2018. január 19., péntek

Terroristák mondják meg , hogy mit gondolhatsz , és mit mondhatsz !!!






Terroristák mondják meg , hogy mit gondolhatsz , és mit mondhatsz !!!

De én akkor is éhes vagyok !!!
Harmadnapja nem ettem se sokat se keveset …
A cionista zsinagóga páholyból másként látszik a világ , Főleg , hogy ha a mi pénzünkből kell felépíteni, mint a koncentrációs táborainkat !!!De a megsemmisítő táborunk is beüzemelt , az egészségügy és az oktatásügy kárára , a nyugdíjak , és a bérek alakulásáról nem is beszélünk . Mig mi éhezünk családostól gyermekeink korgó hassal arról álmodnak , hogy a rablóinknak a 3. -ik luxus villa megszerzése sem elég !!!!Ezért megérettek a likvidálásra a maffia politikusaink !!!!, páholyostól , zsinagógástól mind mennek a levesbe , hisz a jövő nemzedékét éheztetik itt halálra !!!!



Megszűnt a szegénység Magyarországon, ezért tudunk segíteni más országokon


2017-12-10
Bombaként robbant Balog Zoltán kijelentése, miszerint “Magyarország abban a helyzetben van, hogy segíteni tud”. Magyarország végre gazdaságilag és emberileg is abban a helyzetben van, hogy segíteni tud – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tolentinóból az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az olaszországi városban felavatták a Magyarország segítségével helyreállított templomot.








Megszűnt a szegénység Magyarországon, ezért tudunk segíteni más országokon

A miniszter felidézte, a közép-olaszországi Tolentinóban földrengés pusztított 2016-ban, a város mind a hat temploma életveszélyessé vált és be kellett zárni. A Szent Szív és Szent Benedek-templomot fenntartó társaság vezetője Orbán Viktor miniszterelnöknek írott levelében segítséget kért a templom helyreállításához. A magyar kormány 150 millió forintot megszavazott erre a célra – emlékeztetett Balog Zoltán.

Egy év alatt rendbe hozták az épületet, még mindig ez az egyetlen templom, amelyet megnyitottak a városban.

Az ünnepségen beszélt arról, hogy a történelem során az olaszoktól sok segítséget kapott Magyarország. Kiemelte egyebek mellett, hogy 1956-ban sokan álltak ki Olaszországban a magyarok mellett, sokan segítettek. Ezt Balog Zoltán megköszönte, és jelezte, hogy viszonzásképpen most Magyarország szívesen támogatta ezt az újjáépítést.
Balog Zoltán többek között találkozott a város polgármesterével is, aki szintén kifejezte háláját a segítségért. A helyreállított templom felavatására összegyűltek Olaszországban élő magyarok, vasárnap magyar nyelvű misét is tartanak – mondta el Balog Zoltán.

















A zsinagógából nézve valóban úgy néz ki hogy megszűnt a szegénység , mert a rabolt értékeinkből bőségesen jut a zsinagógákra , és mellesleg már minden zsebeteket megtömték a mi verejtékünkön összerabolt kincseinkből .
E rabló maffia kazárrá lett , az orvosok nem győzik az előbőr műtéteket !!!! A harmadik luxus villáitok berendezésénél még mindig csak a harács a motivációtok , az emberek , a családok , a gyerekek éheznek , míg ti dőzsöltök , kilopjátok az emberek talpa alól előbb a lakásaikat , az otthontalan családok szét szaggatva a híd alatt él éhesen hajtják álomra a fejüket , de a családok gyermekei is éhesen alszanak el . A jövő nemzedékét éheztetitek ki , hogy ti az összerabolt zsinagógából kazár birodalomról álmodjatok , de eljön az idő mikor megkapjátok a selyem zsinórt, és ha nem időben pucoltok el disznók elé lesztek feltálalva , mert aki korpa közzé keveredik azt megeszik a disznók .
A halál nektek nem megváltás , nektek szenvednetek kell , hogy érezzétek e nép szenvedését minden kazár vakolót kóser vérbe kell fojtani , mert e népet már tizedeltétek !!!!
Minden magyarnak joga van belőletek kutya eledelt csinálni !!!!
Jól védjétek a páholyotokat , mert , ha fel lesz gyújtva bent fogtok égni !!!, mert mi a szegénységünket is benne égetjük el !!!!, hogy ezt a taknyot ne hogy meghazudtoljuk .
Hát így élünk , napról napra , éhesen megtiporva jövőtlenül , de már tettre készen , minden cionista kazár kiirtásra készen a vakoló páholyok , és vakolók lincselésére készen !!!!
E terrorista maffia had felszámolása legyen minden magyar célja !!!!, mert még minket fognak kikiáltani terroristának , kik mankóval járjuk utunkat , mert megnyomorítottak bennünket , hát tegyünk egyenlőséget nyomorítsuk meg mi is őket !!!!!






Most kapaszkodjon meg! Kiderült, ki is valójában Mészáros Lőrinc


2017-10-18

Mészáros Lőrinc olyan mint a foci. Mindenki érteni, tudni véli, mi is a lényege. Üdítő a változatosság: végre megvan az ember, aki megfogta a lényegét.


Lehull a lepel

Megtudhatjuk végre, hogy Mészárosék Lőrinc nevű fia szerénysége tiltja, hogy önmagát előtérbe tolja, ellenfelei viszont agyonhallgatják szociális érzékenységét. Dr. Petrin László volt felcsúti jegyző, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, jogász tollából kaphatunk veséig hatoló leírást hősünkről:
Bocsánat, nem kampányolni akarok, de az igazságtalanságot nehezen viselem. Jó tudni, ki is az az ember, akit a baloldali kampányban ország-világ előtt kötéllel és/vagy börtönnel fenyegetnek. Egyetlen bűne, hogy Felcsút polgármestere, illetve földije Orbán Viktornak. Azért lenne jó sokakhoz eljuttatni ezt az írást, hogy világosabban lássanak azok is, akik nem látnak tisztán ebben az ügyben (sem).
Mészáros Lőrinc több mint húszéves tisztes vállalkozói múltra tekinthet vissza.
-írja mindenszo.hu-n maga a nyilatkozó.
Apró lépésekkel fokozatosan és tudatosan építette fel vállalkozásait. Nem az állami vagyon lebontásával, nem rabló privatizációval szerezte meg első millióit, hanem szorgalmával és kétkezi munkájával.
A tisztviselő megemlíti, hogy
Nem a balliberális oldalon divatos úgynevezett “tanácsadó” cégeket üzemeltet, amelyek ugyan jól jövedelmező, de improduktív ügyeskedő tevékenységéhez a tulajdonoson és családján, esetleg néhány alkalmazotton kívül nem szükségeltetik több száz dolgos kéz.

Tovább is van….

Nem él hivalkodóan, nem visel milliós értékű karórát, mint Kóka János annak idején, és helikopterre sem vágyik. Még ellenségei sem tuják azzal vádolni, hogy kicsapongó életet folytatna, családcentrikus családfőnek ismerik.Vagyona és vállalkozása akkor is növekedett, amikor a nyolc évig tartó balliberális kormányzati ámokfutás alatt a hivatalos szervek és az adóhatóság mindent elkövettek, hogy ellehetetlenítsék. Ebben az időszakban többször is vagyonosodási vizsgálatot rendeltek el vele szemben, de egyetlen esetben sem marasztalták el, Keller László közpénzügyi államtitkár legnagyobb szomorúságára.
Azért abban van valami felemelő, hogy mindig mellé tesz egy ellenpólust is a szerző, feltehetően a disszonancia kedvéért.
Mint a település volt jegyzője, tudom, szerénysége tiltja, hogy önmagát előtérbe tolja, és önmagának reklámot csináljon, irigyei, ellenfelei viszont szeretik agyonhallgatni szociális érzékenységét. Mészáros Lőrinc az elődeivel ellentétben társadalmi megbízatású polgármester, így minden évben többmilliós nagyságrendű költségvetésű tételt spórol meg az önkormányzatnak. Amit tiszteletdíjként kap, azt teljes egészében szétosztja a rászorulók között. Jegyzőként nemegyszer voltam annak is tanúja, hogy a fogadóóráján a hozzá forduló bajban lévőket a saját vagyonából segítette ki.
És végül:
Az mára már megszokottá vált, hogy évről évre a téli időszakban több száz mázsa tűzifát oszt szét a rászorulók között, több tonna burgonyát juttat a nehéz sorban élőknek. A település közintézményeinek a felújítása is a nevéhez fűződik.(….) Ezek után tűrje el a jobb oldal szó nélkül a láthatóan erőszakos, hazug és gátlástalan baloldal választási kampányának minden mocskát?



Simicska elérkezettnek látja az időt az ellentámadáshoz


2017-08-08
Az várható volt, hogy Simicska – mindenek tudója – nem hagyja annyiban a kinyírására törekvő Fidesz-tulaj mocskolódásait, de hogy mikor elégeli meg és lendül ellentámadásba, azt mindenki csak találgatta.
Az Orbán – Simicska csörte mostani fordulója a plakát-fronton folyhat, ugyanis a politikai háborúskodásuk új szintre emelkedhet. A 24.hu információja szerint ugyanis a HírTV Zrt. azt tervezi, hogy büntetőfeljelentést tesz a Fidesz 2010-es köztéri reklámjai miatt.
„A HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. 2010-ben kizárólagos ügynökségként szerződött a Fidesz kampányának lebonyolítására”
– jelentette be Puskár Anett, a Mahir tanácsadója.
Mint emlékezetes az Állami Számvevőszék a legalapvetőbb információk beszerzése nélkül fogadta el a Fidesz 2010-es kampánykönyvelését. A pénzügyi ellenőrzést úgy végezték el, hogy a bevallott összegeket nem hasonlították össze a valós hirdetések megjelenéseivel.
Így nem vették észre, – vagy nem akarták észre venni – hogy miközben plakátszámban alig volt különbség, a Fidesz 35 millió forintot vallott be költségként. A többi párt és jelölt együttvéve 253 millió forintot. Orbán Viktorék elszámolása szerint3430 forint volt egy megjelenés átlagára, míg a többi pártnak 23 600 forint körüli áron adták a reklámokat.
Simicska Lajos a 24.hu-nak azt mondta: ha voltak szabálytalanságok, azért az akkori tényleges tulajdonosok és vezetők felelnek.
 „A sajtóhírek nyomán a HírTV jelenlegi menedzsmentje átvizsgálta a 2010-es dokumentumokat. Komoly szabálytalanságokat és rendellenességeket észlelt, amelyek az akkori menedzsment felelősségét is felvetik. A HírTV Zrt. ügynökségként például a Mahir Citypostert bízta meg a Fidesz közterületi kampányának lebonyolításával, de most nagyon úgy tűnik, hogy a 2010-es kampányban semmilyen közterületi költést nem számlázott tovább a Fidesznek. Az ügy már a jogászaink előtt van, akik előkészítik a büntetőfeljelentést”
– tette hozzá Puskár.





Na de, Fidesz!

A HírTv Hirdetésszervező Zrt. a bizonyos G-nap után, 2015-ben került teljes egészében Simicskához.
 „2010-ben opciós joggal rendelkező kisebbségi tulajdonos A A társaság ügyeit a tényleges tulajdonos intézte, ezért minden esetleges szabálytalanságért vagy törvénytelenségért a cég tényleges irányítói felelnek. Azt kell megérteni, hogy ha valaki opciós joggal rendelkezik, az nem azt jelenti, hogy ténylegesen irányítja a céget. Gondoljon a G-napra, amikor felállt a szerkesztőség egy része, hát azt nem én csináltam, mindenki elhiheti”
– tette hozzá.
A HírTv tulajdonjoga a Magyar Nemzetet kiadó céghez hasonlóan egészen a G-napig a Pro-Aurum Zrt. és Liszkay Gábor között oszlott meg.
Beindult a háború, hogy lesznek-e hadifoglyok, vagy, hogy kié lesz az utolsó döfés, azt még nem tudni, de hogy sérülésekből nem lesz hiány, az biztos.



Na de, Fidesz!

Csak harmad akkora ráfordítást jelentett le az Állami Számvevőszéknek a Fidesz a 2010-es országgyűlési választás kültéri reklámjairól, mint amekkora összeg a Mahir Cityposterrel kötött, 2010. március-áprilisi időszak számláján valójában szerepel.
A HírTv Hirdetésszervező Zrt. a bizonyos G-nap után, 2015-ben került teljes egészében Simicskához.
 „2010-ben opciós joggal rendelkező kisebbségi tulajdonos voltam. A társaság ügyeit a tényleges tulajdonos intézte, ezért minden esetleges szabálytalanságért vagy törvénytelenségért a cég tényleges irányítói felelnek. Azt kell megérteni, hogy ha valaki opciós joggal rendelkezik, az nem azt jelenti, hogy ténylegesen irányítja a céget. Gondoljon a G-napra, amikor felállt a szerkesztőség egy része, hát azt nem én csináltam, mindenki elhiheti”
  • tette hozzá.


Orbán Ráhel, enyves kezű cigánybűnöző vagy. Végleg rád szállok. 18+

Megtaláltuk az interneten a legdurvább véleményt Orbán Ráhelről. Molnár F. Árpád, bár nem káromkodásmentesen, de úgy gondolja, hogy valóságot fogalmaz meg soraiban. Úgy fogalmaz: Orbán Ráhel, enyves kezű cigánybűnöző vagy.


Orbán Ráhel, enyves kezű cigánybűnöző vagy.

6 perces filmünkben Molnár F. Árpád, a Hírháttér alapítója, a HírAréna főszerkesztője Orbán Viktor közpénz-terrorista multimilliárdos bűnöző lányának ígér élethosszig tartó törődést, és kamera előtti bunyóra vagy keményebb párviadalra hívja ki Ráhel gyáva, gerinctelen, bűnpártoló bűnöző gyenge elméjű híveit. Illetve legalább egyet, merthogy soha nem mert jelentkezni egy sem – Írja Molnár F. Árpád a híraréna oldalon

Orbán Ráhel, enyves kezű cigánybűnöző vagy. Végleg rád szállok. (Molnár F. Árpád)



A legújabb hungarikum: kilátót építettek buszmegálló helyett, mert csak arra lehetett pályázni


Mintha magasles volna, úgy néz ki a nyugotszenterzsébeti buszmegálló. Tetején korlát is van, nehogy leessen valaki – tudósított szerdán az RTL Klub Híradója.
A baranyai település lakói új buszmegálló szerettek volna, de arra nem volt pályázat, így az önkormányzat egy kilátót építtetett, amire kaptak állami támogatást.
A csatornának az egyik helyi képviselő arról beszélt, a helyiek érdekében készült az épület.
Sok óvodásunk, iskolásunk van, és a falu elejéről gyalog jöttek fel ide télen. Szegények mire felértek, a lábuk elázott. Így meg tudtuk oldani, ott helyben fel tudnak szállni a buszra
fogalmazott.
Mint mondta, a polgármester leleményességének köszönhető, hogy egyáltalán épült buszmegálló.

Mintha magasles volna, úgy néz ki a nyugotszenterzsébeti buszmegálló. Tetején korlát is van, nehogy leessen valaki – tudósított szerdán az 
RTL Klub Híradója.
A baranyai település lakói új buszmegálló szerettek volna, de arra nem volt pályázat, így az önkormányzat egy kilátót építtetett, amire kaptak állami támogatást.
A csatornának az egyik helyi képviselő arról beszélt, a helyiek érdekében készült az épület.
Sok óvodásunk, iskolásunk van, és a falu elejéről gyalog jöttek fel ide télen. Szegények mire felértek, a lábuk elázott. Így meg tudtuk oldani, ott helyben fel tudnak szállni a buszra
fogalmazott.
Mint mondta, a polgármester leleményességének köszönhető, hogy egyáltalán épült buszmegálló.

Uniós pénzből építenek sörfőzdét Matolcsy Ádám haverjai

A Magyar Narancs ír arról, hogy 2017 elején bejegyeztek egy Hübris Projekt Kft. nevű céget, amely most ősszel 350 millió forintos uniós támogatást nyert el sörfőző üzemek berendezésére. A pályázati szöveg alapján 2000 literes kapacitású sörfőzde létesülhet majd, várhatóan valahol a Balaton környékén. 
A Hübris papíron az F Trans Kft. tulajdonában van, amely Farkas Tímea szüleinek érdekeltsége. Farkas Tímea a lap szerint több szálon kötődik Matolcsy Ádám, az Origo tulajdonosa (és a jegybankelnök fia) valamint a VS-t alapító Száraz Istvához és köreikhez. 
Farkas Tímea férje, Pintér Máté a baráti társaság oszlopos tagja: a Macesz Huszár belvárosi étteremben volt üzlettársa a Matolcsy-Száraz párosnak, de Száraz és Pintér mai napig együttesen viszik a (nyári) Raqpart szórakozóhelyet üzemeltető Harang Kft.-t is.  
Az is elég árulkodó, hogy a Hübris egy olyan balatonakarattyai címen van bejegyezve, ami a Száraz-féle Frank Digital kreatív ügynökség tulajdona, és a cég korábban Matolcsy Ádámtól bérelt egy 2,7 hektáros területet. 
Pintér egyébként azért is érdekes, mert Infit nevű cége 891 millió forintos hitelt kapott a Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás által felügyelt Növekedési Hitelbanktól luxuslakások kialakítására a Vörösmarty téri Kasselik-házban. (Magyar Narancs)



Jöjjön, aminek jönnie kell - üzente Vona Gábor pártelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelyen pártja jogerőssé vált büntetéséről beszélt. Míg Volner János, a Jobbik frakcióvezetője hétfőn arról beszél, még nem tudják, hogyan és miből fizetik be a az Állami Számvevőszék által kiszabott, 331 milliós büntetést, a párt elnöke, Vona Gábor az elnökségi ülés után bejelentette: önként nem fizetnek. "Jöjjön, aminek jönnie kell." Azt pontosan tudni, minek kell jönnie. A következő lépés ugyanis az inkasszó, amit majd az adóhivatal (NAV) vet ki a Jobbik számlájára. Az Állami Számvevőszék az elmúlt időszakban sorra büntette az ellenzéki pártokat, többen közölték, nem fizetnek. 



Merre tovább ATV? - avagy kormánybulvár lesz a javából

A Hit Gyülekezetének elemi érdeke, hogy jóban legyen a kormánypárttal. 
Merre tovább ATV? - avagy kormánybulvár lesz a javából

Valamikor, - úgy tavaly késő ősz tájékán -, Németh Sándor a Hit Gyülekezete vézére és az ATV tulajdonosa napi rendszerességgel és hetekig együtt ebédelgetett, uzsonázgatott stb. Andy Vajna nemzeti hősünkkel és Habony Árpád címzetes koronaőrünkkel. Mint ismeretes utóbbi kettő birtokolja a kormány médiájának java részét. (A maradékon Mészáros Lőrinc osztozik saját magával, de az egy másik történet.) Nos úgy tűnik az édeshármas közös táplálkozás meghozta a gyümölcsét. Megszületett napjainkra a kormány legújabb média zászlóshajója az ATV. Egyre másra érkeznek a csatornához a vérkormánypárti sajtósok, tévések, (Kárász Róbert, Hajdú Péter stb.) média guruk. Ezzel egyidőben húznak el az egykor agrárcsatornának indult televízió ellenzéki vagy éppen elvtelen csupán jó anyagiakat hajszoló riporterei, tudósítói és más egyéb sajtómunkások. Az ATV még egy kicsit próbálja eladni magát független médiumnak de csupán a néző, - az ellenzéki néző beetetése miatt -, aztán majd szépen, csendben százs zázalékos kormánypárti csatornává válik. Érdekes ez az átrendeződés és még nincs vége...

A regnáló kormány amúgy jelentősen kedvezett a Németh Sándor féle Hitgyülinek azzal, hogy felvették a kiemelt egyházak közé, így mára a sokáig üldözendő Hit Gyülekezete évi 269 millió forint normatív támogatást kap az államtól...

Lesz ami lesz az ATV-ből abban szerintem megegyezhetünk, hogy ami napjainkban a tévécsatornákon, - bármelyiken -, jön az döntő részben szemét, agymosás, kábítás, reklám, hamis információ.

via 
facebook.com/jadranovic

Teo Fiser: A devizás cunami után itt a második cunamihullám!!

FELHÍVNÁM A KÚRIÁT, HOGY KÉSZÜLJÖN AZ UJABB VISSZAMENŐLEGES JOGEGYSÉGI HATÁROZATRA (ami ugyebár nem jogszabály, nem rendelet, hanem csak egy PARANCS A BÍRÓKNAK!)
ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A JOGÁLLAM!!

Esetek százait tudnám felsorolni a faktoráló cégek etikátlan, jogellenes magatartása végett. A bankok ezerszámra adták át kisértékű hiteltartozásaikat a faktorcégeknek, akik futószalagon állítják elő a fizetési meghagyásokat, aminek kb a 70 % a végrehajtásba megy át, ellentmondás hiányában, és az adósok tovább süllyednek a mocsárban.
Sok olyan ismerősöm van, akinek 100 e Ft os hitelkártya tartozása 6-8 éve 40-60% os késedelmi kamattal ketyeg, (igy a követelés most 2 milliónál tart) amire a faktorcégnek SEMMI JOGALAPJA NINCS!!! (Facebook) 

Magyar lakópark reklám Izraelben

Ha ráébredtél miről van szó, nyugodtan csomagolhatsz is. 
Magyar lakópark reklám Izraelben

Olyan magas szintű kiszivárogtatás történt meg a Deep State berkein belül és a fejünk felett háttérben zajló folyamatról, mely felülmúlja a Wikileaks kezdeti időszakát is! - közli az Infowars.
Mindannyian érezzük, hogy valami nagyon durva és mély harc folyik Washington D.C.-ben a hatalom berkein belül és a háttérhatalom között. Nem véletlen az állandó 'hadviselés' az elnök ellen és a folyamatos háborús retorika Észak-Korea, Irán, Oroszország ellen....

Felső szintű hírszerzési forrás, akit QAnon néven ismerünk korábban is olyan dokumentumokat adott át, melyek alapján a FBI újra kellett indítsa a vizsgálatot Hillary Clinton email-bitránya és a Clinton Alapítvány ügyében...
QAnon segítette információkhoz a Képviselőház Hírszerzési Bizottságát Fusion GBS bank adatokkal, hogy kiderüljön kik állhatnak valójában az Trump-ellenes dossziék mögött.
Rengeteg titkosított dokumentumot találtak Weiner laptopján is...
A videóban lévő interjúban szó van egy olyan folyamatról, mely a mélyben zajlik és része kétségtelenül Trump, aki egy bábu az egész folyamatban, de említik Elon Musk legújabb terveit: A Space X titkos kísérletről, mely valójában az amerikai hadviselés programja....
Említi az Obama alapítvány ügyeit és egy híres Jack F. Matlock Jr.-t aki a szovjet ügyek legnagyobb szakértője volt a hidegháború idején....és leírta, mi zajlik a háttérben Oroszország ellen....

Észak-Korea ellen a háború (az interjú szerint) el fog indulni kétségtelenül, ez mind most fog történni 2018-ban vagy úgy, hogy Phenjan EMP fegyvert vet be, vagy Dél-Korea ellen támadást indít, de az Anonim forrás szerint miközben eszméletlen fegyverkezés van folyamatban, ez itt és most zajlik a szemünk előtt és az emberek ebből semmit nem látnak, maximum a Space X rakéta füstjét....

"Első kézből hadd mondjam el, hogy Elon Musk és Julian Assange egy csapatban vannak és ez is része a harcnak."
32. percnél kerül szóba: "És mi van Soros-sal?"

Természetesen mindig hozzáteszem az Infowars esetében is, hogy fenntartással és tudatossággal kell kezelni az elhangzottakat, de rendkívül érdekes és valós összefüggések hangzanak el, ha valaki utánanéz. (SBG Buddha - VilagHelyzete) 




Ha az ellenzéki pártok nem a seggük vakargatásával lennének elfoglalva



Tamás Róbert    |   Ma   |   10:01
Trócsányi: sok nyugat-európai országban is szavaznak a kettős állampolgárok
Nem lehet különbséget tenni az állampolgárok között, sok nyugat-európai országban is szavazhatnak a külföldön élő kettős állampolgárok – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Az olasz választásokon például mintegy 3,5 millió külhoni állampolgár vehet részt. A magyarok nagy része ráadásul nem is önszántából, hanem békediktátumok folytán került a határokon kívülre. Magyarország gondoskodó anyaországi modellt választott és szoros kapcsolatokat ápol határon túli nemzettársaival – emelte ki Trócsányi László.
Az alaptörvény egységes magyar nemzetről beszél, ami lehet kulturális, illetve politikai, jogi, ez utóbbinak pedig a választójogban is meg kell testesülnie. Ezt a köteléket az európai fórumok sem kifogásolták – fejtette ki a miniszter.(MTI)
Szerintem egészen nyugodtan le lehet húzni a rolót, mindenki vonuljon vissza a barlangjába, szorongassa a kőbunkóját és hörögve ugorjon rá bárkire, aki gyanús, vagy ijesztő. Felesleges itt európaiságot játszani, látszatdemokráciáról süketelni. Egy olyan országban, ahol az igazságügyi miniszter – AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTER, BASZKI! – kiállít magáról egy hiteles szegénységi bizonyítványt nyilvánosan, élő adásban, ott nincsen miben reménykedni.
Trócsányi László tegnap a közpénzből működő párttévében hivatkozott az olasz példára. Azóta eltelt az éjszaka, eleredt a hó. Történt valami? Tele van a sajtó azzal, hogy Trócsányi belehazudott a pofátokba, riadó emberek? Fenét. Az ellenzéki pártok praxisba lendültek és kórusban üvöltenek? Francokat. Mindenki édesdeden szundikál tovább és várja, hogy lesmárolja végre a királyfi. Vagy a ló.
Nézzük, hogy szavaznak az olaszok, akikre Trócsányi szemrebbenés nélkül hivatkozott. Arra a 3,5 millió olaszra, akik határon kívül élnek és mégis jogukban áll szavazni. Figyelem, drága bárgyú honfitársaim!
Olaszországban ez úgy megy, hogy van egy bizonyos Circoscrizione Estero. Magyarul: külföldi választókörzet. A külföldön élő olaszok 12 mandátum sorsa felett dönthetnek. A külföldön élő olasz állampolgárok választókerülete az alábbiak szerint van felosztva: Európa (ebbe beleértve Oroszország ázsiai területeit és Törökországot is), Dél-Amerika, Észak- és Közép-Amerika, Afrika, Ázsia, Oceánia és Antarktika.
Tehát a külföldön élő olaszok külön képviselőket küldenek a Parlamentbe, nem pedig a belföldi választás eredményét befolyásolják. Ez annyit jelent, hogy a honosított magyarok nem a Fideszt, vagy bármelyik magyarországi pártot tudnák támogatni, hanem külön mandátumot kapnának az erdélyiek, felvidékiek, kárpátaljaiak és minden külhoni olyan magyar, aki soha nem élt ebben az országban és nem is óhajt itt élni.
Ez lenne a jó megoldás – a Szalonnában nem egy cikkben foglalkoztunk már ezzel -, mert így meglenne a képviselete a külhoniaknak, azonban nem tudnák érdemben befolyásolni a magyarországi politikai viszonyokat. Mert ahhoz nekik nincs, nem volt és nem lesz közük, amennyiben nem ők élvezik, vagy szenvedik meg a döntésük következményeit. És ilyen szempontból tök mindegy, hogy nem tehetnek arról, hogy hol születtek. Én sem tehetek róla és egyetlen honfitársam sem. Bűnhődni sem óhajtok érte.
Trócsányi vagy tudatlanságból, tájékozatlanságból mosta össze a magyar és az olasz választási rendszert, vagy tudatosan hazudott. Igazságügyi miniszterről lévén szó, mindkét eset megbocsáthatatlan.
A Fidesz-rezsim egészen pontosan tisztában van azzal, hogy a magyarországi választópolgárok legalább hetven százaléka nem ért egyet a honosított magyarok szavazati jogával. Még a fideszes szavazók jó része sem ért egyet vele. Nem gonoszságból, nem irigységből és nem gyűlöletből, hanem egyszerű erkölcsi érzékből. Senki nem szereti, ha olyan valaki dönthet az ő és gyermekei sorsáról, aki ennek a döntésnek nem viseli a következményeit. Pont.
A magyarországi és külhoni magyarok kapcsolatában soha, senki nem okozott akkora károkat, mint a Fidesz és a Fidesz seggébe betagozódott, a külhoni magyarok érdekeit régen leszaró külhoni magyar pártok. Az a leplezetlen mohóság, ahogy a magyar adófizetők pénzére lecsapnak ezek a külföldi szervezetek és az a cinikus, mocskos, leplezetlen pofátlanság, ahogy a kormánypárt két kézzel szórja a magyarországi magyarok pénzét és ezért cserébe nyíltan szavazatokat követel, egészen elképesztő.
Ennek csak egy apró szelete Trócsányi pofátlan csúsztatása, de mégis valami olyasmi, amit el lehetne magyarázni a választópolgároknak. Mármint akkor, ha az ellenzéki pártok nem a seggük vakargatásával lennének elfoglalva.



AKKOR IS! ÉTELOSZTÁS!





Szalonna    |   Január 15,  Hétfő   |   11:30
A postaládánkból:
AKKOR IS! ÉTELOSZTÁS!
a Kossuth Lajos téren
Embernek lenni, egy egyre embertelenebb világban – hogy ne csak annyit érjünk, mint amennyi pénzünk van” – a Minden Ember Számít Egyesület (MESZE) erről van meggyőződve, míg a kormány a szőnyeg alá sepri a szegénység kérdését, még a közterületeken is meg akarja tiltani az ételosztást, vagy legalább is engedélyt nem adnak ki rá!
Ezért a szervezők 2018. január 20-án, ételosztást tartanak hajléktalanok és mélyszegénységben élők részére. Felhívásunk így szólt:
Ételosztó piknik a “Ránkszorulókkal”.
Megkérjük a résztvevőket, hogy mindenki hozzon magával egy szendvicset, egy tál meleg ételt, egy flakon forró teát, és ő maga vendégelje meg a rászorulót!
Ezzel is jelezni kívánjuk, hogy nem csak egy-két ember túldimenzionált magánakciói az ételosztások, hanem a tömeges igény mellett a támogatók széles köre is létezik!
Ezért sem fogadjuk el a kormány civilek elleni támadását, azt hogy meg akarja tiltani, hogy segítsünk a Ránkszorulókon!”
Várjuk szeretettel a sajtó jeles képviselőit is!
Tömpe Krisztina elnök
Minden Ember Számít Egyesület (MESZE)




Hajlott gerincű hajbókolás, kétkulacsos gyávaság





Molnár Bálint    |   Ma   |   8:06
És nektek hogy telt az év legnyomasztóbb napja? Ami ugyanis állítólag tegnap volt, vagyis egybeesett az új esztendő harmadik hétfőjével. Mert valami okos ember ezt megállapította néhány éve, és azóta ez így fut a köz tudatában. Hogy az év harmadik hétfője az abszolút letargiába fulladás napja. Najó, de szerencsére ma már kedd van, és elmúlt a nyomasztás is, úgyhogy gyönyörűszép kedd reggelt kívánok mindenkinek, aki ma reggel is kíváncsi. Mármint nem rám, hanem arra, ami az univerzum e lángoktól ölelt, illetve a lángokon inneni és túli sarkában történik. Márpedig történik bőven.
Kezdjük is azzal, hogy lemondott a miniszterelnök. Ja, nem ez, mert ez a büdös életben nem fog lemondani, hanem a másik. Nyugi, nem a székely zászlós ügy miatt, annál komolyabb politikai harcok dúlnak a román kormánypárt háza táján. Érdekességképpen: Romániát elvileg egy baloldali, szociálliberális pártszövetség irányítja, de ez nem igaz. Vagyis pontosan ugyanannyira igaz, minthogy a Fidesz jobboldali. Mert szerintem a nacionalista, klerikális, populista, demagóg, lebutított üzenetekkel operáló, korrupcióval sújtott nagyemberekkel sűrűn borított pártoknak nem a színét kell nézni. Szóval a Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyjából a Fidesz romániai megfelelője. A pártelnöknek vannak ügyei, ha úgy tetszik priusza, ezért nem lehetett miniszterelnök, tehát kénytelen volt engedelmes alattvalókat keresni a kormányfői szerepre. Most a második projektje bukott meg, mert az alattvalók szembementek a sötét multú egyén akaratával. A székely zászló ügyében büdösbunkó módon megnyilvánuló Tudose például ama bűnbe esett, hogy nem vállalta fel az igazságügy reformot. Mármint abban az értelemben, hogy míg a párt egyszemélyes korrupt vezetőjének akarata szerint a törvénycsomagot sürgősségi kormányrendelettel kellett volna elfogadni, Tudose ragaszkodott a parlamenti eljáráshoz. A dolog nem kicsit zavarbaejtő. Ugyanis kétségtelen, hogy Romána is csak foltokban jogállam, de képzeljük el ugyanezt Orbánnal összefüggésben: ragaszkodik a parlamenti eljáráshoz, amikor már ott tartunk, hogy Németh Szilárd tiltogat ki ellenzéki képviselőket parlamenti bizottságokból.
Persze nincs többről szó, minthogy Szilus eleresztett egy öblös politikai nyilatkozatot, miközben annyira még ő sem kretén, hogy ne lenne tisztában azzal: egyelőre nem létezik olyan illiberális jogszabály, ami ezt a faszságot lehetővé tenné. Ez nem jelenti azt persze, hogy ameddig erre a bizonyos nemzetbiztonsági bizottsági ülésre sor kerül, nem lesz ilyen. Ugyanis ez ama ülés lenne, amire a tudatrepedést is meginvitálták, mesélje már el, hogy is van azzal az 1300 befogadott menekülttel. Arra szerintem minden normális ember a nyakát tenné, hogy Orbán nem fog megjelenni az ülésen, ilyen pitiánerségekkel nem foglalkozik. Fontosabb küldetése van neki: ezen a héten tárgyalja a kormány a Soros-ellenes törvénycsomagot. És abban bármi lehet, amiről Szél Bernadett, vagy például ti, vagy én ebben a pillanatban nem tudunk.
Amúgy a Rogán Bűnöző Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ tegnap este megmagyarázta, hogy mi a fasz van. A veretes és kötelező sorosozás, betelepítési kvótázás (amit mi persze elutasítunk), és brüsszelezés után kinyögték az elvtik: jaja, tavaly tényleg 1291 darab menekültet befogadtunk (háromszor annyit, mint előtte), ámazonban
a nemzetközi védelemben részesítettek 90%-a Magyarországon nem létesített lakcímet, hanem kihasználva a schengeni övezeten belüli szabad mozgás lehetőségét, a kiállított okmányokkal elhagyta Magyarország területét.
Jajó, tehát jöttek, de már el is mentek, tehát nincs probléma. Közben meg az van, hogy miközben két éve teli tüdőből ordítják, hogy ameddig Orbán a miniszterelnök, ide senki nem jöhet, a háttérben szépen engedelmesen csinálják azt, amit Soros és Brüsszel szemére hánynak. És most kitalálták, hogy ők mindig is a menekültek fő oltalamazói voltak, és mindig is különbséget tettek, soha nem démonizálták és mosták egybe a menekülteket a nem menekültekkel. Remélem a hívek is beveszik a maszlagot és ezután senki nem jön azzal, hogy mindmeghalunk, ha ide a büdös migránsok beteszik a lábukat.
Jut is eszembe az Erdélyi Református Egyházkerületnek ajándékba adott 26,78 milliárd forintos támogatásról, hogy az egyházkerület püspöke, Kató Béla egy interjúban azt mondta (miután kiderült, Potápi Árpád nemzetpolitikailag kompetens államtitkárnak sem volt fingja arról, hogy pontosan mire is adták a pénzt): leginkább intézményépítésre fordítják ezt a csinos összeget. A püspök úr úgy vélte, a támogatást úgy kell felhasználni, hogy a korrupciónak még csak az árnyéka se vetüljön ezekre a beruházásokra.
Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor érdemtelenek vagyunk a támogatásra
jelentette ki Kató Béla, aki határozottan elutasította azt a nézetet, hogy a támogatás az egyháza lekenyerezése lenne a magyarországi parlamenti választások évében. Elismerte, hogy jó személyes kapcsolatot ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel, de ezt annak tulajdonította, hogy előtte is, amiként mások előtt is mindig nyíltan beszélt a nézeteiről, terveiről. (via MTI)
Én ezt készséggel el is hiszem, örülök is neki módfelett. Csak arra lennék kíváncsi, az nem zavarja a püspök urat, hogy egy velejéig korrupt emberrel ápolgatja ezt a jó kapcsolatot? Ha a korrupció  minden árnyéka elkerülendő, nem kellene szólni a főkorruptnak, hogy ezt így mégis hogy, Viktor? Az érdemtelenné válás nem ott kezdődik, hogy szemet hunyunk gyalázatos ténykedések fölött? Egy korrupt, jogállamromboló, erkölcsileg züllött ember milliárdjainak (nem, nem az övé, hanem az adót fizető embereké) elfogadása nem okoz lelkiismereti problémát? Vagy mindez nem látszik odáig? Vagy elfordítják a fejüket a jó kapcsolat nevében? Tudom, egetverően naiv vagyok, de másként nem tehetek. Számomra soha nem lesz elfogadható, tolerálható az effajta hajlott gerincű hajbókolás és kétkulacsos gyávaság. Számomra ez az. Különösen ha az egyház embere moralizál a politikai hatalom árnyékában. Vagy hajt végre politikai utasításokat, vagy csendben marad és mocskos kompromisszumokat köt. Ez lehet ezt másképp is, nem igaz, hogy nem lehet. És akkor bemegyek a templomba és Isten szolgája elmagyarázza nekem, hogy én vagyok a gyarló, bűnös, esendő, halandó. Hát persze.
Najó, mindegy is csak mondom – itt a milliárdok fölött áthajolva -, hogy eddig 81 ember fagyott halálra ezen a – kibaszottul enyhe – télen, és  mintegy 900 ezren lehetnek azok, akik nem tudnak normálisan fűteni. És nem a hajléktalanok közül halnak meg legtöbben a hideg miatt, hanem azok, akik azért hűlnek ki, mert a saját lakásukban nem tudják kifizetni a fűtést. És lehet demagógozni, de ez szégyen és gyalázat, baszki.
Egyelőre ennyi, elfogyott a hely. Negyvenhat éves korában váratlanul meghalt Dolores O’Riordan, a The Cranberries ír zenekar énekesnője, és mert én nagyon bírtam őt, hát ezzel a nótával veszem a búcsúmat. Tőletek csak egy időre, tőle örökre. Szép napot, vigyázzatok egymásra!



Kösz 444. Bencsik András elvtárs egy gyáva szar alak. Olvasni sem tud. BANDITA


Még csak meg sem sértődtem az ott elhangzottaktól.

Ugyan miért kellett volna? Ezt a médiának nevezett förmedvényt az adófizetők pénzén vette meg Mészáros Lőrinc aki a hatig nem tud számolni az egy kezén levő ujjak miatt. Aki meg eladta egykor már az akkor semmi tévécsatornát, az a gravitációt is már Ikaruszban méri Iránban milliárdokért az adófizetők pénzén. És ha jelenleg nem kormányközeli lenne Széles Gábor elvtárs a korábbi tulajdonos, már régen elszállt volna az eddig összelopott milliárdok hiányában ha a maga tehetségéből kellene megélnie.
De ha nézném ezt a csatornát már régen feltűnt volna, erre bizony senki sem kíváncsi, és ez főleg az ott leadott nézhetetlen műsorok miatt van. Bayer Zsolt showműsora, a migránsok kriminalizálása, a kormány állandó seggnyalása, Orbán Viktor istenítése. Na erre aztán alig van néző! A közmédia is alig csinál számokat nézettségben, az ECHO tévé nevű valami azonban ezt is alulmúlja. Ha nem menne oda számolatlanul a kormány reklámpénze amit Rogán Antal is osztogat a gyűlölet keltés fokozására,meg a többi állami cég bizonyos fenyegetettség, vagy talpnyalás által ennek a csatornának már régen nem lenne olyan riportere aki tudósítani, véleményt mondana, vagy takarítana ott, mert éhen halt volna piaci alapon.

De ma olyan világban élünk ahol nem a tehetség számít, hanem a lojalitás.

Nem az számít mit tudsz, hanem milyen mélyen vagy Orbán Viktor seggében. Ennél a csatornánál ez az alapkövetelmény. Hölgyeknél az előtte levő térdelés a fontos, de ezt bunkóság lenne részemről megemlíteni. Hát akkor ezt nem írom le.
Na akkor vissza Bencsik elvtársra, aki egy gyáva szar alaknak tart, mert nem tud olvasni de előtte egy kis kitérő. Persze az alákérdező sem semmi a műsorban, de legalább az olvasni tud valamennyire.Viszont a Hír tv karrier is addig tartott nála, ameddig ki nem derült Orbán Viktorról, hogy az egy geci. Tudta ő azt, csak az nem szolgálta a megélhetését. Jegyezd meg a nevem Szabó Anett ha nem esik nehezedre. Akkor erről ennyit, mert nem ér többet. BANDITA.

Szóval Bencsik elvtárs.

Bárhol, bármikor képes vagyok veled vitatkozni. Persze ehhez neked nincs meg a kellő bátorságod, de legalább ezt is ki tudod magyarázni, ha egyáltalán képes vagy a magad esze által felfogni az eddig leírtakat. Elvtárs! Ezen ki sem akadtál, csak engem neveztél gyávának. Pedig csak olvasni kell tudnod. Kétlem ezt a képességed, de nem is ezért írom ezt le megértsd. Te alapvetően egy olyan gyáva szar alak vagy, akinek eddigi munkásságának nevezett köpönyegforgatására normális ember továbbra is csak köpni tud. Nem hozom fel munkásőr múltad, magam is voltam KISZ titkár, de azért rendes ember maradtam, nem raboltam le az országot mint Orbán Viktor. De most tényleg? Ha nem Orbán Viktor lenne hatalmon, akkor most kinek a szekerét tolnád a megélhetésedért? Mert nálad erről szól minden.

Azért kérdeznék valamit Bencsik elvtárs.

Hogy volt az, mikor még nem Mészáros Lőrinc volt a tulaj a csatornánál, te meg egy műsorodban Széles Gábor oligarcha haverját becsmérelted? Csányit, vagy Demjánt már nem emlékszem, de nem ez a lényeg. Kérted keverjék le a számodra kényes részt, de inkább kirúgtak a műsoroddal együtt. És te akkor eltűntél hál istennek egy darabig a képernyőről. Most meg csontig benyalsz ugyanitt, mert más a gazda, viszont te továbbra is ugyanaz a darab sz@r maradsz.
Na akkor még egyszer Bencsik elvtárs! Nevezd meg a helyet és az időt ahol gyáva szarnak nevezhetsz, ennek hiányában magam kereslek meg, és bemutatkozom. Túl fogod élni. Legalábbis bízzál benne!
BANDITA.





Vona Gábor üzeni az ÁSZ-nak és Orbánnak: "Nem fizetünk önként"







szerző:
hvg.hu
Jöjjön, aminek jönnie kell – üzente Vona Gábor pártelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelyen pártja jogerőssé vált büntetéséről beszélt. Az Állami Számvevőszék 15 napon belül 331 millió forint megfizetését várja el a Jobbiktól.
"Jöjjön, aminek jönnie kell."
Azt pontosan tudni, minek kell jönnie. A következő lépés ugyanis az inkasszó, amit majd az adóhivatal (NAV) vet ki a Jobbik számlájára. Az Állami Számvevőszék az elmúlt időszakban sorra büntette az ellenzéki pártokat, többen közölték, nem fizetnek.
Szemben Szigetvári Viktor (Együtt) álláspontjával, Vona Gábor szerint a kampánytámogatásból nem vonhat le az állam. Mikor rákérdeztünk az ellentmondásra, Vona azt felelte, nem tudja, kinek van igaza. Bevallotta: "vágyvezérelt gondolkodás" részéről, hogy nem érinti a jelölőszervezeteknek járó összeget. De nem lenne meglepve, ha ebből is vonnának. (Ha a kampánytámogatás kárára hajtanák be a büntetés egy részét, akkor ördögi kör alakulhat ki: a párt nem tudna elszámolni a pénz azon részével, ami miatt a következő ellenőrzési körben újabb büntetést szabhat ki az ÁSZ – vezette leSzigetvári.)
Van a Jobbiknak most 160 milliója
A Jobbik már megkapta az első negyedéves költségvetési támogatását, ezzel az összeggel, valamint az eddig beérkezett adományokkal együtt nagyjából 160 millió forint van most a párt számláján. Vona Gábor azt mondta, az ÁSZ döntése ellen bírósághoz is fordulnak, ennek a részleteiről Volner János frakcióvezető beszél holnap. Elsősorban nemzetközi fórumokban gondolkodnak, de a hvg.hu kérdésére azt mondta, a hazai bírósági utat sem zárják ki, de szerinte ahol most tart az ügy, az már nem jogi kérdés.
Vona furcsának nevezte, hogy az ÁSZ tájékoztatását csak ma kapták meg hivatalosan, így tulajdonképpen a sajtóból értesültek a büntetés híréről. Azt üzente, nem nekik van 15 napjuk a pénzt befizetni, hanem
"az ÁSZ-nak van 15 napja, hogy visszatérjen a törvényesség talajára."
Többen rákérdeztek arra, hogy mi lesz 15 nap múlva, ha az ÁSZ nem változtat az álláspontján, ám Vona Gábor nem árult el részleteket. Majd meglátják – így zárta rövidre a kérdést. Vona bírálta Orbán Viktort is, szerinte a miniszterelnök áll az egész mögött, a cél, hogy a Jobbik ne indulhasson a választáson, és hogy őt börtönbe vessék. A hvg.hu kérdésére, hogy milyen alapon foszthatnák őt meg szabadságától, Vona azt mondta, ez sem jogi kérdés, ám végső soron ő felel a párt gazdálkodásáért, ezért akár idáig is fajulhat az ügy.
Mindent megtesznek azért, hogy indulhassanak a választáson – mondta. Azon nem gondolkodtak, hogy új párttal vágjanak neki 2018-nak, és így cselézzék ki az egész eljárást.




Szakértő: a Btk. módosítása nagy lépés az illegális gyógyszerkereskedelem ellen



A Btk. módosítása nagy lépés az illegális gyógyszerkereskedelem ellen

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása nagy lépést jelent az illegális gyógyszerkereskedők elleni harcban – közölte Dr. Ilku Lívia, a HENT (Hamisítás Elleni Nemzeti Testület) gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
A módosítás alapján 2018. január 1-től az illegális gyógyszerkereskedelemben való előkészületi tevékenység akár egy évnyi szabadságvesztéssel is büntethető – mondta el a szakértő. Az indoklás szerint a legális ellátási lánc megszakításával forgalomba került gyógyszerek értékesítése büntetendő – tette hozzá.

Mint elmondta:

az utóbbi időben Magyarországon illegális módon terjedtek gyógyszerhatóanyagok, és a büntetőjog eddig nem tudta szankcionálni ezt. Fontos ez a módosítás, norvég és svéd rendészeti szervek is magyar címkés gyógyszereket fedeztek fel országaik fekete piacán, és erre felhívták a magyar hatóságok figyelmét is – fűzte hozzá.
Egy amerikai felmérés szerint a gyógyszerek tíz százalékát  illegális csatornákon keresztül értékesítik a világon, az európai fertőzöttség ebből 4,4 százalék – jegyezte meg a szakértő.



Fizetés helyett fenyeget a DK: bíróság elé állítanák az Állami Számvevőszék elnökét



2018-01-08 Hírözön
Share
A Demokratikus Koalíció (DK) nem fizeti be azt a 16 millió forintos bírságot, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott párfinanszírozás miatt vetett ki rájuk – közölte a DK ügyvezető alelnöke.
Molnár Csaba hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az ÁSZ szerint a piaci ár alatt bérlik az irodáikat, de a hozzájuk eljuttatott határozatból még az sem derül ki, hogy pontosan melyik irodákról van szó.
A kampányfőnök úgy fogalmazott: az Állami Számvevőszék 2017 végére bebizonyította, hogy a Fidesz politikai megrendelésére dolgozik, mert egymás után bünteti milliókra az ellenzéki pártokat. A választás előtt néhány hónappal el akarják venni az ellenzéknek járó állami támogatás egy jelentős részét – értékelt.
A DK levelet írt a számvevőszéknek, jelezve, hogy törvénytelennek tartja a bírságot, ezért “tőlünk egyetlen egy fityinget nem fognak látni” – mondta Molnár Csaba, hozzátéve, uniós intézményekhez is fordulnak az ügyben. Kilátásba helyezte, hogy egy esetleges kormányváltás után bíróság elé állítják az Állami Számvevőszék elnökét, Domokos Lászlót és “társait”.
A DK azt szeretné, ha az Együtt-tet is be lehetne vonni az ellenzéki együttműködésbe, erről hétfőn is tárgyalni fognak – reagált arra a felvetésre, hogy az MSZP Bangóné Borbély Ildikót akarja indítani abban a csepeli körzetben, ahol négy éve az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs nyert.
Az MSZP és a DK között egyértelmű megállapodás született arról, hogy a korábbi győzteseket újra elindítják egyéni körzetükben. A megállapodás során a DK azt is képviselte, hogy Szabó Szabolcs és a függetlenként a parlamentbe kerülő Kész Zoltán is induljon újra, és “ebben nem volt vita a felek között” – emelte ki az alelnök.
Azt is megjegyezte: ha Szabó Szabolcs korábban győzni tudott Csepelen, akkor a logika is azt diktálja, hogy ő induljon újra.
Molnár Csaba összegzésként azt mondta, bízik benne, hogy a szocialisták megértik, nem lehet olyan konstrukciót létrehozni, amelyben a fideszes Németh Szilárd megszerzi azt a mandátumot, amelyet 2014-ben “közösen” elvettek tőle.
MTI


Vona Gábor: Vagy én kerülök börtönbe, vagy Orbán Viktor


Urfi Péter





















Nem fogja kifizetni önként a Jobbik az Állami Számvevőszék gigabírságát – közölte a mai elnökségi ülésen született döntést Vona Gábor. A Jobbik elnöke az mno.hu szerint úgy fogalmazott: „jöjjön, aminek jönnie kell”.
Vona azt állítja, Orbán Viktor áll az egész ÁSZ-büntetés mögött. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy az eljárás vége az lesz, hogy a Jobbik vezetői börtönbe kerülnek. 
A 2018-as választások tétjét úgy egyszerűsítette le, hogy vagy Orbán Viktor kerül börtönbe, vagy Vona Gábor. 
.Vona Gábor, a Jobbik elnöke azonnali kérdést tesz fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. május 8-ánFotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A Jobbik nincs egyedül:
  • Az LMP azt mondja, nem fizeti be a 8,8 millió bírságot, amelyet túl olcsó irodabérletükét kaptak.
  • A DK a hasonló indoklással kiszabott 16 milliós sarcot szintén nem fizeti be.
  • Bírságot kapott még a Párbeszéd és a Liberálisok is. Ennek okairól és a pártok kifogásairól itt írtunk bővebben.
Eddig egyedül az Együtt jelentette ki, hogy befizeti a saját, 16 milliós büntetését. Szigetvári Viktor választmányi elnök azt írja, előállhat olyan helyzet, hogy nem lesz más választásuk. 
Szigetvári Viktor és Juhász PéterFotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA
Az Együtt még nem kapta meg az ÁSZ fizetési felszólítását, de ha a Jobbikhoz hasonló feltételeket kapnak, és nem engedelmeskednek, akkor az ÁSZ inkasszó alá vehetné a számlájukat, ami viszont a kampányköltéseiket veszélyezteti. 
Nem vagyunk abban érdekeltek, hogy a kampánypénzünket érje az inkasszó. Ezért bár hiszünk az igazunkban, nem csalunk egy forintot se, az irodánkat az ÁSZ által korábban ellenőrzött módon, tisztességgel béreljük, tisztességes áron, de ha mégis megbüntetnek, akkor ugyan önként nem hajtjuk a fejünk a nyaktiló alá és nem működünk együtt, de a kampánypénzek utalása előtt rendeznünk kell a büntetést, különben újabb ellehetetlenítő kampány indulhat ellenünk (is).”




Bajnai Gordon kioktatta tisztességből a kormányszóvivőt





Kétéves nyomozás után az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel azokban a közbeszerzésekben, amiket 2011 és 2015 között nyert meg az akkor Tiborcz István tulajdonában álló Elios Innovatív Zrt.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a hír megjelenését követően kiadott közleményében, le sem írta a nemzet vejének a nevét:

Magyarországon 2004 óta van lehetőség a közvilágítás fejlesztésére uniós forrásból. Az OLAF vizsgálata a Bajnai kormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti. Ezeket a magyar hatóságok az OLAF felvetéseit is figyelembe véve, 2015-16-ban egyszer már vizsgálták. Most az OLAF újabb vizsgálatot kér. Ahogy a korábbi, úgy a mostani vizsgálatot is támogatjuk. Az a helyes, ha a magyar hatóságok az OLAF minden felvetését kivizsgálják.”

Bajnai Gordon, volt miniszterelnök a közösségi oldalán, a rá jellemző elegáns módon vágott vissza:

Az EU Csalásellenes Hivatala szerint a miniszterelnök egyik veje,Tiborcz István cége 2011-15 között szabálytalanul nyert el 12 milliárdnyi pályázatot. Az Orbán-kormány szerint ezért a pályázatot kiíró Bajnai-kormány a hibás.
Talán valóban gondosabban jártunk volna el, ha a pályázatban feltüntetjük, hogy a pályázókra nézve kötelező a VII. számú parancsolat, a kormányszóvivőkre pedig a VIII.
Persze azt gondoltuk elég, ha a Bibliában benne van…”

A hetedik parancsolat: ne lopj; a nyolcadik parancsolat: ne hazudj.

Kovács elterelő, a felelősséget hárító akciója felháborította a facebook népét. Bajnai oldaláról néhány poszt:
Kár, hogy bezárták Lipótmezőt! De annyit szeretnék megjegyezni: ha ez az ember még 200 évig tanulna, akkor sem érné el Bajnai szellemi szintjét! “
Hát igen, Bajnai a hibás, mert ő 2010-ben átadta a stafétabotot! Ez a hülye még azt sem veszi észre, hogy 2011-15-ös éveket vizsgálták!! Ennyire hülyék már a fideszes politikusok! Teljesen belezavarodtak a Soros és a migránsozásba!! “
” És a legszomorúbb, hogy biztos van, aki ezt a sületlenséget is elhiszi. Tele van az ország tájékozatlan, hiszékeny, megvezethető emberrel. Aki meg nem ilyen, de mégis fideszes, annak tuti valamilyen érdeke fűződik hozzá, vagy rokon, haver, szomszéd.”
Ez a pofátlan uralkodó hatalom azt gondolja, hogy az emberek babák ? Felnőttünk, felnőtt Magyarország apraja-nagyja, s tudják, hogy Orbánt csak a hatalom, a pénz és a foci érdekli. A nép az nem esik érdeklődési körébe. Amikor pedig tetten éri őket egy-egy vizsgálat, akkor visszafele mutogatnak, még akkor is, ha az elmúlt 6 évtől kezdődő lopásaikkal buktak le.”

Az OLAF vizsgálat anyagát a Legfőbb Ügyészség megkapta.

A volt Fidesz tag főügyész eddig minden komoly, fideszes érintettségű ügyben megállította a nyomozást. Pár kishalat feláldoztak, több ügyben évek óta folyik a lázas semmittevés, az aktatologatás. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy a választások előtt érdemleges vizsgálatot folytatnak a hatóságok.
Egyedül a közvélemény nyomása lehet az, ami esetleg serkentheti Orbán hűbéreseit.






Leállhat az ország: Gigasztrájkot terveznek az ápolónők, a közalkalmazottak és a buszsofőrök is


Három szakma dolgozói is sztrájkba lépnek még az áprilisi választások előtt – hívja fel a figyelmet a 168 Óra.
A közszféra dolgozói január 12-én és 15-én is sztrájkolni fognak. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azt is belengette: ha a kétnapos munkabeszüntetés nem hoz eredményt, akkor
februárban három, márciusban már négy napot
sztrájkolnak a köztisztviselők – mindaddig, amíg követeléseiket a kormány figyelembe nem veszi.
Az akcióra minden okuk meg is van: az ágazatban akad, akinek 10 éve nem emelkedett a fizetése.
Szintén januárra ígért sztrájkot a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője, Soós Adrianna.
Ahogy arról a Nyugati Fény beszámolt: a kormány csúnyán becsapta az egészségügyi szakdolgozókat. Sokan várták az Orbánék által beígért 12 százalékos béremelést, de nagyot koppantak (bővebben itt).
Azt pedig Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke jelentette be kedden a HírTV-ben, hogy a BKV-s buszsofőrök majdnem 50 százaléka már letétbe helyezte a felmondólevelét, mivel rettenetesen csalódottak a bérajánlat miatt. Az ezerfős sztrájkfenyegetés azért is jelentős, mert a BKV-nál 2100 buszvezető dolgozik jelenleg.


Orbán kínai nyitása: megduplázódott Magyarországon az ázsiaiak száma

2018-01-16


Az elmúlt tíz évben megduplázódott a Magyarországon élő ázsiaiak száma. Különösen sok kínai érkezett 2013 óta, feltehetően a kötvényprogramnak hála.



40 ezerre nőtt a Magyarországon élő ázsiaiak száma…

Az elmúlt tíz évben megduplázódott, és csaknem 40 ezerre nőtt a Magyarországon élő ázsiaiak száma, miközben az európai országok polgárai közül negyvenezerrel kevesebben laknak hazánkban, mint 2007-ben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.
Tavaly január 1-jén 151 131 nem magyar állampolgár élt Magyarországon, miközben 2011-ben még 206 ezren voltak. Eközben viszont jelentősen csökkent a Magyarországon élő nem magyar európaiak száma. Összesen 151 ezer külföldi állampolgár él Magyarországon, ez 15 ezerrel kevesebb, mint 2007-ben.  De nem minden nemzetiség tagjai tekintetében csökkenő a tendencia, ugyanis például a németek 3 ezerrel lettek többen az országban, az osztrákok magyarországi létszáma kétezerről négyezerre duplázódott, de jelentősen emelkedett a szlovákok és az oroszok itthoni jelenléte is.
Az ázsiaiak esetében a legdurvább viszont a növekedés, hiszen míg 2007-re 20 ezren, addig mára már 40 ezren telepedtek le nálunk. Ezen belül a kínaiak száma ugrott nagyot, 9 ezerről 19 ezerre.

Majd adnak a kínaiak pénzt…

Nem meglepő, hiszen miután Orbán már nyíltan kinyilatkozza, hogy ha az Európai Unió nem ad pénzt az országnak, majd adnak a kínaiak, Magyarországon várható,  hogy egyre és egyre több kínai lesz, miközben a magyarok nyögik majd évtizedekig a kínai hiteleket. Gazdasági körökben ugyanis egyre többet hallani arról, hogy állítólag a Kínai Nemzeti Vasúti Társaság és a Magyarország közötti novemberben aláírt együttműködésnek része egy nagyobb horderejű, tömeges kínai betelepítés is, amelynek ürügye a vasútépítés lesz.
Ennek magyarországi költsége legalább 750 milliárd forintunkba fog kerülni, amelynek a 85 százalékát Kína adja egy titkos kamatozású hitelkonstrukcióban.




A hazugság, ami egyben tartja ezt az országot







Az elmúlt nyolc évben a magyar politikában sorra dőltek meg olyan tabuk, amelyek korábban érinthetetlennek tűntek. Láttuk, 
  • ahogy a magyar miniszterelnök nyíltan kiáll a rasszista erőszak mellett; 
  • ahogy a Fidesz egykori második embere, akinek korábban a nevét sem merték kimondani, éjjelente óriásplakátokra fújja fel festékszóróval, hogy Orbán egy geci; 
  • ahogy a kormány érdekében fellépő kopaszok megakadályoznak egy népszavazást, az állam pedig nem tesz semmit
  • ahogy az őket korábban rasszistázó politikai szereplők utcára vonulnak a Jobbik és a demokrácia védelmében; 
  • és ahogy a legnagyobb baloldali erő miniszterelnök-jelöltje nyíltan beszél a pártját irányító fideszes ügynökökről.



De ezeken kívül is sok olyan hír volt, amit elsőre nem akartunk elhinni, és amikor kiderült, hogy valóság, csak néztünk maguk elé. A közbeszéd színvonala annyira leromlott, a viták pedig annyira szélsőségesek lettek, hogy úgy tűnhet, ma már bármi kimondható, bármibe bele lehet állni.
Van azonban egy olyan tabu, amelyhez senki nem mer hozzányúlni.
A hazai és külföldi sajtó, a nemzetközi szervezetek és a különféle elemzők változatos módokon és hőfokon, de nagy egyetértésben, évek óta beszélnek arról, hogy Magyarországon megszűnőben a jogállamiság és sérülnek az európai alapértékek. Aki olvas internetet, annak már rég a könyökén jön ki, hogy egyre messzebb kerülünk a nyugati típusú demokráciáktól, amelyek a független igazságszolgáltatás, a szabad sajtó, a szabad piac és a szabad választások alapköveire épülnek. Az ezektől való eltávolodást Orbán Viktor úgy fogalmazta meg, hogy a liberális demokrácia helyett illiberális rendszert hozott létre. 
Fotó: KAYHAN OZER/Anadolu Agency
Az ellenzéki pártok általában - és nagyon helyesen - ódzkodnak a diktatúra kifejezéstől, hiszen ez a szó már foglalt a 20. századi totalitárius rendszerekre, és az is nyilvánvaló, hogy mi a különbség Észak-Korea, az 1989 előtti és a 2018-as Magyarország között. De az is, hogy mi a különbség az EU többi országa és köztünk. Az ellenzéki pártok ezt a köztes állapotot próbálják leírni, amikor a demokrácia megszűnéséről beszélnek:
  • az MSZP választási programja szerint Orbán lebontotta a demokráciát, 
  • Momentum programja szerint vissza kell állítani a jogállamot, 
  • Gyurcsány Ferenc szerint önkényuralmi, 
  • Szél Bernadett szerint elnyomó rendszer épült ki, amely
  • Szigetvári Viktor szerint közép-ázsiai diktatúrákból ismert módszerekkeldolgozik, 
  • míg Vona Gábor szerint Orbán Viktor nem más, mint egy korrupt zsarnok.

Ha viszont nincs demokrácia, akkor nincsenek szabad választások sem, ugye?

Épp ellenkezőleg: legalábbis az ellenzék vezetői szerint a választáson nem csak lehetséges a győzelmük, hanem gyakorlatilag biztosra vehető. Feloldhatatlan ellentmondásnak tűnik, hogy a demokratikus intézményrendszer eltűnéséről beszélő pártok halál komolyan, kijelentő módban nyilatkozgatnak róla, mi mindent tesznek majd áprilisi kormányra kerülésük után:
  • Itt a kezdőlista azokról a büntetőeljárásokról, amelyeket a 2018-as kormányváltás után kezdeni fogunk” - közli az LMP miniszterelnök-jelöltje.
  • A feje tetejéről a talpára állítjuk a magyar államot” - közli az MSZP, a Liberálisok és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki szerint „az ellenzéki pártok hozzáállásán kívül nincs más akadálya a kormányváltásnak.”
  • Tudják jól, hogy mi Veletek leváltjuk őket” - közli a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, akinek pártja már a részletekkel szöszöl: legutóbb Dúró Dóra jelentette be, hogy a győzelmük után ingyenessé teszik a jogosítvány megszerzését.
A politikai kampányok régi és univerzális aranyszabálya, hogy minden párt a kormányra kerülést tűzi ki célul, a választási győzelem ígéretével kecsegteti a szavazóit. Hogy ez mennyire erős reflex, azt jól mutatja Fekete-Győr András esete, aki kezdő politikusként azt merte nyilatkozni, hogy nem 2018-ban, hanem 2022-ben akarnak kormányra lépni, mert ez „a reális cél”. Hiába tudta mindenki, hogy van ebben igazság, és ez lehet értelmes stratégia, Fekete-Győrt kiröhögték és lesajnálták az amatőrsége miatt. A Momentum elnöke gyorsan megtanulta, hogy nem lehet kilógni a sorból: „Más célunk nem lehet, mint a 2018-as kormányváltás” - mondta pár hónappal később.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke, Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökeFotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A bokros nyúl meg a többiek ugrani készülnek –halál hol a te birodalmad-


Arról lehet vitatkozni, hogy normálisan működő demokráciában mennyire korrekt és mennyire taktikus egy-egy parlamenti küszöb környékére mért pártnak néhány hónappal a választások előtt kormányzati ígéreteket tennie. Ugyanez viszont már egészen abszurd, ha közben maguk a pártok is azzal kampányolnak, hogy nincs demokrácia.

De tényleg nem lehet legyőzni a Fideszt?

Most ott tartunk, hogy már az a mantraként ismételgetett állítás sem feltétlenül igaz, hogy a többség kormányváltást akar. De egy demokráciában a pártok népszerűsége folyamatosan változik, és azzal se lenne semmi baj, ha egy politikai erő zsinórban harmadszor bizonyulna legjobbnak a politikai versenyben. De itt versenyről persze szó sem lehet.
Mert mi dönti el a kampányt? Többek között a nyilvános vita, a média és a hirdetések. Csakhogy a Fidesz politikusai a legritkább esetben állnak ki az ellenfeleikkel szemben, Orbán Viktor egyáltalán nem vesz részt miniszterelnök-jelölti vitákban. A médiában egy hatalmas és gátlástalan gépezet áll szemben a néhány megmaradt független fórummal, amelyek viszont egyaránt kritikusak a kormánnyal és az ellenzékkel szemben. A kormány milliárdokat költ kampányhirdetésekre, míg az ellenzéki pártoknak alig van pénzük, és ha véletlenül sikerül kitenniük néhány plakátot, akkor azt maguk a kormányhivatalok kaparják le.
Kampányol a JobbikFotó: Vona Gábor/Facebook
Ha a Fidesz leváltásának lehetetlenségéről vitatkozunk, kétféle érvelést alkalmazhatunk. Az egyik az ismert akadályokról szól, amelyekről már nagyon sok szó esett:
  • a választási rendszer a kormánypártokra lett szabva;
  • olyan felfoghatatlan mértékű különbség van az állam és az oligarchák pénzét is kihasználó kormánypártok és a nevetségesen csóró ellenzék anyagi erőforrásai között, amely önmagában komolytalanná teszi a versenyt; 
  • az állami intézmények, a választási bizottságtól az ügyészségen át az ÁSZ-ig láthatóan a kormány érdekei szerint döntenek;
  • és egyre több esetben derül ki, hogy a kormány beépített emberei az ellenzék döntéseit is befolyásolni tudják.
  • Ezeket és más érveket jóval alaposabban megírt már Magyari Péter tavaly szeptemberben és Plankó Gergő múlt héten.
Nehezebb megfogni, de legalább ennyire fontosak az ismeretlen akadályok, vagyis hogy mi jöhet még. Amikor az Állami Számvevőszék majdnem mozgásképtelenné bírságolta a Jobbikot, még lehetett azzal mentegetni a helyzetet, hogy az eljárás botrányos, az időzítés politikai megrendelésre utal, de hát mégiscsak gyanúsak azok a plakátszerződések. Amikor viszont a többi pártot is egyszerre bírságolta meg az állam, erősen vitatható indokokkal, 
végre mindenki megértette az üzenetet: a Fidesz akkor vágja méretre az ellenzéket, amikor akarja. 
A megfelelő méret amúgy a jelek szerint nem azt jelenti, hogy meg akarják semmisíteni őket, hanem hogy a kormány a neki kellemes keretek között fenntartja a megfelelő ellenzéket. A helyzetet tökéletesen leírja, hogy az egyetlen baloldali napilapot és az egyetlen baloldali tévét is a kormány tömi pénzzel, míg ha egy kontrollálhatatlan, veszélyesnek tűnő jelölt elindul a Fidesz ellen, akkor elveszti az állását, de még akkor is kirúghatnak, ha aláírást gyűjtesz. Vagy ha téged nem tudnak, akkor az apádat.
Simon Gábor a bíróságon a 2014-es választás előtt kirobbant ügyében, középen az EP-választás előtt kémkedéssel megvádolt Kovács Béla, jobbra a Botka László bejelentkezése után őrizetbe vett Czeglédy Csaba
Az ismert akadályok is éppen elegek ahhoz, hogy a Fidesz garantáltan hatalmon maradjon, ám ha ehhez hozzávesszük az ismeretlen, de elképzelhető lehetőségeket, úgy már lehetetlen józan ésszel abban reménykedni, hogy a Fidesz legyőzhető. Láttunk már olyat, hogy kopaszok állnak egy népszavazás útjába, láttunk már olyat, hogy pont a választások előtt - vagy az éppen megfelelő pillanatban - visznek börtönbe ellenzéki politikusokat, és látjuk azt is, hogy az ÁSZ hajlandó addig bírságolni az ellenzéket, amíg az lélegezni tud. 
Mindezek úgy történtek meg, hogy Orbán Viktornak nem volt valódi vesztenivalója. Képzeljük el, mi történne, ha lenne.
Természetesen bármikor bekövetkezhet valami előre nem látható kataklizma, hiszen autoriter rendszereket is elsöpörhet a népharag, beomlaszthat egy belső viszály vagy megbillenthet egy külföldi beavatkozás. Valaki arról álmodozik, hogy Simicska Lajos előkapja a csodafegyverét, mások meg arról, mi minden lehet Putyin aktáiban Orbánról, vagy hogy mikor veti be a jogi atomot Brüsszel. De amíg ezekre a csodákra várnak, lassan elfogadhatnák, hogy demokratikus úton, a pártok választási versenyében senki nem fogja legyőzni a Fideszt. 

Ezt tényleg nem látja senki az ellenzékben?

Dehogynem. 
  • Annak, amit a baloldali ellenzék csinál, akkor van értelme, ha lemondtak 2018-ról” - írta a kívülről figyelő elemző, Keszthelyi András. 
  • Sokan beárazták a 2018-as választási vereséget” - nyilatkozta a belülről figyelő politikus, Botka László. 
  • A baloldal nem kormányváltásra készül” - összegezte tapasztalatait az Index, miután elháttérbeszélgetett velük.
Ahogy azt is többen kinyilvánították, hogy négy év múlva sem lesz nagyobb esélyük:  „2018-ban nem egy választás lesz, hanem a választás” - mondta az MSZP elnöke. 
2018 az utolsó esély” - mondta Botka, mielőtt visszalépett.
A kormánypártok és az ellenzék ugyanúgy tudja, hogy a 2018-as választáson csak egyvalaki nyerhet, de abban nagykoalíciós konszenzus van, hogy ezt senkinek nem áll érdekében bevallani. De azért többeknek voltak őszinte pillanataik, nagy ritkán, elszórva, amikor reálisabb célokat tűztek ki.
  • Gyurcsány: „Egy nagy üveg kólában merek fogadni, hogy 2018-ban két számjegyű eredményt érünk majd el.”
  • Szigetvári Viktor: „A legrosszabb esetben is meg lehet törni a Fidesz abszolút többségét.”
  • Hadházy Ákos: „Ez a kormány 2018-ban nem kaphat 50 százaléknál többet.” (A kormánypártok 2014-ben 44 százalékot kaptak.)
  • Karácsony Gergely: „ha a választásokon nem lesz többsége a Fidesznek, akkor onnantól másik országban fogunk élni, és ennek a mostani rendszernek másnap vége lesz. Ha nincs abszolút többség, akkor másnap megbukik a rendszer.” 
Ezeknél a kiszólásoknál, a fősodorból kilógó mondatoknál tovább azonban már végképp nem merészkedik felelős politikus. Pedig semmi jele annak, hogy a rendszer konszolidálódna, éppen ellenkezőleg. 
Vagyis ha Orbán Viktor nem válik hirtelen demokratává, vagy nem unja meg a hatalmat, ha minden marad változatlanul, akkor ugyanez lesz a helyzet 2022-ben és 2026-ben is.
Ennek kimondása az a tabu, amihez senki nem akar hozzányúlni.

Ez túl durván hangzik

Ez egy véleménycikk, aminek az a - vitatható - alapállítása, hogy ma ez a politikai realitás. Orbán többféleképpen is megbukhat, de választáson nem lehet megverni, mert könnyűszerrel megakadályozhatja, hogy bármelyik riválisa megerősödjön, hogy akár csak megközelítse. Akár az ÁSZ-szal, akár az ügyészséggel, akár valami új eszközzel. És ez négy év múlva sem lesz másképp. 
Annak ellenére állítom ezt, hogy én sem úgy kelek és fekszem, hogy 20 év múlva is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. Nem is nagyon ismerek olyat, aki ezt így elfogadná valóságnak. Mert ha ezt megtennénk, akkor át kellene értékelnünk mindazt, amit az életünkről, a jövőnkről, a hazánkról gondolunk. Erre mondom, hogy
ezt országot az a hazugság tartja egyben, hogy Orbán Viktor leváltható.
És ezen a ponton ez már nem csak a pártok kérdése, hanem mindenkié. Mi is hazudunk magunknak, de főleg a hatalom hazudik magáról: azt, hogy legalább nagyjából betartja a demokratikus szabályokat. 
Putyin és Orbán találkozója Budapesten, 2017. február 2-án.Fotó: ATTILA KISBENEDEK
Erről a módszerről beszélt már 1990-ben is Mario Vargas Llosa, aki tökéletes diktatúrának nevezte Mexikót, ahol évtizedeken át volt uralmon ugyanaz a párt, miközben fenntartotta a demokrácia látszatát. A majdnem 20 éve uralmon lévő orosz kormánypárt prominense irányított demokráciánaknevezte ugyanezt a törekvést, a majdnem 8 éve uralmon lévő magyar kormánypárt pedig először centrális erőtérnek, később illiberális demokráciának. Meglepően őszinte önmeghatározások, de a kiötlőik a hétköznapokban pont azon igyekeznek, az a legfőbb politikájuk, hogy egyszerre érvényesítsék és titkolják el abszolút fölényüket. Ezért van szükség a megfelelő ellenzékre, és ezért nem lehet például szélsőséges vagy tömeges erőszakot alkalmazni.
Ha ez az illúzió megszűnne, ha a magyarok tömegei értenék meg vagy ismernék be maguknak, hogy tényleg nincs demokrácia, annak beláthatatlan következményei lennének. És ehhez még az sem kell, hogy valaki a következő húsz évet árazza be, hiszen addig tényleg háromszor feje tetejére állhat a világ. Már azt is épp elég nehéz feldolgozni, hogy ez a választás előre el van döntve. 

Ami viszont pont nem azt jelenti, hogy fel kell adni

Amíg az ellenzéki pártok arról hadoválnak, hogy mit tesznek majd a kormányra kerülésük után, addig nem tudnak őszintén beszélni a valóságról. Addig nem tudnak mit kezdeni azokkal a tényleg mindannyiunk életét meghatározó kérdésekkel, hogy milyen életünk lehet egy leválthatatlan kormány alatt. Vagy hogy mit tehetnek az örök ellenzéki szerepre kárhoztatott pártok azért, hogy kicsit jobb legyen az az élet.
Transzparens egy 2017-es tüntetésenFotó: Botos Tamás / 444
Mert igenis tehetnek. Az együttes Baranyi Krisztina több súlyos környezetszennyezést is megakadályozott vagy megfékezett, Juhász Péter feltárta a belvárosi ingatlanmutyikat, Jávor Benedek az EU-ban viszi a rendszer érzékeny pontjait érintő ügyeket (Tiborcztól Paksig), Demeter Márta Pharaonékról derített ki sok fontos infót és a letelepedési kötvények megakasztásában is nagy szerepe volt, Szél Bernadett a legfontosabb parlamenti fórum, a Nemzetbiztonsági Bizottság egyetlen kompetens tagja, a Momentum pedig - a többi ellenzéki párt asszisztálásával - megakadályozta az olimpiát. Arról nem is beszélve, hogy a vidéki sajtó felszámolásával már tényleg egész Magyarország elveszne a radar alatt, ha képességes helyi politikusok nem vinnének fontos ügyeket.
Szinte minden napra jut olyan ellenzéki baromság, amin dühöngeni lehet, de ha kevesebb elszánt politikus lesz, akkor kevesebbet fogunk tudni arról, hogy mi történik a fejünk fölött - és végső soron velünk. Akkor biztosan még reménytelenebb hely lesz ez az ország.
Ha a pártok szembenéznének a valósággal, nem csak őszintébben tudnak a választóikhoz szólni, de az sem lehetetlen, hogy jobban is tudják mozgósítani őket. Az ellenzéki politizálásnak természetesen csak úgy van értelme, ha végső soron a kormány, a rendszer, az ország megváltoztatására törekszik. De a mostaninál realistábbnak és kíméletlenebbnek kell lenniük. Ne azt kamuzzák, hogy van esélyük kormányra kerülni, hanem magyarázzák el, miért lesz jó a szavazóiknak, ha bekerülnek a parlamentbe. Ettől még lehet programot írni, víziót adni, elmesélni, mennyire más is lehetne minden. Ezzel összefér, hogy elérhető célokat is kitűznek, amelyekről bebizonyíthatják, hogy fontosak vagy akár lelkesítők. Szavazzatok ránk, hogy ne legyen kétharmad! Gyertek emberek, hogy ne legyen abszolút többség! Igen, a kormányt nem lehet leváltani, de egyes körzeteket meg lehet nyerni, a következő körben meg be lehet juttatni önkormányzati és európai parlamenti képviselőket. És aztán kettő vagy négy vagy hat év múlva még bármi lehet.
De akármikor és akárhogyan jön el az a változás, szükség lesz hozzá működő, rendes ellenzékre.
Címlapkép: Botos Tamás/444




Az orosz hadsereg 13 robotgépet pusztított el, mielőtt támaszpontjait megtámadták volna



Az orosz haderők hatalmas robotgép támadást vertek vissza szíriai támaszpontjaikról.
Moszkva szerint a támadást militánsok hajtották végre, akiket „egy technológiailag fejlett állam” segített.
A támadást szombaton éjjel indították a szíriai Hmeimim légitámaszpont ellen, Latakia tartományban. Oda tíz robotgépet indítottak. Három drónt a tartuszi haditengerészeti támaszpont ellen.
Azokat is elpusztították, mégpedig jó nagy távolságra a támaszpontoktól.



Magyarország 1300 menekültet fogadott be tavaly, ezzel elvileg teljesítette a migránsokra vonatkozó brüsszeli kvótakövetelést. Igaz ezeket az embereket nem áthelyezték valahonnan. Nagy részük a déli határnál lévő tranzitzónákból jutott be hazánkba és befogadásuk előtt komoly átvilágításnak vetették alá őket a biztonsági kockázat kizárása érdekében. Altusz Kristóf, a külügyminisztérium helyettes államtitkár egy máltai lapban magyarázta Orbán Viktornak a muzulmán menekültekre vonatkozó kifejezését. Orbán Viktor a Bildnek adott interjújában azt mondta nem menekültekről, hanem muszlim megszállókról van szó. 






Óriási botrány: az EU fizetett az embercsempészeknek! Tiltott mesterséges betelepítés zajlik?



Egy a neve elhallgatását kérő EU tisztségviselő rántja le a leplet az Unió valódi terveiről. Az Agenda 21 folyik a háttérben, és a kereszténység elpusztítása?
Végleg lerántották a tervet az európai unió terveiről? ha ez igaz, márpedig szinte biztos, hogy igaz, mert több bennfentes forrás is megerősítette, akkor az EU nem az, amit az emberek gondolnak róla.
A BBC egyik műsora leplezte le, hogy miben mesterkedik valójában az EU.
Míg az emberek felé megy a Wilkommenskultur kommunikációja, a menekültekkel karöltve, közben tagadva, hogy együttműködnének a csempészekkel, addig a színfalak mögött titkos alkuk, paktumok születnek.
A Panorama című műsorban leplezték le azt, mi folyik az EU háza táján.
Több EU-s képviselő tagadta már, és maga az Unió is nyíltan tagadja, hogy fizetnének az embercsempészeknek, azonban egy neve elhallgatását kérő képviselő szerint az EU a hátunk mögött folyamatosan betelepítést végez, méghozzá Uniós pénzeken.
A közösség egy külső közvetítőn keresztül pénzt juttatott az afrikai migránsok segítőinek.
A BBC szerint ezek a kenőpénzek elérték a 6000 fontos határt is, és a közösség arra biztatta a támogatottakat, hogy a pénzből kezdjenek új életet szerelőtanoncként, esetleg vegyenek maguknak egy farmot vagy nyissanak boltot.
Európa mesterséges eliszlámosítása zajlik. A kereszténység végső felszámolása, miatt ezen borzalom ellen a szemmel láthatóan nem európai gyökerű pápa sem emeli fel a hangját.
Miért is emelné, hiszen ő lesz az a pápa, egyben Antikrisztus, mely belevezeti majd nyáját a sötétségbe.
Eszméletlen állapotok zajlanak az EU határain innen és túl.
Niger például az elmúlt egy évben 687 ezer eurós támogatást kapott annak érdekében, hogy állítsa meg az Európába tartó migránsokat.
A közép-afrikai országon több ezren haladnak át Líbiába tartva, ahonnan csónakokkal célozzák meg Olaszország partjait. Idén augusztusban a tengeri utat közel négyezren tették meg – egy éve ugyanekkor, a támogatás kifizetése előtt még 21 ezer migráns szállt hajóba.
Brüsszel szerint nincs szó embercsempészek lefizetéséről, inkább arról, hogy a nigeri kormánnyal és sok más bevándorló ország kormányával kötöttek egyfajta megállapodást, melynek tartalma titkos, de ezzel kívánkák megakadályozni az embercsempészet sejtjeinek működését.
Az új jelentések szerint a migráció útvonala egyre inkább tolódik Európa nyugati részére. Sokan Marokkóból hajóznak át Spanyolországba. Egy év alatt 88%-kal növekedett az innen érkezők száma.
Drasztikus mértékű embertömeg fogja elárasztani fél Európát.
Sokak szerint az EU vezetése szándékosan akarja menekültekkel elárasztani Európát, és teljesen muszlimalizálni a kontinenst. 
Az Agenda 21 tervezet keretében hagyják majd, hogy egy Európai polgárháború robbanjon ki az iszlám és a kereszténység törésvonala mentén, mialatt Róma leromboltatik az iszlám terror által.
Ez a vízió már nem is van olyan messze időrendben. Sokak szerint már a 2018-as évben meg fog bomlani ez a törékeny egyensúly, és elszabadul a pokol.
OSZD MEG másokkal is!




Как ведут себя беженцы и мигранты в Европе !!! ужас !!! это пиздец !!!



(Videó!) Orosz összeállítás az Európa szerte bevándorlók által elkövetett erőszakról (napimigrans.info)
Az alábbi videó Németországban és Európa más részein a bevándorlók által elkövetett erőszakos jeleneteket mutatja be. Joggal kérdezhetjük magunktól, vajon ugyanez történne Magyarországon is, ha több százezer bevándorló telepedne le nálunk? Remélhetőleg ezt soha nem fogjuk megtudni. 







Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idén esedékes hetvenedik évfordulójára emlékeztetett Ferenc pápa hétfőn, békét sürgetve a Koreai-félszigeten éppúgy, mint Ukrajnában a Szentszéknél akkreditált diplomatákhoz intézett beszédében. A katolikus egyházfő a nemzetközi politika legidőszerűbb kérdéseit érintette a szentszéki diplomáciai testületettel szokás szerint minden évben Vízkereszt után tartott találkozóján. Ferenc pápa emlékeztetett, hogy 2018-ra esik az első világháború végének 100., valamint az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 70. évfordulója. Hangsúlyozta, hogy egyes alapvető emberi jogok még most is védelemre szorulnak, közöttük az élethez, az egészséghez, a munkához vagy a szabad vallásgyakorláshoz való jog. 




A német gyerektévé kiskorú lány szerelmét propagálja muzulmán menedékkérőkkel

A közösségi fórumokon nagy a felháborodás, mert a közszolgálati ZDF/ARD tévé KIKA gyerekadója pofátlan módon propagálta immár másodszor a szerelmi kapcsolatot a láthatóan nagykorú, szíriai migránsok és egy kiskorú német lány között.
A filmben szereplő szíriai 2016-os beutazásakor 18 évesnek adta meg korát.
A tavaly novemberi filmben 17 évesnek nevezik. Miközben jó 25-nek néz ki.





A VALÓS “ROMÁN” ŐSTÖRTÉNET, AZAZ A VÁNDORLÁSI ELMÉLET



Vlach expansion in southern-balkan
Vlach expansion a.d I.c. to XII. century
Ha a románok nem a dákok leszármazottai és nem éltek mindig a mai románia területén, akkor kik ők és honnan származnak? 
Két kiindulási alapunk van: az egyik a román nyelv maga, a másik pedig az írott források. 
Román részről a vándorlást elsősorban azért szokás elutasítani, mert látszólag ez a két dolog ellentmond egymásnak: a román nyelv latin eredete nem vitakérdés, hanem tény, a vándorlás kiindulási pontja viszont a balkán görög nyelvű övezetébe mutat. 
A korábban már említett Jirecek vonal szerint ugyanis a balkánon Illíria, nyugat Moesia és Dacia voltak latin nyelvű provinciák, a többi terület nem. A 12-13. századi román migráció kiindulási pontja viszont a mai Macedónia területe.
Először fejtsük meg a latin nyelv problémáját.
A korábbi, nyelvi kérdésekkel foglalkozó postban már leírtam, hogy Dacia miért nem lehetett a román nyelv kialakulásának helyszíne, ezen kívül viszont csak Illíria jön igazán szóba (Moesia vegyes nyelvű volt).
Az illír leszármazás és a Macedóniából kiinduló migráció azonban csak látszólag zárja ki egymást.
Ha ugyanis a 12. század előttről is megnézünk néhány bizánci forrást, akkor rögtön meglesz a kapcsolat.
A korábban már hivatkozott Strategikon az egyik legfontosabb láncszem, amely az Illíria területéről délre menekülő latinokat is megemlíti, ezzel megadva a kapcsolatot a nyelv kialakulása és a vándorlás kiindulópontja között:
A 6. század végi avar/szláv támadások miatt a bizánci birodalom balkáni területeiről a latin/görög népesség délre menekült, jobban védett helyekre.
Ennek eredményeképpen alakult ki egy latin nyelvű tömb a mai Ohrid város környékén (Nyugat-Macedónia).
Ennek a latin nyelvű tömbnek a maradványai ma is megtalálhatóak a térségben, bár eléggé asszimilálódott állapotban, őket hívják arománoknak ill. megleno románoknak. Valószínűleg a középkorban sokkal magasabb lehetett a számuk.

Ezen kívül több bizánci forrás is említi a vlachokat a térségben, pl. Anna Komnena Alexiadja, és komolyabb kutatómunkával valószínűleg még több forrást lehetne találni. Ráadásul ha a korábban a kontinuitással kapcsolatban hivatkozott forrásokat jobban megnézzük, azok között is találunk olyat, amely alátámasztja ezt, ilyen pl. a gotlandi kő.
A 12. századi északi irányú vándorlás megint viszonylag jól dokumentálható. Olyan területeken bukkannak fel vlachok, ahol korábban nem voltak: Bulgáriában, Szerbiában, majd a 12. század elején Magyarország déli határainál. 
(Erdélyben csak 1273 tavaszán, Beszterce-Naszód megyében, a Bars kun  kagán uralta Moldovából a Keleti-Kárpátokon áthajtva nyájaikat. )
Mindenképpen tehát egy olyan folyamatról van szó, amelynek vannak írott forrásai, nem kerül ellentmondásba a nyelvi és vallási tényekkel, mint a kontinuitási elmélet, és illeszkedik is azoknak a népeknek és országoknak a történelmébe, amelyekkel kapcsolatba kerültek, szemben a kontinuitással.
Tehát akkor mit is mondhatunk?
Leginkább azt, hogy a románok valószínűsíthetően Illíria romanizált népességének a maradványai (másik részük helyben maradt, az ő leszármazottaik voltak a dalmátok), akik a 6. század végi barbár támadások miatt először délkeletre húzódtak, majd miután a 11. század elején Bizánc legyűrte Bulgáriát, ezzel újraegyesítette a Balkánt, ami a térség prosperitásához vezetett,
 és az Ohrid környéki terület túlnépesedett, ami megindította a népességfelesleg északi irányú vándorlását. 
Mivel a vlachok tradícionálisan magashegységi állattenyésztők voltak, nem okozott nekik nehézséget a szerbiai hegyvidékek, ill. a nyugati Balkán hegység hegyi legelőit benépesíteni, majd eljutni az al Dunáig. 
És ez az az idő amikor megjelentek a Dunától északra.
Nem tudom ki hogy van vele, de ha román lennék, nekem ezt a verziót elfogadni sem lenne nehéz, ez sem kevésbé “dicső”, mint a kontinuitás.
Igaz, vélt történelmi jogot nem lehet vele Erdélyre fabrikálni, 
de mint tudjuk, a területszerzés sosem a bíróságon dől el. (Kivéve: az Erste Wiener Verdikt….:-D)
Forrás: Olvasónk által megadott link http://daciabarbaricuminferior.blogspot.nl/
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)




A pszichiátria rémuralma - konkrét esetek - részlet 3.



A pszichiátria igazi arca

A pszichiátria rémuralma - a betegek legyilkolása jó üzlet - részlet 1.

Pszihiátria - A halálipar 2. rész



A gyógyszeripar trükkjei 720i

Az egészségügyi maffia



Mérgeznek és irtanak az egészségügyben

Halált hozó csodaszer

Az én országom nem e világból való

Villás Béla - Kezünkben sorsunk. 2017.10.27. Erdély-Székelyudvarhely



Villás Béla - A teremtő tudat az építés és rombolás szolgálatában. 2017.11.10. Budapest



Villás Béla - A jelenlét csodájának titka





Lesújtó a kép: Az orvostanhallgatók közel fele el akar Magyarországról menni



A kormánynak nem sikerül megállítania az orvoselvándorlást: egy friss felmérés szerint az ötöd- és hatodéves hallgatók 40 százaléka tervez külföldi munkavállalást.
Lesújtó a kép: Az orvostanhallgatók közel fele el akar Magyarországról menni

Az orvostanhallgatók közel fele el akar Magyarországról menni…

Rengeteg orvos hagyhatja itt az országot, így továbbra is hatalmas problémát jelent majd hiányuk a hazai egészségügyben – írja a Népszava, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai kutatására hivatkozva. A kutatásban 2016/2017-es tanévben négy hazai orvosegyetem hallgatóit kérdezték a terveikről online kérdőívekkel. Arra a kérdésre, hogy terveznek-e külföldi munkavállalást 57,8 százalékuk egyértelmű nemmel felelt, de 38,1 százalékuk pedig határozottan igennel.
Az országot elhagyni tervezők kétharmada az orvosi munka- és életkörülményekkel, valamint a bérezéssel volt elégedetlen, ugyanis a kezdőbér jelenleg 135 ezer forint. A válaszadók azt mondták, az 500 ezer forintos kezdő bért tartanák elfogadhatónak. A külföldi munkát tervezők harmada egyébként az egyetem befejezése után azonnal repülőre ülne, negyedük csak szakvizsga után, valamivel több mint nyolcaduk már a tanulmányaik befejezése előtt is szívesen vállalna munkát a határokon túl.  A visszatérés feltételeként a fiatal orvosok kizsigerelésének megszüntetését, és például a nagyobb kórházi tisztaságot említették.

Hiába tehát a kamuintézkedések sokasága.

Az ösztöndíj-programok is képtelenek megállítani a rohamos elvándorlást, így míg tíz évvel ezelőtt a hazai orvosok hét százaléka, addig néhány évvel később már 12 százalékuk dolgozott külföldön. Már már több mint 3000 orvos hiányzik az ellátóhelyekről. Lénárd Rita, 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tagja, a Népszavának elmondta: szerinte a munkáért fizetést kell adni, és nem ösztöndíjat, amely ráadásul még röghöz is köti a fiatal szakorvosokat.
A legtöbben egyébként minimum kettő–öt évre tervezik a távollétüket, de a külföldi munkát tervezők fele abban sem biztos, hogy valaha hazajön, tizedük pedig biztos abban, hogy nem.




Bukhat a nyugdíjrendszer?

Örökölhető egyéni nyugdíjszámlákat ígért a kormány a magánnyugdíjpénztári befizetések államosításakor, ám ezt azóta sem teljesítette. A 3000 milliárd forintot felélte a kabinet, a nyugdíjrendszer pedig szakértők szerint néhány évtizeden belül fenntarthatatlanná válik.
A visszatérők esetében egyéni számlára kerül az a vagyon, amelyet fél évig, két évig, tizenkét évig korábban befizettek. Nem csupán egyéni számlavezetés történik a visszatérők esetében, hanem örökölhető lesz a számla a házastárs részére – így ecsetelte a magánnyugdíjpénztárból az állami társadalombiztosításba való visszalépés előnyeit Matolcsy György akkori gazdasági miniszter.
Két héttel később Orbán Viktor is üzent az akkor még magánnyugdíjpénztári tagoknak.
Az egyéni számlavezetés csak a nyugdíjrendszerben jelent garanciát, a magánnyugdíjrendszerben nem. Az állami rendszerben az egyéni számlavezetés biztonságot, garanciát jelent, egyúttal a befizetések nyomon követését is lehetővé teszi – fogalmazott a miniszterelnök.
Egy héttel később egy általa is szignózott politikai nyilatkozatot is elfogadott a kormánypárti többség, amivel az Országgyűlés garantálta az egyéni számlavezetést az állami társadalombiztosítási rendszerben. 3000 milliárd forintot irányított át így a kormány a büdzsébe.
Ez a pénz részben bement a költségvetésbe, és elfolyt, részben pedig az államadósság csökkent, fele-fele arányban – mondta Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke.
A szakember szerint rövid távon ugyan jól járt a kormány a magánnyugdíjpénztári pénzek elvonásával, ez hamarosan visszaüthet. Az elvándorlás és a kevés gyerek miatt ugyanis a dolgozók befizetéseiből egyre több nyugdíjast kell eltartani a hosszabb élettartam miatt.
Ha maradna a mostani struktúra – márpedig azt várjuk, hogy marad –, akkor bizony egy idő múlva a befizetések nem lesznek elégségesek a kifizetésekre. Az államnak akkor az adófizetők zsebébe kell nyúlnia – tette hozzá Bod Péter Ákos.
Ráadásul egyéni számla azóta sincs, az állami rendszerben csak a befizetések követhetők nyomon, de ezek a pénzek azonnal el is mennek az aktuális nyugdíjkiadásokra.
Akik visszaléptek, azoknak nem vezették be az egyéni számlás nyilvántartást. Azok esetében, akik a tb-nél vannak, nincsen nyilvántartás, hogy mekkora az az összeg, amelyre mint kifizetésre biztos számíthatnak. Akik maradtak, azok nyugdíjának is csak egy része megy magánnyugdíjpénztárba – mondta el Lovas Judit, az Azénpénzem.hu főszerkesztője.
A szakértő szerint a hozamokat tekintve egyértelmű, hogy azok jártak jobban, akik annak idején a magánnyugdíjpénztárban maradás mellett döntöttek.
2016-ban a többségnek 7-11 százalékkal nőtt a vagyona, és még a legkonzervatívabb befektetésben is az inflációt, a 2 százalékot hozta. Ha pedig a hatéves hozamokat nézzük, akkor 2011-ez képest 70 százalékkal nőtt a vagyon – folytatta Lovas Judit.
A jelenlegi keretek között 2035-ig lehet fenntartható a nyugdíjrendszer.


A Fidesz-kormány kitiltja Soros György magyar állampolgárt a hazájából?

2018-01-16


Ismét strófol egyet a Fidesz a Soros- ügyön. Orbán számára , a választási kampány szempontjából létfontosságú. hogy a migráns kérdést, a nem létező Soros-tervet napirenden tartsa.
A Fidesz -KDNP-nek egyetlen név a kampányszlogenje:

Soros. Erre tesznek fel mindent, a magyar társadalom sorskérdései nem érdekli őket. Tovább szítják a gyűlöletet, tematizálják a közbeszédet. Az, nem ügy, hogy a dél-pesti Jahn Ferenc kórházban egy időre bezárják a sürgősségi osztályt, megnehezítve ezzel több százezer ember ellátását, életét. Hasonló módon nem érdekli a Fideszt a több millió nyomorban élő honfitársunk, őket nem védi meg pártunk és kormányunk.

A Fidesz országos választmánya a mai napon hozott állásfoglalása előkészítette a talajt a kormány szerdai ülésére:

a Fidesz Országos Választmánya által jegyzett dokumentum szerint “a Választmány határozatban szólítja fel a Kormányt, hogy minden eszközzel lépjen fel a Soros-terv végrehajtása ellen. A Kormány szükség esetén akár törvényi úton korlátozza a Soros-hálózat bevándorlás-szervező tevékenységét és további terjeszkedését.” 
Az Origó szerint Soros György kitiltásáról tárgyal a kormány. Úgy tudják, már holnap döntés születhet erről a kormányülésen.
Azt, hogy egyébként ez a bevándorlás-szervező tevékenység mennyire valóságos, azt jól mutatja, hogy Kósa Lajos és elvbarátai, karácsony előtt  Debrecenben például egy biciklis egyesület ellen léptek fel, csak mert a kerékpárosok a Soros Alapítványtól is nyertek támogatást. A szervezet évek óta a város hajléktalanjairól gondoskodik, emberi életeket mentenek meg.
Orbán úgy számol–valószínűleg joggal– Soros György kitiltása majd nyilván nemzetközi visszhangot kelt, és idehaza is lesz háborgás. Addig sem beszél senki a Kósa – família disznó ügyeiről, a “nemzet” veje elleni OLAF eljárásról, Mészáros / Intéző/ Lőrinc állami közbeszerzéseken elnyert újabb százmilliárdjairól. Közben a zavarosban halászva, újabb közpénzeket tehet zsebe a párt klientúrája.

Soros György magyar állampolgár, így kitiltása az országból még a Fidesz számára sem lesz egyszerű kérdés.

Persze a törvényességnek még a látszata sem érdekli a kedves vezetőt, így a szervilis had körülötte már minden bizonnyal gyártja az érveket holnapra. Pár hónapja, Pintér Sándor belügyminiszter egy kérdésre ezt válaszolta :
A kitiltása lehetetlen Soros úrnak Magyarországról az Alaptörvény alapján. Magyar állampolgár. Magyar állampolgárt nem lehet kitiltani Magyarországról.”
Később, novemberben a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt sem hangzott el egyetlen olyan szakmai érv sem, amely megerősítette volna, hogy Soros nemzetbiztonsági kockázatot jelent az országra nézve. A Fideszt mindez persze nem zavarja: a politikai szarkeverés, a haszonszerzés, a pillanat uralása fontosabb számukra, mint a jogállamiság.

Na végre !!!!
A többi hazaárulót is ki kell tiltani !!!
A vakoló szabadkőműves páholyokat , és a hozzájuk hasonló szervezeteket is ki az országból !!!!








Érdekes: egy Orbán testvéréhez közeli cég százszorosára növekedett pár év alatt



2018-01-16


Az irodai és számítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozó IMG Solution Kft. hatalmasat nőtt mindössze néhány év alatt. A 2012-ben még csak 46 millió forintot termelő vállalatnak 2015-re már 4,7 milliárdos bevétele volt, vagyis több mint százszorosára növelte a forgalmát.

Orbán testvéréhez közeli cég százszorosára növekedett pár év alatt

Bár ifj. Orbán Győző nem játszik közvetlen szerepet a cég tevékenységében, az IMG Solution Kft. kötődik Orbán Viktor testvéréhez. A Direkt36 hét olyan egymástól független, a piacon dolgozó forrással beszélt, akihez eljutottak ilyen hírek.
Az IMG Solution Kft.-t 2009 szeptemberében alapította Szentgyörgyi Gábor két társával és közülük mindhárman az informatikai és irodatechnikai piac meghatározó szereplőjének számító Bravogroup csoportnál dolgoztak. Ez egyébként Széles Gábor érdekeltségébe tartozó Műszertechnika vállalatból nőtt ki 2007-ben, rávilágítva egy korábbi fideszes kapcsolatra. Az IMG-ben viszont már Szentgyörgyi Gábor játszotta a főszerepet.
A cég profitjainak valódi felfelé ívelése az után indult meg, hogy a cég elkezdte egymásra halmozni a nyertes állami közbeszerzéseket, hatalmas összegekre. Az IMG Solution Kft. 2013 szeptemberében került be az első nagyobb keretmegállapodásba. Ez egy 44 milliárd forintos szerződés volt „számítógéprendszerek és kapcsolódó szolgáltatások” teljesítésére.  A pályázatokon való sikeres szerepléssel párhuzamosan látványosan fellendült a cég. A működés első éveiben még mindössze néhány tízmilliós bevételeket termelő cég 2013-ban már 166 milliót produkált, majd ez ugrott fel előbb 650 millióra, majd 2015-ben már 4,7 milliárdra.

A kapcsolat…

Szentgyörgyi kapcsolata Ifj. Orbán Győzővel igen jó volt már korábban is, ugyanis Szentgyörgyi már korábbi munkahelyén, a Bravogroupnál is beszélt arról, hogy a miniszterelnök testvére az ismerősei között van. „Mesélte, hogy jól ismeri Orbán Győzőt” – idézte fel egy céges forrás a Direkt36-nak.
Ami viszont biztosan összekapcsolja Szentgyörgyit és az Orbán-testvért, az a NIKÉ Sportegyesület. Ennek a birkózó szakosztállyal is rendelkező, 2009-ben létrehozott egyesületnek a tiszteletbeli elnöke ifjabb Orbán Győző, és feltűnik is Szentgyörgyi Gábor is, hiszen ,,a Kaposvári Törvényszéken hozzáférhető iratokból kiderül, hogy Szentgyörgyi is tagja a szervezetnek, és részt vett több közgyűlésén is” – írja a Direkt36.
Ne lepődjünk tehát meg, ha a közismerten fideszes, holdudvarhoz tartozó ismerőseinknek is hirtelen nagyon felvitte az Isten a dolgát. Van ennek oka, mint látjuk. A most leírt történet viszont ismét arra adhat gyanúalapot, hogy Orbánék megint így szipkázzák ki az ország pénzét, közbeszerzéseken keresztül.







Mészáros Lőrinc: Hát, lehet, hogy okosabb vagyok Zuckerbergnél, nem gondolják?



bl Bl 2018-01-14


Orbán cimborájának, a felcsúti zseninek, magyar nevén Mészáros Lőrincnek ma már sokkal nagyobb a vagyona, mint a Horthy-korszak leggazdagabbjaié volt egykoron. A  kétféle módszer szerint 5,5- ször, avagy 2,6 -szor akkora pénztáros Lőrinc vagyona, mint az 1935-ös gazdag lista első három helyezettjének az együttes  vagyona volt. Az egykori hatalmasságok elbújhatnak a felcsúti polgármester mögött.



Megjegyzendő, hogy létezik egy harmadik számítási mód is, amely – ne bonyolítsuk nagyon– az életszínvonal alapján próbálja a vagyonokat összevetni. Ennek alapján is veri a háború előtti mezőnyt a miniszterelnök haverja.

Napjaink leggazdagabb magyarjainak a listáját tartalmazó kiadvány főszerkesztője szerint:

Arra, hogy valaki három év alatt a nullából 120 milliárdos vagyont hozzon létre, ennyire elképesztő méretű és gyorsaságú gazdagodásra a magyar gazdaságtörténetben nem volt példa.”
Mészáros Lőrinc gazdagodása a legújabb kori magyar csoda. A nevére vett cégek számát valószínűleg még ő maga sem tudná felsorolni, amihez nyúl az arannyá változik. A városi legendák szerint a felcsúti focialapítvány elnöke az Orbán família intézője, vagyonkezelője. Ezt azonban eddig, hitelt érdemlően senki sem tudta bizonyítani. Egy biztos: a szorgos Lőrinc mesés gazdagodása nem jöhetett volna létre, ha nincs a magyar állam. Az állam, pedig mint tudjuk, maga az örökös miniszterelnököt jelenti, aki élet és halál ura Hunniában.

Mészáros Lőrinc a gazdaság minden területén hasít.

A nemzet gázszerelője vagyona olyan ütemben gazdagszik, hogy rövidesen Csányi Sándort is megelőzheti a leggazdagabb magyarok listáján. Igazi fideszes sikertörténet az övé, olyan szégyentelenül gyarapodik a vagyona, hogy azt normális aggyal felfogni is nehéz. Szinte nincs olyan nap, hogy nem gyarapszik egy újabb céggel, nem kerül pár milliárd a számlájára. “Zseniális”agya lehet, hiszen ekkora vagyont még számon tartani sem egyszerű. Vagy csak szemfényvesztés az egész?
A Heti Válasz legújabb számában a felcsúti zseni jelenlegi birodalmának a feltérképezésére tettek kísérletet. A számok ismeretében lassan nem marad jelzős szerkezet, történelmi “nagyotmondás” vagy nemzetközi összevetés, amellyel érzékeltetni lehetne Mészáros vagyongyarapodását.
Míg 2010-ben 2, azaz kettő egységből állt a felcsúti polgármester vállalatbirodalma, tíz hónapja már 104 érdekeltséget  soroltak hozzá. A lapzártakor, a legfrissebb összegzés szerint Orbán cimborájának, 203 társaság volt a nevén.

A felcsúti gázszerelő teljes üzletláncokban gondolkodik:

Felvásárolja a Geosolt, amely éghető anyagokat biztosít a szintén birtokba kerülő Mátrai Erőműnek, amely gőzzel és árammal látja el a visontai búzakeményítő üzemet. A nevén levő Fidesz-barát sajtótermékek elvileg kormányhirdetések nélkül is működnének, hiszen bankjai, óriásvállalatai költségvetésében mindig lesz marketingkeret.
A magyar csoda azt üzeni, hogy Orbán Viktor egy-két év alatt bárkit képes versenyképes gazdasági szereplővé emelni.
Az évből még alig telt el két hét, a Mészáros cégcsoport máris jóval több, mint 100 milliárd feletti állami közbeszerzést nyert el, és hol van még az év vége. A felcsúti polgármester cégeinek tőzsdei szárnyalása szakértők szerint, nem a gazdasági teljesítménnyel, hanem Orbán Viktor barátságával magyarázható. Ez kifizetődő lehet a befektetők számára is.
Az Index korábban arról írt, hogy Mészáros vagyona tíz év alatt arányaiban nagyobbat nőtt, mint a Facebooknak. Erre “szerényen” jegyezte meg a milliárdos: “Hát, lehet, hogy okosabb vagyok Zuckerbergnél, nem gondolják? “











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése