2018. január 25., csütörtök

A fedő neve - Fidesz , és ami a lábasban fő az holokamu.






A fedő neve - Fidesz , és
ami a lábasban fő az
holokamu.












Drezda elpusztítása volt az igazi holokauszt







Picture
62 évvel ezelőtt az angol és az amerikai légierő gyújtóbombákkal égette fel és tette a földdel egyenlővé Drezda városát. A II világháború során egyetlen alkalommal sem pusztítottak el ennyi embert két nap alatt - még a Hirosima vagy Nagaszaki elleni atomtámadásokban sem.

1945 február 13.-án este fél 10-kor az angol királyi légierő összesen 1049 Avro Lancester és De Havilland Mosquitos típusú bombázója két, egymás utáni hullámban berepült Drezda fölé, és kevesebb mint öt perc alatt több mint 3460 tonna hagyományos és gyújtóbombát dobott a légvédelem nélkül maradt városra. A három óra múlva bekövetkezett második hullámban újabb 529 Lancester támadt a már fáklyaként égő városra és az angol gépek ezúttal kizárólag 1950 tonna gyújtóbombákat szórtak le.

Az első légitámadást követő két napban az amerikai légierő B-17-es bombázókkal további négy támadást intézett az égő, füstölgő, már régóta csak egy óriási menekülttáborként működő Drezda ellen, aminek során az amerikaiak 3900 tonna hagyományos és gyújtóanyaggal töltött bombákat dobtak le a belvárosra. Drezdát ez idő alatt a nagy, sok száz géppel végrehajtott támadásokon kívül több, kisebb arányú bombázás is érte. A városra két nap alatt a hagyományos összetételű bombákon kívül 7560 tonna nagy hatásfokú, napalm, magnézium, termit, klorin-triflurid és fehér foszfor tartalmú gyújtóbombát dobtak le.

A 3-4 emelet magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett, és a pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az Elba partja jelentette. Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan szálló angol és amerikai gépek a nagy két napos bombázás után is napokon át többször bombázták, és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a fedélzeti gépfegyvereikkel ezrével lőtték bele a folyóba.
Volt angol és amerikai kormánytisztviselők, nyugalmazott tábornokok és történészek a háború után évtizedekig arra hivatkoztak, hogy a támadások nem a német polgári lakosság ellen irányultak, hanem a még épségben maradt drezdai vasúti csomópontot és a környékére telepített ideiglenes kommunikációs központokat akarták megsemmisíteni. Ennek az állításnak sok más mellett az is ellentmond, hogy a szövetségesek az 1945 február 13-14.-i drezdai bombázás előtt és után kétszer, összesen négy alkalommal (1944 október 7.-én, 1945 január 16.-án, 1945 március 2.-án és 1945 április 17.-én) bombázták a drezdai teher- és személyszállító pályaudvarokat és a mellettük katonai sátrakban felállított telefonközpontokat.

A britek korábban azzal is magyarázták a kegyetlen drezdai bombázást, hogy az angol városok, pl. Coventry 1940 november 14.-i német bombázását akarták ilyen módon "egyensúlyozni." Coventryt azon a napon 449 német bombázó támadta meg, 4330 ház részben vagy teljesen összedőlt és 554 ember vesztette életét. Az arányokat a drezdai pusztítással még összahasonlítani sem lehet, a németek angol földre gyújtóbombát nem dobtak, és a londoni levéltárakban ma megtalálhatók és már tanulmányozhatók azok a titkosítás alól feloldott iratok, amelyek bizonyítják, hogy a Churchill vezette angol kabinet már jóval a Luftwaffe nagy-brittaniai légitámadásai előtt eltervezte a bombázásokat a német városok ellen.

Az angolok nem csak tervezték, de a Coventry elleni német bombázás előtt 14 hónappal már bombáztak is német városokat. Négy nappal a II. világháború kitörése, és két nappal azután, hogy az angol kormány háborút üzent a náci Németországnak, 1939 szeptember 5.-én az angol bombázók berepültek Wilhelmshaven és Cuxhaven fölé, ahol a katonai létesítményektől mentes, sűrűn lakott belső városrészeket bombázták. Ezt az első angol légitámadást követték az 1940 január 12.-i és az 1940 március 20.-i légitámadások más német városok ellen, és csak ezután fél évvel bombázták a németek először Coventryt és a többi angol várost.
A háború során Drezda előtt az alábbi német városokat bombázták többé-kevésbé porig a brit és az amerikai légierő gépei:

Kiel, Neumünster, Stralsund, Bremerhaven, Emden, Wilhelmshaven, Hamburg, Neubrandenburg, Neustrelitz, Prenzlau, Bremen, Hannover, Rheine, Osnabrück, Hildesheim, Braunschweig, Berlin, Potsdam, Odera melletti Frankfurt, Bocholt, Münster, Kleve, Wesel, Dortmund, Hamm, Soest, Krefeld, Mönchengladbach, Düsseldorf, Aachen, Düren, Bonn, Köln, Siegen, Koblenz, Trier, Bingen, Bad Kreuznach, Mainz, Worms, Kaiserslautern, Pirmasens, Karlsruhe, Pforzheim, Stuttgart, Freiburg, Friedrichshafen, Ulm, München, Augsburg, Straubing, Heilbronn, Nürnberg, Ingolstadt, Bayreuth, Mannheim, Ludwigshafen, Darmstadt, Offenbach, Hanau, Majna melletti Frankfurt, Schweinfurt, Würzburg, Gießen, Kassel, Nordhausen, Merseburg, Lipcse, Chemnitz, Eilenburg, Halberstadt, Magdeburg, Gelsenkirchen, Oberhausen, Witten, Duisburg, Hagen, Wuppertal, Solingen, Neuß, Remscheid, Brilon és Aschaffenburg.

Amerikai adatok szerint Berlinre 68,285 tonna, Kölnre 48,014, Hamburgra 38,319, Essenre 36,825, Duisburgra 30,535, Kielre 29,946, a Majna folyó melletti Frankfurtra 29,209, Brémára 25,513, Mannheimre 25,181, Stuttgartra 24,919, Dortmundra 24,783, Hannoverre 23,051, Gelsenkirchenre 22,885, Nürnbergre 20,401, Münchenre 18,851, Düsseldorfra 18,652, Lipcsére 11,427, Bochumra 11,177, Karlsruhéra 10,598, és Magdeburgra 9,914 tonna, zömmel hagyományos robbanóanyaggal töltött bombát dobtak a szövetségesek.

A német városok elleni szovjet légitámadások ebben nincsenek benne, a szovjetek nagyrészt a Vörös Hadsereg harckocsis alakulatai előtti hadszínteret, kisebb falvakat, német katonai egységeket, laktanyákat, raktárakat, stb. támadták az angol vagy az amerikai repülőgépeknél rosszabbul felszerelt, kisebb hatótávolságú és teherbírású, gyengébben felfegyverzett gépeikkel.
A német nagyvárosok közül a támadás napjáig egyedül Drezda úszta meg a civil lakosság elleni tervszerű szövetséges légitámadásokat. A háború előtt (1939-ben) 642 ezer lakosú nagyváros 1945 februárjában már 1,2-1,5 millió embernek adott menedéket, és a nagy, több emeletes bérházak szobáiban 30-50 fős csoportokba zsúfolódva éltek az emberek. Sok volt köztük a Breslauból, (mai neve Wroclaw, Lengyelországhoz tartozik) és a kelet felől közeledő szovjet Vörös Hadsereg kegyetlenkedései elől tömegesen menekülő idős ember, nő és gyerek, és a kórházakban ezrével feküdtek a hátrahagyott, ápolásra szoruló sebesült és többnyire mozgásképtelen német katonák. A támadás napján Drezdában sok száz Magyarországról, Lengyelországból, Fehéroroszországból, Ausztriából, Ukrajnából, Csehországból, Szlovákiából és Baltikumból menekült család is volt.

Drezdában 1945 februárjában a szervezett német államot már csak egyedül a polgári védelem képviselte, nem volt légvédelem sem, mert a legyőzött Wehrmacht a náci párt tagjaival és a köztisztviselői karral együtt, eleget téve a nemzetközi Vöröskereszt követelésének, 1944 karácsonyára kivonult a városból. Drezda a felgyújtásának napján már hetek óta a Vöröskereszt oltalma alá helyezett város volt, a háztetőkre hatalmas vörös kereszteket festettek, és az épületek ablakaiban kinn voltak a nagy, lepedőkből készített vöröskeresztes fehér zászlók.
A legnagyobb, és a mai napig tartó heves vitát a halottak száma jelenti. A bombázások következtében Drezdában elhunytak becsült száma meglehetősen széles skálán mozog, a még mindig erős politikai nyomás alatt tartott történészek 40-50 ezer és 600 ezer közé teszik az elégett, porrá, hamuvá vagy füstté vált emberek számát.

Az első, valószínűtlenül alacsonynak tűnő szám a bűntudattól sem mentes angol történészektől, egy másik, 300 ezer halottról beszámoló jelentés a Joseph Göbbels vezette Reichsministerium für Volksaufklärung und Propaganda nevű minisztérium egyik, 1945 áprilisának végén Berlinbe küldött jelentéséből származik. Göbbels a halottak magas számát arra használta fel, hogy további harcra, bosszúra és kitartásra hívja fel a már elvérzett és minden reményt feladott német népet. A hidegháborútól vezérelt, ideológiailag megzavart szovjet politikusok, történészek azért hangoztatták a 4-500 ezer halottat, hogy a Vörös Hadsereg megszállása alá került Kelet-Németországban és a területén alakult Német Demokratikus Köztársaságban fenntartsák a bombázás okozta angol és amerikaellenes hangulatot. 600 ezer, vagy több halottról elsősorban a németek beszélnek, fennmaradt iratok, személyes beszámolók és visszaemlékezések alapján.

A legtöbb becslés 2-300 ezer halottat említ, Konrad Adenauer, a háború utáni demokratikus német állam, a CDU (német kereszténydemokrata párt) megalapítója, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja egy 1955-ös interjújában kereken 250 ezer halottról beszélt, a Vöröskereszt 275 ezer elhunytat tüntetett fel egy belső használatra kiadott jelentésében, és a német polgári védelem egyik volt vezetője az 50-es években 202,400 megtalált és a gyűjtőhelyekre összehordott halottról írt az emlékirataiban.
Egy másik, a polgári védelem kötelékében szolgált és később a Bundeswehrtől 1950-es évek végén nyugdijba ment német katonatiszt a feljegyzéseire hivatkozva 253 ezer megtalált halottról ír: ő az embereivel akkor 35 ezer halottat tudott azonosítani, ennyinek állított ki halotti bizonyítványt, 50 ezerről a hozzátartozók valószínűsitették, hogy a rokonaikat találták meg és 168 ezer emberrel nem tudtak mit csinálni, mert a hullák felismerhetetlenségig összeroncsolódtak. Ennyi az általa megtalált halottak száma, de a Drezdában látottak alapján a véleménye szerint két nap alatt eltűntek és elhunytak száma több mint fél millió ember volt, elsősorban az idegen, ismeretlen és senki által nem keresett menekültek nagy száma miatt, akik a városlakókkal együtt nyomtalanul égtek porrá, tűntek el vagy váltak hamuvá a mindent elemésztő tűzben.

A várost később megszálló Vörös Hadsereg adatai szerint az 1946-os drezdai romeltakarítások idején a Németország minden részéből dolgozni érkező emberekkel együtt a helyi lakosság száma nem érte el a 180 ezret. Még 1947-ben is találtak 2-300 egymásra borult halottat rejtő beomlott légoltalmi pincéket. Az áldozatok pontos száma valószínűleg soha nem fog kiderülni.

Az 1945 augusztusi amerikai atombomba támadások és az azt követő években a rádióaktív betegségek Japánban összesen 214 ezer (Hirosimában 140 ezer, Nagaszakiban 74 ezer) főként polgári áldozatot követeltek. Ezek amerikai forrásból származó becslések, a japán jelentések több, a két városban összesen kb. 300 ezer halottról számolnak be. A japán áldozatok pontos száma a drezdaihoz hasonló okokból szintén megállapíthatatlan, itt is elsősorban a nyomtalanul elégett emberek nagy száma miatt.

A bombázások következtében Drezdában a földfelszín fölött órákon át tartó 1700-1900 C fokos pokoli hőmérséklet alakult ki, a városban sok négyzetkilométeres, előbb egymástól független, majd az összeérő körzetekben az együtt égő tűz miatt az oxigén 3-4 méter magasságig eltűnt a levegőből, akik nem haltak meg az összeomló házak alatt, azok elpusztultak a tűzben, megfulladtak a füsttől vagy az oxigénhiánytól, és futó, menekülő emberek tízezreit kapta fel az utcán nagy erővel lobogó tűz következtében kialakult légörvények sorozata: ők széttárt karokkal, lábakkal, csomagostól, kisgyerekestől a földről felrepülve pillanatok alatt nyomtalanul elégtek és egyszerűen hamuvá váltak a levegőben. 1945 februárjában az angol és az amerikai légierő Drezda városát a szó legszorosabb értelmében egy hatalmas krematóriummá változtatta.

Az Európa sok országából Drezdába menekült polgári lakosság ellen 1945 február 13.-án és február 14.-én végrehajtott angol és amerikai kétnapos szőnyegbombázás volt az emberiség történelmének egyik legnagyobb háborús bűncselekménye és egyben ez volt a legrövidebb idő alatt elkövetett legkegyetlenebb és legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság is, amiben emberek százezrei szenvedtek borzalmas tűzhalált.
Jack Corn2007 február 12.


Zsidó bosszúállók a II. világháború után
Korunk szégyene a kettős mérce



Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze. Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenkedésekkel 80 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki. A legkegyetlenebb táborparancsnok a ma Izraelben élő Shlomo Morel volt.

Sztálin marsall, a Szovjetúnió kommunista pártjának főtitkára és a dicsőséges Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945 novemberében a közép- és kelet Európát  megszálló szovjet csapatok egyik első és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési és nácítlanítási célból gyűjtsék össze és deportálják Németországba a megszállt területeken élő német származású polgári lakosságot.

A háborút Moszkvában átvészelt és a szovjet fővárosból hazaküldött lengyel kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs végrehajtásának. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security) aminek az élére - Sztálin külön utasítására - a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a Hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére olyan zsidókat állított, akiknek rokonait a nácik elpusztították és a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy meg van bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy.
 
Jacob Berman A szovjetek által megkövetelt és teljes mértékben támogatott bosszúhadjárat azonnal beindult: a Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelő táborból fiatal német nőket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levő szántóföldre ahol korábban több mint 500 háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nőket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek, csókolgassák és közösüljenek a már régen oszlásnak indult hullákkal. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül hatvannégyen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban.
 
Lambinowice-i koncentrációs tábor

Jacob Berman a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának egy 26 éves zsidó származású volt partizánt, Shlomo Morelt nevezte ki. Morel szüleit és minden rokonát a németek Auschwitzba deportálták, csak ő és az egyik unokaöccse élte túl a háborút. A swietochlowice-i táborba az első, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után, este 10 óra körül Morel besétált az egyik barakkba és pálcájával a csizmás lábát verve közölte a rabokkal, hogy: "Engem Morelnek hívnak és zsidó vagyok. Az egész családomat kiírtottátok Auschwitzban. Én ott megesküdtem, hogy ha élve kikerülök onnan, akkor mindent visszaadok nektek (....) most, a mai naptól kezdődően megfizettek azért, amit csináltatok."

A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélő szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvéból való. A már elhunyt John Sack
 sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a "Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról" című könyvét.

A könyv "Wrath of Solomon" (Solomon bosszúja) nevű fejezete hosszan részletezi a túlélők visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire: "az őrök kisméretű kutyaházakba kényszerítettek nőket és gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abba hagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték (....) megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvő társaiknak a gerincére ugorjanak (....) az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amig az őrök megunták, és az is előfordult, hogy a sok ütéstől az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme (....) rendszeresen a többi női fogoly szeme láttára tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a zsidó őrök előtte hosszú sorba állva vártak a sorukra (....) egy 14 éves fiúnak a szőke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, ez a fiú életben maradt, de megőrült a fájdalomtól és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le (....) az őrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket." Shlomo Morel személyesen vett részt és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a zsidók szadista embertelenségeit.
 
Shlomo Morel 
A II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó és soha véget nem érő tárgyalások során a nyugatnémet kormány készítetett egy felmérést az 1945 májusi kapitulácíó után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol kb. 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el.

Európában az 1940-es évek közepétől zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területéről tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki. (a forrás nem említi Magyarországot) Lengyelországból, főleg a sziléziai területekről öt millió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bőrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak.

Shlomo Morel a háború után a kommunisták vezette Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. A jelenleg 86 éves tömeggyilkos álnéven Tel Avivban jó anyagi körülmények között él, a nyugdíját a zsidó államtól kapja és a Moszad (izraeli tikosszolgálat) 24 órás védelme alatt áll.

1998 decemberében a katowicei állami ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael Állam területéről, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják és átadjának a varsói kormánynak. 
 Tavaly évvégén Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetője újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt a meglévő Shlomo Morel kiadatását követelő iratokhoz. Most már a gyilkosságok mellett a nemzetközileg elfogadott törvények értelmében elévülhetetlen (Izrael is aláírta és életbe léptette) "emberiség elleni bűntettekkel" is kiegészítette a kiadatási kérelmét, amit a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljutatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még nem hozta nyilvánosságra a döntését a második lengyel kérelem ügyében.

"Morel már a háború utáni békeidőben elkövetett bűncselekményeit nem engedhetjük a szőnyeg alá söpörni (...) az izraeliek nagyon erélyesek és célratörőek a hasonló bűnök elkövetőivel szemben, és ha tetszik ha nem, el kell fogadniuk azt, hogy más nemzetek is ilyen módon akarnak érvényt szerezni országuk és nemzetközi törvényeknek" - nyilatkozta Kok az angol lapoknak.

Dr. Lubomyr Luciuk, a legnagyobb kanadai ukrán polgárjogi szövetség elnöke szónoki kérdést tett fel a Morel-ügyről véleményét kérdező ukrán nyelvű kanadai újság riporterének: "Az egész világ tudja, hogy a nácik hat millió ártatlan zsidót szörnyű módon semmisítettek meg, tehát itt nem arról van szó, hogy egyenlőségjelet tegyünk hatmillió zsidó és nyolcvanezer német emberi élet közé (....) inkább arról az elfogadhatatlan kettős mércéről kell beszélnünk, hogy a nácivadász Simon Wiesenthal Központ, a B'Nai Brith, a Zsidó Világkongresszus és a többi zsidó érdekvédő szervezet remekül együtt tud működni a náci bűnöket elkövetők kézrekeritésében, de most Shlomo Morel ügyében nem szólnak és nem tesznek semmit (....) és ha ők nem is, de a zsidó állam egyszerű és becsületes polgárai hogyan tudnak elszámolni a saját lelkiismeretük előtt ezzel az elképesztő kétszínűséggel?"
Jack Corn
2005 február 07.
Zsidó tervek a hadifogolytáborokban összegyűjtött német katonák megölésére és a német nagyvárosok ivóvízkészletének megmérgezésére

A II. világháború után Európán végigsöprő németgyűlölet egyik keveset emlegetett epizódja volt az életben maradt zsidóknak a hadifogolytáborokban összegyűjtött német katonák és a német nagyvárosok ivóvízkészletének megmérgezésére kidolgozott terve.

Minden bizonnyal a sors véletlen játékának köszönhető, hogy december 23.-án, egy nappal Szenteste előtt közvetítette az egyik izraeli televíziós csatorna azt a beszélgetést, amiben a már megöregedett, még életben levő zsidó partizánok mondták el a II. világháború utáni Németországban a német katonák és a polgári lakosság elleni bűntetteiket és mesélték el egy kötetlen hangú beszélgetés keretében a nem mindig sikerült gyilkos terveket.

Magukat a történelmi igazságnak megfelelően Avengers-nek (Bosszúállóknak) nevező csoport tagjai angol és amerikai katonai egyenruhákba öltözve, azok viszonylagos biztonságát kölcsönvéve csöngettek be a volt német tisztek lakásaiba, rángatták ki őket az ágyból és mindenféle időpocsékoló bírósági herce-hurca nélkül ölték halomra a vélt vagy valós bűnöket elkövetett embereket.

"Én akkor sem tekintettem, és ma sem tekintem magam gyilkosnak" - nézett bele a kamerákba Simcha Rotem, a zsidó halálkommandó egyik volt vezetője. Rotem elmesélte azt is, hogy Nava Abba Kovner nevű, a háború alatt Kelet-Lengyelországban harcoló zsidó partizán barátjával hogyan akartak megmérgezni 28 ezer, az amerikaiak által felállított hadifogoly táborokban összegyűjtött volt német SS tisztet. "Mindet meg akartam ölni, de sajnos ez az akciónk nem sikerült" - nyilatkozta Rotem.

"A következő tervünk már nagyobb sikerrel járt" - vette át a szót Joseph Harmatz, a stúdióban Rotem mellett ülő, másik volt Bosszúálló. Harmatz pékként dolgozott az amerikai hadsereg által őrzött német hadifogoly táborban. A volt sütőmester állítása szerint a Franciaországban működő zsidó ellenállási mozgalom gumi tartályokban arzént küldött neki. A Párizsból érkezett halálos mérget Harmatz három ezer darab kenyérhez elegendő tésztába keverte bele, amiből 2,280 német hadifogoly evett. Az esetről a korabeli tudósítások is beszámoltak, miszerint több mint kétszáz embert kórházba kellett szállítani, de halálesetekről akkoriban nem szóltak a hírek. "Nekünk (a háború alatt) el kellett menekülnünk és (a szenvedéseinkért) egyszerűen csak bosszút akartunk állni" - magyarázta széles mozdulatokkal a nézőknek Joseph Harmatz.

A német hadifoglyoknak adott, arzénnal kevert kenyérről szóló történet hitelességét Aaron Breitbart, az egész világra kiterjedő nácivadász akcióiról elhíresült Simon Wiesenthal Központ vezető munkatársa nem csak megerősítette, de helyénvalónak is tartotta: "Igen, a mérgezett kenyér terve elfogadható volt (....) ez nem egy olyan történet, amit valaki a kisujjából szopott ki, hanem ez egy igaz és megvalósított terv volt, csak a végeredményt (hogy hányan haltak meg) nem tudjuk" - mondta Breitbart.

Michael Bar-Zohar, a Bulgáriában született, és Izraelbe kivándorolt zsidó író egyik könyvében is foglalkozik a Bosszúállókkal. A "The Avengers" című, Izraelben nagy sikert aratott könyvében Bar-Zohar részletesen feldolgozza a Bosszúállók Izrael állam megalakulása előtti európai történetét. A könyv egyik fejezete beszámol arról a tervről, hogy a zsidó partizánok a háború után hogyan akarták megmérgezni öt porig bombázott, romjaiban még füstölgő német nagyváros csodával határos módon megmaradt ivóvíz készletét. Ennek a tervnek a létezését Simcha Rotem is megerősítette a beszélgetés során, hozzátéve, hogy "ebből azért nem lett semmi, mert attól féltünk, hogy
 ártatlan emberek sokasága (az angol-amerikai katonák) is könnyen áldozattá váltak volna.

" Végül nem csak az emberek tömeges halálát okozó ivóvíz mérgezési terveket, de több más, például Dachauban és Nürnbergben tervezett, de végre nem hajtott gyilkos akciót a háború után megalakult, és később a független zsidó állam 1948 májusi kikiáltását követő első vezetését alkotó zsidó tanács tagjai nem tartották megvalósíthatónak - olvasható Bar-Zohar 1967-ben megjelent, Németország 1945-1946-os történelmének egy keveset emlegetett, szomorú pillanatát megvilágító könyvében.
Jack Corn2006 január 07.

A hálás zsidók meggyilkolták a zsidómentőt



Ismét fellángoltak az indulatok a zsidó államban, miután Gaylen Ross Kasztnerről szóló filmjét bemutatták a Haifa-i nemzetközi filmfesztiválon. Az amerikai zsidó filmrendező "Killing Kastner" (Kasztner megölése) c. alkotása nem titkolt szimpátiával eleveníti fel Kasztner II. világháború alatti működését. A film izraeli bemutatója óta megszaporodtak a még élő megmentettek dicsérő visszaemlékezései a nehéz időkben a saját útját járó Kasztner Rudolf budapesti tevékenységéről.

"Minden Kasztnert ért izraeli vád hazugság, én igazán tudom, mert engem is ő mentett meg" - fogalmazott az Izraelben élő 83 éves Baruch Tzahor. Tzahor úr Weissből lett Tzahor, és mikor 20 éves korában az osztrákok remegő lábú kis Weissként bújtatták társaival egy bécsi kórház pincéjében, akkor 1945 kora tavaszán titokban találkozott az éppen az osztrák zsidók kimentésén ügyködő Kasztnerral. Kasztner azt ígérte nekik, hogy még az őrjöngő vörös horda Ausztriába érkezése előtt Svájca menekíti őt és társait. Kasztnernek csak részben sikerült tartani a szavát, mert az oroszok már két hete Bécsben gyilkolták és erőszakolták a polgári lakosságot, mikor Kasztner Weiss úrat több tucat osztrák zsidó családdal egyetemben végre megmenekítette a vérszomjas szovjetek bosszújától.

A magyarországi származású Moshe Vartash, az érdekes módon 
az évek múlásával egyre csak szaporodó holokauszt-túlélők egyike is védelmébe vette egykori honfitársát: "[Kasztner] hős volt, aki megszökhetett volna Budapestről, de nem tette... az én anyám is az ő segítségével kapott svájci menlevelet, és sok más zsidó azáltal menekült meg a budapesti deportálástól, hogy Kasztner húzta-halasztotta a tárgyalásokat a németekkel."

A film kapcsán Yechiam Weitz izraeli történész is megszólalt: "Kasztner a két kezével több zsidót mentett meg, mint előtte vagy utána
 bárki más" - szólt a nagytekintélyű professzor. Nagy kár, hogy a prof elődei szégyenteljesen lapítottak a lopott föld homokjában, mikor Kasztnernek szüksége lett volna rájuk. Később Weitz írt egy, többé-kevésbé dícsérő könyvet Kasztnerről "Egy ember, akit kétszer is meggyilkoltak - Dr. Israel Kastner élete, perbe vonása és halála" címmel.

De hát ki is volt Dr. Israel Kastner?

Yisrael Kasztner 1906-ban egy gazdag zsidó család gyemekeként Kasztner Rezső néven látta meg a napvilágot Kolozsváron. A jó szervező készségű fiúból újságíró lett, később ügyvédi diplomát szerzett és Budapestre költözött. A fővárosban a főcion Herzl Tivadar tanításait követve a magyarországi zsidó cionista mozgalom harcos tagja, majd fiatal kora ellenére az egyik országos hírű vezetője lett.

A nyilas időszak alatt Komoly Ottó (szül. Nathan Kohn) és a Rezső keresztnevet Rudolfra változtatott Kasztner vezette azt a Vaadat Haezrah Vehahatzalah Bebudapesht (röviden: Vaada) nevű, a magyarországi zsidók megmentéséért küzdő zsidó segélyszervezetet, amely pénzért, fogysztási cikkekért és hadianyagokért cserébe a németekkel egyezkedett a gazdagabb zsidók szabadon bocsátása érdekében. 1943 tavaszán Horthy Miklós kormányzó tudtával Komoly és Kasztner több mint ezer lengyelországi zsidót importált Magyarországra, akiket ily módon a Kállay-kormány a biztos deportálástól mentett meg.

1944 áprilisában a Vaada részéről az öt nyelven beszélő Kasztner vett részt azokon a Kurt Becher-el (Adolf Eichmann személyes megbízottja a magyarországi zsidó ügyekben) folytatott budapesti tárgyalásokon, aminek a végén több hetes alkudozás után az a megállapodás született, hogy a németek egy vonatszerelvény zsidót nem Auschwitzba, hanem 6 és fél millió pengő (4 millió német
 birodalmi márka, vagy 1,6 millió dollár) váltságdíj fejében Svájcba irányítanak. A németeknek átadott listán szerepelt a teljes erdélyi és magyarországi cionista mozgalom zsidó vezetősége mellett 388 olyan kolozsvári zsidó név is, akik Kasztner rokonai, vagy egyéb gazdag kolozsvári és környékbeli zsidó család tagjai voltak.

Az utókor által Kasztner-vonatnak nevezett szerelvény 1944 június 30.-án 1685 szerencsés zsidó menekülttel, a pénzt, az aranyakat, a részvényeket és a gyémánt ékszereket tartalmazó három nagy bőrönddel együtt elhagyta a németek által megszállt Budapestet. A vonat azonban Eichmann ígérete ellenére nem Svájcban, hanem a Bergen-Belsen-i gyűjtőtábor mellett állt meg, ahol a németek a tábor egy szigorúan körülzárt és elkülönített részébe vitték az embereket. Újabb, több hónapos alkudozás kezdődött, aminek a végén a németek a Kasztner-vonat utasait két részletben, az első csoportot 1944 augusztusában, majd a másodikat négy hónap múlva Svájcba engedték.

Kasztner Rudolf nem szállt fel a menedéket nyújtó vonatokra és később sem távozott Budapestről, hanem a háború végéig a fővárosban maradt és onnan irányította tovább a Vaada embermentő akcióit. Ezeknek a bátor egyezkedéseknek köszönhetően - a róla elnevezett vonat utasain kívül - még több mint 20 ezer magyar zsidót sikerült Auschwitz helyett különböző ausztriai munkatáborokba küldenie, akik így mind életben maradtak. Sokan közülük az 1950-es évek elején Izraelbe költöztek.

A "magyar Oskar Schindler," és a "magyar Raoul Wallenberg" beceneveket kapott Kasztner a háború után egy fillér nélkül Izraelbe távozott a Kelet-Európát gyarmati sorba döntő kommunista szocialisták áldásai elől, ahol felvette az Yisrael Kastner nevet.
1952 nyarán, az izraeli kormány tagjaként, a kereskedelmi és ipari miniszter szóvivőjeként érte a hír, hogy egy Malchiel Grünwald nevű magyarországi származású zsidó, amatőr szórólapgyáros és bélyeggyűjtő a nácikkal való kollaborálás vádjával Tel Avivban szórólapokon és egyéb saját gyártmányú nyomtatványokon tüzeli a közvéleményt ellene. (a plakát volt Grünwald úr hobbija, sok más általa utált izraelit is "kiplakátolt" a Tel Aviv-i utcákon)

Grünwald fő vádpontjai azok voltak, hogy Kasztner Kurt Becher-rel és Adolf Eichmann-nal összejátszva csak a gazdag zsidókkal törődött, a többit hagyta, hogy a halálba vonatozzák Magyarországról, a váltságdíjból kapott hatalmas összegekből jócskán "leharapott" magának, a Vaada többi vezetője, Komoly Ottó, Springmann Sámuel, Krausz Mózes, Frankl Jenő és Szilágyi Ernő elől elhallgatta, hogy a vonatok a gyűjtőtáborokba viszik a nyilasok és a németek által összeszedett magyar zsidókat, a háború után megakadályozta, hogy a magyar zsidók tömegesen kivándoroljanak Palesztinába, mert kedveskedni akart a Moszkvából hazatérő többi zsidó kommunista barátjának azért, hogy a háború alatti tevékenységéért Magyarországon ne citálják a népbíróság elé, és hogy Kasztnernek a nürnbergi perben volt bátorsága Becher mellett tanúskodni, akit a nürnbergi nemzetközi törvényszék Kaszner bátor vallomásának köszönhetően fel is mentett.

Az évek során a nevetséges és hiteltelen vádak sorban megdőltek, és maga Grünwald is sok kérdésben elbizonytalanodott. A történtekről mai napig is sok, egymásnak ellentmondó "hiteles" források bukkannak fel, tovább nehezítve a magyar, román és izraeli történészek munkáját. Egyébként a "csak a gazdagokkal törődött" vád már csak ezért sem állja meg a helyét, mert bizonyított tény, hogy Kasztner 150 helyet árverésre bocsátott a gazdag zsidók között, és az így befolyt összegből azokat a szegény zsidó családokat segítette fel a vonatra,
 akiknek nem volt pénzük "jegyet venni".

Az izraeli kormány rágalmazás ürügyén 1953 májusában per alá vonta Grünwaldot, de a Kasztner számára simának induló ügy nem várt fordulatot vett: a bíróság a másfél évig húzódó per végén (csak a bíró 9 hónapig gondolkodott a megfelelő ítéleten) némi meglepetésre Grünwald minden érvét elfogadva 1955 júniusában bűnösnek mondta ki Kasztner Rudolfot, sőt Halevi bíró az ítéletet indokló hosszú magyarázatában azt írta a sok ezer magyar, cseh, lengyel, ruszin, felvidéki és erdélyi zsidó megmentőjéről, hogy "eladta a lelkét a német sátánnak." Halevi később nyilvánosan megbánta ezt a szállóigévé vált kifejezését.

Kasztner a választott hazájában egyik napról a másikra kegyvesztett lett, a per alatt elhangzottak következtében egész Izraelben közutálatnak örvendett, felesége ágynak dőlt, lányát a hálás zsidók az utcán kővel dobálták, szabályos gyűlölet- és hecckampány indult ellene, majd 1957 márciusában egy Zev Eckstein nevű Shin Bet ügynök vezette háromtagú halálkommandó Isser Harel-nak, a titkosszolgálat vezetőjének parancsára agyonlőtte.

Harel célja az volt, hogy megakadályozza a csalódott és elkeseredett Kasztnert abban, hogy nyilvánosságra hozza a magyarországi és nemzetközi zsidó szervezeteknek a németekkel és a nyilasokkal 1944 végén és 1945 elején folytatott alkudozásairól, a II. világháború alatti zsidó vezetők kollaboráns és kétszínű politikájáról és kétes ügyeiről szerzett tapasztalatait.
Így lett 1957 március 3.-án a Magyarországról elszármazott zsidó származású Kasztner Rezső-Rudolf-Yisrael a modern zsidó állam első politikai gyilkosságának áldozata.
Halála után alig egy év múlva az izraeli legfelsőbb bíróság újra tárgyalta az ügyet, az elmarasztaló ítéletet hatályon kívül helyezte és 1958 januárjában Yisrael Kasztnert minden vád alól felmentette. A legfelső bírák rágalmazásért Grünwaldot egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és enyhe pénzbüntetéssel sújtották.

Egyetlen gyermeke, Kasztner Zsuzsa egész életét apja nevének és emlékének tisztára mosásának szentelte. Számára 2007 júliusában jött el a nagy nap, mikor a jeruzsálemi Yad Vashem múzeum igazgatója ünnepélyes keretek között fogadta, és a 61 éves asszony három doboznyi, apja ártatlanságát bizonyító személyes és családi dokumentumot adott át az igazgatónak.

A Kasztner-vonat néhány még életben levő utasán kívül a múzeumban jelen volt az izraeli liberálisok erős embere, Yosef Lapid (újvidéki születésű Lampel Tamás, Kasztner nagy tisztelője, a tömeggyilkos Sharon volt miniszterelnök-helyettese és igazságügyi minisztere, jelenleg a Yad Vashem holokauszt múzeum igazgatótanácsának elnöke) is, aki többek között kijelentette, hogy: "Yisrael Kasztner a holokauszt egyik legnagyobb és legbátrabb hőse volt, akinek emléke méltó arra, hogy megőrizzük.... a mai nap alkalmat adott nekünk arra, hogy igazságot szolgáltassunk annak az embernek, akinek tetteit sokan nem értették meg, és aki végül halálba torkolló jellemtelen támadások áldozatává vált."
Jack Corn
2007 július 24.
A Kasztner-vonaton megmentett, jelenleg kb. 1350 ember nevét és foglalkozását tartalmazó lista itt olvasható. Ez a lista nem tartalmazza azok nevét, akik 1944 augusztusában az első Svájcba induló transzporttal hagyták el a Bergen-Belsen-i tábort.http://www.kasztnermemorial.com/f.html







Csendes háború néma fegyverekkel


Írta Admin - Beküldve 29 július 2011

 

Dr. Drábik János
Milyen lesz az új világrend?
Két titkos program az emberiség engedelmes birkává neveléséhez
A Novus Ordo Seclorum megvalósítására törekvő pénzhatalom az elmúlt 200 év során már több olyan tervet készíttetett a szolgálatába szegődött szakértők segítségével, amelyekben körvonalazták az új világrend kialakítására és fenntartására vonatkozó legfontosabb stratégiai koncepciókat, s kidolgozták az új világrend fenntartásának a taktikai és technikai kérdéseit.

Ezúttal két ilyen dokumentumot ismertetünk.

Az első egy belső használatra készült, szigorúan bizalmas kézikönyv,amely az 1979 májusa dátumot viseli, s amelyet 1986. július 7-én a new yorki Council on Foreign Relations nevű, nagyhatalmú magánszervezet egyik korporációs tagjának, a Boing Aircraft Companynak alkalmazottja azon a használaton kívüli IBM-másológépben talált meg, amelyen ezt a másolatot készítették. Ez a kézikönyv egy olyan tervet ismertet, amelyet beavatottak készítettek beavatottak számára a világ pszichológiai és gazdasági eszközökkel történő meghódításáról. Ezt a terjedelmes dokumentumot Tom Young, a megtaláló, átadta Milton William Coopernek, aki BEHOLD A PALE HORSE (Figyelj a fakó lóra) című, az Egyesült Államokban megjelent könyvében ismertette a tartalmát, részletesen idézve az eredeti szövegből és megmagyarázva az összefüggéseket. (Mi az eredeti angol szöveg német fordítását használtuk M. W. Cooper könyvének német kiadásából, amely Die Apokaliptischen Reiter címmel 1996 májusában jelent meg a németországi Edition Pandora kiadónál. ISBN-száma: 3-89539-285-5) M. W. Cooper, aki hosszú időn át az amerikai haditengerészet hírszerző szolgálatánál töltött be bizalmi állást, könyvében megírja, hogy ebben az állásban volt alkalma olyan anyagokat tanulmányoznia, amelyekben ki volt fejtve, hogy ,,A csendes háború néma fegyverei” elnevezés azt a doktrínát jelöli, amelyet a Bilderberg Csoport Politikai Bizottsága 1954-ben tartott első ülésén fogadott el. A Bilderberg Csoport vezetősége által még 1954-ben elfogadott szövegnek egy kópiája 1969-ben az Amerikai Haditengerészet Hírszerző-szolgálatának a birtokába került és ma is ott található.
A másik dokumentum egy 1966-ban napvilágra került tanulmány, amelyet a szakirodalomban Report from the Iron Mountain (Jelentés Iron Mountainból) címmel jelölnek. A jelentés keletkezéséről sok vita folyt, de a dokumentum arra utal, hogy a Robert McNamara vezetése alatt álló Pentagon (az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma) rendelte meg a New York-államban lévő, s a Hudson folyó partján fekvő Crotonban található Hudson Institute-tól. Ez a kutatóintézet a crotoni Iron Mountain elnevezésű katonai bázison működik. A Hudson Intézetet Herman Kahn alapította, aki korábban a Rand Corporation munkatársa volt, s ő volt az igazgatója is. Mind McNamara, mind Herman Kahn a new yorki Council on Foreign Relations (CFR) tagjai voltak. A tanulmányönmaga által megjelölt célja az volt, hogy tudományos alapossággal feltárja azokat a módszereket, amelyekkel minden kritikus helyzetben fenntartható egy kormányzó elitnek a társadalom feletti uralma, s a társadalom stabilizálható. Vagyis azokat a különböző módszereket és eszközöket analizálta, amellyel a kormányok hatalmon tudnak maradni, ellenőrizni tudják a polgárokat, és meg tudják előzni a lázadásokat.
A két dokumentum ismertetése előtt azonban ismerkedjünk meg röviden a világot ma a háttérből kormányzó, s a politika nem-nyilvános terében működő láthatatlan hatalommal, a nemzetközi pénzügyi közösséget tömörítő transznacionális pénzkartell szervezett magánhatalmával. Egyes tudós szerzők és politikusok előszeretettel nevezik ezt a hatalmat ,,véleményhatalomnak”, amellyel a kormányoknak célszerű egyetérteniük, ha nem akarják elszenvedni a legkülönbözőbb pénzügyi, gazdasági és politikai szankciókat. (Erre jó példa az Európai Unió antidemokratikus, az osztrák választók valóban demokratikusan kifejezett akaratát egy elitista áldemokrácia nevében arrogánsan megvető, autokratikus magatartása Ausztriával szemben.) Mikor jött létre a nemzetközi pénzkartell, a ,,Pénzügyi Internacionálé”, s hogyan sikerült elterjesztenie a világgazdaság centrumországaiban a pénzközpontú társadalom modelljét, valamint ennek a pénzuralmi rendszernek az ember-és közösségellenes értékrendszerét?
Oswald Spengler, az 1936-ban elhunyt kiváló német gondolkodó, A nyugat alkonya című monumentális művében írja: ,,Nincs sem proletár-, sem kommunistamozgalom, amely ne a pénz érdekében, a pénzhatalom által meghatározott irányban haladna, amelyet nem ez a hatalom engedélyezett anélkül, hogy idealista vezetőik a legkisebb gyanúperrel élnének a tényleges helyzetet illetően.”
Az elmúlt kétszáz év során megfigyelhető, hogy fokozatosan eltűnnek a királyi uralkodóházak, és a hagyományos dinasztikus államok örökletes nemzeti arisztokráciájukkal, miközben belépnek a történelembe a ma irányító pénzdinasztiák, létrejön az új nemzetközi pénzarisztokrácia, amelynek szervezett csoportjai az általuk alapított pénzkartell segítségével fokozatosan átveszik a politikai élet ellenőrzését először csak az egyes államokban, később már transznacionális szinten, napjainkra pedig már globális méretekben is. Ha keressük e bankdinasztiák sikerének titkát, azt a pénzrendszer magánellenőrzés alá vételében, a magánpénzmonopólium kialakításában találjuk meg. A dinasztia-alapítók és utódaik megtanulták, hogy a kormányoknak olyan bevételi forrásokra van szükségük, amelyekből szükség esetén gyors hitelekhez juthatnak. A pénzkartell alapítói azt is tudták, hogy ha ezeket a pénzforrásokat a saját privát vagyonukból bocsátják a rendelkezésre, akkor fokozatosan a pénzt kérő királyok és elnökök fölé tudnak kerülni, akik arra kényszerülnek, hogy teljesítsék kívánságaikat. A pénzrendszer magánkézbe vétele igen hatékonynak mutatkozott saját embereik kineveztetésében, és számukra kedvező politikai döntések elérésében. Ezért a nemzetközi pénzdinasztiák egymást követő nemzedékei olyan – egyre nagyobb térségeket, ma már pedig az egész világot átfogó – globális hálózatot hoztak létre, amely lehetővé teszi számukra a kormányok pénz útján történő ellenőrzését.
Kép A legnagyobb ilyen bankdinasztiát a frankfurti Mayer Amschel Rothschild alapította, aki 1743-tól 1812-ig élt. Öt fiát Európa akkor legfontosabb öt pénzügyi központjába küldte. Nathant Londonba, Jacob-Jamest Párizsba, Salomont Bécsbe, Kolman-Karlt Nápolyba, míg az ifjabb Amschel maradt Frankfurtban. Végrendeletében meghagyta, hogy a vagyonnak egyben kell maradnia családi hitbizományként – ,,Family trust”-ként –, azaz a vagyon nem osztódhat, örökléskor nem adható ki az örökrész. Mindig csak a jövedelem egy része osztható szét, s erről a családi tanács dönt, amelynek élén a londoni Rothschild-ház mindenkori feje áll. Az unokatestvérek sokáig maguk között házasodtak. Az alapító végrendeletében sok más rendelkezése mellett legfőbb működési elvként a teljes titoktartást írta elő. A Rothschild családnak sikerült kialakítania azt az erőteljes és átfogó nemzetközi pénzügyi együttműködést, amire más nagy bankdinasztiák is törekedtek, de sohasem tudtak megvalósítani. (A Rothschild család történetéről bővebbet a 189 oldalon kezdődő könyvrészletben olvashatnak. A szerk.) Ezekhez a dinasztiákhoz tartozott többek között a Baring, a Lazard, az Erlanger, a Schröder, a Warburg, a Seligman, a Speyer, a Mallet, a Mirabeaud, a Fould és Morgan ház. A nemzetközi bankároknak mind a kormányokat, mind a reálgazdaság szereplőit meg kellett arról győzniük, hogy egyikük sem alkalmas a pénzrendszer kézbentartására. Ehhez elengedhetetlen volt mindkettőjük elől eltitkolni a pénz, a pénzrendszer működtetésének a lényegét, illetve félrevezetően informálni őket a pénz valódi természetéről.
A nemzetközi hatalommá szerveződött finánctőke másik nagy célkitűzése volt a pénzügyi rendszer olyan globális megszervezése magánellenőrzés alatt, amely lehetővé teszi a nemzetközi pénzoligarchia számára az egyes országok politikai intézményeinek, és a világgazdaság egészének az ellenőrzését. Ezt a rendszert a pénzkartell tulajdonosai az ugyancsak a kezükben lévő központi bankok útján irányítják. Ezek a központi bankok koordináltan működnek azon irányelvek szerint, amelyeket a rendszeresen megtartott titkos magántalálkozókon és privát konferenciákon fogadnak el. Ennek a célnak az eléréshez többek között szükség volt a lehetséges riválisok kikapcsolására. Ehhez viszont nélkülözhetetlen volt a kormányok ellenőrzés alá vétele, egyfajta perverz szocializmus kialakítása. Ennek a perverz szocializmusnak nem a javakban való igazságos részesedés a célja, hanem a javak feletti ellenőrzési-monopólium konszolidálása egy szűk csoport kezében. Ez a perverz szocializmus éppen ezért nem teszi lehetővé a részvételi demokráciát, hiszen a szupergazdagok csak beszélnek a piaci versenyről, valójában minél nagyobb monopóliumokat és segítségükkel totális gazdasági és politikai hatalmat akarnak. Egy globális méretű totális monopolrendszert szeretnének a világra kényszeríteni, mert csak így lehet övéké az, ami egyedül még nem az övéké, az abszolút hatalom.
A nemzetközi bankárok és befektetők sikerének titka az, hogy kidolgozták és hatékonyan alkalmazták az államok, s a társadalom egészének eladósítási technikáit. Az államok általában többet költenek, mint amekkora az adóbevételük. Ezért a kormányok rendszeresen hitelekre szorulnak. Ezeket a kölcsönöket az óriási bankkonzorciumoktól, a nemzetközi magánbankoktól szerzik be. Saját maguk is kibocsáthatnának pénzt, de akkor ellenőrzésük alatt kellene tartani a pénzrendszer egészét, és csak a reálgazdaság növekedésével arányosan szabadna pénzt kibocsátaniuk. A másik módszer lenne újabb adók kivetése a túlköltekezés kompenzálására. Ez politikailag népszerűtlen. Az előbbi pedig már azért nem lehetséges, mert a független központi bankok világszintű hálózatának létrehozásával a nemzetközi pénzkartell elvette az államoktól a pénzügyi szuverenitást – azaz a monetáris hatalmat –, amely a pénzuralom haszonelvű korszakában a hatékony kormányzás legfontosabb eszköze. Pénzügyileg szinte tehetetlenné tette a demokratikus kormányokat, mert csak erősen korlátozott – kényszerpályára terelt – fiskális (adóztatási, költségvetési) jogokat hagyott meg számukra.
A pénzkartell kezdettől fogva törekedett az uralkodók, kormányok, azaz az államok eladósítására. Ez azonban nem volt kockázatmentes üzlet, különösen a folyamat elején. Ha egy kisebb bank kölcsönöz egy gazdasági szereplőnek, akkor biztosítékot követel tőle, amiből aztán kárpótolhatja magát az adós nem-fizetése esetére. De miféle biztosítékot követelhet egy nemzetközi hitelezéssel foglalkozó bank egy szuverén állam kormányától? A szuverén uralkodó és kormány mindig megtagadhatja a fizetést. Azokat a módszereket, amelyekkel a nemzetközi bankárok mégis be tudták hajtani az államoktól tartozásaikat, nem oktatják az egyetemeken. A nemzetközi pénzkartell alapvetően két stratégiát használt a hitelek behajtására. Egy uralkodó, kormány vagy állam csak akkor kapott nagy hiteleket a nemzetközi bankároktól, ha kész volt cserébe lemondani tartozása biztosítékaként szuverenitása egy részéről. Nem vitás, hogy a nemzetközi pénzvilág óriási befolyással rendelkezik minden eladósodott állammal és kormánnyal szemben.
A másik, fontosabb módszer a szuverén uralkodók és államok adósságának a behajtására a rivális uralkodók és államok még erőteljesebb finaszírozása volt. Vagyis ha valaki az államok eladósításának nagyon jól jövedelmező üzletágában sikeres akar maradni, annak tanácsos egy ellenséges államot – vagyis egy lehetséges ellensúlyt – a kéznél tartania. A nemzetközi pénzkartell ezért törekedett a hatalmi egyensúly politikájának a folytatására az általa szorgalmazott pénzuralmi rendszer több évszázados kiépítése során. Az erőteljesebben finanszírozott államnak az volt a feladata, hogy a hitelező pénzkartell érdekében nyomást gyakoroljon az adós uralkodóra, államra, kormányra, hogy az fizessen. A nemzetközi pénzkartellnek nincs saját reguláris hadserege, behajtásra csak más államok hadseregeit tudja igénybe venni. A pénzhatalom ezt a tevékenységét kapcsolati hálójának a segítségével – gondosan előkészítve és szigorúan rejtve – színfalak mögötti manipulációval végezte. Ennek a stratégiának a kidolgozásában nagy szerepe volt a Rothschild háznak és a vele szövetkezett bankárdinasztiáknak, akiknek a tagjai a XIX. század során többek között azáltal tettek szert hatalmas vagyonra, hogy különböző államok kormányait finanszíroztak azért, hogy háborút viseljenek egymás ellen.
Már ennyiből is látható, hogy a nemzetközi pénzkartellhez tartozó bankárdinasztiák a szokásos bankári tevékenységtől eltérően tevékenykedtek. Transznacionális hálózatot működtettek magasan képzett, professzionális személyzettel, közel állottak az egyes államok vezetőihez, s elsősorban az államok, kormányok eladósítására törekedtek. Ezért nevezték őket nemzetközi bankároknak. A céljuk az volt, hogy az egyes államok minél több hitelt vegyenek fel, mert annál magasabb volt a tőlük követelhető kamatjövedelmük. Mivel az államok leginkább a háborúk idején kényszerülnek hatalmas kölcsönök felvételére, ezért a pénzkartell hatalmas jövedelmet kasszírozott a szembenálló felek finanszírozásából. Így pl. az amerikai polgárháborúban az északiakat a Rothschild ház ügynöke, August Belmont finanszírozta, a délieket pedig az Erlangerek, akik nemcsak a Rothschildok megbízottai, de rokonai is voltak. A háborúk, forradalmak nemcsak az államok és kormányok feletti ellenőrzés fokozását tették lehetővé a pénzkartell számára, de az egyes államok pénzügyi szuverenitásának a fokozatos kisajátítását és magánellenőrzés alá vételét is, azaz a pénzrendszer magánmonopóliumának a megszerzését. Így lett a pénzkartell fokozatosan az angol, a francia, az amerikai, a német és más központi bankok tényleges tulajdonosa.
Amint már utaltunk rá, a nemzetközi pénzkartell mára már globálisméretű Kép magánhatalommá fejlődött, amelynek saját személyzeti hálózata és intézményrendszere van. Ez a szervezett magánhatalom ellenőrzi az Illuminátusokat (a pénzkartell saját alapítású, kvázi szabadkőműves, titkos szervezetét), a különböző szabadkőműves irányzatokat céljai kivitelezésére felhasználja a francia Grand Orient-et, a János-rendi szabadkőművességet, az amerikai szabadkőművességet, a Priory of Siont, a Cecil Rhodes által alapított Round Table szervezeteket és elágazásaikat, a brit Royal Institute of International Affairs-t, a RIIA-t, a new yorki Council on Foreign Relationst, a CFR-t és kapcsolt részeit. Ez a hatalom hozta létre a Bilderberg Csoportot, a Trilaterális Bizottságot. s irányítja az olyan elit klubokat, mint a Rotary, Lions, Four Seasons és sok más még exkluzívabb elit társaságot (pl. a Skull and Bones, amelynek Bush volt amerikai elnök az egyik vezetője) és klubot. Mindezt csak utalásképpen említjük, mert a szervezett magánhatalom hálózatának még a vázlatos ismertetése is egy egész könyvet igényelne. A pénzügyi internacionálé, a KAPINTERN legfontosabb intézményei azonban az egyes államok központi bankjai, élükön a Bank of Englanddal, az amerikai Federal Reserve Systemmel, a FED-del, valamint az Európai Unió Frankfurti Központi Bankjával. Pénzügyi gépezetének fontos részei a nagy kereskedelmi bankok és az olyan nemzetközi pénzintézetek, mint a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap.
Most rátérünk az említett tanulmányok ismertetésére. Terjedelmük miatt csak egyes részeiket idézzük szó szerint, más részeiket összefoglalva ismertetjük. A magyarázó megjegyzéseket külön megjelöljük. Az első dokumentum tehát egy belső használatra készült kézikönyv. Szerzője a Hálózat egy ismeretlen szakértője, illetve szakértői csoportja, amely a Műveleti Kutatócsoport megjelölést használja magára.
,,Szigorúan titkos!
A csendes háború néma fegyverei
Bevezető programozó kézikönyv
Műveleti Kutatócsoport
Technikai kézikönyv
TM-SW7905.1

Fejezetei:

Biztonság
Történelmi bevezetés
Politikai bevezetés
A legfontosabb kérdés az uralom
Energia
A néma fegyverek leírása és bemutatása
Rothschild felfedezés: A látszólagos tőke, mint papiros indukcióstekercs
A gazdasági modell
Az időtényező és az önpusztító ingadozások
A gazdasági sokkok tesztelése
A félrevezetés mint főstratégia
Beleegyezés mint győzelem
Egy nemzet politikai struktúrája – függőség
Köszöntünk a Fedélzeten!

Ennek a publikációnak a megjelentetésére a csendes háborúnak nevezett 3. világháború 25. évfordulója alkalmából kerül sor, amely szubjektív biológiai fegyverek, másrészt néma fegyverek segítségével folyik. Ennek a háborúnak, valamint stratégiájának és fegyvereinek a bevezető ismertetését tartalmazza ez a könyv.
1979. május/74-1120

Biztonság

Nyilvánvalóan lehetetlen egy társadalom manipulálását vagy automatizálását, vagyis az automatizmusok rendszerével (néma fegyverekkel) – nemzeti vagy tágabb keretek között – történő befolyásolását megvitatni, ha nem feltételezzük, hogy léteznek az emberi élet társadalmi kontrolljára vonatkozó távlati célok, nevezetesen az alávetés és a lakosság létszámának a csökkentése.
Ez a kézikönyv egy szándéknyilatkozat. Az ilyen írásokat meg kell védeni attól, hogy a nyilvánosság közelebbről megismerhesse őket, különben felismernék az emberek, hogy technikailag egy belföldi háborúra vonatkozó formális hadüzenetről van szó. Továbbá azt is be kell látni, hogy amikor nagyhatalmú személyek, illetve e személyek csoportjai, a nyilvánosság tudomása nélkül alkalmaznak ilyen módszereket gazdasági uralmuk érdekében, akkor belső hadiállapot létezik eme személyek és csoportok, valamint a társadalom többi része között.
A mai problémák megoldása gátlástalan módszereket igényel, amelyek nincsenek tekintettel a vallási, erkölcsi és kulturális értékekre.
Önök azért vesznek részt ebben a programban, mert képességeik révén alkalmasak arra, hogy az emberi társadalmat hűvös tárgyilagossággal szemléljék, megfigyeléseiket és következtetéseiket elemezzék, és más, hasonló képességű intellektuelekkel ezt megvitassák anélkül, hogy diszkréciójukat elveszítenék. Ezeket az erényeket Önök saját, jólfelfogott érdekükben gyakorolják. Ne hátráljanak meg előle."
,,Az olvasó ebben az idézetben – kommentálja Cooper a kézikönyv most ismertetett részét – egy formális hadüzenetre ismer, amelyet a pénzvagyont birtokló illuminátusok intéztek az Egyesült Államok polgáraihoz. El kell ismernünk, hogy ennek a nyilatkozatnak az alapján egy háborús állapot létezik, és létezett már korábban is az Amerikai Egyesült Államok polgárai és a támadást indító illuminátusok között. Úgy gondoljuk, ennek alapján Amerika békés polgárai jogosultak arra, hogy a szükséges lépéseket megtegyék (beleértve a polgári engedetlenséget is) azért, hogy az ellenséget azonosítsák és egy ellentámadással megsemmisítsék. Ez arra az isteni eredetű jogra alapozható, hogy valamennyi békés nép védekezhet a támadás és a rombolás ellen, minden ellenség ellen, amely háborúban áll vele. Ezt alátámasztja az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat és az Egyesült Államok alkotmánya, továbbá az elismert történelmi precedensek, amelyek igazolják a zsarnokok megsemmisítését.

Történelmi bevezetés

A néma fegyverek technológiája – folytatódik a kézikönyv – az operációkutatásból (Operations Research, O. R.) alakult ki, vagyis egy olyan stratégiai és taktikai metodológiából, amelyet Angliában a II. világháború idején fejlesztett ki a katonai vezetés. Az operációkutatás eredeti célja a légi és földi védelem stratégiai és taktikai problémáinak tanulmányozása volt, hogy a korlátozott katonai segédeszközöket hatékonyabban lehessen az ellenséggel szemben bevetni (vagyis logisztika).
Azok, akik hatalmi helyzetben voltak (pl.: The Council on Foreign Relations, CFR, az Egyesült Államokban működő Külföldi Kapcsolatok Tanácsa), hamarosan felismerték, hogy hasonló módszerek hasznosak lehetnek ahhoz, hogy egy társadalmat teljes mértékben ellenőrizhessenek. De ehhez a meglévőknél jobb segédeszközökre van szükség.
A társadalmi manipuláció (azaz a társadalom elemzése és folyamatainak automatizálása) megköveteli a nagy mennyiségű és állandóan változó gazdasági információk gyors egybevetését. Ehhez nagy sebességű adatfeldolgozó rendszerekre van szükség, amelyek előre jelezhetik, mikor kész a társadalom a kapitulációra. A visszajelző-rendszerrel működő komputerek túlságosan lassúak voltak, de az az új típusú elektronikus komputer, amelyet 1946-ban Presper Eckert és John W. Mauchly feltalált, már alkalmasnak látszott. A következő áttörés 1947-ben volt, amikor George B. Danzig matematikus kidolgozta a lineáris programozás simplex módszerét. (Ez olyan számolási eljárás, amelynek alkalmazásával adott számú tényező megszabott számú elosztása a legkedvezőbben, leggazdaságosabban oldható meg; főleg a tervezésben van nagy jelentősége. – D. J.) Ezután következett a tranzisztor, amelyet Barden, Brattain és Shockley fejlesztett ki 1948-ban, s amely lehetővé tette a komputerkapacitás nagyarányú bővítését a méretek és az energia csökkenésével. Miután a hatalommal birtokosainak rendelkezésére állt ez a három találmány, egyesek feltételezték, hogy ezek lehetővé teszik számukra a világ gombnyomással való ellenőrzését. Azonnal színre lépett a Rockefeller Alapítvány, és a Harvard College számára négyéves időtartamra elvállalta egy gazdasági kutatási program finanszírozását, amelynek célja az amerikai gazdaság tanulmányozása volt.
Egy évvel később, 1949-ben csatlakozott a Harvard-programhoz az Egyesült Államok légiereje is. 1952-ben az eredeti kutatási program befejeződött, s ekkor az illuminátusok elitje elhatározta az operációkutatás következő szakaszának beindítását. A Harvard kutatási program igen sikeres volt, amiként azt néhány eredményének nyilvánosságra hozatala bizonyította, s amelyekből kiderült, hogy a társadalom gazdasági manipulációja lehetséges.
Kép Amikor 1954-ben színre lép a MASER-technika (Microwave Amplification by Stimulated Emission of Radiation, azaz mikrohullám erősítés stimulált sugárkibocsátással. – D. J.), egyesek azt hitték, hogy a nehézvízből és tengervízből nyert atommag-fúzió segítségével néhány évtizeden belül korlátlan energiaforráshoz jut az emberiség, s így a társadalom feletti hatalom is korlátlanul növekedhet. Ez a kombináció ellenállhatatlannak tűnt. A csendes háborút a nemzetközi elit (a Bilderberg Csoport) egy 1954-ben tartott és teljesen elhallgatott tanácskozásán hirdette meg. Noha ez a néma fegyverrendszer 13 évvel később csaknem nyilvánosságra került, a fegyverrendszer kifejlesztése soha nem ütközött nagyobb ellenállásba. Ez a kötet a csendes háború kezdetének 25. évfordulóját jelzi. Az eltelt időben ez a belső háború már számos győzelmet ért el sok fronton az egész világon.

Politikai bevezetés

Csak idő kérdése, esetleg néhány évtizedé – ismerték fel egyesek 1954-ben –, hogy az alulmaradt tömegek megragadhassák a hatalom központját, mivel a néma fegyverek új technikájának elemei éppen olyan jól alkalmazhatók egy társadalmi utópia, mint egy magánutópia megvalósítására.
A legfontosabb kérdés az uralom kérdése, amely az energiatudomány területével foglalkozik.

Energiaszintek

Minden tevékenység kulcsa a földön az energia. A természettudomány a természeti energia forrásával és ellenőrzésével, a társadalomtudomány – amely elméletileg gazdasági tanításként jelenik meg – a társadalmi energia forrásaival és ellenőrzésével foglalkozik. Mindkettő könyvelési rendszer: matematika. Éppen ezért a legfontosabb energiatudomány a matematika. A könyvelő az úr, ha a nyilvánosság nem tud semmit a könyvelésben alkalmazott módszerek és eljárások összességéről. Minden tudomány csak egy cél elérésére szolgáló eszköz. Az eszköz a tudás. A cél a kontroll. (Vagyis a cél szentesíti az eszközt.) Ezen túlmenően már csak egy kérdés marad: ki húz hasznot ebből?
Ez volt 1954-ben a legfontosabb kérdés. Noha az úgynevezett erkölcsi kérdések is szóba kerültek, egyetértés volt a természetes kiválasztódás törvénye tekintetében, hogy egy nép vagy embercsoport, amelyik nem használja az értelmi képességeit, nem jobb az állatnál, amelynek nincs efféle intelligenciája. Az ilyen emberek a tenyészállatokhoz hasonlatosak, akik saját választásuk és beleegyezésük alapján a fogyasztásra szolgáló húshoz hasonlóak.
Következésképp szép csendben – a jövőbeni világrend érdekében – elhatározták egy olyan hangtalan magánháború megindítását az amerikai társadalom ellen, amelynek végcélja a természeti és társadalmi energiát (gazdagság) átadni az iskolázatlanoktól és önállótlanoktól a képzetteknek, önállóknak és felelősségteljeseknek, akik méltóak erre. E cél eléréséhez szükség van új fegyverek megalkotására, beszerzésére és alkalmazására, amelyek – miként ez kiderült – olyan fajtájú fegyverek, amelyek használatuk és társadalmi elismertségük tekintetében annyira kifinomultak és magasan fejlettek, hogy méltán megérdemelték a ,,néma fegyverek” elnevezést.
A kézikönyv ezt követően kifejti, hogy a közgazdasági kutatás célja, amint azt a tőke mágnásai (bankok), valamint a fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat előállító ipar megvalósítja, egy olyan gazdaság bevezetése, amely tökéletesen előreprogramozható és hatékonyan manipulálható. Egy ilyen jól prognosztizálható gazdaság eléréséhez szükséges az alsóbb társadalmi osztályok abszolút kontroll alá helyezése, azaz ,,szobatisztává” tétele, s az ezekhez tartozó fiatalokat már kora ifjúságuktól kezdve olyan terhekkel és hosszan tartó társadalmi kötelezettségekkel kell megterhelni, hogy ne legyen alkalmuk feltenni a kérdést: vajon mindez rendben van-e így? Azért, hogy el lehessen érni egy ilyen konformitást (engedelmes alkalmazkodást és nyájszerű egyformaságot – D. J.), az alsóbb osztályok családi kötelékeit fel kell bomlasztani a szülők fokozatos munkába állításával, közösségi óvodák létesítésével a gyerekek számára, akik így meg lesznek fosztva a szüleiktől. Az alsóbb osztályok számára elérhető oktatásnak annyira alacsony színvonalúnak kell lennie, amennyire csak lehetséges, hogy tudatlanságuk mélysége, amely elválasztja az alsóbb osztályokat a magasabb osztályoktól, ne legyen felfogható a számukra, s erre később se jöjjenek rá. Ilyen korlátozás által az alacsonyabb osztályok intelligens személyei is kezdettől fogva kevés, vagy semmiféle reménnyel sem rendelkeznek majd, hogy a számukra kijelölt helyzetből kiszabadíthassák magukat az életük során. A szolgaságnak és alávetettségnek ez a formája elengedhetetlen ahhoz, hogy bizonyos fokú társadalmi rend, béke és nyugalom fenntartható legyen az irányító felső osztályok számára.

A néma fegyverek bemutatása

Azt várjuk el a néma fegyverek megalkotóitól a saját működési területükön, amit a szokásos fegyverek készítőitől elvárunk. A néma fegyverek ,,helyzetekkel lőnek” golyók helyett. Adatfeldolgozást végeznek kémiai reakció (robbanás) előidézése helyett. Adathordozó eletronikus jel keletkezik lőporral töltött golyócska helyett, és egy komputer adja le a ,,lövést” fegyver helyett. A mesterlövész szerepkörébe egy programozólép, a parancsokat pedig bankvezér adja ki tábornok helyett. A néma fegyverek nem csapnak zajt a robbanásukkal, nem okoznak látható testi vagy szellemi sérüléseket, s nyilvánvaló módon nem zavarják senki mindennapi életét.
De a tájékozott ember számára – aki tudja, hogy mire kell figyelnie – jól felismerhető a zajuk, s az általuk okozott testi és lelki sérülés is, amellyel kétségtelenül megkárosítják a társadalom mindennapi életét. Az átlagember nem képes megérteni ezeket a fegyvereket, s azt sem tudja elhinni, hogy fegyverrel támadtak rá és erőszakot alkalmaztak vele szemben. A társadalom ösztönösen érezheti, hogy valami nincs rendben. De a néma fegyverek technikai tulajdonságai miatt nem képes érzéseit racionális módon kifejezni, vagy a problémát az értelmével megoldani. Emiatt az érintettek nem tudják, miként kérjenek segítséget, miként cselekedjenek közösen, hogy megvédhessék magukat ezek ellen a fegyverek ellen. Amikor egy néma fegyvert fokozatosan vetnek be,akkor a nyilvánosság hozzászokik a jelenlétéhez, és megtanulja e fegyver támadását türelmesen elviselni. Egészen addig tolerálja, amíg a nyomás – a lelki vagy gazdasági stressz – nem túlságosan nagy és nem borítja ki őket. Ezért a néma fegyverek egyfajta biológiai hadviselést jelentenek. Megtámadják az életerőt, korlátozzák az egyén választási és mozgási lehetőségeit a társadalomban azáltal, hogy e fegyverek alkalmazói ismerik, értik és manipulálják az ő társadalmi és természeti energiáinak a forrásait, valamint testi, szellemi, érzelmi erőit és gyengeségeit.

Elméleti bevezetés

,,Add nekem egy nemzet valutájá
(Mayer Amschel Rothschild, élt: 1743-tól 1812-ig)nak ellenőrzését, s az már nem érdekel, ki hozza a törvényeit!”

A mai néma fegyverek technológiája egyszerű elgondoláson nyugszik, amely az előbb idézett Mayer Amschel Rothschildtól, a pénzdinasztia megalapítójától származik. Ezt az elgondolást Rothschild nemcsak felfedezte és megfogalmazta, de hatékonyan alkalmazta is. Rothschild felismerte a gazdasági elmélet hiányzó passzív alkotóelemét, amely mint gazdasági induktivitás (a gazdasági folyamatokat gerjesztő, mozgásban hozó hatás – D. J.) ismert. Természetesen nem XX. századi szakkifejezésekkel fogalmazta meg felfedezését. Ötletének matematikai elemzésére a második ipari forradalomig várni kellett, valamint a mechanika és elektronika elméletének a fejlődésére, végül pedig az elektronikus komputerek felfedezésére. Csak ezután lehetett a gazdasági élet egészének totális ellenőrzésére vonatkozó felfedezését hatékonyan alkalmazni a gyakorlatban.

Mayer AmschelRotschild energia-felfedezése

Amit M. A. Rothschild felfedezett, a hatalom alapelve volt. Azaz: miként lehet az emberek befolyásolásának és ellenőrzésének az alapelvét a gazdasági életben alkalmazni? Az alapelv a következő: ,,Ha olyannak tűnsz, mintha hatalmad lenne, akkor az emberek hatalmat adnak a kezedbe.” Rothschild felfedezte, hogy a készpénz vagy takarékszámlák a hatalom látszatával bírnak, mert felhasználhatók arra, hogy az emberek reális vagyonukat a nagyobb gazdagodás puszta ígéretének a fejében (valódi fizetés helyett) feladják. Készek tényleges vagyont adni egy váltóhitel biztosítékaként. Rothschild rájött, hogy több váltót állíthat ki, mint amennyire fedezete van, egészen addig, amíg valakitől aranyat, ezüstöt és más nemesfémeket tud szerezni, s azt az ügyfeleinek felmutatni azért, hogy meggyőzze őket. M. A. Rothschild váltókat adott magánszemélyeknek és kormányoknak. Ez nagy biztonságérzetet okozott. Ezután csökkentette a hitelezés céljából rendelkezésre álló aranyat (nemesfémeket). A rendszert a forgalomban lévő pénz segítségével ellenőrizte, majd elkezdte beszedni a biztosítékul adott valódi értékeket a szerződésben foglalt kötelezettségek alapján a nagy kamatok miatt fizetésképtelenné vált adósoktól. A ciklust aztán megismételte. A gazdasági nyomás alkalmas volt arra, hogy háborút robbantson ki. Ezt követően ellenőrzése alá vonta a rendelkezésére álló pénzt, hogy eldöntse, ki nyerje meg a háborút. Azt a kormányt támogatta pénzzel és hitelekkel, amelyik beleegyezett, hogy ő ellenőrizhesse az adott ország gazdasági életét. Az adósság behajtását az garantálta, hogy gazdaságilag támogatta az adós ellenségét. Ez a gazdasági eljárási mód lehetővé tette Rothschild számára, hogy vagyonát megsokszorozza. Rájött, hogy az emberek nyereségvágya lehetővé teszi a kormány számára korlátlan mennyiségű papírpénz forgalombahozatalát, ha a fedezet aranyban, nemesfémben, áruk és szolgáltatások formájában megvan.

A látszólagos tőke, mint papíros indukcióstekercs

(A villamosságban azt nevezik indukciós tekercsnek, amelynek belsejében az egyes menetek árama által keltett mágneses tér összeadódik. A gazdasági életben, közelebbről a pénzrendszerben, a hitelpénz látszólagos tőkeként funkcionál. Ez a hitelpénz formájában létező látszólagos tőke a reálgazdaságban gazdasági folyamatokat gerjeszt, gazdasági tevékenységet indít be, azaz indukál. A hitellevél formáját, vagyis a papírformát öltő látszólagos tőke ezért a gazdasági életben működő papíros indukcióstekercsként is felfogható. – D. J.)
Ebben a struktúrában a hitel tiszta elemként és pénznemként megnevezve úgy néz ki, Kép mint a tőke, de a valóságban negatív tőke. A hitel emiatt szolgáltatásnak tűnik, valójában azonban eladósodás vagy adósság. A hitelezésnél gazdasági induktivitásról (gazdasági tevékenység beindításáról, a gazdasági folyamatok serkentéséről – D. J.) van szó gazdasági kapacitás (meghatározott mennyiségű áru és szolgáltatás előállítása a reálgazdaságban – D. J.) helyett, és amikor a hitel más módon nem egyenlíthető ki, akkor az a lakosság fizetési kötelezettségeinek a felmondásával kerül kiegyenlítésre (háború). A szolgáltatások és áruk együttes összege jelenti a valódi tőkét, amelyet nemzeti összterméknek neveznek. Pénzt csak ennek a mértékéig szabad nyomtatni és gazdasági kapacitást felmutatni. Azt a pénzt, amit ezen az értéken felül nyomtatnak, le kell vonni az összértékből. Ez megfelel a gazdasági induktivitás bevezetésének, mert ez a pénz adóslevelet (azaz kamatozó és visszafizetendő hitelt, kölcsönt – D. J.) jelent.
A háború azért hozza egyensúlyba ezt a rendszert, amelyben a hitelezőket likvidálják (azok az emberek, akiket rávettek, hogy igazi értéket cseréljenek be inflálódó pénzért), mert az ipar háborús pusztulása rákényszeríti a gazdaságot az elérhető természetes anyagok használatára, és ezen anyagoknak a pótlására. (Az egyensúlyt átmenetileg az eladósodás megszűnése állítja helyre a reálgazdasági folyamatok és az azokat közvetítő pénzmennyiség között. – D. J.). M. A. Rothschild rájött, hogy a pénzáramlás ellenőrzésének a maga részére történő kisajátítása hatalmat adott neki ahhoz, hogy a gazdaság szerkezetét a saját előnyére megváltoztassa, és a gazdasági induktivitást áthelyezze azokra a gazdasági pozíciókra, amelyek elősegítik a legnagyobb mértékű gazdasági instabilitást és ingadozást.
A gazdasági ellenőrzés utolsó kulcsára várni kellett addig, amíg kielégítő adatok és nagy sebességű komputerek álltak rendelkezésre a gazdasági ingadozások pontos megfigyelésére, amelyeket a sokkoló áringadozások és a papírpénz által okozott hiteltúltengés okozott.
A következő fejezetekben a kézikönyv szerzője bemutatja, miként tesztelik sokkolás útján a repülőgépeket és ellenőrzik, hogy az egyes repülőgéprészekben léteznek-e, vagy sem kritikus vibrációk.
Alkalmazás a gazdasági életben

Azért, hogy a repülőgéprészek sokkolási tesztjeinek módszerét a gazdasági manipulációk céljára alkalmazni lehessen, egyes termékek árait meg kell változtatni és meg kell figyelni a fogyasztók reakcióit. A gazdasági sokk által kiváltott válaszreakciókat komputerek segítségével lehet interpretálni, és feltárni segítségükkel a gazdasági élet pszicho-ökonómiai szerkezetét. Olyan differencia-mátrixok (vagyis két függvényérték közötti különbséget tartalmazó táblázatok – D. J.) állíthatók elő, amelyek bemérik a családokat és háztartásokat, s elősegítik a gazdasági és ipari szempontú kiértékelésüket.
Ezután már megválaszolható, hogy a háztartások miként reagálnak egy jövőbeni sokkra, s a társadalom manipulálható lesz, mint egy jól idomított állat, amelynek pórázát egy rafinált szociális energia-nyilvántartási rendszer ellenőrzi. A jövőben a struktúra minden egyes elemét egy komputerizált rendszer fogja ellenőrizni, a személyi preferenciák (előnyben részesítés – D. J.) figyelembe vételével. Az erre vonatkozó adatokat az garantálja, hogy azonosítva lesznek a fogyasztók. Ezt a hitelkártya széleskörű használata teszi lehetővé, később pedig egy állandó jellegű tetovált szám, amely normális megvilágítás mellett nem látható.

A gazdasági modell

A kézikönyv szerzője ezt követően a Harvard gazdasági-kutatóprogramot és annak eredményét ismerteti: ,,A gazdasági élet hasonló törvényeknek engedelmeskedik, mint az elektromosság (elektronika), s minden olyan matematikai elmélet, gyakorlati és számítástechnikai ismeret, amely az elektronika terén került kifejlesztésre, könnyen alkalmazható a gazdaság tanulmányozására. … Egy gazdasági modellben az emberi életet dollárban mérik, és az elektromos szikra, amely akkor keletkezik, amikor valaki megnyom egy gombot, amely aktív induktorral (kisfeszültségű egyenáramból nagyfeszültségű váltóáramot előállító berendezéssel – D. J.) van összekapcsolva, megfelel egy háború kitörésének.”
A szerző utal arra, hogy nincs szükség magasszintű könyvekre a közgazdaságról, mert minden szükséges ismeret rendelkezésre áll a matematikai és elektronikai könyvekben. Ezután vázlatosan bemutatja az elektromossággal (elektronikával) és a közgazdasággal foglalkozó tudomány közötti összefüggéseket. Ezek lényegét a következő idézetben lehet összefoglalni: ,,Az elektromosság három ideális passzív energiakomponense – a kondenzátor, az ellenállás és az indukcióstekercs – megfelel a közgazdaság három ideális alkotórészének, nevezetesen a tőkének, az áruknak és a szolgáltatásoknak (ebben a sorrendben).”
Az időviszonyok és az önromboló ingadozások
Miután a kézikönyv szerzője még egyszer kitér az elektromosság és a közgazdaság összefüggésére (kereslet = feszültség, kínálat = áram), a következőket fejti ki:
,,A közgazdasági rendszerek stabilizálásával az a probléma, hogy a kereslet aránytalanul nagy (1) a túlságosan erős szerzési vágy miatt, és (2) a túlságosan nagy népességszám miatt. Ezekből túlzott méretű gazdasági indukció gerjesztődik, amely csak gazdasági kapacitás (tényleges erőforrások vagy értékek, mint például az árukban és a szolgáltatásokban megjelenő teljesítmények) igénybevételével hozható egyensúlyba.
Egy társadalmi jólétiprogram nem más, mint egy nyílt hitelrendszer, amely hamis tőkeipart hoz létre, hogy a termelésben részt nem vevő emberek feje fölé födélt, s gyomrukba táplálékot juttasson. Ez azonban szükséges, mert a juttatások igénybevevői ezért az adományért az állam tulajdonaivá válnak, vagyis az elit számára rendelkezésre álló hadsereggé. (Aki a trombitást fizeti, az választhatja ki a melódiát.) Akik ettől a gazdasági kábítószertől függővé válnak, kénytelenek fix fizetésért eladni magukat az elitnek. Ez a módszer szükségessé teszi nagy mennyiségű stabilizáló-kapacitás igénybevételét, hogy megóvja az embert a világ jövőbeni ,hitelével’ szemben. Ez a mozgás negyedik törvénye – a támadás. Ez abban áll, hogy az ember létrehoz egy akciót, és elhagyja a rendszert, mielőtt a reakció az akcióponthoz visszatér - vagyis egy késleltetett reakció.
A reakció túlélésének eszköze abban áll, hogy az ember a rendszert megváltoztatja, még mielőtt a válaszreakció fellép. Ilyen módon lesznek népszerűek maguk idején a politikusok. Népszerűségüknek a társadalom később fizeti meg az árát. A politikusnak is mérni lehet a kopási (torzulási) idejét. Ugyanezt éri el egy kormány, ha több pénzt nyom, mint a nemzeti össztermék, amely gazdasági jelenség inflációként ismeretes (Figyelem: vegyék tudomásul, hogy az infláció nem egyéb, mint hogy több pénzt nyomnak, mint amekkora a nemzeti össztermék. Az inflációt lehet az olaj, vagy más termék árához kapcsolni, de csak azoknak lehet érvelni ezzel, akik nem ismerik az infláció igazi okát. Az igazi és egyetlen ok, hogy több pénz kerül forgalomba, mint amennyi a nemzeti össztermék.) Ezáltal nagy mennyiségű pénzhez jutnak az emberek. Ez kielégíti nyereségvágyukat, és hamis önbizalmat adva nekik átmenetileg ,távol tartja a farkast az ajtótól’.
Valamikor azonban kitör a háború és a számlákat ki kell egyenlíteni. A háború a hitelezők likvidálása. A politikusok – a társadalom által alkalmazott végrehajtók – létét az indokolja, hogy a társadalom lelkiismeretét a vértől és a felelősségtől megvédjék. Ha az emberek valóban el akarnak érni valamit embertársaiknál, akkor ellenőrizni kell étvágyukat (szerzési vágyukat, szaporodás iránti igényüket stb.), hogy ne legyen szükséges egy hitelrendszert vagy társadalmi jólétirendszert bevezetni, amely a munkát végzőktől elvesz azért, hogy a semmittevőket kielégítse.
Mivel a legtöbb ember nem akarja, hogy korlátozzák, két lehetőség van a rendszer induktivitásának a csökkentésére:
(1) A lakosság kölcsönösen kiirthatja egymást egy háborúban, ez azonban az élet totális elpusztításához vezet bolygónkon.
(2) Valakinek fel kell vállalnia a világ ellenőrzését, amennyiben a gazdasági ,néma fegyvereket’ egyfajta ,csendes háborúban’ beveti, és a világ gazdasági induktivitását a jószándékú szolgaság és a lakosságcsökkentés segítségével biztonságos szintre hozza.
Nyilvánvalóan a második módszert tekintik jobbnak és ezt is választották, állapítja meg a kézikönyv beavatott szerzője, aki hangsúlyozza: ezért kell világosan látnia az ugyancsak beavatott olvasónak, hogy miért szükséges a néma fegyvereket teljes titokban tartani. Az emberek általában vonakodnak, hogy mentalitásukat és embertársaikban való hitüket tökéletesítsék. Olyan gyorsan szaporodó barbárok csordájává alakultak, amelyek valóságos méregréteget képeznek a föld felületén.
Nem tanultak eleget a közgazdaságtanból ahhoz, hogy tudják, miért nem sikerült nekik vallási erkölcsük ellenére elkerülni a háborúkat. A vallásra, illetve az önfeladó beletörődésükre visszavezethető vonakodásuk attól, hogy szembenézzenek a földi problémákkal, lehetetlenné teszi számukra e problémák megoldását. Csak a legéletrevalóbb keveseknek – akik képesek maguk számára a problémákat megoldani – van fenntartva a túlélés, s ez valóban gondot okoz. A néma fegyverek bevetése különben széttörné egyedüli reményünket arra, hogy megtarthassuk a jövőben a valódi emberiség magját…”

A gazdasági sokk tesztelése

A kézikönyv szerzője rámutat, hogy nem könnyű a szolgáltatási és háztartási ipart matematikai modellekkel előrejelezni, mert minden egyes döntésre más ismérvek vonatkoznak. Ezért kell elvégezni a fogyasztók egy csoportjának, vagy egy meghatározott régiónak a modellezését. Megváltoztatható például egy árunak (cukor vagy benzin) az ára, és megfigyelhető, hogy a fogyasztók magatartása miként változik. Ezután a következőket írja: az ilyen tesztelések célja, hogy szükséges ismeretekhez jussunk a gazdasági élet előre megmondható mozgásának vagy változásának az előidézésére, például egy ellenőrzött, önpusztító folyamat elindítására, amely a társadalmat meggyőzi, hogy bizonyos ,,szakértőknek” át kell venniük a pénzrendszer feletti ellenőrzést azért, hogy szavatolják a biztonságot (a mindenkit megillető szabadság és igazságosság helyett). Ha az alattvalók képtelenek pénzügyeiket ellenőrizni, akkor alávetett szolgákká és olcsó munkaerő forrásává válnak.
A kézikönyv szerzője ezt követően rátér, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a rendelkezésre álló pénz, valamint az emberek jó közérzete és magatartása között. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy lehetséges komputerprogramozás útján az események legvalószínűbb kombinációit (sokkhatásokat) előre prognosztizálni, amelyek biztosítják a társadalom teljes ellenőrzését és a közgazdasági folyamatok általi alávetését (a szilvafa megrázása)…
A kézikönyv ezután a rátér a gazdasági modellek specifikációira, ismertetve a bevételek és kiadások hosszú listáját.

Fő stratégia a félrevezetés

,,A tapasztalat megmutatta, hogy a legegyszerűbb módszer a társadalom ellenőrzésének az elérésére egyrészt az, ha a társadalom műveletlen és tudatlan marad a legegyszerűbb rendszertani ismereteket illetően, másrészt ha gondoskodnak róla, hogy lényegtelen dolgok által megzavart, szervezetlen és félrevezetett legyen.
Mindezt a következőképpen lehet elérni:
(1) Ki kell kapcsolni az emberek értelmét; szabotálni kell agyműködésüket; olyan iskolarendszerre van szükség, amelyben a matematika, a logika, a rendszerelmélet és a közgazdaságtan alacsony színvonalú; le kell értékelni a technikai kreativitást.
(2) Fel kell csigázni az emberek érzelmi-indulati életét; meg kell növelni kényelemszeretetüket, valamint az emocionális és testi tevékenységben való gátlástalanságukat az alábbiak szerint:
Kép (a) könyörtelen érzelmi bántalmak és támadások okozásával (szellemi és érzelmi megerőszakolás); a tömegtájékoztatási eszközökben állandó tűz alatt kell tartani őket a szexszel, az erőszakkal és a háborúval – mindenekelőtt a televízióban és az újságokban.
(b) el kell árasztani őket mindannak a bőséges rendelkezésre bocsátásával, amit akarnak, azaz ,,tápanyagmentes étellel a gondolkodás számára”, és meg kell tőlük vonni azt, amire valóban szükségük van.
(3) Át kell írni a történelmet, valamint a törvényeket, és a társadalmat ki kell szolgáltatni ezeknek a hamisításoknak úgy, hogy az emberek figyelme el legyen terelve valódi személyes szükségleteikről olyan, részükre kiagyalt álszükségletekre, amelyeket tudatosan erőltetnek kívülről rájuk.
Ezáltal el lehet kerülni, hogy érdeklődjenek a társadalom automatizálási technológiájának néma fegyverei iránt, s hogy ezeket felfedezzék. Általános szabály az, hogy hasznot húzhatunk a zavarbaejtésből: minél nagyobb a zavarodottság, annál nagyobb a profit. Ezért a legjobb módszer figyelemelterelő problémák kreálása azért, hogy aztán meg lehessen oldani őket.”

Összefoglalás a félrevezetés témájához

Tömegtájékoztatási eszközök: a tudatosodó társadalom figyelmét el kell terelni a tényleges szociális kérdésekről olyan dolgokra, amelyek valójában nem fontosak.
Iskolák: a tanuló ifjúságot tudatlanságban kell tartani a színvonalas matematikát, az igazi közgazdaságtant, a valódi törvényeket és a nem-meghamisított történelmet illetően.
Szórakozás: a társadalom szórakoztatását egy hatodik osztályos elemista szintjén kell tartani.
Munka: gondoskodni kell arról, hogy a társadalom mindig el legyen foglalva, az embereknek ne legyen idejük a mélyebb gondolkodásra, vissza kell vezetni őket a farmokra a többi tenyészállat közé.
A beleegyezés: győzelem
A néma fegyverek rendszere olyan adatokat használ, amelyeket az engedelmes társadalomtól legálisan – ha nem is mindig jogszerűen – gyűjtöttek össze. A néma fegyverrendszer programozói számára számos adatot az adóhivatal bocsát rendelkezésre… Amikor a kormánynak módjában áll adót szednie és a magántulajdont kártérítés nélkül kisajátítania, akkor ez annak a jele, hogy a társadalom megérett a megadásra és beletörődött a legális visszaélésekbe, valamint a szolgasorba taszításba. Az aratás idejének jó és könynyen számszerűsíthető jele, hogy mekkora azon polgárok száma, akik hajlandóak jövedelemadót fizetni, noha az állam semmit, vagy csak igen kevés érdemleges szolgáltatást nyújt érte cserébe.

Erősítést szolgáló energiaforrások

A primitív gazdaságot meghatározó energiaforrásokat a nyersanyagok és az emberek munkavégzési hajlandósága alkotja. Az emberek készek munkát végezni a hierarchia különböző fokozatain, hogy ennek segítségével meghatározott rangba, pozícióba, szintre vagy osztályba kerülhessenek ezen a hierarchián belül. Minden osztály ellenőrzi a közvetlenül alatta lévő osztályt, amennyiben garantálja a jövedelmi színvonalát, és így fenntartja a társadalmi struktúrát. Ezáltal gondoskodik a maga stabilitásáról és biztonságáról, és a kormány számára is biztosítja ugyanezt.
Az idő múlásával javul a kommunikáció és a képzés. A társadalmi struktúrában elhelyezkedő alsóbb osztályok tagjai tájékozottabbak lesznek, és irigyelni kezdik azokat az előnyöket, amelyeket a felsőbb osztályok tagjai élveznek. Fokozatosan tudomást szereznek az energiarendszerről és arról is, hogy miként tudnak felemelkedni az osztálystruktúrán keresztül. Ez fenyegeti az elit szuverenitását. Ha az alsó osztályoknak ezt a felemelkedését sikerül eléggé elhúzni, akkor az elit ellenőrizheti az energiát, és az emberek munkavégzési hajlandósága többé nem tölti be a lényeges gazdasági erőforrás szerepét. Az emberek hozzájárulásával addig kell számolni, vagyis addig kell hagyni őket dolgozni és egyéb tevékenységeket végezni, ameddig az elitnek sikerül az energia feletti uralmát teljesen megszilárdítania. Ennek az elmulasztása azt eredményezheti, hogy az emberek megakadályozhatják az energiaforrások végleges átadását az elitnek. Fontos világosan látni, hogy az emberi tényező egyelőre még lényeges eszköz a gazdasági energia felszabadításában.

A függőség – mint egy nemzet politikai struktúrája

A gyermekkorból hozott függőségi viszonyoknak a fenntartása utáni öntudatlan vágy a fő oka, hogy egy ország polgárai politikai struktúrát alakítanak ki. Más szavakkal: azt szeretnék, hogy egy emberi isten levegyen a vállukról minden kockázatot, megveregesse a vállukat, begyógyítsa a sebeiket, sült csirkét tegyen az asztalukra, megölelje és ágyba fektesse őket, mesét mondjon nekik arról, hogy minden rendben lesz, amikor reggel felébrednek.
Hihetetlen a társadalomnak ez a kívánsága. Az emberi isten, a politikus pedig meg is tetézi ezt a hihetetlent még több hihetetlennel, amikor az egész világot megígéri és semmit sem teljesít. Ki most a nagyobb hazudozó? A társadalom? Vagy a ,,keresztapa”? A társadalomnak ez a magatartása félelemből, lustaságból és célszerűségből fakadó kapituláció. Ez az alapja a jóléti államnak, mint stratégiai fegyvernek, amely szükséges egy akadékoskodó társadalommal szemben.
A kézikönyv ezután következő fejtegetéseit így foglalhatjuk össze:
A nép politikusokat alkalmaz, hogy
1. biztonságban lehessen anélkül, hogy ezzel a biztonsággal törődnie kellene.
2. valamit elérhessen anélkül, hogy szellemi erőfeszítést tenne érte.
3. lophasson másoktól, hogy megsebesíthesse vagy megölhesse őket anélkül, hogy az életről és a halálról el kellene gondolkodnia.
4. a saját szándékaira vonatkozó felelősséget elkerülhesse.
5. élvezhesse a valóság és a tudomány előnyeit anélkül, hogy erőfeszítéseket tenne a valóság pontos megfigyelésére és a tudományos eredmények tanulmányozására.
Hatalmat adnak a politikusoknak háborús gépezet létrehozására azért, hogy
1. gondoskodjanak a nemzet/az anyaméh túléléséről.
2. a nemzetet/anyaméhet bármely oldalról történő támadástól megvédjék.
3. a nemzetet/anyaméhet fenyegető ellenséget megsemmisítsék.
4. A nemzet/anyaméh stabilitása érdekében elpusztítsák saját országuk azon polgárait, akik nem akarnak alkalmazkodni.
A politikusoknak számos ,,kvázi katonai” foglalkozása van, amelyek közül a legalacsonyabb rangú a rendőrök (ők a katonák); ezután jönnek az ügyvédek és a könyvvizsgálók, akiket mint kémeket és szabotőröket alkalmaznak; őket követik a bírák, akik parancsokat osztogatnak és a katonai üzleteket vezetik, hogy eladják, ami a piacon kapható. A nagyiparosok töltik be a tábornokok szerepét. Az egyesített nagyvezérkar elnöksége pedig a nemzetközi bankárokból áll. Az emberek tudják, hogy olyan paródiát játszanak a politika színházában, amelyet a saját adójukból (beleegyezés) finanszíroznak, de inkább alávetik magukat ennek a bohózatnak, semhogy lelepleződjenek, mint álszent képmutatók.
A nemzet két különböző részre válik szét: a tanulékony nemzetrészre (ez a nagy csendes többség) és a politikai nemzetrészre. Ez utóbbi a tanult nemzetrésznél marad, amelyet megtűr, hogy kiszívhassa a velőjét, amíg elég erőssé válik, hogy aztán elszakadjon, és felfalja elődeit.
További oldalain a kézikönyv a katonai szolgálattal foglalkozik. Leírja, hogyan lehet azt matematikailag modellezni, és hogy miért nem lehet megszüntetni. Ez utóbbi alátámasztására hat tényezőt sorol fel a tanulmány szerzője: egyéni agymosás, beprogramozás; az apák unszolása, akik nem akarnak szégyenkezni a fiaik miatt; a családok felbomlasztása, hogy az anyák ne szálljanak szembe a katonai szolgálattal; a fiatal férfi fenyegetettsége: ,,áldozat nélkül nincs barátod, becsületed és szerelmed”; a leánytestvér, akit az apa kényeztet, ugyanezt várja el jövendő férjétől – kerüljön, amibe kerül; és végül az a körülmény, hogy aki nem használja az agyát, az nem jobb annál, mint akinek nincs is agya.
A Behold A Pale Horse című könyv szerzője, Milton William Cooper amerikai olvasóihoz fordulva a következő zárómegjegyzéseket fűzi a könyve első fejezetében ismertetett titkos kézikönyvhöz:
,,Most már megkapták a felvilágosítást. Ez a fejezet csak könyvem elejére kerülhetett. Az itt megfogalmazott eszmékkel le kell számolni a könyv további fejezeteinek a megértéséhez. Most már láthatják azokat a lépéseket, amelyeket az elit ennek az egykor nagy nemzetnek az alávetésére tett az általa indított háborúban, s azokat is, amelyeket a jövőben kíván tenni. Az elit tagjai többé nem tehetnek úgy, mintha ártatlanok lennének. Összeesküvésük letagadása süket fülekre fog találni. Ez a könyv annak a nevelésnek a része, amely az amerikaiak kezébe adja azokat a fegyvereket, melyekre az elkövetkező hónapokban és években, az új világrend megszületésének időszakában, szükségük lesz
Sokan azzal fognak érvelni, hogy a ,Csendes háború néma fegyverei’ csalás, egy szóhalmaz, amiért szerzője sem elismerést nem várt, sem felelősséget nem vállalt. Akik ezt teszik, semmibe veszik a dokumentumban található igaz megállapításokat. Azért ignorálják ezeket az igazságokat, mert azok ítéletet mondanak a saját tudatlanságuk felett, és ezt nem képesek elviselni.
Az először 1969-ben fellelt dokumentum helyesen írja le a később bekövetkezett eseményeket. Ezeket nem lehet sem ignorálni, sem letagadni. Igazságai nem tagadhatók, vagy lerázhatók. Üzenete a következő: El kell fogadniuk, hogy birkaként viselkednek, és a birka-lét utolsó következménye a szolgaság. Vagy pedig fel kell készülniük a harcra, szükség esetén a halálra, hogy a szabadsághoz való jogukat megtarthassák. Ez az utolsó mondat az igazi oka annak, amiért az emberek nem veszik figyelembe a ,csendes háború néma fegyvereit’. Az emberek vonakodnak bevallani, hogy birkaként viselkedtek. Nem készek küzdeni a szabadságért, és ha kell, meghalni érte. Ez vádirat az Egyesült Államok polgárai ellen. És a Csendes háború néma fegyverei-ben található információknak ez az abszolút bizonyítéka.”
William Cooper szavaihoz a magunk részéről azt fűzzük hozzá, hogy az itt ismertetett kézikönyv a társadalomtudományok matematikai és természettudományos módszerekkel történő kiegészítésének – egzaktá tételének – a szándékával készült. Tudományos program kívánt lenni. Ez a pozitivista megközelítés még az 1950-es években is divatos volt. Az az illúzió táplálta, hogy a matematikai módszerek segítségével objektív, a természettudományokkal azonos fokon egzakt tudományokká lehet átalakítani a társadalomtudományokat. A természettudományos problémák azonban konvergensek, s elvileg véglegesen megoldhatóak. Ezzel szemben minden olyan tudomány problémái divergensek, vagyis nem válaszolhatóak meg egyetlen helyes megoldással, amelyben központi szerepe van az embernek (ilyenek az embertudományok, a társadalomtudományok, és ilyen a közgazdaságtan is). Amíg a divergens problémákra egyszerre több helyes válasz is adható, addig a konvergensekre – végsősoron – csak egy helyes válasz létezik, legalábbis elvileg. A divergens problémákra adható ellentétes válaszok oka az emberi életet jellemző olyan alapvető tulajdonságok, amelyeket csak ellentétpárokkal lehet megragadni, mint pl. a növekedés és pusztulás, az élet és halál, a szabadság és a rend. Még akkor is, ha öntudatlan állatnak (birkának) tekinti valaki az embert – amint ezt a kézikönyv szerzője teszi –, az ember akkor is élőlény marad, tehát matematikai absztrakciókkal és módszerekkel véglegeset nem lehet róla bizonyítani.
Mindez nem von le abból, hogy a kézikönyvben leírt program segítségével a pénzuralom korszakának számos olyan jelensége megmagyarázható, amellyel nap nap után szembesülnünk kell, de amelyek okaira vonatkozóan eddig nem ismertük a helyes választ.
A kézikönyv másik szembetűnő jellemzője, hogy erőteljesen alkalmazza a Freud és munkatársai, valamint követői által kifejlesztett pszichoanalízis elméletét és módszereit a társadalom és az egyes ember manipulálására. Mivel a lélektan tudománya egyelőre számos versengő iskolából áll, és irányzatainak a terminológiája még nem egységesült, a kézikönyv által alkalmazott pszichoanalitikus terminológia csak fenntartással fogadható el, mert egyrészt egyoldalú szemléletet tükröz, másrészt már a pszichoanalízis is túlhaladta a kézikönyvben is alkalmazott számos megállapítását.
Most rátérünk a másik, hasonló tartalmú titkos dokumentum ismertetésére. Címe: Report from the Iron Mountain (Jelentés Iron Mountainból, a továbbiakban: Jelentés)
A tanulmányt tömörítve ismertetjük. A szó szerint átvett részleteket idézőjelben közöljük.
A tanulmány önmaga által megjelölt célja feltárni a társadalom stabilizálásának különböző módozatait. A társadalom kifejezést a szerzők a kormányzás szinonimájaként használják, a stabilizáció pedig megőrzést, fenntartást jelent a szóhasználatukban. Már a Jelentésnek nevezett tanulmány elején világossá válik, hogy készítőinek célja azoknak a módozatoknak az elemzése, ahogyan egy kormányzati rendszer uralmon maradhat, ahogyan ellenőrizni tudja polgárait, és ahogyan meg tudja akadályozni, hogy fellázadjanak ellene. A tanulmány mellőzi az erkölcs figyelembevételét, és nem foglalkozik a jó vagy a rossz kérdéseivel. Hasonlóan mellőzi a szabadság és az emberi jogok kérdéskörét, az ideológiai megközelítést, a hazafiság és a vallási értékrendszer szempontjait. Kizárólag a hatalom megtartására összpontosít. Erről így ír a Jelentés:
,,A korábbi tanulmányok – mint megdönthetetlen értéket – kívánatosnak tartották a társadalmi békét, fontosnak az emberi életet, a demokratikus intézmények felsőbbrendűségét, a legnagyobb ,jót’ a legtöbb ember számára, az egyén ,méltóságát’, a maximális és tartós egészséget, s a többi hasonló előfeltevést, hogy velük igazolják a társadalmi békével kapcsolatos kutatások szükségességét. Mi ezt nem tartottuk fontosnak. Gondolkodásunkban kísérletet tettünk a természettudományos módszerek alkalmazására. Ennek nem a kvantifikáció a fő jellemzője, ahogyan azt széleskörben hiszik, hanem Whitehead szavaival kifejezve az, hogy mellőz minden értékítéletet; minden esztétikai és morális megítélést.”
A Jelentés szerint a múltban a háború volt az egyedüli megbizható eszköz ennek a célnak az elérésére. Csak háború, vagy háborús fenyegetés idején bizonyultak elég engedékenynek a tömegek arra, hogy panasz nélkül viseljék a kormányzat igáját. Az ellenség hódításától és az általa való kirablástól való félelem szinte bármilyen tehernek az elviselését elfogadhatóvá teszi. A háború alkalmas az emberi szenvedélyek, és a nemzet vezetőihez fűződő hazafias érzések felkeltésére. A győzelem érdekében a polgárok készek meghozni minden áldozatot. Az ellenszegülést árulásnak tekintik. Béke idején azonban neheztelnek a magas adókért, a bürokratikus beavatkozásokért, és azért, ha hiányzik valami. A tömegek, amikor nem tisztelik vezetőiket, veszélyessé válnak. Egyetlen kormányzat sem maradt fenn hosszabb időn át ellenségek és fegyveres konfliktus nélkül. A háború éppen ezért mindig elengedhetetlen feltétele volt a ,,társadalom stabilizálásának”. A Jelentés szó szerint ezeket írja:
,,A háború nemcsak lényeges a nemzetek, mint politikai képződmények, létezéséhez, hanem nélkülözhetetlen szilárd politikai struktúrájuknak a fennmaradásához is. Enélkül egyetlen kormány sem volt képes elérni, hogy a társadalom belenyugodjon a ,legitimációjába’, vagy elismerje jogát az uralomhoz. A háború lehetősége nyújtja a külső kényszerűség érzését, amely nélkül egyetlen kormányzat sem tudja hosszabb időn át megtartani a hatalmat. A történelem példák sorával bizonyítja, hogy az a rendszer, amely nem volt képes hitelesen fenntartani a háborús fenyegetettséget, az felbomlott a magánérdekek ereje, a társadalmi igazságtalanság által kiváltott ellenállás, vagy más dezintegráló tényezők következtében. A társadalom struktúrája számára a háborús fenyegetettség a fő politikai stabilizáló tényező… Ez lehetővé tette a társadalmak számára, hogy fenntartsák a szükséges osztálykülönbségeket, s biztosította a polgárok alávetését az államnak azon származékos háborús jogosítványok segítségével, amelyek benne foglaltatnak a nemzet fogalmában.”




Kutyaeledelt esznek a kisnyugdíjasok!? – hír kommentárral


Írta Admin - Beküldve 07 december 2011


Orbán Viktor

Egy emberjogi szervezet képviselőjének elmondása szerint vannak kisnyugdíjasok az országban, akik kutyaeledelt fogyasztanak emberi táplálék helyett.
Az Amnesty International emberjogi szervezet helyi képviselője Nagyatádon szembesült az emberileg nehezen felfogható jelenséggel.
– Az egyik áruházban az állateledeles soron találkoztam össze egy nénivel – mondta Seres István asonline.hu Somogy megyei hírportálnak. – Megkérdeztem, mióta van kutyája. Erre válaszolta szinte sírva, hogy nem az ebnek, hanem magának viszi a konzervet…
Az idős asszony azt is mondta, hogy szégyelli, de nem tehet mást: nincs pénze, nincs kitől kérnie. „Felépítettük ezt az országot, most pedig ezt kell ennünk, mert nem telik másra.”
A cikkből az is kiderül, hogy ezeket az állateledel konzerveket elég szigorú egészségügyi szabályok szerint készítik, emberi fogyasztásra fel nem használt vágóhídi melléktermékekből. Létezik színhúsból is kutyakonzerv, csak az nagyon drága.
A szakember szerint az emberek inkább fagyasztott kutyaételt, például lábat, csirkenyakat vásárolnak. Ezek általában darabolás hibásak, esetleg toll maradt rajtuk, tehát nem felelnek meg a szabványoknak.
nyugdíjas


A szent tehenek , ők meg ugatják a kutyakaját.

NIF kommentár:
Olvastam, hogy csudaszámba megy, hogy a kisnyugdíjasok kutyatápot esznek. Nincs ezen mit csudálkozni. Megdöbbent, hogy még csak most került napirendre ez a kérdés. Én évek óta tapasztalom, hiszen kutyám és madaram is van, és egy helyen vásárolom számukra az ennivalót, hogy a kutyaeledelt árusító boltokba kisnyugdíjasok járnak a jobb árukat – csirke far-hát, comb, mellehúsa,… – vásárolni, mondván: „a kutyámnak, macskámnak viszem”. Holott ismerem őket – hiszen több, mint negyven éve ugyanott lakom -,s tudom, hogy se kutyájuk, se macskájuk! Ez csak most tűnt fel az illetékeseknek? Maguk a boltosok is mondják, hogy tudják, saját fogyasztásra viszik az árut! De ők semmit nem tehetnek! Itt tartunk évek óta! Ezért az állapotért az elmúlt huszonegy év valamennyi kormánya és vezető politikusa, országgyűlési és önkormányzati képviselője felelős! (szerző kérésére kiegészítve – szerk.)
Na, ennyit tud Orbán Viktor miniszterelnök Úr (és az egész rohadt országgyűlés!) az ország állapotáról!
A kommentárt beküldte: Czakó István


Zsidók a Zsideszbe az a kézcsók a helytartónak többet elárul száz írott lapnál. Az vádol, mutatja a kiszolgáltatott helyzetét az ősz hajú néninek, a bütykös ujjú kezek mutatják, egy életen át kemény szorgos munkával jutott el ideájig, nem úgy mint a Viktor kimanikűrözött keze mely munkát még nem látott, de már milliárdokat besöpört a FIDESZES visszaosztásokból. Az öt- hatszoros túlárazásos gazdaságpolitikájuk kapcsán jut mindenkinek a visszaosztásból, csak épp az elesett kisnyugdíjasnak nem marad semmi. Ő egye a kutya kaját, ha életben akar maradni , vagy haljon meg időben , ne okozzon másoknak gondot. Te mondod nemzetinek magadat, legalábbis így hirdetik a kaméleont így kell szólítani . Nemzeti bőrbe bujt zsidó kaméleonok vagytok ti, kik azért bujtatok e nász ruhába, hogy a földet és a vízkészletet a zsidó testvéreitek kezére játszátok.
Bizony mondom néktek a képet látván, és a módszereteket elemezve e következtetésre jutottam , és én a kézcsók helyett , a könyörgés helyett bizony arcul köpnélek drága fiam. A kenyerem javát már megettem , ha ott helyben megölnél, e bátor remegő öregecske tettért, megszabadulnék egy olyan társadalomtól, ahol a kutyákat is jobb sorsra érdemesítették mint a kisnyugdíjasokat. De légy áldott kedveském remélem a mamád még nem kutyaeledelt eszik, ha Ő is azt eszi, fiam add át a kormányrudat másnak, mert nem jól mennek itt a dolgok, se számonkérés , se a nemzeti vagyon visszaszerzése, nem történt meg, csak raboljátok ezt a szép országot, valamikor szép volt, de most letarolva bizony láttam már szebb tájképet. Valamikor bizony mi magunknak építettük ezt az országot, a zsidó MSZP – s SZDSZ- es urak az MDSZ- szel karöltve eltüntette a nemzeti vagyont, talán a FIDESZ is hordta azért nincs számonkérés, mi a francnak tartjuk a pártokat, hogy meglopjanak bennünket, mert most ezt csináljátok , kiraboltok mindenünkből, és még a cigányságot is ránk uszítjátok, hogy polgárháború legyen , csak így tudjátok elrabolni a földet és a vizet? Itt már nem Ali baba és a negyven rabló fosztogat, hanem az egész politikai elitnek kikiáltott intézmény, rendőrségestől, honvédségig, titkosszolgálatig bezárólag mind milliárdos akar lenni. A birói ügyészi karról már nem is akarok beszélni, igazságot itt csak akkor találsz ha a kakas kikaparja a szemétből és megkínálja vele valamelyik tojót egy gyors numeráért. Fiam amit építesz az szarból vár lesz, de az idősek tudják ,, – Szarból nem lehet várat építeni,,. De nem is azért vagy te ott, csak a zsebed akarod megtömni, ha már a zsidóhoz nem nyúlhatsz, bár tudod ,hogy rablógyilkos mégis el kell engedned, hát a zsebedet azért megtömöd. Ők tartják a gyeplőt, a vakolónak pedig tudni kell meddig mehet el . Tudjuk a vakoló esküd felül ír minden népnek tett ígéretet, és a te cselekedeteidet máshol diktálták papírra, ott nem szerepelt az elszámoltatás, csak a kirablásunkat határozták meg ,és ti ingyenélők szolgalelkűen végre is hajtottátok. Kié ez az ország ? A kisnyugdíjasé a napestig robotolóé, az értelmiségé, én nem látok csak egy két embert ki felvállalta e nép panaszát . A többi mind hordja viszi lopja rabolja a hazát. Fáj erről beszélni is , hazaárulókhoz nem hangzik el az én panaszom. Nézd ezt a másik nénit, vedd észre a panaszát, a vádló tekintete, ne hagyjon ülni a babérjaidon. Ezt kívánja néked egy munkában megfáradt idős nyugdíjas. Ne éld meg e kort, ha hagyod, hogy ellopják földünket és vízkészletünket mondom ezt minden magyar nevében és kívánom hogy így is legyen , pusztuljanak a hazaárulók, bár üljenek a legmagasabb polcokon , hazaáruló nem kell e nemzetnek, legyen zsidó , legyen magyar pusztuljon családostul






Vastagh - Kárvallott cigány
A nép is így jár mire a cigány kifizetné az államadósságot beledöglik, vagy a zsidók kilopják a szemüket is , se föld, se víz , se lakás , de megmarad néki az árnyéka, meg a gatyája.




 Amikor megöregszel, megölnek téged is

Amikor megöregszel, megölnek téged isVigyázz, mit kívánsz, ami annyira "trendi", mert előbb-utóbb Te is megöregszel! És ha létrehoznak egy olyan társadalmat, amely kihúzza a dugót, "szociálisan elfogadható módon" fognak mindent elpusztítani, minden "haszontalan öreget", és ekkor ne lepődj meg, amikor levágták az adagolócsövedet, és lassú fájdalmas halált szenvedsz el, míg a saját gyermekeidet felvidítja, hogy társadalmilag felelősséget vállaltak azzal, hogy megöltek Téged.Öld meg a nagyit, kapsz egy bónuszt





Times magazin "házal" egy halálos propagandával, ami az eutanázia egy új formáját népszerűsíti. A magazin a "költségtakarékos halált" tűzte napirendre, amely ösztönzi az olvasókat, hogy szó szerint "húzd ki a tápláló csöveta haldokló idős szülőknél. Így azok kiszáradnak és elpusztulnak. Ez egy új, költségcsökkentő intézkedés, amely drasztikusan csökkenti a kórházi látogatások számát... Igen, mert a halott emberek természetesen nem térnek vissza a kórházba.
Newsweek magazin is próbálja "eladni" a témát "The Case for Killing Granny" címmel.Link
A magazin borítóján kijelentette, hogy a végellátás visszafogása jó Amerikának. Éppúgy, ahogy a Times magazin, a Newsweek is törekszik, hogy a 
halálmenetrend leértékelje az idősek életét, és ténylegesen is arra ösztönözze a polgárokat, hogy így csökkentsék az orvosi költségeket.
ATimes egyenesen azt mondja, hogy az "eredmény alapú halál" panelrendszerben kapja majd a készpénzes bónuszokat a polgár, ha "kihúzzák a nagyi dugóját".Nem táplálkozásterápiáról, nyomelemek
beviteléről, betegségek megelőzéséről, a mérgező GMO vegyszerek elleni hatékony fellépésről szól a fáma, hanem a rablóelit halálhadjáratáról!
Meg akarják győzni az embereket, hogy azok magukat is meggyőzzék, 
a véneknek jobb ha előbb halnak meg, mint később.

A hazai aktualitását az adja ezeknek a törekvéseknek, hogy a múltban is volt olyan szegénység, amikor az öregek, hogy több élelem maradjon a családnak, amikor elérkezettnek látták az időt, elmentek a "
büdösbarlangba" meghalni.Ma ez úgy történik, hogy a megbetegedett öregeket lenyomják penicillin készítményekkel, amelyek tönkre teszik az elsődleges immunrendszert, vagyis a bélflórát, majd a táplálék hasznosítására képtelen szervezetet legyöngülés után már egy enyhébb tüdőgyulladás is könnyen megöli. Persze ez csak azokra vonatkozik, akik még egyáltalán hozzájutnak az orvosi ellátáshoz, mert azorvoshoz el kell jutni, és ki kell várni a sorunkat, még ha életveszélyes állapotban is vagyunk. Még rosszabb a helyzet a műtétekkel, mert egyre nagyobb azoknak a száma, akik 3 hónapra vannak előjegyezve egy olyan műtétre, amit azonnal el kellene végezni.
A
 Gyurcsány-Bajnai-Orbán kormányoknak elsődleges célja és feladata volt és maradt az egészségügy lerombolása, a gyógyszerellátás ellehetetlenítése, leépítése.
Igaz, 
itt mindig az élet védelméről beszélnek, miközben gyilkolják az állampolgárokat, ami mégis "humánusabb", mintha azt mondanák amerikai stílusban, hogy dögölj meg...
Végül is, aki azt hiszi, hogy ilyen csak az amerikaiakkal történhet meg, hallgassa végig
Obama, Soros, vagy Orbán NWO-s elképzeléseiről szóló beszédeit.

Igen azért etetik az öregeket kutya kajával, hogy a Simicska tudjon vissza osztani az ötszörös áron elvállalt projektekből mindenkinek a Zsideszbe, még az Orbánnak is, gondolom az ő anyja még nem kutya kaján él, ha lehetne szembe köpném ezeket a cionista zsidókat. Váltsanak nemet , és csak pisálásra tudják használni a nemi szervüket, hollókosztosok.
Lehet , hogy szolgaian átvették a rablóelit halálhadjáratát, hisz ez be illeszkedik az új világrendszer kategóriájukba. Ami nem más mint ,, halj meg időben, ne okozz másoknak gondot ,, ha ez így van és így is viselkednek másra nem számíthatsz csak magadra, ezért aki bánt öld meg ne rajtad taposva emelkedjen az elit rablócsapatába. Haljon meg ő is időben ne okozzon gondot az időseknek.



Fogy a Magyar! Naponta több mint hat ember menekül a halálba!


Írta Admin - Beküldve 30 július 2011

Fogy a Magyar! Naponta több mint hat ember menekül a halálba!


A gazdasági válság óta újra növekszik az öngyilkosok száma, évente 2500 magyar vet véget életének.
Magyarországon naponta hatan, évente hozzávetőlegesen 2500-an lesznek öngyilkosok. A nyolcvanas évek elején ez a szám még 4000 fölött volt, majd lecsökkent 2300 köré, az elmúlt három évben pedig újra növekedni kezdett. A százezer főre jutó öngyilkosokat tekintve jelenleg Európában Litvánia után a másodikak vagyunk, a világ összes országát tekintve pedig az 5-6. helyen állunk.
Forrás: origo.hu
- A fizetésképtelenné válás, a tehetetlenség érzése és a jövőkép-nélküliség nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy sokan úgy döntenek, inkább a halálba menekülnek, mintsem hogy a bank „vigye a házukat” és ők az utcára kerüljenek.
Mi is ismerünk olyan családot, ahol a férj és a feleség több évtizedes boldog házasság után közösen döntött úgy, hogy végső kétségbeesésükben eldobják maguktól az életüket. A férjnek sikerült! A házaspár hölgy tagja több napi kóma után, özvegyként tért magához a korházban.
Később elmondta, hogy a szörnyű tettre már hosszú ideje készültek. Hónapokon keresztül gyűjtögették a gyógyszereket. Húzták, ameddig lehetett, de a bank szorongatta őket, és mivel már a megemelkedett hiteleket nem tudták fizetni, így az árverezésre készültek. Időnként felcsillant a remény, hogy talán jobbra fordul az életük, de az adósságspirálból már nem volt kiút! Nem bírták tovább. Feladták.
A végzetes estén csendben megölelték, megcsókolták egymást, elbúcsúztak egymástól, majd beszedték az asztalra készített gyógyszereket. Még utoljára megfogták egymás kezét és csendben elaludtak.
(NCK)
- DOMBÓVÁR
Az erkélyen lógva találtak rá a szomszédok Jenőre. A sokezredik áldozat!
Feltehetőleg kilátástalan anyagi helyzete miatt vetett véget életének egy férfi pénteken reggel Dombóváron. A Tanácsköztársaság téri önkormányzati tulajdonú lakásokban élők többsége hasonló helyzetben van.
Tanácstalanul nézegette pénteken reggel néhány asszony a Tanácsköztársaság utcai háztömböt, amelynek első emeleti lakásában Jenő lakott. A hatvan év körüli férfi reggel hat óra körül, végső elkeseredettségében úgy döntött, véget vet életének. Felakasztotta magát az utcafrontra nyíló erkély korlátjára. Szomszédai vették észre reggel munkába menet.
A kilátástalanság, az elkeseredettség miatt döntött úgy, hogy öngyilkos lesz. Ki akarták lakoltatni – mondta az asszony, aki neve közlésétől elzárkózott, ám annyit elmondott, rokoni szálak fűzik az elhunythoz. Sajnálják nagyon a férfit, mert jószándékú ember volt. Soha nem kért segítséget egyikünktől sem. Nem mondta el, milyen súlyos problémái vannak. Persze tudtuk, hogy szegény, mi is azok vagyunk – tette hozzá.Egy szomszéd nő szerint, aki ugyanabban a 16 lakásos lépcsőházban lakik, a Tanácsköztársaság utcai szociális bérlakásokban élők mindannyian komoly anyagi problémákkal küzdenek, napról-napra élnek.
– A lakók felének van valamilyen elmaradása. Vagy a rezsivel tartozik, vagy a lakbérrel, vagy mindennel együtt. Előfordul, hogy hatalmas összegek halmozódnak fel kifizetetlenül – tette hozzá.
Egy másik asszony is beleszólt a beszélgetésbe, neve elhallgatását kérve. Neki 40 ezer forintos jövedelme van, abból kell kifizetnie körülbelül 25 ezer forintnyi számlát. Ezt szinte lehetetlennek tartja, főleg úgy, hogy a boltokban az árak folyamatosan csak emelkednek. Tapasztalata szerint egyre nagyobb az elkeseredettség, egyre kilátástalanabb az emberek helyzete.
Forrás: red-help.net




(Tiszaeszlár tanulságai)
Mottó: „Égre kiált a régi vád -
úgy ölték meg Solymosi Esztert,
mint egy tokos, pihés libát."
Minden kiontott ártatlan vér,
s minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt."
(Erdélyi JózsefSolymosi Eszter vére)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése