2018. január 25., csütörtök

Zsidó terror Magyarországon


Zsidó terror Magyarországon


Az alábbi két cíkk alapján át kell értékelnek a címet !!!!


Cionista kazár terror 

Magyarországon


Izrael megszűnéséért imádkozunk
DOKUMENTUMFILM: Történelmi pillanat; Vona Gábor és az Ultraortodox rabbik találkozása


Az antifasiszta fasiszták Londonban


A Jobbik pártelnökének előadását követően mintegy harminc ellentüntető támadt rá öt miskolci és egy monori jobbikosra az egyik metrókijáratnál, miután hosszú percekig nácizták, fasisztázták őket.
Magyar kiállás a "népek csatájában" Londonban
 A szóbeli provokációra nem reagáló magyarokat az egymást is hergelő tüntetők ütötték, rúgták még akkor is, amikor a jobbikosok már a földre kerültek. A lincselésre készülő liberálisok elől végül egy étteremben és egy hotelben találtak men
edéket honfitársaink a rendőrök kiérkezéséig. A támadás után az egyik miskolci hazafit sérülései miatt kórházba kellett szállítani - írja londoni olvasónk.
df  A szóbeli provokációra nem reagáló magyarokat az egymást is hergelő tüntetők ütötték, rúgták még akkor is, amikor a jobbikosok már a földre kerültek. A lincselésre készülő liberálisok elől végül egy étteremben és egy hotelben találtak menedéket
Mindez történt 2014-ben, egy európai unós állam fejlettnek mondott fővárosában, csak azért, mert magyar emberek el mertek menni egy liberálisoknak nem tetsző  magyar párt lakossági fórumára, hogy csendben meghallgassák azt a programot, amely a hazatérés esélyét jelentheti számukra. Hogy ezek után ki a szélsőséges, nem szorul magyarázatra.
vgfh






"Bátor liberálisok, 30-an 6 ellen. Akkor most ki az erőszakos? Gondolom a kormány gyorsan kiad egy közleményt és elítéli a magyarok bántalmazását. A köztársasági elnök meg, meglátogatja a sérülteket és együttérzéséről biztosítja őket, mint ahogy teszi ezt, ha valakikre csúnyán néznek, vagy odakiáltanak egy mondatot. Vagy rosszul gondolom..........?" - reagált az eseménnyel kapcsolatban Facebook bejegyzésében Szilágy György, a Jobbik országgyűlési képviselője.
tökéletesen kiegyensúlyozott, igazságra törekvő tudósítások tömkelege a BBC-elvek szerint. nem lehet ezeket beperelni?
a tüntetők nyilván nagy részben fizetett provokátor, ill. hasznos idióták, ismerjük itt is a naiv hülyékkel teli civil szervezeteket, ők - az itteniekkel ellentétben - nem külföldi pénzből ingyenélnek a bank of england és az angol rotsild lord hazájában

mindegyik nagy portál kihagyja ezt az epizódot a
 tüntetésből:

Nem a Jobbik, hanem Izrael ellen tüntetnek a konzervatív zsidók
Váratlan fordulat: megjelentek az anticionista zsidók. Az antifasiszták által elfoglalt sarokkal szemben zsidók tüntetnek, de nem a Jobbik, hanem a cionizmus ellen. A mozgalom tagjai elítélik Izrael államot, amelynek léte ellentétes Isten rendelésével.
" Az egész tüntetésük abszurditására az a féltucat ortodox rabbi tette fel a koronát, akik viszont a BBC hazugsága ellenére nem ellenem, hanem mellettem (!) jöttek oda tüntetni.

Ez persze minden hazai és külföldi hírforrásból kimaradt, bizonyára nem érdekes információ. Hogy honnan tudom, miért voltak ott? Mert egy órával előtte 
megkerestek, és személyesen beszéltem velük. Elmondták, hogy mélyen vallásos, anticionista, ortodox rabbik, akik figyelemmel követik a tevékenységemet, és átlátnak az ellenem és a Jobbik ellen folyó nemzetközi sajtókampányon. "Vona Gábor

Az Izrael állam-ellenes zsidó tüntetőket a neves brit hírportál, a BBC 
tudósítása azonban úgy mutatta be, mint akik szintén a Jobbik ellen tüntetnek Londonban.
Mindezt a hamisítást úgy követték el, hogy rabbik kezében lévő táblák mutatásának mellőzésével, egy képaláírással szimplán kijelentették, ők is egyszerű tüntetők, mint a többi antifasiszta. Vona Gábor erre vonatkozóan elmondta, helyreigazítási kérelemmel fognak élni. Ehhez hozzáfűzte, hogy szerinte „olyan embereket (tüntetőket) vezényeltek oda, akik nem tudták, mit csinálnak”. Lapunk információi szerint egyébként több olyan tüntető is volt az érintett metróállomás közelében, akik azt figyelték, ki beszél magyarul. Ezek a provokátorok végül összetörték egy Jobbik-szimpatizáns telefonját, és több emberbe is belekötöttek.













































A BBC-n azt írják, a képen lévő rabbik is "csatlakoztak" a tüntetéshez



Vona Gábor az M1 Ma Reggel c. műsorában (2014.01.28.)

Mint láthatod a cionista fasiszta elemekkel van a baj a megvezetett balgák meg óbégatnak bárkire , míg az igazi zsidók ugyan úgy gyűlölik e cionista kazár hordát !!!



Anticionista rabbikkal tárgyalt Vona

A Neturei Karta elnevezésű anticionista zsidó szervezet rabbijaival tárgyalt hétfőn Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Erről saját Facebook oldalán számolt be az ellenzéki politikus. A megbeszélésen a pártelnökön kívül részt vett Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője és ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész is. Vona Gábor bejegyzése szerint „miközben az egész világsajtó arról cikkez, hogy a Jobbik náci és antiszemita, eközben zsidó rabbikkal tárgyaltunk, és közösen értettünk egyet abban, hogy a világra nagyon komoly veszélyt jelent a cionizmus, annak erőszakossága és a népek közötti békétlenség szítása”.
A Jobbik elnöke bejegyzésében a Neturei Kartáról azt írta, hogy annak „tagjai olyan ortodox zsidó emberek, akik elítélik a cionizmust, annak erőszakos hatalmi törekvéseit, a palesztinok elnyomását, valamint Izrael államot sem fogadják el. Számukra a zsidóság a jámbor vallásossággal és a Tóra tanulmányozásával azonos, és szerintük a zsidók dolga, hogy a világban szétszórva mindenhol törekedjenek a politikától távol maradni és az adott ország népével a legjobb kapcsolatra törekedni. Ők az a szervezet, akik Ahmadinezsád iráni elnökkel is már többször találkoztak.
A Neturei Kartát 1938-ban hozták létre Jeruzsálemben, amely akkor a brit mandátumú Palesztinához tartozott. A szervezet a wikipedia szerint ellenzi a cionizmust és Izrael állam békés megszüntetését kezdeményezi. A Neturei Karta 2012 novemberében világszerte tüntetéseket szervezett, így tiltakozva a Gázában történt cionista erőszak ellen”. Demonstrációt tartottak New Yorkban, Londonban, Kanada nagyvárosaiban és Jeruzsálemben is.



neturei karta london condemns israeli war crimes attack on gaza aid flotillia 
https://www.youtube.com/watch?v=57jNsk945Fw






Vona Gábor:
Ortodox találkozó


Ma délelőtt talán életem egyik legfurcsább megbeszélésén vettem részt. Bizonyára már sokan hallottak a Neturei Karta elnevezésű anticionista zsidó szervezetről. Ennek tagjai olyan ortodox zsidó emberek, akik elítélik a cionizmust, annak erőszakos hatalmi törekvéseit, a palesztinok elnyomását, valamint Izrael államot sem fogadják el. Számukra a zsidóság a jámbor vallásossággal és a Tóra tanulmányozásával azonos, és szerintük a zsidók dolga, hogy a világban szétszórva mindenhol törekedjenek a politikától távol maradni és az adott ország népével a legjobb kapcsolatra törekedni. Ők az a szervezet, akik Ahmadinezsád iráni elnökkel is már többször találkoztak.

Tegnap ifj. Hegedűs Loránt református lelkész meghívására három tagjuk érkezett Magyarországra, közöttük a világhírű 
Beck rabbi. Délelőtt lelkész úrral és Gyöngyösi Mártonnal velük találkoztunk. Miközben az egész világsajtó arról cikkez, hogy a Jobbik náci és antiszemita, eközben ma zsidó rabbikkal tárgyaltunk, és közösen értettünk egyet abban, hogy a világra nagyon komoly veszélyt jelent a cionizmus, annak erőszakossága és a népek közötti békétlenség szítása.

Akiket bővebben érdekel a kérdés, azoknak ajánlom az alábbi interjút, valamint a közeljövőben a Barikád újságban is foglalkozni fogunk azzal a ténnyel, hogy vannak zsidók a világban, akik ugyanazt ítélik el, amit a Jobbik is.

Tisztelt ATV! Sak
k!


IRAN HAS / WANTS GOOD RELATIONS WITH JEWS !!! NOT ZIONISTS !!! NETUREI KARTA RABBIS !!! II
https://www.youtube.com/watch?v=xD_aG9rUPB8





A magyarországi zsidók nem csak a cionizmus alapítóival, Herzl Tivadarral, Natonek Józseffel és Südfeld Miksával büszkélkedhetnek, ugyanis a zsidó anticionizmus gondolata is hazánkból származó zsidóktól származik. A Neturei Karta jelentése: a város (Jeruzsálem) őrzői. Nevük egy idézet része a Talmudból, amely arról szól, hogy Jeruzsálem valódi őrzői nem a katonák, akik valójában pusztulást hoznak rá, hanem a jámbor emberek, akik imádkoznak.
A Neturei Karta nem is igazán egy szervezet, inkább egy átfogó eszme, mely mögé több tízezer zsidó sorakozik fel szerte a világon. Nem szelektíven olvassák a Tórát, nem vesznek el belőle semmit: pontosan azt hirdetik fennhangon, amit az mond, nevezetesen, hogy zsidó állam márpedig nem létezhet. A szekuláris Izraelt nem ismerik el, palesztinai tagjaik adót nem fizetnek, katonai szolgálatot nem teljesítenek, személyi igazolványt nem váltanak. A Barikád kérdéseire Moshe Ber Beck rabbi magyarul, és Ahron Cohen rabbi angol nyelven válaszolt.
A kívülálló azt hihetné, hogy minden zsidó és rabbi egyforma, és mind támogatják Izraelt. Ám a Neturei Karta látványosan más állásponton van. Mi a nézetkülönbség oka, miért támadják a cionizmust?



  • Beck rabbi: A zsidó hit és a cionizmus közötti különbségről órákat lehetne értekezni. A cionizmus egy mindössze 150 éves koncepció. Nem hívő zsidók találták ki, és az alapja az, hogy nekünk egyedül kell felállni, visszamenni Palesztinába, csinálni egy országot, és nem szabad Istenre hagyatkoznunk – ezeket persze a Tóra tiltja. A zsidóság nem pusztán egy nép, hanem egy vallás is: hitünk a Tórából ered. Nincs zsidóság Tóra nélkül. Minket a Teremtő választott ki, és hozott Palesztinába, és a bűneink miatt később Ő is üldözött el onnan. Nem lehet csak úgy visszamenni oda, és hipp-hopp létrehozni egy országot. A Törvény tanítása szerint csak maga Isten gyűjthet minket újra egybe Palesztinában. Tudja, a zsidóság egy több ezer éves nemzet, mely hosszú időn keresztül jól megvolt egy ország nélkül. Rengeteg nagy ember, tudósok, rabbik és igen, sok gazdag ember is a választott néphez tartozott. Ők mind megtehették volna, hogy egy ország megcsinálásán ügyködjenek, de nem tették. Sok nehézségen ment keresztül a zsidóság mindenfajta ország nélkül, és tessék, máig itt vagyunk. Hitler után azonban a zsidóság összetört, és így a gondolat beférkőzhetett a zsidók közé, hogy legyen egy hazánk. Izraelt így rakták össze. Ám máig sok zsidó és sok rabbi tartja, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Ez a valódi zsidóság, és mi, a törvényt betartó zsidók mélyen szégyelljük a sok vérontást, amit Izrael a világ zsidóságának nevében tesz. Ha nem jött volna létre akkor Izrael állam, és ma megkérdeznék a zsidókat, hogy legyen-e, állítom, hogy a többség nemet mondana.











- A valódi zsidósággal tehát szemben áll a cionizmus. Az ember mégis lát cionistákat, akik vallásosnak mutatják magukat, és Izrael állam jelképe is a menóra. Hogy is van ez?

- Beck rabbi: Izraelben nagyon erősen küzdenek azért, hogy a zsidóság otthagyja a vallását. Persze, ha az ember ma szétnéz Izraelben, találhat magukat vallásosnak mondó cionistákat. Azonban ez csak egy taktikai lépés. Valójában a cionizmus egy új zsidóságképet vezetett be, mellyel célja az volt, hogy a nép elfelejtse, mit kapott parancsba a Mindenhatótól.
- Cohen rabbi: A cionizmus egy eredendően ateista elképzelés. Izrael pusztán felvette a vallásos szimbólumokat, hogy odacsalogassa a zsidó embereket a világ minden tájáról. A cionisták nem hisznek Istenben, viszont hisznek abban, hogy Isten adta nekik azt a földet.
- Igaz, ami a tévéből jön, hogy csak az iszlám okozza a viszályt a Szentföldön?

- Beck rabbi: Amit a média sugall, hogy ez egy vallási háború, egy nagy hazugság. Sok nemzedéken át éltünk békében az itteni népekkel és más hitűekkel. Nem igaz, hogy a harag a zsidóság ellen irányul. Ha valakit itt gyűlölnek, akkor azok a cionisták. Hatvankét éve minden közel-keleti nyomorúságnak Izrael állam az oka, és ez az, ami ellen mi küzdünk. Addig nem lesz béke, amíg a világ rá nem döbben, hogy Izrael léte egy alapjaiban hibás gondolat.
- Önök főleg vallásos alapon utasítják el Izrael államot. Egy ateista hogyan viszonyuljon Izraelhez? Akit nem érdekel Isten, támogathatja a cionizmust?



  • Cohen rabbi: Hitünk alapján, de humanitárius megfontolásból is ellenállunk, bár a kettő között nyilván van kötelék. De egy ateista is láthatja, hogy Izraelben elnyomják a palesztinokat, lerombolják házaikat, leölik őket.













- Izrael mégis a béke- és a tolerancia bajnokaként adja el magát külföldön.

- Beck rabbi (nevetve): Mondani könnyű! A kérdés az, hogy mit csinálnak!
- És a másik unalomig mantrázott állítás? Hogy Izrael állam „Isten országa”?



  • Beck rabbi: Az egész világ Istené. A bibliai Izrael földje szent, és réges-régen ott valóban állt egy szent ország, ezt mondja a Tóra is, ám onnan mi, zsidók el lettünk üldöztetve. Az, amit ma „Izrael” néven hívnak, egy gigászi bűn, s ez az ország nem az Istené, inkább a Sátáné. Épp olyan bűn volt létrehozni, mint ahogy bűnös dolog lopni vagy ölni.












- Izraeli körök látványosan igyekeznek belerángatni az USA-t egy Irán elleni háborúba. Mi lehet ennek a következménye? Harmadik világháború?

- Cohen rabbi: Elképesztő, ahogyan Izrael Irán ellen hergeli Amerikát. A vádjaik teljesen alaptalanok. Nem kérdéses, hogy ha így folytatják, egy katasztrofális háborút, ahogy Ön mondja, egy harmadik világháborút is kierőszakolhatnak. Az iráni zsidó közösséget mellesleg nem érik támadások, Irán tolerálja a vallásos zsidókat.



- A Neturei Karta látványosan küzd Izrael állam léte ellen. Palesztinok oldalán tüntetnek, és Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök mellett is kiálltak, mélyen vallásos, őszinte embernek hívva őt, és harmonikus, Istent követő országnak írva le Iránt. Izraelben izraeli zászlót égetni merész dolog. Gyakran támadják szervezetüket a cionisták?



  • Beck rabbi: Természetesen. A Neturei Karta pont a fordítottja a cionistáknak, így hát érthető a gyűlölet, amivel kezelnek minket. Mi rámutatunk a valóságra, hogy a cionisták ráültek a palesztinok fejére, és úgy tákolták össze Izraelt. Ha egy idegen nemzet Magyarország helyén létrehozna egy országot, és kijelentené, hogy az mostantól az övé, abból is pont ugyanilyen problémák fakadnának. Mi erőszakmentesen, békében hirdetjük az igazságot, és ők erre fegyverrel, összeveretésekkel, rendőri akciókkal, börtönnel válaszolnak.
















  • Cohen rabbi: Sokan támadtak minket egy teheráni holokauszt-konferencián való részvételünk miatt, ám a téma nem a holokauszt tagadása, hanem revíziója volt. A holokauszt egy borzalmas esemény volt, de nem lehet a palesztinok elnyomásának igazolására használni. A cionisták önkényes módon, már-már vallási szintre emelve használják rosszra a halott zsidók emlékét. Elsőrangú lehetőség volt, hogy megmutassuk az iszlám világnak, hogy a zsidóság nem azonos a cionizmussal. Máig nem bántam meg, hogy ott voltunk. De persze nem csak Izraelben érhetnek atrocitások. Az én angliai lakásom előtt tüntetést szerveztek a cionisták, összeverték a kocsimat, tojással dobálóztak, öngyűlölő zsidónak hívtak.












- Sokan, akik a cionizmus ellen küzdenek, a holokausztot is egy mesének tartják. Ehhez mit szól?

- Beck rabbi: Mese? Ez borzasztó. A szüleimet, a barátaimat vesztettem el a holokausztban, a haláltáborokban. Csoda, hogy mi, gyerekek megmenekültünk, hála a Mindenhatónak. Hogy lehet ezt tagadni? Olyan, mintha valaki nem fogadná el, hogy a nap süt az égen.
- Cohen rabbi: Hiába tagadják a holokausztot egy bizonyos mértékig, teljességgel nem tudják megcáfolni. A hatmilliós számot gyakran idézik. Ebbe bele lehet kötni, de a bűn akkor is ugyanolyan borzalmas, ha nem hatmillióról, hanem ötről vagy négyről van szó. A kivégzés módszere is részletkérdés. Mindegy, hogy gázkamra, vagy puskagolyó. A bűn az bűn marad. Kicsinyíteni azt gyalázatos dolog az áldozatok emlékével szemben.












- Kedves Beck rabbi, ön Magyarországról származik. Mesélne egy kicsit az életéről?

- Beck rabbi: Budapesten születtem, ha jól emlékszem, 1934-ben. Egy pesti bunkerben elrejtve vészeltem át a zsidóüldözéseket, majd Ausztriában, aztán Olaszországban éltem, később Palesztinába keveredtem. Nem akartam oda kerülni, a sors hozta így, de ahogy időt töltöttem ott, rádöbbentem a cionizmus kétszínűségére. Ma már szerencsére (hivatalosan – a szerk.) nem a cionista rezsim alatt élek: az USA-ban lakom.
- Mi legyen hát a sorsa Izraelnek? Ha leszerelnék az államot, mi lenne a sok odaráncigált zsidóval?

- Cohen rabbi: Izraelnek feltétlenül békés úton, de meg kell szűnnie létezni. Azért imádkozunk, hogy a cionizmus gonoszsága eltűnjön a világból. A zsidóknak pedig haza kell menniük, ha ez a béke ára. Ám én hiszem, hogy a palesztinok nem kiűzni akarják a zsidókat. A palesztinok egy független, saját államot akarnak, mint amilyen a történelmi, demokratikus Palesztina volt.
- És ha nem lesz „zsidó” állam, hogyan kell majd a zsidóknak viszonyulniuk ahhoz az országhoz, ahol majd laknak? Tényleg, el lehet várni egy, teszem azt, magyar zsidótól a hazafiságot?

- Beck rabbi: A Tóra-követő zsidók természetes viselkedése, hogy teljes hűséget tanúsítanak azon ország iránt, ahol élnek, ahogy azt a Tóra megköveteli. Nem csak, hogy el lehet várni a hazafiságot, hanem meg is kell követelni!
- Mit mondanának azoknak, akik a cionizmust a zsidósággal azonosítják?

- Cohen rabbi: A kérdés az, hogy ki követi el ezt a hibát. Mert sajnos számos zsidó is bedől annak, hogy a cionizmus helyettesíti a zsidóságot. Ám ez nem így van.





Két év letöltendőt kaptak a spanyol bankvezérek - itthon mikor születik végre ilyen ítélet? 

2017. 01. 17. MTI - 
Alfahír 
Hűtlen kezelés miatt jogerősen két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte egy spanyol bíróság a Novacaixagalicia Banco, mai nevén Abanca takarékbank öt volt vezetőjét - számolt be róla a spanyol sajtó kedden. Egy darabig még várhatjuk, hogy Magyarországon is erről szóljanak a hírek... 
KÉT ÉV LETÖLTENDŐT KAPTAK A SPANYOL BANKVEZÉREK - ITTHON MIKOR SZÜLETIK VÉGRE ILYEN ÍTÉLET?

A tudósítások szerint Julio Fernández Gayoso, a bank volt elnöke, José Luis Pego, Gregorio Gorriarán és Óscar Rodríguez Estrada volt bankigazgatók, valamint Ricardo Pradas egykori jogtanácsos összesen több mint 22 millió eurós végkielégítést vett fel 2012-ben, miután a gazdasági válság miatt csődközelbe került pénzintézet megkapta az első állami tőkeinjekciót. 

A bank összesen csaknem 9 milliárd eurót sajtolt ki a spanyol államból "segítség" címszóval. 

Az ítélet rámutatott arra is, hogy a magas beosztású vezetők mindezt egy 2010-es szerződésmódosításnak köszönhetően tehették meg, amelyet a gazdasági krízis közepén, a bank rossz helyzetének ismeretében hajtottak végre, miután állami segítségért folyamodtak. 

A bíróság szerint a bankvezetők tényleges börtönbüntetését az indokolta, hogy az elítéltek kevesebb mint a felét adták vissza a pénznek, noha arról korábban a Legfelsőbb Bíróság is rendelkezett, nem mutattak megbánást, továbbá más, függőben lévő bírósági ügyeik is vannak. 



SCHARLE ÁGOTA: MIÉRT NEM CSÖKKEN A SZEGÉNYSÉG?


A szegények ma többen vannak, mint az elmúlt huszonöt évben bármikor. 2014-ben Magyarországon 1.64 millió ember élt szegénységben, fél millióval többen, mint húsz éve. A szegénység azonban nem csak az elhúzódó gazdasági válság és az egyre szigorúbb segélyezési szabályok miatt nagy: ennél régebbi és mélyebb okai is vannak.
asztal.jpg





Fotó: Hajdú D. András, forrás: az Abcúg besencei riportja

A múlt és a rendszerváltás sokkja: elveszett munkahelyek

tervgazdaságban sok olyan munkahely volt, ahol általános iskolai végzettséggel is jól lehetett keresni. Ezeket a rendszerváltás néhány év alatt megszüntette, az új munkahelyeken pedig már magasabbak az elvárások: nem elég a betűket ismerni, tudni kell jól olvasni, számolni, problémát megoldani.

A munkahelyek gyors megszűnése illetve a munkáltatói elvárások gyors átalakulása nem a piacgazdaság természetéből következett (Nyugat-Európában a képzetlenek közel olyan arányban dolgoznak, mint a diplomások), hanem inkább a rendszerváltás gyorsaságából. A folyamatot tovább erősítette a tervgazdaság azon öröksége is, hogy hiányoztak a kisvállalkozások, márpedig a képzetlenek számára leginkább ezek tudnának munkát adni.

A munkanélküliség és a szegénység a keleti, északkeleti régiókban sokkal nagyobb. Ez részben azért van így, mert a fenti folyamat jobban sújtotta a szocialista tervgazdaságban központi elhatározásra fejlesztett nehézipart és a hagyományosan mezőgazdasági vidékeket. Az átalakulás itt ütött nagyobbat és itt volt gyengébb a munkaerő iskolázottsága is, hiszen kevésbé volt rá szükség korábban.
A keleti régiók lemaradását elvileg enyhíthette volna a munkavállalók mozgása, de az ágazatok, szakmák és térségek között egyaránt kicsi a mozgás. Sőt, a leszakadó területeken ez a kicsi mozgás még árthat is: itt az elvándorlók többnyire iskolázottabbak, az érkezők pedig gyakran máshonnan kirekesztett családok, csoportok.
Bár a hazai szegénység EU-mércével még ma sem nagyon nagy (Lelkes és Zólyomi 2009), az egyen­lőtlenségek korábban vagy csökkentek vagy csak lassan nőttek, és ehhez képest a rendszerváltás első pár évének gyors változása sokkszerű volt. A tartós munkanélküliség a rendszerváltásig lényegében ismeretlen volt, a 90-es évek első éveiben viszont gyorsan tömeges méretet öltött. A rendszerváltást követő években életkor, iskolázottság vagy lakóhely szerint hirtelen kerültek nagyságrendekkel jobb vagy rosszabb helyzetbe a társadalom egyes csoportjai.
A háztartások jövedelmi helyzetének változása az átlaghoz képest 1987-1996, háztartásfő státusza szerint:
scabra1.PNGForrás: BI számítása Tóth I. (2008: 31) alapján (cigány= a kérdező megítélése szerint). Hogyan változott az egyes csoportok átlagos ekvivalens jövedelme, mindkét évben a teljes népesség átlagában mérve.
Azokra a kérdésekre, hogy kit is tekintünk "szegénynek", milyen lehetséges szegénység-definíciók léteznek, és ezekhez milyen mérések, statisztikák rendelhetők, illetve ezeknek alapján mennyien vannak a szegények ma Magyarországon, a sorozat első darabja kereste a választ:
HAVASI ÉVA: SZEGÉNYSÉG, SZÁMOLVA ÉS SZÁMOLATLANUL

Mi termeli újra a szegénységet? 1. A hiányzó szolgáltatások

Az elmúlt húsz évben hiába nőtt szinte folyamatosan a nemzeti jövedelem, a szegények aránya inkább nőtt, mint csökkent. Két csatorna biztosítja a folyamatos utánpótlást. Az egyik az oktatás (erre még visszatérünk), a másik pedig az, hogy az egyéni, családi válsághelyzetekben gyakran nem tud megfelelő segítséget nyújtani a jóléti rendszer.
Bizalmi kapcsolataink csak a legszűkebb családon belül erősek (Kopasz et al 2008), a konfliktuskezelési eszköztárunk pedig nagyon szegényes. (Erre utal például Kopp és társainak kutatása, mely szerint a nem megfelelő konfliktusmegoldó képességekkel társuló depressziós tünetegyüttes az egészségromlás egyik legfontosabb magyarázata.)

Emiatt egy viszonylag hétköznapi, gyakran előforduló sokk, például betegség, baleset, válás, vagy a munkahely elvesztése, is nagyon könnyen vezet olyan személyes krízishez (depresszió, öngyilkosság, alkoholizmus), aminek a megoldásához már szakavatott segítség kellene – ez pedig a legtöbbek számára nehezen elérhető, vagy nem elég jó minőségű.

A jóléti szolgáltatások hozzáférése megye és településméret szerint nagyon eltérő. A kisebb településeken több okból is szűkebb a szolgáltatások kínálata. Az alapellátások biztosítása a kisebb településeken nem kötelező, és a költségek miatt bizonyos lakosságszám (kereslet) alatt nem is működtethetők gazdaságosan.
A kisebb településeknek kevesebb lehetőségük van önerőből kiegészíteni a szolgáltatások költségeit nem minden esetben fedező központi normatívát. A rosszabb helyzetű megyékben ezek a hátrányok összeadódnak: északon és keleten a kistelepülések ellátottsága még a méretükhöz képest is rosszabb.

A kisebb településeken gyakran még családsegítő sem működik, a szakosodott ellátások pedig (adósságkezelés, pszichiátria, drogambulancia, stb) többnyire csak a nagyvárosokban elérhetők, és a szolgáltatások minősége is egyenetlen. A gazdasági válság óta sokat romlott a helyzet, mivel egyre kevesebb forrás jut fejlesztésre és a szociális szakmában dolgozók bérére.

A legnagyobb romlás talán a munkába állást segítő szolgáltatásokban történt: a közmunka programok bővülése miatt a munkaügyi központok tanácsadóinak egyre kevesebb ideje marad arra, hogy valódi segítséget nyújtsanak, és egyre kevesebb a forrás a munkába állást segítő, hatékony programokra.

2. A gyenge színvonalú közoktatás

A szegénységet újratermelő másik folyamat az iskolákban zajlik. Az iskola azért meghatározó, mert aki iskolázatlan, az nehezen kap munkát, és előbb-utóbb elszegényedik (Gábos et al 2012). A magyar iskolarendszer pedig szinte változatlanul őrzi azt a szerkezetet, ami minden évjárat 15 %-át alapvető készségek nélkül ereszti ki a munkapiacra 18-23 éves korában (Köllő 2009).
A közoktatás gyenge teljesítményét nagyrészt a pedagógiai módszerek elavultsága és a tanári szakma (az alacsony bérek miatt) erősen lecsökkent presztízse magyarázza. Nem a ráfordítás mértéke, hanem a hatékonysága okozza a problémát. Vagyis, nem az a probléma, hogy ne lenne elég iskola, vagy elég tanár az iskolákban – hanem az, hogy milyen képességű a tanár és milyen minőségű a tanítás.
A pedagógusok többsége az érettségin megkövetelt ismeretek, adatok és képletek megtanítását tartja feladatának, és kevesebb figyelmet szentel az alapkészségek, a szövegértés, számolás, probléma-felismerés, tanulni tudás, szociális jártasságok fejlesztésének.
Erre legtöbbször az eszközei is hiányoznak: nincs birtokában annak a módszertani tudásnak, ami a készségek fejlesztéséhez kell. A 2003 és 2010 közötti továbbképzési programok ugyan javítottakvalamit a helyzeten, de a tanárképzés törzstantervébe az új módszertanok még nem épültek be.

3. A hátrányok halmozódása, a „mélyszegénység-spirál”

A szegények egy kisebb csoportjában, az alapvető létfeltételekben is szűkölködő, mély­szegénységben élők körében még nehezebb a helyzet. Többségük leszakadása tartós: helyzetükön nagyon nehéz önerőből változtatniuk, sőt, gyermekeik számára is hatalmas kihívást jelent ebből a társadalmi helyzetből kikerülni.

A mélyszegénységben élők többsége alacsonyan iskolázott, ami nem csak a munkahelyektől, hanem a továbbtanulástól is elzárja őket, és gyakran azoktól a szolgál­tatásoktól is (orvos, családsegítő, lakhatás), ami a munkavégző képességük és egészségük megőrzését segítené.

Az ellátások elérését a lakóhely (a falvakból nehezen megközelíthetők a szolgáltatást működtető városok) és a pénzhiány mellett a szegényekkel, és ezen belül különösen a romákkal szembeni diszkrimináció is korlátozza (Antal Z. 2004Bódis-Nagy 2008Pataki és Somorjai 2007).
A mélyszegénységbe születő gyermekek már a fogantatástól hátrányban vannak: édesanyjuk nem tud elég egészséges ételt fogyasztani, a gyermek kis súllyal születik, és fogékonyabb lesz a betegségekre. Ha pedig beteg, vagy elmarad a fejlődésben, azt tanulatlan szülei és a túlterhelt védőnő kisebb eséllyel veszik észre, és pénz/orvos híján gyakran nem tudják kezeltetni. Anyja otthon van, ezért nem kerül bölcsődébe, és óvodába is csak akkor, amikor már muszáj, így későn és kevesebb ideig kap szakavatott fejlesztést.
Amikor iskolába megy, a tanárok többségének nincs eszköztára, hogy a felzárkózásban segítse, és nagyon korán elkezdődik a mért képesség szerinti szelekció. A lassabban haladó gyerekek előbb kisegítő csoportba, majd külön iskolába kerülnek, ahol viszont ritkán kapnak érdemi fej­lesztést (Havas 2008).
Aki nyolcadikra nem olvas szépen és nem számol gyorsan, az végül szinte biztosan olyan szakiskolába kerül, ahol ezeket a készségeit már nem is fejlesztik tovább. Mire 17 éves lesz, kint találja magát egy olyan munkapiacon, ahol e készségek nélkül senkinek nem kell, és a felnőttoktatásban sem kap második esélyt, mert ott általában az érettségi az alapfeltétel.

Miért nem oldotta ezt meg az állam?

Az elmúlt húsz évben az egymást követő kormányok nem tudták megállítani a mélyszegény­ségben élők leszakadását. Az első években nem is figyeltek fel a problémára: a 90-es években még azt gondolták, az első zökkenő után elindul a gazdasági növekedés és „kinőjük” a szegénységet is. Addig pedig az a fő feladat, hogy akit csak lehet, megvédjünk a szegénységtől: korábban engedjük nyugdíjba, tovább tartsuk otthon gyesen, hosszú ideig biztosítsuk a munka­nélküli ellátását.
Ez a stratégia később visszaütött: a képzetlenek számára a gazdasági növekedés sem teremtett munkalehetőséget, sőt, a jóléti kiadások növe­kedése miatt emelni kellett a béreket terhelő járulékokat, ami (megdrágítva a munkaerőt) tovább rontotta a képzetlenek esélyeit. A 2000-es évek elejére már megértette a politika, hogy a foglalkoztatás magától nem fogja elérni a korábbi szintet, addigra viszont olyan nagyra nőtt a probléma, hogy még egy jól felkészült közigazgatásnak is nagy kihívás lett volna megoldani.
Az elmúlt tíz évben, a kormányzati próbálkozások kudarcát látva, egyre nőtt a türelmetlenség. Két nézet alakult ki: az egyik szerint az a baj, hogy az állam nem elég erélyes, csak osztja a segélyt, „ezek” meg nem akarnak dolgozni. A másik szerint az a baj, hogy az állam nem áldoz eleget (pénzt, szolgáltatásokat) a szegénység enyhítésére.
A két nézet vitájából két, egymás mellett elbeszélő szekértábor alakult ki. Ez tovább nehezíti a megoldást, mert az ismeretek helyett az érzelmek alapján ítéljük meg a javaslatokat, így nincs együttműködés, sőt, amit az egyik tábor épít, azt a másik lebontja.

A kormányzati kudarcok mélyebb oka, hogy a probléma nehéz, a közigazgatás pedig gyenge. A tervutasítás más készségeket igényelt, mint a finom szabályozással, ösztönzőkkel befolyásol­ható piacgazdaság. Települési szintre került sok olyan feladat, ami ott nem látható el, a jóléti ellátások örökölt rendszere pedig a teljes foglalkoztatásra volt szabva.

A szolgáltatásokat – oktatást, munkapiaci programokat, családsegítést - mind át kéne alakítani, hogy segítsenek alkalmazkodni a piac változó igényeihez (Sziszik 2004Fazekas et al 2008Scharle 2012Tausz 2007). Ehhez járul még, hogy a megoldás politikai kockázata nagy: a jelenben kell olyan csoportokra áldozni, akiknek a szavazata keveset ér, a beruházások hatásai pedig áttételesek és hosszú távon jelent­keznek.
A média és a civil szektor pedig túl gyenge ahhoz, hogy a hosszú távú jólétet növelő, de költséges döntéseket kikényszerítse. Ezt tetézi, hogy a hátrányos helyzetű népesség jelentős része roma származású, és külső jegyek alapján megkülönböztethető, ami növeli a diszkrimináció és a bűnbakképzés kialakulásának esélyét.
A tömeges elszegényedés társadalmi feszültségekhez és kirekesztéshez vezethet, a társadalmi kohézió hiánya pedig meggyengíti a politikai és gazdasági intézményeket és a kutatások szerint ezen keresztül lassítja a gazdasági növekedést. Vagyis, akármennyire is politikus-próbáló feladat a szegénység csökkentése, nem érdemes halogatni a megoldását.
Scharle Ágota 


Már megint dübörög a gazdaság , másfél millió emberünk hagyta el az országot , kik e4reje teljében máhol találták meg a megélhetőségüket !!! Ithon csak a politikai maffia tud érvényesülni , hisz ők már a harmadik luxus villájukat próbálják berendezni , míg a nép az istenadta nép , a karácsonyi meleg ételosztásnál már hajnali 3 órakor sorban áll , hogy 11 órakor kezdődő ételosztásnál jusson nekik egy tányér meleg étel !!!
Ez nem ellent mondás , ez a valóság most Magyar országon !!!!
Én egy politikusról sem tudok , hogy felajánlott volna egy ingyen ebédet a rászoruló környezetében élő választó polgárainak !!! De azt már a csapból is hallani , hogy milyen jól teljesítünk , és , hogy milyen jól megbecsüljük az embereket !!! Majd azt olvasom 100 000 magyart zsuppolnak ki Angliából . Ez kormány buktató tétel , hisz ez legalább 100 000 család hozzáálását változtatja meg , és már nem is dübörög a gazdaság !!! Itt csak a zsinagóga építése halad , no meg persze a stadionnak álcázott koncentrációs táborok építése a meghatározó !!! És ami biztos , hogy a szabadkóműves páholyok engedélyeznek a politikusok rablását , már emlitettem , hogy egyesek , már a harmadik luxus villájukat rendezik be az elrabolt nemzet vagyonából !!! Számonkérés – ugyan már – még a Jobbik is Szabadkőműves felügyelet alá került , és tövig benyal a faszszopó zsidóknak , és építi a párhuzamos társadalmat , és mivel letette a lantot , hogy a zsidó is párhuzamos társadalmat építsen , a cigány is erre hajaz , és a muszlin közösség befogadásával , még egy iszlám társadalmi réteg is ránk fog tehénkedni !!! Nem elég nekünk a helytartóink eltartása , és nap mint nap hagyni , hogy kiraboljanak , megalázzanak , de még össze is játszanak a kazárokkal , most egy földkártalanítás nekik , holnap egy új zsinagóga , egy újabb koncentrációs tábor kiépítése krematóriummal , filmgyárral . És akit lehet a Pintér -féle gyilkosság BT – je még meg is öl . Lehet az kormányszóvivő is , de a megbukott terv / polgárháború kirobbantása cigány – magyar ellentét szításával / cigány gyilkosságok a kieszelője nem bukhat ugye gyurcsány , hát a szóvivője – azt felakasztjuk !!!!!
Az olajbárók az új nemesség , most még a szabadrablás stádiumában van !!!! Olyanok ők mint a rákos sejtek felfalják a nemzetet , de a tudatlanok azt már nem mérlegelik , hogy ők is elpusztulnak a nemzettel együtt . Hívó szavukra már csak a halál hörgése a felelet , kazár helytartóink im már leépítettétek a nemzetet , most menjetek jó messzire , hogy magyarral ne találkozzatok , mert , ha megtudják , hogy ti voltatok a kazár helytartóink elvágják a torkotokat . A családotokat felkutatják , és a felmenőiteket a lemenőiteket kibelezik , hogy intő példa legyen !!!!
,, Ne szülj rabot te szüz anya ”
Elszámoltatni a Draskovics , Pintér -féle maffia főnököket , és a sötétben megbujó szabadkőműves páholy tagokat , kik levezényelték ezt a nagyarányú kirablásunkat . Vadászati idény legyen kiadva rájuk , és a családjukra ne maradjon még hírmondójuk sem ez legyen az elszámoltatásuk !!!




PARASZTSÁGBÓL A MAGYAR KORMÁNY JOBBAN TELJESÍT – 2016 LEGFELHÁBORÍTÓBB MONDATAI




2016. DECEMBER 30. PÉNTEK, 10:48


Szavakban gazdag év volt 2016 is. Politikusaink időnként elvesztették az agyuk és szájuk közti kapcsolatot, minek köszönhetően majd minden hónapra jutott egy-két felháborító kiszólás, vagy jól kiszámított fenyegetés.
orban1.jpg
A kis rablók Rákosi jobb , és bal keze ...
(Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)
Sorrendet persze kéne állítani egy ilyen év végi összegzésnél, de őszintén szólva nem nagyon lehet. Voltak kis elhajlások, voltak nagyobb botrányok, voltak zsigeri undort kiváltó megmozdulások idén is szép számmal – de az mindben közös, hogy olyan pökhendi, gőgös, nemtörődöm képet festenek a kormányról és holdudvaráról, amelyből csak úgy süt a „tök mindegy, mit mondok, úgy sem tehettek ellene semmit” mentalitás. És ez egyébként így is van – sajnos.
Az idei közbeszédet viszonylag sok dolog tematizálta (például a korrupció, az olimpia, népszavazás, a sajtószabadság lerombolása, tanártüntetések, hogy csak néhányat mondjunk), és a rájuk adott reakciókból tisztán kiviláglik az is, milyen Magyarországot képzel el a jelenlegi kormány.
Például nőgyűlölőt – csak hogy egy egészen konkrét példával kezdjük.
Vén kurvázott” a szolnoki polgármester a közgyűlésen, Friderikusz Sándor pedig (az egyre erősebben kormányközelivé avanzsáló, de akkor ezt még leplező ATV-n) „ifjúkori hevületben” elkövetett „botlásnak” titulálta Kiss László botrányát, amikor kiderült, hogy évtizedekkel ezelőtt, aktív sportolóként többedmagával megerőszakolt egy lányt.
És mégsem ezek voltak az év legszexistább beszólásai. Egészen decemberig úgy tűnt, hogy Kósa Lajos mászta meg az alpári parasztság Csomolungmáját, amikor szintén a Kiss László-ügyre reagálva azzal védte a védhetetlent, hogy a sportra más szabályok érvényesek, mint a való életre.

Bármilyen esetben, ha ön egy földön fekvő emberbe belerúg, akkor a rendőrség letartóztatja könnyű testi sértésért minimum. De egy labdarúgó meccsen, adott esetben ezért lehet, hogy még szabadrúgás sem jár” – mondta egész pontosan.

De aztán jött az évi egyszeri, decemberben tartott közmeghallgatás a Józsefvárosban, ahol Kocsis Máté, a kerület ura egy kérdésre a következőt bírta kinyögni:

Én nagy becsben és tiszteletben tartom kedves és fiatal hölgyek aggódását a szociális ügyekért, csak a világ, egy önkormányzat működése és egy konkrét helyzet is bonyolultabb annál, minthogy egyébként roppant szimpatikus emberek, kedves hölgyek feltegyenek olyan kérdéseket, hogy mi lesz a szegény emberekkel.”

A világ, az önkormányzat és a szegénység ügyeibe ezek szerint fiatal hölgyeknek nincs beleszólása, legalábbis Kocsis szerint. Erre tényleg nehéz mit mondani…
Azért ne féltsük Kósát se, volt neki még néhány emlékezetesen elképesztő megmozdulása, amiből még jobban kirajzolódik a Fidesz Magyarország-képe. Többek közt képes volt Hitler lapjához hasonlítania az ocsmány módon kivégzett Népszabadságot:

[...] a Népszabadság épp olyan állampárti napilap volt, képviselve a kommunista ideológiát, a pártot annak minden tettét, mint a Völkischer Beobachter.”

Megmutatva ezzel, hogy fikarcnyit sem érdekli őket, van-e még sajtószabadság ebben az országban, vagy nincs. Aztán dadogva sem sikerült kimagyaráznia az elbukott népszavazást („A perdöntő az, hogy érvényes… ööö” – nagyjából ennyire sikerült felfognia az eredményeket), remekül reprezentálva a kormánypárti álláspontot, miszerint amúgy is tökmindegy az eredmény, a lényeg, hogy elkölthettek egy csomó pénzt és gyűlöletet szítottak a magyar lakosságban, hogy azt saját hasznukra, vagyis népszerűségük növelésére fordítsák. És Kósa még itt sem állt meg, nagyot rúgott a szegényekbe is, akik szerinte nem hogy alapjövedelemre nem érdemesek, de valójában ingyenélők, akik az államot szipolyozzák. Egész pontosan így fogalmazott:

Ez abból a tőből fakad, hogy legyen minden ingyen: a sör, a pálinka, legyen minden ingyen, és ne is kelljen dolgozni semmit se. Sőt, még annál is kevesebbet.”

Mi sem bizonyíthatja jobban ezeknél a mondatoknál, hogy mennyire nem érdekli ma a kormányt az, hogyan él a társadalom jelentős része, mintegy 4 millió ember a szegénységi küszöb környékén, vagy jóval alatta.
És nem csak Kósa rúgott a szegényekbe, amikor csak tehette, megtette ezt Nyitrai Imre is, aki a kormány „szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárának” szerepében tetszeleg. S eme tisztes posztján állva nem átallotta közölni:

a számok azt mutatják, hogy kialakult egy viszonylag fix és stabil, kevéssé változó számú, folyamatosan utcán élő, utcán élni kívánó személy”.

És nem állt meg ott, hogy a hajléktalanságot egyfajta úri passzióként írta le, végső csapásként (és egyben orbitális hazugságként) még kimentette magát és kormányát is a felelősség alól, mivel szerinte

ma Magyarországon nem kellene az utcán élni, hiszen Magyarország képes mindenkinek a lakhatását biztosítani”.

Tessék, itt zárul be a kör, hiszen Nyitrai szavai ugyan köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, mégis kriminalizálnak egy rettentően kiszolgáltatott társadalmi réteget, nyomokban sem mutatva semmilyen szolidaritást.
Van az ugyanis máshol, ahol nagyobb szükség van rá.

Gyerekkorában Bayer Zsolt mellettem ült az iskolapadban. Mellettem fog állni halálos ágyamnál is. Én Bayer Zsoltot sosem fogom megtagadni.”

Így tett hősies barátságáról tanúbizonyságot Semjén Zsolt. Igaz, hogy 111-en adták vissza lovagkeresztjüket azért, mert Bayer megkapta a sajátját, de az őt felterjesztő Semjén ebben semmi kifogásolnivalót nem talált, inkább megmutatta, mennyire nem érdekli sem őt, sem senki mást a környezetében az, hogy gyomorforgatónak találja-e a közvélemény a tevékenységüket. Ha akarnak valamit, azt véghez is viszik – nagyjából ennyiről szól Semjén mondata. Bár ne hallottuk volna...
Ha Semjénnek és társainak jobb lett volna, ha csöndben maradnak, gondoljunk egy kicsit Rogán Antalra is, aki viszont hiába lett luxustáskát lóbáló propagandaminisztere a kormánynak, sorozatos botrányai miatt úgy eldugták, hogy nagyítóval is csak akkor lehet megtalálni, ha valaki az égen helikoptereket keres. Nem is nagyon engedték idén mikrofon-közelbe, ha mégis, akkor is csak annyit bírt kinyögni, hogy a helikopterezés után nem hazudott, és még aznap nyilvánosságra hozta a kért információkat (igaz, vagy háromféle verzióban, vagyis valamikor azért csak hazudott is közben…). Rogán csúnya ügyei, illetve az, hogy ezeknek semmi következményük nincs, remekül mutatják meg nekünk, milyen következmények nélküli országgá sikerült változtatnia 6 év alatt a Fidesznek Magyarországot. Olyan hellyé, ahol a korrupciónak nincs retorziója, ahol az igazságszolgáltatás hamarabb csap le egy kakaós csiga-tolvajra, mint egy közpénzt herdáló miniszterre (és akkor Matolcsy Györgyöt és az ő alapítványait, ahol a közpénz elvesztette idén közpénz jellegét, már meg se említsük…).
De mivel Rogán a propagandaminiszter, azért hozzá is köthetőek felháborító mondatok: neki köszönhető ugyanis a Magyarországot nyárra elborító, gyűlöletkeltő plakátkampány, ami a népszavazás előtt a tömeget hergelni volt hivatott. A kampány több mint 10 milliárd adóforintot emésztett fel, tele volt hazugságokkal (Tudta? A bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen emelkedik a nők elleni zaklatások száma Európában – és társai), ráadásul túl is volt tolva, sokan még fideszes berkeken belül is őt okolták a népszavazás bebukásáért. Azt viszont ne bocsássuk meg Rogánnak (sok más bűne között), hogy az hónapokig tolták le a torkunkon ezt a szemetet.
Igazán nagyot viszont idén (is) Lázár János mehetett, aki a KormányInfón hősiesen próbálta hétről hétre azt a látszatot kelteni, hogy valójában a kormány kész válaszolni a feltett kérdésekre.
Az egy dolog, hogy már előre próbálta védeni Rogán nem létező becsületét, nem is akárhogy:

Arra kell majd felkészülni, hogy kormánypárti politikusok korrupciós ügyekbe fognak még keveredni. De csak azért, mert a kormánypárti korrupció pusztán az ellenzék "politikai terméke" lesz”

De emellett rá hárult főként a népszavazási bukta megmagyarázása éppúgy, mint ahogy neki kellett bejelentenie a közszférára lecsapó bürokrácia-csökkentő programot is, ami tízezrektől veszi el majd a munkát.
Lázár viszont, mint a kormány felkent szócsöve, tökéletesen példázza, hogyan is kommunikál a vezetőség. Íme egy egyszerű példa: amikor elkezdődtek a tanártüntetések, tavaly decemberben még vicceskedni próbált, és azt üzente, hogy „nem a farok csóválja a kutyát”. Aztán idén már egy fokkal erősebb üzemre váltott, és azzal fenyegetőzött, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében akár a pedagógusoknak is lesz félnivalójuk. Majd előhúzta a béremelés-kártyát, mondván, hogy úgyis több a fizetés, nem kell itt hőzöngeni (ami mindig jó érv a társadalom felé, ha valamilyen problémát el kell fedni).
Az év legfelháborítóbb mondatainak egyike ugyan nem Lázárhoz, de a tanártüntetésekhez köthető. “Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket az értékeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál” - mondta még februárban Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkár. Mondjuk annyiból még akár szerencsésnek is tekinthető ez a mondat, hogy szimbóluma lett az oktatási kormányzat elleni fellángolásnak a kockás ing, majd a kockás esernyő - utalva a tüntetések idején üzembiztosan szakadó esőre -, de emellett jól példázza azt is, hogyan gondol ma egy kormányzati szereplő a közszférában dolgozókra, illetve még inkább azokra, akik nap mint nap az iskolákban igyekeznek az áldatlan állapotok ellenére is tanítani.
Kemény szavakat használt Lázár a nyáron, amikor a soron következő tüntetés után közölte, a diákok romló teljesítményéért a tanárok felelősek. És végül, amikor december elején kijöttek a botrányos PISA-eredmények, már egyértelműen a pedagógusokra hárította a felelősséget.

Balog Zoltánnak mennie kellene?! Ne vicceljen! Nem ő tartotta a matekórát. A felmérés eredményeit nem lehet a kormány tagjain számon kérni, nem ők tanítottak és nem ők tanultak.”

Hát így. Nagyjából amúgy ez a véleménye a magyar kormánynak minden problémáról. Nem ők tartják a matek órákat, nem ők műtik a betegeket sem, nem ők élnek az utcán, nem ők nem találnak munkát, és így tovább. Lázár a tökéletes példa arra, hogyan kommunikál ma a magyar kormány. Megfélemlít, hazugságokkal ámít, majd terel. És teszi mindezt úgy, hogy mindeközben egyáltalán nem érdekli, hogy mi történik „odakint”, a nagy magyar valóságban. Mert szavakból is fel lehet építeni egy országot, ha ezeknek a szavaknak kötött helyük van, és nincs más felület, amire rá lehet még firkálni az igazságot.
Csak hogy egy végső példát mondjak erre:

... mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket”.

Az idézet első fele Orbán Viktor szájából hangzott el. A második felét pedig valaki beillesztette a Pannon Lapok minden megyei fiókjába felülről leküldött karácsonyi interjúba a Fejér Megyei Hírlapnál. A mondat első fele legalábbis álszent csúsztatás a népszavazás tükrében, amelynek irányított kérdései még csak leplezni sem kívánták, hogy befolyásolni akarják az ember véleményét (és akkor az előzetesen küldött levelekről, a plakátcunamiról és a reklámblokkokba beszuszakolt kisfilmekről még nem is beszéltünk). A második fele viszont színtiszta igazság. Hiszen nem érdekelte a kormányt, hogy érvénytelen a népszavazás, nem érdekelte őket, hogy Magyarország nem vevő a gyűlöletre. Szóval a mondat első fele és második fele közt minőségi különbség van. A betoldott mondatok miatt már 5 embert kirúgtak a Fejér Megyei Hírlaptól. Orbán Viktort viszont még senki sem rúgta ki. Érdekes.



LÁZÁR MÉG A KORRUPCIÓT IS ELLOPNÁ!


2016. MÁJUS 19. CSÜTÖRTÖK, 18:17

Miután Lánczi András, Orbán tanácsadója és a Corvinus újdonsült rektora elmondta, hogy amit korrupciónak hívunk, az a Fidesz politikája, és Lentner Csaba is elmondta, hogy az MNB alapítványainak pénze arra kell, hogy a Fidesz gondolatai legyenek az egyedüliek az országban, most Lázár Jánoson volt a sor, hogy elmondja, amit korrupciónak látunk, az nem is az:
arra kell majd felkészülni, hogy kormánypárti politikusok korrupciós ügyekbe fognak még keveredni. De csak azért, mert a kormánypárti korrupció pusztán az ellenzék "politikai terméke" lesz.
d_kos20160519045.jpg
(Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)
Tehát, ha esetleg azt látná az olvasó a hírekben, hogy eltűnt pár száz milliárd forintnyi közpénz, nem kell megijedni, mert bár ha el is tűnt, ez nem más, mint az ellenzék politikai terméke. Inkább fel kéne háborodni, hogy az ellenzék kicsinyes bosszúból politikát csinál a közpénz tervszerű ellopásából.
Zseniális mutatványt próbált a Fidesz végrehajtani az elmúlt hetekben: megpróbálja megszüntetni a korrupciót. Nem a pénzlopást persze, hanem a korrupció fogalmát. Megpróbálnak olyan új értelmet adni a pénzlopásnak, mintha az valami haszonnal járna az állampolgárok számára.
Nyilván a fő célpont saját szavazói bázisuk, aminek azt próbálják elmagyarázni, hogy a közpénz eltulajdonítása a közös célok (egyébként mik is ezek a közös célok?) megvalósításának eszköze.
Közben pedig megpróbálják beellenzékiesíteni a korrupciót, úgy beállítani, mintha a korrupcióról szóló közbeszéd valami kicsinyes politikai harc része lenne. Ezt a taktikát már ismerjük. Arról szól, hogy elmagyarázzák, valójában itt nem közügyről van szó, hanem egy politikai csatáról, amiben mindkét fél sáros, tehát az állampolgárok számára nem lehet pozitív eredménye.
Csakhogy valójában közügyről van szó, arról, hogy az adófizetők által összeadott pénzt az adófizetők által megválasztott kormány, amelynek feladata az adófizetők szolgálata, hogyan kezeli. És attól még, hogy 2010 előtt se bántak jól a közpénzzel, nem lesz érdem, hogy 2010 után se bánnak azzal jól, sőt attól, hogy 2010 előtt nem bántak jól a közpénzzel, nem lesz igaz, hogy ne lehetne vele jól bánni.
Ha Lázár és a Fidesz valóban a köz érdekében aggódna a korrupció miatt, és nem saját szavazóvesztésük elkerülése érdekében, akkor nem a korrupció szót próbálná átmagyarázni, vagy magát a korrupciót eltüntetni, mint egyszeri hobbibűvészek, hanem például nem lopna. Nem az állami vállalatok költéseinek felderítését nehezítené, mint a pár hete beadott törvényben, hanem nyilvánossá tennék, és az interneten kereshetővé az állami cégek költéseit. De nem is olyan legfőbb ügyészt tartanának pozícióban, mint a Polt Péter, aki egy esetben sem volt hajlandó 2010-es újraválasztása óta Fidesz-politikus ellen vádat emelni.
De valójában Lázárék nem a közvagyon miatt izgulnak, hanem a sorozatos lebukások miatt, amelynek valódi előzménye nem az ellenzék, a sajtó tényfeltáró munkája és a közfelháborodás, hanem a nagybetűs LOPÁS.
A korrupció nem az ellenzék, hanem a kormánypárt, a Fidesz politikai terméke, amelyet oligarcháik feltőkésítése, illetve hatalmuk megtartása érdekében hoztak létre, és most megpróbálnák átcsomagolni félrebeszéléssel, cinizmussal, depolitizálással, a foglyul ejtett állam ügyészségének tétlenségre késztetésével.
Hogy miről is van szó, azt Lázár másik csütörtöki mondata illusztrálja jól. Amikor arra a kérdésre, hogy mit szól Lánczi András mondataihoz, miszerint a korrupció maga a Fidesz politikája, annyit válaszolt, „a tudomány kutatásait a végrehajtó hatalomnak nem szabad kommentálnia.”
Politikai termék? Tudományos kutatás? Nem, egyszerűen az történik János, hogy ti ellopjátok a mi közös pénzünket!



TÉNYLEG ENNYIRE ELSZAKADT A FIDESZES ELIT VALÓSÁGA A MAGYAR EMBEREK ÉLETÉTŐL?


2016. OKTÓBER 28. PÉNTEK,

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a minap azt mondta, az 500 ezer forintos helikopterezést a magyar középosztály bármelyik tagja megengedheti magának. Erre csütörtökön Rogán Antal helikopterügyi államtitkár azt bírta válaszolni, hogy egy városnéző helikoptertúrát azért sokan megengedhetnek maguknak.
04012_rogan_mw.jpg
A húsz perces, 80 ezer forintos helikopteres városnézést tényleg olyan sokan megengedhetik maguknak?
Persze Bencsik fokozta még. Szerinte a „kereskedelmi tévék az alsó, a legértéktelenebb népréteget szolgálják ki, és egyúttal annak legkártékonyabb szokásait erősítik fel.” És hasonlóan vélekedett a 888 főszerkesztője, a miniszterelnök tanácsadója, G. Fodor Gábor is az Echo TV Angárd című műsorában a minap.
Persze nem mindenki ilyen idióta a Fidesz vezetői között, de már az is súlyos jel, hogy szép számban vannak olyanok, akiknek a magyar valóság a helikopterezés. A kormány lapjainak főszerkesztői, az ország egyik legfontosabb embere, és a miniszterelnők főtanácsadója is buta prolizik, miközben azt gondolja, hogy 80 ezer forint az csak úgy kipattanna a polgárok zsebéből, ha épp helikopterezésre vágynának.
Ez semmivel sem jobb annál, amikor a fideszesek arról beszéltek, meg lehet élni havi 48 ezer forintból.
Lehet le kéne pattani a Rózsadombról, a budai villákból és a vidéki kastélyokból, és megnézni, mi a franc is történik ebben az országban.
Mert nem 80 ezres sétahelikopterezésre megy el az emberek pénze. Nagyon nem. A 80 ezer inkább a havi nettó fizetés szokott lenni az ország többsége számára. Rezsi kifizetése után pedig az ország elsöprő többsége sem keres ennyit, a középosztály egy jelentős része sem.
Persze, a valóság az - és ezt látjuk a kormányzás milyenségéből is -, hogy a Fidesz csak a felső-középosztályt és az elitet tekinti polgárnak, azokat, akik olyan sokat keresnek, hogy annyit is érjenek, és ki tudjanak fizetni 80 ezer forintot sétahelikopterezésre.
A csodálatosan dübörgő magyar gazdaság az elmúlt években annyit ért el, hogy 2015-ben a szlovák nettó átlagbér megelőzte a magyart, és hogy a legtöbb gazdasági, fogyaszátási, jóléti és szegénységi mutatóban Romániával és Bulgáriával vagyunk egy súlycsoportban.
Nyilván, közben lehet azt hinni, hogy a valódi középosztály, a dolgozó emberek megengedhetnek maguknak egy 80 ezres sétahelikoterezést, csak ez nem a valóság. Ez nem a magyarok 90 százalékának élete, és az ilyen nyilatkozatok csak a kételyt próbálják elhinteni az emberekben, hogy vajon tényleg csak nekem ennyire rossz? Vajon tényleg csak én élek ilyen rosszul, de a többiek tényleg megengedhetik a helikopterezést?
A Fidesz ezzel a trükkel próbálja meg atomjaira bontani a társadalmat, ezzel a trükkel próbálja meg elszigetelni az egyéneket és a családokat. És ha a média teljes bekebelezése sikerül, akkor ez az elszigetelés sikerül is nekik, hiszen, akkor senki nem mutatja majd meg, hogy mi is az ország valósága. A kormány csak így úszhatja meg, hogy nem a valóságot figyelembe véve, nem a dolgozók és szegények érdekeit figyelembe véve kormányoz. Így pedig szép lassan nem csak a valóság repül el, hanem az egész ország jövője is. A Fidesz legyőzéséhez épp ennek a folyamatnak a megfordítására van szükség. Épp arra, hogy újra összekössük az elszigetelt embereket, a nem helikopterezőket, hogy együtt követelhessék: helikopterek helyett jólétet!


AZ UTOLSÓ ESÉLY, HOGY NE BASSZUK EL EGY OLIMPIÁVAL ÉVTIZEDEKRE AZ ORSZÁGOT


2017. JANUÁR 18. SZERDA, 19:45

Csütörtöktől indul a Momentum mozgalom aláírásgyűjtése azért, hogy legyen népszavazás a budapesti olimpiáról. Ha 30 nap alatt nem gyűjtik össze a szükséges 150 ezer aláírást, akkor nem nagyon lesz esélye a magyar népnek, hogy megakadályozza, hogy Budapest olimpiát rendezzen. Pedig a rendezés biztosan óriási károkat okozna az országnak, és ha ezt nem tudjuk megakadályozni, egy újabb esélyt vesztünk el arra, hogy visszaszerezzük a döntést az életünk felett.
15894461_255097241588015_2203638221441377788_n.png
Az olimpiarendezésről szóló aláírásgyűjtés melletti legegyszerűbb érv annyi: legyen joga dönteni a magyar embereknek erről az ország jövőjét alapvetően befolyásoló kérdésről: rendezzünk olimpiát vagy sem? Valójában egy ilyen súlyú kérdés kapcsán nem aláírásgyűjtésre lenne szükség, hanem magának a kormánynak kellett volna kiírnia a népszavazást.
Persze nem árulok zsákbamacskát, és nem akarom az olvasót megtéveszteni egy középre helyezkedő állásponttal. Én nem akarom, hogy 2024-ben vagy 2028-ban Magyarország olimpiát rendezzen.
Így tudsz tenni az olimpiai rendezés ellen
A NOlimpia népszavazási kezdeményezést támogató aláírásokat csütörtöktől 30 napon keresztül gyűjti a Momentum Mozgalom három módon:
  • Budapest 25 legforgalmasabb pontján helyeznek ki pultokat, ahol a budapestiek aláírhatják az íveket
  • Az aláírásgyűjtő ív letölthető a nolimpia.com/irdala oldalról, aláírás után postán elküldhető vagy személyesen leadható a pultoknál
  • Az aktivisták a város egyes részein házról-házra járva is gyűjtenek aláírásokat
Az aláírásgyűjtésben önkéntes aktivisták segítik a Momentum Mozgalmat, eddig több mint 350 aktivista jelentkezett, de az aláírásgyűjtő kampány sikeréhez minden segítségre szükségük van. Aktivistának a nolimpia.com/csatlakozz címen lehet jelentkezni. Az aláírásgyűjtést anyagilag a nolimpia.com/tamogass oldalon lehet támogatni, ahol a szervezők minden beérkező adományt nyilvánosan vezetnek egy táblázatban.
Pedig szeretem a sportot, 14 éves koromtól kezdve egy újság járt hozzánk, a Nemzeti Sport. Bármilyen sporteseményt képes vagyok megnézni, és emlékszem a magyar sport nagy győzelmeire és vereségeire, mert az életem részei. Emlékszem, amikor a szerbek ellen fordítottunk a 2001-es pólódöntőben. 39 fokos lázzal feküdtem otthon, iszonyatosan fáradt voltam, a győztes gól után mégis felugrottam és körberohantam a szobában, majd a meccs lefújása után aludtam tovább. Sírtam, amikor a magyar jégkorong-válogatott először feljutott az A csoportba, dühömben ütöttem az asztalt, amikor a női kézilabdázók az utolsó 6 percben adták el az előnyüket a belgrádi vb-döntőben. Csodálatos dolog lenne élőben nézni az olimpiát, és a magyar versenyzőket.
De nem most. Ezt az országot most csak tönkreteheti az olimpia.
Az úszó-vb-n láthatjuk, hogyan szállnak el a költségek, és hogyan folynak el a közpénzek a Fidesz-közeli nagyvállalkozókhoz. Az eredeti tervek 40 milliárdos költségei hogy rúgnak már 100 milliárd fölé, hogyan lesz az úszó-vb költségének része az Echo TV későbbi, a Nap-kelte korábbi székházának, vagy Orbán Viktor korábbi szakkollégiumi focipályájának felújítása. Miközben már most tízmilliárdok mennek el az olimpia itthoni népszerűsítésére, a haverok zsebébe.
És nem csak a magyar állapotokból kiindulva gondoljuk azt, hogy káros lehet az országnak az olimpiai rendezés. Nézzük meg a Brazil példát, ahol az ország a VB- és olimpiarendezés után a csőd felé szalad, miközben már a nagy sportesemények rendezése előtt is milliós tüntetések voltak a rendezést kísérő korrupció, és az előkészületek során is fokozott társadalmi igazságtalanságok ellen. Vagy Görögországot, ahol szintén nem tett jót a gazdaságnak az olimpia, és a baráti Szocsit, ahol egy használhatatlan, és az olimpia rendezése után felhasználhatatlan helyszínt, és tönkretett várost hagyott maga után a rendezvény. Ezek a példák önmagukban azt kell, hogy súgják, nekünk ez nem kell.
Ha pedig ehhez hozzávesszük a grafikát, hogy GDP-arányosan melyik olimpiára mennyit költöttek a rendező államok, és mennyit tervezünk költeni mi, láthatjuk, semmi jót nem ígér nekünk ez a projekt.
olimp1.png









És tudjuk azt is, ezek a költségek hiányozni fognak a magyar költségvetésből. Hiányozni fognak például az egészségügyből, a szociális ellátásokból és az oktatásból, még nagyobbra nyitva a már ma is túl nagyra nyílt ollót szegényebbek és gazdagabbak között.
Az olimpia mellett érvelők persze azt mondják, szükséges beruházások lesznek így is elvégezve. Csakhogy ezek a beruházások egy irányba fognak koncentrálódni, és olyan szolgáltatásokat fognak erősíteni, amiket a gazdagabbak, vagy a jómódú területeken élők vehetnek majd igénybe. Illetve az olimpiába ölt milliárdok nem a szegények és az alsóközéposztály lehetőségeit fogják bővíteni, hanem a gazdag tőkések fognak tovább gazdagodni a sok közpénzen, amit az olimpiába beleölünk.
Egy ilyen rendezés gazdaságilag totálisan tévútra viheti az egész országot, olyan beruházások tömkelege valósulhat meg, amire valójában nincs szükség, miközben azokra a beruházásokra, például az oktatásba és az egészségügybe, ami elindíthatná Magyarországot felfelé, nem jut majd pénz. És hiába lenne változás az ország vezetésében, az olimpiarendezés a következő kormányok kezét is megkötné. .
És most, a Momentum népszavazási kezdeményezése kapcsán van utoljára esélyünk arra, hogy ezt megakadályozzuk.
Annak, aki nem akarja, hogy ténylegesen elbasszuk az ország következő évtizedeit, a következő hetekben ki kell mennie az utcára egy aláírásgyűjtő ívvel, végig kell kopogtatnia a szomszédokat, ráírnia a barátaira, hogy összegyűljön a megfelelő számú aláírás, és a lelkükre kell kötni, hogy gyűjtsenek ők is.

A több mint 135 ezer aláírás, amit össze kell gyűjteni ahhoz, hogy kiírják a népszavazást, nagyon sok, de ha ez sikerül, akkor több mindent is nyerünk.
Visszanyerjük a hitünket, hogy bele tudunk szólni a saját sorsunk, a saját országunk sorsának alakulásába. Visszanyerjük a hitet a győzhetetlen Fidesz legyőzésében, és esélyt kapunk arra, hogy mi magunk döntsünk arról, a korrupt fideszes oligarchákkal szemben milyen irányba induljon el az ország!




A száz leggazdagabb magyar vagyona 2002 és 2016 között 632 milliárdról 2800 milliárdra nőtt

A száz leggazdagabb magyar vagyona 2002 és 2016 között 632 milliárdról 2800 milliárdra nőtt, azaz több mint megnégyszereződött!
A leggyorsabb növekedés a Gyurcsány-kormány időszakában volt tapasztalható, majd a válság beköszöntével enyhe visszaesés következett be, ám 2010-től a vagyonosodásuk ismét visszaállt a hosszú távú trendvonalra – írja elemezésében az Új Egyenlőség.
Évtizedek óta minden újabb megszorítási hullámnál előkerül, hogy nincs elég pénz az országban. Ez azonban nem igaz. Irdatlan mértékű presztízsberuházást hajtunk végre, nagyvállalatokat támogatunk indokolatlanul százmilliárdokkal, szintén százmilliárdokról mondunk le az szja, illetve az áfa kapcsán, nem is szólva a több száz milliárdos korrupciós veszteségről – emékeztet írásában az Új Egyenlőség.
Az oktatás, az átképzés, az egészségügy, az épületszigetelés, a fenntartható energia, a közösségi közlekedés és a szociálpolitika tehát megfinanszírozható lenne. Nyugat-Európához képest a rossz magyar adórendszer jellegzetességei az alacsony legfelső szja adókulcs (helyette az egyetlen kulcs), illetve a vagyonadó és az örökösödési adó szinte teljes hiánya. Ennek hatása meg is látszik a leggazdagabbak vagyonosodásán.
A napi.hu 2002 óta folyamatosan nyomon követi a száz leggazdagabb magyar vagyonát. A listán szereplők összetétele sokat változott, erősen korrelálva az éppen regnáló kormányok színével. Az Új Egyenlőség azonban most csak az összevagyont vizsgálta.
Forrás: napi.hu
Először is le kell szögezni, hogy a lista összeállításának módszertana valószínűleg inkább alul-, mint felülbecsüli a tényleges vagyont, hiszen pont ebben a körben rendkívül elterjedt az offshore, illetve az egyéb vagyoneltitkolási technikák. De fogadjuk el mégis ezeket az adatokat.
Azt látjuk, hogy 2002 és 2015 között a száz leggazdagabb vagyona 632 milliárdról 2597 milliárdra nőtt, azaz több mint megnégyszereződött! A leggyorsabb növekedés a Gyurcsány-kormány időszakában volt tapasztalható, majd a válság beköszöntével enyhe visszaesés következett be, ám 2010-től a vagyonosodásuk ismét visszaállt a hosszú távú trendvonalra. És ez még csak a legfelső száz ember, alattuk bőven vannak igen gazdag magánszemélyek.
Ehhez képest mi történt ugyanezen idő alatt a társadalom többi részének vagyoni helyzetével?
Nos, a magyar háztartások nettó vagyona 2008-ig csökkenő trendet mutat. Onnantól 2015-ig van benne egy emelkedés, ám a 2002-es szintet így is csak 14 ezer milliárddal haladja meg. Ha ebből kivonjuk a száz leggazdagabb magyar közel 2000 milliárdos vagyongyarapodását, akkor azt találjuk, hogy míg a száz leggazdagabb 2000 milliárddal lett még gazdagabb, addig a többi, közel tízmillió magyar 12 ezer milliárddal!
Ezenfelül rendelkezésre állnak már a legfrissebb adatok is. Eszerint a 2016-os évre újabb 180 milliárddal lett tehetősebb a felső száz, s immáron 2800 millárd forint körüli vagyona van.






167 milliárdos kárt okoztak az országnak

Mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), és az Európai Bizottság 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot - közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Csepreghy Nándor, aki a metróberuházást Magyarország 13 éves európai uniós története legnagyobb fejlesztésének és legnagyobb korrupciós ügyének nevezte, elmondta: az OLAF szerint a korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződések összege 272 milliárd 823 millió 488 ezer 215 forint. Brüsszel azt állítja, hogy 166 milliárd 998 millió 258 ezer 356 forintot "elloptak vagy elcsaltak", ezért ezt a pénzt az európai hatóságoknak és a magyar kormánynak vissza kell követelnie - tette hozzá. Ebből a pénzből 76,6 milliárd forint az, amit uniós fejlesztésként fizettek ki, és ez az az összeg, amit "a brüsszeli nyomozati jelentés" szerint visszakövetelhetnek Magyarországtól - mondta az államtitkár.
Piszkáljátok meg a vakoló páholyokat is , a háttérből ők osztogatták a parancsot a végén ne a takarító nőkön verjétek el a port !!!






Orbán mentőre nem ad pénzt, de Szerbiába küld 3 milliárdot focira!





De hajléktalan szállásokra sem ad , pedig ők rakatták ki a családokat az othonaikból , bezzeg kazár zsinagógára, koncentrációs tábor építésére van pénz , oktatásra egészségügyre nincs , mert így döntött
a helytartó !!!!!


14 ezer fős szerbiai kisváros harmadosztályú csapata kap 3 milliárd forintot a magyar államtól - írja a 444.
Fotó: Facebook
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a kormány a költségvetésből támogatja "Mészáros Lőrinc" eszéki fociklubját, illetve hogy jutott hárommilliárd forint a Délvidék Sport Akadémiának is. Sokáig azonban nem lehetett tudni, pontosan kinek is megy ez a pénz.
Szerb lapinformációkra hivatkozva az RTL Klub híradója hétfő este arról számolt be, hogy a pénz Topolyának megy majd, arra, hogy létrejöhessen ott egy akadémia. A város csapata a harmadosztályban játszik, most a projekt keretében négy focipályát alakítanak ki, illetve a hosszútávú terveik között szerepel egy stadion felhúzása is.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az RTL kérdésére elárulta, hogy a kormány nemzetpolitikai célja a határontúli magyarok segítése, a nemzeti összetartozás erősítése, a fiatalok sport iránti elkötelezettségének növelése,
ezért a sport nemzeti ügy.


A koncentrációs táborok építése is nemzeti ügy , de ez a zsidó nemzeté , mert a magyar palesztinokat itt nem átnevelik , hanem megsemmisítik !!!!És ezt a ti adó forintjaitokból valósítják meg . Csoda egy állom , bizony ez nem rémállom a krematóriumot az inkál védi, na mit gondolsz ki tudsz majd szökni az égető műből , vagy elhamvadsz . Kár hogy Hitler fél munkát végzett , na de majd jönnek a muszlimok , ők elvégzik a munkát helyetted is , csak egy kis támogatást adjatok nekik !!!!


Elindul az aláírásgyűjtés a budapesti olimpia ellen



NT, 2017. január 18., szerda 21:00 
Csütörtökön indul az aláírásgyűjtés a budapesti olimpia ellen. A Momentum Mozgalomnak egy hónap alatt legalább 138 ezer szignót kell összegyűjteni ahhoz, hogy népszavazást írjanak ki a fővárosban a 2024-es olimpiáról. Korábban Boston, Hamburg és Róma is visszalépett. A 2024-es olimpia megrendezésére Budapest mellett Párizs és Los Angeles pályázik.
Csütörtökön indul a visszaszámlálás: a Momentum Mozgalomnak 30 nap alatt kell legalább 138 ezer aláírást összegyűjteni a fővárosban ahhoz, hogy népszavazást írjanak ki a budapesti olimpiáról. „25 ponton fogunk kitelepülni, illetve az aktivistáink ajtóról ajtóra fognak kopogtatni és gyűjteni az aláírásokat. 30 napunk van, ez február 14-én fog véget érni, ez egy pénteki nap, aznap kell leadnunk a Fővárosi Választási Irodába” – magyarázta Fekete-Győr András elnök.


ozgalom elnöke. „Az aláírásgyűjtés azért fontos, mert itt háromezer milliárd forintról beszélünk az olimpia rendezése kapcsán, és erről a kormány elmulasztotta megkérdezni a budapesti, illetve a magyar polgárokat, azonban pótoljuk ennek a hiányát” – hangsúlyozta.
Nem éri meg, mivel egy kivételével minden eddigi olimpia költségvetése elszállt – mondja egy másik civil szervezete szóvivője.
Ha azt mondjuk, Magyarországon 770 milliárdba kerül egy olimpia, akkor most annak két és félszeresével is számolhatunk, és itt nem is beszélünk arról, hogy milyen pluszberuházásokra lenne szükség infrastruktúra szempontjából, hogy olimpia megvalósuljon, tehát itt nagyon-nagyon sokba fog ez kerülni” – hívta fel a figyelmet  Fodor Márk, az Olimpiát? Ne! mozgalom szóvivője.
Az Együtthöz hasonlóan az LMP is beszáll az aláírásgyűjtésbe. A társelnökük szerint az ország jelenlegi helyzetében nem engedhet meg magának egy olimpiát.
Úszó-vb, ami elindult 20 milliárdról, most már körülbelül 100 milliárdnál tart, ha az olimpiánál is ez történik, ebbe, hosszú évtizedekre gyakorlatilag belerokkan Magyarország. Azt is hisszük, hogy a kormány sem gondolja komolyan rendezését, viszont hatalmas lehetőség gondolja azt, hogy az előkészítésre, a médiakampányokra sok-sok-sok milliárd forintot már elkölthettek, és el fognak még költeni” – így Hadházy Ákos.
A budapesti olimpiai pályázat kapcsán már tavaly – Róma visszalépésére hivatkozva – másfél milliárd forinttal több mint 7 milliárdra emelték a külső szakértői keretet.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pedig a napokban a Hír TV-nek azt mondta, hogy akkor is stadion épül azon a 16 milliárd forintért megvásárolt Duna-parti telken, ha nem lesz világverseny.




A benzinkutas-trafikos fideszes vadászpanziót is építhetett uniós pénzből

NT, KaG, 2017. január 25., szerda 12:08, frissítve: szerda 19:06 
Soron kívüli vizsgálatot kezdeményez a Magyar Államkincstár az izsáki polgármester ügyében. Ezt a Miniszterelnökség államtitkára mondta a 444.hu-nak. A fideszes településvezető ugyanis uniós pénzből épített vadászpanziót, amelyben valójában ő lakik életvitelszerűen. Mondok József ezt korábban az N1TV-nek is elismerte. A Jobbik és egy magánszemély is az ügyészséghez, a DK az Európai Csalás Ellen Hivatalhoz fordult.
Még 2014-ben kapott 35 millió forintos uniós támogatást Izsák fideszes polgármesterének cége egy vadászpanzióra. A szálláshely elkészült, azonban sehol sem hirdetik, a polgármester viszont minden reggel onnan jár dolgozni. Mondok József egy tudtán kívül készült hangfelvételen arról beszélt az N1TV riporterének: azért kellett beköltöznie, mert korábban négyszer is betörtek az ingatlanba.

– Hát többnyire ott lakok. Szüleimnél vagyok bejelentve.
– 
Bejelentve, de életvitelszerűen a vendégházban él.
– Ott kell hogy legyek, igen. Meg ott mellette van egy istállóépület, 100 darab agancs van ott, szarvasagancs.


A polgármester azt is elismerte: a vadászházba csak a barátait engedi be. „Van egy vadászterülete a Mondok Kft.-nek, ami az én cégem. Érkeznek vendégek meg a baráti kör és a lovasok. Itt azért tavaly is nem tudom, mennyi bevétel volt. Szépen, aranyosan működik, és áll a lábán” – tette hozzá Mondok József.
A Jobbik nyomozóhatóságokhoz fordul, a párt szóvivője szerint biztos, hogy a Fideszben más is tudott a visszaélésről. „Hogyha egyszer és mindenkorra tisztességesen fel lennének tárva ezek az esetek, akkor gyönyörű, kristálytiszta kép rajzolódna ki, hogy ezek az ügyek hogyan zajlanak, ehhez azonban kell egy Polt Péter-mentes ügyészség, és kell egy olyan Belügyminisztérium, amely a rendőrséget és a hatóságokat nem pártpolitikai alapon, hanem pusztán a törvény adta feltételeknek, lehetőségek és célok mentén üzemelteti” – mondta Mirkóczki Ádám.






Antall József fia kirúgással fenyegeti az olimpia ellenzőit

2017. január 18. 15:34

Ahogy nő a Momentum Mozgalom és az általuk kezdeményezett olimpiaellenes népszavazás támogatóinak köre, úgy indulnak be a jól megszokott kormányzati reflexek - írja a 444.



A kormányzati pénzből működő Antall József Tudásközpont vezetője, Antall Péter - Antall József miniszterelnök fia - ezt posztolta a Facebookon egy zárt csoportba a Tudásközpont munkavállalóinak:

Antall Pétert több csatornán is próbálta elérni a 444, de eddig nem reagált a megkeresésekre. Szerették volna megtudni, hogy szerinte összeegyeztethető-e a szabad véleménynyilvánítással az, hogy retorzióval fenyegeti egy lájk miatt a beosztottjait.

 




2017.01.10


A 2010 ELŐTTINÉL 25-30 SZÁZALÉKKAL OLCSÓBBAN FŰTENEK AZ EMBEREK



Ha a baloldalon múlna, nem számítana, milyen hideg van. Az energia árak továbbra is kúsznának felfelé - jelentette ki Némerth Szilárd keddi sajtótájékoztatóján.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, négy évvel ezelőtt, 2013 január 1-jén jó döntést hozott a második Orbán-kormány a Fidesz-KDNP hathatós támogatásával, amikor a rezsicsökkentésről döntött. Németh Szilárd emlékeztetett, az azt megelőző körülbelül negyven évben, minden január 1-jén energia áremelésről szóltak a hírek.

"A REZSICSÖKKENTÉSSEL A CSALÁDOK ÁTLAGOSAN ÉVENTE 170 EZER FORINTOT TAKARÍTANAK MEG."
A fideszes politikus rámutatott, 2002 és 2010 között a Medgyessy, Gyurcsány- és  Bajnai-kormányok 15-ször emelték az energiaárakat.
A lakosság, azt a tőle elvett 1060 milliárdot - amit ebben a nyolc évben talicskáztak ki az országból, az akkor még külföldi tulajdonú energia cégek -, gyakorlatilag visszakapta, hiszen közel ezer milliárd forintot spórolt meg az elmúlt négy évben - szögezte le.
Németh Szilárd egyúttal felidézte azt is, hogy a baloldali kormányok a lakossági gáz árát háromszorosára, az áram árát pedig a duplájára emelték.
Hozzátette: ha a baloldalon múlna, nem számítana, milyen hideg van, az árak továbbra is kúsznának felfelé, és ennek többször hangot is adtak a rezsicsökkentés elmúlt időszakában.
















Fotó: fidesz.hu
Ezt a bunkót honnan szalajtották , ez hüjébb az Ildikónál is ,
azt még az anyja is utálta , és inkább a mocsarat vállasztotta , mint hogy a lányával éljen ez meg ha enni kér mindjárt kéri a bilit is , mert vagy büfög , vagy fingik , de legtöbbször be is szarik !!!
Mi meg beszarunk a fidesz értelmiségein !!!!!
Világpiaci árcsökkentést bemeséli regie csökkentésnek !!!
Ez a vakablak elé áll és úgy szónokol , közben azt hiszi , hogy a tükörbe beszél !!!


A kormánypárti politikus emlékeztetett rá, hogy több ellenzéki politikus is élesen támadta az intézkedést. Gyurcsány Ferenc, Herczog Edit, Szigetvári Viktor, Juhász Péter, Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Jávor Benedek nevét említette egy-egy nyilatkozatot idézve az említett politikusoktól.
Németh Szilárd kiemelte, a rezsicsökkentéseknek köszönhetően az emberek 25-30 százalékkal olcsóbban fűtenek, mint 2010 előtt. A politikus aláhúzta, azt ígértük az embereknek 2013-tól kezdve minden évben, hogy a rezsicsökkentést fenntartjuk, és folytatni fogjuk. Ez a folyamat meghozta az eredményét, mindenki tudja fűteni a lakását, a rászorulóknak pedig támogatásokat biztosít a kormány. A politikus példaként említette, hogy a családok átlagosan évente 170 ezer forintot takarítanak meg.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy minden bizonnyal a baloldal és Brüsszel tovább fogja támadni 2017-ben is a rezsicsökkentést. Hozzáfűzte: továbbra is megvan az a hálózatuk, amelyen keresztül tudják támadni Magyarország energiapolitikáját és a hazánkban alkalmazott rezsicsökkentést - hangsúlyozta Németh Szilárd
(fidesz.hu)
















A felcsúti kisvasút már csak hétvégenként jár.

November 2-a és április 30-a között már csak hétvégenként jár a felcsúti kisvasút, 10 és 16 óra között - derült ki a hivatalos nevén Vál-völgyi Kisvasút honlapján közzétett felhívásból
© valvolgyikisvasut.hu
A leállás előtt, októberben volt hat olyan nap, amikor egy darab jegyet sem adtak el a kisvasútra - derült ki korábban a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól kikért adatokból, amelyeket akkor Jávor Benedek EP-képviselő tett közzé. 
A nullás jegyeladási napok kivétel nélkül hétköznapra estek, hétvégenként három számjegyűre emelkedett az utasszám.
A felcsúti kisvasutat számtalan kritika érte amiatt, hogy kétséges a megtérülése. Már a tervezésekor borítékolható volt az alacsony utasszám, mégis kiépítették a vonalat 850 millió forintból, uniós források felhasználásával.
Nemcsak a felcsúti polgármester, hanem Orbán Viktor miniszterelnök is hivatkozott már arra, hogy a tervezett meghosszabbítással javulhatna a kisvasút kihasználtsága, a vonal Bicskéig történő továbbhúzása azonban az utolsó hírek szerint egyelőre lekerült a napirendről.
A hivatalosan idén május elsején elindított felcsúti kisvonat első napján még elég sok volt az utas: főleg gyerekesek vágtak neki az 5,7 kilométeres távnak. Akkor mi is teszteltük a járatot, az élményeinkről itt olvashatnak.






Németh Szilárd szerint Magyarország azért különös hely, mert itt az ellenzék van tele korrupciós ügyekkel, nem pedig a hatalmon lévő pártok



Ennél hülyébb csak a Selmeci Gabriella volt !!!





Czinkóczi Sándor 


Németh Szilárd eredetileg az új határvadász századok létrehozásáról beszélt volna csütörtök délelőtt a parlamentben, de persze egyetlen erre vonatkozó kérdést sem kapott, mindenkit az érdekelt, mégis hogyan tervezi kisöpörni a kormánynak nem tetsző civil szervezeteket.
A rezsibiztos elismerte, hogy talán erősen fogalmazott, amikor kedden arról beszélt, hogy minden eszközzel vissza kell szorítani, el kell innen takarítaniazokat a szervezeteket, akiket álcivilnek tart. Most inkább - ahogy fogalmazott - nem akart a szavakon lovagolni.


Mostanra egy falatnyit finomított az üzeneten, és ma már úgy látja, csak az átláthatóságot szolgálják az általa javasolt intézkedések, és ha kiderült, hogy a nagyhatalmak befolyásolják ezeket a szervezeteket , akkor nincs helyük a közéletben.
Hozzátette, hogy legalább olyan komolyan kell venni a civil szervezetek vagyonnyilatkozatait, mint a politikusokét. Szerinte az ő vagyonnyilatkozatai példaértékűek, de azt ő sem tagadta, hogy a kollégái vagyonnyilatkozataiból is kimarad néha ez vagy az.

Nép hülyítés :A legbutább ember adja elő ki mit lopott az ő szájából , még nem a lopott holmi kerül elő !!!


Szerinte az sem igaz, hogy a TASZ megvédte Orbán Viktort 2007-ben, mert ahogy elég zavarosan fogalmazott: „nyilvánvaló volt, hogy megpróbált a miniszterelnök segítséget kérni, de azt gondolom, hogy nem kapott, az is elég egyértelmű volt, hiszen a 2006-os események önmagukért beszélnek”. Ezek szerint Németh Szilárd akkoriban még nem nagyon követte a Fidesz.hu nevű oldal bejegyzéseit.
Moha bácsi a törpe megmondó ember, magyar hangja
Németh Szilárd , ha ki köpök fel is nyalja !!!


A csütörtöki sajtótájékoztatón közelebb kerültünk ahhoz is, milyen logika alapján különbözteti meg Németh Szilárd a civileket az álcivilektől.
A Fidesz alelnöke szerint álcivil az, aki „idegen érdekeket szolgál”. Az idegen érdeket pedig arról lehet felismerni, hogy ellentétes a kormány álláspontjával.
Erre példának a bevándorlás kérdését hozta fel. A kormány szerint az illegális bevándorlás rossz, míg szerinte azt Brüsszel és a nemzetközi nagytőke támogatja, és úgy látja „arra pénzelnek civil szervezeteket, hogy szembe menjenek a magyar érdekkel”. Így jutott arra, hogy ezek a szervezetek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
Kérdésre elmondta, hogy ugyanakkor a lelkesen politizáló és kampányoló CÖF-öt rendes civil szervezetnek tartja, nem pedig álcivilnek. Szerinte a magyar civil szervezetek 99 százaléka teljesen rendben van, mert nem nagyhatalmak fizetik őket azért, hogy „brutális nyomást gyakoroljanak a kormányra”.
A CÖF-nél nem is vizsgálták titkosszolgálati eszközökkel, hogy képviselnek-e idegen érdekeket, mert szerinte egyértelmű, hogy a kormány mellett állnak.
Ez egyértelmű, azt gondolom, mert ha a háttérhatalom állna a CÖF mellett, akkor ott álna ugyanazon az oldalon, mint a többiek.
Nem gondolja, hogy a CÖF beleszólt volna a politikába, mert „az a politika, ami mellett kiáll a Békemenet, az egy választáson, egy megmérettetésen, az egy legitimációs próbán átesett politika. Ott nyílt lapok vannak, ki támogatja, mennyivel, hogy kalapolják össze a pénzt, kik szervezik, mit csinálnak, miből élnek. A másik helyen ez nem látszik. Ott egyértelmű, hogy idegen érdekeket szolgálnak a magyar érdekekkel szemben. Tehát azzal az érdekkel szemben, amiről az emberek véleményt mondtak”.
Például ilyen ügynek tartja a rezsicsökkentést, amivel szemben az Energiaklub fogalmazott meg kritikákat, vagy ahogy a rezsibiztos mondta, „az egyik ilyen álcivilszervezet fúrógéppel jár a rezsicsökkentéssel szemben”.
Kiderült, hogy a vagyonnyilatkozatot követelő Németh Szilárd egyébként tisztában van azzal, hogy az általa támadott szervezetek általában minden támogatással elszámolnak a honlapjukon, mert külön kitért arra, hogy érdemes megnyitni a civil szervezetek honlapját, és látszik, honnan jönnek a pénzek, és mekkora pénzek jönnek. Bár így nem teljesen világos, hogy Németh
Szerinte a Békermenet egy megválasztott politika mellett áll ki, még az ellenzéki ügyeknél ez nem látszik. Szerinte ez is bizonyítja, hogy idegen érdekek mellett állnak ki.
Németh Szilárd elismerte, hogy erősen fogalmazott, amikor a szervezetek kitakarításáról beszélt, de hozzátette, hogy ezt csak azok vették magukra, akiknek van okuk összerezzenni, ha az átláthatóságok emlegetik nekik:
Önmaguktól riadtak meg, nem tőlem.”
Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy annak megfelelően hozzák meg a szankciókra vonatkozó döntéseiket, hogy szerintük az adott szervezet „a magyar emberek érdekeit képviselik-e”.
Ő a Transparency Internationallel is el tudja képzelni a korrupció elleni harcot, mert „magyar embereknek az az érdeke, hogy mindenki küzdjön a korrupció ellen. A magyar kormánynak is ez az érdeke, ezért lett a zéró tolerancia meghirdetve ebben a tekintetben”. Kiemelte, hogy ezt a nemzetközi szervezetek is elismerik. Azt sajnos már nem említette meg, hogy melyik szervezetre gondolt, mert az egyik ilyenből éppen nemrég lépett ki a kormány.
Felhozta a 4-es metróval kapcsolatos korrupciós ügyeket, majd bedobta azt a mondatot, amivel sikerült megkoronáznia az egész hetes, fergeteges menetelését:
Magyarország ebben is egy kicsit atipikus, mert Magyarországon igazából most is az ellenzék van tele korrupciós ügyekkel, nem pedig a hatalmon lévő pártok.”
Elmondta, hogy az átláthatóságnak akár a TASZ-t, akár a CÖF-öt érintenie kell. Meg kell vizsgálni, hogy ki milyen érdeket szolgál és milyen forrásokból működik. A kormánybarát CÖF állami forrásairól megjegyezte, hogy ha valaki központi forrást kap, akkor annak is meg kell felelni. Németh Szilárd logikája szerint az emberek négyévente, a választásokon azt is eldöntik, melyik civil szervezet hasznos az ő szempontjukból. Az ország érdekeit pedig a kormány és a parlament határozza meg.
A magyar emberek a választásokon négyévente részt vesznek, és a kormány felhatalmazást kap, aki ezt megkapja, az megkapja a lehetőséget arra is, hogy az ország életét irányítsa, és valamilyen mederbe terelje.
Azok, akik idegen pénzt használnak fel arra, hogy a magyar kormányt és a magyar parlamentet és a magyar embereknek az akaratát fúrják, azok bizony Magyarország érdekeivel, Magyarország nemzetbiztonságával szemben cselekszenek- pontosította Németh Szilárd, miért nem szereti a civileket. .
Aki fizet, az muzsikáltat- mondta példaként arra, hogy szerinte hogy működik az együttműködés a támogató és a támogatottak között. Legalábbis ő a Mátyás pincében ezt figyelte meg. Ugyanakkor úgy látja, nem egy magyar specialitás ez a szabályozás, mert Obama is terjesztett be olyan javaslatot, ami meg akarja védeni az országát az idegen befolyás ellen.
Tovább magyarázta a civilek és az álcivilek közti besorolási logikáját. Szerinte a civilek nagyon hasznos dolgokat tesznek, például karitatív tevékenységet végeznek vagy utcákat újítanak fel, nem pedig a magyar miniszterelnököt támadják. Felsorolta, hogy vannak olyan civil alapok, ahol lehet támogatásért pályázni.
A további menetrendről azt mondta: először elfogadják a vagyonnyilatkozatról szóló törvényt, megnézik a szervezetek pénzügyi hátterét, és ez alapján hozzák meg a további döntéseket. A vagyonbevallás személyhez kötött lenne, mert nem elég csak felmenni a szervezetek oldalára, szerinte aki a politikai életet befolyásolni akarja, azoknál fontos látni, hogy miből élnek. „Van az a helyzet, hogy magukat civilnek hazudók befolyásolni akarják a magyar érdekeket”. Ebben számítanak az ellenzék támogatására, Németh SZilárd személy szerint leginkább a Jobbikra kíváncsi.




A csütörtöki sajtótájékoztatón közelebb kerültünk ahhoz is, milyen logika alapján különbözteti meg Németh Szilárd a civileket az álcivilekről.
A Fidesz alelnöke szerint álcivil az, aki „idegen érdekeket szolgál”. Az idegen érdeket pedig arról lehet felismerni, hogy ellentétes a kormány álláspontjával.
Erre példának a bevándorlás kérdését hozta fel. A kormány szerint az illegális bevándorlás rossz, míg szerinte azt Brüsszel és a nemzetközi nagytőke támogatja, és úgy látja „arra pénzelnek civil szervezeteket, hogy szembe menjenek a magyar érdekkel”. Így jutott arra, hogy ezek a szervezetek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
Kérdésre elmondta, hogy ugyanakkor a lelkesen politizáló és kampányoló CÖF-öt rendes civil szervezetnek tartja, nem pedig álcivilnek. Szerinte a magyar civil szervezetek 99 százaléka teljesen rendben van, mert nem nagyhatalmak fizetik őket azért, hogy „brutális nyomást gyakoroljanak a kormányra”.
A CÖF-nél nem is vizsgálták titkosszolgálati eszközökkel, hogy képviselnek-e idegen érdekeket, mert szerinte egyértelmű, hogy a kormány mellett állnak.
Ez egyértelmű, azt gondolom, mert ha a háttérhatalom állna a CÖF mellett, akkor ott álna ugyanazon az oldalon, mint a többiek.
Nem gondolja, hogy a CÖF beleszólt volna a politikába, mert „az a politika, ami mellett kiáll a Békemenet, az egy választáson, egy megmérettetésen, az egy legitimációs próbán átesett politika. Ott nyílt lapok vannak, ki támogatja, mennyivel, hogy kalapolják össze a pénzt, kik szervezik, mit csinálnak, miből élnek. A másik helyen ez nem látszik. Ott egyértelmű, hogy idegen érdekeket szolgálnak a magyar érdekekkel szemben. Tehát azzal az érdekkel szemben, amiről az emberek véleményt mondtak”.
Például ilyen ügynek tartja a rezsicsökkentést, amivel szemben az Energiaklub fogalmazott meg kritikákat, vagy ahogy a rezsibiztos mondta, „az egyik ilyen álcivilszervezet fúrógéppel jár a rezsicsökkentéssel szemben”.
Kiderült, hogy a vagyonnyilatkozatot követelő Németh Szilárd egyébként tisztában van azzal, hogy az általa támadott szervezetek általában minden támogatással elszámolnak a honlapjukon, mert külön kitért arra, hogy érdemes megnyitni a civil szervezetek honlapját, és látszik, honnan jönnek a pénzek, és mekkora pénzek jönnek. Bár így nem teljesen világos, hogy Németh
Szerinte a Békermenet egy megválasztott politika mellett áll ki, még az ellenzéki ügyeknél ez nem látszik. Szerinte ez is bizonyítja, hogy idegen érdekek mellett állnak ki.
Németh Szilárd elismerte, hogy erősen fogalmazott, amikor a szervezetek kitakarításáról beszélt, de hozzátette, hogy ezt csak azok vették magukra, akiknek van okuk összerezzenni, ha az átláthatóságok emlegetik nekik:
Önmaguktól riadtak meg, nem tőlem.”
Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy annak megfelelően hozzák meg a szankciókra vonatkozó döntéseiket, hogy szerintük az adott szervezet „a magyar emberek érdekeit képviselik-e”.
Ő a Transparency Internationallel is el tudja képzelni a korrupció elleni harcot, mert „magyar embereknek az az érdeke, hogy mindenki küzdjön a korrupció ellen. A magyar kormánynak is ez az érdeke, ezért lett a zéró tolerancia meghirdetve ebben a tekintetben”. Kiemelte, hogy ezt a nemzetközi szervezetek is elismerik. Azt sajnos már nem említette meg, hogy melyik szervezetre gondolt, mert az egyik ilyenből éppen nemrég lépett ki a kormány.
Felhozta a 4-es metróval kapcsolatos korrupciós ügyeket, majd bedobta azt a mondatot, amivel sikerült megkoronáznia az egész hetes, fergeteges menetelését:
Magyarország ebben is egy kicsit atipikus, mert Magyarországon igazából most is az ellenzék van tele korrupciós ügyekkel, nem pedig a hatalmon lévő pártok.”
Elmondta, hogy az átláthatóságnak akár a TASZ-t, akár a CÖF-öt érintenie kell. Meg kell vizsgálni, hogy ki milyen érdeket szolgál és milyen forrásokból működik. A kormánybarát CÖF állami forrásairól megjegyezte, hogy ha valaki központi forrást kap, akkor annak is meg kell felelni. Németh Szilárd logikája szerint az emberek négyévente, a választásokon azt is eldöntik, melyik civil szervezet hasznos az ő szempontjukból. Az ország érdekeit pedig a kormány és a parlament határozza meg.
A magyar emberek a választásokon négyévente részt vesznek, és a kormány felhatalmazást kap, aki ezt megkapja, az megkapja a lehetőséget arra is, hogy az ország életét irányítsa, és valamilyen mederbe terelje.
Azok, akik idegen pénzt használnak fel arra, hogy a magyar kormányt és a magyar parlamentet és a magyar embereknek az akaratát fúrják, azok bizony Magyarország érdekeivel, Magyarország nemzetbiztonságával szemben cselekszenek- pontosította Németh Szilárd, miért nem szereti a civileket. .
Aki fizet, az muzsikáltat- mondta példaként arra, hogy szerinte hogy működik az együttműködés a támogató és a támogatottak között. Legalábbis ő a Mátyás pincében ezt figyelte meg. Ugyanakkor úgy látja, nem egy magyar specialitás ez a szabályozás, mert Obama is terjesztett be olyan javaslatot, ami meg akarja védeni az országát az idegen befolyás ellen.
Tovább magyarázta a civilek és az álcivilek közti besorolási logikáját. Szerinte a civilek nagyon hasznos dolgokat tesznek, például karitatív tevékenységet végeznek vagy utcákat újítanak fel, nem pedig a magyar miniszterelnököt támadják. Felsorolta, hogy vannak olyan civil alapok, ahol lehet támogatásért pályázni.
A további menetrendről azt mondta: először elfogadják a vagyonnyilatkozatról szóló törvényt, megnézik a szervezetek pénzügyi hátterét, és ez alapján hozzák meg a további döntéseket. A vagyonbevallás személyhez kötött lenne, mert nem elég csak felmenni a szervezetek oldalára, szerinte aki a politikai életet befolyásolni akarja, azoknál fontos látni, hogy miből élnek. „Van az a helyzet, hogy magukat civilnek hazudók befolyásolni akarják a magyar érdekeket”. Ebben számítanak az ellenzék támogatására, Németh SZilárd személy szerint leginkább a Jobbikra kíváncsi.








Végre: lebontják Lukács György szobrát, a helyére Szent Istváné kerül







Lebontják Lukács György filozófus, kommunista politikus szobrát a XIII. kerületi Szent István parkban, ahol helyet kap majd egy az államalapító Szent István királyról készült alkotás – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A Jobbik késő délutáni közleményében úgy fogalmazott, hogy „a velünk élő kommunizmus újabb darabját” takarították el a kezdeményezésükre.
A Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője által benyújtott javaslatot 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta a közgyűlés. Az ellenzéki politikus előterjesztésében azt írta: Lukács György amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mind a három kommunista rendszer fenntartásában részt vett. A Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére; 1945 után világhírnevét arra használta, hogy Nyugat-Európában a történelem egyik leggyilkosabb ideológiáját, a kommunizmust legitimálja; 1956 után pedig kulcsszerepet vállalt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában olvasható az elfogadott javaslatban. A közgyűlési döntés szerint a Szent István királyt ábrázoló szobrot 2019. augusztus 20-án szeretnék felavatni.
A Jobbik az MTI-hez szerda késő délután eljuttatott közleményében azt írta, hogy a velünk élő kommunizmus újabb darabját” takarították el. Az elért eredménnyel ugyanakkor nem tekintik lezártnak a kommunista vészkorszak csontvázainak ügyét”: nem nyugszanak, amíg akár csak egyetlen utca, iskola, közintézmény vagy szobor őrzi a gyilkos ideológia” emlékét – tették hozzá.
Ám nemcsak szobor őrzi a kommunista Lukács emlékezetét, hanem egy alapítvány is, noha a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tavalyi állásfoglalása alapján a marxista filozófus részt vett a kommunista diktatúra fenntartásában, így a hatályos törvények értelmében sem közterület, sem civil szervezet, alapítvány nem viselhetné a nevét. Mint arról a PestiSrácok.hu a közelmúltban beszámolt: a Fővárosi Törvényszék az MTA állásfoglalását kérte arról, törvényes-e a Lukács György Alapítvány elnevezése.
Forrás: MTI. Fotó: budapest-foto.hu
Egy gyilkossal kevesebbet kel kerülgetni


Damaszkuszi bombázás: Izrael a terroristák morálját akarja erősíteni
2017. 01. 14. 
orientalista.hu 
Csütörtök éjjel Izrael keményen támadta a Mezzeh katonai repülőteret Damaszkusz közelében. Izrael Szíriát támadja, hogy a terroristák "morálján" javítson - mondja a miniszteri tanácsadó. 
Damaszkuszi bombázás: Izrael a terroristák morálját akarja erősíteni

Izrael akkor bombázza Szíriát, amikor megérzi, hogy a terroristák morálja a mélyben van, így támogatja és bátorítja őket, közölte Ali Ahmad, a szíriai tájékoztatási miniszter tanácsadója a Sputnik médiatársasággal pénteken. "Amikor Izrael Damaszkuszra lő, nem tekinthető elszigetelt jelenségnek. Amikor Izrael azt érzékeli, hogy a terrorista csoportok meggyengülnek Szíriában, akkor megpróbálja támogatni és bátorítani a vahhabitákat és ezt a bombázásaival teszi." - mondta Ahmad. 

Hozzátette, hogy a Nyugat és Izrael vezetése nem akarja, hogy a békés élet visszatérjen Szíriába, mert a "szíriai kormány tevékenysége nem Izrael érdekeit szolgálja és ezért az izraeli vezetés terroristákat akar támogatni és megerősíteni a pozícióikat." 

Csütörtök éjjel Izrael kemény támadást hajtott végre a Mezzeh katonai repülőtér ellen, Damaszkusz közelében. Közvetlen jelentések nem szóltak sebesültekről vagy halálos áldozatokról. 2011 óta Szíriában háború van, ahol a kormányerők harcolnak számos ellenzéki és terrorista csoport ellen, közötte az Al-Nuszra Front és a Daesh ellen, amelyek országok egész sorában (Oroszországban is) be vannak tiltva. 

Orientalista.hu - Szíriai Arab Hadsereg 


Muszlim vandálok fejezték le a templomi szobrokat Ausztriában

Sümeghi Lóránt
2017. január 14. 11:58


AUERBACH, 11:58
A szilveszteri időszakban nemcsak Ausztriában, hanem Németországban is célzottan rohamozták meg és verték szét a muszlim vandálok a kiszemelt templomokat. Még arra is ügyeltek, hogy a szobrokat "lefejezzék".
A németországi Brühl városában az egyik templomot a felismerhetetlenségig szétverték az oda betörő muszlimok, továbbá vallást és Kristust gyalázó szövegeket firkáltak a falra. Továbbá a rendőrségi jelentések szerint több, történelmi szempontból is értékes tárgyat elloptak. 
Illusztráció
Ausztriában azonban még ennél is nagyobb volt a gond, ugyanis egy észak-ausztriai kisvárosban az egyik templomban szisztematikusan elégettek minden imakönyvet és vallásos szöveget hordozó iratot a muszlimok. Auerbach városában pedig nemcsak, hogy betörték a Szűz Mária-szobornak helyet biztosító vitrint, hanem gondosan ügyeltek arra, hogy
a templomi szobrok egy részét lefejezzék, az Iszlám Állam mintájára."
A hatósági tájékoztatás szerint több ezer eurós kárt okoztak az egyelőre ismeretlen muszlim tettesek. A betörések nagy visszhangot váltottak ki a környező városokban, hiszen több keresztény templom gyülekezete korábban önként ajánlotta fel a migránsoknak, hogy elszállásolják őket.



Rárántott a migráns egy svéd templomban

Pörge Béla
2016. december 14. 11:28


KRISTIANSTAD, 11:28
Elképesztő, hogy mit megengednek maguknak azok a migránsok, akik egy svédországi templomba költöztek be.
A Svédország déli részén fekvő város temploma arra kényszerült, hogy őröket alkalmazzon, miután a hideg elől hozzájuk beköltöző migránsok viselkedése miatt a helyi hívők alig merik felkeresni a templomot — számol be a megdöbbentő esetről a Breibart, a helyi Kristianstadsbladet című lapra hivatkozva.
A kép illusztráció.
Fotó: AFP
A migránsok muzulmán dalokat énekelnek, hangoskodnak, sőt, egyesek wc-nek használják a széksorokat. A templom adminisztratív igazgatója ezeknél is elképesztőbb dologról számolt be, egy férfi a templomban elégítette ki magát.
Elővette a péniszét, és húzkodni kezdte. Akkor sem hagyta abba, amikor egy rendőrnő rászólt."
A randalírozás és az ott hagyott szemét mellett komoly problémát jelent még az is, hogy lopni próbálnak az új lakók. Általában ezüst kegytárgyakkal próbálkoznak, de egy keresztelő alkalmával megpróbálták ellopni a gyermeket a szülőktől.
Az egyre keményebb esetek nagy visszhangot váltottak ki a Facebookon is, a templom ezután reagált. Nem is akárhogy!
A svéd katolikus egyház nyilatkozata szerint a bajt a “drogproblémával küzdő svéd férfiak” okozzák.
Szabadság szerelem , és egy kurva nagy zsidó muszlim trágyadomb !!!
A semleges nemüeknek külön WC , a MUSZLIM ELTÉVEDT és berobogott a porcelán boltba !!!!





Politikai "árvák" a budapesti olimpia ellen

Horváth József György
2017. január 20. 20:08
Avagy hogyan építsünk adatbázist egy halva született népszavazási kezdeményezéssel.

Csütörtökön kezdte aláírásgyűjtését a budapesti olimpia rendezése ellen a Momentum Mozgalom. Ha a döntően egyetemista fiatalokból álló szervezetnek sikerül harminc nap alatt összeszednie 138 ezer aláírást, a budapestiek népszavazáson dönthetik el, hogy a főváros visszavonja-e pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére.
Na de nézzük kik ők és mit akarnak?
A képet a Momentum facebookjáról csórtam.
2015-ben alakultak, de magát a mozgalmat csak 2016 tavaszán indították el. Magukat úgy aposztrofálják, mint az ország új politikai generációja, ami olyan fiatalokat tömörít, akik "tenni akarnak Magyarország rendszerszintű problémáinak megoldásáért". 2016 nyarán szabadegyetemet is szerveztek, melyen kb. 200 fiatal vett részt.
Összeköt minket, hogy politikai árvák voltunk, akiket senki sem képviselt"
- írják magukról közösségi oldalukon. A mozgalom nem titkolja, hogy 2018-ig párttá szeretne alakulni, és megmérettetnék magukat a választásokon is. NOlimpia nevű kampányukat azért indították, mert úgy gondolják, hogy fontosabb ügyekre is lehet költeni az állami pénzeket, mint egy budapesti olimpia rendezése. Az érveik nem igazán különböznek az MSZP olimpiaellenes érveitől (egészségügy és PISA-felmérés) és hasonlóan összemossák az olimpiára fordítandó költségeket a más szektorokra történő ráfordításokkal.
Mikor kicsivel több mint egy hete "berobbantak" a közéletbe, a Mandiner terjedelmes interjútközölt velük, melyben a jelenlegi "rendszer" lehetséges legyőzőiként mutatták be a mozgalmat. A 444 is rákapott a témára, és felkarolta a Momentumot és olimpiaellenes kezdeményezését. Szokásukhoz híven, nem maradhatott el a sivalkodás sem: már több napja azon szűkölnek, hogy a csúnya, gonosz jobber média majd megpróbálja lejáratni szegény fiatalokat, akik mellesleg a budapesti olimpia tönkretételén ügyködnek. De nincs itt semmilyen lejáratást. Sőt, ez nekik reklám. Amúgy meg, ha valaki bekerül a politikai arénába az vállalja fel a harcot, mutasson bátorságot, és ne hisztizzen amiatt, hogy vannak akik nem finomkodnak velük. Hiszen mindenkinek fel kell vállalnia azt, ami. Kérdés, hogy akkor valójában mi a Momentum?
Bár újnak számítanak a politikai szorítóban korántsem lehet patyolat tisztának és függetlennek nevezni a szerveződést. A Spíler Blog egyik bejegyzésében az SZDSZ vadiúj ifitagozataként ír róluk, a PestiSrácokat pedig felkereste a mozgalom egyik volt tagja, aki állítólag viharos körülmények között távozott a szervezetből.
A politikai árváknak mégis van mostohaanyja?
A fiatalember elmondta a PS-nek, hogy a Momentum vezetői régi ballib háttéremberek befolyása alá kerültek. Nem is akármilyen őskövület áskálódik a háttérben: állítólag az a Haris Éva gyakorol nyomást a Momentumos srácokra, aki a rendszerváltás után az MSZP választmányának elnökhelyettese volt, majd 2010 és 2012 között Falus Ferenccel egy Mátyás Király nevű politikai mozgalmat szervezett. Ezután Bajnai Gordon körül kezdett legyeskedni, és egyik szervezője volt a mára szintén köddé vált Haza és Haladás Egyesületnek.
Haris pénzt, paripát, fegyvert, és ideológiát kínált a fiataloknak, ők pedig úgy látszik élnek vele. Fekete-Győr András, a Momentum vezetője a PS, Haris Évát érintő kérdéséreígy terelt: "lehet, hogy Haris Éva adott tanácsokat, de bárki adhat”. (Az Echo Tv-nek válasz gyanánt adott terelését ITT tudjátok megnézni.) Emellett már csak apró érdekesség, hogy a Momentum vezetői és élvonalban (videókban, kampányban) szereplő arcai mind Haris Éva ismerősei a Facebookon. De persze ez csak véletlen egybeesés.
Ezt a képet is a MoMo-s fb-ről csórtam.
Pár tény a Momentum VIP-tagjairól:
Azt, hogy ki kinek a fia vagy lánya, hagyjuk. Senki sem tehet arról, hogy honnan és milyen családból jön, ahogy arról sem, hogy SZDSZ-es képviselő volt az apukája. De még mielőtt elérzékenyülnénk a néha rám törő oravecznórás kicsapongástól, vizsgáljuk meg a tényeket, kik állnak a Momentum mögött.
Zaránd Péter, az ELTE EHÖK (EHÖK/HÖK = tolvajbanda) volt elnöke, aki 2010 előtt az MSZP frakciónak dolgozott gyakornokként, később pedig háttéranyagokat készített a szociknak, illetve Mesterházy Attila egyik parlamenti felszólalásának volt szerzője...
Soproni Tamás 2014-ben az EGYÜTT-MSZP-PM-DK baloldali összeborulás jelöltje volt az önkormányzati választásokon a fővárosi VI. kerület 07.számú választókörzetében...
Urbán Kata pedig a a magyar Soros-hálózat egyik legfőbb kitartottjánál, az Átlátszónál állandó szerző (Átlátszó Oktatás)...
...és még sorolhatnánk. De még ha vagyunk olyan jóindulatúak, hogy elhisszük nekik, hogy megtértek, akkor is le kell szögeznünk, hogy a "politikai árvák egyesüljetek" hívószó úgy kamu, ahogy van.
Könnyebb lenne vállalni a baloldaliságot
További "aggodalomra ad okot", hogy bár elmondásuk szerint a Momentum szakmai és nem ideológiai alapon határozza meg önmagát, a szervezet nyári táborában mégis csak a ballib tábor megmondóemberei (pl. Lakner Zoltán, Tóth Csaba, Böcskei Balázs) és az elitmániás, egykor nagy álmokat dédelgető közgazdász, Orbán Krisztián kaptak szót.
Így igazán megkérdőjelezhető az a középen állás és független pozíció, amelyben a Momentum láttatni szeretné önmagát. Hol maradtak a nyári táborról a jobboldali, konzervatív előadók? Egyáltalán mi szüksége van a politikai szcéna akármelyik megmondóemberére (legyen az bal vagy jobboldali) egy olyan szervezetnek, ami szeretné leváltani a jelenlegi politikai elitet? Ez így nagyon nem őszinte.
A Momentum rendszeresen tart szakpolitikai beszélgetéseket is, és éppen csütörtökön volt a Trump és Magyarország című rendezvényük, amire a Népszabadság és az Élet és Irodalom újságíróit hívták meg "vitatkozni".
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Felesleges aláírásgyűjtés
A Momentum aktivistáinak 30 napja van csütörtöktől számolva, hogy összegyűjtsenek 138 ezer aláírást, hogy lehessen szavazni a fővárosban a 2024-es olimpia sorsáról. A MoMo népszavazási kérdése a következő lenne:
Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a  2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”
A mozgalommal szemben, a fővárosi lakosok 55%-a támogatja az olimpia rendezését. A MoMo fő célcsoportja az aláírásgyűjtéshez az egyetemi fiatalság lett volna, de ugyebár csak a budapesti lakcímmel rendelkezők írhatják alá az íveket, a vidékről jövők pedig kiesnek, ezzel megfelezve a fiatal aláírók számát. Ha ez még nem lenne elég érvágás a Momentum számára, megsúgom, hogy a kormány 2022-ig a Kemény Ferenc Program keretében mindenképpen megépíti azokat a sportlétesítményeket, amelyek hiányoznak az olimpiarendezéshez. Erről előzetesen a Momentum is tudott, mégis belevágtak. A kérdés, hogy minek? Miért kezd bele valaki egy eleve lehetetlen, 138 ezer aláírást igénylő népszavazási kezdeményezésbe, egy halva született ötletbe? Egyértelmű: építkezés. A Momentum ezzel az akciójával nem csinál mást, csak adatbázist épít, és megpróbálja behálózni lehetséges szavazóit 2018-ra. Okos. Csak ezt miért úgy kell csinálni, hogy közben megsértik és semmibe veszik a magyar fiatalok 71%-át, akik olimpiát akarnak 2024-ben? 
Mindenesetre belekezdtek, és a Kétfarkú Kutyapárt is segít nekik a kampányban. Bár a viccpárt vezetője, Kovács Gergő sokáig habozott, végül beadta a derekát és eleget tett a Momentum hívásának. Meg kell jegyezni, hogy még a kétfarkúak vezetője sem hisz igazán a dologban, mert szerinte "a lehető legszarabbkor van, mínusz 5 fokban", plusz szerinte nagyon kicsi az esélye, hogy összeszednek elég aláírást.
tehát valszeg egy sikertelen projektben segítenénk..."
  • írta a cseppet sem számító MKKP elnök a facebookon.
Újjá éledt , és támad a zsidóság !!!!







Egyik amerikai szenátor, Schumer a CIA-t fel akarja számolni, mert ez egy terrorszervezet (ronpaulinstitute.org)
"A CIA folyamatosan aláássa Amerika hagyományos értékeit, aláássa a morált, folyamatosan gyilkol, folyamatosan instabilitást és háborút szervez a világban. Aláása az amerikai és más társadalmakat. Beavatkozik más társadalmakba, hogy befolyásolja ezeket. Visszaél az erejével és embereket megkínoz..." 


A képen Kunhalmi Ágnes aláír a MoMo-nak. Az MSZP és az LMP is támogatja a Nolimpia kezdeményezést.
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Vitatkozzunk
Sokat kell még bizonyítania a Momentumnak, és a legnagyobb próbája az lesz, hogy vajon le tudja-e rázni magáról a kétes személyeket. A vitát az olimpia kapcsán pedig nem most kellett volna elindítani, hiszen már nagyon közel a cél és egy karnyújtásnyira van a győzelem, ami a rendezés jogát jelenti 2024-ben.
A Momentumnak természetesen vannak érvei, ám végigolvasva azokat arra döbbentem rá, hogy ezeket a magyarázatokat már korábban is hallottam, mégpedig az örök károgók szájából. Azokat az érveléseket, amiket lassan lehet ballib és ellenzéki közhelyekként is kezelni.
Az olimpia rendezési joga Budapestnek óriási presztízst jelentene. Ám ez nem merül ki ennyiben. Egy ilyen fővárosnak, mint a Budapest, ami jó úton halad afelé, hogy világváros legyen, egy ilyen presztízs gazdasági előrelépést és befektetéseket is jelent. Nemcsak Budapestnek, Magyarországnak is. Hiszen a jelenlegi környezetben, mikor a hitelminősítők folyamatosan adnak kedvezőbb besorolást hazánknak egy olimpia-szintű rendezési jog státuszt jelent, ami felkelti a nemzetközi gazdasági élet szereplőinek figyelmét. Az üzleti élet bizalomra épül, az olimpia által adott presztízs pedig megerősítheti a bizalmat a gazdasági szereplőkben, hogy igenis megéri befektetni, igenis megéri fejlesztést és tőkét invesztálni Budapestbe és Magyarországba. Egy olimpia rendezési joga azt jelenti, hogy Magyarország felkerül a világ térképére, hiszen a környező országok közül a legtöbb nem is álmodhat egy ilyen világesemény rendezéséről.
Másrészt, végre itthon lehetünk büszkék élsportolóinkra, akik az ország méretéhez képest mindig az élmezőnybe küzdötték hazánkat az éremtáblázatokon. 2024-ben végre minden magyarnak lehetősége lenne arra, hogy testközelből szurkolhasson, ami társadalmi szinten is hatalmas löketet adhat az országnak. A foci Eb-n már megtapasztaltuk: összefogás, összetartozás, együtt a nemzet.



"A CIA folyamatosan aláássa Amerika hagyományos értékeit, aláássa a morált, folyamatosan gyilkol, folyamatosan instabilitást és háborút szervez a világban. Aláása az amerikai és más társadalmakat. Beavatkozik más társadalmakba, hogy befolyásolja ezeket. Visszaél az erejével és embereket megkínoz..." 

Abolish the CIA





Every American who looks at the CIA objectively or in a balanced way and judges it by any number of criteria, such as moral, legal and pragmatic, should reach the conclusion that the CIA should be abolished. JFK wanted to break it into a million pieces. Trump is right to dismiss its intelligence reports about DNC hacking. The CIA war on Trump shows us immediately that the CIA is a rogue organization within the U.S. government and a severe threat to America.

The CIA is an internal threat to the rule of law and to the government that it supposedly serves. Senator Schumer acknowledges the CIA’s unbridled power, its subversive power, its power to undermine even a president, especially one that wishes to control or alter the organization, when he says:

“Let me tell you: You take on the intelligence community, they have six ways from Sunday at getting back at you. For a practical, supposedly hard-nosed businessman, he’s being really dumb to do this.”

Schumer is saying that the CIA is so powerful that a president should not attempt to control it or else! The CIA is so powerful that elections do not matter when it comes to the CIA. The CIA stands alone. The Constitution that empowers the president as the Executive, the boss of government operations, does not matter. Basic American institutions and laws must bow before the threats that the CIA possesses. This is the assessment of a Senator beginning his 4th term and who is the highest ranking Democrat in the Senate in his post as minority leader.

The CIA is an organization that perpetually undermines traditional American values and moral values. It consistently kills innocent people. It continually causes instability and wars. It undermines other societies and our own. It interferes constantly in foreign nations, to the detriment of them and us. It is an unelected power that challenges elected officials. It favors abuses of power, including torture. Its actual value at generating usable intelligence is minimal, often wrong, often misleading, inaccurate and harmful as in the WMD that were never found in Iraq.

“The Association for Responsible Dissent estimates that by 1987, 6 million people had died as a result of CIA covert operations. Former State Department official William Blum correctly calls this an "American Holocaust." This quote and a 
detailed timeline of CIA atrocities is available.

William Blum has 
listed CIA interventions for us.

All that needs to be done to understand the enormity of CIA crimes against humanity is to associate each of these interventions with the deaths, injuries, disruption of lives and destruction that they have caused. The most recent of these are

Afghanistan 1980s *
Somalia 1993
Yugoslavia 1999-2000 *
Ecuador 2000 *
Afghanistan 2001 *
Venezuela 2002 *
Iraq 2003 *
Haiti 2004 *
Somalia 2007 to present
Honduras 2009
Libya 2011 *
Syria 2012
Ukraine 2014 *

The asterisks indicate a case where the CIA overthrew a government.

As long as Trump is at war with the CIA, a war that the CIA launched against him, not that this matters much because Trump has every right to change the CIA and the CIA has no right to disobey or blacken his name, he should attack the CIA much more completely and thoroughly. It deserves to be attacked. He should abolish it altogether. For a bone to those who have fears that the republic will fall without the CIA, whatever small amount of residual value that is present in its intelligence operations can easily be retained or transferred to other agencies. The latter are already in profuse abundance in Washington. The fact is, however, that the republic is more likely to fall further than it already has in the presence of the CIA than in its absence.
Reprinted with permission from LewRockwell.com.




Itt található Udo Ulfkotte segélykérése 2017. január 10-ről Elmondja, első ízben 30 napra letiltották a facebookról. Majd olvasóihoz azzal a kérelemmel fordul, hogy segítsenek neki adatokkal szolgálni Angela Merkel és kormánya által elkövetett jogsértésekről. Ulfkotte azt kéri, hogy miután letiltották a facebookról, küldjék el adataikat orosz "facebook" oldalára


Alternatíva Németországnak “Merkelnek menekülnie kell Németországból a bukása után!




Az Alternatíva Németországnak nevű párt szóvivője sokkolta a tv-nézőket, mikor azt javasolta, hogy a német kancellárnak száműzetésbe kellene mennie Chile-be vagy Dél-Afrikába, mivel megtorlás érheti a menekültpolitikája miatt.

A szóvivő a közösségi oldalon azt is elmondta, hogy úgy teszi tönkre az országot, mint régóta senki.
Hozzátette, hogy minderre biztonsági okokból lenne szükség. Eleinte úgy hitték, hogy nem gondolja mindezt komolyan, de elmondta, hogy akik tönkretették a történelem során Németországot, mindegyik messzire ment utána.
Sokan felháborodtak Beatrix von Storch kijelentésén.
forrás: thelocal.de


Kipakolt a vegyész: a gyógyszerekkel ki akarják irtani az emberiséget



Vegyész vagyok, ezért  egész nap kutatásokat végzek. Mégis azt gondolom, hogy a kifejlesztett orvosságok csak azt a célt szolgálják, hogy az idők folyamán csökkenjen a népesség” – mondja Shane Ellison.
A tudós arra is figyelmeztet, hogy a gyógyszergyártók közleményeiből pontosan világossá válik, hogy ezek a cégek csak orvosságokat fejlesztenek ki, de nem acélból, hogy a beteg embereket meggyógyítsák.
Ellison azt mondja, a gyógyszeripar világszerte egy óriási üzletág, ezért tagjai mindent megtesznek azért, hogy a betegek évről-évre egyre több orvosságokat vegyenek, és akár még új betegségeket is kiagyalnak, csakhogy legyen amire kikutassák ezeket a gyógyszereket. A leginkább a pszichés problémák gyógyítására felírt gyógyszeres kezelések az aggasztóak, hiszen nem létezik valódi bizonyíték arra, hogy ezek elmulasztanak bármit, és ezt a szakemberek is tudják jól, mégis marokszámra írják fel az antidepresszánsokat, nyugtatókat, élénkítőket.
Ezeket a gyógyszereket szinte mindig tutira el tudják adni, mivel a gyártók a legjobb és legagyafúrtabb reklámügynökségekkel dolgoznak össze, így a siker szinte mindig eljön. És súlyos pénzekkel vesznek igazi orvosokat, kutatókat is, akik elmesélik, hogy miért érdemes megveni a legújabb szereket.
Évente 125 ezer ember hal meg a háziorvosok által elrendelt gyógyszerek miatt. A gyógyszeripar továbbra is a marketingre költi a legtöbb pénzt, és nem arra, hogy a valódi betegségeket megfékezze.
Ezért legközelebb ha ki kell váltanunk a receptet, ami például Prozac gyógyszert tartalmaz, gondoljuk meg kétszer is, hogy vajon a mi egészségünket szolgálja-e a készítmény, vagy más zsebét gazdagítjuk megvásárlásával.

Soros György szerint még azelőtt kell meggyilkolni az európaiakat, hogy megszületnének!


Soros György szerint még azelőtt kell meggyilkolni az európaiakat, hogy megszületnének. Tíz év alatt húszmillió európait öltek meg államilag támogatott formában, de a liberálisok szerint ez nem tömeggyilkosság.
Miközben Európa demográfiai válságával indokolják a migránsok befogadásának szükségességét, Soros Györgyhöz köthető szervezetek arra készülnek, hogy támadásaikkal az abortusz liberalizálását mozdítsák elő Írországban és a kontinens többi keresztény, konzervatív államában.” – írja a Magyar Idők. A lap egy civil szervezet, az Alfa Szövetség vezetőjét idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország is célkeresztbe kerülhet, és a liberálisok azt akarják elérni, hogy lehetőleg minél több európai nő éljen az abortusz lehetőségével. “Ha az abortusz liberalizálását követelő csoportok elérik céljukat, azzal az amúgy is a lassú kihalás felé menetelő kontinens népesedéspusztulása felgyorsul, miközben épp hogy nem kevesebb, hanem több születendő gyermekre lenne szükség.” – írták.

2016 október közepén egy amerikai hackercsoport több mint 2500 fájlt hozott nyilvánosságra a DC Leaks weboldalán, melyek Soros György nevéhez köthető civil szervezetek levelezéseit tartalmazzák. Ezekből többek között kiderült, hogy az amerikai milliárdos globális szinten működtet egy “politikai hálózatot”, és többek között Magyarországon is vannak “megbízható szövetségesei”, emellett anyagi támogatást biztosít olyan sajtóorgánumoknak, melyek a bevándorlást támogatják. Ezek az újságírók abból élnek, hogy Soros György fizeti őket, és főállásban dolgoznak az európai társadalmak felbomlasztásán.

A Magyar Idők azonban azt írja; a kiszivárogtatott dokumentumokból kiderült, hogy Soros György ügynökhálózata az abortusz népszerűsítésén is aktívan dolgozik, emellett megpróbálják liberalizálni a magzatgyilkosságot olyan országokban, ahol még viszonylag konzervatív törvények vannak érvényben.

Az Európai Unió tagállamaiban a születések száma 2015-ben összesen mintegy 5,1 millió volt, miközben az Eurostat adatai szerint az európai országokban átlagosanminden harmadik várandósságot szakítanak meg. Ez azt jelenti, hogy tavaly 1,7 millió európai gyermeket gyilkoltak meg saját szülei, mielőtt még megszületett volna. Egy évtized alatt ez megközelítőleg 20 millió magzatgyilkosság, ami az Európai Unió lakosságának mintegy 4 százaléka.A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában, és Soros György dollármilliárdokat költ arra, hogy az európaiak ezt ne népirtásnak tartsák, hanem szabadságjognak.

A liberálisok szerint nem népirtás, ha tíz év alatt legalizált formában megölik az összlakosság 4%-át.

A Magyar Idők szerint Magyarország viszonylatában “érzékenyítésselegyvenezer fölöttiről harmincegyezer körülire sikerült csökkenteni az abortuszok számát.” A tiltás azonban elsöprő ellenállásba ütközik; a kiszivárogtatott Soros-aktákból kiderült, hogy egy globális ügynökhálózat dolgozik az európai lakosság fogyásának előidézésén, és eközben ugyanez az ügynökhálózat segíti több millió színesbőrű migráns Európában letelepítését.


A 8 leggazdagabb embernek akkora vagyona van, mint a fél világnak


Érdekes és figyelemfelhívó tanulmányt közölt az Oxfam a Davosban tartott World Economic Forumon: a világ nyolc leggazdagabb emberének akkora vagyona van, mint az össznépesség felének, az alapítvány szerint a vagyoni különbségek sosem látott szintekre nőttek - írja a Reuters.
Mint kiderült, annál is nagyobbak a vagyoni különbségek a szegények és a gazdagok között, mint eddig hitték, az új adatok szerint, amelyek már Indiát és Kínát is tartalmazzák, a világ népességének fele még annál is kisebb vagyonnal bír, mint korábban gondolták.

Az Oxfam alapítvány szerint a vagyoni különbségek már obszcén méreteket öltöttek, úgy vélik, hogy ha ezek az adatok korábban is meglettek volna, akkor azt láttuk volna tavaly, hogy nyolc ember akkora vagyonnal bír, mint a világ 3,6 milliárd embert kitevő szegényebbik fele összesen. A korábbi, az új adatokat még nem tartalmazó becslések szerint még 62 embernek volt akkora vagyona, mint a világ felének, ez csökkent most nyolcra.

Az, hogy mennyivel lettek gazdagabbak a gazdagok és mennyivel szegényebbek a szegények, jól mutatja a 2010-es adat, amikor még a 43 leggazdagabb vagyona kellett ahhoz, hogy kitegye a legszegényebb 50% vagyonát.
Az Oxfam szerint a jelenleg fennálló adórendszerek is tehetnek a vagyoni különbségek növekedéséért, ugyanis azok inkább a gazdagoknak kedveznek. Ezt bizonyítja, hogy 2009 óta évente átlagosan 11%-kal nőtt a leggazdagabbak vagyona.


2017. a ki-pusztul-ás éve lesz? - Jakab István, Horányi Ágnes
https://www.youtube.com/watch?v=6DWWD_GDjP4&feature=youtu.be&honnan=Nemzeti_Hirhalo




Zsidó terror a kommunizmus az ÁVÓ és 1956 mögött
https://www.youtube.com/watch?v=Qvk4Vps28t0&honnan=Nemzeti_Hirhalo









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése