok Nyilatkozata)
Rónaszegi
Judit - Gordon Duff - Press Tv nyomán
****************************************************************
Oroszország fellépett az Ukrajnában élő oroszok, ruszinok és magyarok érdekeiért
6.02.2014, 12:48 Oroszország Hangja
Az
ukrajnai orosz nagykövetségen fel vannak háborodva az ukrán
felsőház nyílt ülésén tett kijelentéseken, melyekben Oleg
Tjagnibok, a Szvoboda (Szabadság) ukrán nacionalista párt vezetője
arra hívott föl, hogy oroszmentesítsék Ukrajnát.
A követségen kiemelték, hogy Ukrajna több millió orosz és más népcsoport otthona, akik történelmileg kötődnek Ukrajna földjeihez.
"A
magukat ukránnak mondó emberek mellett a földeken, melyek ma
Ukrajna területét képezik, évszázadok óta több tucat egyéb
nép él. Kárpátalja magyarjai és ruszinjai, Bukovina románjai, a
Krím-félsziget és Donbasz tatárjai" - emeli ki a követség
sajtóosztálya az Interfaksz-Ukraina hírügynökségnek átadott
közleményben.
****************************************************************
Slomo Sand "botránykönyvéről"
Már
azért is megéri kritikus szemmel szóba hozni Sand Hogyan alkották
meg a zsidó népet címü könyvét, mert izraeli
történelemtudományi professzor létére is, vagy éppen ezért
komoly kavarodást okozott a műve.
Megkísérli
minden szélsőséget (és éppen szélsőségeket) mellőzve
tudóshoz méltó tárgyilagossággal megértetni a bonyolult
történelmi folyamatot amelyben a zsidó nép létrejött. Magyarul
is megjelent a könyv, és pillanatok alatt elfogyott az első
kiadás, a másodikból is ember legyen a talpán, ha valaki talál
még egy megmaradt példányt. Jelemző rá, hogy maga Sand is
állítja, -amint igaz is- , hogy népet nem lehet létrehozni, hanem
magától alakul az ki ha kialakul, és mégis, a természtes
folymatot a zsidók esetében elképesztő túlbuzgóság próbálja
befolyásoni, azaz megzavarni. Szinte elképzelhetetlen, de tény,
hogy a nép identitását két teljesen más szemszögből vezeti le
és hírdeti két történelmi egyetemi tanszék ugyanabban a
Tel-Avivban, és mindkét megközelítés alapvetően hibás is,
szélsőséges is, és szemben áll egymással. Ez még csak hagyján,
de az egyik tanszék a zsidó identitás a bibliájukban írottakra
alapozza, noha a biblia inkább mitoszok vegyülete, semmint
tényszerű és igazán történelmi, sőt az is komoly baj, hogy a
bibliában leírt történetek többségét közben megtalálták
modern tudósok ezer évekkel korábbról, más népek írott (!)
mitológiájában, szinte szórul szóra. A teremtés, a vízözön,
Noé meséje, Mózes története, Ábrahám esete... és
folytathatnánk a sort, mind létezett mielőtt zsidó egyáltalán
élt volna a Föld kerekén.
Ezzel
az alapvetőnek tudott szemlélettel szemben áll a "történelmi"
megközelitéshez ragaszkodó elmélet és tanszék. És tudjuk, hogy
a történelmi források magyarázása is rengeteg lehetőséget
nyújt dolgok eltúlzására. Olyan sarkalatos elemekre alapozódik
ez a fajta tan, például a származáselmélete, mint Hasmoneus
birodalma, vagy Dávid és Salamon egységes és roppant nagy
királysága, amely sosem létezett, vagy nem úgy és nem annyira
jelentőségteljesen és tartósan, mint tanultuk. Nem beszélve egy
másik eredettörénetinek tartott sarkalatos elméletről, a kazárok
5OO éves birodalmáról, mint a "zsidóság legnagyobb
diaszpórájáról". Ez sem látszik szerinte jelentős népi
eredettörténeti elemnek, hiszen csak a kazár birodalom elitje
köthető zsidó eredethez, míg maga a többnyire írástudatlan nép
judaizált, átkeresztelt nemzsidókből, azaz, egszerűen nem
zsidókból állt. Hogy mást ne mondjunk, fővárosukban öt
teljesen különböző vallás temploma állt az ezekhez tartozó
teljesen különböző etnikumú népek lelki gondozására. Az a
törekvés is defektet kapott tárgyilagosan tudományos tények
súlya alatt, hogy az úgynevezett askenázi vonal sem onnan
datálható, mert nem Nyugat-Európa felé terjeszkedett Kazária
népe a birodalom összeomlását követően, vagy annak előtte,
hanem zömmel közép-Ázsia felé szóródott. Ilyen ellentétes
irányokat mégsem lenne szabad mellőzni.
A
másik törekvés, amit mindkét tanszék és mindkét irányzat
szeretne valósnak tudni, az a genetikai azonosság lenne, mint egy
nép alapvetőnek gondolt kritériuma. Sajnos azonban, Sand is arra
mutat rá, hogy a modern génkutatás akármekkora pénzeket is
áldozott és továbbra is áldoz a zsidó gén definiálássára,
minden ilyen törekvés tökéletes kudarccal végződött, és nincs
is remény egy sajátos zsidó gén megtalálására.
A
fajiság keresése közben világossá vált a még gyermekcipőben
járó Izrael állam számára is, hogy akár a palesztin népet is
magukba kellene foglalniuk, hiszen jóformán azok a "legzsidóbbak"
a környéken, minthogy őket sem űzte el senki a földjükről, és
nagyon sok mai palesztinnak felmenői ott voltak a templom második
lerombolása idején, és ma is ott élnek, ellentétben a legtöbb
amerikai, vagy orosz stb bevándorlő "zsidóval". Ám, az
volt a bibi ezzel az igyekezettel, hogy időközben muszlim vallásúvá
vált a palesztin nép, így tehát az etnokrata Izrael nyílvánvalóan
nem közösködhetett velük. Ami Sand szerint vaskos hiba volt.
A
könyv részletesen tárgyalja a zsidó nép kialakulásának
útját-módját, ide értve az askenázik, a jiddist beszélők,
vagy éppen a jelenlegi Izrael állam lakosainak összetételét, és
pártatlan történelemtudóshoz illően jóformán minden korábbi,
alapvető pontot kénytelen volt cáfolni a zsidóság mint nép
létrejöttével kapcsolatban amit a két ellentétes tanszék hírdet
a maga módján. Nem csoda, hogy a könyv éppen Izraelben talán a
legfelháborítóbb, hiszen a tárgyilagosság és bizonyított
igazság nevében minden elméletről és tudatról leránt egy-egy
leplet, amiben az izraeli fölnevelődött. Azon a ponton azonban,
amikor voltaképpen a kétségtelenül sajátos zsidó nép
kialakulását próbálja rögzíteni, majdnem téved is. Ugyanis
tudvalevő (és nem azért, mert egy alapos tanulmányomban magam is
leszögeztem), hogy egy nép alapító, és összetartó eleme a
nemzettudat. A nemzettudat, amely ideális körülmények között
természetes úton jön létre az illető népcsoport történelmének
közösen végiggürcölése közepette. Persze az is igaz, hogy nem
csak a természetes tehát igazi, hanem a kiagyalt, sújkolt, és
esetleg teljesen hamis alapú közös tudat is népet, nemzetet
formáló lehet. Gondoljunk csak a dákó-román elméletre, amely
úgy hamis az első betüjétől az utólsőig, ahogy van. És mégis,
minthogy egy 2O-25 milliós emberközösség vallja azt, a lakosai
heterogén összetétele ellenére is sikeres nemzetet alakított ki.
A hajánál fogva előrángatott pénszlávizmus is nemzetteremtő
erő volt. Az übemench elmélet is páratla összefogást volt képes
eredményezni...
Tehát,
a közösen végigürcölt történelem adta élmények összege
képezi a természetesen kialakuló igazi nemzettudatot, mint népet,
nemzetet teremtő alapvető erőt, sőt egy javarészt innen-onnan
összeállított, fajiságot, különlegességet, kiválasztottságot
stb tartalmazó eszme is így hat. Sand szerint, kimondottan és a
sorok között is ott a fejcsóválás, amint Izraelről beszél.
Szerinte sem okos, hogy vértiszta nemzetet akarnak létrehozni, ha
egyszer éppen a vértisztaság problematikája a legkérdésesebb.
és minél keményebb kritériumokat támasztanak a bevándorlók
megítélésére, annál több feszültség is jön lére. Nem
véletlen, hogy volt év, amikor több izraeli hagyta el az "ősi
földet", (amely egy nem létezett kiűzetés után, kétezer
évi szétszóródás és távollét után még mindig sajátnak
tekintendő (?)) mint ahányan bevándoroltak. Az egész meglehetősen
elhibázott ambició, mármint szándék: megalkotni egy vértiszta
nemzetet. Nemzetek ugyanis nem irdatlan katonai erő és roppant
szigorú vérszerinti, vagy vallási rend következtében
teremthetőek meg, azaz nem is megtelemthetőek, hanem létrejönnek
maguktól, vagy nem jönnek létre. Az egyelen igazi hajtóerő és
megvalósítóerő a nemzettudat, azaz egy igazi közös történelmi
emlékezet, amely egy népcsoportot közös nevezőre hoz. És ez a
közös nevező nem csakis és nem igazán Izrael állam tagjainak
alapvető vonása, hanem a világban szétszóródottaké is, akik
sajátosságaiknál fogva, beolvadástól húzódszkodva
megaláztatásokat és üldöztetéseket éltek át a történelem
folyamán végestelen végig. És ez az emlékezés, ez a közös
nevező , ez a közös élmény éppen úgy jellemző az Amerikában
élő zsidókra , mit azokra, akik a Szovjetúnióban, vagy
Szlovákiában születtek, vagy éltek, azaz mindenütt, szerte a
világban. Mind üldöztetés alanya volt így, vagy úgy, de
mindenütt. Magyarán, ebben a hányódásban formálódott meg
igazán a zsidóság, mint nemzet, saját nyelv, saját haza és
saját kultúra nélkül is. Innen, voltaképpen nem áll mesze az
olvasótól a feltevés, hogy a zsidóság, mint nemzet a szervezett
vallási hatással együtt nem Izraelben jött létre igazán, hanem
künn, a világban és már régen, sokkal régebben, mint Izrael
maga.
Megformálódott
a nemzet alapja: a nemzettudat, amely a távoli "szent földre",
mint eszmei nagyszerűségre tekint, de a zsidóság a
befogadóországában egységesen és nagyon jól megvan. Mindig a
közös emlékezet, a közössség tudata, az egyhúron pendülés a
meghatározó, nem pedig a tiszta vérség. Erre már többen
rájöttek. Nem Izraelben formálódott meg tehát, hanem a világban,
ahol magát zsidónak vallók élnek. A kérdéses
származáselméletek, valamint a gyanús eredetű vallási mitoszok
hite is segit, vagyis az eszmiség, ami inkább a mitológia körébe
tartozhatna, de a tényleges történelmi közös élmények, az
üldöztetések sora képezi a "hasonszőrüséget", az
összetartozás tudatát. Az ilyen egységes tudat pedig lényegébben
homogén népet és erős nemzetet volt képes teremteni. Azt
gyanítja az ember a könyv olvasása után, hogy voltaképpen nem is
egy nép jött létre, hanem kettő. És a külhoni az
összehasonlíthatatlanúl nagyobb és erősebb.
Balogh
Bertalan
Kapcsolódó:
Eszéken is találtak egy hazafit Zuroffék - őrállás a 90 éves ember "bűne"
Magyar félmúlt - Törvénytelen szocializmus - Ávósok (Teljes, 1-2-3)
Eszéken is találtak egy hazafit Zuroffék - őrállás a 90 éves ember "bűne"
Magyar félmúlt - Törvénytelen szocializmus - Ávósok (Teljes, 1-2-3)
Birodalom
ritkán látott fotói színesben
Másfél
millió nemzetiszocialista gyülekezik, hogy meghallgassa a Führert
az 1938-as pártnapon, Nürnbergben. (Harcunk.info)
HORTHY KORMÁNYZÓ
-"Hírnév,
kincs, dicsőség nem adhat földi boldogságot, önmagunkban kell
azt keresnünk, a szív nyugalmában s az erkölcs tiszta érzet
ártatlan örömeiben."
Az
a történelmi időszak, amelyet Horthy-érának nevezünk; 1920.
március 1-től, 1944. október 15-ig tartott. A kezdetekkor maga a
parlament döntött úgy, hogy kormányzót választ. A Magyar
Királyság külpolitikai okokból, király nélküli királyságként
működött és a királyt helyettesítő tisztségre Horthy Miklóst
választotta.
Az
állam végrehajtó hatalmát nem a kormányfő (Horthy) gyakorolta,-
hiszen erre nem volt jogköre-, hanem a parlamentnek felelős
kormányzat. Ezért nem is beszélhetünk "Horthy-kormányzatról"
és diktatúráról. A magyar parlament alsó és felsőházból
állt.
A felsőházba a főnemesség, tizennégy fő világi nagyság (tudósok, bírók, tábornokok, stb ) és 32 egyházi méltóság (18 katolikus, 11 protestáns, 1 görögkeleti, 2 izraelita) .
A felsőház szerepét leginkább Herczeg Ferenc fogalmazta meg a legjobban:
A felsőházba a főnemesség, tizennégy fő világi nagyság (tudósok, bírók, tábornokok, stb ) és 32 egyházi méltóság (18 katolikus, 11 protestáns, 1 görögkeleti, 2 izraelita) .
A felsőház szerepét leginkább Herczeg Ferenc fogalmazta meg a legjobban:
"Kétféle
előnye van: nemigen tud pártélet fejlődni, a felsőház tag tehát
nem a pártot, hanem a nemzetet érzi maga fölött; azon kívül a
tagok szinte kivétel nélkül beérkezett emberek, a politikájukat
tehát nem irányítják a személyes érvényesülés szempontjai."
Az
országban szabad választások voltak, titkos szavazások és
mindenki szabadon gyakorolhatta a vallását. A törvényjavaslatokat
az aktuális kormány tette meg mindenkor, a kormányzónak ilyen
jogköre nem volt. Igazából csak annyit tehetett, hogy egyszer
visszaküldhette megfontolásra a már megszavazott törvényt. Ám,
ha nem fogadták el a képviselők a megfontolás tárgyát, úgy a
kormányzó köteles volt azt 15 napon belül aláírni és
elfogadni. Horthynak még vétó joga sem volt.
Nem
tudom, hogy elgondolkodtunk-e már azon, hogy ebben a történelmi
időszakban kormánypártról sem beszélhetünk? A kormányzó a
miniszterelnök személyét jelölhette ki és hívhatta vissza, ha
azt úgy látta jónak. Nem volt sok eszköze ezen túl.
Ő egy igazi államférfi volt.
Horthy nem szólt bele a napi politikába és felül tudott emelkedni a pártpolitikán, hiszen személye egyetlen párthoz sem volt köthető. Mindannyi felett állt.
Ő egy igazi államférfi volt.
Horthy nem szólt bele a napi politikába és felül tudott emelkedni a pártpolitikán, hiszen személye egyetlen párthoz sem volt köthető. Mindannyi felett állt.
Isten
áldja az emlékét!
-zcsf-
Kategória: 2014
február
Tündököl a demokrácia: "Az összes becsület napi rendezvényt betiltottuk"
A
rendőrség nem engedélyezett egyetlen rendezvényt sem a kitörés
napjával kapcsolatban - írja a Népszabadság.
A
lap pénteki számában azt írja, hogy az ORFK Kommunikációs
osztályának tájékoztatása szerint 14 bejelentés érkezett a
rendőri szervekhez a kitörés (becsület) napjához kapcsolódó
rendezvény megtartására. A rendőrség valamennyi rendezvény
megtartását megtiltotta, de további részleteket nem közölt a
lappal.
Emellett
"antifasiszta" szervezetek úgy készülnek, hogy a
hétvégén mégis lesz "szélsőjobboldali rendezvény",
ezért ellentüntetéseket hirdettek - áll a szélsőbaloldali
lapban.
A
megemlékezések szervezői is így gondolják: A
Kitörés hőstettét nem lehet elhallgattatni - megemlékezések
országszerte
(Harcunk.info)
(Harcunk.info)
Kapcsolódó:
TEV: A Kitörés napjára tervezett rendezvények betiltva!
Vérvád és a tiszaeszlári per
Antifasiszta akció a neonáci "Becsület Napja" ellen!
Betiltották az antiszemita humorista fellépését
A Fidesz visszautasítja Novák Előd antiszemita megnyilvánulását
Orbán antiszemitizmus elleni fellépését méltatta egy amerikai képviselő
Orbán: Nem tűrjük az antiszemitizmust
Orbán most veszítette el a választásokat: betiltatta a motoros felvonulást
Magyarország megtette a helyes lépést az antiszemitiznus ellen!
Zsidózták az ATV stábját a tűzoltók - ideje van az oktatásnak
Cölöpök helyett Gerenda
TEV: A Kitörés napjára tervezett rendezvények betiltva!
Vérvád és a tiszaeszlári per
Antifasiszta akció a neonáci "Becsület Napja" ellen!
Betiltották az antiszemita humorista fellépését
A Fidesz visszautasítja Novák Előd antiszemita megnyilvánulását
Orbán antiszemitizmus elleni fellépését méltatta egy amerikai képviselő
Orbán: Nem tűrjük az antiszemitizmust
Orbán most veszítette el a választásokat: betiltatta a motoros felvonulást
Magyarország megtette a helyes lépést az antiszemitiznus ellen!
Zsidózták az ATV stábját a tűzoltók - ideje van az oktatásnak
Cölöpök helyett Gerenda
"Miközben
vadásszák a náci bűnösöket és demokráciáról
papolnak..."
Izraeli attack foszfor bombázás a civil palesztin lakosság ellen / illegális, nekik szabad/
Izraeli attack foszfor bombázás a civil palesztin lakosság ellen / illegális, nekik szabad/
****************************************************************
Ősztől oltják a lányokat
2014.01.27. 07:47 Hír24
A
következő tanévben kezdhetik el oltani a 12-13 éveseket a
méhnyakrák kialakulásában jelentős szerepet játszó humán
papillomavírus, vagyis a HPV elleni vakcinával.
Elsőként
a hatodikos lányok kaphatják meg a vakcinát - írja a Magyar
Nemzet.
A
lap az egészségügyi államtitkárság tájékoztatására
hivatkozva azt írja: a hatodik osztályba járó gyermekek iskolai
kampányoltások részeként kaphatják meg ingyenesen a védőoltást.
Az
átoltottságra nagy szükség van, hiszen Magyarországon háromszor
annyi áldozatot szed a méhnyakrák, mint Európa más országaiban.
Évente 1000-1200 a méhnyakrákos esetek száma - olvasható a
cikkben.
Tavaly
ősszel jelentette be a kormány, hogy a kötelező védőoltások
körének bővítését tervezi. Az intézkedés részeként a HPV
elleni vakcina kötelezően ajánlandó lesz. Idén csaknem
egymilliárd forintot szánnak az oltóanyag beszerzésére.
A
HPV elleni védőoltást már több uniós országban beemelték a
kötelező oltási rendbe.
****************************************************************
Titkos kormányzati dokumentumok felfedve! Az egész oltóanyag ipar egy hatalmas nagy átverés
2013, január 11 naturahirek.hu
Ha
van gyermeked, akkor több mint valószínű, már ismered a
hivatalos "sorozatos immunizáció rendet", amely
elképesztő számú oltásból áll a születéstől 6 éves korig,
hogy aztán csak folytatódjon az éves influenza oltásokkal, vagy
éppen a megint kötelező 11 és 14 éves korban megismételt
oltásokkal és az egyéb szabadon beadható védőoltásokkal.
Azonban a Dr. Lucija Tomljenovic, Ph.D által összegyűjtött
legutóbbi vizsgálati eredmények több mint 30 év rejtett
kormányzati dokumentumokat fednek fel az oltóanyag iparral
kapcsolatban. Ezekből a dokumentumokból pedig egyértelműen
kiderül, hogy teljes átverésről, csalásról és semmilyen valós
védelmet nem nyújtó méreganyagok testbe való befecskendezéséről
beszélünk.
Bár tanulmánya elsősorban a brit egészségügyi rendszer mocskos igazságát fedi fel saját nemzeti oltási programjukkal kapcsolatban, a tanulmány megállapításai a világon mindenütt továbbra is általában érvényesek maradnak az oltási sémák és a célt szolgáló vállalati érdekek esetében. A kormányzati hatóságok, mint kiderült, folyamatosan és szándékosan eltitkolták azon szülők jelzéseit, akik a vakcina ipar veszélyeiről, az oltóanyagok mellékhatásairól szólaltak fel, annak érdekében, hogy fenntartsák a magas oltóanyag használati arányt. Itt csupán az a szomorú. hogy ebben a folyamatban számtalan millió gyermek életét kockázatják a súlyos mellékhatások és halálesetek elkendőzésével.
Dr.
Tomljenovic tanulmánya itt
olvasható:http://www.ecomed.org.uk/wp-content/uploads/2011/09/3-tomljenovic.pdf
Az
igazság elrejtése, az adatok eltitkolása az oltóanyagok
használatának ösztönzése céljából
Dr.
Tomljenovic meg tudta szerezni az ú.n. "független szakértői
tanácsadó bizottság" magánüléseinek átiratait. Ez a
bizottság tesz javaslatokat a kormánynak, illetve az egészségügyi
minisztereknek az oltásokkal kapcsolatban. Miután Dr. Tomljenovic
teljes részletességgel átvizsgálta ezeket a nyílvánosság elől
elrejtett átiratokat, néhány nagyon nyugtalanító felfedezést
tett.
"A
JCVI (Az immunizálási bizottság) folyamatos erőfeszítéseket
tett annak érdekében, hogy életbevágóan fontos adatokat tartson
vissza súlyos mellékhatásokkal és az oltásokkal kapcsolatos
ellenjavallatokat érintően annak érdekében, hogy mind a szülők
és mind az egészségügyi szakemberek szükségesnek tartsák az
általános oltási arányt", oly indokolással érve el ezt,
amely nem nyugszik szilárd tudományos bizonyítékokon- magyarázza
Dr. Tomljenovic tanulmányának bevezetőjében.
"A
brit Egészségügyi Minisztérium tól(DH) és JCVI-tól megszerzett
bizonyítékok azt mutatják, hogy a brit egészségügyi hatóságok
már 30 éve művelik ezt a bevett gyakorlatot, amelynek egyetlen
célja megvédeni a nemzeti oltási programot."
A
JCVI rutinszerűen figyelmen kívül hagyott és aktívan cenzúrázott
olyan kedvezőtlen adatokat, amelyek "negatív" fényt
vetettek az oltóanyagokra és azok szükségességére, ezzel elérve
azt, hogy fenntartsák azt az illúziót, hogy a vakcinák
biztonságosak és hatékonyak. Ezen túlmenően, a JCVI rendszeresen
hazudott az állami és a kormányzati hatóságoknak az oltóanyagok
biztonságáról annak biztosítása érdekében, hogy az emberek
továbbra is beoltassák gyermekeiket.
Dr.
Tomljenovic teljes tanulmányát itt
olvashatod:http://www.ecomed.org.uk/wp-content/uploads/2011/09/3-tomljenovic.pdf
A
JCVI teljes mértékben tudatában volt az MMR vakcina veszélyekről
már 1989-ben, de eltitkolta azokat
Tanulmányának
3. oldalán, Dr. Tomljenovic felvázolja azokat az 1981-es bizottsági
ülésről olvasott átiratban talált mocskos részleteket, amelyek
egyértelműen mutatják a csalásokat, takargatásokat annak
érdekében, hogy megvédjék az oltóanyag ipart. Aktívan próbálták
eltussolni a súlyos mellékhatásokkal járó kombinált oltóanyagok
létjogosultságát. A kanyaró és a szamárköhögés (pertussis)
elleni kombinált oltás egyértelműen kapcsolódik súlyos
agykárosodás megjelenéséhez az oltást megkapó gyermekek
jelentős százalékában.
Különös
aggodalomra adó volt az a mód, ahogy a JCVI az MMR (kanyaró.
mumpsz és rubeola) oltással kapcsolatos kedvezőtlen adatokat
kezelte. Mintegy 10 évvel ezelőtt Dr. Andrew Wakefield
megjelentetett egy tanulmányt a "The Lancet" cimű
tudományos szaklapban, amely bemutatta, hogy a JCVI teljesen
tisztában volt azzal, hogy egyértelmű összefüggés van az MMR
vakcina és az indukált agyhártyagyulladás és agyvelőgyulladás
közt. De ahelyett, hogy ezt az információt előterjesztették
volna és további biztonsági értékeléseket, újabb tanulmányokat
rendeltek volna el az oltóanyaggal kapcsolatban, a JCVI cenzúrázta
a leleplező információkat és elrejtette azokat a nyílvánosság
elől, nyílvánvalóan hazudva az MMR oltás biztonságosságáról.
Más
szóval, a JCVI-ot inkább az MMR oltóanyag jó hírnevének és nem
a gyermekek egészségének védelme érdekelte. Dr. Wakefield
megállapításai óta eltelt idő csak azt szemlélteti, hogy milyen
fájdalmasan hosszú ideig tartó átverésről van szó itt.
Az
oltóanyagipar az adatok manipulálását és az egészségbiztonsági
tanulmányok adatainak elferdítését sürgette
Ha
ez eddig nem hangzik elég rossznak, Dr. Tomljenovic olyan
információkat is kiteregetett, amelyek szerint a JCVI régi jó
szokása a vakcina vállalatok ösztönzése arra, hogy szándékosan
változtassák meg az adatlapokat annak érdekében, hogy a veszélyes
és hatástalan vakcinák biztonságos és hatékony fényben
jelenjenek meg a nyílvánosság felé. Amikor például az MMR
oltóanyagra sorozatosan ellenjavallatok érkeztek be, a JCVI
utasította annak gyártóját, hogy módosítsa az adatlapokat "jogi
problémák" elkerülése érdekében.
Hasonlóképpen,
a JCVI hivatalos politikája az volt, hogy megbízhatatlan vizsgálati
eredmények közül mazsolázzon, független, tudományosan
megbízható vizsgálatok helyett.
"Az
évek során, a JCVI következetesen irreleváns, nem meggyőző,
vagy módszertanilag megkérdőjelezhető tanulmányok alapján
támogatta az MMR-oltás biztonságosságát"- magyarázza Dr.
Tomljenovic. Hozzátette még azt, hogy a JCVI rutinszerűen úgy
döntött, hogy hibás epidemiológiai vizsgálatokra hagyatkozik,
amelyek "ok-okozati összefüggéseket" csupán
"kapcsolatba hozható"-ként tituláltak. Meglehetősen
ironikus pontatlanság ez, ami persze érthető annak fényében,
ahogyan a létesítmény jellemzően kirostálta azokat a
tanulmányokat, amelyek ellentmondtak saját állásfoglalásának.
A
leleplező 45-oldalas tanulmány kifejti azt a módszert ahogy
kiszámítottan, hidegvérrel becsülik le az oltóanyagokkal
kapcsolatos biztonsági aggályokat, ahogyan elérik veszélyes új
oltóanyagok bevezetését a gyermekgyógyászatban megtévesztés,
széleskörű agymosás és a nyilvánosság tudományos trükkökkel
való manipulálásával.
A
teljes tanulmány itt
található:http://www.ecomed.org.uk/wp-content/uploads/2011/09/3-tomljenovic.pdf
Források:http://www.naturalnews.com/038598_vaccines_medical_hoax_government_documents.html
http://foodfreedomgroup.com/2012/09/29/the-vaccine-hoax-is-over-by-andrew-baker/
http://childhealthsafety.wordpress.com/2012/03/14/government-experts-cover-up-vaccine-hazards/
http://foodfreedomgroup.com/2012/09/29/the-vaccine-hoax-is-over-by-andrew-baker/
http://childhealthsafety.wordpress.com/2012/03/14/government-experts-cover-up-vaccine-hazards/
Kapcsolódó:
http://naturahirek.hu/megdobbento-olasz-birosagi-eredmenynek-az-mmr-oltoanyag-autizmust-okoz/
Bill Gates elszólása: Védőoltásokkal a túlnépesedés ellen
Az emberiség selejtezése elkezdődött: Ön túléli?
7 milliárd emberből 6 milliárdot el akarnak pusztítani védőoltásokkal - Te melyik csapatban leszel?
http://naturahirek.hu/megdobbento-olasz-birosagi-eredmenynek-az-mmr-oltoanyag-autizmust-okoz/
Bill Gates elszólása: Védőoltásokkal a túlnépesedés ellen
Az emberiség selejtezése elkezdődött: Ön túléli?
7 milliárd emberből 6 milliárdot el akarnak pusztítani védőoltásokkal - Te melyik csapatban leszel?
****************************************************************
Mit tehetek az oltások ellen? - Labant Csaba, Jakab István
Műsor
tartalma
Az oltásterror egy új fogalom, amely kibontakozott Magyarországon. Megfenyegetett, bírsággal sújtott szülők, az önrendelkezési jog teljes mellőzésével gyakran kifáradnak és megadják magukat a rendszernek. A tanár is szülő, vajon milyen jogi eszközei lehetnek a döntéshozatalra egy iskolai kampányoltásnál...
Az oltásterror egy új fogalom, amely kibontakozott Magyarországon. Megfenyegetett, bírsággal sújtott szülők, az önrendelkezési jog teljes mellőzésével gyakran kifáradnak és megadják magukat a rendszernek. A tanár is szülő, vajon milyen jogi eszközei lehetnek a döntéshozatalra egy iskolai kampányoltásnál...
Egyre
nagyobb társadalmi feszültség alakul ki az oltások kapcsán, a
fiatalabb generációkat folyamatos agymosásban és programozásban
részesítik az ellenállás megtörésére.
****************************************************************
"Paks nem az emberekre tartozik"
Az
atomerőmű bővítéséről nem kell népszavazás, mert nem olyan
egyszerű, mint a 300 forintos vizitdíj. Különben is, Gyurcsány
miatt írt alá Orbán Moszkvában, Gyurcsánynak pedig Dobrev a
felesége. És még Wittner Mária is oroszbarát lett. Kormánypárti
érvparádé a moszkvai megállapodás védelmében.
A
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szerint a magyar
állampolgároknak joguk van gyülekezni, demonstrálni, szórólapot
sokszorosítani, transzparenseket készíteni, tudni mi történik
Pakson, esetleg rossz véleménnyel lenni a mindenkori
miniszterelnökről. Sérti az emberek jogait, ha lemásoljak és
adózási adataikat, ha körlevélben üzenik meg az állami
cégeknek, hogy ne üzleti, hanem politikai alapon döntsenek arról,
mely napilapokban hirdethetnek, ha támadást indítanak a különböző,
alkotmányosan független intézményekkel, szemben" - írja a
volt miniszterelnök levelében. Orbán végül arra kéri Kovács
Lászlót, az MSZP elnökét, hogy tegyen meg mindent a jogsértések
megszüntetése érdekében.
Orbán
Viktor, 2003. június 14.
****************************************************************
Tiltsák be a cionrasszista Tett és Védelem Alapítványt
7 feb 2014 Magyar Hajnal
'A
gójok lelke tisztátalan' - hirdeti a Tett és Védelem Alapítványt
működtető Bodnár Dániel Chabad Lubavics zsidó egyházának
főrabbija. És azt is, hogy: 'Az a feltevés hogy a zsidók és a
gójok egyenlőek, teljesen téves' - idézi az MH közleménye a
rasszista zsidó szektát, és annak betiltását követeli. Pikáns:
ehhez a bandához tartozik a drága jó Szegedi Chanád is,
irányításuk hivatalosan is izraeli, antimagyar feljelentgető
tevékenységüket Orbánnak hála magyar adófizetői pénzből
végzik.
KÖZLEMÉNY
'A
gójok lelke tisztátalan' - hirdeti a Tett és Védelem Alapítványt
működtető Bodnár Dániel Chabad Lubavics zsidó egyházának
főrabbija. És azt is, hogy: 'Az a feltevés hogy a zsidók és a
gójok egyenlőek, teljesen téves'
Bodnár
Dániel, a kormány által pénzelt cionista, antimagyar Tett és
Védelem Alapítvány vezetője a fenti Chabad Lubavics zsidó egyház
(?) oszlopos tagja és ügyvédje. És ez az ember illetve
nemzetbiztonsgi kockázatot jelentő szervezete, amelyet hivatalosan
is Izraelből irányítanak, követeli többek közt a Magyar Hajnal
betiltását. Amely a Chabad Lubavics zsidó egyházzal szemben nem
más népek alsóbbrendűségéről értekezik, csupán jobban
szeretné képviselni a saját családját, a faji kirekesztés
áldozatául eső magyarokat, keresztényeket, őshonos európaiakat
másoknál. Ahogy a cigánypártok és zsidó szervezetek is
sajátjaikat képviselik.
A
TEV-et vezető cionista egyébként maga nyilatkozta, hogy céljuk az
elrettentés. Ez önmagában törvénysértő, hiszen a TEV nem
hatóság.
A
gyakorlatban, a mi zsebünkből működve magyarokat jelentgetnek fel
véleményük leírásáért, de szó nélkül hagyják a közösségi
oldalakon burjánzó rasszista cigány és zsidó beírásokat.
Amivel maguk bizonyítják, hogy a TEV faji, vallási alapon működik,
az antimagyarizmussal nem törődik.
Csak
néhány a tipikus, ezrével előforduló antimagyar posztokból:"Jol
tették hogy megölték a cozma genyót"
"Rohadt g...szájú magyarok"
"Pusztuljon az összes magyar g..ci"
"utálom a magyarokat, meg minden ilyen paraszt g*cit!"
"Pusztulj el szar magyar nép"
"Rohadt g...szájú magyarok"
"Pusztuljon az összes magyar g..ci"
"utálom a magyarokat, meg minden ilyen paraszt g*cit!"
"Pusztulj el szar magyar nép"
Elég
a keresztényellenes cionista rasszizmusból! Elég az Izraelből
irányított, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő cionrasszisták
állami támogatásából. Követeljük a Bodnár féle alapítvány
betiltását!
Melléklet:
további idézetek a kormánykedvenc Chabad Lubavics zsidó egyház
nézeteiből. Budapesti vezetőjük Szegedi Csanád rabbija, Köves
Slomo.
A
menóraállító zsidószekta alapító rabbija, Sneur Zalman, több
angol és magyar nyelvű forrásból ellenőrizhetően a következőket
írja a kereszényekről:
"az
ő lelkük teljesen más, alacsonyabb rendű, sőt ördögi eredetű,
és a megváltásra a gójoknak semmi esélyük." "a gójok
léte az istenség elutasításából származik, és ez a
magyarázata annak, miért vannak többen a zsidóknál, miként
kevesebb a búzaszem, mint a pelyva. Minden zsidó belsőleg jó,
minden gój belsőleg rossz, sőt ördögi."
Ez
az ember 200 éve élt, ám a Fidesz kedvenc zsidó szektája máig
ugyanezen elveket követi és kiemelten tisztelik, egyfajta zsidó
pápaként.
Egyik
ma élő főrabbijuk pedig még a liberális wikipédia és a
liberális NY Times szerint is keményen rasszista gójgyűlölő.
Yitzhak Ginsburg többek közt Baruch Goldstein tömeggyilkost is
dicsőitette (a kilencvenes években Goldstein agyonlőtt 29 imádkozó
palesztint egy mecsetben, végül őt is megölték, természetesen
ma szobra áll Izraelben)
Szóval,
Köves Slomó és Bodnár Dániel ugyanazon egyházban tevékenykedő
rabbitársa többek közt ezt nyilatkozta a NY Timesnak:
Rabbi
Yitzhak Ginsburg had offered biblical justification for the view that
the spilling of non-Jewish blood was a lesser offense than the
spilling of Jewish blood. "Any trial based on the assumption
that Jews and goyim are equal is a total travesty of justice",
he said.[15]
Vagyis: "Az a feltevés hogy a zsidók és a gójok egyenlőek, teljesen téves", forrás:http://www.nytimes.com/1989/06/06/world/an-israeli-mayor-is-under-scrutiny.html?scp=1&sq=Yitzhak&st=nyt
Itt azt is kifejtette, hogy ha egy zsidónak szervátültetésre van szüksége, akkor erőszakkal is elvehető egy nem zsidó szerve.
Minden hazafi terjessze és ismetesse meg ezeket az embertelen tanokat embertársaival!
Vagyis: "Az a feltevés hogy a zsidók és a gójok egyenlőek, teljesen téves", forrás:http://www.nytimes.com/1989/06/06/world/an-israeli-mayor-is-under-scrutiny.html?scp=1&sq=Yitzhak&st=nyt
Itt azt is kifejtette, hogy ha egy zsidónak szervátültetésre van szüksége, akkor erőszakkal is elvehető egy nem zsidó szerve.
Minden hazafi terjessze és ismetesse meg ezeket az embertelen tanokat embertársaival!
Magyar
Hajnal
elnökség közleménye kiegészítve magyarhajnal.com által
elnökség közleménye kiegészítve magyarhajnal.com által
****************************************************************
SÜTŐ GÁBOR: KIK MIATT VESZTEGEL AZ ORSZÁG?
2014
DÓZSA GYÖRGY ÉVE LEGYEN, NE IDEGEN JELKÉPÉ!
Kapu folyóirat 2013-as karácsonyi számának melléklete
Kapu folyóirat 2013-as karácsonyi számának melléklete
Legújabb
kori történelmünkben adódtak kedvező helyzetek, amikor országunk
sikere nagyrészt vezetőink döntéseitől függött, ám
legtöbbször kudarcot kellett elkönyvelnünk. Sokan tették fel a
kérdést: miért, kik miatt nem sikerült kiaknázni a
lehetőségeket? A kisiklatott rendszerváltás kudarcaival terhelt
két évtized után pedig tömegesen kérdezzük ugyanezt, mivel a
világháborúkat követő két nemzeti vagyonvesztés után
elszenvedtük a harmadikat. Akik és ahogy végrehajtották a
privatizációt, nem magyar nemzeti érdekeket szolgáltak; abban
segédkeztek, hogy nemzeti vagyonunk döntő részét külföldiek és
belföldi nemzetidegenek szerezzék meg.
Tévednénk,
ha mindezt, s a szomszédságunkban és nemzetközi szinten
bekövetkezett országunkat érintő eseményeket nem kapcsolnánk
össze a barátságtalan hazai és külföldi erők törekvéseivel.
Áskálódásuk nyomán erősödik fel időnként a magyarellenes
politikai-szellemi hangvétel Európában, közvetlen
szomszédságunkban. Megrázó, de országunkban is.
Kik
állnak e mögött? A kegyetlenül szétszórt, de elszakíthatatlanul
összetartó nemzet önmagát kérdezi: miért nem halad kellően az
anyaország, s rája támaszkodva a nemzet? Kiknek a szándékai
érvényesülnek országunk, nemzetünk akaratával szemben?
Kérdezzük,
bár tudjuk a választ: a valamikori szocializmus haszonélvezőinek
a fondorlatai, akik megtévesztéssel átügyeskedték magukat a
mostani rendszer kiváltságosaivá is, s képmutatóan elítélgetik
a nyomasztó fejlemények miatt növekvő nosztalgiát. Ne kiáltsanak
fel győzelemittasan, hogy íme, a régi rendszer visszasírása,
mert nem az, hanem a mai rendszer bírálata, amit a politikai
szereplőknek a nemzet elvárásainak szellemében kellene kezelniük.
De - tisztelet a kivételeknek - nem teszik. Eljárásuk ismét
történelmi tévedésnek bizonyulna, ha nem tudatosítanánk, kik
teszik mindezt, kik idézik elő a magyar-magyar ellentéteket is.
Észre kell vennünk a sokkoló jelenséget: két Magyarország van
létrejövőben, egy új, idegen, neoliberális és az ősi
természetes, hazafias. Vannak, akik leegyszerűsítve, de a lényeget
kifejezőbben úgy fogalmaznak, egy zsidó és egy magyar, s ha nem
teszünk ellene, rövidesen csak egy lesz: neoliberális zsidó. Ezen
se hördüljön fel senki, hogy lám, antiszemitizmus, hanem józanul
mérlegelje az elmúlt évszázad, különösen napjaink szemünk
előtt zajló eseményeit. Csak azt állapíthatja meg, a zsidóság
annyi társadalmilag káros hatású előjogra, olyan helyzeti
előnyre tett szert, hogy a magyaroknak kell harcolniuk az
egyenjogúságért a saját hazájukban. A sorsunkat pecsételnénk
meg, ha e szemünket kibökő ténnyel mit sem törődnénk.
Ne
a fenti állításokon szörnyülködjön hát senki, hanem azon,
hogy a kormány- és ellenzéki pártok egyaránt elítélik, ha az
okokat kutatva, egy párt felveti: nemzetbiztonsági szükséglet a
kettős állam polgárságú képviselők neveinek nyilvánosságra
hozása. Ilyen rendelkezés van érvényben Izraelben, az USA-ban és
sok más országban. Mi miért ne lehetnénk tisztában országuk
érdekviszonyaival? Az interpellációra a kormányfő azt a választ
adta ugyan, hogy nem látja akadályát, ám semmi nem történt. A
kérdés ugyanaz: miért, és kik akadályozzák?
A
formailag kettős, valójában egyoldalú idegen kötődésű
honfitársaink pedig továbbra is szervezkedhetnek ellenünk
Budapesttől Tel-Avivon át Brüsszelig, Washingtonig és
Stockholmig. Ezért senki ne higgye el, hogy antiszemita tett, ha
magyar párt azt javasolja, legyen nyilvános, ki a kettős
állampolgár az Országgyűlésben. Viszont magyarellenes tett, ha a
nem magyar kézben lévő közszolgálati hírközlő eszközök,
javaslatát meghamisítva, a zsidóság sajnáltatását célzó
fegyvert faragnak belőle. De magyarellenes a tett hiánya is, ha a
Jobbik izraeli-zsidó részről követelt betiltása, azaz a
belügyeinkbe beavatkozásuk miatt elmarad a kormányzati tiltakozás,
sőt ennek kapcsán mintha nagykoalíciós összetartás
körvonalazódna.
Az
idegen akarat előtti meghátrálás arról árulkodik, egyes
politikusok nemcsak önmagukat alázzák meg - ami együgyű hiba -,
hanem nemzetünket is -, ami megbocsáthatatlan bűn. Akik ezt
vállalják, rosszul teszik, mert a 2014-es választásokon
nemzetként el kell döntenünk, kiknek szavazunk bizalmat, kik azok,
akik elkötelezettek a magyar Magyarország újrateremtése mellett,
s a gyarmati sorsból ki szeretnék vezetni az országot. Bár sokan
megtették, újra és újra meg kell neveznünk, kik húztak rossz
irányba, s most is álnok módon hátráltatják a kilábalást. De
ma már ez kevés, meg is kell akadályoznunk a túlhatalmuk
birtokában elkövethető, mindenki számára - így önmaguknak is -
kártékony tetteiket.
A
választási harcban kerüljük hát a mellébeszélést, mert éppen
e kertelő, a magyar indíttatást óvatoskodásból háttérbe
szorító magatartás az egyik fő oka problémáinknak. Csurka
István az "Áldozat. Sorskérdésünk sorsa" című
tanulmányában végigvezeti, hogy Tiszaeszlár óta, különösen a
rendszerváltást követően emiatt, valamint a pénzügyi zsarolás
következtében, nem mi gyakoroljuk a döntő befolyást sorsunk
alakulására. Bár részben mi magunk is - kormány, pártok,
választók - jóhiszeműségünk, gyávaságunk, egyesek árulása
miatt - okai és okozói vagyunk a helyzetünknek.
Tekintsünk
szét a szereplők között, nézzük, kitől mit várhatunk!
Az
európaiságát elvesztő Európa
Az
európai integráció valamilyen szinten mindig létezett, s hasznos
és támogatandó, akárcsak az emberiség vívmányainak
globalizálódása. Ám nem mindegy, kik vezénylik, s kiknek az
érdekében. Az integrációnak eredetileg a kereszténység vetette
meg az alapját, amit most az EU, a történelmi tényekkel szembe
menetelve, az alkotmányából is kihagyott. A kereszténységet
lehet méltatni vagy bírálni, de bárgyúság elhallgatni, s
helyébe, V. Havel megfogalmazása szerint: "ateista
civilizációt" létrehozni. Az unió egyik alapító atyja, R.
Schuman - mintha ráérzett volna az elferdülés veszélyére -
figyelmeztetett: "Az egyesült Európa vagy keresztény lesz,
vagy nem is lesz." Be is bizonyosodik, a hit hiánya is
akadályozza az integrációt. Az EU nem európai, hanem voltaképpen
Izrael és az USA (ebben a fontossági sorrendben) érdekképviselete;
s mindkét országban beteges szinten üldözik is a kereszténységet.
Ezzel magyarázható, hogy Brüsszelnek Európától elidegenült
sajátos érdeke, sőt hitvilága alakult ki (a zsidó-kereszténységet
prédikálja). Számtalan példa mutatja, mennyire így van. Legutóbb
Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke (akinek az
EU-ban sem posztja, sem keresnivalója nincs) felhívására
létrehozták a "Tolerancia és Megbékélés Európai
Tanácsát", amely felszólította a tagállamokat, vonják
kormányzati felügyelet alá az "intoleranciára" hajlamos
polgáraikat, mivel "az intoleranciával szemben nem szükséges
toleranciát gyakorolni". Innen egyenes út vezet a társadalmi
békétlenség eluralkodásához, az "egyenlőbbek" faji
diktatúrájának érvényre juttatásához.
A
székely autonómia, a magyar kisebbségek sanyarú sorsa, a
Benes-dekrétum érvényben tartása nem érdekli az EU-t, ám egy
nem is tagállam, sőt ázsiai ország álproblémáját központi
kérdéssé lépteti elő. Idegen érdekeket követve, eltájolja az
európai országokat, hogy amint a két világháborúban, ma sem
ismerjék fel érdekeiket. Afganisztánban, Irakban, Líbiában és
majd más helyeken menjenek önként az izraeli-amerikai vágóhídra.
Az
elmúlt évek eseményei bizonyították azt is, az EU nem a
hangoztatott, de mára elfelejtett szociális piacgazdaság
szervezete, hanem a globális finánctőke intézménye. Nem azért
hozták létre, hogy a népeknek jobb legyen, hanem hogy a tőke
kevesebb akadállyal minél nagyobb haszonra tehessen szert. A
történelminek beállított USA-EU szabadkereskedelmi szerződés,
ha létrejön, még inkább alárendeli az európai országokat a
jórészt zsidó globális nagytőkének.
Az
ellenzéki baloldal, elnevezésével és szavaival ellentétben, az
EU-nak e politikáját próbálja "magyarra átültetni".
Méltatandó, hogy a Fidesz-KDNP viszont a keresztény Magyarország
és Európa híve. Egyértelműbben kiáll értük, mint maguk az
egyházak. Mindkét jelenségre érdemes odafigyelnünk.
Ugyanakkor,
bármennyire lelkesítően is hathat, s még ha az EU-nak bírálólag
címezve halljuk is, elgondolkodtató a "Magyarország jobban
teljesít" jelszó. Tényszerűen ugyan igaz, de miben teljesít
jobban? Az alapvetően nem magyar érdekeket szolgáló feltételek
végrehajtásában. A kormány igyekezete tagadhatatlan, eredményeket
is hoz, de ezek nem mindig a nemzeti céljainkat segítik elő. A
nyilatkozók tehát nem mást állapítanak meg, mint hogy
intézkedéseik jobban megfelelnek az EU követelményeinek, de -
lehet, és reméljük, hogy akaratuk ellenére - nem feltétlenül a
nemzeti érdekeinknek. Emlékezzünk: Gyurcsány kierőszakolta, hogy
az Országgyűlés olvasatlanul írja alá a Lisszaboni szerződést,
s a következményeit hosszú ideig fogjuk nyögni. E keserű
tapasztalat ellenére, 2012 februárjában az Országgyűlés az
európai fiskális paktum szövegének ismerete nélkül
felhatalmazást adott a kormányfőnek az aláírására.
Magyarázhatják, de mindkét sarkalatos okmányt hallgatólagos
nagy-koalíciós egyetértésben fogadták el, s mindkét eljárás
az EU érdekeit szolgálta.
Pedig
nem az idegen és mesterséges követelmények érvényesítésében
kell jobban teljesítenünk, hiszen minél jobban teljesítjük
azokat, annál hatékonyabban dolgozunk nemzeti érdekeink ellen,
ugyanis az egyre egyenlőtlenebbekké válók között az azonos
követelmények csakis igazságtalanok lehetnek. Meg is akadályozták
és a jövőben is megakadályozzák az áhított felzárkózást.
Mi
viszont nem lehetünk igazságtalanok, látnunk kell, amikor a
kormány kiáll nemzeti érdekeink mellett, ki van téve a hazai és
nemzetközi neoliberális erők ádáz támadásának. Támogassuk
is, ha azért küzd, hogy legyen ismét saját tulajdonú iparunk és
mezőgazdaságunk, mivel a rendszerváltás utáni új
"szövetségeseink" elhallgatott, de kíméletlenül
érvényesített előfeltétele volt ezek szétverése, ami ellen
előző kormányaink nemcsak semmit nem tettek, hanem elősegítették.
Brüsszel euroidegen érdekek által meghatározott, a normális
gazdasági tevékenységet akadályozó mesterséges pénzügyi
kritériumok teljesítését követeli, sőt büntet, ha ez nem
sikerül. Milyen rendszer az, amelyben nem a népjólét, hanem
illetéktelenek által kitűzött, elidegenült pénzügyi mutatók
teljesítése a cél? Szerencsére vannak jelei, hogy bár a Fidesz
KDNP-kormány az európai integráció híve, de - helyesen - nem
feltétlen EU-párti, mert érzékeli, hogy e szervezet nem európai
úton jár, ezért a magyar érdekeket védelmezni kell vele szemben
is. Mozgási lehetőségei azonban korlátozottak. Az EU-ban az a
politikailag primitív elképzelés uralkodik, hogy minden közös
legyen, ezért óhatatlanul egyre diktatórikusabb jellegű. Brüsszel
téveszméken lovagol, néha nálunk is részrehajlók kezében van a
döntés, az MSZP EU képviselői pedig kifejezetten országunk
lejáratásán ügyködnek.
A
hatalmas hajtóerőt képező nemzeti törekvéseket felkaroló
konföderatív Európára lenne szükség. Az európai
elkötelezettségű, de nemzetállamokra támaszkodó integrációnak
valóban sok előnye lehetne. Mintha az Orbán-kormány nem ellenezne
ilyen fordulatot.
Izrael
és a rasszista zsidó vezetők
Az
illetékes illetéktelenek kényesnek állítják be e témakört,
említését is büntetik, hogy tabuként kerüljük. Ennek folytán
a nemzeti érdekeinktől elkülönült izraeli-zsidó érdekek
annyira behálóztak mindent, hogy a magyar érdekérvényesítés
akadályát képezik. Az izraeli és a hazai rasszista zsidó vezetők
a sajátos érdekeiket kegyetlenül követő gyakorlatot űznek. A
zsidókat kiválasztottnak tekintő Talmud alapján állnak, ami nem
is vallásra tanít, hanem a világi életben mások kárára történő
érvényesülésre, akiket nem is embereknek, hanem gojoknak tekint,
s velük szemben mindent megenged.
A
saját országukban élhetnek eszerint, de tisztességtelen a
befogadó népeket kényszeríteni e "szabályok"
elfogadására. Ám nincs rá remény, hogy eltérnének e
megélhetési zsidó életviteltől. Pedig emiatt a zsidó nép a
globális pénzhatalom áldozata, hiszen előőrsként veti be az
emberiség elleni harcban. A létét kockáztatja, mivel előbb-utóbb
nemzetközi lázadás tör ki ellene, akár rájön erre a zsidó
nép, és elkergeti rasszista vezetőit, akár nem.
Mindezek
miatt azon a ponton vagyunk, hogy Csurka István találó kifejezése
szerint "palesztinokká válunk a saját országunkban". E
folyamat zajlik is! A számtalan zsidó emlékhelyen túl Regionális
Holokauszt Emlékpark Oktatási Vallási Turisztikai Központ épül
Vácott, a Józsefvárosi pályaudvart hatmilliárd forintért
ugyanilyen központtá alakítják, Holokauszt Gyermekáldozatainak
Emlékhelye Európai Oktatási Központot is létrehoznak, 2015-ben
állítólag Magyarország megpályázza a "Nemzetközi
Holokauszt-oktatási Szövetség" elnöki posztját (Vajon mit
kell a holokauszton oktatni?), Csepelen új zsinagóga épül, és
hasonló hírek tucatjai, ha nem százai borzolják a kedélyeket. S
ha engedjük, jövőre folyamatosan részünk lesz benne, ahogy a
"Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság" vezetői nem
szűnnek meg lelkendezni róla. (Borzalom maga az elnevezés is:
miféle "magyar holokausztról" beszélnek? Fogalmazni sem
tudnak. Avagy valakik tényleg magyar holokausztot készítenek elő?)
Nem elég, hogy a holokauszt már tantárgy a magyar oktatásban, az
Emlékbizottság tervezi, hogy "emléktábla figyelmeztessen a
vészkorszakra minden olyan iskola falán, ahol elhurcolt diákok
tanultak és tanárok tanítottak". (Nem kellene ilyen
szűkmarkúnak lenni, s csupán az iskolákban elhelyezni
emléktáblát, hanem mindenhol, ahol csak megfordultak. Ideje lenne
a tantermek falairól eltávolítani Kossuth, Petőfi, Széchenyi,
Deák képeit is, s helyettük Golda Meir, Sharon, Herzl és
Netanjahu képeit elhelyezni ...!?)
Döbbenetes,
hogy szülővárosomban, Karcagon, ártatlan tizenéves kisdiákokat
"múltkutatással" bíztak meg; papírról olvasták fel,
hogy Schück Salamon rabbi után érdeklődnek. Németh Gyula
nyelvészünkről, Mándoky Kongur István turkológusunkról, Gaál
László gimnáziumi igazgatónkról, Körmendi Lajos költőnkről
semmit nem tudtak, Györffy István néprajztudósunkról is alig. A
város ma élő, országosan ismert, ott lakó vagy elszármazott
szülötteiről (mint Györfi Lajos és Györfi Sándor szobrász
testvérpárunk és sokan mások) egyáltalán nem tudtak. Nagykunok
helyett "nagykohnokat" kerestetnek velük. Akik az ártatlan
fiatalkákat Karcag múltjának tájolt kutatására kényszerítik,
s fejükbe sulykolják, hogy Schück Salamon az "őskarcagi",
szellemi hatásában a devizahitelhez hasonló kártevést okoznak.
Sőt súlyosabbat, mert e tekintetben még a politikai akarat is
hiányzik a felelősségre vonásukhoz.
Nemrég
Veszprémben közterületet akartak elnevezni Hoffer Ármin rabbiról,
mert a "holokauszt idején veszett oda", holott a nevezett
természetes halállal hunyt el még 1941-ben. A veszprémiek
tiltakozása példamutató és követendő. Nem volt azonban
akadálya, hogy a Bérkocsis utca egy részét suttyomban átnevezzék
Schreiber Sándor utcára. Mérlegre tenni sem lehet, hogy
Magyarországért Schreiber, vagy a tiltó listára került nagyjaink
tettek-e többet. Az átnevezésekben vitatható szerepet játszó
főpolgármesteri hivatal ilyesmit nem vesz észre? S miért
történhet meg, hogy a Vásárcsarnokban Izrael piacának
megnyitásán a főpolgármester-helyettes kijelenti: "Budapest
közös városunk". Budapest Izraellel közös városunk? Ennyi
riasztó jel mellett ez nem tekinthető elszólásnak. Ahogy az sem,
ha az Országházban a külügyi államtitkár Izraelt hízelgően a
"nyolcadik szomszédunknak" nevezi.
A
közelmúltban azt is kikényszerítették, hogy az auschwitzi múzeum
fenntartásához hozzájáruljunk. Már Zánka is a terjeszkedésük
áldozata. Mindent eluralnak, s az ország telis tele van zsidó
emlékhelyekkel. És mi nemcsak semmit nem kapunk cserébe, hanem
késhegyig menő harcot folytatnak a magyar jelképek, például a
Turul emlékművek ellen, s akadályozzák magyar személyiségek
emlékének ápolását. A legnagyobb magyar tragédiának,
Trianonnak sincsenek méltó emlékhelyei. Kik tekintik normálisnak,
hogy száz zsidó emlékhelyre jut egy trianoni emlékmű. Izraelben
ez jó arány lenne. De Magyarországon?
Nem
nehéz eldönteni, az ostobaság vagy a magyarellenesség nagyobb-e a
hasonló felháborító akciókban, de mindkettő benne van. Mondhat
bárki a Jobbikra, amit akar, de egyedüliként kimondta az
igazságot: újabb milliárdok a bűntudatérzésünk erősítésére,
s megszégyenítésünkre - a saját pénzünkből! Politikusaink ne
más nép tragédiáján siránkozzanak, hanem a sajátunkon. De
nézzenek szét jobban Izraelben is, ha már miniszterek, legmagasabb
méltóságok sorozatban zarándokolnak oda, mert feltehetőleg nem
találnak egyetlen trianoni emlékművet sem. De annyi holokauszt
emlékhelyet sem, mint Magyarországon! (...)
Folytatjuk...
Folytatjuk...
Kategória: 2014
február
Megdöbbentő olasz bírósági eredménynek: az MMR oltóanyag autizmust okoz!
(NaturaHirek.hu)
Mindezidáig már jó pár éve hasonlóak a feldúlt szülők
történetei, ahogy azok nyilvánosságra kerülnek. Egy fiatal,
tehetséges kisgyermeknél MMR oltás után először enyhébb
mellékhatások, mint magas láz és étvágytalanság jelentkeztek,
majd a szimptómák
autizmusba
torkolltak. Az orvosi szakma tagadja az autizmus és a kanyaró,
mumpsz és rubeola hármas oltás közötti kapcsolatot. Statisztikák
azt mutatják, hogy az autista gyermekek számának növekedése
korrelál az MMR oltóanyag bevezetésével és elterjedésével. Egy
olasz bíróságra kerülő peres ügyben viszont megszületett az
első olyan döntés amely a gyermeknek és szüleinek ad igazat. A
szülők azt állították, hogy az MMR oltás volt a felelős abban,
hogy gyermekük autista lett.
Valentino
Bocca szülei 112.000 Euro vigaszdíjat kaptak amelyet az olasz
egészségügyi minisztériumnak kell kifizetnie a családnak. További
800.000 Eurót is várnak majd egy másik polgári ügyben. A
tragikus történet egy normálisan fejlődő kisfiúról szól.
Valentino 14 hónaposan kapta meg az oltást, és először hasmenése
volt, majd elvesztette étvágyát és néhány napon belül
elvesztette azon képességét is, hogy kanalat használjon. A
legrosszabb rész még csak most jön. Egyszer csak elkezdett nagyon
nyugtalan lenni éjszaka, órákon át csak sirt fájdalmában. Később
kiderült, hogy egy az autista gyerekeknél gyakori bélbetegségben
szenved. Étrendjét megváltoztatva oly módon, hogy búza és
tejtermékeket nem kaphatott, képes volt aludni, de autizmusa
súlyosbodott. Még most, kilencéves korában sem tud beszélni.
Az
ügyben bemutatott három szakértő egyetértett abban, hogy van
tudományos valószínűsége annak, hogy az MMR oltás váltotta ki
Valantino állapotát. A bíró Lucio Ardigo egyetértett abban,
hogy ” Valentino autisztikus viselkedését és a vele társuló
késedelmes kognitív fejlődését” a kapott MMR oltás
okozta. Meg kell itt jegyeznünk, hogy az olasz oltóanyag
összetétele nem tér el a magyar oltóanyag összetételétől.
Az
óceánon túl, az Egyesült Államokban több mint 5000 családról
jelentette a média, hogy az MMR oltást követően lett autista
gyermekük, bár az igazi számadat sokkal magasabb lehet. Bírói
döntések eredményeként 90.000 GBP (Angol Font) kártéritést
itéltek egy Robert Fletcher nevű fiúnak agykárosodás miatt, és
egy 1.5 millió USA dolláros kárpótlást Hannah Polingnak, aki az
MMR oltás mellett hat másik oltást kapott egy nap, majd autista
lett.
A
pénz csekély vigasz a mostanra már autistává vált gyermekek
családjára nézve. Azonban a közszemlélet még mindig az,
hogy jobb beoltani a gyermeket, mint nem.
A
remény az alagút végén az, hogy a jövőbeli döntéseknek most
már van jogi precedense, tehát az olaszországi döntés zsilipeket
nyitogathat meg. Sok más szülő is szeretne jogos
kompenzációban részesülni ilyen ügyekben olyan kormányoktól,
amelyek támogatják minden idők legnagyobb orvosi csalását.
Forrásanyag:
http://www.dailymail.co.uk
http://birdflu666.wordpress.com
http://www.google.co.uk
http://childhealthsafety.wordpress.com
http://birdflu666.wordpress.com
http://www.google.co.uk
http://childhealthsafety.wordpress.com
Bill
Gates elszólása: Védőoltásokkal a túlnépesedés ellen
Bill Gates 2010. februárjában egy TEDrendezvényen prezentációja során az alábbi kijelentést tette: "A világon jelenleg 6,8 milliárd ember él... várhatóan eléri a 9 milliárdot. Amennyiben jó munkát végzünk a védőoltások, az egészségbiztosítás és a reproduktív szolgáltatások terén, ezt talán 10-15 százalékkal tudjuk csökkenteni."
Bárki bármit is mond, a földi lét legfőbb istene a pénz! Így hát akinek van, az istent játszhat. Bill Gates korunk egyik leggazdagabb embere, és szinte bármit megtehet. A fenti kijelentés súlyát növeli, hogy komoly érdekeltséggel bír a gyógyszeriparban. Jogunk van feltételezni, hogy (véletlenül) egy belső információt "kotyogott" ki. Egymilliárd ember egészségügyi beavatkozások által szándékosan előidézett halála vagy meg nem születése a népirtás legújabbkori módszere! Szemléltetésképpen: ha csak 1%-kal csökken a népesség szaporodóképessége, az az össznépesség tekintetében milliókat jelent - Bill Gates azonban nagyobb számokkal dobálózik!
http://www.youtube.com/watch?v=WUJMR3BUm2s
Napjainkra látjuk, hogy az oltások számának növekedésével egyre korábban és egyre nagyobb számban fordulnak elő krónikus megbetegedések. Ennek hosszú távú következményei borítékolhatók. Mivel a krónikus megbetegedések az immunrendszer hibás működésére vezethetők vissza, ezért előhírnökei a súlyosabb, emberi életet megrövidítő betegségeknek (diabétesz, rák, stb). Az immunrendszer hibás működése szorosan összefügg a szaporodóképesség csökkenésével is! Az egész emberi létezést koordinálja. Az immunrendszer maga az élet! A védőoltásokkal ezt a finomra hangolt "műszert" vesszük célba. Fontos megemlíteni, hogy az egyre gyakoribb autista megbetegedések is ezt a tendenciát erősítik, mivel ezek az emberek többszörösen halmozott immunológiai betegséget hordoznak, minek következtében az átlagosan várható életkoruk (az immunkárosodás mértékétől függően) 30-40 évre korlátozódik. A szaporodás esélye többnyire kizárható, illtve kontrollált eszközökkel elfojtott.
A természet minden immunológiai betegséget és beteget hibás működésként azonosít. A rosszul működő láncszemet mihamarabb cserélni kell, az életciklusát lerövidíteni, teret, illetve esélyt adva az új és egészségesebb egyedeknek.
Az immunbetegségeket egyfajta "új pandémiaként" görgetjük magunk előtt: gyermekeink gyermekei és majd az ő gyermekeik azok, akik már halmozott immunológiai, sok esetben genetikai károsodásokkal fognak megszületni... A lombikprogram, mint reproduktív szolgáltatás is a természetes szelekció kiiktatása - úgy is fogalmazhatunk, "raktunk vele még egy lapáttal a tűzre"!
(A gyermekáldás mindenkit megillet az életben. Ha nem megy másképp, akkor marad a mesterséges út. A fenti gondolatsor a természet helyes működésére hivatott felhívni a figyelmet.) Az okfejtés filozófiai és világnézeti szemszögből is vizsgálja a kérdéskört.
Az egymilliárd akkora szám, hogy a fasizmus és a kommunizmus összesen sem termelt ki ennyi halottat (kommunizmus?70 millió • fasizmus?30 millió)! A fegyvernem és az ellenségkép is megváltozott. Néhány milliárd ember egyszerűen útban van. De kiknek?
A világ erőforrásait az össznépesség nagyjából 5%-a birtokolja. A népesedés problémáira megoldás lenne, ha ezek a források egyenletesen oszlanának el. A helyzetet úgy lehet a legjobban jellemezni, hogy a szűk kisebbség feléli a többség elől a közös tulajdont. Amikor a természeti javak kiosztásra kerültek, még nem létezett pénz. Éppen ezért az, hogy most mindent pénzben számolunk, egy hibás, torz világkép. Ezekhez a forrásokhoz minden népnek joga van! A jelenlegi állapotot huzamosabb ideig nem lehet fenntartani, mivel igazságtalanságra épül. Az előnyösebb pozícióban lévő erők megpróbálják konzerválni a helyzetet, mely ideig-óráig sikerülhet, de hosszú távon nem. Ezzel a kijelentéssel egy kicsit magunk ellen, magyar emberek ellen is beszélek, hiszen (a látszat ellenére) mi is ehhez a szűk körhöz tartozunk. Senki sem tekintheti magát a másiknál különbnek ezen a bolygón! A természet be is iktatott egy biztonsági korlátot a rendszerbe, belekalkulálva lényünk tökéletlenségét, é s hogy ne konzerválódjanak ezek az erők huzamosabb ideig. Ezt az önszabályzó rendszert halálnak hívják. A természet így biztosítja a folyamatos megújulás és fejlődés lehetőségét világunkban. Az, hogy hol van az a határ, amikor már az egész faj fennmaradását veszélyezteti egy-egy szélsőséges, profitéhes csoport terjeszkedése, azt jelenleg nem tudjuk megmondani. Amit viszont már tudunk, hogy a felelőtlen vakcinálás nyomot hagyott az emberi DNS-ben (rengeteg állati RNS-DNS jutott a véráramunkba), melyet a jövő nemzedékei is magukkal fognak cipelni! A fejlődő ország népei nem hiába fogadják kettős érzelmekkel a fejlett világ orvosainak módszereit. Ők azt vallják, hogy az oltásokkal a szaporulatot próbálják csökkenteni! Erre lehet példa a polio oltások tömeges visszautasítása az afrikai kontinensen. Érdekes, hogy a természeti népek megérzései mennyire jól működnek!Bill Gates hangneméből kiderül, hogy szavait nem holmi elejtett poénként kell érteni; mondandóját "véresen" komolyan gondolta. Az elhangzott szám felülmúl minden eddigi népirtást vagy katasztrófát, amit az emberiség valaha is elszenvedett!
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a történelmi idők emberei alacsonyabb morális szinten éltek, mint napjainkban. Ha a felszínességen túl egy kicsit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy ez a megállapítás nem igaz. A régi idők emberei másképp viszonyultak a természet erőihez, egymáshoz és a halálhoz is. Az ellenséggel való leszámolások, (főleg a hétköznapi embereknél) többnyire szemtől szembe zajlottak. Manapság nem ezt látjuk! Az alattomosság, az erkölcstelenség soha nem látott mértékeket öltött. Ritka az az ember, aki bátran a szemünkbe néz! A módszer, ahogy a vakcinákat bevezetik a piacra - politikusokat, orvosokat, híres embereket felhasználva, nem ritkán félrevezetve őket -, hátsó szándékot enged sejtetni. A gyártók a tájékozatlanságra építenek! Könnyű elhitetni bármit is egy olyan termékről, amiről az illető gyakorlatilag semmit sem tud (sajnos az orvosok döntő többsége sem ismeri kellő mélységben az oltóanyagokat). Elég néhány hangzatos, a valóságot elferdítő szlogent e lhinteni, és máris meg lehet győzni a többséget az ügy érdekében!
Bill Gates kijelentése, úgy látszik, nem lépte át a média ingerküszöbét - legalábbis a magyar sajtó nem érezte fontosnak, hogy beszámoljon ezekről a súlyos szavakról. Sokan hisznek az emberiség megritkítását célzó összeesküvés-elméletekben. Bill Gates és az őt takargató média most egy újabb csontot hajított őeléjük.
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Pfizer és Sanofi védőoltások letiltva Japánban
2011 március 08., kedd 18:21 Natúr Hírek BigPharmaA japán egészségügyi miniszter felfüggesztette két gyermekeknek szánt védőoltás használatát, miután négy kisgyermek pár perccel az oltás beadása után meghalt. Mivel mindkét szer kapható Magyarországon is, nem ártana ha az anyukák megismernék a védőoltások nem várt mellékhatásait is.
Emlékeztetni szeretnénk, hogy tavaly Ausztráliában tiltották be az influenza oltást, miután kiderült, hogy láz, hányás és görcsök kísérik a beadását.
Korábban mi is írtunk arról, hogy csupán a H1N1 ellen adott védőoltás egymagában alkalmas volt arra, hogy 700%-al megnövelje a vetélések számát és ha ezt egybevetjük azzal, hogy a terhes nők felét sikerült annyira megijeszteni, hogy beoltassák magukat, akkor látható, hogy több ezer meg nem született gyermek írható hazánkban ennek az egy oltási kampánynak a számlájára.
Szinte már krimibe illő az a gondolat, hogy ez nem egyszerű figyelmetlenség a hatóságok részéről, hanem előre megtervezett gyilkossági kampány. Ha ezt én állítanám, most mindenki elkattintana innen és a józan eszében bízva soha vissza sem jönne a Natúr Hírek oldalaira. De hadd keserítsem el. Ez nem az én gondolatom, hanem a védőoltás üzletbe dollármilliókat invesztáló Bill Gates megoldása a túlnépesedés problémájára. Egy előadásában a következőt mondta:"A világon jelenleg 6,8 milliárd ember él... várhatóan eléri a 9 milliárdot. Amennyiben jó munkát végzünk a védőoltások, az egészségbiztosítás és a reproduktív szolgáltatások terén, ezt talán 10-15 százalékkal tudjuk csökkenteni." Ez 1 milliárd ember!
Aki megnézi az előadásról készült felvételt, láthatja, hogy nem elszólásról vagy tévedésről van szó. A Microsoft elnöke, aki nem utolsó sorban az egyik legnagyobb egészségügyi befektető, a védőoltásokban a népesedés megállítását látja.Prevenar a Pfizertől és Act-HIB a Sanofitól
Egy baktérium által terjesztett agyhártya-gyulladás és tüdőgyulladás megelőzése érdekében adott oltásról van szó az első esetben, és egyetlen baktérium (Haemophilus influenzae) elleni oltásról a második esetben. Az elsőből négyet, a másodikból hármat kap meg a gyermek, jellemzően 2, 4, és 12 hónaposan.
Az elsőből 3,6 milliárd dollár (720 milliárd forint) bevétele volt 2010-ben a gyártójának a Bloomberg szerint. Egyetlen oltóanyagból, egyetlen év alatt. Nem kis üzlet ez.
Nem véletlen, hogy a gyártó cég szóvivője Victoria Davis azonnal nyilatkozott és azt állította, hogy "nincs ok-okozati összefüggés az oltások és a halálesetek közt, de a cég alaposan értékeli a jelentett eseteket, és szorosan együttműködik az egészségügyi hatóságokkal."
Némi ismerettel rendelkezünk már az ilyen együttműködésekről. Lehet, hogy pár millió dollárt be kell dobozolni és eljuttatni azoknak a szakértőknek, akik majd kivizsgálják, hogy a halálesetek véletlenek voltak és lehet folytatni az oltást, mert az veszélytelen. Ezzel egy időben pár másik szakértő arról nyilatkozik minden médiában, hogy mennyire veszélyes az a baktérium, ami ellen be nem oltatni a gyermekünket felér egy bűncselekménnyel.
A szülők pedig ott állnak a gyermekorvos előtt és azt gondolják, hogy nincs más mód egy baktériummal való küzdelemben, mint a védőoltás. Talán még az orvos is ezt gondolja, amennyiben az agymosás rá is hat. Elfelejti, hogy létezik egészséges táplálkozás, hatékony immunrendszer, d-vitamin, stb...
A Pfizertől egyébként sem áll messze a lódítás, amikor el akarnak adni egy gyógyszert írtunk erről korábban már: Pfizer gyógyszerhamisítás
Hogyan működik egy vakcina?
Mit gondol Ön? Bill Gates számításai az egy milliárd oltással eltüntetett emberről reálisak, túlzóak, vagy alul becsültek? Hogy segítsünk választ adni, összefoglaltuk, mik a védőoltásokkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő egészségügyi aggályok:
1. Degeneratív betegségeket okozva lassan, de biztosan 10-30 év alatt ölik meg az embereket. Ez az egyik legjobb tulajdonságuk, mert ki gondolná 30 év elteltével, hogy egy védőoltás késői mellékhatásától szenved.
2. Csökkenti a termékenységet és ezáltal a születési arányt. A cikk elején említett kutatási adat a H1N1 vakcina és a csecsemőhalandóság témájában fényesen igazolja, hogy ez a hatás létezik.
3. Növeli a halálozási arányt egy jövőbeni járvány alkalmával. Amennyiben valakinek az immunrendszerét lerontjuk, még ha átmenetileg is egy védőoltással, akkor simán megbetegszik egy újabb vírustól vagy rezisztens baktériumtól. Azt fel sem merjük tenni, hogy ez utóbbit akár szándékosan is el lehet ereszteni a védőoltás kampány végeztével. Ez már olyan krimihangulatot keltene. Minden esetre ez nem nekünk jutott eszünkbe, hanem egy kutató orvoscsoportnak és az eredmény megdöbbentő volt: több mint duplájára nőtt azok közt a H1N1 fertőzések aránya, akik kaptak szezonális influenza elleni oltást, mint azok közt, akik nem.
Ezeket logikusan összegezve úgy gondoljuk, nem is lehetetlen védőoltásokkal szabályozni a lakosság számát. Most kísérleti szakaszban van ez a dolog. Akiknek ez a céljuk, tesztelik az embereket több szempontból is.
Mire mit reagálnak? Mit kell nekik mondani vagy mutatni, hogy rohanjanak az oltásért? Mit kell és mikor beléjük oltani, hogy úgy betegedjenek meg, hogy ne lehessen összefüggésbe hozni az oltással? És mennyit hajlandók ezért fizetni?
Arra mi sem jöttünk még rá, hogy miért épp a csecsemők és a kismamák a fő célpont. De azt látjuk, hogy őket a legkönnyebb rábeszélni a védőoltásra. Mire egy baba hazaér a kórházból, életének negyedik, ötödik napján már túl esett két tucat védőoltáson.
Forrás: Viboud C, Simonsen L. Does Seasonal Influenza Vaccination Increase the Risk of Illness with the2009 A/H1N1 Pandemic Virus?
“A gyengék eliminálása”
A
globális vezetők ilyen vágyait nem is titkolják. Vagyis a vezetők
szerint “az állomány selejtezése” az emberiség szempontjából
valójában csak egy jó tett. Lehetővé teszi azt, hogy az
emberiség erősebb legyen, ugyanúgy, ahogy a gyengék természetes
szelekciója zajlik egy csorda vadállat esetében, ami javítja a
megcélzott faj összesített génállományát. A globalisták azzal
érvelnek, hogy a mai emberi génállomány leállt. A gyenge és
a buta emberek ugyanúgy képesek szaporodni, mint mindenki más –
ha nem még inkább. Az emberi génállomány valójában
hanyatló tendenciákat mutat- mondják, és az egyetlen módja
annak, hogy azt visszahozzák arra a pontra, ahol egy faj fejlődni
képes az az, hogy eliminálják azokat, akik nem elég okosak ahhoz,
hogy helyet érdemeljenek az emberi génállományban. Ez persze,
eugenika: az emberi faj javítása népírtás útján.
A modern eugenika
A
mai modern eugenikusok ettől azért finomabb módon manipulálják a
lakosságot. Rájöttek tapasztalat útján, hogy a nyílt
hadviselés gyakran a visszájára fordul. Tehát müködnek a
háttérben szépen kidolgozott módszerekkel és megvalósítják
ádáz terveiket. Ezen módszerek közé tartozik az emberek
meggyőzése, hogy genetikailag módosított élelmiszereket
fogyasszanak -, amelyek terméketlenséghez vezetnek – fluoridos
vizet igyanak, oltóanyagokat, szintetikus vegyszereket használjanak,
amely növeli a vetélések számát és egyébként is drasztikusan
csökkenti a szaporodási rátát. Tény, hogy a mai eugenika
áldozatai saját akaratukból állnak sorba orvosuknál az influenza
elleni oltóanyagért.
A nagy intelligencia teszt
Úgy
tünik, hogy a népírtó vakcinák, a génmanipulált élelmiszerek,
élelmiszer-adalékanyagok, gyógyszerek és egyéb szintetikus
vegyszerek egyfajta intelligencia tesztként működnek a lakosság
számára. Azok, akik rendszeresen oltatják magukat, nem vinnék
el a pálmát ezen a teszten. Az ostoba emberek – a
“haszontalanok” – eltávolítása a génállományból lenne a
globális vezetők egyik célja. Így a vakcinák tökéletes
szűrőként müködnek és eltávolítják a “hülye gének”-et
az emberi génállományból. Az oltóanyagok rejtett rákot okozó
vírusokat tartalmaznak és több emberi generációban is jelen
lesznek. Az SV40 vírus bevezetésre a polio oltással került
sor az 1950-es években. A beoltottak unokáiban ma is fellelhető ez
a virus. Ezt olyan vezető tudósok vallották be nyíltan, akik
ezeket a vakcinákat létrehozták. Eközben az oltóanyagok
hatékonyságáról szóló jelentések tökéletesen fabrikáltak,
ahogy két tudós le is leplezte a tudományos csalásokat. Mellesleg
sok gyógyszer közvetlenül okozhat meddőséget. A Propecia
nevü kopaszodásra felirt gyógyszer terméketlenséggel és
ejakulációs zavarokkal függ össze.
A játék megy: ki éli túl?
Ön
csak egy versenyző egy “reality show” “Túlélő” nevü
játékában. Ha nyer, túlél, génjei tovább öröklődnek és
a jövőbeli emberi fajt fogják képviselni. Ha veszít, ennek
ellenkezője történik. A NaturaHirek intelligens olvasóinak
szeretném megmutatni hogyan lehetséges kijátszani a globális elit
terveit. Bill Gates-et akarom megverni saját játékában. És
a túlélés, nyerés.
A túlélést és termékenységet fenyegető 7 tényező
- A génmanipulált ételek fogyasztása – reproduktív zavarokat eredményez bármely emlős fogyasztja azokat.
- Az oltóanyagok – Tele vannak rejtett rák virusokkal és vegyi segédanyagokkal. Az oltóanyagok a fő okai a mai megnövekedett számú meddőségi eseteknek, születési rendellenességeknek, spontán vetéléseknek.
- Chemtrail-ek: a repülőgépek húzta fehér vegyi csíkok, amelyek még véletlenül sem kondenzcsíkok. A következőket tartalmazzák: alumínium, bárium és más nehézfémek… A chemtrail-ek mérgező fémekkel telítik meg atmoszféránkat, amelyek hátrányosan befolyásolják az agy működését és az idegrendszer funkciót. Légzőszervi megbetegedéseket és asztmát is okozhatnak. Hozzájárulhatnak születési rendellenességek és deformitások kialakulásához, de a részleteket tovább kellene vizsgálni.
- Vényköteles gyógyszerek – vényre kapható gyógyszerek és a kemoterápia DNS károsodást okozhatnak, elősegítik az impotencia kialakulását és csökkentik a spermiumok és a petesejt minőségét.
- Élelmiszer-adalékanyagok – ezek a vegyi anyagok károsítják a DNS-t, a petesejt minőségére is hatással vannak és meddőséget okozhatnak. Az élelmiszerekben lévő mérgek mint a nátrium-nitrit (szinte minden feldolgozott húsban van), ízfokozó anyagok, aszpartám és kémiai tartósítószerek a felelősek ezért.
- A biológiai fegyverek – egy lehetséges “gyorsan ölő módszer”. A világ kormányainak végül is kényelmes lenne ezt a népírtó formát választani, miközben majd találnak valami fiktív terrorista csoportot, akire rákenhetik az egészet.
- Az élelmiszer-fasizmus – vállalatok, mint a Monsanto teljes globális uralomra törekszenek az egész élelmiszer-ellátásban. Ez a koncepció az úgynevezett “élelmiszer-fasizmus”, és lehetővé tenné azt, hogy a vállalatok és kormányok eldöntsék, ki eszik és ki éhezik. Ami ezután következik, az az, hogy hogyan lehet mindezzel felvenni a harcot.
10 stratégia túlélési esélyeink növeléséhez
- Kerüljön minden mérget – Ez azt jelenti, hogy ki kell küszöbölnie minden génmanipulált, fluoridot, aszpartámot tartalmazó terméket, mesterséges illatanyagokat, mesterséges gyógyszereket, kémiai élelmiszer-adalékanyagokat és egyéb szintetikus vegyszereket. A legtöbb családnak ez azt jelenti, hogy teljesen ki kell beleznie a kamrát, fürdőszobát és garázst a vegyi anyagok és vegyszerek eltávolítása érdekében. Ne feledje: a globalisták nem fogyasztanak génmanipulált termékeket és kizárólag organikus ételeken élnek. Azon csodálkozik miért?
- A megfelelő táplálkozás védi a DNS-t- és létfontosságú. A helyes táplálkozással (szuperételek, magas ásványianyag, antioxidáns tartalom, növényi koncentrátumok, stb) lehet megakadályozni a DNS-károsodást. Fontos az alacsony szintű sugárzásra való odafigyelés, valamint a mérgező vegyszerek kerülése. Mindenekelőtt, a helyes táplálkozás növeli a reproduktív egészséget, a sperma minőségét, a petesejt minőségét és még az agy működését is.
- Kerülje az oltásokat. Gyermekeknél lenne ez a legfontosabb – ez egy kulcsfontosságú védekezés a nagy selejtezés ellen.
- Termeljen meg mindent saját magának. Az egyetlen étel, amiben bízhatunk az az, amit mi magunk termelünk. A “családi ereklye” magvak használatával táplálja testét és agyát. Tegye el a magokat és minden évben ültesse el őket.
- Tanuljon önvédelmet. Legyen felkészülve arra, hogy fizikailag is megvédje életét, otthonát és vagyonát fosztogatók, bűnözők, betörők elől.
- Utasítsa el a többségi propagandát – ne figyeljen oda az agyzsibbasztó propaganda áradatra. TV és rádió helyett váltson megbízható, igazságkereső weboldalak tanulmányozására.
- Ne próbáljon “megmenteni” mindenkit. Felesleges idővesztegetés lenne. Sokan teljesen reménytelenek ,mert abszolút elutasításban élnek. Inkább szövetkezzen más, tudatos és tájékozott túlélővel. Készségek és ismeretek megosztásával növelheti erejét. Van erő a számokban.
- Emlékezzen az alapvető szükségletekre. Élelmiszer, víz, hő, menedék, sürgősségi ellátás, önvédelem, kommunikáció lehetősége. Gondoskodjon utánpótlásról.
- Képezze magát mentális alkalmazkodóképességre. A túlélés érdekében, nem engedheti meg magának, hogy valaha is “csőlátás”-ra korlátozódjon. A túléléshez tudni kell alkalmazkodni, megoldani a problémákat, és erőforrásokat innovatív módon használni. Szüksége lesz rá, hogy rugalmas legyen.
- Kerülje a sugárzásnak való kitettséget. Semmi sem okoz DNS károsodást gyorsabban, mint a sugárzás és a körülöttünk lévő sugárforrások. Kerülje a mobiltelefonok, intelligens mérőórák és még a wi-fi használatát is ha lehetséges. A sugárzás károsodás összegződő, vagyis felhalmozódik a szervezetben, így egyre rosszabb lesz az idő múlásával, ahogy ismételt adag sugárzásnak van az ember kitéve.
Ne legyen áldozat. Legyen túlélő.
Talán
ezért is olvassa a NaturaHireket. Most itt lesz az ideje, hogy
alkalmazza tudását és tudatosságát ennek megvalósításához.
7 milliárd emberből 6 milliárdot el akarnak pusztítani védőoltásokkal – Te melyik csapatban leszel?
A világon ma 7 milliárd ember él, de ezt 1 milliárd fő alá szeretnék csökkenteni a tudósok.
Itt
egy videó, ami bemutatja, hogy mire készülnek a hatalmas cégek
vezetői, a tudósok, a gyógyszergyártó cégek.
Bill Gates a munkákban tevékenyen részt vesz és a videóban beszél is arról, hogy a védőoltásokkal csökkenteni lehet az emberiséget.
Bill Gates a munkákban tevékenyen részt vesz és a videóban beszél is arról, hogy a védőoltásokkal csökkenteni lehet az emberiséget.
Bill
Gates azt mondja, hogy ő nem adna 3 hónapot a haldoklónak az
életéből, mert helyettük rengeteg munkahelyet lehetne
megmenteni. Megdöbbentő
a videó.
Te
mit szólsz ehhez?
Halál Panel - Bill Gates
XXI. sz-i népírtás tervben
Pálffy István Betiltott Jegyzete
Schiffer elszólta magát: szabadkőműves-választásról beszélt
Titkos Társaságok - A szabadkőművesek
A háttérhatalom és a balesetnek álcázott merényletek - 2012.01.13.
VilágPanoráma: "Izrael koncentrációs tábora"
Kovács
Pisti ma már Kovács Hajnalka
"A
liberálisoknál emberi méltósága van a cigányoknak, a
homoszexuálisoknak, a leszbikusoknak, a transzvesztitáknak,
mindenfajta rendű-rangú aberráltnak vagy szexuális kisebbségnek.
De nincs emberi méltósága a többségi magyar társadalom
tagjainak.
A liberálisok hívták életre azt a hisztérikus állapotot, amelyben megszületett a fasiszta magyar, az irredenta magyar, a rasszista magyar, az antiszemita magyar, a gyűlölkodő, árvalányhajas fajmagyar, a Fidesz-náci, a náci magyar vagy magyarkodó magyar.
Elementáris dühvel rontanak neki mindennek, ami közös jelképként forrassza egybe a nemzetet: a Szent Koronát micisapkának, Szent István ereklyéjét tetem cafatnak, a kokárdát provokációnak, a turulmadarat dülledt szemű tojónak, a Himnuszt elavult nótának, Az Ember tragédiáját tömören gecy-nek, a Feszty -körképet kártékony hazugságnak, a magyar irodalmat provinciálisnak, nyelvünket szedett-vedett ócskaságnak tartják."
A liberálisok hívták életre azt a hisztérikus állapotot, amelyben megszületett a fasiszta magyar, az irredenta magyar, a rasszista magyar, az antiszemita magyar, a gyűlölkodő, árvalányhajas fajmagyar, a Fidesz-náci, a náci magyar vagy magyarkodó magyar.
Elementáris dühvel rontanak neki mindennek, ami közös jelképként forrassza egybe a nemzetet: a Szent Koronát micisapkának, Szent István ereklyéjét tetem cafatnak, a kokárdát provokációnak, a turulmadarat dülledt szemű tojónak, a Himnuszt elavult nótának, Az Ember tragédiáját tömören gecy-nek, a Feszty -körképet kártékony hazugságnak, a magyar irodalmat provinciálisnak, nyelvünket szedett-vedett ócskaságnak tartják."
Seszták
Ágnes: "Kovács Pisti és az SZDSZ"
Magyar Nemzet, 2009 április 16.
Magyar Nemzet, 2009 április 16.
Az oltások "kötelezőségének" tarthatatlanságáról
Az
"ajánlottan kötelező" oltások kötelezőségének jog-
és alkotmányellenességét kimondó határozat kérése az
Alkotmánybíróságtól, jelzés az ombudsmanhoz
Az
Alkotmánybíróság előtt van a Polgári Jogokat Pártolók
Egyesülete által benyújtott beadvány az oltások
"kötelezőségének" tarthatatlanságáról. (2013.
december 20.)
Ugyanúgy
az alapjogokat védő ombudsman előtt is. (2013. december 20.)
Az
oltás kötelezőségének kérdése életbe vágó.
A beadvány teljes szövege (be/ki) (Nyomtatható változat itt)
A beadvány teljes szövege (be/ki) (Nyomtatható változat itt)
1.
Ha aláíróként kívánsz csatlakozni.
Ha iratként, postán küldöd el csatlakozó aláírásodat az Alkotmánybírósághoz, ez olyan határozott, konkrét és megkérdőjelezhetetlen akaratnyilvánítás, ami lényegét tekintve eleve minden esetleges formai és egyéb kifogás fölött áll. A postai megoldás dokumentálja ezt az akaratnyilvánítást.
Ha iratként, postán küldöd el csatlakozó aláírásodat az Alkotmánybírósághoz, ez olyan határozott, konkrét és megkérdőjelezhetetlen akaratnyilvánítás, ami lényegét tekintve eleve minden esetleges formai és egyéb kifogás fölött áll. A postai megoldás dokumentálja ezt az akaratnyilvánítást.
Csatlakozásodról
-- névvel és feladói ragszámmal -- értesíts e-mailben az oltas
kukac magunk pont com vagy az oltas10 kukac gmail pont com címen.
Ennek alapján kerül nyilvánosságra (magunk.com) az aláírói
lista. Ha eldöntötted, hogy csatlakozol, de addig is, amíg ez
ténylegesen kivitelezhető, illetve valamilyen észrevételed van,
itt írd meg!
2.
Ha dokumentumot kívánsz készíteni arról, hogy törvényes
jogoddal élve felfüggesztettnek tekinted az oltási
kötelezettséget, miután csatlakoztál az 1. pont szerint, nyomtasd
ki az alábbi nyilatkozatot, és helyezd el rajta az
Alkotmánybírósághoz elküldött csatlakozó irat postai ajánlási
igazolószelvényét.
A nyilatkozat szövege (be/ki). (Nyomtatható változatban itt)
A nyilatkozat szövege (be/ki). (Nyomtatható változatban itt)
3.
Ha bármely politikus vagy tisztségviselő tudomására kívánod
hozni az oltások kötelezőségével kapcsolatos döntésed és/vagy
véleményed, itt egy lehetséges politikusi levél szövege (ki/be).
Ha ezt nyílt levélként küldöd, akkor másolatban küldd el az
oltas kukac magunk pont com és oltas10 kukac gmail pont com címre
is.
Kapcsolódó:
H5N1, H3N2 influenza elleni védőoltás és a gyógyszeripar érdekei?
Felelős a Nemzetközi Oltóközpont
Ősztől oltják a lányokat
Kikeresztelkedett rabbi: "A zsidók keresztényeket ölnek meg, és vérüket veszik"
125 éve áldozták fel rituálisan Solymosi Esztert
****************************************************************
KIVONUL A HOLOKAUSZT-EMLÉKÉVBŐL A MAZSIHISZ
2014.02.09 19:19 Hídfő.net
Kivonul
a holokauszt-emlékévből a Mazsihisz. Micsoda? Úgy megsértődtek,
hogy még a megítélt sokmilliós támogatás sem kell nekik. Akkor
ez most fenyegetés akar lenni? Hú de jól megfenyegettek. Mi csak
örülünk neki.
Arra
hivatkoznak, hogy nem vesznek részt, amíg a kormány nem változtat
a holokauszttal kapcsolatos emlékezeti gyakorlatán. Ezt nem is
értjük. A holokausztnak van emléknapja, az elesett magyar
katonáknak nincs. A holokausztnak van terrorháza, a cionbolsevik
terrornak nincs (az az 56 os kiállítás egy nulla). A
sorstalanságot kötelező volt megnézni a moziban, az Egri
Csillagokat nem. A holokausztnak van emlékbizottsága, a második
világháború magyar katonáinak nincs. A holokausztnak vannak
túlélői, akik jó kis állami támogatást kapnak, a magyar
katonák meg egy jó nagyot a szemük közé. Még ezeknek van
pofájuk ahhoz, hogy reklamáljanak? Még van bőr a képükön
ahhoz, hogy kinyissák a szájukat? Ugyan mit nem vártok még el
zsidók? Milliókat kaptok a nagy semmire, miközben a magyar
katonáknak egyetlen méltó emlékműve sincs sehol az országban.
Egy van, külföldön, amit a Don mellett az oroszok állítottak a
magyar katonáknak.
Semmi
vész, fenyegessetek csak azzal, hogy nem kell a magyarok pénze a
zsidókra emlékezni. Nagyon jó. Azzal nem akartok véletlenül
megfenyegetni minket hogy mind hazaköltöztök Izraelbe?
Kapcsolódó:
Videó: http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/237855
Mazsihisz: a szavak már kevesek, lépjen Orbán
Videó: http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/237855
Mazsihisz: a szavak már kevesek, lépjen Orbán
****************************************************************
Halála után sem hagyják nyugodni Horthyt
2014, február 9 - 09:55 atv.hu - alfahir.hu
A
Hetek értesülései szerint meglepő pert terveznek baloldali
történészek. Népirtásban való részvétel miatt folytatnának
le eljárást Horthy Miklós ellen, mivel úgy vélik, hogy a néhai
kormányzó csak a hidegháború kitörése és Sztálin szeszélyének
köszönhetően úszhatta meg a személyes felelősségre vonást. A
történész körökben nem ismeretlen posztumusz per időpontja még
nem dőlt el, de szóba került, hogy március második felében, a
kormány által tervezett Szabadság téri szobor felavatásával egy
időben zajlana - írta az atv.hu.
Ha
a történészekből álló bíróság kimondja, hogy Horthy bűnös
népirtásban, és a bűncselekmények egy része a német megszállás
előtti időszakokban is megtörtént, akkor az Alaptörvény
történet-filozófiáját is súlyos támadás érné.
"Magyarországon
újjáéledt antiszemitizmus elleni tiltakozás és harc"
részeként az Európai Rabbinikus Központ is e hónapban rendezi
közgyűlését Budapesten. A konferencia, amelyet a magyar
kormánnyal együttműködve szerveznek meg, 2014. március 24-25-én
lesz, és Európa minden részéből rabbik százai vesznek részt
rajta. Ha a kormány addigra sem tud megállapodni a magyar zsidóság
prominenseivel, akkor súlyos nemzetközi botrányt okozhat, ha a
hazánkba érkező rabbik egyebek mellett tiltakoznának a Szabadság
téri emlékmű ellen és szolidaritásukat fejeznék ki a Mazsihisz
holokauszt emlékévvel kapcsolatos bojkottja mellett.
A
Hetek forrása szerint Orbán Viktor egy belső, zártkörű fórumon
már beszélt a kormány és a zsidóság közötti konfliktusról. A
Magyarország Barátai Alapítvány tanácskozásának nem publikus
részében a miniszterelnök-pártelnök a kormánnyal szimpatizáló
személyiségek előtt vázolta, hogy milyen konfliktusokra számít
amerikai-magyar, német-magyar, illetve a magyar jobboldal kontra
zsidóság relációkban. Ez utóbbiról elmondta, hogy a magyar
zsidóság egy része azért baloldali, mert a nagyszüleik ellen
elkövetett bűncselekmények jobboldali kormányok idején
zajlottak. Orbán szerint ezen zsidók helytelenül tesznek
egyenlőségjelet a jelenlegi és az akkori jobboldal közé, és a
magyar kormányt a zsidósággal kapcsolatos ügyekben érő
támadások egy része is erre vezethető vissza.
Kapcsolódó:
Felháborító az ifj. Hegedűs Lóránt ellen beadott sátáni feljelentés - Nyílt levél a Bp. Ref. Birósághoz
A Nyugati Magyar Egyházak tiltakozása a magyarországi hamis főpapok nemzetellenessége miatt
Felháborító az ifj. Hegedűs Lóránt ellen beadott sátáni feljelentés - Nyílt levél a Bp. Ref. Birósághoz
A Nyugati Magyar Egyházak tiltakozása a magyarországi hamis főpapok nemzetellenessége miatt
****************************************************************
Illegitim rendszerben, illegitim törvény mögé bújva, az illegitim és még saját törvénytelenségével sem magyar, főleg nem nemzeti bank, mint sarokba szorított kutya... - KJ
Büntetőeljárás a Szent Korona Bank ellen
2014. február 6. azenpenzem.hu
Már
több banktól is kaptunk jelzéseket arról, hogy egyre több adósuk
jelezte: hitelüket "átvállalta" a Szent Korona Bank. A
hitelintézetek értetlenkedtek, hogy a felületes ránézésre is
átverésnek látszó történetben nem szólal meg a jegybank. Most
végre "elhatárolódtak". Nem is kicsit.
A
"Szent Korona Bank" - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank
(MNB) - a megtévesztő névhasználata ellenére nem bank, pénzügyi
szolgáltatások nyújtására nem jogosult, az általa kiállított
igazolás fizetési kötelezettségek kiegyenlítésére nem
használható. Arra is magyarázatot adnak, hogy miért nem sietett
ennek kimondásával. "A hitelintézeti törvény - írja a
közlemény - nem határoz meg egy nem létező gazdasági társaság
szóhasználatára, a gyakorlatban meg nem valósuló tevékenységére
vonatkozó rendelkezéseket. Az MNB státustörvénye sem ad módot
egy abszurd, a valóság minden elemét nélkülöző, a gazdaságban
életképtelen és társasági formával nem is rendelkező
"információhalmaz" elleni szakhatósági fellépésre. Az
ennek nevében fellépő személy(ek) tevékenységének megítélésére
így az MNB-nek nincs hatásköre." A tevékenység - hívja fel
a figyelmet az MNB - nem pénzügyi szolgáltatásként, hanem egy, a
jegybanki feladatkörön kívül eső körben értékelhető.
Most
azonban rájöttek, hogy "a megtévesztő névhasználat,
illetve az e mögött megjelenő személyek esetleges - a pénz és
tőkepiaci szektor és kiemelten az e szektorral kapcsolatba kerülő
ügyfelek számára - káros tevékenysége, az ügyfelek e
tevékenységből fakadó esetleges veszteségeinek megakadályozása
megköveteli, hogy az MNB egyértelműen elhatárolódjék e
jelenségtől". Hivatalos forrásból az is a jegybank
tudomására jutott, hogy a tevékenységgel kapcsolatban
büntetőeljárás van folyamatban - hangsúlyozza a közlemény.
A
Szent Korona Bankot a 2012-ben a kecskeméti Borbély József által
létrehozott Apostoli Magyar Királyság alakította meg "központi
bankként". A dolog komolyságát mutatja, hogy Borbély
királyságának "kikiáltásakor" a köztársasági
elnököt és a kormányt is felszólította a hatalom azonnali
átadására (azóta a létrehozott Kormányzótanács Borbélyt
leváltotta). Az interneten elérhető bankjuk virtuális valutája a
szentkorona (stk), amelyből mindenkinek, aki regisztrál, 1000-et
azonnal jóvá is írnak. Honlapjukon azonban jelzik, hogy noha 1
stk-t 200 forintra tartanak, az stk-t nem váltják forintra, és
külső számlákra sem utalnak. Bankjuk, mint írják, nem is
szerepel a felügyelet nyilvántartásában, mert "a Magyar
Köztársaság Pénzügyi Felügyelete nem kompetens" ügyeikben,
mivel "A Szent Korona Bank az Apostoli Magyar Királyság Jegy
Bankja (sic!)".
A
Szent Korona Bank és valutája annyira vehető komolyan, amennyire
komolyan vehető állam ma az "Apostoli Magyar Királyság".
Mindez azonban a hiszékenyek szélesebb köre miatt aligha
tekinthető ártalmatlan játéknak. Egyes adósok ugyanis
Magyarország törvényes fizetőeszköze helyett az így szerzett
teljesítési igazolással kívánják teljesíteni fennálló
fizetési kötelezettségeiket.Folytatás
következik...
****************************************************************
Miért omlott össze a New York-i Tőzsde 1929-ben?
2013-03-01 ebredezes.hu
Ma
már elegendő adat áll rendelkezésünkre annak a kijelentéséhez,
hogy a new yorki tőzsde összeomlását, amely kiváltotta a nagy
világgazdasági válságot, a Federal Reserve System megtervezett
intézkedései készítették elő. A City of London vezető bankárai
már több mint egy évszázadon át úgy manipulálták a pénzügyi
folyamatokat, hogy felváltva hoztak létre inflációs és deflációs
időszakokat, mindezt azért, hogy a rendelkezésükre álló
pénzvagyont még gyorsabban növelhessék. Az 1920-as évek végére
megérett bennük az a szándék, hogy a mesterségesen felfúvódott
tőzsdei árak és a részvénypiac összeomlásával rákényszerítik
az amerikai államot, hogy mondjon le az aranyra beváltható pénz
forgalombantartásáról. 1923 és 1929 között a Federal Reserve
System (a továbbiakban: FED) mintegy 62%-kal kibővítette az
amerikai gazdasági élet számára rendelkezésére álló közvetítő
közeget, a saját maga által kiadott bankjegyet, a dollárt.
Sok beruházó igénybe vette a könnyen elérhető és olcsó kamatozású hiteleket azért, hogy ezen a pénzen részvényeket és más értékpapírokat vásároljon. Ez a folyamat vezetett ahhoz, hogy a részvényárak szédítő magasságba emelkedtek. A washingtoni Kongresszus néhány törvényhozója látva ezt a folyamatot, 1928-ban kongresszusi meghallgatásokat tartott arról, hogy miként lehetne stabilizálni a dollárt. Ezeken a kongresszusi meghallgatásokon derült fény arra, hogy
1927-ben
a FED és az európai központi bankok vezetői egy titkos
munkaebédjükön kidolgoztak és elfogadtak egy tervet arról, hogy
előkészítenek egy nagyarányú tőzsdei összeomlást.
Mivel
az amerikai törvényhozók többsége szabadkőműves volt (a
képviselők 69%-a, a szenátorok 63%-a tartozott a szabadkőművesség
valamelyik irányzatához), így a kihallgatások során felszínre
került tények nyomán nem hoztak megfelelő intézkedéseket. Az
Egyesült Államok élén álló Calvin Coolidge elnök maga nem volt
szabadkőműves, de az ő befolyásuk alatt állt és kormányának
valamennyi tagja kivétel nélkül szabadkőműves volt. Köztük
volt Andrew Mellon pénzügyminiszter, a Mellon National Bank of
Pittsburgh elnöke, aki a "Royal Arch" elnevezésű
fokozatot viselte, mint szabadkőműves. 1929. február 26-án az
ugyancsak magas fokozatú szabadkőműves Montagu Norman, a Bank of
England kormányzója, Washingtonba utazott, hogy tárgyaljon Andrew
Mellon-nal.
Nyomban a tárgyalást követően a FED megváltoztatta hitelezési politikáját és a kamatok nagyarányú megnövelésével megnehezítette a hitelekhez való jutást. Ebből a tényből kiindulva és az ezt követő eseményekre támaszkodva levonhatjuk azt a következtetést, hogy a brit szabadkőműves pénzoligarchia szándékosan olyan monetáris kurzusba kezdett, amely szükségszerűen vezetett a pénzügyi összeomláshoz, és addig példa nélkül álló gazdasági nehézségeket okozott az amerikai gazdaság egészének és az Egyesült Államok lakóinak. A fő cél, mint már említettük az volt, hogy kikényszerítsék a kormánytól az aranyra átváltható pénz feladását. De további fontos cél volt az értéket előállító reálgazdaság ipari és mezőgazdasági üzemeinek a pénzügyi oligarchia tulajdonába való átvétele. A City of London urai számára azonban fontosnak találták, hogy tájékoztassák szabadkőműves testvérüket, Andrew Mellón-t, mert egyrészt az amerikai pénzügyminiszternek tudnia kellett, hogy a saját vagyonát mikor vonja ki a tőzsdéről. Fontos érdek volt, hogy az amerikai pénzügyminiszter saját vagyonát illetően gazdaságilag ne menjen csődbe, mert ellenkező esetben olyan kormányintézkedésekhez folyamodhat, mint a tőzsde bezárása, egészen addig, amíg a spekulációs láz alábbhagy, és a tőzsde megnyugszik.
1929.
március 9-én a Grand Orient szabadkőműves Paul Warburg jelt adott
a FED valamennyi tagbankjának, hogy kezdjék meg részvényeik még
magas áron történő eladását, és mielőbb vonják ki vagyonukat
a tőzsdéről. Ha a jelzést követően azonnal cselekednek,
hatalmas haszonra tehetnek szert, amikor a Dow Jones index a mélybe
zuhan. Mellon-nak a bankja volt az első, amely követte Paul Warburg
tanácsát. Hét hónappal később, 1929. október 24-én, a FED
által hét éven át következetesen felpumpált pénzbuborék
kipukkadt. Ekkoriban már új elnöke volt az Egyesült Államoknak,
Herbert Hoover, aki maga nem volt szabadkőműves, de az ő
pénzügyminisztere is Andrew Mellon volt, vagyis az az amerikai
politikus, akit elsőnek tájékoztattak a new yorki tőzsde
tudatosan előidézett krachjának az időpontjáról.
Az
említett tőzsdei összeomlás menete a következő volt:
1)
A Wall Street szabadkőműves pénzemberei egyszerre visszahívták a
tőzsdei brókerek számára nyújtott 24 órás hiteleket.
2)
A tőzsdei brókerek és ügyfeleik így arra kényszerültek, hogy
piacra dobják részvényeiket, mert csak így tudtak készpénzhez
jutni és így tudták a gyors és rövidlejáratú hiteleket
visszafizetni.
A
FED rendszerébe nem tartozó bankok jelentős mértékben vettek fel
és nyújtottak is tőzsdei spekuláció céljára rövidlejáratú
hiteleket.
3)
Amikor ezeket a hiteleket váratlanul visszahívták, és a hitelezők
megrohamozták a bankokat, ezek a bankok kénytelenek voltak bezárni.
A
Federal Reserve System, amely többek között azzal indokolta
létjogosultságát, hogy ellátja a "Lender of last resort"
("Utolsó menedék bankja") feladatát, visszautasította,
hogy ezeknek a pénz nélkül maradt bankoknak a segítségére
siessen, és hitelekkel lássa el őket. A FED-nek és a hozzá
hasonló többi modern központi banknak - legalábbis hivatalosan -
az a legfontosabb funkciója és egyben létének végső igazolása,
hogy a kereskedelmi bankok számára végső hitelforrást
jelentenek, azaz a "hitelezők végső mentsvárai".
A
végső hitelforrás iránti igény pénzügyi válságok idején
merült fel - és ma is ilyen esetekben jelentkezik -, vagyis amikor
megrendül az emberek magánhitelekbe vetett bizalma, és
magánköveteléseiket megingathatatlanul szilárd eszközökbe
kívánják konvertálni. Ez a nyomás nagy erővel nehezedik a
bankrendszerre, és ha egy bank nem képes gyorsan likviddé tenni
pénzügyi eszközeit, akkor az egész rendszert az összeomlás
veszélye fenyegeti. Ezt előzheti meg a központi bank, avagy
kivételes esetekben az állam támogató közbeavatkozása. De mint
már utaltunk rá,
a
FED nem teljesítette ezt a törvény által előírt
kötelezettségét.
Ezért
az 1929-et követő négy és fél évben az Egyesült Államok
gazdasági élete és a társadalom egésze mély válságba
süllyedt. Miközben a FED tagbankjai felhasználva a City of London
szabadkőműves oligarchiájától kapott előzetes jelzést, ki
tudták vonni eszközeiket a tőzsdéről, még magas áron eladva
részvényeiket, amikor aztán az összeomlás következtében ezek a
részvények értéküknek a töredékére zuhantak, akkor tömegesen
felvásárolták őket. Az amerikai polgárok vagyonának a jelentős
része így ment át egyik napról a másikra a brit pénzügyi
manipulátorok tulajdonába dolláronként néhány pennyért. Ezt
követően a londoni pénzoligarchia úgy döntött, hogy a
reálgazdaság vagyontárgyainak a megszerzését követően ráteszi
kezét az Egyesült Államok aranykészletére is.
A
politikai színlelés és álcázás szabályainak megfelelően
várható volt, hogy a gazdasági és pénzügyi katasztrófáért az
éppen hivatalban lévő republikánus elnököt, Herbert Hoover-t,
fogja a pénzügyi oligarchia és sajtója felelőssé tenni. Valóban
ez történt, így megjósolható volt, hogy a következő amerikai
elnök a demokrata párt soraiból fog kikerülni. A színlelési
technika alkalmazásával csupán arról kell meggyőzni az amerikai
választó polgárokat, hogy a gazdasági és társadalmi
katasztrófát a hozzá nem értő republikánus kormány okozta,
amely csak a gazdagok érdekeire van tekintettel, ezzel szemben a
demokraták, akik a szegényebb néprétegek érdekeit képviselik,
majd orvosolni fogják a republikánusok által okozott súlyos
bajokat.
A
politika látható világában lezajló ilyen színjáték lehetővé
teszi, hogy az eseményeket ténylegesen irányító pénzoligarchia
a demokratikus folyamatok kulisszái mögé rejtőzzön. Ezért a
pénzoligarchia kedvenc politikai irányítási rendszere ez az
alibinek használt demokrácia, mert ez elhiteti a társadalom
félrevezetett többségével, hogy az ő akarata érvényesül,
miközben a pénzoligarchia könnyűszerrel választja ki és teszi
meg politikai vezetőjének a saját érdekeit kiszolgáló politikai
ügynököket. Ez ma már csak marketing-kérdés, és csupán
megfelelő public relations technikát igényel a politikai
PR-manager-ektől.
Ki
a Federal Reserve System tulajdonosa?
A
Federal Reserve bankrendszer 12 regionális Federal Reserve Bankból
áll és mindegyiket magántulajdonú korporációk hozták létre a
létesítéséről szóló törvény előírásainak megfelelően.
Élén a kormányzó testület áll, amelynek 9 igazgatósági tagja
van. Ezek közül hatot a regionális Federal Reserve Bankhoz tartozó
bankok választanak, hármat pedig a Federal Reserve System kormányzó
testülete nevez ki. A Federal Reserve System-nek tehát nem az
Egyesült Államok a tulajdonosa és valójában nem is ellenőrzi. A
FED "kegyesen" megengedi az Egyesült Államok elnökének,
hogy kinevezze a FED felügyelő testületének az elnökét, de csak
akkor, ha a korábbi elnök lemond vagy elhalálozik. Elnökké csak
olyan jelölt nevezhető ki, aki tagja az éppen hivatalban lévő
felügyelő testületnek, azaz akit a tagbankok korábban már
megválasztottak. Az Egyesült Államok kormánya sohasem gyakorolt,
és jelenleg sem gyakorolhat befolyást a Federal Reserve Testület
érdemi monetáris döntéseire.
Éppen
ezért megalapozottan állíthatjuk, hogy a Federal Reserve System
nem a közérdeket szolgálja, hanem magántulajdonosainak privát
érdekeit.
A
FED története azt tanúsítja, hogy ez a magán pénzmonopólium
mind az amerikai államot, mind az amerikai polgárokat pénzügyileg
maximálisan kihasználta tulajdonosai gazdagodása érdekében. A
központi bankok, mint már korábban utaltunk rá, csak
hitelnyújtással foglalkoznak és nincs szerepük a megtakarítások
összegyűjtésében, a kereskedelem és a beruházások
finanszírozásában.
Egyetlen
feladatuk a kölcsönpénz előteremtése lényegében a levegőből,
vagyis a semmiből történő pénzkreálással,
továbbá
ennek a pénznek a kikölcsönzése az állam számára, hogy az
ebből fedezze költségvetési kiadásait. Ha az amerikai kormány
nem hajlandó a FED monetáris programját követni, akkor a központi
bank egyszerűen gazdasági visszaesést vagy válságot idéz elő
azáltal, hogy tetszése szerint manipulálja a pénzkibocsátást, a
valutaátváltást, az arany áramlását, a kamatlábakat és
mindezek segítségével a termelő gazdaság egész tevékenységét.
Ezekkel az eszközökkel bármikor arra lehet kényszeríteni a
kormányt, hogy a FED által megkívánt mennyiségben vegyen fel
kölcsönt.
Amikor
egy állam és egy kormány átadja a központi banknak az ország
pénzkibocsátását és hitelrendszerét, akkor a kereskedelmi
bankok nyomban alárendelődnek a központi banknak. A központi bank
elsősorban azzal tartja függőben őket, hogy ún. elsődleges
kamatlábbal kölcsönöz ki pénzt a számukra. Ez a bázispénz
vagy jegybanki pénz, döntően körülhatárolja a többi bank
hitelezési mozgásterét. A központi bank határozza meg az
elsődleges kamatlábat is. A tagbankok - a kereskedelmi bankok -
viszont magasabb kamatlábbal nyújtanak kölcsönt a gazdasági élet
szereplői és az állampolgárok számára. A központi bank annál
nagyobb pénzmennyiséggel rendelkezik, minél nagyobb az adott
ország, az állami és a nem állami szektor együttes eladósodása.
Az amerikai dollár fedezete is adósság, nem pedig arany vagy más
nemesfém. Az aranyfedezettel ellátott dollár, vagy más néven
aranyra beváltható pénz veszélyes a központi bankok számára,
ezért tettek meg, és tesznek meg mindent a központi bankok és az
őket irányító pénzoligarchia azért, hogy a forgalomban lévő
pénzt ne lehessen átváltani a fedezetéül szolgáló aranyra. Egy
aranyfedezettel rendelkező pénzrendszerben a forgalomban lévő
pénz bizonyos hányadát állandóan aranyban kell tartalékolni.
Ezt a pénzt sem kamatra kikölcsönözni, sem beruházni nem lehet,
és így nem hoz kamathozamot vagy profitot a hitelező banknak. Az
aranyalap addig elfogadható a központi bankok számára, ameddig a
nemesfém fedezettel nem az állam, nem a kormány, hanem a központi
bank rendelkezik. Az aranyalappal rendelkező pénz - szemben az
aranyra bármikor becserélhető valutával - stabilizálja a pénz
értékét, miközben lehetővé teszi a fedezetlen pénz forgalomba
bocsátását a bank aranytartalékait meghaladó tízszeres
nagyságrendben.
Noha
Wilson elnök teljesítette a szabadkőműves pénzoligarchiának
tett ígéretét és létrehozta a Federal Reserve System-et, számos
hazafias elkötelezettségű amerikai törvényhozó átlátta a
rendszer hátrányait és bizalmatlanul viseltetett a Wall Street
uraival szemben. Ezek a törvényhozók ragaszkodtak ahhoz, hogy az
aranyra beváltható pénz legyen az Egyesült Államok hivatalos
valutája, vagyis a Kongresszus nem 100%-osan hagyta jóvá a
pénzoligarchia Jekyl Island-i programját, és továbbra is
érvényben tartotta az aranyra átváltható valuta rendszerét. Ez
lényegében megakadályozta egészen 1971-ig a Federal Reserve
System magántulajdonosait abban, hogy korlátlan mennyiségű
fedezetlen papírdollárt hozzanak forgalomba. 1913-ban, amikor a
Federal Reserve Act elfogadásra került, ezzel kapcsolatban Paul
Warburg a következő megjegyzést tette House ezredesnek: "Nos
nem kaptunk meg mindent, amit akartunk, de ami hiányzik, azt majd
később adminisztratív úton pótolni lehet."
források:
2002. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció:http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0004.htm
2002. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció:http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0004.htm
Kapcsolódó:
http://www.youtube.com/watch?v=tV3UTDypJZ8
7 milliárd emberből 6 milliárdot el akarnak pusztítani védőoltásokkal - Te melyik csapatban leszel?
Az évszázad pénzügyi csalása a devizahitelezés
http://www.youtube.com/watch?v=tV3UTDypJZ8
7 milliárd emberből 6 milliárdot el akarnak pusztítani védőoltásokkal - Te melyik csapatban leszel?
Az évszázad pénzügyi csalása a devizahitelezés
****************************************************************
A globális elit hatalomvesztésének 10 jele
2014.02.09. - 11.12 op.iuste.biz
A
karma nagy erővel készül lesújtani az elitre. Ahogy a
nagyhatalmak a szíriai háborús tervüket illetően egy elsöprő
kudarccal kénytelenek szembenézni, egyre több jel mutat arra, hogy
az emberiség feletti uralmuk összeomlóban van.
Az
elmúlt évtized során a globális elit őrült módon törekedett
arra, hogy megszilárdítsa a világ feletti hatalmát. Mindig is ez
volt a tervük, akárcsak valami cselszövő galádnak egy komikus
regényben, de szeptember 11-ét követően túlzásba vitték a
tervüket, majd pedig sokszorosan túlerőltették azt a 2008-ban
kirobbant gazdasági válság során.
Mostanra
már mindez bukásra van ítélve, mert az emberek úgy látszik,
inkább a saját szabad akaratukra hagyatkoznak, mintsem arra, hogy
haszonállatként legyenek tartva. Minél inkább próbálja uralma
alá hajtani az emberiséget az elit, annál inkább nő az entrópia.
Akik nem tudnák: az entrópia a rendezettség és kiszámíthatóság
hiánya; egy fokozatos rendezetlenségbe süllyedést jelent.
Habár
az elit még mindig nagy gazdagságot élvez a tömegekkel szemben,
már kénytelenek lemondani a zsarnokoskodásról. Ezáltal pedig
végre lelepleződik a régóta jól álcázott sötét oldaluk.
Az
emberek tömegesen ébrednek fel, legalább olyan gyorsan, amennyire
az elit képes felépíteni a mindent lefedő börtön-mátrixát.
Hadd próbálkozzanak csak. Victor Hugótól idézve:
"Nincs
erősebb hadsereg a világon, mint egy eszme, amelynek eljött az
ideje."
Íme
a 10 jel, amely arra mutat, hogy az elit elveszíti az emberek
feletti uralmát:
1.
A hivatalos hazugságoknak nincs többé hatásuk
A hangoztatott hazugságok egyszerűen már nem működnek. Volt idő, amikor a hivatalos hazugságokat - különösen a háborúról és békéről mondottakat - még elhitték. Ugyanis, gondolták, miféle galádság kéne ahhoz, hogy ilyen dolgokban hazudjanak? Az emberek alapvetően azt akarják hinni, hogy igazat mondanak nekik, amikor életről és halálról van szó. De a fiú, aki farkast kiáltott, túl sokszor kiáltotta azt. Most már, még ha igazat is mondanának, csak kevesen hinnének nekik.
A hangoztatott hazugságok egyszerűen már nem működnek. Volt idő, amikor a hivatalos hazugságokat - különösen a háborúról és békéről mondottakat - még elhitték. Ugyanis, gondolták, miféle galádság kéne ahhoz, hogy ilyen dolgokban hazudjanak? Az emberek alapvetően azt akarják hinni, hogy igazat mondanak nekik, amikor életről és halálról van szó. De a fiú, aki farkast kiáltott, túl sokszor kiáltotta azt. Most már, még ha igazat is mondanának, csak kevesen hinnének nekik.
2.
Nincs többé bizalom a politikában
Az amerikai politikusok hitelességét silánynak ítélik. A kormányba vetett bizalom minden korábbinál kisebb nálunk és bárhol máshol a világon. A főbb kimutatások szerint a lakosságnak csak 10%-a bízik meg a Kongresszusban. Vagyis 90% nem hiszi el, hogy érdemesek a kormányzásra.
Nézd meg ezt a városházában készült alábbi felvételt, amelyen egy ember John McCaint, az Egyesült Államok szenátorát szemtől szembe vádolja hazaárulással. Ilyesmi akár csak egy pár évvel ezelőtt még nem történhetett volna meg.
Az amerikai politikusok hitelességét silánynak ítélik. A kormányba vetett bizalom minden korábbinál kisebb nálunk és bárhol máshol a világon. A főbb kimutatások szerint a lakosságnak csak 10%-a bízik meg a Kongresszusban. Vagyis 90% nem hiszi el, hogy érdemesek a kormányzásra.
Nézd meg ezt a városházában készült alábbi felvételt, amelyen egy ember John McCaint, az Egyesült Államok szenátorát szemtől szembe vádolja hazaárulással. Ilyesmi akár csak egy pár évvel ezelőtt még nem történhetett volna meg.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=H8SycdU3QDk
Remélhetőleg folytatódik ez a trend még akkor is, ha vannak nemzetek, amelyek késlekednek a megszabadulással.
Remélhetőleg folytatódik ez a trend még akkor is, ha vannak nemzetek, amelyek késlekednek a megszabadulással.
3.
Nincs többé bizalom a médiában
A legutóbbi kimutatások szerint a lakosság 77%-a többé nem hisz a tv-csatornák híreinek. Talán csoda, hogy miért bukott el a média abban, hogy elhitesse az állítólagos szíriai vegyi támadásról szóló hazugságokat? Mindenféle, az éter felett gyakorolt monopóliumuk ellenére sem tudják már feketének és fehérnek beállítani a dolgokat csupán azért, mert hivatalosan annak mondják azokat.
A legutóbbi kimutatások szerint a lakosság 77%-a többé nem hisz a tv-csatornák híreinek. Talán csoda, hogy miért bukott el a média abban, hogy elhitesse az állítólagos szíriai vegyi támadásról szóló hazugságokat? Mindenféle, az éter felett gyakorolt monopóliumuk ellenére sem tudják már feketének és fehérnek beállítani a dolgokat csupán azért, mert hivatalosan annak mondják azokat.
4.
A bankárokat elűzték
Magyarország lett nemrégiben az első olyan ország, amely Izland példáját követve lerázta magáról az IMF nemzetközi bankárait, és fontolóra vette a korábbi miniszterelnökök vád alá helyezését, akik adósrabszolgaságba taszították az embereket.
Megjegyzés: Az alábbi videó az amerikai RT tévécsatorna tavalyi összefoglalója arról, hogy Magyarország visszafizette az IMF-hitel kamatait, és így az IMF képviselőinek a lehető leghamarabb távozniuk kell. Természetesen, ezzel még nem ért véget a magyarok rabszolgasorban tartása, mert más eszközökkel és más módon ugyan, de továbbra is rabok a magyarok, amelyet a jelenlegi, immáron illegitim magyar kormány változatlanul fenntart.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=BzToBNKVwBs
Magyarország lett nemrégiben az első olyan ország, amely Izland példáját követve lerázta magáról az IMF nemzetközi bankárait, és fontolóra vette a korábbi miniszterelnökök vád alá helyezését, akik adósrabszolgaságba taszították az embereket.
Megjegyzés: Az alábbi videó az amerikai RT tévécsatorna tavalyi összefoglalója arról, hogy Magyarország visszafizette az IMF-hitel kamatait, és így az IMF képviselőinek a lehető leghamarabb távozniuk kell. Természetesen, ezzel még nem ért véget a magyarok rabszolgasorban tartása, mert más eszközökkel és más módon ugyan, de továbbra is rabok a magyarok, amelyet a jelenlegi, immáron illegitim magyar kormány változatlanul fenntart.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=BzToBNKVwBs
5.
A Vatikán hirtelen rendet rak a háza táján
A korábbi pápa, Benedek ideje alatt a pedofil papok leleplezésétől a pénzmosásig és egyéb csalárdságokig terjedő botrányok sorozata derült ki. Benedek, mintegy példa nélküli lépésként, hirtelen lemondott, hogy utat engedjen a látszatra sokkal rokonszenvesebb Ferenc pápának. Ferenc pápa minden lehetséges módon azon van, hogy visszaállítsa az egyház békés és alázatos hírét. Akár valódi őszinteségről, akár PR-fogásról van szó, az egyház kénytelen volt ilyen drasztikus fordulatot venni azért, hogy elkerülje a maradék hitelességének az elvesztését.
A korábbi pápa, Benedek ideje alatt a pedofil papok leleplezésétől a pénzmosásig és egyéb csalárdságokig terjedő botrányok sorozata derült ki. Benedek, mintegy példa nélküli lépésként, hirtelen lemondott, hogy utat engedjen a látszatra sokkal rokonszenvesebb Ferenc pápának. Ferenc pápa minden lehetséges módon azon van, hogy visszaállítsa az egyház békés és alázatos hírét. Akár valódi őszinteségről, akár PR-fogásról van szó, az egyház kénytelen volt ilyen drasztikus fordulatot venni azért, hogy elkerülje a maradék hitelességének az elvesztését.
6.
Zendülés a katonák között
Végre a katonák, akiknek elvették a politikai kijelentésekhez való jogát, egyre határozottabban szólalnak fel az amerikai hadsereg akciói ellen. Ahogy Einstein ismert mondása szól: "Egy háború nélküli világ úttörői azok a fiatal férfiak (és nők), akik elutasítják a katonai szolgálatot."
Végre a katonák, akiknek elvették a politikai kijelentésekhez való jogát, egyre határozottabban szólalnak fel az amerikai hadsereg akciói ellen. Ahogy Einstein ismert mondása szól: "Egy háború nélküli világ úttörői azok a fiatal férfiak (és nők), akik elutasítják a katonai szolgálatot."
7.
Militarizálódó rendőrállam
Az egyik legsötétebb jele az elit hatalomvesztésének a militarizálódó rendőrállam, amely a belföldi polgári megmozdulások elleni harcra képzi ki a szerveit. Helyi rendőrök tankokkal és egyéb harci eszközökkel szolgálják a szövetségi jegybankot a hírszerző szervekkel együtt; aktív hadtestek állomásoznak amerikai földön, amire még nem volt példa a történelemben; az NSA (amerikai nemzetbiztonsági ügynökség) kémhálózatát használja az IRS és a DEA (szövetségi adóhatóság, valamint kábítószer elleni hivatal); a törvényes eljáráshoz való jogot megvonják amerikaiaktól az NDAA (nemzetbiztonsági felhatalmazásról szóló törvény) nevében... Csak néhány az elit bűnözőinek zsarnoki lépései közül, amelyeket azért tesznek, hogy megvédjék magukat a köz reakciójától. Világosan látszik, mennyire félnek, mert azt érdemelnék, amit ők követtek el az amerikai emberek és az alkotmányosság ellen.
Az egyik legsötétebb jele az elit hatalomvesztésének a militarizálódó rendőrállam, amely a belföldi polgári megmozdulások elleni harcra képzi ki a szerveit. Helyi rendőrök tankokkal és egyéb harci eszközökkel szolgálják a szövetségi jegybankot a hírszerző szervekkel együtt; aktív hadtestek állomásoznak amerikai földön, amire még nem volt példa a történelemben; az NSA (amerikai nemzetbiztonsági ügynökség) kémhálózatát használja az IRS és a DEA (szövetségi adóhatóság, valamint kábítószer elleni hivatal); a törvényes eljáráshoz való jogot megvonják amerikaiaktól az NDAA (nemzetbiztonsági felhatalmazásról szóló törvény) nevében... Csak néhány az elit bűnözőinek zsarnoki lépései közül, amelyeket azért tesznek, hogy megvédjék magukat a köz reakciójától. Világosan látszik, mennyire félnek, mert azt érdemelnék, amit ők követtek el az amerikai emberek és az alkotmányosság ellen.
Megjegyzés:
az alábbi videón egy Irakban szolgált, veterán amerikai katona
beszél arról, hogy mennyire kezd hasonlítani Amerikában a
belföldi helyzet az irakihoz, miközben egy katonai rendőrállam
épül.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=Equc9A1pqQk
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=Equc9A1pqQk
8.
Komoly szakadár törekvések mindenhol
Egy állam kiválása egy nagyobb politikai entitásból egy nagyon éles kérdés volt mostanáig. Amerikában szeparatista mozgalmak kaptak erőre Coloradóban és Kaliforniában. Európában is komoly szeparatista törekvések figyelhetők meg Spanyolországban és Skóciában csakúgy, ahogyan az EU nemzetei is fontolóra veszik az euró elhagyását. Decentralizáció = entrópia!
Egy állam kiválása egy nagyobb politikai entitásból egy nagyon éles kérdés volt mostanáig. Amerikában szeparatista mozgalmak kaptak erőre Coloradóban és Kaliforniában. Európában is komoly szeparatista törekvések figyelhetők meg Spanyolországban és Skóciában csakúgy, ahogyan az EU nemzetei is fontolóra veszik az euró elhagyását. Decentralizáció = entrópia!
9.
A genetikailag manipulált eredetű (GMO) élelmiszert elutasítják
mindenhol
Ellenőrizd az élelmiszert, és ellenőrzöd az embereket. Igaz az elmélet, de sokkal nehezebb a gyakorlatban. A GMO-konszernek, mint a Monsanto, lelepleződnek. Minden politikai és gazdasági erejük elégtelen ahhoz, hogy ne terjedjenek az ismeretek a rovarirtó hatással bíró genetikailag módosított alapanyagú élelmiszerek veszélyeiről. GMO-mezőket égetnek fel tiltakozásképpen Amerikában és a világon máshol is, a tájékozott nemzetek pedig továbbra is tiltják az ilyen termékeket, valamint szigorítják a jelölésre vonatkozó jogi szabályokat.
Ellenőrizd az élelmiszert, és ellenőrzöd az embereket. Igaz az elmélet, de sokkal nehezebb a gyakorlatban. A GMO-konszernek, mint a Monsanto, lelepleződnek. Minden politikai és gazdasági erejük elégtelen ahhoz, hogy ne terjedjenek az ismeretek a rovarirtó hatással bíró genetikailag módosított alapanyagú élelmiszerek veszélyeiről. GMO-mezőket égetnek fel tiltakozásképpen Amerikában és a világon máshol is, a tájékozott nemzetek pedig továbbra is tiltják az ilyen termékeket, valamint szigorítják a jelölésre vonatkozó jogi szabályokat.
10.
Cannabis-liberalizáció
Sokan, akik olvassák ezt, úgy gondolják, hogy a marihuána-legalizálás egy felszínes dolog. Jóllehet, ez valójában egy fontos jele annak, hogy az elit hatalma repedezik. Hatalmas erőforrásokat fordítanak arra, hogy a cannabis illegális maradjon. A cannabis ugyanis régóta egy nagyon hatásos gyógymód fizikai, mentális és spirituális egészségre nézve. Ez az egyszerű növény óriási fenyegetést jelent a hatalom szerkezetére és annak iparaira nézve, ezért illegális. A zsarnoki tiltás globális visszafogása egyik az első közelgő konszenzus.
Sokan, akik olvassák ezt, úgy gondolják, hogy a marihuána-legalizálás egy felszínes dolog. Jóllehet, ez valójában egy fontos jele annak, hogy az elit hatalma repedezik. Hatalmas erőforrásokat fordítanak arra, hogy a cannabis illegális maradjon. A cannabis ugyanis régóta egy nagyon hatásos gyógymód fizikai, mentális és spirituális egészségre nézve. Ez az egyszerű növény óriási fenyegetést jelent a hatalom szerkezetére és annak iparaira nézve, ezért illegális. A zsarnoki tiltás globális visszafogása egyik az első közelgő konszenzus.
Ajánlott
információk:
Tájékoztató a bankok, "kormányok" és a vállalatok felszámolásáról
A UCC érvényessége
Hogyan érvényesítheted a UCC-ben rögzített jogaidat?
Tájékoztató a bankok, "kormányok" és a vállalatok felszámolásáról
A UCC érvényessége
Hogyan érvényesítheted a UCC-ben rögzített jogaidat?
Kategória: 2014
február
Kikeresztelkedett
rabbi: "A zsidók keresztényeket ölnek meg, és vérüket
veszik"
Valamikor
a 18. század végén egy Moldvában élő, a haszidi zsidó
felekezethez tartozó rabbi áttért az ortodox kereszténységre, és
szerzetes lett. 1803-ban Neophytus álnév alatt könyvet is írt
moldáv nyelven, melynek a Zsidók vallásának és szokásának
cáfolata az Ó- és Újszövetség alapján címet adta. A mű görög
nyelvű kiadása 1818-ban jelent meg Jászvásáron. A könyvben szót
ejtett a zsidók rituális gyilkosságairól is.
|
Ez
az írás sajnos ma már nem hozzáférhető, ugyanis a megjelent
példányokat a zsidók igyekeztek megsemmisíteni. Viszont
áttekintést kapunk a benne leírtakról egy Robert Walsh nevű, az
isztambuli brit követségen szolgáló ír származású lelkész és
történész 1836-ban napvilágot látott művéből (A Residence in
Constantinople). Ezen kívül egy 1828-ban kiadott amerikai vallásos
magazin – Robert Walsh beszámolójára támaszkodva – szintén
bemutatta a rabbi "elveszett" könyvét.
|
A
rabbik egy bizonyos körére korlátozódik a tudás
Robert
Walsh könyvében a következőképpen foglalja össze mindazt, amit
a keresztény szerzetessé lett rabbi könyvében olvasott:
"A
könyv első fejezetének témája a vér, amit a zsidók a
keresztényektől szereznek be és használnak fel. A szerző
kifejti, hogy a világ előtt időnként lelepleződik a tény, mely
szerint a zsidók keresztényeket gyilkolnak meg, és a vérüket
veszik. Ugyanakkor egyetlen "szent" könyvben sincsen
leírva, miért cselekednek ilyet, és pontosan miféle célokra
használják fel a vért.
Ez
az egész dolog nagy titok még a zsidók számára is, és sokuknak
nincs is tudomása az igazságról. Csupán a rabbik egy bizonyos
körére korlátozódik a rituális gyilkosságokkal kapcsolatos
tudás, bizonyos írástudókra és farizeusokra, akik magukat
haszidiaknak nevezik, és a legnagyobb gondossággal őrzik a titkot.
A mű szerzője maga is rabbi volt, és igyekezett minden titkot
napvilágra hozni és a világ elé tárni. Csakhogy emiatt bosszút
esküdtek ellene korábbi hitsorsosai, akik meg is gyilkolták volna,
ha erre lehetőségük adódik. Széltében-hosszában beszélték,
hogy a Moldáviában élő zsidók, miután meghallották, hogy a
kereszténnyé lett rabbi könyve nyomtatásban is megjelent, komoly
összegeket fordítottak arra, hogy a mű terjesztését
megakadályozzák. Erőfeszítéseiket siker koronázta, ugyanis a
könyv nem került forgalomba, egy példánya azonban megmaradt, amit
azután lefordítottak görögre, és 1818-ban meg is jelentettek.
"Istennek
tesznek szolgálatot azzal, ha keresztényeket ölnek"
Három
oka van annak, amiért a zsidók a keresztények megölésének ezt a
borzasztó módszerét alkalmazzák. Az első az, hogy a keresztények
iránt érzett mérhetetlen gyűlöletükben úgy hiszik, Istennek
tesznek szolgálatot azzal, ha keresztényeket ölnek. A másik, hogy
számos babonás szokásból eredő műveletet hajtanak végre a
vérrel. A harmadik pedig, hogy mivel még mindig vannak kétségeik
azzal kapcsolatban, hogy nem Jézus volt-e ténylegesen az igazi
messiás, azt gondolják, megmenthetik magukat abban az esetben, ha
keresztény vérrel szórják be testüket."
|
Budi
a keresztény templom, meg kell átkozni a keresztényt
Az
első okra való tekintettel a keresztény templomokat az egyszerű
zsidók Toomah-nak, azaz bemocskoltnak, a papjaik pedig Mœcak-nak,
árnyékszéknek (azaz budinak) nevezik, a keresztényeket Goc-nak,
istenteleneknek hívják. Egy keresztény fiú számukra Skeyitz, ami
csúszó-mászó hernyót jelent, a keresztény nőt Siskela-ként,
"nőnemű" hernyóként emlegetik. A papokra és barátokra
a Galech szót használják, ami bálványimádót jelent.
Frissítés: Kikértük szakértőnk, Júszef el-Kudszi véleményét a fenti héber szavak angol fordítását illetően, ő pedig az alábbi pontosításokat tette:
Tum'á (héber szó) = szenny, tisztátalanság. Ebből eredeztethető Pécs jiddisített héber neve: Himes Times, azaz "öt szenny, öt tisztátalanság". Lásd, Fünfkirchen (=öt templom), vagy maga a Pécs (pjáty) jelentése is "öt" a szláv nyelveken.
Mocáá (héber) = árnyékszék. Tehát az a hely, ahová a "coá" vagy "céá", vagyis a "bélsár" kerül.
A "mocáá" (=árnyékszék) eredete az ószövetségi 2 Királyok 10. fejezet 27. versében van: "Szétzúzták a Baal házát (templomát - J. K.), s átalakították azt árnyékszékké".
Sekec (héber) - Séjgec (jiddis) = utálat, tisztátalan állat, nem zsidó fiú.
Sikcá (héber) - Sikszele (jiddis) = a sekec - séjgec nőneme.
A "sekec" (irodalmi héber nőneme: "sikcá") ún. gyűjtőszó, amely egyszerre több tisztátalan állatot is jelöl. De a szó jelenti még magyarul: undor, utálat, tisztátalan állat, nem zsidó fiú és zsidó fiú, aki nem tanulja a Tórát. Eredete a Leviticusban van, ahol Mózes meghatározza a zsidóknak, hogy mit szabad megenniük, s egyáltalán megérinteniük, és mit nem szabad: "Minden szárnyas rovar, amely négy lábon jár - tisztátalan állat (sekec) legyen számotokra". (3 Mózes 11, 20.) A "tisztátalan állat" (sekec) jelzőt másodlagos jelentéssel csak később értelmezték a nem zsidó fiatalemberekre is. Sőt, hogy még árnyaltabb legyen a kép, a "sekec" jelzővel azokat a született zsidó fiúkat is illetik, akik nem tanulmányozták rendesen a Tórát...
Gálláh (héber) - Gáleh (jiddis) = borotvált (fejű) férfi, azaz olyan katolikus pap, szerzetes, akinek fején kiborotvált felület (tonzúra) van.
A
kikeresztelkedett rabbi továbbá elmeséli, hogy két napon át,
amíg a görög egyház Krisztus születését és megkeresztelésére
emlékezik, a zsidók félreteszik a könyveiket, és ki sem nyitják
azokat az ünnepségek idején, és egész éjszaka kártyáznak, és
mindenféle átkot mondanak Krisztusra, Szűz Máriára és a
szentekre.
A
zsidó gyerekeknek, még mielőtt megtanulnák az ábécét, az
alábbi szöveget kell elénekelniük minden alkalommal, amikor
elmennek egy keresztény templom előtt: "Saketztesadgine
tesavenikecheirim eln", vagyis "Minden létezők
leggyalázatosabbika, minden dolgok legtisztátalanabbika, légy
átkozott!" A Talmudban benne is van, hogy amikor egy zsidó
elmegy egy keresztény templom előtt, és nem mondja el az átkait,
akkor, ha még tíz lépés távolságon belül van, akkor vissza
kell fordulnia, és el kell mondania az átkot. De ha csak
később jut eszébe a mulasztása, akkor az is elegendő, ha ott
mondja el az átkait, ahol éppen áll.
Ha
egy zsidó meglát egy keresztény holttestet, melyet temetni
visznek, köteles kimondani az alábbi szavakat: "Sagound khad
temoukhor trye", vagyis "Ma láttam egy hitetlen halottat,
holnap talán látok majd kettőt". Ezt a "mondókát"
a legkisebb gyerekeknek is meg kell tanulniuk.
Amikor
egy keresztény meglátogat egy zsidót, ez utóbbinak a következőt
kell mondania az előbbi távozásakor: "Mindenféle betegség,
mindenféle baj, és minden elképzelhető ördögi borzalom,
amire én és a házam népe csak gondolni tud, érje utol és
sújtsa ezt a keresztényt, aki éppen most hagyta el házam
küszöbét".
Keresztény
vérébe mártott ruha hamuja ebédre
Ami
pedig a rituális gyilkosság fent említett második okát illeti, a
zsidók úgy hiszik, hogy az ősapáik átka, amit Pilátus
jelenlétében mondtak ki – "Vére rajtunk és
fiainkon" – továbbra is érvényben van. Hitük
szerint ugyanis egy évben négyszer, a téli, tavaszi, nyári
és őszi napfordulók alkalmával, az égből kis mennyiségű
vér hullik az ételeikre, főleg azokra, amelyek nincsenek
bedobozolva vagy csomagolva, így a tejre, vajra, teára, káposztára,
uborkára stb. Ez a vér a tekepha. Ha bármelyik zsidó eszik
ezekből az ételekből, meghal, de ha egy keresztény eszik belőlük,
neki semmi baja nem lesz. A rabbik ezért kitalálták, hogyan lehet
védekezni ez ellen, és megakadályozni a vér beszivárgását az
ételekbe: keresztény vérrel bedörzsölt vasvillát helyeznek
rájuk. A zsidó kalendárium számon tartja azt a napot, amikor a
vér az égből hullani kezd, és a vallási elöljárók házról
házra járva, legalább egy órával előbb mindenkit
figyelmeztetnek is az időpontra.
Zsidók
házasságkötésénél szokás, hogy az ifjú pár reggeltől estig
ünnepel, majd a rabbi ad nekik egy kis porral meghintett
keménytojást. De a por valójában nem más, mint egy keresztény
vérébe mártott és elégetett ruha megmaradt hamuja. Miközben az
ifjú pár eszi ezzel a hamuval meghintett tojást, a rabbi néhány
jó tanáccsal szolgál, és elmondja, hogy ezzel a cselekedettel
képesek lesznek a keresztények kegyeibe férkőzni, és félre
tudják majd vezetni, sőt meg is rabolhatják őket, és élvezhetik
majd az ő verejtékes munkájuk gyümölcseit.
|
Áldozatok
vére a süteményben
A
rituális gyilkosságok harmadik okával kapcsolatban pedig a
következők olvashatók a volt rabbi könyvében: az őseiket
tisztelő rabbik és a tanult emberek, olvasván az Ótestamentumot
és a próféciákat, nem tudnak teljesen mentesülni a félelem
alól, hogy Jézus tényleg maga volt esetleg az igazi messiás, akit
őseik keresztre feszítettek. De hogy ne kelljen szembesülniük a
nagy igazsággal, egy még nagyobb hazugságba és gonoszságba
menekülnek, és úgy képzelik, hogy ha tényleg Jézus volt a
messiás, akkor egy keresztény vére az ő megváltásukhoz
szükséges lehet, bármiképpen is használják fel azt.
Amikor
körülmetélnek egy gyereket, a pohár borba egy csepp keresztény
vért kevernek, és a körülmetélést végző személy a
pohárba mártja kisujját, amit aztán a gyerek szájára helyez az
Ezékiel könyvéből vett alábbi szavak kíséretében: "Elmentem
melletted, és láttam, hogy véredben vergődsz. Ezt mondtam neked,
amikor véredben voltál: Maradj életben." (Ezékiel 16.6) De
vannak rabbik, akik kételkednek abban, hogy ezek a próféciák egy
újszülöttre, egy keresztényre vonatkoznak, ezért vérét veszik
a gyermeknek is, és egy Krisztushoz hasonló kínokat elszenvedő
keresztény áldozatuknak is, azt gondolván, bármit is jelent a
prófécia, a körülmetélt gyermek megváltása biztosítva lesz.
|
Július
9-én, amikor Jeruzsálemért könyörögnek, a földön ülve
homlokukat bedörzsölik a fentebb már említett, keresztény vérébe
mártott és porrá égetett ruha hamujával, és megeszik az
ugyanezzel a hamuval meghintett kemény tojást, amit ők scida
amapschikes-nek neveznek.
Amikor
a kovásztalan kenyeret a zsidó húsvétra előkészítik,
számos ceremóniát végeznek el, amelyekkel a kereszténység
iránti gyűlöletüket juttatják kifejezésre. Készítenek egy
darab olyan kenyeret, amelybe belekevernek abból a bizonyos hamuból,
mely a keresztény vérbe mártott ruha elégetése nyomán
keletkezett. És amikor megkezdődik az ünnep, minden zsidó köteles
enni egy darabot a keresztény vért tartalmazó kenyérből.
Amikor
egy zsidó meghal, a hahan, az elöljáró egy keresztény
gyermek vérébe áztatott tojásfehérjét szór az elhunyt szívére,
és a következő szöveget mondja: "És hintek reátok tiszta
vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és
minden bálványaitoktól." (Ezékiel 36. 25.)
Purim
ünnepén, amit február 14-én ünnepelnek, emlékezve arra, hogy
Mordeháj és Eszter kiszabadították a zsidókat Hámán kezéből,
számos keresztényt ölnek meg Hámán helyett a zsinagógákban, és
ugyanezen a napon átkokat mondanak Krisztusra is. A rabbik ilyenkor
háromszög alakú süteményeket is készíttetnek, amelybe
áldozataik vérét belekeverik, és ezeket a süteményeket
ajándékként osztogatják barátaiknak, még a keresztényeknek is.
Ezt az ajándékozást nevezik Mestoiach Mounés-nak. Mindezzel hitük
szerint beteljesítik Jeremiás (2.34) és Ezékiel (33. 25.)
próféciáit.
Ezen
az estén a zsidók egymás között vannak, és elrabolnak sok
keresztény gyermeket, akiket elhallgattatnak, és rejtegetnek
egészen a szabadulás ünnepéig, amely nem sokkal Purim után
következik. Mindezt azért teszik, hogy birtokukban legyen a
keresztény vér, melyet a kovásztalan kenyérbe kevernek. A
keresztény gyerekeket pedig ugyanúgy kínozzák és ölik meg,
ahogyan Jézust kínozták és megölték. Ez utóbbi célból
kisgyerekekre van szükségük, mert azokat könnyebben meg tudják
kínozni…
A
háromszög alakú süteményeket pedig azért készítik purim
ünnepén, hogy ezzel is kigúnyolják azokat a keresztényeket, akik
hisznek a Szentháromságban.
Mindezek
a dolgok bizonyítják – írja a szerző –, hogy a
zsidókon beteljesedik Izajás próféciája (Izajás 6. 9-10.)
Íme,
felfedtem a zsidók le nem írt nagy titkát - olvassuk a könyvben
-, vagyis azt, hogy keresztényeket ölnek meg, és vérüket veszik.
Mindez nincsen leírva egy könyvben sem, de az apák és a rabbik
szájról szájra adják tovább a gyerekeiknek, akiknek súlyos átok
terhe mellett lelkükre kötik, hogy amikor megházasodnak, nem
fedhetik fel a titkot minden gyermeküknek, sem a keresztényeknek.
Ahogyan énnekem tudtomra jutott mindez, úgy tanúskodom minderről,
istenfélelemtől eltelve.
Valójában
nagy veszélyben vagyok ennek a titoknak a felfedése miatt – írja
a kereszténnyé lett rabbi. Majd így folytatja: de Pál apostollal
együtt kiáltom: Mi tudna engem Krisztus szeretetétől eltéríteni?
Csapások, betegség, üldözés, éhség, erőszak, ínség? Vagy
más büntetés? Semmilyen körülmények között nem hagyom el Őt,
mert egyedüli reményem az Atya, menedékem a Fiú és véd engem a
Szentlélek – Szentháromság, a Tiéd a glória." (Robert
Walsh könyve - angolul - itt olvasható,
a szóban forgó fejezet a végén található.)
Ugyanerről
az "elveszett" könyvről esik szó - Robert Walsh
elbeszélése alapján - egy 1828-ban megjelent amerikai vallásos
magazinban, ahol is szó szerint olvasható a kereszténnyé lett
rabbi beszámolója arról, miképpen okította ki az apja a rituális
gyilkosságok titkával kapcsolatban:
"Amikor 13 éves voltam, az apám felfedte nekem a vér titkát, és égre-földre megesketett, hogy senkinek, még a hittestvéreknek sem beszélhetek róla. Sőt ha majd megházasodom, és lesz tíz fiam, nekik sem mondhatok el semmit, hanem csakis az egyiknek, a legokosabbnak és legtanultabbnak, aki egyúttal a legállhatatosabb és a legszilárdabb a hitben. Azonban egyetlen nőnek sem lehet erről beszélni, semmiféle körülmények között sem. Mert ha nekik erről a titokról beszélek, nem fogadja be őket a Föld. Így beszélt nekem az apám." A továbbiakban Robert Walsh "erőszakos és fanatikus szektának" nevezi a Konstantinápolyban élő zsidókat, akiket az "üldözés és a szenvedések sem tanítottak meg mérsékletre, és halállal büntetik mindazokat, akik árulóként megtagadják hitelveiket." (Eredetiben itt olvasható.)
"Amikor 13 éves voltam, az apám felfedte nekem a vér titkát, és égre-földre megesketett, hogy senkinek, még a hittestvéreknek sem beszélhetek róla. Sőt ha majd megházasodom, és lesz tíz fiam, nekik sem mondhatok el semmit, hanem csakis az egyiknek, a legokosabbnak és legtanultabbnak, aki egyúttal a legállhatatosabb és a legszilárdabb a hitben. Azonban egyetlen nőnek sem lehet erről beszélni, semmiféle körülmények között sem. Mert ha nekik erről a titokról beszélek, nem fogadja be őket a Föld. Így beszélt nekem az apám." A továbbiakban Robert Walsh "erőszakos és fanatikus szektának" nevezi a Konstantinápolyban élő zsidókat, akiket az "üldözés és a szenvedések sem tanítottak meg mérsékletre, és halállal büntetik mindazokat, akik árulóként megtagadják hitelveiket." (Eredetiben itt olvasható.)
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
További részletek: http://kuruc.info/r/6/95119/?honnan=Nemzeti_Hirhalo#ixzz2svG0HUCJ
125
éve áldozták fel rituálisan Solymosi Esztert
A per |
Elõhang: egy izraeli történész néhány hónapja publikált könyvében elismerte, a zsidók a középkorban keresztény gyermekeket gyilkoltak meg rituálisan. A mû vezetõ nyugati lapokban is nagy visszhangot kapott, s mellékkörülmény, hogy a szerzõt végül halálos fenyegetésekkel és a jól ismert gyûlöletkampánnyal a könyv visszavonására kényszerítették. Mert kajmánék szerint a középkori zsidókat sem lehet "így" (értsd: valósághûen) bemutatni, sem szakmunkában, sem filmen. A fajüldözõ cionistákat az viszont egyáltalán nem zavarja, hogy egy új hollywood-i zsidó produkcióban az ókori perzsák (azaz az irániak) buzeráns, züllött, hitvány népségként kerülnek megjelenítésre, részeként az Irán elleni gyûlöletet szító amerikai-izraeli rágalomhadjáratnak.
A VILÁGHÍRÛ TISZAESZLÁRI GYILKOSSÁG ÉS BÛNPER (1882-1883)
(Huber Lipót: A vérvád és vérgyilkosságok története c. mûvébõl, -1915)
Más eseteket mellõzve lássuk most a damaszkuszi vérgyilkossági bûnpernek méltó párját, a 32 évvel ezelõtt lefolyt s világhírûvé vált tiszaeszlárit, amelynek tárgyát egy 14 éves szegény református parasztleánynak, Solymossy Eszternek meggyilkolása képezte. Idõsebb olvasóink velünk együtt még visszaemlékeznek arra a lázas izgalomra, forrongásra és nagyfokú ingerültségre, amely a vizsgálat és per folyama alatt, nemcsak Tiszaeszlár vidékén, hanem az egész országban uralkodott s arra az élénk érdeklõdésre, amellyel egész Európa kísérte az ügynek fejleményeit.
Az ifjabb nemzedék azonban aligha hallott e botrányba fúlt perrõl, amelyet bátran nevezhetünk Magyarország egyik legnagyobbszabású botrányperének a XIX. században, mert jóllehet minden a vádlottak bûnösségére vallott, mégis valamennyit fölmentették.
Feltûnõ, sõt meglepõ, hogy a hiperkriticizmusával mindent boncolgató s a zsidó vérgyilkosságokat elvbõl tagadó Strack milyen könnyedén siklik át a legújabb kor e legevidensebb vérgyilkosságán. "Das Blut stb." id. m. 151. oldalán ugyanis teljesen mellõz minden kritikai észrevételt; óvatosan kitér minden elõl s a legszárazabban csak regisztrálja a tiszaeszlári esetet. Három szerzõre való rövidke utalással mindössze ennyit mond róla: "1882. Esther Solymosi. Vgl. einerseits Onody, Desportes 212-243.; andereseits: P. Nathan. Der Procesz von Tiszaesslár, Berlin) 1892. (416)".
Pedig ennél az esetnél is föltétlenül azt várja olvasóitól, hogy teljesen kizártnak tartsák a vérgyilkosság fennforgását. Kétségkívül a legkényelmesebb eljárások egyike!
E bûntény és bûnper fõbb részleteit a tanúkihallgatások, bizonyítékok s vallomások alapján a következõkben ismertetjük.
Tiszaeszláron, a túlnyomólag reformátusok lakta Szabolcs megye e kis községében 1882. április 1-jén, szombati napon, három nappal a zsidó húsvét ünnepe elõtt, déli 1 óra körül végzett áldozatával a babonás fanatizmus. Az idõpont tehát a legjobban volt megválasztva. Köztudomású ugyanis, hogy ilyenkor a falvak üresek, elhagyatottak, mintegy kihaltak, mert a falu népének legnagyobb része mezei munkán, messze künn el van foglalva.
|
E
napon a tiszaeszlári Újfaluban lakó Huri Andrásné a nála
szolgálatban álló 14 éves Solymossy Esztert elküldte a község
másik részét képezõ Ófaluba, a keresztény Kohlmayer József
boltjába festékért és koromért, a lakóháznak a közelgõ
húsvéti ünnepek alkalmából leendõ kifestésére. Eszter, miután
még két szomszédasszonytól is megbízást kapott ugyanama
kereskedésben egyes bolti cikkek bevásárlására, hazulról elment
s délelõtt 11 óra tájban megérkezett az Ófaluba, hol a bolt
felé haladtában találkozott nõvérével, Zsófival, aki éppen
akkor gazdájával, Rosenberg Hermannal bort vitt Taub Emmanuel móhel
(körülmetélõ) lakására s akinek kérdésére akkor csak annyit
mondott, hogy a boltba megy. De találkozott ez útjában még Jakab
Jánossal, Szabó Juliannával és Tanyi Gáborral is.
Miután Kohlmayer kereskedésében vörös és kék festéket vásárolt, néhány percnyi idõzés után eltávozott. Útközben Rozenberg Hermann lakása elõtt haladván el, a ház kapujában nõvérével, Zsófival megint találkozott, beszédbe ereszkedett, majd annak kijelentésével, hogy sietnie kell, mert otthon várni fogják a festéket, nõvérétõl elvált és sebes léptekkel folytatta útját hazafelé. Nõvére az Ófalu végén levõ Pap József-féle malmon túl követte tekintetével. Ugyanezen malom mellett elhaladni látta öreg Tanyi Gábor, majd Hajdú József, kissé tovább Tapasztó Miklós, ismét tovább Kaposi József. Tapasztó Miklós azt is látta, midõn a leány a zsinagóga elõtti téren elvonuló töltésen vissza áthaladt, midõn az idõ már déli 12 órához közelgetett.
A zsinagóga a felügyelõ lakásával együtt az Ófalu és Újfalu közötti téres helyen fekszik, elõtte a töltésrõl leforduló ösvény vezet el. Solymossy Esztert ezen az ösvényen, a zsinagóga közelében déltájban látták utoljára, azóta nyoma veszett.
Minthogy Eszter délutáni 2 óráig sem tért haza, Huri Andrásné jó cselédjének felkeresésére indult az Ófaluba. Itt Solymossy Zsófiától azt az értesítést nyerte, hogy Eszter volt a boltban és még déli 12 óra elõtt hazafelé indult. Ezért Huri Andrásné visszatért lakására azon gondolatban, hogy Esztert talán már otthon fogja találni. Azonban a cselédet most sem találta otthon. Azért értesítette errõl cselédje anyját, özvegy Solymossy Jánosnét, hogy nem tudja a leány késedelmezésének okát elképzelni.
Eszter anyja hallván leánya eltûnését, aggódva szintén keresésére indult, de bár az egész falut bejárta, nem akadt leánya nyomára.
Midõn leánya eredménytelen keresése után estefelé özv. Solymossy Gáborné társaságában sírva hazatért azon az ösvényen, amelyen Eszter utoljára haladt, a zsidó Scharf József zsinagógafelügyelõ nejével, Müller Lénivel a zsinagóga közvetlen közelében levõ lakásukról kijött eléje az útra és kétségbeesése felõl tudakozódott. Midõn a kesergõ asszony elmondotta, hogy leánykáját keresi, akit idáig láttak jönni, Scharf azzal vigasztalta: "Sose búsuljon, megkerül az élve vagy halva: Nánáson is történt ily eltûnés, a zsidókra fogták, hogy megölték s késõbb a leányt egy nádasban halva megtalálták".
Scharfék úgy látszik, már várták ezen ügyetlenül kieszelt fogással a leányát keresõ anyát, akinek aggodalmát s kínos sejtelmét Scharf kihívó és szívtelen cinizmusa borzasztó gyanúvá fokozta. S mivel a következõ napon egyesek emlegették, hogy leányát a zsidók emésztették el, amely hír április 3-án már az egész falut bejárta, özv. Solymossyné április 4-én elment Vencsellõre a járási szolgabíróhoz, akinek leánya eltûnését bejelentve, gyanújának kifejezése mellett kérte, hogy a zsinagógát vizsgálja meg.
A szolgabíró azonban ez alkalommal a gyanút hihetetlennek találván, Solymossy Eszternek csupán országos köröztetése iránt intézkedett.
Miután Kohlmayer kereskedésében vörös és kék festéket vásárolt, néhány percnyi idõzés után eltávozott. Útközben Rozenberg Hermann lakása elõtt haladván el, a ház kapujában nõvérével, Zsófival megint találkozott, beszédbe ereszkedett, majd annak kijelentésével, hogy sietnie kell, mert otthon várni fogják a festéket, nõvérétõl elvált és sebes léptekkel folytatta útját hazafelé. Nõvére az Ófalu végén levõ Pap József-féle malmon túl követte tekintetével. Ugyanezen malom mellett elhaladni látta öreg Tanyi Gábor, majd Hajdú József, kissé tovább Tapasztó Miklós, ismét tovább Kaposi József. Tapasztó Miklós azt is látta, midõn a leány a zsinagóga elõtti téren elvonuló töltésen vissza áthaladt, midõn az idõ már déli 12 órához közelgetett.
A zsinagóga a felügyelõ lakásával együtt az Ófalu és Újfalu közötti téres helyen fekszik, elõtte a töltésrõl leforduló ösvény vezet el. Solymossy Esztert ezen az ösvényen, a zsinagóga közelében déltájban látták utoljára, azóta nyoma veszett.
Minthogy Eszter délutáni 2 óráig sem tért haza, Huri Andrásné jó cselédjének felkeresésére indult az Ófaluba. Itt Solymossy Zsófiától azt az értesítést nyerte, hogy Eszter volt a boltban és még déli 12 óra elõtt hazafelé indult. Ezért Huri Andrásné visszatért lakására azon gondolatban, hogy Esztert talán már otthon fogja találni. Azonban a cselédet most sem találta otthon. Azért értesítette errõl cselédje anyját, özvegy Solymossy Jánosnét, hogy nem tudja a leány késedelmezésének okát elképzelni.
Eszter anyja hallván leánya eltûnését, aggódva szintén keresésére indult, de bár az egész falut bejárta, nem akadt leánya nyomára.
Midõn leánya eredménytelen keresése után estefelé özv. Solymossy Gáborné társaságában sírva hazatért azon az ösvényen, amelyen Eszter utoljára haladt, a zsidó Scharf József zsinagógafelügyelõ nejével, Müller Lénivel a zsinagóga közvetlen közelében levõ lakásukról kijött eléje az útra és kétségbeesése felõl tudakozódott. Midõn a kesergõ asszony elmondotta, hogy leánykáját keresi, akit idáig láttak jönni, Scharf azzal vigasztalta: "Sose búsuljon, megkerül az élve vagy halva: Nánáson is történt ily eltûnés, a zsidókra fogták, hogy megölték s késõbb a leányt egy nádasban halva megtalálták".
Scharfék úgy látszik, már várták ezen ügyetlenül kieszelt fogással a leányát keresõ anyát, akinek aggodalmát s kínos sejtelmét Scharf kihívó és szívtelen cinizmusa borzasztó gyanúvá fokozta. S mivel a következõ napon egyesek emlegették, hogy leányát a zsidók emésztették el, amely hír április 3-án már az egész falut bejárta, özv. Solymossyné április 4-én elment Vencsellõre a járási szolgabíróhoz, akinek leánya eltûnését bejelentve, gyanújának kifejezése mellett kérte, hogy a zsinagógát vizsgálja meg.
A szolgabíró azonban ez alkalommal a gyanút hihetetlennek találván, Solymossy Eszternek csupán országos köröztetése iránt intézkedett.
"Egészségünkre!" |
Midõn késõbb Scharf József zsinagógafelügyelõ hat éves fia, Samu a zsinagóga melletti libalegelõn játék közben keresztény gyermekpajtásai elõtt kora naivságával kikottyantotta, hogyan gyilkolták meg a sakter bácsik a keresztény leányt s idõsebb testvérére, a 16 éves Móricra hivatkozott, hogy az a gyilkosságot a kulcslyukon nézte s õ is tõle hallotta, ez elbeszélés a faluban elterjedvén s nagy izgatottságot keltvén, özv. Solymossy Jánosnéban a gyanú újabb megerõsítést nyert, amiért május 4-én ismét fölkereste a szolgabírót, elõadván, hogy a zsidók elleni gyanúját most már egyes községi lakosok vallomásai is támogatják.
A járási szolgabíró csak ezután intézkedett - tehát az eltûnés után csak hetek múlva -, hogy Eszter eltûnése ügyében a rendõri nyomozás megindíttassék. Tulajdonképpen ez képezte a vizsgálat elsõ kiindulási pontját.
Tiszaeszlár községének elöljárósága tehát végre május 6-án kihallgatott több tanút, kik elõadták, amit az eltûnt Eszternek a zsinagógában történt meggyilkolására vonatkozólag hallottak. Eközben a különös eltûnési eset az egész vidéket befutotta. Az eszlári zsidóság élve a gyanúperrel, jónak látta felülkerekedni: Solymossynét s a hírt terjesztõ keresztény lakosokat vizsgálattal s rágalmazási perrel fenyegette. Ez azonban csak fenyegetés maradt; tanácsosnak látták a zsidók sem vizsgálatot, sem rágalmazási pert nem indítani. Tény azonban, hogy ha a faluba idegenek, többek közt egy ízben terepfelvevõ katonatisztek jöttek, azonnal összerezzentek, sugdostak, ijedten-sápadtan a községházához futottak, ahol élénk kíváncsisággal tudakozódtak az idegen urak érkezésének okai felõl. E gyanús viselkedésüket községbeliek látván, a zsidók bûnössége felõli hitükben megerõsbültek, s lépéseiket mindinkább szemmel tartották. Az elõnyomozás eredménye alapján végre elrendelték a törvényszéki vizsgálatot. A nyomozások foganatosításával a komoly és jellemszilárd Bary József, törvényszéki jegyzõ, mint vizsgálóbíró lett megbízva. És valamint õ, úgy általában az egész nyíregyházi törvényszék, különösen annak derék elnöke, az ércjellemû és kitûnõ jogász, Kornis Ferenc az egész per folyama alatt elfogulatlan, pártatlan és igazságos viseletüknek adták jeleit, dacára a zsidók cselszövényeinek s névtelen levelekben küldött fenyegetéseinek. Ezt a dicséretet, fájdalom, a nyíregyházi törvényszéken kívül álló felsõbb körökrõl s más magas állású hivatalos urakról nem lehet elmondani.
A vizsgálat folyamán a zsinagógafelügyelõ 16 éves fia, Scharf Móric, a koronatanú kezdetben vonakodott beismerni öccse által a libalegelõn elbeszéltek valóságát. De nemsokára mégis részletes vallomást tett. Minthogy a tiszaeszlári községháznál (börtön hiányában) a tanácsszobát és fáskamrát a befogott gyanús zsidók elszállásolására vették igénybe, Móricot a járás derék csendbiztosa, ifj. Récsky András lakására, a szomszédos Nagyfaluba szállították éjjeli szállásra, ahová elment a törvényszéki bírósági írnok is.
Móric itt már az elsõ éjjelen anélkül, hogy ellene a csendbiztos vagy bárki más is fenyegetést vagy más meg nem engedett eszközt csak legkevésbé is alkalmazott volna, csakis lelkiismereti furdalásaitól ösztönöztetve önként ajánlkozott, hogy vallani akar. Récsky András errõl azonnal értesítette a vizsgálóbírót, Bary Józsefet, aki nyomban meg is jelent. Móric vallomásaiban, amelyeket 1882. május 20-ának éjjelén és május 21-én a csendbiztos házában megjelent bíróság elõtt, továbbá folytatólagosan május 22-én a tiszaeszlári községházán, május 23-án, május 26-án és május 27-én a nyíregyházi törvényszék elõtt tett, határozottan és körülményesen a következõ fõbb dolgokat beszélte el.
Elõadja, hogy 1882. április 1-jén, amikor több más községbeli zsidó és idegen sakter is idõzött Tiszaeszláron, az isteni tisztelet végeztével, délelõtt 11 óra tájban a zsidóság kijövén a zsinagógából, õ be akarta zárni annak ajtaját, Schwarz Salamon tiszaeszlári sakter, Buxbaum Ábrahám ibrányi tanító, Braun Lipót udvardi sakter, valamint Wollner Hermann a koldus zsidó, akik nyugtalan tanácskozásba voltak elmélyedve, a zsinagóga elõtt megállapodva, arra szólították föl, hogy hagyja nyitva a zsinagóga ajtaját, mert még imádkozni akarnak. Õ tehát anélkül, hogy a zsinagógát bezárta volna, bement szüleinek lakására.
Kis idõ múlva atyja, Scharf József, aki az ablakon kinézett, kiküldte, hogy hívja be azt a magyar leányt, Solymossy Esztert, aki éppen Ófalu felõl jön, hogy az vegye le az asztalról a rajta maradt szombati gyertyatartókat, amelyeken törvényük szerint ma nem szabad nekik maguknak onnan eltávolítani. Móric atyjának e meghagyására elébe ment az általa jól ismert Eszternek s behívta lakásukba. Eszter e kis szolgálat megtételére be is lépett, levette a gyertyatartókat az asztalról és székre állva a szekrény tetejére rakta, s azután néhány pillanatig társalgott Scharf József feleségével.
Eközben bejött Wollner Hermann, aki Schwarz Salamonnal és ennek két társával a zsinagógában visszamaradt és aki a zsinagóga elõpitvarából kifelé nézett akkor, midõn Móric Esztert lakásukra behívta. Wollner, az idegen koldus zsidó azt mondta Eszternek, menjen be vele a zsinagógába, onnan valamit kihozni. Eszter némi vonakodás után bement, Wollner kezén fogva bevezette.
Móric, kis idõ múlva kimenvén az udvarra, a zsinagógából jövõ jajveszékelést és három vagy négy segélykiáltást hallott. E kiáltásra kíváncsian odaszaladt a zsinagóga elõpitvarának ajtajához, de azt zárva találta; azért annak mélyedésében meghúzódva benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Eszter, akinek szája már be volt tömve, a földön fekszik egy ingben, hogy õt Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót a földre leterítve s kinyújtóztatva tartják; látta, hogy Schwarz Samu, tiszaeszlári sakter egy nagyobb késsel nyakát elmetszette; látta továbbá, hogy Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wollner Hermann a leány testét fölemelték és hogy ekkor Schwarz Salamon egymás után két vörös cserépedényt tartott alája, amelyben a leány kiömlõ vérét felfogta és azután ezekbõl egy nagyobb edénybe átöntötte. Mikor a leány már nem mozdult, nyakát egy ronggyal bekötötték és ismét felöltöztették, mire a zsinagóga belsejébõl az elõpitvarba jöttek: Lusztig Sámuel tiszaeszlári kereskedõ, Braun Abrahám tiszaeszlári napszámos, Weiszstein Lázár, tiszaeszlári bérlõ és Junger Adolf, tiszaeszlári földbirtokos, akik a hullát körülállották.
Móric ezek láttára megrémülve bement szülei lakására, ott a történteket szüleinek elbeszélte: mire anyja azt mondotta, hogy hallgasson s megtiltotta, hogy errõl senkinek se szóljon.
Körülbelül egy óra elteltével Wollner Hermann bejött a lakásukra és felszólította õt, hogy most már zárja be a zsinagóga ajtaját. Erre bement a zsinagóga elõpitvarába, ahol azonban már sem a leány holttestét nem találta, sem vérnyomokat nem látott. Minden el volt már tüntetve. A kulcsot a pitvar ablakában találván, a zsinagóga ajtaját bezárta és ugyanakkor látta, hogy Schwarz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót, Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf hazafelé távoztak.
Megjegyzendõ, hogy Móricot tanítója - aki zsidó létére nehezen hazudott javára - igazmondónak jellemzi, aki képzelõ tehetséggel nem bír, mesét mondani képtelen.
Scharf Móricnak terhelõ elõadását támogatta özv. Lengyel Istvánné, aki azt vallotta, hogy 1882. április 1-jén kora délután, 12 óra elmúltával, a háza tõszomszédságában levõ zsinagóga irányából háromszori kiáltást hallott: továbbá özv. Fekete Jánosné ama vallomása, hogy 1882. április 1-jén délelõtt a zsidó templom felõl sírást hallott, valamint Adamovics Józsefnek és Pap Józsefnek vallomása, hogy ugyanaz napon déli 12 óra felé a zsinagóga mellett haladván el, onnan megmagyarázhatatlan sírást hallottak s látták, hogy a zsinagóga ajtaja elõtt két oldalt egy-egy zsidó állott az út felé nézegetve.
De támogatják Móric vallomásának erejét azon jelenségek is, hogy ama éjjel a zsinagógában szokatlan gyülekezést tartottak, csoportosultak s fel-alá kóboroltak a zsidók az utcákon, a zsinagóga körül s Groszberg Leó házánál, aki kezeit tördelve jajgatott: "Istenem, mit cselekedtünk", majd ásó, kapa után kiáltoztak.
A vádlott zsidók, miként azt más hasonló eseteknél is rendesen tapasztaltuk, tagadták ugyan, mivel azonban nem voltak képesek igazolni, hogy a terhükre rótt bûncselekmény ideje alatt a zsinagógában nem voltak, a vizsgálat terhelõ adatai alapján a vád jogos alapon nyugvónak találtatott, amiért is Taub Emmanuel móhellel (körülmetélõ) együtt, mint akirõl kiderült, hogy ugyanazon idõben szintén a zsinagógában kellett lennie, Solymossy Eszter meggyilkolása s illetõleg a gyilkosságban való részesség miatt vád alá helyeztettek.
Schwarz Salamon, aki Móric vallomása szerint Eszter nyakát átmetszette, a törvényszéki elnök elõtt ezeket vallotta: Eszter ama napon elmenvén a zsinagóga mellett, kigúnyolta õt, amiért csapást mért a leány fejére, aki erre holtan összerogyott. Estig elrejtette, aztán a Tiszába dobta a holttestet. A nyilvános végtárgyalás alkalmával Schwarz visszavonta ezt a vallomást.
Noha a bûntény csaknem lesújtóan nyilvánvaló volt is, mégis valahányszor már-már befejezettnek gondolta az ember a vizsgálatot, a zsidók cselszövényeikkel újból összebonyolították s addig elnyújtották a pert, míg csak olyan megoldást nem nyert, amely teljesen megfelelt kívánságuknak. Üzelmeikkel fölforgatták s fenyegetéseikkel meg akarták félemlíteni nemcsak a bíróságot, hanem egész Magyarországot. Egész kötetre rúgna mindannak leírása, amit a vádlottak megmentése érdekében cselszövényeikkel, pénzükkel, hamis tanúkkal és sajtójukkal elkövettek. Itt néhány pontba összefoglalva csak a fõbbeket említjük.
1. Már az elsõ vizsgálóbíró, Bóth Menyhért a vádlottakra súlyosan terhelõ tényeket állapított meg. Bóth azonban pénzzavarokkal küzdött, nyakig adós volt. Fõ hitelezõi zsidók voltak és ezek alkudoztak vele s szorították, hogy a zsidók javára mûködjék. Mivel hirtelen kifizette adósságait s a vesztegetés kiderült, fegyelmi vizsgálatot kellett ellene indítani: õ azonban nem várta meg ennek kimenetelét, hanem öngyilkossá lett.
2. Utódját, a jellemszilárd Bary József vizsgálóbírót nem tudták a zsidók megvesztegetni s azért mindenképpen azon voltak, hogy gyanúsítsák, rágalmazzák. Bary azonban megingathatatlanul becsületesen s pártatlan igazságossággal tovább teljesítette kötelességét, habár munkáját a perben szereplõ ügyészek is megnehezítették. Ez utóbbiak közül az elsõ agyonlõtte magát, mert ama gyanú terhelte, hogy a zsidók megvesztegették; a másik kettõ ellen fegyelmi vizsgálatot kellett indítani, mert tanúkat fogadtak föl Bary vizsgálóbíró ellen. Barcza rendõrbiztos Szeiffert Ede fõügyészi helyettes titkos megbízatásából utazgatott, mindenütt kémkedve Bary ellen, anyagot gyûjtögetve a terheld tanúk ellen és a vádlottakat mentõ tanúkat keresgélve.
3. Mint közvádló nem a rendes nyíregyházi ügyész szerepelt, hanem Szeiffert Ede, egy erdélyi szász, akit a fõügyész erre külön megbízott. Szeiffert pedig teljes erõvel nekifeküdt a vádlottak tisztázásának, kényszerítve õket, vallják be, hogy beismeréseik kínzás által lettek kicsikarva, amit azonban nem lehetett kimutatni. Szeiffert tehát ahelyett, hogy ügyészi hivatalából kifolyólag megindokolta volna a vádat és a vádlottak ellen járt volna el, valóságos védõbeszédet mondott. Igazolni, mentegetni iparkodott a vádlottakat és vádat emelt ezeknek állítólagos üldözõi, nevezetesen Bary(!) vizsgálóbíró ellen. Még a törvényszéket is élesen megrótta. A királyi fõügyészi helyettes magatartása és eljárása nemcsak megdöbbentést keltett, hanem olyan botrányos volt, hogy interpelláció tárgyát képezte a képviselõházban, sõt a nyíregyházi törvényszék tizenkét keresztény ügyvéde memorandumot intézett az igazságügyi miniszterhez, dr. Pauler Tivadarhoz, amelyben a többi között azt mondja, hogy "a közvádló álarca alatt egy védõ szerepel, aki azon van, hogy összezavarja és elnyomja az igazságot" és követelik e szánalmas embernek eltávolítását. Mindez azonban mit sem használt az egész elzsidósodott sajtó által támogatott hûtlen tisztviselõvel szemben.
4. A zsidók szennylapokban, névtelen levelekben és nyomtatványokban meghurcolták a vizsgálóbírót, törvényszéki elnököt; tisztességes múltú és feddhetetlen jellemû egyéneket s megrágalmaztak mindenkit, aki csak bûnpalástolásokra nem volt megnyerhetõ. Különösen jellemzõ rájuk nézve az is, hogy midõn Bary vizsgálóbíró ravasz fogásukat ignorálta, meginterpelláltatták az igazságügyi minisztert, hogy miért nem indíttat a megtámadott bírói reputáció érdekében sajtópert a vizsgálóbíróval.
5. A vádlottak ügyének védelmére a zsidók fölfogadtak ötöt az ország legfurfangosabb ügyvédei közül. Ezek az ügyvédek hihetetlen arroganciával léptek föl és a panaszok és tiltakozások egész árját zúdították a nyíregyházi törvényszék becsületes elnökére, Kornis Ferencre. Minden tanúról, aki kedvezõtlenül vallott a vádlottakra nézve, kijelentették e védõk, hogy be van tanítva, sõt nem átallottak egy "tanúkat betanító bandáról" is beszélni. Ez a szinte mesés vakmerõség könnyen megérthetõ, ha szem elõtt tartjuk a zsidóság óriási elhatalmasodását hazánkban és hogy Tisza Kálmán miniszterelnök különös buzgalommal fogta a zsidók pártját, sõt a per folyamán többrendbeli túlkapást engedett meg magának az igazságügyi miniszter reszortjába.
6. A meggyilkolt Solymossy Eszter anyját a zsidók egyrészt úton-útfélen büntetlenül szidalmazták, másrészt elhalmozták mindenféle megvesztegetõ ajánlatokkal; de az anyai szívet nem sikerült megvásárolniuk. Így például Lichtmann József (Jaszli úr) arra akarta õt rávenni, hogy egy leányt fogadjon el Eszter helyett, amiért azonnal 1000 forintot felvehetne a zsidóktól. Ezen vesztegetõ kísérletért Lichtmann a bíróságtól kérdõre vonatván, mindent tagadott, annyit azonban mégis beismert, hogy "nem 1000, hanem csak 300 forintról beszélt Solymossynénak, amelyet azért kapna, ha sikerülne Esztert elõkeríteni". Ez épp olyan ravasz, mint lelketlen szándékból egyúttal a bûntudat is kikandikál: a szülõt leánya keresésére ösztönözni akkor, midõn minden jel és bizonyíték is arra vall, hogy a leány nincs már az élõk között.
7. Scharf Móricról, aki õszintén, öntudatosan és határozottan vallott be mindent, amit látott és szívósan ragaszkodott igaz vallomásához, azt a hírt terjesztették, hogy õrült volt; és megkísérlettek vele érintkezni a börtönbe csempészett zsidó iratú papírok útján. - Móric magatartása, a fiúnak atyja iránt való fellépése mindenesetre elszomorító jellegû, mert hiába: az apa csak apa marad bármilyen körülmények között. De azért a fiú mégsem nyilvánítható õrültnek. Amikor oly határozottan vall egy épelméjû fiú az apa ellen, ott azt kell következtetni, hogy olyasminek, olyan rémtettnek kellett történnie, ami az apát is megutáltatta a fiúval. Különben figyelemre méltó körülmény, hogy Bary vizsgálóbíró egy ízben meg akarván gyõzõdni, nem hazudott-e mégis ez a fiú, Nyíregyházán maga elé rendelte s azt mondta neki: "Móric, nem mondtál igazat; Eszter él, itt van a másik szobában". Mire Móric azt válaszolta: "De hiszen kérem alássan, akinek egyszer a nyakát elvágják, az többé fel nem támad s nem lehet itt".
8. Megpróbálták a vizsgálóbírótól a periratokat ellopni, betörés útján behatolván a vizsgálóbíró házába.
9. A védelem javára alattomos módon kicserélték a zsinagóga ajtajának zárát, illetõleg megváltoztatták a kulcslyukat, hogy így bebizonyíthassák, hogy Móric kívülrõl semmit sem láthatott.
10. Cinikus vakmerõséggel a bûnperben való bíráskodást illetékes fóruma, a nyíregyházi királyi törvényszék kezébõl ki akarták ragadni, mint amelynek megvesztegethetetlen pártatlanságán terveik és céljaik kudarcot vallottak és egy ínyük szerinti törvényszéket akartak delegáltatni. Midõn pedig az igazságügyi miniszter önérzetes válaszával törekvéseiket visszaverte, szennylapjaikkal megtámadták magát az igazságügyi minisztert, kétségbe vonva igazságérzetét, jogtudományát, a minisztériumában mûködõ erõk képzettségét, tisztességét s antiszemitizmust fogva reá.
11. Kitûztek 5000 forint jutalomdíjat Solymossy Eszter megtalálására és az élõ és holt ál-Solymossy Eszternek egész seregét vonultatták föl, amely csalás a bûn elpalástolása s a törvényszék félrevezetése céljából történt.
Majd a szomszédos Nagyfaluban, majd a Somogy megyei Bogláron, utóbb a szatmármegyei N.-Tarnán, Kassán, Máramarosban s másutt híresztelték, hogy Eszter ott van és él. Persze mindez hazugságnak, merõ ámításnak bizonyult.
A holt ál-Solymossy Esztereknél minden törekvésük odairányult, hogy egy minden seb nélküli hullát elõteremtsenek, amelyet elismertetve Eszter hullájának, elhitessék, hogy a kis leány öngyilkossá lett... Eszter, az egészséges, életvidám, ártatlan s romlatlan leányka öngyilkos! E hullacsempészetek folytán keletkezett újabb és újabb vizsgálatokkal olyan zûrzavart és bonyodalmat csináltak, amelyben a megzavart és megtévedt tisztánlátás megfeneklett.
A fõkísérlet egy nyilvános házból való személynek hullájával történt, amelyet a máramarosi kórházból elloptak s Tiszaeszlárral átellenben a Tiszába dobtak, ahonnan aztán másnap, június 18-án Tiszadada alatt a Csonkafüzesben "merõ véletlenbõl" kihalásztak. A vízbedobás elõtt pedig e hullát felöltöztették Eszter ruháiba (ami szintén azt bizonyítja, hogy azok a zsidók kezei között voltak), sõt bal karjára kötötték még a bevásárlásnál használt s kék festéket tartalmazó kendõt is, mintha bizony Solymossy Eszter, ha csakugyan öngyilkossági szándékból a Tisza hullámai közé vetette volna magát, képes lett volna önmagának a festékes kendõt két vagy több görccsel erõsen bal karjára kötni.
A zsidók ezzel is felsültek, mert az álhulla annyira különbözött Esztertõl, hogy sem Eszter anyja, sem nõvére, sem fivére, sem legközelebbi rokonai és ismerõsei nem ismertek rá a holttestben Eszterre, pedig egytõl-egyig külön vezették a megszemléléshez, nehogy összebeszélés történjék. Eszter még csak 14 éves, fejletlen, parasztmunkák között nevelt és ártatlan leány volt, míg ellenben a talált hulla, eltekintve attól, hogy Eszternél jóval magasabb volt, teljesen kifejlett, 18-24 év közötti s éppen nem "ártatlan" nõé volt. A kezek és lábak úriasan kicsinyek, a körmök gondosan ápoltak voltak, a lábujjakon tyúkszemeket lehetett látni, amely körülmény mindenkor cipõviselésrõl tanúskodik; márpedig Solymossy Eszter a tiszaeszlári parasztleányok szokása szerint mezítláb járt. Továbbá az álhullán a derék vállfûzõ (Mieder) viselésrõl tanúskodott, ami a parasztnõknél nincsen szokásban. Igen fontos továbbá azon körülmény, hogy az álhullán sem külerõszak nyomai, sem vízbefúlás jelei nem voltak konstatálhatók s hogy az legfeljebb 6-8 nap elõtt halhatott meg s csak pár nap óta lehetett a vízben. Solymossy Eszter pedig azelõtt három hónappal tûnt el, amely idõ óta a festék is megsemmisült, õ maga pedig még inkább a felismerhetetlenségig feloszlásba ment volna. Így hangzott a két orvos és a sebészek véleménye, akik a holttestet felboncolták. Nyilvánvaló tehát, hogy itt a törvényszék félrevezetése céljából hullacsempészet történt, amit két vádlott zsidó tényleg be is ismert, a végtárgyaláson azonban visszavonták ezt a vallomásukat.
A zsidók otromba fogásukkal arra számítottak, hogy egy Eszter ruhájába bújtatott hulla látására az anya szemei el fognak káprázni, kitörõ fájdalommal zokogva-sírva reá borul a hullára s abban saját leányát elismervén s megsiratván, ki merné akkor kétségbe vonni, hogy az nem Solymossy Eszter hullája volt? Ez a várt, de be nem következett jelenet a védelemhez a rabulisztikai érvek egész kincsesbányája lett volna. A legrikítóbb világításba helyezi ezt a szívtelen játékot azon körülmény, hogy özv. Solymossynét elõzõleg egy zsidó asszony meg akarta vesztegetni, azzal állítván be hozzá: "Solymossynécska, de sok pénzt kapna maga, ha leánya megkerülne". Úgy látszik, a szegény asszonyt elõ akarták készíteni arra, hogy a küldendõ álhullában a csengõ pénz csábító hatása alatt ismerje föl saját leányát. Ámde Solymossyné, ha szegény is, de becsületes, jellemes keresztény nõ volt.. Akik Móric leleplezései után még kételkedtek a zsidók bûnösségében, azokat a tiszadadai álhulla csempészete határozottan meggyõzte afelõl.
Meg kell még említenünk, hogy ezt a csempészetet megelõzõleg Tiszadob alatt találtak a halászok egy fejetlen nõi hullát, amelyet azonban egy tiszadobi zsidó megvesztegetése folytán elrejtettek. A halászok kihallgatása eredményre nem vezetett, a hulla nem volt többé megtalálható s a vizsgálat meghiúsulása folytán máig is rejtély e fejetlen hulla története. Általános azonban a vélemény, hogy ez volt a szegény Eszter hullája, amelyet a zsidók lefejeztek, hogy ne legyenek láthatók a nyakán ejtett bemetszések.
A zsidók a vádlottak érdekében elkövetett mindezen üzelmeikkel annyi idõhöz jutottak, hogy a per csak 14 hónapra (435 napra) az áldozat eltûnése után, vagyis 1883. június hó közepén nyílt meg.
A tárgyalás tartama alatt (1883. június-augusztus 3-ig) rendkívüli aranyforgalom volt Nyíregyházán. Hat hét alatt a posta csak néhány német város küldeménye gyanánt 152 000 frankot fizetett ki ... Franciaországból 55 000 frank érkezett... Végül három kiküldött magával hozta az "Alliance Israélite Universelle" tartalékösszegét, amelynek nagyságáról fogalmat szerezhetünk, ha tekintetbe vesszük, hogy e kiküldötteknek csak egyike, nevezetesen az, aki Frankfurtból jött, egy 250 000 frankról szóló hitellevéllel volt ellátva ...
"Íme - írta Fromm az "Univers"-ben - hát ebbõl fizették ki az egész Magyarország valamennyi Bóth Menyhértjének minden adósságát."
Ez fejti meg azt is, miért tudtak a zsidók annyi mentõ tanút találni s hogy miért lehetett csak 13 hónapi "vizsgálat" után megkezdeni a tárgyalást. Nem egy tanú beismerte, hogy a zsidó aranyak miatt tanúskodott úgy, ahogyan tanúskodott s hogy utóbb felébredvén bennük a lelkiismeret, alig várják, hogy visszavonják szavukat. Két hamis tanú öngyilkossá lett még a végtárgyalás befejezése elõtt...
Rotschild fenyegetõzött, hogy megvonja a hitelt Magyarországtól, ha nem fölmentéssel végzõdik az ügy; s Tisza Kálmán miniszterelnök e célból titkos utazásokat tett Nyíregyházára.
A végtárgyalás, amely 1883. június hó közepén kezdõdött, körülbelül hét hétig tartott. Augusztus 3-án lett kihirdetve az ítélet, amely - miként azt a zsidóság üzelmei után sejteni lehetett - a vád alá helyezettek teljes fölmentése volt, nevezetesen: Schwarz Salamon sakter, Buxbaum Ábrahám tanító és Braun Lipót sakter, úgyszintén Wollner Hermann koldus a gyilkosság vádja alól; Scharf József egyházfi, Junger Adolf földbirtokos, Braun Ábrahám napszámos, Lusztig Sámuel kereskedõ, Weiszstein László bérlõ, Taub Emmanuel móhel a gyilkosságban való részesség bûntettének vádja alól; Vogel Amsel tutajos, Szmilovics Jankel napszámos, Herschko Dávid tutajos, Grosz Márton bérlõ és Klein Ignác napszámos a bûnpártolás vétségének vádja alól mentettek föl.
A törvényszék fölmentõ ítéletének létrehozása körül "hallatlan érdemeket" szereztek: Eötvös Károly, Friedmann Bernát, Funták Sándor és Haiman védõk. Nem egy elfogult filoszemita is megfejthetetlennek találta az ügyész eljárását e perben és a törvényszék fölmentõ ítéletét, amikor a tények kérlelhetetlen logikája szinte kiabálva követelte volna a vádlottak elítélését.
Minthogy a magyar közvélemény az elõzmények után szilárdul meg volt gyõzõdve, hogy Solymossy Eszter vérgyilkosságnak esett áldozatul, azért a vádlottak felmentése ország szerte nagyfokú elkeseredést szült s az ítélet kihirdetését követõ napokban Budapesten s különösen Sopron, Pozsony s Zala megye több városában zavargások voltak és a fölmentettek kénytelenek voltak elhagyni az országot. Scharf Móric, a koronatanú, akit augusztus 7-én visszaadtak atyjának, sem maradhatott Tiszaeszláron; nemsokára Amszterdamba került, ahol gyémántköszörüléssel foglalkozott 1899 tavaszán bekövetkezett haláláig.
Följegyzésre méltó, hogy a hitsorsosainak pártfogásáról s azok iránt tanúsított áldozatkészségérõl nevezetes londoni híres zsidó bankár és angol fõnemes, Montefiore Mózes (1885), akit már a damaszkuszi pernél volt alkalmunk megismerni, a tiszaeszlári per alkalmával (amelynek "lefolytatására" nagy összegeket áldozott) a magyarországi zsidósághoz (vagy zsidó sakterokhoz) egy felhívást, illetõleg kiáltványt intézett, amelyben inti s figyelmezteti õket, hogy haladjanak a korral és ne zárkózzanak el a modernebb nézetek elõl. Ki lehetett olvasni a sorok közül, hogy damnálni akarta a vérre vonatkozó szerencsétlen balhiedelmet. (231 Lásd A. v. 0. " Zur Frage des jüdischen Ritualmordes " címû értekezését a " Historisch-polilische Blatter für das katholische Deutschland", 1900. évf. I. köt. 821. old. jegyzet.)
12. Nemcsak az emigrációban elhunyt kiváló magyar írónõ Megyery Ella, Megyery Géza a tiszaeszlári per bírájának leánya és Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök unokája szolgáltatott adatokat ehhez a fejezethez. A pittsburghi Magyarságban 1962-ben jelent meg Beatulianus cikke Russu Gyuláról, a tiszaeszlári per egyik szavazóbírájáról, aki az ítélet kihirdetése után lemondott, visszavonult, soha nem nyitotta szóra a száját s mint egy trappista barát a némasággal tiltakozott a tiszaeszlári ítélet ellen.
1883. augusztus elején a tiszaeszlári ügy ítélet elõtt állott. Ekkor történt, hogy a Nyíregyházától néhány kilométerre lévõ téglási Dégenfeld kastély ura, gróf Dégenfeld József, barátságos vacsorára hívta a nyíregyházi törvényszék elnökét. Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök gyanútlanul kocsikázott ki a régi baráthoz. S akkor a téglási Dégenfeld kastélyban szembe találta magát egy váratlan vendéggel: gróf Tisza Kálmánnal, a liberális Magyarország példátlan hatalmú miniszterelnökével. A vendégek vacsorához ültek. A szobalányok felhordták az ételeket s Tisza Kálmán, csak úgy, a vacsora végén megkérdezte:
- Nos, elnök úr, mit gondol: bûnösök-e az eszlári sakterek?
Korniss Ferenc gondolkodás nélkül felelte:
- Meggyõzõdésem szerint, bûnösök!
-És mi a véleménye a két szavazó bírónak? – kérdezte a miniszterelnök.
-Az egyik szavazó bíró ugyanazt mondja, amit én: bûnösök! A másik még ingadozik! – hangzott Korniss Ferenc válasza.
És akkor — Istóczy Gyõzõ feljegyzései szerint – Tisza Kálmán azt mondotta Korniss Ferencnek:
- Nézze, Elnök úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor Ön kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rothschild bárók Õfelségével is közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elítélõ lesz, akkor nem csinálják meg a 60 millió forintos rente-konverziót [a kölcsönkamat visszafizetési feltételeinek hosszabb lejáratúvá változtatása, csökkentése] Ez esetben a monarchia, de mindenesetre Magyarország csõdbe megy. A forint elértéktelenedik. A nemzetiségek fellázadnak. Akarja ezt a felelõsséget vállalni Elnök úr?” /Istóczy Gyõzõ: 12 Röpirat/
Korniss Ferenc az a magyar volt, aki szentül hitte: ’fiat justicia, pereat mundus’ (Legyen igazság és vesszen a világ!) És ott a téglási kastélyban megrendült. ’Salus rei publicae?’ Az állam üdve?
Pár nap múlva a nyíregyházi törvényszék elnöki székébõl kihirdette a sakterek fölött a felmentõ ítéletet. A koronatanút, az akkor már 15 éves Scharf Móricot nem eskették meg, az ingadozó szavazóbírót az ítélethirdetés elõtt leváltották. És Korniss Ferencnek ez volt az utolsó ítélete. Soha többé nem ült bírói székbe. Soha többé nem hirdetett ítéletet sem gyatra tyúktolvaj, sem komoly bûnözõ felett.
A szent-istváni magyar állam, a magyar jogszolgáltatás alatt ekkor rendült meg a föld. Bármi is volt, vagy lett légyen Tiszaeszlár, a szent-istváni magyar birodalom akkor bukott el belülrõl, amidõn a rente-konverzióért magára hagyott egy árva kis magyar libapásztorlányt: Solymosi Esztert. Akkor halt meg a liberális Magyarország, amidõn nem azt mondta, hogy ’fiat justicia!’ (legyen igazság!) hanem amidõn azt hitte, hogy a ’salus republicae’, az államérdek a végsõ és legnagyobb megoldást jelenti.
A végsõ szót a tiszaeszlári ügyben az osztrák parlamentben mondták ki 1899. november 10-én. Schneider képviselõ az egyik ülésen szót kérvén a polnai vérgyilkosság tárgyában, szemlét tartott a legutóbbi idõk vérgyilkosságai fölött s ez alkalommal a tiszaeszlári esetre vonatkozólag a következõket mondta el:
"Ma, midõn az az ember már meghalt, mi sem akadályoz többé, hogy elmondjam önöknek, miképpen magyarázta meg õ a fölmentést. Ugyanis Andrássy grófot - õ az, akirõl szólni akarok - (Id. Andrássy Gyula gróf tudvalevõleg 1890-ben halt meg Voloscában.) megkérdezte valaki ez ügyben, ezt a kérdést intézvén hozzá:
"- Hiszi ön, hogy az rituális gyilkosság volt?
- Természetesen - felelte Andrássy -, nincs benne semmi kétség; ez bebizonyított tény, nincs egyáltalán mit vitatkozni erre vonatkozólag.
- De hát akkor miért mentették fel õket?
- Oh - szólt Andrássy - hát azért, mivel az elítélést követõ napon a nép bizonyára agyonütött volna 20 000 zsidót, azután pedig, ki ad nekünk pénzt, ha nincsenek kéznél a zsidaink?
... Íme - folytatta Schneider -, íme a tiszaeszlári fölmentõ ítélet magyarázata. Kiáltások balról: "Kinek mondotta ezt Andrássy?" - Lichtenstein herceg fölemelkedve: - Nekem mondta!" (Óriási hatás. Hosszú mozgás.) ( Alb. MONNIOT "Le crime rituel chez les Juifs", Paris, 1914. 276-277. oldal.). Valóban, azok számára, akik nyitott szemmel nézik a dolgokat s tudnak gondolkozni, nincs jellemzõbb s tanulságosabb per, mint éppen a tiszaeszlári.
És mégis szinte látjuk a fölmentõ ítélet kihirdetésén triumfáló ellentábor vigyorgását, halljuk cinikus szavait: Az ártatlanság bírói úton nyert megállapítást... No igen, a bíróság elegendõ terhelõ bizonyítékok hiányában természetesen nem tehetett mást, minthogy a vádlottakat fölmenti. De hogy miért nem juthatott a bíróság elegendõ terhelõ bizonyítékok birtokába, arra feleljenek a triumfálók!...
----
ÓNODY G. .. Tisza-Eszlár a múltban és jelenben ". Budapest. 1883. 209-264 old. - és ennek javított s bõvített német fordítását: .. "Tisza-Eszlár in der Verganganheit und Gegenwart". Autorisierte Übersetzung aus dem Ungarischen von Georg von MARCZIÁNYI. Budapest, 1883. 156-215. old. - ISTÓCZY Gy. " 12 Röpirat". Budapest. 1883. III. évf XI. füzet 1-15. old. - ZIMÁNDY I. "Hiteles zsidókáté. Ébresztõ hangok. V. könyve". Budapest, 1884., ahol a 419-453. old. az elsõ bírósági itélet. 453-480. old. pedig özv. Solymossy Jánosné ügyvédjének, Szalay Károlynak a törvényszékhez benyújtott, de eredménytelen föllebbezése olvasható. -" Historisch-politische Blätter für das katholische Deutschland", München, 1883. évf. 11. köt 369-381. old. ("Die Bedeutung des Prozesses von Tisza-Eszlár "). - "La Civilta Cattolica". Firenze 1883. évf. vol. IV. 217. s köv. 353. s köv. 484. s köv. 609. s köv. 730. s köv. old. - H DESPORTES " Le mystére du sang che: les Juifs de tous les temps ", Paris 1890. 212-243. old.-B, FREIMUT " Die jüdischen Blutmorde stb." Id. in. 51-53. old. - Alb. MONNIOT "Le crime rituel chet les Jiufs", Paris. 1914. 269-277. old. - másrészt: M. KAISERLING ..Die Blutbeschuldigung von Tisza-Eszlár", Budapest, 1882. - P. NATHAN "Der Procesz von Tisza-Eszlar". Berlin 1892. - Fr. FRANK "Der Ritualmord vor den Gerichtshofen der Wahrheit und der Gerechtigkeit". Zweite Auflage. Regensburg 1901. 246-252. old. (forrás: Holhome)
I R O D A L O M :
A VILÁGHÍRÛ TISZAESZLÁRI GYILKOSSÁG ÉS BÛNPER
1882-1883
MARSCHALKÓ LAJOS: ORSZÁGHÓDÍTÓK
IV. fejezet - MI VOLT A TISZAESZLÁRI PER?
Hatvanmillió forint volt az ítélet ára?
(Hazánkért, 2003. szeptember)
Kászonyi Dániel:
SOLYMOSI ESZTER A TISZAESZLÁRI VÉRÁLDOZAT (Regény)
K ö n y v e k :
Bary József: A tiszaeszlári bûnper,
Gede testvérek Bt., 610 old.
Ónody Géza: Tiszaeszlár a múltban és jelenben,
Gede testvérek Bt., 264 old.
Marschalkó Lajos: Tiszaeszlár
"...azon vágytól vezéreltetve, hogy az emberiségnek éppen a zsidók által hangoztatott kultúrhaladása
érdekében szerény erõmhöz képest szolgálatot tehessek, határoztam el magamat a rituális vérvád kérdése tárgyában tett hosszas kutatások és tanulmányok után ezen mû megírására, s közrebocsátására. E mûnek feladata a kérdés szükséges megvilágításán kívül egyúttal válasz gyanánt is szolgálni.. azok részére, kik a XIX. század "kultúrhaladása s felvilágosultsága" és "humanizmusa" - féle magasztos eszmék hangzatos puffogtatásával igyekeznek az õ rövidlátásuk körén kívül esõ õszinte és igaz szó kimondását, mihelyt az zsidó érdekeket érint, "középkori dajkamesék vallási és fajgyûlölség" címén elnémítani. E mû elolvasása után bárki is meggyõzõdhetik, hogy a zsidók ellen emelt s a népek öntudatában századok óta élõ vérvád jogosultsága fájdalom! mint komoly valóság, kétségbevonhatatlan tényeken alapszik."
(Részlet a könyvbõl)
Ónody Géza, aki a világhírû tiszaeszlári rituális vérgyilkosság idején, 1882-ben helyi földbirtokos és országgyûlési képviselõ volt, parlamenti felszólalásával hívta fel a magyar és a világ közvéleményének figyelmét a vallási fanatizmusból elkövetett, felháborító bûntényre. Odaadó figyelemmel kísérte a felszólalása által megindult, a világ érdeklõdésének középpontjába került nyomozás és per lefolyását, majd alapos kutatás eredményeként írta meg e több nyelven is megjelent, a témában mindmáig
alapvetõ könyvét, amelynek különös érdeme, hogy a tiszaeszlári bûneset mellett a világtörténelem fõbb
vérgyilkosságait, sõt kiemelten a magyar történelemben sem ritka rituális gyilkosságokat és vallási
okait is ismerteti. Mûve ettõl páratlan forrásmunka a magyar olvasó számára.
(Kuruc.info - lelkiismeret88.hu - Rákay Fülöp)
További részletek: http://kuruc.info/r/1/10819/?honnan=Nemzeti_Hirhalo#ixzz2svGiQbwL
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése