Gondoltad volna V.

Gondoltad volna V.

Diákoknak tanítják hogyan manipulálja őket a média

Photoshopolt sztárfotókkal oktatnának már kisiskolásokat arra, mi a különbség a valóság, és a médiában kreálmányai között. Brit kormánykezdeményezésre már elkészült az a tananyag, amelynek segítségével 10-11 éves gyereknek tanítják meg, hogyan manipulálnak szinte minden reklámfotót. Cél, hogy a diákok megértsék: a média és a hirdetések olyan tökéletességet mutatnak, ami a legtöbb ember számára elérhetetlen.

A szakemberek szerint a magazinok retusált képanyaga nem tesz jót a gyerekek önbizalmának, testi és lelki egészségüknek, hiszen a médiumok azt sugallják, szépnek kell lenni ahhoz, hogy jó vagy szerethető emberek lehessünk.

Lynne Featherstone, a brit esélyegyenlőségi miniszter így nyilatkozott a kezdeményezésről: „A fiatalok számára nap mit nap elérhetetlen standardot állít a média, és bebizonyosodott, hogy mindennek negatív hatása van a gyerekek önbizalmára. Az a célunk, hogy a diákok már egészen fiatalon megtanulják, hogy nem szabad csak a külsőségek alapján értékelni az embereket.”

A tananyagot, amelyet nonprofit szervezet állított össze, már a napokban elérhetik az iskolák az interneten. Az anyag tulajdonképpen ismert hirdetéseket és posztereket bemutató slide-sorozat, és megjegyzésekkel nyújt támpontot a tanároknak a magyarázatokhoz. A képeken többek között alsóneműben pózoló modellek, a Dove és a Benetton átlagos nőket propagáló kampányfotói is szerepelnek, de köztük van Britney Spears fürdőruhás fotója, eredeti és retusált változatban is, így hangsúlyozva a különbséget.

A tananyaghoz kapcsolódó segédlet szerint átbeszélik a diákokkal, vajon a vonzó külső mennyiben segíti elő az emberek karrierjét, és mérlegre kell tenni a külső szépséget a belső értékekkel szemben. A szakemberek úgy gondolják, ha a gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve látják a különbséget a valóság és a mesterségesen létrehozott világ között, az segít kialakítani a reális önértékelésüket.

Forrás: nlcafé

Ezeroldalas aktája van mindenkiről a Facebooknak

Mit tud rólunk a Facebook? Közhely lassan, hogy szinte mindent. Ki, kivel, mikor és hol! Nem is kell különösebben meglepődnünk hiszen ezeket mi közöltük, ők csak összegyűjtik. Mindenkiről egy 1000 oldalas könyvnyit.

Lassan nyilvánvaló mindenkinek, hogy egy törölt üzenet nem törlődik a Facebookon ténylegesen, csak törölt státuszba kerül át.

Hasonlóan ahhoz, amikor egy bejelöléskérés érkezik, hiába is utasítjuk vissza, a Facebook a háttérben tárolja és hozzánk köti.

A legutóbb például annak volt jelentős füstje, hogy bizony az oldal akkor sem hagy magára minket, ha kiléptünk belőle. Rövid adatsorokon, sütiken (cookies) keresztül tárol rólunk számtalan információt, merre járunk, miután elhagytuk az oldalt.

Egy civilekből álló szervezet szerint szinte minden kifogásolható a Facebook adatkezelésével kapcsolatban. Az egyszerűen Europe against Facebook (Európa a Facebook ellen) nevű csoport az oldalán publikált egy listát, melyek azok a jellemzők, amelyek alapján igencsak megkérdőjelezhető a Facebook tisztességes adatkezelése.

A csoport az adatokhoz nem használt mást, mint egy mindenki számára adott lehetőséget. Ezt egy brit jogszabály jelenti, amelynek értelmében bármilyen velünk kapcsolatban lévő cégtől kikérhetők személyes adataink 40 napos határidővel.

Ezt egy CD-n kell átadnia a cégnek, jelen esetben a Facebooknak. A beszámolójuk szerint a Facebook el is kezdte teljesíteni a kéréseket, ám annyian jelentkeztek, hogy nem tudják azt határidőre teljesíteni. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindez egy hecckampány részeként folytatták a Facebookkal szemben.)

  

Mindenesetre azok, akik hozzájutottak a maguk példányához leeshetett az álluk. Egy ilyen beszámoló ugyanis PDF formátumban átlagosan 1000 oldal és gyakorlatilag minden rajta van. Az oldalon példaként fent is van néhány ilyen dokumentum, amelyben kitakarták a személyes adatokat, de azért jól látszik, hogy micsoda munka lenne összeszedni ennyi adatot rólunk, ha ezeket nem saját magunk tennénk közkincsé a Facebookon keresztül.

A saját szó szerinti Arckönyvünk „Facebook-unk”, akár egy könyv, 60 fejezetből áll. Ezek közt az összes bejelentkezésünktől kezdve, a bankkártyaszámunkon keresztül (ami úgynevezett Facebook-credit vásárlás esetén kell), a visszavont ismerősökön át, a meghívott eseményeinken keresztül, a gépek adataiig, amelyekről bejelentkeztünk minden fent van.

Továbbá a tartózkodási helyünk is. Ugyan nem egyértelmű, hogy hogyan határozza meg ezt az infót a Facebook, az oldal szerint ez egy mixe a check-inekenek, az okostelefonos applikációknak, a geo-taggelt fényképeknek, az eseményeknek amelyeken jeleztük részvételünket és az utolsó IP-címünknek, amelyet kaptunk a szolgáltatótól bejelentkezésünkkor. (Ez hazánk esetében legalább nem sokat segít.)

  

Egyébként az adatok egy részét a Facebook saját maga is felkínálja oldalán a felhasználóinak. (Ennek viszont nincs magyar leírása, nagyjából a fele adathoz juthatunk így hozzá, mint az említett CD-n keresztül.)

A kritikai hangok az után erősödtek fel igazán, hogy a Facebook bevezette a Timeline elnevezésű adatlapot, amelynek segítségével valóban gyerekjáték követni aktivitásunkat az oldalon. Tovább menve még pikánsabb, hogy az oldal együttműködik olyan projektekkel, mint az Open Graph projekt, amelynek célja, hogy automatikusan követi a felhasználók aktivitását és azt közzé is teszi (posztolja). Ilyen például a Facebookba újonnan beépült zenehallgató alkalmazás a Spotify, amely azonnal közkincsé teszi, mit is hallgatunk.

A csoport kifogásolja, hogy ezek az alkalmazások nem kérnek engedélyt a használathoz, hanem ha nem akarjuk őket használni, akkor elő kell valahonnan bányásszuk a letiltásukhoz szükséges beállításokat.

A Facebook persze csak a saját várát építgeti. A cég növekedéséhez, fejlesztéséhez kell a pénz. Ehhez pedig sok-sok reklám. A szupercélozható reklámmegoldások, amellyel a Facebook is dolgozik és ezeken az adatokon nyugszik, a hirdetők álma.

Forrás: Figyelőnet

Száznál is több életév van génjeinkbe írva

Magyar kutatóknak is köszönhető új eredmények romba döntötték az öregedésbiológia genetikai alapjait: kiderült, hogy nem a hosszú élet és az örök fiatalság génjeként is emlegetett gén hosszabbítja meg az élettartamot, máshol kell keresni ennek okait.

A génjeinkben rejlő potenciál egyébként meglepően hosszú élettartammal kecsegtet, az ember várható élettartama jóval száz év feletti lesz.

Csak az utóbbi 30 évben vált világossá, hogy az öregedés szabályozásában genetikai tényezők is szerepet játszanak. Számos genetikai vizsgálat célja az öregedést befolyásoló gének azonosítása, és nagy áttörésnek számított, amikor 2001-ben felfedezték, hogy a Caenorhabditis elegans fonálféregben a szirtuin fehérjét kódoló SIR2 gén túlműködése jelentősen megnöveli az élettartamot. A gént nem sokkal később már a hosszú élet egyik fontos génjeként emlegették. Különböző változatait az ecetmuslicától az emberig sikerült azonosítani, a férgeken kívül élesztőben és muslicában igazolták az élettartam-hosszabbító hatását. További vizsgálatok arra engedtek következtetni, hogy a kalóriacsökkentés, továbbá az antioxidáns és daganatellenes hatásáról nevezetes resveratrol nevű vegyület is a szirtuinok aktivációján keresztül fejti ki élettartamnövelő hatását.

Az utóbbi években azonban olyan eredmények láttak napvilágot, amelyek élesztőben, majd fonálférgekben megkérdőjelezték a szirtuinok kalóriacsökkentésben játszott szerepét, illetve kétségek merültek fel a resveratrol szirtuin-aktiváló hatásával kapcsolatban is. Egy magyar részvételű nemzetközi vizsgálatban most megcáfoltak több korábbi eredményt is: kiderült, hogy a szirtuin túltermelése sem fonálférgekben, sem muslicában (Drosophila melanogaster) nem hosszabbítja meg az élettartamot, és a szirtuin muslicákban sem játszik szerepet a kalóriacsökkentés hatásában. Az eredményeket a Nature szeptember 21-i számában publikálták.

A szirtuin nem csodaszer

Dr. Sőti Csaba, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézetének kutatóorvosa és kollégái 2007-ben kezdték el az úgynevezett francia paradoxonért felelősnek tartott resveratrol vegyület hatását vizsgálni. A francia paradoxon arra utal, hogy Dél-Európában a zsíros étrend ellenére is alacsony a szívbetegségek aránya, és ezt a resveratrollal magyarázzák, mely nagy mennyiségben fordul elő a vörösborban és a szőlő héjában. A resveratrol már 2003-ban a kutatások középpontjába került, amikor kiderült, hogy képes aktiválni a fonálféreg és muslica szirtuin fehérjéjét, és nem sokkal később megjelentek az első öregedést lassító, resveratrol-tartalmú arckrémek és táplálékkiegészítő kapszulák is. Az egyik gyógyszeripari óriás, a GSK 2008-ban 720 millió dollárért vásárolta meg a szirtuin-aktiváló vegyületeket fejlesztő Sirtris biotechnológia céget, melynek alapításában a szirtuin élettartamnövelő hatását leíró kutatók is részt vettek.

Sőtiék kimutatták, hogy a resveratrol fontos a fehérjék belső egyensúlyáért felelős sejtfolyamat, az úgynevezett hősokk-válasz aktiválásában. Ezt követően kezdték vizsgálni, hogy a resveratrolnak valóban van-e szerepe az élettartam megnövelésében. A magyar kutatók ekkor a PROTEOMAGE európai uniós pályázat keretében kerültek kapcsolatba David Gemsszel, a University College London szakemberével, s ekkor kezdődtek meg azok a vizsgálatok, melyek eredményéből az említett Nature-cikk született. A két kutatócsoport egymástól függetlenül kimutatta, hogy a szirtuin túltermelődése önmagában - a korábbi feltételezésekkel ellentétben - nem hosszabbítja meg az élettartamot. Ezt az eredményt amerikai és francia kutatók is megerősítették. A tanulmány másik rendkívül fontos eredménye, hogy az eredeti vizsgálatokban kimutatott élettartamnövelő hatásnak más genetikai háttere van (a modellállatokban talált idegsejt-eredetű mutációk, illetve a szirtuint túltermelő génszakasz más részei). Végül a vizsgálatokból az is kiderült, hogy a resveratrol nem aktiválja a szirtuin fehérjéket. Az eredmények nem kérdőjelezik meg a szirtuinok és a resveratrol bizonyos betegségekben játszott lehetséges szerepét, melyek igazolásához további kutatások szükségesek.

Több mint 300 gén befolyásolja az öregedést

Az élettartam szabályozása nagyon bonyolult folyamat, melyben szerepet játszanak genetikai faktorok (eddig több mint 300 öregedést befolyásoló gént azonosítottak) és környezeti tényezők (például a hőmérséklet, tápanyag-ellátottság) is, mondta az [origo]-nak dr. Vellai Tibor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Genetika Tanszékének vezetője. "Az öregedést elsődlegesen gének szabályozzák, de ezek kémiailag másodlagosan módosulhatnak. Ezek az úgynevezett epigenetikai változások nem változtatják meg a gének elsődleges szerkezetét, csupán másodlagos kémiai átalakulásokat eredményeznek, például metilcsoportok rakódnak a DNS-láncra. E változások befolyásolják az érintett gének aktivitását, és öröklődnek is. Ha tehát az öregedést szabályozó gének epigenetikailag módosulnak, akkor ez jelentős változást eredményezhet az élettartamban" - mondta a genetikus.

Sőti elmondta, hogy a belső tényezők közül nem elsősorban egyes fehérjék, hanem sejtszintű folyamatok fontosak az élettartam meghatározása szempontjából. Ilyenek például a fehérjék karbantartásáért felelős faktorok, a fehérjeszintézis, a sejt nagytakarító-önemésztő működése (autofágia) vagy a DNS láncvégi szakaszait karbantartó telomeráz enzim és a telomervédő fehérjék.

"A környezeti hatások közül a tápanyagfelvétel mennyisége az egyik legfontosabb. Régóta megfigyelt tény, hogy a mérsékelt tápanyagfelvétel hosszabb élettartammal párosul, és ma már ennek a molekuláris alapjai is ismertek a kutatók előtt" - mondta Vellai. "A tápanyagfelvétel mikéntje epigenetikai módosulásokat is eredményezhet. A táplálkozási szokásoknak pedig kulturális meghatározottságuk van. Összefoglalva tehát genetikai változások, epigenetikai változások, környezeti hatások és kulturális faktorok egyaránt befolyásolják várható élettartamunkat" - mondta.

Az új eredmények megdöntötték azt a korábbi elméletet is, hogy a kalóriacsökkentés a szirtuin fehérjék aktivációján keresztül növeli az élettartamot. Kiderült, hogy a szirtuin fehérjéket nélkülöző (a kísérletekben mesterségesen módosított) ecetmuslicák élettartama is nő a kalóriacsökkentés hatására.

Nincs messze a 100 éves átlagos élettartam

Vellai elmondta, hogy az emberi élettartam látványos változáson ment keresztül az elmúlt 200 évben. 1840-ben még csak 50 év volt a fejlett ipari országokban élő emberek átlagos élettartama, 2010-ben pedig már 82-83 év körül volt (Magyarországon körülbelül 75 év). "Ennél sokkal érdekesebb, hogy az emberi élettartamban megfigyelhető változás egy lineáris tengely mentén, folyamatosan történt. Ebből az következik, hogy élettartamunk növekedése az elkövetkező években tovább folytatódik" - mondta Vellai. A genetikus szerint a ma élő emberek többsége már közel 90 évig fog élni, s 2050-re elérheti a 95 évet. "Jelen tudásom alapján valószínűnek tartom, hogy várható élettartamunk jóval 100 év feletti lesz. Tehát a génjeinkben rejlő potenciál egy meglepően hosszú élettartammal kecsegtet" - mondta.

Az öregedési folyamat sebessége egy evolúciós optimum eredménye. A szaporodási ciklus után a közösség szempontjából már nem éri meg a testet fenntartani, hiszen az idős, nem szaporodó egyed verseng a fiatal, szaporodó példányokkal - mondta Vellai. A genetikai program miatt a molekuláris károsodásokat eltávolító rendszer aktivitása idővel csökken, aminek következtében csökken az egyed túlélési képessége is. A hibák felszaporodása öregkori betegségekhez (például izomsorvadás, neurodegeneráció, rák), majd végül az egyed halálához vezet. Jelenleg az ember egyik hibajavító rendszere (amelyet autofágiának - sejtes önemésztés - neveznek) kapacitása 70-80 év körül merül ki, a C. elegans fonalféregben 10 nap körül, muslicában 1-2 hónap körül, míg egérben 2-3 év környékén, mondta Vellai.

Sőti szerint ehhez hasonló fajsúlyú probléma, hogy a fiatalkori növekedést és szaporodást segítő gének és folyamatok túlzott aktivitása időskorban ellentétes hatású, mert károsodásokat okoz. Részben ennek a fenntartott növekedésnek a megfelelő hibajavítás nélkül bekövetkező hátulütői a gyulladások, a daganatok és az elhízás. Azonban ezek karbantartása tudatos életmóddal lehetséges: a szervezet határainak, teljesítőképességének felismerése, az ehhez idomuló egészséges táplálkozás és mozgás, valamint a lelki egyensúly mind szerepet játszanak az egészséges öregedés folyamatában.

Forrás: Origo

Hibridek a brit laboratóriumokban

Az elmúlt három év során brit tudósok titokban mintegy 150 hibrid embriót hoztak létre laboratóriumi körülmények között, több betegség lehetséges gyógyítási módját keresve.

A hír egy nappal az után került be a köztudatba, hogy egy tudósokból álló bizottság felhívta a figyelmet egy Majmok bolygója-szerű forgatókönyv veszélyére.

A Daily Mail szerint 155 ún. kevert embriót hoztak létre, amely mind emberi, mind állati genetikai anyagot tartalmaz.

Az Egyesült Királyságban 2008-ban lépett életbe az a törvény, amely legalizálja egy sor hibrid létrehozását, ezek a következők:

a) emberi ondósejttel megtermékenyített állati petesejt
b) cibrid, azaz állati sejtbe ültetett emberi sejtmag
c) kiméra, azaz állati embrióhoz adott emberi sejtek.

A kutatók szerint ezekkel a technikákkal olyan embrionális őssejteket lehet létrehozni, amelyeket egy sor, mindmáig gyógyíthatatlan betegség kezelésére használhatnak.

A kutatások jelenleg pénzhiány miatt leálltak, de a kutatók reménykednek a folytatásban.

Az ügyre egy független képviselő parlamenti kérdése nyomán derült fény. Lord Alton etikailag nem találja igazolhatónak a kísérleteket, és a gyógyításra való hivatkozást érzelmi zsarolásnak nevezi.

Miért tartották titokban? – teszi fel a kérdést. – Ha annyira büszkék arra, amit csinálnak, miért kell ahhoz parlamenti interpelláció, hogy kiderüljön?

Robin Lovell-Badge professzor, az orvostudományi kutatóintézet munkatársa szerint a kérdés azért nem merült fel eddig, mert a törvény értelmében az embriókat 14 napon belül meg kell semmisíteni.

Azért folytatjuk ezeket a kísérleteket, hogy jobban megértsük az ember fejlődésének korai szakaszát, és meg tudjunk gyógyítani súlyos betegségeket. Én mint tudós erkölcsi kötelességemnek tartom a kísérletek folytatását.

Forrás: Informed

Etikátlan kísérletek: majom-ember hibrid és méregtesztelés embereken

Már Hérodotosz említi azt a fejedelmet, aki egy újszülöttet elválasztatott az anyjától, és teljes elszigeteltségben, néma rabszolgákkal neveltetett fel, hogy megnézze: milyen nyelven fog a gyermek megszólalni. Azt feltételezte ugyanis, hogy így meg lehet majd állapítani, mi az emberiség ősnyelve. Az etikátlan kísérletek csábítása ősrégi, és a technológia egyre többet engedne meg.

"Etikátlan kísérletek a közelebbi múltban is történtek, és nemcsak a náci Németországban, hanem példamutató demokráciákban is, bizonyítva, hogy ez a veszély mindenütt fennáll. Ezért vannak ma szigorú szabályok, melyek etikai bizottsági jóváhagyáshoz kötik - sok egyéb feltétel teljesítése mellett - az emberen végzett kutatást" - mondja Kovács József professzor, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének bioetikusa.

A következőkben öt olyan kísérletet mutatunk be a Wired magazin cikke alapján, amelyek rendkívül izgalmas eredményekkel kecsegtetnének, de megvalósításuk morális szempontból teljesen elfogadhatatlan, és sért minden írott és íratlan etikai szabályt.

Egypetéjű ikrek elválasztása

A kísérlet: az ikreket születés után elválasztanák egymástól, majd minden szempontból ellenőrzött környezetben nevelnék fel őket.

A hipotézis: az öröklött adottságok és a környezet (beleértve a nevelés) hatásainak szétválasztásához a kutatóknak egyetlen nyilvánvaló forrásuk van, az egypetéjű ikrek. Olyan emberek, akiknek genetikai állománya szinte 100 százalékban egyező. Az ikrek azonban szinte mindig együtt nőnek fel, lényegében ugyanolyan környezetben. Eddig csak néhány tanulmány készült, ahol egymástól fiatal korban - rendszerint örökbefogadás miatt - elválasztott ikreket tanulmányoztak. De még ezekben az esetekben is lehetetlen visszakövetni, hogy milyen mértékben játszottak szerepet az ikrek életének alakulásában a környezeti tényezők és a nevelési körülmények. Egyetlen megbízható módszer létezne, ha az anyától rögtön születésük után elvennék a gyerekeket, és szigorúan kontrollált környezetben, előre meghatározott nevelési elvek szerint nőnének fel - írja a Wired. (A másik szóba jöhető módszer, az emberek klónozása kísérleti céllal, sokak szerint még az előbbi kísérletnél is etikátlanabb.)

Megvalósítás: ikrekkel várandós anyákat kellene toborozni. A vizsgálandó tényezők kiválasztása után a kutatók kísérleti otthonokat rendeznének be az ikerpár egy-egy tagjának, biztosítva, hogy felnevelésük körülményei az étrendtől az éghajlatig ellenőrzöttek és szabályozottak legyenek.

A kísérlet haszna: a kísérletből több tudományág is hasznot húzna, de elsősorban a pszichológia: a kísérleti pszichológusok eddig példátlan bepillantást nyerhetnének a személyiség fejlődésébe.

Majom-ember hibrid

A kísérlet: ember-csimpánz hibrid létrehozása.

A hipotézis: a kísérlet gondolata a neves biológus, Stephen Jay Gould agyában fogant meg először, de maga is azt mondta róla, hogy "a potenciálisan legérdekesebb és etikailag legelfogadhatatlanabb kísérlet", amelyet el tud képzelni. Gould úgy elmélkedett, hogy az ember és a majmok közötti nagy látható különbségek talán az egyedfejlődésbeli időzítés különbségeiből adódnak. Rámutatott, hogy a felnőtt ember egyes fizikai jellegzetességei, amilyen például a nagy agykoponya és a távol ülő szemek, hasonlítanak a fiatal csimpánzokéra. Ez a jelenség - fajon belül - a neoténia, azaz a fiatalkori tulajdonságok megtartása a felnőttkorban. Gould úgy képzelte, hogy a neoténia esetleg hozzájárulhatott az emberi lények kifejlődéséhez az evolúció folyamán. Egy félig ember, félig csimpánz lény fejlődésének megfigyelésével a kutatók közvetlenül (és rendkívül visszataszító módon) vizsgálhatnák meg ezt az elméletet.

Megvalósítás: valószínűleg ijesztően egyszerű lenne. Az in vitro ("üvegben") való megtermékenyítéshez használt eljárásokhoz hasonló technikákkal valószínűleg elő lehetne állítani életképes ember-csimpánz embriót. (A kutatók már áthidaltak egy hasonló genetikai szakadékot rhesusmajmok és páviánok szaporításával.) A csimpánznak 24, az embernek 23 pár kromoszómája van, de ez nem áthidalhatatlan akadálya a keresztezésüknek. Az utódoknak valószínűleg páratlan számú kromoszómájuk lenne, ami megakadályozná, hogy egymás közt szaporodjanak. Ami a terhességet és a szülést illeti, megoldható természetes úton. A csimpánzok születésükkor valamivel kisebbek, mint az emberek, így az anatómiai érv az emberi méhben való kihordás mellett szólna - írja a Wired.

A kísérlet haszna: Gould neoténiával kapcsolatos elképzelése enyhén szólva is ellentmondásos. Ez a tiltott kísérlet eldönthetné az elmélet körüli vitát, és nagy általánosságban megvilágíthatná, hogyan lehetséges, hogy ennyire különböző két ilyen hasonló genomú faj. Az eredmények elvezethetnék a biológusokat annak a fajnak az eredetéhez, amely a legjobban izgat bennünket, azaz saját magunkéhoz. Remélhetőleg kevésbé felkavaró utat is találunk ennek kiderítéséhez.

 
Optogenetika

A kísérlet: öntudatuknál lévő emberek agysejtjeinek befolyásolása fénysugarak segítségével.

A hipotézis: az agy működéséről szerzett ismereteink jó része az agyhullámok, illetve a különböző agysérülések tanulmányozásából ered. Az agy igazi feltérképezéséhez a kutatóknak egy pontos és egyúttal gyors eszközre lenne szükségük.

Megvalósítás: az optogenetika egy olyan kísérleti módszer, amelyet már nagy sikerrel használtak egereknél. A kutatók egy ártalmatlan vírus segítségével úgy módosítják az agysejtek működését, hogy azok fényérzékenyekké válnak. A hagyományos genetikai eljárásokkal szemben az optogenetikai villanások ezredmásodperceken belül megváltoztatják a neuronok kisülési (aktivitási) mintázatát.

A kísérlet haszna: eddig elképzelhetetlen pontosságú bepillantást nyerhetnénk az emberi elme működésébe.

Embriótérképezés

A kísérlet: nyomkövető anyag bejuttatása emberi embrióba, hogy követni lehessen a fejlődését.

A hipotézis: a várandós mamák hajlandók mindenféle vizsgálatnak alávetni magukat, hogy megbizonyosodjanak magzatuk egészségességéről. Ahhoz azonban, hogy a magzati fejlődéssel teljes mértékben tisztában legyünk, azaz megtudjuk, hogyan alakul át egy parányi sejtcsomó kifejlett emberi lénnyé, magzatokon kellene kísérletezni. Ehhez azonban - ha az etikai korlátokat figyelmen kívül is hagynánk - valószínűleg nem sok anya adná oda a méhében fejlődő magzatát.

Megvalósítás: a különböző gének aktivitásának nyomon követésére az embrionális sejtekben a kutatók szintetikus vírust használnának egy úgynevezett riportergén (amely például zöld fluoreszcens fehérjét termel) bejuttatásához. Ez láthatóvá teszi a fejlődési folyamat egyes fázisait.

A kísérlet haszna: egy teljesen feltérképezett embrió segítené a betegségek gyógyításához felhasználható őssejtek fejlődésének irányítását. Az embriótérképezés kockázatai azonban olyan nagyok, hogy még a megfontolás lehetőségét is kizárják. Az eljárás nemcsak a vetélés kockázatával jár, de a vírusvektor károsíthatná a magzat DNS-ét, és fejlődési rendellenességhez vezetne.

Vegyi anyagok tesztelése embereken

A kísérlet: minden új vegyi anyagot önkéntesek sokaságán tesztelnének, mielőtt piacra dobnák azokat.

A hipotézis: valamennyien "tesztalanyai" vagyunk egy sor potenciális méregnek. Miért ne toborozhatnánk önkénteseket, akik kipróbálnák számukra ezeket az anyagokat? - írja a Wired.

Megvalósítás: embereken végeznék el az eddig állatokon végzett standard mérgezőanyag-teszteket.

A kísérlet haszna: a toxikológia jelenleg egy kitalálós játékra hasonlít. A Wired a biszfenol-A példáját hozza, amelynek emberekre gyakorolt hatásáról a mai napig ellentmondó adatok látnak napvilágot. Ez elkerülhető lenne a vegyületek nagyszámú csoportokon való kipróbálásával.

Miért nem szabad megvalósítani a fenti és a fentiekhez hasonló kísérleteket? "Az etikai szabályok valóban sok tudományos kísérlet elvégezhetőségét akadályozzák meg, s így bizonyos értelemben gátolhatják a tudomány fejlődését. Ennek oka azonban az, hogy nem tekintjük az etikai szabályokat megszeghetőnek pusztán azért, mert azok segítenék a tudomány fejlődését. A tudomány van az emberért, s nem az ember a tudományért. A tudományos haladás nem öncél, hanem inkább eszköz az emberséges társadalom kialakítása érdekében, ezért minden kutatás alapelve, hogy a tudomány és a társadalom érdeke nem előbbre való a kutatási alany érdekénél" - mondja Kovács József.

Forrás: Origo

Öt év múlva már vendégeket fogad az első űrhotel

Háromszáz kilométer magasan kering majd a Föld körül az első űrhotel. Egyszerre hét vendég szállhat meg benne, nekik az egyedülálló élmény egymillió dollárjukba kerül majd.

Nagyjából egymillió dollárt kell fizetnie annak a turistának, aki az első űrhotel szolgáltatásait akarja élvezni. Az árban benne van az ötnapos szállás és az utazás költsége is. Az egyedülálló szálloda ünnepélyes felavatására azonban még legalább öt évet kell várni.

A vállalkozásba egy orosz cég, az Orbital Technologies vágott bele. A hotel megépítése hatvanmillió dollárba kerül, és nemcsak a turistákat, hanem a Nemzetközi Űrállomáson dolgozókat is képes fogadni, ha ott valamilyen gond lenne. A kirándulásra befizetők a Szojuz űrhajóival jutnak el a hotelbe, az utazás két napig tart.

Háromszáz kilométerre a Föld felett kering az űrhotel

A négyszobás szállodában egyszerre hét vendég szállhat meg. A 300 kilométeres magasságban lévő szálloda minden másfél órában megkerüli a Földet, így a vendégek mindennap tizenhat napfelkeltét és napnyugtát nézhetnek végig. Használhatnak zuhanyt és vécét, és a falhoz rögzített hálózsákokban alhatnak, miközben élvezhetik a súlytalanságot.

Az orosz cég vezérigazgatója, Szergej Kosztyenko azt ígéri, hogy a hotel kényelmes lesz, bár kompromisszumokat nyilvánvalóan kötni kell majd. A vendégek például csak teát és gyümölcslevet ihatnak, az alkoholt száműzik a szállodából. Az ételeket a földön készítik el, így odafent csak a mikrohullámú sütőben megmelegített változatot kapják. Cserébe viszont több napig élvezhetik a súlytalanság állapotát, és a Földről olyan képet kapnak, amilyet eddig csak kevesen láttak.

Forrás: Origo

Mi a baj a génmódosított növényekkel?

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár nemrég hivatalában fogadta a mezőgazdasági termékekkel foglalkozó amerikai cég magyar leányvállalatának, a Monsanto Hungária Kft.-nek a képviselőit. A találkozón a genetikailag módosított (GMO) mezőgazdasági termékekről volt szó.

Az államtitkár arról tájékoztatta a céget, hogy Magyarország elkötelezett egy teljes mértékben GMO-mentes politika mellett. Ennek megerősítéseként a január elsején életbe lépő új Alaptörvény külön cikkben rendelkezik a genetikailag módosított élőlényektől mentes hazai mezőgazdaságról, valamint az állampolgárok egészséges élelmiszerekhez és ivóvízhez fűződő jogáról.

Júliusban több ezer hektár kukoricavetést semmisítettek meg az országban, mert génmódosított vetőmag került a földbe, amelynek használata Magyarországon tiltott. Az ellenőrök Pioneer és Monsanto fajtákat egyaránt találtak az elvetett vetőmagok között. A hatóság azt nem vizsgálja - az unión belüli áruk szabad áramlása miatt -, hogy miként került az országba a GMO-val szennyezett vetőmag, de azt igen, hogy hová került az áruból.

A Monsanto a honlapján szereplő adatok szerint 1901-ben alakult az Amerikai Egyesült Államokban, mára a mezőgazdasági termékek és technológiai megoldások egyik legnagyobb szállítójává vált a világon - írta az MTI.

Jó, de mi is a baj a génmodosítással?

A génmódosítás pártolói évtizedek óta azzal kecsegtetnek, hogy segítségével majd nagy terméshozamú, szárazságtűrő fajokat hozhatunk létre. De mindezidáig alapvetően két típusú génmódosított növény került köztermesztésbe: amelyik ellenáll egy bizonyos gyomirtónak, s amelyik maga termel méreganyagot bizonyos kártevők ellen. Mindkettő problémás: a permetszer túlzott használata miatt hamar kialakul a rezisztencia, ezért idővel újfajta, veszélyesebb gyomirtókat kell használniuk a gazdáknak. Míg az utóbbi – mivel a növény egész évben termeli a hatóanyagot– ezerszer-kétezerszer több méreggel éri el ugyanazt a hatást, mintha permetezték volna. A gazdák is rosszul járnak: a génmódosított vetőmagok jóval drágábbak, mint a hagyományosak, s elterjedésükkel az áruk még feljebb kúszik. A génmódosított növények egészségügyi hatásaival kapcsolatban is merültek fel aggályok.

Máig nincsenek megbízható kutatások, amelyek alátámasztanák a biotechnológiai cégek azon állítását, mely szerint a génmódosított növények ártalmatlanok az egészségre. Az engedélyezés alapja a gyártó cég által készített kutatás. Márpedig ha valaki az szeretné bizonyítani, hogy valami nem káros, olyan kutatást készít, ami ezt támasztja alá.

Mi okozhatja ezeket?

A probléma magában a technológiában keresendő - magyarázta el Fidrich Róbert. A génmódosítással újfajta fehérjék termelésére vesszük rá a géneket. Ezekkel az emberi szervezet nem találkozott korábban, ezért idegen anyagként fogja kezelni az immunrendszer. Erre számos példát láttunk: a génmódosított növényeket termesztő Fülöp-szigeteki és indiai gazdák némelyikénél olyan erős allergiás reakciókat váltott ki a növények pollenje, hogy sokukat kórházba kellett szállítani. Másrészt maga az eljárás is jelentős kockázatokat hordoz. A természetben nem lehetséges az egymástól távol eső fajok kereszteződése, ezért az embernek különböző trükköket kell bevetni ahhoz, hogy ezt megvalósítsa. Ma leginkább génpuskával juttatják be a kívánt géneket (transzgéneket) a DNS láncba: szó szerint belövik a DNS molekulákat a sejtekbe. Csakhogy ez körülbelül annyira pontos, mint amikor egy bekötött szemű íjász 50 méterről próbál beletalálni egy 10 centiméteres célkeresztbe. Nem lehet tudni, hogy a transzgén a DNS mely szakaszába épül be, s mely géneket fogja „kilőni”. További probléma, hogy a DNS-ben vannak olyan „szemét gének”, amelyeknek látszólag nincs is szerepük. A génbevitel felélesztheti ezeket az alvó géneket, amelyek aztán ismeretlen – akár toxikus − fehérjéket kezdenek termelni.

Forrás: Szimpatika

Hunza - Ahol 100 évig élnek az emberek

A hunzaiak igen hosszú életűek, fiatalon és öregen egyaránt életerősek, állóképességük kimagasló, és megdöbbentő egészségnek örvendenek. Nem ismerik a civilizációs betegségeket, többek között a rákot sem!

Hunza Pakisztán legészakibb csücskében helyezkedik el, ott, ahol Pakisztán Oroszországgal és Kínával találkozik. Fekvése lélegzetállító; nem kevesebb, mint hat hegylánc húzódik e területen. A hegycsúcsok átlagmagassága 6100 méter, s itt található a 7600 méter magas Rakaposhi-csúcs.

Hunza népe egy különlegesen termékeny völgyben él, amely a sziklás vonulatok közé ékelődik. A völgy 10-30 ezres népessége kétezer évig csaknem teljesen el volt zárva a világ többi részétől. a terület egészen mostanáig szint teljesen megközelíthetetlen volt, mivel az egyetlen be- és kijárat a környező hegyek oldalában kanyargó ösvény volt, melyen a közlekedés az év legnagyobb részében igen kockázatos. Az út mindössze 60 centi széles. Veszélyesen elrojtosodott kötélhidakon kell átkelni, az utat több helyen mindössze a meredek sziklafalból kilógó fatörzsek tartják.

Mint már említettük, a hunzaiak nem ismerik a szívbetegséget, magas vérnyomást, daganatos megbetegedéseket. A nőknél ismeretlen a klimax, a férfiak még 90 éves korukban is nemzőképesek, és táncolnak ünnepségeiken. Több ezer éves földrajzi elszigeteltségüknek köszönhetően a hunzák egészséges és természetes életszokásokat követnek.

A pakisztáni-afgán-kínai határvidéken élő közösség szellemi néprajzáról (például eddig nem ismert samanizáló szokásairól) könyvet is írt egy magyar szerző, Csáji László Koppány (Tündérek kihalófélben - Hunoktól a hunzakutokig). Csáji 2001-es kutatóútját megelőzően nyolc évtizeddel egy világszerte nagyra becsült brit sebész és orvos, dr. Robert McCarrison ezt írta az amerikai orvosszövetség újságjának 1922. január 7-i számában: "A hunzáknál nincs ismert rákos eset. Ennél a népnél hatalmas sárgabarack-ligetek vannak. A sárgabarackot a napon szárítják meg, és igen bőséges mennyiségben fogyasztják."

McCarrisont Nagy-Britannia kormánya nevezte ki a múlt század elején, a brit megszállás ideje alatt, India táplálkozásának megfigyelésére. A brit orvos főleg a Gilgit zóna szokásait írta le Észak-India egyik tartományában, Észak-Kasmírban. Híressé azonban az tette, hogy fölfedezett egy népet - a hunzákat -, melynek nem voltak orvosaik és kórházaik, fiai mégis 100 éves átlagéletkort értek el, tökéletes életerőben és jó egészségi állapotnak örvendve. Hét évig tanulmányozta őket, s az akkori világ egyetlen népbetegségét sem fedezte fel náluk. A 90-110 év közötti lakosok vizsgálata során kiderült, hogy vérnyomásuk, koleszterinszintjük és szívműködésük normális. Életerejük titkát egyedül táplálkozási szokásaikban találta meg.

A hunzák a zöldségeket és gyümölcsöket, gabonaféléket, a tejet és tejtermékeket főzés nélkül - tehát szinte kizárólag nyersen fogyasztják! -, húst pedig csak igen ritkán esznek. Egyáltalán nem használnak hántolt (fehér) rizst, cukrot és sót, a szintetikus táplálékokról még csak nem is hallottak.

Az energia hiányos Hunzában gazdasági kényszer a tüzelőanyag-fogyasztás minimumra szorítása, ezért főznek rendkívül keveset és eszik az ételeik legalább 80%-át nyersen.

Rengeteg sárga- és őszibarackot, körtét, almát, szilvát, szőlőt, cseresznyét, szedret, fügét és sokféle dinnyét, rengeteg vadon termő bogyófélét esznek.

Fő élelmiszereik ezen kívül még a búza, az árpa, a köles, a hajdina, illetve egy Jób könnyének nevezett fűféle gömbölyű magjai. Nyáron a gyümölcsöket tehát nyersen fogyasztják, télen és tavasszal padig szárítva. Hunzában a tipikus téli reggeli szárított barackból és kölesből készített kása, melyet frissen őrölt lenmaggal szórnak meg. zöldségek közül a mustárfű, a spenót, saláta, a gyökerek, mint a répafélék, a paszternák, a burgonya, a torma; a babfélék, a csicseriborsó, a lencse és más csíráztatott hüvelyesek, valamint a tökfélék. Sok füvet is használnak étkezési és gyógyászati célra egyaránt, így például a mentát vagy a kakukkfüvet. Lenmagot ugyancsak termesztenek, és kevés olyan ételük van, ami ilyen vagy olyan formában ne tartalmazná. A friss csöves kukoricát is nagyon szeretik, ezt sem főzik meg. Télen a hunzaiak beáztatják a lencsét, babot, borsót, majd nedves ruhán kiteszik a napra, és akkor fogyasztják őket, amikor csírázni kezdenek.

A hunzák földjén, ahol a pénz fogalmát nem ismerték, egy ember gazdagságát a birtokában lévő sárgabarackfák számán mérték le. Minden utazó említést tesz a hunzák hatalmas sárgabarack-ligeteiről. A nálunk is termő gyümölcsöt ők az év minden szakában fogyasztják, amikor friss a termés, azt, de a magját nem dobják el, hanem a napon megszárítják, s elteszik télire. Naponta 30-50 barackmagot esznek meg. Ebből préselnek olajat, amellyel sütnek-főznek, s még kozmetikumként is használják. Asszonyaik arca a préselt barackmag-olajnak köszönhetően még élemedett korban is ránctalan, bársonyos. A fehér hun nők egyik jellegzetessége - és büszkesége - a ténylegesnél 15-20 évvel kevesebbnek látszó életkor.

Dr. Allen E. Banik szemorvos is felkerekedett, s kutatóútjáról A hunzák földje (Hunza Land - Whitehorn Publishing Co., 1960) címmel írt könyvet. Részletes beszámolókat ad benne a hunzák életmódjáról. Feljegyezte, hogy a hunza felnőttek 50 gramm protein, 36 gramm növényi zsiradék és 354 gramm szénhidrát elfogyasztásával valamivel több, mint 1900 kalóriát vesznek magukhoz naponta. (Az összehasonlítás kedvéért: egy átlag amerikai napi energia-bevitele 3300 kalória, 100 gramm fehérje, 150 gramm zsír.)

A kutatók megfigyelték azt is, hogy a hagyományos hunza étrend az átlagos amerikai étrendnél kétszázszor több nitrilozidot tartalmaz. A gabonafélékben és a csonthájasok gyümölcsében is előforduló nitrilozidok - dr. Ládi Szabolcs orvos meghatározásával - "olyan hatást fejtenek ki a szervezetben, hogy a daganatosan osztódó, illetve már daganatossá átalakult sejteket szelektíven, belülről úgymond megmérgezik és blokkolják a daganatsejtnek a további fejlődését".

A hosszú életű fehér hunok ivóvize hegyi gleccserek olvadásából keletkező patakokból származik. Ez a víz tele van a kőzetekből kioldott ásványi anyagokkal, szinte fehér tőlük, ezért a hunzák a hegyek tejének is nevezik. Az ásványi anyagokban dús vizet a növények is felveszik és a leveleikben a felszínre hozzák.

A hunzák sok ilyen növényt (hajdina, köles, lucerna - olyan gabonafélék, amelyek B17 vitaminban rendkívül gazdagok, akárcsak a sárgabarack magja) fogyasztanak.

Az általuk naponta elfogyasztott ásványi anyag mennyisége a százszorosa annak, amit a nyugati civilizációkban javasolnak az orvosok.

Hunza-föld, a magas hegyvidék nagyon nehéz megélhetést nyújt az itt élőknek. Hosszú életük titka tehát a munka, az örökös mozgás mellett a mértékletes koszt, legfőképpen a sok ezer kajszibarack fa (benne az A vitamin). A száz esztendőt megélt hunza, aki ki van téve a hegyi szélnek, a zord télnek és az égető napnak, a mi társadalmunkban hatvanasnak tűnne.

A Földön élő hat leghosszabb életű népcsoport egyikének fiai, a hunzák napi 7-10 órát töltenek a tűző napon. Bőrükön mégsem jelennek meg káros elváltozások, mert - így egy magyar családorvos - "a napsugárzás akkor lehet rákkeltő, ha az ásványi anyagok és vitaminok hiányától legyengült szervezetet éri az ultraibolya sugárzás".

/Dr.Immun/

Forrás: Rejtélyek Szigete

Sikerült visszafordítani az evolúciót

Csőr helyett arcorral rendelkező, aligátorokra hasonlító csirkeembriókat állított elő egy orosz származású amerikai kutató, aki a jövőben egészen a dinoszauruszokig szeretné visszafordítani a csirkeembriók fejlődését.

Amióta egyre több élőlény DNS-szekvenciáját sikerült meghatározni, tudjuk, hogy a különböző állatok génállományai a korábban feltételezettnél jóval nagyobb mértékben hasonlítanak egymáshoz. Hogyan alakul ki akkor a testformák elképesztő változatossága a külsőleg szinte tökéletesen egyformának tűnő megtermékenyített petesejtekből?

A genetika fejlődésével ma már tudjuk, hogy az állatok génállománya jelentős mértékben hasonló. Az is ismert, hogy különböző szabályozó gének határozzák meg, hogyan alakuljon ki egy élőlény felépítése. A legújabb kutatásokból most kiderült, hogy e géntermékek megváltoztatásával például csirkeembrióból krokodilt, sőt talán még dinoszauruszt is lehet majd csinálni.

Egyedfejlődés és evolúció

Arra, hogy az egyedfejlődés és az evolúció között összefüggés lehet, először Ernst Haeckel gondolt. Embriológiai kutatásai során észrevette, hogy a különböző osztályokba tartozó gerinces állatok embriói az egyedfejlődésük egyes szakaszaiban nagyon hasonlítanak egymásra. Ezeket a hasonlóságokat azután híres-hírhedt embrióillusztrációin mutatta be. Megfigyelései alapján dolgozta ki az 1860-as években - az azóta is sokat vitatott - elméletét, az úgynevezett biogenetikai alaptörvényt. Eszerint a gerinces állatok egyedfejlődésük folyamán - kicsiben és gyorsabban - megismétlik a törzsfejlődésük (evolúciójuk) során lezajlott változásokat.

 

A későbbi, korszerűbb vizsgálatok folyamán kiderült, hogy Haeckel több helyen eltúlozta az embriók közti hasonlóság ábrázolását. Ezért az evolúcióelmélet tagadói ma is csalással vádolják. Haeckel azonban valószínűleg részben az evolúcióelmélet iránti túlbuzgó elkötelezettségének, részben a korabeli technika fogyatékosságainak esett áldozatul. A szinte teljesen áttetsző embriókat ugyanis akkoriban csak sötét háttér előtt lehetett mikroszkóp alatt vizsgálni, így rengeteg részlet észrevétlenül maradt. Az is valószínű, hogy Haeckel a rajzok készítésekor inkább a hasonlóságokra, semmint a különbségekre koncentrált.

Annak ellenére, hogy Haeckel rajzai és elképzelései még néhány mai tankönyvben és ismeretterjesztő anyagban is szerepelnek mint az evolúció bizonyítékai, a modern biológia elutasítja Haeckel elméletének szó szerint vett és univerzális érvényességét.

Csirkéből aligátor

Úgy tűnik azonban, hogy Haeckel mégsem járt olyan messze az igazságtól, vagyis az embriókban valamiféleképpen tényleg benne rejtőznek az őseik. Erre Arhat Abzhanov, a Harvard Egyetem evolúciós biológusa és munkatársai szolgáltattak meggyőző bizonyítékot a közelmúltban. A kutatók szögletes nyílást vágtak a tyúktojásba, majd egy különleges fehérjékkel átitatott géldarabkát helyeztek be, és figyelték a csirkeembrió fejlődését. A 14. napra a csirkén csőr helyett megnyúlt arcorr fejlődött ki, amilyen az aligátorembrión is látható. Ilyen tulajdonságot a kréta időszak óta nem láttak madáron. Abzhanovnak sikerült visszafordítania az evolúciót.

A tyúkok és az aligátorok közös ősön osztoznak, és mindketten a dinoszauruszok leszármazottai. Fölmerül tehát a kérdés, hogyan váltottak a tyúkok arcorról csőrre. Abzhanov úgy vélte, a válasz a fejlődő embriókban rejlik. A felnyitott tojásos kísérletében úgy befolyásolta az embrió néhány génjét, hogy csirkegén helyett inkább aligátorgénként viselkedjenek.

Az aligátor arcorrának hegyét különálló csontok (úgynevezett premaxilla) építik fel. Ezek a csontok a tyúkban összeolvadtak a felső állkapocs csontjává. Abzhanov megvizsgálta a csirke- és az aligátorembrióban található jelzőmolekulákat, és azt tapasztalta, hogy kettő közülük - a sonic hedgehog és a 8-as fibroblaszt növekedési faktor - akkor jelenik meg, amikor a csőr, illetve az arcorr kezd kialakulni. A kutató kifejlesztett egy olyan gélpárnát, amelyet e jelzőmolekulákat működésképtelenné tevő fehérjékkel itatott át. Ezt helyezte be a tojásba, és a jelzőmolekulák gátlása miatt a csirke csőr helyett arcorrt növesztett. Az így módosított embriókat - etikai okokból - nem hagyták kifejlődni, hanem elpusztították őket.

Abzhanov távolabbi dédelgetett terve, hogy a csirkeembriókat egészen a maniraptoroknak nevezett ragadozó dinoszauruszokig "viszi vissza" az evolúcióban. Ezekről a dinoszauruszokról úgy vélik, hogy legalább 10 000 ma élő madárfaj alakult ki belőlük. Bár ezek a kísérletek is nagyon izgalmasak és jó bizonyítékokkal szolgálnak az evolúcióra, a kutatók úgy vélik, hogy hasznosabb lehetne, ha - ugyanezen elv alapján - sikerülne "előretekerni" az evolúciót, és így a környezetváltozásoknak, például a globális felmelegedésnek jobban ellenálló fajokat létrehozni.

Az egyedfejlődés szabályozói

Az egyedfejlődés megértéséhez először az 1970-es években kezdtek közelebb kerülni. Edward Lewis és munkatársai olyan géneket (úgynevezett HOX-géneket) fedeztek fel, amelyek befolyásolták az ecetmuslicák (Drosophila melanogaster) egyedfejlődését. Később kiderült, hogy e gének különböző változatai minden élőlényben megtalálhatók, és szabályozzák az állatok fejlődését. Lewis ezért a felfedezéséért 1995-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Az azóta eltelt időben a kutatók rájöttek, hogy az egyedfejlődést szabályozó gének működésének módosításával, illetve a különböző szervek fejlődésében részt vevő sejtek átültetésével gyökeresen megváltoztathatják a létrejövő élőlény külső megjelenését.

Richard Schneider és Jill Helms például fürjeket és kacsákat keresztezett a Stanford Egyetemen, hogy megtalálják a csőr fejlődéséért felelős géneket. Amikor átültették az egyik faj csőrfejlődésében szerepet játszó sejteket a másik faj hasonló sejtjei helyére (és fordítva), akkor a récéknek pici, hegyes fürjcsőrük, a fürjeknek meg nagy, lapos, kacsacsőrük fejlődött. Ez arra utalt, hogy a sejtek előre programozottak egy bizonyos csőrtípus kialakítására, és egyszerűen követik a gazdatest utasításait.

A kísérletek annak felismeréséhez vezettek, hogy a kulcsfontosságú evolúciós lépések akkor történhettek, amikor a már létező génekben bekövetkező változások új útvonalakra terelték a fejlődést. Ezt az elképzelést Scott Gilbert, a pennsylvaniai Swarthmore College evolúciós fejlődésbiológusa dolgozta ki, teknősökön végzett kísérletei alapján. "Egy kis génváltozás születési rendellenességhez vagy evolúcióhoz is vezethet" - mondja Gilbert.

Forrás: Origo

Harmincezer éve léteznek a modern nagyszülők

Százezer évvel ezelőtt már bölcs öregembernek számított az, aki megérte a harminc-negyven éves kort. A kutatók sokáig úgy gondolták, hogy a tapasztalatokat átadó, a gyermekek családját támogató nagyszülői szerep csak a modern embereknél alakult ki. Az újabb kutatásokból azonban kiderült, hogy már a Neander-völgyieknél is fontosak lehettek a nagyszülők a csoportok életében.

Mikor váltak a nagyszülők a társadalom állandó részévé? Ennek kiderítéséért előbb meg kell határoznunk a letűnt populációk jellemző koreloszlását, azaz hány százalékuk volt gyerek, szaporodóképes korban lévő felnőtt és e fiatal felnőttek szülei - írja Rachel Caspari, a Central Michigan Egyetem antropológusa a Scientific American tudományos folyóiratban. Az ősi populációk demográfiájának rekonstruálása azonban nem egyszerű feladat.

Egyrészt egész populációk sosem őrződtek meg a fosszilis leletanyagban, a paleontológusok leginkább csak egyedek töredékeire bukkannak rá. Másrészt a korai emberek egyáltalán nem szükségszerűen ugyanolyan ütemben öregedtek, ahogy a mai emberek, sőt az öregedési ütem még a jelenlegi emberi populációk között is eltérő. Néhány lelőhelyen azonban elegendő emberi ősmaradványra bukkantak a kutatók ahhoz, hogy megbízhatóan megbecsüljék, hány éves korukban haltak meg az egyének, akiknek a maradványait megtalálták. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük egy történelem előtti csoport felépítését.

Kormeghatározás a fogak alapján

Az egyik ilyen jelentős lelőhely a horvátországi Krapina barlangjában található. Több mint egy évszázaddal ezelőtt a horvát paleontológus, Dragutin Gorjanovic-Kramberger mintegy hetven Neander-völgyi ember ősmaradványát ásta ki, többségüket egy nagyjából 130 000 éves rétegből. A csontok közelsége, genetikai vizsgálata és más tényezők mind arra utalnak, hogy az ősmaradványok egyetlen Neander-völgyi populációhoz tartoznak.

A krapinai leletek közül is a fogak maradtak meg a legjobb állapotban, mivel nagy ásványianyag-tartalmuk megvédi őket a lebomlástól. Szerencsére a fogak egyúttal a kormeghatározásra legjobban alkalmas vázelemek közé tartoznak. A felületi kopásuk és a belső szerkezetük változásai alapján egy év tűréssel meghatározható a volt tulajdonos kora.

1979-ben Milford H. Wolpoff, az Ann Arbor-i Michigani Egyetem kutatója közölt egy cikket, amelyben a fogak alapján meghatározta, hány évesek lehettek haláluk idején a krapinai Neander-völgyiek. A mai embereknél megfigyelhető fogkibújási időket alapul véve Wolpoff úgy becsülte, hogy a Neander-völgyiek első, második és harmadik zápfoga hat, tizenkét és tizenöt éves korukban nőhetett ki.

A rágással összefüggő kopás egyenletes ütemben nő az egyén élete folyamán, így tehát amikor a második őrlőfog kibújik, akkor az elsőn hatéves kopás, amikor pedig a harmadik megjelenik, akkor a másodikon hároméves kopás látható. Visszafelé számolva tehát ki lehet következtetni, hogy például egy tizenöt éves kopás jeleit mutató első zápfog egy 21 éves Neander-völgyihez, egy ugyanilyen kopású második zápfog egy 27 éves, és egy szintén tizenöt éves kopású harmadik zápfog egy 30 éves egyénhez tartozott. (A becslés pontossága plusz-mínusz egy év.) Wolpoff munkája alapján a krapinai Neander-völgyiek fiatalon haltak meg.

Miután elkezdett az élettartam evolúciójával foglalkozni, 2005-ben Caspari új megközelítésből vette szemügyre a krapinai mintákat. Arra volt kíváncsi, nem hagyták-e figyelmen kívül az idősebb egyedeket a fogkopás alapján történő besorolás korlátai miatt. Háromdimenziós mikrokomputeres tomográfia (µCT) használatával munkatársaival újra meghatározta a krapinai egyedek halálozási időpontját. A kezdeti eredmények alátámasztották Wolpoff adatait, és megerősítették, hogy igen magas volt a krapinai Neander-völgyiek halálozási rátája: senki sem élt tovább harminc évnél (más helyeken negyvenéves egyedekre is bukkantak). Más leletek is megerősítették, hogy őseink meglehetősen korán haltak.

A nagyszülők evolúciója

"A kutatásink során azonban rájöttünk, hogy másként kell megközelíteni azt a kérdést, hogy mikor váltak megszokottá a nagyszülők" - írja Caspari a Scientific Americanben. "Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, mennyi ideig éltek az egyedek, azt kérdeztük, hányan élték meg az öregkort." Ez azt jelenti, hogy a kutatók nem az abszolút korra fókuszáltak, hanem relatív életkort kalkuláltak, és azt a kérdést tették fel, hogy a felnőttek milyen arányban élhették meg azt a kort, amikor először nagyszülővé válhattak. A célkitűzés az volt, hogy megbecsüljék az idősebb és a fiatalabb felnőttek arányának változásait az evolúció folyamán.

A főemlősöknél - így egészen a közelmúltig az emberek között is - a harmadik őrlőfog nagyjából a szaporodóképes kor elérésével egy időben bújik ki. A Neander-völgyi és a jelenkori vadászó-gyűjtögető populációkról szerzett adatok alapján Caspari és munkatársai arra következtettek, hogy a korai embereknél tizenöt éves korban nőtt ki a harmadik zápfog, és nagyjából ekkor születhetett az első gyerekük. A kutatók úgy számoltak, hogy ennek a kornak a duplája jelezheti a nagyszülői korba lépés kezdetét. (Még ma is előfordul, hogy egy nő tizenöt évesen ad életet lányának, aki szintén tizenöt évesen szüli meg a saját gyermekét.)

A kutatók végül összesen 768 fosszíliát vizsgáltak meg egy hárommillió évet átölelő időszakból. Azt tapasztalták, hogy a felső paleolittól (35 000-30 000 éve) kezdve drámaian, mintegy ötszörösére nőtt az idősebb/fiatalabb felnőttek aránya a korábbi időszakokhoz képest. Így tehát minden tíz fiatal Neander-völgyire, aki tizenöt és harmincéves kora között halt meg, csupán négy idősebb felnőtt jutott, aki túlélte a harmincéves kort. Ezzel szemben az európai felső paleolitban minden tíz fiatal korban elhunyt felnőttre húsz potenciális nagyszülő jutott. Ebből le lehetett vonni azt a következtetést, hogy az emberi életkor csak nagyon későn kezdett hosszabbodni az evolúció folyamán, így a nagyszülőség is csak az utóbbi néhány tízezer évben vált lehetővé, és nyerte el fokozatosan mai társadalmi fontosságát.

A nagyszülők társadalmi szerepének kialakulása

Az életkor hosszabbodása megteremtette a lehetőséget a nagyszülők szerepvállalására a korai társadalmakban. Kirsten Hawkes, a Utahi Egyetem, Hillard Kaplan az Új-Mexikói Egyetem munkatársa és más kutatók is kimutatták, hogy több mai vadászó-gyűjtögető csoportban a nagyszülők rutinszerűen hozzájárulnak utódaik gazdasági és társadalmi erőforrásaihoz. Ezzel növelik gyerekeik utódszámát és unokáik túlélési esélyeit is. A nagyszülők megerősítik az összetett társadalmi kapcsolatokat is. Az idősek elbeszéléseikkel átadják a kulturális hagyományokat és a környezetükről szerzett tudást (például melyik növény mérgező, vagy hol található víz a száraz időszakban), illetve a technikai tudást is (mondjuk a kosárszövés vagy a pattintott kőszerszámok készítésének technikáját).

Pontus Strimling, a Stockholmi Egyetem kutatójának tanulmányaiból kiderült, hogy az ismétlés kritikus fontosságú egy kultúra szabályainak és hagyományainak átadásában. A többgenerációs családoknak több tagjuk van, akik a fontos leckékre megtaníthatják az utódokat. Így tehát a hosszabb élettartam valószínűleg elősegítette az információ generációkon át ívelő felhalmozódását és átadását, ami végül elvezetett a mai, hatalmas ismeretanyaggal bíró, bonyolult kapcsolatokkal átszőtt társadalmak kialakulásáig. És ebben nem elhanygolható fontosságú a nagyszülői szerep megjelenése pár tízezer éve.

Forrás: Origo

Méz a kulcsa mindennek - az apiterápiáról

Bár úgy tűnik, hogy az apiterápi szó valamilyen bonyolult folyamatot takar, valójában a méhészeti termékekkel való gyógyításról beszélünk, magyarázza Lendvai Tibor méhész, apiterapeuta.

Ezek a termékek koncentráltan tartalmazzák a szervezet működéséhez szükséges létfontosságú anyagokat, rendszeres fogyasztásuk segíti az egészség megőrzését és az immunrendszer erősödését. Nagyon sok ásványi anyagot pótolunk, amit a cukor elvon.

Szúrás és méz

Az apiterápia egyik része a méhszúrás terápia. „Közvetlen méhszúrást alkalmazunk a megfelelő betegségeknél.” - meséli Lendvai Tibor. Elsősorban ízületi fájdalmak, gyulladások, sérvek esetében lehet sikerrel alkalmazni. Ilyen esetekben mindig van egy allergiateszt a kezelés előtt. Ha minden rendben, a méhet a kezelni kívánt területre teszik.

A csípés nem fájdalmasabb, mint egy injekció, utána még rövid ideig duzzadt lesz a szúrás helye. Van, aki évente egyszer szúratja magát, de például sclerosis multiplexes betegeknél legalább 100 csípés kell ahhoz, hogy eredményt érjenek el. „Az SM-es betegeket a megfelelő pontokon, rendszeres időközönként szúrunk, nagy sikereket érünk el” - magyarázza Lendvai Tibor - „Volt már rá példa, hogy a sclerosisos beteg felállt és maga tolta a székét.” A kezeléssel és kiegészítő tornával teljes tünetmentességet lehet elérni.

A méz rendszeresen fogyasztva méregtelenít, segíti a szervezet működését, tele van mindenféle ásványi anyaggal, vitaminnal és enzimmel. Ez egy kész táplálék a szervezetnek, emésztés nélkül azonnal felhasználható energiaforrás.

Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezető is rendszeresen fogyaszt mézet. Öt kilós kiszereléseket vásárol, amit mind el is fogyasztanak. Saját bevallása szerint nem ért a mézekhez, és midig azt választja, amit a szakember ajánl.

A szakember szerint fontos megemlíteni, hogy ha az étkezésünkből kihagyjuk a cukrot, nádcukrot és mézzel helyettesítjük, akkor rengeteg betegséget tudunk megelőzni. Ilyen lehet például az érrendszeri, kiválasztószervi betegségek vagy a cukorbetegség.

Por és propolisz

A virágpor ásványi anyagban és nyomelemben gazdag, a daganatos betegségek megelőzésében, illetve az értisztításban fontos szerepet játszik. Mézzel együtt fogyasztva könnyebben felszívódik. A virágporra allergiásoknak kifejezetten ajánlott, először 1-2 szemet kell enniük naponta, majd lassan felemelni az adagot 1-2 kiskanálig. Mire ide eljutnak, a szervezet már megtanul védekezni a virágpor ellen, és nem kapnak allergiás reakciót a levegőben keringő pollentől sem.

A propolisz olyan gyantás, ragacsos anyag, amelyet a dolgozó méhek a kaptár védelmére, a betolakodó baktériumok és egyéb kórokozók ellen gyűjtenek. Ragadós, sárgásbarna, kellemes illatú anyag, melyet a fák rügyeiről, fiatal ágairól, levélnyeleiről gyűjtenek be a méhek, átalakítják, azután a kaptárak tömítésére és fertőtlenítésére használják.

A propolisz gyulladáscsökkentő hatású, a méhszúrás terápiával együtt sikerrel alkalmazható ízületi problémáknál. Baktérium-, vírus-, gombaölő hatása is van. A propolisz külsőleg is alkalmazható. A méhpempő az idegrendszert erősíti, ideggyengeség, vagy nagyfokú stressz esetén ajánlott, illetve alultáplált gyerekeknek.

Az apiterápia során tulajdonképpen ennek az öt módszernek, terméknek a közös alkalmazásáról van szó. Bárki maga is elkezdheti szedni ezeket a termékeket, mellékhatásuk nincs, túladagolni szinte lehetetlen őket, egyedül arra kell odafigyelni, hogy az első pár nap csak kicsit együnk a termékekből, hogy kiderüljön, ha esetleg allergiásak vagyunk rájuk.

„Ezek a termékeke egymás gyógyhatását fokozzák. A mézben lévő enzimek segítik a virágpor felszívódását, de a propolisz hatását is nagymértékben megerősítik.” - hangsúlyozza Lendvai Tibor.

Ha pusztán immunerősítésről beszélünk elegendő mézet fogyasztani. A virágport pollenszezon előtt érdemes fogyasztani, kúraszerűen alkalmazni. Ahogy jön a rossz idő, lehűl a levegő egyre többet lehet alkalmazni a propoliszt. Bármelyik terméket három éves kor felett bárki alkalmazhatja, gyermekkorban természetesen kevesebb adagokban.

Forrás: Napi Doktor

Járkálhatnak-e valóban köztünk kimérák?

Amikor a kimérákról szóló cikket elolvastam – és a mellékelt fotókat megláttam – komoly hányingerem lett. Sőt… Beleborzongtam abba, hogy mivé képes változtatni az ember saját fajtáját, és mekkora felelősség kell ahhoz, hogy a teremtési folyamatba ilyen módon nyúljon bele. Képesek vagyunk felülbírálni az isteni teremtő képességet és annak végeredményét? Beleszólunk az evolúcióba?

Amikor a kimérákról szóló cikket elolvastam – és a mellékelt fotókat megláttam – komoly hányingerem lett. Sőt… Beleborzongtam abba, hogy mivé képes változtatni az ember saját fajtáját, és mekkora felelősség kell ahhoz, hogy a teremtési folyamatba ilyen módon nyúljon bele. Igen, tudom, tudjuk mindannyian, hogy a génmanipuláció sok mindennek nyit teret, akár a gyógyításnak is (másik cikkünk szólt erről), és írók fantáziája kezdett el szárnyalni ettől a lehetőségtől (pl. Golenya Ágnes könyveiben). De azonnal az a gondolat született meg bennem, hogy – miközben tiltakozunk az állati kísérletek végzése ellen – felelőtlenül vagy nagyon is tudatosan kísérleteket végzünk az Emberrel? Képesek vagyunk ezzel felülbírálni az isteni teremtő képességet és annak végeredményét? Beleszólunk az evolúcióba?

Kérdések százait veti fel bennem ez a gondolat és megborzongtat. Elismerem a természettudományokat, támogatom törekvéseit, hiszen ez a fejlődés velejárója, amit nem lehet ostobaságból, félelemből leblokkolni. De az első ebbéli aggodalmam is eszembe jut.

Majdnem 15 évvel ezelőtt történt, hogy a tévében tudósítást láttam arról, hogy hazánkban tudományos kísérleteket végeznek a paradicsom állóképességének, tartósságának növelésére úgy, hogy emberi génekkel manipulálják. Így a paradicsom szép piros és kemény marad heteken át, szállítható lesz, sokáig a polcokon maradhat és eladható. A külseje tetszetős (megfelel a trendnek az embernél is, ahol a külső fontosabbá válik a belbecsnél), eladható, ami kereskedelmileg hasznos (ez is trendi, hiszen az anyagi haszon is fontosabb a belső értékeknél), íze paradicsom-szerű, de fel sem ér az igazi kerti paradicsoméval (hamis belső értékekkel hasonlítható, ami jónak tűnik, de ha „belekóstolunk” kiderül, mégsem az). Ami megdöbbentett: mi meg megvásároljuk a multiknál ezt a gyümölcsöt/zöldséget és megesszük… Az ember megeszi az emberi génekkel kezelt élelmiszert. Vajon jó ez nekünk? Az anyagi haszon reményében kockáztatjuk és hosszú távon beláthatatlan következményekkel járó egészségünket? Általában évtizedek múlva szokott csak kiderülni valaminek a káros következménye, amikor már visszafordíthatatlanná vált a folyamat és tömegeket károsított. (Ilyen a só és az élelmiszer adalékok, festékek fogyasztása is, a fogamzásgátlók használata, ami ma már a férfiakat is károsítja, vagy a gáz meghajtású spray-k használata is.)

A sors úgy hozta, hogy másnap a rendelőmben ült az a két tudós ember, akik ennek a kísérletnek a részesei voltak. Engem az se nagyon nyugtatott meg, hogy ők nem fogyasztanák az ilyen paradicsomot… Tudnak, vagy sejtenek valamit, ami mielőttünk titok marad… (Mint ahogy a nőgyógyászok zöme a saját 15-16 éves kislányának NEM írja fel a fogamzásgátló tablettát.)

Minden kísérletnek vannak melléktermékei, félresikerült darabjai. (A hátán emberi fület hordó egér látványa hátborzongató… mint cikkünkben.) Tehetünk-e ilyet az Emberrel? És az egérrel? Felülírhatjuk-e a Teremtést? Amit a környezetünkkel, a természettel tettünk – arról már tudjuk, hogy felelőtlen volt és káros. Sikeresen tönkretettük a környezetünket, amivel kockáztattuk létünket. Ez nem volt elég tanulságos? Miért kezdjük el irtani saját fajtánkat is? Alig merem leírni… ez már nem sátáni tevékenység inkább az istenivel szemben? Mert úgy tűnik, az erdőirtás is az, a haszon reményében kapzsivá vált vállalkozók kíméletlenül tönkretenni képesek az ember környezetét, a lélegző, élő Földet. És most irtják az Embert is.

Az is elgondolkoztatott, hogy ezek szerint létezhettek valóban félig ló – félig emberi lények (kentaurok)? Félig madár, - félig emberi testű csodalények, szárnyas lovak? Akkor az ötfejű Gayatri sem mese, vagy Siva a nyolc karjával, Ganesha az elefánt fejével? Kísért a meseszerű múlt, a misztika, vagy az ember és a tudomány fogja éppen bebizonyítani, hogy létező, és létezhetett? Ha létezett, akkor mára nyilván kipusztult. Ha kipusztult, akkor nyilván nem volt életképes. Tehát zsákutca, vagy legalábbis akkor az volt. Csakhogy a mítoszok szerint ezek isteni lények voltak, valami többlettel rendelkeztek az átlagemberhez képest. Selejt, vagy géniusz? Mint a Twins c. filmben: az egyik a genetikailag kikísérletezett tökéletesség, a másik a genetikai hulladék?

Kétségtelen, hogy a művészek fantáziáját is beindította ez a gondolat, mi lenne ha… vagy mi lett volna, ha… vagy mi lesz, ha… A génmanipulációban rejlő lehetőségek mindenkit megindítanak, vagy megtorpantanak, aki gondolkozni szeret. Ön mit gondol erről?

Egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, nem biztos, hogy az aggodalmam reális alapokon nyugszik. De kétségtelen, hogy cikk engem még nem kavart föl ennyire, mint a Fényportálban a kimérákról szóló. Szeretném, ha Önök is megírnák erről a véleményüket a szerkesztoseg@fenyportal.hu email címre, én pedig megígérem, hogy megkérdezek erről ismert gondolkodókat, írókat, tudósokat is.
 

Jogos lehet a kérdés 2011-12-ben.

-eszme-

A memória típusairól, kialakulásának és előhívásának elméleteiről

A memória kialakulását sokáig úgy képzelték el, hogy az emlékek valamilyen konkrét fizikai nyomot hagynak az agysejtekben, vagyis például a hang- és videofelvételek rögzítéséhez hasonlóan. Később azt gondolták, hogy a memória tárolása az agyban a számítógépekhez hasonló módon történik. Ez azonban nem így van.

Tételezzük fel, hogy a komputerhez hasonlóan az agy is előbb elemekre bontja az információt, majd eltárolja valahová. Ha minden egyes idegsejt egy-egy elemet rögzítene, akkor - a több 10 milliárdos sejtszám ellenére - néhány óra alatt betelne a tár, pusztán a szemünk által észlelt vizuális információk alapján. Pedig közben sok másféle inger - szag, hang, tapintás stb. - is ér bennünket, nem is beszélve arról, hogy sok agysejtnek eleve van valamilyen konkrét, más faladata (pl. az érző- vagy mozgató-működésekben). Egy másik fontos megjegyzés: a számítógépnek mindegy, hogy az igen-nem jelekből szöveg, kép vagy ábra áll össze. Az agy azonban összefüggésekben tárolja az információt: egy-egy emlék felidézésekor más dolgok is eszünkbe jutnak: egy nyári fénykép nézegetésekor pl. hangok, illatok, érzések is "beugranak". Az agy sokkal inkább a dolgok tartalmát rögzíti - egy betű különböző megjelenési formái nem akadályoznak meg minket abban, hogy felismerjük. Ugyankkor gondoljunk csak arra, mennyit szenvedünk, ha nincs megfelelő fontkészlet a gépünkön egy adott munkához.

Ha mindenképpen valamilyen technikai dologhoz szeretnénk hasonlítani az agyi memóriát, akkor a hologram lehetne a legjobb példa. A hologram ugyanis nem a kép egyes pontjait rögzíti, hanem a tárgyat körbejáró és letapogató lézerfény nyomait. A hologram egy-egy pontja egyszerre tartozik a kép sok pontjához, illetve egy-egy képpontot is sok hologrampont alkot egyidejűleg. Így ha információ vész el a hologramból, nem tűnik el a kép egy része, csak az egész életlenebb, pontatlanabb lesz - ellentétben egy fénykép kettétépésével, vagy egy diszk részbeni letörlésével. Hasonlóan működhet az agy is. Ritka dolog, hogy egyáltalán nem emlékszünk valamilyen korábban rögzített információra, legtöbbször legalább dereng valami (az "itt van a nyelvemen" érzése). A számítógép azonban vagy emlékszik valamire, vagy egyáltalán nem (vagy megvan az adott információ, vagy nincs meg).

Összegezve tehát: a hologram működéséhez hasonlóan az egyes emléknyomok egyszerre több idegsejt-csoportban rögzülhetnek egyidejűleg, illetve egyes idegsejt-csoportok működése különböző emléknyomokkal lehet kapcsolatban. Amikor az agy emlékezik, nem kikeresi egy tárból az információ elemeit, hanem újra felépíti azt a tárolt tulajdonságokból.

Vannak-e kitüntetett helyei az agyban az emlékezet központjainak? Sokak szerint ez a halántéklebenyhez, illetve a hippocampus nevű régióhoz köthető. Valószínű azonban, hogy ezek a területek inkább csak a memória formálását és a visszakeresést végzik, mivel nagyon dinamikusan változhatnak bennük az idegsejtek kapcsolatai (szakszóval igen plasztikusak). Inkább úgy festhet a dolog, hogy mivel minden agysejt képes megőrizni az őt ért hatásokat, az egész agy felelhet a memória kialakulásáért.

A memória típusai

Először is le kell szögezni, hogy az agy állandóan válogat a beérkező információk között, s a lényegteleneket nem tárolja el. Egy bevásárlóközpontban például arcok ezreivel találkozhatunk rövid idő alatt - gondoljuk csak el, milyen rossz lenne, ha mindegyiket megjegyeznénk.

Ha gyorsan kell megjegyeznünk valamit - a klasszikus példa egy először hallott telefonszám, amit vissza kell hívni - az úgynevezett "eldobható" memória működik. A legtöbben gond nélkül tárcsázzák a számot, de pár perc múlva már nem emlékszünk rá. Az eldobható memória "tárolója" folyamatosan és menthetetlenül telik, s folyamatosan ürítjük is. Ebben az elméletek szerint nagyon fontos az álomalvás szerepe, amelynek során az agy kiszelektálja a napközben ki nem ürített, lényegtelen információkat. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez a törlés nem mindig végleges: az elveszettnek hitt információk közül sok megmarad "valahol", amit aztán pl. a pszichoanalitika módszereivel lehet felidézni.

Amikor egy információ fontossá válik, akkor kerül át a rövid távú memóriába, ahol órákig, esetleg napokig maradhat meg. Innét vezet az út a tartós, hosszú távú memória felé, amely a gyermekkori emlékek, bevésett ismeretek, nagyon sokszor ismétlődő élmények tárolója. Érdekes, hogy minél régebben rögzített valamit, annál erősebben őrzi (lásd az egyébként sok esetben szenilis öregek visszaemlékezéseit).

A memória és az idegsejtek

Hogyan rögzül az emlékezet az idegsejtekben? A kutatók ma még nem tudnak egyértelműen válaszolni a kérdésre, de a rövid és hosszú távú memória rögzülését különböző módon képzelik el.

A rövid távú memória olyan elektromos mintázatokként írható le, amely egy ideiglenes "áramkört" jelent az idegsejtek között. Ezek a sejtek zárt kört alkotnak az agykéregben, ahol az ingerület (elektromos jel) 8-10 idegsejten való áthaladás után visszatér a kiindulási helyre, s ismét ingerelni tudja az első idegsejtet. Bár a jel közben gyengült, a sejtek érzékenyebbé vált, így valósulhat meg az ismétlés. Megerősítés hiányában egy idő után mégis elhal a folyamat, de nem múlik el nyom nélkül: legközelebb ezt az "áramkört" már könnyebben és hosszabb ideig lehet aktiválni. Az agykutatók ezt a jelenséget nevezik "hosszú távú megerősítésnek" (long-term potentiation, LTP). A szakszerű meghatározás szerint: a szinapszis (idegsejt kapcsolat) hatékonyságának a pre- és a posztszinaptikus sejt (a két kapcsolódó idegsejt) aktivitásából adódó, hosszú távú növekedése.

A hosszú távú memória kialakulása a legbonyolultabb és éppen ezért legkevésbé ismert jelenség. Alapvetően két folyamat működhet, amikor egy információ a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába kerül. Egyrészt olyan kémiai változások következhetnek be az idegsejtekben, amelyek a megváltozott vagy újonnan felépített molekulák szerkezetében tárolják az információt. Az emlékezés kémiájáról már sok minden kiderült - pl. az emlékezet-javító hormonok hatásai - de ezt ebben a cikkben nem célunk tárgyalni. Másrészt új idegsejt kapcsolatok (szinapszisok) alakulnak ki, s az így létrejött új mintázatban tárolódhat az információ.

Egy korábbi eredmény: új szinapszisok

Mint arról korábban beszámoltunk, már olasz tudósok is készítettek olyan felvételeket, amelyek láttatni engedik, mi történik az agyban a hosszú távú memória kialakulása során. 1999 novemberében a Genova Egyetem tudósai arról számoltak be a Nature-ben, hogy elektronmikroszkóp segítségével új idegsejt kapcsolatok létrejöttét fényképeztek le patkányok agyában. Véleményük szerint e változások a hosszú távú memória rögzülésével lehetnek kapcsolatban. A 3 dimenziós felvételeken megfigyelhették, hogy egyes idegsejt-kapcsolatok megduplázódtak akkor, amikor a memória rögzülését feltételezték az ingerelt állat agyában.

Régóta ismeretes tény, hogy az ingerszegény környezetben nevelt patkányok agyának idegsejthálózata jóval gyérebb, mint a fokozott ingereknek kitett fajtársaiké. Eddig azonban soha nem láthatták, milyen idegsejtváltozások állnak a dolog hátterében. A megfigyelést az is nehezítette, hogy egy-egy idegsejt átlagosan több tízezer mások idegsejttel áll szinaptikus kapcsolatban, de a memória kialakulásakor ezeknek csak egy kis része esik át változáson.

A szomszédja által gyakran ingerelt idegsejt szinapszisai fizikai változásokon mennek keresztül. Néhány órával az ingerlés után felszínük megváltozik, s az eredeti egy helyett két kapcsolódási pontot alakít ki más idegsejtekkel. Ez lehet azoknak a változásoknak az alapja, amelyek egyrészt az LTP megerősítéséhez, másrészt a hosszú távú memória kialakulásához vezetnek.

S. T.

A szövegben szereplő információk egy része dr. Bánki M. Csaba: Az agy évtizedében c. könyve alapján készült (Biográf, 1994).

Forrás: Origo

Szabályozni kell majd az emléktörlő gyógyszereket

Állatkísérletekben már pár éve sikerült megvalósítani a szelektív memóriatörlést, emberek esetében azonban óriási ellenállás mutatkozik még a memóriamódosítás gondolatával szemben is. A szakemberek közül sokan etikátlannak tartják az ilyen beavatkozásokat, és elutasítanak minden, memóriamódosítással kapcsolatos eljárást.

2007-ben egy amerikai orvos, dr. Scott Haig szövetmintát vett műtét közben egy betegből, hogy megállapíthassák, rosszindulatú-e a daganata. A mintát rögtön átküldték a patológusnak vizsgálatra. A páciens még mindig a műtőben feküdt, amikor a patológus a kihangosított belső telefonon keresztül kendőzetlenül közölte kollégáival a rossz kilátásokat. A nő azonban csak helyi érzéstelenítést kapott, így minden szót hallott. Amikor megértette a vizsgálat sokkoló eredményét, sikoltozni kezdett: "Úristen! A gyerekeim!"

Ekkor az altatóorvos gyorsan beadott neki egy propofol nevű nyugtatószert, amelyről ismert, hogy egyes embereknél rövid távú memóriavesztést okoz, azaz elfelejtik a beadás előtti néhány percben történt eseményeket. Ebben az esetben is ez történt. Amikor a nő magához tért, semmire sem emlékezett a korábban hallott rossz prognózisból. Az eset heves vitát váltott ki a szakemberek körében. Sokak szerint a páciensnek joga lett volna eldönteni, akarja-e, hogy befolyásolják a memóriáját, vagy sem.

Az emlékek tompításának vagy törlésének lehetősége ma már egyáltalán nem tartozik a tudományos-fantasztikus könyvek és filmek világába. Számos állatkísérlet eredménye igazolja, hogy az emlékképeket gyógyszeresen tompítani vagy akár teljesen törölni lehet. Néhány hónapja például amerikai kutatók arról számoltak be a Journal of Neuroscience szakfolyóiratban, hogy egy ZIP kódnevű szer hatására a kokainfüggővé tett patkányok elfelejtették, hol kapták meg korábban rendszeresen a kokaint.

Vannak már embereken is kipróbált gyógyszerek, amelyek például enyhíthetik a sokkoló eseményekkel kapcsolatos érzelmi szenvedést. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy a felejtés hiánya az egyik alapvető oka a poszttraumás stressz (PTSD) szindrómának. Ez olyan szorongásos zavar, amely egy sokkoló, ijesztő élmény, életveszélyes helyzet vagy fizikai sérülés után alakulhat ki. A PTSD 5,2 millió amerikait sújt, például a hadszíntérről visszatérő katonák nyolcadának nehezíti meg az életét. A memóriamódosító gyógyszerek egyre ígéretesebbnek tűnnek a PTSD és a különféle függőségek kezelésében is.

Sokakat azonban félelemmel töltenek el a memóriával kapcsolatos beavatkozások. 2003-ban például az Egyesült Államok elnökének Bioetikai Tanácsa meglehetősen rossz véleményt fogalmazott meg e gyógyszerek használatáról. Azóta folyóiratcikkek és újsághírek sokasága jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a memóriát befolyásoló szakemberek mennyire avatkozhatnak bele a páciens emlékeibe, és melyik az a pont, ahol már tönkretehetik egy személy identitásérzetét.

Egy amerikai jogtudós és bioetikus, Adam Kolber (aki a New York-i Brooklyn Law School tanára és számos szakcikk, valamint a Neuroethics & Law Blog szerzője) azok közé tartozik, akik túlzottnak tartják az aggodalmakat. A Nature legújabb számában megjelent hozzászólásában több érvet is felsorakoztat a memóriamódosító gyógyszerek használatának szigorúan szabályozott engedélyezése mellett. Kolber szerint az átgondolt szabályozás kidolgozása indokolt, de a memóriamódosítási kísérletek jelenlegi szabályozása szerinte gátolja azokat a kutatásokat, amelyek milliónyi poszttraumás stresszben szenvedő embernek jelenthetnének megkönnyebbülést.

Kolber az [origo] kérdésére egy új eredményt mutatott be. A vérnyomáscsökkentőként engedélyezett propranolollal kapcsolatos kísérletek azt mutatják, hogy a szer csökkentheti az emlékképek érzelmi intenzitását, ha néhány órával egy traumás esemény átélése után adják be a szenvedő alanynak. Ebben az esetben a szer szelektív hatású abban az értelemben, hogy csak a közelmúltbeli emlékekre hat. Egyes kutatók megpróbálták bizonyos távolabbi emlékek elhomályosítását is oly módon, hogy megkérték a propranolol hatása alatt álló alanyokat, idézzék fel ezeket az emlékeket. Egyelőre azonban nem világos, mennyire lehetnek hatékonyak ezek a módszerek - mondta Kolber.

Kolber természetesen elismeri, hogy - mint szinte minden - a memóriamódosítás is felhasználható rossz célokra. Ilyen például az, amikor úgynevezett diszkódrogokat (GHB-t) használnak arra, hogy ellenállás nélkül kiraboljanak vagy megerőszakoljanak embereket. Az áldozat ilyen szerek hatására akarat nélküli bábbá változik, és sokszor képtelen visszaemlékezni a történtekre.

Kolber azonban azt mondta az [origo]-nak, hogy az ilyen eseteknek nem szabad megakadályozniuk, hogy a valóban segítséget nyújtó szerek eljussanak a rászorulókhoz. A kutatóknak természetesen figyelmet kell fordítaniuk arra is, hogy olyan memóriamódosító szereket fejlesszenek ki, amelyek nem okoznak hozzászokást. Ha van mégis bizonyos kockázata a függőségnek, akkor mérlegelni kell, mi a fontosabb: a függőség elkerülése vagy a megszabadulás az életet tönkretevő, szörnyű emlékektől, rémálmoktól - mondta Kolber.

A szakemberek zöme - Kolberhez hasonlóan - nem támogatja a memóriamódosítással kapcsolatos kísérletek teljes tiltását, de többen aggodalmukat fejezik ki, mi lesz, ha a kísérletek balul sülnek el, és esetleg teljesen megváltoztatják egy ember személyiségét. Az Oxfordi Egyetem Practical Ethics című blogjában arról írnak a szerzők, hogy nagyon fontos például az igazság ismerete. Ha elfelejtjük a tragikus eseményeket, akkor egyfajta álomvilágba ringathatjuk magunkat. Bár az valószínűtlen, hogy egy súlyos személyes tragédia emlékét bárki sikeresen törölhesse, hiszen ennek ténye sok ember - családtagok, barátok - előtt ismert, és akaratlanul is emlékeztetnek rá.

Jelentősebb önmegtévesztés lehet, ha gyógyszerek segítségével megváltoztatjuk, kik is vagyunk valójában. Egy katona például, aki elfelejti, mit tett egy háborúban (vagy akár azt, hogy rész vett egy háborúban), kellemetlen meglepetésként szembesülhet a valós múltjával. A memóriamódosítás használata a fájdalmas emberi kapcsolatok kezelésére a hétköznapi életben is hasonló hatásokkal járhat, és megfosztja az embert attól a képességétől, hogy tanuljon a rossz tapasztalataiból.

Bármennyire is vonzó lehet tehát a kellemetlen emlékek törlése, nagyon megfontoltan és ellenőrzötten kell használni majd ezeket a lehetőségeket, ha a jövőben valóban az orvostudomány rendelkezésére állnak.

Forrás: Origo

Geomágneses szuperviharok jönnek

Minden korábbinál jobban ki vagyunk szolgáltatva a napkitöréseknek. Geomágneses viharok érkezhetnek a Földre a Napból Intenzív napfolttevékenységre és geomágneses viharokra számíthatunk az elkövetkező években – figyelmeztetett Sir John Beddington, a brit kormány vezető tudományos tanácsadója.

Beddington és a NASA szakértői szerint a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása egy globális Katrina pusztításával lenne egyenértékű, amely több ezer milliárd dolláros kárt okozna; a geomágneses szuperviharok ugyanis leállíthatják a telekommunikációs műholdakat, a mobiltelefon- és elektromos hálózatokat.

 

„A Nap egy hosszú szunnyadásából ébredezik éppen, az elkövetkező években növekedni fog a napfolttevékenység. Időközben minden korábbinál jobban ki vagyunk szolgáltatva a napkitöréseknek” – nyilatkozta Richard Fischer, a NASA Napfizikai Divíziójának vezetője. A NASA becslései szerint egy igazán nagyméretű napkitörés húszszor nagyobb kárral járhat, mint a 2005-ös Katrina hurrikán, amely mintegy nyolcvan milliárd dolláros kárt okozott, nem beszélve az emberi áldozatokról. A napkitörés által okozott áramkimaradások, a tőzsdék leállása, a GPS rendszer összeomlása csak az Egyesült Államokban több száz milliárd dolláros kárt jelentene.

A 21. században sokkal jobban függünk a csúcstechnológiától, mint korábban, ennek következtében a hétköznapi élet is minden eddiginél nagyobb veszélynek van kitéve a megnövekedő napfolttevékenység következtében. „Tíz évvel ez előtt volt az előző napciklus maximuma, de a világ akkor még nagyon más volt. Voltak persze mobiltelefonok, de nem támaszkodtunk rájuk oly sok mindenben. Sok dolog, amit ma természetesnek tartunk, sokkal inkább ki van szolgáltatva az űr-időjárásnak, mint a tíz évvel ezelőtti csúcs idején” –magyarázta Jane Lubchenko, az Egyesült Államok Óceán- és Atmoszféraügynökségének igazgatója.

A NASA egyre növekvő arzenállal vizsgálja a Napot annak érdekében, hogy minél pontosabb előrejelzést tudjon adni a lehetséges napviharokról. A Napot szemmel tartó flotta fontos egysége a STEREO-nak (Solar Terrestrial Relations Observatory) nevezett űrszonda-páros, amelyek a Nap ellentétes oldalán tartózkodva a teljes terület mintegy 90 százalékát látják. A flotta másik központi szereppel bíró egysége egy régebbi szonda, amelyet még 1997-ben lőttek fel: az ACE-nek (Advanced Composition Explorer) nevezett szonda a napszél erősségét méri, és körülbelül harminc perccel az előtt figyelmeztet, hogy a töltött részecskék elérnék a Földet – így még van lehetőség Az érzékeny rendszerek leállítására vagy csökkentett üzemmódba helyezésére.

A flotta legújabb tagja az SDO (Solar Dynamics Observatory) nevű szonda, amely közelről vizsgálja a napfolttevékenységben érintett területeket. Ennek segítségével a NASA kutatói (szó szerint is) közelképet kaphatnak arról, mi történik a napkitörés folyamán. Az SDO egység a napkitörés közben megnövekedett UV sugárzást is méri, annak érdekében, hogy megfigyeljék a Földre tett hatását. Az SDO egységet tavaly februárban helyezte üzembe a NASA, és már áprilisban minden korábbinál jobb felbontású felvételeket és méréseket készített az elmúlt évek legnagyobb napkitöréséről. A felvételen jól látszik, ahogyan a Nap több órán keresztül több milliárd tonnányi plazmát lövell ki magából, szerencsére nem a Föld irányában.

Forrás: Kultúrpart

Megbolonduló okostelefonokat hozhat az erősödő naptevékenység

Áramkimaradás, kommunikációs problémák és a helymeghatározás zavarai jelentkezhetnek, amikor egy-egy hatalmas, a Napból kidobott plazmafelhő telibe találja a Földet. A következő években egyre több ilyen eseményre kell számítanunk: a már most is sok napkitöréssel járó, aktuális maximumát 2013-ban elérő naptevékenység egyre komolyabb veszélyt jelent technikai civilizációnk mindennapi eszközeire.

A legnagyobb földi bombák erejét messze meghaladó robbanások zajlanak a Nap felszínén. A kirepülő izzó részecskefelhők időnként eltalálják a Földet, aminek következtében romlik a rádiókapcsolat, nem tudnak pontosan irányt követni a repülőgépek, és áramszünet sújthat egész városokat. Korábban csak sci-fi filmekben látott jelenetek ma már az elektronikus technológiával sűrűn átszőtt hétköznapjainkban is elképzelhetők.

Mit kapunk a Napból?

Csillagunk legaktívabb időszaka a jelenlegi napfoltciklusban 2013-ra várható. A naptevékenység és az ezzel kapcsolatos részecskesugárzások esetében két hasonló nevű, de eltérő jelenség említendő. Ezek a napkitörések (napflerek) és a koronakitörések, amelyek csillagunk felszínén és légkörében zajlanak, alkalmanként pedig bolygónkon is érezhető a következményük.

A napflerek minden előjel nélkül, váratlanul lépnek fel, általában nagy napfolthoz, aktív területhez kapcsolódnak. A jelenség elején protonok lökődnek ki a fénysebességnek közel harmadával csillagunkról, ezeket néhány perccel később kisebb energiájú részecskék követik. A jelenség során intenzív röntgensugárzás is fellép, ennek van a legkellemetlenebb hatása bolygónkra, a légkörben főleg az ionoszférát befolyásolja (ionoszférának nevezzük a felsőlégkör körülbelül 80 és 600 kilométer közötti tartományát, ahol a kis gázsűrűség miatt tartósan tudnak töltött állapotban maradni a részecskék, erősen befolyásolva a rádióhullámok haladását).

A koronakitörések keretében több milliárd tonnányi anyag hagyhatja el csillagunkat a fénysebességnek közel 1 százalékával. Ezek a felhők szerencsétlen esetben 2-3 nap alatt elérik és eltalálják bolygónkat. Itt a magnetoszférának ütköznek, és a Föld mágneses terével kölcsönhatásba lépve változatos, kellemetlen és egyben tartósabb következményeket okozhatnak, mint a napflerek.

A fenti jelenségek miatt a Földön és környezetében fellépő problémák nemcsak a műholdak működését vagy az asztronauták munkáját befolyásolják, hanem hétköznapi életünkre is hatással lehetnek.

Navigációs problémák

Már a modern helyzetmeghatározó GPS-ek létezése előtt is okozott navigációs problémát a földi mágneses térnek a naptevékenységgel kapcsolatos változása, amikor bizonytalanabbá válik az északi irány meghatározása. A GPS-műholdak használata felváltotta az iránytűt, sokkal pontosabb, de egyben érzékenyebb eszközt adva kezünkbe.

A naptevékenységnek a GPS-rendszerre kifejtett hatását már évek óta vizsgálják. 2006. szeptember 7-én az ionoszférában lévő plazmát tanulmányozták, többek között GPS-vevőberendezés segítségével. A megfigyelés alatt egy napkitörés során drasztikusan lecsökkent a vevő által fogott, pontosabban felismert jel erőssége. A jelenséget az amerikai és a brazil légierő hasonló vevőberendezéseivel rögzített adatokból utólagos elemzéssel is azonosították. A probléma egyszerre jelentkezett a vevőberendezésekben bolygónk nappali oldalán, ahol alkalmanként közel felére esett a fogott jelek erőssége. Eszerint az intenzív naptevékenység csökkentheti a GPS használhatóságát, és a helymeghatározás pontosságát.

 

A jelenség során a napkitörésektől megnő az 1,2 és 1,6 gigahertz közötti tartományban jelentkező rádiósugárzás intenzitása. Az erős rádióimpulzusok a vevőberendezéseket megzavarják, és azok ettől elveszthetik a kapcsolatot a műholdakkal. A kutatók szerint a probléma azért nem tűnt fel korábban, mert a GPS-rendszer világméretű elterjedésének idején (3-5 évvel ezelőtt) alacsony volt a naptevékenység intenzitása, most azonban - az újabb napfoltmaximum felé közeledve - nőhet mindennek a jelentősége.

A felhasználók többségénél a GPS-jelnek egy-egy ritkán előforduló és rövid ideig tartó kiesése nem okoz súlyos problémát. Azonban néhány területen akár veszélyt is eredményezhet a jelenség. Szerencsétlen esetben súlyos következményekkel járhat egy rövid kiesés, ha például eközben éppen rossz időjárási körülmények között próbál landolni egy repülőgép - főleg mert a hagyományos helymeghatározási módszerek használata a GPS előretörésével egyre inkább a háttérbe szorul. Lehetséges megoldás lenne, ha a vevőket olyan szoftverekkel is felszerelnék, amelyek sikeresebbek a gyengébb jelek vételében, mint ma használt társaik.

Távközlési nehézségek

A földi, rádióhullámokkal folytatott távközlésben az ionoszféra (erős visszaverő-képességével) kulcsszerepet játszik az adások továbbításában. Ebben a légköri rétegben gyors változások léphetnek fel a naptevékenységgel kapcsolatban, amely a rádióhullámok terjedését módosítja. Csillagunk felerősödő röntgensugárzásának hatására elsősorban az úgynevezett D-rétegben magasabb szintű ionizáltság jelentkehet. A néhány órán keresztül tartó jelenség csak a Föld nappali oldalán észlelhető, ellenben a geomágneses viharok az egész bolygót érintik.

Geomágneses viharok: a földi mágneses térben támadt átmeneti heves változások és zavarok, amelyek a bolygóközi térből származnak, és a bolygóközi mágneses térrel, tehát a napszélben utazó töltött részecskékkel kapcsolatosak. A csillagunkból áramló töltött részecskék sebessége, térbeli sűrűsége változó, ezzel kapcsolatban pedig módosulhat a Föld magnetoszférájának a kiterjedése, a benne lévő töltött részecskék mennyisége.

A rádiókommunikációt az nehezíti, hogy megemelkedik az ionoszféra által visszatükrözött rádiójelekben a háttérzaj szintje. Bár egy-egy napkitörés intenzív röntgensugárzása csak percekig tart, az ionoszféra lassabban áll vissza a korábbi szintre, ezért a rádiózavarok órákig is elhúzódhatnak. A hatás elsősorban a rövid hullámhosszú hírközlést, amatőr rádióadásokat és a hajókkal folytatott kommunikációt nehezíti, de a hadsereg rádióadásait is erősen befolyásolja.

Veszélyes sugárzások a repülőgépeken

A földfelszíntől távolodva alkalmanként veszélyes szint közelébe emelkedhet a sugárzás intenzitása. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén dolgozó űrhajósok már átlagosan a dupláját szenvedik el annak a sugárterhelésnek, ami a földfelszínen jellemző. Például egy 1989 végén jelentkező napkitörés nyomán a Mir űrállomáson mindössze néhány óra alatt egy teljes évi sugárzásmennyiséget kaptak az asztronauták. A Napból származó, hasonló intenzitású sugárzást a holdutazók talán túl sem éltek volna kísérőnk felszínén, mivel akkor a Föld mágneses védőpajzsán kívül tartózkodtak - de szerencsére ilyen esemény akkor nem történt.

A 8-10 kilométer magasan haladó utasszállító repülőgépek esetében is jelentősen megemelkedhet a sugárterhelés. Ilyen szempontból a gépek személyzete van a legveszélyesebb helyzetben. Itt is a magas földrajzi szélességen haladó gépeknél nagyobb a sugárterhelés, ahol sok mágneses erővonal tér vissza a Föld felszíne irányába. Az eddig készült felmérések alapján előre nehéz pontosan megbecsülni, hogy adott kitörés mekkora többletsugárzással jár, de az esetek nagyobb részében egy enyhébb röntgenvizsgálat dózisát sem lépi túl a szint.

Gondok az áramellátásban

Meglepő, de a naptevékenység az áramellátást is befolyásolhatja. Az Egyesült Államok nagy területű elektromos hálózatában már több alkalommal is támadt probléma emiatt, a legsúlyosabb formában 1859-ben, 1921-ben, 1989-ben és 2003-ban jelentkezett. Az ionoszférában fellépő zavarokat antennákhoz hasonlóan "átveszik" a földfelszíni elektromos kábelek, és áram generálódik bennük. A fő veszély a nagyfeszültségű átalakító transzformátoroknál jelentkezik. Az ionoszférikus áramok intenzitása és iránya a geomágneses viharok idején erősen váltakozik, ami változó áramokat kelt a távvezetékben, ez pedig a transzformátorokban igen nagy töltéshalmozódást eredményez, ami pedig hibás üzemeléshez és túlhevüléséhez vezet. A túlterhelt transzformátorok zárlatot okozhatnak, és egyes vezetékek kieshetnek a szolgáltatásból, áramkimaradást létrehozva. Emellett a transzformátorok tönkremennek, ami komoly anyagi kárral jár.

A legnagyobb veszély a sarkvidékhez közeli területeken jelentkezik, ahol sok mágneses erővonal tér vissza meredek szögben a Föld felszínének irányába, amelyek mentén ilyenkor az átlagosnál több töltött részecske mozog. A védekezési módszerek között említhető az ellenállóbb alkatrészek készítése, ami igen drága megoldás. Olcsóbb például a kritikus időszakban a geomágneses tevékenység indukálta áramok blokkolása megszakítókkal - ez ugyanakkor gazdasági károkat, például gyárakban termeléskiesést okozhat.

Az 1989-es nagy geomágneses vihar

A legnagyobb modern kori geomágneses zavar és ettől az elektromos rendszerben fellépő probléma 1989. március 13-án történt. Három nappal korábban figyeltek meg egy napkitörést, amely átmenetileg kommunikációs zavarokkal járt a rádióadásokban, a fent említett ionoszféra-zavarok révén. A fő probléma azonban akkor jelentkezett, amikor a robbanáshoz kapcsolódó koronakitörés is elérte a Földet. Az elektromos energiaellátó vezetékek hálózatában indukált áramok és feszültségkülönbségek miatt Quebec térségében 6 millió ember maradt áram nélkül 9 órán keresztül, néhol akár egy egész napig is.

A szakértők szerint csak a szerencsén múlott, hogy Észak-Amerikára korlátozódott a probléma. Az Egyesült Királyságban két transzformátort tett tönkre ez a mágneses vihar. Ugyanekkor néhány műholddal több órára elveszett a kapcsolat. A TDRS-1 műhold például 250 olyan nagyenergiájú részecske beütését érzékelte, amelyek károsíthatták elektronikus berendezéseit. A Discovery űrrepülőgép egyik hidrogéncellájában átmenetileg abnormálisan magas belső nyomás jelentkezett, ami nyom nélkül megszűnt a jelenség után.

Az elektromos áramellátásban fellépő problémák nemcsak anyagi veszteséggel járnak, de vészhelyzetet is okozhatnak olyan gyáraknál vagy nukleáris erőműveknél, ahol a folyamatos áramellátás kulcsfontosságú. Az USA-ban a New Jerseyben található Salem nyomottvizes atomreaktornál például a fent említet 1989-es koronakitörés okozta áramszünet kisebb túlhevülést is eredményezett, a hűtőfolyadékot áramoltató rendszernél fellépett áramkimaradás következtében.

A modern elektromos rendszerek egyrészt érzékenyebbek, mint az egy évtizeddel ezelőttiek, és sokkal több helyen használják is őket, mint az előző naptevékenység maximuma idején. Ennek megfelelően könnyen lehetséges, hogy a jelenlegi napfoltmaximum súlyosabb következményekkel, gazdasági károkkal fog járni, mint a korábbiak. A rendszerek egyre jobban össze vannak kapcsolva egymással, ennek nyomán megfelelő védelem hiányában a következmények tovább terjedhetnek. Ha most történne egy akkora geomágneses vihar, mint 1921-ben, több mint 130 millió amerikai otthonában lenne áramszünet. A fő veszély az áramszünet mellett, amit a hétköznapi életben megérezhetünk, a GPS-alapú helyzetmeghatározásnál léphet fel, ez pedig az "okostelefonoknál" több egyéb, erre épülő alkalmazásánál járhat hibával.

INTERMAGNET - ugrásra készen

Az INTERMAGNET nevű nemzetközi együttműködés célja, hogy a naptevékenységgel kapcsolatos lehetséges veszélyekről gyorsan tájékoztassa a felhasználókat, lehetőséget adva a reakcióra, megelőzve a komolyabb gondot. A rendszerben Magyarország is részt vesz, amiről Wesztergom Viktort, az MTA Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriumának vezetőjét kérdeztük.

"A mágneses tér változásainak globális megismerésére jól szervezett világhálózatra van szükség. Ezt a szerepet tölti be az INTERMAGNET" - mondta Wesztergom. Magyarországon az INTERMAGNET hálózatnak két állomása van: az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Tihanyi Geomágneses Obszervatóriuma, valamint Sopron közelében pedig a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriuma. Mindkét állomás valós idejű adatszolgáltatást biztosít a nemzetközi központok felé.

Példa arra, hogy a műholdas technikák, földi megfigyelések és modellezések együttes használata alapján ma már közelítőleg megjeleníthető, hogy a Napból kiáramló részecsketömegnek milyen a térbeli eloszlása és energiasűrűsége. Balra felülnézetből láthatjuk a napszelet, középen és jobbra a Föld környezete kinagyítva figyelhető meg

Wesztergom Viktor elmondta, hogy a napkitörések földi hatásai által leginkább érintett technológiák az űrtechnológia, a navigációs rendszerek, az információ- és energiaátviteli rendszerek. A gazdaságot és a mindennapi életet is a legérzékenyebben a villamosenergia-ellátás zavarai érintik. Egy erősen urbanizált környezetben a villany - némi túlzással - az élet alapvető feltétele. Az intézetet gyakran keresik meg többnyire aktuális napkitörések, különböző sajtóhírek, álhírek kapcsán. Több átfogó tanulmányt készítettek, egyebek mellett a hazai villamosenergia-ellátás biztonsága érdekében a MAVIR részére. Az ELTE Űrkutató Csoportjával közösen fenntartott Reec.hu portálon mindenki számára hozzáférhető, folyamatos tájékoztatást adnak a Föld "környezetének" állapotáról, hiszen ezt a kutatások mellett fontos közfeladatnak is tekintik.

Mennyivel kevésbé veszélyeztetett ország hazánk, mint az észak-európai vagy észak-amerikai államok? Wesztergom Viktor elmondta, hogy a napkitöréseknek az űrtechnológiára, információs technológiákra gyakorolt hatása a földrajzi helyzettől szinte független. Az energiaátviteli rendszerek veszélyeztetettségében viszont szerepet játszik a mágneses pólusokhoz viszonyított földrajzi helyzet. Magas szélességen, a mágneses pólusok közelében a geomágneses viharok sokkal intenzívebbek (a mágneses viharok amplitúdója a mi földrajzi szélességünkön mindössze 20-30%-a azon régió háborgásainak, ahol intenzív sarki fényt is okoz a jelenség). Ennek megfelelően magasabb szélességen az indukált áramok is jóval nagyobbak, amelyek a távvezeték rendszereit károsítják. Mégsem mondhatjuk azonban, hogy Magyarországon nem kell számolni következményekkel, mert az európai villamosenergia-rendszer olyan magas integráltságú - és egyre inkább az lesz -, hogy a legkisebb zavarok is megjelennek az egész hálózatban.

A geomágneses jelenségekről, az ezzel kapcsolatos sarki fényről, valamint egyéb, főleg távcső nélkül az égen látható jelenségekről a spaceweather.com honlapon olvashatunk naprakész információkat.

Forrás: Origo

Elsöpörték a ráksejteket a génmódosított immunsejtek

Húsz éve tartó erőfeszítések megkoronázásaként a Pennsylvaniai Egyetem rákkutatóinak most először sikerült a leukémiát a betegek saját génmódosított immunsejtjeivel tartósan megfékezni. Minden egyes beadott sejt átlagosan több ezer tumorsejtet semmisített meg - összességükben pedig majdnem egy kilónyi daganatot gyilkoltak le betegenként.

Az Abramson Cancer Center és a Perelman School of Medicine munkatársai előrehaladott krónikus limfocitás leukémiában (CLL-ben) szenvedő betegek egy kis csoportját kezelték saját, genetikailag módosított T-sejtjeikkel, és első alkalommal sikerült a daganatot egy évnél hosszabb időre visszaszorítaniuk. 

Az általuk kidolgozott génterápiás eljárás, melynek során először leveszik a sejteket, majd az egyetem oltóanyag-előállító részlegében módosítják és a kemoterápiát követően visszaadják őket a betegnek, reményeik szerint a jövőben más daganattípusok kezelésére is alkalmas lehet. Eredményeik, melyeket egyidejűleg két rangos tudományos folyóirat, a New England Journal of Medicine és a Science Translational Medicine is közzétett, először bizonyítják annak az elképzelésnek a helyességét, miszerint génbevitellel a tumorsejteket célba vevő, "sorozatgyilkos" T-sejtek állíthatók elő.

"A daganatokat három hét alatt szó szerint kisöpörtük. A hatás hevesebb volt, mint bárki remélni merte volna" - mondja Carl June, az Abramson Cancer Center patológia és labororvostan-professzora, aki a munkát irányította. "A módszer sokkal jobban működött, mint amire számítottunk."

Az egyelőre csak három betegen végrehajtott kísérleti kezelés átütő eredménye éles ellentétben áll a CLL ellen jelenleg alkalmazott terápiák meglehetős hatástalanságával. A kipróbálásba bevont betegek előtt nemigen állt már egyéb lehetőség. Az egyetlen, a felépülés reményével kecsegtető beavatkozás talán a csontvelő-átültetés lett volna, amely azonban hosszas kórházi tartózkodást igényel, halálozási rizikója pedig 20 százalék - miközben a gyógyulás esélye még a legjobb esetben is csak 50 százalékra tornászható fel. "Munkám legnagyobb részét azzal töltöm, hogy olyan betegeket, akiknek már nincs más esélyük, a gyógyítás szándékával nagyon-nagyon kockázatos kezeléseknek vetek alá" - mondja David Porter, a cikk egyik szerzője, a csontvelő-transzplantációs osztály vezető főorvosa. "Ezzel az új megközelítéssel a beteg ugyanúgy esélyt kap a gyógyulásra, és talán kevesebb veszéllyel kell szembenéznie."

Nem titkos recept

June szerint receptjük néhány "titkos összetevőjének" köszönhető, hogy míg a módosított T-sejtekkel folytatott korábbi próbálkozások rendre kudarcba fulladtak, a mostani kísérletben figyelemre méltó terápiás választ sikerült elérni. A titok most már persze közkincs, hiszen az új daganat-immunterápiás eljárást a Science Translational Medicine-ben megjelent közlemény részletekbe menően ismerteti.

Miután leveszik a betegtől az immunsejtek egyik csoportját képező T-sejteket, oly módon programozzák át őket a tumor elleni támadásra, hogy egy ún. lentivírus-vektor segítségével genetikailag módosítják őket. A lentivírusok, melyek közé az AIDS vírusa is tartozik, híresek arról, hogy rendkívül hatékonyan juttatják be betegségokozó génjeiket az általuk megtámadott sejtekbe. A kutatók által alkalmazott ártalmatlanított, átszabott lentivírusok természetesen már nem az eredeti, betegségokozó géneket, hanem a tudósok által kiválasztott DNS-szakaszt fecskendezik a kívánt sejtekbe. A lentivírus-vektor ebben az esetben a kiméra antigénreceptor (CAR) nevű fehérje génjét volt hivatott a T-sejtekbe bevinni. Ha a CAR megjelenik a T-sejtek felszínén, alkalmassá teszi őket a CD19 fehérjét hordozó célsejtek felismerésére és megtámadására.

A CAR-t kifejező T-sejtek innentől fogva minden gyilkoló képességüket a CD19 fehérjét hordozó sejtek elpusztítására összpontosítják. A CD19 márpedig nemcsak az egészséges B-sejtek, hanem a CLL-es daganatsejtek felszínén is megjelenik. Viszont a páciens szervezetének összes többi sejtje mentes a CD19-től, ezért semmilyen más szövet nem válik a "tomboló" T-sejtek célpontjává. Így lényegesen korlátozottabb mértékben lépnek fel olyasfajta nem kívánt mellékhatások, mint a hagyományos daganatkezelések esetében.

A csoport a CAR-fehérje egy olyan módosított változatát építette be a lentivírusokba, amely a sejt belseje felé néző oldalán jeladóként üzemel. Amikor ez a "megbarkácsolt" CAR kapcsolatba kerül a célsejt felszínén megjelenő CD19-cel, a T-sejt nemcsak öngyilkosságra kényszeríti a daganatsejtet, de olyan serkentő molekulák termelésébe is fog, amelyek az akció színhelyén jelen lévő többi T-sejtet osztódásra késztetik. Így egyre és egyre több T-sejt kapcsolódik be a küzdelembe, egészen addig, amíg a valamennyi daganatsejt el nem pusztul.

Sorozatgyilkosok

A kutatók megfigyelték, hogy a beadott génmódosított sejtek rövid időn belül legalább 1000-szeresen megsokszorozódnak. "Ilyesmire egy gyógyszer nem képes" - mondja dr. June. Ráadásul a beadott T-sejtek azon felül, hogy rendkívüli mértékben sokasodtak, szemlátomást "sorozatgyilkosságra" rendezkedtek be. Minden egyes beadott sejt átlagosan több ezer tumorsejtet semmisített meg - összességükben pedig majdnem egy kilónyi daganatot gyilkoltak le betegenként.

A T-sejtek önsokszorozó képességének fontosságát egy a New England Journal of Medicine-ben bemutatott 64 éves páciens esete szemlélteti a legjobban. A T-sejt-kezelést megelőzően a vére és csontvelője hemzsegett a tumorsejtektől. A kezelést követő első két hétben úgy tűnt, semmi sem változik. Aztán a 14. napon a beteget hidegrázás, hányinger, fokozódó láz és egyéb tünetek kezdték gyötörni. Az ekkor végzett vizsgálatok a vérben keringő T-sejtek számának robbanásszerű növekedését mutatták ki, miáltal nyilvánvalóvá vált, hogy a tüneteket a tumorlízis-szindróma, vagyis a megtámadott töméntelen daganatsejt hirtelen és egyszerre bekövetkező szétesése okozza.

A 28. napra a páciens felépült a tumorlízis-szindrómából - a vérében és csontvelőjében pedig hírmondója sem maradt a leukémiának. "Elképzelésünket semmi sem támaszthatta volna alá ékesebben, mint a daganatölő T-sejteknek köszönhető masszív tumorsejt-pusztulás" - mondja Porter.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatócsoportja már akkor élen járt a HIV-eredetű lentivírus-vektorok klinikai alkalmazásában, amikor 2003-ban HIV-fertőzött betegeket próbáltak a vírus egyfajta "tükörképi", az eredetit kioltó változatával kezelni. Bár ez a kísérlet nem hozott áttörést az AIDS gyógyításában, arra jó volt, hogy igazolja a mostani munkához is használt HIV-eredetű vektor biztonságosságát.

Jelenlegi kísérleteik során a kutatók olyan sejttenyésztési módszert is megpróbáltak kidolgozni, amely a leukémia által elnyomott, mintegy alvó T-sejteket kényszerű álmukból felébreszti, s egyúttal serkenti az ún. memória-T-sejtek keletkezését, amelyek hosszantartó védelmet nyújthatnának a daganat visszatérésével szemben. Bár ennek a kezelésnek a távolabbi kihatásai még nem ismertek, az orvosok azt találták, hogy a beadott sejtek még hónapokkal a bejuttatás után is osztódtak a betegek szervezetében, és képesek voltak a tumorsejtek elleni hajtóvadászat folytatására.

A csoport jövőbeli tervei között szerepel, hogy ugyanezt a CD19-kötő CAR-változatot bevetik néhány további CD19-et kifejező daganattípus, pl. a non-Hodgkin limfóma és az akut limfocitás leukémia ellen is. Szeretnék továbbá kiterjeszteni a vizsgálatokat olyan gyermekkori leukémiás betegekre, akiknél csődöt mond a hagyományos kezelés. Sőt, kidolgozták a CAR egy olyan variánsát, amely a CD19 helyett a mesothelin nevű, mezotelióma-, petefészekrák- és hasnyálmirigyrák-sejteken megjelenő fehérjéhez kötődik.

Forrás: Origo

Régóta járkálnak köztünk kimérák

Létrehozhatók-e olyan majmok, amelyek agyát emberi idegsejtek építik fel? Vajon egy ilyen állat úgy gondolkodna, mint egy ember? Megtermékenyíthető-e emberi petesejt egy állat szervezetében? Kialakíthatók-e emberszerű tulajdonságok állatokon? A kimérákkal kapcsolatos kísérletek súlyos etikai problémákat vetnek fel.

A Kiméra (Khimaira) eredetileg a görög mitológiában szereplő szörnyalak. Homérosz így festette le az Iliászban: "kecske középütt, sárkány hátul, elöl meg oroszlán, / s torkából lobogó tűz lángját fujta riasztón". Később a kiméra szó használata általánosan elterjedt a különböző állatokból, illetve állatokból és emberekből összegyúrt képzeletbeli lények elnevezésére.

A biológiában a kiméra olyan egyed, amelyet két vagy több egyedtől származó, genetikailag eltérő sejtek alkotnak, és ezek a sejtek megtartják a saját genetikai jellegüket. Az emberi kimérák esetében ez lehet két különböző emberi génállomány (ember-ember kiméra), de lehet emberi-állati génállomány is (ember-állat kiméra).

A kimérák nem azonosak a hibridekkel. A hibrid két különböző fajhoz tartozó szülőktől származó egyed, amely úgy jön létre, hogy két állatfaj hím- és női ivarsejtje olvad össze egymással.A kimérákat viszont a kutatók úgy hozzák létre, hogy néhány sejtes, embrionális korban kicserélnek sejteket más fajból származó sejtekre, így "genetikailag mozaikos" élőlényt kapnak. Míg tehát a kimérának két különböző génállományú sejtjei vannak, addig a hibrid sejtjei a megtermékenyüléssel előálló egynemű génállománnyal rendelkeznek.

A köztudatban - a mitológiának és horrorfilmeknek köszönhetően - ijesztő kép él az ember-állat kimérákról. Sokak lelki szemei előtt valamilyen emberfejű, majom- vagy kutyatestű szörnyalak, esetleg valamilyen emberi aggyal gondolkodó torzszülött jelenik meg e szó hallatán. Ezért nagyon sokan eleve elutasítják az ember-állat kimérákkal kapcsolatos kísérleteket, pedig ezek - megfelelően szabályozva - igen hasznosak lehetnek, illetve már eddig is igen hasznosak voltak az orvostudomány számára.

Az állat-ember kimérák jelentősége

Már régóta "járkálnak köztünk" ember-ember, sőt ember-állat kimérák. A szervátültetésen, vérátömlesztésen átesett emberek ugyanis mind kimérák, hiszen idegen génállományú anyag található a szervezetükben. A leggyakoribb ember-állat kimérák közé pedig azok az emberek tartoznak, akiknek szívébe sertésszívbillentyűt ültettek.

Az állat-ember kimérákat (tágabb értelemben fogalmazva az emberi anyagot, tehát emberi sejteket vagy géneket tartalmazó állatokat) már a tudomány számos területén használják, az idegtudománytól és a szaporodásbiológiától kezdve az immunológiáig. Segítségükkel tanulmányozzák az olyan emberi biológiai funkciókat vagy betegségeket, amelyeket nem lehet pontosan modellezni sejttenyészetekben vagy számítógépes szimulációval. Ezeket használják olyan esetekben, amikor emberen végzett kísérletek nem kivitelezhetők, vagy etikátlannak tekintik azokat.

Az állat-ember kimérák alkalmazásának példái közé tartoznak azok az emberi géneket tartalmazó egerek, amelyeket számos betegség - például neurológiai kórképek, csontritkulás, szívbetegség, daganatos betegségek - vizsgálatában használnak (úgynevezett modellállatok). Emberi géneket tartalmazó kecskéket használnak egy emberi fehérje (antitrombin) termelésére, amelyet a véralvadási zavarok kezelésében alkalmaznak. Emberi tumorszöveteket ültetnek egerekbe a rosszindulatú daganatok tanulmányozásához, és új gyógyszerek és gyógymódok kifejlesztéséhez. Patkányokba emberi őssejteket juttatnak be, így lehetőség nyílik az emberi agy károsodás utáni regenerációs képességének tanulmányozására. Emberi sejtekkel módosított immunrendszerű egereket használnak olyan betegségek vizsgálatára, mint például a HIV vagy a hepatitisz.

Jogi és etikai problémák

A biológiai kimérák létrehozását a kezdetektől fogva élénk viták kísérik. Az előbb említett eljárások létjogosultságát ugyan senki sem kérdőjelezi meg, viszont a mai kifinomult biotechnológiai eljárások mellett már egészen különleges kimérák létrehozása is lehetővé vált. Tavaly például japán kutatók olyan egeret hoztak létre, amelynek működő hasnyálmirigye teljes egészében patkánysejtekből állt. Így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan "készíthető lesz" például olyan majom, amelynek agyát emberi neuronok építik fel. Ez vajon úgy gondolkodna, mint egy ember? Ijesztő lehetőség, amely ugyan lehet, hogy hasznos lenne az orvosi kutatások szempontjából, de etikailag elfogadhatatlan, és a Brit Orvosi Akadémia múlt héten megjelentetett ajánlása szerint az ilyen kísérleteket be kellene tiltani.

Az Animals Containing Human Material (Emberi anyagot tartalmazó állatok) címet viselő tanulmány leírja, hogy a genetikai és az őssejt-technikák olyan fejlettek, hogy hamarosan lehetővé teszik az ilyen bonyolult ember-állat lények létrehozását, viszont eddig egyetlen ország sem dolgozott ki az ehhez hasonló kísérleteket szabályozó irányelveket. A tanulmány sürgeti a kérdéskör mielőbbi rendezését.

A szerzők különösen három területen tartják fontosnak a szigorú szabályozás, akár tiltás bevezetését az emberi sejteknek vagy géneknek állatokba juttatásával kapcsolatban. Az állati agy olyan esetleges módosítása esetén, amely emberszerű agyfunkciókhoz vezet; azoknál a kísérleteknél, amely emberi petesejt megtermékenyítéséhez vagy emberi hímivarsejttel való megtermékenyítéshez vezethet egy állatban; és egy állat olyan módosításait, amely egyedi emberi tulajdonságoknak tekintett vonások - amilyenek az arcvonások, a bőrmintázat vagy a beszéd - kialakulásához vezethetnek az állatban.

A témával kapcsolatban az [origo] megkérdezte Kovács József professzort (Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Bioetika Részleg), aki elmondta, hogy az ember-állat hibridek előállítása a világ legtöbb országában - így Magyarországon is - tilos. Ez egyértelmű határvonal, amelyet a kutatók zöme be is tart. (Bár Kovács úgy véli, a tiltás ellenére valószínűleg folynak ilyen kísérletek, de éppen illegális voltuk miatt ezekről keveset tudni.) Az emberi anyagot tartalmazó állatok előállítására nincs egyértelmű szabályozás. A kutatók zöme szerint minden különösebb aggály nélkül elfogadható, ha például emberi géneket ültetnek be állati sejtekbe emberi fehérjék gyógyászati célú termelésére, vagy állati szerveket ültetnek be emberekbe beteg szervek pótlására.

Forrás: Origo

Szemjógával akár a szürkehályog is gyógyítható

Aki egyáltalán észreveszi a látása romlását, azonnal szemüveget csináltat vagy dioptriát módosít anélkül, hogy megbizonyosodna arról, valóban szüksége van-e rá. Meg sem fordul a fejünkben, hogy egy kis energiaráfordítással éveket és dioptriákat spórolhatnánk meg magunknak.

Szemünk romlása elsősorban az egészségtelen életmód következménye. Nap mind nap a monitor előtt ülve szinte pislogás nélkül a szemünktől alig 50 centiméternyire vibráló képernyőre meredünk. Legtöbbször észre sem vesszük, de órák telnek el anélkül, hogy felállnánk, megmozgatnánk elgémberedett tagjainkat vagy pihentetnénk a szemünket. Munka végeztével hazamegyünk, leülünk a tévé elé.
 

Az alternatív gyógyítást előtérbe helyező d r. W.H. Bates amerikai szemorvos (1860-1931) módszerének alkalmazásával azonban szemüveg és műtét nélkül is javítható a látás és egyes szembetegségek.

A szemjógának is nevezett módszer egyszerű, relaxáción alapuló gyakorlatokra épül. A tréning otthon végezhető, és már a napi pár perces gyakorlásnak is figyelemreméltó hatása van. A tréninget nem kell folytatnia annak, aki visszaállította tökéletes látását, vagy tartós javulást ért el, ugyanakkor a visszaeséstől sem kell tartania.

Szembetegségek és gyógyításuk

A szemtorna minden korban, mindenféle szembetegség gyógyítására alkalmas kezelési forma, amelyet bárki bármikor gyakorolhat a nap folyamán. Az alábbiakban csokorba szedtük a leggyakrabban előforduló szembetegségeket és látási problémákat.

Extra látás: Pilóták, rendőrök, olimpiai lövészsportolók, vadászok, stb. speciális szakmák elengedhetetlen kelléke a szuper vagy extra látás, amit csak látástréninggel lehet fejleszteni. A normál látás két-háromszorosa azonban mindenki számára elérhető!

Távollátás: A fiatalokat is érinti, de alapvetően a középkorúak problémája a távollátás. A betegséget a szem elöregedésével magyarázzák, de tulajdonképpen arról van szó, hogy 40 éves kor elmúltával mindenki elszokik az egészséges nézési szokásoktól és egyre messzebbről látja csak az olvasnivalót. Kb. 15-20 év elteltével ez a probléma szürke hályoghoz vezethet, mivel a 4-5 dioptriás üveg annyira lelassítja látószervünk keringését, hogy a salakanyagok sokasága elszürkíti a szemlencsét.

Rövidlátás vagy közellátás: Sajnos minden negyedik gyereknél az általános iskolában kezdődik a probléma abból adódóan, hogy a tanulás nem a természetes nézési szokásokat követeli a szemtől. (Messzire helyezett táblák, egy pontra való fókuszálás, stb.).

Kancsalság, szemtengelyferdülés, tompalátás: Gyerekkori látászavar, amit a rossz nézési szokások véletlenszerű kialakulása vagy az iskolai tanulás okoz. Látástréninggel szemüveg és operáció nélkül is teljes gyógyulás érhető el.

Színtévesztés: A színlátás – leginkább a zöld és piros – zavara elsősorban férfiakra jellemző. Kialakulásának oka ismeretlen. Javítása, teljes gyógyítása csak szemtornával lehetséges.

Szürke és zöld hályog: Az idős kor problémája. Általában a magas dioptriás szemüveg okozta keringési zavar következménye, de kialakulásában a stressz, az öröklődés is közrejátszhat, ami a szemnyomás megnövekedését vagy a szem belső terének elszürkülését, homályosodását okozza. Korrigálása szemüveggel nem lehetséges. Gyógyítása: operációval vagy szemtréninggel.

Nagyon magas dioptriák, komoly retinaproblémák, meszesedések, születési rendellenességek, maradék látás: A látástréning itt az orvosi tevékenység mellett vagy annak befejeztével történik, jó eredménnyel. Más eljárás pillanatnyilag nem létezik. Ennél a kategóriánál teljes gyógyulásról nem beszélhetünk, de az élet minőségének javulását csak a látástréning hozhatja meg, kitartó, kemény munkával.

Írási, olvasási, számolási nehézségek (az ún. „diszes” problémák), beszéd-, hallászavarok, beilleszkedési problémák. A kisiskolások egyre riasztóbb méreteket öltő rendellenessége. Mivel ezek a zavarok is feszültségtől keletkeznek és a látástréning nyugtató hatása minden területre kihat agyunkban, a látástréning igen hatékonyan hozzájárul a szaktanárok tevékenységéhez, a szülők otthoni fejlesztőmunkájához.

Forrás: Alternatív Gyógymódok

Globális katasztrófát várunk? A Bárka már elkészült!

Ki ne hallott volna Noé bárkájáról? A leírások szerint Noé bárkája egy nagyméretű hajó volt, melyet Noé Isten parancsára épített, hogy megmentse családját, és a Föld állatvilágát az özönvíztől. Pár éve nemzetközi összefogás keretein belül Skandináviában egy új bárka épült...

Sok elmélet és még több tudományos értekezés szerint az özönvíz (a tengerek vízszintjének váratlan megemelkedése), valamilyen formában már többször bekövetkezett a Föld története során, néha globálisan, máskor kontinentálisan elszigetelve, de megtörtént!

Talán ez, talán más okok generálták, de egyfajta túlélőprojekt keretében Norvégia, az Európai Unió, és az USA évekkel ezelőtt megkezdte egy „norvég bárka” nevezetű építmény megépítését az északi Jeges-tengeren található Spitzbergák szigetcsoportján! A szigetcsoport az európai kontinenstől északra, körülbelül félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között található. Szigetei a 74° és 81° északi szélesség között, a 10° és 34° keleti hosszúság között találhatóak.

A sziget a Földön normál repülőgéppel elérhető leg-északiabb ponton fekszik, 2300 fős lakosságával a legtávolabbi lakott hely a világon! Zord körülmények jellemzik, a jegesmedve populáció megfelel az ott élő emberi populáció létszámának, a szárazföldeket gleccserek borítják, a nyári átlaghőmérséklet -16 Celsius fok. A földrajzi fekvés, a jeges fjordok, és a mélyen fagyott hegy kiváló helyet biztosított a bárkának!

A bárka befogadó kapacitása lehetővé teszi 4,5 millió különböző magminta elhelyezését. Mindegyik mintacsomag mintegy 500 magot tartalmaz, vagyis 2,25 milliárdnyi vetőmag került fedél alá. A projekt célja, hogy egy a közeli jövőben „esetlegesen” bekövetkező globális katasztrófa miatt kipusztuló növényállomány átmenthető legyen! Az építmény maga tulajdonképpen egy hegybe fúrt, 120 méter hosszú alagút, 130 méterrel a tengerszint felett. A vastag sziklafalak biztosítják, hogy a lefagyott minták ne melegedjenek fel, még elektromosan biztosított hűtés nélkül sem.

A média keveset tudósított az eseményről, pedig a bárkát 2008-ban hivatalosan is megnyitották, jelenleg a norvég katonaság őrzi. A falak a hegy belsejében üvegszállal megerősített betonból készültek, egyes tudósok szerint ez az utolsó védelmi vonal a kihalás ellen, melyet a nemzetközi közösség valaha is létrehozott. A norvég kormány szerint valamennyi nemzet „meghívást” kapott a tárolók megtöltésére, melyekben a tárolt hasznos növények magjai legalább 19.500 évre megőrződnek.

Egy európai polgárban azért sok kérdés felmerül! A helyszín és a módszer érthető, különösen annak fényében, hogy korunk géntechnológiái, és biológiai betegségei miképpen csökkenthetik egy növény, egy életforma fennmaradási esélyeit. A legnagyobb veszély a banán, a búza és a burgonya terméseit fenyegeti, az emberiség legfontosabb élelmiszereit. Maga a „magbank” ötlete sem új, sok ország megcsinálta már, sok helyen működik ma is. Mitől más mégis ez a kezdeményezés?

Mert ez nemzetektől és nemzetközi jogoktól független, összehangolt kezdeményezés, speciálisan „túlélésre” tervezve. Az ötlet, mint bemutattuk nem új, és nem is ismeretlen, mitől más mégis?

Ez a Föld egyetlen nyilvánosan létező, kormányok által is elismerten túlélésre tervezett „bárkája”. Ez az egyetlen elismert bizonyítéka annak, hogy be kell rendezkednünk a túlélésre, mert valamilyen formában globális katasztrófa bekövetkezése várható. Ez az egyetlen bizonyítéka annak, hogy a Föld két legnagyobb technikai és gazdasági hatalma reálisnak tartja a jelenkori élet valamikori globális pusztulását.

Hiszünk benne vagy sem, a bárka megépült, három éve működik, és véd minket a globális katasztrófa utáni nagykereskedelmi vetőmag problémáktól….

De vajon ki fog ültetni?

Forrás: Női Net Café

Az agy lefagyasztása a legtakarékosabb út a jövőbe

A krionika hívei szerint elérhető a halhatatlanság, ha az emberi testet vagy csak az agyat lefagyasztott állapotban megőrzik addig, amíg gyógyíthatóvá nem válik a halált okozó betegség. Ma már több intézet is van, amely emberek lefagyasztásával és tárolásával foglalkozik, és világszerte több mint kétszáz test várja a felolvasztást. De vajon érdemes-e a borsos árat kifizetni a halhatatlanság ígéretéért?

A múlt héten, 92 éves korában elhunyt a krionika mozgalom vezetője, az örök élet receptjét kereső Robert Ettinger. Követői a test halál utáni lefagyasztását javasolják annak reményében, hogy az orvosi technológiák fejlődése egy nap lehetővé teszi, hogy újra életre kelhessünk. Ettinger szerette magát halhatatlannak nevezni, szerinte az egész test vagy csupán a fej, pontosabban az agy lefagyasztása ("neurológiai megszakítás") az egyetlen eszköz az örök élet elérésére.

Elméletét a Halhatatlanság perspektívái (Prospect Of Immortality, 1964) című munkájában fejtette ki, amely egy csapásra az emberiség "technológiai jövőjének" megingathatatlan szószólójává tette őt. Ettinger könyve bestseller lett, és számos hibernálással foglalkozó szervezet megalakulását inspirálta. Ezek közül a két legnagyobb az 1972-ben alapított Alcor Életmeghosszabbítási Alapítvány (Alcor Life Extension Foundation) és az Ettinger által 1976-ban létrehozott Krionikai Intézet (Cryonics Institute). E két intézet által lefagyasztott páciensek - ahogy az intézetek nevezik a lefagyasztott embereket - száma már meghaladja intézetenként a százat. Ettinger például 106-os számon lett a halála után a saját intézetének páciense.

Amerikán kívül két, emberi testek lefagyasztásával foglalkozó cég működik, a 2005-ben alapított orosz KrioRus, ahol jelenleg 15 pácienst tárolnak lefagyasztva, és a Portugáliában 2010 óta működő EUCRIO, ahol viszont csak a páciensek sürgősségi lefagyasztását végzik, hosszabb idejű tárolással nem foglalkoznak.

A krionika elvi alapjai

A krionika kísérleti orvosi eljárásnak tekinthető, és csak hivatalosan halottnak nyilvánított embereken alkalmazható. A jelenlegi jogszabályok élő emberek lefagyasztását még saját kérésükre sem engedélyezik. A krionika hajnalán a lefagyasztandó szerveket, illetve emberi testeket mínusz 196 Celsius-fokos folyékony nitrogénbe helyezték. Ez nagyon durva fagyasztási eljárás, amelynek folyamán a jégkristályok képződése miatt jelentősen roncsolódhatnak a sejtek. Ma már jóval kifinomultabb fagyasztási eljárás, az úgynevezett vitrifikáció áll rendelkezésre, amely sokkal egyenletesebb, kevésbé károsítja a sejteket és a szöveteket.

A folyékony nitrogénbe helyezés, illetve a vitrifikáció után a holttest bomlása megáll. A már lefagyasztott testeket folyékony nitrogénnel töltött tartályban tárolják. A tároláshoz nem szükséges energia (így például egy áramszünet nem fenyeget katasztrofális kiolvadással), egyedül az elpárolgott nitrogént kell néhány hetenként pótolni. A fagyott állapot, az úgynevezett kriosztázis elméletileg a végtelenségig fenntartható anélkül, hogy bármilyen további szövetkárosodás következne be. A lefagyasztott embereket - a terveknek megfelelően - csak akkor olvasztják ki, amikor egyrészt lehetővé válik a biztonságos kiolvasztás és felélesztés (jelenleg ez nem lehetséges), másrészt gyógyíthatóvá válik az a betegség, amelyben a lefagyasztott ember meghalt.

A lefagyasztás gyakorlati megvalósítása

Ha valaki úgy dönt, hogy lefagyasztatja magát, először csatlakoznia kell egy krionikai intézményhez, és tagdíjat kell fizetnie (ez például a Krionikai Intézet esetében 1250 dollár egyszeri összeg). Ezután, ha megáll a szíve, és hivatalosan kimondják róla, hogy halott, akkor akcióba lendül az intézet vészhelyzeti csoportja. A csapat stabilizálja a testet, elegendő oxigénnel és vérrel látja el az agyat, hogy fenntartsa a minimális működést, amíg be nem viszik a lefagyasztó intézetbe. A testet jéggel veszik körül, és heparint (véralvadásgátlót) injektálnak bele, nehogy megalvadjon a vér az erekben az utazás alatt. A test érkezését egy orvoscsoport várja a krionikai intézetben.

Az intézetben aztán elkezdődik a tényleges fagyasztás. A pácienseket nem teszik egyszerűen folyékony nitrogént tartalmazó tartályba, mert ez az eljárás a jégkristályok képződése miatt szétroncsolná a sejteket. A krionikai csapat először eltávolítja a vizet a sejtekből, majd glicerinalapú kémiai keverékkel, úgynevezett krioprotektánssal (egyfajta emberi fagyállóval) helyettesíti. A cél az, hogy megvédjék a szerveket és a szöveteket a jégkristályképződéstől a rendkívül alacsony hőmérsékleten. A vitrifikációnak (fagyás nélküli mélyhűtésnek) nevezett folyamat felfüggeszti a sejtek életműködését, de nem pusztítja el azokat.

Miután a testben lévő vizet krioprotektánsra cserélték, számítógép-vezérlésű hűtőbe teszik, ahol mínusz 125 Celsius-fokos nitrogéngázt keringetnek. A cél az, hogy az egész test hőmérséklete elérje a mínusz 124 Celsius-fokot, ahol befejeződik a vitrifikációs folyamat (a sejtek nem megfagynak, hanem üvegszerű állapotba dermednek). Ez után a testet folyékony nitrogénnel töltött fémtartályba helyezik fejjel lefelé, hogy az agy még a hűtőfolyadék szivárgása esetén se sérüljön. Itt várhatja a páciens mínusz 196 Celsius-fokon a felélesztést.

A krionikai eljárás nem olcsó. A különböző intézmények eltérően kalkulálják az áraikat, de egy egész test lefagyasztása 100-200 ezer dollár között mozog. Az optimistább (és szűkebb pénztárcájú) páciensek megelégedhetnek csupán a fejük (és az agyuk) lefagyasztásával. Ez már akár 50 ezer dollárból is kijöhet. Ezek az emberek abban reménykedhetnek, hogy a felélesztés után valamilyen módon klónozzák vagy regenerálják majd a testüket.

Híres lefagyasztottak

Az első lefagyasztott ember James Bedford pszichológus volt, akit 1967-ben hibernáltak. Sokáig azt terjesztették, hogy a leghíresebb lefagyasztott ember Walt Disney, ez a hír azonban hamisnak bizonyult. Az ő holtteste a kaliforniai Glendale-ben lévő Forest Lawn Memorial Parkban nyugszik. Ma a leghíresebbnek tekintett lefagyasztott egy baseballjátékos, Ted Williams, akit végakarata (azt szerette volna, hogy elhamvasszák) ellenére hibernáltak a gyermekei kérésére 2002-ben.

Mennyire reálisak a krionika ígéretei?

A mai napig nemhogy embereket, de még egyszerűbb állatokat sem sikerült vitrifikáció után újraéleszteni. Ezt nem is tagadja egyik krionikai intézet ismertetője sem. Az is kétségtelen, hogy vannak reménnyel kecsegtető kísérletek. A vitrifikáció eljárását már ma is sikerrel használják emberi petesejtek, ondósejtek, bizonyos szövetek megőrzésére. Ezek jelentős részét felolvasztás után gond nélkül fel lehet használni. Vitrifikációt alkalmaznak például a preimplantációs genetikai diagnosztikánál, amikor valamilyen öröklődő betegséget még petesejt állapotban szűrnek ki, és az egészséges petesejteket lefagyasztva tárolják a beültetésig. Szerv szinten az eddigi legnagyobb siker egy mínusz 45 Celsius-fokra lehűtött nyúlvese működőképességének megtartása volt.

A krionika szószólói abban is bíznak, hogy a nanotechnológia és a nanoorvoslás 50-100 év alatt olyan szintre fejlődik, hogy az emberek képesek lesznek a fagyasztás során fellépő sejtszintű károsodásokat is kijavítani. Ezt nehéz lenne előre megcáfolni, hiszen száz évvel ezelőtt ki gondolta volna például, hogy szívátültetéssel emberek tízezreinek életét hosszabbítják meg.

Az újjáélesztés technikai lehetősége körüli bizonytalanság viszont kétségtelenül kisebb, mint más bizonytalansági tényezők. Hiába fizetünk elő a testünk lefagyasztására, ha "rossz" módon halunk meg (például súlyos agykárosodást szenvedünk valamilyen balesetben vagy Alzheimer-kór következtében törlődik agyunk információtartalma). Ilyen esetben az intézetek nem is vállalják a test lefagyasztását. Azt sem tudja garantálni senki, hogy a krionikai vállalat nem megy csődbe, és elég ideig tudja tárolni a testünket. A legrosszabb perspektíva az, ha összeomlik az emberi civilizáció, vagy hogy a jövő emberei nem lesznek érdekeltek az újjáélesztésünkben. A krionika hívei mindenesetre azt mondják, hogy a krionikus lefagyasztás még mindig csak a második legrosszabb dolog, ami történhet velünk, ugyanis a lefagyasztással megmarad egy halvány reménysugár, hogy új életre kelhetünk valamikor a jövőben.

Forrás: Origo