2020. június 18., csütörtök

Papucs állatkák a célkeresztben









Terroristaparadicsom volt Budapest

a nyolcvanas években



És mi változott !!




Papucs állatkák a célkeresztben







Offshore cégek átjátszásáról tárgyalhatott Welsz Tamással a Buda-Cash Brókerház alapítója



A Buda-Cash-ügy negyedrendű vádlottjának vallomása szerint a brókercég alapítója, Pintér Zoltán a vádbeli időszakban kapcsolatba került egy prominens, kiváló összeköttetésekkel rendelkező személlyel, aki tudta, hogy Panamában hogyan lehet átjátszani offshore cégeket úgy, hogy a tulajdonos nem tud róla. Noha  Gy. János ezt nem mondta ki, de a PestiSrácok.hu információi szerint a nyomozati iratok között szerepel, hogy a brókerház vezetője erről a 2014 márciusában gyanús körülmények között elhunyt Welsz Tamással tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy emellett Welsz panamai állampolgárságot is próbált intézni a Buda-Cash alapítójának…
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


A negyedrendű vádlott, Gy. János meghallgatásával folytatódott kedden a Buda-Cash-ügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Emlékezetes, a múlt hét csütörtökön felolvasott vádirat szerint a Fővárosi Főügyészség V. Péter vezérigazgató-helyettest, elsőrendű vádlottat, illetve Pintér Zoltánt, a Buda-Cash alapítóját, T. Péter vezérigazgatót, Gy. János és P. Gyula igazgatósági tagokat többrendbeli, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással, csalással és egyéb más bűncselekményekkel vádolja. A vád szerint az általuk okozott kár 115 milliárd forint. Ha a bíróság bűnösnek találja őket, akár 25 évet is kaphatnak.
Buda Cash 6-HPGy
A Buda-Cash vezetői a vád szerint 115 milliárdos kárt okoztak. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

TAGADTA BŰNÖSSÉGÉT A NEGYEDRENDŰ VÁDLOTT

Gy. János társaihoz hasonlóan a tárgyaláson nem szólalt meg, így a bíróság a nyomozati szakban tett vallomásait ismertette. A negyedrendű terhelt a nyomozóknak elmondta, hogy nem tudott a törvénysértésekről, a mai napig nem tudja elhinni, hogy több mint 100 milliárdos hiány volt a cégnél és arról sincs fogalma, kinek az ötlete volt létrehozni azt a fiktív számlát, amelyre a vád szerint milliárdokat utaltak a vádlottak. A férfit kihallgató egyik nyomozó egy ponton jelezte is, hogy ne maszatoljon és ne mosakodjon”, hanem mondja el, amit tud a bűncselekményekről – hangzott el a tárgyaláson. Ezután előadta, hogy ő a brókercégben azért lett vezérigazgató, mert kellett még egy ember” és a Buda-Cash alapítója, az ügy másodrendű vádlottja “erre megkérte”. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy nem nagyon volt rá példa, hogy nemet mondott Pintér Zoltánnak, ahogy abba sem szólhatott bele, hogy a másodrendű vádlott milyen döntéseket hoz. Saját szerepét úgy írta le, hogy egy hangszer nélküli másodhegedűs volt a cégnél, majd közölte, hogy soha nem volt abban a helyzetben, hogy a volt alapító „dolgait megkérdőjelezze”.  A vádlott emellett egykori főnökét hiteltelennek nevezte, aki szerinte akkor is hazudik, ha kérdez”, sőt, állítólag Pintér maga is hangoztatta, hogy „aki legalább naponta kétszázszor nem hazudik, az nem is intelligens ember”.

STRÓMANOK SEGÍTSÉGÉVEL SZEREZHETTEK TULAJDONJOGOT

Szóba került az is, hogy miként próbált a Buda-Cash tulajdonjogot szerezni a DRB bankcsoporthoz tartozó takarékszövetkezetekben. Ismert, a vád szerint Pintér Zoltán 2007-ben határozta el hogy az addig felhalmozott értékpapír- és pénzhiányt úgy fogják fedezni, hogy az ügyfeleik között található takarékszövetkezetekben tulajdoni részesedést és döntéshozói, irányítói pozíciót szereznek, így rendelkezni tudnak a betétesek vagyona felett”. Pintér és társai az ötödrendű vádlott P. Gyulát bízták meg a végrehajtás koordinálásával”, azaz tulajdonképpen a DRB Bankcsoport vagyonának elvonásával. Gy. János elmondása szerint ezt úgy akarták megvalósítani, hogy létrehoztak hét, magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező társaságot (ezeket hét törpének nevezték a vádlottak), a cégek pedig tulajdonosok lettek a szövetkezetekben. Elhangzott, a cégekbe 14 megbízható személyt, strómanokat ültettek, akik közül egyikük a negyedrendű vádlott volt. Azért kellett mindenképp a magyar tulajdonosi háttér, mert a felügyelet különben nem járult volna hozzá a bankká alakuláshoz. Gy. János a vallomásában azt is nyomatékosította, hogy a Buda-Cash-hez köthető külföldi – feltételezhetően offshore – cégeknek közvetve a másodrendű vádlott volt a tulajdonosa.
pinterzoltanbudacash
Pintér Zoltán 1995-ben alapította a Buda-Cash Brókerház Kft.-t a tököli fiatalkorúak börtönét is megjárt Kovács Tiborral és Tarr Istvánnal. Fotó: Buda-Cash

WELSZ TAMÁSSAL TÁRGYALHATOTT PINTÉR

Itt érdemes megjegyezni, hogy a negyedrendű vallomásában arról is beszélt, hogyPintér egyik nap behívatta az irodájába és közölte vele, hogy kapcsolatba került egy prominens, kiváló összeköttetésekkel rendelkező személlyel, aki tudja, hogy Panamában hogyan lehet átjátszani offshore cégeket úgy, hogy a tulajdonos nem tud róla. Ez azért lehetett fontos Pintérnek, mivel a Buda-Cash érdekeltségébe nem egy offshore cég tartozhatott, és aggódtak, hogy mi történik, ha valaki lenyúlja” ezeket a vállalkozásokat. Noha Gy. János ezt nem mondta ki, de információink szerint a nyomozati iratok között szerepel, hogy a brókercég alapítója erről a 2014 márciusában gyanús körülmények között elhunyt Welsz Tamással tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy emellett Welsz panamai állampolgárságot is próbált intézni a Buda-Cash-alapítónak, az ügyészség pedig többek között sokáig ezzel indokolta Pintér Zoltán előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.

ŐSSZEL FOLYTATÓDIK A TÁRGYALÁS

A tárgyalás végén még ismertették Pintér tanúként tett elmondásait is, ami nem sokban különbözik a legutóbbi tárgyaláson már felolvasott vallomásától. Eszerintalkoholizmusa miatt a vádbeli időszakban egyre inkább kiszorult a cég vezetéséből, 2004-től már nem is vett részt a brókerház operatív irányításában, így a kétes ügyletekről és a hiányról sem volt tudomása. Mivel a másodrendű vádlott tulajdonképpen arra építi a védekezését, hogy nem volt beszámítható, ezért a bíróság az ügybe egy igazságügyi elmeorvos szakértő bevonását rendelte el.  A per október 8-án folytatódik.
Címlapfotó: 444.hu



Gyűlöletbeszéd miatt letiltotta a Facebook a nemzetgyalázó, magyargyűlölő Dániel Pétert



Egy egész nemzetet gyalázott meg és köpött szemen Dániel Péter, amikor Bernd Storckot, Gera Zoltánt, Király Gábort és a többieket összekeverte Orbán Viktorral. A parttalan gyűlölet teljesen elvakította a magyar igazságszolgáltatás elől Izraelbe szökő bukott ügyvédet. Annak ellenére, hogy ma már egy idegen ország büszke polgára, aki saját elmondása szerint végtelenül boldog és elégedett az ottani életével, a foci Európa-bajnokság kezdete óta másról sem szólnak a napjai, mint a magyar foci gyalázásáról. Ezt persze sokan zokon vették, amiből cifra kommentharcok alakultak ki a Facebook-oldalán, az egykori ügyvéd viszont hiába keménykedett és fenyegetőzött feljelentésekkel, ezúttal a befőtt tette el a nagymamát.
Tudvalevő, hogy Dániel Péter iszonyúan gyűlöl bármit, ami magyar és egyszersmind sikeres, de ez természetesen szíve joga, hiszen a magyarokat nem törvényellenes gyűlölni. A foci Eb-s sikereink közepette és a kiesésünk után is fáradhatatlanul provokálta a büszke szurkolókat. A legnemesebb pillanat kétségkívül az volt, amikor legendás photoshopolt képei egyikén önmagát idézte, a szerző feltüntetésével.


Dániel Péter egyik gyalázkodása.
Dániel Péter egyik gyalázkodása.
Érthető a szurkolók felháborodása, azonban Dániel Péter csak erre várt. Miközben az élete a magyarság provokálásáról szól, folyamatosan kérkedik a zsidóságával is, ami persze nem véletlen. Éppen az a célja, hogy minél több heveny zsidózós reakciót váltson ki, ezeket összemoshassa a magyar nemzeti büszkeséggel, és azt bizonyítsa egyébként teljesen tévesen, hogy a magyar nyilvánvalóan antiszemita. Amikor összejött ezekből egy csokorra való, akkor Facebook-oldalán dicsekedett el a házmestertempójával, és közölte, hogy az izraeli és a francia rendőrségnél, valamint az UEFA-nál is feljelentést tett a rasszista magyar szurkolók ellen, majd eljárásokat és letartóztatásokat helyezett kilátásba. Nem is titkolta vágyát, hogy szeretné kizáratni a csapatot az Eb-ről, ha már a jósolgatása ellenére nem esett ki a csoportküzdelmek során. Büszkén harsogta, hogy lehet gyalázkodni és zsidózni, de viselni kell a következményeket.
Teljesen igaza volt. Csakhogy miközben gyűlöletbeszéddel vádaskodott, nem vette észre saját magát. Végül annyi feljelentés érkezett Dániel Péter oldala ellen gyűlöletbeszéd miatt, hogy a liberális oldalról érkező gyűlöletbeszéddel amúgy igencsak engedékeny Facebook letiltotta.
Dániel Péter feljelentés
Miután a Facebook letiltotta Dánielt, azonnal megjelent egy új oldal a közösségi oldalon a provokátor nevével, azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy ez is az övé, vagy pedig akasztják a hóhért, és valakik megtrollkodták a trollt. Ha nem ő hozta létre az új oldalt, akkor most egy rövid ideig valóban izraeli állampolgárként, ottani belügyekkel lesz kénytelen foglalkozni a „fociszakértő” bukott ügyvéd, de az ősszel induló világbajnoki selejtezőkre bizonyára megtalálja a módját, hogy visszatérjen. Reméljük, megint lesz oka haragudni!

És ti ezekkel akartok együtt élni likudos fideszes csürhe !
Ha nem ÁVH -s unokák , és gyerekek uralnák a közéletet akkor ezek a genyládák is 47 000 Ft / hó megélhetésre lennének itélve , és nem a luxus villáitokat kaparnák ki számotokra , mert a nép gyermekei azért éheznek ugye , hogy aput , anyut bár volt állása , de közmunkásként foglalkoztattátok vissza 47000 . ért , így választhatnak lakás , és rezsidíj , vagy kaja a családi asztalra , és esetleg gyógyszer , a beteg gyereknek !! Az új elit számonkérése után a ti gyerekeitek is éhezni fognak , mert a lopott holmi visszajár , és vagyonelkobzás után utca gyerekként élni hajléktalanul a Tarlósi városrengetegben igen csak nektek való életmód lesz számotokra .
De ugye ez egy rém állom , és mint eddig egyik zsidó a másikat nem vegzálja a gojok kirablása miatt , csak ha a gojok elégedetlensége olyan mérvű már , hogy rátok gyújtja a lopott ingatlanotopkat , az legyen luxus villa , kastély , vagy a palotátok !!! Ne ilyedjetek meg , de a szabadkőművesek szintjéig tisztogatnak , és őket át helyezik az ígéret földjére a Dánielek mellé , hogy ott osszák az észt , és egyék egymás kenyerét !!!









Andy Vajna szerint is hazudott Portik a bíróságon



Nem hívtam meg a Nobu megnyitójára Portik Tamást – nyilatkozta az Origónak Andy Vajna. A Pisztás-gyilkosság miatt tizenöt évre jogerősen elítélt Energol-vezér június 17-i polgári peres meghallgatásán azt mondta, hogy őt személyesen Vajna hívta meg az étterem 2010-es megnyitójára. Időközben Rogán Antal levelet írt Pintér Sándornak és Polt Péternek, amelyben kérte, hogy indítsanak hatósági vizsgálatot Portik szavainak tisztázása érdekében, aki azt állította, hogy tízmillió eurónyi készpénzt adott neki. 
Portik Tamás a bíróságon arról is beszélt, hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztos őt is meghívta a Nobu étterem megnyitójára. Ezen a meghallgatáson az Aranykéz utcai merénylet miatt is első fokon elítéltmaffiózó azt állította, hogy Andy Vajna, Kálomista Gábor lakáskulcsai is nálam voltak, mert én szerveztem a privát bulikat.”


Nem hívtam meg Portik Tamást, a Nobu nevezetű szórakozóhely megnyitójára – ezt mondta az Origónak Andy Vajna. Arról is beszélt, hogy Portik azon állítása is teljesen abszurd, miszerint ő a háza kulcsait neki adta. Pápa Marianne az Origo megkeresésére pedig megerősítette korábbi közleményét, miszerint Portik Tamással soha nem állt sem élettársi kapcsolatban, sem üzleti viszonyban. A miniszterelnök kabinetfőnöke is azt állítja, az energolos hazudik, ezért jogi képviselője útján hamis vád, hamis tanúzás miatt feljelentést is tett, amelyet 2016. június 29-én továbbítottak a Budapesti Nyomozó Ügyészségre. Rogán továbbá levelet is írt Pintér Sándornak és Polt Péternek, amelyben kérte, hogy indítsanak hatósági vizsgálatot egy elítélt bűnöző szavainak tisztázása érdekében.
Mindezek mellett a PestiSrácok.hu korábban megírta, hogy a Portik tulajdonképpen önmagának is ellentmondó vallomást tett, hiszen a maffiózót saját korábbi szavai cáfolják, amikor 2008 nyarán Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezetőnek a lehallgatott beszélgetés napvilágra került jegyzőkönyve szerint azt állította, kizárólag baloldali politikusoknak vitt pénzt, jobboldalra nem akart adni”.


Na te hülye goj a zsidók rád szálltak , nekik a hazugság a lopás bocsánatos bűn , mert gojtól loptak !!!







Fazekas: Megőrizzük hazánk GMO-mentességét



Magyarország számára kiemelkedő érdek a mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzése, az ország minden fórumon határozottan és következetesen azt képviseli, hogy a génmódosított növények Európában ne kerülhessenek köztermesztésbe – reagált Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyílt levelében környezetvédő szervezetek felvetésére.
A tárcavezető a Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége, és a Magyar Biokultúra Szövetség neki címzett levelére válaszolt. A civil szervezetek azt kérték a minisztertől, hogy Magyarország az EU-tagállamok július 8-i szakbizottsági ülésén ne támogassa három génmódosított kukorica európai termesztési engedélyét.
Fazekas Sándor szerdai nyílt levelében kiemelte, Magyarországnak meghatározó szerepe volt annak az európai uniós jogszabálynak a kidolgozásában és elfogadásában, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk dönthessenek arról, akarnak-e GMO-kat termeszteni saját területükön vagy sem. A tiltást lehetővé tévő uniós jogszabályt Magyarország a tagállamok közül elsőként ültette át a nemzeti jogrendbe, ennek alapján a jövőben sem lesz lehetőség a génmódosított növények termesztésére az országban.


Ettől függetlenül természetesen nem lehetünk és nem is leszünk közömbösek a tekintetben, hogy milyen génmódosított növények (GM-növények) kapnak engedélyt az Európai Unióban
– írta válaszában a miniszter.
Ahogy eddig is, ezután is az engedélyezés ellen fogunk szavazni, mert meggyőződésem, hogy a piacra kerülő GM-növények kockázatot jelentenek a környezetre és az egészségre, valamint az engedélyezés során ezeket a kockázatokat nem minden esetben vizsgálják meg kellőképpen. Álláspontom szerint az elővigyázatosság elvét szem előtt tartva ezeket a termékeket nem szabad engedélyezni
 – hangsúlyozta Fazekas Sándor.
Forrás: MTI
Forrás: atw.hu

Ez a beszólás is olyan , mint a bajnai libatolvajlása 9 halotja lett , ennek meg , ha nem sikerül egy nemzedék kihalása lesz az ára !!!
De mit számít ez a szakadék széléről nézve . A től élés érdekében a díszmagyart is felöltjük , hogy eltakarja a MOSZADos kilétünket !!


Negyedmilliárdért kerülhet szabadlábra a diszkópápa


A PestiSrácok.hu információi szerint 250 millió forintos óvadék ellenében a Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon megszüntette a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással is vádolt diszkócsászár, Vizoviczki László előzetes letartóztatását és elrendelte a házi őrizetét. A diszkópápa ügyvédje, Szabó Zsolt portálunkkal azt közölte, hogy jogerős döntés néhány héten belül születhet az ügyben. 
Ismert, az éjszaka császárának tartott Vizoviczki Lászlót és több főrendőrt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádol a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. Vizoviczki és a főrendőrök perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.


A másik, Vizoviczkit érintő ügy lényege, hogy a diszkópápa megkérdőjelezhetetlen vezetőként irányította az általa létrehozott bűnszervezetetszórakozóhelyeinek minden egyes eltitkolt milliói hozzá kerültek, és annak felhasználásáról kizárólag az éjszaka egykori ura dönthetett. Az elsőrendű vádlott folyamatos terjeszkedése eredményeként a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, illetve több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. A vádirat szerint az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált 2010 és 2012 közötti időszakban több száz milliós bevételre tettek szert, azonban Vizoviczki utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be. Az éjszaka császárát és harminckét bűntársát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.
Forrás: PestiSrácok.hu

Na ezt is megbüntették a páholyából beszóltak , hogy engedják szabadon !!


Milyen ebek harapdálják a balekok bokáját a páholyok karmesterei úgy intézik majd , hogy a pénz náluk maradjon , és ha a balek sokat ugrál , hát elalszik örökre !!

Már láthatod , hogy ez itt mindennek a megcsúfolása itt már csak a tűz segíthet a páholynak égni kell !




Brüsszelt kiveri a hideg veríték a kvótaellenes népszavazás miatt – Már a véleménynyivánítás jogát is kétségbe vonják



Die Welt szerint Orbán felsorakoztatta népét Brüsszel ellen, mivel a „kis ország” fenyegetésként éli meg a migrációt. Más külföldi portálok arról írnak, Magyarországon csúcson pörög a félelemkampány 2300 migráns miatt, holott ez csak a magyar kormányfő érdekeit szolgálja. Liberális porálok kétségbe vonják továbbá Magyarország jogát a népszavazásra a kötelező betelepítési kvóta tekintetében, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, a magyar szavazással egyidőben zajlik majd a megismételt osztrák választás, így összeadódhatnak az idegenellenes indulatok.

ORBÁN NÉPE BRÜSSZEL ELLEN

A Die Welt Orbán felsorakoztatja népét Brüsszel ellen címmel közölte a hírportálján Michael Stürmer kommentárját, amelyben kiemelte, hogy a kvótareferendum “iskolát teremthet”, és a brit uniós tagságról tartott népszavazás után „nem kell sok fantázia annak belátásához, hogy az EU rámehet a menekültkérdésre.


Kifejtette, hogy Orbán Viktor kormányfő nem akarja megkérdőjelezni a “jövedelmezőuniós tagságot, de támogatást keres a brüsszeli és berlini előírásokkal szemben, mert a “kis országotés annak társadalmi egyensúlyát, biztonságát és rendjét fenyegető veszélyt lát a menekültek korlátlan befogadásának kötelezettségében, és ebben maga mögött tudhatja a polgárok többségének támogatását, “nem csak Magyarországon.
Most a “népszuverént” akarja felsorakoztatni Brüsszel ellen, ez azonban egy “korlátlanul kiterjeszthető játék, amelynek “nem látni a végét, ha egyszer elkezdődik, mint legutóbb Nagy-Britanniában” – tette hozzá.

CINIKUS ÉS POPULISTA

A Süddeutsche Zeitungban  Cathrin Kahlweit kommentárja szerint Orbán Viktor miniszterelnök a népszavazással “jelezni akarja Brüsszelnek, hogy Magyarország nem akar idegeneket az országban, és “kétségtelen, hogy ez sikerül is majd neki, mert az ellenzék ugyan bojkottálja a népszavazást, de “a lakosság nagy többsége mögötte áll ebben a kérdésben.
Ez nem csoda, mert a propagandagépezet hónapok óta a legnagyobb fordulatszámon pörög – plakátakciókkal, drákói törvényekkel, félelemkampányokkal és fenyegetésekkel, beszédekkel és hirdetésekkel – tette hozzá a szerző, aki szerint a “teljesen felesleges kampányarra szolgál, hogy bizonyítsa a kormány mozgósítási képességét, és elterelje a figyelmet sok más témáról, az oktatási és az egészségügyi rendszer válságáról, a “fiatal elitek tömeges kivándorlásáról. Orbán válasza éppen annyira populista, mint cinikus” – írta Cathrin Kahlweit.

2300 MIGRÁNS MIATT FOLYIK AZ USZÍTÁS

A Handelsblatt Orbán provokálja az EU-t címmel közölte Hans-Peter Siebenhaar kommentárját, aki kiemelte, hogy a jobboldali populista kormányfő október 2-án arról szavaztat, országa befogadjon-e 2300 migránst, és “a válasz már készen áll.
A magyar-osztrák határ osztrák oldalán megerősített ellenőrzéssel kapcsolatban hozzátette, Orbán Viktornak a kvótareferendum miatt “politikailag jól jön a Balkánon keresztül zajló migránsáramlás felerősödése. Egy osztrák üzletembert idézve megjegyezte, hogy a népszavazási kérdés megfogalmazása miatt előre borítélkolható az eredmény, és úgy vélte, Angela Merkel kancellár is a kérdés megfogalmazását bírálta keddi berlini nyilatkozatában, miszerint a népszavazási kérdés megfogalmazásából is az következik, hogy a szavazás válasz lesz a már most is érvényesülő kormánypolitikára.

A MAGYAR NÉPSZAVAZÁS ELTERELI A FIGYELMET EURÓPA KOMOLY GONDJAIRÓL

Köszönet Orbán Viktornak címmel olvasható kommentár a Der Standard című osztrák liberális lap szerdai számában. A szerző szerint a magyarországi kvótareferendum annak a menekültellenes politikának a folytatása, amelyet a magyar kormány már évek óta “tisztességtelen eszközökkelfolytat. A cikkíró emlékeztet, tavaly “sugalmazókérdéseket tartalmazó kérdőíveket küldtek a lakosságnak, miszerint a magyar családokat és a születendő gyermeket támogatnák-e vagy inkább a bevándorlókat.
Orbán Viktor tovább folytatja “idegellenes játékát, amelyben csak a saját játékszabályai érvényesek. A lakosság jelentős támogatással köszöni meg neki ezeket a lépéseket
– írja a szerző.
A külföld is hálás lehetne a magyar kormányfőnek, hiszen Nagy-Britannia unióból való kilépése, a törökországi terrortámadások vagy az osztrák államfőválasztás megismétlése miatt feledésbe merült menekültügyi témát ismét előtérbe hozta
– olvasható a kommentárban.

ÖSSZEHANGOLT SZAVAZÁS

Magyarországon nem lesz szavazás az uniós tagságról, az októberi népszavazás pedig politikai manőver Orbán részéről, hogy tovább mélyítse kapcsolatait Lengyelországgal, és elterelje a figyelmet a belpolitikai kérdésekről – írta a Financial Times című londoni gazdasági napilap internetes kiadásában.
A cikk szerzője Otilia Dhand, a Teneo Intelligence amerikai központú elemzőcég munkatársának véleményét idézte, aki szerint Budapest nem fog a nagy-britanniaihoz hasonló szavazást tartani az uniós tagságról. Eszerint
a Fidesz nem fontolgat komolyan népszavazást a kilépésről. Magyarország jelentős hasznot húz mind az egységes piacból, mind az uniós forrásokból, valamint a lakosság erőteljesen pártolja az uniós tagságot.
A cikk szerint Európa további politikai kudarcok kockázatával néz szembe ősszel, mivel azonos időpontban rendezik a megismételt osztrák elnökválasztást és a magyarországi kvótareferendumot. A két szavazás – az időzítésből fakadóan – valószínűleg háttérbe fogja szorítani az uniós vezetők szeptember 22-i pozsonyi találkozóját, melyen az Európai Uniónak a brit népszavazás utáni jövőjéről lesz szó. A szerző szerint a két szavazás “fokozza az aggodalmat, hogy a populista harag hulláma alááshatja az Európai Unió politikai alapjait.

BRÜSSZELT KIVERI A VERÍTÉK A NÉPSZAVAZÁS MIATT

A Le Figaro című francia konzervatív lap budapesti tudósítása szerint a Brexit után a magyarországi népszavazás olyan újabb referendum lesz, “amelytől az Európai Uniót kiverheti a hideg verejték A tudósító kiemelte, hogy a déli határon tavaly felhúzott kerítés ellenére a migrációs nyomás óriási, s Budapesten azt szeretnék, ha a referendum üzenete minél gyorsabban célba érne.
Megjegyezte, hogy Budapest szerint nem kezelni, hanem megállítani kellene a migrációt, a menekülteket pedig önkéntes alapon kellene elosztani, a külső határok megerősítésére el kellene fogadni a magyar miniszterelnök által javasolt Schengen 2-t. Azt is hallani a magyar kormánytól, hogy a balkáni útvonal ellenőrzés alá kerülése nem a Törökországgal kötött megállapodásnak, hanem egyes tagállamok egyéni és bátor intézkedéseinek köszönhető – írta. A francia lap külön riportban számolt be a szerb-magyar határon tapasztalható helyzetről, ahol “Magyarország mindent megtett a menekültkérők belépésének megnehezítésére, de  féléves szünet után, a számok ismét emelkedést mutatnak.

JOGILAG MEGKÉRDŐJELEZHETŐ A NÉPSZAVAZÁS

Újabb kihívást jelent az Európai Unió migrációs politikája számára az októberi magyar referendum a kvótarendszerről, amelyet a magyar kormány mindig is ellenzett
– írta szerdán megjelent elemzésében az El País című baloldali spanyol napilap.
A szerző szerint a népszavazás, amely jogilag kétséges, mivel a huszonnyolcak minősített többséggel fogadták el a kötelező kvótát, újabb dacolás Orbán Viktor kormánya részéről Brüsszel bevándorlási politikájával szemben. Mint írta, a referendummal, amely a brit népszavazás okozta sokk után érkezik, a magyar kormányfő világossá kívánja tenni a közösségi politika elutasítását, és még jobban ki akarja használni a bevándorlással és a nyitott határok politikájával szemben megfogalmazott kritikákat. A pozíció, amelyet kiélezett a tavalyi migrációs krízis, növelte Orbán és a Fidesz támogatottságát a szavazók körébentette hozzá.
Az El País szerint a népszavazás csak egy újabb lépés abban a vitatott politikában, amelyet Magyarország alkalmazott, hogy fékezze a bevándorlók és menekültek érkezését, és amelynek része volt a kerítésépítés is.

SZÉGYENREFERENDUM

Az El Mundo című liberális napilap szégyenreferendumnak nevezte szerdai véleménycikkében a népszavazást. A lap szerint Orbán Viktor bőségesen adott már példát abból, hogy elképzelése szerint Európa alig több, mint a szabadpiaci privilégiumok klubja.Orbán semmit sem akar tudni az EU mélyebb értékeiről – írta az újság, amely a referendumot demagógnak és reakciósnak minősítette.
Az El Mundo kitért arra, hogy a magyar népszavazást ugyanazon a napon tartják, mint a megismételt ausztriai elnökválasztást, amelyen a szélsőjobboldal lehet a legtámogatottabb erő.
Reméljük, az európai álom, amely kockán forog, nem válik rémálommá
– zárja írását a napilap.

HÁBORÚS ÖVEZET

Háborús övezethez hasonlította a Blic című szerb napilap szerdán a magyar-szerb határ térségét, ahol a szerb oldalon a migránsok sátortáborokban várják, hogy átléphessenek Magyarországra, míg a magyar oldalon katonák, rendőrök, hőkamerák, kutyák, harckocsik, helikopterek és drónok óvják a rendet.
A Politika című belgrádi napilap szerint csak két és fél méteres sáv van a magyar határ és a tranzitzóna között, így az nagyon hamar megtelhet a visszaküldött migránsokkal, akik ezért végül Szerbiába lesznek kénytelenek visszatérni. A szerb hatóságok korábban azt mondták, nem lehet az országba visszaküldeni a migránsokat, Szerbia nem fogadja őket vissza.
A röszkei határátkelő szerbiai oldalán, Horgosnál rögtönzött sátortáborban körülbelül négyszázan várakoznak arra, hogy a magyar hatóságok átvegyék papírjaikat, többségük Afganisztánból, illetve afrikai országokból érkezett. További kétszázan vannak a szabadkai befogadóközpontban, illetve ugyanennyien a kelebiai-tompai határátkelő környékén – írta a belgrádi lap.
Forrás: MTI/MTI
Fotó: debreceninap.hu

Ezeket a zsidrákat ki választotta meg , hogy Európa nyakába üljenek , mit keresünk mi egy ilyen szervezetbe , mi nem az Európai Egyesült Államokba , mint zsidó birodalomba akarunk kamatrabszolgaként élni , mi az Európai nemzetek államába akarunk szabad polgárokként élni , és se zsidókkal se muszlinokkal nem akarunk közösködni , akik az élőhelyüket feldulta USA, NATO, IZRAEL , , és akinek a gyarmatai voltak fogadják be őket , vagy tetremtsenek élhető körülményt , hogy élhessenek e földönfutók , mert ti vagytok a terroristák , és nem ők lesznek azok , ha fellázadnak ellenetek , és Magyar ország nem kér a ti konfliktusotokból , a Trianoni gyalázat fényében oldjátok meg nélkülünk nincs több területünk a szabadkőműves csürhe részére !!
A páholyotok ólajtai ne a mi gazdaságunkra nyíljon , mert rátok eresztjük a cigányságot , de a fitymájukat lekapjuk , hogy kazárok lehessenek , így be kell hogy fogadjátok őket !!!

Úgy tűnik, megússza a vádemelést Hillary Clinton



Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen – ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált email-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve.


James Comey közlése szerint a Hillary Clinton email-botrányának ügyében tartott bűnügyi nyomozás eredményeként, az FBI nem javasolja az igazságügyi minisztériumnak a vádemelést. Hangsúlyozta, hogy a volt külügyminiszter valóban hanyag volt és többször is magán email-fiókját és szerverét használta hivatalos levelezésre, de kifejezetten titkos, vagy bizalmas információk nem kerültek napvilágra. Comey fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem egyeztetett sem az igazságügyi tárca vezetőivel, sem más minisztériummal, sem a kormány bármely tagjával.
A nyomozás kiderítette, hogy külügyminiszterként Hillary Clinton több, különböző szervert és több számítógépet használt elektronikus levelezéséhez, de – mint Comey fogalmazott – „jóllehet, van bizonyíték a titkos információk kezelésére vonatkozó szabályok esetleges megsértésére, álláspontunk szerint egy józan ügyész emiatt nem emelhet vádat”. Comey „rendkívül óvatlannak” nevezte Clintont és munkatársait, de hozzátette, hogy az Egyesült Államokkkal ellenséges hackerek nem fértek hozzá bizalmas információkhoz.
Az FBI vizsgálata arra irányult, hogy vajon Hillary Clinton külügyminiszterként – 2009 és 2013 között – megsértette-e a törvényt, midőn a New York melletti Chappaquában lévő villájából, a magán email-fiókját és szerverét használta hivatalos ügyek bonyolítására. A Szövetségi Nyomozó Iroda több millió elektronikus levelet vizsgált át, kihallgatta Clinton legközelebbi munkatársait, szombaton pedig három és fél órán keresztül hallgatta meg magát Hillary Clintont is.
Az ügyre ugyanakkor árnyékot vetett, hogy a múlt hét elején Loretta Lynch igazságügyi miniszter találkozott és magánmegbeszélést folytatott Bill Clinton volt elnökkel, Hillary Clinton férjével, aztán Lynch egy aspeni konferencián pénteken sajnálatosnak nevezte a megbeszélést, s közölte, hogy a minisztérium az FBI bármilyen ajánlását elfogadja.
MTI
kép: theduran.com


A sátán ledér üdvöskéje


Rámehet Hillary Clinton elnökjelöltsége az email-botrányra


Hillary Clinton a felmérések szerint több százalékponttal vezet Donald Trump előtt a népszerűségi versenyben, azonban kellemetlen hetek várhatnak még rá. Ha vádat emelnek ellene az email-botrány miatt, akkor alighanem bukja az elnökjelöltséget.


Egyes amerikai szakértők, politikusok, illetve a média egy része szerint csak idő kérdése, hogy az FBI vádat emeljen Hillary Clinton valószínű demokrata elnökjelölt ellen, amiért korábbi külügyminiszterként magán-emailezésének és szerverének használatával megsértette a szövetségi szabályozást. Különösen pikáns lenne, ha Loretta Lynch igazságügy-miniszter azt követően lépne, hogy a demokraták elnökjelölő gyűlése megválasztja Hillary Clintont. Az esetleges vádemelés lehetőségéről Tom DeLay republikánus politikus az év elején saját FBI-forrásaira hivatkozva kész tényként is beszélt.
Clinton múlt szombati, három és fél órás FBI-kihallgatása Washingtonban sokak szerint azt a benyomást kelti, valami készülőben van. „Clinton találkozója az FBI-jal azt jelenti, hamarosan vádat emelnek ellene, és vádalku keretében bűnösnek vallja majd magát. Ha a nyomozók találkoznak a célszeméllyel, az általában azt jelenti: a vizsgálat gyorsan közeledik a végéhez, állítják jogi szakértők” – írta hétfőn a Santa Monica Observer, azzal érvelve, hogy Clinton e-mail-ügyének minden érintettje – beleértve Lynchet is – a Demokrata Párthoz tartozik, vagyis az az érdekük, hogy minél hamarabb pontot tegyenek a kínos ügy végére.
A Fox News felmérése szerint az amerikaiak 60 százaléka véli úgy, hogy Clinton hazudik. „Ha vádat emelnének Clinton ellen, akkor szinte bizonyos, hogy kénytelen lenne kiszállni a versenyből” – írta a hét végén a The Washington Post. Lynch közölte: vádat emel, ha az FBI ezt javasolja. „Azt mondják, ha a miniszter nem emel vádat, előállnak a farbával, és nyilvánosságra hozzák a nyomozás eredményét” – idézte FBI-forrásait korábban DeLay.
magyaridok.hu




Nyakó István visszadolgozta magát az MSZP bizalmába


Hunvald György után Nyakó István is újra pozícióhoz jutott a megújuló MSZP-ben: Nyakó lesz a párt kommunikációs igazgatója. A korábbi országgyűlési képviselő már végzett hasonló feladatot, 2002-ben a párt frakciójának szóvivője volt.


Az MSZP tisztújító kongresszusa után új elnököt és elnökséget választottak meg a küldöttek, és sejteni lehetett, hogy a kommunikációs csapatban is lesz változás. A Magyar Idők információi szerint Nyakó István „sokat letett az asztalra”, ezért esett rá a választás. Országgyűlési képviselősége idején többször hozta kényelmetlen helyzetbe a magyar sajtó, emiatt megrendült benne a párt bizalma. Ilyen ügy volt, amikor kiderült, hogy 2002 és 2006 között az ugyancsak országgyűlési képviselő feleségével együtt 36 millió forint költségtérítést vettek fel a parlamenti fizetésükön felül. Ez a számítások szerint csak úgy volt lehetséges, hogy mindennap külön-külön autóval utaztak az országban, és még a dupla szállástérítési díjat is felvették. De az is kiderült, hogy több mint tizenhétmillió forint közpénzt nyertek különböző célokra azok az alapítványok, amelyek vezető tisztségviselője Nyakó István felesége volt.
Nyakó az utóbbi években az éhségmenet egyik szervezője volt, valamint aktívan részt vett a Közmunkás-szakszervezet munkájában. Mivel hatékonyan végezte a vidéki pártépítést és vitte a fontos ügyeket, visszanyerte a bizalmat. Nevét a Nemzeti Választási Irodánál történtek után kapta fel újra a sajtó, amikor kopasz férfiak megakadályozták benne, hogy népszavazási kezdeményezést adjon le a vasárnapi boltzár ellen. Ezt követően az MSZP népszavazási kezdeményezéseinek élére állt, részt vett az aláírásgyűjtésben és Gőgös Zoltánnal közösen kommunikálta az eredményeket. Legutóbb, amikor a földeladással kapcsolatos népszavazási íveket leadták az NVI-nél, Nyakó István is központi szereplőként vett részt.
Szerdán viszont az derül ki, ki lesz az MSZP új frakcióvezetője; Molnár Gyula új pártelnök örülne, ha Tóth Bertalan fontos szerepet kapna. A Magyar Idők szerint Tóth lesz a frakcióvezető, Burány Sándor pedig frakcióvezető-helyettesi posztot kaphat, Mesterházy Attila pedig az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke lehet.
magyaridok.hu

Kár érte mehetett volna 47 000 Ft ért közmunkásnak , hátha jutott volna a nyugdíjalapjába is egy kis lóvé a népnyúzásért !!!






Terroristaparadicsom volt Budapest a nyolcvanas években



Valóságos átjáróház volt Magyarország a terroristáknak a nyolcvanas években – ez derül ki abból a dokumentumgyűjteményből, amelyet a lengyelektől kapott meg a Hamvas Intézet. A hírhedt szélsőbalos Carlos és csapata tökéletesen berendezkedett Budapesten, jöttek hozzájuk a különféle terrorszervezetektől (Palesztin Felszabadítási Front, IRA, ETA stb.), de hírszerzők, újságírók, különböző kapcsolatok is szabadon felkereshették őket. Egy volt IRA-tag néhány éve azt vallotta a francia bíróságon, hogy a magyar honvédségtől kapott fegyvereket, majd a hivatalos szervek segítették át a határon. Ezek szerint nem csupán búvóhellyel, fegyverrel is támogatta a Kádár-rendszer a nemzetközi terrorizmust.
Mi kommunisták mindig elítéltük, elítéljük és el fogjuk ítélni a terrort és a terrorizmust, mint a politikai harc taktikáját és eszközét […] De hogy ne legyen semmilyen félreértés és kétség: mi elismerjük a forradalmi erőszakot, sőt még a fegyveres felkelést is, mint a munkásosztály és a dolgozók védelmének eszközét a kizsákmányoló osztályok és az ellenforradalmi erők uralma és fehér terrorja ellen, ahogy ezt történelmileg és elméletileg V. I. Lenin magyarázta a maga idejében.” Ez a beszéd nem a harmincas vagy ötvenes években hangzott el, hanem 1979. áprilisában, Prágában, ahol a keleti blokk belügyi és állambiztonsági küldöttségei tartottak tanácskozást a terrorellenes harc feladatairól”. Az idézőjel nem véletlen, terrorellenes harcról szó sem volt, annál inkább a szélsőbaloldali terrorizmus támogatásáról. Ezt persze titkolni kellett: nem véletlen, hogy a kommunista vezetők még egymás között sem mondták ki az igazságot, az említett beszédet elmondó Jaromer Obzina cseh belügyminiszter is az Újbeszél” szabályait betartva szónokolt. Nem mondhatta ki a most már nyilvánvalót:


azt, hogy a Szovjetunió és csatlósai minden eszközzel, pénzzel, kapcsolatokkal, védelemmel, kiképzéssel és fegyverekkel támogatták a terroristákat, a különböző szélsőbaloldali, antikapitalista és/vagy anticionista szervezeteket.
Fegyverbe, fegyverbe! / Forrás: 24.hu
Fegyverbe, fegyverbe! / Forrás: 24.hu
Az említett álságos konferencia teljes állambiztonsági kivonata is elolvasható a Hamvas Intézet honlapján aTerroristák Budapesten című munkafüzetben, amelynek szerzője – Hankiss Ágnes, intézetünk vezetője – éppen anapokban adott interjút a PestiSrácoknak. Miről is volt szó? Ebben az alattomos játszmában persze a szerepeket, feladatokat alapvetően a szovjetek osztották csatlósaikra, adottságaik, ügybuzgalmuk és a szocialista palettán elfoglalt politikai pozíciójuk szerint. A magyar rezsim, amely a hatvanas évek közepétől fogva minden tekintetben a kommunizmus lágyabb és rugalmasabb változatát képviselte, mint mondjuk az NDK vagy Bulgária, a terrorizmus támogatásában inkább csak logisztikai”, mint tevőleges feladatokat kapott” – írta Hankiss Ágnes. Hadd tegyem hozzá, hogy logisztikai téren igen jól teljesített a Kádár-rendszer. Ma már nem titok, hogy Carlos, a világ valamikori legismertebb terroristája évekig Budapesten lakott. Ez nyilván kellemetlen volt a magyar belügynek, de meg volt kötve a kezük. Nyilván nem mertek szembemenni Moszkvával.
Carlosék szépen visszaéltek a helyzettel, mint egy helyi kiskirály, Budapesten fogadta „udvartartását”, jöttek hozzá a világ minden részéből, sokszor innen indultak a különböző gyilkos küldetésekre.
Carlosék legismertebb akciója az OPEC-székháznál /Fotó: Diepresse.com
Carlosék legismertebb akciója az OPEC-székháznál /Fotó: Diepresse.com
Nem véletlen, hogy a Carlos-ügy iratainak jelentős része még ma sem kutatható Magyarországon, hiszen felettébbsötét a múlt. Úgy fest, még mindig az elhallgatást, lapítást tartják a legjobb megoldásnak a szembenézés helyett, hiszen sok egykori cinkos pártemberből „européer” politikus és/vagy üzletember lett a rendszerváltás után. Ahogyan Hankiss Ágnes fogalmazott fimonabban: Mindazonáltal megkockáztatom: azok a magyar pártvezetők, akikszükségképpen tudtak mindenről, kapták az állambiztonságtól a jelentéseket, néhány évvel később, a rendszerváltozás után, fordítva egy nagyot a köpönyegen, a transz-atlanti szövetség legbuzgóbb barátai lettek, demokratikus kormányok tisztségviselőjeként, diplomáciai testületek tagjaként, sőt, európai uniós intézmények vezető hivatalnokaként festve át saját korábbi énjüket.

CARLOS ÉS CSAPATA BUDAPESTEN

A félhivatalos álláspont (bár félhivatalosnak is túlzás nevezni, mert igen kevés megszólalást láttunk, olvashattunk eddig a Carlos-üggyel kapcsolatban) szerint a venezuelai származású Iljics Ramirez Sanchez egy darabig nálunk bujkált, de semmi különös nem történt. Magyarul: tessék továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló! Ehhez képest igazán megdöbbentő az a dosszié, amit Hankiss Ágnes a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetétől szerzett meg nemrégiben. Az irategyüttes (itt elolvasható az egész) a CARLOS fedőnevű terrorista által vezetett „VILÁGFORRADALOM” elnevezésű nemzetközi terrorszervezet tagjainak közvetlen és közvetett kapcsolatainak dokumentumgyüjteménye”címet viseli, de tartalma ennél jóval izgalmasabb.
Carlos dossziéja / Forrás: Hamvas Intézet
Carlos dossziéja / Forrás: Hamvas Intézet
Az 1979-ben összeállított állambiztonsági dosszié megállapítja, hogy: „C-79 fn. ügyben végzett folyamatos operatív ellenőrzésünk bebizonyította, hogy Carlos és csoportja fő bázishelyét Budapesten alakította ki, mivel meggyőződésük szerint hazánk területén lehet a legbiztonságosabb körülmények között pihenniük, és felkészülniük a további elképzeléseik, terrorakcióik megszervezésére. Biztonságérzetük olyan mérvű, hogy a birtokukban lévő különböző diplomata útlevelek felhasználásával folyamatosan terrorcselekmények végrehajtásához szükséges technikai eszközöket, fegyvereket robbanóanyagokat hoznak be és halmoznak fel budapesti bázislakásukon.”
Ahol folyamatosan terroristákat, ügynököket, gyanús üzletembereket fogadtak. Az iratokból egyértelmű: a nyolcvanas évek elejére Budapest (s így Magyarország) terroristaparadicsommá vált. Szemben ama jámbor hiedelmünkkel, hogy csupán maga Carlos és néhány társa élvezte ideig-óráig a Kádár-rendszer vendégszeretét, ebből a dossziéból az látszik, hogy Budapest kiemelt találka-hely lehetett, ahol temérdek terrorista, terrorista csoportokkal összefüggésbe hozható férfi és nő fordult meg. Egy-egy személy esetében pedig a beutazási dátumok sokasága arra mutat, hogy Budapest akkortájt nem pusztán Carlosnak és néhány társának telephelye, hanem az ultrabalos terrorista mozgalom valóságos átjáróháza volt!” – fogalmazott Hankiss Ágnes.
Carlos és Kopp közös gyerekükkel (a pár Budapesten is együtt élt) / Fotó: Spiegel.de
Carlos és Kopp közös gyerekükkel (a pár Budapesten is együtt élt) / Fotó: Spiegel.de
Jöttek Carloshoz a hírhedt ír IRA és baszk ETA felszabadítási szervezetek tagjai, különböző iszlám, nyugat-európai terrorszervezethez köthető emberek, újságírók (vagy annak álcázott emberek), arab hírszerző tisztek, a lista változatos. Itt élt Carlosszal barátnője, későbbi felesége, Magdalena Kopp és jobbkeze, a Kopphoz hasonlóan németSteve”, azaz Johannes Weinrich. Utóbbi – Carloshoz hasonlóan – jelenleg is börtönben van. Az iratok szerint Kopp Budapestről indult Bécsbe, hogy aztán Párizsban letartóztassák fegyver és robbanóanyagok birtoklása miatt. Jellemző Carlos biztonságérzetére, hogy még családját (!) is meghívta, az iratok szerint anyja, és több rokona is meglátogatta Budapesten…
A mama is eljött Budapestre... / Forrás: Hamvas Intézet
A mama is eljött Budapestre… / Forrás: Hamvas Intézet
Tény, hogy a terroristák és cinkosaik háborítatlanul ügyködtek Magyarországon, és ez ellen a hatóságok semmit sem tettek, nem is tehettek. Szinte biztos, hogy legfelülről, talán Kádár Jánostól érkezett az utasítás: csak be nem avatkozni(e publicisztika szerint Kádár személyesen is találkozott a Sakállal). Kádárék egy darabig Moszkvának engedelmeskedtek, majd amikor már gesztusokat kellett tenni az amerikai felé, akkor kiszorították a terroristacsoportot Magyarországról. A teljes(ebb) történet ismeretéhez nem ártana feloldani a fontosabb iratokat a titokvédelem alól – bár ez valójában csak hiú ábránd.

A MAGYAR HADSEREG ADOTT FEGYVERT AZ IRA-TAGJÁNAK?

Cikkem végén bemutatok egy házaspárt, akiket a magyar hatóságok az ír IRA-hoz kötöttek (joggal), s akik kilenc hónapos „gyerekükkel” jöttek Magyarországra fegyvert vásárolni (!). Elképesztő történetszál ez is.
Anne Kupiec” francia állampolgár 1982 januárjában vált ismertté, „férjével” Frilet Alain-nel és 9 hónapos „gyermekükkel” érkeztek Magyarországra. „Ali” közremüködésével El-Dik Nagib Kárpát utcai lakásán szálltak meg. Budapestről gépkocsijukon Carlos”-éktól fegyvert vittek ismeretlen helyre, Jugoszlávia felé távoztak” írták a dossziéban. Férjéről ezt jegyezték meg: Adataink szerint Frilet ujságíró, felesége pedig az IRA európai összekötője”.

Frilet beutazott / Forrás: Hamvas Intézet

FRILET VALLOMÁSA SZERINT MAGYAR KATONÁK SEGÍTETTÉK

Frilet valóban újságíró, a baloldali Libération című napilap riportere volt évekig, 2011-ben tanúként hallgatták meg a bíróságon Carlos egyik ügyében. A Sakál a bíróságon arra utalt, hogy az IRA és ők kapcsolatban voltak, amit Frilet – mint egykori IRA-tag – tagadott. Frilet a magyarországi kalandról is beszélt.
Állítása szerint szolgálati járművekkel kísérték el egy katonai bázisra, ahol maguk a katonaság emberei (!) pakolták tele fegyverekkel a kocsijuk csomagtartóját. Ez még nem minden, Frilet szerint még azt is elintézték, hogy katonai kísérettel (szolgálati autókról beszélt) mehessenek át a jugoszláv határon.
A fotós szerint néhány nappal azelőtt találkoztak Carlos embereivel, de nem alakult ki közelebbi kapcsolat.
Frilet (jobbra) már megbecsült fotósként / Forrás: A-l-oeil.info
Frilet (jobbra) már megbecsült fotósként / Forrás: A-l-oeil.info
A magyar dosszié szerint Frilet (aki most egy fotósszervezet vezetője) Carloséktól szerezte a fegyvereket, míg a francia szerint a magyar katonaság segített neki. Mi oka lenne 2011-ben hazudni, hamisan tanúskodni a francia bíróság előtt? Ha viszont elhisszük azt, amit mondott, akkor kijelenthető: a magyar hatóságok fegyverrel támogatták az ír felszabadítási harcot.
Frilet és párja Budapesten:


Barátnője Frilet tanúvallomása szerint nem volt az IRA-tagja, azt viszont megerősítette, hogy valóban kilenc hónapos kislányukkal érkeztek fegyvert vásárolni. Fedőtörténetnek jó lett volna, de nem igazán volt erre szükség. Frilet szerint a fegyvereket egyáltalán nem kellett rejtegetni, a tetőcsomagtartón vitték ki az országból… Frilet vallomását látva valamelyest érthető, miért is szeretnék megőrizni itthon még mindig ezeket a titkokat.
De visszakanyarodva a 70-es és 80-as évekhez: az iratok dugdosása helyett talán még ma sem volna felesleges összerakni a képet. Szokásos ellenérv, hogy mindez ma már senkit sem érdekel. Nyilván keveseket  –  dehát saját történelmünk megismerése és megértése nem számszerűségi kérdés […] Talán még mindig érdemes volna összekötni a szálakat, rekonstruálni azt a hálót, amellyel egykor a vörös terrorizmus tartotta félelemben Európát. Kiterjesztve a vizsgálódást  – ha még lehetséges –  a szereplők utóéletére is. Ha a dokumentumokat megnézzük, látható, hogy alig van közöttük olyan, aki ma, ha él, idősebb volna hatvanöt évesnél” – fogalmazott Hankiss Ágnes.
Friletre ez tökéletesen igaz, éppenséggel most lesz áprilisban hatvan esztendős. Életrajza szerint elismert, megbecsült fényképész. Ezzel a múlttal… Szögezzük le: ez az újságíró nem röplapokat osztogatott, hanem fegyvert vásárolt és csempészett a hírhedt IRA-nak. Vajon hány hasonló ember illeszkedett be észrevétlenül a társadalomba?
Dokumentum-részletek: Carlos és három legfontosabb embere:


Néhány terrorista, terrorista-gyanús személy a Magyarországra látogatók közül:


Mama csak egy van, Carlos édesanyja:


Folytatása következik. A kiemelt kép a Carlos című 2011-es film egyik jelenete.
hamvas


Forradalmi üdvözlettel” – a Sakál köszönőlevélben hálálkodott Kádár Jánosnak



A véreskezű Carlos 1980-ban személyesen Kádár Jánosnak írt hálálkodó levelet, amelyben megköszönte hazánk segítségét, virágnyelven fogalmazva: hogy nem akadályozták. Jóval többről volt szó. Bár a központi legenda szerint már 1982-ben kiszorították őket, ez csak 1985-ben sikerült, ez lehetett az egyik Amerikának tett gesztus. S bár a rendszerváltás után felmerült a belügyminisztériumi vezetők felelősségre vonása, természetesen elhalt az ügy. Horváth Balázs akkori belügyminiszter világosan kimondta: nem akarnak politikai ügyekben büntetőeljárást folytatni… Ártatlan nyugati emberek halála, vonatok, épületek felrobbantása – úgy fest, ez is belefért.
Az Antall-kormány belügyminisztere, Horváth Balázs – a taxisblokád idején ismerte meg igazán az ország – 1990 nyarán hozta nyilvánosságra azt levelet, amelyet a terrorista Sakál (azaz Carlos) vendéglátójának, Kedves elvtársának”Kádár Jánosnak írt. Jellemző a korszakra, az MDF-kormány kiszolgáltatottságára (finom voltam), hogy a belügyminiszter csak „véletlenül” jutott hozzá a dokumentumhoz, állítása szerint előtte egy ismeretlen tájékoztatta a rendőrséget a terrorista magyarországi üzelmeiről. Horváth Balázs persze kapott az alkalmon, 1990 júniusában tartott sajtótájékoztatóján egy másik dokumentumot is szóba hozott.


A miniszter egy másik levelet is idézett, amelyet 1979. augusztus 30-án Benkei András, akkori belügyminiszter írtKorom Mihálynak, az MSZMP KB titkárának, tájékoztatva őt arról, hogy a Carlos-csoport Magyarországon tartózkodik– írta az Új Nógrád. – Ezt a feljegyzést megkapta Gyenes András, Németh Károly és Rácz Sándor is. […] Elmondta azt is, hogy az ügyről az elmúlt hét végén szerzett tudomást, amikor egy meg nem nevezett személy felkereste Turós András országos rendőrfőkapitány-helyettest és feltárta előtte ezzel kapcsolatos ismereteit. [Már ha Túróst tájékoztatni kellett, 1989-90 között belügyminiszter-helyettes és országos rendőrfőkapitány volt, talán volt némi ismerete a Sakál magyarországi kiruccanásáról.] Ezt követően a miniszter a Nemzetbiztonsági Hivatal segítségéveljutott az említett két levélhez.” 
És mit tett ezután a belügyminiszter? Már előre visszakozott: Horváth Balázs szerint elképzelhető, hogy az említett személyek ma már büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre elévülés miatt, vagy pedig azért, mert az elmúlt időszakban hozott közkegyelem rájuk is vonatkozik, de a tényfeltárásra és a felelősség megállapítására akkor is szükség van.” folytatódott a cikk.
Horváth Balázs / Fotó: Fortepan.hu
Horváth Balázs / Fotó: Fortepan.hu
Ez aztán a keménység, rendszerváltó lendület. A belügyminiszter egy „ismeretlen jóakaró” súgása után megkap két igazán érdekes dokumentumot (már önmagában tragikomikus, hogy ráruházott hatalmával élve nem kérte és kapta meg a vonatkozó dossziékat), amely besározza a Kádár-rendszer belügyminisztériumát, de már előre visszakozik. Elévülés, közkegyelem, talán egy kis tényfeltárás, igen.
Természetesen az egészből nem lett semmi sem.
Pedig a szokásos lépések megtörténtek. Nagyjából egy hónappal később az ellenzék felmelegítette a témát, Hack Péter SZDSZ-es képviselő interpellációjában sürgette a belügyminisztert, hogy végre tegyen valamit. Horváthnak lépnie kellett, így felkérte Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt, hogy indítson büntetőeljárást több volt pártvezető ellen, mert menedéket adtak a Carlos-csoportnak. Egészen pontosan az említett Benkei András, Gyenes András, Németh Károly, Korom Mihály és Rácz Sándor ellen. Mi történt? Szépen, ahogyan az ilyen ügyekben azóta is történik, elhalt, elcsendesedett az ügy. Egyre kevesebb hivatalos megnyilatkozás, egyre rövidebb cikkek, aztán csend. A taxisblokád időszakától már senkit sem érdekelt Carlos és a véreskezű terroristával összejátszó belügyesek, politikusok, rendőrök története. Főleg, hogy nagyon sokan voltak érdekeltek a hallgatásban, hiszen még mindig szolgálatban, pozicíóban voltak. (És vannak.)
Válogatott brigád, a BM tárgyaló delegációja - balról jobbra: Rajnai Sándor, Rácz Pál, Benkei András, Simics Sándor tolmács és Márkus Sándor / Forrás: Issuu.com
Válogatott brigád, a BM tárgyaló delegációja – balról jobbra: Rajnai Sándor, Rácz Pál, Benkei András, Simics Sándor tolmács és Márkus Sándor / Forrás: Issuu.com
Az Antall-kormány kiszolgáltatottságát mutatta, hogy Horváth Balázs belügyminiszter meg sem próbált eljárást indítani az MSZMP volt illetékesei ellen, akik a KGB irányítása alatt fedezték a Magyarországon működő terroristacsoportokat. A tárca vezetője egy tévényilatkozatban azt mondta:
»Nem szeretném, ha az új kormány olyan hírbe kerülne, mint aki politikai boszorkányüldözést folytat. Nem szeretnék politikai bűncselekmények miatt bárki ellen eljárást folytatni.«”
– idézte Haas György Horváth Balázst a Heti Válaszban megjelent cikkében. Ismételjük csak meg: nem szeretnék politikai bűncselekmények miatt bárki ellen eljárást folytatni mondta a belügyminiszter. Minden bűnös megnyugodhatott. A Legfőbb Ügyészség alig egyéves nyomozás után Carlos rejtőzésére hivatkozva (!) felfüggesztette a büntetőeljárást. És ezzel lezárult az ügy.
Biszku Béla fogadja a KGB főnökét, Jurij Andropovot, Biszku mögött Benkei András várakozik / Fotó: Fotó: Issuu.com
Biszku Béla fogadja a KGB főnökét, Jurij Andropovot, Biszku mögött Benkei András várakozik / Fotó: Issuu.com
Máshol nem voltak ilyen visszafogottak: Németországban 1994-ben merényletben való bűnrészességért négy év börtönre ítélték Helmut Voigtot, a kelet-német Stasi volt ezredesét – ahogyan ezt a Beszélőben megjelent cikkben is megjegyezték. A magyar állambiztonsági tisztek és a BM-et vezető Benkeiék, ahogyan a többi politikai bűnös – lásd atúl későn elővett Biszku Bélát – ezt is megúszták.

CARLOS: KEDVES KÁDÁR ELVTÁRS!

Most pedig lássuk Carlos levelét a „jó” Kádár elvtárshoz (az iratot magyarul is megtaláltam, angolul több forrásban,például itt), az eredeti példányról nincs tudomásom, de arról se, hogy hamisítványról lenne szó:
Tárgy: Carlos Kádár elvtárshoz írott levelének fordítása
Budapest, 1980. április 2-án
Kedves Kádár Elvtárs!
Már egy éve küzdünk forradalmi céljaink megvalósításáért, élvezve a szocialista Magyarország nyújtotta biztonság előnyeit. Magyar földről fejlesztettük nemzetközi kapcsolatainkat, érintkezésbe lépve valamennyi nemzet forradalmáraival anélkül, hogy ebben a magyar hatóságok megakadályoztak volna bennünket. Mivel tökéletesen tisztában vagyunk a kérdés kényes voltával és jellegével, nem javasolok Önnek semmiféle különös lépéseket, de teljes mértékben hiszem, hogy Ön megfelelő lépést fog hozni, amely Magyarország, a szocialista tábor és a világforradalom érdekeinek legjobban megfelel.
Szilárd meggyőződésem, hogy forradalmi kérésem nem talál süket fülekre. Forradalmi üdvözlettel: Carlos A Nemzetközi Forradalmi Szervezet nevében”.
Boldogan éltek - a fotó nem Magyarországon, hanem 1991-ben, Libanonban készült / Fotó: Welt.de
Boldogan éltek – a fotó nem Magyarországon, hanem 1991-ben, Libanonban készült / Fotó: Welt.de
Kizárt, hogy Kádár válaszolt volna a levélre, de az általam megkérdezett történész szerint a személyes találkozó megtörténte is csak legenda (az erre vonatkozó publicisztika mostanában jelent meg). De miért volna szükség válaszra? A dossziékból látni, hogy Carlosék tényleg élvezték a biztonság előnyeit. Vagy ahogyan a titkos belügyminisztériumi iratban fogalmaztak: „… Biztonságérzetük olyan mérvü, hogy a birtokukban lévő különböző diplomata utlevelek felhasználásával folyamatosan terrorcselemények végrehajtásához szükséges technikai eszközöket, fegyvereket, robbanóanyagokat hoznak be és halmoznak fel budapesti bázislakásukon…”. Ehhez a feljegyzéshez – amelyet a Hamvas Intézet a már hivatkozott lengyel testvérintézettől kért és kapott meg – szerencsénkre fényképek másolatait is csatolták. Kézifegyverek, rakétavetők, detonátorok – volt minden. (Nem véletlen, hogy az ügy irataiból még mindig csak nagyon keveset ismerünk).


Pénz, paripa szabad mozgás, fegyver, érthető, hogy nem is akarták itthagyni a terroristaparadicsomot. Bár sokáig tartotta magát az a legenda, hogy a Szabad Európa Rádió elleni terrortámadás (amivel már az Egyesült Államok haragját is sikerült kivívni) után a magyar hatóságok 1982-ben kiszorították innen Carlosékat, ez sem igaz. Hankiss Ágnes korábban már hivatkozott munkafüzetében – Terroristák Budapesten – egymást követik az olyan 1983-as és 1984-es jelentések, amelyek a terroristahálózat budapesti találkozóiról szólnak.
A következő jelentés szövege szerint valószínűleg egy olyan találkozó után születhetett, amelyet Carlos a magyar szervekkel ejtett meg. Már-már megható a ragaszkodása hazánkhoz:
Napi Operativ Információs Jelentés, Budapest, 1984. október 26. […] „Carlos” fedőnevű terrorista, aki julius 20. és szeptember 22. között Budapesten tartózkodott [ez ám a kiszorítás!], kijelentette, hogy ragaszkodnak Budapesthez, nem szándékoznak véglegesen elhagyni az országot. Elmondása szerint a Szovjetunió kivételével bármely szocialista ország fővárosában élhetnének, de számukra Budapest felel meg a legjobban[Mégiscsak a Legvidámabb Barakkról volt szó!]. Értékelése szerint a magyar biztonsági szervek ma már nem olyan ellenségesek csoportjával szemben. […] Szándékaikkal kapcsolatban „Carlos megjegyezte, hogy jelenlegi feladataik elsősorban a Közel-Keletre koncentrálódnak, illetve oda, ahol az „USA ellen kell tenni”. […] Az információ forrása és tartalma ellenőrzött.”
Tollal odaírva: Miniszter et utasítása a kivonaton: „Földesi et., ezt beszéljük meg”. Miniszterhelyettes et utasítása a kivonaton: „Rédei et., a találkozásról kérem jelentését.””
Az első megjegyzés Benkeihez köthető, ő Földesi Jenő miniszterhelyettessel kívánta átbeszélni a Carlos ügyet, utóbbiRédei Miklós III/II-es főcsoportfőnök-helyettest jelentését rendelte be. Volt min rágódni, a terrorista nem akarta visszafogni magát. Carlos későbbi – 1985-ös – végleges kiszorításának egy komoly oka van: Kádárék már nem kívántak túl rosszban lenni az amerikaikkal. A terrorista megjegyzése (ahol az „USA ellen kell tenni””) ezért hangzott különösen rosszul.

CARLOSÉKAT AMERIKAI – ÉS SZOVJET – NYOMÁSRA SZORÍTHATTÁK KI

Mark Palmer – későbbi budapesti nagykövet, a rendszerváltás egyik fontos háttérfigurája – néhány hónappal korábban egészen világosan beszélt: Palmer, az amerikai külügyminisztérium csoportfőnöke közölte, hogy konstruktivnak tartja válaszunkat a „hirszerző tevékenység megszüntetését” célzó amerikai figyelmeztetésre, de kifejtette, hogy aterrorizmus elleni harcban együtt kellene müködnünk. Közölte, hogy megbizhatónak minősitett információk szerint CARLOS a közelmultban Budapesten járt… Ezzel kapcsolatban Palmer megjegyezte, hogy Burt külügyminiszterhelyettes nem véletlenül vetette fel Nagy János államtitkárnál a terrorizmust elleni együttműködés kérdését”. És a kiegészítés: „Moszkvában a szocialista országok nagykövetei egyeztették a fenti amerikai lépésre adandó választ. A szovjet fél hangsulyozta az egységes fellépés fontosságát, mivel az amerikai akció éppen ez ellen irányul.”  olvasható az 1984. március 29-én készült Napi Operativ Információs Jelentésben.
Mark Palmer / Fotó: Pomed.org
Mark Palmer / Fotó: Pomed.org
Közös lépésre volt szükség. Arra pedig, hogy hogyan működött a moszkvai irányítású terrorgépezet, világos választ ad egy belső ember visszaemlékezése. Nagy Antal a BM Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztályán (NKO) dolgozott, és önéletrajzi művében végigment szerinte dicsőséges pályafutásán. A következő idézetből felvillan egy-egy részlet a szocialista együttműködés kulisszatitkaiból: A NKO-nak kiemelt feladat volt a szocialista országok baráti szerveivel történő együttműködés megszervezése és fenntartása, illetve az ennek keretében adódó feladatok végzése. Ennek során technikai és személyi összeköttetésben álltunk a szovjet állambiztonsági és belügyi képviseletek munkatársaival /”tanácsadókkal”/, továbbá a baráti budapesti követségekkel. Ezen túlmenően mi fogadtuk atitkosított kormányközi telefonok /VCS-telefon/ útján érkező megkereséseket, ami állandó készenlétet jelentett éjjel és nappal, hétköznapokon és hétvégéken, ünnepeken.
Nézzünk egy példát. Vasárnap szól a BM Főügyeletről dr. Pudleiner Gyula ezredes, hogy az NKO-t VCS-telefonon keresik Kelet-Berlinből. Ekkor az NKO ügyeletes rohan a Roosevelt térre és német vagy orosz nyelven lefolytatja a beszélgetést. Ha szerencséje van az ügyeletesnek, nem kell felmennie az NKO TÜK-szobába /titkos ügykezelés/ az előzmény megkeresése végett. Sima esetben csak jelent az NKO vezetőjének. Bonyolult esetekben /pl. terrorista veszély esetén/ az érintett baráti szerveket is értesíti, hogy Carlos, az ismert terrorista éppen hol van és hová tart. Egyszer volt egy nagy botrány: Benkei András belügyminiszternek jelenti a Főügyelet, hogy a románok már egy napja türelmetlenül várják a határon a BM Futárszolgálat munkatársát. El lehet képzelni Benkei reagálását.”
El tudjuk, és azt is látjuk, milyen tökéletesen meg volt szervezve az egész. Carlosék mindent megkaptak, és mehettek a későbbi szövetségesekhez – robbantani.

ÉS CARLOSRA MÁR NEM VOLT SZÜKSÉG

Aztán lezárult ez az időszak. A nyolcvanas évek közepére minden megváltozott, végetértek már a hidegháború legsötétebb esztendei, a két nagyhatalom közeledett egymáshoz – az egyik éppen összeomlani készült –nem volt szükség már Carlosékra. A terroristacsoport 1985-ben valóban ki lett szorítva – nem csupán Magyarországról, de egész Kelet-Európából.
Hogy előtte Carlos a magyar belügyi és katonai szervek támogatásával több gyilkos terroristaakciót is megtervezett és kivitelezett? Hogy segítették őket a fegyverkereskedelemben, hogy jöttek ide terroristák Európa és a világ minden szegletéből?
Istenem, fogadjuk el Horváth kijelentését: Nem szeretnék politikai bűncselekmények miatt bárki ellen eljárást folytatni”. Azaz: menjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló.
Még csak az kellene, hogy belekeverjük az ügybe az akkori belügyminisztert, vagy a szerény, csak a sakkozásnak élő Kádár Jánost. Az azóta is szolgálatban lévő mellékszereplőkről nem is beszélve.
A következő részben bemutatom, hogy mi lett a Magyarországra érkező svájci terroristákkal. Volt, amelyikből politikus, egy másikból zöld aktivista lett…
Az idézett jelentések:


hamvas
Lábjegyzetként: a Nagy Antal visszaemlékezésében szereplő Pudleiner Gyula neve egy elképesztő történet kapcsán vált ismertté. Az ex-rendőrt a kilencvenes években életfogytiglanra ítélték azért, mert megölte barátját, Hevesi Istvánt és annak feleségét, majd lefejezte őket. Később azt vallotta, hogy a KGB bízta meg a gyilkossággal, de végül csak eltakarította a nyomokat. A Blikk.hu az esettel kapcsolatban azt írta: Dr. Hevesi István őrnagyot 1957-ben bocsátották el az ÁVH-tól. Egy nagyvállalat jogtanácsosaként ment nyugdíjba. Felesége – Pudleiner több volt kollégája szerint – a KGB egyik budapesti összekötője volt „Vera” fedőnéven. A rendszerváltást követően nem kívánt továbbdolgozni a KGB jogutódjának, így a likvidálásáról döntöttek. A házaspárt azzal a pisztollyal lőtték agyon, amit Pudleiner 1990-ben leadott egy fegyverszaküzletben, ami aztán eltűnt onnan. Pudleiner halálával már nincs remény rá, hogy kiderüljön: valójában miért és ki ölte meg Hevesiéket?” – fogalmazott a bulvárlap.






Sokra vitték a svájci terroristák: az egyikből politikus, a másikból környezetvédő aktivista lett



Carlosnak, a Sakálnak számtalan kapcsolata volt, kevéssé ismert az a svájci szélsőbaloldali terroristacsoport, amely több küldetést teljesített. Rakétavetővel támadtak egy francia atomerőműre, részt vettek a Szabad Európa Rádió müncheni épületének felrobbantásában, sőt, megpróbáltak meggyilkolni egy szaúdi diplomatát. A komolyabb büntetést megúszták, és azóta is gondtalan életet élnek. Az egyikből politikus, a másikból ismert G8-ellenes aktivista, a harmadikból pszichoterapeuta lett. Terroristákból öltönyös környezetvédők – egy szürreális, de nagyon is valós történet első része következik.
Talán még mindig érdemes volna összekötni a szálakat, rekonstruálni azt a hálót, amellyel egykor a vörös terrorizmustartotta félelemben Európát. Kiterjesztve a vizsgálódást  – ha még lehetséges – a szereplők utóéletére is” – írta a Hamvas Intézet igazgatója, Hankiss Ágnes azzal kapcsolatban, hogy a lengyelektől megkapott magyar állambiztonsági dokumentumokból kiderült, közel száz terrorista járt Carlos udvartartásánál Magyarországon a nyolcvanas évek első felében. Előző cikkemben már megírtam, hogyan lett elismert fotós egy olyan férfiből, aki a nyolcvanas években még az ír IRA-nak csempészett fegyvert Magyarországról. A Carlos-dossziét böngészve nem csupán ő futott be jelentős karriert, felelősségre vonás nélkül.
A most következő történet antihősei közül az egyikből politikus, a másikból ismert környezetvédő aktivista, a harmadikból elismert pszichoterapeuta lett.
Egyikük sem töltött hosszú időt börtönben, egyiküket sem taszította ki a társadalom. Pedig Carlostól (s így a szovjetektől) szerzett RPG rakétavetővel támadtak egy átépített atomerőműre.
Képviselő úr, hozhatom az RPG-t? (képünk illusztráció) / Fotó: Ansionnachfionn.com
Képviselő úr, hozhatom az RPG-t? (képünk illusztráció) / Fotó: Ansionnachfionn.com
Kezdjük az elején. Több mint húsz évvel ezelőtt, 1994 szeptemberében Genfben letartóztattak négy svájci állampolgárt,Berthe de Marcellust (fedőneve: Theresa), férjét, Olivier de Marcellust (fn.: Jimmy), Marina Berta-Kuhnert (fn.: Sally) és Giorgio Bellinit (fn.: Roberto). Azzal gyanúsították őket, hogy tagjai annak a titkos, akkor és azóta is ismeretlen svájci terrorszervezetnek, amelyhez több bűncselekmény köthető. A terroristagyanús személyek a nyomozók szerint agörög ELA nevű terrorszervezettel, valamint az évekig Magyarországon dőzsölő Carlosszal is kapcsolatban álltak. A társaság végül olcsón megúszta a dolgot, néhány héttel később – bizonyítékok híján – elengedték őket. Hiba volt.
De Marcellus, az aktivista / Fotó: Woz.ch
De Marcellus, az aktivista / Fotó: Woz.ch
Nézzük először a De Marcellus házaspárt. Olivier ma is ismert aktivista, az antiglobalista Our World is not for Sale(Világunk nem Eladó) nevű szervezet vezetője, az egyik legbuzgóbb G8 elleni tüntető. Mivel ő is – ahogyan a többi szereplő – genfi, nem kell túl sokat utaznia, ha el akar jutni tüntetni a hagyományosan a városban megrendezett gazdasági-politikai csúcstalálkozóra. Az interneten több atomellenes cikkétinterjúját, beszédét meg lehet tekinteni, most nézzük meg honnan indult. Egy tavalyi vele készült beszélgetésben azt írták, az Egyesült Államokban született, a hatvanas években került Svájcba, ahol az összes baloldali szervezetben, mozgalmi csoportban megfordult (a későbbieket látva, nem bánhatták az amerikaiak, hogy megszabadultak tőle. Lehet, hogy forró lett a talaj a lába alatt).
(Személyes megjegyzés, de lényeges, egyáltalán nem vagyok sem globalizáció-, sem G8-párti, és akkor még finoman fogalmaztam. Fontosnak tartom a környezetvédelmet. Ettől függetlenül egészen elképesztő, hogy milyen alak(ok) lehet(nek) vezetők, hangadók az amúgy idealista mozgalmakban. A szervezeteket persze ezzel együtt sem az ő múltjuk alapján kell megítélni.)

CARLOS ÉS A BUDAPESTI SZÁL

Én a lengyel intézettől megszerzett magyar Carlos-dossziéban bukkantam a De Marcellus névre, egészen pontosanOlivier feleségének, Berthenek az aktájára.
Férje az iratok szerint őt küldte Magyarországra, hogy találkozzon a Budapesten berendezkedett Carlosszal.
Nézzük, mit jegyzett le a magyar állambiztonság „Teresa”-ról, aki 1982 januárján saját nevén utazott be hazánkba:Fedőnévről már korábbról is ismert tagja a szervezetnek. 1982 januári budapesti utja során „Carlos”-ékkal személyesen tárgyalt. Ekkor „Carlos” egy pisztolyt ajánlott fel a részére. Megdicsérte „Teresa”-t a január eleji „Gabriel” fedőnevü akcióért, melynek során lövéseket adtak le egy francia atomerőmüre… Poziciója: „A „Gabriel” által vezetett csoport tagja, feltehetően összekötő. Az ELA görög terrorszervezettel is kapcsolatban áll.”
Bertha beutazott / Forrás: Hamvas Intézet
Bertha beutazott / Forrás: Hamvas Intézet
Lássuk először a Gabriel” fedőnevű akciót. Egy akkor még ismeretlen terroristacsoport 1982. január 18-án megtámadta a francia Superphénix nevű atomerőművet, amely a svájci határ közelében található. Egy szovjet RPG7 páncéltörő rakétavetőből öt (!) rakétát lőttek ki az éppen továbbfejlesztett objektumra, amelyből kettő el is találta az építményt, bár szerencsére nem okozott nagyobb kárt. A francia hatóságok hiába keresték az elkövetőket.
Csak a kelet-európai rendszerváltás után, 1994-ben jutottak hozzá ahhoz az információhoz, amely elvezette őket De Marcellus bandájához. Éppen a magyar nemzetbiztonság súgta meg Párizsnak, hogy feltehetően Carlos és ők álltak az egész mögött.
Ekkor tartóztatták le a négy svájcit, akiket később kénytelenek voltak elengedni. Pedig nem „csupán” a rakétatámadásról volt szó, egyikük (Bellini) a hírhedt (és szintén svájci) Bruno Bréguettel terrortámadást intézett aSzabad Európa Rádió ellen míg Olivier felesége, Berthe a gyanú szerint részt vett egy szaúdi diplomata elleni (’82-es ez is) sikertelen merényletben (!).
Bréguet pózol / Forrás: Pages14-18.mesdiscussions.net
Bréguet pózol / Forrás: Pages14-18.mesdiscussions.net
Mégis szabadlábra kerültek, hiszen ahogyan mi, úgy valószínűleg a svájciak sem kaphatták meg a teljes Carlos-dossziét. Hiába, a titok az titok. Öt évvel később az ügyet lezárták, anélkül, hogy bármit kiderítettek volna a rakétátámadásról vagy a Carlos-csoport svájci tevékenységéről – írták a genfi Le Tempsben. A magyar nemzetbiztonság (amely ajtaján nem sokkal azelőtt cserélték ki az állam szót a nemzetre) nem volt túl bőkezű. Ha csak a most megismert, lengyelektől megkapott dokumentumot átadták volna (amit mi is kerülőúton szereztünk meg!), már azzal is meg lehetett volna szorongatni a svájciakat. Nem így történt, így Olivier és felesége megnyugodhatott, és szépen visszatérhetett civil életéhez. A férfi folytathatta a G8 és atomellenes tüntetéseket, a nő akkori foglalkozását nem ismerem, mostanában lélekgyógyászattal foglalkozik. Ezen a hivatalos listán szerepel egy Berthe de Marcellus-Wiget nevű pszichoterapeuta neve, aki – nahát! – Genfben praktizál. Traumakezeléssel is foglalkozik.

A POLITIKUS VALLOMÁSA – ÉS AZ OMÉRTA TÖRVÉNYE?

Ahogy a társadalom és az igazságszolgáltatás tette, mi is lépjünk tovább. Közel tíz évvel a letartóztatások után egyChaïm Nissim nevű svájci zöld (környezetvédő) politikus bevallotta, hogy ő követte el a Superphénix elleni terrortámadást. Állítása szerint ő adta le a lövéseket az RPG-ből, amelyet a német Vörös Hadsereg Frakciótól szerzett Carlosék segítségével. Nissim szürreális nyilatkozata szerint ez egy erőszakmentes” akció volt, hiszen nem voltak munkások az építkezésen. Az aktivista-terrorista nem sokkal a terrortámadást követően öltönyre cserélhette a zubbonyt, hiszen 1985-től 2001-ig a genfi kanton képviselőjeként dolgozott. Ha összerakjuk a dolgot, valószínű, hogy valaki megzsarolta, 2001-ben visszavonult, 2002-ben pedig gyónást tartott. Persze az is lehet, hogy csak politikusi karrierje lezárására várt addig.
Nissim legalább vallott / Fotó: Lecourrier.ch
Nissim legalább vallott / Fotó: Lecourrier.ch
A genfi Le Temp cikke szerint a politikus idegesnek tűnt, miután kitárulkozott, félt egykori barátai reakciójától, hiszen ő szólalt meg először (és utoljára). A svájci lapnak úgy fogalmazott, hogy szánalmas bohócként” viselkedett akkoriban. A cikk szerint csoportjuk feje” Olivier de Marcellus volt, ő volt az összekötő Carlosék és a militáns környezetvédők között. Nissim emlékei szerint végül egy belga terroristacsoport csempészte be  Nyugatra a fegyvert, de feltűnt egyszláv akcentussal beszélő férfi – valószínűleg szovjet tiszt. Nissim szerint sok társa azóta is érzi azt a gyűlöletet, amit akkor, ő viszont már bánja a kettős életet. Éjjel akcióztam, délutánonként pedig a parlament előtt tiltakoztam”. Aztán be is jutott… Ebben a tavalyi interjúban arról is beszélt, hogy nem fél a jogi következményektől, és az egész amúgysem érdekel nagyon senkit.
Most, hogy képet kerestem a cikkhez Nissimről, kijött egy magyarországi találat is. A Nava.hu adatbázisa szerint ő is szerepelt abban a magyar riportfilmben, amelyet tavaly vetítettek a Dunán. Bár az alkotást nem láttam, fülszövege szerint máshonnan közelítették meg a témát: „Betörnek a laboratóriumokba, ahol állatkísérletek folynak, épületeket gyújtanak fel, amelyekben akár állatokra, akár a környezetre káros tevékenységeket folytatnak. Sokan ökoterrorizmussal vádolják őket, ők viszont azokat tartják terroristának, akik féktelenül pusztítják az állatvilágot és a Földet. A Bábel legújabb epizódjából kiderül, vajon miért választják a sokkolást, az elrettentést a radikális természetvédők csoportok, és vajon hatásosak-e ezek az eszközök a céljaik elérésében”. Azért ez így elég romantikusan hangzik – ha hozzávesszük Carlost, a fegyvercsempészést, a rakétamerényleteket, és az egész terrorista fertőt, jóval sötétebb a kép.
"Páncélelhárító rakéta" Carlosék készletéből, a magyar állambiztonság fényképe / Forrás: Hamvas Intézet
Páncélelhárító rakéta” Carlosék készletéből, a magyar állambiztonság fényképe / Forrás: Hamvas Intézet

CARLOS ADTA A RAKÉTAVETŐKET DE MARCELLUSNAK

 Térjünk vissza De Marcellusékhoz. A svájci terroristacsoport ügyét az a jegyzőkönyv segített tovább göngyölíteni, amelyet Carlos 2011-es bírósági meghallgatásán készítettek. A terroristavezért szembesítették több egykori társa, köztük a De Marcellus-házaspár vallomásával. Hadd idézzek fel először egy olyan részletet, amely jól jellemzi az elvetemült Carlos magabiztosságát:
Olivier Bray főtanácsnok: „Múlt héten elismerte, hogy RPG-ket adott Olivier de Marcellusnak azzal a céllal, hogy 1982. januárján megtámadhassák az erőművet. Mit gondol erről?”
 Carlos: „Ez hazugság”.
 A bíróság elnöke: „Azt állítja, sohasem volt kapcsolatban az ELA-val és Olivier de Marcellusszal?”
 Carlos: Ez az egész nem tartozik magukra.”
Carlos a bíróság előtt / Forrás: Thestar.com
Carlos a bíróság előtt / Forrás: Thestar.com
Berthe de Marcellus vallomása másról árulkodott. Azt vallotta, hogy összekötő szerepet játszott, a férje (a tárgyaláskor már exe) őt küldte tárgyalni (a magyar állambiztonság is „összekötőnek” nevezte). A kapcsolatfelvételhez leendő – vagy már akkori? – pszichoterapeutaként biztosan megvolt az érzéke. Ő találkozott először Kelet-Berlinben Carlos jobbkezével, Johannes Weinrichhel („Steve”), és Carlos későbbi feleségével, Magdalena Koppal („Lily”). Vallomása szerint Weinrich azt akarta, hogy ismertesse össze férjével, aki a francia nyomozás szerint a görög ELA tagja (is) volt. Olivier de Marcellusnak kellett volna összeboronálnia az ELA-t Carlosékkal. A nő szerint végül Jugoszláviában jött össze a nagy találkozó, ahová a görögök, Carlosék és a svájciak is könnyedén bejutottak (a korábbi cikkemben említett francia terrorista-fotós is oda tartott). A francia iratban írtak arról, hogy Berthe de Marcellus benne volt egy szaúdi diplomata elleni athéni (lásd: ELA-szál) merényletben, bár ezt sem sikerült rábizonyítani.
A Weinrich-et alakító színész a Carlos című filmben / Forrás: Arte.tv
A Weinrich-et alakító színész a Carlos című filmben / Forrás: Arte.tv
Röviden az ELA (Népi Forradalmi Harc) -ról. Az ELA a 17N (November 17.) nevű társaság mellett Görögország legismertebb szélsőbaloldali terrorszervezete volt. Gyakran támadtak amerikai kirendeltségekre, közel kétszázötven akciót, valamint több gyilkos merényletet írnak a számlájukhoz. A szervezet 1975-ben alakult, és utolsó akcióját 1994-ben követte el. Éppen abban az évben, amikor egykori vélt tagját, összekötőjét, Olivier de Marcellust rövid időre letartóztatták.
A franciák Olivier de Marcellust is kihallgatták. A férfi végül beismerte, hogy felesége után ő is találkozott Kelet-Berlinben Weinrichhel. De Marcellus szerint megegyeztek abban, hogy valahol Kelet-Európában kapják meg a fegyvert. Három hónappal később Bukarest külvárosában találkozott Carlosszal. A svájci szerint a román szervek tudtak az egészről, de békén hagyták őket – most már tudjuk, hogy Moszkva utasítására. Vallomása szerint Carlos megmutatta az RGP-t, majd hagyta, hogy kipróbálja (azt nem említette, hogy hol). Bár Carlos ajánlott pisztolyokat is, azokat De Marcellus visszautasította (hiába, a békepártiság), amin a terroristavezér igencsak meglepődött. Magáról a merényletről De Marcellus egykori társához, Nissimhez hasonlóan szónokolt, a világért sem akarta volna, hogy bárki megsérüljön – magyarázta.

ÉS AKKOR ELŐJÖTT A NÁCI-KÁRTYA

Talán nem meglepő, hogy De Marcellus előhúzta a mindig bevethető “náci-kártyát” is. Az 1537-ben alapított Lausanne Egyetem doktora, Carole Villiger Politikai erőszak: Svájc, a különleges eset? címmel írt tanulmányt (angolul itt olvasható). A dolgozatban De Marcellus és társa, Bellini is felbukkan, mint az atomerőművet megtámadó genfiContrAtom környezetvédő csoport egykori tagjai. Villiger arra kereste a választ: hogyan próbálták ezek aze emberek tettekeit legitimálni? Valahogy így: De Marcellus szerint vannak idők, amikor „cselekedni kell”. Tettét ahhoz a szabadságharchoz hasonlította, amelyet a második világháború idején a náci és fasiszta rendszerek ellen folytattak. Magyarázata szerint az embereknek kötelessége fellépnie a fasiszta államok ellen – írta Villiger. Ismerős magyarázat?

ÉS MINDENKI MEGÚSZTA AZ EGÉSZET

Nem ismerem a francia jogszabályokat, sem a háttérben kötött alkukat, de a svájci-amerikai és összes társa végül megúszta az egészet. Vagy elévült az ügy vagy büntetlenséget ígértek. Mivel sem a francia, sem a többi nyomozócsoport nem ismerheti a teljes Carlos-dossziét (ha belenézhetnének a moszkvai iratokba), kevés esély volt a számonkérésre. Talán a politikai akarat sem volt meg. Ezért aztán antihősünk azóta is élheti a jómódú, svájci mozgalmárok életét. Mi a különbség?
Most már megnyugodott, nem RPG-vel, görög terroristacsoportokkal, hanem szavakkal küzd az elnyomás ellen. A fiatalok, idealisták számára igazi példakép.
Akik, ha akarják, megvehetik a ContrAtom egészen friss számát:
Terrorral kezdték, újsággal folytatták / Forrás: Contratom.ch
Terrorral kezdték, újsággal folytatták / Forrás: Contratom.ch
A cikk második részében bemutatom a svájci csoport többi tagját, köztük a már említett Bellinit, aki megbecsült svájci állampolgárként éldegél, miután egyetlen terrorcselekményt sem tudtak rábizonyítani.



hamvas




Horn Gyula, Budapesten dőzsölő török maffiózó-terroristák és a pápa elleni merénylet ‘vörös’ háttere



A Kádár-rendszer alkonyán még csak le sem tartóztatták a magyar hatóságok azt a Budapesten éldegélő, többszörös gyilkos török maffiavezért, akinek a Szürke Farkasok nevű terrorszervezethez is köze lehetett. Inkább figyelmeztették, hogy időben hagyja el az országot, mert az Interpol keresi. A török férfi évekig innen irányította a fél világot behálózó fegyver-, drog- és emberkereskedő hálózatát, egyik fő embere kezelte a II. János Pál pápa elleni merénylet vérdíját. Utóbbi is Magyarországon élt, de az egész világot megrázó gyilkossági kísérlet ügyében hiába kérték az olasz nyomozók a magyarok segítségét. Valószínűleg akkor is politikai döntés született, csakúgy mint egy másik (budapesti) merényletnél, amikor a felső vezetés tiltotta meg a nyomozás folytatását. Az erről szóló átiratot Horn Gyula – akkori államtitkár – is megkapta. Logikus, hogy a Szovjetunió akarhatta így. Orbán-Schwarczkopf Balázs történész munkafüzete a Hamvas Intézet egyik új kiadványa, a kutató-levéltáros unikális, eddig be nem mutatott dokumentumok segítségével tárja elénk a Magyarországon finoman szólva is megtűrt maffia-terroristacsoport történetét.
Korabeli cikk a Békés Megyei Népújságból / Forrás: Library.hungaricana.hu
Korabeli cikk a Békés Megyei Népújságból / Forrás: Library.hungaricana.hu

PABLO ESCOBAR, HORN GYULA ÉS AZ OLASZ SZÁL

1987. január 13-án, Budapesten merényletet követtek el Enrique Parejo Gonzalez, a Kolumbiai Köztársaság Magyarországra akkreditált nagykövete ellenA hazájában igazságügyi miniszterként is tevékenykedő, a drogellenes harcáról ismert politikust pont azért helyezték Budapestre, egy távoli szocialista országba, mert Kolumbiában az élete veszélyben forgott. A hírhedt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar keze azonban idáig is elért. A támadással három olasz személyt gyanúsítottak. Az olasz hatóságokkal vita bontakozott ki az eljárás lassúságát illetően… szerették volna, ha gyorsabban és több információhoz juthatnának, de magyar fél végül úgy értékelte a helyzetet, „a beszerzett adatok birtokában politikai döntés született arra vonatkozóan, hogy további intézkedéseket a bizonyítás érdekében ne tegyünk”. Az ügyben külön figyelmet érdemel az az aláírás nélküli átirat, amit Horn Gyula, a Külügyminisztérium akkori államtitkára, később, 1994 és 1998 között Magyarország miniszterelnöke részére címzett Ladvánszky Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Az 1987. májusi keltezésű irat arról tájékoztatja az államtitkárt, bár a merénylettel kapcsolatban több személyt szoros ellenőrzés alá vontak, nem sikerült az elkövetőket azonosítani” – írta Orbán-Schwarczkopf Balázs történész a viszonylag kevéssé ismert merénylet hátteréről. (A dőlt betűs részletek továbbiakban is idézetek a kutató-levéltáros munkafüzetéből). Horn Gyula megnyugodhatott, a politikai döntésnek megfelelően a nyomozást nagyjából lezárták. (Nyilván ez volt a Magyar Népköztársaság érdeke).


Escobar drogbáró: akkoriban Kolumbia valódi ura / Fotó: Businessinsider.com
Escobar drogbáró: akkoriban Kolumbia valódi ura / Fotó: Businessinsider.com
A nyomozás befagyasztása senkit sem lephetett meg. A Moszkva kottájából játszó magyar hatóságok sem terrorista, sem egyéb maffia-ügyekben nem segítették a Nyugatot, hiszen a Magyar Népköztársaság is tevékenyen részt vett a terroristák bújtatásában (lásd korábbi cikkeinket itt és itt), és a terrorizmus támogatásában. Érthető, hogy az olaszok éreztették neheztelésüket az ügyben Olaszországba utazó magyar küldöttséggel: Amikor 1987 februárjában a Budapesti Rendőr-főkapitányság II/I-2. Osztály illetékese egy tolmács társaságában az ügy tisztázása érdekében, Olaszországba utazott már egészen konkrét nevek felderítésében kérte az olaszok segítségét. Azonban a küldöttség tagjai a látogatás során azt tapasztalták, hogy vendéglátó fél rendkívül barátságtalan magatartást tanúsítCsak az esti munkavacsora után jöhettek rá ennek okára, ugyanis a vacsora során az olasz tárgyalásvezető a pápa elleni merényletről tett fel kérdéseket, és a bolgár szálat feszegette, amiből a magyarok arra következtettek, hogy az olaszokSaral Atalay ügyére céloztak, akivel kapcsolatban 1985-től kezdődően adatokat kértek, de a magyar fél vonakodott teljesíteni azokat.
A hírhedt merénylet, nyíllal a merénylő / Fotó: Archelaos.com
A hírhedt merénylet, nyíllal a merénylő / Fotó: Archelaos.com
Ki ez az említett Saral Atalay? A nyugati hatóságok (és a keleti állambiztonsági szolgálatok) a Magyarországon élő török férfit azzal gyanúsították, hogy részt vett a II. János Pál pápa elleni 1981. május 13-i merényletben. Nem alaptalanul. A magyar állambiztonság egy „Ali” fedőnevű, Magyarországon élő kurd származású informátortól szerzett információkat arról a hazánkban ‘üzletelő’ (!) török bűnözői-terrorista csoportról, amelynek Atalay is tagja volt. Orbán Balázs kutatása szerint a beszervezésre javasolt „Ali” feltehetően közvetlen kapcsolatban állhatott Atalayal, mert jelentése szerint Saral egy kétmillió dolláros és egy hárommillió nyugatnémet márkás betétkönyvet mutatott neki”.
A jelek szerint ő kezelte a pápa elleni merényletre szánt ’vérdíjat’ is.
Megrázó fénykép a merényletről: Theaustralian.com.au
Megrázó fénykép a merényletről: Theaustralian.com.au
Atalay főnöke a számos álnevet használó, bázisát Magyarországon berendező Oflu Ismail volt. A tavaly Törökországban elhunyt (cikk az ünnepélyes temetésről) török férfi vezette azt a maffia-terrorista hálózatot, amelynek magyarországi tevékenységéről Orbán Balázs unikális dokumentumokra bukkant az ÁBTL-ben. (Nem volt, nincs könnyű dolga, sok irat még mindig titkos…) A részben elvarrt, részben elvarratlan szálak messzire vezetnek. A magyar állambiztonság szerint (is) Ofluékat kapcsolatba lehetett hozni a még ma is igen aktív Szürke Farkasok nevű terrorszervezettelEz a bűnözői kör kereskedelmi és fuvarozói vállalkozásain keresztül leginkább csempésztevékenységgel foglalkozott, de ennek gyakorlatilag minden ágával, így fegyver-, ember- és kábítószer-csempészettel is – fogalmazott Orbán Balázs. Hálózatát először Bulgáriában építette fel a Törökországból elmenekülő Oflu, csak kiszorítása után jött Magyarországra, ahol a jelek szerint
mindenféle Nyugat-ellenes terroristát, bajkeverőt, bűnözőt tárt karokkal fogadott a Kádár-rendszer.
(Bevett módszer volt ez az akkori Kelet-Európában, az egyik országból a másikba mentek, települtek a kényelmetlenné vált bűnözők).
Oflu a kép közepén / Fotó: Hurriyet.com.tr
Oflu a kép közepén / Fotó:
Hurriyet.com.tr
Ofluék kivették a részüket abból a véres, de irdatlan pénzt jelentő üzletből, ami a fegyverért-kábítószert’, ’kábítószerért-fegyvert’ arab-kommunista gazdasági kapcsolatra épült (a közös ellenfél a Nyugat, ill. Izrael volt). A szálak Bulgáriában értek össze. Az Európában és az Egyesült Államokban forgalmazott heroin több mint a fele Irakból, Iránból, Libanonból és a Palesztin Felszabadítási Szervezettől Bulgárián keresztül érkezett az említett helyekre. Ha kevés volt a készlet ebből a termékből, vagy éppen morfinból a bolgár gyógyszergyárak kiegészítették azt. Az üzletet a magyar Technika Külkereskedelmi Vállalat bolgár megfelelője, a fegyverexportra szakosodott KINTEX intézte(Orbán Balázs tájékoztatása szerint ugyanezen a néven, hasonló profillal (!) ma is működik). A megvásárolt kábítószerért fegyvert adtak cserébe. Emellett ők intézték a cigaretta kereskedelmét is.
E termékek közvetítői szinte csak törökök voltak. Ez a török–bolgár vállalkozás rátette a kezét a közép-keleti kábítószer-útvonalakra is. A szer az Amerikai Egyesült Államokba Olaszországon, Szicílián keresztül jutott”.
És ezek a törökök települtek át Magyarországra, miután a pápa elleni merénylet, és a különböző tényfeltáró cikkek után forró lett a lábuk alatt a talaj Bulgáriában… (Groteszk, de a nyugatiak megvásárolták a heroint, kokaint, amiből részben ők maguk finanszírozták a terrorista akciókat.)

OFLU SIMÁN LELŐTTE A TÖRÖK KATONAI SZOLGÁLAT EMBEREIT?

Oflu nem volt kispályás. Ali” információi szerint Oflu terrorista tevékenység miatt kényszerült elhagyni Törökországot. Mikor a török hatóságok a letartóztatását rendelték el, az érte igyekvő katonai biztonsági szolgálat két emberét – két civillel egyetemben – lelőtte, és sikerült megszöknie, majd harminc emberével fegyveresen kitört Törökországból. Ezt követően Bulgáriában, Romániában, Olaszországban és Magyarországon épített ki jelentősebb bázisokat. Romániában kereskedelmi fedéssel ötven, Budapesten húsz embere turistaként tartózkodott, de ezen túlmenően is számtalan kamionsofőr dolgozott részére, akik folyamatosan úton voltak. Oflu Budapesten a Volántouristtól bérelt a XI. kerület, Nagyszalonta utca 42. szám alatt található háromszobás lakást”.
Szóval Oflu is nyugodtan éldegélt itt, akár csak Carlos és a többi terrorista…
Olaszországban letartóztatnak egy 'Szürke Farkast' / Fotó: Rushincrash.com
Olaszországban letartóztatnak egy ‘Szürke Farkast’ / Fotó:
Rushincrash.com

A MAGYAR HATÓSÁGOK ISMÉT SZEMET HUNYTAK

A következő jelentésből az is kiderült, miért működhetett ilyen zavartalanul a török hálózat Magyarországon: 1983 augusztusában egy Magyarországon is aktív török kamionos cég vezetőjének magyar származású felesége panaszt tett a magyar hatóságoknál, hogy a férje alkalmazásában álló sofőrökkel olyan személyek tartanak kapcsolatot, akik a török maffiához köthetők – írta Orbán Balázs. – Vezetőjük bizonyos Oflu Ismail, de az igazi nevét senki nem ismeri, és már közel egy éve tartózkodnak Magyarországon. Elmondása szerint az a hír járja Ofluról, hogy a
magyar hatóságok szemet hunynak tevékenysége felett, mert fegyvereket szállít a török radikális baloldal részére.
Ezt erősíti, hogy a magyar szervek 1983 februárjában már biztosan figyelték, adatokat gyűjtöttek róla”.
Szimpatikus arcok Oflu temetésén / Fotó: Trabzonajans.com
Szimpatikus arcok Oflu temetésén / Fotó:
Trabzonajans.com
Szemet hunytak, hát igen: hadd utaljak arra az egykori IRA tag vallomására, aki szerint a magyar hatóságok nem csupán segítették a fegyverkereskedelmet, de
személyesen pakolták tele az autóját, majd kísérték el a jugoszláv határig…
Ofluék ügyében végül csak 1983. szeptemberében indítottak feltáró nyomozást, de a csoport felszámolását még később kezdték el. Az ok egyszerű. Bulgária azt követően szorította ki Oflut és csoportját, miután a nyugati újságok cikkezni kezdtek a terroristákat, bűnözőket támogató bolgár kommunista államról. Orbán Balázs kutatása szerint nálunk is ez volt a helyzet: De, hogy mi vezetett a letartóztatásokhoz, mi késztette cselekvésre a magyar hatóságokat, arra viszonylag egyszerű a válasz: 1984. február 21-én a török Hürriye című lapban interjú jelent meg a Budapesten dőzsölő török bűnözőkről. „A törvény elől szökők Budapesten ütötték fel táborukat. Német és osztrák rendszámú,legújabb típusú autóikkal korzóznak Budapest utcáin, s a legdrágább szállodákban nőkkel töltik idejüket…”.

SARAH ATALAY KITÁLALT: RÉSZT VETT A PÁPA ELLENI MERÉNYLETBEN

Ekkor – a Nyugat felé nyitó, de Moszkvának még megfelelni akaró ’csiki-csuki’ Magyarországon járunk – márkénytelenek voltak fellépni a maffia-terrorista-csoport ellen. A magyar hatóságok Saral Atalayt több török és magyar kapcsolatával egyetemben 1984. március 28-án egy előre eltervezett tettenérés során, a Kruzslák Béla utcaibenzinkútnál letartóztatták(A törökök korábban a magyarokkal összejátszva jól kerestek az üzemanyag-hamisításon – a szerk.) A börtönben „Sárossy” fedőnevű ügynököt állították rá. Kihallgatása során felfedte, hogy 12 éve a nyugatnémet titkosszolgálat beépített ügynöke, és elsősorban kábítószerügyek feldolgozására használták. Így állították rá Oflura is. Szóban bevallotta a pápa elleni merényletben játszott szerepét is.
Az egyik dokumentum szerint feladata a pápa fejére kiírt vérdíj kezelésében merült ki, mivel a hárommillió dollár elhelyezésére szolgáló bankszámla egyik aláírója volt, valamint ezt a pénzt vállalkozóként fedezhette, ha esetleg igazolni kellett az összeg származását.
Ezzel kapcsolatban az egyik nyugatnémet adó interjút is készített vele, amit állítólag a „Szürke Farkasok” árulásnak minősített, ezért halálosan megfenyegették. Azonban tagadta, hogy a „Szürke Farkasok” tagja lenne, valamint Magyarországra érkeztét követően megszakította kapcsolatát a nyugatnémet bűnügy rendőrséggel”.
Atalay kihallgatása / Forrás: ÁBTL
Atalay kihallgatása / Forrás: ÁBTL

OFLUT MÉG IDŐBEN ÉRTESÍTETTÉK A LETARTÓZTATÁSRÓL…

És most jön az igazi csavar: a főnök Oflu letartóztatásáról szó sem voltMíg a többieket letartóztatták és később bíróság elé állították, addig Oflut tájékoztatták a politikai helyzet számára negatív irányú változásáról. Ugyan – a dokumentumok szerint – gyilkosságok miatt nemzetközi körözés alatt állt, számos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható volt, mégis az „illetékes szervek nem akarják kiszolgáltatni, ezért az MNK területének elhagyására szólítottuk fel, valamint kértük annak tudomásulvételét, hogy jövőben beutazását nem engedélyezzük Magyarországra”fogalmazott Orbán Balázs.
Ne féljen maffiózó úr, csak segíteni akarunk! / Forrás: ÁBTL
Ne féljen maffiózó úr, csak segíteni akarunk! / Forrás: ÁBTL
Oflu erre huszonnégy órát kapott, értékelte a magyar hatóságok jóindulatát és március 29-én Csehszlovákia irányában elutazott. Vele együtt több török kapcsolata is elhagyta az országot. Göktast (Oflu másik főembere) és Atalayt a bírósági iratok szerint 1984. október 30-ig tartották előzetes letartóztatásban, majd 1985-ben a bíróság sikkasztás és hűtlen kezelés felbujtóiként, valamint társtettesként devizagazdálkodás megsértése miatt első fokon egy év és hat hónap, illetve egy év és egy hónap szabadságvesztésre, továbbá az országból történő kiutasításra ítélte, amit másodfokon is helybenhagytak”.
Látjuk, hogy ezek nevetséges vádak és ítéletek – többről nyilván nem lehetett szó (érdekes lenne meghallgatni egy az ügyben nyomozó rendőrt…), de még ezt sem kellett leülni. Atalay végül nem ülte le büntetését, az operatív nyilvántartó kartonja szerint hamis okmányokkal még idejében elhagyta az országot”.
Szimpatikus társaság, a Szürke Farkasok egyik plakátja / Fotó: Youtube.com
Szimpatikus társaság, a Szürke Farkasok egyik plakátja / Fotó: Youtube.com

OFLU SIMÁN VISSZAJÖTT MAGYARORSZÁGRA…

Oflu gátlástalanságára – és a magyar hatóságok figyelmetlenségére, cinkosságára – jellemző, hogy a maffiavezér még később is visszatért Magyarországra. Orbán Balázs egy 1986-os jelentésben bukkant a nevére: „ – 1986. január 31-én a Gyöngyszem eszpresszóban találkozott Ismail Oflu Mehmet  nevű  emberével,  aki  a  hosszas  beszélgetésük  közben  felajánlotta »Basá«-nak, hogy működjenek együtt a Budapestre történő fegyvercsempészésben, mivel erre itt igény vanés jelenleg a legjobban fizető üzlet.
Fegyvercsempészét, amire Magyarországon igény van…
Orbán Balázs könyvhétre megjelent munkafüzete sokkal részletesebben, és alaposabban bemutatja a török hálózatot, valamint az azzal együttműködő arab, kelet-európai országokat, a palesztin szállal (elég most a Magyarországon megbújó ismert terroristát, Abu Daoudot említeni) egyetemben. A munkafüzet – a Hamvas Intézet másik két friss kiadványával – itt megrendelhető.




Peterdi ‘Pálmai” Pál titkos munkatárs, Vitray Tamás

és egy különös beszervezési kísérlet története



Minden ügynöktörténet más és más, Peterdi Pálé egy okból különleges. Az ismert humorista, újságíró kimondottan tehetséges ember volt, „jó tollának” köszönhetően már fiatalon befutott, kényelmesen, előkelő környéken élt (ez dossziéiból világos), rengeteget utazott, semmi szüksége nem volt arra, hogy beszennyezze magát. Mindig a miért az érdekes. Az okok banálisak, egyrészt azt szerette volna, ha felesége rendszeresen elkísérheti külföldi útjaira, másrészt nem akart ezzel túl sokat foglalkozni. Az iratok arra mutatnak, hogy semmilyen gátlása, ellenérzése nem volt a jelentésekkel, ügynökösködéssel, megfigyeléssel szemben.
Adatlap / Forrás: ÁBTL
Adatlap / Forrás: ÁBTL
Az állambiztonság minden leendő „ügyfeléhez” kereste a kulcsot, a legkényelmesebb az volt, ha a jelölt magától utalt rá. Petedi esetében is erről volt szó: Annak ellenére, hogy felesége nem dolgozik, anyagi gondjaik nincsenek, jól megélnek. Ő mint ujságiró már három világrészt bejárt. […] Egyetlen vágya, hogy időnként feleségét is elvihesse egyik-másik országba, s ehhez a legutóbbi huza-vona nélkül megkaphassa utlevelét. /Legutóbb csak fellebbezésre kapott utlevelet./” – olvasható egy 1962-es jelentésben, ebből is kiderül, hogyan, mivel lehetett megfogni.


CSÁBÍTÓ AUSZTRIAI ISMERŐS

Beszervezési dossziéja szerint az 1925-ben született Peterdi Pál 1961 szeptemberében adott be útlevélkérelmet, mert feleségével együtt szeretne 2 hetes látogatásra Bécsbe kiutazni. A kérelemhez csatolt meghívólevelet ausztriai ismerőse, Franz Cyrus írta, aki Peterdiék többszöri budapesti vendéglátására való hivatkozással meghivja Peterdit és feleségét, hogy 2 hétig legyenek a vendégei”. Az állambiztonság kapott az alkalmon: Az ügy előbbrevitele érdekében javaslom, hogy a fenti kérdés tisztázásval egyidőben sürgősen hajtsuk végre Peterdi személyes megismerését, amelyet a KEOH-hoz beadott utlevélkérelmével kapcsolatban lehet megszervezni.” [Az ilyen ügyekben az említett „KEOH”, helyesebben KEOKH – Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság és az Útlevélosztály intézkedett. Bővebben ebben a tanulmányban.]
Peterdi Pál a Rádióban / Forrás: Fortepan.hu
Peterdi Pál a Rádióban / Forrás: Fortepan.hu

JELENTÉSEK PETERDIRŐL A BEÉPÍTETT ISMERŐSÖKTŐL

Ezután következett Peterdi „letapogatása”. Az újságíróról egy bizonyosTrombitás” és Kecskeméti” adott jellemzést. Trombitás” jelentéséből (1961. november 22.) kiderült, hogy zenészként ismerhette meg az ügynökjelöltet:Politikai tekintetben a felszabadulást követő években polgári beállitottságu volt. 1946-ban – bár erre nem emlékszem teljesen biztosan – a SzDP[Szociáldemokrata Párt] tagja lett, vagy pártonkivül maradt. Édesapját az SzDP és az MKP [Magyar Kommunista Párt] egyesülését követően kizárták a pártból. […] Ezekben az években /1949-1954/ csak egy-két esetben találkoztam Peterdi Pállal; akkor is elsősorban dalszövegek irása, illetve megzenésitése ügyében – jelentette.
Csodálatos újság: a Képes sport / Forrás: Antikvarium.hu
Csodálatos újság: a Képes sport / Forrás: Antikvarium.hu
A másik súgó, Kecskeméti” minden bizonnyal Peterdi újságíró-kollégája lehetett. Jelentése irigységgel vegyes csodálatról árulkodik: Az egyik legjobb tollu sportujságiró, aki a rádióban és esztrád müsorokban is sikerrel szerepel. Szinte a kisujjában van az ujságirás, humora kissé magasabb régiókban kalandoz. […] Nagy előnye, hogy beszél angolul, ő olvassa a K. P-nál [Képes Sport] a külföldi lapokat, s azokat átülteti a képeslapba. […] Sok pénzt keres tudtommal, s a pénzt nagyon szereti, takarékos, hallomásból tudom, smucig is.Rámegy mindenre, amiből pénzt lehet keresni, szóval benne van minden müfajban: rádió, ujság, televizió, film, stb. […] Hallottam azt is /Várszegi Jánostól/, hogy a felszabadulás előtt, mint fiatalgyerek benne volt valami fasiszta dologban. Ezt azonban – információ hiányában – nem tudom ellenőrizni […] Bent a Képes Sportnál bizonyos körökben /Szebenyi, Kéri László/ nagy ellenszenv mutatkozott meg vele szemben […]
Különben kedvenc ujságirója Kutas István elvtársnak, nagyra tartja, becsüli, többször állitotta irásait példának mások elé.”
Az ellenőrizhetetlen jellemzésekkel (a pénzt nagyon szereti”, „valami fasiszta dolog) kár foglalkozni, de Kutas István elismerése abban a korszakban aranyat ért. A rettegett vezető ekkoriban, és főleg ezután élet-halál ura volt a sport és a sportújságírás területén, ha valakit megkedvelt, arra kikövezett ösvény várt. Érdekes, hogy az állambiztonság az ellenszenvet mutató” Kéri Lászlót is kikérdezte – hivatalos kapcsolatkéntSokat nem szórakoztak a sportújságíró „fedőnevével”: Jelentés Budapest, 1962 március 6. „Adta: »Kéri László« fn. op. kapcs. […] Szakmailag a legkiválóbb ujságirók közé tartozik. […] Nagyon becsületes és a népi demokráciához nagyon hü embernek ismerem.”

PETERDI SZÍVESEN ÁLLT A RENDELKEZÉSÜKRE…

Mit jelentett volna, ha kedveli? Peterdi Pált ‘körbeszaglászták’, tehetségese, felkészültsége vitathatatlan volt, és politikailag is megbízhatónak tűnt. A terveknek – és az akkori rutineljárásnak –megfelelően az Útlevélosztályon környékezték meg (Jelentés Budapest, 1962. április 11). A vele elbeszélgetőVámosi József őrnagynak nem volt nehéz dolga, Peterdi ekkor már fedőnevét – Pálmai – is megkapta. „A mai nap folyamán végrehajtottam »Pálmai« fn. jelölt személyes megismerését. »Pálmai«-t délelőtt 11 órára idéztem be az Utlevélosztályra, ahol pontosan megjelent. […] Szinte kérdés nélkül, magától kezdte el mondani, hogy Bécsben Franz Cyrus – az UPI bécsi irodájának meghivólevele alapján volt kint. Elmondta, hogy 1961-ben kb. 20 cikkét vette át az UPI /sportcikkek/ s ezek után volt néhány ezer schilling követelése. Mivel felesége még nem volt külföldön, ezért feleségével együtt mentek Bécsbe, s ott saját pénzükből éltek. […] Cyrusról – annak elmondásából – tudja, hogy bécsi születésü. Az Auschlussig [így] osztrák állampolgár volt. A hitleri megszállás után az AEÁ-ba [Egyesült Államok] vándorolt ki. A háboru alatt amerikai katonatiszt volt. […] A beszélgetés során kérdeztem, kiket ismer bécsi ujságirókat, s felvetettem Bálványi János és Pogány Géza nevét. »Pálmai« közölte, hogy ezeket nem ismeri, de valószinü május végén megy ki 2 hétre hivatalosan Bécsbe /a labdarugó világbajnokság kép- és cikkszolgálata ellátására /
akkor – ha kivánom – megismerkedhet velük. Ezen burkolt ajánlkozására nem reagáltam azonnal.
[…] Ezzel kapcsolatban megegyeztünk, hogy majd május elején megkeresem, s elbeszélgetünk, hogyan áll kiutazási ügye.
»Pálmai« ekkor ismét felvetette, hogyha kimegy, »szivesen áll rendelkezésünkre«, ha valamilyen kérdés érdekel bennünket, »szivesen utánanéz«.
Szívesen, szívesen, szívesen – bár az állambiztonsági iratokat mindig fenntartásokkal kell olvasnunk, azért ennek kihangsúlyozása nem lehet véletlen. Peterdi Pál pontosan tisztában lehetett azzal, hogy mire kérik, és semmilyen gátlást, vonakodást nem mutatott. Sőt, azonnal elmondott mindent az osztrák-amerikai ismerősről. Az említett Franz Cyrus a nagy amerikai hírügynökség, a United Press International (UPI) osztrák irodavezetője volt, de dolgozott az UPI-nak Bukarestben is. Érdekes, hogy Bécsben Paul Lendvai is náluk tanulta az újságírást, visszaemlékezésében meleg szavakkal ír Cyrusról, akitől igen sokat tanult. Az állambiztonságot nem véletlenül érdekelte az osztrák-amerikai, előéletét és munkakörét látva nagyon valószínű, hogy az amerikai hírszerzés embere volt.
Peterdi barátai nem sejtették, hol köt ki a fénykép... / Forrás: ÁBTL
Peterdi barátai nem sejtették, hol köt ki a fénykép… / Forrás: ÁBTL

NAGY ÖRÖM: A VIT-RE IS Ő MEHETETT

Vámosi elvtárs a megismerkedés után júliusban is behívta Peterdit, aki örömmel elújságolta, hogy elutazhat a megbízható kommunisták jutalomüdülésére”, aVilágifjúsági Találkozóra (VIT): »Pálmai« a kitüzött idő előtt 15 perccel érkezett. […] Mostani utjával kapcsolatban elmondta, hogy a VIT sportküldöttséggel megy Helsinkibe. […] Ezenkivül kilátásban van, hogy még ez évben sporttudósitóként megy Nyugat-Németországba, Angliába és Franciaországba. […] Annak ellenére, hogy felesége nem dolgozik, anyagi gondjaik nincsenek, jól megélnek. Ő mint ujságiró már három világrészt bejárt. […] Egyetlen vágya, hogy időnként feleségét is elvihesse egyik-másik országba, s ehhez a legutóbbi huza-vona nélkül megkaphassa utlevelét. /Legutóbb csak fellebbezésre kapott utlevelet./.
Vámosi őrnagy már látta, mivel lehet behálózni a jelöltet, jelentése szerint egy kis ideológiai előadással folytatta: „Elmondtam hogy a fokozott mértékü ki- és beutazások nagyobb feladatot tónak reánk – a Belügyminisztérium dolgozóira – is. Egyes nyugati körök, szervezetek, személyek aknamunkájuk folytatásáraakarják kihasználni a turista forgalmat. […] Az ellenség elleni harcunkban mi számitunk a becsületes hazafiak támogatására. Azért kérettem be őt /»Pálmai«-t/ is még kiutazása előtt, hogy segitségét kérjem e személyek elleni harcunkhoz.
»Pálmai« itt közbevágott, hogy nagyon szivesen segitségünkre lesz, ha az módjában áll. Kérte, mondjam meg, miben lehet segitségünkre.”
Úgy fest, visszatérő elem ez az ajánlkozás, a lelkesedés kiemelése. A jelentés következő részletében Vámosi nekem is szívességet tett, Peterdi megdolgozásánál előadta, miért is kiemelten fontos a behálózott újságírókkal foglalkozni, miért is volt és van ennyi beütött ember ebben a szakmában:Részletezve feladatait, elmondtam neki, hogy az ellenséges hirszerzés ügynökei előszeretettel mutatkoznak, mint ujságirók, mert ugy gondolják, hogy efoglalkozás leple alatt gátlástalanabbul lehet bizalmas adatokat, értésüléseket gyüjteni. […] Felhivtam figyelmét, hogy ha a magyar delegáció, vagy annak egyes tagjai elleni sulyos provokációról értesül – mely azonnali beavatkozást igényel – akkor haladéktalanul informálja erről a VIT delegáció vezetőjét, vagy a Helsinki-i magyar követség valamelyik diplomatáját. »Pálmai« megigérte, hogy kérésemnek – idejétől és lehetőségeitől függően – igyekszik eleget tenni.
Igyekszik felderiteni a kétes elemeket, azokról adatokat gyüjt, s hazatérve beszámol tapasztalatairól.
Elmondta, hogy még a Hutter és Lever cégnél együtt dolgozott jelenlegi Helsinki-i követünk feleségével, s ha valami nagyon komoly, sulyos dolgot tapasztal, rajta, illetve a követ elvtárson keresztül fog intézkedni.”
Ez ám a lelkesedés! Nem csak, hogy igent mondott a felkérésre, még a megfelelő csatornát is felajánlotta. Ha már úgyis ismeri a követ elvtárs feleségét, akkor csak nem hagyja ki ezt a lehetőséget. Vámosiék ezután elkészítették Peterdiről azelmaradhatatlan környezettanulmányt, majd a következő találkozón (októberben) átadták új „tartótisztjének”, Muzserák József őrnagynak. Az újabb beszélgetésen Peterdi az „imperialista huligánok” által megzavart VIT-ről is beszélt, amelyről az aknamunka miatt nem tudott rendszeres tudósítást adni. Muzserák jelentése: „F. hó 11-én beszélgetést folytattam – Vámosi József volt r. őrgy. elvtárs jelenlétében – „Pálmai”-val az Utlevél Osztályon. […] Megérkezése után Vámosi elvtárs bemutatott, mint munkatársát, majd közölte vele, hogybetegségéből kifolyólag őt más területre helyezték, ezért a jövőben én fogom az ő munkáját végezni. […]  Ezek után „Pálmai” részletesen elmondotta személyes tapasztalatait, benyomásait a VIT-tel kapcsolatban.
Elmondása szerint a VIT nem érte el tervezett célját és ez annak tudható be, hogy az imperialisták alapos előkészületet tettek a VIT ellensulyozása és megzavarása érdekében. Itt emlitette meg a különböző provokációkat és verekedéseket, amelyeket egyes huligán elemek és ellenséges csoportok hajtottak végre. […] Ennek következtében ő sem tudott rendszeres tudósitást adni – a hangulatot és lelkesedést illetően – amely pozitiv képet mutatott volna a VIT-ről.”
Te jó ég! Az imperialisták megzavarták a VIT-et! Milyen jót röhöghetett volna önmagán, saját jelentésén, stílusán Peterdi a sokak által még mindig visszasírtTücsök és bogárban.
A moszvkai VIT-et nem tudták megzavarni / Forrás: Newyorker.com
A moszvkai VIT-et nem tudták megzavarni / Forrás: Newyorker.com

MUZSERÁK ELVTÁRS A TÚLÉLŐ ÁLLAMVÉDELMIS

De térjünk vissza a hatvanas évekbe, a Peterdihez rendelt Muzserák Józsefhez. Muzserák elvtárs igazi túlélő volt, neve a hírhedt Hollós Ervin-Lajtai Vera házaspár művében (Köztársaság tér 1956) is felbukkan. Az idézet akkor is fontos, ha tudjuk, hogy az említett Hollós volt az ’56-ot követő kádári megtorlásegyik legkegyetlenebb, leggátlástalanabb figurája. Muzserákról ezt írták: A II. kerület Battai út 12/b-ben Muzserák Józsefet keresték, házkutatás közben meg is találták, s nyomban agyon akarták lőni. Hatéves gyermekére is puskát fogtak, az egyik fegyveres a padlóba lőtt.” A számonkérést ‘megúszó’ Muzserák elfogásáról egyébként Eörsi László is beszámolt, tény, hogy
az egykori ÁVH-ás túlélte a “nehéz időket”, és Kádár alatt átigazolhatott a megújult állambiztonsághoz.

VÉGÜL CSAK 1965-BEN SZERVEZTÉK BE PETERDIT

Bár a beszervezési terv szerint 1962-ben Muzserák vette volna fel Peterdit a titkos állományba, ez végül csak később, 1965-ben történt meg. Az akciót már nem a jó Muzserák hajtotta végre, hanem egy új ember – Peterdi mellett állandóan cserélődtek –, Kiss József. Az 1965-ös jelentéseket utóbbi jegyezte, az első irat végéhez fűzött értékelésből derül ki, miért nem vették fel „Pálmait” már 1962-ben: „[…] Értékelés: […]  „Pálmai”-val Csoportfőnökségünk 2/c alosztálya kezdett foglalkozni. […]  Beszervezésére azért nem került sor, mert ügyhöz nem tudták kapcsolni és mint hazai kutató ügynökre, nem volt szükség.”

VELE AKARTÁK ‘KIHALÁSZNI’ A KANADAI-MAGYAR ÚJSÁGÍRÓT

Akkor történt változás, amikor a kádári hírszerzés kinézett magának egy kanadai-magyar sportújságírót. Bastyovanszky Lászlóról „Pierre Poirot” néven vezettek „K-dossziét”, azaz be akarták szervezni. Ehhez kellett a vele összeismerkedő Peterdi segítsége. Muzserák megszervezett egy találkozót Peterdivel, ahová elvitte az új kapcsolattartót, Kiss Józsefet. Utóbbi jelentett: „Jelentem, hogy 1965. XI. 10-én találkoztam »Pálmai« fn. jelölttel a »Sziget Cukrászdában« […] »Pálmai« közölte, hogy bármikor hajlandó segitségünkre lenni és megadni minden felvilágositást a bennünket érdeklő témáról vagy személyekről. Ezt követően felvetettem »P. Poirot« személyét. Közöltem, hogy tudomásunk szerint »Poirot« ez év márciusában hazánkban járt. Tudomásunkra jutot, hogy kapcsolatba kerültek egymással. Értékelésünk szerint »Poirot« személye állambiztonsági szempontból figyelmet érdemel és ezért szeretnénk, ha kapcsolatukról és Poirot-ról való tapasztalatairól tájékoztatást adna. »Pálmai« szívesen beleegyezett és az alábbiakat közölte:
Poirot-tal 1965. márciusában ismerkedett meg a Tampere-i Jégkorong Világbajnokságon. Kiutazása előtt az MTST nemzetközi osztály vezetője Becz elvtárs felhivta a figyelmet Poirot-ra mint kanadai sportujságióra. […]  A Világbajnokság befejezése után Poirot velük együtt jött Magyarországra. […]  Az elkövetkező időszak alatt Poirot visszautazásáig »Pálmai« többször találkozott »Poirot-tal. Hazaérkezésüket követő napon bevitte az MTST székházába ésbemutatta Becz elvtársnak. Beszélgetéseik témája elsősorban a sportvilág, pontosabban a jég-sportok területéhez kapcsolódott. Vitrai Tamással, aki szintén kint volt a Világbajnokságon és megismerkedett Poirot-tal, hármasban hozzáláttak egy könyv megirásához, amelyik a téli sportokkal foglalkozik. […] Távozása után Poirot két izben kereste fel levélben »Pálmait«. […] 
Kapcsolatukat »Pálmai« majdnem barátinak jellemezte. Kérdésemre, hogy kapcsolatuk továbbfejleszthető-e, azt válaszolta, hogy ennek semmi akadálya nincs. […]”.
Tanult ember: pártfőiskola, német gyengén / Forrás: Szigoruantitkos.hu
Tanult ember: pártfőiskola, német gyengén / Forrás: Szigoruantitkos.hu
Egyértelmű az állambiztonság munkamódszere: kiszemelték az új jelöltet, kiválasztották a megkörnyékezésére alkalmas embereket (jelen esetben sportriportereket, újságírókat), majd utasították a területen dolgozó szigorúan titkos tisztet, hogy intézkedjen. Igen, ez volt Becz Imre, aki amellett, hogy aMagyar Testnevelési és Sport Hivatal Nemzetközi Kapcsolatok Osztályánakvezetője volt, „356” számmal szt-tisztként szolgált. Látjuk, hogy a kapcsolatfelvétel sikeres volt, Vitray, Peterdi és Bastyovanszky már a közös könyvet tervezték. Sőt, „Pálmai” még tanácsot is kért a cukrászdában:
A tájékoztatás végén »Pálmai« felvetette, hogy a várható Poirot interurbán hivásra miként reagáljon? Van-e esetleg valamilyen kérésünk magatartását illetően? Közöltem, hogy semmilyen extra kérésünk nincs. Viselkedjen olyan természetesen mint eddig tette.”
Pierre Poirot”-nak, azaz Bastyovanszky Lászlónak ma már kutatható a K-dossziéja a levéltárban. A rövidke fülszöveg szerint finnországi és magyarországi útjai során jó kapcsolatot épített ki Peterdi Pál és Vitray Tamás sportriporterekkel. Hármasban tervezték egy téli sportokkal foglalkozó könyv megírását”.
Vitray Tamás (jobb szélen) nem sejthette, mibe keveredett / Forrás: Sport365.hu
Vitray Tamás (jobb szélen) nem sejthette, mibe keveredett / Forrás: Sport365.hu
Peterdi Pál beszervezése „Poirot” miatt vált fontossá (társadalmi kapcsolatként túl laza volt az állambiztonsági viszony), ez 1965 őszén megvalósult. A derék állambiztonsági dolgozók még aláírt nyilatkozatát is megőrizték a dossziéban:Tudomásom van arról, hogy a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szervei és a köztem lévő kapcsolat szigorúan bizalmas” – így az irat, alatta a kézzel írt aláírás: Peterdi.
Titkos kapcsolat, aláírással hitelesítve / Forrás: ÁBTL
Titkos kapcsolat, aláírással hitelesítve / Forrás: ÁBTL
Az előtörténetet, a jelölt készségét, lelkesedését látva nem véletlen, hogy az újságíró rögtön a legmagasabb kasztba került: titkos munkatárs lett,
és abban is megállapodták, hogy a találkozókat a „Mátra” fedőnevű titkos lakásban fogják tartani.
Beszervezési javaslat / Forrás: ÁBTL
Beszervezési javaslat / Forrás: ÁBTL
Mivel a kapcsolat hivatalossá vált, Peterdinek el kellett készítenie első írásos jelentését, ez munkadossziéjának első darabja. A cukrászdai találkozón elhangzottakat kiegészítő szövegen látszik, hogy írástudó ember jegyezte:

PETERDI ELSŐ ÍRÁSOS JELENTÉSE

Mielőtt elutaztam volna a tamperei jégkorong VB-re, Becz Imre, az MTS Külügyi Osztályának vezetője megkért, próbáljak megismerkedni B. L.-lel. Az illető, mint a Winnipeg Free Press tudósítója feltétlenül ott lesz a VB-n. A Magyarok Világszövetsége [a Kutasi Kovács-dossziéból is kiderült, hogy a „felfalt”, átalakított MVSZ ekkoriban a hírszerzés egyik fedőszerveként működöttsulyt helyezne rá, hogy alkalmasint eljöjjön Budapestre. A világbajnokság másnapján Imi Markos, az Aftonbladet sportrovatvezetője – szintén magyar származású – hozta oda hozzám.
Hamar jó barátságba keveredtünk. Kedves, bővérü fiatalembernek ismertem meg. Egyéniségében érdekes – és nem visszataszító – módon keveredtek a ferencvárosi srác és az amerikai tempót, stilust magáévá tevő fiatalember jellemvonásai. Hosszu beszélgetés során elmondta, hogy 56-ban 15 éves fejjel azért hagyta el az országot, mert a házukból három másik fiú is elment. Kanadában egy milliomos család vette magához, volt rajta kívül is hat-hét gyerekük, azokkal nevelkedett. […] mostanáig elérte az önálló riporter rangját. […] Kérdésemre elmondta, hogy haza akar látogatni. Sajnálkozott, hogy repülőjegye a mienknél két nappal később induló gépre érvényes. Legenyei Lajosnak, a MALÉV finn képviselőjének segitségével elintéztem, hogy ugyanazzal a géppel jöhessünk Budapestre. Utközben elmondotta, hogy a magyar vizumot, egy washingtoni követségünkre szóló telefon árán pillanatok alatt sikerült megszereznie, ez hatást is tett rá. Vitray Tamással hármasban megállapodtunk, hogy irunk egy magyar nyelvü és lehetőleg magas szinvonalu szines korongkönyvet. […] Kivittem Becz Imréhez, aki felkérte, hogy – amennyiben magyar sportolók utaznak Kanadába – legyen a segitségünkre. Ezt készséggel vállalta. Később meccsjegyekért még egy-két izben fennjárt az MTS-ben, végül azonban – Becz kérése ellenére – bucsu nélkül távozott. […] Azóta egy alkalommal – a második Clay-Liston mérkőzést követő napon – váratlanul felhivott telefonon, tudósítást adott a mérkőzésről. Ezt az anyagot fel is használtuk a lapban.”
Bastyovanszky László beszervezésének terve körvonalazódott. Becz szt-tiszt irányított, Peterdi „Pálmai” Pál és a játszma gyanútlan résztvevője, Vitray Tamás pedig összebarátkozott a jelölttel. A folytatás és Peterdi titkos munkatárs további küldetései kiderülnek a cikk második részéből.


hamvas

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése