2020. június 18., csütörtök

Itt mindig valaki valakinek kutyája












Itt mindig valaki valakinek

kutyája




                                   demszky-gergenyi






MJB: DEMSZKY VISSZATÉRT



JustitiaA kommunista névváltoztatási szokásokat mellőző NÉPSZABADSÁG többször helyt adott a „SÁNTA KUTYA DÍJAS” Demszky Gábor nyilatkozatainak, figyelmen kívül hagyva az ex-főpolgármester 2010-ben elhangzott kijelentését, miszerint nem kíván foglalkozni  a politikával.  Ezt az ígéretét Demszky az elmúlt  években gyakran megszegte, és annyira felbátorodott, hogy a napokban, még a miniszterelnökünket is a nyelvére vette.
Sokan azt hitték, hogy azért lép a nagyérdeműek elé, mert ingatlanépítési tanácsokat akar adni, esetleg  egykori tömény hazugságaiért bocsánatot szeretne kérni a reá szavazóktól, mivel emlékezetes,  hogy  1990-hajnalán, a MAGYAR HÍRLAP-ban megjelentetett fizetett hirdetésében,  minden földi jót megígért a választópolgároknak,  ha voksaikkal bejuttatják  a  főpolgármesteri bársonyszékbe, de a mintegy 8 pontos ígéreteiből egyetlenegyet sem teljesített! Mégis  voltak  sokan, akik bárgyú módon,  újra-és újra meghosszabbították főpolgármesteri mandátumát.
Demszky,- Budapestnek nagyobb kárt okozott, mint  a második világháborúban  kapott szőnyegbombázás, és   semmi  maradandó  „alkotás” nem köthető a nevéhez, legfeljebb a  kátyúk tömege,  a Horvátországban  felhúzott  nyaralója és a Belgiumban vásárolt kishajó használatba állítása. Negatív eredményeként azt is figyelembe kell venni, hogy volt képes 60 milliárd forintnyi adósságot felhalmozni, majd külföldre  menekülni, nehogy valaki önbíráskodással  segítse ki az ügyészségek és a bíróságok  (rendszerváltozást követő felelősségre vonás) nem  kis fáradtsággal járó  munkáját.
Demszky „elévülhetetlen” tevékenységéhez tartozott a tervbe vettvilágkiállítás megtorpedózása,  megvalósíthatatlannak  tartotta  ezt a rendezvényt, de megoldhatatlan gondot okozott  számára,  a  Budapest útjain és utcáin  ékeskedő kátyúk  eltüntetése is.
demszky_ellentuntetok_20070315
Demszky nevéhez fűződik a Teleki Pál emlékére készült szobor fővárosból való kitiltása, bár Teleki érdemeit még Churchill is nagyra értékelte és azt nyilatkozta, hogy a második világháborút követő  békekötéskor, a delegáltak számára  kijelölt teremben,  egy széket fenntartat  Teleki Pálnak.
Demszky megakadályozta azt is, hogy a Barguzinban lévő temetőben fellelt  csontok (és Petőfi  Fiumei úti temetőben nyugvó rokonai csontjaiból vett kis darabka) DNS vizsgálata alapján, tisztázhassák (egyértelműen) azt, hogy  Petőfi Sándor  vagy  más személy   földi maradványait   tárták fel  a kutatóink.
Demszky „érdemeihez” tartozik, hogy tűzzel-vassal-rendőrséggel kipateroltatta az aluljárókban lévő üzletecskéket, több száz kiskereskedő életét megnehezítve és megkeserítve, valamint több tízezer vásárló érdekét megcsorbítva, mert erre „futotta” az energiájából és ezt tartotta szükségesnek főpolgármesteri munkájában.
Érdemei” közé sorolható még számos helyen a városkép tönkretétele, többek között  a Kálvin térnél, az Árpád híd keleti lejárójánál és a  Duna part egyes részeinél. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a  főváros egyik  legfrekventáltabb pontján, a Blaha Lujza téren, olyan díszkút-együttest létesített, amelyhez hasonló rondaságot sem az országban, sem Európában nem találni, de mentségére szolgál, hogy a díszkúti arculata  diszkréten lepleződik  azzal, hogy az esetek többségében vagy  vízhiányban szenved, vagy a szivattyúja  nem működik.
Azt viszont el kell ismerni, hogy főpolgármesterünk a városháza környékén, sem technikát, sem rendőrségi erőt nem sajnálva, biztosította a parkolási és a közlekedési rend   megteremtését.
Vajon a becsapott és  megsarcolt  budapesti  polgárok számíthatnak-e arra, hogy a milliárdos károkozót felelősségre  vonják,  a vagyona eredetét megvizsgálják? Ha egy szikrányi lelkiismerete lenne Demszkynek, akkor Budapestet, az általa duplán kitüntetett Gergényihez hasonlóan, „műveleti területté” nyilvánítaná a maga számára és messze elkerülné kóborlásai során! Ne sompolyogjon vissza és ne higgye, hogy el lett felejtve 20 éves semmittevése,   károkozása, hazudozása és   „vagyonosodása”!
Készítette:
Prof. Dr. Bokor Imre
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
demszky-gergenyi



"Irtsátok ki a magyarokat" - Teljes fim


Pozsonyi csata 907 - Battle of Pressburg


A Pozsonyi Csata oka és következményei 1. rész


A Pozsonyi Csata oka és következményei 2. rész





Nincs megállás, kiürül az ország



2015. április 09., csütörtök, 12:05 Utolsó frissítés: tegnap
Szerző: hvg.hu



Megállíthatatlan a magyarok elvándorlása, sőt, a friss hivatalos statisztika szerint az ütem még jelentősen emelkedik is. Minden évben egy közepes város lakosságának népességével csökken az itthoniak száma, az agyelszívás és a kontraszelekció riasztó méreteket ölt. A képzett fiatalok vagy rögtön az iskola után, vagy pár év hazai szakmai gyakorlattal mennek külföldre, és visszatérni csak kevesen akarnak.
Tatabánya, Székesfehérvár vagy Győr környékén működő cégeknél járva az elmúlt időszakban többször is azt az egyöntetű véleményt hallottuk, hogy ott bizony már régóta nem könnyű megfelelő munkaerőt találni. A Dunántúl ipari üzemeibe sokszor már lasszóval kell fogni a munkásokat, legalábbis azokat, akiket a cégvezetők oda mernek állítani a szalag mellé. A képzett, diplomás szakemberekből is szinte mindenhol hiány mutatkozik, a cégek folyamatosan panaszkodnak, elsősorban a pályázók alacsony tudásszintjére, gyakorlati készségeinek hiányára, de a létszámproblémákra is.
A kurrens szakmákban előfordul, hogy a fiatal szakemberek már a diplomaszerzés utáni nap külföldi munkalehetőségek után néznek, aki pedig itthon egy jobb nevű cégnél eltölt pár évet, a megszerzett gyakorlati tapasztalattal még könnyebben talál munkát tőlünk nyugatra. Az elvándorlás elsődleges oka az itthoni és nyugat-európai fizetések közötti szakadék, ami szinte minden képzettségi szinten óriási problémát okoz. (Sokan nemcsak a jobb életvitel, magasabb bér és több munkalehetőség reményében mennek el, hanem a közállapotok, a közbeszéd is sok emigránsnál nyomós ok.) A takarítóktól kezdve az orvosokig szinte mindenki minőségi ugrásra számíthat, ha kivándorol, utóbbiak persze sokkal nagyobbra, mint a kétkezi munkások. Ez a diagnózis évek óta ismert, a számok azonban azt mutatják, hogy Magyarország képtelen érdemben tenni a folyamat ellen.
Kétkezi és szellemi munkás, mind megy külföldre
Fotó: AFP / Adrian Dennis
Évente egy kisebb városnyi ember szedi a sátorfáját
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint tavaly 31 ezer 500 magyar kötött útilaput a talpára, a különböző állami nyilvántartások szerint ennyien távoztak úgy, hogy legalább egy évig tartósan kint is maradtak. A tényleges kivándorlás ráadásul ennél jóval nagyobb lehet, mert a belső uniós határok megszűnése óta nem kell a tagállamokba irányuló munkavállalást olyan módon lepapírozni, amelyből azok pontosan visszakövethetőek lennének.
A fogadó országok rendre nagyobb számokat közölnek az ott dolgozó magyarokról, mint az a KSH vagy a hazai hivatalok adataiból kalkulálható lenne. London már évek óta a második legnépesebb magyar városnak számít, az Egyesült Királyságban körülbelül 350 ezerre teszik a magyar munkavállalók számát, de Németországba és Ausztriába is nagyobb városnyi lakosság költözött már ki. Ausztriába hagyományosan sok magyar megy dolgozni, az utóbbi években a számuk nőtt, 2012-ben 6 ezerrel, 2013-ban pedig már 8400 fővel gyarapodott a kinti kolónia létszáma. A német szövetségi statisztikai hivatal szerint tavaly 21 ezer 198 fővel nőtt az ottani magyarok száma (közel 60 ezren mentek ki, de sokan jöttek vissza is), akik így már 156 ezer 800-an vannak, márpedig valószínű, hogy az Egyesült Királyságba ennél is többen mentek ki dolgozni, vagyis a KSH-adatok erősen nyomottnak tűnnek.
Hatszor többen mennek, mint 2009-ben
Az igazán drámai azonban nem is a számok abszolút értéke, hanem az éves trend iránya, hiszen a most kikerült KSH-adat 50 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban volt, és több mint hatszorosa a 2009-es értéknek. Ez egyébként nem áll teljesen összhangban azzal, amit a külföldre magyar munkásokat szervező cégek érzékelnek, hiszen szerintük a roham az elmúlt évben már csendesedni kezdett.
Tavaly októberben a KSH egy nemzetközi projekt keretében először végzett részletesebb kutatást a témában, amely árnyalta az összképet. Egyrészt kiderült, hogy a régióból messze nem Magyarország adja a legtöbb nyugatra vándorlót, hiszen Bulgáriából, Romániából a népesség arányait tekintve is jóval többen vágnak neki az útnak, mint tőlünk. Sőt Ausztriából is többen mennek külföldre dolgozni, mint Magyarországról, csakhogy vélhetően más megfontolásból, és nagyobb hazatérési hajlandósággal. A kutatás adatai szerint a 350 ezres kivándorlási létszámot a magyar adat valamikor 2013 elején léphette át.
Londonba kivándorló magyarok
Fotó: Stiller Ákos
Ha ön fiatal és jól képzett, akkor valószínűleg már nem Magyarországon van
Az elvándorlás várható strukturális és gazdasági hatásai szintén régóta jól ismertek, és meglehetősen aggasztóak. A Magyarországot elhagyók 77 százaléka 20–39 év közötti fiatal, míg ugyanez a korosztály az itthon élőknél csak 38 százalékot képvisel. A kiüresedő generáció bevételi problémákhoz vezethet, az államnak kevesebb adó- és járulékbevétele keletkezik, a belső fogyasztás szempontjából nagyon fontos, aktív keresőréteg jelentős része szinte kiesik a rendszerből. A kivándorlók által az ittmaradottaknak hazautalt összeg ezt a hatást valamelyest tompíthatja, és mivel a kivándorlás nem áll le, a hazaküldött összeg is szépen emelkedik.
A 2009 után kivándorlók 28 százalékának volt felsőfokú képesítése, míg az itthon élőknél ez az arány mindössze 18 százalék, vagyis az agyelszívás egyértelmű. A kint élőknek jellemzően csak körülbelül 15 százaléka tudja megnevezni azt az időpontot, amikor haza szeretne jönni, legalább fele bizonytalan abban, hogy hazatér-e valaha, és életkortól függően 10-20 százalék biztos benne, hogy nem akar hazatérni. Minél fiatalabb a külföldön lévő magyar, annál bizonytalanabb a sorsában, ez egyúttal azt is jelenti, hogy kisebb mértékben biztos a kintmaradásban, ám a 30-50 év közöttiek jelentős részéről szinte bizonyosan le kell mondania Magyarországnak. A kieső állami bevételek természetesenkedvezőtlen hatással vannak az egyébként is recsegő-ropogó nyugdíjrendszerre, a szakértők már most kongatják a vészharangot, szerintük 2030 után a nyugdíjasok helyzete jelentősen romolhat.
A kivándorlás után mi lesz az itthon maradók nyugdíjával?
Fotó: AFP / Wolfgang Kunz
Az orvosok és egészségügyi dolgozók elvándorlása évek óta slágertéma, és olykor egymásnak ellentmondó adatok érkeznek arról, hogy a külföldre távozók száma éppen emelkedik vagy csökken. Az elmúlt pár évben minden esztendőben körülbelül 2-3 ezer dolgozó hagyhatta ott a szektort, ezen belül az orvosok száma változó volt, de éves szinten elérhette az ezer főt is.
Mindeközben itthon: a bevándorlókkal riogat az állam
Az adatok fényében meglehetősen visszás, hogy a kormányzati kommunikáció az utóbbi időben a Magyarországra való bevándorlást helyezte a középpontba. Egészen pontosan a megélhetési bevándorlást, azt a képzetet sulykolva, hogy az itthon maradottakra a hozzánk nem politikai okokból érkező jelentős számú bevándorló helyezne gazdasági nyomást. A Fidesz–KDNP fel is kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az ügyben, amelyben azt kérdezik a lakosságtól, hogy az illegális bevándorlókat vegyék őrizetbe addig, amíg nem dől el, jogosultak-e menekültstátusra. Az is kérdés lesz, támogatják-e az emberek, hogy az illegális bevándorlókat haladéktalanul vissza kelljen toloncolni – ami természetesen azért furcsa, hiszen sokszor nem tudni, hogy honnan jöttek.
A megélhetési bevándorlás témájának fontosságát a Fidesz egyébként azzal indokolja, hogy két év alatt 20-szorosára nőtt Magyarországon a menekültkérelmet beadók száma. Ezek azonban a kivándorló magyarokhoz képest eltörpülnek, 2012-ben mintegy 2500-an, 2014-ben pedig 42 ezren voltak. Ráadásul a megélhetési bevándorlóknak nevezett emberek általában az unióba való belépésre használják a magyar határt, és céljuk döntően ugyanaz, mint a jobb megélhetés reményében útnak eredő magyaroknak, vagyis a fejlett Nyugat-Európa.



1,5 MILLIÓ MAGYAR



Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás

Nyolcmillióan maradhatunk?

Tovább fog zuhanni az ország népessége2014. július 11.
Világgazdaság
2011 és 2060 között a legoptimistább, magas termékenységgel számoló előrejelzés is közel 1,4 milliós veszteséget jelez Magyarországon.
A teljes írás itt olvasható:


Baj van:

külföldön él a gyermekvállalási korban lévő magyarok 7-8 százaléka2014. július 11.
hvg.hu
Az elmúlt öt-hat évben indult meg a fiatalok tömeges kivándorlása. Ma már a szülőképes korúak 7-8 százaléka külföldön él, egy évtizede ez az arány még egy-két százalék volt – mondta a KSH szakértője.A teljes írás itt olvasható:


Hamarosan eltűnik 1,5 millió ember Magyarországról
Miért kezelik rosszul a problémát?

2014. július 15.
Femina.huMár kilátásban a 8,5 millió lakosú Magyarország, miközben a gyermekvállalás korában lévők lassan tizede él külföldön. A kormány rosszul kezeli a népességfogyást és annak egyik fő okozóját, a kivándorlást.
A teljes írás itt olvasható:


A Föld országainak becsült népességszám-változása 2000–2050 között. Mely országokban várható jelentős népességszám-változás? Milyen összefüggés mutatható ki a népességszám-változás és a gazdasági fejlettség között?






Hamarosan eltűnik 1,5 millió ember Magyarországról

Miért kezelik rosszul a problémát?
Már kilátásban a 8,5 millió lakosú Magyarország, miközben a gyermekvállalás korában lévők lassan tizede él külföldön. A kormány rosszul kezeli a népességfogyást és annak egyik fő okozóját, a kivándorlást.
Eltűnik a magyar? Hányan vagyunk most és mi várható a közeljövőben? Mi a teendő, hogy megálljt parancsoljunk a népességfogyásnak?

Ezért fogy a magyar

A hazai népesség száma 1981 óta folyamatosan esik, és ez a következő években sem fog változni. 2011 és 2060 között akár 1,5 millió fővel csökkenhet Magyarország lakosainak száma a KSH szerint.
Néhány évtizeden belül tehát alig 8-8,5 millió lakosa lesz az országnak, miközben a köznyelv még ma is 10 milliós Magyarországról beszél, holott már ma sem érjük el ezt a számot. A legfrissebb elérhető adatok szerint 9 millió 900 ezer ember él Magyarországon, ám mivel a legutóbbi hivatalos adatok 2013 elejéről származnak, ez a szám ma már alacsonyabb.

A magyar fiatalok kivándorlása nyugatra, az asszimiláció és az alacsony termékenység az a három népesedéspolitikai téma, amellyel mindenképpen foglalkozni kell. A gyermekvállalási korban lévők külföldön tartózkodik - mondta Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára egy pénteki budapesti konferencián. Az asszimiláció természetesen a határon túli magyarok népesedési problémái közé tartozik.
A legtöbb politikus mintha példát is szeretne mutatni, amikor közismertté teszik családjukat. Nézegess képeket politikus-családokról!

Külföldön élnek, ott alapítanak családot, de jó stratégiával vissza is térhetnének

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Magyarság Háza Találkozás és tanácskozás a népesedési világnap alkalmából című rendezvényén Kapitány Balázs azt mondta, az elmúlt öt-hat évben indult meg a fiatalok tömeges kivándorlása, és ma már a gyermekvállalási korban lévők 7-8%-a külföldön tartózkodik, míg egy évtizede ez az arány 1-2% volt. A környező országok, ahol ez a probléma már régóta jellemző, egészen más módszereket alkalmaznak, mint amikben itthon szokás gondolkodni.
Tudható és várható volt az elvándorlás, de Magyarország nem készült fel erre a tendenciára. Még arról folyik a vita, hogy miként lehet megakadályozni az elvándorlást, miközben a sikeres vándorlási politika azt segíti elő, hogy az elvándoroltak visszajöjjenek.




A helyzetet nehezíti, hogy nálunk nincs gazdája az államigazgatásban ennek a kérdésnek - jegyezte meg Kapitány.

A határon túli magyarság is rohamosan fogy

A kutató hangsúlyozta: az elmúlt évek termékenységcsökkenése kizárólag arra vezethető vissza, hogy a házasságban született gyerekek száma csökkent - négy év alatt 60 ezerről 48 ezerre -, miközben a házasságon kívüli termékenység stabil maradt.
Korhecz Tamás a Szerbiai Magyar Nemzeti Tanács elnöke szintén a konferencia keretében hívta fel a figyelmet a határon túli magyarság csökkenésére. A Vajdaságban a népesedés megtartására irányuló stratégia keretében az önkormányzatokat családoknak nyújtandó támogatások bevezetésére ösztönzik.






A CIONISTA GYARMATOK MŰKÖDTETÉSÉNEK TÍZPARANCSOLATA







Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás

CHOMSKY AMERIKAI PROFESSZOR: A CIONISTA GYARMATOK MŰKÖDTETÉSÉNEK TÍZPARANCSOLATA

A cionista gyarmatok működtetésének tízparancsolata
Chomsky amerikai professzor zsidó származású, de arról híresült el, hogy a cionizmust megveti és folytonosan kritizálja, leleplezi. A jelenlegi gyűjteménye is tízparancsolat formában, közérthetően tárgyalja a cionisták által leigázott és gyarmattá tett országok kormányzási módozatait.
Kérünk minden Olvasónkat, hogy ezt a tízparancsolatot másolja le és terjessze. Ugyanakkor kérjük a Hozzászólókat, hogy pontonként szóljanak hozzá, olyan módon, hogy a kiválasztott pontot pl. kiegészítik. Lehetséges 11, -21. pontot is írni.
Várjuk tehát a kiegészítéseiteket!
1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal.
Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik  őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű  szolgánk lesz.
2.) A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nem létező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nem létező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb  következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan  történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”).
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a  történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális
megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)






A DIKTÁTUM ÉS ZÁRADÉKA




Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás

A TRIANONI DIKTÁTUM 95. ÉVFORDULÓJÁRA – HOZZÁK NYILVÁNOSSÁGRA A TRIANONI DIKTÁTUM ZÁRADÉKÁT, AMIT MAI NAPIG NEM TARTANAK BE AZ UTÓDÁLLAMOK!

1920. június 4-én a versailles-i kastélyrendszerhez tartozó Nagy-Trianon palotában minden idők legszégyenteljesebb és legigazságtalanabb „béke”- diktátumát kényszerítették egyoldalúan a magyarságra a kollektív bűnösség elvét alkalmazva. Egyedül a magyaroktól tagadták meg a kötelezően előírt önrendelkezési jogot, miközben a többi állam Magyarország rovására gátlástalanul gyarapodhatott. Hazánk területének 2/3-át, lakóinak több, mint 1/3-át elcsatolták.
Nincs a világon még egy ország, melyet saját nemzetrészei határolnának. A földgolyón nincs egyetlen példa sem a történelem során, arra a tragédiára, amit a magyarság a Kárpát-medencében megszenvedett, nemcsak magáért, de Európáért is.
A trianoni diktátum eredetileg francia, angol és olasz nyelven jelent meg. A francia és angol nyelven megjelent szövegeknek volt záradéka, amit még ma is elhallgatás övez. Ebben, az idő ( 50? 70? év) múltával történő népszavazásról is történik konkrét említés.
A megjelent magyar fordítások a záradékot nem tartalmazzák. Az igazság napfényre kerülne, ha a megfelelő vezető politikus venné magának a fáradtságot és bátorságot, és az eredeti francia szöveget hivatalból megtekintené. De az is kellően elősegítené a felvilágosítást, ha a KAPU folyóiratban a 10-15 évvel ezelőtt közreadott záradék közismertté válna.
A 95 esztendeje történt tragikus feldarabolás problémái máig megoldatlanok. Míg az öt felé hasított magyarság Magyarországként megmaradt részének minden diktátum pontot be kellett tartania, és betartja ma is, addig az utódállamok, a hozzájuk csatolt magyar országrészeken egyáltalán nem tartották be a Trianoni diktátumban, majd az azt követő szerződésekben és egyezményekben vállalt, és előírt kötelezettségeiket, nemcsak az önrendelkezés, a nyelvhasználat, az oktatás, de sok más területen sem. A II. Világháborút követően az elcsatolt nemzetrészeken a magyar lakosság ellen egyértelmű genocídium (népirtás) zajlott. Százezreket űztek el szülőföldjükről, tízezreket hurcoltak el, vertek agyon, lőttek tömegsírba, a Délvidéken és a Felvidéken, míg Erdélyben a legbarbárabb módon a székely falvakba felment vasgárdisták bárddal fejezték le a férfiakat és fiúkat, s hurcolták el a lakosságot Észak-Erdély visszacsatolását megbosszulva.
1945-öt követően 1956-ig Erdély gyakorlatilag szovjet katonai felügyelet alatt állt. A román részről történő kegyetlen, magyar népirtást így leállítódott. Csak az 1956-os szabadságharc leverését követően került Erdély ismét teljesen a románok kezébe, amivel lehetetlenné vált egy esetleges újratárgyalási kezdeményezés is.
Miután Kádár János 1975-ben a Helsinki találkozón igazságtalannak nevezte a békediktátumot, majd ezt követően Romániába utazott, reménykedve, de hiába vártuk, hogy a Trianon-kérdés is előkerül a tárgyalások során.
Ezek a tragikus történések azonban nincsenek a köztudatban, s az érintettek kihalásával, eltűnnek az emlékezetből is, ellentétben olyan tragédiákkal, melyekre naponta emlékeztetnek.
A XX. század végén Európában újra rajzolták egyes országok határait. Például egyesült az NDK és Nyugatnémet ország, melyet mi, magyarok segítettünk elő, és szétválás, felbomlás volt a csehszlovákoknál, a szovjeteknél, a jugoszlávoknál.
Ekkor a magyar politikusok, mint akiket kígyó bűvölt meg, nemcsak, hogy nem képviselték a magyar nemzet érdekeit, de azzal ellentétesen cselekedtek. Erre példa Antall József, amikor Jeszenszky Géza külügyminiszter szégyenteljes ténykedését követően a magyar-ukrán alapszerződésben foglaltakat aláírta, miközben darabjaira hullt a Szovjetunió. De említhetnénk a Délvidéket is, Jugoszlávia felbomlása kapcsán, amiért Csurka István emelt szót az akkori Országgyűlésben.
Negyed évszázad telt el a „rendszerváltás”-nak nevezett időszak óta, és magyar részről sehol komolyabb érdemi tevékenység nem történt. Sőt az újonnan alakult Szlovákia még a Dunát is elterelhette, és folyamatosan zajlik az ott élő magyarok hátrányos megkülönböztetése úgy a nyelvhasználat, mint az állampolgárság tekintetében. Legújabb ötletük, hogy Rákóczi fejedelem hamvait „haza kívánják küldeni”, száműzve vezérlő fejedelmünket a Kassai dómból. A Beneš-dekrétumok érvényben vannak. A Délvidéken, de a Felvidéken is újra és újra történtek etnikai alapú bántalmazások. Romániában sem rózsás a helyzet, sőt egyre több a probléma.
A magyar kormány pedig nem kellően határozott a kérdések megoldását illetően. Többször is visszavonulót fújt, a „jó szomszédi” békesség jegyében, ellentétben a környező országok elfogadhatatlan álláspontjával szemben.
A magyar kormány sem Románia, sem Szerbia EU-hoz történő csatlakozásakor nem támasztott az elcsatolt területek magyar lakossága érdekében jogos feltételeket, miközben az elcsatolt területeken még a Trianoni diktátum előírásait sem tartották be.
Eközben Martonyi János volt külügyminiszterünk idegen elvárásoknak történő folyamatos megfelelési kényszere nem volt szinkronban azzal, amit a nemzet a külügyminiszterétől elvárna. De ma sem jobb a helyzet, ha Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Németh Zsolt államtitkár tevékenységét kísérjük figyelemmel.
Az is kétségtelen, hogy a parlamenti képviselők nagy részének sajnálatosan hiányos a történelmi tényismerete. Ezért ezekben a kérdésekben jelentős részük ellentétes álláspontot képvisel, az igazsággal szemben. Napjaink megdöbbentő példája a Miskolcon történt román emlékmű megkoszorúzása a hősök napja alkalmából a fideszes városvezetés részéről, néhány nappal a trianoni évforduló előtt.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyarságukért fizikailag is bántalmazzák az elcsatolt szülőföldjükön élő magyarokat. Az elszakított részeken, különösen Kárpátalján, a magyar emlékművek, szobrok ellen több méltatlan támadás történt. Sajnálatos módon, itthon, az anyaországban is a nemzetellenes erők részéről. Erdélyben is támadás indult a székely zászló használata ellen.
A pártokkal ellentétben, a lakosságból egyre többen felismerik a történteket, és egyre jobban megismerik a mérhetetlen igazságtalansággal járó fájdalmakat, a begyógyulatlan fizikai és lelki sebeket. Nem véletlen, hogy civil kezdeményezés volt a 2004. december 5-i népszavazási kísérlet, amit az akkori kormány és a honatyák jelentős része, – köztük nem egy nemcsak magyar állampolgársággal bíró képviselő – a lakosságot hazugságözönnel félrevezetve, megtorpedózott. Ezt kívánta jóvátenni a jelenlegi kormány a magyar állampolgárság megadásával.
Ma, 2015-ben is Magyarország határain belül is egyre több településen tartanak Trianon-megemlékezéseket. Sajnálatos, de tény, hogy az anyanyelv és a történelemismeret hiányából fakadóan, „ünnepségeket” rendeznek, ami megdöbbentő megfogalmazás vagy szóhasználat. Nehezen érthető, hogy június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjaként hogyan „ünnepelhetik”, mikor az a magyar nemzet tragikus gyásznapja.
Abszurditás a tények ismeretében. A nemzet a saját tragédiáját, megcsonkítását, halálra ítélését nem ünnepli, hanem emlékezik rá.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat már egy éve, 2013-ban az évforduló alkalmából Trianon konferenciát szervezett: Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében témában. Az előadók – itthoniak és határon túliak – a történelmi elemzések mellett a jelen megoldásának lehetőségét, a kiutat keresték. Az előadások egybehangzó végkicsengése: tovább, már nem hátrálhatunk. A saját sírunkat nem áshatjuk meg. Az önrendelkezés alapjog, amit az elszakított területek magyarságának is, más népekhez hasonlóan meg kell adni az utódállamokban. Ide tartozik az autonómia kiharcolásának kérdése is. Ezekért küzdeni kell. A magyar kormánynak pedig ezeket a törekvéseket végre nyíltan támogatni kell/ene. Nem pedig egyet lépni előre, kettőt meg hátra.
A nemzeti emlékezet kezd feltámadni. Napjainkra egyre több helyen kerültek elő a feledés homályából, vagy csak az átmentés sötét rejtekeiből emlékmű részletek, relikviák. Az átkeresztelt emlékművekre ismét felkerülnek a Trianon feliratok, mint például: Celldömölkön is, a Ság-hegyen, ahol az emlékmű úgy vészelte át a kommunizmus időszakát, hogy az eredeti feliratot lecserélték egy 1848-as Szabadság feliratra. Említésre méltó az 1936-ban Kőszeg Kálvária hegyén felállított Trianoni Kereszt, amely a burgenlandi magyar falvakból is jól látható volt. Jellemző, hogy 1945 után ezt a keresztet a határövezet katonai céltáblának használták.
Trianon szimbólumkészlete gyakorlatilag alig változott, szinte megegyezik a két világháború közötti jelképvilággal. Ennek nyílván az, az oka, hogy Trianon légyege ma is ugyanaz, ami 95 évvel ezelőtt elkezdődött. A keresztre feszített magyar nemzet kálváriája, aki reméli a feltámadás igazságát, ahogy az, a keresztre feszített Megváltóval, Jézus Krisztussal is megtörtént. Ezért a legtöbb köztéren található emlékmű, szakrális jelleget őriz, kereszt vagy Golgota, melyen a Trianon felirat, vagy Nagy-Magyarország térképe látható. Másik állandósult jelkép a fatörzs, mint újra kizöldellő, és mint életfa-motívum. Ez is régi motívum, a magyar költészetben is megtalálható Virág Benedektől Berzsenyi Dánielen át, napjainkig. A fatörzs, mint nemzet, melynek gyökerét férgek – önfiai – rágják és pusztítják. Az utóbbi időben készült emlékművek között kopjafákkal is találkozunk. Igen jelentősek a szobor kompozíciók.
Elmondhatjuk, hogy itthon több, mint száz köztéren található Trianonra emlékeztető emlékmű van, amelyekről tudunk, és amelyek nagy része települések útjain, dombjain található. Szerte a világban pedig több, mint háromszáz.
Orbán Éva
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)






A GYŰLÖLET TÖRVÉNYE




Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen – magyarirtás


A GYŰLÖLET TÖRVÉNYRŐL, ÉS AZ ANTISZEMITIZMUS TÖRVÉNYI TERJESZTÉSÉRŐL

NIF: A gyűlölet törvényének beterjesztése után Takács András, aki ma az Összefogás Magyarországért Párt elnöke, mindhiába reklamált, súlyos érveket sorolva fel, a köztársasági elnök, meg se mert pisszenni, s a törvény ellen óvást nem emelve, azonnal aláírta azt. A gyűlölet törvénnyel nemcsak a szólásszabadság sérült, hanem a történészi, nyelvészeti, forenzikus és a műszaki kutatások szabadsága is, és úgy működik, mint egy fordított korbács, amely ezúttal a farizeusok kezében van, és a Jézus Krisztust tagadók röhögése közepette verik ki vele a keresztényeket, a keresztény tudósokat a templomból.
Franciaország, de Ausztria is élen jár ebben. Az osztrák mérnöki kamara elnökét mentették fel a funkciójából, aki termotechnikai szakmérnökként alaposan foglalkozott a zsidó megsemmisítő táborok krematóriumaival, és kimutatta, hogy azokban maximum a betegségben elhalálozottak hulláit égethették el, oly jelentéktelen kapacitásúak azok a kemencék. A mérnöki kamara tagságát is megvonták tőle.
Robert Faurisson, a lyoni egyetem francia professzora vette a bátorságot és kielemezte az Anne Frank naplója című szívszorító könyvet és kinyomozta megírásának körülményeit. A német állam is rövid időre megkaphatta az eredeti naplót. Ami egyből szembeugrott a szakértöknek, hogy azt golyóstollal írták, amely író eszköz csak 1951-töl terjedett el. A professzort eltávolították az egyetemről.
David Irving brit kutató történészt, osztrák törvényszék 3 év letöltendő börtönre ítélte holokauszt tagadásért!
Takács András: A gyűlölet törvénye
Aljas, becstelen, istentelen ember az, aki a gyűlölet forrását táplálja! A magyar parlament 2010. február 23-án megszavazta az úgynevezett „holokauszt törvényt”-http://www.parlament.hu/irom38/09861/09861.pdf ­-, amelyet joggal nevezhetünk a gyűlölet törvényének, mivel a népirtás, így a zsidó nép intézményesített irtása is a gyűlöletre alapozódott, de valójában gazdasági és politikai érdekből követték el. Az előterjesztők a holokauszt „melegen tartásával” az emberek közötti gyűlöletet kívánják állandósítani politikai haszonszerzésből, mindezt a magyar nép iránti gyűlöletből tették, mivel e törvénnyel azt sugallják, mintha Magyarországon általános lenne az antiszemitizmus és a törvény erejével kellene fellépni ellene. Addig, amíg Európa más országaiban zsinagógákat gyújtanak fel, a rasszizmus jegyében tüntetnek, addig itt Magyarországon ilyen és ehhez hasonlók nem fordultak elő.
A törvény önmagában egy jogi nonszensz, mivel nem a törvény tárgyát képező cselekedetet, a népirtást (holokauszt) szankcionálja, hanem az arról való lehetséges vélekedést. E logika alapján mi, keresztények, joggal várhatnánk el a magyar parlamenttől, hogy Isten vagy Jézus Krisztus létének a megkérdőjelezését hasonló módon büntessék.
Az önálló képviselői indítvány szövege:
A büntető törvénykönyvről 1978. évi IV. törvény 268/B. §-t követően a következő új címmel és 269/C. §-sal egészül ki:
Holokauszt* tagadása
269/C.§ (1) Aki mások előtt
a) a holokauszt történelmi tényét, pusztítását vagy az áldozatok nagyságrendjét kétségbe vonja vagy tagadja, vagy
b) a holokauszt áldozatait e minőségben becsmérli, vagy
c) a holokauszt elkövetőit dicsőíti vagy tetteiket helyesli, vagy
d) a holokauszt megismétlésére felhív,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben írt bűncslekmény elkövetésére nagy nyilvánosság előtt kerül sor, vagy az erőszakos cselekményhez vagy a köznyugalom súlyos megzavarásához vezet. „
Ez a törvény pontatlan, félreértelmezhető gumijogszabály, amely visszaélésekre ad lehetőséget. Egyoldalú, természetellenes, történelmi- és világnézeti különbségek közötti vitákat akar törvényi keretek között szabályozni, úgy, hogy csak a zsidósággal szembeni bűnök tényszerűségének vitathatóságát szankcionálná.
Az előterjesztők (Dr. Bőhm András (SZDSZ)Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ)Dr. Fodor Gábor (SZDSZ)Geberle Erzsébet (SZDSZ),Gusztos Péter (SZDSZ)Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ)Horn Gábor (SZDSZ)Dr. Kóka János (SZDSZ)Kuncze Gábor (SZDSZ),Dr. Magyar Bálint (SZDSZ)Dr. Sándor Klára (SZDSZ)Velkey Gábor (SZDSZ)) elfelejtették – nem véletlenül – a törvényben definiálni, hogy mit értenek „holokauszt” alatt, amit ugyan az indokolásban megtettek „ a holokauszt, azaz közel hatmillió európai zsidó ( és ennél kisebb, de jelentős számban más csoportok) meggyilkolása a náci uralom alatt.” , de ez nem pótolja a törvény ezen hiányosságát.
Jogi kifogásaim e törvénnyel kapcsolatosan;
1. hogy olyan fogalomról – a holokausztról – alkot törvényt, amelynek magyar megfelelője a „zsidó nép kiirtása”, ami ebben az értelemben félrevezető és hamis.
2. hogy nem rögzíti a holokauszt törvényi meghatározását,
3. hogy sérti a szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadságát,
4. hogy a történelmi tényeket csak és kizárólag a zsidó állam politikai és a „holokausztipar” érdekeinek megfelelően engedi beszédtémává tenni,
5. hogy az áldozatok pontos számának, nagyságrendjének vitathatóságát kizárja,
6. hogy a holokauszt elkövetőit nem nevezi meg,
7. hogy a kollektív bűnösség vádjára ad lehetőséget, (Az indokolásban Németországot „népirtó-államként” említi, így a német népet is – népirtóként állítja be.),
8. hogy a holokauszt témáját tabuvá minősítette azzal, hogy a „mások előtt” folytatott ezzel kapcsolatos vitákat kizárja az oktatásból, a tudományos vizsgálatokból, sőt, még az emberek egymás közötti beszélgetéséből is.
Elvi kifogásaim e törvénnyel kapcsolatosan:
– A törvény megvalósítja az úgynevezett „gondolatrendőrség” felállításának jogi alapjait. Ma még csak a holokauszt vonatkozásában. És holnap miről nem lesz szabad majd beszélni és gondolkodni?
– A jogegyenlőség elvét semmibe veszik az előterjesztők és a törvényalkotók! A népirtás tagadásának ilyetén való elítélését kizárólag csak a zsidósággal kapcsolatosan szankcionálja, míg a más népek ellen elkövetett és elhallgatott (indián, orosz, örmény, palesztin, magyar és még sorolhatnám) népirtást nem.
– Ezzel a törvénnyel – az általa megvalósított kettős mércével, az emberek igazságérzetét sértik, jellegénél fogva ellenszenvet szít a törvény kedvezményezettjeivel szemben, nem hogy visszafogná a rasszizmust, hanem éppenséggel felszítja az antiszemitizmust.
– Ez a törvény csak a gyűlöletet szítja, mert a zsidó nép ellen elkövetett népirtást törvényileg kiemeli a más népek ellen elkövetett genocídiumok közül. A zsidó nép szenvedését más népek szenvedései fölé helyezi. Azt a vélekedést erősíti, hogy a zsidó etnikum a föld népei között kiváltságos helyzetben van, és kiváltságokat élveznek.
– Maga törvény azt sugallja, mintha a magyar nép antiszemita vagy fajgyűlölő lenne. Ez pedig hamis és aljas sejtetés.
– A zsidóellenes népirtás állandó felemlegetése olyan, mint az emberiség testén lévő sebek egyikében való állandó vájkálás, csak azért, hogy vádlás alá helyezhessenek más népeket, politikai és anyagi haszonszerzés céljából.
– Ez a törvény keresztényellenes, mert az emberek közötti szeretet és a megbocsájtás lehetőségét teszi lehetetlenné, azzal, hogy kizárólagossá teszi a zsidó nép fájdalmát.
Mindezek okán bízom abban, hogy a Magyar Köztársaság elnöke ezen törvényt ilyen formában nem írja alá és megteszi a szükséges lépéseket.
Budapest, 2010. február. 23.
Takács András
*(Wikipédia): „Ez a szócikk a második világháború alatt elkövetett zsidóellenes népirtásról szól. Hasonló címmel lásd még: holokauszt (egyértelműsítő lap).
holokauszt (a görög ὁλοκαύτωμα, holokautóma szóból: „teljesen elégetett”, t.i. égőáldozat). A szó a Szeptuagintábólered és a héber עוֹלָה ólá-nak („ami felmegy”), azaz a „teljesen elégő áldozat”-nak a tükörfordítása. Zsidó terminusa azonban nem ez,[1]hanem a Soa vagy Soá (‏‏שׁוֹאָה), ami a teljes pusztulást, kiirtást jelenti (jiddis חורבן) Churben).[2] „
források: nemzetihirhalo.hu
Anne Frank naplójának eredeti szövege hollandul 3 formátumban először 2016 január 1-töl hozzáférhető:
fénykép a napló 2 oldaláról:
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)






A JEGYBANKI KÖZPÉNZORGIA




Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás
Matolcsyék akár 20 évet is kaphatnának 
2016. 04. 27. 24.hu 
Magyar György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, önmagában az unortodox gazdaságpolitika még nem volt büntetőjogi kategória, de az, amit tudunk a jegybanki alapítványok pénzügyeiről, az megvalósíthatja akár a hűtlen kezelést is,
amit elég rendesen tud büntetni a törvény, mert nagyon nagy összegről van szó. Magas az érték, öttől tízes kategória. Ha egyszer valaki ezt megállapítaná, de emögé tennék egy gyors kérdőjelet. De ha ne adj' isten ezt bűnszövetségben vagy bűnszervezetben követnék el, az már talán öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő lehetne.



Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szintén bűnügyről beszélt. 
Ez tényleg bűnügy. Talán lehet azt is mondani, hogy ez az egész konglomerátum, amit a jegybank maga köré létrehozott alapítványokból, ez innen szemlélve leginkább valamiféle bűnszervezetnek tűnik.
Nem is az a bűnös magatartás, hogy az alapítványok vagyonát olyan célokra fordították, ami még az alapítványok nagyon gumírozottan megfogalmazott feladataival sincsenek összefüggésben, hanem magának a közpénznek az ellopása tűnik bűnösnek. Ezek a pénzek, ez a pár százmilliárd forint nem kerülhetett volna az alapítványokhoz.

Előre megfontolt szándékkal? 
Ligeti Miklós szerint visszamenőleg nézve a történetet, az alapítványokat éppen azért hozhatták létre, hogy a jegybank pénzeit ellenőrzés, közbeszerzés nélkül tudják célba juttatni. Az alapítványok valójában eszközei voltak "a hűtlen kezelés, sikkasztás, hivatali visszaélés" háromszögében elhelyezkedő pénzosztásnak. 
Magyar György szerint nem állja meg helyét az az érv, hogy az MNB-nek már nincs köze az alapítványokhoz, mert azok önálló jogi személyek. Van köze. 
Odaadta azt a közpénzt, amit rábíztak. 
Az ügyvéd szerint megállhat a hűtlen kezelés, hiszen az MNB úgy vette le kezét az MNB alapítványairól, hogy közben azok kuratóriumaiban csak bizalmi emberek vannak, a jegybank vezetői, döntéshozói ülnek a felügyelőbizottságokban, "ami már maffiaszerű". A TI jogi igazgatója ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a végjátékhoz az Orbán-kormány is segédkezett, amikor megpróbálta az alapítványi pénzeket titkosítani. Magyar György szerint egy őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomásnak felelt meg, ahogy próbálták az adatokat egy törvénnyel titkosítani. 
Ez maga elég ahhoz, hogy ráutaló magatartásukkal beismerjék, hogy olyan adatokat hordoznak ezek a szerződések, amelyek nem tartoznak az állampolgárokra."







A TEK állta el a devizahitelesek útját





A Kúria épületétől Budára vonultak a tüntetők a devizahitelesekről szóló bírói döntés után. Körülbelül nyolcvan-százan indultak, de sokan lemorzsolódtak. Több tucat rendőr kíséri őket. Orbán Viktor háza a cél, de a TEK lezárta a kormányfő otthonának környékét, a tüntetők megakadtak a rendőrsorfalon.
Nagyjából százötven tüntető várta már délután egy óra óta a Kúria épülete előtt, hogy ítéletet hozzanak a devizahitelperben. A Kúria a múlt héten kezdte tárgyalni azt az ügyet, amelyet az adós másodfokon megnyert az OTP Bankkal szemben.
A tüntetők kissé megfogyatkozva, három óra után nem sokkal indultak el mintegy nyolcvanan az épület elől, a cél Orbán Viktor háza volt, ahogy azt korábban ígérték. A Terrorelhárítási Központ bejelentette, hogy délután négy órától "a szükséges ideig, de legkésőbb augusztus 4-én éjfélig" lezárják a Cinege utca, azaz a miniszterelnök házának környékét. 
Este hat után értek a Cinege utcába a tüntetők, de a útzárlat láttára megálltak. Beszédeket tartottak, volt, aki azt emlegette, "Orbán, nem ezt vártuk tőled", és tanácskoztak, visszaforduljanak-e. A meleg és a hegymászást nem mindenki viselte jól, egy ember elájult, hozzá mentőt kellett hívni. Egy kisebb dulakodás is kialakult a rendőrök és a tüntetők között, de nem volt komolyabb ütés tudósítónk szerint.
Lévai Anikó, a kormányfő felesége kiment a tüntetőkhöz, akik elmondták neki, hogy Orbán Viktor megígérte, senkit nem hagynak az út szélén. Lévai Anikó erre megígérte, átadja az üzenetet. Hét óra után nem sokkal már csak tucatnyian maradtak, a tüntetésnek vége volt.
A devizahiteles tüntetők menetét körülbelül húsz rendőr kísérte, több rendfenntartó ment a csoport mellett is. A vonulók élén egy Koppány csoport feliratú autó haladt. Többen Árpád-sávos zászlót, magyar zászlót vittek. A tüntetők antiszemita rigmusokat skandálnak, három-négy embernél volt mini megafon, ezek segítségével elhangzott az is, hogy "reszkessetek kutyák", és hogy "elővesszük a fegyvereket".






Kissé összekaptak, de komoly összecsapás nem alakult ki a rendőrökkel
Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Korábban a Szent István körútra kiérve világossá vált, hogy a demonstrálókat engedik az úttesten vonulni, jelentette tudósítónk. Az autóforgalom a menet környékén leállt. A Vígszínháznál a kiülős helyeken sörözőket megpróbálták rávenni a tüntetők, hogy menjenek velük, de senki nem csatlakozott hozzájuk. Sok támogatást egyébként sem kaptak a körúton, egy idős hölgy azt sérelmezte, hogy a vonulók miatt lekési a vonatát, egy másik nőnek az Árpád-sávos zászlók nem tetszettek.
A demonstrálók rendbontás nélkül öt órára eljutottak a Kútvölgyi lejtőig, ott értesültek a Cinege utca lezárásáról, de egy gyors szavazás után továbbindultak. Ekkor mintegy 60-an lehettek.

Az ítélettől az indulásig

A demonstrálók a Kúria délután kettő körül meghozott döntéséről értesülve arról kezdtek beszélni a megafonba, hogy a bíróság nem tisztességes, "a szív helyett a zseb győzött", illetve, hogy "elég öt embert lefizetni, hogy a Kúria a bankok javára döntsön".
Egy nő ekkor kikapta az aktuális beszélő kezéből a megafont, és azt mondta, innentől kezdve nem vállal felelősséget a rendezvényért, ami történik majd, az mindenki saját felelőssége. A tömeg a Kúria épülete felé fordulva azt kezdte skandálni, hogy "kurva anyád, kurva anyád", és zúgott a "nem hagyjuk, nem hagyjuk" is  - jelentette a helyszínről tudósítónk, aki szerint kisebb zűrzavar támadt, amikor az egyik szónok közölte, ő úgy tudja, a javukra döntött a Kúria. A tüntetők ekkor kis ideig tanácstalanul kérdezősködtek egymástól.
Az emberek három óra előtt nem sokkal indultak el, előtte felszólították a rendőröket, hogy az azonosítójukat jól látható helyre tegyék. A szónokok közben azon méltatlankodnak, hogy a demonstrálók túl békésen veszik tudomásul az ítéletet, "mintha nem is az otthonuk múlna rajta", illetve, hogy "a Facebookon sokkal többen ígérték, hogy eljönnek". 






A Koppány-csoport tüntet a Kúria előtt
Fotó: Tuba Zoltán - Origo
A Koppány-csoport elnöke, Balogh Béla az Origónak még az ítélet előtt azt mondta, hogy az ítélettől függetlenül mindenképp Orbán Viktor háza elé vonulnak délután. Ha számukra pozitív ítélet születik, akkor a kilakoltatások azonnali leállítását követelik a miniszterelnöknél, ha pedig a bank javára dönt a Kúria, "akkor érthető, miért tüntetünk Orbán házánál" - mondta az elnök.
Kettő óra, vagyis még az ítélet előtt a tüntetők lejátszották a himuszt, és percekig skandálták, hogy "nem fizetünk uzsorát, nem fizetünk uzsorát". Előkerült egy fából összetákolt akasztófa is, amely két bábu lógott. Mindkettő nyakába táblát akasztottak, az egyikre azt írták, "korrupt, szar alak vagyok", a másikra pedig azt, hogy "végrehajtó vagyok".
A tüntetők a rendőröket folyamatosan provokálták. Egy férfi a Kúria bejáratánál álló rendőröket arra kérte, hogy fogjanak vele kezet, de ez nem történt meg. Egy Koppány-csoportos nő pedig azt kiabálta magából kikelve, hogy "tudjuk, hogy ti is szar helyzetben vagytok, százezer a fizetésetek, miért nem álltok mellénk?". A rendőrök faarccal álltak, és nem reagáltak.


Még újabb 32 stadion épül

Fogalmazzunk úgy a koncentrációs táborok kiépítése midenek felett !!!
minden program kárára kell kiépíteni a koncentrációs táborokat !!!
Most az érdi focisták örülhetnek. A harmadosztályú csapat 3,3 milliárdért kap új stadiont. A beruházások pedig folytatódnak, a tervek szerint a következő években 32 stadiont építtet a kormány országszerte. Az MSZP úgy számol, a már elkészült stadionokra annyit költöttek, amennyiből ki lehetne fizetni a kórházak adósságát. A kormány szerint a létesítményekre az emberek egészségének megőrzése miatt van szükség.


Orbánra hivatkozva a tervezettnél sokkal nagyobb stadion épül Tatabányán

Az egészségügyre nem költhetik el , az oktatásra sem , mert a vakolók így diktálnak , a bohócoknak meg ezt kell megvalósítani .


Polt szerint a felesége nem követhetett el semmit, hiszen nem indult eljárás ellene

A Parlamentben az MSZP-s Harangozó Tamás kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt az MNB-botrányról, azon belül is felesége szerepéről.
Polt-Palásthy Marianna a jegybank két alapítványában is szerepet vállal, a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványnál pedig mezei felügyelőbizottsági tag. Emellett Polt-Palásthy Matolcsy György jegybankelnök személyzeti főnökeként is dolgozik, havi ötmillió forintos fizetésért.
Polt Péter válaszában határozottan visszautasította a vádakat.





Ön azt állítja, hogy valaki, jelesül az én feleségem, bűncselekményt követett el. Én azt gondolom, hogy még eljárás sincsen.
- mondta a legfőbb ügyész, akitől ugyebár nem teljesen független, hogy van-e eljárás.

Megszavazta a kormány Matolcsy havi 5 milliós fizetését




Jegybanki botrány ide vagy oda, a fideszes és KDNP-s képviselők kedden másodszorra is ötmilliós fizetést szavaztak meg Matolcsy Györgynek.  Orbán Viktor sajtófőnöke szerint fel sem merülhet, hogy Matolcsyt a kormányfő törvényesen meneszthetné.
hirdetés
A jegybank-botrányok ellenére is megszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége, hogy Matolcsy Györgynek ötmilliós legyen a jövőben a fizetése, és kedden másodszor is elfogadták a fideszes, KDNP-s képviselők az Alkotmánybíróság által a titkosítások miatt alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített jegybanktörvény módosítását is.
Az új verzió már csak a Nemzeti Bank többségi tulajdonában lévő cégek gazdálkodását titkosítja, az alapítványokét nem, azaz a közvagyon nem veszíti el közvagyon jellegét. Viszont tíz évig nem nyilvánosak azok az adatok, amelyek devizapolitikai vagy központi pénzügyi érdekeket sértenének. A gazdasági társaságok versenypiaci tevékenységére vonatkozó adatok szintén üzleti titoknak minősülnek, az alapítványok gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi a jövőben. Az ellenzék a szavazás előtt a T. Házban Matolcsy György menesztését követelte.
nol.hu nyomán



A franciák miniszterelnöki rangú lobbistája – Medgyessyt 1990 óta gyanú lengi körül

Csak a jegybank botrányáról akarják elterelni a figyelmet – evvel védekezett Medgyessy Péter volt miniszterelnök és francia lobbista, miután kiderült, hogy családi cége majdnem kétszázmillió forintot kapott a francia Alstomtól, amikor az metrószerelvényeket adott el Magyarországnak. A brit hatóságok nemrég azzal vádolták meg a multicéget, hogy összesen hétszázmillió forinttal fizette le a magyar döntéshozókat. Kósa Lajos skandalumról beszél, mivel szerinte a magyar demokrácia huszonöt éves történetében miniszterelnököt ilyen súlyos vád még nem ért, és Medgyessynek el kell számolnia azokkal az összegekkel, amit korrupció gyanánt átutaltak neki. A Fidesz frakcióvezetője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, elképzelhető, hogy a kenőpénz egy része a szocialista elnökhelyettes, Simon Gábor külföldi számláin landolt. Medgyessyre 1990 óta rendre a befolyással üzérkedés gyanúja vetül, szinte minden egyes esetben francia érdeket szolgálva ki.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Való igaz, hogy tanácsadói szerződése volt cégem utódjának az Alstommal , ám az ügy csak figyelemelterelés a jegybank-botrányról – így nyilatkozott  Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Indexnek, miután a Magyar Idők keddenmegírta, hogy az egyik érdekeltsége pénzt kapott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól. A lap azt írta, hogy Medgyessy Péter a miniszterelnöksége kezdetén eladta a Medgyessy Tanácsadó Kft.-t a társaság ügyvezetőjének, Toll Károlynak, 2004 novemberében azonban – már mint utazó nagykövet – feleségével új vállalkozást alapított M. P. Európa Tanácsadó Kft. néven. Medgyessy Péter 2006 augusztusában ezt a társaságot felhasználva vásárolta magát vissza a Medgyessy Tanácsadó Kft.-be, amely akkor AssistConsult néven futott. A Magyar Idők úgy tudja, Magyarországon az Alstom az AssistConsult Kft.-vel és a 2006 nyaráig offshore-résztulajdonban lévő Honfran Kft.-vel kötött tanácsadási, illetve képviseleti szerződést. Az AssistConsult Kft.-vel létrejött megállapodás alapján az Alstom 2007. március 30-án 259 ezer, 2008. január 22-én 338 ezer eurót utalt át. Néhány napon belül szinte a teljes összeg Medgyessy családi cégénél, az M. P. Európa Tanácsadó Kft. számláján kötött ki. Forrásaik arról számoltak be, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala (SFO – Serious Fraud Office) szerint az Alstom brit leányvállalata nagy összegű, munkavégzéssel nem ellentételezett tanácsadói szerződéseket kötött üzletszerzési célországaiban. A hivatal szerint a szóban forgó megállapodásokkal korrupciót lepleztek. Ismert, néhány hete robbant a hír, hogy a brit nyomozóhatóság vádirata szerint átszámolva hétszázmillió forintnyi kenőpénzt fizethetett az Alstom a 2-es és a 4-es metróért két cégen keresztül a BKV-körüli személyeknek, hogy az Alstom nyerje a metrókocsitendert. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást hivatali vesztegetés gyanújával, augusztus 3-i nyomozási határidővel, ismeretlen tettes ellen.


Demszky-Alstom magyaridok
A Fidesz Demszky felelősségét is megvizsgálná az Alstom-botrányban. Fotó: Magyar Idők

SIMON GÁBORNÁL IS LANDOLHATTAK AZ ALSTOM KENŐPÉNZEI?

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a botrányra reagálva közölte, hogy az ÁSZ is vizsgálta a beszerzést, és megállapítása szerint jelentős hátrány érte a magyar államot, a fővárost. Véleménye szerint újabb tekintélyes csontvázhalmaz esik ki a szocialista kormányázás szekrényéből. Az Alstom-ügy minden lehetséges szálát fel kell fedni – hangsúlyozta, jelezve: a kormány sürgetni fogja a vizsgálatot, de arra is szükség van, hogy a Fővárosi Közgyűlés is megvizsgálja az ügy körülményeit. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alstom francia vállalat vezetői ellen eljárás van folyamatban, mert 2,3 millió eurót a BKV-nak és az ahhoz közel álló embereknek utaltak át, hogy a cég szerelvényeit rendeljék meg. Hozzátette: a Magyar Idők információi szerint a szocialisták miniszterelnöke, Medgyessy Péter családi cége ebből a kenőpénzből 600 ezer eurót, azaz 180 millió forintot kapott. Azt firtatta, hogy Medgyessy Péter el tud-e számolni ezzel a pénzzel, hol van a többi pénz, illetve kik azok, akik érintettek az ügyben. Szerinte Demszky Gábor volt főpolgármester, Bajnai Gordon volt miniszterelnök és a BKV felelős vezetőinek körében kell keresni a maradék pénzt. Hozzátette, hogy meg kell hallgatnia ezeket a volt politikusokat is. Kósa Lajos emellett a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, akár az is lehet, hogy Simon Gábor számláján is landolhatott a pénzek egy része, utalva arra, hogy a mai napig nem tudni, milyen forrásból” származik az a több százmillió forint, amit az MSZP volt elnökhelyettese külföldi bankokban parkoltatott. Kósa szerint ez az ügy skandalum, hiszen a magyar demokrácia huszonöt éves történetében miniszterelnököt ilyen súlyos vád még nem ért,és Medgyessy Péternek el kell számolnia azokkal az összegekkel, amit korrupció gyanánt átutaltak neki. De a kormánypárti politikus elmondta azt is, hogy maga Gyurcsány Ferenc is beszélt arról, hogy „jobb, ha nem tudjuk”, hogy honnan vándoroltak jelentős összegek az ő elnöksége alatt a szocialistákhoz.
Medgyessy 2000-ben átveszi a Becsületrendet
Medgyessy 2000-ben átveszi a Becsületrend lovagi fokozatát.

IDEGEN ÉRDEKEK SZOLGÁLATÁBAN?

Medgyessy Péterrel kapcsolatban érdemes még kiemelni, hogy 1990-ben az egyik legtekintélyesebb francia befektetőcég, Paribas magyarországi leányvállalatának elnök-vezérigazgatója lett. Ilyen minőségében többek kötött a paksi atomerőművel kötött számos, mondhatni nem a magyar félnek előnyös megállapodást.
A franciáktól Medgyessyék kapcsolatrendszerén keresztül beszerzett alkatrészeknek volt felróható az is, hogy 2003-ban a paksi 2-es blokkban megtörtént a Csernobil utáni legsúlyosabb európai atombaleset, mely miatt évekig használhatatlan volt a blokk és kis mértékű rádióaktív szennyezés is a levegőbe jutott.
Később ugyanezekben az üzletekben a Medgyessytől már több évtizede elválaszthatatlan Apró-családba beházasodó Gyurcsány Ferenc is megjelent, az Altus Rt. képviselőjeként. Medgyessy, aki a Paribas után az Inter-Európa Bank elnökeként, majd a Horn-kormányba pénzügyminiszterként visszatérve is sok állami üzletbe egyengette a franciák útjait. Az idegen érdekek szolgálata esetében nem is maradt jutalom nélkül: a volt miniszterelnök 2000-ben átvehette a francia állam legmagasabb kitüntetését, a Becsületrend lovagi fokozatát, majd miniszterelnöki pályájának csúcsaként” 2004-ben a Becsületrend főtisztjévé avatták.

TÖBB BOTRÁNYT IS MEGÚSZOTT MÁR

Amit aztán Medgyessy és utóda Gyurcsány Ferenc becsületesen meg is hálálta a 2002-es kormányváltás után. Ekkor alakult ki ugyanis az a gyakorlat, hogy még a közalkalmazottak juttatásait is francia utalványokkal fizették ki, mesés nyereséget hagyva a multik zsebében.  Az első Orbán-kormány bukása után néhány héttel kiderült, hogy D-209-es szigorúan titkos tisztként az állampárt titkosszolgálatának dolgozott. Medgyessy a parlamentben napokon belül elismerte, hogy 1977 és 1982 között kémelhárító tiszt volt. A hír felröppenése látszólag kormányválság veszélyét idézte elő, ugyanis emiatt az SZDSZ-ben voltak olyanok, akik kiléptek volna a koalícióból, ám az SZDSZ végül természetesen maradt a kormányban.2002-ben robbant ki az úgynevezettGresham-botrány is, miszerint
egy 1999-ben kötött szerződésben Medgyessy Péter családi vállalkozása százezer dollárért vállalta, hogy ráveszi a főváros V. kerületi szocialista képviselőit a Gresham-beruházás támogatására.
A dokumentum áttanulmányozását követően több neves ügyvéd is annak adott hangot, hogy Medgyessy Péter azzal, hogy politikusokat pénzért befolyásolt,elkövethette a befolyással üzérkedés bűntettét, aminek az elkövetéséért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A hatóság azonban a legtöbb politikusokkal összefüggő eljáráshoz hasonlóan, végül bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.



NEMZETKÖZI KORRUPCIÓS BOTRÁNYBA KEVEREDETT A BALOLDAL


Felszólítjuk a baloldal fővárosi képviselőit, számoljanak el az Alstom-pénzekkel – mondta Kocsis Máté.
A Fidesz budapesti elnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala nyomozást indított az Alstom-szerződések ügyében. A vád szerint közel 700 millió forint kenőpénzt adtak olyan döntéshozóknak, akik elősegítették, hogy a 4-es metró szerelvényeit a cég szállíthassa a budapestiek számára – tette hozzá Kocsis Máté. Szavai szerint Tarlós István „nem véletlenül vívott gigászi harcot amiatt, hogy az Alstom-szerződések körüli visszásságokat elrendezze”, és eljárást kezdeményezett.
Fotó: fidesz.hu
Most már nemzetközi szintre emelkedett ez az ügy; a baloldal nemzetközi szintű korrupciós botrányáról van szó – jegyezte meg a politikus.
"A MEDGYESSY PÉTER ÁLTAL MEGKAPOTT ÖSSZEG NYILVÁN NEM FEDEZI AZ ELJÁRÁSBAN EMLÍTETT 700 MILLIÓ FORINTOT, EZÉRT ADÓDIK A KÉRDÉS, HOGY HOL VAN A TÖBBI PÉNZ."
Leszögezte, a Medgyessy Péter által megkapott összeg nyilván nem fedezi az eljárásban említett 700 millió forintot, ezért adódik a kérdés, hogy hol van a többi pénz.
Érdekelne minket, hogy Demszky Gábor miért nem szólal meg az ügyben, valamint az, hogy Gy. Németh Erzsébet – aki az akkori baloldali frakció vezetője volt – érintett-e a dologban. Érdekelne minket, hogy Horváth Csaba, akire Demszky Gábor később a BKV felügyeletét bízta, érintett-e a dologban, és kapott-e ebből a pénzből; ha nem kapott, akkor miért nem tűnt fel neki, hogy az Alstom-szerződések hátrányosak a Főváros számára. Miért Tarlós Istvánnak kellett ezt a munkát elvégeznie? Mi volt Horváth hallgatásának az ára? – sorolta. Közölte, arra is várják a választ, hogy ezek a pénzek milyen döntéshozatali mechanizmuson keresztül „jutottak abba az állapotba, hogy ez a nemzetközi korrupciós botrány megvalósuljon”.

Felszólítjuk a baloldal fővárosi képviselőit, hogy a különböző figyelemelterelő és balhékereső ügyeik helyett inkább számoljanak el azzal, hogy az ő fővárosi kormányzásuk alatt hogy tűntek el ezek a pénzek, kinél vannak. Arra is felszólítjuk őket, hogy adják vissza ezeket a pénzeket a fővárosiaknak – jelentette ki Kocsis Máté, aki szerint ez az összeg a fővárosiakat, a BKV-t és a budapesti tömegközlekedést illeti meg.
Tájékoztatott arról, hogy a következő közgyűlésre megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy az ügy miatt érdemes-e vizsgálóbizottságot felállítani. Teljesen világosan látszik, hogy a nyomozati munka mellett szükséges a döntéshozatali mechanizmusok megvizsgálása is – jegyezte meg. Kocsis Máté úgy fogalmazott, Demszky Gábornak, Gy. Németh Erzsébetnek, Horváth Csabának nyilvánvalóan tudnia kellett erről az ügyről, ha pedig ez nem így volt „akkor a teljes alkalmatlanságukról adnak tanúbizonyságot”.

Újságírói kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy a korábbi állami számvevőszéki vizsgálat megállapította, hogy a fővárosiakat hátrány érte az Alstom-szerződések miatt.
(fidesz.hu)
Nézd a kis buzeránst , hogx fossa a szót !!






NEM KELL A MAGYAR BUSZ A VOLÁNBUSZNAK?



A Totalcar szerint úgy írta ki a társaság a 152 új autóbuszra a tendereket, hogy azokon még véletlenül se tudjon indulni hazai gyártó.
Hiába írtak ki több mint száz autóbuszra tendert, a közlekedési központok új, hazai gyártású, autóbuszok nélkül várhatják a jövő évi piacnyitást - írja a portál.

Néhány hete a Volánbusz 152 darab autóbuszra írt ki tendereket, amelyek közül száz, a Volánbusz Zrt., 39 darab az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉMKK), 13 pedig Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KMKK) állományát gyarapítja majd. Így gyakorlatilag a Volánbusz szerzi be a saját és két másik közlekedési központ járműveit is. Erre a fajta beszerzésre, a hivatalos válasz szerint, azért van szükség, hogy homogénebb legyen a Volánok járműparkja.

A 152 autóbusz, a hazai autóbuszgyártóknak – mind a kettőnek – jó referencia lehetne, és talán a lassan elavuló járműcsaládjaikat is tudnák fejleszteni az így befolyt összegből. A Volánbusz viszont nem szeretne magyar járműveket látni a most megrendelt kontingensben, ugyanis úgy írták ki a tendereket, hogy magyar gyártó, főleg a győri Kravtex, ne tudjon indulni egyik beszerzésen sem - írja a portál.

Ez a Volánbusz weblapjáról letölthető dokumentumokból derül ki, ugyanis két tendernél a hosszúságnak 12 500-13 500 milliméter közé kell esnie a helyközi kialakítású buszoknál. A harmadik tendernél, a Volánbusz saját távolsági buszainál a minimális hosszúság 12 000 milliméter. Azaz pont tíz milliméterrel (magyarán egy centivel) több, mint amilyen hosszú az egyetlen hazai távolsági típus, a Credo Optinell, amely 11 990 mm hosszú.
cvb

A másik cégnek, a MABI-Bus-nak jelenleg egyáltalán nincs Euro VI-os helyközi vagy távolsági busza, így ők is kiestek az esélyesek közül. Igaz, a MABI-nál nemrég megkezdték az új helyközi típuscsalád tervezését, melynek prototípusát leghamarabb, 2017 első felében mutathatják be - írják.

A 152 darab autóbuszról szóló tendereken gyakorlatilag csak a nyugati gyártók tudnak indulni. Legnagyobb esélyes a Mercedes és az MAN, de beleszólhat még a végeredménybe a Scania és a Volvo is. A portál úgy tudja, az Evobus a Mercedes Citaro helyközi/távolsági GÜ típusával indult, ugyanis az olcsóbb típusukból, a Törökországban gyártott Conectóból nem gyártanak helyközi változatot. Így egy új prémium kategóriájú, csuklós típus jelenhet meg a hazai utakon. Az MAN, a Lion's City kétajtós helyközi változatával próbálja elnyerni a közbeszerzést. Ez utóbbiból egyébként van már néhány tucat a Volánbusz állományában, ezek közlekednek a főváros agglomerációs vonalain.

A portál megkereste a hazai buszgyártókat, hogy mi a véleményük a Volánbusz tendereiről, valamint a használt autóbuszok beszerzéséről, de nem kívánták kommentálni az eseményeket. Egy ágazati forrás a lapnak csak annyit mondott, hogy:

Mit tegyünk? Nekünk nincs az országban hatalmas autógyárunk, így ezt a békát is lenyeljük, és reménykedünk abban, hogy megváltozik az állam hazai gyártókkal szemben tanúsított hozzáállása.
Persze , hisz a zsidók nem kaptak elég jattot , hogy a magyar buszt válasszák , így a több jatos buszra mennek rá .












Bűn és büntetlenség





Közzétéve 2016-04-27 | Szerző: Admin


Madarat tolláról embert barátjáról

Titkos hangfelvétel: Továbbra is Farkas Flórián vezeti az ORÖ-t?

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egykori elnöke, jelenlegi miniszterelnöki biztos egy személyben döntötte el, hogy a 2016. február 26-i közgyűlésén kik lehetnek a testület vezetőségi tagjai, illetve elnöke – derül ki abból a hangfelvételből, amelyet a RomNet hozott nyilvánosságra.
A két hónapja készült felvételből kiderül, Farkas egymaga határozta meg az ORÖ elnökségének tagságát, az általános elnökhelyettes és az elnök személyét valamint a pénzügyi bizottság tagjait illetve a szakmai kabinet összeállítását. A Lungo Drom elnöke azt is világossá tette a frakcióülésen: Balogh János „társadalmi megbízatású elnök” lehet, és semmivel sem kap nagyobb jogkört, mint az általános elnökhelyettes, vagy az elnökség.
Farkas Flórián ragaszkodott ahhoz, hogy Lakatos István elnökhelyettes teljes aláírási joggal rendelkező első számú helyettese legyen Balogh Jánosnak, mert közel lakik hozzá, így őt „bármikor le tudja akasztani” és aláírhat papírokat, hogy minden haladhasson a maga útján.


Mi adjuk a hivatalvezetőt, a gazdasági vezetőt, senki nem tud ugrabugrálni, semmit nem engedünk meg”– fogalmazott, kijelentve azt is: „semmilyen döntés nálam nélkül, az elnökség nélkül nem indulhat”. Kijelentette azt is: aki az elmúlt időszakban Őt támadta, „ártatlanul”, semmilyen pozíciót nem kaphat az ORÖ-ben, és számolni kell majd a büntetőjogi következményekkel is.
A miniszterelnöki biztos a képviselőkkel azt is előkészítette, ha az ORÖ mégis feloszlatná magát, akkor hogyan mentenék át az állami normatív támogatást, hogy a képviselői ne maradjanak fizetés nélkül az új szervezet megalakulásáig.
Arról, hogy Farkas Flórián a háttérből napi szinten irányítja az ORÖ-t, egy másik hangfelvételi is tanúskodik, amely szintén a RomNet birtokába került. A miniszterelnöki biztos arról beszél hogy egy személyre szabott törvény alapján visszatérhetne az ORÖ élére.


Ha nekem vissza kell jönni azon az áron, hogy rehabilitálva legyen a cigánypolitika, az Országos Cigány Önkormányzat, akkor az elnöknek le kell mondania” – jelentette ki Farkas Flórián, hozzátéve, „mert ha én viszem, a csapat ugyanúgy számíthat rám”. A kormánypárti országgyűlési képviselő elárulta azt is: az ”összeférhetetlenségi kiiktatásra” vonatkozó törvénymódosító-javaslatot Farkas Félix parlamenti roma nemzetiségi szószóló, a Lungo Drom alelnöke fogja beterjeszteni „valamilyen szinten” az Országgyűlés elé.
(atv)
Bal-Rad komm: “…mert ha én viszem, a csapat ugyanúgy számíthat rám…”
-KÉTSÉGÜNK ne legyen az iránt, hogy a CSAPAT kiket jelöl. Döbrögi vajda és bűnbandája, kéz a kézben a tezsvír Flóri által gardírozott cigánybandával, amely legalább félmillió szavazatot fog szállítani a horda “választási” konyhájára.
Félmillió szavazat NAGYON SOK ám! EGYÉNI MANDÁTUMOK SORSÁT DÖNTIK EL!
Flóri teljes büntetlenséget, busás jutalmat zsebelhet be szolgálataiért! Súlyos és őt abszolút megillető fegyházbüntetés helyett HATALMI POZÍCIÓ a jutalma. Ma még!
Mert itt tartunk feleim!
Köztörvényes bűnözők börtön helyett POLITIZÁLNAK!
Az Úr legyen hozzájuk irgalmas! Mert EZEK!-tőlünk semmi jóra ne számítsanak!




Vizet iszol a buszon? 3000 forintod bánja!

Buszon, villamoson történő vízfogyasztásért 3000 forintot kell fizetni Debrecenben. Erről árulkodik egy debreceni utas facebookos bejegyzése.

ITT A DKV VÁLASZA >>


3000 FT-ÉRT ITTAM KÉT KORTY VIZET DEBRECENBEN…
Életemben másodszor jártam tegnap (április 26-án) Debrecenben. Taxizhattam volna a cég számlájára, mégis a villamost választottam, hangyafarknyival talán többet ismerek meg a városból meg még spórolok is. Nagyállomás, jön az 1-es vili, látom, második ajtón ott a tilos („csak leszállás!”) jel, felszállok inkább az elsőn, ki tudja, mit itt a szokás. Lyukasztok, helyet foglalok, érdeklődve bámulok ki, mire emlékszem saccra húsz évvel ezelőttről (kábé semmi), indulás, 13 óra 1 perc. Első megálló, megjelenik az ellenőr, még meg is jegyzem magamban, ezek is ugyanolyan suttyón jönnek, mint a pestiek: hirtelen toppanás eléd, karszalag fel, jegyeket, bérleteket! Nyújtom a jegyemet, vizslatja mindkét oldalt.
– Ez rendben van – mondja, majd alig hallhatóan folytatja. – De nem tudom elengedni.
– Mit? – kérdezek vissza teljesen értetlenül.
– Az italt.
– Ezt? – kérdezek vissza, s akkor veszem észre, hogy kezemben a félliteres vizes palackom, amiből előtte ittam két kortyot. (Esküszöm nem volt több, nem mintha jelentősége lenne.)
– Tilos enni, inni!
– Jó, rendben, elrakom.
– Nem tudom elengedni. Videó van róla.
– Ez most komoly? – kérdezek megint vissza.
– Helyszíni befizetéssel háromezer forint lesz.
Részemről teljes lefagyás. Jegyem még mindig a kezében. Én meg még mindig nem hiszem el, nézek körbe, tényleg van-e kamera, látja-e ezt a jelenetet más, de alig lézeng valaki. Még mindig gondolkodok, mire újra mondja, hogy háromezer forint lesz. Tart a lefagyás, odaadom. Visszaadja a jegyem meg egy pótjegyet.
– Ez egy pótjegy – tiltakozom, miután elképesztő lassan ocsúdva alkalmazom első általánosos alapjaimat.
– Ilyenkor ez jár.
Még mindig kába vagyok, kérdezném a nevét, valami azonosítóját, de megáll a villamos, és leszáll.
Ez az a pont, amikor elönt a méreg, a düh, és az igazságtalanságtól tombol bennem az adrenalin. Felállok, odamegyek az utazási szabályzathoz. Tilos enni, tilos fagyizni, szeszes italt fogyasztani, tilos hangosan zenét hallgatni. Ital sehol, ezekért járó büntetési tételek sehol. Odamegyek a villamosvezetőhöz, kérdem, normális, hogy megbüntettek, mert ittam a vizemből két kortyot. Hát ő megérti, de mit csináljon, úgy tűnik, az nem mérlegelt. Megkérdezem, hol van a legközelebbi ügyfélszolgálat, ahol panaszt tehetek. Itt rögtön szálljak le, két sarok. Kérdezek még egy járatszámot is. 311.
Minden debreceni készséges és hitetlen. Tíz perc a MalomPark, és ott állok az ügyfélszolgálatos előtt. Elmesélem a dolgot. A válasz: hát nem tudnak mindent kipiktogramozni. Mondom, elhiszem, de szerinte normális ez? Jó ez Debrecennek? Győrben nyáron vizespalackokkal várják az embert az állomáson, a DKV meg megbüntet két kortyért? Hát ők a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., az ellenőrök alvállalkozásban vannak. Tehetek hivatalos panaszt, kivizsgálják. Van értelme? – kérdem. Nem tudja, kivizsgálják, s közben húzza a száját a csaj.
Húsz perc múlva kezdődik a sajtótájékoztatóm, ennyit a hivatalosdiról. Meg amúgy bűnös vagyok, magam is elismerem, ittam két korty vizet. Búcsúzóul annyit megjegyzek, a billentyűzete mellől én elraknám az üdítős üveget, hátha bejön egy alvállalkozó.
Órákkal később is dühös vagyok, de valójában nem az a nyavalyás 3000 forint izgat, hanem az, miért van, hogy Debrecenben, ebben az országban egy vállrándítással megtűrjük az ilyen senkiházi, pitiáner, kisstílű kis- és nagyköcsögöket? Legyen az DKV-ellenőr, kacsingatós hivatalnok vagy pofátlan összegek fölött enyveskezűen diszponáló gigavezér. Miért én, a normakövető érzem még hibásnak a balekságom miatt a történtek után?
Tanulság? Az nincs. De olyan a világon nem lehet, hogy tilos legyen inni két korty vizet, mert valahol valami apró betűs kis részt lehet így értelmezni. Ez az én Magyarországomon soha nem lehet így! Ugye, ti is küzdetek ellene?
Ui: azért a DKV illetékeseinek cifra mamáját, ha nem gondolják úgy, hogy valamit változtatni kell. Igen, az ott egy tíz perccel korábban kiállított számla a jegyvásárlásról.






A MAGYAROK IX. VILÁGKONGRESSZUSA ÉS A "MAGYAR" KORMÁNY


NEM TÁMOGATJA A KORMÁNY A MAGYAROK IX. VILÁGKONGRESSZUSÁT

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke intézett kérdést Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszterhez "Számíthatnak-e a magyar kormány támogatására a Magyarok IX. Világkongresszusának szervezői?"címmel.

10 KONFERENCIA, NEVES ELŐADÓK, MEGKERÜLHETETLEN TÉMÁK

A Magyarok IX. Világkongresszusát 2016. augusztus 15-20. között, Ópusztaszer-Székesfehérvár-Budapest-Pásztó helyszíneken, 10 konferenciával, neves előadók bevonásával (egyetemi docensek, jogászok, orvosok) rendezik meg. A szervezők célkitűzése szerint a nemzetben gondolkodó, magyarságát vállaló, azért rendületlenül tenni akaró magyarok jönnek össze több országból, hogy elsősorban a magyar nemzetet, de minden nemzetet érintő témákat napokon át tárgyalják, vitassák mindazokat a tennivalókat, amelyek segíteni fogják a magyarságot a globalizálódó, a független államokat megszüntetni akaró törekvések vészes időszakában.
A Kárpát-medencei magyar vértanúság – történeti konferencián 13 előadás hangzik el, amelyek az Árpád-kortól a második világháború végéig, amelyen 1945-ig tárják fel az évszázadokon keresztül elkövetett magyarirtásokat, kegyetlenkedéseket dr. Botlik József egyetemi oktató vezetésével. Nemzeti ünnepünk 60. évfordulójának szentelve 1956: Szabadság, tisztesség, méltóság címmel megrendezendő konferencia elnöke Sujánszky Jenő, 1956-os szabadságharcos, a Sémiták, árják és turániak címet viselő őstörténeti konferenciának pedig dr. Bakay Kornél, dr. Aradi Éva és dr. Varga Tibor a társelnökei.
A szervezők tematikus konferenciák keretében keresik a megfelelő választ a demográfiai katasztrófával fenyegető helyzetre, lévén, hogy népességszámunk  minden évben egy kistelepülés számával  lesz kevesebb, ami által csökken a munkaképes lakosság aránya is, lassul a gazdasági növekedés. Az „In vivo” – orvos-konferencia  keretében a konferencia vezetői beszámolnak az első magyar tüdőtranszplantációról, de érintik az immunológiai, nephrológiai, onkológiai, kardiológiai, szájsebészeti kutatások témakörét is. A hírek szerint – egyebek mellett – ugyanezen konferencián hallhatunk a Kárpát-medence idegsebészeti körképéről, a trombózishajlam fokozódásának népegészségügyi jelentőségéről, a  trombózishajlamú várandósok ellátásának modern megelőző kezeléséről, illetve még sok minden másról.
Azt gondoltam és gondolom most is, hogy egy ilyen rendezvényt – a rendelkezésre álló erőforrásoknak megfelelően – indokolt a mindenkori magyar államnak a költségvetés terhére támogatni. Ám ahogy a konferencia, úgy a konferencia megszervezését vállaló Magyarok Világszövetsége is nemhogy támogatásra nem számíthat a kormánytól, hanem még üldöztetésnek is van kitéve - fogalmazott Sneider Tamás portálunknak.


MINISZTERI RÁGALMAZÁS, SZÉKHÁZ BEZÁRÁS

Az N1TV Kávézó című műsorában idén márciusban Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke kifejtette, hogy a magyar állam a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) ellen dolgozik. A műsorban elhangzottakat nem kívánjuk ismételni, azonban érdemes felidézni azt az esetet, mikor Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető csúcsminiszter bűnbarlangnak nevezte a patinás szervezetet. A kijelentés óriási felháborodást váltott ki az MVSZ tagságának és szimpatizánsainak a körében, amely egy feljelentésben csúcsosodott ki.
A Magyarok Világszövetségét, azt a bűnbarlangot soha nem fogjuk támogatni, amíg én miniszter vagy államtitkár leszek, vagy szavazatommal ezt meg tudom akadályozni"


Mit gondoltok a kazárrá avatáson átesett e már az
erőforrás , vagy még csak a
kipát hordozza a csipás ...
Én már úgy látom nem lesz
fityma szűkülete ….
- egész pontosan így fogalmazott Balog Zoltán az Országgyűlés Kulturális Bizottsága előtti meghallgatásán, szavaiért azonban már nem vállalta a felelősséget.
Az MVSZ feljelentésére a Pesti Központi Kerületi Bíróság ugyanis hiába indítványozta a miniszter mentelmi jogának a felfüggesztését becsületsértés vétsége miatt, azt az Országgyűlés fideszes kétharmada megakadályozta.
Aki azt gondolná, hogy innentől önmérsékletet tanúsított a kormány, de legalábbis józan visszafogottság volt jellemző a hivatalos szervek részéről az MVSZ irányába, az téved. 2013 májusában a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a Magyarok Házához (az MVSZ székháza - a szerk.) egy állítólagos bombariadó miatt, egy időre be is záratták az épületet, amely éppen az ujgur fiatalok világkongresszusának adott volna otthont.

BALOG NEM VÁLASZOL, SEMJÉN ZSOLT DIPLOMATIKUSAN FOGALMAZ

Sneider Tamás a Magyarok IX. Világkongresszusát érintő megkeresését Balog Zoltán csúcsminiszternek címezte (talán nem véletlenül - a szerk.), ám a válasz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől érkezett, amelyben a politikus így fogalmaz:
"A Magyarok IX. Világkongresszusának szervezői nem fordultak felénk kérelemmel, és a rendezvény támogatására nem nyújtottak be pályázatot a Bethlen Gábor Alap „A magyar kultúráért és oktatásért” című pályázati felhívására sem. Mindezek alapján a rendezvény megvalósulását nem áll módunkban támogatni."
Mindezek fényében nem világos, hogy a kormány - Balog Zoltán nyilatkozata értelmében - továbbra is bűnbarlangnak tartja a Magyarok Világszövetségét, vagy ez a miniszternek egy borgőzös pillanatában, nem kellően átgondolt, minden alapot nélkülöző kijelentése volt, a kormány pedig nyitott a Magyarok IX. Világkongresszusának támogatására (Semjén szavai erre engednek következtetni). 
Megkeresést intézünk Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke felé, ha választ kapunk, akkor a szervezet állásfoglalásával frissítjük bejegyzésünket.

Rácz-Sándor

BALOG ZOLTÁN AZ EMBERI ALJASSÁG JELZŐKÖVE

2012. május 8-tól a magyar emberek számára az emberi aljasság jelzőköve Balog Zoltán. Az uborkafára felkapaszkodott, politikai pályára alkalmatlan ember nem képes felmérni, mekkora kárt okoz a közösségnek azzal, hogy rákényszeríti alkalmatlanságát. De a magyarság ellenségei nagy igyekezettel szeretik alkalmazni a hiányos képességű egyedeket, mert azok a legnagyobb aljasságok elkövetésére is kaphatók.
Megdöbbentő a magyarok számára, akik tudják, hogyan lesznek ma politikai vezetők, hogy a magyarságot képviselő politikusok között egyetlen sem akadt, aki rendreutasította volna Balog Zoltánt, és kezdeményezte volna a politikai közéletből való kizárását. Akik némán hallgatták Balog Zoltán aljas rágalmait, azokat emlékeztetem, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”.
Budapest, 2012. május 14.
Rácz Sándor,
Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke,
az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke”

A rágalmak, amelyeket Rácz Sándor említ:
balogzoltan-miniszter-ilanmor-izraeli-nagykovetA magyarság ellenségei nagy igyekezettel szeretik alkalmazni a hiányos képességű egyedeket, mert azok a legnagyobb aljasságok elkövetésére is kaphatók. Balogh Zoltán, Ilan Mor izraeli nagykövettel.
MVSZ elnöke: mióta ellentmondtak Orbánnak, nem kapnak támogatást
Patrubány Miklós szerint Balog Zoltánnak felelnie kell súlyos kijelentései miatt. Az MVSZ elnöke elárulta azt is, miért nem támogatja őket a kormány.
Mint arról tegnapi cikkünkben beszámoltunk, Semjén Zsolt diplomatikusan úgy fogalmazott, a kormány azért nem támogatja a Magyarok IX. Világkongresszusát, mert a szervezők nem fordultak ilyen kérelemmel a kormányhoz.
Sneider Tamás írásbeli kérdését, melyre végül Semjén adott választ, eredetileg Balog Zoltán miniszterhez címezte, aki korábban azt mondta, bűnbarlangnak tartja a szervező Magyarok Világszövetségét, ezért soha egyetlen fillérrel sem fogják támogatni őket.
Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke az Alfahírnek reagált a történtekre, az általa küldött választ teljes terjedelmében közöljük:
Balog Zoltán légből kapott súlyos rágalma, amellyel a legnagyobb magyar nemzeti szervezetet és annak tagjait alaptalanul befeketítetette, legkevesebb öt büntető feljelentést vont maga után. A fideszes kétharmad minden egyes alkalommal megtagadta mentelmi jogának kiadását, megvédve a rágalmazót. Balog Zoltánnak e cselekedetéért mindenképpen felelnie kell, legkésőbb akkor, amikor megszűnik elvtelen, pártos oltalma.
Nem véletlen, hogy az Országgyűlés alelnöke, Sneider Tamás által neki feltett kérdésre nem ő válaszolt, hanem felettese, a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt. Balog Zoltán nem vállalja a felelősséget tetteiért.
Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke „az emberi aljasság jelzőkövének”, „uborkafára felkapaszkodott, politikai pályára alkalmatlan ember”-nek nevezte Balog Zoltánt, az általa elkövetett súlyos rágalom miatt. Kommentárom végén közlöm Rácz Sándor akkori megszólalásának teljes szövegét.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes válasza megkerüli a lényeget. A Magyarok Világszövetsége egy teljesen egyedi jogállású magyar szervezet, az egyik legrégebbi, de mindenképpen a legnagyobb. A Magyarok Világkongresszusa pedig az egész magyar nemzetet megtestesítő szerveződés, amelyet eleink a magyar nemzet trianoni szétszaggattatása miatt, ennek a nemzetnek a képviseletére hívtak életre 1929-ben. A Magyarok Világszövetségét a Magyarok II. Világkongresszusa alapította 1938-ban azért, hogy a Magyarok Világkongresszusának állandóan működő ügyvivő testülete legyen.
Semjén Zsolt is pontosan tudja, hogy mind a Magyarok Világszövetségét, mind a négyévenként ülésező Magyarok Világkongresszusát megilleti az országos költségvetésben nevesítendő támogatás. Úgy, ahogy ez történt mindig – még a Horn-kormány idején is –, mindaddig, amíg 2000-ben a Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése ellent nem mondott Orbán Viktornak, és bátorkodott más személyt elnökké választani, mint akit a miniszterelnök ajánlott, elődjét, Boross Pétert. Igen, ez a költségvetési támogatás megilleti a Magyarok Világszövetségét úgy, ahogy ez ma is történik, olyan szervezetekkel, amelyek kisebbek a Magyarok Világszövetségénél, mint például a Rákóczi Szövetség, vagy a várpalotai Trianon Múzeum és más szervezetek.
A Fidesz szemlátomást nem tudta tizenöt év alatt sem megbocsátani, hogy nem az ő jeleltje győzött. Ezért nem jár azóta semmilyen költségvetési támogatás a Magyarok Világszövetségének. Semjén Zsolt állítása azért is álságos, mert ő pontosan tudja, hogy amikor tavaly a Magyarok Világszövetsége némely programjának támogatására pályázatot nyújtott be a Semjén Zsolt által vezetett Bethlen Gábor Alaphoz, akkor azt kommentár nélkül elutasították. Miként minden pályázatát, amelyet 2000 óta a külhoni magyarok támogatására fenntartott alapítványokhoz benyújtott…
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


A MAGYARSÁG KIFOSZTÁSA, IRTÁSA - ÉS AZ ÖNVÉDELME




Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen – magyarirtás


IMF nélkül az élet - dr. Bogár László és dr. Halász József beszélgetése


















A MAGYARTALANÍTÓ AKADÉMIA




Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen – magyarirtás


AZ EREDET KUTATÁS LEGÚJABB KÖNYVE

ÉS MEGDÖBBENTŐ TÉNYEK AZ MTA-RÓL

(Részlet)


Pap Gábor - Teremtés magyar nyelven

TRIA-NON - Pap Gábor előadása (teljes)

Pap Gábor - Kazár Birodalom Kamu (+ Tóth Gyula, Grandpierre Atilla és mások)

Pap Gábor - Kezdetben vala az Ige - Anyanyelvünk, a teremtő ige működése

Pap Gábor:Magyar őstörténet,történelem,szkíták,finnugor megdöntés,a világfa tövében-buddhizmus

Pap Gábor - Kezdetben vala az Ige - Anyanyelvünk, a teremtő ige működése

Történelemhamisítás, judEU-cion módszerek az MTA-tól, Fidesz hazaárulás 2012.m4v

01 Pap Gábor - Kitalált középkor 1- Állampolgárság, TELJES

01 Pap Gábor - Kitalált középkor 2- Állampolgárság, TELJES



A NAGY ÁFACSALÓK PARADICSOMA


A nagy húsos áfacsalás,

CBA-s és közétkeztetési mellékszállal



2014. december 22., hétfő, 06:30 Utolsó frissítés: 11 órája
Szerző: Máriás Leonárd - Torontáli Zoltán



Húsnagykereskedő cégek csalhattak el több milliárd forintnyi áfát a gyanú szerint, a cégháló egyik vállalkozása a CBA-ba szállít, a másik pedig hűtőházakba, ahonnan pedig éttermekbe, közétkeztetésbe kerül az áru. Volt olyan cégvezető, aki szerint nem kéne ebben az ügyben kutakodnunk. Az adóhatóság bevitt egy sor cégvezetőt, de míg van olyan szerencsés, aki már kinn van, mások 30 napos előzetes letartóztatásban töltik a napjaikat. Az adóhivatal egyik egysége megoldotta, amit a másik nem volt képes, közben a NAV és az ügyészség egymást hibáztatja.
Az egyik végén a CBA-ig, a másik végén a közétkeztetést, melegkonyhákat és az éttermeket hússal ellátó beszállítókig ér az a két hatalmas húsnagykereskedő céghálózat, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) most több milliárd forintos áfacsalással gyanúsít.
Csaknem két hete számoltunk be arról, hogy a NAV rárontott a fővárost ellátó húsnagykereskedőkre Budapesten, és bevitték a cégek vezetőit, valamint több munkatársukat. Információink szerint az akció legalább öt, a hálózatban kulcsszerepet játszó vállalkozást érintett, valamint a velük kapcsolatban álló, valós gazdasági tevékenységet nem végző stróman cégeket, melyek a NAV gyanúja szerint közreműködtek abban, hogy a kulcsszerepet játszó cégek fiktív számlákkal minimalizálják az áfafizetési kötelezettségüket. A NAV – kissé szokatlanul hosszú idő után – az akció után csak bő másfél héttel, múlt pénteken adott kiközleményt a razziáról. Abban ötmilliárdos áfacsalást írnak, két bűnözői csoportról, céghálózatról, luxuséletvitelről tesznek említést, és arról, hogy 33 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, de azt nem fedik fel, mely cégek és ügyvezetők vehettek részt az ügyeskedésben.
A hvg.hu azonban olyan dokumentumokhoz és információkhoz jutott, amelyek elvezettek két olyan céghez is, melyek esetleges érintettsége az áfacsalási ügyben kellemetlen lehet a kormányzatnak, illetve egyes jobboldali érdekköröknek. Az is pikánssá teszi a történetet, hogy míg vannak olyan cégvezetők, akik máig előzetes letartóztatásban vannak, más bevitt ügyvezetőket már kiengedtek, az ügyészség és a NAV pedig egymásra mutogat, hogy ez hogyan fordulhatott elő.
Egy kép az adóhatóság és az élelmiszerhatóság közös razziájáról
Fotó: Youtube / NÉBIH
A CBA-n keresztül nőtt nagyra
Az akció után a piacon elterjedt a hír, hogy az egyik cég, amelynek az ügyvezetőjét bevitték, a Pagony Meat Kft. Ez a cég a nagyobb CBA-üzletek egyik beszállítója. Megkerestük a CBA-t, és a cég válaszából kiderült, hogy a Pagony Meat valóban állandó beszállítója az üzletláncnak, a húsos vállalkozással keretszerződésük van. A CBA kommunikációs igazgatója válaszában sietett leszögezni azt is, hogy a cégnyilvántartás szerint a vállalkozás törvényesen működik, és nincs ellene folyó végrehajtási vagy felszámolási eljárás.
Próbáltuk fellelni a Pagony Meat Kft. ügyvezetőjét, nem ment könnyen. A cég elérhetetlen volt, telefonszáma nem nyilvános, honlapja nincs, az Opten cégadatbázisban megadott gmailes címről pedig nem érkezett válasz. Ezért elmentünk a Pagony Meat budapesti telephelyére, ahol megtaláltuk az ügyvezetőt, P. Tibort. Valóban bevitte őt az adóhatóság kihallgatásra, de most szabadlábon van, azon szerencsés kevesek egyike, akit bár bevittek, de ki is engedtek. Hogy miért, arra cikkünk későbbi részén visszatérünk. P. Tibor csak a jogi képviselője jelenlétében lett volna hajlandó nyilatkozni a hvg.hu-nak, de az ügyvéddel való közös találkozást nem tudta megszervezni.
A Pagony Meat 2006 óta működik, árbevétele az utóbbi években a cégadatbázisban fellelhető számok szerint fokozatosan emelkedett, 2012-ben 2,6 milliárd, tavaly pedig már 3,1 milliárd forint volt. Ehhez képest a céges beszámolókban elkönyvelt üzemi eredménye elhanyagolható, mindössze a bevétel 1 százalékát tette ki, azaz 30 millió forint volt. Úgy tudjuk, hogy a Pagonynak a CBA nem egyszerűen az egyik vevője volt, hanem a legfontosabb.
Ottjártunkkor a húsüzem egyébként nem működött, információink szerint azért, mert a Pagony számláit a NAV zárolta, így egyetlen partnerének sem tud jelenleg fizetni. A Pagony láthatóan egy kis helyiségben végezte eddigi tevékenységét, egy kívülről nézve eléggé lerongyolódott telephelyen, ahol sok más cég raktára és üzeme is található. Bizarr módon a húsüzem bejáratától alig 20 méterre egy mobil WC-bérbeadással és hulladékkezeléssel foglalkozó társaság működik, a kibelezett autók és hulladékkal teli konténerek mind ott sorakoznak a közvetlen közelben.
Olcsón árulják
Az áfacsalási botrány egy évvel ezelőtti kirobbanása óta sokat írtunk már arról, hogy az élelmiszerláncoknál bizonyos élelmiszerekről (jellemzően étolajról, cukorról, lisztről, tejről, húsról) gyanítható, hogy valahol a kereskedő láncban elcsalták az áfát, így jóval olcsóbbak a hasonló termékeknél, sokszor annyival, hogy még a hivatalos gyártói, nagykereskedői árnál is kevesebbet kérnek értük a boltok polcain. A Sovereign cukorról például így derült ki, hogy áfát csalt, és a Bunge étolaját is olcsóbban árulták egy időben az áruházakban, mint amennyiért előállították, ezt nemrég be is mutattuk.
Innen nézve külön érdekes, hogy a CBA-nál, legalábbis több üzletében, gyakran a friss – akár csomagolt – hús jóval olcsóbb, mint a többi üzletben. A Vs.hutapasztalatai szerint az élelmiszerlánc egyes hústermékeket 10-20 százalékkal is olcsóbban kínál piaci versenytársainál. Azt nem tudjuk, hogy a CBA ezt hogyan éri el, és az említett húsbeszállítójáról is csak azt lehet tudni, hogy áfacsalási ügyben folytat eljárást vele szemben a NAV. Azt tehát nem állíthatjuk, hogy a Pagony Meat Kft. áfát csalt volna, a cég áfacsalási ügyben érintettségét az adóhivatal gyanítja. Azt sem állítjuk, hogy a CBA áfacsaló lenne, bár az ügy ezzel együtt kínos lehet számukra.
Húspult egy hentesnél
Fotó: AFP / Robert Schlesinger
A másik szál a közétkeztetés felé vezet
A húsos cégháló egy másik cége, melynek ügyvezetőjét, munkatársait és a céggel kapcsolatban álló strómancégek képviselőit bevitték a múlt heti adórazzia során, a BS Mix Kft. Sikerült beszélnünk a BS Mix ügyvezetőjének ügyvédjével, Kuchta Ferenccel, aki elismerte, hogy védencét 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, de ennél többet nem volt hajlandó elárulni az ügy részleteiről.
Piaci információink szerint ez a vállalkozás leginkább azoknak a nagy hűtőházaknak adott el a húst, amelyekből nemcsak a kiskereskedelembe, hanem éttermekbe, szállodákba, melegkonyhákra, a közétkeztetésbe, egyebek mellett állami és magán közszolgáltató, így oktatási, egészségügyi, szociális és gyermekintézményekbe is szállítanak húst.
Ha tud valamit az ügyről, az érintett cégekről vagy személyekről, az akció utáni zavarról a hatóságok berkeiben, kérjük, írjon azonlinegazdasag@hvg.hucímre. Köszönjük.
A BS Mix több tucat nagy hűtőháznak és húsnagykereskedőnek szállított. Megkérdeztük a BS Mix Kft. néhány partnerét, és a hűtőházak közül többen is elismerték, hogy kapcsolatban álltak a céggel. Volt, akinek teljes sertéshús alapanyagának mintegy fele is a BS Mixtől érkezett, máshol jóval kisebb részesedést jegyzett a razziázott társaság.
Kérdésünkre több hűtőház képviselője a cég nevének és az adórazzia – a piacon egyébként természetesen ismert – tényének hallatán kategorikusan elzárkóztak a nyilatkozattól, sőt az egyik nagy társaság cégvezetője el is igazított minket, mondván „nem hiszem, hogy a kutakodás a hvg.hu dolga lenne”. Volt, aki névtelenül ismerte el, hogy beszállított neki a BS Mix, mások stabilan nem vették fel a telefont.
Titkosszolgálati megfigyeléssel kezdődött
Tudomásunk szerint a NAV a húsos céghálózatnak ezt a szálát a BS Mix Kft. ügyvezetője, B. Sándor titkosszolgálati megfigyeléséből kiindulva tárta fel. A megfigyelése értesülésünk szerint idén márciusban kezdődhetett. Ezzel cseng egybe egyébként a NAV-közleménynek az a része, amely több hónapos előkészítő munkát említ a két héttel ezelőtti akcióval kapcsolatban.
Így folyhatott a megfigyelésTitkosszolgálati eszközökhöz – a bírói engedélyt követően – gyakran nyúl a NAV, ha egy cég adófizetése, illetve pont a közteherviselési kötelezettségeinek nagyvonalú kezelése gyanússá válik. Ez leginkább a telefonbeszélgetések lehallgatását szokta jelenteni, és a nyomozók az úgynevezett fenyőfa-módszerrel feltérképezik a megfigyelt személy kapcsolati hálóját. A módszer lényege, hogy ha a megfigyelt személy valakit hív, a hívott félre is kiterjeszthetik a megfigyelést. Így hamar kiderül, melyik cégek állnak ténylegesen kapcsolatban egymással, noha a hivatalos iratokban a kapcsolatukat strómanok közbeiktatásával próbálják meg elrejteni.
A megfigyelés tudomásunk szerint november elejére fejeződött be, és a megszerzett információk alapján a NAV elrendelte a nyomozást, majd december elején lecsapott a húsnagykereskedő cégekre több telephelyen és az érintettek lakásán.
Röpködnek a milliárdok
A hvg.hu által megismert egyik, december 9-i keltezésű hatósági anyag szerint B. Sándort és társait, akik a BS Mix Kft.-vel kapcsolatban álló – a hatóság által strómanoknak nevezett – cégek képviselői, összesen több mint 9,2 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják. A NAV a közleményében azonban csak 5 milliárd forintnyi elcsalt áfát említ, azt is két céghálózat vonatkozásában.
A hvg.hu által látott, egyes nyomozati iratokban egy tucat cég mellett az a Pagony Meat Kft. neve is feltűnik, mint a BS Mix Kft. egyik stróman cégének a „vásárlója” (a vásárló ebben az esetben azért szépítő körülírás, mert a NAV általunk látott anyagai szerint ezek a stróman cégek csak arra szolgáltak, hogy számlázzanak), amelyiket cikkünk első felében említettünk, és amelyik a CBA-nak szállít húst.
Kattintson a nagyobb méretért!
Fotó: hvg.hu
Egy hatósági dokumentum szerint, ami a kezünkbe akadt, B. Sándort, a BS Mix Kft. vonatkozásában a NAV azzal gyanúsítja, hogy 2,2 milliárd forint áfát csalt el tavaly és idén.
Egy másik anyagban a hatóság B. egy ma már felszámolás alatt álló korábbi cégét, a BS Meat Kft.-t is említi, valamint azokat a stróman cégeket, amelyek a hatóság szerint B. két cégének fiktív számlákat gyártottak. Ebben a NAV-os dokumentumban B. Sándort és társait, illetve cégeiket azzal gyanúsítják, hogy 7,1 milliárd forint áfa elcsalásával károsították meg a költségvetést 2012 őszén.
Kattintson a nagyobb méretért!
Fotó: hvg.hu
Furcsaságok az eljárásban
A két héttel ezelőtti NAV-razzia egyik nagy talánya és furcsasága az arról viszonylag későn kiadott közlemény mellett az, hogy az őrizetbe vett cégvezetők közül vannak, akiket szabadon engedtek, miközben másokat 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek. (A Privátkopóebben és a Népszava ebben a cikkében is felfigyelt erre a nem mindennapi dologra). Tudomásunk szerint az egyik szálon legalább 6-8 személy előzetesben van, egy személy pedig házi őrizetben. Pár nappal a NAV-razzia után, két hete csütörtökön ugyanis több cég képviselőjét elengedte a nyomozóhatóság, ugyanis letelt a 72 óra, amíg őrizetben tarthatták őket előzetes letartóztatásról szóló bírósági határozat nélkül.
Megtudtuk – amiről egyébként a NAV-közlemény hallgat –, hogy két adóhatósági egység vett részt az akcióban, a Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság és a Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága Komárom-Esztergom megyei részlege.
Így játszhatott a BS Mix és a BS Meat a NAV gyanúja szerintA nyomozati anyagok szerint a BS Meat, majd a BS Mix Kft. külföldről (Ausztriából, Németországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Romániából) szerzett be húst, de a vásárlók a közbeiktatott stróman cégek voltak. Az áru a hatóság szerint valójában nettó áron került a BS Meathez és a BS Mixhez, a stróman cégek arra szolgáltak, hogy azt színleljék, hogy bruttó áron, áfával növelt összeggel adták tovább a húst a két cégnek. Ezáltal a BS Meat és a BS Mix levonhatta a fiktív beszerzési számlák után az áfát, így minimalizálva az áfafizetési kötelezettségét.
Mint az ügyészség hvg.hu-nak küldött tájékoztatásából kiderült, ők kezdeményezték is az érintettek előzetes letartóztatását, de a tárgyalásra a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága nem tudott időben előállni az iratokkal. A Fővárosi Főügyészség kérdésünkre azt írta, hogy „a kényszerintézkedés tárgyában tartandó ülés megtartásának feltételei a költségvetési csalás bűntette miatt a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán folyamatban lévő ügyben nem álltak fenn, így ebben az eljárásban jelenleg egyik gyanúsított sem áll kényszerintézkedés hatálya alatt”.
A NAV kérdésünkre azzal védekezett, hogy az előzetes tárgyalással kapcsolatban a nyomozó hatóság nem kapott időben tájékoztatást az előterjesztésére vonatkozó ügyészi döntésről és a tárgyalás időpontjáról. Egyébként a pénzügyi nyomozók az ilyenkor szokásos protokoll szerint jártak el. Azt is hangsúlyozták, hogy a gyanúsítottak ettől még nem tudják kivonni magukat a felelősségre vonás alól: a gyanúsítások megtörténtek, a büntetőeljárás folyamatban van.
Csak a Közép-magyarországi NAV csúszott le az előzetes tárgyalásról, azok, akik ellen a Komárom-Esztergom megyei egység folytat eljárást, azok előzetesben vagy házi őrizetben várják az eljárást. Köztük van B. Sándor is.
A Komárom-Esztergom megyei NAV azért került a képbe, mert az elkapott cégek budapesti és Komárom-Esztergom megyei székhelyűek, ezért az akcióban a NAV két regionális igazgatósága is részt vett.
Felcsúti szál?
figyelo.hu egy felcsúti, Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez vezető szálat is gyanít az ügyben. A lap úgy tudja, hogy B. Sándor korábban egy veszprémi húsüzem vezetője volt. Afigyelo.hu kereste B. Sándort a Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. tulajdonában lévő, szintén felcsúti, egy éve alapított Bakony Hús Kft. veszprémi húsüzemében, ott először azt mondták a lapnak, hogy a szóban forgó személy már nem dolgozik a társaságnál. Helyette Mészáros Krisztián vezeti a feldolgozót, aki a lap megkeresésére nem válaszolt. Később aztán Mészáros Beatrix ügyvezető hívta fel a lapot, aki már azt állította, hogy B. Sándor nem állt és jelen pillanatban sem áll a Búzakalász 66 Felcsút Kft. alkalmazásában. (Ez egyébként nincs ellenmondásban a lap értesülésével, mert afigyelo.hu a Bakony Hús Kft. veszprémi húsüzemének vezetőjeként ismertette B. Sándort.) Azt elismerték a lapnak, hogy 2011 év végén valóban jelentkezett B. Sándor egy vezetői állásra, de mivel megfelelő végzettséget igazolni nem tudott, nem vették fel az állásra.  Azóta vele semmilyen kapcsolata nincs a társaságnak. A vizsgálatban szereplő kft.-ről sincs információjuk, semmilyen üzleti kapcsolatban sem álltak és nem állnak velük. A Búzakalász 66 Felcsút Kft. ellen nem folyik NAV ellenőrzés, állították a lapnak.

A PÁRT, AZ ÁLLAM A JAVADAT AKARJA - ÉS EL IS VESZI AZT...


SZEREZZÜK MEG AZ ADÓSOK INGATLANJAIT: BÉRLAKÁS PROGRAM

Bérlakás program a devizahitelesek felhasználásával!? Megmentésnek álcázott devizaadós átverés


Mára kirajzolódott egy módszeresen felépített kormányzati stratégia, amiről az életbe lépett XXXVIII. törvény, és XL. Elszámoltatási törvény rántotta le a leplet a szakértő jogászok számára.
A Youtube oldalán is látható felvételen Dr. Damm Andrea nyilvánosság előtti beszámolójában beszélt ennek részleteiről. (videó alább)
Elmondta azokat a részleteket, amik egymásra épülésének következménye >>egy bérlakás program kivitelezése a devizahitelesek ingatlanjainak felhasználásával!
Ijesztő, borús előrevetítések láttak napvilágot, amelyeket most a Hitelsakkmatt összefoglalóan ír le, hogy mindenki átlássa, mivel is állunk szemben? Amire talán zsigerből mindenki védekezésképpen elutasítóan, de legalábbis megrökönyödve reagál. De lássuk a tényeket, miről is van szó?
"Jogász szemmel nézve a történéseket, ez még nagyobb baj, mint amit egy laikus gondolhat. Tragikus képet fest az, aminek az eszköze a XXXVIII. törvény.
A veszélye a dolognak az, hogy ez azt a célt szolgálja, hogy az állam megszerezze az adósok ingatlanait.
Ha az adósok érdekeit szolgálná egy "erre született" törvény, akkor az nem ebben a formában jött volna létre.
Miért most jött el annak az ideje, hogy a devizahitel problémára törvényt hozzanak? Azért, mert az volt a cél, hogy az árfolyam minél magasabb legyen. Azt látták, hogy már 4 hónapja stagnálnak egy az árfolyamok, ezért jött el az ideje egy forintosítási törvénynek.
Most kell forintosítani, mert olyan mértékben emelhetik fel az eddig a számvitelben nem szerepelt követeléseket, ami miatt most a számvitelekben megjelennek a fedezetlen követelések. Eddig azért nem voltak fedezetlen a követelések, mert az  eredeti forint összegek szerepeltek a bankok számvitelében, s annak megfelelően megvolt a kellő nagyságú fedezet.
A bank, a bankod miután már a mérlegébe be kell tegye az elszámoltatási törvényben megadott svájci frank, euró illetve jen árfolyamával  felszorzott összegeket, hiányozni fog az adósok döntő többségénél a hitelösszeg mögötti fedezeti érték, hiszen a hiteltartozások megugrottak 2-2,5 szeresére, az ingatlanok értéke pedig lezuhant kb. a felére.
A törvény kötelezi a bankokat, hogy az aktuális forint hitel összegét az aktuális árfolyammal felszorozza, és ezeket a követeléseket betegye a mérlegébe, s a gond az, hogy nincs ott a másik oldalon a követelés összegének megfelelő fedezet.
Az MNB 2015. terve:
2015. február 01-jén, ahogy leforintosodik az összes ügylet az MNB kötelezni fogja a bankokat arra, hogy 48 órás teljesítéssel készítsenek statisztikát, közöljék egyenként az aktuális ügyletnek a forint értékét, és állítsák mellé a fedezetnek az értékét.
Ekkor kiderül, hogy a bankok legtöbb követelése fedezetlen.>>az MNB kötelezi majd a bankokat, hogy pótfedezetet nyújtasson az adósokkal, vagy tőkét vonjon be (de ezt a tulajdonosok nem akarják, hiszen akkor már megtették volna). Az ügyletek kb. 10-15 %-kánál van meg a megfelelő fedezet: egy példa erre: ha valaki 80 milliós ingatlanjára 20 milliós hitelt vett fel, ez még fedi az ügyletet.
Óriási hullám indul el, s pótfedezet híján, amennyiben az adós nem tud ezzel szolgálni a bankjának, a banknak kötelessége lesz felmondani a hiteleket, és a tartozás egy összegben válik esedékessé!
S amikor Varga Mihály azt mondja, hogy kivezetik ezt a hitelfajtát a piacról, akkor ennek ez a módszertana. Ebből következően:
felmondja a bank a fedezetlen szerződéseket -ahol nem tud az adós pótfedezettel szolgálni-, így a tartozás egy összegben esedékessé válik,
Pár dolgot tehet a bank:
1. vagy tőkét von be, amit nem fog megtenni, mert akkor eddig is megtette volna,
2. vagy eladja ezeket a követeléseket, kitakarítja az üzleti életéből,
3. vagy ha olyan nagyságú követelésekről van szó, amire nem tud megfelelő ellenértéket kapni, -és ez azoknál a bankoknál valószínű, ahol nagyon nagyszámú a szerződés állománya-  az máshonnan von be tőkét, azaz eladja a bankot.
Magyarországon ilyen nagyságrendű pénzt képes fizetni, az a magyar állam és az MNB!
Amit mondott miniszterelnökünk, hogy jövő év végére 6 magyar bank lesz, az így lesz: leállamosítják az adósok ingatlanját, és ezáltal valósítják meg a bérlakás programot!
Ezek a logikus lépések az előzmények tükrében. Nagyon sötét jövő rajzolódik ki.
Milyen kiút van ebben a helyzetben?
Azok, akik perelnek, kikerülhetik mindezt, nem darálják be őket ebbe a folyamatba. Addig, amíg per van folyamatban, nem tehetik ezt meg velük!"
Mi is, a Hitelsakkmatt is mondja egy ideje, hogy az adósok érdekeit a per szolgálja:
akár a tartozásodat akarod csökkenteni a jogos, bankok által jogosan követelhető szintre,
akár meg akarod óvni ingatlanodat (ingatlanjaidat), a kiút: per beadása a szerződésed alapján.
Dr. Damm Andrea: "A jogos kérdés: miért nem az elmúlt 3-4 évben csinálták meg a törvényi lépéseket a devizahitelekkel kapcsolatosan? A válasz: a bankrendszernek eddig nem volt érdeke.
Hol vannak a mozgalmak, a szervezetek, akik a civileket, az állampolgárokat védik? Kimennek-e az utcára a hatalmas tömegek, hogy megállítsák ezt a borzalmas folyamatot?
Nem lépnek a fiatalok a devizahitel ügyében, az apjuk, anyjuk érdekében nem mozdulnak meg. A kormány 4 éven át figyelte, hogy miért hajlandóak az emberek kimenni az utcára, és azt látták, hogy a Kásler ügyön kívül, nem mozdult meg jelentős tömeg a témában. Most sem fog várhatóan.
A 256 Ft átváltásnak nincs más indoklása sajnos, mint a fent leírtak.
Látom az ördögi oldalát a folyamatnak: azt mondani az embereknek, hogy megvédünk, megmentünk Titeket, s tulajdonképpen csak felhasználják az adósokat egy globális vagyonszerzési elképzelés megvalósításához >>> ez kritikán aluli.
400 ilyen hitelt adó intézmény van, és csupán 8! mindössze a bankszövetség tagja! Azokat a szerződéseket, amiben a bankszövetség nem tag, az milyen módon hathat ki egy törvényalkotásra?
S, hogy választások lesznek  2018.-ban, s nem fog szavazni senki a jelenlegi kormányra? Hol érdekli az őket? Már a dédunokáiknak sem kell dolgoznia, akkora tőkét tudhat mindegyikük magáénak. Nem érdekli őket a magyar emberek sorsa, ez is már kiderült más dolgok kapcsán.
Most azt mondom mindenkinek, -mondja Dr. Damm Andrea,  hogy a törvény hatályba lépése után pár mondatot fogalmazzon a bankjának:
ne merje leforintosítani a hitelét, mert a szerződése semmis – mindegyik szerződés semmis! Jogszabálysértő rendelkezések vannak benne.
nem tartozik a XXXVIII. törvény, sem a XL. forintosítási törvény hatálya alá. Mivel a meg nem tárgyalt kérdésekre vonatkozik ez. (Önök megtárgyalták a bankkal.)
kérjük, hogy el se számoljon velünk a bank>>igaz ugyan, hogy nem kérünk vissza semmit, (árfolyamrés, árfolyam módosítás >>amúgy ezek kicsi összegek) de nem kérjük a forintosítást, azaz nem akarjuk, hogy X millióval magasabb tartozást tartsanak a nevünk alatt nyilván!
Így folytatódnak a perek, aki ezt megírja, már nem tartozik a szerződése a fenti két törvény hatálya alá, továbbra is a semmisség az indok, én megtárgyalta a bankjával a részleteket, az , hogy ő rosszul vette bele a feltételekben, az az ő hibája. >>tehát a megtárgyalt szerződési feltételek alapján mentesül az a bizonyos szerződés a fenti két törvény hatálya alól!
Ha a bank azt mondja, hogy: "én nem tárgyaltam az árfolyamrésről az ügyféllel, akkor hurrá! mert akkor a Kúria döntése az irányadó, hogy az árfolyamkockázat felvilágosítása nem volt átlátható, érthető, akkor az árfolyamrés is semmis.!


A Fidesz ördögi terve:





Van technikája annak, hogy lehessen bizonyítani a valótlan tájékoztatást >> ehhez a bankszövetségi tanulmány magáért beszél. Ezt mutogatták az adósoknak a hitel megbeszélésénél. Ha viszont nem, akkor a kérdés, hogy miért nem?
Pertárgyalásra érdemes behívni a banki ügyintézőt, s az ügyvédnek megkérdezni tőle: volt-e valamilyen tematika, amely szerint tájékoztatni kellett az ügyfeleket?
Ügyintéző: "Igen, egy protokoll mentén haladtunk végig."
Még több adós is ezt támasztja alá >> nincs miről beszélni >> mindenki azt mondja, hogy ezzel biztatott, azt mondta, stb.
Gazdasági Versenyhivatal: Vélelmezni kell, hogy a szerződő fél ésszerű kockázatot vállalt.
Ha azt állítja valaki, hogy ő korlátlan, ésszerűtlen kockázatot vállalt, akkor bizonyítani kell a másik félnek ezt.
Miután mindenki vélelmezetten ésszerű kockázatot vállalt, senki nem vállalhatott magasabb terhet, mint amennyi a jövedelmi képessége volt >> ezt igazolni kellett. Ott egy fedezet, amit nyújtott, hogy a kölcsönt visszafizesse. Ha a fedezeti érték,és a jövedelem szintje lehetetlenné tette, hogy bizonyos nagyságrendű törlesztő összegnél magasabbat törlesszen, azaz van egy kockázatvállalási határ. A banki papírokból kiderül, hogy kit, mennyire kalibrált be a banki ügyintéző, kit, milyen, mekkora tehervállalással soroltak be.
Mindenkit be kellett minősíteni a banknak.
Megvolt a kockázatvállalás határa. >>a banknál is, és az adósnál is.
Egy nagyon fontos elem van: több ország pénzpiaci hatósága megállapította, hogy az elmúlt 5 évben manipulálták az árfolyamokat. Egy világszínvonalú árfolyam manipuláció következményét nem viselheti Gipsz Jakab! Nem tudja a piaci folyamatokat befolyásolni>>egy bűnös tevékenység eredményeként kialakuló árfolyam, amit az egyén nem tud befolyásolni, nem viselheti annak terheit!
Jelenlegi perek száma: 12 ezer, és kb. 470 ezer jelzáloghitel van."
Dr. Damm Andrea előadása nyomán készítette Buczkó Andrea – HitelSakkmatt
Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.


A RÓZSADOMBI PAKTUM


2012. február 24. péntek, 00:00
Módszerváltás volt, nem rendszerváltás. A kommunista jelző alatt értsd azt, hogy zsidó.
Rózsadombi paktum egy állítólagos, a Magyarország körüli anomáliák kapcsán napvilágot látott, de hitelt érdemlően soha alá nem támasztott titkos szovjet-amerikai-magyar-izraeli politikai megállapodás volt. A paktum értelmében a szocialista elit átmenthette pozícióit az új rendszerbe." Idézet a wikipédiáról.
(A szerkesztő megjegyzése csak annyi ez ügyben, hogy 2012-ben a napnál világosabban látszik, mennyi és milyen hitel értéke lett azoknak, akik egyengették utunkat - többről ne beszéljünk - 20 évig. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindig a tettek beszélnek és jelenünkben minden pontja megvalósult e paktumnak. Kedves Wikipédiát szerkesztő Barátom! Az Igazságot nem kell alátámasztani, nem úgy billeg az mint e paktum sok éve tartó cáfolatának kísérlete.:) A "megemlített" neveken érdemes kicsit elgondolkodni..)

A paktum eredeti változata 1989-ből
Íme a PAKTUM, amelyről nem lehet beszélni. Ez volt írásom kiinduló pontja. Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalázatos szerződés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt saját jól felfogott érdekében, az Angliában élő Révffy László azonban a közelmúltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő árulást. Szövegét Németországban élő barátom küldte el, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyet értek vele, hogy ezt mindenkinek meg kell ismerni. Írását azzal kezdi, hogy 1989 március 15-én, míg hazánk népe az első szabad emlékezést tartotta, egy budai villában titkos tárgyalás volt, amelyen a következők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkos szolgálat képviselője, a magyar római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezető, akik közül négy ma is vezető pozícióban van. Ők írták alá részünkről az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók, de ezért súlyos árat kell fizetnünk. Értesülésem szerint Révffy László rövidesen nyilvánosságra hozza az aláírók neveit, hogy minden kételkedést oszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban, amelyek a következők:
1. /A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
2. / A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
3. /Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése Szovjetunió és Magyarország között.
4. /Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
5. /A határok kölcsönös megnyitása Szovjetunió és Magyarország között.
6. / A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
7. / A volt kommunisták titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédésen az esetleges megtorlástól.
8. / A volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
9. / Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
10. / Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
11. / Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
12. / A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
13. / Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.
14. / Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
15. / Románok, Jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
16. / Az 1956-os eseményeket mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
17. / A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
18. / A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősítheti gazdasági befolyását a magyar életben.
19. / Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
20. / Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.
Fenti megalázó feltételek a megfogalmazásukkor még köthették az aláírókat, de ma, a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1998. március 15-én aláírták a fenti 20 pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Viszont ha 1992-ben a Közép- és Kelet Európai események után is érvényesnek tartják, akkor és a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért törvény előtt kell felelniük. Íme a sokat emlegetett "paktum", amely mindeddig megakadályozta hazánk politikai átalakulását, és a magyar milliók emberi életnívójának a megteremtését, amely népünk fejlődésének és jövőjének alapfeltétele.
A találkozó résztvevői:
Antal József
Horn Gyula
Pető Iván
Paskai László
Göncz Árpád
Zoltai Gusztáv
Boross Péter

A paktum liberális-cionista változata 2003-ból
Második Rózsadombi paktum
1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
1. A NATO és a leendő EU-hadsereg számára támaszpont és megfelelő haderő biztosítása.

2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
2. További hitelek felvétele az IMF-től és a Világbanktól, a lakosság elszegényedésének folyamatos biztosítására.
3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között.
3. EU-alárendeltként (tagországként) Izrael és az USA minden világgyarmatosítást szorgalmazó tevékenységének támogatása.
4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
4. Mindennemű olyan tevékenység megakadályozása, amely a cionista diktatúra megdöntésére irányul.
5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között.
5. Az EU antidiszkriminációs és a "szabad letelepedésre" vonatkozó törvényeinek következetes betartása.
6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
6. A politikai és gazdasági elit (továbbiakban: VIP-tagok) vagyonelszámoltatásának a méltányosság és a diszkrimináció-mentesség elve alapján kell történnie.
7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlástól.
7. A VIP-tagoknak, valamint az 1990 óta (bármelyik) kormánypárti országgyűlési képviselőként tevékenykedők megvédése az esetleges megtorlásoktól.
8. A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
8. A 6. pont szerinti felelősségrevonástól mentesülő VIP tagok az "új ellenzék" tagjaiként indulnak a választásokon.
9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
9. A multinacionális cégek vagyonszerzésének és vagyonmegtartásának minden eszközzel történő biztosítása.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a 6. pont szerinti felelősségrevonás alól mentesült személyek kezében.
11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
11. Minden anticionista szervezkedést, megnyilatkozást, megmozdulást antiszemitaként feltüntetve gyűlöletkeltővé kell minősíteni, és a résztvevőket ez alapján példás szigorral kell elítélni.
12. A jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
12. Meg kell akadályozni minden olyan társadalmi szervezet és párt létrejöttét, amely a cionista diktatúra megdöntését célozza alapító okirata szerint, és meg kell szüntetni - alapító okiratában foglaltaktól függetlenül -, ha tevékenysége a cionista diktatúra megdöntésére irányul.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok az EU-ban virtualizálódnak, tehát sem az állampolgárságnak, sem a határok elhelyezkedésének nincs jelentősége.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot olyan magyarországi vagy emigrációs szervezetekkel és személyekkel, amelyek a cionista diktatúra ellenzői.
15. A románok, a jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
15. A Trianoni utódállamokkal (és azok utóállamaival) történő kapcsolatoknak minden esetben az egyoldalú engedményadás elvén kell állniuk.
16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
16. Az 1848-as és 1956-os eseményeket úgy kell beállítani, hogy azok az új kormány eszmei elődei.
17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
17. A magyarországi katonaság célja a NATO és az EU-hadsereg kiszolgálása, ezért az általunk megkövetelt feltételeknek kell eleget tennie. Minden nemzetvédelmi feladatot - ezért a "honvéd" megnevezést - meg kell tiltani.
18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.
18. A cionista diktatúra az átmentett VIP-tagokon keresztül gyakorolja politikai befolyását Magyarországon.
Minden, a magyar nemzeti érdekek cionista érdekek fölé helyezését célzó tevékenységet, hagyományápolást és történelemkutatást meg kell tiltani, ami a magyarság elfogadott eredetét és vallását vonja kétségbe.
19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
19. Magyarország az EU-Alkotmány szerint "európai" embertípus kialakulását szorgalmazza. A magyar és a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális és hagyományőrzését a kozmopolitizmus szellemében "liberálisan" biztosítja.
20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.
20. Magyarország be- és visszafogadja és az EU-Alkotmány "harmadik országbeliek" letelepedésére vonatkozó törvényei szerint ad jogot a zsidóságnak arra, hogy Magyarországot, mint államalapító, hazájának tekintsék.
Budapest, Rózsadomb, 1989. március 15.
Budapest 2003. május 28-a és július 9-e között
Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Pető Iván, Paskai László, KGB, Zoltai Gusztáv (MaZsiHisz), CIA
Mivel elég velős a téma, kiegészíteném még egy dokumentummal. Hátha mégis billeg az Igazság.;)
A new yorki ‘Hungarian Lobby’ által, több száz magyarnak rendszeresen E-mail-en szétküldött körlevél hozzám is eljut. A minap az alábbi értesítés érkezett a HL vezetőjétől Lipták Bélától. Washingtonból JeszenszkyGézamagyarországi nagykövet rendkívüli üzenetével a Rózsadombi 13 titkos Paktumának kapcsán. /szerk./
A Hungarian Lobby által közölt paktum: hamisítvány!  Nagy örömmel közlöm az alábbi levelet, s egyben megkérem azokat, akik rendelkeznek a megegyezés hamisítatlan valódi szövegével, s az aláírók valódi listájával, küldjék el azt, mellékelve a hitelesség bizonyítékát is, mert megkértem a HL hirlevél szerkesztőit, hogy erről csak bizonyított információ lásson nyilvánosságot!
Tisztelettel, Lipták Béla”
[N.B. - A Paktumot NEM a Hungarian Lobby közölte, hanem csak átvette olvasóktól, -- akik a HAZÁNKÉRT honlapját látogatják, -- és továbbította a HL-körlevelével! - Tóth Judit]
Subj: galád mese a \"rózsadombi paktum\"-ról
Date: 4/15/02 1:44:42 PM !!!First Boot!!!
From: HuAmbassad  --- To: Liptakbela
---------------------------------------------
Kedves Béla! - Nem értem, hogyan kerülhetett be legutóbbi körleveletekbe a \"rózsadombi paktum\" galád, hazug meséje. Minden olvasójának azonnal érzékelnie kellene, hogy ez egy primitív kitalálás, jóval az állítólagos dátum után készítették. De ha a tartalmi képtelenségek nem elég meggyőzőek valaki számára, akkor nézzük az állítólagos aláírókat: Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Pető Iván.
Antall '89 tavaszán még egy széles körben teljesen ismeretlen, történész, múzeumi igazgató volt. A '88. szept. 17-én megalakult MDF-nek ugyan alapító tagja volt, de semmiféle formális funkcióval nem rendelkezett. Az MDF elnöke Bíró Zoltán volt, az ő helyére választották Antall Józsefet az MDF II. országos gyűlésén '89. október 22-én. Boross Péter akkor még semmiféle politikai szerepet nem vitt, nem volt tagja az MDF-nek, de valószínűleg más pártnak sem, egy vendéglátóipari vállalat vezetője volt. Göncz Árpád a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd az abból alakult Szabad Demokraták Szövetségének egyszerű tagja volt, őt az ismeretlenségből Antall József 1990. áprilisi felkérése emelte ki. (Antall a kormányozhatóság érdekében az SZDSZ-szel kötött megállapodásában a köztársasági elnöki posztot személyre szólóan Göncz Árpádnak ajánlotta föl.)
1989. márciusában az akkori MSZMP-nek nem az akkori külügyminiszter, Horn volt a vezetője, a párthierarchiában jóval előtte állt Pozsgay Imre és Németh Miklós miniszterelnök is, tehát ha lett volna ilyen többpárti találkozó, akkor azon az állampártot nem Horn képviselte volna.
Most, futólag csak ennyit, szeretném remélni azonban, hogy a rendszerváltozás történelmének hiteles feldolgozása végleg el fogja temetni az ilyen mocskos hazugságokat.
Jeszenszky Géza - (zsidó megszálló)
Hungarian Embassy, Washington

A szerkesztő megjegyzései

Az emigrációs kiadványokban megjelent, Paktumról szóló írásokban az aláírás pontos dátuma körül megoszlik a vélemény. Fáy István 1992. július 25-én közölt cikke szerint „a Paktumot 1989. március 15-én írták alá,” és az első, Révffy László által, az Új Világban, 1992. áprilisában megjelent Paktum-cikk ugyanezt a dátumot említi. Valójában, a Rózsadombi 13 Paktumot – tudomásom szerint először – Bakos Gyula (azóta elhunyt Nt. Dömötör Tibor) tárta nyilvánosság elé a saját kiadványában, az Amerikai-Magyar Élet 1992. február 20-i számában. Tehát két dátum: 1989 és 1991. Melyik az igazi?
Az 1989-es esztendő fordulatos és eseménydús év volt. Novemberben „a német nép ledöntötte” a berlini falat és nagy hanggal beköszöntött a demokrácia. Októberben Budapesten megemlékeztek az 56-os forradalomról (sic!) és szabadságharcról, december 25-én kivégezték a Ceausescu-házaspárt (amit a mai napig nem hiszek!)
Lehetséges, hogy valóban 1989. márciusában írták volna alá a hírhedt Paktumot, ahogy azt Fáy István írta? Vagy higgyünk Bakos Gyulának?  Otthon 1990. májusában „szabad választásokat” rendeztek és Antall József miniszterelnök és kormánya vette át a hatalmat.
Ha a Fáy-cikket nézzük, Antall József – amikor még nem volt miniszterelnök – 1989. március 15-én részt vett a Paktum aláírásában. Azo



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése