VILÁGHÓDÍTÓK
AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK ÍRTA: MARSCHALKÓ LAJOS BEVEZETÉS I. FEJEZET II. FEJEZET III. FEJEZET IV. FEJEZET V. FEJEZET VI. FEJEZET VII. FEJEZET VIII. FEJEZET IX. FEJEZET X. FEJEZET XI. FEJEZET XII. FEJEZET XIII. FEJEZET XIV. FEJEZET XV. FEJEZET XVI. FEJEZET XVII. FEJEZET XVIII. FEJEZET XIX. FEJEZET UTÓSZÓ BEVEZETÉS Ajánlom ezt a könyvet a nacionalista mártírok emlékének és a bolsevizmus áldozatainak A SZERZŐ
Több, mint egy
évszázada - különféle ürügyekkel - a hatalomért folyik az
emberi harc. A "Hatalom", amelyet nagy H-val írnak a
bankárok, politikusok, egyházi férfiak, szakszervezeti vezérek
és kommunista párttitkárok, úgyszólván minden lett. A
diktatúrák rohamcsapatai már nem a szociális jelszavakat
kiáltozzák. Nyíltan és brutálisan hirdetik: "a hatalmat
akarjuk". És az úgynevezett demokratikus pártok, ha kifelé
titkolják is, befelé a lelkük legmélyén szintén a diktatúra
csatakiáltását vállalják magukénak: "a hatalmat
kívánjuk!". Mindegy, hogy demokrata, vagy munkáspárti,
republikánus, vagy keresztény unionista alapon: a Hatalom lett a
nagy bűvölet, a természetfeletti életcél.
A modern társadalom felépítettsége, az emberi eltömegesedés természetszerűleg hozta magával a hatalom szédült imádatát. Az aranyborjú már csak mellékes szimbólummá silányult. Az aranyat, a gazdagságot, a kapitalizmus Szent Állatának porcikáit szét lehet osztani, ki lehet árusítani, mint egy közönséges borjú kadáverét mérik ki a mészárszékekben, ha valakinek - hatalma van hozzá! A marxista az anyag egyedülvalóságának hirdetésével akar eljutni a tömeg vezetéséig, a bankár az arannyal, vagy a sajtó kézbentartásával, a bolseviki a géppisztoly brutalitásával. Végeredményben azonban minden párt, csoport, demokrácia, diktatúra csak a Hatalmat akarja. És mindez érthető is, mert sokszor úgy tűnik fel, hogy a Hatalom - minden! Több, mint a Fort Knox minden aranya. Mert, ha azokat az aranyrudakat szétosztanák, a földkerekség kétmilliárd lakójának aligha jutna belőlük egy-egy darab.
Az államok,
országok, társadalmak és földrészek fölötti hatalom azonban
végtelen. Mint Krisztus az öt kenyeret és két halat, úgy
lehet osztani. Jut belőle miniszteri pozíció, rendőrtiszti
állás, párttitkárság, szakszervezeti vezérség, utcaseprői
rang és hivatalnoki íróasztal. Természetesen csak annak, aki a
hatalommal, vagy a hatalom uraival tart, tehát, aki beletartozik
a pártvezért, szakszervezeti főtitkárt, diktátort vagy
bankvezért követő nyájba; a demokrata unióba, a keresztény
szakszervezetbe, avagy a diktatúra pártjába, de mindenek fölött
a szabadkőműves páholyok valamelyikébe.
Így érthető az, hogy napjainkban úgyszólván minden jelszó, irányzat, gondolat egyetlen vágyat rejt: a hatalom meghódítását. Imádság! - mondják az egyháziak. Szabadság! - kiáltják a kommunisták a megbűvölt párttagok felé, azonban az utóbbi jelszó hátterében ott sötétlik a katorga, a börtön, a drótsövény és a szibériai rabszolgamunkások kietlen barakkja. Ott penészedik a nyomor és ott tündököl a kiváltságos kommunista uralkodó osztály hatalmának ragyogása. - Demokrácia! - hirdetik Nyugaton, de itt tudják legjobban, hogy a húzófogantyús szavazógép nem a nép, hanem csak a függöny mögötti sejtelmes erők hatalmát takarja. Minden csoport vélt ereje, nagysága, szavazatszáma, vagy géppisztolya mögött ott húzódik meg a legsátánibb vágy: a hatalomhódítók gőgje, gyávasága, törpesége és grandiózus álma: úrrá lenni a földbolygó felett. Meghódítani az egész világot!
Hogyan lehet elérni
ezt a célt, amelyről Ezdrástól, Mózestól, Nagy Sándortól
Sztálinig álmodtak cézárok, diktátorok, condottierik,
bankárok, szakszervezeti muftik?! A hidrogénbomba elpusztíthatja
mindkét felet, a rakétagép berepülhet mindkét szembenálló
területére. Marad tehát minden foglalás és leigázás
legveszedelmesebbje: "békés" eszközökkel: - tehát
csekk könyvvel, UNESCO-val, átneveléssel, új erkölccsel és
békepropagandával meghódítani a világot. Ebből a gondolatból
Lenin olyan hatalomtechnikai elméletet, illetőleg a hatalom
megszervezésének, kiterjesztésének és megtartásának olyan
ördögi stratégiáját építette fel, amely bolsevizmus néven
eddig csaknem ellenállhatatlannak bizonyult ott, ahol a
hatalomtechnika részleteivel nem voltak tisztában.
A műveltnek vélt emberiség azt sem vette észre, hogy Lenin és a bolsevizmus csak részleg, mint ahogy részleg volt a marxizmus, a szabadkőművesség, a kapitalizmus is! Csak nem másfél évszázad óta működött s azóta már csaknem meg is valósult egy második, sokkal egyetemesebb, gigászibb, alaposabb terv. Ez utóbbi, - ősi tanítások alapján - nem valamelyik "izmus", párt csoport, egyház, hivatásrendi szervezet, vagy osztály számára akarta meghódítani a földkerekség fölötti uralmat, hanem kizárólag - egy nép számára. Lenin terve kissé nyers, brutális és elnagyolt volt. Azonfelül olyanféle hibában szenvedett, mint azé a hadvezéré, aki csata előtt az ellenség tudomására adja, hogy hol, milyen erőkkel, mikor és milyen módszerekkel fog támadni. A másik, - az igazi nagy terv sokkal hatásosabbnak bizonyult, mert a be nem avatottak, - sot a beavatottak előtt is! - megőrizte minden vezérkari tervek legfontosabb tulajdonságát, a titkosságot. Legfőbb előnye pedig az volt, hogy sokkal általánosabbnak, egyetemesebbnek mutatkozott, mint akár az osztályharcra korlátozott szakszervezeti vezéreké, vagy a lelki síkra szorítkozott egyházi férfiaké!
Totális volt
teljesen és tökéletesen.
Ez a terv ma sem egy
irányzat, vagy politikai elmélet segítségével akarja
meghódítani a Hatalmat, hanem egyszerre minden hit, minden
anyag, minden politikai meggyőzés és minden hatalomtechnikai
elmélet felhasználásával. Beépülni minden irányzatba,
egyházba, páholyba, szakszervezetbe. Elfoglalni a
kulcspozíciókat a legellentétesebb irányzatokban, egyházakban,
pártokban, szakszervezetekben. Kézben tartani a bolsevizmust és
kapitalizmust, materializmust és idealizmust! Lelkileg foglyul
ejteni, vagy kibérelni az írókat, politikusokat és
proletárokat. Sehol sem látszani, de ott lenni és irányítani
mindenütt. Megosztani és uralkodni! Külön menetelni és adott
pillanatban együttesen lecsapni!
Ha valaki széttekint
a világban, megállapíthatja, hogy a terv már meg is valósult.
Az emberi társadalomban végrehajtott atomhasítás csaknem
tökéletesen sikerült. Az emberiség meg van osztva nem csak
természetes, isteni adottságokon alapuló fajok és nemzetek
szerint. Meg van osztva országok szerint is. Kétfelé osztott
Nyugat-Németország, Észak-Korea, Dél-Korea, Kína, Indo-Kína,
Trieszt, vasfüggönnyel kettéhasított Európa. Meg van osztva
fehérekre és színesekre, kapitalizmusra és bolsevizmusra,
munkásra és munkáltatóra, tőkésre és proletárra,
katolikusra, protestánsra és mohamedánra, elnyomóra és
elnyomottra, győztesre és legyőzöttre. Azonban, mint később
látni fogjuk, mind e káoszt, zűrzavart, széthasítottságot
ugyanaz a vasakarat, ugyanaz a titokzatos, vagy nagyon is ismert
hatalom kormányozza egyetlen népfaj, egyetlen 15 milliónyi
embercsoport vezetőinek érdekei szerint. Ők vannak ott a
világkapitalizmus párnázott ajtajai és a Kreml vastag falai
között. Ők hajszolják sztrájkra, tüntetésre a megvadult
tömeget és ők adják kegyesen a béremelést, ők támadják a
keresztény vallást és ők őrzik a "nem e világból való"
lelki birodalom földi hatalmát jelentő aranytartalékait. Ők
az atomtudósok és az atomellenes humanisták, ők az MVD urai,
gyilkosai és ők bélyegzik meg az ENSZ-ben a népgyilkosságot.
Ők a nemzeti gondolat ellenségei, ők prédikálnak az államok
szuverenitása és a faji megkülönböztetés ellen és ők a
képviselői egy olyan faji nacionalizmusnak, amelyhez fogható -
hevességében - még soha nem uralkodott a világ nemzetei
fölött.
A földkerekséget, -
nyíltan vagy titokban - különféle jelszavak mögött, de már
ténylegesen ez a zsidó nacionalizmus uralja. Hogy ez így van,
azt épp oly pontosan le lehet mérni, mint a Geiger-órával az
atomsugárzás jelenlétét. Próbáljon nép, nemzet, sajtó,
államférfi, parlament, vagy személy bármit tenni egy másik
nép, másik társadalmi osztály, másik állam vagy másik
személy ellen, amit nem tilt a törvény és erkölcs. A
"demokrácia" magasztos korában mindez szabad és
veszélytelenül megengedett. Próbálja azonban ugyanezt
cselekedni a zsidóság, vagy a "demokratikus"
alkotmányok, esetleg a terroristák börtöneinek segítségével,
elpusztítják csekk könyvvel vagy géppisztollyal.
Sok minden egyéb között ezt a láthatatlan hatalomátvételt elősegítette a múlt század antijúdaistáinak tévedése is. Mint nemzetközit, internacionalistát igyekeztek megbélyegezni a zsidót. Mi ebben az értelemben sem vagyunk "antiszemiták". Nem hisszük, hogy pusztán faja, felekezete, származása miatt embernek joga lenne elpusztítani az embert, mert ezt csak a világhódítók hiszik és vallják. Azt azonban isteni jogunknak, emberi kötelességünknek tartjuk, hogy harcoljunk egy nemzetek fölötti nacionalista kisebbség terror uralma ellen, amely leigázta, pusztulás útjára vezette az emberiséget.
Az atombomba
tűzfényénél meg kell látni, hogy hazug, csaló világképben,
szétbomlasztott társadalomban és a világkatasztrófa
előestéjén élünk. Ez a sátáni törzsi nacionalizmus kezében
tartja a világhatalmat, magát az atombombát is s a maga őrült
vakságában ma már elpusztíthatja a földkerekséget, sőt az
egész emberi életet is. Ahhoz, hogy elhiggyük: mindez nem
rémkép, hogy mindez kézzelfogható valóság lehet, elsősorban
is meg kell ismerni őket és - taktikájukat!
"És úrrá
lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken ".
Mózes V. 11, 23. I. FEJEZET
Az Ószövetség,
tehát a Tóra tanulmányozása nélkül soha sem jutunk el a
zsidó világuralmi törekvések megfejtéséhez és a mai kor
eseményeinek megértéséhez. Mindazok, akik Mózes öt könyvét
nem ismerik, szívesen vonják kétségbe, hogy ilyen szándék
létezik és rendszerint az "antiszemiták" agyrémének
tekintik, ha valaki ezekről beszél. Ezek még kevésbé veszik
észre, hogy a zsidó világuralom tulajdonképpen már meg is
valósult. Legalább is a zsidóság ott áll a világ hatalom
küszöbén.
A második
világháború befejezése és a német nemzeti szocializmus
leverése óta nácinak kiáltanak ki mindenkit, aki a megdöbbentő
tényekről beszélni akar. Ráfogják, hogy újabb diktatúrára,
sőt mészárlásra tör. Ezzel a terrorista módszerrel, a
"zsidó" szó tabuvá nyilvánításával, megfojtják a
vélemény- és gondolatszabadságot, egyben megakadályozzák,
hogy az emberiség tisztán lásson a veszély óráiban. A
nácizmus vádja olcsó és népszerű! A mai kor jellegzetes
típusa, az "utca embere" csak annyit tud a nemzeti
szocializmusról, amennyit a propagandisták, a nagy zsidó
világlapok tudomására adtak. A zsidóságban az "üldözött
népet" és róluk kimondott igaz szóban az üldözést, a
barbárságot látja.
A megmérgezett
lelkű, propagandaópiumtól elkábított típus - az utca embere
- nem hajlandó tudomásul venni, hogy mindaz, amit megátkoz,
elítél a német nemzeti szocializmusban, mindaz, amit a
"világlelkiismeret" nevében akasztófára húztak
Nürnbergben, rég megvolt és létezett legalább 3-4000 év
előtt is. Ott volt a Jahve totális uralmában, a mózesi
führerségben, a zsidó fajvédelmi törvényekben, a zsidó
törzsi nacionalizmusban, amely túlélte az évezredeket és
magát a német nemzeti szocializmus vezérét is. A faji
felsőbbrendűség, a faji kiválasztottság, és ennek vallási,
politikai kultusza nem hitleri találmány.
Amikor Hitler,
Göbbels, Rosenberg a faji gondolathoz nyúltak, nem tettek mást,
mint hogy a zsidósággal megpróbálták szembeállítani saját
fegyvereit. Óriási tévedésük az volt, hogy mindezt a
krisztusi gondolat megtagadásával tették. Rosenberg "Der
Mythus"-a nem elutasítása volt a zsidó faji gondolatnak,
hanem annak átvetítése germán síkra, sőt pángermán
kizárólagossági jogra. De mindaz, amit a világzsidóság a
"szövetséges hatalmak" lobogói alatt elítélt, saját
magának alkotása és találmánya volt. A zsidóság önmagát
húzta akasztófára Nürnbergben! Hiszen a fajelkülönítő
rendelkezések nem a nürnbergi Rassenschutz-Gesetzben, hanem
Ezdra és Nehémiás próféták könyveiben láttak először
napvilágot. Az első KZ-et nem Heinrich Himmler alapította,
hanem Salamon király. A "Vernichtung" jelszava Mózes,
a zsidó Führer utasításaiban hangzott el először, a
legyőzött ellenféllel szemben.
Hitler csupán annyit
hirdetett, hogy a germánság a zsidóságnál magasabbrendű
fajta. Mózes sokkal tovább ment ezen a téren, amikor
kinyilatkoztatta, hogy a zsidóság egyenesen isteni eredetű faj,
Isten kiválasztott népe s mint ilyen: - szent is. Minden zsidó
élő, eleven szentség s aki egy zsidót megbánt, az magát az
Istent sérti meg! - mondja hallgatólagosan még ma is a zsidó
közfelfogás.
Mi más ez, ha nem a
faji totalitarizmus legmagasabb rendű és legsovénebb formája.
Amikor a zsidóság - nem is ritkán - tiltakozik egy-egy bűnbe
esett zsidónak keresztény bíróság által történő elítélése
ellen, mikor minden egyes személy megsértését az egész
zsidóság sérelmének tekintik, akkor világos, hogy a faji
kiválasztottságnak, faji szentségnek ez a büszke és
tiszteletreméltó tudata ma is él. A zsidó nacionalizmus 4000
év óta beidegzett fogalmai szerint a zsidót ért sérelem,
egyenesen Isten megsértése, szentséggyalázás és Ábrahám
szent magja elleni bűntett.
Mózes, a nagy államszervező első és legfőbb parancsa a faji tisztaság megőrzésére irányul. Az Ószövetségnek minduntalan visszatérő motívuma a Mózes által kiadott parancs. Ez a honfoglalás előtt rámutat a környező népekre és azt mondja Izrael fiainak: "Annak okáért leányaitok ne adjátok fiaiknak és leányaikat ne vegyétek fiaitoknak és ne keressétek barátságukat és javukat soha!" (Mózes V. 7. 2-3.)
Négyezer évvel
későbben a nemzeti szocializmus sem tett egyebet, mint a
nürnbergi törvényben ugyanígy megtiltotta a zsidókkal való
házasságot, barátságot, kereskedelmi tevékenységet.
Nürnbergben, a zsidók által előretolt bírák nem győzték a
"világlelkiismeret" nevében hangsúlyozni, hogy a faji
törvények barbárak voltak. Nem vették észre, hogy az ítéletet
ezzel ismét csak a zsidóság fölött mondták ki. Hiszen, mikor
a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, "kirekesztének
Israel közül minden elegy-belegy népet" (Nehémiás 13,
3.) "Ugyanazokban a napokban - folytatja beszámolóját az
ókori nácizmus prófétája - meglátogatám azokat a zsidókat,
akik asdódi, amonita és moabita asszonyokat vettek feleségül.
És fiaik fele asdódi nyelven beszél vala és nem tudnak
beszélni zsidóul, hanem egyik, vagy másik népnek a nyelvén.
Annak okáért feddődém velük és megátkozám őket és
megverék közülük néhányat és megtépém őket és
megesketém őket Istenre: "bizony ne adjátok leányaitokat
az ő fiaiknak és ne vegyetek leányaik közül feleséget
fiaitoknak és magatoknak" (Nehémiás 13. fej. 23-25).
Az ókori fajvédelmi
törvény prófétája: Nehémiás még csak átkozódik, megveri
a fajgyalázókat, azonban Ezdrás már teljes energiával
cselekszik is. Könyvében elmondja, hogy a zsidók
kananeusok, hitteusok, perizeusok, jebuzeusok, anamiták, moabiták
közül vettek feleséget maguknak azok utálatos vétke szerint s
ennek következtében "megelegyedett a szent mag a
tartományok népeivel" (Ezdrás 9. fej. 2.). Ezdrás tehát
Jeruzsálembe rendeli a fajgyalázó zsidókat és könyvében
kipellengérezi őket, majd pedig az "isteni"
törvényekre hivatkozva követeli, hogy bocsássák el a nemzsidó
feleségeket. "És valának feleségeik között olyanok is,
akik már fiat szültek" - mondja az Ószövetség. Mindegy!
Menni kell, pusztulni kell az anyáknak, a félvér gyermekeknek,
akik a szent magot megfertőztették. A teokratikus
állam, a faji Isten-Führerség nem tűri az idegen anyákat, az
idegen vérből származott gyermekeket. Arra még nem gondol,
hogy kétezer évvel később Mr. Sulzberger New-York Times-a mint
halálos, Isten ellen való vétket ítéli el ugyanazt, mihelyt
zsidók ellen alkalmazzák Ezdra és Nehémiás törvényét. Az
Ószövetséget tanító keresztény egyházak viszont
"istentelennek" bélyegzik a hitleri nürnbergi törvényt
és kegyes megértést mutatnak, amikor 1953-ban az új Izrael
parlamentje eltiltja a zsidók és nemzsidók közötti
házasságot.
A faji
megkülönböztetés úgy tűnik fel, mint sötét babona,
eretnekség. Pedig a zsidók törvénye a faji tisztaságot a
legelsőbbrendű parancsnak tartja. "Ne jusson be
amonita, moabita, az Örökkévaló gyülekezetébe, tizedik
nemzedékében se jusson be az Örökkévaló gyülekezetése"
- parancsolja Mózes. (Mózes V. 17, 12.) Ezt a parancsot
a későbbi zsidók is olyan szigorúan veszik, hogy Chamberlein
szerint azokat a zsidó leányokat, akik - feltehetőleg -
nemzsidó férfiaktól estek teherbe, elküldötték más
gyülekezetekbe és ott az anyát a magzattal együtt
elpusztították. Az amerikai zsidó rabbinusok még 1949-ben is
határozatot hoztak, amellyel a legszigorúbban megtiltották a
zsidó és nemzsidó közötti házasságot.
A "szent-mag"
szentségének bűvölete, a Herrenvolkság érzete úgy lobog az
Ószövetségben, mint minden idők legfanatikusabb
nacionalizmusa. A zsidók az Isten-Führerség vallási és
nemzeti törvényeire hivatkozva pusztították, irtották az ókor
nemzsidó népeit s a nürnbergi "post facto" jog
alapján bármely zsidó királyt, prófétát sokkal inkább el
lehetett volna ítélni, mint a modern "háborús
bűnösöket". A keresztény egyházak azonban nem
ítélkeztek, hanem tovább tanítják a nemzsidó gyerekeknek az
- Ószövetséget. Pedig a bosszú, fajirtás, népgyilkosság
legszörnyűbb eseményeivel valósággal dicsekszenek a zsidó
szent könyvek. Az ártatlanok, a csecsemők kipusztítását - ha
azok nemzsidók - úgy emlegetik, mint a nemzeti erkölcs
legmagasabb kiteljesítését és mint Istennek módfelett tetsző
cselekedetet. "Irtsd ki őket, ne köss velük
szövetséget és ne könyörülj rajtuk!" - parancsolja
Mózes. (Mózes V. 7. fej. 2.) A júdeai Herrenvolknak
minden meg van engedve. A Tóra és a próféták szerint azonban
nemcsak mások kipusztítása vallási kötelezettség, hanem a
zsidó nép joga a mások fölött uralkodás is!
Ésaiás már
ragyogó színekkel ecseteli ezt az eljövendő világuralmat.
"Így szól az Úr Isten: Íme fölemelem kezemet a népekhez
és előttük zászlómat felállítom és elhozzák fiaidat
ölükben és lányaid vállukon hordozzák. És királyok lesznek
a dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid és arccal a földre
borulnak előtted és lábaid porát nyalják. (Ésaiás 49. fej.
22-23.)" "Az idegenek megépítik kőfalaidat és
királyaik szolgálnak néked. És nyitva lesznek kapuid
szüntelen, éjjel-nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák a
népek gazdagságát és királyaik is bevitetnek. Mert a nép és
az ország, amely néked nem szolgáland, elvész és a népek
mindenestől elpusztulnak. És szopod a népek tejét és királyok
emlőjét szopod" (Ésaiás 60. fej. 10-12., 16.)
A zsidóság azonban
nemcsak faji elfogultságból, hanem egyenesen isteni parancsok
alapján érzi feljogosítva magát idegenek leigázására és
ezzel együtt arra is, hogy rabszolgának tekintsen minden,
hatalma alá kerüld nemzsidót. A Krónika II. könyvének 2.
fejezete 17-18 részei szerint Salamon király megszámláltatott
Izrael földjén minden idegen férfit és "választott ezek
közül 70 000 teherhordót, favágásra pedig a hegyeken 80
000-et."
A mózesi nürnbergi törvény, az ezdrási és nehémiási fajelkülönítés és a világhatalmi őrület után, íme itt van az első K. Z., amelyben idegenek dolgoznak a Herrenvolknak. Itt van anélkül, hogy erről valamiféle humanista" bíróság megbélyegző ítéletet mondott volna. A szovjet kényszermunka telepei csírájukban és elméletükben itt születtek meg - Izrael földjén.
És nem a Mein
Kampfot, hanem az Ószövetséget kell tanulmányozni ahhoz, hogy
valaki rájöjjön: a kiválasztott nép találmánya volt a
sulzbergeri sajtó által világhírnévre emelt gázkamra is. A
győzelem mámorában a humanista faj ekként bánt el
ellenségeivel: "A népet pedig, amely benne vala,
kihozatá és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá,
némelyét fejsze alá vetteté, némelyeket mészkemencén vitt
által és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával!"
(Sámuel II. könyv 12. fej. 31.)
A világ első koncentrációs lágere, első gázkamrája, mészkemencéje Izrael földjén állott. És az első gettó is nem Európában, hanem Jeruzsálemben jött létre.
"A zsidó
maga formálta saját sorsát!" - írta minderről
Houston Stewart Chamberlain.
Ez a zsidó törzsi nacionalizmus, amely fajtörvényeket, gettókat, koncentrációs táborokat és ókori gázkamrákat alkotott, nem szűnt meg soha. Irtotta a környező népeket. Leverték, felemelkedett! Babilon vizei mellett komor vallási irredenta zsoltárait dalolta s felszabadulva a megújult sovinizmus tüzével építette az új Jeruzsálemet. Szenvedett, de új Messiást várt, aki zsidó, nacionalista megváltó és politikai vezér lesz. Új Führer, aki a zsidóság kezébe adja a minden népek fölötti hatalmat.
Erről a grandiózus
nemzeti álomról soha sem mondott le a zsidóság. A baseli zsidó
kongresszuson, 1898-ban dr. Mandelstein, a kievi egyetem tanára,
az augusztus 29-én tartott ülés vezető beszédében
kijelentette, hogy: "a zsidók a többi népek
felemelkedését minden erővel visszautasítják és ragaszkodnak
történelmi reményeikhez, a világuralomhoz" (Le
Temps, 1898. szeptember 2.). Ebben a nacionalista fanatizmusban
alkották meg az első jeruzsálemi gettót, a nemzsidóktól való
teljes elkülönülést (Joel 3. fej 17). Megígértetett, hogy a
Jehova, az égi Führer örök időkre Jeruzsálemben fog lakni és
az Isten jelenlétéből ki kell zárni a nemzsidó népeket. A
zsidó rabbinusok azt hirdették, hogy az eljövendő világban
való részesedésből ki kell zárni minden nemzsidót s azokat
ott legfeljebb mint megvetett tömeget lehet megtűrni. (Traktat
Gittin, fol. 57. Babiloni Talmud)
A zsidó törzsi
nacionalizmust akkor fenyegette a legsúlyosabb veszély, amikor
megszületett az Úr Jézus Krisztus. Végzetes pillanat volt ez -
vagy inkább lehetett volna - a zsidó nép történelmében.
Egyben keserves csalódás is. Egyszerre rádöbbentek, hogy ez
nem az a Messiás, akit ők vártak. Nem nacionalista megváltó,
aki megszabadítja őket a római császár katonáitól. Ez egy
antinacionalista - mint ma mondanánk - nemzetközi forradalmár,
aki a templomban felforgatja az árusok kosarait, a pénzváltók
asztalait, ki korbáccsal veri ki onnan a nemzeti kapitalizmus
képviselőit, mintha ma a New York-i börzén kezében korbáccsal
jelentkezne valami elszánt McCarthysta. Ez a próféta nem a
zsidóság faji kiválasztottságában hisz, hanem a szélesebb
emberi testvériségben. Zsidó felfogás szerint, fajilag is
gyanús, hiszen Galileából származik és a jeruzsálemi utcán
tanítványait is mindenki felismeri galileai nyelvjárásukról.
Ez a Mester és ezek a tanítványok épp a zsidó soviniszta
életforma, a törzsi kiválasztottság, a zsidó nacionalizmus
legfélelmetesebb szervei: a nagy tanács, a farizeusok, az
írástudók és a sadduceusok ellen prédikálnak a jeruzsálemi
utcán. Ezek nem hisznek abban, hogy van külön törzsi szövetség
az Isten és a zsidó között. Hiszen a főpapok faji
zárkózottságával szemben Péter, a galileai halász azt mondja
Cornélius századosnak, a római impérium katonájának, hogy
"minden nemzetben" kedves Krisztus előtt, aki őt féli
és az igazságot cselekszi. Ezek azt hirdetik az Úr Jézus
nevében, hogy nincsenek többé rómaiak, zsidók, görögök.
Nincs külön nemzeti megváltás, nincs külön zsidó Messiás.
Nincs faji kiválasztottság és Jahve-világkirályság.
Mindnyájan egyenlő emberek, mindnyájan egy Isten gyermekei
lettünk.
Tehát az, aki nem a
zsidók, hanem az egész emberiség megváltójának mondja magát,
aki nem hajlandó elismerni a törzsi kiválasztottság,
Herrenvolkság mindenekfölöttiségét, egyszerűen
megfeszítendő!
Feszítsd meg őt! - rivallják a római helytartó felé, aki mint az opportunista hivatalnok, vagy a nürnbergi vádló örök és szégyenletes jelképe, zavarodottan áll ennyi gyűlölettel szemben. "Feszítsd meg őt!" Hiszen úgy lehet, hogy ez a Messiás nem is Ábrahám szent magjának leszármazottja.
Houston Stewart
Chamberlain, aki a "Die Grundlagen des neunzehnten
Jahrhunderts" című alapvető könyvében legtöbbet látott
meg annak végzetes mivoltából, amit a zsidóság belépése
jelentett a világtörténelembe, elsőnek állapította meg, hogy
Krisztus fajilag nem volt zsidó. Chamberlain mutatta ki először,
hogy Galilea neve maga is "Gelil hag-goyim", tehát
"pogány vidék" volt, melyen betelepített nemzsidó
törzsek laktak. Ezeket fel lehetett ismerni már csak beszédükről
is. "Annak valószínűsége, hogy Krisztus nem volt zsidó -
írta Chamberlain - és hogy ereiben egyetlen csepp zsidó vér
sem csörgedezett, olyan nagy, hogy csaknem egyenlő a -
bizonyossággal! ("Die Grundlagen des neunzehnten
Jahrhunderts. I. 256. oldal)
Zsidó volt-e
Krisztus? - veti fel a kérdést Zajthy Ferenc magyar kutató,
őstörténész, aki hatalmas könyvében nyomban bizonyítja,
hogy a zsidók maguk vonták kétségbe Krisztus zsidó mivoltát.
Zajthy szerint Krisztus előtt a hetedik században Szalmanasszár
rabszíjra fűzve elhurcolta Galilea egész lakosságát és ott
nem maradt egyetlen zsidó fajú ember sem. A Galileába
betelepített skytha pásztornép később zsidó hitre tért, de
mint a zsidók, mondották, csupán a "törvény alatt
állottak". Fajilag soha nem ismerték el őket Ábrahám
szent magja leszármazottjainak. "Tudakozódjál és
lásd meg, hogy Galileából nem támad próféta", -
mondják az apostoloknak a zsidók. (János 7. fej. 52.) Galilea
fajilag nem zsidó tartomány. Próféta pedig csak a fajilag is
zsidó közösségből támadhat.
A régi zsidó
törvény a végsőkig védte a zsidót és halálos ítéletet
csak a meszticre mondott, vagyis arra, aki a zsidóságot
hitehagyásra - faji egységének megbontására csábította.
Zajthy Ferenc szerint azonban a régi zsidó gyakorlat még a
halálraítélt számára is nyitva hagyott egy mentő utat. A
vesztőhely felé vezető úton száz lépésenként megfigyelőket
állítottak fel. Ezeknek kötelességük volt jelenteni, hogy az
elítéltet kísérő menetben - karfelemeléssel - nem
jelentkezik-e mentőtanú. Erre az esetre a törvény perújítást,
illetőleg kegyelmezést rendelt el.
Csodálatos, vagy talán természetes, hogy a Jézust kísérő nemet láttán nem jelentkezett egyetlen mentőtanú sem. Senki azok közül, akik nagy-csütörtökön diadalmas ünnepléssel fogadták. Senki azok közül, akik tanításainak és csodatételeinek tanúi voltak. Nem jelentkezett, - mert itt van a döntő bizonyíték- nem is jelentkezhetett. A zsidó állam törvénye a perújítást csak Ábrahám szent magjának leszármazottaira ismerte el. Kizárattak ebből a jogból a gojimok, az idegenek, a nemzsidó vérűek és akik csupán a törvény alatt állottak, de fajilag nem voltak zsidók. Ilyenek voltak a gyűlölt galileabeliek, a kushi és huvilabeliek, akiket a törvény szerint a víz alá kellett nyomni, ha fuldokolva látta őket az utas.
Mi, keresztények
elfogadjuk a szeplőtlen fogantatás elméletét, tehát azt a
tételt, hogy Krisztus tényleg Isten fia volt s ekként nincs -
fajisága. Ez esetben azonban még bizonyosabb, hogy Jézus Isten
fiúsága, egész lénye, tanítása egyetlen hatalmas forradalom
volt a zsidók törzsi sovinizmusával szemben.
A keresztény középkor, amelyet épp a zsidó intellektualizmus propagandája nevezett el "sötét"-nek, még nagyon is világosan látta a krisztusi forradalom jelentőségét a zsidó törzsi nacionalizmussal szemben. Később majd alkalmunk lesz rámutatni, hogy a keresztény tisztánlátás mint homályosult el a francia forradalom és az emancipáció után. Ettől kezdve mesterségesen folyt a krisztusi ideálok elködösítése, egészen a mai napig, amikor egyes irányzatok már kezdik összetéveszteni a kereszténységet a júdaizmussal, sőt mikor már egyes keresztény lelkészek - vallásos cselekményeikben is - átveszik azt a fanatikus gyűlöletet, ami a zsidó rabbinusok tulajdonsága volt. (Pl. az amerikai protestáns lelkészek imája a hirosimai atombomba ledobása előtt.)
Az a nacionalizmus,
amelyet Nürnbergben elítéltek, formailag csak húsz évig élt.
Mózes "Mein Kampf"-ját, a faji sovinizmus hitvallását
azonban évezredeken át megőrizte és tanulta a zsidóság. A
hajdani nacionalizmus a galuthban, a hazátlanságban sem hagyott
alább. A babiloni fogság után az Alexandria környékére
települt zsidók, a római diaszpóra tagjai, akik már római
polgárok és "szabadgondolkozók" voltak, minden évben
elküldték jelentős adományaikat a jeruzsálemi templomnak. A
szétűzés után még lángolóbbá vált ez a nacionalizmus.
Hétszáz esztendővel ezelőtt Moseban Majemon, a zsidóság
egyik legkiválóbb írástudója, a Misna Tórában újra
megragyogtatta népe előtt a Messiás eljövetelének és ezzel
együtt a világuralom megvalósulásának lehetőségét.
"Már betelt
a világ - írta - a Messiás és a Tóra parancsolatainak
dolgaival. E dolgok elterjedtek a távoli szigeteken és sok
körülmetéletlen szívű és testű nép között. A
kereszténység foglalkozik ezekkel, holott azelőtt csak Izrael
tudott valamit a Messiásról."
Majmonides szintén elismeri, hogy a kereszténység ismertette meg az Ószövetséget, tehát a Tórát a világgal, de hozzáfűzi, hogy ezt tévesen magyarázza, ami azonnal kiderül, mihelyt megérkezik a zsidóság politikai Messiása, aki "a zsidóság, mint fegyveres hatalom élén a világ nemzsidó népeit leigázza s azokat, akik Noé törvényét el nem fogadják, asszonyostól, gyermekestől kiirtja." (Huber Lipót kanonok, "A zsidóság és a kereszténység, 114. old.) A galuthban a zsidó nacionalizmus vallási irredentává alakult, melynek Mein Kampfja a Tóra és a Talmud volt. A mózesi Mein Kampfot ott őrizték a legkisebb falusi zsinagóga Tóra-szekrényében is. Ezt a nacionalista hitvallást másolták gyulladtszemű pergamentírók, ennek betűin át tanulták az elveszett haza nyelvét a gyerekek és gyakorolták az öregek. A Templom elpusztult, de a haza nem szűnt meg. A vallásos nacionalizmus, mely egykor betöltötte a hazát, a Tórával együtt tovább költözött mindenüvé, ahol csak zsidók éltek e földön. És ez a nacionalista tanítás, mely előírta az életszabályokat, az imádság formáját, a ruházat minőségét, a tisztálkodás módozatait, a táplálkozást, megszabta a zsidó nacionalista szellemiségét.
A Tóra egy volt
Belzben, Frankfurtban, New-Yorkban és bármelyik táján a
világnak. A külvilág előtt a zsidó bezárkózott a Tórába,
Talmudba, az általa kialakított külön világba, külön
gettóba, külön nacionalizmusba.
Az antiszemitáknak egyik legnagyobb tévedésük az volt, mikor a nemzetközi zsidóról beszéltek. A zsidó nem nemzetközi volt, hanem egy nemzetek fölötti törzsi nacionalizmus öntudatos képviselője. Különböző országokban lakott, különböző társadalmi síkokon helyezkedett el, de mindig mindenütt elsősorban zsidó volt. Már a Napóleon által 1806-ban összehívott Synhedrion előkészítő ülésén megmondta Salamon-Lipman-Cerfberr rabbi: - Elfelejtjük, honnan származunk. Nem a "német" és nem a "portugál" zsidóktól. Az egész földkerekségen szétszórva mégis csak egyetlen nép vagyunk...
Mindezt kiegészítette
dr. Leopold Kahn, aki a pozsonyi zsidó iskolában 1901-ben a
cionizmusról szólva azt mondotta:
"A zsidó soha sem fog tudni asszimilálni, soha nem fogja más népek szokásait és erkölcseit átvenni. A zsidó zsidó marad minden körülmények között."
A tiszteletre méltó
rabbiknak igazuk volt. A zsidó különböző országokban lakott,
különböző társadalmi síkokon helyezkedett el, de mindig,
mindenütt elsősorban zsidó volt. Levetette a kaftánt és
megette a tiltott ételeket? Igen! De frakkban, szmokingban is
megmaradt ugyanazon hit, ugyanazon vérség, ugyanazon
nacionalizmus hordozójának. A vallási rítust talán már nem
követte, de nacionalizmusa, faji öntudata, népi hivatásérzete
változatlan volt a pápai székben, a szovjet politbürójában,
a washingtoni State Departementben. David Mocatta zsidó író
írja "Die Juden in Spanien und Portugal" című
könyvében, hogy a titkos zsidók nemzedékei és nemzedékei
éltek Spanyolországban, elkeveredve a társadalom összes
osztályai között, birtokában azonban az állam és különösen
az Egyház minden pozíciójának.
Zsidó oldalról
hivatkoznak az úgynevezett asszimilánsokra, azokra, akik
átvették a befogadó ország nyelvét, szokásait, keresztény
nőket vettek feleségül, keresztény birodalmak miniszterei
lettek. Azonban a zsidók nem tagadhatják le, mert ez épp a mai
világ képén ismerhető fel legjobban - hogy a legőszintébben
angollá, németté vált zsidó, a legkiválóbb zsidószármazású
lengyel patrióta is elsősorban mindig zsidónak érezte magát
és hazafisága csak addig terjedt, míg nem került ellentétbe
zsidóságával.
A zsidó
nacionalizmusnak a kulcspozíciók megszállásán kívül a
mimikri volt egyik legfélelmetesebb eszköze. Ahogy a salamandra,
vagy a miami-i akvárium tintahala magára ölti a sárga, vagy
haragoszöld levelek, kék-barna-fekete tengerfenék színét, a
zsidó is úgy öltötte magára a környező nemzetek színét,
kultúrájának mázát, társadalmi szokásainak utánzatát.
Franciaországban a francia környezet mimikrijét utánozta,
Magyarországon a csárdás, fokos és paprika felszínes
népségét, Angliában az angolszász világ életformáját. A
zsidó Angliában angolnak, Amerikában jenkinek próbált
látszani. Mindez azonban látszat volt. Kiszámított védelmi és
hódítási eszköz. New Yorkban és Brooklynban, ahol
Oroszországon kívül ma a legnagyobb orosz és lengyel zsidó
tömegek élnek, alig látni kaftános és szakállas zsidót. Az
új bevándorlót azonnal megborotváltatják a rokonok, mert a
szakáll és pajesz - mint mondják - "antiszemitizmust
terjeszt". Kitűnő, ösztönös megérzése ez annak a
ténynek, hogyha a zsidó nacionalizmus külsőleg is mint
nacionalizmus jelentkezik, egyszerre kirobbantja az
"antiszemitizmust", vagy a nép ellenállás különböző
formáit. Az érdekeltek jól tudják ezt. Hiszen Sion bölcseinek
jegyzőkönyvei is figyelmeztették őket: "Hatalmuk jellege
a titkosság..." Tehát: Oroszországban vonalhű bolseviki
forradalmár, géppisztolyos NKWD tiszt, Amerikában yenki-szabású
bankár, Franciaországban radikális patrióta, Oroszországban
párttag, New-Yorkban demokrata választó!
Azonban akárminek is mondották magukat, akármilyen állampolgárságot vettek fel, belülről zsidók maradtak és a zsidó nacionalizmus céljait követték. Olykor segítségükre jött az is, hogy a zsidó célok egybeestek a befogadó nemzetek céljaival. Lényegileg azonban soha sem fogadták el maguk fölött valónak az idegen államhatalmat és szigorúan tartották magukat a mózesi parancshoz. "Nem tehetsz magad fölé (királynak) idegen férfit, aki nem testvéred", tehát nem a zsidó faj tagja. (Mózes V. 17. 5.)
A civilizáció
fejlődésével a mimikri egyre tökéletesebb lett. Legjobban a
színművészet, film, újságírás terén lehetett ezt
megfigyelni. A hollywoodi filmipar szinte Amerika nemzeti iparának
számított egy időben. Akik mindezt csinálták, gyártottak
néha jó amerikai filmet is. Azonban az amerikai lobogó
árnyékában a zsidó lelkiséget, a zsidó szellemet,
fölényeskedő álkultúrát, az élvezetvágyat szuggerálták
az amerikai tömegek felé. Az amerikai mimikriből - mint később
látni fogjuk - így bújt ki Hollywood száz, Amerika ellenes,
bolseviki sztárja. Álarcát levetette a világuralomra törő
bolseviki zsidó.
A több ezer éves
zsidó nacionalizmus természetéből folyt, hogy a zsidóság
vállalta az üldözést, a gúnyt, a megvettetést, de minél
többet szenvedett, annál szilárdabbá vált benne a
meggyőződés, hogy egyszer úrrá lesz minden népeken. A
zsidóság vállalta ezért az antijúdaizmust is. Maga sem
értette talán, hogy miért üldözik, gúnyolják, sőt olykor
gyilkolják is. Hisz ő is pontosan olyan teremtménye Istennek,
mint más ember, és az "antiszemiták" pontosan
ember-voltát vonják kétségbe. Sértik, megalázzák. Csalónak
bélyegzik, karikatúrákat rajzolnak róla és rossz pamfleteket
írnak ellene. Pedig mindaz, amit ő cselekszik, egy magasabb cél
érdekében történik. Végeredményben kevesen vették észre,
hogy nem a zsidót, nem az embert, nem az "alacsony rendű
lényt" gyűlölték benne, hanem a nacionalizmusát! A
nacionalizmusnak azt a tipikusan ószövetségi formáját, amely
minden nép ellen és minden nép leigázására irányul. Az
ószövetségi nacionalizmus és a német nemzeti szocializmus
pedig éppen e viszonylatban úgy aránylanak egymáshoz, mint ég
és föld.
A német nemzeti szocializmusban - legalább is 1936-ig - megvolt a más népekkel való együttműködés akarata. A nemzeti szocializmus csak egyetlen nép: a zsidó ellen irányult. A zsidó nácizmus minden néppel, minden társadalmi és uralmi formával ellentétben áll, ami nem zsidó.
A zsidóság
nemzedékei azt a büszke öntudatot hozták a gettóból, hogy
azok a faji törvények, amelyek őket megtartották népnek,
megtehetik a népek urának is. A modern fejlődés mellett
kedvezett ennek egy szerencsés nép adottság is: a zsidó
kétségtelen tehetségessége és magas intellektusa. A zsidó
írók, művészek, üzletemberek, bankárok - mindegy, hogy
miként - a nyugati civilizáció élvonalába jutottak. Az
alulmaradottak számára azonban mindez siker, zsidó siker volt.
Minden eredmény zsidó eredmény. A sajtó, de egyszersmind az
egyszerű kis zsidó is saját fajának fiaként ünnepelte a nagy
"angol" államférfit: Disraelit. S a nagy "német"
költőt: Heinét, és a legszeszélyesebb nemzetközi
forradalmárt: Marxot. Mi más ez, ha nem egy soha nem látott
nacionalizmus ragyogó öntudata!? Mi ez, ha nem a
legszélsőségesebb "nácizmus", amely a saját
dicsőségének vallja még a hitehagyott, "fajáruló"
Sikerét is és még a bűnözőt sem közösíti ki magából, ha
tudja, hogy az Ábrahám szent magjának leszármazottja. És
vajon nem ad-e külön öntudatot a siker hordozójának az az
érzés, hogy íme! - van egy nép, amelyből származik, amelynek
életformáját megtagadta ugyan, de amely mégis magáénak
tekinti és mégis büszkén vállalja, hogy ő is Ábrahám szent
magjából származik.
És mindezeknek a
zsidóknak - lettek légyen költők, bankárok, angol
konzervatívok, vagy portugál forradalmárok, - akik ilyen
dicsőségesen tudnak előretörni a világ minden részében,
vajon nem hivatásuké, hogy ők és csakis ők uralkodjanak
minden népeken? Eddig minden sikerült! Tehát a Tórában
lefektetett tanok, a talmudi elvek, a középkor során
létrehívott titkos zsidó intézmények jók, helyesek,
használhatók a világuralom megvalósítása érdekében. Mi
vagyunk hivatva rá - mondta ez az öntudatos réteg, - hogy
kormányozzuk a világot. Amerikai bankár, vagy szovjet
komisszár, mi egy nép vagyunk! Egy nép!
Korunk két nagy
uralmi formája: a kapitalizmus és a bolsevizmus nem két
ellentétes irány, hanem mindkettő a zsidó nacionalizmus, a
zsidó világuralmi törekvés megnyilvánulási formája. Egyik
talán óvatosabb, mint a másik, de mind a kettő egy. A
legborzalmasabb világcsalás az, amely a kapitalizmust akarja
szembeállítani a bolsevizmussal, mint ellenőrt, holott
valójában a kettő egy. zsidó materializmus a kapitalizmus
oldalán és zsidó materializmus a marxista-leninista
"ellenpóluson"! Egyforma keresztényellenesség,
egyforma arabgyűlölet azonban mindkét részen. A műveletlen,
tudatlan tömeg, az utca embere azt hiszi, hogy a kapitalista
világ leszámolhat a bolsevizmussal, holott az utóbbi csak az
előbbinek meghosszabbítása. A bolsevizmus a kapitalizmus, vagy
legalábbis a kapitalizmus hibáinak szüleménye. A bolsevizmus a
liberális, zsidó tőkés rend nevelt gyermeke és
leányvállalata. Lelke, ideológiája azonban mindkettőnek
egyformán zsidó. Akik megpróbálnak mesterséges ellentétet
keresni a kettő között, soha ne feledjék, hogy a hitleri
nemzeti szocializmusban a német nagytőkés igen jól megértette
magát a szocialista német munkással. Miért ne lenne
feltételezhető, hogy a zsidó Bernhardt Baruch ugyanilyen
tökéletesen megérti magát Kaganovics Lázárral, vagy a
brooklyni kis kommunista vezérrel?
Egy nép vagyunk! - hirdette Herzl Tivadar is, a cionizmus megalapítója. Nem amerikai zsidók, nem szovjet zsidók, hanem csak: - zsidók!
A "szent mag"
egysége és világuralmi hivatása ténnyé válni látszott a
századfordulóig elért eredményekben. Felgyúlt a zsidó írók,
költők, bankárok, szocialista forradalmárok és kommunista
apostolok fantáziájában Ez már a világhódító nacionalizmus
volt. Az "antiszemiták" maguk nem vették észre ezt a
fejlődést, és az 1945-ös eseményeknek kellett eljönniük,
hogy valami derengni kezdjen a kapitalista "demokrácia"
és a szovjet' "népi demokrácia" vitathatatlan lelki
és faji egységéről. Az antiszemiták csak a zsidó "faji
összetartást", a "nem tisztességes üzleti
módszereket", országaik elzsidósítását látták. Amit
azonban a világ "zsidó bűnnek" tekintett, az a zsidó
nacionalizmus szemében erénnyé vált. A szent mag
világkirályságának fanatizmusa, a Herrenvolkság öntudata,
szóval a mózesi nacionalizmus a XIX. század végén már modern
formájában is készen állt. A jelszó- bolsevikiek és
bankárok számára - az volt: "külön menetelni és együtt
győzni".
"A világhódítók
elindultak, hogy igájuk alá hajtsák a földgolyót és úrrá
legyenek minden népeken.
II. FEJEZET
A középkor még
látta az Újszövetség, a krisztusi forradalom szembefordulását,
az ószövetségi nácizmussal. Krisztusban a szélesebb,
egyetemesebb emberiség teljesedett ki. Az Ószövetség egyetlen
faj materialista szövetsége volt, a maga külön Jehovájával.
Krisztus az egész emberiség számára hozta a megváltást.
Minden ember nevében és minden ember számára kötötte meg az
Újszövetséget. Természetes, hogy ez az egyetemes emberi
közösség, az Újszövetség egész szelleme szemben állott a
júdaizmussal, annak kiválasztottsági tudatával, rögökön
csúszó materializmusával. A történelem legnagyobb hazugsága
az, hogy a kereszténység a zsidóság vallásából született.
Ellenkezőleg: a zsidó nacionalizmus, a faji kiválasztottság
ellentéteként jött létre. Ezt maguk az apostolok hirdették és
hagyták ránk.
"Ti tudjátok.
- mondja Péter - hogy tilalmas zsidó embernek más
nemzetségbélivel barátkozni, vagy hozzámenni, de
nekem az Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak közönséges,
vagy tisztátalan embernek." (Apostolok Cselekedetei, X.
28.)
A zsidók módfelett álmélkodtak azon, hogy a gojimokra is kitöltetik a Szentlélek. Felpanaszolják, hogy az apostolok körülmetéletlen emberekkel étkeznek együtt. Athénben valóságos lázadást rendeznek Pál apostol ellen, mert "görögöket hozott be a templomba és megfertőzte a szent helyet." Ezzel a törzsi beképzeltséggel, elzárkózottsággal szemben valósággal forradalmian hangzik Péter már idézett kijelentése a Comélius századosnál tett látogatása során.
"Bizonnyal
látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden
nemzetben kedves előtte, aki őt féli és az igazságot
cselekszi". (Apostolok Cselekedetei, X. fej. 34-35.)
De még forradalmibb a júdaizmussal szemben, amit Pál és Barnabás hirdetnek Antiókhiában: "Szükséges volt, - úgymond - hogy először néktek (zsidóknak) hirdettessék Isten igéje, de mivel hogy ti megvetitek azt és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz (nemzsidókhoz) fordulunk. " (Apostolok Cselekedetei, XIII. 46.)
Pogányok alatt pedig
a gojimok, vagyis a nemzsidók értendők. "És az
egész emberiséget egy vérből teremtette az Isten"
(Apostolok Cselekedetei, XXVII. 26.) - Mondja Pál Athénben.
Mondja pedig azért, mert ebből az egy vérből teremtett isteni
közösségből egy nép, egy faj zárta ki magát: a -
zsidó! Kizárta pedig a vad törzsi nacionalizmus
segítségével.
"És azt hiszed magadról, - írja Pál a zsidókra vonatkozólag, - hogy Te a vakoknak vezetője, a sötétségben lévőknek világossága, a balgatagoknak vezetője, a sötétségben lévőknek világossága, a balgatagoknak tanítója, a kiskorúaknak mestere vagy, bírván a törvényben az ismeret és igazság formáját. Ki a törvényekkel dicsekszel, a törvények megrontása által az Istent gyalázod-e? Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között. (Pál levele a Rómabeliekhez, 19., 20., 23., 24.) Az apostolok mindenütt a júdaizmussal, a törzsi elzárkózottsággal, a zsidó nácizmussal szemben hirdetik Krisztus forradalmát. "Megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak és szemeiket behunyják, hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket. Légyen ezért nektek tudtotokra, hogy a pogány (nemzsidó) népeknek küldetett az Isten idvezítése és ők meg is hallgatják azt." (Apostolok Cselekedetei, XXVIII. 27-28.)
A zsidóság azonban
keresztre feszítette e tan hirdetőjét és a mai napig sem adta
fel azt a hitét, hogy ő az elhivatott és neki kell úrrá lenni
minden népeken. Előbb a babiloni fogság után kezdődött
diaszpórával, majd Jeruzsálem lerombolásával szétszóródott
a zsidóság. Ezzel azonban démonikus erő, nemzetek fölötti
uralmi akarat, főként pedig egyetlen egységes, zárt fajiság
hatolt bele az ókori népkáoszba, a nagy faji és vallási
egyvelegbe. Felesleges ma már részletesebben tárgyalni azt a
tényt, hogy a zsidóság ugyan nem volt tiszta faj, mert
különböző népek korcsaiból alakult, ezt azonban egységes
fajjá, úgyszólván a világ egyetlen tiszta fajává gyúrta. A
XIX. század végén is azt állapították meg, hogy a "zsidó
faj teljesen tiszta maradt". (Politisch-Antropologische
Revue, 1904 március, 1003. oldal.)
Chamberlain írja,
hogy Theodosius korától 1800-ig 300 nemzsidót sem vettek fel
összesen a zsidó faj tagjai közé. A zárt, egységes
fajisággal azonban együtt járt a szellem is, amely minden más
népet is egyformán gyűlölt, megvetett és valamennyinek fölébe
akart kerekedni. Európában megjelent a materializmus, az
ószövetségi türelmetlenkedés szelleme, amely soha sem adta
fel azt a messiási álmot, hogy egyszer lerombol minden más
népet, úrrá lesz nálánál nagyobb és erdősebb nemzeteken,
még azok teljes elpusztítása árán is.
Érthető volt, hogy az ókor és középkor ennek konzekvenciáit levonta nemcsak szellemi, hanem fizikai vonatkozásban is és elkülönítette magát a zsidóktól. Még eleven volt a Szentlélek betöltésének véleménye, Péter prédikációja az első pünkösd hajnalán:
"Szakasszátok
el magatokat e gonosz nemzetségtől!" - (Apostolok
Cselekedetei, II. 40.)
A középkor
megalkotta a gettót, de ezzel egyben megtartotta a zsidó fajt
is, amely tisztaságát nagyon sok tekintetben azért őrizte meg,
mert végeredményben a maga alkotta elzártságot átvette a
kereszténység is. Mindez azonban nem akadályozta a zsidóságot
abban, hogy be ne nyomuljon a keresztény államok életébe,
gazdasági rendszerébe.
Ennek a zsidó befolyásnak a történetéről sokat tudunk már az ókorból is. Az Alexandriában és környékén letelepült közel egymillió zsidó, akik még a babiloni fogság után érkeztek oda, az ókor világában ugyanazt a szerepet töltötte be és ugyanazt a hatalmat gyakorolta, mint ma például a new-yorki zsidóság. A római birodalomban, közelebbről Rómában szintén félelmes hatalommá alakult a kisebbségi nacionalizmus. Cicero, a nagy római államférfi, mikor a bíróság előtt egy érdekeit érintő ügyet tárgyaltak, oly halkan beszélt, hogy rajta kívül csak a bírák hallották. Mint mondotta, azért teszi ezt, mert a zsidók összetartanak és tönkreteszik azt, aki ellenük van. A diaszpóra révén a zsidóságnak már akkor meg voltak azok a szervezetei, amelyeket mi szabadkőműves páholyoknak mondanánk. A diaszpóra tagjai közé felvettek olyan befolyásos nemzsidókat, akik hajlandók voltak magukat félzsidónak vallani s ezek révén a legmagasabb helyekig vitték közéleti befolyásukat. Ilyenformán bizonyítható az is, hogy a Néró által folytatott keresztényüldözéseknek a diaszpóra zsidói voltak a felbujtói. Poppea Sabina, a császár felesége a zsidó diaszpóra tagja volt a Néró kegyence, egy Alityrus nevű zsidó színész útján vette rá a császárt, hogy irtsa ki a keresztényeket. A Nérók és a Rooseveltek mögött minden időkben ott álltak az Alityrusok, sőt a Poppeák is.
Amilyen mértékben
hozzájárult a zsidó befolyás a római világbirodalom
tönkremenéséhez, legalább olyan mértékben okozta a spanyol
világbirodalom bukását is. A spanyol birodalomban a kezükben
volt - mint Herman írja - minden szellemi és materiális erő, a
földbérletektől a legmagasabb egyházi méltóságokig. Az
uzsora révén kezükben tartották az egész királyi udvart,
nemességet. Végül már olyan kiváltságokat vívtak ki
maguknak, hogy egy zsidó esküje többet számított a bíróság
előtt, mint két keresztényé. Később Németországban, a
Habsburg-birodalomban ismételték meg a hatalom átvételének
ezt a formáját. A Magyar Birodalom bukásában szintén hatalmas
szerepe volt egy Fortunatus Imre nevű zsidónak, aki társaival
együtt olyan mélyre süllyesztette a közállapotokat, hogy a
birodalom már nem tudott ellenállni a török hatalom mohácsi
rohamának.
Az ókor és a
középkor vezető szellemei, nagy államférfiai még teljesen
tisztában voltak a zsidó befolyás jelentőségével. Tiberius
császártól Goetheig minden gondolkodó fő úgy ismerte fel a
zsidóságot, mint nemzeti veszedelmet. "Az olyan
minisztérium, amelyben a zsidónak minden lehetséges, az olyan
háztartás, amelyben a zsidó a ruhatárt, vagy az egész ház
pénztárát vezeti, az olyan minisztérium vagy komisszariátus,
amelyben az ügyeket a zsidók intézik: nem más, mint
kiszámíthatatlan pontini mocsár" - írta Goethe. A
dolgok lényegét talán mégis legjobban látta I. Napóleon,
mikor egyszer kétségbeesetten felkiáltott:
"Sáskák és
hernyók ezek a zsidók s felfalják az én Franciaországomat."
Még a XVIII.
században is jól látták, hogy az úgynevezett zsidó
befolyásnak semmi köze sincs az emberiség kérdéséhez, mert a
kisebbségi nacionalizmus mindenütt államot alkot az államban
és "megemészti a népeket, melyeket néki ad az
Úr". Ha az egyes államok nem is mindig ismerték
fel a veszélyt, úgyszólván az utolsó pillanatban mégis csak
megtorpant a zsidó hódítás: Katolikus Ferdinánd kiűzte őket,
másutt korlátozó intézkedéseket hoztak ellenük, és ami igen
lényeges volt, sehol nem tűrték meg, hogy az államéletben a
zsidó nácizmus befolyása is érvényesüljön. A gettó
legalább arra volt jó, hogy a szellemi sorompókat fenntartotta
a zsidók előtt és így a keresztény vallást és kultúrát
nem érte utol sokkal hamarabb az a veszély, amelynek ma tanúi
vagyunk. Leglényegesebb volt, hogy a zsidóknak a francia
forradalomig nem volt közvetlen befolyásuk a tömegekre. Egy-egy
királyi udvarba behatolhattak a pénzük segítségével, azonban
nem volt módjuk hozzá, hogy közvetlen befolyást nyerjenek a
nép széles rétegeire és irányítsák, sőt a maguk
nacionalizmusa részére használják fel azokat.
A középkor csak egy
tényt nem látott meg az úgynevezett zsidókérdésből. Azt
tudniillik, hogy a zsidó nacionalizmus befolyása, a zsidóság
térhódítása nem ösztönös cselekvés volt, amely a zsidó
"kapzsiságából", "önzéséből", vagy az
"antiszemiták" által emlegetett zsidó faji
tulajdonságokból fakadt. Egy démonikus tudatos erő dolgozott
már abban az időkben és az ószövetségi nacionalizmus, a Tóra
és a Talmud hajszolta előre a zsidót. Nem a pénzért, nem a
jólétért és gazdagságért, hanem a világuralomért. A pénz
csak eszköz volt, de a cél, az igazi nagy cél a világ fölötti
hatalom maradt. Ehhez nem volt szükséges még csak központi
zsidó kormány sem, - amely pedig időnként létezett - hanem
nagyon is elég volt a Talmud és a Tóra, amely ott volt minden
zsinagógában és minden zsidó házban és a kormányoknál
sokkal jobb eligazítást adott arról, hogy mit kell cselekedniük
a zsidókkal.
Ennek a világhódító
ábrándnak azonban - többé-kevésbé - följebb tudták
kerekedni az egyes országok, amíg az csak külön-külön más
nemzeti területeken és más időkben érvényesült. A veszély
akkor nőtt óriási méretűvé, amikor az ismert világ keretei
kitágultak, amikor a sajtó, rádió, a technikai civilizáció
révén az országok és emberek látszólag közelebb kerültek
egymáshoz és amikor ennek a kisebbségi nacionalizmusnak uralmi
akarata már nem egy-egy ország, hanem minden nép ellen
egyszerre, egy időben és teljes erővel érvényesülhetett.
Mindezen felül a protestantizmussal egy időben a zsidó szellem
is kezdett teret nyerni a kereszténységen belül.
Luther még világosan látta a zsidó és keresztény szellem, az egyetemes emberség és a törzsi nácizmus között fennálló kiegyenlíthetetlen különbséget. Ezt bizonyítja a zsidókérdésről írott nagy tanulmányában. Azonban a protestantizmussal, a Biblia hirdetésével fokozott szerepet kapott a templomi prédikációkban, a vallásoktatásban az Ószövetség ismertetése. A protestáns prédikátorok, magyarok, svájciak, angolok, hollandok, németek egyre gyakrabban fordultak az ószövetségi prófétákhoz példázatokért. A vallásháborúk korában szívesen szórták ellenfeleikre az Ószövetség vaskos átkait. A retorika üres frázisain keresztül így hatolt be az ószövetségi szellem a keresztény vallásba. A kereszténység kezdte magát a zsidó vallás meghosszabbításának, vagy leányágának tekinteni, ahelyett, hogy épp az ellentétét, a forradalmi mivoltát hangsúlyozta volna. Ezzel a keresztény kultúrvilágban teret nyert a tipikus zsidó intolerancia, a gyűlölet szelleme, és nemzedékek nevelkedtek az Ószövetségnek vigasztalanul materialista, lélektelen és fantázia nélküli tanításain.
Az angol
protestantizmus különösen élénken reagált az ószövetségi
behatásra. Az angol nemes kalmárok szelleme, a puritánok
lelkisége könnyen azonosult a zsidó Ószövetség elveivel és
talált igazolásra a maga üzleti gesztióiban. A XIX. században
fantaszta angol tudósok már azt igyekeztek bizonyítani, hogy a
britek tulajdonképpen az elveszett tizedik zsidó törzs tagjai.
Werner Sombart, a kapitalizmus nagy ismerője jellemzően mutatta
ki, hogy a kapitalizmus zsidó, de egyben protestáns eredetű.
Annyit meg lehet
állapítani, hogy a reformációval megszakadt a kereszténység
korábbi egysége. Nemcsak formailag, Krisztus egyháza különvált
katolikus és protestáns egyházra. A támadt résen át
egyszerre merészen hatolt be a keresztény világba és
keresztény szellembe a mózesi nacionalizmus példátlan egysége.
A felvilágosodás és haladás ürügyével a gettók lakója
egyre erőteljesebben kezdte követelni az emancipációt, amelyet
az igazi haladás olyan nagy szellemei, mint Voltaire is
végveszélynek tartottak. Az emberszeretet, a felvilágosodás
jelszavainak ürügyével maga a kereszténység is törekedett a
zsidó emancipáció felé. Nem látta meg, hogy ez a
kereszténység - katolicizmus, protestantizmus, ortodoxia -
egyforma halálát jelentheti majd egy napon.
A lenézett, sötét
középkor még tudta, hogy mindez nem lehetetlen, mert a
zsidóságban a vallási nácizmus fanatizmusa lobog a
kereszténységgel szemben és ennek forrása főként a Talmud. A
Minerva Presse 1888-ban megdöbbentően érdekes, soha meg nem
cáfolt adatokat hozott napvilágra arról a vizsgálóbizottságról,
amelyet Szent Lajos francia király állított össze 1240-ben.
Szent Lajos tudni akarta a zsidókkal szembeni gyűlölet okait.
Bíróságot hívott össze, amelyben saját maga elnökölt. A
bíróság előtt egy héberül jól tudó, megkeresztelkedett
zsidó mutatta be a Talmudot. Annak ellenőrzésére meghívták
Jechiel párizsi, Juda Sámuel és Jacob rabbikat, akik közül
Jacob híres szónokként volt ismeretes úgy Spanyolországban,
mint Franciaországban. Az igazságos király minden lehetőséget
megadott arra, hogy a rabbik megvédelmezhessék a Talmudot,
illetőleg ellenőrizhessék, hogy a Talmud hiteles-e? A bíróság
ennek ellenére megállapította, hogy a Talmud olyan
rendelkezéseket tartalmaz, amelyek ellentétesek minden
keresztény, sőt minden nemzsidó társadalom rendjével.
Felderítették, hogy a Talmud sorozatosan gyalázza Szűz Máriát,
kétségbe vonja, hogy Krisztus szűztől született volna, sőt
azt állítja, hogy egy Pandara nevű katona és egy utcalány
szeretkezésének gyümölcse volt. A keresztények megdöbbenve
hallgatták a Talmudból lefordított részleteket, amelyeket a
rabbik hitelesnek ismertek el. Ezek után Szent Lajos király
elrendelte a Talmud megégetését. (The Hidden Empire, 1945. 27.
oldal.)
A keresztény világ
később nagyon keveset törődött a zsidók szent könyvével,
amely pedig majdnem fontosabbá vált számunkra, mint a Tóra.
Innen sugárzott a kereszténység felé a gyűlölet, innen áradt
a kettős erkölcs. Jellemző módon még ma XX. században sem
volt a Talmudnak megbízható, hiteles fordítása. A németországi
zsidó származású egyetemi tanár Graetz lefordította ugyan a
Talmudot, azonban kihagyta belőle mindazokat a részleteket,
amelyek a zsidókra kompromittálóak, főként, amelyek
világuralmi szándékaikról szóltak. A magyar Luzsénszky
Alfonz is lefordította a Talmud egyes részeit. A bolsevista
diktatúrának első gondja volt, hogy Luzsénszky Alfonzot
börtönbe záratta és valószínűleg ott pusztult a zsidók
fogságában.
A Talmud azonban
észrevétlenül tovább növelte a zsidó nacionalizmust, amely
egyre elevenebben élt Majmonides, a középkori zsidó próféták
álmaiban, a zsidó nép lelkében. A zsidó nép már jóval a
nagy francia forradalom előtt megmozdult, hogy megvalósulás
felé vigye a mózesi ígéretet. A kereszténység egységén
támadt rés, a felvilágosodás, a társadalmi fejlődés minden
tekintetben kedvezett annak a céltudatos munkának, amely
megindult a világhatalmi ábrándok valóra váltása érdekében.
Itt már első körvonalaiban kirajzolódott az, amiről később
szó lesz s amit biológiai osztályharcnak, a nemzsidó népek
fizikai rekonstrukciójának és kipusztításának fogunk
nevezni, s amit eddig általában "forradalomnak"
hívtak.
Az első világháború
után az egész nyugati kultúremberiséget megrázta a londoni
Morning Post "földalatti összeesküvők" cikksorozata.
Causes of World Unrest cím alatt H. A. Dwyenne a liberális
történetírás által agyonhallgatott forrásmunkák alapján
mutatta ki, hogy a francia forradalmat nem egészen az alsó
rétegek elkeseredett hangulata idézte elő. Már ebben az időben
is zsidó és szabadkőműves kéz dolgozott, amely a gabona
összevásárlásával mesterségesen idézte elő az éhínséget
és ezen keresztül a július 14-iki forradalmat. Ugyanebben az
időben, már 1776-ban megalakult Bajorországban a zsidó
Weishaupt által életre hívott Spartacus szervezet, amely
hirtelen ezerszeresre megnőve tűnt fel újból az első
világháború utáni forradalmakban. Gwyenne tanulmánya
kimutatta a szabadkőművesség szervezkedését a XIX. század
összes forradalmi mozgalmaiban, a zsidóság szerepét a
szabadkőművességben. Gwyenne ezt a kikeresztelkedett Lémann
abbé könyve (L'Entrée des Israélites dans le Societé
Francaise) és Albert Pike amerikai író adatai alapján
állapította meg. Bizonyította, hogy a kereszténység elleni
gyűlöletet a zsidóság vitte bele a titkos társaságokba, ahol
aztán - szabadelvűség örve alatt háborítatlanul folytatták
a kereszténység társadalmi rendjének alapjait aláaknázó
romboló tevékenységet. Az ószövetségi nacionalizmus a pénz
mellé egy új félelmetes fegyvert szerzett a keresztény népek
elpusztítására. Ezt a fegyvert "forradalomnak"
hívták.
A szocialista
nemzetközi szervezkedés 1844-ben az Internacionálé
megalapításával kezdődött, amelynek mindkét vezére, Marx és
Lassale zsidó volt. Mindkettő a gyűlölet, a fajuk
megaláztatásából származó bosszúvágy prófétája volt.
D'Israeli Connigsby című művében a németországi
munkásmozgalmat és annak zsidó vezetését már előre
megjósolta. Ezzel az európai kultúra történelmében egy eddig
ismeretlen tényező jelent meg: a szervezett gyűlölet és
szervezett irigység, mint társadalmat formáló, romboló erő.
Ószövetségi eredetű volt Európában a kollektív
türelmetlenség is, de még ószövetségibb és talmudibb ez a
gyűlölet, a felkeltett szenvedély, amelynek prófétái
szociális síkon pontosan azokkal a jelszavakkal, ígéretekkel
és fanatizmussal dolgoztak, amelyekkel az Ószövetség ígérte
saját népének, hogy a Jehova elébe önti egyszer a föld
minden gazdagságát, hogy nem kell dolgozni, legfeljebb napi 2-3
órát. Az ószövetségi nácizmus félelmetes szövetségest
nyert az európai, majd az amerikai proletariátusban, amely
minden joggal el volt keseredve a kapitalizmus kizsákmányoló
rendszere ellen. Csupán azt nem volt hajlandó tudomásul venni,
hogy ennek a kapitalizmusnak igazi alkotói, hordozói és
haszonélvezői pontosan a zsidó nacionalizmusnak képviselői,
az internacionálé megalapítói voltak.
Marx tanításában
kétségtelenül benne van a diabolikus terv csírája. Az
abszolút egyenlőség hamis tanával, a proletár tömegek
irigységének felkeltésével lerombolni minden nemzsidó nép
szellemi elitjét, az arisztokráciát, polgárságot, papságot,
értelmiséget. Vezető nélküli tömeget csinálni az
emberiségből. Ez már nem szocialista terv. Ez a zsidóság
világterve! Az eltömegesedett ember vak eszköz és rabszolga
lesz a világuralomra törd törzsi nacionalizmus kezében.
A tény az, hogy Marx nemzetköziséget hirdetett, de a zsidóság nem volt nemzetközi. Nemzetköziséget csak a proletariátustól kívántak. Neki szánták azt a szerepet, hogy romboljon le minden hazát, minden vallást, hogy létrejöhessen a nemzetközi világállam, amelynek egyetlen elitje, uralkodó és vezető rétege lesz: a zsidó! A zsidó ott élt minden nemzet között. Beszélte mindenik nemzet nyelvét, de ő megmaradt zsidónak. Egyetlen faji gondolat, egyetlen nacionalizmus, egyetlen nemzetek fölötti nácizmus büszke és öntudatos képviselőjének. A keresztény forradalom a "felvilágosodás" jelszavai elől ekkor már behúzódott a templomok hűvös hajójába. A krisztusi forradalom hitéből, befolyásából mind többet veszítve zsidózó kereszténységgé változott. Materialista módra ragaszkodott világi befolyásához, világi javaihoz, nagybirtokaihoz, mikor itt lett volna az idő, hogy meghirdesse és képviselje a krisztusi gondolat lényegét: a szociális igazságosságot. Ugyanakkor a zsidó megőrizte a maga vallási, népi, faji egységét és annak következtében, mint éles tor hatolt bele a mindinkább meglazuló keresztény közösségbe. A zsidó nacionalizmus egyre erőteljesebb lángokkal lobogott. A keresztény, krisztusi forradalom mind bátortalanabbá, hitetlenebbé és tehetetlenebbé vált. Az ószövetségi vallási nacionalizmus lobogó hitet, faji öntudatott tudott gyújtani az oroszországi gettók népébe. Az újszövetségi kereszténység mind bátortalanabbá lett és kezdte szégyellni az újszövetséget, a saját hitét, amelyről sokszor azt érezte, hogy "idejét múlta" vagy "tudománytalanná" vált a felvilágosodás jelszavaival szemben.
Legnagyobb baj volt,
hogy a kereszténység tehetetlenné vált a kor nagy szociális
problémájával szemben. Ezalatt a zsidóság a maga fajtája
számára hitet adott. Nem Istenhitet - mert hiszen sok zsidó
látszatra megtagadta a hitét, - hanem a politikai nacionalizmus
fanatizmusát. Ezzel szemben a krisztusi forradalom nem ismerte
fel földi küldetését, amelyet a kor előírt volna számára:
odaállni a tömegek oldalára és nem a gyűlölet, hanem a
szeretet jegyében valósítani meg: a szociális igazságot.
A XIX. század
kereszténysége már sok tekintetben inkább formalizmus volt,
mint hit és küldetéstudat. A marxista forradalom gondolatával
nem tudta szembeállítani a krisztusi forradalom korszerűen
fogalmazott eszméjét. A Rerum Novarum és a Quadragesimo Anno
kezdetű pápai enciklikák állásfoglalások maradtak csupán.
Állásfoglalások a szocialista gondolat, de egyben a liberális
állam mellett. Az ecclesia militans nem harcolt úgy, ahogy
küzdenie kellett volna. Megnyugodott abban a krisztusi
tanításban, hogy "az én országom nem e világból
való". Ezzel szemben a marxizmus a mennyországból
a földre helyezte át a megváltás gondolatát. Az utóbbi
gondolat teljesen zsidó eredetű volt. Hiszen Jahve és a nagy
fajvédők, Ezdra és Nehémiás, a rabbinusok pontosan ezt
ígérték a zsidó népnek is. Megváltást e földön,
Jeruzsálem kitárt kapuit, amelyen beárad a népek gazdagsága,
a heti 18 órás munkaidőt, a szociális biztosítást. A
marxizmus földi megváltást ígért, de az ígéret mögött ott
állt a zsidó nacionalizmus, és a marxista vezérek tudták,
hogy ez a megváltás a zsidó világkirályság alakjában fog
kiteljesedni.
A kereszténység nem tudott újra eggyé forrni legalább a krisztusi revolúció gondolatának szociális igenlésében. A zsidóság egy maradt a négyezer éves nácizmus faji és lelki közösségében.
A nagy francia
forradalom után a kereszténységet titokzatos erők: a
szabadkőművesség, a zsidó befolyás alá került államok
kormányai mindinkább beszorították a közéletből a
templomba. A belső megingás következtében nem is volt erő,
amely ellenálljon ennek a törekvésnek. Az ortodoxia üres
formalizmusa, a katolicizmus, amelynek püspökei százezer holdak
birtokában prédikáltak a tömegek felé szegénységet és
tisztességet, a protestantizmus, amely mindinkább beszívta
magába az ószövetségi szellemet? Mi lett volna az a lelki
mozdító erő, amely a krisztusi forradalom oldalára szólíthatta
volna a proletár tömegeket? A kereszténység egyre inkább
távolmaradt a közéleti jelenségek bírálatától, a világi
közvélemény irányításától, a szociális eszmék
megvalósításától. Ezt a szerepet átvetette az ószövetségi
nacionalisták kezébe került sajtó, a szabadkőműves
páholytag, a marxista agitátor. A földre helyezett marxista
mennyországgal szemben a kereszténység nem tudta érvényesíteni
a krisztusi gondolat szociális tartalmát, nem állt a tömegek
mellé, lemondott a vezetésről. Ezzel egyenes arányban egy
roppant céltudatosság, egyetlen fanatikus akarat tört előre:
szétrombolni minden istenit és emberit. Szétzülleszteni,
vezetőitől megfosztani a társadalmakat és megteremteni a zsidó
világkirályság végleges uralmát.
Pedig épp a
századfordulón olyan nagy gondolkodó, mint Chamberlain
figyelmeztette a keresztény társadalmakat:
"A közöttünk élő zsidóség problémája a jelen legnehezebb és legveszélyesebb kérdései közé tartozik". (H. S. Chamberlain, I. 163. oldal) A XX. század kezdetén a cél már nem volt kétséges. A világ zsidóságának vezetői csupán azt nem döntötték még el, hogy Ábrahám szent magja milyen eszközökkel biztosítsa a megígért világhatalmat. Az arany vagy géppisztoly, a nagytőke vagy kommunista terror, amelynek élén az MVD zsidói állnak? A pénzváltók, a galambárusok, írástudók állama legyen az új Templom, vagy a terrorista szadduceusé? Vagy talán mindkettő egyszerre és egymás mellett? A módszerek nagy dilemmájára érdekes feleletet adott egy - "hamisítvány". III. FEJEZET
A zsidóság mindent
megpróbált, hogy kétségbe vonja a "Sion bölcsei
jegyzőkönyveinek" hitelességét. Ma már műveletlen,
babonás és barbár lénynek tekintik azt, aki a Jegyzőkönyvekről
említést merészel tenni.
Az Alliance Israelite Universelle 1935-36-ban próbapert indított a német Weltdienst ellen Baselben, hogy a bíróság előtt bizonyítsa be, miszerint a Jegyzőkönyvek közönséges hamisítványok. Ulrich Fleischhauer, a Weltdienst akkori vezetője volt a vádlott. A per több tárgyaláson keresztül majdnem két évig húzódott. A Baseli bíróság felmentette Fleischhauert. Indoklásában azt mondja, hogy nem tudja eldönteni: vajon a Jegyzőkönyvek hitelesek-e vagy sem. A kérdés nyitva maradt. A világzsidóság hallgatott s azóta is mélyen hallgat, holott előzőleg minden egyes alkalommal bizonyítani kívánta, hogy a Jegyzőkönyvek a cári Ochrana hamisítványai, amelyek a pogromhangulat felszítására készültek.
Annyira bizonyos,
hogy Sion bölcsei jegyzőkönyveinek eredeti héber szövege már
1890-ben járt az odesszai zsidók kezén. Azokat 1905-ben az
orosz Nilus tette közzé. Egyes verziók szerint szerzőjük a
keleti Asher Giznberg, héber írói nevén Achad Haam, vagyis
"egy a népből", akinek célja az volt, hogy a könyvvel
ébresztgesse a zsidó nemzeti öntudatot. Nilus könyvének egy
példánya már 1906-ban bekerült a British Múzeumba, ahol a mai
napig katalogizálva van.
A Jegyzőkönyvek
hitelességéről addig-addig vitatkoztak, amíg azok valódiságát
minden bírónál hatalmasabb bíró igazolta. Maga a
világtörténelem! Az 1906-ban regisztrált zsidó program azóta
szóról-szóra megvalósult. Akárminek tekintjük tehát a
Jegyzőkönyveket: Sion 33-ik fokon lévő vénei
világprogramjának, a baseli cionista kongresszus titkos
jegyzőkönyveinek, akár csak egy túlzó zsidó nacionalista
pamfletjének, mindez nem érdekes. A döntő tény - ami
vitathatatlan - hogy a program csaknem teljes egészében valóra
vált. Sőt! Több is beteljesedett, mint amennyit a cionista
vének előre láthattak. A világhódítók meghódították a
világot. A terméketlen hitelességi viták helyett mi csak azt
akarjuk bizonyítani, hogy a sionista vének beváltották a
programjukat. A zsidóságot már csak egyetlen lépcső választja
el attól, hogy nyíltan is bevallja: a világhatalom az ő kezébe
került. Az emberiséget kormányzó politikai, gazdasági,
szellemi erők mögött egyelőre még csak a második vonalba
húzódva, de ugrásra készen állva ott áll a zsidóság.
Készül rá, hogy megtegye azt a bizonyos lépést, amely után a
vörös csillag és az amerikai fehér csillag ötödik ágára
felteszik a hatodik ágat, a megvalósult világkirályság nyílt
szimbólumát: a hatágú Dávid-csillagot!
A Jegyzőkönyvekkel kapcsolatban egyetlen kérdés, hogy létezett-e a zsidóságnak olyan nyílt, vagy titkos szervezete, amely az egész nép számára kidolgozhatott egy világprogramot? Van-e titkos zsidó "kormány", amely a Tóra és a Talmud, esetleg a Jegyzőkönyvek alapján a világ zsidóságát irányította?
Nem kétséges, hogy
a zsidó államon belül már Krisztus születése előtt
regisztrált a Kahal, vagy a Cahilla, amely a teokratikus zsidó
állam politikai szervezetét képezte. Fel lehet és fel kell
tételezni, hogy a zsidó nép száműzetésbe is átmentett
valamit ebből a szervezetből.
Már rámutattunk
arra is, hogy még a szétszóródás előtt mint valóságos
kormányzati és politikai hatalom dolgozott az alexandriai és a
római diaszpóra. A szétszóródás után tulajdonképpen minden
zsidó hitközségnek megvolt a maga miniatűr Kahalja, melynek az
volt a célja, hogy intézze a zsidók peres ügyeit, különösen
azokat, amelyek intézése nem volt kívánatos keresztény
bíróságok előtt. A zsidóság által sűrűn megszállott
országokban mindenki tudott ezeknek a Kahaloknak létezéséről.
Azonban feltétlenül lennie kellett egy magasabb zsidó
kormánynak, vagy mint ma mondanánk, "emigrációs
bizottságnak", amely a zsidóságot összetartotta,
politikai kérdésekben egy célra irányította. Okmányok
bizonyítják, hogy ez a titkos zsidó kormány különféle nevek
alatt, de mindig fel-felmerült a történelem évszázadaiban.
Sanhedrin néven régebben Konstantinápolyban székelt és a
zsidók feje a "nagy satrapa" volt. Később a különféle
mozgalmakban, a francia szabadkőművességben, az első
világháború irányításában mindenütt nyoma volt annak, hogy
ilyen titkos világkormány működik. Wilson elnök, midőn
1920-ban hazatért az eredménytelen versaillesi
béketárgyalásokról, nyíltan kimondotta:
- Európában volt egy titkos erő, amelynek nem tudtunk a nyomára jönni.
Disraeli 1844-ben a
Conningsby című munkájában kertelés nélkül megírta,
hogy:
"A világot nagyon különböző személyek kormányozzák, akik soha nem jelennek meg a színpadon." A zsidó Walter Rathenau ugyanerről írt a Weiner Preeben, 1921. december 24-én, midőn azt mondotta: " Mindössze 300 ember, akik jól ismerik egymást, intézik Európa sorsát. Ezek utódjaikat saját környezetükből választják ki. Ezeknek a német zsidóknak kezében olyan eszközök vannak, melyekkel véget vethetnek bármely államformának, amelyet ésszerűtlennek tartanak."
New-Yorkban
egyáltalán nem titok, hogy a Cahilla (Kahal) működik, hiszen
különböző városrészekben a zsidók gyakran rendeznek
Cahilla-partiekat. Minderről nagyon érdekes leleplezéseket
közölt 1946-ban a The Hidden Empire című könyv, amely többek
között ezeket írja a 35-ik oldalán:
"A világzsidóság a földet két hemiszférára osztotta: keletire és nyugatira... A Cahilla (a titkos zsidó kormány és bíróság) köztudomás szerint a hét jelkép szerint van összeállítva. A keleti hemiszférának védnöke nem tartozik ide, noha mindkét hemiszféra szponzora felelősséggel tartozik az ismeretlen és koronázatlan zsidó királynak, akinek személye féltve őrzött titok." Nem vitás tehát, hogy volt, lehetett zsidó központi szervezet, kormány, - vagy bárminek nevezzük, - amely kidolgozta Sion bölcseinek világprogramját. Azonban akár volt, akár nem volt, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a program megvalósult. És ez mindennél sorsdöntőbb bizonyíték. A világzsidóság - mint ki fogjuk mutatni - ott áll a második lépcsőfokon, a Sion bölcsei által előírt helyen és minden készen áll arra is, hogy hamarosan megtegye a hiányzó utat és elérje a harmadik lépcsőfokot.
Ötven évvel
ezelőtt, vagy akár még a baseli perben is kétségbe lehetett
vonni a Jegyzőkönyvek hitelességét. A Jegyzőkönyvek
programja azonban égett, lobogott az ószövetségi
nacionalizmusban. A Jegyzőkönyvek létezését lehet tagadni, de
ennek a nacionalizmusnak létezését nem.
A Jegyzőkönyvekben, amelyek minden valószínűség szerint csupán az igazi program kivonatai, kissé homályosan és elmosódottan jelentkeztek azok a módszerek, melyek segítségével a zsidóságnak meg kellett valósítania a világuralmat. A ködös, misztikus szövegből a felületes olvasó csak azt látja, hogy a Jegyzőkönyvek egyszer nyílt diktatúráról, egyszer szabadelvűségről beszélnek. Egyszer a tőke és a sajtó segítségével vélik elérni a világhatalmat, másszor a félreismerhetetlen bolseviki módszerekkel. Amikor Sion bölcseinek jegyzőkönyvei már ott forogtak az odesszaiak kezén, a lenini tanítás még nem volt ismeretes. Mégis a Jegyzőkönyvekben olykor már a tökéletes lenini ideológia, a kisebbségi uralom harci technikája nyilatkozik meg. Meglepetve látja az olvasó, hogy a zsidó politikai módszer végeredményben mégis a tőkén keresztül végrehajtott tökéletes világuralom felé hajlik.
A Jegyzőkönyvek
áttanulmányozása után még inkább rádöbbenünk, hogy a
bolsevizmus és kapitalizmus közötti ellentét csak látszólagos.
Sion vénei világosan látták, hogy a bolsevizmus csak a
liberális kapitalizmus kiegészítése, egyazon totális uralom
két formája, de mindkettő ideológiája a materializmus, a
kisebbségi uralom, a csekk könyv, vagy géppisztoly lényegileg
azonos terrorizmusa. Az utólag átvizsgált események megfejtik
a Jegyzőkönyveknek azt a részét, amely homályos volt. Sion
vénei három lépcsőfokot építettek meg Salamon király
trónusáig, a világuralom kiterjedéséig.
Az első lépcsőfok:
a pénz, a kapitalizmus, a sajtó hatalmának zsidó kézbe
vétele, szüntelen növelése, ezzel egyidejűleg a nemzsidó
társadalom elitjének lerombolása, félreállítása,
kompromittálása. Ugyanekkor a szabadelvűség eszméjének, mint
faltörő kosnak felhasználása, a nemzsidó társadalmak
lerombolása, a római jognak és minden jogrendszernek
meghamisítása, a munkásság irigységének, elégedetlenségének
felkeltése, a gyűlölet állandósítása a társadalmakon és
államokon belül.
Az első lépcső: a
keresztény országok szembeállítása egymással, háborúk,
forradalmak kirobbantásával, de még mindig a szabadelvű
rendszer keretében; "le kell törnünk minden
oppozíciót, megüzenvén a háborút szomszédai által annak az
országnak, amely feltámadni mer ellenünk. Erre világháborúval
kell felelnünk. Ha mind ellenünk támadnak, akkor amerikai és
kínai ágyúkkal felelünk nekik" - írják a
Jegyzőkönyvek.
Az első lépcső küzdői számára a Jegyzőkönyvek előírják a keresztény családba való behatolást, a vallás elleni óvatos küzdelmet, a sajtó birtokba vételét, a munkásság forradalmasítását, a keresztény társadalmak lassú destruálását. Előbb a királyságokat kell megszüntetni, aztán az arisztokráciát lerombolni, a földbirtokos osztályokat elszegényíteni, a tömegekben felkelteni a lázadás szellemét. A természetes és születési arisztokrácia romjain - hangzik az utasítás - megalkottuk a mi osztályunk pénzarisztokráciáját. Ezen új arisztokrácia alapja a tőlünk függő gazdaság és tudomány, amelyet a mi tudósaink hirdetnek. (Lásd Amerikában: az atomtudósok.)
A Jegyzőkönyvek
szerzői világosan látják, hogy a liberális kapitalizmus
korában a szabad verseny a legbiztosabb út a második lépcső
felé.
"Mi a munkások megmentőjének mutatjuk magunkat, - írják - akik azért jöttünk, hogy felszabadítsuk őket az elnyomás alól. Felajánljuk nekik a szocialista, anarchista, kommunista hadseregünkbe való belépést, amelyet a szabadkőművesség által mindig követelt emberi szolidaritás alapján mindenkor támogatunk." Ne feledjük, hogy mindez 1906-ban került nyilvánosságra. Vajon azóta nem valósult-e meg a világprogramnak minden részlete?
Az első lépcsőfokon
más a stratégia és mások a harci eszközök. "Hatalom és
hypokrizis" - hirdetik a Jegyzőkönyvek farizeusai, és
egyben hozzáteszik: "Hatalmunk lényege - főként
az első fokon - a titkosság."
A Jegyzőkönyvek szerzői előtt nem voltak ideológiai akadályok. Ők teljes világossággal előre látták azt, ami azóta bekövetkezett, tudniillik hogy a tőke elnyomásából az út egyenesen a bolsevizmus felé vezet. "A tudatlan nép - írja a Jegyzőkönyvek - vakon hisz a nyomtatott betűnek, az általunk sugalmazott rossz gondolatoknak engedve, gyűlöletet érez az összes néposztályok iránt, melyeket magánál felsőbbrendűnek érez. Nem érti meg azok jelentőségét."
"Ez a
gyűlölet még inkább kiszélesedik a gazdasági krízis által,
amely akadályokat gördít az összes pénzügyi tranzakciók és
az egész ipari élet elé, azonban a mindenfelé, titkos eszközök
által megszerzett általános gazdasági krízisben az egész,
kezeink között lévő arany segítségével, az összes európai
országokban a munkások nagy tömegét fogjuk az utcára vetni.
Ez a néptömeg örömmel fogja kiontani azok vérét, akikre
tudatlan együgyűségében gyermekkora óta irigy, akiktől
javaikat elrabolhatja. Ezek nem fognak rosszul bánni a mi
népünkkel, minthogy pontosan tudja a támadás megindulásának
kezdetét."
Elég visszagondolni
az európai és a világtörténelem elmúlt húsz-negyven
esztendejére és akkor látni lehet: Íme, ez már a második
lépcső kezdete.
Ez már a bolsevizmus. A fellázadt embert, az irigységtől, gyűlölettől fűtött proletár tömeget ugyanazok a komisszárok, agitátorok vezetik majd, akik a kapitalista államok bankjait, parlamentjeit, sajtóját kormányozzák. Hiszen egyetlen vérszövetség leszármazottjai! Egyetlen kétarcú nacionalizmus képviselői valamennyien. Itt már felmerül a Talmudba rejtett arc, a vérszomjtól eltorzult sadduceus, aki vérontás árán is el akarja pusztítani a többi népeket és aki 1945-ben épp oly lázas szemmel járt elől a nagy keresztény-pogromokban, mint Bar Kochba vitézei a Krisztus után 130-ban történt nagy földközi tengeri zsidó lázadás során.
"Az
arisztokráciának - írja a 3. számú jegyzőkönyv - amely
jogosan húzott hasznot a nép munkájából, érdekében állott
az, hogy a munkások jól tápláltak, erőteljesek legyenek és
jó egészségnek örvendjenek. Nekünk ellenkezőleg
ezzel szemben álló érdekünk van: a gójok degenerációjára
törekszünk. Hatalmunk a munkás állandó rossz táplálásától
és gyöngeségétől függ, mert akkor nem lesz elég ereje és
energiája ahhoz, hogy minket támadjon."
Mi más ez, ha nem a bolsevista rendszer kísérteties víziója? Három évtizeddel a bolsevizmus kitörése előtt! Mi más ez, ha nem az illuminátusok korai, de szintén zsidó eredetű programja: ínség és meggyőzés! Ez már a sztálini-kaganovicsi állam látomása, amelyben - a Jegyző-könyvek szerint - meg kell lennie a titkos rendőrségnek, a népbírósági intézménynek, a tökéletes és teljes elnyomatásnak, a munkásság kihasználásának.
Ez már a második
lépcső! Oroszországban láthattuk, hogy a kolhoz rabszolgájának
le kell térdelnie a komisszár előtt. A Szovjetben a zsidó
művezető, vagy "munkásigazgató" megvonhatja az
élelmiszerjegyet attól, aki nem tudja teljesíteni az előírt
normát, a kiszabott robotot. Az ukrajnai éhínség hatmillió
halottja, az élelmiszerjegy megvonása miatt éhen halt magyar,
német, román, olasz hadifoglyok hekatombája igazolja, hogy ez a
programpont is beteljesedett és beteljesedik mindenütt, ahol -
"Izrael a király".
Azonban a Jegyzőkönyvek szerzői jól látták, hogy még ez sem minden. A bolsevizmus csak arra való, hogy végleg megtörje, eltömegesítse, emberszabású csordává alakítsa a népeket. A kapitalizmus és a bolsevizmus, a biológiai osztályharc azonban csak eszközök. Ez még mindig nem jelenti az általuk elképzelt tökéletességet, biztonságot egy lerázhatatlan zsidó világuralom számára. Még nem biztosítja az élet korlátlan élvezetét és a totális hatalmat a kiválasztott kisebbség számára.
Emlékezzetek csak
vissza a nagy francia forradalomra, amelyet nagynak"
neveztünk, jól ismerjük előkészítésének titkait, mert a mi
munkánk volt. Azóta vonszoljuk a tömegeket csalódásból
csalódásba, annyira, hogy lemondanak egy, a mi cionista
vérünkből származott, olyan despota javára is, akit a világ
számára mi készítünk elő."
Ez a harmadik lépcső. Az utolsó és legfontosabb! A Jegyzőkönyvek szerzői megmondják, hogy amikor a zsidóság elérkezett ehhez a végső pillanathoz, akkor egyetlen tollvonással megsemmisíti mindazt, amit a gojimok számára hirdetett. A szabadelvűség és a szocializmus helyébe odalép a teljes és tökéletes despotizmus. A kifelé patriarkális, de lényegében kegyetlen és terrorisztikus zsidó világkirályság, amelyet most már nyílt terrorral és nyíltan is csak a zsidók fognak kormányozni.
"A népnek
szüksége van arra, - írják a 23. számú jegyzőkönyvben -
hogy uralkodójában a hatalom és tekintély megtestesülését
lássa. Ez az Isten választotta fejedelem, akinek küldetése
összezúzni a romboló erőket, amelyek nem az értelemből,
hanem az ösztönökből, sem nem az emberi, hanem az állatias
szellemből erednek. Ezek az erők ma győzedelmeskednek, a
szabadság és jog nevében űzött mindenféle erőszaknak és
tolvajlásnak alakját öltik fel. Ezek rombolják szét a
társadalmi rendet, hogy végre felállítsák Izrael királyának
trónját. De mihelyt ez hatalomra jutott, az ő szerepük véget
ért. Akkor el kell söpörni útjából ezeket az erőket, mert
útjában a legkisebb kavics, vagy szalmaszál sem maradhat."
Később látni
fogjuk, hogy mindaz, ami 1890-ben vagy 1906-ban nagyon távoli
jövendölésnek látszott, azóta kísérteties biztonsággal
megvalósult, a zsidó nacionalizmus győzött, Ma már arra sincs
szüksége, hogy titokban írja jegyzőkönyveit.
Alig hat évtized telt el az emancipáció óta, amikor elkövetkezett a századforduló. Nyugaton ekkor már készen állott a világhódítók legfélelmetesebb rohamcsapata: a burzsoá, kapitalista, vagy kispolgári zsidó középosztály, az "asszimilált" intellektuel - író, újságíró által irányított agresszív zsidó réteg. Ez a nyugati zsidó is végeredményben a Talmud neveltje volt. A Volga és a Duna térségében elszórt több mint ötmillió főnyi zsidóság, az oroszországi és kelet lengyelországi zsidó tömeg még a belzi, breszt-litovszki, máramarosszigeti, Talmudok és Tórák fölé hajolva álmodta a világkirályság álmait.
A budapesti
származású zsidó tudós Fehér Lajos jól látta a valóságot,
amikor a "Zsidóság" című nagy munkájában megírta,
hogy a Talmud valósággal leigázta a zsidóságot. A szigorúan
megkötött rítus a nap minden szakára előírta a vallásos
cselekményeket. Runebs a "Der alte und der neue Glaube"
című művében megállapította, hogy a zsidónak naponta fél
napra van szüksége ahhoz, hogy elvégezze a vallásos
cselekményeket. Egyedül Mózes halálának emlékére háromezer
előírás teljesítését rendelte el a Talmud. Mindez
lehetetlenné tette a hithű zsidó számára, hogy komoly termelő
munkával foglalkozzék. Nem lehetett ilyen körülmények között,
a lengyel, orosz, vagy magyar paraszt napi tizennégy órás
munkáját végeznie. A parasztság hiánya azonban nemcsak
hátrány volt, hanem előny is. Adott pillanatban a zsidóság
középosztállyá, nagy intellektusú szellemi réteggé tudott
alakulni. A föld nem kötötte le. Egész életében
intellektuális cselekménnyel, a szent könyvek olvasásával
foglalkozott s bármilyen egyoldalú szellemi tevékenység volt
ez, de mégis csak az volt! S kétezer évre visszamenőleg
vizsgálva ezt, könnyebb megérteni, hogy miért került ki ebből
a népből oly sok intellektuel, író, költő, újságíró,
politikus és atomtudós.
A zsidóság így
valósággal meghatványozta önmagát. Csak meg kellett tanulnia
a nyelvet és rögtön más népek középosztályává,
burzsoáziájává, vagy pénzarisztokráciájává válhatott.
Sokkal több kulcspozíciót foglalhatott el, mint bármely nép,
amelynek munkás, paraszt rétegei voltak. Innen már csak egy
rövidke lépést kellett megtenni a nagyobb, királyibb,
messiásibb gondolat felé. Miért ne lehetne ez a tizenötmilliós
faj az egész földkerekség népeinek vezető rétege? Angol,
orosz, amerikai vagy francia mázzal, de belsejében a zsidó
nacionalizmus egyforma öntudatával?
Ennek a nacionalizmusnak egyetlen örömünnepe volt: a Purim, amikor le kellett részegedni annak emlékezetére, hogy az első "antiszemitát", Hámánt és tíz fiát megölték és Susán várában meggyilkoltak 70 000 nemzsidót. Jan és Jerome Tharaud "A kereszt árnyékában" című, teljesen filoszemita beállítottságú könyvükben megdöbbenten mutatnak rá, hogy a zsidó nép soha nem ismerte ezt a szót, "szeretet". A "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" mózesi parancs volt ugyan, de ez csak a zsidó nép tagjaira, sőt azon belül is a legközelebbi hozzátartozókra - mint a latin nyelvű Szentírás mondja: aproximos tuos, tehát a te legközelebbijeidre - korlátozódott. A keleti zsidóság a gyűlölet népévé, a gyűlölet keleti rezevoárjává változott és egy, maga körül mindent felégető gyűlölet hordozójává alakult. S eközben, - nyugaton ugyan - még pedig Brüsszelben fél évszázaddal ezelőtt, csaknem romantikus körülmények között, megalakult az orosz kommunista párt. Az alapítók között volt "orosz" kisnemes, georgiai kicsapott papnövendék, oroszországi nagykapitalista lánya és progresszív újságíró. Egy-kettő kivételével valamennyien zsidók voltak.
Másfél évtized
múlva a zsidó nacionalizmus porba omlasztotta Szent
Oroszországot, ahol egyenesen a második lépcsőfoknál kezdett
hozzá a Sion bölcsei által ajánlott terv kivitelezéséhez: a
zsidó királyság megvalósításához.
IV. FEJEZET
Az első világháború
előtt Oroszország, Litvánia, Lengyelország zsidó üzleteiben
már egészen nyíltan terjesztettek egy levelezőlapot. A
képeslap egy rabbit ábrázolt, egyik kezében a Tórát,
másikban II. Miklós cárt tartja, aki fehér jérceként van
ábrázolva, fején a koronával.
A kép alatt a
következő héber szöveg volt olvasható: "Sä chaliphati,
sä temurati, sä kaporati".
Nyers fordításban ez azt jelenti: "Ez az áldozati állat legyen az én feloldozásom, ez legyen helyettem a pótlás és ez legyen az én bűnbánati áldozatom." A héber szöveg "Kaporah" nevű imádság egy része. Az erre vonatkozó utasítások Mózes III. könyve 16. fejezetében, a 15. versben így találhatók meg: "És ölje meg a bűnéért való áldozati bakot, amely a népé, és vigye be annak vérét függönyön belül és cselekedjék annak vérével, mint a tuloknak vérével cselekedett, hintse ugyanis azt a fedélre éra fedél elé."
Egyes zsidó rabbik
ellenezték ezt a tanítást. De ahol kabbalisták éltek, mint a
keleti zsidóság körében, ott kecske helyett mindig feláldozták
a kibékülés napján a kakast és a fehér jércét. A
levelezőlap tehát a zsidóság nyílt felhívása volt a cár
meggyilkolására. A cárizmus elleni gyűlölet égett a pogromok
miatt, de sokkal inkább égett a mózesi parancs alapján, amely
azt hirdette, hogy "idegen férfit ne fogadj el magad
fölött királynak".
És mikor kitört a bolsevizmus, Jekaterinburgban meggyilkolták a cárt és családját. A cár gyilkosai Jacob Swerdlow, a Szovjetunió későbbi elnöke, Jacob Jurovszkij, Chajem Golocsikin és Péter Jernakow, valamennyien zsidók voltak. De zsidók voltak azok is, akik mintegy fél századon át törekedtek Oroszország felbomlasztására és leigázására. Ötven százalékban zsidók voltak tagjai az oroszországi első szociáldemokrata pártnak, amelyből későbben a bolseviki párt alakult. A lengyelországi szociáldemokrata párt kezdetben egyenesen, mint zsidó szociáldemokrata párt szervezkedett és hasonló volt a helyzet Litvániában. Zsidó származású volt maga Kerenszkij is, aki az első köztársaság miniszterelnöke lett.
Dosztojevszkij, a
legnagyobb orosz író, akinek a zsidókról írott tanulmányát
még ma is gondosan elsüllyeszti a "szabad" nyugati
könyvkiadás, már 1887-ben látta, hogy az orosz nép fölött
ott suhog Júdea korbácsa és Szent Oroszországra ráborul a
bolsevizmus vörös árnyéka.
- "Közeledik az ő birodalmuk, az egyeduralmuk. Kezdődik az ő eszméiknek korlátlan uralma. Ebben el fog száradni az emberiesség érzése, az igazság utáni vágy s ezelőtt el fognak sorvadni a keresztény és nemzeti érzések most és mindörökre." A bolsevizmus győzött s ettől kezdve a zsidó intellektuelek, a fiatal forradalmárok, a kapitalizmus alján maradt szegény zsidó tömegek Oroszország felé fordították arcukat. Akár bolsevikek voltak, akár nem, mint zsidó mégis csak azt látták, hogy akik a cárokat felváltották, csaknem valamennyien zsidók.
A polgári származású
magyarországi zsidó, Lakatos-Kellner László költeményben
üdvözölte Lenint s azt írta:
Új Krisztus jött el, Lenin! Lenin! A magyarországi zsidóság hivatalos lapja, az Egyenlőség, melyet csupa jómódú polgárok olvastak, Trotzkij-Bronsteint magasztaló cikkében ezt írta már 1917. december 27-én. "A zsidó szellem, a zsidó tudás, zsidó szív és békeszeretet megmentette Oroszországot, megmentette talán az egész világ jövőjét. Soha még a zsidóság világtörténelmi hivatása oly éles fénnyel fel nem ragyogott, mint éppen Oroszországban. Trotzkij szavai bizonyítják, hogy a bibliai és prófétai zsidó szellem a nagy békeszerzők Jezsajás, Micha prófétáké a szelíd talmudi bölcseké, mely eltölti ma Oroszország vezetőit."
Jacob Schiff, az
amerikai bankár, a Khun and Loeb bankház és az amerikai
pénzemberek már a kezdet kezdetén hatalmas összegeket
kölcsönöztek, avagy adtak számolatlanul a bolsevistáknak.
Ezek a bankárok épp úgy tudták, hogy kik vezetik
Oroszországot, mint amilyen jól kellett ismerniük a Rothschild
házat alapító Amschel Mayer jóslatát. A frankfurti Rothschild
házon vörös zászló lengett. S az öreg Amschel Mayer, mint
ezt róla Jean Drault francia író megírta, nem egyszer mondotta
azoknak, akik felkeresték üzletét:
- Egy napon ez a zászló fog uralkodni a világ fölött!
Karl Marx a trieri
rabbi unokája szintén bizonyosan ismerte ezt a zászlót. Ha
valaki, úgy ő tudta, hogy a zsidó kapitalizmus és a zsidó
marxizmus egyazon júdaizmus, egyazon világhódító
nacionalizmus megjelenési formái. A Rothschildok vörös
zászlaja egyforma vérpezsdítő jelkép Morgenthaunak és
Kaganovicsnak.
S amiként megdöbbentően érdekes, hogy a vörös zászlót egy zsidó bankártól vette át a bolsevizmus, ugyanúgy a bolseviki forradalom köszöntése, a felemelt ököl szintén zsidó eredetű szimbólum. A "The Key of the Mystery" című lap 1939. augusztus 7-én a lap 21. oldalán érdekesen írja le, hogy Purim ünnepén, amelyet 70 000 nemzsidó legyilkolásának örömére ülnek, a zsidók ma is felemelt ököllel köszöntik egymást.
A keresztény világ
azonban még mindig azt kérdezi, miként lehet egyezség a
látszólag két "halálosan" ellentétes társadalmi
forma, a bolsevizmus és a kapitalizmus között. A kérdésre
döntő feleletet adott a United Secret Service (2-nd Army Bureau)
1918-as jelentése, amely arról szól, hogy 1916-ban kik
pénzelték a bolseviki forradalmat. Ezt a jelentést később -
zsidó nyomásra - megsemmisítette az amerikai
külügyminisztérium, de akkor már késő volt. Rev. Denis Fahey
teológiai tanár "The Mystical Body of Christ in the Modern
World,, és Mgr. Jouin "Le peril Judeo Maconnique" című
műveikben teljes szövegben leközölték. A jelentést, amely
szóról szóra rendelkezésre áll, csak röviden ismételjük.
Az amerikai elhárító és hírszerző szolgálat szerint
Leninéknek a következő nagy amerikai bankárok adták a pénzt
a forradalomra: Jacob Schiff, Guggenheim, Max Breitung, Khun, Loeb
& Co. bankház, melynek igazgatói voltak akkor Jacob Schiff,
Felix Warburg, Otto Kahn, Mortimer Schiff, S. H. Hanauer. Mint a
jelentés megjegyzi:
"All Jews". Valamennyien zsidók.
A jelentés mindjárt
hivatkozik is a newyorki Daily Forward című bolseviki zsidó
lapra, amely már akkor nagy elismeréssel írta meg, hogy a
jelentős dollár pénzösszegeket, hogyan utalták át a
bolsevikoknak a Westphalian-Rhineland Syndicate nevű hatalmas
zsidó vállalkozás vagyonából. A Brotheres Lazare, párizsi
zsidó bankház, (ma a Free Europe egyik legfőbb támogatója) a
szentpétervári Gunsbourg bankház, melynek filiáléi voltak
Tokióban és Párizsban, a Londoban székelő Speyer & Co.
bankház, a stockholmi "Nya Banken" küldötték a
bolsevistáknak a pénzt.
Ma már félelmetes jelentőségű az amerikai katonai elhárító és hírszerző szolgálatnak az a megállapítása, hogy egyedül Jacob Schiff 12 000 000 dollárt adott a bolseviki forradalomra, hiszen ugyanez a Schiff finanszírozta kezdetben az atombomba gyártását is. A párisi Lazare bankháznak pedig nemcsak a második világháború kirobbantásában volt jelentős része, hanem annak volt igazgatója, Mr. Altschul ma a Free Europe Committee Inc. egyik vezetője és jelenleg Európa újjászervezésével foglalkozik.
A különös
szövetkezésre, a bolsevikok és a bankárok összeesküvésére
semmi más nem ad magyarázatot, mint a zsidó nacionalizmus. A
pogromok Oroszországának leterítése, a cárok családjának
kiirtása bolseviki tett volt, de a zsidó nacionalizmus
szemüvegén át zsidó tettnek, zsidó dicsőségnek és a
vallási irredenta nagyszerű felszabadító harcának látszott.
A politikai hatalom Oroszországban teljesen nyíltan zsidó
kezekbe került.
A lenini tanítást még talán nem is értették a zsidó tömegek. Azt azonban látták, hogy ennek az új oroszországi rendszernek vezetői, diktátorai csaknem valamennyien Ábrahám szent magjának leszármazottjai. Maga Lenin is csak formailag Uljanovics. Apja orosz kisnemes. Anyja azonban Blank német zsidó orvos lánya. Lenin az anyja véréből meríti a romboló dühöt, az elszánt uralmi akaratot, amely a bolsevizmus és a júdaizmus egyformán jellemző sajátossága. Victor Marsden angol újságíró, aki az első világháború idején működött Oroszországban, azt mondja Leninről: - Lenin olyan, mint egy kalmük zsidó, felesége zsidónő és gyermekei jiddisül beszélnek. Herbert Fitch, a Scotland Yard detektívje, aki mint inas került Lenin környezetébe, arról tudósít: - Ő tipikus zsidó volt. A Morning Post 1919. március 17-i száma jogos megdöbbenéssel írhatta ezek után: "Az a tény, hogy majdnem valamennyi bolseviki zsidó vezér zsidó, iszonyú jelentőségű."
A jelentős angol lap
akkor le is közölte az akkori szovjet kormány megalapítóinak
és ötven uralkodó főemberének álnevét és faji eredetét.
Ezek csaknem 98 százalékban valamennyien zsidók voltak. Az
"iszonyú jelentőségű" névsor részletes ismertetése
helyett elég utalni a londoni Jewish Chronicle 1919. április 4-i
számára, amely bátran hangoztatta:
A bolsevizmus eszméi a legtöbb pontban egybehangzóak a júdaizmus eszméivel. A már említett Victor Marsden, Oroszországba akkreditált angol újságíró megállapította, hogy 545 hivatalos, élbolseviki közül 477 volt zsidó a bolsevizmus születésének pillanatában. A zsidó nacionalizmus szemszögéből azonban mindez egész másként tűnt. Ők nem kiirtott püspököket, papokat, éhen halasztott, vagy legyilkolt százezreket láttak, hanem a zsidó sikert. - Lássátok Szent Oroszországot! - lángolt fel a Herrenvolk túlfeszített. öntudata - Vladivosztoktól a Kárpátokig egy Bronstein parancsára villannak a Vörös Hadsereg félelmetes szuronyai. A mi fiaink vezetik barikádokra az orosz tömegeket és gyilkolják le a Romanovok családját. Ábrahám szent magjának szemöldökrezdülésétől vár parancsot a ferdeszemű kirgiz és előtte hullanak porba a muzulmán imámok, az ő szavukra fagyasztja jégbe az orosz pópát a Cseka terrorlegénye. Vajon nem a Tóra tündökletes ígérete, nemzedékek dicsőséges álma valósul-e meg Szent Ororszország földjén? Vajon a Ljubjanka börtöne, a Kreml, a Téli Palota, az ukrán búzamezők, a kirgiz szteppék és szibériai tundrák fölött nem magának Mózesnek próféciája teljesedik-e most:
"És úrrá
lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken!" Vajon
nem a Messiás jelent-e meg csakugyan a Kárpátok, vagy az Ural
tetőin - ahogy a Tharaud fivérek leírták, - nem a várva várt
politikai megváltó ezüst kürtjei riadnak-e most a Duna völgy
felett, ahol István ezeréves birodalmában is a mi kezünkben
van már minden
"Irtózatos
jelentőségű az" - írta a Manchester Guardian,
hogy a bolsevizmus vezetői Oroszországban csaknem valamennyien
zsidók. De nincs-e vajon még iszonyatosabb jelentősége annak,
hogy akár Magyarországon, akár a földkerekség valamelyik
pontján felüti a fejét az a titokzatos, rejtelmes és fanatikus
bolseviki szekta, annak vezetői épp úgy zsidók mindenütt,
mint Oroszországban is. Hiszen Magyarországon a március 21-én
kikiáltott "proletárdiktatúra" vezetői
között ugyanolyan arányban foglaltak helyet Ábrahám szent
magjának leszármazottjai. mint Oroszországban, - formailag -
Magyarországon is a nemzsidó Garbai Sándor a forradalmi
kormányzó tanács elnöke. Mint a humorizáló pestiek
keserűen mondják, "csupán azért, hogy legyen, aki
sábeszkor aláírja a halálos ítéleteket". A
magyar nép rémülten néz az általuk állított akasztófákra
6s a magyarság nagy írónője, Tormay Cécile borzadva
jegyzi le Amerikában is megjelent Bujdosó könyvében: "egy
idegen faj tudtul adta uralmát".
A bolseviki
kormányzótanács tagjai Kun (Kohn) Béla külügy, Pogány
(Schwarz) József hadügy, helyettesei: Szántó (Schreiber) Béla
és Samuelli Tibor, Landler Jenő belügy, Kunfi (Kunstatter)
Zsigmond, helyettese Lukács (Löwinger) György közoktatásügy,
Landler Jenő kereskedelem, helyettesei: Rákosi (Roth) Mátyás,
és Haubrich- Hamburger Jenő földművelésügy; Böhm Vilmos
szocializálás; helyettesei: Hevesi (Honig) Gyula, Erdélyi
(Ehrlich) Mór, közélelmezés, helyettesei: Illés (Braun)
Arthur, Kalmár (Kohn) Henrik népbiztos.
Itt szerepelnek azonban Vágó (Weisz) Béla, Hamburger Jenő, Székely (Silberstein) Béla, Bokányi (Braun) Dezső, Fiedler Rezső, Pogány (Schwartz) József, Rónai (Reiner) Zoltán Preusz Mór, Seidler Ernő, Kalmár (Kohn) Henrik, Rabinovics József, Ágoston (Augstein) Péter.
Fel sem sorolva a
kisebbeket, még az amerikai statisztika szerint is 42 népbiztos
és helyettes népbiztos közül 35 zsidó.
A népek megborzadnak ennek az arányszámnak láttára, de a törzsi nacionalizmus büszkén mutat rá, hogy azok, akik a magyar parasztokat, katonákat, papokat akasztják, tömegsírba lövik, Samuelli Tibor, Korvin-Klein Ottó, Kohn-Kerekes Árpád és a terrorlegényeik 99 százalékban szintén csak zsidók.
S vajon nem a mi
embereink állanak-e a pár napos müncheni bolseviki diktatúra
élén? A zsidó Eugene Levine és Axelrode orosz zsidók kergetik
barikádokra a német proletárokat, hogy aztán 927 halottja
legyen csupán a müncheni utcai harcoknak. Ebben az időben a
német szociáldemokrácia egyébként is a legelzsidósodottabb
marxizmus Nyugaton. Karl Marx, Friedrich Engels, Bebel, Kautsky a
szociáldemokrácia ősatyjai és ezek azok, akik a bolseviki
forradalom idején a németországi lázadásokat vezetik. Kurt
Eisener, Luxemburg Rosa, Rathenau, Liebknecht, akik Karl-Radek
Sovelsohn szovjet népbiztossal működtek együtt Németország
bolsevizálására, valamennyien zsidók. A zsidó kapitalisták,
a zsidó bolsevisták között Németországban is megvan a döntő
nacionalista szövetség. Hiszen a német szociáldemokráciának,
amelyet kevés választ el a bolsevizmustól, a zsidó milliomos
Haase és Herzfeld voltak a patrónusai 1914-ben, mikor a pártot
új életre kellett injekciózni. A német marxizmus mai vezére
Erich Ollenhauer szintén a világhódító népből került ki,
éppúgy, mint a német szociáldemokrácia élpublicistája,
Immanuel Birnbaum, vagy Hans Habe.
Zsidók vezetik
természetesen az 1919. évi Spartacus lázadást is. De vajon
mivel lehet magyarázni, hogy a nyugati kapitalista zsidó és a
keleti terrorista, proletár zsidó, a londoni, vagy new-yorki
humanista és az urali cárgyilkos, az amerikai filantróp és a
bolseviki tömeggyilkos olyan jól megértik egymást? Hogyan
lehet, hogy az egész zsidóság hallgatagon és némán áll a
zsidók által elkövetett tömeggyilkosságok láttán nem akad
szentéletű rabbi, aki elítélje és kiátkozza ezeket a
vérszomjasakat. Pedig ami Oroszországban történik, az felülmúl
minden képzeletet. A bolsevizmus első idejéből összeállított
statisztika, amelyet felvettek az amerikai Congressional Recordba
is, elárulja, hogy a cári családon kívül legyilkoltak az első
években 28 püspököt és érseket, 6776 papot, 6575 tanítót,
8500 orvost, 54 850 katonatisztet, 260 000 katonát, 150 000
rendőrtisztet, 48 000 csendőrt, 355 000 intellektuelt, 198 000
munkást, 915 000 parasztot.
"Tökéletesen mindegy, - mondotta Trotzkij-Bronstein, - hogy vajon egy, vagy két millió oroszt kell-e megölnünk, ha ezen az áron megvalósíthatjuk a bolsevizmus ideológiáját."
A hátborzongató
statisztika után azt kellene hinni, hogy a zsidóság, amelyet a
humanizmus népének állít be a kezei között lévő sajtó,
szent felháborodással és megvetéssel közösíti ki sorai
közül a bolsevista zsidókat. A világzsidóság és annak nagy
szervezetei, legjobb esetben is csupán hallgatnak. Ezzel szemben,
talán nincs ország a világon, ahol a kommunista pártokat ne
csupán zsidók, vezetnék.
Argentínában már 1918-ban Salamon Haselman és felesége, Júlia Fitz kezdik meg a kommunista szervezkedést. 1919 januárjában már ki is tör az argentínai bolsevik forradalom, amelynek egyedül Buenos-Airesben 800 halottja és 4000 sebesültje volt. A puccs hivatalos vezetője Pedro Wrid, alias Naleskovskij és hadügyminisztere Macari Ziazin keleti zsidók. A puccs leverése után tovább folytatott szervezkedés vezetői ismét csak zsidók. A tanítók, az egyetemi tanárok között rengeteg a zsidó és kommunista. Siskin Asiemberg kezdi az argentin ifjúság bolsevista nevelését. A lapok közül a jiddis nyelvű Roiter Stern, a Roiter Hilfe, a BBT Poer és a Chivolt nevű lapok kivétel nélkül veszedelmes bolsevista propagandát folytatnak.
Az 1931-es chilei és
az 1932-es uruguayi bolsevista felkelések vezetői szintén
csaknem kivétel nélkül Ábrahám szent magjának
leszármazottjai.
Mikor 1935-ben leverik a rövid életű brazíliai bolseviki felkelést, kiderül, hogy ennek vezetői, Louis Carlos Perestes, a névleges vezető kivételével csaknem mind zsidók. A Braccor nevű keleti zsidó organizáció szervezi a kikötői munkásokat és a felkelés tényleges vezetőjét, aki Ewert néven szerepelt, valójában Harry Bergernek hívták. A lázadást a montevideói szovjet követségről irányította egy Minikin nevű zsidó borkereskedő. A brazíliai felkelők vezetői között sűrűn szerepeltek az Organiscao Revolucionaria Israelita Brazoor szervezet tagjai, többek között: Baruch Zell, Zatis Janovisai, Rubens Goldberg, Moysés Kava, Waldemar Rotenberg, Abrahao Rosemberg, Nicolau Martinoff, Yayme Gandelsman, Moisi Lipes, Carlos Garfúnkel, Waldemar Gutinik, Henrique Jvilaski, José Weiss, Armando Gusiman, Joseph Friedmann és így tovább.
A délamerikai
forradalmak közül rendkívül érdekes a mexikói, mert itt
ismét egy zsidó milliárdos vezeti a bolsevikokat. Plutarco
Elias Calles, a mexikói bolseviki forradalom diktátora szíriai
zsidó és egy indián nő leszármazottja. Calles 33-ik fokon
álló szabadkőműves, akinek 80 millió peso értékű vagyona
volt. Barátja és egyik jelentős alvezére Aron Saez, aki 40
milliós vagyonnal rendelkezett, szintén zsidó. Az általuk
folytatott egyházüldözésnek 20 000 katolikus áldozata volt.
Köztük 300 római katolikus lelkész és 200 hitéhez hű
katolikus ifjú.
A legtipikusabb és legjellegzetesebb azonban mégis az amerikai bolseviki mozgalom. Az USA kommunista pártja 1919. szeptember 1-én alakult meg. A főtitkára kezdetben William Z. Foster volt. Ugyanezidőtájt alakult meg a New York-i kommunista lap is, a Daily Worker. Az amerikai kommunista párt tömegeit szinte kizárólag azok a zsidók adták, akik Oroszországból, Lengyelországból és a mai vasfüggöny mögötti államokból vándoroltak be az Egyesült Államokba. Az USA megadott nekik mindent, amit egy nagy és gazdag szabad demokrácia adhat. Biztonságot a pogromok elől, jólétet, gyakran gazdagságot, hazát, emberi munkabéreket. Mégis, amint tehették, szervezkedni kezdtek az amerikai szabadság megdöntésére és Washington hazájának teljes leigázására. Főként a New York-i ruházati ipari munkások szervezetéből indult ki a kommunista mozgalom. Ez a munkás unió még ma is csaknem teljesen zsidó kézen van és az első kérdés, amit a belépni akaró tagnak feltesznek, hogy tud-e jiddisül? Érdekes, hogy amint az orosz és lengyel földön zsidók szervezték a marxista pártokat, Amerikában is a zsidó szervezetek váltak a kommunista eszme élharcosaivá. Tisztára zsidó és kommunista szervezetek voltak a Jewish Workers Club, Jewish Workers Union, az ICOR telepítd társaság, az ARTEV (Arbeiter Theater Verband) nevű társaság, a zsidó írók számára szervezett John Reed Club. 1936-ban már 600 radikális, főként zsidó és kommunista lap jelent meg az USA-ban, s Earl Browder 1933-ban 1 200 000-re becsülte a kommunista párt tagjainak létszámát. Jelentős szerepet vitt az amerikai bolsevizmus előkészítésében a National Workers Union és a Workers International Relief. Mindkét nagy kommunista szervezet vezetői zsidók voltak, mint például Charles Steinmetz, Upton Sinclair, Helen Keller, Albert Einstein, Bischof William M. Brown. Hatalmas szervezet volt az International Labor Defense, amelyet - annak ellenére, hogy a legtipikusabb kommunista alakulás volt, - milliomos, vagy igen gazdag zsidó ügyvédek vezettek. Az International Workers Ordersben főként a nemzetiségi csoportokból kikerült kommunistákat szervezték és ennek a szervezetnek a tagjai túlélték még a második világháborút is.
Mindezek a csoportok,
egyesülések és társulások arra törekedtek, hogy a nagy
gazdasági válság idején meghódítsák Amerikát a bolsevizmus
számára. Mikor 1930-ban a New York-i kommunisták megpróbálták
elfoglalni a New York-i városházát, a kommunista lapok nem
titkolt lelkesedéssel írták: "A zsidónők úgy
küzdöttek, mint a tigrisek." - (Weltbolsevizmus 265.
oldal.)
A fent felsoroltak
csupán a nyílt, elszánt bolsevista szervezetek voltak
Amerikában. Washington népe számára azonban az igazi veszélyt
nem a leleplezett bolsevista szervezkedések jelentették. Hiszen
az amerikai munkás, - lett légyen mayfloweres ősbevándorló,
vagy keleti menekült, nem volt és - hihetőleg nem is lesz
bolsevista. Már akkor megpróbálták az amerikai ifjúságot
beszervezni az egyetemes világhódítás rohamcsapatául. Ők jól
tudták, hogy az amerikai demokráciában nagyon nehéz lesz
megismételni az oroszországi módszereket. Tudták azt is, hogy
az amerikai munkás nem bolsevista és marxista. Ők az amerikai
ifjúságot, a tájékozatlan, elkábított második generációt
akarták megnyerni. Így alakult meg, - még jóval Roosevelt
hatalomra jutása előtt - A Young Communist League, a National
Student League az egyetemek számára, a Young Pioneers a 8-9 éves
gyermekek részére.
Amerika aláaknázását
természetesen nem csupán a kommunisták segítették elő. Ott
voltak a szelídebb fedőszervek, munkásszervezetek, amelyek
azonban marxizmus, vagy szociáldemokrácia ürügye alatt a zsidó
törzsi nacionalizmus, nemzetekfelettiség céljait szolgálták.
Azokban a "Munkásszervezetekben is, amelyek nem voltak
kifejezetten kommunisták, a zsidók jutottak vezető szerephez. A
C. I. O. nevű legnagyobb munkásszervezetnek Sidney Hillmann volt
a vezére, az American Federation of Labort egy Angliából
bevándorolt Samuel Gompers nevű zsidó alapította. A C. I. O.
-ban, Amerika legnagyobb munkásszervezetében még 1951-ben is
280 vezetőségi hely volt kommunista zsidók kezén.
Ezek után bizonyára
nem csodálatos, hogy amikor Eugen Dennist 1950. május 16-án
letartóztatták, a New York-i Freiheit című cionista lap havi
mellékletében, a Jewish Life-ban Albert Kahan nagynevű zsidó
író a következőket írta:
"Mikor május 15-én börtönbe vetették Eugen Dennist, a kommunista párt vezérét, árnyék hullt minden amerikai zsidó férfi és nő életére." A L'Oeil en Coulisse című montreali lap szerint Kanadában még 1951-ben is a kommunista párttagok 80 százaléka volt zsidó. És nézzük ezután az Oroszországon kívüli Európát, az öreg földrészt, ahol korálokat, zsoltárokat írtak és ahol a keresztény középkor gettóba zárta a zsidókat! Angliában a jelentéktelen létszámú kommunista pártot szintén zsidók vezetik, csakúgy, mint az Anti-War Movement, vagy az AntiFascist League nevű alakulatokat, amelyekben ilyen neveket találunk: Lord Marley, Ivor Montagu, Hannen Swaffer, Gerald Barry, Bernhard Baron, Nathan Birch, Morris Isaacs, Harold Laski. A zsidó származású lordok és sir-ök egyszerre odaálltak a bolsevizmus oldalára, amely Oroszországban - állítólag - a kapitalizmust akarja megsemmisíteni.
Franciaországban
csaknem teljesen zsidó kézen van a marxizmus irányítása: Zay,
Leon Blum, Denains, Zyrowszky, Mandel-Bloch és a többiek
ugyancsak a forradalmi nacionalizmusnak vezérei, amely
tönkretette Szent Oroszországot.
Angliában a kommunista pártot az angol parlamentben Mr. Gallacher képviseli, aki szintén zsidó. A francia kommunista párt szervezésében jelentős szerepet vittek Henri Barbusse, André Gide, Romain Rolland és André Malraux. A francia kispolgári élet élvezői az oroszországi zsidók hatalmi helyzetétől elbűvölve rohantak a kommunista organizációkba. Ezek fedőszervei csupa ilyen neveket viseltek: Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Liga, Zsidó Proletárok Kultúregyesülete és a Gezerd nevű zsidó-kommunista szervezet.
Az 1935-ben Párizsban
megtartott Nemzetközi Írókongresszus már teljesen kommunista
jellegű. S ezen mutatkozik meg először, hogy a zsidó
"humanista" szellem legismertebb írói teljes
erejükkel, minden szellemi készségükkel ott állanak az
oroszországi hatalom urai mögött. A cégtábla "nemzetközi"
kongresszust hirdet, azonban valójában az oroszországi
sikerektől megbűvölt nacionalizmus legnagyobb nemzeti
kongresszusa ez, különféle országokból érkező, különféle
nyelven beszéld, de azonos vérségből származó résztvevőkkel.
Ma, - egy világkatasztrófa, - és az írástudók árulásának
sok-sok megdöbbentő eseménye után gondolkoztató olvasmány ez
a névsor. Oroszországban a bolsevizmus hekatombái, az éhen
haló és kivégzett milliók, terror és gyilkosság,
tisztogatási hullám, itt pedig a bolsevizmus mellett nyíltan
hitet tesznek a következő "szellemi" emberek: Heinrich
Mann, Alfred Kerr, Ernest Toller, Egon-Erwin Kisch, Bert Brecht,
Max Brod, Lion Feuchtwanger, Brich Weinert, Johannes E. Becher,
Willi Bredel, Anna Seghers, Remarque, Bruno Frank, Emst Glaser,
Hans Habe, Robert Neumann, Alfred Döblin, Kurt Kläber, Albert
Ehrenstein, Ferdinand Bruchner, Anette Kolb, Arthur Holits, Lupol,
Alexej Tolstoj Iwanow, Kirchow, Mykytenko, Tabside, Tichinow,
Lahuti, Angliából Aldous Huxley, John Strachey, Williams Ellis,
Csehországból Carl Capek.
Ezek valószínűleg az európai "irodalom" legnagyobb részét tartják kézben. S a szellem fölényével alátámasztják az Oroszországban megindult és épp ekkor folyó nagy tisztogatási hullámot, amely az emberek millióit juttatja vérpadra, börtönbe, tömegsírba és koncentrációs lágerbe.
A kapitalisták,
bankárok mellé - íme! - a bolsevizmus védelmére felsorakozik
a zsidó szellemi elit is. Olyan roppant erejű és mélygyökerű
zsidó nemzeti egység ez, hogy a határokon túlról Hitler is
irigykedve nézheti a faji nácizmusnak ekkora kiteljesedését.
De nemcsak francia
földön van ez így. Belgiumban Charles Balthasar személyében
szintén zsidó szervezi a bolsevista pártot és ennek legfőbb
ereje a Gezerd nevű zsidó-kommunista szervezet.
Svédországban kísértetiesen hasonló erők állanak a bolsevizmus szolgálatában. A Sveriges Kommunistika Parit a legnagyobb kapitalisták egyike: Ivar Kreuger, a gyufakirály támogatta - közli svéd forrásból a "Der Weltbolschewismus". A zsidó kézben lévő könyvkiadó vállalatok és kölcsönkönyvtárak nagy mértékben segítették a bolsevizmus szervezkedését. Nem sokkal más a helyzet Norvégiában sem, ahol Quisling őrnagy Oroszországban szerzett tapasztalatai alapján kezdi szervezni a bolsevista ellenes nemzeti pártot, mert látja, hogy Norvégia megsemmisítésére ugyanazok törnek, akik Oroszországot elpusztították.
Dániában ezekben az
időkben a koppenhágai zsidó egyetemi hallgatók, Georg Brandes
és Davidsohn zsidó professzorok állanak a kommunista jellegű
tevékenység élén. Főszervezetük az I. K. O. R. nevű zsidó
kultúregyesület. Axel Larsen, a kommunista párt hivatalos
vezére, aki zsidó, büszkén jelenti ki egy népgyűlésen: "a
dán kommunista párt nem fog nyugodni, míg az utolsó papot és
csendőrt fel nem akasztják".
Svájcban 1932-ben baloldali szocialistáknak nevezték magukat a bolsevikiek. Vezetőjük Leon Nicole és mellette egy Dicker nevű oroszországi zsidó szervezi az 1932. november 9-iki felkelést, amelynek 13 halottja és 100 sebesültje van. Az Ausztriában működő austomarxizmus, amelynek szociáldemokrata és kommunista árnyalatai alig különböznek egymástól, szintén zsidó vezetés alatt áll. A marxizmus főszervezője kezdetben Adler Frigyes, a 2. Internacionálé főtitkára, egyben Stürgh volt osztrák miniszterelnök gyilkosa.
Romániában
Pauker-Rabinovics Anna s különféle zsidók állanak a
bolsevizmus élén. Ők hajszolják bele a véres vasúti
sztrájkba a munkásokat. Szerepük a korrupt, liberális uralom
alatt álló Romániában szinte félelmetes. A "Der
Weltbolschevismus" is megállapítja: "Figyelemreméltó
a zsidók részvétele a kommunista mozgalmakban. A
legveszélyesebb tevékenységet épp azokban a helységekben
lehet megfigyelni, melyekben nagy számmal laknak zsidók." (435.
oldal.) Csehszlovákia, a Szovjetunió repülőgépanyahajója,
már az ország megalapításától kezdve alá van aknázva
kommunista szervezetekkel. Az egyik vezetőjük Slansky-Salzmann.
A kommunista irodalom és minden más szervezési tevékenység
zsidók kezében van. Azonban nem érdektelen az 1967-es osztrák
lapoknak az a leleplezése sem, hogy Masaryk Tamás,
"Csehszlovákia" megalapítója törvénytelen gyermeke
volt a zsidó politikusnak és történetírónak, Joseph
Redlichnek. Masaryk anyja Joseph Redlich szakácsnője volt. Így
válik érthetővé, hogy a világhódító nacionalizmus miért
támogatta oly lelkesen a "csehszlovák"
műállamot.
Bulgáriában szintén zsidók állanak a kommunista mozgalmak élére. Mikor a Svera Nedelja ellen elkövetett merényletnek 200 tiszt és polgár esik áldozatául, kiderül, hogy a Dimitrov által szervezett merényletet Friedmann, Jack és Prima nevű zsidók hajtották végre.
Görögországban az
Avanti nevű zsidó újság a kommunista párt hivatalos orgánuma,
valamint az El Tsoweno, amely a szaloniki kommunista-zsidó
szervezet orgánuma.
S ha valaki a Távol-Kelet felé tekint, azt kell látni, hogy itt is ugyanazok a kezek gyújtogatják a bolsevizmus tűzcsóváit. A kínai kommunista párt vezetője, Borodin és Crusenberg szintén a kiválasztott nép fiai. Szinte szándékosan hagytuk legutoljára Spanyolországot, amelynek polgárháborújában mindennél világosabban felismerhető a zsidó szervezés. Amikor megindult a harc, a vezetők: Zamorra, Dolores Ibauri szintén zsidók. S akik a világ minden tájáról Spanyolországba özönlenek, hogy még keservesebbé tegyék a spanyol nép véres küzdelmét, ugyancsak a faji nacionalizmusnak kiküldöttei, amely Oroszország fölött már győzött. Ilja Ehrenburg, Kun-Kohn Béla, Gerő Ernő, Zalka Máté, a híres Rákosi-Roth brigád vezetői és tagjai csaknem kivétel nélkül ennek a megszédült faji nácizmusnak küldöttei.
Wenn die Stunde
schlägt! ha az óra üt, akkor lehull az álarc! Lángolnak a
keresztény templomok, az évszázados műkincsek, részeg
terroristák ülnek Krisztus keresztjére és ugyanúgy, ugyanazok
feszítik keresztre a papokat, akik Oroszországban is ezt tették
velük. A börtönhajókat elsüllyesztik az
ellenforradalmárokkal, a bikaviadalok arénáiban tízezer számra
lövöldözik le az elfogott keresztény túszokat.
Egymillió-ötszázezer halott és mártír holtteste borítja a
szerencsétlen Spanyolország csatatereit és véres tömegsírjait.
S a szenvedély igájába fogott nyomorgó tömegek, az asturiai
bányászok mögött, vagy előtt, megint ott áll az a titokzatos
hatalom, amely előre hajszolta a kronstadti tengerészeket. Finom
lelkű entellektüelek jönnek a véres passió hátborzongató
látványosságaira, progresszív bankárok küldik az aranyat, a
fegyvert. Katolikus Ferdinánd Spanyolországának, amely kiűzte
őket, most fizet a ószövetségi nacionalizmus, hogy aztán két
évtizeddel később az amerikai Jewish Congress deklarálja: a
zsidóság még ma sem bocsátotta meg a spanyol nemzetnek a
kiűzetést.
A szerencse csupán
az, hogy ekkor már vannak spanyol hősök, vannak európai
hatalmak, amelyek segítséget tudnak küldeni. A német Condor
légió és az olasz Kék Nyíl hadosztály segítségével a
spanyolok úrrá lesznek az elszabadult őrjöngők felett,
bizonyságául annak, hogy ugyanígy le lehetett volna verni a
szovjet forradalmat is, ha azt a kritikus pillanatokban,
titokzatos gombnyomásra nem hagyják magára az európai hatalmak
Oroszország nemzeti erőit.
A keresztény világra riasztóan hatott az az öldöklés, amelyet a kommunisták folytattak Oroszországban. A zsidóság szemében az azonban vonzóerőt jelentett. Ők csak azt látták, hogy egy hatalmas birodalom, úgyszólván a szárazföld egy ötöd része fölött az ő népük fiai ragadják kezükbe a hatalmat. Az intervenciós háború idején egy rejtelmes kéz az angol szakszervezeteket mozdította meg, hogy a bolsevizmus elleni háborút megakadályozzák. Amikor a bolsevizmus megrohanta Lengyelországot, a párizsi Grand Oriens csehszlovákiai szabadkőműveseinek segítségével megakadályozta a lőszerszállítást a lengyelek részére. Végül Magyarország utolsó lőszertartalékait küldték a Visztula frontra, amellyel Pilsudszky megnyerte a varsói csatát.
Mi érdeke volt a
nyugati kapitalista zsidóságnak abban, hogy a bolsevizmus
terjedjen és megmaradjon? Hiszen a nyugati zsidó kapitalista, a
bolsevizmus pedig a kapitalizmus elpusztítását hirdette. A
nyugati kultúrzsidó a humanitás jelszavait propagálta a
páholyokban, viszont a bolsevizmus egész rendszere megcsúfolt
minden emberséget. A nyugati zsidó ragaszkodott a maga
vallásához, a bolsevizmus ateizmust hirdetett. Mi volt hát az a
pont, amelyben a bolsevizmus megtalálta az érintkezést a
nyugati kapitalizmussal? Hogy lehet az, hogy a New York-i cionista
szervezetek üdvözölték a bolsevizmust, amelyhez Jacob H.
Schiff bankár adta a pénzt? Azóta a kérdésre, a látszólagos
világnézeti rejtélyre feleletet adott maga a történelem.
Az érintkezési pont
a kapitalizmus és a bolsevizmus között az a kísérteties tény,
hogy mindkettő egyformán zsidó volt.
A nyugati kapitalista nem a tőke ellenségét látta az orosz vezetésben, hanem: - a zsidót! A bolsevista barbárságokra mentséget talált, hiszen azokat túlnyomórészt zsidók követték el. A zsidó nacionalizmus legdöntőbb felfogása szerint: a zsidó Übermensch! A zsidóság Übernation! A zsidónak minden szabad más fajtákkal szemben. Ezt tanítja a Tóra, a Talmud. A zsidó ott áll "Jenseits über Gut und Böse". Kezdetben még akadtak zsidók, akik taktikai okokból - elítélték a bolsevizmust. Később ezek is megértették, hogy arról legfeljebb hallgatni szabad, mert azt is zsidók vezetik. A zsidó vezetést minden áron fent kellett tartani a Szovjetunióban, érezte a nyugati nagytőke. Ebben a időben jelent meg Henry Ford könyve, az "International Jew", amelyben megdöbbentően leplezte le, hogy milyen mértékben zsidósodott el az amerikai élet. A zsidó bojkott ugyan Henry Fordot könyve megtagadására kényszerítette. Ez azonban még jobb bizonyíték arra, hogy amit írt, - igaz volt! Az igazság pedig az volt, hogy már az első világháború után nyomasztóvá vált a zsidókérdés Amerikában. A kereskedelmi és pénzüzlet monopolizálása, a politikai hatalom bitorlása, az életszükségleti cikkek forgalomba hozatalának zsidó kézbe jutása, a sajtó zsarnoki irányítása, a közművelődés megfertőzése révén a zsidó túlhatalom már az amerikai életformát is fenyegette.
Ha a dolgok nem
változnak, - írta Werner Sombart 1903-ban, - az amerikai
Unionban 50-100 év múlva nem lesz más, mint szláv, néger és
zsidó, de a gazdasági vezetés a zsidóság kezében lesz."
A veszélyt már korábban is látták olyan nagy amerikaiak, mint
maga Franklin Benjamin. Mr. Charles Pickney, az amerikai alkotmány
egyik megszövegezője, barátai számára, bizalmas használatra
kiadott egy kis könyvet: "Chit-Chat Around the Table During
Intermission". Ebben leírja, hogy az Egyesült Államok
legnagyobb veszedelmének Franklin Benjamin a zsidóságot
tartotta. Egy alkalommal a következőket mondotta:
"The great
menace, Gentleman is the Jew." - Uraim! A legnagyobb
veszedelem - a zsidó. Ha nem zárjuk ki őket az Egyesült
Államok alkotmányából, akkor kétszáz éven belül olyan
óriási számban fognak ideözönleni, hogy uralni fogják
országunkat, megváltoztatják életünket, uralni fogják anyagi
világunkat és veszélyeztetik szabadságunkat." Külön
érdekes regény volna megírni, hogy 1892-ben hogyan tüntették
titkos kezek Pinckney naplóját. Annyi bizonyos, hogy mire
Oroszországban kitört a bolsevizmus, Amerikában a zsidóság
már az első fokon állott. Az első rohamlépcső már
meghódította a tőkét, a sajtót, megszerezte a közéleti
befolyást. A zsidó nacionalizmus azonban nyugaton is látta,
hogy a bolsevizmust minden látszólagos világnézeti ellentéte
dacára, életben kell tartani, mert ez jelenti a második
rohamlépcsőt, a nagy keleti segítséget Amerika teljes
meghódítására és a világuralom biztosítására. Érthető
tehát, ha az orosz forradalom után 217 amerikai cionista
szervezet vezeti a bolsevizmus pénzügyi megsegítése mellett
foglaltak
"A bolsevizmust a tetű eszi meg!" - jajdult fel Trotzkij-Bronstein. Az amerikai zsidó tőke azonban gondoskodott róla, hogy életben tartsa és felnevelje, iparosítsa ezt a világveszedelmet. Az "antikapitalista" bolsevizmust csakhamar a Khun és Loeb kölcsönei, hosszú lejáratú hitelei, mérnökei, pénz- és fegyverszállítmányai támasztották alá. Akik a pénzt adták, nem voltak bolsevisták, de zsidók voltak! A nemzetek fölötti faji szolidaritás képviselői. Az orosz bolsevizmust megsegítették tehát, mert világosan látták, hogy a bolsevizmus esetleges összeomlása kompromittálná a zsidó vezetés megbízhatóságát. Azonfelül nyilvánosságra hozza azokat a vérengzéseket, amelyeket zsidók követtek el a bolsevizmus nevében. Nehogy elvesszen az a hódoltsági terület, amely Oroszországban már a zsidó világhatalom egy darabját jelentette, megadnak mindent, ami adható volt. A zsidóság számára a zsidó nacionalizmus mindennél elsőbbrendű problémája.
Azonban nem volt elég
megerősíteni a bolsevizmust. Hogy élhessen és megerősödhessék,
ahhoz meg kellett gyengíteni az európai kereszténységet,
nehogy ez megfojtsa a bolsevista hidrát. Az első világháború
utáni béketárgyalások kora újra a zsidó világuralmi álmok
nagy extázisát jelentette a törzsi nacionalizmus számára.
Az első párizsi béketárgyalásokon érvényesült zsidó befolyásról, a szabadkőműves páholyok és a zsidó nagytőke irányító szerepéről nemcsak a zsidóság tudott. Olykor felmerült ez még a nemzsidó lapok, írók, publicisták leleplezd írásaiban is. Charles Maurras a "Les trois aspect du President Wilson" könyvében világosan megírta: - Döntő befolyást gyakorolt Wilsonra az a nagyon kicsiny táraság, amely Hamburgban, Frankfurban és New Yorkban tartózkodó pénzemberekből állott. Ezek az emberek azonosították magukat a szabad népek szövetségével, amelynek székhelye Amerika s tagjai között Frankfurter Félix, a Háborús Munkabizottság elnöke, Jacob H. Schiff, a nagy bankár, továbbá a Cohenek, Blumentalok, Chapirok foglalnak helyet. Wilson később teljesen ennek a táraságnak befolyása alá került, amit igazol az a tény is, - írja Maurras - hogy a lenini forradalomnak szabd kezet adtak Oroszországban." Maga Wilson is elismerte ezt, mikor hazatért a versaillesi tárgyalásokról és kijelentette: - Európában egy titkos erő működik, amelyet nem tudunk tetten érni.
A párizsi
béketárgyalásokra küldött német delegáció két tagja is
zsidó volt. Mint tanácsadók ott voltak a német küldöttség
körül Max Warburg, dr. von Strauss, Oskar Oppenheimer, dr.
Jaffe, Deutsch, Brentano, Struck, Wassermann és Mendelsohn
Berthold.
A nyugati keresztény
világ ezekben az időkben nem vette észre, hogy a keresztény
népek között mesterségesen tovább mélyített ellentét, a
békeszerződések igazságtalansága csak a zsidó világhatalmi
céloknak használ. Az éhező Németországban a Spartacusok
lázadó csoportjai, a szocialista és bolseviki forradalmárok
darabolják részekre a társadalmat. A Rajnán túl ég a
nemzetiségi gyűlölet. A Habsburgok monarchiája és Szent
István országa helyén apró nacionalizmusok, egymással szembe
állított népek készülnek egymással új leszámolásra.
Itáliában a bolseviki forradalom tüzei lobognak, vagy a
fasiszta forradalom lángjai kavarognak.
S amíg Keleten egyre
erősödik a zsidó nagytőke által táplált bolsevizmus, addig
a részekre tépett Európa fölött a Kreml és a Khun & Loeb
bankház zsidói elmondhatják a maguk nacionalizmusának
hitvallását. "A mi embereink jól dolgoztak
Párizsban, New Yorkban és Moszkvában. Az út a második harci
lépcső bevetése felé megkezdődött és állandóan
folytatódik. A keresztény Európát felbontottuk, megosztottuk,
és az igazságtalanság talaján elszórtuk az új háború véres
vetését. A mag, meglássátok, kikél húsz éven belül. Hiszen
a nagy Lenin megmondta:
Az első világháború kezünkbe adta Oroszországot, a második kezünkbe adja Európát!"
Óh, látsz-e még,
kultúremberiség hazája, Európa? Látod-e, merre visz a zsidó
nacionalizmus egysége és saját megosztottságod? Látod-e a
végzetet, amely felé sodor egy kegyetlen egység ereje, a
nemzetek fölötti faj céltudatossága? Hiszen olyan kevesen
vannak már a látók! ,,. Valahol egy ismeretlen szerzetes,
Sziliczei-Várady Gyula írja meghallgatatlan és elfeledett
próféciáit, s a "Gettótól a trónig" című könyvet
és benne ott a végzet:
"Húsz év sem telik bele és a nyugati zsidó húszmilliós hadsereget fog felszerelni Keleten, hogy elpusztítsa a kereszténységet, a kultúrát és megvalósítsa a zsidó világkirályságot!" V. FEJEZET
A szellemi szabadság
nyugati és keleti elnyomásához tartozik, hogy ma az egész
világ hipokrita tolvajnyelven beszél. Vannak problémák,
amelyekhez hozzányúlni nem szabad. Vannak emberek, akiket jobb
nem említeni. Vannak kérdések, amelyekről képtelenség többé
a nyugati kultúrember nyelvén beszélni. Az igazságért
nürnbergi akasztófa, vagy kenyértelenség jár.
Mégis szólni kell a
nemzeti szocializmus problémájáról. A keresztény forradalom
nagy órájának abban a pillanatban kellett volna elkövetkeznie,
amikor Oroszországban kitört a bolsevizmus és az "Európában
működő titkos erő", a zsidó kéz munkája
nyilvánvalóvá vált a párizsi békeszerződések Európájában.
A kereszténység feladata lett volna a felbomlasztott Európában
egységet, a marxizmus által szétesésre ítélt társadalomban
szociális igazságot, a bolsevista barbársággal és káosszal
szemben keresztény rendet teremteni. Odaállni a tömegek élére,
vezetni, irányítani. A fenyegető eltömegesedéssel szemben
élre juttatni a krisztusi elit gondolatot. A bolsevizmusnak, a
lelketlen liberális kapitalizmusnak egyetlen ellenfél lett
volna, a - krisztusi forradalom, amely mindig a magasság és nem
a lefelé szintezés felé mutat. Magának a korbácsos
Krisztusnak kellett volna talán eljönnie, aki a Templomból
kiveri a kufárokat, visszaállítja az igazságot, szeretet, a
társadalmi békét és Péter szavaival kiáltja a keresztény
népek felé: "szakasszátok el magatokat e gonosz
nemzetségtől!"
A kereszténység nem
mert forradalmi útra lépni, hogy kicsavarja a világhatalmat
azok kezéből, akik ellen a kereszténység Krisztusa megcsinálta
a maga nagycsütörtöki forradalmát. Amikor a keresztény
szellemnek be kellett volna törnie a közéletbe, az államok
vezetésébe, a sajtóba és szakszervezetekbe, nem tudta
betölteni feladatát. A német centrum a weimari demokrácia
gyökértelen társasutas pártjává változott.
A magyar és lengyel
katolicizmus vezetői nagybirtokok árnyékából próbáltak
kereszténységet hirdetni a nincstelen tömegeknek. Az olasz,
spanyol papság megmaradt világi javai élvezetében. A
protestantizmus - mint Axel Munthe látta - nem tudott hitet adni
és Luther nagyszerű útjára lépve, a tömegek oldalán
elkiáltani: "itt állok, másként nem tehetek". A
történelem azonban nem tűr elvégzetlen feladatokat és
megoldatlan problémákat. Kelet felől adva volt a bolsevizmus.
Nyugat felől az Arany istentelen spekuláns uralma. A krisztusi
szocializmus nem tudott szárnyakat bontani. Jönnie kellett tehát
a nemzeti szocializmusnak.
Abban a tekintetben
lehetnek eltérők a vélemények, hogy a nemzeti szocializmus már
a kezdet kezdetén is "újpogány" irányzat volt-e,
vagy csak később kényszerült bele bizonyos tévedésekbe és
kilengésekbe? Az azonban vitathatatlan, hogy a hatalomra jutott
nemzeti szocializmus olyan feladatok teljesítését vette át -
más jelszavak alatt, - amelyeknek betöltése első sorban
keresztényi kötelesség lett volna. Bizonyára szebb lett volna,
ha az 1919-es felfordulás óráiban a keresztény egyházak
hirdetik meg a bolsevista istentelenség, az európai
társadalmakat elöntő erkölcstelenség, korrupció, defetizmus,
tőkés kizsákmányolás, marxista osztálymegváltás elleni
harcot. A keresztény egyházak azonban üvegházi kereszténységet
alakítottak ki. Krisztussal szemben, aki fegyvertelenül, szamár
vemhén vonult be Jeruzsálembe és szóval, vagy korbáccsal, de
egyaránt cselekedett, a vérszegény imádkozásra szorított
kereszténység passzívan nézte a történelmi eseményeket. A
végzetesen nagy történelmi elsiklás az volt, hogy a
kereszténység, vagy ha úgy tetszik, az egyházak, nem a
szociális igények oldalára álltak, hanem a mindenkori
államhatalom mellé. A katolikus és protestáns szószékekről
nem az élő Egyházért, a tömegekért imádkoztak a két
világháború között, hanem a hatalom üdvéért. Angliában a
királyért, Franciaországban a köztársaságért,
Magyarországon a kormányzóért, Olaszországban Mussoliniért,
aztán Ausztriában Hitlerért, mint ahogyan a mai "békepapok"
Hruscsovért is imádkoznak.
A nemzeti
szocializmusra szórt jogos és jogtalan vádak közül
mindenesetre törölni kell egyet. Minden utólagos megállapítás
ellenére, nem a "tömeg" mozgalma volt. Legalább a
kezdeti időkben nem! Tömegeket mozdított meg ugyan, azonban nem
a tömegek jellegzetes igényeinek kielégítésére. A német
szellem legjobbjai, akik - nem voltak szükségképpen azonosak a
nemzeti szocializmus vezéreivel, - felismerték a bolsevizmus és
a zsidó uralmi törekvések legveszélyesebbjét, azt tudniillik
hogy a bolsevizmus a szabad, értelmes emberből tömeget akar
csinálni. Alaktalan masszát, amely a géppisztollyal könnyen
kormányozható. A nemzeti szocializmus kezdeti kora ezzel szemben
a felfelé szintező akaratot, az elit-gondolatot képviselte.
Osztályharc helyett a magasabb nemzeti erkölcsöt, a
szabadságot, de legalább ilyen mértékben a rendet, szociális
igazságot, a másokat nem sértő nemzeti kultúrát. Jöhetett-e
volna ez a nemzeti szocialista irányzat, ha például
Németországban nem akadnak tudós zsidó professzorok, akik
12-13 éves fiúkkal-lányokkal csinálnak gyermekek számára
kísérleti bordélyházakat? Jöhetett-e volna ez a nemzeti
irányzat, ha előzőleg nincsenek kapitalista panamák és
kommunista összesküvések?
Hans Grimm, az
európai német szellem egyik legjobb hordozója, a németek nagy
írója, aki később ellentétbe került Hitlerrel, még 1945
után is így jellemezte a nemzeti szocialista forradalom
szükségességét:
"Ez volt a feltétlen akarat a népközösség, a törekvés a teljes becsületesség, ez volt a szenvedélyes készség a német-angol együttműködés felé. Ez volt az első érezhető gond az újjá születő világ fordulópontján, ez volt az a követelés, a tömegek felmasírozása idején a minőség érdekében, hogy a mennyiséggel szemben a minőséget mindenképpen meg kell védeni, és ez volt a nagy kísérlet, hogy mindenki hasznára Versailles szellemét el kell törölni." A német nemzeti szocializmus nemcsak hangoztatta ezeket az elveket, hanem - legalább is kezdeti stádiumában - igyekezett is megvalósítani azokból annyit, amennyit lehetett. A szellemi elit felemelése, az osztályharc letörése, a tőke és munka békéjének megteremtése, a lakásépítés, a munkásosztály jólétének emelése, a családi gondolat ápolása, a proletár tömegek helyhez kötése, a békés öregség megteremtése a mintaszerű társadalombiztosítás által, olyan roppant konstruktív erők voltak, amelyek értékét tagadni nem lehet. Hiszen ma is ezekből él és ezekből születik újjá a demokratikus Nyugat-Németország. Hatalmas eredmény volt a munka értékével fedezett pénz és ezzel egyidejűleg a pénz mindenhatóságának, az arany uralmának legyőzése is.
A nemzeti szocialista
állam, ha vezetői nem is gyóntak mindennap, mindenesetre
keresztényi feladatokat vállalt magára és töltött be, amikor
előtérbe helyezte a nemzeti rendet és a szociális igazságot.
Egész természetes, hogy ezzel a munkával együtt járt a
destruktív erők felszámolása. A nemzeti szocializmusnak
szükségképpen szembe kellett fordulnia az 1918-as dezertőr
típussal, a zsidó szellem bomlasztásával. Szembe kellett állni
a zsidó bolsevistával és a zsidó kapitalistával abban a
tudatban, hogy az aranyborjú uralmának korlátlansága szüli az
elégedetlenséget, irigységet, osztályharcot, atomizálja a
nemzeteket és akadályozza minden valóságos szocializmus
kifejlődését.
A megdöbbentő és
végzetes elsiklás a Rosenberg féle faji felsőbbrendűségi
elmélet volt. Alfred Rosenberg "Der Mythos des 20.
Jahrhunderts" című könyvében tulajdonképpen semmi mást
nem csinált, mint átvette a mózesi fajfelsőbbrendűség
elméletét. Mózes azt hirdette, hogy az Istennek egyetlen
választott népe van - a zsidó. Rosenberg azt mondotta, hogy
egyetlen Herrenrasse van - a germán. A kezdetben jól indult
német nacionalizmus emiatt vesztette el a háborút. Mikor
Rosenberget - elképesztő tévedés folytán - a keleti területek
főkormányzójává nevezték ki, ő az Ószövetségből
lekopírozott faji felsőbbrendűségi elméletet az összes
keleti népekkel szemben akarta érvényesíteni. A lettek,
ukránok, litvánok, lengyelek Rosenberg szemében kisebb értékű
"Ostvölker"-eknek tűntek fel. Míg a német hadsereg
legfényesebb győzelmeit aratta a bolsevizmus fölött, Rosenberg
főkormányzó a germán faji felsőbbrendűség babonája
jegyében irtotta, pusztította, megalázta a keleti népeket.
Németország ellen fordította Oroszország népeinek legjobb
antibolsevista tömegeit. Németellenes partizánokat csinált a
Német Birodalom legtermészetesebb szövetségeseiből. Ezzel
azonban bebizonyította azt is, hogy a zsidó sovinizmus
politikája csődbe visz akkor is, ha nem a Dávid csillag
jegyében, hanem horogkeresztes lobogó alatt csinálják.
Tökéletesen mindegy
azonban, hogy a nemzeti szocializmus "túlhangsúlyozta"-e
a zsidókérdést. Mellékes, hogy eszközként felhasználta-e az
ószövetségei tanokból átvett fajelméletet. Ha mindezeket
elhagyta volna, akkor is menthetetlenül szembe kerül a
világzsidósággal, amely nem tudta elviselni, hogy egy másik
nacionalizmus is létezzék a világon. A nemzeti szocialisták
bánhattak volna bármilyen humánusan a zsidókkal. A zsidóság
látta, hogy kezéből kivették - egyelőre - a Német Birodalom
fölötti titkos hatalmat. És ez az, ami számára tűrhetetlen
volt. Mindezen túl a zsidóság nem viselhette el azt a rendező
energiát, magasabb nemzeti egységre törekvést, a mindség
uralmát, amely legyőzhetetlen ellentétben állott a
világzsidóság uralmi törekvéseivel. Nem viselhették el, hogy
az arany kiküszöbölésével nemcsak az államhatalmat, és az
állam befolyásának lehetőségét vették ki kezükből, hanem
a titkos hatalmat is. Abban a pillanatban, amikor a világzsidóság
észrevette volna, hogy a német földön egy tudatos elit
gondolat uralkodik, ugyanolyan gyűlölettel fordult volna a
nemzeti szocializmus ellen, mint így, mikor a gyűlöletre jó
alkalmat adott neki a nemzeti szocializmus zsidóellenes éle.
A világzsidóság - mint uralmi területet - elvesztette Németországot. Vissza kellett azt szereznie. A világzsidóság, a marxizmus, a liberális kapitalizmus egy évszázadon át futószalagon gyártotta a tömeget, a szabad emberből a proletárt. Világosan látta ugyanis, hogy csak az ilyen tömeg alkalmas Júdea igájának elfogadására és tűrésére.
A nemzeti
szocializmus - legalább Németországban - megállította ezt a
folyamatot. A spanyol Ortega y Gasset, minden liberalizmusa
ellenére, "A tömegek lázadása" című munkájában
már eleve rámutatott az eltömegesedés veszélyeire. Az
amerikai Harvard egyetem tanára, Lothrop Stoddard szintén azt
hirdette, hogy a tömegek lázadásának fölébe kell kerekedni.
Miután a német nemzeti szocializmus meg is tette ezt, a
legerőteljesebben keresztezte a zsidóság terveit, hiszen a
Jegyzőkönyvek igen világosan megírták: "szolgánk
és teremtményünk a tömeg".
A zsidó világuralomhoz, - mint erről később szó lesz - segédcsapat szükségeltetik. Es ez legelsősorban a - tömeg. A nemzeti függetlenséghez minőségi ember kell! A zsidó világuralom alapja a destrukció. A valóságos szabadságé a konstruktív munka.
Ennek következtében
az sem túl nagy kérdés, hogy "akarta-e" a háborút a
hitleri rendszer? Ne tegyük fel, hogy Hitler és a német vezető
réteg egyszerűen - őrült volt. Valljuk be: a nemzeti
szocializmus születése pillanatától kezdve háborúra volt
ítélve. Nem azért, mintha érdeke lett volna a háború.
Háborúra volt kárhoztatva, mert olyan rendszer volt, amely
szükségképpen ellenségévé tette a bolsevizmus és a
világkapitalizmus igazi erőit. A háttérben álló erőket!
Azzá tette volna őket akkor is, ha egyetlen megnyilatkozásában
sem "antiszemita", ha egyetlen szóval sem sérti a
zsidóságot, csupán a felfelé szintezés művét hajtja végre.
Ismét csak Hans
Grimmre kell hivatkoznunk, aki "Antwort eines Deutschen"
című könyvében a tanú hitelességével és a humanista
objektivitásával állapítja meg:
"1933 és 1939 között a belső államéletben több történt az egészségért, az anyáért és gyermekért és több a kölcsönös népsegélyért, mint azelőtt és - szabad talán mondani - több mint valaha!" Ebben az időben még maga Winston Churchill is egészen másként látta a nemzeti szocializmust, mint később. a "Times" 1938. nov. 7-iki közlése szerint Churchill a következőképpen nyilatkozott: - "Mindig is mondottam, hogy ha egyszer Nagy-Britannia elvesztene egy háborút, akkor - remélem - mi is fogunk számára egy Hitlert találni, aki visszaemel minket a nemzetek között megillető helyre."
De épp ezért volt
háborúra ítélve a nemzeti szocialista rendszer. Abban a
pillanatban, mihelyt Hitler a versaillesi rendszer
megsemmisítésének és népe felemelésének programjával
átvette a hatalmat, valahol a páholyok mélyén és a zsidó
nacionalizmus titkos szentélyeiben el volt határozva a hadüzenet
is. A kérdés csak az volt, hogy kiknek lesznek jobb idegeik. Kik
tudják megőrizni a békés szándék látszatát és kiket lehet
majd felakasztani, mint háborús bűnösöket?
"De vajon biztosak vagyunk-e már abban, - kérdezik ezidőtájt a beavatottak - hogy Amerika is a mi hatalmunknak engedelmeskedik? Ha jön a nagy küzdelem, akkor a Szovjetunió bizonyosan a mi oldalunkon áll! Akkor biztosan számíthatunk a Leon Blum, Reynaud-Mandel, a Bank Lazare, a Grand Oriens, a Rothschildok Franciaországára. Akkor értünk fog küzdeni a Sassoonok, Rufus Isaacok, Hoare Belishák, a Gallacherek és Stracheyek, Laskik Angliája is. De vajon: az amerikai demokrácia népe nem szívlelte-e meg az első világháború tanulságait? A döntő pillanatban nem kerekedik-e felül az izolácionizmus, a Mayfloweres jenkik Amerikája, amely azt mondja, hogy nekünk semmi közünk a német és zsidó nacionalizmus háborújához?
Az amerikaiaknak,
talán, nem lesz érdekük, hogy Danzigért harcoljanak. De
nekünk? Hiszen Hitler ott áll már a kancellári palota erkélyén
és nyolcvan millió ember ajkán mennydörög az általunk
meggyilkolt Horst Wessel dala:
- "Die Fahne hoch!" A brandenburgi kapun át nyolcas sorokban menetel az uralmunk alól felszabadult nép. Kiegyenesül a német munkás tenyere, amelyet az általunk felkeltett gyűlölet és irigység szorított ökölbe. A két nacionalizmus közül az egyiknek pusztulnia kell tehát!" - "Kínai és amerikai ágyúkkal felelünk nekik!" - írják a Jegyzőkönyvek. - Ahhoz tehát, hogy meghódítsuk a világot, előbb Amerikát kell meghódítanunk. Amerikát észrevétlenül felülről kell bolsevizálni, vagy szocializálni.
Hiszen Amerika -
demokrácia. A legjobb, legtökéletesebb rendszer ott, ahol
valóban a nép akarata érvényesül, és a legaljasabb szisztéma
ott, ahol titkos kezek meghamisítják a népakaratot. Amerikában
az emberek büszkék a szabadságukra, a demokratikus nevelésükre.
Az amerikai munkás legalább olyan büszke a befejezett ipari
forradalomra, mint maga a kapitalista. Amerikában a törvény
előtt mindenki egyenlő. A Mayfloweren érkezett pionír utódja
és a galíciai kis zsidó egyforma öntudattal mondhatja el:
civis americanus sum! A demokrácia a legideálisabb életforma,
amíg nem akad embercsoport, párt, faj, felekezet, amely titokban
a maga akaratát érvényesíti a többség rovására. Amint
azonban a demokrácián belül akad ilyen erő, a demokrácia
megsemmisül. Kisebbség kormányozta tömeggé válik. A
szavazati jog fikcióvá silányul, mert a közvéleményt a másik
nacionalizmus sajtója kormányozza. A parlamentarizmus színjáték,
mert a szenátorokat az általunk irányított közvélemény
befolyásolja. A kormányzat már nem az országatyák által
megszabott kormányzat, mert benne a mi embereink ülnek, a mi
akaratunk érvényesül, a mi pénzünk diktál és a mi brain
trustünk adja a tanácsokat. Mi zsidók - mondják ennek a törzsi
nácizmusnak képviselői - tudjuk azt, hogy Amerikában,
Angliában, Franciaországban és a Szovjetunióban, vagy bárhol
a világon? Judea first! Amíg Amerika érdekei egyek ennek az
ószövetségi nácizmusnak érdekeivel, addig jó amerikaiak, hű
polgárok vagyunk, és ha egyszer különválnak az érdekeink,
akkor el fogjuk árulni Amerikát is. A demokrácia általában jó
nekünk, de csak addig jó, amíg minél több zsidó vezeti. A
sajtószabadság is csak addig jó, amíg Ábrahám szent magjának
minél több leszármazottja élhet vele. Igen! A szabadságnak
csak ott van értéke, ahol nekünk, zsidóknak, minden szabad!"
"Óh, ti
kishitűek, akik valahol Európában rémülve halljátok most az
S.A. és az S.S. csizmáinak dübörgését, ne féljetek! Mi már
értjük, hogyan kell aláásni és birtokba venni a
demokráciákat. Mi tudjuk, hogy a magunk külön érdekét hogyan
kell rákényszeríteni széles tömegekre. Amerikát, a gójok
nagytőkéjét már rázza a gazdasági válság szörnyű
váltóláza. Hát most eljött az ideje a nagyvonalú támadásnak,
amely kezünkbe juttatja a politikai hatalmat is. És ez állandóbb
jellegű hatalomátvétel lesz, mint a Hitleré. Amerikát nem
fegyverrel kell meghódítani és nem elméletekkel. Az amerikai
végzet számára nekünk kipróbált receptünk van. Az amerikai
végzetet a mi Führerünk írta: Mózes! A mi Mein Kampfunk a
Tóra!
Hiszen Mózes III.
könyvének 25. fejezete szerint Izraelben minden ötvenedik
esztendőben elosztották a vagyont. Kiválthatók voltak az
elzálogosított földek és rabszolgák. Izraelben minden fél
évszázadban egy nagy szociális reform történt. Eltörölték
a régi adósságokat, a gazdagok vagyonából kielégítették a
szegényeket, - vagy mint ma mondanánk: helyreállították a
"prosperityt", újból egyenlősítették a pénzt,
vagyont, földet. A kürtölés esztendeje volt minden ötvenedik
év.
Ezt a szociális
reformot úgy hívták: új osztás!
Amerikában majd úgy nevezik: New Deal! És ez angolul pontosan, betűről betűre fordítva ami nagy szociális reformunkat, az új osztást jelenti. Csakhogy nem az izraeliták, hanem az amerikaiak vagyonát osztjuk újra, úgy persze, hogy minél kevesebb maradjon az amerikaiaknak és minél több jusson a mi népünknek. Hiszen megmondják a bölcs és tiszteletreméltó amerikai rabbik is: "Az új osztás tökéletesen megegyezik a Talmud elveivel." A kürtölés esztendeje lesz ez Amerikában, ahol, Washington korában még csak 4000 zsidó élt. A kürtöt majd a mi bankárjaink, a mi szocialistáink, a mi újságíróink fújják és az új osztást a mi agytrösztünk hajtja végre, az amerikai őslakók rovására. Csak az a kérdés, hogy ki lesz, akit majd Washington elnöki székébe ültetünk? A Wall Street palotáiban, a 13-ik utcában, Brooklyn és Bronx gettóiban, ne féljetek, ti csüggedők, hogy nem találunk alkalmas embert, aki méltó ellenfele lesz Hitlernek és aki majd kezünkbe adja az Amerika fölötti politikai hatalmat is. Olvassátok el ami utasításainkat, a "hamisított" Jegyzőkönyveket.
"Az
alkotmányos kormányzatok a szabadelvűségből eredtek, amely az
autokrácia helyére lépett, amely a gójok üdvössége volt. A
választási küzdelmek, a sajtó harcai a tekintélyt tétlenségre
és tehetetlenségre kárhoztatták. Így vált a köztársaság
lehetővé, így tehettük az igazi kormány helyébe annak
torzképét, a tömeg, vagyis a mi teremtményeink és
rabszolgáink által választott elnököt."
"Amíg nem tanácsos, - írják tovább a Jegyzőkönyvek, - hogy vezető állásokba a zsidó testvéreinket tegyük bele, olyanokra bízzuk a fontos helyeket, akiknek múltja és jelleme rossz." "A közeljövőben az elnököt felelőssé fogjuk tenni, s mi nem fogunk láthatóan szerepelni, hanem minden felelősséget bábunkra tolunk." - "A nép közül választott kormányzók szolgalelkűségükkel fognak kitűnni, s nem lesznek járatosak a kormányzásban és így igen könnyen válnak sakkfigurákká a mi játékunkban bölcseink és tanácsadóink kezei között!" (Brain Trust! A szerző.)
Ki legyen hát az új
elnök, aki végleg kezünkbe adja Amerikát és végrehajtja a mi
parancsunkat? Franklin Delano Rooseveltnek fogják hívni! De ki
de ez a Franklin D. Roosevelt? Ki a mi Hitlerünk?
Fanous Sons of Famous Fathers - The Roosevelts cím alatt Robert Edvard Edmondson "I Testify" című szenzációs könyve ad feleletet erre a kérdésre. Kicsoda Roosevelt? A Carnegie Institution 1934. március 7-én összeállítja a Rooseveltek családfaját, amelyből kitűnik, hogy Amerika elnöke maga is erősen zsidó származású. Az ősszülők, akik 1682 táján vándoroltak be Amerikába: Claes Martensen van Rosenvelt, anyai ágon Janette Samuel. Spanyol szefárdok, akik Katolikus Ferdinánd zsidóüldözése elől menekültek előbb Angliába, majd Anglia tengerentúli gyarmatára. Ettől kezdve az egész családfán ott ragyognak a Jacobusok, Isaacok, Samuelsek. A New York Times 1935. március 14-iki száma idézi az elnök alábbi állítását: - Lehetséges, hogy a távoli múltban őseim zsidók voltak. A Roosevelt család eredetét illetőleg mindössze annyit tudok, hogy családom tagjai a Hollandiából jött Claes Martenszen van Roosevelt leszármazottai. A Carnegie Institution szerint azonban Mr. Claes Martensen Rosenvelt zsidó volt. Zsidók az ősanyák és zsidó magának Roosevelt elnöknek hírhedt felesége is.
Oroszországban, mint
R. Kownator szovjet szerző "Die Mutter Lenins" című
könyvében írja, Lenin anyja, Maria Alexandrowa Uljanova,
született Blank lány volt. Apja Alexander Dimitrovics Blank
zsidó orvos. Oroszországban Kaganovics, Amerikában Roosevelt.
A harapófogó két
szára között ott van Európa. - közelebbről - Németország,
ahol borzalmas események történtek. A német tőkések és
német munkások, a kispolgárok és parasztok összefogása
bebizonyítja, hogy nincs szükség osztályharcra. A marxista
rombolás elmélete megbukott. Az osztályharc csődbe jutott. Az
aranyborjú alól kihúzták a gyékényt és bebizonyosult, hogy
az új világ alapja a munka. Mindazt, amit több, mint egy
évszázada hirdettek, amit világprogrammá megasztosították, a
most megsemmisítette - óh nem egy német káplár, - hanem a kor
szelleme. A világuralom keleti fele ellen most emelkednek fel a
horogkeresztes lobogók. Hát lehet ezt tűrni? Lehet ezt
elviselni?
"De azért ne féljetek! A mi bábunk, Roosevelt köré már gyűlnek a mi kirendelt tanácsadóink. Frankfurter Félix Bécsből, Morgenthauék Mannheimból, Bernhard Baruch Königsbergből, Albert Einstein Berlinből. Ott van Samuel Roseman, aki az elnök beszédeit írja Roosevelt mellett. Jönnek majd a mi munkásvezéreink, mint Sidney Hillman, aki szintén Ábrahám szent magjának leszármazottja és aki a mi bábunk, FDR. mellett teljhatalommal intézi az amerikai munkásság ügyeit. Ott van Mr. David Dubinsky, aki szintén a pogromok Oroszországából vándorolt ide és aki majd a cionizmus adófizetőivé teszi az amerikai keresztény munkásokat. Akik körülveszik a mi elnökünket, csupa megbízható emberek lesznek. La Guardia New York-i polgármester, a fiumei zsidó, Alger Hiss, Frankfurter és Lehman szenátor protezsáltja, és a többiek mind! Bernhard Baruch kontrollálja majd az amerikai ipar 351 legfontosabb ágazatát és szereli majd fel az amerikai boyokat, akik Hitler ellen fognak harcolni. Alger Hiss tárgyal majd Amerika nevében Sztálinnal. Einstein, Oppenheimer, David Lilienthal gyártják az atombombát. La Guardia, Herbert H. Lehman segítik majd meg az UNRA élén az elkövetkező háború zsidó áldozatait. Henry Morgenthau jr. kincstári kancellár készíti majd elő a nagyszerű tervet a német nép kiirtására. Moritz Gomberg testvérünk gondoskodik róla, hogy Európában 18 millió ellenségünket tegyük hazátlanná. A mi embereink adják át majd a 11 milliárd dolláros csekket a szovjet felfegyverzésére."
Tündökletes álom
ez. Washington Amerikája áthajózik az Óceánon, hogy
megbüntesse a mi ellenségeinket. A B'nai B'rith páholyaiban már
készen áll a Moszkva-New York-i tengely. Hiszen egy napon majd
nyíltan is elmondja Anglia későbbi kommunista, vagy mint
mondják: "munkáspárti" hadügyminisztere, Strachey a
chicagói népgyűlésen:
"- Ne féljetek! Roosevelt felfegyverzi majd Oroszországot." Hogy is írta húsz év előtt egy meghallgatatlan próféta? "A nyugati zsidó húsz milliós keleti hadsereget szerel fel majd, hogy elpusztítsa a kereszténységet, kultúrát és megvalósítsa a zsidó világkirályságot!" VI. FEJEZET
A világzsidóság
nemcsak a hitlerizmust gyűlölte. Sokkal inkább meg volt
döbbenve azoktól a mozgalmaktól, amelyek Európában a népek
új együttműködését készítették elő. A zsidóság
elsősorban ezeket igyekezett kompromittálni, gyűlöletessé
tenni. Amíg egyik oldalról együttműködést hirdettek,
másfelől meg akarták fojtani mindazokat, akik a németekkel, az
ellenségeikkel együttműködtek.
"Egy pillanatig sem haboztak a kibékülésnek legcsekélyebb gondolatát is megsemmisíteni!" - írja róluk Mauriche Bardéche.
Pedig ma már
bizonyítékok vannak arra, hogy a németek komolyan gondolták az
európai elit együttműködését. Nem "Quislingeket"
kerestek, hanem olyanokat, akik jó hazafiak a saját hazájukban,
hű fiai saját nemzetüknek. A nemzeti szocialista forradalom
elitjének csaknem túlzó idealizmusa volt ez. Ők a magok
hazájában kimondották az általuk legtisztábbnak vélt
igazságot. Az embert beültették szociális jogaiba. Megmutatták
hogy ez az egyetlen lehetséges nemzeti alap bolsevizmus nélkül.
A forradalmár
idealizmusával hitték, hogyha az európai tömeget sikerül
megszabadítani a zsákmánykapitalizmustól, akkor hosszú időre
biztosítani lehet a békét. Ők látták, hogy a zsidó nácizmus
miként áll közé a német nép társadalmi osztályainak, hogy
pénzzel, sajtóval, korrupcióval megbontsa azt és uralkodhasson
az egész nemzeten. Miután a forradalomban mindezt legyőzték,
hitték azt is, hogyha kikapcsolják a nemzetek feletti
ószövetségi nácizmust, akkor meg lehet teremteni az egymás
mellett éld nemzetek békéjét, együttműködését.
Ez volt az "új Európa". És ez volt az, amit a világzsidóságnak a keresztény kultúra porba omlasztása árán is meg kellett akadályoznia. Mert, ha sikerül, egyre több és több állam szabadul fel a zsidó elnyomás alól. Kompromittálni kellett tehát az európai egység gondolatot és az együttműködés minden megadott lehetőségét. Miután a nyugati világlapoknak legalább 60 százaléka zsidó kézen van, és miután - épp az amerikai kimutatások szerint - az amerikai sajtó 85 százalékig, az amerikai film 100 százalékig zsidó érdekeltség, ez a kampány nagyobb méretű volt, mint a világtörténelem bármely propagandaakciója.
A faji gondolatot -
jó ürügyként használva fel a rosenbergizmust - úgy tüntették
fel, mintha az csupán a germán faj felsőbbrendűségét
hirdetné minden más fajjal szemben. Ezzel a németek ellen
hangolták a többi nemzeteket. Belemagyarázták a fajelméletbe,
hogy Németország világuralomra tör és a fajteória jogán
igényt tart az egész földkerekségre. Ezzel szemben még a
tomboló háború közepén is kénytelen volt elismerni, a
Nineteenth Century 1943 szeptemberi száma:
"Az az általános nézet, hogy Németország azért kezdte meg a háborút, hogy elérje a világhatalmat, a mi nézetünk szerint tévedés. Németország világhatalom akart lenni, azonban a világhatalom és a világuralom nem azonosak. Anglia is világhatalom, azonban nem uralkodik a világon." Ugyanakkor a "Blut und Boden", tehát a helyhez kötöttség, a haza és a nép egységének gondolatát úgy magyarázták, hogy a németek igényt tartanak mindazokra a területekre, amelyeken német vérségi lakosok élnek. Ezzel féltékenységet keltettek mindazokban a független európai népekben, amelyeknek országaiban német népi kisebbségek éltek. Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia, Jugoszlávia, Csehország, Románia és más környező államok immár bizalmatlankodva fordultak Németország és a Harmadik Birodalom felé.
Németország
fokozódó exportját háborús készülődéssel magyarázták és
feledtették, hogy a német "vaj vagy ágyú" göringi
jelszavát jóval megelőzte az amerikai zsidók bojkottkihívása.
A Mein Kampf őszinte, angolbarát részeit kigúnyolták. A
keleti népeket ugyanennek a Mein Kampfnak egyes kiragadott
részleteivel ijesztegették a sajtón keresztül.
Világot átfogó,
gigászi méregkeverés folyt. ha ezt a német rendszer legalább
odahaza el akarta hallgattatni, akkor diktatúrával vádolták.
Mindennek hátterében ott állt a letagadhatatlan tény, hogy a
zsidóságra ijesztően hatott az arany uralmának megszüntetése,
a tőke és a munka békéjének helyreállítása. Bele
szuggerálták a világ közvéleményébe, hogy a német munkás
jóléte csupán a fegyverkezés következtében emelkedik.
Valójában ők is tudták, hogy mindenütt épülnek a hatalmas
munkás lakónegyedek, hogy elégedett munkáscsaládok alkotják
élő cáfolatát annak, amit a világzsidóság hirdetett egy
évszázadon át. Mi ez? - kérdezték halálra sápadtan. A
marxista osztályharc nagyszerű elméletét, amely csupán a mi
faji céljainkat szolgálta, csakugyan megbuktatták volna ezek a
gyűlölt nácik? Csakugyan megélhet Berlin, Bécs, Budapest, -
mint Bettauer kérdezte, - tehát egy "nagyváros
zsidók nélkül"? Valóban élhet egy nép
kizsákmányolás nélkül, a zsidó nacionalista sajtó,
film, színház, a zsidó "üzleti szellem" nélkül?
Hiszen száz vagy ezer év óta azt szuggeráltuk az egész
világnak, hogy a mi kultúrtevékenységünk, a mi üzleti
érzékünk, fölényeskedő szellemünk nélkül elpusztul minden
nép és megáll minden "haladás". És - íme
Németországban - minden, de minden eleven cáfolata a mi öntelt
nacionalizmusunknak. aki ezekre az épüld kertvárosokra,
elégedett, boldog emberekre, a felemelkedő szellemi és
gazdasági tevékenységre tekint, láthatja, hogy a mi nagy
nacionalista írónk, Bettauer rosszul prófétált, amikor a
zsidók nélküli civilizáció pusztulásáról jövendölt. A
keresztények mind elégedettebbek lettek, a zsidók mind szűkebb
térre szorultak. Ha világviszonylatban is kiderül mindez, ha a
külföldi turisták és a világ proletárjai meglátják, hogy
.mindez lehetséges nélkülünk, sőt ellenünkre is, akkor
rájönnek arra is, hogy hazudtunk nekik. Hazugok voltak
politikusaink, az újságíróink, a szakszervezeti vezetőink, a
kapitalistáink és a munkásvezéreink!
El kell hát tüntetni
a bizonyítékokat! Le kell radírozni a föld színéről a
kertes házakat, az új gyárakat, a csecsemőotthonokat, ifjúsági
táborokat és kórházakat. Az előkészítéshez megvannak a mi
titkos nacionalista fegyvereink, amelyeket oly sikerrel vetettünk
be Jerikó ostrománál. Szólaljanak meg hát a propaganda
kürtjei.
A világzsidóság elsősorban azért tekintendő a második világháború egyetlen háborús bűnösének, mert megakadályozta a népek kibékülését, az együttműködés lehetőségét, lerontotta azok előfeltételeit. Az emberiség elé a propaganda, hazugság, vicc, rádió, sajtó segítségével odaállítottak egy teljesen hamis világképet. Megteremtettek egy olyan közhangulatot, amelyben már életveszéllyel, egzisztenciavesztéssel járt, vagy hazaárulás gyanújával volt egyenlő az igazság kimondása a német kérdéssel kapcsolatban. Minden, a német államférfiak részéről jött békenyilatkozatot eleve hazugságnak bélyegezték. Minden józan tervet nevetségessé tettek. Minden szociális eredményt reakciónak, minden fejlődést haladás ellenesnek, minden elit gondolatot barbárságnak, minden antibolsevizmust demokrácia ellenesnek tüntettek fel. Charles Lindberg ezredes, Amerika nemzeti hőse egyenesen a hazaárulás gyanújába került, mikor meg merte mondani a nemzeti szocializmusról szerzett tapasztalatai alapján a teljes igazságot.
Közben 1938-ban
Roosevelt, akit semmi másnak nem lehet tekinteni, mint a zsidó
brain trust bábjának, a háború előkészítése érdekében
vidáman sürgönyözte Churchillnak:
- You and I can rule the world! Ön és én uralni tudjuk a világot! (Gerald K. Smith.) A világzsidóság Hitler hatalomra jutása pillanatában, - vagy még azelőtt - megüzente a háborút Európának és a kereszténységnek. Amerikában már 1932-ben fellángolt a németellenes bojkottmozgalom. A New York Timesben egész oldalas hirdetéseket közöltek a zsidó szervezetek: "Bojkottot az antiszemita Németország ellen!" S mikor látták, hogy ennek nem sok eredménye van, akkor megkezdték a New York- Moszkva tengely előkészítését. Forest Davis "Was sich in Teheran wirklich zutrug" című könyvében, amelyet még 1944. május 13. és 20-iki számában közölt a Saturday Evening Post, elmondja, hogy már 1933-ban valójában Morgenthau készítette elő Amerikában az amerikai-szovjet diplomáciai viszony helyreállítását. S aki Moszkva első követeként megjelenik Washington demokráciájának hazájában, senki más, mint Litvinov-Finkelstein, a véreskezű szovjet népbiztos.
A Rosenveltek
családjából származó Roosevelt elnök hatalomra kerülése
előtt mindez elképzelhetetlen lett volna. A közös nevező,
amely formálisan is összehozta az amerikai demokráciát és a
szovjet tyrannizmust: - a zsidóság volt.
James Whiteside "Mr. Roosevelt and Communism" című cikkében megdöbbentő elevenséggel írja le a St. Louis Dispatchban, hogy amint Litvinov megjelent Amerikában, a kommunistáknak (értsd: zsidóknak) félelmetes áradata indult meg a Fehér Ház felé. Roosevelt megengedte, hogy az amerikai hadügyminisztériumban, a Pentagonban külön hatalmas szovjet adóállomást állítsanak fel, amely az amerikai hadsereg legfelsőbb vezetését fertőzte a legveszekedettebb propagandával. Még csak 1933-at írt a naptár, amidőn a New York-i Morning Freiheit, a több százezer példányszámban megjelenő cionista lap főszerkesztője felszólítást intézett Amerika és a világ zsidóságához, hogy a zsidók egyesüljenek a nácizmus elleni háborúra. Az American Jewish Congress, amelynek élén Stephen Wise rabbi állt, lelkesen csatlakozott a mozgalomhoz.
Ugyancsak 1933-ban
hirdette meg Rabbi S. S. Wise a zsidóság szent háborúját.
amikor Hitler uralma kezdetén kijelentette:
- I am for war! (Én a háborút akarom!) - A nevezetes kijelentés pontosan 1933. május 8-án történt. (Edmondson: I Testify. 195. oldal.) Ezidőben még nyilván vázlatokban sem készültek el a német vezérkar 1940es tervei, amelyekért Nürnbergben Wise rabbiék felakaszttatták a német tiszteket. Előzőleg Henry Morgenthau már 1933. február 11-én beszédet mondott és megüzente a háborút Hitlernek: - Az USA a második háború korszakába lépett! - mondotta a zsidó nácizmus legjellegzetesebb vezére. (Portland Journal, 1933. február 12.)
Eközben az Egyesült
Államokban gomba módra szaporodtak a különféle zsidó és
kommunista bojkottszervezetek, amelyek célul tűzték ki a
hitlerizmus gazdasági megfojtását. A Joint Anti Nazi Boycott
Committee már virágjában állt 1936-ban is, amidőn még
Hitlernek legmerészebb álmában sem jelenthetett meg az az óra,
amely ütni fog és amelyben ki kell törni a világot fojtogató
hidra öleléséből. Az ifjú nemzeti szocializmus, - mint ez
utólag történelmileg is igazolható, - joggal félt attól,
hogy a zsidó nacionalizmus olyan gyűrűt von a Drittes Reich
körül, amelyből már fegyverrel sem lehet kitörni. Jogos,
jogtalan volt ez a félelem? Kiknek a kezében volt az Egyesült
Államok, Anglia, Franciaország és Szovjet-Oroszország fölötti
hatalom?
A háborús bűnösség ügyével kapcsolatban egyetlen kérdés van, ami a római jognak és az örök jognak legfőbb problémája: cui prodest? Kinek használ? Kinek az érdeke? Érdeke volt-e a német nemzed szocializmusnak a háború? A német nemzeti szocializmus egyetlen érdeke a béke lett volna.
Az utolsó kísérlet
a második világháború megakadályozására akkor történt,
amikor Rippentrop elutazott Moszkvába, hogy aláírja Sztálinnal
a meg nem támadási szerződést. 1939. augusztus 23-án
Godesbergbe összehívja Hitler a hadsereg kétezer vezető
tisztjét. A "titkos" tanácskozás az angoloknak szánt
blöff. Autók, repülőgépek óriási felvonulása a vezéri
sasfészekhez. A legostobább Intelligence Service ügynök
számára is látható színjáték. Anglia felé mindez azt
mutatja, hogy a háború már el van határozva, de még lehet
békülni. Befelé Hitler azt mondja négy órás beszédében:
- Ne gondolják az urak, hogy idióta vagyok és a korridorkérdés miatt engedem magam beleszorítani a világháborúba! (Hans Grimm. Erzbischofschrift.)
S ebben a pillanatban
az események folyamába belenyúlik egy láthatatlan kéz. Az a
kéz, amely a háttérben a kártyákat keverte. A godesbergi
vezérkari találkozó után Oroszország aláírja a meg nem
támadási szerződést. Utána egy másik titkos kéz, a
láthatatlan hatalom kirobbantja a brombergi vérengzést.
Ezt az igazi háborús bűnt, az 1939 őszén megjelent német Fehér Könyv adatait elhallgatták később Nürnbergben. A viaszbábukkal előállított "Todesmühle" mellett nem pergették le azoknak a valóban megtörtént borzalmaknak filmkockáit, amelyeket a Fehér Könyv nyilvánosságra hozott. Megcsonkított mellű asszonyok, nemi szervüktől megfosztott férfi hullák, a mészárosok hústartó horgára felakasztott német csecsemők és 4-5 éves gyermekek. Ezer és ezer lemészárolt ember, akikről hallgat a "humanista" világ. Német áldozatok a három millió zsidóval szaturált Lengyelországban, ahol az ő sajtójuk már felgyújtotta a gyűlöletet és a harci kedvet! A határokon már szembe néznek a német és lengyel hadosztályok. Ez már nem korridor kérdés. Ez a puskaporos hordóba vetett tűzcsóva! Kinek a keze, pénze volt benne a mészárlásban? A lengyel nép szélsőséges hazaszeretete, vagy a céltudatosan irányított sátáni terv? Szovjet kéz? Angol kéz? Alig hihető. Pedig ez a háborús bűnösség döntő kérdése.
Lemészárolt
áldozatok, mielőtt még kitört volna a háború! Pontosan ez
az, amit a nemzeti szocialista Németország nem tűrhetett el.
Tehát ebbe kényszerítették bele, hogy másnap, vagy harmadnap
Anglia és Franciaország megkezdhessék a preventív háborút
Németország ellen.
És másnap hajnalban, szeptember 1-én valóban menetelnek a német hadosztályok. "Ma hajnal óta visszalövünk!" - mondja Hitler a birodalmi gyűlésen. - "Holnap reggel azt fogják nekünk mondani, - írja Maurice Bardéche francia professzor, - hogy mindenesetre Hitler támadta meg Lengyelországot. Egyes emberek vágyakozva vártak erre a pillanatra. Ők várták ezt a támadást, kívánták azt és imádkoztak érte. Ezeket a férfiakat Mandelnek, Churchillnak, Hoare Belishanak és Paul Reynaud-nak hívják. A zsidó reakció nagy szövetségese akarta a saját háborúját. Számára szent háború volt ez. Ők jól tudták, hogy csak egy valóságos támadás ad nekik lehetőséget arra, hogy a közvéleményt magukkal ránthassák. A német archívumoknak nem fog nagy fáradságába kerülni, hogy bebizonyítsák: bizonyos urak hidegvérűen előkészítették a feltételeket erre a támadásra. Jaj nekik, ha egyszer megkezdődik a háború történetének megírása!"
Jaj nekik, ha
megírják a háború történetét! Pedig a nagy világterv első
részlete sikerült. Anglia, Franciaország szeptember 3-án
megüzenik a háborút Hitlernek, de a két legfontosabb partner,
Amerika és a Szovjetunió még hiányoznak.
A második világháború legnagyobb titka csak ezután következik. Talán csak akkor fog megfejtődni, ha egyszer megbukik a bolsevizmus, ha egyszer megnyílnak a Kreml archívumai is. Milyen ígéretet tett a nyugati világhódító a keletinek? Hogyan juttatta Teyler Kent Sztálin kezére Roosevelt és Churchill 1500 üzenetváltását a háború előkészítéséről? A külvilág számára csak annyi bizonyos, hogy a Hitler-Sztálin paktum pillanatában a kép felületéről hirtelen eltűnnek a Kaganovicsok. A Szovjetunió most másik arcát mutatja a német birodalom felé. Ez az arc hűvös, nyugodt, olykor kissé titokzatosan ázsiai, vagy hazafias, de nincs zsidó jellege. A nemzeti szocializmus vezetőinek legszörnyűbb tévedése, hogy elhiszik: a változás valóban megtörtént. Ribbentrop arról beszél Sven Hedinnek, hogy a bolsevizmus megváltozott és Sztálin valóban nagy ember. (Sven Hedin: Ohne Aufgang in Berlin) Sztálin, a ravasz georgiai nem hiszi ugyanezt a nemzeti szocializmusról. Mielőtt a paktumot aláírja Ribbentroppal, váratlanul még egy balti kikötőt kér. Hitler táviratilag hozzájárul ehhez. Mikor Sztálin meghallja a hírt, azt mondja Molotovnak:
- Németország most
üzente meg nekünk a háborút! Én ezt a kikötőt csak azért
kértem, hogy kipróbáljam őket. Tudtam, hogy ha ideadják,
akkor vissza fogják venni. (Plivier: Moszkva.)
Ennek ellenére a szerződés teljes szövegét betartja mindkét fél. Lengyelország felosztásától egészen az olajszállításokig. Hitler, Ribbentrop, Göring, de még Göbbels is kínos korrektséggel ügyelnek, hogy meg ne sértsék az orosz medve érzékenységét. Sztálin csókkal búcsúzik Krebbs német katonai attasétól. Minden jel arra mutat, hogy a tűz és víz szövetsége őszinte.
És aztán egy napon
megjelenik Berlinben Molotov szovjet népbiztos, a szép
bolsevista zsidónő, Karpovszkája férje és Amerika egyik
legnagyobb hadiiparosa, Mr. Carp (Karp) sógora. A naptár 1940.
november 10-ét mutatja. Franciaország legyőzve, Anglia fölött
most zajlik a nagy légi csata. A német hadsereg munka nélkül
pihen. Molotov pedig leteszi az asztalra a szovjet követeléseket.
Bennük ott van a Dardanellák, Finnország megszállása, a
Távol-Kelet meghódítása. Ott van minden, ami Németország
számára elfogadhatatlan, tehát nem származhat máshonnan, mint
Németország angol-amerikai mezben járó világhódító
ellenfeleitől.
A berlini vezetők
most néznek szembe egyik legnagyobb tévedésük
következményeivel. A bolsevizmus nem változott, csak álcázta
önmagát. A Kreml mögött a hatalom zsidó maradt, csak hátrébb
húzódott addig, amíg Németországot sikerült belerántania a
második világháborúba. A Kreml kezén már ott kell lennie a
biztosítéknak, hogy Németország ellen pénzzel és fegyverrel
meg fogják segíteni a "demokrácia arzenáljai".
Pontosan ezekben a
napokban mondja Chicagóban John Strachey, Anglia zsidószármazású
pénzügyi államtitkára:
- Ne legyen semmi gondotok. Roosevelt fegyvereket fog szállítani nektek, kommunistáknak. A szovjet kormány elismerésével ő feltette a koronát Sztálin fejére. Ha a nap eljön, fel is fogja fegyverezni. Hiszen Frankfurter Felix, az USA egyik legbefolyásosabb embere már elkészítette és megszavaztatta a Lend and Lease törvényt. De vajon érdeke-e Amerikának ez a háború? Nem! A háború nem az amerikai nép, kizárólag az amerikai zsidóság érdeke. A Kaganovicsoké, a Manuilskyé, Berijáé, Morgenthaué, Bernhard Bauché, a németországi emigránsoké, a Franciaországból elmenekült Altschuloké! Hiszen 1941. június 3-án a szintén zsidó kézen lévő Gallup intézet szerint az amerikai nép 83 százaléka ellene van a háborús beavatkozásoknak.
Mi érdeke volna
Amerikának abban, hogy újra áthajózzon az Óceánon? Hiszen a
német admirálisok, Reader és Dönitz azt mondják, hogy
számukra Amerika inváziója épp annyira lehetetlen, mint egy
invázió a holdba. Barkley szenátor pedig azt mondja 1941.
március 31-én, hogy ha Németország meg akarta volna támadni
Amerikát, erre már épp elég okot szolgáltatott volna az
angoloknak nyújtott fegyverkezési segély.
A józan amerikai nép nem hiszi, hogy bánni oka volna részt venni ebben a háborúban. Charles Lindberg azt mondja: Amerika hadba lépése nemzedékek számára tartó káoszhoz vezetne. S minderre azt feleli az USA zsidó belügyminisztere, Mr. Ickes, hogy Charles Lindberg Amerika Quislingje. A republikánusokkal, az izolácionistákkal, az amerikai nép 83 százaléka Quisling, mert nem akar Morgenthau mögött masírozni! Maga Roosevelt is, akit az egész agytröszt dühödten hajszol a háború felé, kénytelen belátni, hogy az amerikaiak nem akarnak beavatkozni. Hiszen ebben a háborúban még azzal sem lehet meggyanúsítani az amerikaiakat, hogy a fegyverszállítás "business" volna számukra. Ez ideológiai háború. A világ zsidósága tehát a Jegyzőkönyvek parancsát kiáltja a már Moszkva felé nyomuló keresztény csapatoknak:
"Amerikai és
kínai ágyúkkal felelünk" - nektek!
Ha az emberiség tudna gondolkodni, megkérdezné önmagától: mi értelme volt ennek az amerikai háborúnak, épp a Szovjetunió oldalán? A német felelős vezetők azt mondják ezekben a napokban: "Ami bizonyos, az, hogy a béke, amely a német győzelmet követni fogja, nem versaillesi béke lesz, hanem béke lesz minden nép javára. A ma megszállott országok népei ismét visszakapják szabadságukat, azonban meg kell alkudniuk bizonyos törvényszerűséggel az összesség javára." Ugyanekkor Franklin D. Roosevelt azt üzeni a kongresszusnak: - A béke most, amely az elfoglalt országok fölötti uralmat Hitlernek adná, egyet jelentene a nácizmus elismerésével és az új háború kilátásba helyezésével. Mi a szabadságot akarjuk, beleértve a vallási szabadságot is az összes emberek számára.
Vallásszabadság! -
hangzik a szép jelszó. De vajon melyik vallás szabadsága?
Hiszen a szovjet földön előrenyomuló keresztény csapatok már
látják a bezárt templomokat, a bolseviki zsidók által
kiirtott kereszténység romjait, talán már Júdás szobrát is,
amelyet a beszbozsnyikok állítottak Moszkvában Krisztus
árulójának: Júdásnak. És a háború véres tűzözönéből,
a felgyújtott városok füstjéből, gyermekekre zuhanó
repülőbombák mennydörgéséből most lép ki a XX. század
végzetes figurája: Roosevelt!
- Ez a háború a
Roosevelt háborúja lesz! - mondják a jobboldali amerikai
republikánusok. De a Morgenthauk, Baruchók, Frankfurterek,
Einsteinek, és Oppenheimerek jobban tudják:
- Ez a háború a mi háborúnk lesz! A világzsidóság háborúja! Mert Roosevelt, a spanyol marannusok kései leszármazottja, a XX. század tipikus politikusa. A Jegyzőkönyvek kísérteties figurája. Világmegváltó és báb. Háta mögött titkos páholyhatalmak állanak. Háta mögött ott vannak Amerika igazi urai, a szabadkőművesség és Sion bölcsei, a cionista vezérek és bankárok, a szakszervezetek galíciai születésű bolsevistái. "Ő a mi elnökünk! - mondják - és az ő háborúja a mi háborúnk lesz. Mi tettük az igazi kormány helyébe annak torzképét - írják a Jegyzőkönyvek, - a tömeg, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által választott elnököt. Körötte úgy állnak Sion vénei, mint hajdan Dávid, vagy Salamon király körül állhattak. Fekete szemükben a sok ezer éves gyűlölet tüze, imaszíjaik már egy világ köré csavarodnak és mögöttük ott ragyog Júdea oroszlánjának minden fényessége, a Templom minden aranya. A nemes puritánok, a nagy pionírok, a Washingtonok korának immár befellegzett. Most mi állunk a Capitóliumon, mint egykor a Templom lépcsőjén, vagy Salamon palotájának cédrussal, arannyal ékesített tróntermében. Mi vagyunk az urak és ő a mi elnökünk. Ha ő szól, mi szólunk általa. Hiszen a mi Samuel Rosemanunk írja. - mint elnöki tanácsadó - az ő beszédeit. Ha ő cseveg a kandalló mellől mi beszélünk a világhoz. Ha ő tüzeli harcra Amerika népét, akkor tulajdonképpen a sófár szól Pensylvániától a californiai narancsligetekig. És ha azok a névtelen kis zsidók beszélnek, akikben lobog a gyűlölet, mi állunk mögöttük, az igazi Hatalom, az igazi Erő és a teljes Nácizmus képviselői."
Hiszen már
úgyszólván teljesen zsidó kézen van az amerikai közhatalom.
Az "antiszemiták" csak a galíciai gettókban nyüzsgő
kis zsidót, a brooklyni szatócsot látják. Mi azonban itt
vagyunk Roosevelt mögött, Washington utóda mellett!
Abban az időben, amikor Roosevelt az amerikai nép 83 százalékának kifejezett akarata ellenére háborúba rántja az Egyesült Államokat, az USA kormányában a zsidó hatalom a következő megdöbbentő arányokat mutatja: Bernhard M. Baruch, az USA "nem hivatalos elnöke". Samuel Roseman bíróm az "agytröszt" alapítója és feje, mint Roosevelt "nemhivatalos" tanácsadója. Prof. Raymond Moley, "Favorite personal Advisor" Prof. Felix Frankfurter, "Chief Legal Advisor" (Securities Act Author) Henry Morgenthau Senior, Unoffícial Advisor (Author Avocate of Jewish State.) Justice Benj. N. Cardozo, Unofficial Advisor Gerald Shwope, Unofficial Advisor E. A. Filene, Unofficial Advisor Charles W. Taussig, Unofficial Advisor Nathan Margold, Interior Dept. Solicitor Charles E. Wyzanski jr. Labor Dept. Solicitor Prof. Leo Wolman, Labor Strike Board Rose Schneiderman, Labor Advisory Board (Radical Labor Unionist) Isador Lubin jr., Labor Bureau Statistical Export Sol. A. Rosenblatt, Amusement Administrator E. A. Goldenweiser, Federal Research Direktor Jerome Frank, General Consul Mordechai Ezekiel, Economic Advisor Agricult. Dept. Herbert Feis, "The Brains of the State Dept." Henry Morgenthau jr., Secretary of Treasury David E. Lilienthal, TVA Director Sidney Hillman, Labor Advisory Board L. N. Landau, PWA General Solicitor L. A. Steinhardt, Minister to Sweden Prof. Albert E. Taussig, NRA Avisor Alexander Schs, NRA Code Authority Maurice Karp, NRA Personal Director Robert Freshner, CCC Forest Army Head Robert Strauss, NRA Asst. Administrator Donald Richberg, NRA Advisor Joseph I. Strauss, Ambassador to France Ferdinand Pecora, Special Investigator Samulel Untermayer, Stock Exchange Bill Advisor Prof, James M. Landis, Federal Trade Commissioner (The Hidden Empire, 12. oldal) Félelmetes és kísérteties hatalom az, amely egy 150 milliós államot így tud kormányozni a kulcspozíciókból, az agytrösztből, az Elnök háta mögül. Csak ilyen mindent elborító, mindent uraló erőre támaszkodva érhette el Roosevelt, hogy beránthatta Amerikát a második háborúba. Amerikai források már régebben is nyíltan megírták, hogy Roosevelt, - miután a közvélemény akarata ellenére semmiképpen sem tudta belevinni Amerikát a háborúba, mesterségesen addig provokálta a japánokat, míg azok számára nem maradt más választás, mint Pearl Harbour megtámadása. A világuralom keleti fele ellen folytatott német támadás idején el kellett vonni a bolsevizmus másik fenyegető ellenfelét, Japánt, még annak árán is, ha így maga az USA kerül háborúba. Semmi esetre sem akarta azonban a háborút harmadik újraválasztása előtt. Ezért mondotta 1940-ben Philadelphiában elhangzott beszédében: - Mondom az apáknak és az édesanyáknak, hogy soha, de soha nem küldjük fiaikat meghalni külföldi háborúba, egyedül és kizárólag csak ellenünk intézett támadás esetén." Hogy ezt a támadást miként készítette elő és hívta ki az USA ellen Roosevelt, azt élesen leleplezte a Pearl harbouri torpedó-flottilla egykori paracsnokának, Robert A. Theobald ellentengernagy "Pearl Harbour igazi titka" cím alatt megjelent könyve. Theobald ellentengernagy cáfolhatatlan adatok sorozatával bizonyította be, hogy a pearl harbouri katasztrófát egyenesen Roosevelt idézte elő. 1941. november 26-án olyan jegyzéket adott át Japánnak, hogy annak nem maradt hátra más választás, mint a támadás.
"A november
26-iki jegyzék segítségével - állapítja meg Theobald -
Roosevelt elnök céltudatosan és végérvényesen felidézte az
USA részére a háborút. Japánnak az a kísérlete, hogy
elkerülje a gúzsba kötést, sem sikerült. Japánnak vagy meg
kellett magát adni, vagy harcolni, és nem állhatott fent semmi
kétség az iránt, hogy melyik lehetőséget fogja választani."
Annak ellenére, hogy
az amerikai kémszolgálat már hónapok óta megszerezte a japán
rejtjelkulcsot és a japán flotta minden lépéséről tudott, és
annak ellenére, hogy a támadást minden pillanatban várni
lehetett, Pearl Harbour parancsnokát egyáltalán nem
értesítették Washington-ból, hogy a politikai tárgyalások
következtében támadás készül. A nagy vezérkar már négy
héttel a támadás előtt tudott róla, hogy a japánok Pearl
Harbourt akarják megrohanni. Ismerték az órát is, amelyben a
Pearl Harbour megtámadására szánt japán csatahajók és
repülőgéphordozók kifutottak a japáni kikötőkből. Elfogták
a japánok titkos táviratát is, mely már a hadüzenet szövegét
tartalmazta és egyben közölte, hogy ezt ugyanakkor kell a Fehér
Házba átnyújtani, mikor az első bombák hulltak Pearl
Harbourra.
A katasztrófa kivédésére meg lett volna minden lehetőség. Roosevelt elnök azonban sóvárogva várta, hogy a támadás mielőbb bekövetkezzék. Megtiltotta, hogy a flotta kifusson Pearl Harbourból. 4575 védtelen amerikai katona, 18 hajó, köztük négy nagy amerikai csatahajó pusztult el. Azonban Roosevelt és akik mögötte állottak: elérték a célt! - Mondom az apáknak és az anyáknak!... - hangzik a pearl harbouri bombák mennydörgése mögül "a mi elnökünk" ígérete. És ugyanezzel a hipokrita arccal áll a többi farizeusok élén, Churchillal együtt a Potomac fedélzetén hangosan énekli a "Forward Christian Soliders" című dalt, az Üdvhadsereg kegyes indulóját, de már tudja, hogy az épp aláírt Atlanti Chartát épp úgy el fogja dobni, mint ahogy megszegte az amerikai apáknak és anyáknak tett ígéretét. A pápának azt írja Roosevelt, hogy "a diktatúra orosz formája nem olyan veszélyes a kereszténységre, mint a diktatúra német formája.
Roosevelt, aki jól
informált politikus, jól tudja, hogy ez nem igaz. Tudják talán
ezt a mögötte állók is, de azért mondják a pápának, a
világnak, a népeknek. Akik a tanácsot adják nekik, akik
hipokrita ígérgetésekbe kényszerítik, tudják azt is, hogy
hiúsága révén bárhova ragadhatják a demokrácia diktátorát.
"FRD a mi elnökünk!" A Litvinové, a Frankfurteré, a
Kaganovicsé és Baruché. Talán ő maga a Messiás, akinek árnya
ott lebeg a lebombázott keresztény templomok helyén, Budapest,
Berlin, Bécs, Párizs, Szófia, Belgrád füstölgő romjai
fölött. Ezüst palástban jött, háta mögött az arany
trombitás arkangyalokkal, hogy megváltsa a mi népünket,
betöltse az ígéretet. ma már bebizonyított tény, hogy
Roosevelt elnök halála előtt már arról ábrándozott, - sőt
erről komoly tervek is készültek - hogy a megszülető UN-en
keresztül kikiáltják a világköztársaság elnökének.
"És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken", - hangzik az örök ígéret.
Ahogy Roosevelt a
békétől eljut a háborúig, a New Dealtól a Dupont cégig, az
Atlanti Chartától a yaltai egyezkedésig, a pápának ígért
igazságos békétől a feltétlen megadás elvéig, a
szabadkőműves humanizmustól a Morgenthau-tervig, a
demokráciától a bolsevista-barátságig, mindez: - a
földkerekség tragédiája. Mindez a zsidóság által korrumpált
államférfi riasztó példája. Filantróp, aki bombaszőnyeget
terít a gyermekekre és asszonyokra, békeharcos, aki háborút
csinál, demokrata, aki nagyobb diktátor, mint Hitler, amerikai,
de cselekvéseiben már - zsidó. A XX. századnak nem Hitler, még
csak nem is Sztálin a végzetes figurája, hanem - Roosevelt.
És azokban a napokban, midőn a keresztény seregek már látják Moszkva tornyait, és amikor a japánok megtámadják Pearl Harbourt, Churchill a telefonhoz megy. - "Most mi mindnyájan egy csónakban vagyunk!" - mondja Rooseveltnek, Sztálin, Roosevelt, Churchill. Mögöttük a keleti és nyugati zsidó: Kaganovics és Baruch. "Népünk jelképe, a szimbolikus kígyó gyűrűje összeért", - írták a Jegyzőkönyvek. És nemsokára a Lifeban ott van egy fénykép. Harry Hopkins, Roosevelt legfőbb tanácsadóinak egyike, a Lend and Lease egyik adminisztrátora áll középen. Jobboldalt Litvinov-Finkelstein hajasan mosolyog La Guardiára, aki a Szovjetuniónak átnyújtja az első amerikai csekket a kölcsönbérleti törvény alapján. Tizenegy milliárd dollár! Amerikai apák, anyák verejtékéből adják a szovjet barbár, a bolsevik diktátor megsegítésére. Hogy is írta a meghallgatatlan látnok: "A nyugati zsidó húsz milliós keleti sereget szerel fel, hogy elpusztítsa a kultúrát, civilizációt és megszerezze a világuralmat."
A cassandrai jóslat
beteljesedett. De bebizonyosult az is, hogy kik voltak az igazi
háborús bűnösök.
Forrestal, Truman későbbi hadügyminisztere, akit valószínűleg a világot kormányzó sötét hatalom tett el láb alól, 1945. december 7-én, híressé vált naplójában feljegyezte Joseph P. Kennedyvel folytatott beszélgetését. Kennedy a második világháború idején Roosevelt nagykövete volt Angliában. "Ma Joe Kennedyvel golfoztam. Kikérdeztem azokról a megbeszélésekről, amelyeket 1938-ban Roosevelttel és Neville Chamberlainnel folytatott. Szerinte Chamberlainnek meggyőződése volt, hogy Angliának semmije sincsen, amivel Hitler ellen harcoljon. Ezért nem is mérlegelheti, hogy háborút kezdjen Hitlerék ellen. Kennedy nézete az volt: Hitler Oroszország ellen harcolni fog, még pedig anélkül, hogy később összetűzzön Angliával. William C. Bullit (zsidó származású!) aki ebben az időben Roosevelt franciaországi követe volt, ezzel szemben 1939-ben arra szorította Rooseveltet, hogy a lengyel kérdésben a legnagyobb ellenállást tanúsítsa a németekkel szemben. Sem az angolok, sem a franciák nem csináltak volna háborús okot Lengyelország ügyéből, ha erre Washingtonból szüntelenül nem biztatták volna őket. Bullit - így mondta Kennedy - makacsul állította, hogy a németek nem fognak harcolni. Ezzel szemben Kennedy azt az álláspontot képviselte, hogy igenis küzdeni fognak, sőt Európát is lerohanják. Chamberlain megállapította, - mondta Kennedy - hogy Amerika és a világzsidóság hajszolták Angliát a háborúba!" Állapítsuk meg, hogy az igazi háborús bűnösöket nem állították a nürnbergi törvényszék elé. VII. FEJEZET
Valóban csak az
"antijúdaisták" lázálma volna az egész? Valóban
megtörténhetik, hogy egy olyan óriási birodalmat, mint az USA,
egy öt-hat százalékos faji kisebbség hajtson bele a második
világháborúba? - Lehetséges volna, hogy a szovjet együtt
tudjon harcolni a gyűlölt kapitalistákkal? Lássuk hát, milyen
méretű ez a hatalom a két óriás országban? Nézzük először
a Szovjet uniót, amelyről már tudjuk, hogy alapítói, vezérei
túlnyomó részben a világhódítók közül kerültek ki.
A nagy tisztogatás során néhányat feláldoztak ugyan a saját népükből is. Ezek helyére azonban olyanok jöttek, akik még hűebbek voltak a Sztálin-diktatúrához. Sztálin felesége, Kaganovics Róza, Kaganovics Lázár nehézipari népbiztos leánya. A háború kitörése pillanatában a Szovjetunióban a legnagyobb hatalom a hat tagú Kaganovics család és Berija, a zsidó rendőrfőnök. Sztálin házában - amerikai tudósítások szerint - még a legutóbbi időben is gyakran beszéltek jiddisül. A népbiztosok közül igen soknak zsidó a felesége. Molotov felesége maga is zsidó lány és Litvinov-Finkelstein, a kapitalista külsejű helyettes külügyi népbiztos a látható összekötő kapocs a törzsi nacionalizmus keleti és nyugati fele között. Amikor 1935-ben Yeats Brown megírja "European Jungle" című könyvét, annak 181-ik oldalán azt olvashatjuk, hogy "a kommunista párt központi bizottsága 59 tagjának 95 százaléka zsidó volt, tehát összesen 56 tag, míg a többi háromnak feleségeik voltak zsidók; ezek Sztálin, Labov és Ossinsky."
Midőn úgy érzik,
hogy a hatalmat már fitogtatni lehet, az amerikai Jewish
Chronicle 1933. január 6-iki számának 19. oldalán írja többek
között:
"Oroszországban minden harmadik zsidó hivatali állásban van!" Ez tehát azt jelenti, hogy Oroszországban lakó három és fél millió zsidó közül jóval több mint egy millió ül a szovjet hivatalokban és a bolsevista diktatúra kulcspozícióiban. Ezek a bolsevista rendszer leghűbb, legintelligensebb és legmeggyőződésesebb támaszai. Ők a népbiztosok, a pártvezetők, a helyi szovjetek, a tartományok vezetői, hivatalnokai, a hadsereg és MVD kommisszárjai. A Sztálin elrendelte nagy tisztogatás után, 1936 végén 40 szovjet köztársaság vezetői, vagyis a tényleges hatalmat birtokló titkárok arányszáma a következő: 4 orosz, 2 örmény, 1 georgiai, 1 burját és 41 zsidó. (Welt-Dienst 1936. I. 1.) Amikor 1941-ben az európai csapatok átlépték a szovjet kínai falát, megdöbbenten látták, hogy a szovjet uralom sokkal inkább zsidó volt, mint azt a Streicher-féle propaganda hirdette. A lengyel határtól Sztálingrádig zsidók voltak a városok vezetői, a kolhozok termelési biztosai, a rendőrség parancsnokai. A németek által foglyul ejtett összes szovjet komisszárok, a GPU tisztjei, a politrukok szinte kivétel nélkül ugyanabból a világhódító fajból kerültek ki. Nagyon figyelemre méltó a szovjet hadsereg vezetése, amelyről azt írja a "The Hebrew Impact On Western Civilisation" című, New York-ban, 1951-ben a Dagobert David Runes kiadásában megjelent könyv: "A Hitler ellen vívott háború során a szovjet generálisok között 313 volt zsidó."
A háborús
tankgyártást J. Zaltzman, az ágyúgyártást Abraham Wikbosky
vezette a szovjetben. Mikojan volt az egész hadiszállítás
vezetője.
Nagyon természetes, hogy a szovjetnek ezek az egyfajta vezetői, ahol csak tehették, elmenekültek az európai csapatok elől. Azonban az orosz és ukrán lakosság megdöbbentő adatokat tudott ezek szerepéről, terrorjáról, rémtetteiről. Itt nincs szükség semmiféle különösebb bizonyításra. Adatokkal szolgálni tud minden orosz fronton járt katona. Több mint egymillió zsidó félelmetes hatalma alkotta az úgynevezett szovjet rendszert. Nevetséges tehát bizonyos propagandistáknak az az állítása, hogy a bolsevizmus nem felel meg a zsidóknak, akik ragaszkodnak a magán gazdasághoz, a kereskedelmi tevékenységhez, ami a bolsevizmusban gyakorlatilag lehetetlen. Mint mindenütt, ahol a bolsevizmus megvalósult, a zsidóság a kereskedelmet, ipari vezetést felcserélte a hivatallal. A szatócsból rendőrtiszt lett, az üzlettulajdonosból hivatalnok. Az első küzdő lépcső harcosa a második harci lépcső katonájává változott. Mindezt tudták az amerikaiak is. Hamilton Fish, New York város egyik képviselője már 1933-ban a szovjet hatalom zsidó jellegéről beszélt, és ezeket az adatokat kinyomtatták a február 29-iki Congressional Recordban. Ezek szerint a szovjet kormányzat, beleértve a tartományok kormányait is, összesen 503 tagból állott. Ezek közül 406 zsidó volt. A moszkvai helyi szovjet 23 tagja közül 19 tartozott a világhódító fajhoz. A hivatalos sajtó kiadói és szerkesztői ebben az időben 42-en voltak, és közülük 41 volt zsidó, élükön a Pravda kiadójával, David Zaslavsky-val és főszerkesztőjével, Ilja Ehrenburggal.
Douglas Red, a kiváló
angol újságíró állapította meg 1938-ban, hogy Oroszországban
az egész sajtócenzúra zsidó kézen van. A filmgyártás
legfőbb vezetője bizonyos Epstein volt.
A nyugati propaganda, ha leleplezik a zsidók és bolsevisták kapcsolatait, szívesen hivatkozik arra, hogy Oroszországban antiszemita tendenciák észlelhetők olykor. Az igazság azonban az, hogy a második világháború befejezéséig épp Szovjet-Oroszország volt az egyetlen állam, amelyben törvénnyel büntették az antiszemitizmust és halálbüntetést is igen gyakran szabtak ki érte. Mindez egyenesen következett abból a lenini tanításból, hogy az "antiszemitizmus az ellenforradalom eszköze". Megfordítva a tételt: ez a legnyíltabb bevallása annak, hogy a bolsevizmus - zsidó uralom! Ennek a hatalomnak nagyságáról, változhatatlanságáról tesz bizonyságot Louis Levine, a Jewish Council of Russian Relief elnöke, aki a második világháború után ellátogatott a Szovjetunióba és útjáról "Soviet Russia Today" cím alatt cikksorozatot írt. Ebben többek között a következőket írja: "A Szovjetunió 1917 évi születése óta különös figyelmet szentel a zsidó népnek. A cárizmus megdöntése után egy héttel, a még csecsemőkorban lévő kormány, Lenin vezetése alatt megszüntette a nemzetiségi elnyomást és - mint a világ legelső állama - az antiszemitizmust bűnténynek nyilvánította. (Oroszországban egy zsidó bírálata, vagy megsértése halálbüntetéssel jár.) Sok amerikai zsidó egyáltalán nem hiszi, hogy Oroszországban, sokkal inkább mint a világ bármely más államában, a zsidó színház, zsidó irodalom, zsidó színházak és zsidó költészet mind alapul szolgálnak a kulturális élet teljes kibontakozásához." Levine büszkén szól arról, hogy a szovjet számos híres sebésze, generálisa és legmagasabb hivatalnoka zsidó: "Mindig is nyilvánvaló volt, - mondja, - hogy a szovjet zsidók teljes mértékben, szabadon részt vesznek a kormányzat minden szintjének tevékenységében."
Ugyanez a Levine
1946. október 30-án tartott chicagói beszámoló beszédében
ezeket mondotta:
- "Oroszországban számos magas rangú köztisztviselő zsidó, igen sok más zsidó tisztviselő nem látszik zsidónak, de ezek magánbeszélgetések során velem héberül, vagy jiddisül beszéltek. A zsidók egységesek Sztálin iránti szeretetükben. úgy tekintik őt, mint a zsidók legnagyobb barátját. Mindezek a tényezők hozzájárulnak a nemzeti kisebbségek iránti megértéséhez, Sztálin vezeti? szerepéhez, egyben a szovjet zsidók új, kiváltságos helyzetéhez." A zsidó uralom a bolsevizmusnak szent hagyománya. Hiszen Lenin a bolsevizmusban vezető pozíciókat betöltő zsidókról ezt mondotta: "A zsidóknak a világ új berendezésében óriási szerepük lesz. A zsidóság simulékony, kitűnően alkalmazkodó, értelmes és főleg - mérhetetlenül kegyetlen! Orosz ember az orosz ellenforradalmárokkal soha sem tudna olyan kegyetlenül eljárni, mint azt a zsidó megteszi." (Ossendowski: "Lenin".)
A modern diktatúrában
úgyszólván minden a - hatalom! Közelebbről: az a személy,
vagy csoport, amelynek kezében van a géppisztoly. A fenti
adatok, sőt egy vezető zsidó személyiség nyílt vallomása,
világosan mutatják, hogy a Szovjetunióban ez a korlátlan -
egymillió zsidó vezető tevékenységén alapuló hatalom -
kizárólag a zsidók hatalma Szovjetoroszország fölött. Miért?
Azért, mert csak ebben a rétegben és a zsidó nacionalizmus
összetartó ereje.
A zsidó elsősorban zsidó akkor is, ha a bolsevizmus ügyét igyekszik szolgálni. Előbb zsidó és csak azután bolsevista, előbb zsidó és csak végül demokrata. A zsidó hatalom és biztonság ügyét tekinti mindenek felett valónak és épp ezért, - kulcshelyzeténél fogva, - épp úgy zsidóvá formálja a bolsevizmust, mint a demokráciát. Ezért lehet bátran elmondani, hogy Szovjet-Oroszország nem bolsevista, hanem zsidó diktatúra alatt áll.
A bolsevizmus csak
ürügy, fedőszerv, amiként nem más a liberális demokrácia
sem. A bolsevizmus a zsidóság szempontjából a zsidó hatalom,
korlátlan uralom egy magasabb fejlődési foka, mint a
demokrácia. A demokráciában mindig megtörténhetik, hogy
tisztánlátó államférfiak, vagy ügyes demagógok az illegális
hatalom elől igyekeznek elrántani a függönyt és viselőjükről
letépni az álarcot. A demokráciában a zsidóság mindent
birtokolhat ugyan, de egykét százalék esély mégis van rá,
hogy elveszti a megszerzett hatalmat. A Szovjetunióban erre nincs
egy fél százaléknyi esély sem. Ott teljes és korlátlan
hatalom van a zsidók kezében. Oroszország népei ennek a
hatalomnak a rabszolgái, ágyútöltelékei és kényszermunkásai.
Oroszország ma a zsidó hatalom országa. Ez az igazság!
Lássuk azonban, hogyan is áll a liberális demokrácia, amely a hadba lépés pillanatában - minden érdeke és nemes tradíciója ellenére - Oroszország szövetségesévé válik Roosevelt és agytrösztje jóvoltából. Washington, Lincoln, Jefferson Amerikája-e még az Egyesült Államok? Hiszen, ami Oroszországban lehetséges a géppisztoly segítségével. a hatalom megszerzését a liberális demokráciában el lehet érni: más eszközökkel. A zsidó vezetést meg lehet valósítani a sajtómonopólium, az arany, a pénz kontrollja, a titkos közéleti befolyás segítségével is.
Abban a pillanatban,
amikor Amerika belép a második világháborúba, - mint már
említettük - Roosevelt elnök 72 tanácsadója közül 52 zsidó.
A The Hidden Empire c. könyv adatai szerint az amerikai nemzeti
jövedelmet 80 százalékban zsidók kontrollálják. Roosevelt
mögött a maguk egész világot átfogó pénzügyi hálózatával
ott állnak a földkerekség nagy bankárjai, tekintet nélkül
arra, hogy "amerikaiak", vagy más államok földjén
tevékenykednek-e. Roosevelt uralomra jutásával egyidejűleg
azonnal megindul a nagy benyomulás a State Departement irodáiba,
a kormányhatalom kulcspozícióiba. Ezzel párhuzamosan erős
tisztogatás indul meg a hadsereg tisztikarában, amelyből
eltávolítják a "náci" érzelmű tiszteket, vagyis
azokat, akik nem túlzott lelkesedéssel vonulnának Roosevelt
háborújába.
Robert Edward Edmondson I Testify című könyvének 46-ik oldalán szellemes formában hatágú csillagban rajzolja fel a Roosevelt kormányzat képét. Közepében a csillagnak a Roosevelt kormány látható, amelyet négy oldalról körül vesznek L.D. Brandeis, Felix Frankfurte, Bernhard M. Baruch, Henry Morgenthau Jr. A csillag hat ágában a következők nevei mutatják az amerikai Egyesült Államok fölötti tényleges hatalmat és a valódi kormányzatot: 1. Rabbi Wise, Sidney Hillman, Samuel Dickstein, Herbert H. Lehman, James P. Warburg, Samuel I. Roseman. 2. Dave Stern, Henry Horner, Louis Kirstein, David J. Saposs, E.A. Goldweiser, Rabbi Saml. Margohes. 3. A. Cohen, Gerald Shwope, Adolf J. Sabbath, Isidor Lubin jr., Mordehai Ezekiel, Moissaye J. Olgin. 4. Samuel Untermayer, Banj. J. Cardoso, F.H. La Guardia, Dave Dibinsky, Jeromo Frank, Robt. Moses. 5. A. Goldman, W.C. Bullit, A.J. Altenmeyer, L.A. Steinhardt, Albert Einstein, Rose Schneiderman, 6. H. Fein, Ben. Cohen, Nathan Margold, Walter Lippman, David E. Lilienthal, William M. Leiserson.
Félelmetes hatalom
ez, ha tudjuk, hogy mögötte áll a sajtó, csupa egyarcú
kiadókkal, élén Arthur Hays Sulzbergerrel, az egész rádió
David Shamoff vezetésével, a hollywoodi mozi propagandaipar a
maga 95 százalékos zsidó többségével, Zukor Adolf
vezetésével, a munkáspártokkal, uniókkal, amelyeket a Sidney
Hillmanok és Dubinskyak vezetnek, a bíróságokkal, amelyekben
már ők ítélkeznek a pionírok utódai fölött. Ennek a
hatalomnak szoros tartozéka még: La Guardia, a világ legnagyobb
városának polgármestere és körötte a kommunista zsidók
légiója, Herbert H. Lehman, New York állam zsidó kormányzója.
Itt vannak aztán az új atomfelekezet főpapjai, az Einsteinek,
Oppenheimerek, Szilárd Leók, Lilienthalok, a Németországból
megugrasztott emigránsok bosszúszomjas tömegei, amelyek
végtelen sorokban áradnak Franciaországból, Angliából,
Magyarországról, Romániából, Csehszlovákiából és
Lengyelországból, hogy megszállják az óriási amerikai
hadigépezet kulcspozícióit. Az Information of War Officeból 95
százalékban ők hirdetik az ószövetségi gyűlöletet,
amelyben már összemosódnak a határvonalak a bolsevista düh és
a demokratikus "humanizmus" között. Ők sugározzák a
világba azt a könyörtelen bosszúvágyat, amely kilúgozza a
háborúból az utolsó csepp emberséget, a hajdani
lovagiasságot, és tömegvérengzéssé barbarizálják ezt a
harcot. Ők készülnek arra, hogy az amerikai kulcspozíciókat,
mint egy eljövendő világkormány tagjai az Egyesült Nemzetek
kulcsállásával cseréljék fel. Ott állanak készenlétben a
Ben Gurionok, Chaim Weizmanok, hogy megalkossák a világhatalom
egyik támaszpontját, Izrael államot. Ők adják a parancsot
Washington katonáinak és a 6-ik amerikai divízió vassisakjára
a fehér kereszt helyére felkerül a hatágú csillag (Robert
Edward Edmondson. "I Testify" 48. oldal). Most már ők
adják ki az utasítást nem Németország, hanem az európai
keresztény kultúra emlékeinek bombázására, ők szállítják
a fegyvert, ők adnak az amerikai adózók zsebéből 11
milliárdot a Szovjetuniónak. Ők készítik az atombombát és a
gyűlölet békéjét, de ők uralják a fekete piacot is.
Moszkvában és New
Yorkban egyetlen nemzetek fölötti nacionalizmus két arca ez.
Egyetlen faj hatalma és egyetlen faj háborúja ez a többi fajok
ellen. Ennek a faji nacionalizmusnak nincsenek aggodalmai a
Szovjetunióval szemben. Ha Hitler győz, - vagy ami még rosszabb
- a keresztény népek kibékülnek, akkor vége a világuralomnak.
Ha azonban összefognak Sion vénei által oly bölcsen kitervelt
két küzdőlépcső harcosai, mindenképpen az ő uralmuk valósul
meg. Egy azonos nacionalizmus, azonos fajiság kapitalista és
bolsevista képviselői fognak uralkodni. Hatalmas,
világtörténelmi koalíció ez. Amerika rosszul tájékozott
népe és a Szovjetunió kétszáz milliós tömege egyazon uralom
alatt. One world! Egy világ! Egyetlen kiválasztott sovinizmus
diktatúrájában!
Ennek a nagy,
nemzetek fölötti együttműködésnek vannak kísérteties
pillanatai. A Sztálin-Ribbentrop paktum maga is felhívás a
keringőre. El kell oszlatni a Clausewitz tanain növekedett német
vezérkar aggodalmait a két frontos háborúval szemben. Hátha
így könnyebben lehet belevinni a németeket a világháborúba,
amelyet már 1933-ban megüzent a Jewis Congress? Mikor aztán
Hitler már nyakig benne van a háborúban, akkor hirtelen
megjelenik Berlinben a szép Karpovszkája férje, Molotov és
leteszi az asztalra a szovjet követeléseket. A kremli
süllyesztőkből újra előlépnek az 1939 augusztusában
ideiglenesen eltüntetett zsidók. Valakik elhatározták a
háborút és a háború most már itt van teljes nagyságában,
minden rémületével, minden modern kegyetlenségével.
Az Egyesül Államok felé pedig még mindig jönnek, áradnak az új bevándorlók. Részben mint menekülők, részben mint gyűlölettől fűtött emigránsok, propagandisták, akik bosszúra tüzelik a közhangulatot. Óh, ezek már nem a régi pionírok, akik kiirtották az erdőket, megművelték a földeket és felépítették a felhőkarcolókat. A bevándorlás már az ő külön zsidó kiváltságukká változott. 1930-ban még csak 4 081 242 aktív tagja van a Jewish Sinagoguenak. De majd közli az 1949-es World Almanac, hogy ez a létszám csodálatos gyorsan megszaporodott, mert 1947-ben már 4 770 647 zsidó van egyházilag nyilvántartva. Az összbevándorlás jelentős százalékát zsidók alkotják. 17,21 százalék 1936-ban, 22,59 százalék 1937-ben, 29,07 százalék 1938-ban, 52,35 százalék 1939-ben, 52,21 százalék 1940-ben, 45,83 százalék 1941-ben, 36,86 százalék 1942-ben, 13,83 százalék 1943-ban. S ezek a zsidók, a kelet európai országok emigránsai nem a társadalom alján helyezkedtek el, nem a menekültek nyomorúságos sorsát élik, hanem egyenesen beleáradnak az amerikai sajtóba, hivatalokba, politikába, filmvilágba.
Ezek már nem
kereskedők és businessmanek. Ezek a gyűlöletet hordozzák, a
bosszút, a bolsevizmust hozzák Amerikába. A keleti
nacionalizmus fanatizmusát és azt a gyűlöletet oltják bele
Amerikába, amely felbomlasztotta Szent Oroszországot. Mindaz,
ami végső eredményként kiváltotta a nemzeti szocializmust és
megbuktatta a weimari demokráciát, most ide települ át
Amerikába, ahol "Az amerikai vasfüggöny" című
könyv szerint "Negyedik Birodalom"-nak hívják a
Hitler elől emigráltak által megszállt városnegyedeket. Az ő
hangjuk hallatszik 10-15 nyelven az amerikai rádiókban. Az ő
cikkeiket olvassák Amerika milliói. Ezeknek már nem elegendők
az amerikai demokrácia humanista módszerei. Ezek a szovjetet
magasztalják Washington Amerikájában. Ezeknek csaknem minden
mozdulata arra irányul, hogy összeomlasszák az amerikai
demokráciát is, amennyiben nem hajlandó kellőképpen segíteni
a Szovjetuniót. Az igazi barát, az igazi szabadító az ő
számukra nem Amerika, hanem a Szovjetunió.
A New York Herald Tribune 1938. december 22-iki számában jelent meg Mrs. Sarah Finkelstein levele, tiltakozásul egy cikk ellen, melyben valaki azt állította, hogy Chicago 400 000 főnyi zsidóságából igen kevesen vannak benn a kommunista pártban. Sarah Finkelstein levelében elmondja, hogy 13 évig élt Chicagóban. Ő tudja, hogy Chicago 400 000 zsidójának 98 százaléka egytől egyik meggyőződéses kommunista.
A Kremlből és New
Yorkból egy azonos végzet indult meg az emberiség ellen. Az ő
háborújuk. Vajon a "béke" is a zsidóság békéje
lesz majd? A Kremlben és New Yorkban az egy és oszthatatlan
nacionalizmus felelete:
- Ebben a háborúban akárki győz, - mi fogunk győzni. VIII. FEJEZET
Amerika hadba lépése
után sokan azt hitték, hogy a világ legnagyobb demokráciája
legalább az Atlanti Chartában lefektetett elvekért száll
hadba. Azokkal az amerikai tömegekkel, amelyek 83 százalékban a
háború ellen szavaztak, a kísérteties propaganda elhitette,
hogy a bolsevizmus demokrácia, a szovjet terrorizmus szabadság,
tehát át kell hajózni a Óceánon és megmenteni az
"emberiességet".
A harcoló Európa
egy része szintén a propagandának hitt. Azok, akik ellenállási
mozgalmat szerveztek, akik vonakodtak hadba lépni a
tengelyhatalmak oldalán, legalább azt remélték, hogy Roosevelt
a bolsevista döghalált nem engedi rászabadulni Európára.
Minden külső jel arra mutatott, hogy az amerikai kapitalizmus és
a szovjet rendszer mégsem hozhatók össze tartós szövetségbe.
Hihetetlennek látszott, hogy az amerikai demokrácia egyfelől
ideológiai háborút viseljen a diktatúra "német formája"
ellen, másfelől a legkegyetlenebb diktatúra szövetségében
tegye ezt.
A látszat azonban csalt. A szövetség igazi összetartó ereje a nemzetek fölötti zsidó nácizmus volt, amelyről már tudjuk, hogy milyen döntő szerepet vitt úgy a Roosevelt-féle kormányzatban, mint a Sztálin-Kaganovics-féle szovjet rendszerben. Őnekik, akik a függöny mögött állottak, egyetlen hadicéljuk volt: a teljes világuralom. ha ez nem sikerül, akkor divide et impera! - meg kell osztozni a földgolyón. Keleten a géppisztoly, nyugaton az arany, amely azonban azonos kezekben van. One world! Egy világ! Hiszen álmodhatnak a gojimok, amit akarnak. A mi Führerünk szent könyvében ott az írás: "És megemészted a népeket, amelyeket az örökkévaló Isten ad neked." (Mózes V. 7. 3.) A totális hadviselés nem a modern stratégák találmánya. A mi Mein Kampfunk a Tóra mutatja az igaz utat, amelyen járniuk kell azoknak, akik az "one world" elvéért küzdenek. "Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze oszlopaikat, szent fáikat égessétek el tűzben és isteneik képét vágjátok le, így semmisítsék meg nevüket ama helyről" - írja az Ószövetség. (Mózes V. 17-18.)
A New York-i Új Fény
Templomában, a világ összes zsinagógáiban ott van a második
világháború harci utasítása. Majd csak pár évvel később
mondja el Izrael állam vezérkari főnöke, Jigal Jadint, amikor
Sir John Adelstonnak, a brit flotta admirálisának átad egy
ezüstbe kötött Tórát:
- Ez Izrael titkos fegyvere! Romboljátok hát le oltáraikat! A kirakatban ugyan ott van még az Atlanti Charta, amelynek szövege Samuel Rosemantól származik (Time Magazin 1941. aug.18.). Az amerikai boyok csak higgyék, hogy ők valóban magasabb ideálokért harcolnak. A terveket csak ki fogjuk ismerni! - Írják a Jegyzőkönyvek. És a B'nai B'rith páholyaiban, a Jewish World Congress irodáiban, a washingtoni függönyök mögött más terveket készítünk. "Erőszak és hipokrízis!" A világnak Atlanti Chartát ígérünk, de nem a szabadságot, hanem a teljes rabszolgaságot készítjük elő. A németeknek azt mondjuk, hogy mi csak a "nácikat" akarjuk megsemmisíteni. De itt már készen vannak az igazi tervek, amelyeket mi fogunk megvalósítani.
És így adják ki
1940 decemberében, tehát még Amerika hadba lépése előtt
Moritz Gomberg tevét. (Moritz Gomberg, Philadelphia, 1942.
február. E.J. Reichenberger "Europa in Trümmern" című
könyvének alapján 104. oldal) a "világ erkölcsi
újjárendezéséről". Tulajdonképpen egy térképről van
szó, amelyet Philadelphiában nyomattak. Ez a legsúlyosabb
bizonyíték azok ellen, akik már akkor is népek kiirtásáról
álmodtak, amikor még Amerika nem is állott háborúban. Maga a
térkép a Jegyzőkönyvek példájának kísérteties
megismétlése. Mögötte a legnagyobb zsidó szervezetek állanak.
Mindaz amit a térképre ráírtak, Roosevelt agytrösztjének
jóvoltából be is következett.
A jeles mű úgy van prezentálva, mint "alapvonala egy háború utáni világtérképnek", midőn az Egyesült Államok (értsd: zsidó világkormány) a világ vezetését átveszik és megalapozzák az új erkölcsi világrendet, amely biztosítja a tartós békét, szabadságot, igazságot, biztonságot és a világ átépítését!
A térkép szerint,
mint protektorátus az USA-hoz tartozik Kanada, Grönland, az
Azorok, a Kanári szigetek, azon felül megszámlálhatatlan
sziget Japán és Ausztrália között. Sumatra, Java, Borneo a
brit birodalomba vannak bekebelezve. A Szovjetunió
Vlagyivosztoktól Kölnig terjeszkedik és a bolsevizmus nyugati
határa a Rajnánál fekszik. Hiszen Roosevelt, - ugyebár
megmondotta: "határaink a Rajnánál vannak".
Lengyelország, Csehország, Magyarország, Jugoszlávia, Románia
mint szovjet köztársaságok vannak feltüntetve.
Újabb szörnyű
bizonyíték ez arra, hogy a világzsidóság meg akarja szüntetni
a kis népek függetlenségét és a maga terroruralma alá akarja
hajtani a földgolyót. A vörössé vált földön a térkép
szerint Ausztria, Németország, "karantén" alatt
állanak. Kína még függetlennek látszik, de Irán mint a
Szovjetunió egy része van a térképbe berajzolva. Itália,
Belgium, Hollandiával, Luxemburggal, Svájccal, Spanyolországgal
és Portugáliával az Európai Egyesült Államokat alkotják. A
térképnél is érdekesebbek a kitérd magyarázatok, amelyek
elmondják, hogy új "erkölcsi rendet" kell felépíteni.
Ebben az erkölcsi rendben aztán hatványra emelkedik a talmudi
erkölcs és a zsidóság, jobban mint valaha, leveti az álarcot.
Ez már maga a zsidó világállam despotizmusa. "Belőlünk
mindent elborító terror fakad" - írják a
Jegyzőkönyvek és az erkölcsi világrendezők már sorolják is
mindazt, amit álmodtak és amit meg akarnak valósítani. Elég
ebből a legfontosabb pontokat ismertetni.
"A Szovjetunió, mint harmadik katonai hatalom, amely az USA-val együtt dolgozik a szabadság (!) és béke fenntartása céljából, teljes ellenőrzési jogot kap a felszabadított területeken úgy Ausztriában, mint Németországban, hogy ezeket "átnevelje" és azután mint egyenrangú szovjet köztársaságokat a Szovjetunióba bekebelezze." "A héberek szent földjének területe, amely jelenleg Palesztina, Transjordánia és mint határos területek ismeretesek, történelmi jogon és kényszerítd szükségből, hogy a háború utáni menekültügyi problémák megoldását elősegítsék, egyesítendők, mint demilitarizált független zsidó köztársaság."
A moszkvai
nyilatkozat a háborús bűnösökről még sehol sincs, arról
még senki sem tudott, hogy a brombergi vérengzésen kívül
valaki háborús bűnt követett volna el. A világzsidóság
amerikai része azonban már előre proklamálja Nürnberget.
"E borzalmas háború bűnösei és bűntársaik kiadandók az igazságszolgáltatásnak és megbüntetendők úgy, hogy soha többé el ne felejtsék." Készen állnak már a kiutasítási, népgyilkossági tervek is, amelyek megvalósultak Potsdamban, ahol elég volt aláírni a világ zsidóság által már 1940-ben kidolgozott terveket. "A japán alattvalók és kétséges hűségű japán származású egyének, - írja az erkölcsi világrendezés terve - a nyugati hemiszférából örökre kiűzendők. Ugyancsak kiűzendők az USA protektorátusa alá tartozó szigetekről. Vagyonukat a háború utáni újjáépítés céljaira el kell kobozni. Németország, Itália összes alattvalói, úgyszintén a német-olasz származású egyének, akik a náci és fasiszta ideológia tényezői voltak, hasonlóképpen kezelendők. (Jellemző, hogy az USA kormánya még ma sem tudja visszaadni a 300 millió dollár értékben lefoglalt német vagyont.) A németek és japánok bevándorlása a nyugati hemiszférába örökre megszüntetendő. Éppúgy az amerikai protektorátus alá tartozó szigetekre is meg kell szüntetni a bevándorlás lehetőségét a fentiek részére."
A világzsidóság
itt megint visszatér a Tóra ősi parancsaihoz, a mózesi
végrendelethez, egyben örökre biztosítani akarja a nyugati
hemiszféra fölötti háborítatlan zsidó uralmat.
"Irtsd ki őket, ne köss velük szövetséget és ne kegyelmezz nekik!" (Mózes V. 7. 2.) "Abból a célból, mondja a világterv 35. pontja hogy a legyőzött tengelytámadókat a katonai sovinizmustól megtisztítsuk, katonai hatalmukat szétzúzzuk és a zsákmányt visszaszerezzük, majd őket a népek családjába átnevelhessük, a német, japán, olasz területek bizonytalan időre karantén alá helyezendők, amelyeket kormányzók igazgatnak az Egyesült Nemzetek felügyelete alatt." Íme, a háború kitörése előtt már itt vannak az 1945 utáni idők eseményei. A "zsákmány" visszaszerzése sokszoros jóvátételek formájában, itt van Európa bekövetkező megszállása, az átnevelők, a C.I.C. ügynökök, Morgenthau-boyok által. Itt vannak a zsidó proconsulok egész a Buttenweiser-fiúig, Herbert H, Lehman helytartójáig, akik Amerika vagy a szovjet nevében igazgatják a zsidóság által megszállott európai tartományokat. A zsidóság félelmetes világlátását bizonyítja, hogy az összes hadicélok és ígéretek közül, beleértve az Atlanti Chartát is, csupán a fentiek valósultak meg, - kisebb korrekciókkal.
"A karantén
alatt álló területek - mondja továbbá a terv 37. pontja, -
összes nyersanyaga és ipari teljesítőképessége a háború
utáni újjáépítés szolgálatába állítandó."
"Az összes keletporoszországi és rajnai származású német személyek a meghódított vidékről kiűzendők és vagyonukat az újjáépítés céljaira el kell kobozni. Hogy a támadó népeket számszerűleg is redukálni lehessen, mint potenciális katonai előny, kidolgozandó egy népszaporodást ellenőrző terv, amelyet aztán be kell vezetni a karantén területeken." Az emberiség történelmében ezúttal először fordul elő, hogy a nacionalista kisebbség nyilvánosan is deklarálja a természetjog megtagadását és proklamálja a népgyilkosságot. "És megemészted mind a népeket, amelyeket az örökkévaló Isten ád néked" - hangoztatja a Tóra. Most tehát ki kell telepíteni a keletporoszországi, rajnai származású és keleti népeket. Szét kell űzni földjéről 25 millió displaced christiant, be kell vezetni a születési korlátozásokat, meg kell alkotni a Morgenthau-tervet, amely alkalmas lehet a német nép 40 százalékának éhenhalasztására. Ezt az iszonyatos vérvádat a világzsidóság soha többé nem moshatja le magáról. Annál kevésbé, mert nemcsak terveket készített, hanem, mint később látni fogjuk, végre is hajtotta azokat.
A Gomberg-féle terv
- amely mögött, ismételjük, a leghatalmasabb amerikai zsidó
szervezetek állanak, - nem új és nem újak a módszerek sem.
Ennek a törzsi nácizmusnak számára ezredévekkel előbb Mózes
írta elő miként kell háborúzni és miként kell békét
csinálni:
"És ha az Úr, a te Istened kezedbe adja azt (a várost), vágj le abban minden fineműt fegyver élével. De az asszonyokat, a kisgyermekeket, a barmokat és mindazt, ami lesz a városban, az egész zsákmányolnivalót magadnak prédáljad." (Mózes V. 19. 14.)
Az Atlanti Charta még
ott van a kirakatban, de az ígéretek óriási drapériája
mögött, úgy készül már a "Pax Judaica", mint azt a
"sötét" középkorban is jól látta Shakespeare
kortársa Christopher Marlow angol író, akinek "The Jew of
Malta" című darabjában így imádkozott a főszereplő,
egy Barnabás nevű zsidó:
"Bosszút állok érted, hogy beteljesedjék az írás: megemészted a népeket a föld kerekén. Messzi országok kincseit: aranyat és ezüstöt szállítol nekünk és gyermekeinknek. Kínzóinkat, akik gyötörnek bennünket, enhúsúkkal fogjuk etetni: részegüljenek meg envérüktől, mint a szőlő levétől. És ne legyen kegyelem egyetlen népnek sem, tekintet nélkül arra, hogy keresztény vagy muzulmán. Kiirtassék a föld kerekén mindenki, aki más emberek arculatát hordozza s én a romokra hágok és fennszóval kiáltom: úgy kell nektek átkozott gójok, miért nyomtatok el bennünket!? Ti magatok adtátok kezünkbe a hatalmat, amely benneteket a porba sújt."
Samuel Fried az
ismert cionista békebarát, az 1930-as évek elején, még az
első világháborús győzelem mámorában, szintén nem titkolta
azt a tömeggyilkos pszichózist, amely a későbbi
béketervezgetésekben megnyilvánul.
"Soha sem fogják többé a német hatalom feltámadásától rettegő többi népek Németország katonai újjáépítését megérni. Minden mozgást csírájában fojtunk el és végül is, ha a veszély nem érne véget, az ország felosztásával és kíméletlen tömeggyilkosságokkal semmisítjük meg azt a népet, amelyet mindenki gyűlöl." Később, 1934-ben Roth Samuel karakterizálja azt a mélységes gyűlöletet, amely a második világháború propagandajában és béketerveiben lobog. A The Golden Press Incnél "Jews Must Live" címen jelent meg ez a könyv, amely ezeket írja: "Mi még mindig Ábrahám, Izsák, Jákob magja vagyunk. A nemzetekhez azzal az ürüggyel jutunk be, hogy az üldöztetések elől menekülünk, mi a leghalálosabb üldözők, akiknél borzalmasabbat nem ismernek az emberiség évkönyvei." 1945 előtt még sokan hitték, hogy az úgynevezett "bolsevista zsidó" típus, amely talán megtelt dühvel, keserűséggel, nem szerzett elegendő műveltséget, szadistává vált mihelyt kezébe kapta a géppisztolyt. A nyugati kultúrzsidó azonban más - mondották sokan. Ezek humanisták és filantrópok, akik adakoznak a vöröskeresztnek és az ingyen leves akciónak. Csak 1940-ben Mandel-Rotschild, Franciaország belügyminiszterének véres terrorja engedte sejteni, hogy mi vár Európára, ha ezek a humanisták egyszer győztesen térhetnek vissza a kontinensre. "Az ön küldetése, kedves Mandel - írta az Ordre, - a nemzeti egység megvalósítása, amennyiben ön minden defétitást a legnagyobb szigorral terrorizál."
Ez a Mandel-Rotschild
a franciák százait végeztette ki a nemzeti egység nevében,
ellenállást követelve minden franciától a német veszéllyel
szemben. Majd, mikor összeomlott a francia front,
Mandel-Rotschild volt az első, aki átszökött a francia
határokon. Ekkor már száz és száz francia vérétől volt
véres a keze. A nyugati humanista zsidó tudott kegyetlenebb
diktátor lenni mint az ellenség.
Az első áruló jel volt az ő szereplése, hogy milyen feneketlen indulatok lobognak a nyugati zsidó kultúrjelmeze és humanista álarca alatt.
Ahogy a háború
legkezdetén eltorzul a nyugati újságok, rádiók hangja, ahogy
felcsattannak a humanista világ jelszavai ("Etessetek arzént
a németekkel", - mondja Walter Winchell) az már nem a
háború, még kevésbé a genfi konvenció szelleme, hanem a
gyilkosságé. Ahogy a XX. században magas intellektusú férfiak,
írók, egyetemi tanárok, publicisták egyszerre elkezdenek az
ószövetségi próféták gyilkolásra uszító nyelvén
beszélni, az már kísérteties. A szabadkőműves
páholyok, "demokrata szerkesztőségek" cionista
egyesületek mélyén könyvek, cikkek, tanulmányok, politikai
beszédek születnek, amelyek egytől egyik a gyilkolást
hirdetik, egyenesen megdöbbentő. Nem a háború
kényszerű öldöklését, hanem majd a békében elkövetendő
gyilkosságokat és kegyetlenségeket.
Th. Nathan Kaufman
"Germany must perish" című könyvében, amely Newarkon
jelent meg, a 104. oldalon már 1941-ben azt írja, hogy a háború
utáni Németországot ízekre kell szaggatni. Kaufman követelte,
hogy a légibombázások után megmaradó német férfi és női
lakosságot sterilizálják, s ezzel biztosítsák a németség
kipusztulását.
Ugyanez a gyűlölet lobog fel Maurice Leon Dodd (How many World Wars, New York, 1942.) könyvében, amelyben azt hirdeti, hogy e háború után nem szabad Németországnak és német népnek maradni. Charles F. Haertman "There must be no Germany after War" (1942 New York) ugyancsak a német nép fizikai megsemmisítését kívánja. Einzig Palil kanadai zsidó író "Can we win the Peace?" (London 1942) című könyve hasonló álláspontot foglal el, követelve Németország felosztását, az ipar teljes megsemmisítését. Ivon Duncan, aki ugyancsak zsidó író, "Die Quelle des Pangermanismus" című cikkében, amely 1942-ben a londoni "Zentral Europe Observer" márciusi füzetében jelent meg, ugyancsak 40 millió német sterilizálását követelte, oly módon, hogy tíz percenként egy németet sterilizáljanak, összesen ötmillió font költséggel. Douglas Miller azt írja 1942-ben a New York Times-ban, hogy 70 millió német elviselhetetlen. A kivitelt, behozatalt úgy kell szabályozni, hogy 40 milliónál több német ne élhessen abból. Tehát 30-40 millió haljon éhen.
A müncheni Amerika
Ház könyvtárában lévő "Joy Street By Keyes" című
amerikai könyvből - a tengerentúli propaganda nagyobb
dicsőségére - következőket olvashatjuk a 456. oldalon:
Dávid Salamon őrnagy kijelentése szerint: "Ha én választhattam volna, hogy mi lesz a munkám ebben a háborúban, pontosan azt választottam volna, amiben részt is vettem. Keresztül Franciaországon egyenesen be Németországba mindent megsemmisíteni. Ilyen hasonló háború nem volt még a történelemben és valószínűleg ilyen többé sohasem lesz. Boldog vagyok, hogy unokáimnak elmesélhetem, hogy én is ott voltam és a megtorlásban részt vettem. Istennek hálát adok ezért. Mikor végre eljutottunk Németországba és kezdtünk mindent pusztítani, törtük magunkat előre, megsemmisítve mindent. Akkor tudtam meg, hogy ez az, amire vártam, és ez az, amiért éltem évek óta. Egyedüli dolog, amit sajnálok, hogy nem tudtam többet pusztítani és ölni, mert nem volt sok időnk rá. Mikor Wiesbadenbe értünk, akkor lelassúdott a tempó, mert már nem volt semmi, amit le kellett volna rohanni, bombázni vagy ölni. Olyan tökéletes munkát végeztünk, hogy egy időre meg kellett állnunk."
A világ
bolsevizálására a népek elpusztítására irányuló akaratnak
ezek az Atlanti Chartái, melyek többé, vagy kevésbé meg is
valósultak. A Jegyzőkönyvek nagy látomása ez, amely tovább
él a háború alatt és a háború után. Egyelőre csak
propagandának látszik ez. De a barbarizmus mételye hihetetlen
gyorsasággal ragad rá a felelős tényezőkre is. Hoare Belisha
és a Haigh légügyi marsall mögött ülő Sassoon nevű bagdadi
zsidó államtitkár már tervezi a szőnyegbombázást.
Morgenthau mögött Harry Dexter White és a többi kultúrlélek
alkotja a megsemmisítő terveket. Az Atlanti Charta még
szabadságot ígér, de már készen vannak a világföderalisták
előterjesztései. Egy azonos világ fölötti nácizmus
világuralmi ábrándjai! Eltörölni a népi határokat, a
szabadságot, a nemzetek függetlenségét és megalakítani az
Egyesült Nemzetek fölötti világkormányt, amint azt a
Jegyzőkönyvek nagyon pontosan előírják.
"A fennálló kormányok helyére egy kolosszust fogunk helyezni, amely magát kormányok feletti adminisztrációnak nevezi. Csápja, mint a fogó csíptetői, úgy nyúlnak ki minden irányba, hogy meghódítsák az összes népeket." Vajon nem a Jegyzőkönyvek parancsát teljesítik a United World Federális tagjai, amikor javaslatot tesznek a háború folyamán a világkormány megalkotására. A terv pontosan ellenkezője az Atlanti Chartában hirdetett elveknek. "A nemzeteknek át kell engedni szuverenitásukat a világkormány javára, miután a nemzetek korszaka befejeződött" - hangoztatja Robert Hutchins, a chicagoi egyetem cancellorja. "Minden hadsereget, flottát, légierőt, atombombát alá kell rendelni a világkormánynak. A Panama-csatornát, Gibraltárt, Okinawát, a Dardanellákat, Adent, Singapurt, a kieli csatornát a világkormány igazgatása alá kell helyezni. El kell törölni a bevándorlási és állampolgársági törvényeket. Meg kell alkotni a világtörvényszéket, és világbankot. Meg kell teremteni a világkormányt."
A legfontosabb
követelés: "Ki kell irtani a hazafiság veszélyes
perverzitását."
One World! Egyetlen
világkormány Roosevelt agytrösztjének 52 zsidó advisorjával.
Minden eltörölt haza, minden kiirtott hazafiság, függetlenség
mögött egyetlen haza marad, amely csak a világhódítóké.
Egyetlen hazafiság: zsidó világnacionalizmus!
Ebben a lázbeteg tervezgetésben már nemcsak a zsidók vesznek részt. Mögöttük már ott állanak a fabianista szocialisták, a szabadkőműves páholyok, sőt a protestáns egyházak bizonyos szervezetei is. Majd csak később fogjuk megtudni a McCarthy bizottság vizsgálataiból és John T. Flynn könyvéből (The Road Ahead), hogy a második világháború alatt az amerikai protestantizmus egyes köreiben mennyire elhatalmasodott az a szektarianizmus, amely a bolsevista rendszerben a krisztusi igazságok egy részének kiteljesedését látta. Körülbelül az a lelki eltévelyedés volt ez, amely 700 éve a keresztény világot ejtette rabul, amikor híre terjedt Dzsingisz kán hódításainak. Az emberek azt beszélték, hogy keleten feltámadott egy hatalmas birodalom és nem a mongol jön, hanem János pap birodalma. Benne kiteljesedett Krisztus földi országa és az közelít Európa felé, hogy betöltse a keresztény igazságot. Akkor középkori babona volt ez, a szovjettel kapcsolatban támasztott hiedelem azonban már irányított propaganda volt, amely onnan indult el a szabadkőműves páholyokból és a zsidóság köréből. A Federal Council of Curches of Christ in America vezetésébe beszivárogtak a marxisták és onnan hirdették "Isten királyságának" figyelemreméltó elméletét. Dr. Johnes szerint Amerika az individualizmus, Oroszország pedig a kollektivizmus "legjobb minőségét" reprezentálják. Mi amerikaiak tehát adjuk Oroszországnak az első parancsolatot: "Szeresd a te Uradat, Istenedet", és Oroszország példát mutat nekünk a második parancsolatra: "Szeresd a te felebarátodat". A mi individualizmusunk és az orosz kollektivizmus létre fogja hozni a tökéletes "cooperativ" embert és ezzel megvalósul az istenkirályság: - the Kingdom of God."
Ez az istenkirályság
azonban nem a krisztusi ország, amely "nem e világból
való". Ez már a Jehova királysága, az ószövetségi
nácizmus világbirodalma. Ez a Jegyzőkönyvek által megjósolt
Dávid-királyság. A teljes és a tökéletes uralom a földgolyó
fölött.
Azonban, hogy ez mind megvalósulhasson, ahhoz még sok-sok harcra, vérre, ügyességre, légibombára van szükség. A nyugati és keleti cooperativ man, a nyugati és keleti zsidó között még ott áll a vérbe, tűzbe borított Európa. "Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze oszlopaikat, szent fáikat égessétek el tűzben és isteneik faragott képét vágjátok le." A Sassoon által elrendelt légi harcnak már nem a német nemzeti szocializmus a hadi célpontja, hanem a müncheni Pinakothek, a munkáslakóház, a monte cassinói apátság, ahol született Európa keresztény kultúrája. A hadi célpont most már maga a kétezer keresztény esztendő, a Krisztus-kereszt, amely mellett Kelet-Lengyelország mezőin elhaladva kiköptek a Morgenthau-nagyapák és átkot mormoltak:
- Átkozott legyél,
mert új vallást alapítottál! (Jan et Jerome Tharraud. "A
kereszt árnyékában".)
Most már olyan hadviselést kell teremteni, hogy soha többé ne - lehessen békét kötni. Az igazi háborús bűnösök legnagyobb bűne, a háború barbarizálása máris dokumentálható. Ezt az ószövetségi gyűlöletpropaganda okozta. Ugyanígy bizonyítható, hogy a második világháborúban a zsidóság akadályozott meg minden békekísérletét. A feltétlen megadás követelése mögött Roosevelt agytrösztje állt és Mr. Morgenthau személyes közbelépésével kényszerítette rá Casablancában Rooseveltet, hogy ragaszkodjék a feltétlen megadáshoz. Ezzel a zsidóságnak két évvel sikerült meghosszabbítania a háborút. Mindezt olyan propaganda kísérte, amely a gyűlölet pestisével fertőzte meg a világot. Ezt a propagandát úgyszólván kizárólag Morgenthau-boyok segítségével az Office of Information the War-ban gyújtották magasra. David Sharnoff, orosz származású zsidó, a Radio Corporation of America elnöke irányítja a háború alatt az európai és amerikai rádiópropagandát, mint Eisenhower tanácsadója. Keleti emigránsok a BBC különféle nyelvű adásainak vezetői is. Ezek a háborúban elkerülhetetlen ellenségeskedésen felül a maguk faji gyűlöletének izzó fanatizmusát vetették be a "szellemi háborúba". Csak ilyen légkörben jöhetett létre a szőnyegbombázás, amely hamuba omlasztotta Európa kultúrértékeit.
Ha a zsidóság
törekvéseire 1944-ig nem lett volna semmi bizonyíték - mint
örökre szóló dokumentum - akkor is megmaradt volna a hírhedt
Morgenthau-terv. Hitlerékre még Nürnbergben sem sikerült
rábizonyítani, hogy tudatosan akarták a földről eltörölni a
zsidóságot. A zsidóság azonban vak bosszújában el akarta
pusztítani a 90 milliós német nép negyven százalékát.
A Morgenthau-terv grandiózus történelmi bizonyíték, amelyet nem lehet többé letagadni. Egész népet akartak megölni és tudatosan elpusztítani. Jellemző különben, hogy e terv részleteit soha nem hozták nyilvánosságra Amerikában. Ez már sok lett volna az amerikai közvéleménynek is. Roosevelt pénzügyi államtitkárának, Mr. Morgenthaunak tervezetében azonban benne volt a teljes német ipar elrablása, a német nép életlehetőségeinek teljes megfojtása, még a cukorrépa-termelés betiltása is. - Pásztorállamot csinálunk Németországból! - mondták a fegyverletétel napján Morgenthauék rádiói.
A Quebec Agrementben
külöben is ott a letagadhatatlan írás:
"E program célja Németországot olyan országgá átalakítani, amely elsősorban mezőgazdasági és pásztor jellegű." (William L. Neumann "Making the Peace" 1941-45. 73-oldal) S hogy ki ez a Morgenthau? Mc. Fadden amerikai kongresszusi képviselő azt mondotta róla az amerikai kongresszusban 1934. január 24-én: "Házassága révén rokonságban van Herbert Lehmannal, New York állam zsidó kormányzójával, és házasság, vagy más réven rokona Seligmannak, a nagy nemzetközi zsidó bankfirma: J. and W. Seligman tulajdonosának, akiről egy szenátusi vizsgálat során bebizonyosult, hogy megvesztegetési ajánlatot tett egyik külföldi kormánynak. Rokonságban áll Lewisohnnal, a nemzetközi zsidó bankárral, a Warburgokkal, akik együtt dolgoznak a Kuhn. Loeb et Coval, az International Acceptance Bankkal, a Bank of the Manhattannal és még sok más külföldi és hazai intézmény áll ellenőrzésük alatt. Mindezek három milliárd dollár erejéig csapolták meg az USA államkincstárát és ezzel ma is tartoznak az államkincstárnak, illetőleg az USA adófizető polgárainak. Morgenthau kapcsolatban áll a Strausokkal és részben rokonságban, vagy összeköttetésben van különböző más tagjaival a zsidó bankárvilágnak New Yorkban, Londonban, Amsterdamban és más nagy pénzügyi központokban." A nagy gazdasági válság idején Morgenthau már pénzügyi államtitkár. S mikor egy napon Roosevelt megparancsolja neki, hogy 21 centre emelje fel egy uncia arany árát, Morgenthau szó nélkül engedelmeskedik. Csak este írja be a naplójába:
"Ha az
emberek tudták volna, hogyan állapítottuk meg az aranyértéket,
megdermedtek volna a rémülettől."
Morgenthau javasolta Rooseveltnek, hogy az észak-amerikai "ezüst-szenátorok" megnyerése érdekében, választási győzelmének biztosítása céljából vásároljon össze 100 millió uncia ezüstöt 19 centtel drágábban a napi árfolyamnál. Az állami adópénzeknek ilyen felhasználása egyfelől óriási üzletet jelentett Morgenthau bankrokonságának, elősegítette Roosevelt újbóli megválasztását, de kétségbeejtő helyzetbe juttatott 450 millió kínait és 350 millió indiait. A kínaiak és indiaiak ugyanis ezüst pénzt használnak, amely a felvásárlás következtében mind drágább és drágább lett. A Roosevelt-dekrétum után Kína csak akkor tudott exportálni, ha termékeit egy harmadával olcsóbban adta el, mint azelőtt, és kegyetlenebbül éhezett, mint valaha. Akkorában egész tartományok léptek át a kommunista Mao-Cse-Tung táborába. (Der Weg. VI. évfolyam 8. szám 558. oldal)
Morgenthau tehát a
zsidóság leghatalmasabb feje, törzsfőnöke, Bernard Baruchon
kívül. Mögötte ott áll a sajtó, a pénz, a nacionalista
világhódítók tömegeinek lelkesedése, bámulata. Amit
Morgenthau csinál, azt maga a nyugati zsidó csinálja, vagy
helyesli. És mögötte ott áll a keleti zsidó is. Hiszen később
és elsőnek Christofer Ennel, a híres amerikai rádiókommentátor,
a hamburgi Presse Clubban nagyon érdekes leleplezéseket mondott
el a Morgenthau terv keletkezéséről. Az Alger Hiss per során
bebizonyosult, - mondotta hogy a Morgenthau-tervet a kommunisták
csinálták, éspedig a Szovjetunió segítségével. Lényegében
az igazi tényállásban csak a McCarthy vizsgálatok során
derült világosság. Mr. Morgenthau, a nyugati bankár-zsidó
mögött ugyanis ott állott egy sötét figura, Harry Dexter
White, az USA egykori helyettes pénzügyi államtitkára. Ő maga
már Amerikában született, de szülei még onnan jöttek a
pogromok Oroszországából és hozták a keleti zsidó
fanatizmusát, gyűlöletét. Később Truman elnök kinevezése
folyamán az International Monetary Fund (Nemzetközi Pénzalap)
USA igazgatója, a Roosevelt által kinevezett kormányzati
főtisztviselő: Nathan Gregory Silvermaster vezetése alatt álló
szovjet kémgyűrű legfőbb tagja volt. Ő volt a hirhedt
Morgenthau-terv szerzője. Miután Harry Dexter White megalkotta a
tervet, Morgenthau akkori pénzügyi államtitkár magával vitte
azt a híres quebeci konferenciára.
Cordell Hull
emlékiratai is megmutatják, hogy a roosevelti hatalom árnyékában
mire készült az egyarcú törzsi nacionalizmus. Cordell Hull
szerint, "a Morgenthau terv a germán faj
lemészárlására, rabszolgasorba juttatására és a germánság
likvidálására irányult."
"Röviddel az elnök visszatérése után, írja Cordell Hull, volt külügyminiszter hangosan mondottam neki, hogy a Morgenthau terv ellene van minden józan észnek és az elnök kormánya azt soha nem tette hivatalosan magáévá. Sot más kormányok sem tudnak annak elkészüléséről. (Churchill) Megmondtam, hogy a Morgenthau-terv örök időkre letörli Németországot a föld színéről, mert az ország földje csak a lakosság 60 százalékát tudja eltartani és 40 százalék éhen fog halni." A háborús propaganda ezidőben csak a "nácik" legyőzését hangsúlyozta. Mikor pedig a zsidóság úgy vélte, hogy ő nyerte meg a háborút, akkor egy egész népet akart eltörölni a föld színéről. Akkor nem mondta egyetlen zsidó sem, hogy a kollektív büntetés visszarepülhet ellenük, mint egy őrültek által eldobott bumeráng.
A Morgenthau-terv
pillanatában a zsidóság elmondhatta:
"Népünk jelképe, a szimbolikus kígyó gyűrűje újra egybeért. Egy nép vagyunk, egy hatalom, egyetlen győztes nácizmus. De lássátok: Quebecben még mindig ott áll Winston Churchill, a győztes angol birodalom premierje. Ő még talán az igazi régi Anglia, aki 1920 táján lelkes antiszemita cikkeket írt, és akinek jobb lelke a háború utolsó fejezetében már csak azért küzd, hogy a béke ne váljék bosszúvá. Ennek a Churchillnak nincs érzéke az örökké tartó gyűlölet iránt. Ez a Churchill még hiszi, hogy Anglia győzött, hát most majd megmutatjuk neki, hogy a testvérharcban elpusztult keresztény világon nincs több igazi hatalom, nincs több igazi győztes: csak mi! Morgenthau népe! És ha nem hiszi, ő is meg fogja ismerni Júdea hatalmát." A quebeci konferencián Morgenthau a győztes Churchill mellének odaszegezi Shydock kését: - Vagy elfogadja a Morgenthau-tervet, vagy csődbe kergeti Angliát. Vagy hajlandó hozzájárulni a zsidóság bosszújához és akkor Anglia megkapja a 6 500 000 000 dolláros kölcsönt, vagy a háború befejezése előtt kimondhatja az államcsődöt. - "Mit kívánnak még tőlem, azt talán, hogy úgy pitizzek mint egy kutya?" - kérdezi felháborodottan az öreg brit oroszlán. Mellette azonban ott áll lord Cherwell, eredet nevén Lindemann, az atomfizikus és a jó barát. Vér a Morgenthau véréből. És ő megmagyarázza Churchillnak, hogy: igen! A győzelem már olya nagy, hogy Anglia fölött is győzött Morgenthau népe.
A sadduceusok
lázálmai ezek, vagy XX. századbeli írók, publicisták,
államférfiak tervei? Politikusok tárgyalnak itt, vagy
szadisták? És azt, hogy miként készül a "béke" Mr.
Scandrette, az amerikai jóvátételi bizottság egyik tagja
mondja el a kongresszus előtt. Az előadás belekerül a
Congressional Recordba is. (1945. június 7.)
"Nem lesz többé Németország, csupán német gyarmatok lesznek, orosz, amerikai, brit gyarmati igazgatás alatt. Ezeken a gyarmatokon az életnívót leszállítják arra a színvonalra, ami a koncentrációs táborokban és Szibéria száműzetési vidékein fennáll. A korábbi Németország lakóinak minden osztályát abszolút kényszer útján gleichschaltolják. Végső eredményként ezt a területet az Egyesült Nemzetek jóvátételi bizottsága fogja kormányozni, amely meg fogja állapítani, hogy egy-egy provinciában mennyi németre van szükség, hogy a mezőgazdasági termelés minimumát fent lehessen tartani. Minden német férfi 13 és 35 év között, akire a legalacsonyabb termelés fenntartása érdekében nincs szükség, rabszolga zászlóaljakba soroztatik, amelyeket vagy Amerikába, vagy Szovjet-Oroszországba fognak szállítani, különös tekintettel Oroszország háború által elpusztított vidékeinek újjáépítésére. (Ez meg is történt!) A rabszolgarendszer bevezetésénél nem lesznek tekintettel képzettségre, családi kapcsolatokra, sem a német deportáltak gyerekeire és asszonyaira.
"A papokkal
sem fognak kivételt csinálni. Amerika és az USSR között
teljes összhang jött létre a kelet európai vallási kérdés
kezelését illetőleg. Az orosz ortodox egyház, amely
visszanyerte a Kreml kegyét, a "hivatalos" vallás
jellegét fogja elnyerni a balti köztársaságokban,
Lengyelországban, Kelt-Németországban, Csehszlovákiában,
Romániában, Bulgáriában és Magyarországon. A római
katolikusokat elvágják Rómával való minden
összeköttetésüktől."
Morgenthau legószövetségibb szervezete a "society for the Prevention of World War III." a Németország elpusztítására kidolgozott bosszúprogramjában az ország feloszlatását követeli. Semleges országokból (!) utasítanak ki minden németet. Ne adjanak vízumot amerikai(!) üzletembereknek, hogy meglátogathassák Németországot. Huszonöt éven át ne adjanak Amerikába beutazási vízumot németeknek. Tiltsák meg a házasságot a német nőkkel és német nők ne utazhassanak az USA-ba. Ne vegyék fel a postaközlekedést Németországgal!
Mindezt pedig nem a
diktátorok írják alá, hanem a szabadságnak olyan
rendíthetetlen bajnokai, mint F. W. Foerster, Julius Goldstein,
Isidor Lipschütz, Emil Ludwig, Erich Mann, Cedrik Forster, E.
Amsel Mowre, Guy Emery, Shipler, Will E. Shirer, Louis Nizer.
Valamennyien zsidók!
Ezek nem bolsevikok. Ezek mind nyugati kultúremberek. És hogy erre készült a világzsidóság, azt nemcsak a fenti idézetek bizonyítják. Ezt látta maga a német nép is, amely azért harcolt olyan fanatikusan, mivel előre látta mindazt a borzalmat, amelyet széplelkű entellektüelek szántak neki: "Ha az angol és amerikai zsidók szerint, a szövetségesek szándékában áll a német népet megrabolni gyermekeitől, a fiatal férfiak millióit kikapcsolni, a birodalmat felosztani és örök időkre kapitalista, bolsevista környezetük kizsákmányoló tevékenységének védtelen alanyává aljasítani, nincs szükségünk rá, hogy ezt komolyan mondják nekünk: tudjuk anélkül is." "Általam uralkodnak a királyok!" - hirdetik a Jegyzőkönyvek. És Quebecben a legyőzött Churchill is meghajtja fejét a keleti és nyugati világhatalom, a földi isten, az Arany előtt.
Most már jöhet az
új világállam. Most már közelít a "The Kingdom of God"
dicsőséges napja.
"Nézzétek! Onnan keletről a mi dicsőséges bolseviki seregeink rohamoznak az egyre kisebbedő Európa ellen. Bécs, Budapest, Berlin, Breslau lángokban. Drezdában egyetlen éjszaka több mint háromszázezer német menekült halt meg a mi "Liberatoraink" bombáinak esőjében. Grafitport szórt a levegőbe a mi humanizmusunk. Ég a levegő. Megfulladnak a gyermekek és anyák. Most már égig ér a szimbolikus máglya, az ószövetségi gyűlölet lobogása. Most már Jehova láthatja trónusáról, hogy betöltöttük a parancsolatot: "Szent fáikat égessétek el tűzben és isteneik faragott képeit vágjátok le, így semmisítsétek meg őket ama helyről." A tűzbe gyúlt egek alatt, a tűzön, füstön át már rohamoznak a "mi" katonáink. Ferdeszemű mongolok, turkesztániak, Belső-Azsia félvad népei. Kezükben amerikai géppisztoly, lábukon amerikai gumicsizma. Mögöttük amerikai Shermanok. Jönnek, hogy felszabadítsák a KZ-ekből a mi jövendő vezetőinket, urainkat és parancsolóinkat. A mi testvéreinket! S a KZ-ek drótkerítései közül kitörő zsidók érthető mámorral ölelik meg a szovjet katonákat: - Ezek a mi felszabadítóink!
És a hamuba
omlasztott, romjaiban füstölgő Európa a romok alól, a
pincékből a szovjet komisszárokra, az amerikaiak nyomában
érkező Morgenthau-boyokra tekint. Már sóhajtani is alig
meri:
- Ezek a mi elnyomóink! A második világháború egyetlen győztesei! IX. FEJEZET
1945. Május 9-én
Európára rászabadult a jehovai bosszú. Az angol-amerikai
repülőgépeket még Liberatoroknak hívták, de Eisenhower,
nyilván nem is saját meggyőződéséből, azt mondta:
- Nem mint felszabadítók érkeztünk ide, hanem mint hódítók. De vajon az amerikaiak voltak-e a győztesek? Mögöttük egy baljós ötödik hadoszlop jött, amelynek tagjai 99 százalékban nem voltak - amerikaiak. A kelet európai országok emigránsaiból, a brooklyni gettók feketepiaci árusaiból, a Londonba menekült cseh, lengyel, magyar zsidókból, a felszabadított KZ-ek üldözöttjeiből került ki ez a sötét hadsereg. Ők ültek a morgenthaui elgondolás alapján szervezett C.I.C. minden vezető és alantas állásában, ott nyüzsögtek az OSS-ben, a háborús bűnösöket kereső komissziókban, az amerikai biztonsági szerveknél. Ők lettek a németországi városok town-majorjai, a fogolytáborok parancsnokai. Ők vezették a La Guardia UNRA-ját. Az amerikai hadsereg összes kulcspozícióiban ők ültek, parancsoltak. Eden angol külügyminiszter 1945 májusában diadalmasan jelentette be az alsóházban: - A történelem legnagyobb embervadászata folyamatban van. Az UN háborús bűnös listáin csak 2524 német szerepelt. De ugyanekkor már egy millió német "háborús bűnöst" keresett a C.I.C. és az amerikai győztesek. Az oroszok először 50 000 németet akartak statáriális úton agyonlőni, majd 200 000 "háborús bűnös" perét akarták a nürnbergi bíróság elé vinni.
Ugyanakkor azonban
Kelet felé is megindult a győztesek áradata. A KZ-ekből
szabadult százezrek tömegei hömpölyögtek Lengyelország,
Magyarország, Románia, Jugoszlávia felé, hogy a kommunista
rendőrségekben, terrorszervezetekben elfoglalják a tiszti
pozíciókat, beüljenek a népbírák székeibe és a bosszú
őrjöngésében ítéljenek az ártatlanok fölött. őket már
tárt karokkal várták a kelet-európai országokat megszálló
orosz MVD emberei. A rendszer mindenütt kísértetiesen azonos
volt. Az előtérben mindenütt egy amerikai tábornok, orosz
tábornok, francia tábornok, de nyomban utána a Kettes Szám:
egy zsidó helyettes. A felelősséget a történelem előtt
vállalják mások!
Európa nem orosz, nem angol, nem amerikai, hanem valójában zsidó megszállás alá került. Ezzel feloszlott minden, ami kétezer éven át, - jól vagy rosszul, - de mégis csak Európa volt. A bosszúállók - sokkal kegyetlenebbül - azt folytatták, amit Hitler bűnéül róttak fel. Nem amerikai demokrácia, még csak nem is bolsevizmus, hanem az égő, izzó győztes zsidó nacionalizmus megszállása volt ez. Miután ók ültek a megszálló hatalmak kulcspozícióiban, módjuk volt megbüntetni mindenkit, akinek semmi bűne nem volt. Ők nem ismertek más bűnt, csak egyet: ki volt, vagy ki lehetett és ki lehet majd még ennek a zsidó nacionalizmusnak ellenfele.
Zsidónak lenni olyan
kiváltsággá vált Európában, amilyen előjogokkal nem
rendelkeztek a középkor fejedelmei sem. A pályaudvarokat külön
zsidó rendőrség őrizte és zsidókat csak zsidó
igazoltathatott. Az élelmiszerjegyek osztásánál nekik nem
kellett sorban állniuk. Kezdetben kizárólag csak ők kaptak
utazási igazolványokat, biztosítva maguknak a szabad mozgást
és az európai fekete piac korlátlan uralmát. A táborokban ők
lettek az UNRA első számú ellátottjai és ellátói, akik
minden juttatást elhódítottak a lengyelek, ukránok, csehek
elől, akik velük együtt raboskodtak a KZ-ekben. Ugyanekkor az
országutakon az MP kiborogatta a tejes kannákat, amelyek tejet
vittek volna a német gyerekeknek és a kórházak betegeinek. A
német városokban a legszebb munkásházakból, egész
lakónegyedekből kikergették a munkáscsaládok tízezreit.
Ezeknek ott kellett hagyniuk mindent: bútort, konyhaedényt,
ruhát, fehérneműt, hogy azután, a Wiedergutmachung alakjában
a német nép háromszorosan fizesse vissza a zsidóktól elvett
javakat. A táborok kapujában felállt az egyenruhás cionista
őrség és a "győztes" amerikaiak katonai
rendőrségének kezdetben nem lehetett belépni a zsidó
táborokba. Keleten, Szlovákiában, Románia egy részében,
Magyarországon, Csehországban ugyanilyen jogokat kapott a
győztes zsidó nacionalizmus. Elfoglalták a keresztények
lakásait, bútorait. Beültek a kormányhivatalokba, a lapok
szerkesztőségeibe, feljelentették azokat, akik megőrizték
vagyonukat, ékszereiket. Ugyanekkor Németországba megérkeztek
a volt zsidó újságírók. Korlátlan hatalommal átvették a
megszálló újságok szerkesztőségeit és már a német saját
földjén uszítottak bosszúra, terrorra a német nép ellen.
"Belőlünk
mindent elborító terror fakad!" - írták a
Jegyzőkönyvek ötven évvel ezelőtt. S most szovjet
fegyverekre, amerikai fegyverekre támaszkodva - sokszor az
amerikaiak és az angolok tudta nélkül - a legszörnyűbb terror
szakad Európára. A hitlerizmus és háború megszűnt, de a
béke, a jog, a törvény, a demokrácia nem állott helyre, sőt
az is megszűnt, ami még megmaradt belőle.
A nyugati zsidó, a
keleti zsidó együtt akarták likvidálni a bolsevizmus elől
Nyugatra menekült, vagy itt élő keresztény vezető réteget.
Ezek az emberek gyanúsak voltak. Wlassow kozákjai például
harcolni akartak a bolsevizmus ellen. De aki a bolsevizmus ellen
harcol, a zsidó világuralom egyik része ellen küzd. Ezek az
emberek tudták, kik voltak a kolhozok komisszárjai, akik előtt
le kell térdelnie az orosz parasztnak. Ezek látták 1940-ben a
Lettországba, Esztóniába, Litvániába bevonult "orosz"
MVD-t és tudták, hogy majdnem kizárólag zsidók vezették tíz
és tízezrek deportálását. Ezek veszedelmes emberek, mert
tanúk voltak valamire. És most a tanút kell megölni!
Különben mivel volna magyarázható Wlassow kozákjainak sorsa, ha nem azzal a zsidó nacionalista szellemmel, amely ott húzódik meg a látható hatalom mögött. Mivel volna magyarázható az a keresztényietlen szellem, antihumanizmus, amellyel az angol demokrácia a lefegyverzett kozákok tízezrei ellen küldi a katonai rendőrséget?
"- Ott voltam
Wlassownál azon a bizonyos napon, - írja Gaál László magyar
újságíró, - amikor egy véres homlokú hadnagy, német
egyenruhában berontott a kis nyaralóba és egyenesen a három
tisztje között álló tábornok elé állt: "Minden
elveszett! Kiadnak minket a bolsevistáknak!" Te nem
láttad a különleges, négy méter magas dróttal körülvett
foglytábort. A fabarakkokat. Nem hallottad azt az állati
üvöltést, amikor fehér sisakos és fehér öves tábori
rendőrök értük jöttek. Könnygáz-bombát kellett bedobniuk
minden barakkba, minden mellékhelyiségbe. A kozákok ingükből
csavartak gyorsan kötelet, hogy még addig felakaszthassák
magukat, míg az MP behatol. Eltorlaszolták az ajtókat és
eközben az ablakokat betörve verekedtek minden üvegcserépért,
hogy legyen mivel megnyitni ereiket. Voltak, akik egymás nyakát
kezdték nyiszálni, bajtársak és leghűbb barátok. Akiknek az
sem sikerült, azok feltépték az ingüket és kitárt mellel
kiáltották: Ide lőjetek! Öljetek meg azonnal, de én
Oroszországba vissza nem megyek! (Pittsburgi Magyarság, 1954.
július 2.)
A La Manche
csatornától a Fekete tengerig egy és azonos fejvadászok
lármájától hangos Európa. Nem a nácizmust kell likvidálni,
hanem - mint látni fogjuk - a népek keresztény vezető rétegét,
tekintet nélkül politikai pártállásukra. Akik az úgynevezett
"háborús bűnösök" tízezreit összeszedik, akik a
börtönökben megkínozzák a bűnösöket és az ártatlanokat,
azok szinte kivétel nélkül zsidók. A salzburgi és egyéb
"háborús bűnös" börtönök, a hírhedt Camp Marcus
parancsnokai, vezetői, detektívjei csaknem kivétel nélkül
amerikai katonai egyenruhába öltözött zsidók. A klagenfurti
angol lágerparancsnok, aki a "háborús bűnösöket"
szolgáltatja ki és a menekülteket kényszeríti vissza
kommunista uralom alá, büszkén kiteszi asztalára a táblát:
- I am Jew!
Igen! I am Jew! Ők
szállítják a mártírokat az akasztófáknak és a
tömegsíroknak. A vitéz horvát hadsereg százezer katonáját
adják így ki Tito és Mojse Pijade partizánjainak és ezeket
aztán Szlovénia barlangjaiban, elhagyott lövészárkaiban lövik
tömegsírba. Wlaszov alakja csupán szimbólum a nagy
tragédiában, milliók lemészárlásában. Ő az utolsó, aki
milliós hadseregeket állíthatna talpra a sztálini diktatúra
ellen. És a demokráciák pontosan őt, a jelképes személyiséget
adják ki a bolseviki parancsuralomnak. A zsidó Laurentij Berija
aztán gyönyörűséggel rendezteti meg Moszkvában Wlaszov
nyilvános kivégzését. S miután mindez Amerika nevében is
történik, az európai népek lelkén gyógyíthatatlan sebet üt
egy titokzatos kéz. Valakik megrendítik a hitet a nyugati
keresztény demokráciában is. Hiszen a hitet kell lerombolni,
hogy a világuralom harci lépcsői eljuthassanak a tökéletes és
teljes, nyílt zsidó világuralomhoz.
Mindaz, ami Kelet-Európában történt, megmagyarázni lehet a bolseviki kegyetlenséggel, noha jól tudjuk, hogy annak felbujtói mindig a háttérben álló zsidó nacionalizmus képviselői voltak. Mikor a háború véget ér, a Német Birodalomnak 8 300 000 halottja van. 3 300 000 német katona esett el a háborúban, több mint 2 500 000 ezek közül a bolsevizmus elleni küzdelemben. Mr. Roosevelt és Mr. Sassoon légibombái 1 200 000 polgári személyt, köztük sok asszonyt, gyermeket öltek meg. Több min 1 400 000 férfi halt meg, vagy gyilkoltatott meg a keleti és nyugati szövetségesek, főként az oroszok hadifogságában. 2 400 000 keleti németet lemészároltak a Kelet-Poroszországba benyomuló szovjet csapatok és a polgári lakosság ellen akkor már oktalanul folytatott légi háború bombái. A hipokraták minderre azt mondhatják, hogy "hja ez a totális háború". De a háborúval már nem lehet magyarázni például azt, ami a fegyverszünet napján történik Csehországban. Amikor az utolsó Wehrmacht egységek elhagyják Prágát, Slansky-Salzman vezetése alatt visszatérnek a Moszkvában élt zsidó kommunisták, bosszúszomjasan gyülekeznek Prágában a hitleri KZ-ek rabjai, a "felszabadító" partizánok.
"A cseh
kommunisták, - írja a "Világ" című magyar nyelvű
emigráns zsidó lap 1953. március 15-i száma - nagyon ügyesen
használták fel azokat a szerencsétlen zsidókat, akik élve,
vagy félholtan kerültek elő a nácik megsemmisítő táboraiból.
Ezekre bízták a szudétanémetek és magyarok kitelepítését.
Az ötlet nem volt eredeti, hiszen ugyanezt csinálta Laurentij
Berija is, ő is a lengyel és ukrán zsidókat használta fel az
ukrán és lengyel "antiszemiták" üldözésére,
akikről feltehető volt, hogy együttműködtek a nácikkal."
És miután ezt mindenkiről "feltehetőnek" vélték, megkezdődött egy olyan szörnyű bosszúhadjárat, amilyenre példa nincs az emberiség történelmében. Mikor Benes Eduard, a nagy humanista, a nyugati szabadkőművesség széplelkű keleti helytartója bevonul Prágába, 1945. május 13-án vasárnap, német polgárok testéből eleven fáklyákat gyújtanak tiszteletére a prágai Szent Vencel téren. (Dokumente zur Austreibung der Sudetendeutschen. Dok. Nr. 15.) A tér nagy reklámtábláira lábuknál fogva felakasztanak egy csomó élő németet, testüket leöntik benzinnel és amikor közelít a nagy humanista, meggyújtják az eleven fáklyákat.
Hatszázezer
szudétanémet pusztult el a csehszlovákiai eszeveszett vérengzés
során, a haláltáborokban és a földi pokolban, amelyet így
hívlak: cseh demokrácia. Több mint ezer oldalon sorolja fel a
szudétanémet fehér Könyv ezeket a rémségeket, amelyeknél
szörnyűbbeket még nem ismer az emberiség történelme.
Felfegyverzett cseh és zsidónők addig ütik gumibottal a terhes
anyák méhét, amíg beáll az abortusz s egyetlen táborban 10
német asszony pusztul el naponta (Dok. Nr. 6.). Másik táborban
az agyonvert foglyok kiloccsant agyvelejét társaiknak kell
felnyalni. A vérhasban megbetegedett németek alsóneműjéről
társaiknak kell lenyalni a fertőző ürüléket (Dok. Nr.17.).
Az oroszok által meggyalázott német nőktől a cseh és zsidó
orvosok megtagadják az orvosi segítséget. Tíz- és százezrek
halnak meg így, vagy rohannak a megváltó öngyilkosságba, mint
például Brünnben, ahol egyetlen napon 275 nő lesz öngyilkos.
Minderről természetesen hallgat a nyugati "humanista"
sajtó, hallgatnak az amerikai rádiók és a BBC kommentátorai,
akik elsősorban felelősek ezért a bosszúhadjáratért, melyre
ők bujtották fel fajuk tagjait s ők felelősek ezért a
gyűlöletért, amellyel megmérgezték a keresztény kultúrnépek
lelkét is.
Pedig Csehország nem
is az első állam, ahol hasonló borzalmak fordulnak elő.
Romániában már 1944 augusztusában visszatért Rabinovics
Pauker Anna, s a vele jött keleti zsidók parancsára ott is
megkezdődött a gyilkolás. Bulgáriában a betörő szovjet
csapatok nyomán - hiteles bolgár emigráns források szerint -
az intelligencia 30 000 tagját gyilkolták le a bolgár
"proletárok", akiket itt is azok a "ladinok"
vezettek, akiknek őseit még Katolikus Ferdinánd űzte ki
Spanyolországból. Belgrádban és a Délvidéken ugyanígy Mojse
Pijade nevéhez fűződik az a véres "tisztogatás",
amelynek áldozata a szerb intelligencia, a jómódú németség
és az intelligens magyar parasztság. 1944 októberében, amikor
a német és magyar csapatok elhagyják Jugoszlávia és
Dél-Magyarország területét, a védtelen lakosságra rászabadul
a példátlan népirtás. Harmincezer magyar, nagyobbrészt
paraszt és kisgazda vérzik el Mojse Pijade Partizánjainak hóhér
uralma alatt. Katyn csak szerény kezdet. Azonban a kezünk között
lévő jegyzőkönyvek tanúsága szerint kínok kínjával és
halálok halálával halnak meg magyarok, németek, horvátok. A
harmincezer magyaron kívül közel 200 000 német hal meg a
"felszabadítok" haláltáboraiban, ahol üvegport
etetnek a gyermekekkel és ahol a kínai hóhérok rafinériájával
üldözik másvilágra azokat, akiknek pusztulniok kell a
biológiai osztályharcban, hogy helyükre odaülhessenek községi
vezetőknek, rendőrtiszteknek, elnyomóknak a jehovai bosszú
képviselői.
A népgyilkosságnak
ebben a klasszikus korszakában egészen különleges helyet
foglal el Magyarország. Ez a szerencsétlen nép még a trianoni
megcsonkítottságában is 560 000 zsidónak adott békés és
nyugodt hazát. Kun Béla első diktatúraja után sem sújtotta a
zsidóságot a magyar nép bosszúja, jóllehet a kommunista
uralom népbiztosai, helyi komisszárjai csaknem kivétel nélkül
zsidók voltak. A két világháború közötti időben az ország
9 millió holdnyi szántóterületéből 1 100 000 hold volt
zsidók kezén. A budapesti házak 51 százalékát, a nemzeti
jövedelem 30 és a nemzeti vagyon 25 százalékát egy hat
százalékos zsidó kisebbség birtokolta. Mikor pedig a német
megszállás után az állami hatóságok leltározták a zsidók
alig száz év alatt összeszedett vagyonát, kiderült, hogy csak
aranyban, ezüstben, drágakövekben 19 vagonnyi kincs állott a
zsidóság rendelkezésére, miközben az egész Magyar Nemzeti
Bank aranya elfért 12 vagonban. Ezt az egész vagyontömeget az
amerikai hatóságoktól később hiánytalanul visszakapta a
zsidóság.
Magyarország még 1943-ban is a zsidóság utolsó menedéke volt Európában. Mégis, mikor megtörtént az összeomlás és az országot elözönlötték Sztálin hordái, az ószövetségi bosszúnak olyan rémségei szakadtak az ártatlan magyar népre, amelyek példátlanul állanak az emberiség történelmében. A szovjet szuronyok árnyékaiban visszatértek a moszkvai kommunista emigránsok, akik kivétel nélkül zsidók voltak: Rákosi-Roth Mátyás, Gerő-Singer Ernő, Vas-Weinberger Zoltán, Péter-Auspitz Benjámin, a magyarországi GPU terrorfőnöke, Farkas Mihály (Wolff Izrael), Gábor-Greiner Andor, Révai József (Kahána Mózes). Nyomukban pedig jött az a sok ezer ifjú makkabeus, akik ép bőrrel szabadultak a "fasiszta" rendszer munkásszázadaiból s akik most egyszerre a magyarországi MVD terroristái, rendőrezredesei, rendőrtisztjei, a vidéki városok párttitkárjai és rendőrkapitányai lettek. A budapesti gettóból szinte hiánytalanul szabadult meg az a kétszázezer zsidó, akit az úgynevezett magyar "nácik" soha nem szolgáltattak ki a németeknek. A KZ-ekből hazatért, aki nem akart Nyugaton maradni és Magyarországon megindult egy olyan példátlan embervadászat, amilyenhez hasonló csak az őserdőkben folyhatott a rabszolgakereskedelem korában.
A bolseviki orosz
csapatok - amelyeket többször zsidók vezettek - egy millió
magyar nőt gyaláztak meg, 600 000 hadifoglyot és köztük 230
000 polgári deportáltat hurcoltak a Szovjetunió megsemmisítő
táboraiba, de a legszerényebb számítás szerint is 500 000-re
megy azoknak a száma, akiket az Andrássy út 60. véres
börtöneiben, internáló táborokban, vagy a nyílt utcán
zsidók gyilkoltak meg. Ebben a bosszúhadjáratban is tökéletesen
felismerhető a biológiai osztályharc minden jellegzetessége. A
magyar középosztályt, a szellemi réteget, a vezető embereket
kell megsemmisíteni, hogy helyet adjanak egy másik
középosztálynak: - a zsidóknak! Kik azok, akik a "forradalmi"
népbíróság ítéld székeiben ülnek? Csaknem valamennyien
zsidók. Kik azok a százak és ezrek, akik egy-egy honvédtiszt
ellen hamis tanúként jelentkeznek? Száz százalékig a
szétszórtan is diadalmas faj tagjai. S kik azok, akik a GPU
budapesti celláiban, a vidéki börtönök pincéiben keresztre
feszítik a csendőröket, katonákat, szellemi embereket, vagy
gumibotot dugnak a "háborús bűnös" terhes anyák
vaginájába, hogy méhükben öljék meg a születendő
gyermeket. S kik azok, akik mint állandó közönség ott ülnek
a fogházak ablakaiban, az épületek tetőin és mint a futball
mérkőzések drukkerei ordítanak a hóhérok felé: "Lassabban
hóhér!"? Ha nem lenne ezer és ezer magyar tanú rá, nem
is mernénk leírni a kérdést, kik azok, akik egy-egy keresztény
akasztásánál - férfiak és nok vegyesen - a legperverzebb
onanizmus orgiáit ülik? Kik azok, akik a nyugati megszálló
hadseregek amerikai-angol egyenruháiba öltözve a magyar
szellemi elit legjobbjait szállítják haza Nyugatról a
bolsevista akasztófának? Ezek a tízezrek egy szadista
nacionalizmus megszállott lelkei: - csaknem egytől-egyig zsidók.
Nyugaton egy
magyarországnyi származású, "amerikai" ezredes,
Himler Márton vezeti ezt a bosszúhadjáratot a bolsevikiek elől
elmenekült háromszázezer magyar között. Kommunista ez az
ember? Amerikai demokrata? És aztán az Új Kelet című
tel-avivi cionista lap 1954. ápr. 30-iki száma elárulja: egyik
sem, csupán zsidó! Mikor Himler működését méltatja,
dicshimnuszok között írja róla, hogy valaki akadt,
aki "megbosszulja az ártatlanul kiontott zsidóvért".
"Hogy a magyar zsidók a nyilas gyilkosokat holtan láthatták
az akasztófákon, ezt a csodát Himler Márton ezredesnek
köszönhetjük. Ez az ő nagy érdeme, mellyel előkelő helyet
biztosít magának a zsidóság történetében."
De vajon csakugyan "nácik", valóban a totalitárius diktatúra fanatikusai azok, akik áldozatul esnek a vérbosszúnak? Korántsem. Legtöbbször szelíd történelemtudósok, mint Hóman Bálint, püspökök, papok, mint Zadravetz István, színészek, újságírók, szellemi emberek és legtöbbször pártpolitikától távol álló, jelentéktelen személyek, akiket olyan vádakkal ítélnek el, hogy "gúnyos megjegyzést tettek a zsidókra", "cikkeikkel meghosszabbították a háborút". És vajon nyilas gyilkos-e Mindszenty hercegprímás, aki a háború alatt mentette, védte az üldözött zsidókat és a háború után menteni igyekezett az üldözött keresztényeket. Mindszenty József nem a kommunista terror, hanem a törzsi nácizmus faji bosszújának áldozata, egyedül és kizárólag azért, mert a nagy vérengzés, a hátbrzongató keresztény-pogrom idején amnesztiát követelt a magyar tízezrek számára. Mindszenty József már veszprémi püspök korában hevesen szembeszállt az akkori hungarista kormánnyal. Pápai menlevelekkel mentette a zsidókat, akiket, a németek deportálni akartak. A Szálasi-kormány hatalomra jutása után tiltakozott a harc tovább folytatása ellen. Végül is a hungarista kormány kényszerű Sopronkőhidára internálni a németek ellenségét és a zsidók legnagyobb pártfogóját.
Aztán fordult a
kocka. Magyarországot megszállották a szovjet barbárság
seregei. Mindszenty József veszprémi püspök kiszabadult
Sopronkőhidáról és csakhamar Magyarország első közjogi
méltósága, zászlósura és hercegprímása lett.
Bármilyen is volt a politikai felfogása, mint keresztény, katolikus és Krisztus szellemének első számú őrzője Szent István Magyarországában, most azt érezte, hogy épp úgy kötelessége védeni a magyarokat a zsidó üldözés ellen, mint ahogy a zsidókat védte a németek üldözése ellen. Nagy Ferenc, 1945 utáni miniszterelnökhöz írott levelében ékesen megvilágította, hogy az "antiszemitizmusnak" csak akkor lehet véget vetni, ha amnesztiát adnak a háborús bűnösöknek és megszüntetik a magyarság elleni bosszúhadjáratot. Ettől a pillanattól kezdve Mindszenty József Magyarország bíborosa, aki útjába akart állni a magyarság ellen folytatott bosszúhadjáratának - "antiszemita" lett. A Sunday Compass 1949. február 4-én megjelent számában Peter Fürst cionista író emelte ellene a gyilkos vádat:
Budapesten ismeretes,
hogy Mindszenty kardinális antiszemita volt. Az általa
kinyomtatott antiszemita nyilatkozat a budapesti Zsidó Központ
tulajdonában van. A Mindszenty per idején több zsidó szervezet
megkérdezett: lehetséges-e, hogy Mindszenty Nyugaton, mint
"zsidóbarát" van feltüntetve? Egyik kollégámnak
Bertha Gasternek, a London News Chronicle munkatársának
személyes tapasztalatai vannak Mindszenty kardinálissal
kapcsolatban. Egy interjú során Gaster meglepődött azon, hogy
a kardinális erőteljes szavakat használ a magyarországi
zsidóság magatartásával szemben. Az interjú végén Miss
Gaster felkelt, megköszönte a kardinális nyilatkozatát, egyben
tudatta vele, hogy ő maga is zsidó és a londoni zsidó
hitközség kimagasló tagja. Herbert H. Monison kijelentette,
hogy Mindszenty József valójában notórius antiszemita, mert a
háborús bűnösöknek amnesztiát kért.
Ugyanakkor 1949. február 4-én írta a Jewish Chronicle: ,A magyarországi zsidó szervezetek nagy megrökönyödéssel vették tudomásul, hogy a nyugati zsidó organizációk Mindszenty védelmére keltek, akit ez a nyilatkozat mint a "magyarországi zsidóság és kelet európai zsidóság fő ellenségének tekint". Elég volt a filoszemita és zsidó-védő Mindszentyt, aki tíz és tízezer magyarországi zsidó életét mentette meg, lebélyegezni az antiszemitizmus ostoba vádjával és máris megindult ellene a történelem legsötétebb bosszúhadjárata. A nyugati zsidó gyűlöletét, mint a labdát felkapja a keleti zsidó s most már Keletről Nyugatról egyformán folyik a harc a keresztény főpap ellen, akinek egyetlen "bűne", hogy embernek tudott maradni, midőn saját magyar fajtáját kezdték üldözni a bosszúállók.
Aki a harcot
megindítja ellene, Rákosi-Roth Mátyás, kommunista diktátor s
aki ezt ez irtó hadjáratot "ideológiai" vonalon
vezeti, Révai József nevelésügyi miniszter, eredeti nevén
Kahána Mózes. A papjai között, akik elárulják, első Balogh
István, akit Bloch Israelnek hívnak. Akik a bizonyítékokat
hamisítják ellene: Boldizsár-Bettelheim Iván sajtófőnök,
Reissman propagandafőnök és Gera-Grünzweig segédpropagandista.
Akik hamisított kéziratait előállítják, Sulner Hanna és
Sulner Lásztó szintén zsidók. A külön szovjet-hóhért, akit
Moszkvából hozatnak, Kaftanov ezredesnek nevezik. Péter Auspitz
Benjamin a fővallatója, Kárpáti-Krausz zsidó birkózó-bajnok
kínozza, Zipszer Imre zsidó fogházparancsnok ül mellette még
a főtárgyaláson is. A kábítószereket Balassa-Blaustein és
Weil Emil adagolják neki.
Magyarország hercegprímása, a zsidók védelmezője, a zsidók áldozata lett, mert meg akarta akadályozni a népére szabadult vérbosszút.
De ugyanennek a
törzsi nácizmusnak áldozatává válik olyan őskommunista is,
mint Rajk László, akinek első felesége zsidó volt. A spanyol
polgárháborúban Gerő-Singer Ernő kommunista főkomisszárt
zsidózza le s ettől kezdve ő is "antiszemita" hírében
áll. Hiába segít - mint belügyminiszter - legyilkolni a magyar
szellemi elitet. Egy pártértekezleten megmondja Rákosi-Roth
Mátyásnak, hogy a "kommunizmus nem fog terjedni,
mert vezetői között túl sok a zsidó." Ettől
kezdve az ő sorsa is meg van pecsételve. Rákosi akasztófaján
végzi dicstelen életét.
S a hazájáért mártírhalált halt vitéz Endre László, aki ennek a törzsi nácizmusnak akasztófáján végezte életét, a kivégzése előtti hajnalon, 1946. március 21-én, méltán írta búcsúlevelében: "Sion bölcseinek jegyzőkönyvei valóban igazak... az ő kezükben van a világuralom megvalósulása és elpusztít útjából mindent, ami az új világállam felépítésében nekik akadályt jelent. Ami tehát most folyik, az nem igazságszolgáltatás, hanem prevenció és megtorlás egyben. Elpusztítása nemcsak azoknak, akik valamit csináltak, hanem azoknak is, akik valamit csinálhatnának, vagy csinálhattak volna." És azok, amelyeket eddig felsoroltunk, csupán az úgynevezett legyőzött államok, akik fölött a "vae victis" ókori jelszava suhog. De vajon jobb-e a helyzet azoknál, akik győztek, akik mégis csak ő érettük áldozták fel magukat, fiaik vérét, nép egzisztenciájukat?
S a jehovai bosszú
először nem is Németországot és szövetséges társait
sújtja, hanem a győztes Franciaországot, ahol a német csapatok
kivonulása után megindul a végzetes épourité. Az 1871-es
párizsi kommün vérfürdője semmi sem volt ahhoz képest, ami
1944 nyarán folyt a győztes Franciaországban. A nagy francia
forradalom terrorkorszakának 20 000 francia élet esett
áldozatul, a kommün barikádjain 18 000-en haltak meg. Most 115
000 francia pusztult el sokkal borzalmasabb körülmények között.
A nagy forradalom idején még volt valamiféle bíróság, vagy
annak árnyéka. Ezeket a franciákat azonban nyulak módjára
lövöldözték agyon. A nagy forradalom áldozatai, a Dantonok
még tiszta arccal, ép testtel léphettek a guillotine
lépcsőjére. Ezeknek a franciáknak a felét azonban úgy ölték
meg, hogy előbb félholtra kínozták őket. Fogókkal tépték
őket, leszaggatták a körmeiket, cigarettával, tüzes vassal
égették testüket. S mindaz, ki De Gaulle generális
felelősségére ezeket a szörnyűségeket vezette,
adminisztrálta, aki a bűnözők mellé a KZ-ek rabjait szervezte
meg a bosszú rohamcsapatának, senki más, mint egy Thomas nevű
lengyelországi zsidó, aki a spanyol vörös brigád vezetője
volt.
- Az egész
mészárlást a BBC zsidói idézték fel - írja a Der Weg - akik
elszabadították a bosszú és faji gyűlölet véres ördögeit.
- A mészárlás áldozatai itt sem a "náci-kollaboránsok"
voltak elsősorban, hanem a nagy parasztok és a francia elit. A
biológiai osztályharc itt is egyenes vonalban haladt
előre.
Belgiumban és Hollandiában törvényesebb látszatok között bár, de ugyanez a bosszú folytatódott. A "kollaboráció" címén 480 519 vádat emeltek és többek között 1208 halálos ítéletet hoztak. Megbüntették például mindazokat, akik önkéntesen munkára szerződtek Németországba. Ilyen formán Belgium egész férfi lakosságának 27 százaléka büntetés alá került. Nemcsak a félelem és a romok láttán keletkezett pánik, rémület volt e bosszúhadjárat és e perek alapmotívuma, hanem a zsidók bűntudata is. Az igazi háborús bűnösök érezték, hogy egyszer számon fogják tőlük kérni azt, amit a háború kirobbantása és barbarizálása terén elkövettek. Tehát nekik is kellett találni egy még nagyobb bűnöst. Nekik is fel kellett mutatni valamit, ami sokkal borzalmasabbnak látszik a 300 000 drezdai halottnál, a katyini tömegsírnál, a brombergi vérengzésnél és legalább látszatra, a félrevezetett tömegek előtt - igazolta bosszút. Az 1945-ös vérengzéseket viszont nem lehetett semmi másként igazolni, mint a németek által elkövetett kegyetlenségek százszorosra és ezerszeresre történt megnagyításával. Igazolni kellett magát a bosszút, de a háború utáni zsidó magatartást is, amely megdöbbentett sok zsidót is.
Süssmanovics
Budapest szovjet-zsidó városparancsnoka 1945-ben magához
hívatta Molináry Gizella írónőt és ezeket mondotta:
- Mit panaszkodik nekem, kérem, hogy zsidó barátai elhagyták! Nézzen le itt az utcára! A háború még folyik, a Vörös Hadsereg még nincs Bécs falai alatt, a németországi lágerekben még utolsó rohammal pusztítják a zsidókat és nézzen le itt az utcára. A testvéreiket nem ismerik meg ezek, akik az életért könyörögnek messziről. Megy-e egyetlen is harcolni érettük? A kiégett boltok romjain, a kapuk alatt, a sírok fölött, mindenütt megjelenik a kis mérleg s a nagy cédula: Aranyat veszek! Aranyat veszek! Hát nem jó? A katona itt eldobja a fegyverét s a maga kollégája, a költő a tollat, s ez mindegyik ül a romok fölött és aranyat mér. Miért néz így rám? Hogy én ezt látom? Igen, igen én zsidó vagyok és csak harag és szomorúság van bennem. (Kovách Aladár: A Mindszenty per árnyékában 131. oldal)
Meg kellett tehát
indítani a pszichológiai terror rendkívüli gépezetét, hogy
mindezt el lehessen fedezni. A nürnbergi per zsidó tanúi között
akadtak szép számmal, akik azt vallották, hogy ott éltek a
krematóriumok közelében, de azok létezéséről mit sem
tudtak. A rádiókommentárok és a "bírák"
pedig azt vágták a német nép szemébe: "ti mindnyájan
tudtatok erről. Valamennyien gyilkosok vagytok". Aki
szólt, meg akarta mondani az igazságot, azt egyetlen "náci"
jelzővel elnémították, még ha püspök, vagy érsek volt is.
Esetleg megfenyegették, hogy kiszolgáltatják az oroszoknak.
Ezzel aztán nemcsak a német népet félemlítették meg, hanem
az egész kultúr-Európát. Most már senki sem merte védeni az
egyszerű világos igazságokat, a primitív tényeket sem, mert
félt, hogy a gyilkosságot, a barbárságot védelmezi. Ezzel
egyidejűleg, a propagandagépezet teljes üzembe vételével
elkövették a legnagyobb bűnt: megteremtettek egy hamis
világképet, amelyben a hazugság volt az igazság, a bosszú a
jogszolgáltatás és az igazság kimondása a legnagyobb háborús
bűn. Ez a propaganda a tájékozatlan keresztény tömegeket
arról igyekezett meggyőzni, hogy a háborúnak csak zsidó
áldozatai voltak és más népek mit sem szenvedtek. A keresztény
tíz milliók tömegsírjairól, a lemészárolt magyarokról,
románokról, bulgárokról, franciákról hallgattak, a zsidó
szenvedéseket mértéktelenül megnagyították. Ezzel igazolták
azokat a kiváltságokat is, amelyeket az UNRA-nál, IRO-nál, a
megszálló hatóságoknál, az élelmiszerjegy osztásnál és a
fekete piac egyeduralmában élveztek. Igazolni vélték azokat a
gaztetteket is, amelyeket a közép-európai elit kiszolgáltatása
és lemészárlása során követtek el.
Olyan korszak
következett, amelyben a zsidónak minden szabad volt és amelyben
a zsidó bosszúval szemben az egész keresztény Európa
"Vogelfrei"-á változott. A müncheni utcán elég volt
magyarul beszélni ahhoz, hogy a zsidó fejvadászok a katonai
rendőrséget hívják és a menekültet, mint háborús bűnöst
kiszolgáltassák a kommunista akasztófának. Megteremtődött az
a légkör, amelyben már a győztesek katonai hatóságai is
tehetetlenek voltak a zsidó túlkapásokkal szemben, sőt
fenyegetve voltak saját egzisztenciájukban is, ha nem adták
magukat eszközül a bosszúnak.
Ami Európában
1945-50 között történt, semmi más, mint a "hamisított"
Jegyzőkönyvek kísértetiesen beteljesedett jövendölése:
"Jogunk az erőszakon nyugszik" - írják a Jegyzőkönyvek - "A jog szava absztrakt fogalom, amelyet nem lehet konkretizálni. Ez a szó nem jelent egyebet a következőnél: adjátok meg nekem azt, amit óhajtok, amelyre nézve bizonyos, hogy erősebb vagyok, mint Te." "Abban az államban, ahol a kormány gyengén van szervezve, ahol a törvényeket kevésbé alkalmazzák, ahol a kormányzó személyiséget és a törvények erejét a szabadelvűség folytonos beavatkozása hatástalanná teszi, más oldalról támadok úgy, hogy lerontsam az összes intézményeket, hogy uralkodjak a törvény felett, kicseréljek minden intézményt és diktátorává legyek azoknak, akik önként, szabadon mondtak le a mi előnyünkre hatalmukról." A győztes nyugati szövetségesek így mondtak le hatalmunkról. És a Magna Charta, a Függetlenségi Nyilatkozat s a Code Napóleon nemzeti lobogóinak árnyékában így kezdődött meg - a nürnbergi per. X. FEJEZET
Ki sejti, hogy milyen
őseredetű tanításokon alapszik a zsidó bosszú? Ki tudja,
hogy mit jelent a Purim ünnepe? Ki látta már a Purim ünnepet?
Ki látta már a zsinagógákban lerészegedő zsidókat, akik
egyébként antialkoholisták, de akiknek ezen a napon vallási
kötelességük, hogy berúgjanak. Ki tudja a "bibliaolvasó"
nemzsidók közül, hogy a zsidóság a Purimot a világtörténelem
egyik legnagyobb tömeggyilkosságának emlékezetére ünnepli ma
is, mint örömünnepet?!
Több mint
kétezerháromszázötven éve már az első Purimnak, de Mordeháj
és Eszter királynő utódjai még mindig megsütik a Juda
oroszlánjával ékesített kalácsokat. A zsidó férfiak még
mindig lerészegednek Ádár hónapjának tizennegyedik napján a
bor és bosszú mámorától. És a zsinagógákban, mikor Eszter
királynő könyvét olvassák, a kaftánok zsebéből mindig
előkerülnek a Hámán-botok, amelyekkel a hívő zsidónak
szimbolikusan a templom padjára kell ütni, valahányszor
Ahasvérus kincstartójának neve előfordul a szövegben.
Kétezerháromszázötven év múltán is egy nép kollektív
bosszúja, olthatatlan gyűlölete sújt le arra, aki Ábrahám
szent magjára akarta emelni kezét. A keleti zsidóság
zsinagógáiban bortól, pálinkától szédült zsidók
tántorognak ezen a napon. Belzben, Sadagorában palesztinai
táncosnők járják a buja keleti táncokat. A
tömeggyilkosságnak, bosszúnak szép ünnepe ez.
- Nézzük, mire tanítja a zsidóságot Eszter királynő könyve? Mi történt az első Purimkor? Eszter könyvének tanúságtétele szerint Ahasvérus perzsa király megharagudott perzsa származású feleségére és új asszonyt keresett magának. Az új királynőt a Babilonba hurcolt zsidó lányok között találták meg. Eszter a királynak és környezetének nem árulta el származását, sem nemzetiségét. Márdokeus, Eszter nagybátyja határozottan így parancsolta ezt.
Az öreg Márdokeus
ezzel politikai iskolát alapított. A király hálószobájáig
juttatta el és előre kijelölte azoknak a zsidó nőknek az
útját, akik így jutottak királyok, császárok, köztársasági
elnökök, államférfiak közelségébe, hogy azoknál a zsidó
nacionalizmus céljait érvényesítsék. Odajutottak, noha ezzel
megtagadták a mózesi parancsot.
Ebben az időben az Agágabeli Hámán lett Ahasvérus király kincstartója, vagy mint ma mondanánk, miniszterelnöke. A Bibliából nem tűnik ki, hogy miért, de Hámán "a zsidók ellensége volt" s így vádolta őket a király előtt: "Van egy nép elszórva és elkülönítve a népek között(!) országod minden tartományában és az 5 törvényeik különböznek minden nemzetségétől, a király törvényeit nem teljesítik. (Eszter könyve 3. rész 8.)" Eszter könyve szerint a király el is rendelte, hogy Ádár hónapjának tizenkettedik napján a zsidókat lemészárolják. Az öreg Márdokeus azonban értesült a király tervéről és üzenetet küldött unokahúgának, hogy menjen a királyhoz és "esedezzen az ő nemzetségéért". A zsidó királynő erre lakomára hívta Hámánt és a királyt. "És mondá a király másodnapon, borivás közben: Mi a te kívánságod, Eszter királynő? Megadatik. És micsoda a te kérésed? Ha az ország fele is, meglészen." (Eszter 5. fej. 3.)
Eszter könyvéből
világos, hogy a király már erősen beborozott állapotban volt,
amikor az asszony Hámánt, a "gyűlöltöt" elkezdte
vádolni. Ahasvérus haragjában kiment a pálmakertbe és ezalatt
Hámán már az életéért könyörgött a királynőnek. A
módszerek már akkor is nürnbergiek voltak: hazugság és
rágalom! A királynő azzal vádolta Hámánt, hogy a király
távollétében erőszakot akart elkövetni rajta. A király erre
elrendelte, hogy kincstartóját azonnal akasszák fel egy ötven
könyök magas akasztófára.
A kincstartó teteme még ki sem hűlt, amikor megtörtént a - hatalomátvétel. A szép zsidólány parancsára a király Márdokeust nevezte ki miniszterelnökké s ugyanakkor Indiától Szerecsenországig kitört a véres tömegmészárlás, amelyet azok a zsidók hajtottak végre, akiket tulajdonképpen semmi sérelem sem ért. Hiszen Hámán terve legfeljebb terv volt. Hámánt, aki a felelősséget viselte, felakasztották. Mint akkor, s azóta is, ha a hatalom a kezükbe került, véresen ünnepelték meg diadalukat. A zsidó királynő férje a bábállamférfi őskori példaképe, megengedte, hogy a zsidók "megbosszulják magukat ellenségeiken". A mózesi nacionalizmus az első Purim óta fürdik a megbosszultak vérében. A zsidóknak világosság támada, öröm, vígasság, tisztesség! (Eszter könyve 8. 16.) - mondja az Ószövetség. "Mert magok vőnek hatalmat azokon, akik őket gyűlölik." És leverték a zsidók minden ellenségüket, fegyverrel megölvén és megsemmisítvén azokat és akaratok szerint cselekedének gyűlölőikkel." (Eszter könyve 9. 5.) Eszter könyve részletesen felsorolja ennek a páratlan tömegmészárlásnak áldozatait. Elmondja mindenekelőtt, hogy megölték Hámán tíz fiát, akiknek egyetlen bűnük volt, hogy apjukat "antiszemitának" tartották. Susan várában megöltek előbb 500, majd 300 férfit, a tartományokban minden ők nélkül meggyilkoltak "gyűlölőikből hetvenötezret".
Ennek a mészárlásnak
arányait csak úgy érthetjük meg, ha nem a mai nagy számokat
látjuk szemeink előtt. Nagy Sándor serege, amellyel
meghódította Indiát, 47 000 emberből állott. Marathonnál a
perzsa hadsereg létszáma 5000 főre rúgott és a canneai csatát
20 000 harcossal vívta Hannibál. A Perzsiában lemészárolt 75
000 ember ókori viszonylatban félelmetesen nagy szám.
"Történt ez Ádár hónapjának tizenharmadik napján és megnyugovának a tizennegyediken és tették ezt vigalom és öröm napjává," (Eszter 9. 18.) Mert agági Hámán, Hammedetának fia, minden zsidók ellensége szándékozott (!) a zsidókat elveszejteni és Purt, azaz sorsot vetett, hogy őket megrontsa és megsemmisítse. Annak okáért elnevezték e napokat Purimnak a Pur nevéről." (Eszter 9. 24.) "Elfogadák a zsidók mind magukra és mind ivadékaikra és mindazokra, akik hozzájuk csatlakoznak, örök időkre megtartják e két napot írásaik és határozataik szerint. És ezek a napok emlékezetben lesznek és megülik azokat nemzedékről nemzedékre, családról családra, tartományról tartományra és városról városra. Ezek a Purim napjai el nem múlnak a zsidók között és emlékük ki nem vész ivadékaik közül." (Eszter 9. 25-27.)
Huszonnégy
évszázadon át nép még nem tartott meg jobban fogadalmat, mint
ahogy a zsidók megtartották a Purim ünnepét. Évről évre
megülték a bosszú és mészárlás emléknapját. A vér, bor
mámora, a kielégített bosszú diadalérzete szállt városról
városra. A szalmatetős falusi zsinagógákban és a világvárosok
hatalmas, kupolás zsidó templomaiban a Purim vallási és
nemzeti ünneppé vált. Egy szédült, őrjöngésig fokozott
nacionalizmus diadalnapjává.
E sorok írója látta egy vidéki magyar városban a zsinagógából négyes sorokban kitántorgó kaftános sereget. Purim ünnepe volt. A gyertyák lobogtak és a gyertyák tüzénél is égetőbben lobogott a gyűlölet, amely ott kavargott a keleti táncban, a különös kurjongatásokban. Egy mindent felperzseld örökletes gyűlölet, a nacionalista fanatizmus infernói képe volt. Az emberek elmentek mellette és azt mondták: "ünnepük van a zsidóknak." Az illuminátusok szektái, vagy Marx tanítása mögött ez az örökletes gyűlölet lobogott. Ez változtatta a gyűlölet hitvallásává a marxista szocializmust. Ennek a gyűlöletnek apostolai álltak forradalmak, lázadások, kommunista felkelések mögött és kerültek hatalomra a bolsevizmussal. Talán egyszer majd megírják a modern Hámánok történetét. Azokét a politikusokét, papokét, államférfiakét, írókét, újságírókét, akik elég vakmerőek voltak meglátni a purimi gyűlölet veszedelmét a keresztény világban. Hogyan üldözték végig a világon a modern Hámánokat, hogyan tették tönkre családjaikat, taszították nyomorba gyermekeiket és végül hogyan akasztották fel gyűlölőiket?!
A zsidóság
legnagyobb ünnepe a Purim. A kereszténységé Krisztus, - a
Szeretet megszületése! Nürnbergben a Purimot öltöztették
jogi formába. A bosszúállást becsavarták a paragrafusba. A
mészárláshoz megteremtették a jogi alapot, a cél azonban
messzebb menő volt. A keresztény jogot, a római jogot,
általában a jogot kellett lerombolni. Megalázni a
legyőzötteket, megfélemlíteni a lelkeket, és az új jogon
keresztül megteremteni a politikai lehetőséget a teljes és
tökéletes világuralom felé.
Vajon demokratikus volt e az, ami Nürnbergben történt a háborús bűnösök megbüntetésének ürügye alatt? Vajon csakugyan Amerika, Anglia, Franciaország ítélkezett ott, vagy Jehova kardja suhogott a legyőzöttek felett? Vajon keresztényi volt-e az új jog, amely alapján ítélkeztek? Vajon az igazság érvényesült-e vagy a bosszú? Vajon csakugyan az igazságot akarták szolgálni? Vagy az egész véres persziflázs csak taktikai fogás volt az illegális zsidó hatalom kiterjesztése céljából?
A nürnbergi ítéletek
a humanizmus ellen elkövetett bűnök megtorlása jegyében
jöttek létre. Az emelvényen pedig a katyini tömeggyilkosok és
Drezda bombázói ültek. A háború során a demokráciák
nevében csinált propaganda gyűlölködve tiltakozott a zsidó
kollektív bűnösség elmélete ellen. A nürnbergi emelvényről
pedig a kollektív büntetést szentesítették, amikor
feltalálták a "bűnös organizációk" dicstelen
elméletét. A rádiókban a jogról szónokoltak és félretették
minden jog alapelvét, hogy a saját ügyében senki sem lehet
bíró. Az emelvényen az amerikai zászlók lobogtak a szovjet
zászlókkal együtt, de eldobták az amerikai jogszolgáltatás
és amerikai alkotmány legfontosabb elvét, amely szerint senki
sem ítélhető el olyan bűnökért, amelyeket elkövetésük
idejében a törvény nem büntetett. A teremben a barbarizmus
ellen hoztak ítéletet és a pincében a Robert Kempner-féle
vádhatóság Morgenthau-boyai barbárul kínozták a vádlottakat.
Formailag a fair play elvére vigyáztak, lényegében csak a
terhelő vagy hamisított dokumentumok alapján hozták meg az
ítéleteket. A KZ-ekben történt embertelenségeket csak
semlegesekből álló nemzetközi törvényszék ítélhette volna
el, feltéve, ha nemcsak a legyőzött, hanem a győztes
barbársága fölött is ítélkezik. Barbárságot, háborús
bűnöket csak egyféleképpen lehetett volna méltóan
megbélyegezni: korrektül lefolytatott nyomozási eljárások,
széleskörű bizonyítások és csakis a tiszta igazság
érvényesítésével. Ez esetben a tényleges bűnösök soha nem
moshatták volna le magukról a fekete stigmát. A jehovai bosszú
alkalmazásával mártírrá avattak esetleg olyanokat is, akiket
a történelem nem menthetett volna fel.
Nürnbergben az
emelvényen amerikai, orosz, francia, angol bírák ültek.
Azonban egyetlen győztes hatalom ítélt és vádolt: Júdea!
Ma már tudjuk, mi zajlott le a tárgyalás kulisszái mögött. General Taylor mögött az amerikai fővádló Robert M. Kempner, egy volt németországi Oberregierungsrat, aki természetesen zsidó. Mögötte ott állt Morris Amchan. A nürnbergi törvényszék épületében a bírákon, vádlottakon kívül alig volt más, mint zsidó. A Ljubljanka az NKDW személyzete semmivel sem különbözött a nürnbergi, dachaui és egyéb "háborús bűnös" ügyekkel foglalkozó törvényszékek személyzetétől. Zsidók voltak - nagyobb részt - a tanúk is, akikről Maurice Bardéche írja, hogy egyetlen gondjuk volt: gyűlöletüket nem egészen nyíltan mutatni és legalább a kihallgatás során a tárgyilagosság benyomását kelteni. Jellemző az "igazságszolgáltatásnak" erre a fajtájára, hogy csak 240 tanút hallgattak ki, de 300 000 esküt helyettesítő nyilatkozattal bizonyították a vádat. Mondanunk sem kell, hogy ezek túlnyomó része hamis volt. A vádlottakat pontosan olyan kínzásoknak vetették alá mint a szovjet börtönökben. Július Streichert véresre korbácsolták és kényszerítették, hogy a toiletteből vizet igyon. Fogait felpeckelték, azután amerikai egyenruhában járó zsidók a szájába köptek, majd kényszerítették, hogy egy néger lábait csókolgassa. A Schwäbisch Hall fogházában az Adolf Hitler Leibstandart Garde fiatal tisztjeit, katonáit véresre korbácsolták, azután le kellett feküdniük a földre, ahol nemi szerveikre tapostak. Mint a malmedy-i perben is, az akasztásnál felhúzták, majd ismét visszaeresztették őket. Így kényszerítették ki belőlük a kívánt vallomásokat. A Sepp Dietrichből, Joachim Paiperből ilyen eszközökkel kipréselt vallomás alapján ítélték el a Leibstandart Gardet, mint bűnös organizációt.
Az SS gazdasági
hivatala ellen folytatott perben Oswald Pohl SS tábornokot
barbárul bántalmazták. Arcát fekáliával bekenték és addig
verték, amíg a kívánt, önmagát vádoló vallomást megtette.
Hasonlóképpen kínozták az amerikai egyenruhát viselő zsidók
Weiss SS Obergruppenführert Frankfurt am Mainban és Dachauban.
Amerikai szolgálatban álló zsidók a Malmedy perben hasonló
módon kényszerítettek ki vallomásokat német katonákból.
McCarthy amerikai szenátor 1949. május 20-án minderről
nyilatkozatot adott az amerikai sajtónak, és ebben többek
között a következőket mondotta:
"Úgy gondolom, a világ elvárta tőlünk, hogy az amerikai joggyakorlat bizonyítékaként azt magával a legyőzött ellenségünkkel szemben is alkalmazzuk. Ehelyett Gestapo és GPU módszereket alkalmaztak. Tanúvallomásokat hallottam és dokumentációs bizonyítékokat olvastam, amelyekből kitűnt, hogy a vád alá helyezett személyeket ütötték, verték, és testileg kihozták, mégpedig olyan módszerekkel, amelyek csak beteg agyvelőkben születhetnek meg. Látszat pereknek és látszat kivégzéseknek tették ki őket, megfenyegették a vádlottakat, hogy családtagjaiktól elrabolják az élelmiszerjegyeket. Mindez a vádlók jóváhagyásával történt, hogy megteremtsék a vallomások kicsikarásához szükséges lélektani légkört. Ha az Egyesült Államok néhány embernek ilyen cselekményeit büntetlenül hagyják, akkor az egész világ örök időkre bírálhat minket és kétségbe vonhatja ami erkölcsi motívumaink helyességét."
De nemcsak a kínzások
alapján ítéltek, hanem a hamis dokumentumok alapján is. A
terhelő dokumentumok mellé nem volt szabad odatenni az enyhítő
bizonyítékokat. Ez már magában is hamisítás. A "Madrid"
című folyóirat már a per tartama alatt megírta, hogy élelmes
amerikai zsidók egyes KZ-eket múzeummá alakítottak át és jó
pénzért amerikai turistákat, újságírókat invitáltak meg,
hogy a borzalmak helyét mutogassák. Viaszbabák segítségével
rekonstruálták a lágerek "gázkamráinak" bejáratát.
Viaszbabákkal készült borzalmasan eltorzított bábukkal
mutatták be a lágerekben történt állítólagos kínzásokat.
Ha valahol nem volt ilyen "gázkamra" - és a legtöbb
táborban nem volt - ott a thrillerekben bevált módszerekkel
építettek egyet, mint erről még később szó lesz.
Nemcsak a World
Jewish Congress és még más zsidó szervezetek propagandája
dolgozott filmtrükkökkel. hasonló értékű bizonyítékokkal
operált Robert M. Kempner, az egykori német-zsidó emigráns
által vezetett vádhatóság is. Funk birodalmi gazdasági
miniszter ellen bemutattak egy filmet, amelyen nagy tömegben
látszottak arany fogak, szemüvegek, orrcsíptetők, amelyeknek
azt kellett volna igazolniuk, hogy ezek a lágerekben megölt
zsidóktól származtak. Ma már köztudomású, hogy a filmet
hamisították és az amerikai csapatokkal érkező amerikai
zsidók hozták Frankfurtba, pár nappal a város elfoglalása
után. Hasonlóképpen hamisítvány a "Todesmühle"
című hírhedt film, amelyet a nürnbergi tárgyalási termében
azért mutattak be, hogy a vádlottak ellen hangulatot keltsenek.
Az ítéletek
meghozatalában nagy szerepet játszottak az úgynevezett
affidavitok. Ezeket olyan tanúk nevében állították ki, akik
nem tudtak, vagy nem mertek megjelenni a tárgyaláson. Az
affidavitoknak legalább egy harmada hamisítvány volt. A
hamisítások mind a vádhatóságban szereplő zsidóktól,
Einsteintől, Peter Bevauistól, Rolf Wartenbergtől származtak.
A német származású tanúkat a zsidó interrogátorok azzal
fenyegették, hogy kiszolgáltatják őket a szovjetnek. A tanúk
legnagyobb részét Robert M. Kempner, Einstein, Wartenberg,
Mandellaub megfélemlítették. Az elővizsgálatokat szovjet
terrorista módszerekkel a C.I.C.-ben helyet foglaló
Morgenthau-boyok folytatták le és nem egyszer nyúltak a
legbarbárabb kínzások módszereihez, - mint azt a "Das
Letzte Wort über Nürnberg" című német kiadvány is
ékesen bizonyítja. Friedrich Gauss, Ribbentrop helyettese, a
tárgyalás egyik koronatanúja a védő kérdéseire a
főtárgyaláson elismerte, hogy Robert M. Kempner fővádló őt
is megfenyegette, hogy kiszolgáltatja a szovjetnek. Ettől való
félelmében tett olyan vallomást, amely a valóságnál sokkal
rosszabb megvilágításba helyezte a fővádlottakat és
Németország háborús szerepét.
A zsidók itt is
gondosan folytatták azt a taktikájukat, hogy nekik a második
vonalban kell maradni és a kereszténységet kell előtérbe
tolni. A bírák, akik ítélkeztek, keresztények voltak,
keresztényi hit és erkölcs nélkül. Azonban a terhelő
adatokat, hamisított filmeket, jegyzőkönyveket, affidavitokat,
kikényszerített vallomásokat a nagy tárgyalás hátterében
működő zsidó vádlók, C.I.C. ügynökök, hamis tanúk és a
bosszút lihegő gyűlölködők szállították. A bírák a
vádhatóság terrorja alatt állottak. General Taylor, aki a
vádhatóság részéről mint legfőbb amerikai vádló
szerepelt, Robert M. Kempnerrel együtt valóságos kémszolgálatot
tartott fent a bírói szobákból kiszivárgó hírek és
vélemények ellenőrzésére. A vádhatóságoknál dolgozó
személyek 90 százalékban olyanokból állottak, akiknek a
hitleri fajtörvények miatt kellett elhagyni Németországot.
Earl Carrol amerikai ügyvéd maga is kijelentette, hogy az ő
megfigyelései szerint a nürnbergi törvényszéknél dolgozó
amerikai alkalmazottaknak 10 százaléka sem volt amerikai
születésű. (Nicht 10 % in Gericht tätigen amerikanischen
Angestellten geborene Amerikaner seien.) A nürnbergi
bosszúhadjárat igazi hátterét azonban épp egy amerikai bíró,
Judge Wenersturm leplezte le, aki a délkelet német generálisok
"háborús bűnös" perében volt az ítélkező tanács
elnöke. Wenersturm egészen regényes körülmények között
disszidált a nürnbergi törvényszékről és hazatért
Amerikába. Fél órával elutazása előtt nyilatkozatot adott -
a keresztény kézben levő - Chichago Tribune munkatársának
azzal, ha ő már épségben leszállott az amerikai repülőtéren.
Ebben a nyilatkozatban kijelentette:
1. Azok a magasabb
rendű eszmények, amelyeket a nürnbergi katonai törvényszék
számára előírtak, soha nem valósultak meg.
2. Az a tény, hogy csak győztesek ítéltek legyőzöttek fölött, nem mozdítja elő az igazságosságot, 3. A vádhatóság tagjait ahelyett, hogy új jogi példakép megalkotására törekedtek volna, a személyes becsvágy és üldözési szándék vezette. 4. A vádhatóság azon fáradozott, hogy a védelmet, ahol csak lehet, akadályozza és elzárja előle a bizonyító anyagot. 5. A Taylor tábornok vezetése alatt álló vádhatóság minden erővel azon dolgozott, hogy a katonai bíróságok együttes határozatát, amely arra irányult, hogy Washingtonból további bizonyító anyagot szerezzenek be, lehetőleg megakadályozza és lehetetlenné tegye. 6. A nürnbergi törvényszék épületét 90 százalékban olyan személyek népesítették be, akik politikai, vagy faji okokból mindenképpen a vádhatóság pártján állottak. 7. A vádhatóság értett hozzá, hogy a katonai törvényszék egész munkatörzsét olyan "amerikaiakból" állítsa össze, akik igen rövid idő óta állampolgárok, s akik az igazgatási szolgálatban, fordításoknál stb. a vádlottakkal szemben ellenséges légkört teremtettek. 8. A nürnbergi eljárás ürügyül szolgáló célja az volt, hogy a németeknek megmutassa a Führerjük bűneit.
Azonban, amit a
németeknek mutattak, csupán az volt, hogy brutális és kemény
győzök kezébe kerültek. Ha hét hónappal előbb tudtam volna,
mi folyik Nürnbergben, soha nem mentem volna oda. (Das letze Wort
über Nürnberg. Der Weg kiadás, 57. oldal.)
Mikor a nyilatkozattal kapcsolatban valaki megkérdezte, hogy miért várt Wenersturm annak nyilvánosságra hozatalával addig, amíg személyesen Amerikába érhetett, egy angol sajtómegfigyelő így felelt: - Wenersturm bíró nagyon jól tudta, hogy az amerikai polgári repülésben a repülőgép szerencsétlenségek nem tartoznak a ritkaságok közé. Jehova bosszújától tehát már az amerikaiak élete sem volt biztonságban. Nekünk elég annyit megállapítani, hogy Nürnberg nem az amerikai és az angol szellem, hanem a törzsi nácizmus legjellegzetesebb műve volt. Világosan megmutatta, hogy ha az igazságszolgáltatás a zsidók kezére kerül, ott nincs igazság, nincs korrektség, mert a kettős erkölcs szerint a nemzsidókkal szemben minden megengedett. A nürnbergi vádlók számára nem a törvény írta elő a cselekvés módját, hanem a Jegyzőkönyvek: "... mi más oldalról támadunk, hogy lerontsuk az összes intézményeket, minden létező rendet, hogy uralkodhassunk a törvény fölött."
Nemcsak a nürnbergi
szellem mutatja, hogy ott a jehovai bosszú érvényesült. A
törvényszék 3000 alkalmazottja közül 2400 zsidó volt! Ez a
szám mindennél többet mond. A világzsidóság ítélkezett
Nürnbergben. Célja nemcsak a keresztényi jog lerombolása volt,
hanem hogy minél többet büntessen meg "gyűlölői"
közül. A nürnbergi tragédia hátterében világosan
felismerhető egy messzebb tekintő szándék: az egész világ
terrorizálása a nürnbergi ítéleteken keresztül. Elnémítani
minden ellenvéleményt, háborús bűnösséggé kiáltani ki
minden, a zsidók ellen gyakorolt, vagy jövőben gyakorolható
kritikát és szovjet mintára halállal büntetni azokat, akik
látni mernek!
Ezen kívül volt még egy nagyobb cél is, amit tökéletesen elértek: a keresztény és nemzsidó népek kibékülésének megakadályozása. A cél az volt, hogy a német népben gyűlöletet keltsenek Amerika iránt. Hiszen a világzsidóság sejtette, hogy egyszer a keresztény Amerikának is szüksége lehet a német hadosztályokra a bolsevizmussal szemben. Miután az ítéleteket nagyobb részt Amerika nevében hozták, azokat úgy kellett megszövegezni, hogy egyetlen kultúr európainak se legyen kedve soha többé fegyvert fogni Amerika oldalán. Úgy kellett ítélni, hogy igaza legyen Churchillnak: "A csataterek fölött kinő a fű, de az akasztófák fölött sohasem."
A világzsidóságnak
Amerika ellen ez volt a legnagyobb árulása. A célt elérték, s
ez tökéletesen megmutatkozott az 1945-51 közötti német
közhangulatban, amely erkölcsileg Amerikát egy síkra helyezte
a Szovjetunióval. Oda kellett helyeznie, mert hiszen még a
landsbergi ítéletek végrehajtása idején sem engedték
kimondani az igazságot:
- Emberek! Ezt nem Washington Amerikája, és nem a Magna Charta Angliája, nem Descartes Franciaországa cselekedte, hanem a világhódítók. Nürnbergben a Purim szelleme ítélkezett. "És elpusztítának gyűlölőikből 75 ezret", mondja Eszter királynő könyve. A német orvos, német tanító hónapokig minden bűn nélkül sínylődött az internáló táborban. A zsidóság - Morgenthau és Morgenthau veje, Clay generális útján - előírta, hogy két éven keresztül az egész német nép számára csak olyan kalóriamennyiséget szabad adni, mint amennyit a koncentrációs táborok lakói kaptak akkor, midőn a szövetségesek már szétbombázták a vasutakat és nem lehetett szállítani az élelmiszereket. A Hámánt hamisan vádoló Eszter királynő kísértete jött vissza a keresztény Európába, hogy hamis tanúkat fogadjon, hamis affidavitokat gyártson, filmeket hamisítson, ártatlanokat kínozzon a börtönök pincéiben és hogy meghamisítsa a történelmet is.
A legszörnyűbb
következmény, amely máig is sújtja a világot: az árulás
apoteózisa, az árulók megjutalmazása volt. Nürnberg
felmentést adott mindenkinek, aki legalább egyszer elárulta a
hazáját és elítélt mindenkit, aki megtartotta az állami
felsőbbségnek tett esküt, Ezzel elmosódott a határ a
hazafiság és az árulás, a hűség és a becstelenség között.
Melyik államot szabad, vagy kell elárulni? A Hitlerét, vagy
esetleg a Washingtonét is? Julius Rosenbergnek és az
atomkémeknek felmentő ítéletet kézbesítettek már előre
Nürnbergben. Mikor mégis kivégezték őket, az Amerika ellenes
zsidó tüntetések megmutatták, hogy a zsidó szellem helyesnek,
jogosnak tart minden idegen ország elleni hűtlenséget. Az angol
katonai törvény akkor is megkövetelte a halálig tartó
hűséget. A német katonákkal szemben halálos ítéletet
hoztak, mert engedelmeskedtek a parancsnak. Az árulót
megjutalmazták. Ezzel lerombolták mindazt, ami fenntartotta
eddig az államokat és nemzeteket.
A nürnbergi
törvényszék azonban nemcsak a bosszú szimbólumává
változott, hanem az erkölcsi elaljasodás jelképévé is. A
háborútól feldúlt, nyomorgó, éhező Európában a nürnbergi
törvényszék épülete a fekete piac központját is jelentette.
Mark Lautern megrázó képet fest a nagy mocsárról, amely a
nürnbergi törvényszék körül terjengett. Jöttek a
Solomonsonok, Schlossbergerek, Rabinovicsok, akik - mint a
vádhatóság alkalmazottjai két halálos ítélet vagy kivégzés
között - amerikai cigarettát, porcelánt, ezüstöt, aranyat,
prémet, reneszánszkori festményeket árultak. Mr. Solomonson az
órákra specializálta magát. Mr. Sterling képeket csempészett.
Mr. Cohen vagon tételben ajánlott kávét, vagy amerikai
cigarettát.
És ott volt persze az amerikai rádiók hírhedt kommentátora, Gaston Oulmán, kubai zsidó, aki 285 tárgyalási napon át a legvadabb ószövetségi gyűlöletet lihegte öt világrész rádió hallgatói felé. Mr. Oulmánnak aztán hirtelen szöknie kellett. Nemcsak az derült ki róla, hogy kommunista, hanem az is, hogy a világ büntető törvénykönyveinek nincs olyan fejezete, amelybe bele ne ütközött volna. "Nemcsak minden értékkel és áruval folytatott fekete kereskedelem tette a nürnbergi igazságügyi palotát Európa egyedülálló mocsarává, - frja Mark Lautern." Sokkal több volt ennél az erkölcsi leértékelése minden értéknek és ez is innen indult ki. A törvényszék külföldi alkalmazottainak a lakásokban és szállodákban folytatott orgiái gyakran Nürnberg egész városrészeiben okoztak izgalmat és felháborodást. Mind több lett a fiatalkorú női alkalmazottak száma, köztük németek és szövetségesek, akiket belerántottak a rothadás, korrupció örvényeibe. A nemi élet korlátlansága és legsötétebb perverzitása uralkodott ezekben a körökben s a bizonyítható botrány történetek bizonyos újságokat évekre elláttak Nürnbergből származó anyaggal. (Das letze Wort über Nürnberg 68. oldal)
Halálra ítélve és
életfogytiglani fegyházra büntetve álltak Eszter királynő
népe előtt az új Hámánok és hallották, amint gyűlölőik,
a feketések, a perverzek, az ember kínzók kórusban éneklik a
Lehár Víg özvegyéből átalakított nürnbergi indulót:
Da geh in PX, Dort bin ich bis halb sechs! 1946. október 16-án éjfélkor 11 "háborús bűnös" európai elindult a nürnbergi akasztófák felé. És ekkor megtörtént a csoda. A halál küszöbén a legyőzöttek diadalt vettek a győzteseken. Nem bitófára léptek, hanem erkölcsi piedesztálra amelyen még egy jobbik Európa állt. Elsőnek szótlanul halt meg Joachim von Ribbentrop külügyminiszter. Utána márványhideg arccal, ragyogó csizmákban, elegáns uniformisban Wilhelm Keitel tábornagy állott az akasztófa alá és szólt: - Két millió német katona halt meg a hazáért. Most én is követem a fiaimat! Utána Dr. Ernst Kaltenbrunner következett: - Forró szívvel szerettem hazámat és német népemet! - mondotta '"- Németország szerencse fel! Szótlanul, mozdulatlan arccal és vonásain a mértéktelen megvetéssel lépett a hóhér elé dr. Alfred Rosenberg, akit dr. Hans Frank, a lengyelországi főkormányzó követett a halálba. Az ő terhükre írták azokat a zsidókat, akik - állítólag - elpusztultak a keleti területeken. Dr. Wilhelm Frick birodalmi miniszter következett: - Sokáig éljen az örök Németország! - kiáltotta mielőtt kinyílt a halába vezető csapóajtó.
Arcán maró gúnnyal
és a nézők iránti mélységes megvetéssel lépett elő Julius
Streicher, aki a Látók közé tartozott. Streichert egy Blitt
nevű New York-i zsidó fogta el, aki őrnagyi rangban arra
specializálta magát, hogy kiirtja az "antiszemitákat".
Streicher látta talán legtisztábban azt a veszélyt, amely most
a bitófáig vezette azokat, akik védekezni mertek. Nürnbergről
ő mondotta ki a teljes igazságot:
- Purim ünnep 1946-ban!
Utána dr. Fritz
Schaukel halt meg ezekkel a szavakkal:
- Ártatlanul halok meg. Tisztelem az amerikai katonákat és tiszteket, de nem az amerikai igazságszolgáltatást! Emelt fejjel lépett a bitó alá Alfred Jodl vezérezredes, akit Arthur Seyss-Inqart követett a mártírok útján: - Hiszem, - mondotta - hogy ez a kivégzés az utolsó felvonás lesz a második világháború tragédiájában. Talán szimbolikus volt, hogy John C. Woods, a katonai hóhér, aki 103 perc alatt végzett a "háborús bűnösökkel" szintén zsidó volt. - Ez a gyors munka, mondotta büszkén, megérdemel egy jó adag italt, - miközben a Life riportere kezében a kötéllel megörökítette, hogy ezt a fényképet az ízlés nagyobb dicsőségére első oldalon közölje a nagy világmagazin. Igen! Mindez megérdemel egy jó adag italt. Hiszen a bírák és hóhérok fölött ott sötétlik már Julius Streicher jóslata, amelyet szintén az akasztófa alatt mondott: - Titeket majd a bolsevisták fognak felakasztani!
Hermann Göring
birodalmi marsall, aki fél órával a kivégzési ideje előtt
bevette a hozzá becsempészett ciánkálit, holtan fekszik
cellájában. Hitler holttestét angol, amerikai, orosz ügynökök
lázasan keresik a Führerbunker romjai között. Göbbels egész
családjával együtt elpusztult, illetőleg öngyilkos lett,
miután hat gyermekét kiirtotta. Bormann eltűnt. Himmler
ciánkálival öngyilkosságot követett el, amikor az angol zsidó
kihallgató kezére került. Robert Ley a nürnbergi börtönben
lett öngyilkos. Mussolinit lábánál fogva akasztották fel
Milánóban, az egykor érette őrjöngő tömeg ellenkező jelű
üvöltése közepette.
Most tehát elindulhatnak a repülőgépek, amelyek majd Németország fölött szétszórják a nürnbergi áldozatok elégetett holttestének hamuját. És ez a hamuszórás a legszimbolikusabb cselekedet az új Purim után. Ez az ítélkezők, az új Purim ünnep résztvevőinek rossz lelkiismerete, emésztő bűntudata. Mi lesz, ha egyszer elszáll a Purim mámora? Ezeket nem lehet eltemetni! Hiszen egyszer kiáshatják sírjaikat és egyszer napvilágra kerülhetnek a bizonyítékok az igazi háborús bűnösök ellen. Mi lesz, ha egyszer a terror, szellemi elnyomás után mégis csak megszólal a homo homanus lelkiismerete és számon kér mindent: az elhallgatott Katyntól, a prágai tömegmészárlásig! A holttestek még ki sem hűltek, a hamut még el sem vitte a szél, de a hóhérok már remegnek. Nem a streicheri jóslattól félnek, hanem az igazságtól. Hiszen a Hámánokat kétezerötszáz év óta sohasem sikerült megölni. A szellemük mindig feltámadt, hogy új és új veszélyekbe sodorja a törzsi nácizmus világuralmát.
Hát jöjjenek a
többi Hámánok is. Hiszen nemcsak ezek a németek voltak
bűnösök. Bosszút kell állni azokon is, akik barátaik voltak,
akik velük "kollaboráltak", akik a maguk hazafisága
szemszögéből ugyanazt vették észre, amit a német ébredés
elindítói láttak. Világos cél ez: el kell venni a kedvét
mindenkinek és mindörökre attól, hogy olyan irányzatok mellé
szegődjék, amelyek nem kedveznek a világuralmi
totaliarizmusnak. , Franciaországban a sír felé haladó ősz
hadvezért, Pétaint ítélik életfogytiglani várfogságra,
hálából azért, mert megvédett egy másik várat, Verdunt, a
németek ellen. Aztán Pierre Laval, francia miniszterelnök lép
a kivégzőosztag elé. Előzőleg ő is ciánkálit vesz be. Az
orvosok két óráig küzdenek azért, hogy megmenthessék - a
halálnak. Végre ott áll a katonák fegyvere előtt s a
kirendelt bírák elbújnak a rabszállító kocsi mögé, hogy ne
lássák ítéletül következményeit. A ciánkálitól
összeroncsolt szervezetű Laval azonban azt sem akarja elfogadni,
hogy ülve, egy széken végezzék ki. Tántorogva áll fel, de
azt mondja:
- A francia minisztertanács elnöke állva hal meg! Maga vezényli a tüzet a katonáknak, akik rosszul lőnek. A francia miniszterelnöknek végül is egy, a tarkójára irányzott revolverrel kell megadni a kegyelemlövést. Norvégiában Quisling miniszterelnököt az akershursi fogház udvarán lövik agyon és a norvég katonák, a kivégző osztag tagjai megrendülnek attól a hősiességtől, méltóságteljes magatartástól, amellyel a bolsevizmus egyik legrégibb ellenfele a fegyverek csöve elé lép.
Magyarország
államfőjét, Szálasi Ferencet, kormányának tagjaival együtt
végzik ki. Az előző államfő, Horthy Miklós csak úgy tud
menekülni Nürnbergből, hogy mint a vád egyik koronatanúja
letagadja a saját maga által szentesített, úgynevezett
"zsidótörvényeket". Szálasi Ferenc fővetéssel lép
el kormányának az akasztófán lógó tagjai előtt és olyan
hősiesen megy a halálba, hogy a kivégzéséről készült
szovjet filmet be kell tiltani, mert magatartása megrázza az
egész országot. Magyarország négy miniszterelnöke, Bárdossy
László, Imrédy Béla, Sztójay Döme, Szöllősi Jenő egyforma
hősiességgel halnak meg az akasztófákon, vagy a kivégző
oszlopokhoz kötve. Akik ellenük a népbírósági törvényt
hozták, vagy föléjük a bírói székbe ülnek, csaknem kivétel
nélkül a diadalmas faj képviselői. Bárdossy László még
csak nem is "antiszemita". Egyetlen bűne, hogy hadat
üzent a bolsevizmusnak. S amikor a kivégzési helyen szorongó,
gettóból szabadult csőcselékre, a bosszúszomjas tömegre
tekint, utolsó imaként kiáltja az ég felé:
Isten! Szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól! Romániában Antonescu marsallt, a román nép egyik leghűségesebb hősét végzik ki. Jugoszláviában a nemzeti érzelmű partizánok vezérét, Drazsa Mihajlovicsot adják Mojse Pijade hóhérainak kezére és akasztófán hal meg, 1947. április 18-án a független Szlovákia pap-miniszterelnöke, dr. Tiso József, népének szabadsághőse. A bosszú már nem áll meg az egyház vezetőivel szemben sem. Krisztus papját a pápa sem tudja kimenteni a nagy szabadkőműves humanista Benes Eduard kezéből, aki zordonul mondja: - "Tisonak lógnia kell!"
Nyolc, illetőleg
kilenc ország államfői, miniszterelnökei halnak meg az új
Purim során. Népük számára azonban nem háborús bűnösök
ok, hanem szimbólumai a népek mártíromságának. Hiszen utánuk
jönnek a névtelenek, az esküjükhöz hű maradt katonák, a
szellemi emberek, írók, újságírók, parasztok, papok,
lelkészek és most már nemcsak a "nácik", nemcsak a
"fasiszták", nemcsak az "antiszemiták",
hanem mindenki, aki minőséget képvisel, aki kellemetlen tanú a
gaztettek elkövetői ellen. "Háborús bűnös" például
Orsós Ferenc magyar egyetemi tanár, a törvényszéki orvostan
európai hírű képviselője, csupán azért, mert Katynban ő is
aláírta a jegyzőkönyvet, amely szerint a lengyel tiszteket nem
a németek, hanem a szovjetek gyilkolták meg. Keleten és
Nyugaton most már világos a bolsevizmus 1919-es tendenciája, a
talmudi parancs, amely azt hirdeti: "a keresztények
legjobbját öld meg". A bosszú őrületében biológiai
osztályharc ez! A nemzsidó népek elitjének fizikai
kipusztítása, hogy többé ne akadjon ember és szabadsághős,
aki veszélyeztetni meri ezt az uralmat.
Az amerikaiak azonban
talán már érzik, hogy közelít az idő, mikor őket is
fenyegetni kezdi a streicheri prófécia:
- "Titeket majd a bolsevikek fognak felakasztani." Júdea kötele az elítéltekbe és az emberiség torkába belefojtja a szót. Amerikának azonban az fogja a legnagyobb szolgálatot tenni, aki egyszer ki meri mondani, hogy mindezt nem Amerikai csinálta, hanem a világzsidóság és hogy Nürnberg nem az új jog kezdete, hanem a zsidó terror új Purimja volt. Hiszen a nürnbergi szellem mártírjai között már nem csak legyőzöttek és kollaboránsok vannak ez idő tájban. A morgethauizmus egyik első számú mártírja Amerika legendás hőse - Patton generális, a Németországba bevonuló US Army vezére, a "páncélos huszár". Ő még a maga nyersességében is lovag és gentleman. Gyermekien naiv óriás, az amerikai pionírok leszármazottja, aki harcolt a nácizmus" ellen, mert azt hitte, hogy az valami ördögi rossz. Így mondták a propagandisták, az újságírók, az államférfiak. gyűlölettel érkezett Németországba. Hitte, hogy a nácikat meg kell büntetni. Egyszer aztán egy német tejes asszony, aki szomszédjában lakott, véletlenül elébe jutott s beszélni kezdett arról, ami a parancsnoki villán túl történik. Az országutakról, ahol Morgenthau-boyok parancsára a MP. kiborítja a városoknak szánt tejet, a zsúfolt internálótáborokról, amelyekben már nem nácik ülnek, hanem egyszerű kötelességüket teljesítő német katonák, a munkásokról, akiket a KZ-esek bosszúja kiűz a lakásaikból, s a kórházakról, melyekben a zsidó orvosok azt tanácsolják, hogy minden negyedik gyermeket injekcióval kell elpusztítani, mert nincs tej a táplálásukra. És Patton generális, a katona, a nyugati gentleman elindul, hogy saját szemével győződjék meg arról: vajon igazat mond-e ez a német parasztasszony? Eltakart rangjelzéssel, mint egyszerű amerikai katona járja végig a földi poklot; a börtönöket, az internáló táborokat, a hadifogolytáborokat, ahol látja, hogy akik a németeket kínozzák, akik a kollektív bűnösség elméletét hirdetik és a kollektív büntetést gyakorolják, nem Washington, hanem Jehova népének fiai. A tisztek szigorú parancsot kapnak, hogy a félholt foglyoknak adjanak elegendő élelmet, a MP-nek megtiltja, hogy az országúton kiborogassák a csecsemőtejet. General Patton nem hajlandó végrehajtani a Morgenthau tervet. Ő Amerikáért harcolt és nem Júdeáért. A Morgenthau terv végrehajtását csak egy másik amerikai generális vállalja: Dwight Eisenhower.
A "páncélos-huszár"
fölött nem lehet Nürnbergben ítélni. Pattont tehát halálra
ítélik a függönyök mögött. De ugyanazok ítélkeznek rajta,
akik a Nürnbergbe hurcolt németeken. Ma már tudott, de
elhallgatott tény, hogy C.I.C. ügynökök parancsára Patton
autójának nekihajtat egy másik "amerikai" autó. A
napnyugati lovag azonban csak megsebesül a "véletlen"
szerencsétlenségnél. Mentőautóba teszik s erre a mentőkocsit
ütköztetik össze egy óriás amerikai teherautóval. Most már
halott Patton generális. De a zsebéből eltűnik valami, amitől
okuk volt félni a világhódítóknak.
- Van egy kis fekete noteszem - mondotta egyszer a halott hős. - És ha egyszer visszamegyek Amerikába: nagy tisztogatás lesz Washingtonban! Vajon Patton-e az utolsó amerikai áldozat, akit halálra tipor a Morgenthau-boyok vezette őrült bosszútank? Vagy jön még utána más is? Jönnek a Forrestalok, McCarthyak és a többiek? Az ő lecsukódó szemei azonban bizonyosan láttak. S ugyanazt látták, mint Keitel, Jodl, vagy Streicher, amikor ott álltak a nürnbergi bitófa alatt.
Valaki és valakik
azonban nem kerültek Nürnbergbe: a frankfurti Zsidókérdést
Kutató Intézet és az 1903-ban alapított "Weltdienst"
(World Service) sajtószolgálat képviselői. Ezeket elsőnek
fogták le az amerikai CIC zsidó tagjai. Elsőként vitték
Nürnbergbe és fenyegették meg őket azzal, hogy a birodalmi
kormány tagjait megelőzve fognak akasztófára kerülni. Ezek
azonban azt mondták az "amerikai" interrogátoroknak:
A világhódítóknak igen-igen kellemetlen lett
volna, ha ezeknek az intézményeknek vezetői - "védekeznek".- Jó! Mi odaállunk a nürnbergi törvényszék elé, de elrejtett dokumentumaink segítségével bizonyítani fogjuk a világzsidóság háborús bűnösségét. Ugyanakkor pedig kénytelenek leszünk felfedni, hogy például a Weltdienst nem volt náci szervezet. Huszonhárom nemzet tagjai támogatták kiadványaikat. Köztük egy volt amerikai elnök, a svéd vezérkar számos tagja, az angol arisztokrácia jobbjai, a Dél-amerikai Unió miniszterelnöke. A világhódítók által legjobban gyűlölt német intézmény vezetői a vádiratig sem jutottak el. Sietve szabadlábra helyezték őket s ha valaki elolvassa a nürnbergi ítéletet, a "bűnös organizációk" között egyáltalán nem szerepel a frankfurti Zsidókérdést Kutató Intézet, sem pedig a Weltdienst. Az Union című angol lap 1952. január 19-iki száma írta: Németországból arról az ízléstelen tényről érkezik híradás, hogy az amerikai hadsereg európai parancsnoklási körzetében a nürnbergi törvényszéki palotában, - ahol Göringet és a többi nemzeti-szocialista vezért halálra ítélték, - felavatták az első zsidó imaházat (kápolnát). Ha még valami szükséges volt a német közvélemény meggyőzésére, hogy vezéreiket a világzsidóság üzelmei következtében gyilkolták meg, - ez a kápolnaavatás elég volt a teljes bizonysághoz! Az új Purim szimbóluma, azonban mégis a nürnbergi tárgyalóterem marad, ahol 1952-ben zsidó imaházat rendeztek be. Jehova dicsőségére. S annak bizonyságául, hogy Nürnbergben nem a szövetségesek ítélkeztek, hanem - Júdea! |
2020. július 9., csütörtök
VILÁGHÓDÍTÓK
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Biztonságban Izrael fiainak kezétől! Jaj a vérszomjas és dühös zsidóknak. Isten átkozza őket.
VálaszTörlés