2018. január 22., hétfő

Hírháló 2014. ben VII.




Hírháló 2014. ben VII.


A füstölt kolbászra is rászáll az EU 



2014. január 20., hétfő 13:29 
Index
Szeptembertől szigorodnak a füstölés szabályai az Európai Unióban, a magyar húsosoknak viszont nincs miért aggódniuk, nálunk 14 éve már eleve szigorúbbak a szabályok, és ezen még lazíthatnak is. A főellenség egy BaP néven emlegetett öt benzolgyűrűből álló aromás szénhidrogén, amitől hullanak a nyulak és patkányok, és valószínűleg az embereknél is rákkeltő.
Címkékbenzoapirén, hús, füstölés
Legkésőbb idén nyár végéig ehet erősen füstölt húsokat, halakat az unióban, aztán vége: Brüsszel szeptembertől keményen odalép. Az Európai Unió még 2011-ben döntött arról, hogy szigorítja a szabályokat, a húsokat feldolgozó cégeknek ezután jobban oda kell majd figyelnie, hogy hogyan és mivel füstölnek: alighanem sokan inkább ráállnak majd a füstaromára.

A magyar húsiparnak nincs miért aggódnia: nálunk ugyanis már 1999 óta szigorúak az előírások, és bár az uniós csatlakozással kötelező lett volna ezeket az uniós szintre lazítani, ezt - ez egyszer kivételesen szerencsénkre - elmulasztottuk. A hazai élelmiszer-vállalkozóknál tehát - szemben uniós versenytársaikkal - nem igényel semmilyen felkészülést, átalakítást az új szabály.
De mi ez az egész?
A bűnös a benzo(a)pirén (BaP) nevű halványsárga szilárd kristályos anyag, egy öt benzolgyűrűből álló aromás szénhidrogén. Így néz ki öt benzolgyűrű:
A BaP a policiklusos szénhidrogének - vagy a kémikus szlengben PAH-anyagok - közé tartozik. Ahol szerves anyagok égnek magas hőfokon, ott szinte mindig számíthatunk a felbukkanására. Korom, kátrány, szurok, kőolaj, bitumen, cigarettafüst - a policiklusos szénhidrogének melegágya. A BaP viszont ezek között is az egyik legártalmasabb az egészségre.
Daganatos nyulak, rákos kéményseprők
Már az állatkísérletek sem túl biztatóak: egereknél, nyulaknál, patkányoknál tumort, daganatot, szarkómát leukémiát okozott, és a megfigyelések szerint rákkeltő hatása van az embereknél is. Ha sok a PAH, több kéményseprő lesz hererákos, aszfaltmunkás bőrrákos. Tudósok szerint a Bodeni-tónál, a Rigai-öbölben és Izland tengerpartjain azért lehet több a gyomorrákos, mert több füstölt halat és sertéshúst esznek.
Az unióban a füstölt hús és füstölt hal kilójában most még legfeljebb 5 mikrogramm benzo(a)pirén lehet, szeptembertől viszont már csak 2 mikrogramm.

Ez elég kevés, ha például puha fán, minden füstszűrő nélkül füstölünk - ahogyan vidéki háztartásokban még sokan -, akár 50-60 mikrogramm PAH kilónként, ebből BaP a megengedett határérték sokszorosa. Keményfával, 3-400 fokos izzási hőmérséklet mellett, jó füstszűrővel, burkolással ez a mennyiség jelentősen csökkenthető.
A magyar szabályok szerint füstölt húsokban 1 mikrogramm/kg, füstölt halakban legfeljebb 2 mikrogramm lehet, füstarománál ugyanez 0,03 mikrogramm.

Vagyis hiába szigorodik az uniós szabály, a magyar még mindig szigorúbb marad. Pontosabban maradna, ha nem változtatnánk rajta. A Vidékfejlesztési Minisztérium elárulta, mivel már amúgy is elég régen követni kellett volna az uniós szabályokat, most felülvizsgálják majd az 1999-es rendeletet. Vagyis az uniós szigorítással nagyjából egy időben, a magyar szabály még lazulhat is, igaz legfeljebb egy mikrogrammal lehet több BaP kilónként.
Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=teqczt6txoM
Rajta van a PAH-on a magyar hatóság
A tárca kérdésünkre elmondta, a hatóságok az egész élelmiszerláncot "a szántóföldtől az asztalig" ellenőrzik, az élelmiszer-előállítás folyamatát, a forgalmazói helyeket, valamint az élelmiszerek teljes körét figyelik egy kockázatbecslésen alapuló ellenőrzési terv alapján. A PAH-határértékek vizsgálata nálunk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) alá tartozó Megyei Kormányhivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságai és a járási hivatalok feladatkörébe tartozik.
Néha konkrét gyanú alapján ellenőriznek, de a legtöbbször inkább szúrópróbaszerűen az ellenőrzési terv alapján. Ezután a mintát megvizsgálják a NÉBIH laboratóriumában. Tavaly Magyarországon 185 darab mintában vizsgáltak PAH-okat, voltak köztük füstölt húsok, húskészítmények, halkészítmények. De még gabonás gyerekételek, bébiételek, olajok és zsírok is.
A gyümölcs durvább, mint a hús
A legtöbb PAH ugyanis valószínűleg egyáltalán nem a füstölt húsokon keresztül jut a szervezetbe. A benzo(a)pirén, kohók, repterek, főutak, kőolaj-finomítók mentén is kiülepednek a talajra és a növényekre. Itt ráadásul a mosás sem segít. A levegőben lévő füstgázokból, porból, koromból, kipufogó gázokból a növényi élelmiszerek felületére rakódott vegyületek lassan beleoldódnak a zöldség-, gyümölcs- és gabonafélék külso viaszrétegébe.
Hazai mérések szerint a nagy autóutak melletti búza akár kétszer, az árpa akár négyszer annyi benzo(a)pirént tartalmazhat, mint az utaktól, ipartelepektől távol eső részeken. Iparvidéken termelt almánál például egy kilónyi héjban akár 60 mikrogramm benzo(a)pirén is lehet, miközben a tiszta levegőjű helyen termelt alma héjában 0,2-0,5 mikrogramm/kg körüli az érték.

Attól viszont nem kell félni, hogy a szennyezett takarmánnyal etetett állat húsa, teje vagy tojása is PAH-os lesz, megfigyelések szerint a PAH-os gabonával etetett disznóból nem lesz PAH-os kolbász. Legutóbb széleskörű felmérést 1977-ben készítettek, akkor nagyjából 1,5 mikrogramm benzo(a)pirént ettünk, ma már a környezetszennyezés csökkenésének köszönhetően ennél valószínűleg jóval kevesebbet, pontos hazai mérések erre nincsenek.


Jobbik: az elmúlt 24 év minden korrupciógyanús ügyét ki fogjuk vizsgálni 


2014. január 19. - 21:56 
szebbjovo.hu
A fideszes vezetők teljesen elszakadtak a valóságtól, az országban kizárólag kormánypárt-közeli vállalkozók könyvelhetnek el sikert, miközben közel négymillió ember él a létminimum szintjén, és az ország hét régiójából négy tartozik Európa húsz legszegényebb térsége közé - jelentette ki a nemzeti párt debreceni országgyűlési képviselőjelöltjeinek bemutatkozó lakossági fórumán Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik helyi elnöke, önkormányzati képviselője vasárnap délután.

A városi kampánynyitó rendezvény első felszólalója Herpergel Róbert volt, aki rövid bemutatkozását követően az "ígérgetési szindrómában szenvedő" baloldali pártokról, majd a "minden rendben szindrómában szenvedő" kormánypárti politikusokról beszélt. Ezt követően hangsúlyozta: mi, jobbikosok azokat az embereket képviseljük, akik dolgozni és tanulni szeretnének, a romboló egyéneket pedig ellenfeleinknek tekintjük. Ugyanakkor azt is megígérjük, hogy soha nem fogunk megválaszolatlanul hagyni egyetlen kérdést sem, ahogyan azt például Kósa Lajos teszi, ha kínos neki az.

Herpergel a nemzeti párt 2010-es választási programjáról is beszélt: ez a program még a mai napig is megállja a helyét és teljesíthető, mert sajnos változás az elmúlt négy év alatt nem történt. Továbbra sincs közbiztonság, az egészségügy romokban hever, elszámoltatás nem volt. A képviselőjelölt a debreceni menekülttáborban élők által okozott problémákra is emlékeztetett, amelyekre a Jobbik több ízben hívta föl a figyelmet mind sajtótájékoztatókon, mind a közgyűlésben, mind pedig demonstrációk alkalmával. Végül a városvezetés megaberuházásairól szólt: látványberuházásokkal vakítják a debrecenieket, miközben példának okáért ott a méltatlanul elhanyagolt, lepusztult, életveszélyes állapotban lévő Zenede épülete, amelynek felújítására évek óta nem különít el a város egy fillért sem.
Kőszeghy Csanád Ábel így kezdte beszédét: mi vagyunk az egyetlen igazi ellenzéki erő Debrecen város közgyűlésében, fölráztuk a lapos testületi üléseket - majd a helyi Jobbik legfontosabb eredményeivel folytatta: elsőként mi hoztuk nyilvánosságra az évek óta titokban osztogatott sokmilliós alpolgármesteri jutalmakat, illetve a Vagyonkezelő Zrt. milliárdos jutalomosztogatásait. Ágoston Tibor képviselőtársam harcos munkájának köszönhetően a Sípos Utcai Óvoda vezetőjét is sikerült eltávolítani posztjáról, aki a Hit Gyülekezetének szellemében folytatta munkáját. Szintén Ágoston Tibor volt az, aki maga tűzte ki a székely zászlót az önkormányzat homlokzatára a székelységgel való szolidaritást kifejezve, amelyet a város jegyzője szinte azonnal eltávolíttatott.

Kőszeghy a megye egyetlen anyatejgyűjtő állomásának közelmúltbeli bezárásáról, majd annak jobbikos és civil nyomásra történő újbóli megnyitásáról is szólt, de emlékeztetett a Florida-ügyre is, amellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a nemzeti párt jogászai készítik a feljelentést a közpénzen luxusutazáson résztvevő városvezetők ellen. A városatya a Fidesz választási ígéreteit is górcső alá vette, majd a kormánypárt "sikerpropagandáját" ecsetelte: a fideszes vezetők teljesen elszakadtak a valóságtól, az országban kizárólag kormánypárt-közeli vállalkozók könyvelhetnek el sikert, miközben közel négymillió ember él a létminimum szintjén, és az ország hét régiójából négy tartozik Európa húsz legszegényebb térsége közé. Teljes a gazdasági kilátástalanság, a sikerpropaganda köszönőviszonyban sincs a valósággal. Végül így zárta beszédét: a Jobbik az elmúlt 24 év minden korrupciógyanús ügyét ki fogja vizsgálni.
Ágoston Tibor, a nemzeti ellenzék debreceni frakcióvezetője beszéde elején leszögezte: mi önök közül valók vagyunk, egyszerű hétköznapi emberként a nép mellett állunk. Építő tevékenységet folytatunk, eddig sem romboltunk és ezután sem fogunk, mindent támogatunk, ami a nemzetet építi. Majd a Jobbik helyi közbiztonságért folytatott akciójáról számolt be: hónapok óta éjszakai egészségügyi sétákat tartunk gárdistákkal és civilekkel azért, hogy megtisztítsuk a város azon részeit, ahol bűncselekményeket hajtanak végre, tiltott kéjelgést folytatnak, kábítószereznek és alkoholt fogyasztanak, illetve emberi ürüléket hagynak maguk után egyesek. Önkéntes munkánk nyomán rengeteg esetben sikerült gátat szabni a bűnelkövetésnek, a bűncselekményt elkövetőket pedig rendőrökkel vitettük el. Ezen kívül takarítási munkálatokat is folytattunk, amelybe a korábban még a közterületeken szemetelő fiatalokat is sikerült bevonnunk.

A képviselő a munkahelyteremtés problémáját is feszegette: szívfacsaró, hogy London a második legnagyobb magyarlakta város, mert annyi ember kényszerült elhagyni hazáját a megélhetés reményében. A Jobbiknak a munkahelyek teremtésével kapcsolatban is határozott elképzelései vannak, az országgyűlési képviselőjelöltként helyben a körzetemhez tartozó Hajdúhadház és Téglás településeket például teljesen önellátóvá lehetne tenni, miközben Debrecenben a feldolgozóipart kellene feléleszteni. Ágoston a debreceni menekülttábor kapcsán megjegyezte még: eddig is azt javasoltuk, és ezután is azt fogjuk, hogy a menekülteket vigyék el innen, a tábor pedig a devizahitelek fogságába esett kilakoltatott honfitársainknak nyújtson otthont.
A rendezvény vendége, Dr. Apáti István országgyűlési képviselő is a devizahitelesek problémájának megoldási javaslataival állt elő: a csak keveseknek segítséget nyújtó végtörlesztés és az árfolyamgát bevezetése helyett forintosítani kell minden devizahitelt azon az árfolyamon, amelyen fölvették a hitelt a szerencsétlenül jártak. Majd ezzel folytatta: a Jobbik véglegessé tenné kilakoltatási moratóriumot. A honatya beszélt még a rezsicsökkentésről is, amely szerinte átverés, hiszen a kormány azt a pénzt, amit az emberek egyik zsebében benne hagy, a másikból kiveszi azt. Szerinte nem véletlen az sem, hogy a Fidesz a választások előtti hónapokra időzítette a rezsicsökkentést, holott már kormányra kerülésük után is bevezethették volna.

Az elszámoltatások hiányának kapcsán Dr. Apáti István így vélekedett: a Fidesz hagyta az MSZP-t feltámadni, mert ennek a kettős rendszernek a fennmaradása az érdeke. Majd a Jobbik programjából idézett: el kell törölni a mentelmi jogot, meg kell teremteni a képviselők visszahívhatóságát, a politikusbűnözést kétszeres büntetési tétellel kell sújtani, illetve el kell távolítani a múlt rendszer minden egyes politikusát a közéletből. Végül ezzel zárta: minden parlamenti képviselőt - beleértve természetesen a jobbikos képviselőket is - minden ciklus végén vagyonosodási vizsgálatnak kell alávetni.
Deczki Anna - szebbjovo.hu




1998-ban Zájed sejk, az Egyesült Arab Emírségek akkori vezetője felbőszült, amikor megtudta, hogy országában nincs mindenkinek saját lakása, hanem egyesek bérelt házban laknak. Gondolt egyet, és minden házbért fizetőnek ingyen lakást és földet adott. 
(Hasszo)


Amerikai álom: felrobbantani a Fehér Házat 


2014. január 20., hétfő 14:33 MTI - 
MNO
Terrorcselekményekre kapnak kiképzést az Aszad-rezsim ellen Szíriában harcoló britek és más nyugati állampolgárok az al-Kaida terrorhálózattól, amely arra biztatja őket, hogy hazájukba visszatérve merényleteket hajtsanak végre - írta nyugati hírszerzési forrásokat és az al-Kaida egy dezertőr tagját idézve a hétfői The Daily Telegraph.

A vezető brit konzervatív napilap forrásai szerint a nyugatiakat kiképzik egyebek mellett autóba rejtett pokolgépek összeállítására és felrobbantására, öngyilkos merényletekhez használatos, robbanószerrel töltött mellények készítésére, utána hazaküldik őket azzal az utasítással, hogy alakítsanak új terrorsejteket.
Az az álma, hogy felrobbantsa a Fehér Házat
A lap Törökországban készített interjút a Muradnak nevezett al-Kaida-dezertőrrel, aki elmondta: számos britet, aki azért utazott Szíriába, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimjének megdöntéséért harcoljon, fanatikus iszlám szélsőségesek "agymosásnak vetnek alá".
Murad elmondta: a briteken kívül találkozott francia és amerikai "iszlám szent harcosokkal" is, akik már arról beszéltek, hogy Európában vagy az Egyesült Államokban hol fognak pokolgépes vagy öngyilkos merényleteket elkövetni. "Mindegyikük megnevezett egy helyszínt (...), egy amerikai közölte, álma az, hogy felrobbantja a Fehér Házat" - mondta a The Daily Telegraphnak a volt al-Kaida-tag.
Nem értik, mekkora a veszély
A lap által idézett brit elhárítási források szerint ötszázra becsülhető azoknak a briteknek a száma, akik Szíriába utaztak harcolni az Aszad-rezsim ellen, és közülük ötvenen már haza is térhettek. A Szíriában harcoló britek közül több tucatnyiról a brit belső elhárítás (MI5) tudja, hogy szélsőséges eszméket vallanak.
A The Daily Telegraph idézi Richard Waltont, a Scotland Yard terrorelhárítási osztagának parancsnokát, aki kijelentette: már vannak is jelek arra, hogy brit állampolgárok terrortámadási paranccsal térnek vissza Szíriából. Walton részletek nélkül elmondta, hogy a Scotland Yard "óriási számban hajt végre műveleteket" a lakosság megvédésére. A brit lakosság "nem is fogta fel eddig, hogy milyen komoly a helyzet (...) Még nem esett le a tantusz" - fogalmazott az elhárítási parancsnok.


Brit topkatonák és politikusok kerülhetnek a vádlottak padjára 


2014. január 12. vasárnap, 15:19 
Kurír
Beérkezett a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra az a 250 oldalas dosszié, amelyben 400 tanú háborús bűnökkel vádol brit katonákat Irakban, 2003 és 2008 között. Az eljárásban a vádlottak padjára kerülhet egy sor katonai és politikai vezető, köztük a hadsereg főparancsnoka és a volt védelmi miniszter.
A dossziét egy berlini emberi jogi szervezet és egy londoni jogi iroda állította össze. Összesen ezer olyan eset kivizsgálást kérik a hágai nemzetközi büntetőbíróságtól, amelyben brit katonák kínoztak meg iraki civileket, és 200 törvénytelen gyilkosságét, amelyek egy részében már őrizetbe vett irakiak voltak az áldozatok. A dossziéban lévő dokumentumok és tanúvallomások kínzásokról, szexuális erőszakról, verésekről, megaláztatásokról és pszichológiai hadviselésről szólnak. Az esettel foglalkozó londoni iroda történelmi lépésnek tartja az, amit tett, Nagy-Britannia ellen ugyanis még soha nem folytatott vizsgálatot a nemzetközi büntetőbíróság. Szerinte az is teljesen világos, hogy a szálak nagyon magasra nyúlnak.

A londoni kormány visszautasítja a szisztematikus bántalmazások és kínzások vádját - mondta William Hague külügyminiszter a Sky News-nak. Szerinte nincs is szükség a hágai vizsgálatra, hiszen a brit kormány már állított fel bizottságot az egyes esetek kivizsgálására egy nyugalmazott detektív vezetésével, és a testületnek 2016-ban jelentést is kell tennie. Azokban az esetekben pedig, amelyekben bizonyítani tudták a túlkapásokat, kártérítést fizettek az áldozatoknak vagy családjaiknak. Eset nem marad kivizsgálatlanul - ígéri.
A londoni Independent ugyanakkor úgy véli: a most bemutatott dosszié egy sor vezető londoni katonát és politikust is a vádlottak padjára juttathat, köztük Peter Wall tábornokot, a fegyveres erők főparancsnokát, illetve a védelmi tárca egykori vezetőit, Geoff Hoont és Adam Ingram-et. A dokumentum egyébként a címe szerint a brit tisztviselők felelősségét firtatja a háborús bűnökben, köztük a foglyok szisztematikus bántalmazásában 2003 és 2008 között Irakban.



A japán Abe-t letartóztathatják Davosban, Svájcban az Aum terrorista támadásokban betöltött szerepéért 
Az elmúlt héten a különböző hírszerző ügynökségek Fehér Sárkány Társasághoz eljuttatott bizonyítékai azt mutatják, hogy a japán Shinzo Abe miniszterelnök mélyen érintett az Aum Shinrikyo tokiói metróban szarin gáztámadást elkövető terrorista szektájában. Emiatt megnőtt annak a lehetősége, hogy Abe-t terrorista vádakkal letartóztatják, amikor Davosba, Svájcba megy a január 21-én kezdődő összeesküvés találkozóra, a kínai, brit, japán és amerikai hírszerző ügynökségek elmondása szerint.
Az Aum szektát egy jobboldali szélsőséges csoport hozta létre, köztük volt az egykori tokiói kormányzó Shintaro Ishihara és Abe apja Shintaro Abe, aki szorosan együttműködött a Bush / Scherff náci nyugati frakcióval, tömegpusztító fegyverek fejlesztésében és terjesztésében.
Ha nem tartóztatják le Svájcban, a Japánban folyó vizsgálatok célja az, hogy választási csalás vádjával letartóztassák, valamint a 311 nukleáris és szökőár támadásban való részvételéért, mondta a japán rendőrségi hivatal vezető tisztviselője.
Még ha Abe-t nem is azonnal tartóztatják le, az összeesküvő főnökei leszerelése tovább folyik Európában és az USA-ban. Például a német kancellár Angela Merkel múlt heti "síbalesete" Svájcban valójában egy verés volt egy bizonyos hivatalos személy részéről, aki azzal gyanúsította őt, hogy ő a német negyedik Birodalom feje, egy német hírszerző ügynökségi forrás szerint, aki nemrég tért vissza Németországból. Közvetlenül a "síbaleset" után az Egyesült Államok elnöke Barack Obama felhívta őt, és azt mondta: "találkoznuk kell" - mondta el a forrás. Lehet, hogy ez volt a válasz arra a kísérletére, hogy visszaszerezze azt a 300 tonna aranyat, amit Németország a Federal Reserve-el helyezett letétbe, találgatta egy megfigyelő.
Szintén a múlt héten a Nemzetközi Büntetőbíróság kapott egy dokumentációt, mely a brit hadsereg által elkövetett rendszeres kínzásokat ismerteti, melyet a vezető politikusok elnéztek, különböző hírügynökségek elmondása szerint.
A náci frakció, köztük a volt miniszterelnök Tony Blair is kétségbeesetten próbálja elhallgattatni ellenzékének koholt vádjait most, hogy a gyilkosságok (David Kelly, Christopher Story stb.) egyre felismerhetőbbé válnak egyre több politikus és hivatali tisztviselő számára.
Például a náciellenes ügyvédet és írót Michael Shrimptont a jövő hónapban megpróbálják megvádolni azzal, hogy hamisan azt állította, hogy a 2012-es londoni olimpia nukleáris terrortámadás célpontja volt, a rendőrség azt is állítja, hogy volt egy memóriakártyája, amin gyermekpornográfiát találtak.
A rendőrség is érintett a Sarah Thorntonnak készült jelentések kivizsgálásában, aki David Kelly fegyverszakértő meggyilkolásának nyilvánvaló eltussolásában tevékenykedett.
A vizsgálat közvetlenül felelős tisztjei tipikus agymosott típusok, ezek a nyomozók például nem nézik a bizonyítékot, hogy Japán áldozata volt egy nukleáris terrornak 2011 március 11-én, egy évvel a londoni olimpia előtt.
Mindenesetre míg a Shrimpton koncepciós per zajlik, a háborús bűnös Tony Blair és gyilkos náci seregei le lesznek szerelve. Ha a Nemzetközi Büntetőbíróság nem teszi meg, akkor is sor fog rá kerülni.
Eközben az USA-ban az amerikai szenátusként ismert cionista színésztársulat még mindig kétségbeesetten kapaszkodik a régi forgatókönyvbe azzal, hogy megpróbálnak újra Irán-ellenes lépéseket megszavazni annak ellenére, hogy megegyeztek, hogy véget vetnek az "iráni nukleáris válságnak", amit január 20-án írnak alá. Azon emberek, akik azon csodálkoznak, hogy a hadsereg miért nem tartóztatja le ezeket az árulókat, legalább azon bizonysággal vigasztalhatják magukat, hogy nincs jelentősebb fegyveres csoport, mely jelenleg a cionistáknak engedelmeskedne. A szenátus és a kongresszus prostituáltjai üvöltözhetnek, amit csak akarnak, de ez nem vezet semmire.
A cionisták mostanra elszigetelődtek, és szisztematikusan eltávolítják őket sok országban egy olyan folyamatban, ami végül a felső cionista kormányzati vezetők nyilvános letartóztatásához, és az igazság közvetítésének napjaihoz vezet a világ nagyobb hírhálózataiban, több forrás elmondása szerint.
Ennek érdekében a Fehér Sárkány Társaság a múlt héten kapcsolatba lépett katonai tisztviselőkkel egy földalatti bázison Virginiában, ahol elmondták, hogy készek Washington D.C.-be vonulni egy pillanat alatt. A Japán Társaság (Japan Society), egy összeesküvés csoport felügyeli az amerikai uralmat Japánban, mely szintén küldött egy embert, hogy találkozzon e sorok írójával, aki megerősítette, hogy az emberek Washington D.C.-ben tisztában vannak a földalatti bázisok hatalomátvételével, és hogy az összes politikus nagyon félti a jövőjét.
Az utolsó nagy akadály az USA-ban most úgy tűnik, hogy Barack Obama elnök. Bár Obama segített a nácik eltávolításában és cselekedett, hogy megakadályozza a 3. Világháborút, még mindig nem egyezett bele, hogy véget vessen a Federal Reserve Egyesült Államok feletti hatalmának, és hogy bejelentse a kormányzati valuta kibocsátását a Fed adósrabszolga bankjegyei helyett. Az Obama vezette Egyesült Államok kormánya szintén nem reagált a 700 trillió dolláros hivatalos ajánlatra, mely egy kampány finanszírozására használható, hogy véget vessen a szegénységnek, és megállítsa a környezeti pusztulást. Így ő most a japán Abe-vel, és az Európai Központi Bank vezetőjével, Mario Draghi-val együtt az összeesküvés irányításának nyilvánvaló jeleit mutatja, és annak megtagadását, hogy lépéseket tegyenek a szegénység és a környezet pusztulása ellen.
Visszatérve Abe-ra, egy dokumentumot kaptam a múlt héten egy jelentéssel egy olyan személytől, aki az MI5-től idéz:
"jelen volt a konferencián Moszkvában (1990 január), amikor egy legfelső japán delegáció, Shintaro Abe (Abe miniszterelnök apja) külügyminiszter vezetésével találkozott Gorbacsovval, a Szovjetunió elnökével és segédjével, a Politikai Bizottsági tag Alexander Jakovlevvel. A szándékuk az volt, hogy létrehozzanak egy "Kétoldalú Együttműködést". A további találkozókon 1991 januárjában Gorbacsov, Jakovleven keresztül felajánlotta a japánoknak a Szovjetunió szupertitkos interkontinentális EM fegyvertechnológiáját - mely képes földrengéseket létrehozni - 900 millió amerikai dollárért."

Gorbacsov szintén megegyezett Toshio Yamaguchi japán kormánytaggal egy közös japán-orosz egyetem felállításáról Moszkvában, melynek feladata lett volna a két ország legnagyobb nukleáris fizikus elméinek együttműködése, hogy kifejlesszék az új 2. és 3. generációs EM szuperfegyvereket, a japán mikrochipeket és elektronikai szakértelemet párosítva az orosz 1. generációs fegyvertechnológiával. Az egyetem hamarosan megalakult "Kulturális Kutatások" címszó alatt az Aum szekta és 
Lobov irányításával. Lobov lett Jelcin Biztonsági Tanácsának vezetője az 1991-es puccs után, mely elmozdította Gorbacsovot. Az Aum tagjai 1991 végén érkeztek először Moszkvába.
Továbbá egy amerikai szenátor Sam Nunn (már nyugdíjas) jelentéséből kiderül, hogy Aum Shinrikiyo szorosan együttműködött Oroszországgal és a "Yakuza"-val (Észak-Korea) egy sor fegyver kifejlesztésében. Ezen fegyverek közt voltak földrengést okozó elektromágneses impulzus fegyverek, Nunn és más források jelentése szerint.
Harry Mason kutatót tájékoztatta az ausztrál szövetségi rendőrség, hogy az Aum tudományos miniszterére, Hideo Murai-ra (atomfizikus) úgy tekintettek, mint a "legintelligensebb élő japánra". Murainak volt egy Aum előtti háttere az EM technológiában. Ő a Kobe Steel-nél dolgozott, és kutatásokat végzett mikrohullámú és más EM/sugár hullám technológia hideg acélöntvényeknél való alkalmazásában, miután asztrofzikából szerzett diplomát a kozmikus röntgensugárzás elemzésére szakosodva. Az ő Kobe Steel laboratóriuma az 1995-ös Kobe-i földrengésepicentrumában volt.
Így a svájciaknak megfelelő jogalapjuk van Shinzo Abe letartóztatására.


David Icke és a hüllő apokalipszis
Kevin Morpurgo beszélget David Icke-al Wight-szigeten. Szó esik arról, hogyan kezdett el a globális összeesküvés feltárásával foglalkozni, nyilvános és okkult hierarchiáról, Stanley Kubrick filmrendező illuminátusi kapcsolatáról, és megnéznek egy helyszínt is ahol az elit tagjai feltehetőleg sátánista rituálét szokott tartani.
Az "Ébred már az oroszlán" című előadás magyar felirattal az alábbi linkeken megtekinthető: http://www.youtube.com/watch?v=ACzXZsEPpI0
Hold Kontroll: 
http://www.youtube.com/watch?v=LhLWa7r7gDA
A Globális Terv: 
http://www.youtube.com/watch?v=R_e6iuAvmkY
Igazság Rezgések: 
http://www.youtube.com/watch?v=o72vwZUlvmc


Az Anunnaki és az Illuminátusok háborúja - nem kétséges, hogy ki fog veszíteni 


3/29/2013 
ujvilagtudat.blog
Az Anunnaki és az Illuminátusok jelenleg háborúban állnak. A mennyország szolgálói ki fogják szorítani a hatalmi elitet a Földről. Ez nem a Világ vége. Ez az Új Világrend vége.

Az Illuminátusok próbálnak ellenőrizni mindent. Ha megismerjük az általuk szolgált "istenséget", akkor számos névre bukkanunk, ha visszanézünk a történelemben, és váratlanul megjelenik az összefüggés is. Úgy tűnik, hogy nem minden "isten" hagyta el az ősidőkben a Földet. Néhányuk itt maradt, hogy felépítsen egy Új Világrendet, ami uralja az egész emberiséget. Nekik van egy vezetőjük. Találkozhatunk görög, egyiptomi és babiloni nevekkel, de ez mindig ugyanaz a személy az ősi Irakból (Mezopotámia). Ő azonos módon használta a kézműves és kereskedő csoportokat az ókori Egyiptomban és Babilonban - hírszerző és tisztogató osztagokat, akik terrorizálták az ellene fellépőket.
Bibliai értelemben, a Bukott Angyal sohasem hagyta el a Földet. A jó angyalok, azaz a "Mennyeknek Gazdái" azok a lények, akik nem (képletesen és szó szerint) buktak - most visszatérnek a Földre, hogy elpusztítsák az Új Világrendet, amit a Bukott Angyalok megterveztek és fenntartottak 300 emberi leszármazottjuk révén (a 13 okkultista vérvonalból), akik magukat Illuminátusoknak hívják. A Sumérok a jó égi óriásokat Anunnakinak hívták, a bukott óriásokra használt kifejezésük az "Igigi" volt. A Bukott Angyalok vezetőjét Marduknak hívták. A Marduk héber megfelelője a Ha'Satan, szó szerinti fordításban "az ellenség" (azaz az emberiség ellensége). A Keresztények Ördögnek hívják.
Az óriás emberek, akik nem teljesen másmilyenek mint mi, kivéve, hogy celluláris elektromos kapacitásuk sokkal nagyobb, mint a miénk, ami számukra egy olyan energetikai keret, ami jóval magasabb bioelektromos potenciált jelent számukra. Ha valamelyikük közelében tartózkodsz, akkor érzed a jelenlétüket, ami olyan sűrű, hogy akár késsel is vágható. Egy nagyon határozott erő, amit a legjobban úgy lehetne leírni, hogy árad belőlük a szándék.

Nagyon magas és nagyon erős biológiai példányok, semmi kétség. Kinézetre a legjobb leírás talán az, hogy olyanok, mint az albínók - fehér, majdnem tejfehér bőrrel, egyfajta izzadság vagy gyöngyöződés van a bőrükön, mint egy filmréteg - olyan 2,2 és 2,5 méter magasak, nagyon fehér hajuk van, nem szürkésfehér, hanem fehér, mint a hó. Akár a fehér gyapjú - igen bizarr fehér haj. A szemük világos piros, ha belenézel a szemükbe gyenge fényviszonyok mellett, és ha nem viselnek sötét, majdnem fekete kontaktlencseszerű szemlencséket. Mindig párosan utaznak, ha látsz egyet közülük, a másikuk nem lehet messze.
Az emberek nagy számban lettek arra programozva, hogy harcolniuk kell a jóindulatú földönkívüli lények ellen, vagy annyira agymosottak, hogy még azt sem hiszik el, hogy léteznek. Ugyanakkor erkölcstelen, hogy az idegen szürkék szövetségre léptek az Illuminátusokkal 1947-ben, és megállapodtak abban, hogy egyesítik erőiket a visszatérő "istenek" ellen. A földönkívüliek nem megszállók (sosem lesz idegen invázió), és az Illumiátusok nem terveznek egy megrendezett földönkívüli inváziót. A földi elit tagjai nem színlelik az UFO-k és Földönkívüliek jelenlétét. A céljuk viszont az, hogy manipuláljanak bennünket, hogy féljünk és gyűlöljük a visszatérő "isteneket", ahelyett, hogy megölelnénk őket, akik valójában a megmentőink.
A közeljövőben a visszatérő "istenek" el fogják pusztítani a kulcsfontosságú föld feletti katonai bázisokat, és az elit kontrollálta földi kormányok erre azt fogják majd mondani, hogy a Földet lerohanták. Az igazság az, hogy az alattomos nemzetközi bankárokat, a "gonosz isteneket", valamint a bábkormányokat fogják célba venni. Az Anunnaki visszatér, hogy megmentse az emberiséget a korrupt Új Világrendtől.

Az Anunnaki szisztematikusan deaktiválja a nukleáris fegyvereket, szabotálja a rakéta teszteket és a titkos földalatti katonai bázisokat. Az Illuminátusok tulajdonában lévő visszafejtett tervezésű antigravitációs repülőgépek és űrbe telepített fegyverek számos alkalommal tüzeltek (és elhibázták) az Anunnaki békés hajóira, akik könnyedén megsemmisíthették volna az Új Világrend ezen eszközeit, de nem tették. Ők most a "nyílt hadviselés kijelölt időpontjára" várnak.
Az "Új kor" nem olyan lesz, mint amilyet az Illuminátusok elgondoltak. Ez az Új Világrend vége. Összhangban a próféciákkal, a Yahushua Ha'Mashiach (Jézus a Messiás), az Elohim (YHVH - Isten) fia által vezetett mennyei seregek teljesen megsemmisítik a sátánista (Marduki) hatalmi elitet és az általuk szolgált bukott angyalokat, és Yahushua Ha'Mashiach lesz a Föld királya.


Amerika meglopása


Amerika meglopása azzal kezdődik minden év decemberében, amit én "a karácsony elleni zsidó háborúnak" nevezek.
A fő tolvaj három zsidó csoport: a Steven Shapiro vezetette ACLU (Amerikai Polgári Szabadságjogok Egyesülete); az Abe Foxman által vezetett ADL (Rágalmazás Elleni Liga); és a zsidó leszbikus Randi Weingarten vezetése alatti Amerikai Tanárok Szövetsége.

Az ACLU Amerika-szerte városokat kényszerít arra, hogy eltávolítsák a "Boldog Karácsonyt" táblákat, melyeknek anyagi támogatottsága eltörpül az ACLU dagadó kofferjeihez képest... javarészt a zsidó milliárdos Soros György finanszírozásának köszönhetően.
A Rágalmazás Elleni Liga (ADL) úgy kényszeríti rá "decemberi dilemma" programját állami iskoláinkra, hogy a karácsonyra való leghalványabb utalás is eltűnjön.
Krisztus nevét "ellopták" gyermekeink ajkáról, de a Boldog Hanuka szabad utat kap.
És az Amerikai Tanárok Szövetsége (AFT) meghonosította a Szovjet Unió ateista politikáját, lecserélve a "karácsonyi szünetet" a "téli szünettel".
De valahogy nincs "decemberi dilemma" évente a zsidók számára, a Fehér Ház gyepén emelt, 40 lábnyi - közel 13 méteres (
a fordító) - hanukkah gyertyatartójukkal.
Ez a Karácsony zsidó megrablása! Életerőnknek, mint nemzetnek a fundamentumát törölték el. Egy erkölcsileg romlott nemzet kiszolgáltatott célpont... nem tud mérkőzni a zsidó fosztogatókkal.
És most "pénzünk elrablása" a zsidók legújabb támadása szerencsétlen országunk ellen.
A Bank of Israel korábbi kormányzója, Stanley Fischer, aki "kettős állampolgára" Izraelnek és Amerikának - s akinek "hűsége" egyértelmű -, mint elnökhelyettes hamarosan társul Janet Yellenhez..., aki a harmadik zsidó a FED egymásra következő elnökeinek sorában.
Most majd uzsorakamatot vetnek ki a zsidók a FED által az USA kormányának adott kölcsönökre. Ez aztán a beteljesült "Boldog Hanuka" az amerikai zsidóság számára!
Most, hogy valamennyinket kiraboltak, tetszeni fog a "Bosszúvágy" c. film.
Charles Bronson játssza a Manhattanben dolgozó építész szerepét, aki hirtelen "vigilante" lesz - vagyis bűnözés ellen küzdő önkéntes -, miután rablók erőszakolják meg lányát, s ölik meg feleségét. (Ó, mennyire hitvány, mennyire judaizált a "vigilante"szó magyar(?) Wikipedia szerinti fordítása, átírása! - - Íme: "Az 
önbíráskodás (nemzetközi szóval vigilantizmus) a törvény megszegése azzal a szándékkal, hogy büntetést nyerjen az olyan bűn, amelyet az önbíráskodó szerint a bűnüldözés nem, vagy nem megfelelőképpen büntet." A szarháziak! Nemzetközileg elfogadott a szó és még a zsidóság által világ csendőrének kinevezett USA-ban sem "törvénytelen" és üldözött a "vigilantizmus". - Bezzeg itt, ahová, ahová: "Jönnek seregestül cégéres fattyak,/mi szem-szájnak ingere, megkapnak,/apraja-nagyja vidáman ropja,/izzad a banda, csak nekik fújja,/klarinét sipítja, jiddis a nóta..." (Balla József: Proletár, oly nagy az ár?) Bezzeg nálunk, ahol olya nnyira "jiddis a nóta..."! - Zárójelben a fordító megjegyzése)
Egyedül az éjszakai földalatti kocsijában, pénze feltűnő számolgatásával magát könnyű célponttá téve csapdát állít Bronson és a rablók ráharapnak a csalira. (Csoda-e, hogy az őseink alkotmánya által ezer éveken át bizton megtartott magyarság hazája ma előemberhordáktól fertőzött, s "nemzeti" kormánya, az emberi erőforrások pazarlásának minisztere mindent megtesz, hogy a köztudatba nehogy átmenjen, a "vigilanti" szó valódi jelentése és utat követeljen Charles Bronson-i alkalmazásának módja! - Zárójelben afordító megjegyzése.)
A zsaruk végül rátalálnak, és miután megígéri, hogy "megreformálja" módszereit (hiszen önvédelemből cselekedett), Chicagóba küldik egy vadonatúj munkára. Klasszikus zárójelenet.
[Vágás: "Üdvözöljük Chicagóban, Uram! Jó útja volt?"
"Jaa, rendben volt."
"Jó, jó. Találtam egy szép lakást az Ön számára, remélem tetszeni fog. A Lakeshore Drive-on van. Szép kilátása lesz a Michigan tóra, a reggeli napfelkeltére... Az irodáját is berendeztük. Van egy nagyszerű golfklub, ahol játszhat... Nézze, azt hiszem, tetszik majd itt magának."
"Bocsásson meg..."]
Így, ha legközelebb a "Boldog Ünnepeket, vagy éppen a "Boldog Hanukát" hallod, tudni fogod, hogy fosztogatnak.
És csak mondd: "Bocsánat", s tégy így...
Brother Nathanael Kapner
2013. december 12. 
http://www.realjewnews.com/?p=876 Fordította, megjegyzésekkel ellátta: Kurszán
Budapest, 2013. dec. 22.
Kategória: 2014 január




Martonyi: Magyarország tudomásul vette a területek elvesztését 


Egy ilyen besúgó aki szabadkőművesis , és tisztában van azzal miért kellet Trianonnak a Magyar Királyságot szétszaggatni , mit gondoltok , azt az utasítást kapta a vakoló nagymestertől , hogy egyesítse az elorozott területeinket . Hol ott ím már másodjára jár a kerék az Ukrajnai Kárpátaljai magyarság hazánkhoz csatolásához . És azt sem gondolja senki , hogy Orbán nagymester valami más feladatott kapott ez ügyben . Mindkét vakoló , és a többi ezer megkapta , hogy kúsolyon vagy szembe találják magukat a háttér erőkkel , kik kiosztják nekik a méregpoharakat . És ezek írányítják az országot , ráadásul nemzetinek mondják magukat , és akkor gondoly bele a zsidó kommunista baloldal kik mindenkit kiszolgáltak elől hátul kinyaltak , csakhogy hatalmon maradhassanak , képesek lennének a zsidó terrorista gépezetet az országra uszítani , vagy a cionista birodalmi Amerikát ránk küldeni , hogy bombázanak bennünket a kőkorszakba vissza . És nekünk ezek közzül kell választani . Mindkét oldal tele Kazár zsidóval és ÁVH – s unokákkal a közéletben csak a Jobbikos magyar gyerekek vannak , őket meg letorkolják a kettős állampolgárságú Kazárok mondhatnák zsidót , de akkor hazudnák , mert úgy zsidók ők ahogy azok a magyarok akik lemetszették a farkukról a fitymát , és most a tórát hordozzák serényen , hogy zsidóbbaknak látszódjanak a zsidónál is.
Csak néz rá erre a pofára mindent elárul beszél a kép és itél.

2014, január 20 - 17:26 MTI nyomán - 
alfahir.hu
Magyarországnak az a célja, hogy a lehető legjobb barátságot építse ki a szomszédos országokkal - mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyarország Barátai Alapítvány hétfői konferenciáján Budapesten.

Beszédében a miniszter hangsúlyozta: a külpolitika alapvető célja a barátok szerzése, országok, nemzetek barátságát igyekeznek elnyerni. A külpolitikában a lehető legjobb viszonyt kell kiépíteni mindenkivel, aki erre érdemes - vélekedett, hozzátéve: a legfontosabb, hogy a szomszédos országokkal legyenek jók a kapcsolatok.
Úgy fogalmazott: mivel a történelem és a földrajz közbeszólt, az a sajátos helyzet állt elő, hogy a kulturális értelemben vett magyar nemzet a térség több országában van jelen. A szomszédos országok magyarjai közösségként definiálják magukat, és az országok között vitákhoz vezethet, ha közösségi jogok elismeréséről van szó - közölte. Megjegyezte: a vitákat kétoldalú keretek között kell rendezni.
Azt a kijelentést tette: "Magyarország tudomásul vette a területek elvesztését", csak azt kéri, hogy a szomszédos országok is vegyék tudomásul, hogy azokkal a területekkel igen jelentős magyar közösségeket is kaptak. Ez az alapja a lehető legjobb barátság kiépítésének az országok között - tette hozzá.
Mint mondta, minden szomszédos országban az ottani magyar közösség határozza meg a saját stratégiáját, és azt a mindenkori magyar kormánynak támogatnia kell.
Martonyi János beszélt arról is, hogy a magyarság a világ majdnem minden országában jelen van, és ez óriási előnyt jelent. "Nem vagyunk egyedül", és ez különleges adottsága az országnak.
Az országok közötti viták rendezéséhez jó keretet ad a közép-európai térség - mondta. Úgy látja, a valóságos együttműködéshez az európai integráció is jó háttér.
Arról is beszélt, hogy Magyarország mindent "egyfajta józan szkepszissel" kezel, így az európai integrációt is. Azonban az ország részvétele "az integrációban alapvető és elsődleges nemzeti érdek". Magyarország igenis érdekelt az épülő, erős Európában, és érdemes erről értelmes, tisztességes vitát folytatni - hangoztatta.
A külügyminiszter kérdésre közölte: a magyar-amerikai kapcsolatokban vannak viták, de "ezek jelentős része félreértéseken, félretájékozódáson és félretájékoztatottságon alapul". Mint mondta, "szeretettel várjuk a nagykövet asszonyt", biztosan értékes, hasznos beszélgetéseket folytathatnak majd. Azonban arra kérte Colleen Bradley Bell budapesti nagykövetjelöltet, hogy "ne előre, mások által megírt forgatókönyvből dolgozzon", hanem "maga alkosson ítéletet".
Colleen Bradley Bell az amerikai szenátus külügyi bizottságában megtartott meghallgatásán múlt csütörtökön utalt arra, hogy Washington az elmúlt két évben nyíltan hangot adott több aggályának is a fékek és az ellensúlyok magyarországi állapotával és több intézmény függetlenségével kapcsolatban. Kijelentette, hogy kinevezésének jóváhagyása esetén védelmezni fogja az amerikai és az európai demokratikus értékeket, és sürgetni fogja, hogy a magyar partnerek működjenek együtt nemzetközi partnereikkel és a civil társadalommal.
A Magyarország Barátai Alapítvány célja, hogy a világban élő magyarságot tájékoztassa, és világszerte bevonja az embereket a magyarok által végzett sikeres társadalmi, kulturális, gazdasági és tudományos tevékenységekbe.


Kopás 
Gyártási év: 1988
A Fidesz 88-ban beperelte a Magyar Hírlapot, mert sértő minősítést tett róluk. A pert elvesztették, Orbán Viktor utána az alkotmány felrúgása miatt kesergett. A Fekete Doboz Alapítvány filmje.


16 kérdés, amit nem mert feltenni a választásról 


Dull Szabolcs 2014. 01. 20. 12:59 
Origo
Hányat kell ikszelnem? Megint jönnek a kopogtatócédulákért? Tényleg nem lesz második forduló? Mi van, ha az ország másik végében, sőt külföldön szavaznék? Alaposan megváltoztak a választási szabályok az idén, de ne aggódjon, összeszedtük, mikor és mit kell tennie.
Az idén már az új, 2011-ben elfogadott választási törvény alapján szavazunk, amely alaposan felforgatja a korábbi rendszert. Csak egy fordulót tartanak; kevesebb, 106 választókerület van - teljesen új határokkal; bevezetik a határon túliaknak a regisztrációt; az átjelentkezés rendszere is változik. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a parlamenti választásokról:
Szóval milyen választás lesz április 6-án?
Áder János államfő hétvégi közleménye óta immár hivatalos: április 6-án lesznek a 2014-es országgyűlési választások. Ekkor parlamenti képviselőket választunk, az új törvény szerint sokkal kevesebbet, mint eddig: 386 helyett 199-et. Az idén lesz még európai parlamenti és önkormányzati választás is, de az áprilisi azért a legfontosabb, mert a magyar parlamenti képviselők döntenek arról, ki legyen a miniszterelnök, és milyen törvények szerint éljünk az országban.
Április 6-án szavazok, és kész?
Bizony, nem kell többször elmennie szavazni: a parlamenti választás immár egyfordulós, április 6-án minden eldől. Ha egy választókerületben egy egyéni jelölt nem éri el az 50 százalékot, akkor is kiosztják a mandátumot, nincs második forduló sehol.
Hányat kell ikszelnem?
Április 6-án a szavazóhelyiségben két szavazólapot kap (kivéve, ha ön határon túli, de erről majd később). Az egyik szavazólapon pártok neveit olvashatja, alatta pedig öt nevet, akik képviselik az adott szervezetet. Épp a múlt héten dőlt el, hogy a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az LMP mellett a baloldali pártok közös listát állítanak, náluk tehát öt pártlogót talál majd, de felette csak egy karikát. Persze még indulhatnak parlamenten kívüli pártok is, de egyelőre nem tudni, mekkora lesz a választék.
A pártos szavazólap mellett kap egy olyan papírt is, amelyen egyéni jelöltek nevei szerepelnek. Az eddigieknél kevesebb, immár 106 választókerület van az országban, és minden körzet küldhet egy képviselőt a parlamentbe. Rájuk tehát külön lehet ikszelni. A két szavazatnak semmi köze egymáshoz: akkor is érvényes tehát, ha például egy fideszes egyéni jelöltre ikszel, de a másik lapon a baloldali, MSZP-Együtt-PM-DK-MLP listára szavaz. A választási rendszer bonyolultsága miatt persze az egyéniben leadott szavazat az esetek többségében a jelölt pártlistájához is hozzáadódik, de ettől még ön mindkét ikszet oda húzza, ahová akarja. Sőt direkt érvénytelen szavazatot is leadhat, ha senki nem szimpatikus önnek.
Gyorstalpaló lustáknak
Ha lusta elolvasni az egészet, rendben, készítettünk egy rövidebb összefoglalót is:
- Április 6-án parlamenti képviselőket választunk
- Két szavazólapot kap: egyéni jelöltre és egy pártra szavazhat
- Február 7-17 között értesítőt kap, hol kell szavaznia
- Egyéni jelöltet ajánlóíven ajánlhat, akárhány jelöltnek aláírhat, kopogtatócédula nincs
- Ha másik településen akar szavazni, április 4-én délután 4 óráig kell jeleznie a jegyzőnél
- Ha külföldön akar szavazni, március 29-éig kell jeleznie
- Átjelentkezésnél és külföldi szavazásnál is a saját lakóhely szerinti egyéni jelöltre szavazhat
- Ha határon túli (nincs magyarországi lakcíme), regisztrálnia kell, március 22. a határidő
- A határon túliak szavazhatnak levélben, de csak egy szavazólapot kapnak, nincs egyéni jelöltjük, csak pártra szavazhatnak. Ők már március 22-től visszaküldhetik a szavazási levélcsomagot.
- Nemzetiségi választópolgárként is lehet regisztrálni, de a nemzetiségi választópolgár pártlista helyett nemzetiségi listára szavaz
Ugyanúgy beleszólhatok abba, ki legyen egyéni képviselő, mint eddig?
Beleszólhat, de nem ugyanúgy. A jelöltek immár nem ajánlószelvényeket (elterjedt nevén kopogtatócédulákat) gyűjtenek, hanem egy úgynevezett ajánlóívvel házalnak. A jelöltnek az íven 500 aláírást kell összegyűjtenie, hogy felkerülhessen a szavazólapra. Ne lepődjön meg tehát, ha csengetnek, és az aláírását kérik.
Tényleg nem lesz kopogtatócédula?
De nem ám! Ha valakit jelölni szeretne, arra a bizonyos ajánlóívre felírja a nevét, személyi azonosítóját, magyarországi lakcímét, valamint az anyja nevét, majd aláírja. Fontos változás, hogy ezt nemcsak egy jelöltnél lehet megtenni: annyi jelöltet ajánlhat, amennyi csak jólesik. Ha tehát ön aláír egy fideszesnek, jobbikosnak, MSZP-snek, LMP-snek, mindegyik ajánlása kivétel nélkül érvényes lesz.
Hallom, teljesen átszabták a választókerületeket, honnan tudjam, hol szavazok?
A választókerületeket valóban átszabták (176-ról 106-ra csökkentették), a szavazókörök azonban a legtöbb esetben ugyanott vannak. Mindenesetre február 7. és 17. között kap majd egy értesítőt, amelyen szerepel, hogy pontosan melyik választókerülethez tartozik, és hová kell majd mennie április 6-án. Ha nem kap ilyet, mindenképp érdeklődjön a polgármesteri hivatalban, miért nem szerepel a névjegyzékben.
Ha a nővérem kocsival elvisz szavazni, akkor törvényt sértünk?
Dehogyis, eddig is lehetett közösen menni szavazni a családdal, csak a szervezett utaztatást tiltották. Most annyi a lazítás, hogy a törvény csak a buszos utaztatást tiltja, vagyis autóval akárhányszor lehet fordulni a szavazókör felé.
 
Mindenki két szavazólapot kap, kivéve a határon túliak, ők egyet - Fotó: Tuba Zoltán - Origo 
(képméret: 666x444!)

Mozgóurnát kérhetek, ha nem tudok elmenni szavazni? Vagy itt is van változás?
Itt nincs változás, pusztán kényelmi szempontból továbbra sem lehet kérni. Viszont ha egészségi állapota miatt nem tud mozdulni, netalán el nem ítélt fogvatartott, akkor kimegy önhöz a szavazatszámláló bizottság. Ha mozgóurnát szeretne kérni, még ráér: április 4-én délután 4-ig kérheti a helyi választási irodától, de a szavazás napján délután 3-ig is igényelheti az illetékes szavazatszámláló bizottságnál.
De mi van, ha egyáltalán nem leszek otthon április 6-án? Akkor buktam a választást?
Nem. Lehetőség van arra most is, hogy nem a lakóhelyén, hanem egy másik városban szavazzon. A rendszert most úgy hívják: átjelentkezés (régebben igazolással szavazás volt a neve). Annyi a dolga, hogy jelzi személyesen vagy levélben a lakcíme szerinti helyi választási irodánál (ez a polgármesteri hivatalban működik), hogy máshol akar szavazni, és automatikusan felveszik a kívánt településen a kijelölt szavazókör névjegyzékébe (mindenhol kijelölnek egy szavazókört az átjelentkezőknek). Mindezt április 4-én délután 4 óráig teheti meg.
De honnan tudom meg, kik a jelöltek a másik településen?
Jó a kérdés, mert ez egy fontos változás: immár mindenki a saját lakóhelye szerinti jelöltekre szavaz. Ha például ön Budapest belvárosában lakik, de április 6-án Debrecenben van dolga, akkor ott is ugyanazt a szavazólapot kapja, mintha otthon lenne. Tehát Debrecenben is (ha például a Hajdú-Bihar megyei 1-es választókerületben szavaz) Rogán Antal és Kerék-Bárczy Szabolcs lesz az ön szavazólapján, és nem Kósa Lajos, illetve Szegedi István. A szavazatát majd hazaküldik a belvárosba, és ott hozzáadják a többihez.
És ha külföldön leszek, hogyan szavazhatok?
Ha magyarországi lakcíme van, de külföldön dolgozik, nyaral vagy ott van dolga április 6-án, természetesen élhet ott is a választójogával. Március 29-ig a lakóhelye szerinti jegyzőnél bejelentheti (személyesen, levélben, de ügyfélkapun keresztül is), hogy például Angliában vagy Argentínában kíván szavazni. A jegyző ekkor kihúzza önt a hazai névjegyzékből, és az adott külföldi névjegyzékbe veszik fel.
Külföldről levélben nem szavazhatok?
Elérkeztünk a legbonyolultabb ponthoz. Az új rendszerben kétféle külföldi szavazó van: akinek van magyarországi lakcíme (neki kell kérnie, hogy külföldön szavazhasson), illetve aki ugyan magyar állampolgár, de nincs magyarországi lakcíme (ők főként a határon túli magyarok). Az első esetben csak a külképviseleteken lehet szavazni (a Kormany.hu-n elérheti a külképviseletek listáját), a második esetben regisztrálni kell, és azután lehet akár levélben is szavazni.
Minden választókerületben lesz egy szavazókör az átjelentkezőknek
Lehet még regisztrálni?
Igen. Ha tehát ön olyan magyar állampolgár, akinek nincs magyarországi állandó lakcíme, regisztrálnia kell. Annyi a dolga, hogy kitöltse a kapott regisztrációs nyomtatványt, és postán visszaküldje a Nemzeti Választási Irodának (1854 Budapest, Magyarország), vagy a Valasztás.hu-n, illetve az ügyfélkapun keresztül kitöltse a kérelmet. Ezt még március 22-ig teheti meg. A legfrissebb adatok szerint 114 508-an már regisztráltak, látja, nem annyira bonyolult, ha ennyi embernek sikerült. Ők nemsokára a megjelölt címre kapnak egy szavazási levélcsomagot.
Ez a levélszavazás ugyanúgy működik, csak otthon ikszelek?
Bizony, otthon a karosszékben ikszelhet, de nagy különbség, hogy - a magyarországi lakcímmel rendelkezőkkel szemben - ön csak egy szavazólapot kap. Csak pártra szavazhat, egyéni jelöltje nem lesz. Ezt az egy szavazatát beteszi a megfelelő borítékba, a másik kapott borítékba az azonosításhoz szükséges adatait csomagolja, és az egész csomagot visszaküldheti postán április 5-én éjfélig a Nemzeti Választási Irodához. (Ha nem bízik a postában, bármelyik külképviseletre vagy magyarországi választási irodában leadható a csomag a szavazást megelőző két hétben vagy április 6-án is.)
Kisebbségi vagyok, jeleznem kell?
Nem kötelező, de már január elseje óta kérheti, hogy nemzetiségi választópolgárként szerepeljen a névjegyzékben. (Az elismert nemzetiségek: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.) Ezt levélben vagy a Választás.hu oldalon is megteheti a következő hetekben. De ez csak egy lehetőség.
Roma szervezetek le akarnak beszélni a nemzetiségi regisztrációról, megőrültek ezek?
Több roma szervezet azt kifogásolja, hogy ha valaki a parlamenti választásokra nemzetiségiként regisztrál, nem szavazhat majd a pártlistákra. A nemzetiségi szavazó ugyanis szintén két szavazólapot kap, de a lakóhelye szerinti egyéni jelölt mellett nem pártlistára, hanem nemzetiségi listára szavazhat. Habár a nemzetiségi listával kedvezményes mandátumhoz lehet jutni a parlamentben, több roma szervezet ezt a megkülönböztetést alkotmányellenesnek tartja, ezért arra biztatják a romákat, hogy ne regisztráljanak, és szavazzanak csak nyugodtan a pártlistákra. Ön dönti el tehát, hogy pártlistára vagy nemzetiségi listára akar szavazni.


A demokrácia állapotáról 


2013. október 10. 07:19 
mandiner
Javaslom a parlamenti létszám további csökkentését. Pontosan annyi képviselőre van csak szükség, ahány párt a parlamentbe került.
Xerxész perzsa nagykirály, aki a tengert is megkorbácsoltatta, miután flottája Szalamisznál Kr. e 480-ban vereséget szenvedett az egyesített görög hajóhadtól, egy föníciai hajóval tért vissza Ázsiában. Az úton rettentő vihar tört ki, s mivel a hajó túlterhelt volt Xerxész kíséretével, az uralkodó élete is veszélybe került. E helyzetben a király a kíséretéhez fordult és felajánlotta nekik, hogy most megmenthetik a királyukat. A kíséretet alkotó perzsa főemberek meghajoltak és önként a tengerbe vetették magukat - a király megmenekült. Így meséli el ezt nekünk Hérodotosz.
A magyar demokrácia hajója is borzasztó viharban hánykolódik immár húsz éve, ideje lenne hát a veszélyes tehertől megszabadulnia. A ballasztból 2014-től kidobnak vagy 180 országgyűlési képviselőt, ám - számos ok miatt - úgy véljük, hogy ez kevés lesz.
Magyarországon ún. képviseleti demokrácia van, ami azt jelenti, hogy minden választónak nagyjából nyolcmilliomodnyi esélye van a dolgok befolyásolására. A bevett eljárás szerint néhány tízezer honfitársunk (vö: "nép") egy hivatalos eljárás keretében megválaszt egy embert, aki az elkövetkező négy évben aztán fényesen megél, mint képviselő, cserébe viszont megígéri, hogy ez idő alatt az ő - mármint az őt megválasztó "nép" - érdekeit fogja képviselni; bármit jelentsen is ez. Ezután az illető felutazik Budapestre, a továbbiakban pedig azt csinál, amit akar, vagy amit mondanak neki; és a következő négy évben legfeljebb a tévében látják. Mondjuk többnyire nem is nagyon hiányzik senkinek. Miután ez így megy már lassan 25 éve, mindenki természetesnek veszi, pedig nem az.
A kiemelkedően mazochista választópolgár, aki nézi a parlamenti közvetítéseket, némi eufemizmussal megállapíthatja, hogy az ő képviselői bizony többnyire nem a szellem sasmadarai. Mi több, úgy tűnik, a helyzet mintha folyamatosan romlana az első szabadon választott parlamenthez képest. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: miért van ez így?
A képviseleti demokráciák néhány - a valóságban sohasem bebizonyosodó - feltételezésen alapulnak. Az első ilyen ábránd, hogy a választók okosan képesek elválasztani a búzát a konkolytól, és meg tudják ítéli, hogy ki alkalmas a képviseletükre és ki nem. Ez egészen egyszerűen nem így van. A választópolgárok döntő többsége nem képes erre; és nem csak azért, mert buta, hanem azért is, mert nem érdekli, és tulajdonképpen jó oka van rá.
Az első ilyen jó ok az, hogy a magyar választók többsége egy szavát sem hiszi el a politikusnak, még akkor sem, ha történetesen rá szavaz. Nem hiszi el, egyrészt azért, mert közmegegyezés van abban, hogy minden politikus hazudik mint a vízfolyás; másrészt azért, mert tisztában van azzal, hogy a jelölt báb csupán, akit a háttérből irányítanak és - akár a saját meggyőződése ellenére is - csak azt teheti, amit valahol, valakik megengednek neki. A világ determinált, a politika mozgásterét behatárolja a "demokratikus" napirend, ettől nemigen lehet eltérni. Ezért aztán az, amit politikának nevezünk, nagyrészt nem más, mint instrumentalizált államirányítás, technikai részletkérdések összessége - mint például az, hogy milyen chipet kell a kutyákba beültetni, vagy merre görbüljön az uborka és a víz oltja-e a szomjat. Ezek roppant fontos kérdések, ám lássuk be, az átlagos választót nem nagyon érdeklik.
Azon kérdések, amelyek viszont érdekelnék a választópolgárt, mint az interetnikai feszültségek, közbiztonság, halálbüntetés, abortusz, stb., azok - az átlag választó által is érthető, brutálisan egyszerű nyelven - nem tárgyalhatóak, a liberális gondolatrendőrség nem engedi. Szándékosan keltik az a benyomást, hogy a "nagy" dolgok már lefutottak. A liberális demokrácia a legjobb - vagy legalábbis a legkevésbé rossz - államforma, ezért nincs mit változtatni rajta, ez van és kész; a történelem pedig - e tekintetben - a végére ért. Ami folyik, az nyűglődés, civódás, jelentéktelen semmiség, a nagy dolgok már el vannak döntve. A liberális napirend szerint örökre eldöntött, hogy mi a "jó" és mi a "rossz", hogyan kell az embereknek együtt élni, miről lehet beszélni és miről nem. Olyannyira így van ez, hogy a fenti, az átlagválasztót érdeklő kérdések feszegetése szinte kizárólag a "radikális", vagy "szélsőséges" pártok sajátja lett.
Ami maradt, az nem más, mint technikai jellegű szabályozás, államirányítás. Ezt viszont szakkérdésnek lehet tekinteni, amelyekkel nem politikusoknak, hanem felkészült szakértőknek kell foglalkozniuk, akiket külön erre képeztek ki. Az állam irányításának ilyesfajta felfogása közvetlenül vonja maga után a bürokrácia fékezhetetlen növekedését, a növekvő bürokrácia pedig egyre élhetetlenebbé teszi a világot. Radikálisan felvetődik a dichotómia a formális politikai szabadságjogok és a minket körülvevő társadalom tényleges befolyásolásának lehetősége között. Formálisan minden dolgot szabad, ám valójában nagyon kevés dolgot lehet a politika tárgyává tenni.
 
Vitanap szolíd érdeklődéssel / Népszabadság - Kocsis Zoltán

A politikai kérdések ilyesfajta atrófiája közvetlenül felveti a kérdést: mi szükség van akkor a politikusokra? Láthatóan tulajdonképpen egyetlen "politikai" feladat maradt csak, méghozzá a vonakodó, ostoba, fasisztoid nép meggyőzése arról, hogy már elértük a létező világok legtökéletesebbikét, illetve, hogy a legtökéletesebb világ beteljesülésének útjában már csak az ő csökött gondolkodásuk áll. Ha jól meggondoljuk azonban, ez is inkább pedagógiai - tehát szakértői - feladat, mintsem politikai.
A politika, a politikusok feladata lehetne még a nép szórakoztatása is, ám ennek egyre kevésbé felelnek meg politikusaink. A parlamenti képviselőkön mégoly felületesen is végigtekintve is az első benyomásunk az, hogy többségük alkalmatlan. Beszélni például alig néhányan képesek közölük. A papírból felolvasva elmakogott felszólalások nem emelik a parlamenti "vita" fényét és nagyon kevéssé szórakoztatóak. Valódi vita gyakorlatilag lehetetlen a mai parlamenti politikában. A képviselők monoton hangon felolvassák a pártok agytrösztjei által kiötlött "üzeneteket", "kommunikálnak" - hogy ezt a hányingerkeltő szót használjam -, és ezt csak ritkán szakítja meg egy-egy érdekesebb beszólás. Nem hangzanak el érvek, vagy ha véletlenül mégis, akkor nem vesznek róla tudomást. Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy valakit/valakiket érvekkel meggyőztek volna arról, hogy az általuk kitalált hülyeséget lecseréljék egy másikra.
Nincs ennek értelme. Itt a ballaszt végső kidobásának ideje. Javaslom tehát, hogy a parlamenti létszám további csökkentését. Pontosan annyi képviselőre van csak szükség, ahány párt a parlamentbe került. Ezek mindegyike kap egy nyomógombot, amelyet előzetesen annyi szavazat megjelenítésére programoztak be, amennyit az illető párt a választásokon elért. A kormány előterjeszti a javaslatát, a parlamenterek megnyomják a gombjaikat, a kormánypárt győz, mindannyian hazamennek. Ez olcsó és tanulságos eljárás. A többit a szakértők majd elintézik. Egy füst alatt valószínűleg minket is.


Népnemzeti állam: A parasztság és munkásság, valamint a megújhodott értelmiség erkölcsi, szellemi és gazdasági közösségén alapuló az az állam, melyben minden emberi jog és hatalom természetes forrása a nép s amelyben a kormányzás a népért és néppel történik. A kormányzati tényezők hatalmukat a néptől nyerik s ezért a nép az államhatalomban önmagát tiszteli és becsüli meg. A vezetők elöljárói, szolgái a nemzet egészének, nem pedig urai s parancsolói a népnek.


Egy az Isten!
Szent Korona Szabadság Alkotmánya


Szent Korona Szabadság Alkotmányát nem lehet hatálytalanítani!
A világ egyik legélhetőbb országa lehetne a miénk, csak sajnos kevesen tudják azt, hogy ez miért nincs így. Nem véletlen. Több mint fél évszázada 
eltitkolják történelmünket és lehetőségeinket. Tudatosan teszik ezt a gyerekkortól kezdve minden eszközt bevetve, úgy az oktatást, mint a média összes területét felhasználva, a nemzet megosztásáról nem is beszélve.
Magyarországon a jelenleg is hatályos, az országgyűlés által többször is módosított, népszavazás által meg nem erősített 
"ideiglenes alkotmány" (1949. évi XX. tv. "Sztálini alkotmány") van érvényben, amely azonban állam és jogfelfogásunktól idegen, történelmi hagyományainkkal ellentétes.
A Történelmi Alkotmány nem az állam akaratát képviseli, hanem az állam számára ír elő kötelező szabályokat. A jelenlegi Alkotmány szerint a legfőbb törvényhozó szerv az Országgyűlés, amit semmi nem korlátoz, hisz a normakontrollt az Alkotmánybíróság és a Köztársasági Elnök gyakorolja, csakhogy mindegyik függőségi viszonyban van az uralkodó pártokkal, hiszen azok választják meg őket...
A Szent Korona Eszme Alapelvei:
1.§ Magyarország örökké szabad.
2.§ A kötelezettségek és jogok egységében a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez.
a) A Szent Korona tagja az államalapító magyar nemzet tagja, bárhol él a világon, valamint az államalkotó nemzetek tagjai, ha a Szent Korona Országának területén élnek.
b) Államalkotó nemzet az, amely elfogadva a Szent Korona értékrendjét, kultúrájának helyet talált a Szent Korona Országának területén.
3.§ Ami a magyar földön, föld alatt és föld felett van, a Szent Korona által jelképezett egyetemes magyarság elidegeníthetetlen, örök tulajdona, amelyet csak a Szent Korona tagjai birtokolhatnak.
4.§ Minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja.
5.§ Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Korona értékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni.


Szent Korona Értékrend


Alapvető információk PDF.: GAZDASÁGI ALAPELVEK
- Alulról építkező önellátás,
- a szükségletek kielégítése (az alapvető létszükségletek ingyenesek),
- tervszerű többlet-termelés cserére,
- az éves növekedés értéke szabályozott (nincs külföldi hitel),
- kiegyensúlyozott költségvetés,
- egyetlen bank: Magyar Nemzeti Bank.
Az állam feladata az összehangolás.
AZ ÁLLAM MŰKÖDÉSÉNEK ALAPELVEI
- kettős vezetés minden szinten (diktatúra kizárva),
- a legalkalmasabb személy kiválasztása (nyílt választás, szerződéssel),
- mindenki visszahívható,
- kétkamarás országgyűlés,
- az államfő irányítja, a miniszterelnök vezeti az országot, kettős egységben,
- államforma: közszabadságon alapuló demokrácia.
JOGREND
- iránymutatás = Alkotmány
- irányelvek = Alaptörvény (Nemzetgyűlés)
- összehangolás = törvények és jogszabályok (állami szervek)
- végrehajtás = Települési Törvények
A törvények és az alacsonyabb szintű jogszabályok nem szabályozhatják a hatalom megosztását és a hatalom gyakorlását, hanem csak a gyakorlati teremtő munka különböző szintjeit és folyamatait hangolják össze a harmónia fenntartása érdekében.




Szemkilövetés kormányától a szemfényvesztés kormányáig


Pomáz ~ 2012.10.08 - Magyarország és az Illuminati - Dr. Tóth Zoltán József



Kocsis István: A Szent Korona országa



A Szent Korona rejtélyei ~ Pap Gábor - Civil Akadémia


"Angyali korona, szent csillag" - a magyar Szent Koronáról.
- EchoTV - Civil Akademia ~ 2012.04.22
- Előadó: Pap Gábor művészettörténész

Kategória: 2014 január







Lemondott a Jobbik teljes szolnoki elnöksége 


2014-01-21 10:28:00 
atv.hu
Lemondott a Jobbik teljes szolnoki elnöksége - értesült az atv.hu. Információink szerint a helyi vezetés sérelmezte, hogy elképzeléseiknek semmi jelentősége nincs a Budapesten "lezsírozott" lobbi érdekekkel szemben.
Az atv.hu információi szerint a január 5-én megtartott taggyűlésen odáig fajultak a Jobbik szolnoki alapszervezetén belüli viták, hogy a teljes elnökség lemondott. A vezetés panaszai szerint az elmúlt három évben az elnökség és a többség akaratát felülbírálták, figyelmen kívül hagyták, és döntéseikkel, elképzeléseikkel szemben a parlament folyosóin, vagy a képviselői irodaházban kialkudott "lezsírozott" lobbi érdekek érvényesültek.
Az elnök és három alelnök által aláírt lemondó levélből úgy tűnik, hogy a Jobbik helyi képviselőjelöltjének újbóli indítása is kiverte a biztosítékot. A szolnokiak szerint az egyéni ambíció és karriervágy a párt érdekei elé került, miközben a figyelmen kívül hagyott többséggel azt akarják elhitetni, hogy neki kötelessége dolgozni.
Úgy tudjuk, a 25 fős alapszervezet mindössze 6 tagja (köztük a képviselő-jelölt) hajlandó a fenti célért dolgozni, ezért az elnökség - Nagy Gyula elnök és három alelnöke -, lemondott pozíciójáról, noha továbbra is élvezi a többség bizalmát.
Az ügyben megkerestük Fazekas Gyula lemondott alelnököt, aki annyit közölt: a történtek egyelőre csak a tagságra tartoznak.


A magyaroknak nem kell az ingyenpénz - a Századvég szerint 


2014-01-22 10:52:19 
hirarena
A magyarok kétharmadának - egy villámgyors felmérés szerint - ismét pontosan megegyezik a véleménye a Fidesz, azaz Orbán Viktor véleményével, miszerint nincs szükség feltétel nélküli alapjövedelemre, mert jobb, ha inkább éhen döglik a fél ország, minthogy a Simicska is kapjon még havi 50 ezret a tavalyi félbillió mellé. A köz véleményét megint a Századvég mérte fel, úgyhogy nincs is okunk kételkedni, atombiztos értékrenddel bíró nemzet vagyunk.

Január 11-én jelent meg a LÉT elnevezésű, független munkacsoport tanulmánya, amelyben alapjövedelem-koncepcióját mutatja be. A modell lényege, hogy a magyar szociális ellátórendszert egy feltétel nélküli alapjövedelem (ún. LÉT-pénz) bevezetésével formálnák át, mely jövedelem minden, tartósan Magyarországon élő személyt megilletne, kivétel nélkül.

A Századvég rögtön el is küldte a tanulmánnyal kapcsolatos kérdéseit - állítása szerint - 1000 fő, állításom szerint pedig feltehetően fanatikus Fidesz savazónak, mert ugye, ki más válaszolna a Századvég kérdéseire, de az eredmény, a cég szerint így is ugyanolyan, mintha az ország összes felnőtt lakosát megkérdezték volna.
Lehet, nemsokára végigmegyek itt a Blahán és megkérdezek 100 embert, hogy: érdekelné-e háztartását (már ha még tart házat vagy lakást egyáltalán) 50 ezer forint ajándékpénz minden hónapban, attól függetlenül, hogy van-e munkája vagy sem? Nos, a Századvég szerint a többség leköpdösne, de én nem hiszem.
"A kutatás tanúsága szerint a magyar lakosok több mint kétharmada nem ért egyet azzal, hogy mindenkinek feltétel nélkül, alanyi jogon járjon 50 ezer forint alapjövedelem, míg 30 százalék azok aránya, akik támogatják az elképzelést."
Hülyül a magyar, nem vitás, bár Széchenyi is megmondta, hogy amennyiben huzamosabb ideig vezetik elmebetegek és pszichopaták az országot, úgy a nép dolgain sem kell csodálkozni; igaz, nem pont ezekkel a szavakkal.
Egyáltalán nem akarok vitába szállni egyetlen pártsöpredék politikussal vagy közgazdásszal sem, akik állítáják, hogy mekkora lyukat ütne a nemzetük gazdaságán az ingyenpénz "bomba", amit "csak úgy", "felelőtlenül" adnának a népnek, hogy a fele ne dögöljön még idén éhen és mivel máshogy nem lehet "igazságosan" megoldani, ezért az is megkapná, akinek valójában nincs is rá szüksége.
Hoppál Péter, az életveszélyes blöffölő szerint az ilyen alapellátás költsége elérhetné akár a tízezer milliárd forintot, hozzátéve, hogy ezért nagyon veszélyesnek tartják a költségvetésre nézve is, aminek folyamatos csapolása nélkül - ugye - nem lehetnének ilyen gyorsan milliárdosok például a felcsúti gázszerelők.
Hagyjuk a "szakértő" elvtársakat, akik közül többen gyaníthatóan akkor is felállva éljeneztek, amikor hős vezetőink nem hagyták, hogy az ország adósságának egy részét elengedjék. Mert mi ennyire tuti gyerekek vagyunk. Nem a nép vette föl, nem a népre költötték, de a nép fizeti azóta is és mert a nép még annál is tutibb gyerek, fölvettek a nevében azóta százszor vagy ezerszer annyit.
Megkérdezték a lakosságtól valaha, hogy akarja-e a nyakába vart adósságokat? Nem! Felvették? Fel! A népre költötték? Nem, általában ellopták! Tönkrement a gazdaság? Nem (igaz, döglődik, de hiszen így van kitalálva)!
Akkor most milyen alapon kérdezgetnek milliós fizetésű álszent senkiházik, hogy akarna-e a nép havi ötvenezer forintot kapni, amit természetesen azonnal elköltene a nyamvadt nemzetgazdaságba, melynek épp' a fogyasztás rohamos visszaeséséből erednek a problémái?
Adják nekik oda, aztán nézzük meg, mi történik?
"A felmérés rávilágít arra, hogy a magyar emberek értékrendjében fontos szerepet tölt be a munka, a lakosság jelentős többsége kiáll amellett, hogy általánosságban az embereknek inkább munkából kellene megélniük (89 százalék)"
A felmérés valójában arra világít rá, hogy a Századvég Kutatóintézet semmi másra nem alkalmas, minthogy népakaratként mutogassa hibbant Nérójának egyre vadabb vízióit, rendkívül sok közpénzért cserébe.


Belvárosi jóváhagyás: Rogán Antal hangsúlyozta, az alkotás nem a náci megszállók segítőiről szól 


Kacsoh Dániel 2014. január 23., csütörtök 
Magyar Hírlap
Megadta a tulajdonosi hozzájárulást az 1944-es német megszállás hetvenedik évfordulójára készülő emlékmű Szabadság téri felállítására az V. kerületi képviselő-testület tegnapi, rendkívüli ülésén. Rogán Antal polgármester hangsúlyozta, az alkotás minden meggyilkolt, elhurcolt és meggyalázott embernek emléket állít, a több százezer holokausztáldozatnak és a közel tízezer más áldozatnak is.
 
Az emlékmű látványterve (Fotó: MH)

Az 1944-es német megszállás hetvenedik évfordulójára készülő emlékmű azt a pillanatot örökíti meg, amikor megszűnt Magyarország szuverenitása, és szövegében is egyértelműsíti, minden meggyilkolt, elhurcolt, meggyalázott embernek emléket állít, a több százezer holokausztáldozatnak és a közel tízezer más áldozatnak is - szögezte le tegnap, az V. kerületi képviselő-testület rendkívüli ülésén Rogán Antal fideszes polgármester. A távirati iroda beszámolója szerint hozzáfűzte, látja a komoly indulatokat a kérdésben, de ezeket inkább a választási kampánynak tudja be, és álláspontja szerint inkább az eredeti üzenetre kell tekintettel lenni.
Rogán elismerte, az 1944 márciusa után történtekért felelősek az akkor még helyükön lévő államhatalmi szervek, amelyek például a deportálásokban segítettek, az emlékmű - hangsúlyozta - azonban nem a rendszer segítőiről szól. Leszögezte: most van az ideje a mementó felállításának. A kormány - folytatta a politikus - nem akarta sérteni senki jó érzé-sét, és erős túlzásnak tartja azt az állítást, hogy a történelem újraértelmezése folyik.
A testület tizenegy igen, három nem szavazattal megadta a tulajdonosi hozzájárulást a Szabadság térre tervezett emlékmű felállítására, az ülésen több civil résztvevő, így Deák Gábor, a Raoul Wallenberg Egyesület képviselője is tiltakozását fejezte ki a döntés kapcsán. A szocialista Pásztor Tibor méltatlannak és cinikusnak nevezte az emlékmű létrehozását, az ülés előtt tartott sajtótájékoztatón pedig párttársa, Horváth Csaba arról beszélt, az emlékmű valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, s ezzel történelemhamisítást követ el a kormány. Szerinte az alkotás egy kalap alá veszi az áldozatokat és az elkövetőket.
Megírtuk, Melocco Miklós és Benedek György szobrászművész szakvéleményben támogatta az emlékmű koncepciótervét, sőt, a Budapest Galéria is egyetért az emlékműállítással.
Elismert felelősség
Problematikus, hogy a megszállási emlékművel a kormány azt akarja sugallni, a magyar államnak nem volt felelőssége 1944. március 19. után a holokauszt tekintetében - foglalható össze a kritikusok, így a Mazsihisz, az Emih vagy baloldali kötődésű véleményformálók vádja. E tekintetben azonban irányadó lehet több korábbi kormányzati nyilatkozat. Martonyi János külügyminiszter tavaly októberben, a Tom Lantos Intézet által a Parlament felsőházi termében szervezett konferencián a kormány álláspontját ismertetve közölte, "elfogadjuk a felelősséget". Azt mondta, a "holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra, amivel szembe kell nézni". Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ugyanott szintén arról beszélt, a "magyar állam is felelős volt a holokausztért, szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiirtsák őket". Korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár is elismerte az állam felelősségét a vészkorszakban. (KD)
Kormányfői válasz a Mazsihisznek
Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!
2014. január 20-án kelt levelüket megkaptam.Tekintettel arra, hogy a sokat szenvedett magyarországi zsidó közösség sorsát kormányom mindig is szívén viselte, köszönöm, hogy kérdéseikkel nyíltan és közvetlenül fordultak hozzám. Levelük elolvasása után megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy a jövőben is közösen dolgozhatunk azért, hogy Magyarországon a kölcsönös tisztelet, egymás megértése és hazánk közösségeinek együttműködése tovább erősödjék. Ebbe a sorba illeszkedik a német megszállás áldozatai előtt tisztelgő emlékmű is.
Meggyőződésem, hogy az áldozatok iránti tisztelet nem engedi meg, hogy a bebörtönzöttek, elhurcoltak, meggyilkoltak sorsa mellett főhajtás és szó nélkül elmenjünk. Márpedig - és Önök ezt nálam jobban tudják - a veszteség rettenetes volt. E tekintetben Magyarország Alaptörvénye egyértelműen és szilárdan foglal állást. Alig hinném, hogy az áldozatok emléke felé tett főhajtás bármilyen magyarázatot igényel. Ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése.
Vannak, akik az áldozatok emlékezetét, az előttük tisztelgő emlékművet napi politikai spekulációkká akarják silányítani. Biztosíthatom Önöket, hogy ezeket a kísérleteket határozottan vissza fogjuk utasítani. Remélem, hogy hazánk német megszállásának 70. évfordulója jó alkalom arra, hogy az Önök közösségének veszteségeit elismerő, fájdalmukban osztozó, jóakaratú emberek fontos és közös lépést tegyenek a tisztelet kultúrájának irányába.
Budapest, 2014. január 22.
Tisztelettel:
Orbán Viktor
(A kormányfő nyílt levele a Mazsihisz vezetőinek, Heisler András elnöknek és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatónak.)
Vélemények
Választások után a szoborparkba toloncolná a DK az alkotást
Hoppál Péter (Fidesz): A Gyurcsány-koalíciótól nem idegen az antiszemita kártya kijátszása. Nem helyes, hogy az emlékmű tervét politikai támadások érik. Az ügy körüli események hisztériakeltők, s ezt a hangulatot a kampányidőszak is fokozza. Az 1944. március 19-i német megszállás napjától Magyarország megszállt ország volt, a múlt század e sötét és szomorú időszakára pedig emlékeztetni kell az embereket.
Német Nagykövetség, Budapest: Figyelembe véve a magyarországi holokauszt-emlékév már csaknem egy éve tartó, nyilvános előkészületeit, sajnálatos, hogy nagyon gyorsan és széles vita nélkül hozták meg a Szabadság térre tervezett emlékműről szóló döntést. Az emlékhelyekkel kapcsolatos felelősség a magyar kormányé, azonban Németország tisztában van a második világháború alatt elkövetett bűntettek súlyával, és vállalja érte a felelősséget a magyarországi események vonatkozásában is.
Bősz Anett (Magyar Liberálisok Pártja): Tiltakozunk az emlékmű felállítása ellen, mert azt üzeni, hogy Magyarország csak áldozata volt a második világháború eseményeinek, a több százezer ember deportálásáért és meggyilkolásáért pedig kizárólag a német megszállás a felelős. Az alkotás a Horthy-korszak szerecsenmosdatása, az emlékművel kapcsolatos eseménysorozat pedig az elmúlt évek kultúrpolitikájának betetőzése.
Kerék-Bárczy Szabolcs (Demokratikus Koalíció): Az emlékmű felállítása a Fidesz részéről gesztus a magyar radikális, jelenlegi szélsőjobb és az újnácik felé. Az alkotást a választások után a szoborparkba toloncoljuk. Jelenleg Rogán Antal (Fidesz-KDNP) polgármester lelkiismeretére apellálunk, akit személyes felelősség terhel, ugyanis ő meg tudná akadályozni az emlékmű felállításához szükséges engedélyek kiadását.


Holoparaziták őrjöngése, avagy miért nincs közös magyar-zsidó sors? 


2014-01-22. 13:52 
Kuruc.info
Az elmúlt napok holokausztos ámokfutásából nem csupán az a tanulság szűrhető le, hogy fölösleges bocsánatot kérni és megalázkodni a hazánkat megszálló zsidók előtt. Van egy fontosabb tanulság is, melyet persze az elmúlt évek, évtizedek eseményeit figyelve már régen le kellett volna vonni: a nemzetiszocialisták és szövetségeseik egyáltalán nem ok nélkül akarták Európából kitelepíteni a zsidókat. Mert az együttélést ők úgy képzelik, hogy mindenki más az ő parancsaiknak engedelmeskedik.
Az eltelt néhány napban nyilatkozatokat megfogalmazó, átkozódó, fenyegetőző, zsaroló zsidó szervezetek, zsidó vezetők és úgynevezett történészek (Karsai, Ungváry, stb.) megnyilatkozásai alapján nyilvánvaló: hazánk gyarmatosítói teljesen nyeregben érzik magukat, ellenvéleményt immár nem tűrnek, sőt, mindenkitől alázatos hódolatot követelnek. A Fideszhez kötődő értelmiség kettős játéka folytathatatlan: nem lehet egyszerre eleget tenni a zsidók elvárásainak, ugyanakkor legalább részben mentesíteni a magyar népet a "bűnösség" vádja alól. A zsidók most már eltaposnának mindenkit, aki nem igazodik szigorúan a hivatalos holodogmatika tételeihez.
Szakály Sándor két "bűnt" is elkövetett. Az egyik, hogy egyik nyilatkozatában közölte: a most létrehozott Veritas Történelmi Intézet nem csak az. ún holokauszttal kíván foglalkozni. A másik közlése pedig, amellyel végképp a fejére vonta a megszállók haragját, az volt, hogy a Kamenec-Podolszkíjba küldött zsidók deportálását idegenrendészeti eljárásnak minősítette. A holoparaziták őrjöngenek, holott Szakály Sándor egyáltalán nem "bontotta ki az igazság minden részletét". Ugyanis ha az ország irányítása magyar kézben lenne, a következőt kellett volna mondania: nem csak a "holokauszttal" foglalkoznak majd az új történelmi intézetben, de azzal is, mivel úgy a tanároknak, mint a szélesebb közvéleménynek igenis szüksége van arra, hogy a sok hazudozás után végre kiderüljön az igazság a zsidóknak a második világháborúban játszott szerepét illetően. Továbbá ki kellett volna mondania, hogy a zsidóság deportálására nem a megsemmisítésük céljából került sor, hanem azért, mert a háború eredményes folytatása céljából (biztonsági megfontolásokból és a munkaerő-szükséglet biztosítása érdekében) az ellenséggel együttműködő népcsoport elszállítása elengedhetetlenül szükségesnek látszott.
És ha ezért a kijelentésért a holoiparosok újfent őrjöngeni kezdenének, és börtönt, letartóztatást követelnének, fel lehetne idézni például az egykori amerikai külügyminiszter, Medelaine Albright egy 1996-os nyilatkozatát. Albright a CBS hírtelevízió egyik műsorában arra a kérdésre, hogy megérte-e az Irak elleni amerikai büntető intézkedések következtében 500 ezer gyermeket a halálba küldeni, azt válaszolta, hogy "igenis megérte". Albrightnak ezért a nyilatkozatáért a haja szála sem görbült, a zsidók ma is nagy-nagy tisztelettel tekintenek rá.
De ha feltennénk a kérdést egy zsidó vagy a zsidók szolgálatába szegődött történésznek vagy politikusnak, hogy mi a véleménye a német civil lakosság elleni bombatámadásokról (kiemelten például Drezda elpusztításáról 1945 februárjában), Hirosima és Nagaszaki polgári lakosságának lemészárlásáról, a Vietnamban ledobott napalm bombákról, az USA 1945 után indított megszámlálhatatlanul sok katonai agressziójáról, az iraki háború egymillió halottjáról, a palesztinokkal szemben elkövetett cionista vérengzésekről (Deir Jaszin, Sabra és Satila stb.), a Gázai övezetben bevetett foszforbombákról, a válasz a következő lenne: a civil áldozatok sajnálatos "járulékos veszteségek", haláluk végső soron elkerülhetetlen volt a nagyobb cél, a "demokrácia", a "humanizmus", stb. (valójában a zsidó világhatalom kiterjesztése) érdekében. És ha ez a válasz manapság a legteljesebb mértékben hivatalosnak és elfogadottnak tekinthető, miért kellene Szakály Sándornak vagy bárki másnak bocsánatot kérnie azért, mert kimondja az igazat a zsidókról?
Régen itt lenne az ideje annak, hogy a magyarság végre egy emberként álljon ki mindazok mellett, akikre a hazánkat gyarmatosító hatalom - pusztán véleményének kimondása miatt - lesújtani készül. Most Szakály Sándor került a célkeresztjükbe, és ha nem állunk ki határozottan mellette, bármelyikünkre bármikor sor kerülhet.


"Nem tehertétel, hanem a megoldás maga" - Mérlegen a kormány, 1. rész 


2014. január 23., csütörtök, 06:30 
hvg.hu
Alig több mint két hónap múlva véget ér a kormányzati ciklus, eljött a számvetés ideje, amit érdemes talán a kormányprogram újraolvasásával kezdeni. 2010-ben a kétharmados többséget szerző Fidesz óvatosan ígért, programjából azonban utólag mégis kihámozható egészen sok konkrét vállalás, ezeket érdemes megvizsgálni, teljesültek-e. A demokratikus elvek és a jogállamiság terén például a kormányprogram hosszan kárhoztatta az elődöket, de ma már tudjuk, maga sokszorosan elkövette ugyanazokat a hibákat.
"Vissza kell adnunk az adott szó hitelét. Felelősen, az emberek bizalmára építve csak úgy lehet kormányozni, ha az ígéretet valóságos tettek követik" - áll a Nemzeti Együttműködés Programjában, amelyet a második kormányzására készülő Orbán Viktor terjesztett az Országgyűlés elé 2010. május 22-én, és amelyet a kétharmados többség egy héttel később el is fogadott. A kormányzati ciklus végéhez közeledve - híven a fenti idézethez - újra elővettük a kormányprogramot, hogy megnézzük, mi valósult meg az ígéretekből.
A Nemzeti Együttműködés Programjának szerzői sokat foglalkoztak a 2010-et megelőző nyolc év, illetve általában a rendszerváltás utáni kor hibáival, valamint az új rendszer magasztalásával, de a kormányprogram öt fejezetében - gazdaság, rend, egészségügy, szociális biztonság és demokratikus normák - számos konkrét ígéretet is találhatunk. A hvg.hu most induló sorozatában ezeket vesszük elő, és igyekszünk megválaszolni a kérdést: vajon teljesítette-e vállalásait a kormány? Sorozatunk első részében a jogállamiság és a demokratikus normák kérdését járjuk körbe.
Már az erről szóló fejezet címe is beszédes: "Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat!" A szerzők ugyanis abból indultak ki, hogy a 2010 előtt kormányzó baloldal működése miatt veszélybe került a demokráciába, a jogállamba és az alkotmányosságba vetett bizalom. A Fidesz bezzeg - írták a kormányprogramban - már 1988-ban is azért alakult, hogy "a magyarok is valódi demokráciában éljenek". Az ígéret szerint a kormányzó párt "képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és a tekintélyt az államnak".

"Vissza kell állítani a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat: azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe állítják."
A kormányprogram ígérete utólag furcsán hangzik, hiszen a kétharmados parlamenti többség birtokában a Fidesz több olyan lépést is tett, ami nem igazán erősíti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az új alaptörvény hatályba lépésével eltávolították posztjáról a Kúriává átkeresztelt Legfelsőbb Bíróság elnökét, illetve nyugdíjba küldték a 62 évnél idősebb bírókat (ez utóbbi lépésről aztán az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság is megállapította, hogy jogellenes volt). A bíróságok igazgatását egy új hivatal kezébe adták, amelynek élére egy fideszes EP-képviselő feleségét választották.
És hogyan vetettek véget az igazságszolgáltatást befolyásoló gyakorlatnak? Folyamatos verbális nyomásgyakorlással. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter 2012 májusában, a Cozma-gyilkosság elkövetőinek másodfokú ítélete után kérte számon a Kúria elnökén, hogy "a társadalom elvárásainak megfelelő, kellő szigort mutat-e" az ítélkezési gyakorlat. Tavaly decemberben maga Orbán Viktor is úgy nyilatkozott, hogy "a Kúria a bankok oldalára állt", miután nem ítélték általában érvénytelennek a devizahitel-szerződéseket. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig a halálos balesetet okozó, első fokon már elítélt Eva Rezesová házi őrizete ügyében követelt nyilvánosan vizsgálatot.

"[Azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy] a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve"
A kormányprogramban megfogalmazott, az alaptörvényben is rögzített célkitűzés, és a 2011-ben elfogadott új információs törvény ellenére a napi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelenlegi kormány sem nagyobb barátja az adatnyilvánosságnak, mint a korábbiak voltak, s a közérdekű adatkérések jelentős része végződik a bíróságon. Esetenként azonban tovább mentek a kérések puszta megtagadásánál: a hvg.hu egyik adatkérése - a kedvezményesen honosított új állampolgárok statisztikájáról - miatt egy fideszes képviselő még a törvényt is módosítani akarta (igaz, a javaslatot később visszavonta). Tavaly áprilisban két másik képviselő javaslatára pedig azt rögzítették, hogy meg lehet tagadni a "visszaélésszerű" adatigényléseket. Ehhez a parlamenti többség még Áder János köztársasági elnök vétója után is ragaszkodott.
"A társadalom általános bizalomvesztéséhez az elmúlt években nagy mértékben hozzájárult az állam és a közszféra minden szegmensét behálózó korrupció és nepotizmus. Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára."
A Transparency International (TI) úgynevezett korrupcióérzékelési indexe alapján Magyarország 2010-ben az 50. helyen állt a 178 vizsgált országból, holtversenyben Szaúd-Arábiával és Jordániával, megelőzve Csehországot. 2013-ban - némileg megváltozott pontozás alapján - a 47. helyen áll a 177 vizsgált országból, holtversenyben a Seychelles-szigetekkel. Az Európai Unió 28 tagállamából viszont csak a 20. helyen végzett, megelőzi a térségből Észtország, Lengyelország, Litvánia és Szlovénia is. Vagyis a korrupciós helyzet - a TI vizsgálata alapján - nem javult érdemben, legfeljebb csak átalakult.
A táskás emberek kora - úgy tűnik - valóban véget ért, helyette viszont egy magasabb szintre került az állami korrupció, amit a TI szakemberei úgy hívnak: state capture, vagyis a foglyul ejtett állam. A jelenlegi ciklusba szinte minden ágazatban feltűntek olyan, a Fideszhez közel álló cégek, amelyek feltűnően jól szerepelnek a pályázatokon - az építőiparban például a Közgép, a reklámügynökségek közt az IMG - az állami megrendelések zöme hozzájuk áramlik. Ha szükségét érezte, a jelenlegi parlamenti többség államosított és újraosztott egész ágazatokat is, mint például a dohánykereskedelmet, vagy éppen a takarékszövetkezeteket.
"A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény. A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét."
Majdnem négy évvel, 310 vadonatúj törvénnyel és 533 törvénymódosítással később a fenti mondat már kissé furcsán cseng. A forradalmi törvényhozás olyan tempóval dübörgött, hogy rutinos jogászok is csak kapkodták a fejüket, sok esetben a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényeket is módosították. Nem használt a jogbiztonságnak az sem, hogy gyakran áttekinthetetlen salátatörvényekbe, vagy módosító indítványokba csomagolták a fontos jogszabályi változásokat, remélve, hogy senkinek nem szúrnak szemet. Ez történt például az egyéni nyugdíjszámlák ügyében is, amelyek fapados indítását egy egészségügyi salátatörvény módosítójában rejtették el.
Hasonló trükkökkel ugyan a korábbi kormányok is éltek, de a gyakoriságuk igencsak megnőtt ebben a ciklusban. Új minőséget jelentett viszont visszamenőleges hatályú jogalkotás gyakori alkalmazása (például a 98 százalékos büntetőadó ügyében), ami a jogállamiság elvével teljes mértékben ellentétes. Ha a kormánytöbbség valamilyen akadályba ütközött, soha nem habozott, hogy akár egy ember kedvéért, akár egy ügyben elérhető kommunikációs eredményért megváltoztasson fontos jogszabályokat: előbbire példa, hogy Szapáry György kedvéért eltörölték a nagykövetekre érvényes 70 éves korhatárt, utóbbinak pedig jellemző esete, hogy az úgynevezett ároktői banda két tagjának szökésére hivatkozva (a bűnözők elfogása után) eltörölték az előzetes letartóztatás időbeli korlátját.
"Vissza kell szerezni a közbizalmat. A magyar demokrácia kiüresedése 2006 óta rohamos tempóban zajlik, a folyamat azonban visszafordítható. Ehhez az kell, hogy végre bebizonyosodjon: a választópolgárok véleményének kikérése nem valamiféle tehertétel, hanem a megoldás maga."

A Fidesz kommunikációjának már 2010 előtt fontos eleme volt, hogy a szocialista-liberális kormányok az emberek akaratával szemben kormányoztak, később pedig szívesen hivatkoztak arra, ők a nép meghallgatásával cselekszenek. Ennek bizonyítására indították el az alkotmányozás idején a nemzeti konzultációt, amit az úgynevezett szociális konzultáció, majd egy, közteherviseléssel és munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdéseket tartalmazó levél követett. Bár a kérdések úgy voltak megfogalmazva, hogy a válaszadók csak megerősítsék a kormány - minden bizonnyal már kialakított - álláspontját, sokan érezhették, hogy figyel a véleményükre a kabinet. Ennél valószínűleg nagyobb hatással vannak a kormányzati döntésekre azok a nem nyilvános közvélemény-kutatások, amelyeket immár 4,7 milliárdos keretszerződés alapján készít a Századvég. A kutatások alapján a Fidesz nagy fölénnyel vezet riválisai előtt, vagyis minden konfliktus ellenére sokaknak kedvére van az a p olitika, amit folytatnak.
A kormány négy évét értékelő sorozatunk hamarosan a kormányprogram közbiztonságról szóló fejezetével folytatódik.


A görögök kisstílű húzása. Megtagadták a szír delegáció gépének megtankolását 


01/22/2014 
Közel-Kelet jelene
De mit is várhatunk egy olyan nemzettől, mely totálisan elköteleződött a nemzetközi pénzhatalmak felé.
Több órát vesztegelt az Athéni Nemzetközi Repülőtéren kedden a Geneva-2 békekonferenciára utazó szíriai kormánydelegáció gépe.
A reptéri kiszolgálók nem voltak hajlandóak megtankolni a Szíria ellen kiszabott európai uniós gazdasági szankciókra hivatkozva. - adta hírül a SANA a Szíriai Állami Hírügynökség.
A diplomatákák adályoztatását görög légiközlekedési dolgozók szakszervezete és az athéni külügyminisztérium is megerősítette. A Tu-134-es gépen összesen 26 ember utazott, köztük Valid al-Moallem külügyminiszter.
A SANA szerint a gép kedden délután, négy órás késéssel folytathatta útját a szerdán kezdődött békekonferencia helyszínére, a svájci Montreuxba.
A görögök minősíthetetlen viselkedése miatt viszont elmaradt egy tervezett találkozó Ban Ki Moon ENSZ főtitkár és a szíriai külügyminiszter között.
A damaszkuszi diplomaták Svájcba utazásával kapcsolatban már hétfőn is merültek fel problémák. Franciaország nem adott engedélyt a szír delegáció gépének a francia légtér használatára. A hírt a francia külügyminisztérium később cáfolta.

"A világnak szánt üzenetünk világos: Szíria soha nem lesz a Nyugat bábállama! Független ország vagyunk, harcolunk a terroristák ellen, és szabadon építünk kapcsolatokat azon országokkal, melyek érdekei egybeesnek a szír népérdekeivel."
Dr. Bashar Al-Assad


Látlelet a zsarnokságról

A rendre gyakorolt hatás legfőképpen a lom elhatalmasodása révén jön létre. Minél nagyobb a lom annál jobban hat és a rend fölé nő. A lassú, de biztos uralkodás érdekében - a lom hat - felcserélődnek a szerepek (rejtett információk a magyar nyelvben), létrejön a hatalom, még érthetőbben HAT A LOM.
A tízparancsolatot állították egyfajta mércének, ahol parancs, hogy "Ne ölj!"
De hisz az egyszerű emberek sohasem gondolták úgy a dolgok megoldására, hogy megölik a másként gondolkodó, másként cselekvő, másként gazdálkodó embertársaikat, azt mindig minden korban parancsba kapták a (hat a) lomgyakorló rezsimtől. A (hat a) lomhatásnak joga felülírni a tízparancsolatot, az Isteni törvényeket? Az egyszerű emberben nincsenek meg a magasztos eszmék, az egyszerű ember génjeiben, a szüleitől kapott szívreflexekben őrzi a törvényt és ott senki szívében nincs erőszakhajlam.
"Ne lopj!"
A társadalmi normák alakítják ki azt a hajlamreflexet az emberekben, hogy a (hat a) lomparancsok megkerülhetetlenek és mivel kiölni még nem tudták a következtetések levonására képes gondolkodást, így önfeloldozást, nevezzük bűnözéshajlamnak (pl. cigányság, de az adó elkerülés is egyfajta hajlamreflex), gyakorol a mindennapokban. Természetessé válik egy olyan társadalomban a bűn, ahol az első milliókat "mindenki" a törvények megkerülésével, csalással szerzi, de ahol ezt a bűnt gazdasági érdekekre hivatkozva még titkosítják is (lásd pl. olajügy, autópálya építés), ott mi sem természetesebb, minthogy a megfelelési hajlam, csalókká, bűnözőkké neveli az embert. A szokás (ok, szok, soká, szokás) meghatározza a cselekvést, azaz a sokáig gyakorolt kizsákmányolás (akár banki, akár gazdasági) pszichoszomatikus (lelki eredetű) viselkedést, betegséget okoz. Beteges cselekménysorozatok alakulnak ki a harmónia nélküli megalázkodás gyakorlatokból, azaz a (hat a) lom kénytelen újabb törv ényekkel korlátozni azt a helyzetet, amit önmaga hozott létre.
"Ne tény hamis tanúbizonyságot!"
Azt kell mondani, megint csak a bibliából idézve, hogy "azt cselekedjétek mással, amit szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek", azaz a viselkedési forma is (adócsalás) egyfajta tanúbizonyság, még pediglen az elfogadott normákról alkotott magatartás. Kérdezném: Ebben a társadalomban van olyan egyén, aki nem játszotta ki a törvényeket? Válaszolok, igen van, de azok belebetegedtek a megfelelési kényszermegélhetésbe (róka fogta csuka). Az életvitel a legnagyobb tanúbizonyság és sajnos a (hat a) lomgyakorlók feljogosítva érzik magukat arra, hogy a "kiskapun" közlekedjenek, amivel példát statuálnak. Hierarchikus (rangsorolt) a törvényfelfogás, legszerencsétlenebbnek (hajléktalan) semmit sem szabad (kitiltva a közterekről, elit negyedekből) - Az emberi jogok, kit érdekelnek-, a legszerencsésebbnek mindent szabad (kijátszani a gazdasági törvényeket, majd a tényt titkosítani) és a kettő közt az őrlőmalomban, az élet teljesen személytelen reflexidő.
Még idéznék arról a bizonyos kőtábláról:
"Ne borulj le nekik és ne engedd, hogy szolgálatukra kényszeríttess!"
Gavallér János
2014.01.22.
Kategória: 2014 január






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése