2020. június 17., szerda

A cion fasiszta kazárok belakták e hazát !!!





















A cion fasiszta kazárok
belakták e hazát !!!




Budaházy György az ítélethirdetés előtt 

"Hazafiak, Honleányok! De nem is jól fogalmazok, inkább így: JÓÉRZÉSŰ MAGYAR EMBEREK! A mai napon az ellenem és még 15 másik ember ellen folyó Hunnia- (vagy Magyarok Nyilai-) ügyben az ügyészség a vádbeszéd végén 20 év körüli fegyház büntetést kért rám, és 10-15 éveket a többiekre! Leírom még egyszer: ma, 2016-ban, az állítólagos "nemzeti kormány" Magyarországán 20 ÉV FEGYHÁZAT KÉRTEK RÁM, ráadásul a kedvezményes szabadulás lehetősége nélkül! Mindez történik azon a Magyarországon, ahol egy bolsevik tömeggyilkost nem vontak felelősségre, az elmúlt 25 évben az országunkat szétlopó, széthordó, 100 milliókat, milliárdokat eltüntető mocskok ügyeit rendre elsikálják. A 2006-ban valóban a lakosság megfélemlítését célzó rendőrterror szemkilövőit, emberek tömegeit agyba-főbe verőit nem állították bíróság elé, a kisemberek életét napi szinten megkeserítő bűnözés virágzik. Itt 20 évet kérnek rám döntően pár tízezer forintos rongálási károkért, amiknek az elkövetését sose ismertem el, amikre semmilyen tényszerű bizonyíték nincs velem szemben, de kiterrorizálták valakiből, hogy "bevallja" rám. Igaz, hogy ez még nem a bíróság ítélete, de akkor örüljek majd, ha a bíróság csak 10 évet ad? Gondolkozzatok ezen el, magyarok! Mert ezzel nem nekem akarnak üzenni, hanem nektek, hogyha fel meritek emelni a fejetek, ha fel mertek lépni a kifosztásotok ellen, akkor így jártok. Ha hagyjátok! 

Budaházy György 

Olvasó: Öt éve halt meg tíz ember a vörösiszap katasztrófában. Nincs bűnös. Akármit is csináltak Budaházyék,senki nem halt meg,13 év fegyház!!! Hát milyen országban élünk? 
Budaházy György az ítélethirdetés előtt

Novák Előd: 
A több mint száz évnyi fegyházbüntetés főként rongálások miatti kiszabásakor megfagyott körülöttünk a levegő abban a tárgyalóteremben, ahol tömeggyilkos Biszku Béla decemberben csak két évet kapott, de nem is letöltendőt, hanem felfüggesztettet, így élvezhette tovább a Fidesz által is biztosított, több százezres luxusnyugdíját a Rózsadombon. Ha azt vérlázítónak éreztük, a maira már nehéz szavakat találni, de kommentelőim majd megteszik, míg én a Budaházy családdal egyeztetek a továbbiakról, de csak otthonukban, mert ismét házi őrizetbe helyezték. Szabadság! - nem kér már sokkal többet a magunkfajta magyar, de élhetetlenné teszik ezt az országot így. Gyuriékat nemrég még egy negyedik gyerek vállalására buzdítottam, de így persze ez az élet sem születhet meg, s ez még csak egyetlen szörnyű következménye a mai ítéletnek, ha az nem változik meg. Ne hagyjuk ennyiben! 
Ha most sem látjátok, hogy idióta barmoknak néznek benneteket, akkor már soha nem fogjátok

Szégyen gyalázat a terrorista gépezet szabadkőműves vezetéssel, és a maffia állam gépezetével súlyt le a magyarra aki csak védekezik a rabló haramia had ellen . Itt volna az idő , hogy e cionistákat feltérképezve a rablott ingatlanjaikat felgyújtva , az elszámoltatás felé terelné az isten adta nép , és minden cionista , éas helytartó seggnyaló rablót , ha nem tudunk elszámoltatni a rablott vagyonát égessük fel !!!!



Tizenhárom év fegyházat kapott Budaházy 

2016. augusztus 30. MTI - 
MNO
Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék. A férfit a bíróság a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből is kizárta. 
Tizenhárom év fegyházat kapott Budaházy 
A vádlottak hallgatják az ítélethirdetést Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Az ítélethirdetésről további részleteket ide kattintva talál. 
Budaházy György egyik társa tizenkét év fegyházbüntetést kapott terrorcselekmény, lopás, lőfegyverrel visszaélés miatt, négyen tíz évet, egy további pedig kilenc évet kapott. Ketten kaptak két év körüli felfüggesztett szabadságvesztést, a többiek pedig öt-hét év körüli letöltendő szabadságvesztést. 
Schiffer András reagált 
"Budaházy tizenhárom év. Mennyi jár a szemkilövetésekért?" - tette fel a kérdést Facebook-oldalán az LMP volt társelnöke. 
Az ítélet kihirdetésére teljesen megtelt a Fővárosi Törvényszék díszterme, a hallgatóság az ítélethirdetés során többször felmorajlott, Budaházy megérkezésekor pedig tapsolt, és az elsőrendű vádlott nevét skandálta. 
A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban. 
A Budaházy-per hátteréről ide kattintva tudhat meg többet. 
A vádlottak az ügyészség szerint Molotov-koktélos támadást intéztek MSZP- és SZDSZ-pártirodák, képviselők, vezető politikusok otthona ellen, ezeknél a cselekményeknél sérült nem volt. A vádpontok között azonban szerepel Csintalan Sándor Hír TV-s műsorvezető, korábbi vezető szocialista politikus brutális bántalmazása és egy szórakozóhely, egy jegyiroda és melegbárok elleni támadás is. 
A vádlottak többsége tagadta bűnösségét, de volt olyan is, aki magára és másokra terhelő vallomást tett. Az ügyész vádbeszédében húsz évet megközelítő büntetést indítványozott az első- és a másodrendű vádlottnak, és tíz-tizenöt év körülit még tucatnyi társuknak. A védelem felmentést kért. 
Budaházy Györgyöt 2009-ben fogták el, több mint két évet töltött előzetes letartóztatásban, a büntetőper 2011-ben kezdődött. 


13 év fegyházat kapott Budaházy a hazaárulók elleni állítólagos fellépése miatt, feltételesen sem szabadulhat Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte első fokon Budaházy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék, feltételesen sem szabadulhat. 


A büntetés idejébe beleszámítják az előzetesben és házi őrizetben töltött éveket is. Az ítélet szerint Budaházy "bűnszervezetben, társtettesként követte el terrorcselekményét", testi sértés és kényszerítés is a rovására írható. A másodrendű vádlott 12 év fegyházbüntetést kapott, és a legtöbben is tíz év körüli büntetést kaptak. Valamennyiük esetében kizárta a bíró a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét is. Állva tapsolták az ítélethirdetés előtt A vártak szerint óriási érdeklődés mellett hirdette ki elsőfokú, nem jogerős ítéletét a Fővárosi Törvényszék kedden. Hét év után hozta meg ítéletét a Budaházy György és tizenhat vádlott-társa ellen folyó büntetőeljárásban a bíróság. A Hunnia-perként is emlegetett eljárásban az ügyészség terrorcselekménnyel vádolta Budaházyékat. A per fővádlottjának ügyvédje korábban azzal védekezett: az eljárás koncepciós jellegét mutatja többek között az is, hogy az ártatlanság vélelmének durva megsértésével olyan iratok kerültek a nyomozás során a sajtóhoz, amelyek védence bűnösségét prejudikálták a közvéleményben – vélekedett az ügyvéd. Hozzátette: akkor figyelt fel az ügyre, amikor a nyomozás alatt a sajtóban sajátos módon az jelent meg, hogy perdöntő bizonyíték került elő Budaházy György ellen. Budaházyt 2009 tavaszán akkor fogta el a rendőrség, amikor maga ment be, hogy bejelentsen egy későbbi demonstrációt. A gyanú emberölés előkészülete, terrorcselekmény és robbanóanyaggal való visszaélés volt. A hídlezárás és más politikai akciók révén közismert férfi előzetes letartóztatásával szemben akkor a Jobbik, a HVIM és a Magyar Gárda is tiltakozásának adott hangot, utóbbiak a nemzeti oldal megfélemlítésének szándékát sejtették a kényszerintézkedés mögött. A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzetbiztonsági Hivatal együttműködése során szerzett adatok alapján a hatóságok úgy gondolták, Budaházy György áll a Hiller István, Kóka János és más politikusok háza ellen intézett lőfegyveres, illetve Molotov-koktélos támadások elkövetői mögött, valamint az ő utasítására készítettek elő további legalább két országgyűlési képviselő ellen robbantásos merényletet a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű csoport tagjai, méghozzá focilabdába rejtett bombákkal. A vádirat szerint a Budaházy György és társai számlájára írt cselekmények: - A csoport tagjai Budaházy utasítására 2007. december 13-a és 16-a között Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők házai ellen fegyveres, illetve Molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre. - A vádlottak 2007. december 16-án egy radikális honlapon figyelmeztették az országgyűlési képviselőket arra, hogy senki nem utolérhetetlen, és ennek tudatában szavazzanak másnap – aznap volt a 2008-as költségvetésről és az egészségbiztosítási pénztárakról szóló szavazás. - Budaházy utasítására a csoport tagjai 2008. február 7-éről 8-ára virradó éjszaka Cegléden, Dunaújvárosban, Rácalmáson, Gödön, Kunhegyesen és Sarudon hajtottak végre parlamenti képviselők házai elleni támadásokat. - A csoport a HírTV szerkesztőségébe 2008. február 10-én levelet küldött az alábbi tartalommal: „A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb. Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg.” - A vádlottak 2009. április 8-án egy miskolci, egy szigetvári és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál kívántak elhelyezni futball-labdába rejtett pokolgépeket. A bombákat egy időben akarták felrobbantani, ezt a rendőrség akadályozta meg. - A csoport több más támadást is elkövetett: Molotov-koktélt dobtak például az SZDSZ XI. kerületi székházára, az MSZP kispesti és kőbányai székházára, valamint a Vörös Csepel nevű XXI. kerületi szórakozóhelyre. - Ők gyújtották fel a vád szerint egy Hollán Ernő utcai jegyiroda kirakatát 2008. április 1-én, illetve ők dobtak gyújtóbombát Szilvásy György korábbi miniszter lesencefalui házára 2008 őszén, továbbá megverték Csintalan Sándor HírTV-s műsorvezetőt, volt MSZP-s képviselőt is. Kenéz Andrea bírónő "A megfélemlítés volt a cél" Az ügyész szerint a tucatnyi Molotov-koktélos támadás, valamint a Szilvásy György vidéki ingatlanánál végrehajtotta robbantás "terrorcselekményt megvalósító rongálásnak minősül", célja ugyanis nem pusztán a károkozás, hanem állami szervek, az akkori kormánytöbbség kényszerítése, szimpatizánsaik megfélemlítése volt. A terrorszervezet előbb az egészségügyi törvény parlamenti elfogadását, majd Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondása után Bajnai Gordon kormányalakítását próbálta megakadályozni. Az eljárás adatai szerint kezdetben terveztek Fidesz-irodák elleni támadásokat is. Az ügyészség szerint alapos szervezés és szigorú hierarchia jellemezte a terrorcsoportot. Budaházy György a „katonai parancsnokság” elnevezést használta, „katonái” pedig jelentettek neki, az ő irányításával vidéken gyakorlatoztak, felkészültek például a Molotov-koktélos támadásokra. A célpontokat előre kiszemelték, felderítették, a támadásokat előkészítették. Az elkövetők tisztában voltak a cselekménysorozat súlyával, ezt jelzi, hogy a másodrendű vádlott egy lehallgatott beszélgetésben azt mondta: amit ők elkövettek „az kőkemény terrorizmus, amiért tíz-tizenöt évet lehet kapni” – idézte fel az ügyész. "Életfogytiglani is kiszabható" - most örülnünk kellene? A vádlottak egy kivétellel tagadták a vádakat, jobbára azzal védekeztek, hogy törvénysértő, koncepciós eljárás folyik ellenük, de az ügyész szerint számos terhelő bizonyíték van, így többek között szemtanúk vallomásai, szakértői vélemények, valamint az egyik vádlottnak és a csoport egyik tagjának beismerő és másokat is terhelő vallomása. A vádiratot az ügyész szerint alátámasztja még számos lehallgatott beszélgetés, az egyik vádlott volt élettársának vallomása, a másodrendű vádlottnak egy, a rendőrséggel együttműködő személlyel folytatott beszélgetései, valamint helyreállított elektronikus levelezések a csoport tevékenységéről, "terrorakcióiról". A vádbeli cselekmények a törvény szerint tíztől húsz évig, illetve életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. A védő felmentést kért Az ügyész súlyos börtönbüntetési indítványával szemben Budaházy védője minden vádpontban felmentést kért védencére. Szikinger István ügyvéd perbeszédében törvénytelenségekre hivatkozott. Szerinte kényszerítettek gyanúsítottakat a vallomásra, illetve jogellenesen gyűjtöttek titkos információkat. Mintegy három és fél órás védőbeszédet tartott maga mellett a per júniusi tárgyalásán Budaházy György. Ebben a tudósítások szerint visszautasította az ügyészi vádat – amellyel állítása szerint az ügyész meg is sértette –, miszerint veszélyes lenne a társadalomra. Azt hangoztatta, hogy mint hazafias érzelmű magyar ember különösen sértve érzi magát emiatt. „Én, ha valamire, a magyar társadalomra biztosan nem vagyok veszélyes. Az egész életem arról szól, hogy jót akarok a magyar nemzetnek” – mondta Budaházy. Az ügyvéd szerint a terhelő vallomások többségét olyanok tették, akik vagy érdekeltek voltak, vagy megfélemlítettek. A védő úgy vélte, nem terrorcselekményekről van szó, hanem vélemény kifejezéséről, ráadásul megítélése szerint a vádbeli bűncselekmények többnyire nem túl nagy értékű rongálások, és korántsem olyan súlyúak, mint egy terrorcselekmény. (Pesti Srácok - Origó nyomán, kép: Index, Alfahír) Eközben, mint hal a vízben: Közben törölte a fenti megosztást, már csak ez van kint: De sebaj, itt a képernyőfénykép az eredetiről, elvégre a motorcsere fontos dolog: Frissítés: kiüríttették a tárgyalótermet a hallgatóság jogos felháborodása miatt Amikor az ügyész a fellebbezésekről kezdett nyilatkozni, többen hangosan kiabálni kezdtek, és az igazságszolgáltatásnak gúnyolt magyarellenes színjátékot bírálták. A bíró kérésére a rendőrök elkezdték kiüríteni a tárgyalót. Az ott helyet foglaló Morvai Krisztina, a Jobbik színeiben megválasztott európai parlamenti képviselő azt hangoztatta, hogy az ügyész már ismeri az írásba foglalt ítéleteket. A bíróság folyosóján azt kiabálták, hogy “vérbíró”, “gyilkosok”, valamint Budaházy nevét skandálták. A teremben a hallgatóság egy része elénekelte a magyar és a székely himnuszt. 2. frissítés: házi őrizetben Budaházy és hat társa Házi őrizetbe helyezte Budaházy Györgyöt és hat társát a Fővárosi Törvényszék kedden délután, azt követően, hogy kihirdette elsőfokú, nem jogerős ítéletét. Az ügyész az összesen 17 vádlott közül a 15 terrorcselekmény miatt első fokon, nem jogerősen 13, illetve 5 év közötti fegyházra ítélt vádlott esetében előzetes letartóztatást indítványozott. A bíró szóbeli indoklása szerint azonban "csupán" 10 személynél indokolt kényszerintézkedés. Budaházy Györgyöt és hat másik vádlottat, aki 10 év körüli fegyházat kapott, házi őrizetbe helyezte a törvényszék, további három – hét év körüli fegyházra ítélt – vádlottat pedig lakhelyelhagyási tilalom alá. A többi vádlott szabadlábon távozhatott az ítélethirdetésről. (MTI - M1 nyomán) 3. frissítés: az N1TV összeállítása: "Elképesztően igazságtalan ítélet született" A HVG összeállítása: Kapcsolódó: - Schiffer: Budaházy tizenhárom év. Mennyi jár a szemkilövetésekért? - Judapesti "honleány" Budaházyék ítélete kapcsán: "hogy legyen minden kedd ilyen örömteli és igazságos" - Jobbik: igazságtalan a Budaházyra kirótt büntetés 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/163177/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


már bocsánat , de a sünök mit keresnek a tárgyaló terembe ????

Koncepciós perek ezek a szemkilövetők és vakoló páholyok világából , fiuk a páholyokat kell felgyujtani !!!

Jobbik: igazságtalan a Budaházyra kirótt büntetés

A Budaházy Györgyre kirótt 13 év szabadságvesztést igazságtalannak tartjuk. Emlékezhetünk, a férfi a szocialisták 2002-es csalásgyanús győzelme után a nemzeti oldal érdekében a szavazatok újraszámlálását követelte. Négy évvel később, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően a Gyurcsány-kormány távozását követelő tömegek egyik vezérévé vált. Arcpirítónak tartjuk, hogy ez az ítélet épp 2006. tizedik évfordulója előtt született meg. Az elmúlt 26 év legnagyobb szégyene, hogy míg Budaházyt most elítélik, addig sem a Biszku-féle kommunista vezetők, sem a rablóprivatizáció egyetlen tettese, sem egyetlen korrupt politikus, sem a 2006-os rendőrterrorért felelős Gyurcsány Ferenc és társai nem kerültek rács mögé, Vizoviczki László pedig ki tudja, honnan előteremtett negyedmilliárd forint ellenében odahaza dőzsölhet - írja Gyurcsány és társai mikor kerülnek rács mögé? című közleményében a Jobbik. 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/163184/

Budaházy: Elképesztően igazságtalan ítélet született!


Budaházy: A vádlotti védőbeszéd (Hunnia per) 2016.06.27.


13 év fegyház első fokon Budaházynak - összefoglaló

Dr. Morvai Krisztina a Budaházy-perről - Magyarország élőben




GYURCSÁNY MELLETT ÜLVE: VADAI ÁGNES ÜDVÖZLI BUDAHÁZY ELÍTÉLÉSÉT



A Demokratikus Koalíció alelnöke üdvözölte, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden,első fokon tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt.
A Vadai Ágnes által jegyzett közleményt szó szerint idézzük:
"A DK üdvözli a bíróság döntését - Már terroristája is van a szélsőjobbnak
A Fővárosi Törvényszék első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcsoport vezetésével vádolt Budaházy Györgyöt, a 2006-os puccskísérlet egyik aktív résztvevőjét. Az ítélethirdetésen a vádlott jobbikos támogatói, sőt a Jobbik EP-képviselője, Morvai Krisztina is részt vett. Ez az első alkalom, hogy ítélet született egy szélsőjobboldali terrorista ellen, aki robbantásokkal próbálta megfélemlíteni az akkori, baloldali kormány tagjait. A magyar jobboldal a mai ítélettel megkapta rég megérdemelt bizonyítványát, még ha a 2006-tól kezdődően erőszakos bűncselekményeket politikai alapon elkövető terrorcsoport ítéletére 10 évet kellett is várni.
A Demokratikus Koalíció üdvözli a Fővárosi Törvényszék döntését, ideje volt, hogy ítélet szülessen a szélsőjobb által elkövetett terrorcselekmények ügyében. A DK szerint az ügy rávilágít arra, hogy Magyarországon nem a háború elől menekülők, hanem az Orbán Viktor és Vona Gábor szárnyai alatt felnőtt erőszakos csoportok jelenthetnek terrorveszélyt.
Vadai Ágnes
Alelnök
Demokratikus Koalíció"

Ezek a patkányok már terroristát faragnak a goj magyarból , a végén így lesznek ők hungarissi palesztinok . Mert a fasizmus betolakodott a tárgyaló terembe is a biró ügyész jóvoltából , kik a vakoló páholyok megrendelésére dolgoznak , hisz az ő páholytagságuk , most arról szól , hogy koncepciós per keretében terroristákat gyártsanak az állampolgárból .
Hely Hitler , de kár , hogy ezeket a tiszta faju árjákat kihagytátok a birodalom építéséből. De semmi vész a Rothschild negyedik birodalmát ezek a szabadkőműves páholyok mint az állampárt letéteményezői , úgy szeretnék , hogy hatalmukat kiterjesztik a goj népekre , és a maffia pártvezéreink jóvoltából azt hiszik , hogy az egyszerű goj nép már az övék , és a kamatrabszolgákkal bármit is megcsinálhatnak . Hisz mire kikiáltják az EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK , mint Rothschild birodalmát , bizony egy forradalomnak el kell hogy sodorja a Hitleri leányzó intézményét , hogy az egész füstbe mebt terv lehessen , mert bizony mondom néktek , hogy rabszolgát csináltok magatokból , és az unokátok unokái is csak beszélő szerszámok lestnek , cionista fasiszta világbirodalomba , ha meg engeditek hogy kialakítsák ezt a rendszert – a chipes fütyös buznyákos kazár rendszert .

A halálra itélt , de ő még nem tudja !!!!




A Bicskei Járásbíróság áprilisra ígérte a Váradi András halálának körülményeit tisztázó újabb tárgyalást, de a pótmagánvád benyújtása után az eljárás megrekedt, jelenleg nincs is kitűzve újabb tárgyalási nap. Mindössze annyi történt, hogy a baleset idején a juhásznál lévő, az autója tetejéről leesett és rejtélyes módon sértetlenül maradt alumíniumlétrát bevitették a bűnjelraktárba. Magyar György, a tragikus körülmények között elhunyt juhász családjának ügyvédje azután nyújtott be pótmagánvádat, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, az ügyészség pedig nem fogadta el az eljárás megszüntetése elleni panaszát.

Ha most sem látjátok, hogy idióta barmoknak néznek benneteket, akkor már soha nem fogjátok 
H. Andrea 2016-07-07 kolozsvaros.com 

Úgy nézem, hogy a Willkommenskultur általános és mindent felülíró kormányzati köpködésének mátrixába hiba csúszott. A tegnapi nap méltatlanul háttérbe szorult híre, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott rövid interjút, aminek lényegét így lehetne összefoglalni: 
A kormány határozott lépéseket tesz azért, hogy a Magyarországon egyre inkább tapasztalható munkaerőhiány ne legyen akadálya a gazdasági növekedésnek. A rövid távú munkaerőpiaci prognózis keretében megkérdezett vállalkozások negyede jelezte, hogy bizonyos munkapozíciók betöltésekor munkaerőhiánnyal szembesül. 
Ha most sem látjátok, hogy idióta barmoknak néznek benneteket, akkor már soha nem fogjátok

Ezért aztán a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének javaslatára igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását. Nyugi van! Ezek a bevándorlók nem azok a bevándorlók, akik elveszik a kultúránkat és a munkánkat. Misi azt mondta, hogy senkinek nem kell aggódnia, hogy emiatt elveszti az állását. Ellenben az érintett cégek januártól kedvezményeket kapnak majd például lakhatásra, szálláshelyek kialakítására fordított kiadásaikra. 

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége javaslatában egyebek között rövid távú célként fogalmazza meg, hogy kormányzati program szükséges a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő - mintegy 250 ezer ember bevonására; a bérszínvonal, a reálbérek differenciált emelését pedig a vállalkozások jövedelemtermelő képességével összhangban, jogszabályi beavatkozás helyett tárgyalásos úton, illetve munkáltatói döntésekkel javasolja megoldani. 

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de nekem kettéhasadt a tudatom már kora reggel. Azt sem tudom, mi a jó szó erre az egészre, de pillanatnyilag így néz ki a helyzet: 1297 háború elől menekülő nyomorult miatt sokmilliárdos népszavazást írnak ki, miközben 250 ezer a kormány hívó szavára csak úgy jöhetne. Mert a kormány képes egyedül eldönteni ki a jó bevándorló és ki a rossz. 

Kitartok amellett, hogy megpróbáljam gondolkodásra bírni a gondolkodásra nem hajlandó, kvótanépszavazásra készülődő hívőket. Az van, drága barátaim a feltétel nélküli gyűlölködésben, hogy Magyarországon tavaly 232 ezer munkanélküli magyar ember robotolt közmunka címszó alatt, annak leghalványabb reménye nélkül, hogy képes lesz valaha is kitörni ebből a helyzetből. 

A dübörgő foglalkoztatási statisztika ellenére volt további 308 ezer magyar ember, aki különféle okokból egyáltalán semmilyen munkához nem jutott, azaz munkanélküliként tengette-tengeti mindennapjait. Ha el is felejtjük azokat, akik hosszú évek óta a gazdaság fekete szektorában húzzák az igát, akkor is több, mint félmillió ember lógatja a lábát az egzisztenciális szakadék szélén ülve. Ahelyett, hogy ezeknek az embereknek az át- és/vagy továbbképzésére fordított volna időt, energiát és forrásokat a kormány, most negyedmillió ember importálásában sántikál. Ezt civilizált kultúrkörökben minek hívják? 

És azt a kormányt milyen jelzőkkel kell illetni, aki félmilliónál több képzett és képzetlen magyar embert üldözött el azért, hogy most harmadik országból érkező szakképzett munkaerő után biztosítson kedvezményeket a vállalkozásoknak? A nemzeti színű, Fideszre szavazó észlényeket nem zavarja, hogy a hazai munkavállalók után nem járnak ezek a kedvezmények? Aztán mégis ki fog idejönni dolgozni? Hol van az a 250 ezer ember, aki azért fogja leverni egymást a körbekerített országhatáron, hogy a jövedelme felét befizethesse a magyar államkasszába, a fennmaradó 27%-át meg ugyanoda? Nem elég nyomorúságosak a magyar bérek, az olcsó munkaerő kedvéért majd még jól alá is nyesnek? 

Más: ha minden bevándorló potenciális terrorista (nem én találtam ki, meg lehet kérdezni a világítótornyokat Németh-Kósával az élen), akkor ezeket a bevándorlókat most minek fogjátok nevezni? Belátom, nem lehet egyszerű az állampárt hithű követőjének lenni manapság, egyszerre köpködni és simogatni, elüldözni és megpróbálni idecsalogatni. Nem baj, hogy erről nem kérdeznek meg benneteket, drága barátaim a feltétel nélküli Orbán-imádatban? Ha 1297-ről igen, több tízezerről, vagy 250 ezerről miért nem szavazhattok? 

Az eszetekbe jutott már, hogy ehelyett a fölösleges és nagyon drága kvótanépszavazási álhisztéria helyett a kormányotok és külön Orbán Viktor foglalkozhatnának azzal is, hogy megbecsüljenek, hogy normális béreket biztosító, működő gazdaságot varázsoljanak ide ebbe a Tündérországba? Vagy nektek jó így is? Ti nem látjátok, hogy szépen lassan lecserélnek benneteket? Több százezer magyar már elmenekült oda, ahol megbecsülik. Ide meg az jön, akit ők akarnak, ha éppen az felel meg a pillanatnyi érdekeiknek. 

Azt hiszem, titeket nagyon átvertek, barátaim a vakhitben! Igaz, mindenki mást is, de ők legalább (nem vigasz) tudnak róla. Miközben 1297 ember miatt milliárdokat költenek el a pénzetekből, hogy gyűlölködjetek és ne figyeljetek a valóban fontos kérdésekre, ők tízzser annyi gazdasági bevándorlót már jó pénzért betelepítettek Magyarországra. Érdekes, arról sem kérdeztek meg benneteket. Hogy szeretnétek átvilágítatlan kínai, orosz, pakisztáni, iráni, szír, ukrán, török, libanoni, iraki, egyiptomi, kazah, tunéziai, jordán, azerbajdzsáni, palesztin, szaúdi, líbiai, üzbég, vietnámi, algériai, jemeni, afgán, amerikai, marokkói, belizei, dél-afrikai, gaboni, indiai és nigériai emberekkel együttélni. Pedig az is a ti pénzetekből megy. És mindenki máséból. 

Ha most sem látjátok, hogy idióta barmoknak néznek benneteket, akkor már soha nem fogjátok. Hogy lehet szabadságharcolni éveken át, lehet visszamenőleges hatállyal törvénykezni, ki lehet túrni mindenhonnan a hozzáértőket és tönkre lehet tenni teljes ágazatokat a barátok, seggnyalók kedvéért, meg lehet fogni az összes közbeszerzést és talicskával kihordani a pénzt az országból, de akkor ez lesz. Pontosabban ez van. Idióta kalandorok nyomogatják a gombokat, akiknek halvány fogalmuk nincs a működő, fenntartható gazdaságról, akik hat éve kormányzás helyett kommunikálnak, kampányolnak, uszítanak, akik mondtak már mindent és mindennek az ellenkezőjét is. 

Most éppen az ellenkezője van mindennek. Most jöhetnek a bevándorlók. Nem azért, mert minden magyarnak van munkája, nem azért, mert emberhez méltó fizetésből meg tudnak élni, hanem azért, mert elfogytak a szakemberek. Nem ezer, nem 2000. Több százezer. Ezért a közmunkások országa, ahol 4 millió bennszülött a szegénység határán egyenúlyoz, negyed millió gazdasági bevándorló befogadására készül úgy, hogy októberben népszavaz 1300 háború elől menekülő szerencsétlen befogadásának elutasításáról. Ennek az országnak tényleg nincs szüksége ellenségekre. És ez független attól, hogy egyébként a kutya nem akar idejönni dolgozni és hogy a valós szám 10-20-80 ezer, vagy 250 ezer. 


Na, már megint mindenki léphet egyet előre. Ezt most éppen Szűcs Lajos vezérszónokolta a költségvetés vitájában. Már amennyire a kormány szokott vitatkozni, mert nem szokott. Többnyire az van, hogy az ellenzéki képviselők kérdeznek valamit, esetleg elmondják, szerintük mi nem jó és hogyan kellene, mire a kormány éppen aznapra kinevezett ezermestere válaszában kifejti, hogy a megszólaló ellenzéki politikus üknagymamája köztudottan zsebtolvaj volt, egyébiránt pedig a Gyurcsány is lop és az elmúlthatév előtti elmúltnyolcévben a mocskos kommunista, liberális anyját mindenkinek. Ja, igen. A kérdésre nem szoktak válaszolni, érvelni pláne nem. 


Orbán Ráhel gáz- és olajbizniszről tárgyalt Bahreinben

MINISTER OF ENERGY RECEIVES WIFE OF PRIME MINISTER OF HUNGARY
azaz
Az energiaügyi miniszter találkozik a magyar miniszterelnök feleségével
Ez a címe a Bahrein-i Olaj és Gázügyi Hatóság oldalára tavaly szeptemberben kikerült hírnek.
A képen viszont nem a magyar miniszterelnök felesége, hanem a lánya, Orbán Ráhel és férje Tiborcz István látható. Nem egyszeri tévedésről van szó, az oldalon végig a magyar miniszterelnök feleségeként írnak Ráhelről.
A dologra nagyon büszkék lehettek, mert a látogatásról készült fotó a hatóság Instagramjára is kikerült.



A lánya / felesége hibánál persze sokkal izgalmasabb, hogy miért Orbán Ráhel tárgyal Bahreinben a magyar állam és gazdaság fontos ügyeiről.
"They discussed a number of global oil and gas market and energy issues (...) investment opportunities and expanding economic and trade ties between the Kingdom of Bahrain and the Republic of Hungary. They discussed the benefit of the national economy in both the friendly countries out of improved cooperation.
Ms. Orban and his accompanying delegation expressed their deep appreciation for H.E. Dr. Mirza, and thanked him for the warm reception and issues discussed, which were aimed at creating a sustainable business environment and help build new trade and investment bridges between the two countries that will enhance the economic interests of both. They wished every success to the Kingdom for further development and prosperity."
Itt ugyanis arról van szó hogy energetikai, konkrétan olaj és gázügyekről tárgyaltak az ottani miniszterrel és arról, hogyan tudja szorosabbra fűzni a két ország a gazdasági együttműködés szálait. A beszámoló szerint Orbán és delegációja (köztük a képen mellette ülő Tiborcz István) megköszönték a vendéglátást, és reményüket fejezték ki, hogy fenntartható üzleti kapcsolat alakul a két ország között új befektetési lehetőségekkel.
Egyébként sem Tiborcz Istvánnak sem Orbán Ráhelnek nincs hivatalos állami tisztsége, közhivatala Magyarországon, szóval tényleg nem világos, hogy miért velük beszéli meg egy Perzsa-öböl menti arab ország minisztere, hogy mi legyen az olajüzlettel.
Keressük a miniszterelnök szóvivőjét és a kinti követséget és a külügyminisztériumot, hogy kiderüljön, hogy csöppent ebbe a helyzetbe a miniszterelnök lánya és milliárdos férje, Tiborcz István.
2015. szeptember 21-én, néhány nappal a menekültválság magyar csúcsa után, mikor Orbán Ráhel gázügyi találkozójáról kikerült a cikk bahreini oldalra,Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt a magyar Parlamentben, hogy
a bevándorlók ránk törik az ajtót, millióik ostromolják Európa határait, és Magyarországnak történelmi és erkölcsi kötelessége megvédeni a kontinenst.

UPDATE 1815

UPDATE 2141

Orbán lett a második legkorruptabb a világon

2015. október 04. 14:17

Az Organized Crime and Corruption Reporting Project Orbán Viktort választotta a tavalyi év második legkorruptabb politikusának. A nemzetközi szervezet első helyezettje Vlagyimir Putyin orosz elnök lett.



Beteljesült hát Orbán Viktor tavaly Tusnádfürdőn kinyilatkoztatott álma, a világ legkorruptabb politikusainak listáján csak egy hellyel maradt el orosz példaképétől. A magyar miniszterelnök ezzel világsikert ért el, hiszen az utóbbi öt évben ez az első lista, aminek végre nem a végén kullogunk, sőt felfértünk a dobogó második fokára is.

Ahhoz, hogy Orbán Viktor a jövőben célba vehesse az első helyet, bizonyára már csak pár százezer magyar ember életét kellene tönkretennie - a trafikosok, földművelők, kórházi betegek, ápolók, orvosok, diákok, hallgatók, tanárok, pedagógusok, pénzpiaci befektetők és magánnyugdíjpénztári tagok után. Orbán talán az ennél is nagyravágyóbb terveire utalt a 2014-es - "Folytatjuk!" - választási ígéretével.

A Demokratikus Koalíció szerint a magyar jobboldal fellélegezhet, hiszen végre valaki elismerte az Orbán-kormány érdemeit. A DK gratulál a miniszterelnöknek, egyben töredelmesen bevallja, hogy kormányra kerülvén még csak meg sem közelítené Orbán Viktor példátlan és mindenképpen történelmi helyezését.


Kerék-Bárczy Szabolcs
elnökségi tag DK



















"Élet, vagy halál!" (Petőfi Sándor) 


Záró-konferencia 
2016. augusztus 20. 

A Magyarok IX. Világkongresszusa 2016. augusztus 15-20. között ülésezett Magyarországon. Tíz szakmai konferenciája keretében 171 előadás hangzott el, amelyeket a tanácskozás idején megjelent tíz, és később megjelenő három kötet örökít meg. A Záró-konferencia az alábbi Záró-nyilatkozatot fogadta el 
Üzenet Európának: Európa Trianon 
1. A Magyarok IX. Világkongresszusa a nemzetstratégiai konferencia keretében megtartott önálló szekcióban tárgyalta az Európát elözönlő, szervezett bevándorló-áradat ügyét, és megállapította, hogy ez a folyamat létében fenyegeti az európai keresztény civilizációt. Amennyiben Európa államai nem fékezik meg, ez lesz Európa Trianonja, az a pusztulás, amelyet Magyarországnak és a magyar nemzetnek az első világháborút lezáró trianoni békeparancs következtében máig tartóan el kellett szenvednie. 
2. A Magyarok IX. Világkongresszusa felhívással fordul Európa őshonos népeihez, hogy fogjanak össze, és védjék meg magukat, kultúrájukat, az európai keresztény civilizációt. Európát ma olyan népek foglalják el, amelyeket leginkább az különbözteti meg Európa őshonos népeitől, hogy fanatikus, sőt agresszív a saját Istenükbe vetett hitük. 
3. Európa és az euro-atlanti civilizáció kiszolgáltatottságának legfőbb oka, hogy száműzte életéből az Istent. Életben maradásához, gyarapodásához vissza kell hoznia Istent mindennapjaiba és társadalmainak életébe. Keresztény gyökereit éltetnie kell. 
Hozzájárulásunk az egyetemes közjóhoz 
4. A Magyarok IX. Világkongresszusa meghatározó hozzájárulása az egyetemes emberiség sorsának jobbra fordulásához a Dr. Balogh Sándor által kidolgozott megoldás az Albert Einstein által felvetett, de megoldatlanul az utókorra hagyatékozott tér/mező kérdésre. Dr. Balogh Sándor megoldása egy új tudományos paradigmát teremt, amelyben helye van az onnan a materialista világnézet eluralkodása folytán kiszorított Istennek, amely lehetővé teszi a legmagasabb tudományok nyitott kérdéseinek megválaszolását, létező ellentmondásainak feloldását, ezáltal megteremtve az anyag, a szellem és a lélek egységes tárgyalásának lehetőségét. A megoldás egy új világkép alapjait rakja le. 
Bizonyított székely és magyar ősiség 
5. A Magyarok IX. Világkongresszusa keretében megtartott őstörténeti konferencia legfőbb hozadéka, hogy az ott elhangzott előadások cáfolhatatlanul bizonyították a székely nép Atilla nagykirály hátramaradt hun népének voltát és magyarajkúságát. Ez a két megállapítás látszólag csak 500 évet nyit meg a magyarság legújabb kori Kárpát-medencei történetében, de voltaképpen kitolja a magyarság határait a kínai nagyfalig és az egyiptomi Szfinxig térben, és megnyit 5000 évet időben. 
A magyar nemzet meghatározásának kiegészítése 
6. A Magyarok IX. Világkongresszusa a Jövő a Szent Korona jegyében című nemzetstratégiai konferenciája révén kiegészítette a Magyarok VIII. Világkongresszusa által kidolgozott és elfogadott magyar nemzet-meghatározást a család és a közösség, valamint a haza fogalmával. A haza fogalma egyszerre jelent területet és az azon élő népet. 
A magyar ősiség a magyar nyelv és a magyar írás védelmében 
7. Ugyancsak a nemzetstratégiai konferencia hívta fel a figyelmet a magyar nyelv meghatározó szerepére a magyarság alapvetően békés, igazságra és méltányosságra törekvő lelkületének alakításában. Egyben óva intett az idegen nyelvi szerkezetek befogadásától, mert azok alkalmasak a magyar nép lelkületének hátrányára történő megváltoztatására. 
8. A Magyarok IX. Világkongresszusa több konferenciája - őstörténeti, nemzetstratégiai, kulturális, rovásírás - tárgyalta a magyar nép ősiségének kérdését. Ezzel együtt tárgyalta a magyar nyelv és a székely-magyar rovásírás ősiségének, valamint egyediségének ügyét is. Megállapította, hogy mind a magyar nyelv, mind a magyar írás az egyetemes emberiség kiemelt értékei közé tartozik, és kéri, hogy nyilvánítsák a magyar nyelvet a világörökség védett részévé. Hasonlóképpen kéri, hogy nyilvánítsák a világörökség részévé a magyar írást, amelyből egyes nem magyar kutatók minden ma ismert más írást származtatnak. 
9. A magyar nyelv jelentősége miatt szükséges, hogy annak a jövőben a Magyarok Világkongresszusa minden ülése keretében önálló konferenciát szenteljenek. 
A magyar nyelv túlnyomóan mellérendelő szerkezetekből építkezik. Ez ősiségének legfőbb bizonyítéka, és egyben legnagyobb értéke, ereje is. Méltó arra, hogy az emberiség kincseként védjük. A magyar nyelv mellérendelő volta mellérendelővé nemesíti a magyarság világképét, gondolkodásmódját és erkölcsét is. Az alapvetően alárendelő indogermán nyelvek, különösen az angol a gyarmatosító, globalizáló hatalmi elv egyik forrása. 
Aki a magyar nyelv mellérendelő belső lényegét őrzi, a teremtés rendjét őrzi, és hozza vissza a ma velejéig alárendelő és emiatt vesztébe rohanó emberi társadalomba. A SZER a régi magyar nyelvben rendet jelentett. A szeretet a mellérendelés rendje, a teremtés alapelve, amely létrehozta és működteti a teremtett világot. 
A magyar nyelvet, világképet és erkölcsöt meghatározó mellérendelés elve azonos a Jézus Urunkban megtestesült Újszövetséggel, a szeretet törvényével. 
10. A magyar írás jelentőségének ismeretében a Magyarok IX. Világkongresszusa kezdeményezi, hogy a székely-magyar rovásírás legyen része az általános iskolai tananyagnak. 
Felszólalás a méltányosság jegyében, a magyar nemzet védelmében 
11. A Magyarok IX. Világkongresszusa kéri, hogy magát a magyar nemzetet is nyilvánítsák a világörökség részévé. 
A Kárpát-medence és a Szent Korona országa 
12. A Magyarok IX. Világkongresszusa megállapítja, hogy a magyar nemzetnek otthont adó Kárpát-medence a földkerekség egyik legtökéletesebb természeti és földrajzi egysége, amelynek megóvása elemi és egyetemes emberi érdek. Ezért kéri, hogy nyilvánítsák a világörökség részévé a Kárpát-medencét. 
13. A Magyarok IX. Világkongresszusa kinyilvánítja a Kárpát-medence geopolitikai egysége helyreállításának elodázhatatlan voltát, ami minden itt élő nép kiemelt jelentőségű érdeke. 
14. Az egyetemes magyar nemzetet képviselni hivatott testületként a Magyarok IX. Világkongresszusa elérkezettnek érzi az időt a Szent Korona országának a helyreállítására, amely országot a helyreállított jogfolytonosságú történelmi alkotmány ural, és amely újra szavatolja a területén élő népek önrendelkezését és egyenjogúságát. A Szent Korona országa a Kárpát-medence népeinek hazája. A Magyarok IX. Világkongresszusa támogatja az MVSZ Elnöksége által Botos László kezdeményezésére elfogadott, és számos nyelvre lefordított felhívás - A közbéke érdekében - terjesztését. Ez a felhívás ismerteti két jeles cseh közéleti ember, Frantisek Palacký és Rudolf Kučera méltatását a Szent Korona országáról, példaként ajánlva azt más nemzetek, más országok számára. A Szent Korona országának működéséről szóló ismereteket széles körben, minden érintett országban terjeszteni kell. 
A székely nép önrendelkezése 
15. A Magyarok IX. Világkongresszusa álláspontja szerint meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy a bizonyított ősiségű székely nép élhessen önrendelkezési jogával. A magyar kormány vállaljon védhatalmi státust ebben a folyamatban. 
Trianontól a hazaáruláson át a Szent Korona országáig 
16. A Magyarok IX. Világkongresszusa megerősíti a Magyarok Világszövetségének Elnöksége (15/2015. (IV.24.)), majd Küldöttgyűlése (9/2015. (04.25.) által 2015-ben egyhangú szavazattal elfogadott megállapítást, mely szerint Antall József néhai miniszterelnök és külügyminisztere, Jeszenszky Géza 1991-93 között a hazaárulás minősített esetét követték el. Öt nappal az Ukrajna függetlenségét kimondó és Kárpátalja különleges státusát követelő népszavazás elsöprő erejű győzelme után, annak következményeiről említést sem tevő, Kárpátaljáról örökre lemondó alapszerződést kötöttek, sőt azt hosszú ideig még az Országgyűlés elől is eltitkolták. 
17. A Magyarok IX. Világkongresszusa álláspontja szerint Kárpátalja helye miként ezer éven keresztül volt, ma is a Szent Korona országában van. Ukrajnához történelme során soha nem tartozott. Ennek az országnak nincs sem erkölcsi, sem jogalapja áldozatot követelni Kárpátalja népeitől egy olyan belháborúban, amely Kárpátaljától távol zajlik, és amelyhez nekik semmi közük nincsen. 
18. A Magyarok IX. Világkongresszusa keretében első ízben megtartott Kárpát-medencei magyar vértanúság című konferencia felfedte, hogy milyen hatalmas méreteket öltő, sorozatos magyarirtás zajlott a Kárpát-medencében. A török hódoltság idején kezdődő és a huszadik századig tartó rác- és oláhjárások ártatlan, hadi cselekményekben részt nem vevő magyarok százezreinek vérét ontották ki. A sorozatos magyarirtások eredményeként Dél-Erdélyben és a Délvidék részein szinte teljesen kipusztult a magyarság, és összességében kisebbségbe került a történelmi Magyarország területén. Ez pedig ürügyül szolgált a trianoni ország- és nemzetcsonkításhoz. 
19. A MAGYAROK IX. VILÁGKONGRESSZUSA NYOMATÉKKAL KIMONDJA, HOGY JÚNIUS 4., TRIANON NAPJA NEM NEVEZHETŐ A MAGYAR ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁNAK. 
Petőfi Sándor szépunokája 
20. A Magyarok IX. Világkongresszusa "Hamvaidnak elhozása végett..." című Petőfi-konferenciájának meghívására, munkálatain részt vett az orosz állami hatóságok által hivatalosan is elismerten Szibériába elhurcolt Petőfi Sándor egyik burjátföldi származású, ma Németországban élő szépunokája. A Magyarok IX. Világkongresszusa döbbenetesnek tartja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) teljes elutasítással párosuló közönyét a nemzet legnagyobb költője, Petőfi Sándor és a Szibériába elhurcolt magyar honvédek ezreinek sorsa iránt. 
Az MTA alkalmatlansága 
21. A Magyarok IX. Világkongresszusa a magyar nemzet sorskérdéseinek tárgyalására teljesen alkalmatlannak tartja a Magyar Tudományos Akadémiát. Ezért kezdeményezi annak feloszlatását és egy olyan Magyar Tudós Társasággal való helyettesítését, amelynek értékrendjében a tudományos kíváncsiság, az igazság feltétel nélküli keresése és a magyar nemzet szolgálata egyaránt meghatározó. 
Az MVSZ fokozott szerepvállalása 
22. A Magyarok IX. Világkongresszusa Záró-konferenciája részletes vita után háromnegyedes többségű szavazattal felhívja a saját ügyvivő testületeként működő Magyarok Világszövetsége újonnan megválasztott Elnökségét, hogy hagyjon fel eddigi tartózkodó magatartásával a magyar köz- és politikai élet vonatkozásában. Vállaljon aktív, összehangoló szerepet azért, hogy Magyarországon befejeződjék a rendszerváltás, és annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb úton Magyarország történelmi alkotmányának jogfolytonossága helyreállíttassék. A Magyarok IX. Világkongresszusa Záró-konferenciája megismétli a Magyarok VIII. Világkongresszusa Záró-nyilatkozatában foglaltakat: "történeti alkotmányunkon kívül nincs és nem is lehet életképes magyar nemzet." 
A magyar föld védelmében 
23. A Magyarok IX. Világkongresszusa önálló szövegű határozatban szólította fel a magyar kormányt, hogy a magyar föld védelmében kezdeményezze Magyarország EU-s csatlakozási szerződésének újratárgyalását, követelve az országot sújtó diszkrimináció megszüntetését, és a termőföld kiemelését a szabad forgalmú tőke fogalmából. A föld nem tőke, hanem megújuló természeti erőforrás, a haza meghatározó összetevője. A határozatot önállóan is nyilvánosságra hozza. 
A népszaporulatot segítő méltányos nyugdíjrendszerért 
24. Tekintettel a magyarság megnövekedett átlagéletkorára, demográfiai mélypontjára, és a méltányosság jegyében a Magyarok IX. Világkongresszusa támogatja A Fény üzenete - kulturális konferencia keretében elhangzott előterjesztést, amely az államilag szavatolt nyugdíj mértékét arányossá kívánja tenni a kitanított utódok számával. 
A tíz szakmai konferencia hozadéka 
25. A Záró-konferencia a Záró-nyilatkozat mellékleteiként annak részévé emeli a tíz szakmai konferencia vezetői által beterjesztett beszámolókat és határozati javaslatokat. 
A Magyarok IX. Világkongresszusa szakmai konferenciáit az alábbi felsorolás nevezi meg: 
- Jövő a Szent Korona jegyében - nemzetstratégiai konferencia - Dr. Drábik János és Bottyán Zoltán 
- In vivo - orvos-konferencia - Dr. Horváth Szabolcs és Prof. Dr. Egyed-Zsigmond Imre 
- Kárpát-medencei magyar vértanúság - történeti konferencia - Dr. Botlik József 
- Trianon-100: "Hiszek Magyarország feltámadásában" - kiútkereső konferencia - Botos László 
- "Hamvaidnak elhozása végett..." - Petőfi-konferencia- Fuksz Sándor és Kiss Endre József 
- Sémiták, árják és turániak - őstörténeti konferencia - Dr. Aradi Éva, Dr. Bakay Kornél és Dr. Varga Tibor 
- A Fény üzenete - kulturális konferencia - Dr. Grandpierre Atilla 
- A számítógépes szabványosításon túl - rovásírás konferencia - Szondi Miklós 
- 1956: Szabadság, tisztesség, méltóság - a 60. évfordulónak szentelt konferencia - Sujánszky Jenő és Hadady László 
- "Radványi Jenő" borászati konferencia - dr. Borbély Zsolt Attila 
Budapest, 2016. augusztus 20-án, Szent István napján 
A Magyarok IX. Világkongresszusa 
A kiadmányt hitelesíti: Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke 
A kisemmizettek !!!
A cionisták elintézték egy vasat sem kaphatnak a költségvetésből , az indok Selmeci Gabriella módra - CSAK !!!!!! -



"MERKEL, TAKARODJ!" - ZENG A BERLINI UTCÁN


Több ezer fős, skandáló tömeg vonul Berlin utcáin, Angela Merkel német kancellár lemondását követelve. Egyelőre nem sok részletet lehet tudni a megmozdulásról, de az antifasiszta ellentüntetők már megjelentek a menet közelében.
"Merkel muss weg!", azaz "Merkel, takarodj!", ettől a rigmustól hangosak jelenleg a berlini utcák, ahol a Mi, Berlinért és Németországért szervezet tüntetése zajlik éppen, de bőven hallani olyan kiáltásokat is, hogy "Európában nem akarunk saríát!". A szervezők - akik természetesen azonnal megkapták a szélsőjobboldali billogot - még az eddigieknél is több résztvevőre számítanak, és folyamatosan várják a csatlakozókat.
A demonstrálók a kancellár távozásán túl az unión belüli határellenőrzés visszaállítását és a hagyományos családi értékek védelmét követelik.
A minden "náci" megmozdulást térdelőrajtban váró német antifasiszták magától értetődő módon ettől a rendezvénytől sem maradtak távol: sípolással és bekiabálással igyekeztek megzavarni a menetet, hamarosan pedig ellentüntetést is tartanak. Szükség is lesz rá, hiszen a tömeg bármelyik pillanatban kikiálthatja a Negyedik Birodalmat...
Az eseményeket a Russia Today élőben közvetíti:
LIVE: Thousands gather in Berlin to protest against Angela Merkel 
https://www.youtube.com/watch?v=lpod7OAdqr4



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése