2020. június 18., csütörtök

Agymosás







Agymosás




TUDATMÓDOSÍTÁS ÉS MANIPULÁCIÓ I. RÉSZ





Ha spirituális szempontból vizsgáljuk a önmagunkat, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy az embert két dolog határozza meg, teszi emberré. Egyrészt van a lelke, amit különféle vallások, irányzatok különféleképp értelmeznek, definiálnak, viszont abban egyetértenek, hogy ez az az eszencia, ami halhatatlan és összeköt minket Istennel és a magasabb tudatossággal.
Személyiségünk másik része maga a tudat. Ha a lelket azonosítjuk a szívvel, akkor a tudat nyilván valóan az agy. Akkor érezzük magunkat harmóniában, ha a tudat és a szív összhangban vannak, emóció és racionalitás kiegészítik egymást. Amíg ez az egyensúly megvan, meghalljuk szívünk, vagyis lelkünk sugallatát. Innen a mondás, hogy hallgass mindig a szívedre. Amikor viszont az ember tudata által kreált önképe, az ego, felülkerekedik, és elnyomja a lelket, elnyomja a megérzéseket. Ekkor már az embert a tudata uralja. Ilyenkor az ember nem más, mint a saját egója. Az egót - a lélekkel ellentétben, akit nem lehet egykönnyen becsapni - könnyű rászedni, megvezetni. Az ego az, amit könnyű manipulálni. Így azok számára, akik nagy tömegeket akarnak manipulálni, az áll az érdekükben, hogy az embereket az egója irányítsa, és ezért el is követnek mindent.
Hogy kik ezek az érdekcsoportok, és, hogy milyen módszereket alkalmaznak, arra a sorozatom későbbi részeiben fogok kitérni.
Mivel egy nagyon szerteágazó témába kezdek, ezért egy hosszabb hangvételű cikksorozatban szeretném töviről- hegyire kivesézni a dolgokat.
Arra szeretnék vállalkozni, hogy bemutassam, hogyan manipulálják az embereket, kitérek majd a média hatására mindennapjainkra, betekintést nyerhetünk az elme manipulálásának történetébe, történelmébe. Megnézzük, milyen háttérhatalmi rendszer bújik meg a színfalak mögött, amely mozgatórugója ezeknek a folyamatoknak.

A felületesebb dolgok felől, a felszín felől fogok közelíteni a mélyebb összefüggések felé, remélve, hogy a sok kis mozaik a végére mindenkinek kiadja a nagy egészet.



Bevezetésképpen, hogy megadjam az alaphangot és felkeltsem az érdeklődést a téma iránt, egy nagyon érdekes videót mutatnék, aminek tartalmáról a későbbiekben lesz részletesebben szó.








A címben szereplő „szubliminális üzenetek”, magyarul a tudat alattira ható, tudat alattinak „címzett” üzenetekre utalnak. Ezekkel lehet legkönnyebben manipulálni nagy tömegeket, úgy, hogy az ne keltsen feltűnést és észrevétlen maradjon… De minderről majd később




TUDATMÓDOSÍTÁS ÉS MANIPULÁCIÓ II. RÉSZ

A mára kialakult fogyasztói társadalom akár beismerjük, akár nem, a manipulációra épül. Az emberek érzelmeinek, tudatának, gondolkodásának, és ezáltal viselkedésük és döntéseik manipulációjára. A manipuláció célja a hatalom, az uralkodás.

Uralják az embereket, és kiszámíthatóvá, kezelhetővé teszik a tömegeket, ezen alapszik az egész.

Kevesen tudják, hogy kinek a nevéhez is fűződik, a fogyasztói társadalom kialakítása. Most ezt fejteném ki bővebben. Tekintsünk hát vissza az 1900-as évek elejére, amikor is kis túlzással egy ember ötlete folytán indult el az a torz társadalmi „idea”,  ami mára életformává vált.
Freud amerikai unokaöccse Edward Bernays volt, akit mára már alig ismernek, pedig hatása a 20. századra legalább akkora volt, ha nem nagyobb, mint nagybátyáé.  Bernays az 1920-as években sajtófelellősként dolgozott Amerikában. Fogta Freud elképzeléseit és arra használta fel, hogy manipulálja a tömeget. Ő volt ennek az egész „adjunk el mindenből amennyit csak lehet” dolognak az értelmi szerzője.
Ő mutatta meg először az amerikai nagyvállalatoknak, hogyan keltsék fel az emberekben a vágyat, olyan dolgok iránt, amire nincs is szükségük, azáltal, hogy összekapcsolják a tömegcikkeket az emberek tudattalan vágyaival.

 Abból indultak ki, hogy az ember boldoggá és kezelhetővé tehető, ha kielégítik belső önző vágyait.

Ha jobban belegondolunk, amit Freud elméleteiben kiagyalt, azt unokaöccse kis módosítással átvitte a gyakorlatba. A háborús propagandák szisztémáját átdolgozta a békeidőre, létrehozta a PR-t.
(A PR (public relations) kifejezést, a propaganda szó helyett használta  - mivel az a háború utánra eléggé lejáratódott, rossz felhangja volt - mintegy helyettesítés kép.)
Ekkoriban indultak el egyébként a mára híressé vált női magazinok, mint pl. a Cosmopolitan. A PR-t itt is alkalmazták, oldalas, színes hirdetésekkel voltak teletűzdelve, amin a termékeket híres színészekkel népszerűsítették. Innentől váltak ezek az újságok a nők elhülyítésének egyik fő eszközeivé.
Bernays nagyon következetesen gondolkodott, mivel olyan dogokat akart keresni, amik kihasználják az emberek irracionális érzelmeit. Ő egyértelműen az érzelmekre fektette a hangsúlyt kortársaival ellentétben, akik úgy gondolták, az embereket tényszerű információkkal bombázva hathatnak rájuk.

Bernays legnagyobb horderejű kísérlete a nők dohányzásra szoktatása volt.

Akkoriban (1900-as évek elején) a dohányzás a nők számára tabu volt. Egyik első ügyfele, az American Tabacco vállalat elnöke, arra kérte fel, hogy törje meg valahogy ezt a tabut. Ha belegondolunk, üzleti szempontból visszahúzó erőt jelentett ez a szokás, mivel így a fogyasztói felét kapásból elvesztette a dohány ipar, így a nők bevonása a dohányzásba hatalmas pénz lehetőségét vont maga után. Bernays össze akarta kapcsolni a férfias erő megszerzését a cigarettával.
New Yorkban minden évben húsvétkor parádét tartottak több ezer résztvevővel. Bernays úgy döntött megrendez itt egy színjátékot. Tehetős körökből származó fiatal lányokkal cigarettát rejtetett el a ruhájuk alatt. Ezután csatlakoztak a felvonuláshoz, majd egy adott jelre, feltűnő módon meggyújtották a cigarettát. Bernays ez után tájékoztatta a sajtót, hogy egy csoport előkelő hölgy tüntetésre készül, és meg fogják gyújtani az általuk „szabadság fáklyáinak„ nevezett dolgot. Előre tudta, hogy botrányt fog okozni, és rengeteg fotós lesz, aki megörökíti a pillanatot.  Jelen volt az érzelmi töltet és egy racionális szlogen is.  Érzelmi hatásokra épített, de racionális értelemben is működőképes volt a „szabadság fáklyái” szlogen. Másnap az összes New york-i újságban jelen volt a dolog. Innentől elkezdett növekedni a nőknek eladott cigaretták száma. Rájött, hogy az embereket rá lehet bírni irracionális viselkedésre, ha a termékeket belső vágyakkal és érzésekkel kapcsolják össze. A gondolat, hogy a dohányzás a nőket szabadabbá tenné, teljesen irracionális volt, de a nők mégis függetlenebbnek érezték magukat tőle. Ez azt jelentette, hogy lényegtelen tárgyak erőteljes érzelmi szimbólumokká válhattak azáltal, hogy hogyan akarunk látszódni mások szemében.
Eddy Bernays szerint a terméket nem az emberek esze számára kell eladni, nem úgy, hogy szükséged van erre vagy arra, hanem jobban fogod magad érezni, ha veszel ezt vagy ezt. Azt akarták elérni, ha megveszel egy ruhát, ne azért vedd, mert szükséged van rá, hanem mert jobban érzed magad tőle.
A század elején, és a háború alatt a gyárak ráálltak a tömegtermelésre, és féltek hogy egy idő után, telítetté válik a piac a különböző termékkel, így különösen életbevágó volt számukra, hogy a termelés visszaesése nélkül fenn tudják tartani a fogyasztást. Ezt érték el ezzel az új fogyasztási kultúra bevezetésével.
Ekkoriban alakult ki a fogyasztói társadalom mai formája. Az amerikai ember elsődleges szerepe az országa felé, többé már nem az, hogy állampolgár, hanem az, hogy fogyasztó. 1828-ban új elnök került hatalomra, aki egyetértett Bernays gondolataival.
Hoover elnök volt az első politikus, aki nyíltan megfogalmazta az ötletet, miszerint a „fogyasztóizmus„ lehet az amerikai élet új motorja. Megválasztása után, az alábbiakat mondta a PR-osok egy csoportjának: „Önök átvették a vágyak megtermésének feladatát, és átformálták az emberi lényeket, folyamosan működő boldogság automatákká. Gépekké melyek a gazdasági fejlődés kulcsává váltak”
Így jutottunk tehát el napjaink kőkemény szabad versenyes kapitalizmusához, ahol a verseny mégsem olyan szabad, és mégsem annyira verseny, elég ha csak visszaemlékszünk a „választás illúziója” c. cikkre. Elhitették az emberekkel ezt is, hogy tömérdek márka tömérdek terméke közül választhatnak közben ugyan az mind, csak esetleg más-más érzelmi töltetet kapcsolnak hozzá, más sztárral reklámoztatják. A lényeg ugyan az, mégpedig, hogy az emberek fogyasszanak, és azzal törődjenek milyen új cipőt vegyenek, milyen márkájú mp3 lejátszót és mikor cseréljék le az amúgy még teljesen jól funkcionáló okostelefonjukat egy sokkal újabbra.





TUDATMÓDOSÍTÁS ÉS MANIPULÁCIÓ III. RÉSZ





A CIA és az MK-Ultra

A tudatmódosítás, vagyis az emberek manipulációjára irányuló törekvések csúcspontját egyértelműen az 50-es 60-as években elindult kísérletsorozat jelentette. A kutatásokat különböző állami ügynökségek hajtották végre, de a legfőbb szerepe a munkában a CIA-nek volt.

A kísérletek egyik legfőbb célja az volt, hogy kiképezzék a tökéletes katonát.

A cél szentesíti az eszközt elvet követve, emberkísérletekbe fogtak. Céljuk az volt, hogy az alanyokat mesterségesen skizofrénné tegyék, vagyis több egymástól külön álló személyiséget alakítsanak ki. Ezt elektrosokkal, hallucinogén drogokkal és különféle fizikai és mentális kínzásokkal illetve ezek jól összehangolt kombinációjával érték el. Az alanyokat akaratuk ellenére tartották fogva, viszont mivel meghasadt a tudatuk, mikor visszakerültek a társadalomba, nem emlékeztek a kínzásokra. Időzített bombaként működtek, mivel bizonyos beléjük programozott kulcs jelekre aktiválódott a rejtett személyiségük, így elkövethettek úgy gyilkosságokat, hogy utána semmire sem emlékeztek.
Az MK –Ultra fedőnév alá több ilyen, az embert bio robottá alakító kísérletsorozat tartozott. Egyik legszélesebb körben alkalmazott a Monarch programozás volt. Egyébként maga az MK rövidítés az angol Mind (elme) és a német Kontrolle (irányítás) szavak kombinációjából eredt. Ez is mutatja, hogy német kooperációval történtek a kutatások. Ez érthető is mivel a háború alatt a németek meglehetősen beleásták magukat az emberkísérlet témába, elég, ha csak Mengelére gondolunk. Az amerikaiaknak pedig kellet ez a tudás, így sok ilyen kutatót menekítettek ki titokban a háború befejeztével Németországból, hogy az Államokban folytathassák a kutatásokat. 
Nézzük meg akkor mégis milyen logikán, mechanizmuson alapszik a mesterséges skizofrénia kialakítása.
 A kísérletek a következő szisztémán alapultak:
A programozandó egyéneket optimális esetben már születésük után elkezdték „alakítani”. A gyermeket néhány éves korától kezdve rabságban nevelték és hol elhalmozták szeretettel, hol pedig brutálisan bántalmazták. Az volt a cél hogy a nevelő, a bántalmazó iránt nagyon erős kötődés alakuljon ki.

Ezt úgy érték el, hogy az elején a kezelőjétől csak szeretetet kapott, majd amikor elkezdődtek a kínzások, azt addig folytatták, amíg erős disszociatív állapotba nem került az egyén/gyerek.


Ezt onnan ismerték fel, hogy ekkor magzati pózt vett fel és nem reagált a külső ingerekre. Ekkor gyakorlatilag a tudata egy másik valóságba, másik személyiségbe menekült, hogy megvédje magát a sokktól. Ezt a másik személyiséget később állandósítani lehetett. A kezelője, akitől elején csak jót kapott hirtelen ellene fordul, és ő is elkezdi kínozni, így ez a tudatában visszafordíthatatlan törést okoz, amivel véglegesíteni lehet a skizoid állapotot. Attól függően, hogy a programozott embereket mire akarták felhasználni, kiképezték őket bérgyilkosnak, katonának, énekesnek stb. Később, amikor visszakerültek a társadalomba, és „hétköznapi” énjük lépett működésbe, beléjük táplált kulcsszavakkal lehetett aktiválni a bennük megbúvó alszemélyiségeket.
Az elmeprogramozott katonákat, „Mandzsúriai jelölteknek” is nevezték. A név egy 1962-es film címéből származik, ami ezekről a kísérletekről szólt. A filmet 2004-es remake-jét ajánlom mindenkinek.http://www.port.hu/a_mandzsuriai_jelolt_the_manchurian_candidate/pls/fi/films.film_page?i_film_id=65498
Ezeknek a kísérleteknek a komolyságát és valós voltát az is mutatja, hogy 1995-ben Bill Clinton hivatalos közleményben kért érte bocsánatot. Tehát nem valami szóbeszédről összeesküvés elméletről, legendáról van szó. Egyesek szerint maga az elnök is ilyen programozott agymosott bábu…




Bill Clinton - hypnotised

A kísérleteket a 60-as évek végén beszüntették.
Az MK Ultra project először 1975-ben került a szélesebb nyilvánosság elé, amikor a Kongresszus elé tárták a Church-, és Rockefeller Bizottságok által végezett nyomozati anyagokat.
A további nyomozati munkát megnehezítette, hogy Richard Helms CIA Direktor parancsára minden MK Ultra aktát megsemmisítettek 1973-ban. A Church és Rockefeller Bizottságok munkája így teljes egészében a projectben résztvevők beszámolóira és azokra az aktákra támaszkodhatott, melyek valamilyen úton-módon átvészelték Helms megsemmisítésükre vonatkozó parancsát. Az a néhány dokumentum, amely fennmaradt, mára nyilvános és elérhető az interneten is.
A témával foglalkozó dokumentumfilm:


Programozott Bérgyilkosok (Jesse Ventura- Összeeküvés-elmélet) ma





Aki tud angolul annak ajánlom figyelmébe: 


CIA Mind Control



Mind Control - The Mechanics of Mind Control - Tools for the Awake



Mind Control 2 - The Mechanics of Mind Control 2 - More tools for the 

Cathy O'Brien: Ex-Illuminati Mind Control Victim

Mind Control Out Of Control MK ULTRA Cathy O'Brien PT 1

Duncan O Finioan & Axe on MK-Ultra and the Super Soldier Program

Project MKUltra - MzMugzzi interviews Duncan O'Finioan on Wolf Spir

MK Ultra Project Camelot Super Human Soldiers

FR - Le guerrier ultime : Duncan O'Finioan

CIA Mind Control Techniques MK-ULTRA Program Brainwashing

The Men Who Killed Kennedy Episode 1

The Men Who Killed Kennedy Episode 2

The Men Who Killed Kennedy Episode 3

The Men Who Killed Kennedy-Episode [4] The Patsy





The Men Who Killed Kennedy-Episode 6

The Men Who Killed Kennedy-Episode 7

The Men Who Killed Kennedy - Part 8 - The Love Affair (2003)

A Men Who Killed Kennedy-Episode 9

Bush killed JFK: 5 bullets hit JFK & sign





Tudatmódosítás bevezető







Tudatmódosítás és a 3G


"Svédország jelenleg a legerősebb, legnagyobb és legfélelmetesebb fegyver a világon",a kísérletek nyáron indultak. ALois rendszerkiépítése jelentős szerepet játszik a földön, az emberiség jövőjének alakulásában. A rendszer kombinált. Nem csak a HAARP technológiáról van szó, de fokozódik azEM(tudatmódosító) technológia fejlesztése és kiépítése is. Svédország, Norvégia és Finnország után, most Németország és Hollandia következik az intelligens EnergyBox-ok telepítésében, de mi épült Svédország déli részén?
Az NWO projektjei alakot kezdenek ölteni A
LOIS HAARP-Marlow/D/MV Svédországdéli részén van, és csatlakozik a Rostock-i erőmű rendszeréhez, 30 cm vastag réz kábelekkel.

2010.04.08-án,
Rostockközelében este az égen sarki-fényhez hasonló (Aurora) jelenséget figyeltek meg. A szakértők azt mondták, hogy ezt napkitörés váltotta ki. A részecskevihar gerjeszti a levegő molekulákat, és bizonyos feltételek mellett a fény, különböző színárnyalatokat, általában zöldes színt öltött. Ezt Rostock földrajzi helyzete alapján nehéz elhinni, még "szakértőknek" is!


A globális rendszert és az elme ellenőrzést tovább bővítik. Két évvel ezelőtt a globális politikaEttlingen-i konferenciáján(Németország délnyugati részén, volt egy kör alakú terület, ahol bizonyíthatóan ellenőrizték a gondolati frekvenciákat. APG osztrák mérnöki társaságmegtalálta ezeket a frekvenciákat, és az eredményeket publikálta is!

Egy kis emlékeztető azEMvagyELFrendszerek működéséről, és hatásairól: Az un. Internet-áramhoz kell egy PLC-rendszer (hasonló a jelenlegi központi hangra kapcsoló éjszakai áram mérőkhöz, tehát a jeltovábbító eszköz az elektromos hálózat), amely megváltoztatja az adott terület, ill. lakás vezetékrendszerében folyó áramot, hogy azon "Információs Jelet" lehessen küldeni.

Az"Energia-Doboz"egyGPRS-adó, sajátPLC-rendszerrel, és a frekvenciája aGSMés a3GInternet ötvözete. Olyan, mint aSzélesSáv és MINDIGüzemben van (nemcsak azokban az időszakokban, amikor az Áramszolgáltató használja).
A Doboz egy kettős rendszer, nemcsak közvetlenül tesz ki bennünket 3G sugárzásnak, hanem rácsatlakozik a hálózatra az egész házban/lakásban, a lakás elektromos vezetékrendszerére, így egy3G-s pulzáló, magas frekvenciájú elektromagnetikus Kommunikációs Rendszerlesz belőle, amely a PLC -rendszer által az Internethez van kapcsolva (és sajnos sokakat halálra is sugározhat...)
A Doboz nem az Áramszolgáltatónak ad le információkat, hanem az Internetnek, ezáltal az egész áramrendszer kommunikációs rendszerré válik.
Miért Internet, miért olyan titkos, és miért épül be csendben a házba/lakásba, miért cserélik ki az áramrendszert ilyen kommunikációs rendszerre? Egyszerű!
Már a 3G is egy tisztán hadászati rendszer és a telefon csak egy mellékhatás. Az egész probléma az oszlopokkal, póznákkal, antennákkal és sugárzással stb. csak egy elterelő hadmozdulat és az igazi cél az volt hogy a kis adó bejusson a házba/lakásba.
Most már nemcsak hogy az egész ház/lakás, pulzáló magas frekvencián sugároz, hanem már az Internetre is rá van kapcsolva (az első Internet-ház/lakás a világon).
Semmit nem segít, ha elutasítják a "Dobozt" mert a szomszédoknak, aki ugyanattól a trafótól függenek, már megvan, és küldi a 3G impulzusokat a be nem kapcsolt otthonokba is az elektromos hálózaton át. (áramszűrőre van szükség...)
A LOIS HAARP-Marlow/D/MV Svédország


Svédország, Norvégia és Finnország után Németország következik, de nézzünk meg néhány HAARP létesítményt is, mielőtt a tudatmódosítás legújabb "vívmányaival" ismerkednénk meg:


A kiépülő rendszer a legnagyobb a világon! Korábban ezzel a címmel azUSA Garkona-i (Alaszka)bázisa dicsekedhetett, de nyár elején működésbe lépet az új rendszer. Néhány HAARP bázis a teljesség igénye nélkül:
A MU radar, 1 megawattos üzem Japánban (34 ° 51´14 .80 "N 136 ° 6´19 .45´´ E). (34 ° 51'14 .80 "N 136 ° 6'19 0,45" E)
Arecibo - 2 MW létesítmény Puerto Rico (18 ° 20'38 .97 "N 66 ° 45'9 0,77 "W)
Hippasus (USA) - 70 MW-os létesítmény Fairbanks, Alaska
Sura (orosz) - 190 megawattos létesítmény Közép-Oroszországban (56 ° 7´10 .32 "N 46 ° 2´4 .41´´ E). (56 ° 7'10 0,32 "N 46 ° 2'4 0,41" E)
EISCAT (Európa, Norvégia, Svédország, Finnország, Franciaország, Egyesült Királyság és Németország) - 1 gigawattos létesítmény, Tromso, Észak-Norvégiában (69 ° 35´1 .06 "N 19 ° 12´57 .11´´ E). (69 ° 35'1 .06 "N 19 ° 12'57 0,11" E)

Itt kell megemlíteni aHaiti és szecsuáni földrengéseket:
Az orosz haditengerészet közlése szerint a U. S. hozta létre a földrengést Haitin:

"Az oroszÉszaki Flottajelezte, hogy földrengés pusztított Haitin. A vizsgálat egyértelmű eredménye, hogy azUSNavyhasznált földrengés fegyvert. A mért értékek szerint, egy lineárisan kimutatható, a földrengések egymás utáni kapcsolata. A jelentések szerint, nem véletlenül történt, hogy a rengések azonos mélységben következtek beVenezuelában és Hondurasban.
Az északi flotta 2008 óta fokozott figyelemmel kíséri az amerikai Tengerészgyalogság Karib-térségben történő mozgásait és tevékenységét, de már korábban is folyt ez a tevékenység, válaszul arra, amikor az amerikaiak bejelentették szándékukat, hogy helyreállítsák a negyedik flottát, amely 1950-ben feloszlott. Oroszország válaszolt egy évvel később, a Flotta által vezetett nukleáris meghajtású Nagy Péter cirkáló "kezdte az első gyakorlatokat ebben a régióban, a hidegháború végén".

A 70-es évek végére, az USA-ban "sokat haladtak" a fegyverek és földrengések területén, ezek a jelentések tartalmazzák, hogy most már használhatók az impulzus és plazma fegyverek,Teslaelektromágneses felfedezései, aSonictechnológia, továbbá a "Shockwave bomba."
A jelentés összeveti a két földrengés fegyvereinek tapasztalatait. Az USA-ban Haditengerészet által a közelmúltban, a Csendes-óceánban okozott földrengés nagysága 6,5-es volt. A sztrájkok körüli területen Eureka városban okozott károkat, Kaliforniában. De a vizsgálat kimutatta, hogy a karibi térségben 140.000 ártatlan ember halálát okozta.

A jelentés szerint, "több mint valószínű", hogy az USA-ban a Haditengerészet "teljes tudomással bírt" a katasztrofális kárról. A földrengést Haitin, a már előre beállított forgatókönyv szerint tálalta a Déli parancsnokság helyettese.
A vizsgálatok végső eredményéről készült jelentések e fegyverekről, figyelmeztet arra, hogy az USA tervezi, hogy megsemmisíti Iránt egy sor földrengéssel.Célja, hogy megdöntse a jelenlegi iszlám rezsimet. Továbbá, a jelentés szerint, a rendszert "teszteli" az Egyesült Államok (HAARP Project). Így hoznak létre anomáliák az éghajlatban, okoznak árvizeket, aszályokat és hurrikánokat.

Egy másik jelentést tényként megállapítja, hogy a szecsuáni földrengést (Kína 2008. május 12-én, nagyságrendje 8,7 a Richter-skála szerint), HAARP rádiófrekvenciák okozták. Meg lehet állapítani, hogy van összefüggés szeizmikus aktivitás és az ionoszféra között. A romboló rádiófrekvenciák által kiváltott erőterekről, amelyek a HAARP jellemzői, az alábbi következtetések vonhatók le:

1 .- A földrengések azonos mélysége lineárisan ugyanaz a hiba által okozott indukált frekvencia lineáris vetülete.
2 .- A koordinált műholdas konfiguráció koncentrált gyakorisága előrejelzi a specifikus pontok (erőterek) létét.
3. - A diagram azt mutatja, hogy a földrengések mesterségesen keletkeztek lineárisan azonos mélységben.

-Venezuela, január 8-án, 2010. Mélység: 10 km.
-Honduras, január 11-én 2010. Mélység: 10 km.
-Haiti, január 12-én 2010. Mélység: 10 km.

Minden esetben a mélység közel 10 km.

A földrengések után közvetlenül, aPentagonazt mondta, hogy a Baltimore-ban dokkolóUSS Comfortkórházhajó elhajózott Haitibe, annak ellenére, hogy néhány napnak kellett eltelnie Haitira érkezése előtt. Mindazonáltal, haditengerészetnélMike Mullenadmirális, a közös vezérkar főnöke, azt állította, az Egyesült Államok fegyveres erői felkészültek vészhelyzetre, amelyet a katasztrófa okozott.
Douglas Fraser, általános parancsnok, azt állította, hogy parti őrség és az USA, tengerjáró hajókat küldtek a térségbe segítséget nyújtani, akkor is, ha csak korlátozott források és helikopterek állnak rendelkezésre.
A repülőgép-hordozóUSS Carl Vinsonküldték a Norfolk-i haditengerészeti támaszpontról, Virginiából, kiegészítve a szállítmányt repülőgépekkel és helikopterekkel. Haitire január 14-én, kora délután érkeztek meg.
Az U. S. Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID), Haitin működött a földrengés előtt.

Az orosz Külügyminisztérium jelentése szerint, az USAID és az USA Déli-parancsnokság megkezdte munkáját a "humanitárius invázió" megküldésével. Legalább 10.000 katona és vállalkozó ellenőrzésre, a haiti területre,ENSZrendelésre, miután pusztított a "kísérleti földrengés." /Lisa Karpova/

Bizonyítékok állnak rendelkezésre a HAAPR felhasználására földrengések előállítására. Az alábbi kép a kínai, szecsuáni földrengésről készült 2008 májusában 1 órával a katasztrófa előtt.


Azóta Svédország országos agykontroll kísérlet színhelyévé vált.Az ország északi területeit a NATO ACT használja kísérleti terepként, a svédeken pedig, több szinten csattan az ostor! A betelepített muzulmánok, és az országot megszálló zsidók eltartásán kívül a tudatbefolyásolással is meg kell küzdeniük, miközben a betelepülők harcának színterévé vált az ország.
A svéd kormány szerint villanyszámla csak a valós értéket mutathatja. A 2009-es törvény kimondja, hogy nincs több pénzkövetelési lehetőség, csak az elhasznált energiát szabad megfizettetni (milyen szép tőlük)! Közvetlenül az áramszolgáltatóktól küldik a levelet, hogy szeretnének telepíteni minden házban egy kis számítógépes digitális adót.


Mindenhol van, de senki nem tudja mi ez, vagy mit csinál az "EnergyBox". Ez a Villamosenergia "Internet" (nem az El internet, amely megállította a szélessávú vállalatokat. Különösen 3G menne csődbe). Az EnergyBox egyGPRS-adó és a GSM frekvencia keveréke, GSM és 3G (UMTS). A rendszer széles sávú, a sugárzása nagyon hasonló a radaréhoz (!). Az információkat nem nyilvános közigazgatási felületen nyújtják be, hanem az Interneten (?) .
A EnergyBox egy bináris rendszert is tartalmaz, ami egy "Eshelon mérő" (nem Echelon), a PLC rendszer gazdája aTelevent Company. A PLC rendszer, megváltoztatja az aktuális netet, így könnyebb információt küldeni. A radar-szerű mikrohullámok az egész házat egy pulzáló rádiófrekvenciás elektromágneses mezővé változtatják. A 3G mindig egy tiszta fegyver-rendszer volt, és a 3G-s telefonok csak mellékhatásai. 3G, Amerikából jött, és került Európába, az amerikai hadsereggel (mint az összes többi mobil rendszerek is).
A "totalitárius ellenőrzés" most már az El-hálózathoz is kapcsolódik egy másik törvényen keresztül. Ez a hírközlési törvény. Ez a jog biztosítja az Alapjogi Ügynökségi jogot, hogy nyomon követhető legyen az összes kommunikációt. Értelmezni kell az e-maileket, lehallgatni a telefonokat, ellenőrizni faxokat és minden mást, aminek köze van a kommunikációhoz. A EU vezetése ezért ruházta fel szinte korlátlan jogokkal az Europolt!
Benne vagyunk a legnagyobb, az emberi agyhullámokra irányuló kísérletben, amelyet a világ valaha látott. Svédország és Finnország mindig kísérleti országok voltak a mikrohullámú kísérletek tekintetében, és ezért kapta meg ugyancsak ez a két ország a rendszert először, de Norvégia sem kivétel, ahogy rendszer németországi és hollandiai állomásához ért mára.
Természetesen a NATO sok kísérletet fog végrehajtani a lakosságon. Bizonyos fegyvereket csak "élőben" lehet az embereken letesztelni. A LOIS készen van, és a kísérlet széles skálán folyik. ( Egész Dél-Sv.o.-t lefedi és valószínűleg összekapcsolódik az EnergiaDobozzal, de aV.R.A,, Echelon, NSA, Lofar-rendszerrel is Közép-Európában, valamint az Eiscat-tal északon.


A németországi tervezetek már elkészültek. Egy kis ízelítő:


Azok, akik ismerik mikrohullámú sütőt és mikrohullámokat, képzeljék el a többi ellenőrzési lehetőségeket. A módosított ELF, ULF, stb.-vel jól látható minden szoba 3D-ben, hallani minden beszélgetést, és még befolyásolhatja az agy hullámait az embereknél.
(Egyetlen távirányítóval kapcsolható az összes besugárzott területen élő?) Aki semmit sem tudnak chemtrails tevékenységekről, annyit azért tudnak, hogy báriumot tartalmaznak a vegyi csíkok. A hosszantartó báriumszórással, például a jelentős sporteseményeken, nem csak az emberek láthatók a radaron, hanem még az is, hogy mi van a zsebükben.
Az esőcseppel mikroszkopikus méretű cseppképzésén kívül kontrasztanyagként is szolgál, hasonló módon, mint ahogy egy CT vizsgálat esetében kontrasztanyagot használnak érfestésre.
Sokan megkérdezhetik, milyen módszerrel befolyásolható az emberek tudati állapota, és itt ne hazai politikusaink beszédeire, nyilatkozataira gondoljunk (a heveny idegbajhoz ez is elegendő!)?
AzEEG(elektroenkefalográfiai) vizsgálat a legtöbbek számára ismerős gyógyászatban alkalmazott módszer, az agyhullám mintázatok megjelenítésére, normálistól eltérő hullámformák észlelésére, vizsgálatára. Szinte egyidőben az elektromágnes jelrögzítéssel, megkezdődött az alacsonyfrekvenciás (0,1-40Hz közötti) agyi bioárammintázatok rögzítése is. Nem kellett sok idő, hogy a gyorsan fejlődő technika lehetővé tegye, a felvett, de szándékosan kiváltott hullámformák (félelem, apátia, fájdalom stb.) egyre nagyobb teljesítményű lesugárzását. A szokványos adósugárzások esetében szinuszos (transzverzális) hullámokat alkalmaznak, melyek a távolság négyzetével arányosan veszítenek energiájukból, de a skaláris, vagy más néven longitudinális lökéshullám jellegű sugárzás, lineárisan (egyenes arányosan) veszít csak az energiájából. Sokkal nagyobb távolságokra is eljuttatható a kívánt jel, kevesebb energiával. A mesterségesen létrehozott lökéshullámokkal, a HAARP és az ionoszféra tulajdonságainak kihasználásával földrengéseket, a légkör, és ezek alapján, az időjárás befolyásolását is megoldották. Kulcsszó: Interferencia!
Németországban, egy részletes és nagy tömeget vizsgáló tanulmány kimutatta, hogy csaknem az összes 3G-sugárzásnak kitett "alanynál" elváltozások mutatkoznak a gerincvelőben. A kezdet: leukémia!
Konzekvencia: ha az orosz haditengerészet tesz hivatalosan közzé ilyen jelentést, majd hagyjuk a "hitetlen Tamásoknak", hogy a saját agymosott, manipulált gondolataikkal tompítsák a kérdés élét, megadjuk magunkat. Nyugaton ezt az elképzelést, hatalmas média-manipuláció végzi, és vezeti az emberek széles tömegét tévútra. Több politikus részéről a világpolitikában egyenesen az a feltételezést ment, hogy a földrengés úgy állították elő Haitin, az amerikai HAARP létesítményekkel. De az orosz haditengerészet is elemezte a mérést ... , és szintén arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmény elkövetésében a mi amerikai "barátaink" (népirtási céllal) jártak el. Az amerikai tömeggyilkos, a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt kellene, hogy feleljen bűncselekményeiért, de, a Hágai Nemzetközi Bíróság sajnos, az ENSZ kutyája, ahogy az ENSZ is az amerikaiak által vezetett cionista törekvés a világhatalom megszerzésére. NWO.
A HAARP, a chamtrail, az alacsony, agyhullám frekvenciájú elektromágneses sugárzások tudatmódosító hatásai, a háborúk szítása, öbölkatasztrófa, biológiai hadviselés, kényszeroltások és az emberi jogok semmibe vétele mögött mindig ugyanazok állnak, hiába hívják, mutatják magukat ENSZ-nek, WHO-nak, EU-nak, vagy más, magát humanitárius szervezetnek feltüntetve, ezek azNWO"álruhái"!









Drábik János: Tudatmódosítás, az agy megerőszakolása





500 ezres nyugdíj Magyarországon mindenkinek



postdateicon2012. augusztus 15. szerda, 00:00
Mindössze annyi csak a lényeg, hogy a dolgozó saját maga teszi be a bankba azt a pénzt, amit havonta odaadna az államnak. 40 év munka után több mint félmilliós havi nyugdíj és 79 millió örökölhető összeg az unokáknak, meredeken emelkedő gazdaság. Jakab Andor kiszámolta.




Milyen jó lenne, ha az átlagos nyugdíjas félmillió forintot kapna havonta. Abból gondtalanul élvezhetné életének utolsó szakaszát, mint egy hosszúra nyúlt vakációt. Nem csak ideje, hanem pénze is lenne utazgatni, az unokákkal foglalkozni, jó éttermekbe, moziba, kártyázni járni, jó könyveket olvasgatni.
Szoktam látni nyugati nyugdíjasokat tök jó helyeken nyaralni. Teljesen másképpen élnek, mint az itteniek. Némelyikük fizikailag és szellemileg is fittebb, mint most én. Bicikliznek, kocognak, túráznak, úsznak. Normális autóval járnak. Nem úgy néznek ki, mint akik húsz éve nem vettek maguknak új ruhát. Búvárkodnak. Vannak fogaik, hangosan nagyokat röhögnek. Nem maradnak ki az éjszakai programokból sem, táncolnak a karneválon, együtt borozgatnak a fiatalokkal a kiülős helyeken. Több bennük az életöröm, mint az átlag magyar húszévesben. Szóval nem úgy élnek, mint akik lényegében már halottak. Az idős magyarról meg azt jut eszembe, hogy nyugger. Rossz diszkontban leárazott felvágottra vadászik. Élete arról szól, hogy ki tudja-e fizetni a fűtés és villanyszámlát. Az egyetlen sportja a spórolás. Állandóan száz forintokon vacakol. Gyors halálban reménykedik, a gyógyszer nagyon drága, meg aztán legalább az ne legyen akkora szívás, mint az élete. Nincs kedve, energiája semmihez. Rosszkedvű, lepusztult, megkeseredett, igénytelen, elhülyült. És szerintem ez a szembeötlő, hatalmas különbség nem elsősorban kulturális alapokon nyugszik. Egyszerű pénzkérdés. A magyar nyugger is csak azért ennyire nyomorult, mert csóró. Ha 500 000 Ft lenne a nyugdíja, tudna élni. Látnánk sztorizgatni, cukrászdákban ücsörögni, jókedvűen blogolni, haverkodni. A magyar "öreg" is abszolút jó fej, csak ne lenne kiszolgáltatva ennek az elátkozott nyugdíjrendszernek.
Havi 500 000 Ft nyugdíj nagyon soknak hangzik. Képtelenség, hogy a magyar állam ennyit szánjon rá a jelenlegi helyzetben. És a múltbéli helyzetben. És a jövőbeni helyzetben. Az állam soha nem fog ennyit szánni. A nyugdíjas így is csak probléma az egész társadalom számára. Eltartott. Állandóan arról hallunk, hogy pár millió aktívan dolgozó tartja el az összes többit. A társadalom elöregedőben van, és az milyen hatalmas baj. A nyugdíjasok jelentik a legnagyobb kiadást a költségvetésben, miattuk olyan rengeteg az adó és járulék. És ez a drága állam miatt válik versenyképtelenné Magyarország, emiatt nem keletkeznek új munkahelyek, tűnnek el a befektetők. Tavaly ilyenkor a "Tőlem ezért nem kapsz munkát" c. bejegyzéssel robbantam be a blogoszférába. Arról szólt, hogy nem teremtek munkahelyeket, mert az eszement közterhek és ennek folyományaként a mindent elárasztó feketegazdaság miatt legálisan vállalkozni biztos szívás. 15-20%-ra kellene csökkenteni az ÁFA-t, 30% környékére a munkabéreket terhelő elvonásokat ahhoz, hogy a probléma megoldódjon. Most azt hiszem, hogy ez viszont képtelenség a nyugdíjrendszer radikális reformja nélkül. Ezen morfondírozva jutottam arra a következtetésre, hogy az átlagos magyar nyugdíj lehetne félmillió forint.
A KSH adatai alapján az átlagos bruttó kereset jelenleg 219 200 Ft. Ebből levonásra kerül 35 815 Ft személyi jövedelemadó, 10% nyugdíjjárulék (21 920 Ft), 7% egészségbiztosítási járulék (15 344 Ft) és 1,5% munkavállalói járulék (3 288 Ft). A nettó fizetés a levonások után 142 833 Ft, ennyi marad a dolgozó zsebében. Ennyi információt lát a fizetéspapírján. Józan gondolkodásúak számára mindez nem is tűnik felháborítónak. Adózni kell, hozzá kell járulni a társadalom közös költségeihez. Értjük az egészségbiztosítás szükségességét, 10% megtakarítás a nyugdíjas éveinkre sem tűnik irracionálisnak.
Kevesen tudják, hogy az állam valójában ennél sokkal többet von el. Kevesen tudják, hogy a bruttó fizetés nem az igazi bruttó fizetés. Titokban, hogy a dolgozó ne is lássa a fizetéspapírján, az állam fizettet a dolgozó után még egy csomó pénzt. A bruttó 219 200 Ft fizetés összesen és ténylegesen 281 672 forintjába kerül a cégnek. A munkaadóval is befizettetnek még plusz 24% (52 608 Ft) nyugdíjjárulékot. A valós helyzet tehát az, hogy 281 ezer forintból kap meg a dolgozó 142 ezer forintot. Lényegében a felét kapja meg annak, amit rá költenek.
Összesen a nettó fizetés felét teszi ki a nyugdíjjárulék. 142 833 Ft a nettó fizetés, összesen 74 528 Ft a nyugdíjjárulék (21 920 Ft + 52 608 Ft). Egész életedben minden hónapban a nettó fizetésed felének megfelelő összeget elvon az állam nyugdíjjárulék címén. Józan ésszel ebből arra lehetne következtetni, hogy ilyen rengeteg megtakarítást követően busás jövedelemre számíthat az, aki egész életét szorgalmasan végigdolgozza.
Valójában az a helyzet, hogy a nyugdíjas teljesen ki van szolgáltatva a mindenkori államnak. A fene sem tudja, hogy milyen kormány lesz itt, milyenek lesznek a törvények 40 év múlva. Homályos, hogy mekkora nyugdíjra számíthat az átlagos fizetésű ember, aki után havonta a fent levezetett 74 528 Ft járulék kerül befizetésre egész életében. Ha minden igaz, és jól értem a jelenlegi szabályozást, 65 éves korától lesz jogosult nyugdíjra, és 40 év munkaviszony után az átlagos bruttó fizetésének 66 százalékát kapja majd. A 219 200 forintos bruttó fizetéssel számolva ez 144 672 forintot jelent. Ez megfelel annak a célkitűzésnek, hogy aki után egész életében tisztességesen befizetik a járulékokat, nyugdíjas éveiben akár ugyanannyi pénzből élhessen, mint korábban. És ezzel akár lehetnénk is elégedettek, ha nem tudnánk, hogy ennyi járulék befizetése után simán lehetne az összeg 500 000 forint is.
Állandó beszédtéma, hogy az elöregedő társadalom miatt a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlan. Kérdéses, hogy 40 év múlva az állam képes lesz-e kifizetni a nyugdíjakat a jelenlegi szabályok alapján. Így aztán állandóan arról van szó, hogy a nyugdíjkorhatárt emelni kell. Ettől persze az emberek nem maradnak tovább versenyképesek a munkaerőpiacon, de nyugdíjat csak később fognak kapni. Jelenleg 65 év a korhatár, ki tudja mi lesz később. Ehhez azt is tudni kell, hogy az átlagos magyar ember 75 éves koráig él. A nyugdíjrendszer egyik fő igazságtalanságának azt tartom, hogy rengetegen meg sem élik a 65 éves kort. Ők egész életükben fizetik a járulékokat, és soha egyetlen 1 forint nyugdíjat nem kapnak meg. A nyugdíj nem örökölhető, átruházható. Mekkora szopás 40 évig fizetni, aztán 0 forintot kapni. A nagy számok törvénye alapján 10 évig kap nyugdíjat az átlagos ember. 65 - 75 éves kora között. És ezalatt - mint látni fogod - a töredékét kapja vissza annak, amit befizetett.
Az alábbiakban azt fogom levezetni, mi lenne velünk, ha az állam nem garantálnanekünk  és biztos nyugdíjat. Mi lenne, ha az átlagos fizetésű ember 40 éven keresztül egyszerűen megtakarítaná havonként azt a bizonyos 74 528 forintot? Tegyük fel, hogy az állam nem számítana fel rá kamatadót. Miért is kellene adóztatnia az adózott jövedelem megtakarítását? Nyugodtan tehetne ilyen kivételt a nyugdíj megtakarításokra vonatkozóan, hogy megszabaduljunk mindannyiunk legnagyobb problémájától. Azt fogom tehát kiszámolni, hogy 40 éven keresztül mennyi pénze gyűlne össze annak, aki havonta 74 528 forintot megtakarít öreg napjaira. Ehhez kamatos kamat számítást kell végezni. Az első évben keletkező kamat hozzáadódik a tőkéhez, a második évben már a kamattal növelt összeg is kamatozik. Ahogy telik az idő, egész szép summa kerekedik.
A kockázatos dolgokat hagyjuk! Nem akarom 20-50%-kos hozamokkal kecsegtető tőzsdei befektetési alapokkal járatni a fantáziámat. Szó sem lehet arról, hogy "eltőzsdézzük" az öreg napjainkra szánt pénzünket. 9% kamattal fogok számolni. Ilyen hosszú távú lekötésre ennyi simán elérhető számos kereskedelmi bankban. De még jobbat mondok. Ne bízzunk a bankokban sem, bízzunk a magyar államban. 9 százaléknál magasabb kamatot ígér a Prémium Magyar Államkötvény. Egy szava sem lehet az államnak, saját magára csak nem mondhatja, hogy kockázatos, megbízhatatlan.
Elvégezve a kamatos kamatszámítást az derül ki, hogy 40 év alatt havi 74 528 Ft megtakarítással 9% kamattal összesen 233 556 270 Ft gyűlne össze. Csinos összeg ugye az átlagos fizetésből járulékot fizető magyartól? Ennek az éves kamata 21 020 064 Ft, azaz 1 751 672 Ft havonta. Magyarul az átlagos nyugdíjasunk ennyi pénzt költhetne el havonta egész életében, úgy, hogy a teljes tőkeösszeg, a 233 millió forint érintetlenül megmaradjon, azaz halálát követően örököljék tőle. Ez azért hangzik ennyire fantasztikusan, mert nem számoltam az inflációval. A forint az utóbbi idők átlagát számolva 5 százalékot romlik évenként. 5% körüli infláció mellet elérhető a piacon 9% betéti kamat. Szóval igaz, hogy 1 751 672 forintból élhetnénk az életünk végéig csak a megtakarításunk kamataiból, de ki tudja, hogy az 40 év múlva mennyit ér majd?
Elvégeztem a számítást úgy is, hogy belekalkuláltam az évenkénti 5% inflációt is. Így 79 166 888 forint megtakarítás lett a végeredmény. Ez az összeg már megfelel a forint mai vásárlóerejének. Ennek az éves kamata 7 125 020 Ft, azaz 593 752 Ft havonta. A nyugdíjas ennyit vehetne fel havonta úgy, hogy a teljes 79 millió forintos tőkéje a halála napjáig is megmaradjon, és azt örököljék tőle szeretteik. Persze úgy is számolhatunk, hogy a nyugdíjas továbbra is szeretné megőrizni a megtakarításainak a reálértékét, ezért csak az infláció feletti kamatát költi. Még úgy is 263 890 forintot költhetne havonta. Így ha 120 évig is él, akkor is megmarad a jövedelmének és a szeretteire hagyott 79 millió forintos tőkéjének a jelenlegi vásárlóereje. Ez pedig nem kevés pénz, jókora örökség.
Ha ilyesfajta nyugdíj megtakarítás kötelező lenne, és mondjuk havi 500 000 forint életjáradékot fizetne ki a pénztár a megtakarítás után 65 éves kortól, az átlagos élettartam végére (75 éves korra) még mindig maradna a számlán 41 millió forint. A dolog ilyen modellben úgy működne, hogy 12x félmillió = évi 6 millió forintot fordítana a pénztár a járadékra, a fennmaradó összeg kamatozna tovább. Ilyen rendszer még akkor is fenntartható lenne, ha az átlagos élettartam 82 évre növekedne, amellett persze, hogy az 500 000 Ft életjáradék mindvégig megőrzi a reálértékét, tehát bele van kalkulálva az infláció!
Akármilyen épeszű konstrukcióban gondolkodunk, az átlagos fizetéséből havi 74 ezer forintot megtakarító ember mindenképpen egészen radikálisan jobban járna, mint a 144 ezer forintos nyugdíjjal, amit a jelenlegi rendszer biztosít. Nem tudom megmondani, hogy a jelenlegi rendszer kinek jó, de hogy a tisztességes járulékfizetőknek nem, az holtbiztos. Ők brutálisan jobban járnának, ha a pénzüket egyszerűen betennék a bankba.
És akkor még nem is beszéltünk a járulékos előnyökről. Egycsapásra megoldódhatna a költségvetés minden problémája, hiszen nem az államnak kellene "eltartani" az egyre több nyugdíjast. Kiesne az állam legnagyobb kiadási tétele. A nyugdíjasok "eltartanák" saját magukat azáltal, hogy megtakarítanak. Ez a rengeteg pénz (minden munkavállaló összes megtakarítása) örökre megoldaná az állam minden finanszírozási problémáját, semmi szükség nem lenne IMF kölcsönre. A kereskedelmi bankok is tele lennének, tudnák hitelezni a vállalkozásokat, magánszemélyeket. Ha kevesebb lenne az állam kiadása, természetesen lehetne kevesebb az adó is. Például 27 helyett 17 százalék lehetne az ÁFA. Nem csak a nyugdíj lehetne (sokkal) több, de még csökkennének is az árak, hiszen kevesebb adó rakódna rájuk. Hasonlóképpen, ha csökkenteni lehet a jövedelmeket sújtó adókat, nőnének a fizetések.
Józan paraszti ésszel úgy látszik, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer egy ördögi kör. Egyre magasabb adókhoz vezet, ami egyre inkább ellehetetleníti az aktívan dolgozó réteget. Ez pedig további elöregedéshez vezet és a kör bezárul. Kitörni ebből csak a nyugdíjrendszer radikális reformjával lehetséges. Láttuk, sokkal jobban járna vele a nyugdíjas is. Az alacsonyabb adóknak, egészségesebb államháztartásnak köszönhetően pedig fellendülést hozhatna az egész gazdaságban. A magamfajták kedvet kaphatnának a munkahelyteremtéshez, sőt még a külföldi befektetők is visszatérnének. Előbb-utóbb rákényszerülünk erre a lépésre, a kérdés, hogy egy totális összeomlás előtt vagy után tesszük meg.
Az átállás időt venne igénybe, de már 10 éven belül radikálisan javulhatna a helyzet. A piaci elvű megtakarítással elérhető járadék és a jelenlegi állami nyugdíj között brutálisan nagy a különbség (500e / 144e Ft). Akkor is radikálisan javítható lenne ez a helyzet, ha a teljes átállást követően mondjuk 300e forint lenne az átlagos nyugdíj, 200e forintból pedig a szociálisan rászorulók nyugdíját finanszíroznánk. Az a felosztás egészen meghökkentő, hogy 500 ezer forintból 144 marad azé, aki megdolgozott érte, 356 ezer forinttal pedig mások nyugdíját fizeti.
Ez kérem hülyeség.
A jelenlegi rendszer fenntarthatatlanul ésszerűtlen, ez holtbiztos.




 A cigányság, mint eszköz a zsidó maffia kezében



postdateicon2013. március 25. hétfő, 00:00
Miért is kell az országunk a zsidóknak?
Az általános vélekedés, hogy azért kell Magyarország nekik, mert itt van víz, meg minden, ami szemnek és szájnak kell. De ez csak egy szempont. A zsidók halálos veszélybe kerültek mindenhol, ahol nagy számban élnek. Izrael mindig is ellenséges közegben lesz. Egy hajszálon múlik maga a léte. Az USA minimum ketté fog szakadni és a déli területek spanyolok, míg az északiak fehérek lesznek, jobb esetben. Azonban itt is gyorsan terjed az iszlám. Még a feketék körében is, ahol sokan térnek át az új hitre. A zsidók itt is halálos csapdába eshetnek a későbbiekben. Európában Franciaországban és Nagy-Britanniában vannak jelen nagy számban.
Az itt is jelen lévő iszlamizálódás megint csak súlyosan érinti őket. Magyarán csapdába kerültek. Mi földrajzi szempontból nagyon jó helyzetben vagyunk számukra. A mesterségesen előállított cigányprobléma felőrli a magyarságot, utána ők rendezik a cigánykérdést, és szereztek egy országot. Tehát világpolitikai okok vezetnek ehhez a folyamathoz. Pontosabban ez már el is kezdődött 
A recept:
Miután megszerezted a politikai és gazdasági hatalmat, illetve uralod a médiát, akkor fogjál egymillió cigányt! Diszkrimináld őket pozitívan, engedjél meg nekik bármit, még a lopást és a gyilkolást is. Támogasd őket a média teljes erejével! Szórd meg velük az egész országot, az összes iskolát, az összes falut és várost! Várjál ezután ötven évet, és már kész is van, amit akartál. Ha kész van, azt látni fogod, hiszen az adott országban már alig él fehér kultúrnép. Indíthatod a repülőidet! Valahogy így fogalmazhatták meg a magyarországi terveket! 
A cigányproblémát valóban ők hozták létre az elmúlt évtizedekben. Tökéletesen építették fel ehhez a társadalombiztosítást és a segélyezési rendszert. A szociálpolitikai juttatásokat is rájuk szabták ki. A cigányság nem tud országot működtetni, egy másik nép szükséges ahhoz, hogy előteremtse a megélhetéséhez szükséges javakat. A gazdatest. Egy földi sci-fi rajzolódik ki. A cigányságot a hazai és nemzetközi zsidóság pörölyként alkalmazza, és már el is kezdte a magyarságot megsemmisíteni, láthatóan hatásos módszerekkel. 
A média hatás
A zsidó kézben lévő média éjjel és nappal sajnáltatja őket. Ha cigányt ölnek az hír, de amikor magyart ölnek cigányok, az tabutéma. Tabu, amiről egy szót sem lehet szólni. Még néhányan emlékezhetnek egy több mint tíz évvel ezelőtti esetre, amikor két magyar gyerek leszúrt egy cigányt egy vasúti sín mellett, valahol az Alföldön. Az ok, hogy a cigány terrorizálta a magyar fiúkat, sőt az egész osztályt, ahova járt. Az RTL azonban egy egész műsort arra áldozott pár nap múlva, hogy bemutassa a hamisított előzményeket, és a terrorista cigány temetését, az elejétől a végéig. Undorító volt, hiszen a halott cigányt mutogatták a koporsóban fő műsoridőben. Persze arról nem szóltak, hogy a cigány miket művelt, mielőtt a srácok megforgatták benne a kést.
      
A semmittevéstől híznak, agresszívak, fialnak a mi pénzünkből
Az olaszliszkai esetet is úgy próbálták beállítani, hogy egyetlen család megvert valakit, és belehalt. Persze azt nem mondták, hogy az egész cigánysor rugdosta a szerencsétlen tanárt. És ott van a rengeteg, manapság már ezerszámra tehető eset, amikor magyarokat gyilkoltak, vagy kínoztak meg ezek a vadállatok. Ezeket a média módszeresen eltussolja, és semmi sem mehet ki, főleg nem az, hogy cigány az elkövető, vagy kreol bőrű. Találtak szinonimákat, amivel helyettesíteni lehet a cigány szót. Fiatalok szó használatos, ha csoportos cigány elkövetőkről van szó. Ha fiatal egyénről, akkor kisfiú, vagy kislány. Cigány tömegverekedés helyett családok szólalkoztak össze, vagy az elkövető és népes rokonsága mondat a menő. A cigány szó tabu. A média nem használhatja. Ha a hírt nem lehet elhallgatni, takarni kell, hogy cigányokról van szó.
      
A cigányjogvédő zsidók, nekik mi nem számítunk 
A bújtatott etnikai tisztogatás
Az ország egyes területeit teljesen megszállják. Mondhatjuk, hogy az etnikai tisztogatás elkezdődött, egyéb módszerekkel. Persze ölnek és gyilkolnak, agyonvernek és kínoznak. Na de ezt csak úgy nem lehet! Ehhez a hátteret, méghozzá tökéletes hátteret kell biztosítani. Magyarán a végrehajtáshoz szükséges alapvető feltételeket elő kell állítania a megszállt politikai hatalomnak. A kérdés, hogyan? 
Első körben szét kellett verni a magyar családokat, főként a nemzet és kultúramegtartó magyar paraszti családokat. A szocializmus alatt elindult a vidék szétverése. A fiatalokat kiszakították családjaik köréből, a faluból és a városba csalták. Kaptak lakást és munkát, de elszakították őket a paraszti világból és lassan, de biztosan városiakká változtatta a rendszer őket. A folyamat lassan, de biztosan a vidék egyes részeit kiüresítette, és a fiatalokat eltüntette a falvak egy jelentős részéből. Ezek jórészt már csak néhányszor jártak haza, az egykori falvaikba, de a gyerekeik még ennyit sem a későbbiekben.
A tanyák fizikai megsemmisítése pedig általánossá vált ekkor. A magyarok szépségekkel teli szabadságának a jelképe a tanya, a tanyavilág a totális megsemmisítés célpontjává vált. Az első csapás tehát megtörtént a szocializmus alatt. A vidék kiöregítése megindult.
A második körben a még megmaradt vidéki fiatalságot gazdaságilag a munkanélküliség fegyverével ellehetetlenítették, és a lakóhelyéről való elköltözésre, bizonyos esetekben külföldre kényszerítették. A vidék jó része elnéptelenedett és kiöregedett. Az öregeket pedig a rendszer felhasználta, felhasználta az egész magyarság megfélemlítésére. Aljas módszerekkel cigányokkal kezdte megszórni az integráció nevében a kiöregedő falvakat. És ezzel elkezdődött a terror, és az etnikai tisztogatás. A cigányok szocpolos házaikat megkapva már csak arra koncentráltak, hogy mit lehet ellopni a magyaroktól, bármi áron.
Mindenki emlékszik arra, hogy a megélhetési bűnözés mögé bújva a cigányok mindent megtehettek korábban és ma is. Sőt mivel kiszúrták a főleg egyedül élő öregasszonyokat, rájöttek arra, hogy ezek kirablása is egyszerű és sok esetben nagyobb hasznot hoz, mint az egyszerű tyúklopás. A vidék folyamatosan lepusztult e miatt, hiszen minden, ami mozdítható volt, azt vinni lehetett. Ezért váltak a vidék szőlői és földjei parlaggá. A korábbi pincesorok romokká, az istállók és tyúkudvarok üressé. Jól megszerkesztett, irányított, és a média által fedezett módszerek ezek.
Az olyan falvakat is előszeretettel szórták meg, ahol élt és él még valamilyen mennyiségben fiatal. Sok esetben ezeket a cigányokat a magyarok által lakott utcákba telepítették, ahol életerős fiatalság is lakott. Olyanok, akik még gyereket akartak, vagy volt már nekik. Olyanok közé telepítették ezeket a semmirekellő élősködőket, ahol még a magyar szomszéd művelte a kertjét és a fáit, illetve volt jószága. A kertek és a fák ezután a cigány pusztítás célpontjai lettek és így sok kertben itt is megszűnt a termelés.
Az iskolák elcigányosodtak, és mivel nem lehetett és manapság sem lehet szegregációt alkalmazni, a tanítás és tanulás lehetetlenné vált. A magyar gyerekek verése mindennapos lett. A cigányok kifosztották, megalázták és megalázzák őket. 
Magyarán a nagyszülők szintjétől a szülőkön keresztül a kis gyerekekig mindenkit elért a zsidók által jól irányított cigányterror. Egyes magyarok körében, akik ebben a cigánytengerben éltek és élnek, megindult az elcigányosodás és a faji keveredés folyamata. Általában a magyarság deklasszált rétegeiben jellemző leginkább ez a negatív folyamat. 
   
Kortól és nemtől függetlenül ütik-verik a magyarokat a cigányok 
És mennyibe kerülnek a cigányok? Mibe kerül nekünk ez a semmirekellő réteg? Nem érdemes számolni, hiszen még körülbelüli összeget sem lehet megállapítani. Nemcsak a kifizetett segélyeket kell nézni, hanem a melléjük megítélt egyéb juttatásokat első körben. A másik, hogy az egészségügy ellátja őket, persze nulla forint társadalombiztosítási befizetés mellett. Nem szólva arról az összegről még, amit a rendőrség költ rájuk. Tele van velük a börtön és az árvaház. Ingyen utaznak, lopják az áramot és a vizet. A közművek kintlévőségeinek a nagy részét ők okozzák. (Mi pedig fizetjük!) Lebontanak mindent, amit nem lehet mozdítani. Kiirtják az erdőinket, elpusztítják természeti értékeinket. Illegális bányákat nyitnak, ahol lopják a szénvagyont, de külszíni vasércbányát is dézsmáltak már az ott található ásványok miatt. És persze a betörések, lopások, gyilkosságok, csalások ezrei évente. 
      
Csak a jéghegy csúcsa 
Napokig lehetne sorolni, hogy milyen károkat okoz ez a sáskahad. Mellesleg, ha erre a biológiai fegyverre fordított összegeket egy normális állam a magyar fiatalságra költené, akkor ez hány magyar gyerek születéséhez vezethetne? Ez is felbecsülhetetlen.






A halott orvosok nem hazudnak



postdateicon2011. november 12. szombat, 00:00
Dr. Joel D. Wallach előadása.
Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.
(Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.)
Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.
Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.
Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.
Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.
Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.
Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuperérzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: “Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg”.
A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be, és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.
75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.
De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba, és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.
Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani, és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.
Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.
Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. ezek keleten, Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek James Hilton „Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.
A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves…
Kelet-Pakisztanban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban grúzok, akik szeretik savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.
1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nál több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.
Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.
A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. és a 115. házassági évfordulójukat ünnepelték.
A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.
A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.
Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korban halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélünk róla.
Általában, ha nagyon hódolunk csokoládénak, és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.
A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.
Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer megnősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a Rekordok könyvébe.
Úgyhogy ne búsuljanak uraim, van még remény!
Most pedig következzék egy kis tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.
Három év múltán a Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek. Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.
Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év.Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.
Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha hosszú életűek közé akarunk sorolni magunkat. Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:
Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.
Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat. Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálékkiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.
A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára. Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: „Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?”
Mit válaszolt az orvos? „A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor Hubbin, egy New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálékkiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá”.
Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket vitaminokra és ásványokra. Ezt akarta mondani.
Ha ez nyomtatásba került, akkor biztos van benne valami. De kötelességem elmondani Önöknek, miután 14500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző pontjain, és mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük elő az orvosok jólétét.
Az 1776. és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.
Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz havonta. Lehet választani.
Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.
Valaki az itt lévők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem. Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt Önökkel.
Első. A gyomorfekély. Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.
Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyébásványok és tetraciklin segítségével.
Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza, és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” Itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „gyógyítható”. Azt írják: „a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható”. Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.
Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között? Így van, egy szörnyű betegség, rák a neve.
1993. szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.
Öt éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.
Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk.
Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít.
Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezenkívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is.
Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az Evitamin, a béta-karotin és a szelén. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 9%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák esetében 21%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.
Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.
Megyünk tovább. Ízületgyulladás. 1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.
Ekkor azt mondtam: „Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.
Most pedig megnevettetem Önöket.
A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegséget, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „… 300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg…”.
De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás.
Hallott már valaki az Alzheimer-kórról? Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?
Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget, és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem San Diegói orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.
Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni. Aztán mondják, kinek volt már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.
Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik.
Valójában a vesekő a saját csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez.
Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.
Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek.
Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés. Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos.
Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul.
1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt.
Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.
korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.
Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmátállapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.
Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.
Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.
Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardioamepátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget.
Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket.
Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is.
Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: „Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat. Egy kis tanács: Vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.
Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség.
Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.
Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.
cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelőképességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. „Én egész nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” „Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.
Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15- 20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.
Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.
Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a Kongresszusban.
Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal. Megszűnik.
Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.
Gyakran megkérdeznek: „És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?”
Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.
Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták volna: „Édesanyám, vigyél haza”. Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiákban fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban gazdag volt.
Most pedig a következőt teszem.
Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira fontosak. Csak egy párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. Mindenki ismeri.
A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.
Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.
Csontritkulás: ez a betegség a 10. helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000 dollárba kerül, de ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000 dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják.
A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korban halt meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából fedezni lehetne költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt, javítani a kerítést, stb. Felhívja az állatorvost: „Mi történt? Nem kellene túladni ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: „Itt a probléma, bikának csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel”. Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni, és sosem lesz csontritkulása.
A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.
Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás (artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye.
Tovább, magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só.
Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában.
Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „Ne egyenek sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is fogyasztottak.
Próbáljanak választani!
Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?” Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” – válaszolta a páciens.
A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.
Következik a posztmenstruációs szindróma, lelkifizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.
Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.
Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.
1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével”.
Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál.
Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe.
Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.
1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.
Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: „Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt, rosszabbul lettem”.
Kérdezem: „Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: „Kalcium-laktátot”. Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt.
A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni „Cal added” (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.
A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.
A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a „Cal added” ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez.
A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.
De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz.
A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok?
És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal.
Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!




 Ajjjajjjajjj - elkezdték a betelepülést :



postdateicon2012. február 22. szerda, 12:09
Kérd, hogy az Isten akarata teljesedjen ki a zsidóság életére, munkásságára és az általuk kiváltott hatásokra is az egész világon!
(Hátha így jobb emberekké válnak)
Áldjátok azokat, akik benneteket üldöznek - Jézus Krisztus
A CIKKET CSAK MEGERŐSÍTI, HOGY VÁRHATÓAN ÁPRILIS KÖRNYÉKÉN AZ IZRAELITÁK MEG AKARJÁK TÁMADNI IRÁNT!!!!! ÉS MI VAN HA A FAGYI VISSZANYAL? AKKOR BIZONY JÓL JÖNNEK EZEK A KIS MENEKÜLÉSI ÚTVONALAK!
Sziasztok!
 
Mindenkinek elküldtem a Nemzeti Hírháló a nemzetek fegyverkezéséről, a III. vh. -ról szóló cikkét, akinek nem , most itt küldöm. Kicsit hosszú, de így teljes a kép.
Most kapott első-kézből beszámoló egy baráttól, aki a Malév alkalmazottjaként ott volt az utolsó percig.

Nem gazdasági csőd vezetett a Malév megszűnéséhez.Ezer-milliárdba került a felszámolás a kormánynak, míg a cég adóssága cca. 64 milliárd volt, ez utóbbi mégis a cég beszüntetése mellett döntött. (1000 - 64 = 936 milliárd plusz kiadás) Vajon miért???
Reggel a volt Maléves barátunk még úgy ment be dolgozni, hogy VAN munkahelye, kora délután viszont utasítást kapott az alkalmazottak nagy része, kivéve azok a biztonságiak, akik a területet őrizni fogják, hogy EL KELL HAGYNIUK a délután folyamán munkahelyüket. Semmivel nem kellett elszámolni, sok, a cég tulajdonában lévő tárgy maradt náluk (szerszámok, stb.), ami nagyon furcsa egy csődbe került cégnél, ahol, tudvalevő, kötelező mindent számba venni és értékesíteni. Mi volt ennek a nagy sietségnek az oka? Most figyeljetek!!!
2004-ben a volt kormány aláírt egy többé-kevésbé nyilvánosságra hozott szerződést (mert mi csak annyit tudunk meg, amennyi ránk tartozik a mi országunkban, tehát SEMMIT), miszerint Magyarország a kitörni készülő (lásd M. Hírháló) USA-Irán-Izrael-i háború elől menekülő zsidókat (na, ezért épültek azok a bizonyos, mindenki által ismert "fantomvárosok", kamerákkal, víz mellé, repülőtér közelébe, elkülönülten, katonai szempontból védhetően)befogadja. Ezeknek a menekülőknek a száma meg van határozva a fent említett nemzetközi paktumban, Németország, Franciaország, Lengyelország is "vállalt" többet-kevesebbet (erről nincs konkrét információm). Na, erről is szól az EU!!!!
A csőd napja előtt szembetűnően kezdték SZÖGESDRÓTTAL (ami külsőre nagyon hasonlít a hírhedt Auschwitzi Haláltábor mindenki által ismert "kerítésére") körülvenni, amolyan sűrű szövésű, visszahajló, katonai, áthatolhatatlan, s ami az áttelepítés zavartalanságát és beköltöző zsidó barátaink biztonság-érzetét van hivatva szolgálni -no meg, egy esetleges terror-támadás (vagy népharag?) ellen megvédeni őket.
A Malév gépek egytől-egyig bérelve voltak, a nap végére már el is vitték őket tulajdonosaik. Ezentúl külföldi tulajdonú fapados járatok szállítják majd az utasokat, a repülőteret véglegesen le fogják zárni ( a látszat miatt még tranzitként működik), s várhatóan az érkező gépeket át fogják irányítani Kecskemét, ill. Debrecenbe. Barátunk még egy ideig kapja a fizetését, sorsa teljesen bizonytalan, valószínűleg a munkanélküliek népes táborát fogja gazdagítani. És mindezt miért? S ha ehhez még hozzávesszük, hogy régóta a Moszad őrzi a repülőteret, az utasokat, irányítja a kiképzést, kisebb csoportban érkeztek jó ideje a pajeszes, kaftános "testvérek", s eszükbe jut, hogy régóta az övék ez az ország..... nos, egyre tisztább a kép, milyen játéknak leszünk-lettünk részesei, s nagyon valósnak tűnik az a híresztelés, hogy Európa arab háború színtere lesz...




Zsidó betelepülés már Amerikából is



postdateicon2012. március 07. szerda, 00:01
Sajnos a környékünkön is van két ilyen zsidó család, akik törik a magyart, de most költöztek küldföldről az országunkba. Természetesen biztos anyagi körülmények, kirittyentett ház várta őket.
Nekünk közben pedig nyomják felfelé az adókat, hogy a családalapításról még álmodni se tudjunk.
Magyarként, Magyarországon, a magyar (zsidó) államtól, csak akkor számíthatunk pénzbeli támogatásra, ha kimegyünk külföldre rabszolgának, más szarját kapirgálni össze. Vajon az Igazság, hol késlekedik már?


Az igazi helytartó a helység kalapácsa még lesújthat a székre a benne üllőre , a helytartókra , a népre az istenadta népre , a Solymosy Eszterekre, a H Zsófikákra , de a saját kezére is , lábára is , hogy miért hordoz e föld ilyen gerinctelen csúszó mászókat . Legyen a betegsége , isten vegye el a hangját , és csak üvölteni tudjon !!!!
A sakkozó Polgár-lányszervezi az amerikai zsidók
Magyarországra telepítését?Texas-i informátorai szerint már nemcsak
Izraelből, hanem az USA-ból is egyre többen vannak, akik
Magyarországot választanák új hazájuknak.
Úgy tudjuk, az
elkövetkezendő két évben hárommillió zsidó betelepítését tervezik az
országba. Az amerikai zsidó közvélemény úgy értesült, hogy
Magyarországon már lakóparkok vannak az izraeli állam tulajdonában,
ahová várják az érkezőket. Tíz évet kell aláírniuk, hogy az országban
tartózkodnak, és ezért cserébe ingyen hozzájutnak az
ingatlanhoz.Texas-i informátorunk több forrásból is úgy értesült, hogy
biztosra vehető a fentiek igazságtartalma. Az egyik egyetemi város
szomszédságában lévő, magyarok által is látogatott cég tulajdonosánál
is megjelentek az amerikai zsidók, és újságolták neki a fontos hírt.
Irány Magyarország, mert minden lehetőség adott ahhoz, hogy
végzettségükhöz méltó állást és megfelelő, őrzött lakóparkokban való
elhelyezést kapjanak. Férfiak, nők mondták el mindezeket, nem is
gondolva arra, hogy talán az Amerikában élő magyarok nem örülnek
túlságosan annak, hogy szülőföldjük az idegen terjeszkedés célpontjává
válik.Informátorunk úgy tudja, hogy konkrét lépések is történtek már
nem egy esetben az egyetemisták beszervezésével kapcsolatosan, és
szerintük az Amerikában már hosszabb ideje élő és tevékenykedő,
egykori magyarországi, zsidó származású sakknagymester, Polgár Judit
testvére, a szintén jó eredményekkel sakkozó Zsuzsa szervezi a végzős
diákok között a Magyarországon történő lakáshoz és álláshoz jutást.Az
újbudai Sasad Ligetbe várják tehát a zsidókat, amely az ideköltözni
szándékozók ismeretei szerint Izrael tulajdonában van. Egy
izraeli-amerikai végzős egyetemista elbeszéléséből kiderül, tíz évet
kellett aláírnia, emellett biztos állás várja. Tíz év után pedig a
saját tulajdonába megy át a lakóparkbeli ingatlan.A fenti feltételeket
mesélte el egy másik, szintén izraeli-amerikai állampolgárságú végzős
diák is. Mint a fiatal nő informátorunkkal közölte: az izraeli állam
tulajdonát képező lakóparkban fog élni, kész állás várja, tíz év múlva
pedig a tulajdonába kerül az ingatlan.Múlt vasárnap érkezett egy adag
zsidó már hasonló szándékkal Magyarországra, mind izraeli-amerikai
állampolgárságúak, kedden pedig további 1800-an költöztek ide. Az
elkövetkező két évben pedig összesen hárommillió izraeli vagy
izraeli-amerikai állampolgár fog Magyarországra költözni - értesült
amerikai informátorunk.Amennyiben helytállóak az amerikai információk,
akkor megint egy rafinált esettel állunk szemben. A hivatalos
statisztikákban ugyanis nem az jelenik majd meg, hogy zsidó származású
emberek költöznek Magyarországra, hanem izraeli-amerikai
állampolgárok. De vélelmezhető, hogy elsősorban az amerikai
hovatartozást fogják presszionálni. Így a statisztikák erdejében
eltűnnek majd a valós adatok, és nehezen lesz nyomon követhető, hogy
szerte az egész világból mennyi zsidó és hangsúlyozottan származású,
nem pedig vallású, vagy identitású ember özönlik be a világ legjobb
természeti területére.Az elkövetkezendő évszázadok tervét már megírták
a titkos szabadkőműves boszorkánykonyhákban, mint ahogyan
előkészítették a francia forradalmat, a magyarországi kiegyezést, s
Nagy-Magyarország feldarabolását is. Talán még hosszú idő a mi
időrendünk szerint, de pont azért lesz majd ismét Kárpát-magyar
Nagyhaza, mert a jelenlegi nemzetállamok lakói is rájönnek, hogy a
betelepült idegen, és nem a magyar a fő ellenfelük. A több ezer éves
magyar nép történelmében pedig mit számít egy-két-három évszázad.
Nagy-Magyarország volt, s lesz.
Kapcsolódó cikkek:






Pár trükk a magyarság ellen



postdateicon2012. január 19. csütörtök, 00:00
Ne feledd! - a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja, hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.
Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:
1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.
2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.
3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.
4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy - nem mi általunk vezérelt - csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média támogatással, jogerősen elítél.
5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.
6.  A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.
7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.
8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.
9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.
10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.
11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.
12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.
13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.
14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.
15. Tizenötödször. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások  kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.
16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.
17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell - megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal - építeni.
18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.
19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a magarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a tzigót részesítsd előnyben.
20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.
21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell  szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse.
Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra.
Nem engedheted!


A Jobb Agyféltekés Rajzolás Gyakorlatban



Mint ahogy a rajzolásnál láthatod , lehetne ezt az emberiség javára is használni. Minden a programozáson múlik , de a hatalmat jobban érdekli az a verzió mikor az alattvalókat átverik , megvezetik , egy gyilkoló géppé alakítják , mint amikor jámbor művelt egyedeket alakítanának ki az emberekből . Nekik a biorobot verzió a nyerő , ahol a jel elhangzása után , egy gépezetté válik az ember és a besulykolt eseményt gépiesen végrehajtja az illető, és közben mit sem tud az elkövetett bűnről. Hazamegy lefekszik , és végzi a napi munkáját, mintha mi sem történt volna . Ha hagynák , de általában egy balekra van szükség ilyenkor , és a programozás úgy végződik , hogy az illető biorobot önpusztítóvá válik , és megöli magát , vagy megölik a tettestársak , mert ő egy balek eszköz volt valakinek a szolgálatában. Társadalmi szinten úgy programoznák az embert, hogy dolgozzon zokszó nélkül , ha eléri azt a kort halljon meg rögtön, ne keljen nyugdíjat fizetni neki
Vagy mást mondok beléd nevelik a bűntudatot , és azt hogy nem kérdőjelezheted meg a hollókosztot , hogy egész életetekben természetes legyen , hogy fizetni kell a zsidónak , már az iskolában beléd sulykolják a holokauszt hazugságot , és te lesütött szemmel járulsz az urnak asztalához , hogy adakozhass a terrorista rabló zsidó hadnak , kik már két világháborút szabadítottak az emberiségre . Mert mint köztudott a háborúhoz pénz , pénz , és pénz kell és azt a zsidó bankárok kölcsönözték , hogy majd a háború után jóvátételben jó nagy kamattal fizessétek vissza , hát innen van az , hogy az átkozottak nem riadnak vissza semmilyen uzsorakamat kiszabásától sem. Ezért van az hogy az ország fél családja úgy érzi bármikor elviszik a fedelet a családja feje fölül , és ott marad a híd alatt földönfutó hülye paraszt kit beetettek a bankok , és most meg viszik a házát . A kiút sok család számára az öngyilkosság , mert se munkahely se jövedelem , se egy hajlék ahol lehajthatná a fejét az ember. Ellopták a társadalom jövőjét is csak a kilátástalanság az ami vár rájuk , vagy ha harcos az illető marad az mikor a bankárt megölik és úgy lesz öngyilkos az illető , hogy aki belekergette ebbe a helyzetbe vele együtt pusztul , és azt hiszem ez így az igazságos , mikor a bankár is követi a másvilágra az adóssá tett klienset, így nem borul fel a természet egyensúlya, mert ugye bankárból csak kevesebb van mint adósból, és ha ez így gyökeresedik meg a társadalomba , akkor a bankárok nem akarnak majd minden áron uzsorakamattal ellehetetleníteni országokat , hogy a népek kamatrabszolgaként éljék le az életüket, miközben ők a semmiből teremtették a hitelpénzt , és úgy akarnak élni mint a király , hogy nekik senki ne parancsoljon . De meg kell teremteni az együtt sírni és együtt nevetni elvet , hogy ezek a társadalmak életképesek lehessenek , és ne holló biznisz uralja a világot , ha teheted öld meg azt aki téged így csőbe húzott, és a példád add tovább , hogy más is végrehajthassa az ítéletet. Hogy a hatalom se szálljon el , kérjük hozzák be az iszlám bankrendszert , ahol a bankár is felel a beruházásért , és ha rossz befektetést eszközölt neki is úszott a jövedelme. Ezeket az uzsora zsidó bankokat meg kitiltani a világból , csak Izraelben engedni a működésüket , mindenki vegye vissza a monetáris jogot , és többé egyetlen egy banknak sem engedjétek át , ne lehessen újból 300 családé a termelő eszközök birtoklása , hogy azt a 6000 embert se keljen likvidálni , kik kirabolták a föld lakosságát. De most , igen is likvidálni kell őket a két világháború miatt amit a nyakunkba varrtak és azokért az összecsapásokért is ami a harmadik világháborút van elindítani a közel - keleti térségben . Ha lehet mellőzék az atom vegyi , és biológiai fegyvereket , de ha kell , hát pusztuljon az emberiség , nem érett meg arra , hogy uralja e földet , mint látjuk telerakta szeméttel , maga a föld is haldoklik , nem tud már megújulni , ki lett zsigerelve a harácsoló zsidó bankárok csak a halál kultuszt hagyták miránk. Ne tűrd tovább öld őket ahol tudod , mert ők mindenképpen megölnek , ha hozzád férnek , ha kell az egész családodat kiirtják , hogy elrettentsék a környezeted, hát te se legyél finnyás , ha teheted öld meg a bankárod , mert szép szóval itt már nem tudsz változtatni , és az ilyen Lázárfélék azt hiszik , hogy ez a nép még sokat kibír , most a trafikkal nyúljuk le őket , holnap valami mással , de lényeges , hogy kiforgassuk vagyonaikból , és az új fideszes pribékek majd még húznak a nadrág szíjakon , hát nem gyakoroljunk , már balesetnek álcázott haláleseteket , mint a Hajdernél , vagy lédi Diana esetében is tették . Vegyük észre sok az eszkimó , és kevés a fóka , így a népre veszélyes gyilkos politikus , és bankár kaszt sorait ritkítani kell. Hogy ne az ilyen büdös zsidó Konrád Györgyök mondják meg nekünk , hogy mi a jó nekünk , mert neki az a jó , hogy csak annyi magyart hagyjatok életbe akik , kihordják alólunk az ágytálat . Az ilyen büdös zsidó maradhatott volna Ausvicban füst milánként , és a kéménybe korommal írhatta volna az utasításait a drága utálatos magyarjainak , akiket ő annyira gyűlöl , hogy mindenkit megölne , hogy a kiválasztott népe ide költözhessen a Kárpát – medencébe, és nagy Magyarország helyett , nagy Izraelt létrehozzák Judapest fővárossal , amit már sokszor így emlegetnek. És mivel a koncentrációs táborokkal elég jól állnak , gondolok itt Gázára a világ legnagyobb koncentrációs tábora jelenleg , de ezt nagyságban felül múlná a magyar koncentrációs tábor , ahol a még élő magyarok robotolhatnának , és hozzá csapnánk a cigányokat is , mert már nem volna szükség rájuk , a polgárháború ideje lejárt , most már ők is teherként jenentkeznének a zsidó birodalom nyakán. Mert aki azt hiszi , hogy itt megállnánk az hülye kis hitű mi az egész földet le akarjuk igázni , és az elő őrseink , minden országban ott ténykednek a hatalom közelében . És igyekeznek átvenni a hatalmat a benszűlött lakosságtól , és erőiket egyesíteni kell majd az adott pillanatba , hogy a zsidó világuralom megszülethessen . És a goj állati nép szolgálhassa a kiválasztott fajt ezt a büdös terrorista népet kik önmagukkal sem tudtak kiegyezni . Hát ezt akarjátok ? Az eszközök már megvannak , hogy kamatrabszolgaként éljétek le az életeteket, egy kis lökés , és az új világrend fasiszta ideológiájával , és a kiválasztott egyedek korumpálásával elvégzik a chip beültetéseket a halál chipre gondolok , és utána csak egy rádiós frekvenciás jel , és törölve lesznek az engedetlen gojok . Mi leszünk az istenük , és aki nem imád minket azt töröljük . A XXI . Század rabszolga hada örül majd , hogy szolgálhat minket , és hogy élhet , amit mi kiváltságként adunk meg nekik. De ahogy kiöregednek már nyomjuk is a gombot , nem élhetnek tovább , nem lesz nyugdíjas alja nép , hát így valósítjuk meg a halál misztériumát itt a földön talán rövidesen beköszön ez a hajnal , nem úgy mint a vörös hajnal ahol egy társadalmi próbálkozás bukott meg és lett százmillió hallott , de jó hogy ezt sem írták a számlánkra a büdös gojok megvesztegethetők így sosem áll össze a kép nekik , a széthúzás nagyobb a közös érdektől. A lényeg , hogy a holló kamuval most mindenki tejel az uzsorás zsidó hadnak , és a megvezetésük már az óvodában elkezdődik , hogy a végén eszükbe se jusson megkérdőjelezni a kiváltságunkat a zsidó hollókoszt így még jó sokáig élteti a belőlük élőket. Kapisgálod már a goj állati mivoltát , a politikai maffia elitjének a helyzetét , hogy kiszolgáltatja a népét nekünk , és mi újabb és újabb sarcot kérünk bevezetni a sanyargatott kamatrabszolgákra . Hogy föllázadnak , polgárháborút mi akartunk kezdeményezni , de első próbálkozásunk nem jött össze , de ők is élni akarnak , és eddig nem próbáltak egyenként likvidálni bennünket , ha ez a mozzanat megszületik , itt kő kővön nem marad , mert az már a polgárháború magasiskolája lesz , elszabadul az irányítók is likvidálva lesznek , és egy új ideológia mentén szerveződnek meg amibe a hatalmon lévőknek nem lesz beleszólása . Egy új kor születését láthatjuk kiemelkedni a semmiből , és teremti meg majd a valóságot , ahol terrorista zsidónak maffiózó politikusnak nem lesz helye , csak életfogytiglanra lesznek jók. Tudod folytatni a gondolat sort , de ha az eddigiekből is leszűröd a következtetéseket amit el kell végezned , hogy jobb legyen ez a világ , hát tedd meg , és meglátod megváltozik ez a világ.


Diana-dosszié: újabb összeesküvés-elmélet



N katona titkai

Mégsem baleset, hanem a brit hadsereg elit alakulata okozta Diana hercegnő és szeretője halálát 16 évvel ezelőtt Párizsban – áll abban a levélben, amelynek tartalma alig egy hónappal a hercegnő életéről szóló film premierje előtt került nyilvánosságra. Az állítás valódiságát jelenleg a Scotland Yard vizsgálja.
A kijelentés egy, korábban a brit haderő ter­rorelhárításért felelős részlegéhez (Special Air Service, SAS) tartozó egykori mesterlövésztől származik. A férfi, akit az angol média csak „N” katonának hív, mindezt feleségének mondta el egykor, aki a hallottakat továbbadta szüleinek. Ők hétoldalas kézzel írott levélben tudatták az információt az SAS parancsnokával.
Dianát, a nemrég született angol trónörökös, György herceg nagyanyját 1997. augusztus 31-én, 36 éves korában barátjával, Dodi Al Fayeddel érte halálos baleset Párizsban, amikor az őket üldöző paparazzók elől menekülve 120 km/h sebességgel egy oszlopnak ütköztek a Pont de l’Alma alagútban. A balesetben az őket szállító Mercedes ittas sofőrje, Henri Paul is életét vesztette.
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.







 A beszédes Coca-Cola címke igazi jelentései



postdateicon2012. január 19. csütörtök, 00:00
Bedigitalizáltunk és kinagyítottunk egy kólás cimkét, mely az összetételen túl igen fontos dolgokról mesél. A Coca-Cola a modern világ 120 éves öröksége, elemzésünk nem az üzletrontás, hanem a tisztánlátás érdekében készült.
Kezdjük az összetevőkkel!
Természetesen a recept titkos, de azért annyit elárulnak, hogy „cola ízű” természetes(!) aromákat tartalmaz.
Tartalom: az összetevők százalék arányában: víz, fruktóz-glükóz szirup, széndioxid
Adalékok: szulfitos-ammóniás karamell, foszforsav, „aromák” (nem részletezve, mert titkos), valamint koffein.
Tápérték tartalom 1 deci (100 ml) Coca Colában:
11.2 gramm cukor, ami 190 kilojoule, azaz 44 kilokalória.
Tehát tisztán üres szénhidrát, minden más nulla értékű.
És most jön az elgondolkoztató szöveg a kép baloldalán kör alakban bolha betűkkel és megcsillagozott magyarázattal:
„Felnőttek számára (INBÉ)*”
Azt hinné az ember, hogy gyerekeknek nem ajánlott a kólaivás? Á, dehogy.
Csak arról van szó, amit becsülettel le is írnak:
Egy átlagos felnőtt ember napi energiaszükségletének hány százalékát fedezi a kóla minden pohárnyi mennyisége (2.5 deciliter):
Energiaként 6%-ot, cukorbevitelként 31%-ot! Egyetlen pohár!
Következmények
3 pohár kóla fedezi a teljes napi cukorszükségletet, egy 2 literes kóla pedig kb.: háromszor több cukrot tartalmaz a napi ajánlottnál!!! Három nagy kiszerelésű „családi” kóla elfogysztása pedig már feleslegessé tesz minden más táplálékot!
Nincs gond, bár a napi teljes cukorbevitelt már 7.5 deci kóla teljesíti, talán olcsóbb volna helyette benyalni nyolc és fél deka cukrot vízben feloldva. (Ára kb.: 20 forint, ami elgondolkoztató, bár koránt sem kellemes élmény.)
Ám ne filléreskedjünk, hiszen a Coca Cola a szabadság jelképe! 
Tényleg az? Te döntöd el, hogy mennyivel mérgezed magad?
Eldönthetnéd, ha feltüntetnék a további összetevők napi – még nem káros – mennyiségét.
Koffein
Tartós fogyasztás esetén enyhe tolerancia és függőség, de ez nem tartós, néhány hetes "elvonókúra" megszünteti. 300 mg fölötti fogyasztás esetén kézremegést, erős szívdobogást, a fejben vértolulást idéz elő.
Halálos adagja: 5-10 g. (kb.: 15 db „családi” kóla, avagy két kartonnyi a multinál)
Mert hogy független mérések szerint 337.5 milligramm koffeint tartalmaz egy „családi” 2.5 literes kóla minden palackja. Ez tehát már felnőtteknél is kiválja a fenti szindrómát, a gyerekek élettani reakcióinak pedig külön szakirodalma van. Az a gyerek, aki magába dönt naponta egy flakkonnyi "családbarát" kólát, kb.: 7, azaz hét csésze presszókávét fogyaszt el…
Foszforsav:
A foszforossav színtelen kristályokból áll; olvad 70 °C körül, erősebb hevítéskor elbomlik, foszforsav és foszforhidrogén keletkezik. Vizes oldata a levegőn lassacskán oxidálódik, minél hígabb, annál gyorsabban; oxidáló szerek könnyen foszforsavvá alakítják. Erős redukáló szer; így pld. a merkurikloridoldatból kalomelt választ ki. A foszforossavban 2 hidrogén könnyen helyettesíthető fémmel és így rendesen kétaljú savnak tekintik, a 3. hidrogénatom alig helyettesíthető fémmel, azonban organikus gyökökkel mindhárom helyettesíthető. Sói a foszforossavsók vagy foszfitek; ezeknek két sorozatát ismerjük aszerint, amint a foszforossavban csak az egyik, vagy mindkét hidrogén van fémmel helyettesítve.
Valószínűleg „nagyon egészséges”. Annyi azonban bizonyos, amit bárki egy könnyen kivitelezhető biológiai kísérlettel igazolhat. Tegyünk nyers húst kólába, és tartsuk hűvös helyen néhány napig. A nyers hús komoly szövetlebomláson megy keresztül, gyakorlatilag felismerhetetlenül szétmaródik. (És kólafüggők gyomra? Az is csak „nyers hús”, igaz? - Persze, persze, nem nyershús, hiszen bírja a gyomorsavat is, amig ki nem lukad. Utána már "nyers hús", bárki állítja is az ellenkezőjét.)
Szulfitos-ammónia, azaz ammóniaszulfit, ammóniaszulfát:
 ·  Lúgos kémhatású talajok esetén műtrágyaként alkalmazzák. A talajba kerülve kénsav szabadul fel, mely csökkenti a talaj pH-értékét, valamint a növények növekedéséhez nélkülözhetetlen nitrogén is jut a talajba.
·  A mezőgazdaságban elősegíti a különféle gombaölő, rovarirtó- és gyomirtó-szerek működését.
·  A különféle ammóniatartalmú vegyületek szintézisekor is alkalmazzák.
·  A biokémiában az ammónium-szulfátot a fehérjék tisztítására is használják.
·  Számos gyógyszerben megtalálható [2]
·  Az élelmiszeriparban elsősorban stabilizálószerként, pufferanyagként, valamint térfogatnövelőként alkalmazzák. Napi maximum beviteli mennyisége nincs meghatározva.
Ennyit a szabad élet jelképének korántsem sokszínű összetevőiről.
(-kara-)

Megejgyzés: természetesen a terjedelmi korlátok miatt most nem beszéltünk más színes löttyök érdekes összetevőiről, más konzerváló savak hatásairól, vagy éppen a délamerikai vértetű potrohából kivont nagyon gusztusos ételszínezékekről, s még sorolhatnám.... Csak szegény "barna kaólát" bántottuk, de azt nagyon:) Nem baj, ettől még megveszik, igaz?

Fejlemény!
Állítólag már 30 éve nyilvánosságra került a Coca-Cola titkos receptje, csak senki nem vette észre...
Lássuk, mi van benne a rengeteg cukron túl (állítólag): /forrás: Thisamericanlife.org/
A kiszivárgott recept szerint a hozzávalók a következők: vanília, fahéj, koriander és szerecsendió, lime, karamell, narancsolaj, citromolaj, dióolaj, valamint citromsav, koffein és cukor.
A  Coca-Cola viszont tagadja, hogy napvilágra került recept az övék lenne. "Sokan próbálták már megfejteni a titkos formulát, de még soha nem sikerült" - mondta Kerry Tessler, a vállalat szóvivője.
Forrás: www.ketesaruk.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése