2018. január 22., hétfő

Szellemsebészet.




Szellemsebészet.

Spirituális mozzanatok .

Aki számára nem létezik gyógyíthatatlan betegség

Mindenkit úgy kell szeretni, mint ahogy saját magunkat szeretjük. Ha valaki saját magát nem tudja elfogadni és szeretni, akkor senkit sem tud a Földön…
Lévai János pszichotronika tanár így mutatja be Nekünk ifj. Csontos Vilmost:
 
"Csontos Vilmos egy nagyon szerény ember... A mai pszichotronikának a megújítása, újra közkinccsé tétele az ő nevéhez fűződik, Neki köszönhető. Maga az alap, a szellem energiával történő gyógyításnak a korai szakaszát illeti, az Bratislaw Kaffkától, a Kísérleti Pszichológia című művével indult. Vilmos nagy alázattal, hatalmas tudással, és mindenek előtt a magyarságnak és Jézus útjának az ismertetésével emelte a pszichotronikát olyan szintre, hogy ma már mindenhol a világon úgy hívják őt, hogy a zselizi gyógyító, aki számára nem létezik gyógyíthatatlan betegség. Ezek ma már nem csodák. Egyszerűen azt mutatja meg, hogy mindenki képes arra, amit ő csinál, és a hozzávezető utat adja."
-  Mit jelent a pszichotronika, és Ön hogyan jutott az információkhoz, amit azóta tanítanak is? – kérdezem ifj. Csontos Vilmostól.
-  Ezeket az információkat a szlovák és cseh szakemberek már a második világháború előtt ismertették. Bardon és Kaffka könyvei már ismertek voltak, és amikor hozzájutottam ezekhez az alternatív gyógymódokat ismertető könyvekhez, igencsak meglepődtem, hogy nemcsak az orvostudomány létezik, hanem több másik alternatív gyógyító út is. A pszichotronika görög és latin szavak ötvözete, ami azt jelenti, hogy élő lélekkel, mozgó lélekkel történő gyógyítás. Én 20 éve tanítom és 30 éve gyógyítok ezzel a módszerrel. A legjobb pszichotronikusok még ma is az oroszok, ők tanították erre Hitler pszichotronikusait is. Persze nem mindenre, mert ezzel háborút is lehet nyerni…Sajnos van fekete mágia oldala is, amivel harcolni lehet, háborúkat megnyerni, de mi a fehér mágia oldalát használjuk, ami az emberiség gyógyítását szolgálja.
 
- Talán ijesztő lehet, hogy Hitler emberei is ezeket a módszereket alkalmazták. Ezek szerint már akkor is ismertek voltak és nem csak mostanában jött le az információ, hogy közkinccsé váljon?
- Ennek a gyökerei egészen Jézusig, sőt Zarathusztráig (Jézus előtt 1700 évvel élt) húzódnak, sőt egészen Egyiptomig vezethetők vissza, az egyiptomi mágus papokig. Kimutatható, hogy a magyar mágus papok is ismerhették ezeket a praktikákat. Szinte mióta létezik emberiség, ez a tudomány is létezik. Pl. a fekete mágia Istennél úgy szerepel, hogy ez a tiltott gyümölcs, ezt nem volt szabad megismerni Ádámnak és Évának. Magyar vonatkozása az, hogy a tiltott gyümölcs alanyai a bajai boszorkányok voltak, ahol Ádám és Éva megtanulta ezt a tiltott tudást és Isten megbüntette őket. Baja városának azért ez a neve, mert ott történt az emberiség baja…
 
- Vajon az Istennek tetsző dolog-e, hogy a tudás mégis az emberiség kezébe került, és ellenpólusként került-e az Ön kezébe a tudás másik oldala? Korábban, Ön előtt művelték mások is a pszichotronika fehér mágia oldalát?
- A fehér mágiát a jó emberek működtetik most is a Földön, akiket mindig az emberiség megmentésének szándéka vezérel. Úgy, ahogy Jézus is megjövendölte: nem lesznek betegségek, nem lesz halál, nem lesznek temetők, járványok. Azt mondják, hogy minket látókat, és a lelkeinket már a Mennyországban kiképeztek és az első föltámadásnál – ami most zajlik – leküldtek a Földre, mint Jézus hadseregét, hogy az egész emberiséget gyógyítsuk meg. Cseppet furcsának hangzik, talán nagyképűségnek is tűnhet, hogy mi azt mondjuk magunkról, hogy Jézus hadserege vagyunk, de...
 
- De az egész emberiség is egy kicsit nagy létszám…
- Az egész emberiség lehet Jézus hadserege, ha magában éli a szeretetet. Mit jelent ez? Azért vállaltam ezt a riportot, hogy elmondjam: ha valaki gondolatban háromszor elmondja, hogy „szeretem saját magamat, szeretem saját magamat, szeretem saját magamat”, akkor magába hívja a Mennyországot, akkor eljön a Földre a Mennyország, nem lesznek többé háborúk, betegségek, nem lesz gyilkolás. Nagyon fontos, hogy az emberek ezt tudják és ne a gyűlöletet hívják magukba, ne a haragot, hanem a szeretetet.

- Ez egyébként ennyire egyszerű volna? A világ nagy csodái ennyire egyszerűek?
- Mi bebizonyítottuk az elmúlt húsz év alatt. Kértük Jézust hogy fiatalítson meg bennünket, adjon nekünk hosszú életet, gyógyítson meg minket a bajainkból. Nagyon egyszerűnek tűntek ezek a dolgok és mindent megkaptunk Jézustól, amit kértünk tőle. Jézus a Bibliában azt mondja, hogykérjetek, és a Ti hitetek szerint megadatik néktek”.

- Ennyire egyszerű és ennyire bonyolult? Ennyire bonyolult szeretni és elfogadni saját magunkat?
- A háromszoros hazugság is valósággá válik, és ha valaki háromszor elismétli az önszeretetet, a hitet, vagy azt, hogy hiszek Jézusban, akkor Jézus is le fog jönni. Mert belénk jő el Jézus, és belénk jő el a szeretet. És akkor jő el a Földön a Mennyország kora. Jelenleg nagyon kevés emberben van itt a szeretet. Méréseink szerint Magyarországon kb. másfélmillió ember van, akibe a szeretet beléköltözött. Ha a riportot meghallgatják (a cikk anyaga eredetileg egy rádió felvétel volt - a szerk.), elolvassák pár ezren és magukba hívják a szeretetet, az is nagyon sokat számít, mert ezek az emberek már nem akarnak háborúzni.


- Sok ember mondja, hogy nem akar háborúzni, de a háborút éppen önmagában, önmagával kezdi. Pont az önszeretet hiánya vezet a betegségekhez is.
- Mindig Jézushoz kell visszakanyarodnunk. Jézus azt mondta „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” Itt egyértelműen megmondja, hogy mindenkit úgy kell szeretni, mint ahogy saját magunkat szeretjük. Ha valaki sajátmagát nem tudja elfogadni és szeretni, akkor senkit sem tud a Földön… A gyűlölet okozza a rákot. A harag meg a sclerosis multiplexet. Amit másoknak kívánunk, az rajtunk teljesül be.

- Úgy tűnik, hogy a pszichotronikának sok köze van a magyarsághoz.
- Mi a Nap Istennek a népe vagyunk, és a beavatottak tudhatják, hogy képesek vagyunk gyémánt fényként visszajutni az Istenhez, és képesek vagyunk ezekkel az energiákkal gyógyítani.

- Hogyan éljenek és gondolkozzanak a hétköznapi emberek, ahogy a pszichotronika és Csontos Vilmos üzeni nekik?
- Mindenki éljen a lehető legnagyobb szeretetben, szeressétek egymást, felebarátaitokat, saját magatokat, és mivel a Földön mindenki testvére egymásnak, lehet tegezni egymást, nem szükséges, hogy különleges viszonyt alakítsanak ki egymással. Csak a szeretetet szabad táplálni a Földön. Mindenki hívja magába a szeretetet!


Megjegyzés: A teljes riport elhangzott 2008. április 17-én a Gong Rádióban, amely meghallgatható itt.


Gong Rádió Kecskemét










A Kecskeméti Gong Rádió az egyik leghallgatottabb régió rádió, közel egymillió hallgatóval, hatalmas lefedési területtel. Az Sz. Mikus Edit által vezetett Dimenziókapu című ezoterikus műsor minden második csütörtökön jelentkezik élőben 20-22 óráig.
A körzetben hallgatható a 96,5 MHZ-en, vagy interneten (az egész világon) a honlapon keresztül. Gong Rádió – on-line – Kecskemét
Ehhez viszont le kell tölteni a WINAMP programot!





Meghallgatható Dimenziókapu műsorok:















További ajánlott linkek:


















































































































A hit a leghatalmasabb, isteni teremtő erő

A pszichotronika és szellemsebészet lényege, hogy rezgésből, gondolatokból és fényből állunk. A szó pedig teremtő erővel bír.
Lévai János pszichotronikus gyógyító, tanár (eredetileg is pedagógus) és Csontos Vilmos tanítványa

- Hogyan ismerted
meg a pszichotronikát, tanárát Csontos Vilmost, és miért ezt az utat választotta a gyógyítási technikák közül?
- Eredetileg máshol, a táltosoknál kerestem az utamat, de Kovács András mondta nekem kézrátételes gyógyításomat látva, hogy máshol kellene tanulnom. Ő javasolta nekem Csontos Vilmos tanítását, aki egy olyan ötvözetét adta a mai pszichotronikának, amelyben megjelennek az indiai, a buddhista tanítások, a magyarság ősi tudása, megjelenik benne a Földön valaha tudott ősi ismeret, gyógyítási technika, amelyet már nagyjából elfelejtettünk, de a világon mégis fellelhető. Ebbe beletartoznak akár a tibeti gyógyítások, vagy bármi más.
 
- Érdekes módon felfedezhetők a pszichotronikában a távoli kultúrák mitológiai elemei, és nagyon nagy hangsúlyt kapnak. Hogy válik az ebben a gyógyítási rendszerben kerek egésszé?
- Volt egy ősi tudás a Földön, amit minden nép a maga módján őrzött meg és fejlesztett tovább. Nem hiszem, hogy a vallások nagyon különbözőek lennének. Volt egy ősi közös bölcsesség, ebbe beleértendő a szellemi, lelki és fizikai síkú tudás egyaránt, és voltak idők, amikor ezt a kiválasztottabbak szétvitték a világba. Ennek legbiztosabb hordozói voltak a magyarok. Nagyon erősen kapcsolódik a magyarság tudathoz a pszichotronika, hiszen tele vagyunk szakrális helyekkel, gyógyítókkal, és ez nem véletlen. Ennek tovább vitele feladatunk.
 
- Hogyan gyógyítanak a pszichotronikusok?
- Ha valaki a testet akarja meggyógyítani a testtel, akkor nagyon nehéz helyzetek elé néz. Ez a mai orvoslás, itt tartunk. Fejet hajtok azok előtt az orvosok előtt, akik hisznek a lélekben és a szellemben. A szellem és a lélek teremt, képes a fizikai testre megteremteni azt a rezgésszámot, azt az adott proton mennyiséget, ami az adott szervre jellemző. A lényeg az a pszichotronika és szellemsebészet szerint, hogy rezgésből, gondolatokból és fényből vagyunk összerakva. Ha ezt be tudják sűríteni megfelelő kódokkal, akkor különböző anyagokat lehet létrehozni. Materializálni lehet a gondolatot. Sai Baba ezt látványosan teszi Indiában. A szó, az teremtő erővel bír. Ezért volt az, hogy régen az öregek inkább a nyelvüket is elharapták, minthogy fölöslegesen beszéljenek. A magyar nyelv rengeteg olyan fordulatot használ, ami erre utal. Ha elfogadjuk, hogy a lélek és a szellem képes teremteni, képes a testnek visszaadni az egész-ségét, akkor ez nem is csoda, hanem természetes következmény.
 
- Majdnem természetesnek vesszük, hogy a rossz gondolatainkkal tudunk rosszat csinálni. Ha a nyelvre és a sajnálatos korcsosulására gondolunk, milyen szavakat, szitkozódásokat használunk, félő hogy nagy károkat tudunk okozni. Szerinted miért hiszik el az emberek kevésbé, hogy jó irányba is tudnák használni ugyanezt az energiát?
- Ebben a nehéz világban nagyon nehéz a béketűrést, a sodorvonalat megtartani. Így igaz, ahogy mondtad, hogy a rossz gondolatok is teremtenek. Sokkal könnyebben teremtenek.
 
- Miért könnyebb a rossz térhódítása?
- Rossznak mindig könnyebb lenni, mert a rossznál nincsenek feltételek, nincsenek próbák. Elég, ha az ember engedi magát sodródni, kiszolgáltatottnak lenni. A jó azonban érdem kérdése. Azt kérni kell, és ki kell érdemelni. Oda nagyon kemény akadályokon keresztül lehet eljutni megedződve, hogy azzal tisztában legyünk, hogy jók vagyunk, vagy jobbak, mint az átlag. Az emberek hajlamosak a könnyebb ellenállás irányába elmozdulni. Annak is jelentősége van, hogy a média csak a fizikai síkot reklámozza: carpe diem, élj a mának, valósítsd meg önmagad, egyszer élünk stb. A testnek mindent megadunk és egy ilyenkonzum idiotizmus kezd eluralkodni a világon. Sehol a lélekről és a szellemről szó nincsen, arról amire Jézus maga mondja: „ ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag (az 3 %-os hitnek felel meg) , akkor az szólna a hegynek, hogy menjen arrébb, és bizony mondom néktek az arrébb menne.” Ha a szellem, a lélek és a test energiáját összehasonlítjuk, akkor ha egy egységnek vennénk a test összes képességét, amivel rendelkezik, akkor a lélek egymilliószorosát tudja, ez a lelki erő, a lélek tüze, a szellem pedig egytrilliószorosára képes. Ez az elementáris energia, és erről mondanak le az emberek egy arany kártyáért, szabad akaratért. Ugyanis a fizikai test az falként, szabad akaratként oda állhat a lélek és a szellem elé és azt mondja, hogy nincs. A hit az egyik legnagyobb erő. Ne abban higgyen, hogy meggyógyul, hanem abban, hogy a lelke, a szelleme meggyógyította. És ez nagy különbség! Mert amíg a saját lelkében és szellemiségében nem hisz valaki, addig a fizikai szinten nagyon kevés a mozgástér.

-
 A pszichotronikában is elmondhatjuk, hogy ha a beteg nem hisz benne, akkor nem tudunk segíteni?
  • Akkor nem. Nagyon fontos a hit, enélkül valóban nem lehet meggyógyítani. Persze ritkán az is előfordul, hogy hitetlen ember is meggyógyul a bajából, de ehhez mind azt kellene, hogy szolgálja, hogy végre ráébredjen valaki, hogy nemcsak egy test, hiszen olyan történt vele, amit nem lehet megmagyarázni, azaz csoda. Jobb esetben csodának tartjuk, rosszabb esetben ellene fordulunk és elkezdjük tagadni, meg akarjuk semmisíteni, mert mit lehet tudni, hátha árt, vagy többet tud, mint mi. Elég a NASA-nál és az oroszoknál százszámra lévő UFO anyagokra gondolni, amikkel nem tudnak mit kezdeni, ezért megsemmisíteni akarták, tűzparancsot adtak ki ilyen járművek kilövésére. Szóval ilyen „önvédelemből támadok” helyzet van, és ez sajnos az ezoterikára is igaz. Ha nem tudunk valamit megmagyarázni, akkor az ördögtől való, az hülyeség, de ezt már megszoktam.Az interjút folytatjuk!
    - eszme -





Mindenki meggyógyítható szellemgyógyászattal?

A pszichotronikus gyógyításnak első képviselője maga Jézus volt, aki egy mintát mutatott meg az apostoloknak is, a világnak is. Aki ezen az úton tud menni és azokat a jézusi szabályokat a szeretet törvénye szerint meg tudja élni, valósítani az életében, az pontosan azokat a gyógyításokat is meg tudja csinálni.
A Lévai Jánossal készült interjú első része itt olvasható.

- A pszichotronikával meg lehet gyógyítani mindent, mégis van aki meggyógyul, és van aki nem. Mi van emögött?
- Valóban nem gyógyul meg mindenki, de az nem a pszichotronika rovására írható, nem a gyógyítással van gond, hiszen pontosan tudjuk a gyógyulás okát és pontosan tudjuk egy-egy gyógyulás végén azt, hogy miért nem történik meg. Ehhez a fajta gyógyításhoz a léleknek, a szellemnek ismerete, elismerése, szeretete szükséges. Ha valaki úgy ül oda, hogy csak a test létezik és a többiről nem tud semmit és nem is akar, akkor gyakorlatilag a gyógyítás reménytelen.
 
- Magyarul: materialisták ne jelentkezzenek pszichotronikus gyógyításra?
- Legfeljebb javasoljuk nekik a tanfolyamot és egy évvel később másként fogják látni… De az biztos, hogy vannak olyan alapszabályok, hogy ha valaki valamit nem érez, nem él át, akkor azzal nem tudunk mit kezdeni. Ha karmikus a probléma – én azt látom, mérem -, akkor eleve nem nyúlok hozzá. Ha nem karmikus, akkor további kérdések vannak: gyógyíthatom-e? Ha nem én, akkor megmondom neki, hogy ehhez az én tudásom kevés, de megmondom azt is, hogy ki fogja, és elküldöm oda. Ha gyógyítható és hisz lélekben, szellemben, akkor is ott van még egy nagyon fontos szabály: van szabad akarata mindenkinek.Tehát csak úgy lehet valakit gyógyítani, ha kéri.
- Konkrétan ki kell, hogy mondja, hogy szeretnék meggyógyulni?
- Igen. Még van egy nagyon fontos szabály: mindent veled és érted, de semmit sem helyetted. Kérés nélkül semmit, de kérésre pedig kötelező. És még ott van a szabad akarat is, ami van a testnek, a léleknek és a szellemnek is. Külön-külön.

- Mit jelent konkrétan ez a szabadság?
- A szellem szabadsága elsősorban azt jelenti, hogy a Teremtőhöz vissza akar térni, lehetőleg olyan tisztán, ahogy eljött. Mert amikor a teremtés a szellemvilágban megtörténik, akkor feladattal, céllal jön le a szellem. Ez a lelket fogja tartalmazni. A mivégre vagyok a világban kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy keresd meg a lelkedben, mert ott van kódolva, találd meg. Ha erre az útra valaki rá tud állni, akkor tényleg boldog és sikeres lesz. Sajnos nagyon kevés ember megy a lelke szerinti küldetésnek megfelelően a jó úton. Tehát mind a szellem, mind a lélek vissza akar térni a Teremtőjéhez. A test az itt marad. Ez a lenyomat a hármas dimenzióban rólunk. Ennyit hagyunk hátra. Ehhez kell annyira ragaszkodni… Egyébként egyetlenegy olyan mondatot sem ismerünk, mely a másik világ, dimenzió rosszabb voltára utalna, mint ami itt van (pl, megboldogul, jobb létre szenderül, elhagyta az árnyékvilágot) Mind arra utal, hogy valami magasabb, szebb, valami jobb dologra kell felkészülni, semmint erre a nagyon esendő és sérülékeny háromdimenziós világra.

A pszichotronikus gyógyításnak első képviselője maga Jézus volt, aki egy mintát mutatott meg az apostoloknak is, a világnak is. Aki ezen az úton tud menni és azokat a jézusi szabályokat a szeretet törvénye szerint meg tudja élni, valósítani az életében, az pontosan azokat a gyógyításokat meg is tudja csinálni. Ne feledjük, hogy a test a lélek temploma. Ezért azt óvni, vigyázni kell.

- A pszichoronikában tulajdonképpen teremtés folyik, amiről elsősorban isten jut eszünkbe. Akkor a pszichotronikában Istent „játszunk”?
- Nagyjából ugyanaz, ha nem is Istent játszunk, habár Jézus pontosan meghatározza kik vagyunk. „Az én Atyám a saját képmására teremtett titeket, úgy jöttetek elő az Atya szájából, mint a szavak, mondta, hogy legyetek, és lettetek.” Ha az Atya a saját mintájára teremtett, akkor a mi szellemünk is az Atya szellemének kivetülése, egy másolata - ha úgy tetszik. Következésképpen az is igaz, hogy szóval, Igével teremtettünk és ez a teremtés pszichotronikai értelmezésére is igaz. Tehát a gondolat, a kimondott szó teremtő ereje egyértelmű.

A teljes riport elhangzott 2008. április 17-én a Gong Rádióban. Meghallgatható itt

 -eszme- 








A szómágia varázslata - hogyan teremtünk a szóval?

Olyan erő fog velünk varázslatot véghez vinni, amilyen éppen a beállítottságunk, hiszen a dolgok önmagukban semlegesek. Mi tesszük őket jóvá vagy rosszá!
Az emberek, ha azzal a szóval találkoznak, hogy mágia, vegyes érzelmekkel szoktak reagálni. Általában, gonosz varázslót, vagy boszorkát képzelnek el, aki a szép és jólelkű embereknek rosszat akarnak és még ezernyi gondolatot fűznek hozzá.

Mit is jelent valójában az a szó, hogy mágia? Jelentése: A természeti jelenségek befolyásolására végzett babonás cselekvések összessége, rendszere, bűvészet, szemfényvesztés. Itt, is mint sok más területen az alapokkal van baj.

Olyan erő fog velünk varázslatot véghez vinni, amilyen éppen a beállítottságunk, hiszen a dolgok önmagukban semlegesek. Mi tesszük őket jóvá vagy rosszá! A mágia mélységei a legtitokzatosabb dolgokat a Mindenség lényegét, a hatalmat, a minőséget, az anyagot és a Természet összes erejét rejti magában. Megtanít minket arra, hogy az egyes dolgok miben különböznek és miben azonosak egymástól. A mágia tökéletes és fennkölt tudomány, mely hatalmas erővel bír. Matematikából, fizikából, és teológiából áll. A fizika a világ anyagi természetének titkait magyarázza és teljes egészében annak következményeit. A matematika megismertet minket a természet három méretével és megtanítja, hogyan figyeljük az égitestek mozgását. A teológia pedig arra tanít, hogy mi az ISTEN, az intelligencia és az értelem, mi az angyal, a vallás, a lélek, a szent törvény, a szertartás és a titokzatos misztérium. Oktatja az embert a hitről, a csodákról és ennek törvényeiről.

A materialista világszemlélet, és az azt követő lelkek nem igazán fogadják el ezeket a tanításokat. Mindez azért van így, mert még nem tapasztalták meg ezeknek a törvényeknek a valós voltát. És ez nem baj! Majd ők is megélik, megértik, ha eljön az idejük.

A mágia az energiák megvalósult varázslata. A minket körül vevő világ tele van az energia különböző megnyilvánulásaival, formáival. Minden ember, állat, növény, tárgy az energiák tömörülései, sűrűsödései, melyeket anyagi szinten protonok, elektronok, neutronok alkotnak.

Az Ókorban még teljesen tudatában voltak annak, hogy minden energia. Tudták, hogy mindennek megvan a csak rá jellemző rezgése és van egy olyan Forrás, amely sohasem fog materializálódni. Ebből a Forrásból jövő áradó erőkből alakult ki a Világegyetem és minden, ami a létezésbe lép.

A belőle kiáramló erő, mindenhol szabadon áramlik, mindenen áthatol, és mindenhol létfenntartó módon ott van. Az ókor emberei között volt olyan is, aki ezt az erőt a legteljesebb mértékben használni és irányítani tudta. Ma is minden ember képes arra, hogy ezt az egyetemes energiát használja. Ez az energia nem válik addig alkotóerővé, amíg el nem éri a megfelelően szükséges koncentrációt.

A misztikus iskolákban a tanítás nagy részét az energiaösszpontosító gyakorlatok tették ki.
A gondolatok és a hangok erős kivetítése cselekvő erővé alakul. Csakis a felhasználó akarata szabja meg milyenségét, hiszen mint már említettem ez az erő semleges. Minden energia a gondolatokat követi, ez a törvény az energia egyetemes axiómája ( alapelve ). Az energia összpontosítása és teremtő erővé való átalakítása gondolataink beszédünk révén történik.


Minden mester nagy hangsúlyt fektetett tanítványainál az értelem fegyelmezettségére, és a gondolat-kontrollra. Az imént leírtakból kitűnik, hogy miért mi alakítjuk világunkat, és miért látjuk olyannak amilyen. Amiről és ahogyan gondolkodunk, azzá válunk. A gondolatok a szellem világából létezve alakítják ki a fizikai látszatvalóságot!

Gondolatainkból, beszédünkből önmagukat megvalósító, beteljesítő próféciák válnak, azaz Testet öltenek. Érzelmi és gondolati világunk, egy tükörként jelenik meg életünkben. Ez a Törvény. Az egyik eszköz melyet a gondolatkoncentráció fokozásához felhasznál az ember az a hang. Ha beszélünk, akkor hangot adunk ki. A hangok betűkből állnak.

A betűk, mint tudjuk, magánhangzókból és mássalhangzókból tevődnek össze. Ha a betűkből gondolatainkon keresztül értelmes szavakat alkotunk és azt a megfelelő erejű gondolati energiával feltöltve kiindítjuk az éterbe az egyetemes energiákat mozgásba hozza, és meggyorsítja azoknak a megtestesülését!

A betű hangalakja ilyenkor magához vonzza a hozzá tartozó energiát. Az ősi okkultista tanítások szerint az emberi hang a hangerőtől és a hangszíntől függően képes arra, hogy az asztrális fényt különböző formákba öntse. Így vagyunk mi, emberi mivoltunkban Teremtő képességekkel felruházva.

Tudjuk már azt, hogy az emberi hangképző szervek kétfajta hangzó képzésére alkalmasak. pl: a kabbalában előforduló erőnevekben a magánhangzók a harmónia megteremtéséért felelősek. A mássalhangzók a belső fejlődés és a tudatosság szolgálatában állnak.

Felhoznám példának a jógában fellelhető fontos tanításokat. Tudjuk azt, hogy az embert egy energia mező veszi körül, amit egyesek aurának mások morfogenetikus mezőnek neveznek. Lelkünk és testünk kétféle energiát vesz fel. Az egyik fajta energiát a gerinccsatorna mentén meghatározott helyeken elhelyezkedő csakrákkal nyeri. A másik energiához a táplálék útján jut hozzá szervezetünk. A csakráknak fő feladata az energiák felvétele és leadása. Mindegyik csakra, hozzá van rendelve egy bolygóhoz, melynek energiáját közvetíti az embernek. Valamennyi csakrának meghatározott számú sziromlevele van. Minden egyes sziromlevélhez, vagy egy magán-, vagy egy mássalhangzó van rendelve.

Tehát, ha kigondolok valamit, azt szóban megfogalmazom, akkor az éppen aktuális sziromhoz rendelt hangzót megrezegtetem, ő a megfelelő bolygó energia rezgését magához fogja vonzani és a gondolatot anyagi formába, fogja önteni.

Bármelyikük, ha csak arra tud gondolni ez nekem sohasem fog, sikerülni ne csodálkozzon a fentiek ismeretében, ha meg is teremtődik " kívánsága ".

Féltékeny férjek, feleségek, pesszimisták ébresztő!

Az emberi hang elsőrendű teremtő és zenei eszköz. Olyan erőkkel bír, amely a külső és a belső világot össze tudja kapcsolni egymással és a kialakult harmóniát, pedig beleolvasztja az ember személyes energia mezőibe.

A hang felszabadítja az energiát. Ilyen csodálatos adomány az éneklés. Énekléskor az emberi hang eléri teremtő képességeinek maximumát. Ha a szavak dallamban vagy valamilyen zenei hangzásban kelnek életre, akkor hatalmas egyetemes erők szabadulnak fel.

Fontos tudni, hogy a naprendszer bolygóinak is megvan a maga zenei hangja, így az összes bolygó együttrezgése az összhangzattan.

Forrás: Keszilla



Csatlakozz a spirituális forradalomhoz!


A felszínen katasztrófa és erőszak dúl a világban, és a dolgok sötétnek látszanak. Ám ezzel egy időben, a lélek csendjében és nyugalmában, a mélyben valami más is történik...
A felszínen szörnyűség, háború és katasztrófa dúl a világban, és a dolgok sötétnek látszanak. Ám ezzel egy időben, a lélek csendjében és nyugalmában, a mélyben valami más is történik:

Egy belső forradalom zajlik, amint néhány embert megszólít és hív egy magasabb tudatosság. Egy csendes forradalom, amely belülről kifelé terjed és a mélyből halad a felszín felé.

Ez egy globális hadművelet. Egy spirituális konspiráció. A bolygó minden nemzetében jelen vannak alvó sejtjeink.

Úgy is nevezhetnének bennünket, hogy a Tudatos Hadsereg. Buzgón és örömmel követjük azokat a parancsokat, amelyeket a Központi Szellemi Vezérlőközpontból kapunk.

Nem látsz minket a TV-ben. Nem olvasol rólunk az újságban. Nem hallasz rólunk a rádióban.

Mi nem keressük a dicsőséget. Nem hordunk egyenruhát. Akad köztünk mindenféle méretű, alkatú, bőrszínű és stílusú ember.

Legtöbbünk névtelenségben tevékenykedik. Csendesen dolgozunk a színfalak mögött, a világ minden országában és kultúrájában.

Kistelepüléseken és nagyvárosokban, hegyek közt és völgyekben, farmokon és falvakban, bennszülött törzsek közt és távoli szigeteken.

Lehet, hogy elmész mellettünk az utcán, és észre sem veszel minket. Titkos ügynökök vagyunk, akik a háttérbe húzódva tevékenykedünk.

Számunkra nem érdekes, hogy kié lesz a végső dicsőség, csupán az, hogy a munka el legyen végezve.

Olykor észrevesszük egymást az utcán, egymásra mosolygunk, és megyünk tovább az utunkon.

Napközben sokunknak van rendes munkájuk is, de az  igazi munkára a rendes munkaidőn kívül kerül sor: elménk és szívünk erejével lassan egy új világot teremtünk.

Békés, titkos szeretetbombákat szórunk le, amikor senki sem figyel: verseket, öleléseket, zenét, fényképeket, filmeket, kedves szavakat, mosolyt, meditációt és imát, táncot, társadalmi szolgálatot, honlapokat, blogokat és a kedvesség megannyi kifejeződését…

Mindannyian a saját magunk módján fejezzük ki önmagunkat, a bennünk lévő egyedi tehetség révén.

Légy te magad az a változás, amit látni akarsz a világban!” - ez a mottó tölti meg a szívünket. Tudjuk, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy a valódi átalakulás végbemenjen.

Tudjuk, hogy a magunk csendes és szerény módján megvan bennünk az összes óceán együttes ereje. Munkánk lassú és aprólékosan kidolgozott, mint a hegyek képződése. Első pillantásra még csak nem is látható mégis hatalmas kőzetlemezeket mozgat meg az eljövendő évszázadokban.

A 21. század új vallása a szeretet. Nem kell, hogy magas műveltségű legyél, nem kell, hogy valamiféle különleges tudás beavatottja légy, hogy megértsd. Szívünk bölcsességéből fakad,
mely benne él a mindenkiben ott rejlő örök, fejlődést támogató impulzusban.

Légy te magad az a változás, amit látni akarsz a világban! Senki más nem képes ezt megtenni számodra.

Most toborzást tartunk.

Talán te is csatlakozol hozzánk vagy már meg is tetted ezt.

Isten hozott! – az ajtó nyitva áll.

(Ismeretlen szerző)

Ki a gyógyító a szellemgyógyászatban?

Sokat hallhatunk ezoterikus témák kapcsán a szellemekről, a szellem erejéről, a szellemgyógyászatról és a lélekgyógyászatról. Hasonló, de mégsem egymást fedő fogalmakról van szó, amelyeket érdemes tisztázni.
A szellem és a Szellem nemcsak írásában tér el egymástól. A szellem meghalt emberek éteri teste, amit egyesek érzékelnek, mások látnak is, sokszor képileg filmeken, fotókon rögzítik, és még többen vannak azok, akik még nem is hisznek benne csak azért, mert valamilyen módon még nem érzékelték őket. Lehetnek itt ragadt szellemek, és lehetnek dimenziókon át közlekedő szellemek, akik leggyakrabban segítők. A Szellem a tudattal, a felettes énnel is azonosítható, mint személyiségrész. Gyakran hallani, hogy az ember áll testből, lélekből és szellemből (Szellemből), azaz ez a fogalomrendszer megkülönbözteti az érzelmi részünket (lélek) a tudatos részünktől (szellem). Ha ebben a formában értékeljük a Szellemet, akkor máris messzire vezethetnek a gondolataink, és máris lesz képünk arról az erőről is, amit a Szellem erejének nevezünk. Azaz a tudatunk, az elménk erejéről beszélünk.

Ebbe a témakörbe tartozik a hazánkban már ezrek számára ismert és gyakorolt módszer (életforma?) az agykontroll is, de soha nem nevezzük szellemgyógyászatnak, bár erejét és módszereit tekintve egymáshoz hasonlítható. Ide sorolható a mára már nagyon ismertté és elismertté vált Titok módszere, és minden olyan meditációs módszer, ami arra serkent, hogy valaki a saját elméje erejével érje el céljait a hétköznapi életben csak úgy, mint akár a saját teste vagy lelke gyógyításában. Mint tudjuk, az agykontrollosok szoktak távoli személyeknek is segíteni, szoktak gyógyító tevékenységet is végezni mindenféle hókuszpókusz nélkül, kizárólag fejlett vizualizációs képességeikkel, és tudjuk, hogy csoportban ez az erő jóval hatékonyabb.

Maga a meditáció is az elme erejét aktiválja, miközben elcsendesíti. Az imagináció pedig az elme képrendszerét használja fel arra, hogy kapcsolat jöjjön létre a tudat mély rétegei és a tudatosság, illetve a felettes én között. Az imagináció (képek vizualizálása) felhasználható a lélek rejtelmeinek feltárására és gyógyítására is.

A szellemgyógyászat is hasonló eszközökkel manipulál (jó értelemben). Felhasználja az Isteni Erőt, gyakran használ ehhez szimbólumokat, spirituális segédeszközöket (van ahol sok a mutatvány, van ahol kevés vagy nincs, ez iskola kérdése), de használja a gyógyító és a gyógyítandó személy szellemi erejét is. A személyiségrészeket megszemélyesítik, külön választják, megszólítják és úgy aktiválják, úgy létesítenek kapcsolatot egymással (pl. a pszichotronikában). Más szellemgyógyászati irányzatokban (például a RAI aktív szellemgyógyászatban) dolgoznak valódi szellemekkel is, felhasználják erejüket és univerzális tudásukat, vagy tanácsaikat, útmutatásaikat. A gyógyításban felhasználnak színeket, belső energiákat aktiválnak, vagy alkalmazzák a korábban csak keleti csodának számító pszi sebészetet is.

Ma a sámánisztikus kultúra is újból feléledt, akik képesek az ősi szellemek erejét aktiválni, ősi módszereket alkalmazni (pl. izzasztó kunyhó), felhasználják a transzállapotokat is gyógyításra, és a Természet erejét, legyenek azok növények (gyógynövények) vagy állatok (erőállatok). Így dolgoztak az indián sámánok is, és ugyanezek az elemek fellelhetők a hazai táltos kultúrában is.

A közeljövőben magazinunk bemutatja a különböző szellemgyógyászati módszereket, és azok legjelentősebb hazai képviselőit.
 
-eszme-  



Mese a Kicsi Lélekről és a Fényről


Nem ismerheted a meleget a hideg nélkül, a fentet, a lent nélkül, a gyorsat a lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a bal a jobb nélkül, az itt, az ott nélkül, a most állapotát a később nélkül.
Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy Kicsi Lélek, aki ezt mondta Istennek: 

-Tudom ám, hogy ki vagyok én!
- Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.
- Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek.

Isten szélesen mosolygott: - Nagyon helyes! - kiáltott fel, - Te vagy a Fény!
 
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.

- Pompás! - mondta - Ez igazán nagyszerű!

De hamarosan ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez - ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek - és azt mondta:
 
- Szia, Isten! Most, hogy tudom, hogy ki vagyok, vajon jó Nekem, hogy az vagyok?
- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, aki valójában vagy? - kérdezte Isten.
- Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy ki vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!
- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.
- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés - kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Jó - válaszolta kuncogva Isten - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál!

Aztán Isten arckifejezése megváltozott: - Van itt egy dolog...
- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki Te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, ki vagy valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem Te vagy.
- Huh! - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.
- Gondold csak el - mondta Isten. - Olyan vagy, mint a nap sugara. Ahol Te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertya lángjai nélkül, egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen. Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? - ez a kérdés.
 
- Rendben - tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Isten megint elmosolyodott: - Már megvan, - mondta - mivel nem tudod látni magad, mint Fény amikor a Fényben vagy, körülveszünk Téged sötétséggel.

- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Ez az, ami nem Te vagy - válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod - válaszolta Isten. - Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van.
- Ó - mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

Nem ismerheted a meleget a hideg nélkül, a fentet, a lent nélkül, a gyorsat a lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a bal a jobb nélkül, az itt, az ott nélkül, a most állapotát a később nélkül.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy bármit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni.

- Ez egy óriási ajándék - mondta Isten - mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.

Így tehát - foglalta össze Isten - mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod, ki vagy valójában, és mások szintén tudni fogják... Engedd, hogy a fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!
 
- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?
- Természetesen, - kuncogott Isten - ez nagyon jól van! De emlékezz, a “különleges” nem azt jelenti, hogy “jobb”. Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Sajnos ezt sokan elfelejtették... Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy Neked milyen jó különlegesnek lenni.

- Remek, - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált - olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
- Igen, és elkezdheted már most rögtön, - mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel - de miben akarsz különleges lenni?
- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek - Nem értem.
- Rendben - kezdte el a magyarázatot Isten - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra.
- El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel - Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!
- Igen! - értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a Tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.
- Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan. A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?
- Ó, igen! - biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.
- Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

- Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
Mi az? - sóhajtotta.
- Nincs senki, akinek megbocsáthatnál.
- Senki? - A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.
- Senki! - válaszolta Isten. - Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes, mint Te. Nézz csak körül! A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, és a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga.
 
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.
- Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.
- Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen különlegesnek lenni...
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De ekkor egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből:
- Ne aggódj, Kicsi Lélek - mondta - Én segítek neked!
- Te fogsz segíteni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek - De mit tudsz tenni?
- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!
- Tudsz?
- Természetesen! - ígérte a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.

- De miért? Miért tennéd ezt? - kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, Te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtedd ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?
 
- Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek - Megteszem, mert szeretlek.
 
A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.
- Ne légy meglepve, - mondta a Barátságos Lélek - megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, már rengetegszer táncoltunk együtt, Te és Én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak Te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és a Lent, a Bal és a Jobb. Voltunk az Itt és az Ott, a Most és az Azután. Voltunk Férfi és Nő, Jó és Rossz - mindketten voltunk áldozat és cselszövő is. Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, Te és Én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a kifejezés lehetőségét és a megtapasztalást, hogy kik vagyunk valójában.
 
És így - magyarázta tovább a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a “rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.

- De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen - Nagyon szörnyű lesz?
- Ó - felelte a Barátságos Lélek kacsintva - Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta - De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.
- Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a nem túl szép dolgot. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.
- Ó, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni - Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
 
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? - kérdezte - Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!
- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. - Mindenki az! Mindig emlékezz: soha nem küldtem mást, csak angyalokat!

Így a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
 
- Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek.

- Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. - Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni...
- Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen?
- Emlékezz, ki vagyok valójában!
- Emlékezni fogok! - kiáltotta a Kicsi Lélek - Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!
- Jó, - válaszolta a Barátságos Lélek - mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, hogy ki vagyok. És ha Te nem emlékszel rám, mint ahogy Én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem, ki vagyok, Te is elfelejtheted, ki vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, kik vagyunk.
 
- Nem, nem lesz szükségünk rá! - ígérte meg újra a Kicsi Lélek - Én emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, ki vagyok Én.

Így létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit megbocsátásnak hívnak. És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a megbocsátást, és megköszönje, akármelyik lélek tette is azt lehetővé. Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott - és főleg ha szomorúságot hozott - a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott:
 
"Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.”

Neale Donald Walsch, a Találkozásom Istennel című könyv szerzőjének tanmeséje.
 



Médiumi közvetítések


Ma már a hagyományos médiumi tevékenység ötvöződik a technikával és a műholdak, az internet segítségével lehetővé válik, hogy fontos közvetítések azonnal, vagy lefordítva napokon belül eljussanak az emberekhez.
Néhány évtizeddel ezelőtt még meglehetősen szokatlan, vagy csak elsősorban az ún. primitív világban volt szokásos a megváltozott tudatállapotban lévő közvetítés a szellemvilágból. A tudományos gondolkozásukra büszke társadalmak elítélték, nevetségesnek tartották, a közvetítőket betegeknek minősítették. Ugyan még ma is sok a szkeptikus – és bizonyára megvan ennek az oka is -, de egyre gyakoribb világszerte, hogy a polgári fejlett társadalmakban is elterjedt a médiumi közvetítések, ún. chanellezések szokása.
A hagyományos spirituális tevékenység (egy médium megváltozott tudatállapotban információkat közvetít a másik dimenzióból származó entitástól, szellemtől, angyaltól a földi embereknek) ötvöződik a legmodernebb technikával. A műholdak és az internet segítségével a világ bármely tájáról jövő közvetítést napok alatt lefordítják a világ nyelveire, és a neten közzéteszik azt. (Egy amerikai, vagy Csendes óceáni közvetítés anyaga pl. 48 óra múlva magyarul is hozzáférhető awww.espavo.hu honlapon, mely oldal kifejezetten erre specializálódott.) Léteznek időközben népszerűvé vált (bocs a kifejezésért, celeb entitások), szellemek, akik a leghitelesebbnek számítanak, és léteznek kevésbé ismertek is.

Sok médium teremt kapcsolatot „mindenféle kóborló” szellemmel, halottakkal, akik kérnek, üzennek, a bölcsebbek tanításokat juttatnak el a még testben lévőknek. Nem minden üzenet olyan fontos, mint ahogy azt az entitások, vagy közvetítőik hiszik! Fontos lehet, ha nagyon személyes, ha emberek, családok életét változtathatja meg az üzenet. Érkezhetnek üzenetek embercsoportok számára, már bölcsült, tisztult állapotba jutott lelkektől. Ha mély tartalmat hordoznak, mindig elérik, hogy az üzenetek könyv formájában is eljussanak az emberekhez, de sokkal kevesebben vannak azok, akiknek az üzenetei a Föld teljes népességének figyelmére igényt tartanak. Ilyenek, Michelle Eloff, Kuthumi, Mária Magdolna, Nada Úrnő, Kryon, Hathorok, Sain Germain, Shamballa Arany Tanácsa, vagy Metatron, vagy Tóbiás.
Először a Kryon közvetítésekből adunk egy kis ízelítőt. Talán Kryon a legismertebb, a közvetítésekből könyvek is jelentek már meg és nagyon népszerűek. Nemrég Kryon közvetítő médiuma Lee Carroll Budapesten járt, és az ő közvetítéseinek hanganyagát hallgathatják meg itt.

Lee Carollról és a Kryon közvetítésekről további információk 
itt.



Az elme uralása


Szigeti Antal · 2013. május 31. 10:03
Kategória: 
Az elménk új módú használata az Új Energia egyik kulcskérdése. Bár sokszor és sokat beszéltem erről, eddig nem lettek írásban lefektetve az alapok. Ezt most pótolnám.
Gyakorlatilag a felvilágosodás korszaka, illetve Descartes „gondolkodom, tehát vagyok” alapvetése óta planetáris szinten is aktuális a mentáltest fejlesztése. Egyéni szinten a mentáltest hatalmas fejlődése ment végbe az elmúlt századokban – hatalmas eredmények születtek. Az elkülönültség bázisán működő elme csúcsteljesítményeket ért el.
A korszakváltással azonban új kihívások jelentkeznek: egyre többen felismerik, hogy egyetlen forrásból származunk, és elkezdtünk az eddig fokozódó elkülönültségből visszatérni az Egy-ségbe. Egyre inkább felismerjük, hogy a fejlődés lehetősége nem az elkülönültség fokozásában, hanem annak meghaladásában rejlik. Az elme egyéni fejlesztése sok szempontból a határaihoz érkezett. A tudás felhalmozása nem polihisztorokat, hanem egyre szűkebb területre orientálódó specialistákat hozott létre.
Ugyanakkor a teremtő, sőt isteni társteremtő ember megvalósítása is új kihívásokat hordoz – hiszen egyre komplexebb dolgokat kell egyre tökéletesebben manifesztálnunk a fizikai síkon Isten társaként. Isten elméjéből az Univerzális Elméből mind sokrétűbb és összetettebb teremtések modelljét kell átvennünk. Az ezoterikus tanítások megoldása erre az elkülönültségben lévő konkrét elme, és az Egy-ségben lévő úgynevezett „absztrakt elme” összekapcsolása a Mennyei Akarat ötödik sugarának segítségével. Az absztrakt elme – vagy a lelkünk elméje – a legalacsonyabb, már az Egy-ség részeként működő elme-aspektusunk. Amikor az ötödik sugár segítségével „egyesül a három elme” – a konkrét, a fizikai agyhoz köthető elménk, a lélek elméje és az Univerzális Elme – akkor megnyílik a „mindentudás” kapuja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy - mint a legtöbben szeretnénk – „varázsütésre” mindent tudni fogunk, hanem, hogy minden megismerhető információ elérhetővé válik a számunkra. És éppen ebben áll az elme új módú használatának lényege: hogy felkészítsük az elménket ezen információk befogadására és feldolgozására.
Az elme új módú használatának része, hogy felismerjük, hogy a gondolatainknak van formai aspektusa is, és a világosság behozásával hathatunk erre a formára – tökéletesebbé tehetjük. Fény segítségével megváltoztathatók a gondolataink! Része az intuíció mind tökéletesebb és kifinomultabb használata. Az elme elcsendesítésének gyakorlati technikáit alkalmazva mind jobban felismerhetjük a különbséget a saját gondolataink, a környezet hatása, és a buddhikus síkról, a felső elméből érkező gondolatok között. Az intuíciónkra való odafigyelés révén – miközben használjuk az e csatornán érkező információkat – fokozatosan megtanuljuk közvetíteni a felső elménk és lelkünk üzeneteit. A kulcs, hogy ezeket át kell vinnünk a mindennapi életünkbe – a lelkünk rajtunk keresztül meg akar nyilvánulni a fizikai létezésben. És ekkortól velünk van az Univerzális Elme „hátszele” – gondolataink (és így a teremtéseink is) automatikusan az Isteni Rend részévé válnak, hiszen az Univerzális Elme (vagy Isten elméje) az, ami összeegyezteti a fizikai sík minden történését, ami gondoskodik az összes törvény érvényesüléséről.
És ami a jó hír, hogy ez nem elérhetetlen álom, hanem kitartó (általában néhány éves) gyakorlás révén elérhető állapot, melyet már manapság is sok ezer ember elért. Gátló hiedelmeink felismerése és átalakítása után a célzott meditációs gyakorlás elhozza az elme – egyre tökéletesedő – elcsendesülését, lassan lekapcsolódhatunk a tömegtudatosság alacsony frekvenciájú „adásáról”, és egyre többször és egyre tisztábban meghalljuk a lelkünk üzeneteit. Természetesen e folyamat része az érintett szintek „méregtelenítése”, a fizikai, az érzelmi és a mentáltest vibrációinak folyamatos emelése is.
Tanulható és gyakorolható ez a készség. E hét végén dolgozunk vele (június 1-2. szombat-vasárnap 10-től kifulladásig), de a téma fontossága miatt úgy gondoltam, hogy ebből is kezdünk egy on-line kurzust. Az első tíz jelentkező 3.000 forintért kaphat 4 bevezető meditációt (melyeknek természetesen számos folytatása van), és belekóstolhat ebbe. Ha az on-line kurzus iránt érdeklődtök, a válaszlevél tárgya legyen „on-line elme”. Azt kérném, hogy akikkel személyesen nem találkoztam, néhány sorban írják meg, hogy van-e, és ha igen milyen jellegű meditációs gyakorlatuk. A gyakorlottsági szinttől függően három „kezdőcsomagot” állítok össze, hogy senkinek se kelljen „felesleges köröket futnia”.
Június 6-án este 6:6 kulcsdátum lehorgonyzás. A hatos a harmónia, a kiegyensúlyozott belső férfi és nő – illetve szerencsés esetben a harmonikus párkapcsolat száma is. Három meditáció, a 6:6 más és más aspektusairól, este 6-tól (mikor máskor?). Budapesten a Szörény utca 5-7 alatt (71-es kapucsengő). Kérem jelezzétek részvételi szándékotokat.
Megfelelő érdeklődés esetén 8-9-én folytatjuk „A polaritás uralása” ciklust a következő – önmagában is élvezhető és fontos – témával, a kauzáltest működésének megértésével Ez teszi lehetővé, hogy megértsük, hogyan íródnak be a DNS-ünkbe megszerzett tapasztalataink. Ez ugyan kicsit elvont, metafizikai jellegű témának tűnik, de valójában ezer szállal kapcsolódik a mindennapi életünkhöz – a poláris világ uralása e szint megértése nélkül nem jöhet létre…
A polaritás uralása kurzus befejező alkalma június utolsó hétvégéjén lehetne – így terv szerint az év első felében befejeznénk ezt a fontos alapozó ciklust.
Csütörtökönként Teremtő(i) Tudatosság klub este hattól: mozgás – beszélgetés (aktualitások, életmód, alternatív gyógyászat, spiritualitás) – meditáció. (Megfelelő érdeklődés esetén!)
Igény esetén van mód személyes konzultációra, akár terápiás esetben, akár a spirituális útkeresés kapcsán – elsősorban a rendezvények előtt vagy után, de esetleg más időpontban is.
Élvezzétek az utazást!
Anti



Az élet gyakorlati mágiája


Szigeti Antal · 2013. január 11. 09:51
Kategória: 
áll előttünk feladatként. Az előző korszakban az Univerzum – a felsőbb szintjeink vagy a segítőink, vagy a hierarchia – tanított minket, most azonban azt kéri(k), hogy adjuk tovább, amit tanultunk, mutassuk be, éljük meg a tanításokat, váljunk a mágikusan élhető élet „mintadarabjává”. Hiszen amit kaptunk, valamilyen módon tovább kell adnunk – és ekkor kaphatunk még többet. A továbbadás legegyszerűbb – bár talán nem legnyilvánvalóbb – módja, hogy beépítjük az életünkbe, amit tanultunk, és eszerint éljük. Így tökéletesebb társteremtőként működhetünk, ami a mostani korszak legjelentősebb közös feladata.
És – mint minden iskola után – ez az igazi „vizsgafeladat”. Szinte kegyetlenül rámutat mindarra, amit nem – vagy nem megfelelően – értettünk meg. Feltárja az erényeinket és a hibáinkat, rámutat még meglévő gyengeségeinkre, de mind több örömöt hoz azzal, amit már most is jól csinálunk. Nincs mire várni, amíg mi magunk „nem teszünk le valamit az asztalra”, nem érkezik már számunkra új és jelentős tanítás. A keresés korszaka véget ért, önnön „megváltásunk kulcsa” bennünk van – elő kell hozni, meg kell mutatni a világnak. És ha megtesszük, minden képzeletet meghaladó jutalomban részesülhetünk – ráébredünk arra, hogy működő társteremtők vagyunk, hogy nincs többé lehetetlen a számunkra. Ez azonban nem külső ajándékként, hanem a belül elvégzett, majd a világba kivitt munka gyümölcseként realizálódik.
Nem kell másokhoz hasonlítgatnunk a képességeinket – mind egyediek vagyunk. Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy más mit és hogyan tesz – vagy mit gondol rólunk. Váljunk folyékonnyá és áramlóvá és adjuk át magunkat az isteni szándéknak – így válunk a társteremtés megfelelő eszközévé.
Most úgy tűnik, hogy 2022 végéig további nagyjából 2-2 éves periódusokkal számolhatunk. Nagyjából eddigre lezajlanak a Föld nagy átalakulásai, planetáris fizikai szinten is végbemennek bolygónk most kulmináló folyamatai.
Az én olvasatomban a következő két év a személyes energia fokozása, illetve a "mágikus élet" megélése jegyében zajlhat.
2015-től kezdődnek a Föld fizikai testének változásai is, 2017-től megnyílnak a galaktikus portálok a Földön. Kuthumi ezt mondta erről:
"Az intelligencia, ahogy mi most hívjuk, helyet teremt annak az energiának, mely a magasabb világok kifejeződésének alapját teremti meg, ami aztán egyesül a fizikai világgal 2017-ig. 2010 és 2017 között a Namíbiában rejtőzködő piramisok, melyek a közvetlen tükörképei az egyiptomi piramisoknak, fel fognak tárulni és a tudomány képes lesz bizonyítani, hogy Namíbia és Egyiptom egymás kiegészítő párjai. Aztán eljön a fizikai energiák olyan egybeesése az ég és a föld között, ami erre a helyre kerül, és kinyit egy fizikai dimenzió kaput, amin keresztül mindaz a magasabb intelligencia kapcsolatba léphet az emberiséggel, amit a Fény Szíriuszi Mesterei, a Fény Vénuszi Mesterei, az Antares, az Arcturus és az Androméda fény lényei hordoznak. Lesz egy olyan fizikai kapu is, amin keresztül emberek lesznek képesek utazni és kapcsolatokat megtapasztalni ezekkel a lényekkel. De mielőtt ez fizikai valósággá válna, még hatalmas mennyiségű munka elvégzése várat magára, de már nem sokáig tart, nem sokáig! Szeretteim, ti mind tanúi vagytok, ahogy az élet változásai felgyorsulnak, ezért tartsátok a szívetekben annak tudását, hogy bár még egy kis időbe telik, míg a lehetőség ténnyé válik, de lehetséges. Szóval 2017 hajnalán az átjárók megnyílnak."
2019-2020-ban teljes mértékben lezárul a Halak korszaka.
Mária Magdolna ezt mondta erről:
"Sokan úgy hiszik, hogy a nagy földi változások 2012 december 21-én történnek, de ez nem igaz, ezek a változások, amelyekről szó van, 2020-ban fognak bekövetkezni. 2020 december 19-én az energiák megváltoznak, és ekkor születik meg valójában a Vízöntő Kor. Kozmoszotok két nagy Szelleme – a Szaturnusz és a Jupiter – egyaránt 0 fokon áll ekkor a Vízöntő jegyében, ami jelzi a Vízöntő Korának igazi megszületését."
Mostani távlatunk 2022 végéig szól, erről pedig Kuthumi-Agrippa a 12:12:12 anyagban a következőket mondta:
"A Fény Násza lehetővé teszi az Alkímia Tudatosság számára, hogy magához ölelje a kollektív tudatosságot, a planetáris tudatosságot, a szoláris tudatosságot, és a galaktikus tudatosságot. A tudatosság e körei áthatják egymást, mert a célunk 2022 végére 1,44 milliárd teljesen aktív Alkimista, akik aktívan szolgálnak a „nyugati” társadalomban. Ti vagytok a kulcs-összetevő ennek megvalósításában. Az Arany Korba való belépés megköveteli az Alkímia Tudatosságot, és ez az ajándék az, amit megkapsz, amikor a Zéró Pontnál összevegyülsz a fény Ikerpároddal."
Ezek szerint tehát a következő 10 év a maximumot követeli tőlünk.
E hét végén megkezdjük a munkát az Új Korszak energiáival. Formálisan ugyan a hiányzó hanganyagok pótlására gyűlünk össze, de szeretném bemutatni és a gyakorlatban kipróbálni gyakorlás néhány újabb, a mostani időszaknak megfelelő formáját - hogyan tudjuk kialakítani és fokozni a négy alsó testre kiterjedő energiatudatosságunkat. Szombat-vasárnap 10-től Budapesten a Szörény utca 5-7. alatt (71-es kapucsengő). Hozzájárulás: 8.000 forint a két napra. Természetesen az új érdeklődőket is szeretettel várjuk. Lehetőség szerint legyetek pontosak, mert a mozgás mostantól az energiamunka még fontosabb és elválaszthatatlanabb részét képezi.
A hónap hátralévő részének programjai még cseppfolyósak, de várom az érdeklődő visszajelzéseket.
Élvezzétek az utazást!
Anti



A spirituális energia leghatalmasabb hulláma


Szigeti Antal · 2012. december 5. 22:25
Kategória: 
fog lehorgonyzódni a Földön az univerzális napfordulótól (december 12-től) a téli napfordulóig (december 21-ig). Ezen időszak minden egyes, az Új Energiára fókuszáló ember számára életének legfontosabb időszakává válhat. Igyekszem néhány szóban megvilágítani, hogy miért. Az Új Energia 25 éves folyamata az emberiség és a Föld számára ugyanúgy a gyógyulás és a magas spirituális energiák befogadásának időszaka volt. Egyéni szinten a teremtőképességünk, egyedi mintázataink felismerésének időszak, és magas lényrészeink integrálásának periódusa. Lehetőség nyílt karmikus sajátosságaink feltárására és lezárására, energetikai értelemben kiléphettünk a Naprendszer meghatározottságából, és galaktikus szintű kapcsolódással helyettesíthettük. Az egyéni gyógyulási folyamatok több helyet teremtettek az auránkban, ahová befogadhattuk és befogadhatjuk magasabb lényrészeinket. Ezek révén visszaemlékezhetünk arra, hogy miért "iratkoztunk be" a Szabad Akarat Iskolájába, hogy milyen tudással, milyen céllal, milyen üzenettel érkeztünk ide.
December 21-ével lezárul a "mindent lehet" időminőség, és a most megkezdett és megalapozott folyamatok folytatódnak - nagyon egyszerűen szólva tehát, csak azt folytathatjuk az új korszakban, amit legkésőbb 21-éig megkezdtünk. A spirituális tanítás egyik alapelve, hogy a magasabb válaszol az alacsonyabbnak. Ugyan, ahogy mondani szoktam a válasz lehet "nem" is, de valamilyen módon a megszólított magasabb a spirituális törvény szerint köteles reagálni. Amiért ez most kiemelten érdekes, az, hogy sokféle párhuzamos folyamat zajlik az egész bolygó és az egyes emberek szintjén is. Ezek némelyike mindenkire hat, azokon kívül, akik kifejezetten elutasítják - hiszen a szabad akarat zónájában erre is van lehetőség. Ezeket nem kell kérni. Ezek a folyamatok alapvetően a spirituális fizika, illetve általánosabban a spirituális törvények változásával kapcsolatosak - például a DNS többszálassá válása, és a hozzá kapcsolódó lehetőségek.
Aztán vannak bizonyos dolgok, melyeket kérnünk kell - az egyéni folyamataink jó része ilyen. Tehát be kell hívnunk például a magasabb lényrészeinket, melyek ugyan szeretnének egyesülni velünk, de az engedélyünk nélkül ezt mégsem teszik meg - szintén tiszteletben tartva a szabad akaratot. És vannak olyan dolgok, folyamatok is, melyeket nem csak kérnünk kell, de fókuszunkat fegyelmezetten rajta tartva folyamatosan szándékolni is. Egyedi életünk és céljaink nagy része ilyen. bár ezek jórészt egyéni folyamatok, paradox módon csoportosan mégis nagyságrendekkel hatékonyabban működnek. Orin eléggé világosan elénk tárta, hogy három egyszerű spirituális törekvő, mint csoport, tisztábban és erősebben, az energia szélesebb spektrumát át tudja hozni, mint egyedileg akár egy felemelkedett mester. A CSOPORTOS FOLYAMATOK EXPONENCIÁLISAN HATÉKONYABBAK, MINT AZ EGYÉNIEK.
Még mindig sok kérdést kapok a "lesz-e három (vagy tizenöt) napos sötétség" témakörében, illetve a korszakhatárral kapcsolatos egyéb felburjánzó ostobaságokkal kapcsolatban. A legutóbbi az volt, hogy mindenki egyedileg fogadja otthon az energiát. A szabad akarat zónájában természetesen dönthettek így, ezzel az optimálisnál jóval alacsonyabb hatékonyságot elérve. Mások kérdezik, hogy honnak fogják tudni magas lények, hogy kit kell elvinniük az űrhajóikkal. Leginkább azt remélném, hogy a hamis várakozások, és ostobaságok terjesztőit igazán elvihetnék :-).
Nem szeretnék erről a fórumról prédikálni, minden esetre felhívnám ezek gerjesztőit, hogy a hamis várakozások felkeltésével és ébrentartásával sok embertársunktól elveszik a lehetőséget, hogy a lényeges és valós folyamatokra fókuszáljanak, és helyesen irányítsák a figyelmüket. És utána mit fognak mondani azoknak, akik bedőltek e hamis várakozásoknak és sötétséget, vagy űrhajókat, vagy "harangszót" várnak. "Bocs, hogy félrevezettelek, várj tíz millió évet, és máris itt a következő jó alkalom"? Mindenki, aki most itt van, már az első inkarnációja óta erre vár. Ez a legfontosabb esemény a Föld létrejötte óta. A lehetőségek mérhetetlen feltárulása. Éljetek vele! Belül történnek most a fontos dolgok! Egyesítsük erőinket, horgonyozzuk le a most érkező energiákat, önmagunk, a többi ember és az utódaink számára.
Nagyon sok minőséget lehet kötni a most érkező energiákhoz. Segítik, hogy a fizikai testben élő emberek közül mind többen tevékenyen bekapcsolódjanak a planetáris hierarchia munkájába. Segítik a galaktikus mag "emlékeztető" energiáinak beáramlását - hogy mind jobban feltáruljon a honnan és miért jöttünk ide kérdésköre. Természetesen most jön le teljes egészében az új korszak isteni társteremtő emberének morfogenetikus aspektusa is. Lehorgonyzódik maga az új struktúra, mely lehetővé teszi, hogy isteni társteremtők legyünk. A galaktikus magból beárad az azzal kapcsolatos ébresztés is, hogyan dekódolhatjuk a DNS-t, és hosszasan sorolhatnám még tovább.
Planetáris szinten is számos minőség érkezik, hiszen a Föld is, az emberiség is új tudatossági szintre lép. December 12 és 21 között igyekszem néhány alkalmat biztosítani én is, hogy mélyebbre mehessünk a részletkérdésekben. De előbb kiemelten foglalkoznék a tervezett december 21-22-23-ai rendezvénnyel, ami talán a legtöbbeket érdekelhet.
A rendezvény - péntek este kivételével - az Anahita Központban lesz (Bp. Falk Miksa u. 33.). Péntek este fél 6-tól az utolsó "nagy befogadás" a Reiki Kuckóban lesz (Bp. Veres Pálné utca 14.II. lépcsőház, II/11 - kapucsengő 24kulcs5811) - technikai okokból, ekkorra az Anahitában nincs hely. 21-én egész napos program lesz, de néhányan kérdezték, hogy jöhetnének-e csak este. A két helyszín néhány megállónyira van a kettes villamossal. 22-23-án végig az Anahitában leszünk!
És a programról: 21-én áttekintjük - jórészt ezidáig nem közreadott anyagok alapján - az eddigi folyamatokat, behívjuk a segítő energiákat és lényeket, kapcsolódunk a galaktikus együttállás révén létrejövő energiákhoz. Este a Reiki Kuckóban nagy befogadó szertartás, melynek során mindenki megkaphatja önmaga számára a maximumot, amit képes befogadni. Csoportosan a Kárpát-medence és a Föld számára is létrehozzuk a hidat a galaktikus magig.
22-én a bolygó jövőjével foglalkozunk - az ezzel kapcsolatos anyagokkal, meditációkkal. A közeljövő nagyon izgalmasnak ígérkezik, hiszen a Föld - ma még csak finom szinteken megindult - változásai 2015-2022 között manifesztálódnak a fizikai síkon. E változások időzítésével kapcsolatos meditációkat végzünk. Emellett csinálni fogunk legalább egy "időutazást" is
23-án az egyéni jövővel és a DNS-sel, a DNS ébresztésével fogunk foglalkozni. mint már e fórumon is írtam, úgy gondolom, hogy az itt élők feladata több generációra nézve még a DNS, mint élő könyvtár olvasása lesz. Ezzel kapcsolatos folyamatok is lesznek, és természetesen dolgozunk kicsit a társteremtés lehetőségeivel.
Napi 6.000 forint lesz a hozzájárulás, ha valaki mindhárom napra benevez, akkor 15.000 a három napra. Csak péntek estére 3.000 forint lesz a tarifa. Ha nem engedhetsz meg magadnak ennyit, de szeretnél jönni, vedd fel velem a kapcsolatot! Néhányan rákérdeztek azok közül, akik külföldön vannak/lesznek - valószínűleg lesz hanganyag. kérem jelezzétek részvételi szándékotokat!
A többi decemberi rendezvényről mint írtam, igyekszem főleg 12-e és 21-e között több lehetőséget is adni a közös munkára - és hangsúlyozni szeretném, hogy mindenki szerepe fontos és mással nem helyettesíthető!
December 7-én estétől 9-én estig Orin: A fény szertartásai - beavatásról, permanens atomokról, Szoláris Fény, Planetáris és Szoláris Logosz - hagyományos metafizikai és az Új Energia csodálatos vegyüléke. részletek az "Események" alatt.
12-én este 6-tól 12:12:12 - a planetáris örvény megnyílása. Az univerzális napforduló idején kezdődik a galaktikus együttállás, amikor a galaktikus magig az összes szint felsorakozik és átjárhatóvá válik. Kérem jelezzétek az érdeklődéseteket. A mostanában szokásos nem túl nagy létszám esetén (15 főig) Bp. Szörény utca 5-7. alatt leszünk (71-es kapucsengő). 3.000 forint lesz a hozzájárulás - három meditáció - 33-szoros energia :-)
13-án a Reiki Kuckóban este 6-tól (az Új Föld klub helyett) csatlakozás az nagy energiaörvényhez. Gyógyulások a galaktikus együttállás ideje alatt - főleg személyre szóló terápiás folyamatokat tervezek.
15-én szombaton este 5-től sejtemlékezet tisztítás kiterjesztve a Kárpát-medencére. Különlegesen erősnek és hatékonynak ígérkezik ebben az időszakban. Önmagunk és felmenőink újabb és újabb szintjei tisztulhatnak meg - csak a saját genetikai vonalunkon több mint 4.000 emberre hat! Bp. Szörény utca 5-7. alatt leszünk (71-es kapucsengő) - több jelentkező esetén az Anahitában! Jelezzétek a részvételi szándékotokat!
Ha kitart az érdeklődés és a lelkesedés, 17-én hétfőn (esetleg 18-án kedden) DNS-ébresztés Budapesten - megfelelő számú (legalább 10) jelentkező esetén. A közvetlenül a galaktikus magból érkező energiák révén ez is jóval intenzívebb lehet a korábbiaknál.
20-án este 5-től Kecskemétre hirdettem egy "korszakzáró előestét", de eddig egy jelentkezés sem volt. Kérem, hogy 15-éig jelezzétek, ha van érdeklődés, különben törlöm a programot. 2-3 meditáció lenne. Ajánlott hozzájárulás 2.000 forint. Helyszín természetesen nálunk a Csokonai utcában.
December 21-22-23-ról fentebb sok szó esett - a korszak nagy eseménye!
December 29 -én délutántól 30-án estig - szintén megfelelő érdeklődés esetén - Orin A szív szertartásai (rövidebb) kurzusa, kiegészítve egy kis szilveszteri feelinggel.
Csütörtökönként Új Föld klub a Reiki Kuckóban este 6-tól - e hónapban 6-án és 27-én.
Élvezzétek az utazást!
Anti



Az "élő könyvtár" - a DNS felébresztése


Szigeti Antal · 2012. november 8. 12:54
Kategória: 
Mostmár tényleg csak karnyújtásnyira van a világkorszak vége - még hat hét és ott vagyunk. És így óhatatlanul felmerül a "hogyan tovább"?" kérdése. Az új energiás tanítás egyik legfontosabb üzenete, hogy nem előzmények nélkül léptünk be az inkarnációs ciklusba. Más létformákban sok tudásra tettünk szert, hiszen csak a legkiválóbbak "iratkozhattak be" a Szabad Akarat iskolájába - sőt lényegében épp azért jöttünk, hogy itt "levizsgázva" feltáruljon előttünk, hogy kik voltunk korábban, mielőtt megkezdtük volna földi inkarnációink hosszú sorát.
Barbara Marciniak "Hajnalhozók" című könyvében egyértelműen azt tanítja, hogy a Föld a nagy "galaktikus autópályák" mentén a galaktikus civilizációk által felhalmozott tudás tárházaként, élő könyvtárként jött létre. Ez az információ az itt inkarnálódott emberek DNS-ébe van írva - ezért élő könyvtár... Szerinte magát az emberi DNS-t is hat haladott civilizáció - öt emberszerű és egy sárkányszerű létforma genetikai anyagából hozták létre. De ebbe a létformába aztán bárki beléphetett - azzal az ígérettel, hogy egyszer eljön a felemelkedés, és akkor mindenkinek az lesz a feladata, hogy feltárja, hogy mit is hozott magával ide a Földre, azzal az ígérettel, hogy mindenki összeadja a magával hozott és az itt megszerzett tudást. Ez szimbolikusan egy tökéletes mandalát alkot - az Univerzum egyfajta tükörképét.
Tehát ez előtt állunk most. Ennek egyik kulcstényezője, hogy fel tudjuk ébreszteni a DNS-ünkbe kódolt - esetleg a földi világtól teljesen idegen - tudást. Amikor pár hete újra beleolvastam Barbara Marciniak első könyvébe (melyet 1992-ben adtak ki angolul), rájöttem, hogy már szinte minden a rendelkezésünkre áll a DNS-ünk ébresztéséhez - egyszerűen csak hozzá kell kezdeni. Nekünk magyarként ez egyébként is fontos feladatunk - hiszen a Kárpát-medencei populáció a világ egyik leghomogénebb DNS-állományával bír, ráadásul a magyarság mint nép feladata is egyfajta ébresztés, az eddig járatlan utak kipróbálása, tanítás a példa erejénél fogva.
November 4-én elkezdtünk dolgozni a DNS ébresztésével - hatalmas energiák aktiválódtak, ezzel is jelezve, hogy sok még itt a tennivaló. 10-én szombat este fél 5-től újra ezzel dolgozunk - a 12 kozmikus dimenzió és csakra illetve a 12 szálas DNS összekapcsolásával és a DNS aktiválásával. Budapesten a Szörény utca 5-7 alatt leszünk (71-es kapucsengő), a hozzájárulás 3.000 forint lesz.
November 11-én vasárnap 11:11 kulcsdátum - az Új Energia emblematikus száma. Egész napos program lesz a Reiki Kuckóban, délelőtt 10-től. A tervek szerint áttekintjük egy kicsit az elmúlt 25 év spirituális energiáit és tendenciáit, és a legkiemelkedőbb kapcsolódó meditációk közül elvégzünk néhányat. Nagyon erős energiák koncentrálódnak erre a hétvégére! A hozzájárulás 6.000 forint.
Az idén hátralévő időszakban még áll előttünk néhány tennivaló: a "Ragyogás" ciklus befejező hétvégéje, a "Fény szertartásai" Orin-ciklus, valamint a permanens atomokkal foglalkozó hétvége - ez utóbbi az ezotéria egyik legérdekesebb fejezete, a 24 hónapos iskola során is dolgoztunk vele. A permanens atom a fizikai illetve a finomtesteink első atomja minden inkarnációban - ez gyűjti maga köré a testet öltés során az adott sík szubsztanciáját, ez a testünk illetve a különböző szintű finomtesteink "első atomja".
A világkorszak lezárulásának mag időszaka december 12-től 21-éig tart - az univerzális napfordulótól a téli napfordulóig (az északi féltekén). 12-én szerdán este természetesen megtartjuk az univerzális napforduló ünneplését. December 21-22-23-án szeretnék ismét egy nagyobb összejövetelt szervezni Budapesten, ezért kérem, hogy jelezzétek részvételi szándékotokat, hogy megfelelő helyszínt tudjunk biztosítani. 21-e a "világkorszak-záróbuli", 22-23-a az új világkorszakba való belépés ünneplése lesz. Úgy gondoltam, hogy megfelelő érdeklődés esetén 20-án este 5-től nálunk Kecskeméten is lenne egy "előrehozott világkorszak-zárás" - hiszen a korábbi időszakban nagyon sokan részt vettek ezeknek az energiáknak a lehorgonyzásában, és most minden (egykori és mostani) segítőtársat szeretnék meghívni erre a nagy ünnepre, azokat is, akik nem tudnak eljönni Budapestre. Erre az időpontra is várom a visszajelzést a részvételi szándékotokat illetően.
Csütörtökönként Új Föld klub a Reiki Kuckóban - mozgás - beszélgetés - meditáció. (Így akkor december 20-án elmarad.)
A DNS-ébresztés témakörére még visszatérek a következő hírlevelekben, mert évek óta úgy gondolom, hogy a magyarság, mint nép igazi feladata a felemelkedésben 2012 után következik!
Élvezzétek az utazást!
Anti



A szabadenergia korszakos jelentőségéről


Szigeti Antal · 2012. szeptember 8. 17:21
Kategória: 
Egy friss bejelentés kapcsán engedjétek meg, hogy elkalandozzak egy kicsit a múltba…
Spirituális ébredésem egyik jelentős állomása volt, amikor – a kilencvenes évek elején – elindult a vonalkapcsolt internetes szolgáltatás, és egy helyi hívás díjáért este tíztől reggel hatig lehetett internetezni. Ugyanis ezeken a hajnalokon fedeztem fel egy különös, alternatív világot – olyat, melyről addig nem olvashattam egyetlen tankönyvben sem.
www.keelynet.com oldal, majd Egely György könyvei bevezettek a szabadenergia varázslatos világába, és ez összedöntötte addig szilárdnak tűnő természettudományos világképemet – bár voltak más szinkronisztikus tényezők is. Ez magában is cáfolja az energiamegmaradás törvényét, ami modern racionális világképünk alapja. Számomra akkor derült ki, hogy a javak nem szűkösek, és hogy az univerzum mindenkinek szabadon tud juttatni a saját bőségéből. Kiderült, hogy a XX. század első felében többen is létrehoztak olyan energiatermelő készülékeket, melyek a kozmosz (vagy éter) energiájának megcsapolásával működnek, ami végtelen bőségben rendelkezésre áll – vagyis nem kell hozzá a szokásos értelemben vett üzemanyag. Megveszi a készüléket, és hajthatja vele az autóját, elláthatja energiával a háztartását, nem kell rácsatlakoznia semmilyen szolgáltatóra. Ráadásul – még a mostani állapotokhoz képest is – szinte egyáltalán nem szennyezi a környezetet. Mivel épp akkor jártam a közgazdasági egyetemre, mindez nagyon forradalminak tűnt a számomra – hiszen így szó sincs a javak szűkösségéről. És akkor vajon miért tanítja mégis az akadémiai tudomány a javak korlátosságát? Lehet, hogy össztársadalmi szintű manipuláció alanyai vagyunk?
Nagyon inspiráló – és akkor még elég hihetetlen – volt olvasni például Tesla tisztánlátó képességéről, aki a konstrukciókat fejben modellezve a működőképeseket zöld színben látta. Számomra különösen érdekes volt olvasni arról, hogy Teslát pszichés egyensúlytalanságából Budapesten egy Szigeti Antal nevű cipészmester segítette kigyógyulni - Egely György említi ezt a részletet. „Nomen est omen.” :-)
Aztán amikor az alternatív gyógyászatról tanultam, kiderült, hogy hasonló megtévesztés van az egészségügyben is, hogy például legalább három – bármelyik mainál is sokkal hatékonyabb – rákgyógymódot fedeztek fel a XX. században. Egyebek mellett ennek is legjobb összefoglalása „Az egészségügyi maffia” című könyv. És megértettem, hogy a tudás visszatartása annak eszköze, hogy nagyon kevés ember – e tudással visszaélve – a maga javára fordíthassa a tömegek teremtőerejét, hogy hihetetlen és elkölthetetlen vagyonokat gyűjtsön. Ugyanakkor alapos lecke volt a saját hiedelmeink korlátozó erejének tapasztalására is – hogy megértsem, ha valamiről azt hisszük, hogy lehetetlen, az a mi számunkra tényleg nem lehetséges.
És aztán lépésről-lépésre rájöttem, hogy ez a leckéink lényege – hogy ugyan lehetnek kisebb-nagyobb összeesküvések, de ezek csak eszközök, és hibát követünk el, ha rájuk fókuszálunk, ha kivetítjük, és külső bűnbakká tesszük ezeket. Inkább annak eszközei, hogy felfedezzük magunkban az istenit, a belső teremtőerőt, hogy felébredjen bennünk a vágy, hogy uraljuk ezt, és tudatosan – isteni társteremtőként – használjuk. És ez már maga az Új Energia tanítása.
Mellékeltem azt a napokban kapott dokumentumot, amelyik a szabadenergiával kapcsolatos friss bejelentésekre vonatkozik – ha igaz, egyedül ez romba döntheti a régi paradigmát, és a világgazdaság mostani rendszerét…
Néhány szó a szeptemberi programokról:
9:9 energia lehorgonyzás vasárnap este 6-tól Budapesten a Szörény utca 5-7. alatt – a kapuval szemben az első emeleten. (71-es kapucsengő) Ütős lesz!
A szeptember 14-16-ai hétvégén Ragyogás: a tisztaság frekvenciái – péntek délutántól. A legmélyebb tanítás az érzelmi áramlásról és a mentális folyékonyságról – ami a 2012 utáni életminőség alapeleme.
21-én péntek este 6-tól őszi napforduló lehorgonyzás a Reiki Kuckóban. A belső férfi és a belső nő kiegyensúlyozásának utolsó „támogatott napja” ebben a korszakban. Mint sok helyről tudjuk, ez az egyik legfontosabb vonatkozása az egész átalakulási folyamatnak.
22-én egész nap Orin egynapos „Íróvá válás” kurzusa – egyáltalán nem csak „író-aspiránsoknak”, lényegében mindenkinek, aki szavakban kívánja áthozni lelkének, vagy szellemi vezetőjének üzeneteit, aki rendszeresen több ember előtt megnyilatkozik. Néhány meditációt elvégeztünk belőle – minden résztvevő nagyon élvezte – semmi előismeret sem kell hozzá, mégis a legélvezetesebb Orin-tanítások egyike.
28-án péntek délutántól a másik augusztusról elmaradt kurzus a „Mennyei Akarat a gyakorlatban”, 30-án estig, valószínűleg a Reiki Kuckóban. Ez Orin egyik legismertebb, legmagasabb szintű tanítása, annak bemutatása, hogyan élhetünk a Mennyei Akarat áramlásában – sorsfordító tapasztalás!
Csütörtökönként este 6-tól Új Föld Klub a Reiki Kuckóban: mozgás – beszélgetés – meditáció.
Októberben „Látomás: a legmagasabb jövőd megteremtése” kurzus, és esedékes a következő Ragyogás ciklus is: „A harmónia frekvenciái”.
Várom a további érdeklődőket a kiadásra kész "Csatornád megnyitása" Orin-könyvrea.csatorna.megnyitasa@gmail.com címen. Amikor fordítottam, egy önfeledt pillanatomban azt mondtam, hogy ez a "spirituális tanácsadó nélkülözhetetlen kalauza". Ezt azóta is így gondolom, ilyen érzékenységgel egyetlen könyv sem taglalja azt, hogy mit és hogyan mondjunk el abból, amit látunk vagy érzékelünk, ha valaki segítségért hozzánk fordul. Pedig ez csak egyike a sok értékes üzenetnek, melyet átad a könyv...
Élvezzétek az utazást!
Anti



Emberbőrbe bújt Angyalok


"Vigyázzatok, amikor idegeneket láttok vendégül, mert sokan vendégeltek meg így Angyalokat, anélkül, hogy tudtak volna róla" Biblia 13:2
Végső soron mindenkiben ott lakozik az angyali minőség, de vannak köztönk olyanok, akiknek eredete nem a földről való, legtöbbször angyalként teljesítenek szolgálatot, de le is születnek a fölre, és innen próbálnak segíteni az embereknek.

A testet öltött angyaloknak sajátos viselkedésmintáik, és energiamintázatuk van.

Természetüknél fogva bájosak, barátságosak, szeretetteljesek, imádnak nevetni és idealisták. Mind a női mind a férfi angyali lények bájos arcvonásokkal rendelkeznek, gyakran szív alakú, gyermeki arcuk van, gyakran kiszőkítik vagy melíroztatják hajukat. Ösztönösen vonzódnak az angyali világhoz és nagy bennük a segítő szándék. Aurájukban gyakran megfigyelhető a "szárnyak" energetikája.

Nagyon érzékenyek és empatikusak, ha elszakadnak a spiritualitástól pótszerekhez, fordulhatnak. Gyakran függőségi kapcsolatokban élnek, ahol folyton szolgálnak, és magukra aggatják a megmentő mártír szerepet.

Mindenkiben a legjobbat látják és magukat a háttérbe helyezik. Nagylelkű lények, akiknek nehezükre esik másoktól valamit is elfogadni, ezért hiányt szenvedhetnek bizonyos dolgokban, mivel blokkolják a pénz, a szeretet, az energia, és más természetes források életükbe áramlását.

Sokféle angyali lény létezik, ezért sokfélék itt a földön is. Néhányuk sokszor inkarnálódott ide, és ügyesen boldogul, mert ki tud igazodni az emberek között, de vannak olyanok is akik csak ritkán jönnek le ezért nagyon elveszetnek érzik magukat ebbe a durva világban.

Az erejük, hatalmuk és feladatuk is megkülönböztetheti őket egymástól.

Az angyalok tehát köztünk élnek, ha jól figyelsz felismerheted őket.

Forrás: Angyalforrás



A halott apa meglátogatta kislánya megmentőjét


Kenny Johnson seattle-i lakos megmentette egy 3 éves kislány életét, amikor kihúzta az égő autóroncsból, de az édesapján már nem tudott segíteni. Ugyan az apuka a kórházba szállítást követően meghalt, később mégis meglátogatta Kenny-t.
Kenny Johnson nem mindennapi lélekjelenlétről adott tanúbizonyságot, amikor a baleset utáni másodpercekben bemászott a három méteres lángokkal égő roncsba, hogy megmentse a bennrekedt kislányt és édesapját. 

Ugyan többen is a helyszínre siettek, de senki sem merte a lángok miatt megközelíteni a roncsot – mindenki mintha lefagyott volna” - emlékszik vissza Johnson. Amikor megközelítette a lángoló autót, átfutott az agyán hogy felrobbanhat miközben Ő is bent tartózkodik, de azzal nyugtatta magát, hogy ha így történik, akkor jó cselekedetéért cserébe biztosan egyenesen a mennybe jut.

Kenny Johnson
A tűz ropogásán keresztül is tisztán hallotta a kislány sírását, és végül sikeresen kimentette a 3 éves Anna Kotowicz-et, aki egy törött kézzel és néhány horzsolással szerencsésen megúszta a balesetet. Apukája, a 37 éves Andy Kotowicz épp a bölcsödéből vitte haza a gyereket amikor a szerencsétlenség történt. Az édesapa, aki egy lemezkiadó cégnél dolgozott, három nappal később a Harborview Medical Center kórházban meghalt. 
A szemtanúk beszámolója szerint az autó majdnem másfél méteresre zsugorodott az ütközés során, az eleje teljesen összepréselődött, és a hátsó ülés a benne ülő kislánnyal együtt előrenyomódott. 
Kenny az utasoldalon levő ajtót kiszakítva beugrott az autóba. Elmondta, hogy néhány másodpercig mindent lassított felvételben látott: nem hallott hangokat, és nem érzett szagokat sem. Kioldotta a kislány biztonsági övét, majd a vállára vetve biztonságba helyezte egy, a közelben álló nőnek átadva. 
A baleset után napok teltek el, és Johnson visszatért a rendes kerékvágásba, hétköznapi életéhez, négy nappal később reggel 6 órakor azonban egy rendkívüli élménynek volt részese:
Feleségem mellettem feküdt az ágyban. Aludt. Minden olyan volt mint máskor” – mondta Johnson. „És akkor ott állt ez az ember az ágyam mellett. Azt mondta hogy segítségre van szüksége néhány dologban. Mondtam, hogy rendben.”
Bár életemben csak egyszer láttam, és akkor sem normális állapotban, tudom, hogy Ő volt (Andy Kotowicz). Azt mondta, hogy egy üzenetet szeretne Velem küldeni a feleségének és a lányának, de hogy mit azt az ügy magántermészetéből adódóan nem mondhatom el. Ugyanakkor arra is megkért, hogy a munkatársainak is mondjam el hogy ne legyenek mérgesek a sofőrre aki a tragédiát okozta. Ez volt számukra az üzenete.”
Johnson elmesélte, hogy később megkereste a lemezkiadó weboldalát, ahol egy emlékfotót talált Kotowicz-ről. Felismerte benne az embert, aki az ágya mellett állt. Ezután felkereste a céget, ahol találkozott Andy munkatársaival és átadta számukra az elhunyt üzenetét. 
The Seattle Times
www.seattletimes.com








Egyre gyakoribb a paranormálisba vetett hit



Két szociológus - annak érdekében, hogy megértsék, mi vezeti az embereket a paranormálisba vetett hithez - médiumi közvetítéseken vett részt, kísértetjárta házakban aludt, jetivadászokkal túrázott, földönkívüliek áldozataival találkozott, és lefolytatott két teljeskörű országos tanulmányt.
Két szociológus – annak érdekében, hogy megértsék, mi vezeti az embereket a paranormálisba vetett hithez – médiumi közvetítéseken vett részt, kísértetjárta házakban aludt, jetivadászokkal túrázott, földönkívüliek áldozataival találkozott, miközben elkészített két teljeskörű, országos tanulmányt.

Ellentétben az elterjedt sztereotípiákkal, a kutatás rámutatott arra, hogy nincs általánosan alkalmazható jellemrajz a paranormálisban hívőkre. A hívők széles skálája a kevés jövedelemmel rendelkező szabad gondolkodásúaktól a nagyhatalmú üzletemberekig terjed, és csavargók és agysebészek egyaránt megtalálhatóak közöttük. Az eredményeiket a kutatók egy könyvben tették közzé, melynek címe: Paranormal America: Ghost Encounters, UFO Sightings, Bigfoot Hunts, and Other Curiosities in Religion and Culture.

A hitbe vetett okok szintén nagyon változatosnak mondhatóak. Néhányuk számára a paranormalitás jelenti a magyarázatot a világ működésére, míg mások a különös jelenségek személyes megtapasztalása miatt kezdtek a rejtélyek kutatásába. Christopher Bader, a texas-i Waco Baylor Egyetemének tagja szerint a jelenségben megfogható valami, ami a felnőttek szintjén a gyerekek kaland és felfedezés utáni vágyára hasonlít: „Míg mások otthon ülnek és videókat kölcsönöznek estére, ezek az emberek egy elátkozott és démonokkal teli házban töltik a szabadidejüket. A nagylábra (észak-amerikai jeti) vadászók pedig gyakorlatilag egy szörnyet üldöznek. Én is vonzónak találtam azt az érzést, amikor a hétvégén kimentem velük a természetbe, sosem tudva mire bukkanhatunk.” 
Nincs kézzelfogható adat arra vonatkozóan, hogy milyen gyakori a paranormálisba vetett hit – melyet Bader és a másik szerző, Carson Mencken úgy definiál, mint olyan hit vagy tapasztalat, amelyet a tudomány és a vallás nem fogad el teljes mértékben. Azonban a televízióműsorok vizsgálatából képet kaphatunk arról, hogy egyre szélesebb mértékű a misztikus jelenségek iránti igény. 
Bader elmondta, hogy az 1970-es, ’80-as években talán egy vagy két paranormális témájú adást tűztek műsorra, míg manapság több tucatnyival találkozhatunk: szellemvadászok, médiumok, kísértetek és vámpírok elégítik ki a közönség kíváncsiságát.

Számos tudós dolgozik a paranormalitás megfejtésén, azonban Bader és Mencken arra volt leginkább kíváncsi, hogy mi vezeti az embereket az ebben való hithez. Ennek érdekében egy 3000 főre kiterjedő országos felmérésbe kezdtek, melyben az amerikai lakosok hitét, tapasztalatait és érdeklődését vizsgálták. Az eredmények feldolgozását követően arra a következtetésre jutottak, hogy a kevésbé vallásos emberek a leginkább fogékonyak a paranormálisba vetett hitre. 
Ez annak köszönhető, hogy ezek az emberek nyitottabbak a megmagyarázhatatlan jelenségek elfogadására, de nem ragaszkodnak szigorúan a vallásos hitükhöz amely az ettől eltérő misztikus jelenségeket általában véve elutasíthatja. 
Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy különböző paranormális jelenségek különböző demográfiai szereplőkkel azonosíthatóak. A nők például sokkal hajlamosabbak elhinni, hogy elátkozott házban laknak, a végzős főiskolásoknál pedig gyakrabban fordul elő testen kívüli élmény, nőtlen fehér férfiak pedig gyakrabban hisznek az UFO-kban mint társaik. Bader szerint talán a nagylábra vadászók a legkülönösebb csoport: a paranormálisban hívők minden sztereotípiáját megdöntötték, és általában véve nagyon komoly, rendkívül hagyományelvű, és gyakran magasan képzett emberek. Ugyanakkor hitük annyira ellentétben áll az életstílusukkal, hogy sokan közülük szorongással küszködnek, és ez a paranormálisról vallott véleményükhöz való mélyebb ragaszkodáshoz vezetett. Bader elmondta, hogy családjuk és barátaik csodabogárnak tartják őket, és egyébként mindenki azt mondja róluk hogy flúgosak. Emiatt nagyon aggresszív stílusban és komoly elszántsággal próbálják bizonyítani, hogy mindenki téved velük, és hitükkel kapcsolatban. Egyik vadász számára a kutatás akkor kezdődött, amikor épp az erdőben járva egy Nagylábút pillantott meg, amikor a lény keresztezte az útját. 
Gondoljunk bele, mekkora stresszt okozhat egy ilyen tapasztalat”- mondja Bader. „Normális, értelmes embernek tartod magad, és egyszercsak egy óriási majomember sétál előtted. Ezt valahogyan bele kell illesztened az egész eddigi életedbe. Ezek az emberek nem egy őrült világképet akarnak másokra kényszeríteni. Saját maguknak akarják bizonyítani, hogy ők maguk nem őrültek.”
Michael Shermer, a Skeptics Society igazgatója, és a Skeptic magazin alapítója szerint a paranormális tapasztalatok személytől és jelenségtől függetlenül mind kizárólag az emberi agy furcsa teremtényei. Akár a hangok az öreg házban, akár a számítógép képernyőjén mozgó foltok, az emberi agy mindig egy ismert mintához fogja hasonlítani, mögöttes értelmet keresve a tapasztalat mögött. 
Discovery News
news.discovery.com






A mágikus támadások fajtái és hatásai


A polaritás törvénye szerint a gondolati és virtuális energiával nem csak gyógyítani, hanem rombolni, ártani is lehet. Ezért lehetnek olyan személyek, akik rosszakaratról, bosszútól, féltékenységtől és butaságtól vezérelve az univerzum semleges energiáit rosszra használják fel, ez által szenvedést okoznak embertársaiknak, minden szinten.
Az energiák rosszindulatú felhasználásának három formája van: átok, rontás és mágikus támadások.

Az átok nagy lelki töltettel bíró spirituális és energetikai program, amely beékelődik az áldozat energetikai struktúrájába, és ha ott jó táptalajra kerül, megvalósul. A rontás már bonyolultabb művelet, itt főleg a régi népi eljárások dominálnak, kisebb rituálékkal, anélkül, hogy komoly felkészültség szükséges lenne hozzá.

Ez, vagy célba talál, vagy nem, attól függ, az áldozat mennyire tiszta, vagy vétkes az adott esetben.

A harmadik csoport a legkomolyabb, és ez a fekete mágikus támadás. Itt, az „elkövető" már rendelkezik komoly ismeretekkel a mágia terén, és súlyos problémákat idézhet elő. Ezek irányulhatnak egészégre, társkapcsolatra, vállalkozásra, karrierre, sőt, akár az életére is. A fekete mágus tudatosan választja a rosszat, amiért nagy árat fizet, ugyanis a karma törvénye szerint minden tett gyümölcse visszatér az elindítójához.

Ez a visszacsapás azonban sokszor nem is azonnali, erre játszanak rá a mágusok, hogy húzzák az időt, és élvezzék munkájuk gyümölcsét.

Embertársaink rosszakarata ellen többféle módon védekezhetünk, de a legfontosabb, hogy minden szinten legyünk korrektek, ne tegyünk senkinek rosszat, és ez által egy tiszta, erős aurára tehetünk szert. Ha konfliktusunk van másokkal, azt minél előbb rendezzük, ha hibáztunk, kérjünk bocsánatot, tegyük jóvá vétkeinket, gondolati, szóbeli és fizikai szinten egyaránt.

Vannak tisztító és auraerősítő meditációk, de ezeket nem kell túlzásba vinni, mert ha nincs valós támadás, és mi védekezünk egy nem létező ellenség ellen, akkor gondolati úton teremtjük meg a bajt.

Szerencsére ritkák a valódi mágikus támadások, de ilyenkor szakember segítségére van szükség.

A támadások jelei: rosszra fordul életünk, furcsa betegségek jelennek meg, feszültek vagyunk, félelmeink vannak, problémák vannak pénzügyeink és kapcsolataink terén, stb. ezek a tünetek azonban más okokkal is magyarázhatóak: ilyenkor egy semleges, hozzáértő személynek kell eldöntenie, hogy mi a helyzet, és mi a teendő.

Véleményünk szerint mielőtt bárki azonnal átokra gyanakodna és szakemberhez fordulna, alaposan nézzen körül a saját háza táján: az emberi természet hajlamos ugyanis azonnal másban keresni a hibát, vagy éppen egy külső tényezőt okolni balsikereiért ahelyett, hogy önerőből próbálna megoldást keresni.

Forrás: nagyvarad.ro

Gondolatébresztő a spirituális útról

Minden kornak, korszaknak megvan a maga uralkodó filozófiája, országonként, kultúránként más és más. A tömegkommunikációnak, a technikának köszönhetően ezek a kultúrák közelednek egymáshoz, könnyebben megismerhetők, átláthatók, hamarabb hasonlítanak is egymásra. Így az sem meglepő, ha a spirituális gondolkodásmód is egyre jobban elterjedt. Sokféle utat járnak az emberek, melyek mégis ugyanoda vezetnek.

Több évszázados vallási és egyházi uralom, gondolkozásmód után nyilvánvaló volt, hogy a fejlődést a tudományos gondolkozás, a racionalitás hozza majd. Meg kellett tapasztalni a racionalizmus nehézségeit és csapdáit ahhoz, hogy rájöjjenek az emberek, hogy a száraz tudástól lehetnek okosak, de bölcsek és boldogok kevésbé. Ezt az utat keresve pedig elég egységessé vált a törekvés, hogy ismét a transzcendens felé forduljanak és rájöjjenek, hogy az egész világegyetem rendszere felett kell, hogy legyen valami egységes erő, energia, ami az egészet összefogja és mozgatja. Több mint gyanús, hogy a felettes erőbe vetett hit szinte minden kultúrában fellelhető. Sőt! Bizonyos tanulmányok azt sejtetik, hogy a földönkívüli ismeretlen lények is valami hasonló erőben hisznek, és a mi fizikánk sem mindenható és megtámadhatatlan, amire tudásunkat alapozzuk.

Mindegy, hogy ezt a felettes erőt minek nevezzük. Hatalomnak, Mindenhatónak, Úrnak, Istennek… esetleg Allahnak, Krisnának vagy csak mindent uraló energiaforrásnak, ugyanarról a fogalomról van szó. A legtöbb ember keresi a kapcsolatot ezzel az energiaforrással, és a hozzávezető utat, ami nagyon sokféle lehet. Egyik sem egyszerű és könnyű, hiszen az út egy része nem rajtunk kívül, hanem bennünk van. Nagyon fontos tudomásul venni, hogy sok igaz út van, mely ugyanoda vezet, de ezekről tévutakra is kerülhetünk. Még fontosabb: fogadjuk el az utak sokféleségét és igazságát!

Sokan a vallásban találnak menedéket. Nyugodt, békés út lehet az is, ha valakinek az egyházak szervezettsége nyújt biztonságot. Mások vallásosság és egyház nélkül keresik a végső valóságot. Mindegyik spirituális út a maga módján, amin járhatnak egyénileg vagy csapatosan. És vannak, akik azért tévedtek erre az útra, mert még csak keresnek, de nem biztos, hogy a sajátjuk, vagy egyszerűen csak meglovagolnak egy divathullámot és tetszetős számukra ez az élet. Sőt sikereket érhetnek el vele, vagy akár jövedelemforrásként is remekül üzemel… Nem csak utat, módszert, gurut, mestert, hanem belső utat, a szív útját, a filozófiát megtalálni is nagyon nehéz. Soha, senkinek sem sima az útja. Mindenki bukdácsol rajta, és néha zsákutcába is szalad. Sokat csalódik is, mielőtt harmóniára talál.

A következő hetekben az útkeresés, a spirituális krízis nehézségeiről teszünk közzé önálló, és sokféle gondolkozású portálokról gyűjtött írásokat. Jelen esetben a szellemvilág nem az entitásokról, hanem a szellemiségről, a gondolkozásról szól. Elfogadjuk olvasóink önálló írásait is ugyanerről komolyabb mélységekre adva lehetőséget, mintha on-line fórumot kezdeményeznénk. Közös alapelvként tűzzük ki az elfogadás, a tolerancia gondolatát. Mert senki igaz útja nem lehet igazabb a másikénál. Ebben sokszor legnagyobb prófétáink is tévedtek.


-eszme-  


Gyógyítás angyalok segítségével


Gondolom sokan vannak, akik még talán most sem hisznek, vagy nagyon nehezen kezdtek el hinni az Angyalokban. Mások meg gyermekkori meseszerű élményeikre alapozva a lehető legtermészetesebbnek tartották létüket. Ma már mindkét oldalon sokan használják, alkalmazzák az angyali energiákat gyógyításra. Sőt! Sokaknak éppen a tapasztalat hozza meg a hitet.
Én az Angyalokban hittem utoljára. Mókásnak tartottam, hogy felnőtt emberek hisznek ezekben a meseszerű kis szárnyas lényekben, sőt kívánságokat rebegnek el nekik reménykedve azok teljesítésében. Mindenható, gyógyító erőt feltételeznek róluk, és nehezen megkülönböztethető erejük az isteni erőtől. Aztán megtapasztaltam az Angyalok létét és erejét. Sikerült kapcsolatot is találni velük, hozzájuk. Megtapasztaltam a segítséget, az erőt, a gyógyító funkciót. Rájöttem, hogy egyáltalán nem a „giccses megjelenési formájukba” vetett hit a döntő, hanem a formától független kapcsolatba, a közvetítő erőbe vetett hit! Ma már több tucatnyi olyan történetet tudnék itt leírni, amely saját tapasztalatom, és bizonyító erejű, és nyilván olvasóink is tudnák sorolni a hasonlókat. (Örömmel vesszük!) Most mégis egy konferencián elhangzott előadásból idézzük az alábbi történetet:

A most következő történetben Cheryl Anne meséli el, hogyan gyógyították meg az Angyalok a nővérét és a kutyáját.

Egyik nap korán keltem, hogy imádkozzam a nővéremért, aki borzasztó próbákon ment keresztül magánéletében. A kutyája is beteg volt. Imádkoztam érte, aztán elfújtam a gyertyát. Sehogy sem aludt ki a láng. Újra és újra megpróbáltam, aztán rájöttem, mi történik.

Becsuktam a szemem, és csendben ültem a gyertyafényben. Aztán megjelentek előttem az unokaöcsém, az unokahúgom és a nővérem őrangyalai – sőt még a kutyáé is! Teljesen tisztám láttam őket, megmondták a nevüket és feladataikat is. A nővéremnek két Angyala volt, mindkét oldalán egy, egy férfi és egy nő. Nevük Michael Edward és Ruth Ann. Egy e-mailben mindezt megírtam a nővéremnek. Nem igen hitt az ilyesmiben, úgyhogy féltem tőle hogy kinevet, vagy mérges lesz rám, mégis tudtam, hogy el kell mondanom neki. Levegő után kapkodott, amikor a neveket megtudta. Elmesélte egy álmát, amit előző éjszaka látott: egy férfi és egy nő követte. Elfutott előlük, de ők utána kiáltottak ’Ne szaladj! Szükséged van ránk!’ Ahogy ébredezett, saját hangját hallotta, amint egy nevet, vagy egy furcsa szót ismétel. Elhatározta, hogy leírja, hogy
ne felejtse el. A szó, amit álmában kiáltott, és leírt az éjjeliszekrényénél ez volt:
MERA.

Megkért, hogy ismételjem el az Angyalok neveit. Amikor kimondtam: Michael Edward, Ruth Ann – aminek a rövidítése MERA, nem is tudom ki döbbent meg jobban. Minden korábbi találkozásom az Angyalokkal személyes jellegű volt, és semmi más hozzájuk kapcsolódó jel nem érkezett hozzám. Eddig mindig csak az én furcsaságom volt ez. (Egyébként a kutyája, aki akkor halálán volt, és akit akkor apró angyali lények vettek körül, már teljesen jól van.) A nővérem most jól érzi magát. Évekig ateistának tartotta magát és most a spirituális ébredés kellős közepén van. Kedves kiskutyája is teljesen meggyógyult. Csodálatos időszak ez a családja számára. Bár az elmúlt évben hatalmas nehézségekkel küzdöttek, mára életüket betölti a szeretet, Isten és az őrangyalok fénye.”

Forrás: Scribd.com

Íme! Ez is egy megtérés története! Olyan megtérésé, ahol valaki visszatalál Istenhez egy mások által talán bugyuta történetnek ható „mesével”, ami talán lehetne véletlenek összecsengése is. Már ha valaki – ezekben a körökben – hisz még a véletlenekben… Így is kezdődhet egy nagyon is rögösnek nevezhető spirituális út tele buktatókkal és örömökkel.

-eszme-



Ahol nincs tér és idő


Sokan nem, vagy csak nagyon nehezen hisznek a fénylényekben, szellemekben, angyalokban. De ha bajban vagyunk, akkor előszeretettel fordulunk ezekhez a lényekhez, várjuk a csodát. Aztán ha bekövetkezik, megerősödik a hit, mert jó tudni: mindig van mögöttünk, mellettünk segítség, akire számíthatunk.
Régóta tudom, hogy a fátyol mögött nincs tér és idő, ezekre csak nekünk, embereknek van szükségünk a könnyebb tájékozódás végett. Sokáig azonban nem értettem, hogyan működik ez valójában. Aztán ezt is megmutatták nekem az Angyalok.
 
Középső lányomnak megígértem, hogy elmegyünk együtt moziba. Megspóroltam a mozijegy árát, ami a Gyes-ből nem volt egyszerű mutatvány. Végre eljött a várva-várt nap.
 
Reggel azonban, amikor az Angyalokat köszöntöttem és rövid meditációmat folytattam, eszembe jutott valami. Milyen jó lenne, ha a mozijegy mellé tellene a pénzből üdítőre, meg egy kis nasira, olyanra, amilyet Márti lányom éppen megkíván, én meg nagyon szerettem volna egy Angyalmagazin című újságot. Megkértem égi segítőimet, hogyha tehetik, vegyék figyelembe kívánságomat. Segítsenek megvalósulásában, úgy, hogy minden érintettnek a lehető legjobb legyen. Ezután tettem a dolgomat, szokásos háziasszonyi teendőket: mostam, főztem, nem gondoltam többé a kérésemre, egészen addig, amíg elérkezett az idő az indulásra.
 
És ekkor megtörtént a csoda!!!!!!!!!!!
Belenyúltam kabátom zsebébe és éreztem, hogy papírpénz akadt a kezembe. Nem is egy! Elővettem és izgatottan számolni kezdtem. Leírhatatlan az akkor érzett örömöm, igazi eufórikus állapotot élhettem meg. Nem a talált pénz miatt, hanem azért, mert ennyire konkrétan, kézzelfoghatóan megérezhettem, hogy rólam is gondoskodik az Univerzum, az én kérésem is meghallgattatott. 5000.- Ft-al ajándékoztak meg a gondoskodó Angyalok. Ebből igazán jól érezhettük magunkat, tellett mindarra, amire vágytunk, sőt még maradt a következő hétre is, hogy kiegészíthessem a „konyhapénzt”.
 
Hogyan is kerülhetett be a zsebembe. Törtem a fejemet, aztán másnap megszületett a megoldás. Amikor utolsó alkalommal segítséget kértem Kláritól – ismerve anyagi helyzetemet – nem fogadott el tőlem egy fillért sem. Én pedig, a kikészített bankókat nem tettem vissza a pénztárcámba, csak a zsebembe csúsztattam és valami csoda folytán, teljesen megfeledkeztem róluk. Az így megmaradt összeget találtam meg később, - mert az Angyalok már akkor, ott, jól tudták, hogy nekem erre 3 hét múlva nagyobb szükségem lesz. Azt is nagyon jól tudták, ha nem feledkezem meg róluk, akkor hamarosan a helyi élelmiszerbolt pénztáránál hagyom cserébe az elhozott élelmiszerekért, amit viszont ezek nélkül is ki tudtam fizetni.
 
Az Angyalok számára nincs lehetetlen, nem szab nekik gátat sem tér, sem idő.
                                                                                            
Cz. Márti

Forrás: 
Angyalfény 




Fehér zaj: a túlvilág frekvenciája


Nemrég hallottam egy férfi beszámolóját, aki egy halálosnak mondható autóbaleset után, bár végül visszajött, igen messze kalandozott. Húsz percen át beszélt a furcsa utazásról, mégis egy dolog nagyon megmaradt bennem azokból, amiket mondott: egy dolog nagyon fáj, ha nem kérhetsz bocsánatot attól, akit megbántottál, mert ő a földön maradt, és már nem hallja, mit mondasz...
A Lászlóval készült beszélgetést egyébként az agykontrollosok vették föl, ezért hiteles számomra. Egészen pontosan dr. Domján László beszélget vele arról, mit érzékelt abban az állapotban, amikor azt hitte magáról, hogy jól van, hogy él, miközben szétroncsolt teste a szintén roncs sportautójában feküdt élettelenül.

Nagyon szép gondolatok hangzottak el ebben a beszélgetésben, László lüktetés-féle zenét hallott, és rádöbbent, hogy rég halott szerettei és ismerősei gyűltek köré, hogy segítsenek rajta. A mintegy tíz évvel azelőtt meghalt édesapja nyitotta föl a „szemét”, hogy meghalt, ő mutatta meg a kocsiban vérző, összeroncsolt testet, és azt is mondta, hogy fiam, korán jöttél. A körégyűlt lelkekkel, ha volt még dolga, azt megbeszélte, aztán egyre feljebb emelkedett, egyre távolabb a baleset helyszínétől, ahol időközben összegyűltek az emberek, akiknek hallotta a gondolatát, és ahogy eltávolodott, úgy lett egyre könnyebb és könnyebb. Miután megértette, hogy meghalt, boldog lett, és azt gondolta, ha ez a halál, akkor ez csodálatos.

Ezután egy mesebeli, rét-szerű helyre ért, ami mégsem rét volt, mert inkább fények voltak, mint fűk és virágok, mégis maga volt a csoda. Ott történt, hogy elkezdődött az a bizonyos film, amin végignézhette az életét. Egyszerre volt szereplője és megfigyelője az életének. Megtapasztalta, amit akkor gondolt, amit beszélt, és amit tett. Tudta, miért gondolta, mondta, tette azt, és hirtelen azt is tudta, mit kellett volna gondolnia, mondania, tennie. Ha olyan történet pergett a filmen, amiben László megbántott valakit, és nem kért tőle bocsánatot, az mérhetetlen szomorúsággal töltötte el. Főleg azért, mert már nem tehette jóvá, hiszen gondolatban megkövetni valakit nem egyenlő a valódi bocsánatkéréssel.
 
Ekkor az jutott eszembe, hogy hiszen – többek között – talán ezért van, hogy a halottak mindenképpen üzenni akarnak nekünk, élőknek. Először is haláluk után sokáig azt gondolják, hogy nem történt semmi, élnek, és képesek kommunikálni. De mivel nincs testi kiterjedésük, az a fajta kommunikáció megmarad az energiák szintjén, nem tud manifesztálódni. És azok az energiák pedig, ki tudja, mi módon „csapódnak le” a mi földi világunkban.

A kopogó szellemek például zörejeket, surranásokat, koppanásokat hallatnak. Levernek, felborítanak dolgokat. Feltehetően ezt nem szándékosan teszik, hanem az a hatalmas energia, amivel az üzenetüket, mondandójukat akarják eljuttatni hozzánk, ezt az eredményt hozza.
Mivel energiáról beszélünk, nagyon is elképzelhető, hogy az üzenet rezgése, frekvenciája megzavarja más – frekvenciákat kibocsátó – szerkezet működését. Amikor a rádiónknak egyszer csak elállítódik a csatornája, és a toplista helyett hirtelen csak recsegést hallunk, és dühösen tekergetni kezdjük a keresőgombot, nem is gondolunk arra, hogy talán egy halottunk szeretne üzenni nekünk, és az ő energiái zavarták meg a rádióadást.
  
Egyik újságíró ismerősöm digitális magnetofont vásárolt, hogy arra vegye fel az interjúkat, mert arról azonnal a számítógépre tudja másolni a hanganyagot, és nincs szükség szalagokra. Ez az ismerősöm halálra vált arccal mesélte, hogy amióta meghalt az egyik gyerekkori barátja, teljesen megőrült a digitális diktafonja. Olyan recsegéseket produkál, amelyekre nincs magyarázat, mert határozottan emlékszik, hogy amikor az interjú készült, semmilyen hasonló zaj nem zavarta meg a felvételt. Gondolta, talán a szerkentyűnek van valami baja, és legközelebb a férje diktafonját vitte magával. De azon ugyanúgy megjelentek a fura sípolások, recsegések. És az egész jelenség épp a haláleset óta volt így. A kollégám ekkor nyomozni kezdett, és rátalált a Fehér zaj jelenségre. Lelassítva, felhangosítva is többször meghallgatta a felvételt, és furcsa dolgokat tapasztalt. Bár kivehető szavakat, emberi hangra emlékeztető formulákat nem hallott ki a zajból, de nagyon éteri, kísérteties, suhogó, szinte síró hanghatásokat igen. Ez persze nem bizonyíték semmire, csupán csak elgondolkodtató.

Az EVP (Electronic Voice Phenomena – elektronikus hangjelenség) magas színvonalon kutatott, mégis csak nagyon kevéssé felfedett paranormális jelenség, amelynek odaadó hívei vannak szerte a világon. Fehér zaj címmel filmet is vetítettek a mozikban, érdemes utána nézni. A film arról szól, hogy a holtak bizonyos csatornákon (elektromos készülékek frekvenciáin) keresztül olykor megpróbálnak kapcsolatot teremteni az élőkkel.
 
A filmben az elhunytak részéről kezdeményezett kapcsolat a televízió-, rádió- és számítógép-frekvenciákon keresztül jön létre, ezeket a frekvenciákat nevezik a film címeként választott fehér zajnak, amiket aztán a fizikai világban élők fogadnak és értelmeznek. A paranormális jelenségek kutatói közül szinte mindegyikben egy közös vágy munkál: hogy kommunikáljon azzal, aki a szerettei közül már eltávozott. Persze, ha szeretteink megtehetik ezt, akkor miért ne tehetnék meg ugyanezt azok, akik nem szerettek minket?
A filmben a feleségét gyászoló férj (Michael Kaeton) találkozik egy férfival, aki állítólag jeleket kap a nejétől a túlvilágról. Méghozzá különböző frekvenciákon.

Persze a film az csak film, nem kötelező elhinni, amit a forgatókönyvírók állítanak, az ember fülében mégis elültetik a bogarat. Épp úgy, ahogy a már-már klasszikusnak számító Hatodik érzék című filmmel, amiből megtudhattuk, amit azóta is innen-onnan „bizonyítva”, megerősítve érzünk, hogy a halott épp úgy él tovább a saját világában, mintha élne, olyannyira, hogy sokáig rá se jön, hogy halott.

Összeállította: Szerémi Bora





A meditáció, mint életforma


A spirituális emberek életformájához tartozik, hogy meditálnak. Lehetőleg naponta. Mégis azt tapasztalni, hogy sokan nincsenek tisztában a meditáció lényegével, formájával. A legjobb az, ha valaki zárt közösségben, a mesterétől, tanítójától tanulja a helyes meditáció módszerét, de több helyes út is létezik. Mégis vannak a meditációnak alapszabályai, amik nem változhatnak iskolánként, mesterenként.
A spirituális emberek életformájához tartozik, hogy meditálnak. Lehetőleg naponta. Mégis azt tapasztalni, hogy sokan nincsenek tisztában a meditáció lényegével, formájával. A legjobb az, ha valaki zárt közösségben, a mesterétől, tanítójától tanulja a helyes meditáció módszerét, de több helyes út is létezik. Mégis vannak a meditációnak alapszabályai, amik nem változhatnak iskolánként, mesterenként.

A materialista emberek között vannak sokan, akik azt is meditációnak nevezik, ha egyszerűen leülnek, csöndben vannak, vagy becsukják a szemüket, vagy nyitott szemmel merengenek. Általában az ilyen emberek gondolkoznaka gondolatok megléte viszont kifejezetten ellensége az igazi meditációnak. Az elcsöndesülés segíthet abban, hogy a bal agyfélteke aktivitása átkerüljön a jobb oldalra és ezáltal jó ötletek születhessenek egy esetleges probléma megoldására, de ez semmiképpen se nevezhető meditációnak. Ugyanakkor látni fotókat nyitott szemmel elrévülő japán emberekről, akiknek a tekintetén látható az üresség, ami viszont már egy kellemes tudatállapot, a képek a zen buddhista meditációkat művelőkről is készülhettek.

Európában és a nyugati világban gyakoriak a vezetett meditációk, amik olyanok, mint az agykontrollos gyakorlatok. A vezető szövegének megfelelően a csoport tagjai – vagy egyszerűen a hanganyag hallgatói – vizualizálnak, elképzelik a képeket. Csakhogy ez sem igazi meditáció, ezt inkább immagináziónak nevezik. Attól persze még lehet eredményes, hiszen a felszínre hozott képek nagyszerűen szimbolizálják a tudat mélyebb rétegeiben létrejövő gondolatokat, feltárhatják a lelki gondok gyökerét, vagy képben formálják meg magát a problémát, amivel foglalkozni érdemes. Ezen alapul a KIP terápia (Leuner terápia: Katatym Immaginativ Pszichoterápia), ahol a terapeuta kifejezetten a terápia részeként kezeli a felszínre hozott képeket.

Akkor mi is valójában a meditáció?

Csukott szemmel, mozdulatlan testtel (lehetőleg egyenes háttal) ülés, miközben éberen figyel az elme egy kiválasztott fókusztárgyra. (Ez általában egy nagyon egyszerű dolog: pl. a meditáló légzésének megfigyelése.) Nem avatkozik bele a dolgokba, nem képzel el semmit, nem változtat meg semmit. A megfigyelt dolgok önmagukban való megfigyelése történik gondolati kommentár és képzeleti asszociáció nélkül. Figyelés és éberség jellemzi, nem pedig az ellazulás és pihenés. A figyelem egy pontra összpontosít és kizárja a külvilágot, a hang- és gondolati zajokat, megküzd a test ellenállásával, zsibbadásával, fájdalmával. Aktívan figyel befelé, iskolánként más és más lehet a megfigyelés tárgya. Az a cél, hogy az elme elcsendesüljön, gondolatmentessé váljon, és az adott iskola mestere jelöli meg, hogy a befelé figyelés a csendre, érzésekre, képekre, hangra irányuljon-e. A gondolatmentes elcsendesülés hozza létre azt a módosult tudatállapotot, amely közelebbre enged igazi mély énünkbe, tudatunkba, elménkbe, hogy képesek legyünk megismerni önmagunkat.

A meditációnak nem a pihenés a célja, hanem önmagunk megismerése az elcsöndesülés által. Nem a lazítás, hanem az éber figyelem, a fókuszált, ún. egyhegyű figyelem kialakulása. Ezt bizony nem könnyű elérni. Nem könnyű a nyüzsgő élet forgatagából, cikázó elménk rabságából kiszabadulni a gondolatmentes csöndbe, hogy szembesüljünk igazi önmagunkkal, megküzdjünk testünk és elménk folyamatos ellenállásával. Megtanuljunk mozdulatlanul ülni és összpontosítva figyelni. Kitartó gyakorlás segít ehhez, és a kezdeti félórás, egy-egy órás gyakorlás után képes legyen valaki napokig, hetekig is elmélyülni egy elvonuláson.

Mi értelme is van mindennek?

Mindenki – ebben azt hiszem nincs vita, kivétel nélkül mindenki – keresi az élete értelmét. Fő kérdése az, hogy „ki is vagyok én?” „miért vagyok itt a Földön” és „mi az igazi dolgom, feladatom”. Az igazi boldogsághoz nem az anyagi világ vezet, hanem az a lépés, amikor megismerjük a választ feltett kérdéseinkre.

Ehhez persze érdemes elfogadni azt a feltételezést, hogy mindannyian ugyanabból a forrásból származunk és ugyanonnan jöttünk. S habár sokféle út vezethet ugyanoda, tudjuk jól, hogy léteznek tévutak és zsákutcák is, és minden út megtétele fáradtsággal jár. Célnak tekinthetjük a közös forrás megtalálását, mely azonos az önmagunkra találással. A teljes belső csönd, a Tiszta Tudat, az üresség megtalálásával, koncentrált figyelemmel, ami tulajdonképpen nem más, mint a harmadik szemmel látás. (Tévhit, hogy a harmadik szemmel látás a szellemek és egyéb entitások, aurák látását, vagy a jövőbe látást jelenti. Azt IS jelentheti, de nem azonos azzal.)

A meditációnak négy szintje van:
 
            1. A bevezető szinten meg kell tanulni a pozíciót, a figyelést, testhelyzetet.
            2. A meditáció mélyebbre megy, eggyé válás történik a fókusztárggyal.
            3. Végcél a végső valóság megtalálása (megvilágosodás, egységtudat kialakulása).
            4. A megtalált végső valóságot bele kell integrálni a mindennapokba.

Ez nem tízperces, félórás feladat. Lehet egy egész élet programja és célja. De mit sem ér az öncélú meditáció, ha nem épül be a mindennapokba, a tudatba, ha nem vagyunk képesek élni vele. A tudatunkba befelé kerüléshez transz állapot kell, és a meditáció is egy folyamatos módosult tudatállapot.

Ezekről a módosult tudatállapotokról a közeljövőben többet írunk.

-eszme-

Ha ismernéd Villás Béla - A jelenlét csodálatos titka című előadását azt hiszem mást írtál volna a cikkedben. Ugyan is a meditálás a jelenlétet jelenti a pillanat megélését . Ha gondolod hallgasd meg ezt az előadást , biztos tanulságos lesz , és ne vedd tolakodásnak , de azt hiszem nem vezet tévútra sem , hátha kedvet kapsz és egy pár előadást még meghallgatsz e – spirituális embertől egy igazi tanítótól. Kívánom , hogy érdemben fejlődni tudj , és élvezd ezt a kis kiruccanást.



Villás Béla - A jelenlét csodájának titka




Mozgásos meditációk


A meditáció megválasztása azon múlik, hogy mit szeretnénk vele elérni. Igazi mélységeket kívánunk megismerni, önmagunkat feltárni, vagy átmenetileg szeretnénk módosult tudatállapotba kerülni, ami pihenésünkhöz, vagy átmeneti felismerésekhez vezet.
Előző számunkban elkezdtük a meditáció fogalmát tisztázni és arról beszéltünk, hogy milyen is az igazi mély, eredményes meditáció, hogyan, miképpen kell végeznünk ez irányú napi gyakorlatunkat. Nem könnyű magának, a meditációnak a tisztázása sem, hiszen többféle is létezik, többféle formában. A forma megválasztása azon múlik, hogy mit szeretnénk vele elérni. Igazi mélységeket kívánunk megismerni, önmagunkat feltárni, vagy átmenetileg szeretnénk módosult tudatállapotba kerülni, ami kikapcsolásunkhoz, vagy átmeneti felismerésekhez vezet.

Az előző cikkben leírtuk, hogy a meditációk igazi célja általában az én igazi megismerése, és annak érdekében naponta végezzük gyakorlatunkat, ahhoz a buddhista típusú, elmélyült, az üresség megismerése irányába ható meditációs formát kell gyakorolnunk. Érdemes időnként minimum tíz napos, vagy néha akár hosszabb ideig tartó elvonulásokra is menni, ami gyakorlatlanoknak alig elviselhető, gyakorlottabbak viszont hatalmas lépéseket tehetnek általa az önmegismerés útján. (Pl. Vipassana elvonulás, Goenka módszerével, amiről elérhetők információk awww.dhamma.hu honlapon.) Ennek gyakorlása valójában egy életforma. Itt nincs mozgás.

Milyen is az a mozgásos meditáció?

Az valójában nem meditáció, hanem átmenetileg létrejött transz állapot, ami szintén alkalmas a tudat mélyebb rétegeinek megnyitására, aktivizálására. Általában viszonylag gyorsan létrejön a transz állapot, a transzhatás, megvan az eredménye, tehet lépéseket az ego feloldására, de néhány óra vagy nap elteltével az elért eredmény nem állandó és végleges, és minden visszarendeződik, legfeljebb az élmény emléke marad meg a transzolóban. A transz olyan erőteljes élmény, hogy a hétköznapi valóságunkat szétszedi, minél erősebb, annál hosszabb idő kell a visszaálláshoz. A transz élmények feldolgozásához idő kell, döntések nem ebben az állapotban születnek, csak látásmódot ad hozzá (az agy frontális lebenye teljesen kikapcsol).

Most nem foglalkozunk a különböző szerekkel előidézhető transzokkal, csak a természetes, fizikai úton előállíthatókkal. Ezek sem mindig veszélytelenek, ezért érdemes csoportban, szakavatott vezetővel végezni az ilyen gyakorlatokat, nem egyedül végzendők. Lehet transz állapotba jutni légzés módszerekkel, imával, mantrával (pl. Ohm meditáció), izzasztással (izzasztó kunyhókban), elvonulásokon ún. ingermegvonással, csönddel.

De transzhoz juthatunk az erősebb mozgásos formákkal is pl. dob hangjára (sámándobolás), holotrop légzéssel, valójában a rock koncerteken is (minél erősebb és monotonabb a zene, annál hamarabb elérhető a transz), de ilyen lehet a szúfi quawali, vagy a kerengő dervistánc, naptánc, és ilyenek Osho mozgásos meditációi, nevető gyakorlatai. Fontos a hangerő és a monotónia, bizonyos ritmusok az agy bizonyos hullámait stimulálják. (Pl. a sámándobolásnál a Théta hullámok ritmusát szokták dobolni.) Ide sorolhatjuk a tűzjárásokat is, hiszen az eredményes tűzön, vagy parázson járás – megégés nélkül – csak transz állapotban elképzelhető.

Mire jó ez?

A transz lehet egy beavatás része, tehát lehet spirituális funkciója, átvezethet valakit egy világnézeti útkeresésen, vagy motiválhatja arra, hogy még mélyebbre menjen az önkeresésben. Lehet egy alkalmi transzolás, amikor egy bizonyos élethelyzetben tanácstalanok vagyunk és szeretnénk felmerülő kérdéseinkre választ kapni. Saját belső erőnk rendelkezik a legjobb tanításokkal, csak „szóra kell bírni”. Lehet terápiás, gyógyító hatása. És van, akinek nem ajánlható. (Kerüljék a magas vérnyomásban szenvedők és a pszichiátriai gyógyszereket szedők.)

Ha valaki sokat transzol, nem fog hamarabb megvilágosodni! Szerek szedésével pedig egyáltalán nem, ez tévhit. Az igazi mély önvaló megismeréséhez kitartó, hosszú munka kell és az elmélyülő, elcsendesedő, naponta kigyakorolt meditáció. Míg a transz sokkal jobb csoportban, vezetővel, a meditáció az egyénileg megélt élményen alapszik. A módosult tudatállapot egy hasznos híd a tudat mélységeinek megismeréséhez, az érzelmek befolyásolásához. Egy spirituálisan gondolkozó terapeuta a klienseivel is legtöbbet módosult tudatállapotban dolgozik, mert a változások is elsősorban így érhetők el.



Hipnózis és reinkarnációs terápia


A hipnózist lejáratták a színpadi bemutatót tartó lélek-zsonglőrök, akiknek semmi közük a pszichológiához, inkább paranormális jelenségként próbálták előadni mutatványaikat. Ugyanakkor egyetemi szinten néha túldimenzionálták a jelentőségét. Mindkét oldal túloz.
Régebben a hipnózis az okkult tudományok, tevékenységek közé tartozott, nagy miszticizmus vette körül. A hipnózist lejáratták a színpadi bemutatót tartó lélek-zsonglőrök, akiknek semmi közük a pszichológiához, inkább paranormális jelenségként próbálták előadni mutatványaikat. Így talán érthető is, hogy a hipnózistól félnek sokan még ma is. Ugyanakkor egyetemi szinten néha túldimenzionálták a jelentőségét az által, hogy kizárólag csak alapos felkészítéssel, képzéssel rendelkező kiváltságos pszichológusok, vagy orvosok alkalmazhatják. Mindkét oldal túloz.

Ma már tudjuk, hogy a hipnózis egy módosult tudatállapot, tudományos vizsgálódások folynak róla. Már nem okkult, minden kétséget kizárva látványos eredményeket lehet vele elérni, s habár nem színpadi produkció, nagy, többéves egyetemi előkészítést sem igényel a végzése. Ma már hazánkban több száz, ha nem ezer ember is ki van képezve erre. Korántsem mind tudományos munkát végzők, vagy egyetemre járt szakemberek. Ugyanis veszélyei nincsenek, vagy minimálisak.


Mi a hipnózis?

Mivel módosult tudatállapot, nagyon fontos megjegyezni, hogy nem tudattalan, tehát a benne résztvevő, a hipnotizált emlékezni fog rá. Vissza is tud jönni ebből az állapotból, nem jellemző, hogy ott maradtak volna, mégis az ilyen irányú félelem nagyon gyakori. Az illető arra fog emlékezni, amit bevéstek neki a hipnózis alatt. Tehát azt felejti el, amit elfelejtetnek vele, de nem alszik, csak az agya a normálnál jóval lassúbb állományban, hullámhosszon működik. Pl. a reinkarnációs hipnózisoknál 8 – 12 Hz/sec frekvencia között jönnek elő legélesebben az emlékképek.


hipnotizáló kép
A hipnózis során az együttműködésre hajlandó személy (a legtöbb esetben csak az ilyenek hipnotizálhatók) lemond viselkedése kontrolljáról, és elfogadja a valóság bizonyos fokú torzítását. De semmire nem vehető rá, amire tiszta tudatállapotban ne vállalkozna, azaz az erkölcsi normarendszere ily módon nem oldható fel. (A krimikkel ellentétben pl. senki nem vehető rá gyilkosságra, aki tiszta tudatállapotában ezt nem tenné meg.) A hipnotizőr e feltétel előállítására számos módszert alkalmazhat: pl. egy képet nézetnek vele, ami vonzza és az elmét, a szemet elfárasztja (mint itt, a képen), amitől a kliens úgymond magától hipnózisba esik, vagy ingát billegtetnek előtte, vagy a harmadik csakráját stimulálják, vagy egyszerűen a hipnotizőr csak a hangját használja, megfelelő zenét alkalmaz és megfelelő hívóképeket. Nem az alvás a cél, hanem a relaxált, ellazult állapot elérése, az alvás ilyen esetekben nem hasznos.

Tehát előidézhető relaxált állapotú transz, és hiperéber transz is fokozott éberséggel, mozgással. Lehet, hogy valaki nem fekve, hanem kerékpározva van hipnotikus transzban és végrehajtja a szuggesztiókat. A hipnotizőr nem parancsolgat, hanem együttműködően irányít.

Mi jellemző a hipnózisra?
 
-          Megszűnik a viselkedéstervezés.
-          A figyelem a szokottnál szelektívebbé válik.
-          Könnyen kiváltható gazdag fantáziatevékenység (ill. mély élmények így előhozhatók.)
-          A realitásérzékelés csökken, elfogadja, hogy a valóság bizonyos mértékig torzulhat.
-          Fokozott a szuggesztibilitás.
-          Gyakori a poszthipnotikus amnézia (emlékezetkiesés), de ez attól függ, hogy mire kapott bevésést az illető. Kell-e emlékeznie vagy sem.
-          Vagy éppen hipnózisban hozható vissza a megcsorbult emlékezet (regressziós).

A reinkarnációs hipnózisok jellemzői

Nagyon fontos tudni, hogy nem végzünk reinkarnációs hipnózist olyanoknál, akik eleve nem hisznek a reinkarnációban. Nem a hipnózisban kap bizonyosságot, hanem eleve hinnie kell benne, hogy eleven történéseket tudjon felidézni. A nélkül nem jönnek képek, vagy csak színesen fantáziál. (Amúgy is nehezen elkülöníthető a valós reinkarnációs élmény a projekciótól, vetítéstől.) Ezért is fontos, hogy minden reinkarnációs hipnózisra jelentkezőnek kell, hogy legyen egy kérdése, amivel jelenleg is meglévő problémájára keres megoldást, amire már keresett más módszerekkel is, tehát nem ez az egyetlen reménye, csak kiegészítés. Hiszen mindenkinek volt több tucatnyi, vagy akár több száz előző élete is, konkrét keresési cél nélkül csak tévelyegnénk a múlt emlékei között céltalanul. Az nem lehet cél, hogy „szeretném megtudni ki is voltam”. Konkrét cél nélkül a tudatlanság a jó megoldás, hiszen egyáltalán nem véletlen, hogy ez előttünk zárva marad. Viszont az sem véletlen, hogy a megfelelő időpontban, a megfelelő kérdésre a kapuk feltárulnak.

A leggyakoribb kérdések az életcélra, karmára, vagy a párkapcsolatra vonatkoznak. Ritkábban valamilyen megoldhatatlannak tűnő élethelyzetre, betegségre. Tudni kell, hogy a reinkarnációs hipnózisban történő feltárás azért hasznos, mert ha megértjük jelen életbeli problémánkat a feltárt képek segítségével, akkor az szinte magától feloldódik, vagy a megoldás elénk kerül, minden további hosszú terápia nélkül. A regressziós hipnózisban történő feltárások még további feldolgozást igényelnek, de a reinkarnációs élmények képesek a teljes feloldásra, persze bizonyos idő elteltével. Lehet, hogy csak a hipnózist követő egy-két hónap múlva.

Sokan azt hiszik, hogy hipnózisban megindul egy vetítés, és a szemünkkel látunk a csukott szemhéj mögött teljesen valósnak tűnő képeket. Ez nem így van! A képek az elménkben születnek meg, ugyanott, ahol a fantáziaképek. Nem a szemünkkel, hanem az elménkkel látunk. Szakemberek szerint elsősorban filmszerűen két dimenzióban, de az sem ritka, hogy teljesen életszerűen 3D-ben. Az ilyen élmény hatása sokkal mélyebb, mintha valaki csak elmondja médiumként, hogy „ki voltál és mit csináltál előző életedben”. Sőt! Terápiás értéke kizárólag a megélt élményeknek van!

Azért ellenjavallat is van, mert ugyan kevés a veszélye, de létezik. Nem javasolt a hipnózis 16 éven aluliaknak (főleg a reinkarnációs), gyógyszeres és pszichiátriai kezelés alatt állóknak. A pszichopatológiai esetek hipnotizálását hagyjuk meg a szakembereknek (orvosoknak, pszichiátereknek, klinikai szakpszichológusoknak), aik intézményi keretek között és óvatos felügyelettel használják. Egészséges emberek számára azonban tényleg veszélytelen, ám élvezetes és hasznos.

-eszme-  


Rádiókapcsolat a szellemekkel


Az utóbbi években, a technika fejlődésének köszönhetően kiszélesedett a számunkra ismeretlen túlvilággal létesített technikai kapcsolat. A rádió- és televíziókészülékekből érkező elektroakusztikus hangokat különleges berendezések és számítógépes szövegek százai egészítik ki.
Mivel nem kell különleges paraképesség a túlvilági hangok „felfogásához”, létrehozásához, akár Te is megpróbálhatsz kapcsolatot létesíteni az elhunytakkal. 

Dr. Enrst Senkowski mainzi professzor közzétett egy részletes tudományos vizsgálatot a műszeres transzkommunikáció témakörében. Az általa és egy frankfurti orvos, dr. Vladimir Delavre által kiadott Transzkommunikáció című újság rendszeresen beszámolt a kutatás mindenkori állásáról.

A műszeres transzkommunikáció olyan jelenség melyet sok ember létre tud hozni! – írta az egyik vezércikkben. – A jelek szerint nem szükséges hozzá paranormális képesség, az viszont igen, hogy a kisérletező nyitottan és ne ellenségesen vagy félelemmel kezdjen a munkához.
A jelenségek alapja az elektronikus rendszerek (rádió, televíziókészülékek vagy számítógépek) működésének máig megmagyarázhatatlan megváltozása. Ez olyan hangokat, képeket és szövegeket hív elő, melyeknek a fizika ismert törvényei értelmében nem volna szabad létrejönniük.”

A személyes tapasztalat egyeseknek talán vigaszt nyújthat, és az egyéni világkép kiteljesedéséhez vezet, az átlagos szemlélőnek azonban semmiféle látható előnyt nem kínál, ráadásul a tudományos magyarázat máig hiányzik, hogy ez miként lehetséges.

Sokan a Bibliát idézve azt tanácsolják „Hagyjátok nyugodni a holtakat”. Erre viszont Francois Brune francia teológusprofesszor "A holtak beszélnek hozzánk" című könyv szerzője így válaszol: „A magnószalag-hangok jelensége azt bizonyítja, hogy a holtak egyáltalán nem annyira halottak mint ahogyan mi azt gondoljuk. Ők épp úgy keresik a velünk való kapcsolatot, ahogy mi többet szeretnénk tudni róluk…

Rainer Holbe a Csoda vagy csodálatos című könyv szerzője szerint – mivel nem kell különleges paraképesség a túlvilági hangok „felfogásához”, létrehozásához, akár Te is megpróbálhatsz kapcsolatot létesíteni az elhunytakkal.

De azért tudd, hogy a más tudatsíkokkal kialakított kísérleti kapcsolat nem mindig veszélytelen, és olyan pszichikai megterheléssel járhat, melyet nem mindenki képes elviselni.
 
 




Rögök a spirituális úton 1.


Feltételezem, hogy akik a Fényportált olvassák, zömmel úton vannak, azon a spirituális úton melynek vége a megvilágosodás, a felébredés, az önmagunkra találás, és jelölhetnénk még egy-két ide illő kifejezéssel a végcélt. Hitvilágonként más és más szó fejezi ki ugyanazt az állapotot. Csakhogy ez az út nagyon rögös, nehéz, senki számára sem nevezhető könnyen járható nyolcsávos sztrádának, és senki útját sem egyengetik előre.
Feltételezem, hogy akik a Fényportált olvassák, zömmel úton vannak, azon a spirituális úton melynek vége a megvilágosodás, a felébredés, az önmagunkra találás, és jelölhetnénk még egy-két ide illő kifejezéssel a végcélt. Hitvilágonként más és más szó fejezi ki ugyanazt az állapotot. Csakhogy ez az út nagyon rögös, nehéz, senki számára sem nevezhető könnyen járható nyolcsávos sztrádának, és senki útját sem egyengetik előre. Megyünk rajta felfelé és lefelé, sokszor megcsúszunk, szakadékokat ívelünk át, vagy esetleg belezuhanunk és kezdjük elölről. Szerintem sokan visszafordulnak, vagy tévútra tévednek. Megbotlunk a rögökben, felsértjük magunkat, fájlaljuk sebeinket, és sokan vannak olyanok is, akik zsákutcába szaladnak, és az a sajnálatos, amikor ugyanebbe az utcába vezetnek magukkal még sokakat. Ráadásul itt nincsenek figyelmeztető jelzőtáblák, vagy ha mégis, azok nagyon alacsonyan, nagyon belül, amire figyelni kellene. Most ezekről a rejtett jelzőtáblákról lesz szó, amik előre jelzik a rögöket, és óvatosságra intenek.

A legfőbb jel, amikor nem megy az addig megszokott meditáció.

Ilyenkor nyugtalan az elme, túl sok az aggódás, a kétely, képtelen a meditáló egy helyben maradni, lenyugodni testileg is. Mindig halogatja a meditálást, s ha mégis elkezdi, akkor túlságosan tompa lesz, vagy belealszik. A jó kis alvás egészséges, de nem meditáció! (Ha valaki ezt tapasztalja, akkor érdemes légző gyakorlatokat végezni, vagy egy nagyot sétálni a friss levegőn, vagy valami mást olvasni és utána visszatérni a meditációhoz. Sokan végeznek meditációt kényelmesen eldőlve, fotelban, fekve… Kétségtelen, hogy a test így könnyen ellazul, csakhogy megteremtettük a belső figyelem helyett az alvásra az alkalmat. Aki komolyan meditál, az ne tegye ezt fekve és túlságosan kényelmesen! Jó, ha tartania kell a derekát, a fejét, ami ha elbillen, akkor azonnal felébred. Nem kötelező a lótuszülés, vagy a törökülés, a hazai ízületek ezt nehezebben bírják, de mindenképpen ideális forma. A hinduk lapos párnán, a buddhisták kicsit magasabb ülőpárnán meditálnak, érdemes kipróbálni, melyik felel meg a legjobban. De meg lehet világosodni széken ülve is…

Gyakori, hogy az ugrándozó elme elcsábít valamilyen más tevékenységhez. Ami hirtelen fontosabbnak tűnik. Hú, még el kell intéznem ezt a levelet, meg kellene főzni az ebédet, inkább le kellene vinni a szemetet. Ezek elterelő, önbecsapó tevékenységek, sem a test, sem az elme nincs a meditációhoz megfelelő állapotban.

A mindent átölelő béke és nyugalom helyett harag támad bennünk. Önmagunk iránt, vagy bármi más iránt, ami elvonja a figyelmet. A harag olyan energetikai állapotba hoz, ami végképp nem engedi meg az elmélyülést.


Forrás: www.integralakademia.hu
Legyen gyanús, ha túlságosan elégedetlen vagy a tanítóddal!

Sokaknál a legfőbb meditációs akadály – és ez által az egész út akadályoztatottá válik – ha valaki elkezd mindenben kételkedni, legfőképp a saját gurujában, tanítójában. Tanul tőle valamilyen technikát, de magában azt gondolja „ez nem nekem való” „ez a technika nekem nem jó, nekem valami más kell” „nekem az jött le fentről, hogy másképpen kell csinálni, pl. így…” Ugye hallottak már ilyen esetekről? Ha nem hiszed el, amit a mestered mondd, akkor rossznak látod, rosszként tapasztalod mindazt, amit ő tanított, pedig a tiltakozás a te tudatodban van és eltűnt a hit és alázat. Abban az esetben pl. a mestered, a tanítód iránt. De ezzel együtt egy évezredek óta bevált módszert dobsz ki, s ha túl gyakran mondod, hogy „ez nekem nem jó, ezt másképpen szeretném, én másképpen tudom” – bizony erősen dolgod van még az egóddal. A spirituális tanok és a gyakorlás nem az újítások helye. Itt évezredek óta bevált gyakorlatok vannak, illik megtisztelni a betartásával.

(Összeállítva Gánti Bence Integrálakadémiai jegyzetéből)

-eszme-





Rögök a spirituális úton 2.


Elindulunk egy úton, ami egyre érdekesebb, de egyre nehezebb. A rögökben megbotlunk, és vagy felállunk, vagy sem. Gondolkozzunk el a hibákon, amelyeket itt felsorolunk és gondoljuk végig, hányszor, hány embernél (esetleg saját magunknál is) találkoztunk már vele? Figyeljünk oda, mert nem a fejlődésünket szolgálja, hanem elakadásunkat, megbotlásunkat jelzi.
Elindulunk egy úton, ami egyre érdekesebb, de egyre nehezebb. A rögökben megbotlunk, és vagy felállunk, vagy sem. Gondolkozzunk el azokon a rögökön, amiket itt felsorolunk és gondoljuk végig, hányszor, hány embernél (esetleg sajátmagunknál is) találkoztunk már vele? Innentől figyeljünk oda, mert nem a fejlődésünket szolgálja, hanem elakadásunkat, megbotlásunkat jelzi.

Spirituális materializmus (Ken Wilber szerint: boomeritis) Ez annyit jelent, hogy valaki csak addig spirituális, amíg ez éppen az egó felfújását jelenti, és pont nem az egótlanság felé vezető utat szolgálja. Sok ilyen embert találni, aki divatból lett spirituális, ettől lett a környezetében érdekes, most hirtelen felfigyelnek rá, míg eddig a homályban maradt. Divatnak tartja spiritualitását, persze ezt önmagának nem vallja be, de legyen erre tanú a múltja, és az életének sok más területe, ahol másképpen viselkedik.

Spirituális élvhajhászók is vannak bőven. Akik elmennek mindenféle tanfolyamra, amit hirdetnek, amik érdekesnek tűnik. Azt hiszik, hogy attól már nagyon spirituálissá válnak, hogy sok ilyet elvégeztek (ráadásul mindez rengeteg pénzébe is kerül), és dicsekszik is azzal, hogy megint milyen tanfolyamot talált, hol volt. Azzal sem törődik, hogy ezek többféle filozófiát, iskolát képviselnek, csak gyűjtik, de nem szűrik az információt. Eleinte persze ez egy szükséges állapot, de nem tarthat évekig, és a sokféleség nem feltétlenül képviseli a fejlődést.

Ragaszkodás az élményhez: valakinek konkrét elképzelése van pl. arról, hogy miképpen akar a csukott szemével LÁTNI. Nem akarja megérteni, hogy nem feltétlenül csak éles képeket lehet látni, hanem a belső látással kapott képek is egyenértékűek ezzel, hogy más érzékszervekkel érzékelés is a „látás” kategóriába tartozhat. Ragaszkodik az elképzeléséhez, hogy csak ez, vagy csak az a megfelelő. Stanislaw Grof szerint minden transz más, nem lehet tudni mikor mi jön fel és hogyan, az a jó, ha nincsenek elvárások, ezeket el kell engedni.

Énmározás-nak lehet nevezni, amikor felfújt egójú „spirituális emberek” ilyen mondatokat mondanak: én már az utolsó életemet élem… Én már teljesen egótlan vagyok… Nekem már nincs szükségem tanítóra, én fentről kapom az információkat. Én már túlvagyok ezeken a szakaszokon, másképpen meditálok… Igazi zsákutca.

Egy részletet felnagyít: tapasztal valamit, ami nem igazán az, amit tapasztalni akart, de azt hiszi és felnagyítja, és meséli a környezetében, ami miatt majd felnéznek rá, de az élmény nem eredeti. Pl. jó imaginációs készségű ember azt állítja, hogy testből kilépéssel járt itt és ott, miközben csak elképzelte mindazt. Vagy kezdő auranézők a szem optikai csalódásait összekeverik a valódi aura látásával. (Nagyon becsapós! Tényleg össze lehet keverni!)

Spirituális státuszteremtés fontoskodó mondatokkal. Ki ne hallotta volna: „át kell adnom neked egy üzenetet…” „Lejött nekem az információ…” „Nekünk találkozni kellett, mert karmikus múltunk van…” „Segítenem kell neked, mert ezt kaptam feladatul fentről…” Ilyenkor a közlők mindenképpen kiválasztottságukat, felsőbbrendűségüket fitogtatják, ami lehet akár igaz is, de a legtöbbször nem az! Nagyon nehéz megkülönböztetni.

A spirituális perszónanövesztés formái:
- Mindig csak mosolyog és nem beszél, csak fontoskodva, sokat sejtetően néz. Ettől mindenki azt hiszi a környezetében, hogy ő a bölcs, aki természetesen mindent tud, mindent lát, és mindenre tudja a választ, csak bölcsessége tartja vissza attól, hogy elmondja. (Az esetek zömében ez hamis kép! Nem tudja mindazt, amit hisznek róla!)
- Sokat mesél spirituális élményeiről. Túlságosan sokat… Ettől ő kiválasztottnak, nagyon nagynak tűnik, és kivívja környezete tiszteletét.
- Mű-alázatot mutat: Azt állítja magáról, hogy ő már egótlan, ő egy senki, aki észrevétlen akar maradni, lehajtott fejjel, görnyedt háttal jár, elháborodik, ha leleplezik. Feltűnően halk szavú.

Gőg, felsőbbrendűség: ez az egyházakat is jellemzi, és sok gurunak, tanítónak a bukását jelenti, amikor azt tanítja, hogy kizárólag az ő általa mutatott út az egyetlen igaz, és csakis azon lehet járni, az összes többi ossz és tévedés, sátáni, gyűlöletes, kiirtandó, stb.

Félrecímkézés: ez hasonlít ahhoz, mint amikor valaki egy részlet felismerésekor azt hiszi, az egészet ismeri. Sikerül megteremtenie a csendet, és erre azt mondja: az önvalómban vagyok. Pedig ez még nem az, csak része az odavezető útnak.

Kép-para: amikor valaki azt állítja, hogy ő nem lát képeket! Olyan ember nincs! Mindenki lát, mert van fantáziája, csak nem az elméjével, hanem a szemével akar látni. Egy biztos: a csukott szemhéjon nem fog elindulni a vetítés, arra ne számítson! És ha valaki csak színeket lát, nagy valószínűséggel csak nézi a csukott szemhéját, és a szín a rávetülő fényen múlik.

Élménycsúsztatás: nem spirituális élményre azt állítja, hogy az.
Mű-autonómia: nem kell nekem már guru, én közvetlenül kapok információkat fentről, nincs szükségem tanítóra és tanfolyamra, beavatásra. Engem Isten avat a kezével.
Guru ledöntés: először nagyon is felértékeli valaki a mesterét, tanítóját, aztán valamilyen ok miatt becsmérli, ledönti. Csalódott tanítvány rossz reakciója.

Élet elhanyagolóvá válik: azt hiszi, hogy attól lesz spirituális, ha itt Európa közepén kivonul az életből, nem foglalkozik pénzzel, karrierrel, családdal, kivonul a társadalomból, aszkéta vagy remete életet él.

(Az írás Gánti Bence integrálakadémiai előadása alapján készült)


-eszme-  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése