2018. január 22., hétfő

Szellemsebészet - Szellemgyógyászat



Szellemsebészet - Szellemgyógyászat



  



 Ennek a gyógymódnak nagy tudora és művelője Csontos Vilmos  és Mesterem akitől tanultam: Kercselics Imre. Nagyon sok embert gyógyítottak meg már ezzel a módszerrel. Ennél a technikánál a legfontosabb a HIT !
A Szellemsebészethez nem valamilyen valláshoz kötődő hit kell, csupán egyszerű Istenhit. Tehát aki gyógyulni akar, annak valamilyen Teremtő Istenben kell hinnie.
A világ egyik legszelídebb lelki, szellemi, módszerét takarja.
A fizikai testben csak a tünetük található. Az ember három nagy egységből tevődik össze: szellemtestből, lélektestből és fizikai testből. A lélek is test, a szellem is test, de a fizikai szem számára láthatatlan. Mindkettőben benne vannak a szervek, az idegrendszer, az érrendszer, az emésztőrendszer, a kiválasztórendszer, a nyirokrendszer és az energiarendszer is. A szellemtestben nagyon finom rezgésként vannak jelen, a lélektestben kevésbé finom rezgésként, a fizikai testben mint anyaggá vált, lematerializált rezgés. A súlyos betegségeket szellemszinten és lélekszinten gyógyítjuk, megváltozott tudatállapotban, mélytudat szinten. Ekkor az agyfrekvenca 0 - 4 Herz között van.
Az eredmények felülmúlják az emberi képzelet háromdimenziós határait. Éppen ezért meg kell ismerkednünk a negyedik dimenzió működésével. Bárki képes erre, de nem mindenki hajlandó, ezért ez a módszer nem szól mindenkinek és mindenkihez, csak és kizárólag azokhoz, akiknek nyitott a szíve és tudata Isten felé.
Olyan betegségek esetén, ahol a mai racionális ismereteink kevesek emberi megoldásra (értsük ez alatt a mai orvosi és természetgyógyász módszereket), egy magasabb intelligenciához fordulhatunk. Ez a szint mindnyájunknak megadatott, hiszen hordozunk valamennyien egy cseppet belőle és ez nem más, mint a szellem szint. A szellemünk pedig egy csepp a világmindenség nagy szelleméből, azaz Istenből. A szellemgyógyászat során, meditációs szinten kiléptetjük szellemünket a testünkből, és a gyógyító szellemével elmegyünk az Atya, a Szűzanya és Jézus  elé. Ott a szentháromság előtt szellemben letesszük a lelki terheinket, kisebbrendűségi érzésünket, félelmeinket, bűntudatunkat, gyűlöletünket és megtisztult lélekkel elmegyünk szellemben a szellem kórházba. Ott megkapjuk a kívánt segítséget az égiektől és a szellemgyógyászunktól, akit választottunk az úton való kíséretre és a műtét elvégzésére. A jelképes kórházunkba a szellemünk segítségével kijavítjuk, kicseréljük a hibás szervet. Amit szellemszinten kijavítunk, az átvetül a fizikai testünkre.A meggyógyult lélek visszatér szelleme útján a testbe és ott átíródik kívánsága a harmadik dimenzióba is. Az átíródás azonnali is lehet, de van úgy, hogy folyamatosan, akár hetekig íródik át. Amennyiben a gyógyulást kívánó személy nem képes még a meditációra (amiben igen nagy segítséget ad a szellemgyógyász maga is) és annak részleteiben a figyelme összpontosítására, a műtét eredménye is kisebb lehet, vagy eredménytelen.

Ez a módszer nem szól mindenkinek, és mindenkihez. Minden betegség gyógyítható, ellenben nem mindenki gyógyítható. A súlyos betegségek minden esetben lélekből vagy szellemből fakadnak.
Ezt a gyógyítást is minden esetben kérni kell. Csak akkor kezelhető valaki, ha az illető maga kéri a segítséget, e nélkül senkibe nem nyúlhatunk bele, akármilyen nagy a baj és bármennyire is szeretnénk segíteni! Kivétel a kisgyermek és a magatehetetlen, kómás beteg. Ilyenkor a műtétet elvégezhetjük a genetikai kapcson vagyis az édesanyán, vagy a gyermeken keresztül is. A módszer gyakorlatilag szinte minden betegség esetén sikerrel alkalmazható, attól függően, hogy a páciensnek mekkora az élni akarása, a hite, mekkora szeretet veszi körül. A műtét sikere nagyban függ a beteg személyétől, gyógyulásában vetett hitétől felkészültségétől, a gyógyító karizmatikusságától, gyakorlatától és legfőképp az Isten akaratától.
Szellemműtéttel segíthetünk betegségeken, változtathatunk életünk minőségén, de az élet hosszán nem nyújthatunk. Ez elrendeltetett, a lélek amit bevállalt azt minden esetben teljesíti.



               

Maga az anyag nem betegszik meg. A betegségeket csak a gyökerüknél lehet gyógyítani, azaz ahonnan fakadnak: lélekben és szellemben Minden betegség a lélekből, vagy szellemből fakad.
A fizikai testben csak a tünetek találhatók.
Az ember három dimenzióban működik. A szellemünk képes egy magasabb dimenzióban is működni, ezzel a technikával a súlyos betegségeket szellemi szinten, magasabb dimenziókban gyógyítjuk.
Szellemgyógyászattal a betegség okaira derítünk fényt.
A gyógyítást a láthatatlan testekben végezzük el: szellemtestben, illetve a lélektestben, ahonnan a gyógyulás átíródik a fizikai testbe.
A gyógyítás eszközök és szerek nélkül történik.
A szellemgyógyászatban saját szellemünk segítségével állíthatjuk helyre a megbomlott energetikai egyensúlyt, ami az egészség feltétele. Ma már mindenki tudja, hogy a fizikai fájdalom és minden betegség a lélek segélykiáltása! Ennek legszomorúbb bizonyítéka egy súlyos betegség, a rosszindulatú daganat kialakulása.
  Szinte kivétel nélkül felismerhető a betegséget megelőző lelki harc, amikor az ember faladja. Nehéz és kilátástalannak látszó helyzetbe került emberek ilyenkor úgy gondolják, sőt gyakran kimondják, inkább meghalok de ezt nem tudom, vagy nem akarom csinálni....És a sejteknek memóriájuk van!! Aztán a  feladotot megoldjuk, és már el is felejtettük talán, hogy egyszer feladtuk. Mi igen de a sejtek nem. És jön valami amikor a szervezet kicsit elesik, lehet akár egy nátha is, és a sejtmemória felébred, ők élni akarnak és elkezdenek szaporodni. Hogy hol?  azt jelzi, hogy hol is kell keresni a betegség leki okát. Ugy is fogalmazhatunk hogy kaptunk egy lehetőséget, hogy rendezzük lelki terheinket, megbocsássunk magunknak és másoknak (élőnek és holtnak), meggondoljuk és dolgozni kezdünk önmagunkon, életmódot váltsunk, odafigyeljünk az étkezésre, cselekedeteinkre de legfőképp a gondolatainkra és érzéseinkre.
 Önsajnálat helyett terveket készítünk, célokat tűzzünk ki magunk elé, a betegséget nagy eséllyel visszafordíthatjuk.
  Mindig a beteg gyógyítja meg saját magát, a szellemgyógyász különböző típusú és erősségű energiát közvetít oda ahol a legnagyobb szükség van erre az Isteni gyógyító erőre, energetikai tisztításokat végez a csakrarendszeren és a testen , és más külömböző technikákat használ elősegítve a gyógyulást, az öngyógyító folyamat beindulását.
 Ha a beteg együttműködő, kész táplálkozásán és a gondolkozásmódján változtatni, szinte  szemmel látható a javulás.
A Szellemgyógyász ellátja a beteget életvezetési  és gyakorlati tanácsokkal, hogy mielőbb visszaállhasson az Egészséges állapot. Hiszen  azért  borul fel az egyensúly és alakult ki a betegség, mert helytelenül tápláltuk testünket és/vagy elménket.






Betegségek lelki okai




Az emberi test a lélek térképe. Mondd meg, mi fáj!  Eláruljuk, mi van a lelkedben.
  Minden betegség lelki eredetű.A betegség a lélek jelzése,egy intő jel ami elárulja hogy  a lélekben megszünt a harmónia.Ezt ugyan mindannyian tudjuk,és érezzük még a fizikai tünet megjelenése előtt ,csak nem forditunk rá figyelmet.Ugyanis ha egy leki problémát huzamosan nem tudunk megoldani,akkor az lenyomatot hagy a lélektestben, ami átíródik a fizikai síkra. A megjelenő tünetek kezelésen nem a megoldás,valódi eredményt csak akkor érhetünk el,ha feltárjuk a betegség kialakulásásban szereplő lelki okokat, és azokat megoldjuk.
Mert a betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni. és elfogadni. Amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség, mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon.
Igy juthatunk el csak a teljes gyógyuláshoz.
Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünköz szükséges egyensúlyt.
Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, “egészként”, harmonikusan funkcionálunk.A hármas egység csúcsán gondolatvilágunk áll, amely, mint egy “irányítóközpont”, hatással van az érzelmeinkre.
Ha például elhisszük, hogy mindenáron meg kell felelnünk másoknak, akkor általában nem a szívünk szerint cselekszünk. Szabadság helyett rabságnak élünk meg mindent, végül elhatalmasodik rajtunk a szorongás és a gyűlölet.
Ha például, nem a szívünk szerint élünk, és gyakran hajt minket a gyűlölet, akkor előbb-utóbb szívproblémákra számíthatunk. 
Vagy például aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlel, de számolhat nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is.
Ha  egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani.  Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek. A betegségtünetek figyelmeztetnek  arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell.
egy félelmetes ellenség, hanem az egészség útjának iránytűje lesz, amely a javunkat szolgálja. Egy tanító, aki segít, ha készek vagyunk tanulni.
Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki. A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségüket.
Minden gyógyulás kulcsa így a saját tudatunkban van.
Kényelmesebb persze csak a tüneteket kezelni gyógyszerekkel vagy egyéb módon, de ettől a problémát kiváltó valódi ok nem fog megszűnni, és később újra előtör valahol.
Az egészség igazi útja a helyes önismeret, a pozitív gondolkodás, önmagunk és mások elfogadása, valamint a szeretet, a béke, az egyensúly és a harmónia megteremtése lelkünkben.
Ha megbetegszünk, érdemes a tüneteket alaposan megvizsgálni, és elgondolkodni azon, hogy vajon az orvosi segítség mellett mit tehetünk mi magunk saját gyógyulásunkért.
Miközben az orvos felírja neked a gyógyszert, érdemes elgondolkodnod, hátha vannak lelki kiváltó okai is a bajoknak.
Például ha környezetedben mindenki influenzás, és te is köhögni kezdesz, nem kell azonnal megijedned, hogy akkor valamit biztos nem jól csináltál.
Ám a sorozatosan visszatérő, vagy az előzmény nélküli betegségeknél talán eltűnődhetsz azon, nincs-e némi igazság abban, hogy lelki okai lehetnek.
Ha másért nem is, kíváncsiságból azért kikeresheted, hogy az adott szervnek vagy testrésznek mi a szimbolikus jelentése, és az ott jelentkező fájdalmak mire utalhatnak.
"Be kell végre látnunk, hogy "egy embert meggyógyítani" nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre."
Azzal, hogy megfigyeljük, milyen esemény vagy hatás következtében, melyik testrészünkön jelenik meg a megbetegedés, azt is megállapíthatjuk, hogy miről szól az üzenete, hiszen minden testi tünetnek megvan a maga jelentése. Szervezetünk ugyanis mindig jelez, ha valami nincs rendben. Betegségeink tehát egyúttal arra is felhívják figyelmünket, hogy lelki úton honnan erednek, vagyis mi az, amit magunkban helyre kell tennünk. Csak meg kell tanulnunk olvasni ezekből a jelekből.
Miről árulkodnak a betegségeid?
(részletek Rüdiger Dahlke könyveiből)
Agyalapi mirigy - Irányítóközpont (mások irányítanak).
Ajakrák - Lenyelt sérelmek, mások hibáztatása.
Alhasi görcsök - Félelem, bizonytalanság.
Alkoholizmus - Talajvesztettség, értéktelenség tudata. Lelkiismeret furdalás. Az Én elutasítása.vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokra

Allergia - Fél, hogy. Lemondás a hatalomról. Kire vagyok allergiás? Teremtő elementálok fel nem ismerése.Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságot
Angolkór - Érzelmi alultápláltság. Szeretet és biztonság hiánya.
Aranyér - Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt.Határozatlanság, rugalmassághiány

Ágybavizelés - Rettegés az egyik szülőtől (lehet karmikus emlékkép).
Ájulás - Félelem. Erőt meghaladó feladat. Nem akarok tudomást venni a külvilágról, ez nekem már sok (védelem).El akarsz menekülni a világ és a problémák elől. Önvédelem

Állkapocs problémái - Harag, neheztelés, bosszúvágy, agresszivitás.
Álmatlanság - Félelem, nyugtalanság, bűntudat. Félelem a szellemvilágtól.nyugtalanság, félelem, bűntudat.Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.Alvás-problémák: halál-kérdés

   Achilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtság
  Ágybavizelés: rettegés valakitől
  Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi.
  Alacsony vérnyomás: Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig.
  Alkar: cselekvőképesség
   Asztma: Az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. - szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszítása
  Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra
  Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő rész
  Arcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja
Balesetek - Magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás.
Belek - Szükségtelen elengedése félelemmel, illetve el nem engedése.

Bélrendszer: ellenséges érzelmek
Boka - Mozgékonyság, irányváltoztatás képessége.
Bőr - Az egyéniség védőburka. Elfolytott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése.
Bőrbetegség: Túlzottan zárkózott és kemény vagy. képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra. elfojtott harag 
Bőrkeményedés - Merev nézetek, állandó rettegés.elképzelések
Bőrkérgesedés - Védőpáncél növesztése a bántó ingerek ellen.Ez  védőpáncél utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetre 
Bőrpigmenthiány - Vitiligo - Kötődés hiánya, kitaszítottság,Elszigetelődés
Bright kor - Gennyes vesegyulladás - Alacsony önérték, állandó kudarc veszteség érzete.
Baleset, csonttörés: Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.
Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is.
Boka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság
 Candidiázis - Gombás megbetegedés - Szétszórtság, harag. Bizalmatlanság mások irányában, de közben vágy az emberi kapcsolatokra.
Ceilulitis - Kötőszövetgyulladás - Megrekedés gyermekkori traumánai. Ragaszkodás a múlt fájó emlékéhez. Rettegés az önállóság.
Ragaszkodás a fájó emlékekhez. 
Cukorbetegség - Visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha.....  ,Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.
Csalánkiütés - titkos félelmek, a dolgok eltúlzása.
Csecsemőkori asztma - rettegés az élettől. Nem jó itt lenni.
Csecsemőmirigy - Az élet veszélyes. Mindenki ellenem van.
Csípő - Döntő pillanatban az egyén fél lépni.

Csípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat!
Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erő 
Csomók - Neheztelés, kudarcélmény, lelkifurdalás
Csontok: Törés - Lázadás a halalom ellen.
szilárdságmerevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen.  
Deformitás: Szellemi túlfeszítettség, rugalmatlanság.
Csontvelőgyulladás - Harag, csalódás az életben. Támasznélküliség.
Csorgó orr - Elfojtott sírás, tehetetlenségérzet
Csukló - Lendület és fesztelenség.

Dadogás - Önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni. Bizonytalanságérzet. Nem veleszületett dadogásról van itt szó.
Daganat-tumor - Önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás,
régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeret-furdallás
Méghdaganat, ciszta - Nemiségben esett csorba.
Duzzanat - Merev gondolkodás, régi fájdalmak cipelése

Depresszió: menekülés az aktivitástól
Derékfájás: túlhajszoltság.
Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésre
Ekcéma - Kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya.Ellentétek harca, érzelmi kitörések
Elmebaj - Menekülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Elkülönülés. Nem veleszületett elmebajról van szó.
Emlékezetkihagyás: Amnézia - Félelem, menekülés az élettől, akaratgyengeség.
Epekőbántalom - Keserűség, keménység, büszkeség, rosszallás.
lerakódott fájdalom, sérelem.Epe: agresszió, keserűség, bánat.  Epebántalmak: Keserűnek érzed az életet.
Epilepszia- Üldözöttség, belső küzdelem, önpusztító erők.
Égési sérülések - Harag, lángoló gyűlölet, heves indulatok.
Émelygés, hányinger - Egy gondolat, egy élmény elutasítása. Félelem.

Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.
Érelmeszesedés - Ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől.
Étvágy - saját érzelmek megvetése. Biztonságvágy.
Étvágy (nagy):biztonsági érzet hiánya, félelem. Étvágytalanság: Félelem, veszély és fenyegetettség érzet
Beteges éhség - Az élet veszélyes, félelem, fenyegetettség
Elfásultság: Elszigetelődés, elfojtott érzelmek
Elhízás: Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.
Emésztési probléma: Valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.
Fehérfolyás - A férfiak kihasználják a nőket. Egy partner ellen irányuló harag.Fej: irányítás, gondolkodás, racionalizmus Fejfájás - Kemény önkritika. Az én alábecsülése.Maximalista vagy, túlhajszolod magad. nem tűröd a kritikát
Fekély - Önbizalomhiány, emésztő gond.Lelki fájdalom
Fertőzés - Ingerültség, harag, bántalom.
Ficam - Harag ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz. Merevségből kimozdulni - felszólítás.
Fogak - Elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra.
Frigiditás - A nemi örömök elítélése, megtagadása. Érzéketlen partner.
Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.
Fulladásos roham - Az élet veszélyes. Megrekedés a gyermekkornál.Fül: Fülcsengés - Az őrangyal figyelmeztetése.
       Zúgás : nem a belső hangra figyelek.
       Fájás: Ne kelljen hallani.
     
 Fájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve.Fülbetegségek: Nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra.
  Farkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől
  Felkar: erő a cselekvéshez
  Fertőzés: Harag, bántalom, ingerültség
  Ficam: harag, ellenállás
  Fog: agresszió, vitalitás.  Fogíny: ősbizalom
  Fogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. vitalitás hiánya
  Fojtó érzés: szorongások
  Foltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességet
 Gerincoszlop - Az élet hajlékony tartóoszlopa.Gerinc, hát:támaszt keresek, vagy túl sok a teher rajtam
Gerincoszlop görbülése - Merevség, kitartás a régi elképzelések mellett. Akaratgyengeség, hitehagyottság.Gerincproblémák: Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe. Gerincferdülés:egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak)Görnyedtség: bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtört 
Gégehurut - Nem meri felemelni a hangját. Dühében szóhoz sem jut. Neheztel a hatalomra.
Golyva - Strúma - Áldozat, kudarcok, kielégületlenség (megértés hiánya).     Elég volt a bántalmakból.
Egzisztenciális fensőbbségérzés
Görcsök - Görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás.
Gyermekkori betegségek - Gyógyszer, kábítószer-függőség. Menekülés az én elől. Önszeretet hiánya.
Gyomor bántalmai - Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésre.Túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.
    Fekély - Önbizalomhiány. Mások kedvébe próbálj járni.elfojtod az agressziódat. 
    Égés - Önmarcangolás, aggódás, félelem (maró).
    Hurut - Örökös bizonytalanság. Leépülés érzete.
    Rontás - Rettegés, mohóság, irigység, szorongás.

Gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.
Hascsikarás - A környezetben mindenki ingerült és bántóan viselkedik.
Hasmenés - Elutasítás, kapkodás.
nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak „átrohannak" rajtad.
Hasi panaszok: Egzisztenciális félelmekre utal. 
Hasnyálmirigy Az élet édessége.
    Felsőrész - Érzelmi háttér hiánya, szeretet elfojtása, hiánya, - jövőt szimbolizálja.
    Közép - Bűntudat, múlt terhei, az élet terhes - jelen.
    Alsórész - Bizonytalan anyagi háttér - derék - múlt.
Hepatitisz - Ellenállás a változásra, félelem, harag, gyűlölet, düh.
Hidegrázás - Szellemi beszűkülés. Visszahúzódás. Hagyjatok békén.
Húgyhólyag panaszai - Ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez, szorongás érzelmi beszűkülés, érzelmek visszatartása.
Hólyaggyulladás: Visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz. Húgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség, "altesti sírás"
Hörghurut - Elmérgesedett családi légkör. Heves viták. Olykor túl nagy a csend.
Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvétel
Hajhullás, korpásodás: Új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele.
Hányás: elutasítasz valamit; undor jele.
Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned.
Herpesz: Undorodsz valamitől.
Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát
Idegek - Kapcsolat a külvilággal. Információcsere.
Idegesség - Lázas kapkodás, bizonytalanság, aggódás, erőfeszítés, félelem.
Idegösszeomlás - Túlzott Én központúság.
Impotencia - Kényszer a bizonyításra, bűntudat, feszültség, előítéletek, gyűlölet egy korábbi partner ellen.
Influenza - Tömeghisztéria, befolyásolhatóság.
Isiász - Képmutatás, rettegés a jövőtől, anyagiak miatti félelem.
Izületek - Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezi.
    Reuma - egy izületre terjed ki - Elnyomottság, becsapottság érzete, a  körülmények ócsárolása.
   Ujjakra, vagy több izületre terjed ki: Büntetni, visszavágni. Szemrehányás, kifosztottság.
    Ujjak: Hüvelyk - Intellektus, aggódás.
    Mutató - Ego, félelem.
    Középső - Harag, nemiség.
    Gyűrűs - Bánat.
    Kisujj - Család, színlelés.
    Kar - Képesség az élmények befogadására.
    Kelés - Harag, forrongás, háborgó indulatok.
    Kéz - Tart és kezel. Megmarkol, szorít, megragad, elenged, simogat, odavág.

 Ínhüvelygyulladás: Nem engedsz utat cselekvőképességednek.
   
 Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus.
Klimax - Félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása.
Koleszterin - Az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától.
Kóros étvágytalanság -
Kóros soványság -  Az élet megtagadása, szorongás, önutálat,elfojtod a nemiséged,bűntudat
Könyök - Irányváltoztatás. Új élmények befogadása.Elhárítás
Köröm Bizonytalanság, védelem.agresszió
Köröm rágása - Önemésztés, gyermeki dac.
Köszvény - Uralkodási vágy, türelmetlenség, harag.
Kötőhártya-gyulladás - Harag, csalódottság az életben látottak miatt.
Kövérség - Védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység.

Kancsalság: egyoldalú látásmód
Kényszeres evés: ingerhiány.
Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősség
Kiütés: Türelmetlenség, gyermetegség
Koszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása.
Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.
Kötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása.
Láb: comb - Ragaszkodás koragyermekkori traumához.
Lábszár - Rettegés a jövőtől az előrehaladás megtagadása,vagy 
túl feszített tempóban haladsz.
Lábfej - Önmagunk, az élet és a többiek megértése. Rettegés a jövőhtől, megfenekléstől.Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyik 
Láz, hőemelkedés - Izzó harag.
Leukémia - Az élet befogadásának képtelensége. Belső gyötrődés, önkínzás, kétségbeesés.
Légzés - Az élet befogadásának képessége.

Mandulagyulladás - Félelem elfojtott érzelmek és ambíciók, önkifejezés hiánya.
Máj - A harag és alacsonyabb rendű érzelmek székhelye.
Máj Betegségei - Örökös panaszkodás. Állandóan hibát keres magában és tetteivel igazolja azt.
Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.
Meddőség - Nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől.
Mellkas: rugalmasság, zártság
Mell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémád.
Mell ciszta - Túldédelgetés, gondoskodás.
Csomók - Basáskodó magatartás.
Feszülés - Táplálék megvonása.
Melléküregek - Egy szeretett személy bosszúságot okoz.
Mellékvese - Kishitűség, önhanyagolás, szorongás.
Menstruáció előtti zavarok - Saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női test folyamataitól.
Menstruációs zavarok - Nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés.
Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség 
Merev nyak - Egyoldalú felfogás, hajlíthatatlanság.
Migrén - Kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének, szexualitás keltette szorongások. Fejben megélt szexualitás.
Nyirokmirigy gyulladás - Az élet lekicsinylése, mások hibáztatása, áthárítás. Beteges önkritika. A beteg hozzáállása mindenhez. "Hát nem borzasztó?"
Mozgásbetegség - Rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől.

Magas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.
Medence: nemi tartás
Mióma :  álterhesség
Mutálás: nem tudja milyen helyzetben milyen hangot használjon
Narkolepszia - alvás kényszer - Elhárítás, rettegés. Menekül a feladatok és körülmények elől.
Nátha - Zavarodottság, sok minden zajlik egyszerre. Érzelmi zaklatottság, kisebb sérelmek.
el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.
Nyak panaszai: Önfejűség, hajlíthatatlanság.Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az egyik, mint a másik.
Nyáktömlő gyulladás - Elfojtott harag.
Nyírok betegségei - Figyelmeztető jel. Az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és a boldogság felé kell fordítani.

Nagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magát
Női mell: anya-gyermek kapcsolat
Női szervek betegségei: Nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást.
Orr vérzése -  Esdeklés a szeretetért.önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem                ismertség érzése. Esdeklés a szeretetért
Orr polip - nem kívánt gyermek, veszekedések.
Ödéma - Nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani.Orr: emóciók, szex, büszkeség

Orrdugulás: Megakadályozod az érzelmeid áramlását.
Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak.
Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az            érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van.
Pajzsmirigy - Sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerülök sorra?Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed. 
Petefészek - A teremtés kiindulópontja. Kreativitás.
Pikkelysömör - Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása.
Túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.
Porckorongsérv - Talajvesztettség, határozatlanság, döntésképtelenség. 
Prosztata: férfias agresszió
Púp: kizárja magát a közösségből, feladata van
Rák - Mély sebek Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet, kétségbeesés.Rákos daganat:Elfolytott harag, bánat
Reuma - Tehetetlenségérzet, szeretethiány, keserűség, neheztelés.Önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni.
Rekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt.
Ritmus: univerzális rend, élet, polaritás
Rövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően.
Sclerosis multiplex - Merevedett gondolkodás. Keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság.
Sérv - Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok, túleröltetés. Félreértelmezett önkifejezés.
Túlterheled magad.
Szaruhártya gyulladása - Engesztelhetetlen harag.
Száj betegségei: Megingathatatlan nézetek, merev gondolkodás, zárt világkép.
befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággal 
Szem betegségei - nem szívesen látja, ami életében végbemegy.Valamit nem akarsz meglátni.,Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett hunysz szemet.
   Gyermekeknél: Rövidlátás - A jövőkép bizonytalan
   Távollátás - Rettegés a jelentől.
   Összetérő kancsalítás - Nem akar szembesülni a külvilággal,      önellentmondás.
   Szemtengelyferdülés - Fél szembesülni önmagával.
   Széttartó kancsalítás - Nem mer szembenézni a jelennel.
   Szürkehályog - Képtelen boldogan előretekinteni.
    Retina leszakadás - az anyag eltereli a szellemtől a figyelmet.
   Zöldhályog - Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek okozta feszültség túlnyomása.
Szédülés - Csapongás, szétszórtság, szemlélődés elutasítása. Külső ingerek elutasítása.
Székrekedés - Ragaszkodás az idejét múlt nézetekhez, megragadás a múltban, fösvénység.
em szeretsz adni,
Szélgörcs - Szorongás, megemészthetetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség.
Szív - Szeretet és biztonság középpontja.
Szív betegségei - érzelmi válság, örömtelenség. A szív megkeményedik, hajlam a stresszre.
    Szívroham - a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt.
    Szívkoszorúér trombózis - Magányérzet, riadtság, kisebbségérzés, önmarcangolás, kishitűség.
    Szívszorítás - Talajvesztettség, meginog az életbe vetett hit.

Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyából
Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatja
Szédülés: Bizonytalan és ingatag vagy.
Térd panaszai - Önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya.Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.
Torok betegségei - elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért.Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem                vállalod fel magad.
Tuberkulózis - Önzés sorvasztja a testet. Birtokolni vágyás. Kegyetlen gondolatok, bosszúvágy.
Tüdő betegségei - Búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre.Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.
Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitás
Tüdőgyulladás - Újra és újra fellépet sebek, letargia.
Tüdőtágulás - Érdemtelenül élni nem lehet. Félelem az élet befogadásától.

Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsék
Talp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcség
Távollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami          az orrod előtt van.
Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől.
Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítés
Trombózis: Szellemi fejlődésre van szükséged.
Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszata
Tumor: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet
Utazási rosszullét: Kiszolgáltatottságérzet, félelem, bezártságérzés
Vállpanaszok: túlterheltség
Vastagbél: sokat kritizálsz.
Vastagbél-, aranyérproblémák: Szorongásra, félelemre utal.
Vékonybél: tudatos analízis
Vékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.
Vér: ego, vitalitás
Vérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó                 felvenni, beépíteni a mindennapjaidba
Vesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat.                (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy)
Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés
Viszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.
Visszér: Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.
Zöld hályog: visszafojtott könnyek


 Az AURA  




  az aura




Az aura egy nagy mennyiségű információt tárolni képes elektromagnetikus hologram, ami folyamatosan változik különböző érzelmek és gondolatok, illetve fizikai életmód hatására. Az aura rendkívül bonyolult energia- és információs rendszer. Mint köztudott, az aurának több rétege van. Az aura rétegei rendkívüli módon hatnak  egymásra és a fizikai testre. A „minden mindennel összefügg” elv alapján  a fizikai testben végbemenő változások változásokat idéznek elő az aurában és annak rétegeiben is. Az aura kiterjedésének, színárnyalatainak változásából következtetni lehet a fizikai testben, a tudatban,  a lélekben végbement változásokra is. Életenergia-színeink, azaz auraszíneink  azt tükrözik, hogyan érzékeljük és éljük életünket, és az  adott időben milyen valóságot tapasztalunk meg és ezek hogyan hatnak ránk. Azt is mutatja, hogyan dolgozzuk fel a külső hatásokat testileg, érzelmileg, mentálisan és spirituálisan. Ebből következően  egyértelmű, hogy az asztrális és mentális rétegei auránknak a bennünk zajló érzelmi és gondolati változásokkal összhangban átalakulnak, változnak.Akkor miért nem látjuk? - kérdezhetjük magunktól. Régen, a középkorban és az azt megelőző időkben, amikor a levegő még nem volt szennyezett, és nem voltak mesterséges világítások, a sötétben szabad szemmel jól látható volt az aura. Természetesen mindenkinek más és más színösszetételű, vastagságú aurarétegei vannak, a lény személyiségének és szellemisége fejlettségétől függően. Ezért fordulhatott elő az, hogy a nagyon vallásos, hívő embereknek jobban látható aurájuk volt, ezt akkoriban a fej körüli fénykörnek ábrázolták. Természetesen nem a vallás és istenhit volt a döntő szempont, hanem általánosságban a lelki emelkedettség, ami egy hívő eksztatikus állapotban is megtörténik.Az aura mégis létezik, sőt napjainkban is láthatóvá tették különböző technikai eszközökkel. Sőt, újabban fotózzák is. Az aura testi-lelki egészségünkkel szoros kapcsolatban áll. Akinek sérül az aurája, a sérült rész alatti testtájon megbetegszik. Mint azt sokan tudják, rengeteg betegségnek nem a tünet helyén található a gócpontja, hanem egy másik testtájon, így az is előfordulhat, hogy a betegség nem az aura energiahiányának a helyszínén fog figyelmeztetni. Infarktusos betegeknél figyelték meg, hogy a szívük előtt egy sötét felhőréteg alakult ki az aurájukban. Ha ez az energiatorlódás kisült, és a beteg túlélte az infarktust, ekkor is még látható évek múlva egy szőlőfürt szerű sárgás színű alakzat. Ezeket, az energiahiányok miatt kialakuló betegségeket gyógyítja pl. a reiki,energiagyógyászat.
Rétegek               Az aura rétegei

Az aurának több rétege van, B. A. Brennan például így írja le ezeket a rétegeket:
 -Az első réteg, az ún. étertest pár cm vastag, kékesfehér színű finom energiavonalakból áll, ezek alakítják ki és tartják össze a fizikai test anyagát.
 -A második réteg színes felhőcskékből áll, ez a réteg az érzelmeinkért felelős.
 -A harmadik, élénksárga réteg, az ún. mentális test, ahol a gondolatformák találhatók.
 -A negyedik réteg, az asztráltest, ahol ismét az érzések kavarognak.
 -Az ötödik-hetedik réteg képviseli szellemi síkjainkat, ahol még finomabb energiák működnek, melyek a világegyetemmel kapcsolnak össze bennünk


Az aura hét rétege és a hét főcsakra
            








Az Aura színei és jelentésük

Auránk Igazi Természetünket tükrörözi bármely pillanatban.Általánosságban, minél színesebb, tisztább és ragyogóbb az Aurája, annál jobb és spirituálisan fejletebb az adott ember. Ezenkívül minél egyenletesebb az energiaeloszlás az Aurában, annál egészségesebb és kiegyensúlyozotabb az illetõ
Auránk az egész testet körülveszi, de a lejebb található értelmezése a színeknek csak a fej körüli részére vonatkozik . Ha már jól látod az Aurát, magad is ellenõrizheted, ha bizonyos gondolatokra figyelsz miközben sajátodat nézed, vagy megmondod más emberek gondolatait Aurájuk figyelése közben. Általában az embereknek egy vagy két domináns szín (erõs pont) van az Aurájukban. Ezek a színek (vagy az Aurikus párjaik) nagy valószínûséggel a kedvenc színeik is egyben. A domináns színek mellett, az Aura tükrözi a gondolatokat, érzelmeket és vágyakat, amik "villanások", "felhõk" vagy "lángok" formájában jelennek meg általában kicsit távolabb a fejtõl. Például egy narancssárga felvillanás az Aurában azt a gondolatot vagy vágyat jelzi, hogy az illetõ hatalom és irányítás gyakorlására vágyik. A narancs, mint domináns szín az erõ és a más emberek irányítására való általános képesség jele. Gyorsan változó "felvillanások" gyorsan cikázó gondolatokra utalnak.


      szinek az aurában



Tiszta színek jelentése az Aurában (a szívárvány fényes, ragyogó, monokromatikus színei)
A lila :spirituális gondolatokra utal, sosem erõs pont az Aurában. Mindössze átmeneti "felhõk" vagy "lángok" formájában jelenik meg.
A kék: kiegyensúlyozott létezés, helytállás, nyugodt idegrendszer, vagy energia küldése. Ha egy embernek ez a szín dominál az Aurájában, az illetõ nyugodt, kiegyensúlyozott, arra is késznek érzi magát, hogy egy barlangban éljen és életben is maradjon. Született túlélõ. A kék gondolat jelentheti az idegrendszer pihentetését a tudat egyensúlyának eléréséhez, vagy szólhat a túlélésrõl is. Az acélkék az egész Aurát uralhatja, mikor az illetõ energiát kap vagy küld, vagy telepatikus kapcsolatban van.
A türkiz: lendületes és nagyon energikus személyiségre utal, aki képes az énjének kivetítésére és hatással van másokra. Az olyan emberek, akiknél a türkiz erõs pont az Aurában képesek egyidejûleg több dolgot is csinálni és jó szervezõk. Unatkoznak ha arra kényszerûlnek, hogy egyszerre csak egy valamire koncentráljanak. Az emberek szeretik azokat a fõnököket, akiknek türkiz Aurájuk van, mert elmagyarázzák céljaikat és képesek hatni a csapatukra, ahelyett, hogy csak parancsolgatnának. Az ilyen színû gondolat szervezésrõl és a másokra hatásról árulkodik.
A zöld: nyugalmas, mérséklõ energia, természetgyógyászati képesség. Az emberek, akiknél a zöld erõs pont az Aurában természetgyógyászok. Minden ilyen foglalkozású személynél jelen kellene lennie ennek a színnek. Minél dominánsabb a zöld, annál jobb a gyógyító. Az ilyen emberek szeretnek kertészkedni és értenek a növényekhez. Egy zöldszínû, erõs Aurájú ember jelenlétében lenni nagyon békés és nyugalmas érzés. A zöld gondolat nyugalmi állapotot és gyógyítást jelent.
A sárga: öröm, szabadság, kötõdés nélküliség, létfontosságú erõk felszabadítása vagy szabadon bocsátása. A sárgával sugárzó emberek tele vannak belsõ örömmel, nagyon nagylelkûek és nem kötõdnek semmihez. A sárga fényudvar a fej körül magas spirituális fejlettséget jelent. A sprituális tanító ismertetõjele. Senkitõl se fogadj el spirituális tanítást, akinek nincsen hasonló glóriája. Buddhánál és Krisztusnál a fényudvar egészen a karukig terjedt. Manapság nehéz olyan embert találni a Földön, akinél nagyobb mint 1 hüvelyk (2,54 cm). A sárga glória a rendkívül aktív homlokcsakra eredménye (amit sok ember láthat a szemináriumaimon, ahogyibolyaszínnel ragyog). A spirituálisan fejlett emberek éveken keresztül folyamatosan serkentik a homlokcsakrájukat, mivel mindig erõteljes spirituális gondolataik vannak. Ha ezt a csakrát különösen aktív állapotban figyeljük meg, egy sárga (az ibolyaszín Aurikus párja) fényudvar jelenik meg körülötte az egész fejet körülvéve. A sárga gondolat az öröm és megelégedés pillanatát fejezi ki.
A narancssárga: felemelõ és érdekfeszítõ. Inspiráló. Az erõ jele. Képesség és/vagy vágy mások irányítására. Ha a narancsszín erõs ponttá válik, általában sárga glóriával párosul, ami aztán aranyszínû lesz jelölve, hogy az illetõ egy nagy spirituális tanár, aki képes egyedülálló képességeinek szemléltetésére. A narancsszínû gondolat a hatalom gyakorlásával és más emberek irányításának vágyával kapcsolatos.
A piros: materialista gondolatok, gondolatok a fizikai testrõl. Ha túlságosan domináns szín az Aurában, materialista beállítottságú embert jelöl.
A rózsaszín (=lila+piros): szeretet. A tiszta rózsaszín eléréséhez vegyíteni kell a lilát (a legmagasabb frekvencia, amit érzékelni tudunk) a pirossal (a legalacsonyabb). A rózsaszín Aura azt jelzi, hogy az illetõ megteremtette a tökéletes egyensúlyt a spirituális tudatosság és az anyagi létezés között. A legfejletebb embereknek nemcsak sárga glória van a fejük körül (amely egy állandóan erõs pont az Aurájukban) de óriási rózsaszín Aurával is rendelkeznek, ami messzire kiterjed. A rózsaszín az Aurában nagyon ritka dolog a Földön, és mindössze átmeneti gondolatok formájában jelenik meg, sohasem erõs pontként.
A piszkos színek jelentése (színek, amelyek sötétebbnek tûnnek a háttérnél, és fényár helyett inkább füstre hasonlítanak)
A barna: felzaklató, nyugtalanító, materialista, spirituálisan tagadó.
A szürke: sötét, lehangolt gondolatok; tisztáttalan szándékok, a személyiség sötét oldalának jelenléte.
A kénsárga/zöldessárga (olyan mint a mustár):fájdalom vagy könnyedség hiánya, harag.
A fehér: súlyos betegség, szintetikus behatás (drogok). Miért is jelent a fehér szín az Aurában problémát? Mert a fehér leginkább a zajra hasonlít, nem olyan, mint a harmonikus színtónusok összessége (a monokromatikus színek). Lehetetlen a zajt összehangolni egy olyan zenekarral, ami harmonikus zenét játszik, ennélfogva a fehér Aura az egység hiányát jelzi mind testben mind lélekben. A Természet, melynek mi is a részei vagyunk, harmonikus. Ez az egység különálló rezgés "tónusok" vagy harmónikus frekvenciák formájában jelenik meg, ahogy azt részben a modern quantumfizika is leírja.
Néhány órával a halál beállta elõtt, az Aura fehérré válik és nagyban növekszik az intenzitása. Figyeld csak meg, hogy a legtöbb kúltúrában a halált FEHÉRNEK (nem pedig feketének) ábrázolják, mert a múltban az emberek látták a fehér Aurát a halál beállta elõtt.


Az Aura érzékelése

Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy elõször lássuk az Aurát és/vagy gyakoroljuk ezt a képességet. Fontos a megfelelõ körülmények megteremtése, mert így nemcsak az Aurát látod jobban, de egyfajta önbizalomra is szert teszel a látottakból.
1. Ültesd le az alanyt egy nagyon finoman megvilágított EGYSZÍNÛ FEHÉR háttér elé. A színes háttér megváltoztatja az Aura színeit, ehhez többlettudásra van szükséged a színek kombinálásáról. Néhány háttér/Aura variáció félreértelmezéshez vezethet.
2. Nézz ki EGYETLEN PONTOT, és csak arra figyelj. A homlok közepe TÖKÉLETES erre a célra. Itt található az ún. Homlok Csakra vagy más néven Harmadik Szem. Néhány kultúrában (Indiában például) egy jelet raknak a homlokra. Az ilyesfajta jelek az õsi idõkben egyfajta felkérést jelentettek, hogy vessünk egy pillantást az illetõ Aurájára.
3. Nézd ezt a pontot legalább 30-60 másodpercig vagy még tovább.
4. 30 másodperc után elemezd a környezõ dolgokat a periferikus látásoddal, miközben még mindig a kínézett pontra nézel. A koncentráció megtartása a legfontosabb. Álld meg a kísértést, és ne nézz máshova. Látnod kellene, hogy az alany körül a háttér világosabb és MÁS SZÍNE van, mint a távolabbi környezetnek. Így érzékeled az Aurát. Minél tovább koncentrálsz, annál élesebben látod. Jusson eszedbe, hogyha csak egy pontra figyelsz az növeli érzékenységedet a szemedbe jutó Aura rezgések felerõsítésével.
5. A legmagasabb szintû Aura gyakorlatokat teljes sötétségben végzik, de ehhez több óranyi folyamatos koncentrációra és rendszeres gyakorlásra van szükség.

Az Aura PILLANATKÉPE


  aura pillanatképe



 A koncentrálás befejeztével, még az Aurát nézve csukd be a szemed. Egy vagy két másodpercig most CSAK magát az Aurát látod. Készülj rá föl. Mindössze egy vagy két másodperced van amíg a fényérzékeny sejtjeid abbahagyjágyák a rezgést és a látvány továbbítását az agyba. elszalasztod, kezdheted az összpontosítást elõröl. Próbáld kikísérletezni, hogy milyen gyorsan kell becsuknod a szemed a legjobb hatás eléréséhez.
Hogyan lásd a saját Aurád
Állj körülbelül 1.5 méterrel egy megfelelõ méretû tükör elõtt. Kezdetben legjobb, ha a mögötted lévõ háttér egyszínû és fehér, árnyékok nélkül. A megvilágítás legyen NAGYON lágy és egységes, nem pedig ragyogó. Kövesd a fent említett utasításokat az Aurád meglátásához.
GYAKOROLJ legalább 10-15 percet egy nap, hogy növeld az érzékenységedet és fejleszd Aurikus látásodat. Ne feledd, a gyakorlás a legfontosabb ezen képesség kifejlesztéséhez.
Más emberek Aurájának megvizsgálása
A legjobb ha egyenesen a homlok csakrára (vagy másnéven harmadik szemre, 1.5 centiméterrel az orr fölött, a szemek között található) nézel és megpróbálod elérni, legalább 30-60 másodpercig megtartva azt a tudatállapotot, mint a fentebb említett koncentrációs technikánál. Tapasztalataim szerint a torok vagy homlokcsakra nézése hasonló eredménnyel jár. Ennek ellenére élég furcsa és az érintett személy gyakran nehezményezheti, ha valakinek folyamatosan a mellkasát bámulod. Ellenben a homlokcsakrára nézve a beszélgetés nyugodtan folytatható.
Mint mindig, most is a NAGYON finoman megvilágított, árnyékok nélküli háttér a legjobb. Bár gyakorlással, bármilyen egyszínû környezet (mint például a kék égbolt) megfelõ lesz.
Gyerekek és az Aura
A nagyon fiatal gyerekek (5 éves korig) természetes módon látják az Aurát. A csecsemõk gyakran néznek az elõttük lévõ ember FÖLÉ. Ha nem tetszik nekik a fej feletti Aura színe, vagy ha ez a szín nagyon különbözik szüleik Aurájának színétõl, sírni kezdenek, mindegy, hogy mennyire is mosolyog az illetõ.
A gyerekeknek sokkal tisztább és erõsebb az Aurája, mint a legtöbb felnõttnek, akiknek Természetét általában elnyomja a materialista világ felületes példák követését elõidézve. Amikor a 12 éves fiamat megtanítottam saját Aurájának látására, azt mondta, hogy kiskorában legtöbbször képes volt az Aurák érzékelésére. De mivel senki sem törõdött vele igazán, úgy gondolta, hogy lényegtelen dolog és talán valami baj van a látásával. Ez egy tipikus helyzet. Szerintem a gyerekeknek meg kéne tanulni az Aura látását és olvasását még általános iskolában, így soha nem veszítenék el a természetes képességüket.

Ahogyan mi, felnőttek érzékeljük az aurát

  Mi, felnőttek már szinte kizárólag a materiális világot érzékeljünk, azonban adottságunk soha nem merül feledésbe. Olykor-olykor úgy érezzük a velünk történő dolog már mintha már megtörtént volna valamikor, vagy egy hely, melyen még soha nem jártunk ismerőssé válik.
Az aura érzékelésére utaló jelek:
Megérezzük, hogy egy ismerősünk belépett a szobába anélkül, hogy észrevennénk.
Észrevesszük, ha valaki követ minket, anélkül, hogy hátranéznénk.
Egy soha nem látott embert azonnal a szívünkbe fogadunk, vagy rögtön antipatikussá válik.
Érzékeljük, ha valaki hosszú ideig minket néz.
Bizonyos hangokat, színeket jobban kedvelünk a többinél, egyes színek pedig kifejezetten irritálóan hatnak ránk.

A fenti jelek mind az aura érzékelésére utalnak. Nevezhetjük auralátásnak, vagy hetedik érzéknek, a képesség az embert körülvevő energiaburok érzékelésére minden emberben ott rejlik. Az emberi aura minden irányból körülveszi testünket. Egy átlagos ember aurája ellipszis alakú, s mintegy 2-3 méteres terjedelmű. A meggyengült, "összement" aura könnyen fáradtsághoz, egészségi problémákhoz vezethet. Az aurát gyengítheti a friss levegő és pihenés hiánya, a nem megfelelő étrend, a káros szokások és stressz. Az aura gyengülésével könnyebben befolyásolhatóvá válunk.

Az aura kölcsönhatása


  Aurák kölcsönhatása


  Auránk kölcsönhatásba kerülhet más emberek, élőlények, ásványok aurájával. A minket körülvevő energiaburok állandóan energiát bocsájt ki. Ha több ember kerül egy kisebb helységbe (pl. egy konferencia vagy előadás során), könnyen előfordulhat az energiacsere. Ez rendkívüli kimerültséget, összezavarodott gondolatokat, de akár fejfájást is okozhat.
Élő és élettelen egyaránt rendelkeznek energiával. Előfordulhat, hogy nem szívesen hordjuk azt az ékszert, melyet már számtalan elődünk viselt; a tárgy megtöltődött elődeink energiáival, mely zavart okozhat saját energiaterünkben. A természettel való érintkezés azonban frissíti és megtisztítja az aurát. Egy kiadós séta a parkban, üldögélés egy fa tövében, vagy egy kisállat simogatása megnyugtató érzéseket kelthet


Koncentrációs gyakorlat

Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy élénkítse a kommunikációt mindkét agyfélteke között, ezáltal a "feldolgozási hatásfokot" növeli, ami szükséges az Aura látásához. Helyezd a 2. ábrán látható képet kb. 1 méterrel magad elé. Nyújtsd elõre a kezed, így ujjaid egyike a körök között és alatt van.
Fókuszálj az ujjad végéreés ne törõdj a körökkel, nézz át rajtuk. Most 4 kört kellene látnod. Ha ez sikerült próbáld meg a két középsõt EGYESÍTENI (hogy átfedjék egymást) és EGY kört látni EGY FEHÉR KERESZTEL az ujjad tetején, középen a kettõ között. Ha látod a keresztet az annak a bizonyítéka, hogy bal agyfélteked (ami a jobb szemmel van kapcsolatban) a jobbal kommunikál (ami a bal szemedhez tartozik).



1.Ábra



  




2.Ábra

               

3.Ábra

 



 FORRÁS:
Hogyan lássuk és OLVASSUK az AURÁT
Dr. Tom J. Chalko MSc, Ph.D. munkája






A Csakrák





   








 

Mik a csakrák?

 
 A csakra szó szanszkrit eredetű, kereket, korongot jelent.Ez a megnevezés a tisztánlátóktól ered, akik már az ősidőkben képesek voltak az emberi aurát és csakráit mindenféle segédeszköz nélkül is látni Egy kavargó energiaörvény, amely a testünk finomenergia-rendszeréhez tartozik.A csakra forog, miáltal úgy néz ki, mint egy mozgó kerék. Olyan, mint amikor egy vízzel teli kádban a vizet egy bottal erősen felkeverjük. A víz örvényt képez, amely valóban hasonlít egy kerékhez, vagy egy örvénylő csatornához. Ezen a csatornán át jut a testünk kozmikus energiához. A csakra az óramutató járásával megegyező irányba forog, amikor a környezetből energiát vesz fel, és ellenkező irányba, ha energiát ad le. Ezek a forgásirányok minden élőlénynél, férfiaknál, nőknél, időseknél és gyermekeknél, és állatoknál azonosak.
  A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket. Ha a test egy területén – például egy szerv aktivitása által – energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát.A csakrák energiaközpontok, amelyeken keresztül a kozmikus energia testünkbe áramlik. Ez a rendszer az alapja, a testi, érzelmi, mentális és szellemi öngyógyítás ősi indiai módszerének. A csakrák biztosítják az energia áramlást a testünk és a környezet között. Általában a csakrákat lótusz virág alakjában ábrázolják, mivel mindegyik csakra más-más frekvencián rezeg, színben is különböznek egymástól.
 Az emberi energiarendszer ugyan sok csakrával rendelkezik - és mindig felfedeznek újabbakat is -, de a hindu hagyomány 7 nagy csakrát tart számon, melyek közvetlenül a fizikai testtel vannak kapcsolatban. A csakrák nem láthatók, mivel normál emberi szem és agy számára érzékelhetetlen frekvencián rezegnek. De vannak olyan képességekkel megáldott, vagy belső képességüket kifejlesztett látók, akik szabad szemmel is látják az aurát és a csakrák színeit.Minden ember születésétől fogva rendelkezik az energia (és így a csakrák) érzékeléséhez szükséges eszközzel: a két kezével. De ehhez elsősorban gondolkodásbeli nyitottságra, hitre és némi gyakorlásra van szükség.
  A csakrák összeköttetésben vannak - elhelyezkedésük szerint - a különbözö mirigyekkel és a hormonrendszerrel is, így mindegyik csakra az összkép más-más részéért felelős, és rávezet bennünket, hogy szervezetünk melyik területén lépett fel egyensúlyzavar.Nagyon fontos a csakrák közötti egyensúly, harmonikus működés, mert ha valamelyik csakra túl gyorsan vagy túl lassan működik a többihez képest, ott disszonanciák, energia-blokkok jöhetnek létre, mely előbb a mentál szinten (egyik energia testünkön) érzékelhető, majd egy idő után fizikai elváltozásokat hoz létre a fizikai testben is, így kialakulhatnak a betegségek. Az igazi gyógyítás csakis a megértésből fakadhat, ezért is fontos, hogy megértsük, megismerjük csakrarendszerünk.









A csakrák úgy működnek, mint egy melegház öntözőrendszerének a szelepei. Ha egyszer megnyitják a csapot, a víz végigfolyhat az egész rendszeren. Ám ha valahol törés vagy elzáródás van a csőben, vagy ha valamelyik szelep el van tömődve, vagy túlságosan nyitva van, az az egész rendszer működését megzavarja. Azzal, hogy a csakrák mérete, helyes működése be van állítva és az energia ezáltal megfelelően áramlik a testünkben, a szervezet visszanyeri öngyógyító képességét és ezzel az egészséges állapotát.A keleti gyógyításban is már évezredek óta ismerik és használják a csakrarendszert. Tudták, hogy a betegség nemegyszer hamarabb mutatkozik meg a csakrák szintjén, mint a testi, szellemi vagy érzelemvilágban, ezen kívül senkit sem tarthatunk valóban gyógyultnak, amig csakrarendszere vissza nem nyerte tökéletes egyensúlyát.
 .

1.Gyökércsakra

 

Színe: vörös.
Eleme: föld.
A gerincoszlop alján, a gát és a végbélnyílás között található. A föld energiája tölti.
Kapcsolódó testrészek: gerinc, csontok, fogak, köröm, végbél, vastagbél, izületek, vérképzés, sejtképzés, vérnyomás, testhőmérséklet.
Endokrinmirigy: mellékvese. Hormon: adrenalin, noradrenalin
Életfeladata: A törzsi szellem megélése, a gyökerek, ősök, család. Ezen a szinten tapasztaljuk meg a fizikai érzéseket, öröm - fájdalom, a stabilitást.
Harmonikus működés: Egészséges kapcsolat a fizikai, anyagi világgal. Egészségesek, erősek vagyunk, két lábbal állunk a földön.
Túl működik: Erős én-központúság, fizikai vakmerőség, durvaság, düh, agresszió, birtoklási vágy, túlzott materializmus.
Alul működik: Csekély önbizalom, önromboló viselkedés, határozatlan, félénkség, félelem, aggódás.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, csonthártya, izületi gyulladás, túlsúly, székrekedés. Harmonizáló kép: napfelkelte, naplemente, természet, a föld illata
Alulműködésnél: piros, de óvatosan.
Túlműködésnél: zöld.

 

2.Szex- Szakrális csakra

Színe: narancs.
Eleme: víz.
A nemi szervek és a köldök között található.
Kapcsolódó testrészek: gerincoszlop keresztcsonti szakasza, medence, nemi szervek, vese, hólyag, nyirokfolyadék, kiválasztás, női ciklusok
Endokrin mirigy: ivarmrigyek. Hormon: tesztoszteron, ösztrogén, progreszteron Ezen a vivőeszközön keresztül nyilvánul meg érzelmi életünk, a másik nemmel való kapcsolatunk, kreativitásunk.
Életfeladata: Alkotás, a teremtő energia felhasználásával.
Harmonikus működés: Bízik önmagában és másokban, kimutatja érzéseit, lelkes, érzelem gazdag, kreatív ember. Életében a szerelem az érzékiség a megfelelő helyen van.
Túl működik: Érzelmileg kiegyensúlyozatlan, befolyásolható, szexuálisan túlfűtött.
Alul működik: Szex elfojtása, visszafogott érzelmek, ridegség, önbizalom hiánya, túl szigorú önmagához, ok nélküli bűntudat.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, derékfájás, frigiditás, impotencia
Harmonizáló kép: vízparti séta, úszás, forrásvíz, holdfény
Alulműködésnél: narancs
Túlműködésnél: kék

 

3.Napfonat csakra, Solar-plexus
Színe: sárga.
Eleme: tűz.
Köldök felett kétujjnyira helyezkedik el.
Kapcsolódó testrészek: gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, hasüreg, emésztőrendszer, gyomor, máj, lép, epe, izmok, vegetatív idegrendszer
Endokrinmirigy: hasnyálmirigy, pancreas. Hormonok: glukagon, inzulin
Életfeladata: Az öntudat megerősítése.
Harmonikus működés: Tiszteli önmagát és másokat, sugárzó életerő, nyitottság, kisugárzó, életvidám, élni akarás, tettvágy, egzisztencia, tapasztalatok feldolgozása.
Túl működik: Hatalmaskodás, ítélkező hajlam, fensőbbséges gőg, mások érzéseinek és akaratának figyelmen kívül hagyása, düh, munkamánia.
Alul működik: Önbizalom hiánya, félelem, kedvetlenség, bizonyítási vágy, állandó meg erősítésre van szüksége, túl fontos számára mások véleménye, fél a magánytól, sikertelenség érzése, önállótlan, idegesség.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, cukorbetegség, gyomorfekély, emésztési problémák. Harmonizáló kép: tűz, gyertyaláng látványa, napozás
Alulműködésnél: sárga
Túlműködésnél: lila

 

4.Szívcsakra

Színe: zöld, rózsaszín, arany.
Eleme: a levegő.
A szív magasságában van.
Kapcsolódó testrészek: gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, szív, mellkas, tüdő alsó része, bőr, vérnyomás, keringés, immunrendszer.
Életfeladata: A szeretet megélése és kinyilvánítása, részvét, emberi szolgálat.
Harmonikus működés: Együttérző, feltétel nélküli szeretet, gondoskodó, harmóniára törekvés, önzetlen, odaadó, törődő.
Túlműködik: Birtokló természet, szeretetének feltételt szab, érzelmi éheztetéssel büntet, túl dramatizálja a dolgokat.
Alulműködik: Fél a visszautasítástól, érdemtelennek találja magát a szeretetre, önsajnálatba menekül, zárkózott, érzelmi függőség, üres kapcsolatok, közöny.
Testi betegségek: Kapcsolódó testrészek betegségei, elégtelen légzés, magas vérnyomás, keringési problémák, visszérgyulladás, infarktus, rákbetegség.
Harmonizáló kép: rózsaszín felhők az égen, természet zöldjében tett séták.
Alulműködésnél: rózsaszín
Túlműködésnél: kék, sárga

 

5.Torokcsakra

Színe: türkizkék.
Eleme: az éter.
Nyaktőnél található.
Kapcsolódó testrészek: gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, nyak, torok, légcső, hörgők, tüdő felső része, nyelőcső, hangképző szervek, mandulák, fülek, állkapocs, felső végtag.
Endokrinmirigy: pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy. Hormonok: tiroxin, parathormon, calcitonin.
Életfeladata: Felelősségvállalás a tetteinkért, a kapcsolatteremtés, itt valósul meg a szó teremtő hatalma.
Harmonikus működés: Jól kommunikál, elégedett, könnyen kifejezi magát, független, nyitott, őszinte.
Túlműködik: túlságosan bőbeszédű, üres fecsegés, önelégült, arrogáns, mások manipulálása, hazudozás, minden áron erősnek mutatja magát.
Alulműködik: húzódozik az önkifejezéstől, önbizalom hiány, megbízhatatlan, nézeteiben nem állhatatos, megfelelni vágyás másoknak, félelem, hogy mit gondolnak rólunk, gombócérzés a torokban.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, fülzúgás, hallászavar, pajzsmirigy okozta betegségek.
Harmonizáló kép: kék ég látványa
Túlműködik: narancs
Alulműködik: türkiz

 

6.Harmadikszem csakra
Színe: indigó.
Eleme: az idő.
Helye a homlok közepe.
Kapcsolódó testrészek: arc, szem, orr, kisagy, központi idegrendszer.
Endokrinmirigy: agyalapi mirigy, hypofizis, a hormonrendszer karmestere.
Életfeladata: Szeretet, mely túlterjed az emberi szereteten, és minden életet átölel, minden élet védelméről és gondoskodásáról szól.
Harmonikus működés: karizmatikus, erősen intuitív, jó tanulási képességek, jó emlékezet.
Túlműködés: Nagyon logikus, dogmatikus, tekintélyelvű, arrogáns, túlzott racionalizmus, materializmus.
Alulműködik: Fél a sikertől, alacsonyra állítja a mércét, feledékeny, butaság, tanulási nehézség, hallucináció.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, fejfájás, csökkent látás.
Harmonizáló kép: éjszakai csillagos ég látványa.
Túlműködésnél: sárga
Alulműködésnél: lila

 

7.Korona csakra
Színe: fehér, arany, ibolyakék.
Eleme: a fény. A fejtetőn található / kutacs.
Kapcsolódó testrészek: nagyagy, koponya, agykéreg.
Életfeladata: Isteni eredetünk megtapasztalása, isteni tudat, tökéletes lét, egységérzet. Egységesít a spirituális és a fizikai között.
Harmonikus működés: Vonzó, kisugárzó személyiség, nyugalom, harmónia van körülötte.
Túlműködik: Elmebaj, mániás depresszió, zavart szexualitás, frusztrált, nem létező erőt tulajdonít magának.
Alulműködik: Állandóan kimerült, hezitál, nem érzi, hogy valahová tartozna, bizonytalanság, céltalanság, halálfélelem, értelmetlen életérzés, felszínesség, kicsinyesség.
Harmonizáló kép: magas hegyek, havas hegycsúcs, a határtalan tér érzése.
Túlműködésnél: kék, türkiz
Alulműködésnél: fehér, ibolya

Mellékcsakrák

   
A testünkön számos kisebb csakra található még. Ezek közül jelentõsebbek a két tenyér közepén és a két talp közepén lévõ csakrák.

Ha blokkolt valamelyik csakra:
   Gyökércsakra: bizonytalanság, kis testi és lelki ellenállás, az életet tehernek és nyűgnek érzi
   Nemicsakra: a szexualitást visszautasítja, vagy túlértékeli
   Solar Plexus(Elosztócsakra): nyugtalanság, hiányzó belső lelki nyugalom, hatalmaskodás mások felett
   Szívcsakra: szívtelenség, elismerést vár a szeretetéért
   Torokcsakra: túlzott intellektualitás, nem igényli az érzéseket
   Homlokcsakra: hatalom demonstrálása, kísérlet a gondolati erővel való befolyásolásra, nehézfejűség
   Koronacsakra: nem nyitott a spirituális igazságok iránt

Csakrák szanszkrit és magyar nevei,hozzárendelt endokrin miriggyel:

Csakra neve
Hindu elnevezés
Színe
Belső elválasztású mirigy
7. Koronacsakra (Fejtető, csúcs)
Szahaszrára
Fehér
Tobozmirigy
6. Harmadikszem csakra
Ádnyá
Ibolya, lila
Hipofízis/Agyalapi mirigy/
5. Torokcsakra
Visuddha
Kék
Pajzsmirigy,
mellékpajzsmirigy
4. Szívcsakra
Anáhata
Zöld
Csecsemőmirigy
3. Napfonatcsakra (Solar Plexus)
Manipúra
Sárga
Hasnyálmirigyek
2.Szakrális (keresztcsonti) csakra
Szvádisthána
Narancs
Ivarmirigyek,herék,
petefészek
1. Gyökércsakra (alap, bázis)
Múládhára
Vörös
Mellékvese
 
                                                             
Csakrák harmonizálása
A csakra terápia segít a test, szellem, és a lélek harmóniáját a fizikai síkon megvalósítani. Segíti beindítani a csakrák egészséges működését, a sérült csakrák gyógyítását.
Mivel a csakráinkon keresztül vesszük fel az energiát, ezeken keresztül áramlik az energia, így nagyon fontos, hogy jól működjenek. Sajnos gyakran előfordul, hogy valamelyik csakránk alul- vagy túlműködik, ilyenkor szervezetünkben elváltozások, betegségek lépnek fel, mivel az adott csakrához tartozó szervek nem kapnak megfelelő energiát. Legtöbb esetben a napfonat csakrák működnek alul, mert ez a csakra látja el a legtöbb belső szervünket. A csakráink alulműködésének első jele a fáradékonyság. Az idő elteltével, ahogy öregszünk, csakráink egyre kisebbek lesznek.
A csakraharmonizálás segítségével a csakrák megtisztulnak a blokkoktól, és be lehet állítani őket a legmegfelelőbb méretre és a harmonikus működésre, így szervezetünkben helyreáll a normális energia áramlása és ez által visszafordíthatóak a szervezetünkben a kezdeti elváltozások. Ha a csakráink helyes működésére már fiatal korban odafigyelünk, ellenállóbbak leszünk minden betegséggel szemben és lelassul az öregedési folyamat a szervezetünkben.
Csakráink harmonizálása érdekében önmagunk is sokat tudunk tenni.Egy csakra soha nem lehet teljesen zárva, !!!! Óvakodjon a csakranyitogatóktól! Ha egy csakra zárva van egy emberen,akkor az nem él.Természetesen lehet benne blokk,vagy diszharmónia.,nem elég nyitott...stb.A meditáció,a joga,a test és érzelemgyertyák csakrákan való égetése, a sport ,a zene, a színterápia,az aromaterápia, nagyon jó csakraharmonizáló és blokkoldó eszközök,amit mindenkinek ajánlok ,saját egészségünk érdekében.

  




 Testgyertya, Fülgyertya,
Érzelemgyertya






  


Tulajdonképpen az indiánoknak köszönhetjük, hogy feltalálták az akupunktúra fájdalommentes verzióját. A hopi és a machigingók indiánok jöttek rá először, hogy tölcsér alakú gyertyákat a testre helyezve számos betegséget lehet kezelni. Először kéregből, majd fájdalomcsillapítót tartalmazó gyógynövényekből készítették a gyertyáikat. Később áttértek a méhviaszba mártott változatra, mert ezek sokkal jobb hatásfokkal működtek a lassabb égés miatt.Manapság is ilyen méhviaszból készült testgyertyákat vásárolhatsz a boltokban.A testgyertyákkal történő kezelés a természetes gyógyítási módszerek egyike. Használataegyszerű, hatékony, kellemes és harmonizáló. A gyertyák természetes alapanyagból: méhviasz (a méhek saját váladékaiból lépek építésére használják) és kurkuma (fűszernövény, a gyömbérek családjából) készülnek.
Mindkettő gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatású.
A Testgyertya :- egyesíti magában a köpölyözésből már ismert vákuumhatásokat,
- a moxából már ismert speciális fény- és hőhatásokat,
- az akupresszúrából már elfogadott energetikai behatásokat,
- a fitoterápiában is használatos különböző gyógynövényes pakolások rendszerét.
1.   Fülgyertya

   

A fülgyertyázás egy egyszerű, természetes gyógymód.  Nem  hagyományos gyertyáról van szó, hiszen üreges,  méhviasszal,  viaszkeverékkel átitatott szövetből készül. A kúp alakú gyertyát a hallójárat bemenetéhez illesztjük és hatásait az égés során az enyhe  hő- és vákuumhatással éri el. Ne merüljön víz alá a kezelés után 24 óráig. Hideg, szeles időben a kezelés után tegyen a fülébe egy kis vattacsomót két-három órára.     

A Fülgyertyázás hatásmechanizmusa
  

Milyen esetekben javasolt a fülgyertyázás?
  • - sokat dolgozik a szabadban 
  • - poros környezetben tartózkodik 
  • - vízi sportok szerelmesei 
  • - krónikus fülbetegségekben szenvedők 
  • - allergiások 
  • - eldugult a fülük 
  • - melléküreg-gyulladásban szenvedők 
  • - túlzott fülzsír-termeléstől szenvedők

  
Mikor nem használhatunk fülgyertyát?

                                                                              

  • - friss fülműtét után 
  • - fülciszták 
  • - fültőmirigy-gyulladás 
  • - fülsérülés, sérült dobhártya (felszurás után 3 hónapig)
  • - mesterséges dobhártya 
  • - füldaganatok
  • - allergia valamelyik összetévőre
  • - ha akut gyulladás van a fülben vagy az arcüregben
  • - ha a betegnek magas a vérnyomása (kisgyermek esetén nem valószínű)


Pozitív hatása :

                                                                                                                             

  • - javítja a hallást
  • - csökken a fül és a melléküregek nyomása
  • - segít a fülzsír természetes kiürülésében 
  • - javítja az egyensúly-problémákat 
  • - segít megszüntetni a fülcsengést 
  • - enyhíti a viszketést 
  • - segít fülfertőzések, gyulladások legyőzésében 
  • - enyhíti a füllel kapcsolatos fejfájást
  • - általános nyugtató, relaxáló hatás
                                           
   
Kezelés menete:
Mindkét fület kezeljük (páros szerv)
 

 -Kis edényben vizet készítünk oda a kezelés végén
a gyertya  eloltásához kell.
 

 - A fület és a környékét az óramutató járásával
megegyező iránybanjól átmasszírozzuk,amely
a nyaki izmokig is terjedhet. Kb. 1 percig tartson.
 

- 10*10 cm-es gézlapot a fülre helyezzük.
Azért hogy a gyertya égéstermékei nehogy
visszahuljon a fülbe, egy alufólialap (30x30 cm)
közepére lyukat szúrunk, de jobb az alufólia-
tányér, és a gyertyát beletesszük, alatta fogjuk.
 

- Meggyújtjuk, majd óvatosan a fülbe helyezzük
úgy, hogy lehetőleg jól illeszkedjen a hallójáratba
 

- A gyertyának függőlegesen kell állnia,
hogy minél lassabban égjen.
 

- Hagyjuk elégni a gyertya háromnegyed részéig,
majd óvatosan vegyük ki a fülből.
 

-Az égő részét a vízbe nyomjuk.
 

-Égetés közben ollóval levághatjuk az elégett
részt, hogy ne hulljon vissza.
 

-Kezelés után a kezelt pihenjen még  10-15 percet
 


A fülgyertya lassan, kb. 10-15 perc alatt ég el, ezalatt hőhatás keletkezik, mely átterjed a fülre,valamint a fül belsejére is. Mivel a gyertya cső alakú, az égő láng alatt légritka tér keletkezik, amely vákuumhatást eredményez. A szívóhatás következtében a kezelt zónák területén vérbőség keletkezik, nő a véráramlás sebessége.Ezáltal elszállítódnak a salakanyagok,megindul a váladékfolyás.A kéményhatás révén ezek egy része kijut a fülből és a gyertya belsejébenlerakódik. Az ingerek a fülön található reflexzónákra is hatnak, stimulálva többek között a garat nyirokrendszerét. E fülakupunktúrás pontokat nehéz kezelni, mert a külső hallójárat mélyén, a dobhártya közelében helyezkednek el.A fülgyertya azonban ezeket a rejtett területeket is eléri. Az inger a dobhártya közvetítésével eljut a középfül csontjain /kalapács, üllő,kengyel/keresztül a belső fül területére is, s itt hat az egyensúlyi szervekre /Corti-szerv/.A vákuum- és hőhatás elősegíti a külső és középfül közötti nyomáskiegyenlítődést,és az Eustach-kürtön keresztül hat a garat képleteire is.  











2.   Testgyertya




A Tesgyertya hatásmechanizmusa




 
A testgyertya ugyanolyan mint a fülgyertya,lehet pár miliméterrel szélesebb a keskenyebbik vége.A kezelés menete is megegyezik a fülgyertyázás menetével.A testen több helye égethetünk gyertyát.Égethetünk a Csakrákban,Meridiánokon,akupunkturás pontokon,talpon,vagy az adott kezelendő szerven.Páros szerveken minden estben mindkét szerven gyertyázunk. A testgyertyázást kúraszerűen, több napon keresztül – súlyosabb probléma esetén akár naponta többször is – végezzük el! Mivel a kezelés feloldja a salakanyagokat,igyunk minél több vizet vagy gyógyteát, hogy azok minél előbb távozhassanak a szervezetből!
Javallata különböző egészségproblémáknál kiegészítő terápiaként:
Testgyertyát bárhol használhatunk a test bőrfelületére helyezve.
  • Méregtelenítés, nyiroktisztítás
  • Fogyókúrát segítő testgyertya - köldökben elégetve
  • Reflexzónák, akupresszúrás pontok, csakrák aktiválása 
  • Energiablokkok oldása (érzelemgyertya)
  • Fájó testrészek - izom, gerinc, izület 
  • Emésztőrendszeri problémák - puffadás, székrekedés, hasüregi panaszok 
  • Görcs-, és stresszoldás, alvási zavarok 
  • Immunvédő kúrák kiegészítő kezeléséhez 
  • Menstruációs görcsök 
  • Hurutok, gyulladások 
  • Asztma, allergia 


Ellenjavallat:
  • 3 éves kor alatt.
  • Összetevőkkel szembeni allergia esetén.
  • Nyílt seb, bőrpír területén
  • Vérző aranyér esetén
  • A hajas fejbőrön nem égethető

A nyirokrendszer behálózza egész testünket, befolyásolja az immunrendszer működését,ezért rendkívül fontos a tisztántartása, a dugulás megszüntetése. Ma már a testgyertyajól bevált természetgyógyászati eszközök közé tartozik, világszerte használják kiegészítő terápiaként a különböző egészségügyi problémáknál.A mozgásszegény életmódnak és a rossz táplálkozási szokásoknak köszönhetően valószínűleg a Te  tested is tele van méreganyagokkal. A nyirokrendszeredre túl sok teher hárul, ezért a szervezeted nagyon lassan szabadul a mérgektől. A felhalmozódott mérgek pedig kellemetlen fizikai tüneteket okozhatnak Nálad. A testgyertya azért hat, mert elősegíti ezeknek a méreganyagoknak az eltávolítását.Elsősorban hasi fájdalmakra, puffadásra, emésztő- és idegrendszeri problémákra. Mivel immunrendszerünk 65-70 %-a a hasüregben helyezkedik el, ezért igen fontos a hasi területen levő nyirokedények méregtelenítése. Az emésztés során nagyon sok teher hárul a nyirokrendszerre. A rossz táplálkozási szokások (az állati fehérjék, zsírok,tejtermékek stb.) által először a bél, majd az egész test károsodik. A mérgek gyakran nehezek, ezért nehezen is mozgathatóak, különösen, ha azok olyan fémekből keletkeztek,minta higany, vagy az ólom. Ezektől rendkívül lassan szabadul meg a szervezetünk.Ha a testünk és ez által a nyirokcsomók is túltelítődnek lebomlási anyagokkal, salakokkal,vírusokkal, és baktériumokkal, akkor megduzzadnak, és fájdalmassá válnak. Ez egyfajta jelzés, hogy a muködésüknek nem tudnak eleget tenni, dugulás jött létre,amely károsítja az immunrendszert is. Ezt a dugulást segítjük megszüntetni a köldökön keresztüli gyertyázással. Amikor meggyújtjuk a gyertyát a hatóanyagok füstje a kürtőhatás értelmében bejut a szövetekbe, egészen a csontokig és közben a gyulladt, gennyes gyülemet, váladékot kiszippantja és kicsapja a gyertya falára.
Teljesen fájdalommentes beavatkozás. A szövet belső részeit nem kell felvágni,kikaparni, hanem ki lehet tisztítani. Rendkívül fontos a nyirokrendszerünk tisztántartása is.A táplálkozási szokásokon kívül a lelki tényezőket sem szabad kifelejteni, mert alegtöbbször stressz hatására fájdul meg a hasunk (emésztjük magunkat), puffadunk fel ésismét a nyirok az, ami fogadja az információkat, el is tárolja, működése lelassul, a méreganyagok felhalmozódnak és jönnek a rosszullétek, hőhullámok, fájdalmak, görcsök. A gyomorszájnál, feszítő kellemetlen érzés, azaz az idegközpont is jelez, ha felborult a harmónia a szervezetünkben. A testgyertya alkalmazásával szinte azonnal helyre tudja állítani az energiaáramlást. 8-10 kezeléssel régi emésztési problémák is rendeződnek.






  
A gerincen is gyertyázhatunk, a csigolyák közt, a helyi gócok kezelésére.

 
3.  Érzelemgyertya





   
Minden betegség, testi elváltozás, fájdalom belülről ered. Először meg kell találni a betegség, illetve elváltozás lelki eredetét. Ha azt megszüntetjük akkor a test is meggyógyul.A gyertya megtisztítja a testet a lerakodott, felhalmozódott méreganyagoktól.És segít megnyitni a lélekben lévő kapukat, azért, hogy meglássuk a bennünk lévő világot.
A gyertya alakjának köszönhetően megy ugyanis végbe az a bizonyos „kürtő-hatás”,amelynek köszönhetően távoznak a méreganyagaid, és oldódnak az energia blokkjaid.
A kezeléskor egyúttal a tisztítás folyamatát lelki szinten is el kell végezni, azért mert a betegségek legfőképpen az érzelmi görcsökre, a meg nem bocsátásra, a szeretetlenségre, az ezekből kialakuló depresszióra vezethetők vissza. A gyertya segítségével eltávolíthatóak szervezetünkből a negatív blokkok, utat engedve a felhalmozott salakanyagok eltávozásának, ezáltal a szellem megtisztulásának.
A gyertyás kezeléseknél nem elhanyagolható szempont a pszichikai hatás, amit a gyertyalángjának tüze vált ki a kezelt személyeknél, ugyanis a „Tisztító Tűzben” sok lelki fájdalmat, sérülést is „elégethetünk”. Analógiásan így a gyertyázást lehet alkalmazni a különböző lelki, tudati kezelések kiegészítő terápiájaként is.
Teremts kellemes légkört, halk zene, gyertyát gyujthatsz, lazitsd el magad. Helyezd a gyertyát valamelyik érzelmi pontra, blokkra.


FIGYELMEZTETÉS !!!
Használata nem helyettesíti a szakorvosi kezelést, de kiegészíti azt !!

Test-Fül-Érzelemgyertya  rendelhető
10 drb  2000 Ft.





Mi a gerincgyógyító masszázsterápia ?




Csontkovácsolás

Maga a terápoa feltehetően egyidős az orvostudománnyal, és simogató masszírozó mozdulatokból származtatható. Kialakulásával kapcsolatos minden magyarázat sejtéseken alapul. Ezzel szemben egyértelmű bizonyítékok tanúsítják hogy bizonyos mozgásszervi betegségek gyógyítására, valamennyi fejlettebb kultúrában már az i.e. 3.-4. évezredben sikerrel alkalmaztak jó néhány leleményes fogást. Az ez utáni időszakban a csontkovácsolás lényegében évszázadokon keresztül változatlan maradt, de idővel minden nép kialakította a maga módszereit.
Ennek a technikának az alapja az úgynevezett Yumeiho masszázs, ami több masszázs technikán keresztül Japánban alakult ki, aminek a lényegét adó elődje a shiatsu masszázs volt. A Yumeiho technika tehát egy keleti masszázs technika, hazánkban csupán néhány éve ismert, ami egy olyan komplex izület stimuláló, energetikai elemeket is tartalmazó, egész testi gyúrás-masszázs, amelynek célja a test szimmetriájának és harmóniájának a visszaadása és fenntartása.
A kezelés  az egész testre vonatkozik, mindig a test harmóniája a leglényegesebb. A gerincoszlop helyreállításával azonban nemcsak a gerinc- vagy porckorongsérv kezelhető. Azzal, hogy a gerincoszlopot helyreállítjuk máj-, vese-, epe-, szívproblémáink oldódhatnak meg egy csapásra. Egyszerűen arról van szó, hogy a gerincoszlopon keresztül minden szervtől információ megy fel az agyba és jön vissza a szervhez,nem csoda hogy hihetetlen gyógyulásokat lehet elérni, mert minden olyan zavar, amit a gerincoszlop elmozdulása váltott ki, egy pillanat alatt elmúlik.
Az eredményes kezelés nem a M.o.-n divatos 10-15 perces "reccs-ropp" beavatkozást jelenti, hiszen ha az izmok nincsenek előkészítve a gerinc korrekciójára,percek alatt visszahuzzák azt az előző helyzetbe,vagyis nincs gyógyulás,nem is beszélve az izomszakadás lehetőségéről.Egy kezelés nálam 1-1,5 óra,amiáltal garantált a gyógyulás.
gerinc kapcsolata a szervekkel
     A gerincgyógyító masszázsterápia a tartó és mozgató szervrendszer visszafordítható reflexes működészavarainak kórélettanával, diagnosztikájával és terápiájával (rehabilitációjával), valamint megelőzésével, azaz prevenciójával foglalkozik, s a szokásos orvosi eljárásokat kézzel végzett diagnosztikai és terápiás technikákkal egészíti ki. A gerincgyógyító masszázsterápia az izületműködés helyreállítására irányuló reaktiváló gyógymód, amely a terapeuta és a páciens izomerejét vagy a gravitációs erőt felhasználó szakszerű fogások mechanikai hatásán, valamint a patológiai szabályzási folyamatok következményes rendeződése révén kihat az egész szervezetre.

Szervi kapcsolatok
Tüneti kapcsolatok
Nyaki I:
Gerincvelő idegellátása, fej vérellátása, agyalapi mirigy, fejbőr, arc, csontok, agy, belső és középfül, vegetatív idegrendszer
Fejfájások, migrén, ideges panaszok, álmatlanság, magas vérnyomás, pszichés betegségek, szédülés, idegösszeroppanás, fáradság, emlékezethiány
Nyaki II:
Gerincvelő idegellátás, szem, látóideg, hallóideg, arcüreg, nyelv, homlok
Allergiás betegségek, melléküreg gyulladás, nemi betegségek, fülfájás, ájulási rohamok
Nyaki III:
Gerincvelő idegellátása, arc, külső fül, arc csontok, fogak, trigeminusz
Idegfájdalom, ideggyulladások, ekcéma, arcbőrbetegségek
Nyaki IV:
Gerincvelő idegellátása, orr, ajak, száj, fülkürt
Szénanátha, hurut, hallászavar, mirigygyulladás /fül/
Nyaki V:
Gerincvelő idegellátása hangszálak, nyirokmirigyek, gége
Rekedtség
Nyaki VI:
Nyakkörüli inak, vállak, mandula
Nyakmerevedés, felsőkar fájdalom, mandulagyulladás, köhögési rohamok
Nyaki VII:
Pajzsmirigy, könyök, váll
Bronhitisz, megfázás,
Háti I:
Alkar, csukló, nyelőcső, légcső
Asztma, köhögés, nehéz légzés, kar- és kézfájdalom
Háti II:
Szív, szívizom-billentyű érrendszer
Szívpanaszok, mellkasi fájdalmak
Háti III:
Tüdő, hörgők, mell, mellkas, mellhártya
Hörghurut, influenza, tüdőgyulladás, mellhártya-gyulladás, vérpangás
Háti IV:
Epehólyag, epevezeték
Epehólyag betegségek, sárgaság, övsömör
Háti V:
Máj
Láz, alacsony vérnyomás, vérszegénység, artritisz, vérkeringési rendellenességek
Háti VI:
Gyomor
Gyomorbántalmak /idegesség, égés/, emésztési zavarok
Háti VII:
Hasnyálmirigy, nyombél
Cukorbaj, gyomorfekély – hurut
Háti VIII:
Lép
Csuklás, csökkent ellenálló- képesség
Háti IX:
Mellékvese
Allergiás betegségek, bőrkiütés
Háti X:
Vese
Bélbetegségek, érkeményedés, krónikus fáradság, vesemedence-gyulladás
Háti XI:
Vese, húgyvezeték
Bőrgyulladás, ekcéma, bőrhólyagok
Háti XII:
Vékonybél, petevezeték, nyirokmirigy
Bélgáz, meddőség
Lágyéki I:
Vastagbél, lágyék
Székrekedés, vastagbélgyulladás, vérhas, hasmenés, sérv
Lágyéki II:
Vakbél, hasfal, felső láb /comb/
Visszérgyulladás, savtúltengés, izomgörcs, nehézlégzés
Lágyéki III:
Nemi szervek, húgyhólyag, térd
Húgyhólyag panaszok, klimax panaszok, vetélés, menstruációs rendellenességek
Lágyéki IV:
Prosztata, alsó hátizmok, csípő
Lumbágó, fájdalmas vizelés
Lágyéki V:
Alsó lábszár, boka, lábfej
Lábak vérkeringése, duzzadt boka, lúdtalp
Lágyéki VI:
Keresztcsont, csípő, far
Csípőficam, gerincgörbület, aranyér, végbélnyílás, viszketettség, meddőség, farkcsont fájdalma


Ha egy adott izületben valamilyen oknál fogva bekövetkezik az izületi beszűkülés (csípő vagy porckorong) akkor az izület mozgásterjedelme jelentősen csökken, így izületi mozgás elakadásról beszélünk. Ha a csigolyák eredeti elhelyezettségének rendje felborul, és valamelyik csigolya bármi oknál fogva a helyéről elmozdul, az adott csigolyából kilépő idegpályák zavartsága végett a hozzátartozó szervek immunitása gyengül. Tehát a gerinccsigolyák és szerveink között összefüggés áll fenn. A csigolyák kézzel történő helyreigazításával megszüntethetők a gerincszerkezeti eltérések, és ezáltal gyógyíthatók a betegségek. Így tehát sok esetben szervi elváltozásoknál gyakorta az ok a hozzátartozó csigolyában található. Ezáltal a gerincgyógyító masszázsterápia okot tud kezelni, ami messze előre mutat az orvoslás történetében. Sok esetben ezen összefüggés figyelmen kívül hagyása gátolja a régóta tartósan elhúzódó gyógyíthatatlan betegségek visszafordítását. Hatásos alkalmazásához elengedhetetlen a támasztó-mozgató rendszer anatómiájának és fiziológiájának, valamint izületi megbetegedések diagnosztikája, és a terápia alapelveinek ismerete, mely a szakember számára lehetővé teszi, hogy helyesen állapítsa meg a csontkovácsolás módszereinek alkalmazását, s kidolgozza a beteg kezelésének optimális taktikáját, komplex terápiát alkalmazva.
Gerinccsigolya elmozdulása:


A csúszás történhet mind a négy irányba, illetve a csigolya elcsavarodhat egy helyben. Ennek kiváltó okai a következők:
- külső nyomás hatására létrejött csúszás - helyrehozható
- hosszabb időn át fennálló asszimetrikus izom-összehúzódás hatására létrejött csúszás - csak az izom feszülés megszűnte után állítható helyre
Következménye: kezdetben alakváltozás nincs, de évek során kialakulhat, mivel a csúszás következtében csont ér csontot, mely kopással ját együtt
Az ízületi blokk  (kicsúszott csigolya)
Az izületi blokk egy, leginkább passzív kimozgatással megszüntethető mozgáskorlátozottság. Okozhatja hirtelen mozdulat, fokozott izomterhelés, nehezebb súly hirtelen emelése, belső szervi zavar, tartós ülőmunka, autózás stb.Lényege, hogy az érintett izületeket mozgás közben olyan erőhatás éri, ami leblokkolja a mozgásukat, így nem tudnak visszatérni alaphelyzetükbe. Ezáltal erős izületi-izom-szalagfeszültség keletkezik, ami jelentős mozgáskorlátozottsággal jár. Kezelése egyszerű: izomlazítás után, a megakadt izületet kimozgatjuk hibás helyzetéből, ezáltal visszaáll a teljes mozgástartomány.Kimozgatás hiányában a szervezet kompenzál: megszünteti a fájdalmat 2-3 hónap alatt, de ez a fájdalom időközönként újra visszatér. Általában abban az időszakban, amikor az bekövetkezett. A fájdalom visszatérések az évek multával egyre gyakoribbak lesznek.

("kicsúszott csigolya")


A csökkent mozgékonysággal járó funkciózavarokat -nemzetközi szóhasználattal- szegmentális és perifériális ízületi diszfunkciónak nevezik.Magyarul: Funkcionális Ízületi Blokk (FIB)
A blokkolás jelentheti:
• Egy ízület funkciójának reverzibilisen megzavart állapotát, amely az ízületi mozgathatóság beszűkülésével jár. (Az ízület a mozgáspálya minden pontján -a középállástól a végállásig- megállhat. A mozgásképesség blokkolás esetén sem szűnik meg teljesen, hanem csak egy vagy több irányba beszűkül.)
• Az ízülethez tartozó izomzat merevségét, amely a mozgáskorlátozottság irányának megfelelő neurofiziológiai okok miatt következik be,
• Az ízülethez szegmentálisan tartozó szövetek és belső szervek fájdalmasságát, működészavarát.
A blokkolásnak számtalan elmélete és munkahipotézise volt, van és lesz. Leginkább a következők kerülnek szóba:
- szöveti folyadékkeringésének zavara,
- subluxáció (részleges ficam)
- idegbecsípődés,
- porckorong becsípődése,
- meniscus (rostos gyűrű) becsípődése,
- az ízület idegi reflexes szabályozásának zavara.
A blokkolás valószínűleg egy szabályozókörnek a zavara, aminek bármelyik alkotórésze lehet a blokkolás kiindulópontja. A mozgatórendszer egyetlen része sem betegedhet meg önmagában anélkül, hogy ez kihatással ne lenne a többi alkotórészre is.
A mozgásszegmentum mechanikai funkciója szoros, kölcsönös kapcsolatban áll az általános statikával. Így okozhatnak, pl. a gerincoszlop ízületeiben blokkolódást a lábak hosszbeli különbségei, medence asszimetriái, törzs, vagy végtagizomzat tónusváltozásai stb. Ez fordítva is igaz, tehát a mozgásszegmentumok működésének zavara befolyásolhatja az egész test statikáját.


Az un. kemény blokkolás keletkezhet:
• direkt úton (”rossz mozdulat”, sportsérülés, ”elfekvés”)
• indirekt, mechanikus úton (hibás statikai terhelések, munkahelyi ártalom, izomzat zavarai, stb.)
• indirekt, reflexes úton (fájdalmak után, tartós pszichés feszültségnél, idegi szabályozókör zavarai.)
• különböző okok kombinációjaként.

A lágy blokkok az izmok erőegyensúlyának felborulásából adódnak. Ezekben az esetekben a feszesebb izomköteg elhúzza az ízület felé eső részét. A tünetek hasonlóak, mint a kemény blokk esetében, de a terápiás megoldás teljesen más.
Az osteopath terápia sikere annak függvénye, hogy a blokkolás kiváltó okát meghatározzuk, valamint az egész szervezet betegségének összképében elhelyezzük, s nem csak a blokkot, hanem az összefüggéseit is megfelelő módszert.
elmozdulás a gerincen
A Gerincgyógyító masszászterápia  mint kezelési módszer
A ezelési módszer, egy olyan komplex, ízületkimozgató és energetikai elemeket egyaránt tartalmazó egésztest gyúrás, melynek célja a test harmonikus működésének megőrzése, ill. helyreállítása.   Célja a test statikai, energetikai, izomzati egyensúlyának elváltozásainak kezelése, a kezelő gyakorlati és empatikus lehetőségei szerint az elváltozások okainak feltárása, a test öngyógyító erőinek aktivizálása.A kezelések ázsiai masszázstechnikák és energetikai gyógyító módszerek ötvözésével alkotnak egységet.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy az ízületi blokk közvetlenül és reflexes úton is a tünetek igen széles skáláját vonultatja fel, nemcsak mozgásszervi zavarok esetén, hanem belgyógyászati vonatkozásban is.

Vagyis egy adott helyen kialakult ízületi blokk legtöbb esetben "néma", vagyis ott nem fáj
! de a bőrbetegség tüneteitől kezdve a mozgásszervi zavarokon keresztül belszervi működési zavarokat is okozhat. Ez fordítva is igaz: valamely belső szerv működési zavara ízületi blokkot fog okozni valahol a gerincnél! Csak pontos, többirányú diagnosztikával lehet kiszűrni a valódi okot.
Ami a panaszok között leginkább szerepel:
- fejfájás - szédülés - nyaki fájdalmak - nyelési nehézség - egyensúlyzavarok - gerincfájdalmak - légzési panaszok - gerincferdülés (főleg fiatalkori) - derékfájdalmak - lumbágó - ishiász - végtagfájdalmak - végtagzsibbadások - ízületi fájdalmak - belszervi működési zavarok - porckorongsérv -
Kezelések 5-6 éves kortól lehetségesek, főleg a serdülőkori gerincferdülés megelőzése végett, illetve korrigálására.

Mikor érdemes a kezelést igénybevenni?
Stresszes beállt feszült nyak ill. hát kezelésére kiváló módszer a csontkovácsolás. Nagyon hatékony mindenféle gerinc eredetű problémák fájdalmak, gerincsérv, derékfájás, hátfájás, nyakfájás, migrénes fejfájás esetén, beszűkült csípő, sántítás, térdfájás, bokapanaszok esetén.  Kitűnően és hatékonyan alkalmazható a csontkovácsolás szülés utáni gerincpanaszoknál és a szoptatás időszakában kialakuló hátfájásnál is.
Ellenjavallatai: a gerinc daganatos betegsége, nyaki borda, nagyfokú csontritkulás, a nyaki erek meszesedése, kiszakadt porckorong sérv, nyitott hátgerinc, csigolya becsúszás, csigolya ívszakadás, heveny gyulladásos állapot, fejlődési rendellenesség, friss gerincsérülés, a műtétek utáni 6–8 hetes időszak.

porckorongsérv

Időpontért hívjon :
0620-4308832     Derzsi Anna






Energiagyógyászat




Energiagyógyászat

  Az Univerzumban minden energiából áll.Minden pillanatban energiát veszünk fel és adunk le.Annak függvényében hogy milyen minőségű és mennyiségű energiát mozgatunk meg testünkben,energiaterünkben,annak függvényében változik az egészségi állapotunk is.
 Az energiagyógyászatot manapság a paranormális gyógymódok közt tartják számon.
Az energiagyógyászatban az ember finomanyagi sikján javitjuk ki azokat az elváltozásokat,amelyek a durva anyagi sikon testi  elváltozásokat okoznak.Mivel minden betegség pszichoszomatikus,az energiamezőben keletkezett sérülések,vagyis a lelki problémák leképeződnek a fizikai testre.Ez megforditva is precizen müködik,megszüntetjük az energiablokkokat,visszaállitjuk az egyensulyt és átiródik a fizikai testre.




Energia

 Az energiát a gondolatainkkal ,érzéseinkkel,szándékainkkal és  tetteinkkel irányítjuk tudatosan vagy tudattalan. Legtöbbet tudattalan. Ebből következik hogy negativ gondolatokkal csakis negativ energiákat mozgatunk,romboljuk energiamezőnket és energiaháztartásunkat, a pozitiv gondolatokkal és érzésekkel épitjük energiamezőnket. Az energiagyógyász külömböző technikákkal oda küldi ,vezeti az energiát ahol szükség van rá,és arra használja a gyógyító energiát amire a helyzet megköveteli, a harmónia,az egészség visszanyerése érdekében.Az energiagyógyász gyógyíthat kézrátéttel.de nem feltétlen kell a kezét használja,bár ez a legelterjedtebb, hanem bármelyik energiközpontján át tudja közvetiteni az energiát akár távban is.
 Több féle energiát csatornázhat az energiagyógyász, legismertebb a Reiki,de van más erősebb gyógyító energia is, van a 4 szent elem, ami egy jó  energiagyógyász tarsolyában "kéznél"van.
Az energiagyógyász először helyreállitja a harmóniát az energiatestben,harmonizálja az aurát, a csakrákat és következő lépésben a tüneti kezelés következik.Az energiagyógyászatban nincsenek határok, az energiagyógyász tudása a határ csupán.Eltüntethetünk köveket, csomókat, de akár pangó szervek müködésést serkenthetünk, túlmüködéseket normalizálhatunk.
Energia

Egy kezelés után rögtön az eredmény látható,vagy érezhető. A tartós javulás érdekében többször meg kell ismételni a kezelést, és a kezelt személy élet- és gondolkodásmódjában  változtatást kell eszközöljön,mert ha folytatja azt az életmódot amivel kiváltotta a betegséget,a diszharmóniát nem várható tartós gyógyulás.A betegség kiujul, pl uj ciszta keletkezhet.Az energiagyógyász ennek érdekében életvezetési tanácssal is ellátja gyógyulása érdekében a kezelt személyt.
Itt meg kell jegyeznem hogy minden betegség gyógyítható,ellenben minden ember nem gyógyítható.
Az energiagyógyászat egy nagyon hatékony és szelid gyógymód,de a legtöbb esetben már akkor fordulnak energiagyógyászhoz,ha az akadémiai orvoslás nem tud mit kezdeni.Sok esetben elkerülhető lenne a szike,ha idejében energiagyógyászhoz fordulnánk,mert mellékhatása a gyógyulás.




  Radiesztézia


    


A Radiesztézia ősrégi tudomány. A földsugárzások mérésének legrégebbi nyoma az ie. 2200. évből származik, amikor is egy kínai Yü nevű császár rendeletet adott ki arról, hogy a ház építése előtt a házhelyét földsugárzás szempontjából ki kell mérni. A fáraók korában a papok titkos tudástárába tartozott a Radiesztézia, például a piramisok helyének megállapításánál. Európában is a legnagyobb radiesztézák a papok voltak, hiszen ennek alapján jelölték ki a templomok és székesegyházak helyét.
Radiesztézia, mi is az? A Radiesztézia nem más, mint földsugárzás -érzékelés, sugárzás -észlelés. Napjainkban szerencsére, elsősorban az emberek egészségének és a környezet védelmének érdekében, újra előtérbe került ez a radiesztéziai vizsgálati módszer és eljárás, azaz a káros földsugárzások mérése és árnyékolása.
Radiesztézia vizsgálati területei körébe tartozik a geotronika, a technikai sugárzások, a fitoradiesztézia, a paramedikus radiesztézia, és a teleradiesztézia. Ezekból csak hármat taglalok,amivel foglakozok.
  •   -Geotronika-Radiesztézia: kimondottan a földsugárzásokkal és azok élettani hatásaival foglalkozik az emberre nézve.
  • -Technikai sugárzások-Radiesztézia: ez alatt, az ember által alkotott elektromos és mágneses berendezések által létrehozott sugárzásokat értjük, illetve vizsgáljuk hatásukat a környezetre és az élő szervezetre nézve.
  • -Teleradiesztézia: segítségével tér-és időkorlátozás nélkül különböző információkhoz juthatunk.

Az emberi szervezetre káros sugárzások

Végeredményben körülöttünk minden tárgy sugárzást bocsát ki magából, ám nem minden sugárzás ártalmas az emberi szervezetre. Az emberi szervezetre károsan ható sugárzás eredetét tekintve kétféle lehet. Az egyik az úgynevezett természetes sugárzás mely a föld mélyéből (pl. töréspont, ásványok, vízér, stb.), illetve a világűrből (pl. Hartmann, Curry, bolygók sugárzása, stb.) érkezik, a másik pedig az ún. technikai sugárzás, melyet az emberi tevékenység (pl. mikrosütő, röntgengép, mobiltelefon, elektroszmog, stb.) hoz létre.
Az emberi test nagy része vízből áll. A víz rendkívül jó információtároló és közvetítő, így szabad gyökei révén bármilyen (akár pozitív, akár negatív) információt könnyedén be lehet vinni a szervezetbe. A különféle káros sugárzások állandó jelleggel ezt a "vizet" bombázzák negatív információkkal. A baj akkor kezdődik, ha folyamatos munkájuk eredményeként képesek félreinformálni a sejteket, azokban ez a téves információ rögződik, és a sejtek e téves információnak megfelelően kezdenek el működni. 
Vízér
                           
Az elfogadott nézetek szerint , az emberi szervezetre azok a földből eredő sugárzások a legártalmasabbak, melyeket a föld alatti vízerek bocsátanak ki. Ez a sugárzás merőleges a föld felszínére, és az esetlegesen felette elhelyezkedő épület sem téríti azt el, sőt az épület minden emeletén azonos intenzitással kimérhető. Káros hatása megsokszorozva jelentkezik, ha másik vízérrel kereszteződik. A vízerek kereszteződése épp oly káros akkor is, ha ez a kereszteződés nem feltétlenül azonos szinten következik be.
Sok esetben ezeket a vízereket az ún. víz-folyással azonosítják, teljesen tévesen. A vízér egészen más tulajdonságokkal bír, mint a víz-folyás. Ha vízér felett huzamosabb ideig tartózkodunk és hajlamosak vagyunk rá, rövid időn belül rákos daganatokat szerezhetünk, míg a víz-folyás nem rendelkezik ilyen "tulajdonságokkal". Pl. víz-folyásnak nevezhetők a használatban lévő vízvezeték-csövek, a központi- és padlófűtés csövei, vagy a különböző vízelvezető-csövek összessége is. De víz-folyás lehet, pl. a felszíni vagy a föld alatti patak is.
A vízér végeredményben egy ún. szivárgó vizet szállító "járat" a talaj különböző rétegeiben, mely relatíve kis vízmennyisége folytán számunkra nem átjárható. Ezért, ha mi valamilyen szerszámmal át is vágjuk a vízér "járatát" (pl. valamilyen árok ásása során), akkor sem tapasztalunk vízfolyást. Mindössze pár perc elteltével "gyöngyözni" - "izzadni" - látjuk az átvágás helyét. Ez a lassan szivárgó víz a föld rétegeivel való súrlódás eredményeként állítja elő azt a kb. 4-7 Hz körüli frekvenciát, mely rendkívül káros az emberi szervezetre. Nem is beszélve a földből eredő más egyéb káros sugárzásokról (ércek, ásványok, stb.), melyet a föld mélyéből szállít fel a felszínre. Ezen felül még számolnunk szükséges az esti- éjszakai órákban, a műszerrel sikeresen kimérhető igen erős ionizációs sugárzással is, mely minden esetben a vízerek felett jön létre.
Mivel még ezen idáig nem sikerült olyan mérőműszert létrehozni, mely többször reprodukálható és megnyugtató módon mérné a vízerek által kibocsátott sugárzást, a hivatalos tudomány egyszerűen nem vesz róla tudomást. Pedig több "eltévelyedett" orvos is igazolja a vízerek rákkeltő hatását. Pl. Dr. Cody francia orvos tízezer(!) rákban elhunyt beteg ágyát vizsgálta meg, és arra a tényszerűségre jutott, hogy azok ágya majdnem 100%-ban (99,9%) vízér, illetve vízerek keresztezési pontja   fölött helyezkedett el.
A vízerek sugárzása által "beszerezhető" betegségek: szürke hályog, halláskárosodás (idősebb korban), asztma, tüdőbetegség, szív (infarktus), nyaki problémák, ödéma, vese, májbetegség, emésztési problémák, alhasi panaszok, vérellátási zavarok, reuma, érszűkület, leukémia, szklerózis multiplex, Parkinson-kór, érszűkület, és daganatos betegségek várhatók (csak idő kérdése). 
Hartmann-háló
Dr. Ernst Hartmann által 1950-ben ismét (már a rómaiak is ismerték) "felfedezett" sugárzás hálószerűen befedi Földünk teljes felületét. A "hálók" szerkezete és annak elhelyezkedése, nyilván a földmágnesesség rácsszerű elhelyezkedésének függvényei. Az ún. Hartmann-háló, pontosan észak-déli, valamint pontosan kelet-nyugati irányban egy olyan hálót alkot, melynek "falai" kb. 20-25 cm vastagságúak. Az így létrejövő háló mérete mintegy 220-240 cm.Az egészségre a keresztezési pontok, az ún. csomópontok a legveszélyesebbek. 
Curry-háló
Az M. Curry által felfedezett sugárzás (ezt kevesebben ismerik, és nagyon sok radiesztéza be sem méri, "megfeledkezik" róla), az ún. Curry-háló. A Hartmann-hálóhoz képest pontosan 45°-al van "elforgatva". Így pontosan észak-nyugat és dél-kelet, valamint pontosan dél-nyugat és észak-keleti irányban alkot egy kb. 35 cm falvastagságú hálót. A háló szemei mintegy 320x320 cm nagyságúak. Az egészségre kevésbé veszélyes, mint a Hartmann háló, sőt egyes tapasztalatok szerint, a nullpontja (kb. a két csomópont közötti távolság felénél található) egyenesen ajánlott az ott tartózkodásra. Viszont csomópontjai veszélyesebbek, mint a Hartmann-hálóé
A geológiai törésvonalből származó sugárzások
A földkéreg állandó mozgásban van. E mozgás következtében kialakulnak repedések, vetődések, melyek a néhány millimétertől akár a többször tíz centiméter szélességgel is rendelkezhetnek. Itt a szélesség és a veszélyesség között fordított arányosság áll fenn, azaz minél keskenyebb egy törésvonal, annál nagyobb veszélyt jelent környezetére. A relatíve keskeny repedés intenzívebb (koncentráltabb) sugárzást bocsát ki. Hatása még károsabb lehet, ha pl. érctelér is található az adott helyen. Sok esetben jelentős radioaktivitás és ionizációs sugárzás is mérhető az ilyen helyen. Általában a hegyvidéken jellemző előfordulásuk. 
Szent György és Ley háló
Energiáját a föld erőtereiből, a földmágnesességből nyeri. A hálót szabályos, de eltérő polaritásokkal és intenzitásokkal rendelkező sávok alkotják, melyek közepe mindig egy Szent György vonal. A Szent György vonalat két oldalról szimmetrikusan körülvevő vonalak közé tartozik a Ley vonal, melynek polaritása mindig negatív. Ez zárja le tulajdonképpen a Szent György struktúrát. E struktúrák találkozási pontjai - de maguk a sávok is - rendkívül fontosak voltak az ember számára a történelem folyamán. Az itt található energiakoncentráció hatalmas. Elődeink ismerték e struktúrákat és tudták, hogy jobb ezeket elkerülni, illetve kultikus célokra használni. Rövid ideig lehet rajtuk tartózkodni, de élni (lakni) nem. Ezeken a pontokon olyan erős energetizáló (töltő) tér található, ami pár perces ott tartózkodás alatt képes feltölteni, sőt túltölteni egy energiaszegény aurát.
Kialakult betegségek
 A fent ismertetett hálókon, illetve azok csomópontjain tartózkodva "beszerezhető" betegségek: állandósult migrénes fejfájás, szemromlás, halláskárosodás, szédülés, ritmuszavar, ingadozó vérnyomás, krónikus légúti betegségek, hasnyálmirigy (cukor-betegség), vese, máj, mellékvese, hasi panaszok, ciszta, petefészek gyulladás, prosztata gyulladás, meddőség, impotencia, menstruációs zavar, ízületi gyulladás, mozgásszervi és gerincbetegedések (lumbágó), ágybavizelés, infarktus, tüdőgyulladás, gyomorfekély, pánikbetegség és egyéb idegrendszeri megbetegedések
A Főldsugárzások mérése


  Földsugárzás mérés az emberi agy egy adottságán alapul, mely az agy szelektivitása. Bizonyos tanulási periódus után, tudatos koncentrációval frekvenciatartományokat tudunk érzékelni (behatárolni, mérni), a nem látható földsugárzások, sugárzások által az emberben kiváltott ingerhatás révén. A mérés tulajdonképpen felfogható egy meditációs állapotnak is, melyben az agy több energiát mozgósít és használ fel, ezért mérést csak pihenten, és eleve nyugodt állapotban szabad végezni. A szükséges koncentráció elsajátításához nagy segítséget nyújt a mély és nyugodt be-kilégzés alkalmazása.

Az érzékelő pálca, vagy inga használata és helyes értelmezése, az Intelligens Emberi Sejtszerkezetnek, a saját kozmikus húrnak a meghosszabbítása által jön létre, mely képes az információ lekérdezésére, és annak pontos felvételére az agy által. A Kozmikus Intelligencia adja meg a pontos választ, de ehhez nagyfokú átadás - odaadás és megbízhatóság, illetve rengeteg gyakorlás szükséges a radiesztéziát végző ember részéről

  Főldsugárzás mérésére több segédeszköze is van a radiesztétának,mint ahogy régen is a kútásók is többféle eszközt használtak arra hogy pontosan hová is kell ásni a kutat hogy bő vízhozama legyen.
 A káros fáldsugárzások hatása a testen is mérhető.Ha valaki hosszabb ideig tartózkodik benn,pl.vízéren alszik,az aurában lenyomatot hagy,és ez a lenyomat lessz a kialakult betegség kiváltó oka.
Külön iparág alakult a geopatológia sugárzások leárnyékolására,bár egyik sem védhet meg bennünket csak ideig-óráig,vagyis amig az árnyékoló is fel nem telik.


Mit tehetünk ilyenkor?
Meg kell vizsgálni a helyet, ahol sok időt töltünk – ágyunkat, munkahelyünket. Az ábrán látszik a szoba berendezése, a szabályos Hartmann-háló, valamint a vízér hatása. Látható, hogy a kisszobában a gyermekágyon, valamint a nappaliban a felnőttek ágyán hosszanti irányú H-vonal halad át.
Következményei a következő ábrán láthatóak. láthatóak.

Ez alapján át kell tenni mind a két ágyat a szemközti falhoz. Az íróasztal jó helyen van, az ebédlőasztalnál viszont nem lenne jó órákat tölteni.
Ha képesek vagyunk megszokásainkon változtatni – legelőször is áttesszük az ágyunkat -, megtettük
első lépésünket a gyógyulás felé.


Hartman háló okozta betegségek
   
         
             
            
           

Vízér okozta betegségek
            



Radiesztéziai diagnosztika
A radiesztéziai diagnosztika segítségével megállapíthatja a vizsgált személy általános egészségi állapotát, valamint az egyes belső szervek esetleges rendellenességeit. Nagyon fontos, hogy ez a módszer nem helyettesítheti az orvosi vizsgálatot! Talán még fontosabb, hogy a radiesztézának nincs joga közölni a páciensével az általa felállított diagnózist! Viszont kötelessége indokolt esetben orvoshoz küldeni a beteget.
A radiesztézia segítségével felfedezheti azokat a szervi elváltozásokat is, amelyeket az orvostudomány még műszerrel sem tud mérni, illetve megállapítani. A beteget megóvhatja a felesleges kivizsgálásoktól, fáradtságtól és költségektől, ily módon a terápia is előbb kezdődhet, és ez által lerövidülhet a kórházi tartózkodás ideje.


  Kristályok





Az esővizet a sámánok folyékony kristálynak nevezik, tehát ezt a logikát követve a kristály viszont szilárd víz. Ma már tudjuk, hogy a víz és a homok (szilícium) keveredéséből jön létre Földanya alkímiai laboratóriumában. Különleges körülmények szükségeltetnek hozzá. Többek között speciális hőmérséklet, nyomás, mágikus (energetikai) ráhatás; mely körülmények hatására növekszik és fejlődik. Ne feledjük, hogy az egész alkímiai folyamat célja a víz olyan alakzatban, formában való megjelenítése, mely lehetővé teszi az élet forrásának, a víznek, hogy kristályként olyan helyen és módon hasson a létezésre, hogy az a teljesség, tökéletesség felé fejlődjön. A kristályok egy speciális energia hordozói, ezt nevezzük ősrezgésnek. Ezáltal képesek bármilyen energiát, információt, rezgést tárolni, átalakítani, irányítani, gerjeszteni. A bennük lévő ősrezgés, vibráció, energia az élet, a harmónia (Isten) információja.
  Csak természetes kristályokat alkalmazz, a vásárolt, kapott vagy talált kristály tisztítás nélkül nem alkalmazható sikerrel semmilyen energetikai munkára.A kristály bármely energiaformával kerül kapcsolatba, azzal energiacserét végez, a létezésben minden az energia, a rezgés, információ különböző sűrűsödési formája. A legerősebb energia kisugárzása az embernek van, majd ezután az állatok, növények és ásványok, kőzetek következnek.
 A kristályban az utolsó tisztítása vagy keletkezése óta minden információ rögzült, amivel kapcsolatba került, vagyis lenyomatot hagyott benne. Ezeket a felvett információkat a kristályból használat előtt érdemes kitörölni, amennyiben nem akarunk hatása alá kerülni. Az ősrezgés nem törölhető, viszont a felvett információk törlésével felerősödik

Kristály és az ember energetikai kapcsolata


 Kristályok áldásos hatását, energiáját többféle módon és célzattal használhatjuk, a kristály energetikai, mentális, spirituális és esztétikai hatással bír egész lényünkre nézve. Érezzük a Föld termékenyítő és alkotó erejét , érezzük, ha egy kristály belső rezonanciája, energiája szól hozzánk, és megérint minket. Természet közeli érzést vált ki belőlünk a kristály energiája-rezgése, nemcsak ha hordjuk, de már a kristály látványa is.
 Érezzük az idő és információ telítettséget, az összetartó energiát a kristályok, kövek keménységében, szikrázásában és színében. Szeretnénk szinte önkéntelenül, hogy ha a kristály átadna számunkra olyan energetikai és információs tartalmat, mely energiát magunknak és magunkban kívánunk
 Tudjuk a kristályokról, drágakövekről, hogy milyen drágák és ritkák, ki ne szeretné pl. a gyémánt tiszta, ragyogó keménységét és formáját magán viselni? Mégis úgy gondolom, hogy nekünk, magunknak pont úgy megfelelhet, és inkább szolgálhatja érzelmi és testi egészségünket például egy rózsakvarc, vagy a Jade melegsége és lágy energetikája, mint a gyémánté. Ha kezünkbe vesszük a kristályt, és egy ideig tartjuk, érezhetjük, hogy a kristály energiája melegséget sugároz (melegebbet, mint testhőmérsékletünk), szinte belesimul a tenyerünkbe.
 Érdemes magunknál tartanunk az ilyen kristályt (az auránkban), küvet, mert az adott időben tökéletesen harmonizálunk a kristály energetikai tartalmával. Vagy azért, mert erősít az adott kristály energiája, azaz hozzáad-felemeli energia-frekvenciánkat, vagy azért, mert elvesz a kristály negatív energiát tőlünk. Mindenképpen harmonizálja energetikai rendszerünket.
 Hordhatjuk talizmánként a kristályokat, (különösen erős kötődés kialakulása esetén lesz valóban a talizmánunk) és akkor azokat az energetikai tartalmakat ill. jellemzőket fogadjuk be magunkhoz, amit képviselni akarunk és képvisel a kristályunk, vagy például kérhetjük és felhasználhatjuk gyógyító, harmonizáló energia segítségét is kristályunknak. Marokkőként és kiegészítő ékszerként is hordhatjuk, váltakoztatva a kristályokat egyszerűen hangulatunknak és érzésünknek megfelelően, ebben az esetben is érvényesül a kristály energia-harmonizáló hatása. Ha ékszer formájában, illetve magunkon hordjuk a kristályt, semleges illetve természetes eredetű láncot válasszunk hozzá, ha ezüst vagy arany a láncunk, akkor az minél vékonyabb legyen.




KRISTÁLY TERÁPIA

A programozott kristályok bioenergetikai funkciója





 Kristályterápia (azaz energetikai harmonizáló célzattal alkalmazott kristályok) elméleti és gyakorlati alapját szintén a bioenergetika alkotja. A szervezet elektromágneses tere reagál a kristály által keltett bioenergetikai, mágneses térre, illetve hatásra. Az energia- rezgéskülönbségből adódó negatív rezgésmintákat kioltja a kristály rezonanciája , azaz, egyensúlyi állapotot teremt. Ezáltal tulajdonképpen egész szervezetünkben, vagy csak egy adott szervben (ahol energetikai eltolódás van), össz - rezgésszint emelkedést hoz létre.
 
 Annyi negatív energiát tud lecsapolni a kristály, hogy egyensúlyba (esetleg pozitív túlsúlyba) kerülnek sejtjeink, és ez energia-rezgésszint emelkedést produkál az egész szervezetre nézve.

Bár nagy a választék manapság kristályokból,a gyógyítók mégis a Hegyikristályt vagy a Rózsakvarcot részesítik előnyben,ugyanis az ősprogram a Hegyikristályban a HARMÓNIA ,utóbbiban,a Rózsakvarcban pedig a SZERETET. Mivel ha egy kristályt programozunk,az ősprogrammal megegyező,harmonizáló programot vihetünk precízen bele.
Programozhatunk kristályt gyógyításra,autó-,lakás védelmére, anyagiak,vagy társ bevonzására, rezgésemelésre, szinte mindenre ami a javunkat szolgálja.




Igény szerint programozott kristály rendelhető,akár hozott anyagból is: kedvenc programozatlan marokköve ,ékszere,talizmánja programozását vállalom.
Mi is az az ezüst kolloid?




Az ezüst kolloid egy olyan elektrogalvanikus eljárás-eredményeképpen jön létre, mely során a szubmikroszkópikus (1,26 Angstrom/0,00001 mikron nagyságú) ezüst részecskéket egy nagyobb darab 99.999-es, igen tiszta ezüstből vízben oldanak. A részecskéket szuszpenzióban tartja az atomok enyhe elektromos töltése. Apró részecskék formájában az ezüst könnyebben hatol be a szervezetbe.

Az ezüst egy erős, természetes profilaktikus / antibiotikus szer, melyet évezredek óta használnak az emberek, anélkül, hogy bármiféle mellékhatása lenne. Az ezüst megbénítja azokat a bizonyos enzimeket, melyeket az egysejtű baktériumok, gombák és vírusok oxigén felhasználó anyagcseréjük során használnak. Így azok megfulladnak.
Nem ártalmasak viszont az emberi enzimekre, sem pedig az emberi szervezet bármely részének vegyi egyensúlyára. Az ezüst felszívódása nagyon lassú folyamat. Mindenféle kórokozó szervezetet hatástalanít hat perc, vagy még annál is rövidebb idő alatt. Az ellenálló képességek nem tudnak kifejlődni. A szervezetünk nem szokik hozzá. A kolloid ezüst egyaránt gyógyszer és megelőzés mindennemű fertőzéssel szemben. A megfelelő mennyiségű kolloid ezüst a szervezetben olyan, mintha egy kiválóan működő második immunrendszer volna bennünk.

A homeopátiában a legfontosabb szerek egyike - szédülés, kötőhártya gyulladás, a fejbőr viszketése, hasgörcs, puffadás, fejfájásra ha az félelemre vagy idegességre vezethető vissza.


Hogyan hat az ezüst kolloid?

Az ezüst kolloid hatástalanítja azt az enzimet, amit az egysejtű baktériumok, gombák és vírusok használnak anyagcseréjük során. Az antibiotikumoktól eltérően nincs ismeretünk rezisztens törzs kialakulásáról. Valójában az antibiotikumok a baktériumoknak és gombáknak csak körülbelül tucatnyi formája ellen hatnak a vírusok ellen pedig egyáltalán nem. Egyetlen ismert kórokozó organizmus sem képes megélni, ha kolloid ezüst akár csak apró nyomokban is jelen van. A Silver Institute kutatásai is azt támasztják alá, hogy az ezüst kolloid több mint 650 kórokozó ellen hatásos. A tesztek azt igazolják, az ezüstnek a vékonybélben történő magas felszívódása miatt, hogy a vastagbélben élő szervezetbarát baktériumokat ez nem érinti. Az ezüst segíti a magzat fejlődését, növekedését, egészségesebbé teszi, megkönnyíti a szülést és a lábadozást. Laboratóriumi tesztek igazolják, hogy minden baktérium, vírus és egysejtű gomba elpusztul hat perces érintkezés után. Minél több ezüst van a szervezetben, ez az érintkezés annál gyakoribb és gyorsabb lesz.

A természet antibiotikuma

1938. előtt a kolloid ezüstöt éppúgy alkalmazták a mindennapi praxisban, mint ma a modern gyógyszereket. Egyaránt fogyasztották szájon keresztül, injekciózták be intravénásán és muszkulárisan, alkalmaztak gargalizáló szerként torokbántalmakra, öblítő szerként, és használták helyileg még érzékeny szövetekre is, továbbá szembe csepegtetve is. 1938. előtt a kolloid ezüstöt az antibiotikumos kezelések egyik alappillérének tartották. Még mindig a leguniverzálisabb antibiotikus hatású szerként ismerik el, mely nem mérgező 3-5 milliomodrésznyi mikro-koncentrációban. Hatékonynak bizonyult 650 különféle fertőző betegség ellen, összehasonlítva a hagyományos antibiotikumokkal, melyek 6-7 féle bántalom ellen hatékonyak csupán.


Jim Powell közli a Science Digestben publikált cikkében, 1978. márciusában "A legerősebb bacilus vadászunk" cím alatt: "Hála a felvilágosító kutatásoknak, az ezüst úgy kerül elő, mint a modern orvostudomány csodája. Egy antibiotikum talán fél tucat különféle kórokozót tud elpusztítani, az ezüst azonban mintegy 650-et. Az ellenálló fajták sem tudnak fejlődni tőle." A St. Louis-i úttörő ezüstkutató, Dr. Harry Margraf így fejezi be: „Az ezüst a leghatásosabb univerzális baktériumölő szerünk, mely jelenleg rendelkezésre áll."

Nincsen olyan ismert kórokozó élőlény, mely meg tud élni az egyszerű vegyi elemnek számító ezüstnek akár a legkisebb mennyiségű jelenlétében is. Laboratóriumi tesztek szerint a legkártékonyabb baktériumok, vírusok és mikroszkopikus gombák is pár pillanatnyi ezüsttel való érintkezés után elpusztulnak. Larry G. Ford, orvosdoktor, a UCLA Orvosegyetem Szülészet- és Nőgyógyászati Fakultásának tanára, az Egészségügyi Tudományok Központjának dolgozója jelentette egy levelében 1988. november 1-én, hogy az ezüstoldatoknak baktérium- és gombaölő hatásuk van, Candida Albicans és Candida Globala esetében is.


Van-e mellékhatása, veszélyes-e?

A jó minőségű ezüstkolloidnak nincs kimutatható veszélyes mellékhatása, csak a rossznak lehet. A nem kolloid méretű ezüstnek, vagy néhány ezüst-sónak viszont van nehézfémes toxikussága, ezek: ezüst-nitrát, ezüst-szulfát és ezüst-klorid. Azonban e 3 ezüst-só jelentősen nagy mennyiségben fogyasztva bőrelszíneződésen kívül egyéb betegséget nem váltanak ki, amit dr. Eidson (Department of Epidemiology, Santa Fe) is megerősített. Mellesleg az ezüst-nitrátot újszülött csecsemők szembecsöppentésére is használták vakság ellen. A színtiszta desztillált víz elektrolízisénél ilyen sók egyáltalán nem keletkeznek.

Viszont az ezüst-ionok az emésztőnedvek sósav tartalmával érintkezve, annak klorid ionjaival azonnal ezüst-kloridot képeznek. Ez a vízben többé nem oldódik és nagy méretű molekulákká alakul, ami mint felhasználhatatlan salakanyag a széklettel kiürül. A nagyon kevés kisméretű ezüst-klorid ami képes volt a bélmembránokon keresztüljutni, a vesék által kiválasztva a vizelettel kiürül Ronald Gibbs professzor szerint. A cél a minél kevesebb ezüst-ion tartalom elérése.

A homeopátiaban járatosak is ismerik az ezüst hatásait, igaz, ezüst alatt nem ezüstkolloidot értenek. Ezek listája meglehetősen hosszú, és ha nem is okoz szervi elváltozást, de előidézhet érzelmi kitöréseket, szellemi izgatottságot és más enyhébb ingerlékenységet, szövetekben való lerakódást. Mindez azt sugallja, hogy nem ajánlatos mindennap fogyasztani azok számára, akik érzelmileg fogékonyabbak.

Egészség-politika, mi várható a közeljövőben?

Az amerikai FDA (Élelmiszer és Gyógyszer Engedélyezési Hivatal) már korábban végzett kutatásokat az ezüstkolloiddal és tisztában vannak annak rendkívüli patogénölő hatásairól. Mégsem teszik közzé a kutatási eredményeket és nem is fogják a közeljövőben. Először is ha egy intézet azzal állna ki, hogy az ezüstkolloiddal mondjuk rákot, vagy AIDS-et lehetett sikeresen kigyógyítani, azzal automatikusan "új hatóanyag"-nak lehetne kinyilvánítani és jelenlegi széleskörű forgalmazását azonnal betiltani, mert akkor "ki kell vizsgálni minden hatását", ami az 1938 előttről használt szerek újraminősítéséhez vezetne. Az egyetlen ok, hogy ezüstkolloid termékeket lehet kapni egy törvénynek köszönhető, miszerint az 1938 előtt is használt és nem szabadalmazható szerek megengedett minősítésben vannak, egyébként már régen eltüntették volna. Ezért minden forgalmazó és ilyet alkalmazó klinika csak nagyon óvatosan fogalmazhat.

De az ezüstkolloid nem szabadalmaztatható. Nincs egy olyan gyógyszergyártó vállalat sem, aki érdekelve lenne a kutatásával, terjesztésével. Sőt, nekik végképp káros egy ilyen szer elterjedése, amit minden áron akadályozni fognak. Erre fel lehet készülni. Mit gondol, mi történne, ha egy csoda folytán hivatalosan kinyilvánítanák az ezüstkolloid, vagy akármilyen más hatásos szer eredményes rák-, vagy AIDS-, stb. gyógyító hatását? Először is a gyógyszeripar minden nagyágyújának a részvényei teljesen összeomlanának, hiszen nem lesz ennyi vírus-, rák-, stb. gyógyszerre szükség, se kemoterápiára, sem sugárkezelésre stb. Az ilyen berendezéseket gyártók sem menekülnének meg, sőt a kutatóintézetekben számos kutatást be kellene szüntetni, amit újabb gyógyszerek bevezetéséért végeznek. Számos kutató állása is kockán forogna. Ha még járatlan az egészség-politikában, akkor még nem tudhatja, hogy ez a negatív kampány az utóbbi 3-4 évben felerősödött, és közel vagyunk ahhoz, hogy nyílt támadásokkal megnehezítsék, vagy akár beszüntetésre késztessék az ezüstkolloidot előállítani képes készülékek forgalmazóit.

A nagy gyógyszergyártók már most is hatalmas profitoktól esnek el. Nyomásukat az FDA-ra kiterjesztve sürgették az ezüstkolloid teljes betiltását, amit a fent említett törvénynek és a szer hatásos voltának köszönhetően nem tudtak elérni. Ekkor nyomást fejtettek az információ-terjesztés teljes megakadályozásáért, és az FDA beállt nekik, ezzel is kimutatva, hogy csak bábok egy gépezetben. 1999. július 19.-én egy törvény lépett életbe, miszerint a forgalmazott ezüstkolloid termékeken nem lehet annak patogénölő tulajdonságait feltüntetni! Mindez annak ellenére, hogy számos más szerre nem reagáló vírust képes elpusztítani 6.5 perc alatt, feltéve, ha kiváló minőségű és erős koncentrációban van. Sőt elméletileg azt a forgalmazót is tevékenysége felfüggesztésére és összes tulajdonának elkobzására foghatják, aki információt merne közölni valamilyen "gyógyíthatatlan" betegség elleni sikeres hatásáról.

A média az USA-ban már javában riogatja az embereket, holott a jobb oldalon feltüntetett szerzők és mások szerint is helyesen elkészítve és a meghatározott arányban fogyasztva az ezüstkolloid víznek nincs kimutatható káros hatása és eddig ilyen terméket fogyasztó ember még nem lett szürkés-kék színű!

A legtöbb embernek már kezd elege lenni a többnyire hatástalan orvosi módszerekkel, amiknek több a káros mellékhatása, mint a hangoztatott hasznos hatása. Ezért olcsó, könnyen beszerezhető, de legfőképpen hatásos szerre vágynak, ami jobb, mint a hivatalos terápiák. Azt persze nem lehet az ezüstkolloid vízre mondani, hogy szuperszer, de azt sem lehet letagadtatni, hogy vannak bizonyos rendkívüli tulajdonságai. Azt sem lehet elvárni tőle, hogy mindenkinél eredményes lesz, de azt sem lehet letagadni, hogy már vannak/voltak olyanok, akiknél az volt. Valószínűleg, hasonlóan az Essiac-hoz, csak azoknál a betegeknél lesz igazán eredményes, akiknél a főszervek még egészségesek maradtak. A kutatást számos igen becsületre méltó kutató végzi önerőből.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése