2018. január 22., hétfő

Mindennapok




Mindennapok



Túlélni az érzelmi analfabéták világában - Prof. Dr. Bagdy Emőke



Okosnak, intelligensnek, felvilágosultnak, mondhatni mindentudónak gondoljuk magunkat, de tény: nincs olyan iskola jelenleg, ami nemcsak az értelmi tudásunkat biztosítja, hanem az érzelmit is. Belegondoltunk már abba, hogy tele vagyunk érzelmi analfabétákkal? Tudjuk vajon, hogy a ki nem mondott haragtól akár rákosak is lehetünk? Hogyan kell legyőzni a sértettséget és megbocsátani? Ezeket a témákat nem kisebb névvel, mint Prof. Dr. Bagdy Emőkével feszegetjük.
Nemcsak a lélek, hanem a test is „mérges"
Bár már a Biblia is ír a megbocsátás fontosságáról, a téma valamiért elfelejtődött az idők során, és csak az ezredforduló környékén kapott újra nagy jelentőséget a sérelmek, harag nélküli élet és az ehhez vezető út. A tudomány 3 szegmense, a pszichiátria, az egészségpszichológia és a transzperszonális pszichológia összefogásával vált és válik napjainkban is egyre központibb témává maga a megbocsátás. De vajon mit okoz a ki nem mondott harag? Hogyan tudunk túllépni rajta? Miért fontos ez?
Bagdy Emőke szerint a „mérges" szóban már eleve megtaláljuk a dolog kulcsát, hiszen nemcsak átvitt, lelki értelemben kell tekintenünk e szóra, hanem szó szerint is. Mert aki mérges, annak nemcsak a lelke, hanem a teste is meg van „mérgezve". Ha én nem bocsátottam meg magamnak, vagy valaki másnak, esetleg tőlem nem kértek valamiért elnézést, akkor a testünkben destruktív folyamatok indulnak el. Ha hihetetlenül kifinomultan működő agyunk úgy „dönt" és úgy „érzi", hogy az adott sérelem nekem fontos és negatív, akkor arról bizony az egész testem értesülni fog, és döbbenetes, de egy negatív hormonkoktél áramlik ilyenkor a testembe, az összes sejtembe, és szó szerint lerakódik a méreg. Ha szorongok, ha szomorú vagyok, vagy megbántott valaki, akkor az egész lényem éli ezt meg, és nemcsak a testem vagy a lelkem egy kicsiny része. A sejtjeimre folyamatosan lerakódó stressz pedig egyszer csak elkezdi nem bírni a nyomást, és összeomlik a nagy egész. Ekkor lehet, hogy csak azt tapasztalom, hogy hullik a hajam, de legbelül tudom: valami nagyon nincs rendben. A dolog nem áll meg itt, és ha nem sikerül megtalálni a megoldást a mentális higiéniára, akár keringési panaszok, vagy rákos folyamatok is elindulhatnak bennem. Félelmetesnek hangzik, nem? Az volt az érzésem a lendületes professzor asszony magával ragadó stílusban előadott elméleteitől, hogy a közönség nagy része ekkor kezdett el igazán bepánikolni. Pedig még csak 15 perc telt el, de máris sokak szemét sikerült felnyitni.

A racionális bal, kontra az időtlen jobb agyfélteke
Nos, hölgyekurak, pánikra természetesen semmi ok, mert igaz, hogy nagyon el vagyunk rontva, viszont ha akarjuk, megtisztíthatjuk lényünket a méregtől. Általában két dolog tűnik elsőre nehéznek az előző mondatból: akarni és megtisztítani. Nem könnyítjük meg ugyanis saját dolgunkat, mert a racionális bal agyféltekénk sérelem esetén azt mondja: felejtsd már el! Ekkor azt hisszük, hogy ha nem gondolunk rá, nem beszélünk róla, akkor megoldottuk, elfelejtettük, jó munkát végeztünk, készen is volnánk. De valójában az történik, hogy egyrészt homokba dugjuk a fejünket, másrészt pedig - és ez a nagyobb probléma - , áttessékeljük sérelmeinket a jobb agyféltekébe, vagyis az érzelmi agyba. Ami sajnos időtlen, nem érzékel időt, így a sérelmek beszorulnak oda örök időre, és, bár nem tudunk róla, de testi problémákat okoz egészen addig, amíg ki nem mozdítjuk onnan valahogy. Adott tehát a feladat: fel kell szabadítani a traumákat, vissza kell vezetnünk őket az érzelmi tudatból a tudatos tudatba, hogy végül a beszédközponton keresztül a felszínre törhessenek és kiszakadjanak belőlünk. Ezt akár takarító folyamatnak is hívhatnánk. Bagdy Emőke szerint elsősorban emlékezési folyamatokkal segíthetjük elő a valódi ok tudatosítását, mivel a jobb agyfélteke, ahova a trauma beszorult, relaxált állapotban szeret működni, és képek formájában „gondolkodik", mint például az emlékképek. Ez esett meg a pszichiáter asszony egy pánciensével, akit kiskora óta pszichoszomatikus tünetek gyötörtek, és az okát nem sikerült kideríteni. A relaxációs, emlékképekkel dolgozó terápia során aztán a hölgynek váratlanul egy réges régi emlék jutott eszébe: Még egészen kicsi gyermek volt, amikor születésnapjára kapott egy babát. Kistestvére elkérte tőle, de ő nem adta oda. Ekkor a testvére a házból kifutott az útra, elütötte egy autó és meghalt. Ő pedig -most már- emlékezett rá, hogy akkor zokogva mondta: „én öltem meg a testvérem, amiért nem adtam oda a babát!". Hirtelen előjöttek a régi érzések, újra feltépődtek a sebek, átélte a bűntudatot, elkezdett emlékezni a rég eltemetett (érzelmi agyba zárt) traumáira, és elképesztő, de megszűntek a testi tünetei.

Fél óra kell a boldogsághoz?

Ha a haragunk tudatos, de nem tudunk elbánni vele, akkor sem szabad a szemet szemért, fogat fogért elvben gondolkodni, mert ez egy olyan kóros folyamatot indít el, ami többet árt, mint használ. Ehelyett inkább rá kell vennünk magunkat arra, hogy a másik szemszögén keresztül vizsgáljuk az esetet (és így saját magunkat is), hátha találunk a másik álláspontjában olyat, amit egy kicsit el tudunk fogadni, és elindulhatunk a megbocsátás felé vezető úton. Ha belépünk a sértő fél helyébe, döbbenetes felismerések tanúi lehetünk. Nehéz az „ellenfél" objektívén keresztül kémlelni egy olyan helyzetet, amiben saját magunkat érezzük sértettnek, de akármennyire rossz ötletnek tűnik is, a végén rájövünk, hogy megérte. Meg kell, hogy értsük: a cél nem az, hogy jóban legyünk azzal, aki megbántott, hanem az, hogy felülemelkedjünk a sértettségünkön, hogy még véletlenül se indulhassanak el a fent leírt megbetegítő folyamatok a testünkben. Nem kell, hogy jogosnak találjuk a sértést, a lényeg az, hogy átéljük, megértsük annak valódi okát! Nem gondolnánk, de az is tökéletes megoldás lehet, ha a másik féllel leülünk beszélgetni, és mindketten fél-fél órát kapunk, amikor a másik hallgat, mi pedig elmondhatjuk neki, mi az, ami rossz esett. Banális megoldás, gondolhatjuk, de ki az, aki ezt már kipróbálta? Tessék megtenni, és a végeredmény jobb lesz, mint vártuk. De tényleg csak fél-fél órát, mert ha tovább csináljuk, annyira begerjedünk, hogy abba sem tudjuk hagyni! Mondta a nem kevés humorérzékkel megáldott professzor asszony.

Ölelj át valakit, és egészségesek lesznek az erei!
Így karácsony előtt mindenki takarít, a lakásnak tiptopnak kell lennie, ragyognia kell, sütünk, főzünk, minden tökéletes, na de ki foglalkozik azzal, hogy mi van benned? Pedig csak akkor vagyunk képesek örömre, ha először kitakarítunk valami negatívat! Ha a fent említett módszerekre nincs szükség, a takarítást megoldhatjuk a család, barátok szeretetével is. A szeretet, amellett, hogy jó érzés, olyan gyógyító erővel rendelkezik, hogy képes elindítani az öröm folyamatát. A szeretet jótékony hatással van a testünkre is, ugyanis tágítja az ereket, megakadályozza a mérgek lerakódását és harmóniát teremt. Ma, amikor tele vagyunk értelmi tudást biztosító iskolákkal, nincs lehetőségünk arra, hogy megtanítsák nekünk az érzelmi tudást. Rengeteg az érzelmi analfabéta, és mára elfelejtettük, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, miért vagyunk itt, ezen a földön, és mi a dolgunk egymással. Elfelejtettük, hogy kölcsönös egymásrautaltságban se élni, se halni nem tudunk mi emberek egymás nélkül.
Elmegyünk egy földön fekvő ember mellett az utcán, és hagyjuk a földön megpusztulni. Mi történt velünk? És miért nem tudjuk észrevenni, hogy ha szeretetet adunk, akkor mi magunk is jól járunk? Aki felsegíti azt a földön fekvő embert, szól hozzá két jó szót, abban endorfin, hétköznapi nevén boldogsághormon termelődik, ettől az immunrendszeren át egy csomó minden más erősödik. Ez az evolúciós ajándékunk azért, hogy egymásra odafigyelve, szeretetben élünk. Illetve ez lenne...

vaskarika.hu  





Indigó vagy Kristály gyermek nevelése


Egy Indigó vagy Kristály gyermek nevelése különleges megtiszteltetés a zűrzavarnak és a változásoknak ebben az időszakában. Szülőként közreműködtök abban, hogy a nevelés új mintáit hozzátok létre a bolygón. Gyermekeitekkel együtt részt vesztek abban, hogy a szülő-gyermek kapcsolat rezonanciáját a jelenleg lehetséges legmagasabb szintre emeljétek.
Egy Indigó vagy Kristály gyermek nevelése különleges megtiszteltetés a zűrzavarnak és a változásoknak ebben az időszakában. Szülőként közreműködtök abban, hogy a nevelés új mintáit hozzátok létre a bolygón. Gyermekeitekkel együtt részt vesztek abban, hogy a szülő-gyermek kapcsolat rezonanciáját a jelenleg lehetséges legmagasabb szintre emeljétek.

Az Indigó és a Kristály gyermekek „küldetéssel” érkeztek a bolygóra. 
Az Indigók azért vannak itt, hogy megkérdőjelezzék a létező rendszereket és hiedelmeket, a Kristályok pedig azért érkeztek, hogy a szeretetre és hatalmunk visszaszerzésére tanítsanak minket. Szülőkként társak és partnerek vagytok a tanításnak és a gyógyításnak ezen folyamatában. Képes leszel segíteni a gyermekedet abban, hogy teljesítse a küldetését, ha megérted, neked mi a szereped. Indigó gyermek szülőjeként számíthatsz arra, hogy minduntalan kihívások elé fogsz nézni, ám a képességeid birtokában, hogy kezelni tudod ezeket a kihívásokkal, egy könnyebb kapcsolatot fogsz teremteni kettőtök között. Kristály gyermek szülőjeként nagyon erős akarattal és gyakori hatalmi harcokkal kell szembenézned. Megismétlem, ha megvannak a szükséges képességeid, hogy bánni tudj ezekkel a dolgokkal, akkor az segíteni fogja a gyermeked fejlődését és kibontakozását.

A régi nevelési szemlélet

A régi nevelési szemlélet egyszerűen nem fog működni az Indigó és Kristály gyerekeknél. És ez természetes. Azért vannak itt, hogy megkérdőjelezzék ezt a szemléletet, hogy valami alkalmasabbra cseréljük. Tehát az, ahogy téged neveltek a szüleid, nem fog működni náluk. Nem ismételheted meg a saját nevelési mintáidat – sem tudatosan, sem tudattalanul. Egy Új Gyermek szülőjeként tudatossá kell válnod arra, hogy mi motiválja az általad választott nevelési mintát.
A régi szemlélet főként a Hatalmon és a Félelmen alapult. A szülő kötelezettségként tekintett a gyermekre, amit elvállalt, és a szülői kötelesség arról szólt, hogy biztosítsa a gyermekről való anyagi gondoskodást és ellátást, és hogy tanítassa és felnőtté formálja a gyermeket, a többi felnőtthöz hasonlóvá. A gyereket arra nevelték, hogy féljen a büntetéstől, és hogy a szülőket, tanárokat és a többi felnőttet hatalmi figuráknak lássa. A gyereket arra tanították, hogy elfogadja a társadalmi normákat ezektől a hatalmi figuráktól, még akkor is, ha azok nem voltak összhangban a természetes hajlamaikkal. A szülők és a nevelők úgy gondolták, hogy a gyermek irányítása és kontrollálása a szerepük. Ezért úgy érezték, joguk van megbüntetni a gyermeket, akár erőszakos módokon is, ha a főként szabályok és tilalmak formájában gyakorolt kontrollt a gyermek megszegte vagy figyelmen kívül hagyta. A szabályok és regulák azt a célt szolgálták, hogy a gyermek „beilleszkedjen” a társadalomba, hogy alkalmazkodjon hozzá. A régi nevelési szemléletű szülők gyakran mondanak ilyesmiket: „Márpedig ezt fogod csinálni, mert én vagyok az anyád/apád!” vagy „Ezt fogod tenni, mert mindenki ezt teszi.”
A régi nevelési szemléletű szülő tekintélyelvű, és szolgálatkészséget és tiszteletet követel a gyermektől a ráruházott hatalomnál fogva, melyet ő birtokol a szülő/gyermek kapcsolatban. E szerint a hiedelemrendszer szerint a szülő „birtokolja” a gyermeket, és joga van szolgálatkészséget követelni. A szülők úgy gondolják, hogy többet tudnak és bölcsebbek, és ezért joguk van megkövetelni bizonyos viselkedési mintákat és a gyermek életét érintő döntéseket a „gyereküktől”.

Az új nevelési szemlélet

Az új nevelési szemlélet a Szereteten alapszik és a Szívközpontból fakad. E szerint az új szemlélet szerint minden gyermek egy ajándék és megtiszteltetés. A nevelést a szív tapasztalatának tekinti, ahol a szülő feladata, hogy felneveljen és támogasson egy újonnan érkezett lelket a Földön. Ez a feladat egy partnerkapcsolat, amelyben a szülő és a gyermek osztoznak a növekedés és tanulás tudatos tapasztalatának megteremtésében, annak kalandjában.
Ebben az új szívközpontú nevelési modellben a gyermeket annak tekintik, aki – egy magasan fejlett léleknek. Az Indigó vagy Kristály lélek saját bölcsességgel érkezik, és feladatának része, hogy ezt átadja a felnőttek világának. A szülő szerepe gyakran az, hogy segítse a gyermeket, hogy eljutassa ezt az üzenetet a világnak. Hogy ezt megtehesse, a gyermeknek szeretetre, táplálásra van szüksége, bátorításra, hogy teljesen kifejezze azt, aki és ami ő valójában, és lehetőségekre, hogy kifejlődhessen teljes potenciálja egy szerető környezetben.
Ahhoz, hogy ilyen szülő vagy nevelő legyen valaki, a Szeretetnek, a Türelemnek, a Tiszteletnek és a Feltétel Nélküli Elfogadásnak szerepelnie kell az alapvető szülői vagy nevelői képességei között. Szükség van arra is, hogy az új szülő megtanulja és megértse a Megbeszélés, Kommunikáció és a Fegyelem képességeit is.

SZERETET

Ez A LEGFONTOSABB szülői készség mind közül. Sokan úgy gondolják, hogy ez „természetesen jön”. Ám a szülők gyakran lemásolják a saját tanult szülői mintáikat, anélkül, hogy elgondolkodnának azon, hogy ezek a szívből jönnek-e vagy sem.

Valójában nem tudod szeretni és tisztelni a gyermekedet, ha nem szereted és tiszteled önmagadat. Oly sokunkat neveltek fel „nem vagy elég jó” üzenetekkel, amik az alacsony önbecsülést táplálják, és nehézségeket okoznak önmagunk szeretetével és önmagunk elfogadásával kapcsolatban. Mindenkinek, aki gyerekekkel dolgozik, szükséges megfigyelnie, hogy a feloldatlan önelfogadási problémáit hogyan vetíti ki a gyermekre. Ilyen esetekben a gyermeket „rossznak”, „kezelhetetlennek” tekinti a szülő, vagy a számos „nem elég jó” címke valamelyikével illeti.
A szülő feloldatlan haragja vagy konfliktusai is visszatükröződnek a szülő felé a gyermek viselkedésében. Gyakran előfordul, hogy egy haragos és szeszélyes gyerek a szülő elnyomott érzéseit éli ki.
Nehéz egy Indigó vagy Kristály gyermeket nevelni, amíg keresztül nem dolgoztad magad a belső problémáidon, és nem vagy képes szeretni önmagad, hatalmadat újra magadhoz venni és kifejezni legmagasabb lehetőségeidet. Az Indigó vagy Kristály gyermeked lesz az elsődleges tanítód, ha nem dolgoztad át magad ezeken a dolgokon.
Meg FOGOD tanulni, hogy visszavedd saját hatalmadat, és értékeld és becsüld önmagad – ahogy megtanítják neked ezeket a képességeket. Ám sokkal egyszerűbb, ha már rendelkezel ezekkel a képességekkel, ekkor ugyanis a gyermeked nevelése az egymást képessé tevő növekedés kölcsönös kalandjává válik.

FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁS

Ez egyike a legnehezebb dolgoknak a szülő számára. A szülői büszkeség gyakran azt követeli, hogy a gyermek megfeleljen bizonyos elvárásoknak, vagy bizonyos szerepeket töltsön be.
Ám az Indigó és Kristály gyermekeknek megvan a saját meghatározott lényük, és a saját tudásuk arról, hogy kik és mik ők. Ez nagyon tiszta számukra. És néha ez a tudásuk arról, hogy kik és mik ők, szöges ellentétben lehet a szülők kívánságaival és szükségleteivel.
Ha ez a helyzet, akkor nagyon különleges szülőnek kell lenni ahhoz, hogy képes legyél azt mondani: „Elfogadom azt, aki vagy” és „Nem kell olyannak lenned, mint én vagyok”.
Egy bizonytalan szülő a gyermek nagymértékű különbözőségét fenyegetésként élheti meg, és azt követelheti a gyermektől, hogy alkalmazkodjon. Ám az új szülő megengedi a gyermeknek, hogy kibontakozzon és az legyen, aki, sőt, bátorítja a gyermek lényének azon aspektusait is, melyek távol esnek saját gondolkozási módjaitól vagy létformájától, ha a gyermek tehetsége ezekben az aspektusokban rejlik
Az új szülő elfogadja azt is, ha az Indigó gyermek kamasszá válva, majd felnőve, nem azokat a „biztonságos” és „felelősségteljes” karrier utakat követi, amiket a szülő szeretne. Az Indigó lehet, hogy inkább arra vágyik, hogy alkosson, vagy hogy beutazza a világot és világot lásson, nem pedig arra, hogy főiskolára menjen és kövessen egy lefektetett életutat.
Az új szülőknek meg kell érteniük, hogy az Indigók és Kristályok az életet egy folyamatos teremtésnek tekintik, ahol szabadon „átalakíthatják” önmagukat, ha erre hajlandóságot éreznek, ahogy követik a szenvedélyeiket. Valószínűleg nem fogják őket érdekelni a biztos és biztonságos utak, sokkal inkább a szenvedélyes, kreatív és örömteli lehetőségek.
Ez nem azt jelenti, hogy nem teremtik meg maguk számára a bőséget. Az Indigó felnőttek gyakran még harminc éves koruk előtt megteremtik maguknak uazt az anyagi színvonalat, mint a szüleiké. Ám ezt szokatlan és kreatív módokon teszik.

TISZTELET

Ez szorosan összefügg a feltétel nélküli elfogadással. Ha a szülő el tudja fogadni, hogy ki és mi a gyermek, akkor ezen az elfogadáson egy kölcsönös egymás iránti tiszteletet jöhet létre.
Ez a kölcsönös tisztelet a szükséges alap, amelyre a szülő-gyermek kapcsolatot fel lehet építeni.
Sok régi típusú szülő tapasztalatlannak és meglehetősen butának tekinti a gyermekeket, míg tapasztalt és bölcsebb felnőttek meg nem tanítják őket mindenfélére. Az új szülők tudatában vannak annak, hogy gyermekük egy fejlett létező kicsi testben, és kapcsolatukban az elképzelések és tapasztalatok kölcsönös cseréje van jelen. A szülő megtanítja a gyermeknek/léleknek az élethez szükséges készségeket, melyekre szüksége van a bolygón. A gyermek pedig az élet új nézőpontjaira, perspektíváira tanítja a szülőt, ami abból fakad, hogy szorosabb kapcsolatban van a Szellem világával.
Ez a kölcsönös tisztelet azt jelenti, hogy mindenki megengedi a másiknak, hogy az legyen, ami, és nincs szükség kritikára és ellenségeskedésre, ha különbségek vannak.
Valójában az új szülő ezeket a különbségeket ünneplésre okot adó dolognak fogja tekinteni, ahogy elkezdjük megérteni az emberi létben jelen levő óriási változatosságot és különféleséget a bolygón jelenleg.


TOLERANCIA

Ez a terület szintén összefügg az előző két témával. Ha elfogadás, szeretet és kölcsönös tisztelet van otthon, akkor szintén jelen van a tolerancia a családban levő személyek különbségei és különböző igényei iránt.
Ezt a tolerancia ki tud később terjedni a szélesebb társadalomban is az otthonon kívül. Ha arra tanítod a gyermekedet, hogy minden rendben van veled, és minden rendben van velük is, akkor sokkal valószínűbb, hogy ezt a mintát fogják továbbvinni, ha kapcsolatba kerülnek különböző gyerekekkel és emberekkel az iskolában, és egyéb otthonon kívüli szituációkban.
A mások iránti tolerancia és mások elfogadása szintén része az Indigó és Kristály gyermekek küldetésének, és segítenek megteremteni egy olyan világot, ahol mindenkit tolerálunk és elfogadunk.
Az új szülők megmutatják a gyermeküknek, hogy kapcsolatba tudnak lépni tőlük „különböző” emberekkel is, ha tisztelet van jelen. És képesek megbecsülni a különbözőséget és ünnepelni a változatosságot, nem pedig fenyegetésnek és veszélynek megélni azt, ahogy ezt sok régi típusú szülő tette.
A fent említett aspektusok hatásossága az új nevelési szemléletben gyakran azon múlik, hogy a szülő mennyire képes megosztani az élethez szükséges készségeket a gyermekkel. Ezt leghatékonyabban a Kommunikáció, a Megbeszélés és a Fegyelem képességeinek segítségével lehet megtenni.

KOMMUNIKÁCIÓ

A gyermekeddel való kommunikáció az egyik kulcsfontosságú módja annak, ahogy kimutathatod a szereteted és a tiszteleted.
A kommunikációs folyamat adás és fogadás egyben. A beszélő átadja vagy megosztja az elképzeléseit, a hallgató pedig fogadja ezeket. Mindkét folyamat „aktív” abban az értelemben, hogy a fogadás vagy „hallgatás” szintén egy képesség.
Szülőként a régi szemlélet mögé kell húzódnod, miszerint parancsokat és utasításokat adsz a gyermeknek, elvárva, hogy kérdés nélkül, engedelmesen elfogadja ezeket. És mindenekfelett sose veszítsd el a türelmedet, és sose kiabálj a gyermekeddel a kommunikáció folyamatában.
Ha haragot és erőszakot alkalmazol a kommunikációban, az csak arra tanítja a gyermeket, hogy ahhoz, hogy elérd, amit szeretnél, neked kell a leghangosabbnak és legagresszívabbnak lenned. Hasonló módon a fizikai büntetés arra tanítja a gyermeket, hogy ahhoz, hogy az legyen, amit szeretnél (szolgálatkészség/engedelmesség), agresszívnak és erőszakosnak kell lenned. A kommunikáció ezen mintáit a gyermek elraktározza magában, és később ki is fejezheti, amikor interakcióba lép a korosztályának tagjaival. A Kristály gyermekek különösen, ők ugyanis azért vannak itt, hogy megtapasztalják a hatalmat, és ha azt tanulják tőled, hogy az erőszak egyenlő a hatalommal, akkor ezt fogják eljátszani. És gyakran ellened.
Sokkal jobb ennél, ha a gyermekedet arra tanítod, hogy hatékonyan, ám tisztelettel kommunikáljon. És ehhez a kulcs mindkét fél részéről az, hogy MEGHALLGASSA, hogy a másik mit szeretne mondani. És a hallgatásnak ebben a folyamatában valóban fogadja és megértse, hogy a másik mit érez, és mire van szüksége.
Beszélj a gyermekeddel minden olyan családi dologról, ami őt is érinti. Ne gondolod azt, hogy mivel ő még kicsi, egyszerűen csak el kell fogadnia azt, amit szeretnél. A gyermekeknek is vannak érzelmi szükségleteik, amiket figyelembe kell venni, ha olyan döntéseket hoztok, amik az egész családot érintik.

MEGBESZÉLÉS

A megbeszélés a kommunikációs folyamat része. Ha szeretnéd, hogy a gyermeked egy bizonyos utat kövessen, vagy hogy bizonyos dolgokat megtegyen, akkor el kell magyaráznod neki, hogy miért kéred ezt tőle. Az Indigók és a Kristályok nem fogadják el a tekintélyelvű parancsokat, ám meg fognak hallgatni, ha nyugodtan beszélsz hozzájuk és elmagyarázod, miért szeretnéd, hogy megtegye az adott dolgot.
Ha nem különösebben vonzó számára, amit szeretnél, akkor lehetséges, hogy jutalmat helyezz kilátásba arra az esetre, ha megteszi, amit kérsz tőle. Ebben az esetben egy „nyertes-nyertes” szituáció áll elő, amelyben mindkét résztvevő kap valamit, amit szeretne.
Ez nem a manipulációról szól, ám az okos Indigók szüleinek figyelniük kell arra, hogy a gyermek ne váljon manipulatívvá. Ennek inkább az a lényege, hogy a kölcsönös kényelem egy terét érjétek el, ahol mindkét fél összhangban van azzal és elégedett azzal, amit meg kell tennie. Például, ha a játékok elpakolása gondot okoz nálatok, akkor beszéld meg a gyermekkel, hogy ha a játékokat egy héten keresztül minden este elpakolja, akkor hétvégén meglepitek valamivel. Ha nem pakolja el, akkor elmarad a meglepi. A legtöbb gyerek hajlandó egy ilyen javaslat hatására együttműködni, sokkal inkább, mintha az anyja egyfolytában kiabálna vele, hogy miért nincsenek elpakolva a játékok (hát igen, az Indigó és Kristály gyerekeket általában sokkal fontosabb és képzeletgazdagabb dolgok foglalkoztatják, minthogy elrakja a játékokat.)

FEGYELEM

Bár ezt hagytam utoljára, általában ez a legtöbb érzelmet kiváltó terület a szülőkkel való beszélgetéseim során. Hogy büntessük-e a gyermeket vagy „elpáholjuk-e”, vagy kikényszerítsük-e a határokat. Személyes véleményem az, hogy soha ne használjunk erőszakot. Ez csak arra tanítja a gyermeket, hogy az erőszak egy eszköze annak, hogy megszerezd azt, amit akarsz.
Másrészről úgy gondolom, hogy a „fegyelem” fogalmát félreértelmezzük a társadalmunkban. Egyenlővé tesszük a szabályokkal, regulákkal és a büntetéssel. Valójában a fegyelem (discipline) és a tanítvány (disciple) szavaknak közös a gyökere, és a fegyelem összefügg a tanítással és a tanulással. És nem az a leghatékonyabb tanár, aki kiabál és erőszakos, hacsak nem a seregben vagy. A hétköznapi életben akkor a leghatásosabb a tanítás, ha a szívből jön, és kedves és figyelmes módon közlöd a másikkal.
A gyermekeknek szükségük van arra, hogy tudják, hogy hol húzódnak a határok, és hogy mit várunk el tőlük a családon belül. Ez segít biztosítani a biztonság érzését, ami elősegíti a nyugalmas viselkedést. Ám ezt az információt szerető és csendes módon is lehet közölni, a kommunikáció és a megbeszélés készségeit használva.
A kommunikáció és a megbeszélés képességei nagymértékben részei a fegyelem képességének.

Szülőként az a feladatod, hogy megtanítsd a gyermekedet – példamutatáson és szavakon keresztül -, hogy mit kell tennie, hogy hatalmának birtokában lévő és szeretetteljes felnőtté váljon. Te vagy a tanító, ő a tanítvány. És néha ő a tanító, és ti, szülők vagytok a tanítványok. Hagyd, hogy kapcsolat olyan szeretetteljes és tápláló legyen köztetek, mint Krisztus és a tanítványai között volt.

Celia Fenn cikke




Hellinger féle családállítással a betegségek ellen


A Hellinger féle családállítás során a valóságnak egy másik, ebben a szellemi erőtérben lévő dimenziója kerül felszínre, és azzal, hogy ez a dimenzió tudatosodik, soha többet nem lesz már úgy, mint ezelőtt. Elindul egy mozgás, egy belső növekedés, ami a gyógyulás.
Bert Hellinger a családállítás működését egy szellemi mezővel magyarázza, amely  egyezik azzal, amit Rupert Sheldrake biológus morfogenetikus mezőként írt le.
Ez a mező ismétli magát. A „morfe” struktúrát, formát jelent, a „genesis” pedig keletkezést. Ezen alapulnak a természeti törvények is. Hellinger szerint a családon belüli ismétlődések is. Minden ellen tehát, ami veszélyezteti a mező összetartását, a mező tagjai harcolnak.A morfikus mező védi magát a felismerések, változások ellen, mert a mező tagjai félnek attól, hogyha a mező megváltozik, elveszítik azt a jogukat, hogy odatartozhassanak.
Megfigyelhető egyes szakmák vagy vallások, vagy akár más csoportok mezeje is. És megfigyelhető a gondolkodási, észlelési, fejlődési, növekedési tilalom. A mező tagjai úgy érzékelik, hogy aki veszélyezteti a mező változatlanságát, az eretnek, el kell pusztítani.
A mező önmagában nem tudja a keletkező „hibákat kijavítani”, a rendet helyreállítani. Ehhez egy új, kívülről jövő impulzusra van szüksége, szellemi erőre.
Ezen az elméleti alapon működik Hellinger magyarázatában a családállítás.

 A Hellinger féle családállítás során a valóságnak egy másik, ebben a szellemi erőtérben lévő dimenziója kerül felszínre, és azzal, hogy ez a dimenzió tudatosodik, soha többet nem lesz már úgy, mint ezelőtt. Elindul egy mozgás, egy belső növekedés, ami a gyógyulás. Így azt már nem kell kényszerűen ismételni tovább.
Ennek a szellemi mezőnek törvényei vannak, ezeket Hellinger a Szeretet Rendjeinek nevezte el.

Valójában egy nagyobb rendszerbe is tartozunk, a családunkon kívül, ez a klán rendszere. Az tapasztalható, hogy ezt a rendszert, egy magasabb rendű működés vezérli, ahol minden tag része a közösnek. Egy madárrajhoz hasonlítva, az összes madár új, egyező irányba kezd repülni a raj döntése szerint. A családi rendszerben ez a „döntés” valójában a közös családi tudat. A magasabb rend akkor érezteti a hatását , amikor engedelmeskedünk neki, vagy amikor megsértjük a követelményeit.
Kikre van hatással ez a közös tudat, a magasabb rend?
Szabályként azt mondhatjuk, hogy a következő személyek tartoznak egy család rendszeréhez:
• A gyermekek, ide értve az elhunytakat és a még születendőket;

• A szülők és a testvéreik;

• A nagyszülők;

• Alkalmanként némelyik dédszülő, vagy még távolabbi rokon, akinek különösen nehéz vagy igazságtalan sorsa volt;

• Olyan nem vér szerinti rokon személyek, akiknek a nehéz sorsa miatt valaki a családban „hasznot húzott”.

A klán két alapvető törvénye: az odatartozáshoz való jog és a hely törvénye.

A betegségek okai:

családállítás szellemi mezeje akkor rendezett, hogyha mindenki benne van, aki odatartozik. Ha valakit kirekesztenek, az rendetlenséget eredményez. Ez a rendetlenség jelentkezhet például egy betegségben. A betegség hasonlatos a kizárt személyhez, a betegségtől is meg akarunk szabadulni, mint ahogy a közösség tagját valamikor kitaszítottuk a helyéről. Így hívja fel a betegség, ugyanannak az attitűdnek a beindításával a figyelmünket a kizárt személyre.
Megoldást az hozhat, ha a betegséget szeretettel vesszük a szívünkbe, helyet adunk neki és így az általa képviselt kizárt személynek is.
Hellinger szerint vannak olyan betegségek is, amik vezeklések. A megbetegedők azt kívánják elérni, hogy legalább olyan rossz legyen számukra, mint akikkel szemben ők valójában bűnösnek érzik magukat. Ez azonban öncélú. Az így megbetegedők nem látják a vezeklés közben az áldozatot, hanem inkább csak saját magukra gondolnak. Ehelyett ezt mondhatják magukban az áldozatnak a családállítás során: „A lelkemben helyet adok neked. Soha nem tudok megszabadulni ettől a bűntől. Ebből a tettemből erőt merítve, a te szenvedésed emlékéül csinálok valami különlegeset.” Így a bűnön keresztül nőhet a szeretet. Az ilyen betegség tehát akkor tud meggyógyulni, ha a bűnös a betegség helyett, amivel magát büntetné, inkább csinál valami különlegeset.

-A betegség oka lehet a megszakított mozgás is, amely valaha az édesanya irányába történt. Ilyen megszakított mozgás például gyermek koraszületése, vagy császármetszéssel születése, továbbá az anya vagy a gyermek kórházba kerülése, stb. Az elszakítottság miatti fájdalom érzés olyan nagy mértékű lehet, hogy a gyermek később sem mer odamenni, közeledni az édesanyjához. Illetve később nem mer más ember közelébe sem kerülni, mivel a test emlékszik erre a megszakításra, ilyenkor az odamozgás ismételten megszakad ugyanazon a ponton. A megszakított mozgás a neurózis oka is. Ha múltban megszakított mozgást most véghez visszük, az megoldhatja a problémát. Ez nem családfelállítás. Különböző terápiákat dolgoztak ki erre. Például az ölelő, leszorító terápia is ezt szolgálja, megadja a gyermeknek a korábban meg nem kapott biztonságot.

A családállítás azon kívül, hogy a betegségek okának felismerésében, a gyógyulásban nyújthat segítséget, a visszatérő párkapcsolati problémák megoldásában is segít. Egy ideális párkapcsolatban a férfi ki tudja mondani a nőnek, és a nő is ki tudja mondani a férfinak: „Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy, és így mondok a kapcsolatunkra igent. Örülök, hogy olyan vagy, amilyen, és örülök, ha olyan is maradsz. És szeretem az édesanyádat, az édesapádat és az egész családodat pontosan olyannak, amilyenek.” Ekkor mindketten, elvárás nélkül tudnak akár jobbak is lenni.

Néhány azon betegségek, mentális problémák közül, melynek kezelésében szinte biztosan segít a Hellinger-féle családállítás:
- a szülő-gyerek kapcsolat zavarai
- párkapcsolati problémák, kudarcok
- meddőség, félelem a gyerekvállalástól
- képességeknél gyengébb teljesítmény,
- krónikus és/vagy súlyos testi betegségek
- depresszió, düh, harag, lehangoltság, avagy más negatív érzelmek
- alkoholizmus, egyéb függőségek
- pszichoterápiás kezelés ellenére fennálló pszichés problémák: evészavarok, fóbiák, szorongásos megbetegedések,
- ismétlődő, nehezen megoldható munkahelyi problémák
- nehéz élethelyzetek, döntések

Kutatások igazolják a módszer hatékonyságát, a tapasztalat azt mutatja, hogy itt valami másról van szó, mint amit az eddigi ismereteink alapján meg tudunk érteni.
A legjobb, ha megtapasztaljuk ennek a lelki rendszernek a működését és ezáltal jobbá tesszük a saját és szeretteink életét.

A családfelállítás minden esetben változást eredményez az állító életében.
családállításnak, a felborult rend helyreállításán túl, a szüleinkkel, nagyszüleinkkel, családtagjainkkal való kapcsolatunk helyreállítása is a feladata.
A család, sokak számára, fájdalmat, haragot, hiányérzetet jelent.
A családállítás segíthet abban, hogy ez ne így legyen.
pszichologus.eu  



Szép új Monsanto-világ - GMO invázió



Monsanto… Ezt a szót először hallva a közép-amerikai drogkartellek világára asszociálva úgy vélhetjük, hogy ez a Monsanto bizonyosan valamiféle kolumbiai, vagy esetleg mexikói kokainbáró lesz, amolyan Tony Montana-szerű figura, akinek az íróasztalán mindig púpozott halmokban áll a fehér por. Pedig nem, az Egyesült Államok-beli Monsanto egyike a világ legnagyobb vegyi anyag és vetőmag termelő cégeinek. Az pedig, amivel a Monsanto mostanában foglalatoskodik sokkal nagyobb biznisz a jó öreg kokónál, úgy hívják: GMO…
A Monsanto-t a XX. század legelején alapította meg egy bizonyos John F. Queeny. A vállalat fő profilja kezdetben főként a szaharin nevű mesterséges édesítőszer és különféle gyomirtók gyártása volt. Így telt el pár évtized, mígnem az 1960-as években bekopogtatott a világtörténelem ajtaján a Vietnami-háború, és a Monsanto elnyert egy igazi „bombaüzletet”: a vállalat az amerikai hadsereg egyik fő vegyi anyag beszállítója lett. A legkelendőbb vegyszer katonai körökben akkoriban az Agent Orange volt. Az Agent Orange célja eredetileg az lett volna, hogy helikopterekből kipermetezve megritkítsa a vietnami dzsungel sűrű, néhol szinte átláthatatlan lombozatát, azért hogy a földön harcoló gyalogság számára hatékonyabb légi támogatást lehessen biztosítani.
E célra az Egyesült Államok légiereje ki is szórt Vietnam különféle területeire úgy 70 millió(!) liternyi Agent Orange-t. Ennek nagy részét a Monsanto állította elő, még a hadsereg elől is eltitkolva azt, hogy a gyártási folyamat során a szerben rendkívül nagy mennyiségben halmozódnak fel mérgező dioxinok. Az eredmény vietnámi részről: 400 000 halott és 500 000 torzszülött gyermek a későbbi években. Az eredmény Monsanto részről: jó sok pénz a cég tulajdonosainak zsebében, amiből csak egy kevéskét kellett kárpótlásul kifizetni azon amerikai veteránok számára, akik Vietnam lakosságához hasonlóan szintén kaptak az arcukba egy adagot az Agent Orange-ből.

(Megjegyzés: Agent Orange hatásairól jó néhány fotó fellelhető az interneten, de mivel igencsak megrázóak, ezek közlésétől itt most eltekintünk. Akit mégis érdekel, a Google képkeresőjében az „Agent Orange” kifejezést beírva megtalálhatja őket.)

Más érdekességek is akadnak a Monsanto háza táján. A cég vezetői nemcsak az Agent Orange környezetre gyakorolt hatásainak elbagatellizálásában jeleskedtek anno, de számos kereskedelmi forgalomban kapható termékük a környezetre káros hatására vonatkozó mérési adatait ismeghamisították. Az rBGH nevű, szarvasmarháknál használt növekedési hormon készítményüket pedig még akkor sem vonták ki a forgalomból, amikor arról bebizonyosodott, hogy az veszélyt jelent a tehenekre és a tejükön keresztül az emberekre is.

Az ipari felhasználásra – például transzformátorok hűtőközegének – szánt, a Monsanto által gyártott PCB fantázianevű vegyi anyaggal a cég egyik alabamai gyáregysége évtizedekig mérgezte a közeli folyó vizét és ezen keresztül a gyártól nem messze fekvő város lakosságát. Az 1980-as években Missouri állam-beli Times Beach városát ki kellett üríteni a talajba és az ivóvízbázisba bekerült PCB miatt. Az Illinois állam-beli St. Louis egyik peremvárosában is a PCB okozott gondot. Eme szer miatt a lakosság körében ott a legnagyobb a különféle daganatos megbetegedések és születési rendellenességek száma USA-szerte. Azt mondani sem kell, hogy a Monsanto-nak ott is található egy üzeme.
Az USA törvényhozásába beépült igen hatékony lobbistáinak, no meg a rendszeresen „megkent” állami tisztségviselőknek köszönhetően a Monsanto-nak nagyobb összegű kártérítést eddig még nem kellett kifizetnie. Sőt az utóbbi években az USA kormánya nemcsak, hogy szemet huny a Monsanto ténykedése felett, hanem kimondottan támogatja is törekvései elérésében. A Monsanto egyik ilyen, napjainkban igen aktuális törekvése az úgynevezettgenetikailag módosított vetőmagokterjesztése világszerte. Nemrégiben sikerült is – az USA-ból jövő politikai hátszelet kihasználva – a cégnek elérnie azt, hogy az EU számos tagállamában megnyíljanak a kapuk a GMO-k előtt.

Felmerül a kérdés, hogy milyen célokat is szolgálnak a Monsanto által oly nagy hévvel terjesztett GM-növények. Talán jobban ellenállnak az aszályos időszakoknak? Vagy éppen gyengébb minőségű termőfölbe is elvethetőek? Esetleg jóval nagyobb termést hoznak mit a hagyományos fajták? Nem. A Monsanto-nál alapvetően kétféle GMO van:

A GM-növények egyik csoportja úgy lett megalkotva, hogy ellenálljon az olyan igen erős, totális gyomirtó szereknek, mint például a Monsanto-féle Roundup. Az efféle gyomirtóból bármennyit ki lehet szórni az adott GM-növényre, abban kár nem esik, viszont elpusztul az összes gyom, és egyéb kártevők is. Jól hangzik nemde? A probléma csak az, hogy nemcsak a kártevők pusztulnak el az erős gyomirtózás miatt, hanem minden egyéb növény és rovar is. Túlzásba vitt gyomirtózás esetén egy adott területen a GM-növényen kívül nem marad semmilyen máséletforma. Abban az esetben pedig, hogyha a Roundup fő hatóanyagául szolgáló glifozát bekerül az ivóvízbázisba akár az emberre is ártalmas lehet. Erre volt is példa a közelmúltban Argentínában és Paraguayban. Érdekes az is, hogy a Monsanto csak abban az esetben garantálja növényei ellenállóképességét, hogyha a GM-vetőmagokhoz a Monsanto-féle totális gyomirtót vásároljuk meg. Természetesen igen jó pénzért.
A GM-növények másik csoportjának tagjai genetikailag úgy lettek módosítva, hogy növekedésük során folyamatosan, adott kártevők elleni erős toxinokat termeljenek. Például a Monsanto által forgalomba hozott GM-kukorica azt a Cry1-toxint állítja elő, amely elpusztítja többek között a kukoricamolyt. Papíron, vagy éppen laboratóriumi körülmények között ez még jól is működik, a valóság azonban más. A természetbeli körülmények között jó esély van arra, hogy a toxin nagy mennyiségben felhalmozódjon az adott GM-növény szervezetében és benne maradjon a learatás után is. Innentől kezdve a méreg akár közvetett, akár közvetlen módon, de biztosan eljut az ember szervezetébe. Arról pedig, hogy a Cry1 és a többi GM-növény által előállított toxin hosszú távon milyen hatással van az emberi szervezetre, egyelőre semmilyen információ sem áll rendelkezésre.

A GM-növények tehát korántsem jelentenek olyan üdvözítő megoldást az emberiség számára, mint ahogyan azt a Monsanto állítja. Ráadásul a cég rendre túlbecsüli saját terményei képességeit, és agresszív marketingkampányaiban 45-50%-os többlethozamot ígér a gazdáknak. Így történhetett meg az, hogy Indiában több száz gyapotültetvényes gazda ment csődbe, majd lett öngyilkosamiatt, hogy a Monsanto által méregdrágán nekik eladott GM-gyapot vetőmagok egyáltalán nem váltak be, és a terméshozam messze nem érte el a nem génkezelt gyapot szintjét.

A Monsanto minden eszközzel azon van, hogy a vetőmagok piacán egyeduralkodóvá váljon. A terjeszkedés egyik módszere, hogy folyamatosan vásárolja fel, az olyan nem génmanipulált vetőmagokat előállító cégeket, amik konkurenciát jelentenek a számára. A Monsanto másik módszere az, hogy egy–egy a GM-növényeket elutasító országba különféle úton-módon GM-vetőmagot csempész be, és „elszennyez” velük egyes termőterületeket. Ennek következtében az ország GMO-mentes státusza megszűnik, mivel a GM-növények keverednek a nem génkezeltekkel. Így az adott ország kénytelen engedélyezni GM-vetőmagokat, hiszen a tilalom már nem fenntartható. A Monsanto ezt számos dél-amerikai országban „eljátszotta” már, többnyire sikerrel.
Apró adalék a fenti tényekhez, hogyhazánkban a közelmúltban bekövetkezett GMO-szennyeződés részben Monsanto vetőmagokkal történt. Azt, hogy szándékos volt, avagy véletlen nem lehet bizonyítani. Azonban a történtek meglepő módon hasonlítanak a Monsanto Dél-Amerikában már jól begyakorolt módszerére. Talán még ennél is bicskanyitogatóbb az, hogy a Monsanto és még néhány egyéb GMO-cég nemrégibenmegpróbált felvásárolni olyan, világszerte elismert magyar génbankokat, ahol őshonos, elsőrangú minőségű hazai növényfajták magjait tárolják…
A Monsanto terjeszkedéshez felhasznált „kifinomult” eszköztárába nem csupán a felvásárlások, és a területbeszennyezések tartoznak, hanem még valami. Ez pedig a szabadalmaztatás. A Monsanto ugyanis úgy tekint az általa genetikailag módosított növényekre, mint a saját tulajdonára. A Monsanto GM-vetőmagok mindegyikére szabadalmi oltalom van bejegyezve. Tehát, hogyha egy gazda termőföldjére átfújja a szél a szomszéd földjéről a magokat és ezt a Monsanto emberei egy esetleges ellenőrzés során észreveszik, akkor a Monsanto beperli a gazdát azért, mert az jogtalanul használja a vállalat egyik szabadalmát. Kafka regénybe illik, de sajnos ez a valóság. Az ilyen perek megnyeréséből a Monsanto-nak évi 15 millió dolláros haszna származik csak az USA-ban.
A GMO-k kapcsán manapság többen is felteszik azt a kérdést, hogy szabad-e a természet rendjébe ily módon beavatkozni. DNS-eket manipulálni, mérget termelő fajokat létrehozni, vagy adott esetben növényi géneket vegyíteni állati eredetű génekkel. Megengedhető-e, hogy egy vállalat az élőlényeket a saját önös érdekeihez igazítsa. Egyszóval: Szabad-e Istent játszani? Nos, a Monsanto berkeiben erre minden bizonnyal igennel felelnek. Sőt, ők ebből indulnak ki…
Forrás: Komló Média


Nem lesz szabad választásod, hogy GMO-t eszel vagy sem


Adott egy jelentős vegyipari konszern, ami a vietnami háború révén hatalmas bevételekre tett szert, és ehhez mindössze az őserdők irtásához szükséges vegyszert kellett gyártania. Mellékes körülményként az Agent Orange nevű anyag több tízezer katona rákos megbetegedéséért és a helyi lakosságot tömegesen sújtó születési rendellenességekért felelős mind a mai napig. Mint kiderült a Monsanto tudatosan meghamisította a dioxinok egészségügyi kockázatait vizsgáló jelentéseket. Ez a cég ma a legnagyobb, génkezelt élelmiszereket létrehozó vállalat.
Ez az írás egy könyvajánló, és figyelemfelkeltő is egyben. Vagy inkább már vészcsengő. A Monsanto szerint a világ nem került az eladási listák élére, és az írónő sem a legújabb J. K. Rowling. Akkor meg minek ez a felhajtás? 

Ez a könyv a génmódosított organizmusok előállításában piacvezető vegyipari vállalat, a Monsanto története. Mikor kézbe vettem a kötetet, az első gondolatom az volt, hogy bármilyen fontos is ez a téma, a több száz oldalnyi írást egy cégről nem fogom a legizgalmasabb olvasmányaim közé sorolni. Tévedtem. 

Monsanto
Ahogy későbbiekben belső levelezésükben is megfogalmazták: egyetlen dollár haszonról sem mondhatnak le. Így történhetett, hogy csaknem egy egész kisváros lakossága lett rákos az alabamai üzemük folyószennyezése miatt. Ebben az ügyben a bíróság a Greenpeace által gyűjtött adatokat is felhasználva, példátlan, 700 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a konszernt. A megbetegedéseket a PCB-k okozták, az anyag káros hatásáról már a múlt század '40-es évei óta tudott a Monsanto. Ennek ellenére egészen 1977-ig, a teljes betiltásig gyártották azt. 

Miután az általa gyártott vegyi anyagokat sorra betiltották, a Monsanto úgy döntött, hogy belevág a génmanipulált organizmusok (GMO) üzletébe. Így amellett, hogy az éhezés elleni harc úttörőiként tetszeleghetett, hatalmas piacot hozott létre saját vegyszerei számára. Bár az éhezés ügyében semmilyen eredményt nem produkáltak, a haszon nem maradt el. Részben maguk a magok biztosították azt, amiket tilos újra elvetni, ezért a gazdáknak minden évben meg kell vásárolniuk azokat. Részben pedig az a kitétel, hogy csak Monsanto vegyszerekkel permetezhetik a terményeket. 
De szóljunk pár szót arról mit is hoztak létre a vállalat kutatói. Egy új, minden eddiginél szárazságtűrőbb növényt? Nem, erről megfeledkeztek. Egy bőven termő fajtát, ami reményt adhat az fejlődő világ szegényeinek? Úgy tűnik rájöttek, hogy az éhezők nem elég fizetőképesek, így lemondtak róluk. Végül olyat kísérleteztek ki, amely korlátlanul ellenáll saját vegyszerüknek, így bármennyit is permeteznek ki a gazdák – minél többet annál jobb – nem befolyásolja azt, miközben minden más életet elpusztít. 
De egy jövedelmező üzlet nem ilyen egyszerű. Először is mindig vannak akadékoskodó kormányhivatalok, ezért hűséges munkatársakra van szükség az ellenőrző testületekben. Nem is olyan rég járta be a magyar sajtót is a hír, hogy Bánáti Diánát az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal elnökét illegális lobbizással vádolják, miután véletlenül eltitkolta kapcsolatát a géntechológiai iparral. A hivatal elvileg független tudományos tanácsokkal szolgál az agrárium és az élelmiszeripar területén. Valójában a saját tagjainak véleményét tünteti fel a hatóság álláspontjának, márpedig a tagok között valamennyi nagy GMO gyártó (Monsanto, Syngenta, Bayer, BASF) szószólója megtalálható. Amerikában egészen megdöbbentő törvények meghozatalát is elérte a lobbi, tilos például feltüntetni a csomagolásokon, hogy az adott termék nem génmódosított. 
A független tudósok elhallgattatására és szakmai ellehetetlenítésére is számtalan esetet felsorol a könyv, amik legegyszerűbben az egyetemeknek nyújtott jelentős anyagi támogatások révén érhetők el. De nehéz lenne minden megrázó részt bemutatni a könyvből, kezdve a vizsgálati eredmények tudatos meghamisításával, egészen a Monsanto fejlődő országokban tapasztalható agresszív taktikáiig, amik többek között az indiai gazdák öngyilkossági hullámáért is felelőssé tehetők. 
Hogy Marie-Monique Robin francia oknyomozó újságírónő tolla fog-e ilyen jól, vagy egyszerűen a vállalat tevékenysége maga egy bűnügyi krimi? Alighanem mindkettőnek szerepe van abban, hogy bárki, legyen az laikus vagy hozzáértő, nehezen tudja majd letenni – és még kevésbé elfelejteni - ezt a könyvet. 
Szerző: Marie-Monique Robin 
Kiadó: Pallas Páholy Kulturális és Kiadói Kft 
Kiadás éve: 2009 
Forrás: AntalVali


A globalisták következő célpontja az internet teljes leszabályozása?


A szólásszabadság utolsó bástyája ismét támadás alatt áll. A világ zsarnokai addig nem nyugszanak, amíg le nem szabályozzák az internetet. A United Nations (Egyesült Nemzetek Szövetsége) szemet vetett az elérhető hatalmas információáradat hozzáférhetőségének megnyírbálására.
Egy régi történet
Szerte a világon, a vezető önkényuralmi rendszerek szemében óriási tüske az információ szabad áramlása, és az emberek szelektálatlan informálása. Utálják azt a tényt, hogy nincsenek már monopolhelyzetben, és nem szabályozhatják ily módon az emberek gondolatait és véleményét. A szabadságot fenyegetésként érik meg. Minden olyan médiumot megvetnek, amely aláássa hatalmukat és tekintélyüket. Rezsimjeik az ENSZ-ben reprezentálódnak, ami egykor a szabadság bástyája volt.

Kié az internet? A válasz még az, hogy senkié, vagy legalábbis nem a kormányoké, ami végül is megmagyarázza az internet új technológiakénti nagy sikerét. A “The Wall Street Journal” szerint viszont nemsokára a válasz erre a kérdésre az Egyesült Nemzetek lesz.”

Az önkényuralkodók jelenleg keresik annak a módját, hogy hogyan ellenőrizzék a szabad véleménynyílvánítást, a szólásszabadságot és az egyéni szabadságot.

Az ENSZ 193 tagja egyszerűen ellenzi az információ nyílt és nagyon szabályozatlan áramlását az interneten, megjegyezve azt, hogy a World Wide Web által összekapcsolt globális hálózatokon az emberek áthágják a nemzetközi határokat, és így különösen megnehezítik a kormányok számára az adóztatást vagy a cenzurázást.
Több mint egy éve már, ezek az önkényuralmi rezsimek az egyik ENSZ-ügynökségnél, a Nemzetközi Távközlési Uniónál lobbiztak azért, hogy az ragadja meg az internet gyeplőjét és vegye át annak irányítását.

Az ITU az Egyesült Arab Emirátusokban, Dubaiban tartja “konferenciáját”. Az elmúlt hónapokban olyan pletykák kerültek felszínre, hogy új szerződés lehet kilátásban – olyan, amely kétségkívül katasztrofális lesz az internetre nézve.

A legtöbb amerikai szabad piaci kommentár kiadványok, például a “Journal ” szerint a javaslatok középpontjában a kormányok internet cenzúrázási törekvései állnak. ”Az ilyen javaslatok kifogásolhatóak, mert figyelmen kívül hagyják azt a tényt, ahogy az internet zökkenőmentesen és mindenki felé nyitottan működik.”

Az internet 40.000 hálózatból áll, 425.000 globális útvonalon összekötve egymással, amely olcsón és hatékonyan szállitja az üzeneteket és a digitális tartalmat mintegy két milliárd ember számára a világon minden nap.

Eddig, az internet önszabályozó módon jól működött és mint a fenti növekedési mutatók jelzik, nagyon jól. A jelenlegi helyzetben, senkinek sem kell engedélyt kérnie, hogy belépjen a saját blogjára vagy weboldalára.

A technológia gyorsabban fejlődik, mint bármely kormányok közti szerződési folyamat”

A Federal Communications Commission elnöke William Kennard rámutatott arra, hogy a már létező hálózatok közti megegyezések 90 százaléka “kézfogás”-on alapul és alkalmazkodik a változó igényekhez.
Az internet nagyon összetett hálózat, de a kormányok az egyetlenek, akik döntéseket hoznak sorsáról,” mondta Sally Wentworth a “Journal”-nek a közelmúltban. Úgy folytatta, hogy a webes fejlesztők és mérnökök akik az internetet futtatják, úgy vélekednek a helyzetről, hogy ” még egy úgynevezett világkormány sem igényelheti az egyetemes jogot arra, hogy szabályozza vagy kezelje az internetet”.
A technológia gyorsabban mozog, mint bármely tárgyalási folyamat valaha is fog, figyelmeztetett az “Internet Society”.
Az Obama kormány nyilvánosan nem jelentette be álláspontját, az internet szabadságát tisztelő tisztviselők és törvényhozók Európában már most ellenzik azt.
Az Európai Parlament állásfoglalása az ITU terveinek teljes ellenzése.
[Az Európai Parlament] úgy véli, hogy sem az ITU, vagy bármely más, központi nemzetközi intézmény sem megfelelő szerv az internet és az internetes forgalom szabályzására.”
A szabályozás legnagyobb támogatói: Oroszország és Kína
A brit “The Guardian” napilap szerint:
Az Európai Parlamentet az aggasztja, hogy a döntés zárt ajtók mögötti puccsként fog lejátszódni Dubaiban. Az amerikai kormány kijelentette, hogy ellenezni fogja a jelenlegi szabályozási rend komoly megváltoztatását. Azonban az, hogy ez az igéret mennyire lesz betartható, még a jövő zenéje.
Az európai állásfoglalás nagy sikert aratott az internetes felhasználók körében.
Ahogy már mondtam, az internet a szólásszabadság utolsó bástyája, nem is beszélve a rajta zajló kereskedelemről. Az internet szabályozásának a kreativitás elfojtása, a szabadságjogok megnyírbálása, a munkahelyek megszüntetése és a gazdasági növekedés elpusztítása lenne az eredménye.
Források:
http://www.theregister.co.uk/2012/11/24/european_parliament_votes_against_itu/
http://online.wsj.com/article/SB10001424127887324352004578136902821852508.html
Forrás: NaturaHirek



A hiperaktivitás és a táplálkozás kapcsolata


A hiperaktivitás agyi eredetének bizonyítására máig milliárdokat költöttek el - teljesen eredménytelenül. Minden évben újabb és újabb kutatások bizonyítják, hogy a hiperaktivitásban szenvedő gyerekek jó része valójában a nyugati táplálkozásra reagál idegrendszeri tünetekkel.
Az alábbi sorokban Szendi Gábor cikkét olvashatják a hiperaktivitás és a táplálkozás kapcsolatáról.

A hiperaktivitás agyi eredetének bizonyítására máig milliárdokat költöttek el - teljesen eredménytelenül. Gyermekeket milliószámra gyógyszereznek, teljesen értelmetlenül, mert ettől állapotuk tartósan nem javul, fejlődő agyuk viszont súlyosan károsodik. Majd negyven éve tudjuk, és minden évben újabb és újabb kutatások bizonyítják, hogy a hiperaktivitásban szenvedő gyerekek jó része valójában a nyugati táplálkozásra reagál idegrendszeri tünetekkel.

Charles Harrison Blackley már 1873-ban az allergiás nátháról és asztmáról megjelent könyvében írt az allergiák idegrendszeri hatásairól, mint pl. a figyelmetlenségről, a nyugtalanságról és az alvászavarról (Blackley, 1873). Raymond Hoobler 1916-ban ételallergiás gyerekeknél viselkedészavarokat írt le (Hoobler, 1916), míg Ray Shannon 1922-es tanulmányában azt mutatta ki, hogy a táplálkozás hatással van a tanulási teljesítményre és a viselkedésre (Shannon, 1922). Nem véletlen, hogy a táplálkozás kiváltotta viselkedéses és pszichés zavarok egyre inkább a figyelem előterébe kerültek, hiszen különösen a 20. század során drámai változások voltak megfigyelhető a nyugati népesség táplálkozásában. Ez akaratlanul is egy evolúciós szempontot vitt be a kutatásba, hiszen a kutatások elsősorban az ipari forradalom után bevezetett adalékanyagokat kezdték gyanúba keverni. Mivel a ma gyakori mentális zavarok, mint a skizofrénia, a depresszió, az autizmus, az Alzheimer betegség a 19-20. század során jelentek meg, teljesen jogos az a feltevés, hogy a hiperaktívitásban szenvedő gyerekek egy alcsoportja nem a modern korban zavaróvá vált, de mindig is fennálló temperamentum sajátosságok miatt kapja a hiperaktivitás diagnózist, hanem a nyugati étrend tartalmaz olyan anyagokat, amelyeknek az idegrendszeri hatásait észlelik "agyi zavarként". A nyugati táplálkozás változásai minden lényeges tápanyagcsoportot és mikrotápanyagot érintettek. A nyugati táplálkozástudomány egyik alaptévedése azonban, hogy a nyugati táplálkozással, mint egésszel nincs baj, csak egyes összetevőivel. Ezért a kutatások mindig onnan indultak, hogy kiválasztottak egy gyanúsnak ítélt összetevőt, és csupán azt vizsgálták, figyelmen kívül hagyva, hogy talán az egésszel van baj.

Az ipari forradalommal kialakult élelmiszeripar a 19. század során kezdett tartósításban, színezésben gondolkodni, majd a 20. század során egyre rafináltabb kémiai hatásokkal éltek, amelyek a gyártási folyamat felgyorsítását, a termék ízletességét, vonzó küllemét hivatottak fokozni. Ezek az élelmiszeripari adalékanyagok lassan már megkerülhetetlenül vannak jelen a táplálkozásunkban. A táplálkozás és a hiperaktivitás közti kapcsolatot a 20. század elején sokat kutatták, de átütő fordulatot a Ben Feingold által generált kutatások hoztak. Feingold 1899-ben született, s gyakorló orvosként fordult az érdeklődése a II. világháború után az allergiák felé. Hamar felkeltette figyelmét, hogy a különféle allergiák valamilyen módon specifikus személyiségvonásokkal járnak együtt, és az allergia súlyosságának függvényében eltérő vonások dominálnak (Feingold és mtsi., 1962).

Feingold az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiáján 1977-ben tartott előadásán elmondta, hogyan figyelt fel először az ételszínezékek, ételízesítők és tartósítószerek negatív viselkedéses-pszichés hatására. Az allergiaosztályon egy 40 éves nő arcödémával jelentkezett. A tüneteit az akkor még Kaiser-Permanente diétával sikeresen megszüntették. Tíz nappal később Feingoldod felhívta a pszichiátriai részleg vezetője, és érdeklődött, mit csináltak a nővel, mert ők két éve kezelik viselkedészavarokkal, férjével és ismerőseivel szemben mutatott ellenséges magatartása miatt, s most a beteg minden panasza hirtelen megszűnt. Feingold arra kezdett gyanakodni, hogy a nő korábbi agresszivitását ételallergia okozhatta.

Feingold munkatársai ezek után átnézték a Kaiser-Permanente diétával kezelt felnőttek és gyerekek anyagát és kiderült, hogy a diéta hatására másoknál is rendeződtek a viselkedéses zavarok (Feingold, 1977). E felismerések hatására 1973-ban elvégzett egy nyílt, kontroll nélküli vizsgálatot, amelyben 25 hiperaktív gyerek -a később Feingold diétaként ismertté vált étrendtől- tüneteiben komoly javulást mutatott (Feingold, 1973; Feingold, 1977). Az étrend mentes volt az ételszínezékektől, az ételízesítőktől, a mesterséges és természetes szalicilátoktól, valamint a BHT és BHA (Butil-hidroxi-toluol= E 321 és Butil-hidroxi-anizol= E 320) antioxidánsoktól. Az ételek nyelvén ez friss húsokat, zöldségeket, tejet és házi készítésű ételeket jelentett. Feingold nem ajánlotta a gyümölcsöket, mert természetes szalicilátokat tartalmaznak, és adalékanyag tartalmuk miatt nem ajánlotta a tejtermékeket és pékárút, előre elkészített hústermékeket, lekvárokat, üdítőitalokat. A diéta alatt nem lehetett ízesített fogkrémet, illatosított szappant, parfümöt, stb. használni. Az étrendből kizárt gyümölcsöket később fokozatosan visszavezették, ellenőrizve, nem váltanak-e ki negatív hatást (Feingold, 1976). Feingold 1977-ben már 458 Feingold étrenden tartott, évek óta megfigyelt gyerekről tudott beszámolni. Tapasztalatuk szerint az étrendi megszorítások 60-70%-os sikerrel jártak. Feingold a maga idejében azt hitte, az élelmiszeripar a fő ellenség, nem ismerte fel, hogy a gyógyszeripar és a pszichiátria nem engedik ki a markukból a hatalmas "hiperaktivitás" piacot.

Feingold eredményei komoly visszhangot váltottak ki, hiszen becslések szerint már akkor 5 millió amerikai gyermeket érintett a hiperaktivitás, vagy ahogy akkoriban nevezték, a Minimális Agyi Diszfunkció. Pár év alatt több vizsgálat megerősítette Feingold állításait.
Csak egy híressé vált, bizonyító erejű, 803 iskolára kiterjedő vizsgálatot idézek ebből a korszakból.

1979-ben a new yorki állami iskolákat felügyelő bizottság (The Office of School Food and Nutrition of The New York of Education) Feingold eredményeinek ismeretében nagy kísérletre szánta el magát (Schoenthaler és mtsi., 1986). 803 köziskolában több lépésben fokozatosan csökkentették az iskolai étkeztetés ételeiben az ételszínezékeket, tartósítószereket, cukrot. Az egész USA-ban minden évben elvégzett teszt összesített eredményei szerint a new yorki iskolák tanulmányi színvonala évenként kicsit változóan az országos átlag 39-43%-a közt ingadozott. Az első étrendi változtatást az 1979-80-as tanévben vezették be, ekkor az előző évi cukorfogyasztás 11%-ra korlátoztak a cukortartalmat és két ételszínezéket is mellőztek az ételek elkészítésekor.
 
Ekkor a 803 iskola átlaga az előző évi 39%-ról 47%-ra nőtt. Az 1980-81-es tanévben a többi szintetikus színezéket és ételízesítőt is száműzték, ekkor az iskolák teljesítmény átlaga 51%-osra nőtt. Rákövetkező évben az étrendben változtatás nem történt, a teljesítmény átlag maradt 51%. Az 1982-83-as tanévben többé nem engedélyezték a BHT és BHA tartósítószereket tartalmazó ételeket, és az iskolák teljesítménye 55%-ra emelkedett.

Valójában két uralkodó álláspont van a tápanyagok és a hiperaktivitás kapcsolatának magyarázatára, valószínűleg mindkettő egyidejűleg érvényes. Az egyik megközelítés szerint a különféle adalékanyagok olyan természetűek, hogy vagy önmagukban, vagy bomlástermékeik révén befolyásolják az agyműködést, akárcsak egy pszichotrop szer. A másik felfogás allergiás reakcióról beszél. Ételek intoleranciáját két tényező okozhatja. Az egyik, hogy az élelmi anyag evolúciósan új keletű, a fogyasztásukra tünetekkel reagáló gyerekek nem kivételek, csupán látványosabbak a tüneteik. Sok hiperaktív gyerekről derül ki, hogy glutén vagy tejérzékeny. A másik lehetséges ok, hogy a gyerekek a nyugati táplálkozás következtében szivárgó bélszindrómában szenvednek, és ezért bizonyos ételekből olyan fehérjék jutnak át a bélfalon, amelyek aztán az immunrendszert aktiválják. Ez esetben nem az allergizáló étellel van a baj, hanem a fokozottan áteresztő bélfallal.

Christine Carter és munkatársai 1993-ban 78 hiperaktív, Fengold étrendre állított gyermekből 59 tünetei javultak. Az 59 gyermekből 19-et kettős vak próbának tettek ki, és bizonyították, hogy placebóra nem reagáltak, viszont a korábban tünetprovokálónak talált étel tünetromlást eredményezett (Carter és mtsi., 1993). Az alábbi táblázatban a leggyakrabban tüneteket kiváltó ételek szerepelnek:

Provokáló anyag
Reagálók (százalékban)
Élelmiszeradalékok
70%
Csokoládé
64%
Tehéntej
64%
 Narancs
 57%
 Tehénsajt
 45%
 Gabona
 45%
 Egyéb gyümölcsök
 36%
 Paradicsom
 22%
 Tojás
 18%

Neil Ward 1997-es vizsgálatában 486 hiperaktív gyerek 60%-a mutatott tünetfokozódást bizonyos élelmianyagok fogyasztására (Ward, 1997). A különféle élelmi anyagokra reagálók százalékos arányát mutatja az alábbi táblázat:

Provokáló anyag
Reagálók (százalékban)
Mesterséges ételszínezékek
95%
Tartósítószerek
85%
Tej és tejtermékek
60%
 Mosószerek-illatszerek
 60-70%
 Antioxidánsok
 40%
 Szalicilátok
 40%
 Nátrium-glutamát
 12%
 Cukor
 45%
 Glutén (gabonafélék)
 12%

Sue Dengate és Alan Ruben 2002-es vizsgálatukban megerősítették, hogy egyes tartósítószerek, melyet a sütőipar a kenyerekhez adagolnak, nyugtalanságot, ingerlékenységet, alvászavart okoz arra érzékeny gyerekekben (Dengate és Ruben, 2002).
Lars Lien és csoportja 2006-os vizsgálatában 5500 15-15 éves fiatal cukros üdítő fogyasztását vetette össze viselkedéses és hiperaktivitás panaszaival (Lien és mtsi., 2006). Igen szoros kapcsolatot találtak a növekvő napi cukros üdítőfogyasztás és a viselkedéses és hiperaktivitás tünetek között.

Nagy jelentőségű David Schab és Nhi-Ha Trinh 2004-ben megjelent metaanalízise, amely egyértelműen megállapította, hogy a mesterséges színezékek és tartósítószerek hiperaktivitást okoznak (Schab és Trinh mtsi., 2004). A szerzők Feingold színre lépésétől minden megjelent, a kérdést vizsgáló tanulmányt átnéztek, és 15 darab placebokontrollos kettős vak vizsgálatot találtak, amelyek elemzésre alkalmasnak bizonyultak. A szerzők szerint a hiperaktivitás allergiás és farmakológiai mechanizmusai egyidejűleg igazak, olyannyira, hogy pl. a tartrazin mindkét mechanizmuson keresztül előidézhet hiperaktivitást.

Az utóbbi években kezd a táplálkozástudomány nagyon lassan abba az irányba fordulni, hogy ne tápanyagokat, azaz összetevőket, hanem étrendeket vizsgáljanak. Ha ugyanis az étrend egészével, az étrend összetevőinek komplex kölcsönhatásaival van a baj, akkor egy összetevő önálló vizsgálata csak akkor vezet eredményhez, ha annak kiugró hatása kiemelkedik az összhatásból.
 
A nyugati táplálkozással nem csupán az a probléma, hogy több ezer mesterséges adalékanyagot tartalmaz, hanem pl. a gyorsan felszívódó szénhidrátok a napi tápanyagfelvétel 50-70%-át képviselik. A korábban idézett vizsgálatok azt mutatják, hogy a cukor önmagában is káros hatású az idegrendszeri működések szempontjából. Ez háttérbe szorítja a zöldségek, gyümölcsök és a fehérje fogyasztását, s ezek hiányában mikrotápanyag hiányok lépnek fel. Ismételten kimutatták pl. hogy hiperaktív gyerekek cink-, vas- és magnéziumhiányosak (Sinn, 2008). Közismert probléma az is, hogy az omega-3 hiányzik a táplálékból, ami az agyműködés zavarához vezet. Az omega-3 hiány szoros kapcsolatban áll az impulzivitással, ellenségességgel (Iribarren és mtsi., 2004). A fentebb idézett vizsgálatokban, amikor ételallergiát is vizsgáltak, igen gyakran kiugró gyakorisággal találtak tej, glutén és csokoládé allergiát. Ezek az eredmények arra figyelmeztetnek, hogy nem elég az adalékanyagokra koncentrálni, ők csupán az egyik veszélyt jelentik.

Amber Howard és munkatársai 2010-ben étrendi hatást vizsgáltak és 1200 15 éven át követett kamasz adatainak elemzésével kimutatták, hogy a nyugati típusú táplálkozás a paleolit-szerű táplálkozással szemben 2.2-szeres kockázatot jelent hiperaktivitásra (Howard és mtsi., 2010). Azért paleolitszerű, mert az étrendben a teljes kiőrlésű gabonafélék és a hüvelyesek is szerepelt.

Rodney Philip Ford arra mutatott rá, hogy a glutén elsősorban neurológiai tünetek formájában érhető tetten, akár fennáll a cöliákia betegség, akár nem. A különféle agyi tünetek számos pszichés funkciózavarban is megnyilvánulhatnak (Ford, 2009). Giovanni Addolorato és munkatársai SPECT vizsgálattal kezeletlen cöliákia betegek agyműködését hasonlították össze gluténmentes étrenden élő ill. cöliákiában nem szenvedő egészséges személyekével (Addolorato és mtsi., 2004). Eredményük szerint a kezeletlen cöliákia betegek 73%-nál voltak csökkent működést mutató agyterületek, míg a gluténmentes étrenden élők közt ez 7%-os volt. Az alulműködés a homloklebenyben volt a legjellemzőbb. A szerzők szerint ez megmagyarázza miért oly gyakori a pszichiátriai diagnózis gluténérzékenyek körében, ugyanis pszichiátriai zavarokban hasonló alulműködéseket szoktak találni.

Hasonló eredményről számoltak be Till Uhlig és csoportja, akik 15, bizonyítottan ételallergia okozta hiperaktívitásban szenvedő gyereket vizsgáltak EEG térképezés technikával (Uhlig és mtsi., 1997). A gyerekeket három hétig oligoantigén, azaz minimálisan allergizáló étrendre állították, majd egyenként vezették vissza a "normál" étrend ételeit, és amelyik háromszori próbára is hiperaktivitás tüneteket okozott, azt végleg elhagyták az étrendből.
A tünetek kiújulását a homloklebeny és a fali lebeny alulműködése kísérte. A homloklebeny a figyelmi funkciókért, a fali lebeny az olvasásban, számolásban, feladatmegoldásban játszik fontos szerepet.

A hiperaktivitás a modern kor terméke. Egyfelől egy normál temperamentum sajátosságot szokás hiperaktivitásnak minősíteni, csak azért, mert bizonyos gyerekek a mai oktatási szisztémába nem tudnak jól belesimulni, másfelől sok gyerek a nyugati táplálkozás összetevőire reagál hiperaktivitás, figyelemzavar, impulzivitás tünetekkel. Szokás még a traumatizált, abuzált gyerekeket is hiperaktivnak tekinteni. A hiperaktivitás tehát temperamentum sajátosság, táplálkozási probléma vagy szociális kérdés, de semmiképpen nem pszichiátriai probléma.
 
A nyugati táplálkozás problémái ismertek:


  • olyan élelmi anyagokat tartalmaz, amire a szervezetünk evolúciósan nem készült fel
  • a nyugati étrend és vele elfogyasztott több ezer adalékanyag szivárgó bélszindrómát okoz
  • a bélfalon átjutó fehérjék, adalékanyagok immunológiai ill. farmakológiai választ váltanak ki

E hatások nincsenek életkorhoz kötve. Az autoimmunbetegségek, atópiás betegségek, idegrendszeri zavarok, civilizációs betegségek szoros kapcsolatot mutatnak a nyugati étrenddel.

Miért nem várható, hogy bármi is változzon? Az élelmiszeripartól nem idegen a gondolat, hogy változtasson, ha a vásárlók preferálni kezdik az adalékanyag mentes termékeket. Ettől az élelmiszeripar működése nem kerül veszélybe. Ám ahogy sorban derül ki, hogy a különféle mentális zavarokban az "agyi tünetek" nem az agyban, hanem a bélrendszerben és az immunrendszerben kezdődnek, úgy kérdőjeleződik meg egyre jobban a pszichiátria létjogosultsága. A hiperaktivitásra 2003-ban a világon 4500 millió dollárt költöttek. Ekkora üzletről a gyógyszeripar és a pszichiátria önként nem fog lemondani.

Mindeközben a mentális-viselkedéses problémák kutatását béklyóba veri az a mesterségesen is életben tartott paradigma, hogy a mentális-viselkedéses zavarok az agy működési zavarai. E zavarok kutatását és kezelését egy tudományosan teljesen terméketlen, hatalmát üzleti érdekek szolgálatába állító, a társadalom testén élősködő parazita szervezet sajátította ki. A hiperaktivitás fogalma mára szinte teljesen elvesztette tudományos jellegét, helyette üzleti, ideológiai, politikai, emberjogi kérdéssé vált. Gyógyszerekkel megnyomorított nemzedékek nőnek fel, miközben a megoldás itt van az orrunk előtt.


Szendi Gábor cikke 

 
    * Addolorato G, Leggio L, D'Angelo C, Mirijello A, Ferrulli A, Cardone S, Vonghia L, Abenavoli L, Leso V, Nesci A, Piano S, Capristo E, Gasbarrini G. Affective and psychiatric disorders in celiac disease. Dig Dis. 2008, 26(2):140-8.
    * Blackley, CH: Experimental researches on the cause and nature of Catarrhus Aestivus (hay-fever or hay-asthma). Baillere, Tindall and Cox, London, 1873. (idézi: Newbold és mtsi., 1973)
    * Carter CM, Urbanowicz M, Hemsley R, Mantilla L, Strobel S, Graham PJ, Taylor E. Effects of a few food diet in attention deficit disorder. Arch Dis Child. 1993, 69(5):564-8.
    * Dengate S, Ruben A. Controlled trial of cumulative behavioural effects of a common bread preservative. J Paediatr Child Health. 2002, 38(4):373-6.
    * Feingold BF: Hyperkinesis and learning disabilities linked to the ingestion of artificial food colors and flavors. J Learn Disab, 1976, 9(9):19-27.
    * Feingold BF: Hyperkinesis and Learning Disabilities Linked to the Ingestion of Artificial Food Colors and Flavors. Am Acad PEDIATR, N Y, Hilton Hotel November 8, 1977
    * Feingold B.F., Food additives and child development. Hospital Practice, 1973, 21, 11-12, 17-18. (idézi: Feingold, 1977)
    * Feingold BF, Gorman FJ, Singer MT, Schlesinger K: Psychological studies of allergic women. The relation between skin reactivity and personality. Psychosom Med. 1962, 24:195-202.
    * Ford RP. The gluten syndrome: a neurological disease. Med Hypotheses. 2009, 73(3):438-40.
    * Hoobler, BR: Some early symptoms suggesting protein sensitization in infancy. Am J Dis Child. 1916, XII(2):129-135. (idézi: Newbold és mtsi., 1973)
    * Howard AL, Robinson M, Smith GJ, Ambrosini GL, Piek JP, Oddy WH. ADHD Is Associated With a 'Western' Dietary Pattern in Adolescents. J Atten Disord. 2010 Jul 14.
    * Iribarren, C; Markovitz, JH; Jacobs, DR Jr; Schreiner, PJ; Daviglus, M; Hibbeln, JR: Dietary intake of n-3, n-6 fatty acids and fish: relationship with hostility in young adults-the CARDIA study. Eur J Clin Nutr, 2004, 58(1):24-31.
    * Lien L, Lien N, Heyerdahl S, Thoresen M, Bjertness E. Consumption of soft drinks and hyperactivity, mental distress, and conduct problems among adolescents in Oslo, Norway. Am J Public Health. 2006, 96(10):1815-20.
    * Newbold, HI; Philpott, WH; Mandell, M: Psychiatric syndromes produced by allergies: ecologic mental illness. J Ortho Psychiatry, 1973, 2(3): 84-92.
    * Schab DW, Trinh NH. Do artificial food colors promote hyperactivity in children with hyperactive syndromes? A meta-analysis of double-blind placebo-controlled trials. J Dev Behav Pediatr. 2004, 25(6):423-34.
    * Schoenthaler SJ, Doraz WE, Wakefield JA: The Impact of a Low Food Additive and Sucrose Diet on Academic Performance in 803 New York City Public Schools, Int J Biosocial Res., 1986, 8(2); 185-195.
    * Shannon, WR: Neuropathic manifestations in infants and children as a result of anaphylactic reaction to foods contained in their dietary. Am J Dis Child. 1922, 24(1):89-94. (idézi: Boris és Mandel, 1994)
    * Sinn N. Nutritional and dietary influences on attention deficit hyperactivity disorder. Nutr Rev. 2008, 66(10):558-68.
    * Uhlig T, Merkenschlager A, Brandmaier R, Egger J. Topographic mapping of brain electrical activity in children with food-induced attention deficit hyperkinetic disorder. Eur J Pediatr. 1997, 156(7):557-61.
    * Ward, NI: Assessment of Chemical Factors in Relation to Child Hyperactivity. J Nutr Env Med, 1997, 7:333-342.




Tisztítsuk meg szervezetünket a nehézfémektől!


A nehézfémek felhalmozódása már újszülött korban elkezdődik, befolyásolja az anya szervezetéből érkező nehézfémmennyiség, később a levegő, a víz és az élelmiszerek minősége.
A nehézfémek felhalmozódása már újszülött korban elkezdődik, befolyásolja az anya szervezetéből érkező nehézfémmennyiség, később a levegő, a víz és az élelmiszerek minősége. Az amalgámtömések ideje lejárt, de aki érintett, az élete végéig magában hordja annak nyomait.
 
Az ólom, higany, alumínium, kadmium gyakran említett mérgek, kiemelten érintik az idegrendszert és a zsírszövetet. A kiürítésük első számú gyógynövénye a koriander (Coriandrum sativum vagy kínai petrezselyem), de aki keresett már koriander cseppeket a boltokat járva, az tudja, hogy házi receptre lesz szüksége, vagy teljes kezelésre kell bejelentkeznie ahhoz, hogy hozzájusson.
 
Íme a házilag elkészíthető receptek:

Koriander tinktúra
60g szárított koriander levél
10g tört koriander mag
500ml 40%-os alkohol vagy kiváló minőségű vodka, vagy tiszta gyümölcspálinka
desztillált víz
Egy jól zárható, nagyon tiszta edényben az aprított levelet és magot kevés desztillált vízzel összekeverjük, majd jó meleg dunsztba tesszük 4 órára. Miután kihűlt, felöntjük az alkohollal és egy holdciklus idejére (28 nap) sötét helyen pihentetjük.

Újholdkor célszerű elkezdeni. Minden nap egyszer felrázzuk. 28 nap után többször átszűrve, hűvös helyen, sötét üvegben tárolható.
 
Elkészíthető víz és dunszt nélkül is, ekkor a szárított részekre közvetlenül kerül az alkohol és tovább az eljárás ugyanaz marad.
 
Naponta kétszer két csepp fogyasztása ajánlott legalább négy-hat hónapig.
  
Könnyű turmix
A koriander rövid távon alkalmazva is látványos könnyebbséget okoz. Bármilyen gyümölcshöz bőven adjunk friss koriandert, friss citromlevet és legalább két deciliter vizet, majd turmixoljuk össze.

Élvezhető ital készül belőle. Naponta kétszer nyugodtan fogyasztható, szintén érdemes fél éven át gyakran elkészíteni. A kezdetekkor már jelentősen javítja a közérzetet.

Recept hosszú távra
Turmixoljunk össze 4 gerezd fokhagymát, 3 evőkanál napraforgómagot, 3 evőkanál tökmagot, 2 csésze friss koriandert, 6 evőkanál lenmagolajat, 4 evőkanál algakivonatot, 4 evőkanál citromlevet és egy kevés tengeri sót.

Hetente egy napon a keverékből két evőkanállal fogyasszunk naponta kétszer. Fénytől védett helyen, hűtve tárolható, hosszabb távra, nagyobb mennyiséget el lehet készíteni. Felhasználható ételek készítéséhez (tésztákhoz, pirított kenyérhez).

Koriander pesto
Szintén turmixgépben készül. A hozzávalók: 1 gerezd fokhagyma, olajos magvak ízlés szerint, 1 csésze friss koriander, 2 evőkanál citromlé, 6 evőkanál olivaolaj, só.

Kevés vízzel hígítva, durum tésztával finom étel.



A hit befolyásolja a gyógyulást


A kutatók szerint ha egy beteg meggyőzi magát arról, hogy az általa szedett gyógyszer hatástalan, akkor ez könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat. A kísérletek során ugyanis megfigyelték, hogy a fájdalomcsillapítók hatása attól függött, hogy a páciensek hittek-e abban, hogy a beszedett gyógyszer segít majd rajtuk.
A kísérletek során infúzióval adagolták az alanyoknak a fájdalomcsillapítót - a betegek a vizsgálat kezdetekor egy 100-as skálán átlagosan 66 pontos fájdalomérzetről számoltak be. A kutatók megfigyelték, hogy a fájdalomszint attól függően változott, hogy ők mit mondtak a betegeknek, nem pedig attól, hogy az alanyok mennyi gyógyszert kaptak.

A fájdalmuk ugyanis akkor is csillapodott, ha nem kaptak gyógyszert, de az orvosok ennek az ellenkezőjéről tájékoztatták őket; ráadásul ugyanennek a fordítottja is igaz volt, vagyis a fájdalomszint növekedett a gyógyszeres kezelés ellenére is akkor, ha a doktorok azt mondták a páciensnek, hogy nem kap fájdalomcsillapítót.

A tudósok elmondták: a vizsgálatok során kiderült, hogy a furcsa jelenségért az agy egyes régiói felelősek, amelyek nagy szerepet játszanak a fájdalomérzet kialakításában. Az új felfedezéstől azt remélik, hogy segíthet hatékonyabbá tenni a betegellátást, valamint hozzájárulhat új gyógyszerek kikísérletezéséhez is - írja a Science Translational Medicine.

OrientPress Hírügynökség




Hivatalos: az oltások károsodásokat okoznak, az oltatlanok sokkal egészségesebbek!


Hivatalosan is bizonyított: az oltások károsak az egészségre! Először sikerült egy szövetségi hivatal adatai alapján végzett tudományos tanulmány keretében bebizonyítani, hogy az oltások maradandó egészségkárosodásokat okoznak. Az oltottak között sokszorosan több az allergiás, gyakoribbak a fejlődési zavarok, lényegesen több oltott válik fertőző betegségek áldozatává és szenved életreszóló krónikus betegségekben.
A felelősségteljes magyar szülők ne a közpénzből megtévesztést végző ÁNTSZ-től tájékozódjanak, hanem civil oltáskritikus szervezetektől, és védjék meg gyermekeiket az állami oltási önkénytől!
Mielőtt bárki felháborodna a fentieken, leszögezzük: tisztifőorvosi határozatban ki lett mondva, hogy „nem célszerű” az oltások ártalmait és hatástalanságát ismertetni!!! Tehát a vakcinaügynökséggé aljasult magyarországi egészségügyi hatóságok, az oltásokat végző gyermekorvosoktól és iskolaorvosoktól azt várják el, hogy hazudozzanak össze-vissza mindenféle szépet s jót a védőoltásoknak nevezett méreginjekciókról, tagadják le a károsodásokat, szövődményeket, és a néha előforduló azonnali haláleseteket – s cserébe ők garantálják, hogy jogszerűnek lesz elismerve esetleges bírósági eljárásban az ilyen „tájékoztatás”.

Ugyanakkor azon ritka orvosokat, akik bátran és lelkiismeretesen meg merik említeni az oltások ártalmait és hatástalanságát – fegyelmi eljárásokkal lehetetlenítik el. Így aztán érthető, hogy papíron miért nincsenek oltáskárosodott gyermekek Magyarországon, miközben a valóságban egy egész megyét meg lehetne velük tölteni.

Lássuk a németországi helyzetet, ahol nem kötelező oltatni:

A 2003-2006. között a legfelsőbb német egészségügyi hatóság, a Robert Koch Intézet által KiGGS néven készített nagy, átfogó tanulmány 17.641 0-17 év közötti gyermek és tini testi-lelki egészségét vizsgálta, mérte fel. Az adatokat több különféle tanulmányban dolgozták fel, az oltottak-oltatlanok tekintetében az ismert oltáskritikus, Angelika Kögel-Schauz készítette el a kiértékelést. Azt az egyértelmű következtetést vonta le, hogy az oltások és egészségkárosodások közötti összefüggés immár végérvényesen tagadhatatlan!
Az oltott gyermekek majdnem kétszer olyan gyakran szenvednek atópiás ekcémában (neurodermitis), több mint kétszer olyan gyakran szénanáthában, és ötször annyian nikkelallergiában, mint az oltatlan gyermekek. A különbség még nagyobb volna, ha az oltatlan gyermekek csoportjából kiszűrnénk azokat, akik valamilyen egészségkárosodás, immunprobléma miatt oltatlanok.

Nézzük például a tetanuszt, amitől sok szülő fél, s latin neve miatt a legnépszerűbb vakcina. A tanulmányban résztvevő 17.641 gyerekből 217 nem volt beoltva tetanusz ellen, ami azoknak az 1,32%-át teszi ki, akik oltottságáról rendelkezésre álltak adatok. Ha az oltatlan gyermekek kvótáját átlagoljuk minden német gyermekre, akkor az 1-17 év közötti korosztályban jóval többen, mint 100.000-en nincsenek beoltva tetanusz ellen. Ennek ellenére ebben a korcsoportban már évtizedek óta egyetlen haláleset sem fordult elő Németországban! Az a kevés gyermek, aki a kórházi statisztikák szerint megbetegszik – évente 0-4 – azok sikeres kórházi kezelés után maradéktalanul felépülnek. A tetanuszban megbetegedett gyermekek oltási státusza ismeretlen, de minden bizonnyal oltottak is vannak köztük.

Az oltott gyermekek gyakrabban kénytelenek szemüveget hordani, gyakrabban szenvednek figyelemhiány-szindrómában és háromszor többüknek kell logopédushoz járnia beszédterápiára.

fertőző betegségekre való hajlam az oltások következtében nő, mégpedig függetlenül attól, hogy gyomor-bélfertőzésekről vagy egyszerű megfázásról van-e szó. Mivel az adatállományban nem csak az az információ szerepelt, hogy a gyermek megkapott-e egy bizonyos oltást, hanem a beadott oltások pontos száma is, a beadott oltási dózisokra és a fertőzések átlagos száma közötti lehetséges összefüggésre vonatkozóan pontosabb kiértékelés volt lehetséges. Minél több oltást kapott a gyermek, annál nagyobb a fertőzésre való hajlama. A gyógyszeripar szemszögéből nézve ez az oltások igencsak kívánatos mellékhatása, hisz így egyszerűen teremthetnek maguknak új piacot a fertőzések kezelésére gyártott gyógyszerekkel.

Lényegesen gyakrabban érintettek az oltott gyermekek az olyan komoly fertőzésekben is, mint a tüdő- és középfülgyulladás. Az oltott gyermekeknek a 11,07%-a szenvedett már tüdőgyulladásban, az oltatlanoknál ez az arány csupán 7,75%. Nagy fájdalommal járó középfülgyulladáson az oltottak 53,46%-a, míg az oltatlan gyermekek csupán 39,62 %-a esett át.

Az oltott gyermekek több mint 5%-a szenved oldalirányú gerincferdülésben. Az oltatlan gyermekek között egyetlen scoliosisos eset sem fordult elő! Ez rendkívül sokatmondó adat, mely magyarázatot adhat végre arra is, miért oly sok a temérdek kötelező oltást elszenvedett magyar gyermekek és felnőttek között a gerincbeteg.

A vírusos betegségek, mint pl. a bárányhimlő esetében, de a bakteriális eredetű megbetegedések, mint a skarlát vagy a szalmonella tekintetében is bizonyítható, hogy az oltatlan gyermekek lényegesen ellenállóbbak.

A KiGGS-tanulmány adataival bizonyított, hogy az oltatlan gyermekek lényegesen jobb egészségi állapotban vannak és nagyobb az ellenállóképességük. De hogyan is néz ki az ún. oltás nyújtotta „védelem”? Az oltott gyermekek vajon valóban védettek azokkal a betegségekkel szemben, amelyekre a temérdek károsodást okozó vakcinákkal beoltják őket?
Vegyünk például 100, kanyaró ellen beoltott gyermeket. Közülük 6 az oltás ellenére is kanyarós lesz. A kanyaró ellen be nem oltott gyermekeknél pedig 100-ból hozzávetőleg 10 esik át a betegségen és szerez életreszóló védettséget. A mumpsz és rubeola kapcsán hasonló arányok figyelhetők meg. Tehát ezek az oltások legfeljebb 30-40%-os védettséget nyújthatnak. A kanyaró ellen beoltott gyermekek között, akik ennek ellenére kanyarósak lettek, ráadásul 63 olyan gyermek volt, aki három, vagy annál is több kanyaró elleni oltást kapott! A gyártók és a hatóságok állításai szerint a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni oltóanyagok (MMR) csaknem tökéletes védelmet nyújtanak a betegséggel szemben. Ez végre vitathatatlanul cáfolva van! Eközben nem zárható ki még az sem, hogy a kezelőorvos az oltott gyermekek esetében hajlamosabb arra, hogy a kanyarót hibásan interpretálja, és fordítva, oltatlan gyermekeknél inkább téves kanyaró diagnózist állítson fel. Ha ezzel is számolnánk, akkor még szégyenletesebben szerepelne a mellékhatásként többek között cukorbetegséget és autizmust is okozni képes MMR vakcina, melyek nem mellesleg abortált emberi magzatok felhasználásával készülnek! A németországi adatok ismeretében felvetődik a gyanú, hogy a mai magyarországi statisztika nem fedi a valóságot kanyaróhelyzet kapcsán sem. Érdekes, hogy míg a 80-as évek végén 100%-os átoltottság mellett évi közel 50.000 megbetegedést regisztráltak Magyarországon, ma egyet sem…
Több helyről olyan visszajelzést kaptunk a szeptemberi iskolai kampányoltások kapcsán, hogy a szülők tájékoztatása és beleegyezése nélkül oltották le a gyermekeket. S egy anafilaxiás sokkban a földön rángatózó gyermeket azzal intézett el az iskolaorvos, hogy nyilván csak az „interneten terjesztett ostobaságok” miatt lett rosszul. A teljeskörű tájékoztatási kötelezettséget nem csak törvény, de EU-s egyezmény is előírja (utóbbi minden orvosi beavatkozás – az oltások is ide tartoznak – visszautasíthatóságával együtt!), tehát jogsértő magatartást követ el az az orvos, aki megfelelő, korrekt tájékoztatás és szülői beleegyezés nélkül olt. Azon iskolák, melyek teret engednek ilyen bűncselekményeknek a reájuk bízott nebulók kárára, az oltóorvos és a védőnő mellett bűnsegédként nyilvánvalóan felelősségre vonandók. Teljes társadalmi összefogásra van szükség az oltási önkény megállításáért!
A KIGGS tanulmányról részletesebben itt lehet tájékozódni: 
www.bekenagykovet.hu/okesz20.html
A cikk, a forrás és a szerző megjelölésével szabadon másolható, terjeszthető.
Labant Csaba, 2012. október 6.
Forrás: NaturaHírek



Emberi őssejtekől gyógyultak a stroke-os patkányok


Humán embriókból származó õssejtekbõl állítottak elõ agysejteket kaliforniai kutatók, mellyel patkányok stroke által kiváltott agykárosodását gyógyították. Az emberi teszteket öt éven belül tervezik.
Az agyi katasztrófák utáni állapotot javíthatja az õssejt beültetés, melyben újabb lépést tett elõre a kaliforniai Stanford Egyetemen Gary Steinberg csoportja. Az embrionális õssejtek mindentudó, úgynevezett omnipotens sejtek, melyekbõl az emberi test többi sejtje és szövete kifejlõdik. A Stanford kutatóinak keddi közleménye szerint a sejtátültetés eredményeképpen a stroke miatt sérült patkányok visszanyerték végtagjaik mozgási képességét. A humán embrionális õssejtekbõl elõször idegi õssejteket tenyésztettek, melyek a patkányokba ültetve neuronokká és még két másik típusú agysejtté alakultak. A tíz patkányon végzett kísérlet leírását a Public Library of Science tudományos internetes honlapon tették közzé. A kutatók szerint a beültetett sejtek megtalálták a sérült területet és megfelelõen beépültek a környezõ agyszövetbe.
Egyetlen alkalommal sem vált ellenõrizhetetlenné a folyamat, nem alakultak ki tumorok - állítják a kutatók. A normálishoz közeli állapotot sikerült újra elérni az állatok mozgásában. Az agyi katasztrófák egy részénél vérrög zárja el a véráram útját az érben, így egyes agyterületek az elõállt oxigénhiány miatt elhalnak. Más esetben az erek elszakadása miatt agyvérzés jön létre, a környezõ agyszövetekbe beszivárog a vér, mely szintén akadályozza feladatai ellátását. Az elhalt agysejtek, agyi terület által irányított funkciók ilyenkor kiesnek, ezért sokszor mozgás- és beszédképtelenné válik a beteg. Az elvesztett funkciók visszaállítására patkányoknál elért eredmény reményt keltõek, ám a patkány nem ember - teszi hozzá Steinberg maga is. 
Forrás: EzoTop


13 módszer krónikus betegségek és az öregedés ellen!


Ami érdekes és fontos is egyben az az, hogy megértsük, a krónikus betegségek a testünkben nagyon ritkán léteznek egyedül, csakúgy “buborékban”. Úgy értem, ha agyában változásokat tapasztal, amelyek például Alzheimer-kórra utalnak, akkor valószínűleg szintén tapasztalja magán az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy az elhízás tüneteit is.
Közben lehetnek jelei szívbetegségnek, magas vérnyomásnak is. Mint nagyon gyakran, a krónikus betegségek bonyolultan összefonódó hálózatát látjuk. Kialakulásukért a szervezetben lévő valamilyen, évek óta elhúzódó egyensúlyhiány a felelős.

A sokféle krónikus betegség lappangó kiváltó tényezőit célbavéve bemutatunk pár egyszerű módszert megelőzésükre.
1. Optimalizálja D-vitamin szintjét: 2007-ben a kutatók a University of Wisconsin-on az alacsony D-vitamin szint és Alzheimer-kóros betegek kognitív teszteken elért eredményeit vetették össze. Nagy dózisú D-vitamint szedő betegek jobban teljesítettek társaiknál. A kutatók úgy vélik, hogy az optimális D-vitamin-szint fokozza a fontos biomolekulák mennyiségét az agyban és védi az agysejteket. Elegendő D-vitamin mennyiség szintén elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez, gyulladások legyőzéséhez.

2. Gyümölcscukor.
 Ideális esetben 25 g fruktóz fogyasztása ajánlott naponta. Mivel az átlagos személy 300 százalékkal haladja meg ezt az ajánlott mennyiséget, a cukorfogyasztás manapság egy elég súlyos probléma. Talán ez a legfontosabb lépés, amit megtehetünk krónikus betegségek elkerüléséért, pl. az Alzheimer kór kialakulása ellen. Továbbá, ha a máj a fruktóz feldolgozásával van elfoglalva, koleszterin termelő képessége szenvedi azt meg. Ez még egy fontos szempont ami mutatja mennyire káros a túlzott fruktóz fogyasztás az egészségre.

3. Tartsa éhgyomri inzulinszintjét 3 alatt. Ez közvetve kapcsolódik a fruktóz fogyasztáshoz és inzulin rezisztenciához vezet. Azonban más cukrok és a mozgás hiánya is tényezők itt.

4. B12. Egy kis finn tanulmány szerint, azok az emberek, akik B12 vitaminban gazdag élelmiszereket fogyasztanak csökkenthetik az agy öregedési folyamatait.

5. Folsav.
 Tápláló, folsavban gazdag étrendet követve, sok friss bio zöldséget fogyasztva nap mint nap, a test öregedési folyamatai lassíthatók.

6. Jó minőségű állati alapú omega-3 zsírsavak fogyasztása ajánlott.
 Sajnos mostanra már a legtöbb halfajta nagymértékben nehézfémekkel szennyezett, ezért a halevés helyettesíthetű halolaj kapszulák fogyasztásával. Omega-3 zsírsav, a DHA nagy mennyiségű fogyasztása lassítja az öregedési folyamatok progresszióját, és csökkenti a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
  1. Kerülje el, és távolítsa el a higanyt a szervezetből. A fogászati amalgám tömések a rendkivül mérgező higany fő forrásai a testben. Keressen egy olyan fogorvost, aki szakszerűen eltávolítja töméseit.
    8. Vigyázzon az alumíniummal. Megtalálható izzadásgátlókban, tapadásmentes edények bevonataként és vakcinaadjuvánsokként.
    9. Mozogjon rendszeresen. A mozgás során rengeteg pozitív változás történik a testben. Csupán egy példát kiragadva, egy amiloid prekurzor protein, a PGC-1 alpha metabolizációja lassítja az időskori elbutulás kialakulását.

    10. Kerülje az influenza elleni védőoltásokat!
     A legtöbbjük higanyt és alumíniumot, valamint tojásfehérjét tartalmaz (pl. mielin bázikus fehérjét), amelyre a test antitesteket termel, és kereszt-reakcióba lép az idegsejtek mielin bevonatával, valójában megtámadja a saját idegrendszerét!
    11. Áfonya. A friss áfonya a leghatásosabb magas antocianin és antioxidáns tartalommal. Öregedésgátló, neurológiai, szív és érrendszeri betegségek megelőzésére kiváló.
    12. Minden nap tornáztassa agyát. A mentális stimuláció, különösen valami új tanulása: például hangszeren játszani, vagy új nyelv tanulása, összefüggésbe hozható az agy lassabb öregedésével.

    13. Kerülje az antikolinerg sztatin gyógyszerek használatát.
     Ezek a gyógyszerek blokkolják az acetilkolin neurotranszmitter hatását, ami növeli a demencia kockázati tényezőjét. Ezen gyógyszerek közé tartoznak bizonyos éjszakai fájdalomcsillapítók, antihisztaminok, altatók, bizonyos antidepresszánsok, inkontinencia gyógyszerek, és bizonyos kábító fájdalomcsillapítók.
    Ahogy Dr. Stephanie Seneff jelentésében irja:
    A sztatinok zavarják a koleszterin szintézisét a májban, de a lipofil sztatin gyógyszerek (mint a lovasztatin és szimvasztatin), szintén befolyásolják a koleszterin szintézisét az agyban. Ez azután közvetlenül befolyásolja az idegsejteket abban, hogy “képesek legyenek megfelelő koleszterinszintet fenntartani saját membránjaikon”.
    http://www.alz.org/documents_custom/2012_facts_figures_fact_sheet.pdf
    Forrás: NaturaHírek



Az étrendkiegészítők biztonságáról


Egy kép felér ezer szóval, hangzik a mondás. Az ANH elég kemény adatokat adott ki grafikus formában, teljesen hivatalos forrásból, megmutatva, hogy az étrendkiegészítők a legbiztonságosabb anyagok, miközben Európa “a fogyasztók érdekében” megpróbálja őket ellehetetleníteni.
grafikonból sok érdekes dolog kitűnik. Például az Egyesült Királyságban kórházba kerülni, pontosan annyira veszélyes, mintha Afganisztánba menne katonai szolgálatot teljesíteni valaki. Mindkettő körülbelül 300 000-szer nagyobb, mint annak az esélye, hogy vitamintól haljon meg valaki.
Kockázatok különböző nézőpontokból
Az oszlop diagram számszerű adatokat tartalmaz arról, hogy mennyi az esély arra, hogy valaki meghal mondjuk attól, hogy az utcán rálőnek, étrendkiegészítőktől, villámcsapástól, otthonában elszenvedett sérülésektől, gyógyszer-mellékhatásoktól, dohányzástól vagy biciklizés közben. Az étrendkiegészítők által okozott halál kockázatát vettük 1-nek, ehhez arányítottuk ki a többi kockázatot. Ahol lehetséges volt, az összes adatot az Egyesült Királyságból és az Európai Unióból vettük. Az adatokat Ron Law, Új-Zéland egyik legjobb kockázatkezelési tanácsadója gyűjtötte.
Kilenc kulcsfontosságú dolog a kockázati adatokról:
A legelterjedtebb halálozási okok között még mindig megjelenik a dohányzás; összehasonlításképpen 797940-szer nagyobb a valószínűsége annak, hogy a dohányzástól hal meg valaki, mint annak, hogy ugyanaz az illető egy étrendkiegészítőtől!
293 006-szor nagyobb eséllyel halnak meg megelőzhető kórházi sérülésekben, mint az étrend kiegészítőktől. Ha gyógynövényekkel hasonlítjuk össze, akkor 36 625-ször nagyobb eséllyel!
Kórházban tartózkodni olyan, mint aktív katonai szolgálatot teljesíteni Afganisztánban vagy Irakban, pontosan ugyanannyi az elhalálozási esélye mindkét esetben!
62 000-szer nagyobb az esélye annak, hogy gyógyszer szedése miatt hal meg valaki, mint annak, hogy valamilyen étrendkiegészítőtől.
Közel dupla a halálozási aránya azoknak, akik gyógyszer miatt halnak meg, mint azoknak, akik motorkerékpár balesetben.
Az oszlop diagramja egyértelműen mutatja, hogy a gyógynövény alapú készítmények és az étrend kiegészítők szuperbiztonságosak. A halálozás kockázata kisebb, mint egy, tízmillió ember esetében!
Ezzel szemben a megelőzhető kórházi balesetek a "veszélyes" kategóriába tartoznak, mivel ennek a kockázata nagyobb, mint 1 az 1000-hez - ez nagyságrendileg megegyezik a dohányzással és az afganisztáni vagy iraki katonai szolgálattal.
Körülbelül ugyanolyan a kockázata a villámcsapásra, mint arra, hogy elüti őket a londoni metró, vagy meghalnak egy étrendkiegészítőtől.
Az Egyesült Királyságban, ahonnan az adatok származnak, jobb a kórházi ellátás, mint Magyarországon. Ne gondolja, hogy ha csak magyar adatokkal készült volna a táblázat, akkor biztonságosabb kórházi körülményeket mértek volna.
Minél több ember van tisztában az igazsággal, annál nehezebb dolga lesz a természetes gyógymódok ellenzőinek azt állítani, hogy ez veszélyes és szabályozásra vagy betiltásra van szükség.
Forrás: NatúrHírek



Rekordbírság a csaló gyógyszergyárnak


Régóta zajló gazdasági pereskedés zárult le, amikor a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari óriás belement abba, hogy három milliárd dollár – azaz nagyjából 660 milliárd forint – összegű büntetést és kártérítést fizet a termékei körül tapasztalt szabálytalanságok miatt. Kategóriájában ez a legnagyobb vádalku az Egyesült Államok történetében.
Az egyébként angliai központú GlaxoSmithKline-nak három terméke, a Paxil és a Wellbutrin antidepresszánsok, illetve a cukorbetegség elleni Avandia miatt kell fizetnie az államnak egy milliárd dollárnyi büntetést, valamint két milliárd dollár kártérítést.
Az antidepresszánsokat a GSK az igazságügyi minisztérium szerint olyan célokra is reklámozta, melyekre nem volt engedélye az Élemiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivataltól (FDA), az Avandia esetében pedig nem közöltek fontos egészségügyi információkat a szövetségi szervvel. Andrew Witty, a GSK ügyvezetője úgy magyarázta a kompromisszumot, hogy bár ezek az ügyek a cég egy másik korszakához tartoznak, a GSK kész értük viselni a felelősséget. A GlaxoSmithKline 1998 és 2003 között forgalmazta a 18 éven aluliaknak a Paxilt, amiről később bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a depresszió kezelésére. A Wellbutrint pedig a cég nem csak depresszió, hanem túlsúly, függőségek, hiperaktivitásból eredő figyelemzavar, továbbá szexuális zavarok ellen is javasolta.
A szövetségi vizsgálat feltárta a cég azon rosszhiszemű gyakorlatát is, mely során a GlaxoSmithKline orvosokat győzött meg hawaii és európai élménytúrák, wellness-hétvégék, koncertjegyek és más ajándékok segítségével, hogy ne habozzanak felírni az általa forgalmazott gyógyszereket. A világ egyik legtöbbet használt anti-diabétesz gyógyszereként ismert Avandiáról pedig 2001 és 2007 között elhallgatta a készítmény szedése esetén felmerülő kockázatokat, ami ahhoz vezetett, hogy az Avandia óriási központi egészségpénztári támogatásban is részesült.
A GlaxoSmithKline ellen már kilenc éve megindult az első vizsgálat, de a komplex polgári- és büntetőjogi folyamat csak most zárult le. A megállapodásban szereplő összeg azonban így is csak becslésen alapul, mivel a pontos hatásokat és károkat a csalás volumene miatt nem lehetett felmérni. A GSK egyébként nem az első gyógyszeripari óriás, ami belefutott egy milliárdos kártérítési pofonba. 2009-ben a Pfizer kötött 2,3 milliárd dolláros vádalkut a Bextra fájdalomcsillapító miatt, az Eli Lilly & Co.-nak pedig 1,4 milliárdba került a Zyprexa pszichés zavarok elleni gyógyszerrel való sumákolás.
Forrás: Index


Google: egyre terjed az internetes cenzúra


A nyugati kormányok, beleértve az Egyesült Államokét is, "riasztóan" fokozzák az internetes keresések és a YouTube-videók cenzúrására irányuló erőfeszítéseiket – derült ki az elmúlt két évre vonatkozó "átláthatósági jelentésből", amelyet a Google hozott nyilvánosságra.
"Ez nemcsak azért riasztó, mert korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, hanem azért is, mert az erre irányuló kérések egy része olyan országoktól érkezik, amelyekről ilyenre nem számítottunk, a nyugati demokráciákkal kapcsolatban nem szokás ugyanis automatikusan a cenzúrára asszociálni" – írta hétfői blogbejegyzésében Dorothy Chou, a Google vezető politikai elemzője.
Példaként hozta fel, hogy a spanyol hatóságok tavaly 270 keresési eredmény – egyebek mellett polgármesterekre és ügyészekre vonatkozó cikkek, blogok – eltávolítását kérték a cégtől, Lengyelországban pedig egy közintézmény szerette volna töröltetni az őt bíráló linkeket. "Nem teljesítettük ezeket a kéréseket" – jelezte Chou.
2011 második felében amerikai hivatalok 6192 tartalom (blogbejegyzés vagy online videó) eltávolítását kérték, ami 718 százalékos növekedés az előző hat hónap 757 kérvényéhez képest. A bűnüldöző szervektől és a bíróságoktól a Google 2011 júliusa és decembere között 187 ilyen kérést kapott, ami 103 százalékos növekedést jelentett az előző fél év 92 ilyen kérésével szemben.
A Google az amerikai törlési igények 42 százalékát elégítette ki részben vagy teljes egészében az elmúlt év második felében, ami az arányát tekintve jelentős csökkenést jelent 2010 azonos időszakához képest, amikor a kérések 87 százalékának adtak helyt.
A kétéves jelentés szerint jelentősen megnőtt a kormányoknak az az igénye, hogy betekintést kaphassanak a Google felhasználóira vonatkozó adatokba. Az informatikai cég ezen a téren sokkal nagyobb együttműködési hajlandóságot mutatott.
2011 második felében amerikai kormányzati szervek 6321 alkalommal fordultak a Google-hoz felhasználói adatokért és a cég az esetek 93 százalékában legalább részlegesen együttműködött. A kérések nagy része bűnügyek felderítésével kapcsolatban fogalmazódott meg.
A Google a legnagyobb arányban az amerikai hatóságok kérését teljesítette, Nagy-Britannia esetében ez az arány 64, Franciaországéban szintén 64, Kanadáéban pedig csak 44 százalék volt.
Forrás: HVG



A világ legjobb nyomelem készítménye


Volt egy orvos Magyarországon, aki 40 évvel ez előtt egy kitűnő nyomelem készítménnyel rákos betegeket gyógyított. A Béres Csepp, mielőtt az összetétele megváltozott volna, számos betegség kezelésére és megelőzésére alkalmas volt. Sajnos, ahogy az összetevők kikerültek belőle, a hatása is megszűnt. Manapság legalábbis nem hallok csodaszámba menő gyógyulásokról, amik akkoriban mindennaposak voltak.
Az eredeti Béres Csepp 17 összetevőt tartalmazott szerves kötésben, a most kapható 11, jellemzően szervetlen sót. Béres doktor 10 cseppenként 100mg c-vitamint is javasolt mellé szedni. A mai Béres Csepp betegtájékoztatója 50mg-ot javasol alkalmanként. Az eredeti sárga volt. A mostani színtelen. Valami tehát megváltozott ezzel a termékkel kapcsolatban és nem előnyére.

Miért van szükség egyáltalán nyomelem pótlásra?

Ez a leggyengébb láncszem elmélete. Lehet bármilyen erős egy lánc, ott fog elszakadni, ahol van egy gyenge szem. A táplálkozásra ez úgy vonatkozik, hogy ha van 100 tápanyag, aminek hiánya betegséget okozhat, akkor hiába eszünk meg 99-et elegendő mennyiségben. Egyetlen tápanyag teljes hiánya éppen úgy megállítja a testet, mintha a felét sem ennénk meg.
Próbáljuk csak meg kivenni bármelyik vitamint, ásványi-anyagot vagy nyomelemet az étrendünkből. Előbb vagy utóbb valami leáll. Lehet, hogy csak egy hormon és elhízunk, de lehet, hogy az immunrendszerünk és valami komolyabb nyavalyát szedünk össze.
Igazából a szervezetünkön kívül senki nem tudja, mennyi kell egyik-másik elemből. Van vagy 80 és alig egy tucatról tudja az orvostudomány, mennyi a kívánatos. Azt tudjuk csupán, hogy ha egyik teljesen eltűnik, vagy az arányok felborulnak, akkor baj lesz. A probléma kezelése pedig egészen egyszerű, mert adunk belőle valamennyit és a beteg meggyógyul.
Az általam ismert legjobb nyomelem készítmény
A Vitaking gyárt egy teljesen természetes alapú nyomelem kapszulát, ami jónak tűnik. Az a neve, hogy Metal Balance. Magyarországon kitermelt tőzeg kivonatát és tengeri algát tartalmaz. 
Hazánk területén valaha hatalmas őserdők voltak. A több százezer éves bomlási folyamat során a növényi részekből huminsav és fulvosav képződött, ami önmagában emészthető, biológiailag hasznosítható forma. Egy részük felszívódik a szervezetbe, más részük viszont a bélrendszerben maradva serkenti, szabályozza a bélflórát, megköti és kiüríti a toxikus nehézfémeket, toxinokat, és gyógyszermaradványokat.
A tengeri alga tartalmaz minden nyomelemet. Mivel olyan környezetben nevelkedik aminek semmi köze a mai mezőgazdasághoz és a táptalaja a kimeríthetetlen tengervíz, éppen olyan az összetétele, mint évmilliókkal ez előtt. Mérhetően benne van 74 fontos nyomelem.
Adjuk össze ezt a két dolgot. Az eredmény egy olyan nyomelem készítmény, aminek kiegyensúlyozó hatása van. Amiből hiány van, azt leadja a szervezetünkben, amiből pedig felesleg, azt kivonja és a széklettel távozik.
Csodálatos - nem?
Első kézből a Béres cseppről (Biokultúra Egyesület 1988)
Kósa Ferenc: Az utolsó szó jogán (dokumentumfilm)
Béres Csepp összetétele

Forrás: NatúrHírek



Rezgéssel is elpusztíthatóak a vírusok?


A tudósok egy napon képesek lehetnek - illetve ma is képesek, mint az később kiderül - a vírusokat úgy elpusztítani ahogyan az operaénekesek magas és erős hangjukkal eltörik a borosüvegeket. Egy új kutatás matematikailag meghatározta azokat a frekvenciákat melyekkel az egyszerű vírusokat "belerázza a pusztulásba".
A következőkben egy 2008-as tudományos hírnek adunk  - újra? - nagyobb nyilvánosságot, valamint szorgalmazzuk a vonatkozó kutatások felgyorsítását!

 
Egy új kutatás matematikailag meghatározta azokat a frekvenciákat melyekkel az egyszerű vírusokat "belerázza a pusztulásba". A vírus kapszidja hasonló a teknősbéka páncéljához, mondja Otto Sankey az Arizónai Állami egyetem fizikusa. "Amennyiben a héj semlegesíthető  [mechanikus vibráció által], a vírus inaktiválható." A legújabb kísérletek eredményei azt mutatják, hogy lézer impulzusok megfelelő frekvencia hangolásával el tudnak pusztítani egyes vírusokat. Mindamellett a rezonancia frekvenciák megtalálásának módszerei még fejlesztés illetve próbák alatt állnak.

Kiegészítés
 
Több ismert vírus szerkezete (kubikális vagy köbös vírusok) megegyezik a szakrális geometria alapjaiban ábrázolt ikozaéderrel mint az a fenti cikk eredeti angol nyelvű oldalán is szerepel. A megfelelő frekvenciák megtalálásához több tudományos terület összevonására van szükség. A szimmetria miatt az alakzatok térbeli számítógépes modellezése már szuperszámítógépek nélkül is, költséghatékonyan megoldható! A különböző fehérjék és molekulaszerkezetek modellezésére már készült több olyan program melyek segítségével bárki, akár otthoni számítógép kapacitásával is bekapcsolódhat a kutatásokba (pl.: http://folding.stanford.edu). Csak arra van szükség, hogy a számítási kapacitás valóban a kitűzött célt szolgálja és ne valami teljesen ellentétes dolgot, mint ahogy pár évvel ezelőtt kiderült: Jó szándékú felhasználók letöltötték számítógépükre a programot de az nem a fehérjéket hanem rakétapályákat számolt!
 
A megoldás: nyílt forráskódú program létrehozása
 
Szimbólumkutatással és a kulturális értékek felszínre-hozatalával foglalkozó törekvéseink jó úton haladnak melyhez szintén a fent említett számítógépes erőforrás megosztást fogjuk használni. Kutatási eredményeink alapján az ősi szimbólum rendszerek jóval fejlettebb tudásról tesznek tanúbizonyságot mint azt eddig gondoltuk!

Ikozaéder alakú adenovírus elektronmikroszkópos felvétele:
 

Fényportál kiegészítés


Létezik a vírusok elpusztítására feltalált, és hozzáférhető, kapható egyszerű – a fentieknél jóval egyszerűbb elvek alapján működő – szerkezet, a Zapper, amit bátran ajánlok minden család figyelmébe. Tudom, hogy a fenti cikk nem egészen erről szól, de talán sokan nem ismerik ezt sem.

 
  • eszme -   



Ha Tesla még ma is élne… talán meg tudná oldani az energiaválságot?


Tesla neve sokáig nem jelentett mást számomra, mint egy csehszlovák gyártmányú, népszerű szalagos magnót, amit ifjú koromban használtunk a házibulikban. Jóval később derült ki számomra, hogy Tesla egy nem is akármilyen zsenialitású szerb tudós, aki már a maga korában feltalálta mindazt, amivel ma a földkerekség megmenthető lenne. Csakhogy ez nagyon sok ember érdekeivel ütközne. Ezért hiába a találmány, inkább hagyjuk veszni önmagunkat és a környezetünket.
Nikola Tesla (1856-1943) legalább akkora zseni volt, mint Leonardo Da Vinci. Tudósok és spirituális emberek egyaránt csodálják, hiszen találmányaival olyan messzeségekbe juthatott, amiket még ma is csodálnak, lehetetlennek tartanak – sokan még a spirituális gondolkozásúak is. Bátran dolgozott az idősíkokkal, és állítólag sikerült önmagát egy alkalommal teleportálni is. Rengeteg találmánya volt, a legtöbbet mind a mai napig a mindennapokban is használjuk (távirányító, hangszóró, váltóáramú motor stb.) Talán eszünkbe sem jut, hogy mindezt ennek a zseniális embernek köszönhetjük, aki fejből és szó szerint tudta idézni Goethét, könyveket tudott szó szerint memorizálni, fejben tervezett (tervrajzot készített majd vizualizálta a működő szerkezetet is) azaz elméjének minden oldalát (agyának mindkét féltekéjét) pontosan és tökéletesen működtette. Egy – éppen Magyarországon érte – rosszulléte, kimerültsége után érzékei még jobban kiélesedtek, pontosodtak.


 
Sajnos találmányai a hadipar érdeklődését is felkeltették, fejlesztett különös, nagy hatásfokú fegyvereket is, és sok minden más ötletét szívesen továbbfejlesztették volna hadi célokra. De ahogy Nobel sem volt büszke arra, hogy találmányát fegyver, bombafejlesztésre használták, így Tesla sem állt kötélnek, hogy tudását a rombolás és gyilkolás érdekében használják fel. Bár egy sajátos gépfegyverét még önmaga ajánlotta fel a szerb hadseregnek.

A tudományok és az ezotéria, spiritualitás iránt érdeklődőknek nyilván nem mond ez az írás semmi újat. Nem is az a szándék, hanem az, hogy akár minden évben felhívjuk a figyelmet arra, hogy élt egy ilyen zseni is, mint Tesla, aki feltalálta azt az energiaforrást, amivel az egész Föld energiaellátását ingyenesen biztosítani lehetett volna, és ehhez csak öt tornyot kellett volna megépíteni a Földön. Egy ezekből el is készült New Yorkban, és egyetlenegyszer ezt Tesla be is indította. Titok, hogy miért nem működtethette többször és máskor, majd a tornyot megsemmisítették. Nehéz belátni, hogy ez bizonyos körök érdekeit nagyban sértette volna?

Ne feledjük, hogy Tesla feltalálta a hajtóanyag nélkül működtethető autót, amely környezeti károsodás nélkül, kipufogó gázok nélkül, halkan tudott menni. Ha az elmúlt 70 évben netalán ez került volna gyártásra, akkor most nem kellene tartanunk a globális felmelegedéstől, a sarkok felolvadásától, ami végzetes következményekkel járhat, hiszen ezek kialakulásában jelentős szerepet játszanak a kipufogó gázok ózonréteget károsító hatásai. De akkor mi lenne az olajmágnások milliárdjaival? Nem kellene a Föld energia tartalékait is kifosztani, ha nem lenne szükség üzemanyagra többé. Megmaradnának aranyat érő vizeink, és a jéghegyek is ott, ahol a helyük van.

Tesla feltalálta azt a telekommunikációs rendszert is, amivel akár a földönkívüliekkel is lehetne kommunikálni… De ez sem valósult meg, mert meghaladta a korát. Inkább még ma is sokan kényelmesebbnek tartják, ha inkább kételkednek a földönkívüli civilizáció létezésében. Ki tudja, hogy egy ilyen zseniális gondolkozó és feltaláló tarsolyában, tervei közt mi minden volt még elrejtve, vajon hogyan vélekedett a világ működéséről minden szempontból.
Tehát nemcsak remény van arra, hogy Földünk megmenthető, hanem a tudás is itt van, csak sokak számára kényelmetlen lenne a feltárása. Mert elesnének bevételektől, vagyonoktól, és inkább feláldozzák az egész civilizációt, Földet, az emberiséget a vagyonosodásukért. De ezzel sem mondtam semmi újat. Csak utalok arra, hogy már megkaptuk a tudást és a megoldást, csak talán kicsit korábban, mint kellett volna. Vagy korábban kellett volna alkalmazni, hogy ne jussunk idáig.
 

- eszme -  




A C-vitamin: előnyök és ártalmak


Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet a mellékvesében, melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Később ezt nevezték el C-vitaminnak. A C-vitamin szerepéről, előnyeiről és esetleges mellékhatásairól.
Az emberi szervezet képtelen az aszkorbinsav előállítására, így azt táplálékkal kell bevinnünk szervezetünkbe. Amennyiben ez nem történik meg, hiánytünetként vérzékenység, ínysorvadás, izombántalmak, lassú sebgyógyulás, a fertőzésekkel szembeni fogékonyság és gyulladások kialakulása figyelhető meg.
A természetes C-vitamin megtalálható citrusfélék gyümölcseiben, mint például a citrom, narancs, grapefruit, valamint bogyós növényekben, zöldség és főzelékfélékben, ilyen a paradicsom, paprika, kelvirág, burgonya és még sok egyéb növény termésében. Magas C-vitamin tartalmú a csipkebogyó piros termése, ezért hasznos, ha megfázás esetén forró csipkebogyó teát iszunk. A napi minimális C-vitamin szükséglet 60 mg, de ez csak ahhoz elég, hogy ne alakuljon ki skorbut.

Az aszkorbinsavnak nagyon sok jótékony hatása van szervezetünkre, például a bőr kollagénjének képződéséhez nélkülözhetetlen anyag, hiányában a bőrünk töredezett és száraz lesz. Gyorsítja a fogíny, a vérerek, a csontok és a fogak fejlődését, megújulását és gyógyulását, segít az égési sérülések, sebek, fogínyvérzés gyógyításában és gyorsítja a műtét utáni sebgyógyulást és a hegképződést, ezért operáción vagy bármilyen sérülésen átesett betegeknek ajánlatos nagyobb mennyiségű (napi 1000 mg) C-vitamint fogyasztani.

A C-vitamin jótékony hatásáról

Az aszkorbinsav fokozza szervezetünkben az immunrendszer működését, növeli a fehérvérsejtek számát, melyek szembeszállnak a testünket megtámadó kórokozókkal, és fokozza a fehérvérsejtek működését. Jelentősen csökkenti a meghűléses betegségek, a nátha tüneteit.

Amikor megbetegszünk, illetve amikor már érezzük, hogy hamarosan betegek leszünk, vagy csak halljuk, hogy a környezetünkben például influenzajárvány terjed, akkor nyugodtan el lehet kezdeni C-vitamint szedni vagy meg lehet emelni a napi adagot akár 500 mg fölé.

A C-vitamin küzdeni képes a rákos sejtek ellen is

A C-vitamin antioxidáns hatásánál fogva véd a szervezetet fenyegető rákkeltő anyagok káros hatásától. Az antioxidáns kifejezés azt jelenti, hogy az aszkorbinsavnak kémiailag olyan a szerkezete, hogy a rákkeltő anyagok szabadgyökeit megköti.

Ezek az anyagok egyébként a sejtek DNS-ét vagyis örökítő anyagát támadnák meg, azzal reakcióba lépnének és olyan visszafordíthatatlan változást hoznának benne létre, melynek hatására a sejtek vég nélküli osztódásba kezdenének és így daganat alakulna ki. Az aszkorbinsav azonban közömbösíti a rákkeltő anyagok szabadgyökeit, mert hamarabb lép velük reakcióba.
Újabb kutatások szerint a C-vitamin egy másik mechanizmussal is gátolja a ráksejtek fejlődését. Egyes gyorsan növő daganatok annyi energiát használnak fel, hogy elfogyasztanak minden oxigént, ezért egy enzimre van szükségük, mely csak szabadgyökök jelenlétében működik.

Ennek az enzimnek a segítségével az oxigénhiányban szenvedő sejt a cukrot energiává tudja alakítani anélkül, hogy oxigént használna fel, és elindítja a friss oxigénellátást biztosító erek képződését is. Az aszkorbinsav azonban eltávolítja a szabad gyököket, és leállítja az enzim működését, miközben a daganat képződését is gátolja. A C-vitamin jelentősen csökkenti a gyomor-, gége- és nyelőcsőrák kialakulásának veszélyét.

Mik azok a szabadgyökök?

A szabadgyökök a szervezetünk minden egyes sejtje által folyamatosan igényelt, az életünkhöz nélkülözhetetlen oxigénből képződnek, annak különböző átalakulásai során. Ezek káros hatású, agresszív tulajdonságú, oxigéntartalmú molekulák. Sok betegség kialakulásában felelőssé teszik őket, így szerepük lehet a daganatos betegségek, az érelmeszesedés, az Alzheimer-kór, és bizonyos bőrbetegségek kialakulásában is.

Több orvos azt tanácsolja daganatos betegének, hogy a kemoterápia és a sugárkezelés időtartamára hagyja abba a C-vitamin szedését, mert attól tartanak, hogy a C-vitamin a daganatsejteket is megvédi a kezelés káros hatásától és így az kevésbé lesz hatásos. Ezt az állítást több kísérlet is alátámasztotta, melyek során a kemoterpia csökkent hatékonyságáról számoltak be, amennyiben C-vitamin tartalmú étrendkiegészítőt fogyasztott a beteg a kezelés során.

Több szakember pedig azt hangsúlyozza, hogy csak a nagy dózisú és a mesterséges C-vitamin esetében kell szervezetet károsító hatásokkal és jelentős gyógyszerkölcsönhatásokkal számolni. Azt tanácsoljuk, hogy a C-vitamin lehetőleg természetes formában fogyasztva kerüljön a szervezetbe, így tudja hatását a legoptimálisabban kifejteni és ebben az esetben nem kell számolni a nagy dózisú mesterséges vitamin okozta káros következményekkel.
C-vitamin és dohányzás
Dohányosok számára kiemelten fontos ennek a vitaminnak a rendszeres szedése, mert a dohányzás megnehezíti a bevitt C-vitamin felszívódását a szervezetben, valamint a bejuttatott káros anyagokat is közömbösíti. Kutatások alapján egy cigaretta elszívása 25-150 mg C-vitamint képes tönkretenni. Így könnyű kiszámolni, hogy a napi minimum egy dohányzó számára legalább 500 mg C-vitamin, de inkább ajánlott a napi 1000-2000 mg bevitele.
A mértéktelen C-vitamin fogyasztás veszélyeiről
Az aszkorbinsav ezen kívül támogatja a szervezetben a vas felszívódását és hasznosulását, természetes enyhe hashajtó hatása van és védelmet nyújt a szürkehályog ellen is. Csökkenti a vér koleszterin szintjét is, így jelentősen csökkenti a szívinfarktus és a szívkoszorúér-betegségek kockázatát.
Az aszkorbinsav egy vízben oldódó vitamin, mely azért fontos, mert a zsíroldékony vitaminokkal szemben nem halmozódik fel a zsírszövetben, hanem a fölösleges mennyiség a vizelettel távozik, így nem lehet túladagolni.
Arra viszont oda kell figyelni, hogy a C-vitamin a szervezetben kémiai anyagokká (oxaláttá) bomlik le, és ez ürül a vizelettel. A vesekövek háromnegyede kalcium-oxalátból áll, így emiatt mégiscsak gátat kell szabni a mértéktelen C-vitamin fogyasztásnak, mely napjainkban nagyon elterjedt.
Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Forrás: WEBBeteg


A halhatatlanság növénye?


A Gynostemma pentaphyllum, vagy dzsiogulan, egy indás kúszónövény a tökfélék családjából. Kína és Korea déli részein és Japánban őshonos növény. A dzsiogulan leginkább gyógynövényként ismert, jelentős antioxidáns és adaptogén hatása miatt, amely elősegíti a hosszú életkor elérését.
A dzsiogulan megél a legtöbb mérsékelt égövi területen, jó vízháztartású termőföldet, sok napsütést igényel. A növény kétlaki, azaz külön porzós és termős tövek léteznek, ezért vetésnél mindkét fajtára szükség van. Ellentétben a legtöbb tökfélével, a dzsiogulannak nincsen mérgező tulajdonsága.
A Dél-Kína hegyeiről származó dzsiogulant először a XVI. Században ismerték el gyógynövényként. Azóta rengeteg bizonyíték halmozódott fel azzal kapcsolatban, hogy képes meggyógyítani és szabályozni a szervezet működését. A dzsiogulan rendkívül erős adaptogén - vagyis olyan gyógynövény, amely segíti a szervezet alkalmazkodását és a stresszel való megbirkózását. Más szavakkal, egyensúlyba hozza a szervezet működését.

Stresszhelyzetben az adaptogén segíti a szervezetet. Erősíti az immunrendszert, és  megakadályozza, hogy a stressz - legyen az munkahelyi probléma, a levegőben található méreganyagok, nem megfelelő táplálkozás vagy bármi más - károsítsa a szervezetet.

 300 sportolónak adtak dzsiogulant verseny előtt, a kontrollcsoport pedig placebót kapott. A tesztcsoport minden tagja arról számolt be, hogy több energiája volt, élesebbek voltak a reflexeik, ugyanakkor kevésbé izgultak a verseny előtt és közben.

Emellett a növény a vizsgált esetek 89-95 százalékában elősegítette a mélyebb, nyugodtabb alvást is. Vagyis, ha a szervezetnek pihenésre van szüksége, akkor a dzsiogulan abban segíti, ha pedig energiára van szüksége, akkor abban.

A dzsiogulan aktív hatóanyagai erős antioxidánsok, amelyek megkötik a szervezetben található szabad gyököket. Ezzel megelőzik a DNS-károsodást (amelyet az oxidáció okozna), és késleltetik az öregedést - ezért él jó néhány, dzsiogulant használó kínai száz évig is.

Részben rendkívül erős antioxidáns hatásának köszönhetően a dzsiogulanról kimutatták, hogy gátolja a rákos daganatok növekedését. Egy állatkísérlet során patkányoknak két hétig dzsiogulant adtak, mielőtt karcinogén anyagot juttattak volna a szervezetükbe. Miután 18 héten keresztül kapták a karcinogén anyagot, a patkányokat felboncolták. Nemcsak kevesebb tumort találtak a tesztcsoportban, mint a kontrollcsoportban (azok az állatok dzsiogulant nem kaptak, csak karcinogén anyagot), hanem a dzsiogulan mintegy hat héttel késleltette a daganatok kifejlődését is, pedig a patkányok rendszeresen kaptak karcinogén injekciókat.
A klinikai kutatások során a kutatók felfedezték, hogy a dzsiogulan növelte a természetes ölősejtek aktivitását húgyúti daganatokban szenvedő betegeknél, segítve a szervezetüket, hogy felvegyék a küzdelmet a daganatok növekedése és terjedése ellen.
A magas és alacsony várnyomás egyaránt káros az egészségre. A szívrohamtól kezdve az agyi keringés összeomlásáig többféle súlyos problémát okozhatnak, ezért mindenképpen foglalkozni kell ezekkel a problémákkal. A dzsiogulan a megfelelő szintre állítja be a vérnyomást, akár magas, akár alacsony volt eredetileg. Magas vérnyomásban szenvedő betegek esetében egy klinikai tanulmány során összevetették a ginzenget és a dzsiogulant. Megdöbbentő eredményre jutottak: a azok közül, akik dzsiogulant szedtek, 82 százalék számolt be jelentős javulásról, míg azok közül, akik ginzenget használtak, csak 46 százalék.
A dzsiogulan hasonlóan hatékony a magas koleszterinszint csökkentésében. Számos klinikai kutatási eredmény látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a dzsiogulan hatékonyan csökkenti az LDL (káros koleszterin) szintjét, ugyanakkor növeli a HDL (hasznos koleszterin) szintjét.
Azzal, hogy az LDL szintjét csökkenti, a dzsiogulan segít megelőzni az érelmeszesedést, agyvérzést és szívinfarktust.
A gipenozidok növelik a szívizom összehúzódó-képességét. Ezáltal növelik a szívműködés hatékonyságát. Egyszerűbben fogalmazva, a dzsiogulan könnyíti a szív munkáját, segíti abban, hogy azonos mennyiségű vért kevesebb erőfeszítéssel legyen képes továbbítani.
Mindezeket az okokat figyelembe véve, a „halhatatlanság-növény" tökéletes sportolóknak vagy aktív életet élő embereknek, akiknek fontos a fizikai teljesítményük. Fokozódik az állóképességük, és csökken a regenerációhoz szükséges idő. Ezeket a következtetéseket 220 sportoló és 30 egészséges, nem sportoló ember vizsgálatából vonták le. Az elvégzett színes DOPLER vizsgálat során a kutatók úgy találták, hogy a dzsiogulan aktív hatóanyagai, más gyógynövényekkel együttműködve nagy mértékben növelték a szív által továbbított vér mennyiségét, anélkül, hogy pulzusszámot vagy a vérnyomást növelték volna.
De a szív nem az egyetlen szerv, amelyet a dzsiogulan véd és segít. Gyógyító hatással van a májra is, megóvja a méreganyagok hatásától.
A tüdőnek is hasznos a dzsiogulan, különösen a bronchitis kezelésében, mivel eredetileg ennek a betegségnek a gyógyszereként ismerték Kínában. Egy 86 bronchitises beteggel végzett vizsgálatban a dzsiogulan a betegek 93 százalékának javított az állapotán. Egy másik vizsgálatban, 96 esetből 93 százalékban segített.
Felhasználása:
Tea készítése: 1l vízhez kb egy maréknyi tealevelet tegyünk. A leveleket 80 fokos vízzel öntsük le, hagyjuk állni 5-15 percig, majd szűrjük le. A legtöbb teafélével ellentétben nem lesz erősebb ha hosszabb ideig áll, édeskés íze viszont annál intenzívebbé válik.
Az adaptogén növények nem mérgezőek normál dózisban, és általános védekező reakciót váltanak ki a stresszre, továbbá normalizáló hatást fejtenek ki a testre.
Az alábbi neveken ismert még: halhatatlanság növény, ötlevelű ginseng, szegények ginsengje, csodafű, tündér növény, édes tea inda.
Forrás: Ezotop


Megelőzi a rákot, égeti a zsírt és finom


A fehér teát a császárok italának is nevezik, és Kínában életelixírként tekintettek rá. Úgy tartották, akár a halhatatlanság is elérhető fogyasztásával.
A fehér tea - csakúgy, mint a fekete vagy a zöld tea - a Camelia sinensis nevű teanövény leveleiből készül. A különbség pusztán a tealevelek feldolgozásában mutatkozik meg. A fehér tea a legkevésbé feldolgozott teaféle, ennek köszönhetően fogyasztása számos pozitív egészségügyi hatással bír.

Fehér tea

Jellemzően azokat a teaféléket nevezik fehér teának - más néven szűz teának -, melyeket a szüretelést követően csupán szárítanak, egyéb emberi beavatkozást nem igényelnek.

Az igazi fehér teát csupán az év bizonyos időszakában tudják előállítani: az éppen kibontakozás előtt álló fiatal hajtásokat használják fel hozzá. Ebben a periódusban a fiatal leveleket még fehéres-ezüstös pihék borítják.

A fehér tea nevét nem csupán az ezüstfehér pihékről kapta, maga a főzet is halvány színű. A fehér tea sokkal világosabb más teákhoz képest, leginkább könnyű fehérboréra emlékeztet a színe.

Így készítsd el a fehér teát!

Egy liter fehér teához körülbelül 10 g tealevélre lesz szükséged. Üveg- vagy porcelánedényben forralj vizet, majd várd meg, míg visszahűl körülbelül 80 fokra. Ezt követően öntsd a tealevelekre. Az alacsonyabb hőmérséklet azért fontos, hogy a tealevelekben lévő hasznos anyagok ne illanjanak el. Körülbelül kettő-öt perc áztatási idő után már fogyaszthatod is.

A fehér tea egészségügyi hatásai

Rákellenes ital

A fehér tea kétszer olyan erős antioxidáns hatású ital, mint a zöld tea. Ennek oka, hogy a fehér tea a legkevésbé feldolgozott teaféle, így polifenol-tartalma - mely hatékony antioxidáns - maximális. Fogyasztásának köszönhetően a szervezetet károsító szabadgyökök jóval kisebb mértékben tudják kifejteni hatásukat. A fehér tea segít megelőzni a daganatos betegségek kialakulását, lassítja az öregedést, miközben a keringési rendszert érintő betegségek kockázatát is csökkenti.

Zsírégető csodaszer

A fehér tea zsírégető hatása miatt remek kiegészítője lehet számos diétás étrendnek. Kutatások szerint fogyasztásával megakadályozható a zsír lerakódása, hatóanyagai elősegítik a zsírsejtek leépülését a szervezetben. Emellett éhségcsökkentő hatása is segíti a fogyókúra sikerét.

Nemcsak egészséges, finom is

A fehér tea áttetsző, lágy, selymes ízű tea. Hiányzik belőle a fűre emlékeztető utóíz. Csersavtartalma alacsonyabb a fekete, illetve zöld teához képest - így kíméli a gyomrot. Koffeintartalma alacsonyabb, mint a fekete és a zöld teáé, de nem elhanyagolható. Egy adag fehér teában körülbelül 15 mg, ugyanennyi zöld teában 20 mg, fekete teában pedig 40 mg koffein van.

A császárok itala

A fehér teát a császárok italának is nevezik. A Dél-Kínából származó ital készítéséhez használt teabimbókat a legenda szerint aranyollóval vágták le, és a teát kizárólag a császár fogyaszthatta. A fehér teát életelixírnek tekintették Kínában - úgy tartották, hogy fogyasztásával akár a halhatatlanság is elérhető.

Forrás: Femina







Megfázás ellen együnk curryt!


Ha legközelebb megfázással küzd, felejtse el a paracetamolokat és keressen inkább egy kis curryt a konyhában! Vezető táplálkozás-szakértők állítják, hogy a fenő grék, vagy más néven görögszéna, ami gyakori összetevője az indiai konyhának, nemcsak enyhíti a megfázás tüneteit, de megelőzésre is szolgál.
A kísérlet során egy három hónapos téli időszakban húsz önkéntes – közülük tízen a megfázás tüneteivel, tízen egészségesen – hetente kétszer fél teáskanálnyi görögszéna-magot fogyasztott. A betegek azonnali változást észleltek, megszűnt az orrfolyásuk, a köhögésük, tüsszögésük, elmúlt a torokfájásuk és a fáradtságuk. Akik egészségesek voltak, a további időszakban is azok maradtak annak ellenére, hogy korábban legalább egyszer átéltek megfázást a téli időszakban.

A kísérletet az indiai-angol séf, Gurpareet Bains vezette le, aki egy amerikai egyetem segítségével további klinikai kísérleteket is tervez, és így nyilatkozott: „Azt már korábban is tudtuk, hogy egyes ételek és fűszerek enyhíthetik a megfázás tüneteit, de a mostani tanulmány azt bizonyítja, hogy a görögszéna egyértelműen hatásosabb bármelyiknél. Nem nevezném csodaszernek, de nagyon közel áll ahhoz.”

Forrás: Női Net Café



Törvény és jogszabály tiltja, hogy azt mondjam: egyen több vitamint...


A cenzúra története az ókori görög időkig vezethető vissza. Szinte minden közösségnek megvoltak a témái, amelyekről nem volt szabad beszélni vagy írni. Az információknak a szélesebb nyilvánosságtól való elzárását szokás cenzúrának nevezni. Problémát csak az okoz, amikor az információk “cenzúrázása” az emberek széleskörű érdekei ellen létezik, például a hozzá nem értés, vagy fennálló ellenérdek leplezésére.
"Az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a terméknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni." 

Ez egy, a közelmúltban alkotott rendeletből kiollózott idézet, ami szó szerint azt jelenti, amit. Miközben mindenki tudja, hogy egy vitamin, egy ásványi-anyag vagy egy növényi kivonat megelőzi a betegségek kialakulását, vagy közismert hiányuk esetén meggyógyítja a beteget, de ezt nem szabad kijelenteni, sőt a rendelet értelmében még utalni sem lehet rá. Amennyiben azt állítom Önnek egy fokhagyma kapszuláról, hogy attól büdös lesz a lehelete, az legális. Amennyiben ugyanennek a kapszulának a dobozára egy szívecskét rajzol a gyártója, azzal jogszabályt sért és megbüntetik érte. Ha pedig a termék ismertetőjén vagy reklámjában azt állítja, hogy csökkenti a káros koleszterin szintjét, akkor ismét megbüntetik. Nem azért, mert nem igaz, hanem azért, mert nem szabad leírni.

Kinek áll érdekében elhallgatni a tényeket?

Az Egészségügyi Világszervezet a WHO adatai szerint évente 15,3 millió ember hal meg szív és érrendszeri betegségben és több mint 6 millióan rákban. Ráadásul ez 2020-ig jelentősen növekedni fog.

Úgy számolták, hogy átlagosan 73 százalékkal fog emelkedni a fejlődő országokban és 29 százalékkal a fejlett világban. Emiatt 2020-ban az emberek 3/4-e ebben a két betegségben fog meghalni a hivatalos előrejelzések értelmében.

Ezekkel az adatokkal szembesülve felmerülhet Önben is a kérdés, hogy tekinthetjük e egészségesnek az embereket csupán amiatt, hogy nem szenvednek látványosan olyan hiánybetegségekben, mint a skorbut, a pellagra vagy a beri-beri, mindössze csak rákosak vagy elzáródtak a koszorú ereik?

A mai tápanyag igények messze alul vannak becsülve. Mindegy, hogy RDA%-nak, AI-nek, NRV-nek vagy EAR-nak hívjuk, csupán arra jók, hogy egy egészséges ember normál életkörülmények közti igényét biztosítsa annak érdekében, hogy ne legyen látványosan hiánybeteg pár hónap alatt. Azzal, hogy mi lenne az optimális mennyiség egy-egy tápanyag esetén, sportolóknak, hegesztőknek vagy vállalkozóknak, bár sokan kutatják, alig kap nyilvánosságot, sőt csak titokban és körmönfontan lehet szólni róla.

A cenzúrának két látványos eredménye is van. Miközben ismeretlen marad a legtöbb ember számára egy-egy tápanyag terápiás értéke vagy optimális napi szükséglete, elszaporodik a hiányában fellépő krónikus betegek száma. Ezeket pedig kezelni kell. Általában gyógyszerrel. Minél kevesebb eladott vitamin, annál több eladott gyógyszer. Ismerősen hangzik?

A legnevesebb szaklapokban publikált adatok sosem kerülnek alkalmazásba

A tudományos irodalom nagyjából egyetért abban, hogy az étrendi kiegészítések segítenek megakadályozni a betegségeket. Ez nem csupán az én véleményem, hanem a világ legtöbb vezető orvosi folyóirata is egyet ért ebben.

A közismerten vitamin ellenes JAMA (Journal of the American Medical Association) például a közelmúltban nem átallotta azt kijelenteni, hogy minden felnőttnek kellene multivitamin kiegészítést szednie (1). A cikk szerzői Dr. Robert H. Fletcher és Dr. Kathleen M. Fairfield a Harvard Orvosi Egyeteméről 1966 és 2002 között vizsgálták a vitamin kiegészítések hatását a krónikus betegségekre és arra a következtetésre jutottak, hogy az elégtelen vitamin ellátottság összekapcsolható a szív-koronaér betegségek, a rák és a csontritkulás kialakulásával.

Hasonlóképpen, mint a NEJM (New England Journal of Medicine) orvosi szaklap, ami 1998 április 9-i számában megjelent cikkében azt tanácsolta: “Táplálkozz megfelelően és szedj multivitamint”. A cikk számos, a témában megjelent tanulmányra hivatkozik. A tanulmányok az étrendkiegészítők hasznát vizsgálták(2) és megállapították, hogy egyáltalán nem optimális a mai vitamin fogyasztás az egészségmegtartás szempontjából.

De mennyi is az optimális és az elegendő közötti különbség?

Nem kicsi! 

A következőkben azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat emelem ki, amiknél egyrészt nagy eltérés van a hivatalosan és az őszintén ajánlott mennyiségek között, másrészt azokat, amiknek hiánya nagyban hozzájárul egy-egy krónikus betegség kialakulásához.

De mielőtt ezt megtenném, hadd adjak egy nagyon kézenfekvő hasonlatot. A minap olvastam egy interjút hétszeres Tour de France győztes Lance Armstronggal. Arról beszélt, hogy napi 9500kCal-nak megfelelő ételt eszik meg naponta az edzés és a versenynapokon egyaránt. Akik próbáltak már sikertelenül lefogyni ennek negyedét elfogyasztva naponta, azok értik, miről beszélek. Minden embernek más a tápanyag igénye. Nagyon más. És elképzelhető, hogy az Ön életmódjával bizonyos tápanyagokból többre van szüksége, mint Armstrongnak. Kalóriából biztosan nem, de talán valamelyik B-vitaminból igen.

A lényeg, hogy megértsük: nincs olyan, hogy ajánlott napi bevitel. Ha muszáj, akkor mondjuk azt, hogy ajánlott napi bevitel egy átlagos napon egy átlagembernek. De mi van azon a napon, amikor 12 órát dolgoztam, vagy azon, amikor 100 km-t gyalogoltam, vagy azon, amelyiken meccsem volt, vagy azon, amelyiken megittam 4 korsó sört?

Ki tudja megmondani, hogy mennyi az optimális mennyiség Önnek?

A válasz, bár kézenfekvő, de egyben meglepő is: Ön. Az elmúlt években számtalan szakértővel beszélgettem erről a témáról és azt figyeltem meg, hogy bár kétségtelenül vannak a témában jártas orvosok és táplálkozási szakértők, a legjobb eredményeket nem ők érték el, hanem azok a szakemberek, akik bár nem szorosan a testek táplálásával vagy gyógyításával foglalkoznak, de munkájuk részeként fontos, hogy a klienseiknél eredményt érjenek el és rájöttek vagy megtanulták, hogy ennek fontos része a táplálkozás. A fitnesztermek környékén, a kozmetikai szalonokban, wellness-központokban és drogériákban igen felkészült és tapasztalt szakemberek vannak, akik olyan mértékben képzik magukat, hogy rövid idő alatt, messze nagyobb tapasztalatra tesznek szert, mint tantermekben vagy könyvtárakban képződött kollégáik.

Nyugodtam kipróbálhatja, hogy Önnek mi az optimális mennyiség. Szerencsére a vitaminok és az ásványi anyagok veszélytelenebb dolgok, mint a szupermarketekben kapható legtöbb étel vagy ital. Először is: teljesen biztonságos szer nincs. Még a víz sem az. Talán 8 liter körüli víz rövid időn belül elfogyasztva vízmérgezést okoz, ami nagyon komoly, életveszélyes állapot. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy a víz ivása alapvetően biztonságos. Kicsit kevesebb is elég ahhoz, hogy a Túró Rudi vagy a Sportszelet rosszullétet okozzon, mégsem szabályozza vagy tiltja senki a forgalmazását. A C-vitamin terápiás indexe 350 körül van, miközben van olyan szabadforgalmú, nem receptköteles gyógyszer a benzinkutak pénztárainál, aminek mindössze 25!

Akár a Sportszelet, akár a fájdalomcsillapító szabadon vásárolható.Nem így van ez a vitaminokkal. Ostobaságból, vagy szándékosan ezeknek az anyagoknak forgalmazása rendeletekkel korlátozva van és bár a szakirodalom nagyjából egyet ért a szükséges mennyiségekben, az ezt tartalmazó termékek gyakran nem könnyen beszerezhetők számunkra. Az A- és B-vitamin komplexemet Romániából, a Superfood-italomat az Egyesült Államokból, a cukor helyett használt Steviámat pedig Németországból rendelem meg alkalmanként. És a hazánkban forgalmazásra engedélyezett mennyiség sokszorosát, egyes vitaminok esetében sok százszorosát fogyasztom, amit lehetetlen a patikákban kapható termékekkel kivitelezni. Legalábbis nem életszerű napi 100 tablettát bevennem, mikor ugyanazt a hatóanyag mennyiséget egyetlen kapszulába is be lehetne tenni, csak ezt valaki nem engedi.

Vannak jó, bőséges mennyiségeket tartalmazó vitamin csomagok forgalomban. Ezekből napi 1-2 csomag, keményebb terhelés esetén 3-4 csomag általában jó eredményt szokott hozni. Ennél kisebb mennyiségeknek nincs semmi észlelhető hatása, a nagyobb mennyiségek pedig már nem hoznak érezhető javulást. Érdemes pár hétig kísérletezni Önnek is a saját adagját meghatározandó.

Csodálatos gyógyulások kontra pénzkidobás

A szakirodalom mellett nagyon sok marketing célú írás is megjelenik. Olyanok, mint például ez, amit olvas. Talán nem meglepő Önnek sem, hogy ezek elsődleges célja az eladás. Mindegy, hogy egy szerző a vitaminok mellett kampányol vagy ellenük, mindenképpen egy bizonyos szemüvegen át nézi a témát és ez még akár rendben is lenne. Nincs annál rosszabb, amikor egy cikk vagy könyv írójának nincs semmi véleménye. Viszont Önt összezavarhatják ezek az egymásnak néha ellentmondó kijelentések és akár azt is eredményezhetik, hogy kétkedni kezd az egész témát illetően.

Szeretném, ha ez egyszerű lenne Önnek, ezért elmondom, hogyan lehetséges, hogy míg az egyik újságban (hívjuk mondjuk: Reader’s Digest-nak) azt olvassa, hogy az étrendkiegészítők teljesen haszontalanok, addig egy másik kiadványban (hívjuk mondjuk: Cenzúrázatlan Egészség-nek) olyan csodás gyógyulásokról olvashat, mint korábban csak a Bibliában.

Hogy megértsük az ellentmondást, vegyünk egy konkrét példát. A közelmúltban jelent meg Robert Barefoot: A kalcium faktor című könyve. Aki azt elolvasta, lelkesen rohant a boltba és vásárolta meg a legrosszabb minőségű kalcium tartalmú étrendkiegészítő kapszulát a piaci ár nyolcszorosáért, mert a könyv tele volt csodás gyógyulások leírásaival. És valószínűleg mind igaz is volt.

Hogyan lehet ez? Nincs itt valami ellentmondás?

Abszolút nincs. Miközben az átlag TV néző csupán azt tudja, hogy a kalcium fontos a csontok és a fogak fejlődéséhez gyermekkorban és a menopauza után, semmit nem tud arról, hogy a kalcium legalább 200 ismert élettani folyamat részeként közreműködik az egész testünk általános egészségében. Fordítsuk ezt meg: hiánya nem csupán törékeny csontokat és lyukas fogakat eredményez, hanem egy nem optimális állapotot több mint 200 területen.

Tegyük fel, hogy Dr. Barefoot nem lódított, hanem valódi esetek leírása van a könyvében. Ez csak akkor lehetséges, ha a könyve hatására kalciumot fogyasztók korábban hiányt szenvedtek ebből a tápanyagból. Vagy fordítsuk meg ezt: amennyiben nem szenvedtek volna hiányt, kidobott pénz lett volna és eredménytelen az étrendjük “kiegészítése”.

Tehát számomra ebből a példából is az következik, hogy a doki nagyon jól látta meg az általános kalcium hiányt az emberek étrendjében. És csak egy kicsit lódított azzal, hogy a korallt kiáltotta ki “legjobb” kalcium forrásnak. Vannak a korallnál ötször értékesebb kalcium források. Ha a korallnak ki kellene emelnem egyetlen értékét, az a nyomelem tartalma lenne, ami kétségtelenül előnyös, mivel abból is alultápláltak vagyunk. Ez például a Béres Csepp töretlen sikerének az oka.

És mennyit kellene szedni nekem vitaminból?

A következőkben tételesen végigveszem a legfontosabb vitaminokat és ásványi anyagokat azért, hogy Ön össze tudja hasonlítani a szükséges mennyiségeket azzal, amit jelenleg szed. Ne legyen rest. Vegye kézben a most fogyasztott multivitaminját és hasonlítsa össze az alább megadott értékekkel. Amennyiben az értékek nem érik el legalább a felét az itt megadottaknak, akkor szinte biztosan hiányt szenvednek a sejtjei valamiből. Ez alól csak a kivételesen jól táplálkozó pár tízezer ember kivétel. Amennyiben viszont Ön boltban vagy étteremben szerzi be ételét vagy annak alapanyagait, akkor nem tartozik ezen szerencsések közé. Az ipari növény és élelmiszer termelés nem biztosítja a szükséges arányban a mikrotápanyagokat. Sem a vitaminokat, sem az ásványi anyagokat.

A-vitamin

Európában 1988-ban A Helsinki Konzultáció keretében 800µg-ban határozták meg a felnőttek számára ajánlott napi A-vitamin (retinol) mennyiségét. Mivel az A-vitaminnak több formája is előfordul az étrendünkben, ezért célszerű az összes lehetséges formáját az un. retinol ekvivalensre átszámolva meghatározni. Értelemszerűen az 1RE éppen 1µg retinolnak felel meg, de például béta-karotinból, ami a másik legyakoribb étrendi formája ennek a vitaminnak, éppen 12µg kell, hogy 1RE A-vitaminhoz jusson a szervezetünk.

Az A-vitamin tartalmú étrendkiegészítők tájékoztatóján minden esetben RE-ben található meg a hatóanyag tartalom.

Bár 1988 óta 23 olyan kutatási adatot publikáltak nemzetközi szinten, ami szoros összefüggést talált az A-vitamin rák megelőző hatása és a nagyobb mennyiségű fogyasztása közt, mégsem került ez be a napi táplákozási gyakorlatba, sőt még az ajánlásokba sem.

Ehelyett egy megjelent elemzésre hivatkozva pár „szakértő” azt tanácsolja, hogy a dohányosok ne fogyassszanak béta-karotint, mert megnöveli a tüdőrák előfordulási arányt a köreikben. Bár ostobaságnak tűnhet, hogy emiatt a teljes populációban alacsonyabb értéket javasolnak, de ennek ellenére így van. Emberek! Nem a béta karotin okozza a tüdőrákot, hanem a dohányzás!

B1-vitamin

Több tucat kutatási adat jelent meg a B1-vitaminnal kapcsolatosan, amik azonos eredményre jutottak azzal kapcsolatban, hogy a thiamin nagy mértékben hozzájárulhat az általános egészségi állapothoz és számos betegséget előzhet meg.

Ráadásul az alkoholfogyasztás, már igen kis mennyiség esetén is jelentősen befolyásolja ennek a vitaminnak az anyagcseréjét, sokkal nagyobb mértékben, mint bármely más vitaminét vagy mikrotápanyagét. Emiatt célszerű lenne az elavult és erősen alulméretezett ajánlásokat végre elfeledni és a napi gyakorlatban is egy elfogadható szinten fogyasztani a B1-vitamint.

Ráadásul nem található meg egyetlen olyan adat sem a szakirodalomban, ami bármilyen káros mellékhatását találta volna még igen nagy mennyiségben történő fogyasztása esetén sem.

C-vitamin

Mi az első, ami eszébe jut erről a szóról? Egy doboz Hohes-C 100%-os gyümölcsital? Vagy a téli vitaminhiányos influenza szezon? Amennyiben sokat néz TV-t és hallgat rádiót, a fentiek egyike biztosan. Amennyiben alternatív underground hírleveleket olvas, lehet, hogy Szent-Györgyi Albert és egy zöldpaprika, de azt hiszem ezerből egy embernek sem jut eszébe a rák vagy a keringési rendszer betegségei.

Pedig annak kellene. 2007 októberében a neves Journal of Nutrition című folyóiratban megjelent cikk szerint a C-vitaminnak van terápiás mennyisége, ami hatékony mind a rák, mind a kardiovaszkuláris (keringési rendszert érintő) betegségek gyógyításában.

Ráadásul a kutatók, akik a cikket közölték, azzal a feltételezéssel élnek, hogy tulajdonképpen ezek a társadalmat tizedelő betegségek nem mások, mint a krónikus C-vitamin hiány eredményei, ami jellemző a társadalom minden szintjén. Dr. Steven Hickey és Dr. Hilary Roberts egy könyvben is megírták ennek lényegét. Az „Ascorbate: the Science of Vitamin C” című munkájukban azt állítják, hogy a szív betegsége tulajdonképpen nem más, mint a skorbut.

A skorbut végső stádiuma elég jól megfigyelhető tünetekkel jár. Vérző fogíny, a megrepedt vérerektől elszíneződött bőr, sérülékeny hámréteg, ízületi fájdalom és hajhullás. De az egészséges élet szempontjából nagy különbség van a túlélés és az optimális egészség között. A valódi kérdés az, hogy az optimális egészség érdekében mennyi C-vitaminra van szükségünk? Már régen nem a klasszikus skorbut tüneteknek kellene eszünkbe ötleni amikor a C-vitamin hiányáról beszélünk valaki táplálkozásában. Amikor a vérző, beteg fogíny vagy más felszíni tünetek megjelennek, addigra már belül egy évek óta tartó romlási folyamat pusztítja az érrendszert, ami sajnos nem látszik, nem fáj.

A C-vitamin hiányának krónikus tünetei nem a felszínen jelentkeznek először. Számos kutatás eredményeként a vezető orvostársadalom egyetért abban, hogy a szív- és érrendszeri betegségek közvetlen következményei annak két sajnálatosan egybeeső dolognak, hogy az ember képtelen ezt a tápanyagot a saját szervezetében előállítani és a megváltozott termelési és életmódbeli szokások miatt csak igen kis mennyiségben jut hozzá.

E-vitamin

Az 1940-es években Evan Shute professzor és bátyja, Wilfrid Shute professzor Kanadában elsőként alkalmazták az E-vitamint a szívkoszorúér-megbetegedés kezelésében. 1946-ban még a Time magazin is írt munkájukról. De abban az időben a doktorok meg úgy gondolták, hogy a vitaminokat csak azok hiánybetegsége esetén kell alkalmazni, nem pedig olyan betegségek kezelése során, mint a szívbetegségek. Így aztán míg Shut-ék az évek során betegek százait kezeltek E-vitaminnal, a legtöbb orvos haszontalannak vélte ezt a tápanyagot.

Ám a kutatók a vizsgálatok során az E-vitamint nemcsak hogy erőteljes antioxidánsnak találták, de kiderült, hogy a szervezet első számú zsírban oldódó antioxidánsa. Az 1990’es évek elején a Harvard Egyetem kutatói kijelentették, hogy az E-vitamin jelentősen csökkenti a szívbetegség és a szívroham kockázatát. A fordulópontot azonban az 1996-ban, a brit Lancet-ben megjelent publikáció jelentette, amely szerint az E-vitamin-kiegészítés, napi 400-800NE adagolásban 77 százalékkal csökkenti a szívroham bekövetkezését. Ezek után az E-vitamin az orvoslás egyik fő eszközévé vált. Sok orvos saját maga is szedi, és pácienseinél is elrendeli az E-vitamin fogyasztását.

Nagy a különbség. A szintetikus E-vitamin nyolc összetevőből áll, melyek közül csupán egy azonos a természetes E-vitamin összetevőivel. Az évek során a kutatások bebizonyították, hogy milligrammokra bontva is a természetes E-vitamin 36 százalékkal aktívabb biológiailag a szintetikus formánál. Az NE, vagy nemzetközi egység ennek a különbségnek a kiegyenlítésére szolgál. De a természetes forma meg így is hatásosabb, mint a szintetikus.

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint, amelyet Graham W. Burton professzor, a Canada’s National Research Council kutatója publikált, a természetes E-vitamin kétszer olyan hatékonyan szívódik fel, mint a szintetikus forma. A humán kutatások során a természetes vitamin szintje tehát kétszer olyan magas volt a szervezetben. Ez pedig azt jelenti, hogy még ha az NE-mennyiség szerint szedjük is a kapszulákat, a természetes vitamin hasznosítása 66 százalékkal jobb. Természetes E-vitamin vásárlásakor körülbelül kétszer annyit kapunk a pénzünkért.

Tilos azt mondanom: egyen több vitamint…

Önkényesen emeltem ki a fenti 4 vitamint a közismert 14-ből. Leginkább azért ezeket, mert e négy esetben óriási a különbség a hivatalosan javasolt és a ténylegesen szükséges mennyiségek között. Persze a többi vitamin esetén is hasonló a helyzet, és aki ellátogat a www.naturhirek.hu oldalra, az összeset megtalálja egy helyen.

Én nem vagyok kutató és nem vagyok orvos. Viszont nagyon érdekel a téma és az elmúlt 5 évben elolvastam legalább ezer szakmai publikációt a vitaminokról. Ezek közül közel 700-at kigyűjtve Ön is megtalál a www.naturhirek.hu irodalomjegyzék oldalain. A fenti állításaim ezen kutatási adatok összegzései csupán. Ennek fényében naponta elcsodálkozom hogy a szigorúan vett „szakma” legtöbbször éppen az ellenkezőjét olvassa ki ugyanezekből a publikációkból, vagy talán jól felfogott érdekében megtagadja a számára nem kifizetődő eredményeket.

Sajnos azt kell mondanom, hogy Önnek kell bölcsnek lenni. El kell tudnia dönteni két egymásnak homlok egyenest ellentmondó állításból, hogy melyik az igaz és melyik nem. De nem olyan nehéz ez.

És néhányan segítünk Önnek. :)

Demecs István

Magyarországra hozzák Európa szemetét a multik?

A Budapest Főváros Kormányhivatala szerint a multinacionális cégek gyakran gyengébb minőségű termékeket forgalmaznak Magyarországon.
Budapest Főváros Kormányhivatala szerint gyakran gyengébb minőségű, vagy rosszabb élvezeti értékű termékeket forgalmaznak a multinacionális cégek Magyarországon, mint Nyugat-Európában. Néhány vizsgált termék, köztük bébiételek és pelenkák esetében jelentős minőségromlást is tapasztaltak. Pesti Imre kormánymegbízott csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség által nemrég végzett termék-összehasonlító vizsgálat eredményeit, a konkrét cégek, illetve termékek nevének említése nélkül.

Máshol is

Elmondta, a vizsgálatot azt követően indították, hogy a Szlovák Fogyasztók Szövetsége áprilisban elvégzett hasonló vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az EU nyugati tagállamaihoz képest gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagokból készült termékeket forgalmaznak a legnagyobb világcégek az újonnan csatlakozott közép- kelet európai országokban.

Közölte, korrekt vizsgálattal akarták tisztázni, hogy a Magyarországra kerülő, illetve az itthoni, multicégek tulajdonában lévő gyárak ugyanolyan minőségű termékeket állítanak-e elő Magyarországon, mint Nyugat-Európában.

Keserűbb, savanyúbb ételek

Pesti Imre tájékoztatása szerint a vizsgálatok során kiderült például, hogy a Magyarországon forgalmazott bébiételek cukortartalma a megadottól az esetek döntő többségében eltér; egy kivétellel lényegesen alacsonyabb volt a jelzettnél. Hozzátette: az "érzékszervi" értékelés során is rosszabb minőségűnek találták az itthon kapható termékeket.

A gyümölcslevek és nektárok vizsgálatakor azt tapasztalták, hogy az itthon gyártottak általában savanykásabbak, keserűbb ízűek, mint a külföldiek. Jelentős eltérést találtak az öblítőszerek esetében is; míg a külföldön gyártottak illata kifejezetten kellemes, addig a hazai, töményebb kiszerelésű termék kissé kellemetlen minősítést kapott.

Gyengébb pelenkák

A legnagyobb hiányosságokat a gyermekpelenkáknál találták; a külföldi piacról származó termékek nedvszívó-képessége 20 százalékkal jobb volt, mint az itthon gyártottaké.

Az árakat vizsgálva az derült ki, hogy néhány - rosszabb minőségű - árucikk Magyarországon többe kerül, mint külföldön. Ezen termékek közé tartozik például a vizsgált bébiétel is.


A kormánymegbízott szerint az elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a szlovák fogyasztóvédelem gyanúja - miszerint van különbség a Kelet- és Nyugat-Európának gyártott termékek között - megalapozottnak bizonyult.

Jelentős minőségrontás

Mint mondta, néhány termék - köztük a bébiétel és a pelenka - esetében "kifejezetten" jelentős minőségromlást mértek, továbbá azt is tapasztalták, hogy a gyengébb minőség ellenére lényegesen drágábban kaphatók azok a termékek, amelyeket a multicégek Magyarországon gyártanak, vagy amelyeket Magyarországra szánnak.

Pesti Imre arról beszélt: a 2004-ben az EU-hoz csatlakozó Magyarország igyekszik megfelelni az uniós elvárásoknak, ezért azt szeretné, ha az EU sem kezelné másodrangú állampolgárként az itt élőket.

Forrás: Híradó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése