Akasztás futószalagon

Hornyák Tibor, a Rabparlament elnöke: soha ne feledjük, mi történt 1956-ban és utána!

Akasztás futószalagon

Hornyák Tibor, akivel együtt dolgoztunk a rendszerváltás időszakában, sok cikket írt az akkori Reformban. Őt és 32 társát 1959. március 15-én vasárnap, nemzeti ünnepünkön összesen 367 év börtönre ítélték, közülük tízen kötelet kaptak, hetet ki is végeztek. (Hornyák Tibor 12 évet kapott, abból hatot ült le.) A mostani március 15-én rájuk is emlékezünk, méghozzá Hornyák Tibor Reform-beli írásaival. Cikkeit a forradalom ritkán, vagy sohasem látott fotóival illusztráltunk. (t.p.)

Biszku: Több fizikai megsemmisítést!

Kádár János 1957. december 10-én az MSZMP politikai bizottsága ülésén a Büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről című témához kapcsolódva azt mondta: “1956 novemberében még 1600 fasisztát a másvilágra lehetett volna küldeni, januárban – 1957 januárjában – kevésbé...” Ugyanezen a testületi ülésen felszólalt Biszku Béla belügyminiszter. A legfontosabb részleteket idézzük a jegyzőkönyvből.

Biszku Béla elvtárs:

“Mi Nezvál igazságügy-miniszter elvtárssal kaptunk korábban a Politikai Bizottságtól megbízást a jelentés elkészítésére. Azért merült fel, mert egyrészt túlzsúfoltság van a börtönökben. A másik ok, amiért ezt a jelentést be kell hozni a Politikai Bizottság elé, hogy az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásánál a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma.

Tegnap tartottunk együttes megbeszélést erről a kérdésről. A jelentésnek az elkészítése során abban a kérdésben, hogy hol kell, hol lehet csökkenteni a büntetéseknek a számát, teljes egyetértés volt. A mezőgazdaságban, a begyűjtési rendelet végrehajtása során elítélt körülbelül 8000 főnél van lehetőség, valamint a félbeszakított büntetések letöltésénél. Az előterjesztés előkészítése során vita folyt közöttünk, amit tegnap a megbeszélésen Marosán elvtársnál felvetettünk az eddigi ítéletek megítélését illetően. A mi részünkről és személy szerint az én részemről már korábban felmerült, amikor megkaptuk a párttól ezt a munkát, hogy ellenforradalmi bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonását illetően sokkal többet lehetett volna elítélni – erre bizonyos mértékig a pártközvélemény hangulata is utalt, figyelmeztetett bennünket, ezen kívül néhány konkrét ügyben magam is utánanéztem az ítéletek jellegének. Beszéltünk Nezvál és Szénási elvtárssal erről. Meg lehetett állapítani konkrétan: pl. a jászberényi ellenforradalmi szervezkedés vezetőjének elítélésénél és bizonyos értelemben az első írócsoport ítéleténél, valamint a munkástanács elnökségi tagjának a felelősségre vonásánál is sokkal többet lehetett volna adni.

Személyesen ellenőriztem a munkát és magam megállapítottam, hogy vannak olyan ügyek, ahol vizsgálatnál is liberalizmus tapasztalható. A kispesti ellenforradalmi szervezkedők ügyében utasítást adtunk, hogy ezen változtatni kell, és megfelelő módon az ilyen jellegű szervezkedéseket pontosan kell dokumentálni és szigorú ítéletekkket kell javasolni.”

A dokumentumot közreadja:

Hornyák Tibor

“Na, reggel későn kelünk”

Az egykori fogoly emlékezik: így vitték a bitó alá Nagy Imrét

– Sipos János 52 éves munkás vagyok. Az édesapám kovács volt, az édesanyám háztartásbeli.

– Hogyan került az ’56-os eseményekbe?

– 18 éves voltam és már akkor utáltam a vörös diktatúrát. Kilenc barátommal részt vettünk az ellenállásban, egy kisközségben, Szepetneken. Fel voltunk fegyverezve.

– Honnan voltak a fegyverek?

– Volt, aki megőrizte 1945 óta és átadta. Német géppuskát, géppisztolyt és gépkarabélyt.

– Mire használták?

– Semmire. Csak vártunk, hogy jöjjenek az oroszok. De nem jöttek. A csoport tagjai elmentek nyugatra. Én maradtam egyedül. Vállaltam a következményeket.

– Mikor tartóztatták le?

– 1957. október 7-én. Éjszaka 11-kor jöttek értem gépkocsival. Hét pufajkás. Úgy viselkedtek, mint az állatok. Elvittek Nagykanizsára a rendőrségre. Október 27-ig voltam ott. Október 31-én állítottak bíróság elé mint fegyverrejtegetőt, robbanószerekkel visszaélőt. Tíz évet kaptam. Több helyen voltam, majd Budapestre kerültem a Gyűjtőfogházba 1958 februárjában. A börtönben kőműves munkát végeztem. A vesztőhelyet falaztuk.

– Látta a bitófát?

– Láttam. A bitófa egy közönséges oszlop, körülbelül 2 méteres, az alsó és felső végén egy-egy kampó van. Sajnos, láttam akasztást is. Reggeliért mentünk és akkor egy ablakból láttam az egészet. Nem tudom, kik voltak.

– Ki volt a hóhér?

– Bogár néven ismertem.

– Mit tud róla?

– Nagyon keveset. Mindig moslékért járt be a konyhába. Sötét szemüveggel, nehogy felismerjék.

– Kiabálást hallott ott a két hónap alatt?

– Rengeteget. Majdnem minden reggel. “Isten veletek! Kádár János, követni fogsz! A hazáért, a szabadságért, az igazságért!” – ezek voltak a búcsúszavak... Majdnem mindennap volt akasztás. De egy-egy pénteken akár tízet is kivégeztek.

– Milyen volt az őrök magatartása a rabokkal?

– Általában együttérző. De voltak, akik szórakozásként ütöttek. Ez is megszűnt, amikor kivittek külső munkára a kőművesekhez. Építettük a gyűjtőfogház mögé a betonfalat. Segédmunkásként dolgoztam. A gyűjtőfogháznak van egy úgynevezett ipari bejárata, éppúgy, mint a gyárakban. Az ipari bejárat úgy néz ki, hogy van egy főkapu, van még egy kapu, egy ellenőrző állomás. Ennek az állomásnak a falát építettük magasabbra, amikor beállított egy mentőautó. Nyár volt, napsütéses délután, már majdnem a műszak vége. És kit ismertem fel a kocsiban? Nagy Imrét. A mentőautó hordágyán ült. Többen voltak a mentőben. Szóltam a társaimnak: “Nézzétek, itt van Nagy Imre!” Odajöttek és az egyik azt mondta: “Na, reggel későn kelünk.” Azt hiszem, hogy ezt a szólást minden egykori börtönlakó ismeri, aki ott volt a kisfogházban. Mert ha kivégzésre készültek, akkor másnap nem volt korai kelés. A következő reggel 5 óra körül zörögtek a bitófa előtt és valóban nem volt korai ébresztő. Délelőtt 10 óra tájban egy nagy fekete autóban vitték ki őket.

– Halottaskocsiban?

– Igen. Ha valahol az országban élnek még ottani rabok, akik ezen a napon is ott voltak, tanúsíthatják ezt.

H. T.

Bitófát mosott a siralomházban

Tüzérezred-parancsnok volt a házimunkás – Kilenc hónapig bírta

Somogyi Jenő elektroműszerésznek tanult, majd Veres Péter hívó szavára jelentkezett honvédtiszti iskolára. Sikeresen elvégezte a hadiakadémiát, utána hamarosan századosként tüzérezred-parancsnok lett.

– Hol ért ’56?

– Jászberényben voltam a helyőrség parancsnoka. Október 25-én, amikor megalakult a forradalmi bizottság, engem választottak meg az elnökének. A forradalom letiprása után felvetődött a karhatalom, vagyis a pufajkáshad megszervezése. Felszólítottak, hogy legyek a parancsnokuk. Kijelentettem, hogy én katonának esküdtem és nem pribéknek. Erre leváltottak az ezredparancsnoki beosztásból, majd június 28-án letartóztattak. Felszállítottak a Gyűjtőfogházba, három hétig magánzárkában tartottak. Majd egy Blaskovics Ede nevű főhadnagy megkezdte a kihallgatásomat. 1958. február 11-én volt az első fokú, 13-án a másodfokú tárgyalásom, 15-én pedig az ítélethirdetésem: ötévi börtön és lefokozás. Nemsokára elvittek a Gyűjtőbe és beosztottak a kisfogházba házimunkásnak. Amikor átkerültem, ott tudtam meg, hogy itt halálraítéltek vannak. A földszinti cellák tele voltak, az emeletiben a Nagy Imré-sek.

– Megneveznél közülük néhányat?

– Jánosi, Nagy Imre veje, Tildy Zoltán volt köztársasági elnök, Déry Tibor, Háy Gyula írók, Fazekas Gyuri újságíró, Kosáry Domokos akadémikus, Várady vezérőrnagy, Kopácsi Sándor és még sokan mások.

– Mi volt a legnehezebb feladatod?

– A sirató- és az akasztóhelyiség takarítása, s a legszörnyűbb: a bitófák lemosása.

– Hogyan viselkedtek a kivégzésre indulók?

– Amíg ott voltam, a 120 kivégzett között egy sem akadt, aki nyöszörgött vagy sírt volna. “Éljen Magyarország!”, “Éljen a haza!”, “Független, demokratikus Magyarorságért halok meg!” – ezek voltak az utolsó szavak. Engem megdöbbentett, hogy bár mind családos volt, mégsem tőlük búcsúztak, hanem a bajtársaiktól és a hazától.

– Hogy nézett ki a bitófa és hogy történt a kivégzés?

– Ezt meglehetősen részletesen ismerem, mert a kivégzések után minket vittek takarítani a kivégzőhelyiségbe. Ez egy lovardaszerű épület volt, fél tetővel, közvetlenül a kisfogház mellett. Mondanám, hogy a fogház oldalához volt ragasztva, ezt ugyanis utólag építették és Nagy Imre kivégzése után fedték be. A bejáratától balra volt egy apró helyiség, azt hívták siratónak. Volt benne egy lehajtható asztal székkel, meg egy kübli a falhoz láncolva, fapriccs szalmazsákkal. Rácsos ajtaja előtt ült az őr, aki egész éjjel szemmel tartotta a rabot. Az őröket kétóránként váltották. Akit kivégzésre vittek, azt a saját ruhájába öltöztették, lábára posztópapucs került azért, hogy ha a bitón rugdalózik, ne okozzon kárt a cipőivel. A kivégzések általában hajnalban vagy reggel történtek. Volt úgy, hogy 11 óráig is elhúzódtak, ha sok volt a halálraítélt. A bitófa és a bejárat között egy függöny volt. Erre azért volt szükség, mert a törvény előírta, hogy az ügyésznek részt kell venni a kivégzésen. Igen ám, de voltak gyenge idegzetűek, akik nem merték végignézni a kivégzést, ezért elhúzatták a függönyt, ugyanakkor eleget tettek az előírásnak: vagyis részt vettek a kivégzésen.

A kivégzés úgy történt, hogy az elítéltet kihozták, az ügyész felolvasta az iratot, miszerint az Elnöki Tanács a kegyelmi kérvényt elutasította. Még egyszer egyeztették az adatokat, aztán szólt az ügyész, hogy az ítéletvégrehajtó teljesítse kötelességét. Az akasztófa olyan volt, mint egy vasúti talpfa, ennek a tetején volt egy vashorog, az alján egy kis kerék. A halálraítéltet odavitték a bitóhoz, odatettek egy elmozdítható, három lépcsőből álló kis emelvényt, erre felvitték, felkényszerítették az elítéltet, aki háttal állt a bitónak. A hóhér a nyakára tette a kötelet lazán, és erre a horogra kötött egy csomót. Ezalatt a hóhérsegédek a lábát kötözték össze és a kötelet a kiskeréken átvezették. A segédhóhér, amikor elkészült, azt mondta, hogy: hopp! és kirúgta a halálraítélt alól az emelvényt, a keréken lévő kötelet pedig meghúzta. Ezzel az elítéltnek a csigolyája megfeszült, fejét pedig a hóhér elfordította.

– Hogyan bírtad ezt a lelki és testi megterhelést?

– Kilenc hónapig bírtam, ezalatt 120 bajtárstól búcsúztam, s miután felmondták az idegeim a szolgálatot, átvittek a rabkórházba. Ott is találkoztam egy-két érdekes emberrel, többek között Farkas Mihállyal meg a Farkas Vladimirral.

(hornyák)

Megszólalt a 301-es parcella fő-sírásója

Egy-egy reggel hullahegyek várták – Ő karózta ki, hogy melyik sír kit takart – “Egyedül Losonczy Géza sírjának megtalálása volt nagy gond”

– Neve?

– Hangodi Imre.

– Mestersége?

– Az Újköztemető nyugdíjas fősírásója, 1953-tól a 301-es parcella sírásója.

– Hány kivégzettet földelt el ott?

– Ötven gödröt ástam ki, a mélységük csak 80 centiméter volt, mert csak kevés idő állt rendelkezésre a munkához. A gödrök számát előző délután adták meg és másnap délelőtt temettük az aznap kivégzetteket. A holttestek furnirládákban voltak, a testek arccal lefelé, úgy, ahogy a bitóról a ládákba fordították őket. A holttesteket mi hoztuk át a kivégzés helyéről egy kétlovas kocsival, amit furgonnak hívtunk. Mondtam, hogy a gödrök alig 80 centiméter mélyek voltak, kivéve Nagy Imre és társaiét, akiket külön utasításra egészen mélyre kellett elásni.

– Hány halott lehet a 301-esben?

– Legalább ezer. A 15-ik sorig az ’56 előtt kivégzettek fekszenek, s tudni kell, hogy 1953-tól 1977-78-ig minden akasztott embert ide temettünk. A temető temetési átlaga 1956-ig napi 40-50 volt, ez október 23-a után több százra emelkedett. Egy-egy reggel valóságos hullahegyek vártak. Mielőtt ládába tettük őket, igyekeztünk megállapítani a személyazonosságukat, ha igazolványt nem találtunk, akkor a külsejét és a ruházatát rögzítettük írásban. Ezeket a 18-as és a 233-as parcellába temettük el. Egy kocsira 8-10 ládát raktunk fel és egész nap forogtunk velük. Volt olyan temetés is, amelyen részt vettek a hozzátartozók és pap temetett. A kivégzettek temetésén mindig voltak leskelődők: hátha megtudják, köztük van-e az ő hozzátartozójuk.

– Igaz, hogy 1990-ben, Nagy Imre újratemetése előtt ön mutatta meg, melyik sír kit takar?

– Ekkor újra behívtak munkára, hogy karózzam ki az ’56 utáni sírokat, mert csak én voltam azok ismerője. Egyedül Losonczy Géza megtalálása okozott gondot.

Hornyák Tibor

Doktor a csatornában

Bizalomért börtön, s még szerencse – Társait az Ipolyba lőtték

Jóeszű és keménykötésű parasztgyerek volt Magos Béla. Tanulását a háború szakította meg, de ott is helytállt, ahol “a szikla is égett”. Zászlósként a vereckei erőd egyik szakaszparancsnokaként sebesült meg súlyosan, amikor Szolyvánál a Latorca partján védekező hatszáz hegyi vadászból csak kétszázan maradtak meg. Aztán utóvédben a 2. egyetemi rohamzászlóalj parancsoka volt. A diplomát csak ezután szerezhette meg: 1948-ban avatták a jogtudományok doktorává. Közben határrendőr-kapitányként szolgált, mígnem 1949-ben kitették, mert nem lépett be “a párt”-ba. Így lett jogtanácsos a salgótarjáni acélárugyárban.

1956. október 26-án üzentek érte, menjen be a gyárba. Megválasztották munkástanács-elnöknek. Nemzeti bizottságot, majd megyei munkástanácsot is alakítottak. Létrehoztak rendfenntartásra egy fegyveres szakaszt is, amelynek parancsnokává őt, helyetteseivé pedig Haday Rudolfot és Hargitay Lajost választották.

– Hogy ért benneteket a szovjet megszállás, a statárium?

– Akit fegyverrel értek, azonnal statárium elé került. Mede Lajos és társai így “úszták meg” 10-12 éves ítélettel.

– Utána kezdődött a kommunista hisztéria, a pufajkás bosszú?

– Két helyettesemet, Hadayt és Hargitayt december 11-étől 13-áig a salgótarjáni főkapitányság pincéjében valósággal rituális kegyetlenséggel kínozták agyon. Aztán Andó István, a városi pártbizottság tagja, Mrázik János karhatalmista vezér és Pribelli az Ipoly partján sorozattal megölte, majd a folyóba dobta őket. Tetemüket cseh hatósági emberek fogták ki, s telefonáltak is Pestre, hogy “a fasiszta ellenforradalmárok által meggyilkolt kommunista tetemeket” találtak. A hullákat Balassagyarmatra vitték boncolásra. Akiket e véres bosszú elkerült, még “szerencséseknek” mondhatták magukat. Igaz, tizenöt társammal éppen csak bepillanthattunk a 32 oldalas vádiratba, ami az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés kezdeményezéséről és vezetéséről “regélt”. De a hangulatkeltés ellenére sem lehetett kihozni súlyosabb ítéletet 6 évnél. Meg sem fellebbeztem. A többiek kevesebbet kaptak. Az ’59-es amnesztia kiengedett bennünket.

– Mit tehetett ezután egy politikai elítélt jogászdoktor?

– Hozzáláttam húszéves csatornatisztító munkámhoz. Azért vállaltam, mert ezt a segédmunkát fizették legjobban. No meg doktorátusommal gyorsabban tudtam megszámolni a fekete patkányokat. Végül ismét jogtanácsos lehettem a Csepel Autógyárban, míg nyugdíjba nem mentem.

– És ma, visszapillantva?

– Tibor, én nem ilyen lovat akartam.

H. T.

AZ 1956-OS FORRADALOMÉRT KIVÉGZETTEK NÉVSORA

Név: Kivégezték:

Alapi László 1957. április 23.

Andi József 1958. március 6.

Angyal István 1958. december 1.

Ábrahám József 1958. június 11.

Ács Lajos 1959. szeptember 8.

Aradi József 1959. június 25.

Babér István 1958. szeptember 10.

Bajusz Ferenc József 1957. március 21.

Balogh Tamás 1958. március 4.

Boda Sándor 1957. június 1.

Babolcsai István 1958. március 6.

Balla Pál 1957. október 25.

Balogh László 1958. április 22.

Balázs Géza 1957. július 20.

Barabás Tibor 1959. október 28.

Bartha Béla 1957. június 25.

Bán Róbert 1957. november 29.

Bárány János 1959. február 18.

Békési Béla 1958. április 22.

Bobek Károly 1957. május 16.

Bognár Ottó 1958. március 14.

Bokor János 1958. november 6.

Bosnyák Gábor 1958. április 24.

Brusznyai Árpád dr. 1958. január 9.

Burgermeiszter József 1958. november 28.

Bódis János 1958. április 10.

Czakó András 1959. május 22.

Csizmadia Ferenc 1958. november 12.

ifj. Czermann Lajos 1959. március 28.

Czédli István 1958. augusztus 9.

Cziffrik Lajos 1958. január 15.

Czimmer Tibor 1957. november 29.

Csányi Sándor 1959. október 28.

ifj. Császár József 1957. április 12.

Csehi Károly 1959. július 30.

Csermák János 1959. október 28.

Csika Lajos 1958. május 10.

Dederi Gábor 1958. szeptember 2.

Dobi Károly 1959. december 22.

Doczi Dénes 1958. október 7.

Dudás József 1957. január 19.

Ekrem Kemál 1957. október 29.

Ézer Antal 1957. február 21.

Fekete Sándor 1958. április 11.

Farkas Imre 1958. február 28.

Farkas Mihály 1957. február 1.

Fáncsik György 1960. január 3.

Fáy Ferenc dr. 1958. március 14.

Fejes József Tibor 1959. április 9.

Folly Gábor 1957. május 14.

Fenyvesi Miklós 1959. március 28.

Franyó Ferenc 1958. február 20.

Földes Gábor 1958. január 15.

Földesi Tibor 1958. január 31.

Futó János 1959. október 28.

Gergely József 1957. május 31.

Galgóczi Zoltán 1958. november 28.

Galamszegi Alfréd 1959. február 3.

Gábor László 1959. szeptember 23.

Gábor Péter 1958. június 17.

Geczkó István 1957. május 6.

Gerley József 1958. április 22.

Gáczi József 1958. november 16.

Gémes József 1959. július 30.

Géber Miklós 1957. szeptember 14.

ifj. Gész István 1957. május 3.

Gimes Miklós 1958. június 16.

Gábor Ferenc 1956. december 21.

Gombos László 1959. október 10.

Goór László 1957. szeptember 20.

Göncz Ferenc 1957. június 26.

Groszmann Frigyes 1959. október 28.

Gulyás Lajos 1957. november 30.

Gyöngyösi Miklós 1957. június 26.

Hajnal Sándor 1959. július 21.

Horváth Gyula 1957. szeptember 20.

Hangodi István 1957. december 31.

Harazin János 1957. augusztus 31.

Harmincz István 1957. október 25.

Hámori István 1961. augusztus 26.

Horváth Tibor 1959. március 4.

Illésy Gábor 1957. október 10.

Illyés László 1958. május 14.

Ivicz György 1959. február 18.

Iván Kovács László 1957. december 30.

Józsa György 1957. április 12.

Kanyó Bertalan 1959. április 29.

Katona Sándor 1957. február 12.

Katona István 1957. október 17.

Krausz Gyula 1959. október 28.

Kálmán Dezső 1958. november 15.

Kicska János 1958. november 15.

Kiss Antal 1957. december 31.

Kiss István 1958. október 16.

Kiss Sándor 1957. szeptember 4.

Klenovszky István 1958. október 4.

Kocsis Sándor 1957. szeptember 4.

Kokics Béla 1958. május 8.

Kolompár Mátyás 1957. október 7.

Kolonics János 1959. május 6.

Kolozsi István 1958. október 22.

Komjáti Ferenc 1957. július 20.

Kondorosi Imre 1959. október 28.

Korsós József 1958. augusztus 9.

Kósa Ferenc 1958. június 25.

Kósa Pál 1959. augusztus 5.

Koszterna Gyula 1959. július 30.

Kóté-Sörös József 1959. február 26.

Kovács Dezső 1958. október 7.

Kovács Ferenc 1957. június 26.

Kovács Imre János 1958. október 7.

Kovács István 1957. október 31.

Kovács József 1958. október 6.

Kovács Lajos 1961. augusztus 26.

Kuti István 1959. július 7.

Lakatos Péter 1956. december 23.

Lassú István 1957. augusztus 3.

Lendvai Máté Gyula 1957. október 15.

Lachky Albert 1958. november 28.

Lakos János 1957. október 25.

Laurinyetcz András 1957. november 29.

Léderer Jenő Tibor 1957. február 15.

Lénárd Ottó 1958. január 28.

Lukács László 1959. január 13.

Makó K. László dr. 1959. július 25.

Matyeinszki István 1958. május 8.

Márász Sándor 1958. február 26.

Molnár László 1958. február 20.

Magori Mária 1959. október 28.

Magyar János 1958. november 15.

Magyar Zoltán 1958. október 22.

Major Ernő 1958. március 6.

Maléter Pál 1958. június 16.

Mecséri János 1958. november 15.

Mayer Antal 1958. január 14.

Merényi Ernő 1957. október 31.

Micsinai István 1957. április 18.

Molnár Imre 1957. november 3.

Molnár Károly 1958. július 5.

Molnár Sándor 1958. március 6.

Nagy András 1958. június 11.

Nagy Imre 1958. június 16.

Nagy József 1958. február 28.

Nagy József 1958. november 28.

Nagy József 1959. február 18.

Nagy József 1959. április 23.

Nagy Lajos 1957. október 1.

Nagy Zoltán 1957. július 20.

Németh József 1959. október 28.

Nagy Lajos 1957. január 19.

Németh József 1957. február 5.

Nickelsburg László 1961. augusztus 26.

Oláh Miklós 1957. április 11.

Onestyák László 1958. november 22.

Osváth Károly 1959. május 14.

Palotás József 1958. március 14.

Panzer Gyula Ferenc 1958. október 25.

Patyi István 1957. október 10.

Pálházi Ferenc 1957. május 10.

Pálinkás Antal 1957. december 10.

Pekó István 1957. október 10.

Petrus József 1958. március 5.

Péch Géza 1958. április 22.

Pércsi Lajos 1958. május 10.

Pintér József 1957. január 16.

Pente Béla 1958. július 30.

Peterdi Sándor 1957. augusztus 17.

Preisz Zoltán 1957. május 10.

Preszmajer Ágoston 1957. november 7.

Rajki Márton dr. 1959. július 30.

Renner Péter 1958. február 5.

Rémiás Pál 1958. november 15.

ifj. Rizmajer József 1957. augusztus 31.

Romvári József 1957. június 13.

Rusznyák László 1957. november 29.

Schiff János 1957 április 25.

Sikó Dezső 1957. július 20.

Simon Géza 1957. szeptember 4.

Szabó Sz. István 1958. május 24.

Silye Sámuel 1959. november 21.

Simon Gábor 1958. november 28.

Sipos Zsigmond 1957. augusztus 15.

Somlyói N. Sándor 1959. július 30.

Sonlai István 1957. április 27.

Somogyi Tibor 1958. március 6.

Sörös Imre 1958. február 5.

Spannberger György 1957. november 8.

Steiner Lajos 1958. augusztus 5.

Szabó István 1957. június 27.

Szabó János 1957. január 19.

Szabó János 1960. március 2.

Dr. Szabó Károly 1959. január 14.

Szabó Lajos 1959. február 18.

Szabó Pál 1958. november 15.

Szász Zoltán 1957. július 20.

Szántó Alajos 1958. november 11.

Szedeli János 1957. január 19.

Szegedi Flórián 1958. szeptember 3.

Szelepcsényi István 1959. szeptember 8.

Szendi Dezső 1958. november 15.

Szente István 1958. december 23.

id. Szente Károly 1958. december 23.

Szilágyi József dr. 1958. április 24.

Szijj János 1958. április 18.

Szilágyi László 1957. február 21.

Szirmai Ottó 1959. január 22.

Szívós Géza 1957. január 3.

Szivák István 1959. október 28.

Szötsey István 1957. november 21.

Szmrek Benjamin 1957. szeptember 5.

Szobonya Zoltán dr. 1958. szeptember 29.

Takács Kálmán 1958. november 6.

Takács Ferenc 1957. január 30.

Tihanyi Árpád 1957. december 31.

Tomasovszki András 1958. május 6.

Toracz Sándor 1958. szeptember 3.

Tóth György 1957. szeptember 3.

Tóth József 1959. február 26.

G. Tóth László 1957. július 20.

Tóth Tibor 1959. december 22.

Tóth László 1958. augusztus 30.

Török István 1957. október 4.

Törzsek Géza 1958. május 20.

Tumbász Ákos 1958. február 18.

Tutsch József 1959. szeptember 24.

Újvári József 1958. június 25.

C. Varga István 1957. január 16.

Vajgel Mihály 1961. december 19.

Vass Lajos 1958. november 28.

Veréb László 1959. október 6.

Viskovics János 1958. november 12.

Weintráger László 1958. január 15.

Zódor János 1958. október 24.

Zrinyi János 1958. március 14.

Zsendovics László 1958. december 23.

Zsigmond Imre 1957. január 31.

Zsigmond László 1958. február 5.

KIVÉGZÉS FUTÓSZALAGON NEMZETIRTÁS

Tíz olyan ’56-os mártír, akiket lőszer- és fegyverrejtegetésért néhány hét leforgása alatt “futószalagon küldött bitóra a ,,pufajkások kegye”, akiknek átlagéletkoruk 35 év volt.

Cselekményük a nemzetközi jogfelfogás szerint kihágásnak minősül.

1./ Bartók János 1957. február 12.

2./ Batonai István 1957. február 5.

3./ Bencsik József 1957. április 5.

4./ Balatoni László 1957. február 5.

5./ Herceg József 1957. október 4.

6./ Horváth István 1957. január 26.

7./ Hullár Gábor 1957. február 7.

8./ Pólya F. Sándor 1957. április 8.

9./ Bóna Zsigmond 1957. február 12.

10./ Varga József 1957. február 22.

NŐK A BITÓN

Nyolc olyan ’56-os mártír, akinek átlagéletkora 32 év volt, s akiket hosszú ideig tartó siralomházi megkínoztatás után küldött bitóra a “vérbírák kegye”.

Angyal Józsefné –

–Riedl Valéria 1957. július 21.

Bakos Gyuláné

– Salabert Erzsébet 1957. augusztus 9.

Csontos Elekné

– Kenderesi Mária 1957. június 19.

Führer Istvánné

– Csira Erzsébet 1957. június 26.

Havrilla Béláné

– Sticker Katalin 1959. február 6.

Mány Erzsébet 1957. február 2.

Monori Istvánné

– Marton Mária 1958. április 18.

Tóth Ilona Gizella 1957. június 28.

A biszku félék mikor lógnak, csak ha a nép végzi az elszámoltatást , a Fidestes rablók mikor kerülnek ki a politikából.Vakoltok a vakolókkal elégvolt a szabadkőművesekből ne itt gyilkoljatok, nem kell több baráti tűz.