2020. június 18., csütörtök

Kincs ami nincs .







Kincs ami nincs .



A szégyentelen élet hazugságai, 

vagy eltitkolt jelenünk .





Rendőri hanyagság miatt akadozik a brutális gyilkosság felderítése



A 86 éves miskolci asszony, Rózsika néni holttestére 2011. szeptember elsején reggel, a lakásától nem messze találtak rá. A társasházukban működő biztosítóiroda küszöbén hagyta valaki, takarófóliába tekerve, ragasztószalaggal átkötve. Az esetről a Kékfény számolt be részletesen.






Nyugtalan asszony volt
Az idős nő az előző nap reggelén még zaklatottan mesélte a szomszédoknak, hogy megint fölzavarta álmából a szomszédos irodából hazainduló ügyvédnő magassarkú cipőjének kopogása és a lépcsőházi világítás beszűrődő fénye.
A feldúlt nyugdíjas két tojást is dobott az éjszakai hangoskodóra.
Másnap reggel még látták takarítani: valaki ragacsos folyadékot öntött ki a lakásához vezető folyosón. Egyik szomszédjának azt is megemlítette: még aznap „rendet tesz” a házban működő szépségszalonban is, amellyel szintén gondja volt.
Ezt követően a zaklatott asszony eltűnt.
Gyanús lett a masszőrnő
A tojással megdobált ügyvédnőnek lehetett oka haragudni az áldozatra, ám bombabiztos alibije volt.
Hamar képbe került tehát a szépségszalon masszőrnője. Az ötvenéves Márta azért lett gyanús a nyomozóknak, mert a gyilkosság napján éppen olyan takarófóliát és ragasztószalagot vásárolt, mint amibe Rózsika néni holttestét csavarták. Azt állította, hogy albérletét készült kifesteni, ahhoz kellettek neki, de ezt nem tudta meggyőzően bizonyítani.
Végül őt vádolták meg a gyilkossággal.
Prostitúcióra gyanakodott a néni
Az ügyészség szerint amikor az idős asszony megjelent a szépségszalonban „rendet tenni”, Márta nyitott ajtót. Rózsika néni elpanaszolta neki, hogy a kapura kitett reklámtáblája akadályozza az újságkihordót és a feltételezések szerint további kritikus megjegyzéseket tett a táblán lévő helyesírási hibákra és a számára provokatív feliratra is: az érintés csodája – élménymasszázs. Úgy vélte, hogy valamiféle prostitúciós tevékenység lehet a háttérben.
Ütötte, rátérdelt, megtaposta. Eldöntötte, hogy megöli
Az idős nő és a masszőz maguk voltak a helyiségben. Márta az ügyészség szerint a hallottaktól úgy bedühödött, hogy puszta kézzel ütni kezdte az asszonyt. Rátérdelt, vagy megtaposta az idős nőt, akinek ettől eltörtek a bordái.
A pokoli fájdalom megbénította, ettől kezdve képtelen volt védekezni.
Márta eldöntötte, hogy megöli.
Magához vett egy máig ismeretlen, zsinórszerű eszközt, és azt úgy fél órával a bántalmazás befejezése után az áldozat nyakán kétszer körbehurkolta, majd addig húzta – 4-5 percen át –, míg az meg nem fulladt.
A gyilkosság után valamivel a közeli kertészeti áruházba ment, ahol beszerezte a holttest eltüntetéséhez a kellékeket.
Visszament a szalonba, hogy feltakarítsa a vért. Beletekerte Rózsika néni holttestét a takarófóliába, körberagasztotta és rázárta az ajtót. Az éj leple alatt óvatosan kihúzta a testet a szalonból. Nem vitte messzire, csak a biztosítóiroda ajtajáig, ahol másnap rátaláltak.
Felmentés, aztán vissza a kályhához
A Miskolci Törvényszék két évvel ezelőtt hirdetett először ítéletet az ügyben: a masszőrnőt felmentették a gyilkosság vádja alól. Csakhogy az ügyészség nem hagyta annyiban, így másodfokra került az ügy. A táblabíróság azonban megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet, és újra kellett kezdeni a pert.
kekfeny_masszorno_110711
Mégis gyilkos – vagy mégsem?
Idén áprilisban első fokon mégis a masszőrnőt mondták ki Rózsika néni gyilkosának. 16 év fegyházra ítélték.
Az ügy azonban ekkor sem ért véget. Másodfokra került, ám a Debreceni Ítélőtáblán újabb fordulat történt: a büntetőtanács nem tudta eldönteni, hogy felmentse vagy elítélje a masszőrnőt, ezért nem hirdetett ítéletet.
A táblabíróság tovább folytatja a bizonyítást, mert egyelőre nem tudott minden kétséget kizáróan meggyőződni az igazságról.
Nincs DNS
A modern bűnüldözési technika mindenféle vívmányát bevetették, de a masszőrnő DNS-ét nem találták meg sem a holttesten, sem a csomagolóanyagokon. Márpedig lehetetlennek tűnik, hogy ne maradt volna egy izzadtságcsepp, vagy egy szál kihullott szemöldök a támadótól, miközben kézzel-lábbal bántalmazta a nénit.
Egy parányi biológiai anyagmaradvány elég lett volna ahhoz, hogy ki lehessen nyerni a tettes teljes DNS-ét.
Az első perben többek közt ezért mentették fel Mártát. A megismételt eljárást vezető bíró azonban talált magyarázatot arra, miért hiányoztak a tetthelyről a gyilkos nyomai: addig mozgatták a nyomozás során a holttestet, míg egyszerűen lepereghettek, elszóródhattak, megsemmisülhettek. Úgy tudjuk, a halottszemlét sem a helyszínen végezték, hanem a megyei kórházban.
A bizonyítékok között nincs hierarchia, ezért a bíróság akkor is dönthet a bűnösség mellett, ha nincs DNS, ám a bizonyítékok zárt logikai láncot alkotnak.
Árulkodó izzadtságszag
Az egyik bíró bizonyítéknak ítélte, hogy a Mártára takarítás közben, váratlanul rányitó kolléganője erős izzadtságszagot érzett a szalonban, a masszőrnőt pedig szokatlanul ziláltnak találta. A másik bíró szerint azonban a tanúk vallomása jelentősen változott az eljárás során, ahogy egyre inkább érezték szavaik súlyát, egyre rosszabb színben tüntették fel a vádlottat.
kekfeny_masszorno_110711
Rablógyilkosság?
Az idős nő lakásából eltűnt százezer forint, ékszerei és a lakáskulcsa, ami akár rablógyilkosságra is utalhat. Persze felmerül a kérdés: egy vadidegen minek kockáztatott volna a csomagolással és a néni testét miért vitte volna ki a lakásából?
A mindig pedáns és magára adó néni ráadásul tőle teljesen szokatlan dolgokat tett aznap: miután végzett a takarítással, a lépcsőházban hagyta a felmosóvödröt. Műfogsorát az éjjeliszekrényén találták meg, pedig anélkül sosem lépett ki az ajtón. Így az is kérdéses, hogy egyáltalán elhagyta-e a lakását, és átment-e a szalonba, mert azt senki sem látta.
Komoly kérdés az indíték is. Vajon egy reklámtábla szóvá tétele tényleg elég ok egy ilyen brutális gyilkossághoz?
Hanyagság hanyagság hátán
A bírók felrótták, hogy olyan bizonyítékok, amelyek akár már megoldhatták volna a rejtélyes gyilkosságot, megsemmisültek a nyomozás során, vagy nem is gyűjtötték be azokat. Nem foglalták le például a rendőrök a masszőrnő papucsát, amit a végzetes napon viselt.
Ki tudja, miért, az áldozat holtteste a szigorú módszertani előírások ellenére csak egy héttel a halála után került az orvosszakértőkhöz. A késlekedés miatt már nem lehetett megmondani, azt sem, hogy Rózsika néni pontosan hány órakor halt meg.
Márpedig ha az időpont meglenne, akkor tudni lehetne, hogy Mártának van-e alibije.
Visszatérnek a helyszínre
A rejtélyes ügyet szeptemberben éjszakai helyszíni tárgyalással folytatják: a bíróság visszatér a gyanúsítottal a miskolci házba. Most először próbálnak megbizonyosodni arról, hogy a masszőrnő vajon lecipelhette-e észrevétlenül a lépcsőkön a holttestet a szalonból oda, ahol rátaláltak.



A NAV-nak 221 nagy adósa volt június végén


Kettőszázhuszonegy cég és magánszemély neve szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelentős adóhiányt felhalmozó adózókat ismertető legfrissebb listáján, amelyet a szervezet csütörtökön tett közzé honlapján.


A lista első helyén a miskolci Zádor-Fém Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll több mint 1,555 milliárd forintos adóhiánnyal, amelyhez 974 millió forint feletti jogkövetkezmény társul. A második legnagyobb adós a kecskeméti Nyári Joker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,138 milliárd forint feletti adóhiánnyal és közel 587 millió jogkövetkezménnyel. A harmadik helyezett a budapesti Distribution Import-Export Kft., amelynek adóhiánya megközelíti a 935 millió forintot, a jogkövetkezményeké pedig meghaladja a 608 milliót.
Kecskemét, 2014. július 30.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága munkatársa egy kamiont készül ellenőrizni Kecskemét határában, a Hetényegyházi pihenőben 2014. július 30-án.MTI Fotó: Marjai János
Illusztráció. TI Fotó: Marjai János
A magánszemélyek közül egy perkátai adózó, Horváth Géza Jenő viszi a prímet közel 767 millió forint adóhiánnyal, amelyet több mint 1,592 milliárd forint jogkövetkezménnyel fejeltek meg. A második legnagyobb adóhiányos magánszemély a budapesti Nagy Csaba József több mint 517 millió forinttal, amelyhez több mint 1,047 milliárd forint jogkövetkezmény társul, a harmadik pedig az ugyancsak budapesti Prekuta Bálint 417 millió forint feletti adóhiánnyal és közel 423 milliós jogkövetkezménnyel.
Egymilliárd forint feletti adóhiánya két adózónak van, 500 millió forint feletti pedig 21-nek, közülük kettő magánszemély. A listára felkerült 71 magánszemélyből 15-nél 100 millió forint feletti adóhiányt állapított meg az adóhatóság.


A helyszínen, készpénzben fizette ki a 44 milliós adóhiányt a kereskedő


Háromszázezer fürdőruhát adott el feketén egy távol-keleti árukat forgalmazó kereskedő, akinek a be nem vallott adó ellenében, valamint bírságként összesen 133 millió forintot kellett megfizetnie - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.


A távol-keleti árukat forgalmazó kereskedőt egy dél-budapesti telepen ellenőrizte a NAV. Az ügyvezető arra való hivatkozással, hogy csak nagykereskedésként működik, nem használt online pénztárgépet.
A közlemény szerint a NAV munkatársai a telephely-ellenőrzés után néhány nappal próbavásárlásra mentek az árushoz, aki minden további nélkül kiszolgálta a vevőket, akik nem nagykereskedelmi tételt, csak egy-egy fürdőruhát kértek.
Nemcsak az derült ki, hogy online pénztárgépet kellene használnia az üzletnek, hanem az is, hogy semmilyen számlát, nyugtát nem állít ki az eladó – hangsúlyozta az adóhatóság.
A tájékoztatás szerint a gazdálkodó mintegy 300 ezer fürdőruhát értékesített feketén, az áru értéke megközelítette a 165 millió forintot, ami 44,3 millió forint adóhiányt okozott. Ezen felül a bevétel eltitkolása miatt 200 százalékos adóbírságot, azaz 88,6 millió forintot szabott ki a NAV.
Az ellenőrzés után a költségvetési kár megtérülésére végrehajtást kezdett a hivatal. Az adóhiány fedezetére ideiglenes biztosítási intézkedésként mintegy 100 millió forint értékű fürdőruhát foglaltak le a végrehajtók.
A helyszínen megjelent a vállalkozó is, aki a végrehajtóknak készpénzben megfizette az adóhiányt, azaz több mint 44 millió forintot – derül ki a közleményből.



No-go zóna Londonban, 2016: muszlimok támadják a briteket (magyar felirattal)


Célpont-Franciaország képtelen integrálni a bevándorlókat.


Célpont-Zsebrehajtók Zsarolás, szexre kényszerítés.


"Újfajta" cigánybűnözés: "Élelmiszer uzsora" - Célpont (2011-07-08)


TV2 - Uzsorások! 2009.03.09.


A hajdúhadházi uzsora-ügy folytatódik


Itt az oroszlányi gyilkoscigány-videó!


Tudom, hogy akár 5 évet is kaphatok, de már ez sem érdekel


barikádTV: "Itt mindent ellopnak, ami mozdítható"


Sarkadon napok alatt széthordják a házakat


barikádTV: Csicskatartás Pilisen


10 kg krumplit ért egy cigány szavazat






Faji háború az USA-ban: Öt rendőrt lőttek le a néger bűnözők



július 8, 2016 Hírmondó
Orvlövészek gyilkoltak meg 5 rendőrt a texasi Dallasban, miközben tömegek tüntettek amiatt, hogy a héten két fegyvertelen afroamerikait lőttek le fehér rendőrök. Három elkövetőt őrizetbe vettek, a negyedik meghalt, de előtte azzal fenyegette a rendőröket, hogy bombák vannak mindenhol, a vég közeleg. Átfésülték a környéket, de végül nem találtak robbanószerkezetet. Ez már a faji háború kezdete.
K__AP20160708005
Öt rendőr meghalt, és tizenegy megsérült Dallasban az amerikai rendőri túlkapások elleni tüntetésen. A sérült rendőrök közül egy állapota válságos, írja a CNN. A rendőrfőnök bejelentette, hogy péntek délelőtt a legtöbb sérült rendőr elhagyhatta a kórházat.
12209263_61c33b39438df576c5a78f4642cdfa6a_x
A rendőrség szerint több támadó volt, akik szervezett akciót hajtottak végre. Három embert őrizetbe vettek, egy elkövetővel egy parkolóházban tűzpárbajba kerültek és hosszasan tárgyaltak a rendőrök. Meghalt már ő is, halálának körülményeiről a rendőrség közölte: nem saját maga okozta a halálát, a rendőrök egy olyan távirányítású robotot küldtek be hozzá, amivel a bombákat robbantják fel, ezúttal azonban robbanószerkezetet erősítettek rá.
dallas_gyanusitott
Dallasi Rendőrség által közreadott fotó arról a gyanúsítottról, aki később feladta magát Fotó: Twitter
A Los Angeles Times szerint a meghalt támadót a 25 éves Micah Johnsonként azonosították, semmilyen ismert terroristaszervezethez nem tartozott, és büntetett előélete sem volt.


Eddig az USA-ban történt támadásokról most pedig nézzük, meg, hogy mi a faji zavarág háttere, és azt, hogy hogyan is szerveződik az amerikai hazafiak ellenállása.
Az amerikai zavargások háttere
Igen, léteznek faji feszültségek az USA-ban, de ezek többnyire nem a fehér rasszisták, sokkal inkább a bűnözés, az utcai bűnbandák, a drogkereskedelem, az erőszak, az egyszülős családok alkotta ellenkultúrába zárkózó feketék rovására írhatók. A fehérek – ahogyan egyébként a kö­zép­osztálybeli feketék is – persze elkerülik a néger negyedeket, amelyekben a családok nagy többségét csak egyetlen szülő alkotja, és amelyekben bűnbandák uralkodnak: egész egyszerűen azért kerülik el ezeket a negyedeket, mert veszélyesek, mert a lakóik napi szinten és rutinszerűen öldösik egymást, és mert ezekben az embert könnyen eltalálhatja egy eltévedt golyó.


A négerek felfegyverkezve tiltakoznak a rendőri brutalitás ellen, egy, az Új Fekete Párducok, és a Huey P. Newton Fegyverklub által szervezett eseményen
Igen, az amerikai rendőrök is követnek el baklövéseket, akárcsak kollégáik a világon mindenhol. Egy amerikai rendőr, ha igazoltat valakit, ezt többnyire abban a meggyőződésben teszi, hogy az illető szabálysértést vagy bűncselekményt követett el. Ha az igazoltatott személy azt csinálja, amit a rendőr mond neki, akkor minimális az esélye, hogy rendőri erőszak áldozatává válik. Ha viszont ellenállást vagy erőszakot tanúsít a rendőri intézkedés során, értelemszerűen annál inkább kiteszi magát egy esetleges túlzó reagálásnak a rendőr részéről. Nem, nem növekedett a feketék ellen elkövetett rendőri baklövések száma. Viszont a fenti okok miatt a rendőrség egyre több feketét ellenőriz, akik közül egyre többen tanúsítanak ellenállást vagy erőszakot az igazoltatásuk vagy letartóztatásuk során.
3990932_68eecaf0a2f16d3fb23283a08dd75cf3_wm
Az USA börtönnépességének kétharmada fekete bőrű, mert az egyesült államokbeli bűncselekmények kétharmadát négerek követik el. Az erőszakos halált halt amerikai feketék elsöprő többségével feketék végeznek, ahogyan a szolgálat teljesítés közben életüket vesztő rendőrök nagy többségét is négerek gyilkolják meg. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az utóbbi néhány évtized során számos amerikai nagyváros belső kerületeiből szó szerint elmenekült a fehér népesség (ez a „white flight” jelensége), a helyükön pedig gettók alakultak ki. Néhány városban fordított folyamat játszódott le, vagyis a feketéket szorították ki a külvárosokba, például San Franciscóban. Mások elvesztették lakosságuk nagy részét, mint Detroit, az amerikai autógyártás egykori fellegvára, amely mára egy harmadik világbeli település vigasztalanul lepusztult képét nyújtja. Megint mások agonizálnak a jelenség miatt, mint Saint Louis és főleg Ferguson nevű külvárosa, ahol tavaly zavargások robbantak ki, mert egy bedrogozott fekete suhanc rátámadt egy rendőrre, aki önvédelemből szitává lőtte. A randalírozó csőcselék ezután rengeteg üzletet kifosztott, munkahelyek százait szüntetve meg. Azóta Ferguson még lepusztultabb, mint korábban volt. Más amerikai városok ugyanezt a sorsot szenvedik el, például Oakland Kaliforniában (ahová San Franciscóból szorították ki a négereket), a szövetségi főváros Washington D.C., amely – Georgetown kivételével – gyakorlatilag egy homogén fekete gettó, vagy New Orleans és Baltimore. Az agonizáló és fantomvárosok közös jellemzője, hogy egyaránt a baloldalra (vagyis a demokratákra) szavaznak.
167027_large
A multikulturalizmus bukásával ébredezik a Ku Klux Klan az USA-ban
Amerikában egyre erősebb a Barack Obamával szembeni ellenszenv, az Észak-Amerikát elárasztó bevándorlók eltérő kultúrája, és beilleszkedési képtelensége is komoly ellenszenvet szül az USA lakosságában.
Nem is csoda, ha ebben a fonákjára fordult világban ismét visszanyúlnak gyökereikhez, és egyfajta reneszánszát kezdi élni a fehér angolszász protestantizmus, és ezzel együtt a  Ku Klux Klán, mely egyre több amerikai városban hallat ismét magáról.
Ismét aktív a Ku Klux Klán (KKK), mely most egy telefonszámokkal és webcímekkel ellátott röplapon üzen az amerikaiaknak. A lapon egy jellegzetes fehér csuklyás alak áll, aki a hagyományos amerikai katonai toborzó plakátokon látható módon az olvasóra mutat.
Az ismét erősödő szervezet, melynek bázisát mindig is a déli államok jelentették, most Amerika-szerte toboroz. Texas, Louisiana, Illinois és Pennsylvania államokban több városban indítottak plakátkampányt, a hétvégén például autók szélvédőjére vagy a házak előkertjébe szórták ki röplapjaikat a klántagok: ”A KKK-nak szüksége van rád!” felirattal.
KKK_2868392b
A Klán és legújabb kampánya az Egyesült Államok alkotmányának szólásszabadságot erősen körbebástyázó törvényei alapján teljesen legális. A fehér emberek érdekeit képviselő csoport, amelynek célja a jórészt a kisebbségek és kevert fajúak által megválasztott félnéger elnök (a fehérek 40, a négereknek 95 százaléka szavazott rá) elűzése és a bevándorlás megakadályozása, fellép a fajközi házasságok és a homoszexualitás ellen is. Egy weblap szerint a Klán vezetői korabeli öltözetükben a fehérek erőszakmentes védelmét hirdetik.
Louisiana állam Eunice városában a hétvégén kiszórt röplapokon a következő olvasható: ”Környékbeliek figyeljetek! A közösségetek törvényszerető polgárainak álma békés lehet, mert a Ku Klux Klán ébren van! A KKK-nak szüksége van rád”. A röplapokat egy elég aktív KKK-csoport, a Hűséges Fehér Lovagok (Loyal White Knights) nevű szervezet írta alá.
Hasonló szórólapokat terítettek Texas államban, a Dallas közelében lévő Rhome kisvárosban, a pennsylvaniai Waynesboróban és az illinoisi Chicago egyik külvárosában is. Kevin Benton, Rhome seriff irodájának szóvivője közölte: a városban a 90-es évek óta nem történt ilyesmi, és bár a röplapok nem voltak illegálisak, a polkorrekt demokrácia fellegvárában szinte kötelező jelleggel “aggodalmat keltettek”. Leginkább a média képviselőiben.
A főleg zsidók és vadliberális fehérek által pénzelt amerikai polgárjogi kutató- és kampánycsoport, a Déli Szegénység Jogi Központ (Southern Poverty Law Center) kutatásai kimutatták: az Egyesült Államokban több mint ezerháromszáz hazafias és radikális jobboldali csoport működik hivatalosan, továbbá nagyjából ezer körüli faji jellegű nacionalista csoport működik, ami a félnéger Barack Obama 2008-ban történt megválasztása óta nyolcszoros növekedését mutat.
Ku-Klux-Klan-
Az Egyesült Államokban liberális törvények vannak, nem mondják ki, hogy bizonyos beszédek vagy tevékenységek megvalósítják-e az “izgatás vagy fajgyűlölet bűncselekményét”, ami alapján Európa országaiban fehér őslakosok tízezreit zárják börtönbe évente. Az USA-ban azonban egyelőre teljesen legálisan működhet a fehér emberek érdekeiért fellépő Ku Klux Klan.
(Demokrata, Deres.tv nyomán Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment

Kapcsolódó Cikkek:



július 17, 2016 Gondolatok
Fekete országot hozna létre az Egyesült Államokon belül Babu Omowale szélsőséges fekete aktivista.

3-660x346-660x330
Az Új Fekete Párducok Párt védelmi miniszteri pozícióját (!) betöltő Babu Omowale egy rádiónyilatkozatában azt mondta, hogy az USA délkeleti államaiból – Louisiana, Mississippi, Dél-Karolina, Alabama, Georgia – kell létrehozni a feketék új országát.
Omowale szerint, ha a feketék elkezdenek betelepülni, akkor nagy valószínűséggel a fehérek el fogják hagyni az egyébként is feketék által sűrűn lakott államokat. Először a feketéknek a saját kezükbe kell venniük a visszafoglalt területeken a gazdaságot, a politikát és az oktatást – így a különálló fekete államokból létrejöhet az egységes fekete állam.
usa-gif-1.exact689x443
A párt vezetője azt mondta, tudják, hogy nincs arra mód, hogy teljesen kiszakadjanak az Egyesült Államokból: első lépésben gazdaságilag akarnak függetlenedni, hogy később bevezethessék a feketék dollárját. Az iskolákban a feketék történelmét akarják taníttatni, hogy az emberek megismerhessék az igazságot az afroamerikaiakról.
A feketék aránya az USA-ban:
feketesza-zale-k-gif.exact1009x779
Omowale egyébként a Huey P. Newton Lövészklub alapítója is, és a fekete közösségi rendezvényekről ismerte a dallasi lövöldöző Micah X. Johnsont is. Johnson tettéről Omowale a Reutersnek azt nyilatkozta:
Nem bocsátjuk meg, nem támogatjuk, de megértjük.”
A fegyverkezést támogató fekete szervezetek aktivizálódása sem új keletű jelenség: a Huey P. Newton Fegyverklubból fegyveres feketék kezdtek el járőrözni a főleg afroamerikaiak lakta negyedekben, továbbá rendszeresen kiképzést tartanak a helyiek számára –számolt be a Vice.
Egy 2000-es összesítésben ilyen származásúnak mondta magát az adott terület lakóinak többsége:
usa-jpg-1.exact1009x747
A fegyverklubot Huey P. Newtonról nevezték el, aki a Fekete Párducok társalapítója volt 1966-ban. A fegyverkező fekete mozgalom vezetőjét 1989-ben az utcán lőtték agyon, aminek következtében ENSZ-vizsgálóbizottság felállítását kérték az USA népirtó cselekedetei miatt. Később kiderült, hogy egy másik fekete gerillaszervezet tagja lőtte le az aktivistát.
A lőegylet edzéseket és önvédelmi foglalkozásokat tart a Dr. Martin Luther King Jr. Parkban, a militáns mozgalmat a szimpatizánsok adakozásaiból tartják fenn. Céljaik közé tartozik az is, hogy oktassák a fekete közösség önállóságának a szükségszerűségét – mondják a honlapjukon.
010-asi02008-n201080-2000-jpg.exact689x459
Már a 60-as években akarták az önálló fekete államot
Az Új Fekete Párducok és a Huey P. Newton Fegyverklub vezetője, Yafeuh Balogun a The New York Timesnak azt mondta: ők is részt vettek a rendőri erőszak elleni békés tüntetés biztosításában, az ott történt rendőrgyilkosságokhoz azonban semmi közük nem volt. A szervezet viszont – mint a többi amerikai fegyverpárti egyesület – továbbra is kiáll a fegyvertartás és a jogos önvédelem mellett.
FEKETE ERŐ
A Fekete Párduc Párt (Black Panther Party ) egy afrikai-amerikai nacionalista szervezet, amelyet két fekete egyetemista, Huey P. Newton és Bobby Seale alapított 1966-ban. A 60-as években a magas munkanélküliség, az alacsony iskolai végzettség és a rendőri erőszak együttesen sújtotta az afroamerikai társadalmat. A kor polgárjogi mozgalmai közül sokan csalódtak Martin Luther King erőszakmentes ellenállásában, majd a radikális Malcolm X meggyilkolását követően meg tudtak erősödni a feketék önállósodását szorgalmazó Fekete Párducok, akik már akkor célként tűzték ki az önálló fekete nemzet (The Black Nation) megteremtését.
(VS.hu nyomán Betyársereg)


Kapcsolódó Cikkek:



USA, bevándorlás és Európa végnapjai – részletes elemzés Nógrádi Györgytől (videó)



augusztus 15, 2015 Gondolatok
Az Echo Tv Mélymagyar című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt a vendég. Végre részletesen hallhatunk, egy valódi szakértőtől, a világ és Európa helyzetéről. A valóság szörnyű. Egy megosztott Európa, amely sosem tud egységes álláspontra jutni, “mert a politika nem stratégiákban gondolkodik, hanem rövid távon.” Az öreg kontinens óráig meg vannak számlálva?
Az Echo Tv Mélymagyar című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő felhívta rá a figyelmet, hogy Barack Obama, mostani amerikai elnök úgy akart bevonulni a történelembe, hogy eléri a békét, de ez nem sikerült. Csak kivonult Irakból és Afganisztánból, elhagyta a válságövezeteket. Most ezekről a területekről özönlenek az emberek Európába. Az Egyesült Államok elérhetetlen számukra. A mostani válságot, noha biztos nem ez volt a céljuk, de ők okozták, a következménnyel viszont Európának kell számolnia. Nógrádi György szerint Samuel P. Huntington kilencvenes években megjelent, a Civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvében a mostani helyzetet vetítette előre. Ez azért zseniális, mert tizenöt évvel előre látta, hogy mi fog történni a világban.
Tekintsünk el Bayer Zsolt megosztó személyétől és koncentráljunk az elhangzottakra, mert ezzel jobban átláthatjuk a helyzetet és kicsit a jövőbe is tekinthetünk!

Nógrádi György a Mélymagyarban - Echo Tv



(Betyársereg)



Liberalizmus és terrorelhárítás





december 1, 2015 a Gondolatok
A világ társadalmi és politikai folyamatainak felgyorsulása igen összetett – és egyben beszédes – helyzetet teremtett a higgadt megfigyelő számára. Meghatározóvá vált fokozatonként a terrorizmus fogalmának használata, valamint magának a terrorizmusnak a „gyakorlása”. Noha terrorisztikus jelenségek végigkísérték az emberiség történetét, a terrorizmus a mai, véresen komoly színházi formáját csak az Amerikai Egyesült Államok birodalmi perverzióinak kiteljesedésekor nyerte el. A Nemzetiarcvonal.net remek publicisztikája.
us-trains-terrorists
Pearl Harbor és 2001. szeptember 11-e két nyilvánvaló önmerénylet volt, melyeket az USA egyik „vonala” követett el a másik ellen – oly módon, hogy mindkét esetben hírszerzési információk voltak az akciókra való készülődésről –, és amelyek folyományaként az Egyesült Államok beindíthatta háborús gépezetét. A „nemzet”, amely születése óta hadban áll, nem tud meglenni anélkül, hogy ne terjessze a „demokráciát”, az „emberi jogokat”, anélkül hogy „méltóságot” adjon a kiszemelt térségnek; hogy aztán véres káosszá züllessze – megbuktassa – a célkeresztben lévő államokat. (Rogue state -> failed state, lator államból bukott állam.)
Ezek az önmerényletek – bizonyos síkon – voltaképpen a liberalizmussal állnak nagyon szoros összefüggésben. Úgy gondoljuk, hogy a liberalizmus – a „megengedő szabadság” ideológiája – nem más, mint a „farkas beengedése a bárányok közé”, az elvetemült és otrombán aljas gyilkológépek ráeresztése a modern világ megmaradt értékeire. Az 1789-es forradalmi jelszavak, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” extrém változatát jelenti a ma liberalizmusa, melynek társadalmi-politikai alkalmazása a terrorizmus előszobáját és nappaliját, valamint – egy brutális népirtás következményeként – a hullaházát jelenti.
Billionaire investor Soros attends WEF in Davos
Soros György, a világ egyik legfőbb, pénzügyi vonalon dolgozó terroristája, akit a minap tüntettek ki az ukrajnai népirtáshoz való hozzájárulásáért
Egyenlőségjelet kell tennünk a liberalizmus és a terrorizmus közé. Az, hogy egy politikai kör vagy politikai csoportosulások körei – aberrált és brutális jogpolitikai elképzelés mentén – minden embert egyenlőnek nyilvánítsanak – tekintet nélkül azok egyéniségére, sajátos karakterére –, hogy aztán az ember fogalmát is szétzúzzák, méghozzá úgy, hogy egy mentálisan roncsolódott konzumidiótát állítsanak be ideálnak: az maga a terrorizmus. Ebben a társadalomban aztán nagyon könnyen elő lehet adni egy véres színdarabot, külső fenyegetésnek beállítva azt.
Egy kiterjesztett – érdemi –, magyar érdekű terrorelhárításnak tehát ezt az ideológiai dimenziót is figyelembe kell vennie. 15-20-25 éves távlatban gondolkozva a liberalizmus brutális fenyegetés, valami olyasmi, amit maga a kockázatos kifejezés nem ír le a maga teljes rettenetességében. Érdemes lenne felfrissíteni az Alkotmányvédelmi Hivatal néhány dolgozójának fogalmi készletét is, mert sajnálatos módon még mindig a „nyilas” és a „fasiszta” fogalmakkal – hamisan – leírt csoportosulások jelentik számukra a nemzetbiztonsági veszélyességi fokozat non plus ultráját. Akik így vélekednek, azoknak sem a nemzettel, sem annak biztonságával nincsenek még érintőleges viszonyban sem. Noha vannak még olyan fanatikus csoportok Magyarországon, akik magukat így írják le, de ezek csak magukra veszélyesek; azonban, mivel az 1930-as évek elmúltak, igazán szégyenteljesnek tartjuk, hogy 2015-ben hivatalos felderítési, lehallgatási, megfigyelési anyagokban fasiszta, náci, nyilas jelzőkkel illessenek egy olyan személyt vagy egy csoportot, aki/amely a leghatározottabban meghaladta ezt a panoptikum jellegű önmeghatározást. Úgy gondoljuk, hogy a fasisztázó, nyilasozó titkosszolgálati dolgozó csapnivaló munkát végez, tulajdonképpen nem is érdemelne érte javadalmazást.
A mindenhova beférkőző liberalizmus lassan teljesen tönkreteszi Magyarországot. Nyugat-Európát már lezüllesztette, hiszen maguk a felelősnek hazudott Európai Uniós vezetők jelentik ki, hogy nincs összefüggés a migráció és a terrorizmus között. Ebben a dementált, lelkileg és szellemileg teljesen eltorzult politikai garnitúrában már-már üdítőnek hat a magyarországi miniszterelnök gondolata, miszerint „minden terrorista migráns”.
surv
Egy titkosszolgálati dolgozó az NSZK-ban, 1982-ben, az akkor korszerű technikával; mikor lépnek túl a régi beidegződéseken egyes magyarországi titkosszolgák?
A magyar közéletből likvidálni kell a liberalizmust, el kell lehetetleníteni anyagi bázisait, a bomlasztó, agyrohasztó gondolatok terjesztését pedig állam elleni bűncselekménynek kell nyilvánítani. A liberális média — annak megalakulása óta — nem véletlenül próbál gúnyt űzni a Terrorelhárítási Központból, hiszen a TEK elmozdulást jelent a rend irányába a jelenlegi liberális káoszból.
A jövőre nézve fontos, hogy mind a magyargyűlöletet, mind pedig a túlfűtött őrült-magyarkodást fel kell számolni, a felbomlóban lévő, és a pusztulást jelentő államszövetségek helyett meg kell tölteni tartalommal a Visegrádi Együttműködés rendszerének kereteit. Úgy véljük, hogy a dicstelen múltat nem eltörölni, hanem feltárni kell, rámutatva a hibákra és a bűnösökre. Ez az igazi, érdemi és kiterjesztett terrorelhárítás.
(Egerszegi Gyula – NemzetiArcvonal.net)




Ha így folytatják, kiürül az ország! Egy 



jóvátehetetlen bűn következményei!



Közzétéve 2016-07-11 | Szerző: Admin

Mégis kellenek a bevándorlók – tízezreket hívnának Magyarországra



kiü
Elkerülhetetlenné vált, hogy Magyarország a határon túlról pótolja a munkaerőhiányt, emellett a jövőben kiemelt szerepet kell szánni a munkapiacon a roma népességnek – érvelnek a legnagyobb hazai munkaadói szövetségnél. A szakszervezetek szerint viszont ezzel a munkáltatók célja, hogy elodázzák a komoly béremelést, amely az egyetlen valóban hatásos fegyver lehetne az ország kiürülése ellen.
Munkaerőhiány kezelését célzó javaslatcsomaggal állt elő nemrég a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a dokumentum kapcsán pedig már kormányoldalról is azt nyilatkozták, hogy több pontjával egyetértenek.
Az alapprobléma lényegében demográfiai meghatározottságú – érvelt lapunknak Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke, így a javaslatban is megfogalmazódik, hogy a korfa alakulása miatt a munkaerőpiacra belépő új generációk sokkal kisebb létszámúak, mint az onnan kilépők. A munkavállalási célú elvándorlás gyorsul, a fiatal generációk országok közötti mobilitási hajlandósága jelentősen megnőtt, a külföldön dolgozó magyarok létszáma több százezerre tehető.
A külhoni munkavállalás erőteljesebben érinti a szakképzett és az egyetemi végzettséggel rendelkezőket. Rolek becslései szerint a hazai munkaerőpiacon lévők létszáma éves szinten 40-50 ezer fővel fogyatkozik. Ez az ütem pedig a következő években-évtizedekben is folyamatos lehet és szerinte akkor is fennállna, ha senki nem távozna külföldre.
A szervezet úgy látja, a munkaerőhiánnyal a következő években elkerülhetetlenül számolni kell. Reális célként ennek mérséklését, a trendek megállítását, lassú megfordítását lehet kitűzni. Ennek mentén a szövetség több eszközt is javasol, amelyek közül az egyik szerint kormányzati program szükséges a “kulturálisan beilleszthető, szakképzett külföldi munkaerő” bevonására.
Nem a határon túli magyar kisebbség a célcsoport
A dolgozat példája szerint Lengyelországban egymillió ukrán dolgozik, ez népességarányosan idehaza 250 ezer munkavállalót jelentene. Az MGYOSZ alelnöke szerint a közeli jövőben nem ilyen nagy számú, hanem mindössze néhány tízezer, legfeljebb 40-50 ezer vendégmunkás befogadására gondoltak. A cseh és lengyel példák alapján elsősorban Ukrajnát jelöltét meg, mint küldő országot – de mindenképp az európai kultúrkörből származó dolgozókat várnának, akik könnyedén beilleszthetőek. Nem tartják viszont célcsoportnak a határon túli magyar kisebbségeket.
Felvetésünkre, mely szerint könnyen megeshet, hogy az ukrán munkavállalók mindössze ugródeszkának használnák a magyar nyitást és hamar tovább állnának a nyugati EU-tagállamok felé, Rolek úgy reagált: ez valós veszély, ám még az effajta fluktuáció mellett is megérné a hazai vállalkozásoknak a vendégmunka.
Rolek elmondta, csak a gazdasági realitásokat vették figyelembe, oly módon, hogy a helyzet társadalmilag- politikailag kezelhető legyen. Az EU-ba tömegével érkező, szakképzett embereket jelentősebb arányban soraiban tudó szíriai, vagy iraki menedékkérők foglalkoztatásáról nem kívánt nyilatkozni.
Az alelnök szerint a demográfiailag növekvő részarányú és alacsony foglalkoztatási rátájú roma népesség felzárkóztatására össztársadalmi programot lenne szükséges kidolgozni. Ők a jövő munkaerejének forrásai – fogalmazott.
A rassz és a származás lesz döntő?
Egy héten belül igen ellentmondó nyilatkozatokat tett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a migráció nem megoldás a munkaerőhiányra. Elmondta, hogy nem támogatja a szakképzetlen, írástudatlan bevándorló tömegek behozatalát Európába, ezzel ugyanis nem lehet megoldani az unió munkaerő-piaci problémáit.
Nem sokkal később azonban bejelentette, hogy a dolgozóhiány miatt a kormány támogatja a harmadik országból érkező munkások foglalkoztatását. A miniszter fontos feladatnak nevezte az érkező munkaerő elhelyezését is, ezért jövőre a kormány adókedvezményekkel támogatja a cégek lakhatásra fordított kiadásait. Január elsejétől a munkáltatók például a munkásszállás kialakítására és fenntartására fordított kiadásaikat kétszeresen vehetik figyelembe a társasági adóalapjuk megállapítása során, emellett bevezetik az úgynevezett mobilitási célú lakhatási adókedvezményt is.
Ezzel együtt Varga korábbi nyilatkozatára ráerősített Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki szerint az Európába érkező munkaképes bevándorlók túlnyomó része semmiféle szakképesítéssel nem rendelkezik – a munkaerőpiac problémáit pedig csak súlyosbítaná. A kormányzati nyilatkozatoknak élesen ellentmond az Osztrák Munkaerő-piaci Szolgálat (AMS) felmérése, amely szerint nem csak az alap-és középfokú, hanem a felsőfokú végzettségűek aránya is meglepően magas az iráni, a szír és az iraki menekültek (tehát a belépők többsége) körében. Az iráni menekültek 40 százalékának van valamilyen diplomája, míg a szírek között a felsőfokú végzettségűek és érettségizettek aránya még magasabb is, mint az osztrák átlag.
Ha így folytatják, kiürül az ország!
Nem tartja szerencsésnek az MGYOSZ munkaerőhiány orvoslására kínált javaslatát Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki szerint a harmadik országból származó dolgozók előtti piacnyitás csak még lejjebb vinné a hazai bérszínvonalat – ezzel pedig a probléma kiindulópontját konzerválná. Márpedig szerinte a krónikus munkaerőhiány oka az elvándorlás, amely az árszínvonalhoz képest (is) túlzottan alacsony bérszínvonal, illetve az aránytalanul magas bérterhek okoznak Magyarországon. Úgy látja, a munkaadói szervezet javaslata mindössze az eddigi kamarai (illetve kormányzati), a “keleti nyitás” elvét követő, alacsony fizetésekre alapozó bérpolitika folytatása lenne.
A munkaadóknak inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum szintjét, s muszáj lenne érdemi béremeléseken gondolkozni, hiszen a jelenlegi nyomott fizetések nem csak az elvándorlást gerjesztik, de a vállalkozók számára is erősen beszűkítik az üzleti környezetet – érvelt Kordás.
Ezzel szemben a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma ülésein kiderült, hogy a vállalkozói oldal továbbra is csak a GDP- növekedéssel megegyező ütemű bérdinamikát tartana kívánatosnak, míg a kormányoldal is csak a bérkiáramlás, büdzsébe betervezett növekedésének megfelelő – 5 százalék körüli – szinten emelné a minimálbért jövőre. Az aktuális fordulón a kabinet oldaláról azt is bejelentették, hogy az adókörnyezet nem változik 2017-ben (a bérterhek tehát nem csökkennek) és a jövő évi költségvetést nem fogják módosítani egy magasabb ütemű minimálbér-emelés érdekében.
A MGYOSZ javaslatának “kulturálisan beilleszthető” vendégmunkásokra vonatkozó kitételét Kordás rendkívül károsnak tartja, már csak azért is, mert amennyiben a külföldről érkezők körében vallás, bőrszín és egyebek alapján szelektálnak, az példát kínál arra, hogy a magyar munkavállalók között is ilyen jellegzetességek alapján tegyenek különbséget.
(napi.hu)
Bal-Rad komm: “…bőrszín és egyebek alapján szelektálnak, az példát kínál arra, hogy a magyar munkavállalók között is ilyen jellegzetességek alapján tegyenek különbséget…”
-Gyakorlatilag ilyen politikai felfogás mentén zajlik a rendszerváltás óta Döbrögink “rejtett munkaerőtartalék-tömegének” szaporítása, amely ennél az ötletnél le is ragad. A képzés, tanítás, munkába állítás-bár legalább százmilliárd forint már ráment az integrációra-az jottányit nem lépett előre! (Az utóbbi tíz év társadalmi feszültségeinek tükrében ez talán szerencse is!)
Az ADÓFIZETŐI HIÁNY-mert gyakorlatilag a politikai maffiacsoportjaink fantáziája csak ekörül forog-AZ ORSZÁG MŰKÖDŐKÉPESSÉGÉT VESZÉLYEZTETI! Politikai “elitünk” csak ezt, honi kapitalistáink pedig a profit hiányát látják!
OLYAN HOGY A NEMZETMEGMARADÁS STRATÉGIÁJA!-meg sem fordul a fejükben!
“…A munkavállalási célú elvándorlás gyorsul, a fiatal generációk országok közötti mobilitási hajlandósága jelentősen megnőtt… a hazai munkaerőpiacon lévők létszáma éves szinten 40-50 ezer fővel fogyatkozik. Ez az ütem pedig a következő években-évtizedekben is folyamatos lehet és szerinte akkor is fennállna, ha senki nem távozna külföldre…”
-Már a megnevezésben ott a baj oka! MUNKAERŐPIAC! A bármi áron való haszon elvének a köznyelvbe ültetése! Egy 26 éve téves-BŰNÖSEN TÉVES-társadalompolitika garázdálkodása végveszélybe sodorta a magyar népet, és Magyarországot!
A rendszerváltással-a világban párját ritkító-kezdődött országkifosztás, gazdaságszétdúlás, szabad rablás, majd az EU-s tagság és nyomában a menekülési lehetőség a Kárpát-medencei pokolból, meghozta gyümölcsét!
Jah kérem, ITT MÁR 26 ÉVE NINCS SZOCIALIZMUS! A dolgozó munkaerőpiaci árucikk lett, amelynek ára megszégyenítően alacsony!
Ebben a jelen társadalmi formációban jobbra-többre ne is számítson a magyar! Adófizetőket lehet faragni migránsokból! Ideig-óráig megoldás lehet az emiatt aggódó politikai maffiacsaládjaink és gazdasági holdudvaraik számára! A probléma azomban nem ez!
A VALÓDI PROBLÉMA A MAGYARSÁG MEGMARADÁSA! Ennek legkedvezőbb feltételeit pedig a magyarság történelme során a szocializmus korszaka, a Magyar Népköztársaság biztosította!
Legyünk hát gyakorlatiasak, és a tapasztalati eredményeket vegyük alapul!





ÜZENET LONDONBÓL

A Nyugatnak le kell állnia Magyarország terrorizálásával



Lerántja a leplet a Nyugat gazdaságilag vezérelt képmutatásáról a magyar közgazdász. The West must stop bullying Hungary and Central Europe címmel jelent meg írása Hossó Andreának a CapX-en.
Érdekes, hogyan került rivaldafénybe az általában csak mellékszerepeket játszó Közép-Európa, de ennél is érdekesebb, hogy míg az egyik pillanatban dicsérték, a másikban már komoly szidást kapott – kezdi cikkét a Londonban élő közgazdász. A görög válság csúcsán a közönséget elárasztották Közép-Európát dicsérő cikkekkel, melyekben mint követendő példát állították az önfejű Görögország elé. Ugyanakkor mikor Magyarország és szomszédjai megpróbálták kezelni a migránsok százezreinek megállíthatatlan rohamát, a kivételesek hamar a civilizált Európa szégyenévé váltak, hálátlan, szívtelen idegengyűlölő bagázzsá.

A tápláléklánc alján: hajlongó kormányok és őrült profitok

A közgazdász szerint Közép-Európa nem lehet példakép Görögország számára, inkább intő példaként kell állnia minden strukturális gazdasági problémával küzdő ország előtt. Athén ultimátumot kapott, hogy a megszorítások mellett adja át jövedelmező vagyontárgyait rövid távú likviditásért és az eurózónában való biztonság illúziójáért cserébe.
Hossó itt a rendszerváltozás időszakát hozza fel példaként, mikor Közép-Európai kormányai hajlongtak a nemzetközi szervezetek által elhozott nyugati bölcsesség előtt, míg azok kaszáltak. Mindez azt eredményezte, hogy a régiós országok a globális vállalatok által dominált tápláléklánc alján helyezkednek el. Megjegyzi, hogy a görögök elé vetett csali, a magas növekedési ráta valójában annyit jelent, hogy a külföldi kézben lévő cégek óriási profitot lapátolnak ki az olcsó munkaerőnek köszönhetően.

Külföldi kézben a legjövedelmezőbb szektorok

Példaként állítja a Glasgow-i Egyetem „nem igazán közismert, ám annál igazabb” tanulmányát, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy Alex Salmond – az elbukott függetlenségi referendum után lemondott skót miniszterelnök – túlzásokba esett a skót gazdaság erejével kapcsolatban, hiszen a legproduktívabb vagyontárgyak, „sőt egész szektorok (olaj, bank, maláta, lazac)” külföldi kézben vannak. Mindez hatványozottan igaz Közép-Európára, s talán Magyarországra a legigazabb – hívja fel a figyelmet a közgazdász. Ez a gazdasági struktúra komoly makroökonómiai aránytalanságokat szül, melyek miatt a régió nem tud felkapaszkodni a gazdasági jólét magasabb szintjére. Ebben az értelemben tényleg tanulhatnak a görögök Közép-Európától, ahogyan a tengerész megtanulja elkerülni a zátonyokat – vélekedik Hossó.

Könnygáz: Magyarország migránskérdésben is kitüntetett figyelmet kap

Ennél is helytelenebb a régió vehemens nemzetközi lejáratása a migránskérdésben – írja a szakember. Kiemeli, hogy hazánk idegengyűlölőként való megbélyegzésétől és lefasisztázásától hangos a világ. A nemzetközi hisztéria szintjét a 2012-ben tapasztalhatóval állítja párhuzamba, mikor a sajtóorgánumok és közéleti személyiségek egymásra licitáltak a „rezsimváltásban”, természetesen a demokrácia nevében.
Magyarországot most azért rágalmazzák, mert megpróbálja az uniós szabályok szerint regisztrálni a bevándorlókat. Számtalan tudósítás jelenik meg arról, hogy a rendőrök könnygázt vetnek be, de arról egy sem, hogy a migránsok kövekkel dobálják az egyenruhásokat, ahogyan a francia rendőrök calais-i fellépéséről sincs annyi beszámoló. Magyarországon egyetlen tábort sem borítottak lángba, mint az oly sokszor megtörtént a németeknél. Itt teszi fel gunyorosan a kérdést a szerző, hogy nem kellene-e az európai értékek részét képeznie az objektív sajtónak.

Nem létező szolidaritás

A Közép-Európát ért vádak mind igaztalanok, mind álszentek – húzza alá Hossó Andrea, hozzátéve: a mostani menekülthullám a nyugati hatalmi játszmák eredménye. A közép-európai régió a közelmúltig külföldi uralom alatt nyögött, és nem igazán számít az unió erős emberének. Mégis most az európai szolidaritás nevében felszólítják, hogy osztozzon a kialakult nemzetközi politikai helyzet megoldásának terhében, melynek előidézésében semmilyen szerepet nem játszott.
Ugyanakkor ezt a szolidaritást nehéz felfedezni a régebbi EU-s országoknál. A közgazdász itt megemlíti az osztrák és dán határzárat, valamint hogy a közösség ebben is elengedte a görögök kezét. „Miért köszöni meg Merkel a magyaroknak, hogy megpróbálják regisztrálni a migránsokat, ahelyett hogy hagynák eljutni őket Ausztriába, majd sajnálkozva hozzáteszi, hogy a dublini szabályok továbbra is érvényesek, így a nemkívánatos migránsok mehetnek vissza abba az országba, ahol regisztráltak?” – teszi fel a kérdést Hossó. Így a célországok szépen kiszemezgethetnék a képzett migránsokat, hogy betöltsék az üres álláshelyeket, míg a maradékot meghagynák Közép-Európának, amely különben is „túl homogén” – hívja fel a figyelmet később.

Fellazítani a nemzetállamokat

Hossó Andrea hangsúlyozza, hogy Nyugat-Európa évtizedeken keresztül gazdasági és politikai érvekkel megtámasztva ösztönözte a bevándorlást. A dolgozni vágyók nagy száma alacsonyan tartja a béreket, ami lendületet ad a versenyképességnek, ahogyan azt a fősodratú közgazdaságtan előírja. Politikailag pedig könnyebb egy „kevert” társadalommal fellazítani a lejárt szavatosságúnak titulált nemzetállamot, mely szemben áll a globalizált világ, valamint az arctalan, nemeztek fölötti bürokrácia által irányított, számonkérhetetlen EU céljával. A közgazdász felhívja rá a figyelmet, hogy a politikai elit és a média irtózatos erőfeszítései ellenére sem sikerült lenyomni a maszlagot mindenkinek a torkán, ami oda vezetett, hogy 2010-ben maga Merkel mondta ki, hogy a multikulturalizmus megbukott.

Végre megmutatja a régiónk, hogy van tartása

A közgazdász felhívja a figyelmet a nyugati politikai elit kétszínűségére, mely learatja a migrációból adódó „főként gazdasági” előnyöket, miközben próbálja elkerülni a társadalmi felhördülést, „szemét a következő választáson tartva”. Így inkább előszedi „az általában könnyen kioktatható” Közép-Európát, mely most kezdi megmutatni, hogy mégis van tartása.

Nem tartozunk semmivel

Úgy tűnik, hogy nem tudják elfogadni, hogy Közép-Európa országai maguk válasszák meg migránspolitikájukat. Mintha vissza kellene fizetniük állítólagos ajándékokat – különféle támogatások, bebocsátás az EU-ba – azáltal, hogy elfogadják a törvényeket, amelyeket a „feletteseik” kigondolnak számukra. A valóság azonban az, hogy a régió országainak ilyenfajta tartozásuk sincsen – hívja fel a figyelmet a szakember. A közép-európai országokat geopolitikai és gazdasági okok miatt nyerhettek felvételt az unióba, amihez a szolidaritásnak vajmi kevés köze van. A nyugati országok egy „cordon sanitaire”-re [jelentése itt: ideológiai határ – a szerk.] és egy igen jövedelmező gazdasági játszótérre tettek szert.
Itt az ideje, hogy felfogják végre: ezeknek a jóval szegényebb országoknak egyszerűen nincsen meg az anyagai hátterük ahhoz, hogy megbirkózzanak egy ilyen méretű beáramlással. A szakember felhívja a figyelmet: az, hogy valakinek több pénze van, nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen, és nem ad előjogot arra, hogy megszabja másoknak, milyen társadalomban éljenek. Itt felrója az unió szégyenteljes szerepét a srebrenicai mészárlásban is.

Kényszerítés

Hossó szerint a Közép-Európával és Magyarországgal szemben tanúsított hozzáállás mögött egy sokkal mélyebb és aggasztóbb probléma áll, miszerint az EU képtelen közös stratégiát kialakítani, mivel nincsen egységes identitása és érdeke. Ez azért komoly probléma, mivel egy közös érdekekre épülő európai szövetség a közös érdekünk.
Ezt a célt csak akkor lehet elérni, ha a nyugat-európai vezetők elismerik, hogy az európaiak közös érdekek mentén együttműködő nemzetállamokat szeretnének, nem pedig „kényszerítést”. Be kell látniuk, hogy az EU nem csak északból és délből áll, hanem Közép-Európából is, amelyet egyenlő félként kéne kezelni. Közép-Európa nem kér abból, hogy külső hatalmak – legyen az keleti vagy nyugati – megmondják, hogyan éljék az életüket. Valódi közös európai érdekünk, hogy a nyugat felhagyjon Közép-Európa terrorizálásával – zárja gondolatait a közgazdász.




VOSZTOCSNIJ

A vörös bolygóra indulnának az oroszok az új űrkikötőből

Majláth Ronald, 2016. április 28., csütörtök 19:03, frissítve: péntek 07:11 
Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond a sikeresen felbocsátott Szojuz-2.1a rakéta startja után az új orosz Vosztocsnij űrrepülőtéren  2016. április 28-án
 Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond a sikeresen felbocsátott Szojuz-2.1a rakéta startja után az új orosz Vosztocsnij űrrepülőtéren 2016. április 28-án
Fotó: Mikhail Klimentiev / Europress/AFP
Kedden sikeresen végrehajtották az orosz Vosztocsnij űrrepülőtér első rakétastartját: a jövőben innen indulhatnak az orosz űrhajók a Hold és a Mars felé. Putyin elnök is örülhet, aki az április 26-i, meghibásodás miatt lefújt első start miatt börtönnel fenyegette meg a hibáért felelősnek tartott dolgozókat.
A világ legmodernebb űrkilövő központjának nevezte a Vosztocsnijt nemrégiben Igor Komarov, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási vállalat vezérigazgatója, aki az orosz űrkutatás ambícióiról is beszélt. Eszerint mielőbb nekikezdenének egy emberek szállítására alkalmas újgenerációs űrhajó megépítésének, amely nagyobb teherbírású lesz az eddigieknél, a hajtóműve pedig új elven működik majd.
Emellett a Roszkoszmosz 2025-ig öt automatikus szondát bocsátana fel a Föld kísérőbolygójához, ami a 2030-ra tervezett orosz Holdra szállás előkészítése lesz. Komarov emellett arról is beszélt, hogy 2024-ben indul majd a „vörös bolygó” az Ekszpegyicija-M automata jármű, amely marsi kőzetmintákat is hoz majd vissza a Földre. A mai sikeres rakétaindítással pedig bebizonyosodott: Oroszország nem hagyja, hogy alulmaradjon az űrkutatásban.

Lemaradás, de nem mindenben

Habár az általános nézet szerint az oroszok lemaradtak az amerikaiak mögött az űrversenyben, ez az állítás nem állja meg teljesen a helyét. Ugyanis az oroszok már évtizedek óta inkább az emberi űrutazás felé orientálódnak, még az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal (NASA) asztronautáit is ők szállítják a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az orosz rakétatechnológia tehát megkerülhetetlenné vált, és ez mindeddig így lesz, amíg az amerikaiak nem tudják a nyugdíjazott űrrepülőgép flottájukat kiváltani az új Orion űrhajókkal (amelyek azonban legkorábban 2023-ban szállíthatnak embert a világűrbe).
Ugyanakkor mivel az orosz űrprogram költségvetésének döntő részét így az emberi űrutazás tette ki, az űripar más területei alulfinanszírozottak maradtak, ezért keveset költöttek a kommunikációs műholdakra és a távoli bolygók feltérképezésére. Mindennek eredményeként az orosz műholdipar ma már alaposan elmarad más iparosodott államok programjaitól.
Emiatt az orosz kormány nemrég eltervezte, hogy nagyobb lökést adnak a kutatásoknak. 2013-ban bejelentették, hogy 2020-ig 52 milliárd dollárt különítenek el a nemzeti űripar számára. 2030-ra pedig az űripar forgalma (tehát ez magában foglalja az értékesített szolgáltatásokat is) már elérheti az 1500 milliárd dollárt is (2013-ban a bevétel 300-400 milliárd dollár volt). Vlagyimir Putyin orosz elnök akkor azt mondta: a 21. században Oroszországnak meg kell őriznie a vezető űrhatalmi státuszát, ezért az űripari kapacitások fejlesztése az állami politika kiemelt prioritása lesz, és egyre nagyobb figyelmet fognak szentelni ennek az iparágnak.

A nagy alternatíva

Az orosz űrkutatásnak az alulfinanszírozottság mellett természetesen más problémái is voltak, ami abból adódik, hogy 1994 óta Kazahsztántól bérlik a szovjet időkben a délkelet-kazahsztáni sztyeppés területen felépített bajkonuri űrkikötőt. Ez az összeg 2050-ig évi 115 millió dollárt jelent, de a Lenta.ru orosz hírportál közlése szerint az orosz állam emellett évente körülbelül 5 milliárd dollárt költ az űrkikötő használatára.
Azonban ez az üzlet korántsem működik mindig zökkenőmentesen, így rendre felröppennek olyan hírek, amelyek a két ország súrlódásairól szólnak. Három évvel ezelőtt például az Izvesztyija című, hatalomhoz közeli orosz lap közölte, hogy Moszkva diplomáciai jegyzékbenküldött figyelmeztetést Asztanának. Az orosz külügyminisztérium ebben kilátásba helyezte, hogy ha a kazah fél nem vizsgálja felül döntését, hogy a tervezett 17 helyett csak 12 orosz rakéta indítását engedélyezi Bajkonurból, akkor Oroszország felmondja közös projektjeit Kazahsztánnal. A kazah döntés következtében ugyanis jelentős pénzügyi veszteség érte volna az orosz űripart, mert kötbért kellett volna fizetnie az ügyfeleknek.
Ezért is vált egyre sürgetőbbé a Vosztocsnij űrrepülőtér megépítése, aminek még 2011-ben kezdtek neki az orosz szakemberek. A helyszín adott volt: a Szovjetunió felbomlását követően a Bajkonuri űrrepülőtér kiváltását kezdetben egy Amuri területen lévő egykori katonai rakétabázison tervezték, ami különösen hasznosnak bizonyult. 600 kilométerre található innen az Ohotszki-tenger, ami az űrhajósok vízen való landolásának tökéletesen megfelel. Sőt, a Vosztocsnijból felbocsátott rakéták kezdeti repülési pályája nem halad át sem sűrűn lakott orosz, sem más országokhoz tartozó területek fölött, és a leváló hajtóműfokozatok darabjai is szinte lakatlan orosz területekre, illetve nemzetközi vizekbe hullnak majd vissza.

Baljós kezdet?

Az eredeti tervek szerint az első startra 2015 végén került volna sor, azonban az építési munkálatok elhúzódtak, így Putyin elnök az átütemezés mellett döntött. Végül 2016. április 26-ra halasztották az első kilövést, oda is csődítették az orosz médiát a nagy eseményre.
Csakhogy az indítás folyamatát az utolsó percben le kellett állítani, majd a repülésirányító központban elhangzott az indítóállás alapállapotba helyezésére vonatkozó utasítás. Az automatikus biztonsági rendszer ugyanis a hordozórakéta irányító rendszerének egyik olyan műszerében jelzett meghibásodást, amely a hajtómű be- és kikapcsolását, illetve a rakétafokozatok leválasztását végzi.
Putyin – aki több ezer kilométert utazott a helyszínre, hogy részt vegyen az átadáson – óriási haragra gerjedt a meghibásodás miatt, és azonnali vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. Így szerdán már őrizetbe is vették az űrállomás négy dolgozóját, akik közül ketten házi őrizetben, ketten pedig elzárva várnak tárgyalásukra. Az orosz elnök nem nyugodott: az Interfaxnak még azt is elmondta, hogy a felelősök a házi őrizet kényelmes ágyai után kénytelenek lesznek hozzászokni a börtöncellák ágyaihoz.

Jöhetnek a nehézrakéták

A kudarcba fulladt ünnepélyes nyitány után ma, csütörtökön, közép-európai idő szerint 4 óra 1 perckor végül sikeresen felavatták Vosztocsnijt: a Szojuz-2.1a rakéta Volga típusú manőverező fokozata három, egyetemi diákok és kutatók által konstruált műholdat állított Föld körüli pályára. Putyin – aki hat évvel ezelőtt részt vett az űrállomás alapkőletételében – most már gratulált mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak az első vosztocsniji rakétastart sikeréhez.




1456

Nándorfehérvár: nagyon jól jött a törökök bénázása

Veczán Zoltán, 2016. július 21., csütörtök 11:10 
 A nándorfehérvári csata. Ismeretlen, 19. századi festő munkája. A kép közepén kereszttel a kezében Kapisztrán Jánost ábrázolta a művész
Fotó: Wikipédia
560 éve, 1456. július 21-éről 22-ére virradó éjjel Hunyadi János vértesei, keresztesek és szerbek véres küzdelemben kiszorították a rettegett török szultán, II. Mehmed túlerőben lévő hadait Nándorfehérvár szétlőtt falai közül, másnap pedig döntő vereséget mértek az oszmán seregre. Méltán ünnepelt a keresztény világ – azonban a hősiesség és a zseniális keresztény hadvezetés mellett a szerencse és a szultán maga is hozzájárult a győzelemhez.
Nándorfehérvár a középkori Magyarország déli kulcsa volt: közel s távol sehol egy valódi erősség Budáig, viszont számos folyó folyik a közelben, amelyek segítségével gyorsan elérhető tulajdonképpen az ország egész belseje – mondta el a témában könyvet is jegyző Cseh Valentin történész. A hegyfok, amelyre épült, valamint a Duna és a Száva komoly védelmet kölcsönzött a tizenöt hektáros, óriási várnak, mindemellett az utánpótlási útvonalat is biztosította számára. II. Murád szultán már 1440-ben megpróbálkozott egy ostrommal, sikertelenül; helyi erők állandóan, szultáni seregek még kétszer próbálták lebírni az erősség védelmét, 1456-ban, majd 1521-ben.




Az 1456-os ostrom kiemelt jelentőséggel bírt: három évvel korábban
II. Mehmed szultán elfoglalta Konstantinápolyt, ami sokkolta a már akkor is eléggé megosztott keresztény világot.
A keresztény Európát megrázták a történtek, még ha ez sokszor csak szép levelekben merült is ki, valós segítséget nem nagyon adtak az uralkodók a balkáni kisállamoknak – vagy éppen a törököket az 1390-es évek óta feltartóztató magyaroknak. Most viszont az érdeklődés homlokterébe került Nándorfehérvár, mindenki tisztában volt vele, ha a vár elesik, azzal nemcsak hazánk észak-balkáni hatalmi helyzete omlik össze, de az ország és az egész nyugati világ veszélybe kerül.
Szerencsétlen pillanatban jött a szultán támadása: az országban viszály dúlt. Hunyadi Jánosnak – aki ekkor már nem volt Magyarország kormányzója, „csupán” országos főkapitány – szabályos katonai erődemonstrációt kellett tartania az 1456-os országgyűlésen. Csak így tudta ugyanis a rivális főúri hatalmi tömböket megfékezni.
Isten katonája
A 630 évvel ezelőtt született dél-itáliai Kapisztrán János kormányzóként és diplomataként tevékenykedett, majd egy sikertelen küldetése után fogságba esett, és megtért. Ezután szerzetesként és hitszónokként járta Európát, tömegek itták a szavait. Hadat viselt a huszitizmus és az iszlám terjedése ellen, 1455-től pedig pápai parancsra keresztes hadat toborzott a hazánk ellen nyomuló török sereg ellen – kereszteseinek nagy szerepük volt Nándorfehérvár megmentésében. 1456. október 23-án hunyt el – ötszáz évvel az 1956-os forradalom kitörése előtt.
Ahhoz, hogy Cillei Ulrikkal kibéküljön, például V. László király, valamint Carvajal pápai legátus közbenjárása kellett. Viszont a késlekedés miatt a főkapitány csupán a Délvidék erőiből tudta megszervezni Nándorfehérvár védelmét, illetve ekkor már felmentését, amiatt, hogy II. Mehmed szultán serege ostrom alá vette az erősséget, mire Hunyadiék odaértek.
Szilágyi Mihály várkapitány 6-7 ezer katonája így a várban rekedt. A főkapitány 12 ezer katonája és a hasonló létszámú – vagy több tízezres –, de gyengén felfegyverzett, az olasz Kapisztrán János vezette keresztes had indult felmenteni a szorongatott erősséget.
II. Mehmed seregét a korabeli elbeszélések, források 100-200 ezer fősre teszik. Ezt Cseh túlzásnak tartja, szerinte 50-55 ezer főnyi fegyverforgató és körülbelül 15 ezer fős kisegítő személyzet lehet reális.
Azaz a törököknek megvolt az erejük, hogy elfoglalják a várat. Azonban a szultán súlyos, stratégiai hibákat ejtett.

1. Védtelen flotta

A török flotta Zimony magasságában elzárta a Dunát, hogy ne juthasson utánpótlás a várba északról, azonban nem hagyott ott szárazföldi alakulatokat a hajók védelmére. Így amikor július 14-én a magyar naszádhad nekirontott a török hajóknak, Hunyadi és Kapisztrán emberei pedig a partról támadták le a törököket, valóságos mészárlást rendeztek a szultán seregében. Ehhez csatlakoztak még a várbeli szerb sajkások, akik adott jelre hátba támadták a törököket. Így sikerült feltörni az ostromgyűrűt, a várba pedig özönlött az utánpótlás és a felmentő sereg.

2. Elhamarkodott roham

 Cseh könyvet is írt a győzelemről
Fotó: Cseh Valentin
Bár Hunyadi később leírta, hogy a török addig ágyúzta a várat, hogy az „inkább mező már, mint erősség”, és Marko Popovic szerb régész kutatásai komoly károkat mutattak ki a várban, az ágyúgolyók korántsem tudták eléggé hatékonyan előkészíteni a várfalakat a rohamhoz. Ráadásul a védők folyamatosan visszaépítették éjszaka, amit a törökök nappal leromboltak. Tizenhét napig, 1456. július 20-ig ágyúzták a falakat a törökök, majd másnap rohamra indultak.
A támadás délutántól a következő nap hajnaláig tartott, és voltak pillanatok, amikor majdnem sikerrel jártak – a fellegvár kapujából Hunyadi kipróbált lovasai verték vissza az oszmánokat. A legendagyártás kedvelt időpontja ez: sokan a fellegvár egyik tornyán látták imádkozni Kapisztrán Jánost – aki ekkor valójában a Száva partján táborozott emberei egy jó részével –, illetve ekkor született meg a sosem élt Dugovics Titusz alakja is, a sok-sok ezer keresztény önfeláldozása szimbólumaként.
Mindenesetre
Hunyadiék hajnalra ádáz tusa és rengeteg vérveszteség árán kiszorították a törököket.

3. Keresztény tüzérség

Az oszmán tüzérség személyzetét keresztény zsoldosok alkották – csakúgy, mint ágyúkészítőik zömét, a Konstantinápoly falait lerontó ágyúkat egy Orbán nevű erdélyi szász mester öntötte. A szultán pedig nem rendelt kellő erőket a védelmükre – már ha hibaként róható fel, hogy II. Mehmed nem számított a váratlanul megjelenő keresztes hadseregre csapatai oldalában. A keresztény pattantyúsok azonban meglátva Kapisztrán embereit inkább menekülőre fogták, tudták, hogy az árulóknak nincs kegyelem.

Ugyanis – dacára Hunyadi parancsának, aki pihentetni akarta kimerült seregeit – néhány keresztes kiszökött a várból, és megfutamított egy török felderítő csapatot. A sikeren felbuzdulva egyre több társuk ment ki a várból, és kelt át a folyón, Kapisztrán pedig hiába próbált utánuk menni és lebeszélni őket az esztelen vállalkozásról, társaik azt hitték, hogy immár vezérük is a roham élére állt, és hamarosan a komplett keresztes sereg megindult az oszmánok oldala felé. Ekkor már Kapisztrán is fellelkesült, Szilágyi is hiába csitította – Hunyadi éppen egy naszádon tartott szemlét –, a keresztesek pedig immár vezérük parancsára, teljesen irracionális módon megrohanták a törököket, és csodák csodájára meg is futamították őket, elfoglalva a már említett keresztény lövegállásokat, Hunyadi pedig már nem tehetett mást, rohamra parancsolta fáradt embereit, hogy elkerülje a keresztesek pusztulását a török ellentámadás miatt. Így végül, kirontva a várból, az elfoglalt ágyúkat a törökök ellen fordítva sikerült két tűz közé venni az oszmánokat. Bár II. Mehmed nem akart megfutamodni, végül megsebesült, így a török sereg maradékaival mégis visszavonult.
Azaz teljessé vált a magyar diadal, Nándorfehérvár és ezzel az ország is megmenekült.
Végül azonban ezt nem sikerült hosszabb távon kihasználni: a győztes hadvezér, Hunyadi János 1456. augusztus 11-én meghalt abban a járványban, amely már az ostrom alatt is tizedelte a seregeket. Az viszont nem igaz, hogy ez a győzelem alkalmat adhatott volna a török teljes kiűzésére a Balkánról, ehhez túl erősek voltak a muzulmán seregek Európában. Cseh Valentin szerint azonban arra elég lett volna, hogy felszabadítsuk legalább Szerbia egy részét, és vele együtt szövetségeseink-hűbéreseink, Havasalföld és Bosznia is levegőhöz jusson és megerősödjön a török ellenében.
II. Mehmedék ugyanis nem pihentek: 1459-ben bevették Szendrő várát, így tényleg Nándorfehérvár maradt az utolsó igazi keresztény erősség az útjukban. Majd a hatvanas években Bosznia déli részét hódoltatták meg, csak az északi rész talált menedéket Mátyás király fennhatósága alatt.

A diadallal mindenesetre a magyar végvár és vele a nyugati világ hét évtizedre megmenekült az oszmánoktól. Ünnepelt Európa, a magyarság pedig joggal kapcsolta össze a III. Callixtus pápa által elrendelt, a keresztény seregeket küzdelemre buzdító déli harangszót a győzelemmel.

A bukás

Amikor 1521-ben az ereje teljében lévő Oszmán Birodalom seregei megérkeztek az ország kapujához, tanulva 1456-ból, először Zimony várát foglalták el, hogy ne ismétlődhessen meg a korábbi kudarc. Bár a vár felmentésére ekkor már nem került sor, Szulejmán szultánnak így is több hónapjába telt az erősség bevétele.
Nándorfehérvár végül 1521. augusztus 29-én esett el – napra pontosan öt évvel a mohácsi csata előtt.




A legrázósabb könyv az ószövetség istenéről... (részlet)

Ószövetség másképp / Kereszténység NEM = Judeo-Krisztianizmus

Bakay Kornél: "Betiltott magyar múlt, ellenünk intézett támadások"

Pap Gábor - Aki nem hiszi, járjon utána

TRIA-NON - Pap Gábor előadása (teljes)

Pap Gábor - Kazár Birodalom Kamu (+ Tóth Gyula, Grandpierre Atilla és mások)

Pap Gábor - Bizánci Terv



A világtörténelem legnagyobb átverésével született meg a Rothschild-vagyon 
2015/12/31 Origo - NIF 
Hogyan is csinálta meg a világtörténelem legnagyobb "trükkjét" Nathan Rothschild...... és valósította meg a bennfentes kereskedés csúcskategóriáját..... megalapozva a 13 Család és vérvonal 1.számú családjának hatalmát még jó pár évszázadra (vagy évezredre...). 
Kétszáz éve, 1812. szeptember 19-én halt meg Mayer Amschel Rothschild, a nemzetközi bankárdinasztia megalapítója. A Rothschildok 1815-ben, néhány órával a waterlooi csata után alapozták meg mesés vagyonukat, egy jól szervezett spekulációval. 
A világtörténelem legnagyobb átverésével született meg a Rothschild-vagyon

Rothschild 1744. február 23-án született a Majna melletti Frankfurtban. A zsidó gettóban, szerény körülmények között nőtt fel, pénzkölcsönzéssel foglalkozó apját 12 éves korában vesztette el. Az értelmes fiú ezután egy hannoveri bankházba szegődött el, majd húszévesen átvette apja egykori üzletét. Régi pénzekkel kezdett kereskedni, kézzel írt katalógusaival végiglátogatta a német fejedelemségeket. Mivel az előkelőségeknek áron alul kínálta a ritkaságokat, egy idő után II. Frigyes Hainau-i herceg is vásárolt tőle - ez volt az első tranzakció egy Rothschild és egy fejedelem között. 

A gátlástalan és pénzéhes Frigyes maga is afféle fejedelmi uzsorás volt, de még ennél is többet keresett alattvalói áruba bocsátásával. A szerencsétlen embereket katonának sorozta be, majd "kikölcsönözte" a háborúskodó hatalmaknak (az elesettekért felárat számított fel), legnagyobb vevője az amerikai gyarmataival harcoló Anglia volt. Rothschild a herceg ügyintézője lett, vagyona 1800 körül 60 ezer guldenre rúgott - ez tisztes összegnek számított, de még a frankfurti zsidó közösségben is akadtak nála gazdagabbak. Előrelátóbbak azonban nem: Rothschild ugyanis teljesen új dologba kezdett - abba, amit ma nemzetközi bankárkodásnak nevezünk. Öt fiát a világ akkor legfontosabb városaiba küldte: ő maga Frankfurtból intézte az ügyeket, Mayer Amschel Berlinben, Nathan Londonban, Jakob Párizsban, Salomon Mayer Bécsben, Karl Mayer Nápolyban telepedett le. A Rothschild-ház központja idővel Londonba került és ma is ott van. 

Az "Amerikai álom c. tökéletes kis rajzfilm jól és érthetően vázolja az eseményeket, a FED létrehozását, az Európai Unió alapját jelentő Rothschild-családról. Érdemes megismerkednie mindenkinek az igazsággal, aki esetleg még nem találkozott vele, mert az iskolai oktatásból és a médiából valahogy ezek a fontos összefüggések mindig kimaradnak..... Újonnan ébredőknek KÖTELEZŐ az egész megtekintése! 

A család szerencsecsillaga a napóleoni háborúk idején virradt fel. Első igazi nagy üzletüket 1804-ben bonyolították le, amikor az anyagilag megszorult VII. Keresztély dán királynak nyújtottak - uzsorakamatra - hitelt. Azt csak a beavatottak tudták, hogy a pénz valójában a hanaui herceg kincstárából származott és a haszon nagyobb része is a fenséges csendestársé lett. A virágzó együttműködésnek 1806-ban Napóleon csapatai vetettek véget, a hanaui hercegnek olyan sietősen kellett országocskáját otthagynia, hogy még kinnlévőségeit sem tudta beszedni. Ennek a feladatnak a megszálló franciák és (az elűzött uralkodó megbízásából) a Rothschildok is nekiálltak. Utóbbiak jártak nagyobb sikerrel, az öt fiú nemegyszer a hatóságok orra előtt kasszírozott. A feldühödött franciák végül házkutatást tartottak a frankfurti Rothschild-házban, ahol egy pénztároson kívül semmit és senkit sem találtak, az adóslevelek ugyanis a bankárfiúk hintóinak aljában lapultak. 
A Rothschildok a háborús években kölcsönöztek minden hadviselő félnek, kereskedtek legálisan és csempésztek ha kellett, hogy kielégítsék ügyfeleik igényét a kontinentális zárlatot nyögő Európában. 1810-ben az ellenséges Franciaországon keresztül juttatták el a Portugáliában harcoló Wellington herceghez a hadviseléshez szükséges aranyat. E célból hamis leveleket játszottak Napóleon titkosrendőrségének kezére, amelyekben azt ecsetelték: milyen végzetes csapást mérne Angliára, ha a tekintélyes mennyiségű nemesfém kiáramlana az országból és nem mulasztották el hozzátenni: a brit kabinet hevesen ellenzi a műveletet. A franciák persze szemet hunytak, a sikeres művelet pedig újabb milliókkal gazdagította a Rothschildokat. 
Mayer Amschel 1812. szeptember 19-én halt meg, így nem érte meg azt a huszárvágást, amely legendássá tette a Rothschild nevet. 1815 nyarán mindenki feszült izgalommal várta a waterlooi csatatérről érkező híreket, így a Napóleon bukására spekuláló Rothschildok is. A bankárház addigra már saját, a hivatalosnál gyorsabb hírközlő hálózatot épített ki, így nyolc órával Wellington futárának megérkezése előtt értesültek a diadalról. Nathan Rothschild tudatta a hírt a kormánnyal, majd megjelent a tőzsdén és elkezdett - eladni. A piac pillanatok alatt összeomlott, a "jól értesült" Rothschild példáját követve mindenki fejvesztve szabadult államkötvényeitől. Amikor az árak már töredékükre zuhantak, Rothschild megbízottai fillérekért mindent visszavásároltak. Néhány perc múlva megérkezett a hivatalos közlemény, az árfolyam az egekbe szökött, Nathan Rothschild pedig megalapozta a család mesés vagyonát. 


Putyin: Az USA és a NATO a világot visszafordíthatatlanul katasztrófa felé terelik



Putyin még június 17.-én a Szentpéterváron tartott nemzetközi gazdasági fórum második napján elbeszélgetett a világ különféle pontjairól érkezett újságíróival. Megüzente, hogy a jelen szituáció folytatása pusztulást hozhat a világra, de a hírekben mégsem esett szó erről, de akkor majd most…

A videóhoz 
van magyar felirat

Putyin: Az USA és NATO a világot visszafordíthatatlanul katasztrófa felé terelik + magyar felirat


Merkel ( Dokumentumfilm magyarul )


A halál után- Az enyészet kutatása- dokumentumfilm

A Halál 1000 arca 1 1978


A halál 1000 arca 2


A Halál 1000 Arca 4 1990


A halál 1000 arca 5.

A halál 1000 arca 18 teljes film


Élet a halál után?


Élet a halál után



A pszichiátria igazi arca


A RETTEGÉS KORA - A pszichiátria rémuralma - (Teljes film)


Pszichiátria - A halálipar (HUN)


A Pszichiátria ✡ Leghalálosabb Csalása


A RETTEGÉS KORA - A pszichiátria rémuralma - (Teljes film)


A gyógyszeripar trükkjei 720i


Magyar félmúlt - Törvénytelen szocializmus - Ávósok (Teljes, 1-2-3)


F 9 11 - dokumentumfilm,2004,teljes film


 Rákgyógyítás 1. - Tullio Simonini - szódabikarbóna

Rákgyógyítás 2. - Tullio Simonini - szódabikarbóna


Mesterlövész Végzetes küldetés


Fegyvertan Mesterloveszpuskak S01E01 (Magyar)


Lopakodók (1993) teljes film


Halálos Célpont [ TELJES FILM - HUN ]


Orvlövész [Teljes Filmek]





Véget ért a NATO-csúcs Varsóban és megállapodtak a felek, hogy még több katonát telepítenek Oroszország küszöbére, és hogy Oroszország, meg így Oroszország és még több haderő és együttműködés és stb. stb.

egyértelmű az igyekezet, hogy
provokálni akarják a medvét. Front vonal épül, építik a rakétarendszereket és Oroszország még csak néz, de lehet nem sokáig.

Európa nagy veszélyben van. Ezt tudnunk kell. Minden értelmes embernek tudnia kell, hogy a Nyugat háborúra készül, hogy ez a védekezésnek mondott dolog, ez valójában támadó magatartású.


Jelen pillanatban hidegháború folyik, ha ezt nyíltan elismernék, akkor elismernék azt is, hogy fegyverkezési versenyben állnak, ami nem tenne jót a PR-nak.


A Nyugat tényleg úgy csinál, mintha nem készülnének semmire és elaltatja az embereket. Ha bejön, amit akarnak...csúnya ébredés lesz, azt meghiszem.
Bejegyezte: Hegedűs Ákos



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése