Lakatos Pál: A Janus-arcú Orbán

Lakatos Pál: A Janus-arcú Orbán 

(Magyar Világ, 2005. aug. 18.)      

Liberális Izraelben, nép-nemzeti itthon

Mi, itt a Magyar Világban és más helyeken, ha csak egy kicsinyke nyilvánosságot is kapunk, folyamatosan kérdezünk, és tényeket közlünk, a rendszerváltozásnak nevezett, hazugságos másfél évtizedről. Választ viszont soha nem kapunk, ha csak nem tekinthetjük válasznak a szerkesztőségi iroda elleni rendszeres maffiatámadásokat, telefonbeszélgetéseink illegális lehallgatását, az életveszélyes fenyegetéseket és az ellenünk irányuló gyilkossági kísérleteket. De cáfolat az általunk közzétett, nemzetet kirabló folyamatok feltárásával összefüggésben, soha nem érkezik. Mintha nem is magyarul, hanem valamilyen holt nyelven tennénk fel kérdéseinket.

A múlt heti számunkban is közöltünk és kérdeztünk. Nyilvánosságra hoztuk például, hogy mi is történt a Soros-ösztöndíjas, az Európai Liberális Párt egykori alelnöke, Orbán Viktor legutóbbi izraeli látogatásán. Leírtuk, hogy a Fidesz-vezér „izraeli engedélyt kapott, hogy a választások után miniszterelnök lehessen”. Nem Izraelben, hanem idehaza, Magyarországon. Ha most nagyon jámbor akarnék lenni, megint csak kérdeznék, miért kell Izrael engedélye ahhoz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lehessen Hazánkban? Nem országgyűlési választásokon dől el ez a kérdés? Nem a szavazók akaratából győztes párt elnöke alakíthat kormányt, a köztársasági elnök felkérésére? Egyáltalán, a választások során a köztársasági elnök ad kormányalakítási megbízást annak a párt által jelöltnek, akitől reméli, hogy működőképes kabinetet tud összeállítani? De miért van ehhez szükség Izraelre? Vagy ami itthon, egy-egy országgyűlési képviselői választáskor, miniszterelnök-jelölési megbízáskor történik, az mint csupán kábítás, a nép butítása? Menjetek csak, töltsétek meg voksaitokkal az urnákat, azokat szépen meg is számoljuk, összeadjuk, és eredményt hirdetünk. De a győztest Izraelben nevezik meg?

Orbán Viktornak, ha miniszterelnök lesz „Minden közszereplésének az izraeli és a zsidó érdek megjelenítését is tartalmaznia kell.” Milyen csodálatos is ez a magyar nyelv, azzal az egyetlen „is” szó közbeszúrásával esélyt ad nekünk arra, hogy a miniszterelnök a mi miniszterelnökünk IS lehessen. Legalábbis egy picinyke mértékig. És egy picinyke ideig? Mert a követelésként megfogalmazott kérésből, a leírt és idézett mondatból egyszer csak eltűnik az „is”, és Orbán, ha miniszterelnök lesz, már csak az izraeli és a zsidó érdekek megjelenítésére kötelezhető? Ezért meg miért kellett Izraelbe menni? Nem így történik ez már tizenöt éve, kormányról-kormányra, nálunk? A különbség csupán annyi, hogy a Tel-Avivban megfogalmazott parancsok, ilyen egyértelmű megfogalmazásban, eddig nem kerültek nyilvánosságra.

„Az izraeli beruházók (behatolók) valamennyi befektetése a jövőben kikerül a magyar hatóság engedélyezési köréből” – idéztük tovább „Tudósítónk” segítségével az elmúlt héten a leendő magyarországi miniszterelnökre vonatkozó verdiktet.
De hát eddig, hogy történt, van olyan tervezett beruházás, aminek megvalósítását Izraelben eldöntötték és egy hazájáért, környezetéért, a polgárokért aggódó kormány, ha az nekünk, magyaroknak kártékony volt, meggátolta volna? Ismereteim szerint nekünk magyaroknak nincs!
Itt egy Izraelből érkező „befektető (behatoló)”, tehát moszados ügynök, bárhol, bármit megvásárolhat, ingyen, vagy néhány fillérért, esetleg banki hitelt felvéve a tranzakcióra, de a banki kölcsönt soha vissza nem fizeti. Így történt ez az Óbudai Hajógyári-szigeten is. Meg több más helyen, Hazánkban. Aztán, amikor már birtokon belül vannak az üzletembernek álcázott betolakodók, lerombolnak mindent, történelmi emléket eltüntetve, a hozzá kapcsolódó nemzeti értékeket is, s kialakítják – néha, néhol megvesztegetések árán is – a saját, bennünket onnan kirekesztő, tőlünk, attól elzáró épületegyütteseiket, vigalmi negyedeiket, kis Izraelt csinálnak belőle. Előbb csak egy-két helyen, aztán teljes Magyarországon. A Talmud szellemében, és a mi függetlenségünk jegyében. Cipőpucolónak talán meghagynak bennünket. A „Tudósítónk” által felsorolt, Izraelben Orbán Viktornak, miniszterelnöksége feltételeként megfogalmazott pontok közül még egyet idézek: „Hatósági eljárást, izraeli állampolgár ellen Magyarországon csak és kizárólag a Moszad, tehát az izraeli követség engedélyével folytathatnak a magyar hatóságok.” Ez aztán a hazaárulás, jajdulhatnánk fel, bár mindegyik felidézett pont ebbe a kategóriába tartozik, ha nem ismerném a „rendszerváltozás” alatt történteket. A sok-sok hazaáruló és hazaárulás közül most arra az egyre gondolok, amikor Antallék meghozták a titkos kormány-határozatot, amely szerint a magyar nemzetbiztonsági szolgálat nem akadályozhatja – Magyarországon – az izraeli titkosszolgálat, a Moszad tevékenységét. Ha mindezt ismerve elgondolkodunk, már azt sem tudjuk eldönteni, hogy a tizenöt év alatt ki volt, ki jelenleg a legnagyobb hazaáruló. Jelöltből van elég!
S ha ehhez még azt is tudjuk, hogy Izraelben törvénybe iktatták, hogy saját titkosszolgálatuk, bármely országban, izraeli engedéllyel gyilkolhat is (?), a mieink meg, antalli örökségként, nem léphetnek fel ellene, még a Közel-Keletről érkező ügynökök közelébe sem mehetnek, akkor aztán igazán elképedhetünk. Ha csak az itthon törvényt készítők, minisztériumokat és országot irányítók között nem bújik meg egy-egy, mit egy-egy, rengeteg Moszad ügynök. Akikre szintén érvényes Izrael parancsa és Antall titkos kormányhatározata. Korábban, újságcikkeinkben,megneveztünk jó néhány, önmagát magyarnak mutató, hazai Moszad-ügynököt, s rengeteget, az onnan hozzánk küldöttek közül, akik üzletembernek álcázva magukat, rabolnak, fosztogatnak. Mint tették azt 150 évig a törökök, aztán az osztrák-labancok, meg a mostani hatalmasságunk által is oltalmazott és kiszolgált „dicsőséges felszabadítók”, az oroszok. De egyszer mindnek el kellett takarodni ebből a Hazából. Így lesz ez most is, csak legyen erőnk kivárni, bátorságunk, hitünk küzdeni érte.
De térjünk vissza a mi Viktorunk, a nemzet bálványa, izraeli baráti látogatásához, amely a szokásos szertartásos népbutításhoz, a tusnádfürdői találkozóhoz is kapcsolódik. Itt, Erdélyben Rákosizott, Kun Bélázott, kommunistázott, az egykori téesz párttitkár fia, Orbán Viktor. Nem tudom, az azóta kapitalistává vedlett Orbán apuka mit érezhetett fia mondatainak olvastán? De hagyjuk a kőbányákat. Inkább a párttársra, az egykor Orbán-kormány volt miniszterére, Fónagy Jánosra gondoljunk. Amikor tusnádfürdői, genetikailag kódolt kijelentései miatt, Orbánt egyesek antiszemitázni kezdték, megszólalt Fónagy, valahogy ekképpen: Én, mint magyarországi zsidó, kikérem magamnak, hogy azt az embert, Orbán Viktort, akit izraeli látogatásakor, a knesszetben, az ottani parlamentben felállva tapsolt a képviselők hada, s akit az ottani ház elnöke, mint Izrael igaz barátját mutatott be, bárki is antiszemitának merészeljen nevezni. Ennek, az önmagát zsidónak és nem magyarországi zsidónak valló volt miniszternek ez a kijelentése többször is elhangzott a közszolgálati rádió főadóján, a Kossuthon, de a másnapi újsághírekben a barátságos izraeli fogadtatásra utaló részek kimaradtak. Vajon miért? Kinek lett kellemetlen a knesszetben elhangzottak emlegetése? Izraelnek? Talán Orbán Viktornak? Aki, egyes források szerint vendéglátói nagy tapsa közepette, állítólag még azt is mondta, hogy önmagát liberálisnak tartja.
Hogy is van ez? Van egy liberális Orbán Viktor, izraeli használatra és van egy másik, a nemzeti, a keresztény, a konzervatív, hazai használatra? Hazai népbutításra?
De kérdeztünk mi mástól mást is? Sólyom László köztársasági elnöktől például azt, hogy fiatalkori botlásához, a spanyolországi családi disszidáláshoz, amit Aczél György, utánuk küldött konzuli útlevele simított el valamelyest, a következmények nélküli hazatéréshez és az azt követő jénai egyetemi kiküldetéshez volt-e köze a magyar titkosszolgálatnak, a III/II-8-as ügyosztálynak, a hírszerzésnek? Akkor tehát, hogy börtön helyett, az akkori Kelet-Németország következhetett. Meg azt is megkérdeztük, ha már a Szovjetunióban kivégzett patkányforradalmár Kun Béla özvegyének hazatérte, majd későbbi elhunyta után a korábban rekvirált, rózsadombi villába költözött, nincs-e esetleg rokoni kapcsolatban Kun Bélával? Netalán nem Kun Béla unokája-e a Magyar Köztársaság jelenlegi első embere, Sólyom László köztársasági elnök? Válasz – ugye kitalálták – nem érkezett. De mi türelmesek vagyunk, hátha a határozottságot mutató, valójában a népet ismét elbutítani akaró elnök ideje egyszer megengedi, s válaszol. Mert válaszára nemcsak a Magyar Világ hetilap alkotói, hanem az általa – ő mondta – oly becsben tartott magyar nép is kíváncsi. S miért mondom, hogy Sólyom László is be akar csapni bennünket? A politikai „elit” egyszer már elkábított bennünket, legalábbis annak nemzeti színbe bújtatott sátánjai, hogy most már, a rendszerváltozást követően, mert akkor még annak hittük mi is, lesz végre ismét Hazánk, és értünk tevékenykedő nemzeti politikai gárda. Ehelyett, a mi zászlónk alatt, jöttek a vörös szívű, sziréni hangokat hallató árulók. Ezt ismerte fel Sólyom László, látja, hogy a politikusoknak álcázott hazaárulók minden tekintélyüket elveszítették. Majd ő megmenti őket, s ezért kezdett el velünk hazaszeretetet, becsületet játszani. De még egyszer nem lépünk ugyanabba a folyóba. Még egyszer nem engedjük becsapni magunkat. Vagy ha igen, sorsunkat megérdemeljük.
De nem válaszolt soha senki arra sem, amikor nyilvánosságra hoztuk, hogymár 1989-ben, az ellenzéki kerekasztal is hazugság volt. Az MSZMP ügynökei ülték körül, s játszották el, ki a nemzeti, ki a liberális, ki a keresztény, ki a kisgazda, ki az ifjú liberális, ki pedig a szocialista. Ez a játék, parlamenti – és kormányzati ciklusokon átívelve, folytatódott tovább, s ennek lehetünk szenvedő tanúi napjainkban is. Ezt is leírtuk, néma hallgatás a válasz. Meg egy-egy hozzánk eljuttatott, fenyegetésbe burkolt „jóindulatú” szó, hogy meg kellene bennünket ölni, mert nem tudni, hogy még mit tudunk. Mondták mindezt a nemzeti színben pompázó hazaárulók.

Pozsgay sem válaszolt, amikor tudattuk, hogy a KGB vezére, Krucskov marsall engedélyével mondhatta ki, hogy Hazánkban 1956 népfelkelés volt. Senki nem tiltakozott akkor sem, amikor bebizonyítottuk, hogy nemzeti vagyonunkat elherdálták, koldusszegénnyé tettek bennünket. S mindezt, a „jobb” és a „baloldal” csöndes együttműködésével, aknamunkájával tették.
Az antalli örökség is semmivé lett, s váltott át hazaárulásba, cikkeink nyomán. Ismételjem, hallgatás, hallgatás…

Már évekkel ezelőtt egyértelműsítettük, hogy ki, vagy kik azok a média cápák, akik megölették Fenyő Jánost, miért halt meg az alvilágba beépült Boros Tamás, Prisztás József, s a többi rendőrségnek jelentő. Bűnük annyi volt csupán, túl sokat tudtak meg az alvilágot mozgató politikusokról. Ekkor jelentettük meg írásunkat, hoztuk nyilvánosságra az interjút a rádió Vasárnapi Újságjában – Kőrösi Imrével –, amikor kijelentettük, már a politikusok is gyilkoltatnak. Válasz sehonnan sem érkezett. 2000-ben, 2001-ben folyamatosan tiltakoztunk, interjúkban, általunk megjelentetett könyvekben, hogy a Fidesz miért akarja eladni nemzeti légitársaságunkat, miért akarja dobra verni a MALÉV értékeit. Válasz, tiltakozásunkra, 2005-ben érkezett. Az is csupán közvetve, amikor is a most ellenzékben lévő párt tiltakozik a MALÉV tervezett eladása miatt. Mennyire elgondolkodtató ez a politikai farizeusság, amíg hatalmon vagyok, eladó a MALÉV, más van hatalmon, ne adják el! Pálfordulás pálfordulást követ, már most borítékolom, ha 2006-ban a Fidesz kerül hatalomra, a MALÉV megint eladásra kerül.

Persze nem akarom én, hogy 160 millió forintért, a teljes nemzeti légitársaság és a számláján lévő 7 milliárd 600 millió forint a hatalom által kiválasztotté legyen. Mindaz, amit elmondtam, csupán tapasztalás, mert pártok jönnek, pártok mennek, a nemzeti vagyon meg egyre fogy.
Az óbudai Hajógyári-szigetet is árulták a Fidesz-kormány idején. Amikor az MSZP elkótyavetyélte, nem is szóltak egy szót sem. Itt legalább – az ország kiárusításában – következetesek voltak. Hadakoztak Orbánék a cementgyárak idegen kézbe jutása miatt is. Horváth László nevű országgyűlési képviselőjük látványos sajtótájékoztatókon – még talicskán, a vészhelyzetet illusztrálandó, egy zsák Ukrajnából származó rossz minőségű cementet is betolt a terembe. Aztán, amikor már már kormányon voltak, állítólag a cementgyárak izraeli-svájci tulajdonosai megzsarolták őket:ha nem hallgattok el, kitálalunk az Orbán-bányák és az autópálya-építés közötti kapcsolatról. Nem folytatták hát a hangoskodást. Ellenzékben aztán végképp nem, most már egy szót sem szólnak róla. A földet – nemzetközi szerződéssel, meg hazai törvénymódosítással – ők juttatták külföldiek kezébe. Most meg hirdetik, hogy a magyar föld nem eladó! Akkor most melyik az igazi Fidesz? De tényleg, melyik az igazi, a velejéig liberális, vagy ez a mostani, ez a keresztény? Azt el tudom képzelni, hogy egy párt néhány tagja nézetet vált, de hogy egy egész párt, minden tagjának egyetértésével, jobbra át-ot csináljon, lehetetlen! Ilyet csak hazudva, az eszmét álságosan hirdetve lehet csinálni. Ne kételkedjen hát senki abban, hogy a Fidesz nem hatalomvágyból változtatgat eszmét, védi, vagy éppen elherdálja nemzeti értékeket.

A Kulcsár álbróker ügyében is mi szólaltunk meg először, mi neveztük néven az azóta már a nyomozók látókörébe került, kétes pénzekről és fogott múltjával előttünk már ismert Schönthal Henriket. A hatalom addig tétováskodott, késlekedett a nemzetközi elfogatóparancs kiadásával, amíg Schönthal eltűnt. Persze voltak itthonról, akik ebben segítséget nyújtottak neki. Volt itt már Kalasnyikov-ügy, felderítettük az érintetteket, nem történt semmi. Elcsitult a Tocsik-ügy is, nem kutatja ma már senki, hová is lett a Princz-féle Postabank eltűnt 220 milliárd forintja, a VIP-listás személyek, ki tudja, visszaadták-e az ingyen kapott pénzt? De nehogy azt higgyük, hogy csak Princznek volt VIP-listája. Ha egyszer nyilvánosságra kerülne Csányi dédelgetett barátainak OTP-s támogatási listája, meghökkennének néhányan. Nem firtatja ma már senki a Magyar Nemzeti Bank leányvállalatának, a bécsi székhelyű CW-bank eltűnt, ingatlan együttesekkel együtt több mint kétszázhetvenmilliárd forintját sem. A staasi ügynökök és az MSZMP vezérkara dorbézolásának is mi ittuk meg a levét, mert az az ötezer milliárd forint, amit bank-konszolidációra költöttek, merthogy a kiválasztottaknak gazdagodniok kellett, azt is mi fizettük. A zsurki vodkagyár ügyében sem ütötte meg senki a bokáját. Minden kótyavetye megtorlatlan maradt. VancsikMSZP-s képviselőt is megölették, ezt is leírtuk, a kutya sem kérdezett meg bennünket. Parlamenti vizsgálóbizottságok alakulhatnak, szünhetnek meg, mindenféle elmarasztaló intézkedés elmarad. Ez tizenöt éve a politikai „elit” érdeke. Feltettük a kérdést, Degesz uram Demszky-e? Degeszt Mister Tizednek is nevezik, aki a sápot mindenhonnan megkapja, s ebből erősíti anyagilag, hőn szeretett pártját. A főváros egyik legbefolyásosabb egyéniségéről van szó. Feltártuk, hogy a száz leggazdagabb magyar legtöbbje is hazaáruló, akik a vagyont csak a maffiózó politikusoknak őrzik meg, s közöttük is rengeteg ügynök van, hazai és külföldi szolgálatoknak jelentő.

Szóltunk az off-shore cégekbe vándorló milliárdokról, a vagyonosodásukhoz strómanokat felhasználó politikusokról, s a tolvajlások legalizálásáról, az országgyűlés által megalkotott rablótörvényekről! A világ elé tártuk a hazaáruló politikusok által parírozott bíróságokról, ügyészségekről, rendőrségről, s az Izraelből felügyelt, pénzelt és irányított „hazai” őrzővédő szolgálatokról. Mi figyelmeztettünk először a sárga veszedelemre! Arra, hogy settenkedő kínaiak, nem fegyverrel, de korrupcióval, gazdaságilag bénítják meg Hazánkat, s rajtunk keresztül az Európai Uniót. Vámmentesen, korrumpálásokkal hozták, hozzák a hamisított termékeiket, jó részét persze nálunk gyártják. Egy kétszobás panellakásban a termelés – ruhaféleségekből – eléri a régi Május 1. Ruhagyár fénykorabeli kapacitását. A feldolgozandó anyag – mert kicsi a tér – kétóránként érkezik a varrodaként használt, 60-70 négyzetméteres lakásokba. S a késztermék ugyancsak kétóránként kerül el onnan. Ügyleteikhez politikusokat, fináncokat, rendőröket fizettek le, a legmagasabb posztokon.
A ’90-es évek elején szakadt Ladáikkal, Wartburgjaikkal, Trabantjaikkal rótták Hazánk útjait, s ma már ott vannak üzleteikkel, „üzemeikkel” az ország legkisebb településein is, s a Wartburgokat és társaikat márkás luxusautókra cserélték. Közben pedig „áldásos” tevékenységük révén munkahelyek tízezrei szűntek meg, megszámlálhatatlan mennyiségű kis boltokban húzták le végérvényesen a redőnyt. Olcsó és silány termékükkel a hungaricumot, a magyar mézet is tönkre tették, csődbe juttatva méhészeink sokaságát. Most meg, az akkor még aktív miniszterelnökkel – Medgyessy Péterrel – is szövetkeztek. Egy Kínában halálraítélt maffiózó és a D-209-es talált egymásra, egy újabb hungaricum tönkretételére. Megírtuk, Belső-Mongóliában, a HajdúBÉT károsultjainak pénzén kacsa-, liba-hizlaló telepeket hoznak létre, megszüntetve ezzel legalább húszezer vállalkozást Hazánkban, s ki tudja még mennyit a szomszédos országokban. Az azt dokumentáló, a kínaiakkal lepaktáló miniszterelnökről is szóló bizonyítékokat eljuttattuk „jobb” és „baloldali” napilapokhoz is. Ebben a témában (is) mindegyik a hallgatást választotta. Vagy ha valamilyen fontos információnkat felhasználták, azt is forrás megjelölés nélkül és megcsonkítva tették, teszik. Ez történt az „aranyszájú” Szanyi Tibor államtitkár esetében is, aki a nemzetbiztonságiak előtt azt mondta, „Izrael nem állam, hanem egy bűnszervezet!” Az ezt nyilvánosságra hozó napilap, a kijelentésből csak a szervezet szót merte használni, a „bűn” előtagot már a süllyesztőbe küldte.
Mit is bizonyít mindez? Az újságírók a politikusok ágyasai lettek. Mit nekik Nemzet, Haza, a lényeg; a „lé”.

Mindazt, amiről eddig írtam, amit megjelentettünk a Magyar Világban, saját honlapomon, 2005. március 13-tól, az interneten is lehet olvasni. De mivel fáj az igazság, honlapomat (Hazánkért) számtalanszor le akarták már rombolni, (akárcsak Seres Máriáét, Posta Imréét, kuruc.infót, és azUtólag-Tdywebet is) egyes esetekben sikerült is nekik, de jó barátok mindig újra indították. Így jutottunk el odáig, hogy 2005. augusztus 14-ig több mint 81 ezer látogatót regisztrált a számláló. S ezt a honlapot, amely a „Hazádnak rendületlenül…” idézettel és angyalkás koronás címerrel hirdeti hovatartozását, minden reklám nélkül működtetem. Még az önmagukat nemzetinek valló honlap-tulajdonosok sem engedik az enyémmel való elektronikus összekapcsolódást. Megszámoltam, március óta majdnem ötezerszer leselkedett nálam a hazai és világ titkosszolgálata. Ugyanakkor viszont, a számtalan hazai látogatón kívül, ötvenhárom ország magyarjai voltak már kíváncsiak a honlapon olvashatókra. S, hogy hányan másolták le cikkeinket, s hány helyre jutottak még el a bűnszövetkezet rabló tevékenységét bemutató írásunk, kideríthetetlen.Ez az igazi szamizdat, politikai pártoktól függetlenül működtetve. A honlap és a Magyar Világ is. Egyetlen „függésünk” van, a hazaszeretet.
Végül csak annyit, mindenféle pártok közötti torzsalkodás nem más, mint színlelés, kábítás, a nemzet becsapása. A hatalmas csatazaj közepette a politikai „elit” kézen fogva üzletel a fejünk fölött, a hátunk mögött.
Mondhatnánk azt is: háborút színlelve, a Haza kifosztása zavartalanul folytatódik.