2018. január 22., hétfő

Tanulmányok III.





Tanulmányok III.


Eurázsiai Unió: problémák, perspektívák



2012. augusztus 10. - 19:20
Magazin: 
|











(A Jövőnk.info-n megjelent: 2011.11.04.)
Az „Új Oroszország” létezésének elmúlt 20 éve alatt az összes nemzetközi probléma mellett legélesebben a volt szovjet államok közötti kapcsolatok alakulása jelent meg. Az egykor egységes államot alkotó, egy egyedi civilizációt létrehozó közel 200 nép tagjai sorsának összefonódása továbbra is nyugtalanítja a posztszovjet világ lakosainak összes rétegét. És ez nemcsak egyfajta nosztalgia az anyagi jólétért, hanem ennél mélyebb, valami más. Szerintem, ezt az érzést jól kifejezte egy antik szerző, mikor azt mondta: „… az embernek a teljes boldogság eléréséhez dicső hazára van szüksége”. Bármennyire is igyekeznek befeketíteni a szovjet múltat, a nagyság és a dicsőség érzete megmaradt a volt Szovjetunió összes népében.
És mivel újra megjelent az egyesülés iránti vonzerő, ezért találják ki népeik történelmében az új államok „történészei” a saját „dicsőséges múltat”, az orosz történelmet, az orosz nép szerepét pedig igyekeznek bagatellizálni, meg nem történté tenni. Például, így állították be a 90-es években Oroszországot és az orosz népet, mint agresszorokat, megszállókat, gyarmatosítókat Soros pénzén a FÁK országok történelemkönyveiben. Kivételnek számít félig-meddig Belorusszia és Örményország, ahol a közös történelmünket viszonylag objektívan írják le. De kiirtani a népek történelmi emlékezetét, határokkal választani el az egységes kulturális, történelmi és szellemi világot nem sikerült. Eltérő korú emberek folytatják ebben az életüket. Az összes választási kampány során, legyen az elnöki vagy képviselői, és nemcsak Oroszországban, a FÁK országok integrációja elsőbbséget élvez. Jelcin, a 2006-os elnökválasztások előestéjén bejelentette az Orosz és Belorusz Egyesült Állam megalakulását, vagy még 1995 szeptemberében aláírt egy rendeletet, miszerint az orosz politika legfőbb nemzetközi prioritása a volt szovjet államok mély integrációja. Az igaz, hogy se az első, se a második nem valósult meg.
Az okok eltérőek, de egy világos: a politikai döntések megkövetelik a komoly tudományos előkészületeket, a megfelelő koncepció megállapítását, a folyamatok modellezését, a tervezést. Sajnos a legtöbb felhozott ötlet nem részesül a megfelelő fejlesztésben és az adott pillanat politikai jelszava marad. Vegyük az előbb említett Egyesült Államot. A mai napig senki sem tudja, mit is jelent. Nincs elmélete, a gyakorlatban nincs példája (valami hasonló létezik, Bosznia és Hercegovina, de ez csak ideiglenes és kikényszerített, perspektíva nélküli állapot), nincs tervezete, csak a szándéknyilatkozat van. Akkor jogos a kérdés: mit is építünk és építünk-e valamit egyáltalán? Szeretnénk reménykedni, hogy ezúttal V. Putyin az Eurázsiai szövetségről szóló ötletei megkapják a megfelelő körvonalakat, és a bevezetés stádiumába lépnek mind tudományos tervezet formában, mind a politikai gyakorlatban. Mert ez az idő követelése, válasz a modern világ kihívásaira.
Az emberi világ globalizációjának egyik megjelenési formája olyan geopolitikai alanyok megjelenése, akik a világ eseményeit alakítják. Ezek az alanyok gyakran veszik magukra az állam feladatait, míg azok pedig sok értelemben elveszítik a szubjektivitásukat a politikában, a gazdaságban és a szociális kérdésekben. A világ színpadon megjelentek már olyan transznacionális szervezetek, akik kihívás elé állították az államokat. Az egyik ilyen alany a világpolitikában mára a legerősebb lett: 45 ezer multinacionális vállalat, több mint ezer bank, 16 nemzetközi pénzügyi központ, saját irányító szervezetek, mint az IMF, a Világbank, saját pénznyomda – FED. Az egyet nem értők kényszerítésére ott vannak a NATO, az USA titkosszolgálatai. Éppen ez a monstrum az, aki alakítja a világ eseményeit. Az ő erőivel következett be a forradalmi változás a világgazdaságban: a pénz elszakadt a termeléstől, nemcsak, mint fizető eszköz létezik, hanem maga is áru lett, sőt az élet értelme. Válaszként kulturális és történelmi alapokon nyugvó világi és vallási egyesülések keletkeztek. Mint például – a Nagy Kína, Európa, India, az aktívan egyesülő Latin-Amerika, és soron következik az iszlám világ.
3 geopolitikai központ határozza meg jelenleg a világ eseményeit, egyidejűleg könyörtelen harcot vívnak egymással, és megteremtik a feszültségek globális harcmezejét. Ezek – Észak-Amerika, Európa, Kína. Ők rendelkeznek azokkal a feltételekkel, amelyek a világ vezetőivé teszik őket: önálló gazdasági terület legalább 400 milliónyi saját fogyasztóval, nem kevesebb, mint 20 trillió dollárnyi GDP, saját világpénz, a világ bármely pontján, tengerén és az űrben bevethető hadsereg, geopolitikai doktrína és globális stratégia, saját stratégiai fejlődéstervezet. Oroszországot a játékosok második vonalának tartják, és elsősorban az atomfegyverzetének, továbbá földrajzi helyzetének, természeti kincseinek, és a Szovjetunió geopolitikai nagyságának jogfolytonossága miatt ismerik el, hogy egy a világbirodalmak közül. De mindez csak a múlt hagyatéka, új geopolitikai potenciált az Új Oroszország nem hozott létre. A milliárdosok, a limuzinok számának növekedése, a korrupció erősödése koránt sem a geopolitikai színpadhoz tartozik. És ha a jelenlegi Orosz Föderáció nem változat a fejlődés irányán, úgy az elkövetkező pár évtized alatt átcsúszunk a harmadik vonalba, a nyersanyag bázisok és a kevésbé vagyonosok közé. Habár továbbra is rendelkezni fogunk pár ballisztikus rakétával.
Ha megfelelően tekintünk a „szovjet tervre”, észrevesszük, hogy az nem volt más, mint a jelenlegi geopolitikai központok „próbaterme”. Ezért nevezte A.G. Lukasenko, miután elolvasta Putyin cikkét az „Eurázsiai szövetségről” az „Izvesztyijában”, „a Szovjetunió szétesését a 20. század legnagyobb, legtragikusabb hibájának” (maga Putyin korábban úgy beszélt a Szovjetunió tragédiájáról, mint egy „geopolitikai katasztrófáról”).
Az Eurázsia szövetség tervezete igencsak aktuális, perspektívával is rendelkezik, de van benne sok „de” is. Először, az eurázsiai térség feletti ellenőrzésért, a kincseiért, az infrastruktúrájáért és a piacaiért a világ geopolitikai központjai küzdenek – USA, Kína, Európa. Ráadásul a Közép-Ázsia feletti befolyásért 3 iszlám szervezet vezetői is harcban állnak egymással: Törökország, Irán, Szaúd-Arábia. Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetői nem igazán hajlanak feladni a nemzeti önállóságukat, vagyis a hatalmukat. Kirgizisztán kötelezettségekkel terhelt, mint a WTO tagja. Tádzsikisztán pedig nem tud belépni az egységes vám és gazdasági szövetségbe, az Oroszországtól és Kazahsztántól való földrajzi elszigeteltsége miatt. A Kaukázusban Örményországon kívül más nem igazán érdeklődik Putyin javaslata iránt, ő meg nem rendelkezik közös határral se Oroszországgal, se a jövőbeni tagokkal. És végül Ukrajna. Az elit és persze a lakosság jelentős része Európában, és nem Ázsiában szeretne élni. Maga Oroszország se vonzó perspektíva a maga mélyvidéki valóságával, a kőolaj és a gáz inkább az irigység tárgyai, de nem többek. Ráadásul Európa az uniós tagság lehetőségét, mint a mézesmadzagot húzza Ukrajna orra előtt. A szövetség jövőbeli tagjai közé Oroszországon, Belorusszián és Kazahsztánon kívül nincs más jelentkező. Ettől függetlenül fel kell építeni az Eurázsia Szövetséget. De nem szabad csak a gazdaságra koncentrálni. A kínaiak, indiaiak, brazilok, illetve korábban a japánok gazdasági sikereit megelőzte a nemzeti értékekhez való visszatérés, a kulturális és történelmi hagyományok és a technológiai fejlődés eredmények sikeres összekapcsolása. Teng Hsziao-ping legfőbb erénye volt, hogy visszavezette a kínaiakat a konfucianizmushoz, a „Változások könyvéhez”, a kínai civilizáció gyökereihez. A világon mindenhol a „Tianxia” (Tjanszjan, az ég alatti) jel lett a kínaiak nemzeti (geopolitikai) vezérlő elve. A kínaiak sikerét nemcsak a gazdaságban láthatjuk, hanem az oktatásban, a kultúrában, a tudományban, a szociális életben. A reformok alatt a kínaiak átlag magassága 11 cm-rel nőtt. Ez a személyiség fejlődése, a jövőbe vetett hit eredménye. Ezért az Eurázsiai Szövetség tervezetében a gazdaság, mint az egyén és a társadalom komplex fejlődésének feltétele, és nem, mint célja, kell, hogy megjelenjen. A liberális gazdasági modell, a lét nyugati értékei ellentmondanak az orosz (szovjet) értékeknek, melyek Oroszország és a Szovjetunió minden népébe beleívódtak. Erről már írtak a XIX. – XX. század kiemelkedő orosz írói is. Meg vagyok győződve arról, hogy a Szövetség első sikerei után a Közösség további államai is keresni fogják a csatlakozási lehetőségeket. De, még ha a FÁK összes tagállam csatlakozik a Szövetséghez, az is kevés lesz sikeresen versenyezni Kínával, az USA-val, Európával és a transznacionális pénzügyi óriással. Egy világ alapjait kell lerakni, összegyűjteni a jelenlegi rendszerrel egyet nem értőket. Egy ilyen szövetségnek már kirajzolódtak a körvonalai: Sanghaji szerződés, BRICS, ASEAN, stb. Az Eurázsiai Szövetségnek Oroszországgal egy teljes egészet kell alkotnia. Majd egy önálló geopolitikai központ létrehozásába kell fogni (kezdetben – gazdasági területen). És itt megint csak szükség van komoly tudományos alapokra és alaposan kidolgozott stratégiára.
Létezik még egy komoly probléma a Szövetséghez vezető úton. Ez a bürokrácia. A Szovjetunió szétesést követően egy teljesen új típusú bürokrata született. A szovjet bürokrata erős felelősségtudattal rendelkezett a neki kiosztott feladatokat illetően. A felelősségre vonás lehetett adminisztratív, pártoldali, társadalmi és büntetőjogi. Már a munkahelyi, illetve pártfegyelmi elegendő volt egy karrier derékba töréséhez és a megfelelő végrehajtást serkentette. Mára a hivatalnokokat egyáltalán nem a hozzáértésük alapján válogatják ki, nem valamiféle állami vagy társadalmi célért vállalják el a pozícióikat, hanem általában vagy a saját boldogulásukért vagy azéért, aki odajuttatta őket a pozícióra. A vezető erő nem az SZKP (kommunista párt) volt, még Gorbacsov idejében sem.
Mindettől függetlenül az Eurázsiai Szövetségre a FÁK összes népének szüksége van, ezért azonnal neki kell fogni a megvalósításának. A Közösség országainak kormányai nemrég megállapodtak egy szabadkereskedelmi zóna létrehozásáról – ez egy jó gyakorlati lépés a megfelelő irányba. Azonban a folyamat már itt fennakadhat a bürokrácia tüskéin – a hivatalnokok elkezdik fejni a vállalkozói szférát, így fékezik az elnöki és kormányrendeleteket. Az üzleti tervekhez szükség lesz egy védelmi és támogatói rendszerre mind az állam részéről, mind pedig az üzleti élet szereplőitől saját maguk védelmére és támogatására, egyfajta „Rendkívüli Helyzetek Alap”. Egy hasonlót a „Gyelovaja Rosszija” (Üzleti Oroszország) szervezet kezdeményezhetne, például A.R. Petroszján levédett elméleti munkája, az „Egyenlő esélyek ügynöksége” alapján, de lehetne más, hasonló is. De megint csak: elmélet nélkül nem boldogulunk.
Végezetül még egy érv a szövetség mellett. A szovjet vezetők egyik mondása volt: ha az ellenség kritizál, akkor jó úton haladunk. Putyin javaslata könnyű pánikot és erős kritikát váltott ki nyugaton. A Szovjetunió feltámadásáról kezdtek el beszélni, méghozzá nyugtalanul. Távol áll tőlem az a gondolat, hogy a nyugati politikusok a válság közepén épp a mi boldogulásunkért aggódnának: ők a saját érdekeikért aggódnak, ami helyes is. Vagyis az Eurázsiai Szövetség – a Közösség népeinek érdeke. A keretei között ott kell lennie a közös (de legalább igen hasonló) külpolitikai pozíciónak, a gazdasági érdekek együttes védelmi gyakorlatának, a kollektív önvédelem rendszerének. A Nyugatnak természetesen egyszerűbb lenne a dolga a különálló, posztszovjet államokkal, és éppen ezért kell az országainknak egyesülniük.
2011. október 30.
Szerző: Leonyid Ivasov – vezérezredes, a Geopolitikai Problémák Akadémiájának elnöke
Topwar.ru



A cigánykérdés megoldása a Hungarista Munkásállamban













2012. június 17. - 17:42
Magazin: 
|











(A Jövőnk.info-n megjelent: 2011.10.27.)
Részlet az MNA államépítési alapjai című munkaanyagból. A tőlünk másolók és ötleteket lopkodók is bátran olvashatják, bár nem hisszük, hogy a miniszterelnök egy héten belül fölolvassa a Parlamentben...
Vannak népcsoportok (nem használjuk most a fajok kitételt), akik önerőből képtelenek a környezetük kulturális és civilizációs szintjére felemelkedni. A cigányság esetében ezt több évszázados tapasztalat bizonyítja. Mária Terézia cigánytörvényeitől kezdve napjainkig minden igyekezet hiábavalónak bizonyult. Ez csak részben írható a cigányság rovására, mert másrészt a módszerek voltak rosszak. A szabad mozgás tiltásától kezdve napjaink segélyezési módszeréig - beleértve a Harmadik Birodalom kategorizálását is - csak tüneti kezelések voltak, és a lényeget nem érintették.
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a cigány soha nem lesz képes arra a szintre felemelkedni, amire más civilizált kultúrnépek. Ezt nem is lehet elvárni, de azt igen, hogy a képességeiknek megfelelő módon hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Erre a műveletre a demokrácia alkalmatlan, és a cigányproblémát az egész társadalom lezüllesztésével igyekszik megoldani, miközben a kiváltságos réteg jól őrzött és védhető területeken él, és szinte semmilyen formában nem vesz részt a lezüllesztett társadalom életében.
A Hungarista Munkásállam minden egyes tagja számára előírja, tőle megköveteli a munkát, és ezért megfelelő díjazásban részesíti. A cigányoktól is. Még az analfabéta cigányoktól is, mert egy társadalomban vannak olyan műveletek, munkakörök, amit így is megfelelően el lehet végezni. Azokat pedig, akik a tőlük elvárható munkát (nemzetszolgálatot) megtagadják, átnevelő intézményekben, táborokban addig tartják felügyelet és munkavégzési kötelezettség alatt, amíg gondolkodásuk jó irányban meg nem változik. A változást oktatással segíti az átnevelő intézmény.
Azokban a térségekben, ahol rendkívül rossz az általános helyzet (lakás, ellátás, bűnözés, munkakerülés, stb.), tíz-tíz problémás családot egy-egy szociális munkás felügyel, aki rendőri státusszal rendelkezik. Jogában áll figyelmeztetni, ellenőrizni és végső esetben átnevelő intézménybe küldeni az arra rászolgálókat. Minden bírósági eljárás nélül három hónapos időtartamra. További sorsáról az intézmény szakembere a bírósággal együtt dönt.
Ki kell iktatni azokat az elemeket, melyek akadályozzák a cigányság beilleszkedését a munkástársadalomba. Mindenekelőtt az alkoholfogyasztás, a szerencsejáték és a prostitúció lehetőségét kell megakadályozni, akár részleges, helyi alkoholtilalommal, illetve a szórakozóhelyek, kocsmák bezárásával. A hatósági intézkedések ellenszegülőivel szemben elrettentő jellegű ítéleteket kell hozni, és ennek megfelelő propagandát kell biztosítani. Általános nyugtalanság esetén a helyi statárium is alkalmazható.
A beilleszkedett, munkás cigány teljes jogú tagja a társadalomnak, hátrányos megkülönböztetés nem érheti. A segélyezés, cigányprogramok, pozitiv jellegű megkülönböztetések tiltott műveletek, mert akadályozzák a program sikerét. A munkával megkeresett pénz értékesebb, mint a segélyként kiosztott, és ezt az értékalapú szemléletet kell erősíteni, nem pedig további vegetálásra kényszeríteni a cigányság százezreit. Az egyik a feltörekvő akaratot támogatja, a másik a züllést és a bűnözői életformát erősíti.
A program sikerét csak az erős állam képes biztosítani. A demokrácia gyenge, korrupt és bűnöző jellegű. Amíg a Hungarista Munkásállam hatalmi helyzetbe nem kerül, a cigánykérdés megoldására semmi remény, és a jövőben a helyzet csak rosszabbodni fog. A cigány-autonómia a demokrácia terméke, és olyan helyzetet teremtene, mely örök időkre konzerválná a cigányság mai helyzetét és elviselhetetlen terhet jelentene a dolgozó, értékteremtő társadalom számára.
Kassai Ferenc - Jövőnk.info





A demokrácia összeomlása felé – üzenet sokaknak és keveseknek













2011. december 02. - 15:18
Magazin: 
|











(A Jövőnk.info-n megjelent: 2009.06.12.)
Továbbra is sok levelet kapunk olyan emberektől, akik megoldásnak tekintik a demokratikus rendszer játszmáiban való részvételt. A levelek témája a választások, a demokratikus út, a Jobbik. Figyelmen kívül is hagyhatnánk az érveléseket, a kérdéseket. Határozott véleményünk van, hol kezeljük ezeket a dolgokat, a hungarizmushoz közeli körökben sem vitatéma ez. Amiért mégis foglalkozunk ezekkel a megkeresésekkel, mert ezek az emberek, bár nem értik elutasító álláspontunkat, mégis keresnek minket. Érvelnek, kérdeznek, lelkesek. Jó magyarok, akik tenni akarnak. És figyelnek ránk. Ezúton tisztázzuk, kikhez kívánunk szólni, és miért nem vagyunk tekintettel arra, hogy a véleményünk esetleg sokaknak nem tetszik.
A választásokon a távolmaradásra buzdítottunk. Nem látjuk célravezetőnek a demokratikus játszmákban való részvételt, és nem támogatjuk a Jobbikot. Ezekkel kapcsolatban sok mindent leírtunk pár napja a jobbikosokhoz szóló nyílt levélben. Ezért most elsősorban arra szorítkozunk, hogy tisztázzuk a viszonyunkat, hozzáállásunkat a demokratikus nemzeti oldalt támogatókhoz.
A véleményünket, meglátásainkat ki kell mondanunk, ha tetszik ez másoknak, ha nem. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy mi egyáltalán nem látjuk ilyen szépnek a jövőt, és nem hiszünk a könnyű útban. Nem hiszünk az elénk tolt, ’kézenfekvő’ lehetőségben, és nem bízunk olyan körökben, amelyekben zsidók is részt vesznek. Az eseményeket összerakva mi egy olyan jövőképet látunk, aminek semmi köze a demokratikus nemzeti győzelemhez. Mi nem azt látjuk, hogy a ’szebb jövő elkezdődött’, hanem azt, hogy az igazi baj itt áll a kapuban. Ezért nem hallgathatunk. Akkor sem, ha ez sokaknak – akik egyébként jóakaratú, igaz magyar emberek – nem tetszik.
Elöljáróban tisztázzuk a demokratikus utat járókhoz való hozzáállásunkat. A demokratikus játszmákban való részvételről a polgári társadalmi rend összeomlásának fényében már kifejtettük álláspontunkat. Ettől függetlenül nem kellene feltétlenül szemben állnunk egy olyan szervezettel, amelyik mégis nekivágna ennek az útnak. Feltéve, ha a párt következetesen védené ki az ellenséges beszivárgást, és nem öltene filoszemita arcot. Nem engedne a soraiba zsidókat, és nem gyakorolna szalon-gesztusokat a zsidók felé. A figyelmet akkor is fel kellene hívnunk arra, ahogy mi látjuk a jövőt. Mert ha nekünk lesz igazunk – megjegyezzük, az MNA jövőértékelései eddig minden esetben beigazolódtak –, és a tettre kész magyarokat teljesen felkészületlenül éri az összeomlás, akkor a nemzetnek vége.
Teljesen tisztában vagyunk vele, hogy az emberektől manapság az is teljesítménynek számít, ha berajzolják a keresztet a szavazólapra. Az is természetesnek tekinthető, hogy a szem elé tolt, ’kézenfekvő’ megoldást, pártot választják. Azért sem ítélkezhetünk, ha még hisznek a demokráciában. Tudjuk, hogy igaz magyarok, és a legjobbat akarják. Ez azonban nem indok arra, hogy ne mondjuk ki amit látunk, azért, hogy a szimpátiájukat bírjuk. A legkevésbé sem lehetünk tekintettel a tömegek véleményére. Jelen helyzetben nem is őket kívánjuk megszólítani. Csak a leginkább tettre kész, gondolkodó emberekhez szólunk. Azokhoz, akik nem eszik meg feltétel nélkül a demokratikus maszlagot. A lakosság morális állapota, a hatalom csapdái, félrevezetése miatt jelenleg meg kell elégednünk azzal, hogy ezen kevesek figyelmét felhívjuk arra, ami jönni fog, és párhuzamosan figyelmeztetünk a kilógó lólábakra. Nem lehetünk tekintettel rá, hogy mindenkinek a kedvében járjunk. Pont elég, ha a gondolkodók, cselekvőképesek figyelnek ránk. A tömegek miatt nem aggódunk. Tudni kell, hogy a tömeg bármikor melléd állhat, ott nincsen következetes ragaszkodás eszméhez, szervezethez, akármihez. Ezért nem csinálunk problémát abból sem, ha mondjuk a Jobbik tagjainak, szavazóinak – az általunk is jó magyaroknak tartott embereknek – esetleg ellenszenves, amit kimondunk.
Azt sem várjuk, hogy a világosabban látó, tettre kész emberek rohanjanak hozzánk. Elég, ha gondolkodnak. És elég sokan figyelnek ránk. Ez esélyt ad arra, hogy ha beüt a villám, akkor nem lesznek elveszve az emberek. Mert ha úgy szakad ránk az ég, hogy mindenki a demokrácia kábulatában van, akkor baj van. És még így is fenn áll a kockázat, hogy abban az esetben is megvezeti a hatalom a jó magyarokat. Mert mindig könnyebb oda besorolni, amit elénk tolnak.
Alternatívát mi azoknak tudunk nyújtani, akik hajlandóak benézni a függöny mögé, és el tudják fogadni a fájó igazságot: nem ilyen egyszerű! A többinek majd a történelem nyújt alternatívát.
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info



A magyarság általános demográfiai folyamata



2011. november 20. - 09:56
Magazin: 
|











A magyarság általános demográfiai folyamata. A materializmus mesterséges meghonosítása. A nemzet születésszabályozásának jelei. A lakosság életkori összetétele és egészségi állapota. A rendelkezésre álló emberanyag mennyisége és minősége. Egy rejtett lakosságtervezési program jelei a magyar társadalomban.
Mindenek előtt szeretnénk rámutatni a politikai, gazdasági és világnézeti rendszerek, valamint a demokratikus rendszeren belüli törvényhozás felőli viták értelmetlenségére és annak abszolút másodlagos jellegére. Nem azért, mert egyik nem lehet jobb, mint a másik - hiszen a jelenlegi rendszer lényegét tekintve önpusztító jellegű – hanem mert az úgynevezett modern világ forgatagában a magyar ember megfeledkezik arról, a korábban még használatos, de mára sikeresen kiiktatott józan paraszti ész által sugallt gondolatról, hogy értelmetlen beszélni a tartalomról, ha nincs forma, ami megjelenítené azt.
Jelen esetben ez alatt a magyar lakosság elfogyását kell érteni.
Még a demokratikus rendszerre kritikus szemmel tekintők körében is sokan a rendszer gyengeségének tartják, hogy egy demokratikus berendezkedésű országban nincsen hosszú távú tervezés, ami a lakosság számának növekedését elősegíthetné, mert egy-egy érdekcsoport csak néhány évig tudja gyakorolni a hatalmat, ami nem teszi lehetővé a demográfiai folyamat formálását. Ez legalább akkora illúzió, minthogy a demokratikus rendszerben a megválasztott képviselők a lakosság érdekeit képviselik majd. Ahogy ez a rendszer jellegéből és a mai ember szellemi színvonalából fakadóan lehetetlen, úgy a demográfiai folyamat is irányított, de ezen irányítás ellenőrzése nem magyar vezetők kezében van. Így a lakosság annak céljairól sem tudhat semmit, mivel ezen vezetők érdeke a magyar lakosság további számbéli csökkenése és nemzettest életösztönének módszeres, generációkon átívelő lefojtása egy olyan globális társadalom létrehozásának érdekében, ami fajilag kevert, jellemében egységes, lelki alkatát az abszolút nemtelenség, szolgalelkűség és simulékonyság, valamint az analitikus gondolkodásra való alkalmatlanság és a saját létezésről alkotott tudatos kép teljes hiánya jellemzi.
Mivel a demográfiai folyamatokról nem áll rendelkezésre elégséges mennyiségű és kellően megbízható adat a második világháború előtti időkből, (többnyire birodalmi, vagy ideológiai érdekek főződtek az adatok nyilvántartásához és így meghamisításához) ezért csak a közvetlen azt követő demográfiai adatokat tudjuk összehasonlítani az utóbbi húsz év demokratikus rendszerének folyományával, azonban a kettő közötti különbség még így is látványos. Mint a későbbiekben az kifejtésre kerül, ma a lakosság fogyásának és elöregedésének statisztikái csak igen alacsony mértékben manipuláltak, mivel a jelenlegi hatalmi viszonyok között a globalizációs érdekeltségek kezében fegyver a lakosság saját elfogyásával való szembesítése.
Bár a lakosság számának alakulása egy normális társadalomban egyáltalán nincs összeköttetésben gazdasági tényezőkkel, a materializmus terjedésével a természetes szaporulat alakulása nyitottá válik egy sor olyan befolyásra, aminek megjelenése korábban még a megszokottól merőben eltérő, vad gondolatként sem volt megengedett. Mivel sem a gazdasági önellátásra való törekvés, sem a hosszú távú tervezés nem érhető tetten a jelenkori magyar gondolkodásban, a kommunizmus egyetlen hosszú távú hatásának a materialista gondolatrendszer meghonosodását tekinthetjük. Mivel az anyagelvű ember előbbre tartja az anyagi javak halmozását a családalapításnál és mindennemű szellemi növekedésnél, a magyarországi demográfiai folyamat teljes egészében védtelenné vált a gazdasági behatásokkal szemben, ami a társadalom gazdasági önellátottságának ellehetetlenítése folytán új lehetőséget adott a globalista erőknek a nemzet életerejének lefojtására.
A kommunista rendszer kiépülésének folyamata nem csak a kezdeti megfélemlítés hatásai miatt okozta a születések számának drasztikus csökkenését, hanem bevégezte a lakosság gondolkodásának sajátos átlényegítését, ami a magyar lakosság faji összetétele okán széleskörűen jelen lévő lelki jellegzetességek miatt könnyen befogadásra lelt. A két világháború közti időszakban készült rasszantropológiai felmérések statisztikáiból következtethetünk a magyarországi kommunista rendszer lakosságának faji összetételére is, mert akkor még a néptömeg valamennyi rétege rendelkezett természetes hajlammal a reprodukcióra. (a későbbiekben ez egészen másképp alakul) A korai kommunizmus idejében a magyar lakosság tekintélyes része már olyan faji adottságokkal bírt, melynek lelki alkata lehetővé tette az épp kiépülő rendszernek a lakosság tűrésre, beletörődésre, a kisebbik rossz elfogadására való hajlamának kihasználását, ha cserébe korlátozott jelleggel ugyan, de anyagi javak terén az állam biztosít egyfajta elfogadhatónak tekinthető életszínvonalat. Bár ez a véletlenszerű kihasználtság korántsem nevezhető előre megfontolt, célszerű tervezésnek, a nemzet hosszú távú felépítése során számolni kell ennek hatásaival. A lakosság lelki alkata alkalmassá volt az anyagi javak állandó megléte mellett a megfelelő erő láttán feladni minden korábbi meggyőződését és teljes egészében hozzásimulni a rendszer által nyújtott érzelem- és gondolatvilághoz - és jelen esetben csak a nemzet testét alkotó elemekről van szó, az idegen elemek lelki alkata által gyakorolt hatás nem lett számba véve. (Azok az idegen befolyást saját „kiközösítettségük” okán mindenkoron előnyben részesítik a magyarral szemben, legyen az akárhonnan származó, akármilyen távoli.)
Mivel a modern, kevert fajú társadalomban az egyén faji adottságai egyszerűen tabunak számítanak - és mindent összevetve, a jól körülhatárolható fajták léte már önmagában tabunak számít az egyenlőséghívő társadalomban – nem kezdünk a rétegződés elemzésébe, és a lakosság lelki alkatának vizsgálata helyet érdemes arra figyelni, ami a lakosság jövőképének legfőbb indikátora, vagyis hogy mekkora a gyermekvállalási hajlandóság.
További következtetések levonása előtt érdemes szemügyre venni a következő idősoros adatokat, melyeken tetten érhető a kommunista rendszer kiépítésétől kezdődő befolyások főbb demográfiai jellemzőkre gyakorolt hatása.
Az idősoros adatokban az első dolog, ami magyarázatra szorul az, hogy az 1949-es évet követő alig több mint egy évtized alatt a születések száma alig háromnegyedére esett vissza. Ennek több, egyesével is igen összetett hatást kifejtő oka van.
Az Osztrák-Magyar Monarchia népszaporulatáról tudni lehet, hogy a születési arányszám a kiegyezést követően 43-ról 34 ezrelékre esett vissza a magyarlakta területeken. Bár a monarchia lakossága akkor mintegy 20,9 millió fő volt, ez megvetette a lakosság elöregedési folyamatának alapjait. Ez is jól mutatja a magyar állam hiányának tragikus voltát – akkoriban a probléma még könnyedén kezelhető lett volna, ha van magyar érdekeltségű, hosszú távú populációtervezési program. A kiegyezés, az első világháború, a trianoni nemzetvesztés okozta trauma mind hozzájárultak a magyar lakosság elöregedésének folyamatához, ami mára a hosszú távú tervezés képessége híján már megállíthatatlannak látszik. Ezen események eredményeképpen mintegy 80 év alatt a magyar lakosság reprodukciós rátája alig a harmadára csökkent. Az első világháború társadalmi konfliktusai okozta sokk már akkor olyan drasztikus hatást gyakorolt a gyermekvállalási kedv alakulására, hogy az akkor születő generáció már eleve nem volt olyan széles társadalmi réteg, ami célszerű állami beavatkozás nélkül képes lehetett volna a korábbi reprodukciós ráta fenntartására. A kommunista rendszer kiépítése idején a nemzet korfája már a kezdetekkor annyira eltorzult állapotban volt, hogy az egy évszázadra előrevetítette a társadalom elöregedését, ami intő jelként kellett volna, hogy szolgáljon. Az egyszerű emberek tömegeinek megfélemlítése és a gazdaságban eszközölt szerkezeti átalakítások olyan drasztikus hatást gyakoroltak az életszínvonalra, ami további sokkhatást jelentett a nemzet regenerációs képessége szempontjából, elmérgesítvén ezzel a több mint fél évszázada megoldatlanul hagyott problémát. A Ratkó-korszak évei alatt végrehajtott beavatkozások tüneti kezelést nyújtottak a gyermektelenségi adó bevezetése és az abortusztilalomnak köszönhetően, és azért csak tüneti kezelést, mert az 1956-os forradalom után ezen intézkedéseket szinte azonnal eltörölték, mivel a fent említett két törvény hatására a születések száma hihetetlen mértékben megugrott. A magyar nemzet harcias jelleme miatt ez nem sok jóval kecsegtetett az azt elnyomó hatalmi elit számára. Szépen fogalmazva féltek a tömeg erejétől, féltek az egészséges nemzet életösztönétől, ezért magyar gyermekek helyett további intézkedések fogantak annak elfojtására.
Azt követően a születések száma újra visszaesett, és stabilizálódott 130-150 ezres szinten, ami a nemzetellenes erők számára még így is túl magas volt. Egészen addig, ameddig a Ratkó-korszak gyermekei fel nem nőttek, és el nem érték a gyermekvállalási kort. Mivel 1975-ben a születések száma már majdnem meghaladta a 200 ezret és az erőszakos társadalmi mozgások lanyhulása majd lassú megszűnése a magyarság feltámadásához vezethetett volna, még keményebb intézkedéseket kellett hozni, és a hatalmi elit hozzálátott a gazdaság szerkezeti átalakításához - az általános kifárasztás elmélete alapján.
Ennek értelmében a lakosság olyan mértékű fizikai vagy szellemi lekötöttségét kellett megvalósítani, ami a hétköznapi élet frusztráltságából és a stresszes életmódból kifolyólag lehetetlenné teszi az egészséges érzelmi élet kialakítását, ami majd a hosszú távú párkapcsolat fenntarthatatlanságát, így a házasságkötések számának csökkenését, majd végül a születések számának hosszú távon való folyamatos és drasztikus csökkenését teremti meg.
Ennek értelmében a zsidó szellemi vezetés hozzákezdett a kommunista rendszer kereteinek fellazításához, teret engedvén a rendszer gyengeségei felnagyításának és a nyílt kritikának - ami korábban kivitelezhetetlen lett volna a lakosság részéről, így a rendszer „meggyengülése” láttán a kritikák hatalmas társadalmi támogatottságot kaptak. Mesterségesen előtérbe lettek hozva a rendszer olyan fogyatékosságai, amik önmagukban véve még nem indították volna meg a változást, és háttérbe lettek szorítva az olyan pozitív tulajdonságok, mint például az önellátás kiépítésének lehetőségei, vagy a teljes körű foglalkoztatottság. Ezzel párhuzamosan hozzákezdtek a nyugati befolyás mesterséges felerősítéséhez, így az azt célzó civil kezdeményezések is támogatásra leltek. A formálódó demokratikus ellenzék egy akkor még 150 fős szabadkőműves csoportosulás látható szervezeti kereteit jelentette, ami saját hatalma bebetonozásának érdekében megkezdte az állami vagyon magánkézbe való átmentését. Ennek értelmében a vezetőség a gazdasági rendszernek a lakosság ellátására való képtelenségére hivatkozva, és az olajárrobbanás hullámát meglovagolva felvette az első külföldi hiteleket, amivel megkezdődött az államadósság bilincsének kiépítése.
A gazdaság életképtelenségére való hivatkozás már egyfajta közvélemény-fellazítás volt, ugyanis előkészítette a terepet annak a propagandának, ami a természeti erőforrások kitermelésének „nem éri meg, gazdaságtalan” alapon való beszüntetését előzte meg, hogy azok idegen kézre való átjátszása „értékvesztettségük” folytán ne válthassa a ki széles néptömegek olyan mértékű felháborodását, ami már nem tartható irányítás alatt.
Bár az ország eladósodása nem a kommunizmus idejében felvett hiteleken alapszik, hiszen az már kezdetét vette az 1924-es Népszövetségi Kölcsön folyósításával (legnagyobb részét természetesen a Bank of England nyújtotta) későbbiekben mégis arra építve alapozták meg az adósságspirál kiépítését. Már a kommunizmus korszakának kezdetétől hivatalosan megszakadtak a kapcsolatok a nyugati államokkal és az ország a teljes fizetésképtelenség állapotában volt, a későbbiekben a nyugati befolyás erősítése során pedig ezt többszörösen kihasználták Magyarország szempontjából az alárendelt viszony automatikus felvételére. Az első hitelek felvétele már az 1970-es évek folyamán megtörtént. Bizonyos előre manipulált makrogazdasági adatokra és a gazdasági szerkezet eltorzulására hivatkozva beadagolták a lakosságnak a hitelfelvétel szükségességét. Bár az első hitelek nem hitelnek, hanem szinte „segítségnek” lettek lekommunikálva, szükségessé vált a lakosság nyugtatása, hiszen 1979-re Magyarország adósságállománya már meghaladta a 10 Milliárd dollárt.
Mivel nem volt magyar állam – és itt megjegyeznénk, azóta sem létezik magyar állam – az úgynevezett magyarországi kormány egyfajta "elhibázott" gazdaságpolitika folytán az 1973-74-es világpiaci olajárrobbanást követő nyersanyagár-emelkedést nem kezelte, vagyis az ilyen fokú kiszolgáltatottság ellenére fel sem merült az energetikai önállóságnak még a gondolata sem, mivel az nem volt érdekük, viszont a gazdaság energetikailag továbbra is a fosszilis erőforrásokra épült, amihez a lakosság állami támogatással jutott hozzá. Ezen rendszer életben tartására újabb és újabb hiteleket vettek fel, és a lakosság túlnyomó részének fogalma sem volt az eladósodás valós súlyáról, hiszen a rendszer a fokozatos eladósodás közepette igyekezett a változatlanság látszatát fenntartani. Ennél fogva a felvett hitelek a lakossági fogyasztás csökkenésének kiküszöbölésére lettek felhasználva, illetve korábbi hitelek törlesztésére, amit a továbbiakban is csak részlegesen törlesztettek, törekedvén a további kamatok felhalmozásának lehetőségére. (soha nem a hitel teljes összegét fizették vissza az újabb felvett hitelből, hanem annak csak egy részét)
Az 1970-es években megkezdődött a privatizáció előtárgyalása. Mivel a kiépítendő rendszer való arcát nem mutathatták meg a lakosságnak – az azonnali elsöprő népharagot váltott volna ki – a lakossági fogyasztás fedezésére felvett hitelek egy részét a magyar állami tulajdon kiárusításával fizették vissza, amit a későbbiekben részletezünk. Itt ki kell hangsúlyoznunk, hogy a hitelek egy részét, mivel az államadósság teljes visszafizetése soha nem is volt cél. A nemzetellenes erők számára az ideális állapot az állam és később a lakosság minél több irányú eladósodása, hiszen így ők határozhatják meg, mikor hova kell fizetni, és a már visszatörlesztett adósságállomány árfolyam-manipulációval könnyen újratermelhető. A lakosság pedig könnyen elhiszi, hogy ez valamiféle szerencsétlen véletlennek köszönhető, ami ellen nincs mit tenni. A többirányú eladósodás rendszerének kiépítése során a nép tovább volt altatható azáltal, hogy az adósság teljes összege a „rendszerváltás” előtti évtizedben szinten lett tartva – hiszen a cél nem a teljes ellehetetlenítés volt, hanem a néptömegek és az állam hosszú távú fizetőképessége.
Az 1980-as évek végére a hiteltörlesztés okán túlfűtött kivitel és a többirányú eladósodottság segítségével megvalósult a „magyar” gazdaság teljes védtelensége a piaci viszonyokkal szemben. Ennek értelmében a folyamat következő fázisába léphetett, az általános kifárasztás rendszerének kiépítése második lépcsőfokaként elkezdték a terheket áthárítani a lakosságra. Ehhez szükséges volt a gazdaság szerkezeti átalakítása, amihez egyfajta túlfűtött nyugati propaganda útján nyerték el a lakosság támogatását. Néhány évnyi, a média útján eszközölt változás segítségével könnyedén igen széles társadalmi támogatottságra lelt a „szabadpiac” rendszerideája, és ezzel párhuzamosan megjelent a kezdetben a hosszú távú párkapcsolatra való igény megszűnésének elfogadottságát előkészítő liberalizmus. Azonban a népesség faji összetétele az egyes fajták lelki alkata miatt egyben meghatározza a párkapcsolati formához való viszonyulást is, így a liberalizmus mesterséges ideájának hatása csak hosszú távon végezhet komolyabb rombolást, emiatt pedig szükséges volt egy újabb elem, a fajkeveredés rejtett propagálásának beépítése a médiagépezetbe. A párkapcsolati szerkezet hosszú távú megváltoztatására tett kísérlet rövidtávon való sikertelenségét még ma, a fiatalság körében végzett attitűdvizsgálatok is igazolják, amik rávilágítanak, hogy a párkapcsolattal kapcsolatos attitűdök nem változnak meg a rendszer szerkezetváltásával.
Az egyén a szocializáció során bár elsajátítja az alkalmazott primitív viselkedésmintákat, a viselkedés természetes jellege külső behatás nélkül előre meghatározott, a ráhatás megszűnésével visszarendeződik, vagyis a mesterséges változtatás hosszú távon nem állandósítható az ösztönöket szabadon engedő liberalizmus által. A változtatásokat célzó gépezet működési elvére és a felmérések eredményeire a későbbiekben kitérünk.
Mivel a kommunizmus hosszú távon is elterjesztette, mondhatni meghonosította a materialista gondolati szerkezetet, a népesség szaporasági (mennyiségi) jellemzői teljességgel nyitottak lettek a gazdasági jellegű behatásokra is, ezért a liberalizmus ideájával támogatott gazdasági szerkezetváltás könnyen elfogadtatásra került, aminek köszönhetően felépült az általános kifárasztás rendszerének mai formája. Ezzel kiépítésre került a modern, rabszolgatartó társadalom, a médiagépezet és a gazdasági szerkezet megváltoztatása útján teljes irányítás alá lett véve és meg lett fékezve a magyar népszaporulat.
A születések számának csökkenése a kapitalista rendszer kiépítésének előrehaladtával és az ahhoz kapcsolódó új életforma felvételével párhuzamosan fokozatosan megszilárdult. Míg a természetes szaporodás a monarchia korszakában a mai magyarországi területeken évente meghaladta a 100 ezret, a kommunista rendszer kiépítése során ez egy átlag 20-40 ezer közötti értékre csökkent, majd a demokratizálódás és kapitalizálódás során megindult a lakosság látványos fogyása. A következő táblázat a demokratizálódás idejében történő demográfiai változás előszelét mutatja. A halálozások számának állandó jellege miatt a lakosság fogyását kezdetben csak a születések számának fokozatos, még viszonylag alacsony csökkenése okozza. Viszonylag, hiszen ez a folyamatnak csak kezdeti szakasza.
Az idősoros adatokban megfigyelhető, hogy a születések számának csökkenése azokban az években kezdődött, amikor a Ratkó-korszak gyermekei meghaladták az átlagos gyermekvállalási életkort. Az azt követő generációk az abortusz útján történő születés-korlátozásnak köszönhetően nem tudták fenntartani a korábbi generáció szaporaságát, így a halálozások számának viszonylagos állandósága mellett a születések számának csökkenése ahhoz vezetett, hogy a természetes szaporodás a természetellenes fogyás folyamatába csapott át. Bár az akkor gyermekvállalási korban lévő generáció biológiailag még alkalmas volt a gyermekszülésre, az egyre inkább népszerűsített liberalizmus szelleme lehetővé tette a magzatgyilkosságot, bátran megtagadván a puszta létezés jogát is. A későbbi generációk már biológiailag is terméketlenebbé lettek téve, ami a későbbiekben még kifejtésre kerül.
A nyílt liberalizmus és a demokratikus rendszer kikiáltásával az élet kilátástalansága teret nyert, ami a későbbiekben a születések számának alakulásán és a párkapcsolati szerkezet degenerálódásán is láthatóvá vált. A nyílt demokratikus rendszer lehetővé tette, hogy a hazai és az idegen érdekek azonos súllyal kerüljenek mérlegre, a mindent kétségbe vonó szellemi relativizmus mocskában pedig a lakosság még azt is megkérdőjelezte, hogy joga van-e megkérdőjelezni az idegen tulajdon kizárólagosságát. A médiapropaganda azt sugallta, a gazdasági helyzet javulni fog a külföldi tőke beáramlásával, azonban az elmúlt húsz évben a lakosság az általános kifárasztás rendszerének és a folytonos ígérgetéseknek sajátos kettősségének köszönhetően alkalmatlanná vált a probléma gyökereinek felismerésére. A születések számának további csökkenése igazolja a megélhetési viszonyok egyre nehézkesebbé válását, mert az új rendszerben a gyermekvállalás csak "anyagi terhet" jelent a fiatal pároknak, és egyre inkább háttérbe szorítják azt a gyermekáldás visszautasítása útján nyerhető anyagi kényelem illúziója okán – egy olyan kényelemben reménykedve, aminek a rendszer szerkezete és kiépítésének alapvető céljai folytán a megakadályozására, megzavarására törekszik. A magyar nemzet korábbi szaporaságával ellentétben a demokratikus rendszerben egy mínusz 30-40 ezer közötti „természetes szaporodás” szilárdult meg, ami a lakosság különösen gyors fogyását jelenti, és mivel ennek utánpótlása a gyermekvállalási kedv tömeges kiiktatása miatt nem megoldott, a korfa eltorzulásával összeadódva a folyamat a közeljövőben előrevetíti a magyar lakosság két évtized alatti megfeleződését – ellentétben a zsidó szociológusok számításaival, akik egy nyolcmilliós magyarság illúziójával altatnak. Ezen számítások már csak azért is hamisak és altató jellegűek, mert egyáltalán nem veszik figyelembe a korfa eltorzulását. Csak 1957-1966 között 1 642 417 regisztrált magzatgyilkosságot hajtottak végre az országban, és a törvény által támogatott magzatgyilkosságok száma 1957 és 1990 között több mint hétmillió volt. Mivel a Ratkó-korszakban megindult népszaporulat a későbbiekben ennek köszönhetően elapadt, az azt követően születő generáció a születések számának csökkenése miatt már egy lényegesen vékonyabb társadalmi réteget jelent. Egyrészt mennyiségi elégtelensége okán, másrészt a szinte teljesen kiiktatott gyermekvállalási kedv miatt nem képes ellensúlyozni a jelenleg elöregedő társadalmi réteg halála okozta mennyiségi csökkenést, arról nem is beszélve, hogy a ma gyermekvállalási korban lévő generáció biológiailag is terméketlenebb az elődeinél, amivel majd külön fejezetben foglalkozunk.
Jelenleg a nyugdíjas korú népesség az ország lakosságának mintegy egyharmadát teszi ki, és ez a szám drasztikusan és ugrásszerűen fog növekedni az elkövetkező 5 évben, mert a magyar társadalom egyik legszélesebb réteget alkotó korosztálya most éri el a nyugdíjkorhatárt. A probléma súlyának érzékeltetésére itt kiemelnénk, hogy a Ratkó-korszak gyermekeinek nyugdíjba vonulása a következő három évben mintegy 760 ezer újabb nyugdíjast jelentene a nyugdíjkorhatár megemelése nélkül, az azt követő öt évben pedig újabb 730 ezer öregségi nyugdíjast. Ne feledjük, az a társadalmi réteg éri el most a nyugdíjkorhatárt, aminek létrejötte után a születések száma drasztikus csökkenésnek indult, tehát esély nincs a probléma természetes úton való ellensúlyozására. A nyugdíjas korú lakosság létszáma már évek óta stabilan 3 millió felett van, így legkésőbb 5-10 éven belül előáll az a helyzet, hogy a magyarországi lakosság fele nyugdíjas, ami a korfát figyelembe véve előreveti a magyarországi lakosság természetes úton való gyors megfogyatkozását. Mivel a demokrácia keretein belül nem lehetséges befolyásolni a demográfiai folyamatot, a kormány a nyugdíjkorhatár emelgetésével próbálja átvészelni az elkövetkező éveket, mert abban reménykednek, hogy ha elég embert dolgoztatnak tovább még néhány évig, akkor ezzel majd a következő kormányzatra tolhatják át a nyugdíjrendszer összeomlásának társadalmi következményeit.
Ez, és nem a gazdasági vagy ideológiai tényezők azok, amik szükségessé teszik a demokratikus rendszerrel való azonnali szakítást: a demográfiai problémák jelen keretek közötti megoldhatatlansága. Hosszú távon való gondolkodással a probléma megoldható – erre éppen a Ratkó-korszak idejében mesterségesen elfojtott népességrobbanás jelensége az élő bizonyíték, ahogyan arra is, hogy a magyar nemzet felett hatalmat gyakorló csoportok nem érdekeltek a magyar nemzet túlélésében. Ez a hosszú távon összehangolt rejtett cselekvés olyan rendszerét kívánja meg a nemzet legjobbjaitól, ami a hatalmat gyakorló érdekközösségek háta mögött a lehető legkiszámíthatatlanabb módon van kivitelezve, hiszen a folyamatban megfigyelhető jelekből is egyértelműsíthető, hogy a magyar nemzet ilyen mértékű megfogyatkozása a jéghideg logika alapján előre eltervezett, aminek sajátsága a teljes kiszámíthatóság.
Természetesen a legnagyobb problémát nem a lakosság mennyiségi megfogyatkozása jelenti, hiszen az célszerűen kivitelezett populációtervezési programmal helyreállítható, hanem a minőség fokozatos romlásának irányvonala. A lakosság mentális állapotáról a későbbiekben bővebben értekezünk, először érdemes figyelembe venni a kézzel fogható jeleket, az egészségügyi állapotot.
A rendellenes életvitel tömeges elterjedésével a lakosságnak szembe kell néznie olyan a mindennapi élet során gyötrő problémákkal, amik a jelenlegi rendszerben teljesen elfogadottnak minősülnek, mivel a hibás életforma tömeges jelleget öltött, és sokakban fel sem merül, miközben újabb és újabb statisztikák készülnek a lakosság egészségügyi állapotáról, azok csak a betegség látható vagy nem látható voltára képesek rámutatni. Azonban az egészség nem definiálható a betegség hiányaként, ez csak a pusztítás szellemére épült rendszer felfogásában van így. Érdemes végignézni statisztikákat a lakosság egészségügyi állapotával kapcsolatban, végső soron mindből az derül ki, hogy a betegség időről időre való újra megjelenése társadalmilag teljesen elfogadott, és a megkérdezésekben részt vevő személy sokszor akkor is egészségesnek tartja magát, mikor testileg már teljesen leépült, vagyis a tömegeknek fogalma sincs arról, milyen is az egészséges ember.
Már a lakosság egészségügyi állapota kérdésének felvetése során szembesülnünk kell azzal a problémával, hogy az arról készülő statisztikák többsége olyan alapvető mennyiségi tényezőket vesz figyelembe, mint például hány orvos van az országban, hány betegágy van és milyen a kórházak ellátottsága, milyen rendszerességgel és mekkora tömegek részesültek ebben és ebben a kezelésben, de nincs tömeges adatgyűjtés arról, hogy a lakosság milyen egészségügyi állapotban van a hétköznapok során, amikor az úgynevezett egészségüggyel (ami gyakorlatilag betegségügy) éppen nincs kapcsolatban. Természetesen rendelkezésre állnak olyan felmérések, amik néhány ezres, vagy néhány tízezres mintavétellel készültek, de ezek nevetségesen kevésnek bizonyulnak a teljes társadalomhoz képest. (legutóbb 2009-ben a KSH egy európai lakosságfelmérés keretében mindösszesen 449 településen 7000 fő megkérdezésével végezte a felmérést) Ez rámutat a rendszer egyik fontos jellemzőjére, vagyis hogy a globális kapitalista rendszer egészének az egyén csak munkabírása szempontjából számít, az adott személy egészségi állapota kizárólag akkor kezd fontossá válni, mikor az megzavarja a hétköznapi tevékenységében, mikor megbetegszik.
Először is érdemes szemügyre venni a halálozás mint fő demográfiai tényező okozóit, a legelterjedtebb halálokokat. A halál egyik leggyakoribb formája évtizedek óta a daganatos megbetegedés. A diszfunkcionális sejtek kialakulása és burjánzása közvetlenül visszavezethető az irányítás zavart voltára, mivel az emberi test egyes funkciói olyan elektromos jelek által irányítottak, amire egy közönséges elektromos készülék által létrehozott mező is hatással lehet. A minket körülvevő elektromosság ilyen tömeges volta könnyűszerrel zavar bele a testet összetartó erőkbe, melynek során a diszfunkcionális sejtek már nem az agy utasításait teljesítik, hanem túlsúlyba kerülnek a külvilágból érkező zavaró hatások, és mondhatni „kiütik” a központi irányítást, vagyis a rákos megbetegedések tömeges volta visszavezethető a városi életforma átvételére is. A főbb halálokok között évtizedek óta az első helyen áll a rosszindulatú daganat, évente több mint 30 ezer fő hal meg daganatos megbetegedésben. Az elektromosság-alapú technológia térnyerésével párhuzamosan a rákban meghalt lakosság aránya is növekszik. Bár a statisztikát általában annak bizonyítására használják, hogy a rákos megbetegedések száma nem növekszik, észre kell vennünk, hogy a stabilan 33-34 ezer rosszindulatú daganat okozta haláleset nem ugyanazt jelenti 220 ezres és 70-80 ezres születési szám mellett. Jelenleg a lakosság kétharmada él nagyvárosban vagy annak vonzáskörzetében, és a polgári társadalom elérkezett arra a pontra, hogy lassan minden második ember rákban hal meg.
A polgári társadalom alkalmazkodásra való képességének hiányát mutatja, hogy ezek a tények még mindig nem elég erős érvek a felvett életforma a lakosság egészségügyi állapotára gyakorolt hatásának felülvizsgálására és célszerű módosítására, ami annak tudható be, hogy a társadalom atomizálódásával a társadalom alkalmazkodóképessége végleg megszűnt létezni. A jelenlegi szerveződési forma már rég elérte és meghaladta a kritikus pontot. Ha a tízmillió „egyén” úgy dönt, hogy önpusztító életformát folytat, erre a társadalomnak mint felsőbb erőnek nincs semmiféle ráhatása, és ezzel a társadalom végül elpusztítja önmagát. Az egyéni érdek túlfűtöttsége és a rövid távú gondolkodás elterjedése meghozta gyümölcsét. Többé nincs társadalmi önvédelem és alkalmazkodás, és mint a későbbiekben azt kifejtésre kerül, a hibás életforma jelentős túlsúlya miatt vált alapvető közösségi érdekké a még egészséges részek elkülönítése egy új szervezetbe, hogy így annak alapját teremtsük meg, s ne ússzunk szemben olyan árral, ami tízezerszer ennyi szemben úszót is elsodorna.
A halálozási adatok alapján évente 7-10 ezer fő halálának oka szívizom-elhalás, az egyéb szívbetegségek száma a „rendszerváltás” óta pedig a duplájára nőtt. (2010-ben 25533 fő) Az érszűkület és a szív vérellátási zavara (mely a betegség kiváltó oka) tipikus tünete a hosszú távon folytatott mozgáshiányos városi életformának, amihez hozzájárul az egészségtelen táplálkozás is. Az érszűkületre hajlamosító anyagcserezavarok (diabétesz, magas vérzsírszint) kiváltó oka az esetek többségében visszavezethető a megfelelő fizikai aktivitás hiányára, a stresszre, a dohányzásra. A városi életformának általános jellemzője a fizikai aktivitás hiánya, a mindennapos stressz, és a stressz csökkentése végett a dohányzás és más, nyugtató hatású szerek elterjedtsége. Értelmetlen lenne újra és újra hangsúlyozni, hogy a társadalom épp elfojtja utolsó lehetőségeit is a megújulásra, hiszen a szocializáció egyik alapeleme a jelenlegi életforma elfogadtatása, és a változással szembeni ellenérzések kifejlesztése. A jelenlegi életforma pedig önpusztító és társadalomleépítő jellegű.
A lakosság ilyen mértékű fogyása és minőségi romlása kiszolgáltatottá teszi a társadalmat bármiféle külső behatással szemben. A városi életforma kizárólagossá válásával egyetemben terjed a szellemi képességeket tovább degradáló monoton munkavégzés, az analitikus gondolkodásra és hosszú távú tervezésre való alkalmatlanság, ami egyre inkább lehetetlenné teszi a társadalmi betegségek megszüntetését. A demográfiai folyamat során kizárólag azért nem foglalkoztunk eddig az ezen a téren már klasszikusnak számító „a cigányok szaporodnak, a magyar meg csak fogy” témakörrel, mert a társadalom betegsége sokkal mélyebb annál, hogy az a faji átrendezés és gazdasági szerkezeti problémák körében megoldható lenne. Mint az a későbbiekben bővebben is kifejtésre kerül, a magyar társadalom minőségi romlása az elsődleges kiváltó oka a faji arányok felborulásának, az idegen gondolkodásmód és viselkedésminták átvételének. Az utóbbi problémákra adott bármiféle reakció csak tüneti kezelés, ez önmagában nem fogja visszaadni a magyar társadalom életerejét, a magyar gondolkodásmódot, a magyar viselkedéskultúrát és a magyarságra jellemző szellemi sajátosságokat, de leköti az egyébként annak feltámasztására fordítandó energiákat. Ez még nem lenne probléma egy fizikailag gyarapodó nemzet esetében, ahol bőven van utánpótlás, azonban hatalmas probléma egy a végleges elfogyás szélén álló, rossz fizikai és szellemi állapotban lévő lakosság esetében, ami egy utolsó támadásba fekteti minden erejét, a megújulás megszervezése helyett. Épp itt az ideje, hogy a magyar társadalom esetében a fizikailag egészséges nemzetekre jellemző terjeszkedési ösztönt felváltsa a befelé fordulás, a saját társadalom újjászervezésére tett magas szinten összehangolt erőfeszítés, és a birtok visszaszerzését egy belső öntisztítási folyamatnak kell megelőznie, mind szellemileg, mind pedig fizikailag. Ennek kezdete pedig a mind fajilag, mind pedig szokásaiban, lelkületében és szellemiségében magyar közösségek által alkotott formáló rendszer felépítése, ami a magyar állam csíráját képezi.
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet


Ilyen közel a vég?



2011. november 17. - 12:42
Magazin: 
|











Elemzőintézetünk rendszeresen figyelemmel kíséri a politikai, társadalmi és gazdasági folyamatokat. Az alábbiakban az önkormányzati rendszerrel, illetve a politikai részvétellel kapcsolatos legújabb felmérések eredményeit ismertetjük és foglaljuk egy elemzés keretébe. Nem járhat messze az összeomlástól a 89-es rendszer, illetve annak utolsó állomása, a jelenlegi miniszterelnök által üzembe helyezett politikai modell, ha a kormánypárthoz informálisan közel álló források ilyen árulkodó információkat tárnak a nyilvánosság elé, mint amikről legújabb elemzésünk szól.
Az Állami Számvevőszék fideszes elnöke, Domokos László szerint akár heteken belül egész intézményrendszerek dőlhetnek össze állami segítség hiányában. Az önkormányzati szféra - a 19 megye, 23 megyei jogú város és Budapest - pénzügyi helyzetét vizsgáló friss számvevőszéki jelentést Domokos az InfoRádióban kommentálta. 
Az ÁSZ-elnök szerint égető szükség van a kormány és a parlament segítségére, mert már csak napok kérdése, hogy az önkormányzatok tudják-e fizetni a béreket és a számláikat. Az ország 19 megyéje nagyrészt napi finanszírozási gondokkal küzd, a megyei jogú városok 40 százaléka kiemelten nehéz helyzetben van, Budapestet pedig a nagy beruházások teszik kockázatossá. Domokos - tavaly év végi adatokkal, a helyzet drámaiságát mintegy tompítva - számszerűsítette az általa felvázoltakat: Budapest adóssága 220 milliárd forint, a 23 megyei jogú város adóssága 310 milliárd forintot, a 19 megyei önkormányzaté pedig 190 milliárd forintot tesz ki. Kiemelte, hogy a külső banki finanszírozás növekedése, illetve beszállítói hitelek nélkül - és ezekre nem lát esélyt - a rendszer bedől. Szükség van tehát állami forrásokra az egyre nagyobb lyukak befoltozásához, kérdéses azonban, hogy miként teremti majd elő ezeket a kormányzat.
Az önkormányzatok tehát már az utolsó órában vannak, de a politikai rendszer legitimációvesztése is egyre szembetűnőbb. A Fidesz-holdudvarhoz tartozó Nézőpont Intézet meglepő elemzést tett közzé a pártok támogatottságával kapcsolatban. Ez az elemzői kör is tisztában van a rendszer agóniájával, ezért Mráz Ágoston Sámuel csapata kénytelen volt egy fogalmi trükkel élni. Az „aktív szavazó” fogalmának bevezetésére gondolunk, mely szegmens a felmérés alkalmával a választási részvételét biztosra ígérőket hivatott jelölni. E trükk hátterében az húzódik meg, hogy a kormányzati kutatási igények kielégítését biztosító Nézőpontnál minél nagyobb arányt kell kihozniuk a Fidesz-szavazók számát tekintve, ám az érvényes választásokhoz már nincs meg az elegendő szavazó, ezért szűkíteniük kellett az összegzést „aktív szavazókra”. Tehát odáig jutottak a dolgok, hogy a félhivatalos kormányzati műhely is trükközni kénytelen. A Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet egyébként legfeljebb 20-30% közé teszi az összes biztos szavazók arányát az arra jogosultakhoz mérten.
A - politológiai kifejezéssel élve - politikai participáció, tehát a demokratikus politikában való választói részvétel minimalizálódása a Nézőpont Intézetet az „aktív szavazók” fogalmának bevezetésére késztette. Intézetünket pedig az alábbiakban bizonyos alapvető tendenciák összegzésére. Amennyiben szigorúan az 1989-ben megalapított rendszer politikai szférájára tekintünk, egy romhalmazt látunk. Ennek legfőbb okai az alábbiak:
1. A kormányzó párt - és az önmagát minden eszmei alapot nélkülözve kereszténynek tituláló csökevénye - képtelen a paradgimaváltásra. Belső magját a liberáldemokrácia kiterjesztésére szocializálták, és ez a szellemiség világszinten képtelen a változtatásra.
2. A jelenlegi miniszterelnök által kiépített politikai modell ellenzéke ugyanannak a liberáldemokráciának a letéteményese, de több kormányzati ciklusa volt arra, hogy teljes hitelét veszítse. A régi és az új jakobinusok okozhatnak némi zavart egy valós paradigmaváltás folyamatában, de szerepük elenyésző lesz.
3. A parlamentáris jobboldali alternatíva gyakorlatilag fából vaskarika, a Jobbik betagozódása fennálló keretekbe a demokratikus politika ékes példája. Kommunikáció szintjén lehetnek még akcióik, de ezek csak egy bizonyos szintig tudnak eljutni. Teljességében szemlélve a Jobbikot, ez a párt sem képes a paradigmaváltásra.
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet



Rivális országvesztők - átcsomagoltan bővülő pártokrácia



2011. november 01. - 22:49
Magazin: 
|











A már csak formálisan, illetőleg valamiféle megfoghatatlan, illegitim nemzetközi joganyag révén fennálló Magyarország további belső bomlasztására jelentkezett be a minap néhány elszánt demokrata. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pártcsökevénye végre kiteljesedett, valamint pártként kíván tovább működni néhány Facebook-on, "spontán" szerveződött civil is. Azokra a kérdésekre keressük a választ az alábbiakban, hogy mi áll az új demokratikus aktivitás háttérben, illetve milyen fejlemények bontakozhatnak ki az "új erők" megjelenéséből.
Régi jakobinusok
Aki a XXI. század elejének magyarországi pártokráciáját, illetve a kormánypárt vezetésének politikai szocializációját csak felületesen ismeri, annak furcsa lehet az a paradox helyzet ami itt most kibontakozóban van. Nevezetesen jakobinus-szabadkőműves erők szembenállása. Adott egy amerikai pénzügyi spekuláns által felnevelt államvezetés. Ennek magja a 80-as években a liberáldemokrata politikai menedzser-ismeretek mellett magába szívta többek azt a polgári demokratikus szellemiséget is, mely gyökereit tekintve teljes mértékben szabadkőműves befolyás hatására alakult ki a XIX-XX. században. A hatékonyság kedvéért "tananyagukból" kikerültek a nyíltan forradalmi jakobinus jelszavak és célkitűzések, azok gyakorlati alkalmazásáról a résztvevők azt tanulták, hogy mintegy becsomagolva, a valós tartalmat rejtve kell majd alkalmazniuk. A Fidesz gyakorlatilag maga a komplex és manipulatív kommunikáció. A kommunikációból kirajzolódó párt felülete, illetve befelé haladva, a másodlagos, harmadlagos szintje - akár tartalmilag is - változtatható, de ami legbelül van, annak változatlannak kell maradnia. Az határozza meg az egészet. Ezt konstatálva elmondható, hogy a Fidesz beszélhet erős nemzetállamról, nemzetpolitikai prioritásait tekintve "foglalkozhat" a határon túli magyarsággal, piedesztálra emelheti a keresztény felekezeteket, de legbelül mindig ugyanazon érdekek érvényesítésére fog összpontosítani, amelyeket feladatul szabtak neki. Ezt mutatják az Oroszországgal kapcsolatos műveleteik is (kapcsolatfelvétel, próbálkozás, kudarc, régi-új ellenségkép burkolt felépítése). A nemzetközi pénzügyi oligarchiával való szembenállás puszta politikai kommunikáció, melyhez szabad utat ad a tény, hogy maga George Soros is többször a pénzügyi világ megregulázásáról beszél.
Új jakobinusok
A most felbukkant politikai tömörülések határozott célokkal jöttek létre. Naivitás lenne részünkről azt gondolni, hogy ezek a pártok meg szeretnének állni a Fidesz-kormányzat által felépített politikai modell lebontásánál. Persze azzal sem lesz könnyű dolguk. A korábbi liberáldemokratikus eljárásokkal formálisan szakító államvezetéssel meggyűlik majd a baja a lelkes jakobinusoknak.
A magukat baloldaliként definiáló "új" pártokat vizsgálva a fentiek fényében könnyen megállapítható, hogy valódi tevékenységük és célkitűzéseik, valamint politikai kommunikációjuk között a Fideszhez képest jóval enyhébb eltérést mutatnak. Gyurcsány Ferenc MSZP-s pártcsökevénye párttá alakulásakor fő célkitűzésként a jelenlegi "rezsim" megbuktatását jelölte meg. Ezen felül kis pártja egy új köztársaság felépítését tartja feladatának, mindezt egy "nyugatos, polgári balközép párt" keretein belülről.
Új baloldalt szeretne felépíteni az úgynevezett 4K! (Negyedik Köztársaságot) nevű csoport. A szovjet típusú modellekkel, tehát az 1989 előtti kommunista örökséggel leszámolni kívánó 4K! a progresszív-jakobinus köztársasági perverzióval kíván az élre törni. Istennel szembeszálló ember- és nemzetellenességük méltán teszi őket az 1789-es jakobinusok autentikus szellemi örököseivé.
Senkit ne tévesszen meg, hogy mint kis pártról, illetve csoportként írtunk az új jakobinusokról. Az általuk potenciálisan megmozgatható pénzmennyiség jóval nagyobb annál, mint amennyit józan ésszel, laikusként el lehet képzelni. Amennyiben a történelem számukra engedi, könnyűszerrel felépíthetnek egy új elitet és akár több köztársaságot is; legyenek bármilyen illegitimek is törekvéseik.
Köztársaság: ugyan, kinek?
Az új jakobinusok új köztársaságot akarnak, érdemes ehhez felidézni a köztársasági gondolat megjelenésének kérdéskörét. A modern korban a XVIII. században jelent meg a köztársasági gondolat, bizonyos háttérerők nem elhanyagolható befolyásának következtében. A köztársasági téveszmét megjelenítő szabadkőműves tudósok először legitimációs problémaként kezdték kezelni a királyságot mint államformát. Szabadkőműves érvelés szerint állami főhatalom Istentől nem, csak a néptől eredhet, kizárólag a tömegek ruházhatják fel az uralkodót hatalommal. Innen már csak néhány lépcsőfok vezetett a modern demokratikus törekvések megjelenéséig. Meg kell jegyezni, hogy a demokratizmus ott tehet szert népszerűségre, ahonnan már "sikerült száműzni" Istent, úgymond a racionalizmus nevében. Sarkosan fogalmazva, a megbetegített tudományosság számára ami nem kézzelfogható, az nem is létezik. A "legitimációs problémát" hamarosan megfűszerezték az emberi egyenlőség mítoszával. E felfogás szerint minden ember egyenlő. Ilyen módon lehet közös nevezőre hozni például egy elmélyült teológust akár egy deviáns prostituálttal is. Az egyenlőség eszméje szellemi és erkölcsi síkon tarthatatlan. Ez a köz társasága. Független individuumok racionális társulása. Hol van ez szellemileg és erkölcsileg a szakrális eredetű, tradicionálisan-harmónikusan, szervesen kiépült államtól?
Bomlasztás és uszítás: jakobinus indulatok
A spekulatív szabadkőművességgel kapcsolatos fontos tapasztalat, hogy cselekvésének fő eszköze a fennálló struktúrák bomlasztása. Ebbe beletartozik a szakrális legitimációjú állami szervezetrendszer dezintegrációja, a fennálló rendek hatalmának megtörése, illetve a tradiconális-harmónikus közösségek szétzilálása; magyarán: a hierarchiák romba döntése. Ellenhierachiát építenek ezután, mely demokratikus és szekuláris, azaz az "ancien régime" torz tükörképe. A hierarchizációban ezentúl szimpla anyagi megfontolások játszanak szerepet (lásd napjaink mammon- és konzumperverzióját). Minél inkább feláldozza tehát valaki maradék hitét, minél keményebben dolgozik az "ancien régime" magas rendű szellemi-erkölcsi értékei ellen, annál előrébb lép az ellenhierarchiában. Ezek már gyakorlatilag a bomlasztás legfelsőbb fokozatai. A XXI. század Magyarországával kapcsolatosan természetesen semmiféle tradicionális struktúráról nem beszélhetünk, sokkal inkább egy formálisan antiliberális liberáldemokráciáról. Itt egy magasabb szinteken illetve mélyebb rétegekben realizálható konzervációról és hatalomátmentő műveletről van szó. Magyarán: a műveletnek úgy kell kinéznie, mintha egy a szó szoros értelmében vett szabadságkorlátozó rezsim megdöntéséről lenne szó.
Ha a politikai környezetet körülölelő társadalom beletőrödötten az inaktivitás képét mutatja, a jakobinus szellemiség megragadja az uszítást mint eszközt. Jelen gazdasági-társadalmi klímáról elmondható, hogy az egyéneket nehéz a politikum szférájába terelni. Az idáig vezető utat most nem vázoljuk fel, itt nagyobb jelentűségű magának az uszításnak a szemügyre vétele. A legutóbbi - és a megszokott értelemben talán utolsó - parlamenti választásokon a Jobbik élt a leginkább a szavazatok érzelmi-indulati síkról való megszerzésével. Mivel mostanában nem lesznek választások, a politikai aktivitás is alacsony. A változtató szándéknak fel kell korbácsolnia az indulatokat.
Az uszításra visszatérve - egy fontos művelet egyik rész-eszközének bemutatásaként - közreadunk egy az új jakobinusok e pillanatban formális parlamenti képviselet nélküli részének szellemiségét tükröző videóklipet. A klip az urbánus-nagyvárosi szabados lelkület leképeződése.

Nem tetszik a rendszer

A benne szereplőknek "nem tetszik a rendszer", azon egyszerű oknál fogva mert az valamelyest - főként külső szempontjait tekintve - a rendre törekszik. Újabb paradoxon áll elő a klip szereplőit szemügyre véve, hiszen ők a 89-es rendszer egyértelmű haszonélvezői. Idegen szellemiségek képviselői, homoszexuálisok, kábítószeresek és más alacsony szintű körök jogvédői, deviánsok, a szingli- és abortuszkultusz megtestesítői.
Alaposan melléfogtak a művelet tervezői, ha e szellemiséggel tömegekre kívántak volna hatni. A magyarság ilyen és ehhez hasonló lelkületű személyekkel nem tud azonosulni. Valószínűbb, hogy a "budapesti elit"-re számítanak. Nekik szánják az átfogó művelet másik részét, a Soros-intézethálózat egyik magyarországi lerakata, az Athéna Intézetet. Ennek az úgynevezett szellemi központnak az a feladata, hogy ellenségképet gyártson az új jakobinusok számára. Hiszen a valódi ellenségük nem a Fidesz, velük csak felületes harcot kell majd megvívniuk, mert mint feljebb jeleztük, a Fidesz nem árulja el gyökereit. A valódi kihívás számukra egy olyan erőben jelentkezik, mint a Magyar Nemzeti Arcvonal. Egy potenciális totális paradigmaváltó, óriási szellemi és fizikai erővel rendelkező szervezettel vívják majd meg az igazi küzdelmet a lelkes jakobinusok, akiknek "nem tetszik a rendszer".
Gyurcsányék szerepe
A volt miniszterelnök lemondott káderképzőjének vezetéséről, de hűséges katonái követni fogják őt. Gyurcsány előnye abban rejlik, hogy már "bejáratott" politikus. Ha személyesen ő nem is - mert lejáratottsága bejáratottságát felülmúlja -, de káderképzős elvbarátai felmerülhetnek az orbáni modell-ellenzék vezetőiként.
Hogyan tovább?
A fent felvázoltakat részbeni bekövetkezettségük, illetve valószínű bekövetkezésük okán tettük közzé. Egyes szereplők vándorolhatnak ide-oda a későbbiekben, de a részbeni alapképlet és a művelet egyik felvonása ez lesz. Felesleges fantáziálásokat nem jelentetünk meg, mert nincs dezinformációs szándékunk. Az idő múlásával és a dolgok változásával természetesen kiegészítjük a képet, újabb elemzés formájában.
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet



A győzteseket nem ítélik el?



2011. október 16. - 11:02
Magazin: 
|











Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hírszerző ügynökségei Líbiában is hosszú ideig készítették elő a ”demokratikus forradalmat”, bár a civilizált világban ezt a puccsnak nevezik. Mivel a hatalom önkéntes átadása a ”demokratikus” választásokon szóba sem jöhetett, precedenst kellett teremteni a ”forradalom”-ra. A titkosszolgálatok aktívan elkezdték szervezni az országot vezető Kadhafi rezsim ellenzékét magában Líbiában és határain túl is. Líbiával párhuzamosan ezen a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos más országában is dolgoztak. Nyilvánvaló okokból ezeknek az országoknak a kormányai nem reklámozták titkosszolgálataik munkáját.
2008-ban az USA különleges műveleti erőinek (SOF) vezetése Európában megkezdte az amerikai elnök azon határozatának végrehajtását, hogy hozzon létre SOCAFRICA néven egy speciális ”Afrikai Parancsnokságot”. Az Afrikai Parancsnokság működési és harci felkészítése 2009 elején fejeződött be teljesen. A SOCAFRICA fő alkalmazási területei a következők: válságok esetén különleges műveletek tervezése és végrehajtása, együttműködés a közigazgatással, információs műveletek, valamint fegyveres alakulatok oktatása és kiképzése. A SOCAFRICA felállítása után azonnal több mint negyven feladatot kapott tizenhárom afrikai országban. Ezen kívül SOCAFRICA elindította azt a programját is, amelynek keretében egyes afrikai államok fegyveres erőinek tartanak előkészítő szemináriumokat és tanfolyamokat. Ezzel párhuzamosan előszeretettel hoztak olyan intézkedéseket közigazgatási vonalon, amelyek célja elsősorban a kontinensen működő szélsőséges és terrorista szervezetek társadalmi támogatottságának aláásása. Ezzel az ürüggyel próbáltak hiteltelenné tenni néhány, az USA-hoz és a NATO tagországokhoz nem különösebben lojális vezető rezsimet. A fő célok Észak- és Közép-Afrika stratégiailag fontos régiói.
Ennek a politikának az első gyümölcsei Egyiptomban és Tunéziában értek be, ahol vérontás nélkül sikerült elérni a rendszerváltást. Azonban a Kadhafihoz hű erők és az Átmenti Nemzeti Tanács (ÁNT) csapatai között kialakult hét hónapos patthelyzet azt mutatja, hogy Líbiában még az egyiptomi és a tunéziai forgatókönyv szerint bevetett hatalmas légi támogatás és haditengerészeti blokád ellenére sem sikerült valami. Ez alapvetően a líbiai lakosság szomszédos országokhoz képest viszonylag magas életszínvonalának köszönhető. A Kadhafi-rezsim szociálpolitikája az ország bennszülött lakosságának olyan hatalmas szociális juttatásokat biztosított, mint például az ingyenes lakhatás, az állami támogatások, stb. A beduinokat - Líbia őslakosait – az arab világban már régóta a legjobb katonának tartják. Nem csoda, hogy még az izraeli hadseregben is találhatóak különleges beduin törzsi egységek, amelyeknek fő feladata felderítő és szabotázs akciók végrehajtása az ellenséges vonalak mögött. Az ÁNT fegyveres erők magvát viszont a Líbiába a szegényebb arab országból érkezett külföldi munkavállalók adják, egy kisebb részét pedig az a városi lakosság, amely már régen abbahagyta a nomád életmódot és elvesztette harci képességeit. Ezeknek az egységeknek a magas szintű harci kiképzése szóra sem érdemes, amint azt reguláris líbiai hadsereg nagy sikerei bizonyították az ellenállás első hónapjaiban. Az Al-Kaida líbiai állampolgárságú fegyvereseinek, akik részt vettek az Irakban és Afganisztánban zajló hadműveletekben, bár volt gyakorlatuk a gerilla hadviselésben, de a nagyszabású katonai műveletekhez ez már nem volt elegendő. És íme az éles fordulat: szinte az egész ország az átmeneti kormány ellenőrzése alatt, Tripoli a lázadók kezében, az egész ”demokratikus világban” eufória. És senki nem kérdezi meg, hogy miként lehetséges az, hogy fegyveres felkelők gyakorlatlan csoportjai egy-két hónap alatt erős harci egységbe tömörültek. Pedig egyszerű a válasz - külföldi országok segítségével.
Ebben az előadásban az egyik főszerepet a brit titkosszolgálat (MI-6) és a brit hadsereg különleges rendeltetésű egységei (SAS) játszották. Ma már nem titok, hogy Nagy-Britannia Királyi Ezredének több mint 600 olyan fegyverest számláló harmadik zászlóalja, akik közül a legtöbb harcolt Afganisztánban, február végétől teljes harci készültségben állt, folyamatosan készen a líbiai bevetésre. Március elején Benghazi kikötőjébe érkezett Nagy-Britannia Királyi Flottájának hadihajója, Líbia területén pedig már ott voltak a SAS különleges rendeltetésű csapatok fegyveresei, akik hivatalosan a brit állampolgárok biztonságát és evakuálását biztosították. És hogy kerültek be egy idegen állam területére brit fegyveresek? Válasz: polgári személyként időben mentek Líbiába és Benghazi-ban telepedtek meg. A brit konzulátuson fegyverek és felszerelés várta őket, furcsa véletlen, hogy éppen Benghazi lett a ”forradalom” gócpontja és védőbástyája. Ha ebből a nézőpontból nézzük az eseményeket, világosan látszik a brit katonai és hírszerző ügynökségek közvetlen részvétele a puccsban. De nem csak brit fegyveresek voltak Líbiában, bár a nyugati politikusok folyamatosan próbálták tagadni külföldi erők részvételét a líbiai háborúban, a líbiai hadsereg már a lázadás első napjaitól kezdve ”ismeretlen” katonai alakulatokkal találkozott az összecsapásokban. A lepel véglegesen 2011. március 31-én hullott le, amikor Peter Bouckaert, Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet képviselője, véletlenül olyan érdekes tényeket ismertetett az újságírókkal, amelyek alátámasztották a külföldi csapatok jelenlétét Líbiában. Többek között azt mutatta be, hogy az ÁNT fegyveres erői utászainak sikerült átjáró sávot létrehozni az aknamezőkön Adzsdabija város körzetében, és ez alatt több mint 50 külföldi gyártású gyalogsági és harckocsi aknát semlegesítettek. Természetesen meg lehet tanítani egy hónap alatt a géppuska kezelését, de kvalifikált aknászokat, akik képesek gyalogsági aknákat semlegesíteni, ennyi idő alatt gyakorlatilag lehetetlen. Az Al-Kaida fegyvereseinek természetesen van fogalma az aknákról, de nem valószínű, hogy képesek lennének hadműveleti átjáró sávot létesíteni egy aknamezőn, és mégis: egy aknászcsoport minden nehézség nélkül megbirkózik ezzel a feladattal.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának az 1973-as számú rendelete nem csak szabad utat biztosított a különösen lelkes NATO tagoknak légi csapások végrehajtásához, de lehetővé tette azt is, hogy szinte hivatalosan készítsék elő és hajtsák végre a Kadhafinak a hatalomból történő eltávolítására irányuló földi műveleteket. A lázadók önmagukban nem voltak képesek Kadhafi eltávolítására, szükség volt sürgős külső beavatkozásra. Egy hónap, talán - kettő, és a lázadásból nem maradt volna semmit. Ugyanakkor ebben az időszakban megfigyelhető volt Franciaország, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Jordánia különleges erőinek aktivizálása amelyek fegyveres alakulatok kiképzésének támogatása mellett egyre inkább aktív harci műveletekbe kezdtek. Idézzük fel a katari különleges erők sikertelen kísérletét Kadhafi elfogására Aisha-ban. A művelet során Aisha védői elpusztították a támadók több mint felét és a túlélők is gyorsan visszavonultak, otthagyva halott bajtársaikat. A kormány fegyveres erőire mért első légi csapások jelentős károkat okoztak. De a parancsnokság megváltoztatta a taktikáját, és a lázadókhoz hasonlóan a tankokból és gyalogsági harci járművekből terepjárókba és kisteherautókba ültek át. A légi támadások hatékonysága csökkent és nem ritkán a lázadók pozícióinak bombázásához vezetett. A pontos csapások beviteléhez jó megfigyelők kellenek, a lázadók soraiban nem voltak ilyenek, és az ilyen specialisták felkészítésére idő sem volt. Az ilyen jellegű korrekcióhoz a felkészített specialistákon kívül még megfelelő technika is szükséges. A nyugati országok azonban nem siettek az ilyen high-tech fegyverek szállításával a felkelőknek, attól félve, hogy azok más kezébe kerülnek. Emlékeztetünk arra, hogy Afganisztánban a szovjet csapatok visszavonása után, az amerikaiaknak meg kellett vásárolni a csapatok parancsnokaitól a saját vállról indítható Stinger rakétáikat, nehogy polgári repülőgépek ellen használják azokat. A korrekciós feladatokat a brit és a francia kommandósok vették át. Egy kicsit később csatlakoztak hozzájuk a francia idegenlégió második ezredének egységei. Ezek a kommandósok egyenesen a felkelők soraiba álltak be és közvetlenül a harcok helyszínein szervezték meg a repülőgépek és szárnyas rakéták célravezetését. Annak érdekében, hogy valamilyen módon elfedjék ott-tartózkodásuk tényét, líbiai népviseletbe öltöztették őket. A NATO vezetésének egyik legmagasabb rangú tisztviselője szeptember 24-én egy CNN televíziós interjúban kijelentette, hogy ”Nagy-Britannia, Franciaország, Jordánia és Katar különleges erőinek Líbiában tartózkodó egységei az elmúlt napokban elkezdtek aktívan tevékenykedni azzal a céllal, hogy a lehető leghatékonyabban segítsék a lázadók előretörését Líbia belsejébe".
Brit kommandósok minden lehetséges módon segítik a lázadó erőket a műveletek megszervezésében és végrehajtásában, több külföldi kommandós kíséri a lázadókat Líbia egész területén. Általában a külföldi különleges erők segítették a felkelőket a katonai műveletek taktikájának minőségi javításában. A különleges erők a szövetség légierejét is minden lehetséges módon támogatták: a légi csapások céljainak pontos meghatározásával, lézerfénnyel segítve a cirkáló rakéták rávezetését, sőt, Tripoliban operatív felderítő műveletek végrehajtásával is. Különösen aktuális volt ez az elmúlt néhány napban, amikor a két hadviselő fél közelharcot folytatott. ”Mindezzel együtt a különleges erők legfőbb érdeme - a kommunikáció biztosítása volt Tripoli elfoglalása során.” Ez vajon nem közvetlen bizonyíték a földi műveletekre, amelynek beismerésétől minden módon ódzkodtak a NATO vezetői. Azonban létezik-e konfliktus az Egyesült Államok nélkül? Az amerikai tisztviselők tagadják az USA közvetlen részvételét a Líbiában zajló eseményekben, a Fehér Ház tagadta kommandósainak részvételét a légi csapások segítésében, és lázadóknak a szárazföldi műveletekben történő támogatásában. Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének (CIA) vezetése bejelentette, hogy még februárban a CIA néhány speciális alakulatot küldött Líbiába a lázadók megsegítésére, bár nem ellenőrzött információk szerint, ezek a csoportok már sokkal korábban Líbiában voltak. Hogy jobban megértsük az USA szerepét a líbiai eseményekben, fel kell idézni a különleges erők működését Afganisztánban. Az amerikai katonai vezetés új taktikát dolgozott ki ezekre a hadműveletekre. Az új taktika tömeges légi csapások kombinálását jelentette egyidejűleg a különleges erők műveleteivel. A különleges erők feladata Afganisztánban eredetileg az volt, hogy irányítsák a légierőt és maximálisan támogassák a tálib ellenes fegyveres alakulatokat. Ennek a taktikának az a célja, hogy az afgánokat egymás ellen kényszerítse harcolni, így csökkentve a saját veszteségeket. Ez pedig a régi római elv ”oszd meg és uralkodj”. Ez a taktika eleinte lehetővé tette, hogy súlyos veszteségeket okozzanak a táliboknak nagyszabású földi hadműveletek nélkül. A célt elérték, és az immár több mint tíz éve tartó háború - a ”termelés” apró kiadása. Most ezt a kidolgozott és korrigált taktikát alkalmazzák Líbiában. Ha sikeres, és ez elkerülhetetlen, az USA és az Egyesült Királyság kormánya a jövőben képes lesz bármilyen fordulatot megszervezni minden számukra ”nem kívánatos” államban. Erről később többet, most térjünk vissza a líbiai eseményekhez.
Természetesen a külföldi katonai jelenlét csúcspontja Trpolinak, a líbiai fővárosnak az elfoglalása volt. A művelet fedőneve a ”Hableány hajnala” volt. Elejétől a végéig, teljes egészében a MI-6 a brit titkosszolgálat tervezte szoros együttműködésben az ÁNT legfelsőbb vezetésével. A művelet első szakasza az önkéntesek kiválasztásából és kiképzéséből állt, akik egyszerű líbiai polgároknak kiadva magukat titokban beszivárogtak Tripoliba és ott vártak a megbeszélt jelre. Az önkéntesek felkészítését és kiképzését a Benghazi melletti táborokban a brit és a francia különleges erők specialistái végezték. A részletes betanítást a MI-6 végezte. Ezzel párhuzamosan folytatták a lázadó fegyveres alakulatok felkészítését a városi harcokra, aknák és bombák elhelyezésére, rádiós kommunikáció felállítására és fenntartására, mivel a harcok legnehezebb fajtája az utcai harc és sok függ a támadó erők szervezeti egységei közötti együttműködéstől. Tripoliba jó előre, teljes titokban beszállítottak és elrejtettek titkos raktárakban több tonna lőszert, fegyvereket és robbanóanyagokat. Hasonló intézkedésekre került sor más, Tripolihoz közeli városokban is. A Benghazi-ban kiképzett önkéntesekkel és külföldi kommandósokkal együtt részt vettek Tripoli ostromában a líbiai kormányzó hatalom dühödt ellenségei közül kikerülő líbiai etnikumok csoportjai is, akik az utóbbi években az Egyesült Királyságban éltek.
A mintegy 350 embert számláló úgynevezett ”Sheikh Mahdi” brigádot Liverpoolban, Birminghamban, Manchesterben és Dublinban élő líbiai emigránsokból állították össze. Ezt az brigádot az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Katar különleges alakulataival együtt Líbia nyugati hegyvidékében képezték ki 4 hónapon keresztül. Augusztus 20-án este a csapat Tripoliba ment és megkezdte a harci küldetés végrehajtását. Amikor megérkezett a Tripoli ostromának megkezdését jelentő jelzés, a fegyveres csoportok cselekedni kezdtek. Elkezdődött a műveletek következő fázisa is, amelynek célja a helyi lakosság pszichológiai megdolgozása volt az újsütetű líbiaiak által irányított tömegtájékoztatás eszközeivel. A főváros szinte minden lakója egyidejűleg kapott a mobil telefonjára szöveges SMS-üzenetet azzal a felhívással, hogy támogassák a felkelést, valamint arról, hogy mit tegyenek ebben a helyzetben. A városért folytatott csata közepén Tripoli kikötőjébe NATO-hadihajók érkeztek, amelyekről a lázadók nehézfegyverzetet és felszereléseket kaptak. Így esett el Líbia fővárosa. A ”Hableány hajnala” művelet minden fázisát a legszigorúbb titokban hajtották végre. Bár a britek kulcsfontosságú szerepet játszottak benne, a brit kormány számos tagja csak a tömegtájékoztatásból szerzett tudomást róla.
Azokban a napokban Sunday Times hivatalos forrásokat idézve arról számolt be, hogy Líbiában az események felgyorsulásának legfőbb oka ”az Egyesült Királyság, Franciaország és Katar speciális csoportjainak helyszíni működése”. A külföldi specialisták egy hatékony rendszert dolgoztak ki a légi csapásokat segítő információk gyűjtésére és cseréjére. A lázadók műholdas kommunikáción keresztül tájékoztattak a hadszíntéren uralkodó helyzetről, és ennek alapján a szövetséges légierő csapásokat mért a megjelölt objektumokra és kormányerőkre. Ennek a rendszernek a közvetlen tartozékai a pilóta nélküli légi járművek (UAV), a NATO felderítő légi járművei, a francia elit csapatok parancsnoki állása Zuvaytina városban, Benghazi-tól 150 km-re délnyugatra. A műveletek alatt a Líbia területén az összes rádió és telefon kommunikáció teljes egészében az Egyesült Államok elektronikus felderítésének ellenőrzése alatt állt. A felkelők támogatása érdekében a szövetségi légierő jelentősen megnövelte aktivitását, augusztus 20-tól kezdve folyamatosan mér csapásokat minden objektumra, amely a kormányzati erők ellenőrzése alatt áll. A csapásokat irányítását a brit különleges erők végzik, valamint a folyamatosan a város felett állomásozó és az amerikai szakértők által vezérelt pilóta nélküli légi járművek. Augusztus 21-e éjszakáján a NATO repülőgépek több mint negyven alkalommal támadták Tripolit. A brit légierő pedig műholdról irányított Paveway-4 nehézbombákat vetett be. Természetesen Tripoli bevétele nem ment olyan simán, ahogy ezt a nyugati média bemutatta, de a nyugati vezetők erről is hallgatnak. Tripoli francia és angol részeinek kitelepítése nem igazán sikerült, a nyugati média ezt ”a felkelők sikertelen támadásának” nevezi. Különös módon Nagy-Britannia és Franciaország veszteségeinek csúcsa Afganisztánban valamiért egybeesett Tripoli bevételének végrehajtásával. Lehet, hogy ez csak véletlen egybeesés?
De még Tripoli bukása és az ÁNT vezetőinek az ország csaknem teljes területét ellenőrzése alá vételéről szóló bejelentése után a Kadhafihoz hű erők ellenállása a felkelőkkel szemben folytatódik. És folytatódik a NATO-erők működése is Líbiában, bár a szövetség parancsnoksága már nem egyszer jelentette be a műveletek megszakítását. A lázadók fegyveres alakulatai a külföldi kommandósokkal együtt továbbra is ostromolják Kadhafi utolsó támaszait. Ezen felül, a különleges légierők 22. ezredének katonái személyes parancsot kaptak a brit miniszterelnöktől arra, hogy vegyék át a lázadók Kadhafi felkutatását végző csapatai felett az irányítást, azaz Nagy-Britannia miniszterelnöke gyakorlatilag arra adott személyes parancsot a katonáinak, hogy kutassák fel és lehetőség szerint tárgyalás és következmények nélkül semmisítsék meg egy másik állam polgárát. Ráadásul kiszivárgott az az információ is, hogy Franciaország is segíti az Átmeneti Nemzeti Tanácsot Kadhafi elfogásában azzal, hogy szakértői megpróbálják lenyomozni a gyanús telefonhívásokat és kideríteni azok forrását. Kadhafi kereséséhez csatlakozott a CIA és több ország titkosszolgálata is.
Ebben az időszakban az ÁNT táborában egyre többször került sor a lázadók vezetésén belüli belső határozatlansággal és ellentétekkel kapcsolatos nézeteltérésekre. Miközben a Kadhafihoz hű erők még kitartanak, ezek a különbségek még nem túl markánsan jelennek meg, és a nemzetközi média is eltakarja a szemét. De mi történik, ha az ellenállást végleg legyőzik és Kadhafi még mindig él? A hatalommegosztás vérontáshoz vezet. A beduinoknál erősek a vérbosszú hagyományai, amely hosszú ideig eltart. De, ahogy Irak és Afganisztán esetében is, ezek csak a ”termelés” apró kiadásai, és a győzteseket soha nem ítélik el. De térjünk vissza a NATO országok stratégiájához ebben a konfliktusban. Minden vezető politológus és szakértő a konfliktus részletes elemzése során egy dologban egyetért: Líbiával kapcsolatosan számos különböző szintű és bonyolultságú intézkedést hoztak, kezdve provokációk és rendzavarások szervezésétől a jól ismert az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as számú határozatáig, ami a NATO légi csapások kezdetét jelentette. Mindezek a tevékenységek szervesen illeszkednek a nyugaton ma annyira divatos és elterjedt az erő puha alkalmazásának koncepciójába. A koncepció megvalósításának alapjául különböző intézkedések szolgálnak, elsősorban a tömegtájékoztatás területén. Az átlagos nyugati ember ”igaz” információt csak egy oldalról kaphat, a másik oldal mindig ”hazudik”. A következő lépés a titkosszolgálatok által lefolytatott operatív műveletek és tevékenységek, amelyek az ellenzék megjelenéséhez vezetnek, és a harmadik szakasz - aktív fellépések, amelyek közvetlen fegyveres összecsapásokat generálnak a lázadók és a kormányerők között. És az ezt követő, a nemzetközi közösség könnyen kiszámítható reakciója. Bár kezdetben a szövetségesek nem voltak hajlandóak szárazföldi műveletek végrehajtására Líbiában, mégis kénytelenek voltak megtenni ezt a lépést. Ennek fő oka magukban a lázadókban rejlett, vagyis inkább abban, hogy vonakodtak a kormányzati csapatok ellen harcolni, még a teljes légi támogatással is. A művelet során a NATO légiereje több mint 22.000 bevetést hajtott végre, amelyek eredménye elég messze van az ideálistól. A komplex szárazföldi műveleti tervet végrehajtották, kezdve az ellenzéki vezetők támogatásától, a tartalékok biztosításától, a sajtótámogatástól a felderítés megszervezéséig és a felkelők fegyveres kiképzéséig.
És csak ezek végrehajtás után kezdtek el a felkelők sikeresen harcolni Kadhafi ezredes hadserege ellen. Ha áttekintjük a NATO líbiai műveleteivel kapcsolatos kérdések során felmerült problémákat, az első helyen a NATO küldetés korábban említett céljainak közvetlen ellentmondása áll. Ha a líbiai szerepvállalásban elsődlegesen meghatározott céloknak a civil lakosság védelmét és a humanitárius segítségnyújtást vesszük, a misszió közvetlen katonai invázióba ment át. A NATO vezetői számára a kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a feladatot nem lehet másképp megoldani, amíg Líbiában Kadhafi van hatalmon. Mindazonáltal a szövetség nyilvánosan lemondott az erőszakos rendszerváltásról, és így kezdetben nem hajthatott végre katonai műveleteket. A helyzet gyökeresen megváltozott miután Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország az USA támogatásával különleges tanácsadókat küldött Líbiába, elkezdték a fegyverek és lőszerek közvetlen szállítását és hatékony telekommunikációs rendszerek felállítását. Megkezdték a lázadók számára operatív felderítési információk közlését és NATO légi és a tengeri csapásainak koordinálását azokra helyekre, ahol a kormány erői koncentrálódtak. De miért ilyen határozatlanul lépett fel eredetileg a NATO Líbiában? A válasz lényege az, hogy a szövetségben minden döntést konszenzussal hoznak meg, és az olyan nagy játékosok, mint Németország és Törökország számos más tagországgal együtt az aktív szárazföldi műveletek ellen voltak. Mivel az ENSZ Biztonsági Tanács határozata csak a civil lakosság védelmét engedélyezte, a szövetség tagjai nem nagyon akartak annál többet tenni, mint amit a Biztonsági Tanács előírt. Ráadásul Németország időben kivonta hadihajóit a Földközi-tenger térségéből, hogy elkerülje a véletlen belekeveredést a harci műveletekbe. A Líbia körüli események rámutattak a NATO egyik legnagyobb problémájára, mégpedig az egyes tagországok érdekellentétére a katonai erő alkalmazásával kapcsolatosan másokéval szemben. Nagy-Britannia és Franciaország hosszú szünet után elkezdték kinyilvánítani világhatalmi jogaikat. Minden egyéb ellenére a szövetségi erők győzelme Líbiában visszaadta a NATO-országok hitét saját katonai erejükben, amely az Afganisztánban elkövetett katasztrofális hibák miatt súlyosan megrongálódott az elmúlt években. Az ENSZ-határozatok és valamilyen sajátságos ”demokrácia” leple alatt kidolgozzák a nem kívánatos kormányok leváltásának mechanizmusát és összeállítják a kilógó államok listáját. Ez a politika a globális közösség fokozott Amerika- és Nyugat ellenes hangulatához vezet és tömegpusztító fegyverek beszerzésére kényszeríti a harmadik világ országainak vezetőit. Mert a gyakorlat azt mutatja, hogy aki nem rendelkezik tömegpusztító fegyverrel, az nincs biztosítva a hirtelen ”forradalom” ellen. Moammar Kadhafi rendszerének összeomlása után néhány NATO országban már nyíltan beszélnek Szíriáról és Iránról, amelyeknek a sorsa hamarosan a következő regionális konfliktus epicentruma lehet. Oroszország és Kína egyelőre korlátozza ezeket a kitöréseket az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ami megakadályozhatja a líbiai ”forradalom” forgatókönyvének másodszori, harmadszori és negyedszeri megismétlését. Beköszönt a ”nem hagyományos hadviselés” korszaka. Az USA és a NATO katonai és politikai teoretikusai a ”nem hagyományos hadviselés” fogalmába igen széles körű katonai és félkatonai feladatokat pakolnak bele, gyakran olyanokat, amelyeket hosszú időtávra terveztek. A nem hagyományos hadviselés nagyon kényelmes a ”nagyhatalmaknak”, végre lehet hajtani a jelenlétük meghirdetése nélkül minden olyan területen, amelyet az ellenfél tart ellenőrzése alatt, valamint a szövetség tagjai számára geopolitikailag és különösen gazdaságilag fontos területeken is. Ezt a háborút elsősorban a lojális helyi lakosság, a belőle alakult gerilla-és félkatonai csoportok bevonásával vívják, és ezeknek a bázisán a különleges erők megszervezik a lázadást. Ilyen módon a saját veszteség is minimalizálható. Ennek a stratégiának a fő megvalósítási formái úgy a gerilla taktikán alapuló időben elnyújtott harci tevékenység mint a polgári engedetlenségi, továbbá szabotázs akciók.
Hogy jobban megértsük a NATO Líbia ellen folytatott műveleteinek taktikáját, azt a szerepet, amit ezekben a különleges műveleti erők játszottak, az USA és más NATO tagországok fegyveres erőinek eredeti forrásait kell elővenni. Ezek a források határozzák meg hivatalosan a katonai vezetés minden beosztottjának hatáskörét, valamint szigorúan megszabják a tisztviselők kötelezettségi körét a műveletek előkészítése és végrehajtása során, továbbá az e célokra kijelölt erők és eszközök felhasználását. Az amerikai fegyveres erőknél egyértelműen meg van határozva a különleges műveleti erők alapvető és kiegészítő feladatainak listája korszerű feltételek között. A fő célkitűzések az alábbiak: a terrorizmus elleni küzdelem, a tömegpusztító fegyverek terjesztésének megakadályozása, speciális felderítő, irányított tevékenységek, információs műveletek, pszichológiai műveletek, közigazgatási műveletek, külföldi államok támogatása belső biztonságuk fenntartásában.
Kiegészítő feladataik közé tartoznak a következők: koalíciós támogatás, harc a kábítószerek és a kábítószerüzlet ellen, a felkutatási és kiszabadítási műveletek, humanitárius segítségnyújtás, különleges intézkedések.

Nézzük meg részletesen ezeket a problémákat

A terrorizmus elleni harc a különleges műveleti erők egyik fő feladata, amelyet az USA legfőbb katonai és politikai vezetése tűzött ki. Ez a vezetés úgy tekinti, hogy az MDA a leghatékonyabb eszköz bármilyen terroristaellenes művelet végrehajtására a világ bármely részén. Az USA elképzelése szerint a SOF aktív és agresszív harcot kell folytasson a terrorizmus ellen, azzal a céllal, hogy a szélsőséges terrorszervezetek fenyegetésének teljes spektrumát felderítse és megsemmisítse. Ezen a területen a különleges műveleti erők tevékenysége két irányban valósul meg: az egyik irány - a terrorizmus elleni intézkedése alkalmazása a terrorcselekményektől való veszélyeztetettség csökkentése érdekében, a második irány - különleges intézkedések végrehajtása, amelyek célja a terrorcselekmények megszüntetése azok végrehajtási helyétől függetlenül. A műveletek formái és módszerei eltérőek, és az alábbiak lehetnek: terrorista szervezetek vezetőinek eltávolítása, operatív műveletek, túszok kiszabadítása, terrorista hálózatok és infrastruktúrájuk megtámadása, terrorista tevékenység folytatására okot adó ideológiai indokok megszüntetése, terrorista szervezetek elleni információs és elemző tevékenységek.
A tömegpusztító fegyverek terjesztésének megakadályozása (WMD) a nukleáris, biológiai és vegyi fegyverek terjesztése elleni harcot jelenti. Célja, hogy megvédje az USA területét és érdekeit, valamint az amerikai állampolgárokat külföldön. A különleges műveleti erők intézkedéseinek fő célja, hogy megakadályozzák vagy korlátozzák a tömegpusztító fegyvereknek és azok szállítóeszközeinek, továbbá a megfelelő technológiák kifejlesztésének és gyártásának terjesztését. Ez a feladat olyan tevékenységeket foglal magában, mint például hírszerzési információk gyűjtése és elemzése meghatározott anyagokról, azok feldolgozásáról a tömegpusztító fegyverek gyártásának területén végzett kutatások és kísérletek, diplomaták erőfeszítéseinek támogatása a tömegpusztító fegyverek terjesztése ellen, tömegpusztító fegyverek meghatározott mintái feletti ellenőrzés megvalósítása, kiviteli ellenőrzés.
Ezen a területen különleges műveleti erők szorosan együttműködnek az USA és a NATO tagországok más állami szerveivel.
Különleges felderítés. A különleges műveleti erők tekintettel speciális kiképzésükre folytathatnak speciális felderítést bármely állam területén azzal a céllal, hogy a céltárgyakat operatív vagy stratégiai szinten begyűjtse és ellenőrizze. A speciális felderítés célja annak az információnak a megszerzése vagy ellenőrzése, amely a tényleges vagy potenciális ellenség szándékait és képességeit határozza meg. A különleges felderítés feladatai közé tartozik a hatékony segítségnyújtás mindenhol az általános célú csapatok felé operatív és stratégiai feladatok végrehajtása során. A különleges felderítési tevékenység irányulhat földrajzi, hidrológiai, demográfiai, meteorológiai, gazdasági, és egyéb információk gyűjtésére, koordináták meghatározására a rákövetkező légi- vagy rakétatámadások számára, a bevitt csapások eredményességének vizsgálatára.
Irányított intézkedések. A különleges erők számára biztosítja azonnali és méreteiben és idejében korlátozott mértékű különleges műveletek végrehajtását bárhol a világon annak érdekében, hogy elfoglaljon, megszerezzen, foglyul ejtsen, megrongáljon vagy teljesen megsemmisítsen olyan célokat és objektumokat, amelyek meghatározott műveleti feladatokra irányulnak, valamint az általános célú erőket támogató intézkedések végrehajtása stratégiai célok érdekében. Ezek közé tartoznak: csapda, razziák, robbanó anyagok elhelyezése, objektumok megtámadása, az ellenség közvetlen övezetén kívül található szárazföldi és tengeri célpontok meghatározása légi csapások bevitelének céljából. Nagypontosságú fegyverek célpontjainak kijelölése, az általános rendeltetésű erők műveleteinek támogatása, szabotázs, rongálás, parancsnoki személyek elfogása vagy megsemmisítése ellenséges területen.
Információs művelete. Információs műveletek - ez az a fajta különleges művelet, amely viszonylag új az USA különleges műveleti erőinek tevékenységében és a fölény megszerzésére irányul az információ terjesztésével vagy az emberek tudatát befolyásoló félretájékoztatással, vagy az ellenség információs rendszereinek és döntéshozatali képességeinek lelassításával, a saját információk és információs rendszerek védelmével.
Lélektani hadviselés. A lélektani hadviselés - egy speciálisan megtervezett intézkedéscsomag, amelynek célja a speciálisan kiválasztott információk átadása emberek meghatározott csoportjának, azzal a céllal, hogy befolyásolja a tudatot, az érzelmi állapotot és a motivációt, és ezáltal befolyásolja különböző társadalmi csoportok és egyének viselkedését. A végső cél - kedvező feltételek megteremtése az USA fegyveres erői elé kitűzött feladatok végrehajtására.
Támogatás külföldi államoknak a belső biztonság fenntartásában. Az amerikai kormány azon irányvonalának keretében zajlik, amelyben segítséget nyújt külföldi államoknak a közrend és belső biztonság megerősítésében. A különleges műveleti erők részt vesznek katonai és félkatonai alakulatok felállításának és kiképzésének folyamatában. Annak a programnak a végrehajtása, amelyben megvédik a társadalmat a kormány megdöntésétől és más felforgató és lázadó, továbbá gerilla tevékenységtől, zendülés kitörésétől és törvénytelenségtől. A különleges műveleti erők segítséget nyújtanak közvetítők számára a politikai, gazdasági, katonai és szociális intézmények fejlesztésének elősegítése kérdéseiben.
Közigazgatási műveletek. Ezek a különleges műveleti erők által végrehajtott különleges műveletek háború vagy fegyveres konfliktus által érintett országokban. Ezek biztosítják helyi lakosság különböző problémáit megoldó ideiglenes adminisztráció létrehozását és fenntartását.
Koalíciós támogatás. A különleges műveleti erők végzik a számukra kijelölt feladatok részeként a koalíciós erőkkel együtt multinacionális hadműveletek során. A koalíciós partnerek kiképzése a hadviselés taktikájára és módszereire. Baráti viszony kialakítása a helyi lakossággal.
A kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem. A különleges erők közvetlenül veszek részt a kábítószerek illegális kereskedelme elleni harcban, megszervezik és elvégzik a külföldi szakcsoportok felkészítését a kábítószerek törvénytelen kereskedelme elleni harcban. Elvégzik az előkészítését és közvetlenül részt vesznek azokban a műveletekben, amelyekben a narkotikumok és preparátumok termesztési, előállítási és kereskedelmi helyeinek felderítése folyik.
Felkutatási és kiszabadítási műveletek. Azzal a céllal hajtják végre, hogy felkutassák és visszahozzák saját területükre az eltűnt amerikai katonákat és civileket, akik ellenséges területre vagy konfliktus zónába kerültek.
Humanitárius segítségnyújtás, amely abból áll, hogy segítséget nyújtsanak a civil lakosság számára hadműveletek, természeti csapások vagy ember által előidézett vészhelyzet következményeinek lokalizálásában.
Különleges intézkedések az Egyesült Államokon kívül folynak külpolitikai jellegű feladatok végrehajtása céljából. A különleges helyzetekben a kormány szerepe nem publikus.
Ilyen módon, miután megvizsgáltuk a különleges erők alkalmazásának spektrumát, nem nehéz megítélni a líbiai eseményekben játszott, akár burkolt szerepüket. A jövőben többször lesz alkalmunk megfigyelni hasonló sémák alkalmazását. Végtére is, nem számít, mennyit beszélnek ”demokráciáról” és a ”szabadságról”, mindig valamilyen érdekek vannak az előtérben. Legyenek ezek akár pénzügyiek, akár politikaiak, a győzteseket, mint köztudott, nem ítélik el.
topwar.ru




Megkezdődött a hatalomátmentés: zászlót bontott a részvételi demokrácia













2011. december 02. - 10:24
Magazin: 
|











MNA-tagoknak kötelező olvasmány
"Mozgalmunk nem ismer el megosztó eszméket, csoportokat és eszközöket, mint országok, kormányzatok, tőkerendszerek, fajok, vallások, hitek, politikai pártok, vagy osztályok. A világra, és azon belül a bolygóra egyetlen, összefüggő organizmusként tekintünk, melyben az emberi faj egy minden szinten egymásra utalt család. Kizárólag az önmagukat szervező, nem felülről irányított, a természettel és mindenki mással békés harmóniában élő közösségekben hiszünk."
Egy olyan, virtuális mozgalom honlapjának nyitólapján olvasható ez, ami jelen helyzetben talán még a parlamenti környezetbe beépülő nemzeti radikális pártnál is nagyobb veszélyt jelent a magyarság számára. Többek között azért mondjuk ezt, mert az újabb mennyiség-elvű, demokrata mozgalom a szabadkőművesek eddigi próbálkozásainál sokkal hatékonyabban szedte egy csokorba azokat az ígéreteket, amivel a demokráciából épphogy kiábránduló magyarság most mozgósítható, és visszaterelhető a karámba. A kor technikai szintjének megfelelő ígéreteket láthatunk gazdasági vonatkozásban, összességében olyan irányvonalat, amiben az emberek nagy része egyetért, hogy a jövőben megvalósítandó. A propaganda tekintetében azt láthatjuk, hogy egy olyan környezetben, ahol a kollaboráns kormányok kormányzati ciklusokon keresztül mindent megtettek azért, hogy a lakossági életszínvonal a minimumra csökkenjen, egy olyan program lett az emberek elé letéve, ami mindent megígér alanyi jogon, természetesen ingyenesen. Semmit nem kell dolgozni érte, csak szavazni kell, és tüntetéseken "kiharcolni" a változást. Így már kezdenek ismerőssé válni az alapvető jellegzetességek: újabb demokrata berendezkedéssel van dolgunk.
Újabb ígéretek, pozitív jövőkép. Mindenki megkap mindent: ingyen az internetet, vizet, áramot, 2012-ben még a megvilágosodást is - mindezért semmit nem kell tenni, a gonosz politikusok pedig csak úgy eltűnnek a hatalomból. Hogy jön mindehhez a részvételi demokrácia? Sehogy. Épp erről szól a csapda. A részvételi demokrácia egy olyan, modern technológiai diktatúra lehetőségét hordozza magában, ami örökre bebetonozná a szabadkőművesség monopolhelyzetét.
Igyekszünk kihangsúlyozni a demokrata program kifejezetten káros, veszélyes elemeit. Mindenek előtt szögezzük le azt, hogy a részvételi demokrácia mint politikai rendszer kezdeményezésének semmi köze az alább látható célokhoz. A részvételi demokrácia egy politikai rendszer, aminek önmagában semmi köze nincs azokhoz a célokhoz, amivel a kezdeményezés kiötlői megpróbálják megszerezni a tömegtámogatást. Összességében kijelenthetjük, hogy a részvételi demokrácia kezdeményezés programja önellentmondásban van, mivel az általuk felkínált politikai rendszerrel nemhogy az általuk felmutatott célokat, ígéreteket nem tudják megvalósítani, hanem semmiféle eredményt nem tudnak elérni társadalmi vonatkozásban.






Kapcsolódó cikk: 


Kifejezetten népbutító jellegű összemosni olyan tényezőket, amelyek egymástól még csak nem is függenek. A demokratikus politikai rendszer semmiféle javító hatással nem lehet a gazdasági rendszerre, napjainkban pedig azt láthatjuk, hogy a reálgazdaság és a pénzügyi rendszer olyan mértékben elkülönül, hogy a reálgazdaság helyzete szinte egyáltalán nincs kapcsolatban az általános életszínvonallal. A termelési feltételek, a felhasznált erőforrások nem határozzák meg az egyén gazdasági lehetőségeit. A pénzügyi helyzet határozza meg. 
Ez a demokrata program kizárólag a tömegtámogatás megszerzésének célját szolgálja, mivel nem ad választ a mai társadalmi környezetet meghatározó alapvető problémára, az erkölcsi-szellemi hanyatlásra. Nem ismerik el a vallásokat, ennek ellenére a helyére állítanának egy a nagy világvallások könnyen emészthető elemeiből összegyúrt egyveleget, a szintén szabadkőműves eredetű New Age hitet. Szabadkőműves eszmék, szabadság-egyenlőség-testvériség jellegű mondandó, mindent átható mennyiségi szemlélet. A látszat kedvéért fellelhetőek utalások a minőségi szemlélet kialakítására, ami éles ellentmondásban van azzal, hogy mindezt a mennyiségi szemlélet gyakorlatával kívánják elérni. A felajánlott jövőkép el nem érhető a mennyiségi szemlélet gyakorlatával, mivel egy ilyen rendszernek mindenféleképpen tömegek kellenek a kibontakozásához. Aki ebben a kibontakozásban részt vesz, az - mivel elismeri a demokratikus rendszert, a mennyiségi szemléletet - a mennyiségi szemléletet viszi tovább a politikai gyakorlatban. A társadalom minőségi áthangolását pedig nem tudja véghez vinni egy olyan csoport, ami a jelenlegi rendszer hatása alatt van, vagyis értékrendjét a mennyiségi szemlélet határozza meg.
Aki a demokratikus úton akar változást elérni, az a könnyebb utat választotta, és ha döntéshozó helyzetbe kerül, akkor is a könnyebb utat fogja választani.
Egy demokratikus, mennyiségi alapú rendszerben aki jobban tud helyezkedni, aki nagyobbat tud hazudni, aki alattomosabb, ravaszabb, az tud érvényesülni. Mert akárhogy is nézzük, tízmillió ember nem irányíthat egy országot, egy részvételi demokráciában is vannak megválasztott vezetők. Aki a tízmillió állampolgár (nyolcmillió szavazásra jogosult) interneten leadott törvényjavaslatait megszűri, az is megválasztott vezető. Ő is juthat előnyösebb helyzetbe, ha a szavazás eredményét úgy módosítja, ahogy a befolyásos érdekcsoportok akarják. Ha vannak megválasztott vezetők, teljesen mindegy, hogy tíz emberrel választatja meg magát, vagy százezerrel. Ígérni ugyanúgy kell, mert ha nem lenne ígéret, a választópolgárok nem tudnának mi alapján választani. Ahol ígéret van, ott pedig átverés is lesz. Aki nagyobbat tud mondani, aki csábítóbbat ajánl, azt választják meg. Egy részvételi demokrácia alapú politikai rendszer kiépülése ennél fogva nem változtatja meg a jelenlegi rendszer kiválasztási mechanizmusát, ami az alattomost, a kétszínűt, a ravaszt részesíti előnyben a becsületessel, a tisztességessel szemben. Ha valaki tisztes, becsületes, egyszerű ember, de teljesen ismeretlen, a vetélytársa pedig alattomos, ravasz, törtető, de magas végzettségű, társadalmilag elismert, és az előző rendszerben felfuttatott karrierje miatt tisztelet övezi, hát az utóbbit fogják megválasztani. A tízmillió (vagy nyolc millió) ember választhat a szabadkőműves intellektuelek közül, hogy melyik ellenőrizze majd a szavazások eredményét, melyik öntse végleges formába az állampolgárok törvényjavaslatait. Csak a forma változik, a lényeg ugyanaz marad. Hogy valamelyiket megválasszák, ahhoz kifelé kell mutatni egy olyan képet, ami alapján a tízmillió megválasztja.
Kiválasztódik a ravasz, a számító, a kétszínű, és az ilyen egyének érdekei ráadásul egymással ellentétesek. Persze, felhasználja propagandaként, hogy ő bizony a közösség egészének érdekét nézi, ez alapján választják meg. Kap nyolcmillió szavazatot, ha el tudja adni magát. De a gyakorlatban önző és szűk látókörű. A részvételi demokráciában szavazhat róla tízmillió állampolgár interneten, és mivel az eredményt egy program összesíti, ami kijön eredménynek, azt elfogadja a tömeg. Aki a programot tervezi, irányítja, ellenőrzi a működését, annak ígérni kell, és az eredmény megváltoztatható. Az egyéni érdek megint győzedelmeskedett a társadalom egészének érdeke felett, a társadalom érdeke háttérbe szorult az alantas ösztönökkel szemben vívott harcban.
Csakhogy közben elment újabb két évtized, amiben az emberek reménykedtek, hogy majd jobb lesz, és közben a magyarság végleg elfogy, az alapvető társadalmi problémák pedig nem lettek megoldva, hanem még jobban elmérgesedtek. Aki most még cselekvőképes, az addigra megöregszik és cselekvőképtelen lesz. A helyét pedig nem veszi át senki, mert a magyar párok nem vállalnak gyereket. Erre értelmetlen lenne azt válaszolni, hogy majd ha ingyen lesz az áram meg a víz, kényelmesebb lesz az élet, nem lesznek gazdasági gondok, akkor több gyermeket vállalnak. Nem fognak! A gyermekvállalási hajlandóság csak annyiban van összefüggésben a gazdasági helyzettel, hogy a rossz gazdasági helyzet csökkenti a gyermekvállalási hajlandóságot. Viszont a javuló gazdasági helyzet nem növeli. Miért nem? A magyar párok nem azért nem vállalnak gyermeket, mert nincs rá elég pénz. Aki 8-10 gyermeket vállal, az nem azért vállal annyit, mert 8-10-szer annyi pénze van, vagy mert annyival kényelmesebb az élete. Épp ellenkezőleg! Aki hozzászokott a kényelemhez, az nem vállal gyermeket. A demokratikus rendszer kiépülése óta folyamatosan csökken a gyermekvállalási hajlandóság. Nem csak hazánkban, az összes nyugati államban. Nem véletlenül haldoklik a polgári társadalmi rend: a demokrácia hozzászoktatja az embert a kényelemhez. Ikszelni kell csak, meg véleményt nyilvánítani, de tenni nem kell semmit. Felelősségvállalás sincs. A részvételi demokrácia ezen nem változtat, vagyis módszeresen kivégzi a társadalmat, megadja a kegyelemdöfést.
De mit tekint ez a kezdeményezés társadalomnak? Milyen szinten "szocialista", hol határozza meg azt a szintet, aminek mint közösségnek alá kell rendelni az egyéni érdeket. Ha országot, fajt, vallást nem ismer el, akkor mi a közösség? Mert a felszín alatt láthatjuk, hogy nem a nemzet. Természetesen az emberiség egésze, ahogy a szabadkőműves eredetű eszméknél az lenni szokott. Itt álljunk meg egy ponton. A fajilag egységes emberiség pusztán mítosz. Az USA gyarmatosító külpolitikájától kezdve a Galamus csoporton és egy sor másik szabadkőműves páholyon át az határozza meg a küldetéstudatot, hogy "mi az emberiség egészének érdekét nézzük". Hallottuk már ezt, és emberek százezrei haltak meg olyanok fegyverei és bombái által, akik az emberiség egészének érdekét nézték.
A népek közös érdeke lehet a béke, de a fajilag egységes emberiség attól még mítosz marad. Tagadni a fajtákat pedig nem vakság (hiszen látható az elkülönülés) hanem hülyeség. Ez a jelenlegi társadalmi környezetet meghatározó problémák szándékos figyelmen kívül hagyása. Sokan már azt a tényt sem hajlandóak elismerni, hogy az emberiség több, elkülönülő alfajból áll, pedig aki tanulmányai során egy kicsit is odafigyelt biológia órán, az ismerheti Mendel törvényeit. A hasadás törvénye kimondja, hogy ha eltérő genotípusú homozigóta szülőket keresztezünk, az első utódnemzedékben a szülői tulajdonságok nem olvadnak össze, hanem ezt a nemzedéket továbbkeresztezve változatlanul megjelennek a második utódnemzedékben. A kevert alfajú egyének mindkét szülő genetikai tulajdonságaival rendelkeznek, és a kevert szülők gyermekeként az egyik, elkülönülő fajtára jellemző tulajdonságok felszínre kerülhetnek. Egyszerűen megfogalmazva, egy fekete apa és egy fehér anya gyermeke egy hozzá hasonló keverékkel nemzett gyermeke lehet tiszta néger is, vagy tisztán fehér. Nem ennyire sarkítottan, hiszen az egyes tulajdonságok egymástól függetlenül öröklődnek (tehát fehér gyermek esetében a fekete, fekete esetében a fehérre jellemző tulajdonságok több generáción keresztül is megmaradhatnak), de a tudomány jelenlegi állása szerint is a fajták nem tudnak véglegesen összeolvadni. Hogy a politika a tudományt mire használja fel, az már más kérdés. Brit kutatók eltérő etnikai hovatartozású személyeken tesztelnek bizonyos antibiotikumokat, mert egyes esetekben az a gyógyszer, ami a fehér alany esetében a gyógyulást elősegíti, egy amerikai őslakos esetében bizonyos belső szervekre károsan hathat. Nem vakság tehát a faji különbözőségeket tagadni, hanem tudatlanság, vagy szándékos rosszakarat.
Ezzel a kitétellel nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyják a jelenkori társadalom egyik meghatározó törésvonalát. Nem szükséges figyelembe venni a faji/etnikai tényezőt, de attól az még ott marad, és rejtve hatást gyakorol a társadalom egészére. Ehhez nem kell semmilyen fajelmélet, egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az eltérő fajták több szempontból különböznek egymástól. Ez önmagában még nem ok semmilyen értékítélet kialakítására, szimpátiára, vagy gyűlöletre, ellenségeskedésre. De tegyünk egy próbát. Ha nem vesszük figyelembe a látható különbségeket, akkor is szándékosan (vagy tudatlanságból) nem vesszük figyelembe azt a tényt, hogy az eltérő fajták egymástól nagyban különböző lelki mintát hajlamosak kialakítani. Ez megnyilvánul az egyes értékrendszerek elfogadására mutatkozó hajlandóságban, de megmutatkozik a hétköznapok során is az eltérő vérmérsékleten.
Nem feltétlenül lehet egy-egy tulajdonságot egy-egy adott népcsoporthoz kapcsolni, de ahogy az évszázadok során az emberekben felhalmozott tapasztalat is mutatja, egy-egy adott etnikum igen nagy valószínűséggel rendelkezik egy-egy jól körülhatárolható mentális tulajdonsággal, még ha rengeteg kivételt lehet is felmutatni. A faji törésvonal előkelő helyen van a jelenkori társadalmi környezetet meghatározó tényezők között, és a magyar társadalom legsúlyosabb problémája, a közerkölcs hiánya mögött is ott van. Az egyes fajták eltérő értékrendszereket hajlamosak elfogadni, és mikor egy idegen kisebbség a teljes társadalomra ráerőlteti a saját, a többségi társadaloméval ellentétes értékrendszerét, az hatalmas pusztításra képes. A részvételi demokrácia ezt nem oldhatja meg, mert nem tudja megoldani. Pusztán néhány alapvető társadalmi törvényszerűség tagadása miatt nem foglalkozik olyan megkerülhetetlen problémákkal, mint a zsidóság monopolhelyzete a kultúra, a média és az oktatás terén. Egy demokratikus rendszerben az egyéni érdekek egymásnak feszülnek, és teljesen mindegy, hogy egy vezető hány emberrel választatja meg magát, még a pénzügyi helyzet meghatározó erejét kiiktatva is mindenféleképpen az jut előnyösebb helyzetbe, aki nagyobb társadalmi, illetve kulturális tőkére tett szert. Márpedig ebben a zsidóság monopolhelyzetben van, és az emberek sokkal nagyobb valószínűséggel választják meg a magasabb végzettséggel, nagyobb lexikai tudással, nagyobb társadalmi elismertséggel rendelkező személyeket. Egy részvételi demokrácia alapú politikai rendszerben ezért a zsidóság monopolhelyzetben marad. Ha a zsidóság monopolhelyzetben marad, akkor az oktatás és a média gépezete a magyarság lelkületével alapvetően ellentétes lelki mintát fog közvetíteni. Ezért a közerkölcs nem javulhat, az egyéni haszonlesés pedig fontosságát tekintve a közösségi érdek fölött marad. A politikai rendszer jellegénél fogva a társadalmi kiválasztás irányultsága sem változik meg, a ravasz, a hazug előnyhöz jut, a becsületes alul marad.
Azonban nem árt figyelembe venni azt, hogy ha egy részvételi demokrácia kiépülése a jelenlegi szabadkőműves elit hatalmának átmentését szolgálja, az új rendszer egy az eddigieknél sokkal kegyetlenebb, modern technológiai diktatúra kiépülését jelenti. Egy részvételi demokráciában a hatalomnak nincs szüksége akkora államapparátusra, mint a képviseleti demokráciának nevezett rendszerben. A hatalom gyakorlásához elég az a szűk csoport, akár néhány tucatnyi személy, aki a törvényjavaslatok elbírálása mögött ott van, aki a szavazások eredményét közli. Tízmillió választópolgár interneten leadott szavazatát ugyan ki tudná ellenőrizni? A megfelelő emberek a megfelelő helyen, és a gép azt dobja ki, amit a szűk hatalmi elit akar. 72% egyetért abban, hogy az állampolgárok biztonsága érdekében mindenkinek chipet kell ültetni csuklójába. Vagy épp 80% veszélynek tekinti a nemzetben gondolkodó szervezeteket, és csak 9% ért egyet azzal, hogy megtarthassák szabadságjogaikat, és a hatalom ne végezhessen ki mindenkit, aki az egységes emberiség világmegmentő eszményével szemben felszólal. Ki tudná leellenőrizni az eredményeket? A többség ugyanúgy igaznak hinné az eredményt, mint ahogy most is biztosak abban, hogy szavazás alkalmával dönthetnek az ország sorsáról.
A politikai átalakulás demokratikus lehetőségeiről
Az első, ami a program kapcsán szembe tűnik, hogy már megint egy demokratikus tervezettel van dolgunk. Természetes reakció, hogy a hatalom felkap egy ilyen kezdeményezést, mivel a hatalom számára jelenleg az elsődleges probléma, hogy az emberek kiábrándulnak a demokráciából, és Magyarországon van egy szervezet, ami valós alternatívát képvisel a demokratikus berendezkedéssel szemben. Mindemellett a hatalom véleményformálói is fennakadnak a szűrőn.
Több mondatot is ki kell ragadni a propaganda-videóból, mert rengeteg torzítás került felszínre. "Nem körvonalazódik, hogy az emberek 99%-a mit szeretne, mert a történések az alapján szerveződnek, hogy mit nem." Az emberek 99%-a mindig ugyanazt akarja. Boldogulni a hétköznapi életben, boldog családi életet élni, és biztos megélhetést szeretnének. Az emberek többségét egyáltalán nem érdekli, hogy ezeket a feltételeket milyen politikai berendezkedés biztosítja! Az érdekcsoportok véleményformálóin kívül senkit nem érdekel, hogy ezt a rendszert minek nevezik, ezért felesleges azt bizonygatni, hogy az emberek többsége demokráciát akar. Aki demokráciát akar, azért akar demokráciát, mert nem ismer jobb alternatívát, szerinte ez a legalkalmasabb arra, hogy ezeket a feltételeket a lehető legszélesebb társadalmi réteg számára biztosítsa. Ezért felesleges a tüntetéseken látható "valódi demokráciát" jelszót úgy feltüntetni, mintha az általános érvényű lenne.
"Ameddig az emberek nem valamiért, hanem valami ellen foglalnak állást, könnyű a tüntetés élére állni, és elvinni azt más irányba."Egy tüntetést - attól függetlenül, hogy miért szerveződik - a hatalom olyan irányba viszi el, amilyenbe épp akarja. Vagy ha nem sikerül, akkor a médiában úgy lesz feltüntetve. Vagy éppen nem lesz feltüntetve. Ha a hatalom nem akarja, nem bontakozik ki tömeges tüntetés, mert csak azok az emberek fognak tudni róla, akik személyes kapcsolathálón vagy szervezeti kereteken keresztül értesülnek.
"Magyarországon és a világ azon részein, ahol egyre erőteljesebbek a hatalommal szembeni fellépések, képviseleti demokrácia működik." Ez egy alapvető tévedés. Egyrészt azt kívánja sugallni, hogy a tüntetés a hatalommal szembeni fellépésnek minősül. Pedig nem az. Ha a hatalom nem akar valamit, egy tüntetés nem jelent rá nézve semmiféle kényszerítő erőt. Akkoriban Gyurcsány is megmondta: "majd megunják, és hazamennek". Úgy is lett. Egy tüntetés általában indulati alapú, és egy-két különleges helyzettől eltekintve értelmetlen is. Viszont a hatalom a tüntetésen megjelenő jelszavaktól függetlenül úgy használja fel a tüntetést, ahogy akarja. Tárgyalásokat, egyeztetéseket írhat ki, húzhatja az időt egészen addig, ameddig valamelyik hangadó lefizethetőnek nem bizonyul. Az egyéni érdek mindig felülkerekedik. Egy tüntetéssorozat kimenetele bizonytalan. Az elitváltás még inkább, főleg ha egy mozgalom nem rendelkezik semmiféle kényszerítő erővel. A küldöttek is tudják ezt, amikor elfogadják azokat a hatalmas juttatásokat a hatalomtól, amiket a tüntetés, a "forradalom" sikere esetén talán soha nem kapnának meg, vagy csak évtizedek múlva. Az egyéni érdek felülkerekedik, mert ilyen a mai ember. Ha a tüntetés kényszerítő eszközzé akar válni, és tömeges erőszakká fajul, azt a hatalom pedig felhasználhatja saját érdeke szerint. Erre hivatkozva szűkíti az állampolgári jogokat, szigorítja a társadalom fölötti ellenőrzést, központosíthatja a hatalmat. A tüntetést felhasználva a hatalomnak sokkal több eszköze van saját hatalmi helyzetének bebetonozására, mint ha a tüntetés meg sem kezdődött volna. A szakszervezetek is tüntethetnek. Csakhogy valaki őket is fizeti. Ha beszünteti a munkát, nincs pénz, nincs megélhetés. Magyarország a legjobb példa arra, hogy a szakszervezeti vezetőket egyszerűen le lehet fizetni. Az egyéni érdek felülkerekedik. Vagy a félelem kerekedik felül. Egyik sem teszi lehetővé a demokratikus változtatást.
Erős torzítás az is, hogy a jelenlegi politikai rendszer képviseleti demokrácia. Formálisan igen, de a demokrácia rendszerideája azt feltételezi, hogy a többség gyakorolja a hatalmat. Ez azt feltételezi, hogy a többség az aktív fél, míg a megválasztott kisebbség a passzív fél, aki csak feladatát látja el. Ezzel szemben a gyakorlatban azt láthatjuk, hogy a megválasztott kisebbség az aktív fél, és az őket megválasztó többség a passzív. Egyszerűen azért, mert nem az emberek választanak meg egy politikust, hanem a politikus választatja meg magát az emberekkel. A tömeg a politikustól kapott ígéretek mentén, saját személyes érdekei alapján, hitegetés és médiamanipuláció által befolyásoltan választ. Általában nincs is szükség a választások meghamisítására, elég, ha valaki beletalál a közepébe és tud ígérni néhány lényegre törőt. Társadalmi felmérések hosszú sora biztosítja ehhez a megfelelő hátteret. Ezért a képviseletei demokrácia eleve nem létezik. A törtető politikus az aktív fél, az emberek pedig passzívak, nekik csak választani kell, és véleményt nyilvánítani.
Ez a részvételi demokráciában sincs másként. A szavazatot ott is leadják az emberek, a politikai programot ott is az érvényesülni akarók öntik végleges formába. Erre ott a kézenfekvő válasz, hogy "nem, mert interneten közvetlenül írhatják meg a törvényeket". Na de ki az, aki mindezt összesíti? Beérkezik több százezer törvényjavaslat. Ki az, aki mindezt megszűri? Ott lesz a választott személy, akit arra választottak meg, hogy mindezt összesítse és megszűrje. A választott személy megválasztatja magát. Jelenlegi viszonyok között valószínűleg a saját páholytársai választják meg, és a saját páholytársai közül kerül ki a vetélytársak egy része is. Aztán mi alapján szűrik meg a törvényjavaslatokat? Kifinomultság alapján, stílus mentén, és az alapján, hogy a javaslat mennyire igazodik a polgári normákhoz. A polgári normákkal ellentétes tételt nem fognak beleírni az alkotmányba. Itt nagy szerepe van a kulturális tőkének, és a zsidóság ebben a tekintetben monopolhelyzetben van. Ezt a monopolhelyzetet egy részvételi demokrácia csak tovább élteti.
"Két lehetőség van a hatalom birtoklóinak eltávolítására. Erőszakos eltávolítás, amit a tömeg nem akar. Senki nem szeretne vért az utcákon, bizonytalan szükségállapotot, és még bizonytalanabb végkimenetelt. Általános történelmi tapasztalat, hogy az ilyen forradalmak soha nem érték el a céljukat, valahogy mindig holtvágányra futottak."
Valóban, a tömeg nem akarja a hatalmi elit erőszakos eltávolítását. Még most sem, a legrosszabb állapotok közepette. Azért nem, mert a tömeg a polgári rend szabályai szerint él, arra van nevelve. A polgári normák számára idegen a harcos szellemiség, ezért a tömeg csak békés úton, olyan polgári módon lenne hajlandó elitet váltani. A tömeg nem alkalmas arra, hogy leváltsa a hatalmi elitet, mert a tömeg nem tudja megszervezni önmagát. Jelszavak mentén fel tud vonulni, de a hatalom irányítás alatt fogja tartani. Ezért futottak holtvágányra az ilyen "forradalmak" (szándékosan idézőjelben), mert a hatalom vagy irányítás alatt tartotta, félrevitte, vagy eleve a hatalom szervezte őket hatalomátmentés céljából. A mostani tömegmozgások esetében is erről van szó. Ha egyelőre még nem, akkor előbb-vagy utóbb, de a hatalom felhasználja a hatalom átmentésére, és ugyanazon érdekcsoport fog vezető pozíciókhoz jutni, ami most is fojtogatja a magyarságot. A többség mindig hajlamos a könnyebb utat választani, mert a polgári normák ezt diktálják. Mindazonáltal, elég erős gyomor kell hozzá, hogy valaki belesimuljon a polgári rendszerbe.
"Második lehetőség az előrehozott választások, vagy megvárva 2014-et a normál mederben maradva váltani le a hatalmon lévőket."
Emiatt fog nagyobb tömegbázist kapni a kezdeményezés. Az emberek a könnyebb utat választják, és petíciókat fognak aláírogatni, vagy a választáson ikszelnek egyet. A könnyebb út vonzza a polgárokat, mert a könnyebb úton nem kell harcolni az eredményért, nem kell a mindennapokban építeni a végkifejletet. Elég aláírni, és ikszelni néhányat, esetleg beülni a számítógép elég és elküldeni egy rövid törvényjavaslatot. A hatalmi elitet nem lehet ilyen módon leváltani. Ha látszólag mégis, akkor nem történt elitváltás.
"Ehhez több millió ember együttes akaratára lenne szükség." "Felhívás civil szervezetekhez, hogy alakuljon ki az összefogás az alábbi célok mentén". A tömeg soha nem szervezi meg magát, mivel a tömeg nem rendelkezik akarattal. Még az egyén sem rendelkezik akarattal, mert ha rendelkezne, akkor a társadalom nem itt tartana, és lenne magyar állam. Az egyéni érdekek egymásnak feszülnek, és a sok egyéni érdek eredőjét lehet esetleg több millió ember együttes "akaratának" nevezni, de attól még az nem lesz más, mint sok millió egyén ösztönös szükségleteinek eredője. Az egyéni érdekek rengeteg társadalmi törésvonal mentén különböznek, és ezeknek csak egy része a vallási, vagy faji különbözőség. Ha meg is valósul valamiféle társadalmi összefogás (mivel az ígéretek jóval meghaladják az ingerküszöböt, ezért akár létre is jöhet) ha kialakul a részvételi demokrácia mint politikai rendszer, ugyanaz lesz a helyzet, mint most. Az eltérő értékpreferenciák egyenlő súllyal jelenhetnek meg egy demokratikus rendszerben (a szavazatok tekintetében), így a haladást több törésvonal is megakadályozza. Valaki önszabályozó piacot akar majd, valaki meg erős, kollektív államot, ami részletekbe menően szabályozza a gazdasági életet. Mi fogja eldönteni, hogy melyik valósuljon meg? A szavazati arány miatt nem valósul meg egyik sem. Egy rendszeren belül két ellentétes dolog nem valósulhat meg, így nem jön létre se a szabad piac, se a kollektív, gazdaságot irányító állam. A eltérő nézetek képviselői rákényszerülnek a kompromisszumra, így egyik lehetőség sem valósulhat meg két ellentétes nézetből. A fenti ellentétpár esetében a szabad piac nem valósul meg, az állam pedig megmarad, és adóztatja a vállalatokat, vagyis "korlátozza a piacot". Két ellentétes gazdasági/társadalmi modell közül egyik sem valósul meg. Teljesen mindegy, hogy képviseleti, vagy részvételi demokrácia, mert a demokratikus berendezkedés látszata ugyanaz, a mögötte lévő érdekcsoport diktatórikus hatalomgyakorlása ugyanaz. A mennyiségi elv ugyanaz. A döntésképtelenség, a kompromisszum kényszere ugyanaz.
Hiába akarja azt a hatást kelteni, hogy a társadalom még egy "valódi, működő demokráciával" megmenthető, mert a társadalomnak olyan betegségei halmozódtak fel az elmúlt évtizedek folyamán, hogy azt nem lehet megoldani szavazgatással. A demokrácia elsődleges akadályává vált bármiféle változásnak, és a problémákat nem lehet megoldani olyan úton, ami eltűri a kompromisszumot. Minden más csak üres ígérgetés. Ami a demokratikus rendszer sajátja, mert egyedül annak kell ígérgetnie, aki a tömegek támogatását akarja maga mögött tudni. És aki egy ilyen rendszerhez megnyeri a tömeg támogatását, az az eddigi történelem legprecízebben irányított diktatúráját tudja megvalósítani.
A program céljai és a politikai rendszer kapcsolata
1. A politikai elit leváltása. közéletből való eltávolítás, közügyektől való eltiltás, elszámoltatás.
Egyértelmű, hogy a politikai elitet le kell váltani. De nem csak a politikai elitet, hanem a zsidó monopóliumot kell megszüntetni a gazdaság, az oktatás, a kultúra, és a médiagépezet terén. A közéletből való eltávolítás és a közügyektől való eltiltás édeskevés, mert az eddigi vezetőkről nem mint személyekről van szó, hanem a teljes kapcsolathálójukról, a pártrendszerben részt vevő összes emberről, és a teljes alapítványi hátterükkel kapcsolatban lévő személyekről. Ezek az emberek mind nemzetbiztonsági átvilágításon fognak átesni. Egyesek kapcsolathálójával már most tisztában vagyunk. A hatalom most több hónapra, több évre juttatja börtönbe a politikai ellenfeleit bármiféle alaposabb indok nélkül (pl. az egyetlen működőképes hazai szakszervezet vezetője, Szima Judit ügye). Nem csak az ellehetetlenítés és kifárasztás miatt, hanem mert a vele kapcsolatba került személyek kapcsolathálójának elemzése rendkívül időigényes. A jelenlegi elit leváltása pedig több mint 12 ezer főt fog érinteni.
2. A pártrendszer felszámolása. A gazdasági háttérérdekek igényeit szolgáló párt és egyéb tömörülések jövőbeli létrejöttének megakadályozása. kizárólag visszahívható, egyéni képviselők delegálása az országházba.
A pártrendszer felszámolása szükségszerű. Annak helyébe azonban nem mennyiségi alapon nyugvó, egyéni választási rendszer fog kerülni, hanem szigorúan munkaalapú érdek-képviseleti rendszer. Az átmeneti időszakban a katonai közigazgatás megkerülhetetlen követelmény a közrend biztosítása miatt. Ennél fogva pártok sem lesznek, de nem a pártok betiltása a lényeg, mivel a pártok csak a látható szervezeti keretet, a hatalomgyakorlás legitimációját jelentik. Az "egyéb" kategóriához tartozó gazdasági érdek-képviseleti tömörülések létrejöttét pedig nem lehet megakadályozni, mert azok személyes kapcsolaton alapulnak - legfeljebb a megnyilvánulási formát lehet eltüntetni. Közösségek mindig jönnek létre, ez természetes folyamat. Betiltani lehet szervezeteket, de ha tényleg szervezetről van szó (valós kapcsolatokon alapul), akkor a betiltás hasztalan. Hiába lennének betiltva a szabadkőműves páholyok, azok ugyanúgy tovább működnének. Hogy a "gazdasági érdekcsoportok" ne befolyásolják a politikát, ahhoz két tényező szükséges. Szilárd erkölcsi alapokon álló politikai elit, ami nem lefizethető, és hatékony, magyar érdeket szolgáló nemzetbiztonsági szolgálat, ami nem a hazafias szervezetek számítógépeit figyeli a kémprogramjaival, hanem a politikai befolyásra törekvő gazdasági érdekcsoportokat.
3. Közvetlen részvételi demokrácia gyors ütemű, de fokozatos bevezetése. Alanyi jogon járó ingyenes internet-hozzáférés valamennyi állampolgár számára.
A demokratikus rendszer akadálya minden pozitív változásnak, ezt már részletesen kifejtettük. Az alanyi jogon járó juttatás szintén az egyenlőségelv megnyilvánulása. Az alanyi jogon járó juttatások káros hatással vannak a gazdaság egészére és teljes társadalmi rétegek társadalmi megítélésére, mert azt a nézetet erősítik, hogy aki nem tesz semmit a társadalomért, az is megkap mindent. A részvételi demokráciával foglalkozó internetes fórumok bejegyzései a legjobb példa erre. "Bazz, ha ezt megcsináljátok, én többet nem melózok xD" és hasonló reakciókat vált ki az emberek egy részéből. Ez a mondat hűen lefesti a mai magyar társadalom felelőtlenségét, nagy méretekben ennek megnyilvánulása a demokratikus rendszer. Ezzel szemben a hungarista államrend a munkakötelesség mentén szerveződik meg, így helyreállítja a munka becsületét és új rendezőelvet ad a társadalomnak.
4. Az átmeneti időszakra szakértői kormány megbízása. Széleskörű társadalmi és szakmai konszenzus.
Nem az átmeneti időszakra kell szakértői kormány, hanem az országot szakértőknek kell irányítania. Nem megválasztott színészeknek, nem olyanoknak, akiknek nagy tehetsége van azon a téren, hogy kifelé mutassanak egy képet, amivel el tudják adni magukat. Hanem olyan szakértőknek, akik megfelelnek az alapvető erkölcsi és életviteli elvárásoknak, akikről tudni lehet, hogy nem idegen érdekek, vagy valamiféle zavaros nézetek megtestesítői. Akinek az életútja önmagában is bizonyítja, hogy ha dönteni kell, nem választja a könnyebb utat, nem arra megy, amerre kisebb a konfrontáció veszélye. A demokratikus rendszer egy olyan cirkusz, amiben lehet honvédelmi miniszter olyan ember is, aki nem volt katona, lehet családpolitikáért felelős olyan személy, aki elvált, lehet nemzetgazdasági miniszter olyan, aki megbukott matematikából, és magánéletében lehet pedofil olyan személy, aki hivatását tekintve gyermekvédelmi biztos. Ez a mennyiségelvű rendszerben megengedhető, de a hungarista államrendben vezető tisztséget csak az életút alapján lehet betölteni. Ez tiszta eszmeiséget megjelenítő mozgalmi kereteken kívül kivitelezhetetlen, minden más próbálkozás csak a nép átverése.
5. Alanyi jogon járó juttatások. Lakhatás, alapszükségletű energia, víz, villany, fűtés, és tisztességes mennyiségű és minőségű élelmiszer tekintetében. Alanyi jogon járó alapjövedelmek.
Aki azt mondja, minden alanyi jogon jár majd, az egyben azt is kijelenti, hogy tizedére csökkentjük a termelékenységet. Az lenne csak igazán gazdasági összeomlás! A pénz most a társadalmat mozgató erő. Ameddig ez nem változik meg, addig ha nem kell a pénzért megdolgozni, senki nem fog dolgozni. Egy vékony társadalmi réteget jelentenek csak azok az emberek, akik akkor is végeznék a munkájukat pusztán hivatástudatból, ha anélkül is megkapnának mindent. Ha mindenki ingyen kap mindent, ki fogja mindezt előteremteni? Persze, nem utópia, ha van elég lakás, ha van elég energia, és élelmiszer. Csakhogy jelenleg az építőipar mélyponton, az ország a jelenlegi rendszer teljes átállítása és az energiaexport teljes beszüntetése esetén saját áramfogyasztásának 57,4%-át tudja fedezni, nemhogy még 100%-ban automatizált termelésben gondolkodjunk. Az élelmiszerellátás terén ott tartunk, hogy a nyugati export leállása esetén katasztrofális hiánnyal és éhséglázadásokkal kell számolni. Ilyen állapotok közepette nincs helye ilyesféle hedonizmusnak, és semmit nem lehet alanyi jogon adni! A munka becsületét kell helyreállítani, és több generációnak kell felnőnie ahhoz, hogy a magyarság el tudjon szakadni a jelenlegi hedonista életszemlélettől! Természetesen ez a nézet nem lesz túl népszerű, mert a tömeget az ösztönei hajtják, és mindent akar azonnal, lehetőleg minimális erőbefektetéssel és ingyenesen. Ennek ellenére kár ámítani a tömeget a gyors megváltás ígéretével. Ezt csakis egy gyors népszerűségre törekedő, demokrata szervezet engedheti meg magának.
6. Hazai kézben lévő fizetőeszköz. A jelenleg kártékonyan működő bankrendszer teljes átalakítása. Fokozatos és folyamatos áttérés elektronikus fizetőeszközre a korrupció és a bűnözés visszaszorításának érdekében. Államadósság kérdésének felülvizsgálata, esetleges eltörlése.
A hazai kézben lévő fizetőeszköz és a bankrendszer átalakítása elsődleges. Mindazonáltal a pénzügyi rendszer alapjainál fogva lesz átalakítva, de nem a szokványos nemzeti elgondolások alapján, mert a jelenlegi pénzügyi rendszer még államosított bankrendszer és hazai fizetőeszköz esetén is a pénz elértéktelenedéséhez, a tömegek tovább szegényedéséhez vezet, és az ország a globális pénzközpontok játékszere marad. Ez a folyamat a pénzügyi rendszer alapjaiba van kódolva, ezért az EMM szakértői kidolgozták a probléma megszüntetésének módját. Felesleges ígérgetni, a nemzetnek a gyakorlati megvalósításra van szüksége, nem ígéretekre. A korrupció felszámolására szintén több alternatív lehetőség van, de azt tudni kell, hogy a korrupció felszámolása nem lehetséges olyan rendszerekben, ahol a társadalmi kiválasztás nem meghatározott feltételek mellett, hanem az egyének egymásról alkotott véleménye alapján történik (pl. választások).
7. Erőforrás alapú, hosszú távon fenntartható gazdaság a profitalapú kapitalizmus helyett. Multinacionális, közösségellenes érdekek kizárása minden területen.
A Zeitgeist mozgalom hazai politikai szárnyaként a részvételi demokrácia mint politikai rendszer túl kevés ahhoz, hogy az "erőforrás alapú gazdaságra" való átállást megvalósítsa. A jelenlegi gazdasági felépítményt működtető fosszilis erőforrásokból hiány fog jelentkezni már akkor, mikor egy ilyen jellegű demokratikus rendszer még csak ott tartana, hogy hivatalosan megszavaztatja a bankok államosítását, hogy az átállás megkezdéséhez szükséges forrásokat előteremtse. A demokrácia döntésmechanizmusa kínosan lassú, és alkalmatlan arra, hogy egy teljes társadalom ilyen horderejű alkalmazkodását levezényelje. A közeljövőben globális hiány fog jelentkezni, ennek előszelét jelenti a már most zajló világháború, az olajlelőhelyekért folyó egyre mérgesedő harcok. A képviseleti demokráciában az érdekegyeztetés, a lobbi és a szavazást megelőző háttéralkuk sorozata lassítja a döntésmechanizmust, a részvételi demokráciában pedig a több százezer lakossági törvényjavaslat fontossági sorrend alapján való megszűrése és a szavazás előkészítése (a kérdésfeltevések optimalizálása, stb.). Arról nem is beszélve, hogy a népszavazásokhoz szükséges informatikai ellátottság országos kiépítése is hatalmas feladat, ami központosított politikai akarat nélkül csak nehézkesen, hosszú évek alatt zajlik le. A bankrendszer államosítását követően az elektronikus fizetőeszközhöz használt rendszerek biztosítása, az eszközbeszerzés, az országos kiépítés mind időigényes, és központosított politikai akarat nélkül hosszú évek alatt lezajló folyamat. Az ország megújuló rendszerekre való átállása jelenlegi feltételek mellett szintén kínosan időigényes. A hungarista államvezetés rendelkezik azzal a központosított politikai akarattal, ami a megújuló energiaforrásokra való átállást levezényli, de ennek sikeressége és időigénye a termelékenység maximalizálásának sikerességén múlik - egy demokratikus berendezkedés pedig csak hosszú évtizedek alatt lenne képes egy ehhez hasonló átállásra. Nem ártana figyelembe venni a realitásokat is. Jelenleg az országban sem elég szakképzett munkaerő, sem elég kiterjedt vállalati háttér nem áll rendelkezésre egy ehhez hasonló művelet gyors levezényléséhez. Ennek előteremtésére is elő kell teremteni a forrásokat. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a gyors, azonnali megoldás ígérete mindenkor csak átverés lehet, csak és kizárólag a tömegtámogatás megszerzését szolgálja.
Elutasítjuk azt a lehetőséget, hogy ugyanazok az érdekközösségek, amik korábban a fosszilis energiaforrások szabadrablásával hatalmas nyereségre tettek szert, az erőforrás-válságot kihasználva anyagi tőkéjüket a megújuló energiaforrásokba fektessék, mert az a kapitalista rendszer továbbélését, az erőforrás-viszonyokhoz való alkalmazkodást, és egy minden eddiginél kegyetlenebb elnyomó, modern technológiai rabszolgatartó rendszer kiépülését jelentené. Mivel ezen érdekközösségek korábbi működéseit senki és semmi nem ellenőrizte, így hiteles adat sincs róla, ezért potenciális hatalomátmentési kísérletnek értékelünk minden szabadkőműves vagy zsidó eredetű eszmeiséget, közte a részvételi demokráciát és az annak hátszelét adó Zeitgeist mozgalmat. Elutasítjuk, hogy a jelenlegi szabadkőműves elit egy újabb demokrata mozgalommal a gazdasági szerkezet kizsákmányoló jellegét megtartva, az erőforrás-viszonyokhoz alkalmazkodva saját hatalmát bebetonozza. A hungarista vezetés végre fogja hajtani a gazdaság szerkezeti átállítását, de az nem valamiféle nemzetközi eredetű szellemi áramlatnak, hanem a magyar viszonyoknak, és a mindenkori magyar érdeknek megfelelően fog történni.
8. A korrupció 100%-os felszámolása teljes körű nyilvánosság bevonásával. Döntési helyzetben lévő személyek folyamatos közösségi ellenőrzése, titkosítások feloldása.
A korrupció felszámolása nem lehetséges egy olyan rendszerben, ahol egy hivatali személy más személyektől olyan előnyökre tehet szert, amivel jobb helyzetbe hozhatja magát, mint anélkül lett volna. A korrupció nem csak anyagi juttatások formájában jelenik meg, hanem olyan kölcsönös szívességek formájában, amik ma behálózzák az államgépezetet és egyben tartják az elit holdudvarát jelentő kapcsolathálót.
Bármennyire is tömegbázishoz akarnak jutni az azonnali megvalósulással kecsegtető ígéretekkel, a jelenlegi helyzet nagyon távol áll attól, hogy olyan gazdasági helyzetről beszélhetnénk, amiben csak elosztási problémák vannak, a termelés pedig kiválóan megoldott. Távol állunk az általuk vizionált automatizált rendszerek tömeges elterjedésétől is. Ez mind-mind hatalmas mennyiségű erőforrást igényel, és egy demokrata szerveződés a tömegtámogatásra épít, vagyis ígérnie kell. A tömeg pedig számon fogja majd kérni az ígéretet. Ha minden azonnal ingyenessé válik, nem lesz elég munkaerő a gazdaság átállítására és az új rendszerek kiépítésére. A munka alapú társadalom korszaka következik, nem a hedonizmusé. Csak egy munkásállam képes arra, hogy egyszer majd beálljon az az állapot, amiben rendelkezésre állnak azok a feltételek, amik egyáltalán képesek előteremteni a teljes társadalom elégséges boldogulásához szükséges javakat. Ameddig ez nem valósul meg, addig a korrupció felszámolása nem lehetséges. Ugyanis alapvetően hibás az a szemlélet, ahogy a korrupciót megközelítik. Nem azért korrupt valaki, mert nincs elég pénze, és így többhöz juthat. A korrupció nem vezethető vissza pusztán gazdasági okokra. Már maga a felvetés is a marxizmus utóhatásának tekinthető. A korrupciót csak úgy lehet felszámolni, ha olyan emberek alkotják az államgépezetet, akik nem hajlamosak a korrupcióra. Választásokkal ezt nem lehet elérni. Mennyiségi szemlélettel nem lehet. Ehhez szilárd erkölcsi alapokon nyugvó eszmeiség, mozgalmi háttér szükséges, minőségi szemlélet.
9. A hazai média teljes felülvizsgálata. A háttérérdekek száműzése mind a kereskedelmi, mind a közszolgálati vonalakról. Értékalapú televíziózás és rádiózás működtetése. Színvonalas szórakoztatás előnyben részesítése a tömegbutítóval szemben. Reklámtörvények szigorítása az értelmetlen fogyasztás visszaszorítása érdekében.
A háttérérdeket valóban száműzni kell a médiából. Meg kell tisztítani a médiát az idegen kulturális befolyás minden elemétől, főleg a zsidó monopólium társadalomra gyakorolt hatása az, amit fel kell számolni. Ez egy olyan szervezettől el nem várható, aminek főbb hangadói és gondolkodói többségében zsidók. Helyette értékalapú szemlélet fog megvalósulni. De ez önmagában csak üres jelszó a tömegnek, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen érték. Nem az egyesült emberiség, vagy valamiféle szabadkőműves globális állam az, aminek az eszmeisége meg fog jelenni a médiában. Úgy tartja a mondás, előbb a saját házad táján söprögess. A modern nemzetállamok korszaka következik most, és a nemzetek közül példamutatással fognak kiemelkedni azok, akik valóban hatást gyakorolhatnak más nemzetekre. Eddig egyetlen egy embercsoport nem tudott a saját háza táján rendet tenni, ők mégis mindent akarnak egyszerre. Ez a szabadkőműves páholyok agyréme, az egész emberiség megváltása. Hallották már a nemzetek, hogy "mi a teljes emberiség érdekét tartjuk szem előtt", de akik ezt mondták, százezrek haláláért felelősek. A világ megváltása valahogy mindig bombákkal és fegyverekkel zajlik, még akkor is, ha a nagy kozmikus békesség új korszakának eszmeisége van mögötte körítésnek. Hogy ez a Zeitgeist mozgalom ugyanazon szellemi áramlat egyenes ágú folytatása, mint ami a nemzetgazdaságok leépítéséért és a közelmúltban Líbia lerombolásáért és líbiai civilek tízezreinek meggyilkolásáért felelős, ahhoz elég megnézni, kik a főbb magyarországi hangadók. Balogh Béla a Fehér Sas Páholy részéről, Bogár László közgazdász. Róna Péter közgazdász, Pallas Páholy. Müller Péter zsidó filozófus, illetve Varga Csaba, Galilei Páholy. Hogy Drábik Jánost már ne is említsük... Tisztán szabadkőműves eredetű eszmeiségtől nem várható el, hogy a nemzeti értékekért emeljen szót.
10. Teljes körű munkahely és munkaerőigény-felmérés elkészítése. Munkalehetőségektől független életszínvonal megtartás.
A munkalehetőségektől független életszínvonal megtartás akár a mai segélyezési rendszer kiterjesztése is lehetne, mivel a társadalom jelenlegi mentalitása alapján kijelenthetjük, hogy ha munka nélkül minden biztosítva lenne, egy szűk társadalmi réteget leszámítva senki nem dolgozna. Az emberek most a pénzért dolgoznak, nem a munka szeretetéből fakadóan, a társadalom építéséért. No de nem úgy nem fognak dolgozni, hogy nincsen rá szükség, mert minden rendelkezésre áll, hanem annyira nem fognak dolgozni, hogy az ígéretek betartásához elegendő erőforrások biztosításához szükséges eszközök sem lesznek legyártva, mert nem lesz munkaerő. Hacsak a Zeitgeist mozgalom tagjai nem rejtegetik a tízmillió ember ellátásához szükséges automatizált termelőeszközöket egy titkos földalatti barlangban. Mert jelenleg azok nem állnak rendelkezésre, le kell őket gyártani. Ami munkaerő nélkül nem kivitelezhető. A munkakötelességgel való kampányolás pedig másfél millióval csökkentené a potenciális szavazóbázist...
11. Energiafüggetlenség gyors elérése megújuló energiákkal, geotermikus energia, hőenergia, szélenergia, vízenergia hasznosításával. Közösségi kézben lévő víz-, energia- és földgazdálkodás. Helyi energiatermelés ösztönzése tanyák, közintézmények, stb. esetében.
A gazdasági felépítmény teljes átállítása megújuló energiaforrások használatára megvalósítható a Kárpát-medencében, mivel hazánk kifejezetten jó természeti adottságokkal rendelkezik ezen a téren. Az EMM szakértői kidolgozták ennek módozatát a fosszilis erőforrások kitermelésére szakosodott vállalkozások tőkeátmentési folyamatának kezdetekor íródott kutatási eredmények figyelembe vételével (pl. Mol Nyrt.), miközben megállapítás nyert, hogy Magyarország se az átállás gyors végrehajtásához elegendő szakmai bázissal nem rendelkezik, se a szükséges technológiák legkorszerűbb változatával az ország területén, így a megvalósításhoz mindenféleképpen keleti országok szakértői bázisának bevonására lesz szükség, és a politikai rendszernek elsődlegesnek kell nyilvánítania az átállás folyamatát, így se a hedonizmusnak nincs helye az új rendszerben, se a munkakötelesség alóli kibújásnak. Ha ezt nem hosszadalmas, tíz-tizenkét évig elnyúló folyamatként akarjuk megvalósítani - miközben a szállítási rendszer megbénulhat az olajlelőhelyek kimerülésével és a gazdaság egésze működésképtelenné válhat - szakítani kell mind az egyéni érdek felsőbbségével, mind az egyéni kényelem elsőbbségével. Az alanyi jogon járó juttatások az egyéni érdek közösségi érdek fölé helyezését jelentik, mert a közösség érdeke, hogy a társadalom minden tagja dolgozzon a társadalom újjáépítésén, az egyén polgári rendszerben megszokott kényelme pedig azt diktálja, hogy a lehető legkevesebb fáradalommal a lehető legtöbbet kapja.
12. Közösségi tömegközlekedés alanyi jogon való bizonyos fokú ingyenessé tétele, átfogó korszerűsítése. Egyéni közlekedés korszerűsítése környezetbarát technológiák fokozatos bevezetésével.
Nem lehet valamit bizonyos fokúan ingyenessé tenni. Vagy ingyenes, vagy nem az. A tömegközlekedés túlzott szerepének megtartása a városi életforma aránytalanul magas jelenlétét jelenti, ami az egyén és a társadalom egésze szempontjából káros. Káros az egyén szempontjából, mert nem teszi lehetővé a természettel való harmónia kialakítását, a mesterséges világítás lehangolja az egyént a természet ritmusáról, a zajszennyezés stresszes életmódhoz vezet, ami a társadalmi feszültségek fokozódásának katalizátoraként működik. Az átfogó korszerűsítés fogalma azt vetíti előre, hogy nagyobb arányú tömegközlekedés jelenlétével számol, az egyéni közlekedés lassú, fokozatos átalakítása pedig a piacrendszer fennmaradását jelenti, miközben éppen ezek ellenkezőjére van szükség. Az új technológiák elterjesztése nem tűr halasztást és 'fokozatosságot', mivel az üzemanyagárak emelkedése előbb vagy utóbb, de előidézi azt az állapotot, hogy a lakosság egyszerűen nem tud eljutni a munkahelyére, ami a gazdaság teljes megbénulását idézi elő. A tömegközlekedés korszerűsítése ezt nem képes ellensúlyozni, mert az elsődlegesen a nagyvárosi lakosságot érinti, miközben a termelés tekintélyes része nem a nagyvárosokban zajlik.
13. Ingyenes oktatás és nevelés. Átszervezés használható tudás megszerzése irányába. A felesleges diplomás képzések leállítása. Preferált gyakorlati szakmák felértékelése, ösztönzése. Új értékrendszer bevezetése: közösségi érdek az egyéni érdekekkel szemben.
A munkaerőviszonyok irányítás alatt tartása, az oktatási rendszer jelenleg rendelkezésre álló munkaerőhöz hangolása, az egyes területeken a jövőbéli munkaerőhiány előrejelzése, és a rendelkezésre álló munkaerő rendelkezésre álló erőforrásokhoz hangolása olyan központosított államgépezet meglétét feltételezi, amivel egy demokratikus rendszer soha nem rendelkezhet. Vagy ha rendelkezik, akkor nem demokratikus. A megvalósítás során háttérbe kell szorítani egy sor olyan tényezőt, amit a demokrácia "alapvető értékeként" tartanak számon. Többek között az egyéni képzettségek és képességek teljes körű nyilvántartását feltételezi, aminek feltétele egy olyan gépezet, amivel az állam teljes ellenőrzést tud gyakorolni a társadalom felett. Ha az állam teljes ellenőrzést gyakorol a társadalom felett, akkor nem kell demokráciának nevezni. Ismét az kerül a felszínre, hogy a demokratikus berendezkedés határait túlfeszítve próbálnának végrehajtani alapvetően nem demokratikus feladatokat, de úgy, hogy a demokrácia látszata megmaradjon. Az emberi társadalmak mindig visszarendeződnek központosított állammá.
14. Teljes körű és ingyenes egészségügyi ellátás biztosítása alanyi jogon. Nyugdíjaskorúak teljes körű társadalmi ellátása. Gyógyszerlobbi kizárása. Természetes Gyógymódok és megelőzés ösztönzése. Teljes körű egészségügyi felmérés, ingyenes és minimálisan kötelező tömegsport lehetőségek.
A gyógyszerlobbi kizárása a jelenlegi rendszer keretein belül nem lehetséges (és egy újabb demokratikus rendszer nem jelent rendszerváltást). Ahhoz alapjainál fogva kell újra felépíteni az egészségügyi rendszert. Az egészségügybe ma az ellátott betegek száma alapján, mennyiségi alapon áramlik a pénz. Ma nem az az egészségügy érdeke, hogy az emberek a lehető legkevesebbet (vagy soha ne) szoruljanak egészségügyi ellátásra, hanem az, hogy mindig és folyamatosan legyenek potenciális beteg emberek, akik egészségügyi ellátásra szorulnak. A megelőzés szó szintén sok mindenre vonatkozhat. Jelentheti azt is, hogy kötelezően beoltatnak mindenkit.
Egyébként a leghatásosabb megelőzés, ha a beteg meg sem születik. A Zeitgeist mozgalom fő magyarországi hangadóinak páholytestvérei mesélhetnek róla, hogyan harcolták ki az alapvető emberi szabadságjogok nevében a magzatgyilkosság legalizálását. Ennek köszönhetően több mint 7 millió magyar, életében csak egyszer került kapcsolatba az egészségügyi rendszerrel. A számonkérés ezen a vonalon is meg fog történni. A hosszú távú demográfiai program végrehajtása során majd beteljesíthetik a 'karmájukat'. Amit tettek másokkal, ők is azt fogják megtapasztalni.
15. Lecsúszott társadalmi rétegek felzárkóztatása, visszairányítása a társadalomba közösségek és civil szervezetek bevonásával.
Ez megint egy olyan társítás, amit a demokrata szervezetek szívesen alkalmaznak: a társadalom egésze az aktív fél, a felzárkóztatandó embertömeg a passzív fél. Politikailag korrekt nyelvezettel ez a cigánykérdés megoldását is jelenti. A civil szervezetek bevonása az elmúlt húsz évben kudarcot vallott, mert a célréteg nem akar felzárkózni. Arról van szó ugyanis, hogy többségi társadalom (kollaboráns vezetése) folyamatos forrásellátást biztosít a leszakadt társadalmi rétegek számára, így azok nincsenek rákényszerítve, hogy felzárkózzanak. Az aktív-passzív fél változat működésképtelen. Ezt lehet színezni, többféleképpen megfogalmazni, új ötletként előadni, újra és újra pazarolni rá a forrásokat, de attól még működésképtelen marad, és a helyzet robbanás-közeli. A leszakadt társadalmi rétegek, és a cigányság felzárkóztatását (nem integrálását) csak egy erős, központosított állam tudja végrehajtani, mert egyedül az tud olyan társadalmi környezetet teremteni, ami az aktív rendfenntartást és a hatékony munkahelyteremtést biztosítja, miközben ellehetetleníti a munka nélküli megélhetést.
16. Közösségek összefogásának erősítése, kalákarendszer felújítása. Vidéki letelepedés ösztönzése. Széleskörű önrendelkezés.
A közösségek szoros összefogására nem látunk lehetőséget egy ilyen program keretein belül, mivel a klasszikus baloldal-jobboldal elkülönülés már évekkel ezelőtt átlényegült globalista és nemzeti erők ellentétére, és a program külföldi mozgalmi háttere, a kifejtett világnézet sokkal nagyobb arányban mozgathatja meg a globális identitásra fogékony szavazókat, liberálisokat, jogvédőket, a jelenlegi rendszer károkozó elemeit, mint a nemzeti oldalt, ugyanis egy hazafi számára az első, ami szembeötlik, hogy már a honlap címlapja tagadja az országok és fajták létjogosultságát, amiket következetesen megosztó tényezőnek állít be, vagyis a mozgalom első ránézésre is a globális állam kiépítésének eszköze, következésképpen szabadkőműves eredetű. Második pillantásra pedig szembeötlőek a főbb véleményformálók már ismert nevei. A propaganda nagyon alaposan felépített, de ennek ellenére a jelenlegi rendszer hibáinak alapos kielemzését követően nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a program célja célzottan egy globális társadalom létrehozása. Mivel azt valós elitváltás nélkül akarja megvalósítani, ezért ez a retorika kifejezetten káros és veszélyes. Nem hagyjuk figyelmen kívül azt a tényezőt, hogy bár zsidó gondolkodók folyamatosan sulykolják, hogy a vallásoknak és a nemzeteknek el kell tűnnie, ők mint zsidók valahogy mégis mindig zsidók maradnak, és nem olvadnak be a többségi társadalomba, mivel zsidó identitásuk akár tudatosan, akár öntudatlanul, de elkülöníti őket a többségtől, meghatározza a kapcsolathálót, meghatározza a stílust, és meghatározza az értékítéletet. Ez már önmagában rámutat arra, mekkora hazugság rejlik a propaganda mögött.
A kisebbségeknek önrendelkezés akkor adható, ha a magyarságnak lesz önrendelkezése, és nem megy annak kárára. Az annyit jelent, hogy ebben az évszázadban ez a lehetőség fel sem merülhet épeszű ember részéről. A zsidóság monopolhelyzetben van Magyarországon és így nincs szüksége autonómiára az érdekérvényesítéshez, a cigányság autonómiája pedig zsidó gondolkodók agyszüleménye, bár más is felvetette már a jobboldalon, és ez a nézete csak erősödött, miután hosszas börtönbüntetése közben elbeszélgetett az érintett kisebbség bűnözőivel. Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges cigány autonómia olyan szabadkőműves szellemi alapokon lenne kiharcolva, amelyek nyilvánvalóan nem tennék lehetővé, hogy az ország többi részéből a cigány lakosság az autóm területre 'távozzon'. Köszönhetően az emberi jogoknak és más 'nemes' eszményeknek, a gyermekvállalási hajlandóság viszonyait tekintve néhány éven belül újabb területi követelésekkel állhatnának elő. Nekünk nincs már semmink, így nem engedünk belőle. Ami névlegesen a miénk, azt pedig visszavesszük.
Itt érdemes még megemlíteni, hogy a vidéki letelepedés támogatása majdnem minden korábbi kormányzat retorikájában jelen volt, de a vidéki letelepedés többnyire csak Borsod környékén a cigány mintagazdaságok kialakítását jelentette. Hogy most egy demokrata irányzat előállt a vidéki letelepülés, önellátás gondolatával, az pusztán a fosszilis erőforrások elfogyásának rémképe miatt került elő, vagyis visszavezethető pusztán gazdasági okokra és alapvető emberi ösztönökre. Nem méltó, és nem is lehet alkalmas egy ország vezetésére egy olyan mozgalom, ami a nyers elemi ösztönöknél fogva, pusztán félelemből fogalmaz meg egy programot. Álszent módon a természet szeretetére hivatkoznak, a természettel való egységre, de ha nem ment volna hosszú éveken keresztül a "2012-ben jön a világvége" New Age propaganda, és nem fenyegetné a gazdaságot a szállítási rendszer összeomlása, még mindig a városi életforma határozná meg az értékrendszerüket.
A kalákarendszer újraindításáról is ez a véleményünk, mert a közösségi élet nem gazdasági okoknál fogva fog újjászerveződni (a világnézet itt több szempontból is a marxizmus utóhatása alatt van), hanem az ember belső lényegénél fogva.
17. Hosszú élettartamú eszközök gyártásának támogatása. Tudatos újrahasznosítás minden területen, tucatkacatok kiszorítása a mindennapokból. Hazai találmányok itthon tartása, megvalósítása, támogatása.
Ezen a ponton ütközik ki leginkább, hogy egy globalista szervezet akarja felfogni mind a globalista, mind a nemzeti oldalt. A szervezet nem ismer el országokat, és az egyik főbb hangadójuk többek között David Rockefellertől idézett: „Lesz világkormányunk, akár tetszik, akár nem. Az egyetlen kérdés, hogy ez a kormány, hódítással vagy megegyezéssel jön létre.” Mivel a hódítás egyre inkább nem bizonyul megvalósíthatónak, ezért ezt a mézesmadzagot találták ki: közös megegyezés. Ismételten megjegyezzük: elutasítjuk azt a folyamatot, hogy a nemzetgazdaságok leépítéséért, emberéletek millióinak megnyomorításáért felelős csoportosulás kapcsolathálója átmentse hatalmát az elkövetkező korszakba, vagy hogy ezek szellemi áramlatának egyenes folytonossága rákapcsolódjon a változás hullámára.
Mivel nem ismer el országokat, határokat, ezért célzott hazugságnak, pusztán a tömegtámogatás megszerzése eszközének értékeljük azt a programpontot, miszerint a hazai találmányokat itthon akarják tartani. Ez kizárólag a hazai jobboldal megcélzását jelenti, és így a szervezet lehető leggyorsabb térnyerését.
Ugyanezt a "tucatkacatok" vonatkozásában. Jelenleg a világ legnagyobb vállalatai a Bank of America, a JP Morgan, a Citigroup, a Wells Fargo, a Goldman Sachs és a Morgan Stanley. Ezek tulajdonosi szerkezetét kielemezve azt láthatjuk, hogy a világ legnagyobb pénzintézetei áttételesen egymást tulajdonolják, és a legnagyobb multinacionális vállalatok beruházásai is ezen pénzintézetek vezetőinek kezében vannak. Rotschild, Wartburg, és akitől a buzgó aktivista is idézett: Rockefeller. A kapitalista gazdaságban minden termékbe bele van építve egy előre tervezett elévülés, vagyis "tucatkacatról" beszélhetünk. Ha a szellemi áramlat vezetői úgy akarnák, akár most azonnal megszüntethetnék a "tucatkacatok" gyártását és innentől előállíthatnának csak tartós termékeket. Mivel a multinacionális vállalatok többsége a közvetlen tulajdonukban van, ezért ehhez nem kell politikai mozgalom. Hogy a Venus-project, és a részvételi demokrácia főbb hangadói is szabadkőműves páholyokból kerülnek ki, csak annyit jelent, hogy a globális elit gyarmatosító törekvései egyre több ponton sikertelenek, ezért a bukás előtt még megadják az embereknek a lehetőséget, hogy "önként" besoroljanak a globális kormányzatuk alá. Nem kell ehhez semmiféle globális project, vagy mozgalom! A mozgalmuk amerikai vezetői ha akarnák, most azonnal átállíthatnák a termelést, mivel közvetlen tulajdonosi státuszuk ezt lehetővé teszi. Ha már itt tartunk, mi is hadd mondjunk egy idézetet: "mi leszünk saját magunk ellenzéke".
18. Hazai rendfenntartó erők szakmai irányítása. Független bíróságok. Sorkötelesség újbóli bevezetése.
Felmerül a kérdés: ha nem fogadják el az országok, fajták, vallások létezését, akkor mi alapján vezetnének be sorkötelességet? Egy ilyen sorozás a nemzet halálát jelentené. A besorozott magyar fiatalok a globális elit által irányított mozgalom rendeletére védjék a globális államot a globális elit más, nemzetközi képződményeivel szemben? Abszurd kép. Ezekről a csoportokról már tudható, hogy egyetlen céljuk a háború és a gyarmatosítás. Vietnam, Irak, Afganisztán, Líbia. Aki a saját portáján nem tud rendet tenni, az ne akarja megváltoztatni a világot. Ha a kiindulópont egy szilárd erkölcsű, testileg-szellemileg egészséges nemzet lenne, ami kulturálisan fejlett, gazdaságilag nem függ a fosszilis erőforrásoktól, és békében él a világgal, akkor a mozgalom által sugalltak is némileg hitelesebbek lennének. Ehelyett Rockefeller pénzügyi hátterét, szabadkőműveseket, és zsidó filozófusokat láthatunk, akik kapcsolathálójukat tekintve ugyanabból a körből kerülnek ki, ami napjaink legkegyetlenebb népirtásait folytatja. Ennek fényében nem is érdemes részletekbe menően foglalkozni az ígéreteikkel.
19. Nemzetközi kapcsolatok felülvizsgálata, az előnytelen uniós elkötelezettségek újraértékelése, a NATO-val való kapcsolatunk átértékelése. Teljes körű függetlenség szövetségben Európával, és valamennyi nemzettel. Európai közösség új alapelveinek kidolgozása. Kisebbségi és helyi közösségek önrendelkezésének teljes körű támogatása a központosított érdekekkel szemben.
A NATO-val való kapcsolatunkat nem átértékelni kell, hanem azonnal kilépni a NATO-ból. A NATO létrejötte óta folyamatosan háborúban van, ami nemhogy a nemzeti érdek kérdéskörét nem érinti, de potenciális veszélyt jelent a civil lakosságra. A NATO döntéshozói több százezer ember haláláért felelősek, miközben szövetségeseik az egyenlőség eszméjét hangoztatják, és parancsukra a NATO-haderő országokat rombolt le, emberek millióinak életét nyomorította meg, miközben ugyanezek a vezetők a szabadságról és emberi méltóságról prédikálnak.
Maga a megfogalmazás, miszerint "átértékelni" kell, már magában hordozza annak a lehetőségét, hogy mikor az illető döntéshozó pozícióba kerülne, nem merné kimondani, hogy kilépünk a NATO-ból. Mert félne a következményektől, mert a demokratikus út választása már önmagában a nyílt konfliktus kerülésére való hajlamot jelenti. Részvételi demokráciában elméletileg népszavazás döntene róla, de a népszavazás kérdéskörei felől nem a nép dönt, hanem a szavazást kiíró bizottság, aki - mivel a tömeggel választatta magát - ugyanúgy hajlamos a korrupcióra, a megvesztegetésre, és ha a politikai ellenfél megfenyegeti, kerülni fogja a nyílt szembenállást, és nem fogja kiírni a népszavazást a szövetségi rendszerből való kilépésről. Ugyanez a helyzet az Európai Unió, és minden más nyugati elköteleződés esetében.
Összességében kijelentethetjük, hogy ez az újabb mozgalom a jelenleg is munkálkodó globális hatalmi elit civil programja a globális állam kiépítésére. Ezért a mozgalmat egy különösen veszélyes hatalomátmentési kísérletnek értékeljük, ami egy olyan környezetben, ahol a lakosság teljes nélkülözésben él, mindent megígér az embereknek, akik elemi ösztöneiknél fogva hajlamosak lehetnek arra, hogy hagyják megint becsapni magukat. Bár propagandája és szellemi háttere nagyon aprólékosan kiépített és tagad minden korábbi ideológiát, alapvetően marxista alapokon nyugszik, mivel az emberi viselkedést a gazdasági viszonyok által meghatározottnak állítja be, az erkölcsiséget, a kultúrát és minden szellemi tényezőt pusztán a gazdasági viszonyok következményeinek tart. Egy mindent átható materialista szemlélet rejtőzik a "spiritualitás" álarca mögött, ami a tömegek támogatásának elnyerése esetén a materializmus és a mennyiségi szemlélet modern, technológiai diktatúrája kiépítésének lehetőségét hordozza magában ugyanazon csoportok által, akik ma is ott vannak a világban zajló háborúk, merényletek, és a tömeges szegénység mögött. A részvételi demokrácia kezdeményezés és az annak hátterét képező Zeitgeist mozgalom minden szempontból a globális hatalmi elit belső hierarchiája széles néptömegekre való kiterjesztésének tekinthető.
Hungarista Szellemi Közösség - Jövőnk.info
Kapcsolódó videó:

19 pont - új világ születhet





Hogyan vernek át minket "szabad rabszolgákat" már évszázadok óta? 1/8

http://www.youtube.com/watch?v=A28QXONS2Mg

Hogyan vernek át minket "szabad rabszolgákat" már évszázadok óta? 2/8

http://www.youtube.com/watch?v=kS6vTtnwiE4

Hogyan vernek át minket "szabad rabszolgákat" már évszázadok óta? 3/8

http://www.youtube.com/watch?v=28Pus_kgToo

Hogyan vernek át minket "szabad rabszolgákat" már évszázadok óta? 4/8

http://www.youtube.com/watch?v=6yvwQeeRtrs

Hogyan vernek át minket "szabad rabszolgákat" már évszázadok óta? 5/8

http://www.youtube.com/watch?v=WBYbZFA3i44

Hogyan vernek át minket "szabad rabszolgákat" már évszázadok óta? 6/8

http://www.youtube.com/watch?v=JImGNvXg-1U 

Hogyan vernek át minket "szabad rabszolgákat" már évszázadok óta? 7/8

http://www.youtube.com/watch?v=t8h5ehHy0C8 

Hogyan vernek át minket "szabad rabszolgákat" már évszázadok óta? 8/8



http://www.youtube.com/watch?v=DjW1iwSqDxQ 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése