A hírháló hírei
A
Világ-panoráma karácsonyi adása
2013. december 23., hétfő 21:30 Echo TV A pálosok titokzatos örökségének része Szent Anzelm elbeszélő költeménye Hadnagy Bálint könyvéből, 1511-ből. Címe: Egy jámbor lélek verse Krisztus urunk életútjáról. A költemény bevezető ajánlása így szól: "Ezen elmélkedj, testvérem, ezeken, és megtelik a lelked Krisztus kegyelmével." Abból a korból való, amidőn külhoni utazók csodálták a magyar pálos kolostorok gyönyörűséges művészeti és irodalmi alkotásait. Melyek aztán elpusztultak a hódoltság és a labancság, a Habsburgok, a liberalizmus és a szocializmus idején. Vagy elrejtették őket a méltó utókor számára a Pilis rejtelmes, számunkra ismeretlen, föltáratlan barlangjaiban. Halála előtt, amerikai száműzetésben, a messzi távolból írta nemzetének szánt végakaratában intelmeit: a magyar nemzet hét parancsolatát Wass Albert. Így hangzik: Tiszteld és szeresd a te uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből, és rajta kívül más Istened ne legyen! Bálványt ne imádj! A pénz mindössze eszköz - nem istenség. Érdekimádat, önimádat hamis utakra vezet embert és nemzetet egyaránt. Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát meg ne tagadd soha! Őrizd, ápold, add át fiaidnak. Mert csak addig marad rajtatok az úr szeme, míg e nemzethez hívek maradtok. Ki nemzetét elhagyja, az Urat tagadja meg, s elvész nyom nélkül a népek tengerében. De ne gyűlöld azt, ki más nemzethez tartozik. A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét, és gyűlöletet terem. Rokonod minden isten-fia ember, bármely nyelven beszéljen is. |
A "devizahitelesek" a Kúria döntése ellen tüntettek 2013-12-21
Kapcsolódó:
SZABADON-"deviza-hitelek".A Kúria döntése-Dr. Léhmann György
Izland bankárokat zár börtönbe pénzügyi csalás miatt
Deviza-hitelek Varga István a Kúria döntését elemzi
Alkotmányellenesek a devizahitelek?
Elhallgatott paktum a bankokkal - miről tudott Veres János?
Devizahitelesek a Kúria előtt
"Zseniális trükk"-a bank mindent visz
Léhmann György ügyvéd: Össze-vissza beszél a Kúria
Horváth András: Magyarországon az a bűnöző, aki a korrupciót feltárja
Az áfa-botrányt kirobbantó volt adóhivatali kockázatelemzőnél, Horváth Andrásnál házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda. Iratokat és egy merevlemezt vittek el, köztük azt a zöld dossziét, ami a hálózatos áfacsalások ügyében végzett vizsgálatainak eredményeit tartalmazta. Az általa bejelentett milliárdos ügyben csak hosszú idő után kezdett nyomozni a Nemzeti Nyomozó Iroda. Őt viszont feljelentette a NAV rágalmazásért, és most az is kiderült, hogy nyomozás indult azoknak az iratoknak az ügyében, amelyekre állításait alapozta. Hivatali visszaélés és személyes adattal visszaélés miatt nyomoz a rendőrség - ismeretlen tettes ellen. Horváth Andrást kérdeztük.
Euronews: A házkutatást személyes adattal visszaélés miatt tartották. Elkövette ezt a bűncselekményt?
HA Ez az eljárás teljesen alaptalan.
EN: Ön már nem dolgozik az adóhatóságnak, de adótitkokat tartott otthon.
HA: Voltak nálam adótitkok, de elsősorban nem azzal az üggyel kapcsolatosak, amivel kiálltam a nyilvánosság elé. Jogosan, a munkám során jutottam az adatok birtokába, és nem adtam át őket senkinek. Ráadásul a személyes adattal visszaéléshez szükséges a haszonszerzési szándék, vagy az, hogy valakit jelentős érdeksérelem érjen. Ebben az esetben egyiket se lehet bizonyítani. Milyen hasznot szereztem magamnak ezzel? Csak az életveszélyt.
EN: Hivatali visszaélés miatt is zajlik nyomozás, amelyben önt nem gyanúsították meg, de ez pusztán technikai kérdés.
HA: De hát én jelentettem fel az adóhatóságot hivatali visszaélésért! Nem áll meg sem ez, sem a rágalmazás, ami miatt feljelentett a NAV.
EN: A dokumentumok, amiket a rendőrség elvitt, bizonyítékok abban az ügyben, amelyben az ön feljelentése alapján nyomoz a rendőrség. Ez azt jelenti, hogy nincs bizonyítéka?
HA: Nem. A rendőrök elmondták, hogy tudják, hogy ez bizonyíték, és tételes leltárt vettünk fel. Ha ezek a dokumentumok elvesznek, elvesznek, a rendőrség lelke rajta. Abból világosan kiderülne, hogy sárosak.
EN: De a dokumentumok hiánya akadályozza az ön feljelentése alapján indult büntetőeljárást?
HA: Nem.
EN: Ha lenne parlamenti vizsgálóbizottság, annak a munkáját akadályozná?
HA: Nem. Ezek az adatok benne vannak a NAV nyilvántartásában is. Én azt vizsgáltam, mikor mit nem tett meg az adóhatóság, milyen vizsgálatot nem végzett el, kit mozdítottak el. A rendszerből törölni lehet, de utólag beletenni olyasmit, ami nem történt meg, nagyon nehéz, mert több párhuzamos nyilvántartás működik. Az állításaim pillanatok alatt ellenőrizhetőek. Ezt tudja a kormány is. Átvilágítottak, és azt találták, hogy 628 cég adatait kértem le a rendszerből, a rendőrség szerint ebből 35-öt jogosulatlanul. Én nem néztem semmi mást, csak azt, ami a munkámhoz tartozott.
EN: Hogy értékeli a rendőrség eljárását?
HA: Ha a zöld dossziét akarták, ami azóta feltehetően sok ember asztalán ott van, odaadtam volna önként, hiszen ezt fel is ajánlottam. Felháborítónak tartom, hogy a családomat zaklatják, és hogy ma Magyarországon azt tekintik bűnözőnek, aki a korrupciót jelzi és feltárja. Ennek egyetlen célja van, a megfélemlítés. Hogy eszébe ne jusson a közigazgatásból másnak is kiállni a korrupció ellen, mert úgy jár, mint én.
EN: Mit gondol, lesz olyan kollégája, aki kiáll ön mellett a nyilvánosság előtt?
HA: Amit én felvetettem, az csak a jéghegy csúcsa. Sok kollégám alá tudja támasztani, hogy általánosak voltak a korrupciós megkeresések a hivatalban, de nem hatalmaztak fel rá, hogy az ügyeikről beszéljek. És ők nem mernek előállni. Féltik a családtagjaikat, főleg attól, hogy elvesztik az állásukat. Az adóhatóságnál pontosan tudják, kik hajlanának arra, hogy beszéljenek, és folyamatos nyomás alatt tartják őket.
Azt is látják, hogy ellenem milyen büntetőeljárások, mocskolódó médiakampány zajlik. Ez a büntető feljelentés komolytalan, de arra jó, hogy legalább a választásokig senkinek ne jusson eszébe újabb ügyekkel előjönni. Ennek ellenére vannak komoly ígéretek, de a legtöbb kollégám fel sem mer hívni telefonon.
Kapcsolódó:
Több nyomozás indult Horváth András, mint az áfacsalók ellen
Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították!
A magánbetétesek pénzét is felhasználhatják bankmentéskor
Itt kígyóznak embersorok az ünnepek alatt - ételosztás
2013. dec 22. 08:16 MTI-Népszava
Országszerte több helyszínen osztanak ételt az ünnepek alatt a rászorulóknak, a rosszszociális körülmények között élő családoknak és a hajléktalanoknak.
Vasárnap a Rászorulókat Támogatók Egyesülete Budapest XV. kerületében, a Testvériség pálya előtti parkolóban 300 adag babgulyást, zsíros kenyeret és meleg teát, a Vitézi Rend és a Kárpátok Egyesület az Örs vezér téren ételt és ruhát oszt. A nyíregyházi Szent István téren az Átutazók Művészeti Egyesület tagjaitól kaphatnak élelmet a nélkülözők. Miskolcon és Debrecenben pedig a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 300-300 főt invitál asztalhoz.
Az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei és munkatársai is főtt étellel várják a rászorulókat vasárnap a IX. kerületi Vágóhíd utca 13. melletti parkolóban, ahol hétfőn is osztanak meleg ételt. Debreceni intézményükben keddtől csütörtökig várják főtt étellel a rossz szociális körülmények között élőket. A gyulai intézményben hétfőn 16 órakor karácsonyi ünnepséget tartanak, keddtől csütörtökig 11 órától, szilveszterkor 18 órától, január 1-jén pedig 12 órától kaphatnak meleg ételt a rászorulók. A népkonyha munkanapokon működik, az intézmény pedig folyamatosan nyitva tart.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége hétfőn Somogyvámos mintegy 650 lakóját lepi meg karácsonyi ebéddel. Kedden Kecskeméten, Szolnokon és Szombathelyen is osztanak ebédet a rászorulóknak, a fővárosi Blaha Lujza téren pedig 4500 főre tartanak ételosztást keddtől csütörtökig. December 30-án a szegedi önkéntesek a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben 150 főre biztosítanak ebédet.
Szolnokon a nyíregyházi Bige Holding Csoport jóvoltából hétfőn és december 30-án 1000 adag meleg étellel várják a nélkülözőket.
A végét nem lehet látni annak a tömegnek, akiknek a krisnások osztanak ételt a Blaha Lujza térnél Budapesten. Körülbelül 2000 ember áll sorba, de csak 1500 adag étel van. Nagyon sok a gyerekes család. Van olyan anyuka, aki reggel fél hat óta ott áll két gyermekével, mert ennyit tudnak enni egész nap. Akinek jut karszalag az kaphat ételt, akinek nem, abba belegondolni sem merünk. A rendet a rendőrség biztosítja. Ez is jól mutatja, hogy a helyzet több, mint elkeserítő.
De épül a Felcsúti stadion az a lényeg!!
(Ujszászi Sándor, Facebook)
Ilyen a felcsúti stadion Orbán házából Orbántól az államnak, sok szeretettel Döbrögisztán (Magyarország) 2013 Karácsony
Eva Maria Barki teljesítette Martonyi János feladatát
A Bécsben élő nemzetközi jogász az Európai Nemzetközi ügyek Miniszteréhez, Sebastian Kurz úrhoz (az osztrák külügyminiszterhez) nyílt ajánlott levelet intézett a magyar Szent Koronával a magyar nagykövet jelenlétében két osztrák "humorista" által elkövetett "viccelődés" ügyében, melynek magyar fordítását is megkaptuk, a magyarokhoz intézett kísérőlevelével:
"Tisztelt hölgyeim és uraim!
Kedves magyar barátaim!
Engedjék meg, hogy szívből megköszönjem a rengeteg és megható levelet és visszajelzést, amit kaptam és elnézést kérek, hogy képtelen vagyok mindenkinek külön válaszolni.
A levelekből éreztem, milyen nagy sértést és lelki sérülést jelent a legutóbbi osztrák botrány, a magyarság szíve mélyébe találtak.
Csatolmányban küldöm a sajtójelentést és egy sokak kérésére elkészített fordítást, amelyből látják, hogy nemcsak bocsánatkérést követeltem a külügyminiszter úrtól, hanem több szolidaritást és megértést is, valamint több együttműködést Magyarországgal, mint ez eddig volt. Remélem, hogy a fiatal miniszter úr meg fogja érteni a levelemet.
A Magyarország elleni támadásnak mélyebb okai vannak. A globalizált, új alakuló világrendben a nemzetnek, népnek, hagyományos európai értékeknek, kereszténységnek, családnak nincs helye. Európa új választóvonal előtt áll - még inkább, mint 23 évvel ezelőtt. Mint már sokszor a történelemben, az államok szuverenitását, a népek önrendelkezését, egy szóval a veszélyeztetett szabadságunkat meg kell védeni és Európának példát mutatni.
Tisztelt magyar barátaim!
Kívánok mindenkinek boldog, kegyelemteljes karácsonyt és sok erőt az újesztendőben, amelyben nagy kihívás vár a magyarokra.
Isten áldja mindnyájukat!
Szívélyes üdvözlettel: Eva Maria Barki, A-1010 Wien, Ausztria (telefon- és telefax-szám, e-mail-cím...)"
Eva Maria Barki amikor csak teheti, szót emel értünk mindenkor, legyen szó Trianonról, vagy a Székelyföld autonómiájáról! Az osztrák külügyminiszterhez intézett nyílt levelének magyar fordítása:
Az Európai Nemzetközi ügyek Miniszterének,
Sebastian Kurz úrnak
Minoritenplatz 8.
1010 Wien
Tárgy: A Magyar Nagykövetségen "Wir Sind Staasküntler" címmel 2013. december 12-én készült adás.
Igen Tisztelt Miniszter úr!
Az ORFI-csatorna 2013. december 17-én "Wir Sind Staasküntler" (Mi állami művészek) címmel úgynevezett interjút sugárzott Szalay-Bobrovniczky Vince magyar nagykövettel, amelynek nyilvánvaló célja volt a nagykövet provokálása és Magyarország Szent Koronájának kigúnyolása és meggyalázása. Tudatosan - és ezt ki is hangsúlyozták - büntetendő cselekményt követtek el a magyar nagykövetségen, tehát magyar területen a magyar nagykövet szeme láttára, melynek során gyűlölködően, még ha kabaréjeleneteknek álcázottan is a magyar Szent Koronát önmagában, valamint annak büntetőjogi védelmét is megkérdőjelezték.
Állami szimbólumok gyalázása - bel- és külföldieké egyaránt - az osztrák jogszabály szerint is büntetendő és túlkapás, sértés és gyűlölködés esetén még a vélemény-nyilvánítás szabadság vagy művészeti szabadság sem igazolja még kabarétréfa formájában sem.
A magyar Szent Korona, mint az állami címer része, Magyarországnak állami jelképe, és mint ilyen, büntetőjogi védelmet élvez.
A Magyar Szent Korona még ennél is sokkal többet jelent. Nemcsak Európa egyik legrégebbihez tartozik, hanem egyedülálló jelentősége is van. A magyar korona ezer év óta nemcsak az államhatalom szimbóluma, hanem nemzeti identitást létrehozó jelkép, amelynek szakrális jelentősége van a magyar nép számára, alapját képezi a magyar alkotmányosságnak, a magyar jogrendszernek és jogállamiságnak, jelképe az ország egységének.
Európában különleges az által is, hogy nemcsak a magyarok, hanem valamennyi népcsoport egyenjogú tagja volt a magyar koronának, ami a mai alkotmányban is megnyilvánul, melyben valamennyi népcsoport államalkotóként nyert elismerést.
A magyar korona azon felül, hogy az állami címerben jelképesen jelenik meg, mind a mai napig szakrális jelentőséggel bír, és a magyar nép számára szent.
A magyar nagykövetségen elhangzott gúnyolódás a magyar népet szíven találta és felháborodási hullámot, de értetlenséget is váltott ki. A felháborodás annál is inkább érthetőbb, mivel ez az akció a Magyarország elleni mediális sértéseknek, rágalmazásoknak a csúcspontja.
Igen Tisztelt Miniszter Úr!
Még ha a magyar külügyminiszter reagálása nagyon visszafogott is, mégis súlyosan sértő cselekményt jelent a magyar nagykövet személye és az egész magyar nép ellen.
Mivel ezt az adást az állami, a törvényes kultúrmissziónak alávetett ORF sugározta, és ezzel az egész hivatalos Ausztria lett ebbe belevonva, így immár diplomáciai megoldás szükséges.
Ezért nyomatékosan kérem arra, hogy az okozott kár mérséklése érdekében kérjen bocsánatot mind Szalay-Bobroviczky nagykövettől, mint a magyar néptől.
Egyidejűleg engedje meg azt a javaslatot, hogy a legközelebbi állami látogatását Magyarországon tegye meg, hogy ezzel tanúsítsa szolidaritását Magyarországgal és annak fontos szerepével az európai nemzeti kulturális és társadalmi identitások és értékek megmentésében a határtalan és ellenőrizhetetlen globalizációtól és a fenyegető totalitarizmustól.
Remélem, hogy az Ön szolgálati ideje alatt több megértés és konstruktív együttműködés lesz jellemző a velünk történelmileg összetartozott szomszédunk, Magyarország irányában, több mint amit eddig tapasztaltuk.
Kiváló tisztelettel:
Dr. Eva Maria Barki (cím, telefon- és fax-számok, valamint e-mail-cím)
Forrás: sokkaljobb-levelesláda
sokkaljobb-kommentár: Úgy tudjuk, hogy a magyar nagykövet nem tett semmit, nem tiltakozott a "viccelődés" ellen. Végigmosolyogta az előadást. Ezzel méltatlanná vált a nagyköveti poszt betöltésére!
Eva Maria Barki tiszta szívű nemzetközi jogász, munkájára ezúton is Isten áldását kérjük, és kívánunk neki Áldott Karácsonyi Ünnepeket, Boldog újévet! Az Isten tartsa meg sokáig erőben, egészségben, és kérjük, továbbra is védjen meg bennünket minden ármánytól.
Békéscsaba, 2013. karácsonyán
F. I. - K. M.
Emlékeztető: "A világra nagyobb veszélyt jelentenek azok, akik eltűrik, vagy bátorítják a gonoszságot, mint azok, akik elkövetik." (Albert Einstein)
Kapcsolódó:
Martonyi az egekig magasztalta a kormány külpolitikáját
Hedvig és Anna, bocsánat!
Alakul a Putyin-féle Szovjetunió
2013.12.25 09:03 MTI-STOP
Aláírták Örményország csatlakozási menetrendjét a Moszkva irányította orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz.
A dokumentumot a legfelső eurázsiai gazdasági tanács keddi moszkvai ülésén hagyták jóvá. A tanácskozáson a vámunió tagállamainak elnökei, valamint az örmény és a kirgiz államfő is részt vett. A szervezethez Kirgizisztán is csatlakozni akar.
Igor Suvalov orosz első miniszterelnök-helyettes kijelentette: körülbelül fél évre van szükség ahhoz, hogy megvizsgálják, fennállnak-e a feltételei Örményország vámuniós tagságának.
Szerzs Szargszján örmény elnök szeptemberi moszkvai látogatása során jelentette be, hogy országa csatlakozni kíván a Moszkva irányította szervezethez. Azt is közölte, hogy országa részt akar venni a Kreml által szorgalmazott Eurázsiai Gazdasági Szövetség létrehozásában is.
December elején Örményország máris kedvezményeket kapott Oroszországtól: Moszkva csökkentette a földgáz és a kőolajszármazékok árát. A jereváni kérés a vámunióhoz csatlakozásról kapóra jött az ősz elején Moszkvának, amely ugyanerről próbálta meggyőzni az akkor még európai uniós társult tagsági szerződés aláírására készülődő Ukrajnát.
Kijev november 21-én jelentette be, hogy leállítja a felkészülést az uniós társulásra, ami tüntetéseket váltott ki Ukrajnában. Ennek ellenére Viktor Janukovics ukrán elnök Vilniusban nem írta alá a megállapodást, majd egy hete Moszkvában az orosz-ukrán államközi bizottság ülésén megállapodást írtak alá a földgáz árának csökkentéséről Ukrajna számára, és Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy 15 milliárd dollár (mintegy 3200 milliárd forint) értékben ukrán államkötvényeket vesznek. Pénteken Oroszország 3 milliárd dollárnyi értékben ukrán eurókötvényt vásárolt.
A legfelső eurázsiai gazdasági tanács keddi moszkvai ülésén részt vett Mikola Azarov ukrán miniszterelnök is. A politikus azt megelőzően tárgyalt Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel. A beszámolók szerint a találkozó igen rövid ideig tartott. Az orosz miniszterelnöki hivatal korábban cáfolta a sajtóban elterjedt hírt, hogy Azarov több mint 60 dokumentumot készült aláírni Ukrajna vámunióhoz csatlakozásával kapcsolatban.
Az eurázsiai gazdasági tanács ülésén Vlagyimir Putyin orosz elnök azt szorgalmazta, hogy a jövő év májusára készítsék el a megállapodást az Eurázsiai Gazdasági Szövetség létrehozataláról, hogy az 2015. január elsejétől működhessen. Szerinte az európai és az eurázsiai integráció kiegészíthetik egymást. A eurázsiai szövetség létrehozatalának ötlete Nurszultan Nazarbajev kazah elnöktől indult ki, és azt Moszkva felkarolta. Putyin elnök már egy az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjedő uniót képzel el.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta: szégyen lenne, ha ez a szövetség nem jönne létre. Nurszultan Nazarbajev kazah államfő azt hangsúlyozta, hogy az Eurázsiai Gazdasági Szövetség megteremtésével nem a Szovjetuniót akarják újjáéleszteni. Egyes jelentések szerint a politikus bírálta Moszkvát, hogy az egyeduralkodó szerepre törekszik a 2015. január elsejére felállítandó szövetségben.
Tüntetés
a NAV-botrány kivizsgálásáért
Tüntetést tartanak civil szervezetek a NAV székháza (Budapest V., Széchenyi utca 2.) előtt 2013. december 28-án, szombaton 15 órakor.
Horváth Andrást, a NAV közreműködésével elkövetett, évi ezermilliárd forintra becsült áfacsalás leleplezőjét már hatósági eszközökkel próbálják elhallgattatni, nyomozók jelentek meg a lakásán, bizonyítékait lefoglalták. A hatalom minden eszközt bevet az igazság feltárásának ellehetetlenítésére annak ellenére, hogy Horváth András igazát támasztja alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternemrég nyilvánosságra hozott levele is.
Alulírott civil szervezetek követelik, hogy a parlamenti pártok tegyék lehetővé az országgyűlési vizsgálóbizottság érdemi működését.
A tüntetés célja: megmutatni a hatalomnak, hogy sokan támogatják Horváth András harcát a kormányzati korrupció ellen! Célja az is, hogy egyúttal üzenjen az adóhivatal megfélemlített dolgozóinak, hogy mindannyian velük vagyunk. Ők is álljanak fel, és mondják: "Nekem is van Zöld Dossziém!"
A szervezők kérnek mindenkit, hogy a tüntetésre hozzon magával egy zöld dossziét (amennyiben ez nem megoldható, más színű is megteszi).
A tüntetést támogató szervezetek: Anonymous Operation Hungary, Az alkotmány nem játék, Hallgatói Hálózat, Krétakör, Levegő Munkacsoport, Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary, Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége, Váralja Szövetség
További részletek a http://hallgatoihalozat.blog.hu/2013/12/24/hazkutatast_a_nav-nal oldalon.
"Hol a lóvé? Ki a hunyó?" - LMP tüntetés a NAV botrány kivizsgálásáért
A NAV székháza előtt tartott tüntetést péntek délután az LMP. Kormányokon átívelő pénzügyi és hatalmi érdekekről beszéltek a felszólalók, köztük Horváth András, az ügy kirobbantója is. A demonstráción megjelent Horváth Csaba, MSZP-s önkormányzati képviselő is, de a vizsgálóbizottság felállítását továbbra sem írja alá a frakció, arra hivatkozva, hogy a Jobbikkal semmilyen együttműködést nem tartanak elfogadhatónak. A felszólalók szerint mindenki, aki szabotálja a vizsgálóbizottságot, a "hazudozók" pártján áll.
Videók: http://www.youtube.com/watch?v=nz15hRJslq0 Horváth: rágalom a NAV elnökhelyettesének állítása
Kapcsolódó:
Itt vannak az óriási áfacsalás morzsái
A nagyüzemi áfacsalás módszerei
Áfacsalás? Még a NAV szerint sem lehet felszámolni
Adócsalás, pénzmosás - házkutatás volt Pintér cégénél
Transparency Int.: Ne Horváth Andrást vegzálják, hanem az áfacsalás gyanúját vizsgálják ki!
WANTED Pintér Sándor!
Facebook bejegyzés: Kedves ismerősök! Illő vagy sem karácsony első napján, de segítséget szeretnék kérni egy ismerős számára. Akiről szó van, egy elismert festő és költőnő. Karácsonykor nincs mit ennie, nincs pénze a gyógyszerereire, sebkenőcsére. Halálos beteg férjét ápolja. Hát itt tart az ország, hogy a művészeit sem becsüli meg... Hogy lehetne segíteni Neki?
Sanyi, hogy telt a karácsony?
"Aggódom" az egészségügyi állapotod miatt. Nem lehet egyszerű ennyi hülyével együtt dolgozni. Képzeld azt írják a kollégáid, hogy csődbe vitted az OTP-t.
Bár ez azért a Te hibád hiszen Te alkalmaztad őket. Azt mondják valós frank fedezet van a hitelem mögött, amit portfóliókba csomagoltatok és swap-poltatok. Ezt mindketten tudjuk, hogy az első állítás, az baromság, de ellenben az OTP teljes csődjét is kimondták. Nem lehet könnyű ilyen emberekkel dolgozni.
Képzeld az INFOREX rendszereteket meg nem ismerik. Bár ezen azért nem csodálkozom, mert a jelzálogbank vezetője (szegény egy nagyon szerencsétlen ember) nem tudta megmondani mi a különbség a devizahitel és a devizában nyilvántartott hitel között. Még jó, hogy a pénzügyi felügyelet tagjai kisegítették.
Arról már nem is beszélve, hogy a forinthitelek forrását sem tudjátok meghatározni. A kedves kollégád azt írja a betétesek pénzéből, de beazonosíthatatlanul végzitek. Nagy hiba. Most értettem meg, hiába kérem tőletek a devizatőke-nyilvántartásomat, mivel nem vezetitek az ügyfélnyilvántartásokat ezért nem tudtok elszámolni. Ajjaj Sanyi ebből nagy botrány lesz.
Azt is írja kollégád forduljak a Magyar Nemzeti Banknál működtetett áll pénzügyi felügyelethez. Ez azért neked is mosolyt csalt megfáradt arcodra nem? Képzeld abba az intézménybe küldenek, amely vezetése manipulált a forint ellen, és majd pont ellened fognak határozatot hozni?
Hallom jártál Polt Petinél is. Hát azért nem vagy semmi, miközben az OTP ellen ott hever a feljelentésem, Te bátran megjelensz a Legfőbb Ügyésznél. Mit sikerült intézned?
Azt suttogják hívogattad a döntéshozó és jogmegsemmisítési határozatot kidolgozó bírákat is, ez igaz? Hát Sanyi Te nem vagy semmi, van vér a "pucádban."
Te tudtad, hogy végrehajtást indíthatok ellenetek? Csak van egy kis bibi. Nem tudom megmondani melyik országban vezetitek a nyilvántartásokat, ebben ha segítenél azt megköszönném. Képzeld elkezdtem felvenni a kapcsolatot az OTP bankcsoport tulajdonosaival, hát nem egyszerű feladat beazonosítani Őket.
Arról remélem azért hallottál, hogy a nemzetközi hatóságokat jobban érdekli a tevékenységed, mint a hazaiakat, ezért fordultunk hozzájuk. Azt ígérték jövőre így vagy úgy, de véget vetnek ennek az ügynek.
Azt tudtad, hogy az oroszlányi bankfiókotokban egy halom okirat megsemmisült? Képzeld feltört a talajvíz. Azért remélem a belső kamerás felvételeket így szilveszter közeledtével bekülditek egy szórakoztató műsorba, azért az nem lehetett semmi, amikor már a biztonsági őr is pisztoly helyett gumicsizmával érkezett és hordta a vizet, miközben a többiek hajszárítóval próbálták menteni a papírokat?
Képzeld, átolvastam a szerződésemet és nem írjátok benne azt, hogy swap, meg azt sem, hogy portfólió, és a kiszervezést is elmulasztottátok közölni a fali kifüggesztett tájékoztatótokban. Ennyi hibát. Nem csodálom, hogy romlik az egészséged.
Nagyon várom azt a pillanatot, amikor kénytelen leszel elismerni legyőztek. Majd elfelejtettem megemlíteni, nem mindenki örül ám annak, hogy lebuktál.
Ajjaj Sanyi ebből nagy botrány lesz.
Grell Antal
B.É.CS.
Milliárdok a fa alatt
2013, december 26 - 17:20 index.hu - alfahir.hu
Folyamatosan nyeri a Simicska-féle Közgép Zrt. a milliárdos közbeszerzéseket. Van itt paksi atomerőmű és szeméttelep is, a lényegen nem változtat: míg tízezernyi vállalkozás csődölt be idén, a Közgép szárnyal.
Mint az Index írja, 5,8 milliárdért épül a paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának legújabb fázisa. Erre és a kapcsolódó fizikai védelmi rendszerek átalakításának kerítés- és műtárgyépítési munkáira kért ajánlatot a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. Egyet kapott is, a Közgép és a Pintér Művek - Pintér József egyéni vállalkozó nyertes párosa ugyanis az eredetileg becsült 5,878 milliárd helyett 5,877 milliárdért végezheti a munkát. A radiaktív hulladékkezelő pályázatán, szintén egyedüli indulóként nyert a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. és a Közgép közös ajánlata: 7,873 milliárd forint értékben a budai agyagkő formáció földtani kutatásainak felszíni fázisában vesznek majd részt.
Egy Dél-Alföldi 3,8 milliárdos pályázaton a lap szerint már két ajánlattevő is indult, ennek jótékony hatásaként a pályázat két részének eredetileg becsült 4 milliárdos értéke helyett a Közgép-vezette DAREH-II. konzorcium 3,87 milliárdért bizonyult jobbnak. A pályázat Csongrád és Békés megyei elhagyott szilárdhulladék lerakók rekultivációjáról szólt.
Erre jön még, hogy szeméttelep-létrehozásra a DAREH-ÉP konzorcium a Közgép vezetésével az eredetileg 7,793 milliárdosra becsült szerződés helyett a nyertes pályázókkal 8,295 milliárdról kötnek szerződést.
Az Index emlékeztet, hogy egy másik konzorcium főtagjaként 1,74 milliárdért az Őrségben is szemét-bizniszbe fogtak, akkor a tender eredeti becsült értéke 1 milliárd 120 millió forint volt, a Közgép-vezette konzorcium legjobb ajánlata ennek másfélszereséért, 1 milliárd 740 milliót forintért lett a "legjobb".
Kapcsolódó:
A fideszes rablógazdaság - Orbán és Simicska
Simicska és Orbán embere minden cég titkait megismerhetné
Amikor majdnem véget ért a rezsicsökkentés
Mától él a rezsicsökkentés 3.0
Olcsóbban jön az orosz gáz - Tartható a rezsicsökkentés
Háttérkép - "Jogállamban a pénz a fegyver".- Bogár László, Boros Imre
Zoli bácsi a Hiltonban
2013. dec. 25. 9:55 nolblog
Szervusztok gyerekek, Zoli bácsi vagyok, nektek csak Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Tudjátok mi az, hogy emberi erőforrás? Na ugye, hogy nem? Nem baj gyerekek, én sem tudom, mert nincs is semmi értelme. Ugye, hogy milyen vicces a Zoli bácsi?
Aztán azt tudjátok-e gyerekek, mi fán terem az, hogy miniszter? Úgy van, okosak vagytok, nem fán terem a miniszter. A miniszter az egy bácsi, néha néni, de legtöbbször inkább mégis bácsi. A miniszter, gyerekek, latinul azt jelenti, hogy szolgáló. Vagyis, szolgál a miniszter, az embereket szolgálja, a magyar miniszter pedig a magyar embereket.
Ugye, hogy milyen jó itt nektek a Hiltonban! Egyetek csak, amennyi belétek fér, tömjétek teli a pocitokat, mert ha hazamentek, az lesz megint, ami eddig volt. Üres asztal, fűtetlen szoba.
De most ne gondoljatok ezzel, örüljetek, hogy itt lehettek, mert a Zoli bácsi volt olyan jó, hogy meghívott benneteket a Hilton szállóba. Jaj, hülyeséget beszélek, dehogy a Zoli bácsi hívott meg titeket, még majd bajom lesz belőle! Orbán Viktor bácsi és a Fidesz vendégei vagytok. Meg a magyar emberek vendégei, ők fizetik itt a számlát, lehet, hogy majd lebarterezzük. Nektek ezt nem kell tudni, hogy mit jelent, ti csak érezzétek jól magatokat.
Amíg esztek, elmondanám nektek, hogy Magyarország jobban teljesít. Még nem jól, de már jobban. Véssétek ezt jól az eszetekbe! De még ennél is jobb lenne, ha a szüleitek is megtudnák. Mert ti még nem tudtok szavazni, kicsik vagytok ahhoz, hogy felelősen döntsetek az ország sorsa felől, de ha hazamentek innen, és viszitek magatokkal a tőlünk kapott Nyilas Misi pakkot, akkor majd szépen elmesélitek a szüleiteknek, hogy a Zoli bácsi milyen kedves volt hozzátok. És, hogy ez nem a Zoli bácsi kedvessége, hanem Orbán Viktor bácsi jósága, csak ő most nem ért rá, ezért a Zoli bácsit kérte meg, hogy adja át nektek a Fidesz és a kormány üdvözletét.
Vegyetek nyugodtan abból a finom csirkemellfiléből, otthon úgysem esztek ilyet. Persze, otthon ti mást sem nagyon esztek, meg tudom, hogy fáztok is gyakran, de ha elmondjátok a szüleiteknek, hogy a Zoli bácsi milyen kedves, és a Fidesz mennyire aranyos, a kormány meg egyenesen ennivaló cukorfalat, akkor jövőre is ígérünk nekik tűzifát a szavazás előtt. Meg beülhetnek az autóinkba, hogy ne kelljen gyalog menni szavazni.
Na, hogy ízlik a menü? Leírom nektek, hogyha majd mentek az iskolába, el tudjátok mondani a többi szegény gyereknek, akik most nem lehetnek itt, hogy mi volt: libaerőleves zöldséggel, lúdgégetésztával, csirkemellfilé calvadossal ízesített gombamártással, zöldséges lasagne-val, brokkolirózsával és párolt rizzsel, desszertnek meg joghurttorta eperöntettel.
Ugye tudjátok, hogy mi az a calvados? Jól van, már megijedtem, hogy nem tudjátok. Hanem azt mondtam már, hogy kipateroltuk az IMF-et? Remélem örültök neki. Most már a magunk lábán állunk és a világpiacról veszünk fel hiteleket. Jóval drágábban, mint amennyiért az IMF-től kaptuk volna, de ez titeket ne érdekeljen gyerekek, ti csak falatozzatok szépen, nem a ti dolgotok, hogy ilyeneken törjétek a kobakotokat.
Ezt az IMF-et is csak azért mondtam, hogy örüljetek.
Remélem, mindenkinek ízlik a lúdgégetészta, ilyet se esztek mindennap, sőt, valójában soha többet nem esztek ilyet gyerekek. Mert az, hogy ti negyvenen most itt vagytok a Hiltonban, csupán egy gesztus a részünkről. Tudjátok gyerekek, hogy mi az, hogy gesztus? Akarjátok, hogy elmondja nektek a Zoli bácsi?
Jó, jó, nem kell rögtön idegeskedni, nem mondom el.
De az biztosan érdekel titeket, hogy a Kúria is a bankok oldalára állt. Nem kurva, hanem kúria! Ja, hogy akkor nem érdekel? Nem baj, inkább elmesélem, hogy a Hilton egy nagyon elegáns és drága szálloda. Olyan sokba kerül itt minden, hogy még én magam sem tudnék mindennap itt ebédelni, annyira drága. De azért csak nézzetek jól körül, hogy amikor majd hazamentek, és korog a gyomrotok, meg fáztok, úgy, mint mindig, amikor nem hívunk meg benneteket a Hitonba, akkor jusson eszetekbe, hogy a Zoli bácsi milyen szépen beszélt hozzátok. És mondjátok el a szüleiteknek, hogy kire kell szavazni jövőre. Ami már nincs is olyan messze, alig több mint száz napot kell már csak éhesnek lenni, és fázni, utána új világ kezdődik. Akkor majd éhezhettek és fázhattok tovább.
Úgy, mint eddig, de az is lehet, hogy még ennél is jobban.
Putyin:
A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma
züllött társadalmát
2013. október 17., 18:47 Pravda - Magyar Tudat
Vlagyimir Putyin a közelmúltban fejtette ki nézeteit arról az euro-atlanti hatásról, amely a keresztény európai gyökerek határát próbálja ezoterikus megközelítéssel kelet felé tolni.
Az orosz miniszterelnök szerint a kereszténység bölcsője az Atlanti-óceántól az Uralig terjed - ahogy ezt de Gaulle is kijelentette. Mostanra azonban, a hagyományokban bővelkedő, büszke kontinens teljesen átformálta és felforgatta több ezer éves kultúráját.
Sötét erők dolgoznak a jelenlegi modern euro-atlanti világban, amely térben és időben egyaránt pusztít. Putyin így fogalmazott: Ezt a világot olyan sátáni erők irányítják, amelyek elkötelezett hívei a kereszténységnek. Ebben a kultúrában Lady Gaga, az Android, Tim Burton, stb. képviselik az értéket, lesöpörve Mozart, vagy Tolsztoj által teremtett kultúrát.
Ez az új nyugati világ a kereszténység álarca mögött, a fehér emberek nyakába zúdít minden rosszat, az új pápa pedig hátat fordítva a heteroszexualitásnak, szemet huny a homoszexualitás növekvő térnyerése felett. Nem tesz különbséget jó és rossz között, átlép az ősi nyugati keresztény hagyományokon.
A keresztény nyugat jelenleg egy olyan koncepciót vázolt fel, amely befogadja az orosz ortodox lelkeket és az egész birodalmat, amely valamiféle kegy gyakorlása a volt Szovjetúnió múltjának eltörléséért.
Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma - az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra), Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására) és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -, olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik.
A szociáldemokrata utópia szajkózása abszurd: az a 300 leggazdagabb amerikai oligarcha beszél humanitárius viselkedésről és világbékéről, akiknek vagyona 2300 milliárd dollár és akik az emberek lelkével a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoznak. A világot fenekestől felfordítani, megosztani és bankautomatákat gyártani, ez az egyetlen programjuk. Ez az egész, ami zajlik, Hamletbe illő zakkant színjáték.
Gustav Flaubert a Salammbo c. könyvében, írt az oligarchikus világról és a keleti civilizációról. Leírja, hogy a nyugat mennyire a pénz megszállottja, hogyan képes manipulálni az embereket degenerált, mocskos tervének végrehajtásához. Leginkább Karthágóhoz hasonlítható ez a trend, ahol a vallás rendszeresen szedte emberi áldozatait, különösen a gyermekeket kínozta kifinomult kegyetlenséggel. Napjainkban a gyermekek éppen ilyen gyötrelmeknek vannak kitéve, gyakran pusztán árut jelentenek az interneten. A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát, amelybe beletartozik a mai Róma és Vatikán is.
Flaubertazt azt mondta, Karthágóban a pénz az úr, ahol az oligarchák szabad kezet kapnak a hatalomhoz és a közvélemény megvásárlásához, ennek következménye a kaotikus politika. Oroszország mindezt tapasztalhatta már Jelcin idején, de ugyanez mondható el a globalizáció, mint az új világrend alapítóiról, a francia Sárközyről és az amerikai Bushról is.
A II. világháború után felépített Bilderberg Európa Amerika autokrata vezetését követte, a Rousseau-féle menetrend azonban értelemszerűen nem volt képes megőrizni a szociális, kulturális és nem utolsó sorban a lelki, de még a demográfiai örökségeket sem. A szemlélet igazán a 90-es évekre bontakozott ki, ma pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető német és francia politikusok köpnek saját zászlóikra. Merkel a legutóbbi választási győzelmével végképp hátat fordított a német zászlónak, emellett meg kell említeni, hogy választóinak átlagos életkora 60 év. Itt lenne az ideje, hogy a kiöregedett választók tartózkodjanak a szavazástól.
Vlagyimir Putyin kifejezésénél maradva, az euro-atlanti erők baljós szerepe már Lovecraft rémálmaiban is szerepelt. A múltban, őseink féltek a nagy óceán hullámzásának irányától, de ez semmi rosszat nem jelent. Jean Parvulesco könyvében beszámolt Putyin hihetetlen példamutató szerepéről és egyben rámutat: mostantól az európaiaknak semmi köze Ázsia ősi hagyományaihoz.
Vlagyimir Putyin kifejtette még az euro-atlanti erők sötét mítosza szerint, a háborgó Földközi-tengeren erőszakos szélnek kitett hajó pusztulását, megemlítette Atlantis eltűnését, de kitért a Platón által leírt degenerált áltudományra is.
Putyinnak nagy kihívással kell szembenéznie: ugyanis valóban léteznek a tengerben szörnyek, de úgy tűnik, ő nagyon is tudja, kik foglalkoznak velük.
Kapcsolódó:
Putyin igazi információs bombát robbantott
Putin's silence is more eloquent than McCain's words
Ismét Vlagyimir Putyin lett Oroszországban az év politikusa
Magyarországi antiszemitizmust kutatna a New York Times
2013. december 25. 17:05 Mandiner
A lap a magyarországi antiszemitizmus mélyebb rétegeit szeretné vizsgálni, ezért egy kérdőívet indított útjára a Magyarországon élő zsidók, zsidó származásúak között - írja az Origo. A kutatás egy évig tart.
Egy évig kutatná a magyarországi antiszemitizmust a New York Times - írja az Origo. A lap egy kérdőívben kérdezte meg a Magyarországon él zsidókat, illetve zsidó származásúakat tapasztalataikról. A válaszadókat később a lap riportere is megkeresheti.
A New York Times indoklása szerint azért van szükség a kutatásra, mert a magyar parlamentben megjelent egy nyíltan antiszemita párt.
Emlékeztető: "Korábban az volt az antiszemita, aki gyűlölte a zsidókat, most az az antiszemita, akit a zsidók gyűlölnek." (David Irving)
Kapcsolódó:
A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma
Magyar Holokauszt - 2014 Emlékbizottság
Ülésezett a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság
Holokauszt-emlékév: a kormány másfél milliárd forint értékben támogat civil kezdeményezéseket
Holokauszt-emlékhely lesz a józsefvárosi pályaudvaron
Lázár János: jövő tavaszra elkészülhet a holokauszt-emlékhely
A kormány holokauszt-emlékhelye a józsefvárosi pályaudvaron - potom 5 milliárd forintunkból
Navracsics: Nem engedhetjük meg, hogy az antiszemitizmus Magyarországon megerősödjön
A FIDESZ sátánista zsidó-lobbija Netanjahuék szolgálatában
Sehol nem erősödött annyit az antiszemitizmus, mint Magyarországon
Zsidó botrány Magyarországon - Megint tőlünk hangos a világsajtó
Kazárok-e a zsidók?
Az EU tisztségviselői sem ússzák meg: "holokauszt-oktatásban" fogják részesíteni őket
Betelepítés:
Csurka István: Zsidó betelepítés Magyarországra
Zsidó betelepülés már Amerikából is
Elhallgatva! Zsidó betelepítés
Titkos magyar-izraeli államközi megállapodás
Az Izraeliek Magyarországra menekülnek a háború elől
Kárpát-medence a földi paradicsomkert - Betelepítés
Új honfoglalók - Welcome to Nyírtass! - Haszidi Zsidók Nyirtasson
Béres Erika: Mítosztalanítás
Itt vannak az óriási áfacsalás morzsái
Az
áfacsalásokból Horváth András színre lépése okozott egyre
dagadó botrányt, pedig az egész itt zajlott mindenki szeme előtt.
Az adóhivatali beszámolók elemzéséből kiderül, szinte minden
pontosan úgy történt, ahogy Horváth leírta. Legfeljebb a csalás
mértéke nem stimmel.
Luxusautóik
voltak 400 millió forint értékben. Volt 11 ingatlanuk. Az egyikük
pedig a Dominikai Köztársaság karibi klímáját élvezte.
A
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) írta ezt egy idén nyáron
leleplezett adócsaló csoportról. A leírás passzol ahhoz is,
ahogy Horváth András ko
rábbi
NAV-dolgozójellemezte az ilyen
visszaéléseket elkövető emberek életstílusát.
„Az
adóelkerülést támogató területre új szereplőként belépő, s
bizonyos fokú szervezői feladatokat is ellátó személyek néhány
év alatt pazar kivitelezésű családi házakat építenek, nagy
értékű autókat vásárolnak, luxusutakra fizetnek be” – írta
Horváth a csalásokról szóló egyik
írásában.
Egy
Maybach és egy Mercedes mint adócsalás miatt lefoglalt luxusautók
2007-ben
Forrás:
MTI/E. Várkonyi Péter
A
nyáron lebuktatott embereknek azonban nemcsak az életmódja, hanem
a módszerei is hasonlóak ahhoz, amiről Horváth beszámolt. „A
cégcsoport Szlovákiából szerzett be főként étolajat és
cukrot, amelyet több cégen átfuttatva belföldön értékesített,
közvetetten hipermarketeknek is” – áll a NAV közleményében.Külföldi szálak
Hasonló
gyakorlatról számolt be több interjújában Horváth András is.
Az Origónak megerősítette a csalások
elterjedtségét több adószakértő is,
és ez olvasható ki magának a NAV-nak a közleményeiből is. Az
Origo a NAV közleményeit, sajtómegjelenéseit átvizsgálva 2010
óta 22 olyan esetet talált, amikor az adóhatóság fiktív
számlákkal, áfacsalással, szabálytalan áfa-visszaigénylésekkel
kapcsolatos ügyekben gyanúsított meg vállalkozókat (amelyeknek
nevét az adóhatóság nem közölte).
A
feltárt adócsalások szinte kizárólag más országokból
importált termékeknél jelentek meg, a vizsgált 22 esetből 19-nél
tudni, hogy külföldi cég is részese volt az ügyleteknek. Az
Origo által megkérdezett adószakértők szerint általában
Romániából és Szlovákiából érkező áruknál vetik be a
fiktív számlákat, és a vizsgált esetek is ezt támasztják alá:
Szlovákiából nyolc esetben importáltak a gyanúsított cégek,
Romániából kétszer, rajtuk kívül egyedül Hollandia bukkant elő
még kétszer (öt esetben nem nevezték meg, hogy mely külföldi
országról van szó).
Leginkább
a cukorral, az étolajjal és a kávéval trükköznek Horváth
szerint, és a NAV által gyanúsított cégek is többnyire ezekkel,
illetve gabonával üzleteltek: a 22 esetből összesen
14-szer. Ezeken kívül még hústermékeket
hoztak be többször, három olyan eset volt, amikor valakit
emiatt gyanúsított meg a NAV.
A pénz nem stimmel
Igazán
nagy eltérés csak a csalások értékében van. Az
ilyen ügyek feltárása időigényes, így a NAV gyakorlatát
ismerők sem állítják, hogy minden visszaélést fel lehet tárni.
Horváth egyenesen azt állítja, hogy évente akár több mint
ezermilliárd forintos kár is érheti az államot a visszaélések
miatt. A NAV közleményeiből azonban ennél sokkal szerényebb
összeg olvasható ki.
A
három év alatt összesen 19,1 milliárd forintnyi adót próbáltak
elcsalni a vizsgált esetekben, és ennek a túlnyomó része (közel
15 milliárd) be is folyt a csalók számlájára még az adóhivatal
közbelépése előtt. Igaz,
a NAV közleményei főleg csoportosan elkövetett, több
százmilliós, milliárdos csalásokról szólnak, bár a beszámolók
között szerepel egy 14 milliós visszaélés is.
A
NAV közleményei alapján a legtöbb esetben a cégek valóban
nagyon hasonlóan trükköztek a Horváth által vázolt módszerhez,
de voltak ettől részben eltérő bűncselekmények is. Egy
nagykőrösi vállalat például tökélyre próbálta fejleszteni a
műfajt: nemcsak a vállalat nem létező költségeiről készítettek
fiktív számlákat, hanem a cukorvásárlásról is. Akkor buktak
le, amikor papíron Magyarország éves cukorfogyasztását meghaladó
mennyiséget vásároltak meg egy szlovákiai cégtől, amelyről
kiderült, hogy nem is forgalmaz cukrot.
A
Horváth által emlegetett adócsalási módszer mellett két olyan
volt, amely többször előfordult. Az egyik a szimpla áfacsalás,
amikor egyszerűen nem jelentették be a vásárolt árut, a másik
pedig a színlelt külföldi eladás, amelynek az alapja szintén a
Horváth-féle forma, csak annál kifinomultabb. Itt ugyanis papíron
előbb eladnak valamit, általában egy szomszédos uniós országba,
majd onnan vásárolják vissza, miközben a valóságban el sem
hagyja a raktárt.
A
NAV szerint valótlan Horváthnak az az állítása, hogy az
adóhivatal elnéző a csalókkal szemben, és ezért feljelentést
tettek ellene rágalmazás miatt.
Azt is állítják, hogy Horváth megalapozatlanul von le
következtetéseket a csalások nagyságrendjéről. A korábbi
adóhivatali dolgozó konkrétumokkal valóban nem állt elő, de
közölte, hogy feljelentést tett az ügyészségen, amelyben
részletesen beszámolt egyes csalásokról. A feljelentés tartalma
ugyanakkor egyelőre nem ismert.
Miért cukorral csalnak? Mert nincs rajta gyári szám
Évtizedek
óta mennek azok az adócsalások, amelyekkel Horváth András kiállt
a nyilvánosság elé. Milyen trükköket vetnek be a csaló
hálózatok? És miért nem lehet őket megállítani?
"Áfacsalás?
Nincs új a nap alatt, a Horváth-féle történetek húsz éve
folynak” – mondja egy adótanácsadó. Ezek a „módszerek a
90-es évek eleje óta ismertek” – közli egy korábbi
adóhivatali középvezető.
Mindketten
arról beszélnek, amivel Horváth András, a Nemzeti Adó- és
Vámhivatal (NAV) korábbi dolgozójaállt
elő november elején.
Horváth azt állítja, hogy évente ezermilliárdos nagyságrendben
éri kár az államot a rendszerszerűen folytatott áfacsalások
miatt. Azt is állítja, hogy a NAV-ban ugyan tudnak erről, de nem
lépnek fel ellene, sőt, az ő vizsgálódásait le is állították.
Horváth
nem mondott konkrét ügyeket vagy neveket, de azt közölte, hogy az
ügyészséghez eljuttatott feljelentésében vannak részletek. Az
általa sugallt egyedi esetekre így egyelőre nincs nyilvános
bizonyíték, az Origo által megkérdezett két – a téma
érzékenysége miatt névtelenséget kérő – adószakértő
azonban megerősítette a Horváth által leírt csalási
mechanizmusok létezését.
„Az
áfabefizetés megspórolására viszonylag egyszerű módszerek
léteznek” – közölte egyikük. „Minden módszer lényege,
hogy létrehoznak olyan értékesítést vagy több értékesítést
tartalmazó láncolatot, ahol az egyik szereplő nem fizeti meg azt
az adóösszeget, amit a másik visszaigényel a költségvetésből,
vagy amellyel a másik szereplő csökkenti a befizetendő adóját.
Vannak barokkosan bonyolult és minimalista megoldások, de
mindegyiknek ez a lényege.”
Ezt
a módszert írta le nyilatkozataiban Horváth is. „Tegyük fel,
hogy egy csomag kristálycukrot egy szlovák cég legyárt, és
papíron nettó 100 forintért elad egy magyar cégnek. A vásárló
cég összeköttetésben áll egy fiktív számlákat kibocsátó
céggel, amelytől kap egy számlát 100 forint értékben. Ezután
visszaigényli az áfát, és a két összeg – a befizetett és a
kifizetett 21,6 forint – kiütik egymást” – mondta Horváth
az Indexnek
adott interjújában,
hozzátéve, hogy az áru papíron több közvetítő cégen is
átmegy, de csak azért, hogy nehezebb legyen felfejteni a láncot.
A
cukor ideális termék a csalásra
Forrás:
AFP
Nem
véletlen, hogy Horváth szlovák cukorral példálózott. Az EU
területéről áfamentesen lehet vásárolni, a szabály szerint
ugyanis határon átnyúló tranzakciónál az áfát nem kell a vevő
részére kifizetni, csak a saját – azaz a
magyar – állam felé bevallani. Ez az persze, amit a
csalók nem tesznek meg, magyarázta az egyik adószakértő.
És
honnan lehet egyszerűen, olcsón árut behozni? Nyilván a közeli,
nem túl drága Szlovákiából és Romániából, főleg, hogy még
magyarul is beszélnek egyes területeken. Persze a külföldi és a
belföldi szál előbb-utóbb összefésülődik: a közösségen
belüli, határon túli értékesítést az eladó bejelenti, a NAV
pedig megnézi, hogy a magyar vevő szólt-e a külföldi
beszerzéséről. Közben azonban hónapok telnek el, és addigra
felszívódhatnak a cégláncolat egyes tagjai.
Nem
minden árucikk alkalmas a csalásra. Az egyik szakértő szerint sok
évvel ezelőtt ezek a számítástechnikai termékek voltak, abból
ugyanis százmillió forintnyi sokkal kisebb helyen elfér, és
sokkal egyszerűbben lehetett utaztatni, mint mondjuk százmillió
forintnyi téglát. Ma már azonban ez kevéssé divatos, a gyári
számok alapján ugyanis könnyen beazonosítható az áru, így a
csalók átnyergeltek inkább a búzára, olajra, cukorra. Az
ellenőrök ezeknél soha nem fogják bebizonyítani, hogy az az ezer
tonna gabona utazott-e, amiről a papírok szólnak, magyarázta az
adószakértő.
"Csodafegyver
nincs a csalások ellen. Ha lenne, már alkalmaznák" –
jegyezte meg az egyik forrás. Az egyik lehetséges módszer az
úgynevezett fordított áfa, amelyet az építőiparra már
korábban, a gabonákra pedig 2012-ben vezették be. Ennek lényege,
hogy nem az eladó, hanem a vevő fizeti az áfát az állam felé,
így a vevő áfa nélküli árat fizet az eladónak.
Ennek
a megoldásnak azonban komoly gyakorlati hátrányai vannak. "Az
unió ezt nem nagyon szereti, felszíni kezelésnek tartja, mert ha
az egyik árutermékre kiterjesztik, akkor a csalók átmennek egy
másik termékre" – mondta az egyik szakértő, hozzátéve,
hogy ráadásul ez csak olyan cikkekre lehet jó, amelyek jellemzően
cégek közti tranzakciókban mennek, például a gabonára. Ha bejön
a végfelhasználó, akkor kaotikus lehet a helyzet, nem életszerű,
hogy a bevásárlóközpontok pénztáránál mindenki áfa nélkül
vásároljon, aki bemond egy céges adószámot. A NAV-nak így
hárommillió céget kellene hirtelen ellenőriznie, jegyezte meg a
forrás.
Horváth
állításai részben azért kaptak olyan nagy figyelmet, mert
maffiaszerű összefonódásról beszél, és a nagy magyar
élelmiszeráruház-láncok felelősségét firtatja. Szerinte
ugyanis ők a fő haszonélvezői a rendszernek, és ők azok is,
akiknek nem kell tartaniuk az adóhivatali ellenőrzésektől.
Az
Origo által megkérdezett adószakértők szerint ennél árnyaltabb
a kép. Szerintük nagyon nehéz megállapítani, hogy valóban a
multicégek építik fel és irányítják ezeket a csalási
hálózatokat. "Olyan nemzetközi sztenderdeknek kell
megfelelniük, olyan mélységig kell az anyavállalat felé
jelenteniük, nem reális, hogy bárki kockáztatná az állását
egy magyar leányvállalatnál ilyennel" – mondta az egyik
adószakértő.
NE HORVÁTH ANDRÁST VEGZÁLJÁK, HANEM AZ ÁFACSALÁS GYANÚJÁT VIZSGÁLJÁK KI!
2013-12-19
16:08:32
A
Transparency International Magyarország (TI) megdöbbenve értesült
arról, hogy a rendőrség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
feljelentése alapján alig egy héten belül nyomozást indított
Horváth András ellen személyes adattal való visszaélés miatt,
és házkutatás keretében le is foglalták a NAV-ot súlyos
korrupciós vádakkal illető Horváth András, egykori adóellenőr
iratait.Amíg nem bizonyosodik be, hogy Horváth András valótlanságot állított a NAV-ról és az áfacsalásról, megilleti a közérdekű bejelentőknek járó védelem. A hatóságok ehelyett megfélemlítik Horváth Andrást, vele szemben eljárásokat indítanak. A NAV, egykori dolgozója alkalmatlanságát bizonygatva, valóságos karaktergyilkosságot követ el ellene.
A hatóságok számára bizonyára kényelmesebb azt nyomozni, hogy Horváth András tényleg a hivatali helyzetével visszaélve jutott-e azoknak az adatoknak és iratoknak a birtokába, amelyekre hivatkozva állítja, hogy a NAV szemet huny a botrányos áfacsalások felett, mint magát a korrupciós jelenséget kivizsgálni. A közérdek viszont az utóbbit követelné meg.
Ennek az ügynek a kezelése hitelteleníti a kormányzat korrupcióellenes politikáját, mutatja, hogy az új jogszabályok, például a január elsejétől hatályos és a TI által többször és sok szempontból kritizált közérdekű bejelentőkről szóló törvény, jobbára csak látszatintézkedéseket tartalmaznak. Újra felszólítjuk a kormányt: ne Horváth András személyével foglalkozzon, hanem a NAV korrupciós botrányát derítse fel!
Debreczeni József új könyve: A fideszes rablógazdaság
Orbán és Simicska
November
15-én jelenik meg Debreczeni József új könyve: A fideszes
rablógazdaság. A szerző nem először foglalkozik a politika
fekete pénzeivel, erről szólt már A politika fertője című
kötete is. Ezúttal a 2010 utáni időszakra koncentrál, ám az
előzményeket is fölidézve, fejlődésében mutatja be a
rablógazdaságként működő fideszes „szervezett felvilágot”.
Mottóul Szent Ágoston másfél évezrede leírt igazsága szolgál:
„Igazságosság hiányában mi egyebek a királyságok, mint nagy
rablóbandák?” Az itt közölt részlet a könyv egyik –
tömörített – fejezete.
Az
első kormányzati ciklus idején az Orbán–Simicska-féle
politikai-gazdasági holding nagyságrendekkel növelte részesedését
az ország hatalmi és anyagi erőforrásaiból. Olyannyira, hogy
törekvései mindkét téren túl mohónak tűntek, így négy év
múlva el is vesztette a kormányzati pozíciót, és újra
ellenzékből volt kénytelen folytatni tevékenységét. Amely
viszont mind politikai, mind anyagi téren megtartotta a hatalom
birtokában elért nagyságrendet. Noha az Orbán vezette politikai
üzletágban négy évvel később se sikerült megismételni a
sikert, a párt megőrizte hegemón pozícióját a jobboldalon,
továbbra is egyedüli hatalmi aspiránsként szerepelt, és csak idő
kérdése volt, mikor szerzi meg újra az államhatalom fegyvertárát.
Ehhez óriási anyagi erőforrásokra volt szükség, amelyeket a
Simicska vezette (fekete-)gazdasági üzletág nemcsak biztosítani
tudott, de újratermelni és növelni is. A 2010-es év így meghozta
az újabb – a korábbinál sokkal nagyobb – sikert, amelyért
nyolc éven át vállvetve dolgoztak.
Ám
kapcsolatukban 2010 után új korszak vette kezdetét: a gazdasági
üzletág vezetője kormányszinten is jelentős területeket vont az
irányítása alá. Immár két minisztérium is a Simicska-klán
uralma alatt működik: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a
Vidékfejlesztési Minisztérium. Továbbá csatolt részeik: a
pénzelosztásokban kulcsszerepet játszó állami hivatalok, bankok,
gazdasági társaságok. Orbán és Simicska viszonyáról ezt írta
a Magyar Narancs újságírója, Rényi Pál Dániel: „Nehéz
megítélni, hogy a miniszterelnöknek kapacitása nincs rá, esetleg
csak ráhagyja a háttéremberekre, vagy nem is fér hozzá bizonyos
források elosztásához. De számos olyan terület akad, amit
láthatóan átengedett az érdekszférának. Nemcsak a földbérletek,
az uniós pénzek és a közbeszerzések ügyei tartoznak ide; a
gazdasági holdudvarnak nagy befolyása van például a közmédiumok
számára elkülönített évi több tízmilliárd forint és a
frekvenciák elosztása felett is.”
Szintén Rényi idézi a fentieket tovább árnyaló, fideszes körből származó jellemzést: „A kormány fontos pozícióinak leosztása alapvetően két emberen áll: Orbán Viktoron és Simicska Lajoson. Szándékaik, érdekeik azonban egyre kevésbé találkoznak. Beosztásából adódóan a személyzeti politika egyedül a miniszterelnök kompetenciája, és a kormányfő – mivel mozgástere megőrzése végett fontos szempont, hogy ne engedjen át minden pozíciót a gazdasági érdekcsoportnak – a lapokat nemcsak a kinevezésre ácsingózó káderek elől titkolja az utolsó pillanatig, de azok elől is, akikkel szemben maga is szabadságharcra van kárhoztatva. Ebben a küzdelemben a személyzeti politika Orbán legfőbb ütőkártyája.”
A kormányfő Matolcsyhoz is azért ragaszkodott oly sokáig, mert Matolcsy nem volt bekötve Simicskáékhoz, akik se rá, se a minisztériumára nem tudtak nyomást gyakorolni. Amikor tehát Orbán kijelentette, hogy Matolcsytól nem hajlandó megválni, ahogyan a jobb kezét se vágatná le, akkor nem a publikumnak, hanem Simicskának üzent komolyan. Azon az áron is, hogy nevetségessé válik – aminél nagyobb veszély nem fenyegethet egy autokratát.
Az Orbán–Simicska-viszony megítélése szempontjából nagy jelentőségű a Fellegi–Némethné-csere. Felleginek Viktor is, Lajos is a tanítványa volt a szakkollégiumban. Az előbbinek a kilencvenes évek elején a politikai tanácsadója lett, az utóbbinak később (legalább közvetve) az üzlettársa. Miután az Infocenter tulajdonosaként (Heti Válasz, Lánchíd Rádió, Class FM) a politika és a gazdaság metszéspontjában lévő médiabirodalom fontos helytartója lett, végképp beágyazódott mindkét oldalba.
„Egy barátjának már 2009 nyarán beszélt a lehetőségről, láthatóan izgalomba hozta a kormányzati munka. Mondta, hogy van benne jó értelemben vett küldetéstudat, hogy akar tenni az országért” – idézi Pethő András. Az új miniszter tehát azzal a hittel vágott bele a munkába, hogy össze tudja hangolni egyrészt a Fidesz politikai és anyagi érdekeinek, másrészt a Fidesz és az ország érdekeinek szolgálatát. Személyes kapcsolatban állt Orbánnal, de rendszeresen egyeztetett Nyergessel, olykor Simicskával is. „Fellegi környezetében ugyanakkor észlelték, hogy a minisztert nyomasztja a gazdasági háttéremberekkel való kapcsolat... »elkezdte őt fojtogatni ez a rendszer«. Egy Fellegihez közel álló forrás szerint »nem értették meg a Lajosék, hogy az nem fog működni, hogy odarendelik, és azt mondják neki, hogy akkor most ez így vagy úgy lesz«.”
Szintén Rényi idézi a fentieket tovább árnyaló, fideszes körből származó jellemzést: „A kormány fontos pozícióinak leosztása alapvetően két emberen áll: Orbán Viktoron és Simicska Lajoson. Szándékaik, érdekeik azonban egyre kevésbé találkoznak. Beosztásából adódóan a személyzeti politika egyedül a miniszterelnök kompetenciája, és a kormányfő – mivel mozgástere megőrzése végett fontos szempont, hogy ne engedjen át minden pozíciót a gazdasági érdekcsoportnak – a lapokat nemcsak a kinevezésre ácsingózó káderek elől titkolja az utolsó pillanatig, de azok elől is, akikkel szemben maga is szabadságharcra van kárhoztatva. Ebben a küzdelemben a személyzeti politika Orbán legfőbb ütőkártyája.”
A kormányfő Matolcsyhoz is azért ragaszkodott oly sokáig, mert Matolcsy nem volt bekötve Simicskáékhoz, akik se rá, se a minisztériumára nem tudtak nyomást gyakorolni. Amikor tehát Orbán kijelentette, hogy Matolcsytól nem hajlandó megválni, ahogyan a jobb kezét se vágatná le, akkor nem a publikumnak, hanem Simicskának üzent komolyan. Azon az áron is, hogy nevetségessé válik – aminél nagyobb veszély nem fenyegethet egy autokratát.
Az Orbán–Simicska-viszony megítélése szempontjából nagy jelentőségű a Fellegi–Némethné-csere. Felleginek Viktor is, Lajos is a tanítványa volt a szakkollégiumban. Az előbbinek a kilencvenes évek elején a politikai tanácsadója lett, az utóbbinak később (legalább közvetve) az üzlettársa. Miután az Infocenter tulajdonosaként (Heti Válasz, Lánchíd Rádió, Class FM) a politika és a gazdaság metszéspontjában lévő médiabirodalom fontos helytartója lett, végképp beágyazódott mindkét oldalba.
„Egy barátjának már 2009 nyarán beszélt a lehetőségről, láthatóan izgalomba hozta a kormányzati munka. Mondta, hogy van benne jó értelemben vett küldetéstudat, hogy akar tenni az országért” – idézi Pethő András. Az új miniszter tehát azzal a hittel vágott bele a munkába, hogy össze tudja hangolni egyrészt a Fidesz politikai és anyagi érdekeinek, másrészt a Fidesz és az ország érdekeinek szolgálatát. Személyes kapcsolatban állt Orbánnal, de rendszeresen egyeztetett Nyergessel, olykor Simicskával is. „Fellegi környezetében ugyanakkor észlelték, hogy a minisztert nyomasztja a gazdasági háttéremberekkel való kapcsolat... »elkezdte őt fojtogatni ez a rendszer«. Egy Fellegihez közel álló forrás szerint »nem értették meg a Lajosék, hogy az nem fog működni, hogy odarendelik, és azt mondják neki, hogy akkor most ez így vagy úgy lesz«.”
Bazánth
Ivola felvételei
Egy
kép 1999-ből
Szerintem Fellegi nem értette meg: fel is őrölte őt a gazdasági érdekkörök nyomása. Naivitás volt azt hinnie, hogy egyszerre lehet szolgálni a Fidesz meg az ország érdekét. Hogy lehet valaki hazafi is, meg a hazát fosztogató szervezett felvilág tagja is... Mintha róla írta volna József Attila: „...ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.”
Fellegi kezének elengedése és a Simicskáék bábjának tűnő Némethné kinevezése a minisztérium élére Orbán veresége is volt. Ekkortájt arról szóltak a hírek, hogy már az Orbán belső politikai köréhez tartozó embereket is elérték a Simicska-féle polip csápjai: „Orbán az elmúlt másfél év alatt számos kormányzati ember »exkluzív bizalmát« volt kénytelen feladni: a közvetlen környezetéből is mind többen ágyazódtak be a gazdasági érdekszférába. Ma már nemcsak az érdekcsoport számára fontos egyéni képviselői indítványok benyújtásában jeleskedő Rogán Antal–Lázár János-kettős kötődik szorosan Simicska köreihez... egyre több államtitkár áll »személyes összeköttetésben« velük, s még a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter is folytat »meglehetősen kriptaszagú« megbeszéléseket Simicska Radóc utcai irodájában.”
Rényi szerint: „Orbán Viktor és a Fidesz gazdasági holdudvaraként ismert pénzügyi hátország viszonya az elmúlt másfél év alatt kiegyensúlyozott volt, de ez most megbillenni látszik.” Fél évvel később, a földpályázatok és a Közgépes osztalékok botrányai idején még messzebb megy a következtetések levonásában: „Az oligarcházás azért lett országos politikai téma, mert ez az egyetlen problémakör, ami a jelek szerint túlnőtt a kormány vezetőjén, aki... maga se tudja befolyásolni az eseményeket... Hiába van terítéken a kérdés hónapok óta, a Közgép rendületlenül söpri be a sokmilliárdos megrendeléseket. A kormányfő a parlamentben annyira kínosan mellébeszélt, amikor erről kérdezték, hogy még fideszes képviselők is lesütötték a szemüket... Orbán pedig kénytelen elviselni ennek a politikai következményeit, mert nem tehet mást... Mert ha egyszer elfajulna a helyzet... jelentősége lehet akár annak is, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV nem Orbán Viktor, hanem Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.
A politikai aktorok mindig behelyettesíthetőek lesznek, a gazdasági hátország nem... Az látszik körvonalazódni, hogy... inkább Viktor a befőtt, és Lajos a nagymama...
Nem tudni, Orbán látja-e a végzetes politikai következményeit a... folyamatoknak. Lassan ráég a korrupció vádja, és... egyszerűen nem tud tenni ellene semmit. Nem hinném, hogy a politika legfelső szintjén bekötött üzletembereket különösebben foglalkoztatná az ország sorsa – különben nem lenne ilyen látványos a tarolás, és nem kerülnének felszínre a helyi szinten csalódott, kifizetetlen alvállalkozók ügyei... Ellenzékben nem sajnálták a pénzt a médiabirodalom és a párt intézményrendszerének... felbikázására. Viszont míg ellenzékben a gazdasági és politikai elit közös céljaként jelent meg a politikai hatalom megszerzése, addig a kormányrúd mellett a szereplőket eltérő érdekek vezethetik. A hátország számára kielégítő forgatókönyvnek tűnhet, ha rövid távban gondolkodik, és a választásokig hátralévő idő alatt szerez forrásokat, amivel a következő ciklusok alatt is tud gazdálkodni...
Orbán jelenleg – míg politikai vereséget nem szenved – biztos nem helyettesíthető, a politikai struktúra ugyanis az ő hierarchizált kapcsolatain (és persze renoméján) nyugszik... Ugyanakkor a politika és a gazdasági elit kapcsolatának logikájából következik, hogy a párt hátországa még akkor is stabil lesz, mikorra Orbán politikusként végképp leamortizálódik.”
Való igaz: jelenleg egy választási vereség nyomán se várható olyan politikai vagy gazdasági fordulat, ami veszélyeztetné Simicskáék gigantikus anyagi erőforrásait – mi több: azok birtokában hosszabb távon is determinálhatók lesznek a politikai folyamatok. Kérdéses viszont, hogy Orbán – vereség esetén – valóban leváltható-e a politikai üzletág éléről. Nem tudjuk, mennyire van maga is beágyazódva a gazdasági üzletágba: mennyire az övéi is azok az instrumentumok (például a médiabirodalom), amelyek szerepe egy válságban perdöntő lehet. Számos jele van, hogy ő nemcsak a vezére, de a tulajdonosa is a Fidesznek – minimum a társtulajdonosa.
Az azóta bekövetkezett fejlemények ráadásul azt jelzik, hogy sikerült visszaszorítania Simicskáék térnyerését. Először is rendet vágott a politikai fertályon. Lázárt maga mellé rendelte a kancelláriára, Rogánt a frakció élére: mindkét poszt kizárja a gazdasági körökkel való komolyabb flörtölést, szem előtt vannak, folyvást igazolniuk kell lojalitásukat. Az NFÜ hatáskörét Orbán megnyirbálta, a kancelláriához rendelte az uniós pénzeket, le is mondott az ügynökség elnöke, a Simicska emberének számító Petykó Zoltán. De mentek mások is...
Ám Rényi tévedése nem itt van. Hanem ott, hogy az újraválasztás politikai érdekét szem előtt tartó Orbán alapvetően szemben állna az anyagi javakat hajszoló Simicskával. Hogy az előbbire az utóbbi féktelensége okán „ég rá a korrupció vádja”. Orbán kielégítené a gazdák igényét, ha Simicska nem lopná el a földeket? Ugyan! Hisz Felcsút, az ő szűkebb pátriája lett a földszerzés országos bajnoka, azon belül is a hozzá ezer szállal kötődő stróman-szerű polgármester! A trafikokból is jócskán részesültek az illető „ismerősei”, sőt az újdonsült vőé is. Aki maga is a milliárdos közbeszerzéseket elnyerő, az alvállalkozóinak nem fizető gazdasági brigantik sorát szaporítja.
Felcsúton közpénzből épül egy magánbirodalom!
Orbán nemcsak küzd a „rablókkal”: maga is belül van a körön.
Hogy mennyire, az a következő fejezetből kiderül.
Háttérkép - "Jogállamban a pénz a fegyver".- Bogár László, Boros Imre
|
|
Magyarország |
A Magyarország által nemrég
Azerbajdzsánnak átadott "baltás gyilkos" katonatiszt
kiadatásának, és botrányos amnesztiában részesítésének
elöre kalkulált, rejtett célja az orosz-barát Örményország
és az izraeli bábu Azerbajdzsán között már régóta
alvó hegyi-karabahi
konfliktus újrakirobbantása volt,
melybe aztán bele lehetett volna keverni az oroszokat
Örményország és Izraelt Azerbajdzsán oldalán, egy harmadik
világháború térségbeli elindításának a reményében.
Azerbajdzsán Irán északi szomszéda is. A "séma"
hasonló lett volna, mint 2008-ban az orosz-grúz konfliktus
idején, mely szintén kishíján atomkonfliktusba torkolt a
nagyhatalmak közt a gerjesztett indulatok miatt, mivel az izraeli
bábu Grúzia nem respektálta a pekingi olimpia békeidejét se,
ami váratlanul érte, és feldühítette az oroszokat. Az azeri
katonatiszt kiadatásának, és botrányos amnesztiában
részesítésének célja szintén "kellö mennyiségü
indulat" gerjesztése lett volna, ami kishíján sikerült
is. De végülis nem sikerült.
Nem tudni (illetve igen...), hogy
ki volt ebben az összeesküvésben benne a FIDESZ köreiböl
Netanjahuék szolgálatában, de egyszer ezért még felelni fog.
A rezsimed pedig ezzel alighanem megpecsételte magát,
Orbán.
Washington mélyen
csalódott Magyarországban
"Magyarország múlt
pénteken adta ki Safarovot Azerbajdzsánnak, akit azonnal
szabadon engedtek. Az eset után Barack Obama
amerikai elnök komoly aggodalmának adott
hangott az elmérgesedő konfliktus miatt"
Az orosz
külügyminisztérium élesen elítélte Magyarország és
Azerbajdzsán akcióját
(Russian Ministry of
Foreign Affairs condemns the actions of Hungarian and Azerbaijani
authorities)
Semmilyen törvény nem
kötelezte Magyarországot, hogy kiadja a baltás gyilkost
2012. szept. 5:
Örményország kész a háborúra Azerbajdzsánnal a baltás
gyilkos kiadatása miatt
(Armenia ready for war
with Azerbaijan after killer pardon)
Mit keresnek izraeli
távirányítású kémrepülök Azerbajdzsánban?
(What Are Israeli Drones
Doing in Azerbaijan?)
Hozzászólások (3)
...
Írta: nem_programozhato, szeptember 11, 2012
...
Írta: nem_programozhato, október 03, 2012
(3 héttel
késöbb)
A cioncigó hírgyártóinak még mindig túl nagy az optimizmusa. Izrael nem fog támadni. Meg van neki tiltva. http://www.hirado.hu/Hirek/201...eket_.aspx "Megfigyelők szerint ha Izrael az Egyesült Államok jóváhagyása nélkül támadná meg Irán atomlétesítményeit, Azerbajdzsánra támaszkodhatna. ... Azerbajdzsán, az olajkincsben gazdag egykori szovjet köztársaság esetleges támogatása - amelyről az azeri katonai terveket ismerő helyi források számoltak be - félresöpörheti az akció sikerével kapcsolatos aggályokat. Így az azeri légierő támaszpontjai megoldást adhatnának a gépek üzemanyag-utánpótlására, a pilóta nélküli azeri drónok segíthetnének a felderítésben, és az iráni határhoz közel fekvő támaszpontokról lehetne expedíciókat küldeni az esetleg lelőtt izraeli gépek személyzetének kimentése végett. ... Izraeli tisztségviselők még magánbeszélgetésekben is kerülik a témát, bár egy forrás annyit elárult, hogy Azerbajdzsánból felszálló felségjel nélküli üzemanyag-utántöltő gépek segíthetnék a bevetésen lévő gépek hatósugarának és bombaterhének növelését. Tel-Aviv és Teherán között 1600 kilométer a távolság, vagyis Irán területének nagy része az F-16-os bombázók és F-15-ös kísérőik hatósugarán kívül esik. A küldetés sikere szempontjából tehát kulcsfontosságú az üzemanyag-utánpótlás."
...
Írta: egy vendég, november 29, 2012
És ehhez mit
szóltok ?
Nem én találtam ki ! 2 milliós magyar irtás 2 milliós zsidó betelepítés miatt Rendszeres olvasótok vagyok és most egy információt szeretnék megosztani veletek, ami talán hihetetlennek hangzana, ha nem Magyarországon élnénk... Közeli hozzátartozóm egy orvos mellett dolgozik. A mai nap folyamán ez az orvos egy (város név) kollégájával folytatott beszélgetést. A dokktor úr a mondandóját az izraeli betelepüléssel kezdte, miszerint családok és katonák készülnek betelepülni az országba, de ez már ismert régóta. A lényeg annyi, hogy ezek miatt a betelepülések miatt 2 millió embert kell megölni az egészségügyön keresztül és ezt már hónapok óta meg is teszik az orvosok, hiszen az OEP olyan szankciókat hozott, amelyek lehetetlenné teszik bizonyos betegek meggyógyítását, olyan betegségek esetén, amelyek egyébként nem végződnének halállal. (Akár egyszerű betegségekből is csinálnak halált) Az orvosok meg meg is teszik, és igazából meg se rázza nagyon őket. A hír nem téves, mert a helyi orvost én is ismerem és az informátor is megbízható (rokon). A beszélgetés a mai napon történt. http://www.jovonk.info/2009/09/25/olvasonk-2-millios-magyar-irtas-2-millios-zsido-betelepites-miatt |
|
Zsidó
betelepítés Magyarországra
Csurka István Magyar szemmel 2001. június 28.-augusztus 02.
Sorozatot kezdek el
ma. A közlendő anyag terjedelme nagy, megmondani sem tudom, hogy
ennek az írásnak hány része lesz. Az Izraelből Magyarországra
irányuló tőkebefektetés útját, módját, célját kívánom
végigkísérni, különös tekintettel az
"ingatlanfejlesztésekre". Ez a szó azért van
idézőjelben, mert új keletű, és talán szándékosan is
homályos tartalmú. A magyar fül még nemigen érti, hogyan
lehet egy ingatlant fejleszteni. Hiszen, ha ház, történetesen,
akkor még csak hagyján, akkor lehet tatarozni, emeletet
ráépíteni, szebbíteni, s ezt lehet ugyan "fejlesztés"-nek
mondani, de már ebben az esetben is eltérünk nyelvünk tárgyias
szellemétől, amely szereti megnevezni a dolgokat és a
tatarozást tatarozásnak, a ráépítést ráépítésnek mondja.
A legegyszerűbb ingatlanfejlesztés egyébként húsvét előtt
történt, annak idején, amikor a gondos gazdaasszony kimeszelte
a házát. Szép fehérre.
Manapság nem ilyen
meszelések vannak. Először papíron meszelik, minősítik át a
földet, mezőből, szántóból belterületté, alácsövezik,
villanyt, gázt, csatornát építenek bele, s ez már
kétségtelenül fejlesztés. A baj csak az, hogy ez-után a
fejlesztés után rendszerint megváltoznak a tulajdonviszonyok.
Érkezik egy vevő valahonnan -, megveszi a telket. No, nem éppen
azon az áron, amit mezőkorában ért, de nem is azon, amit
alácsatornázva ér. S ekkor kezdődik, az új, tőkeerős
tulajdonos jóvoltából az igazi fejlesztés: rövidesen elkészül
a plaza vagy a "gyógycentrum". Az Ingatlanbefektetés
című újság írja: "1995-ben és 1996-ban a
befektetéseknek újabb lendületet adott az izraeli gazdaságban
bekövetkezett belső válság, amely a külföld felé terelte a
pénzembereket, és az, hogy akkorra Magyarországot a térség
egyik legstabilabb, befektetésre alkalmasabb piacaként tartották
számon." - Itt azért álljunk meg egy szóra. Milyen
stabilitás volt akkor hazánkban? A Bokros-féle stabilitás
éveit éltük, mindenki - mármint a
Bokros-Suchman-Medgyessy-féle bankárkaszt kivételével - sokkal
szegényebb lett, minden eladóvá vált, minden leértékelődött,
gyorsan elkelt a villany, a gáz, a belterületi földek és
Tocsik nemsokára elkezdte felvenni a sikerdíjait. Demszky a
Vector 2000-nek fizetett, harmonikusan együttműködött a
Horn-Kuncze-kormánnyal, benne majd a Bokrost váltó Medgyessyvel
és a mögötte álló Fekete Jánossal. Még itt van a Leumi
Bank, de már szedelőzködik. "1998-ra az izraeli
befektetések elérték a 250 millió dollárt, és az előzetes
adatok szerint 1999-ben mintegy 300 millió dollárra becsülhető
a Magyarországra érkezett izraeli tőke nagysága." Azóta
a befektetések összege elérte, sőt meghaladta a 900 millió
dollárt, s így a kicsiny Izrael bekerült a legnagyobb külföldi
befektetők körébe. Nem sokkal maradva el a hatalmas
Németországtól vagy a még nagyobb USA-tól. "Célterületeik
közé tartoznak az ipar, a telekommunikáció és legnagyobb
mértékben az ingatlanfejlesztések." (Ingatlanbefektetés)
Később majd tételesen felsoroljuk ezeket a fejlesztéseket.
Most azonban álljunk
meg egy pillanatra. 1995-96-ban adva van egy "belső
válsággal" küzdő ország, ahonnan kimenekül a tőke,
amint azt az Ingatlanbefektetés a liberális sajtó
szóhasználatát idézve írja, meg egy stabil, ahol éppen ennek
a stabilitásnak a következtében minden eladó. Itt mindenki
szegény, s a napi fennmaradás érdekében mindent el kell adni.
Legalábbis ezt mondják azok, akik a gyors privatizációt
szorgalmazzák, intézik. Kik ezek? Az egyik Bokros Lajos, aki
"Riccardó" álnéven írt a Beszélőbe gazdasági
értekezéseket a rendszerváltás előtt, de ezt soha nem rótták
fel neki szocialista elvtársai, sem előtte, sem utána, és akik
magát a Beszélőt állítólag üldözték, a másik pedig
Suchman Tamás, a marcali zsidó hitközség tisztségviselője,
egy marcali zsidó fuvaroscsalád sarja. Történik még ekkor az
országban, hogy folytatják a megkezdett bankkonszolidációt,
azaz pénzt nyomnak bele olyan bankokba, amelyek előzőleg nagy
hiteleket adtak soha meg nem nevezett egyéneknek, cégeknek, és
emiatt elvesztették tőkéjük nagy részét, a Nemzeti Bank
éléről eltávolítják a református magyar család történelmi
nevű Bod Péter Ákosát, és helyére visszateszik a zsidó
származású kedvencet, Surányi Györgyöt, s a stabilitás
nagyobb dicsőségére a kormány elkezdi tönkretenni, becsapni,
elszegényíteni az államszervezet alapsejtjeit, az
önkormányzatokat, visszatartva a korábban elprivatizált
belterületi ingatlanaikért járó pénzeket, és sikerdíjat
ajánlva fel annak, aki rá tudja beszélni őket, hogy fogadjanak
el sokkal kevesebbet is, érjék be egykori vagyonuk töredékével.
Az ügylet egyik lebonyolítója, aki még ma is bíróság előtt
áll: Tocsik Márta. A főbűnösök azonban különböző
kitüntetések birtokosai. Itt, a stabil országban, ahová a
válságövezetből menekül a tőke, a bankárok havonta
leértékelik a nemzeti valutát, s így a menekült
ingatlanfejlesztő egységnyi dollárjáért minden nappal nagyobb
területre teheti rá a kezét. Bankárjai jóvoltából a
magyarnak, legyen akár paraszt, kárpótolt, akár önkormányzat,
minden órával több földet kell ingatlanfejlesztés alá
bocsátani, hogy ugyanazt az összeget kapja meg érte, mint amit
tegnap kapott volna.
1996 elején születik
meg a médiatörvény, aminek a következtében gyorsan megalakult
a két kereskedelmi csatorna, anélkül, hogy kifizetné az ügylet
alapján járó áfát, és egyidejűleg rendszeres pusztítás
áldozatává lesz a Magyar Televízió, és a nemrégiben alakult
Duna Tv is a létéért, a fennmaradásáért küzd. Nem
hagyhatjuk figyelmen kívül, természetesen, hogy mindkét
kereskedelmi televízió, de elsősorban a Tv 2, a ma már
"mosógép"-tévének nevezett, a Bronfman család
tulajdonában van, és az irányítása is ennek megfelelő. Edgar
Bronfman úr tudvalevőleg a Zsidó Világkongresszus elnöke. A
Horn-kormány mindjárt hivatalba lépése után magas állami
kitüntetéssel jutalmazta. Göncz Árpád elnöksége első
ciklusában, a forró napokban, amikor sok jó tanácsra volt
szüksége, hét- vagy nyolc ízben járt Amerikában, ennek a
világszövetségnek a vendégszeretetét élvezve. Ennek egyik
leányvállalata, az Emanuel Alapítvány - és a Soros rendezte
meg ott egyik darabjának a bemutatóját, amiről a Magyar
Fórumban tudósítottunk.
Vessünk azonban egy
pillantást a válságban lévő országra is, ahonnan magyar
ingatlanfejlesztésekbe menekül a tőke. Ott háború van,
pontosabban háború volt, háború dúl jelenidőben, és háború
készül a jövőre. A hadsereget állandóan készenlétben kell
tartani. Időnként mindenki katona. Senkinek nincs fogalma róla,
hogy mennyibe kerül ennek a mindig győztes és mindig számszerű
túlerővel szemben győztes hadseregnek a fenntartása, de hogy
ez olcsó nem lehet, az nyilvánvaló. A tőkének mégis van útja
kifelé. Idézzük újra az Ingatlanbefektetést.
"A
Magyarországon megjelenő külföldi befektetők közül talán
az izraeliek vannak a legspeciálisabb helyzetben. Míg a nyugati
országok befektetői a rendszerváltást követően érkeztek
hazánkba azért, hogy megismerjék az országot és felmérjék a
lehetőségeket, addig az izraeli üzletemberek számára
Magyarország sok esetben a születés helyét, rokoni, baráti
kapcsolatokat jelentett. Ma már kicsit más a helyzet. A
Magyarországon jelenlévő legnagyobb izraeli befektetők
közvetlenül általában nem kötődnek az itt élőkhöz -
ezeket talán az itt dühöngő antiszemitizmus és a velük
született mazochizmus vonzza ide -, de szinte minden esetben
olyan képviselőt delegálnak üzleteik élére, aki jól ismeri
ezt az országot. Így a befektetések és a magyarországi
üzletek hátterében valóban dominálnak a közvetlen, személyes
kapcsolatok." Fordítsuk le, értelmezzük az
Ingatlanbefektetés ezen mondatait? Miért is ne? Még akkor is,
ha ez antiszemitizmusnak minősül majd. Az izraeli befektetések
zsidók számára létesülnek, azokat magyar zsidók irányítják,
akik jól ismerik a terepet. Ennyi. Nincs ez másként a másik
befektetési ágazatban, a telekommunikációban sem. Ahol pedig
ez csak foghíjasan működik, mint az Állami Televízióban és
Rádióban, a foghíjak betömése céljából ezeket állandóan
kereszttűz alatt tartják. Addig, amíg olyan homogén nem lesz a
vezetés, mint az izraeli üzletek élén, az
ingatlanfejlesztésben. Izraelből nézve tehát Magyarország nem
egyéb, mint egy nagy ingatlanfejlesztés.
Jó üzlet ez? Igen,
de egyelőre csak azért, mert potom pénzért lehet hozzájutni a
magyar földhöz, ingatlanhoz. A haszon egyelőre csak a
világbanki parancsok szerint tönkretett, elszegényített magyar
talaj megvételében jelenik meg. A nagy üzlet majd akkor valósul
meg, ha az új áron eladják ugyanezeket a fejlesztett telkeket.
De eladják-e?
Lehet-e feltételeznünk, hogy más céljuk is van ezekkel az ingatlanokkal, a fejlesztésekkel, az üzletláncok felépítésével, a plazákkal, mint a későbbi továbbadás? Gondoljunk bele: a pénzt háborús térből hozták ki, egy válságövezetből, ahol a legnagyobb tőke tulajdonosai sincsenek teljes biztonságban, s ahol gyakran a saját rendőrségüknek is szembe kell szállniok, sokszor véresen össze kell csapniok azokkal a telepesekkel, akiket az egykori Szovjetunió területéről hoztak ki. Ezek követelőznek és ezek nem látják be, hogy ott, a volt Palesztina területén már jóformán nincs számukra hely. Már Amerika is szót emelt a további telepítések ellen. Még ha ez meglehetősen hatástalan maradt is.
A volt Szovjetunió
területén, az egykori pogromok helyén államilag fedezett,
lappangó antiszemitizmus van, nincs és nem is lehetséges
semmilyen ingatlanfejlesztés. Ha ott lakóparkokat építenének
és üzleteik élére csak olyan embereket neveznének ki, aki az
Ingatlanbefektetés szavaival "jól ismeri az országot",
a helyiek szétvernék a berendezéseket és nem tűrnék el a
vezetőket, mert ők meg azt ismerik jól - vagy nem jól -, aki a
befektető szerint jól ismeri az országot. A cionista
összegyűjtés programja tehát megfeneklett, mégpedig
elsősorban az arabok nagyarányú szaporodása következtében.
Nincs hely, s egyelőre nem lehet annyit kiirtani közülük, hogy
legyen. Más hely kell. Azok tehát, akiket a befektetők
megbíznak a fejlesztések vezetésével, akik rokonok és
barátok, nem arra figyelmeztetik a terepet nem ismerő
sorstársaikat, a pénzembereket, hogy ne gyertek ide, mert itt
tombol az antiszemitizmus, hanem éppen ellenkezőleg, azt
mondják, azt kell hogy mondják, hogy itt a pénz is és az ember
is biztonságban van, mert a nép - hála Istennek - türelmes, és
csak a sajtónk írja azt, hogy itt antiszemitizmus tombol, meg
kirekesztés, és üldözik a cigányokat meg a zsidókat.
Valószínűleg megmondják nekik nyíltan: - Nézzed, elvtárs,
ezt csak a mi sajtónk írja, hogy olcsó legyen a telek. És jön
a pénz. Épülnek a plazák, a lakóparkok, a földeket
átminősítik az önkormányzatok, mindenki előzékeny, és
kalapot emel a tőke előtt.
Bizony,
szálláscsinálás ez, mégpedig olyan, amihez a médiumoknak és
a pénznek százszázalékos összedolgozására van szükség,
mert a gazdanépnek, a fejlesztés előtti földtulajdonosoknak
nem szabad észrevenniök, hogy mi történik. A folyamatnak
rejtve, a demokrácia és az Európához való csatlakozás
jegyében kell lejátszódnia. Kenyeret keveset kell adni a
népnek, de cirkuszt annál inkább. A cirkuszt az
ingatlanfejlesztésekhez már évek óta Torgyán szolgáltatja, s
ezzel teszi a legnagyobb szolgálatot az ingatlanfejlesztőknek,
nem pedig azzal, hogy időnként kipát tesz a fejére. Cirkusz az
is, amikor "komonistázik", és harag napját tart, s
cirkusz az is, amikor letartóztatott mindenesét, államtitkárát
védi, holott tudván tudja, kicsoda, micsoda.
A következő
részletben az ide érkező pénz útját, esetleges eredetét
kísérelem meg nyomon követni.
Az előző részben
megállapítottam: az Izraelből Magyarországra irányuló
tőkebefektetés aránytalanul nagy része ingatlanbefektetés.
Megkérdőjeleztem, hogy ennek a hátterében csupán az a cél
áll, hogy a magyar ingatlanokat megszerezve, a különböző
izraeli cégek extra-profitokra tegyenek szert. Ehhez ugyanis egy
idő múlva el kellene adniok ugyanezt az ingatlant. Ennek azonban
semmi jele nincs most. Feltettem továbbá azt a kérdést is,
hogy elegendő magyarázat-e erre az egyirányú, s jellegzetes
mozgásra az a tény, hogy a magyar föld igen olcsó, s az
ingatlanba befektetett pénz oly csekély, hogy nem is kell
törődni azzal, mi történik később. Vagyis egy ismeretlen
befektetési cél fennforgását sugalmaztam. Idáig elérve még
mindig nem akarok többet, mint újabb tényekkel, tények
csoportosításával, okok és összefüggések keresésével
tovább kérdezni.
Az eddig feltártakból
egyelőre csak annyi világos, hogy valami különös, a
szokványos tőkeáramlástól eltérő dolog történik. Miként
már más helyen is, ezúttal is "szálláscsinálás"-nak
neveztem a műveletet. Meglehet, kissé korán és mintegy
megelőlegezve valamit, ami ennyire súlyos kérdések esetében
megengedhetetlen, tudománytalan eljárás, legalábbis akkor, ha
nem következik az okok feltárása. Hát következzék!
Az
ingatlanfelvásárláshoz és az ezekkel összefüggő nagyarányú
plazaépítésekhez előbb meg kellett teremteni a pénzügyi
feltételeket. Az az előfeltétel ugyanis, amelyre az előző
részben hivatkoztam, tudniillik a Bokros-csomag és a magyar
társadalom vészes elszegényedése, a "minden eladó"
állapota maga is következmény. Olyan szerencsétlen állapot,
amelybe el kellett jutni. Hogyan jutott a magyar társadalom és a
magyar gazdaság a Bokros-csomag állapotába, a "minden
eladó" állapotába? Vajon a rendszerváltásnak
szükségszerűen kellett ide vezetnie, vagy voltak külső és
belső rásegítő körülmények, és ezt a magyarságra nézve
káros, veszélyes irányt szorgalmazó emberek? Terelők és
elterelők. Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy ilyen
vizsgálódásokat, amelyek a rendszerváltozás esetleges hátsó
céljainak vizsgálatára irányultak, még senki nem
kezdeményezett. A rendszerváltás egy üdvös jelenség, amit
nem illik egyes körök hátsó szándékaival bemocskolni. Aki
így kérdez, gyanús. Az okság különben is, mint olyan, eleve
ki van hagyva mai társadalmi kérdésfeltevéseink köréből. Ma
nem szokás megkérdezni, hogy valami vagy valaki az-e, ami,
olyan-e, amilyennek látszik, tettével, bűnelkövetésével
van-e valami célja, sőt még a törvényeket is úgy hozzák,
hogy a következményeivel, a távolabbiakkal különösen nincs
tisztában minden törvényhozó.
Akkor, amikor a
tudomány, a biológia, az agykutatás, a fizika és a kibernetika
egyre több, eddig nem sejtett okra világít rá, addig a
társadalmi gondolkozás megreked valami felszínes
tudomásulvételben. Az "állam rossz tulajdonos"
mondták ki a rendszerváltás hajnalán a liberálisok, és az
állítást senki nem kérdőjelezte, vagy nem merte
megkérdőjelezni. Mindenfajta állam, minden körülmények
között rossz tulajdonos? Továbbá, nincs-e, nem lehet-e érdeke,
sőt létérdeke egy közösségnek éppen az állami tulajdonlás
esetleg megváltoztatott tartalmú - fenntartása egy adott
történelmi szakaszban? El kell-e jutni az állam rossz
tulajdonos elven maradva addig, hogy a vízműveket, a
csatornázást, a temetkezést és az energiaipart és
kereskedelmet is el kell adni külföldi tulajdonosoknak? Mi az
oka annak továbbá, hogy azokat a kivételes személyeket, akik
mégis rákérdeztek ezeknek a privatizációknak az okára,
rámutattak a helytelenségükre, rövid úton kipenderítették
az állásukból, s lehurrogták, majd elhallgattatták őket?
Közelmúltunk története, kinevezései és leváltásai, egyes
elemek szélsőségesnek és szalonképtelennek nyilvánítása,
egyáltalán: az érvelés és érdemi vita nélküli megbélyegzés
gyakorlata arra enged következtetni, hogy mindebben megnyilvánul
valami erőszak, valami hátsó szándék, amelyről a népnek nem
szabad tudomást szereznie.
Társadalmunk még ma is egyeduralmi jellegű, erőszakra épül, csak ez az erőszak másképpen van előadva. Ez nem fizikai erőszak, noha sokszor az is, hanem szellemi. Gúzsba köti a gondolkodást. Ezt az is bizonyítja, hogy arra sem irányul kérdés, hogy miért bélyegzik meg a kérdezőket és miért nem engedik kérdezni a tudományt.
Miért csak egyfajta,
lényegében véve marxista és marxistából liberálissá lett
közgazdaságtant tanítanak az egyetemen, miért állapítják
meg önkényesen és a sajtómonopólium reklámfogásaival az új
irodalmi értékeket, miért nem tanítják a történettudomány
mindegyik irányzatát, miért van egyoldalúan liberális
tájékoztatás és tömegkultúra? De az alapkérdésünknél
maradva: miért nem kérdez vagy kérdezhet rá a tudomány a
rendszerváltás körülményeire, okaira, esetleges rejtett,
feltáratlan céljaira, a rendszerváltást irányítók, vagy
azok egyes köreinek kapcsolatrendszerére, függésére, külföldi
elkötelezettségeire és a sorsunkat eldöntő globális erők
velünk kapcsolatos céljaira? Miért nem lehet megkérdezni, hogy
valamely tőke honnan jött, miből származik és mit akar itt? A
gondolkodás megreked ott, hogy a piacgazdaság, amelyet a Nyugat
telepít ide, jobb, mint a szovjet szocializmus ami kétségtelen
-, de azt már, hogy az ide beérkező tőkének valami más,
esetleg politikai, netán etnikai célja is lehet, azt
szégyenlősen nem kérdezi senki. Arról már beszélnek a
nemzeti radikalizmus körébe tartozó közgazdászok, hogy egyes
piacvesztéseinknek, tulajdonvesztéseinknek akár tragikus
következményei is lehetnek nemzetünk számára, de a hátsó
szándék, a kiszámított kártétel és a "tudatos
ingatlanfejlesztés" gondolatáig nem jut el senki. A
privatizációnak a nemzeti sorssal való összekapcsolása
nacionalizmus, és természetesen tabu. Erre nincs ösztöndíj.
Amelyik kutató pedig mégis erre vetemedik, az félredobódik, és
műve nem épül bele a tudományos és a közgondolkodásba.
Elhallgatással van eltiltva.
Huszonöt-harminc éve
arról esik a legkevesebb szó, mi az érdeke a közösségnek.
Ezzel ma már csak idős, megviselt emberek, hatalom nélküli
hagyományőrzők, maradék ötvenhatosok, megbélyegzett
horthysták vitézkednek. Meg újabban, hála Istennek és a mi
tevékenységünknek, az ifjúság táguló körei, amelyek még
úgyszintén nincsenek hatalomban. Megtartani egy üzemet, egy
birtoktestet és jól működtetni, vagy pedig gyorsan eladni? És
ha eladni, kinek és mennyiért? Ezt, a nemzeti sors számára
legfontosabb kérdést senki nem vizsgálja. A liberális
élcsapat, az SZDSZ ehhez már 1989-ben azt is hozzátette, hogy
nem szükséges az állami tulajdont kezelő személyeket, a
rosszul működtetőket lecserélni, mert ha megváltozik a
tulajdonforma, ha az állami vállalatból részvénytársaság
lesz, akkor mindjárt, sőt szükségképpen jól fog működni.
Az állami tulajdont a régi, szovjetes formában rosszul
működtetők mind a kommunista nómenklatúra tagjai voltak, de
hogy miért ragaszkodott hozzájuk a liberális élcsapat, arra
most az Ingatlanbefektetés című honlap már idézett mondatai
vetettek valami sivatagian szikrázó fényt, megállapítva, amit
már idéztünk, hogy az izraeli befektetők, akik nem őshonos
magyarországiak, szeretik rokonokra, barátokra, olyanokra bízni
a megvett üzemet, akik előtte is vezették, irányították.
Természetesen nemcsak azoknak az üzemeknek a vezetői maradtak a
helyükön, amelyeknek most izraeli tulajdonosa van, hanem a többi
is. Ehhez viszont azt kell nyomban hozzátenni, hogy egyetlen
külföldi cégről sem tudható pontosan, ki a tulajdonosa. Végső
soron.
A kádermentésben
akkor, 1989-ben, 90-ben csak politikai hatalomátmentést látott
az ember, s undorodva fordult el az SZDSZ-től mint párttól,
hiszen ez korábban ennek éppen az ellenkezőjét hangoztatta,
most, tíz év múltán azonban egy céltudatos és rendkívülien
előrelátó szálláscsinálást is fel kell felfedezni benne.
Mire kellett és mire nem kell ma már az SZDSZ? Kezdetben a
szálláscsinálásra és az átmentésre szervezték, arra
tartották fenn, most azonban, hogy már itt vannak azok, akiknek
szállást csináltak, nem kellenek, mert megszokott, beléjük
rögzült hangoskodásukkal felhívják a figyelmet az eddig
sikeresen elrejtett hátsó célokra, az ingatlanfejlesztésre. Ez
áll a Kuncze-Demszky-váltás mögött is. Remélik, hogy Kuncze
arcával el lehet takarni Bauert és a többit.
Merész feltételezés,
de teljesen kizárni nem lehet, hogy a '90-es, '91-es
átmentésekben, görcsös kádermentésben, magában az
Antall-Tölgyessy-paktumban valakik már látták a mai plazák
helyét, sejtették az árát, ismerték a helyrajzi számát. Az
azonban kétségtelen, hogy a magyar rendszerváltás akkori,
hirtelen elkanyarításában, visszafogásában benne volt az
egész nómenklatúra burzsoává válása, a piacszerzés és az
egész Magyar Ingatlan sorsának ilyen látomása, az aligha lehet
vitás. A paktum csak a tévék, rádiók sorsáról intézkedett.
A többi aztán jött magától. Mindezt a bekövetkezett eladások
és vásárlások bizonyítják. A beszédes tények. Az eladók
köre és a vevők köre. Ha az MSZMP KB hatásköri listájáról
kinevezett elvtársnak nyomban mennie kellett volna, akkor nem
lett volna lehetősége később, a Bokros-csomag után mint "jó
rokonnak" aláírni az egydolláros eladási szerződést. És
esetleg a dolgozókat sem kellett volna mind szélnek ereszteni.
De hát 1988-89-90-ben az egész társadalom át volt itatva
liberalizmussal, ami akkor egyedülien, kizárólagosan jelentette
a szabadságot a Kádár-rendszer kissé már megszokott,
áporodott, rossz levegőjével szemben. Más lehetőség nem
volt? Harmadik út nem létezett? Ez volt a nagy csalás. Aki a
harmadik úttal próbálkozott, azt nyomban szélsőségesnek
minősítették, kirekesztették, és most itt vagyunk a plazák
tövében, az "ingatlanfejlesztésben".
A nyolcvanas években,
amikor Reagan elnök olyan fegyverkezési versenyre hívta ki az
oroszokat, amit azok gazdasági fejletlenségük következtében
nem bírtak követni, és megindult a glasznoszty, s Gorbacsov
elkezdett tárgyalni, egyszerre több jövőkép alakult ki.
A szovjet hatalom
teljes és radikális megdöntése nem szerepelt az amerikai
tervek között, mert egy esetleges lázadás az atomerő
indítógombjait is veszélybe hozta volna, és Kína számára
óriási előnyt jelentett volna. Tehát a lassú átgyúrást és
a gyors Coca-Cola-benyomulást választották. Ezenfelül
valószínűleg csak Németország egyesítéséről döntöttek,
de a német gazdasági és politikai erő megnagyobbodását
Németország európai körbevételével és gazdasági
leterheléssel kívánták ellensúlyozni. Magyarország, ha szóba
került egyáltalán, csak mint opciós terület kerülhetett
szóba. Kézenfekvő volt, hogy Ausztria és Németország kapjon
opciót Csonka-Magyarországra. Ez részben meg is valósult, már
csak a történelmi körülmények folytán is. Magyarországra
azonban, most már látjuk, mintegy hátulról vagy alulról
Izrael is opciót jelentett be. Washingtonban, hogyan, hogyan nem,
helyt adtak ennek az opciókérésnek. Persze a német opció
sincs kizárva, különösen ha olyan a cég tulajdonosi
szerkezete, hogy a másik opciót is érvényesíti (Deutsche
Telekom-Matáv).
Magyarország
1982-ben lett tagja az IMF-nek, a Nemzetközi Valutaalapnak. Az
ügyet szovjet engedéllyel, PB-hozzájárulással, Kádár
rábólintásával az akkori pénzügyminiszter és az akkori
AMNB-elnök mellett, pontosabban előtt az a Fekete János
MNB-elnökhelyettes intézte, aki később, a kilencvenes években
megcsinálta, igaz, csak egy rövid szívásnyira a magyarországi
Leumi Bankot, és aki ma már bevallottan izraeli-magyar kettős
állampolgár. A Leumi a Moszad, az izraeli titkosszolgálat
kezében lévő bank. A legfontosabb értesülésekhez való
hozzájutás szála tehát adva van. Soha senki nem fogja
megtudni, hogy valójában milyen információk kerültek be ezen
a szálon és egy-két továbbin, melyekre majd még kitérek, és
milyen állapotrajzok, kérések, ajánlatok kerültek ki
ugyanakkor. Egy szép, jól záródó aktatáska nem csupán
dollárkötegek Moszkvába kiszállítására alkalmas. Mi arra
vagyunk utalva, hogy a megtörténtekből, a privatizáció
lebonyolítási módjából, kedvezményezetti köréből, illetve
kárvallottaiból, valamint egyes politikai lépésekből
következtessünk.
Kezdem magammal, mert
ez a legegyszerűbb. Már a közösen kiküzdött és Aczélék
által árgus szemmel figyelt Hitel egyik első számában
leírtam, 1986-os amerikai élményeim, valamint az 1988-ban már
erősen fújó rendszerváltó szél hatására, hogy "nekünk,
magyaroknak ügyelnünk kellene, nehogy a moszkvai húskampó után
most egy New York-i húskampóra akasszanak bennünket". A
mondatot természetesen megértették. 1989 végén Kis János, az
SZDSZ akkori elnöke Amerikából hazajövet kijelentette, hogy a
két párt, az MDF és az SZDSZ között lehetséges az
együttműködés, a szövetség, ha engem kihagynak belőle. Mert
antiszemita vagyok. Én persze tudtam, hogy a húskampókról van
szó. Nem lehet a vezetésben olyan ember, aki ezt így látja.
Még csak nem is washingtoni, hanem New York-i húskampó? New
York a világ legnagyobb zsidó városa. Miről beszél ez az
ember? Az átakasztás megtörtént, és az MDF-ből való
kizárásom is. Sorsom további részletei meglehetősen ismertek,
ma az Orbán-kormányt óvják a velem való együttműködéstől,
pedig brüsszeli húskampóról még nem is írtam. Lehet, hogy
ott már nem is árulnak bontott sertést, marhát, csak csomagolt
darabokat, tehát a hasonlatot keresőnek pultra kitett és
vákuumcsomagolt országokkal kell példálóznia. A vákuumot mi
magunk, a hűtést a kereskedelmi tévék állítják elő.
Izraeli beruházásban
felépült budapesti irodaházak
Cím Ker. Év Beruházó/fejlesztő Business Center 99 (Váci út 99.) XIII. 1996 Business Center 99 DUNA PLAZA (Váci út) XIII. 1996 Transelektro, majd Ofer Brothers Metropol Vision XIII. 1997 nemzetközi befektetőcsoport Metropol West (Tüzér u.) XIII. 1997 nemzetközi befektetőcsoport Metropol South (Hun u. 2.) XIII. 1996 nemzetközi befektetőcsoport Metropol Center (Tüzér u. 2.) XIII. 1995 nemzetközi befektetőcsoport Metropol East XIII. 1999 nemzetközi befektetőcsoport Business Center 22 (Baross u. 22.) VIII. 1999 Business Center 99 Kft. Lotar center (Baross u. 52.) VIII. 1999 nemzetközi befektetőcsoport Fogarasi út 3. XIV. 1999 Business Center 99 Kft. Pálya utca XII. 1999 Bes-Net csoport Hermina Towers XIV. 1999 Bes-Net csoport http://www.ingatlanbefektetés.hu/szam2/c08.html
Más is történt
azonban, ami az ingatlanbefektetés irányába mutat. 1989 nyarán
öt időközi választást tartottak, amelyek közül négyet az
MDF nyert meg; egyben, Kiskunfélegyházán érvénytelen volt a
választás. Ezekre mindegyikre úgy került sor, hogy az MDF
kezdeményezte aláírásgyűjtéssel a régi kommunista
képviselőt visszahívták, vagy az a visszahívás elől
menekülve lemondott. S a helyére újat választottak. Így
került többek között Pest megyében a hírhedt Cservenkáné
helyére Roszik Gábor, aki később, már mint MDF-es képviselő,
a hírhedt Dunagate-aktákat nem a saját pártjának, hanem a
Fidesz-SZDSZ-nek adta át. Kecskeméten Debreczeni József,
Szegeden Raffay Ernő lett megválasztva, Zalaegerszegen pedig
Marx Gyula. A megválasztottak későbbi elirányulásától
eltekintve ez óriási siker volt, előrevetítette az MDF
esetleges későbbi abszolút győzelmét, amit éppen a
Dunagate-tel felhozott SZDSZ akadályozott meg. A sikeren
felbuzdulva, s az erős pécsi szervezettel együttműködve éppen
a következő áldozatra nyomultunk volna rá. Pécs I.
kerületének képviselője, az egykori Baranya megyei első
titkár, Aczél György volt. Antall azonban ezt a visszahívást
- többedmagával - leállította, mondván, hogy Aczél
szívpanaszokkal kórházba került. Halálát mégsem okozhatjuk
ezzel az ingerrel. A pécsi szervezet meghátrált. Aczél
megmenekült a megszégyenítő visszahívástól, s vele az
MSZMP-nek az a szárnya is fennmaradási engedélyt kapott,
amelyik később eljutott az ingatlanbefektetésekig és a tőkés
létezés gyönyöreiig. Aczél vonalát a pártban és az
MSZP-ben Nyers Rezső vitte tovább, a stafétában ő még közre
tudott működni. Aczél 1991-ben halt meg, minekelőtte részt
vett az MSZP megalakulásában, és funkcióitól megszabadulva
irattárának rendezgetésével foglalatoskodott, immár Bécsben.
Utolsó pártmegbízatása a Kádár-irattár rendezése.
Végelszámoláskor
nincs ennél fontosabb. Életrajzírója, Révész Sándor vaskos
könyve végén megállapítja, hogy 1990-ben valószínűleg az
SZDSZ-re szavazott. Arra a pártra, amelynek a magját, a
"demokratikus ellenzéket" állítólag éveken át
üldöztette, és amelyik elsőként mondta ki, még Kádár
életében, hogy "Kádárnak mennie kell!". Akkor,
amikor ő még Kádár jobbkeze volt! Bajuk semmi nem lett ebből
a nagy kijelentésből. Később pedig képviselőik minden
kádert, különösen azokat, akiket rokoni, baráti szálak
fűztek a későbbi befektetőkhöz, a helyükön kívántak
hagyni. Céljukat el is érték. Ez pedig azért tartozik ide, a
mostani ingatlanbefektetési elemzésbe, mert Aczélról közben
kiderült, hogy már politikai bizottsági tagként is kétfelé
játszott. Mindezt az a Lovas István hozta nyilvánosságra, akit
most minden képzeletet felülmúló aljassággal, magánéletében
való vájkálással akar megsemmisíteni két Soros-komisszár,
anélkül természetesen, hogy közéleti-politikai cikkeibe
foglalt állításaival vitába szállna, azokat idézve cáfolná.
Most fény derült arra, hogy Aczél titokban már a hetvenes
években találkozott a Szabad Európa Rádió magyar osztályának
vezetőivel, és azokkal a reformkommunisták SZER általi
támogatásában egyezett meg. Erről a találkozásról, mint
döntő fontosságú és a szocialista rendszert lényegében véve
eláruló megegyezésről most is kevés szó esik. Nem állították
be ezt abba a folyamatba, amelyik szükségképpen elvezetett a
mai helyzetbe. Elfelejtették, hogy a SZER-t ezután fokozatosan a
demokratikus ellenzék szolgálatába állították. Puddington
úr, akinek visszaemlékezését Lovas felidézte, nem ír a
későbbi, már nem Aczél, hanem jó emberei által megejtett
bécsi találkozókról, a nyolcvanas évek fellazulásairól.
Azt természetesen
nem állíthatjuk, hogy Aczél és társasága már ezen az első
találkozón megállapodott abban, hogy idővel Konrád György
elvált felesége is a Rádió munkatársa lesz, mint a
vákuumosodó Magyar Ingatlan viszonyait jól ismerő, megbízható
személy, s az sem következik mindebből, hogy Konrád György
ezen a rádiós, vagy talán Aczél-csatornán kapta az
értesülést: fel lehet vetni a két Németország egyesülésének
kérdését, mert már nem eltiltás jár érte. Mi a tényt
közölhetjük: felvetette, mégpedig akkor, amikor Walter
Ulbricht elvtárs fala a két Berlin között még állt és a fal
tövében még lőttek. Nem tudott ő valamit, amit mások nem?
Aczél természetesen
nemcsak a müncheni liberálisoktól szerezhetett híreket a világ
változásairól, hanem az utazó és világbanki konferenciára
járó kettős állampolgár elvtársától is. Kétségtelenül
szükségük volt egymásra, mert itthon a vaskalaposok hevesen
támadták mindkettőjüket és egy véd- és dacszövetségben
semmi sem jelent többet a bizalmas információknál. Ők
egyébként is összetartoztak. Ha egyszer a világ legerősebb
hatalmi központjában és annak is a pénzt osztó kemény
magjában az a vélemény - folyosón, vacsorán, s esetleg
döntéshozatalkor is -, hogy a szovjet rendszer napjai, jó,
mondjuk évei meg vannak számlálva, akkor az okos ember, s az,
aki tudja hová tartozik, nyomban az átmentésen kezd
gondolkodni. A vezető pozíciókba kinevezni, ott megerősíteni
a saját embereket, s a rendszeren belül egy olyan alrendszert
képezni, amelyik úgy hajtja végre az átmentést, hogy közben
megszerzi a hülye nép bizalmát, és a rendszer legnagyobb,
legradikálisabb ellenzékének kitüntető címét is.
Szamizdatokat ad ki, amelyeket mi üldözünk, miközben
biztosítjuk a következő számok megjelenését és az egész
világon való szétterjedését: SZER. És ellátjuk őket olyan
információkkal, amelyekhez a rendszerünk - a közös
rendszerünk! népi-nemzeti ellenzéke nem jut hozzá. Amelyhez
természetesen maga a nép soha nem jut hozzá. (Vagy legfeljebb
most, 2001-ben, amikor ezeket a levezetéseimet közreadom.) Nem
tudjuk miről tárgyalt Aczél Rómában a SZER vezetőivel, de
azt tudjuk, hogy a SZER a CIA intézménye volt és a magyar
osztály vezetői úgy, hogy a főnökök ne tudjanak róla,
semmiképpen nem tárgyalhattak egy olyan magas rangú kommunista
vezetővel, mint amilyen Aczél volt. Ha pedig a CIA vezetői
tudtak erről, akkor tudniok kellett a Moszad illetékeseinek is,
annál is inkább, mert ők Aczélt másként is számon
tartották. Hogy miként, azt azonban csak 1989-ben tudhatta meg
egy szűk kör. Erről Révész elvtárs, az életrajzíró így
ír: "Ezután Aczél egy rövid közbeszólást leszámítva,
négy hónapig nem szólal meg a központi bizottság ülésein.
Jelen van, de hallgat. Azon az április 12-ei ülésen is, amelyen
Kádár elmondja utolsó, zavarodott beszédét. Egy KB-ülésről
maradt távol (izraeli útja miatt), a május 8-airól, amelyen
Kádárt felmentették pártelnöki beosztásából. Erről Aczél
Izraelben szerez tudomást, és felháborítja, hogy ezt teszik
egy "haldoklóval".
Az egyik fővezér, a
kulturális és információs főember rendszer végi, a
kétségtelen bukás előtti izraeli útját nem szabad csak
menedékkérésnek tekinteni, és nem szabad csupán vezeklésként
felfogni. Ennek az utazásnak, amelyet sokáig titkoltak a
nagyközönség előtt, jelképes értelme, jelentése volt,
amelyet csak azok a beavatottak értettek meg, akikre tartozott.
Kétségtelenül Aczél ezen az úton vezekelt is, amiért
elhagyta kora ifjúsága cionizmusát, zsidó hitét, és
kommunista lett, Appel Henrikből Aczél György, ahogy
Dzsugasviliből, a grúz postarablóból Sztalin, azaz szintén
acél. A vezeklésről és a megbocsátásról, az újra
befogadásról később meleg hangú cikkben írt a Szombat című
zsidó kulturális hetilap, csak arról nem írt senki, sehol,
hogy mi volt, mi lehetett Aczél poggyászában. Mit vitt ki, mit
adott át és mit hozott haza, esetleg üzenetként. Mert egy
ilyen hirtelen feltámadt vágyakozást a Sion hegye és a Város
iránt nem magyaráz meg kielégítően az ifjúkori
elkötelezettség. Aczél minden lépését politikai célok
vezérelték. Gyávának sem lehetett - nem is volt annyira gyáva,
ahogy látva a kétségtelen bukást, most ott keressen magának
menedéket. Nem, ez politikai utazás volt, üzenet, iránymutatás
és nyilván elő is volt készítve, azaz valószínűleg hívták.
Izraelnek, a mai
ingatlanbefektetőknek, s azok elődeinek szükségük volt azokra
a tájékoztatásokra, amelyeket csak tőle, a megtérőtől
kaphattak meg. Tudni kellett, kire számíthatnak, és kire nem.
Kiket kell otthagyni a helyükön és kiket nem, kik tudják
megvédelmezni a maguknál kisebbeket, és kik tudják
megteremteni a privatizáció előfeltételeit, kire szabad bízni
a bankrendszert stb. Ostobaság volna feltételezni, hogy mindezt
két hét alatt forgatókönyvszerűen megbeszélték a már
betegeskedő Aczéllal odakint. Ezt természetesen nem is állítom.
De azt már igen, hogy ez is egyik fontos állomása volt annak,
hogy ma az Ofer család a legnagyobb plazaépítő. A Váci úti
Duna plaza mellett még tizenvalahány plaza épül, vagy
terveződik Magyarországon, mégpedig a legfontosabb, legnagyobb
magyar városokban. Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. A Duna
plaza mögött - már hogyha a Váci út felől nézzük -, pedig
most folynak az előkészületei egy óriási hajó- és
jachtkikötő, szállodasor és lakópark építésének, amelyik
a plazával együtt egy új, soha nem látott minőségű városmag
kialakulásával fenyeget.
Ez az új luxuskikötő
a haldokló Csepeli Szabadkikötő fölött épülne akkor, amikor
a magyar tengerhajózás és a Duna-tengerhajózás már el van
adva. Már nincs magyar hajó a tengeren. Akadt olyan hajó is,
amelyet 1, azaz egy dollárért adtak el, hogy aztán új
tulajdonosa röviddel ezután egy, azaz 1 millió dollárért
dobja oda a hullámok hátára. A pénz sorsáról semmit nem
tudunk. Feküdhet Cipruson, az off-shore-paradicsomban, fél
lábbal a Közel-Keleten, de megbújhat az ingatlanbefektetést
jól ismerő jachtkedvelők zsebében is. Mindenesetre ahhoz, hogy
mindez létrejöhessen, hogy egyáltalán ezeket el lehessen
képzelni, fel kellett számolni többek között az Óbudai
Hajógyárat is, amely eladdig a közismerten rossz tulajdonos
Magyar Állam kezében volt, utána csődbe kellett juttatni a
magyar hajózást, és a hajókat el kellett adni, létre kellett
hozni az adót sehol nem fizető cégek sorát, és ki kellett
választani azokat a vezetőket, akik mindezt, természetesen nagy
egyéni haszonhoz jutva végrehajtják. Ez mindegyik önmagában
álló mozgásnak, ténynek látszik, eddig legalábbis senki nem
kísérelte meg sorba állítani mindezeket és megkeresni az
esetleges összefüggéseket.
Az előző részben
megkíséreltem felvázolni Magyarország rendszerváltás utáni
átalakulásának általam leglényegesebbnek tartott elemét, az
állam státusváltozását. Az államot már a Kádár-korszakban
elkezdte megszállni a liberalizmus, mint előőrs, és nyomban
utána mint zöm: a pénzhatalom. Nem tévedünk nagyot, ha ezt a
banknyomulást, a Világbank és az IMF beleszólásának
megnövekedését tekintjük a rendszerváltás előkészületeinek.
A Kádár-korszakban az egypárti parancsuralomba beleillesztett
liberalizmus látszólag szocialista reform volt, s mint ilyen,
rokonszenvet váltott ki, s máig nem lepleződött le, mint
szálláscsinálás. Mert ebbe az irányba, a kérdésfeltevésnek
eddig a köréig senkit nem engedtek és senki nem merészkedett.
Csak most, hogy megjelent Révész Aczél-életrajza, tárult föl
az a képtelenség, hogy Aczél György, életrajzírója
feltételezése szerint, a kilencvenes választásokon nem egyik
vagy másik utódpártra, azaz az MSZP-re, vagy az MSZMP-re, hanem
az SZDSZ-re szavazott. A párt második embere. A reformok atyja,
a sztalinisták üldözöttje, a kultúrember. Még akkor is, ha
ez csak feltételezés, döbbenetes erővel mutat rá az irányra,
a szándékokra, annak a történetnek a lényegére, ami a
magyarsággal történik. Ha ez igaz, akkor Aczélnak és a kései
életrajz-írónak tudnia kellett a következőket: az SZDSZ nem
az, ami, nem radikális rendszerváltó párt, hanem a mi pártunk.
A későbbi ingatlanfejlesztőké.
Miben foglalható
össze eddigi elemzéseim lényege? A fentiek mellett talán a
nagyon tudatos személyzeti politikában. Már a nyolcvanas
években elkezdődött, Aczél káderkiválasztásaival,
kinevezéseivel, elhallgattatásaival, eltiltásaival. A
kulturális és a tudományos élet vezető helyeit saját
embereivel szállta meg, számukra a párt által uralt sajtóban
nyilvánosságot teremtett, hangadóvá és mértékadóvá tette
őket, s a már korábban is birtokba tartott pénzügyi rendszer
után a gazdasági kulcspozíciók többségét is megszerezte. A
rendszerváltás előtti években és a következőkben is ezt a
megszállást sikerült az állandóan magas lángon tartott
népi-urbánus vitával elfödnie, s mire a rendszerváltásra sor
került, már meg volt szervezve a reformer sajtócsapat - Mester
Ákos és csapata -, amelyik ezeket a korábban kinevezett
liberálisokat, oda származottakat a jövő embereinek, a
demokrácia bajnokainak tüntette fel, és a nem ilyenek iránt
legalább fanyalgást mutatott, vagy egyenesen lefasisztázta
őket. Igyekeztek olyan politikai körülményeket teremteni,
amelyben a rendszerváltás leegyszerűsödött volna az MSZMP
vaskalaposainak, Biszku Béláinak, Berecz Jánosainak
eltávolítására. Az irányítás pedig kerüljön az
Aczél-körbe tartozó, egyébként ugyanúgy kommunista múltú,
KB-tag és PB-tag kettős állampolgárok, vagy lehetséges kettős
állampolgárok körébe. Ez a művelet mégis csak részben
sikerült nekik. Az MDF népi szárnyának, az e sorok írója
mögött tömörülők MDF-en belüli elégedetlenségének volt
ez köszönhető. Az "Apák és fiúk" megjelentetése
éppen a csomagterv titkosságát vágta szét. Azért is voltak
annyira dühösek érte. Az SZDSZ nem nyert, nem jutott kormányra,
paktumot kellett kötni, s ez időveszteséget jelentett nekik.
Aczél kiestével ez
a politikai nyomulás nem szűnt meg. A korábban Amerikába
kihelyezett emberek, a kiüldözöttnek látszó lukácsisták, az
USA-ba kitelepülő s egyetemeken szállást és némi katedrát
kapó emberek - köztük az Akadémia volt elnöke, a
Kádár-korszakról egyetemi dicshimnuszokat zengő Berend T. Iván
(Gólyavári Esték) -, szorgalmasan szőtték a kapcsolati hálót.
Politikai életbiztosításokkal kellett az otthonmaradt
ingatlanfejlesztőknek védelmet és előmeneteli lehetőséget
szervezni, a nemzeti kormányt rákényszeríteni az
alkalmazásukra, és megakadályozni a nem a körükbe tartozó
nemzeti középosztály tőkéssé válását. Elfoglalták
például a privatizációt felügyelő, intéző auditáló, a
vállalatokat felmérő és a vevőket kijelölő nagy nemzetközi
cégeket, mint a Deloitte and Touche, a Procter and Gamble és a
Baker et McKenzie. De már ekkor is érkeztek szép számban a
közvetlenül Izraelből ideküldött emberek. Még a tőkét ők
nem hozták, hanem csak a helyet keresték neki. Néha egy-egy
gikszer is becsúszott. A rendszerváltáskor amerikai nagykövet
nyíltan és diplomáciai hatáskörét túllépve beleszólt a
dolgokba, ezért el is kellett innen vinniök, s átkerült a
bankszakmába.
A kulcspozíciók
megszerzésével egyidejűleg folyt és folyik ma is az állam
leépítése, gyengítése és a mindenkori kormány hatókörének
a szűkítése. A liberális állam ma már nem állam és nem
hatalom abban az értelemben, amilyen hatalommal hatvan, hetven
évvel ezelőtt rendelkezett. Ez fejlődésnek van feltüntetve, a
szabadság nagyobb fokának, egyes ember cselekvési területe
megnövekedésének. Holott nem így van. Az államtól és a
kormánytól elvett hatalmat, jogosítványokat, vezetési
készségeket nem a köznek, a népnek, még csak nem is a civil
társadalomnak adták oda, mint ahogy mondják, hanem ez ma mind,
szőröstül-bőröstül a pénz, a pénz hatalmasainak, a
nemzetközi tőkés társaságoknak, a bankoknak és a bankároknak
a kezében összpontosul. Ez a globalizmus. Ezt David C. Korten
írta le mindeddig legtökéletesebben és a legnagyobb erővel a
Nemzetközi tőkés társaságok című könyvében, s ugyanezt
fejtegeti filozófiai síkon, egyedülállóan magas színvonalon
a mi legnagyobb szétnézőnk és legmélyebben látó magyar
filozófusunk, Molnár Tamás is. A globalizmusba vezető
történelmi utat összeköti az állam és az egyház viszonyának
tárgyalásával, az értelmiség háttérbe szorításával. Az
egykor dicsőséges polgár, a szabadpiac megteremtője, éppen
most nyomorodik bele a globalizmusba. Természetesen ma már a
globalizmusnak, a globalizmus ártalmainak s a jövőféltésnek
óriási irodalma van, amelyik mégis, minden túlerő ellenére,
azzal kecsegtet bennünket, hogy az emberiség kilábal ebből az
új világuralomból, pénzügyi zsarnokságból.
Az úgynevezett
liberális demokrata állam kétosztatú. Egyik oldalon van maga
az állam a kormányával, amelyet minden negyedik évben szabad
választásokon kell megválasztani, hogy végezze el az
adminisztrációt, és egyengesse az utat a tőke szabad áramlása
előtt, vezesse az anyakönyveket, már amennyire az adatvédelmi
ombudsman megengedi, lehetőleg tartson rendet, "biztosítsa
a stabilitást", de vég-eredményben a lényeges dolgokba ne
legyen beleszólása. A pénz dolgait egy, a választott
kormánytól igen, de a nemzetközi pénzvilágtól korántsem
független jegybank intézze. Majd minden jegybank legyen csupán
fiók, mert a minden államban bevezetendő közös pénz ügyeit
egy központi bank intézi. Ez dönt minden, még meglévő nép
sorsa felől. Ha 2002 elején Európa tizenöt államában
bevezetik az eurót, megtörténik a nagy lépés ebbe az irányba.
A globalizmus számára kiemelkedően fontos, hogy a legtagoltabb
földrész, a kereszténység és a világot megváltoztató
racionalizmus együttes kultúrájának bölcsője, a legtöbb
egykor nemzeti államot magában foglaló földrész kerüljön
bele először a pénzügyi karámba. A közös pénzzel
gyakorlatilag megszűnnek a nemzeti függetlenségek. A szó
mindenütt és állandóan a választásokról esik, de a
megválasztott, önmagát belterjesen és titkosan újratermelő
pénztulajdonos kör uralkodik. Magyarország még az uniónak sem
tagja, s az euró bevezetésétől még messzibb van, a pénzügyi
hatalom azonban már ugyan-azoknak a nemzetközi erőknek a
kezében összpontosul, mint az eurós országokban, és a
következő vázlatban, elemzésben éppen azt kívánom
bemutatni, hogy a mára sikeresen meggyengített magyar államba
hogyan nyomul be egy Magyarországra specializálódott tőke, az
izraeli tőke, hogyan veszi át a tényleges hatalmat, nemcsak a
gazdasági élet nagy vonalakban való irányítását tekintve,
hanem akár az apró élettények meghatározásában is. A
liberális állam, a kétosztatú tér egyik felén Magyarországon
a gyenge kormányok és állandóan gúzsba kötött állam
mellett, a másik terebélyesedő, terjeszkedő, hatalmi teret a
nemzetközi tőke, a pénzvilág, az izraeli cégek és embereik
töltik ki.
A következőkben
ezeket a cégeket, a köztük lévő összefüggéseket fogom
elemezni. Ha alcímet adnék ennek a résznek, azt írnám:
Plazaország tulajdonosai. Mindenekelőtt egy érdekes, senki
által nem tudott és nem közölt tény: Budapesten jelenleg 167,
azaz százhatvanhét olyan izraeli tulajdonban vagy döntő
izraeli befolyás alatt álló cég, kft., rt., bt. működik,
amelyik vagy kizárólag, vagy részben ingatlanügyletekkel
foglalkozik. Ennek az adatnak a fényében hirtelen megvilágosodik
a Grespik László elleni hajsza célja is. Grespik László, a
Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, tehát hivatalból
felügyelője a külföldiek ingatlanvásárlásainak, a
fővárosban elsősorban lakásvásárlásainak. Belenézve a
hivatali aktákba, feltűnt neki az évente több mint kétszáz
izraeli ingatlanvásárló és az aránytalanság. A négy-öt
milliós Izraelből több igény érkezik, mint a szomszédos,
nyolcvanmilliós Németországból? Nyilvánosságra hozta az
adatot. Második "Apák és fiúk".
Majdnem agyonütötte
a sajtó, gúny tárgya lett minden mondata, személye. Üldözik
ma is. Az izraeli vagy izraeli többségi tulajdonban álló
ingatlanfejlesztő cégek jegyzéke természetesen rendelkezésre
áll, és ha majd ez a cikksorozat különkiadásban, együttesen
is megjelenik, a jegyzékben ezt is közreadom. Most csak a
valóság és a felszín, a sajtó által felrajzolt hazug világ
és a valóság közötti szakadékra kívánok rámutatni. Ez a
167-es szám még akkor is elképesztő, ha nem mindegyik cég
foglalkozik csak ezzel, és hogyha többnek csak az ezzel
kapcsolatos kutatások, felmérések, és egyáltalán a magyar
állam ellenőrzése lehet a feladata, mások pedig egyéb
tevékenységük mellett foglalkoznak ezzel is. De 167 cég,
amelyeknek mégiscsak módjukban van izraeli pénzelőik
megbízását teljesítve onnan, vagy máshonnan, de ott is
jóváhagyott személyek számára ingatlant vásárolni, a
nagyobbaknak a plazaépítésekbe és más városátalakító
tevékenységekbe belefolyni, ez bizony már szignifikáns. Ez már
megszállás, vagy legalább előkészület arra. Kétségtelen,
hogy egyidejűleg megkezdődött a város, Budapest átalakítása.
A plazaépítések, a bevásárlóközpont-telepítések és a
lakóparképítés, a banküvegpaloták köré új városközpontok
szervezése és a lakásvásárlások új városszerkezet, tehát
új, más kultúra megteremtését célozzák. Az új csak úgy
léphet a régi helyébe, ha a régit eltörlik. Budapest sok régi
szerkezeti eleméért, elkorhadt részéért, eldzsumbujosodott
negyedéért természetesen nem kár, ha lenne egy saját magyar
terv arra, hogy ezeket mi váltsa fel. Ha az végre megfelelne a
magyar nép ízlésének és nemzeti igényeinek, ha magyar
fővárost és benne magyar kultúrát tervezne, álmodna akárki
is a régi helyébe. Budapestet Kádár körülrakatta
alvónegyedekkel, tömbökkel, kockalakótelepekkel, amelyek
többsége már elöregedett. Ez a lakótelep-kultúra, vagy
inkább eltömegesedés sokat ártott az egész városnak, de
kétségtelen, hogy megoldotta a harminc évvel ezelőtti
iszonyatos lakáshiányt, és sokaknak, akik ezeken a telepeken
jutottak elfogadható áron lakáshoz, kicsihez és szűkhöz,
családi életre alkalmatlanhoz, mégiscsak nagyon sokat
jelentett. Százezreket ma is ez köt a kádárizmushoz, holott
már régen nincs meg az a munkájuk, amiért a lakást kapták.
Ezek helyett a
telepek helyett is mást és máshogyan kellett volna építeni, s
már most gondoskodni kellene arról, hogy mi lesz azokkal az
emberekkel, akiknek jelenleg vagy nemsokára el kell hagyniok a
kockaházakat, mert összedőlnek. Ők fognak a lakóparkokba
költözni? Vagy a romok alá kerülnek? A bevásárlóközpont-
és plazakultúra nemzetidegen, de ne gondolja senki, hogy csak
üzleti célokat szolgál. Igen, elsősorban és jelenleg még
azt, de a teljes feltöltődés után ezek a nemzetközivé lett
város legfontosabb közterei lesznek. Az ide érkezett idegen,
akinek nincs magyar kultúrája, csak a nemzetköziben érzi jól
magát. Ő még nem tud kutyaeledelt kérni a kutyájának, neki
az a jó, ha le tudja venni a polcról. Neki az otthonosság
érzetét nem a magyar kultúrába való beleilleszkedés, a
magyar világhoz való alkalmazkodás jelenti majd, hanem a
nemzetközies űr, illetve a saját otthon hagyott kultúrájának
a jelenléte. Ezért mindent, ami a régi magyarra, a magyar
történelemre utal, el kell sorvasztani, el kell felejteni. Nem
azért, mert az ide érkező netán eleve ellenségesen viseltetik
iránta, hanem egyszerűen azért, mert a megtanulása
kényelmetlen, és mert az érvényesüléshez, a megélhetéshez
nincs is szükség magyarságra, magyar kultúrára. A város
nemzetközi, a vezetői zsidók, a tulajdonosok, akik az őrzött
lakóparkokban laknak. Mi pedig, akik kint lakunk, és fő örömünk
egy félnapos ténfergés a plazában, elvagyunk itt. Jó kis
ország ez! Mi is volt a neve azelőtt?
Felsorolni is sok,
hány plaza épült vagy van épülőfélben ma Magyarországon
izraeli vállalkozásban. Nincs olyan város, megyeszékhely, ahol
ilyen ne volna tervbe véve, vagy elkezdve, vagy felépítve. A
méretek mindenütt nagyok, akár az egész város minden irányú
kiszolgálására elegendők, a költségek csak tízmilliárd
forintokban mérhetők. Ennyi pénzt nem lehet csak stratégiai
befektetésbe helyezni, másnak ebben a nagyságrendben egyszerűen
nincs értelme. Az építési piac viszont kezd betelni. Már
megjelentek híradások az építőkedv lanyhulásáról és a
várt hasznok elmaradásáról, az építés azonban nem áll le,
és most már az olyan kisebb települések is szóba jönnek,
mint például Orosháza. A tőke egy része nyomban átáramlik a
gyógyfürdő-létesítésbe. Az újabb, sürgős hódítás: a
termálvízkincs.
A bevásárlóközpont- és plazaépítés, mint korábban azt már írtam, egy új kultúra elterjesztését szolgálja. Erre nézve a legárulkodóbb az, amit a kijevi - igen, a kijevi! - plazaépítés céljáról és jellegéről az egyik építő, Székely Péter, a Transelektro Rt. elnök vezérigazgatója közölt a kijevi magyar nagykövetségen, a Libigy Plaza alapkőletételekor. "A bevásárló- és szórakoztatóközpontnak, mint kereskedővárosnak a lakói bérlők, a mall sétányai mentén sorakoznak az üzleteik, amelyeket sem ajtó, sem ablak nem köt össze a külvilággal. Kereskedelmi és üzletpolitikai megfontolásokból az épület kifelé vak kell hogy legyen, tekintettel arra, hogy üzletei a mall belső sétányaira szervezettek."
Más szóval: ezt
akár üzlettábornak vagy üzletbörtönnek is nevezhetnénk. S
nagyjából ebben a homokvihartól védő sivatagi stílusban
épült meg a Demján által felépített Westend City Center a
Nyugati mellett. Lechner Ödön vagy Koós Károly nagyobb
dicsőségére. Néhány sorral lejjebb kiderül a fogva tartás
üzleti szándéka is: "Kiemelt szempont, hogy annak is meg
kelljen tenni ezt a gyalogtúrát, aki a második emeleten lévő
mozikat, a biliárd-, vagy bowlingszalont, esetleg az éttermeket
kívánja elérni. A mall célja a kereskedelmi funkciókon túl a
szórakoztatás, és adott esetben egy család valamennyi tagjának
egész napon át történő >fogva tartása<." Ez már
világos beszéd. A fogva tartás természetesen nemcsak a kijevi
ember számára van elképzelve, hanem a magyar számára is. Ez a
stratégiai cél. Ingyen beléphetsz egy olyan erőd kapuján,
amelyben elköltheted a kis pénzed, eltöltheted az időd minden
gondolat, minden kérdésfeltevés nélkül, és nevezheted az
egészet szabadidőprogramnak. Minden zsebbe nyúlásoddal
beleilleszkedhetsz egy szigorú szabályok közé szorított
világba, amelyben már ott szorong, tolong, bambul ezer más
társad. Ott van a munkanélküli, aki csak ezt a nézelődést
tudja megengedni magának, ott van az egyke gyereked, aki ekkor és
éppen itt teszi meg a szükséges lépéseket, hogy ugyanolyan
bamba ember váljék belőle, mint a szüleiből, akik idehozták,
annak ellenére, hogy voltaképpen nem érzik jól magukat ők
sem. Itt sem és a világban sem. A plaza voltaképpen ennek a
rossz közérzetnek a fel-oldására szolgál.
A rossz közérzetből,
a kielégületlenségből csak akkor válhat ellenállás, lázadás
- ezt jól tudják a plazaépítők -, ha az embernek valódi
érzései, önmagából fakadó kérdései vannak, ha gondolkodik.
Ha egy mallban ődöng, és ki van szakítva a közösségből,
elfelejt kérdezni. A rendszerdöntő forradalmak akkor szoktak
kitörni, ha a feltett, de megválaszolatlan kérdések szervezik
ellenálló, robbantó közösséggé a népet, a polgárt, az
ifjút. Ha nincs kérdés, nincs ellenállás. Ha azonban
minduntalan elvonja a figyelmet valami, és mindenre az
árcédulákon van a válasz, vagy a villódzó klipekben, akkor a
rossz közérzet tétlen unalomba fúl. Ez a szórakozásalapú
társadalom alapelve: állandó üres szórakoztatással
cselekvésképtelen unalomba fullasztani a tömegembert. Kijevben
óriási plaza épül, sokkal nagyobb, mint akármelyik pesti. De
ezt már magyar cég építi. Ez fölöttébb érdekes, és
mindjárt kérdésekre sarkall. A Transelektro? Mit keres ez a
valamikor transzformátorok és egyéb nagy villamossági gépek
kereskedelme céljából, egykor az ötvenes években létrehozott
állami vállalat a kijevi plazaépítésben? Honnan van erre
pénze? Mert ide aztán sok kell. Két társa van Kijevben. Az
egyik az az Ofer testvérek különböző cégeinek átváltozásából
keletkezett plazaépítő cég, amelyikkel a Váci úti plazában
is társtulajdonos a Translektro, a másik pedig a Gazprom nevű
orosz-ukrán olaj- és gázóriás, amelyik itthon a
Borsodchem-CIB-ügyletben került képbe.
Kiterjedt üzleti
tevékenységű cég ez a Transelektro! A turizmustól a
szállításig, az elektromos berendezések gyártásától és
forgalmazásától az építőipari tevékenységig, az
ingatlanfejlesztésig mindennel foglalkozik és mindenütt jelen
tud lenni. Afrikában éppen úgy, mint Németországban. Akár
büszkék is lehetnénk rá, hogy van egy ilyen hatalmas magyar
nagyvállalat. Csakhogy éppen ezt nem tudjuk, hogy magyar-e, és
hogy valójában kié. Székely Péteré, az Ofereké, a Leumi
Banké? A cég internetes honlapján mindenről adnak
tájékoztatást, csak a tulajdonosi szerkezet honlaprésze üres.
Semmi nincs rajta. A történeti közlésekből is csak annyit
tudhatunk meg, hogy az állami vállalat 1990-ben alakult rt.-vé,
és "1992-ben fejeződött be a magánosítás". Ezek
Székely Péter szűken mért szavai. A céget a cég iránt
barátságos menedzsment vásárolta meg. Ezt is az elnök-vezér
közli. Pénzről, árról egy szó sincs. Valakik, valakik
jóvoltából, milliárdosok lettek, és most az Oferekkel
üzletelnek, akik nagyon szeretik őket. Még csak egy homályos
utalás sincs pénzre, hitelre, bankgaranciára. Üzleti titok,
esetleg államtitok is, sőt esetleg két állam titka is. Most az
Ofer testvérekkel működnek együtt, meg a Gazprommal,
harmonikusan. Csak ennyi tudható. Kijev már az övék,
legközelebb visszaszerzik a meotiszi ingoványokat és megveszik
a csodaszarvas agancsát. Kiállítják, a plazaközönség meg
fogja bámulni, de fogalma sem lesz, mit bámul. Öt perc bámulás
egy euró. Vagy sékel.
Az Ofereket, akik
hárman voltak, de már csak ketten élnek, korábban, még az
apjuk idejében, aki a cégüket alapította, Hersovicinek,
magyaros ejtéssel Hersovicsnak hívták, de ők valószínűleg
nem innen indultak, hanem Galíciából. Hajóellátó és
hajózással üzletelő kicsiny haifai cégből fejlődött ki a
mostanra világcégnek számító vállalkozás, amelyben ma már
megtaláljuk a banktevékenységet - Leumi -, a tőzsdei
műveleteket és a hajóépítést, a kikötőfenntartást
egyaránt. Több, hollandokkal közös cégük is van már.
Külföldi tevékenységük fő iránya az utóbbi időben
Magyarország lett, és ezen belül is az ingatlanfejlesztés.
Rendkívül büszkék Váci úti plazájukra, és nyilván ez a
büszkeség sarkallja őket, hogy megkezdjék, ismét a
Transelektróval közösen, a plaza mögötti hajó- és
jachtkikötő, szállodalánc és lakópark, valamint
szórakoztatócentrum megépítését a Dunán és a
Hajógyári-szigeten. Erről már szóltam, érintőlegesen. Ennek
a központnak az arányai, luxusa, és természetesen a költségei
is elképzelhetetlenül nagyok lesznek.
Bűn ez? Tehetünk
talán szemrehányást a Hersovics-Ofereknek, hogy ennyire
terjeszkednek hazánkban? Nem, egyáltalán. Ők csak azt teszik,
amit megtehetnek, amit megengednek nekik, amihez van magyar társ,
van magyar Transelektro. A magyar népnek rójuk fel talán, hogy
ezt megengedi, mégpedig az érdekei ellen? De hiszen fogalma
sincs arról, ami történik, és a jövőjéről, amit szánnak
neki, a plazasétányokon főként nincs.
Mi előzte meg a
Hersoviciek hatalmas befektetéseit? Nem csupán az, amire
korábban már utaltunk, hogy minden eladóvá vált, és ezért
olcsóvá. Ingyenes lett a telek, nagyon rossz a magyar pénz, és
sokkal kevesebb dollár kellett a beruházáshoz, hanem az is,
hogy ezeket a telkeket előttük korábban nem építette be
senki. Ezek a plazatelkek őket várták. Mert ha Magyarországon
még az Antall-kormány idején megrendezi a világkiállítást,
akkor nagyon valószínű, hogy ezeket a telkeket, akár a
Hajógyári-szigetet is beépítik. Ha magyarok nem, németek vagy
mások. Szögezzük le: az expó elmaradása szükséges
előfeltétele volt az Oferek betelepülésének. Mert még ha
ott, a szóban forgó helyeken talán nem is, de másutt épült
volna sok olyan centrum, szórakoztatóüzem, amelyik eleve
feleslegessé tette volna a mai plazákat. Mégpedig nemcsak
Budapesten, hanem az ország más városaiban is. De ki
akadályozta meg a világkiállítás megrendezését? Elsősorban
az SZDSZ. Meg a bankok, azok, amelyek most az Ofereknek és a
Transelektrónak hitelfedezetet adnak. Az Antall-kormány
kétségtelenül nagyot hibázott, amikor elállt a világkiállítás
megrendezésétől, de ma már nem tudjuk kideríteni, milyen és
mekkora nyomás nehezedett rá. Végeredményben nem az SZDSZ
hárította el a világkiállítást, hanem nála sokkal nagyobb
erők, amelyek ezt a liberális pártot megbízták az
elhárítással. Azt nem mondhatjuk, hogy éppen az Oferek, akik
most fényesen érzik magukat Magyarországon, s legjobban a
plazájukban. Előbb Bécs állt el az expó megrendezésétől,
aztán Budapest adta fel. Ausztriának akkor szociáldemokrata
kormánya volt, Magyarországnak csak 1994-ben lett szocialistája.
Az a tőke, amelyik most itt van, épít, vásárol és lakik,
akkor még nem volt készen erre a műveletre. Drágállotta a
telket, bizonytalannak ítélte a helyzetet, és a pénz sem
érkezett még meg a bankjába. Az a magyar pénz, amelyik
ekkoriban indult el kifelé, vagy valahová. A HVG 2000. június
3-i számában írta: "Csak diszkréten és szeriőzen - ez
volt az az elv, amely a bécsi Central Wechsel- und Creditbank
(CW) vezetőit a kilencvenes évek első felében arra ösztökélte,
hogy elfogadják egyik ügyfelük, Jevgenyij Lejbovics (vagy
ahogyan Magyarországon bejegyzett társaságainak okirataiban
szerepel: Evgeni Leibovich) ajánlatát, miszerint a bank más
ügyfeleinek is érdemes igénybe venni azt a komoly és
megbízható svájci vagyonkezelőt, aki neki dolgozik."
A CW Bank vezetői
hallgattak a jó rokonra, és több megbízást adtak a zürichi
Zeno A. Meier úrnak, Leibovichnak pedig potom 8,2 millió
dollárt, 1996-ban, amit ő, Leibovich hogyan, hogyan nem, izraeli
bankszámlákon helyezett el. Javukra legyen írva, a CW Bank
kihelyezői gyanakodni kezdtek, és visszakérték a pénzt.
Kérték, de nem kapták, csak a felét. A többi eltűnt
Leibovichcsal együtt. Akkor már ismét Surányi György volt az
MNB elnöke, vagyis a CW Bank tulajdonosa. Az elnök úr, a
nemzetközi szaktekintély, az Orbán-kormány jóvoltából a 150
milliárdos CW Bank-hiány ellenére kitölthette elnöki idejét,
minden bizonylatot megsemmisíthetett, és utolsó fázisként még
ki is tüntették. Az SZDSZ-es és most már MSZP-s pénzpolitika
embere ő, a beavatott. Mondani sem kell, ellenezte a
világkiállítást. Jelenleg a CIB Bank igazgatóságának
elnöke.
Most rajzoljunk
köröket, és írjuk bele azt, amit eddig tudunk, vagy tudni
vélünk. Aztán kössük össze a középpontokat. Első kör:
Magyarországon rendszerváltás történik, de a bankárok a
helyükön maradnak, mert ők azzal, hogy bankárok, a
kapitalizmus hívei, eleve reformereknek vannak nyilvánítva.
Második kör: a nemzeti kormány, hogy a helyükön maradt
bankárok és azok nemzetközi támogatóinak, rokonainak,
barátainak jóindulatát elnyerje és a helyén maradhasson,
paktumot köt a bankárok kijáróival, az SZDSZ-szel. Harmadik
kör: megkezdődik a széthitelezés, a Leibovicsok - meg persze
mások is! - viszik a pénzt. Jön az első bankkonszolidáció,
majd a második, az ország elszegényedik, már gondolni sem
lehet a világkiállításra, a kormány megbukik, majd a
szocialista kormány végighajtja a gyors, mindenre kiterjedő
privatizációt, a bányabéka alfele alatt stabilizálja a magyar
életszínvonalat. Negyedik kör: jönnek az Oferek, épülnek a
plazák.
Ez kétségtelenül
tág kör, időben is több eseményt ölel magába, de hát a
Jupiter is sokkal nagyobb, mint a Mars. Ebben a körben mellesleg
még kormányváltás is történt. "Rendszerváltásnál
kevesebb, kormányváltásnál több." A köröket a
pénzpolitika, a pénzuralom változatlansága köti össze, az
adósságokkal való állandó küzdelem, de az is kétségtelen,
hogy már az első kör leglényegesebb cselekményei, tényei is
az Oferek irányába mutatnak, holott nekik, személy szerint, még
hírük-hamvuk sincs.
A pénzuralom
vonalával párhuzamosan van aztán egy másik dolog is, amelyik
az egész rendszerváltáson, annak minden korszakán
végighúzódik. Ez pedig az antiszemitizmus. Akár nagytakarítás
és elszámoltatás, akár médiaháború, akár az egyes pártok
arculata és a demokráciához való viszonya, akár Szent Korona,
akár országzászló és címer, akár az európai normák a
téma: mindegyikben hallgatólagosan vagy nyíltan benne van az
antiszemitizmus kérdése. Aki a Szent Koronát akarja, aki a
magyarság turáni eredetét vallja, aki rendet akar teremteni a
Rádióban és a Televízióban, aki részt vesz a csíksomlyói
búcsún, vagy aki Trianonról beszél, annak vigyáznia kell,
nehogy az antiszemitizmus gyanújába keveredjék. 1987.
szeptember 27-e óta, amióta összeültek a lakiteleki sátor
alatt a népi írók és történészek, és nem hívtak meg maguk
közé minden liberálist, későbbi SZDSZ-est, magyarán zsidót,
és amióta a New York Times már másnap megírta, hogy
Magyarországon, Lakiteleken összeültek a nacionalisták
beleértendő: antiszemiták -, azóta a leglényegesebb politikai
történéseket levizsgáztatják ebből a kérdésből. Ez fő
szempont a kormányok összeállításakor, és minden magyar
kormánynak meg kell küzdenie a nemzetközi elismerésért, le
kell vizsgáznia és biztosítékokat kell nyújtania valahol,
hogy nem antiszemita. A nemzetnek és különösen már gyanúba
keveredett tényezőknek tilos vizsgálnia, hogy ki milyen
származású, vagy elkötelezettségű esetleg házasság révén,
de látható és érezhető, hogy valahol szemben viszont mindezt
számon tartják, pontosan tudják mindenkiről, aki számít,
hogy milyen származású, mit lehet várni tőle és hová lehet
és hová nem lehet kinevezni. Ezek a nyilvántartások működnek,
és szigorúan érvényesítik akaratukat a gazdáik.
Vannak, akik
büntetlenséget élveznek, mert ez a nyilvántartás megvédi
őket, és vannak szerencsétlenek, akik sejtenek erről valamit,
és megpróbálnak nem odatartozóként védelmet keresni ennél a
fórumnál. Torgyán József, amikor bajba került, vagy irányt
váltva előrébb akart settenkedni, többször is megpróbált
behúzódni ez alá az eresz alá, és kipát tett a fejére, s
olyan nyilatkozatokat lőtt fel, amitől védelmet remélt, és
elvállalta Szenes Andreát, mint általa favorizált
tévéalelnököt. A Szenes család az egyik legemlegetettebb
zsidó család, mivel közéjük tartozott a tragikus sorsú
Szenes Hanna, akit fiatal lányként a háború végén az angolok
kém- és partizánfeladatokkal, zsidómentésre ledobtak
Magyarországra, de elfogták és kivégezték. Szenes Hanna élete
és halála legenda, Izraelben is, Magyarországon is. Feladatát
mint cionista hajtotta végre, izraeli küldetésben. Ezenkívül
egy dr. Szenes Iván nevű ember, valószínűleg azonos Szenes
Andrea édesapjával a 61, azaz hatvanegy bejegyzett magyarországi
zsidó, izraeli, ortodox és nem ortodox, vallásos és világi,
szocialista és liberális szervezetek egyikének, nem is
akármelyikének az elnöke. Ez pedig a Nácizmus Üldözötteinek
Bizottsága (Comitte for the Victims of Nazi Persecution). Elnök:
(president) Dr. Szenes Iván. Torgyánt azonban nem védte meg ez
az ajánlás, talán azért, mert komolyan sem lehetett venni. A
nácizmus üldözötteinek sem a közszolgálati, sem a
kereskedelmi csatornák vezetésébe nem kell ajánlás, sem
kisgazda, sem más, a rendszerváltás egyelőre úgy van
megszerkesztve, hogy ez hivatalból történik. Egyes emberek
számára korábban a védelmet mindig az jelentette, hogy
támadóik antiszemiták. Mindig ez az ultima ratio. Természetesen
az, aki egyszer ilyen vád alá került, és egyszer meg merte
kérdőjelezni egy-egy magas állású személy magas állásra
való alkalmasságát, de belebukott, soha nem számíthatott
elnézésre. Bekerült a veszélyesek nyilvántartásába, mint
ahogy a Kádár-időben a rendszer veszélyes ellenségei
bekerültek a figyelődossziékba, célszemélyekké váltak, és
természetesen a megfigyeltek nehéz kenyerét ették.
Ugyanakkor tény: a
magyar társadalomban nincs említésre érdemes, számottevő
antiszemitizmus. A magyarság irtózik minden fajgyűlölettől,
valóban békés, befogadó természetű, és csak akkor
keményedik meg, ha megsértik, megalázzák. A kiszorítottak,
megalázottak, a semmihez hozzá nem jutók körében ezért most
már fel-felemlítik ezt a különös nyomulást, amit nem lehet
nem észrevenni, különösen annak, aki azért marad le
valamiről, mert csak magyar. De ez még nem antiszemitizmus, és
azonnal elmúlik, mihelyst a helyelosztás igazságosabbá és
méltányosabbá válik. Ugyanakkor az ingatlanfejlesztés
érdekében az antiszemitizmus vádját fenntartják, mert fenn
kell tartaniok. Olyan ez ma Magyarországon, mint egy kartellbe
tömörülés. A kartellbe tömörültek távol tartják a jó
helyektől, a pénztől, a szép élettől a kartellen kívülieket,
mint antiszemitákat. S közben a titkos nyilvántartás alapján
nevezik ki a saját embereiket, a megbízhatókat. S ha véletlenül
mégis kineveznek valakit, aki veszélyes elemként szerepel a
nyilvántartásban, arra ráhúzzák a vizes lepedőt, azt a sajtó
állandóan támadja, azt kiüldözik a világból. A
rendszerváltás korai idejében európai normaként hirdették
meg elfogadásra, hogy az ember, az európai ne legyen
antiszemita, mert Európában már senki sem az. Ez eddig rendben
is lett volna, csakhogy akkor Magyarországon, a magyarság
köreiben senki nem volt antiszemita, ha tehát mégis ez került
legfelülre az értelmiség köreiben és a vezetőkiválasztáskor,
akkor annak más oka is kellett legyen. Volt is, van is. Ez az az
előtét, amivel egyeseket - sokakat - el lehet hárítani,
másokat pedig oda lehet juttatni. Ez ma fegyver, amely valójában
nem az esetleg feltámadó antiszemitizmus ellen használtatik,
hanem a hatalom megtartása érdekében, az ingatlanfejlesztés
érdekében. Sikerült mélyen belenyomni a tudatba a tiltást, a
félelmet, s még az öntudatos magatartástól való tartózkodást
is. Az egész holokausztipar is ezt a célt szolgálja: a bűntudat
állapotában tartani az embereket.
Azoknak a zsidó köröknek, pénzügyi hatalmasságoknak, amelyek ezt az állapotot fenntartják, számolniok kell azzal, hogy ez az állapot idővel új antiszemitizmust fog szülni.
Nem mi, nem én, nem
ezek az elemzések szülik az antiszemitizmust, hanem az
igazságtalanság és a kirekesztés, a tolakodás. Azoknak a
tisztességes magyar érzelmű zsidóknak van igazuk, akik ebben
nem vesznek részt, akik a saját istenadta tehetségük alapján
akarnak érvényesülni, és nincs kettős identitásuk: ha zsidók
is, magyarok. Magyarországon 61 zsidó egyesület, alapítvány,
baráti társaság működik, illetve ennyi van bejegyezve.
Közöttük mellesleg két olyan cionista szervezet jegyződött
be Budapesten, amelyeknek ifjúsági szervezetük is van, s
mindkettő az Izraeli Munkapárt szellemiségét, politikai
programját vallja magáénak. Szocialista és cionista. Mint
egymást kiegészítő tartalom. Az egyik az Oz V. Shalom
Egyesület, XIV. Jávorka Ádám u. 15. elnök (president) dr.
Kardi Judit. "Az Izraeli Munkapárt elveivel azonosuló
szervezet." Az Izraeli Munkapárt ma választási veresége
ellenére a kormány külügyminiszterét adja, kormányon van.
Így talán még érdekesebb az a befolyás, amit ez a kicsiny
alapítvány tud itt érvényesíteni. A másik a Hasomér Hacair
(Shomer Fellowship) VII. Damjanich u. 28/b. Elnök (president)
Nagy Ákos. Ez baloldali szociális elveket valló szervezet. Az
egyik ifjúsági, tehát nyilván hosszú távra szervezett
egyesület neve: Habonim Dror, a másiké, a Damjanich utcaié
pedig Hasomér Hacair. Ez is szocialista-cionista alapokon álló
ifjúsági szerezet. Ha rövidítem: szocionista szervezet.
Mellesleg bennem ez a szóösszetétel már a nyolcvanas években
felötlött, akkor, amikor a párt főideológusai, élükön a
népi irodalomtörténészekkel is kacérkodó Király Istvánnal,
elindították a "szocialista hazafiság" elnevezésű
kampányt, pontosan azért, hogy a valódi hazafias érzés és a
nemzettudat vitorlájából kifogják a szelet. Most azonban,
ahogy látom az egyre szaporodó szocialista-cionista
szervezeteket, nem is tartom már annyira humorosnak akkori,
természetesen csak magam számára készült szóalkotásomat, a
"szocionista hazafiság"-ot. Elfeküdt egy-két
évtizedet a jegyzeteim között, és megérett.
Mindezekkel csupán
az ellentmondásra kívánom felhívni a fegyelmet. Ebben az
állítólag antiszemita hangolású társadalomban 61
zsidószervezet, alapítvány és egyesület működik, békésen
és háborítatlanul. Köztük olyan nagyok, amelyeknek a
zsidószervezetek közé való besorolásáról az emberek mit sem
sejtenek. Magam, aki tudván tudom, hogy a nácizmus üldözöttei
elsősorban a zsidók voltak, meglepődöm, amikor a gép a
zsidószervezetek között löki ki a Nácizmus Üldözötteinek
Bizottságát, illetve még inkább, amikor a Magyar Ellenállók
és Antifasiszták Szövetségét is. Elnök: (president) dr.
Sárközi Sándor. (A rendszerváltás egyik legügyesebb
ingatlanfejlesztőjét, az átalakulási törvény és más
törvények kiagyalóját is Sárközinek hívják [Tamás],
lehet, hogy rokonok?) Évtizedek során nagy tudatossággal és
célszerűséggel megszőtt hálóról van tehát szó, amely
mindenkor egy belső, állampolgárságát tekintve magyar réteg
igénybevételével érvényesíti az általános zsidó akaratot.
A rendszerváltozás e tekintetben is előrelépést jelentett
számukra: a művelet részben nyilvános lett, sőt a két párton
keresztül, amelyek ezt az érdeket szolgálják, belekerült a
hatalomba is. Ennek bizonyítására nem másból, mint az Új
Élet című zsidó felekezeti lapból idézünk.
"Zsidó
politikusok konferenciája"
"Januárban
ötödik alkalommal rendezték meg Jeruzsálemben az izraeli
külügyminisztérium közreműködésével azt a nemzetközi
konferenciát, amelyen 30 ország 70 képviselője vett részt. Az
izraeli fővárosban már a megnyitón is kiemelték a Magyar
Köztársaság küldöttjének, Bársony Andrásnak (MSZP)
részvételét, akit az izraeli média jól ismer, eddigi
közel-keleti útjairól. Bársony Andrást fogadta Avrahám Burg,
a Szochnut elnöke, Ézer Weizman, Izrael Állam elnöke, Benjamin
Netanjahu miniszterelnök és Jákov Neeman pénzügyminiszter is.
A vendég tiszteletére Csejtei István, Magyarország nagykövete
vacsorát adott, amelyen megjelent Mohamed Bajszuni egyiptomi
nagykövet, Wang Changi kínai nagykövet, valamint az USA
nagykövetségének első beosztottja, Richard A. Roth. A magyar
nagyköveti rezidencián tartott fogadásról az izraeli sajtó
előkelő helyen számolt be. (Beuer Press)"
Az eset tehát régebben történt, még Netanjahu idejében. Bársony András több funkciót tölt be. A Nyomdászok Szakszervezetének elnöke, országgyűlési képviselő és a Magyar Köztársaságot képviseli az Európa Tanács mellett működő parlamentben. Ott tehát nem zsidó, hanem magyar képviselő. És baloldali, mivel az MSZP színeiben ül ott. Most is. Megingathatatlanul. Azok közé tartozik, akik nem kívánnak önállóságot Európában. Autonómiát adni az elszakított területeken élő magyaroknak? Ugyan!
Területi
önrendelkezésről pedig hallani sem akar, az SZDSZ-es Eörsi
Mátyással és másokkal együtt, mert akkor ez újabb
hivatkozási alappá válhatna a palesztinok kezében a saját
önállóságuk érdekében. Ha a palesztinok meghatározhatnák,
hogy most már nem épülhet több lakótelep a palesztinok által
lakott és látszatönállósággal felruházott, egyébként
szögesdróttal körülkerített térségben, akkor az Izraelnek a
további telepítésekről való lemondást jelentené. Mivel
Bársonyt szeretik, nagyon kedvelik Izraelben, feltételezhetjük,
hogy ezekkel a szempontokkal, mint jó zsidó egyetért, és az
európai politikai színtéren is ezt képviseli, hangoztatja, meg
akkor is, ha ez a másik minőségében, tudniillik a magyar
köztársaság képviseletében sokszor kissé kínos. Egy
bizonyos: Bársony András a magyar nemzet életérdekeit, a
legfontosabbat, az önrendelkezést nem képviseli, és ezeket a
jeruzsálemi utasításokat, elvárásokat híven is hozza
pártjába, pártjaiba. S aki előtt eddig nem világos, hogy
miért ellenzi a Szent Korona-tant, a Trianonra való emlékezést
és különösen a trianoni csonkolásunk és annak következményei
elleni harcot, a legkisebb területkiigazítást is, mint amilyen
a délvidéki lehetett volna, mind az SZDSZ, mind az MSZP, és
miért képes ezt az ellenzést, ezt a magyarérdek-elárulást
rákényszeríteni nemzeti és keresztény kormányokra is, az
előtt most ez világos kell hogy legyen. Bársony és a Bársonyok
hozzák az ukázokat, viszik a híreket és szövik a hálót.
Bársonyt egyébként senki nem választotta európai követünknek,
mint ahogy a többit sem, kiküldték az MSZP képviseletében, a
szocialista és cionista elvek képviseletében, mint szocionista
hazafit.
Izrael kultúrájára
ma úgy tekint a világ, mint a zsidóság sűrített kultúrájára.
Mint ami a történelemben egyszer volt, szétszóródott és most
újra megalakult, feltámadt. Sokkal kevésbé érzékeli a
közvélemény azt, ami tény, hogy ez az állam is egy új állam,
amely egy gyarmati terület helyén jött létre. Kétségtelen,
hogy Izrael megalakulása nem azokat a jegyeket mutatja fel, mint
mondjuk az egykori Belga Kongó helyén létrejött, úgymond
felszabadult államok, amelyeknek fekete bőrű lakossága a maga
által lakott területen szervezhetett új államot, ugyancsak a
második világháború után. Ezeknek a volt gyarmati államoknak
a létrejöttét a népek önrendelkezése, azaz egy huszadik
századi liberális elv indokolja, Izraelét egy történelmi
beteljesülés, egy történelmi jogosultság, amely úgy valósult
meg, hogy az azonos vallású, de más-más kultúrájú zsidók
tömegesen visszatelepedtek ősi földjükre, elfoglalták, véres
harcokban kiűzték az őslakókat, a nagyhatalmak és az Egyesült
Nemzetek Szervezete jóváhagyásával államot alapítottak. Ez
nem volt liberális, felszabadító szervezkedés, mint amilyennek
sokáig a gyarmati felszabadítást feltüntették. Ott a
felszabadítást vezénylő értelmiséget és a katonák egy
részét képezték ki Nyugaton, a gyarmattartók egyetemein, a
zsidók esetében az egész nép Európából hozta műveltségét,
történelmét és igényét arra, hogy az ő harcát is
liberálisnak tartsák. Ez azonban valami más volt, éppen az,
amit a liberalizmus Európában elvet: egy sajátságos
nacionalizmus.
A kérdés mármost
az, hogy megfelel-e a valóságnak, illetve egyáltalán
lehetséges-e, hogy Izrael az ókor zsidó történelmének,
Ószövetségének, egykori államának korszerű folytatása,
hogy egyáltalán nem történelmi képtelenség-e így államot
alapítani. Elfogadja-e az élet, maga a létezés folyamata,
rendszere ezt a történelmi hivatkozások alapján, az
egyoldalúan kinyilvánított történelmi jogon, de fokozatos
betelepüléssel szervezett államot. Lesz-e az új államból ősi
állam? Avagy a jelenlegi háborúknak, véres merényleteknek, a
béke és a nyugalom teljes hiányának éppen az az oka, hogy a
történelem nem fogadja be ezt a módszert. Az az állítás,
hogy Izrael népe történelmi jogon folytatja a szétszóródáskor,
még az ókorban elvesztett államát, korábban elismerést
váltott ki világszerte, részben a hatalmas sajtótámogatás
következtében, de ma már elfújta a Sivatagi Vihar ezt az
egyöntetűséget. Előtérbe kerül a történelmi képtelenség.
Lassanként felderül, hogy ilyen történelemalakulás nincs,
csak erőszakosan, mert nélkülöz minden szerves fejlődést,
minden belső feszültséget, amely a nemzetek, népfajták
lakóhelyeiből államokat, királyságokat, később
köztársaságokat vagy későbben felszabadítandó gyarmatokat
hívott életre. Egy ókori állam, s egy népi és állami-vallási
létezés folytatása történelmi lehetetlenség. Sem
Görögország, sem Olaszország, sem Egyiptom nem folytatása a
görög városállamoknak, a Római Birodalomnak, a fáraók
Egyiptomának. Történelme dicső fejezetének, népe eredetének,
gyökérzetének természetesen bármelyik állam és bármelyik
nép tekintheti ezeket. Az iskoláiban taníthatja, nemzeti
öntudata részének mondhatja, de semmilyen területi, állami
felségjogot ebből a múltból nem képezhet és nem is képez.
Ezzel csak Izrael él, de folyton háborúznia kell, talán éppen
emiatt.
Ezek a példaként
felhozott ókori birodalmak megszűntek, népeik szétszóródtak,
kihaltak és átalakultak. Még soha nem fordult elő, hogy az
egykori birtoklásra hivatkozva egy nép visszafoglaljon egy
területet és ott, azon a régi folytatásaként alapítson
államot. Ciprus szigetén fordult elő, hogy a katonailag erősebb
Törökország megszállta és törökké tette a sziget török
lakta részét, de nem történelmi jogon, hanem a török
lakosság védelmében és a népek önrendelkezési jogára
hivatkozva. Igaz, az sem fordult még elő, hogy egy államától,
hazájától megfosztott és szétszóródott nép a
legkülönbözőbb népek kultúrájában elmerülve megőrizze
vallásában foglalt nemzeti öntudatát, és képes legyen két
évezred múltán az állam-újraalapítás igényével fellépni
és ezt meg is szervezni.
Mindenki
megmosolyogná néhány száz ma élő azték vagy inka szándékát
- ha találtatnék ilyen csoport -, ha meghirdetnék az azték
birodalom folytatását, és fővárost jelölnének ki maguknak.
Csak akkor fagyna le a mosoly az arcokról, ha kiderülne, hogy
ezen aztékok szándéka mögött mesebeli kincsek, hatalmas pénz
a fedezet. Izrael tehát nem történelmi jogon folytatott állam,
hanem a pénz erejével alakult új állam. A két világháborúban
meggyengült Európa belső ellentmondásaiból született, s a
Közel-Keletre kihelyezett európai jellegű és ott, ahol van,
tájidegen állam, amelynek létezését a hatalmas pénzügyi
fedezet mellett most már az USA hadereje biztosítja.
Izrael mai
valóságában keveredik a különböző nemzeti kultúrákból
érkezettek hozott, és csak részben zsidó kultúrája a
lengyel, az orosz, az ukrán, a magyar, s azon belül is az
erdélyi magyar kultúrával, valamint az arab világból
érkezettek spanyolos-arabos szefárd, de még európai jellegű,
valamint az Ázsiából és Afrikából érkezettek egészen más
jellegű, egészen másmilyen zsidóságának kultúrájával, a
színes bőrű zsidók zsidóságával, és az az egész együtt
feloldódik az angolszász és különösen az amerikai
globalizációban. Az államot vezető alapító elit, vagy
azoknak az utódlása ügyel arra, hogy minden népelemben legyen
nagyon erős az ortodox vallásos elem, a történelmi Izraelhez
kötődés, a zsidó öntudat és nacionalizmus. Mert a történelmi
jogosultság tudatát bent, a mindig harcoló közösségen belül
is fenn kell tartani, hogy kifelé a világgal el lehessen
ismertetni a történelmietlen létezést. Ha az egész közösség
elszánt áldozathozónak látszik, akkor a rokonszenv könnyebben
megszületik. A "választott népnek" a választottsághoz
méltóan kell viselkednie. Harcának, még ha támadó is,
önvédelmi harcnak kell lennie.
Meg kell hagyni, hogy
ezt a szerepet az Izraelben élők példás fegyelemmel
teljesítik. Ad abszurdum: ha Izrael nincs veszélyben, akkor
megszűnik. Ez az indulat tartja harci készültségben az egész
társadalmat, és különösen az anyagi támogatókat. A
veszélyeztetettség maga a létalap, a történelmi jogigény, az
ultima ratio. Elvégre egy fundamentalista arab, muzulmán
konokság, egy eredendő antijudaizmus s egy kommunista zsarnokság
- Irak, Szaddám Huszein - nem törölhet el a föld színéről
egy államot. S ez természetesen igaz is. A világközvélemény
igazságérzete ki van elégítve. Épeszű, tiszta erkölcsi
érzékű ember ma már nem kívánhatja Izrael megsemmisítését,
a zsidók tengerbe tolását, mert Izrael léte ma már tény,
különös, de elfogadott realitás. A nehézség azonban most már
abban áll, hogy ezzel egyidejűleg és ezzel azonos súllyal most
már ennek a realitásnak az örökös veszélyeztetettségét is
el kellene fogadni, az állandó háborút, az egész világ
háborús permanenciáját. S ez már bajos. A NATO egyesített
hadserege, amely nyilvánvalóan Izrael érdekében rohanta le és
verte szét Irakot, rejtélyesen megtorpant Bagdad előtt, és nem
semmisítette meg Szaddám Huszein rendszerét és magát a
diktátort, hanem életben tartotta és tartja ma is, kiéheztetve
és megtizedelve népét, amely voltaképpen ártatlan.
Szenvedései azonban Izrael és az USA ellen fordítják, s így
jelent veszélyt, amelyre éppen annyira szüksége van Izraelnek,
mint a fegyverekre. A veszélyeztetve létezésnek ez az állapota
egyre több kérdés felvetésére sarkallja a gondolkodó
embereket, köztük több zsidót is.
Az állandó
veszélyeztetettség által van az egész nyugati világ,
elsősorban Európa és a kereszténység erkölcsi kérdésévé
téve Izrael fennmaradása. Azok az európai államok, amelyeknek
területén a második világháború során a holokauszt
megtörtént, akár a győztes oldalon harcoltak ezek az államok,
akár a vesztesen, egyetemlegesen vannak felelőssé téve a
holokausztot elszenvedett zsidóság mai államának
fennmaradásáért. Izrael földrajzi fekvése következtében nem
lehet tagja az Európai Uniónak, de oda számítódik, sok
programjában részt vesz, kedvezményezettként. Az anyagiak
túlnyomó részét azonban még az USA adja, amely úgyszólván
54. államának tekinti Izraelt.
Ez az állapot most
változóban van. Az USA már csak akkor tudja elfogadtatni a
saját népével az Izrael fenntartásához szükséges hatalmas
költségeket, ha Európa hozzájárulásaira is hivatkozhat, ha
az amerikai polgár arról értesül, hogy Európát is
megcsapolták. A vesztes németeken kívül most már a
svájciaknak is fizetniök kellett. Ez némileg megnyugtatja a
pénzre nagyon érzékeny amerikai társadalmat. Különös és
szinte betegesen működő hajszálcsövesség ez, amelyben benne
van a mai Amerika hatalmas volta, gazdagsága, katonai
legyőzhetetlensége mellett az európai életformák lenézése
és ugyanakkor az irántuk érzett sznobizmus egyaránt. Európa,
az idősebb, elszegényedett, kiszolgáltatott bátyó mégiscsak
mérce, már amikor zsebbe kell nyúlni. Ahhoz, hogy az USA
fizessen és fenntartson két hadsereget, a sajátját és az
izraelit, már nem elég az amerikai zsidó tőke és az amerikai
zsidó sajtó nyomása, kell hozzá az európai demokráciák
rábólintása és bankjaik, nagyvállalataik kárrendezése is.
Ettől az európai adakozástól vagy kikényszerített
adakozástól nyugszik meg és dobja bele dollárjait a kalapba a
detroiti salesman, a biztosítási kistisztviselő, akitől
rendszeresen levonnak hozzájárulásokat, mint valami
békekölcsönt.
Válaszul a
veszélyben létezésre Izraelben gyakorlatilag kétpártrendszer
alakult ki. Az ortodoxoknak és a hozzájuk tapadó, belőlük
táplálkozó fundamentalista pártoknak különös előjogaik
vannak, kell hogy legyenek, mert különben nincs Izrael. Minden
különösebb politikai következmény nélkül megölethették
Rabint, a miniszterelnököt, aki szerintük túlságosan messzire
ment a béketeremtésben. Nem kevésbé fontosak azonban a
liberálisok sem, akik közé Rabin tartozott, mert nekik, a
világi zsidóknak, a felvilágosult ateistáknak és pártjaiknak,
leginkább a Munkapártnak éppen az a feladata, küldetése, hogy
a liberalizmus zászlaját terítse rá erre az ortodox
követelésre és ezzel hitesse el a világgal, hogy Izrael éppen
olyan európai állam, mint a többi. Csak nem ott van. Éppen
olyan, csak sokkal nagyobb létveszélyben van, azonban eme
létveszély ellenére, lám, demokratikus. Voltaképpen az
egyetlen állam a világon, amelyet a felvilágosult, európai és
amerikai demokratikus erők és elvek tartanak életben a gonosz,
vak, hol kommunista, hol fasiszta muzulmán, és perzsa
erőszakossággal szemben. Izrael a két világ kisülése: a
demokratikus Nyugat és a kommunizmussal kacérkodó és a
mindenféle fundamentalizmusba süllyedt Kelet kisülése.
Izrael létének,
jövőjének, háborújának és békéjének azonban mégsem ez a
fentebb vázolt történelmi probléma a lényege, hanem ugyanaz,
ami ezt az államot alapította: a pénz, a költségek, a
fenntartási költségek. A költségek nagy vonalakban a
következők: katonai költségek, az állam fenntartási
költségei és a világpropaganda költségei. Kezdjük ez
utóbbival. A katonai költségekhez és az állam fenntartási
költségeinek megszerzéséhez fenn kell tartani az Izrael iránt
baráti, de legalább elnéző, s valamelyes áldozatra is készen
álló, de semmiképpen nem ellenséges világközvéleményt,
különösen a gazdag országokban. Kell a liberális világrend.
Kötelezőek a kereskedelmi televíziók, a liberális újságok,
az egész balliberális túlsúly az egyetemeken, a kell a világot
szervezetten körülölelő hírhálózat, kell a tömegkultúra.
Ezeknek a fenntartási költségeit az egyes nemzetek viselik.
Ezek többnyire hasznot hozóan működnek. A baj csak az,hogy az
egyes társadalmaknak kezd elegük lenni belőlük. A
globalizmussal együtt. Valami baj van a könyveléssel. Ha
megnézzük azt a görcsös ragaszkodást, amivel a tévé-,
rádió- és újságbirtokláshoz, vezénylethez Magyarországon
viszonyulnak a balliberális körök, azonnal láthatjuk, hogy itt
egy életkérdésről van szó. Nem elég a kereskedelmi, a
közszolgálati is kell. Minden kell, minden rést be kell tömni,
sehol se törhessen be a fény. Ennek a sajtómonopóliumnak a
kialakítása és elfogadtatása évtizedeket vett igénybe és ma
is dollármilliárdokba kerül, de ezeket a milliárdokat már sok
helyen szeretnék másra, jobb célokra fordítani.
Magának Izrael
államnak a fenntartási költségeiről természetesen soha sehol
senki nem vezet kimutatást. Lehet, hogy még Izraelben sem.
Izrael előrehaladó, bővülő ország, a víz azonban nagyon
drága benne. Egy zsidó állampolgárnak az ipari
létesítményekkel egyetemben napi négyszáz liter jut, egy
palesztinnak csak nyolcvan. A világ csak arról van értesítve,
időnként, hogy az USA szenátusa, kormánya évi "X"
milliárd dollár vissza nem térítendő segélyt szavazott meg
Izraelnek. Az USA pedig a világ legjobban eladósodott állama.
Sem ahhoz, hogy mennyit ad Izraelnek, sem ahhoz, hogy mennyi a
saját bankjaival szembeni adóssága, semmi közünk nincs, de a
helyzet világgazdasági következményei alól nem tudjuk kivonni
magunkat. Sem mi, sem a nálunk sokkal nagyobb gazdaságok. Izrael
Állam fenntartási költségei nyomasztóan nagyok. Az ezzel
összefüggő, vagy akár ebbe bele is értendő katonai költségek
pedig még ennél is sokszorta nagyobbak. Ez a mai Izrael létének
alapkérdése.
Izrael fenntartásának költségei kezdik meghaladni az ésszerűen és történelmileg igazolható és elviselhető mértéket.
Mégpedig nemcsak a
méretekhez arányítva, hanem abszolút mértékben is. Izrael
fenntartásának költségeihez nemcsak háborúk költségeit
kell hozzáadnunk, hanem békefenntartásokét is, és annak a
technikának a költségeit is, amellyel ezt a sok pénzt
előteremtik. A technika: a globalizmus. Természetesen nem azt
állítjuk, amivel majd meg fognak vádolni, hogy a globalizmust a
zsidók találták ki és az csak Izrael fenntartása érdekében
van, de azt igen, hogy az összes országokhoz, nemzetekhez
valamilyen módon kötődő nagytőkés csoportok közül az
izraeli és a világon másutt működő zsidó tőke tudja a
legjobban igénybe venni és a maga hasznára fordítani a
globalizmust. Izrael a globalizmus szimbólumállama. S ezzel
elérkeztünk tulajdonképpeni alapkérdésünkhöz, ahhoz, ami
voltaképpen csak ránk tartozik. Miért van szüksége a világ
zsidóságát vezető intézményeknek és magának Izraelnek
Csonka-Magyarországra mint területre, miért merjük
szálláscsinálóknak nevezni a plazaépítők magyarországi
üzlettársait? Miért gondoljuk úgy, hogy a világot és a
zsidóságot irányító pénzügyi központoknak a magyarországi
plazaépítés és lakóparképítés támogatásával, valamint a
zsidó tömegkulturális és izraeli nyomulással, helyfoglalással
nagy léptékű stratégiai céljuk van? Miért és mi végre
alkalmaznak szálláscsinálókat, és miért akarják a magyar
földet? A válasz egyszerű: Izrael fenntartásának magas
költségei miatt. Izraelnek mai helyzetéből és kilátásaiból
kell kiindulnunk. Amikor azt állapítottuk meg fentebb, hogy a
mai Izrael Állam egy amerikai pénzből és amerikai fegyverekkel
fenntartott európai állam, illetve ezzé vált az utóbbi húsz
évben, akkor egyúttal azt is kellett hogy állítsuk, hogy a
cionizmus megbukott. Ez rettentő nagy ellentmondás. Izrael létét
semmi nem fenyegeti. Katonailag minden egyes szomszédját
egyenként és egyszerre is tönkre tudja verni. Tetszés szerint
indíthat katonai akciókat, megtorolhat és gyilkolhat. A vele
szemben legvadabb ellenállást tanúsító Irakot ki tudja
éheztetni, a gyengeség állapotában ellenőrzés alatt tudja
tartani. Olaját kirekeszti a világpiacról. Az eszmék és áruk
szabad áramlásából az antiszemita olaj ki van rekesztve. És
ugyanakkor a végsőkig tönkretett Irakot mégis veszélyesnek
tudja nyilvánítani.
A korlátlannak
látszó akaratérvényesítés mégis belső gyengeséget takar,
Izrael vezetői, akik a világ legjobban informált emberei,
pontosan tudják, hogy államuk már középtávon is, s éppen
ebben az örökös veszélyeztetettségi állapotban, állandóan
harcolva történelmi képtelenségei miatt, a mai állapotában,
minőségében fenntarthatatlan. A magas költségek előbb-utóbb
felemésztik. És most már nemcsak a pénzügyi költségekre,
hanem a morális költségekre is hangsúlyt kell tennünk. A
jelenlegi támasz, az USA bármikor megszűnhet támaszkénti
mivoltában. A legutóbbi választáskor már nem sikerült az
Izraelnek nagyobb biztonságot és előzékenyebb kiszolgálást
nyújtó demokrata kormányzatot uralomra segíteni.
Huszonöt-harminc év múlva az USA-ban a színesbőrűek lesznek
többségben. Ők fognak kormányt választani. Az általuk
hatalomba ültetett kormány dönthet másként is. Kérdés,
sikerül-e ezeket a fekete, spanyol és dél-amerikai, vietnami és
kínai embereket a plazaközömbösségnek abban az állapotában
tartani, hogy fizessenek. De mégcsak nem is ez a lényeg. Mert ma
már nemcsak ennek a kis területű államnak a költségei
képtelenül nagyok, hanem a világhelyzetnek, a status quo
világrendszerének a fenntartási költségek is. Márpedig
Izrael léte ezen a világhelyzeten alapszik: az elfojtott
szembenállásén, a status quóén. Az egyre nehezebben
megrendezhető G8-as találkozókén, amelybe most már a
tüntetések költségei is benne foglaltatnak, meg a tüntetők
szétverésének a költségei is.
Az emberiség az
előtt a kérdés előtt áll, hogy a globalizmus
természetkizsaroló rendszere helyett egyetemlegesen rááll-e a
fenntartható növekedés nem profithajszoló rendszerére, vagy
elpusztul. Ha viszont rááll, ha győz az ésszerűség és az
életösztön, akkor nem lesz, aki fedezze a globalizmus
szimbólumállamának költségeit. Akkor új hely kell, olcsóbb.
Így kerülünk a képbe mi, csonka-magyarok.
Izrael mérhetetlenül
nagy fenntartási költségeit ugyanis nem lehet csökkenteni. Ez
is a dolog természetéből következik. Most ezek a költségek
csak növekednek. Egy háború, minél tovább tart, annál
drágább. A végén már a fegyverszünet is iszonyatos pénzekbe
kerül. Ez az állam minél nagyobb és minél jobban meg van
tömve frissen jött zsidókkal, annál többe kerül. Egyre
nehezebb és egyre körülményesebb a pénzt előteremteni, mert
a túlzott pénzkitermelés miatt, amelynek persze más célja is
van, nemcsak Izrael eltartása, egyre veszélyesebb állapotba
kerül a világ pénzügyi rendszere. Válság válságot követ,
és egyszer csak az egész meginoghat és összedől. Ez tragédia
lehet Izralre nézve. Ezek miatt a növekvő költségek miatt
előbb-utóbb békét kell kötni a szomszédokkal, abba kell
hagyni a telepítést és a háborút. Izraelt olcsóbbá kell
tenni, még akkor is, ha ez nagy fájdalommal jár. Ha a háború
véget ér, és nem jön több telepes Oroszországból, akkor ezt
az országot csak a kihelyezett tőkéinek a haszna, a
globalizációból lecsapolt, szerényebb, de biztos jövedelem
tartja majd el, egy meglehetősen szerény színvonalon, amely már
sok mostani ottlakó számára sem lesz vonzó. Ha megéli. De
majd az utódai számára sem lesz az. Ezek európai őseikre
emlékezve megindulnak, az ősi jogon vissza Európába, ahonnan
déd- vagy ükszüleik eljöttek, elüldöztettek.
Ezt a
visszatelepülést és az Oroszországból és egyéb helyekről
való új helyre költözést azonban ugyanúgy meg kell
szervezni, mint ahogy a cionizmus megszervezte az Izraelbe
települést, még az állam megalakulása előtt. Most még
minden a mai Izrael fenntartására mutat, még nem számítanak a
költségek, de ha látjuk azt az elszántságot és összefogást,
amely Herzl Tivadar első gondolata óta áthatja az
államteremtőket, látnunk kell azt az előrelátást is, amelyik
az összes információ birtokában, s a holokauszttal a háta
mögött felkészül az új világfelosztásra és biztonságot
teremt véreinek. Ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Ez a
cionizmus vége. Új Sion Hegye kell, esetleg szekularizált, mint
a Svábhegy. Aligha hihető, hogy maguk a zsidó vezetők ezt ne
látnák így, ennyire pontosan, rideg tárgyilagossággal. Senki
nem tehet nekik szemrehányást azért, mert ezt látva, hűséges
zsidóként máris keresik a megoldást. A megoldás:
Csonka-Magyarország, a maga fogyatkozó népével, türelmével
és egyéb alkalmasságaival. De ne szaladjunk előre. Ezek
évtizedek munkájával, számos részfeladat végrehajtása után
megvalósítható tervek és lépéssorozatok. Most a vita még az
orosz hómezőkről elindult telepesek körül forog. Az amerikai
kormány már többször is hangoztatta, hogy nem tart helyesnek
további telepesházakat. Az ortodoxok azonban még építtetik
ezeket és le-lerombolják az arabok viskóit. De a bölcsebbek
már nyilván látják, hogy ez így nem mehet tovább. Ha a még
kívül élő körülbelül kétmillió orosz, ukrán és egyéb
zsidó megérkezne a közös cionista hazába, már a vízzel való
ellátásukra sem volna fedezet. Új megoldás kell, új, jobb,
olcsóbb helyre kell vinni ezeket a testvéreket, mert otthon
hagyni sem lehet őket. Ott ugyanis Jelcinék-Putyinék kezében
túszok. Izrael mai legnagyobb gondja a marxista emlékezetű,
Gulag-félelmes, nihilistává tett volt szovjet zsidók
elhelyezése, mivel Izraelben már csak költségeket és
nehézségeket okoznak, ámde elutasítani sem lehet őket, mert
ez ellenkezik a cionista alapeszmével.
A következő
tényező, ami miatt a cionista állam nem folytatható, a
világháború veszélye. Izrael mai helyi háborúi mind egy-egy
a következő világháborúra kötött gyújtózsinórként is
felfoghatók, amelyre mindig rátapos valaki, mielőtt a kanóc a
robbanótöltethez érne. De a veszély mindig fennáll, hogy
egyszer ez a rátaposás elmarad. Még a szovjet veszély sem múlt
el teljesen, és máris itt van az ismeretlen szándékú Kína
felágaskodása. Az európai hatalmak félnek ettől a háborútól,
és azt is látják, hogy a veszély góca Izrael. Hiába van a
kormányok egyetértése, az őket megválasztó népek nem
akarnak meghalni. Csökken az Izrael iránti rokonszenv, egyre
több a kérdező.
A harmadik tényező, ami miatt már most le kell foglalóznia a zsidóságnak egy területet, az a népvándorlás. A szegények és a gazdagok kiéleződő ellentéte mozgásba hozza a világ szaporodó szegényeit, és a népvándorlás alapjaiban változtatja meg a világ arculatát, Izraelhez való viszonyát. Ha Franciaországban ugyanannyi mecset lesz, mint katolikus templom, egészen más lesz a hozzáállás ehhez a kérdéshez, még akkor is, ha a Liberation ugyanabban a kézben marad. De a kiszemelt területet is elözönölhetik olyanok, akikre nincs szükség. Csonka-Magyarországra jöhetnek akár magyarok is a környező országokból, és ellakhatják a földet a gazdaszándékú jövevények elől. Ezért a földtulajdont már most meg kell szerezni és életforma-megváltoztató plazákat kell építeni. Meg persze sok más, kulturális szoktató lépést is kell tenni. Ezek azok az indítékok, természetesen elnagyolt felvázolásban, amelyek új, biztonságos és mégiscsak európai telephely kikeresésére és elfoglalására, megszerzésére késztetik a zsidó vezetőket.
Részükről ez az
odaáramlással, illetve megvásárlással szerzett államalapítás
nem új, így történt Palesztinában is. Ahhoz képest ez
vértelen és liberalizált beszállásolódás, paktumokon,
önkormányzati döntéseken és legfeljebb egy kis korrupción
alapszik. És szemrehányást sem tehetünk azért, mert egy nép
vezetői előrelátók és élnek azokkal a lehetőségekkel,
amelyek adva vannak számukra. Most már csak arra a kérdésre
kell válaszolnom, hogy miért Magyarország van kijelölve erre a
célra. Mi teszi alkalmassá Csonka-Magyarországot erre a
szerepre?
Éppen az, hogy csonka. Népe 1920-ban olyan feldaraboláson esett át, amely hajszál híján az életébe került.
Trianonban éppen a
hazájára szóló történelmi jogát vesztette el a magyar
nemzet, azt a jogot, amivel Izraelt alapították. Történelmi
jogosultsága a magyarságnak ma sincs, és most már lassanként
maradék hazájára szólóan sincs: nem lehet nacionalista, még
önvédelemből sem. A huszadik század során, részben
önhibájából és vezetőrétegének felelőtlensége miatt
elvesztett két világháborút, az 1956-os forradalmát részben
az amerikai magárahagyás következményeként véresen eltiporta
a szovjet hadsereg, és mindezek következtében, egy önmagát
túlélt, betegesen szolgalelkű rendszer önkizsákmányolása
folytán, amely 1956 végétől 1989-ig folytathatta
nemzetpusztításait, ma mintegy halmazati következményként
végzetesen fogyatkozik. Ha nem történik hathatós, gyökeres
változást is jelentő, állami beavatkozás a
népesedéspolitikába, 30-50 év múlva legalább hárommillió
fehér magyarral, törzslakossal, országfenntartóval, a
történelmi jogok birtokosával kevesebb magyar fog élni e
hazában. S akik megmaradnak, hatalom és vagyon nélküliek
lesznek. Ugyancsak akkor, ha e tekintetben is nem történik
radikális változás. Ez az űr és ez a máris érzékelhető
alárendeltsége a történelmi jogok birtokosainak kívánatos,
kellemes, biztonságos telephellyé avatja Csonka-Magyarországot.
Ezért csak arra kell
ügyelni, hogy a magyar nép ne egészüljön ki az egykori közös
Kárpát-medencei haza tájairól ideszívott magyarokkal, és
lehetőleg ne töltődjön fel másokkal sem. Maradjon félig
üres, megtölthető. A kintrekedt magyarokat pedig úgyis
elintézik a szomszéd népek, még csak biztatni sem kell őket,
csupán a status quót kell fenntartani. A magyarokból még a
történelmi jogok gondolatát is ki kell irtani.
Nagy-Magyarország? Szent Korona? Határkiigazítás? Európával
letorkolni, szájon törülni és megbüntetni mindenkit, aki
ilyesmit fel mer vetni. Mert a telephely szigorúan
Csonka-Magyarország, s benne az elgyávult, öntudatlan, félénk,
plazában csoszogó magyar félprolival, amelyik mindig
alamizsnára vár. Az ország kicsiny kiegészülése is
hatalmasan meglökné a magyar öntudatot, előre, és
sikerélményt jelentene. Az pedig boldogság és gyerekcsinálás.
És szülés. Ez tehát a fő ok, amiért Magyarországra, erre a
"teknőre" esik a választás: a várható kiürülés,
az elöregedés és az erő nélküliség. (A "teknő"
Cs. Szabó László kifejezése a Kárpátok koszorújához képest
befelé lejtő csonka hazára. Ennek a megszemélyesítésnek a
szomorú valóságát most érezzük az ismétlődő árvizek
során. Kíváncsiak vagyunk, még ugyanebben a zárójelben,
vajon hogyan fognak helytállni a gátakon az Oroszhonból
érkezettek, ha menetrendszerűen megjönnek az árvizek, és már
alig lesznek tarpaiak, akik éjjel-nappali szolgálatra rendelik
magukat.)
A másik ok, ami
miatt a volt Kádár-Aczél-országra, avagy másképpen a
rendszerváltások éllovas országára esik a választás, az a
bázis megléte. Addig, ameddig az amerikai külügyminisztérium,
a State Department évente jelentéseket készített az átváltozó
országokról, s azokban is az emberi jogok érvényesüléséről,
mindig volt egy passzusa ennek a jelentésnek, amelyik a
magyarországi zsidóság helyzetével foglalkozott. Ez az
Antall-kormány idején is csak azt tudta megállapítani, hogy a
"a zsidóság reprezentációja" a kulturális életben,
a politikában és a gazdaságban jó. Antall József mindig -
érthetően ezt tartotta maga elé a pajzsnak, amikor
Horthy-fasizmussal vádolták. Azt persze ez a jelentés nem
tartalmazta, pedig tartalmazhatta volna, ha tudományos
alapossággal készül, hogy az említett Horthy-időkben a magyar
zsidóság "reprezentációja" szintén igen jó volt,
sőt talán még jobb, mint a Kádár-Aczél-rendszerben, amikor a
kilencvenes évek "reprezentációját" Aczél és
társulata megalapozni szíveskedett.
Mert a rendszerváltás
után ez a "reprezentáció" akár meg is fordulhatott
volna. Ha megtörténik a nagytakarítás, ha Antall nem köt
paktumot, bizony sok-sok Aczél-kádernek mennie kellett volna,
mégpedig nem azért, mert zsidó, hanem mert kommunista és mert
alkalmatlan. De ez nem történt meg, sőt ezek az elemek védelmet
kaptak, és ezért volt elégedett a magyar zsidóság helyzetével
az amerikai követség, a jelentés elkészítője. Ma más a
helyzet. De maradjunk még egy pillanatra a Horthy-rendszernél.
Ebben a bűnös, fasiszta rendszerben, amely az SZDSZ-nek ma maga
az ellenség, élt, írt egy Bosnyák Zoltán nevű ember, akit
kivégeztek a háború után, és akire hivatkozni ma a legnagyobb
bűnök közé számít. Ez a kétségtelenül fajvédő
beállítottságú, nyilas író statisztikákat tett közzé.
Ezért kellett meghalnia. Kimutatta például, hogy 1935-ben az 1
millió pengőn felüli jövedelmet bevalló 126 iszonyatosan
gazdag ember közül 105, azaz 83 százalék volt zsidó, valamint
azt is, hogy a legnagyobb akkori iparvállalatok igazgatóságaiban,
a bankok igazgatóságaiban mennyi volt a zsidó. A
Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. igazgatóságának 19 tagja
közül 12, míg a Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. vezető
testületében 10-ből tíz. Ennek a felemlítésével
természetesen nem az akkor vagy ezután hozott zsidótörvényeket,
s még kevésbé a háborúban bekövetkezett eléggé el nem
ítélhető népirtást és zsidóüldözést akarjuk igazolni,
csupán arra, a témánk szempontjából fontos körülményre
akarunk utalni, hogy a jelenség, azaz a fontos helyek zsidók
általi elfoglalása, a pénz fölötti uralom egyáltalán nem új
a magyar életben. Ez már a fasisztának mondott
Horthy-korszakban megtörtént, egy olyan korszakban, amely az
1919-es kommün után, a proletárdiktatúra idején
magyarirtásban vétkes zsidók elleni, sokszor valóban durva és
magyarhoz méltatlan büntetőakciókkal kezdődött. Az egész
visszatekintésre most csupán azért van szükség, hogy
bemutathassuk, miért van kiszemelve Budapest - Demszky-land -
visszatelepülési célterület gyanánt: azért, mert egyszer már
megvolt nekik.
Ahogy az
Ingatlanfejlesztésből idéztük: legszívesebben olyanra bízzák
a megszerzett magyarországi vállalat irányítását, aki ismeri
a terepet és rokon vagy jó barát. Úgymint Weiss Manfréd.
Jogosan cselekedett Weiss Manfréd? Jogosan. Liberálisan? A
legnagyobb mértékben. De ez még nem elégséges bizonyíték,
mert közben volt egy magyar részről elvesztett világháború,
mérhetetlenül sok áldozattal és értelmetlenül sok zsidó
áldozattal is. Csak a budapesti zsidóság menekült meg
egyetemlegesen. Ahhoz, hogy az izraeli tőke és majdan az izraeli
ember is biztonságban érezhesse magát Budapesten és
Magyarországon, más is kell, több. Mai bizonyosság. A
következőkben idézünk és statisztikákat mutatunk be egy
friss tanulmányból, amelyet zsidók készítettek magyarországi
zsidókról. "Számszaki jelentés, Statisztika a
magyarországi zsidóságról." Lelőhely;
http://www.internet.hu./Zsidó/stat/stat4.htm. A kutatási,
kérdezési módszeréről a jelentés a következőt árulja el:
"A vallási-származási homogenitás indexét a négy
nagyszülőre vonatkozó mutatók alapján állítottuk ki. A
>homogén< csoportba soroltuk azokat a válaszadókat,
akiknek mind a négy nagyszülője akár származási, akár
vallási szempontból zsidónak minősült a megkérdezettek
szerint. A >részben homogén< csoportba azok kerültek,
akiknél a négy nagyszülő közül az egyik nem volt zsidó
(egyik szempontból sem). Végül a >vegyes származásúak<
azokat foglalják magukba, akiknek legfeljebb két nagyszülőjük
minősült zsidónak." Ez mindenesetre eléggé alapos és
szigorú vizsgálódás.
Nem tudhatjuk ma már,
hogy Bosnyák Zoltán hogyan kérdezett. Bevallása szerint
sokszor használt fel zsidók által készített kimutatásokat,
lexikonokat, önvallomásokat. A "Jelentés" azonban
egészen más módszert használ, s a "homogén"
zsidóságot csak négy nagyszülő egyaránti, vallási és
származási zsidóságához köti. Tehát elismer és meg is
különböztet vallási és származási zsidóságot. Magyar
ember esetében ilyen nincs, sőt nem is szabad így megkérdezni.
Ha valaki magyarnak vallja magát, akárhogyan hívták a
felmenőit, akármilyen vallásúak voltak is, az magyar. A
népszámláláskor nem tettek fel sem felekezeti hovatartozásra,
sem népi gyökérzetre vonatkozó kérdéseket, és még a
lakcímet sem volt szabad a kérdezőbiztosoknak beírniok. Így
természetesen más statisztikákban, példának okáért az
államiban a "homogén" zsidó is lehet magyar. Lehet
holokausztáldozat és emiatt kárpótolt, de lehet földbirtokos
is. Ez a trükkös fajiszempont-érvényesítés Bosnyák és más
fajvédők elpusztítása után, egy egész korszak után,
amelyben Aczél és társai üldözték a "faj"-magyarokat,
a magyar nacionalizmust, amely fajmagyarság többek között
abban is állhatott, hogy valaki származásilag is magyarnak
mondta magát, vallását tekintve pedig kereszténynek,
mindenesetre legalábbis furcsa. De nem ok nélküli. Nem arról
van szó, hogy valakik pontosan akarják tudni, hogy kikre
számíthatnak? Lehet, ez bizony káderkeresés, az
ingatlanfejlesztők fejvadászata. Mindenesetre kivételező,
előnyhöz juttató állapot. Ha akarom, ez vagyok, ha akarom, az
vagyok. Ezenkívül lehet természetesen egy új törvényű, új
összetételű államszervezet csendes bevezetése is, amelyben a
homogének és a vegyesek, egyelőre titkosan és egy bizalmi
hálózaton keresztül, előnyöket élveznek. Nem tudjuk, mikor
kerül sor ennek az állapotnak a nyilvános törvényesítésére.
Valószínűleg semmi sem pontosan úgy fog történni, ahogyan
Palesztinában történt. Ez mégiscsak egy ezeréves európai
ország, itt ötven év múlva is marad hat-hét millió szegény
magyar, aki foggal-körömmel is emlékeztetni fogja Európát,
hogy ez valamikor Hunnia volt.
A beteges mostani
magyar status quo-nyugalom és tűrés csak addig tartható fenn,
amíg a kuruc szegénylegények rá nem ébrednek, hogy mi
történik velük. Ennek a magyar önvédelmi felkelésnek az
elkerülése érdekében valószínűleg nem is terveznek ide csak
egy nevében magyar, vezetését és az uralmi helyzetét,
valamint a kultúráját tekintve azonban vegyes országot, vegyes
társadalmat, amelyre a "vallási-származási"
kettősség lesz a jellemző. A vagyoni, jövedelmi különbségek
már most is kirívóak. Ha az ország megmarad a status quóban,
ezek a különbségek maguktól növekedni fognak. A
megélhetésről, a fel- és előrejutásról, a művelődésről
azonban a bankárok és a velük összenőtt plazások, a régóta
itt élő és a nemrégen érkezett homogén vagy vegyes - félig
orosz - zsidók döntenek. Odakintről pedig, a nagyjából
hasonlóan, de nem ennyire egyoldalúan szervezett Európában
ebből jóformán semmi nem látszik majd. Nem tudjuk pontosan,
hogy mit terveznek nagy zsidó etnikai és pénzügyi
központokban. Csak azt látjuk, ami most történik, és csak azt
tárjuk fel, amit ők leírnak. A már idézett jelentés adatokat
közöl a vizsgálat tárgyát képező zsidók iskolázottsági
fokáról és az ennek a magas képzettségi szintnek megfelelő
elhelyezkedésükről a társadalomban.
A foglalkozás szerinti összetétel is a magas képzettségi szintet jelzi. Az alapadatok mellett itt is az aktivitás szerinti megoszlást mutatjuk be.
Ebből látható,
hogy a teljes minta 92 százaléka a felső kategóriákat
foglalja el, csak 6 százaléka szakmunkás és csak két
százaléka egyéb fizikai. Ez az az alap, amelyikre az
Ingatlanfejlesztés hivatkozik, amikor az izraeli befektetők
bizalmasait megnevezi. Ismét csak Weiss Manfréd jut eszünkbe,
aki ezzel a módszerrel kiváló vas- és acélművet, gépgyárat,
de voltaképpen Vörös Csepelt hozott létre. Az uralom
tekintetében azonban nem ismert tréfát: tízből tíz. Különb
elbánást, különösen a holokauszt után, és a második
világháborúból győztesként való kikerülés után a
plazaépítőktől sem remélhetünk, de ők is nagy nyereséggel
fogják üzemeltetni plazáikat. Debrecenben, a cívis városban,
a magyar kálvinizmus központjában és a Váci úton, az addigra
megépült jachtkikötő mellett, és bennük nem vörös
proletárt, hanem bamba plazaproletárt fognak termelni. Aztán
meg fogják venni a Fradi és az MTK után az Újpestet is,
Angyalföldre pedig behívják a Makkabit és a
Makkabi-Vasas-Angyalföld fog magyar bajnokként kikapni
Bukarestben. De akkor már a szurkolóknak fognak fizetni, hogy
menjenek ki a meccsre, és az államilag fizetett, sima modorú
vezérszurkolók utasításai szerint ne a másság kicsúfolásával
űzzék el unalmukat a szögesdróttal bekerített lelátón. Az
abszurd drámák megelevenedésének a kora köszönt az országra.
És Európára.
Ezekről a tervekről
és folyamatokról, a tényekről és az "ingatlanfejlesztések"
lényegéről, céljáról a magyarság jóformán semmit nem tud.
Sok mindenről nem is mer tudomást szerezni. Jobbnak látja, ha
befogja a fülét, behunyja a szemét. A megélhetése, legalábbis
így van tudtára adva máris, csak e türelem magatartásával
van biztosítva. Pontosabban: a magyar társadalom olyan
társadalom lesz, amelyben csak a türelmest tűrik meg,
jutalomban pedig csak a másság iránt még türelmesebb
részesülhet.
Célom ezzel a
tanulmánnyal és ennek a közreadásával elsősorban az, hogy
tudomására hozzam a társadalomnak: szerintem mi történik
vele. Vegye tudomásul. Mert addig, amíg nem ért el az agyáig
és a lelke legmélyéig, addig nem tud dönteni. Dönteni az
ellenállásról, vagy a további önfeladásról. Nem állíthatom
ugyanakkor, hogy a döntés teljes mértékben a magyarság
kezében van még. A folyamat már a XIX. század végén
elkezdődött a galíciai beözönléssel, és a kapitalizmus
irányító állásainak elfoglalásával, és tartott az egész
huszadik századon keresztül. Különösen sokat mozdított
előre, mármint zsidó szempontból, a szovjet kommunizmus ötven
éve, amit a magyarság egésze, java soha nem fogadott el, a
zsidóság zöme pedig még akkor is beleilleszkedett és élt a
kínálkozó lehetőségekkel, ha a szovjet rendszer időnként
durva volt hozzá is. A marxista korszak volt a magyarság számára
a legvészesebb. A rendszerváltás után pedig a liberalizmus
lett a táptalaja a plazások előretörésének. És
természetesen a globalizmus kényszere, amely sokszor európai,
uniós mezekben jelenik meg, és mindenkor demokráciát hirdet -
nép és nemzet nélkül, a nemzettudat kiiktatásával.
Nem állítható
tehát, hogy a helyzet felismerése elegendő a magyarság számára
káros folyamat megállítására. Nem elegendő, de előfeltétel.
Nekem csak annyit enged meg a sorsom, és a jelenlegi
lehetőségeimben ez van adva, hogy a nyilvánosság tudomására
hozzam ezt a helyzetet, és a magyarság értelmes és semmilyen
irányban nem elfogult kemény magjának a kezébe tegyem ezzel a
feltárással a döntést, a magyar sors új irányba terelésének
dolgát. Csak annyit mondhatok, hogy ez sorskérdés, élet-halál
kérdése. Talán még választhatjuk nagy áldozatokkal a saját
életünket, amelyben mi adunk tudatosan helyet azoknak, akik
velünk akarnak élni magyar Magyarországon. Nem idegengyűlöletet
akarok, mert tudom, hogy az nem old meg semmit, hanem becsületes,
tisztességes magyar életet, amelyben a magyar megmaradás az
első szempont, és a második, de csak időben, a magyarság
felvirágzása és kiteljesedése a Kárpát-medencében. Ez a
tanulmány világító gyertya akar lenni a sötét égbolton, és
semmilyen tekintetben nem Csonka-Magyarország további
csonkulását és további ijedt bénultságát akarja. De az a
belátás is benne van, hogy egyszer mégiscsak fel kell ébredni.
Mert a nemlátás maga a halál. A magyarságot szemfelnyitással
szolgálni, ez lehet küldetés, magam feladatnak tekintem.
Gyógyászatinak, önmentőnek.
Lehet még itt olyan
magyar világ, amelyben a magyar családokban értelmes,
egészséges, művelt gyermekek nevelkednek, s olyan, amelyikben
ezek előtt, tehetségük szerint az emelkedés minden liftje
nyitva van. Hiszem, hogy megteremthető a tisztességes és nem
kiszorításos verseny Magyarországa, a fenntartható növekedés
Magyarországa, amelyben nincsenek plazák, és a lakóparkokat
nem kell szigorúan őrizni, mert a falaikon kívül is viszonylag
elégedett és némi sikerélményben részesült magyarok élnek.
Egyébként nagy becstelenség volna részünkről, ha akárkinek
is átengednénk vérrel, szenvedéssel szerzett, gyönyörű
hazánkat.
(Vége) |
http://www.168ora.hu/blogblokk...02186.html
http://www.origo.hu/itthon/201...atasa.html
Igen? Te döntöttél? És Áder volt az "üzenöangyal" Netanjahunál?