2020. június 18., csütörtök

A világállam állampártja a szabadkőművesség



























A világállam állampártja a 

szabadkőművesség





Megszólalt az MVSZ elnöke: Mióta ellentmondtak Orbánnak, nem kapnak támogatást 
2016. 07. 6. Alfahír 
Patrubány Miklós szerint Balog Zoltánnak felelnie kell súlyos kijelentései miatt. Az MVSZ elnöke elárulta azt is, miért nem támogatja őket a kormány. 
MIÓTA ELLENTMONDTAK ORBÁNNAK, NEM KAPNAK TÁMOGATÁST

Mint arról tegnapi cikkünkben beszámoltunk, Semjén Zsolt diplomatikusan úgy fogalmazott, a kormány azért nem támogatja a Magyarok IX. Világkongresszusát, mert a szervezők nem fordultak ilyen kérelemmel a kormányhoz. 
Sneider Tamás írásbeli kérdését, melyre végül Semjén adott választ, eredetileg Balog Zoltán miniszterhez címezte, aki korábban azt mondta, bűnbarlangnak tartja a szervező Magyarok Világszövetségét, ezért soha egyetlen fillérrel sem fogják támogatni őket. 
Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke az Alfahírnek reagált a történtekre, az általa küldött választ teljes terjedelmében közöljük: 
"Balog Zoltán légből kapott súlyos rágalma, amellyel a legnagyobb magyar nemzeti szervezetet és annak tagjait alaptalanul befeketítetette, legkevesebb öt büntető feljelentést vont maga után. A fideszes kétharmad minden egyes alkalommal megtagadta mentelmi jogának kiadását, megvédve a rágalmazót. Balog Zoltánnak e cselekedetéért mindenképpen felelnie kell, legkésőbb akkor, amikor megszűnik elvtelen, pártos oltalma. 
Nem véletlen, hogy az Országgyűlés alelnöke, Sneider Tamás által neki feltett kérdésre nem ő válaszolt, hanem felettese, a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt. Balog Zoltán nem vállalja a felelősséget tetteiért. 
Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke "az emberi aljasság jelzőkövének", "uborkafára felkapaszkodott, politikai pályára alkalmatlan ember"-nek nevezte Balog Zoltánt, az általa elkövetett súlyos rágalom miatt. Kommentárom végén közlöm Rácz Sándor akkori megszólalásának teljes szövegét. 
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes válasza megkerüli a lényeget. A Magyarok Világszövetsége egy teljesen egyedi jogállású magyar szervezet, az egyik legrégebbi, de mindenképpen a legnagyobb. A Magyarok Világkongresszusa pedig az egész magyar nemzetet megtestesítő szerveződés, amelyet eleink a magyar nemzet trianoni szétszaggattatása miatt, ennek a nemzetnek a képviseletére hívtak életre 1929-ben. A Magyarok Világszövetségét a Magyarok II. Világkongresszusa alapította 1938-ban azért, hogy a Magyarok Világkongresszusának állandóan működő ügyvivő testülete legyen. 
Semjén Zsolt is pontosan tudja, hogy mind a Magyarok Világszövetségét, mind a négyévenként ülésező Magyarok Világkongresszusát megilleti az országos költségvetésben nevesítendő támogatás. Úgy, ahogy ez történt mindig - még a Horn-kormány idején is -, mindaddig, amíg 2000-ben a Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése ellent nem mondott Orbán Viktornak, és bátorkodott más személyt elnökké választani, mint akit a miniszterelnök ajánlott, elődjét, Boross Pétert. Igen, ez a költségvetési támogatás megilleti a Magyarok Világszövetségét úgy, ahogy ez ma is történik, olyan szervezetekkel, amelyek kisebbek a Magyarok Világszövetségénél, mint például a Rákóczi Szövetség, vagy a várpalotai Trianon Múzeum és más szervezetek. 
A Fidesz szemlátomást nem tudta tizenöt év alatt sem megbocsátani, hogy nem az ő jeleltje győzött. Ezért nem jár azóta semmilyen költségvetési támogatás a Magyarok Világszövetségének. Semjén Zsolt állítása azért is álságos, mert ő pontosan tudja, hogy amikor tavaly a Magyarok Világszövetsége némely programjának támogatására pályázatot nyújtott be a Semjén Zsolt által vezetett Bethlen Gábor Alaphoz, akkor azt kommentár nélkül elutasították. Miként minden pályázatát, amelyet 2000 óta a külhoni magyarok támogatására fenntartott alapítványokhoz benyújtott... 
Akit valóban érdekel a Magyarok Világkongresszusa, a Civil Multimédia által készített interjúból bővebbet megtudhat arról. 
Végül álljon itt Rácz Sándor állásfoglalása Balog Zoltánról: 
Állásfoglalás 
2012. május 8-tól a magyar emberek számára az emberi aljasság jelzőköve Balog Zoltán. Az uborkafára felkapaszkodott, politikai pályára alkalmatlan ember nem képes felmérni, mekkora kárt okoz a közösségnek azzal, hogy rákényszeríti alkalmatlanságát. De a magyarság ellenségei nagy igyekezettel szeretik alkalmazni a hiányos képességű egyedeket, mert azok a legnagyobb aljasságok elkövetésére is kaphatók. Megdöbbentő a magyarok számára, akik tudják, hogyan lesznek ma politikai vezetők, hogy a magyarságot képviselő politikusok között egyetlen sem akadt, aki rendreutasította volna Balog Zoltánt, és kezdeményezte volna a politikai közéletből való kizárását. Akik némán hallgatták Balog Zoltán aljas rágalmait, azokat emlékeztetem, hogy "vétkesek közt cinkos, aki néma". 
Budapest, 2012. május 14. 
Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke" 

Talán bizony nevet kellene változtatni Zsidó Magyarok Világszövetsége , és akkor hullana az áldás , vagy minden zsidót , bocs minden kazárt ki kéne rekeszteni a politikai , és közéletből , hogy magyar emberek képviseljék a sorsdöntő kérdésekben az érdekeinket ne holmi kettős állampolgárok , vagy zsidó cigányok doktorátusszal , de közben 8 elemivel, és piacon vett diplomával járnának a zsinagógába , mert már kazárnak érzik magukat .

Balog Zoltán: egyre jobb Magyarországon a cigányoknak


Az emberminiszter nem először lepi meg hallgatóságát, ma egy nemzetközi konferencián azt találta mondani, hogy az elmúlt két évben szinte minden mutatóban javultak a magyarországi roma közösségek életfeltételei.
Az Együtt kezdtük, együtt folytatjuk hangzatos című nemzetközi konferencián elmondott beszédben aztán jöttek a nagy szavak, azok nem kerülnek semmibe. 
Csak a munka, a tanulás és a kultúra tudja felemelni a magyarországi cigányságot is - ezt is mondta Balog Zoltán, aki arra a meglepő következtetésre is jutott, hogy a felzárkózási programokban folytonosságra van szükség. Azért vannak még gondok:hiába jut valaki időlegesen munkához, ha utána újra jön a tétlenség, hiába keltik fel és támogatják a tanulás utáni vágyat, ha egy időre kimarad az ösztöndíj, és hiába működik egy tucat sikeres program, ha van egy-kettő, amelyet beleng az anyagi visszaélés gyanúja vagy éppen a ténye.
A mondanivaló kibogozását az olvasóra bíznánk, kis segítség: ORÖ-botrány - Kihallgatta a volt elnököt az OLAF
A miniszter azt is bejelentette, hogy a relatív jövedelmi szegénységi arány a romák esetében két év alatt majdnem 5 százalékkal csökkent. Szerinte sikerese volt az a kormányzati szemléletváltás, amelynek a lényege, hogy a romákat kihozzák abból a szerepből, hogy ők csak áldozatok vagy bűnözők lehetnek.
Majd megismételte kedvenc mondatát, amit képes volt még a  cigányok elleni sorozatgyilkosság lehető legártatlanabb, öt éves áldozata, Csorba Robika temetésén is elmondani, miszerint a romák ugyanúgy felelősek a saját sorsukért, mint a többségi társadalom, akkor is, ha nehezebb helyzetben vannak. Balog Zoltán arról is beszélt, a jövőben az Országos Roma Önkormányzat mellett más partnereket is be kívánnak vonni a felzárkózást segítő programok lebonyolításába, így szélesebbé kívánják tenni az együttműködést.
Végül még két kis apróság a rengeteg közül, kiegészíteni a remek életfeltételekről szólóhíreket: Gimisek gyűjtenek roma gyerekeknekilletve: Só, bors, paprika nélkül ízetlen az étel
Ez a kazár hülyébb mint az MSZP -s vezető volt , mert ő róla elmondható volt , hogy nézett mint xy a cigány soron , ugye Mesterháty úr ! Ezt a kazárt csak a zsinagóga érdekli , és a cigányokkal csak úgy tárgyal , ha diplomásnak mondható , pedig ők is csak 8 elemisek a diplomát meg úgy vették mint Semjén úr !

BALOG ZOLTÁN MINISZTER ÚR FIGYELMÉBE: EGY TANÁR TANULSÁGOS LEVELE A CIGÁNY DIÁKOKRÓL (OLVASÓI LEVÉL)





cigany kölökAz alábbi írást Balog Zoltán miniszter úr fokozott figyelmébe ajánljuk! Miniszter Úr, ide vezet az Ön kisebbségi politikája! Ön szándékosan okoz hátrányt a magyar gyerekek számára! Vállalja ezt a felelősséget? A levelet a Jobbik nagyszénási alapszervezetének honlapján találtuk. Döbbenetes, sőt félelmetes, amiről a levél beszámol. Ha nem kapunk hamar észbe, katasztrófa következik be Magyarországon! (NIF)
A levél:
Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú tapasztalt kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a minap, hogy “hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben!” Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a cigánybűnözésről – szóval, mert félünk. A pedagógus kollégák szavait, mondatait szó szerint közlöm. Nem rendszereztem tematikailag a mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok elhangzottak…
1. osztály félévi értékelése (2008/09):
Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, akik megfelelő családi háttérrel rendelkeznek. Szaguk alapján – nem félek kimondani – magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt. Ha szóvá teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába, ordibálnak, fenyegetőznek Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy megtaniccsa! Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki vízfesték nyoma. Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott volt az ételmaradék. Már pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és gyakori a tetvesedés az iskolában.) A gyerekek követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, irigyek, koszosak, mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai fájdalmat okoz. Az az igazság, hogy többek szüleit kiskorúak veszélyeztetése miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem tettük, mert bizonyítani is kellene, és ki tudja, mi lenne a következménye. A minap este felhívott otthon mobilion az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobil számomat. A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre valahonnan futja.
A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak egymással játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot. Négy gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat. Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni. Az iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban. Semmit sem érnek a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy helyben ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a Tv előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó filmekben. Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást. A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, de emellett játsszák az eszüket.
Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt, mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében, félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt. Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy helyben ülni, egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot fújni, ceruzát használni. Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal mutatom, hogy hova nézzen. Nem figyel fel a saját nevére! A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a bal felső saroknál. Mint egy majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát egyszerre a táblán, és a könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem tudja, melyik a jobb és a bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette fogalmakat. A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a rizsbe, úgy lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják használni a WC-t. Már az oviba sem jártak rendesen. Ha a kötelező nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy napot járt, két hétig hiányozott, így ment egész évben. A leggyakrabban használt szavuk az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!! Eddig az idézet. Néhány egészen elképesztő történetet kihagytam, mert beazonosíthatóvá tenne minket. Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek. Ismerve az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb két éven belül megfordul az arány. (Megjegyzem: tantestületünk nem jogosult a problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre nem mintha ez megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg a százezer forintot.) A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám, hogy rutinos, harcedzett. Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk hozzá a cigánygyerekhez, amikor órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes még csak kiabálnunk sem a kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az öntudatos cigánycsalád, ordibál, fenyegetőzik, netán kiveszi a gyereket az iskolából, mi meg bezárhatunk, mert a kritikus alá csökken a létszám. Sajnos igaza van a borsodi cigányvajdának, aki így fogalmazott a minap: egy cigánygyereknek több joga van, mint a tanárnak!
Egy ideje észrevettük, hogy nem egyenlő mércével mérjük a magyar és cigánygyerekeket. Hátrányos megkülönböztetésben részesítjük a normális családi helyzetben lévő tanítványainkat azáltal, hogy a neveletlen és gyakran buta gyerekekkel kénytelenek vagyunk elnézőbbek lenni, mert számolnunk kell a kellemetlen következményekkel. Az integrált oktatás következtében szinte minden osztályban hátrányt szenvednek a magyar gyerekek, mert az állandó fegyelmezési kényszer tőlük veszi el az időt. Mivel a 70-es IQ fölötti gyerekeket már integráltan kell tanítanunk, alig van lehetőségünk a tehetséggondozásra. (Megjegyzem, amikor integrált oktatásról beszélünk, akkor ez iskolánkban ettől a tanévtől már a kisebbségben lévő magyar gyerekek cigány osztályokban való tanítását jelenti.)
A cigányok parasztgyereknek nevezik a magyar gyerekeket, mégsem megy senki az ombudsmanhoz, de kikérik maguknak, ha a tanár vagy a tankönyv a cigány szót használja rájuk.
Egyik kolléga sem cigánygyűlölő. Mi több, mi köszönünk előre az utcán a cigány tanítványaink szüleinek, igyekszünk alkalmazkodni a kihívásokhoz. Cigány tanítványaink közül van több jó képességű, tehetséges és jó modorú gyerek is, akinek az oktatására kiemelt figyelmet szentelünk, talán azért is, hogy bizonyítsuk: nem a származás alapján tanítunk és nevelünk. És ez valóban így is van. És bármennyi gond is van velük, sajnáljuk azokat a cigánygyerekeket, akik minősíthetetlen családi környezetből, koszos putrikból, netán éhezve jönnek iskolába.Számunkra ugyanakkor nem kérdés, hogy létezik-e Magyarországon cigánykérdés, mert mi tudjuk, a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy létezik, bármit mondjanak is a politikusok. Aki ezt tagadja és nem tesz ellene semmit, az felelőtlen és bűnös politikát folytat. Nehéz megmondani, hogy mi lenne a megoldás, és nem is a mi dolgunk, mi csak normális körülmények között szeretnénk tanítani, mert ez a szakmánk, ez a hivatásunk. De tisztán látjuk, kiket adunk tovább a szakmunkásképzőkbe, és tudjuk, hogy ha így folytatódik, 10-20 év múlva már nem lesz ebben az országban elég képzett dolgos kéz, és nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjunkat. És azt is látjuk – a KSH népességi adatai is előrejelzik – hogy rövidesen kisebbségbe kerül a magyarság saját hazájában. S ha a többség olyan lesz, mint a mostani alsósaink – márpedig csodát a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudunk tenni velük -, akkor
Isten óvja hazánkat, gyermekeinket és unokáinkat!
(Szent Korona Rádió)
Nemzeti InternetFigyelő



A BILDERBERG CSOPORT ÁLL A TERRORTÁMADÁSOK MÖGÖTT – AZ OLASZ LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG ELNÖKÉNEK BEJELENTÉSE BOMBAKÉNT ROBBANT



bilderberg-csoportMegdöbbentő információ került napvilágra ma Olaszországban, mely igazol sok mindent, az úgynevezett “Összeesküvés Elméleteket”, melyek már régóta ismertek, miszerint van egy titkos “Nagy Testvér” testület, mely a sok erőszak mögött áll Európában és Amerikában is, és amely felelős a terrortámadásokért és a gyilkossági kísérletekért. Ezt a sokkoló történetet Paul Joseph Watson és az Infowars tárja a közvélemény elé:
Megtámadtak civileket, nőket, gyerekeket, ártatlan embereket, ismeretlen embereket távol minden politikai játszmától” – mondta ezt Vinciguerra eskü alatt tett vallomásában.
Ennek oka igen egyszerű. Arra kellett volna kényszeríteni ezeket az embereket, az olasz közvéleményt, hogy forduljanak az államhoz annak érdekében, hogy az teremtsen nagyobb biztonságot. Ez a politikai logika a mészárlások és a bombatámadások mögött, melyek büntetlenül maradtak, mert az állam nem tudta elítélni saját magát, vagy megállapítani a maga felelősségét azért, ami történt.” – tette hozzá…
Ez a történet Paul Joseph Watsontól és az Infowarstól megerősíti azt a sok tudást, melynek már sokan a világon birtokában vannak, hogy a Bilderberg (és megbízott terroristáik) egy gonosz csoport, és felelősségre kell vonni őket emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért.
Paul Joseph Watson
Infowars.com
April 11, 2013
Az Olasz Legfelsőbb Bíróság tiszteletbeli elnöke és korábbi Nyomozóbíró Ferdinando Imposimato, aki a II. János Pál Pápa elleni merénylet ügyében vádat emelt, most azzal vádolta mega Bilderberg csoportot, hogy ők állnak az európai terrortámadások mögött.
Imposimato
Az Articolo Tre weboldalnak adott interjúban Imposimato, aki részt vett az egykori volt olasz miniszterelnök Aldo Moro elrablását és meggyilkolását érintő ügyben azt mondta, hogy “egy megdöbbentő dokumentumot találtam”, mely összefüggésbe hozza a Bilderberg csoportot az Ordine Nuovo  szélsőjobboldali szervezettel terrortámadások elkövetésében.
Az olaszországi megoldatlan gyilkosságokkal kapcsolatban és ezen dokumentum birtokában Imposimato kijelentette, “Mikor a mészárláshoz ér, szintén a Bilderberg csoportról beszél. Én elhiszem ,ami ebben a dokumentumban áll. Elvégeztem néhány vizsgálatot, és azt mondhatom, hogy a feszültségek és a mészárlások stratégiája mögött szintén a Bilderberg csoport áll egyfajta Nagy Testvérként a manőverezések, a terroristák használata és a szabadkőművesek fölött.
A “feszültség stratégiája” a Gladio Művelet égisze alatt működött, egy NATO hidegháborús “maradj a háttérben” projekt pedig arra törekedett, hogy létrehozzon egy célszerű politikai légkört Európában, melynek ügynökei terrortámadásokat hajtottak végre, melyekért azután mind a baloldali, mind a szélsőjobboldali politikai csoportokat hibáztatni lehetett.
A Gladiot úgy tervezték, hogy démonizálja a politikai ellenzéket, és a “közvélemény ereje arra kényszerítse a kormányt, hogy teremtsen nagyobb biztonságot.” – az egykori Gladio ügynök Vincenzo Vinciguerra vallomása szerint. 2000-ben egy olasz parlamenti vizsgálat megállapította, hogy az 1980-as bolognai bombamerényletet, amely megölt 85 embert, “olasz állami belső intézmények emberei és az Egyesült Államok hírszerzéséhez köthető emberek követték el.”
Megtámadtak civileket, nőket, gyerekeket, ártatlan embereket, ismeretlen embereket távol minden politikai játszmától” – mondta ezt Vinciguerra eskü alatt tett vallomásában.
Imposimato kijelentette, hogy a dokumentumot egy korábbi Ordine Nuovo terroristától kapta. Az Ordine Nuovo tagjai (magyarul “Új Rend”) számos halálos terrorista támadásban vettek részt, köztük az 1969-es Piazza Fontanai bombatámadásban, az 1974-es Róma-Messina vonat támadásban, a Piazza della Loggia 1974-es bombatámadásban és az Italicus Express 1974-es bombamerényletben.
bombameréynlet
A Bilderberg csoport minden évben egy körülbelül 120 fős összejövetelt tartott a legbefolyásosabb hatalmi brókerekkel a bolygóról a politikai, banki, tudományos, média és még a királyi családokból is. A szervezet éves megbeszélését mindig egy szállodában tartották Európában, Kanadában és Amerikában, ám annak ellenére, hogy sok nehéz játékos is részt vett az eseményeken, a fősodrású média alig számolt be róla, pedig az egykori NATO főtitkár és Bilderberg tag Willy Claes 2010-ben beismerte, hogy a Bilderberg résztvevőknek kötelezően végre kellett hajtani politikai döntéseket, amelyeket az ülések alatt hoztak.
Számtalan más példa van arra, hogy a Bilderberg csoport idő előtt befolyásolta a globális eseményeket, rendszeres időközönként kiválasztva olyan elnököket és miniszterelnököket, akik semmibe vették a demokratikus folyamatokat.
2009-ben Étienne Davignon a Bilderberg elnöke még azzal hencegett, hogy a közös valuta, az Euro a Bilderberg csoport agyszüleménye volt.
Imposimato rágalomhadjáratában a Bilderbergek ellen – honfitársa Alfonso Luigi Marra nyomdokaiban, aki kiemelkedő ügyvéd, aki a közelmúltban azt kérte, hogy a római ügyész vizsgálja meg a Bilderberg csoport bűncselekményeit – kijelentette, hogy az elitista szervezet 2011-es találkozója Svájcban az olasz miniszterelnök, Mario Monti kiválásztásához vezetett.
összeesküvés
A csoport az elitisták “egyedi, illegális testvériségeként” magukat “törvények felett” állóknak tekintik, Marra rámutatott a Bilderberg mérnöki pontosságú háborúira, gazdasági összeomlásokra, és diktátorok felfegyverzésére, mely tevékenységek “nyilvánvalóan a büntető törvénykönyv égbekiáltó sárba tiprása, és akkor még keveset állítok.”
A 2013-as Bilderberg találkozó helye és ideje még nem megerősített, de a találgatások között szerepel London, valamikor június elején.
Infowars
A 2012-es Bilderberg találkozó résztvevői elsötétített autókban érkeztek, szembetalálva magukat a tiltakozók népes táborával. A “neves” személyiségek között Henry Kissinger (háborús bűnös) is látható.




SZORUL A HUROK: 600EZER EURÓVAL VETTE MEG MEDGYESSYT AZ ALSTOM



NIF: Az alábbi 2 cikk is azt bizonyítja, hogy kormányoktól függetlenül miként is képzeli el a PT Magyarország folytonos kirablását. Fényt vet arra is, hogy milyen erkölcsi szinten vannak a “magyar” kormányfők. Magyarországot az ellenállás hiánya miatt a zsidók Kánaánjának tekintik. A megtévesztett társadalom most éppen abba az irányba halad, hogy a zsidó feleséggel bíró Vona-zazriveczre adja nagyobb számban a szavazatát. Így bármelyik párt is jut hatalomra Magyarország továbbra is zsidó iga alatt fog nyögni!

Két részletben összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter egykori miniszterelnök családi cégéhez – tudta meg a Magyar Idők.
medgyessy-900x600.jpg
A napilap keddi számában megjelent írás szerint Medgyessy Péter miniszterelnöksége kezdetén eladta Medgyessy Tanácsadó Kft.-t a társaság ügyvezetőjének, Toll Károlynak, 2004 novemberében azonban – már mint utazó nagykövet – feleségével új vállalkozást alapított M. P. Európa Tanácsadó Kft. néven. Medgyessy Péter 2006 augusztusában ezt a társaságot felhasználva vásárolta magát vissza a Medgyessy TanácsadóKft.-be, amely akkor AssistConsult néven futott.
A Magyar Idők úgy tudja, Magyarországon az Alstom az AssistConsult Kft.-vel és a 2006 nyaráig offshore-résztulajdonban lévő Honfran Kft.-vel kötött tanácsadási, illetve képviseleti szerződést. Az AssistConsult Kft.-vel létrejött megállapodás alapján az Alstom 2007 március 30-án 259 ezer, 2008  január 22-én 338 ezer eurót utalt át. Néhány napon belül szinte a teljes összeg Medgyessy családi cégénél, az M. P. Európa Tanácsadó Kft. számláján kötött ki.
A lap emlékeztet arra, hogy az Alstom “kétes ügyeivel összefüggésben” az Egyesült Királyságban és Magyarországon is büntetőeljárás folyik.
Forrásaik arról számoltak be, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala (SFO – Serious Fraud Office) szerint az Alstom brit leányvállalata nagy összegű, munkavégzéssel nem ellentételezett tanácsadói szerződéseket kötött üzletszerzési célországaiban. A hivatal szerint a szóban forgó megállapodásokkal korrupciót lepleztek – írták.
BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-04-26

Szorul a hurok Medgyessy nyaka körül – Vesztegetés gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség az Alstom-ügyben

BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-05-19
Vesztegetés-gyanúja-miatt-nyomozást-indított-a-rendőrség-az-Alstom-ügyben
Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, de további információt a nyomozás érdekeire tekintettel nem adnak.
A Magyar Idők április 26-án írt arról, hogy két részletben összesen több mint 597 ezer euró – körülbelül 180 millió forint – áramlott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter családi cégéhez 2007-ben és 2008-ban.
Medgyessy Péter még aznap az Indexnek elismerte kapcsolatát az Alstommal, szerinte
a díj a cég árbevétele volt, ami után adózott, és kilenc ember többéves munkájának az ellenértéke.
Másnap a Magyar Idők azt írta, Medgyessyné Csaplár Katalin magánbankszámláján kötött ki az 597 ezer euró nagy része. A lap szerint az Alstom ellen Nagy-Britanniában és Magyarországon is nyomozás folyik korrupció gyanúja miatt.
(mti)
Bővebben: magyaridok.hu

Medgyessy millióira kíváncsi a hatóság

Vesztegetés elfogadásának gyanújával nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a Medgyessy Péter családi cégénél landoltAlstom-milliók ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. A portál úgy tudja, ezúttal is Tényi István, a közügyekben számtalan feljelentést tevő jogász bejelentését vette komolyan a nyomozó hatóság.
Bizonyítottság esetén az üzletszerűen elkövetett vesztegetés lehetőségét is vizsgálhatják. Az ügyben Magyarországon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz hivatali vesztegetés gyanúja miatt. Mint megírtuk: azAlstom brit leányvállalata nagy összegű, munkavégzéssel nem ellentételezett tanácsadói szerződéseket kötött üzletszerzési célországaiban.
Magyarországon az Alstom a Medgyessy-érdekeltségű AssistConsult Kft.-vel és a 2006 nyaráig offshore-résztulajdonban lévő Honfran Kft.-vel kötött tanácsadási, illetve képviseleti szerződést. Az AssistConsult Kft.-vel létrejött megállapodás alapján az Alstom 2007. március 30-án 259 ezer, 2008. január 22-én 338 ezer eurót, összesen mintegy 180 millió forintot utalt át.
Néhány napon belül szinte a teljes összeg Medgyessy családi cégénél, az M. P. Európa Tanácsadó Kft. számláján kötött ki. Végül több mint 100 millió Medgyessy feleségének a számláján landolt, ebből 60 millió születésnapi ajándék jogcímen.
Az Egyesült Királyság Súlyos Csalások Elleni Hivatala (SFO – Serious Fraud Office) eddig négyAlstom-vezetőt vádolt meg azzal, hogy 2006 januárja és 2007 októbere között bűnszervezet tagjaként összesen 2,3 millió eurónyi összeget adtak, vagy beleegyeztek, hogy adnak a BKV tisztviselőinek, ügynökeinek, hogy befolyásolják a céget az Alstomszerelvényei­nek megvásárlása érdekében.
A metrókocsik beszerzésével összefüggésben a magyar hatóságok is vizsgálódnak. A rendőrség 2011 januárjában indított büntetőeljárást, miután a Fidesz 2010-es választási győzelmét követően az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megvizsgálta a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket.
Az ÁSZ jelentése szerint a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte. Az akkori, új városvezetés az elszámoltatási kormánybiztosnak is átadta a 65 milliárd forintos ügylet dokumentumait, és a metrókocsi-beszerzés ügyében Tarlós István főpolgármester Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult. A nyomozás jelenleg is tart.

Júniustól dolgozik a fővárosi bizottság

Ellenzéki tagja is lesz annak a háromfős ideiglenes bizottságnak, amelyet a Fővárosi Közgyűlés hoz létre azAlstom-ügy kivizsgálására. A júniustól felálló testületnek több ezer oldal dokumentumot kell átvizsgálnia, fel kell tárnia a döntési mechanizmusokat, különösen a megszokott hivatali rendtől eltérőeket. Tarlós István főpolgármester a napokban elmondta: öt éve a Nemzeti Nyomozó Irodánál vannak a metrószerződések. Nem egy metrószerződés van, hanem tizenhat – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: Medgyessy Pétert sem kívánja védeni, de a brit hírek nem 600 ezer euró vesztegetési pénzről szólnak, hanem több mint 2 millióról, és tudomása szerint nem ő kötötte a metrókocsi-szerződést.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)




MIT IS KÖSZÖNHETÜNK MI AMERIKÁNAK?



A történelmet a győztesek írják, és úgy torzítják el, ahogy az érdekük kívánja. Ezért is tartom szükségesnek, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök állításait meglehetősen árnyaljam, mivel az USA egyértelműen a győztesekhez sorolandó. Elvégre Clinton sem hiheti el, amit mond, de végül is az idő múlásával romlik az ember memóriája.
2014 őszén Bill Clinton Orbán Viktor Tusványoson mondott beszédére reagálva, többek között azt állította, hogy: „ A magyarok rengeteggel tartoznak Amerikának”.
A közelmúltban – Hillary Clinton választási kampánya során – a következőket mondta hazánkkal kapcsolatban: Amerika nélkül nem lenne szabad Magyarország, most mégis Putyin-féle diktatúrát akarnak.”
A megtörténtek alapján ez könnyen cáfolható, mert a tények mást bizonyítanak. Tény, hogy Amerikában sok magyar lelt második hazára, és befogadott tudósainknak, szakembereinknek igencsak sokat köszönhet Amerika. Gondoljunk itt, csak a Nobel-díjasaink elért eredményeire! A NASA területén a pletykák szerint volt idő, amikor többnyire ott egymás között csak magyarul beszéltek. De említhetnénk többek közt Hollywoodot is.
Bill Clinton megjegyzései kapcsán az 1956-os forradalom és szabadságharc bukásának előzményeit és a bukást követően idézném fel.
A forradalom és szabadságharc alatt mindvégig biztatott, és reményt keltve a segítségben hallatta hangját az Amerika Hangja rádióállomás. A segítségnyújtásban azonban hiába reménykedtünk. Nézzük akkor a konkrét tényeket!
1956. október 24-én hajnaltól folyamatosan érkeztek hazánkba a forradalom leverésére szovjet csapatok. Ezért, – mivel idegen hadsereg szállta meg az országot – már szabadságharcról kell beszélnünk. 24-én 5 hadosztályt riadoztattak. 27-én újabb gépesített hadosztály lépte át a magyar határt. Október 28-tól november 3-ig további 3 gépesített, 1 lövész 1 légvédelmi tüzér, 2 légideszant gárdahadosztály, 1 vasúti gárdadandár, és 1 harckocsi hadosztály érkezett a magyar felkelés vérbe fojtására. A légi deszantosok megkezdték repülőtereink elfoglalását.
A Pravdában közzé tett október 30-i megtévesztő szándéknyilatkozattal ellentétben – miszerint a szovjet fél kész csapatainak Magyarországról történő kivonásáról tárgyalni – 31-én az SZKP vezetősége már vita nélkül a magyar felkelés leverése mellett döntött. Ennek a döntésnek a kiváltó oka a szuezi válság mellett – melynek értelmében a Szovjetunió innen visszavonul, és magára hagyja Egyiptomot -, az USA elnökének döntése állt, ami megpecsételte a magyar forradalom és szabadságharc sorsát.
Charles Bohlen moszkvai nagykövet október 30-án – az izraeli támadás másnapján – hivatalos jegyzéket adott át a szovjet vezetőknek. Ebben az USA külügyminisztere, Foster Dulles leszögezte, hogy az USA nem avatkozik be a magyarországi eseményekbe, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy a szovjet vezetés szabad kezet kap.
Ez az “üzenetmely Dulles 1956. október 27-i beszédének csatlós államokra vonatkozó passzusa volt, 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén is elhangzott. 1956. október 29-én Charles Bohlent utasították, hogy erre hívja fel Zsukov és a szovjet vezetők figyelmét. Október 31-én Eisenhower elnök televíziós beszédében megismételte ezt a mondatot.
A Varsói Szerződés főparancsnoka (Konyev marsall), október 31-én kapta meg az “ellenforradalom” leverésére, a rend helyreállítására a parancsot. A beavatkozást utólag hagyták jóvá a szocialista országok vezetői (november 1. Breszt és november 2.Bukarest). A román vezetés felajánlotta, hogy részt vesz az intervencióban.
A szovjet vezetés Moszvában szinte naponta ülésezett, és tárgyalta a magyar helyzetet. A november 1-i ülésén Szuszlov kifejtette: ” Nincs biztosíték arra, hogy ez a kormány tartani tudja magát. Csakis a megszállással biztosíthatunk magunknak olyan kormányt, amely támogat bennünket”- Meg kell szállni az országot… -követeli Szerov. És november 1-én éjjel Kádár Jánost és Münich Ferencet már Moszkvába röpítették.
Kádár János, aki a kormánytagok között az egyetlen, aki a főváros megvédése ellen volt, Moszkvában a november 2-i ülésen részletesen beszámolt az itthoni helyzetről.
Konyev marsallt kinevezték a magyarországi hadművelet vezetőjének, aki Szolnokra jött, hogy egyértelműen felkészüljenek a második katonai beavatkozásra.
Lascsenkó november 2-án Szolnokon Konyev marsallt arról tájékoztatta, hogy a jelenleg Magyarországon lévő szovjet haderő nem lesz elegendő a magyar felkelés gyors leverésére, és még egy hadosztály erősítést kért.
November 4-én hajnalban Románián keresztül megérkezett a következő gépesített gárdahadosztály is, de ez már az Odesszai Katonai Körzetből. Előbbiek a Szovjetunió Kárpáti Katonai Körzetébe tartoztak. A szovjet védelmi miniszter veszteséglistájának bevallott adatai szerint a ” Forgószél” hadműveletben 58.821 szovjet katona vett részt.
Az RTF bécsi különtudósítója szerint 200.000 szovjet gyalogos és 4600 tank tartózkodott hazánkban. Ehhez kell még számítani a többezer harci járművet is.
A támadás legalizálásához megszerezték a Varsói Szerződés tagállamai legfelsőbb politikai vezetőinek egyetértését. Így Magyarország katonai “megsegítéséről” határoztak.
Speciális osztagokat hoztak létre KGB-s vezetők (Szerov, Grebenyik, Zirjanov, Korotkov) irányításával. A Tökölre tárgyalni menő magyar katonai küldöttséget még november 3-án éjfél körül letartóztatták.
A második beavatkozás a “Forgószél” (Vihr) hadműveleti nevet kapta, és a Mennydörgés” (Grom) jelszóval indult november 4-én hajnali 4 órakor.
A feladat: a magyar szabadságharc eltiprása, a kormány elfogása volt, az esetlegesen ellenálló magyar honvédség lefegyverzése, valamint letartóztatások, deportálások.
A cél: Magyarországot megtartani a szovjet hatalmi övezetben, és a Moszkva által kinevezett törvénytelen Kádár-kormányon keresztül irányítani.
A levert magyar szabadságharcot kegyetlen megtorlás követte. Bár több, mint kétszázezer embernek sikerült kimenekülnie az országból, 23.761 elítéltről több, mint 400 szabadságharcos kivégzéséről, 16 -18.000 ítélet nélkül közbiztonsági őrizetbe került személyről tudunk, akiket többek között a kistarcsai, tököli táborokban tartottak fogva.
Bár az ENSZ folyamatosan napirenden tartotta a magyar kérdést. Az ENSZ-ben a magyar üggyel szívvel-lélekkel foglalkozó diplomata,Povl Bang Jensen máig ki nem derített „rejtélyes” módon vesztette el az életét. Jensen nem volt hajlandó átadni a magyar menekültek vallomásait az ENSZ illetékes szerveinek, mert attól tartott, hogy azok a KGB kezébe kerülnek.
A magyar ügyet csak alku eredményeként vették le az ENSZ-napirendről. Kádárék 1963-ban amnesztiát adtak az ötvenhatos elítélteknek (1963.évi 4.tvr.). “3480 fő szabadult ki a börtönökből. A forradalom elítélt barikádharcosai (becsült adat:600-800 fő), csak a hetvenes években szabadultak.”
Elhallgatott tényként említem meg, hogy Spanyolországból Franco tábornok százezer fős önkéntes hadsereget akart küldeni a magyarok megsegítésére november 4-ét követően. De nem voltak megfelelő repülőgépei. A Madridtól Sopronig tartó úthoz a spanyol gépek üzemanyaga kevés lett volna utánpótlás nélkül. Franco hiába számított amerikai repülőgépekre, Amerika pedig nem segített. Az önkéntesek csak Münchenig jutottak el. Magyarországra a hírek szerint csak egyetlen spanyol önkéntes tudott eljutni.
Ezek a tények azt igazolják, hogy Amerika cserbenhagyta a magyar szabadságért küzdőket, nem kockáztatta a békességet Magyarországért, de ugyanakkor maximálisan kihasználta propaganda célokra a “magyar ügyet”. A szovjet propagandának viszont nagyon jól jött, hogy a világ közvéleménye megoszlott a két konfliktus között.
De sajátos” álláspontot képviselt Amerika a levert magyar szabadságharcot követő menekültekkel kapcsolatban is.
Álljon itt ennek igazolására, ami a menekült szabadságharcosokkal történt meg. Az interjú részletek az Igazságot ’56-nak kötetben jelentek meg.
Bécsben, az Amerikai Nagykövetségen történt
Mi november 9-én indultunk, 10-én már Komáromban voltunk, egy nap szénásban aludtunk, és 12-én hagytuk el az országot.
Az osztrák oldalon alig mentünk egy fél kilométert, vadászokkal találkoztunk, gazdag emberekkel. Mindegyikünknek adtak 50 – 50 schillinget. Elmondták, hogy hová menjünk, hol találjuk meg az autóbuszt, ami bevisz bennünket Bécsbe. Mind a huszonhármunknak sikerült átjutni, és bementünk úgy, ahogy voltunk, fegyveresen az amerikai követségre.
A követ megkérdezte, hová akarunk menni. Mondtuk: Amerikába. Mire a követ felvilágosított bennünket, hogy forradalmárok nem mehetnek Amerikába. Ez törvény.
– De hát mi csináltuk a harcot, – mondtuk.
– Mindegy, nem lehet! – válaszolta.
Erre elmentünk másnap a New York Times bécsi szerkesztőségébe, ahol elmeséltük, hogy mi történt. Egy McCormick nevű úr azonnal érintkezésbe lépett a követtel, aki neki is megmondta, hogy forradalmárok nem mehetnek Amerikába. Ezt követőenMcCormick Amerikában, a kongresszusban előadta a mi esetünket.
Erre az Amerikai Kongresszusban hoztak egy olyan törvényt, hogy a magyar szabadságharcosokat be kell engedni Amerikába. Ennek ellenére háromszor voltunk orvosi vizsgálaton, mert mindig eltűntek a papírjaink. A végén ismét elmentünk Mr. McCormickhoz, aki felhívta a követet, és megbeszélte vele, hogy most már beengednek bennünket Amerikába. Ez 1956 decemberében volt. Közülünk nem mindenki jött ki Amerikába, mivel a történtek miatt megharagudtak. Többen mentek Franciaországba, Svédországba, és Ausztráliába is. Négyről tudok, hogy Amerikába jöttek. De külön-külön.
Mi a fegyvereinket is otthagytuk az amerikai követségen, amikor másodszor is azt mondták, hogy nem mehetünk Amerikába. Azt kérdeztük a követségen, hogy akkor megyünk az orosz követségre, és kérjük, hogy vigyenek minket Oroszországba, mert hiszen ellenük harcoltunk. Talán odatartozunk hozzájuk ?!
Végül január 11-én indulhattam hajóval Bremenhanenből. Januárban kerültem Ellis Islandra Camp Cleaverbe . (…)1450-en voltunk a hajón. Mindannyian menekültek, civilek és szabadságharcosok.
Itt nagyon rendesen fogadtak, nem úgy, mint Bécsben, ahol a szabadságharcosok harmadrendű személyek voltak. Szinte senkik. Akik nem voltak szabadságharcosok, azok szinte azonnal mehettek Amerikába.” (Egeghi Péter)
Sok menekült magyar fiatalember még Európában azzal a reménnyel lépett be az amerikai hadseregbe, hogy visszajönnek Magyarországot felszabadítani. Sajnálatosan ez sem következett be. Helyette később a vietnámi háborúban vetették be őket.
Elveszett illúziók
Elterjedt a hír, hogy az olaszok légiót szerveznek, a Garibaldi légiót, ami jön vissza Magyarországra. Az egyetemisták szervezik, és oda lehet jelentkezni annak, aki akar. A Garibaldi légióval visszajövünk Magyarországot felszabadítani. (…) A legtöbb fiatal ment. Különböző táborokba helyeztek el bennünket. Ott tudtuk meg, hogy nem lesz Garibaldi légió, mert nem engedik meg az olaszoknak, és így elálltak tőle.
Hallgattuk a rádiót, hallottuk, milyen gyilkolások mennek otthon, meg Budapesten milyen terror van. A táborban forrongtunk, akarunk az olaszokkal beszélni. …Lido de Jezoloban voltam, amikor az a hír kelt szárnyra, hogy amerikaiak jönnek oda hozzánk katonákat szervezni. Aki akar, beléphet az amerikai hadseregbe. Ezért vártunk még egy pár hetet. Megérkeztek, és regisztráltattam én is, hogy be akarok lépni. Azzal a szándékkal, abban a reményben, amit a Szabad Európa és az Amerika Hangja Rádió mondott, hogy majd felszabadítják Magyarországot. Azt gondoltam – akkor úgy tűnt -, hogy nem az olaszok, meg a franciák, meg a spanyolok, akik szintén ígértek fegyveres segítséget Magyarországnak, hanem az amerikaiak fognak ebbe belépni. Abban reménykedtem, hogy majd amerikai kiképzést kapunk, és akkor jön Amerika segíteni. De hát erről aztán nem is nagyon beszéltek utána, a segítség elmaradt.” (Szabó-Kugli Gyula)
Az elmondottak ismeretében kérdésként tenném fel Bill Clinton állítását:
„ A magyarok rengeteggel tartoznak Amerikának”? – Miért is?
És:
Amerika nélkül nem lenne szabad Magyarország”? – Megszállva és megtorolva?
1956-ban kik hagyták cserben a magyar szabadságharcosokat? Kik gátolták meg, hogy mások is segítsenek? Kinek köszönheti a volt Szovjetunió, hogy nyugodtan megszállhatta Magyarországot további közel három és fél évtizedre?
Ezek után, csak utalnék a „rendszerváltásnak” nevezett kisiklatás cím-szavaira: az államadósság el nem engedésére, a rabló privatizációra, a Soros-ösztöndíjak járulékos utóhatásaira, a nemzeti érdekeket képviselők folyamatos támadásaira, stb.
A történelem ismeretében mindenki eldöntheti mennyiben igazak Bill Clinton volt amerikai elnök állításai. Mi is az, amit mi, magyarok Amerikának „köszönhetünk”. Ahogy 1956-ban, úgy napjainkban is tudomásul kell vennünk, hogy Amerika mindenkor csak a saját érdekeit képviseli. Gondoljunk csak az Európában történtekre, a nem kívánatos, Európa tudatos felszámolását jelentő betelepítésekre, a TTIP-re, az amerikai haderő Európába telepítésére.
Remélem, sokuknak jut eszébe Voltaire híres, szállóigévé vált mondása a barátokról, az ellenségről és a jó Istenről. S értenek a kimondatlan szavakból is.
Orbán Éva
Megjelent a KAPU 6-7.sz.













HÚSZ ÉVNYI RABLÁS RÖVID TÖRTÉNETE – AVAGY MAGYARORSZÁG KIFOSZTÁSA





fotó: Burger Zsoltfotó: Burger Zsolt
Több állami támogatást kaptak a multik az eltelt évek alatt, mint amennyi adót és járulékot befizettek az államkasszába
A nyugati pénzügyi tőke megtiltotta Antall Józsefnek, hogy az államadósságot a saját elképzelése szerint kezelje – állítja Bogár László. A közgazdász szerint hazánk – már a rendszerváltást megelőzően – egy globális és végtelenített adósságszivattyúnak, egy kifosztó szivattyúnak lett az áldozata.
Antall Józsefet 1990 elején, amikor még nem volt miniszterelnök, de már látható volt, hogy ő lesz a soron következő kormány feje, számos alkalommal vitték el azokba a nyugat-európai pénzpiaci központokba (Frankfurt, Párizs, London), amelyek a világ pénzhatalmának európai centrumai voltak” – mondta Bogár László közgazdász az Echo TelevízióKiút többszemközt című műsorában. Bogár László szerint Antall Józsefnek alkalma nyílt mindenkivel találkozni, aki ebben a pénzhatalmi rendszerben számít. A kilencvenes év végén drámai hangú beszélgetésen mondta el Bogár Lászlónak azt, hogy mi történt ezeken a beszélgetéseken. A rendszerváltás első miniszterelnöke szerint egy globális vélemény hatalmi terrorja nyilatkozott meg a találkozókon.
A bankárok udvariasan, de igen határozottan jelezték Antallnak, hogy mi az, amiről soha semmilyen körülmények között nem szabad beszélni. Nemcsak neki, de a kormányzati rendszer egyetlen tagjának sem” – mondta Bogár László, aki az Antall-kormányban politikai államtitkár volt.
A közgazdász szerint ilyen volt az adósság problémaköre, amely valójában egy negatív nemzeti vagyon. Tilos volt továbbá az adósság könnyítéséről vagy a fizetés átütemezésének akárcsak a lehetőségéről is beszélni. „Az ország népe logikusan számíthatott volna rá, hogy az adósságot eltörlik, vagy legalábbis felvetik ennek lehetőségét, mint ahogy ez Lengyelországban történt, ahol az adósság egyharmadát elengedték” – hangsúlyozta a közgazdász. Elmondta, hogy tilos volt arról is beszélni, hogy az ország egy végtelenített adósságszivattyúnak, egy kifosztó szivattyúnak az áldozata lett. Bogár László szerint arról végképp nem szabadott értekezni, hogy a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején hogyan és kik konstruálták meg azt a rendszert, amelynek nyomán az országot belehajszolták egy olyan adósságcsapdába, amelyből nem lehet kikecmeregni.
Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés. 1990-től – Antall József is ezt örökölte – már nem szerepelt ez a fogalom a statisztikai évkönyvben, amelyet a globális világképre hivatkozva szüntettek meg.
Antallnak arról sem szabadott beszélnie a nyilvánosság előtt, hogy a hazánk területén ideiglenesen állomásozómultinacionális vállalatok amelyek azóta letarolták a magyar gazdaságot – milyen alkuval jönnek be MagyarországraA legutóbbi időkig szigorúan tilos volt tudni, hogy mintegy hatezermilliárd forint nemzeti ajándékot (állami támogatást, adókedvezményt) kaptak ezek a vállalatok, többet, mint amennyi adót és járulékot befizettek az államkasszába” – mondta Bogár László. A közgazdász szerint a multik nemcsak ingyen használják a játéktereinket, de még nemzeti ajándékokban is részesülnek.
A sors fintora, hogy Soros György és Andrew Sarlos azt javasolta Antall Józsefnek, megvásárolják Magyarország adósságállományát, amely akkor huszonkétmilliárd dollárra rúgott. Ennek fejében a nemzeti vagyon legértékesebb darabjait kellett volna átadni az üzletembereknek. „Antall akkor azt válaszolta – nem szokott ilyen kifejezéseket mondani –, hogy ez kommunikálhatatlan, ezzel ő nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé. Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat, amelytől a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat. A dolog tragédiája az, hogy eltelt húsz év, az adósságunk százmilliárd dollárral több, mint akkor volt, közben pedig eltűnt a nemzeti vagyon” – mondta a közgazdász, akinek az a véleménye, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mintha Antall József elfogadta volna Sarlos és Soros ajánlatát.
Bencze Izabella, a volt Kincstári Vagyoni Igazgatóság egykori vezérigazgató-helyettese szerint a fejlett demokráciákban az állami vagyon tíz és harminc százalék közötti arányt képvisel a magántulajdonnal szembenMagyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebből próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk” – mondta Bencze Izabella. A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el.
Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva volt.

Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környező országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek.

Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri. Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt? A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerződést. Ezt a Nyugat el akarta kerülni” – mondta Bogár László.
(Forrás: Wiedemann Tamás – Magyar Hírek)




HATALMAS ISZLAMISTA FEGYVERRAKTÁRAT TALÁLTAK NÉMETORSZÁGBAN



Németországi iszlamista fegyverraktár Merkel szeme előtt…
Radikális szalafisták fegyverraktárát számolták fel a német rendőrség speciális egységei Észak-Rajna-Vesztfáliában egy mecset közelében. A titkos rejtekhelyen valóságos fegyverarzenál fogadta a kivezényelt rendőrségi kommandót. A fegyverraktár zöldség és fűszer hűtőkamrának volt álcázva. Észak-Rajna-Vesztfália tartomány lakossága hozzávetőlegesen 18 milliós, düsseldorfi székhellyel. Az utóbbi időben ugrásszerűen nőtt azoknak a muszlim fiataloknak a száma, akik ebben a német tartományban kívánnak letelepedni. Titkosszolgálatok jelentései alapján a radikális szalafisták száma is emelkedett a térségben, hiszen a muszlim bevándorlók jelentős része érkezik háborús övezetekből.
Háborút látott, fegyvert kiválóan ismerő 20-30 éves radikális fiatalok, akik hírből nem ismerik a toleranciát és akik köpnek az európai értékrendre. Információink szerint Németország történelmében a legnagyobb fegyverarzenált foglalták le a hatóságok, amik iszlám szélsőségesekhez köthetők. A németeket valósággal sokkolta a hír, miszerint az ISIS nevű terrorszervezet Németországban lévő alvó sejtjei aktivizálták volna magukat a több száz fegyverrel. Titkosszolgálati jelentések adnak hírt arról, hogy fundamentalista iszlamisták készen állnak az erőszakra, hogy lecsapjanak Németország különböző részein.
Lehallgatott és elektronikus levelek bizonyítják a szélsőségesek aktivitását Németország szerte. A hamburgi titkosszolgálat és elhárítás pénteken jelentette, hogy tudomásuk van arról, hogy iszlamista extrémisták csoportja készít elő akciókat. A német hatóságok korábban is monitor alatt tartották azt a néhány száz radikális szalafistát, akik száma az utóbbi hónapokban több ezresre emelkedett.
A szélsőséges liberálisok, vagyis a belső ellenségeink szerint menekültek. A tények azonban fegyverkezésről, nemi erőszakról, drogterjesztésről és egy új típusú bűnözői réteg kialakulásáról szólnak! Hasonló fegyverraktárak Németország különböző részein létezhetnek. Azoknak a terrorista csoportoknak, akik be akarják juttatni sejtjeiket az európai országokba, nagyszerű alkalom a menekültinvázió. Gyakori esetekről beszélünk, ha azt mondjuk, a menekültek személyazonosságát rámondásos alapon rögzítik.
Az esetek többségében semmiféle hivatalos okmánnyal nem rendelkeznek! A német politikusoknak be kell látniuk, hogy Angela Merkel heves invitálásának hatására szalafista szélsőségesek ezrei érkezhetnek az országba. Olyan veszélynek téve ki Németországot és a német lakosságot, ami beláthatatlan következmények elindítója lehet. A Németországban élő iszlám népesség nem kíván integrálódni a társadalomba, ezzel szemben párhuzamos társadalmat épít a már meglévőben. Nem tiszteli a német törvényeket, saját törvényeit, az úgynevezett shária törvénykezést tartja követendőnek. A nők és gyermekek megerőszakolását nem tartják bűnnek. Ingyen követelnek mindent maguknak.
Vallási vezetőik többször azt nyilatkozták, hogy Európát hamarosan leigázzák az iszlamista fiatalok és kalifátust alkotnak maguknak. Az Észak-Rajna-Vesztfáliában lefoglalt fegyverek valószínűleg a vallási fanatikus csoportokhoz köthetőek. Ezekkel a fegyverekkel terveztek mészárlást az ellen a nép ellen, amely befogadta őket.
Siklósi Botond, VILÁGFIGYELŐ
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)




Nem kell beszarni a neutron bombát még nem találták meg !!
De a Sorosék rajta vannak !!!
Még nincs eldöntve kivel játszatják el a balek szerepét !!




FAJOK KEVEREDÉSÉT AKARJÁK AZ UNIÓS POLITIKUSOK





Az elmúlt hetekben két nagyon befolyásos európai politikus beszélt Európa lehetséges jövőjéről, arról, hogy ők milyen Európát képzelnének el a következő évtizedekben. A két politikus: Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere, illetve Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, tehát olyan emberek, akik valóban befolyásolják, befolyásolni képesek Európa, illetve az Európai Unió jövőjét.
Beszédeik felidézése előtt máris ki kell jelentenem: amennyiben a Schäuble- és Timmermans-féle vízió nem marad pusztán vízió, hanem – a Brexit ellenére vagy éppen azért – gyakorlattá, életté, valósággá válik, akkor valóban újra kell gondolnunk nekünk, magyaroknak, s az európai állampolgároknak, van-e még értelme az unió egyben tartásának, van-e még értelme egyáltalán egy ilyen unió irányítását elfogadni, avagy más megoldásokban kell gondolkodni. Wolfgang Schäuble a Die Zeitnek adott interjút a német kormány bevándorláspolitikájáról, s többek között kijelentette: azért kell beengedni a migránsokat, hogy Németország lakossága ne legyen beltenyésztett. Szerinte „az elszigeteltség a vesztünket jelentené. Vérfertőzéshez vezetne.” És még mindehhez hozzáteszi: „a muszlimok gazdagabbá teszik a mi nyíltságunkat és sokszínűségünket. […] Nézzék a németországi törökök harmadik generációját – különösen a nőket. Ebben hatalmas lehetőség rejlik az újításra.”
Megáll az ész.
Eddig azt hittük, a német kormány azért tárja ki a kapuit a bevándorlók előtt, mert velük akarja pótolni az évről évre kieső munkaerőt. Nos, most csattanós választ kapunk: az a Schäuble, akiről eddig azt hallottuk, hogy a gazdaság és a pénzügyek felkent szakértője, az a Schäuble, aki eleddig elsősorban Görögország folyamatos gazdasági szorongatásában jeleskedett, váratlanul migrációs, civilizációs és demográfiai szakértővé válik. Eleddig azt is joggal hihettük, hogy éppen ő lesz az utolsó, aki a teljesen öngyilkos és érthetetlen Willkommenskulturt nem a gazdasági, munkaerő-utánpótlási kényszerek felől magyarázná meg a közvéleménynek…
Schäuble azonban teljesen váratlanul a migráció igazi, alapvető fontosságát a német és arab, muszlim népek, fajok keveredésében látja. A pénzügyminiszter az interjúban kitágítja a témát, s nem pusztán német, hanem európai metszetbe helyezi, s közvetetten arra utal, hogy Európa elkorcsosul, életképtelenné válik, ha nem történik meg az európai és arab – vagy más – fajok egyesülése.
Schäuble víziói nemcsak rémisztőek, de már első olvasásra is tarthatatlanok. Miféle faji korcsosulás veszélyezteti a nyolcvanmilliós Németországot, ahol eleve több germán népcsoport él együtt, bajorok, szászok, svábok, poroszok, rajnai németek, észak-németek stb., nem beszélve Európáról, amely éppen csodálatos nemzeti sokszínűségéről ismert, a keltáktól kezdve a germán népeken át a szlávokig és tovább? Hogyan lehetne beszélni faji elkorcsosulásról ebben az esetben? Ellenkezőleg: az európai népek, népcsoportok, nemzetek, nemzetiségek a maguk sokszínűségében mutatnak fel egy nagyobb egységet, egy működő rendszert, amit kultúrának vagy civilizációnak nevezhetünk. Éppen ez a sokszínűségre épülő egység bomlana meg akkor és azzal, ha más kultúrákkal, civilizációkkal keveredne, legyengítené, felbomlasztaná, s végül megszüntetné azt.
Nem is beszélve arról, hogy éppen a muszlim világban jellemző a beltenyészet, az unokatestvérekkel való házasodás, miközben a keresztényekkel való egybekelés kifejezetten tiltott és bűnös dolognak számít. Miről beszél a pénzügyminiszter? Mi lenne a következménye az általa helyesnek és kívánatosnak vélt keveredésnek muszlimok és európaiak között? Korántsem az, amit ő gondol. Hanem, az iszlám törvényei alapján, bekövetkezne a muszlim férfiakkal kötött házasságok után az európai, német nők iszlamizációja, fordítva pedig nem működne a folyamat. Mindez immáron nem párhuzamos társadalmak, hanem párhuzamos kultúrák és vallások élet-halál harcához vezetne, pusztuláshoz, háborúhoz és romláshoz.
De térjünk át Frans Timmermansra, aki az európai parlamenti képviselőkhöz így szólott: „…a diverzitás az emberiség jövője (sorsa). A világ legtávolabbi szegletén sem lesz olyan nemzet, amelynek ne lenne diverzitás a jövőjében. Ebbe az irányba halad az emberiség. És azok a politikusok, akik azt próbálják eladni a választópolgáraiknak, hogy létezhet olyan társadalom, amely kizárólag egy kultúrába tartozó emberekből áll, olyan jövőképet rajzolnak fel, amely egy soha nem létezett múltra épül. Ezért ilyen jövő nem lesz. Európa sokszínű lesz, mint ahogy a világ összes többi része is sokszínű lesz.”
A diverzitás ebben az összefüggésben nem mást jelent, mint az egyes nemzetállamok faji, nemzetiségi, etnikai, genetikai keveredését. De az EB-alelnök túlmegy ezen, s azt mondja, hogy egyetlen ország – EU-tagállam – sem gondolhatja azt, hogy a jövőben egy kultúrához tartozó emberek alkotják majd a társadalmukat. Itt már a kultúrák, civilizációk egyesüléséről és keveredéséről van szó. Nem lehetséges tehát, hogy mondjuk Lengyelország vagy Magyarország azon ábrándozzon, hogy továbbra is a keresztény kulturális szokásokra és hagyományokra alapozza a társadalmát. Timmermans bántóan arrogánsan jelenti ki: ilyen jövő nem lesz! Faji és kulturális diverzitás fogja jellemezni az európai országokat.
Vagyis: minden gyökeresen átalakul és felfordul, az európai kultúra felolvad talán egy új, soha nem látott, a szép jövőt jelentő globalista csúcskultúrában.
És ezt nem más mondja, mint az Európai Unió egyik vezetője.
Visszatérve Wolfgang Schäublére: a német pénzügyminiszter gondolatai a német és európai belterjességről, illetve a muszlim és a német, európai népek keveredésének nagyszerűségéről és csodálatos lehetőségeiről tudományos, illetve kulturális szempontból is tarthatatlanok, nevetségesek. Kérdés akkor: miért mond ilyeneket?
A válasz Timmermansnál található, aki egyszerűen kijelenti, hogy a faji és kulturális keveredés és sokszínűség Európa és az európai nemzetállamok jövője. Ez lesz és punktum. Vagyis itt nem mással állunk szemben, mint vezető európai politikusok ideológiai alapú víziójáról, tervéről, a világ átalakításának nagy, neoliberális-globális kísérletéről. A kommunizmus és a fasizmus után a harmadik gigantikus vízióról, ami immáron az egész világ térdre kényszerítésére játszik. Azt gondolom, ha Schäuble pénzügyminiszter váratlan antropológussá és demográfiai szakértővé válásának, s nagy megvilágosodásának okait keressük, akkor egészen véletlenül és halkan érdemes megemlíteni, hogy az interjú megjelenése előtt először vett részt a Bilderberg-csoport évi rendes összejövetelén Drezdában. Ott általában sokat okosodnak a résztvevők. De ez bizonyára roppant véletlen egybeesés…
Még egyszer meg kell ismételnem: ha a Timmermansok és Schäublék, valamint persze Merkelek és Martin Schulzok által fémjelzett politikai elit fogja meghatározni Európa jövőjét, azt a bizonyos szép, új globális világot, akkor valóban az EU-val kapcsolatos alapkérdések sem lesznek megkerülhetők.
A szerző: Fricz Tamás politológus
forrás: 2016. július 05., kedd 10:36 | Hírek.sk | Magyar Idők
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

A fehér faj uralmát akarják megtörni , mint az USA .- ban , de közben a Német , és az Orosz nemzet egymásra talál , és vége lesz az uralmuknak !!
Így szorul ki a bankárkaszt és a világállam pártja a hatalomból , itt a vakolókról beszélünk a szabadkőműves páholyok uralmáról a zsidó befolyásról !!



SCHÄUBLE MEGHIBBANT: ELÁRULJA A NÉMET KORMÁNY ALJAS NÉZETEIT



Pénzügyminiszter:azért engedjük be a migránsokat, hogy közösüljenek az európaiakkal
Wolfgang Schäuble hidfo.ru
A német pénzügyminiszter szerint az Európai Unió határainak lezárása vérfertőzéshez vezetne; azért kell beengedni a migránsokat, hogy Németország lakossága ne legyen beltenyésztett.
Meglepő kijelentést tett a német pénzügyminiszter, akinek hivatásából adódóan az lenne a feladata, hogy gazdasági szempontból értékelje a bevándorlás következményeit: Wolfgang Schäuble a Die Zeit német lapnak adott interjú során azzal védelmezte a kormány bevándorlás-politikáját, hogy – szó szerint – kijelentette:
az elszigeteltség a vesztünket jelentené. Vérfertőzéshez vezetne.”
Schäuble a lapnak nyilatkozva furcsa megszállottsággal beszélt a népek keveredéséről, és olyan módon beszélt az emberekről, mintha csak tenyészanyagként tekintene rájuk. Azt mondta: a muszlimok gazdagabbá teszik a mi nyíltságunkat és sokszínűségünket. […] Nézzék a németországi törökök harmadik generációját – különösen a nőket. Ebben hatalmas lehetőség rejlik az újításra.”
Schäuble szerint, ha Európa lezárja határait, és nem enged be senkit más népcsoportokból, akkor a német férfiakelkerülhetetlenül saját lányaikkal és nővéreikkel fognak paráználkodni”.
Valóban léteznek olyan kutatások, melyek azt vizsgálják, hogy minimálisan milyen méretű kell legyen egy emberi társadalom ahhoz, hogy elkerülje a beltenyésztést. Ezek a számítások azonban tízezerre teszik azt a létszámot, ahol egy társadalomban már nem merül fel a “beltenyésztettség” veszélye. Németország lakossága jelenleg 80 millióra tehető, az Európai Unió összlakossága pedig mintegy 508,2 millió fő. Schäuble kijelentésének emiatt semmi köze a tudományossághoz, sokkal inkább ideológiai meggyőződésnek tekinthető: egy olyan ideológia, ami a más népcsoportokkal keveredést tartja kívánatosnak.
Schäuble kijelentése emellett egyértelművé teszi, hogy Németország egyik vezető politikusa nem gazdasági, hanem faji alapon ítéli meg a bevándorlást, és amiatt akarja beengedni az afrikai és arab migránsok millióit, hogy a fehér európai lakosság keveredjen velük.
A pénzügyminiszter kijelentése a német sajtóban is felháborodást váltott ki. A Der Tagesspiegel szerint Schäuble török nőkre vonatkozó kijelentése (innovációs potenciálként hivatkozik rájuk) semmibe vesz mindent, amit egyénként elérhetnek, ehelyett egyszerű biológiai anyagként, tenyészpopulációként tekint rájuk, akik létezésének egyetlen értelme, hogy közösüljenek az európai férfiakkal. A lap maga is említi, hogy a pénzügyminiszter kijelentése és a fajkeveredés ilyen fokú kívánatosnak tartása egy totalitárius politika megnyilvánulása lehet.
hidfo.ru
 Nemzeti InternetFigyelő (NIF)






KISZIVÁRGOTT: AZ EU-CSÚCSON MEGFENYEGETTÉK A VISEGRÁDI ORSZÁGOKAT



A fejlesztésekre szánt uniós támogatások csökkentésével fenyegette meg a visegrádi országokat Matteo Renzi olasz kormányfő, amennyiben nem vesznek részt a migrációs krízis hatékony kezelésében – közölte újságírókkal az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozónak részleteit ismerő brüsszeli forrás péntek hajnalban.
Az uniós vezetők csúcstalálkozóján a migrációs válság lehetséges megoldásairól folytatott vitán Matteo Renzi azzal fenyegette meg Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát, ha nem vesznek részt a menedékkérők tagországok közötti elosztásának rendszerében, csökkenthetik a fejlesztésekre szánt kohéziós alapból származó uniós pénzeket.
A migrációs krízis minden európai országot érintő közös európai probléma” – hangsúlyozta az olasz kormányfő.
Ha ezek az országok nem mutatnak szolidaritást, akkor az unió költségvetése is kevesebb szolidaritást fog mutatni irányukban – tette hozzá.
a visegrádi négyek kormányfőinek találkozójaA visegrádi négyek kormányfőinek találkozója: a bűnbakkok!!!
Ez a támogatás a volt szocialista országok elmaradottabb régióinak felzárkóztatására szánt, hétéves, 2014-2020 közötti periódusban folyósítandó strukturális alapokra vonatkozó támogatást érintheti – tájékoztatott a neve mellőzését kérő brüsszeli forrás.
Az alap legnagyobb befizetője Németország és Franciaország után Olaszország.
Mivel a menedékkérők számának növekedésével a befogadó országok kiadásai fedezésére uniós támogatáshoz folyamodnak, az unió hat hónapos elnökségét ellátó Hollandia felvetette annak lehetőségét, hogy a strukturális alapok egy részét szükség esetén a migrációs válság kiadásaira fordítanák.
Nincs értelme a válság megoldását célzó, egymástól független terveknek
A közös felelősségvállalás és a tagországok közötti nagyobb szolidaritás vezethet a migrációs válság rendezéséhez – hangzott el Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közös, péntek hajnali sajtótájékoztatóján.
A migrációs válságról folytatott, munkavacsorával egybekötött megbeszélés középpontjában a menekültáradat hatékonyabb kezelését célzó intézkedések megvalósítása állt.
donald tusk az európai tanács elnöke és jean-claude juncker, az euróoai bizottság elnöke. (fotó: reuters)Donald Tusk az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Euróoai Bizottság elnöke. (Fotó: Reuters)
Donald Tusk kijelentette, hogy az Európát érintő migrációs krízis megerősíti az unió egészének elkötelezettségét egy közös megoldás elérésében.
Az ülésen résztvevő politikusok egyetértettek abban, hogy nincs értelme a válság megoldását célzó, egymástól független terveknek, amelyek csak megosztják az uniót.
Ezzel szemben különböző megközelítéséket kell keresni és azok által egységes uniós tervet kell formálni.
A válságra adott válaszokat Brüsszel elfogadja, de elengedhetetlennek tartja azok összehangolását, hogy egy közös európai megoldás jöjjön létre belőlük – hangsúlyozta Tusk.
Az Európai Tanács elnöke végezetül kiemelte, hogy minden tagországnak be kell tartania a közösen hozott jogszabályokat, így  a menedékkérők tagországok közötti elosztására vonatkozó megállapodást, illetve a schengeni övezet egyezményében foglaltak betartása.
Migránsválság: Törökország nélkül nincs megoldás
A migrációs válság rendezésének érdekében március elején újabb EU-török találkozót tartanak – jelentette be Donald Tusk.
migránsok várakoznak a török-szír határnál.Migránsok várakoznak a török-szír határnál.
Jean-Claude Juncker a sajtótájékoztatón elmondta: a tanácskozáson részt vevő politikusok egyetértettek abban, hogy
nincs más megoldás a migráció okozta problémára, mint a körültekintően létrehozott és minden elemében betartott együttműködés Törökországgal.
Juncker reményét fejezte ki, hogy minden tagállam a probléma megoldására összpontosít, és ennek érdekében azok az országok is részt vesznek a menekültek elosztásában, amelyek korábban ettől elzárkóztak.
Angela Merkel német kancellár a munkavacsora után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: Európa szempontjából a legfontosabb  az, hogy a schengeni rendszer ismét működjön. Ennek feltétele a külső határok védelme, a hot spotnak nevezett regisztrációs központok megfelelő üzemeltetése, az EU-Törökország akcióterv maradéktalan végrehajtása, a menekültek unión belüli áthelyezése, valamint a menekültstátusra nem jogosultak visszaküldése.
Meghökkentő javaslattal állt elő Cameron
Komoly ellenállásba ütközött számos tagállam részéről David Cameron újonan beterjeszett javaslata – állítják névtelenséget kérő források az Európai Tanács csúcstalálkozóján.
Nem csak 13 évig korlátoznának bizonyos juttatásokat a britek, hanem a brit miniszterelnök állítólag egy másik, heves vitákat kiváltó felvetéssel is előállt,
amely az uniós munkavállalók nem Nagy-Britanniában élő gyermekei után járó családi pótlék csökkentésére vonatkozott.
A név nélkül nyilatkozó EU-illetékes azt közölte, Cameron új javaslata szerint ebben az esetben nem csökkentenék, hanem teljesen megszüntetnék a családi pótlékot, és ez nemcsak az újonnan érkezőkre, hanem a már a szigetországban dolgozókra is vonatkozna.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)




MERKEL ELLENI PUCCS ZÁRHATJA LE A NÉMET MIGRÁNSVÁLSÁGOT





Angela Merkel korábbi szövetségesei váltak főbb ellenfeleivé a Der Spiegel napilap szerint, ami elismerte, hogy a kancellár egyre kevésbé tudja ellenőrzés alatt tartani saját kormányát, és puccs készülődik ellene.
A lap szerint a kancellár elveszíti hatalmát, amiért a tömeges bevándorlást nem akadályozta meg. A német miniszterek mostanra nem is próbálnak kompromisszumot keresni Angela Merkel és a saját álláspontjaik közt, ehelyett elkezdtek a színfalak mögött cselekedni, ami felveti a puccs előkészületének lehetőségét. A lap újságírója, Jakob Augstein arról számolt be, hogy a pozitív kommunikáció ellenére a migrációs válság kaotikus állapotokat idézett elő Németországban, ami az ország egészében és a kormányzati körökben egyaránt mutatkozik. A Spiegel publicisztikája szerint a kormánykoalíció közti tárgyalások eredménytelensége nem csak a radikálisan eltérő álláspontokra vezethető vissza, hanem, hogy Angela Merkel elveszíti régi szövetségeseit, a kancellár hatalmának megrendülése pedig megengedhetővé teszi a politikusok számára, hogy Merkel állásfoglalásait már ne tekintsék viszonyítási pontnak.
Korábban a koalíció tagjai megállapodtak abban, hogy a migránsok Németország területén maradhatnak három évre, később pedig családjaik is letelepedhetnek. A megállapodást követően Thomas de Maiziere belügyminiszter váratlanul jelentette be a bevándorlás korlátozását, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter pedig azonnal támogatásáról biztosította, ami azt mutatja, hogy már a kormány tagjai is Merkelt megkerülve próbálják kezelni a helyzetet.
Bár a belügyminiszter kénytelen volt visszavonni a határok teljes lezárása érdekében hozott intézkedéseket, a miniszterek független cselekvése a kormány megosztottságára utal, és a későbbiekben egyértelművé vált, hogy a migrációs válság miatt a kormánykoalíció felbomolhat. Augstein szerint idegen erők egy “mocskos játékot játszanak” több ezer nő és gyermek életét kockáztatva, akik nyilvánvalóan nem maradhatnak majd az országban, de bizonyos érdekkörök továbbra is fenntartják azt a látszatot, hogy az ország befogadó. A fentiek okán már most mutatkoznak annak jelei, hogy a bevándorlók a kormány saját magával is ellentétes állásfoglalásai miatt nem bíznak a hatóságokban, és inkább a illegális életmódot választják. Augstein hangsúlyozta, hogy mindkét szélsőséges állásfoglalás káros, de a legnagyobb probléma a kormány cselekvésképtelensége és megosztottsága, ami hosszú távon kezelhetetlenné teszi az országra zúduló problémát.









Eltűnt Farkas Flórián



Nyoma veszett Farkas Flóriánnak. A tervek szerint hosszú idő után a nyilvánosság elé lépett volna a miniszterelnöki biztos, de mégsem jelent meg azon a nemzetközi konferencián, ahol a kormány romapolitikáját méltatta volna - számolt be az egykori ORÖ-elnök eltűnéséről az ATV.





Ez volt az a konferencia, ahol Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter azzal lepte meg közönségét, hogy kijelentette: az elmúlt két évben szinte minden mutatóban javultak a magyarországi roma közösségek életfeltételei. 
Bár a humánminiszter mindent megtett, hogy csodálatosnak láttassa a magyar cigányság életkörülményeit, az "Együtt kezdtük, együtt folytatjuk" hangzatos című nemzetközi konferencián hiányzott egy várva várt felszólaló: Farkas Flórián, aki jó ideje nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, mióta súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja miatt több eljárás is indult az ORÖ gazdálkodása ügyében, méghozzá abból az időszakból, amikor Farkas volt az elnök.
Ahogy lapunk is beszámolt róla, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által szervezett konferencián tartott volna előadást. Vajda László korábban a konferencia hírére úgy reagált, hogyszembeköpés és hazugság azt mondani, hogy van akármilyen eredmény is a felzárkóztatásban, hiszen a miniszterelnöki biztos pont az ezekre szánt pénzeket nyúlta le.
A nemzetközi esemény egyébként azzal volt kapcsolatos, hogy öt évvel ezelőtt fogadták el magyar kezdeményezésre az európai roma stratégiát, itthon pedig a társadalmi felzárkózási programot.
Az ATV riportját Farkas eltűnésével  kapcsolatban ide kattintva nézheti meg!
Most szigorlatozik kérjük ne zavarják +++ !




Vizoviczki embere is azt állítja: milliókat kellett vinni Rogánnak



Minden évben 4 millió forintot kellett Vizovicki Lászlónak bevinnie Rogán Antalhoz, hogy az érdekeltségébe tartozó belvárosi helyek megkapják az önkormányzattól a teraszengedélyt.
Ezt a Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottja állította az N1Tv-nek adott exkluzív interjújában. A Jobbik-közeli csatorna több órás beszélgetést rögzített a maffiózó bizalmasával. A nő számos részletet elmondott arról, hogyan működött a diszkópápa birodalma hosszú éveken át az önkormányzatok és a rendőrség asszisztálásával.
A szerdán bemutatott interjúrészben a korábbi V. kerületi polgármester, Rogán Antal és Vizoviczki személyes kapcsolatáról van szó. A nő állítása szerint minden szezon elején négymillió forint kenőpénzt kellett fizetniük azért, hogy a belvárosi teraszok kinyithassanak. Az egyik terasz ügyvezetője, Túrós József rajta keresztül üzent a "főnöknek", Vizoviczki Lászlónak, hogy amíg nem viszi be a pénzt, addig nem tudnak kinyitni.
A Vizovicki László ellen folyó eljárásban költségvetési csalás és vesztegetés a vád, politikusokat azonban nem vádoltak meg, holott a nyomozati dokumentumok szerint polgármesterek és jegyzők is kapcsolatban álltak a vállalkozóval, és a rendőrség is megállapította, hogy Vizoviczki több emberének voltak kapcsolatai a kerületi önkormányzatoknál.
A nyilatkozat újabb kihívás lesz Rogán Antal kabinetminiszter számára, akinek az elmúlt hetekben többször kellett magyarázkodnia, miután a budapesti alvilág másik nehézembere, Portik Tamás bíróság előtt állította, hogy 10 millió forintnyi eurót vitt az egykori polgármesternek az olcsón megszerezhető önkormányzati ingatlanok miatt.
A miniszter közleménye az új állítások nyilvánosságra kerülése után expressz gyorsasággal jelent meg az MTI-ben:
 A Jobbik TV ma megjelent videója egy arctalan hazugság. A videón szereplő névtelen, arctalan személy egyetlen szava sem felel meg a valóságnak.
A Népszabadság megkereste Rogán Antal titkárságát, hogy a miniszter a közleményben foglaltaknál részletesebben kifejthesse álláspontját, ez elől azonban a titkárságon elzárkóztak.

Érik a 300 milliárdos mutyi – a Habony-Rogán páros lehet a háttérben



Azt a kft.-t, amelybe a főváros összes közbeszerzését kiszervezték, a cégbíróság előtt Habony Árpád és Rogán Antal ügyvédi holdudvara képviseli – tudta meg aVálasz.hu.

Óriásmutyitól tartanak a fővárosi cégvezetők, miután az önkormányzat és a budapesti tulajdonú vállalatok (BKV, BKK FKF, gyógyfürdők és társaik) összes közbeszerzését kiszervezték a Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft.-be. Az új cég ugyan budapesti tulajdonban van, ám az Index informátorai azt sejttették, hogy ezen a társaságon keresztül az egyik legerősebb kormányzati érdekcsoport teheti rá a kezét az évi 300 milliárd forintos fővárosi közbeszerzési keretre.
A Válasz.hu szerint a FKLM Kft. azt a Kosik ügyvédi irodát bízta meg a társaság képviseletével, amelynek névadója, Kosik Kristóf már számtalanszor bukkant fel Habonyhoz köthető cégek körül. A Kosik-cég másik ügyvédje pedig az a Kertész Balázs, aki sokáig Rogán közeli munkatársa volt a belvárosban, és ma is a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöke.
A Kosik Ügyvédi Irodának a Rogán- és Habony-közeli letelepedésikötvény-bizniszben is komoly szerepe van.
És a slusszpoén: a portál egyik forrása szerint
az említett érdekkör alig várja, hogy nyilvánosságra kerüljön ez az információt. Így ugyanis minden potenciális beszállító számára világossá válik, hogy őket kell keresni, ha munkához akarnak jutni a fővárosban.


Hétfőn negatív piaci reakció várható a török puccskísérlet miatt


Londoni pénzügyi elemzők szerint hétfőn negatív piaci reakció várható a törökországi puccskísérlet miatt, bárhogy végződjék is. Citybeli vélemények szerint a NATO-szövetségesek bizonyára nem fogják támogatni a demokratikusan megválasztott török kormány erőszakos megdöntését.
A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szombat hajnali helyzetértékelésükben "negatív reflexszerű reakciót" valószínűsítettek az ázsiai piacok hétfői nyitására, bár szerintük ezt kordában lehet majd tartani.
A ház várakozása szerint a tágabb értelemben vett feltörekvő európai térség valutáit és kockázati eszközeit valószínűleg az ázsiainál nagyobb negatív hatás éri majd a térségi bizonytalanság miatt.
Feltételezve, hogy a török piacok kinyitnak hétfőn, a török líra és a török adósságpiaci eszközök nagyon negatív reakciójára lehet számítani. Kérdéses, hogy a török jegybank hogyan reagál, de valószínű a kamatpiaci görbe invertálódása ebben a környezetben, és ez kisiklathatja a török központi bank esetleges kamatemelési kísérleteit a jövő héten – vélekedtek a TD Securities londoni elemzői.
A ház szerint a puccs szervezői ugyanakkor nem számíthatnak a külvilág támogatására, legkevésbé a legnagyobb NATO-szövetségesek részéről. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország ugyanis nem engedheti meg magának, hogy a demokratikusan megválasztott török kormány megdöntésére indított katonai puccs támogatójaként tűnjön fel – fogalmaznak a TD Securities londoni elemzői.
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Ecomomics feltörekvő piacokkal foglalkozó szakértői szombat hajnali gyorselemzésükben azt emelték ki, hogy a török gazdaság külső hitelfinanszírozási igénye jelentős a korábbi időszakban végbement robusztus hitelkiáramlási "boom" örökségeként. Ebben a környezetben a ház szerint súlyos reálgazdasági visszaesést okozhat, ha a puccskísérlet nyomán támadt piaci bizonytalanság elhúzódik.


Kétszázan haltak meg a török puccskísérletben


Péntek éjjel puccskísérlet volt Törökországban. Katonák foglalták el a fő reptereket és stratégiai pontokat Ankarában és Isztambulban, bejelentették, hogy átveszik a hatalmat.
Recep Tayyip Erdogan elnök ellenállásra szólította fel a híveit, akik az utcára vonultak és gyakorlatilag elfojtották a puccsot.
Sok helyen volt tűzharc, a parlamentre légicsapást mértek, több tucatnyian meghaltak és százak megsebesültek az összecsapásokban.
A történtekből megerősödve kerülhet ki az autokratikus módszerei miatt bírált Erdogan.
A Vöröskereszt jelentése szerint az országban tegnap este kirobbant puccskísérletnek legalább 1000 sérültje van, közülük 800-at az ankarai kórházakban ápolnak, 200-at pedig Isztambulban. A halottak számáról eltérő jelentések érkeztek, a török hírügynökség pedig 90-ről írt, de a BBC a megbízott vezérkari főnököt idézve azt írja, hogy közel 200 halott is lehet.
Ümit Dundar szerint 104 puccsistát öltek meg, míg 41 rendőr, és 47 civil halt meg az összecsapásokban.
A török állami hírügynökség, az Anadolu 1563 letartóztatásról számolt be. A CNN szerint 5 tábornokot, és 29 ezredest vettek őrizetbe a puccs után.


Nacionalisták menetelnek a jövő felé 
Az emberiség ellenségei ma még megmosolyogják vagy drákói törvényeikkel szankcionálják a nacionalista törekvéseket, de biztosak vagyunk abban, hogy holnap már nem fognak ilyen önfeledten mosolyogni! Hogy miért? Mert elpusztítani nem lehet azt, ami Istentől való! Isten akaratának első számú katonái, a nacionalisták összetörhetetlen oszlopai a népek Európájának. 
Hiába minden elnyomás és üldözés, a népakaratot feltartóztatni nem lehet. Európa népei biztonságot, önbecsülést és jövőt látnak azokban a fiatalokban, akik kiállnak nemzetükért és a szavak helyett a tetteket részesítik előnyben. Tettek, amelyek példaértékűek a fiatal generációk számára, tettek, amik szétrombolják a közöny falait. Nacionalista aktivisták, akiknek elege lett a hallgatásból és a tespedtségből. Ők jelentik a reményt, a reményt, ami dicsőséget hoz szeretett fajunknak. A nacionalizmus nem a gyűlölet manifesztuma, ahogy a liberálisok aposztrofálják. A nacionalizmus a szeretet testvéri kinyilatkoztatása. 
NACIONALISTÁK MENETELNEK A JÖVŐ FELÉ

Egyre több helyen gyullad fel a hazafiság lángja, amely el fogja űzni a sátáni gonoszt. Ez egyszer talán örök időkre. 
Szerte Európában megfigyelhetőek a nacionalista eredmények, amelyek a jövőben még erősebben jelzik népeink élni akarását. Fiatalok menetelnek, hogy jelezzék az új időket. Jelezzék jogos igényüket a hatalom akarására és birtoklására. 
Hiába az elnyomás, hiába az üldözés, a zászlók alatt boldog és önfeledt emberek menetelnek, akik fajszeretete és honszeretete mindent maga mögé utasít. Dacolva a szigorral, a demokrata támadásokkal a sorok szilárdak, nem lehet megbontani a nemzeti akarat hadoszlopait. 
A sors tréfája talán, hogy a nacionalista megerősödést éppen a liberális migránspolitika idézte elő. Az emberek elárulva érzik magukat, a mindenkori politikai vezetés becsapta a népet. Az emberek válaszokat várnak, a válaszokat pedig a nacionalistáktól fogják megkapni! A bűnösök megbüntetését követelik, mert a népakarat fog bitófát ácsolni, a halálos ítéletet pedig a néptribün fogja kimondani. 
A nép minden! A nép mindenek felett! A népképviseletet pedig egyedül a nacionalista fiatalok testesítik meg! A népakaratot megállítani nem lehet! A nacionalistáké a jövő! 
Kovrig Attila - ujero.net 

Még emlékszünk ugye a szlogenre :
,, Kisértet járja be Európát a kommunizmus kisértete ,,
Igen ez a bőrünkbe ivódott , hogy úgy mond , ha álmunkban felzavarnak , hát nem tudni , hogy láthatjuk e szeretteinket . Az állampárt gépezete végig zongorázta a családokat , és a gyanus , vagy éppen a vagyona megtetszett a zsidó ÁVH -nak már vitték is őket , hogy kibelezzék , ledarálják , kisded játékaiknak tárgyi bizonyítékokat faragjanak belőlük , ma úgy fogalmazunk , hogy balekokat vertek ki belőlük , hogy tovább űzhessék kisded játékaikat . Mert több volt itt a háborús bűnös mint Német országban gyártották az ellenséget , hogy a nemzet államot szétzúzzák , és a zsidó világbirodalmat közelébb hozzák a megvalósulás küszöbéhez . De ne hogy azt higyjük , hogy ez magyar sajátosság volt , így ment ez Európa szerte , csak a szereplők , és a mese volt másként tupírozva . És bizony csak távlatból látunk az eseményekre , hogy mit is akartak ezek itt elkövetni az emberiség kárára . Mert a mozgató rugói az esemény hátterébe rejtve maradt , és ez nem volt más mint a vakoló páholyok emberiség ellenes tevékenysége – kísérlet a világállam létrehozására , és ezért a tevékenységért számtalan balekos trükköt bevetettek , melyek nem egyszer háborúkat eredményezett . Ez volt az éltető elemük a háború , így ne csodálkozzunk , hogy két világ égést sóztak az emberiség nyakába , és bizony ezt rejtve csinálták , és a balekokat likvidálták mindig . Mert én még egy zsidó bankárt sem láttam a háborús bűnösök bíróságán a vádlottak padján felelősségre vonni , de a vakolókat is elkerülte a bitó , hisz ők voltak a háttér karmesterei . Nevezték a rendszert nemzeti szocializmusnak , ez volt a német fasizmus , majd kommunizmusnak , szocializmusnak ez volt az állampárti diktatúra , hasonló módszerekkel gyilkolták az embereket , és közben egy maszlaggal etették az embereket , hogy a rendszert életben tartsák az ellenség gyártása kötelező volt . Milliókat öltek meg , és a kisérlet mégis elbukott már ők sem hitték , hogy megvalósulhat a lágerek kommunizmusa . De mit látunk a nap alatt semmi sem változott , most már olyan elemek működését látjuk , hogy az egész világra kiterjedő diktatúra fasizmus körvonalai bontakoznak ki , és ez a zsidó világhatalmi törekvések háttere , mert a világállam megvalósításának a terméke . A világállam pártja itt a szabadkőműves páholyokon keresztül tevékenykedik , és a világban két párt rendszer bontakozik ki az egyik nemzetállamok szintjén képzeli el az emberiség fejlődését , és demokráciában , a másik a nemzetállamok lerombolásával a kevert fajú lakosság megteremtésével akarja a zsidó fasizmust ráerőltetni az emberiségre , ezt látjuk jelenleg is a migráns áradat szemünk előtt zajlik .
Közben ki építették velünk a megsemmisítő táborokat a koncentrációs táborokig mindent rejtve kiépíttették nálunk is Kistarcsai égetőmű , a stadion építtetés gyors ütemű fejlesztése erőforrások összpontosítása ide , és nem az egészségügyre , oktatásra , bizony ez a szabadkőműves fasizmus kiépítésének jelei
Mert mit is akarnak megvalósítani a világ államot a 7 milliárd emberből 500 millióval , a többit likvidálni , mert az erőforrások , csak ennyi embernek teszi lehetővé a gondtalan életet . Mi a többség , csak kenyérpusztítók vagyunk , és csak azért engedik ,hogy éljünk , hogy kiszolgáljuk a zsidó fasizmus urait , és a bankárkasztot , a vakolók páholyait . A jelenlegi politikai pártok , - maffia képződmények úgy osztályozhatók , hogy tevékenységük a magyarság megmaradására irányul vagy idegen zsoldban kommunista szlogenes beütéssel liberális töltettel de a hazaárulás ország kirablás , és a nekik leejtett morzsák csipegetésére írányul .
Így megy ez Európai szinten is , hisz a kevert fajú lakosság megvalósítását célozták meg , hogy céljaikat elérjék , míg úgy mond Európa lakossága még alszik , és nem ébredt tudatára a valóságnak a kiteljesedésére . Majd ha a zsidó tankok , és bankok dübörögnek és a zsidó fasizmus nem csak a Palesztin népet rakja koncentrációs táborba , hanem az USA . Európa FEMA táborai is megtelnek nemzetállami hívő politikai erőkkel rájöttök , hogy már korábban is ki kellett volna mutatni az ellenállásunkat , és a migránsokkal együtt el kellett volna kezdeni a zsidók a szabadkőművesek ezek kiszolgálóik üldözését likvidálását , mert ők nem fognak habozni , csak , hogy tudd te és a családod is megy a levesbe felesleges vagy kiket le kell vadászni , mert elveszed mástól az életteret . És még valami . Ők eddig is irtottak bennünket , óriási tapasztalattal kerítettek be és öltek meg , és ölettek meg eddig is milliókat , és nem csináltak ebből lelkiismereti problémát , hisz te csak egy goj állat vagy . Kirabolhat, meglophat , megölhet , minden következmény nélkül , így alakítja ki a jogrendszereinket a végrehajtási struktúrákat az intézményeket , hogy zavartalanul tudjon gyilkolni bennünket , mert ne feledd 2050 – re 6 millió magyarnak kell élni a Kárpát – Medencében . És ezt a világállam állampártja a vakolók , és kiszolgálóik meg is valósítják . Nem véletlenül tülekednek a politikai maffiózóink a kazár táborba , ha észre vetted egyre több zsinagógát építenek , és a plasztikai sebészek dolga is megnőtt tömegesen jelentkeznek fityma műtétekre , hogy ne lógjanak ki a drágák . A németek egyenruhával jelezték a fasizmust , a kommunisták a féktelen gyilkosságokkal a zsidók ott is jeleskedtek , de most a kazár tábor növelése érdekében a fityma műtéttel is jelzik az együvé tartozásukat . Na gojok még mindig nem esett le a tantusz , még mindig nem tudod , hogy hova állj , nem működnek az önvédelmi reflexeitek , az üss , vagy fuss reflexednek be kellene indulni . És cselekedni kéne a fülke forradalom ellened írányúl , ők azért ténykednek így , hogy te ne is légy . Akik fel vehetik ellenük a kesztyűt az Oroszok , Kínaiak , Indiaiak , és az ők szövetségeseik a BRIS országok , és ha az orosz , és német nép egymásra talál e nagy forgatagban akkor talán, - akkor végetér az emberiség kamatrabszolgaság korszaka -, és a történelem szemétdombjára kerül a zsidó fasizmus diktatúrája , és a gojt is megilleti az a méltóság , hogy emberként bánjanak vele , de addig is hozzá kéne fogni a cionista vakolók likvidálásához , mert ha ők kezdik el akkor megint népirtásba torkollik az egész emberiség atomkorszaki történelme ! És tényleg nem marad más e földön mint 500 millió biorobot kamatrabszolga , kiket a cionista rabszolgaként robotoltatná , és ha


beteg lesz, kiöregszik , nem tetszik a pofája , vagy túl értelmesnek találja és még gondolkodni is tud , hát bizony a rádiófrekvenciás chipet aktíválja , hogy a cián adagod megkapd . És már át is lettél küldve a más világra . Ezért próbáljatok minéltöbb chipet begyűjteni egy frekvenciára hangolni , és e cionistákat megszórni chipekkel , hogy ha bekapcsoljátok az adót a kitervelők át lényegüljenek a más világra ők is , de ők tömegesen egyszerre . Ne feled Bankár kaszti , cionista vakolók , díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynököket száláscsinálókat , ha nem üldözöd ők fognak levadászni téged , és a családodat is , mert az energia forrásokat veszed el előlük , és mint goj állat kifognak belezni , mint most a Palesztinokat . 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése