| Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései
| ||||||||||||
Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései II. rész
9. A zsidóság elhatalmasodása a francia forradalom után.
A francia forradalomnak a világ egyetlen népe látta igazi hasznát: a zsidóság. Míg Európa keresztényei egymást mészárolták s a hosszú háborúk alatt alaposan elszegényedtek, addig a zsidóság oly eredményeket ért el, amelyekről soha azelőtt álmodni sem mert volna.
Az első volt az, hogy a francia nemzetgyűlés 1791-ben a zsidóságot emancipálta. A jég meg volt törve.
A második az volt, hogy a forradalmat követő háborúk alatt a zsidóság a hadiszállítások révén rengeteg vagyonra tett szert. Rothschildék tudvalevőleg a waterloo-i ütközet kimenetelére spekulálva alapították meg házuk későbbi hatalmát és tekintélyét.
De mindez nem lett volna nagy baj. Sokkal veszedelmesebbek voltak azok a hamis jelszavak, amelyeket épp a francia forradalom hozott forgalomba s amelyek a keresztény Európa népeinek nyugalmát és társadalmi békéjét végképp aláásták. E jelszavak a szabadság, testvériség és egyenlőség forradalmi igéi. Európa népei sohasem fogták fel e jelszavak igazi értelmét, hanem a szabadság örve alatt egyre-másra lázadoztak, az egyenlőség jelszava alatt a tekintély elvét dobták sutba s a testvériség nevében a különböző társadalmi rétegek a legvadabb osztályharcokat indították meg egymás ellen. A francia forradalom jelszavai a társadalom belső egyensúlyát megingatták, a nemzetek békés fejlődésének lehetőségét meghiúsították s a közéletet undok csatatérré változtatták, amelyen képmutató akarnokok, nagyhangú demagógok és hitvány üzérek vívtak egymás ellen élet-halálharcot. De a francia forradalom révén diadalmas demokrácia mellett nem is lehetett másképp. Mert ugyan mi is a népfelség elve a gyakorlatban? Tömeguralom. A tömeget azonban nem a józan ész, hanem a szenvedélyek kormányozzák; következőleg annak, aki a tömegre hatni akar, aki a tömeget magával akarja ragadni, hogy azután uralkodhassék rajta, fel kell korbácsolnia szenvedélyeit, gyűlölködést, elkeseredést kell keltenie szívében, hogy a tömeg kolomposnak ismerje el és jóban-rosszban utána igazodjék. E szerephez azonban nagy adag lelkiismeretlenségre, hazug lelkületre és számító furfangra van szükség; mivel pedig az ilyen szerepre becsületes ember nem vállalkozhatik, nagyon természetes, hogy a politikai élet színterén előbb-utóbb nem maradt más, mint csupa nagyhangú demagóg, veszekedő krakéler, lelkiismeretlen stréber, akiknek csak gonoszsága múlta felül tudatlanságukat. Régente az abszolút monarchiák zsarnokságát szidták: ám kitűnt, hogy a demokrata-oligarchiák basáskodása látszólag szelídebb, de a végcél, a sápolás tekintetében sokkal kegyetlenebb és következetesebb. Régente egy-egy miniszterről rebesgette a fáma, hogy tolvaj, mert az államot meglopja: a demokrácia világában a parlamentek többsége csirkefogókból, gazemberekből és kalandor iparlovagokból rekrutálódik, akik mind a közvagyonból akarnak meggazdagodni és sokkal merészebben űzik az intézményes lopás mesterségét, mint a sokat gyalázott abszolutizmus hivatalnokai.
Míg a keresztény Európa népeit a világszerte elharapódzó közéleti korrupció teljesen tönkretette, addig a zsidóság épp ebben a fertőben találta meg a korlátlan érvényesülés lehetőségét. Mert a testvériség forradalmi jelszavát hangoztatva kivívta, hogy 1848 után Európa-szerte emancipálták. A szabadság nevében megszerezte a korlátlan privilégiumot az európai gojok kizsákmányolására s az egyenlőség nevében úgy gazdasági, mint politikai tekintetben egyenesen a nyakukra ült és elhatalmasodott. Mert hiszen a zsidóság pszichéjét a gojokéval összehasonlítva, az a bizonyos egyenlőség úgy festett, mint ha görénynek szabad bejárást biztosítanak a tyúkólba, mert hiszen az is állat... A zsidóság továbbá mestere a tömegszuggesztiónak s e képessége révén nem volt nehéz a tömegek vezetését kisajátítania és elhatalmasodnia.
10. A zsidóság elhatalmasodásának eszközei.
A liberalizmus érája összeesik a nagy természettudományos felfedezések idejével. A gőzgép, gőzhajó, az elektromotor s a benzinmotorok feltalálása a gazdasági életet teljesen kiforgatták régi, kezdetleges mivoltából. Hatalmas vállalatok létesültek abból a célból, hogy a természettudomány vívmányait ipari téren kamatoztassák; az európai fővárosokban bankok keletkeztek, amelyek az ilyen ipari vállalatok pénzügyi részét bonyolították le, vagy ahogy mondani szoktuk, finanszírozták. Egyszóval beköszöntött a kapitalizmus ideje, mert hiszen minden vállalatnak előfeltétele a hozzávaló tőke volt, amely nélkül a legfényesebb tudományos felfedezés is meddő maradt.
A zsidóság menten felismerte az idők jeleit. Már a francia forradalom előtt legtöbb forgótőkéje neki volt és így leginkább volt módjában a tudomány vívmányait pénzügyi szempontból értékesíteni. A zsidó bankárok nagyvállalatokba fektetik pénzüket, a nagyvállalatok jövedelmei viszont a bankok hatalmát növelik, úgyhogy a zsidó pénzember csakhamar mindenhatóvá lesz.
Senki sem tagadja, hogy a kapitalizmus a maga befektetéseivel és nagyszabású vállalataival egy ideig az emberiségnek óriási szolgálatokat tett. Hiszen tény, hogy az ipari gépek korszakában Európa népessége az előző korokéhoz képest óriási arányokban emelkedett. Tény azonban az is, hogy a kapitalista üzleti morálnak az az alaptétele, mely szerint a pénz a termelő javak közé tartozik, hamis, erkölcstelen s előbb-utóbb a kapitalizmus bukását idézi elő. A keresztény erkölcstan alapvető tana az, hogy senkinek sem szabad másnak vagyonából, avagy keresményéből illetéktelen hasznot húznia. Ebből az elvből kifolyólag a régi kereszténység a lucrum cessans, damnum emergens s a periculum pecuniae amittendae (a haszon elmaradásának, a felmerülő károknak s a tőke veszélyeztetésének) eseteit kivéve, a kamatszedést szigorúan kárhoztatta. Ez volt általában az összes ókori földműves-népek felfogása is az uzsorát illetőleg. A zsidóság ezzel szemben a már a régi babyloniai akkad szemiták által képviselt álláspontra helyezkedett, amely a pénzt automatikusan szaporodó termelő holminak tekinti és így a többé-kevésbé korlátlan kamatszedés jogosultságát hirdeti.
E felfogás üzleti horderejét nem csupán a magánélet sínyli meg, amely számtalan esetben az uzsorának esik áldozatul, hanem különösen az állami élet, amely ha egyszer adósságokba keveredett, hitelezőinek örök rabságába esik s ebben a rabságban teljesen elsorvad, mert az állami élet összes erőforrásai az állami adósságok kamatainak fizetésére fordíttatnak s a legszükségesebb közérdekek kielégítésétől elvonatnak.
Ezekután természetesnek fogjuk találni a zsidó nagypénzeseknek azt a törekvését, hogy Európa népeit céltalan költekezésbe és a velejáró adósságcsinálásba ugratva, állami életük erőforrásait saját feneketlen safe-jeikbe csurogtassák. E cél elérése végett a zsidóság a szabadkőműves páholyokba tódult, ahol a goj-társadalom legfőbb vezetőivel testvéri kontaktusba lépett, őket tervei támogatásának megnyerte és esetleges ellenállásukat leszerelte. Abban az államban, amelynek miniszterei szabadkőművesek, csak az történhetik, amit a testvérek, főleg a zsidók, a páholyokban kifőznek. Tudvalevő dolog azonban, hogy állami adósságok csinálására legjobb alkalom a háború, amely nemcsak a zsidó hadseregszállítókat hizlalja fel, hanem a zsidó milliomosok hatalmát is óriási arányokban öregbíti, mert amíg az állam a busás kamatokra felvett adósságok kamatait fizeti, a hitelezők rabszolgája marad; mivel pedig rendes körülmények között adósságait kifizetni nem képes és régi adósságait újakkal tetézi, egyre jobban és jobban hitelezőinek hatalmába kerül, akik nem csupán az adósságcsináló,. könnyelmű nemzedéket szipolyozzák, hanem még annak fiait és unokáit is.
Ha az emberiségnek józan és természetes esze volna, a nagybankosok zsarolási kísérletei aligha járnának eredménnyel. Azonban a modern technika megoldotta azt a kérdést is, hogyan lehet a tömegeket úgy szuggerálni, hogy mindenkor azt tegyék, ami saját jól felfogott érdekeikkel homlokegyenest ellenkezik. A szuggesztió tömegeszköze a sajtó. Az a nép, amelyről Izaiás, legnagyobb prófétája azt írta: Jaj nektek, akik a rosszat jónak s a jót rossznak nevezitek, a sötétséget világosságnak s a világosságot sötétségnek, a keserűt édesnek s az édest keserűnek adjátok ki, ellentétbe jutott volna önnön múltjával, ha a sajtó szuggesztív hatását fel nem ismeri és saját céljaira fel nem használja. A zsidó sajtó tényleg hűen követte őseinek a próféta által kárhoztatott elveit: csúffá tette az erényt és felmagasztalta a bűnt; kifigurázta a gojok vallását, hazaszeretetét, gúnyt űzött a hitvesi hűségből, a családi élet szentségéből, ugyanakkor pedig tele torokkal hirdette a vallástalanság, nemzetköziség és erkölcstelenség kultuszát. A zsidó sajtó a spanyol bikaviadalok torreádorának szerepét játszotta: a gojokat egyre izgatta, ingerelte, nem engedte lélegzethez jutni és addig fárasztotta, míg végre azt hitte: itt a pillanat, amikor a goj-bikát le lehet szúrni és húsát meg lehet sütni.
Tény az, hogy a zsidóság száz éven belül összes számottevő ellenfeleit leszerelte: az uralkodók jogait a demokrácia nevében megnyirbálta és maradványaikat illuzóriusokká tette, a régi nemességet koldusbotra juttatta, az egyház vagyonát elkoboztatta s az antiszemitákat elhallgattatta. Maradt egyetlen számottevő ellenfele: a városi munkások éhes, elégedetlen tömege, akiket kielégíteni nem akart, mert az sokba került volna, leszerelni pedig nem tudott, mert ahhoz elég hatalma nem volt. Mit csinált tehát? Élükre állt és megszervezte őket --- ,,in usum delphini" ---, önmagának. És csodák csodája: a goj munkások sötét agyvelejében jó sokáig még a kétely halvány sugara sem derengett zsidó sereghajtóik szándékainak őszinteségét illetőleg. Nem vették észre, hogy a kapitalista munkaadóik a szakszervezetek élén álló hamis prófétákkal összejátszanak és jogos elégületlenségüket oly ügyesen csapolják le, hogy nyomorúságuk igazi okozói biztonságban maradhatnak a mob haragja elől. Mikor szidta a ,,Népszava" a zsidókat? Nekirugaszkodott mindennek széles e világon; szapulta az ezerholdas gazembereket, a csuhásokat, a hivatalnokokat, de következetesen hallgatott az általános nyomorúság főokáról, a zsidóság üzelmeiről.
A múlt század vége felé a gojok világszerte úgy meg voltak puhítva, hogy a zsidóság azt tehette velük, amit csak akart. Akadtak ugyan már a múlt század közepe felé egyes messzelátó gojok, akik bizonyos rendszert sejtettek a zsidóság törekvéseiben, azonban az ilyen próféták intő figyelmeztetése a pusztába kiáltó szava volt, amelyet a sajtó útján megtévesztett közvélemény nem volt hajlandó komolyan venni. A múlt század ötvenes éveiben Goedsche, a Kreuzzeitung szerkesztője, Redcliffe álnév alatt közzétett regényeiben kezdte feszegetni a zsidóság világuralomra való törekvését. Pedig akkortájt a közép- és nyugat-európai zsidók még az asszimiláció maszkjában folytatták üzelmeiket és ugyancsak óvakodtak elárulni igazi szándékaikat.
11. A cionizmus.
A múlt század vége felé a zsidóság immár oly erősnek és hatalmasnak érezte magát, hogy az asszimiláció álarcát letéve, igazi mivoltában mutatkozhatott be a világnak. 1896-ban jelent meg Theodor Herzl ,,Der Judenstaat" c. műve, melynek szerzője kereken megmondta, hogy a zsidók asszimilációs törekvéseinek zsidó nemzeti szempontból jó vége nem lehet, mert a zsidóság nemzeti felbomlását fogja eredményezni. A zsidóságnak tehát más célja nem lehet, mint a világ más népeinek: nemzeti életet élni a maga módja szerint. Mivel azonban nemzeti élet állami élet nélkül el nem képzelhető, nincs más hátra, mint a Föld valamely pontján nemzetközi oltalom alatt zsidó államot teremteni, amelynek területén a zsidóság a maga nemzeti szervezetét kiépítené. E célra szükség volna egy ,,zsidó társaság" (Society of Jews) s egy ,,zsidó társulat" (Jewish Company) alapítására olyképpen, hogy az előbbi a zsidó kivándorlás művét tudományosan megalapozná s a zsidó népet a nemzetek areopágja előtt képviselné, az utóbbi pedig megfelelő helyi szervezetek közvetítésével a zsidóknak új hazájukba való kivándorlását gyakorlatilag megvalósítaná. Az új haza természetesen nem volna más, mint Palesztina, amelyhez a zsidóságot egész történeti múltja köti. Herzl könyvének hatása korszakot alkotó volt. Cionistáknak nevezett párthívei már a rákövetkező évben (1897.) Basel városában kongresszust tartottak és törekvéseik gyakorlati célját a következő pontokba foglalták:
,,1. A cionizmus célja közjogilag biztosított otthont szerezni a zsidóság részére Palesztinában.
2. E cél elérését a következő eszközök fogják szolgálni: a) Palesztina céltudatos betelepítése zsidó földművesekkel, iparosokkal és kézművesekkel, b) a zsidóság csoportosítása és egyesítése alkalmas helyi és általános intézmények keretében az egyes országok törvényei szerint, c) a zsidó nemzeti és egyéni öntudat ápolása, d) azon általános előkészítő lépések megtevése az egyes kormányok beleegyezésének kieszközlésére, amelyek a cionizmus céljaira szükségeseknek fognak mutatkozni."
Utána megalkották a cionizmus szervezetét, alapítottak többrendbeli pénzintézetet a Sz. Föld gyarmatosítása végett és utóbb komoly munkához láttak. A cionista mozgalom gyakorlati eredménye a világháború kitöréséig az volt, hogy a Sz. Földön mintegy 30 földműves-telep keletkezett, bennük 10---12 ezer zsidó földművessel, akik kertészkedéssel, főleg olaj- és narancstermeléssel, szőlőműveléssel és búzatermeléssel foglalkoztak. A telepek gazdasági helyzete a világháború kitöréséig átlag kedvezőnek volt mondható; a világháború idején a telepesek exportképesek nem lévén, azonfelül antant-barát érzelmeik miatt sok üldöztetésnek kitéve, helyenkint tönkrementek és visszavándorlásra fanyalodtak. Magától értetődik, hogy jelenleg Sir Samuel Herbert zsidó kormányzósága alatt jogos panaszra aligha van okuk.
Már e rövid áttekintés is arról győz meg minket, hogy a cionizmus gyakorlati eredménye a zsidóság pénzügyi túlhatalmához képest feltűnően csekély, legalább is a világháború kitöréséig az volt, noha a cionisták az ő programjuk teljesülésétől várták a zsidókérdés végleges megoldását. Álljunk meg e pontnál egy pillanatra és jegyezzük le a következő adatokat: Palesztina területe kb. 30,000 km. Ebből lakatlan sivatag és víz (Holt-tenger, Genezareti tó), félsivatag (földművelésre kevéssé alkalmas, sziklás terület) és csak kiadósan művelhető termőföld. Palesztina mai lakossága kb. 700,000 ember, ebből mintegy 100,000 zsidó. Egy km-re 100 lakost számítva, a Szentföld mintegy 3.000,000 lelket fogadhatna be; ilyenformán a már meglévő lakosság leszámításával Palesztina területén kb. harmadfél millió zsidó kaphatna helyet. Ha mármost figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a keleti ,,pogromállamok" (Orosz- és Lengyelország, Románia) zsidósága legkevesebb 8 millió lelket számlál és ennek a keleti zsidóságnak javarésze a szó szoros értelmében földhözragadt proletár, menten be fogjuk látni, hogy ha ennek az óriási tömegnek egy negyede Palesztinába telepedik, ezzel még egy lépéssel sem jutottunk közelebb a zsidókérdés megoldásához. Aki a Szent Földet csak némileg ismeri, igazat ad nekünk. De akkor menten felmerül a fogas kérdés: elképzelhető-e, hogy a cionisták maguk a való helyzettel tisztában nem lettek volna? Mindenesetre roppantul feltűnő tény, hogy a közkézen forgó cionista irodalom erre az alapvető kérdésre sohasem tér ki, de azért konokul hangoztatja, hogy a cionizmus a zsidókérdést meg fogja oldani véglegesen, maradék nélkül.
Nyilvánvaló tehát, hogy a cionista programnak nem az a része fontos, amely a zsidóság közjogilag biztosítandó otthonáról beszél, hanem a 2. pont b) és c) szakasza, amely a cionista mozgalom mellékcélja gyanánt a zsidóság szervezését nevezi meg. Ha ez így van, akkor Palesztinának zsidókkal való betelepítése nem más, mint porhintés a gojok szemébe azzal a célzattal, hogy a cionizmus igazi céljait leplezze.
12. A cionista szabadkőművesség.
Aki a cionista mozgalmak történetét figyelemmel kísérte, legott sejtette, hogy a mozgalom igazi célja a bevallott program keretein kívül mozog. Csakhogy erről hosszú ideig biztos értesülése senkinek sem volt. 1919 nyarán az ,,Auf Vorposten Verlag" kiadásában megjelent Die Geheimnisse der Weisen von Zion (,,Sion bölcseinek titkai") c. munka, amelynek szerzője magát Gottfried zur Beek-nek nevezi. E mű végre némi világosságot derített nemcsak a cionista mozgalom céljaira, hanem egyszersmind a zsidóság világuralmi törekvéseire is. E mű közzétételének története oly szoros összefüggésben van tárgyunkkal, hogy azt hallgatással mellőznünk lehetetlen.
Mint előbb említettük, Herzl könyvének hatása alatt a cionisták 1897 augusztus havában Baselben gyülekeztek, hogy ott programjukat megadják és szervezeteiket kiépítsék. Mivel Herzl könyvében erősen szocialista ízű kiszólások is foglaltattak, az akkori orosz kormány élt az indokolt gyanúpörrel, hogy a cionisták nyíltan bevallott céljai mellett más tervek is motoszkálnak a kongresszuson résztvevő izraeliták koponyáiban, s azért egyik hivatalnokát megbízta, hogy a Baselben gyülekező zsidóság igazi szándékait és titkos céljait puhatolja ki. A hivatalnok a helyszínén csakhamar megállapította, hogy a baseli kongresszus parádés, nyílt üléseivel párhuzamosan zsidó szabadkőművesek titkos zárt üléseket is tartanak (alkalmasint a Benéth berîth, ,,a szövetség fiai" című zsidó-szabadkőműves szervezet tagjai) s ott szorgalmasan ,,vakolnak". Ezeket megtudva, a kongresszus egyik résztvevőjét, aki egyben a szabadkőműves szervezet tagja is volt, megvesztegette. A lepénzelt páholytestvér a kongresszus befejeztével utasítást kapott, hogy a kongresszussal egyidőben tartott szabadkőműves titkos ülések jegyzőkönyveit a ,,felkelő hajnalhoz" címezett frankfurti páholynak kézbesítse. A szabadkőműves futár útközben egy kisebb német vidéki városban szállt meg, ahol őt az orosz hivatalnok a másolók egész rajával várta, akik a baseli szabadkőműves konferenciák francia nyelvű jegyzőkönyveit egy éjszaka alatt lemásolták.
Az orosz kormány e másolatot utóbb több megbízható orosz ember rendelkezésére bocsátotta. Így jutott birtokukba Nilus orosz tanár is, aki azt Cion bölcseinek ülési jegyzőkönyvei címen 1902-ben közzétette. E könyv azóta több kiadást ért; utoljára 1917 február havában adták ki; ezt a kiadást azonban a zsidó Kerenszki (az első forradalmi kormány elnöke) az 1917. évi márciusi forradalom után lefoglaltatta és megsemmisítette, utóbb pedig a könyv régibb kiadásainak még megmaradt példányait is előkerestette és elkoboztatta.
Orosz antiszemiták német bajtársaik figyelmét Nilus könyvére már a világháború kitörése előtt ismételten felhívták, azonban a mű első példánya csak 1918 őszén került Németországba. A németek utóbb a könyv csaknem összes kiadásainak példányait megszerezték s azt megfelelő bevezetés és magyarázat kíséretében a már említett: Die Geheimnisse der Weisen von Zion címen Charlottenburgban kiadták.
A német kiadás csak a múlt év tavaszán lett külföldön ismeretessé és óriási feltűnést keltett mindenfelé. A londoni Times 1920 május 8-i számában ,,Jewish Peril" (,,zsidó veszedelem") címen hozott róla hosszabb, kimerítő ismertetést. A cikkíró megállapítja, hogy a londoni British Museum a mű 1905-i kiadásának van birtokában, amely 1906. augusztus havában vétetett fel a múzeum könyvtárának jegyzékébe. Arról tehát szó sem lehet, hogy a német kiadás hamisítványszerű misztifikáció volna. Megállapítja azt is, hogy a világháború s a világháború befejeztével lezajlott forradalmi események, különösen az orosz bolsevizmus kitörése, pontosan azon program szerint mentek végbe, amelyet Cion bölcseinek jegyzőkönyvei írtak elő. A cikkíró felveti a jegyzőkönyvek valódiságának kérdését s a következő dilemmával felel rá: az orosz szerző vagy hiteles okmányokat közölt művében s akkor a zsidó forradalmárokat szörnyű felelősség terheli a történelem ítélőszéke előtt, vagy a jegyzőkönyvek hamisítványok, de ez esetben szerzőjük prófétai ihlettel bírt, mert állításait az események pontról pontra igazolták.
A londoni Morning Post hosszú cikksorozatban foglalkozott Cion bölcseinek titkaival és általában a zsidóság világhatalmi törekvéseivel. A cikksorozat szerzője szintén a jegyzőkönyvek valódisága mellett foglalt állást. A cikksorozat maga utóbb könyv alakban is megjelent.
Annyi tény, hogy ,,Cion bölcseinek titkai" a zsidókérdés szempontjából elsőrangú munka, bár olvasmánynak sem nem megkapó, sem nem túl élvezetes. Első olvasásra a jegyzőkönyvek bizonyos kusza pongyolaság benyomását keltik és csak ismételt figyelmes olvasás után ötlik szembe logikus, de egyben cinikus gondolatmenetük. Ha a német kiadó, vagy helyesebben fordító, elbeszélése a jegyzőkönyvek történetét illetőleg az igazságnak megfelel, azt kellene hinnünk, hogy az orosz kém másolói hirtelen végzett munkájuk közben a kéziratnak egyes, közöttük felosztott részeit úgy körmölték le, hogy a lemásolt részek hovatartozását pontosan megjelölni elmulasztották. Lehet, hogy ez adja a magyarázatát a szöveg bizarr és kusza előadásának.
Erre való tekintetből a jegyzőkönyvek magyar nyelvű fordítása aligha fizetődnék ki. Sajnos, hazai közönségünk értelmének kerekei oly lassan forognak, hogy a legtöbben csalódva és unottan tennék félre az effajta olvasmányt. Ismerve közönségünknek a komoly gondolkodástól való leküzdhetetlen iszonyát, célszerűbbnek láttuk a jegyzőkönyvek szószerinti szövege helyett kimerítő tartalmát adnunk logikus sorrendben, úgyhogy abból a legegyügyűbb goj is meg tudja érteni, miről is van szó.
13. A baseli cionista jegyzőkönyvek tartalma.
I. Zsidók és nemzsidók.
A zsidóság Isten választott népe. Homlokáról mély értelem sugárzik. A gojokban csakis állati ösztönök dolgoznak. Nézni tudnak, de látni nem képesek. Feltalálóképességük is csak az anyagiakban merül ki. A zsidó a külső sikert megveti és minden erejét a közös cél szívós szolgálatába állítja; a goj a külső sikert mindennél többre becsüli és annak a kedvéért minden tervét elejti. A nemzsidók híján vannak az előrelátásnak: ostoba birkák. A zsidók farkasok, akiknek láttára a gojok behunyják szemeiket és némán tűrik megtámadtatásukat, ha elkobzott jogaik visszatérítésére ígéretet kapnak, ami persze, sohasem fog teljesedni.
A nemzsidók teljesen elfajultak. Megrontotta őket a szesz, a korai bűnök s a zsidók által elvetett hamis tanok, melyek terjesztői szabadkőműves tudósok, tanítók, nevelők és ,,társaságbeli hölgyek" voltak. Elfajulásuk, nyomoruk, éhségük a zsidók hatalmi érdekeit szolgálja.
A zsidó előrelátó, a goj tudatlan. A történelem tanúságait sohasem szívlelte meg; kritika nélkül, készpénz gyanánt fogadta el azt a sok sületlenséget, amelyet a zsidó tudomány olyan exponensei tálalnak fel neki, mint Darwin, Marx és Nietzsche.
A gojok államférfiai beérik a tudás látszatával és hülyén utánamondják házi zsidaik hazug frázisait, különösen azokat a merőben hamis jelszavakat, amelyek a modern alkotmányos élet sarkköveit képezik, a szabadság, testvériség, egyenlőség s a demokrácia, a népuralom igéit. Még az okosabb gojok sem veszik észre e frázisok belső ellenmondását. Mert a természetben nincs egyenlőség, hanem sokszerűség; nincs szabadság, hanem örök törvényszerűség. Szabadság nem lehet más, mint a jogosultság, megtenni azt, amit a törvény megenged. A szabadság csakis az Istenbe vetett hit és őszinte felebaráti szeretet mellett vezethetne jóra, ezeket azonban a zsidóság már rég kiirtotta szíveikből. A gojok a szabadság fogalmát immár úgy értelmezik, hogy nekik szabad az államtól minden lehető jogot kicsikarni, anélkül hogy e jogoknak hasznát tudnák venni. Ilyen körülmények között a szabadság hangoztatása nem eredményezhetett egyebet, mint azt, hogy a népeket minden isteni és emberi tekintély ellen fellázította; a népek törvényes uralkodóikat detronizálják, kipróbált vezetőiket félrelökik s a végén bajba jutnak, amint azt a szabadkőművesek által előidézett és irányított francia forradalom példája igazolja.
A szabadság senkinek sincs hasznára. A munkás sorsán nem lendít semmit, ha néhány nagyszájú munkásvezérnek fecsegni szabad. A szabadság nem tény, hanem puszta fogalom. Mint ilyen azonban óriási szolgálatot tett a zsidók ügyének, mert ha a mob rákapott, a zsidóság világhatalmi céljait szolgálja. A zsidóság célja a meglevő állami rend elpusztítása. A szabadság puszta eszméje azonban nemcsak korlátozza az államhatalom jogait, hanem egyenesen illuzóriusakká teszi. Azonfelül a szabadság eszméjétől megkótyagosodott tömeget az ellentmondás ördöge szállja meg, kormányait úgy buktatja és csereberéli, mint az elhasznált kesztyűt és rendszerint őrült elhatározásokra ragadtatja magát.
A zsidóság azonban nagyon jól tudta, mit tesz, amikor a mobot a hatalom birtokába juttatta. Ismeri pszichéjét, a tömegszuggesztió eszközeit és tudja a tömeget orránál fogva vezetni. A tömeg buta. Akarata és önálló ítélete nincs. Felizgulva olyan, mint a jobbra és balra tántorgó részeg ember. A népuralom hülyeség, mert önmagának mond ellen; a nép ugyanis képtelen uralkodni önmaga fölött és saját állami épületét rombolja le. Amellett barbár. Mihelyt hatalomhoz jut, féktelen lesz, minden törvényen túlteszi magát, ez pedig a barbárság legfőbb foka. A tömegnél cseppet sem jobbak az élére furakodó demagógok és népvezérek; azok is csak oly vakok, mint a mob maga.
A zsidóság épp azért juttatta a tömeget a hatalom birtokába, hogy annál könnyebben leigázza. Mert a jog alapja a hatalom. Ahol nincs hatalom, ott nincs kormány és nincs jogrend. A demokratikus államokban nincs tényleg sem jogrend, sem igazi kormány s azért azok a zsidó törekvések elé komoly akadályokat nem is gördíthetnek. Közjogi kérdésekben csak a hatalom dönthet. Csakhogy hatalom és erkölcsi törvény egymással homlokegyenest ellenkeznek. Aki hatalomra törekszik, minden eszközt kell, hogy megragadjon annak kivívására és megtartására. A cél szentesíti az eszközöket, amilyenek a csalás, furfang, árulás, vesztegetés. A hatalomra törekvőnek az emberek gyöngeségeire és bűneire kell építenie terveit, főleg önzésükre, nagyravágyásukra és kapzsiságukra. Ezeket kiaknázva, elhatározóképességük megbénul és ellenállóképességük megszűnik. Így aztán könnyűszerrel leigázhatók. Ez a titka a szabadkőműves zsidó páholyok sikereinek is, amelyek tagjai lelkiismeretlen stréberekből és veszedelmes kalandorokból verődnek össze. Ők irányítják a mai politikát és ők buktatják meg a goj államokat, mert, mint felelős miniszterek, az államfőket orruknál fogva vezetik. Másrészt azonban uralmuknak a népben nincsen gyökere s azért könnyen megdönthető.
Az igazi államtudomány abc-je az, hogy a tömeg vezetését az állami kormányzás művészetében jártas államfő tartsa kezében. Ezt régente az uralkodók végezték, akik az államháztartás féltve őrzött titkát apáról fiúra hagyományozták. Így azután az állami rend állandósága biztosítva is volt. Épp azért a zsidóság a monarchikus rend felforgatására és a republikánus rendszer bevezetésére törekszik, hogy a népuralom gyöngeségét kiaknázza s azt hatalmi céljainak szolgálatába állítsa. Törekvéseit lényegesen elősegíti az is, hogy a gojok a történelem tanulságait sohasem szívlelték meg és azok gyakorlati következményeit sohasem vonták le. A gojok haladásnak minősítik államjogi kísérletezéseiket. A valóságban a haladás üres frázis és minden haladó vérbeli forradalmár. Kormányozni pedig frázisokkal nem lehet, hanem csakis terrorral.
II. A zsidó világuralom halalmi eszközei.
A zsidóság eszénél, belátásánál, nagyszerű tulajdonságainál fogva világuralomra van hivatva. Ezt a gondolatot fejezi ki a szabadkőművesség egyik jelképe, a kígyó, amely tekergődzve a gojok hatalmát ropogtatja. Ha egyszer a kígyó zárt gyűrűt képez, a zsidóság uralma tökéletes lészen. Lássuk most azokat az eszközöket, amelyek e cél elérését szolgálják.
A zsidóság szívós kitartással, ügyes agitációval elérte azt, hogy a szabadság és népjogok hangoztatásától megőrjített gojok uralkodóiknak a köteles engedelmességet megtagadták, majd hitüket vesztve, az Isten kegyelméből való uralom eszméjét elvetették és államiságuk épületét a népfölség homokjára helyezték. A zsidóság hamis közjogi tanok terjesztésével a gojok tiszta látását elhomályosította, az általános és titkos választói jog behozatalával a kormányzást lehetetlenné tette s az önrendelkezési jog hangoztatásával a családi életet gyökerében támadta meg. Zsidó ügyvédek és ripők újságírók megtámadták a meglevő állami törvényeket, azokat félremagyarázták, tekintélyüket aláásták és ezzel az államot aláaknázták.
E romboló munka egyik legfontosabb szerve a sajtó, az a nagyhatalom, amellyel nemzsidó uralkodók sohasem tudtak okosan élni. A zsidóság a sajtót kisajátította, szolgálatába állította és ezzel a ,,közvélemény" gyártását is elkaparintotta, nem törődve azokkal az anyagi áldozatokkal, amelyekbe a sajtó megszerzése kerül. A sajtó a mob felizgatására mindenféle sületlenségeket ír össze, amelyeket a tudatlan gojok tömege készpénznek vesz. A mai sajtó csakis a szenvedélyek felébresztésére jó. Pártcélokat szolgál, üres, hazug és igazságtalan, de mindenki fél tőle.
A zsidóság másik hatalmi eszköze a pártpolitika s a parlamenti élet. Az alkotmányos, parlamentáris kormányforma már magában véve a pártviszályok iskolája. A parlamentek s a sajtó az uralkodókat s a kormányokat tétlenségre kárhoztatják és tekintélyüket a nép szemében aláássák, mert a parlamenttel s a pártokkal szemben való tehetetlenségüket nyilvánvalóvá teszik.
Viszont a pártok az állam sírásói, mert tagjaik nem az állam javát, hanem saját érvényesülésüket keresik. Azonfelül a pártrendszer az állameszme egységét megbontja s ezzel szükségképpen gyöngíti. A parlamenti távszónokok a kormányokat támadva és buktatva a zsidók érdekeit szolgálják.
A zsidók hatalmi törekvéseinek további fontos eszköze az arany, az állami gépezet rugója és olaja, mely nélkül mozogni és boldogulni nem képes. A zsidóságnak épp ezért legfontosabb érdeke, hogy a gojok elszegényítésével és kizárásával egyedül és kizárólag minden vagyon birtokába jusson. A gojok anyagi romlásának fontosabb eszközei: a luxus, a divat; a játékszenvedély felébresztése s a fegyverkezés.
A zsidóság saját jól felfogott érdekében nem tűrheti, hogy a gojok között vagyonos emberek, arisztokraták és nemesek akadjanak, mert ezek anyagi függetlensége veszélyezteti terveit. Épp azért a zsidóság minden eszközzel a régi nemesség ellen tör; adósságokba kergeti, támadja, becsmérli, gyalázza és lejáratja.
A zsidóság további törekvése az, hogy az összes állami jövedelmekre rátegye a kezét s az államháztartás ügyeire befolyást biztosítson magának. E célra szolgálnak az állami kölcsönök s az aranyvaluta. Az állami kölcsönök ugyanis az államot zsidó hitelezőitől teszik függővé, amellett pedig pióca módjára szipolyozzák gazdaság erejét. A gojok ugyan belső kölcsönnel is rendezhették volna államháztartásukat (úgy, mint az a hadikölcsönök idejében történt), ám a zsidóság a mértékadó tényezők (a miniszterek) megvesztegetésével elérte azt, hogy az európai államok a zsidó pénzkirályokhoz mentek kunyorálni kölcsönért, amely 20 év alatt a kamatok kamatjával együtt e kölcsönzött összeg kétszeresére, 40 év alatt háromszorosára, 60 év alatt négyszeresére emelkedik és örök rabságra kárhoztatja az eladósodott népeket. Az aranyvaluta behozatala is fontos zsidó érdek. Mert ha egy ország gazdaságának mértéke aranykészlete, a zsidóság az aranynak a forgalomból való kivonásával és felhalmozásával az egész nemzeti vagyon birtokába jut és elképzelhetetlen hatalomra tesz szert.
A gojok azonban mostani abszurd állami gazdálkodásukból bajosan fognak kilábolni, mert állami háztartásuk költségeit félévenkint irányozzák előre, de az előirányzott összeget rendszerint jelentékenyen túllépik, úgyhogy az egyes gazdasági szemeszterek felbonthatatlan láncszemek gyanánt kapcsolódnak egymásba.
Zsidó-érdek továbbá a nagyipar túlfejlesztése és a kisipar tönkretétele. A nagyipar ugyanis számtalan munkást foglalkoztat, akik munkaadójuktól függő viszonyban leledzenek és így a zsidó célok szolgálatába állíthatók. Azonfelül a nagyipari munkások elégedetlenek sorsukkal és így örökké lázongó forradalmi elemet képeznek. Ezzel szemben a kisiparos független réteg, amelynek fontos érdeke a meglevő állami rend zavartalan megmaradása. A zsidóság szempontjából tehát olyan elem, amelynek boldogulása nem kívánatos.
A zsidóság elhatalmasodásának szellemi eszköze: a demagógia. A zsidóság a mob természetrajzának birtokában tudja szuggerálni és tetteit érdekeinek megfelelően irányítani. A tömegszuggesztió eszközei: népszónoklatok, dörgedelmes beszédek; az embereknek kifárasztása ékes távszónoklatok által. Az ilyen beszédek rendes tárgya a meglevő társadalmi és állami rend kritikája, lecsepülése, hitelének, tekintélyének aláásása, a közvélemény megrontása, a tömeg józan ítélőképességének megzavarása.
A zsidó prókátorok kitűnően ismerik a gojok törvényeit és azokat félremagyarázva, tekintélyüket tönkreteszik.
A zsidó törekvések veszedelmes ellensége az Egyház, a papság s a pápa. Magától értetődik, hogy ezek ellen is irtóháborút kell folytatnia, tekintélyüket megingatnia, ami a vallástalanság terjesztése útján történik.
Még az antiszemitizmus is a zsidóság érdekeit szolgálja, mert a hitsorsosokat összetartásra készteti. A legfontosabb az, hogy a gojok között nagyszabású egyéniségek ne támadjanak, akik a tömeg irányítását kezükbe ragadva, a zsidó szabadkőműves törekvéseknek gátat vethetnének. Épp azért fontos zsidó érdek az ilyen nagyobbszabású egyéniségek boldogulását, érvényesülését minden eszközzel megakadályozni s az esetleg feltűnő szellemi és erkölcsi nagyságokat kompromittálni és lehetetlenekké tenni.
A gojok megtévesztésének, megőrjítésének és elbolondításának legfőbb eszköze a ,,szabadság, testvériség és egyenlőség" jelszavaival dobálódzó szabadkőművesség, amely egy nagy világszövetségben akarja összefoglalni a világ népeit, elhallgatva természetesen azt, hogy a világszövetség zsidó-szabadkőműves vezetés alatt fog állni. A szabadkőművesség legyőzhetetlen, először azért, mert láthatatlan, másodszor, mivel az egész világon el van terjedve és így, ha az egyik ország a testvéreket üldözőbe veszi, a másik menedéket ad nekik, sőt, ha kell, fegyverrel kész őket megvédeni. Ha kell, Kína, Japán és Amerika fegyverei is a szabadkőműves zsidó érdekek szolgálatában fogják ontani a halált a zsidók ellenségeire.
Azonban magának a szabadkőművességnek szerepe is csak addig tart, amíg a zsidó világhatalom valósággá nem vált. Abban az esetben, ha e nagyszabású terv megvalósul, felforgató titkos társulatoknak nem lesz helye többé. Feladatuk teljesítésével megszűnik létcéljuk.
III. A zsidó világbirodalom alapítása.
A választott népnek egy ideig még várnia kell, amíg a világot leigázza. Lehet, hogy száz év is elmúlik, amíg a győzelem napja felvirrad, de ami halad, el nem marad. Izrael győzelme immár bizonyos. Az egész világ aranya biztos rejtekhelyen össze van gyűjtve és két nap alatt mozgósítható a renitens gojok ellen. A szabadkőműves világszövetség behálózta az egész világot és azt akármikor kiemelheti sarkaiból.
A kellő pillanatban Izrael akcióba lép. Világháborút provokál a gojok gyöngítése végett, lázadásokat szít, tűrhetetlenné teszi a nyomort, betegségeket terjeszt, reményeket kelt a gojokban, utána pedig egyik kiábrándulásból a másikba kergeti őket, míg végre maguk a gojok fognak könyörögni a zsidóknak, hogy vezetésüket vegyék kezükbe és örömrivalgással fogják fogadni a Dávid házából a világ élére álló egyeduralkodót.
E világtörténeti pillanatot irtózatos gazdasági háború fogja megelőzni, amelynek folyamán a zsidóság fölénye a világ nemzeteinek köztudatába megy át. A zsidóság céltudatosan gazdasági kríziseket idéz elő, ezek nyomán nyomor és elégületlenség támad, amelyet a pártvezérek távszónoklatai s a ripők újságírók mosdatlan cikkei állandóan szítani fognak. Ezek a néppel elhitetik, hogy a nyomor okai a kormányok, hogy a nép jobb sorsa kizárólag rajta múlik, ha kormányai ellen fellázad s azokat elkergeti. A népjogok örökös hangoztatásával a szenvedélyek felkorbácsolódnak és lázadásban törnek ki. A gyárakból kitett munkanélküliek a ,,burzsujok" ellen fordulnak, rávetik magukat az irigyelt polgári osztályokra s azokat kiirtják.
A zsidóság világhatalmát népuralomnak kell megelőznie, amelynek három fontosabb fázisa körülbelül ez lesz: 1. A forradalmi mozgalom kirobbanása a tömegőrület jelenségei közben. 2. A féktelenség állapota, amelyben a tömeg minden törvényen túlteszi magát. 3. A proletárdiktatúra deszpotizmusa, vele karöltve a titkos társulatok rémuralma s az állami vagyon elherdálása.
Magának a zsidó világuralomnak egyes étappjait Cion bölcsei körülbelül így képzelik: 1. A monarchiák világszerte egymás után megszűnnek és helyüket köztársasági államformák foglalják el. A szabadkőműveseknek gondjuk lesz rá, hogy az elnöki székbe olyan egyének kerüljenek, akiknek múltjában sötét foltok vannak, mert az ilyeneket panamáik szellőztetésével meg lehet félemlíteni, miért is erkölcsi függetlenség híján a *** testvérek vak és engedelmes eszközei lesznek. 2. A páholyok további törekvése oda fog irányulni, hogy az elnök hatalmát a népképviselet rovására kiterjesszék, az eredetileg demokratikusoknak tervezett köztársaságok alkotmányának liberális elemeit kiküszöböljék s ezzel a zsidó világuralom deszpotizmusát előkészítsék 3. Mikor a gojok kellően lesznek puhítva, agyonnyomorgatva, anyagilag és erkölcsileg lezüllesztve, következik a merész, nagyszabású, szemtelen államcsíny, amely Juda királyi házának sarját állítja a világ élére.
A zsidó világuralom a tiszta ész világa, amelyben az okosság és előrelátás kérlelhetetlen szigorral társul. E birodalom kormányformája az abszolút monarchia lesz, cselekedeteiért felelős uralkodóval az élén, aki azonban nem lesz reprezentációs bábú, hanem reggeltől estig az állami ügyekkel, különösen annak pénzügyi részével fog foglalkozni. Ennek az abszolút monarchiának a jogforrása az erősebbnek a hatalma; közigazgatási elve elméletben és gyakorlatban a terror.
A népuralom, a szabadság, testvériség és egyenlőség forradalmi jelszavai lomtárba kerülnek és utópiáknak nyilváníttatnak. A tanszabadság az egész vonalon megszűnik; a főiskolák szigorú ellenőrzés alatt lesznek; sárgacsőrű professzoroknak és éretlen diákoknak közjogi kérdéseket feszegetni ezentúl nem lesz szabad. A vallásszabadságnak vége lesz; a pápa hatalma fokozatosan megsemmisül, az emberiségnek mózeshitűvé kell lennie.
A pénzügyek gyökeres reformokon mennek át; az államháztartás eddigi abszurd ügykezelése megszűnik és pénzügyi egyensúlya helyreáll. A hivatalnokok szigorú ellenőrzés alá kerülnek és minden kötelességmulasztásukért keményen lakolni fognak. Izrael új országa a béke, rend és megelégedés mennyországa leszen.
*
Az itt ecsetelt program csodálatos keveréke a legnagyobb politikai igazságoknak, a legkomolyabb államférfiúi bölcsességnek, de egyben a legnagyobb szabású és legcinikusabb macchiavellista gazságnak. Amit Cion bölcsei a gojok ügyefogyott butaságáról, államférfiaik kicsinyes hiúságáról és hihetetlen rövidlátásáról elmondanak, színtiszta igazság. Hiszen nézzünk csak körül idehaza, ebben a mi kis országunkban: volt nekünk 1867 óta nagyszabású, messzelátó politikusunk? igen, voltak távszónokaink, népszerűséget hajhászó politikai primadonnáink, öblöshangú demagógjaink, de józaneszű, magyar, egyben keresztény politikusaink, sajnos, nem. S így volt ez Európa-szerte. Csak a zsidó tudta, mit csinál; a gojok a pillanatnak éltek.
A francia forradalom forradalmi jelszavainak és demokrata elveinek cinikus bírálata szintén teljesen helytálló és a való viszonyoknak, a tömegpszichológiának oly alapos ismeretére vall, aminővel a mi tucatemberszámba menő, éretlen politikusaink körében nem igen találkozunk. Hiszen a legtöbb goj a modern demokrácia üres szólamait szentírásnak nézi s azokra égre-földre esküszik.
A jegyzőkönyvek brutális őszintesége azonban megdöbbentő. A zsidóság világuralmi törekvéseinek s e cél elérésére szolgáló eszközöknek ismertetése, ha nem is meghibbant, de legalább is perverz agyvelőre vall. Mert az a gondolat, hogy a jövő jobb világát erkölcsi alap nélkül, egyes-egyedül a legvadabb terror segítségével lehetne megvalósítani és kiépíteni, oly hiú ábránd, mint a zsidó messianizmus maga. És tegyük fel, hogy ez az ábránd valóra válnék: ki valósítja meg? Azok a jellemtelen, rosszindulatú politikai összeesküvők, azok a veszedelmes kalandorok, azok a lelkiismeretlen harácsolók, akik a régi világot romba döntenék? Ezek a romboláshoz kétségen kívül értenek: de képesek lesznek-e a romokon újat építeni? Balgaság azt hinni, hogy a zsidóság a zsidó világbirodalom zsidó királyának uralma alatt hirtelen megváltoznék és farkasból báránnyá vedlik át! Zsidók által, zsidó ethika, zsidó politikai elvek szerint kormányzott állam ideig-óráig tarthatja magát, amint azt a bolseviki Oroszország példája igazolja. De egy nagy, az egész Föld kerekségét felölelő világbirodalmat zsidó elvek szerint kormányozni 24 óráig sem lehet, a legszörnyűbb terror kifejtése mellett sem. Ilyesmit elképzelni csakis megalomániában szenvedő, venereás beteg képes, józaneszű ember aligha. Ha Cion bölcseinek titkait az utolsó évek szomorú eseményei más tekintetben nem igazolnák, kénytelenek volnánk sületlen misztifikációnak nyilvánítani az egészet.
9. A zsidóság elhatalmasodása a francia forradalom után.
A francia forradalomnak a világ egyetlen népe látta igazi hasznát: a zsidóság. Míg Európa keresztényei egymást mészárolták s a hosszú háborúk alatt alaposan elszegényedtek, addig a zsidóság oly eredményeket ért el, amelyekről soha azelőtt álmodni sem mert volna.
Az első volt az, hogy a francia nemzetgyűlés 1791-ben a zsidóságot emancipálta. A jég meg volt törve.
A második az volt, hogy a forradalmat követő háborúk alatt a zsidóság a hadiszállítások révén rengeteg vagyonra tett szert. Rothschildék tudvalevőleg a waterloo-i ütközet kimenetelére spekulálva alapították meg házuk későbbi hatalmát és tekintélyét.
De mindez nem lett volna nagy baj. Sokkal veszedelmesebbek voltak azok a hamis jelszavak, amelyeket épp a francia forradalom hozott forgalomba s amelyek a keresztény Európa népeinek nyugalmát és társadalmi békéjét végképp aláásták. E jelszavak a szabadság, testvériség és egyenlőség forradalmi igéi. Európa népei sohasem fogták fel e jelszavak igazi értelmét, hanem a szabadság örve alatt egyre-másra lázadoztak, az egyenlőség jelszava alatt a tekintély elvét dobták sutba s a testvériség nevében a különböző társadalmi rétegek a legvadabb osztályharcokat indították meg egymás ellen. A francia forradalom jelszavai a társadalom belső egyensúlyát megingatták, a nemzetek békés fejlődésének lehetőségét meghiúsították s a közéletet undok csatatérré változtatták, amelyen képmutató akarnokok, nagyhangú demagógok és hitvány üzérek vívtak egymás ellen élet-halálharcot. De a francia forradalom révén diadalmas demokrácia mellett nem is lehetett másképp. Mert ugyan mi is a népfelség elve a gyakorlatban? Tömeguralom. A tömeget azonban nem a józan ész, hanem a szenvedélyek kormányozzák; következőleg annak, aki a tömegre hatni akar, aki a tömeget magával akarja ragadni, hogy azután uralkodhassék rajta, fel kell korbácsolnia szenvedélyeit, gyűlölködést, elkeseredést kell keltenie szívében, hogy a tömeg kolomposnak ismerje el és jóban-rosszban utána igazodjék. E szerephez azonban nagy adag lelkiismeretlenségre, hazug lelkületre és számító furfangra van szükség; mivel pedig az ilyen szerepre becsületes ember nem vállalkozhatik, nagyon természetes, hogy a politikai élet színterén előbb-utóbb nem maradt más, mint csupa nagyhangú demagóg, veszekedő krakéler, lelkiismeretlen stréber, akiknek csak gonoszsága múlta felül tudatlanságukat. Régente az abszolút monarchiák zsarnokságát szidták: ám kitűnt, hogy a demokrata-oligarchiák basáskodása látszólag szelídebb, de a végcél, a sápolás tekintetében sokkal kegyetlenebb és következetesebb. Régente egy-egy miniszterről rebesgette a fáma, hogy tolvaj, mert az államot meglopja: a demokrácia világában a parlamentek többsége csirkefogókból, gazemberekből és kalandor iparlovagokból rekrutálódik, akik mind a közvagyonból akarnak meggazdagodni és sokkal merészebben űzik az intézményes lopás mesterségét, mint a sokat gyalázott abszolutizmus hivatalnokai.
Míg a keresztény Európa népeit a világszerte elharapódzó közéleti korrupció teljesen tönkretette, addig a zsidóság épp ebben a fertőben találta meg a korlátlan érvényesülés lehetőségét. Mert a testvériség forradalmi jelszavát hangoztatva kivívta, hogy 1848 után Európa-szerte emancipálták. A szabadság nevében megszerezte a korlátlan privilégiumot az európai gojok kizsákmányolására s az egyenlőség nevében úgy gazdasági, mint politikai tekintetben egyenesen a nyakukra ült és elhatalmasodott. Mert hiszen a zsidóság pszichéjét a gojokéval összehasonlítva, az a bizonyos egyenlőség úgy festett, mint ha görénynek szabad bejárást biztosítanak a tyúkólba, mert hiszen az is állat... A zsidóság továbbá mestere a tömegszuggesztiónak s e képessége révén nem volt nehéz a tömegek vezetését kisajátítania és elhatalmasodnia.
10. A zsidóság elhatalmasodásának eszközei.
A liberalizmus érája összeesik a nagy természettudományos felfedezések idejével. A gőzgép, gőzhajó, az elektromotor s a benzinmotorok feltalálása a gazdasági életet teljesen kiforgatták régi, kezdetleges mivoltából. Hatalmas vállalatok létesültek abból a célból, hogy a természettudomány vívmányait ipari téren kamatoztassák; az európai fővárosokban bankok keletkeztek, amelyek az ilyen ipari vállalatok pénzügyi részét bonyolították le, vagy ahogy mondani szoktuk, finanszírozták. Egyszóval beköszöntött a kapitalizmus ideje, mert hiszen minden vállalatnak előfeltétele a hozzávaló tőke volt, amely nélkül a legfényesebb tudományos felfedezés is meddő maradt.
A zsidóság menten felismerte az idők jeleit. Már a francia forradalom előtt legtöbb forgótőkéje neki volt és így leginkább volt módjában a tudomány vívmányait pénzügyi szempontból értékesíteni. A zsidó bankárok nagyvállalatokba fektetik pénzüket, a nagyvállalatok jövedelmei viszont a bankok hatalmát növelik, úgyhogy a zsidó pénzember csakhamar mindenhatóvá lesz.
Senki sem tagadja, hogy a kapitalizmus a maga befektetéseivel és nagyszabású vállalataival egy ideig az emberiségnek óriási szolgálatokat tett. Hiszen tény, hogy az ipari gépek korszakában Európa népessége az előző korokéhoz képest óriási arányokban emelkedett. Tény azonban az is, hogy a kapitalista üzleti morálnak az az alaptétele, mely szerint a pénz a termelő javak közé tartozik, hamis, erkölcstelen s előbb-utóbb a kapitalizmus bukását idézi elő. A keresztény erkölcstan alapvető tana az, hogy senkinek sem szabad másnak vagyonából, avagy keresményéből illetéktelen hasznot húznia. Ebből az elvből kifolyólag a régi kereszténység a lucrum cessans, damnum emergens s a periculum pecuniae amittendae (a haszon elmaradásának, a felmerülő károknak s a tőke veszélyeztetésének) eseteit kivéve, a kamatszedést szigorúan kárhoztatta. Ez volt általában az összes ókori földműves-népek felfogása is az uzsorát illetőleg. A zsidóság ezzel szemben a már a régi babyloniai akkad szemiták által képviselt álláspontra helyezkedett, amely a pénzt automatikusan szaporodó termelő holminak tekinti és így a többé-kevésbé korlátlan kamatszedés jogosultságát hirdeti.
E felfogás üzleti horderejét nem csupán a magánélet sínyli meg, amely számtalan esetben az uzsorának esik áldozatul, hanem különösen az állami élet, amely ha egyszer adósságokba keveredett, hitelezőinek örök rabságába esik s ebben a rabságban teljesen elsorvad, mert az állami élet összes erőforrásai az állami adósságok kamatainak fizetésére fordíttatnak s a legszükségesebb közérdekek kielégítésétől elvonatnak.
Ezekután természetesnek fogjuk találni a zsidó nagypénzeseknek azt a törekvését, hogy Európa népeit céltalan költekezésbe és a velejáró adósságcsinálásba ugratva, állami életük erőforrásait saját feneketlen safe-jeikbe csurogtassák. E cél elérése végett a zsidóság a szabadkőműves páholyokba tódult, ahol a goj-társadalom legfőbb vezetőivel testvéri kontaktusba lépett, őket tervei támogatásának megnyerte és esetleges ellenállásukat leszerelte. Abban az államban, amelynek miniszterei szabadkőművesek, csak az történhetik, amit a testvérek, főleg a zsidók, a páholyokban kifőznek. Tudvalevő dolog azonban, hogy állami adósságok csinálására legjobb alkalom a háború, amely nemcsak a zsidó hadseregszállítókat hizlalja fel, hanem a zsidó milliomosok hatalmát is óriási arányokban öregbíti, mert amíg az állam a busás kamatokra felvett adósságok kamatait fizeti, a hitelezők rabszolgája marad; mivel pedig rendes körülmények között adósságait kifizetni nem képes és régi adósságait újakkal tetézi, egyre jobban és jobban hitelezőinek hatalmába kerül, akik nem csupán az adósságcsináló,. könnyelmű nemzedéket szipolyozzák, hanem még annak fiait és unokáit is.
Ha az emberiségnek józan és természetes esze volna, a nagybankosok zsarolási kísérletei aligha járnának eredménnyel. Azonban a modern technika megoldotta azt a kérdést is, hogyan lehet a tömegeket úgy szuggerálni, hogy mindenkor azt tegyék, ami saját jól felfogott érdekeikkel homlokegyenest ellenkezik. A szuggesztió tömegeszköze a sajtó. Az a nép, amelyről Izaiás, legnagyobb prófétája azt írta: Jaj nektek, akik a rosszat jónak s a jót rossznak nevezitek, a sötétséget világosságnak s a világosságot sötétségnek, a keserűt édesnek s az édest keserűnek adjátok ki, ellentétbe jutott volna önnön múltjával, ha a sajtó szuggesztív hatását fel nem ismeri és saját céljaira fel nem használja. A zsidó sajtó tényleg hűen követte őseinek a próféta által kárhoztatott elveit: csúffá tette az erényt és felmagasztalta a bűnt; kifigurázta a gojok vallását, hazaszeretetét, gúnyt űzött a hitvesi hűségből, a családi élet szentségéből, ugyanakkor pedig tele torokkal hirdette a vallástalanság, nemzetköziség és erkölcstelenség kultuszát. A zsidó sajtó a spanyol bikaviadalok torreádorának szerepét játszotta: a gojokat egyre izgatta, ingerelte, nem engedte lélegzethez jutni és addig fárasztotta, míg végre azt hitte: itt a pillanat, amikor a goj-bikát le lehet szúrni és húsát meg lehet sütni.
Tény az, hogy a zsidóság száz éven belül összes számottevő ellenfeleit leszerelte: az uralkodók jogait a demokrácia nevében megnyirbálta és maradványaikat illuzóriusokká tette, a régi nemességet koldusbotra juttatta, az egyház vagyonát elkoboztatta s az antiszemitákat elhallgattatta. Maradt egyetlen számottevő ellenfele: a városi munkások éhes, elégedetlen tömege, akiket kielégíteni nem akart, mert az sokba került volna, leszerelni pedig nem tudott, mert ahhoz elég hatalma nem volt. Mit csinált tehát? Élükre állt és megszervezte őket --- ,,in usum delphini" ---, önmagának. És csodák csodája: a goj munkások sötét agyvelejében jó sokáig még a kétely halvány sugara sem derengett zsidó sereghajtóik szándékainak őszinteségét illetőleg. Nem vették észre, hogy a kapitalista munkaadóik a szakszervezetek élén álló hamis prófétákkal összejátszanak és jogos elégületlenségüket oly ügyesen csapolják le, hogy nyomorúságuk igazi okozói biztonságban maradhatnak a mob haragja elől. Mikor szidta a ,,Népszava" a zsidókat? Nekirugaszkodott mindennek széles e világon; szapulta az ezerholdas gazembereket, a csuhásokat, a hivatalnokokat, de következetesen hallgatott az általános nyomorúság főokáról, a zsidóság üzelmeiről.
A múlt század vége felé a gojok világszerte úgy meg voltak puhítva, hogy a zsidóság azt tehette velük, amit csak akart. Akadtak ugyan már a múlt század közepe felé egyes messzelátó gojok, akik bizonyos rendszert sejtettek a zsidóság törekvéseiben, azonban az ilyen próféták intő figyelmeztetése a pusztába kiáltó szava volt, amelyet a sajtó útján megtévesztett közvélemény nem volt hajlandó komolyan venni. A múlt század ötvenes éveiben Goedsche, a Kreuzzeitung szerkesztője, Redcliffe álnév alatt közzétett regényeiben kezdte feszegetni a zsidóság világuralomra való törekvését. Pedig akkortájt a közép- és nyugat-európai zsidók még az asszimiláció maszkjában folytatták üzelmeiket és ugyancsak óvakodtak elárulni igazi szándékaikat.
11. A cionizmus.
A múlt század vége felé a zsidóság immár oly erősnek és hatalmasnak érezte magát, hogy az asszimiláció álarcát letéve, igazi mivoltában mutatkozhatott be a világnak. 1896-ban jelent meg Theodor Herzl ,,Der Judenstaat" c. műve, melynek szerzője kereken megmondta, hogy a zsidók asszimilációs törekvéseinek zsidó nemzeti szempontból jó vége nem lehet, mert a zsidóság nemzeti felbomlását fogja eredményezni. A zsidóságnak tehát más célja nem lehet, mint a világ más népeinek: nemzeti életet élni a maga módja szerint. Mivel azonban nemzeti élet állami élet nélkül el nem képzelhető, nincs más hátra, mint a Föld valamely pontján nemzetközi oltalom alatt zsidó államot teremteni, amelynek területén a zsidóság a maga nemzeti szervezetét kiépítené. E célra szükség volna egy ,,zsidó társaság" (Society of Jews) s egy ,,zsidó társulat" (Jewish Company) alapítására olyképpen, hogy az előbbi a zsidó kivándorlás művét tudományosan megalapozná s a zsidó népet a nemzetek areopágja előtt képviselné, az utóbbi pedig megfelelő helyi szervezetek közvetítésével a zsidóknak új hazájukba való kivándorlását gyakorlatilag megvalósítaná. Az új haza természetesen nem volna más, mint Palesztina, amelyhez a zsidóságot egész történeti múltja köti. Herzl könyvének hatása korszakot alkotó volt. Cionistáknak nevezett párthívei már a rákövetkező évben (1897.) Basel városában kongresszust tartottak és törekvéseik gyakorlati célját a következő pontokba foglalták:
,,1. A cionizmus célja közjogilag biztosított otthont szerezni a zsidóság részére Palesztinában.
2. E cél elérését a következő eszközök fogják szolgálni: a) Palesztina céltudatos betelepítése zsidó földművesekkel, iparosokkal és kézművesekkel, b) a zsidóság csoportosítása és egyesítése alkalmas helyi és általános intézmények keretében az egyes országok törvényei szerint, c) a zsidó nemzeti és egyéni öntudat ápolása, d) azon általános előkészítő lépések megtevése az egyes kormányok beleegyezésének kieszközlésére, amelyek a cionizmus céljaira szükségeseknek fognak mutatkozni."
Utána megalkották a cionizmus szervezetét, alapítottak többrendbeli pénzintézetet a Sz. Föld gyarmatosítása végett és utóbb komoly munkához láttak. A cionista mozgalom gyakorlati eredménye a világháború kitöréséig az volt, hogy a Sz. Földön mintegy 30 földműves-telep keletkezett, bennük 10---12 ezer zsidó földművessel, akik kertészkedéssel, főleg olaj- és narancstermeléssel, szőlőműveléssel és búzatermeléssel foglalkoztak. A telepek gazdasági helyzete a világháború kitöréséig átlag kedvezőnek volt mondható; a világháború idején a telepesek exportképesek nem lévén, azonfelül antant-barát érzelmeik miatt sok üldöztetésnek kitéve, helyenkint tönkrementek és visszavándorlásra fanyalodtak. Magától értetődik, hogy jelenleg Sir Samuel Herbert zsidó kormányzósága alatt jogos panaszra aligha van okuk.
Már e rövid áttekintés is arról győz meg minket, hogy a cionizmus gyakorlati eredménye a zsidóság pénzügyi túlhatalmához képest feltűnően csekély, legalább is a világháború kitöréséig az volt, noha a cionisták az ő programjuk teljesülésétől várták a zsidókérdés végleges megoldását. Álljunk meg e pontnál egy pillanatra és jegyezzük le a következő adatokat: Palesztina területe kb. 30,000 km. Ebből lakatlan sivatag és víz (Holt-tenger, Genezareti tó), félsivatag (földművelésre kevéssé alkalmas, sziklás terület) és csak kiadósan művelhető termőföld. Palesztina mai lakossága kb. 700,000 ember, ebből mintegy 100,000 zsidó. Egy km-re 100 lakost számítva, a Szentföld mintegy 3.000,000 lelket fogadhatna be; ilyenformán a már meglévő lakosság leszámításával Palesztina területén kb. harmadfél millió zsidó kaphatna helyet. Ha mármost figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a keleti ,,pogromállamok" (Orosz- és Lengyelország, Románia) zsidósága legkevesebb 8 millió lelket számlál és ennek a keleti zsidóságnak javarésze a szó szoros értelmében földhözragadt proletár, menten be fogjuk látni, hogy ha ennek az óriási tömegnek egy negyede Palesztinába telepedik, ezzel még egy lépéssel sem jutottunk közelebb a zsidókérdés megoldásához. Aki a Szent Földet csak némileg ismeri, igazat ad nekünk. De akkor menten felmerül a fogas kérdés: elképzelhető-e, hogy a cionisták maguk a való helyzettel tisztában nem lettek volna? Mindenesetre roppantul feltűnő tény, hogy a közkézen forgó cionista irodalom erre az alapvető kérdésre sohasem tér ki, de azért konokul hangoztatja, hogy a cionizmus a zsidókérdést meg fogja oldani véglegesen, maradék nélkül.
Nyilvánvaló tehát, hogy a cionista programnak nem az a része fontos, amely a zsidóság közjogilag biztosítandó otthonáról beszél, hanem a 2. pont b) és c) szakasza, amely a cionista mozgalom mellékcélja gyanánt a zsidóság szervezését nevezi meg. Ha ez így van, akkor Palesztinának zsidókkal való betelepítése nem más, mint porhintés a gojok szemébe azzal a célzattal, hogy a cionizmus igazi céljait leplezze.
12. A cionista szabadkőművesség.
Aki a cionista mozgalmak történetét figyelemmel kísérte, legott sejtette, hogy a mozgalom igazi célja a bevallott program keretein kívül mozog. Csakhogy erről hosszú ideig biztos értesülése senkinek sem volt. 1919 nyarán az ,,Auf Vorposten Verlag" kiadásában megjelent Die Geheimnisse der Weisen von Zion (,,Sion bölcseinek titkai") c. munka, amelynek szerzője magát Gottfried zur Beek-nek nevezi. E mű végre némi világosságot derített nemcsak a cionista mozgalom céljaira, hanem egyszersmind a zsidóság világuralmi törekvéseire is. E mű közzétételének története oly szoros összefüggésben van tárgyunkkal, hogy azt hallgatással mellőznünk lehetetlen.
Mint előbb említettük, Herzl könyvének hatása alatt a cionisták 1897 augusztus havában Baselben gyülekeztek, hogy ott programjukat megadják és szervezeteiket kiépítsék. Mivel Herzl könyvében erősen szocialista ízű kiszólások is foglaltattak, az akkori orosz kormány élt az indokolt gyanúpörrel, hogy a cionisták nyíltan bevallott céljai mellett más tervek is motoszkálnak a kongresszuson résztvevő izraeliták koponyáiban, s azért egyik hivatalnokát megbízta, hogy a Baselben gyülekező zsidóság igazi szándékait és titkos céljait puhatolja ki. A hivatalnok a helyszínén csakhamar megállapította, hogy a baseli kongresszus parádés, nyílt üléseivel párhuzamosan zsidó szabadkőművesek titkos zárt üléseket is tartanak (alkalmasint a Benéth berîth, ,,a szövetség fiai" című zsidó-szabadkőműves szervezet tagjai) s ott szorgalmasan ,,vakolnak". Ezeket megtudva, a kongresszus egyik résztvevőjét, aki egyben a szabadkőműves szervezet tagja is volt, megvesztegette. A lepénzelt páholytestvér a kongresszus befejeztével utasítást kapott, hogy a kongresszussal egyidőben tartott szabadkőműves titkos ülések jegyzőkönyveit a ,,felkelő hajnalhoz" címezett frankfurti páholynak kézbesítse. A szabadkőműves futár útközben egy kisebb német vidéki városban szállt meg, ahol őt az orosz hivatalnok a másolók egész rajával várta, akik a baseli szabadkőműves konferenciák francia nyelvű jegyzőkönyveit egy éjszaka alatt lemásolták.
Az orosz kormány e másolatot utóbb több megbízható orosz ember rendelkezésére bocsátotta. Így jutott birtokukba Nilus orosz tanár is, aki azt Cion bölcseinek ülési jegyzőkönyvei címen 1902-ben közzétette. E könyv azóta több kiadást ért; utoljára 1917 február havában adták ki; ezt a kiadást azonban a zsidó Kerenszki (az első forradalmi kormány elnöke) az 1917. évi márciusi forradalom után lefoglaltatta és megsemmisítette, utóbb pedig a könyv régibb kiadásainak még megmaradt példányait is előkerestette és elkoboztatta.
Orosz antiszemiták német bajtársaik figyelmét Nilus könyvére már a világháború kitörése előtt ismételten felhívták, azonban a mű első példánya csak 1918 őszén került Németországba. A németek utóbb a könyv csaknem összes kiadásainak példányait megszerezték s azt megfelelő bevezetés és magyarázat kíséretében a már említett: Die Geheimnisse der Weisen von Zion címen Charlottenburgban kiadták.
A német kiadás csak a múlt év tavaszán lett külföldön ismeretessé és óriási feltűnést keltett mindenfelé. A londoni Times 1920 május 8-i számában ,,Jewish Peril" (,,zsidó veszedelem") címen hozott róla hosszabb, kimerítő ismertetést. A cikkíró megállapítja, hogy a londoni British Museum a mű 1905-i kiadásának van birtokában, amely 1906. augusztus havában vétetett fel a múzeum könyvtárának jegyzékébe. Arról tehát szó sem lehet, hogy a német kiadás hamisítványszerű misztifikáció volna. Megállapítja azt is, hogy a világháború s a világháború befejeztével lezajlott forradalmi események, különösen az orosz bolsevizmus kitörése, pontosan azon program szerint mentek végbe, amelyet Cion bölcseinek jegyzőkönyvei írtak elő. A cikkíró felveti a jegyzőkönyvek valódiságának kérdését s a következő dilemmával felel rá: az orosz szerző vagy hiteles okmányokat közölt művében s akkor a zsidó forradalmárokat szörnyű felelősség terheli a történelem ítélőszéke előtt, vagy a jegyzőkönyvek hamisítványok, de ez esetben szerzőjük prófétai ihlettel bírt, mert állításait az események pontról pontra igazolták.
A londoni Morning Post hosszú cikksorozatban foglalkozott Cion bölcseinek titkaival és általában a zsidóság világhatalmi törekvéseivel. A cikksorozat szerzője szintén a jegyzőkönyvek valódisága mellett foglalt állást. A cikksorozat maga utóbb könyv alakban is megjelent.
Annyi tény, hogy ,,Cion bölcseinek titkai" a zsidókérdés szempontjából elsőrangú munka, bár olvasmánynak sem nem megkapó, sem nem túl élvezetes. Első olvasásra a jegyzőkönyvek bizonyos kusza pongyolaság benyomását keltik és csak ismételt figyelmes olvasás után ötlik szembe logikus, de egyben cinikus gondolatmenetük. Ha a német kiadó, vagy helyesebben fordító, elbeszélése a jegyzőkönyvek történetét illetőleg az igazságnak megfelel, azt kellene hinnünk, hogy az orosz kém másolói hirtelen végzett munkájuk közben a kéziratnak egyes, közöttük felosztott részeit úgy körmölték le, hogy a lemásolt részek hovatartozását pontosan megjelölni elmulasztották. Lehet, hogy ez adja a magyarázatát a szöveg bizarr és kusza előadásának.
Erre való tekintetből a jegyzőkönyvek magyar nyelvű fordítása aligha fizetődnék ki. Sajnos, hazai közönségünk értelmének kerekei oly lassan forognak, hogy a legtöbben csalódva és unottan tennék félre az effajta olvasmányt. Ismerve közönségünknek a komoly gondolkodástól való leküzdhetetlen iszonyát, célszerűbbnek láttuk a jegyzőkönyvek szószerinti szövege helyett kimerítő tartalmát adnunk logikus sorrendben, úgyhogy abból a legegyügyűbb goj is meg tudja érteni, miről is van szó.
13. A baseli cionista jegyzőkönyvek tartalma.
I. Zsidók és nemzsidók.
A zsidóság Isten választott népe. Homlokáról mély értelem sugárzik. A gojokban csakis állati ösztönök dolgoznak. Nézni tudnak, de látni nem képesek. Feltalálóképességük is csak az anyagiakban merül ki. A zsidó a külső sikert megveti és minden erejét a közös cél szívós szolgálatába állítja; a goj a külső sikert mindennél többre becsüli és annak a kedvéért minden tervét elejti. A nemzsidók híján vannak az előrelátásnak: ostoba birkák. A zsidók farkasok, akiknek láttára a gojok behunyják szemeiket és némán tűrik megtámadtatásukat, ha elkobzott jogaik visszatérítésére ígéretet kapnak, ami persze, sohasem fog teljesedni.
A nemzsidók teljesen elfajultak. Megrontotta őket a szesz, a korai bűnök s a zsidók által elvetett hamis tanok, melyek terjesztői szabadkőműves tudósok, tanítók, nevelők és ,,társaságbeli hölgyek" voltak. Elfajulásuk, nyomoruk, éhségük a zsidók hatalmi érdekeit szolgálja.
A zsidó előrelátó, a goj tudatlan. A történelem tanúságait sohasem szívlelte meg; kritika nélkül, készpénz gyanánt fogadta el azt a sok sületlenséget, amelyet a zsidó tudomány olyan exponensei tálalnak fel neki, mint Darwin, Marx és Nietzsche.
A gojok államférfiai beérik a tudás látszatával és hülyén utánamondják házi zsidaik hazug frázisait, különösen azokat a merőben hamis jelszavakat, amelyek a modern alkotmányos élet sarkköveit képezik, a szabadság, testvériség, egyenlőség s a demokrácia, a népuralom igéit. Még az okosabb gojok sem veszik észre e frázisok belső ellenmondását. Mert a természetben nincs egyenlőség, hanem sokszerűség; nincs szabadság, hanem örök törvényszerűség. Szabadság nem lehet más, mint a jogosultság, megtenni azt, amit a törvény megenged. A szabadság csakis az Istenbe vetett hit és őszinte felebaráti szeretet mellett vezethetne jóra, ezeket azonban a zsidóság már rég kiirtotta szíveikből. A gojok a szabadság fogalmát immár úgy értelmezik, hogy nekik szabad az államtól minden lehető jogot kicsikarni, anélkül hogy e jogoknak hasznát tudnák venni. Ilyen körülmények között a szabadság hangoztatása nem eredményezhetett egyebet, mint azt, hogy a népeket minden isteni és emberi tekintély ellen fellázította; a népek törvényes uralkodóikat detronizálják, kipróbált vezetőiket félrelökik s a végén bajba jutnak, amint azt a szabadkőművesek által előidézett és irányított francia forradalom példája igazolja.
A szabadság senkinek sincs hasznára. A munkás sorsán nem lendít semmit, ha néhány nagyszájú munkásvezérnek fecsegni szabad. A szabadság nem tény, hanem puszta fogalom. Mint ilyen azonban óriási szolgálatot tett a zsidók ügyének, mert ha a mob rákapott, a zsidóság világhatalmi céljait szolgálja. A zsidóság célja a meglevő állami rend elpusztítása. A szabadság puszta eszméje azonban nemcsak korlátozza az államhatalom jogait, hanem egyenesen illuzóriusakká teszi. Azonfelül a szabadság eszméjétől megkótyagosodott tömeget az ellentmondás ördöge szállja meg, kormányait úgy buktatja és csereberéli, mint az elhasznált kesztyűt és rendszerint őrült elhatározásokra ragadtatja magát.
A zsidóság azonban nagyon jól tudta, mit tesz, amikor a mobot a hatalom birtokába juttatta. Ismeri pszichéjét, a tömegszuggesztió eszközeit és tudja a tömeget orránál fogva vezetni. A tömeg buta. Akarata és önálló ítélete nincs. Felizgulva olyan, mint a jobbra és balra tántorgó részeg ember. A népuralom hülyeség, mert önmagának mond ellen; a nép ugyanis képtelen uralkodni önmaga fölött és saját állami épületét rombolja le. Amellett barbár. Mihelyt hatalomhoz jut, féktelen lesz, minden törvényen túlteszi magát, ez pedig a barbárság legfőbb foka. A tömegnél cseppet sem jobbak az élére furakodó demagógok és népvezérek; azok is csak oly vakok, mint a mob maga.
A zsidóság épp azért juttatta a tömeget a hatalom birtokába, hogy annál könnyebben leigázza. Mert a jog alapja a hatalom. Ahol nincs hatalom, ott nincs kormány és nincs jogrend. A demokratikus államokban nincs tényleg sem jogrend, sem igazi kormány s azért azok a zsidó törekvések elé komoly akadályokat nem is gördíthetnek. Közjogi kérdésekben csak a hatalom dönthet. Csakhogy hatalom és erkölcsi törvény egymással homlokegyenest ellenkeznek. Aki hatalomra törekszik, minden eszközt kell, hogy megragadjon annak kivívására és megtartására. A cél szentesíti az eszközöket, amilyenek a csalás, furfang, árulás, vesztegetés. A hatalomra törekvőnek az emberek gyöngeségeire és bűneire kell építenie terveit, főleg önzésükre, nagyravágyásukra és kapzsiságukra. Ezeket kiaknázva, elhatározóképességük megbénul és ellenállóképességük megszűnik. Így aztán könnyűszerrel leigázhatók. Ez a titka a szabadkőműves zsidó páholyok sikereinek is, amelyek tagjai lelkiismeretlen stréberekből és veszedelmes kalandorokból verődnek össze. Ők irányítják a mai politikát és ők buktatják meg a goj államokat, mert, mint felelős miniszterek, az államfőket orruknál fogva vezetik. Másrészt azonban uralmuknak a népben nincsen gyökere s azért könnyen megdönthető.
Az igazi államtudomány abc-je az, hogy a tömeg vezetését az állami kormányzás művészetében jártas államfő tartsa kezében. Ezt régente az uralkodók végezték, akik az államháztartás féltve őrzött titkát apáról fiúra hagyományozták. Így azután az állami rend állandósága biztosítva is volt. Épp azért a zsidóság a monarchikus rend felforgatására és a republikánus rendszer bevezetésére törekszik, hogy a népuralom gyöngeségét kiaknázza s azt hatalmi céljainak szolgálatába állítsa. Törekvéseit lényegesen elősegíti az is, hogy a gojok a történelem tanulságait sohasem szívlelték meg és azok gyakorlati következményeit sohasem vonták le. A gojok haladásnak minősítik államjogi kísérletezéseiket. A valóságban a haladás üres frázis és minden haladó vérbeli forradalmár. Kormányozni pedig frázisokkal nem lehet, hanem csakis terrorral.
II. A zsidó világuralom halalmi eszközei.
A zsidóság eszénél, belátásánál, nagyszerű tulajdonságainál fogva világuralomra van hivatva. Ezt a gondolatot fejezi ki a szabadkőművesség egyik jelképe, a kígyó, amely tekergődzve a gojok hatalmát ropogtatja. Ha egyszer a kígyó zárt gyűrűt képez, a zsidóság uralma tökéletes lészen. Lássuk most azokat az eszközöket, amelyek e cél elérését szolgálják.
A zsidóság szívós kitartással, ügyes agitációval elérte azt, hogy a szabadság és népjogok hangoztatásától megőrjített gojok uralkodóiknak a köteles engedelmességet megtagadták, majd hitüket vesztve, az Isten kegyelméből való uralom eszméjét elvetették és államiságuk épületét a népfölség homokjára helyezték. A zsidóság hamis közjogi tanok terjesztésével a gojok tiszta látását elhomályosította, az általános és titkos választói jog behozatalával a kormányzást lehetetlenné tette s az önrendelkezési jog hangoztatásával a családi életet gyökerében támadta meg. Zsidó ügyvédek és ripők újságírók megtámadták a meglevő állami törvényeket, azokat félremagyarázták, tekintélyüket aláásták és ezzel az államot aláaknázták.
E romboló munka egyik legfontosabb szerve a sajtó, az a nagyhatalom, amellyel nemzsidó uralkodók sohasem tudtak okosan élni. A zsidóság a sajtót kisajátította, szolgálatába állította és ezzel a ,,közvélemény" gyártását is elkaparintotta, nem törődve azokkal az anyagi áldozatokkal, amelyekbe a sajtó megszerzése kerül. A sajtó a mob felizgatására mindenféle sületlenségeket ír össze, amelyeket a tudatlan gojok tömege készpénznek vesz. A mai sajtó csakis a szenvedélyek felébresztésére jó. Pártcélokat szolgál, üres, hazug és igazságtalan, de mindenki fél tőle.
A zsidóság másik hatalmi eszköze a pártpolitika s a parlamenti élet. Az alkotmányos, parlamentáris kormányforma már magában véve a pártviszályok iskolája. A parlamentek s a sajtó az uralkodókat s a kormányokat tétlenségre kárhoztatják és tekintélyüket a nép szemében aláássák, mert a parlamenttel s a pártokkal szemben való tehetetlenségüket nyilvánvalóvá teszik.
Viszont a pártok az állam sírásói, mert tagjaik nem az állam javát, hanem saját érvényesülésüket keresik. Azonfelül a pártrendszer az állameszme egységét megbontja s ezzel szükségképpen gyöngíti. A parlamenti távszónokok a kormányokat támadva és buktatva a zsidók érdekeit szolgálják.
A zsidók hatalmi törekvéseinek további fontos eszköze az arany, az állami gépezet rugója és olaja, mely nélkül mozogni és boldogulni nem képes. A zsidóságnak épp ezért legfontosabb érdeke, hogy a gojok elszegényítésével és kizárásával egyedül és kizárólag minden vagyon birtokába jusson. A gojok anyagi romlásának fontosabb eszközei: a luxus, a divat; a játékszenvedély felébresztése s a fegyverkezés.
A zsidóság saját jól felfogott érdekében nem tűrheti, hogy a gojok között vagyonos emberek, arisztokraták és nemesek akadjanak, mert ezek anyagi függetlensége veszélyezteti terveit. Épp azért a zsidóság minden eszközzel a régi nemesség ellen tör; adósságokba kergeti, támadja, becsmérli, gyalázza és lejáratja.
A zsidóság további törekvése az, hogy az összes állami jövedelmekre rátegye a kezét s az államháztartás ügyeire befolyást biztosítson magának. E célra szolgálnak az állami kölcsönök s az aranyvaluta. Az állami kölcsönök ugyanis az államot zsidó hitelezőitől teszik függővé, amellett pedig pióca módjára szipolyozzák gazdaság erejét. A gojok ugyan belső kölcsönnel is rendezhették volna államháztartásukat (úgy, mint az a hadikölcsönök idejében történt), ám a zsidóság a mértékadó tényezők (a miniszterek) megvesztegetésével elérte azt, hogy az európai államok a zsidó pénzkirályokhoz mentek kunyorálni kölcsönért, amely 20 év alatt a kamatok kamatjával együtt e kölcsönzött összeg kétszeresére, 40 év alatt háromszorosára, 60 év alatt négyszeresére emelkedik és örök rabságra kárhoztatja az eladósodott népeket. Az aranyvaluta behozatala is fontos zsidó érdek. Mert ha egy ország gazdaságának mértéke aranykészlete, a zsidóság az aranynak a forgalomból való kivonásával és felhalmozásával az egész nemzeti vagyon birtokába jut és elképzelhetetlen hatalomra tesz szert.
A gojok azonban mostani abszurd állami gazdálkodásukból bajosan fognak kilábolni, mert állami háztartásuk költségeit félévenkint irányozzák előre, de az előirányzott összeget rendszerint jelentékenyen túllépik, úgyhogy az egyes gazdasági szemeszterek felbonthatatlan láncszemek gyanánt kapcsolódnak egymásba.
Zsidó-érdek továbbá a nagyipar túlfejlesztése és a kisipar tönkretétele. A nagyipar ugyanis számtalan munkást foglalkoztat, akik munkaadójuktól függő viszonyban leledzenek és így a zsidó célok szolgálatába állíthatók. Azonfelül a nagyipari munkások elégedetlenek sorsukkal és így örökké lázongó forradalmi elemet képeznek. Ezzel szemben a kisiparos független réteg, amelynek fontos érdeke a meglevő állami rend zavartalan megmaradása. A zsidóság szempontjából tehát olyan elem, amelynek boldogulása nem kívánatos.
A zsidóság elhatalmasodásának szellemi eszköze: a demagógia. A zsidóság a mob természetrajzának birtokában tudja szuggerálni és tetteit érdekeinek megfelelően irányítani. A tömegszuggesztió eszközei: népszónoklatok, dörgedelmes beszédek; az embereknek kifárasztása ékes távszónoklatok által. Az ilyen beszédek rendes tárgya a meglevő társadalmi és állami rend kritikája, lecsepülése, hitelének, tekintélyének aláásása, a közvélemény megrontása, a tömeg józan ítélőképességének megzavarása.
A zsidó prókátorok kitűnően ismerik a gojok törvényeit és azokat félremagyarázva, tekintélyüket tönkreteszik.
A zsidó törekvések veszedelmes ellensége az Egyház, a papság s a pápa. Magától értetődik, hogy ezek ellen is irtóháborút kell folytatnia, tekintélyüket megingatnia, ami a vallástalanság terjesztése útján történik.
Még az antiszemitizmus is a zsidóság érdekeit szolgálja, mert a hitsorsosokat összetartásra készteti. A legfontosabb az, hogy a gojok között nagyszabású egyéniségek ne támadjanak, akik a tömeg irányítását kezükbe ragadva, a zsidó szabadkőműves törekvéseknek gátat vethetnének. Épp azért fontos zsidó érdek az ilyen nagyobbszabású egyéniségek boldogulását, érvényesülését minden eszközzel megakadályozni s az esetleg feltűnő szellemi és erkölcsi nagyságokat kompromittálni és lehetetlenekké tenni.
A gojok megtévesztésének, megőrjítésének és elbolondításának legfőbb eszköze a ,,szabadság, testvériség és egyenlőség" jelszavaival dobálódzó szabadkőművesség, amely egy nagy világszövetségben akarja összefoglalni a világ népeit, elhallgatva természetesen azt, hogy a világszövetség zsidó-szabadkőműves vezetés alatt fog állni. A szabadkőművesség legyőzhetetlen, először azért, mert láthatatlan, másodszor, mivel az egész világon el van terjedve és így, ha az egyik ország a testvéreket üldözőbe veszi, a másik menedéket ad nekik, sőt, ha kell, fegyverrel kész őket megvédeni. Ha kell, Kína, Japán és Amerika fegyverei is a szabadkőműves zsidó érdekek szolgálatában fogják ontani a halált a zsidók ellenségeire.
Azonban magának a szabadkőművességnek szerepe is csak addig tart, amíg a zsidó világhatalom valósággá nem vált. Abban az esetben, ha e nagyszabású terv megvalósul, felforgató titkos társulatoknak nem lesz helye többé. Feladatuk teljesítésével megszűnik létcéljuk.
III. A zsidó világbirodalom alapítása.
A választott népnek egy ideig még várnia kell, amíg a világot leigázza. Lehet, hogy száz év is elmúlik, amíg a győzelem napja felvirrad, de ami halad, el nem marad. Izrael győzelme immár bizonyos. Az egész világ aranya biztos rejtekhelyen össze van gyűjtve és két nap alatt mozgósítható a renitens gojok ellen. A szabadkőműves világszövetség behálózta az egész világot és azt akármikor kiemelheti sarkaiból.
A kellő pillanatban Izrael akcióba lép. Világháborút provokál a gojok gyöngítése végett, lázadásokat szít, tűrhetetlenné teszi a nyomort, betegségeket terjeszt, reményeket kelt a gojokban, utána pedig egyik kiábrándulásból a másikba kergeti őket, míg végre maguk a gojok fognak könyörögni a zsidóknak, hogy vezetésüket vegyék kezükbe és örömrivalgással fogják fogadni a Dávid házából a világ élére álló egyeduralkodót.
E világtörténeti pillanatot irtózatos gazdasági háború fogja megelőzni, amelynek folyamán a zsidóság fölénye a világ nemzeteinek köztudatába megy át. A zsidóság céltudatosan gazdasági kríziseket idéz elő, ezek nyomán nyomor és elégületlenség támad, amelyet a pártvezérek távszónoklatai s a ripők újságírók mosdatlan cikkei állandóan szítani fognak. Ezek a néppel elhitetik, hogy a nyomor okai a kormányok, hogy a nép jobb sorsa kizárólag rajta múlik, ha kormányai ellen fellázad s azokat elkergeti. A népjogok örökös hangoztatásával a szenvedélyek felkorbácsolódnak és lázadásban törnek ki. A gyárakból kitett munkanélküliek a ,,burzsujok" ellen fordulnak, rávetik magukat az irigyelt polgári osztályokra s azokat kiirtják.
A zsidóság világhatalmát népuralomnak kell megelőznie, amelynek három fontosabb fázisa körülbelül ez lesz: 1. A forradalmi mozgalom kirobbanása a tömegőrület jelenségei közben. 2. A féktelenség állapota, amelyben a tömeg minden törvényen túlteszi magát. 3. A proletárdiktatúra deszpotizmusa, vele karöltve a titkos társulatok rémuralma s az állami vagyon elherdálása.
Magának a zsidó világuralomnak egyes étappjait Cion bölcsei körülbelül így képzelik: 1. A monarchiák világszerte egymás után megszűnnek és helyüket köztársasági államformák foglalják el. A szabadkőműveseknek gondjuk lesz rá, hogy az elnöki székbe olyan egyének kerüljenek, akiknek múltjában sötét foltok vannak, mert az ilyeneket panamáik szellőztetésével meg lehet félemlíteni, miért is erkölcsi függetlenség híján a *** testvérek vak és engedelmes eszközei lesznek. 2. A páholyok további törekvése oda fog irányulni, hogy az elnök hatalmát a népképviselet rovására kiterjesszék, az eredetileg demokratikusoknak tervezett köztársaságok alkotmányának liberális elemeit kiküszöböljék s ezzel a zsidó világuralom deszpotizmusát előkészítsék 3. Mikor a gojok kellően lesznek puhítva, agyonnyomorgatva, anyagilag és erkölcsileg lezüllesztve, következik a merész, nagyszabású, szemtelen államcsíny, amely Juda királyi házának sarját állítja a világ élére.
A zsidó világuralom a tiszta ész világa, amelyben az okosság és előrelátás kérlelhetetlen szigorral társul. E birodalom kormányformája az abszolút monarchia lesz, cselekedeteiért felelős uralkodóval az élén, aki azonban nem lesz reprezentációs bábú, hanem reggeltől estig az állami ügyekkel, különösen annak pénzügyi részével fog foglalkozni. Ennek az abszolút monarchiának a jogforrása az erősebbnek a hatalma; közigazgatási elve elméletben és gyakorlatban a terror.
A népuralom, a szabadság, testvériség és egyenlőség forradalmi jelszavai lomtárba kerülnek és utópiáknak nyilváníttatnak. A tanszabadság az egész vonalon megszűnik; a főiskolák szigorú ellenőrzés alatt lesznek; sárgacsőrű professzoroknak és éretlen diákoknak közjogi kérdéseket feszegetni ezentúl nem lesz szabad. A vallásszabadságnak vége lesz; a pápa hatalma fokozatosan megsemmisül, az emberiségnek mózeshitűvé kell lennie.
A pénzügyek gyökeres reformokon mennek át; az államháztartás eddigi abszurd ügykezelése megszűnik és pénzügyi egyensúlya helyreáll. A hivatalnokok szigorú ellenőrzés alá kerülnek és minden kötelességmulasztásukért keményen lakolni fognak. Izrael új országa a béke, rend és megelégedés mennyországa leszen.
*
Az itt ecsetelt program csodálatos keveréke a legnagyobb politikai igazságoknak, a legkomolyabb államférfiúi bölcsességnek, de egyben a legnagyobb szabású és legcinikusabb macchiavellista gazságnak. Amit Cion bölcsei a gojok ügyefogyott butaságáról, államférfiaik kicsinyes hiúságáról és hihetetlen rövidlátásáról elmondanak, színtiszta igazság. Hiszen nézzünk csak körül idehaza, ebben a mi kis országunkban: volt nekünk 1867 óta nagyszabású, messzelátó politikusunk? igen, voltak távszónokaink, népszerűséget hajhászó politikai primadonnáink, öblöshangú demagógjaink, de józaneszű, magyar, egyben keresztény politikusaink, sajnos, nem. S így volt ez Európa-szerte. Csak a zsidó tudta, mit csinál; a gojok a pillanatnak éltek.
A francia forradalom forradalmi jelszavainak és demokrata elveinek cinikus bírálata szintén teljesen helytálló és a való viszonyoknak, a tömegpszichológiának oly alapos ismeretére vall, aminővel a mi tucatemberszámba menő, éretlen politikusaink körében nem igen találkozunk. Hiszen a legtöbb goj a modern demokrácia üres szólamait szentírásnak nézi s azokra égre-földre esküszik.
A jegyzőkönyvek brutális őszintesége azonban megdöbbentő. A zsidóság világuralmi törekvéseinek s e cél elérésére szolgáló eszközöknek ismertetése, ha nem is meghibbant, de legalább is perverz agyvelőre vall. Mert az a gondolat, hogy a jövő jobb világát erkölcsi alap nélkül, egyes-egyedül a legvadabb terror segítségével lehetne megvalósítani és kiépíteni, oly hiú ábránd, mint a zsidó messianizmus maga. És tegyük fel, hogy ez az ábránd valóra válnék: ki valósítja meg? Azok a jellemtelen, rosszindulatú politikai összeesküvők, azok a veszedelmes kalandorok, azok a lelkiismeretlen harácsolók, akik a régi világot romba döntenék? Ezek a romboláshoz kétségen kívül értenek: de képesek lesznek-e a romokon újat építeni? Balgaság azt hinni, hogy a zsidóság a zsidó világbirodalom zsidó királyának uralma alatt hirtelen megváltoznék és farkasból báránnyá vedlik át! Zsidók által, zsidó ethika, zsidó politikai elvek szerint kormányzott állam ideig-óráig tarthatja magát, amint azt a bolseviki Oroszország példája igazolja. De egy nagy, az egész Föld kerekségét felölelő világbirodalmat zsidó elvek szerint kormányozni 24 óráig sem lehet, a legszörnyűbb terror kifejtése mellett sem. Ilyesmit elképzelni csakis megalomániában szenvedő, venereás beteg képes, józaneszű ember aligha. Ha Cion bölcseinek titkait az utolsó évek szomorú eseményei más tekintetben nem igazolnák, kénytelenek volnánk sületlen misztifikációnak nyilvánítani az egészet.
| | Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései III. rész -- Vége. 14. Cion bölcseinek titkai s a világháború. Az utolsó tíz esztendő eseményeit szemlélve, akarva-akaratlan, be kell látnunk, hogy tényleg minden úgy történt, amint azt a zsidó-szabadkőműves program előírta. A szabadkőműves zsidóság a háborút tervszerűen készítette elő a szolgálatéban álló sajtó útján. A sajtó teremtette meg a világháború érzelmi alapfeltételét, az európai nemzetek kölcsönös gyűlölködését. Az angolok s a franciák németgyűlöletét a sajtó szította. A ,,boche" s a ,,Gott strafe England" ostoba jelszavait a zsidó sajtó hozta forgalomba; a gojok pedig felültek az uszításnak. Hogy a világháború mennyire elő volt készítve, mutatja Mme Thébes 1912-ben kiadott almanachja, amelyben a híres francia javasasszony megjövendölte, hogy a következő évben Ferenc Ferdinánd trónörökös meg fog halni. Ez a jóslat 1913-ban nem teljesedett be, de azért Mme Thébes 1913-ban rendületlenül megismételte és jóslata ez egyszer teljesült. Ki az a naiv ember, aki elhinné, hogy a francia jósnő túlvilági szellemektől nyerte értesüléseit? A dolog magyarázata nagyon is prózai. A szerb szabadkőművesség 1912-ben kapcsolódott be a francia vezetés alatt álló szabadkőműves világszövetségbe. Tehát ettől kezdve a francia szabadkőművesség pontosan tájékozva volt a szerb páholytestvérek szándékairól s arról a tervéről, hogy Ferenc Ferdinánd trónörököst elteszik láb alól. Mme Thébes őtőlük tudta meg, mi van készülőben. Cagliostro esete megismétlődött. A háborús őrület szítása hazánkban egyes-egyedül a zsidó sajtó bűne. A zsidóság már a háború kitörésének pillanatában tudta, hogy most már az ő ideje következik. Érdekes, milyen izgatott hangulat fogta el a zsidóságot mindjárt a világháború első havában. A budapesti Jüdische Allgemeine már augusztus havában úgy írt róla, mint a messiás apokalyptikus napjairól. Az 1914 augusztus 14-i számban egy zsidó talmudiskola (jesive) főnöke annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy ,,der jetzige Krieg sei der Beginn der. Mesich-s Zeiten und wenn jeder Tšive tut, wird der Go'el Zedeq erscheinen" (a jelen háború a messiás napjainak a kezdete, és ha mindenki bűnbánatot tart, az igazságos megváltó meg fog jelenni). Hogy ez a ,,bűnbánat" hogyan festett, arra még mindnyájan élénken emlékszünk. Már 1914 telén jöttek a panaszok a kárpáti hegyek között harcoló hadsereg részére szállított papírbakancsokról, a karácsonyi szeretetadományokkal űzött visszaélésekről stb. stb. Már akkor kezdődött a gojok oly arcátlan fosztogatása az árak szemérmetlen emelése révén, mintha a zsidó messiás már jelentkezett volna Sadagorában, Reb Szrulcsénél, az ottani csodarabbinál. A háborús lelkesedés ébrentartása is a sajtó műve volt. Egy ideig Izrael reszketett a béke gondolatától, attól, hogy a harácsolási alkalmak véget érnek; bezzeg menten a defétizmus vizeire evezett át, amikor azt hitte, hogy érdekeinek ez felel meg. Tervszerűen ment a forradalmi mozgalmak előkészítése is a központi hatalmak népei között. Wilson testvér kiadta a jelszókat: önrendelkezési jog, nincs győző és nincs legyőzött, nem lesz hadikárpótlás és nem lesz annexió, egészen úgy, amint azt Cion bölcsei kikalkulálták; a közép-európai zsidó sajtó e jelszavakat menten felkapta, az önrendelkezési jogra hivatkozva a gojokat uralkodóik ellen felizgatta s ezzel megteremtette azt a forradalmi hangulatot, amely a közép-európai monarchiák pusztulását és trónjaik összeomlását idézte elő. Programszerűen folyt le az 1918. évi őszi forradalom is, melyet egész Közép-Európában zsidók kezdeményeztek, zsidók vezettek s amelynek révén ők hatalmasodtak el és helyenkint még az államfői méltóságot is elérték. A világháború folyamán a kapitalisták elharácsolták az egész világ aranykészletét s ezzel óriási hatalomra tettek szert. Amerikában e kapitalisták tekintélyes hányada keresztény, de az európai nagytőkések között keresztény emberrel csak elvétve találkozunk. Tudva mármost azt, hogy az egész háború az európai zsidó bankosok érdekében folyt, cseppet sem fogunk meglepődni azon a gyászos tényen, hogy a párizsi békekonferenciát zsidó pénzemberek irányítják és így ez a konferencia nem is Európa népeinek, hanem egyes-egyedül a zsidóságnak s a szabadkőművességnek érdekeit szolgálja. A konferencia oszlopos tagjai kétségen kívül gojok (Wilson, Clemenceau, Lloyd George stb.), de ezek csak a sabeszgojok szerepét játsszák, mert titkáraik, referenseik mind zsidók. A ,,Jewery Über Alles" című londoni antiszemita újság az egész békekonferenciát zsidó hitközségi közgyűlésnek nyilvánítja. S ez a qôl, ez a hitközségi szervezet dönti el Európa népeinek sorsát! A béketárgyalások elejét Wilson népszövetségi terveinek megvitatása vette igénybe. E halva született fantazmagória úgy festett, mintha Cion bölcseinek megbízásából került volna a konferencia asztalára. A népszövetség ugyanis nem más, mint kísérlet a zsidó világmonarchia világ, az a világ, amelyben urak voltak és rabszolgák, földesurak és zsellérek, megdől s annak a helyén új világ keletkezik: a szabadság, egyenlőség és igazságosság világa, oly világ, amelynek hármas alapja: jog, igazság és béke. A kapitalista aranyborjú összeomlott korszakának romjain új idők születnek, melyekről áll az írás: Örvendve örvendjetek ti, gyászolók! A szolgaságból életre kelnek az összes elnyomottak és szegények, akiknek élete szegénységben züllött el, nyomor és szűkölködés folytán. Mindazok, akik nyomorogtak, bilincsekkel lábaikon és láncokkal kezeiken, immár szolgaságból szabadságba lépnek. Ó mily tragikus volt a nyomorult munkás sorsa! Néma tanúja volt saját sorsának, amely idegen, ellenséges kezekbe volt letéve. A munkás nem volt ember, hanem gép, amelynek nehéz munkát kellett végeznie idegenek részére. Munkájával, velőjével, vérével és verejtékével boldogítva a gazdagokat, maga nyomorult szegény ördög maradt egészen a sírig. A gazdagok számára várakat és palotákat emelve, önmaga piszkos, alacsony, nedves, szűk lakásokban, pincékben lakott, elevenen eltemetve. Gondoskodott róla, hogy a gazdagoknak legyen mit enniök, legyen finom ruhájuk, de ő maga éhezett és meztelenül, mezítláb járt. Mindent a munkás csinált, mindent ő állított elő, de csak a gazdagok, a kizsákmányolók részére: őneki magának azonban semmije sem volt! Így festett az eddigi szociális igazságosság! De ezentúl minden máskép lesz! A kommunizmus hatalmas változásokat visz be a társadalmi életbe. Új világot alkot: a hamisítatlan igazságosság világát. ,,Mindnyájatoknak egyforma jogot adok, nem lesz zsarnokság, nem lesznek rabszolgák és szolgák."[2] Ha e röpirat a varsói gettóban nyomorgó zsidó proletárok részére íródott volna, akik, mint a messiás országának leendő polgárai, már most is rémítő igazságtalanságnak tekintik szegénységüket, a benne foglalt uszítás még valahogy érthető volna. De hogy hazai zsidóságunk kesereg a munkás sorsa felett, az a zsidóság, amely palotákat emelt magának a gojok véres keresetéből, oly képmutatás, amely párját ritkítja az emberiség történetében. Hát még azok a nagyhangú ígéretek a jogról s az igazság uralmáról! Gondoljunk csak vissza Szamuelly halálvonatára, a forradalmi vérbíróságokra, a szovjetházban folytatott orgiákra és a népbiztos-meműnék többi gazságaira és menten tisztában leszünk azzal a ténnyel, hogy a jog és igazság fogalmának a kiáltványban csak akkor van józan értelme, ha e fogalmak alanya nem a goj proletariátus, hanem a zsidóság és csakis a zsidóság! A kiáltvány szerzője is csak így érthette az egészet. Mert mi célja lett volna tulajdon hitsorsosai bolondításának, akiket nem lehet orruknál fogva vezetni, mint a buta machsemojnikokat? Az idézett bevezetés után a kiáltvány kifejti, hogy a kommunizmus a zsidók szempontjából nem újság. Már a Thórában foglaltattak oly intézkedések, amelyek a latifundiumok keletkezését s a gazdagok elhatalmasodását voltak hivatva megakadályozni. A szerző természetesen elhallgatja, hogy a Thóra a tulajdonjog álláspontján áll. Hiszen ezen az állásponton állt a szovjet is, de csak addig, amíg zsidókról volt szó. Utána áttér a kommunista rendszer ellen elhangzó zsidó ellenvetésekre: Amint azonban ellenmondások és zavargások a zsidóknál gyakori jelenségek, ez az eset állt elő jelenleg is. Különböző oldalról hangzanak el ellenvetések, amelyek kételyt, bizonytalanságot és gyanakvást sejtetnek. Elsősorban a vallásos zsidóknak vannak aggályaik. Nyugtalanítja őket a ,,harc Isten ellen". Ez az állítólagos harc nem egyéb aljas és közönséges rágalomnál. A kommunizmus egyáltalán nem avatkozik vallási ügyekbe. A magyar szovjet-köztársaság első rendeletei közé tartozott tudvalevőleg annak a kijelentése, hogy az imaházak nem szocializálhatók és továbbra is eddigi céljukat szolgálhatják. A kommunista államban mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, iskolába járhat (értsd: talmudiskolába), jámborkodhatik, Istennek szolgálhat, Thórát tanulhat, csak legyen kedve hozzá. Az úgynevezett vallásháború csakis a vallásos maszkba öltözött hamis próféták ellen irányul, akik ,,Isten nevében" a népet a szociális világrend ellen izgatják és lázítják. A vallásoktatás eltörlése az iskolában zsidó szempontból csak üdvözölhető. Mert ne bolondítsuk magunkat: azzal a kevéske heti egyórás vallásoktatással, senki az ő zsidó vallási kötelességeinek eleget nem tesz. Ahhoz, hogy a zsidó gyermek a zsidó nép részére megtartassék, heti egy-két órai vallásoktatás korántsem elegendő, főleg azon módon nem, ahogy az az iskolában dívott. Ezzel tehát ne bolondíttassuk magunkat. Ohó, elvtárs, álljunk csak meg egy szóra! A dolog nem egészen így áll! A kommunista kormány a legkomolyabban foglalkozott a templomok kommunizálásának gondolatával és csak akkor adta ki azt a rendeletét, amelyre az ,,elvtárs" hivatkozik, mikor látta, hogy a templomok elkobzása miatt az egész közvélemény ellene fordulna és elsöpörné. A kommunisták által engedélyezett vallásszabadság csak a zsidókra terjedt ki; hogy a keresztények szabad vallásgyakorlata hogyan festett a gyakorlatban, arra jellemző példa a Krisztinavárosban tartott úrnapi körmenet története. Viszont abban az elvtársnak teljesen igaza volt, hogy a vallásoktatás eltörlése csak a gojokat sújtotta. Hisz a zsidó gyerek az elemi- és középiskolákban az érvényben levő tanterv mellett tényleg nem azt tanulja, amire zsidó szempontból szüksége volna. Ezt a kérdést a zsidóságot kielégítő módon csak abban az esetben lehetne megoldani, ha minden fővárosi iskola zsidó cheider-ré (zugiskolává) alakulna át, bócher vezetés alatt. A röpirat azután azzal az ellenvetéssel foglalkozik, hogy a zsidó természeténél fogva nem munkás s így a kommunizmus rendszerébe beleilleszkedni nem lesz képes. Az elvtárs elismeri ugyan, hogy a zsidók legnagyobb hibája eleddig az volt, hogy mindnyájan kereskedők és lumpemberek lévén, nem alkalmasak a földműves munkára; de a dolog gyakorlati oldalára térve át, ahelyett hogy megmondaná, hogyan vedlik át a zsidóság munkásokká, a következő kijelentést teszi: Az új társadalmi rendben mindenki dolgozni fog és mindenkinek meglesz a maga ellátása bőven és nem fukaron, szabadon és nem korlátozva, fejtörés és különösebb üzleti elfoglaltság, raffinéria és szőrszálhasogatás, váltók, óvások, kamatok és terminusok nélkül, és mindenki elégedett lesz. Nem fog többé uralkodni gyűlölet; irigység, kapzsiság és becsvágy el fog tűnni a világ színéről. Mindenkinek meglesz, amire szüksége van, és boldognak érzi majd magát. Vagyis: mindenki fog dolgozni. A zsidó persze a maga módja szerint: mint termelőbiztos, mint népbiztos stb.; a goj ellenben mint közönséges munkás. Mindenki megkapta azt, amire az élet fenntartásához szüksége volt: a goj gerslit, a zsidó libacombot. Mert hogy végeredményben elvtársunk is így képzelte a dolgot, mutatja a röpirat vége: Most már az a kérdés, milyen állást foglaljunk el mi, zsidók, a kommunizmussal szemben? Mindenekelőtt tudatában kell lennünk annak, hogy a kommunisták minden hidat felégettek hátuk mögött s így a visszakozás lehetetlen lévén, a kommunisták jelszava nem lehet más, mint: előre! Nekünk tehát velük kell tartanunk, ha nem akarunk a burzsoázia mély örvényében, viharos tengerében megfulladni. Mindennemű passzív ellenállás a jelen esetben bűn, minden pozitív ellenállás vétek önmagunk és egész Izrael ellen. A történelem a maga kiszabott útján halad előre és nem kérdez minket, egyetértünk-e vagy sem. Ha a történelemmel nem tartunk, rólunk, nélkülünk és ellenünk fog ítélkezni. Aki a történelem kerekeinek nekimegy, közéjük esik és összezúzódik. Nekünk tehát tettleg kell közbelépnünk s az új államalakulásnál segédkeznünk. De nem szabad félelemből tennünk vallomást a kommunizmus mellett, avagy a proletárdiktatúrától való aggodalmunkból. Nem puszta félelemből, azért, hogy mint ellenforradalmárok bíróság elé kerülünk, hanem csakis szeretetből, meggyőződésből, hogy mindez a mi érdekünkben van, hogy jövőnk az emberiséggel[3] való szolidaritásunktól, a kommunizmus győzelmétől függ. Ha a kommunizmus megvalósul, megszűnünk bolygók lenni és bajaink, szenvedéseink véget érnek. Az egész világ eggyé lesz és mi nem leszünk ,,tűrtek" és ,,idegenek" többé, hanem mindenütt otthonosan fogjuk magunkat érezni, mint a nemzetek családjának egyenjogú tagjai. Ezt jelenti a kommunizmus a mi szempontunkból. A kommunizmus azonban már itt is van, nem az égben, nem is a tengeren túl, hanem az már tényleges valóság, eleven hatalmi tényező. Es mi, a mai nemzedék, akik az elmúlt világrendben annyit szenvedtünk, abban a helyzetben vagyunk, hogy megélhettük ezeket a nagy időket, amelyeket a szociális világrend egyik prófétája, Izaiás, már évezredekkel ezelőtt megjövendölt. A mi érdemünk, hogy napjainkban a kommunizmus megvalósulását szemlélhetjük. Valamikor, midőn a zsidók tulajdon hazájukban éltek, minden ötvenedik esztendő jóbel volt, amidőn a szociális élet 50 év alatt elharapódzó visszásságai megszűntek s az ország összes lakói részére a szabadságot kikiáltották. A jóbel-évet bíróság szentelte meg annak a kihirdetésével. Szent év! ,,És megszentelitek az ötvenedik évet és elnevezitek szabadságnak az országban minden lakói részére. Jóbel lesz az számotokra. Es ki-ki visszatér birtokába és rokonságához megy vissza." (Mózes III., 2510.) Hosszú ideig a világon nem volt jóbel! Most újra jött egy jóbel, de azt nem egy országban ülik meg és nem fog tartani csak egy évig, hanem az egész világon lesz és örökké fog tartani. Most, az örök jóbel kezdetén, a világtörténelem ebben az új korszakában, az igazi aranykor elején, ha a kommunizmus diadalt arat az egész világon, mi, miként egykoron, ezt a nagy időt megszentelve s az új világot ünnepélyesen köszöntve kiáltsuk: Szabadság a földön! Szabadság, szabadság, szabadság!! Amint látni, az elvtárs a kommunizmus diadalától várta a zsidóság tökéletes felszabadulását és szabadságát; meg volt róla győződve, hogy az egész világ eggyé lesz és a zsidók lesznek az urak benne, egészen úgy, amint azt Cion bölcseinek programja hangoztatja. Az elvtárs jóbelt és szabadságot emleget. Igaza is volt. A proletárdiktatúra az amúgy is szabad zsidót egyenesen féktelenné tette. Hanem a gojnak nem volt jóbel, de volt gaidesz. A bolsevizmus diadala után a népuralom, a szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavai lomtárba kerültek és helyüket a Cion bölcsei által ajánlott terror váltotta fel. Oroszországban az emberi életnek jóformán nincs is értéke, az ellenforradalmárokat százával és ezrével végzik ki a legcsekélyebb gyanúokok alapján. A nyolcórai munkaidőről most már beszélni sem szabad. Kínai kulik kutyakorbáccsal kezükben kényszerítik az orosz ,,elvtársakat" nem nyolc, hanem tíz-tizenkét órai munkára. A tanszabadság végleg megszűnt, mert csak az igazság, amit a népbiztos elvtársak annak ismernek el. Érdekes jelenség az is, hogy Kun Béla kormánya a szabadkőműves páholyok működését beszüntette. Egészen úgy, amint azt Cion bölcsei meghagyták. De érdekes jelenség az is, mennyi jóindulatot mutatott a párizsi békekonferencia Kunék iránt és milyen előzékeny még mindig az orosz szovjet iránt. Varjú varjúnak nem vájja ki a szemét! Hogyan várhatunk erélyes fellépést a párizsi kahaltól az orosz meműnékkel szemben, akik utoljára is csak a fajrokonok érdekeit képviselik? De nem folytatjuk tovább. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy Cion bölcseinek titkai nem antiszemita misztifikáció s a zsidók világuralmi törekvése nem antiszemita agyrém, hanem, sajnos, a legkomolyabb valóság, amellyel minden józaneszű gojnak számolnia kell. 16. Zárszó. Meghiúsíthatók-e a zsidóság világhatalmi törekvései? E sorok írójának erre vonatkozólag felfogása és meggyőződése az, hogy a modern, kiélt és demoralizált vén Európa a zsidó vírussal szemben tehetetlen és, ha valami váratlan esemény közbe nem jő, a zsidó infekció áldozatává lesz. E meggyőződés alapját a szerzőnek az a megfigyelése képezi, hogy a dekadens Európa társadalmi, állami, erkölcsi, vallási élete ahelyett, hogy a zsidó ideáltól távolodnék, épp ellenkezőleg egyre közeledik hozzá, következőleg Európa népei addig, amíg a zsidóság teljesen nyakukra nem ül, a zsidóban nem is látnak veszedelmes ellenséget, hanem oly példaképet, akitől sok mindenfélét --- főleg csalafintaságot, üzleti erkölcstelenséget, politikai macchiavellizmust --- el lehet tanulni. Mire azonban Európa népei az erkölcstelenség terén a zsidókkal versenyre fognak kelni, addigra úgy lezüllenek, hogy a fajilag és gazdaságilag kompakt egészet képező zsidóság hatalmas szervezeteinél fogva a leigázott gojok minden lázadási kísérletét játszva el fogja nyomni. E gondolat megértése végett jegyezzük meg jól, hogy az európai gojokat a kereszténység tette nagyokká és hatalmasokká. A fehér ember alapjában véve nem az az angyal, akinek fehér testbőre révén látszik. A germán és román népek sokkal erőszakosabbak, durvábbak és bujábbak, mint sok ázsiai barbár nép, akikre az árják gőgös megvetéssel tekintenek le. Esz dolgában kétségtelenül ők vezetnek, de jószívűség, természetes nemeslelkűség tekintetében tán az utolsó helyen állanak. Amíg az árja népek a kereszténység fegyelmező hatása alatt álltak, rossz és szerencsétlen természetük elemi kitörésére nem volt alkalom; amilyen mértékben távolodtak a keresztény hittől, olyan mértékben közeledtek a pogány ethika felé, amelynek uralomra jutásával teljesen elvesztették önuralmukat s a végén saját bűneik rabszolgáivá lőnek. Az európai népek állami élete a tökéletes individualizmus felé hajlik. Ez a hosszú és veszedelmes folyamat nem mai keletű. Ebben is a sémi Keletnek volt legnagyobb része. A keresztes háborúk alatt Európa népei érintkezésbe léptek a Kelettel, az individualizmus, az állami, egyházi és a társadalmi anarchia fészkével s e szellemi kórsággal megfertőzve tértek haza, ahol a keresztes lovagok útján behurcolt nyavalya rohamosan kezdett terjedni. Első, vallásos mezben jelentkező kitörését --- értve az albigenzeket, katharokat s a többi középkori eretnekségeket --- az egyház az államhatalommal szövetkezve nagy nehezen elfojtotta. A XV. században az individualizmus tudományos mezt öltött, a humanizmus maszkjában lépett fel s akkor már nem bírt vele senki. A tudományos individualizmus a XVI. században vallási térre csapott át s a protestanizmus gyűjtőneve címen elkönyvelt mozgalmakat idézte elő; utána politikai téren éreztette hatását, ahol Macchiavelli tanítványai az államművészetet az erkölcstől teljesen függetlenítették. A liberalizmus érája alatt az individualista világnézet a gazdasági életet hódította meg, mert a ,,laisser fairé, laisser passer" elvének kimondásával s a gazdasági tülekedés szentesítésével a köz érdekeit az egyesek érdekeinek rendelte alá. Napjainkban már a társadalmi élet is atomizálódik; a családi élet ideálja megrendült, a nők emancipálódnak, az erkölcstelenség kétségbeejtően terjed s a végén az állam s a társadalom alkotóelemeire bomolva a jól szervezett zsidóság martalékává lesz. Az európai népek társadalmi élete a közlekedési eszközök tökéletesedése folytán örökös vándorlássá fajul és régi nyugodt, egyenletes jellegéből kivetkőzve, a bolygó zsidóság félnomád mintájára rendezkedik be. Az erkölcsi élet terén az evangéliumi ethikának szelídséget, szeretetet, önzetlenséget és áldozatkészséget hirdető maximái jóformán feledésbe mentek és azok helyét Nietzsche-ívású vad túlemberek erőszakos elvei foglalták el, amelyek mellett nyugodt állami és társadalmi életről szó sem lehet. Európát már csak a kereszténység tudná megmenteni a teljes felbomlástól. A kereszténység a modern életfelfogás individualista irányzottságával szemben a tekintély elvét hangoztatja s ezzel az állami élet felbomlásának vet gátat, a hívőket hozzászoktatja, hogy az élet összes viszonylatait ,,sub specie aeternitatis", az örök élet szemüvegén át szemléljék s ezzel a társadalmi élet nyugodtságét és egyenletes fejlődését biztosítja, végül a modern túlember erőszakosságával szemben a krisztusi életideál igénytelenségét hangoztatva, az uzsorások és kizsákmányolók elhatalmasodását és gőgös terpeszkedését teszi lehetetlenné. ,,Ég és Föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak" --- mondá az Üdvözítő. Azok a szavak, amelyeket a zsidósághoz intézett: ,,Jertek hozzám ti fáradtak és teher alatt roskadozók s én felüdítelek titeket" a mi szomorú napjainkban sem veszítették el aktualitásukat. Csakhogy az európai emberiség erről az isteni gyógypedagógiáról hallani sem akar. Mit várhatunk ilyenformán a jövőtől? Valljuk be őszintén, hogy a helyzet a lehető legsivárabb. Ha Európa népei idejekorán eszükhöz nem kapnak, a zsidó vírus elpusztítja szervezetüket és nemzeti hullákat csinál belőlük. De lehet-e remélni józan ésszel, hogy az európai ember eszéhez kap s a zsidóság uralma alól emancipálja magát? E kérdésre határozott válasszal felelni annyi volna, minta levelibéka, avagy Bellaaghné asszony szerepére vállalkozni. Tekintve az árja népek természetének erőszakos jellegét, éppenséggel nincsen kizárva, hogy esetleg akad egy kemény, de becsületes szándékú zsarnok, aki az egész zsidókérdést forradalmi úton fogja megoldani: megcsinálja az európai nemzetek fehér forradalmát a vörös zsidóság ellen. Ebben az esetben esetleg beteljesedik a lenini szerzetes középkori jóslata: ,,Israel infandum scelus audebit morle piandum". (Izrael szörnyű gaztettre vetemedik, amely miatt halállal fog lakolni.) Az sincs kizárva, hogy ez a forradalmi láz úgy fog fellépni, amint azt Donelly apokalyptikus regénye megjósolta s az egész európai civilizáció pusztulását idézi elő. Egy dolog föltétlenül bizonyos: az, hogy a zsidóság világhatalma nem lesz hosszú életű, ha tényleg valóra is válnék, mert erkölcsi alapja teljesen hiányzik. A jövő Isten kezében van. Őrültség volna összetett kezekkel azon töprengeni: mi lesz. Lássunk munkához, szervezkedjünk, teljesítsük kötelességeinket Isten, a haza és embertársaink irányában és bízzunk a Mindenható bölcs és igazságos gondviselésében, amely a szerencsétlen emberi nemet elhagyni nem fogja. Lehet, hogy a mi bűnös nemzedékünk belepusztul vétkeibe és atyáinak könnyelműségébe. De jegyezzük meg jól, hogy az energia megmaradásának törvényei a szellemi és erkölcsi világrendet csakúgy uralják, amint az anyagit. Az a munka, amelyet nemes szívű, becsületes emberek a keresztény nemzeti újjászületés érdekében kifejtenek, nem vész kárba. Ha mi nem is látjuk minden eredményét, látni és élvezni fogják fiaink, avagy unokáink. Véssük szívünkbe a zsoltáros igéit: Menet mentek és sírtak, amidőn hintették magjaikat, de jövet jönni fognak ujjongva, amidőn cipelik kévéiket. Minden becsületes ébredő magyar ehhez tartsa magát. Isten velünk. 17. Melléklet. (A ,,Nemzeti Újság" 1921 ápr. 13-i számából.) Őszinte vallomás a zsidóság céljairól. Cionista röpirat a zsidók világhatalmi törekvéseiről --- Aknamunka a diósgyőri vasgyárban. A miskolci Magyar Jövő írja: A miskolci államrendőrség egy géppel írott röpiratot foglalt le, amelyet ,,Ne dobd el, add tovább" felírással terjesztettek a diósgyőri vasgyár munkásai között. A röpirat, amely a Star Polska című lengyelzsidó lapnak egy cionista gyűlésről írott tudósításának fordítása, a következőket mondja: A zsidóság célja. Testvéreim! Az izraeliták már a XIX. század óta küzdenek azért a világhatalomért, melyet maga az Isten ígért Ábrahámnak. Eddig a kereszt diadalmaskodott a zsidóság fölött, akik a világ minden részébe szétszóródva, hosszú időn át a legkegyetlenebb üldözésnek voltak kitéve, de most már remélhetünk. Izrael népe napról napra hatalmasabb lesz és azok az országok, melyekbe a zsidóság szétszóródott, lassan már az ő tulajdonukat képezik. Nekünk, a zsidóságnak, sikerült a világbörze leghatalmasabb központjait a kezünkbe vennünk, a nagytőke felett mindenütt a zsidóság rendelkezik, az összes államok úgy el vannak nálunk adósodva, hogy kénytelenek bányáikat, gyáraikat, vasutaikat lekötni a zsidóságnak. Még csak azt kell elérnünk, hogy a földbirtokok is teljesen zsidó kézre kerüljenek, főleg a nagy latifundiumok. Ha ezek zsidó kézre kerülnek, akkor a hatalom mellett a dolgozó keresztény munkások kétszeres jövedelmet fognak nekünk szerezni. Ma már hatalmasak vagyunk! A legádázabb harcot elsősorban is a katolikus klérus ellen kell megindítani, azután hatalmunkba vesszük az iskolát. Az egyházat szegénnyé tesszük és akkor elveszti befolyását. A bírói karnak, orvosoknak stb. mind zsidóknak kell lenniök. Franciaország már a miénk lesz, ha megfelelően irányítjuk és kezeljük a sajtót, amelyet a mi véreink vezetnek. Mondhatná valaki, hogy sok zsidó átkeresztelkedett, de ez is csak a mi hatalmunkat erősíti, mert az igazi zsidó sohasem szűnik meg zsidó maradni. Ha kitartunk, el fog jönni nemsokára az az idő, amikor a keresztények is szíveken lennének zsidókká, de akkor a hatalmas zsidóság már utálattal fogja eltávolítani magától. Ehhez a röpirathoz nincs sok hozzátenni valónk, őszintén beszél. Azok a törekvések, melyek a zsidóság teljes gazdasági és politikai világuralmát tűzték célul, ennek a programnak sínszálain robognak. Őszintén és kendőzetlenül vigyorog szemünk közé a zsidó céltudatosság és szívósság, mely legázolt bennünk, mely robotosaivá akar süllyeszteni mindenkit, aki nem a fajhoz tartozik. Az imperializmus e megnyilatkozásához igazán nem tudjuk mit szól a zsidó nemzetiségi sajtó, mely magyarra kendőzve magát; mindig tagadta a zsidóság külön törekvéseit. --- A röpirat terjesztőjét --- egy diósgyőri vasgyári zsidó tisztviselőt --- a rendőrség letartóztatta. [2] Az idézet eredetével nem vagyok tisztében. Nyilván valami kommunista közhely. [3] Értsd az orosz-zsidó ,,emberiséget". |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése