A
gyilkosok köztünk élnek ,
és nem éheznek !!!!
Csak a nép az isten adta nép , és gyermekei az éhezők , a patkányok csak kifosztják őket !!!
És végül fel is falják őket , mert kutya ugatása nem hallik fel az égbe !!! És a fenntlévők azt hiszik , hogy a holdat ugatják pedig ...
Gyerekéhezés alulnézetből
2015.
november 21., szombat, 07:00 Utolsó
frissítés: 18
órája
Szerző: Pálmai
Erika
Legalább
36–54 ezer gyerek rendszeresen, 200 ezer pedig alkalmanként
éhezik.
Amikor egy óvodáskorú
gyerek nem rohan visongva az ingyen használható ugrálóvárba,
vagy ha igen, ott is csak lézeng, akkor az biztos jele annak, hogy
valami nincs rendben. Erre hamar rájöttek a Magyar Máltai
Szeretetszolgálat munkatársai is, amikor az ország legszegényebb
településein vagy jobb módú városok szegregátumaiban állítják
fel mozgó játszóterüket. „Furcsa volt látni, hogy három perc
után leültek a gyerekek, de hamar kiderült az ok is: nem bírták
tovább, mivel aznap még nem ettek semmit” – mondott példát a
terepen szerzett tapasztalataikról Vecsei Miklós, a
szeretetszolgálat alelnöke. Hozzátéve: ha kekszet és gyümölcsöt
is tesznek a játékok mellé, akkor jellemző, hogy először jól
feltankolnak a nélkülöző gyerekek, haza is fordulnak a nagyobbak
az ennivalóval, és csak utána kezdenek játszani.
Miközben a politikusok
arról vitáznak, ki tett többet a gyermekéhezés felszámolásáért,
arról kevés szó esik, hogy 100 szegényből 34 gyerek vagy
fiatalkorú. A Tárki legutóbbi felmérése szerint 2014-ben a
magyarok 16,6 százaléka, vagyis 1,7 millió ember élt jövedelmi
szegénységben, azaz háztartásuk összjövedelme nem haladta meg a
78 ezer forintot. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Magyar
Máltai Szeretetszolgálat nemrég publikált közös tanulmánya
szerint Magyarországon 36–54 ezer gyermek éhezik mindennap, s a
kutatók kétszázezerre becsülik azon kiskorúak számát, akik
időszakosan nem jutnak elegendő élelemhez – utóbbiakat
kríziséhezőknek nevezik.
Menzakoszt.
Nem ízlik
Fotó: Fazekas
István
Az éhség sok mindent
meghatároz: a gyerekek figyelmét, koncentrációképességét, és
hatással van mindennapi tevékenységeik szervezésére is.
„Hétfőnként, szünetek után, jobban fogy a tízórai, és
többen repetáznak az ebédből is” – illusztrálta a HVG-nek a
kríziséhezés jellemző tüneteit Kobra László, az 500 lelkes,
Baranya megyei Dencsháza polgármestere. A kríziséhezők nem
folyamatosan éheznek, hanem bizonyos időszakokban, rendszerint
hétvégén és az iskolai, óvodai szünetekben, illetve a hónap
végén, amikor a családnak már nincs pénze élelmiszerre.
Látszólag ellentmondás, valójában az érintettek korlátozott
döntési képességére is utal, hogy máskor viszont dőzsölnek.
Amikor pénz áll a házhoz, jól fogynak az energiaitalok, és
általában az egészségtelennek mondott, többnyire drága
élelmiszerek.
Jól jelzi a helyzet
abszurditását az is, amikor egy romatelepen élő családban a
gyerekek minden reggel kakaós csigát esznek, még akkor is, ha a
szülőknek ehhez az uzsorástól kell pénzt kérniük. Különösen
a hónap vége felé jön el az élelmiszer-uzsora ideje, amikor a
bolti ár háromszorosáért vásárolhat általában 2-3 család a
„kölcsönadó” hűtőjéből élelmiszereket, végeláthatatlan
adósságspirálba kergetve magát.
„A
mélyszegénységben élők helyzete sokszor az adósságspirál
miatt teljesen kilátástalan, nincs hosszú távú céljuk, amiért
megérné tartalékolni, nincs is miből félretenni. Így amikor
pénz áll a házhoz, gyors örömforrásra költik, mint például
az édesség, chips, energiaital”– magyarázta Both Emőke, az
egyik romaintegrációs programot működtető Bagázs Közhasznú
Egyesület elnöke. Hozzátéve, a telepeken élőknek jövőkép
hiányában az egészséges táplálkozás nem bír jelentőséggel,
„a gyermekek jólétét is szimbolizáló kakaós csigának
elhagyására ezért önmagában sem az, hogy egészségtelen, sem
az, hogy drága, nem jó érv”.
A nem megfelelő
tápláltság egyszerre mennyiségi és minőségi kérdés: a
mélyszegénységben élők nemcsak keveset, hanem egészségtelen
dolgokat is esznek. A kutatások egybehangzó következtetése, hogy
a mennyiségi éhezés legtöbbször minőségi alultápláltsággal
párosul, míg fordítva ez nem igaz: a nem megfelelő összetételű
étrend gyakran feleslegesen nagy energiabevitellel jár, ami
elhízáshoz vezet. A szegény családokban általában
szénhidrátokat visznek be vitaminok, fehérjék, rostok helyett,
többnyire krumpli- és tésztaalapú ételeket fogyasztanak, sok
kenyérrel. Ráadásul sok gyerek nem eszi meg a számára ismeretlen
zöldségeket, gyümölcsöket, ételeket, ami a közétkeztetés
számára előírt menük összeállításánál is problémát okoz.
A kapkodva bevezetett menzareform pedig csak rontott a helyzeten.
Mindezek fényében
meglehetősen cinikus kijelentés és nyilvánvalóan nem igaz, hogy
„az Orbán-kormány felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést
Magyarországon” – ahogy Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki
főtanácsadó jelentette ki egy lapinterjúban. Igaz, totális
tétlenséggel sem vádolható a magyar kormányok egyike sem. A még
2002-ben, vagyis a Medgyessy-kormány idején bevezetett ingyenes
óvodai és iskolai étkezés fokozatos kiterjesztése (jelenleg havi
89 ezer forint/fő jövedelem a határ) például nyilvánvalóan sok
rászoruló gyereknek segítség, és a már hároméves kortól
kötelező óvoda bevezetése is javított valamit a helyzeten.
Ugyanakkor meglehetősen ellentmondásos számok keringenek arról,
hogy ezek az intézkedések ténylegesen hány gyereket érintettek.
Ráadásul szakértői becslések szerint a rászoruló gyerekek
legalább 70 százaléka a szünidőben – jellemzően nyáron –
kiszorul a közétkeztetésből. Arról pedig szinte semmit sem
tudni, hogy a nélkülöző gyerekek vajon milyen ételhez jutnak
délután négy és reggel fél 9 között, ha egyes iskolákban már
reggeli gyanánt kiosztják a tízórait.
Szegényebéd.
Sok az éhes száj
Fotó: Túry
Gergely
A szociális szakmán
belül is állandó vita tárgya, hogy hol a határ az állam és a
szülők felelőssége között. Az elhanyagolás például nemcsak
abban mutatkozhat meg, ha egy gyereknek nem adnak enni – mert
esetleg nem is tudnak –, hanem abban is, ha egészségtelen
ételekkel tömik tele. Azért viszont még soha nem indult
gyermekvédelmi eljárás, mert egy másodikos gyerek 70 kilósra
hízott, és nem azért, mert beteg lett. Ugyancsak nehezen fogadható
el, ha egy gyereket azért vesznek állami „védelembe”, mert a
családja szegény, és ezért nem jut megfelelő élelemhez.
„A
gyermekéhezés olyan, mint egy járvány, és úgy is kellene rá
reagálnunk” – hangsúlyozza Vecsei, aki szerint az ingyenes
étkezés tüneti kezelésnek jó, de a problémát nem oldja meg. Az
éhező gyerekek helyzetén szerinte csak akkor lehet érdemben
segíteni, ha a szüleik is kikerülnek a nyomorból. Ő úgy látja,
már ma is van annyi pénz a rendszerben, amivel érdemi változást
lehetne elérni: „csak azt kellene elérni, hogy ezt a társadalom
is akarja”.
PÁLMAI ERIKA
GYARMATI
SOR – ÖNSORSRONTÁS
Bogár László: Tékozló Ország (TIT stúdió - 2014.10.22.)
2014 Balatongyörök - Dr. Bogár László
Dr. Drábik János: Egyenlők és egyenlőbbek - Könyvbemutató Bogár László, és Varga István méltatásával
Dr. Drábik János vendége: Pavics Lázár - Mennyibe kerül nekünk az EU?
Hatalmas ráfizetés az EU - Pavics Lázár közgazdász elemzése KSH adatok alapján
Pap Gábor - Kezdetben vala az Ige - Anyanyelvünk, a teremtő ige működése
Az Európai Unió egy Titanic mintájú rabszolga szállító - Vezér-Szörényi László, Jakab István
Az államadósság egy mondattal visszafizethető (Teljes)
Dr. Drábik János- Meg kell tagadni az államadósság visszafizetését!
WEIXL-VÁRHEGYI LÁSZLÓ: Lakossággyérítés állami segédlettel
A Háttérhatalomról 1.rész -Drábik János, Bogár László, Varga István
A Háttérhatalomról 2.rész -Drábik János, Bogár László, Varga István
Gyárfás Tamás
tündöklése és túlélése
DEZSŐ
ANDRÁSKÖVETÉS
Sportújságíróként kezdte még a hetvenes években,
tudatos kapcsolatépítésének és egy szerencsés Los Angeles-i
találkozásnak köszönhetően viszont nyertese lehetett a
rendszerváltásnak. Hosszú évekig érinthetetlen figurának tűnt,
de egy rossz lépéssel magára haragította a Fidesz erős embereit.
Sokan fogadni mertek volna rá, hogy a második Orbán-kormány
hivatalba lépése után emiatt ő is eltűnik a színről, a
nemzetközi sportdiplomáciában egyre erősödő befolyása végül
mégis megmentette, így lett aztán a kormánypárt ellenségéből
szövetséges. Portré Gyárfás Tamásról.
„Köszönjük,
hogy emlékeztettek minket arra, hogy Magyarországnak van tehetsége
a sikerre, a becsületes munkára″ – a londoni nyári
olimpia után Orbán Viktor kormányfő így köszönte meg a sikeres
sportolók teljesítményét a tiszteletükre rendezett parlamenti
ünnepségen 2012. szeptember 18-án. A rendezvényre Gyárfás
Tamást, az úszószövetség elnökét is meghívták, aki azonban
sokáig gondolkozott azon, talán jobb, ha mégsem megy el.
Két nappal
korábban a Szépművészeti Múzeumban Balog Zoltán már tartott
egy hasonló ünnepséget. Az emberierőforrás-miniszter egymás
után kezet fogott a meghívott sportági szövetségek elnökeivel,
de Gyárfással
nem. És
hogy ezt a gesztust ne csak az úszószövetség elnöke érezze,
másnap a kínos jelenetről az akkor még kormánypárti Magyar
Nemzet is beszámolt. Az úszószövetség elnökének a háta
közepére sem hiányzott még egy ilyen megaláztatás, és okkal
tartott attól, hogy a Parlamentben is hasonló élményben lesz
része.
Végül az úszók miatt mégis elment a rendezvényre,
amelyen Orbán Viktor mellett Áder János államfő és az
Országgyűlés elnöke, Kövér László ünnepelte a
legeredményesebb sportolókat. És ahol Gyárfás legnagyobb
meglepetésére már nemcsak hogy kezet fogtak vele, de a Magyar
Érdemrend középkeresztjével is kitüntették. Amikor a
parlamenti ceremónia végén a pozitív gesztustól kissé
megzavarodott sportvezető értetlenkedve kérdezte Deutsch Tamást,
hogy akkor ezek után miként is értelmezze Balog két nappal
korábbi gesztusát, az egykori sportminiszter odakísérte az
emberierőforrás-miniszterhez, aki csak annyit kérdezett tőle:
Ugye ettől még tudott aludni?
Gyárfás ekkor már bő hat éve kegyvesztett volt a
Fidesznél, ám a kitüntetés a kitaszítottság végét jelentette.
De hogyan lett Gyárfás Tamás mezei sportújságíróból
milliárdos vállalkozó, a Fidesz ellenségéből az Orbán-kormány
szövetségese? Mi lehet az oka annak, hogy noha már nem egyszer
padlóra vitték, még mindig talpon van? Ezekre a kérdésekre
kerestem a választ, amikor az elmúlt időszakban Gyárfás egykori
munkatársaival, ismerőseivel, barátaival beszélgettem, és
olyanokkal, akiknek a vállalkozóval konfliktusai voltak. És
természetesen magával Gyárfás Tamással is, bár ő nem nagyon
örült a megkeresésemnek. Ugyan tisztában van vele, hogy a Hosszú
Katinka-ügy miatt ismét érdekessé vált a személye, de
hangsúlyozta, ő csak végzi a dolgát a háttérben, és nem
szeretne rivaldafényt. Végül mégis vállalta, hogy válaszol az
életével kapcsolatos kérdéseimre, de ebben szerepet játszott,
hogy tudta: a róla szóló portrécikk akkor is megjelenik, ha ő
elzárkózik.
Egy sportújságíró, aki többre vágyott
A magyar–történelem szakos tanárként diplomázó
Gyárfás Tamás édesapja anyagbeszerző, édesanyja áruházi eladó
volt. Szerény körülmények között, egy négyes fővárosi
társbérletben éltek. Karrierjét egyszerű sportújságíróként
kezdte, 1972-től tizennyolc éven át a Népsportnál dolgozott.
Munkaalkoholistának, angolul és olaszul jól beszélő, rendkívül
szorgalmas, tehetséges sportújságírónak írták le egykori
kollégái. Egyben törtetőnek, igencsak ambiciózusnak is, aki
keresi és ki is használja az adódó lehetőséget. Azt a jelzőt,
hogy törtető, a Népsportnál is megkapta, mielőtt előléptették.
Kollégája, Naményi József a szerkesztőségben őt védve azt
mondta, „tegye fel a kezét, akinek Gyárfás akár csak egy
fűszálat is keresztbe tett”. Senki nem jelentkezett. Nem egy
érzelmes típus, emberi kapcsolataiban az érdekei mozgatják, nem
kerüli a konfliktusokat, ha pedig megtámadják, nem hagyja magát
– mondták róla azok, akik közelről ismerik.
Már a nyolcvanas években tudott élni a
lehetőségekkel, és noha akkor még nem volt országosan ismert a
neve, a sportújságírás akkori krémjében benne volt. Jóban volt
a nyolcvanas évek sztárriporterével, Vitray Tamással éppúgy,
mint Gyulai Istvánnal. Utóbbi a televízió ismert arcaként 1972
óta tudósított világeseményekről, a nyolcvanas évek közepétől
pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tanácsába is
beválasztották, később a szervezet főtitkára lett.
A fiatal korában aktívan sportoló Gyárfás számára
Gyulai is egyfajta követendő példa volt, hozzá hasonlóan őt is
vonzotta a sportdiplomácia világa, ami hamar össze is jött neki:
amikor Gyulai, az addigi főtitkár távozott a Nemzetközi
Sportújságíró Szövetségből, a helyére Gyárfást ajánlotta.
Egykori kollégái szerint Gyárfás valóban odatette magát: amikor
a Népsportban cselgáncsról írt, akkor rendszeresen járt
cselgáncsedzésre, amikor a vízilabda volt a területe, akkor a
sportújságírók szervezete vízilabda-bizottságának elnökévé
választották, és amikor a kosárlabdarovatot bízták rá, akkor a
Nemzetközi Kosárlabda Szövetség nemzetközi bizottságába került
be, egyúttal a Magyar Kosárlabda Szövetség társelnöke, majd a
nemzetközi szövetség (FIBA) magazinjának, az International
Basketballnak a főszerkesztője lett.
Karrierjében mégis 1984 jelentette a fordulópontot.
Ebben az évben rendezték meg a Los Angeles-i olimpiát.
A FIBA-s kapcsolatnak köszönhetően remek ajánlatot kapott.
Az amerikai Sport Illustrated című lap felkérte, hogy a
magazin kifejezetten az olimpiára készülő kiadványában írjon
bemutatócikkeket a szocialista országokból érkező sportolókról.
Gyárfást ezért három hónapra meghívták New Yorkba. Még kint
volt, amikor megtudta, hogy az olimpiát a szocialista országok
bojkottálják. De ha már ott van az Egyesült Államokban, maradjon
is ott – üzente neki a Népsport főszerkesztője, így végül
Gyárfás tudósíthatott Los Angelesből.
Az olimpiára barátja, Gyulai István is kiment, hogy a
televízióban a nyitóeseményt közvetítse. Ha Gyulai nincs
ott Los Angelesben, talán másképpen alakul Gyárfás karrierje is.
Egy Kaliforniában élő magyar származású üzletember ugyanis
kölcsönadott egy autót Gyulainak, ő pedig – mielőtt a
nyitóünnepség után hazarepült volna – Gyárfást kérte
meg arra, hogy vigye vissza a kocsit a gazdájának, mert neki erre
már nem volt ideje.
Az autó tulajdonosát Bodnár Györgynek hívták.
Amikor Gyárfás visszavitte az autót, szóba
elegyedett Bodnárral, a gazdag vállalkozó és az újságíró
pillanatok alatt megtalálta a közös hangot.
Az amerikai barát
Bodnár
egyike volt azoknak a magyar emigránsoknak, akik számára teljesült
az amerikai álom, jóllehet a meggazdagodáshoz vezető út
meglehetősen kalandos volt: a hetvenes években az amerikai börtönt
is megjárt üzletember életének egy részében profi hamisítóként
kamatoztatta tudását. Bár többen a mai napig hírbe hozzák a
hetvenes-nyolcvanas években Los
Angelesben aktív magyar maffiával,
Bodnár inkább áldozata volt azoknak a részben a magyar
állambiztonság segítségével kiszöktetett magyar erőszakos
bűnözőknek, akik odakint igyekeztek megfejni, megzsarolni
gazdagabb honfitársaikat. (A legendárium szerint Gyárfás Los
Angelesben nemcsak Bodnárral, de későbbi üzleti riválisával,
Fenyő Jánossal is találkozott, ez azonban nem igaz, a két
üzletember ekkor még nem ismerte egymást.)
De a Los Angeles-i olimpián nem csak Bodnár és
Gyárfás talált egymásra. A kaliforniai vállalkozó Gyulai
Istvánon és Gyárfáson kívül Békesi Lászlóval, a Magyar
Olimpiai Bizottság (MOB) tagjával is jó kapcsolatba került.
Amikor a rendszerváltás hajnalán Békesiből a Németh-kormány
pénzügyminisztere lett, ő tette meg az első lépést annak
érdekében, hogy működhessen az a budapesti kaszinó, ami egy
ideig Bodnár György, majd a mai napig Andy Vajna érdekeltségébe
tartozik. (Gyárfás elmondása szerint Bodnár rajta keresztül
ismerte meg az egyébként szintén Kaliforniában élő Vajnát.
Amikor az ismert filmproducer Budapesten járt és a Nap Tv iránt
érdeklődött, Gyárfás jelezte neki, hogy Bodnárral tárgyaljon
Los Angelesben, a két amerikai-magyar így talált egymásra,
mielőtt belevágtak volna közösen a kaszinóbizniszbe.)
Bár
Gyárfás, Gyulai és Békesi már a szocialista érában is
kivételezett helyzetben voltak, a nyolcvanas évek közepén a
kapcsolatrendszerük nem nyújtott nekik teljes védelmet, így
bizony megesett, hogy a szőnyeg szélére állították őket.
Gyárfás egy másik újságíróval közösen még Los
Angelesben kitalálta, hogy könyvet ír az olimpiáról, és miután
hazatért, meggyőzte erről Békesit is, aki a készülő könyv
lektora lett. „A könyv nem támasztotta alá a bojkottot, az
olimpia hőseiről szólt, a résztvevőket és nem a távolmaradókat
ünnepelte" – Gyárfás szerint ez volt az oka, hogy
miután a kötet 1985-ben elkészült, az MSZMP Politikai
Bizottsága kiakadt és vizsgálatot
indított,
amiért Gyárfásék szerintük nem egyeztettek a párttal, valamint
saját zsebre dolgoztak, a kötet kiadását végző gazdasági
munkaközösség pedig szerintük tiltott hirdetésszervezést
folytatott.
A retorzió nem maradt el, mindannyian pártfegyelmit
kaptak, Gyárfást lefokozták a Népsportnál, főmunkatársból, a
nemzetközi rovat egykori vezetőjéből ismét csak egy mezei
munkatárs lett. Sportújságírói karrierje viszont nem tört meg,
az 1988-as szöuli olimpiáról is tudósíthatott. De ebben az
időszakban Bodnár unszolására már sokkal inkább a saját
ötletei megvalósítása és az üzleti vállalkozások érdekelték,
mintsem az, hogy valamelyik állami lap szekerét tolja. És az
addigra már kiépített kapcsolatrendszereinek köszönhetően
mindez elérhetővé vált, főleg azért, mert pénzügyi
befektetőként Bodnárt ekkor már maga mögött tudhatta.
Az első milliók Kaliforniából jöttek
A nyolcvanas évek vége felé a szocialista rendszer
fellazult. Azoknak, akiknek volt elég pénze és kapcsolatrendszere
ahhoz, hogy hasznot húzzanak a kapitalizmusba való zavaros
átmenetből, Magyarország az ígéret földjévé vált.
Az emigrációban meggazdagodott Bodnár is nyitott volt arra,
hogy a pénzét Magyarországon fektesse be. Az céltudatos,
hiperaktív és munkamániás Gyárfás pedig ideális partner volt
ehhez. A sportújságírással azonban nem akart felhagyni, ezért
Bodnár felajánlotta neki, hogy ha eljön a Népsporttól, akkor
indít neki egy lapot. A kaliforniai üzletember kétmillió forintot
szánt erre. Így született meg 1989 januárjában a Sport Plusz
nevű sportbulvárlap, aminek először Bodnár, majd Gyárfás lett
a tulajdonosa.
Az újságot Gyárfás egyik kollégájával, a lap
jelenlegi tulajdonosával, Bocsák Miklóssal közösen
csinálta. Gyárfás ráérzett arra is, hogy ha egy provokatív
lappal ki akar tűnni a többi újság közül, akkor meg kell
nyernie egy olyan sztárújságírót is, aki provokatív stílusával
akkoriban a szakma fenegyerekének számított.
Ez volt Havas Henrik.
„Engem
azzal hívott fel, hogy minden héten csináljak egy politikussal egy
kolumnás nagy interjút a sporthoz fűződő kapcsolatukról. Neki
semmilyen kapcsolata nem volt akkor a politikával, én viszont a
rádióriportereként benne voltam a dolgokban"
– emlékezett vissza Havas Henrik arra, miként ismerkedett
meg Gyárfással.
Nem voltunk egy súlycsoportban. Többször kellett keresnie telefonon, hogy végül visszahívjam
– mesélte
a tőle megszokott szerénytelenséggel Havas, aki ugyan ekkor már
hallott Gyárfásról, de személyesen csak ekkor ismerte meg.
Nem a Sport Plusz volt az egyetlen projekt, amiben
Bodnár és Gyárfás együttműködött. Bodnár első nagy
magyarországi vállalkozásában, a Szaknévsor nevű sárga
telefonkönyvet kiadó és 1988-ban alapított HTD Szaknévsor Kiadó
Kft.-ben kezdetben Gyárfás ügyvezető volt. (Békesi pedig – már
Gyárfás kiválását követően – évekkel később
tulajdonostárs lett.)
Gyárfás Tamás, az Európa-bajnokságot előkészítő
szervezőbizottság magyar elnöke és Bodnár György, a
Szaknévsorral és a labdarúgó-mérkőzések televíziós
jogainak eladásával foglalkozó üzletember részt vesz az Euro
2012 pályázatot előkészítő bizottság budapesti
sajtótájékoztatóján, 2006. március 22-én
Fotó: Illyés Tibor
Lecsapott a nagy lehetőségre
Mégsem a Sport Plusznak köszönhette Gyárfás, hogy
sportújságíróból néhány éven belül milliárdos
médiavállalkozóvá nőtte ki magát, hanem az 1989-ben induló
első kereskedelmi magántelevíziónak, a Nap Tv-nek. Aminek az
indulásához lényegében semmi köze nem volt, de ahhoz igen, hogy
a Nap Tv nem sokkal az indulás után ne menjen csődbe és kinőhesse
magát.
A Nap Tv-t egy egykori híradós, Székely Ferenc
alapította még 1989-ben, majd egy joghézagot kihasználva elérte,
hogy Budapest vonzáskörzetében fogható legyen. Ebben az
időszakban nagyon sok tévés szakember került az utcára, Székely
velük töltötte fel a stábot. De az alapító igazi támaszai
Havas Henrik és Forró Tamás lettek, mert mindketten országosan
ismert nevek voltak. Mivel Gyárfás a Sport Plusz révén már
ismerte Havast, többször kérte, hogy hozza őt össze Székely
Ferenccel, mondván, szívesen indítana egy sportrovatot az akkor
már elég népszerű, de még csak heti kétszer jelentkező Nap
Tv-ben.
Havas végül eleget tett a kérésnek, és 1989 őszén
hármasban találkoztak a Fradi-pálya éttermében, szemben azzal a
filmgyári stúdióval, ahol akkor a televízió üzemelt. Ekkor
tudta meg Gyárfás, hogy a Nap Tv a csőd szélén áll, és ha nem
jut pénzhez, akkor még azon a héten megszűnik. Havas emlékei
szerint láthatóan meglepte Gyárfást ez az információ, de hamar
feltalálta magát.
Gyárfás még ott az étteremben felajánlotta, hogy megoldja ennek a műsornak az anyagi hátterét
– mesélte
Havas. A konstrukció lényege az volt, hogy ezentúl ő
értékesíti a reklámidőt és biztosítja a pénzt a működéshez.
„Csak sejtem, hogy a Szaknévsor ügynöki háttere lehetett az,
amire a hirdetésszervezésben támaszkodhatott. A konstrukció másik
fele az volt, hogy a Nap Tv-t készítő cégben tulajdonrészhez
jut" – részletezte az étteremben felvázolt megállapodást
Havas, aki úgy emlékezett, hogy Gyárfás saját pénzt nem rakott
a televízióba. Utóbbi sejtést Gyárfás is megerősítette az
Indexnek: hirdetésekből hozta be a szükséges pénzt, és így
szerzett tulajdonrészt a Nap Tv-ben.
„Teljesítettem
a vállalást. Olyannyira, hogy a kezdeti heti két adásból
rövidesen három lett, majd januártól a műsor már minden
hétköznap jelentkezhetett" – magyarázta Gyárfás,
hozzátéve: a tévé alapítói a kezdet kezdetén közölték vele,
hogy „nekik mindegy, hirdetésekből hozza-e be a pénzt vagy sem,
csak legyen". A konstrukció értelmében a hozzájárulása
arányában szerzett végül többségi tulajdonrészt a tévében
Bodnárral közösen.
Havas szerint az, hogy a Nap Tv túlélte az őskort,
vitathatatlanul Gyárfás érdeme. Szerinte a sportújságíró
– Bodnár pénzével a háta mögött – „felismerte a
helyzetet, és lecsapott a lehetőségre", de Székely szakmai
tudása nélkül nem jutott volna messzire. Így lett Gyárfásból
producer és médiavállalkozó egyben. „Nem nagyon konyított
a televíziós újságíráshoz, de nem is akarta elhitetni másokkal,
hogy ért hozzá. Forró és én voltunk a sztárok, Székely
jelentette a szakmai hátteret és Gyárfás volt az üzletember"
– Havas szerint ez volt a felállás és egyben a siker titka.
Aranykor
Havasék számára nyilvánvaló volt, hogy Gyárfás az
üzleti és politikai kapcsolatainak felépítéséhez kihasználja a
Nap Tv adta lehetőségeket, de ez őket egyáltalán nem érdekelte,
mert mint mondta, ebben az időszakban mindenki csinálta a saját
bizniszét.
Korábban Gyárfásnak a politikához nem volt közvetlen
kapcsolata, a Nap Tv miatt azonban szépen lassan mindenkivel
kapcsolatba került, aki számított. Merthogy a Nap Tv-ben a
kezdetektől megfordultak befolyásos politikusok és
üzletemberek. Ennek ellenére Havas szerint Gyárfás valójában
kispályás volt és nem minden lehetőséggel tudott élni: „1995-ben
volt egy politikus-újságíró focimeccs. A kezdőrúgást civilben
Horn Gyula végezte el. Akkor beszélgetett velem, és azt mondta,
nagyon reméli, hogy mi hárman csináljuk majd meg az első
kereskedelmi televíziót. A Forró, a Gyárfás meg én. Aztán
ebből nem lett semmi. Egyszer-kétszer rákérdeztem Gyárfásnál
az okára. Bár így nem mondta ki, de azt éreztette, hogy az túl
nagy falat lett volna neki." Havas szerint a nagy lehetőség
azért is maradhatott el, mert ebben az időszakban már lazult
Gyárfás és Székely között a kapcsolat, márpedig a szakmai
háttérhez ez utóbbi segítsége kellett volna.
Bár sokan kemény, rámenős, sokszor hideg
üzletembernek írták le Gyárfást, valójában több arca van. „Ha
kell, hajlong, ha kell, puszit ad, ha kell, kezet csókol. Mindenre
képes, hogy elérje a célját. De titokban irigyelt. Volt olyan
ember, akit összehoztam vele, és aki aztán felháborodva
telefonált nekem, hogy egy ilyen mézes-mázas emberrel egyáltalán
hogyan volt bátorságom összehozni. Ugyanezt az embert egy hét
múlva láttam kijönni karon fogva Gyárfástól" – mondott
egy példát a producer hatékonyságára Havas.
Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
elnöke megérkezik a Nap Tv épületébe, ahol újságírókkal
beszélget a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában,
2004. december 2-án. Jobbra Lakat T. Károly, a Napkelte című
műsor főszerkesztője, középen Gyárfás Tamás producer, hátul
Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese és
Meszleny László, a Fidesz kommunikációs igazgatója
Fotó: Kovács Attila
Gyárfás kínosan ügyelt arra, hogy a Nap Tv-ben
– ellentétben a köztévében tapasztaltakkal – ne
szórják két kézzel a pénzt. Vidéki forgatások legfeljebb csak
az elején voltak, de idővel egyértelművé vált, hogy a
legtakarékosabb megoldás az, ha a téma, azaz a politikus házhoz
jön. Azt pedig maga is elismeri, hogy okkal nevezték
barterkirálynak, mivel rengeteg hirdető barterben fizetett.
Szerinte minden másodperc reklámidőt ki akart és ki is
tudott használni.
Mindene a Nap Tv volt, ismerői szerint a családját is
hanyagolta a munkamániája miatt, nem járt el sem szórakozni, sem
nyaralni. Mindenen igyekezett rajta tartani a szemét. Hajnali
háromnegyed négykor kelt, és amíg otthon a futópadon edzett, a
paddal szemben lévő három televízión nézte az amerikai
hírtévéket. Aztán a stúdióba befelé menet a szakadt
Mercedesében egy kis tévékészüléken már a Nap Tv
műsorát. Legmegbízhatóbb embere a stábban Lakat T. Károly
főszerkesztő volt, aki Gyárfás szerint úgy dolgozott, akár „egy
igás ló”, hozzá hasonlóan ő sem sokat nyaralt, szinte mindig a
stúdióban gürizett.
„Gyárfás
hírérzékeny volt. A vendégek kiválasztásával kapcsolatban
voltak kifogásaim, de olyan nem létezett, hogy a nap témájáról
ne legyen szó, vagy a nap embere ne lehessen ott. Azon kívül
eszeveszett szabad voltam, sosem próbálta megmondani, hogy kitől
mit kérdezzek" – emlékezett vissza az Indexnek a Nap Tv-ben
riporterként dolgozó Betlen János. Igaz, Betlen azt is elmondta,
hogy 2008-tól Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon közelébe nem
engedték. Ez nem Gyárfás, hanem a miniszterelnöki hivatal kérése
volt – állítja az újságíró. Gyárfás máshogy emlékszik
erre, szerinte „Betlen Jani szerepvállalása soha nem volt
korlátozva”.
A
Nap Tv műsorpolitikája egyébként pofonegyszerű volt: mindenki
jöjjön be, akivel történik valami figyelemreméltó, hogy
elsőként ott szembesüljön az újságírók kérdéseivel. A műsor
népszerű volt, és ugyan mind a díszletet, mind a riporterek
teljesítményét később érték szakmai kritikák (például az,
hogy elfogultak, vagy csak mikrofonállványként használják őket
a műsorba járó politikusok), a nézettségi adatok Gyárfást
igazolták, aki így okkal mondhatta azt, hogy nincs abban semmi
kivetnivaló, ha a nézettségért cserébe a hirdetési bevételek a
cégét gazdagítják. Ennek, és a politikai térbe való
beágyazódottságának is köszönhette, hogy a Nap Tv körüli
simlisségeknek sem lett semmilyen következményük. Így például
annak sem, amikor
kiderült,
hogy állami közműcégek azért fizetnek a cégének, hogy a
műsorban egy-egy vezetőjük interjút adhasson anélkül, hogy azok
fizetett reklámként lennének feltüntetve.
De arra figyelt, hogy a pénz be, ne pedig ki folyjon,
spórolási szokásairól legendák keringenek. Több egykori
kolléga, köztük Havas is azt mesélte, hogy a vécében nem volt
vécépapír, a sminkes „nem egy államtitkárt és minisztert
látott pironkodva kijönni onnan". Gyárfás egy ilyen esetre
maga is emlékezett, de mint mondta, „ha elfogyott a papír, nem én
voltam hivatott arra, hogy pótoljam". A producer viszont azt
nem tagadta, hogy minden fillért megfogott, és azért tényleg
nagyon dühös tudott lenni, ha valaki kiment egy szobából, de égve
hagyta a villanyt.
Bár lehajolt az apróért, Gyárfás üzletemberként
sokszor hatalmas összegekről döntött villámgyorsan. Több olyan
történetet is hallottam, ami arról szólt, hogy ha Gyárfás
érdeke úgy kívánta, rendesen belenyúlt a zsebébe. Állítólag
volt olyan eset, amikor egy külföldi magánnyomozónak fizetett ki
egy nagyobb összeget, hogy az egyik üzleti riválisa eltitkolt
külföldi vagyonát feltárja. Amikor Gyárfást erről kérdeztem,
akkor annyit mondott, hogy „ez képtelen állítás, nem az én
stílusom".
Kemény idők
Az a nagyvállalkozói közeg, ahol Gyárfás a
kilencvenes években mozgott, amúgy sem volt konfliktusoktól
mentes. Még nem alakultak ki a végleges erőviszonyok, így egymást
fúrták a feltörekvő és helyezkedő üzletemberek. Gyárfásnak
konfliktusai voltak Princz Gáborral, az egykori Postabank nagy
hatalmú vezérével éppúgy, mint Fenyő János médiavállalkozóval,
mert mindkettő meg akarta szerezni a Nap Tv-t.
1990-ben a Postabank a televízió egyik tulajdonosa
lett, mígnem egy belvárosi étterem bérleti jogáért cserébe a
bank kivonult a tévéből – bár az ügyletet közelről
ismerők szerint naivitás lenne elfogadni, hogy pusztán egy
étteremért cserébe adta fel Princz a tévét. Azt, hogy Princz nem
szívlelte Gyárfást, Betlen János is megerősítette az Indexnek.
Betlen elmondása szerint amikor még Princz résztulajdonos volt,
akkor előfordult, hogy a stábtagok nem kaptak időben fizetést.
„Akkor felhívtam Princzet, és mondtam neki, hogy fizesse ki a
munkatársakat. Ő meg szidta a Gyafit. Végül aztán fizetett"
– mesélte az újságíró.
Gyárfás nem emlékezett arra, hogy amíg Princz is
tulajdonos volt, elmaradozott volna a fizetés, de azt nem vitatta,
hogy a bankvezérrel voltak konfliktusai. Princznek nemcsak
az nem tetszett, hogy a Nap TV tulajdonosainak döntése értelmében
jutalék járt annak, aki hirdetést hozott, hanem az sem, hogy
Gyárfás cége bérleti díjat kapott az Angol utcai székház után.
Gyárfás viszont úgy látja, az Angol utcában ő sokkal jobb
feltételeket biztosított a tévének, mint a kezdetekben a stúdiót
biztosító filmgyár.
A több médiumot is tulajdonló Fenyőnek is a Nap
Tv-re (pontosabban a reklámidejére és a műsorba látogató
vendégekre) fájt a foga. Amikor 1994-ben Székely Ferenc a
köztelevízió alelnöke lett, Gyárfás arra számított, hogy a
korábbihoz képest még jobb helyzetbe kerül, csakhogy egykori
partnere lepaktált a riválisával, Fenyővel. A köztévé ekkor a
Nap Tv és közte beiktatott egy céget, amiről kiderült, hogy
Fenyőé. A Gyárfás–Fenyő-konfliktusról a nagypolitika is
tudott, olyannyira, hogy 1997-ben az akkori kormányfő, Horn Gyula
is arról győzködte Fenyőt, hagyja békén a producert.
Ez a konfliktus volt az oka annak, hogy miután 1998-ban
egy bérgyilkos fényes nappal meggyilkolta Fenyő Jánost, akkor
lehetséges megbízóként Gyárfást is hírbe hozták, noha azt a
rendőrség is elismerte, hogy az áldozatnak rengeteg haragosa és
ellensége volt. Ráadásul Gyárfás és Fenyő már rendezte a
konfliktusait a gyilkosság idejére. A Fenyő-ügy nem volt
téma a Nap Tv stábjának körében, bár azt több egykori kolléga
is mesélte, hogy egy ízben Gyárfás a munkatársai előtt
kijelentette, semmi köze a vállalkozó halálához. Ekkor az egyik
kollégája viccesen csak annyit mondott:
Hiszünk neked, Tamás, hiszen a bérgyilkosok nem dolgoznak barterben!
Az mindenesetre nem tett jót Gyárfásnak, hogy Kovács
Lajos egykori nyomozó, a Fenyő-ügy megszállottja a lehetséges
megbízók között rendre egy médiavállalkozóra utalgatott. Ahogy
az sem, amikor kiderült, hogy Gyárfás a XII. kerületben – igaz,
évekkel a gyilkosság után – egy telekcserét bonyolított
le egy nővel, aki történetesen a később több alvilági
leszámolással meggyanúsított olajos vállalkozó, Portik Tamás
élettársa volt. A Fenyő-ügyről és az ezzel kapcsolatos
pletykákról Gyárfás barátja, Bánáti János ügyvéd tanácsára
senkinek, így az Indexnek sem akart most nyilatkozni, de szerinte
sokat elárul az egészről, hogy a Fenyő-gyilkosságot tárgyaló
bíró is hazaküldte anélkül, hogy bármit is kérdezett volna
tőle.
Gyárfás és családja nagyon nehezen viselte, ha a
gyilkossággal hírbe hozta valamelyik sajtóorgánum, és ilyen
esetekben keményen fel is lépett. Amikor például az egyik újság
írt a témában egy számára nem tetsző cikket, a főszerkesztőt
és két szerzőt az egyik ügyvédjének az irodájába hívta, az
ajtót kulcsra zárta, és addig nem engedte ki onnan, amíg ki nem
harcolta a helyreigazítást, és azt, hogy a cikket a lap online
felületéről távolítsák el. Máskor Havas Henriket hívta fel
számonkérően, amiért a TV2 Mokka című műsorában vezető hír
volt egy Fenyő-üggyel kapcsolatos hír, amely a producer szerint
azt sejtette, hogy ő áll a gyilkosság mögött.
Amikor úgy tűnt, mindennek vége van
Az első Orbán-kormány hatalomra kerülése után a
Nap Tv-t száműzte a köztévé, de Gyárfásnak volt hova mennie.
Először a TV3, majd miután az csődbe ment, az ATV fogadta be
azonnal a Nap Tv-t. A producer szerint ebből is látszik, hogy amit
csináltak, az jó volt, mert ha nem így lett volna, akkor nem
kapkodtak volna utánuk. Amikor a Nap Tv-nek mennie kellett a
köztévéből, a tulajdonostársak olcsón eladták a részüket
Gyárfásnak, aki így 100 százalékos tulajdonosa lett a cégnek.
Úgy tudni, a volt tulajdonostársak attól tartottak, hogy a kisebb
csatornán a műsor már csak veszteséget fog termelni. Nem így
történt, a bevételek nem csökkentek, ráadásul a Fidesz
bukása után, 2002-ben visszakerült a Nap Tv a köztévébe. A
drámára még négy évet várni kellett. 2007-ben Gyárfás és a
vezető ellenzéki párt viszonya annyira megromlott, és a Fidesz
bojkottot hirdetett a műsor ellen.
Noha kívülről úgy tűnhetett, hogy a Nap Tv
elfogultsága miatt lettek dühösek a fideszesek, valójában ez
csak a fedősztori volt, teljesen más állt a háttérben. Gyárfásék
ugyanis a békesség kedvéért már a 2006-os választási kampány
alatt felajánlották a fideszes politikusoknak, hogy maguk
választhatják ki azokat az újságírókat, műsorvezetőket, akik
majd az élő közvetítésekben a kérdéseket felteszik nekik, sőt
a kormányoldali szereplések figyelembevételével az
interjúidőpontokat is megszabhatták. A bizalmatlanság ugyan
megmaradt az MTV-s műsor iránt, de az őszödi beszéd utáni
zavargások idején nem volt semmi olyan látványos botrány vagy
ellentét, ami indokolta volna a bojkottot.
A Fidesz valójában azért rágott be Gyárfásra, mert
úgy látták, hogy meg akarja buktatni Schmitt Pál MOB-elnököt.
Schmitt Pál, a MOB elnöke beszél, balra Gyárfás
Tamás és Bakonyi Tibor, a MOB alelnökei. Megkezdődött a Magyar
Olimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlése a Thermal Hotel
Heliában, 2006. szeptbember 8-án. A tanácskozás egyetlen
napirendi pontja a MOB hatékonyabb érdekképviseletének és
érdekérvényesítési képességének helyreállítása valamint
biztosítása és mindezek érdekében a MOB elnökének
visszahívása volt.
Fotó: Beliczay László
Gyárfás ugyanis még 2007 nyarán ultimátumot tett
közzé Sport Pluszban, és egy decemberi időpontot jelölt meg a
fideszes politikus távozására, de már szeptember 8-án, a MOB
rendkívüli ülésén megpróbálták leváltatni az
elnököt. Schmitt a szavazási hercehurcában először
alulmaradt, de végül egy technikai hibára való hivatkozással a
megismételt voksolás döntetlent hozott, és ezzel megmenekült a
bukástól.
A
Schmitt-ellenes akció előkészítésébe bekapcsolódott néhány
MOB-tisztséget viselő kormánytag, és
támogatták a MOB-alelnöki tisztét is betöltő Gyárfás
kezdeményezését a koalíció polgármesterei is. Gyárfás utólag
azt állítja: valójában nem ő kezdeményezte Schmitt menesztését,
és akik mindezt elindították, azok sorra kifaroltak. De mint
mondta, a kezdeményezők között nem csak baloldali politikusok
voltak.
Gyárfás – aki két cikluson át volt a MOB
alelnöke – egyik nyilatkozatában saját MOB-os karrierjét
is feltette a váltás sikerére, Schmitt talpon maradása után
azonban mégsem mondott le posztjáról. Utólag az Indexnek azt
mondta: szerinte is a Schmitt-ügy állt a bojkott hátterében. De
azt is hozzátette, hogy nagyon tiszteli Schmitt Pált „a kiváló
sportvezetői tevékenységéért". Szerinte nem megbuktatni
szerette volna, egyszerűen csak azt, hogy a fideszes politikus
mindaddig, amíg EP-képviselőként külföldön van, csak
tiszteletbeli elnök legyen, merthogy külföldről „senki nem
tudna az operatív feladatokkal optimálisan megbirkózni".
A Fidesz azonban nem állt meg a bojkottnál, és
borítékolni lehetett, hogy a választási kampányban a fideszesek
már nem akarják látni a műsort a köztévén. 2009-ben, amikor
már nyilvánvaló volt, hogy a következő kormányzati ciklusban a
Fidesz diktál, a köztévéből kirúgták a Nap Tv-t. Nem is
akárhogyan: egy pénteki napon, 2009. szeptember 25-én Lakat T.
Károly éppen Eszenyi Enikő színésznővel vette fel a hétvégi
adás egyik interjúját, amikor megjelent a Nap Tv székházában
Dobos Menyhért közéleti igazgató (aki 2011 óta a Duna Tv
vezérigazgatója), és közölte Gyárfásékkal, hogy vége, nem
lesz több adás. Dobos át akarta adni a szerződésbontásról
szóló értesítést, de Bánáti János ügyvéd tanácsára
Gyárfásék azt nem vették át. A lényegen ez nem változtatott,
Gyárfáséknak mennie kellett.
Ezután egy ideig úgy tűnt, a Story Tv lesz az új
megrendelőjük. Már meg is állapodtak egy új műsorról, a
szerződés is meg volt szövegezve, de két héttel az indulás
előtt a Story Tv menedzsmentje visszalépett. Több, a tárgyalásokra
is rálátó ember ezt az Indexnek azzal magyarázta, hogy a Fidesz
informálisan jelezte az érintetteknek, nem örülnek a pártban
annak, hogy Gyárfás folytatni akarja. A szép szóból mindenki
értett.
A menekülőút
Így történt, hogy 2009-re Gyárfás elveszítette a
közel két évtized alatt megszerzett médiabefolyását. Ugyanakkor
volt egy olyan terület, ahonnan nem szorították ki: az
úszósportból, hiszen a televíziózás mellett itt is befolyást
szerzett még a kilencvenes években. 1993 óta a Magyar Úszó
Szövetség elnöke, a kétezres évek végén pedig sorra szerezte
meg a nemzetközi szinten is rangos pozíciókat. 2008-ban az
európai úszószövetség, a LEN alelnökévé választották, a
francia, az orosz, a német, a holland és a spanyol jelöltet is
megelőzte. Egy évvel később a Nemzetközi Úszó Szövetség, a
FINA Bureau tagja lett.
Persze a sportdiplomáciai előrejutása nem volt
előzmények nélküli: a LEN-ben már 2004-ben elnökségi tag volt,
és onnantól ő lett a médiakapcsolatokért felelős vezető. Így
amikor a Nap Tv 2009-ben nem folytathatta azt, amit addig is, Gyárfás
megtalálta a módját annak, hogy ne vesszen kárba az Angol utcai
infrastruktúra és szakemberállomány, ezért műsorokat kezdett el
gyártani a LEN-nek.
Ahogy nőtt az úszósporton belüli befolyása, úgy
lépegetett előre a ranglétrán is. 2012-ben a LEN gazdasági
vezetője lett, 2013-ban a FINA alelnöke, tavaly nyár óta pedig a
nemzetközi szövetség végrehajtói bizottságának tagja. A FINA
alelnökeként a szervezet kommunikációs tevékenységének
irányítása lett a feladata. Így történhetett meg, hogy most az
Angol utcában már nem a köztelevíziónak, hanem a LEN mellett a
FINA-nak is gyárt filmeket Gyárfás Tamás cége, és ebben a
munkában több olyan szakember segíti, akik korábban a Nap Tv-ben
dolgoztak neki, így például a korábbi főrendező is. És íme,
elérkeztünk egy újabb magyar sikerhez:
ma már a LEN és a FINA forgatócsoportjában kizárólag
magyarok, Gyárfás emberei vannak.
Ráadásul 2010 óta Gyárfás a FINA 208 országába
eljutó angol, arab és kínai nyelven készülő Fina Aquatics World
Magazin főszerkesztője.
Miközben a nemzetközi sportbefolyása egyre inkább
nő, sőt, a jövőben akár a FINA elnöki székére is esélyes
lehet, fokozatosan válik meg a magyarországi érdekeltségeitől.
Milliárdos vagyonát jelentő ingatlanjai jó részét állítása
szerint eladta, és úgy tűnik, minden erejével a FINA-s karrier
építésére hajt. Az Indexnek ezzel kapcsolatban azt magyarázta,
hogy nem a pénz motiválja – ahogy fogalmazott: „megengedheti
magának, hogy a kezdet kezdete óta az úszásért társadalmi
munkában tevékenykedjen”.
Kényszerszövetség vagy barátság?
A sportdiplomáciában szerzett tekintélyes befolyása
és a magyar úszósport sikerei ellenére Gyárfás a 2012-es
londoni olimpiáig valóban azt érezhette, hogy a Fidesz a végét
akarja. Ennek több mint egyértelmű jele volt például az, amikor
a kormánypárti vagy jobboldali sajtó – részben az
időközben letartóztatott szlovák bérgyilkos, Jozef Roháč vagy
éppen Tasnádi Péter kétes múltú vállalkozó vallomásaira
hivatkozva – a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben kezdte
el emlegetni a nevét. Ekkor mindenki úgy tudta, hogy Gyárfásra
kilövési engedélyt adott a kormánypárt.
Orbán Viktor miniszterelnök, Julio Cesar Maglione, a
vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) elnöke,
Paolo Barelli, a FINA főtitkára és Gyárfás Tamás, a Magyar
Úszó Szövetség elnöke a 2019-es és 2021-es vizes
világbajnokság rendezéséről tartott sajtótájékoztatón
Barcelonában 2013. július 19-én
Fotó: Kovács Anikó
Az olimpia után azonban a Fideszben is nyilvánvalóvá
vált, hogy Gyárfás „jobb élve, mint halva". Azaz a sikeres
úszósporttal több hasznot hoz az országnak és ezáltal a
kormányzatnak, mintha kicsinálnák. Kitüntették, majd egyre
többet mutatkozott Orbán Viktorral, úgy hírlik, a megbékélésben
közvetítő szerepet játszott Lázár János és Kósa Lajos is. A
kormány számítása bejött, tényleg nyertek Gyárfással:
2013 júliusában egyhangú döntéssel ítélte Magyarországnak a
FINA a 2021-es úszó- és vízilabda-világbajnokság rendezési
jogát. A mexikói Guadalajara visszalépése miatt azonban úgy
alakult, hogy Budapest már négy évvel korábban, 2017-ben otthont
adhat a vizes világbajnokságnak.
A vébé szervezőbizottságának egyik elnöke Kósa
Lajos lett, majd Seszták Miklós váltotta fel őt. A társelnök:
Gyárfás.
Azt, hogy Gyárfásban mennyire bízik már meg a Fidesz
vezérkara, ellentmondásos. Az egyik fontos kormányzati szereplő
például a 2015-ös úszóvébé után felajánlotta neki, hogy akár
tévézhet is, ha szeretne, ezzel a lehetőséggel viszont Gyárfás
már nem akart élni. Egy másik fontos kormányzati szereplő az
Indexnek azonban sokat sejtetően csak annyit mondott a sportvezető
és a Fidesz kapcsolatáról, hogy „a jó ügyért való
együttműködést nem lehet és nem is szabad összekeverni a
barátsággal."
+
Hosszú Katinka vs. Gyárfás
Tavaly
december 22-én az ötszörös világbajnok úszó Hosszú Katinka
sajtótájékoztatót tartott a MOB székházában, ahol
elmondta: most
telt be a pohár nálam.
Hosszú élesen kritizálta a Gyárfás vezette úszószövetséget.
Másnap Gyárfás bejelentette, hogy 12 millió forintos ajándékot
kap a versenyző. Január 6-án erre egy újabb sajtótájékoztatóval
válaszolt az úszónő, ahol látványosan széttépte a szövetség
által neki küldött szerződéstervezetet. Ebben a támogatás
feltétele az volt, hogy a szövetség rendelkezésére kell állni.
Azóta Kiss László szövetségi kapitány lemondott, amit Gyárfás
nem fogadott el, így természetesen ő lesz a riói csapat mellett.
A konfliktust Orbán Viktor a saját szintjére emelte, hiszen
beszélt róla az év első rádióinterjújában.
+
(Borítókép: Áder
János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és
Kövér László házelnök átadja a Magyar Érdemrend
középkeresztje kitüntetést Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó
Szövetség elnökének a XXX. nyári olimpiai és a XIV. paralimpiai
játékokon érmet szerzett sportolók állami kitüntetési
ünnepségén az Országház kupolacsarnokában 2012. szeptember
18-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)
Megszólalt Gyárfás Tamás a Fenyő-ügyben – “Rám irányították az alvilág figyelmét”
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Köztudott,
a Gyárfás-Fenyő háború szinte végig a nyilvánosság előtt
zajlott, Fenyő
1996 óta állt perben Gyárfás Tamással, mivel
a Vico szerkesztési jogot akart szerezni a reggeli, közéleti
tévéműsorral jelentkező Nap-Kelte fölött. Fenyő János terhelő
anyagokat gyűjtetett kapcsolatai segítségével a Nap Tv-t vezető
Gyárfás állítólagos gazdasági visszaéléseiről, amely
egyébként a médiamogul halála miatt végül nem került
nyilvánosságra. Így tehát kézen fekvő volt, hogy a nyomozók a
megbízók körében Gyárfást emlegették, mint akinek
a leginkább jól jött Fenyő halála.
EGY NEVET AKART HALLANI A RENDŐR
Az
úszószövetség elnöke a Nemzeti Nyomozó Irodában 2005-ben tett
vallomása első részében felrótta kihallgatóinak, hogy néhány
nappal korábban a Fenyő-ügyben nyomozó rendőrök és ügyészek
házkutatást tartottak a Nap Tv-ben, ahol a biztonsági
szolgálattól lefoglalták a látogatói könyvet. Erre azért volt
szüksége a rendőrségnek, mert ellenőrizni akarták Tasnádi
Péter testőrének, A. Gábornak a vallomását, aki a Fenyő-ügyben
terhelő vallomást tett volt főnökére és Gyárfás Tamásra. A
producer vallomásában elmondta, két
alkalommal is járt a neki Fenyvesi Sándor néven bemutatkozó A.
Gábor a Nap Tv-ben.
Aztán elmondta a nyomozóknak jövetele igazi célját:
“Úgy érzem, hogy mind a magam, mind pedig a kollégáim érdekében
szükséges, hogy ma itt legyek, hogy háttérbe szoruljanak azok a
kétségek, amelyek eddig visszafogtak abban, hogy az egész ügyről
az illetékes hatóságnak tájékoztatást adjak, és minden
kérdésükre a legjobb tudomásom szerint válaszoljak.” –
magyarázta Gyárfás. Elmesélte, miként kereste fel őt 2004 május
29-én Fenyvesi. Elmondta, hogy a kopasz férfi Tasnádi
Péter megbízásából érkezett hozzá, egy telefont nyomott a
kezébe, majd közölte, hogy Tasnádi akar vele beszélni.
Egy normafai találkozót beszélt meg vele végül. Tasnádiról
egyébként elmondta, hogy 20-25 éve ismeri, több alkalommal
felhívta őt a börtönből, amin nagyon csodálkozott. Az egyik
ilyen telefonhívásakor közölte vele, hogy bent járt nála
egy “tekintélyes
rendőr”,
aki kétszer
is megkereste, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében “nevet
akar hallani”.
De – mint Gyárfás mondta – Tasnádi nem mondott, hiszen nem is
tudott nevet mondani.
Tasnádi
Péter és testőre, A. Gábor – Mindketten terhelő vallomást
tettek Gyárfásra. Fotó: Index.hu/PS
ISMERT MÉDIASZEMÉLYISÉG
A
normafai találkozóról Gyárfás azt vallotta, hogy az akkor
szabadult Tasnádi
60 millió forintot kért tőle,
hogy egy jövedelmező vállalkozást be tudjon indítani, amibe őt
is bevenné. Gyárfás azonban – mint mondta – nem akart
Tasnádival közös céget, azonban, “hogy
kifejezésre juttassam felé pozitív szándékomat, kölcsön tudok
adni neki 10 millió forint erejéig.” Nem
csak a jó szándék mozgatta tettében: “az
adott helyzetben szinte másodpercek tört része alatt, hazudnék,
hogy ha azt mondanám: nem jutott eszembe Tasnádi Péter korábban
már említett telefoninformációja, mely szerint tőle egy nevet
akartak hallani. Büntető felelősségem tudatában kijelentem, hogy
rám nézve terhelő kijelentést megalapozottan kiváltképp az
adott ügyben senki sem tehet, mert soha életemben még a gondolata
sem mertül fel, hogy ilyen szörnyűségen gondolkozzam, vagy
bármely minőségben részt vállaljak. Az futott végig bennem,
hogy jobb a békesség, magam, családom, a Nap Tv nyugalma ennél
többet ér.” –
fejtette ki Gyárfás Tamás kérdés nélkül, tagadva
ezzel, hogy megbízást adott volna Fenyő János meggyilkolására,
illetve hangot adva annak, hogy nem kizárt: zsarolás áldozata
lett. Később
a producer elmondta, hogy valóban
rossz kapcsolata volt Fenyő Jánossal. “A
vitánk üzleti jellegű volt, mondhatni a nyilvánosság előtt
zajlott, tudtak róla politikusok, többen tevőlegesen is szerepet
játszottak a békítésünkben, és tudott róla a rendőrség
is. (…) A
gyilkosságot követően sajnos hosszú ideig számomra
megmagyarázhatatlan módon, de éveken át rendszeresen a médiában
megannyi utalásra került sor rám nézve vonatkozóan a gyilkosság
felbujtóját illetően. “Ismert média személyiség”
megfogalmazással szinte körülírtak, már-már nevesítettek.” –
panaszkodott Gyárfás kihallgatóinak, akiknek elmondta, hogy pont e
homályos megfogalmazás miatt tehetetlen
volt, pedig újságíró kollégáitól tudta, rá vonatkoznak a
célzások.
Az információt pedig egy, az ügyben dolgozó “tekintélyes” rendőr
osztotta meg a sajtóval.
POTENS ESÉLYT JELENTHETEK AZ ALVILÁGNAK
“Senkinek
nem kívánom, hogy úgy éljen, hogy körülötte ebben az
értelemben szinte elfogy a levegő.”–
fejtette ki a producer. Elmondta, hogy mindez végigfutott benne,
amikor 10 milliós kölcsönt adott Tasnádinak. Papírt nem
készítettek az ügyletről, bár “nem
tagadom, átfutott a fejemen, de úgy éreztem, hogy ez a jobb
megoldás.” Aztán
elmesélte, hogy az
összeget három, vagy négy részletben fizette ki
Tasnádinak. Azonban
a zsarolások tovább folytatódtak. Mint mondta, később A.
Gábor több alkalommal elment hozzá, hogy pénzt kérjen tőle. A
testőr elmondta neki, hogy összeveszett Tasnádival és vádalkut
kötött rá a rendőrségen, viszont a kettejük kapcsolatáról nem
számolt be kihallgatóinak. “Elmondta,
hogy pénzt akar, és ha kap, akkor változatlanul nem mond rólam
semmit. Válaszként közöltem vele, hogy mondjon el mindent, nincs
mit elhallgatnom.” –
magyarázta Gyárfás. Vallomásában annak is hangot adott, hogy ha
A. Gábor ilyennel próbálkozott, akkor nem lehet kizárni, hogy más
bűnöző is megpróbálja a Fenyő-üggyel megzsarolni.
Aztán a rendőrök feltettek egy kellemetlen kérdést is,
miszerint miért
gondolja azt, hogy éppen az ő nevét mondja be Tasnádi a
Fenyő-gyilkosság felbujtójaként.
Erre Gyárfás úgy válaszolt, hogy amikor ezt Tasnádi közölte
vele, akkor már tudatában volt annak, hogy a Fenyő-ügyben nyomozó
rendőrök őt tartják az első számú gyanúsítottnak, így több
éves pszichikai nyomás alatt állt.
Mint fogalmazott: “Már
a gondolata is megrémiszt, ha valaki egy szerény utalást tesz az
ügyre”–
magyarázta lelki állapotát, bár hozzátette, hogy a Fenyő-ügyre
való szuperérzékenysége attól függetlenül is megmaradt, hogy
ügyvédei több alkalommal is elmondták, hogy az
igazságszolgáltatás nem valakinek a “bemondása” alapján
működik. Gyárfás elmesélt néhány fenyegetésszerű
üzenetet is, amelyet telefonon kapott,
s amit a fenti okok miatt elég rosszul élt meg. A producer azt is
kijelentette, hogy úgy érzi, akaratlanul
rá irányították az alvilág figyelmét: “Potens
esélyt jelenthetek számára.”
HÁZKUTATÁS A NAP TV-BEN
Az
úszóelnök vallomásának komoly előzményei voltak, miként arról
maga Gyárfás is beszél a rendőröknek. A vallomást kiváltó
közvetlen előzmény az lehetett, hogy az ismert bűnöző, Tasnádi
Péter testőre, A. Gábor 2005-ben a Fenyő-gyilkosság ügyében
terhelő vallomást tett egykori főnökére és Gyárfás Tamásra
az NNI-ben. A testőr vallomása alapján a rendőrség házkutatást
tartott a Nap
Tv Angol utcai székhelyén.
Közölték, hogy a Fenyő-ügyben vizsgálódnak és ellenőrizték
a biztonsági szolgálat beléptetőrendszerét, hogy járt-e
a Nap Tv-ben A. Gábor, miként azt elmondta a rendőrségen.
A rendszer több alkalommal is feljegyezte a férfi nevét, tehát
úgy tűnt, Tasnádi testőre ebben a tekintetben igazat mondott.
Vélhetőleg ezen húzta fel magát Gyárfás, és dühében
berobogott a Nemzeti Nyomozó Irodába.
Ügyvédei tanácsára nem a Fenyő-ügyben tett vallomást,
hanem feljelentést
tett, zsarolás miatt Tasnádi Péter és testőre ellen.
A nyomozást azonban nem sokkal később megszüntették. A
PestiSrácok.hu rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy az akkori
rendőri felső vezetés megtiltotta a feljelentést és Gyárfás
tanúkénti vallomását felvevő nyomozóknak, hogy a Fenyő-ügyről
kérdezzék az úszóelnököt.
A GYÁRFÁS-SZÁL
Korábbi
előzménye Gyárfás vallomásának az a közismert tény, hogy a
Fenyő-gyilkosság ügyében nyomozó rendőrök leginkább a
Gyárfás-szálat vizsgálták, amikor a gyilkosság megrendelőjét
kereték. A két médiamogul ismert harcán kívül más okuk is volt
erre. A kétezres évek előtt egy S.
László nevű
szélhámos azt vallotta a rendőrségen, hogyTasnádi
Péter őt bízta meg azzal, hogy szervezze meg Fenyő János
meggyilkolását,
mivel jó barátjának, Gyárfás Tamásnak tartozik ennyivel. A
rendőrök 2000 nyarán be is sétáltak az akkor éppen előzetesben
ülő Tasnádihoz és kifaggatták az ügyről. Tasnádi tagadta,
hogy megbízást kapott volna Gyárfástól riválisa
meggyilkolására, mindazonáltal elmondta, hogy az örző-védő- és
magánnyomozó irodájában lévő üzlettársa, Láposi
Lőrinc 1997 nyár végén “valakitől
megbízást kapott Fenyő János mozgásának feltérképezésére”, de
azt nem tudta megmondani kitől. Később azt is elmondta, hogy a már
említett S. László 1997 október-novemberben azzal a lehetőséggel
kereste meg, hogy “20
millió forint fejében vállalják fel valakinek a megbízásából
Fenyő János megölését. A végrehajtást Salihi Meadra és albán
illetve arab társaira bízta volna S. László. A megbízó személye
S. ajánlatából nem derült ki.” –
mondta el a nyomozóknak Tasnádi. Többet nem mondott az ügyről
Tasnádi.
Gyárfás-Fenyő
háború szinte végig a nyilvánosság előtt zajlott, Fenyő 1996
óta állt perben Gyárfás Tamással. Gróf Balázs rajza –
PS/2012
6 MILLIÓ ELŐTTE, 6 MILLIÓ UTÁNA
Aztán
2012-ben, amikor a rendőrség újra nyitotta a
Fenyő-aktákat, Tasnádi Pétert
újból meghallgatták, ugyanis egykori testőre és volt felesége
is úgy vallottak, hogy márpedig a rosszfiú elvállalta
Fenyő megölését Gyárfás megbízásából. Mindezeket
az egykori őrző-védő még a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán is
elmondta, igaz, merő komolytalansággal. Tasnádi vallomásában úgy
fogalmazott: “Gyárfás
engem megkeresett, hogy el kellene tenni ezt a palit, 6 millió
előtte, 6 millió utána ellenében vállaltuk. Gyárfás a
megbeszélés után 6-ot oda is adott.” “Ez 97 szeptemberében
volt…” Azonban,
mint mondta, nem
vette komolyan az egészet, hiszen gyilkosságok megszervezésével
nem foglalkozott, inkább
arra gondolt, hogy “levágja” pénzzel
a Nap Tv-s üzletembert. Aztán amikor Fenyőt valóban megölték,
az éppen Las Vegasban nyaraló Tasnádi
felhívta Gyárfást, hogy küldje el neki a másik 6 millió
forintot,
majd üzlettársa, Láposi Lőrinc átveszi tőle. Tasnádi elmondása
szerint Gyárfás az MTV akkori alelnökét,Kósa
Somogyi Györgyöt küldte el a hatmillióval.
Megjegyzendő, hogy Kósa Somogyi nem volt az alelnöke az MTV-nek,
hanem a Nap Tv főszerkesztőjeként dolgozott, igaz később
programigazgató lett a Magyar Televízióban. Az újságírót is
meghallgatták a Fenyő-ügyben, s lényegében megerősítette
Tasnádi elmondását, legalábbis abban, hogy nem tagadta, valóban
elvitt Tasnádi Péternek egy csomagot. “…egy
alkalommal arra megkért Gyárfás Tamás, hogy egy iratdossziét
vigyek el a Tasnádinak. Szerintem a boritékban kazetták voltak.
Egy iratgyűjtőt adtam át, sárga borítékokkal és a borítékokban
talán 4-5 videokazetta nagyságú tárgy lehetett.(…) Ha
jól emlékszem, akkor a Budapest XII. kerületben a fogaskerekű
felső megállójához közeli Szabadidő Központban találkoztunk.
Ez valamikor 1997-ben volt, de a pontos dátumot nem tudom
megmondani, talán ősszel.”–
mondta 2012-ben tett tanúvallomásában az egykori tévés. Aztán
Tasnádi arról is beszámolt, hogy később, 2004-ben – amikor
kijött a börtönből – is adott pénzt neki Gyárfás. “Ez
olyan 10 millió forint körüli összeg lehetett.”–
mondta Tasnádi. “Azért
adta, hogy újra épüljek fel, de nyilván ott volt a háttérbe,
hogy félt attól, hogy borítok.”
AZ A BIZONYOS DOLOG A FENYŐ MEGÖLÉSE VOLT
Tasnádi
egykori testőre, A. Gábor a rendőrségen 2005-ben tett
tanúvallomást a Fenyő-ügyben. Elmondásából kiderült, hogy
Tasnádi még a börtönből is zsarolhatta az úszóelnököt.
Elmondta, hogy Gyárfás
Tamást elsőként 2003-ban kereste föl Tasnádi Péter kérésére,
hogy az akkor éppen aktuális barátnőjét belobbizza a Nap Tv-be.
Gyárfás ugyan megígérte, de végül nem segített elhelyezkedni
az egyébként korábban
a Kék fényben is dolgozó nőnek,
s ennek Tasnádi nem nagyon örült. “Akkor
a Péter egy beszélő alkalmával említette, hogy annak idején,
amikor Gyárfásnak problémája volt, ő sokkal komolyabb dologban
segített neki, és ez a minimum lenne, hogy amit ő kér, azt a
Gyárfás teljesítse. Ekkor említett azt először, hogy az a
bizonyos dolog a Fenyő megölése volt.” –
mondta el a tanú. Tasnádi 2004 tavaszán szabadult, majd A. Gábor
állítása szerint ketten megbeszélték, hogy Gyárfás
Tamástól “kérnek” anyagi segítséget a
szabadulás utáni talpra álláshoz. Mivel Tasnádi nem akarta
személyesen felkeresni Gyárfást, A. Gábort küldte el ismét a
Nap Tv-be, hogy adjon a kezébe egy telefont, amin lebeszélik,
miként adhatna neki pénzt – magyarázta a tanú a rendőrségen.
Tasnádi később elmondta testőrének, hogy mit beszéltek
Gyárfással. “Péter
tudtára adta Gyárfásnak, hogy ebből a közös együttműködésből
neki még a mai napig problémája van.” Közölte
Gyárfással – mint mesélte -, hogy neki pénzre
van szüksége, anyagi segítségre, hiszen a bentléte alatt
teljesen lenullázódott.“Ehhez
pedig pénz kell. Péter azt mondta, megállapodtak abban, hogy Tamás
ad 10 millió Ft-ot két részletben, és aztán még beszélnek.” –
vallotta A. Gábor, aki elmondta, hogy nem sokkal később az első
részletért Tasnádi őt küldte el, Gyárfással a Normafán
találkoztak és ott vette át tőle az újságpapírba
és nejlonszatyorba csomagolt készpénzt.
Egy héttel később pedig már együtt ment Tasnádi testőrével a
Normafához, hogy átvegyék a második részletet. A szatyornyi
pénzt Gyárfás a testőrnek adta oda, majd Tasnádival beszélgettek
még. Tasnádi később elmondta a tanúnak, hogy kért még a
producertől további
60 millió forintot, de Gyárfás ennyit nem tudott adni.
HOMÁLYOS UTALÁS
A
nyomozást jól ismerő rendőrségi forrásaink szerint Gyárfás
Tamás ott követhette el a hibát, hogy mind Tasnádi,
mind Portik Tamás jelenlétében enyhén szólva is félreérthető
kijelentéseket tett riválisára,
és ezt a nyomozásban meghallgatott tanúk is megerősítették.
Az is tény, hogy Fenyő
nem válogatott az eszközökben, hogy a Gyárfás Tamás által
létrehozott Nap Tv-t, valamint a producer cégeit tönkretegye, így
valahol még meg is lehet érteni Gyárfás megnyilatkozásait,
amikor Fenyőről beszélt a kétes társaságokban. Mindazonáltal
egy homályos utalás nem jelenthet megbízást, így ezek
büntetőjogilag értékelhetetlenek maradtak.
Címlapfotó:
MTI
Háború
a nemzet ellen - Kül-
és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás |
A GMO szúnyogkísérlet fordítva sült el, de a „termék” forgalomba kerülhet
Forrás: GeneWatch
UK
|
Számos
társadalmi csoport fejezte ki aggodalmát a napokban, miután
kiderült, hogy a mocsárláz előfordulásának veszélye
olyannyira megnövekedett, hogy az adott területen rendkívüli
intézkedéseket vezettek be, éppen abban a brazil városban,
ahol egy génmódosított szúnyogokkal végzett kísérlet
folyik.
A
kísérlet kezdeményezői azt ígérték, hogy a génmódosított
szúnyogok véget vetnek majd a mocsárláz előfordulásának. A
brazil Bahiaban végzett gyakorlati tesztek eredményeit azonban a
mai napig nem tették közzé és nem értékelték az Aedes
aegypti szúnyogfaj és a mocsárláz előfordulási aránya
közötti összefüggéseket. (forrás)
Ettől
függetlenül az illetékes brazil hatóság (CTNBio) zöld utat
adott a Moscamed Brazil cég által, a brit Oxitec és a São
Paulo Egyetem együttműködésével kínált technológia
kereskedelmi forgalomba hozatalára.
A
brazil sajtó üdvözölte a mocsárláz elleni új fegyvert,
azonban a jelek szerint nem értesült arról, hogy a
kísérleteknek helyet adó Jacobina polgármestere 2014
februárjában „a mocsárláz járvány jelentette biológiai
katasztrófára” hivatkozva meghosszabbította a vészhelyzetet.
Ezt megelőzően a Moscamed arról adott hírt, hogy az Aedes
aegypti szúnyogfaj egyedeinek száma 81-100 százalékban
csökkent Jacobinában, azt állítva, hogy ez a kísérletek
sikerességét bizonyítja (forrás).
Az Oxitec szerint a tesztjellegű szúnyogkibocsátások 2013
júniusában indultak Jacobinától észak-nyugatra, de a
programnak az egész városra történő kiterjesztése 2-3
év alatt valósul meg.
A
GM szúnyogok forgalomba hozatali eljárása során a brazil
CTNBio hatóság egyik tagja egy jelentésben olyan információkat
prezentált, amelyek megkérdőjelezik a GM szúnyogok által a
mocsárláz előfordulási számára kifejtett hatást,
figyelmeztetve, hogy bizonyos helyzetekben a kibocsátás ronthat
a helyzeten, még abban az esetben is, ha az Aedes aegypti egyedek
száma csökken. A felhozott ellenérvek nem győzték meg az
illetékes bizottságot és a brazil közegészségügyi hatóság
(ANVISA), amelyik immár az engedélyezési eljárásért és a
termék felügyeletéért felel, heti
10 millió génmódosított szúnyog kibocsátását engedélyezte
minden 50 ezer lakosra.
Eközben az ígért kísérleti adatok közzétételének dátuma
még mindig nem ismert.
„Az
Oxitec számos ország ajtaján kopogtat, azt állítva, hogy
génmódosított szúnyogjaik megoldást nyújtanak a mocsárláz
ellen. Ugyanakkor a cég semmilyen bizonyítékot nem produkált
eddig a technológia hatékonyságára vonatkozóan, így
a GM szúnyogok engedélyezése elsietett lépés lenne,”mondta
Lim Li Ching, a Harmadik Világ Hálózat vezető kutatója.
„Hihetetlen,
hogy az Oxitec génmódosított szúnyogkísérletei akadály
nélkül folytatódnak, sőt, a termék úgy került kereskedelmi
forgalomba, hogy a szúnyogoknak a mocsárlázra kifejtett
hatásáról semmit sem tudunk,” mondta
Dr. Helen Wallace, a GeneWatch UK igazgatója.
„A
tény, hogy Jacobinában vészhelyzetet rendeltek el, riadót
kellene, hogy fújjon a hatóságok fülében.” |
Európa szegényei vagyunk
2014. október 10., péntek
Szerző: hvg.hu
Súlyos
szegénységben több mint 3,2 millió magyar él. Az összes
szegénységi mutatónk szerint az EU legszegényebb negyedébe
tartozunk. Az 1,7 millió magyar gyerek közel fele kirekesztésben,
nélkülözve, szegénységben él. Döbbenetes számok egy új
szociológiai felmérésben. A közoktatás átszervezése elzárja a
kiugrási utakat. Miért kell Nagykanizsán 5 milliárd forintért
javítóintézet, ha ezt a pénzt jobban fel lehetne máshol
használni? Csoda, ha a kormány nem akarja mutatni a számokat?
El akarok menni pulóvert venni. Az se baj, ha egész télen meg egész évben ezt a nadrágot kell hordjam, meg ezt a harisnyát, csak pulóver legyen, mert ugye ez a kabátom van, ez a dzseki, és ennek direkt ilyen lyukas az ujja, mert ez tavaszi kabát, és ha fúj a szél, most is kettő pulóver van rajtam, és ez hajnalban jó. Csak hát tegnap is, meg tegnapelőtt is a suliba pont ugyanígy voltam öltözve, és semmi nem változott.
Hol veszed a ruháidat?
Tavaly volt pénzünk, akkor szinte bárhol, lementünk a Hádába. A Háda az azért jó, mert tényleg elfogadható árak vannak, és mindenféle stílusba és mindenféle méretbe...
Háda, tehát használt ruha. És idén?
Idén még nem voltam ruhát venni. A tesóm, amit csencsel, azt hordom, mert jár egy cigányasszony, az hozza a ruhákat, és a tesóm, hogyha van valami, ami tényleg jó, akkor azt megveszi. Például ezt a harisnyát is tőle vette.
Ez a
beszélgetés egy Budapestre középiskolásba járó 16 éves és a
tanára között zajlott, és azt a nélkülözést érzékelteti,
amellyel egyre több magyar gyerek kénytelen együttélni. Bár a
példa önkényes, és az interjút készítő tanár is elismeri, az
általánosításhoz szükséges mintáról nincs szó, csak a saját
osztályába járó 21 gyereket kérdezte ki, mégis, amit hallott,
sokkoló. Állítja, hogy a szakközépiskolások többsége így él
ma Magyarországon, hasonló jövőtlenséggel, és a magyar
társadalom egyik, egyre növekvő létszámú rétege zsákutcába
kanyarodott, perspektíváikat tekintve olyan lefele tartó spirálba,
amelyből a kitörés jelenleg csaknem lehetetlen.
Sajnos
mára közhely, hogy nő a szegénység Magyarországon, ez egyre
több statisztikából,
adatból látszik. A gyermekszegénység területén viszont
egyenesen katasztrofális
a kép:
az EU statisztikai hivatalának átfogó adatai szerint míg 2008-ban
a magyar gyermekek 24,4 százalékának kellett szembenéznie komoly
anyagi nélkülözéssel, 2014-ben már 35 százalékuk járt így.
Ez már Romániánál is rosszabb (ott 34,4 százalék), és csak
Bulgáriát előzzük meg.
Így
érthető, miért hallgat mélységesen a kormány az egyre
terebélyesedő és mélyülő, naponta emberek százaival, ezreivel
bővülő szegénységről. Az állam 2012 óta már nem ad pénzt a
társadalomkutatással foglalkozó műhely, a Tárki 1990 óta évente
megjelenő kiadványára, a Társadalmi
riportra.
Pedig a jelentést mind belföldi, mind külföldi kutatóhelyeken,
egyetemeken sokat használják. Az pedig külön pikáns, hogy lassan
már csak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyetlen olyan
intézmény, mely egyelőre nem
közölte legfrissebb számait ebben az ügyben –
bizarr módon épp a takarékosságra hivatkozva.
Elképesztő
mértékű a gyerekszegénység Magyarországon
Fotó: Stiller
Ákos
Az
utóbbi évek szegénységgel kapcsolatos kormányzati
intézkedéseivel szemben táplált ellenérzéseiket a témával
foglalkozó kutatók, szakértők nem is rejtik véka alá. A
Gyereksegély Közhasznú Egyesület épp a napokban jelentetett meg
egy rendkívül vaskos, több
mint 350 oldalas jelentést a
gyerekesélyekről, melyben komplex módon igyekeznek feltárni a
szűkös erőforrások közepette a hazai helyzet alakulását. A
fenti idézet is ebből a kiadványból származik. A szociológusok
nemcsak a gyermekek helyzetét vizsgálták, hanem az őket
körülölelő tágabb területeket – lakáskörülmények,
foglalkoztatás, segélyezés, intézményrendszerek, oktatás
például – is vizsgálták, emellett pedig nemzetközi kontextusba
is helyezték a magyar állapotokat. A kép lehangoló.
Elszánt küzdelem indult a papírokon a gyerekek szegénysége, a romák kirekesztése, a vidék leszakadása ellen. A „Magyarország jobban teljesít” mindent elárasztó propagandája azt sugározza, hogy ezen vállalásaink is a siker útján robognak. Jelentésünk adatai mást mutatnak. Túl sok területen rosszabbul teljesítünk másoknál is, korábbi önmagunknál is – írja a tanulmány vezetői összefoglalójában Ferge Zsuzsa szociológus.
Hány
szegény él Magyarországon?
A tízmillió
alá becsúszott magyar lakosságból nagyjából 4-4,2 millió ember
(1,4 millió háztartás) él a KSH által számított létminimum
alatt. Nem egy biztató arány, de ezt árnyalja, hogy a létminimum
inkább egy társadalmilag elfogadható szociális minimum jövedelem,
nem a tényleges szegénységi küszöb. A létminimum azt jelenti,
hogy ennyiből lehet megélni egy olyan életszínvonalon (lakhatást,
élelmiszert, öltözködést, utazást is belevéve), amelyre a
társadalom nagy része még úgy tekint, mint ami még éppen
elfogadható. Az egy főre számított létminimum 2013-ban havi 87
510 forint, a két felnőtt, két gyermekes álló háztartások
létminimuma pedig 253 779 forint volt.
A létminimum
alatt élőknél valamivel kevesebben, de még így is több millióan
vannak azok, akik súlyosabb szegénységben vagy kirekesztett
helyzetben élnek. Az ő számuk 2012-ben valamivel 3,2 millió
felett volt. Közéjük azok tartoznak, akik jövedelmi szegénységben
vagy súlyos anyagi nélkülözésben, esetleg nagyon alacsony
munkaintenzitású háztartásban élnek.
A jövedelmi
szegénység határa a medián jövedelem (az a jövedelem, amelynél
ugyanannyian keresnek kevesebbet, mint ahányan többet) 60
százalékát keresőknél húzódik, és nagyjából nettó 66 ezer
forint havi jövedelemnek felel meg. Csak ebbe a kategóriába
csaknem 1,4 millió magyar tartozik a 2012-es adatok szerint, és a
7. helyen állunk az EU-ban.
A súlyos
anyagi nélkülözésben élők közé azokat sorolja az uniós
statisztika, akik a következő 9 tétel közül legalább négyet
nem engedhetnek meg maguknak: lakáshatási költségek fizetése,
megfelelő fűtés, váratlan kiadások fedezése, hús/hal
fogyasztása minden második nap, évente legalább egy hét fizetett
üdülés, színes televízió, mosógép, autó, telefon. Ebbe a
csoportba közel 2,6 millió magyar tartozik, és a 25. helyen állunk
az EU 27 tagállama között.
Hárman vagytok a családi házban? Hogy tudjátok fenntartani?
Most úgy vagyunk, hogy nincs gáz. Aztán, hát rezsón főzünk, hát, így ennyi.
Fűtés?
Nincs. Mert hát a víz is gázról ment, mert olyan régi típusú bojler van.
Semmilyen fűtés nincs?
Vett anyu most ilyen sziesztát, ami gázpalackkal működik, de az csak a nappalit fűti be, de jobb, mint a semmi.
Ez egy másik
10. osztályos középiskolás beszámolója. A gyerek iskola mellett
dolgozik. Nem csak ő van így ezzel – sőt, ő a többséghez
tartozik. Egy másik társa így vall:
Azért vagyok néha ilyen bágyadt, fáradt, mert hétvégén se alszok. Hatkor kell kelnem mindig, hétvégén is. Amikor suliba jövök, akkor meg hat ötvenkor kelek. Szóval, jobban járok, ha iskolába jövök, mint ha oda megyek.
Harmadik
társuk:
Dolgoztam nyáron, és amikor elkezdődött a suli, szeptemberben–októberben még jártam. De novembertől nem. Diákszövetkezet által dolgoztam a Tescónál árufeltöltőként, és hát természetesen a pénz miatt. Hogy tudjak segíteni a barátomnak meg a nagyszüleimnek. Nem sokat lehet vele keresni. Napi nyolc órában kellett dolgozni, és 565 forintos órabérünk volt. Benn voltam 11 napot augusztusban, és arra kaptam 24 ezer forintot. Szeptemberben már kevesebbet voltam benn a suli miatt, hat napot voltam bent, és kaptam 12 ezret.
Súlyos
anyagi gondokkal küzdők
Fotó: Eurostat,
Civil jelentés a gyerekesélyekről, 2012–2013
Ezen a nagy
táboron belül azoknak a legrosszabb a helyzetük, akik gyermekeket
nevelnek, és a munkanélküliség, a jövedelmi szegénység és a
súlyos anyagi nélkülözés egyszerre sújtja őket. Ez nagyjából
481 ezer ember volt 2011-ben, de csak a KSH adatai szerint. A Tárki
ezt már 2009-re vonatkozóan jóval magasabbra, 640 ezer főre
becsülte, és úgy számolt, hogy számuk 2012-re 810 ezer főre
emelkedett.
Európa
szegényei
A
gyerekszegénység és a társadalmi integráció területén
Magyarország teljesítménye folyamatosan romlik 2007 óta. Jellemző
tendencia a szegények arányának folyamatos növekedése, a
gyerekszegénységi ráta jelentős emelkedése, valamint az
életkörülmények, az életminőség jelentős romlása. Miközben
a szegények aránya nő, a szociális védelemre fordított
GDP-arányos kiadások szinte változatlanok ebben az időszakban.
Az összes
szegénységi mutatónk szerint az EU legszegényebb negyedébe
tartozunk, és a szegénység mérésére összeállított 20 mutató
közül 10 alapján az utolsó három ország közé sorolnak minket.
Magyarország a 27 tagállam közül jellemzően a 25-27. helyen van.
Sok esetben csak Bulgáriát, Romániát, esetleg Litvániát tudjuk
„megelőzni”. A 20 mutató többségében az elmúlt években
általában az EU többi tagállamához képest is romlottunk,
beleértve azokat az országokat is, amelyekkel együtt csatlakoztunk
2004-ben. Utóbbi országokhoz képest annyival romlott a helyzet,
hogy a többiek „elszálltak” mellettünk a tanulmány
szerint.
A
gyerekszegénységi rátánk rendkívül rossz: az 1,7 millió gyerek
43 százaléka, több mint 730 ezer szegénységben vagy
kirekesztésben él.
Szegénység
és kirekesztettség
Fotó: Eurostat,
Civil jelentés a gyerekesélyekről, 2012–2013
A
kormány a csodát várja
A tanulmány
készítői szerint a növekvő gyerekszegénység későbbi hatásai
felmérhetetlenek, ezért indokolt lenne valahogyan több pénzt
juttatni a szegényeknek.
A rossz
helyzettel a kormány is tisztában van, például a tavalyi Nemzeti
Reform Program azt írja, hogy a kiinduló 2008-as évhez képest
2012-ig romlott a helyzet, elsősorban a gyermekek körében. De
kivárásra játszik, arra számít, hogy a gazdasági növekedéssel
és a foglalkoztatás javulásával csökken majd a szegények
aránya.
A szegény
tömegen belül a gyerekek vagy a gyerekes családok helyzete minden
egyes esetben rosszabb, mint a többieké – Magyarországon régóta
érvényes az, hogy a gyerekkel sokszor együtt jár a szegénység,
mert a családtámogatás nem bőkezű. És szinte minden esetben
nagyobb a romlás 2010 és 2013 között, mint a közvetlenül a
válságot követő években – pedig akkor sem történt semmi a
szegények védelmére.
Fotó: Gyerekesély
Közhasznú Egyesület
A legalsó
tizedbe tartozó 1 millió fő havi jövedelme 2012-ben még
névlegesen is valamelyest csökkent 2010-hez képest, nem egész 25
ezer forint volt. A társadalom összes jövedelméből az alsó 1
milliónyi 10 százalék csupán 3 százalékot szerzett. Egészen a
hatodik tizedig mindenki kevesebbet kapott, mint az arányos rész –
vagyis a „középosztály” zöme is. Csak a leggazdagabbak tudtak
az arányosnál jóval többhöz, az összes jövedelem 24
százalékához jutni. A gyerekek jelentős része az egy főre jutó
alsóbb jövedelmi decilisekben koncentrálódik.
A
gyerekszegénység kiterjedtebb, mint a felnőtteknél
Fotó: Gyerekesély
Közhasznú Egyesület
Szinte
minden közmunkás család szegény
A
gyerekszegénység legfőbb oka a szülők munkahiánya és –
gyakran – alacsony keresete, áll a jelentésben. És hiába is
erőlteti a kormány a közmunkát (idén minden hónapban 200 ezer
közmunkást akar látni), ha az nem jelent kiutat a szegénységből
– mert a közmunkás családok zöme a szegények közé tartozik.
A
közfoglalkoztatási bruttó bér 2012-ben 71 800 forint, 2013-ban 75
500 forint, 2014-ben 77 300 forint, a nettó pedig kerekítve 47
ezer, 49 400, illetve 50 600 forint volt. Ezt a pénzt a közmunkások
átlagosan 4 hónapig kapták, és ha nem volt 8 órás a munka,
akkor a bér is kevesebb volt. A KSH által számított létminimum –
erről bővebben itt
írtunk –
2013-ban egy főre 87 500, egy kétgyerekes házaspárra 254 ezer
forint volt. Ha összeadjuk egy szegény család által kapható
összes lehetséges forrást (közmunka bére, családi pótlék, a
család maximum egy tagjának segélye, gyermekvédelmi kedvezmény,
lakhatási támogatás stb.), akkor sem jutunk el 120 ezer forintig,
azaz a létminimum feléig. Még ha az uniós, vagy OECD –
alacsonyabb összegű – szegénységi küszöbértékeit is
vesszük, akkor is az látszik, hogy gyakorlatilag minden közmunkás
és családja szegény (ha képzettebb a közmunkás, akkor erre
kisebb az esély, ám ők kevesen vannak).
Sokszor elalszok reggel. Nem érek be az iskolába időben. Azt mondják, hogy a vashiányom miatt, nagyon sokat tudok aludni. Van, hogy 17 órákat. Kéne rá gyógyszert szednie a fiatalnak, de nem szed, mert nincs rá pénz. Havi 2500 forintról van szó.
Lezárja
a kiugrási utakat a közoktatás új rendszere
A
jelentés szerint az aktív állam a közoktatás rendszerében
okozta a legradikálisabb átalakulást. Legfontosabb jellemzője az
állam korlátlan beavatkozási lehetőségének törvényesítése
az oktatás teljes folyamatában. Az államosítás, illetve az
állami (kormányzati) érdek minden részletre kiterjedő
érvényesítése korlátozza a tanítás és a tanulás szabadságát,
a pedagógusok, a szülők, a gyerekek jogait. Lehetetlenné teszi a
rosszabb helyzetű többség számára a minőségi, boldogulásra
felkészítő képzés elérését, veszélyezteti a társadalom
egészének további fejlődését. Mindemellett a
2011-ben elfogadottNemzeti
Társadalmi Felzárkóztatási Stratégia (NTFS, itt
érhető el) megvalósításából
indoklás nélkül elmaradt az iskolai szociális munka feltételeinek
kidolgozása és bevezetése, pedig a prevenció, a pozitív iskolai
klíma, valamint az időben érkező szakmai segítség jelentős
szerepet játszik a kamaszkori problémák megelőzésében.
A jelentés a
közoktatásra kitérve megjegyzi, hogy az állami irányítás,
fenntartás rendszere nem az esélyteremtést, hanem éppen
ellenkezőleg, a teljes kiszolgáltatottságot, az alá-fölé
rendeltséget, a függőségi lét megalázottságát hozta magával.
A települési közösségek, az intézményi közösségek, a
szolgáltatást igénybe vevők kiszorultak a döntési, az
ellenőrzési folyamatokból, lényegében „érdektelenekké”
váltak az egyes intézmények és maga az egész intézményrendszer
sorsát illetően. A nyitott, befogadó, a partneri kapcsolatokra
építő, az egyéni fejlődési útvonalak kidolgozásával a
személyiséget a lehető legtágabb határokig fejlesztő iskola
helyébe a hivatalként működő, a szakmai önállóságától
megfosztott, számon kérő, a központi követelményeket leadó és
behajtó, a büntetésre és fegyelmezésre alapozó iskola lépett,
amelyben már nem a gyermek mindenekfelett álló érdeke a fontos. A
jelentés megjegyzi, hogy aki lemarad, az kimarad, aki hibázik, az
szigorú és következetes számonkérésre számíthat. Ez a
pedagógiai hitvallása ennek a rendszernek, amely végletekig
kizsákmányolja a pedagógust és a gyermeket.
Fotó: Stiller
Ákos
Stratégiai
hibák
A súlyos
helyzetnek több oka is van, és ezek forrása a tanulmány alapján
a mindenkori kormányok vagy a politikai elit inkompetenciája. Az
elmúlt években a szegények és a gyerekek helyzetének romlása az
egyenlőtlenségek növekedése, a gazdagok gazdagodása mellett ment
végbe. Az egyik ok a gyerekpolitika: a legkevésbé gyerekpárti
országok közé tartozunk, ami azt jelenti, hogy a gyerekekkel járó
többletterheket kevésbé enyhítjük más államoknál. Csak a gyes
és a gyed kielégítő, a többi ellátással (például a családi
pótlék) viszont bajok vannak a tanulmány szerint.
A helyzetet
jelentősen rontották a kormányok intézkedései is. A tanulmány
szerint torzult az állami újraelosztás, amire példa az
egykulcsos, de szegényekre is kiterjesztett adó, vagy a családi
adókedvezmény, mely a könnyített feltételek ellenére sem, vagy
csak részben éri el a szegényeket. Azért nem, mert a családi
adókedvezménnyel az tud élni, akinek van munkája. Akinek meg
nincs, az nagyobb eséllyel, ha így marad, lecsúszik.
A jövedelmi
helyzet romlása abból is adódik, hogy a gyermekes családokat is
érintő ellátások túlnyomó részét vagy nem emelték évek óta
(családi pótlék, gyes), vagy az összeget csökkentették
(foglalkoztatást helyettesítő támogatás, rendszeres segély),
vagy a hozzájutás feltételeit szigorították úgy, hogy sokakat
kizárnak a rendszerből. Az önkormányzatoknál például ezt
gyakran azok a szabályok szolgálják, hogy csak az kaphat segélyt,
aki rendben tartja az udvart, vagy akár a lakás belsejét is.
Emellett a szegényeknek egy része kimaradt a rezsicsökkentésből
is, azon egyszerű oknál fogva, hogy fával fűtenek a tanulmány
szerint.
Pedig az EU
felé vállalt, hangzatos stratégiánk is van, amellyel a politika
kezelné a növekvő egyenlőtlenségeket, a gyermekszegénységet, a
romaügyet és a hátrányos helyzetű térségeket (ez a Nemzeti
Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2011 óta). A tanulmány
azonban a stratégia alapján nem tartja elérhetőnek, hogy 2,38
millióra csökkenjen a szegények és kirekesztettek száma.
A
kormány úgy áll hozzá az egészhez, csalnak az emberek
A lényeg már
a stratégia szövegében nagyon elcsúszott: például nincs benne,
hogy hogyan lehetne növelni a szegények jövedelmét, pedig a
minimális megélhetéshez alapvetően erre van szükség. A
lakhatási feltételek javítása például csak olyan alcélokat
tartalmaz, ami csak papírmunka, pénz nincs is hozzájuk rendelve,
mivel az a stratégia szövege szerint „nem releváns”. Emellett
a projektek mélyen alulfinanszírozottak és szétaprózottak.
A stratégia
sokszor inkább arról szól, hogyan lehet csökkenteni a segélyeket
és szigorítani a feltételeket, írja a tanulmány. Az eredményeket
rosszul mérik, és amikor kifejlesztenek valamilyen nyomon követő
rendszert, az is inkább arra szolgál, hogy kiszűrjék a
rendszerből azokat, akik csalnak a juttatásokkal.
Az
intézkedések túlnyomó részéhez a forrásokat az Európai
Szociális Alapból (ESZA) biztosítják, és a pénzekre összesen
61 intézkedést talált ki a kormány. A források nagyságrendjének
összehasonlításához azonban nincs elég nyilvános adat. Az
viszont jól látható, hogy nagy pénzeket olyan projektekre
költenek, amik semmit nem tesznek hozzá a gyermekszegénység és
kirekesztés csökkenéséhez, vagy az esélyegyenlőséghez. Például
Nagykanizsán egy új javítóintézetet hoznak létre, amelyre
összesen közel ötmilliárd forintot költenek.
Ha
a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg
gazd Facebook-oldalra,
és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is
talál!
Nem Isten hagyta el Európát, hanem Európa Istent
2015.
december 29. 08:48
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Sohasem
volt ínyemre a világ végére vonatkozó jövendölések, próféciák
azonnali készpénznek vétele, és most sem az. De ami tény, tény.
Ülök számítógépem előtt napról napra, és a hivatalos hírek,
amik az EU tagállamaiból jönnek, csak arról győznek meg, hogy
vén kontinensünkön nagyítóüvegezni kell mindazokat, akiknek
bármi közük is van bizonyos fogalmakhoz. Ilyen mindenek előtt a
kereszténység.
Elmegy
egy keresztény hívő egy templomba valahol kontinensünkön.
Többnyire mit hall bennük? Legyünk befogadók. Irgalmas
szamaritánusok. Ha megdobnak kővel, dobjuk vissza kenyérrel. Ne
ítélkezzünk semmilyen szinten senki felett sem. Nem hall arról
azonban, legalábbis az esetek túlnyomó többségében, hogy
valójában mit is hirdet a kétezer éve közénk lejőve emberi
természetet magára öltött Isten. Vagy nem is akar hallani, hiszen
akkor életét át kellene teljesen rendeznie. Ehelyett görcsösen
el akarja hitetni önmagával és környezetével, hogy feleslegessé
vált fogalom, sőt amolyan primitív babona, gyermekded dajkamese
maga a krisztusi megváltás. Azt is állandóan hallani, hogy a
kereszténység, mint olyan, mást se tett kétezer éve, mint
lenézte a testet, az anyagot, a profán tudományokat.
Quid est veritas? Mi az igazság? – tehetnők fel a pilátusi kérdést. Pláne azok után, hogy gyakran éppen azok, akik egyre jobban csak panaszkodnak életünk mindennapjainkban rendszeresen megtapasztalt meddőségei miatt, utasítják el a kereszténységet. Elsősorban nekik szólnak az olyan, örök igazságokat tartalmazó művek, mint amilyen Bangha Béla jezsuitáé(Világnézeti válaszok, 1940). Ebből idézek néhány kérdést és feleletet- mindannyiunk okulására.
„Vajon csakugyan megváltotta-e Jézus az emberiséget? Hiszen ma is mennyi a bűn, gyűlölet, háború a földön!
Igen, de pontosan ott, ahol Jézus tanait nem ismerik el, nem fogadják el és nem követik. Krisztus megváltotta a világot, amennyiben eleget tett az isteni igazságosságnak a mi bűneinkért s azon kívül megtanított minket az Istennek tetsző élet feltételeire. Azt azonban ránk hagyta, hogy megváltásának gyümölcseit saját önelhatározásunkból és saját erkölcsi törekvésünkkel a magunk hasznára fordítsuk. Ha ezt nem tesszük, akkor ránk nézve a megváltás csakugyan gyümölcstelen marad.
Ahol s amennyiben Jézus nyílt ajtókra talál a lelkekben s a társadalomban, ott lehet ugyan szintén szenvedés és megpróbáltatás, de azt is megnemesíti és megenyhíti a Jézus hite, a kegyelem segítsége s az örök remények ragyogása; a bűn és kétségbeesés ott nem ütheti fel tanyáját. Háborúk vannak? Gyűlölködés és kizsákmányolás van a földön? Igen; ahol Jézus nincs, vagy ahol az ő tanait nem értik meg s félremagyarázzák, ott csakugyan magasra burjánzik minden gonoszság. Ebből csak az következik, hogy a világnak nagyon sokat kell még fejlődnie, hogy igazán keresztény s ami ezzel együtt jár: igazán nagy, boldog és kiegyensúlyozott életű legyen.
A megváltás legföljebb abban áll, hogy Jézus megtanított minket a felebaráti szeretet törvényére.
A felebaráti szeretet Jézusnak csakugyan egyik legfőbb törvénye, bár nem a legelső, mert a legalsó parancs az Isten tökéletes szeretetére és szolgálatára kötelez minket. Az igazi isten- és emberszeretetnek azonban Jézusnál az igaz hit az alapja és feltétele, valamint a parancsolatok megtartása ennek a kettős szeretetnek érvényesítési területe. Ezt szeretik felejteni azok, akik az evangéliumból és Jézus rendeltetéseiből minden mást ki szeretnének küszöbölni s a felebaráti szeretetet is merőben természetes alapon, kiragadva az istenszeretetből, az igaz hit s az összes parancsolatok megtartásának kötelességeiből, szeretnék előtérbe állítani. Ez nem egyéb, mint Jézus vallásának megcsonkítása és meghamisítása. A megváltás lényege különben is nem a szeretet parancsában, hanem a bűneinkért való elégtételnyújtásban, a keresztáldozatban rejlik.
A kereszténység túlvilághite jelentéktelenné fokozza le a földi életet.
Ellenkezőleg: az adja csak meg neki igazán a teljes erkölcsi jelentőséget. Hiszen akkor ettől az élettől függ végtelen időkön át tartó, örök sorsunk. Akkor ez az élet hallatlanul fontos, mert örök boldogságunk vagy boldogtalanságunk kérdése azon dől el, hogyan használtuk fel ezt az életet: Isten parancsai szerint-e, vagy azok ellenére.
A kereszténység megveti a testet.
Talán inkább így: a kereszténység elsősorban a lélekkel törődik, mert csakugyan milliószor fontosabb, hogy a lelkünk értékeit ápoljuk-e, mint a testét. De a kereszténység nem veti meg az emberi testet sem, mint ahogy ezt egy bizonyos hozzá nem értő, vagy irányzatos irodalom állandóan ismételi, hanem ellenkezőleg, azt is szentnek: Isten remekművének s a lélek társának tekinti; templomnak, amelyben az Isten lelke lakik, ahogy Szent Pál mondja (1 Kor 3, 16.). A sokat rágalmazott keresztény középkor éppen nem vetette meg a testet; erre vall a középkori szobrászat és festészet nagyszerű fejlettsége, amely az ember külső alakját is tisztelte s mint a Lélek lakóhelyét szeretetteljes tanulmány és sokszoros művészi ábrázolás tárgyává tette.
A kereszténység világmegvetést tanít.
Nem, világmegvetést nem hirdet. Csak az evilági dolgoknak helyes alárendelését tanítja az örök cél s az isteni törvény alá.
Egyébként talán annyira kell-e félteni ma az embereket, hogy túlságosan meg találják vetni az evilági javakat? Sokkal nagyobb az a veszély, hogy a túlzott evilágiság fékevesztett versengésre, jogtiprásra, önzésre s a felebarát kiuzsorázására ragadja az embert. A népek földi boldogulásának legnagyobb előmozdítói is éppen a nagy keresztények és a szentek voltak.”
Világos válaszok. Hiába, a teológia minden korban eligazítja a kereső, sőt kétkedő embert is. Segít minket tudatosítani, hogy nem Isten hagyta el Európát, hanem Európa Istent.
Quid est veritas? Mi az igazság? – tehetnők fel a pilátusi kérdést. Pláne azok után, hogy gyakran éppen azok, akik egyre jobban csak panaszkodnak életünk mindennapjainkban rendszeresen megtapasztalt meddőségei miatt, utasítják el a kereszténységet. Elsősorban nekik szólnak az olyan, örök igazságokat tartalmazó művek, mint amilyen Bangha Béla jezsuitáé(Világnézeti válaszok, 1940). Ebből idézek néhány kérdést és feleletet- mindannyiunk okulására.
„Vajon csakugyan megváltotta-e Jézus az emberiséget? Hiszen ma is mennyi a bűn, gyűlölet, háború a földön!
Igen, de pontosan ott, ahol Jézus tanait nem ismerik el, nem fogadják el és nem követik. Krisztus megváltotta a világot, amennyiben eleget tett az isteni igazságosságnak a mi bűneinkért s azon kívül megtanított minket az Istennek tetsző élet feltételeire. Azt azonban ránk hagyta, hogy megváltásának gyümölcseit saját önelhatározásunkból és saját erkölcsi törekvésünkkel a magunk hasznára fordítsuk. Ha ezt nem tesszük, akkor ránk nézve a megváltás csakugyan gyümölcstelen marad.
Ahol s amennyiben Jézus nyílt ajtókra talál a lelkekben s a társadalomban, ott lehet ugyan szintén szenvedés és megpróbáltatás, de azt is megnemesíti és megenyhíti a Jézus hite, a kegyelem segítsége s az örök remények ragyogása; a bűn és kétségbeesés ott nem ütheti fel tanyáját. Háborúk vannak? Gyűlölködés és kizsákmányolás van a földön? Igen; ahol Jézus nincs, vagy ahol az ő tanait nem értik meg s félremagyarázzák, ott csakugyan magasra burjánzik minden gonoszság. Ebből csak az következik, hogy a világnak nagyon sokat kell még fejlődnie, hogy igazán keresztény s ami ezzel együtt jár: igazán nagy, boldog és kiegyensúlyozott életű legyen.
A megváltás legföljebb abban áll, hogy Jézus megtanított minket a felebaráti szeretet törvényére.
A felebaráti szeretet Jézusnak csakugyan egyik legfőbb törvénye, bár nem a legelső, mert a legalsó parancs az Isten tökéletes szeretetére és szolgálatára kötelez minket. Az igazi isten- és emberszeretetnek azonban Jézusnál az igaz hit az alapja és feltétele, valamint a parancsolatok megtartása ennek a kettős szeretetnek érvényesítési területe. Ezt szeretik felejteni azok, akik az evangéliumból és Jézus rendeltetéseiből minden mást ki szeretnének küszöbölni s a felebaráti szeretetet is merőben természetes alapon, kiragadva az istenszeretetből, az igaz hit s az összes parancsolatok megtartásának kötelességeiből, szeretnék előtérbe állítani. Ez nem egyéb, mint Jézus vallásának megcsonkítása és meghamisítása. A megváltás lényege különben is nem a szeretet parancsában, hanem a bűneinkért való elégtételnyújtásban, a keresztáldozatban rejlik.
A kereszténység túlvilághite jelentéktelenné fokozza le a földi életet.
Ellenkezőleg: az adja csak meg neki igazán a teljes erkölcsi jelentőséget. Hiszen akkor ettől az élettől függ végtelen időkön át tartó, örök sorsunk. Akkor ez az élet hallatlanul fontos, mert örök boldogságunk vagy boldogtalanságunk kérdése azon dől el, hogyan használtuk fel ezt az életet: Isten parancsai szerint-e, vagy azok ellenére.
A kereszténység megveti a testet.
Talán inkább így: a kereszténység elsősorban a lélekkel törődik, mert csakugyan milliószor fontosabb, hogy a lelkünk értékeit ápoljuk-e, mint a testét. De a kereszténység nem veti meg az emberi testet sem, mint ahogy ezt egy bizonyos hozzá nem értő, vagy irányzatos irodalom állandóan ismételi, hanem ellenkezőleg, azt is szentnek: Isten remekművének s a lélek társának tekinti; templomnak, amelyben az Isten lelke lakik, ahogy Szent Pál mondja (1 Kor 3, 16.). A sokat rágalmazott keresztény középkor éppen nem vetette meg a testet; erre vall a középkori szobrászat és festészet nagyszerű fejlettsége, amely az ember külső alakját is tisztelte s mint a Lélek lakóhelyét szeretetteljes tanulmány és sokszoros művészi ábrázolás tárgyává tette.
A kereszténység világmegvetést tanít.
Nem, világmegvetést nem hirdet. Csak az evilági dolgoknak helyes alárendelését tanítja az örök cél s az isteni törvény alá.
Egyébként talán annyira kell-e félteni ma az embereket, hogy túlságosan meg találják vetni az evilági javakat? Sokkal nagyobb az a veszély, hogy a túlzott evilágiság fékevesztett versengésre, jogtiprásra, önzésre s a felebarát kiuzsorázására ragadja az embert. A népek földi boldogulásának legnagyobb előmozdítói is éppen a nagy keresztények és a szentek voltak.”
Világos válaszok. Hiába, a teológia minden korban eligazítja a kereső, sőt kétkedő embert is. Segít minket tudatosítani, hogy nem Isten hagyta el Európát, hanem Európa Istent.
Erdő (Grünwald) Péter nem velünk,
keresztényekkel ünnepli a karácsonyt?
2015.
december 26. 17:30
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Igen,
ismét a nagyváradi rabbiunokáról, Erdő (Grünwald) Péterről
van szó. A mellékelt fényképen Radnóti Zoltánnal, a Budapesti
Rabbiság igazgatójával, a Mazsihisz Rabbitestületének elnökével,
a lágymányosi Bét Sálom Zsinagóga rabbijával látható együtt
az alábbi aláírással: „Legyen mindenkinek szent és áldott a
saját ünnepe!”
A
fotó a Bét Sálom Zsinagóga fészbúk-oldalán
jelent meg december 24-én, így megjelentetéséért feltehetően
maga Radnóti rabbi felelős. Meg kell hagyni, beszédes kép, pláne
az aláírással. Mindenesetre nem tudok arról, hogy maga Erdő
(Grünwald) bíboros tiltakozott volna ilyetén szerepeltetése
ellen. Bár ismerve apai ágon való zsidó származásán túl
világnézeti irányultságát, nem csodálkoznék, ha ez
elmaradna.
Miként is mondja a régi jó római közmondás? Similis simili gaudet. Hasonló hasonlót gyönyörködtet. Ugyanis a bíborosnak a zsidó hagyományok iránt eleddig is oly sokszor kimutatott feltűnő rokonszenve emlékezetembe juttat bizonyos történelmi folyamatokat, melyek közül most elég legyen csak egyet kiemelnem, éspedig a néhai spanyolországi „titkos zsidók”, a „marannók” tevékenységét. E téma mindmáig legjobb hazai ismerője, Petrányi Ferenc (1879-1944) kalocsai tanítóképzői tanár, délvidéki atya könyvéből (Az inkvizíció. Mi a valóság a sok hazugság között?, 1908) idézek róluk:
„Névleg és hivatalosan keresztények voltak, de titokban zsidó szertartásokat használtak és a zsidókhoz szítottak. (A megkereszteltekről levakarták a szentelt olaj maradványait, a keresztség után is alávetették gyermekeiket a körülmetélés szertartásainak, szombaton kerülték a szolgai munkát, tüzet nem gyújtottak, ünnepi ruhában jártak.) Magas állásokhoz jutottak; sokan a zsidósághoz húzó lelkület mellett papokká, sőt püspökökké lettek.”
Beházasodtak a legelőkelőbb családokba. A vagyon kezükben volt; az ország nemzeti és keresztény jellege a legnagyobb veszélyben forgott; s ha ehhez még hozzávesszük, hogy Spanyolország régi ellenségeivel, a mórokkal a keresztény fejedelmek ellenében többször szövetkeztek, akkor nagyon könnyen megérthetjük a protestáns dr. Huber A. (Über spanische Nationalität stb. Berlin 1852.) a zsidóveszedelem nagyságáról írt jellemző nyilatkozatát: »A keresztény Spanyolország létéről vagy nemlétéről volt szó.« De Maistre írja erre vonatkozólag: »A zsidóknak remegniük kellett, mert különben ők remegtették volna meg a keresztényeket.« Az 1812-iki cortes (országgyűlés), mely az inkvizíciót megszüntette, kijelentette, hogy a zsidóság a 15. században „nép volt a népben”. – Borrow György, a londoni bibliatársaság kiküldöttje »The Bible in Spain« c. munkájában igen érdekes eseteket beszél el arra nézve, hogy még a 19. század elején is mennyi titkos zsidó élt Spanyolországban, s mily nagy volt azok befolyása. Talaverában 1838-ban találkozott egy titkos zsidóval, ki őt is izraelitának nézvén, elbeszélte neki, hogy ősei között sok püspök volt s hogy még akkor is (1836.) évente eljárt hozzá bizonyos ünnepeken négy magas egyházi állásban levő ember, kik bizalmas körben átkozódtak a kereszténység és egyes szertartásai miatt.
Ha a zsidóság szívósságát és faji összetartását figyelembe vesszük, nem fogjuk csodálni, hogy aránylag oly kevesen tértek át szívből a kereszténységre, s hogy oly sokan a félelemből történt megkereszteltetés után is gyűlölték, gyalázták a kereszténységet. Manapság is így gondolkoznak a zsidók! Az »Egyenlőség« c. zsidó-felekezeti lap 1908. május 10. számában így ír: »Felnőtt, intelligens hitetlen zsidó nem hihet, a hívő zsidó még úgysem a katolikus dogmákban. És ha mégis ünnepélyesen vallja azokat, mert másképp ki nem térhet, jellembeli folttal, képmutatással, félrevezetéssel, csalással lépi át új vallása küszöbét, mert hazudott a haszonért, melyet az új vallástól vár…Tiszta dolog, hogy a kitért zsidó nem hívő, hanem csak képmutató. Nem hisz a dogmákból semmit sem. Csak egyet hisz, hogy mint keresztény könnyebben éri el földi célját.« Mi ugyan más véleményen vagyunk a zsidóknak megtéréséről – általában; de mindenesetre jellemző ez a felfogás és könnyebben érthetővé teszi a marranóknak kereszténygyűlöletét, szentségtöréseit, titkos összeesküvéseit.”
No de száz szónak is egy a vége: örülnék annak, ha maga Erdő (Grünwald) tiltakozna a közös kép s pláne az alatta lévő felirat ellen, s tenné ilyetén hiteltelenné a címbeli kérdést. Egy bíboroshoz méltóan. Vagy ne kívánjunk tőle lehetetlent?
Miként is mondja a régi jó római közmondás? Similis simili gaudet. Hasonló hasonlót gyönyörködtet. Ugyanis a bíborosnak a zsidó hagyományok iránt eleddig is oly sokszor kimutatott feltűnő rokonszenve emlékezetembe juttat bizonyos történelmi folyamatokat, melyek közül most elég legyen csak egyet kiemelnem, éspedig a néhai spanyolországi „titkos zsidók”, a „marannók” tevékenységét. E téma mindmáig legjobb hazai ismerője, Petrányi Ferenc (1879-1944) kalocsai tanítóképzői tanár, délvidéki atya könyvéből (Az inkvizíció. Mi a valóság a sok hazugság között?, 1908) idézek róluk:
„Névleg és hivatalosan keresztények voltak, de titokban zsidó szertartásokat használtak és a zsidókhoz szítottak. (A megkereszteltekről levakarták a szentelt olaj maradványait, a keresztség után is alávetették gyermekeiket a körülmetélés szertartásainak, szombaton kerülték a szolgai munkát, tüzet nem gyújtottak, ünnepi ruhában jártak.) Magas állásokhoz jutottak; sokan a zsidósághoz húzó lelkület mellett papokká, sőt püspökökké lettek.”
Beházasodtak a legelőkelőbb családokba. A vagyon kezükben volt; az ország nemzeti és keresztény jellege a legnagyobb veszélyben forgott; s ha ehhez még hozzávesszük, hogy Spanyolország régi ellenségeivel, a mórokkal a keresztény fejedelmek ellenében többször szövetkeztek, akkor nagyon könnyen megérthetjük a protestáns dr. Huber A. (Über spanische Nationalität stb. Berlin 1852.) a zsidóveszedelem nagyságáról írt jellemző nyilatkozatát: »A keresztény Spanyolország létéről vagy nemlétéről volt szó.« De Maistre írja erre vonatkozólag: »A zsidóknak remegniük kellett, mert különben ők remegtették volna meg a keresztényeket.« Az 1812-iki cortes (országgyűlés), mely az inkvizíciót megszüntette, kijelentette, hogy a zsidóság a 15. században „nép volt a népben”. – Borrow György, a londoni bibliatársaság kiküldöttje »The Bible in Spain« c. munkájában igen érdekes eseteket beszél el arra nézve, hogy még a 19. század elején is mennyi titkos zsidó élt Spanyolországban, s mily nagy volt azok befolyása. Talaverában 1838-ban találkozott egy titkos zsidóval, ki őt is izraelitának nézvén, elbeszélte neki, hogy ősei között sok püspök volt s hogy még akkor is (1836.) évente eljárt hozzá bizonyos ünnepeken négy magas egyházi állásban levő ember, kik bizalmas körben átkozódtak a kereszténység és egyes szertartásai miatt.
Ha a zsidóság szívósságát és faji összetartását figyelembe vesszük, nem fogjuk csodálni, hogy aránylag oly kevesen tértek át szívből a kereszténységre, s hogy oly sokan a félelemből történt megkereszteltetés után is gyűlölték, gyalázták a kereszténységet. Manapság is így gondolkoznak a zsidók! Az »Egyenlőség« c. zsidó-felekezeti lap 1908. május 10. számában így ír: »Felnőtt, intelligens hitetlen zsidó nem hihet, a hívő zsidó még úgysem a katolikus dogmákban. És ha mégis ünnepélyesen vallja azokat, mert másképp ki nem térhet, jellembeli folttal, képmutatással, félrevezetéssel, csalással lépi át új vallása küszöbét, mert hazudott a haszonért, melyet az új vallástól vár…Tiszta dolog, hogy a kitért zsidó nem hívő, hanem csak képmutató. Nem hisz a dogmákból semmit sem. Csak egyet hisz, hogy mint keresztény könnyebben éri el földi célját.« Mi ugyan más véleményen vagyunk a zsidóknak megtéréséről – általában; de mindenesetre jellemző ez a felfogás és könnyebben érthetővé teszi a marranóknak kereszténygyűlöletét, szentségtöréseit, titkos összeesküvéseit.”
No de száz szónak is egy a vége: örülnék annak, ha maga Erdő (Grünwald) tiltakozna a közös kép s pláne az alatta lévő felirat ellen, s tenné ilyetén hiteltelenné a címbeli kérdést. Egy bíboroshoz méltóan. Vagy ne kívánjunk tőle lehetetlent?
„Annál nagyobb szerencse nem érheti
az
embert, mint hogy zsidónak született” –
avagy miért nő az antiszemitizmus?
2015.
december 18. 11:43
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Az
idézett mondat Ungvári Tamástól való, aki ezt a minap az
Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen való díszdoktorrá avatásán
mondta a Mazsihisz róla beszámoló hírcikke szerint. Egyértelmű,
nem? Aki zsidónak született, annak nyert ügye van mindig és
mindenhol. Aki nem, az viszont...
Ungvári
Tamás! Ha van valaki, aki akkor van elemében, ha zsidó
származásával éjt nappallá téve kérkedhet, akkor ő
mindenképpen. Mondhatnók, tipikus árokásó. Mármint a zsidók és
a magyarok között. Szakmai szükségletből persze (tájékozódni
kell minden fronton, nemde?) kénytelen az ember persze őt is
meghallgatni. Van egy műsora ugyanis az ATV-n „Könyvjelző”
címmel. Ennek specifikusságát az adja, hogy a benne általa
bemutatott tíz könyv szerzői között akár egy is lehet, aki
történetesen nem zsidó származású. De ritkán. Többnyire
tízből tíz az arány.
Ungvárinál persze nem új jelenség az árokásás. Idéztem már számtalanszor, de most ismét kénytelen vagyok: amikor múlt századunk hetvenes éveiben egy középiskolai tanár a Magyar Nemzetben megjelent olvasói levelében arról számolt be, mennyire megrontja beszédünket a gajdolás, nemsokára Ungvári megrökönyödve megjegyezte ugyanott: ez már tömény antiszemitizmus, ami benne egyenesen az auschwitzi gázkamrák emlékét idézi fel. Ugyanő aztán a kilencvenes évek végén egy budapesti könyvesbolt katalógusát tanulmányozva nem kisebb megrökönyödéssel észrevételezte tulajdonosának, hogy a benne szereplő tíz legkeresettebb kiadvány szerzői közül csak három zsidó.
„Annál nagyobb szerencse nem érheti az embert, mint hogy zsidónak született”, hallottuk most tőle mi magyarok, akiket ilyen szerencse nem érhet. Nyilván rossz helyre születtünk. Viszont aki zsidónak születik, az rendben van. Azt Jézus Krisztus is hagyja csak békében, meg a katolikus Anyaszentegyház!
Itt kapcsolódom egy másik, a Vatikáni Rádió közzétette hírcikkhez. Ebből idézek: „December 10-én hozta nyilvánosságra a Vatikánban a Zsidósággal való kapcsolatokért felelős Bizottság azt a dokumentumot, melynek címe: „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” (Róm 11, 29) – Reflexiók a katolikus-zsidó kapcsolatok teológiai kérdéseiről a Nostra aetate (4) 50. évfordulójára”.” A hét pontból álló dokumentumból csak az utolsót citálom ide:
„Jézus Krisztus halálán és feltámadásán keresztül minden ember részesül az üdvösségben, mindenki megváltást nyert. Jóllehet a zsidók nem hisznek Jézus Krisztusban, mint egyetemes Megváltóban, nekik részük van az üdvösségben, mert Isten adományai és a meghívás visszavonhatatlan (vö. Ró, 11,29). Az, hogy ez miként valósul meg, az Isten üdvözítő tervének kifürkészhetetlen titka.”
Az ember nem hisz a szemének. Aki csak egy kicsit is ismeri az újszövetségi Szentírást, tudja, hogy a zsidóság, mint olyan, nem ismerte fel Jézus Krisztusban a Megváltót csodatételei láttán, sőt feltámadása ténye ellenére sem, sőt megtagadva őt, keresztre feszíttette, s mindaddig, amíg nem tér meg, azaz amíg nem fogadja el Krisztust az élő Isten Fiának, sorsa megpecsételtetett. Ezzel szemben a mostani vatikáni dokumentumban ez olvasható: „A katolikus egyház nem irányoz elő a zsidók felé irányuló semmiféle intézményes missziót.”
Mi ez, ha nem Jézus Krisztus tanításának feladása, vagyis a népek, nemzetek Hozzá való térítéséről történő lemondás? És mi más lenne az indoklása, mint Ungvári mostani mondata? Aki zsidó, az tökéletes. Ezek után aligha kérdéses, miért nő az antiszemitizmus.
Ungvárinál persze nem új jelenség az árokásás. Idéztem már számtalanszor, de most ismét kénytelen vagyok: amikor múlt századunk hetvenes éveiben egy középiskolai tanár a Magyar Nemzetben megjelent olvasói levelében arról számolt be, mennyire megrontja beszédünket a gajdolás, nemsokára Ungvári megrökönyödve megjegyezte ugyanott: ez már tömény antiszemitizmus, ami benne egyenesen az auschwitzi gázkamrák emlékét idézi fel. Ugyanő aztán a kilencvenes évek végén egy budapesti könyvesbolt katalógusát tanulmányozva nem kisebb megrökönyödéssel észrevételezte tulajdonosának, hogy a benne szereplő tíz legkeresettebb kiadvány szerzői közül csak három zsidó.
„Annál nagyobb szerencse nem érheti az embert, mint hogy zsidónak született”, hallottuk most tőle mi magyarok, akiket ilyen szerencse nem érhet. Nyilván rossz helyre születtünk. Viszont aki zsidónak születik, az rendben van. Azt Jézus Krisztus is hagyja csak békében, meg a katolikus Anyaszentegyház!
Itt kapcsolódom egy másik, a Vatikáni Rádió közzétette hírcikkhez. Ebből idézek: „December 10-én hozta nyilvánosságra a Vatikánban a Zsidósággal való kapcsolatokért felelős Bizottság azt a dokumentumot, melynek címe: „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” (Róm 11, 29) – Reflexiók a katolikus-zsidó kapcsolatok teológiai kérdéseiről a Nostra aetate (4) 50. évfordulójára”.” A hét pontból álló dokumentumból csak az utolsót citálom ide:
„Jézus Krisztus halálán és feltámadásán keresztül minden ember részesül az üdvösségben, mindenki megváltást nyert. Jóllehet a zsidók nem hisznek Jézus Krisztusban, mint egyetemes Megváltóban, nekik részük van az üdvösségben, mert Isten adományai és a meghívás visszavonhatatlan (vö. Ró, 11,29). Az, hogy ez miként valósul meg, az Isten üdvözítő tervének kifürkészhetetlen titka.”
Az ember nem hisz a szemének. Aki csak egy kicsit is ismeri az újszövetségi Szentírást, tudja, hogy a zsidóság, mint olyan, nem ismerte fel Jézus Krisztusban a Megváltót csodatételei láttán, sőt feltámadása ténye ellenére sem, sőt megtagadva őt, keresztre feszíttette, s mindaddig, amíg nem tér meg, azaz amíg nem fogadja el Krisztust az élő Isten Fiának, sorsa megpecsételtetett. Ezzel szemben a mostani vatikáni dokumentumban ez olvasható: „A katolikus egyház nem irányoz elő a zsidók felé irányuló semmiféle intézményes missziót.”
Mi ez, ha nem Jézus Krisztus tanításának feladása, vagyis a népek, nemzetek Hozzá való térítéséről történő lemondás? És mi más lenne az indoklása, mint Ungvári mostani mondata? Aki zsidó, az tökéletes. Ezek után aligha kérdéses, miért nő az antiszemitizmus.
Ezek
biztos zsidók , és nem kazárok ??!!
De
ezek csak ugatják a zsidót , kis metszett farkúak , de hangosan
ugatnak !!!!
Kik képviselik az igazi hatalmat?
2015.
december 14. 09:22
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
„Az
igazi hatalmat egy internacionalista, abszolút nem magyar érzésű
zsidó, sőt kifejezetten cionista csoport képviseli”, amely
felhasználja a kommunista mezt uralma fenntartására, mert mindegy,
tagjai „kit szolgálnak, a lényeg, hogy ők legyenek az uralmon”.
Veres
Péter sokak számára kommunista társutas, pojácává tett csizmás
honvédelmi miniszter, azonban, hogy mennyire nem szurokfekete vagy
hófehér a világ, mutatja, hogy (amint erről rovatunkban korábban
beszámoltunk) már 1945 előtt két művében (Számadás,
Szocializmus – nacionalizmus) meglehetősen nyíltan írt az
örökösen árokásó genetikus minoritásról, utána pedig, ha
nagy nyilvánosság előtt nem is, még inkább, amiért életműve
mindmáig olyannyira kirekesztett irodalomoktatásunkból, hogy ha
nevét meg is említik időnként, ebbeli állásfoglalásairól
azonban szerfelett hallgatnak, arról, hogy mint 1963-ban mondta, „az
igazi hatalmat egy internacionalista zsidó, sőt kifejezetten
cionista csoport képviseli”.
1943-ban megjelent regényes önéletrajzában, a „Számadás”-ban kora nemzeti radikális politikai elemzőihez kísértetiesen hasonlóan fogalmazta meg, miért nem lehetséges a velük való viszony kölcsönös rendezése: népünk, benne különösen parasztságunk, nem hisz nekik, mert csak kereskednek, de nem dolgoznak, márpedig „minden dolgozó megveti a nem dolgozót”, ezért „a passzív, inkább csak lenéző antiszemitizmus a háború alatt csak növekedett, mert az éhes és rongyos parasztbaka azt látta, hogy minden irodán, gazdasági hivatalnál, hadtápintézménynél, kádernél és gyűjtőállomásnál jól táplált és jól öltözött” képviselőikkel találkozik ügye intézőiként, és noha „minden általánosítás igazságtalan egyesekre, de van alapja, s ez olyan valóság, amellyel számolni kell, még hogyha elítéljük is”.
Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy nem kellenek ahhoz feltétlenül radikális politikai pártok és mozgalmak, hogy világszerte valósággal „biológiai ellenszenvet” érezzenek velük szemben, ugyanis képviselőik lehetnek tisztábbak, finomabbak, sőt akár szebbek is másoknál, valahogy mégsem kellenek „a vérnek és az ízlésnek”, főleg, ha korszakváltáskor mindig és mindenütt elsősorban a „szemetjük” került felül. E kulcsmondatai köszönnek vissza Beke Albert 1963. március 7-én vele folytatott beszélgetéséből: az őt meglátogató fiatal középiskolás tanár, amint megörökítette könyvében (Szemben a széllel, 1994), amikor azt tudakolta tőle, „mennyire van ő most benne a politikai hatalomban?”, elmondta:
„Teljesen a periférián élek: az nem jelent semmit, hogy az Írószövetség választmányában benne vagyok, hiszen semmi hatalom nincs a kezemben, de a Darvaséban és a Paliéban sem, pedig Darvas[József – Ifj. T. L.] az Írószövetség, Pali [Szabó Pál – Ifj. T. L.] a Népfront alelnöke”, mégis, „az igazi hatalmat egy internacionalista, abszolút nem magyar érzésű zsidó, sőt kifejezetten cionista csoport képviseli”, amely felhasználja a kommunista mezt uralma fenntartására, mert mindegy, tagjai „kit szolgálnak, a lényeg, hogy ők legyenek az uralmon”, Kádár pedig sem bennük, sem Németh Lászlóban nem bízik meg úgy, mint a „Szabolcsi-féle cionista zsidókban” [célzás Szabolcsi Miklós pártideológus professzorra – Ifj. T. L.].
1943-ban megjelent regényes önéletrajzában, a „Számadás”-ban kora nemzeti radikális politikai elemzőihez kísértetiesen hasonlóan fogalmazta meg, miért nem lehetséges a velük való viszony kölcsönös rendezése: népünk, benne különösen parasztságunk, nem hisz nekik, mert csak kereskednek, de nem dolgoznak, márpedig „minden dolgozó megveti a nem dolgozót”, ezért „a passzív, inkább csak lenéző antiszemitizmus a háború alatt csak növekedett, mert az éhes és rongyos parasztbaka azt látta, hogy minden irodán, gazdasági hivatalnál, hadtápintézménynél, kádernél és gyűjtőállomásnál jól táplált és jól öltözött” képviselőikkel találkozik ügye intézőiként, és noha „minden általánosítás igazságtalan egyesekre, de van alapja, s ez olyan valóság, amellyel számolni kell, még hogyha elítéljük is”.
Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy nem kellenek ahhoz feltétlenül radikális politikai pártok és mozgalmak, hogy világszerte valósággal „biológiai ellenszenvet” érezzenek velük szemben, ugyanis képviselőik lehetnek tisztábbak, finomabbak, sőt akár szebbek is másoknál, valahogy mégsem kellenek „a vérnek és az ízlésnek”, főleg, ha korszakváltáskor mindig és mindenütt elsősorban a „szemetjük” került felül. E kulcsmondatai köszönnek vissza Beke Albert 1963. március 7-én vele folytatott beszélgetéséből: az őt meglátogató fiatal középiskolás tanár, amint megörökítette könyvében (Szemben a széllel, 1994), amikor azt tudakolta tőle, „mennyire van ő most benne a politikai hatalomban?”, elmondta:
„Teljesen a periférián élek: az nem jelent semmit, hogy az Írószövetség választmányában benne vagyok, hiszen semmi hatalom nincs a kezemben, de a Darvaséban és a Paliéban sem, pedig Darvas[József – Ifj. T. L.] az Írószövetség, Pali [Szabó Pál – Ifj. T. L.] a Népfront alelnöke”, mégis, „az igazi hatalmat egy internacionalista, abszolút nem magyar érzésű zsidó, sőt kifejezetten cionista csoport képviseli”, amely felhasználja a kommunista mezt uralma fenntartására, mert mindegy, tagjai „kit szolgálnak, a lényeg, hogy ők legyenek az uralmon”, Kádár pedig sem bennük, sem Németh Lászlóban nem bízik meg úgy, mint a „Szabolcsi-féle cionista zsidókban” [célzás Szabolcsi Miklós pártideológus professzorra – Ifj. T. L.].
Európa erkölcsi-szellemi-intellektuális
képviselői mikor fordulnak szembe a
nemzetellenes liberalizmus
doktrínáival?
2015.
december 09. 15:02
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
A
hazai jobbközép médiaelit lépten-nyomon felteszi e kérdést, és
nem véletlenül. Hiszen minden a kiművelt főkön nyugszik,
mondhatnók. Igen, de hol vannak ilyenek, pláne államfői vagy
miniszteri szinten?
Persze
tudom, alighanem a naivitások naivitása lenne azt hinnünk, hogy a
liberálisra bebetonozott európai hatalmi struktúrába bárki is
bekerülhet, aki bármilyen szinten is ellenáll a nemzetellenes
liberalizmus doktrínáinak. Az ilyen személyek nemhogy államfői
vagy miniszteri posztot, de hovatovább főiskolai-egyetemi katedrát
sem kaphatnak. Vén kontinensünk odáig süllyedt, hogy benne még
sokszor a magukat keresztényeknek mondók sem azok, mint akiknek
lenniük kellene – köszönhetően hitetlenségüknek.
Mindezeket a sorokat Tóth Gy. László publicisztikája (Európa árulói. Magyar Idők, 2015. december 5.) olvastán írom. Ebből idézek:
„Szinte érthetetlen, hogy még a Vatikán is arra biztatja híveit, hogy fogadják lakásukba az egyébként keresztényellenes, muzulmán, illegális bevándorlókat, akikről senki sem állítja, hogy nem emberi lények, de azt világosan látni kell, hogy ők egy másik civilizáció képviselői, akikkel nincs közös jövőnk. Ahogy a múltunk sem volt közös, és a jelenünk sem az. De arra sem kaptunk egyértelmű választ, hogy a kereszténység hazája Európa, miért nem fogadja be soron kívül a muzulmán világban megvetett és üldözött keresztényeket? A német menekülttáborokban gyakoriak a verekedések, a kisebb-nagyobb incidensek, és a kisebbségben lévők elnyomása. Európai ésszel felfoghatatlan, hogy szélsőséges muzulmánok az arab országokból menekült keresztényeket terrorizáljanak egy olyan országban, amelyik befogadta őket, és amelyet lényegében kereszténydemokrata pártok vezetnek. Mit képvisel valójában Angela Merkel? A CDU kereszténydemokrata vagy liberális párt? A férfiak és nők egyenjogúsága a német alkotmány egyik alapelve. Az NDK-s, ifjúkommunista agitpropos múlttal rendelkező kereszténydemokrata Merkelnek tudomásul kell vennie, hogy az ortodox zsidó rabbik után a jövőben a muzulmán imámok sem fognak vele kezet, ugyanis ők sem érinthetik meg a nőket. Nem véletlenül mondta Julia Klöckner német kereszténydemokrata képviselő, hogy nem Németországnak kell megváltoznia, hanem a menekülteknek, függetlenül attól, hogy milyen környezetben szocializálódtak.”
Az a politikai kakofónia, ami ma uralkodik kontinensünk nyílt fórumain, beleértve a vatikániakat is, szintén a hitetlenség „gyümölcse”. Amikor valaki Istennel mindenáron le akar számolni – mondván, ő már nem a Biblia köldökzsinórján csüng, mert ő „felvilágosult”, „modern”, „haladó”, mindennemű tekintélytől független, „autonóm” lény, az „ész királya” –, valójában saját jobbik énjével is leszámol. Nem lesz már ugyanis semminemű identitása. Nem lesznek sziklaszilárd nézetei. Csak az fogja érdekelni, hogy minél többet fogyasszon, amíg csak lehet, a multikulturális arzenál nyújtotta „élvezeti” cikkekből, s ennek érdekében átnézzen bárkiken is. Ha el is megy négyévenként szavazni, csak azért teszi, hogy a neki legtöbb üveggyöngyöt ígérő pártokat „hatalomba emelje” – „mert így jobb lesz nekem” –, felnőtt szamárként elhíve, mennyire fontos ehhez az „ő voksa”.
De mit is lehet ez ellen tenni, hogy legyen jövője Európának? – kérdethetnők. Átadom a szót ismét Tóth Gy. Lászlónak:
„Európa jövője lényegében attól függ, hogy erkölcsi-szellemi-intellektuális képviselői vállalják-e a történelem által rájuk rótt feladatokat. Az ellenséges szellemi közeg ellenére, vállalják-e végre, hogy szembefordulnak a tőlük idegen nemzetellenes liberalizmus doktrínáival, a baloldal utópisztikus eszmevilágával és az atlantista-globalista erők mindenen átgázoló pragmatizmusával. Európa összefogása, értékeinek és érdekeinek közös képviselete csak abban az esetben valósulhat meg, ha a baloldali és liberális politikai pártok és értelmiségi csoportosulások a „nemzeti” jelző használatát nem tartják elfogadhatatlannak, a nemzetállamok létezését, pedig nem történelmi tévedésként, hanem eredményként és lehetőségként értelmezik. Az uniós szabadságjogok: az áruk, a tőke, a szolgáltatások, és az emberek szabad áramlása önmagában nem old meg semmit. Az Európai Unió csak akkor lesz életképes, ha a nemzetállamok jogainak tiszteletben tartása mellett képes lesz egy új szellemiségű, azonos értékrendű, és nagy kohéziójú összefogás megteremtésére.
Jelenleg ennek nincsenek meg a feltételei.”
Bár ne legyen igazam, de szerény meglátásom szerint a baloldali, liberális politikai pártoktól és értelmiségi csoportosulásoktól azt elvárni, hogy elfogadják a nemzetek, nemzetállamok létét, paradoxon, magyarul fából vaskarika. Legalábbis ami a vezetőit, hangadóit illeti. Más kérdés azonban, hogy akiket „szavazópolgáraik”-ként uszályukba befogtak a nekik beígért nagyobb konc elnyerésének illúziójával, miként vannak ezzel, azaz mikor üt számukra a felismerés órája, annak belátása, hogy ezek MINDIG BECSAPJÁK őket is?
Mindezeket a sorokat Tóth Gy. László publicisztikája (Európa árulói. Magyar Idők, 2015. december 5.) olvastán írom. Ebből idézek:
„Szinte érthetetlen, hogy még a Vatikán is arra biztatja híveit, hogy fogadják lakásukba az egyébként keresztényellenes, muzulmán, illegális bevándorlókat, akikről senki sem állítja, hogy nem emberi lények, de azt világosan látni kell, hogy ők egy másik civilizáció képviselői, akikkel nincs közös jövőnk. Ahogy a múltunk sem volt közös, és a jelenünk sem az. De arra sem kaptunk egyértelmű választ, hogy a kereszténység hazája Európa, miért nem fogadja be soron kívül a muzulmán világban megvetett és üldözött keresztényeket? A német menekülttáborokban gyakoriak a verekedések, a kisebb-nagyobb incidensek, és a kisebbségben lévők elnyomása. Európai ésszel felfoghatatlan, hogy szélsőséges muzulmánok az arab országokból menekült keresztényeket terrorizáljanak egy olyan országban, amelyik befogadta őket, és amelyet lényegében kereszténydemokrata pártok vezetnek. Mit képvisel valójában Angela Merkel? A CDU kereszténydemokrata vagy liberális párt? A férfiak és nők egyenjogúsága a német alkotmány egyik alapelve. Az NDK-s, ifjúkommunista agitpropos múlttal rendelkező kereszténydemokrata Merkelnek tudomásul kell vennie, hogy az ortodox zsidó rabbik után a jövőben a muzulmán imámok sem fognak vele kezet, ugyanis ők sem érinthetik meg a nőket. Nem véletlenül mondta Julia Klöckner német kereszténydemokrata képviselő, hogy nem Németországnak kell megváltoznia, hanem a menekülteknek, függetlenül attól, hogy milyen környezetben szocializálódtak.”
Az a politikai kakofónia, ami ma uralkodik kontinensünk nyílt fórumain, beleértve a vatikániakat is, szintén a hitetlenség „gyümölcse”. Amikor valaki Istennel mindenáron le akar számolni – mondván, ő már nem a Biblia köldökzsinórján csüng, mert ő „felvilágosult”, „modern”, „haladó”, mindennemű tekintélytől független, „autonóm” lény, az „ész királya” –, valójában saját jobbik énjével is leszámol. Nem lesz már ugyanis semminemű identitása. Nem lesznek sziklaszilárd nézetei. Csak az fogja érdekelni, hogy minél többet fogyasszon, amíg csak lehet, a multikulturális arzenál nyújtotta „élvezeti” cikkekből, s ennek érdekében átnézzen bárkiken is. Ha el is megy négyévenként szavazni, csak azért teszi, hogy a neki legtöbb üveggyöngyöt ígérő pártokat „hatalomba emelje” – „mert így jobb lesz nekem” –, felnőtt szamárként elhíve, mennyire fontos ehhez az „ő voksa”.
De mit is lehet ez ellen tenni, hogy legyen jövője Európának? – kérdethetnők. Átadom a szót ismét Tóth Gy. Lászlónak:
„Európa jövője lényegében attól függ, hogy erkölcsi-szellemi-intellektuális képviselői vállalják-e a történelem által rájuk rótt feladatokat. Az ellenséges szellemi közeg ellenére, vállalják-e végre, hogy szembefordulnak a tőlük idegen nemzetellenes liberalizmus doktrínáival, a baloldal utópisztikus eszmevilágával és az atlantista-globalista erők mindenen átgázoló pragmatizmusával. Európa összefogása, értékeinek és érdekeinek közös képviselete csak abban az esetben valósulhat meg, ha a baloldali és liberális politikai pártok és értelmiségi csoportosulások a „nemzeti” jelző használatát nem tartják elfogadhatatlannak, a nemzetállamok létezését, pedig nem történelmi tévedésként, hanem eredményként és lehetőségként értelmezik. Az uniós szabadságjogok: az áruk, a tőke, a szolgáltatások, és az emberek szabad áramlása önmagában nem old meg semmit. Az Európai Unió csak akkor lesz életképes, ha a nemzetállamok jogainak tiszteletben tartása mellett képes lesz egy új szellemiségű, azonos értékrendű, és nagy kohéziójú összefogás megteremtésére.
Jelenleg ennek nincsenek meg a feltételei.”
Bár ne legyen igazam, de szerény meglátásom szerint a baloldali, liberális politikai pártoktól és értelmiségi csoportosulásoktól azt elvárni, hogy elfogadják a nemzetek, nemzetállamok létét, paradoxon, magyarul fából vaskarika. Legalábbis ami a vezetőit, hangadóit illeti. Más kérdés azonban, hogy akiket „szavazópolgáraik”-ként uszályukba befogtak a nekik beígért nagyobb konc elnyerésének illúziójával, miként vannak ezzel, azaz mikor üt számukra a felismerés órája, annak belátása, hogy ezek MINDIG BECSAPJÁK őket is?
„Itt élned, halnod kell”
Vörösmartyra emlékezünk
2015.
december 01. 16:54
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Emlékszem,
1986-ot írtunk. Még dúlt a kommunizmus. Egy szombathelyi általános
iskolába jártam akkor. Internacionalizmus ide vagy oda, mégis meg
kellett tanulnunk kötelezően a Himnuszt és a Szózatot. Ez utóbbi
költőjére emlékezünk ezúttal.
Igen,
kétszáztizenöt éve e napon született Vörösmarty. Nem, nem
kezdem itt most bogozni költészete szálait. Csak eltűnődöm.
Milyen korban is élt élete ötvenöt éve során? A „nemzeti
romantika” korában, vágja rá az
irodalomtörténet. Romantika? Azon valami sekélyest
szokás érteni. Dagályosságot, érzelgősséget,
rendszertelenséget. Pedig erről szó sincs!
A romantika, mint stílusirányzat és világkép, az embernek a történelmi múltban gyökerező lelkiségéből, szellemiségéből a magasztos vonásokat van hivatva megidézni. Ezért írta a Szózat lírikusa a Zalán futása, a magyar nemzeti hőseposz első éneke bevezetéseként:
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után, méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?
Hol vagyon? Ah ezeren némán fordulnak el: álom
Öldösi szíveiket, s velök alszik az ősi dicsőség.
A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb
Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól.
Engem is, a nyugalom napján, ily év hoza fényre
Már késő unokát, ki előbb a lányka mulandó
Szépségén függtem gondatlan gyermeki szemmel,
S rajta veszett örömem dalait panaszosra cserélvén.
Hasztalanúl eget és földet kérlelve betölték.
Mégis az ifjúság háborgó napjai múlván,
Biztos erőt érzek: kebelemben nagyra kelendő
Képzeletek villannak meg, diadalmas Ügekről,
S a deli Álmosról, s Álmosnak büszke fiáról,
Párducos Árpádról... Óh hon! meghallasz-e engem,
S nagyra törő tehetősb fiaid hallgatnak-e szómra?
Megjön az éj, szomorún feketednek az ormok, az élet
Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája; de engem
Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja. Derengő
Lelkem előtt lobogós kopják és kardok acéli
Szegdelik a levegőt: villog, dörög a hadi környék.
Látom, elől kacagányos apák, s heves ifju leventék
Száguldó lovakon mint törnek halni, vagy ölni,
Zászlódat látom, Bulcsú, s szemem árja megindúl.
Óh hát halljátok, ti hazának gyermeki! szómat,
Későn hangzik már; de magában hordja halálos
Harcok fergetegét, s hű a haladékony időhöz.
Zalán bolgár hadvezért Árpád vezér legyőzi Tiszaalpárnál. Erről szól ez a hősköltemény, ez az eposz – amelynek idézett részletét nem mellesleg betéve kellett tudni ezerkilencszáznegyvennyolc előtt középiskoláinkban! Egy olyan kort igéz meg, amely nem ismert érdemtelen egoizmust, én-kultuszt. Egy olyan világot, amelyben rend volt, hierarchia, amelyben érdem nélkül senki sem juthatott egyről a kettőre. Enélkül ugyanis nincsen honfoglalás.
Honfoglalás? Most ne vitatkozzunk azon, amiről őstörténészek és követőik, hogy ez inkább honvisszaszerzés volt, semmint honfoglalás. Mert ha mondjuk „csak” ez utóbbi volt, akkor is lenyűgözve olvassa az ember Vörösmartyt. Idézett eposza ugyanis a lényegről szól. Arról, hogy a történelem, értelme szerint, nem más, mint a lélek kultúrája, a szellemiség szárnyalása, az egyén saját közösségéért való önfeláldozásában megnyilvánuló, krisztusi szeretetre valló hősiessége. E világi kicsinyességeinket ha kell, magunk mögött hagyva való küzdelmünk azért, hogy Istennek tetsző életünk legyen e földi tereken, miközben gondolatainkra és ezek szavakban való kifejeződésére éppúgy vigyázunk, mint a sebész arra, hogy ne az egészséges, hanem a beteg szövetet távolítsa el a testből.
1928. december 6-án Schütz Antal piarista hittudós a budapesti Piarista Diákszövetség lakomáján elmondott serlegbeszédében így fogalmazott (Eszmék és eszmények, 1933):
„Megidézem az ifjú Vörösmartyt, a romantikus rajongót, „ki életszomját el nem égeté”, ki „gyermeki szemmel” tud a nőre tekinteni, aki fázva és koplalva is „nagyra kelendő képzetek” közt új honfoglalást készít a nemzeti géniusznak. Ez az eszményekben hívő, hazájának nagyságán ábrándozó Vörösmarty kell nekünk! Én sajnálom azt a férfiút, akinek ifjúságában nem volt meg a maga romantikus kora, mikor szőtte termékeny ábrándjait magának és nemzetének nagyságáról; és nem látom biztató jövőjét annak a népnek, mely fásultan beletörődik a sofőrtípus uralmába, és jobblétre való törekvése kebeléből nem szüli meg a maga vörösmartyas ábrándozóit és rajongóit.”
Visszakérdezek: vajon megvan-e a mai ifjúság „romantikus kora”? Iskolai, állami ünnepélyeken hányszor hangzik fel a Szózat! De akik hallgatják, vagy éneklik, vajon mit éreznek közben? Mit jelent számukra az, hogy „Itt élned, halnod kell”?
A romantika, mint stílusirányzat és világkép, az embernek a történelmi múltban gyökerező lelkiségéből, szellemiségéből a magasztos vonásokat van hivatva megidézni. Ezért írta a Szózat lírikusa a Zalán futása, a magyar nemzeti hőseposz első éneke bevezetéseként:
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után, méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?
Hol vagyon? Ah ezeren némán fordulnak el: álom
Öldösi szíveiket, s velök alszik az ősi dicsőség.
A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb
Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól.
Engem is, a nyugalom napján, ily év hoza fényre
Már késő unokát, ki előbb a lányka mulandó
Szépségén függtem gondatlan gyermeki szemmel,
S rajta veszett örömem dalait panaszosra cserélvén.
Hasztalanúl eget és földet kérlelve betölték.
Mégis az ifjúság háborgó napjai múlván,
Biztos erőt érzek: kebelemben nagyra kelendő
Képzeletek villannak meg, diadalmas Ügekről,
S a deli Álmosról, s Álmosnak büszke fiáról,
Párducos Árpádról... Óh hon! meghallasz-e engem,
S nagyra törő tehetősb fiaid hallgatnak-e szómra?
Megjön az éj, szomorún feketednek az ormok, az élet
Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája; de engem
Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja. Derengő
Lelkem előtt lobogós kopják és kardok acéli
Szegdelik a levegőt: villog, dörög a hadi környék.
Látom, elől kacagányos apák, s heves ifju leventék
Száguldó lovakon mint törnek halni, vagy ölni,
Zászlódat látom, Bulcsú, s szemem árja megindúl.
Óh hát halljátok, ti hazának gyermeki! szómat,
Későn hangzik már; de magában hordja halálos
Harcok fergetegét, s hű a haladékony időhöz.
Zalán bolgár hadvezért Árpád vezér legyőzi Tiszaalpárnál. Erről szól ez a hősköltemény, ez az eposz – amelynek idézett részletét nem mellesleg betéve kellett tudni ezerkilencszáznegyvennyolc előtt középiskoláinkban! Egy olyan kort igéz meg, amely nem ismert érdemtelen egoizmust, én-kultuszt. Egy olyan világot, amelyben rend volt, hierarchia, amelyben érdem nélkül senki sem juthatott egyről a kettőre. Enélkül ugyanis nincsen honfoglalás.
Honfoglalás? Most ne vitatkozzunk azon, amiről őstörténészek és követőik, hogy ez inkább honvisszaszerzés volt, semmint honfoglalás. Mert ha mondjuk „csak” ez utóbbi volt, akkor is lenyűgözve olvassa az ember Vörösmartyt. Idézett eposza ugyanis a lényegről szól. Arról, hogy a történelem, értelme szerint, nem más, mint a lélek kultúrája, a szellemiség szárnyalása, az egyén saját közösségéért való önfeláldozásában megnyilvánuló, krisztusi szeretetre valló hősiessége. E világi kicsinyességeinket ha kell, magunk mögött hagyva való küzdelmünk azért, hogy Istennek tetsző életünk legyen e földi tereken, miközben gondolatainkra és ezek szavakban való kifejeződésére éppúgy vigyázunk, mint a sebész arra, hogy ne az egészséges, hanem a beteg szövetet távolítsa el a testből.
1928. december 6-án Schütz Antal piarista hittudós a budapesti Piarista Diákszövetség lakomáján elmondott serlegbeszédében így fogalmazott (Eszmék és eszmények, 1933):
„Megidézem az ifjú Vörösmartyt, a romantikus rajongót, „ki életszomját el nem égeté”, ki „gyermeki szemmel” tud a nőre tekinteni, aki fázva és koplalva is „nagyra kelendő képzetek” közt új honfoglalást készít a nemzeti géniusznak. Ez az eszményekben hívő, hazájának nagyságán ábrándozó Vörösmarty kell nekünk! Én sajnálom azt a férfiút, akinek ifjúságában nem volt meg a maga romantikus kora, mikor szőtte termékeny ábrándjait magának és nemzetének nagyságáról; és nem látom biztató jövőjét annak a népnek, mely fásultan beletörődik a sofőrtípus uralmába, és jobblétre való törekvése kebeléből nem szüli meg a maga vörösmartyas ábrándozóit és rajongóit.”
Visszakérdezek: vajon megvan-e a mai ifjúság „romantikus kora”? Iskolai, állami ünnepélyeken hányszor hangzik fel a Szózat! De akik hallgatják, vagy éneklik, vajon mit éreznek közben? Mit jelent számukra az, hogy „Itt élned, halnod kell”?
Ha nem Izrael áll a szörnyű párizsi
terrorakciók mögött, akkor ki?
2015.
november 30. 21:00
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Bizonyára
ismerős sokaknak Kosztolányi Dezső regényéből, az
„Aranysárkány”-ból Liszner Vilmos alakja, az érettségiig
csupán kegyelemből eljutó, ám a matúrán mégis elbukó diák
alakja, akinek nem használt nyolc éven át semmilyen szép szó a
tanulásra. Nos, ilyen mind a Mazsihisz, mint az említett állam.
Honlapján
ma Izrael Állam Nagykövetségének alábbi közleménye
jelent meg:
„Izrael Állam magyarországi nagykövetsége a lehető leghatározottabban elítéli Szentgotthárd polgármesterének, Huszár Gábornak azt a kijelentését, amely a médiában is megjelent. Hangfelvétel is tanúsítja, hogy a polgármester azzal vádolja Izraelt, hogy a szörnyű párizsi terrorakciók mögött áll. A polgármester szavai ismételten bizonyítják azt, hogy vannak, akik nem tanulnak a történelemből, és továbbra is a zsidó államra, Izraelre, és a zsidókra vonatkozó összeesküvés elméleteket és negatív nézeteket hangoztatnak. Az ilyen jellegű uszítás vezetett a zsidók legnagyobb tragédiájához Magyarországon is.
Sajnálatos, hogy egy közszereplő, Szentgotthárd fideszes polgármestere – aki példakép kellene, hogy legyen a választókörzetében – ilyen hamis és nevetséges állításokat mond. Izrael, az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten, és az az ország, amely a népe ellen elkövetett több ezer terrortámadás áldozata. A polgármester a kijelentésével összekeveri az elkövetőket és az áldozatokat.”
A polgármester állítása, kérdezem, mitől vád, sőt uszítás? De jó, fogadjuk el a nagykövetség által írottakat. A vád, az uszítás holokauszthoz vezet. De van itt egy bibi. Izrael – és persze a Mazsihisz – részéről mást sem hallunk, mint hogy a holokauszt egyedi történés – volt. Ma viszont, halljuk ugyanonnan, reneszánsz van. Zsidó reneszánsz. Most akkor melyiknek higgyünk?
Azon pedig már csak hahotázni tudunk, hogy „Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten”. Kísértetiesen emlékeztet ez az 1945-ös korszakváltás zsargonjára: mi vagyunk a demokrácia, helyesebben a népi demokrácia! Ezt harsogták úton-útfélen Marx és Lenin tanítványai.
Tanulság? Liszner Vilmosok persze mindig voltak, de régente azért tudták őket kezelni. Még álmukban sem gondolhattak arra, hogy bárminemű felelős pozíciót kapjanak. Ma más a helyzet. Legalábbis a csillagfordulásig.
„Izrael Állam magyarországi nagykövetsége a lehető leghatározottabban elítéli Szentgotthárd polgármesterének, Huszár Gábornak azt a kijelentését, amely a médiában is megjelent. Hangfelvétel is tanúsítja, hogy a polgármester azzal vádolja Izraelt, hogy a szörnyű párizsi terrorakciók mögött áll. A polgármester szavai ismételten bizonyítják azt, hogy vannak, akik nem tanulnak a történelemből, és továbbra is a zsidó államra, Izraelre, és a zsidókra vonatkozó összeesküvés elméleteket és negatív nézeteket hangoztatnak. Az ilyen jellegű uszítás vezetett a zsidók legnagyobb tragédiájához Magyarországon is.
Sajnálatos, hogy egy közszereplő, Szentgotthárd fideszes polgármestere – aki példakép kellene, hogy legyen a választókörzetében – ilyen hamis és nevetséges állításokat mond. Izrael, az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten, és az az ország, amely a népe ellen elkövetett több ezer terrortámadás áldozata. A polgármester a kijelentésével összekeveri az elkövetőket és az áldozatokat.”
A polgármester állítása, kérdezem, mitől vád, sőt uszítás? De jó, fogadjuk el a nagykövetség által írottakat. A vád, az uszítás holokauszthoz vezet. De van itt egy bibi. Izrael – és persze a Mazsihisz – részéről mást sem hallunk, mint hogy a holokauszt egyedi történés – volt. Ma viszont, halljuk ugyanonnan, reneszánsz van. Zsidó reneszánsz. Most akkor melyiknek higgyünk?
Azon pedig már csak hahotázni tudunk, hogy „Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten”. Kísértetiesen emlékeztet ez az 1945-ös korszakváltás zsargonjára: mi vagyunk a demokrácia, helyesebben a népi demokrácia! Ezt harsogták úton-útfélen Marx és Lenin tanítványai.
Tanulság? Liszner Vilmosok persze mindig voltak, de régente azért tudták őket kezelni. Még álmukban sem gondolhattak arra, hogy bárminemű felelős pozíciót kapjanak. Ma más a helyzet. Legalábbis a csillagfordulásig.
„Ha ön, kérem, nem ért a sz@rhoz sem,
miért akar atombombáról beszélgetni
velem?”
2015.
november 28. 15:51
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Valahogy
nem hagy nyugodni a tegnap ismertetett história, az, hogy „2017-től
a jó helyesírást jutalmazni fogják, a hibákért pedig nem jár
hibapont” az érettségin. A cél ezzel egyértelműen az
embertömegek infantilissá tétele. De szó szerint!
Hiába,
az ördögi műveletek mindig és mindenhol a legalsóbb szinten
kezdődnek. Ne értsen a pusztabunkó magyar semmihez, de tegyen úgy,
mintha értene! Hadd higgye azt, hogy ő is már valaki!
Van egy számítástechnikus ismerősöm, aki nagyon is jól ismeri a tömeghülyítés pszichózisát. Vele és egy hívatlan utastársával esett meg az alábbi, általa versbe szedett történet:
Egy zsidó és egy gój egy repülőn utazott,
és jegyet mindkettő egymás mellé kapott.
Egy jó könyve volt a kereszténynek,
gondolta, kiolvassa mire hazaérnek.
Ám a zsidónak az volt a terve,
az utazás alatt kicsit beszélgetne.
Mondta is a gójnak: - Beszélgessünk kicsit!
Ha beszélgetünk, az idő jobban telik!
Az udvarias gój most már mit tehetett?
A beszélgetésbe szépen bele is egyezett.
- Miről beszélgessünk? - kérdezte a zsidót,
aki pökhendien erre így válaszolt:
- Az atombombáról beszélgessünk, kérem!
Ha semmit nem tud róla, az se nagy szégyen!
A gójt a könyve pedig jobban érdekelte,
így a beszélgetést másfelé terelte:
- Kérem, mielőtt elkezdünk beszélni,
lenne egy kérdésem, ha megengedi!
- Kérdezzen nyugodtan! - felelte a zsidó,
de hangjában volt valami nyugtalanító.
Mert a gój a zsidót nagyon meglepte,
mikor a kérdését neki feltette:
- Ha ugyanazt a füvet eszi kecske, tehén és ló,
a trágyájuk akkor miért nem hasonló?
Míg a kecskének sok kis bogyó a végterméke,
addig a tehénnek nagy lepény az ürüléke.
A ló pedig hatalmas darabokat sz@rik,
miközben ő is ugyanolyan füvet eszik.
Míg a gój a zsidó feleletét várja,
a zsidó a karjait ostobán széttárja.
- Nem tudom a választ! - mondja a zsidó.
- Ez a kérdés nehezen megválaszolható!
A gój olvashat, nem lesz már más dolga,
mert a zsidónak a következőt mondja:
- Ha ön, kérem, nem ért a sz@rhoz sem,
Miért akar atombombáról beszélgetni velem?
Szétröhöghetjük magunkat, ámde a helyzet halálosan komoly. A mindenhez, valójában semmihez sem értők korát éljük. Amikor már írni sem kell tudniuk helyesen.
Van egy számítástechnikus ismerősöm, aki nagyon is jól ismeri a tömeghülyítés pszichózisát. Vele és egy hívatlan utastársával esett meg az alábbi, általa versbe szedett történet:
Egy zsidó és egy gój egy repülőn utazott,
és jegyet mindkettő egymás mellé kapott.
Egy jó könyve volt a kereszténynek,
gondolta, kiolvassa mire hazaérnek.
Ám a zsidónak az volt a terve,
az utazás alatt kicsit beszélgetne.
Mondta is a gójnak: - Beszélgessünk kicsit!
Ha beszélgetünk, az idő jobban telik!
Az udvarias gój most már mit tehetett?
A beszélgetésbe szépen bele is egyezett.
- Miről beszélgessünk? - kérdezte a zsidót,
aki pökhendien erre így válaszolt:
- Az atombombáról beszélgessünk, kérem!
Ha semmit nem tud róla, az se nagy szégyen!
A gójt a könyve pedig jobban érdekelte,
így a beszélgetést másfelé terelte:
- Kérem, mielőtt elkezdünk beszélni,
lenne egy kérdésem, ha megengedi!
- Kérdezzen nyugodtan! - felelte a zsidó,
de hangjában volt valami nyugtalanító.
Mert a gój a zsidót nagyon meglepte,
mikor a kérdését neki feltette:
- Ha ugyanazt a füvet eszi kecske, tehén és ló,
a trágyájuk akkor miért nem hasonló?
Míg a kecskének sok kis bogyó a végterméke,
addig a tehénnek nagy lepény az ürüléke.
A ló pedig hatalmas darabokat sz@rik,
miközben ő is ugyanolyan füvet eszik.
Míg a gój a zsidó feleletét várja,
a zsidó a karjait ostobán széttárja.
- Nem tudom a választ! - mondja a zsidó.
- Ez a kérdés nehezen megválaszolható!
A gój olvashat, nem lesz már más dolga,
mert a zsidónak a következőt mondja:
- Ha ön, kérem, nem ért a sz@rhoz sem,
Miért akar atombombáról beszélgetni velem?
Szétröhöghetjük magunkat, ámde a helyzet halálosan komoly. A mindenhez, valójában semmihez sem értők korát éljük. Amikor már írni sem kell tudniuk helyesen.
„Háborús bűnösök”-nek titulált
kormányfőink végre méltó sírhelyen
nyugodhatnak majd?
2015.
november 26. 12:35
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Lassú
víz partot most, mondhatnók, s bár így lenne ebben az esetben is.
Mindenesetre nagy a jajveszékelés a véleményterroristák körében.
Rettegnek attól, hogy előbb-utóbb helyére kerülnek történelmünk
általuk csak mocskolt személyiségei
No
de konkrétan miről is van szó? Olvasom az ATV-n Szobota
Zoltán mai cikkét: „A vészkorszak kormányfőinek
sírjait is felújítaná a kormány?” Már a címe is
önmagáért beszél. Embereknek nem sírjaik vannak, hanem sírjuk.
No de lépjünk tovább!
„Egy a Magyar Közlönyben most megjelent kormányhatározat arra hívja fel a nemzetgazdasági miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter figyelmét, hogy 2016 január 31-ig biztosítsák az 1848–1947 között hivatalban lévő miniszterelnökök sírjainak felújításához szükséges forrásokat.”
Ezután Szobota persze hosszasan nyelvelt, hivatkozva bizonyos Harangozó Tamásra, aki az MSZP frakcióvezető-helyettese s elmondása szerint a fenti kormányhatározat alapján a harmadik Orbán-kabinet „számos olyan magyar kormányfő sírját is gondozni kívánja az adóforintokból, akik tevőlegesen is részt vettek a magyarországi zsidóság szellemi, gazdasági és fizikai megsemmisítésében”.
Tartjuk olvasóinkat annyira pallérozottaknak, hogy nem kezdünk itt most semmiféle történelmi okfejtésbe e tárgyban. Hanem ideidézzük még a cikk egy beszédes passzusát:
„Kerestük az ügyben a dokumentumot aláíró Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, akinek válaszával hamarosan frissítjük cikkünket. Egyik miniszterelnökségi forrásunk arra emlékeztet, hogy azok a kormányfők, akiket háborús bűnösként ítéltek el, és végeztek ki jeltelen tömegsírba kerültek, így nincs adóforintokból fenntartott, konkrétan felkereshető síremlékük Magyarországon. Példaként Imrédy Bélát, Bárdossy Lászlót, Sztójay Dömét és Szálasi Ferencet említi.”
Márpedig a sírhely, tesszük hozzá, mindenkinek kijár. Pláne egy ország kormányfőinek. Ha nincs ilyenjük, állítani kell nekik, füstölögjenek bármennyire is a véleményvezérek. És még egy. Egyre érzékelhetőbben nő azon egyetemisták száma, akik hitelesen szeretnének tájékozódni mindmáig gyalázott kormányfőinkről – merthogy a marxista-materialista, tudományos szocialista és liberális olvasatokból nem kérnek. Ezek szerzői jobb, ha belenyugodnak abba, hogy csillaguk leáldozóban van.
„Egy a Magyar Közlönyben most megjelent kormányhatározat arra hívja fel a nemzetgazdasági miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter figyelmét, hogy 2016 január 31-ig biztosítsák az 1848–1947 között hivatalban lévő miniszterelnökök sírjainak felújításához szükséges forrásokat.”
Ezután Szobota persze hosszasan nyelvelt, hivatkozva bizonyos Harangozó Tamásra, aki az MSZP frakcióvezető-helyettese s elmondása szerint a fenti kormányhatározat alapján a harmadik Orbán-kabinet „számos olyan magyar kormányfő sírját is gondozni kívánja az adóforintokból, akik tevőlegesen is részt vettek a magyarországi zsidóság szellemi, gazdasági és fizikai megsemmisítésében”.
Tartjuk olvasóinkat annyira pallérozottaknak, hogy nem kezdünk itt most semmiféle történelmi okfejtésbe e tárgyban. Hanem ideidézzük még a cikk egy beszédes passzusát:
„Kerestük az ügyben a dokumentumot aláíró Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, akinek válaszával hamarosan frissítjük cikkünket. Egyik miniszterelnökségi forrásunk arra emlékeztet, hogy azok a kormányfők, akiket háborús bűnösként ítéltek el, és végeztek ki jeltelen tömegsírba kerültek, így nincs adóforintokból fenntartott, konkrétan felkereshető síremlékük Magyarországon. Példaként Imrédy Bélát, Bárdossy Lászlót, Sztójay Dömét és Szálasi Ferencet említi.”
Márpedig a sírhely, tesszük hozzá, mindenkinek kijár. Pláne egy ország kormányfőinek. Ha nincs ilyenjük, állítani kell nekik, füstölögjenek bármennyire is a véleményvezérek. És még egy. Egyre érzékelhetőbben nő azon egyetemisták száma, akik hitelesen szeretnének tájékozódni mindmáig gyalázott kormányfőinkről – merthogy a marxista-materialista, tudományos szocialista és liberális olvasatokból nem kérnek. Ezek szerzői jobb, ha belenyugodnak abba, hogy csillaguk leáldozóban van.
Önmegvalósítás helyett unokákat!
2015.
december 16. 19:31
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Hja,
kérem, a liberális kényesebb állatfajta, mint a mimóza a
növényvilágban. Mást sem akar, mint azt bizonygatni, hogy mindkét
nem egyforma. Vérig sértődik, ha valaki azt mondja, hogy
egyszerűen nincsen igaza.
Párhuzamos
híreket idézek. Kovács Ákos énekes az Echo
TV-nek hosszú interjút adott. Belőle néhány mondat
felhőszakadást váltott ki az emberi jogok közismert harcosaiból.
Megfeledkezve ugyanis a másság kultuszáról, megvallotta: ugyan
tilos kimondani, de nem hisz a női egyenjogúságban. Nem hisz
abban, hogy van „női súlyemelés”. Sőt többet mondott: „A
nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a
férfiak. Én így érzem.”Merthogy a nők dolga
a női princípiumot beteljesíteni. Valakihez
tartozni. Valakinek gyereket szülni. A nők és a férfiak egyformán
fontosak, de ebből nem következik, hogy a nőknek és a férfiaknak
versenyezni kéne a munkaerőpiacon.
Megszólalt aztán Kövér László is. Pártja mostani kongresszusán kijelentette: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.” Amire Vadai Ágnes hozta szokott stílusú reakcióját: „A nőgyűlölő hülyék szobacsarnokában kiemelt helyen lesz a szobra.” (Magyar Nemzet, 2015. december 15.)Mármint Kövérnek.
Nos, mind Kovács Ákosnak, mind Kövér Lászlónak teljesen igaza van, akárki akármit mondjon.A nőből anyává leendő szebbik nem valódi hivatását, függetlenül a gazdasági körülmények alakulásától, eldöntötte maga a Teremtő, gondoljanak erről bármit a bal- és jobboldal Zetkin Klárái és Bédi-Schwimmer Rózái.
Egy francia püspök magyarul is megjelent kiváló könyvéből (Émile Bougaud: A kereszténység és korunk, 1912) idézek:
„Tagadhatatlan, hogy a nő szellemét is művelni kell; úgy van, művelni, de nem nehézkessé tenni és ferde irányba terelni. Nyissuk meg előtte valódi világát: a vallás, irodalom, történelem, művészet, költészet, festészet, zene világát, az igaz, szép és jó látókörét, hadd fejlődjék e téren. És itt ragyogni is fog. De tudomány, algebra, számtan, vegytan, természettan, jogtudomány, földművelés, nemzetgazdászat? Nem neki valók! Nem tudomány, csak a tudomány virága való neki; de azt is csak ujja hegyével érintse.
Mily lángészt, mély ismeretet árul el Molière e gyönyörű szavaiban: Ám legyen a nőnek mindenről fogalma. Úgy van, de csakis fogalma. És nehogy túlhajtsátok a dolgot: Elég … többet ne követelj! Mert ha a nő tudóssá lesz, megállhatja-e, hogy abból mit se fitogtasson? Aztán ti tudjátok, hogy bármily csekély mérvben teszi, oda varázsa, oda befolyása.”
De ha ez nem lenne eléggé világos, tudok máshonnan is idézni:
„A nőnek nem az a hivatása, hogy a politika vagy a közélet terén érvényesüljön. A népek történetének tanúsága szerint mindenütt a férfit illette meg a politika és a közélet. Kétségtelenül a politikai élet szennyes hullámain könnyen szétfoszlik az a dicsfény, amelyet a nő alakja köré fonnak a családi tűzhely géniuszai. Ha azonban a törvényhozás ma már megadja a nőnek a választó jogot, éljen vele a köz javára, de ne higgye, hogy az ő hivatása a közügyek vezetése, mert ez a természet bölcs berendezése folytán nem a nő, hanem a férfi életkerete.
A kereszténység a női hivatást a Hitvesben és az Anyában látja. A nő életkerete a család. Ő ott a férfi életének ereje, ő a gyermekek anyja és az ő ölén bontakozik ki a jövendő nemzedék testi és lelki jóléte. A nő itt alkotja meg az ő nagyszerű alkotásait, amelyekért hálás lesz neki az emberiség. Ha a nők nem is építettek századokra szóló Szent Péter-templomot, nem faragtak mózesi szobrot, nem festettek raffaeli képeket, nem írtak wagneri operát és nem fedezték fel a modern technika csodáit, de megvan az az elégtételük, övék az a soha el nem múló dicsőség, hogy e nagy mesterek: Bramante, Michelangelo, Raffael, Wagner, Edison és az emberiség többi nagy képviselői mind az ő gyermekeik révén, tőlük kapták testi és lelki adományaikat és ők nevelték fel őket. És ha a nő nemcsak a családban, hanem ezenkívül még a karitatív társadalmi téren is teljesíti kötelességét, akkor ő építi fel az új világ boltíveit, amelyeknek árnyékában boldogabban él a jövő nemzedék.”
A nő az emberiség szívében mint Hitves és mint Anya áll a tisztelet legmagasabb fokán. Ez így volt mindig és ez így is lesz még akkor is, ha a nő idővel a társadalmi élet minden vonalán is érvényesülne. Mert ez a fenséges hivatás, amelyet a természet Alkotója szánt általánosságban a női nemnek. S ezért érthető is, hogy az emberiség miért fon lelkének sugaraiból dicsfényt a Hitves és az Anya alakja köré, és miért szenteli neki minden esztendőben az „Anyák napját”. Ő van hivatva arra, hogy ebben a züllésnek indult világban a romlástól megmentse társadalom utolsó életegységét, a családot és ezért illő, hogy ez a nap ünnep legyen nemcsak a férfi és a gyermek, hanem a társadalom lelkében is.”
Zborovszky Ferenc jezsuita atya művéből citáltam (Isten országa mibennünk,1940). A józan ész tehát azt diktálja, amit Kovács Ákos és Kövér László mondott. Aki pedig ezt nem így látja, nyugodtan beléphet Vadai Ágnes (amúgy léket kapott) pártjába...
Megszólalt aztán Kövér László is. Pártja mostani kongresszusán kijelentette: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.” Amire Vadai Ágnes hozta szokott stílusú reakcióját: „A nőgyűlölő hülyék szobacsarnokában kiemelt helyen lesz a szobra.” (Magyar Nemzet, 2015. december 15.)Mármint Kövérnek.
Nos, mind Kovács Ákosnak, mind Kövér Lászlónak teljesen igaza van, akárki akármit mondjon.A nőből anyává leendő szebbik nem valódi hivatását, függetlenül a gazdasági körülmények alakulásától, eldöntötte maga a Teremtő, gondoljanak erről bármit a bal- és jobboldal Zetkin Klárái és Bédi-Schwimmer Rózái.
Egy francia püspök magyarul is megjelent kiváló könyvéből (Émile Bougaud: A kereszténység és korunk, 1912) idézek:
„Tagadhatatlan, hogy a nő szellemét is művelni kell; úgy van, művelni, de nem nehézkessé tenni és ferde irányba terelni. Nyissuk meg előtte valódi világát: a vallás, irodalom, történelem, művészet, költészet, festészet, zene világát, az igaz, szép és jó látókörét, hadd fejlődjék e téren. És itt ragyogni is fog. De tudomány, algebra, számtan, vegytan, természettan, jogtudomány, földművelés, nemzetgazdászat? Nem neki valók! Nem tudomány, csak a tudomány virága való neki; de azt is csak ujja hegyével érintse.
Mily lángészt, mély ismeretet árul el Molière e gyönyörű szavaiban: Ám legyen a nőnek mindenről fogalma. Úgy van, de csakis fogalma. És nehogy túlhajtsátok a dolgot: Elég … többet ne követelj! Mert ha a nő tudóssá lesz, megállhatja-e, hogy abból mit se fitogtasson? Aztán ti tudjátok, hogy bármily csekély mérvben teszi, oda varázsa, oda befolyása.”
De ha ez nem lenne eléggé világos, tudok máshonnan is idézni:
„A nőnek nem az a hivatása, hogy a politika vagy a közélet terén érvényesüljön. A népek történetének tanúsága szerint mindenütt a férfit illette meg a politika és a közélet. Kétségtelenül a politikai élet szennyes hullámain könnyen szétfoszlik az a dicsfény, amelyet a nő alakja köré fonnak a családi tűzhely géniuszai. Ha azonban a törvényhozás ma már megadja a nőnek a választó jogot, éljen vele a köz javára, de ne higgye, hogy az ő hivatása a közügyek vezetése, mert ez a természet bölcs berendezése folytán nem a nő, hanem a férfi életkerete.
A kereszténység a női hivatást a Hitvesben és az Anyában látja. A nő életkerete a család. Ő ott a férfi életének ereje, ő a gyermekek anyja és az ő ölén bontakozik ki a jövendő nemzedék testi és lelki jóléte. A nő itt alkotja meg az ő nagyszerű alkotásait, amelyekért hálás lesz neki az emberiség. Ha a nők nem is építettek századokra szóló Szent Péter-templomot, nem faragtak mózesi szobrot, nem festettek raffaeli képeket, nem írtak wagneri operát és nem fedezték fel a modern technika csodáit, de megvan az az elégtételük, övék az a soha el nem múló dicsőség, hogy e nagy mesterek: Bramante, Michelangelo, Raffael, Wagner, Edison és az emberiség többi nagy képviselői mind az ő gyermekeik révén, tőlük kapták testi és lelki adományaikat és ők nevelték fel őket. És ha a nő nemcsak a családban, hanem ezenkívül még a karitatív társadalmi téren is teljesíti kötelességét, akkor ő építi fel az új világ boltíveit, amelyeknek árnyékában boldogabban él a jövő nemzedék.”
A nő az emberiség szívében mint Hitves és mint Anya áll a tisztelet legmagasabb fokán. Ez így volt mindig és ez így is lesz még akkor is, ha a nő idővel a társadalmi élet minden vonalán is érvényesülne. Mert ez a fenséges hivatás, amelyet a természet Alkotója szánt általánosságban a női nemnek. S ezért érthető is, hogy az emberiség miért fon lelkének sugaraiból dicsfényt a Hitves és az Anya alakja köré, és miért szenteli neki minden esztendőben az „Anyák napját”. Ő van hivatva arra, hogy ebben a züllésnek indult világban a romlástól megmentse társadalom utolsó életegységét, a családot és ezért illő, hogy ez a nap ünnep legyen nemcsak a férfi és a gyermek, hanem a társadalom lelkében is.”
Zborovszky Ferenc jezsuita atya művéből citáltam (Isten országa mibennünk,1940). A józan ész tehát azt diktálja, amit Kovács Ákos és Kövér László mondott. Aki pedig ezt nem így látja, nyugodtan beléphet Vadai Ágnes (amúgy léket kapott) pártjába...
„Mennél jobban szaporodnak a szelíd
hazafiak, annál inkább lesz szükség a
vad magyarokra”
2015.
december 13. 14:06
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
„Mennél
jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség
a vad magyarokra” – figyelmeztette Benedek Elek fiát. Ady Endre
pedig arra, hogy „kis nemzetnek még lélegzetet vennie is
radikálisan lehet”.
Sokak
szerint a radikalizmus a hőzöngés, a hőbörgés, a
délibábkergetés, a célok nélküli vágyak és álmok alapján
való politizálás szinonimája, a világnézeti megalapozottság, a
támadhatatlan tudás hiányának emocionális kompenzálása.
Azonban eleink tudatában, a szó eredendő értelmében, valójában
a dolgok mibenlétének kutatását, a gyökerekig való lenyúlást
és az ebből következő határozott cselekvést, a felismert
igazság kendőzetlen kimondásának a várható következményektől
független kényszerét jelentette. Amiért is Benedek Elek fiát
arra figyelmeztette, hogy „mennél jobban szaporodnak a szelíd
hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra”, nem is
szólva Ady Endréről, aki pedig arra, hogy „kis nemzetnek még
lélegzetet vennie is radikálisan lehet”.
„Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy „vad magyar”, mint „szelíd hazafi”. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra” – figyelmeztette fiát a legendás székely mesemondó. Tudva, hogy a latin radix magyarul gyökeret jelent, így a belőle képzett fogalom például korántsem a tüntetések efemer sikereit hajhászó „radikális proliság” megfelelője, hanem a keresztény etika meghatározása szerint a sarkalatos erények (virtutes cardinales) közül az erkölcsi jót értelmünk benső világában biztosító okosság (prudentia), a helyes akaratot cselekvésünkben szabályozó igazságosság (iustitia), az azzal szembeni akadályok leküzdésében megerősítő bátorság (fortitudo) és a testi-szellemi törekvéseinket megfékező mértékletesség (temperantia). Vagyis maga az aurea mediocritas, az arisztotelészi aranyközép, a két véglet közötti igazság megtalálására való ösztönös törekvés, így mondjuk a gyávaság és a vakmerőség véglete közt a bátorság választása.
Igen, aki valóban radikális, mindig a dolgok, jelenségek miértjeit, jó vagy rossz, igaz vagy hamis voltukat keresi, utóbbiak esetében megváltoztatásukat pedig inkább evolúciós, mint revolúciós úton kívánja elérni. Vagyis nemcsak rombolni, hanem építeni is akar, megfogadva az evangéliumi intelmet („legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok” (Mt 10, 16), amiért is például a globális világ elleni valódi radikalizmusának jele korántsem a bankok előtti abcúgoló, netán kavicsdobálásos tüntetések szervezésében, hanem a tőlük való egzisztenciális függőség felszámolására irányuló hathatós törekvésekre találásában és azok ajánlásában rejlik.
Így ennek megfelelően taktikáit sohasem áldozza fel az etika oltárán, még akkor sem, ha a „tömeg árja” az ellenkezőjét kívánja. Tudja, többet ér a kevés oroszlán, mint a sok nyúl, amiért mindig sziklaszilárd és nyílegyenes, Fülep Lajos 1919-ben Szabó Dezső regényéről, Az elsodort faluról írt kritikája reá vonatkozó fogalmazásával „igazságfanatikus”, Ady szavaival a „Tűz csiholója”, aki tudja a költővel:
Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek,
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.
Mint egy Isten, hóban, vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.
Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki: bátrabb.
S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.
„Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy „vad magyar”, mint „szelíd hazafi”. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra” – figyelmeztette fiát a legendás székely mesemondó. Tudva, hogy a latin radix magyarul gyökeret jelent, így a belőle képzett fogalom például korántsem a tüntetések efemer sikereit hajhászó „radikális proliság” megfelelője, hanem a keresztény etika meghatározása szerint a sarkalatos erények (virtutes cardinales) közül az erkölcsi jót értelmünk benső világában biztosító okosság (prudentia), a helyes akaratot cselekvésünkben szabályozó igazságosság (iustitia), az azzal szembeni akadályok leküzdésében megerősítő bátorság (fortitudo) és a testi-szellemi törekvéseinket megfékező mértékletesség (temperantia). Vagyis maga az aurea mediocritas, az arisztotelészi aranyközép, a két véglet közötti igazság megtalálására való ösztönös törekvés, így mondjuk a gyávaság és a vakmerőség véglete közt a bátorság választása.
Igen, aki valóban radikális, mindig a dolgok, jelenségek miértjeit, jó vagy rossz, igaz vagy hamis voltukat keresi, utóbbiak esetében megváltoztatásukat pedig inkább evolúciós, mint revolúciós úton kívánja elérni. Vagyis nemcsak rombolni, hanem építeni is akar, megfogadva az evangéliumi intelmet („legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok” (Mt 10, 16), amiért is például a globális világ elleni valódi radikalizmusának jele korántsem a bankok előtti abcúgoló, netán kavicsdobálásos tüntetések szervezésében, hanem a tőlük való egzisztenciális függőség felszámolására irányuló hathatós törekvésekre találásában és azok ajánlásában rejlik.
Így ennek megfelelően taktikáit sohasem áldozza fel az etika oltárán, még akkor sem, ha a „tömeg árja” az ellenkezőjét kívánja. Tudja, többet ér a kevés oroszlán, mint a sok nyúl, amiért mindig sziklaszilárd és nyílegyenes, Fülep Lajos 1919-ben Szabó Dezső regényéről, Az elsodort faluról írt kritikája reá vonatkozó fogalmazásával „igazságfanatikus”, Ady szavaival a „Tűz csiholója”, aki tudja a költővel:
Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek,
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.
Mint egy Isten, hóban, vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.
Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki: bátrabb.
S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.
Íme a megtévesztés magasiskolája:
nem Izrael, Brüsszel a hibás
2015.
december 19. 21:14
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Hát
igen, ha léket kap a hajó, mindenki hibás, csak a kormányos nem.
Ezt hirdeti az izraeli hivatalos kormánypolitika. Eközben persze
szerfelett csodálkozik, hogy lassan már mindenkinek tele lesz vele
ama bizonyosa.
A Mazsihisz a
minap a debreceni Pásti utcai orthodox zsinagógában „Zsidó
kéziratok és szertartási tárgyak” címmel megnyílt
kiállításon Ilan Mor nagykövet által
elhangzottakat idézi, aki „hosszan beszélt Izrael és az Európai
Unió közötti viszonyról, melyet leginkább egy
szeretlek-is-meg-nem-is kapcsolathoz hasonlított. Kitért az Unió
által támasztott igazságtalan és teljesíthetetlen
követelményekre, a kettős mérce problémájára, de hangsúlyozta,
hogy a súrlódás nem az egyes európai országokkal van, hanem a
brüsszeli vezetéssel, hiszen a tagállamok mindegyikével remek
kapcsolatot ápol Izrael, köztük természetesen Magyarországgal
is”.
Jaj de jó! Nem Izrael felel a negatív fejleményekért. Nem, egyedül Brüsszel a mumus! Ha nem lenne rémesen komoly a helyzet, azt mondanám, szétröhögöm magamat ekkora orbitális ostobaság olvastán.
Na de akkor most ki és mi kicsoda, micsoda? A Mazsihisz-hírcikkről nem tudom nem idézniPozsonyi Ádám, korunk egyetlen magyar szépírója legújabb kötete (Irgalom atyja, ne hagyj el!)elbeszélését (Göncz eset):
„„Mindannyian görög zsidók vagyunk!” Ezt a biológiai nonszenszt Göncz Kinga osztotta meg a Facebook közösségi portálon. Mivel mindig is küldetésemnek éreztem a valótlanságok elleni küzdelmet, hát hozzá kommenteltem: „Ezt kikérem magamnak. Én nem!” Erre Göncz asszonyság ahelyett, hogy elgondolkodott volna, további képtelenségeket sorolt.
„A francia Le Monde a 2001. szeptember 11-iki New York-i merényleteket követően a címlapján ezzel jelent meg: „Mi mindannyian amerikaiak vagyunk!” Így fejezve ki a franciák együttérzését az amerikai néppel. Hasonlóképpen fejezte ki magát Kennedy amerikai elnök, amikor a hatvanas évek elején Berlinbe látogatott: „Mindannyian berliniek vagyunk!”, mondtam, utalva a Berlini Fal által kettéosztott főváros lakóival való szolidaritásra. A „Mindannyian görög zsidók vagyunk” azt jelenti, hogy együtt érzünk és támogatásunkról biztosítunk mindenkit, akit a szélsőjobb támad és fenyeget, legyen az Görögországban, Ausztriában vagy – Magyarországon!”
Úgy éreztem, továbbra is sületlenségeket beszél. Fel akartam hát nyitni a szemét:
„Nem emlékszem, hogy a zsidó szervezetek bármikor hangoztatták volna: „Mi mindannyian székely hazafiak vagyunk”, amikor falukat rombolnak le. Vagy amikor Felvidéken magyarokat ütnek-vernek, megkülönböztetnek, itthon és szerte a világban. Normális ember a saját fajtájáért izgul, küzd az érdekeiért, nem idegenek érdekeit, nézeteit, hasznát lesi, tolja előre és támogatja. Semmi közünk se a görög, se a fokföldi zsidókhoz. Nem haragszunk rájuk, nem is szeretjük őket, sorsuk közömbös. Lényegtelken, nem ránk tartozik. A francia lapok sem érdekesek, és az is teljesen közömbös, miféle szlogeneket szajkóz egy amerikai magazin. Miért kéne ahhoz idomulni, Másolni? Főleg követni! Bolond ember foglalkozik ezzel, esetleg olyan, aki az idegen érdekeit szolgálja.
De ezek a szocialisták nem akarják az igazságot. Fogta magát, és kizárt az oldaláról. Én megtettem mindent, ami tőlem elvárható. Innentől leveszem róla a kezem. Éljen tovább tudatlanságban!”
Hát éljenek. Csak akkor vállalják a következményeket SAJÁT tetteikért. A minden országban ZSIDÓ ZSIDÓK ne takarózzanak mások köpönyegébe! De ha mégis ezt teszik, ne csodálkozzanak viszont, ha az antiszemitizmus mindenhol növekszik.
Jaj de jó! Nem Izrael felel a negatív fejleményekért. Nem, egyedül Brüsszel a mumus! Ha nem lenne rémesen komoly a helyzet, azt mondanám, szétröhögöm magamat ekkora orbitális ostobaság olvastán.
Na de akkor most ki és mi kicsoda, micsoda? A Mazsihisz-hírcikkről nem tudom nem idézniPozsonyi Ádám, korunk egyetlen magyar szépírója legújabb kötete (Irgalom atyja, ne hagyj el!)elbeszélését (Göncz eset):
„„Mindannyian görög zsidók vagyunk!” Ezt a biológiai nonszenszt Göncz Kinga osztotta meg a Facebook közösségi portálon. Mivel mindig is küldetésemnek éreztem a valótlanságok elleni küzdelmet, hát hozzá kommenteltem: „Ezt kikérem magamnak. Én nem!” Erre Göncz asszonyság ahelyett, hogy elgondolkodott volna, további képtelenségeket sorolt.
„A francia Le Monde a 2001. szeptember 11-iki New York-i merényleteket követően a címlapján ezzel jelent meg: „Mi mindannyian amerikaiak vagyunk!” Így fejezve ki a franciák együttérzését az amerikai néppel. Hasonlóképpen fejezte ki magát Kennedy amerikai elnök, amikor a hatvanas évek elején Berlinbe látogatott: „Mindannyian berliniek vagyunk!”, mondtam, utalva a Berlini Fal által kettéosztott főváros lakóival való szolidaritásra. A „Mindannyian görög zsidók vagyunk” azt jelenti, hogy együtt érzünk és támogatásunkról biztosítunk mindenkit, akit a szélsőjobb támad és fenyeget, legyen az Görögországban, Ausztriában vagy – Magyarországon!”
Úgy éreztem, továbbra is sületlenségeket beszél. Fel akartam hát nyitni a szemét:
„Nem emlékszem, hogy a zsidó szervezetek bármikor hangoztatták volna: „Mi mindannyian székely hazafiak vagyunk”, amikor falukat rombolnak le. Vagy amikor Felvidéken magyarokat ütnek-vernek, megkülönböztetnek, itthon és szerte a világban. Normális ember a saját fajtájáért izgul, küzd az érdekeiért, nem idegenek érdekeit, nézeteit, hasznát lesi, tolja előre és támogatja. Semmi közünk se a görög, se a fokföldi zsidókhoz. Nem haragszunk rájuk, nem is szeretjük őket, sorsuk közömbös. Lényegtelken, nem ránk tartozik. A francia lapok sem érdekesek, és az is teljesen közömbös, miféle szlogeneket szajkóz egy amerikai magazin. Miért kéne ahhoz idomulni, Másolni? Főleg követni! Bolond ember foglalkozik ezzel, esetleg olyan, aki az idegen érdekeit szolgálja.
De ezek a szocialisták nem akarják az igazságot. Fogta magát, és kizárt az oldaláról. Én megtettem mindent, ami tőlem elvárható. Innentől leveszem róla a kezem. Éljen tovább tudatlanságban!”
Hát éljenek. Csak akkor vállalják a következményeket SAJÁT tetteikért. A minden országban ZSIDÓ ZSIDÓK ne takarózzanak mások köpönyegébe! De ha mégis ezt teszik, ne csodálkozzanak viszont, ha az antiszemitizmus mindenhol növekszik.
ELVÁNDORLÁS
Itt a cáfolat: mégsem Orbán üldözi el a
magyar fiatalokat
HIRDETÉS
„Nem
Orbán Viktor miatt mennek el Magyarországról” – állapítja
meg Imre Loránd Balázzsal készített interjúja címében
az Origo. A rendező Menjek/Maradjak//London című új filmje hat
magyar fiatalt mutat be, akik tartósan vagy átmenetileg Londonban
próbálnak boldogulni – ki rúdtáncosként, ki komolyzenészként,
ki kínai gyógyítóként, ki sofőrként.
Azért
örülünk a filmnek (és interjúnak), mert segíthet eloszlatni
egy, a baloldalon igazságként elfogadott, de semmivel alá nem
támasztott toposzt, miszerint az elvándorlás mögött politikai
okok húzódnak meg. A rendező maga is elárulta: amikor elkezdett
készülni a filmre, az egyik televízióban (na, melyik lehetett?)
ezt akarták a szájába adni. „Vicces volt, hogy amikor
meghirdettük a Londonban élő magyarokról szóló kutatást, az
egyik tévé megkeresett, és azt akarták, hogy mondjam azt, hogy az
emberek a politikai rendszer elől menekülnek. Végül nem lett
belőle anyag, mert nem tudtuk ezt mondani, nem ez volt a
tapasztalatunk. Az volt a tapasztalatunk, hogy az emberek kint
iszonyú keményen dolgoznak, és ott van lehetőségük rá. És ezt
szerettük volna megmutatni” – mondja Imre Lóránd Balázs.
„Megkérdeztük
ezeket a dolgokat, de nem mondták azt, hogy mi az Orbán Viktor, a
Bajnai Gordon vagy a Gyurcsány Ferenc miatt jöttünk el – teszi
hozzá a rendező. – Szar, amikor idejössz Berlinbe, és
külföldiek azt kérdezik tőled, hogy Magyarországon még ki
lehet-e menni szabadon az utcára, és hogy akkor te most politikai
ellenálló és üldözött vagy-e, és egyáltalán milyen egy
diktatúrában élni ma Magyarországon. És olyan helyzetbe kerülsz,
hogy neked kell megvédened ezt az idióta társaságot, neked kell
azt mondanod, hogy hát, azért annyira mégsem durva, gyerekek,
gyertek el Budapestre, töltsetek el két éjszakát, és
meglátjátok, hogy miért voltunk mi a szocializmusban is a
legvidámabb barakk.”
Ki
tudja, talán a Magyar Narancs is azért készített interjút tavaly
nyáron Melegh Attilával, a migráció első számú hazai
kutatójával, hogy tudományosan támassza alá az „Orbán
elüldözi”-dogmát. Nem sikerült: a szociológus csak nem
mondta ki bűvös tételt. „Már azt nagy sikernek könyvelném el
a politikai közbeszédet illetően, hogy hagyják az embert
normálisan megszólalni a dologban – fogalmazott a Corvinus
professzora. – Két nagy illúzió van egyébként jelenleg: az
egyik, hogy a jelenlegi helyzet miatt mindenki elmegy. De a migráció
nem csak ezen múlik, hosszú távú, kumulatív folyamat, nyilván a
hangulati elemek is szerepet játszanak, de abból nem lesz
struktúra: ez aránytévesztés.”
Ha
tisztán akarunk látni az országot érintő egyik legfontosabb
társadalmi jelenségben, és nem olcsó politikai petárdákat
akarunk puffogtatni, mindkét interjút érdemes elolvasni.
A kivándorlás korlátozásának esélyei nagyon kicsik” – Melegh Attila szociológus
Tényleg
nagyon sokan hagyják el az országot? És valóban Orbán Viktor
miatt? Hogyan lehet befolyásolni a kivándorlási kedvet? Mi az a
bűvös szám, ami a magyarokat érdekli? Melegh Attila szociológust
két friss kutatás apropóján kérdeztük a témáról.
magyarnarancs.hu:
Miért kell új módon elemezni az elvándorlást, és mi a kutatás
alapvetése?
Melegh
Attila: Az egyik legfontosabb az, hogy hosszú távú történeti
folyamatként kezeljük a migrációt. Ez ugyanis nem gyors
folyamat. Igaz, a jövedelemkülönbségek szerepet játszanak a
migrációban, és az elvándorlás révén az emberek valamilyen
előnyt próbálnak szerezni egy hierarchikus térben, de annak az
iskolának van igaza, amely azt állítja: mindezek alapjául
masszív történeti kapcsolatok szolgálnak. A térségről szóló
migrációs irodalom ráadásul cezúraként kezeli a szocializmus
létét, én viszont ezt butaságnak tartom. Rendszereken túlnyúló
folyamatokról van szó, és érdemes egyben nézni az egészet.
magyarnarancs.hu:
Ez pontosan mit takar?
335
ezer fő
A
KSH Népességtudományi Kutatóintézete „Magyarok külföldön”
kutatásának becslése alapján a 18–49 éves magyar
állampolgárok 6,8–8%-a tartózkodik tartósan külföldön.
A becsült adatok alapján ez mintegy 335 ezer főt jelent. A fő
célországok Németország (25,8%), Nagy-Britannia (25,6%),
Ausztria (12,7%), a Benelux államok (5,8%) és Észak-Amerika
(8,7%). A részletesebb, okokra és következményekre is
kiterjedő vizsgálatok jelenleg is folynak a SEEMIG projekt
(www.seemig.eu) keretében.
|
MA:
Ez azt jelenti, hogy 1950-től nézzük az országot és a térséget.
Hosszú távú fejlődési dinamikában gondolkodunk. A SEEMIG
különben egy délkelet-európai programiroda által finanszírozott
projekt, amelybe nyolc ország tartozik: Olaszország, Ausztria,
Szlovénia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Bulgária, Szerbia.
A projekt 30 hónapos, Magyarország vezeti, és két dolgot
szolgál: hosszú távú történeti elemzést ad, keresi a jövőbeli
szcenáriókat, és egy adatrendszer-áttekintést is készít
arról, hogy milyen adatokkal rendelkezünk a migrációra
vonatkozóan. Ennek része az a kísérlet, amivel most megpróbálunk
egy statisztikailag reprezentatív mintát létrehozni az
elvándorlókból Magyarországon és Szerbiában (csak két
országban kísérletezünk ezzel). Ez nagyon izgalmas, mert ha
sikerrel jár, akkor lehet, hogy tudunk valamit mondani arról,
milyen az elvándorlók összetétele. Megjegyzem, a migrációs
statisztika a világon mindenütt komoly fejfájást okoz. A
bevándorlásnál ugyanis vannak adminisztratív rendszerek –
például a munkavállalás, az ingyenes orvosi ellátás a
bejelentés függvénye, így a bevándorlónak érdeke magát
nyilvántartásba vetetni –, de a kibocsátó közösség esetében
a bejelentési kötelezettség igen laza, a bejelentési hajlandóság
pedig kifejezetten alacsony. Nehéz „hazulról” mérni az
elvándorlást. De mi mégis ezt próbáljuk.
magyarnarancs.hu:
Milyen módszerrel lehetséges ez?
|
MA:
Az alapvető dolog, hogy az itt lévő emberektől kérdezünk az
elvándoroltakra vonatkozóan. A magyar népszámlálás –
2011-ben – is tartalmazott ilyen kérdést. Ha azonban az egész
háztartás elment, akkor komoly problémák merülnek fel, hiszen
nincs információ a hollétükről, jellemzőikről. A
SEEMIG-projekt azzal próbálkozott, hogy a negyedévente készülő,
nagy mintás munkaerő-felmérés egyik hullámára rácsatlakozva
kérdezett az elmenőkről. Nem csak a szűken vett háztartás
tagjaira kérdeztünk rá, hanem a háztartásban élők testvéreire
is. Emellett megpróbáljuk a megadott címeiken őket megtalálni,
a kikérdezésük épp most zajlik. Nem egyszerű őket bevonni, és
arra is vigyázni kell, hogy statisztikailag reprezentatív maradjon
a minta. Ez nagyon fontos szakmai szempont. Az a baj, hogy - éppen
az adatgyűjtés nehézségei és bonyolultsága miatt –
előfordul, hogy amit a migrációról mondanak, az nem
reprezentatív alapon történik. Az is probléma, hogy a magyar
közvéleményt csak a bizonyos bűvös szám érdekli: mennyien
mentek el. Ebben én nem hiszek: nem egy, hanem több bűvös szám
van, hiszen a migráns definíciója is eltér a különböző
elemzésekben, így például nem mindegy, hogy mennyi időre megy
el valaki külföldre, folyamatosan vagy szezonálisan tartózkodik-e
más országban, és így tovább. Alapjában egy folyamatot
kell értelmezni, azt kell megnézni, hogy pl. Magyarország
miképpen illeszkedik be a globális vándorlási rendszerebe.
magyarnarancs.hu:
Viszont itt ez a mostani adat, hogy 6,7–8 százalék az
elvándorlók száma a 18–49 év közti korosztályban. Hogyan
érdemes érteni ezt az adatot, ha nem a „bűvös szám” fontos?
MA:
Elsősorban el kell helyezni a magyar helyzetet a nemzetközi
kontextusban. Az ENSZ mérései szerint közel a duplájára nőtt a
migránsok száma a világban az elmúlt húsz évben. Nemzetközi
és szegmentált lett a munkaerőpiac, a nagyvállalati rendszer is
erre épült rá. Percek alatt tűnnek el egész iparágak bizonyos
térségekben, a helyi agrártermelést a világpiaci dömping
elsöpörheti. A migráció mindenütt nő. Amikor tehát a magyar
közvélemény szembesül azzal, hogy Magyarországon nő az
elvándorlás, akkor elsőként az kell eszünkbe jusson, hogy a
világ nagy részén így van. Magyarországról eddig azt
gondoltuk, hogy bevándorló ország lettünk a nyolcvanas évek
végén, most nagyon valószínű, hogy jó esetben a nulla körül
van a vándorlási egyenlegünk, ha nem lejjebb. A volt szocialista
államok meglehetősen nagy esést éltek át a világgazdasági
helyzetüket illetően. Privilegizált helyzetből jóval rosszabb
helyzetbe kerültek, ami lecsapódik a migrációban. 2010-ben a
délkelet európai térség 18 millió állampolgára külföldön
él Európában, Oroszországban vagy éppen a világ más tájain.
Döbbenetes szám. Az államszocializmusból nem csak azért nem
mentek el az emberek, mert a rendőrök nem engedték őket, hanem
mert a foglalkoztatási szerkezet, a munkaerőpiac meglehetős
stabilitással, kevés kizsákmányoltsággal viszonylag normális
életet biztosított. Ez összeesett mindenütt a térségben, ami a
migrációnak fontos mozgatórugója lett. Magyarország a 2008-as
válságot követően visszacsúszott a világátlag közvetlen
közelébe jövedelmi szinten, ez is átalakulásokat okoz: mintha
mi is az elvándorló típusba mennénk át.
magyarnarancs.hu:
Ennek milyen következményei lehetnek?
MA:
Hogy tényleg lezajlik-e a folyamat, az még kérdéses. Azt látjuk
a mérésekből, tükörstatisztikákból, hogy növekvő az
elvándorlás Magyarországon. Ez többek közt annak is köszönhető,
hogy az állam által eddig magasan tartott szociális védelmi
rendszerek visszaszorulnak, beszűkülnek. Magyarország
versenyképességét próbálják növelni. Így van ez más
térségbeli országokban is. Az emberek azt látják, hogy csak
magukra számíthatnak. A rossz foglalkoztatottság, a kinyíló tér
és gyengülő szociális védelem miatt nagy valószínűséggel
bekövetkezik az, hogy elvándorlási országgá válunk. Ha egyszer
elindul a migráció (ami nagy network-folyamat), ha a network
elkezd épülni, és nincs strukturális akadálya a dolognak
(nincs, mert kialakult egy európai tér), ha közben Magyarország
relatív helyzete romlik, akkor a mérleg átbillenhet. De
megjegyzem, ez még nem egy lefutott meccs.
Összességében
átalakul Magyarország integrációja a globális folyamatokba.
Eddig az etnikai alapú bevándorlás volt jellemző, legjobb
esetben ez most stagnál. A szakértelmiségi fiatalok egyre növekvő
számban mennek ki. Ez az, amit agyelszívásként emlegetünk,
azonban ezt nem tenném drámaivá. Ha minden igaz, a folyamat nem
azzal jár együtt, hogy teljesen megszakad a kapcsolat, hanem hogy
rövidebb-hosszabb távú ingázásra állnak rá az emberek.
Szokták mondani, hogy a nagymértékű elvándorlás pozitív
dolgokat is jelenthet a kibocsátó ország szempontjából.
Veszteség, de közben mégis javítja a képességeket: hoz
nyelvtudást, tud a vándor nemzetközi környezetben dolgozni, más
munkakultúrát is képes megtanulni, kevésbé lesz rugalmatlan
stb.
A
negatív hatások közül a legnagyobb probléma – de ez nem csak
a migráció nyakába varható – az, hogy elmegy a fiatal
adóbefizető népesség, és kint fizeti a járulékokat. De a
veszteség valós oka az, hogy nem találnak itt munkát.
Hosszútávon nézve a magyar gazdaságból hiányzik másfél
millió munkahely, ami megvolt még 90-ben. Magyarország még a
volt blokkon belül is azokhoz tartozik, amelyek munkaerőpiaca elég
gyalázatos. Demográfiai következménye pedig, hogy ha nagy az
elvándorlás, az a család létrejöttét nehezíti. A migráció
költséges, fáradtságos, nehézkes. El szoktuk felejteni, hogy a
transznacionális család mekkora problémává válik. A magyar
termékenység emiatt is kevésbé térhet magához.
magyarnarancs.hu:
Lehet-e, vagy egyáltalán kell-e tenni az ellen, hogy átalakulunk
elvándorló országgá?
MA:
Így jó a kérdés, mert a migráció meglehetősen autonóm
folyamat, mind a bevándorlás, mind a kivándorlás korlátozásának
esélyei nagyon kicsik. Megpróbálták a 70-es években bezárni a
kapukat pl. Németországban, de ha elkezdem a migrációt nyomni
egy irányba, akkor a vándor minden eszközzel megpróbál a
magasabb falon átugrani, és soha nem visszatérni. Ha alacsony a
küszöb, akkor még lehet ide-oda mozogni. Pont az ellentettjét
éri el a politika annak, amit akar, ha valamit elér egyáltalán.
A politikának kell a folyamatokhoz alkalmazkodnia. De amivel lehet
valamit kezdeni, azzal kell is, ez pedig a munkaerőpiac: stabil
munkahelyeket kell létrehozni. A társadalompolitikát át kell
alakítani, a magasabb szintű migrációhoz kell alkalmazkodni és
hasznosítani azt. Három hónapja voltam az ENSZ-ben, másról se
beszéltek, mint diaszpórakötvényekről – a hazautalt pénzek
jobb hasznosításáról. Nagy munka folyik az egész világon, hogy
ezeket a pénzeket pl. termelőtőkévé alakítsák. Ha nagymértékű
az elvándorlás, ki kell tudni dolgozni stratégiákat arra
vonatkozóan, hogy a hazautalt pénz, amitől egyre inkább függünk,
jobb hasznosításra kerüljön.
magyarnarancs.hu:
Többször említette a közbeszéd szerepét és a téma
átpolitizáltságát. Ez mennyire befolyásolja a kutatást?
MA:
Már azt nagy sikernek könyvelném el a politikai közbeszédet
illetően, hogy hagyják az embert normálisan megszólalni a
dologban. Két nagy illúzió van egyébként jelenleg: az egyik,
hogy a jelenlegi helyzet miatt mindenki elmegy. De a migráció nem
csak ezen múlik, hosszú távú, kumulatív folyamat, nyilván a
hangulati elemek is szerepet játszanak, de abból nem lesz
struktúra: ez aránytévesztés. A másik oldalon pedig az az
állítás van, hogy itt nincs is tömeges elvándorlás... Ami
biztos tény, hogy növekszik az elvándorlás, az is biztos, hogy
alacsony szintről indult el, és még mindig alacsonyabb szinten
vagyunk, mint a környező államok jelentős része – még
Ausztriánál is alacsonyabban. A magyar sztorit el kell helyezni az
egész kontextusában: jó lenne, ha ez tudatosulna, mert minden más
gátolja a gondolkodást. Itt az ideje, hogy észnél legyünk,
átkomponáljuk a magyar gazdaságpolitikát, népesedéspolitikát
úgy, hogy figyelembe vegye a magasabb intenzitású migrációs
folyamatokat. Az pedig alapvetés, és világossá kell tenni:
morálisan nem elítélhető dolog, amikor a fiatalok és nem
fiatalok magukról gondoskodva ad absurdum máshova mennek dolgozni.
Mert nehéz körülmények között, ha az emberek gondoskodnak
magukról, a családjukról, az öregekről, vagy idős asszonyként
mennek másokat gondozni, hogy kiegészítsék a nyugdíjukat: ez
nehéz, becsületes, áldozatos munka. Ennek a tiszteletét meg
kellene adni.
- szerző
-