Idők jelei
Gondolattal irányított okos-otthonokat jósol a Facebook játék
Forrás: Activist
Post
A
napokban több hír is érkezett a Google háza tájáról. Az
egyikből megtudtuk,
hogy a cég 3,2 milliárd dollárt, vagyis közel 700 milliárd
forintot fizetett egy olyan cégért, amelynek gyakorlatilag 2
terméke van: egy termosztát és egy füstjelző, amelyekkel azonban
reményei szerint “betörhet” a lakásainkba, ráadásul maguktól
tanuló okoskészülékeken keresztül. A másik
hír szerint pedig
a könnyek vércukorszintjét mérő okos kontaktlencsét fejleszt
cukorbetegeknek.
További
bizonyítékkén arra, hogy miért gondolja a Google és más hasonló
cégek, hogy a jövő (és a jelen) megfigyelési és
társadalomirányítási módszereit az emberek nagy része elfogadja
majd, az idei CES látogatói egy érdekes játékban vettek részt,
a világ legnagyobb technológiai cége, az IEEE által kifejlesztett
„Mi
jön most?”nevű
Facebook játékon keresztül.
Melyik
technológia lesz a következő? 1. Beszélő eszközök, 2. Panel
nélküli eszközök, 3. Gondolattal irányított eszközök
A
jövő itt van, és ahogy az alábbi sorokból látni fogjuk, a
gondolattal irányított eszközök ennek szerves részét képezik.
A
jövő trendjeinek megjósolására tervezett játékban résztvevők
42 százaléka nem elégedne meg egy automata „előrejelző
otthonnal”, amelyben a tárgyakat igényeik szerint lehetne
programozni. A játékosok ezen hányada inkább gondolattal
irányítható eszközöket akar.
Dean
Aslam, az IEEE (Villamos- és Elektronikus Mérnökök Intézete)
tagja és a Michigani Állami Egyetem informatika professzora, a
következőket mondta:„Különböző hordható, nem tolakodó, agyhullám és izom érzékelőkkel felszerelt mikrorendszerek segítségével képesek leszünk bizonyos mintákat és gondolatok úgy beállítani, hogy azokkal bekapcsolhassunk dolgokat. A ventillátort, gépeket vagy a lámpákat például. Ha fázik az ember, nem kell mást tennie, mint kétszer kacsintani a bal szemével és máris feljebb állította a termosztátot. Ha valaki elalszik anélkül, hogy kikapcsolta volna a tévét vagy eloltotta volna a lámpát, nem kell aggódnia, mert amint érzékelik, hogy elaludt, a szenzorok automatikusan lekapcsolnak mindent.” (forrás)Az eredmények láttán a játék fejlesztője arra a következtetésre jutott, hogy a jövő kütyüje TE magad vagy. Az IEEE úgy értelmezte az eredményeket, hogy az emberek nem állnak készen arra, hogy teljesen autonóm rendszerekre bízzák magukat, hanem inkább maguk irányítanák a körülöttük lévő tárgyakat. Például:
A résztvevők szerint egyetlen dolog van, ami jobb, mint egy alkalmazás, ami közli a kávéfőzőnkkel, hogy ideje megfőzni a reggeli kávét, mégpedig ha az agy közli ezt az információt a géppel. A résztvevők 42 százaléka úgy gondolta, hogy a jövő háztartásai gépei gondolattal irányíthatóak lesznek.
Bár
első hallásra pozitív fejleménynek tűnhet, hogy az emberek nem
akarják kiadni az irányítást a kezükből, az általános
rövidlátás mégis elég aggasztó. Gondoljunk csak bele. Olyan
mintha azt mondanánk, hogy azért mert én döntöm el, hogy milyen
alkalmazásokat telepítek a telefonomra, akkor az az alkalmazás
teljesen az én tulajdonom és pontosan úgy fog működni, ahogy azt
én akarom, anélkül, hogy személyes adataimat összegyűjtené,
rögzítené és általam ismeretlen célokra továbbítaná. Az
elmúlt egy évben talán mindenki eleget hallott a megfigyelési
botrányról ahhoz, hogy ezt a feltételezést további magyarázat
nélkül naivnak mondhassuk.
Tehát
ismerve, hogy milyen mértékben folyik az emberek személyes
adatainak gyűjtése és rögzítése, tényleg közvetlen utat
akarunk nyitni az agyunkba?!
A
mobiltelefonokhoz hasonlóan az agy-gép interfészek is kétirányú
utcának számítanak. Bár a játékban résztvevők úgy érezték,
hogy különleges hatalmat kapnak, ha a gondolataikkal irányíthatnak
eszközöket, ez nem egyéb, mint az agykontrol hagyományos
értelmezésének a megfordítása és az elit által alkalmazott
számos pszichológiai befolyásoló technikák egyike.
A
jövő agykontrollja lemond a média és a politikai segítségével
közvetetten végrehajtott tudatmódosításról, felhagy a
tudatmódosító drogokkal és környezeti mérgekkel. A jövő
agykontrollja pontosan olyan lesz, mint a fokozatosan kialakuló
okos-otthonok és okosvárosok, amelyek végső célja az
okostársadalom felépítése. Milyen ironikus elnevezés! Ez már a
digitális elme közvetlen programozása lesz, az éppen kiépítés
alatt álló kétirányú interfész-rendszeren keresztül.
Erről
beszél a technokrata elit. Ezért a hihetetlen befektetések a két
behemót, a Google és a Microsoft háza táján, a kiterjesztett
valósághoz szükséges
technológiák terén, ami nem mellesleg a másik legfontosabb trend
az idei CES kiállításon. A gondolattal irányított számítógépek,
tabletek, telefonok, videójátékok és egyebek már megérkeztek.
Az elme és az érzékek módosítását célzó közvetlen
kísérletek előkészítik az embereket az ilyen jellegű
manipulációk elfogadására az élet más területein. Az adatok
fogadása és továbbítása más értelmet nyer. Minden kétirányú
tevékenységet rögzítenek majd a technológiai cégek, az adatokat
pedig továbbítják az állami adatbázisokba.
Maga
a Facebook is befektet a mesterséges intelligencián alapuló
technológiákba és épp a napokban nevezte ki Yaan LeCun-t, a New
Yorki Egyetem munkatársát, hogy a cég ilyen irányú
erőfeszítéseit irányítsa.A spekulációk szerint a Facebook erőfeszítéseinek célja a mesterséges intelligencia terén, hogy kihasználja a rendelkezésére álló hihetetlen mennyiségű fogyasztói adatot egy intelligens kereső és válaszoló szoftver kifejlesztésére, ami úgy beszél majd a felhasználókkal, mint a Star Trekből ismert számítógépek. (forrás)
Ahogy
LeCun az alábbi bejátszásban (angol nyelven) elmagyarázza, amit
ma a legtöbben egyszerű internetes tevékenységként látnak, már
mesterséges intelligenciának nevezhető. Ilyenek az online
keresések, a piacterek személyre szabott termékjavaslatai, vagy a
Google által megjelenített hirdetések. De ezeknek a
viselkedéseknek az előrejelzése, hogy a Star Treknél maradjunk, a
végső frontvonal.
Elsőként
és elsősorban természetesen az újítás trendi és kényelmi
előnyeit adják el az embereknek, az egészségügyi és biztonsági
felhasználási lehetőségekkel megspékelve. (Az alábbi linken 8
olyan gondolattal irányított technológiáról olvashatunk, ami már
ma is létezik: link.)
Látva,
hogy milyen ütemben fejlődik a „dolgok Internete” és, hogy
milyen erős a vágy az emberi agy és a számítógépmátrix
összekötésére, nem lehet messze az a nap, amikor elkezdenek
az agy
tartalmának feltöltésével kísérletezni.
Tudva,
hogy ezeket az alacsonyabb rendű rendszereket mennyi féle módon
képesek megfigyelni és feltörni, vajon az agy mentes lenne ettől,
illetve a külső módosítás lehetőségétől? Tényleg erre
szavazunk?
Gondolattal irányított műláb – ez tényleg működik
Forrás: newscientist.com
Egy
férfi, akinek térdtől amputálták a lábát, egy új eljárásnak
köszönhetően a gondolataival tudja irányítani műlábát. Mindez
azért lehetséges, mert a műtét során megőrzik és a comb felé
irányítják az idegeket, így azok képesek kommunikálni a
művégtaggal.
A
férfi zökkenőmentesen és precízen képes irányítani új lábát,
gond nélkül vált át a sétáról a lépcsőzésre és még
focizni is tud.
A
hagyományos amputációk során a fő érzőidegeket elvágják, így
azok elveszítik működőképességüket. 2006-ben Todd Kuiken és
kollégái, a Chicagói Rehabilitációs Intézetben, rájöttek,
hogy meg tudják őrizni az idegek bizonyos funkcióit, ha óvatosan
átirányítják őket a test egy másik részébe. Ezeket az
átirányított idegeket pedig fel tudják használni a robotláb
irányítására.
Kuiken
csapata elsőként olyan embereken próbálta meg végrehajtani az
„irányított izom újrabeidegezés” (targeted muscle
reinnervation, röviden TMR) nevű eljárást, akiknek
a karját amputálták.
Ez az első alkalom, hogy lábamputáció során alkalmazzák.
A
műtét során az idegeket a combba irányítják. Ezek egyik
csoportja a lábikra és a láb, a másik a láb külső oldalán
futó izmok irányításáért felelős. Néhány hónap után a
férfi képes volt olyan módon irányítani a combizmait, hogy a
hiányzó lába használatára gondolt. A következő lépés a műláb
csatlakoztatása volt.
Az
eljáráshoz egy igen komoly
műlábat használnak,
ami számos mechanikus érzékelővel is rendelkezik és meg lehet
tanítani az érzékelőkből érkező információk felhasználására,
hogy azok alapján különböző haladási stílusokat indítson el.
Az orvoscsapat és a beteg idővel 98%-os pontosságot tudtak elérni,
egyetlen kritikus, tehát a beteg számára veszélyes hiba, mint
például az egyensúly elvesztése nélkül.
Agykontrol – Sikeres vezeték nélküli agyközi kommunikáció ember és állat között
Forrás: Activist
Post
Minden
egyes nap újabb és újabb felfedezéseket hoz az idegtudomány
terén.
A
DARPA titkos
agykontrol programjáról kiszivárogtatott
dokumentumok alapján sokakban merülnek fel komoly etikai kérdések,
mivel a „BRAIN
projekt” (Brain Research
through Advancing Innovative Neurotechnologies
– Agykutatás Innovatív Idegtudományi módszerek
segítségével) komoly
előnyökkel járhat a hatalom számára, amennyiben valóban képessé
válik az emberi gondolkodás befolyásolására.
A
Fox News által megszerzett
dokumentumok szerint
a szövetségi kormány által indítandó program egy meghatározott,
a hatalom számára kívánatos irányba lökné az állampolgárokat.
A felállítandó „Viselkedéskutatási csoport” a
Fehérházzal, az egészségügyi és mezőgazdasági tárcákkal
együttműködve tevékenykedne, derül ki a Maya Shenker, egyetemi
professzor, fehérházi tanácsadó által küldött és kiszivárgott
emailből.
Majd
néhány hete értesültünk az ultrahangos
porszemimplantátumokkal kapcsolatos
kutatások állásáról is, ami közelebb hozza az emberi agy és a
gépek közötti vezeték nélküli interfészek kifejlesztését.
Azt is megtudtuk, hogy a tudósoknak sikerült hamis
emlékeket táplálni az
egerek agyába.
Bátran
kijelenthetjük, hogy a közvetlen agykontroll kora elérkezett.
A
különböző járulékos eszközök irányítása, és ide
sorolhatjuk a drónokat is, sikeresnek bizonyult. Mi lehet a
következő logikus lépés ezen a nem kívánatos úton?
Például
más élőlények irányítása pusztán a gondolataink segítségével?
Az Extreme
Tech a
következőket írja:A Harvard kutatói létrehozták az első nem invazív, két agy közötti interfészt (BBI – brain-to-brain interface) egy ember és egy patkány között. Az interfész segítségével az ember képessé vált a patkány farkának gondolataival történő irányítására. Ez az egyik legfontosabb lépés a kettő vagy több ember közötti telepatikus kapcsolat létrehozásához szükséges interfészek kifejlesztésében. Ez még akár jó is lehet barátok vagy családtagok között, de igen aggasztó, ha arra gondolunk, milyen eszközöket adna egy fasiszta diktatúra kezébe.Érdemes megjegyezni, hogy ennél a technológiánál is az ultrahangé a főszerep. Ugyanerről szól a kiszivárogtatott dokumentum és ugyanezt a módszert alkalmazzák a porszemimplantátumok esetében is.
Az állatot egy fókuszált ultrahangos (FUS) számítógép-agy interfésszel (CBI) látják el. Ez egy viszonylag új technológia, ami lehetővé teszi a kutatók számára, hogy a patkány agyának egy konkrét területét stimulálják az ultrahangos jelekkel. A FUS legfőbb előnye más agy stimuláns eszközökkel szemben, hogy nem invazív.
Tehát
az új távirányításos módszer egyértelmű előrelépést jelent
az agykontrol területén. Ott még nem tartanak, hogy egy testrészt,
mondjuk az emberi ujjat egy határozott irányba mozdítsanak el,
mert ahhoz el kéne jutniuk oda, hogy megértsék, miként működik
ennek kódolása az agyban, de azért képesek arra, hogy egyes
testrészeket megmozdítsanak.
Sajnos
a tudósokból nem hiányzik a szándék a következő logikus
lépéshez szükséges kísérletek elindításához:Következő lépésként a tudósok azon dolgoznak majd, hogy összetettebb gondolatokat is képesek legyen átvinni az ember agyából a patkányéba, mint például az éhség érzetét vagy a szexuális vágyat. Egy bizonyos ponton pedig kénytelenek lesznek megfordítani a folyamatot és a FUS CBI eszközöket az emberre helyezni, hogy megvizsgálják, vajon a gondolatátvitel a másik irányba is működik-e.
Ennél
nem is lehetne egyértelműbb: az emberek agyának irányítása már
rövidtávú célként jelentkezik. Aggályokat pedig kizárólag az
alternatív médiában olvashatunk ezekkel a felfedezésekkel
kapcsolatban.
A
Harvard tanulmány: link
Az erkölcsi ítélőképesség is orvosilag módosíthatóvá válik
Az
MIT kutatói ismét érzékeny területen puhatolóznak az emberi agy
működését illetően. Olyan módszerre bukkantak, amelynek
segítségével megváltoztathatják egy ember erkölcsi
ítélőképességét. Vajon ennek a felfedezésnek is szerepe lesz a
szemünk előtt kialakuló orwelli társadalomban?
A
Biblia azt mondja „Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a
Sátán munkája által van, a hazugság minden hatalmával, jelével
és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok
számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy
általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a
tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak.” (I. Thes
2:9)
Ugyanakkor
arról is érdemes említést tenni, hogy bár a Fenevad Bélyegeként
emlegetett antikrisztusi nyomon követő és gazdasági rendszert
(Lásd Jelenések 13:16-18) a legtöbben a microchippel, illetve a
microchip beültetéssel
azonosítják, hiszen a chippel történő fizetést és
személyazonosítást már most is alkalmazzák, sokak szerint ennek
a rendszernek az agykontrol valamilyen formája is része lesz vagy
lehet.
Az
agykontrollal kapcsolatos ideggyógyászati kutatások egyre több,
sokszor igencsak vészjósló felfedezést nyújtanak ezen a téren,
ahogyan az a BBC
alábbi cikkéből is kiderül:
A
kutatók bebizonyították, hogy képesek megváltoztatni egy ember
morális megítélését, ha mágneses impulzusok segítségével
megzavarják az agy egy bizonyos területét.
A
kísérletben résztvevő tudósok az agynak a jobb fül mögötti
részéről megállapították, hogy nagy valószínűséggel a
moralitás irányításáért felelős.
Amikor
ezt a területet mágneses impulzusokkal bombázták a kísérletben
résztvevő önkéntesek nem voltak képesek különbséget tenni a
jó és a rossz között.
A
kisebb léptékű MIT kutatás az Amerikai Tudományos Akadémia
eljárásai között is szerepel.
„Az
emberek rendkívül magas szintű viselkedésként tekintenek az
erkölcsi ítélőképességre,” mondja Dr. Liane Young, a kutatás
vezetője.
„Nagyon
megdöbbentő, hogy az agynak egy bizonyos területére kifejtett
mágneses impulzusokkal ezt képesek vagyunk megváltoztatni,”
nyilatkozta.
A
szóban forgó terület a jobb temporo-parietal összekötőpont
(RTPJ). A kutatók 20 önkéntesen végeztek kísérleteket, hogy
megállapítsák, mit tekintenek helyesnek vagy helytelennek az
eljárás alkalmazását követően.
Az
egyik kísérletben azt a kérdést tették fel a résztvevőknek,
hogy engednék-e, hogy barátnőjük átmenjen egy olyan hídon,
amiről tudják, hogy nem biztonságos.
Egy
500 milliszekundom hosszúságú mágneses impulzust követően a
válaszokat kizárólag a végeredményre, nem pedig a tett erkölcsi
helyességére alapozták. Tehát úgy gondolták, hogy amennyiben a
barátnő baj nélkül átér, a barát nem tett semmi rosszat azzal,
hogy átengedte a hídon.
Más
szóval nem voltak képesek a másik személy szándékán alapuló
morális döntést hozni.
Korábbi
kutatások kimutatták, hogy az RTPJ terület rendkívül aktív,
amikor az ember mások gondolatairól és hitéről elmélkedik.
Az ENSZ éghajlatvédelmi vezetője szerint a globális felmelegedés ellen a kommunizmus a legjobb fegyver
Időkjelei: Félretéve,
hogy most már szinte naponta jelennek meg írások, amelyek egymini
jégkorszak beköszöntét
jósolják, a klímakérdésre javasolt
ENSZ megoldás igencsak elgondolkoztató. (Aki objektív
információkat szeretne a globális felmelegedés kérdéséről és
esetleg nem látta még a Globális felmelegedés svindli című
dokumentumfilmet, ezen a linken megtalálja: link)
Az
ember által előidézett globális
felmelegedés teória
és a készülő világkormány közötti összefüggéssel pedig
többek között ez a cikk
foglalkozik:http://idokjelei.hu/2012/10/egyesult-nemzetek-uton-a-vilagkormany-fele/
Forrás: dailycaller.com
Christiana
Figueres, az ENSZ éghajlatvédelmi vezetője azt
mondta,
hogy a demokrácia igen gyenge rendszer a globális felmelegedés
elleni harchoz. Szerinte a kommunista Kína a legjobb modell.
Kína
a világ egyik legnagyobb széndioxid kibocsátója és hihetetlen
problémákkal küzd a légszennyezettség terén, az ENSZ vezető
mégis mintarendszerként állítja a világ elé a kommunista
országot, a globális felmelegedés elleni küzdelem terén.
„Olyan
levegőt akarnak, amit nem lehet látni,” mondta
Christiana Figueres.
„Nem azért teszik, mert meg akarják menteni a bolygót, hanem
azért mert nemzeti érdekeik ezt kívánják.”
Figueres
hozzátette, hogy az Egyesült Államokra jellemző kétpárti
szakadék rendkívül káros hatással van a globális
felmelegedéssel kapcsolatos törvények elfogadására. A Kínai
Kommunista Párt ezzel szemben bármilyen reformot elindíthat minden
ellenállás nélkül. Az ország törvényhozása nagyjából minden
döntést törvénybe foglal, amit a párt Központ Bizottsága vagy
más irányítószervek hoznak.
Úgy
tűnik az mellékes kérdés számára, hogy a kommunizmus
hozzávetőleg 94
millió ember haláláért volt
felelős a XX. századi Kínában, Szovjetunióban, Észak-Koreában,
Afganisztánban és Kelet-Európában. Ezek közül 65 millió ember
a kínai kommunista uralom alatt veszítette életét.
A
környezetvédők gyakran hozzák fel Kínát a globális
felmelegedés elleni harc mintaképeként, mivel az ország a
megújuló energiaforrások „vezető” hatalma. Azt is célul
tűzték, hogy 2020-ra az ország teljes energiaszükségletének 15
százalékát megújuló forrásokból állítják elő. Ugyanakkor
2012-ben a kínai energiafelhasználás csupán 9 százaléka
származott megújuló forrásból. Összehasonlításképpen az
Egyesült Államokban ez az arány 11% volt 2012-ben.
Ettől
függetlenül az ország energiafelhasználásának 90 százaléka
még mindig kőolajszármazékokból tevődik össze. Az
előrejelzések szerint az ország szénfelhasználási igényei
komoly robbanás előtt állnak. 2013-ban 100
millió tonna új szén
előállítását hagyták jóvá, ami a kormány 2015-re
előirányzott 860 millió tonnás széntermelési tervének része.
Kína
a nyilvánosság előtt komoly erőfeszítéseket tett a környezet
megtisztítása terén, ugyanakkor az ország robbanásszerűen
fejlődő ipara sok nagyváros egét sötétítette el és a levegő
szennyezettsége nagyon sokat romlott az utóbbi időben.
Az
elmúlt hetekben egymást követték a pekingi, honkongi és
egyéb kínai
nagyvárosok szmog riasztásaival foglalkozó
hírek. Egyes városokban a szmog szintje eléri a maximális 10-es
értéket.
A Telegraph néhány
nappal ezelőtt megjelent cikke elmondja, hogy Kína volt
egészségügyi minisztere szerint a kínai „légapokalipszis”
évente 350-500 ezer ember idő előtti halálát okozza.
A Wall
Street Journal szerint
pedig egyedül 2010-ben 1,2 millió ember halt meg idő előtt a
légszennyezettség eredményeként. A kormány hivatalos adatai
szerint „a tüdőrák az elsőszámú halálozási ok a
rosszindulatú daganatos megbetegedések között. Sok esetben az
áldozatok nem dohányzók.”
A
volt szovjet blokk hasonlóan rossz eredményeket tud csak felmutatni
ezen a téren.
Időkjelei: Az
utolsó idők szempontjából fontos összefüggés még, hogy
bizonyos bibliai próféciák arra engednek következtetni, hogy az
antikrisztusi világkormány is kommunista ideológiákkal nyeri meg
a tömegeket. Dániel 11:24 a következőket mondja: „Zavartalanul
eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem
elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket
osztogat híveinek, és az erődök megtámadására is terveket sző
egy ideig.”
Az ökofasizmus növekvő veszélye
Forrás: Infowars.com
Kari
Norgaard professzor kijelentése,
miszerint az ember által okozott klímaváltozást megkérdőjelező
embereket pszichológiai esetként kell „kezelni”, mert nem
hajlandók elfogadni a világra erőltetett globális felmelegedés
mantrát, kitűnő alkalom arra, hogy áttekintsük az elmúlt néhány
év klíma pánikkeltőinek kijelentéseit és javaslatait,
amelyekben szinte valamennyien a fasizmus ökológiai változatát
próbálják népszerűsíteni a bolygó megmentése nevében.
A
brit kormány, a Royal Dutch Shell, a Bank of America és hasonló
elit bankok által finanszírozott Fórum
a Jövőért (Forum
for the Future)
javasolta az alábbi videóban bemutatott forgatókönyvet, „Mozgó
Megavárosok” elnevezésű projektjük egyik lehetséges
variációjaként. A klipben az emberi viselkedés minden részére
kiterjedő mintákat láthatunk, a húsfogyasztástól, az
autóhasználaton keresztül, az állásválasztásig, amelyeket
egytől-egyig egy diktatórikus vezetés szabályoz. Az állami
kontrollnak ellenállókat elhanyagolt gettókba zárják, míg a
lakosság többi része szorosan irányított szupermodern
börtönvárosokban él. A fenti forgatókönyvben bemutatott drákói
ötleteket egytől-egyig a múlt diktatúráitól kölcsönözték,
de ezt persze meg kell bocsássuk nekik, hiszen a földért teszik!
Pentti
Linkola,
finn környezetvédő guru, nyilvánosan javasolta a klímaváltozás
tagadók öko-gulágokban végzett „újraoktatását” és
kijelentette, hogy az emberiség nagy részétől meg kell
szabadulni, az életben maradtakat pedig a „zöld rendőrség”
irányítása alá helyezni. Fontosnak tartja még továbbá a
kényszerabortuszt, az autók elkobzását és az utazás
korlátozását.
Martin
Kreiggeist,
egy másik finn környezetvédő író is egyetért Linkola öko-gulág
ötletével és szerinte is az emberek elnyomása a „megoldás”.
Felszólít, hogy „vegyük kézbe a fejszét” az emberiség
egyharmadának eliminálása érdekében. Kreiggeist szeretné, ha a
hasonló gondolkodású emberek, Linkola elképzelését tettekre
váltanák, a túlnépesedés kérdésének megoldása érdekében.
2010-ben
James Lovelock, a Gaia elmélet megalkotója, a Guardian-nek
nyilatkozvaelmondta,
hogy „a demokráciát egy időre félre kell tenni,” hogy
megküzdhessünk a globális felmelegedéssel és „csak néhány
ember számára kellene hatalmat biztosítani,” akik felelősek
lennének bolygónk irányításáért, mert az emberek túl buták
ahhoz, hogy rájuk bízzuk saját sorsuk irányítását.
Ezt
a hozzáállást képviseli Keith Farnish is, aki könyvében
szabotázsra és környezetvédelmi terrorizmusra, mint például
gátak felrobbantására és városok lerombolására szólít fel,
hogy a földet visszaállítsuk az agrárkorszak idején jellemző
állapotokra. Dr.
James Hansen,
neves NASA szakember, globális felmelegedés és Al Gore támogató,
szintén egyetért Farnish javaslataival.
Dr.
Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora, a
klímaváltozás vita egy másik prominens résztvevője, szintén az
erőszakot képviseli. A Texasi
Tudományos Akadémián 2006-ban mondott beszédében Pianka
felvetette, hogy az emberiség 90%-át ki lehetne irtani egy levegő
útján terjedő Ebola vírussal. A beszédet hallgató tudósokból
és professzorokból nem váltott ki döbbent ellenérzést a
kijelentés, sőt, állva tapsolták meg az ötletet.
John
P. Holdren, a Fehérház jelenlegi tudományos tanácsadója, szintén
az egyik legdiktatórikusabb, embertelen ökofasiszta gyakorlat
bevezetését támogatja a környezetvédelem nevében. 1977-ben
megjelent Ecoscience (ökológiai tudományok) című könyvében
Holdren egy
„planetáris rezsim” felállítását javasolja, amelyik
kényszerabortuszokat, kötelező meddővé tételt hajtana végre és
gyógyszerezné a vízforrásokat a felesleges szaporulat
kiszűrésére.
Az
emberiség mikro-menedzselését célul tűző elit arrogáns
mentalitását talán Karen Seto, a Yale Egyetem professzorának a
„Planet
under pressure” (magyarul:
nyomás alatt lévő bolygó) nevű szervezet
kiadványábanmegjelent kijelentése
szemlélteti a legjobban: „Természetesen nem akarjuk, hogy csak
úgy bárhol mászkáljanak a vidéken. A földet a természetnek
akarjuk megőrizni, ezért kell nekik szorosan egymás mellett
élniük.”
A
fent bemutatott emberek némelyike szerint még a levegővétel is a
földanya ellen elkövetett bűn. A New
York Times 2007-ben
megjelent szerkesztői cikke komolyan felvetette az ötletet, hogy az
emberek adót fizessenek a kilélegzett széndioxid után, mintegy
„az atmoszféra, szemétlerakóként történő használatáért.”
2010-ben
a brit kormány által támogatott, a globális felmelegedést
hirdető 10:10 nevű csoport által készített információs
reklámfilmben a tanár egy gombnyomással „szabadul meg” azoktól
a gyerekektől, akik nem kívánnak részt venni az „önkéntes”
széndioxid-csökkentő programban. A hangos negatív visszhangnak
köszönhetően a szervezet kénytelen volt eltávolítani a filmet
honlapjáról és nyilvános bocsánatkérést közzétenni.
A
globális felmelegedés pánikkeltőinek van egy még kevésbé
szalonképes követője isCharles
Manson sorozatgyilkos
személyében, aki a börtönben adott interjúi során többször is
elismételte, hogy a bolygónak javára válna, ha úgy 50 millió
embert lemészárolnának. Bár Manson még mindig börtönben van,
ma már a klímaváltozás egyik gurujának tartják és egész
csapat követője van.
Időnként
néhány mentálisan zavart követő erőszakhoz is folyamodik.
A James
Jay Lee-hez
hasonló emberek Francisco
Lotero és Miriam Coletti nyomdokaiba
kívánnak lépni, akik megölték magukat, fiúkat és kis híján
csecsemőkorú gyermeküket is, hogy felhívják a világ figyelmét
a globális felmelegedésre.
Miközben
azt követelik az átlagemberektől, hogy rosszabb életkörülmények
között éljenek a zöld célok elérése érdekében, a propaganda
elsőszámú, igen képmutató támogatói luxuskörülmények között
élnek. Gondoljunk csak Al Gore-ra és óceánparti
villáira,
fűtött medencéivel, terepjáróival, magánrepülőjével,
amint az ökológiai lábnyomról papol a világnak. Vagy gondoljunk
Károly hercegre, aki valamelyik palotájából üzeni nekünk, hogy
az egyszerű emberek számára meg
kellene tiltani a fürdést.
A
lista korántsem teljes, de talán betekintést enged abba az
ökológiai diktatúrába, amit a világra akarnak kényszeríteni az
elit tervét hol tudatosan, hol tudtukon kívül teljesítő
környezetvédelmi fanatikusok. Amennyiben szó nélkül hagyjuk,
hogy véghezvigyék tervüket pontosan ez fog történni, mert teljes
erővel folyik a tömegek újraoktatása és lebutítása.
Russell szerint 2014 lesz az év, amikor kitör a balhé
Forrás: Business
Insider
Richard
Russell veterán technikai elemző és a Dow-Elmélet
Levelek szerzője
soha nem rejtette véka alá a piacokról alkotott véleményét.
Meglepő
módon a részvényvásárlást támogatja, igaz azért, mert úgy
gondolja, hogy a piacteljes
lufi-üzemmódban fut.
Mindez persze teljesen beleillik az általa is jósolt,
elkerülhetetlennek vélt összeomlás kontextusába, amiről évek
óta rendszeresen ír.
Legutóbbi
hírlevelében kifejtette, hogy a helyzet 2014-re elérheti a
forráspontot.
A King
World News számára
adott interjúból:Én úgy gondolom, hogy félre kell állni és nézni, ahogy a történelem eseményei folynak a szemünk előtt. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy ez lesz az év, amikor kitör a balhé. Az ösztöneim azt súgják, hogy aranyba kell fektetni és imádkozni, hogy jól alakuljanak a dolgok. Azt hiszem, hogy az év egyik legfontosabb témája a felső 1% és a többi ember vagyona közötti szakadék lesz. A következő vitatéma pedig az lesz, hogy a számítógépek és robotok átveszik a közép- és alacsonyabb osztálybeli munkások helyét.
Úgy látom, hogy egy bikapiac utolsó fázisánál tartunk. Szerintem ez a hosszú bikapiac robbanásszerű izgalommal zárul majd, ahogy az árak hihetetlen magasságokba emelkednek. Még nem értünk el ide, de a trend felfelé mutat. Még nem láttuk a szárnyalás csúcsát. Azt hiszem, ettől a ponttól az események felgyorsulnak és lerövidül az idő. 2014 egy pokoli évnek bizonyulhat.
Russell
azt gondolja, hogy a Fed által létrehozott adósságteher halálra
ítélte a dollárt. Ezért részesíti előnyben az aranyat.
Taktikája
nem tükrözi a piaci szakértők által képviselt konszenzust,
azonban hűen tükrözi az egyre növekvő
számú piacfigyelő véleményét,
akik szerint a javulni látszó gazdasági és piaci feltételek
süllyedő alapokon nyugszanak.
Russell
a következőket mondta még:Rejtély, hogy mennyi tételt lehet manipulálni – az arany, a rövidtávú árfolyamok, kötvények, a hosszú távú árfolyamok, az értéktőzsde, a dollár, a fogyasztói árindex, a gazdaság. Ezek közül valamennyivel játszanak. Az egész helyzet fenntarthatatlan. Valahol elenged majd a ragasztó és szerintem ez a dollár lesz. Eközben az adósság csak nő, szinte minden területen. A Fed 4000 milliárd dollár értékű különböző kötvényen ül. Számomra felfoghatatlan, hogyan tudnának ettől megszabadulni.
Összességében a Fed folyamatos dollárgyártása likviditási lavinát gerjeszt és ez a likviditás egyre magasabbra srófolja a tőzsdét. Ezt a hihetetlen szárnyalást már nem lehet letagadni. Olyan, mint amikor egy gyerek építőkockákat rak egymásra, míg végül az utolsó kocka ledönti az egész építményt. Ebben a történelmi emelkedésben az értékeléseket nem veszik figyelembe.
A fenntarthatatlan dolgoknak egyszer csak vége szakad. Az Egyesült Államok adóssághalmozása fenntarthatatlan. A tőzsde azonban nem törődik ezzel. Egy pszichológiai szárnyalás folyik, amit nem lehet letagadni.
Szerintem 2014 főcím lesz az Egyesült Államok történelmében.
A tőzsdelufi csúcspontjának 15 előjele
A
2013-as közgazdasági Nobel-díj egyik nyertese szerint „a lufik
pontosan így néznek ki” és leginkább az amerikai tőzsdepiac
miatt aggódik. A helyzet azonban úgy áll, hogy nem kell
Nobel-díjasnak lenni, ahhoz, hogy ezt meglássuk.
A
pénzpiacok már egy ideje szárnyalnak, miközben a gazdaság egésze
stagnál. A likviditás észnélküli növelése a Federal Reserve
Bank által nevetséges magasságokba pumpálta a
részvényárfolyamokat és egyre többen aggódnak emiatt.
A
tömegmédiában hallható és olvasható megnyugtató cikkek
ellenére egyre többen veszik észre, hogy ezt a lemezt hallottuk
már. Hallottuk a dotkomlufi idején, és láttuk a 2008-as pénzügyi
válságot megelőző időszakban. A mostani lufi vajon mikor durran
szét? A választ természetesen senki sem tudja pontosan, de egy
biztos, előbb-utóbb minden irracionális pénzügyi lufi kidurran.
Emlékezzünk arra is, hogy minden lufi a kidurranás előtt a
legnagyobb, így az alábbi 15 előjel segíthet eligazodni, hogy
mennyire járhatunk közel az óriás tőzsdelufi csúcspontjához.
1. Bob
Shiller,
az idei közgazdasági Nobel-díj egyik nyertese szerint „a lufik
pontosan így néznek ki” és különösen „az amerikai
tőzsdepiac miatt aggódik”.
2.
A tőkeáttétes
hitelállomány 50
százalékkal nőtt
2012. január óta és jelenleg a valahai
legmagasabb szinten áll.
Az utolsó két alkalom, amikor ez a mutató ilyen emelkedést
mutatott 2000-ben, a dotkom lufi kidurranása előtt és a 2008-as
válság kirobbanása előtt volt. Amikor ez a kártyavár összeomlik
a helyzet nagyon csúnya
lesz…„Amikor kirántják a szőnyeget a dekoráció alól, sok minden borul és törik majd,” mondja Uri Landesman, a Platinum Partners alapkezelő elnöke. „Amikor a letétek mennek, mindenkinek saját magának kell biztosítani a fedezetet. Na akkor, komoly korrekciókat fogunk látni.”
3.
A 2009-es piaci mélypont óta a Dow 143,
az S&P 500 165,
a Nasdaq pedig elképesztő213 százalékot
ugrott. Ezek a számok semmilyen formában vagy szempont szerint nem
tükrözik a gazdasági valóságot.
6.
A Google-on 2007.
november, azaz a legutóbbi tőzsdekrach óta nem volt ennyi keresés
a „stock bubble” (részvénylufi) kifejezésre.
7.
Az ár/nyereség arányok
rendkívül magasak:A Wall Street Journal szerint múlthét pénteken a Dow 30 komponensével az előző négy negyedév 17,8-szorosáért kereskedtek. Ez 13,7-szerese az egy évvel ezelőtti nyereségnek.
8.
A CNBC szerint jelenleg a Pinterest megosztó oldal értéke, annak
ellenére, hogy a weboldal nem termel nyereséget, több mint 3
milliárd dollár.
9.
A Twitter egy hétéve indult cég, amelyik soha nem termelt
nyereséget. Sőt, az elmúlt negyedévben 64,6
millió dollár veszteséget termelt.
A piac szerint ennek ellenére a cég jelenleg 22 milliárd dollárt
ér.
10.
Jelenleg a Facebook tőzsdei értéke hozzávetőlegesen 100
év nyereségének felel
meg. A becslések szerint értéke most körülbelül 115
milliárd dollárra tehető.
11. Howard
Marks,
az Oaktree Capital munkatársa nemrég azt mondta, hogy szerinte a
„piacok ma kockázatosabbak, mint a 2008/2009-es válság
mélypontján voltak.”
12. Graham
Summers arra
hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg a kiskereskedelmi befektetők a
dotkomlufi 2000-es csúcspontjakor látott mennyiségben vásárolnak
részvényeket.
13. David
Stockman,
aki az amerikai Költségvetési Hivatal vezetője volt Ronald Reagan
elnöksége alatt, úgy gondolja, hogy a pénzpiacok rendkívül
veszélyes, bizonytalan helyzetben vannak és komoly bajok elébe
néznek a jövőben:
„Hatalmas
lufik vannak mindenhol, Japántól, Kínán és Európán át egészen
az Egyesült-Királyságig, a világ pénzpiacai pedig rendkívül
veszélyesek, bizonytalanok, aminek eredményeként komoly bajok és
eltolódások várhatók a jövőben.”
14.
Bob Janjuah, a Nomura Securities szakértője szerint az
elkövetkezendő néhány évben „25-50% mértékű
kiárusítás várható a világ tőzsdéin”.
15.
Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban, Tyler
Durden, a Zero Hedgeszerkesztője
úgy gondolja, hogy az amerikai tőzsde a korábban számtalanszor
látott mintát ismétli. Szerinte „túlértékelt, túlvásárolt,
túlzottan optimista, emelkedő nyereséget mutató piaci szindrómát
látunk”, ami minden esetben a spekulatív csúcsok jellemzője,
beleértve (és kimerítően) az 1929-ben, 1972-ben, 1987-ben,
2000-ben, 2007-ben, 2011-ben valamint 2013. februárban, márciusban
és most tapasztaltakat, (amelyek a 20% körüli veszteséget előzték
meg, az aktuális mennyiségi enyhítéssel szembeni bizalomvesztés
eredményként).”
Ahogyan
arról korábban számtalanszor beszéltünk, a piaci lufit a
mennyiségi monetáris enyhítés fújta fel. A Fed által
biztosított olcsó pénz mesterségesen felverte az árfolyamokat,
ami a lakosság igen csekély hányadának kedvezett csupán. Az
Egyesült Államokban például a magánkézben lévő részvények 82
százaléka a
leggazdagabb 5% birtokában van.
Nem
mindenki osztja azonban a fenti véleményeket. Janet
Yellen,
a Federal Reserve új vezetője szerint aggodalomra semmi ok:„A részvényárfolyamok erőteljesen emelkednek,” mondta Yellen. „Ha megnézzük a hagyományos értékmérőket, nem olyan területeken látjuk az emelkedő árakat, amik lufira engednek következtetni.”
Vajon
kinek van igaza? A részvények árfolyama vajon merre fog mozdulni?
Aki tudja a választ erre a kérdésre, sok pénzt kereshet.
A
lufi kidurranhat, de az is elképzelhető, hogy az árak még tovább
emelkednek.
Az
elmúlt 30 év során az S&P 500 átlag 80
százalékot emelkedett december
hónapban. Talán idén is így lesz, talán nem.
Hamarosan
megtudjuk…
Háborúval vagy pénzügyi összeomlással, de fájdalmas lesz, mondja Faber
Forrás: shtfplan.com
Marc
Faber, a Dr. Doom néven ismertté vált svájci befektetési
tanácsadó és alapkezelő
Az
ismert és sokszor az árral szemben úszó svájci közgazdász,
Marc Faber, ismét lehetőséget kapott, hogy figyelmeztesse a
nagyközönséget a világ pénzrendszerét fenyegető
katasztrófára.
A
tömegmédiában megszokott nem több mint 30 másodperces
figyelemfelkeltő nyilatkozatokkal ellentétben, Faber ezúttal kicsit
bővebben kifejthette mit gondol a
jelenlegi helyzetről.
Bár
Faber előzetes figyelmeztetései a 2008-as válság kirobbanására
is igaznak bizonyultak és azóta is precízen ítéli meg a tőzsdei
mozgások okait, a tőzsde várható viselkedését, valamint a
kormányok reakcióit, kollégái rendre figyelmen kívül hagyják
tanácsait.
Hogy
Faber összeomlásra számít, enyhe megfogalmazás lenne.
Szerinte
olyan eseményekre számíthatunk, amilyenekhez egyetlen életünk
során tapasztalt összeomlás sem hasonlítható, éppen ezért
javasolta feliratkozóinak, hogy legjobb befektetésnek jelenleg a
magasfeszültségű kerítések és az őrzővédő kutyák és
természetesen a sűrűn lakott övezetektől távoli gazdaságok
számítanak, feltéve, hogy a tulajdonos készen áll megvédeni
őket.
Néhány
szemelvény az interjúból:Ha általánosságban nézzük a világot, mondjuk az 50-es, 60-as, vagy akár a 70-es évekhez képest, egyértelmű, hogy a pénzpiacok aránytalanul nagyra nőttek a valós gazdasághoz képest. Szemléltetésképpen például gondoljunk bele, hogy a világ GDP-je hozzávetőleg 60 ezer milliárd dollár, ugyanakkor a pénzpiacok ekkora összeget forgatnak meg minden egyes héten vagy ennél is rövidebb idő alatt.
Hiszem, hogy közeledik a nap, amikor megtörténik ennek a pénzlufinak a korrigálása, mégpedig lefelé.
Vagy kiigazítás történik negatív irányba az inflációrobbanás miatt, vagy összeomlik a rendszer.
Nem tudjuk, melyik végforgatókönyvet játsszák majd.
…
Egy napon véget ér, és történjen háború, vagy pénzügyi összeomlás által, biztos, hogy nagyon fájdalmas lesz.
A
történelemből láthatjuk, hogy amikor a kormány kezdi elveszíteni
a nép bizalmát, gyakran folyamodnak háborúhoz. Ez alkalommal sem
lesz másként. Faber szerint pedig a III. Világháború, ami a
judeo-keresztény és az arab világ közötti, mesterségesen
keltett konfliktusokat kihasználva robban ki, öt éven belül
elindulhat.
A
globális pénzrendszer összeomlása és a hazugságokra épült
pénzügyi lufi kidurranása elkerülhetetlen.
„Rendkívüli válság” szükséges az „Új Világrend” fenntartásához, írja az elit szervezet
Az
Atlanti Tanács Globális Állampolgár Díjának átadása, 2013,
New York City
Forrás: Infowars.com
A
Washingtoni központú prominens stratégiakutató szervezetnek, az
Atlanti Tanácsnak írva, Harlan K. Ullman arra figyelmeztet, hogy
egy „rendkívüli válságra” van szükség az „Új Világrend”
fenntartásához, aminek kisiklatását a rendszeren kívüli
tényezők, mint például Edward Snowden veszélyeztetik.
Az
Atlanti Tanács egy igen befolyásos szervezet, amit szoros szálak
fűznek a világ számos vezetőjéhez. Jelenleg Brent Scowcroft
tábornok, az Egyesült Államok George H.W. Bush elnöksége alatti
nemzetbiztonsági főtanácsosa vezeti, aki Barack Obama tanácsadója
is volt már.
Harlan
K. Ullman a „shock
and awe” (sokk
és megfélemlítés) elmélet kidolgozója, jelenleg a különböző
államfőknek tanácsadói szolgálatot biztosító Killowen Csoport
elnöke.
A
„Terror
elleni háború nem az egyetlen veszély” című
cikkében Ullman azt fejtegeti, hogy a világban folyó „tektonikus
változások átformálják a nemzetközi geostratégiai rendszert”,
arra a következtetésre jutva, hogy nem a Kínához hasonló katonai
nagyhatalmak, hanem a rendszeren kívüli szereplők, mint Edward
Snowden, Bradlay Manning és anonim hekkerek jelentik a legnagyobb
veszélyt a „365 éves vesztfáliai rendszer számára”, mert
arra bátorítják az embereket, hogy vegyék kezükbe sorsuk
irányítását és szüntessék meg az állami kontrollt.
„Nagyon
kevesen figyeltek fel erre és még kevesebben tettek valamit az
ügyben,” jegyzi meg Ullman, azon keseregve, hogy az „információs
forradalom és a valósidejű globális kommunikáció” letéríti
a George
H.W. Bush által már
több mint két évtizede beharangozott „új világrendet” a
vágányról.
„Egy
rendkívüli válság nélkül nem sok esély van arra, hogy a
megbukott vagy omladozó kormányzás által okozott károk
visszafordíthatók vagy korlátozhatók legyenek,” írja Ullman,
arra célozva, hogy egy másik szeptember 11 jellegű kataklizma
lehetővé tenné az állam számára, hogy megerősítse
dominanciáját, miközben a „rendszeren kívüli új szereplők
jelentette veszélyeket is izolálhatnák, csökkenthetnék és
kiküszöbölhetnék”.
Ullman
tehát arra a következtetésre jutott, hogy az államon kívüli
szereplők és egyéni hatalommal rendelkező személyek elmozdítása
szükségszerű az új világrend megmentése érdekében. Az anyag
tartalmából úgy tűnik, hogy az Atlanti Tanács definíciója
szerint az „új világrend” egy globális technokrácia, amit a
nagytestvéri kormány és a nagyvállalatok fúziója vezet, és
amely alatt az állampolgárok egyéniségét a transzhumanista
szingularitás veszi át.
Ullman
retorikája némiképp hasonlít a Trilaterális Bizottság
társalapító és rendszeres Bilderberg résztvevőZbigniew
Brzezinski által kifejtettekhez,
aki 2010-ben a Külkapcsolatok Tanácsa egyik gyűlésén elmondta,
hogy a „globális politikai ébredés” és az elit tagjai közötti
csatározások hátráltathatják a világkormány felemelkedésére
irányuló törekvéseket.
A
„rendkívüli válság” előidézésére tett burkolt felszólítás
pedig kísértetiesen emlékeztet az Új
Amerikai Évszázad Projekt 1997-es
kijelentéséhez, amiben afelett siránkoznak, hogy „egy
katalizátorként ható súlyos esemény, mint egy új Pearl Harbor
hiányában” az amerikai militarizmus kiterjesztése lehetetlen.
2012-ben
pedig Patrick
Clawson,
a befolyásos, Izrael párti Washingtoni Közel-Keleti Politika
Intézet (WINEP) tagja vetette fel, hogy az Egyesült Államoknak egy
megrendezett provokációra van szüksége az Irán elleni háború
elindításához.
Vajon
Ullman aggodalma arra enged következtetni, hogy az elit tart az
Internet segítségével egyre gyorsabban folyó „globális
politikai ébredéstől”?
Időkjelei:
A Bibliából tudjuk, hogy az Antikrisztust szinte „az egész
világ” követni fogja. A dolgok jelen állása szerint azonban
egyre több ember látja meg a világ irányításában rejlő
problémákat, így valószínűleg szükség lesz egy megrendezett
akcióra a felemelkedő új világrend ellen, amolyan irányított
rendszerváltásként, hogy az „Új Világrendet” egy még újabb
győzhesse le, ezúttal az Antikrisztus vezetése alatt. Így azok a
„felébredtek”, akik csupán egy politikai szervezkedést látnak
az elit törekvéseiben, teljes vállszélességgel a „megmentő”
erő mellé állhassanak majd.
„Mert
sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben
megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.” 2. János
1:7
Látjuk, hogy ott vagy a tüntetésen, üzeni SMS-ben az ukrán kormány
Forrás: news.cnet.com
A
kijevi tüntetések során az ukrán kormány a mobil technológia
segítségével azonosítja azokat, akik a kormányellenes tüntetések
közelében tartózkodnak.
Sok
ukrán nem túl boldog.
A
kormány megvéd, mert a kormány törődik veled. Mert a kormány
érted van.
Kivéve
persze, ha nem szereted a kormányt. Akkor a kormány ellened
dolgozik.
Vegyük
Ukrajnát például. (Néhányan pont ezt akarják tenni…)
Az
ország úgy döntött, hogy megmutatja milyen is egy nyitott
kormány. Ennek értelmében a kormány szöveges üzenetben közli
állampolgáraival, hogy azonosították őket a kormányellenes
tüntetések helyszínén.
Amint
azt a New
York Times írja,
a hatalom a mobil technológia segítségével bármikor tudhatja, ha
valaki azon helyszínek közelében tartózkodik, ahol a tüntetők
összecsaptak az egyenruhás rendfenntartókkal. (Eszerint azt is
megtudhattuk, hogy a tüntetés, mint olyan, illegálissá vált.)
A
hírek szerint az emberek ilyen jellegű üzeneteket kapnak: „Látunk
téged!!!”
Igen,
az üzenetet alaposan átfogalmaztam. A
szöveg pontosan
így hangzik: „Kedves előfizető! Önt egy tömeges zavargás
résztvevőjeként regisztrálták.”
Az
ominózus üzenetek egyik változata:
A
vád tehát – micsoda meglepetés -, hogy a kormány az
egyes bolthálózatok
által már kipróbált technológiát
alkalmazva nyomonköveti állampolgárait és figyeli a
viselkedésüket.
Jelenleg
a tüntetők éppen a kormány távolságtartó politikája ellen
tüntetnek az Európai Unióval szemben. Érdekes módon Oroszország
uralkodói hirtelen szimpatikusabb partnerré váltak számukra.
A
Kyivstar, az MTS és a Life nevű ukrán mobilszolgáltatók
kijelentették, hogy a szöveges üzeneteknek abszolút semmi köze
sincs hozzájuk. A Kyivstar egyenesen azt állította, a helyi ukrán
Pravdának adott nyilatkozatban, hogy egy „lator” tornyot
használtak a művelethez.
Vajon
ki lehetett az a lator?
A
rend és törvény őrei egyre gyakrabban fordulnak a technológiához.
Bizonyára komoly örömet jelent számukra az újítások adta
könnyebbség és pénzmegtakarítás.
Ugyanakkor
úgy tűnik, hogy az ukrán tüntetőket nem nagyon érdekli, hogy a
kormány nyomonkövetheti őket. Talán azért mert eddig is
számítottak rá.
Nincsenek
egyedül. A világ állampolgárai, függetlenül attól, hogy
tüntetnek-e vagy sem, egyre inkább tisztában vannak vele, hogy
magánéletüket telefonjaik és a Wi-Fi hálózatok segítségével
folyamatosan megcsapolják. Persze mint tudjuk a közjó érdekében.
Időkjelei:
Bizonyára sokakban felmerül a kérdés az Ukrajnából érkező
híreket hallva, hogy mi is történik ott valójában. Az alábbi
(angol nyelvű) videó első öt percében James Corbett
elmagyarázza, hogy Ukrajna népét amolyan pingpong labdaként
használják az országon belüli és kívüli hatalmak, saját
geopolitikai céljaik
eléréséhez:http://www.youtube.com/watch?v=ZdTDdYHDrxk
A svájci hadgyakorlatok a gazdasági összeomlást és a menekültáradatok kezelését modellezik
Forrás: shtfplan.com
Svájc
nyilvánosságra hozta a hadseregének legutóbbi hadgyakorlata során
szimulált forgatókönyvek részleteit. A gyakorlat során egy
kiterjedt gazdasági összeomlást, erőszakos és tömeges
tüntetéseket és a menekültek tömeges beáramlását modellezték.
Nigel
Farage, az Európai parlament képviselője, még az év elején
arról beszélt, hogy az európai és tulajdonképpen a globális
gazdasági hangulat könnyen kiterjedt, erőszakos forradalomba
torkollhat a pénzügyi katasztrófa eredményeként.
Svájc
minden bizonnyal odafigyelt szavaira, ahogyan azt a mostani
hadgyakorlat forgatókönyve is mutatja, aminek részeként például
azt is szimulálták, hogy mi történne, hogy az országot
elárasztanák a szomszédos Franciaországból érkező menekültek.
A
hadgyakorlathoz használt forgatókönyv igen könnyen valósággá
válhat, amennyiben az Európai Unió az összeomlás szélére,
Franciaország pedig csődbe jut. A London
Telegraph a
következőket írta:Csődbejutott franciák egész hordái szállják meg Svájcot, hogy visszaszerezzék „ellopott” pénzüket. Ilyen és ehhez hasonló képzeletbeli helyzetek megoldását gyakorolta a svájci hadsereg a múlt hétvégén nyilvánosságra hozott hadgyakorlat forgatókönyve szerint.
A Lausanne-i Matin Dimanche napilap cikke szerint az augusztusban lefolytatott gyakorlat során egy olyan helyzetet „játszottak el”, amiben a pénzügyileg megrogyott Franciaország háborúzó régiókra szakadt. Ezek közül az egyik, „Sanonia” fedőnéven futó (a valóságban a Jura régió), támadásra készült Svájc ellen, hogy visszaszerezze a Franciaországtól állítólag ellopott pénzeket.
A „Duplex-Barbara” fedőnevű hadgyakorlatban egy háromfrontos megszállást szimuláltak, Neufchatel, Lausanne és Genf felől, írta a svájci lap.
„A svájci hadseregnek muszáj felkészülnie a XXI. század veszélyeire ahhoz, hogy hiteles maradhasson,” nyilatkozta Antoine Vielliard, Hauate-Savoie városi tanácsának tagja a Matin Dimanche lapnak.
Nem ez volt az első ilyen képzeletbeli forgatókönyvön alapuló hadgyakorlat a svájci hadseregben. A tavalyi gyakorlat során az európai fizetőeszköz összeomlását és a kontinensen kialakuló káoszt követő menekültáradat kezelését szimulálták.
A „Stabilo Due” nevű hadgyakorlathoz egy 2010-ben készült kockázati térképet használtak és különböző egymással háborúzó frakciókat modelleztek, valamint a Görögországból, Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból és Portugáliából várható menekültek kezelését gyakorolták.
Az erőszak Európán belüli terjedésére és erősödésére figyelmeztetve, Ueli Maurer svájci védelmi miniszter akkor azt mondta, hogy „nem zárhatjuk ki, hogy az elkövetkezendő években szükség lehet a hadseregre.”
Svájc,
amely 155 ezer sorkatonából álló hadsereggel rendelkezik és
állampolgárai katonai besorolású fegyvereket is tarthatnak otthon
az ország honvédelmi intézkedéseinek részeként, pontosan tudja,
hogy mi történik.
Bár
a hadsereg által szimulált helyzetek bekövetkezése jelenleg nem
valószínű, még véletlenül sem mondhatók pusztán
képzeletbelinek, mint ahogyan azt a Telegraph állítja.
Svájc
a világ bankbirodalmának fővárosa és nyilván tisztában van
vele, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer fenntarthatatlan. Az sem
kerülhette el a figyelmét, hogy a bankok szerte a világon aktívan
készülnek a pénzügyi rendszer összeomlására.
Amikor
ez megtörténik, ahogyan arra Nigel Farage és mások
figyelmeztettek, Európában erőszakos forradalmak kitörése is
elképzelhető, ahogyan az korábbi évszázadokban nemegyszer
megtörtént már.
Svájc
nem bízza magát a véletlenre és felkészül az ország szó
szerinti lezárására, hogy megakadályozzon egy esetleges
megszállást egy külföldi hadsereg, lázadó erők vagy a
menekültek által, amennyiben valamelyik európai ország tényleg
fizetésképtelenné válna.
Az
Egyesült Államokban is tartottak hasonló hadgyakorlatokat, amelyek
során a pénzügyi összeomlást és a polgári felkelések
veszélyét szimulálták.
Az
amerikai kormány is tudja, hogy mi közeledik és fokozott ütemben
készíti elő a hatalmi
hálózatot,
hogy képes legyen megbirkózni a következményekkel.
A
világ a szakadék szélén táncol, és aki egy kicsit is figyeli az
eseményeket, követi ezeknek a kormányoknak a példáját, hogy
személyesen is felkészüljön a közeledő viharra.
Már 50 állam összesen 700 ezer állampolgára akar kiválni az USA-ból
Forrás: Daily
Caller
Kevesebb,
mint egy héttel azután, hogy New Orleans egyik lakója petíciót
indított Louisana kiválására az Egyesült Államokból, hét
állam gyűjtött elég aláírást ahhoz, hogy a Fehérház köteles
legyen foglalkozni a kérdéssel.
(https://petitions.whitehouse.gov/petitions)
Szerda
reggel keleti idő szerint 6 óráig összesen 675 ezer digitális
aláírás gyűlt össze az 50 különböző állam összesen 67
darab külön benyújtott kiválási petíciójával. Vermont, ahol
az Egyesült Államokból való kiválás a politikai élet szerves
része, utolsóként állt be a sorba.
Alabama, Florida, Georgia, Louisiana, North
Carolina, Tennessee és Texas esetében
már összegyűjt az a 25 ezer aláírás, ami ahhoz szükséges,
hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel.
Az
aláírásgyűjtésben Texas vezet, ahol ez idáig több mint 98 ezer
aláírás gyűlt össze, bár Rick Perry, Texas kormányzója úgy
nyilatkozott, hogy nem támogatja a kezdeményezést.
„Perry
kormányzó hisz az egység nagyságában és ennek megváltoztatására
semmit sem kellene tenni. Ugyanakkor osztja honfitársainak a
szövetségi kormánnyal szemben érzett frusztrációját,” áll a
kormányzói hivatal által kiadott nyilatkozatban.
Ellencsapásként,
hétfőn egy olyan petíció is indult, ami kéri, hogy a kiválást
kezdeményező petíciók aláíróit fosszák meg amerikai
állampolgárságuktól.
Hasonló
megfontolásból a texasi Austin városa petíciót indított
arra, hogy Texas államnak az USA-ból történő esetleges kiválása
esetén kiváljon Texasból.
Egy
Houstoni csoport által kedden indított petícióban pedig
az áll, hogy a kiválást fontolgató texasiak „értelmileg
visszamaradottak és nem akarjuk, hogy ők képviseljenek bennünket.
Több oktatást akarunk ennek a betegségnek az eltörlésére.”
A
felülvizságlathoz szükséges 25 ezer aláírás a következő
államokban nem gyűlt még össze:
Alaska, Arkansas, Arizona, California, Colorado, Connecticut, Delaware, Hawaii, Idaho, Illinois, Indiana, Iowa, Kansas, Kentucky, Maine, Maryland, Massachusetts, Michigan, Minnesota, Mississippi, Missouri, Montana, Nebraska, Nevada, New
Hampshire, New
Jersey, New
Mexico, New
York, North
Dakota, Ohio, Oklahoma, Oregon, Pennsylvania, Rhode
Island, South
Carolina, South
Dakota, Utah, Vermont, Virginia, Washington, West
Virginia, Wisconsin és Wyoming.
Tizennégy
állam egynél több petíciót is indított a kérdésben. Missouri
és South Carolina esetében a külön petíciók összeadva már
elérik a kívánt küszöböt.
A
Daily Caller megkérdezte Joshua Earnest fehérházi szóvivőt, hogy
vajon a Fehérház csupán a Romney tábor frusztrációjaként
tekint-e a kezdeményezésekre, de mindezidáig nem érkezett válasz.
A következő esemény
Forrrás: rinf.com
Az
avatatlan szemnek úgy tűnhet, hogy az emberek tömegesen ébrednek
rá a világban folyó események lényegére. A helyi hírek egyre
gyakrabban hozakodnak elő korábban „összeesküvés elméletnek”
tekintett témákkal. A közel-keleti háborúval szembeni
ellenállást tudomásul véve például a szíriai válság
elmélyítését elnapolták.
A
jelenlegi válság szempontjából úgy tűnhet, hogy a közvélemény
csatát nyert. A világban folyó eseményeket szorosabban
figyelemmel kísérők azonban ezt inkább csak csökkenő
megtérülésnek tekintik a propagandaterjesztők számára. A
tömegek megtévesztésére és érzelmeik manipulálására
alkalmazott régi taktikák egyszerűen veszítettek
hatékonyságukból. Vajon ez tényleg azt jelenti, hogy nyerésre
állunk? Nem lehetséges, hogy inkább a korábbiaknál is sötétebb
eseményre számíthatunk?A megrendezett események hatásának gyengülése
A
megrendezett események célja a nyilvánosság megtévesztése,
olyan módon, hogy az adott esemény elkövetését egy kiszemelt, a
valódi elkövetőktől eltérő csoportra foghassák, megnyerve a
nyilvánosságot a vádolt célcsoport elleni fellépéshez. Az
események valódi elkövetőinek kiléte sokat vitatott kérdés. A
jelen írás üzenetének kifejtéséhez és az egyszerűség
kedvéért hívjuk őket az elitnek.
A
múltban, amikor az emberek kénytelenek voltak a tömegmédiából
informálódni a világ eseményeiről, a megrendezett támadások
rendkívül hatékony eszköznek bizonyultak. Manapság azonban
mindenki számára számos más tájékozódási forrás is
rendelkezésére áll és ebből kifolyólag egyre többen fogadják
szkeptikusan a hallott híreket. Ezt bizonyítja az amerikai lakosság
fokozatosan csökkenő támogatása a közel-keleti katonai akciókat
illetően, vagy a Connecticut állambeli Newtownban elkövetett
iskolai lövöldözés, illetve a Bostoni
Maraton során kivitelezett bombatámadás valódi
elkövetőinek kilétét illetően.
Az
Internet korában szinte lehetetlenné vált egy adott esemény
kétséget kizáró bizonyítása vagy megdöntése, hacsak az ember
nem élte át azt személyesen. Elegendő néhány jól
megfogalmazott dezinformáció, hogy kételyt ébresszünk és
elbizonytalanítsuk a közvéleményt annak megítélésében, hogy
mi is történt valójában, vagy, hogy egyáltalán történt-e
valami.Egy esemény, ami a „felébredteket” is megdöbbenti majd
Feltételezve,
hogy az elit áll a modernkor történelmének szörnyűséges
eseményei, ha nem is mindegyike mögött, hogyan lennének képesek
a leghatékonyabban folytatni tervük kivitelezését? Ehhez egy
olyan esemény jönne kapóra, ami az egész közvéleményt
közvetlenül befolyásolná. Egy olyan esemény, ami minden
érzékünket elárasztja. Olyan ponton kell eltalálnia az emberek
szívét, hogy a kiváltott érzelmi reakció intenzitása a
legszkeptikusabb emberekben se ébresszen gyanút, hogy az eseményben
az elit keze munkáját keresse.
Milyen
esemény hozná ezt az eredményt? Természetesen olyan, amire a
prepperek évek óta készülnek: egy EMP, nukleáris vagy
vegyifegyver-támadás néhány olyan példa, ami elsőre felmerül
legtöbbünkben. Természetesen csak találgatni tudunk, és az is
biztos, hogy az elit megpróbál majd minél kiszámíthatatlanabb
lenni.
A
legfontosabb kérdés persze, hogy mi követne egy ilyen eseményt.Az utóhatás
Mindannyian
hallottunk már az NDAA,
azaz a határozatlan
idejű fogva tartásról szóló törvényről,
az amerikai kormány (illetve a DHS) fegyvervásárlási
akcióiról vagy
a FEMA, a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség táborairól és
felhalmozott koporsóiról. A listát hosszú oldalakon át lehetne
folytatni, de térjünk inkább a lényegre. Egy valóban minden
képzeletet felülmúló, szörnyű esemény bekövetkezése esetén
szinte gyerekjáték lenne a rendkívül sebezhetővé vált
lakosságot ismét félrevezetni. A legegyszerűbben valószínűleg
úgy érhetik el céljukat, ha a megrendezett támadás után egyes
igazság feltáró vagy leleplező csoportok vagy „szélsőségesek”
nevében rendeznek valamilyen kormányellenes agressziót és máris
beköszönthet a szükségállapot és a FEMA által szervezett
ételosztások kora.
Akik
viszont a kormány terrorlistáján szerepelnek
egészen másra számíthatnak. Ejnye-bejnye! Nem kellett volna
megvenni azt az egész karton protein szeletet.Öveket becsatolni!
Amennyiben
a korábban elkövetett megrendezett események mögött az elit
rejlik, nem kétséges, hogy mindent
megtesznek majd tervük kivitelezésének folytatásáért.
A „minden” pedig tényleg bármi lehet. Bár örömteli dolog,
hogy egyre többen jönnek rá a tömegben, hogy mi történik a
világban, nem árt észnél lenni. Az elit a tömegeket is szemmel
tartja, és cseppet sem örülnek…
Felkészülés a szükségállapotra? Teljes hatalom minden amerikai forrás felett
Forrás: The
Examiner
Március
16-án Barack Obama egy új végrehajtási utasítást írt alá, ami
egy korábbi, 1950-ben a katasztrófákra való felkészülésről
kiadott utasítást egészít ki, teljes hatalmat biztosítva az
elnöki hivatalnak az Egyesült Államok valamennyi erőforrása
felett háború vagy vészhelyzet esetén.
Az
Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés utasítás
felhatalmazza az ügyvezető hatalmat, hogy saját belátása szerint
ossza el a rendelkezésre álló energiát, a megtermelt javakat, a
közlekedési forrásokat, az élelmiszert, sőt a vizet is, a
nemzetvédelem és a biztonság nevében. Az utasítás nem csupán
háború idejére szól, hiszen az utasítás egyik funkciója az
erőforrások feletti hatalom és irányítás átvételére
vonatkozik béke idején előálló szükséghelyzetekben.
Az
utasítás 101. paragrafusa a következőket tartalmazza:„Ezen utasítás célja a felhatalmazások átruházása és a nemzetvédelmi erőforrásokra vonatkozó politika és programok kezelése a módosított 1950-es Védelmi Termelés törvény alapján (továbbiakban: a Törvény).
(b) a hazai ipari és technológiai háttér folyamatos felülvizsgálata szükséges annak megállapítására, hogy ezek kielégítik-e a békeidőben valamint vészhelyzetek esetén felmerülő igényeket, különös hangsúlyt fektetve a legkritikusabb erőforrásokra és termelési forrásokra, beleértve az alvállalkozókat és szállítókat, anyagokat, szakképzett munkaerőt és szakembereket; – Fehérház
Emellett
az ügyvezető hatalom valamennyi ága külön felhatalmazást kapott
a végrehajtási utasítás hatálybalépése idejére, beleértve az
élelmiszer- és vízellátást valamint egyéb források szétosztása
feletti hatalmat is.
A
nemzetvédelmi és országos felkészülés céljából kiadott
végrehajtási utasítások nem új keletű intézkedések az
Egyesült Államok történelmében, de minden alkalommal, amikor
bevezetésre kerültek az ország valamilyenfajta alkotmányos
válságon ment keresztül, aminek eredményeként az elnök
diktatórikus hatalmat gyakorolt a nép felett. Apolgárháború
alatt Abraham
Lincoln felfüggesztette a szólás és a sajtó szabadságát
valamint visszavonta a Habeas
Corpus elvét
és az alkotmányban biztosított tisztességes eljáráshoz való
jogot. Az I.
Világháború alatt,
amikor a kongresszus nem volt hajlandó kiterjesztett felhatalmazást
biztosítani Woodrow Wilson elnök számára a háborús törekvések
támogatására, az elnök végrehajtási utasítást adott ki, ami
teljes hatalmat biztosított számára minden üzleti tevékenység,
iparág, a közlekedés, az élelmiszerek és egyéb gazdasági
területek felett.
Az
Egyesült Államok polgárai mindkét esetben csak az elnök halála
után kapták vissza alkotmányos jogaikat.
Az
Egyesült Államok gazdaságának alapját az erőforrások és az
energia szabad áramlása valamint az állampolgárok szabad
vásárláshoz és eladáshoz való joga alkotja. Bármilyen
beavatkozás ebbe a gazdasági folyamatba hiányokhoz, áremelkedéshez
és társadalmi zavargásokhoz vezet. Egyelőre nem világos miért
írta alá Barack Obama a végrehajtási utasítást, de talán
összefüggésben lehet az Izraelből
érkező hírekkel,
amelyek szerint egy Irán elleni taktikai vagy stratégiai támadás
esélye egyre nő. A hírre a Brent nyersolaj hordónkénti ára 3
dollárral emelkedett Európában, a WTI nyersolaj pedig 2 dollárral
lett drágább az Egyesült Államokban.
Minden
jel arra mutat, hogy az Obama kormány egy hosszú, elnyújtott
háborúra készül a közel-keleten, de legalábbis egy olyan
válságra számítanak, ami szerintük szükségessé teszi, hogy
felülírják az alkotmányban számukra biztosított hatalmat és a
nemzetvédelem nevében átvegyék az irányítást az Egyesült
Államok erőforrásai felett. A végrehajtási utasítás mellett a
katasztrófára való felkészülés állami és egyéni szinten is
egyre erősödik, így nem túl merész azt állítani, hogy az
ország hangulata egy olyan esemény vagy katasztrófa felé mutat,
ami komoly helyi és országos felkészülést igényel.
Mark Levin: a kormány a pénzügyi és társadalmi összeomlást szimulálja
Időkjelei:
A sokasodó gondok és az amerikai kormány intézkedései egyre
inkább a tényleges összeomlás felé mutatnak. Fizikailag
felkészülve egy ilyen helyzetre, az elit, az irányított
összeomláson keresztül saját megoldásait kínálhatja fel a
világnak és az Egyesült Államok lakosságát is térdre
kényszerítheti.
Az
események pontos kimenetele sok tényezőtől függ, de láthatólag
fontos történések előtt áll a világ, amelyek az Antikrisztus
színrelépését közelebb hozhatják.
Az
alábbi cikk az Egyesült Államokban kialakult helyzetre
összpontosít, de természetesen az információk mindenki számára
hasznosak lehetnek, azonkívül a mai összekapcsolt, globális
világban egy ilyen összeomlás komoly hatással lenne az egész
világra.
Forrás:
Mac Slavo, shtfplan.com
Rush
Limbaugh és Sean Hannity mellett most márMark
Levin is,
aki konzervatív rádiós műsorvezetőként több tízmillió
hallgatót ér el hetente, hátborzongató véleményeknek adott
hangot a napokban.
Néhány
évvel ezelőtt ez egy rendkívül szélsőséges elméletnek
számított volna, amit kizárólag az alternatív média
összeesküvés elméletekre specializálódott oldalain hallhatnánk
csupán.
Egy
hatalmas gazdasági összeomlásra, a kormány tömeges
fegyverbeszerzéseire, az amerikai állampolgárok terroristaként
történő azonosítására és meggyilkolásuk „jóváhagyására”
vonatkozó figyelmeztetések korábban süket fülekre találtak.
Ma,
amikor egyre több információ „szivárog ki” a fővonalas
médiába, ezek már nem számítanak összeesküvés elméletnek.
Egyre több ismert és befolyásos újságíró figyelmezteti az
amerikaiakat arra a lehetőségre, hogy az események, amikre a
kormány évek óta készül, hamarosan tényleg bekövetkezhetnek.
Nem
hiszem, hogy egyszerű társadalmi zavargásokról van szó. A
rendfenntartó és belbiztonsági erők és titkosszolgálatok
különböző forgatókönyvek alapján készülnek. Különböző
forgatókönyveket szimulálnak.
Ezek
a következők lehetnek:
A
pénzrendszer összeomlása, a társadalom összeomlása, az erőszak
széleskörű elterjedése és öldöklés az utcákon, ugyanis ez
történik ott, ahol a gazdaság összeomlik.
Nem
recesszióról. hanem összeomlásról beszélek. Összeomlásról,
amiből az emberek nem látnak kiutat, amiben nem kapni ételt vagy
ruhát, ahol összeomlik a közlekedés és az emberek nem tudják
megvédeni magukat.
Nincs
annyi rendőr a földön, ami képes lenne egy ilyen súlyos helyzet
kezelésére.
Azt
gyanítom, hogy készen akarnak állni a pénzrendszer és az azt
követő társadalmi összeomlás esetére.
Nincs
más magyarázat a történésekre.
A
Pentagon és a katonaság már négy éve folyamatosan gyakorlatozik
a gazdasági összeomlásra és
társadalmi felkelésekre való felkészülés részeként. A kormány
illetékesei, akik nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mivel
járna a kereskedelmi, a közlekedési és igazságügyi rendszerek
összeomlása, minden erejükkel a felkészülésre összpontosítanak,
komoly mennyiségű fegyvert, lőszert és sokmillió adag
élelmiszert tartalékolva. Sok százmilliárd dollárt költöttek
már eddig az állam folytonosságának védelmét célzó
programokra és gyakorlatokra, tudva, hogy mi készül.
Miért
tenné ezt a kormány, ha nem gondolnák, hogy egy ilyen helyzet
bekövetkezésének komoly esélye van?
Folyamatosan
bátorítjuk olvasóinkat, hogy készüljenek fel azokra az
eshetőségekre, amiknek kezelésére a kormány milliárdokat költ.
A következők bizonyulhatnak hasznosnak:- Legalább kétheti élelem és ivóvíz az élelmiszerboltok polcainak napi feltöltéséhez szükséges rendszerek összeomlása esetére (két hét a minimum, 90 nap tanácsosabb),
- Felkészülés saját otthonunk és készleteink védelmére, mert amennyiben a társadalmi rend összeomlik, az ember csak magára számíthat,
- Fontos készségek elsajátítása, amelyek életeket menthetnek vészhelyzetben, például elsősegély nyújtása, túlélési és önvédelmi technikák, stb.
- Nemesfémek a barterezésre, a pénzrendszer összeomlása esetére,
- Stratégiai szempontból megfelelő helyen található, tehát a sűrűn lakott területektől távol eső menedékhely.
A
kormány folyamatosan halmozza a készleteit, de sajnos ezeket
valószínűleg nem
a lakosságnak szánják,
hanem saját alkalmazottaiknak, akik fontos szerepet töltenének be
egy esetleges szükségállapotban.
„A
világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a
világot.” – János 16:33
A palesztinok Oroszországhoz fordulnak segítségért az amerikai-izraeli békefolyamat ügyében
Forrás:prophecynewswatch.com
Mahmoud
Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke január 23-án diplomáciai
offenzívát indított a John Kerry vezette amerikai
békekezdeményezés ellen. Vlagyimir Putyinnal és Dmitrij
Medvegyevvel tartott megbeszélései nem sok kérdést hagytak az
elnök által követett új irányvonalat és célkitűzéseket
illetően.
A
lépés minden jel szerint Kerry-t és Netanjahut is egyaránt
meglepte. Ez már önmagában sem jó hír számukra, de emellett a
két nemzet titkosszolgálatait is váratlanul érte az új irány.
Putyin
és Abbas valószínűleg szándékosan azon a napon adták hírül
meglepetésüket, amikor Kerry és Netanjahu két különböző
nemzetközi eseményen, a Világgazdasági Fórumon és a Szíriával
kapcsolatos Genf 2 tanácskozáson voltak.
A
változás szele elsőként az ITAR-TASS orosz hírügynökségen
keresztül érkezett, amely múlthét csütörtökön megírta, hogy
Medvegyev és Abbas egy 1 milliárd dolláros szerződést írt alá
a Földközi-tenger Gázával érintkező részén induló földgáz
projektre. A Gazprom 30 milliárd köbméter földgáz kitermelését
reméli az ügylettől.
A
cikk szerint a Technopromexport nevű orosz cég pedig egy másik
olajtermeléssel kapcsolatos projekt indítását fontolgatja a
Palesztin Hatóság központjának számító Ramallahban.
Abbas
a Putyinnal folytatott tárgyalásokat azzal kezdte, hogy elmondta,
szerinte Oroszország egy „nagyhatalom”, amit kiemelkedőbb
szerep illet meg a lobbanékony közel-keleti régióban.
A
fejlemények által igen meglepett izraeli források csütörtök
este közölték, nem értik miként köthettek az oroszok és a
palesztinok szerződést a Gáza menti vizekre, amikor a kitermelési
jogok a British Gas tulajdonában vannak. Ugyanakkor a British Gas
valószínűleg nem tudná megtámadni az ügyletet, mert azt a
Moszkvában december 27-én aláírt orosz-szír olajfeltárási
szerződés kiterjesztéseként kötötték. Ettől függetlenül a
lépés egyértelműen üzenetértékű és megkérdőjelezi a térség
feletti gazdasági hatalom eddigi állását.
A
lépés két fő szempontból aggasztó Izrael számára:
-
Az orosz érdekeltségek akár körbe is zárhatják Izrael
földközi-tengeri földgáz- és olajérdekeltségeit és az orosz
vezetékek elvághatják az izraeli exportlétesítmények útvonalát.
-
A nemzetközi törvények értelmében a Palesztin Hatóság még nem
számít független államnak, így még nem jogosult különleges
gazdasági zónák felállítására a Földközi-tengeren olaj vagy
gáz kitermelési céllal. Ez a kérdés amúgy a John Kerry által
vezetett béketárgyalások egyik napirendi pontja volt.
Moszkva
úgy kerülte meg az akadályt, hogy átvette a Gázával szemközti
offshore fúrások feletti irányítást és tulajdonképpen
felajánlotta a palesztin partnernek az ügyletet, nem mellesleg arra
is célozva ezzel, hogy Oroszország önálló nemzeti entitásként
ismeri el Palesztinát, amelynek joga van nemzetközi szerződések
aláírására. Ez precedenst állíthat és a palesztin állam
kérdését Izraellel folytatott tárgyalások nélkül, mintegy
csúsztatva oldhatja meg.
Az
orosz vezetés számra pedig kiváló alkalomnak bizonyult, hogy
vezetői képességeit megmutassa a térségben. Egyértelmű, hogy
itt is (mint az iráni atomprogram vagy a szíriai konfliktus
esetében is) Putyin többszörös lépéselőnyben van.
Moszkva
már megmutatta, hogy nem minden esetben kell figyelembe vennie a
nemzetközi szankciókat, amikor másfél milliárd dolláros
szerződést kötött Teheránnal, napi félmillió hordó iráni
olaj megvásárlására. Érdekes módon Washington egyetlen szóval
sem tiltakozott a lépés ellen.
Nabil
Shaath, a palesztin Fatah tagja a következőképpen foglalta össze
a helyzetet:„Ideje véget vetni a békefolyamat feletti amerikai monopóliumnak, miután Washington bebizonyította, hogy képtelen megállapodást kicsikarni Izraeltől.”
Szerinte
a Szíria és Irán esetében alkalmazott orosz taktikák hatékonynak
bizonyultak és nem látja, miért ne tudná Oroszország ellátni
ezt a feladatot az izraeli-palesztin vonalon is. A palesztinok
mindenesetre egyértelművé tették, hogy követnék más
közel-keleti vezetők nyomdokait és nyíltan vagy titokban maguk
nyitják meg a Moszkva felé vezető utat.
Lehet, hogy a következő telefonodat már a szívverésed hajtja? – Jön a beültethető akkumulátor
Időkjelei:
Az orwelli technológiák egyik komoly akadálya eddig az eszközök
energiaellátása volt, mivel a létező áramforrások csak igen
rövid ideig bírják újratöltés nélkül. Az alábbi hírből
megtudhatjuk, hogy ez a „probléma” hamarosan megoldódhat és a
Mátrixból ismert hasonlattal élve lehet, hogy tényleg maga az
ember válik elemmé.
Forrás: Daily
Mail
Hamarosan
elfelejthetjük az akkumulátortöltőket. A következő mobil
telefonodat lehet, hogy már a szívverésed látja el árammal, ha
megvalósul ez a fejlesztés alatt álló újítás.
Amerikai
és kínai kutatók csoportja bemutatta azt
a rendkívül apró beültethető akkumulátort, amit eddig egy
pészméker áramellátására használtak.
Az
eszköz a különböző szervek, mint például a szív, a tüdő
vagy a rekeszizom mozgását alakítja energiává.
A
vékony és rugalmas mechanikus energiagyűjtőt eddig teheneken
tesztelték és az eddigi eredmények megmutatták, hogy egy
pészméker áramellátására elegendő energiát képes termelni.
Az
apró piezoelektromos „erőmű” biokompatiblilis műanyagba
ágyazott ólom-cirkonát-titanát nanoszalagokból áll.
A
műanyag házban található még egy integrált egyenirányító,
ami átalakítja az elektromos jeleket és egy apró újratölthető
akkumulátor is.
A
csapat úgy gondolja, hogy több energia előállításához több
egységet is elhelyezhetnek ugyanazon a szerven.
Eddig
egy tehénen tesztelték az eszközt, amiből kettőt helyeztek el az
állat szívén és ezzel megduplázták a termelt áramot.
Kezdetben
orvosi implantátumok energiaellátására használnák.
Katy Perry okkult ceremóniája az idei Grammy díjátadó gálán
Valószínűleg
a legtöbb olvasónk nem látta az idei Grammy díjátadót.
Amennyiben így van, az alábbiakban belinkelt néhány elemzés
bőven elég is belőle. Az idei főattrakcióKaty
Perry előadása volt,
aki boszorkánynak öltözve táncolt, ruháján a templomos
lovagrend keresztjével, Moloch szarvakkal, sötét ruhába öltözött
ördögszarvas táncosokkal körülvéve. Az egész koreográfiát a
boszorkányszombatnak nevezett rituálé alapján állították
össze, aminek végén a seprűn táncoló Perry-t máglyán égetik
meg. A középkorból származó leírások alapján
a boszorkányszombat legfőbb
elemei a kör alakban történő táncolás, a kereszt megtaposása,
az ördög nevében történő újrakeresztelkedés és az
emberáldozat. A résztvevők felajánlják testüket a démonoknak a
rituálé során, amelyen úgy gondolják, hogy maga Sátán is részt
vesz.
Ez
a keményvonalas okkult szimbolizmus nem véletlenül került az
előadásba. A minden apró részletre kiterjedő szervezés mutatja,
hogy mennyi energiát és odafigyelést fektettek abba, hogy az
előadás a kívánt hatást érje el. A Twitter hemzseg
a bejegyzésektől,
amikben a felhasználók hitetlenkedve írják, hogy ha nem csal a
szemük „Katy Perry a Sátánt idézte meg a Grammy-n.” És
valóban. Manapság nem nagyon kell elemezni az ilyen produkciókat,
mert az okkult elemek mindenki számára egyértelműek.
Vajon
néhány éve viccelt az énekesnő, amikor egy
tévéinterjú során azt mondta,
hogy „eladta a lelkét az ördögnek”? Ezek nem amatőr
előadások. Egyetlen elem sem kerülhet egy ilyen programba
véletlenül. Ez azt jelenti, hogy vagy az előadás egyik rendezője
vagy Katy Perry merült el nyakig az okkultban vagy mindkettő.
Az
elit számára ezek fontos dolgok. Bizonyára sokan vannak, akik nem
hisznek az okkult rituálék hatásában vagy az Illumináti
szimbolizmusban, a lényeg azonban, hogy maga az elit hisz bennük.
Azokat az előadókat, akik magukévá teszik és hajlandóak
népszerűsíteni ezeket a világ előtt, természetesen előnyben
részesítik. Ezért van az, hogy az ilyen motívumok egyre
gyakrabban és egyre félreérthetetlenebb és arrogánsabb formában
bukkannak fel a nyilvános előadásokon.
Nem
ez volt az első alkalom, hogy Katy Perry fellépése során ilyen
motívumok jelentek meg. Talán az E.T. című dala fejezi ki
leginkább hitvallását.
Elegendő
néhány sort idézni a dal szövegéből:Megbabonázol,
Lehet, hogy te vagy az ördög?
Lehet, hogy egy angyal vagy?
Az érintésed megbűvöl,
Olyan mintha lebegnék,
A testem ragyog tőle.
Azt mondják féljek.
Te más vagy mint a többi.
Futurista szerető,
Más DNS,
Nem értenek meg téged.
Refrén:
Egy egészen más világból jöttél,
Egy másik dimenzióból.
Felnyitod a szemem,
és készen állok.
Vezess a fényhez!
Csókolj, csókolj!
Fertőzz meg a szerelmeddel és
tölts meg a mérgeddel.
Vigyél el, vigyél el!
Áldozat akarok lenni.
Készen az elrablásra.
Te egy földönkívüli vagy.
Az érintésed idegen.
Természetfeletti.
Földönkívüli.
Csak
a vak nem látja, hogy miről énekel Perry, a
dal videója,
amit a YouTube-on már 256 millióan néztek meg, pedig minden
kétséget eloszlat.
Vajon
milyen hatással van egy ilyen dal a fiatalokra, akik újra és újra
végighallgatják és éneklik ezeket a sorokat?
Ezért
kedveli az elit tulajdonában lévő média és zeneipar a Katy
Perry-hez hasonló előadókat. Tökéletes eszközök arra, hogy
előkészítsék a fiatalokat a készülő világvallás
elfogadására, amiben, ahogyan arról a dal is bizonyságot tesz,
valószínűleg szerepet kapnak az állítólagos földönkívüliek
és persze vezetőjük, aki az Antikrisztuson keresztül próbálja
megvalósítani évezredek óta szövögetett tervét.
Melissa
Melton elemzése (angol nyelven): http://youtu.be/NYiSpDL3Htk
Mark
Dice elemzése (angol nyelven): http://youtu.be/pUvE4IyOjM0
Hála
Istennek volt a Grammy díjazottak között olyan is, aki tudatosan
távolmaradt az eseménytől. Mandisa Hundley, gospel énekes,
hivatalos Facebook oldalán magyarázta el rajongóinak, miért
döntött úgy, hogy nem jelenik meg a díjátadón.
Bár
hálás volt és igazi megtiszteltetésnek érezte, hogy egyáltalán
a jelöltek között szerepelt, Mandisa úgy érzi, a Grammy gála
nem túl pozitív környezet számára élete ezen szakaszában.
Távolmaradásának
egyik oka, hogy keresztényként mostanában sokat küzd a kísértések
ellen.
„Igen.
Mindkét alkalommal, amikor ott voltam a Grammy gálán, olyan
előadásoknak voltam szemtanúja, amiket szívesen kitörölnék az
emlékezetemből és idén is számos előadást továbbtekertem. A
fő ok azonban nem ezek, hanem én magam voltam,” írja Mandisa.
„Sokat
küzdök azzal, hogy ’a világban vagyok, de nem e világból való
vagyok’ mostanában. A test, a büszkeség és az önző vágyak
erős hatásainak estem áldozatul.”
Mandisa
úgy gondolja, hogy egy hívőnek nem kell elzárnia magát a
világtól, vagy tartózkodnia attól, hogy megossza másokkal a
hitét, és rámutatott, hogy egy keresztény számára fontos, hogy
másképp beszéljen és ezzel „kiragyogjon” a többiek közül.
„Ha
ismét jelölnének, és úgy érzem, hogy meg tudok birkózni a
dologgal, elmegyek, bár valószínűleg olyan lennék, mint egy
partra vetett hal abban a közegben. UgyanakkorJézus,
a bűnösök barátja is éppen így érezte magát, mégis képes
volt ragyogni közöttük… szóval a Szent Lélek erejével én is
megtehetem,” tette hozzá.
Egy
másik népszerű gospel énekes, Natalie
Grant pedig
egyszerűen felállt a gála közepén és kisétált, miután több
olyan előadásnak is tanúja volt, amiket még a fővonalas média
is okkultnak ítélt.
Natalie-t
két díjra is jelölték. Érkezése után a Twitteren tudatta
rajongóival mennyire izgatott, de rövid időn belül megírta, hogy
korán távozott, mert a látottak nem voltak összeegyeztethetők
keresztény hitével.
„Korábban
eljöttünk a Grammy gáláról. Sok gondolatom van az esettel
kapcsolatban, de azt hiszem, jobb, ha ezek most a fejemben maradnak.
Annyit azért kimondok, még soha nem éreztem ekkora
megtiszteltetésnek, hogy Jézusról és Jézusnak énekelhetek és
még soha nem voltam ennyire biztos az általam választott útban.”
A
cikkhez használt források:
Putyin szerint Amerika elfordult a keresztény értékektől és egy istentelen nemzetté vált
Forrás: washingtontimes.com
A
hidegháború csúcsán az amerikai konzervatívok gyakran nevezték
az egykori Szovjetuniót „istentelen nemzetnek”.
Több
mint két évtizeddel később a történelem egy szakasza lezárult
és ma a Kreml, valamint az orosz ortodox egyházban lévő
szövetségeseik vágják ezeket a vádakat a nyugat fejéhez.
„Számos
euroatlanti ország eltávolodott gyökereitől és a keresztény
értékektől,” mondta Putyin a Kremlben mondott beszédében.
„Olyan szabályokat vezetnek be, amik egyenrangúvá teszik a
többgyerekes családokat az azonos nemű párokkal, az Istenben való
hitet a Sátánban való hittel. Ez az út a romlásba visz.”
A
nemzethez intézett decemberi beszédében Putyin kihangsúlyozta,
hogy Oroszország a „hagyományos értékek” védelmezője marad
az erkölcstelen nyugattal szemben. A volt KGB ügynök kitart
álláspontja mellett, hogy a társadalmi és vallásos
konzervativizmus az egyetlen módja annak, hogy a világot megmentsék
a „kaotikus sötétségtől”.
A
„keresztény értékek” védelmében hozott intézkedések
részeként Oroszország olyan törvényeket hozott, amik tiltják a
„homoszexuális propaganda” terjesztését valamint büntethetővé
teszik mások vallásos érzékenységének „megsértését”.
A
vallásos érzékenység megsértését büntető törvény a hírhedt
punk együttes körüli botrány kapcsán született, akik az ellen
tüntettek, hogy az ortodox egyház Putyint támogatja. Az állami
tévé híradása szerint a csoport „démoni” tiltakozását
„bizonyos amerikaiak” finanszírozták.
Kirill
pátriárka, az ortodox egyház feje azzal vádolta a nyugati
országokat, hogy saját népük „lelki lefegyverzését” tűzték
célul. Több európai országot is említett, ahol az új törvények
megtiltják vallásos szimbólumok, mint például a kereszt
megjelenítését a munkahelyeken.
„A
[nyugati politikai] elit általános politikai irányvonala kétséget
kizáróan keresztény és vallás ellenes,” mondta a pátriárka.
„Mi
az ateizmus egy egész korszakát tudhatjuk magunk mögött, így jól
tudjuk milyen Isten nélkül élni,” mondta Kirill. „Szét
akarjuk kürtölni a világnak, hogy „Álljanak meg!””
Vszevolod
Chaplin, az orosz ortodox egyház egyik vezetője pedig azt mondta,
hogy a modern nyugat semmivel sem jobb, mint az egykori Szovjetunió.
Egy 1995-ben az elnök megbízásából készült bizottsági
jelentés szerint 1917 és 1937 között a szovjet hatóságok
körülbelül 200.000 hívőt és papot végeztek ki, több ezer
templomot romboltak le, a megmaradtakat pedig raktárakká,
parkolókká vagy az ateizmust éltető múzeumokká alakították.
„Ez
a folyamat most csak a nyugatra jellemző és mind politikailag mind
pedig erkölcsileg el fogja pusztítani.”
A Pentagon hadbíróság elé állíthatja a keresztény hitüket kifejező katonákat
Forrás: breibart.com
A
Pentagon nyilatkozatban
erősítette meg,
hogy a katonák hadbíróság elé állíthatók, ha hitüket
próbálják népszerűsíteni: „A vallásos térítés nem
megengedett a védelmi minisztérium fennhatósága alatt… A
hadbíróság elé állítás és egyéb nem törvényszéki
büntetések jellegét minden esetben egyéni alapon kell elbírálni…”
A
nyilatkozatot azután tették közzé, hogy a Pentagon megbízottjai
hivatalos tanácskozáson vettek részt Mikey Weinstein
keresztényellenes szélsőségessel, a hadseregben szolgáló és
hitüket másokkal megosztó keresztények elleni hadbírósági
eljárás kidolgozására.
Weinstein,
a Katonai Vallásszabadság Alapítvány vezetője, azt vallja, hogy
a JézusKrisztus
evangéliumát a katonaságon belül másokkal megosztó
keresztények, beleértve a káplánokat is, a „hazaárulás”
bűntettét követik el, ami szerinte egyenlő a „lelki
erőszaktétellel” és a „szexuális bűncselekményekkel” egy
kategóriába sorolandó. Azt is kijelentette, hogy a hitüket a
katonaságon belül másokkal megosztó keresztények „az alkotmány
ellenségei”.
A
hadbíróság által egy katona ellen hozott ítélet azt jelenti,
hogy az illető a szövetségi katonai törvények által
meghatározott bűntettet követett el. A hadbíróság ítéletei a
börtönbüntetéstől a dicstelen menesztésig terjedhetnek.
Tehát
a Barack Obama által a Pentagon vezetésére kinevezett civil
tisztviselők megerősítették, hogy mostantól az egyenruhát
viselők számára büntetendő cselekménynek számít hitük
másokkal történő megosztása. Ebbe beletartoznak a káplánok is
(többnyire keresztény lelkipásztorok, papok vagy zsidó rabbik),
akiknek az amerikai katonaság George Washington általi megalapítása
óta az a feladata, hogy saját hitükre tanítsák a katonákat és
kielégítsék a csapatok lelki szükségleteit, akik tanácsért,
útmutatásért és vigaszért fordulnak hozzájuk.
Az
új szabályozás rendkívüli mértékben korlátozná a hit szinte
bármilyen kifejezését a katonaságban, még négyszemközt vagy
barátok között is. Egyúttal tulajdonképpen megszüntetné a
kápláni hivatalt a hadseregben, mivel a káplánok számára sem
lenne megengedett, hogy olyasmit mondjanak hitükről másoknak, ami
arra ösztönözné őket, hogy a hitet életük részévé tegyék.
Nehéz elképzelni, hogyan adhat egy pásztor úgy lelki tanácsot
valakinek, hogy azt ne így fogják fel.
A
Pentagon terveire válaszul Jerry
Boykin nyugállományban
lévő altábornagy, a Family Research Council (Család Kutatótanács
vagy FRC) ügyvezető elnöke, a Fox és Barátainak nyilatkozva a
következőket mondta:„Attól függ, hogy mit tekintenek „hittérítésnek”… azt hiszem, hogy kicsit összekeverték a definíciókat. Ha kényszerről beszélünk az egészen más dolog, de ha a hit szabad gyakorlásáról van szó az egyes katonák, tengerészek, tengerészgyalogosok és különösen a káplánok által, azt hiszem a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha megakadályozzuk, hogy szabadon gyakorolhassák hitüket.”
Az
FRC szervezet petíciót indított, felszólítva Chuck Hagel védelmi
minisztert, hogy függessze fel az együttműködést Weinstein-nal
és keresztényellenes szervezetével a hadsereg vallásgyakorlásra
vonatkozó irányelveinek kidolgozására. A petíciót a
fenti cikk megjelenéséig 94 ezren írták alá.
Na
most vagytok szarba Amerikai gojok a cionistákért háborúztok, de
imádkoznotok nem szabad , fenn tartjátok a terrorista zsidó
államot az adótokból, de a hiteteket nem fejezhetitek ki , mert a
sátán így kívánja . Csak dögöljetek meg érte , és a
kiválasztott kaftánosokért, ők nem háborúzhatnak , mert a végén
elfogynak , és nem lesz a hollokamura emberük.
Nem
gondoljátok , hogy a birodalmi Amerikát már le kellene építeni ,
és a nemzetállam Amerika kilábalhatna a gazdasági csődből , és
ha elhajtjátok a zsidókat a nemzetállam intézményeiből ,
kiderül , hogy adót sem kell fizetnetek , mert az adótok a
terrorista zsidó állam életben tartására kellet.
Hát
szorgalmazzátok a kiválást , hogy meg újuljon hazátok a
nemzetállam Amerika.
Ne
legyetek a sátán gyermekei a sátán nemzetei , mert moint
birodalom a sátán kiszolgálóivá aláztak benneteket a zsidó
fattyak.
Negyedik típusú megtévesztések — A földönkívüliek leleplezése
Vajon
az UFÓ észlelésekről és a földönkívüliekkel való
találkozásokról szóló történetek csak néhány zavart ember
képzelgései? Kaphatunk erre a kérdésre elfogadható választ?
Joe Jordan a világ egyik legnagyobb földönkívüli kutatással foglalkozó intézetének munkatársa és immár 20 éve foglalkozik a terület tanulmányozásával. A videóból kimerítő választ kaphatunk a kérdésre és azt is megtudhatjuk, hogy kik vagy mik ezek az úgynevezett földönkívüli lények.
Joe Jordan a világ egyik legnagyobb földönkívüli kutatással foglalkozó intézetének munkatársa és immár 20 éve foglalkozik a terület tanulmányozásával. A videóból kimerítő választ kaphatunk a kérdésre és azt is megtudhatjuk, hogy kik vagy mik ezek az úgynevezett földönkívüli lények.
“Vigyázzatok,
hogy meg ne tévesszen valaki titeket!” – Máté 24:4
Az
Alien Resistance weboldala: alienresistance.org
A videóban említett személyes beszámolók: alienresistance.org/ufo-alien-deception…
Guy Malone könyve: alienresistance.org…
A videóban említett személyes beszámolók: alienresistance.org/ufo-alien-deception…
Guy Malone könyve: alienresistance.org…
Negyedik típusú megtévesztések -- A földönkívüliek leleplezése
Illuminati 2013 - A Sátán Zsinagógája
Így uralunk mindent, mi vagyunk az ILLUMINATI
Titkos EU terv az autók távirányítással történő megállítására
Az
Európai Unió titokban egy autóba szerelhető „távirányításos
megállító” eszköz kifejlesztésén dolgozik, ami lehetővé
tenné a rendőrség számára, hogy az irányító központból
egyetlen gombnyomással bármilyen járművet megállítson.
A
titokban ülésező EU bizottság rangidős rendőrtiszt tagjaitól
származó titkos dokumentumok szerint a „Távirányításos
járműmegállítás” címet viselő terv egy kiterjedtebb
rendfenntartói megfigyelő
és nyomonkövető intézkedéscsomag része.
„A
projekt egy olyan technológiai megoldás kidolgozását célozza,
ami az EU-ba belépő valamennyi járműre alkalmazható szabványt
eredményez majd,” áll a titkosított dokumentumban.
Az
eszközt, ami az évtized végére elvileg minden új járműben
benne lehetne, az irányító központban, a számítógép lőtt ülő
rendőrtisztek tudnák aktiválni.
Aktiválást
követően a menekülő ember vagy gyanúsított autója megállna,
az üzemanyag utánpótlás megszűnne és a gyújtás is
lekapcsolna.
A
technológia célja (a dokumentum szerint), hogy véget vessen a
veszélyes autós üldözéseknek és megszüntesse az eddig
használatos feltartóztatási módszereket, mint például az
abroncsok kilukasztását.
A
javaslatot a rendőri együttműködés EU-n belüli
összehangolásáért felelős európai munkacsoport égisze alatt,
„Európai Rendvédelmi Technológiai Hálózat” (Enlets) néven,
a nyilvánosságtól védve működő szervezet készítette.
A
dokumentumokat a rendőri intézkedéseket, állami megfigyelést és
az állampolgári jogokat figyelő Statewatch nevű európai
szervezet szivárogtatta ki, mivel tartanak attól, hogy a
technológia súlyosan sértheti az állampolgári jogokat.
Tony
Bunyan, a szervezet igazgatója a következőket nyilatkozta:„Már most is komoly gondok vannak a rendőri járműleállítási és átvizsgálási eljárásokkal és nem tudni, hogy ezeket az autókat miért akarják megállítani. Jó lenne tudni, hogy tényleg egy széleskörű problémáról van-e szó. Lássuk a bizonyítékokat, hogy tényleg létezik a probléma, és ha igen, akkor fektessük le az alkalmazás szabályait.”
A
megállító és megfigyelőrendszer kifejlesztését az EU Belső
Biztonsági Operatív Együttműködéssel Foglalkozó
Állandó Bizottsága (COSI) már jóváhagyta.
A
szintén titokban ülésező COSI bizottságot a 2010-es Lisszaboni
Szerződéssel állították fel, az európai biztonságpolitika
kifejlesztésére és bevezetésére.
A
terv ellen több uniós képviselő is tiltakozott.
Nigel
Farage, az UKIP elnöke „hihetetlennek és drákóinak” nevezte a
lépést.„Már az ötlet is visszataszító,” mondta. „Tiltakoznunk kell a szabadságunk ilyen módon történő megcsorbítása ellen és szavazzunk az EU Nagytestvér-állama ellen májusban.”
Eközben
az óceán túlpartján egy olyan rendszer kidolgozásán fáradoznak,
amiben a hálózatra kötött járművek kommunikálni tudnak majd
egymással, folyamatosan közölve mindenkori helyzetüket a többi
autóval.
Az
Egyesült Államok kormánya olyan vezeték nélküli kommunikációs
technológia bevezetését tervezi, ami szerintük lecsökkenti majd
a balesetek számát és idővel az üzemanyag fogyasztás
csökkenéséhez is vezethet.
Az
amerikai közlekedési hatóság (TSA) hamarosan kiadja a
kezdeményezésről készült jelentését a 3000 gépjármű
bevonásával végzett kísérletről. A gépjárművek közötti
kommunikációt vizsgáló kísérletet 2012-ben kezdték a Michigan
állambeli Ann Arbor-ban.
A
jelentés nyilvánosságra hozatalát követően élesben is
elkezdődhet a technológia bevezetése. A hivatal
tervei szerint az
úgynevezett V2V eszközök minden új járműben a kötelező
felszereltség részét képeznék.
A
V2V kommunikáció a laptopok és mobil telefonok által is használt
802.11 vezeték nélküli hálózati szabvány egyik változatát
használja, csak telefonok és laptopok helyett autókat kapcsol
össze, amelyek így másodpercenként 10 alkalommal képesek
egymással a sebességre és pozícióra vonatkozó információkat
cserélni. Ez például elég arra, hogy jelezze egy autónak, hogy
az előtte haladó éppen tövig nyomta a féket.
A
hatóság tervei szerint idővel a technológiát tovább
fejlesztenék, hogy az a vezető beavatkozása nélkül is tudjon
fékezni vagy félrerántani a kormányt.
Az
amerikai közlekedési minisztérium még az idén elkezdi tesztelni
a rendszert és annak a lakosság általi elfogadását hat
nagyvárosban.
Mi a rendőrállam igazi célja az Egyesült Államokban?
Időkjelei:
Bár az alábbi események az Egyesült Államokban zajlanak, hatásuk
az egész világon érezhető, azonkívül az amerikai lakosság
térdre kényszerítése fontos lépés a világhatalom számára.
Számunkra ezekből a történésekből az egyik legfontosabb üzenet,
hogy a hatalmi elit, a gazdasági eszközök mellett, leginkább a
globális konfliktusokat, káoszt, háborúkat és zavargásokat
kihasználva próbál minél több hatalmat magához ragadni, illetve
olyan kétségbeesett helyzetbe hozni a világot, hogy a
tömegek megváltóért
kiáltsanak, aki végre erős kézzel rendet teremt és elhozza a
várva várt „békét. (Dániel
11:21-24; 8:23-25. II. Thessalonika 2:1,3-4.)
Forrás: Activist
Post
Többször
beszéltünk már az Egyesült Államok éppen aktuális kormánya
által indított háborúk igazi indítékairól. Ezek nem csupán
apró konfliktusok, és mindegyik két-háromszor olyan hosszú ideje
folyik, mint a II. Világháború. A Forbes magazin
cikke szerint az iraki és afganisztáni háborúk során összesen
egymillió amerikai katona sérült meg. Az RT pedig
arról ír, hogy a katonák afganisztáni tartózkodása a fejenkénti
1,3-ról 2,1 millió dollárra emelkedett. Matthew J. Nasuti-nak
a Kabul
Press-ben megjelent
cikke szerint az amerikai adófizetőknek 50 millió dollárba kerül
minden egyes talibán katona megölése, tehát 20 katona élete,
illetve halála, 1 milliárd dollárt jelent.
Joseph
Stiglitz és Linda Bilmes számításai szerint a két háború
eddigi és jövőbeli
kiadásai meghaladják a 6000 milliárd dollárt. Mit ért el az
Egyesült Államok ezzel a 6000 milliárd dollárral és egymillió
sérülttel?
Irakban
jelenleg egy Iránnal szövetséges síita iszlamista rezsim
uralkodik a korábbi szekuláris szunnita rezsim helyett, amelyik
Irán ellensége volt. Az embereken és romokon uralkodó új kormány
sem kevésbé diktatórikus elődjénél, az erőszak pedig éppen
annyira jellemző az országra, mint az amerikai megszállási
kísérlet előtt.
Afganisztánban
a máig legyőzetlen és egyre inkább legyőzhetetlennek tűnő
Talibán, újraélesztette a kábítószer kereskedelmet, újabb
forrást biztosítva a nyugatot elárasztó drogoknak.
A
hab Bush és Obama „sikertörténetének” tortáján, hogy egyre
többen követelik a világon, hogy az Egyesült Államokat és Tony
Blair, korábbi brit miniszterelnököt vonják felelősségre az
általuk elkövetett háborús bűnökért. Az biztos, hogy
Washington hírneve folyamatosan romlik a két háború elindítása
óta. Egyetlen kormány sem annyira hiszékeny, hogy bármit is
elhiggyen abból, amit Washington kommunikál.
Ezek
komoly hozadékai a háborúknak, amelyekre nincs magyarázat. (A
másik oldal veszteségeiről nem is beszélve.)
A
Bush és Obama kormányok számos különböző ürüggyel
próbálkoztak már, a „terrorizmus elleni háborútól” a
„tömegpusztító fegyvereken” és az „ott kell végeznünk
velük, mielőtt idejönnek” megközelítésen át egészen az
Osama bin Laden utáni hajtóvadászatig (aki minden bizonnyal már
2001-ben meghalt súlyos veseelégtelenségben).
Sem
a Talibán sem Saddam Hussein nem folytatott terrorhadjáratot az USA
ellen. A fegyverellenőrök jelentéséből kiderült, hogy Saddam
Hussein nem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel. Muzulmán
országok megtámadása és a civil lakosság lemészárlása nem
legyőzi, hanem erősíti a terrorizmust. A hivatalos történet
szerint a szeptember 11-i támadás kivitelezői Szaúd-arábiai
állampolgárok voltak, nem afgánok vagy irakiak, és mégsem
Szaúdi-Arábiát támadták meg.
A
demokrácia és a felelősségre vonható vezetés fogalma nem
létezik egy olyan országban, ahol az irányító hatalom titkos
célok érdekében, átlátszó hazugságokkal leplezett,
mondvacsinált ürüggyel háborút indíthat bárki ellen.
Ugyanezeket
a kérdéseket tehetjük fel a rendőrállam kialakulásával
kapcsolatban is. Miért változtatta Bush és Obama a törvény
biztosította védelmet a nép elleni fegyverré? Mitől vannak az
emberek nagyobb biztonságban, ha kénytelenek feladni állampolgári
jogaikat? A határozatlan idejű fogvatartás és a tisztességes
eljáráshoz való jog felfüggesztése egy diktatúra
eltéveszthetetlen jelei. Ez maga a terrorizmus, nem pedig a
terrorizmus elleni védelem. Miért hallgatják le és tárolják a
világ szinte valamennyi állampolgárának kommunikációját?
Hogyan véd ez meg bárkit is a terrorizmustól?
Miért
támadja Washington a sajtó és a szólás szabadságát? És miért
folyamodnak megfélemlítési taktikákhoz,
megpróbálva ellehetetleníteni
vagy elhallgattatni az
igazságot kimondó újságírókat?
Netán
a tudatlanság nagyobb biztonságot ad az embereknek a terroristákkal
szemben?
Az
a kormány, amelyik megszünteti a szólás és a sajtó
szabadságának alkotmányos védelmét, annak érdekében, hogy
leplezze saját bűntetteit, egy diktatúra kormánya.
Egyre
többen hezitálnak feltenni ezeket a kérdéseket, attól tartva,
hogy nemcsakmegfigyelési
listára kerülnek, vagy mondvacsinált vádak alapján eljárást
indítanak ellenük. Már ott tartunk, hogy maga a kérdés feltevés
is olyan megrendezett eseményeket indíthat el, amelyek ürügyként
szolgálhatnak a rendőrállam létjogosultságának igazolására.
Talán
a Boston Marathon is egy ilyen eset volt. Mindenesetre a testvérpár
elleni bizonyítékoknak kevés szerepe volt a kormány vádjaiban és
állításaiban. A palimadarak használata nem új keletű módszere
az államhatalomnak. Ami viszont új, hogy szinte egész Bostont
lezárták és egy 10.000 fős, erősen felfegyverzett alakulatot
küldtek a helyszínre, tankokkal kiegészítve, akik az utcát
járva, bírósági végzés nélkül bárkinek az otthonát
átkutathatták, mindezt a közbiztonság védelme nevében, ami ez
esetben egy megsebesült 19-éves srác utáni hajszát jelentett.
Nemcsak,
hogy soha ilyesmi nem történt még az Egyesült Államok
történelmében, de egy ilyen akciót nem lehetett volna előzetes
szervezés nélkül, szinte azonnal elindítani. Egy próbaüzemet
láthattunk.
A
tudatlan állampolgároknak pedig még a helyi rendőrségek
militarizációjáról sincs fogalma. A rendőröket arra tanítják,
hogy először lőjenek, mégpedig többször, hogy mindenáron
megvédjék magukat és ne kockáztassák életüket kérdések
feltevésével.
Ezért
történhetett meg, hogy egy rendőr megölt
egy játék pisztolyt tartó 13 éves fiút.
(magyarul)
Egyetlen kérdés elég lett volna a helyzet tisztázására, de a
rendőr úgy gondolta, hogy a kérdés „veszélyeztetné az
életét”, úgyhogy inkább lőtt.
A
rendőrség Barack Obama hatalomelvű módszerei szerint működik:
először ölj, majd gyárts bizonyítékokat az áldozat ellen.
Szóval
tisztelt amerikai állampolgár, minek képzeled magad? Valamiféle
képzeletbeli szabad embernek, akinek jogai vannak?
Átnevelő táborok a jelenben? – End Time Info Podcast
Az amerikai
Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban kiszivárgott
katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz arról, hogyan
készülnek a „politikai aktivisták” átnevelésére az USA és
más országok területén felállítandó átnevelő vagy internáló
táborokban, hogy „segítsenek” az aktivistáknak értékelni az
Egyesült Államok politikáját és viselkedését.
A
történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat
kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve
alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, vagy
a mai Észak-Korea.
Létezhet
ilyesmi ma az Egyesült Államokban és más fejlett országokban?
Valóban itt tartanánk már? Joseph és Johnny ezekről az aggasztó
fejleményekről beszélgetnek.
„A
világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a
világot.” – János 16:33
Lejátszás
(00:17:00p):
Mire kell az amerikai kormánynak 30 ezer guillotine?
„És
láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik
ítélettétel; és látám
azoknak lelkeit, a kiknek fejüket vették
a Jézus bizonyságtételéért és
az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem
annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és
kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.”
– Jelenések 20:4
Írta:
Dave Hodges, The Common Sense Show
Amikor
a néhai Ted Gunderson, volt FBI ügynök, egy milicista
összejövetelen arról beszélt, hogy az amerikai kormány 1000
internálótábort [FEMA tábort] alakított ki az USA területén,
egy percig sem kételkedtem, hogy az igazat mondja, mert rengeteg
dokumentum állt rendelkezésre, amelyek egytől egyik alátámasztják
kijelentéseit (mint aREX
84,
a Garden
Plot Hadművelet és
most már az NDAA törvény is). Azt is elhittem, amikor arról írt,
hogy a szövetségi kormány 500.000 koporsót tárol Altanta
közelében, mert erről is léteznek más megerősítő források és
fényképek. Amikor azonban azzal
vádolta a kormányt,
hogy 30.000
guillotine-t tárol,
biztos voltam benne, hogy megőrült.Miért tárolna a kormány guillotine-okat?
Ted
úgy gondolta, hogy a guillotine-okat olyan időkre tartogatják,
amikor a szükségállapot elrendelése után a hivatalos
állásponttal egyet nem értőket begyűjtik és kivégzik.
Arról
is beszélt, hogy a kormány mindenkit nyomon fog követni. A
legújabb NSAmegfigyelési
botrány részleteit ismerve, ez talán ma már senki előtt nem
kérdés.
Meg
tudná azonban bárki is indokolni, hogy mi szükség lehet 30.000
darab guillotine-ra? Milyen legitim helyzetben válhat egy ilyen
eszköz használata indokolttá?Le a fejekkel
A
guillotine-t egy Dr. Guillotine nevű francia úriember találta fel
és a Francia Forradalom alatt volt a legnépszerűbb kivégzőeszköz,
amikor is a „veszélyes elveket valló” ellenzék
megsemmisítésére használták.
Az
Egyesült Államokban viszont sohasem sem használták. A hivatalos
amerikai kivégző módszerek között szerepelt már a golyó általi
halál, az akasztás, a villamosszék és a halálos injekció, de a
guillotine soha.
Ezen
tények ismeretében miért lenne a kormánynak akár egyetlen egyre
is szüksége, nemhogy 30.000 darabra, mint ahogy Gunderson állítja?
Tudom, most néhányan álmukból feltekintve kijelentik, hogy „az
Egyesült Államokban nincsenek guillotine-ok”. Akkor, kérdezem
én, miért adott be Doug Teper, Georgia állam demokrata szenátora
egy törvényjavaslatot,
hogy a villamosszék helyett/mellett guillotine-t használjanak
kivégzőeszközként?Szervkereskedelem?
Talán
néhány olvasó hallott már arról, hogy egyes orvosok, elsősorban
Kínában, képesek megölni betegeiket, hogy eladhassák szerveiket.
A következőket olvasva, talán ez is hihetőbbnek tűnik majd.
Amikor ugyanis Teper szenátort megkérdezték miért éppen a
guillotine használatát támogatja a halálraítéltek kivégzésére,
azt válaszolta, hogy ezzel a módszerrel a rabok szervei alkalmassá
válnának az átültetésre. „A kés precízen vág és épen
hagyja a létfontosságú szerveket,” érvelt a szenátor.
Gunderson
információi szerint 15.000 guillotine-t Montana, 15 ezret pedig
Georgia államban raktároznak.Más ügynökségek is megszólaltak
Nem
Ted Gunderson volt az egyetlen ügynök, aki beszélt a
guillotine-okról. A szintén elhunyt Bill Pawelec, volt CIA ügynök,
aki Annie DeRiso mellett a Common Sense Show-t vezette, személyes jó
barátom volt. Pawelec számos alkalommal mesélt Annie-nek és nekem
is arról, hogy a kormány különböző katonai bázisokon
guillotine-okat tárol.
Néhai
NSA ügynök A.C. Griffith is számos alkalommal mesélt erről saját
műsoromban. Figyelembe véve ezeket az ismert és nyilvános
forrásból származó megerősítéseket és Teper szenátor
törvényjavaslatát, elég valószínűnek tűnik, hogy a
guillotine-okról szóló történetek igazak.Mit jelenthet mindez?
Azt
biztosan tudjuk, hogy a Belbiztonsági Minisztérium 2,2 milliárd
lőszert és 2700 páncélozott személyszállító járművet
vásárolt a közelmúltban. Talán nem mindenki van tisztában
azzal, hogy ilyen mennyiségű lőszerrel az Egyesült Államok hét
éven át folytathatna háborút, a járművekből pedig minden
államra 50 darab jut. A DHS, mint egy ellenséges hadsereg, képessé
vált a francia forradalom amerikai változatának kirobbantására.
A
történet kiszivárgása óta számtalanszor tettem fel a kérdést:
Miért guillotine-ok? Számos forrásommal beszéltem az ügyről és
az egyetértés ijesztő. Mindenki úgy gondoja, hogy a guillotine-ok
rendkívül hatékonyak. Mindegyikük említette, hogy a szervgyűjtés
a jövőben
még komolyabb üzletággá válhat és, hogy erre a célra a
guillotine a legalkalmasabb eszköz.
Némelyikük
az is előre vetítette, hogy a transzhumanizmus következő
állomásának kísérleteihez is frissen levágott emberi fejekre
lesz szükség, hogy az emberekből és állatokból érző lényeket
hozhassanak létre. A futurista DARPA robotokat is emberi fejekkel
képzelik el.
Bizonyos
sátánista szertartásokhoz is levágott emberi fejek szükségesek,
a globális elit jelentős része pedig éppen ezt [Luciferiánus] a
vallást követi.
Nyilván
sokan szkeptikusan fogadják a leírtakat és ez teljesen érthető.
Első hallásra én magam is elutasítottam a történetet. Az egymás
után felbukkanó információk azonban magukért beszélnek.
„…és
éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.”
Hollokamu
a saját nemzete ellen , vagy ezt is a zsidók végzik el mint a 9/
11 – egyes robbantásokat. Ha az a terrorizmus elleni háború
meghirdetője volt , mint mondták , hol ott a terroristák ők maguk
az uzsora kamatos pénzrendszerükkel , ahol a halandó csak
kamatrabszolga lehet , de kívánunk e kamatrabszolgaként élni egy
degenerált zsidó pénzügyi elit alatt élni amit egyesek
bankárkasztnak titulálnak , kik ellem a Kínai maffia kiadta a
kilövési engedélyt , mert vegyi fegyvert akartak használni a
sárgák ellen . Az ázsiai alvilághoz készül csatlakozni az
Európai és Latin Amerikai közösség is , és le akarnak számolni
a 300 családdal a 6000 fővel , és lakájaikkal , a titkos
szolgálatok nekik engedelmes embereikkel , hogy új világrend
köszönjön ránk , és elférjen a földön békésen még 10
milliárd ember , hogy ne végezzenek még egy hollokamut a nemzetek
ellen .
Kiszivárgott katonai dokumentum a készülő átnevelő táborokról
Forrás: Infowars.com
Az
amerikai Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban
kiszivárgott katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz
arról, hogyan készülnek a „politikai aktivisták”
megbékéltetésére „PSYOP [pszichológiai hadviselés] tisztek”
segítségével az USA területén felállítandó átnevelő
táborokban, azzal a céllal, hogy megtanítsák az aktivistáknak
„az amerikai politikai irányelvek értékelését.”
Az FM
3-39.40 Internment and Resettlement Operations (Internálás
és áttelepítés hadművelet) címmel ellátott dokumentumot csupán
a Védelmi Minisztérium erre kijelölt munkatársai kapták meg
eredetileg még 2010 februárjában, azonban most az Interneten is
kiszivárgott.
A
kézikönyv leírja az internálótáborokban fogva tartottak
regisztrálására vonatkozó irányelveket, globálisan és az
Egyesült Államok területén belül egyaránt. A DHS és FEMA és
hasonló amerikai szervezeteken kívül, a program partnereiként
olyan nemzetközi szervezetek is szerepelnek, mint az ENSZ és a
Vöröskereszt.
A
dokumentum egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az „USA
területére” is vonatkoznak és szerves részét képezi még a
„Védelmi Minisztérium által a civil hatóságoknak és a
kijelölt rendvédelmi szerveknek nyújtott támogatás honi
vészhelyzetek esetén,” beleértve „ember által okozott
katasztrófákat, baleseteket, terrorista támadásokat és
incidenseket az USA és az USA-hoz tartozó területeken.”
A
kézikönyv leírja, hogy „a hadműveleteket polgári támogató
akciók keretében is végre lehet hajtani,” hozzátéve, hogy „az
USA területén történő végrehajtáshoz” a Posse Comitatus
törvény (ami megtiltja a kormánynak, hogy a katonaságot a civil
lakosság ellen vesse be) alóli felmentés szükséges, aminek
beszerzéséhez az „elnöknek le kell mondani végrehajtói
hatalmáról.” A dokumentum kitér arra is, hogy a fogvatartottakat
társadalombiztosítási azonosítójuk alapján azonosítanák.
Az
ellenséges harcosokon és egyéb kategóriába tartozó
fogvatartottakon kívül a kézikönyv a „civil internáltak”
rendeltetését is meghatározza, amikor leírja, hogy az
állampolgárokat „biztonsági okból, védelemként illetve abban
az esetben lehet fogva tartani, ha a személy vétséget követett el
a fogva tartást elrendelő hatalom ellen.”
A
kézikönyv elmagyarázza, hogyan kell elvégezni a fogvatartottak
„átnevelését” a regisztrációt követően, különös
hangsúlyt fektetve az USA irányelveinek elfogadtatására a
politikai szakadárokkal.
Az
átnevelés a „pszichológiai hadműveleti tiszt” feladata, aki
megtervezi „a fogvatartottak megbékéltetéséhez és
akklimatizálásához szükséges PSYOP termékeket, hogy azok
elfogadják az intézmény fennhatóságát és szabályait,” írja
a dokumentum.
A
kézikönyv a következő feladatokat határozza meg a „PSYOP
csapat” számára:- átnevelési program kialakítása és kivitelezése az ellenséges hozzáállás csökkentése vagy megszüntetése érdekében,
- politikai aktivisták azonosítása,
- hangosbeszélők biztosítása (adminisztratív közlemények és utasítások közlésére, amikor szükséges),
- segítségnyújtás a katonai rendőrségnek a fogvatartottak és civilek kontrolálására vészhelyzet esetén,
- a PSYOP program megtervezése és kivitelezése az amerikai politika és tevékenységek iránti megértés és hálaérzés kialakulása érdekében.
Ne
felejtsük el, a dokumentum nem börtöntáborokban fogvatartott
iraki felkelőkről beszél. A kézikönyv egyértelművé teszi,
hogy az irányelvek az Egyesült Államok területére is
vonatkoznak, a DHS és FEMA felügyelete alatt. A dokumentum azt is
hozzáteszi, hogy „az áttelepítési műveletek alatt szükségessé
válhat nagy mennyiségű civil lakosság ideiglenes (kevesebb, mint
6 hónapos időszakra) vagy hosszabb idejű (6 hónapnál hosszabb
időre történő) elszállásolása is.”
A
történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat
kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve
alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, mint
Észak-Korea.
Eddig
is sok cikk és videó jelent meg az Interneten a civil lakosság
tömeges fogva tartására vonatkozó tervekről, de ez az első
kézzel fogható írásos bizonyíték, hogy a hatalom valóban a
politikai aktivisták és egyéb személyek átnevelésére készül.
2009-ben
például a
National Guard számos munkalehetőséget jelentetett meg,
„internáló/áttelepítési specialistákat” keresve „civil
internáló táborokba” az Egyesült Államok területén belül.
Tavaly
decemberben a
Halliburton egyik leányvállalata, a KBR „szükségállapot
táborokba” keresett személyzetet az Egyesült Államok öt
különböző területére.
2006-ban
az amerikai nemzetvédelmi hivatal arra szerződtette
a KBR céget,
hogy fogolytáborokat építsen a „várható nagymennyiségű
bevándorló” kezelésére illetve meg nem határozott, egyszerre
sok ember fogva tartását igénylő „új programok” gyors
kifejlesztésére.
A
Rex 84, azaz Readiness
Exercise 1984 (készültségi
gyakorlat 1984) kifejlesztésének is az USA-mexikói határon
áthaladó „tömeges kivándorlás” volt az állítólagos oka és
a KBR szerződést is ezzel magyarázták.
Az
1987-es Irán-Contra meghallgatás során azonban napvilágra került,
hogy a program célja nem más, mint a kormány által rendelt
„forgatókönyv és hadgyakorlat” kifejlesztése, amelynek
keretén belül a szövetségi kormány felfüggesztené az
alkotmányt, szükségállapotot hirdetne ki, hogy azután a katonai
parancsnokság vegye át a hatalmat a helyi önkormányzatoktól és
tömegesen táborokba zárja a „nemzetbiztonsági kockázatnak
számító” ellenállókat.
A
Barack Obama által szilveszterkor aláírt, a határozatlan fogva
tartásról szóló NDAA
törvény lehetővé
teszi amerikai állampolgárok letartóztatási parancs nélküli
elfogását és tárgyalás nélküli határozatlan idejű fogva
tartását.
Ezek
tényleg ki akarják irtani a föld lakosságát , a hollókosztosok
közben zsarolják a föld nemzeteit , és eltartatják magukat , hol
ott a hollokamukat ők rendezték saját maguknak. Az emberiség meg
bevette , és a két világégés után a helyi háborúk már fel
sem tűnik nekik csak azt látják , hogy ritkitják az emberiséget
, de miért nem a zsidókat ölik , hisz nekik köszönhetjük a két
világháborút , és a rohadt zsidó bankárkasztnak , kik a végén
fejükbe vették , hogy zsidó világbirodalmat hoznak létre , és a
gojok – az állatok csak azért lesznek életben tartva , hogy az
ágytálakat kihordják alóluk . És fogadjunk , lesznek olyanok ,
kik nem , harcolnak ez ellen , hanem azon igyekeznek , hogy ők
legyenek az ágytál kihordók . A lakáj édesanyjukat , a fülke
forradalmárok csúszómászói ellepik a nyaktilló környékét ,
és hóhérnak jelentkeznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése