Pénzvilág
A Pénzhatalom eszköze,
a gazdasági élet Irányítása
A
Portugáliában, 1999-ben megrendezett
Bilderberg-konferencián, Kenneth Clarke, az angol
parlament tagja „nemzetközi pénzügyi létesítmény”
megalapozását javasolta, miszerint a világnak két nagy körzeti
pénzegységre van szüksége.
A
Bilderberg-csoport és testvére, a Trilateral Commission régen
álmodoznak a világ három nagy térségre való felosztásáról,
ami megkönnyítené az ENSZ-világkormány munkáját.
Clarke
új nemzetközi létesítménye tulajdonképpen „nemzetek
feletti hatalommal bíró ügynökségek”létrehozását
tervezi, amely irányítaná a világ három nagy pénzegységének
forgalmát, amihez teljhatalmú „nemzetközi
pénzügyminisztert” jelölne ki.
A
Bilderberg-csoport kiválóságai megállapodtak abban, hogy „az új
körzeti pénzegységek, amelyek egyetlen ország tulajdonát sem
képeznék, ’jelentősen elősegítenék a nacionalizmusok és a
régi idejét múlt nemzeti függetlenség eltűnését’. Továbbá,
David Rockefeller és számos más bankár nagy megelégedéssel
vette tudomásul, hogy semmi okuk nincs az aggodalomra, hiszen a
fizetésképtelenné vált nemzetek felvett kölcsöneit úgyis majd
az amerikai adófizetők térítik meg.
A
Bilderberg-csoport Eisenhower óta irányítja a Fehér Ház
politikáját. Legtöbb amerikai elnök a Bilderberg-csoport vagy a
Trilateral Commission tagja és kinevezettje volt és ma is az.
Maastricht
Treaty Article 107
„Neither
the European Central Bank nor a national central bank nor any
member of their decision-making body shall seek or take
instructions from Community Institutions or bodies from any
government of a Member State or from any other body.”
|
Ez
a 107-es cikkely az a bizonyos béklyó, ami röviden annyit jelent,
hogy az EU-ban a tagállam bele sem szólhat a pénzzel
kapcsolatos ügyekbe, csak a Központi EURO-bank (ECB)
igazgatósága! Felületesen, de mindenki tudja, hogy
közgazdaságunkat, vagyis a mindennapi életünket pénzzel
irányítják.
A
Nemzetközi Valutaalap (IMF) a nemzet vagyonának hitel (érték)
fedezetével biztosítja kölcsöneit. Vagyis a kormány nevében a
hitel biztosítására a pénzügyminiszter jelzálog-szerződést ír
alá, a kölcsönző banknak.
Helyszűke
miatt nincs lehetőség feltárni az összes, szabadságunkat megkötő
béklyót, amelyek a nép előtt láthatatlanok, de még azt meg kell
említeni, hogy a tagállamok a valutakészleteiket az EU Központi
Bankjaiban kell, hogy őrizzék!
Bundesbank
President Hans Tietmeyer a member of the Board said: ’Lawmakers
should respect the ECD’s independence.’ Magyarul
ez azt jelenti, hogy a Bundesbank elnöke, Hans
Tietmeyer, aki az Európai
Központi Bank egyik igazgatója, kijelentette: ’A
törvényhozóknak tiszteletben kell tartaniuk az EU Központi Bank
függetlenségét.’ ”
A
Magyar Nemzeti Bank elnöke is ugyanezt követeli, mert az EU-ba való
bejutás egyik feltétele az, hogy a társország központi bankja
független legyen. Ezért volt szükséges a privatizációra!
Magánkézben van az amerikai nép pénze?
Az
Egyesült Államok 28. elnöke, Woodrow T. Wilson, 1912.
november 5-én vitte be a Demokrata Pártot a Fehér Házba. Wilson
elnök mögött, akit „pénzügyi lángésznek” neveztek,
tekintélyes bankárcsaládok álltak: Jacob Schiff, Bernard
Baruch, Henry Morgenthau, és még számtalan sokan mások.
Egy év múlva, 1913. december 22-én az amerikai képviselőház 298
szavazattal 60 ellenében elfogadta a Federális Tartalékalapról
(Federal Reserve System) szóló törvényt, amit a szenátus 43
szavazattal, 25 ellenében jóváhagyott.
Gondoskodva
arról, hogy az újonnan megválasztott államelnöknek megfelelő
tanácsosai legyenek, a bankárok a saját ügynökeikkel vették őt
körül. A legfontosabb ezek közül, Edward Mandell
House „ezredes” brit üzletember fia volt, aki a déli
államokban brit pénzérdekeltségeket képviselt.
Wilson
kormányzása alatt, lassacskán House
lett a tulajdonképpeni elnök. Azzal a
bámulatos ügyességgel, amellyel a háttérben a szálakat tudta
húzogatni, elérte, hogy mindkét kedvenc tervét, egy központi
bank felállítását és a fokozatosan emelkedő jövedelmi adó
bevezetésének a gondolatát elfogadták és megszavazták. Ma már
tudott tény, hogyPhilip Dru: Az
adminisztrátor című könyvnek a
tulajdonképpeni szerzője maga House volt, aki leírja, hogy miként
működött Dru a szocializmus megvalósításán úgy, „ahogyan
azt Marx Károly megálmodta.”
A
Federális Tartalékalap Szervezet /FTS/ 1913-ban történt
megalapítása óta minden számvizsgálat alól sikeresen kibújt,
mely ügyvitelére fényt derített volna. A hálózat 12 „Nemzeti
Bankból” áll, de csak a New York-inak van igazi jelentősége.
A
New York-i banknak mindig egy olyan személy volt az élén, aki
teljes mértékben rokonszenvezett a nemzetközi bankárok
érdekeivel. Fontos tudnunk, hogy az FTS nem valódi állami
intézmény. Jogilag az a helyzet, hogy a részvényei megoszlanak a
12 Nemzeti Bank között, amelyek évi hat százalékos osztalékot
kapnak, ezzel szemben az FTS minden hasznát le kellene adni az
U.S.A. kincstárának. Tény az, hogy az államelnök nevezi ki
tizennégy évre az FTS hét tagból álló igazgatóságát, de
mindezen kirakatrendezés ellenére, az FTS vezetősége teljesen
függetlenül határoz.
Az
FTS óriási kiterjedésű és titkos működése azon az úton
halad, amelyet a nemzetközi bankárok kijelöltek. Anglia és az
Egyesült Államok, a pénzügyi erejével akarja rá kényszeríteni
az összes nagyobb államokat arra, hogy pénzügyeiket „a minden
politikai ellenőrzéstől mentes központi bankokon keresztül
bonyolítsák le, amely központi bankok egyedül hívatottak arra,
hogy mindennemű nemzetközi pénzügyi kérdést egymásközti
megállapodásokkal rendezzenek, bármely kormány beavatkozása
nélkül.
Mindjárt
érthetőbbé válik számunkra az efféle megoldásra való
törekvés, ha számot adunk magunknak arról, mennyire hasznot hajtó
művelet lehet kormányoknak pénzt kölcsönözni, különösen, ha
az Egyesült Államoknak nyújtandó kölcsönről van szó. Az
Egyesült Államok jelenleg több pénzzel tartozik (főleg
nemzetközi pénzintézeteknek), mint amennyi a világ összes többi
nemzeteinek együttes adóssága!
A
291 552 099 lakosú Egyesült Államok 2003. július 22-i
hivatalos államadóssága ez a kimondhatatlan számösszeg: 6 730
688 465 931.31 US dollár. [Internet
forrás - 2003.07.21]
|
Azok,
akiket az USA Federális Tartalékalap Szervezetének vezető
állásaiba neveznek ki, ahol a kölcsönökről tárgyalnak és
megállapítják a kamatlábat, a legdöntőbb befolyással járó
beosztást töltik be a világon.
A
nemzetközi bankárok célja hosszú távon nem egyéb, mint az egész
világra kiterjedő, de magán kezekben nyugvó, pénzügyi
hálózatnak a kiépítése, amellyel uralkodni képesek minden egyes
ország politikai rendszerén és az egész világ közgazdaságán.
E hálózat irányítását a hűbérúr és a hűbéres viszonyához
hasonlóan, a világszerte működő központi nemzeti bankok
intézik, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal,
amelyeket gyakori zártkörű tanácskozásaikon dolgoznak ki.
A
hálózati rendszer csúcspontja Svájcban a bázeli Nemzetközi
Elszámolások Bankja, egy magánbank, amit a világot átfogó
központi bankok birtokolnak és igazgatnak -- a Nemzeti Bankok, --
lévén maguk is magánjellegű intézmények.
Minden
központi banknak arra kell törekednie, hogy uralkodjék a saját
nemzetének a kormánya felett azáltal, hogy a bank kivételes
joga az államkincstárnak kölcsönöket adni vagy
megtagadni, külföldi valutákkal váltóüzleteket lebonyolítani,
az országos gazdasági tevékenység szintjét szabályozni, és az
együttműködésre kész politikusokat az üzleti életben utólag
nyújtandó jutalmak kecsegtetésével befolyásolni.
A
kör bezárult, mert tudjuk, hogy valóban kik kormányozzák a
világot! A titkos ellenőrző központok, hatalmuk ellenére is,
csak ritkán vannak olyan diktátori helyzetben, ahonnan közvetlenül
és döntő módon intézkedhetnek politikai ügyekben.
Ám
mivel a pénz terén a világot markukban tartják, ez lehetővé
teszi számukra, hogy bámulatos mértékben és saját céljaiknak
megfelelően befolyásolhassák és irányíthassák az egyes
országok ügyeit. Ebből kifolyólag, bármi legyen is e csoportnak
a szándéka és célja, annak hatalmas és az egész világra
kiterjedő jelentősége van. +++
Egykori
pénzurak Magyarországon
Az
alábbi kivonatos szöveg Balázs Ilona írása, amely
tíz
évvel ezelőtt jelent meg valamelyik magyarországi folyóiratban.
A
cikkben említést érdemel az írónőnek az a megjegyzése, hogy “a
továbbiakban tekintsük
alapnak
a félszázaddal ezelőtti helyzetet.”
(Hazánkért,
2001. szeptember)
A
közvéleményt mindig erősen foglalkoztatta, hogy kik a társadalom
leggazdagabbjai, és mekkora lehet a vagyonuk. A kérdés igazi
politikai súlyt csak az első világháború éveiben kapott, amikor
széles néptömegek szó szerinti elnyomorodásával párhuzamosan a
gazdaság csúcsain néhányan nemcsak egyszerűen megszedték
magukat, hanem valóban többszörös milliomosok lettek.
Az iparbárók
A
magyar tőkés társadalom élén igazából 3-4 család állt. Ide
tartozott a csepeli Weiss-család (30-35 millió
pengő vagyon), Schiffer Miksa (25-30 millió
pengő), a szeszgyáros Felner Henrik (25-30
millió), a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke, a GYOSZ elnöke
és feltétlenül idesorolható a Hatvany-Deutsch család
is a maga mintegy 20-25 millió pengő vagyonával.
Weiss
Manfréd (1857-1922) sajátos
finanszírozási, tőkebefektetési stratégiája révén
kapaszkodott fel, mintegy harminc-negyven év alatt a tőke
középmezőnyéből a csúcsra. Terménykereskedőként kezdte, de
volt építési vállalkozó, malom részvényes és
ingatlantulajdonos is, amíg végül saját iparvállalatainak
megalapításával létrehozta a magyar ipar legnagyobb óriását, a
csepeli gyártelepet. Már a századfordulón az övé volt az ország
legnagyobb konzervgyára és a legnagyobb egyéni tulajdonban lévő
fémipari vállalat, amely egyben hadianyaggyár volt.
Biztos
tartalékot jelentettek a hatalmas ingatlanok, amelyeknek egy része
a Margit-híd pesti oldalán terült el és enyhe túlzással majdnem
egészében magába foglalta a Lipót (Szent István) körút,
Pozsonyi út, Katona József utca és a mai Hegedűs Gyula utca által
határolt területet.
A
világháború éveiben a magánvállalatok jelentős bővítése
mellett a családi vagyon újabb konzervgyárral és 10 ezer holdas
Csongrád megyei uradalommal egészült ki. Így összességében
mintegy félmilliárd koronás értéket tudhattak
magukénak.
A
háborús összeomlás (1918), a román megszállás, -- ami a gyár
teljes leszerelését jelentette -- és a békegazdálkodásra való
áttérés költségei miatt a Weiss-féle vagyon átmenetileg erősen
megcsappant. Weiss Manfréd 1922-ben bekövetkezett halála után a
vagyon nyolc részre oszlott, de változatlanul közös kezelésben
maradt.
Schiffer
Miksa ingatlantulajdonosnak
Weissékhez képest sokkal inkább sikerült a háttérben maradnia,
neve is kevésbé ismerős. Viszonylag szerény mérnökként,
házassága révén lett társtulajdonosa a Grünwald-Schifferféle
építési vállalkozásnak, és vagyonát nagystílű
vasútépítésekkel, közszállításokkal és telekvásárlásokkal
alapozta meg. 1910-től önálló vállalata élén gazdagodott
tovább, amíg a huszas években már az ő tulajdonában voltak
többek között a Palatinus-házak (a Pozsonyi út nyugati oldalán
álló, 1911-ben épült bérházak), valamint a Margit híd és a
Parlament között elterülő telkek. Számos nagyipari vállalatban
volt érdekeltsége. Végül vagyonának egy részét ő is
birtokvásárlásra, az ercsi mintagazdaság megvételére
fordította.
Eisig
Deutsch rabbi a helyi viszonyokhoz
képest gazdag polgárként lett az aradi hitközség elnöke. Közben
fiaDeutsch Ignác megalapította
saját, illetve a család vállalkozását a Deutsch
Ignác és Fiai nevű céget, majd
1852-ben Pestre költözött. A terménykereskedelem mellett mind
aktívabban foglalkoztak bank- és biztosításüzletekkel,
vasútépítésekkel és egyéb építőipari tevékenységgel is. (A
többes számot itt azért is kell használnunk, mert a család
különböző ágait szorosan összefogta a feloldhatatlan családi
vagyonközösség. - B.I.)
Ők
építették, mint fővállalkozók a kassa-oderbergi és a
munkács-beszkidi vasútvonalat. Az 1873-as gazdasági válságot
követően a Concordia Gőzmalom szinte teljesen a
család tulajdonába került, majd Deutsch Sándor a
cégbe gyakorlatilag beolvasztotta a jónevű Kohner Adolf és
Fiai, valamint a Brüll Henrik és Fiai nevű
cégeket. Ezekkel együtt alapították a nyolcvanas évek elején a
nagysurányi cukorgyárat, a szegedi és temesvári szeszgyárat.
Résztvettek a Tisza szabályozásában, 1889-ben, Hatvanban
alapítottak cukorgyárat és malmot, majd ezt követően a
garamvölgyi és sárvári cukorgyárat. A család a kilencvenes
években 27 százalékkal részesedett a hazai cukortermelésből.
Kiterjesztették érdekeltségüket a vidéki malmokra, ugyanakkor a
család budapesti malomérdekeltsége elérte a 4 millió koronát.
Szerepet játszottak a Hazai Bank, a Magyar Ipari és Kereskedelmi
Bank irányításában is. A család vagyonközössége csak
1933-ban Hatvany Béla halálával bomlott fel.
Üzleti és családi kapcsolatait, befolyását tekintve a család
mindvégig vetekedett a csepeli Weissekkel. Három tagja a művészetek
terén vált nevezetessé: Hatvany Liliszínműíró és
kritikus, Hatvany Ferenc festő, de mindenekelőtt
az irodalomtörténetből jól ismert Kossuth-díjas [...?]
akadémikus Hatvany Lajos, -- Ady Endre jó barátja!
-- a Nyugat és a haladó magyar irodalom legfőbb pártfogója.
A második lépcső
Szorosan
a Hatvanyak nyomában találjuk, mintegy 20 millió pengős
vagyonnal, a sörgyáros Drehereket ésHaggenmachereket,
a szeszgyáros Gschwindteket és az újpesti
bőrgyáros Wolfnereket.
A Dreher-családdal Magyarországon
először 1862-ben találkozunk, amikor Dreher
Antal schwechati sörgyáros megvásárolta a Kőbányai
Serház Társaság üzemét, a budapest-kőbányai
sörgyárat. A család később jelentős uradalmakat és budapesti
ingatlanokat szerzett, majd részt vállalt a Kereskedelmi
Bankigazgatásában. A háború utáni gazdasági visszaesés
éveiben hatalmas koncentrációt hoztak létre a korábban
konkurrens Haggenmacherékkal és ezzel nemcsak az üzemekben
felhalmozott értékeket sikerült átmenteni, hanem egyes
felszabadult gyárépületeket más célra is felhasználhattak.
1933-ban
végül megalakult a Dreher-Haggenmacher Első
Részvényserfőzde Rt., amely a Dreher
Antalserfőzde, az Első Magyar
Részvényserfőzde, a Haggenmacher Kőbányai és
Budafoki Sörgyárak Rt. és aDreher-Haggenmacher
Textil-művek egyesüléséből jött létre.
Haggenmacher
Henrik Svájcból vándorolt át
Magyarországra, kezdetben a malomiparban tevékenykedett, két malma
volt, ebből az egyik lett az utolsó egyéni tulajdonú malom
Budapesten. Főrészvényese volt az Első
Budapesti Gőzmalom Részvénytársaságnak és
egyik alapítója a ‘Flóra’, Első
Magyar Stearing-gyertya- és Szappangyárnak.
1867-ben
átvette a budafoki Frohner-féle sörgyárat, majd
résztvett az Első Magyar Részvényserfőzdealapításában.
A családi vagyon az ipari érdekeltségeken túl kiegészült
hatalmas bérpalotákkal és
nagytelekkomplexumokkal. Többek között négy
házuk volt a Lipót körútnál, -- ugyanazon a környéken,
ahol a Weiss-családnak, -- hét házuk az Andrássy
úton a Nagymező utca és a Nagykörút között.
Az
újpesti Wolfner Gyula mint műgyűjtő vált
nevezetessé tőkés társai közül. Elsősorban festményeket
gyűjtött: Székely, Munkácsy, Mednyánszky, Paál, Mészöly,
Lotz, Markó, Barabás stb. képeit, majd gyűjteményét magyar
népies kerámiákkal és hímzésekkel egészítette ki.
Bankmágnások
A
közhiedelemmel ellentétben a bankvezérek vagyona elmaradt az igazi
iparbáróéktól. Nevük szerepelt ugyan számos pénzintézet és
iparvállalat élén, de gazdagságuk nem volt arányos a
befolyásukkal.
Ennek
legalább részleges magyarázata az, hogy a pénzszakmában --
eltekintve az egyre ritkuló magánbankoktól -- a fennmaradást
elsődlegesen nem a vagyoni helyzet biztosította, hanem a
szakértelem és a rátermettség.
Például Lánczy
Leó, aki a századfordulón valóban gazdag bankárnak
számított, viszonylag jelentéktelen terménykereskedő fiaként
kezdte pályafutását. Fiatalon a Magyar Általános
Földhitel Rt. vezérigazgatója lett, majd 29 éves korában
azonos minőségben átment a Pesti Magyar Kereskedelmi
Bankhoz, s ennek később elnöke lett. Jövedelméről
valóságos legendák szálltak, hiszen a világháború előtt
mintegy 20 vállalkozás igazgatóságában foglalt helyet és
igazgatói jutaléka megközelítette a félmillió koronát. Vagyona
azonban még így is messze elmaradt a leggazdagabbakétól, majd
1921-ben bekövetkezett halála után a Lánczy-vagyon -- miután a
családban nem folytatta senki a bankszámlát -- az infláció
következtében szinte teljesen elúszott.
A
bankmágnások közül leginkább az itthon kevésbé
ismert Klein-család ugrott ki, kereken 10
millió pengősvagyonnal. Jellemző, hogy a pengőmilliók
és Klein Gyula bankpoziciói mögött az ipari
érdekeltségek álltak alapozásként. A rendkívül változó
Klein-vagyon az infláció éveiben érte el [...?] a
tetőpontját, amikor a kortársak szerint a 100
millió aranykoronát is meghaladta. +++
Láthatatlan
hatalom
’Szabad
és független országok népei szabadon és demokratikusan
járulnak
a választási urnák elé’ - mondják nekünk.
De
akkor kik kormányozzák a világot?
(Hazánkért,
2002. február)
* Benjamin
Disraeli angliai
miniszterelnök a titkos háttérhatalmat ismertette az 1848-as
európai forradalmak után:
“A
világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a
színfal mögé nem látók képzelik. Az a hatalmas forradalom,
amely jelenleg készülőben van Németországban, jelentősebb
reformot jelent, mint az első.” /Nesta Webster: Secret Societies/
* A
marxista politikus Walter
Rathenau, a
Rothschild-család pénzügyi tanácsadója, a B’nai B’rith
tagja, az első világháborúban a császári Németország
hadiparának legfőbb irányítója, a weimari Németországban pedig
rövid ideig külügyminiszter volt, ezeket írta a bécsi Neue
Freie Presse, 1909. december 25-i
számában:
“Háromszáz
ember, akik közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a
földrész sorsát, és ők választják ki utódaikat is a
környezetükből. A pénztőke hívatott arra, hogy a császárok és
királyok helyett kézbevegye a kormányok gyeplőit.” /Dr. John
Coleman, The Committee of 300/
* Rathenau, Frank
Wedelkind költőhöz írt
levelében, amelyet a Süddeutsche
Zeitung 1963. február 7-i száma
közölt, többek között ez olvasható:
“A
valódi háromszázak óvatosak és az a szokásuk, hogy letagadják
hatalmukat. Ha valaki kérdezősködik, akkor így válaszolnak: mi
semmiről sem tudunk, üzletemberek vagyunk, mint mások. Másrészt
jelentkezik nem háromszáz, de háromezer kereskedelmi tanácsos,
aki harisnyával és művajjal kereskedik, és azt mondja: mi vagyunk
azok. A hatalmuk a névtelenségükben rejlik.
Az
egyik a jezsuitáknak dolgozik, a másik olyan külföldi egyesület
képviselője, amely a porosz állam legnagyobb hitelezője. Mindez
módfelett titkos és bizalmas. Ezekkel az emberekkel nem könnyű az
ismeretség, mert elutasítanak mindenféle közeledést.”
* Az
Egyesült Államok 28. elnöke Woodrow
Wilson hatalmas és jól
szervezett hálózat létezéséről beszélt, amely az ellenőrzése
alatt tartja a gazdasági-társadalmi folyamokat. 1913. decemberében
ő írta ugyan alá a Federal Reserve System (Szövetséges Tartalék,
az USA pénzrendszerét kézbentartó magánkartell, amely a központi
bank szerepét végzi) engedélyezéséről szóló törvényt, de
már 1916-ban így foglalja össze Amerika pénzügyi-gazdasági
helyzetéről a véleményét:
“E
nagy ipari nemzetet mostmár a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A
hitelek kiadását központosították, ezáltal az ország
növekedése és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány
egyén kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk,
kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött
és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók
szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és
kényszerének megfelelően cselekszik.” /Dr. J. W. Wardner, The
Planned Destruction of America/
* Wilson
ezeket mondta 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg
újabb négy évre az elnökséget:
“Az
Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a
legnagyobbjai is félnek valakitől, félnek valamitől. Tudják,
hogy létezik valahol egy hatalom, amely olyan szervezett, kifinomult
és mindenre figyelő, olyan összefonódott és mindent átható,
hogy jobban teszik, ha nem beszélnek hangosan, amikor elmarasztalóan
nyilatkoznak róla.”
* Wright
Patman, aki az amerikai
képviselőház bank és pénzügyi albizottságának volt a
vezetője, megállapította a washingtoni kongresszus tagjai számára
1964-ben készült jelentésében:
“Az
Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van. Az egyik
alkotmányos előírásoknak megfelelően jön létre, a másik
kormány a független, ellenőrizhetetlen és a tevékenységét nem
egyeztető Szövetséges Tartalék (Federal Reserve System).”
*
* *
Vajon
Magyarországnak milyen ellenőrizhetetlen és független
kormánya volt/van/lesz,
amely nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos
csoportok véleményének és kényszerének megfelelően
cselekszik?- /szerk./ +++
“A hazugság ritkán éri meg az öregkort.”
/Szofoklész/
(Hazánkért,
2002. január)
Szenátor Hiram
Johnson mondotta 1917-ben:
“A
háború legelső áldozata mindig az igazság.”
*
Nemcsak
háborúban áldozat az igazság, hanem békeidőben is, amikor nem
dörögnek ágyúk, nem hullnak bombák. A 20. század borzalmas
háborúinak hadviselői kivétel nélkül terjesztettek
hazugságokat, megtévesztő féligazságokat, propagandát.
A
két világháború véres összetűzéseihez a közvélemény
támogatására és lelkesedésére volt szükség. Az első
háborúban a brit, a francia és később az amerikai propaganda a
német ellenfelet ‘a hun fajzat
sátáni bűnözőinek’bélyegezte meg, és a német
császárt ‘elszabadult ember formájú őrült
szörnyetegnek’ nevezte.
A London
Financial Times 1915. júniusában közölte, hogy ‘a
Kaiser személyesen rendelte el három éves belga kisgyermekek
kínzását’. A nagyobb hatás érdekében a lap még a szörnyű
módszereket is részletezte.
A
nagy háború egyik legádázabb hazugságát Arthur
Ponsonby angol parlamenti képviselő tárja fel
könyvében [1], hogy néptömegek félrevezetésére és
szimpátiájának megnyerésére, politikai célokra a háborúkban
hogyan alkalmaznak hazugságokat és propagandákat. Az angol
propaganda szerint
“...
hullagyáraikban a németek olaj és műtrágya gyártására
használták halott katonák tetemeit.”
Ezt
a mesét először 1917-ben indították útra, amíg végül 1925.
decemberében Austen Chamberlain angol
külügyminiszter bevallotta a Parlament előtt, hogy “az
egész propaganda hazugság volt.”
Aztán
e hazugság újabb változata miszerint ‘a németek
szappant gyártottak zsidók tetemeiből,’ a második
világháború alatt került felszínre, amit azóta már számos
zsidó történész is megcáfolt.
Az
Egyesült Államok kormányának tudósító bizottsága [‘Committee
on Public Information’] mintegy tízezer alkalmazottat és 75 ezer
szónokot mozgósított a németellenes hisztéria lázítására. Az
angol történész J.F.C.
Fullerszerint a bizottságnak sikerült
az amerikaiakat “propagandától
megvadult néppé” változtatni. [P.
Knightly: First Casualty, 122. old.]
Az 50 évig tagadott katyni tömeggyilkosság
A
Katyn-erdőben történt, hogy 1940. tavaszán Sztálin parancsára a
szovjet hatóságok kivégeztek 25,700 lengyelt,
köztük 15 ezer lengyel tisztet, hadifoglyokat, akiket a vörös
hadsereg fogságba ejtett, amikor 1939. szeptemberében elfoglalta
Lengyelország keleti részét. Ezalatt Beria vezette
a hirhedt NKVD titkosszolgálatot. A rettenetes vérengzést Sztálin
a németekre hárította, és a szovjetek -- a külföldi sajtó
cinkosságával -- 50 évig hangoztatták ártatlanságukat.
Amerika
és Anglia mindenáron el akarta kerülni a nyomozást az ügyben,
nehogy Moszkvát vád érje, nehogy véletlenül a dicsőséges
szövetségesek között kellemetlen nézeteltérés
támadjon.
A
végső sztálintalanítással Gorbacsov 1990-ben kegyesen bevallotta
azt, amit már külföldön gyakorlatilag mindenki tudott: a
tömeggyilkosságot az NKVD követte el’.
Ez
a hazugság sem érte meg az öregkort...
Ki gyújtotta ki a berlini parlamentet? [2]
Hans
Schmidt Amerikában élő német újságíró szerint 1933. február
27-én égett le a berlini parlament épülete (Reichstag). A
világsajtó szinte egyhangúan üvöltötte, hogy “a
bűncselekményt a nácik követték el.” Valójában az
történt, hogy Hitler hatalomra jutása után néhány
héttel, Marius Van der Lubbe holland
kommunista belopakodott a német fővárosba és számos helyen tüzet
gyújtott a parlamentben. Bár az épület megmaradt, de a
felmérhetetlen károk miatt Hitlerék a Reichstagot soha többé nem
tudták használni.
A
nemzetiszocialista Hitler és Göring kapott az
alkalmon és egycsapásra lebénította a nácik komoly ellenségét:
a legveszélyesebb kommunistákat és baloldaliakat az újonnan
megnyitott szögesdróttal körülkerített gyűjtőtáborba zárták,
kiadványaikat beszüntették és könyvkiadóikat lezárták, a
rendőrség pedig elfoglalta pártirodáikat.
Schmidt
úgy véli: elképzelhető, hogy a mindentlátó Gestapo már a
határátkelőnél felfigyelt a holland kommunistára, akit --
esetleg felső utasításra – hagyták, hogy
elvégezze a dolgát. Fontos megemlíteni, hogy a Reichstag leégése
után egy hónappal a német parlament nemkommunista képviselői
nagy többséggel szavazták meg az Ermachtigungsgesetzcímű
törvényt, ami Hitlert valóságos diktátorrá tette.
2001.
október 25-én az amerikai szenátus nagy többséggel szavazta meg
az amerikai Ermachtigungsgesetz törvényt, a
2005-ig érvényes, úgynevezett terrozimus-elleni törvényt.
Vajon
a színfalak mögötti hatalmasok -- kérdezi Schmidt -- talán
Hitler módszerét tanulmányozták? Egyre több megfigyelő jelenti,
hogy bizonyos titkosszolgálatok (beleértve az izraeli Moszádot a
CIA-t) már előre tudtak a terrortámadásról, de akárcsak Hitler,
ők is hagyták a dolgok jó irányban haladó menetét.+++ Tóth
J.
-----------------
1. Arthur
Ponsonby - Angol parlamenti képviselő, író, ellenezte Anglia
első világháborús részvételét. Az író/politikus FALSEHOOD IN
WARTIME c. könyve előszőr 1928-ban jelent meg Londonban, majd az
USA-ban is legalább két kiadásban. A könyv még ma is kapható
néhány internetes könyvterjesztőnél.
2.
Hans Schmidt, GANPAC BRIEF, 2001. december.
Az olaj és egyéb kincsek világa
(Hazánkért,
2000. október)
Amióta
az első olajkutat kiásták, az olaj a gazdagság, a gépesítés, a
haladás és a hatalom megtestesítője. Akinek bőséggel van
belőle, nagyúr, mivel napjainkban a modern életforma egyelőre
nélkülözhetetlen kelléke. Vagyoni-pénzügyi fontossága mellett
ajtókat nyithat, embereket megvásárolhat, döntéseket,
határozatokat befolyásolhat. Éppezért, akinek nincs, vagy kevés
van belőle, azt az olaj utáni vágy hatalmas erőfeszítések
kifejtésére képes késztetni. Ez alól igen kevés a kivétel. Úgy
mondhatnánk: az olaj a modern élet egyik fontos hajtóereje; a
nemzetközi politikában sokhelyütt szerepet játszik, ámbár
gyakran a háttérben, vagy a felszín alatt rejtőzködve.
Termelés, árviszonyok
A
világon a legfontosabb termelői csoport az OPEC (Kőolaj Exportáló
Országok Szervezete), amely tavaly a világ össztermelésének
mintegy 36 százalékát adta. Magas kitermelési képessége alapján
köztük is vezető szerepet játszik Szaud-Arábia.
Az
OPEC a csoport termelési ütemének szabályozásán keresztül,
mint kartell működik a kőolaj világpiaci árának szabályozása
érdekében. Ezt a szerepet bizonyos mértékben ki is tudja
vitelezni, egyrészt mert a kartellen kívüli termelők nagy
többségének is érdeke, hogy a világpiaci ár szabályozva legyen
a romboló konkurencia elkerülése érdekében, másrészt mert
termelési költségeik általában jóval magasabbak, mint az OPEC
nagyobb tagjaié, kiváltképpen, mint Szaud-Arábiáé. (Ez utóbbi
kitermelési költségeit 2 - 4 dollárra becsülik hordónként,
holott Norvégia és Anglia tenger alóli kitermelési költségei
könnyen ennek az ötszörösét is elérhetik.)
Ellenben,
a nemzetközi gazdasági viszonyok és politikai fejlemények is
döntő szerepet játszhatnak a piaci ár megállapításában.
Gondoljunk csak az öbölháború idején 50 dollárra felszökő
olajárakra, vagy az alig két évvel ezelőtti 10 dolláros
hordónkénti árra, amikor is a távol-keleti országok gazdasági
válsága és az általa előidézett nemzetközi ipari visszaesés
zuhanást idézett elő a világ olajkeresletében.
Napjainkban
újabb válság ütötte fel a fejét, mivel mind a Távol-kelet,
mind Európa fontosabb gazdaságai egyszerre zárkóznak fel a még
mindig nagyütemben fejlődő amerikai ipar mellé, ezáltal oly
mértékben emelve a kőolaj-kereslet mennyiségét, amely a
kínálatot magasan felülmúlja. Ez részben annak köszönhető,
hogy mivel a korábbi 10 dolláros árak mellett nem volt gazdaságos
a további termelésfejlesztés, a fejlesztés szünetelt s így ma a
termelő országok jelentős része termelési képességeinek felső
határába ütközik. A kereslet nagyméretű felszökése
következtében OPEC máris többször emelte a kitermelés ütemét
és október elejére további 800 ezer hordós emelést jelentett
be.
Mindemellett
a kőolaj világpiaci ára szeptember elején elérte a 35 dollárt
hordónként, ami öbölháború utáni csúcspont.
További
tényező a mindenkor jelenlévő spekuláció, amely általában
eltorzítja a fennálló árviszonyokat. Ékesszóló példa erre a
jelenlegi helyzet, amikor az OPEC termelésnövelés bejelentése
ellenére egyik napról a másikra öt százalékot is ugorhat a
világpiaci ár, hogy aztán ugyanannyit zuhanjon a következő nap.
Az üzemanyag és fűtőolaj ára
Egy
hordó kb. 159 litert tartalmaz, tehát 30 dolláros hordónkénti ár
csak 18, 87 cent literenként. A benzin fogyasztói árában
finomítási, kezelési, egyéb költségek és haszon is benne
vannak foglalva, de az állam által kiszabott adó is. Ez utóbbi a
legnagyobb országok közötti eltérésekre ad lehetőséget. Példa
erre a következő:
A The
Times 2000. május 31-én a következő üzemanyag árakat
közölte, literenként, US-dollárra átszámítva:
Anglia
|
1.
17
|
USA
|
0.
42
|
Franciaország
|
0.
94
|
Németország
|
0.
90
|
Olaszország
|
0.
97
|
Oroszország
|
0.
24
|
[Magyarországon
260 Ft. egy liter benzin. Jelenleg az US-dollár hivatalos ára kb.
300 forint]
Most,
amikor Európa-szerte tüntet a fuvarozók és energiafogyasztók
tömege a magas árak miatt, mialatt a kőolaj ára a termelés
növesztése ellenére is egyre magasabb, OPEC a különböző
országok kormányaira hárítja a felelősséget mondván, hogy a
végső üzemanyag árból bizonyos kormányok sokkal többet tesznek
zsebre, mint a kőolajtermelők.
A
fenti adatok láttán igazat kell nekik adnunk.
Az olaj hatalma és Amerika
Az
elmúlt évek alacsony olajárai arra késztették Amerikát, hogy
korábbi elveit sutbadobva újra engedélyezze a magasfogyasztású
autók gyártását. Ez nem éppen meglepő, ha arra gondolunk, hogy
az amerikai elnökválasztási kampány mindkét vezető egyénisége
bele van keveredve az olajba.
George
W. Bush, a Republikánus párt
jelenlegi elnökjelöltje, Texas olajállam kormányzója közismerten
az amerikai olajipar képviselője: korábban maga is olajvállalkozó
volt, ámbár kevés sikerrel, de mégis többszörös milliomos. A
Bush-család 500 ezer dollár értékű Occidental Petroleum részvény
tulajdonosa.
Al
Gore, a Clinton-kormány jelenlegi
alelnöke, a Demokrata párt elnök-jelöltje ezért előszeretettel
támadja Busht, akit az olajipar kedveltjének nevez, de közben
elfelejti saját apja kapcsolatait a marxista Armand
Hammer-rel, aki nem más, mint az
Occidental Petroleum egykori feje és a Szovjetunió egykori
legnagyobb barátja és támogatója - Lenintől Gorbacsovig! Amikor
Gore apja elvesztette az állását, Hammer alkalmazta évi 500 ezer
dolláros fizetéssel. Gore családja a mai napig tulajdonosa 1
millió dollár értékű Occidental Petroleum részvénynek.
Tehát
bármelyikük lesz a győztes, az olajipar érdekei védve vannak.
(Külön
említést érdemelnek a két-három állampolgársággal
rendelkező nem-orosz mesterművészek: többek
között Anatoli Chubais, Vlagyimir Gusinszkij, Vlagyimir
Potanin, B. Berezovszkij és nem utolsó sorbanAl
Gore közvetlen jóbarátja “a
mi” George
Sorosunk, akik az elmúlt évtizedben igen sok “vajaskenyeret”
szereztek maguknak a szerencsétlen orosz nép bőrén. – szerk.)
Oroszország
Csecsenföld
letiprásának igazi okai nem másban, mint az olajban keresendők.
Az 1994-96-os háború előtt Grozny olajfinomítói a várost Baku
után a legjelentősebb olajközponttá tették a volt
Szovjetunióban. Egy moszkvai analista szerint Csecsenföld
kiaknázatlan olajtartaléka eléri a 60 milliárd tonnát.
Geológusok
véleménye szerint közel 200 milliárd hordó olaj fekszik a
Kaspi-tó alatt, s az olajvezeték, amely a vidéket a Fekete tengeri
olajterminussal Novorosszijszk-kal összeköti, Csecsenföldön halad
át. Moszkva erre akarja rátenni a kezét, ezért kellett/kell a
csecsenek ezreinek meghalnia.
Alig
három nappal csecseni győzelme után Moszkva megbízta a
Rosneft-et, Oroszország utolsó állami kézen levő olajvállalatát,
Csecsenföld olaj és földgáztartalékának kitermelésével és
kiaknázásával.
Európa
François
Mitterrand az elhunyt francia
elnök annak idején az Elf-Aquitane olajvállalat pénzével fizette
leHelmut Kohl német
kancellárt. A pénzt a német Kereszténydemokrata (CDU) párt
kasszájába juttatták, hogy segítsenek rávenni a német népet az
európai pénzközösség elfogadására.
A The
Times július 12-i cikke szerint André Tarallo, harminc
éven át az Elf-Aquitane afrikai csoportjának a feje, bírósági
kihallgatáson, amely a Németországba juttatott mintegy 25 millió
angol font (35 millió dollár) ‘jutalék’ kézhezvevőjét
akarta felderíteni, úgy nyilatkozott, hogy a ‘jutalékot’
Mitterrand, az elnöki iroda és a francia pénzügyminisztérium is
jóváhagyta.
Tarallo
szerint, Elf a ‘70-es évek eleje óta évente kb. 40 millió font
(57 millió dollár) összeget tett félre évente Afrikában
kitermelt olajból afrikai vezetők ‘honorálására’ amiért a
fúrásokat engedélyezték. Szerinte ez akkor általánosan
elfogadott gyakorlat volt az egész világon és csak európai és
amerikai olajtermelők nem részesültek a ‘juttatásokban’.
Koszovó
Nobel-díjas,
-- korábban Nixon elnök nemzetbiztonsági bürokratája
-- Henry Kissinger a nyolcvanas években létrehozta
a ‘Kissinger and Associates’ nevű szaktanácsadó céget, ahová
aztán George Bush amerikai elnök és két botrányhős
politikusa, Lawrence Eagleburger és Brent
Scowcroft is belépett.
A
new yorki Ljubyanka Banka, Szerbia második legnagyobb
pénzintézményének volt a new yorki fiókja, Eagleburger
vezérigazgatósága alatt, Scowcroft pedig a ‘Kissinger
and Associates’ hivatalos tanácsadója. Pár hónappal az
1999-es, Jugoszlávia elleni NATO-támadás előtt S. Milosevic még
Kissinger ügyvédi cégjénél volt alkalmazásban, mint belgrádi
tanácsadó, persze jó fizetéssel. Érdekes, hogy Washingtonban
hosszú évekig senkit sem zavart az albánok elnyomása!
A
jóhiszemű embereket megetették azzal, hogy a NATO az albán
kisebbségek emberi jogaiért vonult harcba Milosevic ellen. A három
hónapos bombázásoknak vége, egy csomó ember elpusztult, és
Milosevicnek semmi baja sincs.
De
akkor miért és kikért volt ez a nagy NATO-felhajtás? A New
York Times egyik riportere Sara Flounders könyvet
írt “Kosovo: The War is About the Mines”/Koszovó:
a háború a bányák miatt volt/ címmel, amelyben többek között
ezeket írja:
“A
térségben terjeszkedő, állami tulajdonban lévő ‘Trepeca’
nevű bányatelep a Balkán-félszigeten a legértékesebb telek, ami
legalább 5 milliárd dollárt ér. A föld igen gazdag, olyan
ásványkincsekben, mint az ólom, cink, arany és ezüst. stb...”
A
bánya igazgatója Novak Bjelic szerint: “A
háború kizárólag a bánya miatt történt, semmi másért.
Koszovó talaja 17 milliárd tonna szenet tartalmaz.”
Az
ásványi kincsek és nyersolaj miatt meghódított országok közé
sorolhatnánk az egykoron fehér telepesek által kiépített
dél-afrikai államot, amit nyugati és moszkvai közreműködéssel,
“az elnyomott 30 millió fekete lakosság emberi jogaiért”
sikerült a nemzetközi mesterművészek kezére játszani. A
börtönből kiszabadított, majd Nobel-díjas Nelson
Mandela elnök, annak ellenére, hogy a feketék sorsa
gyakorlatilag semmit nem változott,módfelett elégedett az
elért vívmányokkal.
A
földig bombázott, s a mai napig szankciókkal büntetett Irak is
csak az olaj miatt bűnös. Az elátkozott Szaddám Husszein
Washingtonban korábban, mint partner nagyon
megfelelt az Irán elleni hadakozások idején.
A
Közel-Kelet meghódítása - Bibliával avagy anélkül – külön,
hosszabb tanulmányt érdemel. +++
Vasas
János
A befejezetlen háború
(Hazánkért,
2002. november)
Napjainkban
ugyanaz a láthatatlan, de hatalmas erő irányítja az emberiség
sorsát, mint korábban a két világháború idején. Mert mi
történt a nagy demokratikus világmentésben? A Nobel-díjas
Churchill mondta, hogy “ha Németország mégegyszer nagyon
erős lesz, le kell rombolni.” Ugyanakkor a több mint
százmillió emberáldozatért felelős Gulág Birodalmat nem nagyon
igyekeztek lerombolni.
Sztálin
közreműködésével a szövetségesek a háborúból győztesekként
kerültek ki, de a békét nem nyerték meg, mert az európai
népeknek nem valósították meg a megígért békét, az
emberiességet, a jogot! Mi tagadás, a titkos hatalomnak megérte: a
dicső szovjet imperializmusnak ezüsttálcán szolgálták fel a
népek millióit.
Csak
elvakult gyűlölet állíthatja azt, hogy 1944 őszén a honvédő
küzdelem náci-kiszolgálás volt. Kérdezzük: a
magyar föld, a városok, a magyar nők becsületének védelme
náci-kiszolgálás? Azok szerint, akik eleve németgyűlölők
voltak, át kellett volna állnunk a szovjet mellé, hogy megállítsuk
a további pusztítást, vérontást. Mondják ezt azok, akik ma
állítólag a legnagyobb antibolsevisták! Szerintük a
legbecsületesebb dolog az lett volna, ha akkor a vörös hordát
beengedjük nemcsak hazánkba, de a lehető legmesszebb Európa
szívébe is. [Lehetséges az, hogy ezidőre elfelejtették volna az
1919-es időket? A 133 napos Kun Béla-terrort? S hogy 25 év
elteltével már a nemzet jövőjét akarták a vörösök által
biztosíttatni? - tj] Kik voltak azok, akik ezt a becsületes dolgot
végezték volna?
OOO
Neves
történészünk dr. Padányi Viktor szerint, egy ember egy időben
két különböző jogi rendszerhez nem igazodhat, különösen, ha a
két normarendszer ellentétben van egymással. Ha a természetjog,
vagy nemzetközi jog egy emberre, aki szuverén állam polgára, mást
ír elő, mint amit az állam előír, nem vitás, hogy az a polgár
az állama normarendszeréhez köteles igazodni. Magyarország
szövetségi kötelme következtében puszta formalitásból hadat
üzent az Egyesült Államoknak Európa kellős közepéből. Az
Egyesült Államok hadereje ellen azonban sem földön, sem vízen,
sem levegőben egyetlen magyar katonai kötelék nem harcolt. AZ USA
légiereje ezzel szemben borzalmas rombolásokat végzett magyar
területen, és asszonyok, gyermekek tízezreit ölte meg. /1/
Bárdossy
miniszterelnök még londoni diplomáciai működése óta őszinte
angolbarát volt, de a Szovjetunióval felmerült háborúban
semmiféle biztosítékot nem talált arra, hogy Németországgal
való szabotáló együttműködés esetében Anglia
hálából meg tudná védeni Magyarországot a bolsevizmustól.
Ezért a bolsevizmus ellen Németországnak átmeneti és teljes
erővel való támogatását nemzeti
érdeknek tekintette. /2/
A politika döntött a magyar sors felett
A
negyvenes évek elején sokan hitték, hogy Magyarország sorsát, —
akárcsak az első világháború idején — nem a fegyverek,
hanem a politika fogja eldönteni. Akkori
politikusok úgy vélték, hogy a német haderő összeomlása idő
kérdése csupán, s egyre sürgetőbb azzal foglalkozni: ’mi lesz
Közép-Európában Hitler bukása után?’ Az akkor Londonban
tartózkodó lengyel kormány aggodalommal kísérte az oroszok
szereplését a szövetségesek oldalán, és azon fáradozott, hogy
nagyhatalmi súllyal bíró közép-európai összefogást hozzon
létre. A szövetségesek magyar részről valamilyen ellenállási
csoportot képzeltek el politikai képviseletre, ami majd a
tervezett összefogásban Magyarország részvételét biztosítja.
Ezalatt
az angol hivatalos körökben és főleg az USA-ban azt remélték,
hogy befolyásukra Moszkva talán majd megbarátkozik. De mivel ezt
egymagukban nehezen érnék el, azt tanácsolták a közép-európai
államok londoni képviselőinek, hogy az orosz idegenkedés
megváltoztatása végett, minél több baráti megnyilvánulással
mutassák ki készségüket, s hogy jószomszédi viszonyban akarnak
élni az oroszokkal.
A
különböző tudósítóközpontokból (Genf, Bern, és Ankara)
befutott üzeneteket Budapesten a miniszterelnökség és a
külügyminisztérium illetékesei megtárgyalták és hozzájárultak
ahhoz, hogy a kormány tudtával Bajcsy-Zsilinszky
Endre magára vállalja az
ellenálló szerepet. Ennek következtében a kisgazdapárt vezére
megszervezte a nem katonai, hanem politikai ellenállást, hogy
kifejezze:
’a
magyar népnek a németek melletti kitartás kényszerhelyzetéből
való kiszabadulási akaratát.’
A
magyarság ezzel az ellenzéki magatartásával tanúságot
tesz az angol és amerikai közvélemény előtt arról, hogy a
magyar nép nem helyesli a németek melletti küzdelem
folytatását. Ugyanakkor, a Horthy-kormány részéről
Bajcsy-Zsilinszky semmiféle garanciát nem kapott azon eshetőségre,
ha akciója miatt a németek majd erőszakos úton járnának el vele
szemben.
Romániában
és Bulgáriában ugyanez volt a helyzet: Mihály
király és Antonescu tudtával Maniu
és Flueras, a paraszt, illetve a szocialista párt vezére
vállalta a politikai ellenállás megszervezését. A vázolt
politikai ellenállásoknak csak egy céljuk volt: ’hangsúlyozni a
világ felé, hogy sem a magyar, sem a román, sem a bulgár nép nem
jószántából harcol a németek oldalán.’ Szabotázs, vagy más
hasonló feladatuk, mint pl. a kormány erőszakos megbuktatása
kezdetben nem volt, nem is lehetett, hiszen a kormány
hozzájárulásával jöttek létre.
A
helyzet azonban 1943. szeptemberében gyökeresen megváltozott,
amikor a szövetségesek végleg elejtették a balkáni partraszállás
tervét, s nem volt tovább szükségük a Duna-térségre. Ezután a
magyarokat, románokat és bulgárokat az erőszakos
ellenállásra ösztönözték, követelve az
„átállást”, hogy ezzel a németek erejének egy részét
lekössék és gyengítsék.
A Bajcsy-Zsilinszkyvel állandó
kapcsolatot tartó lengyel politikus, Zawadowski Sigismund,
(később libanoni lengyel nagykövet,) 1941. július 9-én Londonból
kapott hivatalos levelet, amelynek tartalma szerint:
’a
magyar ügy legnagyobb hátránya az, hogy a kormányzó nem mond le,
s nem adja át a helyét valamelyik szélsőjobb vezetőnek.
Horthy hatalmon maradása miatt a németországi magyar munkások és
az orosz fronton harcoló magyarok kérdése a magyar nép
bűnlistájára kerül. Ha a kormányzó Londonban lenne, az angol
lapok azt írnák, hogy a nácik erőszakkal deportálják a
magyarokat Németországba rabszolgamunkára. Az angol-amerikai
polgár könnyezne a németeknél dolgozó magyar rabszolgák szomorú
sorsa felett.’
Az
angol kormány, amely nagy reményeket várt az angolbarát
Kállay-kormánytól, közben rájött: Kállay ahelyett, hogy
csökkentette volna a németek kiszolgálását, inkább fokozta azt.
Ezért, 1942. augusztusában London és Washington Kállayt, mint
számbavehető (hasznos?) politikust végérvényesen kizárta. A
kizárást több durva hangú üzenet előzte meg, amelyek a
lisszaboni, ankarai és stockholmi magyar követek és ügynökök
útján jutottak el Kállayhoz. Angol titkosszolgálati úton
megfenyegették Kállayt, hogy amennyiben tovább folytatja Berlin
fokozott mértékű kiszolgálását, Magyarországot hadieszközökkel
fogják büntetni. S hogy figyelmeztetésüknek súlyt adjanak, pár
nappal az előzetes értesítés után, 1942. szeptember 4-én
légitámadást intéztek Budapest ellen. Ez volt angol-amerikai
részről az első magyarellenes hadicselekmény.
A
másik lépés diplomáciai jelentőségű volt. Másnap, szeptember
5-én az angol alsóházban kijelentették, hogy ’az angol kormány
nem ismeri el a bécsi döntés következtében történt
területgyarapodásainkat, s hogy a háború után Magyarország
határait az 1920-as, trianoni határokra kell zsugorítani.’
’Egyelőre
– mondta Kowalewski, a
lengyel kormány belügyminisztériumának londoni megbízottja –
a balkáni partraszállás sikere érdekében London elfogadta azt az
elvet, hogy
’Magyarország
maradjon a közép-európai népek biztonsági szigete, tehát ott ne
legyen
erőszakos ellenállás’. Ezt
az elvet azonban adott pillanatban megváltoztathatják, s ezért az
„ellenállást” olyan erővé kell fejleszteni, amelynek nyomása
alatt Magyarország esetleg felcserélheti partnereit. Jelenleg
London súlyt fektet arra, hogy Magyarország hívja vissza a
Németországba küldött munkásokat,
tehát Bajcsy-Zsilinszky csoportja
hangosan követelje ezt a parlamentben. Ha Kállay enged a nyomásnak,
a lengyel kormány Londonban hivatkozhat a sugalmazás teljesítésére,
s annak alapján megindíthatja a [t.i.
bűnös!?-tj] magyarok
rehabilitálását célzó
akcióit.’
A
románok is hasonló helyzetben vannak, ők is megkapták a
sugalmazást, hogy hívják vissza a román munkásokat
Németországból. Bukarestben Maniu és Flueras fogják
a Bajcsy-Zsilinszky szerepét játszani. Állandó nyomás alatt
tartják majd Antonescut, hogy a sugalmazás teljesítésével
előkészítse a kapunyitást London felé. Ugyanis, Erdélyt azt
fogja megkapni, aki több szolgálatot tesz a németek elleni
harcban.’ [Piaci kofák alkudozási tárgyává tették Erdélyt,
amelynek a sorsa forgott kockán, a mocskos háborús politikából
kifolyólag!-tj]
1941-től
egészen a Horthy-rendszer bukásáig két egymással ellentétes
üzenetsor ment Budapestre. A lisszaboni, stockholmi és genf-berni
vonalakon majdnem szószerint azonos üzeneteket adtak át nekünk a
túloldal megbízottai. Ezzel szemben az Ankara-Kairó vonal
következetesen a fentiekkel ellentéteseket továbbított
Budapestre. Míg az első csoportba tartozó üzenetek mérsékelt
hangúak, velünk szembeni megértést tanúsítóak voltak, az
ankaraiak goromba fenyegetőzéseket, végre nem hajtható
követeléseket tartalmaztak. A két üzenetsorozat közti ellentét
onnan származott, hogy amíg a stockholmi, lisszaboni és svájci
vonalak főként politikai vonalak voltak, s általában angol és
lengyel irányítókkal működtek, addig Ankara katonai vonalon
mozgott, ahol elképzelhetetlen befolyással bírtak a csehektől
irányított közép-európai „demokraták”. Míg a lengyelek
azon fáradoztak, hogy olyan Magyarország kerüljön ki a háborúból,
amely erőt és tekintélyt képviselhet a tervezett közép-európai
federációban, addig az Ankara-Kairó titkosszolgálati térbe
összecsődült cseh, román és a vörös gróf Károlyi
Mihályt követő magyar „demokraták” a magyarság teljes
összeomlásán, kiirtásán dolgoztak. Még Sztálin lázítói sem
folytattak olyan durva hangulatkeltést, mint amilyet Benes,
Maniu, Gafencu „kisantant-demokrata” csoportja intézett
az egész magyar nemzet ellen, az ankarai titkosszolgálat által az
erdélyi havasokban felállított *DEZROBIREA
NATIONALA* és *Vlaicu* név alatt működő
titkos rádióállomásokon keresztül.
De
még ezzel sem elégedtek meg. A lisszaboni, stockholmi és svájci
lengyel irányítókat is azzal vádolták, hogy ’a náciknak
tesznek szolgálatot, amikor nem szerveznek erőszakos ellenállást
a magyar jobboldaliak soraiban, hogy Szálasit, vagy Imrédyt
juttassák hatalomra.’ S ha tudjuk, hogy e „demokrata”
csoportnak legalább 75%-a zsidókból állt, (értsd: cionistákból
-tj) nyugodtan elhihetjük a Bibliának, hogy ‘a zsidóság az
Isten választott népe’. /3/
Mivel
a román és finn kiugrás Horthyt utánzásra késztette, a
kórházban fekvő Sztójay Döme helyébe Lakatos
Gézát nevezte ki
miniszterelnöknek (1944. augusztus 29 – október15). Lakatosnak és
a Horthyval szinte állandóan együtt tanácskozó régi
politikusoknak – gr. Bethlen István, gr. Károlyi Gyula, gr.
Esterházy Móric – az volt a hiú reménye, hogy a háborúból
való kiugrás és a Németország elleni hadüzenet ellenében
Sztálin őket majd az ország élén fogja hagyni s már csak az
volt a kérdésük, hogy mivel lehet Sztálin kegyeit megnyerni. A
kormányzó ekkor összeíratta a legismertebb 1200 antibolsevista
vezetőt, s a névjegyzéket átadta Bakai-Batanovics altábornagynak
azzal a paranccsal, hogy tartóztassa le őket, mert a szovjetnek ki
kell szolgáltatni, hogy Sztálin bizalmát megnyerhessék. A német
biztonsági szolgálat által október 13-án letartóztatott
Bakainál megtalált címjegyzék szerint azonban nem lehetett a
letartóztatásokat végrehajtani, mert a rendőrség, csendőrség,
honvédség egyetlen tagja sem volt ezen hazaáruló
törvénytelenségre kapható. /4/
Mélymagyarok és szálláscsinálók
A
magyar ellenállási mozgalom a kommunistáktól kezdve egészen az
ún. mélymagyar mozgalomig sok más furcsa elemet
foglalt magában. A vezetők úgy látták, hogy Németország
elvesztette a háborút, tehát nyitva az érvényesülési pálya
mindazok előtt, akik megbirkózva lelkiismeretükkel németellenes
politikát folytattak. Megalakították a földalatti„Szovjetunió
barátai” nevű társaságot, amelyben mindazok benne
voltak, akik az 1939es választásokon egyetlen mandátumot sem
kaptak. Ez a felszabadító társaság – ahogyan magukat nevezték!
– elfelejtette, hogy a háború utolsó részében már nem
polgári, hanem háborús törvények szerint mérik a
cselekedeteket.
1944.
március 19-én az országot megszálló német szervek őrizetbe
vették Zsilinszkyt, de pár hét múlva szabadlábra helyezték.
Senki sem gátolta szabad mozgásában, sem őt, sem társait. És
ekkor, szabadságuk teljes birtokában követték el nemcsak a
legnagyobb baklövést, hanem a legnagyobb bűnt is a nemzet – az
oroszok ellen fegyverben álló nemzet ellen.
Zsilinszky,
Kiss János, Nagy Jenő és Tartsay
Vilmos katonai programot dolgozott
ki. A magyar honvédség részéről a kommunista párthoz való
összeköttetést Pálffy
Österreicher vállalta, aki
biztosította Zsilinszkyéket, hogy tízezer
magyar katonát bocsát
rendelkezésükre – ha arra sor kerül. (Pálffy Österreicher
Györgyöt, a katonai ÁVÓ volt parancsnokát, pár év múlva
Rákosiék kivégezték!) Az előbb említett katonai terv
kiviteléhez szükséges muníciót Makkay
Miklós, a fűzfői Nitrogén-gyár
vezérigazgatója adta volna.
A
terv szerint ennek a tízezer embernek kellett volna
biztosítani a folyosót, amelyen át a Budapestet védelmező magyar
és német csapatok között a szovjet hadsereg benyomul a főváros
szívébe és átkaroló mozdulattal a védőcsapatokat támadta
volna meg. Az akciót részleteiben is megbeszélték Malinovszki
szovjet marsall Budapesten tartózkodó ügynökeivel. 1944. november
19-én Bajcsy-Zsilinszky aláírásával levelet fogalmaztak Molotov
szovjet külügyminiszterhez és Malinovszkihoz, a 11. ukrán
hadsereg vezetőjéhez. A hírhedt levélben egyértelműen
felajánlja Magyarországot a szovjeteknek.
A
katonai szektor mögött már régen ott állottak Rákosi
vezetésével a magyarországi moszkoviták, akik bizonyára gúnyosan
mosolyogtak, amikor később a Bajcsy-Zsilinszky által aláírt
levél kezükhöz jutott. [Egyesek szerint a levél nem jutott el a
címzettekhez, ám más kortársak állítják, hogy a levelet a két
szovjet kiválóság valóban megkapta.-tj]
A
levélben említett bizottságnak november 23-án kellett volna
Moszkvába repülnie, de a magyar nyomozó hatóságok október 19-én
pontot tettek az ügy végére. Az előbb említetteken kívül
letartóztatták Almásy Pál tábornokot, Révay
Kálmán századost, Garay László postaigazgatót,
aki a székesfehérvári rádióállomást az ellenálló mozgalom
rendelkezésére bocsátotta és végül Szalay
Sándor nyomdászt. [Természetesen ők sem vettek részt
“izmusokban”, csak éppen az idegen szovjet megszállóknak
egyengették az utat a magyar hazába!-tj]
Az
ügy annak rendje és módja szerint magyar katonai hadbíróság elé
került, és az ítélet értelmében annak vezetőit
Bajcsy-Zsilinszkyvel együtt kivégezték. Tildy Zoltán, Nagy
Ferenc, Varga Béla és a többiek csak a „felszabadulás” után
kerültek felszínre. Hogy a kommunisták később a hatalom
birtokában mennyire értékelték az előbb ismertetett levél
kidolgozóit az bizonyítja, hogy Almásy Pál tábornokot 1947ben
életfogytiglani fegyházra ítélték társaival egyetemben. Amór
megtette a kötelességét, s még csak
kezet sem fogtak vele. /5/
Zsilinszky: szabadsághős, vagy hazaáruló
Írásommal
nincs szándékom az évtizedek óta tartó agymosás miatt
megosztott magyarság közül bárkit is meggyőzni. Hiszen azok,
akik hazugságokra, szerecsenmosásra, hibás memóriára alapozott
forrásokból merítették ismereteiket, ezután is kitarthatnak
kancsal meggyőződésük mellett, sőt valószínűleg így
szemlélik a napi politikát is. Bennük talán fel se merül a
kétely: ami történt, nem történt véletlenül, s hogy a
színfalak mögött titkos kezek irányították az eseményeket.
Viszont az igazság keresése arra késztet, hogy különböző
szemszögből vizsgáljuk meg az eseményeket.
A
napokban a következő sorok jelentek meg a hazai ÚJ
IDŐK hasábjain:
„(…)
Bajcsy-Zsilinszky Endre soha életében nem szolgált idegen ország
érdekében, nem kémkedett, nem jelentett és nem árult hazát sem
az úgynevezett „nácik”-nak és kommunistáknak. /…/ Amikor
politikai ellenfelei a szerencsétlen Áchim-halálesettel
kapcsolatban igyekeztek nevét és becsületét befeketíteni, és
azt is megtudta, hogy kik álltak a támadások mögött,
önkénytelenül is védekezésbe ment át. /…/ mint parlamenti
képviselő arról volt híres, hogy egyetlen „izmus” szolgálatában
sem tevékenykedett. /…/” /forrás:
ÚJ IDŐK/, 2002. szept.15./
A
korábban “rossz úton haladó”, de még idejében “megtért”
Zsilinszky életrajza gyakorlatilag minden 1945 utáni kommunista
tankönyvben megtalálható. Érdekes, hogy életrajzokat milyen
ügyesen lehet fogalmazni! Lehet valakit hazugságokkal bemocskolni –
ahogy azt az utolsó törvényes magyar kormány tagjaival teszik még
ma is! -- vagy kihagyni adatokat, tényeket,
a gyűrődéseket kisimítani, s oly’ széppé
tenni az életrajzot, amilyen a valóságban soha nem volt.
Nos,
az Interneten találtam az egyik hazai, 1972 óta ‘Bajcsy-Zsilinszky’
nevet viselő kommunista iskola honlapját, amelyen többek között
ezt írják a tarpai kurucról:
“(...)Személyes
ellentétbe került a Magyarországi Független Szocialista
parasztpárt vezetőjével, Áchim Andrással. A politikai és
családi ellentétekre ifj. Zsilinszky Endre és Zsilinszky Gábor
tettek pontot, 1911. máj. 14-én.(..)” /6/
[Azt
már nem illik odaírni, hogy revolverrel tettek pontot a
politikai/családi ellentétekre, mert hogy is nézne ki, hogy magyar
iskola gyilkos nevét viseli? TJ]
Tovább
ezeket olvassuk:
“Az
első világháborút nagy ügynek tekintette, és számos hőstettet
hajt végre, így Pancsova legendás védelmét is négy huszárral.
A háború végén csatlakozik a MOVE nevű jobboldali szervezethez,
és innen egyenes út vezet Bécsbe, az Antibolsevista Comitéhez,
majd Szegedre Horthy Miklós környezetéhez. A fehérterrorban
személyesen nem vett részt, de nacionalista-fajvédő alapon
helyeselte a “szegedi gondolatot”, az irredentizmust, és így
megalapítója lett Gömbös Gyulával és Eckhardt Tiborral a
Fajvédő Pártnak 1923ban. A derecskei mandátumot könnyen nyerte
el, és a SZÓZAT c. lap szerkesztőségét.(..) Megszerkeszti a
Kisgazdapárt háborúellenes és demokratikus újjászervezését
óhajtó programját és kijelenti, hogy fegyverrel is kész
szembeszállni a német megszállókkal. Hitler 1944. márc. 19én
katonailag megszállta az országot. Egyedül Bajcsy-Zsilinszky Endre
fogott fegyvert a gestapós pribékekre. Elhurcolták, megkínozták,
de megtörni nem tudták.” /u.o./
[Magyar
nőket és leánygyermekeket meggyalázó szovjet felszabadítókra
nem fogott fegyvert! De miért maradt ki az, hogy a zsidóság
érdekeit és szellemét képviselő AZ EST, a PESTI
NAPLÓ és a MAGYARORSZÁG lapok cikkírója
is volt! – tj]
OOO
Most
nézzük meg a kortárs Fiala Ferenc mit ír
Bajcsy-Zsilinszkyről, — vagy ami a fenti életrajzból kimaradt:
“Bajcsy
Zsilinszky Endre a háború elvesztése után, mint a magyarság nagy
mártírja került be a magyar Panteonba. Nevéről utcát neveztek
el, és követendő példaként állították az ifjúság elé.
Egyéni sorsa valóban tragikus, de ha közéleti pályafutását
nézzük ennek a bővérű, zilált lelkű embernek, akkor történelmi
szemmel vizsgálva az eseményeket, mondhatjuk, hogy útja nem
vezethetett máshova, csak oda, ahová vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre
eljutott – az erőszakos halálig. A sopronkőhidai fegyház
udvarán ért véget ennek a tehetséges, lobbanékony természetű
és kordában nem tartható embernek az élete.
A
kormányzó fegyverszünetet kérő proklamációjának napján,
1944. október 15-én a magyarországi illegális Kommunista Párt
sztrájkra és szabotázs akciókra szólította fel az országot és
a Vörös Hadsereg ellen küzdő katonaságot „Nyílt levél a
Nemzethez” című röpiratában. A már régebben megalakult
Ellenálló Mozgalom vezetőiként a Kommunista Párt jóváhagyásával
Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Nagy Ferencet, Antal Józsefet és ifj.
Tildy Zoltánt jelölték. A zászló azonban
Zsilinszky volt, mert neve nemcsak a bal, de a jobboldali tömegek
előtt is ismert volt, bár pályafutásának változatos fordulatai
a politikusan gondolkodó embereket távoltartották attól, hogy
komoly politikai biztosítékot lássanak személyében.
Az
első világháború után Gömbös Gyula mellől indult el politikai
pályafutása. Főszerkesztője volt a szigorúan
fajvédelmi SZÓZAT c. reggeli napilapnak és belső
munkatársa a sokszor ízléstelen NÉP-nek. Hónapokat
töltött Berlinben és onnan küldött írásaiban éles kritikát
gyakorolt nemcsak az európai zsidóság, hanem a marxizmus és a
weimari Németország politikája felett is. Egymás után jelentek
meg türelmetlen hangú röpiratai is. Gömbös Gyulával, Eckhardt
Tiborral együtt ők jelentették az akkori Magyarország
szélsőjobboldalát. Aztán hirtelen egy időre eltűnt a
közéletből, valami belső átalakuláson ment át, illetve
homlokegyenest megváltoztatta addigi politikai felfogását. A volt
fajvédő tarpai kuruc, az egykori antiszemita, Miklós
Andor lapkonszernjének lett a vezércikkírója. Írásai AZ
EST, aPESTI NAPLÓ és a MAGYARORSZÁG nevű
lapokban jelentek meg, amelyek a zsidó nagypolgárság szócsövei
voltak. Múltbeli hitvallásából csak az ellenzékiséget tartotta
meg, de ez az ellenzékiség már nem Bethlen István reakciós
vonalvezetése, hanem Gömbös Gyula megfontolt és mérsékelt
nacionalizmusa ellen irányult.
A
baloldal gyanús tisztelettel hódolt a „megtért” Zsilinszky
előtt, aki mint megsértett kuruc vezér, mint a XX. század
politikai harcainak új ’Ocskay brigadérosa’ mindjobban
eltolódott nemcsak a bal, hanem a szélsőbaloldal felé – egészen
a kommunistákkal való kézszorításig. (Ocskay László brigadéros
jó kuruc vitéz volt, de a trencséni csatavesztés után átpártolt
a labancokhoz.TJ) Politikájához hozzátartozott nagyfokú
németgyűlölete is. A budapesti Lipótváros és kapcsolt részei
nemcsak tömjénezték, de zászlóként tűzték ki személyét és
pálfordulását. Faltörő kos lett és vezércikkszólamaival
takaróztak azok, akiknek végeredményben csak a magyarországi
nagytőke egyeduralmának megtartása volt a céljuk.
1911.
május 14-én a két fiatalkorú Zsilinszky-fivér heves vita közben
agyonlőtte lakásán a magyar parasztság legkomolyabb politikai
letéteményesét és vezérét Áchim Andrást. Sem a
tárgyaláson, sem később nem derült ki, melyik Zsilinszky fiú
adta le a halálos lövést. A gyilkosság árnyéka végigkísérte
Zsilinszky Endrét egész politikai pályafutásán. /7/
Koós
Kálmán történész így ír
Bajcsy-Zsilinszkyről:
Magyarországon
a háború alatt a belső ellenállás nem volt más, mint a
kommunistáknak a szovjet érdekében végzett terrorakciója,
gyakran az ellenállás dicsőségével fedezett és törvényesített
gyilkosságok és rablások. Eleinte még csak álmodoztak angol
győzelemről és megszállásról, de amikor nyilvánvaló lett,
hogy ezek az álmok füstbementek, akkor nyíltan a Szovjet mellé
állottak. Ezt cselekedte Bajcsy-Zsilinszky Endre is, az ellenállók
vezére, aki a maga fanatizmusával odasodródott, ahová a sötét
baloldal irányította. Az egykori kommunista kollaboránsok hiába
akarnak nemzeti vértanút faragni belőle, és emlékét dicsőséggel
beiktatni a történelembe. Aki a nemzeti végveszedelem idején fel
akarta ajánlani együttműködését a Vörös Hadseregnek, aki az
ellenségnek hadititkokat akart elárulni, az nem más, mint
áruló! /8/
*
A
háború után a harcok folytatása mellett kitartó magyar
államférfiakat, katonai vezetőket és egyéb személyeket „háborús
bűnösség” címén, mint hazaárulókat kivégezték, azért,
mert “esztelen és hiábavaló pusztítást, vérontást okoztak
Magyarországnak.” Igen! Éppúgy, mint az ’56-os októberi
népfelkelés „esztelen bűnöseit és hazaárulóit.”
A
legyőzött államok törvénytisztelő, kötelesség teljesítő,
hűséges menekült polgárait tervszerűen éhezni, elpusztulni
hagyták, mert a győztesek szervei – az UNRA, az IPRO, a
DP-Bizottságok, a C.I.C.-k az M.P.-k az I.N.S.-ek – bűnözőknek
kijáró gyanakvással kezelték őket. A győztes nemzetek furcsa
etikája ezen államok állampolgárai közül csak az árulókat,
katonaszökevényeket, zsidókat, kémeket, szabotőröket, a
tulajdon nemzetükkel, s annak antibolsevista küzdelmével szembeni
„ellenállási mozgalom” tagjait és hasonló kategóriákat
tekintette megbízható, derék elemeknek, akikre nem vonatkozik a
„háborús bűnösség” vádja. /9/
Horthy kormányzó (le)szereplése
Horthy
volt az egyetlen, aki Magyarországot időszerű és határozott, de
költséges lépéssel kihúzhatta volna a németek kötelékéből.
De miután az angolok cserbenhagyták, és az orosz hadsereg már az
ország közepében állt, 1944. október közepén meglehetősen
naív kiáltványt bocsátott ki, amelynek édeskevés esélye volt a
kívánt eredmény elérésére:
„Ma
már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német
Birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős
kormányzatok le kell, hogy vonják ennek következményeit, mert
amint ezt a nagy államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem
áldozhatja fel magát a szövetséghűség oltárán. [...?]
Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden
lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást
elkerüljük. [...?] Olyan nép, amely egy már elveszett háborúban
szolgalelkűséggel idegen érdekek védelmében utóvédharcok
színterévé engedné tenni apáitól örökölt földjét,
elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsülését.
Elhatároztam,
hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel
szemben is, amidőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai
segítség helyett a magyar nemzetet a legnagyobb kincsétől,
szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani.
[...?] Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével,
hogy ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük
szemben minden ellenségeskedést beszüntetünk. Bízva
igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő
életének folytonosságát és békés céljai megvalósítását
biztosítani.” - /idézet
Horthy Miklós 1944. okt. 15-i kiáltványából; minden kommunista
tankönyvben megtalálható!/
[Háború
volt a javából! Józanésszel nem lehet elképzelni, hogy a németek
ilyen ájtatos kijelentést, amely védelmi vonaluk
közepén oly hatalmas rést nyitott volna, minden további nélkül
elfogadjanak. Túlságosan elkésett és nem megfelelő az adott
helyzetben.- tj]
Churchill,
aki csak a felelősséget szerette volna magáról lerázni, azt írja
emlékirataiban, hogy ’ha Németország szövetségesei tovább
kitartottak volna, akkor elkerülhették volna a szovjet megszállást,
mert a nyugatiak partraszállást terveztek a Balkánon és szívósabb
ellenállás esetén az angolszászok hamarabb érték volna el őket,
mint a szovjet hadsereg.’ Ez olyan Churchill-bölcsesség,
amely megérdemelné a Nobel-díj második felét! Csakhogy ezek a
Churchill-mosakodások akkor váltak üres szavakká, amikor a Jaltai
Konferencia adatai nyilvánosságra kerültek.
Szétbombázták
vasútvonalainkat, felgyújtották benzintartályainkat, szétlőtték
utánpótlást szállító szerelvényeinket, rombadöntötték
városainkat, hadiüzemeinket, lakótelepeinket. Röpcédulák
százezreivel uszították a lakosságot az ellenállásra, de azért
’csak tartsatok ki, mert jövünk!’ Ehhez a pusztításhoz vegyük
még hozzá azt az óriási hadianyag segítséget, amit a másik
nagy demokrata vezér Roosevelt adott a szovjetnek 11 milliárd
dollár értékben: több mint tizenháromezer repülőgépet, több
mint négyszázezer katonai tehergépkocsit, négy és félmillió
tonna élelmiszert, és ruházatot, 3 millió tonna benzint… stb.
Az utókor történetírása nem a veszteség után ítéli meg a
fegyveres küzdelem vezetőit, hanem a szándék és a
jelentőség szerint. A jelentőséget pedig az áldozatban
látja. Ha nem így lenne, akkor el kellene ítélnünk Rákóczinak,
Kossuthnak az emlékét, akik feleslegesen vitték elbukott háborúba
a nemzetet.
Egyszóval,
’a piszok nácik meg az őket kiszolgáló Szálasi-banda’ voltak
felelősök „az esztelen háború folytatásáért, a hidak
felrobbantásáért, a főváros szétrombolásáért, a sok
halottért, de főleg a zsidóság elpusztításáért”, és nem
pedig a nemzet ellenségét minden oldalról támogató demokratikus
Nyugat! Mert ugye, ha már korábban tárt karokkal és
virágcsokrokkal vártuk volna a baráti szovjet hordát, sokkal több
magyar nőt és kislányt megerőszakoltak volna, sokkal nagyobb
pusztítást végezhettek volna az országban. /10/
Egyik
történészünk a minap megkérdezte:
„Mivel
lett jobb hazánk sorsa, mert volt egy Szálasi és nyilasbanda? Azok
nem harcoltak a fronton, csupán az erőszakosan összeszedett
fiatalokat dobták a vágóhídra. Szálasi is elmenekült, mint a
szűkölő kutya Nyugat felé!”
S
hogy a kérdésre kérdéssel válaszoljunk: Mivel lett volna jobb
hazánk sorsa, ha a kommunistává vedlett korábbi „fajvédő”
Zsilinszky és hazaáruló partizánbandája tízezer magyar
katonával folyosót biztosít a bevonuló vörös hordának? Akkor
ezen elvek szerint helyes volt az, hogy Kádárék kivégeztek több
mint ötezer embert, 150 fiatalnak megvárta a felnőtt korát, majd
azután küldte őket a halálba, ők is folytatni merték
a reménytelen harcot? Sőt, az ’56 őszén Nyugatra szökött 200
ezernyi magyar is – beleértve tisztelt történészünket és e
sorok íróját — „szűkölő kutya módjára” hagyta cserben a
hazát, ahelyett, hogy a Pesti Srácokkal együtt odaállt volna a
tankok elébe? Horthy kormányzó úr vajon nem menekülte el
Nyugatra „szűkölő kutya módjára”?
De
akkor ugyanúgy el kellene ítélnünk az ’56os szabadságharcosokat
is, akik életükkel fizettek az “esztelen”harcokban
és ugyanannyi, ha nem kevesebb, esélyük volt a szovjet hordával
szemben, mint a harcok folytatása mellett kitartó
magyaroknak 1944ben! Nagy Imre 1956. november 4-én bemondta a
rádión:
„Ma
hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk
ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a
törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak!
A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország és a világ
közvéleményével!”
Ugyanezt
az üzenetet 1944-ben bemondhatta volna Szálasi Ferenc is. Vagy nem?
Ha Szálasi Ferenc hungarista teszi ugyanezt, akkor ‘fasiszta
hazaáruló’. Az egykoron Hruscsov-parancsokat
teljesítő Nagy Imrét ma ünneplik, mint a‘nemzet hős
forradalmi mártírját’, érdemrendet állítanak a
nevével, ‘mert szembenézett a szovjettel’. Szálasi
Ferenc IS szembenézett a szovjettel, de az ő nevét még említeni
sem szabad! És érdekes, hogy mindkettőjüket ugyanaz a gyilkos
banda végezte ki.
Az Eurokommunizmus
Hányszor
hallottuk már, hogy ‘a kommunisták között is vannak
tisztességes emberek.’ Lehet, hogy ebben van némi igazság.
Ellenben érthetetlen az, hogy ezek a ‘tisztességes’ emberek, ha
valóban azok, hogyan képesek élni a 20. század legnagyobb
emberiséget és kultúrát pusztító rabszolga rendszerének
követelményeivel?
Hazai
marxista író írja:
“(...)
A Petőfi Kör vezetősége, az egyetemisták küldötteivel együtt
úgy látta, hogy a feszültséget egyedül Nagy Imre
miniszterelnökké való kinevezése csökkentheti...” [11]
“Nagy
Imre kormányelnöksége idején 12 nap leforgása alatt a magyar
demokratikus kommunisták csaknem utolsó betűig végrehajtották
azt a programot, amit ma a nyugati demokratikus
kommunistákeurokommunizmusnak hívnak.
Amit a magyar kommunisták csináltak, azt annak idején nemzeti
kommunizmusnak nevezték. [...] Az oroszok abban a reményben
engedték vissza Nagyot a magyar kormányba, hogy
segítségével megmenthetik
magyarországi
uralmukat az összeomlástól.
De Nagy Imre kommunista miniszterelnök nem a szovjet-orosz
reményeket váltotta be, hanem mai nyelven szólva, az
eurokommunizmust segítette pillanatnyi diadalhoz. Nagy Imrét az
oroszok október
24-én állították a
budapesti kormány élére. [...]” [11]
“Eurokommunizmus”
alatt az átalakított (reform) kommunizmusnak azt a formáját
értjük, amit 1989 óta “emberarcú kommunizmusnak” emlegetnek.
A
Magyarországon kiadott reform-kommunista szellemiségű könyv
magyarázata egyértelmű: /a/ az
oroszok állították a kormány élére Nagy Imrét, /b/ akinek
a célja, a hazánkban 1989 óta tapasztalt eurokommunizmus
megalapozása volt, azaz a kommunizmus átmentése a nemzetközi
Pénzhatalom és nagytőke javára. És ehhez 11 évvel korábban
hozzájárultak a Bajcsy-Zsilinszky féle szálláscsináló
hazaárulók is. +++
Tóth
Judit
--------------------
1.
Dr. Padányi Viktor, A Nagy Tragédia, Hídfő Kiadása, Jegyzetek,
288. oldal.
2.
Málnási, A Magyar Nemzet Őszinte Története, 202. oldal.
3.
Északi Fény, 98-99, 100-101, 121. oldal.
4.
Málnási, A Magyar Nemzet Őszinte Története, 207.old. Hídfő
Kiadása, USA
5.
Fiala Ferenc Zavaros Évek, 150-154. oldal, Hídfő, USA 1987.
6.
Forrás: <http://www.bajcsi-ujf.sulinet.hu/szak/szak/bajcsyhtml.html>
7.
Fiala Ferenc: Zavaros Évek, 150-151. oldal.
8.
Koós Kálmán: Voltunk, Vagyunk, Leszünk, 258. oldal.
9.
Dr. Padányi Viktor, A Nagy Tragédia, Hídfő Kiadása, 1977,
229.old.
10. Koós
Kálmán: Voltunk, vagyunk, leszünk, /259-261. oldal.
11.
Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre, Bp. 1989. Szabad Tér kiadó
-
/175. old. & 507-508. old./
Ha Schöpflin
György magyarul is
beszélő londoni egyetemi tanár
nevével
találkoznál, ne felejtsd, hogy ...
‘magyar’ vezetéssel Kisantant
működik a londoni egyetem szlávisztika tanszékén!
(Hazánkért,
2002. július)
Csak bűnös kérhet bocsánatot!
A
londoni University College szlávisztika tanszékének
politológusa Schöpflin György tanár terjedelmes,
mindenre kitérő beszélgetését közölte a hazai választások
előtt a Magyar Nemzet Online, 2002. március
29-én. (részlet)
“[...]A
magyar kormány most már megengedhetné magának azt, hogy
szimbolikus bocsánatot
kérjen például a románoktól azokért a románok ellen elkövetett
bűnökért, amelyek az elmúlt párszáz évben
megtörténtek. […!?] Nem
azért, hogy cserébe a románok is bocsánatot kérjenek a
magyaroktól. Arra Romániának magától kell rájönnie. Ennél
talán még fontosabb, hogy a magyarok tudomásul vegyék: szlovák
szempontból nézve Magyarország létezése állandó jelleggel bíró
probléma, s mindig mindent másképp fognak értelmezni, mint a
magyarok....
Ahhoz,
hogy létre lehessen hozni valamiféle magyar–szlovák párbeszédet,
a magyar félnek el kellene ismernie: voltak olyan történelmi
események, amelyek a magyarokat nem, de a szlovákokat súlyosan
érintették. 1918 előtt nagyon sok szlovák igen sikeresen
asszimilálódott és vált magyarrá. [Igen,
asszimilálódtak a sajátönszántukból!-TJ] Márpedig
ez szlovák szempontból olyan óriási vérveszteség, amit nem
lehet pótolni. Ezért mondom azt: jó lenne, ha hosszútávon
mindkét fél szembe tudna nézni a másik fájdalmaival. Ez senkinek
sem könnyű, de a szlovákok addig nem fogják elismerni a magyar
kisebbséget a szlovákiai társadalom szerves részeként, amíg
Magyarország be nem ismeri, hogy a
történelemben különféle károkat okozott a szlovákoknak. [...!?]
Ez is összefügg valahogyan a Benes-dekrétumokkal.[...]”
A
tótok a csehek segítségével az első világháború után nyíltan
is megindították a magyar lakosság elszlávosítását és az
ellenállók kiüldözését vagy megsemmisítését. Először a
magyar életlehetőségeket csökkentették törvényes és
törvénytelen eszközökkel. A csehek segítségével elvett magyar
földtulajdonokat és vállalatokat a csehek és szlovákok között
osztották ki. Azzal egyidőben megindult a harc a magyar nyelv és
kultúra ellen is. Mire a második világháború elérkezett, a
felvidéki – 1910-ben még 1,100,000-nyi magyar
lakosság lélekszáma 700 ezerre apadt. Azóta pedig az is egyre
fogy a tervszerű elnyomás és üldözés folytán.
A
szlovák vérveszteségről csak annyit, hogy Trianon után a
Benes-féle ’cseh felszabadítás’ dicsőségének tudható be,
hogy az Amerikába vándorolt 700 ezer főnyi szlovák, e
„megváltás” idején, nem ment haza Szlovákiába, hanem még
sok tízezerrel meggyarapodott! - Schöpflin úr, Ön talán ezt is a
magyarok számlájára írja?
A pánszláv-ügynökség
Aki
jártas a történelemben, az azonnal látja, hogy Schöpflin tanár
úr, a T.G. Masaryk, Eduard Benes és R.W. Seton-Watson, Palacky,
Jászi-Jakubovics Oszkár féle magyar-gyűlölő pánszláv
irányvonalat képviseli.
Az
első világháború idején az angol kormány Propaganda
Minisztériumot hozott létre, amelynek élére a magyarfalóHenry
Wickham Steed újságíró és Robert William
Seton-Watson brit történész került. Tevékenykedésüket
nagyban segítette az akkori prágai egyetem professzora Tomas
G. Masaryk, majd pár évvel később E. Benes is,
akiknek megrögzött életcéljuk volt a független Csehszlovák
Köztársaság megvalósítása.
A
cseh marxista szabadkőműves Masaryk és Benes angol pártfogói R.
W. Seton-Watson és H. W. Steed 1915-ben
megszerezték a King’s College szlávisztikai tanszékét.
Benes
a Demokrácia ma és holnap című könyvében írja:
„A
kommunizmus nagy hasonlatosságot mutat filozófiájában és
erkölcsében a demokráciához. A kommunizmus küzd az emberek
egyéni és nemzeti egyenlőségéért, mint a demokrácia is.
Humanista tendenciájú, egyetemes, intellektuális és racionális.
Békés is, nemzetközi és a népszövetség követője. Ebből a
szemszögből tekintve, erkölcsi és filozófiai alapja ugyanaz,
mint a demokráciáé. A világ forradalmasításának tervét
feladta a tartós békéért hozott fáradozásaival.”
Nem
hagyható figyelmen kívüli a tény, hogy Masaryk és Benes legfőbb
pártfogója a szabadkőművesség volt, sőt az sem kétséges, hogy
mindketten szolgálatra berendelt hárompontos
testvérek voltak. Benes meg is jegyzi:
“A
szabadkőműves körökbe való bejutást lehetővé tették bizonyos
honfitársak és páholyok szerb tagjai.”
(Köztük Spalaikovics,
a Szerbia ügyeit intéző egyik háborús méregkeverő,
és Tomitch a vakolók tanítótestületének
tagja.) Egyes hazai történészek meg is kérdőjelezik:
Figyelemre
méltó Eduard Benes politikai pályája, hiszen a
történelem fordulatai következtében -- érdekes módon -- kétszer
is emigrációba kényszerült (1915-1918 és 1939-1945 között), és
mindkét emigrációja végén győzteskénttérhetett
haza! Miféle láthatatlan hatalom segítette ezt a szökött cseh
származású osztrák alattvalót (ez volt Benes hivatásos státusa
1915-ben) hogy a háborúban győztesnek számító új állam,
Csehszlovákia külügyminisztereként Versailles fényes termeiben
tevékenyen részt vehetett térségünk sorsának alakításában?
A Páholyok és a világháború
1917
elején a köztudat elől jobbára elfedett óriási jelentőségű
eseményre került sor Párizsban, ahol az ott székelő Grand Orient
de France (Franciaország Nagy Keletje) szabadkőműves páholy
világkongresszust hívott egybe, ahol nem sajátosan szabadkőművesi
kérdésekről vitatkoztak, hanem a háború befejezésének
körülményeiről és megtervezett világbékéről. Ez a nemzetközi
értekezlet a legaprólékosabban dolgozta ki a békeszerződéseket
az egyes államok határait, a győzteseknek jutott koncokat s a
Népszövetség tervezetét.
A Temps nevű
párizsi világlap, amely egyben a francia külügyminisztérium
sugalmazott lapja is, közölte ennek a szabadkőműves
összejövetelnek a határozatait, amelyeknek a Magyarországra
vonatkozó része csaknem betűről-betűre került be a trianoni
békeszerződésbe.
A Temps közlése
szerint a nemzetközi szabadkőművesség ezen az összejövetelen
rajzolta meg a háború utáni Európa térképét, s Magyarországra
vonatkozólag az alábbiakban intézkedett.
Megállapította
a háború utáni Magyarország határait, éspedig a román határt
kivéve, egészen úgy, mint az a trianoni palotában reánk
kényszeríttetett. Szerintük a Romániával szomszédos határ
többet hagyott meg a magyaroknak, mint amit a békeszerződés
tartalmaz, s a Csucsa-Nagybánya mentén elterülő vonal képezte
volna Magyarország határát, tehát körülbelül az a vidék, ahol
a székely önkéntesek a Károlyi-kormány idején sokáig védekező
állásban voltak.
Josef
Kohler német büntető jogász
‘Der Prozess die Attentater von Sarajevo’ című művében így
tudósít:
„A
Le Grand Orient francia szabadkőműves páholy szorgalmazta az átkos
szerb agitációt. Tudjuk, hogy a főegyesületnek, amelyben a
bomlasztó erők gyülekeztek, a Narodna Ochrana”-nak nemcsak a
tagsága volt szabadkőműves, hanem a vezetői is azok voltak. Ki ne
emlékezne arra az aljas munkára, amellyel rólunk a hazugságok
tengerét hömpölyögtették az egész világra. Nem volt állam,
amelynek sajtóját a borzalmas hazugságok állandóan ne
foglalkoztatták volna! Egyetlen céljuk volt: a művelt emberiség
megvetését ellenünk kihívni…”
Nemzeti hőslegendák
Minden
országnak olyan eszközökkel kell magát fenntartania, amilyenekkel
megalapították. Nagy-Romániát, Csehszlovákiát és Jugoszláviát
propagandával és hazugságokkal hozták létre, de annak ellenére,
hogy a két utóbbi összetákolt műállam már szétbomlott, a
hazugságokat továbbra is védelmezik.
Tagadhatatlan,
hogy Erdély 1572-ig Magyarország része volt, ezután 1711-ig
fejedelemség, majd az 1867-es Kiegyezésig közvetlen kormányzó
alatt álló nagyfejedelemség, a Kiegyezés után pedig a trianoni
békéig ismét Magyarország szerves része.
A
románoknál az erdélyi kérdést a nemzeti népmesére alapozott,
pópák által is terjesztett ‘dákó-román folytonossági
elmélet’ tartja életben:
„a
románok leszármazottai azoknak a római gyarmatosoknak, akiket a
rómaiak Erdélybe telepítettek be, miután Trajanus császár Kr.u.
106-ban az akkori Dáciát meghódította. A románok a római
gyarmatosok leszármazottai voltak, de országukat és szabadságukat
a magyarok honfoglalása tönkretette. A magyarok elnyomták és
megfosztották őket földjeiktől.”
A
történetírók szerint, amikor a különféle népcsoportok
támadásai következtében Dácia megvédése reménytelenné vált,
Aurelianus császár Dácia lakosságát áttelepíttette a Balkánra,
Moesia tartományba. Ez 271-ben történt, majd teljes csend 1224-ig,
amikor a románok – lásd: vlachok vagy oláhok — először tűnnek
fel Erdélyben, - hiteles oklevelek szerint.
A
román írók többsége nem akar lemondani a
nemzeti legendáról.
E buzgóság erőre kapott főleg az első világháború
propaganda-irodalmában, amelynek az élén az oláh Nicolae
Jorga állt.
A szláv egység
„A
régi Magyarországon Szlovákia önálló politikai egység volt
saját közigazgatással, katonai és pénzügyi hatóságokkal” –
írja Ziar Marian, szlovák történész. [The
Tradition of the Slovak State, Slovakia, II. 1. szám]
A
magyarok a Duna-medencében egyáltalán nem bontották meg a ’szláv
egységet’, mert ez az egység – a szláv népcsaládnak fajokra
való bomlása óta – sohasem volt meg. Történelmi
tény, hogy sem a török hódoltság koráig, sem pedig a török
hódoltság korában Szlovákiáról, mint önálló közigazgatási,
gazdasági vagy kulturális egységről nem tudunk. Hasonlóképpen
nem létezett öncélú szlovák államgondolat sem.
A Szvatopluk-monda
A
szlovákok propagandistái minden eszközzel úgy szeretnék
beállítani az 1918 előtti magyar uralmat, mintha
Felső-Magyarország szlovák népének azon idő alatt csak a könny,
a vér, a siralom és a pusztulás jutott, amit Trianon szüntetett
meg. Viszont a szerencsétlen magyar őslakosság választhatott az
elcsehesedés, a legvadabb üldözés és mártírság vagy a
kivándorlás között.
Sokan,
főleg szláv történészek, még ma is azt hirdetik, hogy
“a
Kárpát-medencét a honfoglaláskor teljes egészében szláv népek
lakták, akiket a magyarok kipusztítottak. A frankok támadásait
túlélő, visszamaradt avarok nyelvükben és életmódjukban
elszlávosodtak. Szvatopluk morva birodalmába a honfoglaló magyarok
betolakodtak, és elrabolták a földjét.”
Ma
már tudjuk, hogy ez képzelet szülte szláv álom csupán. Az
avar-magyar (faji) azonosság bizonyítását az ásatási leletek
alapján, az 1963-ban megtartott budapesti nemzetközi régészeti
konferencián fogadták el. A kárpát-medencei avar kultúra határa
egybeesik az árpád-kori magyar nyelv és kultúra határával. A
történelem mai állása szerint bizonyított tény, hogy a
késői avarok magyarok voltak.
A
Szvatopluk-monda a konferencia szlovák képviselőiben nagymértékben
növelte azt a hitet, hogy a honfoglaláskor “nagy szláv
birodalom” volt hazánk észak-nyugati részén. Erre hivatkoznak
most is, miként ez volt a bizonyító adat,amelyre
közismerten E. Benes hivatkozott a trianoni béke
szerkesztésében is. Erre hivatkoznak területi követeléseik
hangoztatásában.
A
Felvidék történelme a VII. századtól (670-től) -- és nem a IX.
századtól (896-tól) -- egészen 1918-ig, Csehszlovákia
megszületéséig azonos volt. A Trianon óta eltelt évtizedek tehát
az 1,200 évhez viszonyítva porszem csupán, jelentéktelen átmeneti
jelenség a történelemben.
Álmaiban
a másfélmilliónyi nép arra gondolt, hogy Szvatopluk birodalmának
utóda lehet, miközben arról megfeledkezett, hogy Szvatopluknak
semmi köze sem volt a tótsághoz, mert hiszen ő morva
birodalmat akart létesíteni.
A
szlovákok előjogaikra való hivatkozásukat az emigrációban
élő dr. Durcsanski Ferdinandnak, a rövid életű
Slovensko állam volt belügyminiszterének Biela Kniha
‘történelmi-politikai’ munkájára építik. Durcsanski 954
oldalas könyvében azt bizonyítgatja, hogy “a négymilliós
őslakó szlovákságnak joga volt és ma is joga van az önálló
állam megalapításához.” Csakhogy ebben a négymillióban benne
vannak a Kárpátokon belül élő lengyelek, a szepességi
cipszerek, a mánták, a Sáros megyei rutének, nem beszélve a
Kárpátalján élő ruszinokról, akik semmiképpen sem számíthatók
szlovákoknak.
Ismert
tény, hogy amikor Árpád fejedelem magyarjai megjelentek a
Kárpát-medencében, morva birodalom már nem létezett. Szvatopluk,
a morvák fejedelme 879-től 894-ig uralkodott, Árpád
hon(vissza)foglalása 896-ban történt.
Mire
a magyarok 896 és 900 között befejezték a hon(vissza)foglalást,
a Morva Birodalom már töredékeiben sem létezett. A fejedelem
nélkül maradt morva nép szétszóródott és alkotta a szlovének
mellett a másik szláv eredetű néptöredéket, amelyet a
honfoglaló magyarok bejövetelük idején a Felvidéken találtak.
Hosszú
idők múltával a hajdan ellenséges két szláv néptöredéket, a
magyar koronának köszönhetően épségben megmaradt szlovéneket
és morvákat, „szlovákoknak” nevezték el. A szlovák nép
tehát nem eredeti nép, hanem a szlovén és a
morva nép töredékeiből keletkezett, amelyek évszázados
különbséggel menekültek a népvándorlás harciasabb népei elől
és kísérelték meg különböző időkben az országalapítást, -
siker nélkül.
Egyes
nyugati politikusok és diplomaták Trianonban “ezeréves
igazságtalanságról” mertek beszélni. Valójában éppen ez az
ezeréves múlt igazolja legékesebben Magyarországot, régi és új
szomszédaival szemben is, amelyek igen kevés eredményt értek el
ezen a téren. Példaként említjük, hogy a nyugati államok bűnös
beleegyezésével űzték ki 1945-ben Csehszlovákiából a
szudétanémetek millióit és a magyarok tízezreit a “szlovák”
Felvidékről.
Az
igazság az, hogy Magyarország kisebbségei az 1914-18-as háború
előtt lelkesedés és ellenkezés nélkülelfogadták a
magyar uralmat, zsarnokságot nem éreztek mindaddig, amíg a cseh
propaganditsák “fel nem világosították” őket.
Aldo
Dami írja:
“Ha
Magyarország erőszakos beolvasztó politikát akart volna folytatni
kisebbségeivel szemben – ez volt mellesleg a francia királyok
politikája – erre évszázadokon keresztül bőségesen lett volna
ideje és alkalma. Magyarországot 1920-ban megbüntették azért,
mert elhanyagolta az egyesítést és hagyta nemzetiségeit saját
területén szabadon fejlődni. Ha valóban elnyomta volna őket,
akkor ma nem lennének trianoni határok. A nemzetiségek elnyomása
a régi Magyarországon csak mese.”
Az
első világháború alatt külföldön óriási hangulatkeltés
folyt a szlovák történelem keretében a magyarok ellen. Azzal
vádolták a magyarokat, hogy ők ezer éven át elnyomták a szlovák
népet, hogy elnyomták a szlovák nyelvet.
A rendelkezések egyetlen pontját sem tartják tiszteletben!
Mivel
a béketárgyalások alatt felmerülő néprajzi kérdéseket nem
tudták megoldani, a “Kisebbségi Szerződéseket” 1920-ban
aláíratták az utódállamokkal. Ezen államok kötelezték magukat
arra, hogy a területükön élő kisebbségek nemzetiségét,
nyelvét, javait tiszteletben fogják tartani és a békeszerződés
végrehajtását a Népszövetség felügyelete alá helyezik.
Ünnepélyesen tett fogadalmaikat azonban nemcsak, hogy nem tartották
be (de a mai napig sem!), hanem éppen ellenkezőleg; a Duna-medence
népei között sohasem volt a történelem folyamán annyi
üldöztetés és megaláztatás, mint a békét követő években.
Egymást
követték a kisebbségek polgári, kulturális, vallási jogai
valamint magántulajdona ellen elkövetett visszaélések,
kiutasítások, kegyetlenkedések. Az utódállamok tervszerűen és
hidegvérrel hágták át a kisebbségi szerződéseket. Céljuk,
hogy kiirtsák vagy gyorsan beolvasszák a
Nyugat által felelőtlenül és embertelenül hozzájuk dobott
magyarokat.
A
magyarok még származási elemeiben sem nyomták el a szlovák népet
vagy nyelvet, hiszen Magyarországon a törvényhozás nyelve még a
XIX. század közepén is a latin volt és Kossuth Lajos is ezt a
nyelvet használta az országgyűléseken. A bíróságok is latin
nyelven hozták ítéleteiket, a közigazgatás nyelve is latin volt,
s Magyarországon minden iskolázott ember latinul beszélt. Csak
az 1844. évi VI. törvénycikkely tette a latin
helyébe a magyart, mint az ország hivatalos nyelvét, ami a
németesítő Bach-korszak után csak az 1867-es Kiegyezés után
honosodott meg Magyarországon.
Ha
a nemzetiségeknek 1918 előtti követeléseit áttekintjük, nem
találkozunk a háború utáni kisebbségi politikának,
kisebbségvédelemnek még a gondolatával sem. Akkoriban a
nemzetiség nem azt követelte, hogy helyzetét kisebbségvédelmi
rendelkezésekkel javítsák, hanem azt, hogy az államterületeket
úgy alakítsák át, hogy számára olyan élettér nyíljék,
amelyen állami szuverenitással rendezkedhessék
be.
A
háború után a nemzetiségi kisebbségek robbantó erők voltak,
amelyek már nem türelmet, mozgási szabadságot követeltek
maguknak, hanem uralkodást! Közép-Európa népei
a XIX. század második felében érkeztek meg a nemzetiség
öntudatosulásának azon fokára, amikor a történetileg kifejlett
nemzetállamokat utánozva, a kisebbségvédelem gondolataitól
távol, önálló hatalmat követeltek bizonyos területeken, amelyek
lehettek vegyes nemzetiségűek, de amelyeket valamely okból,
történeti, érzelmi vagy egyszerűen hatalmi alapon magukénak
tartottak.
A
századvég legnagyobb tekintélyű nemzetiségi szakembereinek
egyike a német Ludwig Gumplowicz szabályként
állapítja meg, hogy vannak kifejlődött nemzetek, amelyeknek
nyelvük és irodalmuk magas fokon áll, történeti múltjuk állami
önállást biztosít nekik, s ezeknek a nemzeteknek joguk van
államukat továbbra is úgy berendezni, hogy az abban élő más
népek nyelvére és fejlődésére csakis a saját állami érdekeik
szempontjából legyenek tekintettel. Az uralkodó nemzet engedjen
szabad mozgást a többi néptörzsnek, de csak addig, ameddig az ő
saját szellemi fejlődési fokának megfelelő jogkört túl nem
lépik.
Oláh rablások Magyarországon, 1919-ben
Ezért
is kérjünk bocsánatot? - A román csapatok azzal az ürüggyel
vonultak be Magyarországra, hogy a kommunistákat segítik leverni,
miközben fosztogatni kezdtek. Túlkapásaik felülmúlták a
bolsevikek rablásait is. A románok által elkobzott különféle
javak (gépek, állatállomány, pénztárak stb.) értékét tíz
hónapos megszállásuk idejéntöbb
mint 3 milliárd 150 millió aranyfrankra becsülték.
H. H. Brandholz amerikai tábornok, a budapesti Négyhatalmi katonai
küldöttség megbízottja, emlékiratiban beszámolt a román
alakulatok magyarországi fosztogatásairól. [An
undiplomatic Diary, New York, 1933]
*
Annak
ellenére, hogy Schöpflin professzor úr minden alkalmat megragad a
történelmi tények felidézésére, nem várhatjuk el tőle azt,
hogy az eddig leírtakat ismerje, hiszen saját bevallása szerint az
ő szakterülete nem a történelem, hanem a politika-elmélet.
Érdekes tőle az a kijelentés is, hogy
“...
engem nem a múltban elszenvedett sérelmek érdekelnek, hanem az
utódállamokban élő magyar közösségek jövője.”
Ugye,
ha a magyaroknak a múltban elszenvedett sérelmeik vannak, akkor
nyeljék csak le a békát! Ugyanakkor, a szlovákok múltban
elszenvedett állítólagos sérelmeiért bocsánatkérés jár? A
tanárúr így magyarázza:
“1867
után a szlovákok kisebbségi jogait erősen korlátozta a magyar
állam azzal a céllal, hogy ezáltal egy etnikailag egységes magyar
lakosságot tudjon létrehozni. Ez jó részben sikerült is, és így
a szlovákoknak egy része a mai napig is fél a magyar államtól,
félelmét a szlovákiai magyarokon bosszulja meg. Szintén 1867 után
az erdélyi románok közösségi jogait nem tartotta tiszteletben
Budapest, ugyanazzal a későbbi következményekkel, mint
Szlovákiában. Egy olyan szélsőséges nacionalista, mint Funar nem
a semmiből ered, hanem a történelem egy sajátos ez esetben
román-központú olvasatát követve teremt egy kellemetlen,
egyébként nem egy román számára is kínos magyarellenes
politikát. Effajta hozzáállásokat szerelne le a kibékülési
kezdeményezés.”
*
Tévedés! A
mindenkori magyar kormány bocsánatkérése csupán azt szolgálná,
hogy a 20. században „háborús bűnösnek, idegengyűlölőnek,
fasisztának és kisebbségeket elnyomóknak” bélyegzett magyar
népet térdrekényszerítve megalázzák. Az már egészen más
lapra tartozik, hogy a 20. században az erdélyi magyarság
erőszakos beolvasztását, tervszerű pusztítását éppen az a
románság illetve csehszlovákság követte el, amelytől “a
magyar atrocitásokért” a budapesti kormánynak kellene -- a
magyarság nevében és helyett! --
bocsánatot kérnie, legalábbis Schöpflin úr szerint.
Micsoda
sátáni gondolat! Mivel a „bűnös, a bocsánatkéréssel bevallja
a bűnét”, újabb határrevízióról, netán a trianoni gyászbéke
igazságtalanságainak megsemmisítéséről szó sem lehet. Úgy
látszik, területrabló szomszédaink újabb sikerélményének
érdekében tevékenykedik Londonban Schöpflin György.
Ha
a londoni egyetem szlávisztika tanszékének tanára szláv
illetve román érdekeket képvisel,
ez az ő magánügye. Az viszont módfelett szomorú,
sőt szégyen, hogy a magát
magyarnak valló politológus -- nem történész, de azért a
véleményét a történelembe burkolva -- egyértelműen a
magyarságot megalázó propagandával és történelmi ferdítésekkel
eteti az amúgyis agymosott külföldi ifjúságot. Talán üdvösebb
lenne mindannyiunkra nézve, ha a tanár úr megmaradna a szlávjai
mellett és nem “képviselné” a magyar ügyeket, nem intené
rendre a magyarságot!
Mivel
jövőnkről és biztonságunkról van szó, határa van mindennek: a
magyar lovagiasságnak és a türelemnek, e kettőre történelmünk
során már sokszor ráfizettünk. A sok szenvedés után mi magyarok
is fogékonyak lettünk a realitások iránt és mérlegeljük annak
a Magyarországon és a világon szétszórt 15 millió magyarnak a
sorsát, akiket az ellenségeink életben hagytak. Ha Schöpflin úr
úgy aggódik a magyarság sorsáért, itt találna magának bőven
tennivalót. +++
Tóth
Judit
-------------
Források
Yves
de Daruvár: A feldarabolt Magyarország
Hóman
Bálint & Szekfű Gyula: Magyar Történet
Nyugati
Magyarság, Kanada 1953
Kostya
Sándor: A Felvidék
Tokay
László: Mérlegen
Rothschild, Haynau és a kékvérűek
(Hazánkért,
2003. július)
Mielőtt I.
Mayer Amschel Bauer Rothschild 1812ben
meghalt, hatalmas vagyonából pénzalapot létesített a zsidó nép
felemelkedésének érdekében, és a Jewish
World Empire (Zsidó
Világbirodalom) megteremtésére. Pontosan nem tudjuk, hogy
Rothschild halálának pillanatában mekkora vagyon maradt hátra,
vagy hogy a mai mekkora lehet, de állítólag az egész világ
gazdaságának a felét képezi.
Annak
ellenére, hogy a bankárcsaládnak ma már többszáz örököse
van, a vagyont továbbra is a papa kívánsága szerint, egyetlen
személy kezeli, akit mély titokzatosság vesz körül. Megfigyelők
szerint a hatalmas vagyont valutákkal való spekulációval és a
háborúkból húzott haszonnal szerezték.
Mivel
a mérhetetlen gazdagsággal politikai erő és hatalom is társul,
kényük-kedvük szerint változtatják a valuták áremelkedéseit
és zuhanásait. Ezek okozzák – többek között — gyakran a
háborúkat és a gazdasági válságokat a világon.
Az első „király”
I.
Mayer Amschel Bauer Rothschild (1743-1812)
feleségül vette Gutter Schnapert, és házasságukból tíz gyermek
született: öt fiú és öt leány. Az ifjú Rothschild rabbinátusi
képzésben részesült és egy ideig, mint rabbi is működött, de
szüleinek hirtelen halála miatt az életútja egészen más irányba
terelődött: olcsó árucikkekkel és régi pénzekkel kereskedett.
A bankári szakmát abban az időben vette fel, amikor Európát
végigseperte a szabadkőművesek által, 1789ben kirobbantott nagy
francia forradalom politikai szele.
A Jewish
Encyclopedia írja róluk:
„Pénzkölcsönző,
majd IX. Vilmos herceg (Landgrave of Hesse-Cassel) ügynöke lett. A
herceg, apjának 1785-ben bekövetkezett halála után Európa
legnagyobb, 40 millió dollár értékű vagyonát örökölte,
amelyhez főként a brit kormánynak az amerikai függetlenségi
forradalom leveréséhez kölcsönzött zsoldos hadseregei juttatták.
1806. júniusában, a harcok után Vilmos Dániába menekült és 3
millió dollárt M. Rothschildnél hagyott megőrzésre. A legenda
szerint ezt a pénzt boroshordókba rejtették el a Frankfurtba
beáramló Napóleonkatonák elől és Vilmos hazatérése után
visszaadták.”
Jobbról balra: a gúnyrajz
III. Napoleont és James de
Rothschild
bárót mutatja. A pénzeszsákon
lévő “Anlehen” szó
“kölcsönt” jelent.
[forrás:
Frederick Morton,
The Rothschilds, NY 1961]
|
Nos,
legenda vagy igazság, egy dolog biztos: Rothschild Nathan
megalapította a család londoni ágát. Az East India cégnél
befektetett 800 millió font aranyat. A 19. század elején a
Rothschild fivérek az európai uralkodók elsőszámú
pénzkölcsönzőiként tettek szert hatalmas vagyonukra, és
vasúthálózat-építő cégeket alapítottak. A bankházaknál
gyakori eset volt, hogy egy és ugyanaz pénzelte mindkét harcoló
felet, ugyanazon háborúba.
Valamikor
tőlük függött Európa, és bankjaikon keresztül tartották
kézben a politikai életet. Utódaik ma is élnek, nagy a befolyásuk
és hatalmuk az egész világon. George Soros, aki őket is túl
akarja szárnyalni, a legjobb úton halad!
Például,
az amerikai polgárháborút, amikor is Rothschild az északiakat,
amerikai bizományosán, August
Belmonton keresztül,
a délieket pedig Erlangers,
egyik Rothschild rokon által pénzelte. Közel kerültek Metternich
herceghez, a bécsi kormány akkori külügyminiszteréhez
is. Metternich
Lothár Venczel herceg
öntelt, gőgös, középkori hűbéri nézetekkel telített
bürokrata volt, aki az adózó népnek még természetadta emberi
jogát is tagadva, durva önkénnyel, közel három évtizedig
hatalmaskodott fölötte. Nevét mindenütt gyűlölettel ejtették
ki. Állásához az utolsó pillanatig ideges görcsösséggel
ragaszkodott. Ártatlan emberek vérének kellett folynia, hogy a
felzúduló népharag állásából elsöpörhesse.
A nagy rejtély
Addig,
amíg a bankházak keresztény uralkodókat segítenek kölcsönökkel,
hogy azok véres háborúkban egymást pusztítsák, az ügy
tökéletesen rendben van. Ártatlan emberek pusztulása nem számít,
csak az a fontos, hogy a kamatokat fizessék! A
Rothschildek és Benjamin Disraeli brit miniszterelnök szoros
együttműködésével sikerült megszerezniük a Szuezi Csatorna
nevű cég feletti hatalmat.
Spekulációval
az orosz nyersolaj, a dél-afrikai gyémántbányák és a
dél-amerikai bányák területére is kiterjesztették pénzügyi
hatáskörüket. Hatalmuk titka, akár a múltban, most is az
állandó titokzatosság.
A
Rothschild-család tagjai felmérhetetlen vagyonukat úgy tarthatták
meg, hogy családon belül egymásból házasodtak. Ellenálltak a
beolvadásnak, a keresztény vallásnak, és eleget téve a papa
kívánságának, megtartották ortodox zsidó vallásukat.
Haynau papája
IX.
Vilmos, hesseni választófejedelem törvénytelen gyermeke
volt Julius Freiherr von
Haynau (17861853). Magyarországi
működését még osztrák részről is meglepő hallgatás övezi.
Karl von Schőnhals táborszernagy, a „fegyvertárs és jóbarát,”
sok kiadást megért könyvében [Biographie
des k.k. Feldzeugmeisters Julius Freiherr von Haynau, Wien
1875] megelégszik annak
nagyvonalú megállapításával, hogy ~ „Nem ő volt a törvény,
hanem csak a karja.”
Rudolf
Bartsch főhadnagy, aki nagyon
szerény lélekelemző módszerekkel közeledett a bresciai hiéna
felé [Haynau. Eine psychologische
Studie, Wien, 1907], az Aradi 13
esetében csupán annak közlésére szorítkozik, hogy ~ „Aztán
elkezdődött, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.”
A
későbbi táborszernagy, a hanaui zsidó gyógyszerész
lányának, Rebeka von Lindenthalnak volt a
törvénytelen fia. Apja Hesseni Vilmos őrgróf, majd
herceg; minden jel szerint káplártermészetű, hiú, meglehetősen
zsarnok, aki alattvalóit rendszeresen küldte zsoldos-katonának jó
pénzért a brit hadseregbe.
Haynau
az 1848as forradalmi időkben szolgálattételre jelentkezett
Olaszországba, s ott harcolt az olaszok ellen. 1849. áprilisában a
fellázadt Bresciát verte le és a felkelést a legvadabb
kegyetlenséggel torolta meg, ezért Haynaut egész Európában, mint
a „bresciai hiénát” emlegették.
Olaszországból Magyarországba küldték s a magyarországi
hadjárat teljhatalmú vezetésével bízták meg. Mint az ország
teljhatalmú parancsnoka, rettenetes bosszút állt a magyarságon.
Batthyány Lajos miniszterelnök, a 13 Aradi Vértanú és több mint
száz magyarnak a kivégeztetése mélyen felháborította az egész
művelt világot.
Tudjuk,
hogy Haynaut a szabadságharc leverése és az egy ideig tombolni
hagyott terror után viharos gyorsasággal nyugdíjazták, és
kifizették 400 ezer arannyal. Ebből birtokot vásárolt
Magyarországon, mint „új földesúr.” +++
Egy kanadai könyvismertető lapszélére
Jwala
Prasad Singhal indiai régész megállapítása szerint:
“....
kétségtelen, hogy az Ősvilág Történelme
egyben
a magyar nép történelme is...”
Lendvai
Pál osztrák – és ki tudja még
milyen – állampolgár 572 oldalas könyvet írt „The
Hungarians: A Thousand Years of Victory in Defeat” címmel
a magyarok történelméről. ~ Politikailag helyes könyvek idegen
nyelvű kiadására mindig van pénz!
Az
eredeti, németül megírt Lendvai-könyvet, ezt a nyilván hatalmas
horderejűnek tekintett művet valakik már lefordították angolra
és magyarra, sőt még ‘baráti szomszédaink’, a csehek és a
románok nyelvére is. [Biztosak lehetünk, hogy a szerző mindent
elkövetett, hogy
a szomszédok érzelmeit megsértse!]
Mivel
a könyvet nem olvastam, és a jövőben sincs szándékom elolvasni,
nincs jogom a bírálathoz. Jelen írásom célja: válaszolni a
helyi angol nyelvű napilapban megjelent könyvismertetőre.
A The
Montréal Gazette 2003. augusztus 16-i számában a könyvről
ismertetőt írt, a magát magyar származásúnak valló Anne
Gyulai nyugalmazott montreáli lakos, - nyilván
jópofáskodni akart a montreáli olvasóközönség
szórakoztatására, mert azzal a vicces mondattal kezdte irományát,
hogy ’amióta Kanadába érkezett 1957-ben, nem is tudja, hányszor
kérdezték őt Zsazsa Gábor és a gulash felől.’ És kiknek is
köszönhető mindez! Az, hogy a világ összes könyvtára nagyrészt
csak olyan történelmi műveket tart a polcokon, amelyek megfelelnek
a politikailag helyes irányvonalnak?
Tapasztalatunk
azt bizonyítja, hogy Magyarország történelme még a torontói
egyetemi tanárnő Margaret Macmillan nemrégen megjelent ‘Paris
1919’ könyve is eléggé hiányos trianoni vonatkozású
részletekben. Kikhez és hová is fordulnának a történetírók
hiteles, Magyarország illetve a magyarság történetéről szóló
adatokért? Lendvai Pálhoz?
„Lendvai
kimerítően ír a magyar nép történelméről – magyarázza Anne
Gyulai – amióta 1, 100 évvel ezelőtt megjelentek a
Kárpát-medencében, az 1956-ban orosz tankok ellen hősiesen
harcoló magyar szabadságharcosokról és három évtized múlva a
kommunizmus bukásáról. Az író személyes feladatának tekinti,
hogy idegenekkel megismertesse a magyarságot. A magyarok Európa
legelhagyatottabb népe. Ez az elhagyatottság a többi európai
nyelvtől eltérő magyar nyelvezet eredménye, és annak az
érzésnek, hogy történelme során minden veszélyben magára
hagyták a szomszédos nemzetek.”
A
magyar történelem helytelen tanítása -- nyilván aljas politikai
érdekekből -- ott kezdődik, hogy eddig csak ezer
esztendős magyar történelemről hallottunk. Hogy a magyar
történelem több mint tízezer
esztendőre tekint vissza, azt előttünk eddig
elhallgatták. Ez a megtévesztés kézenfekvő, s bizonyítja
a Goldzieher, Halévy, Hunsdorfer és Budenz által
felállított elmélet, miszerint „a magyarság az ural-altai
nyelvcsalád finnugor ágából származik”. Ezek szerint tehát mi
magyarok egy nem létező néptől (ugor), és egy nem létező
országból származunk!?
Az ugor szó
szláv eredetű és semmiféle jelentése nincs. Az oroszok
az ugor szóval jelölték a magyarajkú népeket,
de nem egy bizonyos népet. Bennünket tehát nem lehet „egy
bizonyos” de egy „meg nem határozott” néptől leszármaztatni.
Ez csak arra szolgál, hogy a magyarság magyar, vagy
ha úgy tetszik mazar, ma’gar, mahgar szuméreredetét
homályos ködbe burkolják. [1]
v
Gyulainé
ismertetőjéből azt is megtudjuk, hogy ’Lendvai részletesen
beszámol azokról az időkről, amikor a magyarságvándorló
nomád törzs volt, [sic!-tj] majd idővel
független keresztény nemzetté alakult át.’ [Nem
átalakult, hanem
– az érdekünkben! -- ránkerőszakoltak egy
világvallást, a magyar ősvallást pedig megsemmisítették!
Azokkal a népekkel, akik megtartották a nemzeti vallásuk, mi
magyarok nem vehetjük fel a versenyt! -tj]Az osztrák
történész a magyar nyelvet „a rokon népek nélküli Európában
kínai falnak” nevezi, máskülönben eléggé rokonszenves
hangnemben ír a magyarokról. Ugyanakkor a magyar hősiesség
mellett egy teljes és önálló fejezetben – [itt Anne Gyulai
átugorja a számára is és az EU-akolba való belépésünkhöz is
lényegtelenné vált trianoni országszabdalást - tj] –
Lendvai „sötét mocskos foltokról” is
beszámol: *az 1920-as jobboldali nacionalizmus
feltámadásáról,* mert az olyan világpolgárok szemében,
mint amilyenek Gyulai és Lendvai kétségtelen, hogy a nacionalizmus
-- szenvedésre és üldöztetésre ítélt magyarországi
kisebbségeink mostoha sorsa -- volt az ország minden bajának
legfőbb gyökérforrása.
Lendvai
leírja hazánk Hitlerrel való együttműködését a második
világháború előtt, a német megszálló haderőknek való teljes
alávetését, de ami a legkiemelkedőbb esemény, ami sehol nem
maradhat el: *437 ezer zsidó Auschwitzba való
elhurcolását.*
A
könyvet Gyulai asszony nemcsak idegeneknek ajánlja borsos 41.50
dollárért, hanem külföldön élő „magyar hazafiaknak is, akik
gyermekeikkel ebből óhajtják megismertetni a történelmet.” ~
Szomorú, hogy idegenek nem ismerhetik meg a magyarság igazi
történelmét!
Nem
tagadhatom, a könyvet sohasem fogom megvenni, mert a tartalma –
anélkül, hogy elolvastam volna! — az ismertető alapján
többé-kevésbé egyezik az eddig terjesztett hazugságoktól és
féligazságoktól hemzsegő *történelmi művekkel*.
A
Jászi-Jakubovics Oszkár, Kopácsi, Lipták Béla, Kertész Imre,
Gosztonyi Péter, Sulyok Dezső kommunista népügyész, és a többi
szép magyar neveket felvett vagy megvásárolt *történésztársaság*
hazug műveiből már annyi van forgalomban, hogy áradások idején
a medrében veszélyesen megduzzadt Tiszát lehetne vele
elrekeszteni!
Állítólag,
Lendvai a könyvét a jövőre készülve, a magyarság Európai
Unióba való belépési óhajához amolyan ajándékként írta meg.
Hogyan lehetséges az, hogy történelmünket nagyrészt mindig
olyanok írják, akiknek semmi közük sincs a magyarság lelki
világához?
Anne
Gyulai fontosnak tartotta cikkében a könyvből merített részekről
írni, s mivel Lendvai könyvét csak ennek alapján ismerjük,
feltételezhető, hogy a műben a világon egyre jobban terjedő
magyar őstörténet-mozgalomról egyetlen szó nem esett. Az
alábbiakban bemutatjuk több nemzetközi tudós és szakember
véleményét a magyarságról, az “egykor vándorló nomád
törzs”-ről, és a “legelhagyatottabb nép”-ről, valamint a
magyar nyelv ősi eredetéről.
Sir John Bowring (1792-1872)
angol nyelvész, fordító írta a magyar nyelvről
"A
magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött
és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb
európai nyelv még nem is létezett. Ez egy olyan nyelv, amelynek
logikája és matematikája, a feszített húr erejének
kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember büszke
lehet, hogy nyelve magán hordozza az emberiség történetét.
Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek,
melyek a különböző népekkel való érintkezés során rakódtak
egybe. Ellenben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből
van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár
ez, amely a korok változásához alkalmazkodik.
E
nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti
önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok
képtelenek megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben csakúgy,
mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok alapjai, amelyek
egyetlen kőből készültek, nem magyarázhatók. Senki sem tudja,
honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos
képződményt, vagy miként szállították és emelték helyére a
templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb.
Aki ennek titkát megoldja, az isteni titkot fog
kifejteni: *Kezdetben
vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és
Isten vala az Ige.*"
v
Jwala
Prasad Singhal indiai régész
megállapítása szerint:
“....
kétségtelen, hogy az Ősvilág Történelme egyben a magyar nép
történelme is...” [1]
Nem
akarjuk egyesek kedvét venni a történelemírástól, de a magyar
honfoglalás nem 1 100 évvel ezelőtt történt,ahogy
azt a politikailag helyes történelemhamisítók írják, hanem több
mint 13 000 éve.
Szilvay
Gyula szerint, Kr.e.
11 542-től, a MU kontinensről
kiindult magyák a
Nílus völgyében mazar vagy ma’garnéven,
Mezopotámiában a madasumérok, a
Kárpát-medencében a székelyek és
a görög szigeteken a pelazgok,
a műveltségnek és civilizációnak olyan magas fokát
fejlesztették ki, amelyhez hasonlót más népek sohasem tudtak
felmutatni!
Reánk,
magyarokra ez az őskor azért fontos, mert a
Kárpát-medencében ekkor telepedtek le, és ekkor alkottak államot
a székelyek és velük majdnem egyidőben a görög
szigeteken a pelazgok. Ez volt a mai történelmi Magyarország
területén az első honfoglalás.[1]
Részletek
a <www.maghar.hu> című honlapról [2]
A
régi hagyományok és az újabb kutatások szerint a magyar eredet a
mostani, földön létező emberiség gyökereivel igen szoros
kapcsolatban van. Egy olyan ősi kulturális szemléletbe, alapba
vezet vissza, amely egykoron az egész földgolyót körbefogta.
¨ Miért
van egy szumér, mezopotámiai területen élő király fiának
holtteste Magyarországon a Pilisben és áll egy magyarországi
alapítású keresztény szerzetesrend kultuszának a középpontjában?
¨ Vajon
az Erdélyben élő, eredeti táltos hagyományokat őrző kutató
túloz-e amikor azt állítja, hogy itt a Kárpát-medencében 32 000
évvel ezelőtt egy - az egész világra - nagyon jelentős hatással
bíró vallási és kulturális központ volt, ami azért szűnt meg,
mert ez a térség eljegesedett?
¨ Szerinte
a régi táltosok tudtak erről, ahogy tudtak Atlantiszról és
Mu-ról is és a hét törzs -- ami szerinte nem törzs volt, hanem
hét kozmikus vonal, mint pl. belső-ázsiai, egyiptomi, mezopotámiai
stb. vonal -- azért szövetkezett, hogy helyreállítsák az égi
rendet itt a földön újra, ahogy azt már többször is megtették
a múltban évezredről évezredre és ezért jöttek erre a helyre
-- a mai Magyarország területére -- a magyarok, mert tudták, hogy
ez valamikor (32 000 évvel azelőtt) egy, az égi rendet tükröző
földi központ volt.
¨ Vajon
csak üres pletyka-e, hogy a múlt század végén az equadori
kormány felvetette, hogy fűzzék szorosabbra a diplomáciai
kapcsolatot Magyarországgal, mivel közös
gyökereik vannak? Ezt arra
alapozták, hogy aranylemezeket találtak ott rovásírással, magyar
nyelven íródva. Akkoriban - az
Osztrák-Magyar Monarchia idején - a közös külügyi tárca miatt
az osztrákok foglalkoztak a kérdéssel.
A
pletyka és rossz nyelvek szerint még katonaságot is küldtek a
barlangokhoz Közép-Amerikába, hogy a nyomokat eltüntessék, és
megbíztak egy-két tudóst, akik kitalálták a magyarság
finnugor eredetét, ami máig is tartja magát, egyre több
adat ellenében bizonyos körökben. Ezzel szemben egyes felfogások
szerint a Szumérnál is régebbi papi szakrális nyelv volt a
magyar.
¨ Közép-Amerika -
Vajon valótlanságot állított-e az a Közép -Amerikában élő
magyar férfi, Móricz János, aki
három aranybányát lízingelt ott és azt állította a helyszínen
forgató magyar filmes csapatnak, hogy egy indiánok által őrzött
barlangban rovásírással írt aranylemezek találhatók magyar
nyelven, amelyek mély tudást tartalmaznak?
E
sorok írója találkozott a forgatócsoport egy tagjával, akinek
Móricz János fényképet mutatott az aranylemezekről és egy
bányája éves jövedelmét felajánlotta egy ehhez kapcsolódó
film elkészítéséhez. Kérdésemre, hogy a film miért nem készült
el, a válasz az volt, hogy Móricz János rejtélyes
körülmények között hirtelen meghalt, és ugyanígy a
társa is, akivel a filmet készítették volna.
¨ Vajon
túlzott-e az illető, aki jelen sorok írójának elmesélt egy
történetet, miszerint az USA-ban 1999 nyarán egy hagyományos, az
azték képírásról szóló régészeti előadás után odament az
előadóhoz és közölte vele, hogy az egyik latin betűre átirt
szó az egy magyar szó, Magyarország korábbi fővárosának
neve: Székesfehérvár. Az
előadó szerint: "ez lehetetlen, mivel azt személyesen egy
azték kőtábláról fordította. Az nem lehet magyar szó. Hogyan
került egy ősi azték kőtáblára az ősi magyar Székesfehérvár
szó?
¨ Talán
mégis igaz, amit egyes magyarságkutatók állítanak, hogy a
magyarság egy Amerika és Ázsia közötti elsüllyedt földrészről
származik, ahonnan (egyes állítások szerint, amikor a földrész
süllyedni kezdett) Közép-Amerikába mentették át a tudást,
tanították az ottani népeket, létrehoztak telepeket Egyiptomban,
Szumériában és Ázsiában is? Majd ezután virágzott fel
Atlantisz, ahol a magyar hatás szintén jelentős szerepet töltött
be a szakrális életben. [2]
v
Őstörténet dióhéjban [3]
• V.
Gordon Childe egyetemi
tanár, The
Danube in Pre-History (1919)
című könyvében megállapítja:
„A
Kr. előtti harmadik évezredben az Eufrátesz melletti mezopotámiai
műveltség Kis-Ázsián keresztül a Kárpát-medencébe hatolt.”
Angol
régészek általánosan elfogadott véleménye szerint is a késői
szumér utódokat ős-szkítáknak, szittyáknaknevezte,
akik a pusztítások elől való menekülésükben tömegesen
húzódtak Észak felé. Ezt bemutatja J. P. Franczeworosz
történész is, magyarra fordított Világtörténet, II. kötet
című könyvében.
•„A
szumérok betelepültek a Kárpát-medencébe, ahonnan majd csak a
Kr. születése előtti évezred elején vándoroltak ki illetve
vonultak Keletre a Kaukázus – Káspi-tenger térségében is élő
testvéreikhez. Magyarországon a szuméroknak illetve szittyáknak
emlékét számtalan bronz- és vaskori lelet bizonyítja. Égett
csontmaradványok eltemetésére szolgáló ember alakú edények,
amelyekhez hasonlóak csak Trójában kerültek elő.
Nagyszámú
fegyver, ezüst és arany ékszer stb. amelyeknek feltalálói és
első használói a szumérok voltak. Hajdani jelenlétüket
földrajzi helyneveink, mint Balaton, Kárpátok, Hargita,
Olt, Szamos… is bizonyítják. A brassói szumér illetve
ős-szittya cseréptáblák feliratát Kur Géza történész
a magyarral rokon etruszk nyelv segítségével fejtette meg.
[Fáklya,
Írásos emlékek Erdélyben Kr.e. 2, 800-tól ~u.o.]
¨ H.C.
Rawlinson angol tudós a szumér
nyelv szittya eredetét már 1853-ban
megállapította. • J. Oppert francia
tudós 1869. január 17-én a magyar és török nyelvek rokonának
határozza meg a szumírt. [Samuel
N. Kramer: The Sumerians, 1963.]
¨ F.
Lenormant francia tudós a szumér
nyelvet az uralaltáji és azok közül is különösen a magyarral
egyezőnek mondja.
¨ Almássy
Kristóf ~ A magyarok őselei,
hajdankori nevei és lakhelyei c. művében örmény, arab és perzsa
kútfőkre hivatkozva, azokat összevetve igazolja, hogy a szkíta
népek azonos nyelvet beszélő népcsalád. E tényt Herodotos,
Strabo, Plinius, Jordanes történetírók is állítják.
¨ „Az
oknyomozó történetírás nagy fontosságot tulajdonít a
nyelvészeti (filológiai) adatoknak és érveknek. A
nyelv, a lélek és a szellem szóló
megnyilvánulása, ami minden elnyomás és pusztítás ellenére,
elvitte a néptörzsekkel az ősi haza alapvető értékeit. Akik
ötezer évvel ezelőtt is azt mondták: „Isten” … „suba”…
„Nap”, s még más ezer szót biztosan, azok csak rokon népek
lehetnek. [Dr. Bobula Ida: A
szumír-magyar rokonsági kérdés, The Sumer Hungarian Affiliation,
Washington, 1951, Buenos Aires, 1961.]
¨ „A
szumér néptörzsek magukkal vitték helységeik neveit, amit az
előkerült agyagtáblák, kőfeliratok is igazolnak, s így a magyar
honban 315 név még ma is él.”
[Dr.
Szelényi: Szumír-magyar rokonság.]
¨ „A
honfoglaló magyarság a Duna-medence őslakóival való nyelvi és
faji rokonsága folytán azoknak a helyneveit érti, átveszi és
fenntartja. [Rev. Kur Géza]
¨ „Archeológiai
leletek bizonyítják, hogy Magyarországot a Kr.e. VII. – III.
évszázadban a szkíta nép lakta, akiket a kelták űztek el. A
szkíta nép előtt az úgynevezett pre-szkíta nomád lovasok
viszonylag rövid uralmáról tudunk.” [Dr.
Bobula Ida: A szumír-magyar rokonság kérdése, Buenos Aires,
1961.]
Utógondolat
Helyhiány
miatt csak dióhéjban ismertettük a magyar őstörténetet,
amelynek tanulmányozásához, hála kutatóink önzetlen
és fáradhatatlan munkájának, már nagyon szép számban megjelent
könyveik beszerezhetők, a világhálózaton szinte
megszámlálhatatlan honlapon tárják fel a magyar igazságokat.
Reméljük,
hogy írásunk sokakban felébresztette az igazság utáni vágyat és
gyermekeiknek majd az igazi magyar történelmet mutatják be. Tóth
Judit
1.
A Ziggurat Akadémia rektora Szilvay Gyula professzor:
A
magyar és a testvérnépek őstörténete, 37. old. A Hídfő
Baráti
Körének kiadása, San Francisco, 1984. U.S.A.
2.
forrás: http://www.maghar.hu
- Váradi Nemes Imre, MÉRLEGEN, 13. oldal. Turán Printing, New Jersey, U.S.A. 1969.
Minden nagy politikus mögött áll valaki,
aki még nagyobb
Íme néhány példa a történelemből és napjainkból
A
mai világ talán egészen más lenne, ha a 20. században a
különböző államokban a honatyák az eskütételükhöz híven
végezték volna a felvállalt, illetve rájuk bízott ország
irányításának felelősségteljes feladatkörét. A helyzet ma se
különb! A gyanútlan és reménykedő nép által bizalommal
megválasztott politikusoknak, — akikről hivatalba lépésük után
kiderül, hogy titkos erők által befolyásolható bábuk a
sakktáblán, — hátulról
súgják, mit
kell tenniük a világ eseményeit érintő fontos kérdésekben.
Nézzük
meg a történelmet: az amerikai elnökök egyike se menekült meg a
közelükbe telepedett érdekcsoportok titkos tanácsadóinak
hadától, ami napjainkban is tapasztalható. A magyar közmondás
szerint „a pénz beszél, a kutya ugat.” Mivel a tehetős
lobbizó-érdekcsoportoknak nincs pénzhiányuk, a kormányban bárkit
bármikor lefizethetnek, a honatyák újraválasztási esélyeivel
fenyegetőzhetnek, zsarolhatnak stb. Akiknek meg nincs pénzük vagy
szervezetlenek, egyszerűen lemaradnak, ügyeik érdektelenné
válnak.
Clemençeau mögött állt Louis Georges (Rothschild) Mandel
Georges Clemenceau
John
Gunther történész, aki igen jól
ismerte az első és a második világháború főszereplőit a
harmincas években, Inside
Europe címmel könyvet írt,
amelyben fényt vetít többek között az első világháború
idejében élő franciaországi politikusokra:
„Francia
politikusok egyik kiemelkedő egyénisége, Georges
Mandel, állítólag
jobboldali, annak ellenére, hogy függetlennek hívja magát, [mások
azt mondják róla, hogy “konzervatív francia hazafi.” -tj]
Igazi neve Jeraboam
Rothschild, aki
1917-18-ban Clemençeau jobbkeze volt, s mivel a Tigris (Clemençeau
beceneve volt) minden idejét a háborús ügyekre szentelte, két év
alatt gyakorlatilag Mandel irányította az ország ügyeit. 1934-ig
láthatatlan, ugyanakkor mindentudó is — amolyan Richelieu féle
szürke főméltóság — a színfalak mögött. A figyelme mindenre
kiterjedt, soha semmit el nem felejtett, és a terem szinte
megremegett, amikor felállt beszélni.
Visszautasított
minden hivatalos képviselői állást – bármelyik miniszterelnök
örömmel fogadta volna maga mellett – amíg Flandin rá nem
beszélte, hogy fogadja el a Posta és Távirati Iroda miniszteri
tárcát. Georges Mandel, a szó legszorosabb értelmében,
Franciaországban azt hallgatott le, akit akart. Ennek
eredményeképpen, a [francia] Harmadik Köztársaság titkos
életének hallgatag és legelképesztőbb járkáló lexikona volt.
Óriási volt a hatalma. Clemençeau, aki jóformán semmit nem
tudott a külvilági politikáról, Mandelt bízta meg külügyekkel
foglalkozó cikkek írásával, és maga mellé vette, mint
tanácsadót….”
Lexikonok
írják róla, hogy az újságíró-politikus Georges
Mandel (1885-1944) azaz, Louis
Georges Rothschildgazdag zsidó család
sarja volt, de -- legalábbis a lexikonok szerint -- ‘nem volt
rokonságban’ a dúsgazdag Rothschild nevű bankár családdal.
Clemençeau mellett dolgozott a francia belügyminisztériumban, ahol
az első világháború idején segédkezett a sajtó cenzúrázásában.
Mandel 1934-ben lett posta és távközlési miniszter. Elsőszámú
szorgalmazója volt, hogy a Szovjetunióval katonai szövetségre
kell lépni Adolf Hitler és Náci Németország ellen. Mivel Mandel
a Müncheni Egyezmények és mindennemű békeegyezmény legnagyobb
ellensége volt, jobboldaliak joggal nevezték őt ‘háborús
uszítónak, akit zsidó ősei és származása befolyásolnak’.
1939.
szeptemberében Mandel úgy gondolta, hogy a francia hadseregnek
megelőző támadásba kellene lépnie a németek ellen, de az 1940.
júniusában bekövetkezett fegyverszünet miatt Marokkóba menekült,
ahol letartóztatták. Churchill, akit Mandel „az első
ellenálló”-nak nevezett, megpróbálta kiszabadítani, de nem
sikerült. Mandelt átadták a Gestapónak és Buchenwaldba
szállították, majd onnan vissza Franciaországba, és 1944.
júliusában a Vichy-kormány parancsára kivégezték.
Georges
Mandelről még régi történelemkönyvekben sem könnyű adatokat
találni, mert mint írtam amolyan midentudó-látó, de láthatatlan
szürke főméltóságként tevékenykedett Clemenceau mellett. Ezen
két német- és magyargyűlölő, szovjetekkel rokonszenvező
politikus miatt a két háború utáni gyászbéke-egyezmények
eredménye egyáltalán nem meglepő!
Richard Nixon elnök mögött állt dr. Henry Kissinger
Richard
Nixon
|
Henry
Kissinger
|
Az
amerikai író Frank A. Capell: Henry
Kissinger, Soviet Agent címmel
könyvet írt Kissingerről, amely kimerítően foglalkozik a
Nobel-díjas világpolgár-politikus viselt dolgaival. A könyvet
1974-ben adta ki a ‘The Herald of Freedom’ nevű kiadó New
Jerseyben, és még mindig kapható a világhálózaton
az *amazon.com*könyvterjesztőnél.
Akiket érdekel, hogyan kerültek be az amerikai kormányba a vörös
és egyéb kakukkfiókák, okvetlenül olvassák el ezt a könyvet.
(Egyéb érdekességek Kissingerről „Nemzetközi
bűnözők irányítják a világot?”)
Capell
könyvében egyértelmű, hogy a “kommunista-ellenes”-ként
ismert Nixon elnök mellett működő Kissinger teljesen
elrothasztotta és aláásta a kormányt Washingtonban. A nagyon
érdekes és tényfeltáró könyvben többek között ezeket írja a
szerző:
“Kissinger
egy önvallott homoszexuálist nevezett ki a Nixon-kormány
külügyminisztériumába [Inspector General of the U.S. Foreign
Service], nemzetbiztonsági személyek figyelmeztetése ellenére,
hogy ‘James
Sutterlint ne tegye olyan magas beosztásba, ahol veszélyeztetheti
Amerika biztonságát.’
A
Kissinger által megnyitott ajtón, homoszexuálisok százai
árasztották el a kormány határozatokat hozó államvezetésében
a legmagasabb állásokat. A Külügyminisztériumban állandósult
egy homoszexuális társaság, amelynek különféle kapcsolatai
vannak más ügynökségekkel.” /36. old./
Azok,
akik jobban meg akarják ismerni az amerikai politika szörnyűségeit,
olvashatnak még egy érdekes könyvet, amely szintén megtalálható
a világhálón, az *amazon.com* könyvterjesztőnél.
A címe Dope, Inc. ~ Boston Bankers and Soviet
Commissars. Kiadták 1986-ban, New Yorkban az Executive
Intelligence Review szerkesztői.
G. W. Bush mögött áll Paul Wolfowitz
“Amikor Paul
Wolfowitz amerikai
Védelmi Miniszterhelyettestől megkérdezték, hogy Észak-Korea,
mint a világ egyik atomhatalma miért részesül más kezelésben,
mint Irak, ahol nem találtak tömegpusztító fegyvereket, ezt
válaszolta:
‘Észak-Korea
és Irak közt az a különbség, hogy Iraknál gazdasági
kérdésekben egyszerűen nem volt választásunk, mert az ország
szinte nyersolaj-tenger tetején úszik.’” [Die Welt, 2003.
07. 02.]
G.
W. Bush
|
Paul
Wolfowitz
|
Mivel
a tét óriási, a Bush-kormányzat mögött nem egyetlen személy,
hanem Wolfowitzon kívül több tagból álló titkos szövetség
áll, amelynek magasbeosztású kapcsolatai vannak a National
Security Council/NSC, (Nemzetbiztonsági Tanács) különböző
osztályain. Egyik ilyen NSC-alkalmazott a Ronald Reagan elnök
idején, az Iran-contra botrányban elítélt Elliott
Abrams, az “emberi jogok és vallásügyek” rendkívüli
szakértője. Az a szélsőjobboldali cionista hálózat, amely
megvetette a lábát Amerika biztonsági intézményében, közeli
együttműködésben állt az olyan egyénekkel Közép-Amerikában,
akiknek kapcsolatai lehetővé tették az izraeli fegyverszállítási
hálózatoknak, hogy kellőképpen elláthassák Iránt.
Paul
Wolfowitz szerint, a
Bush-kormányzat “bürokratikus okokból” hangsúlyozta annyira a
tömegpusztító fegyverek fenyegetését az Irak elleni háború
igazolására, de nem ez volt az amerikai támadás igazi oka.
“A
tömegpusztító fegyverek kérdése soha nem volt a Szaddám
Husszein megdöntésére indított megelőző háború fő oka az
Egyesült Államok számára. Ugyanakkor bürokratikus okokból
Washington mégis ezt választotta, mert ez volt az egyetlen ok,
amelyben mindenki egyetérthetett.” [‘Vanity Fair’
folyóirat]
Nem
kétséges, hogy G. W. Bush -- akárcsak Bush-papa tette 1990-ben! --
tudatosan és alaposan félrevezette az egész világot, és az
amerikai népet, hiszen kézzelfogható bizonyítékok vannak, hogy
2003-ban Szaddám nem rendelkezett atomfegyverekkel. S ha Bush nem
fenyegetett volna azzal, hogy Irak szinte hónapokon
belül atombombát dobhat Amerikára, a Kongresszus soha nem
egyezett volna bele a háborúba.
A
Pentagon nyugdíjazott közel-keleti ügyek szakértője Karen
Kwiatkowski alezredes szerint
‘...
a Bush-kormányzatot, mint háborús bűnösöket nemzetközi bíróság
elé kellene állítani, mert a világot félrevezette és hamis
híreket terjesztett Irakról. Tisztességes fegyelmet teljesen
átható tévelygést tapasztaltam. Ha valakinek feltűnik, hogy az
elnöki beszédbe hogyan kerülhettek bele furcsa kijelentések, vagy
hogy az Irak elleni háború után miért uralkodik még mindig az
országban teljes zűrzavar, akkor a választ a Védelmi Minisztérium
hivatalában kell keresnie.’
Ariel Sharon mögött áll ~ többek között ~ Rafi Eitan volt Moszad-ügynök
A Washington
Times közli július 30-i számában, hogy az USA-ban
kémkedésért elítélt izraeli állampolgárságúJonathan
Pollard felbujtójaként ismert Eitan megjelenése
Washingtonban csak fokozza az amúgy is feszült politikai helyzetet,
és feltűnően elszaporodtak a szeptember 11-i merénylet
folytatását beharangozó fenyegetések.
Az
FBI megkülönböztetett figyelemmel kíséri„Dirty” Rafi
Eitan útját, aki természetesen álnév alatt izraeli
útlevéllel járja az országot. A bűnüldöző szervek ügynökei
fényképekkel rendelkeznek, amelyeken Eitan kábítószer-kereskedők
társaságában látható. (Ó, mi lesz veled Amerika?)
Sharon
egyik legmegbízhatóbb háttérembereként közismert Moszad-ügynök,
Rafi Eitan kizárólag piszkos ügyekben vesz részt.
A vérbeli cionista-hazafi viselt dolgaihoz sokféle tevékenykedés
tartozik, többek között, valamikor az angol fennhatóság alatt
lévő Palesztinában földalatti szervezkedésben zsidó
partizánbrigád tagja volt. A hatvanas években neki volt köszönhető
Adolf Eichmann elrablása Buenos Airesből, és Jonathan Pollard
beszervezése amerikai államtitkok elrablásához. Amikor ez utóbbi
kiderült, Amerikában Pollardot bebörtönözték -- ahol azóta is
ül -- Rafit pedig menesztették a Moszád éléről, s
azóta mintegy félretéve várakozott, amíg új főnöke Ariel
Sharon maga mellé vette a terrorizmus elleni harcban tanácsadónak!
Miközben
Rafi és ügynökei külföldön-belföldön tevékenykednek, addig a
keresztény-cionisták már készítik a gyufájukat, hogy
a Térképet [Road Map] elégethessék. Szerintük
‘közeledik az ‘Utolsó Döntő Csata’, az Armageddon napja,
amikor Krisztus visszatér és uralkodni fog izraeli trónján’. S
ha a világ ebbe belepusztul, -- hála Izraelnek és Bushnak-- akkor
is úgy lesz, ahogy az “ő bibliájuk” előírja.
Az
a bizonyos Bibliára alapozott ‘Road Map’ a
közel-keleti béke megvalósításához, egy négytagú társaság:
a Bush-kormányzat, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ műve,
ami eleve zsákutcába vezet. Miért? Azért, mert Sharon elnök --
az USA békítő javaslatai ellenére -- visszautasított mindennemű
tárgyalást arra vonatkozóan, hogy a jövőben a megszállott
palesztin területeken lebontsanak zsidó településeket.
“Az
amerikai külügyminisztérium azt üzeni Izraelnek, hogy ‘A Térkép
[Road Map] lesz a Bibliátok!’ Mire Izrael válasza: ‘A Biblia
lesz a Mi Térképünk!’” /Jerusalem Prayer Team/
Úgy
látszik, hogy Izraelben komolyan veszik a Bibliát, mert júniusban
India mintegy ötezer vallásos Ben Menashe zsidó törzséből már
ötvenet áthoztak a megszállott területek új telepeseiként.
Az
összetűzések az izraeli megszállásból gyökereznek: a West
Bank, Kelet-Jeruzsálem és a Gáza Övezet bitorlása törvénytelen.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még 1967-ben utasította Izraelt, hogy
onnan vonuljon ki, amikor a hatnapos háborúban ezt a térséget
alakulataival elfoglalta. A megszállott területek még a Genfi
Egyezményeket is súlyosan sértik. Tehát itt nincs mit egyezkedni
és tárgyalni: Izraelnek ki kell vonulnia a törvénytelenül
megszállott területekről. A legnagyobb törvénysértők nem a
palesztinok, hanem Izrael, mégis G.W. Bush követeli, hogy a
megszállás alatt lévő ártatlan palesztinok üljenek le és
“békeegyezményről” tárgyaljanak azzal a megszálló
hatalommal, amelynek bűncselekményeit Washingtonban jóváhagyják!
Ez
a szemtelen kétszínűség a világ minden sarkából Amerikára
irányított terrorizmus kútforrása. +++
Melyik
‘Hungarian’ diaszpóra?
(Hazánkért,
2003. november)
Centiméter
nagyságú betűs címmel olvasom a Montréal Gazette 2003.
szept. 29-i számában: Karl P. Kirk, “Restoring the
Hungarian diaspora” (A magyar diaszpóra visszaállítása).
Először azt hittem, hogy a világon szétszórt több mint 15
milliónyi magyarságról van szó, -- végre egyszer! Kigyulladt
bennem a reménység szikrája, hogy talán a kibővített történelmi
ismeretekkel felfegyverzett szerző most a kanadai olvasók elé
tárja: miért is lett a magyarság diaszpóra. Tévedtem...!
w
Írók
a kifejezést már nemzetiségekre, népcsoportokra is használják.
Az Idegen Szavak
Szótára szerintdiaszpóra: “valamely vallás követőinek
szétszóródása más vallású népek közé.” ~
Mivel itt a kifejezés csak vallásra vonatkozik,
kérdezem: talán van “országuktól szétszóródva élő
katolikus vagy evangélikus diaszpóra”? Miért nem olvassuk soha,
hogy “a román diaszpóra”, vagy “francia diaszpóra”, amikor
a világon szétszóródott zsidókról van szó? Miért “Hungarian”
a zsidó-diaszpóra? De akkor hogyan értelmezzük ezt a meglehetősen
félrevert című írást, amiben *a magyar judaizmus
legfontosabb központjáról, Mádról* van szó? Talán a
“magyar judaizmus” az a bűvös eszköz, ami jogot ad az
Izraelből Magyarországra bevándorlásra váró félmillió (!)
magyarajkú *új honfoglalásához*? Vagy azzal, hogy a magyar
nyelvet a judaizmushoz használják, s ezzel már mi is zsidók
lettünk? Mert kevesen tudják, hogy létezik az emberiség
elzsidósítására készített tervezet! Tudniillik, ha valaki
magyar nemzetiségű, ugyanakkor nem lehet zsidó nemzetiségű is!
Mint ahogy nincs ”magyar zsidó” ugyanúgy “palesztin zsidó”
sem lehet. Még Herzl is “zsidó népet” említ, amelynek “zsidó
hazára” volt szüksége. De hol van a keresztények hazája? Nem
lett volna helyesebb a Gazette-ben ezt írni? “A
magyarajkú zsidó diaszpóra”
A
vallás-cserére a legjobb példa Párizsban Lustiger
bíboros, aki maga mondta, hogy bár ő áttért a keresztény
vallásra, mégis örökre megmarad zsidó népének hűséges fia.
Igaz,
hogy valaki szívvel-lélekkel szeretheti a magyarságot, de ez még
nem jelenti azt, hogy magyar. És ez vonatkozik más nemzetiségekre
is: valaki Izraelben tökéletesen magáévá teheti a héber
nyelvet, de még nem jelenti azt, hogy zsidó lesz belőle, -- de nem
ám! -- mert ott még a vérség tisztasága is fontos tényező:
tudvalevő, hogy*
csak
az lehet igazán zsidó, akinek zsidó az anyja.*
A
Kasztner-csoport tagjai
megérkeznek
Svájcba, 1944-ben
|
Associated
Press - “[...]A második
világháború kezdetén a náci-holocaust elsöpörte Magyarország
közel egymillió zsidóságának kétharmadát. Ma Magyarországon
kevesebb, mint 100 ezer zsidó él a 10 milliós lakosság között.”
[Nem
tudhatjuk, hogy ma Magyarországon valóban hány zsidó él, mert a
hivatalos megszámlálásuk szinte lehetetlen; még ma sem
határozták el magukról, hogy a
zsidóság vallás, faj vagy nemzetiség.
Hol ez, hol amaz, attól függően, hogy az adott pillanatban melyik
az előnyösebb. -tj]
“Sehol
sem volt a zsidóság érvényesülése olyan heves és rohamszerű,
mint nálunk, az igaz, a
zsidóság arányszáma is
Magyarországon a legnagyobb. Nálunk például míg 10 évvel előtt
[a két háború között - tj] kb 16
lakosra esett egy, Angliában
600-ra, Norvégiában 6000-re stb. A
térfoglalás is
nálunk volt a legnagyobb.” [1]
(MTI 1999.11.17) -
“A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz)
korábbi határozott tiltakozása ellenére, a 2001-ben esedékes
népszámlálás próbakérdőívén az öt, konkrétan megnevezett
magyarországi felekezet között, az izraelita is szerepel. Zoltai
Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy
*véleményük nem változott, felekezetük feltüntetéséhez nem
járultak hozzá.*”
Tehát
nagy bajok csak akkor támadnak, amikor hivatalos népszámlálásra
kerül sor. Jogos lehet-e tiltakozás abban az országban, ahol a
lakosság pénzéből építik újjá a zsinagógákat?
Ami
pedig az idézett “számokat” illeti, egymillió zsidóságból
elsöpört kétharmad az a 666-os
bűvös létszám, ami után a többszörösen kirabolt magyar
nemzettől kártérítést követelnek, - valószínűleg
hetedíziglen! -- pedig még a Jad Vashem Holocaust Múzeum is
csak 334 ezer magyarországi
áldozatot tüntet fel a márványlapokon. Tehát, a számok könnyen
változnak. Jehuda
Bauer professzor
szerint,“Auschwitzban az áldozatok
négymilliós számát nem lecsökkentették 1.3 millióra, hanem
csak helyesbítették.” ~
Ha a négymillió nevet le is kaparták a márványtáblákról!]
»“Az
életben maradottak közül sokan elmenekültek a szovjet-uralom
elleni ‘56-os felkelés idején, miután rájöttek, hogy a
kommunisták eltökélt szándéka a vallásukat eltörölni.
w
¨ [Ha
valaki fellapozza a még mai is létező Új
Élet nevű zsidó hetilapot a
háború utáni évekből, meglepődve olvashatja a vörös
hadsereget éljenző dicshimnuszokat! Érdekes, hogy sem a háború
előtt, sem utána nem aggódtak a vallás miatt.]
“Mindenek
előtt köszönet és hála a felszabadító vörös hadseregnek,
mert a végső pusztulásra ítélt pesti zsidóság valóban életét
köszönheti a győzedelmes orosz katonának, s ezt feledni soha nem
fogjuk.”
[Az
Izraelita Hitközség elnöke Stockler Lajos, Új Élet
1945. 11. 1.]
¨ Ilya
Ehrenburg: ~ “A Vörös
Hadseregben minden zsidó a szovjetért harcolt. A magyarországi
zsidóknak tudniok kell, hogy életüket egyedül a Vörös
Hadseregnek köszönhetik.” [Új Élet
1945.11.27.]
¨ Az
állítólag “antiszemita” … Béria szerint a „zsidó
kiskirály” Rákosi Mátyás:
[Új Élet
1946.03.28.] ~ “Az
eddiginél nagyobb rendet kell tartanunk a saját sorainkban.
Elsősorban élesen fel kell lépni mindenütt a fasizmusnak
leggyakoribb megnyilvánulása, az antiszemitizmus
ellen.”
¨ Sós
Endre:
[Új Élet
1946.07.11.] ~ “A
szovjet-rendszer felszabadította a zsidóságot is, melynek
félelemmentes életét a leninizmus és sztálinizmus teremtette
meg.”
A zsidók kulcsszerepe a vörös hadseregben a második világháború idején
[forrás: The
Canadian Jewish News, 1989. 04.19]
¨ A
háború idején a szovjet hadseregnek sokkal több zsidó származású
magasrangú tisztje volt, mint bármelyik más szövetségi
hadosztálynak. Ezt a kevésbé ismert tényt nemrégiben Jitzhak
Arad, a Jad Vashem elnöke hozta
nyilvánosságra Izraelben, ‘Zsidók
közreműködése a keleti fronton’ című
előadásán. J. Arad elmondta, hogy a vörös hadsereg létszámát
a háború alatt 25 milliónyira értékelik. A Szovjetunió
lakosságának 1.78%-a zsidó származású. Ezt figyelembe véve, J.
Arad szerint, a vörös hadseregben résztvett 450
ezernyi zsidó, mely számba
beleszámítandó az 1939-40-ben a balti tartományokból elmenekült
60 ezer is. A Nagy Hazafias Háborúban mintegy 205 ezer zsidó
vesztette életét. A zsidókat nemcsak a hűséges hazaszeretet
küldte a harcokba, hanem maga az a tudat is, hogy Hitler teljesen el
akarja pusztítani a zsidóságot. A vörös hadsereg kétszáz
zsidószármazású tábornoka
közül 186 rangját
a háború alatt szerezte....”
És
még egy idézet Karl Peter Kirk cikkéből:
»
“A kommunizmus alatt az elhagyott imaházakat és zsinagógákat
raktáraknak vagy istállóknak használták, vagy csak egyszerűen
hagyták elrothadni. Mádon, a régi zsinagóga újjáépítéséhez
a new yorki ‘World Monuments Fund’ alap 80 ezer US dollárral
járult hozzá, amit ugyanolyan összeggel a magyar kormány is
kiegészített. [...]”
[Barbár
“felszabadítóik” nem sokra becsülték a vallásos
intézményeket, mert a keresztény templomokat valóban istállóknak
és raktáraknak használták fel. A múltban a hazai sajtó is
közölte, hogy a budapesti kormányok több millióval járultak
hozzá zsinagógák újjáépítéséhez. -tj]
Míg
a kommunisták üldözték a keresztényeket és lebontották,
megcsúfították templomaikat -- beleértve a lerombolt Regnum
Marianumot, aminek a felépítését a mai katolikus egyház
megtagadta! -- addig Budapesten három nagy működő zsinagógájuk
van, több mint 3000 befogadó képességgel.
Néhai
dr. Seifert Géza
a
MIOK elnöke
|
A
téma kapcsán néhai
dr. Seifert Géza (1906-1976)
a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének (MIOK) elnöke többek
között ezeket mondta az akkori MVSZ hetilapja, a Magyar
Hírek 1971. május 15-i számában:
“Lehetséges,
hogy egyesek még mindig antiszemiták, az antiszemita jelenségek
netán előforduló megnyilvánulásai ellen azonban kormányzatunk
intézményesen, preventív és represszív módon küzd. A
megelőzés, amely kizár mindenfajta antiszemita uszítást,
filmjeinkre, könyvkiadásunkra, a sajtóra és az iskolai oktatásra
vonatkozik. S ha valakit elkövetett antiszemitizmussal vádolnak,
azzal szemben megtorló intézkedést foganatosítanak, s mint
bűncselekmény elkövetőjét börtönbüntetésre ítélik.
Ismétlem:
a magyar zsidóság, mint felekezet, ragaszkodik ősi zsidó vallási
tradícióihoz, s amellett, hogy az izraelita hitfelekezethez
tartozik, a magyar államnak egyenrangú polgára. Izraelita vallású
magyarok vagyunk, magyar állampolgárságunkat jól összeegyeztetjük
zsidóságunkkal.
Hittel
és meggyőződéssel mondhatom: mindannyian részt veszünk a
Hazafias Népfront programjában meghirdetett magyar nemzeti
egységben, és közösen fáradozunk országunk gazdasági,
szociális és kulturális felemelkedésén. A célok egyszerűek.
Olyan társadalmat épít népünk, amely megszüntette az embereknek
világnézetük, fajuk, felekezetük szerinti hátrányos
megkülönböztetést és következetesen küzd a békéért.
A
fővárosban élő zsidóság -- amennyiben elkerülte a deportálást
-- megmenekült, a gettót, ahol 70 ezer ember volt bezárva, az
utolsó percben, 1945. január 18-án a szovjet hadsereg
felszabadította. Az ország felszabadulását követően megszűntek
a zsidókkal szemben a fasizmus idején alkalmazott diszkriminációk,
hátrányos megkülönböztetések.
1948.
decemberében került sor a magyar állam és a magyar zsidóság
közötti egyezmény megkötésére. Ez az egyezmény biztosította --
és biztosítja ma is -- az izraelita hitfelekezet részére a
legteljesebb vallás- és lelkiismereti szabadságot s az ősi
tradíció fenntartásának minden lehetőségét. Ezt az elvet
generálisan 1949. augusztusában a Magyar Alkotmány is
megerősítette. Kulturális életünk eleven. Könyvkiadásunk
említésre méltó...” [A magyar
zsidóság 1971-ben. Magyar
Hírek, 1971. május 15]
Magyarországon
a hetvenes években azzal dicsekedett Salgó László budapesti
főrabbi:
“A
magyar zsidóknak sohasem volt ilyen jó dolguk. Történelmünk
folyamán ez az első alkalom, hogy úgy érezzük ez a mi országunk.
Ma sok rangidős zsidó származású egyén van a Kommunista Pártban
és a kormányban, akik marxisták, akiket mi nem tartunk a zsidó
közösség tagainak.”[Jews
prosper amid new religious
tolerance in Hungary
~ The Washington
Post, 1977.11.05]
Magyarul beszélő, zsidó vallású kazárok
Mert
ez az igazság. Az Amerikában élő askenázi Jack
Bernstein szerint “ma az Izraelben élő zsidók 94%-a
askenázi, akik elnyomják a szemita szefarád zsidókat.”
A
világon, bizonyos politikai okokból elterjedt antiszemita kifejezés
helytelen. A mai világban élő zsidóság nagy része nem
héber-izraelita-zsidó származású, tehát nem tartoznak a szemita
népfajokhoz. A legnagyobb szemita népfajcsoport az arab. Ezt írja
a budapesti születésű, később Angliában élő író Arthur
Koestler (1905-1983) A Tizenharmadik Törzs [2] című
könyvében is úgy magyarázza, hogy
“...
az európai zsidók, Kr.u. 600 és 1000 között, a török fajú
kazárok a Káspi-tenger térségében, Oroszország déli részén
lévő hatalmas birodalmából származnak. A zsidó kereskedők
hatalmas gazdaságra és befolyásra tettek szert, 740-ben a kazár
uralkodókat sikerült meggyőzniük, hogy vegyék fel a zsidó
vallást. Egy évszázaddal később különböző vándornépek
megtörték a kazárok uralmát, és a népet szétszórták Kelet és
Közép-Európa minden sarkába, ahol zsidóknak ismerték őket.
Manapság, legtöbb zsidó kelet-közép-európai eredetű,
úgynevezett *askenázi zsidó*, akik a zsidó vallást felvett
kazárok leszármazottai, tehát nem is lehetnek szemiták.”
Tehát
a kérdés jogos: ha a magyarországi zsidók nem szemiták, hanem
izraelita vallású kazárok leszármazottai, akkor miért kell
aggódniuk az “antiszemitizmus” miatt? +++
---------------
1.
Buday Barna volt országgyűlési képviselő, az Országos Magyar
Gazdasági Egyesület, a nagybirtokosok érdekvédelmi szervezete
szerkesztő titkára. ~ idézet: ‘Zsidókérdés, asszimiláció,
antiszemitizmus. Gondolat Kiadó, 1984. Bp. 54. oldal.
2. Arthur
Koestler könyve angolul olvasható az Interneten:
<http://www.christusrex.org/www2/koestler>
Pénzlemezek
Az
alábbi cikket a The American Mercury Magazine közölte 1957.
júniusában,
amit
átvett a Christian Nationalist Crusade c. folyóirat egyik korábbi
számából.
v
Pénztörténelem
„Ifj.
Henry Morgenthau pénzügyminiszter, Harry Dexter White államtitkár
és Harold Glasser, a Kincstár főnökei (a háború után)
pénznyomó lemezeket küldtek Kelet-Németországba a [megszálló]
orosz kormánynak. Három repülőgép szállította a különleges
tintát, és négy repülőgép a papírpénzünk [dollár]
nyomtatására alkalmas különleges papírt, hogy az orosz hadierők
kétévi fizetését fedezzék.
Ennek
a pénznek millióit ’Menekültek’ [displaced persons] hozták
vissza az Egyesült Államokba, hogy üzletekbe fektessék.
Értesüléseink szerint az ílymódon az USA-ba beáramló
pénzösszeget 19 milliárd dollárra becsülik, amelyből 3 milliárd
dollár Kanadán, 1. 8 milliárd svájci bankokon keresztül jön.
Eugene
C. Pulliam, az ‘Indianapolis Star’ és az ‘Indianapolis News’
kiadója az ‘Ohio Kereskedelmi Kamarához’ intézett beszédében
olyanokat mondott, amik nem sok újságban jelentek meg. Pulliam
kiadót idézzük:
‘Egy
amerikai őrmester, az Iowa állambeli Keouk-ból vitt minket körül
Berlinben, és természetesen, amikor az orosz zónában jársz a
titkosrendőrség, a rendőrség és mindenki más szemmel tart. Ez
az őrmester mondta, hogy eladta a karóráját, — amiért 1938-ban
29. 75 dollárt fizetett, — 14 ezer dollárért egy orosz
katonának. Tízezer dollárt adtak egy karton (10-15 dobozos csomag)
cigarettáért, 10, 000 dollárt egy pár nylon harisnyájért,
pénzt, amely ugyanolyan jó volt, mint ami az Önök zsebében van.
És mi a pénznyomó-lemezeket, mint nagy jótékonysági gesztust
adtuk nekik! Hol járt az eszünk, nem tudom. És ez, uraim és
hölgyeim, a kérdés.
Ezt
a botrányt az egész világ pénzügynökei titokban tartják.
Miért? Mert a ’Hazátlan Személyek’ visszatértek
Közép-Európába, amerikai dollárokkal mesterségesen manipulálták
a feketepiacot és összeszedtek 8-10 milliárd dollárt. Ezek a
’hazátlan menekültek’ aztán elárasztották az USA-t ezzel a
pénzzel, amely van olyan jó minőségű, mint bármely pénz a
világon, és ezzel a pénzzel felvásárolnak színházakat,
szállodákat és fontos ingatlanokat. Sok esetben az igazi érték
kétszeresét vagy háromszorosát fizetik! Ezek az ú. n.
’Menekültek’, akik az Egyesült Államokba jöttek állítólagosan
nagy pénzjegyekkel tömött bőröndökkel.
A
gyalázatos tény az, hogy Morgenthau kölcsönadta
pénznyomó-lemezeinket az oroszoknak, s most ugyanezt a pénzt
használják fel arra, hogy valósággal ellopják az amerikaiak
birtokait, mert a pénz gátlástalan ’nemzetközi Hazátlan
Személyek’ birtokában van.”
v
Hitler
hadművelete – az 1941. júniusában kezdődő Operation
Barbarossa — során a
vörös hadsereg
óriási veszteségeket szenvedett. Ezért Sztálin a
szövetségesekhez fordult sürgős segítségért. Egy év múlva
már 3000 repülőgép, 2000 tank, 30 ezer harckocsi, és több ezer
tonna üzemanyag, olaj, és egyéb szükséglet érkezett a
Szovjetunióba. A háború végére a dicsőséges szövetségesek 14
ezer repülőgépet és 12 ezer tankot, 425 ezer teherautót,
kocsikat stb. küldtek át.
Hruscsov
szerint Sztálin már sírógörcsöt kapott a háborúvesztés
okozta félelmében, amikor megérkezett a segítség: Roosevelt
bolsevizmus-mentése. Washingtonban a Kongresszus 1941. március
11-én megszavazza a Szovjetunió megmentésére szánt 11 milliárd
US dollár ‘Lend
and Lease’ kölcsönbérletet, és la Guardia
júniusban átadja Litwinovnak a mentőövszerű csekket.
Hely
hiánya miatt nincs módunkban felsorolni a Sztálinnak, segítség
címen küldött hadifelszereléseket, egy dolog bizonyos: az
amerikai fegyvergyárosok rendkívül jól jártak!
Ahogy
a cikkünk elején írtuk, az oroszok annyi hamis dollárt
nyomtattak, amennyit csak akartak! Az 1943-as berlini Corridor
Agreement és a Council on Foreign Relations határozata alapján,
ifj. Henry Morgenthau (Pénzügyminiszter), Harry Dexter White
(miniszterhelyettes) és Franklin D. Roosevelt több
repülőgép-szállítmánnyal a dollár nyomtatásához szükséges
kellékeket és felszereléseket küldött Kelet-Németországba,
hogy Sztálint, az amerikai nép adópénzéből segítse. Roosevelt,
Sztálinnak a Berlini Egyezményben lefektetett minden egyes
követelményét teljesítette, ami azt jelentette: Európában a
legyengített és függetlenségüket vesztett nemzetek teljesen a
Szovjetunió irányítása alá esnek.
A
naptárban 1933-at írtak, amikor már köztudott volt Sztálinról,
hogy közönséges rabló, csaló, hazudozó bandita volt, a
legkegyetlenebb tömeggyilkos, akit akkor a Sátán a pokolból a
földre eresztett.
1989-ben
a KGB Sztálin 26 éves terroruralma alatt (1927-1953) 36 millióra
becsüli az áldozatok számát. Komolyabb kutatások azonban sokkal
nagyobb számot mutatnak: Norman Davis a History of Europe című
könyvében 54 millióra becsüli a meggyilkoltak számát. A
moszkvai és a madridi egyetem még magasabb számot közöl: 57
milliót.
A
HIRHEDT NÜRNBERGI PER
1945.
november és 1945. október között
a
rablógyilkos Sztálin és bűnös
szövetségesei
ítélkeztek
|
Lehetséges,
hogy Roosevelt ne tudta volna, mi történik a kedvenc rablógyilkosa
Sztálin birodalmában?
A
Time Magazine két alkalommal nevezte meg Sztálint az „Év
Emberé”-nek: 1939-ben és 1942-ben. Lenin 1929-ben bekövetkezett
halála után, Sztálin vette át a hatalmat a Szovjetunióban.
Bevezette a személyi kultuszt, az államosítást és a
mezőgazdaságban a kolhozokat, amelyek az éhező tömegek
polgárháborúját váltották ki. A Time úgy írt erről, hogy
„Sztálin, aki életében igen sokat tett annak érdekében, hogy
saját magát valóságos istenné varázsolja, a szocialista
bölcsesség kútforrása lett.”
Az
oroszok két év alatt mintegy 250 milliárd US dollárt nyomtattak
ki, -- minden felelősségrevonás nélkül! -- mely összeget az
amerikai bankok német márkára váltottak át. Amerika ezt a
jótékonyságot egészen 1946. szeptemberig engedte. 1947.
júniusában a Committee on Appropriations ülésén a
Hadügyminisztérium államtitkára Howard C. Petersen, Szenátor
Styles Bridges elnök kérdésére:
-
“Ön szerint a pénzlemezek még mindig az oroszok birtokában
vannak?”
Petersen: -
“Tudtommal a lemezek még mindig náluk vannak és
továbbra is nyomtatják a dollárt. A washingtoni
Hadügyminisztérium részéről semmiféle számonkérés nem
történt.”
/forrás:
Major Jordan’s Diaries/
Modern gyarmatosítás:
amerikai világhódítás pénzkölcsönökkel
’Amikor
a rómaiak vagy angolok és franciák hadseregeiket szétküldték a
világba, és birodalmukat felépítették, mindenki tudta, hogy ezt
teszik. Mi ezt sokkal ügyesebben tesszük: úgy, hogy az Egyesült
Államokban sokan még mindig azt hiszik, hogy a segítségünk
önzetlen. Legnagyobb részben egyáltalán nem önzetlen. Mindezt e
birodalom felépítésének folyamatában végezzük…
Törvényellenes, de nemzetközi szinten nem az, hiszen mi írjuk a
törvényeket.’
Napjainkban,
Amerika lévén az egyetlen világhatalom, a gyarmatosítás és
birodalomépítés új eszközökkel gyarapodott. A CIA-n,
Pentagonon, Világbankon és a Nemzetközi Pénzalapon túl a
nemzetközi pénzvilág és cselszövés bonyolult világába ad
bepillantást John Perkins, a korábbi amerikai gazdasági
ügynök „Egy Gazdasági Bérgyilkos
Vallomásai” című könyvében. Úgy tűnik,
vallomásainak fő indító oka az, hogy 9/11 után úgy döntött:
az amerikai népnek meg kell tudnia, mi más történt a világon,
amely miatt oly sok helyen megharagudtak az Egyesült Államokra.
Lehetséges,
Perkins arra utal, hogy a CIA, Pentagon, Peace Corps összefüggésben
állnak a nemzetközi nagyvállalatokkal, amely az összes amerikait
gyanú tárgyává teszi.
Perkins
meglepő részletességgel leírja, hogy a hozzá hasonló amerikaiak
bérelt ügynökökként dolgoznak az USA kormányával szerződési
viszonyban levő amerikai tanácsadó cégek alkalmazásában, akik
szándékosan milliárddolláros uzsorakölcsönöket folyósítanak
a fejlődő országoknak, ezáltal behálózva őket, hogy aztán
uralmat nyerjenek gazdaságaik és politikai magatartásuk fölött.
John
Perkins írót a National Security Agency (NSA), mint a bostoni
egyetem School of Business Administration utolsó évi diákját
beszervezte 1968-ban. A következő három évet a
‘Peace Corps’-náltöltötte Dél-Amerikában, majd 1971-ben
belépett a “Chas. T. Main” nevű nemzetközi tanácsadó céghez,
amelynek székhelye Bostonban volt. Mint vezető közgazdász és a
Közgazdászat és Területi Tervezés igazgatója fő feladata az
volt, hogy rábírja világszerte a fejlődő országokat
többmilliárd dolláros kölcsönök felvételére közlétesítményi
hálózatuk fejlesztésére, és hogy biztosítsa, hogy a kölcsön
legnagyobb része a Main, Bechtel, Halliburton, Brown and Root és
más amerikai mérnökvállalatok zsebébe jusson. Perkins afféle
titkos ügynöknek nevezi magát, de aki nem pisztollyal, hanem
közgazdászati táblákkal volt felszerelve. Ezek a kölcsönök
állítólag a fejlődő országok életszínvonalát emelték,
ellenben csak néhány bennfentes személy gazdagodott meg belőlük,
a fejlődő országok pedig óriási adósságokat halmoztak fel,
amelyeket képtelenek voltak visszafizetni s így nem volt más
választásuk, mint az USA kívánságai szerint intézni nemzetközi
politikai és gazdasági politikájukat.
John Perkinst beszélgetésre
hívta meg David Brancaccio az amerikai PBS TV ’Now’
című műsorán. A beszélgetés során Perkins, megerősítve
a könyvében említetteket, további részleteket is említ.
’A pénz
a washingtoni bankokból a Houston-i, San Francisco-i, vagy New
York-i bankokba vándorol, ahol legnagyobb része amerikai
nagyvállalatokhoz jut. A nép, amely önellátó gazdálkodásból
tengeti életét a létminimum szintjén semmit sem nyer a nagy
erőművek, utak építéséből, sőt, a nagy gátak tönkreteszik
az életmódját, kis gazdaságát, halászását, egyszóval óriási
károkat okoznak neki. Ennek fejében a nyakába varrják a hatalmas
adósságokat, amelyeket iskolázás, egészségügyi szolgáltatás
és más társadalmi élet javítását szolgálóvállalkozásokra
kellett volna költeni… Közben az adósság annyira felhalmozódik,
hogy az ország képtelen visszafizetni. Bizonyos idő elteltével
mi, gazdasági ’bérgyilkosok’ visszamegyünk hozzájuk, és azt
mondjuk: Nézzétek, óriási összeggel tartoztok, amit nem tudtok
megfizetni. Ezért adjátok el nekünk olcsón a nyersolajtokat,
szavazzatok velünk az ENSZ-ben, adjatok helyet katonai bázisra,
vagy küldjetek katonákat valamilyen országba, ahol minket
támogatnotok kell.’
Azért
írtam a könyvet, mert 9/11 után rájöttem, hogy az amerikai
népnek tudnia kell, mi történik. Mert legtöbbjük nem tudja, 9/11
csak a világszerte elterjedt harag jele volt, amely nem
hitfelekezetre, sem Szaud Arábiára nem vezethető vissza. Tény,
hogy Dél-Amerika katolikus országaiban Osama bin Ladentsok nép
hősnek tekinti. Képe ott van hirdetőtáblákon, rövid ujjú
trikókon… Az ő szemükben ez a tömeggyilkos
Robin Hoodra hasonlít.
„24
ezer ember pusztul el naponta élelemhiánytól, 30 ezer gyermek hal
meg betegségek miatt, amelyekre már van orvosság. A háromezer
halál a World Trade Centernél borzasztó volt. Világra szóló hír
lett belőle, de a naponta szükségtelenül elpusztuló több mint
50 ezer áldozat sohasem kerül a hírekbe. Családjaik és azon
országok népei nagyon mérgesek, mert mi meg tudnánk ezt
akadályozni. Tény, hogy a mi elveink és vállalataink eljárásai
táplálják azokat az állapotokat, amelyek miatt emberek ezrei
halnak meg élelem vagy orvossághiányban…”
„Sok
amerikai azt hiszi, hogy mi segítünk ezeken az embereken, amikor
vagyonunkat megosztjuk velük. Valójában az amerikai cégek
gazdagodnak meg, és az a néhány család a fejlődő országokban,
akik ebben velünk együtt dolgoznak. Ők is mesés vagyonokra
tesznek szert. De a szegények egyre szegényebbek lesznek. Az elmúlt
harminc év során a rés a gazdagok és szegények között sokkal
szélesebbre nőtt. A Világbank és az ENSz azt mondják,
haladás történik ezen a téren, de valójában a hézag több mint
duplájára nőtt…”
A
legfrissebb hírek szerint, Amerika most az Irakot lerohanó háború
indítványozóját Wolfowitzotszándékozik a Világbank
vezetőségébe juttatni. És azt hittük, sorsunk már nem lehet
rosszabb.
Forrás: Middle-East Reallities -
MiddleEast.org
N.B. A
könyv megrendelhető az „amazon.com”
internetes könyvterjesztőnél.
Tömegpusztító fegyverek adófizetők pénzén?
Washingtonban
az elnökváltással a fiókok mélyéről államtitkok is
előkerülnek. A Clinton-kormányzat több éven át eltitkolt olyan
hivatalos jelentéseket, amelyek szerint Moszkva az Egyesült
Államoktól lefegyverzésre illetve a fegyverek megsemmisítésére
kapott segélyt titkos biológiai fegyvergyártásra használja fel.
Azokat, akik a veszélyt felfedték, állásukból eltávolították.
Szakértők
szerint ezek a biológiai fegyverek az AIDS-hez hasonló kiütéses,
gyógyíthatatlan fertőző betegséget okoznak. Kérdés, hogy
mialatt az orosz nép éhezik és nyomorog, miért költenek
milliárdokat tömegpusztító fegyverekre? Hová, miféle háborúra
készülnek és kik ellen — amerikai pénzen?
1994 - Az amerikai szenátus iraki helyzetjelentése:
“1985-89
között néhány amerikai cég mikro-organizmusokat [mikroszkóppal
is alig látható parányi élőlény - baktérium, vírus,
egysejtű] adott
el Iraknak, amiket biológiai fegyverek gyártására használt fel.”
Évek
óta tart az ENSZ Irak elleni embargója, ami több áldozatot
követelt, mint George Bush Öböl-háborúja, mert Szaddám Husszein
nem hajlandó megengedni az amerikai kormány által támogatott
ENSZ-nyomozóknak Irak teljes átkutatását biológiai fegyverek
után. Nincs mindebben valami nagyon sötét, ördögi szándék?
Azt
is meg kell említenünk, hogy Izrael sem ül a babérain a
biológiai-, és atomfegyverek gyártása terén,
de sem Oroszországba sem Izraelbe nem mennek
ENSZ-nyomozók. Miért? Kellemesebb lesz az emberiségre nézve, ha
Izrael vagy Oroszország által gyártott atombombától és vírustól
pusztul el?
A
Kongresszus 1992-ben fogadta el a Cooperative Threat Reduction (CTR)
Act című törvényt, amit Nunn-Lugar programként ismernek,
amelynek célja: hogy (1) Oroszország és volt szovjet államok
lebonthassák tömegpusztító fegyvergyáraikat,(2) megakadályozzák
a nukleáris és biológiai fegyverek gyártását.
Az
1993 óta — a szokásos federális bürokrácia miatt — működő
programból hiányzott a stratégiai tervezés: néhány tisztánlátó
egyén, ha későn is, de észrevette, hogy az amerikai dollársegélyt
továbbra is atom-, és biológiai fegyverek előállítására
fordítják, ami az 1992-es Biological Weapons Convention szabályai
szerint törvénybe ütközik.
A Clinton-Gore-kormányzat 1994-99
között, mintegy 20 millió dollárt adott
Oroszországnak biológiai kutatásokra, és 2000-2004
között tervbe vette emelni ezt az összeget további 220
millióra.
1996-97-ben az
Orosz Tudományos Akadémia egyik tagja Nyikoláj A. Plate is
figyelmeztette Clintonékat, de ők egyszerűen nem akartak tudomást
venni az ügyről. Az amerikai egészségügyi hivatal tisztviselői
megdöbbenve értesültek a külügyminisztérium titkos
összeesküvéséről:
“Valóságos
polgárháború törne ki, ha az amerikai közvélemény tudná, hogy
az International Science and Technology Center (ISTC) az adófizetők
pénzét használja fel orosz biológiai fegyverek gyártására.”
A New
York Times jelentette 2000. januárjában, hogy a
Biopreparat a korábban szovjet állami, ma már privát biológiai
kutatóintézet amerikai dollársegélynek köszönheti a működését.
Mi több, Al Gore alelnök jóváhagyta azt a gyanús segélyt, amely
megszakítás nélkül lehetővé tette volna Oroszországnak a
törvényellenes biológiai fegyver gyártását.
Természetesen,
az oroszok tevékenykedése azért is ad aggodalomra okot, mert az
alaposan eltitkolt Biopreparat kutatóintézetben ugyanazon
személyzet van alkalmazásban, amely a Szovjetunió biológiai
fegyvereit gyártotta. [Itt is érvényes az, mint Magyarországon:
‘a szakértelmet becsülni kell’!]
Az
1995-ből előkerült titkos iratok szerint az Energiaügyi
Minisztérium közreműködött a Külügyminisztériummal abban,
hogy a biztonsági személyzet ne juthasson a tömegpusztító
fegyverek és leszerelési programok aktáihoz. Még azt is
megakadályozták, hogy a Minisztérium biztonsági ellenőrei
Oroszországba utazzanak, és ezen ügyekben tárgyaljanak, sőt,
megtiltották nekik, hogy NATO-konferenciákon felszólaljanak.
Miért
nem meglepő mindez Clinton elnöktől? Hiszen mi változott? Még
Vlagyimir Putyin ex-KGB főügynök is visszahozza a gyűlölt
Sztálin-idők szovjet himnuszát - az Új Világrendnek megfelelő
szöveggel.
Lefegyverkezés?
Amíg
a világ népeit a megvalósított “világbéke” örömeivel
butítják, Clinton elnök 1993. júliusában létrehozta a
szuper-komputerekkel végzett ‘Stockpile Stewardship Program’
(SSP) tervezetet, amely az adófizetők pénzéből tíz éven át 45
milliárd dollárt jelöl ki újabb atomkutatásokhoz.
Al
Gore marxista kapcsolatairól (Armand Hammer!) már korábban írtunk
lapunkban, G. W. Bush új elnöknek a szabadkőművességhez fűződő
szálait, és Putyin elnök múltját is mindenki ismeri. De kevesen
tudják, hogy Clinton jóformán egész életében
kommunista-szimpatizáns volt, és számos marxista és baloldali
anarchista baráttal veszi magát körül. Londonban az Oxford
Egyetemen töltött évei alatt tagja volt a British Peace Council és
Soviet Peace Council által fenntartott ‘Group 68’
nevűszervezetnek.
A
vietnámi háború alatt Clinton eltűnt a vasfüggöny mögé
tanulmányútra, sőt 1987-ben, akkor már mintArkansas kormányzója
elutazott kommunizmust tanulni Firenzébe, ahol számos elvtársi
kapcsolatot épített ki. Az Il Sabato nevű olasz lap
újságírójának Antonio Soccinak kijelentette, hogy
“az
Egyesült Államok gazdasági életére a kommunista példát
szeretné alkalmazni.” (1)
Clinton
már régóta tagja a Washingtonban működő ‘Institute for Policy
Studies’ (IPS) nevű marxista-filozófiai csoportnak, amit még
az FBI is “az egyik legveszélyesebb kommunista fedőszerv”-nek
nevezett.(2)
Az
IPS célja Amerikában úgy megvalósítani a marxista társadalmat,
hogy a meglévő intézmények politikai hatalmát baloldali elemek
kezére juttassák, amit ez idáig a választások megakadályoztak.
Az IPS-t 1963-ban
alapították a ‘Samuel Rubin Foundation’ nevű alap pénzéből.
(Samuel Rubin Oroszországban Lenin barátja és a Komintern alapító
tagja volt!)
Az
FBI hatalmas mennyiségű aktákat tart az IPS szervezetről, amelyet
úgy könyvel el, hogy “Amerika-ellenes, kommunista-szimpatizáns,
erőszakos módszereket alkalmaz és azért veszélyes, mert
forradalmárokat épít be fontos kormánykörökbe.” (3)
Clinton
legalább féltucatnyi olyan IPS-aktivistát jelölt ki fontosabb
kormányállásba, mint például Derek Shearer, aki az elnök
legfőbb gazdasági tanácsadója. Ez a marxista Clinton legjobb
barátja és régóta tanácsolja az amerikai társadalom
szocializálódását, és vallja, hogy a kommunizmus a társadalmat
“emberségessé” teszi. (Egyébként Shearer nővére Brooke,
Hillary Clinton állandó utazótársa!)
Clinton
IPS-környezete illetve barátai: Les Aspin, Leon Panetta, Timothy
Wirth, Morton Halperin, Edward Feighan, az elnök régi barátja
Strobe Talbott (Shearer sógora!) és a perverzforradalmár David
Mixner.
Kit
választott meg az amerikai nép két mandátumra? Olyan kommunista
ügynököt és botrányhőst, aki a törvények követelményei
szerint a biztonsági szabályoknál már régen elbukott volna. S
mégis Amerika elnöke lehet, hozzáférhet az állampolgárok
legtitkosabb adataihoz, és dönthet az ország legfontosabb
ügyeiben.
Miért
írtunk éppen most Clintonról, a csecsenekről, és az orosz
biológiai fegyverekről? Talán emlékeztetés gyanánt a
gyorsfelejtőknek arra, hogy gyakorlatilag semmi nem változott!
Felhívni azoknak a magyaroknak a figyelmét, akik valamilyen
segítséget várnának vagy kérnének a humánus Nyugattól! Hogy a
texasi olajmágnás vakoló amerikai elnök G. W. Bush mennyivel
jobb, mint az elődje, azt már nem is kell senki fantáziájára
bízni, mert mindenki látja és tapasztalja.
---------------
Lábjegyzetek
forrása:
Patrick Matrisciana:
‘The Clinton Chronicles Book’. Kiadó: Jeremiah Books,
Kalifornia, 1994.
1.
William F. Jasper: “Whom Have We Elected?”/
The New American, 1993.02.22.
2.
FBI File #100-447935, Vol.6, Atlanta Filed Office
Report, 1973.05.31./pp.3-6.
- FBI File #100-447935, op.cit.
Aranyvágányon pöfög az aranyvonat
Az
amerikai kormány ez év márciusában beleegyezett, hogy 25,5 millió
dolláros peren kívüli megállapodással elismerje: amerikai
katonák fosztották ki a magyarországi zsidók elhagyott javait
szállító úgynevezett aranyvonatot. A pert 2001-ben indították
Floridában élő magyarajkú túlélők a kormány ellen, amely
hosszú ideig a per elutasítását kérvényezte a bíróságtól.
A
Németországba szállító szerelvényt az amerikai hadsereg 1945.
májusában, Ausztriában lefoglalta. Az akkori áron 200 millió
dollárt, ma tízszer annyit érő rakomány – arany, ezüst,
drágakő, ékszer, festmény, perzsaszőnyeg és más értéktárgy
– egy Salzburg melletti amerikai katonai raktárba került, ahonnan
azután a nagy része eltűnt a rendszeres dézsmálással, illetve
vételezéssel, a maradékot pedig elárverezték.
Megígérték
ugyan, hogy a javakat visszaszolgáltatják a jogos tulajdonosoknak,
a kincseket mégis széthordták, nagy részük kézen-közön
eltűnt, a maradékot tulajdonjogilag azonosíthatatlannak
nyilvánították, majd szétosztották, illetve elárverezték. A
felperesek szerint tábornokok, tisztek, közlegények egyaránt
dézsmálták a kincseket. /HVG/
Egyes
kutatók azt állították, hogy az egész aranyvonat-történet
csupán mese és a magyarországi zsidók javait a háború után az
akkori saját kormányuk lopta el. Évtizedekig ez volt az amerikai
Igazságügyi Minisztérium hivatalos álláspontja, amely ellenétben
állt a túlélők kártérítési kísérleteivel.
Érdekes,
hogy nemcsak az amerikai kormány hallgatott évtizedekig minden
alkalmat megragadva arra, hogy a magyar népet vádolja a zsidó
vagyonok elrablásával, hanem a Nyugat által jóváhagyott és
támogatott budapesti kommunista kormány hazug történelemkönyveivel
is aljas bűntudattal táplálta a magyar fiatalságot.
A
Magyarországról Nyugatra indított 52 vagon kincsről szóló
történetet a hazai VIII. osztályos diákok számára írt 1984-es
történelemkönyv ezzel a szöveggel tálalta a magyar gyermekek
elé:
„1944.
december közepére hazánk területének 60%-kát felszabadították
az előrenyomuló szovjet csapatok. A hátráló német csapatokkal
együtt a nyilasok fosztogatták az országot. A hadseregbe
besorozták a fiatalkorúakat, elhurcolták az ország értékeit,
vonatszerelvények százai vitték Németországba az árukat, a
nyersanyagokat, gépeket, műkincseket, meg a Nemzeti Bank
aranykészletét és a koronázási jelvényeket. A fasiszta-terror
tobzódása a szovjet csapatok által körülkerített Budapesten
ezrek és ezrek életébe került.”
Az érem másik oldala
Magyarországról
1944. december közepén, kincsekkel megrakott 52 vagont indítottak
Nyugat felé, hogy mentsék a menthetőt az ország 60%-át
megszállta rablóbanda szovjet csapatok elől. A vonatot, amelynek
Toldi Árpád volt a parancsnoka 52 fős magyar katonai őrséggel,
hónapokon át egyik vágányról a másikra terelték. Toldi 1945.
áprilisában az összeomlás láttára elhagyta a vonatot és
értéktárgyakkal megrakodva Svájcba távozott.
Ha
e cselekedetnek valóban „német-magyar rablás” lett volna a
célja, akkor a vonatot miért tologatták hónapokig egyik vágányról
a másikra, és miért nem fogadták a „lopott kincset” az átvevő
„német rablók”, hogy eltűnjenek vele? Az is módfelett furcsa,
hogy miután Toldi Árpád parancsnok megtömött zsebekkel Svájcba
távozott, a magyar kincsek a 42-es amerikai gyalogezred kezébe
kerültek! A legaljasabb rablást tehát mégiscsak az amerikai
hadsereg végezte, mely bűncselekményért mind a mai napig nem
történt felelősségrevonás!
Ezzel
szemben az eltűnt kincseket, amelyeknek legalább egyrésze zsidók
tulajdona volt, a háború vége óta a magyar népen követelik!
A
206 millióra értékelt ‘aranyvonat’ tartalmából csak 1, 8
milliónyi került vissza Magyarországra. Hová lett a többi
zsákmány?
Miután
1990. július 22-i számában a Toronto Star közölte Kenneth Alford
cikkét, az „elrabolt zsidó javakról” korábban mélyen
hallgató budapesti zsidóság felfigyelt. Az Esti Hírlap 1991.
július 11-i számában cikk jelent meg, miszerint a zsidó
szervezetek cáfolják a német Bild Am Sonntag lapban megjelent
írást:
„Nincs
tudomásunk arról, hogy amerikai katonatisztek eltulajdonítottak
volna bármit is azokból az értékekből, amelyeket a második
világháború végnapjaiban szállítottak ki Magyarországról.”
– válaszolta Schwartz István Mihály, a Munkaszolgálatosok
Országos Egyesületének ügyvezető elnöke.”
Tehát,
aranyvágányra került az Aranyvonat.
A Pénzrendszer: nemzetek pórázon?
Henry
Ford mondta: „A pénzemberek egyetlen célja a világuralom
megszerzése, felhalmozódott adósságok létrehozatalával.” - A
nemzetközi pénzmágnások a háborúkat használták fel arra, hogy
fedezet nélküli pénzből hatalmas összegeket kölcsönözzenek
országoknak, amelyeket a magas kamat miatt, csak újabb kölcsönökből
és adókból lehetett visszafizetni - ha egyáltalán
visszafizették! Ugyanis, amíg adósság terheli a nemzetet, addig
pórázon tartható.
“Hazánk
államadóssága meghaladja a 11,796 milliárd
forintot,” [58 milliárd US $] -
derül ki a Pénzügyminisztérium tájékoztatójából,
amely szerint az idén 888 milliárd forint kamatot törlesztünk. A
kormányváltáskor az
adósság 8280 milliárd forint volt [40 milliárd US $]. A
költségvetésben november végéig felgyülemlett 1435,1 milliárd
forintos hiány százmilliárddal több az idei évre tervezettnél.
„Több mint
1200 milliárd forinttal nőtt az idén az államadósság” - adja
hírül a PM. Az összefoglaló szerint az adósság mértéke immár
eléri a 11,796 milliárd forintot, amely azt jelenti, hogy a
kormányváltás óta 42 százalékkal növekedett hazánk
államadóssága.
Hová tették a rengeteg pénzt?
Az
eladósodás felgyorsulásával párhuzamosan megnövekedtek a
kamatfizetési terhek is: ez év első tizenegy hónapjában, csak
adósságszolgálatra 832 milliárd forintot kellett kifizetnie a
központi büdzsének.
Az
államadósság finanszírozási igénye is megugrott, hiszen a
tavalyi kétmilliárd és az idei hárommilliárd eurós
finanszírozás után jövőre már 3,5 milliárd euró (mintegy
865 milliárd forint) összegű kötvénykibocsátásra lesz szüksége
hazánknak ahhoz, hogy finanszírozni tudja a költségvetés
hiányát.
A
pénzügyi tárca nyilvánosságra hozta az államháztartás
legfrissebb adatait is: eszerint százmilliárd forinttal haladja meg
a teljes ez évre tervezett mértéket a költségvetésben november
végéig felgyülemlett hiány, amely jelenleg 1435,1 milliárd
forintra rúg. A deficit-adat jelentős romlást mutat a tavalyi
mutatókhoz képest, 2003. november végén ugyanis az államháztartás
hiánya 1130,9 milliárd forintot tett ki, tehát a költségvetés
idei túlköltekezése több mint 25 százalékkal szárnyalja túl a
tavalyi mértéket. [forrás: MNO]
„Sem
katasztrófát sem csodát nem hozott az újonnan csatlakozott
országok számára az egyéves uniós tagság” - áll a monitoring
jelentésében, amely három csoportra bontja a nyolcakként
emlegetett közép-európai és balti országokat. Hátul szerepel
Lettország, Lengyelország és Szlovákia, a középmezőnyben
Észtország, Magyarország, Litvánia és Csehország, míg
vezetőhelyen kiemelkedő egy éves teljesítménye és mutatói
alapján Szlovénia áll.
Hazánk
vezető helyen áll munkanélküliségi rátájával, és a
külföldiműködőtőke-behozatalnak nemcsak a mértékével,
de a minőségével is. Míg Szlovákia például néhány nagy
zöldmezős beruházáshoz olcsó munkaerejével szerez befektetőket,
addig Magyarországra már visszaforgatott tőke érkezik és a
technológiaigényes, nagy hozzáadott értékű beruházások
jellemzőek.
A
világgazdasági kutatóintézet munkatársai megjegyzik, hogy hazánk
legjelentősebb elmaradása a konvergencia-kritériumokban látható,
és lemaradásunk oka itt a 2001 és 2003 közötti adóssággeneráló,
kereslettúlfűtő politika. Hazánk államadóssága a legmagasabb a
8-ak közül, tudható azonban, hogy Magyarországgal szemben például
a baltiak vagy Csehország lényegében államadósság nélkül
indult neki az integrációnak. Viszonylag rosszul állunk az
uniós-források felhasználásával. A forráskihasználás eddigi
hiányosságai okolhatók azért, hogy a magyar agrártermelők a
csatlakozás vesztesei.
A
tagság sikerének egyik legfontosabb mutatója a társadalmi
elégedettség, amelyről elmondható, hogy az emberek többsége
közömbös az unióval szemben,
és ezért a jelentés szerint, a politika is okolható, hiszen a
kudarcokat sokkal többször hangoztatja, mint az egyébként nagy
számban megtalálható sikereket. [forrás:
www.nethirlap.hu]
Hazánk mögött becsapódott
az adósok börtönének kapuja
“A
Wall Street világuralmi törekvései és hazánk”
Részlet
Dr. Endrey Antal: „A disznófejű nagyúr” című,
1996-ban
megjelent könyvéből
Magyarország
nagyon jól megvolt a Valutaalap és a Világbank áldásai nélkül,
míg a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1982. május 6-án a
Valutaalaphoz [7/1982. NET Határozat, Magyar Közlöny, 1982. május
4., 24. sz.; alapokmány kihirdetése 1982. évi 6. sz. tvr.],
majd ugyanaz év július 7-én a Világbankhoz [9/1982. NET
Határozat, Magyar Közlöny, 1982. június 30., 38. sz.;
alapokmány kihirdetése 1982. évi 15. sz. tvr.] nem csatlakozott.
Ez az aktus az elfogadási okiratoknak az Egyesült Államok
Kormányánál való egyidejű letétbe helyezésével lett
perfektuálva [tökéletesítve].
A
magyar Országgyűlés a csatlakozást sem akkor, sem később nem
szentesítette, az akkori kormány utóbb sem informálta az ország
közvéleményét a csatlakozás körülményeiről és okairól, ez
a kérdés társadalmi vita tárgyát sem képezte.
Abban
az időben, a nagyhatalmak közt már hosszú évekig domináló
détente-politika eredményeként a magyarországi kommunista
rendszer messzemenően elfogadható volt a tőkés országok
szemében, s az Egyesült Államok törvényhozásától a
vámszabályok és a behozatali engedélyek alkalmazásában a lehető
legkedvezőbb ‘Most Favored Nation Status’-t is elnyerte. Ez a
gazdasági kapcsolatok terén, legalábbis papíron, egyenrangúvá
tette a Magyar Népköztársaságot az Egyesült Államok
legtekintélyesebb szövetségeseivel, amit eszmei síkon a Szent
Korona 1978. januárjában történt kiadatása is megpecsételt.
Nyitva állt tehát az út a hazai nómenklatúra számára a Wall
Street kegyeinek elnyerésére és kedvezőnek vélt nyugati
bankkölcsönök felvételére.
Nem
valószínű azonban, hogy a Kádár-rendszert a nyugati hatalmakkal
kialakult barátságos kapcsolatok és az országot szinte
dicsfényként körülölelő “gulyáskommunizmus” elnevezés
kihasználásának vágya indította a nemzetközi pénzügyi
szervezetekbe való belépésre. Sokkal inkább feltehető, hogy ezt
is a Kreml rendelte el, mint általában mindent, sokkal kevésbé
döntő lépéseket is, ami Magyarországon történt. Még
napjainkban is újabb és újabb bizonyítékok törnek felszínre a
hihetetlenül szoros ellenőrzést illetően, melyet a Szovjetunió
hazánk fölött egészen az 1990 tavaszán végbement névleges
rendszerváltásig gyakorolt. Amint ez a folyamat is teljesen szovjet
előírások szerint ment végbe, úgy országunknak a nyugati
pénzügyrendszerbe való beléptetése is egészen biztosan az
akkori szovjet világstratégia szerves része volt.
Amit
azonban a szovjet vezetés sem tudott és nem is tudhatott, az volt,
hogy őket a Wall Street urai manőverezték bele a Magyarországnak
adandó utasításokba, mert akkor már elérkezettnek látták az
időt, hogy nyíltan is betörjenek az eladdig is általuk
finanszírozott és talpon tartott szovjet birodalomba, és annak
nyugati gyarmatait, majd magát a hatalmas orosz centrumot is, gyors
léptekkel birtokukba vegyék.
Hasonló
volt tehát a helyzet, mint amikor két bandita a zsákmányért
viaskodik, és az egyik kicselezi a másikat, csakhogy itt a tét
mérhetetlenül nagyobb volt.
Világuralom
volt a cél, és a bankárok, látva a Szovjetunió belső válságát
és egyre növekvő gazdasági nehézségeit, úgy döntöttek, hogy
most már felszámolják a szemükben is túlságosan durva
eszközökkel működő rabszolgarendszert, hogy helyében a saját,
sokkal rafináltabb és időállóbbnak ígérkező zsarnokságukat
építsék ki.
Meglebegtették
hát az orosz medve előtt a mézzel teli kaptárt, a Wall Street
kimeríthetetlennek látszó pénzeskamráit, és a szovjet vezetés,
úgy képzelve, hogy a gyűlölt kapitalistákat majd
saját eszközeik felélésével fojtja meg, miközben a
maga gondjait is megoldja, be is kapta a horgot. Rákapcsolt a
nyugati gazdasági erőművekre, és a legvidámabb barakként
elkönyvelt tartományát kirakatként berendezve, kiadta az ukázt
magyarországi fullajtárjainak az élvonalba lépésre, beleértve a
Világbank és a Valutaalap teljes jogú tagságát is.
A
parancsot sikeresen végrehajtva, a moszkvai rabtartók hazai
nyúlványai most már bel-, és külföldön a nyugati
szalonképesség nimbuszában feszíthettek, és nem is haboztak a
számukra ‘terülj asztalkám’-ként megnyílt pénzügyi
forrásokat azonnal igénybe venni. Hogy az első hitelek milyen
összegűek voltak és névleg milyen célt szolgáltak, még ma sem
tudjuk, mert sem ezekkel, sem a későbbiekkel soha senki őszintén
el nem számolt az így rohamosan eladósított magyar népnek.
Csupán annyit tudunk James Bovard már idézett, 1988. májusában
megjelent írásából, hogy a Magyarország csatlakozása óta
eltelt hat év alatt a Világbank több mint 1,3 milliárd
dollárt folyósított hazánknak előnyös feltételekkel, és hogy
a Világbank 1987 derekán 140 millió dollárt kölcsönzött a
Kádár-rezsimnek “hogy segítsen a kormánynak a reformfolyamat
lendületének fenntartásában és az ipar szerkezetváltásában”.
[Bank News Release, 1987. június 15.]
A
tény, hogy a Világbank még ma is ezzel a szólammal nyújtja az
újabb és újabb hiteleket a Horn-kormánynak, jól mutatja, hogy a
nemzetközi bankárok számára nem a névleges indokok voltak a
fontosak, és ma sem azok (ennyire ostobák nem lehetnek!), hanem az,
hogy Magyarországot becsalják az adóssághálóba, és azt egyre
szorosabbra húzzák körülötte.
Azt
azután végleg nem tudni, mire is költötte a hazai kommunista
vezetés ezt a halom pénzt, meg amit a Világbank és a Valutaalap
kedvező minősítései alapján a nagy nyugati magánbankoktól
felvett. Ugyanis Bovard írásának a megjelenése idején a teljes
magyar dolláradósság már húszmilliárd volt, amiből Grósz
Károly, Kádár János leváltását követően (1988. május 27.),
16,7 milliárdot be is vallott, a pontos összeg, 20,6 milliárd,
nyilvánosságra hozatalát utódjára, Németh Miklósra hagyva.
Amikor azonban ez a döbbenetes szám 1989. novemberében napvilágra
jutott, e sorok íróján kívül egy lélek sem akadt e hazában,
aki egyáltalán firtatta volna, hogy miből áll ez az összeg, kik
és milyen célra vették fel, és mit csináltak vele. [“20
milliárd dollár - fizessük hidegvérrel?” Nemzeti Újság, 1990.
február 1. 1989. novemberében olvasói leveleket írtam az ügyben
a “Magyar Nemzet” és a “Magyar Hírlap” szerkesztőségének,
de egyik sem közölte.]
Annyi
ugyanis kiderült 1990 óta, hogy a nyolcvanas években a magyar
kommunista vezetők, köztük Horn Gyula miniszterelnök is,
bőröndszámra vitték a dollárokat Moszkvába, amelyek nyilván
ezekből a nyugati kölcsönökből származtak. Bizonyára hasonló
módon hordták a dollárokat ellenkező irányban is, saját svájci
bankszámláikra, mint tették később a különféle privatizációs
manipulálásokból származó magyar nemzeti vagyonnal is.
[“Kommunista
tőkéseink és az államadósság”, Nemzeti Újság, 1995.
március.]
Arról
is tud a fáma, hogy moszkvai utasításra, nyugati hiteleinkből
Kadhafi őrnagytól kezdve Idi Áminig osztogattuk a “testvéri
támogatást” és behajthatatlan kölcsönöket a Harmadik
Világ széltolóinak.
Olyan mentségek is hangzottak el 1990 után, hogy ’a kölcsönöket
egyszerűen feléltük’. Tény az, hogy ennek az óriási
adóssághalmaznak semmi kézzelfogható ellenértékét nem látjuk
a hazában. Kérdéseket tehát lehetett volna feltenni és joggal,
de ez sem az 1990-es országgyűlési választások előtt, sem az
Antall-kormány négy éve alatt -- beleértve Boross Péter
utódkormányát -- nem történt meg.
A
történelmi igazság és a még mindig felvethető nemzeti
számonkérés érdekében érdemesnek látom idézni a
Nemzeti Újság 1990. február 1-i számában “20 milliárd dollár
- fizessük hidegvérrel?” címmel közzétett írásomat, amelyet
a Kereszténydemokrata Néppárt országos vezetőségének is
megküldtem, de sem akkor, sem későbbi kormányzati tevékenységük
során nem vették figyelembe.
Az
ország közvéleménye meglehetősen sztoikusan fogadta Németh
Miklós miniszterelnök bejelentését az Országgyűlésben múlt év
novemberében, hogy a kormány még az előző évben sem mondta meg
‘a teljes igazságot’ a magyar államadósságot illetően, és
hogy ennek összege ‘mintegy 20 milliárd dollárt’ tesz ki. A
miniszterelnök azt is közölte, hogy fennáll az ország
‘fizetésképtelenségének’ veszélye, és hogy a kormány
kénytelen lesz ‘népszerűtlen intézkedéseket’ tenni, melyek
‘az életszínvonal csökkenésével’ járhatnak.
Érthetetlen
módon, egyik ellenzéki párt sem emelt szót ebben az ügyben, sőt
még kérdéseket sem tett fel, pedig ez a bejelentés és annak
várható következményei a magyar nép széles rétegeit
katasztrofális nyomorba süllyeszthetik.
A
kormány ugyanis azonnal tárgyalásokba bocsátkozott a Nemzetközi
Valutaalappal [International Monetary Fund, röviden IMF], melynek
részleteiről éppúgy nem tájékoztatta a magyar népet, mint az
állítólagos államadósság mibenlétéről. Feltehető azonban,
hogy ez a bizonyos 20 milliárd dollár és annak törlesztése
kulcspozíciót foglal el az IMF-fel folytatott tárgyalásokban, s
hogy ennek szanálása, illetve a szanálás megkísérlése volt az
oka azoknak a drasztikus áremeléseknek, melyeket a kormány az újév
elején foganatosított, s melyek bizonyára csak a kezdetet
jelentik.
A
magunk részéről nem vagyunk hajlandóak ilyen lagymatagon kezelni
ezt a kérdést, és a leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy
ez az ideiglenes kormányzat a magyar nép bőrére ilyen súlyos
következményekkel járó egyezségeket kössön, amikor még azt
sem tudjuk, hogy ez az egész államadósság jogilag érvényes-e?
A
‘teljes igazság’ feltárásától még nagyon messze vannak. A
kormány még mindig nem közölte részletesen, hogy tulajdonképpen
hogyan keletkezett ez az államadósság, és az annak alapjául
szolgáló kölcsönöket ki, kitől, kinek a felhatalmazásával,
mikor és milyen célra használta fel? Mert mielőtt eldöntjük,
hogy fizetünk-e, szeretnénk tudni, hogy tulajdonképpen miért kell
fizetnünk?
Ezeket
a kérdéseket illetően a kormány teljes hallgatásba burkolózott.
Pedig nem puszta kíváncsiságról van szó: az elmúlt negyven év
alatt annyi visszaélés, annyi törvénytelenség történt ebben az
országban, hogy joggal fel lehet tételezni, hogy ezeknek a
kölcsönöknek a felvétele még a letűnt Népköztársaság
törvényei szerint sem volt törvényes. Ha pedig nem volt
törvényes, akkor az új Magyar Köztársaság ezekért jogilag nem
felelős.
Ezt
a kérdést pedig jogilag tisztázni kell, mielőtt mi ebből a 20
milliárd dollárból egy centet visszafizetünk, és amíg
alkotmányjogászok, nemzetközi-jogi és pénzügyi szakértők
ezeket a kölcsönöket tüzetesen meg nem vizsgálták, a
törlesztéseket és a kamatfizetést is fel kell függeszteni. A
Nemzetközi Valutaalappal pedig majd csak egy új, demokratikusan
megválasztott kormány lesz jogosult egyezkedni, a magyar nép
alapvető érdekei teljes figyelembevételével.
Ami
pedig a külföldi hitelezőket illeti, akik ezeket a kölcsönöket
a Kádár-rezsim rendelkezésére bocsátották: nagyon jól tudták,
kiknek adták ezeket a horribilis összegeket, és magukra vessenek,
ha ezek most behajthatatlannak bizonyulnak.
De
van ennek a kérdésnek egy erkölcsi oldala is. 1987. januárjában
a Justitia et Pax pápai bizottság
dokumentumot adott közre ‘Az emberi közösség szolgálatában: a
nemzetközi adósságok etikai megközelítése’ címmel.
Etchegeray bíboros e dokumentum bemutatójában írta:
‘Amikor
hitelintézetek a helyzetet kizárólag gazdasági és pénzügyi
szempontból vizsgálják, az adós országokra gyakran olyan
feltételeket szabnak ki, amelyek munkanélküliséghez, gazdasági
pangáshoz és az életszínvonal eséséhez vezetnek. Szenvedést
okoz, mindenekelőtt a legszegényebbeknek, de a középosztály
rétegeinek is. Ez tűrhetetlen helyzet, az adott körülmények
között a hitelezők számára is katasztrofális. Az adósságok
törlesztését nem követelhetjük meg egy ország
nemzetgazdaságának elfojtása árán. [...]”
Márpedig
a magyar társadalom jelentős része ezen a ponton áll. Ezért
rendkívül időszerűnek tartjuk, hogy a magyar közvélemény
felemelje szavát ebben az ügyben, és követelje az államadósság
kérdésének kivizsgálását és az IMF-fel folyatott eddigi
tárgyalások újraértékelését.
Felmerül
azután a felelősség kérdése is. Mert azok, akik ezeket a
kölcsönöket felvették és elherdálták, -- mert semmi nyoma
nincs, hogy a magyar népnek ezekből bármi haszna is származott
volna --, még bizonyára közöttünk élnek. Nincs szándékunkban
vendettát hirdetni, de a nemzet elszegényítéséért felelni kell.
Van
azután még egy szempont is. Szeretnénk egészen halkan és
szerényen megjegyezni, hogy a Szovjetunió a cári Oroszország
adósságaiból a mai napig egy kopeket sem fizetett vissza.
Talán
nekünk is van egy kis érvünk, hogy a bukott rendszer adósságait
nem lehet csak úgy egyszerűen a magyar nép nyakába varrni.
Mint
a KDNP hódmezővásárhelyi országgyűlési képviselőjelöltje,
az 1990 tavaszán folyatott választási kampányom során 21
nyilvános gyűlésen, köztük egy szegedi sajtókonferencián, a
Nemzeti Újság márciusi számában és egy 10.000 példányban
kiadott és házról házra terjesztett választási
külön számban széles körben ismertettem fenti
érveimet, melyekről a választások eredményeként a parlamentbe
bekerült dr. Gerzsa Ferenc (MDF), dr. Koszó Péter
(MDF) és dr. Szabó Lajos (Kisgazdapárt) helybeli képviselők is
szükségszerűen tudomást szereztek, de négyévi országgyűlési
szereplésük során sem ők, sem a kormányzó koalíciós pártok
más tagjai ezeket soha figyelembe nem vették.
Amikor
Antall József miniszterelnök röviddel hatalomra jutása után
bejelentette, hogy
„..a
kormány a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósságot
mindenképpen fizetni szándékozik, mert ellenkező esetben
Magyarország hitelképessége kerülne veszélybe”,
Mint
a KDNP hódmezővásárhelyi belterületi szervezetének elnöke és
az Országos Nagyválasztmány tagja, már 1990. július 9-én
levelet intéztem dr. Surján László népjóléti miniszterhez, a
párt akkori országos elnökéhez, amelyben többek közt a
következőkre hívtam fel a miniszter figyelmét:
“...A magyar
közvélemény széles körei rendkívül elégedetlenek az
Antall-kormány által nemrég bejelentett nagymérvű áremelésekkel,
s mivel Pártunk részt vesz a kormánykoalícióban, Pártunk
jövőjét is veszélyeztetve látom.”
Az
Antall-kormány azzal indokolja ezeket az áremeléseket, hogy az
államháztartás deficitje jelentős mértékben meghaladja a
Nemzetközi Valutaalap által engedélyezett értéket. Teljesen
világos, hogy ez a deficit csak azért ilyen nagy, mert a kormány
mindenáron igyekszik a bukott rendszer által hátrahagyott, mintegy
21 milliárd dollárt kitevő államadósságot törleszteni. Ha ezt
nem fizetnénk, az államháztartás deficitje sokkal kisebb volna,
vagy nem is volna deficit.
A
választási kampány során világosan leszögeztem három alapvető
elvemet:
1.
A magyar nép rendkívül alacsony életszínvonalának további
süllyesztése számomra teljesen elfogadhatatlan.
2.
Az államadósságot tüzetesen felül kell vizsgáltatni jogi és
pénzügyi szakértőkkel, mert annak törvényességéhez súlyos
kétségek fűződnek. De ha még törvényes is ennek az adósságnak
egy része, annak további fizetését akkor is mindaddig fel kell
függeszteni, amíg ez a magyar nép életszínvonalának
veszélyeztetése nélkül nem lehetséges.
3.
A magyar kormánynak kötelessége a magyar nép alapvető érdekeit
a Nemzetközi Valutaalappal és a külföldi hitelezőkkel szemben
megvédeni.
Teljesen
alaptalan az Antall-kormány érvelése, hogy az államadósság
nemfizetése országunk hitelképességét veszélyeztetné. A
Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a nagy amerikai, japán és
német bankok ismételten hajlandóak voltak bajbajutott nyugati
országok - így pl. Brazília, Mexikó és más latin-amerikai
országok - államadósságának jelentős részét törölni, a
többit pedig igen kedvező feltételekkel átütemezték (a kamatot
leszállították, a részletfizetést nagymértékben csökkentették
stb.), és ennek ellenére ezek az országok igen komoly további
hiteleket kaptak nemzetgazdaságuk átszervezéséhez és további
fejlesztéséhez. Jelenleg is ez történik Lengyelország esetében.
A
nyugati hitelezők nagyon jól tudják, hogy egy olyan törvénytelen
rezsimnek adták a pénzüket, amelyet a szovjet tankok hoztak a
magyar nép nyakára. Ezek elherdálták ezt a pénzt, hát most ne a
magyar néptől követeljék... hosszú nyugati tapasztalatomra
hivatkozva, állítom, hogy a nyugati közvélemény ezt az utóbbi
érvet igen kedvezően fogadná, s mivel Nyugaton a politikusok és a
pénzintézetek egyaránt rendkívül érzékenyen reagálnak a
közvélemény nyomására, ez az érvünk döntő súllyal esne
latba a magyar államadósság felfüggesztése esetén...
Magyarország
ma rendkívül népszerű Nyugaton, és joggal. Jogosnak tartom, hogy
ezt a népszerűséget kihasználjuk a magyar nép minimális
életszínvonalának megőrzése érdekében.
Surján
László ezt a levelemet válasz nélkül hagyta, és a KDNP más
országos vezetői sem reagáltak rá, jóllehet a levél teljes
szövegét közzé tettem a Nemzeti Újság 1990. augusztus 1-i
számában, melyet többek közt dr. Pálos Miklós akkori
miniszterelnökségi államtitkár és dr. Hasznos Miklós, a KDNP
országgyűlési képviselőcsoportjának egyik prominens tagja is
megkaptak.
Időközben
Botos Katalin pénzügyminiszteri államtitkár ajkáról elhangzott
a hírhedt “ha belerokkan is az ország, fizetjük az
államadósságot” kijelentés (bele is rokkantunk!), és az ország
újra kezdett süllyedni az adósság mocsarában. Az Antall-kormány
még abban az évben, alig hét hónap alatt az államadósságba
lapátolt bele mintegy 1,5 milliárd dollárt az
idegenforgalomból és külkereskedelmünkből származó nyugati
valutabevételünkből, és még további 2 milliárd dollárt vett
fel különböző kölcsönökben a Világbanktól, a Valutaalaptól
és a nagy nyugati pénzintézetektől, melyek teljes összegét az
államadósság kamataira és törlesztésére fordította.
Másszóval: az államadósság már az Antall-kormány első évében
tovább emelkedett.
[“Mégegyszer
az államadósság”, Nemzeti Újság, 1990. október.]
Hasztalan
hívtam fel a figyelmet magányos hangként erre a borzalmas
adósság-koloncra, mely nemzetgazdaságunkat összeroppanással,
társadalmunkat teljes elszegényedéssel fenyegette, sehol nem
találtam meghallgattatásra. Ha valamelyik újságíró bátortalanul
fel is vetette ezt a kérdést, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank
elnöke, Surányi György válasza kivétel nélkül az
volt, hogy
“nemzetközi
hitelképességünket veszélyeztetnénk”, ha nem fizetnénk
pontosan az államadósságot, és hogy “egyetlen nyugati gazdasági
szakértő sem javasolja, hogy az államadósság részbeni
elengedését vagy átütemezését kérjük.”
Pedig
ez teljesen valótlan volt, amit a nyilatkozóknak tudniuk kellett. A
magyar emigráció megfelelő szakértelemmel és gazdasági
tapasztalattal rendelkező tagjai közül számosan, köztük
tekintélyes bankemberek is, mutattak rá az újságcikkekben és
élőszóval is az államadósság maradéktalan fizetésével járó
súlyos veszélyekre.
A
Párizsban élő 84 éves André Kosztolányi, a nyugati
gazdasági világ egyik legismertebb, “tőzsdepapának” becézett
pénzügyi szakértője, 1990 nyarán, budapesti látogatása
alkalmával a Magyar Hírlap munkatársa kérdéseire a következő
válaszokat adta:
“-
Na, de mi lesz a 21 milliárd dolláros adósságunkkal?
-
Ez csak számbeli sokaság, de végeredményben nem játszik
szerepet, mert úgysem lesz visszafizetve...
-
Bár szándékunk épp a pontos törlesztés. Tegyük föl, hogy nem
fizetünk vissza semmit. De mi lesz a többi országgal, ha azok is
kijelentik, hogy nem fizetnek vissza semmit?
-
Némi túlzás azt mondani, ha kijelentik. Ezt nem kell kijelenteni.
Mindenki tudja, hogy nem fizetik vissza a tartozásukat és soha
nem is fogják. Slussz. Maga szenved attól, ha a
nagybankok nem kapják vissza pénzeiket?
-
Nem.
-
Na látja! Mi lenne, ha az adósállamok egy nap, valami csoda
folytán, rengeteg pénzhez jutnának, és következő reggel
letennék az asztalra összes tartozásukat?
-
??
-
A legnagyobb katasztrófa! Mindez olyan gigantikus inflációt
eredményezne, hogy belebolondulna a világ. Ennek a rengeteg pénznek
vannak konzekvenciái, de nem előttünk, hanem mögöttünk. A
kiadott kölcsönöket ajándékként kell tekinteni. Az adósságot
a kormány nem fizeti vissza, és az élet megy tovább.”
Ez
a bölcs és szókimondó idős pénzember azonban, az egész magyar
társadalommal egyetemben, még csak nem is sejtette, hogy Antall
József későbbi miniszterelnök megbízottai már 1990.
februárjában, a választási kampány kezdetén, megkötötték az
alkut Londonban országunk legnagyobb hitelezőivel, a Rothschild és
Warburg bankházakkal, a Kádár-rendszer által hátrahagyott
államadósság pontos és maradéktalan visszafizetésére. Minderre
csupán 1995. júliusában derült fény, mikor Rabár Ferenc, az
Antall-kormány első pénzügyminisztere, egy őszinteségi
rohamában elmondta az egészet Meszlény Lászlónak, a
Magyar Nemzet gazdasági riporterének.
[“Pénzügyi
segítség helyett ígéreteket kaptunk”, Magyar Nemzet, 1995. 07.
22.]
Rabár
Ferenc így
számolt be az újságírónak a történtekről:
“Antall
József szólt nekem 1990. februárjában, hogy lesz Londonban egy
tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar
adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros
György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági
szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási
ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet
tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi
elnökhelyettese készített.
Az
írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal.
Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt,
noha azon az akkori kormány néhány szakértője is részt vett. Az
angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György,
Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam
utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az
ő külföldi szakértői: Tar Pál és O’sváth György.
Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok
képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati
szakértőkből tevődött össze a csoport.
A
megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a
követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos
londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a
privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György
a Wallburg [i.e. Warburg] Bankház szakértőit hívta meg,
és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos
téziseit...
Az
elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már,
lényege egy “debt equity swapping” művelet volt, azaz
az adósságért a hitelezőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna.
Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a
részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait
kellett volna a hitelezők rendelkezésére bocsátani... Önkéntes
hitel- vagy kamat-elengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak
kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelművé tették:
az adósság-elengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten.”
Rabár
önvallomása azonban nem volt egészen őszinte.
Mint Szakolczai György, a Budapesti Műszaki Egyetem
közgazdászprofesszora később rámutatott a Rabár-interjú
brilliáns analízisében [“Kik és hol tárgyaltak adósságainkról
’90-ben?”, Magyar Nemzet, 1995. augusztus 26.], nem felelt meg a
valóságnak Rabárnak az a kijelentése, hogy
“az
1990-es választások előtt esélyesnek tartott pártok
képviselőiből, és kormányzati szakértőkből tevődött össze
a csoport.”
“A
lista, amelyet (Rabár) megad, nem erősíti meg ezt az állítást -
írja Szakolczai. - Az SZDSZ-t valóban
képviselte Tardos Márton, a pártvezető
gazdaságpolitikusa, ugyanakkor azonban Osváth György,
Rabár Ferenc és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall
József későbbi miniszterelnök személyes barátai vagy ismerősei.
Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a
keresztény-demokraták képviselőit, és jó lenne tudni, mi van
Rabár úr azon mondata mögött, hogy ‘Soros György a meghívót
elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek’.
Melyik pártok melyik közgazdasági szakértőinek: Ezek mit
válaszoltak?... és így tovább.”
“Ki
vett tehát részt a tárgyalásokon?” - feszegeti a
kérdést Szakolczai. - Azt kell mondanunk, hogy a Kékszalag
Bizottság. (A monetáris elmélet és a szélsőséges liberális
gazdaságpolitika elveit valló közgazdászok.)
E
bizottság 1990. április keltű gazdasági programjavaslatának
címlapján ott találjuk Osváth Györgyöt, Soros
Györgyöt, Surányi Györgyöt és Tardos Mártont,
a héttagú csoport négy tagját.
Köztudomású,
hogy a Kékszalag Bizottság tagja volt Rabár Ferenc is. A bizottság
társelnökének, TardosMártonnak kiemelkedő szerepére
ismételten utal Rabár professzor úr: ő fogta össze az utazási
ügyeket és ő adta át az előkészítő anyagot. Ez az utazás
tehát az SZDSZ-hez közelálló Kékszalag Bizottság vállalkozása
volt, úgy, hogy a delegációban helyet kaptak a későbbi
miniszterelnöknek azok a személyes barátai, akik tagjai voltak a
bizottságnak, és egyetértettek a Kékszalag Bizottság
elképzeléseivel.”
A
fentiek megértéséhez a magunk részéről arra is rá kell
mutatnunk, hogy 1989 tavaszán kiadott programtézisben az SZDSZ még
maga is javasolta az államadósság könnyítését, de röviddel
azután, bizonyára nyugati pártfogói-intésre, ettől sürgősen
visszakozott. A londoni megbeszélés idején tehát az SZDSZ-t már
nem kellett meggyőzni az államadósság maradéktalan
visszafizetésének szükségességéről, nagy vetélytársán, az
MDF-en kívül pedig más esélyes politikai pártot meg sem
invitáltak Londonba.
Vagyis
mi történt valójában? A bankárok biztosítani akarták magukat
az MDF választási győzelme esetére, ezért magyarországi
vezérképviselőjük, Soros György és az általa
protezsált Tardos Márton útján meghívták az
oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnök-jelölt hozzájuk
egyébként is közelálló és megfelelő “előkészítő
anyaggal” már előzőleg agymosott közgazdasági szakértőit,
hogy őket az akkori reformkommunista kormány küldötteivel
egyetemben meggyúrják, és a leendő Antall-kormány
gazdaságpolitikájának irányelveit előre lefektessék.
A
Rabár-vallomásból az is kitűnik, hogy a bankárokat elsősorban a
magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a
megbeszélés fő témaköre az államadósságnak állami
tulajdonnal való megváltása, majd mikor ez gyakorlatilag
kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy
“sebaj, fiúk, majd megszerezzük más úton, - és - de az
adósságot pontosan fizessétek” intéssel, útjára bocsátották
az Antall-csapatot.
Ezek
után meg is tették a dolgukat idehaza. Mint Szakolczai professzor
rámutat, “ezek a magánjellegűnek mondott beszélgetések
meghatározták az ország sorsát!” Rabár Ferenc lett az
Antall-kormány első pénzügyminisztere, a csapat másik tagja,
Tar Pál pedig mint összekötőtiszt, a washingtoni magyar
nagyköveti széket nyerte el. Antall József maga a legcsekélyebb
közgazdasági ismeretekkel sem rendelkezett, könnyű volt
hajlítani. A bankárok nyeregben ültek.
“A
helyzet tehát az - összegezi Szakolczai György fentebb
idézett cikkében -, hogy a Kékszalag Bizottság által
megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem
rendelkező és tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan
homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár
hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a
rendszerváltás utáni magyar gazdaság - sőt társadalompolitika -
legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország - és egyedül
Magyarország a) nem kezdeményez adósságkönnyítést; b)
elutasítja a reprivatizáció minden formáját; c) kizárja a
széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és d)
megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy
volumenű értékesítését bevételszerzési célból.”
Így
történt 1990-ben, az Antall-kormány első száz napja alatt:
becsapódott kis Magyarország mögött az adósok börtönének
kapuja.
I. Milliárdok a bankároknak,
adósság a népnek
Sheldon
Emery: “Billions for the bankers, debt for the people”
Kevesen
tudják, hogy az Egyesült Államok adóssága 1901-ben még csak 1
milliárd US dollár volt.
Az első világháborúban felugrott 25
milliárdra, és a két háború
között 49
milliárdra dagadt a nemzet
adóssága. 1942 és 1952 között az adósság 72
milliárdról felment 265 milliárdra,
1962-ben már elérte a 303
milliárdot és 1970-re
már 383
milliárd volt. 1971-1976
között409
milliárdról 631 milliárdra. De
az adósság Ronald Reagan idején a fegyverkezés miatt, 1980-ban
érte el az 5.5 billió dollárt. Ez azt jelenti, hogy minden
férfi, nő és gyermek 20, 594. 86 dollárral adós, ami naponta 630
millióval tovább emelkedik. Ebben még
nincs benne a 26 billió
adósság – hitelkártyák,
jelzálog, autóbiztosítás és engedély-kiváltás stb. Amerikában
az átlag családnak legalább 13
hitelkártyája van!
Az
USA lakosságának száma: 295,734,134
Ki
tudod-e mondani a számokat?
Az
amerikai államadósság:
1998.
augusztusban
5,
516,699,306,752 dollár
2005.
júliusban
7,
837,050,026,874 dollár
|
A
nemzetközi bankárok irányította új világrendben a legtöbb
jövedelmet a federális kormány gyűjti össze kereseti
adó formájában, amivel az államadósságon fizetik a kamatokat.
Mivel gyors ütemben emelkedik az adósság, eljöhet az idő, amikor
a kormány a kereseti adóval a polgárok minden fillérét elveszi,
és még ez sem lesz elég ahhoz, hogy a kamatokat fizessék. A
kormánynak és a népnek nem marad semmije, és a bankok tulajdonába
száll át minden. Amerika körül pedig bezárul a gyűrű.
Háromféle országhódítás
A
történelem mutatja, hogy nemzeteket háromféleképpen lehet meg
hódítani. Az első és leggyakoribb a háború. Azonban idővel ez
a módszer megbukik, mert a leigázott rabnemzet, ha alkalma adódik,
előbb-utóbb fellázad és elűzi a megszállókat. Nagyon sok erőre
és főleg pénzre van szüksége a megszállóknak a rend
fenntartásához.
A
Kongresszusban, 1913. decemberében
törvénnyel
privatizálták az amerikai
nép
kincstárát, miszerint a
Federal
Reserve Bank bitorolja,
fenntartja
a jogot a pénz nyomtatására
és
másodpercenként számolja
fel
a kamatos kamatokat!
|
A
harmadik hódítás gazdasági jellegű. A nemzetet, erőszak vagy
kényszer nélkül, adóssá nyilvánítják úgy, hogy az áldozat
észre sem veszi a hódítást. Adót kell fizetniük „törvényes”
formában és meggyőződésük, hogy a közösség érdekében
cselekednek, s hogy védelmet nyerjenek az ellenséggel szemben. Így
lesznek a megszállókból a nemzet „jótevői és védelmezői”.
Ez utóbbi módszer a leglassúbb folyamat, de gyakran a
legtartósabb, hiszen a rabnemzet nem lát az országban semmilyen
ellenséges haderőt, a vallás, a szólásszabadság is
többé-kevésbé megmaradt, és utazásra is megvan a lehetőség,
sőt még az uralkodók választási kampányában is részt
vehetnek.
Közben
a jónép nem veszi észre, hogy az országot meghódították és
rabszolga lett. A társadalom eszközeit használják fel, hogy a
nemzet vagyona a hódítók tulajdonába (privatizáció!) menjen át.
A kör végleg bezárul.
Az
amerikai honalapítók bevésték az Alkotmány
Első pontjába (Article 1):
„A Kongresszusra
tartozik a pénz nyomása és az értékének az irányítása.”
A semmiből „teremtett” pénz
Közgazdászok
a „teremteni” szót használják arra, amikor a pénz létre jön.
„Teremtés” azt jelenti, hogy „valamit előállítani, ami
azelőtt nem létezett.” Favágók deszkákat készítenek az erdei
fákból, munkások házakat építenek fából, a gyárakban autókat
készítenek vasból, fémből, üvegből és egyéb anyagból. De
ezeket valójában nem teremtették, mert az előzőleg létező
anyagot csak átalakították hasznosabb formába, illetve
értékesítették.
A
pénz esetében nem így van! Itt valakik „teremtenek” valamit a
semmiből. Egy darab értéktelen papírt úgy nyomtatják, hogy
annak értéke egyenlő legyen egy darab fával. Különböző számú
színes papírokkal aztán autókat és/vagy házakat is lehet
vásárolni. Az értékét „teremtették” a szó legszorosabb
értelmében.
A pénzteremtés jövedelmező
A
pénz előállítása nagyon olcsó mulatság. Aki egy nemzetnek
végzi a „pénzteremtést” hatalmas haszonra tehet szert. Az
építészek a ház építésénél nehezen dolgoznak, hogy a
költségeken felül 5 százalékos haszonhoz juthassanak. Az
autógyárosok a költségeken felül 1-2 százalék haszonnal
eladhatják a kocsikat, és ezt ’jó üzletnek’ mondják. De a
pénz gyártóinak nincs határ a haszonszerzésben, hiszen csak
néhány centbe kerül kinyomatni 1 dollárost vagy a 10, 000
dollárost.
Pénztartalék
A
civilizált társadalomnak megfelelő pénztartalékra van szüksége.
Pénz nélkül az ipar megállna, a gazdaságok csak önfenntartó
egységekké válnának, az élelmiszerraktárak tartaléka eltűnne,
a nagyobb áruszállítmányok leállnának. Túlzás? Egyáltalán
nem. A pénz a civilizált társadalom ütőere, a kereskedelem
fontos eszköze. Ha eltűnik a pénz a forgalomból, vagy a pénz
tartaléka a szükséglet alá lecsökken, az eredmény végzetes.
Az amerikai depresszió, 1930
Amerikának
nem volt hiánya az ipari képességben, gazdag termőföldben,
képzett szakmunkásokban és szorgalmas családokban. Átfogó és
jól működő vasút- és kiépített országúthálózata, belvizei
és tengeri hajózásai voltak. Távközlése a legjobb volt a
világon: telefon, távirat, rádió és kitűnően megszervezett
állami postaszolgálat.
Háborúk
sem pusztították a városokat és a falvakat, a lakosságot nem
tizedelték járványok, nem volt éhínség. Az Egyesült Államoknak
1930-ban csupán egyetlen dologban volt hiánya: megfelelő
pénztartalék az ipar és a kereskedelem fenntartásához.
A
harmincas évek elején a bankárok, -- az új pénz és hitel
egyetlen forrásai, -- szándékosan
megtagadták a kölcsönöket az
iparágaknak, az üzleteknek és gazdaságoknak. Ugyanakkor korábbi
kölcsönök kamatjait megkövetelték,
és a pénz gyorsan eltűnt a forgalomból. +++ /folytatjuk/
“Az
idegen kölcsönök
piócák az állam testén”
A
Biblia után, az elmúlt száz esztendő legvitatottabb,
legolvasottabb és legtiltottabb irodalma a Cion
Bölcsek Jegyzőkönyvei. De eredetiek-e a Jegyzőkönyvek
vagy hamisítványok? Állítólag, a Jegyzőkönyvek 1897-ben,
Bázelban készültek a Cionista Kongresszuson, de a cáfolat szerint
’az
orosz titkosrendőrség (Okrana) utasítására a könyvet
meghamisították, csak azért, hogy zsidógyűlöletet szítsanak és
a bolsevik forradalmárok hitelét veszítsék.’
Újvári
Péter a Magyar Zsidó Lexikon 173-174. oldalán
írja:
“A
XX. Század legvakmerőbb irodalmi csalása, amely a német
pamflet-irodalom csatornáin Magyarországra is eljutott. A könyv a
kereszténység ellen irányuló világszervezkedéssel vádolja meg
a zsidóságot. [...]”
Ma
már tökéletesen mindegy, hogy kik fogalmazták meg a
Jegyzőkönyveket. Akárcsak a szakácskönyv, amiből ételek
készítésénél követjük a valakik által leírt utasításokat,
úgy a Jegyzőkönyvek 24 pontjában a lefektetett tervezeteket és
utasításokat is átvehetik bizonyos világuralomra törekvő
csoportok.
***
„A Cion
Bölcsek Jegyzőkönyveiben a zsidó világuralom megvalósítására
vonatkozó utasítások 1976-ra gyakorlatilag már megvalósultak. A
29 éves HaroldWallace Rosenthal, a new yorki szenátor
Jacob Javits magántitkára szerint a zsidó befolyás és
hatalom támadhatatlanná vált. Úgy gondolta, hogy ha e tényt
elmondja a Western Front című kiadvány újságírójának
Walter White-nak, egy kis zsebpénzre tehet szert.
’Túl
sok zsidó nem meri elmondani, hogy mi milyen tervezet szerint élünk,
de engem már semmi vagy senki nem félemlíthet meg.’-
mondta Rosenthal. ’A kereszténységnek túl késő már
a védekezésre. Ez az idő rég elmúlt. Régen, nagyon régen
nekünk kellett az elnyomóknak lennünk. Kétségtelen, hogy ez
egyik életcélunk. Mi támadók vagyunk!’
(A
beszélgetés szövege számos helyen megtalálható az Interneten,
így a Hazánkért archívumában is, természetesen magyar
fordításban. - tj)
A
17 oldal terjedelmű interjú szövege, teljes ellentétben áll a
’zsidó, mint áldozat’ képpel, és megegyezik a
Benjamin Freedman, valamint C. G. Rakovsky írásaival,
amelyekben feltárják a világot irányító igazi
háttérerőket.Rosenthal arra is rávilágított, hogy a zsidók
földi birodalmat építettek maguknak úgy, hogy visszautasították
Krisztus testvéri szeretetre alapozott szellemi birodalmát.
Rosenthal:
„A zsidó
bankárok Jeruzsálemből terveznek uralkodni a világ felett, a
saját érdekeiket előtérbe téve. A zsidók hatalmát a
pénzrendszerrel valósítottuk meg. A Federal Reserve nevű nemzeti
bankunk olyan kölcsönöket nyújt, amelyeket a semmiből
teremtettünk, a többi bankok részére. Tehát ipart, gazdasági
életet és a munkásosztályt az adóssághálózatunkba kerítjük
be. (…)”
(Részlet) A Cion Bölcsek Jegyzőkönyvei, 20. pont
(...)
Minden államkölcsön annak a folyománya, hogy az állam gyenge
lábon áll és nem ért saját jogainak érvényesítéséhez. A
kölcsönök Damoklesz-kardként lógnak az uralkodók feje felett,
akik ahelyett, hogy ideiglenes adót vetnének ki alattvalóikra,
kinyújtott kézzel koldulni mennek a mi bankárainkhoz.
Az
idegen kölcsönök olyanok, mint piócák az állam testén, amiket
nem lehet eltávolítani, amíg maguktól le nem hullnak, vagy az
állam le nem rázza őket.
A
gój államok azonban nem rázzák le őket: továbbra is
ragaszkodnak ahhoz, hogy egyre többet szedjenek magukra, úgyhogy
menthetetlenül el kell pusztulniuk, kimerülve ettől az önkéntes
vérveszteségtől.
Tehát
mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön?
Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat
bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési
kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az
állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az
államkölcsönnek azonos összeget, negyven év alatt az eredeti
kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és
közben az adósság változatlanul megmarad – kifizetetlen
adósságnak.
Ebből
világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással
elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garasokat is csak
azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját,
akiktől pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat
saját szükségleteire teremtette volna elő az államkölcsönt
megtetőző kamatfizetési kötelezettség nélkül.
Addig amíg
az államkölcsönök belföldi kölcsönök voltak, csupán arról
volt szó, hogy a gójok a szegények zsebeiből a gazdagokéba
rakták pénzüket, mihelyt azonban szert tettünk a megfelelő
személyekre, hogy külföldi síkra tereljék az államkölcsönöket
az államok egész vagyona a mi zsebeinkbe folyt és a gójok
alattvalói sarcot kezdtek fizetni nekünk.
Az
uralkodó gój királyoknak az államügyek vezetésében tanúsított
felületessége, a miniszterek megvesztegethetősége, valamint más
vezető személyiségek hozzá nem értése a pénzügyekhez –
mindez a mi kincstáraink adósaivá tette országaikat akkora
összegek erejéig, hogy teljesen lehetetlen azokat visszafizetni.
Ezt azonban nem értük el súlyos erőfeszítések és pénzáldozatok
nélkül. (…)
Milyen
világosan jut kifejezésre a gójok tisztán állati értelmének
fejletlen gondolkodási képessége abban a tényben, hogy
kölcsönöket vettek fel nálunk kamatra és sohasem gondolták meg,
hogy ugyanezt a pénzt, sőt még annak kamatait is csak elő kell
majd teremteniük saját államuk zsebeiből ahhoz, hogy
kifizethessenek minket. Mi sem lett volna egyszerűbb, mint hogy
saját népüktől vegyék azt a pénzt, amelyre szükségük volt?
De éppen ez bizonyítja elménk géniuszát, hogy az államkölcsönök
ügyét olyan színben tudtuk feltüntetni előttük, hogy azokat még
előnyösnek is tartották a maguk számára. (…)
Úgy
fogjuk felépíteni elszámolási rendszerünket, hogy sem az
uralkodó, sem a legjelentéktelenebb köztisztviselő nem fogja
tudni észrevétlenül elvonni rendeltetésétől akár a
legkisebb összeget is, sem pedig más célra fordítani, mint
amelyre a költségirányzat szánta. (…)
(…)
Az államok fizetésképtelenségének nyílt bevallása a legjobb
bizonyíték lesz arra, hogy a különböző országokban teljesen
hiányzik minden kapcsolat a népek érdekei és azok között, akik
kormányozzák őket. (…)
Készen áll a Nemzetközi Legfelső Bíróság
www.savethemales.ca/000357.html
1962-ben
a Look Magazine vezető egyéniségeket és
politikusokat kérdezett meg, hogyan látják a világ folyását
1987-ben. Az akkori izraeli miniszterelnök David Ben Gurion,
aki Rothschild alkalmazásban volt, már előre ismerte a jövőt.
Megjósolta 1987-re a hidegháború végét, és a Szovjetunió
fokozatos demokratizálódását.
“Nyugat-,
és Kelet-Európa független államok szövetsége lesz. Minden más
állam világszövetségbe tömörül, amelyeknek nemzetközi rendőri
karhatalom áll a rendelkezésükre.
Minden
katonai alakulatot megsemmisítenek és nem lesz több háború.
Jeruzsálemben az ENSZ fogja megépíteni a Próféták Kegyhelyét,
hogy a szövetségi államokat szolgálja, - ez lesz az Emberiség
Legfelső Bírósága, ahol a szövetséges államok között vitákat
megoldanak, ahogy azt Izajás próféta megjósolta. “
IDÉZETEK
[www.freepress-freespeech.com]
Liszt
Ferenc (1811-1886)
- ”A zsidó a pénzrendszert kisajátította. Az állam torkát úgy
fojtogatja, hogy pénzes-zsákja száját időnként szorosra vagy
lazára ereszti. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a
társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan
vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár
széttörésére és a polgári jog megsemmisítésére
irányul.” [Die Israeliten]
François
Trocase, az
ausztriai zsidókról:
"Akadályok
nem félemlítik meg őket. Megőrzik fajuk egységét a világon
mindenütt az évszázadokon keresztül. A Talmud adta nekik azt a
hatalmas szervezetet, amelyet a modern haladás nem képes
megváltoztatni. Mély, kiirthatatlan gyűlölet minden iránt, ami
nem zsidó erősíti őket háborújukban, amelyet a keresztény
társadalom ellen viselnek. A megosztott kereszténység nem képes
arra, hogy a megfelelő energia-bevetéssel harcoljon ellenük."
Thomas
Jefferson, amerikai
államférfi, 18. század. - "A szétszórt zsidók ma is
államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül,
ahol élnek."
[D. Boorstin,
The Americans).]
"Azok,
akik a földön dolgoznak, az Úr kiválasztott népe, ha egyáltalán
van neki kiválasztott népe." [Virginiai jegyzetek]
Lord Harrington, 19.
századbeli brit államférfi, ellenezte a zsidó bevándorlást
Angliába, mert:
"Ők
a világ legnagyobb pénzkölcsönzői és pénzemberei. Ennek
eredményeképpen a világ országai adók és állami
kötelezettségek súlya alatt nyögnek. Ők voltak mindig is a
szabadság legnagyobb ellenségei." [Lordok házában
1858. július 12-én]
Homer azt
írja a Judaizmus és Bolsevizmus c. műben: "A történelem azt
mutatja, hogy a zsidó természete alapján mindig forradalmár volt
és fajának második századbeli szétszóródása óta vagy
elindított vagy segített forradalmi mozgalmakat vallási,
politikai és gazdasági téren, amely annak az államnak az erejét
csökkentette, amelyben lakott. Másfelől mindig voltak ugyanennek a
fajnak olyan előrelátó tagjai, akik kéznél voltak, hogy az
előállt zűrzavarból gazdasági és politikai előnyöket húzzanak
ki."
Az
“antiszemita” Sztálin J.
válasza, az 1931. január 12-i kérdésre, amit a Jewish Telegraphic
Agency of America intézett hozzá [Csillagok és homok, 316. oldal]:
"Az
antiszemitizmus veszélyes a munkásokra, mert ez az a hibás út,
amely eltéríti őket a helyes útról a dzsungelbe. Ezért a
kommunistáknak, mint következetes internacionalistáknak az
antiszemitizmus engesztelhetetlen és kemény ellenfeleinek kell
lenniük.
A
Szovjetunióban az antiszemitizmust szigorúan üldözzük, mint a
szovjet-rendszer elleni jelenséget. Az USSR törvényei értelmében
az aktív antiszemitizmust halállal büntetjük." +++
II. Milliárdok a bankároknak,
adósság a népnek
Sheldon
Emery: “Billions for the bankers, debt for the people”
Nincs pénz békére, de van bőven háborúra
A
“depressziónak” (gazdasági válság) a második
világháború vetett véget. Ugyanazon bankárok, akiknek az 1930-as
évek elején nem volt pénzük, hogy békebeli házak építésére,
ruházat és élelmiszer előállítására kölcsönözzenek,
hirtelen határtalan milliárdokat találtak laktanyákra,
egyenruhákra és a katonaság élelmezésére.
A
nemzet, amely 1934-ben nem tudott élelmet termelni eladásra, most
hirtelen bombákat gyártott, hogy Németországba, Japánba küldjék
– ingyen! A hirtelen pénzállomány-növekedéssel munkásokat
vettek fel, a farmok eladták termékeiket, gyárak két műszakra
álltak át, bányák újranyíltak és a Nagy Depresszió véget
ért.
Némelyek
politikusokat okoltak érte, mások érdemet tulajdonítottak
maguknak a megszüntetéséért. Az igazság az, hogy a (bankárok
által) előidézett pénzhiány okozta a válságot, amit a
pénzbőség szüntetett meg. Az emberekkel soha nem közölték ezt
az egyszerű igazságot…
A hatalmas Aranyborjú
szobra
New Yorkban látható
a Wall Streeten. Egyesek hiszik,
hogyha megérintik a borjút, akkor a tőzsdén vásárolt
részvények
értéke
felmegy
|
A pénzteremtés és szabályozás hatalma
A
mesterségesen előidézett pénzhiány katasztrofális eredményeit
szemlélve megértjük Honalapító Atyáinkat, akik értették mind
a pénz, mind Isten törvényeit, miért bízták a pénz
„teremtésének” és ellenőrzésének hatalmát egyedül a
Szövetségi Kongresszus kezébe. Úgy hitték, minden polgárnak
részesednie kell a „teremtésnek” hasznában s ezért csakis a
Szövetségi Kormány lehet a pénz egyetlen teremtője.
Továbbá
azt hitték, hogy minden polgár, bármely államban, területen vagy
szociális helyzetben előnyére lenne a kellő mennyiségű stabil
pénznem. Ezért a törvény szerint, a Szövetségi Kormány kell,
hogy legyen a pénz értékének irányítója.
Mivel
a Szövetségi Kongresszus volt az egyetlen törvényhozó testület,
amely az összes állampolgár szavazásának ki van téve, az volt –
szerintük – az egyetlen biztonságos őrzőhelye az ilyen nagy
haszonnak és hatalomnak. Egyszerű és mindent összefoglaló módon
írták ezt ki: „A Kongresszusé kell legyen a
pénz verésének és értéke szabályozásának hatalma.”
Hogyan veszítettük el a Szövetségi Tartalék irányítását?
1913
előtt Amerika gazdag, erős és növekedő nemzet volt, békében
szomszédaival és a világ irigységének a tárgya. 1913.
decemberében a Kongresszus, mialatt sok képviselő a karácsonyi
ünnepekre távol maradt, megszavazta — amit ma úgy ismerünk,
mint a Szövetségi Tartalék Törvényt (Federal Reserve Act). Ez az
egyszerű, de rettenetes törvény teljesen elvette a Kongresszustól
a pénz teremtésének jogát, vagy hogy bárminemű ellenőrzést
gyakoroljon a teremtése felett és a feladatot a „Federal Reserve
Corporation”-nak adta át. A népnek akkor nem mondták meg, sőt
sokan még ma sem tudják, hogy a Szövetségi Tartalék Korporáció
(FRC) magánvállalat, amelyet bankok irányítanak, s ezért a
bankok pénzügyi nyereségére működtetik és nem a nép javára.
A Szövetségi szót a nép megtévesztésére alkalmazták.
Nagyobb katasztrófa, mint Pearl Harbor
Azon
gyalázatos nap óta, amely számunkra nagyobb katasztrófa volt,
mint Pearl Harbor, az a kis kiváltságos csoport, amely kölcsönbe
adja nekünk a mi pénzünket, bezsebelte a pénzünk nyomásából
származó összes hasznot, de még többet is. 1913 óta tízmilliárd
dollárt teremtettek hitel vagy pénzjegy alakjában, amit mint
személyes tulajdonunkat kormányunknak és népünknek adhatnak
kölcsönbe, kamatra.
Egy
példa segít megérteni a pénz „teremtésének” és a nép
adósságára változtatásának folyamatát. Kezdjük a pénz
szükségességével.
A
Szövetségi Kormánynak, miután többet költött, mint amit
polgáraitól adóba beszedett, pénzre van szüksége, - tegyük
fel, egymilliárd dollárra. Mivel nincs pénze és a pénz
„teremtésének” jogát elajándékozta, a „teremtőkhöz”
kell folyamodnia az egymilliárd dollárért.
De
a Szövetségi Tartalék, mivel magánvállalat, nem adományozza a
pénzt csak úgy. A bankárok hajlandóak egymilliárd dollárt
folyósítani a kormánynak cserébe a kormány beleegyezéséért,
hogy azt a pénzt visszafizeti -- kamatostól!
A
Kongresszus felhatalmazza a pénzügyminisztériumot egymilliárd
dollár kölcsönkötvény kibocsátására, amit eljuttatnak a
Szövetségi Tartalék (FRC) bankáraihoz. A Szövetségi Tartalék
akkor kifizeti a pénz kinyomtatásának költségét (kb ezer
dollárt) és átadja a kinyomtatott pénzt a kormánynak, amely
kifizeti vele a tartozását. A végeredmény: a kormány egymilliárd
dollár erejéig eladósodott a bankárokkal szemben, amely után a
népnek kamatot kell fizetnie.
1913
óta több tízezer ilyen ügykötés történt, amelyek
eredményeként az amerikai kormány 1996-ban több mint ötbillió
dollárral volt adós a bankároknak. A jövedelmi adó nagy része,
amit fizetünk, egyenesen a bankárok zsebeibe folyik, egyedül a
kamat fizetésére, míg a tőke törlesztésére nincs remény.
Gyermekeinkre szolgasors vár…
Ez
még nem minden! Ebben az istentelen módszerben az amerikai kormány
egymilliárdos kölcsönkötvénye alapul szolgál további hitel
teremtésére, amit kölcsönként lehet adni. A jelenlegi
tartalékszabályok megengedik nekik, hogy az egymilliárd dolláros
kötvényt 15 milliárd hitel kibocsátására használják
államoknak, közösségeknek, magánszemélyeknek vagy
vállalatoknak.
Az
eredeti egymilliárddal így 16 milliárd „teremtett” hitel után
szedhetnek kamatot, miközben önköltségük nem több mint az ezer
dollár az eredeti egymilliárd nyomtatására. Mivel az amerikai
Kongresszus 1863 óta nem bocsátott ki pénzjegyet, a nép, hogy
kereskedelmet és üzleti tevékenységet folytathasson, kénytelen a
monopol-bankárok „teremtett” hiteléhez folyamodni és fizetni
nekik az uzsorakamatot.
A tőzsde mesterkélése
A
szinte határtalan uzsorakamathoz hozzájárulva, a bankárok egy más
módon is hatalmas vagyonra tehetnek szert. A bankárok, akiknek a
felügyelete alatt van a pénz, határoznak arról, hogy nagy és
sikeres vállalatok kapjanak-e kölcsönt vagy sem, ami befolyásolja
részvényeik árfolyamát a tőzsdén.
Nagymennyiségű
kölcsön megtagadása árfolyamesést idéz elő a vállalat
részvényeiben. Miután az ár lezuhant a bankárok ügynökei nagy
tételekben felvásárolják a részvényeket. Azután, amikor a bank
hirtelen többmilliós kölcsönt folyósít, a vállalat részvényei
felugranak és bankárok jó haszonnal eladhatják a részvényeket.
Ily módon milliárdokat nyernek további üzérkedésre. Ez a
gyakorlat annyira kifinomult ma, hogy elég az, ha a Szövetséges
Tartalék kihirdeti az újságoknak a „kamatláb” emelését vagy
csökkenését, hogy az árfolyamok zuhanjanak vagy emelkedjenek,
kényük-kedvük szerint.
Ezt
a módszert 1913 óta alkalmazzák. A bankárok és ügynökeik
megvásárolták a titkos vagy nyílt felügyeletet Amerika
nagyvállalatai felett. Ezt kihasználva kényszerítik a
vállalatokat nagy kölcsönök felvételére, hogy a vállalatok
nyereségét kamat fejében leszívják. Így kevés haszon marad a
részvényeseknek osztalék fejében s ezért van az, hogy a bankok
milliárdokat tesznek zsebre kamat fejében a cégektől, még akkor
is, amikor a részvények árfolyama alacsony.
Ma,
az amerikai munkáscsaládok milliói eladósodtak a néhány ezer
bankárcsaládnak olyan összegben, amely kétszerese az egész
Egyesült Államok megállapított értékének! Ezek a
bankárcsaládok ezt papír, tinta és könyvvitel árán
kaparintották meg.
A kamat összegét nem „teremtik”
Új
pénz (igazában nem pénzjegy, hanem hitel, amely tartozáson
alapul) csak úgy kerülhet forgalomba Amerikában, ha azt a
bankároktól kölcsönbe veszik. A bankárok minden új kölcsönnek
a tőkéjét „teremtik”, a kamatot soha. Ezért az új pénz
sohasem egyenlő az új adóssággal. Az összeget, amely a kamat
fizetéséhez kell, nem „teremtik”, s így nem létezik. Ebben a
rendszerben, ahol az új adósság mindig nagyobb, mint az új pénz,
függetlenül a kölcsön nagyságától, a tartozás összege
túlhaladja a kölcsön kifizetésére kézenfekvő pénz összegét.
A
nép sohasem tudja kifizetni az adósságát.
A kamatos-kamat borzalma
Amikor
a polgár a bankárhoz megy, hogy százezer dollárt vegyen kölcsön
ház vagy gazdaság (farm) vásárlásához, bele kell egyeznie a
kölcsön visszafizetésébe, kamattal együtt. 8.25%-os kamatlábbal
a 30 éves kölcsönre havonta 751.27 dollárt kell visszafizetnie,
azaz összesen 270,456.00 dollárt! A banktisztviselő aláírat a
polgárral egy okmányt, amely a bankra ruházza a megvásárolt
ingatlant abban az esetben, ha a kölcsönfelvevő nem fizetné a
szükséges törlesztéseket. A bank akkor leteszi a 100 ezer dollárt
a polgár számlájára, ahonnan ő a különböző szállítókat és
iparmunkásokat kifizeti. A 100 ezer dollár ezzel belekerül a már
„forgalomban lévő” pénzösszegbe.
A
pénzrendszer végzetes hibája az, hogy csak a „teremtett” 100
ezer dollár kerül be a „forgalomban lévő”pénzösszegbe,
a kamat fizetéséhez szükséges pénzösszeg nem „teremtetett”
új pénz, tehát nem adják hozzá a „forgalomban lévő”
pénzösszeghez.
Mégis,
a kölcsönfelvevőnek meg kell keresnie 270,456.00 dollárt, --
170,456.00 dollárral többet, -- mint amit forgalomba hozott a 100
ezer dolláros kölcsön által! (Ez a kamat becsapja a polgárt,
kényszeríti, hogy a kamattal együtt majdnem három házért
fizessen.)
Minden
új kölcsönfelvevő megismétli a folyamatot: kölcsönével növeli
a forgalomban lévő pénzállományt, de a kölcsön törlesztései
— a kamat miatt — sokkal nagyobb összeggel csökkentik
azt. Ezért a kölcsönfelvevők összessége képtelen arra, hogy
valaha teljesen kifizesse az összes bankárt. Amint visszafizetik a
kölcsönt a kamattal, a forgalomba lévő pénz eltűnik. Újabb és
újabb kölcsönöket kell felvenniük a bankároktól. Így a
pénzkölcsönzők (bankárok), akik semmi értékeset nem gyártanak,
fokozatosan megkaparinthatják a földet, épületeket és a dolgozó
lakosság jelen és jövő keresetét.
Példabeszéd 22:7 megvalósult Amerikában:
„Gazdagok
uralkodnak a szegények felett és a kölcsönfelvevők a kölcsönadók
szolgái lettek.”
Minden
bankár által „teremtett” pénzösszeg (hitel) ugyanazt okozza.
1913 óta ez milliószor megtörtént, ami ma is tovább folytatódik.
Így láthatjuk, Amerika miért vált a gazdag, adósságmentes
nemzetből eladósodottá, ahol miden otthon, gazdaság és
vállalkozás uzsora-adományokat fizet a
bankároknak. +++ /folytatjuk/
Vasas
J. János fordítása
III. Milliárdok a bankároknak,
adósság a népnek
Sheldon Emery: “Billions for the bankers, debt for the people”
Még többet a készpénzről
Az
előzőkben tárgyalt üzletek millióinak lebonyolításához alig
használnak készpénzt, sőt nincs is rá szükség. Az Egyesült
Államokban a „készpénz” az üzletek 95 százalékában
tranzakció lebonyolításához csekkel történik. Gondoljunk arra
is, hogy a bankok a náluk letétbe helyezett összegnek csak 10
százalékát kénytelenek készpénzben tartani. Tehát, a náluk
elhelyezett pénzösszeg 90 %-a nincs jelen készpénz alakjában.
Így
a bank aránylag szabadkezet kap a „kölcsön teremtésére”
csekk vagy elismervény kiadásával, amely nem igazi pénz ellen van
kiállítva, hanem a mi visszafizetési ígéretünk ellen. A bank
önköltsége a papír, a tinta ára és néhány dollár általános
költségekre tranzakciónként. Ez nem egyéb, mint hatalmas arányú
fedezetlen csekk-kiadás!
Adósságunk szakadatlanul és a végtelenségig növekszik
1910-ben a Egyesült
Államok szövetségi adóssága csak egymilliárd dollár volt, ami
$12.40 fejenként. Állami és helyi adó gyakorlatilag nem is
létezett.
1920-ra
a Szövetségi Tartalék csekély hatévi svindlije után a
szövetségi adósság 24 milliárd dollárra ugrott $228, fejenként.
1960-ban a szövetségi adósság elérte a 284 milliárdot, azaz
1575 dollárt állampolgáronként és az állami és helyi adók
gomba módra növekedtek
1998-ban
a szövetségi adósság meghaladta az 5,5 milliárdot, azaz
20,403.90 dollár, ami minden amerikai férfi, nő és gyermek
fején van és hatványosan növekszik.
Az
állami és helyi adósság ugyanúgy növekszik, mint a szövetségi.
Ellenben túl furfangosak ahhoz, hogy egyszerre mindent
megkaparintsanak. Ahelyett meghagyják nekünk a „tulajdonbirtoklás”
illúzióit, hogy ti és gyermekeitek csak nyugodtan folytassátok a
munkát és fizessétek a bankárokat az állandóan növekedő
adósság után. A „szervezet” adósságpénz-rendszerével oly
biztosan meghódította népünket, mintha fegyveres hadsereggel
vonultak volna be.
Hogyan vándorol vagyonunk a bankárok zsebébe?
Hogy
megértsük a folyamatot, amellyel kamatfizetések útján idővel a
nemzet összes vagyona a kamatszedő zsebébe vándorol, gondoljunk a
póker kártyajátékra, ahol minden résztvevő
zsetonokat kell vásároljon a „bankártól”, aki nem
játszik. Ő csak figyeli a játékot, és minden órában benyúl és
kiveszi az asztalon lévő zsetonok 10-15 százalékát. Ahogy a
játék halad minden játékos zseton-mennyisége szerencséje
szerint fel és le változik. Ellenben a játékban (üzleti
vállalkozásban) forgó zsetonok száma egyre csökken. Amint a
zsetonok száma lecsökken, néhány játékos teljesen kifogy
zsetonból. Ha tovább akarnak játszani, új zsetonokat kénytelenek
venni vagy kölcsönözni a „bankártól”.
A
bankár csak akkor hajlandó kölcsönözni, ha a játékos
jelzálogkölcsönt vesz fel bizonyos ingatlanra (ház, birtok,
üzlet, stb.) A törlesztést (tőke és kamat)
rendszeresen kell fizetnie, akár nyereséges, akár nem.
Könnyen
látható, hogy akármilyen ügyesen játszanak, a végén a zsetonok
nagy többsége a bankár zsebében köt ki és a legügyesebb
játékosok kivételével a többi háza, vagyona, kocsija,
értéktárgyai, talán még az inge is a „bankáré” lesznek, ha
elég hosszasan játszanak
A
valóságban ez sokkal rosszabb, mint a pókerjátékban. A pókerben
senki sincs kényszerítve kölcsön felvételére, és akármikor
kiléphet a játékból, megmaradt zsetonjaival. A valóságban, még
ha mi édeskeveset is kölcsönzünk a „bankártól”, helyi,
állami és szövetségi kormányaink milliárdokat kölcsönöznek a
nevünkben, aztán elherdálják, s majd adóztatás útján
elkobozzák a keresetünket, hogy a bankárokat kamattal együtt
kifizethessék.
Kénytelenek
vagyunk játszani és senki sem léphet ki, ha csak nem elhalálozás
útján. Addig fizetünk, amíg élünk, halálunk után pedig a
gyermekeink fizetnek. Ha nem tudunk, vagy megtagadjuk a fizetést, a
kormány kiküldi a rendőrséget, hogy elvegyék a birtokunkat, és
a bankároknak adja. A bankárok semmit sem kockáztatnak, csak a
százalékukat szedik be és mindent elnyernek. Las
Vegasban minden játékot mesterségesen befolyásolnak, hogy
a tulajdonosnak
bizonyos százalékot fizessenek, és milliókat jövedelmezzenek.
A
Szövetségi Tartalék bankárjainak a „játéka” is
mesterségesen befolyásolt és milliárdokat jövedelmez.
Mostanában,
a bankárok újabb kártyákat tettek a csomagba: hitelkártyákat,
amelyeket kényelmük és kereskedelmi előnyeik miatt szorgalmaznak.
Valójában, ügyes eszközök az eladónak, ugyanakkor 18%-kos
kamatot jelentenek a vevőnek. Valódi tisztességtelenül
befolyásolt játék.
Demokrata,
republikánus vagy független szavazók, akik gyakran kérdezték,
miért költenek a politikusok mindig több pénzt, mint amennyit
beszednek, most láthatják az okát. Amint megkezdik pénzrendszerünk
tanulmányozását, rájönnek, hogy a politikusok nem a nép
ügynökei, hanem a bankároké, akiknek újabb ás újabb
módszereket találnak ki a nép további eladósítására.
Nincs
szükség nagy képzelő tehetségre, hogy meglássuk: ha a
Kongresszus „teremtette” volna a pénzt éshozta volna
forgalomba a pénzállomány szükséges növelését, nem lenne
nemzeti tartozás. Egyéb tartozások milliárdjai sem léteznének.
Mivel eredeti költség a nyomtatáson kívül nem lenne, folytonos
kamatköltség sem, és a szövetségi adó is közel semmi lenne. A
már forgalomban lévő pénz ott maradna és folytatná szerepét a
kereskedelem megkönnyítésében, nemzedékről nemzedékre és
évszázadról évszázadra anélkül, hogy a bankárok bárminemű
fizetést kapnának.
Az adósság és háború folytonos körforgása
Béke
és adósságmentes jólét helyett állandóan növekedő adósság
és időnként kirobbantott háború van. Minket, a népet bankárok
által befolyásolt pénzrendszer irányít, amely a kormány
hatalmát bitorolja, „igazi kormányunk”-nak álcázza magát, és
megkezdte népünk koldusbotra juttatásának és a felettünk való
uralkodás megszerzésének a folyamatát. Ez most összpontosított,
hatalmas politikai gépezet, amelynek fő céljai a
háború-gerjesztés, a nép vagyonának elkobozása és hatalma
megörökítésének népszerűsítése. Két fő politikai pártunk,
és szolgáikká lett kormányunk különböző osztályai költekező
ügynökei lettek és az adóhivatal a begyűjtési ügynöksége. A
nép nem is tudja, hogy ez szorosan együttműködik más országok
hasonló szervezeteivel, amelyeket szintén kormányoknak álcáztak.
Némelyekről azt mondják, hogy a barátaink, másokról, hogy
ellenségeink. Az „ellenségeket” nemzetközi manipulációk
útján teremtik és arra használják, hogy a megijesztett amerikai
népet további milliárdos adósság felvállalására kötelezzék:
„katonai feszültség”, „idegen államoknak nyújtott segély a
kommunizmus megfékezésére,” a „kábítószer elleni háborúra”
stb. ürügyek alatt.
Agymosó
propagandával összezavart polgárok tehetetlenül szemlélik
mialatt politikusaink pénzt, élelmiszert és árucikkeket adnak
bankár ellenőrzés alatt álló idegen kormányoknak jobb
“viszonyok” és „feszültség enyhítése” ürügye alatt.
Bankár-irányított kormányunk legjobb és legbátrabb fiainkat
idegen háborúkba küldi, ahol tízezrével halnak meg, százezrek
lesznek rokkantak (nem is beszélve az „ellenség”
veszteségeiről!)
A
„háború” végeztével semmit sem nyertünk, ellenben adósságunk
a bankároknak milliárdokkal emelkedett – ami a „háború”
elsődleges célja volt.
Ebből
a hatalmas adósságból származó haszonból teljes majdnem rejtett
gazdasági óriást emeltek nemzetünk nyakára. Társadalmi és faji
feszültségek fokozására előnybe részesítik a
kábítószer-használatot, a szesz-fogyasztást, a szabad szerelmet,
a művi elvetélést, a paráznaságot és bűnözést. Titokban
mindent támogatnak, ami legyengíti a nép agyát és erejét, mivel
így kevésbé lesz képes velük szemben ellenállani, vagy éppen
megérteni mit tesznek velük.
Az
új alázatos ember kialakításában félresöpörnek családot,
erkölcsöt, hazaszeretetet, keresztény vallást, tehát mindent,
ami tisztességes. Új „uralkodóink” megkísérlik aláásni az
egész faji, szociális vallási és politikai rendünket, de az
adósság-pénz-gazdasági rendszert nem változtatják meg, amivel a
bankárok és lakájaik kifosztanak, és uralkodnak a rabszolgává
tett népünk felett. Ez az emberiség történetében a
leghatalmasabb csalás és fondorlat által elkövetett hódítás.
Megismételjük: gazdagságuk és hatalmuk kulcsa azon képességük,
hogy semmiből pénzt képesek „teremteni”, és nekünk kamatra
kölcsön adni. Ha ezt nem engedték volna meg nekik, soha sem tudtak
volna hatalmat szerezni népünk felett. Mennyire igazak Salamon
szavai:
„A gazdag
uralkodik a szegény felett, és az adós szolgája lesz a
hitelezőnek.” (Proverbs 22:7)
Amerikában
a nagy bankok tulajdonosainak legnagyobb része kelet-európai
származású és összefüggésben állnak az európai
Rothschild-bankokkal. +++ /folytatjuk/
Vasas
J. János fordítása
IV. Milliárdok a bankároknak, adósság a népnek
Sheldon Emery:
“Billions for the bankers, debts for the people.”
/utolsó rész/
Amerikában minden állampolgár részvényes lehet
Az
alkotmányos rendszerben nem létezne magánbank, hogy kirabolja a
népet. A nép képviselői által irányított kormánybankok
bocsátanák ki a pénzt és hitelt. Nemcsak pénzjegyet adnának ki,
hanem korlátolt kamatmentes kölcsönt is ingatlanok, pl. ház
vásárlására.
Százezer
dolláros kölcsön visszafizetésére csak 100 ezerre lenne szükség,
és nem 270,456 dollárra, ahogy ez ma is történik. Mindenkit,
aki építőanyagot vagy munkát szolgáltatott a ház építéséhez
ugyanúgy kifizetnének, mint ma, de a bankárok nem kapnának
170,456 dollár kamatot. Ezért tesznek nevetségessé
mindenkit, aki másféle pénzrendszert javasol.
A
történelem sokféle adósságmentes és kamatmentes
pénzkibocsátásról tanúskodik. Az amerikai tartományok tették
ezt az 1700-as években. Vagyonuk rövidesen vetélkedett Anglia
vagyonával és parlamenti megszorítást váltott ki, ami a
Függetlenségi háborúhoz vezetett. Ábrahám Lincoln tette
1863-ban a polgárháború pénzelésére. Őt később meggyilkolta
egy ember, akit sokan a Rothschild-bank ügynökének tartottak.
Azóta nem adtak ki adósságmentes vagy kamatmentes pénzt
Amerikában.
Napjainkban
több arab nemzet bocsát ki polgárainak kamatmentes pénzt (Ebből
kitűnik, miért a nagy felhajtás a Közel-Keleten és mossa a
bankárok által irányított sajtó az amerikai agyakat, hogy
tekintsenek terroristának minden arabot.)
A
Szaracén Birodalom ezer évvel ezelőtt megtiltotta a kamatot a
pénzen, és gazdasága felülmúlta a szász Európáét. Mandarin
Kína saját pénzt adott ki adósság és kamatmentesen! A mai
történészek és régészek azokat a századokat tartják Kína
legnagyobb korának gazdaság, kultúra és béke szempontjából.
Kiadni
pénzt, amin nem kell kamatot fizetni, pénzt hagy meg a kereskedelem
és munkabér költségeinek a fedezésére és egyetlen költsége a
bankjegy helyettesítése, amikor a papír elkopott.
A
pénz papírjegy a kereskedelem lebonyolítására és mindig kellő
mennyiségben kell jelen lennie, hogy lehetővé tegye a nemzet
össztermékének eljuttatását a végső használóhoz. Ugyanolyan
nevetséges lenne, hogyha a nemzet azt mondhatná polgárainak: most
kevesebbet fogyasztok, mert nincs elég pénz. Mintha a
repülőtársaság azt mondaná az utasoknak, hogy gépeink nem
repülnek, mert kifogytunk jegyből!
Polgárok irányítanák az amerikai pénznemet
Az
így kibocsátott pénz értéke onnan származna, hogy a nemzet
legfelsőbb törvényes szerve adta ki és törvényes eszközzé
jelentette ki mindennemű nyilvános vagy magántartozás
kifizetésére. Mivel független nemzet adta ki, amelyet összeomlás
nem fenyeget, nem lenne szükség arany, ezüst vagy más nemesfém
fedezetre.
Amint
ez a történelemben látható, a kibocsátó kormány stabilitása,
és felelőssége a meghatározó tényező a kormány által kiadott
valuta elfogadásához, nem arany, ezüst vagy vas, amely valamely
lyukban van elásva.
Ennek
bizonyítéka Amerika jelenlegi helyzete. Aranyunk és ezüstünk
gyakorlatilag elfogyott, de a pénzünk mégis elfogadott. Ellenben,
ha a kormány az összeomlás szélén állna a pénzünk
értéktelenné válna.
A
mostani rendszerben a kamat terhe arra kényszeríti a munkásokat,
hogy több pénzt kérjenek a munkáért és iparcikkekért, hogy
kifizethessék az állandóan növekedő adósságot és adókat. Az
áruk és munkabér ilyenféle emelkedését inflációnak hívják.
A bankárok, politikusok és közgazdászok ezért mindent okolnak
csak az igazi bűnöst nem, a pénzre és adósságra a bankárok
által kivetett kamatot nem! Ez az infláció a pénzkölcsönzőknek
hasznos, mert nemzedékek takarékát semmisíti meg s így
nem tudják segíteni a következő nemzedéket, s így azok a
pénzkölcsönzőktől kényszerülnek kölcsönt felvenni és
munkájuk nagy százalékát az uzsorásnak adni. Megfelelő
mennyiségű kamatmentes pénz mellett kevés kölcsönre lenne
szükség és az árakat emberek és termékek határoznák
meg, adósság és uzsora helyett.
Ha
a Kongresszus rossz munkát végezne a pénz terén, a polgárok
szavazatukkal kicserélhetnék a mihaszna küldötteket jobbakkal.
Mivel a Kongresszusnak kevés teendője lenne, a leváltást könnyen
ki lehetne eszközölni. A honvédelmen kívül más kérdést
az államok, megyék és helyi önkormányzatok rendeznének, mivel
azok a legkönnyebben és legeredményesebben ott orvosolhatók.
Megfelelő
honvédelmet nyújtana az állampolgárok által ellenőrzött
Kongresszus, és nem lennének a háttérben bankárok, hogy a
politikusokat billiók elköltésére megvesztegessék tengerentúl
katonai kalandok kivitelezésére, amelyek végső célja a
nemzetközi pénzmágnások cselszövéseinek a sikere.
Adósságmentes Amerikát!
Adósság-,
és kamatmentes pénzzel nem lenne szükség közvetlen elkobzó
adóra, és házaink jelzálog-kölcsönmentesek lennének, mintegy
évi tízezer dollár kifizetése nélkül (ami a bankárok zsebét
üti!).
Sőt,
az évi ezer-háromezer dollártól is elesnének, amit az
országutakon minden autó után évente beszednek. Sokkal kevesebb
pénzügyi segítségre lenne szükségünk, kölcsönökre, hogy a
fizetéseket átszervezzük, orvosi költséget fedezzük, adót
kifizessük, temetkezési költségeket, kölcsönfelvételi
költségeket kielégítsük, sem az ezernyi apró uzsorakölcsönöket,
amelyek kiszívják az amerikai családok életerejét.
Hivatalnokaink
minden szinten a népnek dolgoznának és nem azon, hogy újabb és
újabb módot találjanak további eladósodásunkra. Kikecmeregnénk
szövődményes idegen vállalkozásokból, amelyek négy nagy
háborúba és többtucat apróbb háborúba
kevertek be bennünket, amióta a Szövetségi Tartalék törvényt
/1913/ beiktatták. Adósságmentes Amerikában a szülőknek több
idejük lenne gyermekeik nevelésére. Az adósság és kamat
eltörlése egyenlő lenne minden munkás vásárlóerejének 50
százalékos emelésével. A kamatra alapozott magánadósság
eltörlése egyenlő lenne évi 300 milliárd dollár vagyon
visszatérítésével a nép kezébe, amely most a bankok zsebébe
jut.
Nyilvános vita és vélemény
Belátjuk,
hogy az előző leírás szükségszerűen egyszerű és hiányos,
sokak szerint annyira egyszerű, hogy az emberek felismerték volna,
és nem valósulhatott volna meg. De ez az összeesküvés olyan
idős, mint Babilon, még Amerikába is 1913 előttre nyúlik vissza.
Valójában,
1913-at lehet tekinteni az évnek, amikor előző terveik gyümölcsöt
hoztak, amely megnyitotta az utat népünk teljes gazdasági
leigázása előtt. Az összeesküvés elég erős Amerikában ahhoz,
hogy ügynökeiket beültessék újságkiadó, szerkesztőségi,
újságíró, lelkészi, egyetemi elnöki, professzori, írói,
szakszervezeti vezető, filmgyártó, rádió és televízió bemondó
és politikus állásokba, iskolai igazgató-tanácsi tagtól Amerika
elnökéig és sok másba. Ezek az ügynökök ellenőrzik az
információt, amely népünkhöz eljut. Befolyásolják a közösség
véleményét, megválasztanak, akit akarnak akár helyileg, akár
nemzeti szinten és soha le nem leplezik a csaló pénzrendszert.
Sürgetnek
iskola-kölcsönöket, drága és káros farm-programokat, várost
felújítani, idegen segélyző és sok más cselszövést, amelyek
egyre mélyebbre süllyesztik a népet a bankárok hálójába.
Józan
emberek töprengenek, miért költenek milliárdokat egy programra és
újabb milliárdokat másikra, amely megduplázza azt, vagy éppen
megsemmisíti, mint például fizetni a farmerokat, hogy ne
termeljenek miközben gátakat, és töltéseket építenek termőföld
öntözéséhez. Bolond vagy ostoba? Egyik sem! A cél: a nagyobb
adósság. Kormány-programok ezrei folynak állandóan a pénz
pazarlására. Legnagyobb részük értelmetlen, de sohasem leplezik
le őket, mint nemzetünk életerejét kiszopó vállalkozásokat.
Milliárdokat a bankoknak adósságot a népnek!
A hírek és információ ellenőrzése/irányítása
Úgynevezett
„közgazdászati szakértők” olyan ügyesen szerkesztett
cikkeket írnak az újságok százainak, hogy lehetőleg a nép rá
ne ébredjen a legegyszerűbb igazságra a pénzrendszert illetően.
A hírmagyarázók, tanítók, politikusok néha a munkások
lustaságát, pazarlását vagy kapzsiságát okolják a pénzügyi
problémákért, máskor a munkásokat, fogyasztókat vádolják az
adósság emelkedéséért és az inflációért, holott tudják,
hogy az ok maga az adósság/pénzügy/rendszer. Népünket
elárasztják a vádak és ellenvádak azzal a céllal, hogy
összezavarják és megakadályozzák és megértsék a törvénytelen
és gonosz pénzrendszert, amely oly hatásosan elrabolja a gazdák,
munkások és üzletemberek fáradozásaiknak gyümölcsét és
szabadságát.
Azokat,
akik fennhangon hirdetik az összeesküvést a nép ellen, különböző
kormányügynökségek zaklatják, pénzügyi nehézségekbe
kényszerítik vagy tönkreteszik. Sikeresek voltak annak
megakadályozásában, hogy a nép nagy többsége megismerje azokat
a tényeket, amelyeket ebben a cikkben feltártunk.
Mégis,
annak ellenére, hogy kezükben tartják a hírközlést, rájöttek,
hogy sok állampolgár ismeri az igaságot. (Volt kongresszusi tagok,
volt miniszterek, ügynökök, üzletemberek és sokan mások).
Ezért, hogy megelőzzenek egy esetleges fegyveres mozgalmat Amerika
kirablása megakadályozása ellen, tervbe vették az amerikai nép
lefegyverzését. Fegyver hordozásához csak a kormány véreskezű
karhatalma jogosult.
Terjeszd az igazságot!
A
„majdnem titkos” összeesküvők a politikában, vallásban,
szórakoztató iparban és hírközlésben, a bankártulajdonban lévő
USA-nak dolgoznak a bankártulajdonban lévő világban
bankár-világkormány alatt. (Ez az Új Világrend, amelyet Bush és
Clinton elnökök hirdetnek.) Igazságtalan bankpolitika és
adóztatás egyre növekvő részét veszi el a nép évi
jövedelmének és juttatja a bankárok és politikai ügynökeik
zsebébe.
Egyre
növekedő kormányrendelkezések megakadályozzák a lakosok
tiltakozását és ellenállását. Amerika nem fogja lerázni a
bankárdiktatúrát addig, amíg a nép nem ismeri az ellenőröket.
Bankvállalatok,
amelyek a népek kormányainak nagy részét ellenőrzik, és a
legtöbb hírforrást, teljesen markukban tartani látszanak
bennünket. Csak egyetlen dologtól félnek: az Istenben bízó,
tisztánlátó, igazsággal felfegyverzett éber, hazafias polgártól.
Ez
a cikk feltárja eléd a gonosz rendszerüket, tőled függ, mit
teszel vele.
Mit tehetsz?
Imádkozz
Amerika [és
a többszörösen becsapott, kirabolt nemzetekért
– tj ]felszabadulásáért
a gonosz pénzrendszer alól, amely adósságunk és a háborúk
gyökerét képezi. Küldd el e cikk másolatát
kormányképviselőidhez, iskolai tanácstagokhoz, tanítókhoz,
igazgatókhoz, lelkészekhez, stb. Írj levelet választott
képviselőkhöz, újságszerkesztőkhöz. (A helyi újságokat még
nem tartják a kezükben, mint a nagyvárosi újságokat.) Ossz ki
másolatokat, hogy felvilágosítsd az amerikai népet a munkás nép
kirablásáról. A költség elenyésző a néptől ellopott
milliárdokhoz képest. /vége/ +++ Fordította:
Vasas J. János, Kanada
* DIODORUS
SICULUS Első századbeli
görög történész megfigyelte, hogy a zsidók más embereket
ellenségeiknek és alsórendűeknek tekintették: "Az uzsora
azt jelenti, hogy pénzt kölcsönöznek nagy kamatra. Ez
évszázadokon keresztül nagy nyomorúságot és szegénységet
okozott a nem-zsidók között, és ez okozta a zsidók elítélését."
* HILAIARE
BELLOC 'A ZSIDÓK' című
könyvében, 9. oldal: "A magas szintű gazdaságban már
létezik olyasmi, hogy a zsidók monopóliuma. Az
ezüstkereskedelemben, a más fémek, mint ólom, nikkel, higany
esetén zsidó monopólium észlelhető. A legnyugtalanítóbb az
egészben, hogy ez az irányzat járványként terjed."
I. Sürgős tennivalók
a megmaradásunk érdekében
Az
alábbi levél írója Magyarországon él és megfigyelései alapján
írja le a magyarság jelenlegi szomorú, sőt kilátástalan
helyzetét. Mi is csatlakozunk a véleményéhez: az idegen érdekeket
képviselő kommunista koalíciós-kormány a nemzet ellen dolgozik.
Amennyiben nem találunk sürgős megoldást a nehézségeink
kiküszöbölésére, a következő évszázadra nem marad egyetlen
magyar, még hírmondónak sem!
Az
adósságrabszolgaság, a kamatos-kamatok kifizetése a magán
pénzbitorlók számára azonnal megtagadandó, tehát nem könnyítés,
átütemezés, hanem soha többé egyetlen fillért sem fizetni! A
felvett hitelt a magyar nép már legalább 20-szor visszafizette,
holott nem is mi költöttük el, hanem vitték Moszkvába vagy
svájci bankokba a szovjet elvtársaknak. Ez a mi szegénységünk,
nyomorunk egyik fő okozója!
A
szegedi Pajzs Szövetség több mint évi 8000 milliárd forintot
említ! Ebben benne van az adósságkötelezettség, és a multik
rablásai, a magyar emberek életerejének, munkájának „nem épp
semmiért” való használata! Tehát minden magyar embertől évente
800 ezer forintot rabolnak el abból, amit ő megtermelt,
megkeresett, - négytagú családtól 3.2 millió forint
elrablása éppen ez lenne a legkevesebb minket megillető anyagi
juttatás. Ez az EU-s átlagbér még mindig csak negyedrésze lenne,
de már megfelelő, és még ezt sem hagyják!
Vissza
kell szereznünk a saját pénzünk kibocsátási jogát! Szakítani
kell az IMF-fel, a Világbankkal, parancsaik teljesítésével. Az
elmúlt 12 évben 20-ról 80 milliárd USA-dollárra nőtt az
adóssághalmaz. Ebbe az adósságcsapdába ezek a szervezetek
kényszerítettek bennünket, hogy szedhessék a kamatot, vagyis az
érték-előállítás nélküli gazdagodásukat mi fedezzük,
fizetjük! Ezzel a lépéssel előállíthatunk annyi pénzt, amely
tisztességesen, nyugdíjakként, fizetésekként, valódi
értékteremtő munka eredményeként szétosztható, megfelelő
életszínvonalat biztosító mértékben. Ez nem más, mint számtan:
kevés pénzt csak a nyomor szintre lehet elegendő mennyiségben
szétosztani!
A
rablómagánosítás által idegen kézre juttatott nemzeti vagyont
vissza kell venni! Létre kell hoznunk saját gazdaságunkat,
iparunkat, kereskedelmünket, pénzrendszerünket, nemzeti tulajdonba
kell vennünk közüzemeinket, a közellátást biztosító
vállalatokat! Mert ma minden idegenek kezében van, nekik hasznot
hajtva, nekünk károkat okozva. Az előző négy évben elhangzott
szólamok a gazdasági növekedésről, csak aljas hazugságok, akkor
lenne ez igaz, ha a magyar népet gazdagítaná. Az így, a mi
vérünkből megjelenő haszon - lásd bér-rabszolgaság - a
multikat gazdagítja, akik kiviszik az adómentes hasznot, közben
nyomorbért fizetnek! Ez nem a mi növekedésünk, nem a mi
gazdaságunk!
Meg
kell védenünk belső piacunkat, csakis magyar ipari termék, áru
legyen a magyar üzletekben, hogy tisztes szinten megélhessenek a
magyar vállalkozók! Hiszen mi mindent elő tudunk állítani,
világszínvonalon. Gondoljunk csak bele, mi magyarok, már akkor
gépkocsit, motorkerékpárt, teherautót, mozdonyt, stb…
gyártottunk világszínvonal fölött, amikor még a mai világpiac
nagy részét uraló távol-keletiek azt sem tudták ezen
eszközökről, hogy micsodák!
Meg
kell állítani nemzetünk fogyatkozását! Rendkívül szomorú a
helyzet, hiszen minden évben több - egy kisebb város lélekszámával
mérhető - magyar lélek hagy itt minket, élőket, mint ahány
magyar gyermek, születik! A mi felelősségünk, hogy megállítsuk
ezt a végzetes folyamatot, amely nem is olyan távoli
megsemmisülésünket jelentheti!
Aki
figyelmesen olvasta az eddig leírt, tényeken alapuló gondolataimat
láthatta, a tőlünk idegenek által elrabolt, hatalmas
pénzmennyiségeket. Gondoljunk csak a 2000 milliárd forintra -
mintha csak ennyit rabolnának el minden évben tőlünk - mire
tudnánk ezt felhasználni? Pontosan a nemzetfogyás megállítására,
a nemzet lélekszámának növelésére!
Csak
annyit kellene tenni: a 2000 milliárdot szétosztani 200 ezer fiatal
házaspár között kérve, hogy egy gyermek áldását biztosan
vállalják. Ez családonként 10 millió forintot jelentene,
természetesen örökbe, - nem, pedig mint ma, uzsorakamatra -
amelyből, egy kicsi kb. 300 négyzetméteres telken, kb. 70
négyzetméteres házat építhetnének. Ezzel a legnagyobb gondok
másikét, a családi és kertes házak hiányát is, sokak számára
megszüntetnénk, az embertelen lakótelepeken szenvedők nagy
örömére. Már csak azért is, mert ez minden magyar család alanyi
joga lenne, az édesanya-földből egy tisztes rész, hiszen ezért
is lenne a hazánk.
Miként
lehetséges az, hogy ilyen-olyan áruházak, hektárok tömkelegét
betonozzák le, füvesítik be, azon a helyen, ahol a magyar
családoknak alanyi jogon kellene, hogy járjon, a saját hazájukban,
az előbb említett föld és ház? A magyar ember pedig szenvedhet a
kommunisták által szántszándékkal embertelennek megépített
lakótelepeken. Ez elfogadhatatlan. Nem hivatkozhatnak az
önkormányzatok arra, hogy jogukban áll a földterületeket
idegeneknek eladni, mert ez az össznemzeti érdek ellen elkövetett,
erkölcstelen cselekedet, és hogy ezt megtehetik, az minden eddigi
nemzetvesztő kormány bűne! Ezzel, - és itt lépne be a valódi
gazdasági növekedés -épülnének a lakóházak, nekünk
magyaroknak, magyar alapanyagokból, magyar kétkezi munkával,
óriási mértékben javítva az egész nemzet anyagi helyzetén.
Továbbá,
mit is jelentene ez a lélekszámban? Csodálatos növekedést, 200
ezer magyar gyermek születését, egy éven belül, természetesen,
ahogy (ha) ISTEN engedi! Egy éven belül a fogyás, gyarapodásba
menne át! Megdöbbentő, hogy ezért az elképzelésért nem tesz
senki semmit azok közül, akiknek lehetőségük lenne rá, hogy
megvalósítsák. Persze hogy nem, hiszen eddigi 12 éves +45 éves
tevékenységük és mulasztásaik bizonyítékai, hogy ezen
elképzelés ellen tesznek. Pedig ez lenne a megoldás, megmaradásunk
érdekében!
Ezzel
elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol látnunk kell, hogy minket,
magyarokat, a Kárpát-medencéből nyomtalanul el akarnak tüntetni!
Ez nem vicc, ez a kőkemény valóság. Elég, ha csak a titkosnak
készített EU-s dolgozatra gondolunk, melyben volt merszük leírni,
mi több kijelenteni, hogy Magyarországon elég lesz 6-7 millió
magyar ember! Hát, hogy képzelik ezt a mocskos aljasságot?
Kiirtanak 3-4 millió magyart? Ez nem népirtás? Nem tiltják ezt a
nemzetközi törvények? Dehogynem, de látnunk kell, hogy ennek
ellenére olyan folyamatok zajlanak hazánkban, amelyek bizonyítják
az idegenek förtelmes szándékát.
Hogy
melyek ezek? Egy-két példa: a magyar fiatal családok lakáshoz,
házhoz jutásának lehetetlensége, nehézsége. Ez szorosan
összefügg az idegen népek beletelepítésével. Hiszen, gondoljunk
csak bele, az előző négy év alatt majdnem a háromszorosára
emelkedtek az ingatlan árak, igen az álnemzeti kormány alatt!
Akkor, amikor a forint erősödött, a pénzromlás csökkenő
mértékű volt, ez feloldhatatlan ellentmondás. Tehát, csakis
szándékos cselekedet lehetett! Kinek, és kiknek az érdekében?
Például: az ide betelepülő, a tenger elől menekülő
hollandoknak, vagy bármely más nyugatinak, hiszen földjeiket
tönkrevegyszerezték, hát így, majd elveszik a jámbor magyarét.
A saját maguknak háborút okozó és így, menekülni kénytelen
„szomszédoknak”, kiknek a „rezgésszám-mértékegység-nevű”
elődje már régen megálmodta új országukat, a Kárpát-medencében,
és így tovább! Látható, hogy anyagi helyzetük többszörösen
jobb, mint nekünk magyaroknak. Legkevesebb tízszeres jövedelmi
viszony áll fenn, a javukra! Így egyszerűen, - a majdnem
háromszoros áremelkedésnek köszönhetően, a magyar családok,
emberek még távolabb kerültek a vágyott lakástól, háztól - a
pénztelen magyar emberek elől felvásárolják az ingatlanokat és
az ingóságokat, vagyis a hazánkat! Mérhetetlenül felháborító,
hogy ide bevándorló idegenek megveszik azokat a kertes és családi
házakat, amikről a lakótelepeken nyomorgó magyar emberek,
családok 30-40 éve álmodoznak! Mert nekik, idegeneknek van pénzük,
vagyis papírfecniük, vagyis, semmiért jutnak hozzá a magyar
édesanyaföldön álló ingatlanokhoz! Igen, mert a pénz semmi az
édesanyaföldünkhöz, a hazánkhoz mérten; meg önmagában is a
pénz egy nagy semmi! Ez nem más, mint a mi mesterségesen okozott
nyomorban tartásunk, hazátlanná tételünk, mérhetetlen
meggyalázásunk! Mert igenis joga van a magyar embereknek,
családoknak a saját hazájukban, - egyelőre még Magyarországon
“?” - magyar emberekhez méltó életkörülményeket nyújtó,
családi, kertes házakhoz, az embertelen lakótelepi lakások
helyett!
A
betelepülők kiléte tovább sorolható! Arab, iszlám, muszlin,
kínai. Hatalmas veszedelem fenyeget bennünket, az ezekhez képest
kicsi lélekszámú magyarokat! Még többletként, a bűnöző
hullám, mindenféle idegen bűnbandák - orosz, ukrán, szerb, kínai
stb. - garázdálkodása a magyar nép kárára!
Elképesztő,
hogy ezeket beengedik a határon, egyszerűen ki kell őket zavarni,
és többet be nem engedni, ezen nemzetiségűekből, ahogy ezt
nyugaton teszik.
Ki
és kik a felelősek ezért a gyalázatért? A 12 éve idegen
érdekeket szolgáló gazember kormányok, hiszen ez az Új Világrend
érdeke! Állítsuk meg a népvándorlást, a bűnöző hullámot!
Ezért kell Magyarország az EU-nak? Ez már sok, ez elviselhetetlen
a számunkra, mert előbb-utóbb teljes pusztulásunkat okozza! Pedig
edzettek vagyunk, hiszen évezredeken át az idegenek pusztítottak
minket!
Ha
ezt az erőszakos betelepítésibe-özönlési folyamatot nem
állítjuk azonnal le, akkor ezt már nem bírjuk ki! Mert, csak
példának okáért, a kínaiak ránk telepedése! Akár merre
utazunk, hazánkban, bármerre nézünk, a kínai üzletek sokasága
mindenütt.
Hát
nem tudnák ezeket, az üzleteket, magyar családok üzemeltetni?
Dehogynem, csak nem hagyják, nehogy a magyar embernek sikerüljön a
saját hazájában, tisztességes módon megélni! Az
idegeneket és áruikat beengedik, ahelyett, hogy kitiltanák őket!
De
tovább lépve, Istennek és szüleimnek köszönhetően, magyarnak
születtem, magyar földön! Nem akarok sehova kivándorolni, még a
leggazdagabb országba sem, csak itt akarok élni!
Ez
a mi hazánk, magyaroké! Ehhez tartsák magukat a jövevények és
szépen, mind menjenek vissza oda, ahova valósiak, ne vegyék el egy
nép megélhetési lehetőségét, életterét!
A
táblákon idegen feliratok, cégnevek, városnevek? Minden
lesz itt, csak Magyarország nem! Magyar nemzettársaim,
honfitársaim, ez az igazság, senkit sem bántva, de ne hagyjuk,
hogy így legyen! /folytatjuk/ +++
K.
Gy. (Budapest)
Online, 2006. április
I. Pénzügyi zsákutcák
Ha
valaki többet költ, mint amennyit megkeres, akkor azt mondják rá,
hogy könnyelmű ember, akiben nem lehet megbízni, és akivel nem jó
közösködni. De hogyan lehetséges többet költeni, mint amennyit
az ember megkeres? Úgy, hogy az ember hiteleket vesz igénybe,
amiket majd visszafizet – ha tud. A jóhiszemű hitelezők aztán
vakarhatják a fejüket, amikor kiderül, hogy a nagylábon élő
valójában belőlük élt, és amikor fizetésre kerül a sor, akkor
ötöl-hatol és fizetésképtelen. Ilyenkor bemondják a csődöt,
vagy azt ajánlják: házasodjon meg és majd a hozományból
fizessen. Ha ez nem sikerült, akkor nem marad más hátra, mint a
golyó. Mármint a magánemberek életében...
Azonban,
másként fest a dolog, ha nem magánemberekről van szó, hanem
országokról. Nagy, hatalmas államokról, amelyek szintén
költekeznek és éppen elég felelőtlenül. S amikor bajba
kerülnek, akkor e nem házasodnak, se nem lövik magukat főbe! Mert
itt aztán mások a szabályok. Ha ezeket egyáltalán szabályoknak
nevezhetünk. De néha megtörténik, hogy rendkívüli esettel
állunk szemben.
Bretton Woods (New Hampshire)
üdülőben
ültek össze a meghívott
államok
képviselői
|
Eleinte
az USA nem élt vissza ezzel a részére biztosított hatalommal,
mert az USA-nak is elsősorban arra volt szüksége, hogy a világ
vásárlóképes legyen, és újra fogyasztója legyen az ipari és
mezőgazdasági termékeinek.
A
Marshall-segélyek is ennek a jegyében történtek, mert az USA-nak
igazán érdekében állott, hogy a nagyigényű európai népek újra
vásárolhassanak, mert az USA ipara teljes épségben állt a háború
után, hiszen ott egyetlen gyárat sem bombáztak össze és
leszerelte katonáit, akiknek munkát kellett adni. Az USA egyenesen
szétrobbant volna, ha nem segíti Európát, mert vajon hova adta
volna el az iparcikkeit és főleg élelmiszereit, ha nem az
elpusztított Európának? Még arra is rájöttek, -- bár igaz,
későn –hogy a bolsevizmus nem olyan gyerekjáték és Sztálin
Józsi bácsi étvágya egyáltalán nem lett kisebb a háború után.
Tehát Európa népeinek feltámasztása, munkába állítása
egyenesen életszükségletté vált. A Marshall-segélynek ez az
igazi háttere!
Ezután,
Amerika olyan világot áthálózó katonai politikába fogott, ami
sok pénzbe került és kerül ma is. Azon kívül, a
fejletlen államokat is segélyezte, szóval nagyméretű
világpolitikát folytatott, amit azonban anyagilag túlméretezett.
Eleinte ennek semmi jelét nem lehetett látni, és minden úgy
gördült, mintha olajozták volna. Aztán jelentkeztek a hiányok és
az USA, egyre-másra vette fel a külföldi hiteleket. Az igaz, hogy
közben igen nagyméretű befektetéseket is alkalmazott szerte a
világon, különösen Európában, és ezek a befektetések ki is
hívták az érdekelt országok félelmét. Nemcsak vállalatokat
vásároltak, hanem embereket is és Európa elsőrangú szakképzett
embereiből igen sokat telepítettek át az USA-ba, akik tudásukkal
gazdagították Amerikát. Úgy is mondhatnánk, hogy az USA
felvásárolta Európát. És mindezt a dollárjával, ami közben
egyre veszített a vásárlóerejéből, és egyre fogyott az
aranytartalék is, aminek a dollár beváltására kellett
szolgálnia. És míg Amerika gazdasági alapjai
érintetlenül maradtak
és ma is a világ legtermelékenyebb országa, a rossz és hamis
pénzpolitika kikezdte a hatalmas országot. A fizetési mérleg
egyre növekvő hiányai és a fedezetlenül kibocsátott
dollármennyiségek végül is annyira elrongálták a dollárt, és
olyan nagymértékben megingatták a nemzetközi bizalmat, hogy
ellene már tenni kellett valamit.
Hát
el is kezdtek valamit, amikor Richard Nixon amerikai
elnök 1971-ben meghirdette az új programot. Ennek nemzetközi
vonatkozásait szóvá kell tenni, mert JohnBowden Connally amerikai
pénzügyminiszter úgy bánt el szövetségeseivel, mint valami
texasi cowboy a marhákkal! Meghajtotta és beterelte őket az USA
pénzügyi karámjába, ahol most fogukat csikorgatva
elgondolkodhatnak azon, vajon miért is mentek bele a karácsonyi
megállapodásba, amiről Nixon elnök azt állította,
hogy a világ legnagyobb cselekedete. Az újságok
összeírtak hetet-havat és a közönségnek valójában fogalma sem
volt róla, miről is tárgyalnak és ki milyen áldozatot kell
hozzon Amerika oltárán. Mert erről volt szó! Bíztatásképpen
pedig az amerikai bevitelre rátettek tíz százalékos felárat és
ezzel zsarolták az érdekteleneket.
Elsősorban
Japánt és Németországot terítették le, mert valutájuk
felértékelésére kényszerítették őket és a végső
megállapodást is attól tették függővé, hogy közben milyen
újabb gazdasági megállapodásokat köthetnek, vagyis mennyi
amerikai árut tudnának nekik gyorsan eladni. Ezeknek a gazdasági
megállapodásoknak a részleteit nem közölték az újságok. Így
keveseknek van róla tudomása, hogy Európának és Japánnak milyen
és mennyi árut kellett átvenni az USA-tól, a gazdasági béke
érdekében. Itt látszik csak meg igazán, milyen nagy a különbség
a magánember adósságai és az állami adósságok között.
Az
USA a világ nyakába varrt mintegy hatvanmilliárdnyi
fedezetlen dollárt, ami nagyban szolgálta a spekulációt és
még szolgálni fogja a jövőben is, de a megállapodáskor erről
senki nem beszélt. Lehetetlen, hogy az európai szakemberek ne
tudták volna – és mégis hallgattak!? Pedig ez a
hatvanmilliárd dollár még itt kering és annyi bajt fog még
okozni, hogy csak győzzék elhárítani.
Az
USA felemelte a hivatalos aranyárat 10 százalékkal, aminek ma már
semmilyen jelentősége nincs. Senki ezen az áron nem ad el aranyat
és mindenki a „szabad” aranypiacon elégíti ki igényeit. Vajon
mire való ez a játék, kinek áll az érdekében? Ki gazdagodik meg
rajta? Az USA, a hetvenes években, a pénzügyi
politikáját Keynes angol pénzügyi szakember
tanácsai alapján intézte. De sajnos, nem mindent vettek át
Keynes-től, aki az aranyat már az első világháború végén
feleslegesnek tartotta és csak akadályt látott benne a békés
fejlődés útján. Ha az USA a bajokból tanulva belátta volna,
hogy az aranynak már semmi jelentősége nincs a pénzérték
szilárdsága szempontjából, és végleg demonetizálta volna az
aranyat, -- amint az ezüsttel is történt, -- akkor hatalmas vágást
mérhetett volna a szovjetre, amiből talán nem is bírt volna
kigyógyulni.
Az
USA fizetési mérlege az elmúlt évben 29,6 milliárd dolláros
hiánnyal zárult, vagyis annyival többet költött, mint amennyit
megkeresett! Ezt az összeget majd kölcsönökből fedezik! Az USA
pénzügyi helyzete tehát egyáltalán nem javult és a dollár
nemzetközi értékelése csupán egy csomó ország jóindulatától
függ, meg azoktól a rájuk kényszerített megállapodásoktól,
amiket ha kelletlenül is, de vállaltak. Hogy ezt a helyzetet meddig
lehet fenntartani, azt nehéz lenne megállapítani. Azonban
kétségtelen, hogy ez a helyzet zsákutcába vezet, és
ebből a zsákutcából nem az fog kivezetni, aki belevitt
bennünket! +++
::
Mennyibe került eddig Amerikának az iraki háború? $274,151,537,424
::
Hány iraki polgári személy pusztult el Bush háborújában? 250
000!
::
Hány amerikai vesztette életét – hivatalos beismerés: 2377
II. Pénzügyi zsákutcák
Az elhallgatott tények
A Gyurcsány-kormány gazdasági teljesítménye
5000
milliárd forinttal több
államadósság, amiről senki nem tudja mire ment el.
900
milliárd plusz adósság az
állami cégeknél, amire az állam kezességet vállalt
1000
milliárd forint értékű eladott
állami vagyon, amiről senki nem tudja, mire ment el.
789
milliárd forint költségvetési
hiány, csak 2006 első negyedévében (az egész évre tervezett
hiány több mint fele)
450000 munkanélküli
a 400000 megígért munkahely helyett
383 milliárd
Áfa-visszatartás a költségvetés kozmetikázása érdekében
(újabb körbetartozási hullám elindítása)
Az
Európai Unió által visszautasított euró-bevezetési
(konvergencia) program (euró legfeljebb 2013-ban)
270
forint feletti euró-árfolyam
(több ezer becsődült devizahitel)
Minden
nemzetközi hitelminőségű intézet minimum két helyet rontott
Magyarország besorolásán (egyre drágábban kapunk hitelt)
Több
száz soha nem teljesített, de
most újra megígért ígéret.
A
régió vezetőjéből utolsóvá vált Magyarország
Sajnos
téved, ha azt gondolja, mindez Önhöz nem fog elérni. A választás
az Ön és családja életviteléről, egzisztelciális biztonságáról
szól.
És most jön az Európai Unió
Mivel
ma Magyarországon balliberális és jobboldali médiauralom
van, a magyar érdekek képviseletének nem jut hely sem az
írott, sem az elektronikus sajtóban.
Az
1949. évi XX. tv. (Alkotmány) 61. §-ának kiteljesedett
megsértéséről (közérdekű adatok megismerésének jogáról),
még a "jobboldali" sajtóban sem olvashatunk. Az alábbi
adatok hiányoznak a politikusi és a médián keresztül történő
tájékoztatásból. Az EU-csatlakozás következményeként a
következő adatokkal bemutatott, megrendítő sarcot vagyunk
kénytelenek elviselni:
Tagdíj
befizetés: 1,2 milliárd euró = 308 milliárd ft
Elvonás:
5,6 milliárd euro = 1 449 milliárd ft
Adósságnövelés
5 milliárd euro = 1 300 milliárd ft
Adósság-szolgálat
5,1 milliárd euro = 1 313 milliárd ft
Összes
csökkenés: 16,9 milliárd euro = 4 370 milliárd ft
Visszaosztás:
4,7 milliárd euro = 1 226 milliárd ft
Egyenleg:
12,2 milliárd euro = 3 144 milliárd ft
Csak
hab a tortán, hogy 1991 és 2004. április 30. (az utolsó
"""szabadnak mondható""" nap) között
már tréningeztünk: összesen nettó 34,1 milliárd eurót
(8866 milliárd forintot) fizettünk azért, hogy a gyarmatbirodalom
tagjai lehessünk. Micsoda megtiszteltetés!
Annak,
aki azt mondja, hogy ez nem igaz, kérem, most rögtön vonja vissza!
Ezeket az adatokat ugyanis „A költségvetési hiány
a mesterséges elszegényítés következménye” c.
írásban, tételesen bizonyítom a következő állami kiadványok
alapján:
-
„EU-csatlakozás 2004" (kiadvány, 160 oldal, Kiadó: a Magyar
Köztársaság Külügyminisztériuma, Készítette: KÜM Integrációs
és Külgazdasági Államtitkárság, Felelős kiadó: dr. Balázs
Péter, (Előszót írta: Kovács László) Kézirat lezárva: 2003.
február 20., Fotók: MTI Fotó, European Commission Audiovisual
Library, ISBN 963 7038 299 -, Letöltési cím.
-
A Pénzügyminisztérium és az Államkincstár 2006. februári és
márciusi értékelése. (Címek a hivatkozott írásban.)
Felhívom
még mindenki szíves figyelmét arra, hogy a költségvetésen
kívüli államháztartási tranzakciók (monetáris politika,
nemzeti vagyon anyagi részének növelése – mindenek előtt az
idegen „működő” tőkével) segítik a kiszolgáltatottságunk
növekedését. Erre bizonyítékot szolgáltat az „Évente az
összes szántóföld értékének háromszorosát rabolja el az EU
és a bankrendszer” c. írásomban idézett Varga István 2005.
november 23-án a MÚOSZ Székházban „Pénzügyi folyamatok a
magyar államháztartásban” c. előadása.
A
fentiekből egyértelműen következik:
1.
A 2006-ban, hivatalban lévő kormány egyértelműen csúfos bukásra
van ítélve, ugyanis a fentiek miatt feltartóztathatatlanul növekvő
államadósság a teljes magyar termőföld törvényszerű
elvesztéséhez vezet (ld. Holtvágány: rendszerváltás helyett
kormányváltás)
Érthető
ezért, hogy a FIDESZ nem akarta megnyerni a választásokat.
2.
A magyarságnak nem érdeke, hogy egy kétharmados MSZP-SZDSZ-MDF
kormány kiteljesítse azt a nemzetvesztést (ez Csurka István által
aláírt MIÉP elnökségi határozatból egyenesen következik –
ld. „Kavarja, vagy nem kavarja” c. írást), amit a
Gyurcsány-kormány korlátozás nélküli hatalomra jutása jelent –
ugyanis a „működő tőke” bevonása egyet jelent a nemzeti
vagyon ezután való növekedésének eladásával. /forrás: eunyet/
Ismétlés:
Ha valaki többet költ, mint amennyit megkeres, akkor azt mondják
rá,
hogy
könnyelmű ember, akiben nem lehet megbízni, és akivel nem jó
közösködni.
Soros, az önző szent
Soros
György az idei magyarországi választási kampány kezdete előtt
43,5 milliárd forintos kiegészítő adományt nyújtott a budapesti
Közép-Európai Egyetem (CEU) számára.
A
jelek szerint komoly dolgokra készül
Magyarországon az amerikai milliárdos, aki alapítványán
keresztül az elmúlt két évtizedben mintegy 150 millió
dollárral, azaz majdnem 30 milliárd forinttal támogatta
hazánkban, úgymond a Nyílt Társadalom intézményesülését.
A
Soros Alapítvány a nyolcvanas években ösztöndíjakkal támogatta
a másként-gondolkodókat, tevékenysége azonban később erősen
megosztotta a közvéleményt. Sokan úgy vélték - nem minden alap
nélkül -, hogy Soros beavatkozott a magyarországi
folyamatokba, a saját, a világban is erősen vitatott elképzelései
szerint igyekezett terelni az alakuló demokráciát.
Az
alapítvány tevékenysége jelentősen szűkült, 2005-től pedig
már nem is indított új programokat. A tervek szerint 2007 a
kiértékelés éve lesz, és az év végén a Magyar Soros
Alapítvány megszűnik. Ezért furcsa, hogy „a magyar származású
üzletember” a www.slate.com portál
kimutatása szerint a tavalyi év végén minden korábbi támogatást
meghaladó összeget, 205,9 millió
dollárt adományozott a budapesti
Közép-Európai Egyetemnek (CEU). Ez az összeg megjelenik a CEU
honlapján is, azzal a további 24,2 millió dollárral együtt,
amelynek adományozására Soros még kötelezettséget vállalt az
egyetem üzleti iskolája számára. Mindez 43,5 milliárd forintot
jelent, kiegészülve
5,1 milliárd forinttal. Felvetődik a kérdés, ha Soros a 2004
őszétől 2005 nyaráig tartó tanulmányi év költségeihez 4,7
milliárd forinttal járult hozzá és a 2005-2006-os tanévre 5,1
milliárd forintot ajánlott fel, akkor mire szolgál a 43,5
milliárd forintos kiegészítő adomány,amely
több mint nyolcszorosa a szokásos összegnek?
Kérdezzük:
mi célt szolgál ez a hatalmas, minden eddigit meghaladó támogatás
az 1991-ben alapított egyetemnek? Ez az összeg a magyar viszonyok
között a CEU egyfajta szuperegyetemmé fejlesztését feltételezi,
ennek jeleit azonban egyelőre nem látni. Nem kizárt, hogy Soros jó
befektetést lát a magyar felsőoktatásban, egyelőre azonban erre
sem utal semmi.
A
"világmegváltó" milliárdos közelmúltbeli, a
"demokráciai exportjában" játszott szerepe másra enged
következtetni. Saját elvét, mint az Egyesült Államok által
vezetettkollektív konstruktív megelőzés politikájaként
fogalmazza egyik cikkében Soros György:
„Végső
esetben akár a katonai erő alkalmazása is beletartozhat. A
világnak vezetésre van szüksége! A múltban betöltöttük e
szerepet, s ma azért olyan erősek az Amerika-ellenes érzelmek,
mert jelenleg nem tesszük".
Ezek
után nem meglepő, hogy a világsajtó szerint Soros György
2003-ban kiemelt szerepet játszott a grúziai fordulatban, helyi
szinten hatalmas összeggel, félmillió dollárral támogatva a
Khmara ifjúsági mozgalmat, valamint a Rusztavi 2 tévécsatornát,
s magát Mihail Szakasvili mostani elnököt is. Egy évvel később
Soros, egyes források szerint 18, mások szerint 27 millió dollárt
áldozott George W. Bush megbuktatására, s pénze ott dolgozott az
ukrán "narancsos forradalomban" is. Őt tekintette
példának Oroszországban Mihail Hodorkovszkij is, amikor komoly
összegeket áldozott a nyílt társadalom megteremtésére.
Soros,
mint ezt beszélgetésből is tudjuk, a magyarországi származása
miatt külön figyelemmel kíséri a magyarországi események
alakulását. Éppen ezért fel kell tennünk a kérdést: eljött
volna az idő a neoliberális rezsím ismételt magyarországi
megsegítésére? A világ átrendezése közepette netán a
magyarországi választásokba is beavatkozna Soros? Miért e
hatalmas támogatás akkor, amikor az alapítvány már kivonulóban
van Magyarországról? Van-e valamilyen köze e furcsa időbeli
egybeesésnek a magyarországi választásokhoz? Miből telik egy kis
pártnak ennyi Kovács Pisti óriásplakátra? Csupán véletlen,
hogy a Magyar Soros Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét
2001 és 2004 között betöltő Halmai
Gábor alkotmányjogász most az
OVB alelnöke? Abban is csak a sors keze van, hogy a választási
bizottság elnöke az a vörös csillag viselése mellett korábban
kiálló Szigeti Péter, aki a győri Széchenyi István Egyetemen
Halmai közeli kollégája? Mindez csupán összeesküvés elmélet,
vagy tényleg szuper-egyetemmé alakul a CEU? n /részletek/
Molnár
Tamás, Budapest
Egyéb
források: www.slate.com/id/2136398/ ...
www.ceu.hu/facts_figures.html
Az
üzlettársak
Köztudott,
hogy tíz évvel ezelőtt a két magyarországi születésű
észak-amerikai világpolgár, George
Soros és Paul Reichmann szorosan
együttműködő üzlettársak voltak. Ez utóbbi többszörös
milliomos Talmud-szakértő. 1989 óta mindketten már nyilvánosan
is tevékenykednek a kelet-európai országok demokratizálásában.
Nemcsak milliókat fektetnek be kihasználván a nyugtalanságot és
bizonytalanságot, de minden alkalmatmegragadnak,
hogy az állítólag „függet-lenné” vált, ex-kommunista
államok belügyeibe beavatkozzanak.
1993.
novemberében együttműködési megállapodás is jött létre
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (köztudottan
szabadkőműves intézmény! –TJ) és a Soros Alapítvány
között. A szerződést a szeretetszolgálat nevében Kozma
Imre katolikus pap és a Soros Alapítvány jogtanácsosa dr.
Dornbach Alajos (SZDSZ) – a kommunista rendszer hűséges
szolgálója! — írta alá.
A
gyakorlati bölcselkedő Soros azt vallja magáról, hogy ő olyan
„önző szent, aki a szívén viseli az emberiség sorsát.”
Mivel magyarázza ezt a rendkívül önzetlen jótékonyságát az
emberiség felé? Vajon őt valóban az „emberiségért való
aggodalom” vezérli, vagy pedig egészen más hátsó gondolatai
vannak, hiszen korábban azt mondta:
„… a
német szellem hatalmát akarom elpusztítani. Életem első ötven
évét önző módon, egisztenciám megteremtésére fordítottam és
korábbi sikereim megengedik, hogy most a társadalom szükségleteivel
foglalkozzam. Most is önző vagyok: saját pszichikai kielégülésemet
keresem, amikor koncepciómat szeretném megvalósulva látni. Ha úgy
tetszik, messziánisztikus komplexumom van, amit akár betegségnek
is lehet tekinteni. A zárt társadalom ahelyett, hogy nyitott
társadalommá alakulna, inkább szétoszlik kisebb zárt
társadalmakba, amelyek a helyi koncepciókra alapoznak: a
nacionalizmusra vagy az etnikai identitásra. Ez ma a veszély.”
[Ugye,
kivéve, ha a magyarországi cigány és zsidó kisebbségről van
szó! Őket lehet milliókkal támogatni az elzártságukban és az
identitásukban. Nincs itt valami kétszínűség?]
S
ha már erkölcsösségről van szó, akkor meg kell említenünk
Sorosnak, az amerikai PBS TV-állomás műsorában elhangzott
kijelentését. Soros, aki azt vallja, hogy ő hasznot húz a
válságokból azzal dicsekedett:
„...
mint fiatal zsidó fiú úgy éltem túl a magyarországi náci
megszállást, hogy egy olyan egyén mellé szegődtem kisegítőnek,
aki elhurcolt vagy meghalt zsidók vagyonát zsákmányolta. Ebben a
tevékenykedésemben elért sikerek örök nyomot hagytak az
életemen.” n /The
New Federalist/
Világhódítás – Bevégeztetett?
A Magyar
Közlöny -
legújabb száma közli a külügyminiszter határozatát, amely az
Izrael állammal kötött, a beruházások elősegítéséről és
kölcsönös védelméről szóló megállapodást hatályon kívül
helyezi. Az Izrael által kezdeményezett felmondás jövő év
júniusában lép hatályba, de az
egyezmény hatálya alatt létrejött beruházásokat 2027-ig illeti
meg védelem.
A
Magyar Köztársaság 1993-ban kötött Izraellel a
beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről
szóló megállapodást. Az
egyezmény 10 évre szólt,
tehát már három éve lejárt, de egy cikkelye lehetővé tette,
hogy mindaddig tovább éljen, amíg valamelyik fél fel nem mondja.
Erre került sor Izrael részéről ez év június 27-én. A
felmondás ettől a naptól számított egy év múlva lép hatályba,
tehát 2007. június 26-án szűnik meg az egyezmény. Viszont a
hatálya alatt létrejött beruházásokat további
20 évig, azaz 2027. június 26-ig illeti
meg védelem.
Izrael
budapesti nagykövetségének sajtóirodája azzal indokolta az
egyezmény felmondását, hogy az Európai Unió tagországaival
nincs ilyen egyezménye Izraelnek. Amúgy pedig múlt év
novemberében egy gazdasági kooperációs [együttműködési] egyezményt
írt alá a két ország, amely tartalmában több mint a korábbi
megállapodás, így azt nem volt értelme fenntartani.
Az
ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kft.
Információi[tudósításai] szerint,
mintegy 2 milliárd dollár
értékű beruházást
hajtottak végre izraeli cégek Magyarországon.
A távközlés területén 147 millió dolláros projektek valósultak
meg. A kereskedelem-szolgáltatás területén 10 befektetési
projektről tud az ITDH, ezek összértéke 127 millió dollár volt.
Az egészségügyben 2 izraeli befektetési projektet valósítottak
meg összesen 18 millió dollár értékben. A feldolgozóipari
beruházások összértéke 308 millió dollár volt, az
ingatlan-idegenforgalom-infrastruktúrába befektetett izraeli tőke
értéke meghaladta a 430 millió dollárt.
Források:
MagyarKözlöny/MTI/hirado.hu
Izrael
az USA támogatásával gyilkolja a gyermekeket és a lakosságot. Az
EU pedig bólogat. Vagyis a politikusok bólogatnak. A politikusoknak
semmi sem drága. Azt hiszik, hogy tetteik következmények nélkül
maradnak. Pedig tévednek. Ha mi nem söpörjük el őket, akkor majd
megteszik azok, akik Izrael és az USA politikája melletti kiállásuk
miatt jönnek majd el a keresztény világot megbüntetni.
Évtizedeken
keresztül szemet hunytunk a fölött, ami a Közel-keleten történik.
Úgy gondoltuk, hogy nem a mi bajunk. Pedig nagyon is az. Az USA
messze van. Mi viszont nagyon is közel ehhez a Kelethez.
Izrael
jövője nem kétséges. Az a mód, ahogyan létrejött, és az,
ahogyan az ott élőkkel bántak évtizedeken át, és hogy ezt
egyáltalán megtehették, az USA bűne, az ENSZ bűne, a Nyugat
bűne, beleértve bennünket, európaiakat, magyarokat is.
Az
Európa Unió és Izrael kapcsolata meglehetősen érzékeny téma.
Az emberek többsége felháborodik azon, amit Izrael művel szinte
naponta. Kormányaink, és ellenzéki pártjaink azonban
cinkosan hallgatnak és eltitkolják, vagy legalábbis nem teszik
közzé az olyan megállapodásokat és "akcióterveket"
amelyek Izrael állammal köttetnek. Sunyi módon az emberek háta
mögött cselekszenek, a közvélemény teljes kihagyásával. Vajon
ki hatalmazta fel őket, hogy Izrael érdekében tegyenek olyan
lépéseket, melyek az EU-ra, vagy csak szűkebb hazánkra,
Magyarországra, és annak lakosaira nézve hosszú távon káros
nemzetközi hatásai lehetnek?
Egy
2003-ban történt EU-s felmérés szerint az EU polgárainak 59%-a
gondolja Izraelt, a világbékét legjobban fenyegető országnak. A
második helyezett az USA volt. Ismert tény tehát, hogy az európai
nemzetek tagjainak elsöprő többsége nem ért egyet Izrael
politikájával, és az USA befolyását sem találja helyesnek a
térségben, különösen, ami Izrael, és a zsidó (cionista)
politikusok gaztetteinek védelmezését, és Izrael politikájának
feltétlen támogatását jelenti.
Gondoljunk
csak az ENSZ-re, ahol már megszámolhatatlan azon ENSZ-határozatok
száma, mely csak és kizárólag azért nem ítéli el Izraelt, mert
az USA ezeket a határozatokat rendremegvétózza. Izrael
és az USA jelentik a világban a Gonosz Tengelyét, (Evil
Axis), bármilyen szempontból is nézzük. S bár a média
ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni a tömegekkel, az EU
népeinek nagyon is helyén van az esze.
Hiába
szeretnének azonban Európa népei békét minden áron, ha
hatalomban tartanak olyan pártokat és politikusokat, akik Izraelt
és az Egyesült Államokat támogatják és szolgálják (!)
feltételek nélkül. Mivel az Izrael, vagy az USA által megtámadott
országok lakói joggal azonosítanak bennünket az állítólagos
demokráciák politikusaival, így ha jelen helyzetben kitörne a
háború, annak mi, az emberek innánk meg a levét! Ezt akarjuk?
Hagyjuk, hogy titkos vagy eltitkolt megállapodások alapján legyünk
cinkosai a végtelen butaságában felfuvalkodott G. W. Bush-nak és
követőinek, a világagresszor Amerikai Egyesült Államoknak, vagy
a mindent és mindenkit semmibe vevő rasszista Izraelnek?
Hagyjuk, hogy a politikusaink olyan nyilatkozatokat tegyenek a világ
előtt, amiben önvédelemnek nevezik
a nyílt támadást?
Ha
elmegyünk ezek mellett szó nélkül, akkor mi magunk is
lesüllyedtünk arra a szintre, ahonnan nincs visszaút. Aki a maga
lehetőségeihez mérten nem tiltakozik ez ellen, ami folyik, az
ugyanolyan bűnt követ el, mint azok a tevékeny politikusok és
bürokraták, akik az úgynevezett "nemzetközi elvárásoknak"
megfelelni akarásukban a háború felé sodorják az egész
keresztény világot, miközben folyik a történelemhamisítás, a
holokauszt-bűvészkedés.
Amennyiben
kitörne a háború, az arab államok értelemszerűen nem tennének
különbséget az USA, és Európa között, egyrészt a NATO,
másrészt az EU politikája, harmad- és nem utolsó sorban pedig
azért, mert a muzulmán világ lakói - tetszik vagy nem - ugyanúgy
egykalap alá vesznek bennünket az USA-val, és a többi nyugati
állammal… /tovább…/
Ajánlott
olvasmány a témához, PDF formában letölthető, angol nyelvű
szöveg, 22 oldal.
“(…)
The Presidency conclusions of the Essen
Council in
December 1994 already stated that: “The European Council
considers that Israel, on account of its high level of economic
development, should
enjoy special status in
its relations with the EU on the basis of reciprocity and common
interest (…)”. /PDF/
|
Üzletvilág
a Talmud tükrében
A
történelem bizonyítja, hogy a zsidóság mindazon országokat,
amelyek befogadták, csak vagyonszerzési területnek tekintette, de
hazájának soha. Ha a körülmények úgy kívánták, könnyek
nélkül távozott. Ha az országot ellenség hódította meg, akkor
annak a pártjára állt, sőt, már előzőleg is a segítségére
volt, ha győzelmet szimatolt.
‘Egyiptomban,
Szíriában és Galileában már a kereszténység előtt is zsidók
voltak az adószedők.’(Zsidó
Lexikon) A
zsidók az Ókorban oly hihetetlen vagyonra tettek szert a
pénzkereskedelemből, hogy pl. Pompejus alatt ca. 40. 000 pengőt
fizettek az adók, vámok és egyebek bérletéért. A zsidó
uzsorások olyan magas kamatlábakkal dolgoztak, hogy a megszorult
emberektől könnyűszerrel elszedték mindazt, aminek még a
megkívánását is tiltja a 10. Parancsolat.
Sombart írja Die
Juden und das Wirtschaftsleben c.
könyvében:
“Amióta
a zsidó-gazdasági-történelmet ismerjük és azt évszázadokon át
követhetjük, látjuk, hogy a zsidó nép gazdasági életében a
pénzkölcsönzés mindig csodálatosan nagy teret foglalt el. Ez
kíséri a zsidó népközösséget fejlődésének minden
szakaszában, úgy nemzeti önállósága idején, mint a
szétszóratásban.”
[Mózes
V. könyve 15.] - “Az Úr, a te
Istened meg fog áldani téged, amint megígérte. Sok népnek fogsz
kölcsönt adni, de te senkitől sem fogsz kölcsönt kérni.”
[Nehemiás
5. fejezet] -
“Ha uzsorát vesztek testvéretektől, adjátok vissza neki még ma
mezeit, szőleit, olajkertjeit, házait és a kamatot, amit tőle
pénzben, búzában, olajban vettetek... “
[Mózes
V.23,19.20] -
“Ne a testvérednek kölcsönözz pénzt, vagy gabonát, vagy bármi
más jószágot kamatra, hanem idegennek. Testvérednek kamat nélkül
add kölcsön azt, amire szüksége vagyon, hogy megáldjon téged az
Úr, a te Istened minden munkádban azon a földön, amelyet
elfoglalni mégy.”
“A
nem-zsidókra nézve felettébb sértő az öklelő ökörről szóló
talmudi jogszabály, illetőleg részrehajló kártérítési
törvény, amely a nem-zsidót kevesebb joggal felruházott emberként
kezeli. Ugyanis míg a zsidót a nem-zsidóval szemben egyoldalúan
felmenti a kártérítés alól, addig a nem-zsidót a zsidóval
szemben az egész kár megtérítésére kötelezi. Rasi (megh.1105),
a legjobb zsidó Biblia- és Talmud-magyarázó szerint is abból az
általános okból, mert a nem-zsidók vagyona, pénze a zsidó
számára úgyszólván szabad préda, amit szabad elvenni, míg
viszont a zsidótól a nem-zsidó semmit sem tulajdoníthat magának.”
(1)
Sombart továbbá
ezt írja könyvében:
“...
már a görögök és a római császárok korában találkoztunk
olyan gazdag zsidókkal, akik a királyok bankárai voltak, valamint
szegényebb zsidókkal is, akik az alsóbbrendűeknek kölcsönöztek
pénzt. A római világban is beszélnek zsidó pénzüzérkedésről.”
(372.1.)
Ciceró,
a Flaccusért tartott beszédében panaszkodik a rendkívüli sok
arany miatt, ami Itáliából és a tartományokból évente
Jeruzsálembe ömlik. A zsidó templom is ad kamatra kölcsönt. A
papok is foglalkoznak ezzel, és noha gazdag támogatást élveznek,
mégse tiltják el őket a pénzüzletektől.
Azt,
hogy a zsidók a pénzkölcsönzésben valósággal művészi
tökéletességig fejlődtek, s hogy a magas fejlettségű
kölcsöntechnikának évszázadokon át megalapítói voltak,
legvilágosabban azok a Talmud-traktatusok bizonyítják, amelyek a
polgári ügyekről tárgyalnak.
Hogy
a vámszedésnél és adószedésnél milyen “kulcs” szerint
dolgoztak, arról külön könyvet kellene írni, s
mekkora szeretetet vívtak ki maguknak ebbeli
tevékenységük révén, arról igazán felesleges beszélni.
A
pénz, illetőleg a vagyon bírásának tudata, nemkülönben a
“kiválasztottság” gondolata, a zsidó előtt megvetendővé
tette az őt befogadó államalkotó őslakosságot, amelyet
egyszerűen a megélhetés forrását képező tárgynak tekintett, s
amelynek életnedvét, gerincvelejét iparkodott minél nagyobb
százalékban kiszívni. Az őt befogadó házigazda vendégszeretetét
csak addig viszonozta látszólagos hálával, amíg be nem fészkelte
magát, azután ridegen elzárkózott, külön egységbe tömörült
s óvakodva került minden beolvadást.
Kecskeméti
Ármin rabbi írja:
“A
római tartományok zsidóságának vezetői, az úgynevezett kis
pátriárkák, 429-től pénzügynökei a császárnak: a Római
Birodalomban az adóbérlők és behajtók is zsidók. A gazdag
zsidók uzsorát szedtek a kölcsönpénzből, és ha a rómaiak
rendkívüli adókat vetettek ki rájuk, azokat áthárították a
szegényre... A hadizsákmánytól is növekedik a zsidó vagyon a
középkorban. Náluk értékesítik a zsákmányolt holmikat... 960
és 1028 között gondoskodtak a háborúskodó pártok
pénzszükségleteiről, a győzők gyorsan pénzzé tették
zsákmányukat a zsidóknál, akik sokat kerestek rajta. A zsidók
tőkéjük révén a pénzüzletet választják élethivatásuknak,
ami a keresztény Egyház uzsoratilalma folytán szinte
monopóliumként hullott az ölükbe.” [Kecskeméti
Ármin: A zsidók egyetemes története]
Jegyzetek:
1.
Huber Lipót: “Zsidóság és kereszténység Krisztustól a
Középkor végéig”, 389. old./Kalocsa, 1936.
Felhasznált
forrás: A Talmud-szakértő Luzsénszky Alfonz “A zsidó
nép bűnei” 1941. Budapest
Az
üzletember és a Talmud
A New
York Times 1978. május 11-i
számában Kenneth A. Briggs, „When
may a businessman study Talmud?” cikket
írt (Mikor tanulmányozhat üzletember Talmudot?)
Mialatt
más irodai alkalmazott a Wall Street-tőzsdeközpont legújabb
pénzgyarapítási lehetőségeivel foglalatoskodik, addig a City
Hall park egyik felhőkarcolójának 9. emeletén lévő
előadóteremben tucatnyi üzletember különösképpen hasznosítja
az ebédidejét: a zsidóság élettörvényeinek szent könyvét, a
Talmudot tanulmányozza… csoportosan!
Itt
a déli órákon nincsenek felesleges fecsegések, üzleti
cselfogások megoldásai vagy éppen a tőzsdepiac kiértékelései.
Itt most szigorúan a Talmud tanulmányozása folyik. Vajon mi lehet
ebben a vallásosnak mondott szent műben, amelyet a tartalma miatt
az elmúlt évszázadok folyamán már tizennégy pápa égettetett
el nyilvánosan? (Persze, erre napjainkban ilyesmire többé nem
kerülhet sor! - tj)
A
zsidóság közismert a sikeres üzleti vállalkozásairól, hiszen
jól tudják, hogyan lehet pénzt gyarapítani. Vajon valamiféle
belső titkokat tartalmaz ez a könyv, amelyről a keresztények nem
tudnak? Egyáltalán elképzelhető-e, hogy Jahve mostoha gyermekei,
az üzletelés terén avatatlan polgárok, délben, ebédidő alatt
olyan szent könyveket tanulmányoznának, amelyek sikeresebbé
tennék az üzleti vállalkozásaikat? Miért nem tanítanak ezekből
a könyvekből a sikeresebb pénzcsinálás érdekében minden
üzletembernek?
Tehát
a new yorki üzletemberek mindenhéten hétfőtől csütörtökig egy
egész oldalt „megtanulnak” a régi zsidó bölcsek könyvéből,
a Talmudból. Az arám (?) nyelven írt Talmud 2340 oldala a zsidó
életnek jóformán minden témáját, hét éven keresztül
felgyorsított ütemben tanulmányozzák.
1920
óta az Agudath Israel nevű szervezet, amely számos ilyen hétéves
tanfolyammal gazdagította a zsidó üzletemberek szaktudását.
Legalább is a fiatal
new yorki pénzügyi szakértő, Berel Hecht szerint, „az esti
tanfolyamok mellett bizony igen sokat segítenek ezek a
Talmud-tanfolyamok.”
Vajon
mennyiben segítenek itt a több százéves farizeusok és írástudók
talmudista tanai? Hiszen a 20. században élünk! Mi lehet az a
„törvény”, amit az 1300 évvel ezelőtti zsidó bölcsek
kiagyaltak és időszerűségéből a jelek szerint semmit sem
vesztett?
Miről
beszélgetnek az üzletemberek? Briggs
példát hoz fel:
„Egy
bizonyos ponton annak a kereskedőnek az esetét vitatják, aki két
vásárlójának külön-külön megígérte: nem adja el ugyanazt az
árucikket 75 centen alul. Egyik pillanatban a kereskedő habozni
látszott és így az általa idézett alapárat nem gondolta
komolyan. A másik vásárlójának pedig úgy látszott, hogy
őszinte árajánlatot tett. A kérdés az volt, hogy az első
„érvénytelen” ígéret semlegesíti-e a másodikat is? A végén
megegyeztek abban, hogy „nincs szükségünk külön szabályokra.
Miért engedjük, hogy a jó ígéret magával rántsa az egészet?
Ehelyett tegyük azt, hogy a jó ígéret emelje fel magához a
többit is.” /Kép:
New York Times/
Eddig
ez meglehetősen ártatlan, de nézzük meg a kereskedelmi példa
másik változatát a Talmudból, amit már nem írna meg a new yorki
lap:
„Ha
egy zsidó üzleti kapcsolatban áll egy ákummal (nem-zsidóval),
egyes helyeken nem szabad egy másik zsidónak jönnie és üzletre
lépnie ugyanazzal az ákummal. Más helyeken viszont ez különböző,
ahol egy másik zsidó is mehet ugyanahhoz az ákumhoz, ráveheti
üzletre, hogy becsapja őt és elvegye a pénzét. Mert az ákum
vagyonát úgy kell tekinteni, mint közvagyont, amit az első érkező
megszerezhet. De vannak egyesek, akik azt mondják, hogy ennek nem
így kellene tenni.” [Khósen
Hammispat, 156,5. Haga]
Név szerint Hanga vagyok, és Szegeden élek, annyira tele vagyok boldogsággal és örömmel, szeretnék beszélni Isten jóságáról az életemben, miután sok hónapos próbálkozásom volt az interneten kölcsönhöz jutni és átverés volt, tehát kétségbeesetten vágyam online hitelt egy legitim hitelezőtől, majd egy Zoe nevű barátom megjegyzését látom, amely arról tanúskodik, hogy ez a legális kölcsönadó cég gyorsan és egyszerűen, stressz nélkül megkapta kölcsönét, ezért bemutatta egy Dante Paola nevű ember, aki a Dante Cooperative Help céget ellenőrzi, ezért kértem kölcsönösszeget (66 000,00 euró) alacsony 2% -os kamatlábbal, tehát a kölcsönt jóváhagyták és letétbe helyezték a bankszámlámra, azaz hogyan sikerült hitelt szerezni az üzleti vállalkozásom indításához és a számlák kifizetéséhez, ezért azt tanácsolom mindenkinek, aki érdekli a hitel gyors és egyszerű megszerzése, kérjük, vegye fel velük a kapcsolatot e-mailben: dantecooperativehelp@hotmail.com , a gyors csevegéshez vagy a WhatsApphoz / +35677926593
VálaszTörlésKöszönöm, mikor elolvastat életem legnagyobb bizonyságát.
Hanga