2017. július 11., kedd

Merényletkisérletek





Merényletkisérletek


 Merényletkísérlet Obama ellen Kolumbiában?


Azt csiripelik bizonyos hirforrások az interneten (mint Fulford), hogy Obama testörségének prostituáltas ügye valójában jóval komolyabb dolog volt, mint aminek fel volt tüntetve... s a médiák által lehozott változat csak fedösztori volt.
Obama ellen merényletet kíséreltek meg Kolumbiában, ami mögött az izraeliek álltak, mivel Netanjahu elvesztette a türelmét az amerikai elnök Irán megtámadását makacsul ellenzö álláspontja miatt.
Obamára állítólag az egyik saját testöre próbált meg rálöni, s mivel nyilvánvaló módon ez azt jelentette, hogy a testület infiltrálódott mosszadnyikokkal, azonnali hatállyal le kellett cserélni az egész alakulatot, na és erre kellett nekik a kurvás fedösztori.
Egyrészt ugye rendkívül valószínütlen, hogy egy ilyen elit alakulat tagjai egyszerre minden nekiálltak volna örömlányokkal szórakozni szolgálatteljesítés közben, s ha még netán ez meg is történt volna, az ilyenkor standard eljárás az eltussolás az elnöki testörség méltóságának megörzése érdekében a világ médiáinak telekürtölése helyett, s a testörség eképpenbeli porig alázása helyett. Az is nagyon valószínütlen, hogy egy ilyen elitalakulat tagjainak csak úgy a bizalmába férköztek volna általuk addig aligha ismert tengerészgyalogosok, s velük közösen mennek el örömlányozni.
www.hir24.hu/kulfold/2012/04/17/ujabb-re...k-prostibotranyarol/
Az érintett "testőrök" készítették elő Barack Obama kolumbiai útját, de a Secret Service az elnök látogatása idején felfüggesztette őket állásukból. Az ügynökség mellőzte az indoklást, a sajtó viszont megszellőztette, hogy az ügynökök prostituáltakat vittek fel a szállodai szobájukba, és ittasak voltak. Susan Collins szenátor, a belbiztonsági bizottság tagja a vizsgálat alapján felfedte, hogy 20-21 nő volt az ügynökökkel, és tengerészgyalogosok is mulatoztak velük

Obama újabb két testőre távozik a prostituáltak miatt
www.origo.hu/nagyvilag/20120425-felmondo...et-ujabb-ugynok.html
Felmondott a kolumbiai prostituáltbotrányban érintett két újabb amerikai titkosszolgálati ügynök, egyik társukat pedig elbocsátják - közölte Paul Morrissey, az amerikai elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat, a Secret Service helyettes főnöke. Eddig kilenc testőr veszítette el az állását, miután kiderült, hogy prostituáltakkal szórakoztak, miközben Barack Obama kolumbiai látogatását készítették elő.
...
Obama kedden "kreténeknek" nevezte a prostituáltakkal kapcsolatot létesítő Secret Service-ügynököket, viszont dicsérte az elitalakulat szaktudását.

Az idözítés tulajdonképpen beleillik abba a képbe, ami nekem is van a dolgok menetéröl.
Mint ahogy már írtam az "irános" cikkbe:
www.pokolraveluk.com/content/index.php?o...1:iran&Itemid=48
2012. márc. 3-i megjAz elkövetkezö hetekben nagyon komoly eröfeszítések várhatóak Irán megtámadására. Minden a Netanjahu Obama viszony alakulásától függ. Bár azért bízzunk benne, hogy az amerikai hadsereg vezérkarának egyes elemensei ismét megakadályozzák a legrosszabbat, mint már tették többször is. Az amerikai hadsereg a Perzsa-öbölben könnyen az izraeli légierö ellen fordulhat, ha az Irán megtámadására készül.

2012. márc. 19-i megjObama a legutóbbi amerikai-izraeli csúcstalálkozón ismét elküldte Netanjahut melegebb éghajlatra, így azt hiszem, a vészjelzés is visszaállítható a szokásos SÁRGÁRA


S erre egy hónapra a Mosszad megpróbálja Obamát eltenni láb alól...









2014. március 02. vasárnap, 21:12
Megjegyzés: Oly sok minden történt az elmúlt 2-3 hétben Ukrajnában, hogy lehetetlenség lenne mindent felidézni, így csak azon dolgokat fogom felemlíteni – a teljesség igénye nélkül - melyekröl a fösodratú médiumok (különösen az álnemzeti jobboldalon) nem egészen rakták össze a képet.


Ukrajnában a nyugat a legrosszabb náci eröket juttatta hatalomra, ill. használta fel a Janukovics rendszer megbuktatására. A Maidan téren (is) lengö vörös-fekete lobogók nem mások, mint a második világháború alatt sok zsidót halálba küldö Bandera rezsim lobogói.




Az ukrajnai förabbi Kijev elhagyására szólította fel a zsidókat




Letartóztatási parancsot adott ki az új ukrán vezetés a volt elnök ellen. A vád szerint Viktor Janukovics tömeggyilkosságot követett el a békés tüntetők ellen.”


Nos, akkor meg lehet nézni azokat a békés tüntetöket:


Brutal video: Fierce clashes in Kiev as new wave of unrest grips Ukr





Janukovicsot az ukrán törvények nem betartásával váltották le eröszakosan, s ami még rosszabb, nem lett volna neki szabad élve elhagyni az országot! James Bond filmekbe is beleillö jelenetek közepette tudott csak elmenekülni Ukrajnából.


Janukovics „büne” mindössze az volt, hogy nem volt hajlandó aláírni az EU-társulási szerzödést.


A „tömeggyilkossági” vád ellene föleg erre a rejtélyes, orvlövészek által okozott tömegmészárlásra épül, melyröl a kémvilág és az „alternatív internet” már napok óta tudja, hogy valójában hamis-zászlós,GLADIO tipusú müvelet volt, amit a nácik követtek el jó hitleri „Reichstag tüz” mintájára.


Figyelmeztetés: csak erös idegzetüeknek.


Видео стрельбы непосредственно с места событий





Az alábbi cikk a Veterans Today weboldalon jelent meg, melyet az amerikai katonai hírszerzéshez, a DIA-hoz (Defense Intelligence Agency) tartozó ügynökök írnak:




Amerikai katonai hírszerzési források szerint a mesterlövészek az UNA-UNSO nevü ukrán ultra-jobboldali félkatonai szervezethez tartoztak.”
...
Már több volt szovjet tagköztársaságban hajtottak végre piszkos müveleteket a NATO számára.”
...
Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár és John McCain republikánus szenátor kapcsolatokkal rendelkezik az ukrán Szabadság Párt nyíltan antiszemita vezetöjére, aki elöszeretettel védelmezi a galíciai SS hadosztály II. világháború során elkövetett tetteit.


Az ukrajnai puccs egyik jelentös vetülete az európai és amerikai (neokon) oldalak közti belsö rivalizálás:
Teljességgel figyelmen kívül hagyná az Európai Unió álláspontját Ukrajnával kapcsolatban az Egyesült Államok – derül ki abból a meglehetősen nyers hangvételű telefonbeszélgetésből, amely Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettese és Geoffrey Pyatt kijevi nagykövet között zajlott le nemrég. A telefonbeszélgetésre – amelyet minden valószínűség szerint az oroszok hallgattak le és szivárogtatták ki – a két politikus január 25-e után keríthetett sort.
...
Nuland szerint Ukrajna sorsát a gazdasági tapasztalata miatt inkább Arszenyij Jacenyukra, a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko mögött álló Batykivscsina (Haza) párt vezetőjére kellene bízni. Ezzel többé-kevésbé Pyatt is egyetért, hozzátéve, Klicskóra az Oleh Tyahnibok fémjelezte szélsőjobboldali Szvoboda ellensúlyaként azért szükség van.
(és valóban, Jacenyuk is lett az ukrán miniszterelnök, ami bizonyítéka annak, hogy Victoria Nuland döntötte el Washingtonban, hogy ki legyen az új ukrán vezetö)


De vissza a febr. 20-i kijevi eseményekhez: miután Nuland a nyilvánosságra került hangfelvétel miatt kompromittálódott, az EU-s külügyminiszterek saját kezükbe vették a dolgok irányítását, immár az amerikai neokonok kihagyásával. Ezután született meg a tiszavirág életü egyezség Janukovics és az EU közt február 20-án:
S közvetlen ezután aktiváltatta a „mesterlövészes madam”, Victoria Nuland, McCain szenátorral karöltve, a hamis-zászlós tömeggyilkos akciókat, amikkel alaposan felszították az indulatokat Kijevben, s amiknek köszönhetöen a nácik át tudták venni eröszakosan a hatalmat.


De Nuland ezzel valójában szarvashibát követett el, ugyanis nemcsak az EU-s külügyminiszterek kezéböl csúsztatta ki ezzel szándékosan az irányítást, és juttatta ideiglenesen teljhatalomra a puccsista náci-neokon eröket, hanem a kiváltott destabilizációs és indulati lavinával - hosszabb távon - valószínüleg megpecsételte mind az egységes Ukrajna, mind magának az ukrajnai EU-s hatalomátvételnek a sorsát.


A mesterlövészek mint korábban irtam a Gladio csapat volt, ami a NATO terrorista különitménye . Minden országban megtalálható mélyen titkosítva és rejtve dolgoznak , mint nálunk is előfordult a bevetésük, ha még emlékeztek a cigány gyilkosságokra azt a magyarországi Gládio végezte el , és ezek a balekok meg elviszik a balhét. De ha kell polgárháborút is kirobbantanak , és ha a bankárkaszt vezetése úgy kívánja akár a Viktort is elteszik lábalól. Mert azt tudni kell a Bilderbergek irányítják ezeket a martalócokat . Csak azt nem tudom , mit keres hazánk egy ilyen terrorista csoportba , vagy maga is terrorista lett, mint ahogy a Kádár érában ez természetes volt , hisz itt nyaraltatták Kárloszt is , és bizony a másként gomdolkodókat igencsak ritkították akkor is , meg ma is a Pintér -féle Gyilkosság - BT ma is működik , mert túl sok a magyar , csak épp a parlamentbe alig kerül be valamennyi a tetves zsidók teljesen kiszoritják őket , ez még nem volna baj , de ezek a rohadékok a Húsdarálós ÁVH – s nagyapa utódai , kik újból a nyakunkra ültették ezt a csürhét , mivel a háttérben a vakoló szabadkőművesek osztják az észt . És az még mindig nem a magyar érdek , de minek is tartunk fennt egy olyan tudományos akadémiát , ahol mindenki szabadkőműves és nem magyar érdekeket képviselnek, ezek az mondhatnám ÁVH – s . és zsidó szabadkőművesek , kik Petőfi azonosítását is ellehetetlenítik, pedig a legnagyobb magyarnak a fiaként kellene ránéznünk hisz ő volt az apja , amit el is ismert, és a fia is bekerült e vakolók társasásába , ezt igazolják a verseinek egyik másik részei. Na füstöljétek már ki ezeket az ÁVH – s lerakatott az akadémiáról , mi a faszért van még mindig Finnugor tanszék , hüjiteni a magyart arra jók , és a közvéleményt a szakadék felé orientálni , hát ezért olyan Trianon emléke amilyen , hisz a rohadék szabadkőművesek mondták ki az ország vesztést hazánkra . Ti meg zsiros állást kreáltatok e büdös zsidóknak , kik még ÁVH – s fajtából valók , hogy a vérvonal nehogy mefszakadjon , és továbbra is nyuzni lehessen ezt a népet a zsidó kutyák által . Leraboltak ők már többször , de ahogy a nemzeti vagyonunkat ellopták azt tanítani fogják , kihúzták e nép lába alól a talajt , amit apáink felhalmaztak ezek kiénekelték a szánkból a sajtot , mint a róka is ki énekelte a holló szájából a falatot . Hát ez volt a holokamu hollókosztja , na mit gomdoltok mire fognak még rávenni bennünket , hogy imádjuk őket ? Divső gyilkosainkat , kik húsdarálóba külsték parasztságunk kuláknak titulált tagjait , mert kellet a paraszti porta a rohadt zsidónak . Inkább hajat ültetett vona a kopasz fejére az nem viselte volna meg a magyarságot , de az öldöklésük a zsidó csürhe ÁVH – s bandával , kik meg lettek szervezve , és vakoló bandába tömörültek , és kiadták nekik a parancsot e népnek soha nem szabad , hogy nemzetté összeáljanak , és ma is gyilkolják azokat akik a nemzetért tesznek valamit , de a zsinagógák azok épülnek ,és gyilkolják a népet, a tetvek otthon érzik magukat annyi kárpótlást csikarnak ki a politikai maffiától , hogy ezt még Izraelben sem tudnák elérni , pedig ott az USA osztja a pénzt. A szegény Amerika már rég zsidó gyarmattá lett, így a zsidók ostoraként működnek , és oda sulytanak le velük ahová a zsidó világbirodalom kiépítéséhez éppen le kell sulytani. DE mi azért dobálhatnánk rájuk a benzines palackokat , hisz minden ingatlanukat tőlünk rabolták el , égjenek hát azok az ingatlanok , ha lehet éjel gyujtsások fel úgy mindenki látni fogja, hogy a nemzeti vagyonunk egy része most enyészik el , de nem került zsidó kézbe , csak ideiglenesen , mint ahogy a ruszkik is ideiglenesen tartózkodtak itt nálunk , remélem a zsidók is tovább álnak , ha felgyujtjuk az elrabolt ingatlanjaikat , és midig újra elégetjük ahányszor csak felépíti újra. De ne hagyjátok ki a vakolókat sem , hisz az öntudatotokat sározzák holmi finnugor mesével , nem tudhatjátok meg , hogy kik is voltatok igazából , ÁVH – sok ezek égjenek az elrabolt ingatlanjaik . Zsidók is vakolók is , csak éppen nem magyarok , de eltartatják magukat velünk , jó kis zsiros állásaikból osztják az észt , és a gyülöletet , ha kell polgárháborút szitanak , és kintről kapják az utasítást , hogy most ,éppen ki a legnagyobb ellenségük , és úgy tetszelegnek , mint ha ők volnának a legnagyobb magyarok . Benzines üveget nekik .











...
Írta: nem_programozhato, március 05, 2014




A mesterlövészeket, akik a kijevi tüntetőkre lőttek még február végén állítólag a Majdan vezetői bérelték fel - legalábbis erről beszél Urmas Paet észt külügyminiszter és Catherine Ashton az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője egy most kiszivárgott telefonbeszélgetésben.

"Egyre erősebb a meggyőződés, hogy nem Janukovics, hanem valaki az 'új koalícióból' áll a mesterlövészek hátterében" - fogalmazott Paet a telefonbeszélgetésben.

"Azt hiszem ezt ki szeretnénk vizsgálni. Úgy értem ez fura, elég érdekes. Istenem" - válaszolta meghökkenve Ashton a február 25-i telefonbeszélgetésben.

Az észt külügyminiszter arra is kitért, hogy egy kijevi orvos szerint ugyanazok lőhették meg a tüntetőket és a rendőröket is.

"Hát igen, ez borzalmas" - felelte erre Ashton.
A beszélgetés az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) alkalmazottai tölthették fel az internetre, az észt külügy megerősítette a hitelességét.


Az európai "fömadamot", Ashtont, nem nagyon hatotta meg az észt külügyminiszter titkos beszámolója, és megtartotta a kényes információt magának.

Valószínüleg már tudta, hogy az amerikai "vadabbmadam", Victoria Nuland és McCain szenátor szervezték a háttérböl az akciót.

A teljes lehallgatott telefonbeszélgetés, azok számára, akik értenek angolul. A mesterlövészek 
8:51-nél vannak említve





Breaking: Estonian Foreign Minister Urmas Paet and Catherine Ash




  • report abuse



  • +1
    vote down
  • vote up
...
Írta: nem_programozhato, március 06, 2014
Az új ukrán "elnök", Alexander Turcsinov (aki mellesleg Szemjon Mogiljevics egyik prominens gengsztere volt), valószínüleg választási csalással lett megválasztva, mint ahogy Janukovics is így lett "leváltva". Az ellenzék megszerezte és illegálisan felhasználta a Janukovics-párt sok elüldözött képviselöjének a szavazókártyáját.

Ukraine: The Law, the Putsch and the Imposter http://english.pravda.ru/opini..._putsch-0/ 



How, then, is Yanukovich ousted with "over 300 votes"?
...
And look at the picture showing members of the Rada holding the voting cards of other members. This explains the "vote". Multiple voting for absentee members. Ladies and gentlemen, the photograph on the left denounces massive electoral fraud.



















Világválság - általános
2014. február 04. kedd, 17:58
Mint már 2013 novemberében is írtam, a bankároligarchia világháború kirobbantásával próbálkozott sikertelenül, lévén továbbra is csödben van és teljesen instabil az egész bankrendszer, s mint 1938-ban is, a wall-streeti óriásbankok háború kirobbantásával próbálták menteni a börüket. Mivel utóbbi szerencsére nem sikerült, így más lehetöség híján az elmúlt hónapokban kénytelenek voltak- egymás közt összejátszva - gigászi méretü, de manipulált valutaárfolyam fogadásokat kötni, hogy így kerüljék el a csödöt.
Lehetetlenség lenne pontos részletekbe bocsátkozni azt illetöen, hogy mi minden zajlott le, akit esetleg érdekel, ezen a titkosszolgálati kiszivárogtató-oldalon visszakereshet bizonyos dolgokat:http://www.tomheneghanbriefings.com


Az utóbbi idöben azonban homok került a gépezetbe abból kifolyólag, hogy a németek és az EU teljesen „berágtak“ az amerikaikra, s a valuta- és aranyáfolyam-manipulálások híre elért egyes fösodratú médimokat is:


Metals, Currency Rigging Is Worse Than Libor, Bafin Says
A német pénzügyi felügyelet (Bafin) szerint a jelenlegi nemesfém- és valutaárfolyam manipulációk rosszabbak a korábbi londoni bankközi kamatláb-manipulálási botránytól is(Libor-botrány)“


Jelenleg ott tartunk, hogy a legnagyobb amerikai óriásbank, a JPMorgan a tönk szélén áll, mivel a német Deutsche Bank nem hajlandó tovább „segíteni“ az arany árfolyamának manipulálásában. Erröl szól a legújabb ONI kiszivárogtató írás is.
A Deutsche Bank ezen lépése mögött európai (német-náci-neokon) hatalmi köröket kell keresni. Az amerikai-német ellenségeskedéssel hozható összefüggésben több, az utóbbi idöben „megöngyilkolt“ bankár halála is, utóbbi gyilkosságok mögött az Obama rendszerhez hü titkosszolgálati frakciók állnak. Ezek a bankárok nagyon kényes részleteket próbáltak nyilvánosságra hozni a nemesfémek árfolyamának manipulálása felöl, minden bizonnyal az európai „náci-neokonzervatív“ oldal sugallatára:


Holtan találták a Deutsche Bank korábbi igazgatósági tagját
Kiugrott a JPMorgan technológiai igazgatója a bank londoni székházának tetejéröl


Amennyiben a nemesfém-árfolyam manipulásáról szóló kényes információk elérnék a fösodratú médiumokat, s a JPMorgan belekényszerülne ezen kétes müveletek felfüggesztésébe, az az óriásbank azonnali csödjét jelentené, s vele együtt az amerikai gazdaság összeomlását is. Jelen pillanatban egy gigászi hamis-zászlós merénylet veszélye is fennáll, aminek leple alatt majd az amerikaiak megpróbálhatják kétes-illegális pénzügyi müveletek segítségével megmenteni a JPMorgant.


Mi áll a németek ellenséges lépései mögött az USA-val szemben?


Lényegében semmi új, „csupán“ az USA és az amerikai dollár tervezett - de párszor már meghiúsított – szándékos tönkretevéséröl van szó azoknak az agresszív náci-neokonzervatív eröknek a részéröl, akik az utóbbi hetekben Ukrajnában is csinálták a balhét a lehetö legdurvább módszerekkel (a John McCain republikánus szenátor vezette neokon-frakció is hozzájuk sorolható):




Hitler rajongói már uralják a Baltikumot. Most Ukrajnában akarják megragadni a hatalmat. A rendőrséggel szemben több ezer Galícia által fizetett és jól képzett harcos vonult fel, akik büszkén vallják lelki rokonságukat a náci Banderával.
...
Nyugati politikusok és diplomaták nyíltan uszítanak Ukrajnában. Mintha a gyarmataikon lennének, nem pedig egy szuverén ország területén. Lengyelországból és a balti államokból aktív provokátorok érkeznek. Ukrajna belügyeibe példátlanul pimasz módon avatkoznak be. A törvényes rend helyreállítására tett minden hatósági intézkedést túlzott erőszakként állítják be, és szankciók érvénybe léptetésével zsarolják Ukrajna kormányát.”


A viszony egyébként olyan rossz az Obamához hü amerikai és a német-neokon-náci európai hatalmi frakciók közt, hogy most karácsonykor, a svájci alpokban egy kommandó megtámadta és megsebesítette az épp ott ünnepelö Angela Merkelt és kíséretét, könnyebb sérüléseket okozva neki, amit a fösodratú médiumok úgy hazudtak el, hogy Merkel – aki egyébként Adolf Hitler biológiai utódja - „medencecsonttörést” szenvedett:




Angela Merkelnek a medencecsontja tört el, hetekig kell lábadoznia, de a műtétet megúszhatja. ... A német kancellár karácsony környékén ment el síelni Svájcba, de hivatala csak most számolt be a balesetről. Angela Merkel sífutás közben esett el. A kormányszóvivő részleteket nem közölt, de azt fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az 59 éves politikus nem ment gyorsan. Merkel a hónap végéig lábadozik, több tárgyalást és utazást lemondott.”


Erröl a „lassú lábadozásról” csak annyit, hogy két héttel az esemény után Merkel már lábra állt, ami felettébb érdekes egy állítólag súlyos medencecsonttörést szenvedet 59 éves öreg hölgy esetében, akit még csak müteni se kellett...


Az amerikai-német viszonyt a háttérben az élezte ki a végletekig, hogy 2013 elején a németek visszaköveteltek az USA-tól több mint 600 tonna a FED-ben tárolt német aranyat, aminek visszaadását – feltételezhetöen hatalmi megfontolásból is – az Obama rendszer lényegében megtagadta:
Mi történt a német arannyal az Egyesült Államokban?
Akár 2020-ig is eltarthat, míg Németország visszakap 600 tonna aranyat az USA-tól


Ez az ellenségekedés az oka annak is, hogy a németek és az EU – egyébként meglehetösen álszent módon – utóbbi idöben támogatásukról biztosították még Snowdent is:
Szemtanú és nagy segítség lenne a németek NSA ellen folytatott küzdelmében.”
Emögött egyébként még az a sanda szándék is áll, hogy az EU „semlegesíteni” szeretné az amerikai NSA-t, majd pedig egy saját, még az amerikaitól is ellenörizhetetlenebb „náci” titkosszolgálatot szeretne kiépíteni:
Az EU az amerikai NSA-t ellensúlyozandó titkosszolgálatot akar létrehozni
(EU to create intelligence service to counter NSA)
A német politikusokat korábban abszolút nem izgatta az NSA , olyannyira nem, hogy lényegében MINDEN SEGÍTSÉGET MEGADTAK az NSA-nak a Németország területén végzett kémkedéshez.
"Jogvédő szervezetek feljelentették a német kormányt. Szerintük Berlin összejátszott a jogsértő eljárással adatokat gyűjtő amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA)."


2013 öszére viszont már olyannyira rossz lett a viszony az USA és Németország közt a vissza nem adott arany miatt, hogy Merkel személyzeti fönökének, Ronald Paffalának a parancsára egy német rendörségi helikopter - provokatív módon - olyan alacsonyan repült el a frankfurti amerikai konzulátus felett, hogy a konzulátus helységeiben kisebb károk keletkeztek, eltört vázák, porcelánpoharak és egyebek formájában. A németek az esetet úgy indokolták, hogy a helikopter „NSA-s lehallgatóberendezéseket“ keresett.


Helicopter circles US consulate in spy probe








Külföld
2014. március 30. vasárnap, 13:49
Mottó“: Obamát sertésinfluenza ellen oltják 2009 decemberében. A fekete pulóver a Fehér Ház növérén, az elnökön, a piszkossárga függöny az ablakban, valamint a vérvörös betegellátó szék természetesen nem szimbolizál semmit. Vagy esetleg mégis?




De komolyabban: bevallom, hogy nem kis büntudatom van amiatt, hogy az elmúlt években Obamát a kelleténél pozitívabb színben tüntettem fel. Személye sajnos tölem jóval magasabbrangú embereket is megtévesztett, köztük a Pentagon azon tábornokait is, akik 2008-ban hatalomra segítették abban a hitben, hogy így megelözhetö lesz egy Iránnal vívott harmadik világháború (ami egyébként meg is lett elözve), de akik 2009 tavaszán - látva, hogy ki lett valójában megválasztva amerikai elnöknek - már arra törekedtek kétségbeesetten, hogy lelöjék az elnöki gépet New York felett.


2009 a mesterségesen elöidézni próbált járványok éve volt c. írást anno 2010-ben a következöképp fejeztem be:


Bizonyos meg nem erösített hírszerzési információk szerint egy ilyen biológiai fegyverekkel kísérletezö "Al-Kaida" támaszponton lett összekotyvasztva a sertésinfluenza vírusa is valahol Algériában, majd libanoni "Al-Kaida" ügynökök jutatták el Mexikóba Paraguay, Brazília és Argentína hármashatár övezetén keresztü“.


Nos, sajnos ez (is) egy nagyon okosan kitalált dezinformációnak bizonyult, amit valószínüleg a legfelsöbb szinteken találtak ki, és ami aztán sok embert meg is tévesztett.


Közelebb áll az igazsághoz az, amit a F16-os üldözte Obama elnöki gépét 2009-ben New York felett c. írásban feszegettem:


A konfliktus a Pentagon tábornokai és az USA "tradicionálisan" bábelnöke közt még George Bush idején kezdödött (lásd: Irán késésben levö megtámadása ), és azóta is tart. Hogy mi volt ezen incidens pontos oka, azt nem tudni, talán az éppen "kitört" "sertésinfluenzajárvánnyal" függött össze.“


De még mennyire, hogy azzal függött össze!


Az elsö gyanús jelek, amit akkor sokan nem vettek figyelembe abból kifolyólag, hogy az elnöki gép minden gyanú felett állt, a következö bizarr hírek voltak:




"Egy héttel azután, hogy Obamával kezet fogott, Felipe Solis mexikói építész sertésinfluenzához hasonló tünetekkel elhunyt..."




"Influenzához nagyon hasonló tünetekkel hirtelen elhunyt a mexikóvárosi antropológiai múzeum egyik prominens egyénisége, egy héttel azután, hogy a múzemban fogadták Obamát."


Sertésinfluenzával fertözödött meg Barack Obama egyik aszisztense Mexikóban
(Barack Obama aide infected with swine flu in Mexico)
Sertésinfluenzában betegedett meg Obama kíséretének egyik tagja, aki korábban vele volt mexikói útja során.“


A cikkben a férfi nincs menevezve, valójában Marc C Grinswoldról, az amerikai Energetikai Minisztérium egyik biológiai fegyverszakértö munkatársáról van szó. Ö vitte a vírust 2009. április 16-án az elnöki gép fedélzetén Mexikóba, majd terjeszttette szét a mexikói fövárosban sok helyen, majd késöbb, hogy elterelje magáról a gyanút mint elkövetöröl, saját magát is megfertözte.


Miután az amerikai hadsereg tábornokaihoz eljutottak az elsö hírek, hogy a lovakon néha elöforduló venezuelai encefalitishez hasonló vírus ütötte fel a fejét Mexikóban, nem sokkal az elnöki látogatás után, 2009. április 22-én azonnali ellenörzést rendeltek el az amerikai hadsereg biológiai fegyvereket elöállító Fort Detrick-i telephelyén.




"In April 2009, the U.S. Army Medical Research Institute of Infectious Diseases at Fort Detrick reported that samples of Venezuelan equine encephalitis virus were discovered missing during an inventory of a group of samples left by a departed researcher."


2009 áprilisában az amerikai hadsereg „fertözö betegségekkel foglalkozó kutatóközpontja“ (valójában biológiai fegyvereket állít elö) jelentette, hogy venezuelai encefalitis vírust tartalmazó edények tüntek el“


"During the Cold War, both the United States biological weapons program and the Soviet biological weapons program researched and weaponized VEE"


"A hidegháború alatt mind az amerikai, mind a szovjet fél kutatásokat végzett ezen a víruson, ésemberre is veszélyes változatait állította elö biológiai fegyverkezés céljából."


Miután az amerikai vezérkar kiderítette, hogy mi történt, az egyik tábornok utasítást adott az elnöki géplelövésére, utóbbi viszont még idöben bemenekült New York légterébe, s manöverezésbe kezdett, menekülni próbált az F-16-os elöl, az viszont már lakott terület felett nem merte lelöni, de még így is ráijesztett. Ennek a bizarr „macska-egér játéknak“ voltak a tanúi a new yorkiak 2009 április 27-én, s erröl írtam én is az F-16-os üldözte Obama elnöki gépét 2009-ben New York felett c. írásban.










Külföld
2013. november 14. csütörtök, 19:53

Bevallom, hogy eléggé lehangolt állapotban írom ezeket a sorokat, a helyzet ugyanis rossz, és sajnos nem kizárt, hogy 2014-ben be fognak következni azok a szörnyüségek, melyekröl a bibliai Jelenések könyvében is szó van.A bankároligarchia az utóbbi idöben elhitette a pórnéppel, hogy a „válság véget ért“, holott semmi sem áll messzebb a valóságtól, valójában az egész nyugati bankrendszer totális csödben van. Azt viszont nem merik meglépni, mint Cipruson, hogy egyik napról a másikra bezár az összes bank, majd elszedik a betétesek pénzét, félve, hogy a közhangulat teljesen ellenük fordul, világszerte véres zavargások és forradalmak törnek ki, s tovább már nem lesznek képesek formálni az események alakulását az elképzeléseik szerint.




Bár Szíriában szeptemberben nem sikerült nekik világháborút kiprovokálni az oroszokkal, ez viszont nem jelenti azt, hogy megnyugodhatnánk, a helyzet továbbra is veszélyes, erre amúgy október elejétöl számítva én is figyelmeztettem itt az olvasókat
Az egyedüli kiút ebböl a helyzetböl egy szörnyü, apokaliptikus esemény kiprovokálása, melynek a leple alatt aztán be lehet zárni a bankokat is, s újból „tiszta lappal“ lehet indulni, lévén mondjuk egy harmadik világháború kirobbanása esetén a totális pénzügyi összeomlást be lehet állítani mint a háború következményét, a kirobbanó zavargásokat pedig brutálisan le lehet veretni a háborús szükséghelyzetre hivatkozva.
Októberben aztán - teljesen kiszámítható módon - meg is történt az elsö kísérlet, nevezetesen egyatomtöltet detonálására az USA keleti partvidékén, Dél-Karolina államban. Amennyiben a bombák felrobbannak, emberek százezrei pusztulnak el, s végre eljött volna nekik az alkalmuk világháború kiprovokálására, mivel a nukleáris hamis-zászlós merényletet nagy valószínüséggel Iránra vagy Szíriára kenték volna.


2013. október 10:
Menesztették az amerikai nukleáris erők parancsnokát


Szerencsejáték miatt kirúgták a nukleáris arzenálért felelős amerikai altengernagyot
"Timothy Giardinát lefokozták és elbocsátották a Stratégiai Parancsnokságtól. Zsetonokat hamisított és ment be velük játszani egy kaszinóba."


Eltűnt nukleáris robbanófejek
„ Egy magas szintű forrásból szivárogtatták ki, hogy Texas légibázisról Dél-Karolinába szállítottak titokban egy nukleáris robbanófejet. Az eltűnt hadianyagról szóló jelentés megjelenésének napján azonnal kirúgtak egy nukleáris fegyverekért felelős főparancsnokot. Ilyen nem nagyon fordult még elő, de most jön csak a java...Lindsei Graham szenátor bejelentette, hogyha nem támadják meg Szíriát, akkor a "terroristák" nukleáris bombát fognak robbantani Dél-Karolinában. A két esemény közötti párhuzam kézenfekvő. Barack Obama öt magas beosztású katonai személyt bocsájtott el az eseményeket követően. Feltételezhetően egy hamis zászlós terrortámadás hiúsulhatott meg, amit érthető okokból nem nagyon reklámoznak...“


Az amerikai haditengerészeti titkosszolgálati oldal szerint Obama azért menesztette a tábornokokat,mert nem voltak hajlandóak detonálni a nukleáris robbanótölteteket...




Az események ezen verzióját erösítette meg egy másik, Al Gore amerikai ex-alelnökhöz közel álló titkosszolgálati oldal is:




A napokban menesztett két haditengerészeti admirális (Ted Branch és Bruce Loveless) pedig egy Obama elleni merénylet szervezése mögött állt a Haditengerészeti Titkosszolgálat bizonyos elemensei segítségével:


Két (újabb) haditengerészeti admirális ellen indult eljárás a napokban
(Two admirals face investigation in Navy bribery scheme)


Obama elleni merényletkísérlet és a washingtoni metró elleni false-flag merényletkísérlet sokkolta az USA szövetségeseit
(Plot To Kill Obama And Blow Up D.C. Subway Shocks US Allies)


Semmi jó a láthatáron.








Irán
2012. július 21. szombat, 20:00

2012. július 28-i megj: a napokban az izraeli hadsereg vezérkarának "régi gárdája" megakadályozott egy izraeli támadást Szíria ellen, a Mosszad szócsö debka.com azért tüsszögött annyira a tábornokokra a napokban. A londoni olimpiát illetöen nincs ok sok aggodalomra, az olimpia ellen készülö "Al-Kaida" (CIAMosszad) merényletek szintén meg lettek akadályozva a titkosszolgálatok pozitív frakciói által. A helyzet fokozottan monitorozva van, s az is,  nehogy "valakik" ismét az olimpia idején háborút próbáljanak kirobbantani, mint azt tették négy évvel ezelött, amikor az izraeli bábu grúz vezetés a pekingi olimpia idején parancsot adott az Oroszországhoz tartozó Dél-Oszétia megtámadására, kihasználni próbálva a lazább hangulatot, hogy Putyin és Medvegyev is el voltak utazva Pekingbe, s ami aztán kishíján atomkonfliktusba torkollott a nagyhatalmak közt.
---------------------------------------------------------
 Eredeti cikk, 2012. július 21-röl:  Az eheti burgaszi merénylet egy jóval hajmeresztöbb eseménysorozat része lett volna, ha nem segít a jószerencse, és sikerül félre végül az egész. Július 15-én vasárnap késö éjszaka egy Mosszad kommandó vakmerö de sikertelen merényletet hajtott végre Hillary Clinton konvoja ellen Izraelben, amit - ha Hillary meghal vagy súlyosan megsebesül - Netanjahuék rögvest Iránra kentek volna, s valószínüleg belekényszerítették volna az amerikaiakat a világ közvéleménye elött egy Irán elleni háborúba.


Az izraeli merényletkísérlet híre amerikai nyomásra azonnal D-Notice (totális elhallgatás) alá került a globális médiumokban - ami azt hiszem, a leghelyesebb lépés is volt - így végül csak az iráni sajtó számolt be róla. Mint ahogy az iráni Press TV weboldala is írja:


Israel´s race toward World War III
(Izrael menetelése a harmadik világháború felé)



"It begins:
Sunday night, US Secretary of State Clinton, America’s top diplomat, was attacked."
...
"Had she been killed, Iran would have been immediately blamed, a “Hezbollah” attack ..."


Elkezdödött:
"Vasárnap éjjel Hillary Clinton amerikai külügyminisztert érte támadás Izraelben. "
...
Ha sikerült volna megölni öt, az Iránra lett volna fogva, mint "Hezbollah támadás  ..."


Miután Clintonnénak nem esett baja, aktiválták az izraeliek a valószínüleg "B-tervüket" Bulgáriában, a Mosszaddal együttmüködö bolgár titkosszolgálat próbált meg felrobbantani három izraeli turistabuszt Burgaszban. De végül csak egyet sikerült hatékonyan levegöbe repíteni.


Burgaszban jóval több halottnak kellett volna lennie, nyolc halott végül "nem lett elegendö" ahhoz, hogy ürügyként szolgáljon háborús uszításra. De ha felrobbant volna mind a három busz, és lett volna mondjuk 50 halott, az már jóval emotívabb helyzetet teremtett volna.


Öngyilkos merénylö Burgaszban nem volt, az az egész csak kitaláció ködösítés céljából. Halaványan bár, de ezt engedik sejtetni a "hivatalos" hírek is, mármint ha valaki tud olvasni a sorok közt:


Merénylet Burgaszban: ellentmondásos hírek az elkövetőről


Ez már egyébként nem az elsö, hanem a második izraeli merénylet volt amerikai csúcsvezetök ellen az idén. Áprilisban magát Obamát próbálta meg megölni az egyik Mosszad-ügynök testöre Kolumbiában, erröl akkor írtam a Médiafigyelöbe:


Merényletkísérlet Obama ellen Kolumbiában?


Vakmeröek és örültek ezek az izraeliek... De sebaj. Csakis és kizárólag saját maguk alatt vágják a fát.


További ajánlott:








Külföld
2011. június 12. vasárnap, 11:32
Az idö teltével nemhogy tisztázódna az ügy, hanem inkább egyre képtelenebb, mondhatnánk zagyvább "magyarázatok" jelennek meg a sajtóban, mint pl.:




"Helyileg termesztett növényi csírák okozzák az eddig huszonkilenc ember életét követelő, és csaknem háromezret megbetegítő járványt, így a paradicsom, uborka és saláta fogyasztására vonatkozó figyelmeztetést feloldották, mondta Reinhard Burger, a németországi Robert Koch Intézet elnöke pénteken"


Sok ember elsö gondolata az "e. coli"-s hírek hallatán nyilván az volt, ugyan miféle fura baktérium képes csírákban is megmaradni és 3000 embert megbetegíteni, de úgy, hogy közülük 700-at súlyos/életveszélyes állapotban kórházban ápolnak? Ez nem egy mindennapos dolog! Hisz kisebb e.coli kitörések már voltak az USAban is, de azok nem csináltak szalagcímeket a médiumokban, mert nem voltak olyan drámaiak mint ez.


S vajon miért nincs elfogadható magyarázat még mindig arra, mi vitte be a baktériumot a csírákba?


Talán azért, mert egy másik, frissebb hír szerint már:




"The head of Germany's national disease control centre, Reinhard Burger, said that even though no tests of the sprouts from a farm in Lower Saxony had come back positive, the epidemiological investigation of the pattern of the outbreak had produced enough evidence to draw the conclusion."


"A német nemzeti epidemiológiai intézet igazgatója, Reinhard Burger szerint arról a bizonyos alsó-szászországi farmról származó csírák tesztjei sem mutatták ki az e.colit, ennek ellenére mégis száz százalékra biztosak, hogy innen indult ki a járvány!"




 Nos, a kérdésnek sajnos inkább így kellene hangzania: ki intézett bioterror-támadást a németek ellen és miért?




Az ONI kiszivárogtatóoldala szerint nem más mint a CIA!


Az e.coli azért volt minden antibiotikummal szemben ellenálló, mert génmanipulált volt!




A történet része ennek az eseménysorozatnak:


1. Merkel elköveti azt a "hibát", hogy Németország nem vállal szerepet a líbiai invázióban (mivel épp több tartományi választás elött állt az inváziót követö három hétben)


2. Ezer méteres zuhanás: Merkel szerencsés balesete http://www.nol.hu/kulfold/ezer_meteres_zuhanas__merkel_szerencses_balesete


Mondjuk inkább úgy, hogy "balesete". Igen, egy CIAs merényletkísérlet volt.


3. Egy német hitelminösítö ügynökség leértékelte az USA adósbesorolási kockázatát:




(valójában már rég meg kellett volna tenni, na de ezek politikai dolgok)


4. Jelentéktelenné válhat a NATO? 
http://hvg.hu/vilag/20110610_amerika_nato_gates


A német magatartást példaként használva több NATO tagállam azóta se hajlandó részt venni a líbiai invázióban, ami a NATO lassú dezintegrációjához vezethet.

  
"A Pentagon főnöke kétségbe vonta a NATO életképességét, mert tagjait garasoskodás és a politikai akarat hiánya jellemzi, ami végső soron az amerikai támogatás megvonásához vezethet."

 
5. Németország továbbra sem hajlandó beadni a derekát Görögországot illetöen



 
"The German government on Friday signalled it would not back down in its stand off with the European Central Bank over the involvement of owners of Greek sovereign bonds in a new round of aid for the debt-ridden country"


"Németország pénteken (vagyis tegnapelött) sem volt hajlandó feloldani az Európai Központi Bankkal szembeni patthelyzetét, továbbra se hajlandó pénzt adni a görög mentöcsomagra a jelenlegi feltételek mellett."


A feszültség miatt - az internetes kiszivárogtatóoldalak szerint - szombatra "beidézték" Obamát az épp most zajló Bilderberg összejövetelre, mivel túl messzire ment el a németekkel szemben.


Egy eheti cikk a 2011-es Bilderberg összejövetelröl a TIME magazinban:


Bilderberg: The Uber-Powerful Global Elite Meet Behind Closed Doors in St. Moritz
(Bilderberg: A rendkívül hatalmas globális elit zárt ajtók mögött találkozik St. Moritzban)



Írta: nem_programozhato, június 16, 2011

Mesterséges baktérium okozza az EHEC

-járványt? 


http://index.hu/tudomany/2011/...sjarvanyt/
Meggyőződésem, hogy egy biotechnológiai társaságnál történt szivárgás, ez a mikroorganizmus nem fejlődhetett ki természetes úton. Hogy miért éppen Németországban jelent meg, nem tudom megmondani. De az mindenesetre furcsa, hogy éppen egy biofarmon találták meg, ez akár a biotermelés elleni provokáció is lehet” – mondta az orosz tudós.

Nos, mi már itt sejtjük, hogy azt a "biotechnológiai céget", vagy inkább "céget", a CIA-nak hívják, és nem a biotermés, hanem Merkel elleni provokáció volt!

--------------------------------------------
http://www.jovonk.info/2011/06...i-betegseg
"A mostani megbetegedéseket az E. coli O104:H4 csoportba tartozó baktérium okozza, ami általában nem antibiotikum rezisztens.

A rezisztencia csak úgy alakulhat ki, ha a baktériumot ismételten antibiotikummal kezelik a mutáció előidézése és ezen keresztül a rezisztencia elérése érdekében.

Ha szeretnénk megismerni a törzs eredetét csak vissza kell vezetni az E-coli genetikai kódját és megtudhatjuk, milyen gyógyszerekkel kezelték a kívánt hatás elérése érdekében.

Ezt a vizsgálatot elvégezték és az eredmény elég érdekes képet mutat az O104:H4 csoport eredetéről.

A genetikai kód megmutatja a baktérium múltját.

Amikor a németországi Robert Koch Intézet munkatársai dekódolták az O104:H4 törzs genetikai összetételét azt találták, hogy a baktérium a következő antibiotikumokkal szemben rezisztens:

- penicillin
- tetracycline
- nalidixic acid
- trimethoprim-sulfamethoxazol
- cephalosporin
- amoxicillin / clavulanic acid
- piperacillin-sulbactam
- piperacillin-tazobactam

Emellett az O104:H4 törzs különleges enzimek termelésére is képes, ami "szuper erővel" ruházza fel.

Ezt szaknyelven ESBL-nek (Extended-Spectrum Beta-Lactamases - széles spektrumú béta-laktamázoknak) nevezik.

Az ide sorolt mikrobák képesek olyan enzimeket előállítani, amelyek a 3. generáci ós (a kórházak által legszélesebb körben alkalmazott) cephalosporinokat (például cefuroxime, cefotaxime és ceftazidime) is hasítják, és ezáltal hatástalanná teszik.

Emellett az O104:H4 törzs két különleges gént, a TEM-1-et és CTX-M-15-öt is tartalmaz, ami az orvosok rémálma 1990 óta, írja a Guardian.

Miért félnek tőle az orvosok? Mert fertőzés esetén kulcsfontosságú szerveket támad meg és sok esetben halállal végződik."

Továbbra is több mint 800 ember fekszik kórházban súlyos/életveszélyes állapotban Németországban. Becslések szerint kb. száz élete végéig vesedialízisre fog szorulni.






Külföld
2011. február 01. kedd, 19:25
Mindkét "forradalom" kilométerekröl büzlik, nem az aminek látszik, hanem valamilyen magasabb szintü játszmának a része, annak kezdö nyitánya. Ne feledje senki, hogy a Wikileaks nyilvánosságra hozott a napokban olyan amerikai külügyi táviratokat, melyek igazolják, hogy például az egyiptomi "forradalom" évekkel elöre tervezett volt. S ha még valaki ezt mindig nem hinné, googlizzon utána annak, ki is az a Mohamed Al Baradei.


Mint ahogy a Daily Telegraph cikke is írja a Wikileaks kiszivárogtatott távirataira hivatkozva:




Egypt protests: America's secret backing for rebel leaders behind uprising
 The American government secretly backed leading figures behind the Egyptian uprising who have been planning “regime change” for the past three years, The Daily Telegraph has learned.
...
On his return to Cairo in December 2008, the activist told US diplomats that an alliance of opposition groups had drawn up a plan to overthrow President Hosni Mubarak and install a democratic government in 2011.


"Az USA kormánya titokban támogatta a "felkelés" mögött álló vezetö ellenzéki csoportokat, melyek már vagy három éve dolgoztak egy "rendszerváltáson".
...
Miután az aktivista visszatért 2008 decemberében Kairóba, az amerikai nagykövetség munkatársainak elmondta, hogy egy ellenzéki csoportokból álló szövetség terveket vázolt fel Mubarak kormányának megdöntésére, és egy új kormány "instalálására" 2011-ben."


A közhiedelemmel ellentétben forradalmak SOHA nem törnek ki spontán, mindig kell lennie mögöttük egy politikai erönek is, mely megszervezi és "lángra lobbantja" az egészet. Adva kell lenni legelöször is egy olyan helyzetnek, melyben a lakosság elégedetlen, és ezen felül még egy politikai erönek is, mely aztán az egész forradalmat megszervezi. Az egyik a másik nélkül nem tud létezni. Egyiptomban a lakossági elégedetlenség(magas élelmiszerárak és munkanélküliség), és a forradalmat megszervezö erö (az amerikai követség és az egyiptomi bérencei) is adva van.


Tunéziában szintúgy hasonló volt a helyzet, és egy a globalistákhoz teljesen hü bábkormány lett "installálva". Szólt egy rossz szót is Hillary Clinton vagy az EU az új tunéziai kormányra? Nem. Ergo az csakis és kizárólag báb lehet.


De mint az elején már írtam, itt azért valószínüleg jóval többröl van szó mint Tunéziáról vagy  Egyiptomról: ez a két "forradalom" valószínüleg csak nyitánya egy jóval nagyobb, tervezett dolognak: az egész Közel-Kelet destabilizálásának, az olajár egekbe tornászásának.


A végcél pedig az USA tönkretétele.


De addig is számos köztes célpont lesz. Jordánia, Jemen, Szíria egyaránt számításba jöhet. A legnagyobb adu viszont Szaúd-Arábia. Mint ahogy Ambrose Evans Pritchard, a Daily Telegraph vezérkommentátora is ma írja:




 Mid-East contagion fears for Saudi oil fields


'The Shia are 10pc of the Saudi population. They are deeply aggrieved and marginalised, and sit on top of the kingdom's oil reserves'  


"Félö", hogy a "ragály" átterjed Szaud-Arábiára is - kezdi mondanivalóját Pritchard (az ügynökök már mindent bizonnyal keményen dolgoznak rajta) A kommentár még azt is megjegyzi, hogy a síta muszlimok, melyek a szaúdi lakosság 10 százalékát teszik ki, a legelégedetlenebbek, és kisebbségi státuszuk miatt a legelnyomottabbak, és "micsoda véletlen", pontosan a királyság olajmezöi feletti területeken élnek!"


A cél tehát a következö - viszont erösen remélem, hogy nem fog sikerülni nekik:


Miután kitör a káosz Szaúd-Arábiában is a kisebbségi területeken, akadozni kezd majd a világ felé a köolajexport, ami miatt az egekbe szökik az olajár, és ami miatt az egekbe mehetnek olyan országokban is, mint az USA, az élelmiszerek árai, és ami miatt aztán "poklot" lehet kirobbantani ebben az országban is.


De lehetnek alternatív stratégiáik is nekik, minden a helyzet alakulása szerint. Akár Kínát is megpróbálhatják - köztes sakkhúzásként - destabilizálni (Kína máris tiltja az "Egyiptom" szót az internetes keresökben - megfigyelte a Tisztelt Olvasó?)
  
"Order comes from chaos" - mondják angolul. "Egy újfajta rend a káoszból tud legkönnyebben kiemelkedni". Igen, az "új világrendröl" van szó.


Miután legvégül az USA-ban is kitör a káosz, rendkívüli állapotot léptetnek érvénybe, majd a sátánisták megpróbálják a diktatorikus "új világrendet" kihirdetni a magánzsoldoshadseregeikre - mint a Blackwater - támaszkodva. Jelenleg ezen erök nagy része olyan helyeken van állomásoztatva mint Irak vagy Afganisztán.


S ekkor fognak vereséget szenvedni. A hivatalos amerikai hadsereg (a Pentagon) ugyanis soha nem állt, és soha nem is fog mögöttük állni. Épp azért kísérleteznek ilyen örült forgatókönyvekkel, mint az arab világ lángra lobbantása, mivel a Pentagon ellenállása miatt már Irán megtámadásán keresztül nem tudnak világháborút gerjeszteni, eképp elpusztítani az emberiség egy részét, majd kihirdetni a világkormányt. Az egyedüli megmaradt módszerük a káoszteremtés, a világgazdaság összeomlasztása, s végül puccsszerü hatalomátvétel megpróbálása az USAban, úgy mint ahogy ez Leninéknek is sikerült 1917-ben a nagy káosz közepette Oroszországban.










Külföld
2010. november 17. szerda, 18:36
Fura égi jelenségre lettek figyelmesek 2009 április 27-én a new yorkiak, olyannyira, hogy pánik tört ki a városban, mivel szept 11 emlékei továbbra is élnek arrafele. Az Air Force One, az Egyesült Államok elnökének gépe csinált hajmeresztö manövereket a new yorki felhökarcolók felett alacsony magasságban, egy F-16-os vadászbombázó "társaságában". Az emberek azt hitték, végül bele fog csapódni valamelyik felhökarcolóba, ami miatt épületek lettek evakuálva.




People evacuated from office buildings in Lower Manhattan and Jersey City after a commercial-sized jet was seen circling the city with two fighter jets following it.  It turns out, the planes were part of a planned photo shoot by the military involving the presidential plane. 
...
New York City Michael Bloomberg was not notified of the shoot beforehand and said he would have tried to stop it if he had known. 


 A hazugság, amit a hírügynökségek fedö-sztoriként közöltek az incidensröl, az volt, hogy az Air Force One a hadsereg vadászbomázójának társaságában "fotó túrán" vett részt New York felett. Hogy miért lett volna szükség egy "fotó túrán" ilyen hajmeresztö manöverekre, és mi a fenének kellett ehhez TELJES HARCKÉSZÜLTSÉGBEN álló F-16-os, meg ha már egyszer "fotó túrán" vesz részt az Air Force One, akkor arról miért nem tájékoztatták elöre a new yorki városházát és a többi helyi hatóságot, elkerülendö a szept 11-i rossz emlékek miatti pánikot New Yorkban, arról nem tájékoztattak.


Az igazság az, hogy a hanyatlófélben levö Birodalom hatalmi csatározásainak egyik legbizarrabb és legméltatlanabb incidensét látták akkor a new yorkiak.


Az Air Force One nem üresen repült "fotó túra" kedvéért, mint ahogy hazudták, hanem Obama nagyonis a fedélzetén volt. Az történt, hogy valamelyik vezérkari tábornok a Pentagonból ráküldött egy F-16-ost, hogy akadályozza meg Obama részvételét az ENSZ közgyülésen. Az F-16-os nem kísérte, hanem üldözte, és nem hagyta leszállni az elnöki gépet New Yorkban. Mivel az Air Force One pilótái tudták, hogy lelöni azért úgyse merik, így manöverezésbe kezdtek, a new yorkiak ennek a macska-egér játéknak voltak tanúi a város felett.


A konfliktus a Pentagon tábornokai és az USA "tradicionálisan" bábelnöke közt még George Bush idején kezdödött (lásd: Irán késésben levö megtámadása ), és azóta is tart. Hogy mi volt ezen incidens pontos oka, azt nem tudni, talán az éppen "kitört" "sertésinfluenzajárvánnyal" függött össze, Obama ugyanis az ENSZ-be tartott, hogy tájékoztassa a többi államföt a sertésinfluenzáról, de az is lehet, hogy nem.


Az esetröl készült egyik amatör videó (a látványosabb dolgok kb. a negyvenedik másodperctöl kezdödnek):


Video of Air Force Airplane "Photo-Op" That Caused Panic in New 







Ez pedig egy az esetröl tájékoztató amerikai híradás (természetesen ez is "foto túrának" hazudja):


Air Force One Flyover Mess - The Presidency, Ep. 14





Az igazság az, hogy a hanyatlófélben levö Birodalom hatalmi csatározásainak egyik legbizarrabb és legméltatlanabb incidensét látták akkor a new yorkiak.


Az Air Force One nem üresen repült "fotó túra" kedvéért, mint ahogy hazudták, hanem Obama nagyonis a fedélzetén volt. Az történt, hogy valamelyik vezérkari tábornok a Pentagonból ráküldött egy F-16-ost, hogy akadályozza meg Obama részvételét az ENSZ közgyülésen. Az F-16-os nem kísérte, hanem üldözte, és nem hagyta leszállni az elnöki gépet New Yorkban. Mivel az Air Force One pilótái tudták, hogy lelöni azért úgyse merik, így manöverezésbe kezdtek, a new yorkiak ennek a macska-egér játéknak voltak tanúi a város felett.


A konfliktus a Pentagon tábornokai és az USA "tradicionálisan" bábelnöke közt még George Bush idején kezdödött (lásd: Irán késésben levö megtámadása ), és azóta is tart. Hogy mi volt ezen incidens pontos oka, azt nem tudni, talán az éppen "kitört" "sertésinfluenzajárvánnyal" függött össze, Obama ugyanis az ENSZ-be tartott, hogy tájékoztassa a többi államföt a sertésinfluenzáról, de az is lehet, hogy nem.


Az esetröl készült egyik amatör videó (a látványosabb dolgok kb. a negyvenedik másodperctöl kezdödnek):


Video of Air Force Airplane "Photo-Op" That Caused Panic in New 



Ez pedig egy az esetröl tájékoztató amerikai híradás (természetesen ez is "foto túrának" hazudja):



Air Force One Flyover Mess - The Presidency, Ep. 14
http://www.youtube.com/watch?v=nsJUcl8H5DM







Irán
2010. november 13. szombat, 12:50

Kérdés: A gyakorlatban is tényleges ura az USA elnöke a birodalom hadseregének, vagy csak papíron teljhatalmú föparancsnok?
Válasz: Csak papíron, máskülönben már rég kitört volna egy nukleáris fegyverekkel is vívott, asszimetrikus harmadik világháború.


 A globális gazmédiák által egyik legjobban eltitkollt tény az illuminati hatalmasságok (és a kezükben levö báb, az USA elnöke) valamint az amerikai hadsereg vezetése közti sokéves, a színfalak mögött zajló durva konfliktus. Megbízható info nagyon kevés áll rendelkezésre erröl a láthatatlan, kulisszák mögött zajló harcról, viszont az események alakulása az elmúlt kb. 5 évben arra utal, hogy valóban létezik, csak épp az extrémül szük illuminati tulajdonosi kör kezében levö globális nemzetközi hírügynükségek és tévécsatornák tartják totális elhallhatás alatt. 


Kevesen tudják, hogy az illuminati tervnek az USA (és a nyugati világ) totális leuralására már valamikor 2004-2006 tájékán kulminálódni kellett volna rendkívüli állapot, majd azt követö diktatorikus, katonai rendszer (az ún. "új világrend") bevezetésének formájában. Biztos információk híján nehéz megmondani, hogy pontosan hogyan is kellett volna ennek lezajlania, két dolog azonban biztosnak tünik:


1. Egy nukleáris szeptember 11 végrehajtásával, melyre hivatkozva rendkívüli állapot lett volna bevezetve
2. A merényletet természetesen az "Al-Kaida" hajtotta volna végre, és mi se természetesebb, ezúttal iráni támogatással, ami ürügyül szolgált volna Irán nukleáris megtámadására, és egy asszimetrikus harmadik világháború kirobbantására


A "galiba" valamikor 2005 tájékán azzal kezdödött, hogy a Pentagon egyes vezetö tábornokai egyszerüen fellázadtak, amikor tudomást szereztek erröl a készülö örületröl. A nukleáris szeptember 11-et a Mosszadnak kellett volna végrehajtania (úgy mint ahogy 2001 szept 11-et, a madridi és londoni robbantásokért is ez a szervezet a felelös), azzal viszont nem számoltak, hogy az amerikai titkosszolgálatok bizonyos frakcióival és a Pentagos egyes tábornokaival találják szembe majd magukat, ami szerencsére azzal végzödött, hogy ezúttal már a jónak sikerült úrrá lennie a rosszon.


 S most nézzük a konkrét tényeket, pontosabban mondva az erre a harcra utaló, ám a nyilvánosság számára teljesen (és mindmáig) láthatatlan jeleket.


A Pentagonos tábornokok elsö lázadása 2005 nyarán zajlott, a belharc elsö áldozata Kevin P Byrnes négycsillagos tábornok volt, akit aztán egy mondvacsinált nöügyre hivatkozva váltottak le funkciójából.




Ö volt az elsö négycsillagos tábornok az amerikai hadsereg története során, akit formálisan ilyen semmiség miatt rúgtak ki, világos tehát, hogy ez a nevetséges hivatalos indoklás a mit sem sejtö nyilvánosság megtévesztésére szolgált.


Késöbb még fura körülmények közt "lemondott" Rodney Kobayashi tábornok, és több, valamivel alacsonyabb rangú katonai vezetö is, de a tábornokok színfalak mögötti puccsát már nem sikerült megállítani. Ez volt az a pont, amikor Bush elvesztette totális kontrollját az amerikai hadsereg felett.


 Ennek a tábornokok és az "Al-Kaida" (Mosszad) közti titkos harcnak volt része egy ciprusi utasszállító görögországi tragédiája is, mely a hivatalos verzió szerint kabin-dekompresszáció miatt pár óráig irányítás nélkül repült, mivel a fedélzetén a fellépö oxigénhiány miatt mindenki eszméletét vesztette, majd késöbb a földbe csapódott.




Cypriot plane crashes in Greece, 121 dead
 August 14, 2005 20:18 IST
All 121 people aboard a Cypriot airliner died on Sunday after it smashed into a wooded hillside near Athens after air force pilots said the crew of the Boeing 737 appeared 'doubled up' in the cabin. In Larnaca, Cyprus, operator Helios Airways and a Greek government official in Athens said there were no survivors among the 115 passengers and six crew


 A föáramlatú magyarázat egyik fö ellentmondása, hogy míg azzal indokolja a gép földbecsapódásást, hogy annak kifogyott az üzemanyaga, addig azt is hozzáteszi, milyen hatalmas pusztító tüzvész keletkezett a becsapódás helyén.  Ugyan mitöl, ha egyszer kifogyott az üzemanyaga? Vagy hogy a fenébe fogyhatott ki a gép üzemanyaga Athéntól nem messze, amikor a gépnek normál körülmények közt is Athénban kellett volna leszállnia? Minden repülön van elég tartalék üzemanyag rendkívüli helyzetekhez, pl. hogyha a célállomás nem tudja fogadni, akkor tudjon keresni egy másik repteret, vagy körözni akár hosszú ideig is a célállomás felett. A föáramlatú magyarázat szerint a gép pont azután pár perccel zuhant le, hogy két görög vadászgép a közelébe került. És pont itt van a kutya elásva. Igen, úgy lötték le.


Na jó, mondhatnánk, de hát már 2005-öt írunk, a nyilvánosság már tudott az Al-Kaidáról, és arról, hogy az eltérített gépeket lelöhetik. Miért kellett mégis az egészet eltitkolni? Azért, mert az igazság még ettöl is szörnyübb.


 Tényleg az "Al-Kaida" (Mosszad) vette ezt a gépet is gondos távirányítása alá, ugyanazon, máig gondosan eltitkolt technológiákat alkalmazva mint szeptember 11-e esetében. Viszont a fedélzeten ezen esetben nem volt eltérítö, ezért kellett az egészet eltitkolni. Ez a gép is természetesen Boeing volt, mint a szept 11-én eltérített összes gép is, ugyanis csakis  Boeingokba van beépítve távírányító technológia, melyet gépeltérítés esetén lehet kényszeralkalmazni a földi irányításnak, na és egy titkosszolgálatnak is alkalmankként "lehackolni", hogy aztán a földröl irányítása alá vegyen egy repülöt. A gépet tehát távirányítással totálisan hatalmukba kerítették és dekompresszálták, hogy az emberek a fedélzeten eszméletüket vesztsék, és senki a fedélzetröl már ne avatkozhasson közbe semmibe, majd a terv az volt, hogy a görög partok közelében állomásozó Theodore Roosevelt nukleáris meghajtású repülögép anyahajónak irányítsák neki.


A ciprusi utasszállító gépet azonban percekkel az anyahajóba való becsapódás elött lelötték görög F-16-os vadászgépek.


 Ennek a merényletnek kettös haszna lett volna: egyrészt ürügyül szolgálhatott volna egy Irán elleni támadásra a holdkóros erök számára mind az USAban mind Izraelben, másrészt - kevesen tudják - hogy Izraelben ebben az idöben majdhogynem polgárháborús helyzett volt (erröl majd még egy késöbbi cikkben írok), és amennyiben tényleg harcok törtek volna ki az ország fegyveres eröi közt, úgy a Theodore Rooselvelthez tartozó amerikai flotilla beavatkozott volna az Ariel Sharon akkori izraeli miniszterelnök oldalán álló erök ellen. A ciprusi gép elleni Mosszad akcióit is Ariel Sharon rendelte el.


A cikk második része itt található












Irán
2010. november 13. szombat, 17:36

Azon színfalak mögötti csatározások durva részletei, melyek egy Irán elleni lehetséges és egyáltalán nem titkolt atomtámadás körül zajlottak gyakorlatilag az egész 2007es és 2008as esztendö alatt, valamint azon erösen eltitkolt helyzet árulkodó jelei, miként fordultak egymással szembe az amerikai hadsereg stratégiai atomfegyvereket kezelö alakulatai, így akadályozva meg ezzel többször is egy Irán elleni atomtámadást, akár polgárháborús helyzet kialakulásának kockázatát vállalva is.


Hogy Irán nukleáris létesítményei taktikai atomfegyverekkel lesznek megtámadva, az még csak eltitkolva se volt, ehhez elég visszalapozni pár 2007-2008-as újságcikket, hogy visszaemlékezhessünk rá.


Putin már 2007ben nukleáris ellencsapásokkal fenyegetözött, amennyiben az amerikaiak lebombázzák az oroszok által épített busheri nukleáris létesítményt Iránban. Aki viszont azt hinné, ez az illuminati-sátánista eröket visszatartotta volna, az téved: ez éppenséggel egy kívánatos hatás lett volna, a terv ugyanis egy újabb világkonfliktus volt atomfegyverek alkalmazásával. Ezt a konfliktust az amerikai hadsereg és kormányzat ismert és ismeretlen nevü hösei akadályozták meg a háttérben.


Az egyik maga Robert Gates, Bush védelmi minisztere volt, aki emiatt sokszor a személyi biztonságát is kockára tette. 2008 február 13-án például felettébb érdekes hírt hozott le az NBC amerikai hírcsatorna:




Defense Secretary Robert Gates fell on some ice at his home Tuesday night and fractured his right shoulder, officials said Wednesday. Gates, 64, will not appear at a congressional hearing on the U.S. defense budget scheduled for Wednesday morning. Deputy Defense Secretary Gordon England will attend the hearing instead.


Robert Gates kedden elesett a jégen, és összetörte a jobb vállát, ami miatt nem vesz részt a szerdai kongresszusi meghallgatáson.


Egy-két nappal korábban még érdekesebb hírt hoz le egy pakisztáni hírügynökség (a nyugati médiák ki tudja miért említésre méltónak se tartották):




"A Pentagont péntek reggel részben evakuálni kellett az épület förészében terjengö sürü füst miatt" Fura nem? Pénteken füstölög a Pentagon, rá 1-2 napra Gates szenved olyan sérüléseket, hogy még egy kongresszusi meghallgatásra se tud elmenni. Valójában mindkét cikk hemzseg a féligazságoktól! Robert Gatest ellen 2008 február 8-án puccsot próbáltak végrehajtani, a saját Pentagon-beli irodájában sebesítették  meg a sátánista-illuminati Dick Cheney alelnökhöz hü erök.


További láthatatlan csaták az amerikai hadsereg alakulatai közt zajlottak:




2008 április 4-én például felettéb érdekes hírt hoz le egy dakotai helyi újság: egy a közeli Ellsworth légitámszpontról felszállt B-1 stratégiai nehézbombázó "incidenséröl" a közel-keleti állam Katar légterében. Az elsö jelentések szerint a gép lezuhant, késöbb viszont már az volt a hír, hogy lángolva kényszerleszállást hajtott végre a katari Al-Udeid légibázison, melyet az amerikai hadsereg üzemeltetett.


 Ha ránézünk a térképre, akkor látjuk, hogy Katar nagyon közel van Iránhoz, ezen belül is légvonalban különösen közel található a busheri atomerömühöz. Azt a sátánista-illuminati eröknek (Dick Cheney) engedelmeskedö "kalóz" B1-es nehézbombázót maguk az amerikai haditengerészet katari légvédelmi eröi lötték le, mivel nem tudta magát kellö (pentagonos) autorizációs kódokkal igazolni azt illetöen, hogy mit keres Katar légterében. A gép atomtámadást készült végrehajtani a busheri nukleáris létesítmény ellen!


Egy másik hasonló próbálkozás Cheney részéröl még 2007ben volt.


2007 szeptember 5-én a következö hír jön le néhány vezetö nyugati médiában:




The US Air Force has launched an investigation after a B-52 bomber flew across the US last week mistakenly loaded with nuclear-armed missiles.


"Az amerikai légierö nyomozásba kezdett, miután egy B52-es nehézbombázó nukleáris fegyverekkel a fedélzetén engedély nélkül átrepült az USA területén." A gép a szintén észak-dakotai Minot légibázisról szállt fel, majd szállt le messze délen Louisianaban. A fedösztori szerint "tévedésböl" rakták fel a gépre Észak-Dakotában az atomrakétákat.  Nos, egy olyan rendkívül drákói és jól átgondolt belsö szabályzatsorozat esetében, mint ami a stratégiai atomeakéták kezelésére vonatkozik, nem lehet csak úgy tévedni anélkül, hogy arra ne figyeljen fel valaki. Az atomrakéták a Minot légitámaszpont személyzetének igenis a tudomásával kerültek a repülö szárnya alá! A gép célállomása pedig valójában a Közel-Kelet volt, és Irán ellen készült atomtámadást végrehajtani! Valószínüleg úgy lett leszállásra kényszerítve Louisiánában.


 Miután a Pentagon illetékesei világgá kürtölték az esetet mint "szabálysértést", és már nem lehetett emiatt teljesen bagatellizálni, ezek a beavatott emberek a Minot légi támszpontról rendkívül kényelmetlen tanúkká váltak, ami miatt - egyáltalán nem meglepö módon - rendkívül magasra ugrott soraikban a halálozás!


  
Todd Blue örvezetö családlátogatás közben halt meg, még csak azt se közölték hogyan

Adam Barrs közlegény és Stephen Garret örvezetö autóbalesetben

Weston Kissel – a B52-es egyik pilótája – motorkerékpárbalesetben

Thomas L.Tinsley generálist lelötték

Jonathan Bayless századost késöbb szintén holtan találták, szintén nem közölték, hogyan halt meg


Hasonló incidensekböl volt jóval több is, söt, egyesek még a 2007ben Peruban lezuhant amerikai kémmühold esetét is ezzel hozzák összefüggésbe. A KH-13-as kémmüholdat ugyanis Irán elleni kémkedésre használta az amerikai hadsereg.


Hogy mekkora állatságra készült Bush és Cheney Iránban 2007-2008-ban, annak egyik elsö látásra komikus, valójában viszont tragikus indikátora volt Bush 2008 májusi izraeli látogatásának egyik fura mozzanata: Bush Ehud Olmert izraeli miniszterelnök társaságában ellátogatott egy bizonyos Tel Megiddo nevü hegyre Izraelben (http://en.wikipedia.org/wiki/Tel_Megiddo ), melynek közismertebb görög neve Armageddon, és igen, a bibliai Armageddon hegyröl van szó! (lásd képeket lentebb)


Ezek a sátánista-illuminati örültek megszállottjai a szimbolikának, és azt hiszem, ezen látogatás szimbolikus jelentését sem nehéz kitalálni a fenti ismeretek tudatában!




Vajon a KATONAI STOP CHENEY elpusztítsák a világot?















Vajon Fehér Ház "Apokalipszis Cult" Lopj fejeket Armageddon trükk?
Gordon Duff személyzet író / Senior szerkesztő
"Ne feledje, az egyik, a B-52 bombázó, amely a legenda szerint, már hat nukleáris fegyverek betöltött rá véletlenül, ami, persze, nem történhetett volna meg, véletlenül, egy tucat különböző okok miatt, vagy több."
2007-ben, egy bizarr esemény történt. Hat nukleáris fegyverek mutatta fel a B-52 a semmiből. A közvélemény azt mondták, ők véletlenül rakják a bombázó, és küldje repülő körül az Egyesült Államokban.Miután egy 6 hetes vizsgálat, 70-pilóták büntették a "hiba", hanem a történet aligha ér véget ott. Key személyzet Minot Air Force Base, eredete a "loading hiba" kezdett, hogy  a balesetek . Rakodógépek és pilóták Minot vált néhány, a legszerencsétlenebb peopl e földön. Véletlenek felhalmozódik a  halálos áldozatok száma emelkedik . Minden  hír  megtekinthető, két eltűnt, majdnem olyan rejtélyes, mint a halála általuk jelentett. Tagjai a légierő nyomon követni a dolgokat, az egyik blogok:
"Airman 1st Class Todd Blue jelöltek ki az egység, amely biztonságot nyújt, hogy bombázó szárnya Minot Air Force Base. Meghalt a szabadság ideje alatt a Virginia.További részleteket kiadták.
A hatóságok vizsgálják a halál egy Minot Air Force Base pilóta, aki meghalt, a szabadság ideje alatt a Virginia.  Base tisztviselők azt mondják, 20 éves Airman 1st Class Todd Blue meghalt hétfő, míg a látogató családtagok Wytheville, Virginia.  Blue beállt az Air Force márciusban a tavalyi év, és csatlakozott az 5. biztonsági erők a Minot Air Force Base a következő augusztusban.  információ arról, hogyan halt meg a Blue még nem adtak ki.
Caddo Parish seriff helyettesei dolgozott a roncs ma reggel, amikor két ember Barksdale Air Force Base öltek meg.  A baleset, a 5100-as blokk Shreveport-Blanchard Highway at 11:30, életét egy házaspár. Nevük még nem adták ki, de az az ember volt, 29-én és az asszony 32 szerint a felszabadulás Caddo Parish seriff szóvivője Cindy Chadwick.  A két lovagoltak a 2007-es Harley-Davidson motorkerékpár, a férj a vezetés és a feleség az utas , Chadwick mondta.
A nő utas a motorkerékpár a helyszínen meghalt, míg a férje vitték LSU Kórház Shreveport, ahol meghalt, a kiadás mondta.
Minot, ND (AP) A hatóságok azonosították a Minot Air Force Base férfi meghalt a baleset a helység Minot.  Base tisztviselők azt mondják, 20 éves Ádám Barrs volt az utas a járműben, hogy nem sikerült tárgyalni a görbe, nyomja meg az megközelítés, nekiment egy fának, és megkezdte a tűz késő kedd este.  Barrs halottnak a helyszínen.  A vezető azonosított 20 éves Airman Stephen Garrett.
Bomber Pilot Meghalt Crash .  A Minot Air Force Base bombázó pilóta meghalt egy motoros baleset a Tennessee, a bázis mondja.  1. hadnagy Weston Kissel, 28, egy B-52-es pilóta rendelt a 23. Bomb Wing a Minot alap , mondta alezredes Gerald Hounchell, a 23. Bomb Squadron parancsnoka. Kissel meghalt kedden a baleset, a szabadság ideje alatt, az alap szerint.  Kissel, a natív Tennessee, diplomát az Air Force Academy 2004-ben, és megérkezett a Minot bázis tavaly júliusban, a bázis mondta.
Body of Hiányzó Air Force kapitány Found.  A test a hiányzó Air Force kapitány Florida találták közelében Badger Peak északkeleti Skamania megyében, Washington, Portland rendőrség szerint vasárnap.
Eljárva egy tipp a Portland rendőrség, Skamania megyei hatóságok megállapították kapitány John Frueh bérelt autót a dél szombaton. Ezek gyorsan kezdett a keresési és mentési küldetés, és segítségével a kereső kutyák talált Frueh teste mellett a jármű körülbelül 5 óra, a Skamania megyei seriff hivatala szerint.
US Air Force General, Thomas L. Tinsley, halott a lőtt seb a mellkas .  A tiszt, aki parancsokat egy légierő Alaszkában meghalt egy lőtt seb, valószínűleg volt önmaga okozta, a hatóságok szerint hétfő.  dandártábornok. Gen. Thomas L. Tinsley szenvedett lőtt sebbel a mellkasán vasárnap késő este, és halottnak fél órán belül, mondta ezredes Richard Walberg, aki átvette a parancsnokságot a Elmendorf Air Force Base után Tinsley halála.  A fegyver volt, valószínűleg egy pisztolyt, Walberg mondta.  Orvosi válaszadók, akik rohant Tinsley otthonában a bázison nem tudták megmenteni. Tinsley felesége és egyetemista korú lánya volt otthon az időt.  Tinsley nevezték bázis parancsnoka május 2007. Ő szolgált egy F-15-oktató pilóta, az F-15C tesztpilótája, szárny fegyverek tiszt, csere tiszt és oktató a Royal Australian Air Force.  Korábbi 22 hónapos feladat az volt, vezető tisztségviselőjének, hogy a légierő vezérkari főnöke, tábornok T. Michael "Buzz" Mosely, aki lemondott júniusban nyomás alatt az ügynökség shake-up.
Mosely, az Air Force katonai vezetője, és az Air Force titkár Michael W. Wynne, a hivatal civil fejét voltak felelősségre, amiért nem helytállóak romlásához atomenergiával kapcsolatos követelményeknek. Az egyik gond az volt, cross-country repülés augusztusában egy B-52-es szállító fegyveres nukleáris fegyvereket.  Walberg mondta Tinsley nem volt a vizsgálat alatt, vagy túlzott stressz.  "Ami például a stressz, uram, ez a munka, a természet, hogy az Air Force tiszt egy nemzet háborúban, stresszes, "mondta."Indokolatlan a stressz, nem."
Captain Jonathan Bayless : Egy másik Minot Air Force Base Halál.  A 91. Missile Wing a US Air Force a stratégiai nukleáris rakéta egység. Ők foglalkoznak a Minuteman III ICBM. A test egy rakéta harci legénység parancsnoka a Minot Air Force találtak a rendőrség és az oka a halála vizsgálat alatt, az Air Force mondja.  nyilatkozata által kiadott alap vasárnap azt mondta, a testület A kapitány Jonathan Bayless, 28, találtak péntek este. A rendőrség nem adja meg a részleteket, de azt mondta, hogy egy olyan területen, a város északi részén futball összetett és ők várják boncolási eredményeket.  Kol Christopher Ayres, a bázis 91. Missile Wing parancsnok azt mondta Bayless volt a képzés vezetője a 91. Operations Support Squadron. Ő volt a Minot Air Force Base 2005 márciusa óta. "
2007-re, nem volt óriási a félelem a Bush-adminisztráció, hogy a fedél nem lehet tartani a 9/11, az emberek jöttek előre, és a Bizottság tagjai sikoltoztak a zsűri.
Nézz vissza 2007-ben. A Bush-kormányzat romokban, példátlan gazdasági katasztrófa sújtja az Egyesült Államok és a kudarcok Afganisztánban végre napvilágra, alapvető keresztény cionisták, Donald Rumsfeld, Richard Cheney, George W. Bush, Karl Rove, Don Ashcroft, Alberto Gonzales, öt legfelsőbb bírósági bíró, és válassza a tagjai a parancsnoki struktúra az amerikai hadsereg úgy döntött, hogy a fogyó pillanatait a de facto irányítást a nukleáris erők áll rendelkezésükre, hogy megkezdi a nukleáris háború, hogy tudta, hogy elpusztítsa az összes életet föld, így a bibliai prófécia, az elragadtatás, ők magukhoz ragadták a hatalmat, hogy a.
Pánik állított be, a 9/11, két illegális háború, vágás foglalkozik, hogy az afgán heroin folyik szerte a világon, deregulációja Wall Street előidézésében több mint egy billió dollárt "bankster" csalás, kiadatás, kínzás, lehallgatás, akár Izraellel ellenőrzése amerikai sajtó, az összeesküvés érezte a falakat zárási rájuk. Úgy érezték, hogy az utolsó esélyt, hogy tölteni az örökkévalóságot Jézussal, míg a föld vált égett hamuvá lett lecsússzon a markából. Hagee biztosította őket, hogy ők az Isten listáján a  mámor  , de csak akkor, ha tudták, hogy az irányítást a nukleáris fegyverek Gd kívánják használni az ő nevében, Hagee a folyamatos témát.
"Amikor foglalkozó közönség fogékony szentírási prófécia azonban Hagee üdvözli a következő összecsapás. Azt állítja, hogy a csapás Irán ellen fog okozni az arab nemzetek egyesítsék alatt Oroszország vezetése, amint fejezetekben 38. és 39. könyve Ezékiel, ami az "Inferno [hogy] fog robbanni az egész Közel-Keleten, döfte a világ felé, Armageddon . "
Az ő megjelenése Hinn program végén a tavaly márciusban például a fogadó lelkesen, "Élünk, az utolsó napokban. Ezek a legizgalmasabb nap egyháztörténet, "de hozzátette," állunk szemben most [a] legveszélyesebb pillanat az amerikai. "Egy ponton Hinn összecsapta a kezét örömében, és felkiáltott:" Igen! Dicsőség! ", Majd felszólította a nézőket, hogy pénzt adományoznak gyorsabb, mert fogy az idő, hogy hirdessék az evangéliumot."
A szélroham a fenyegetések, a Lieberman törvényjavaslatot, hogy állítsa le az internetről, a TSA szűrés minden, de a vállalati sajtó oldalak és Obama a viták, hogy "összeesküvés-elmélet" olvasni "oknyomozó újságírás" a bűnözés, a leopárd végre megmutatja a foltok.
Az Alan Hart, a BBC és a Dr. Alan Sabrosky korábban az Army War College nyíltan kijelentette, hogy köztudott, egyik tájékozott körökben, hogy a 9/11 volt az izraeli / Neo-con hamis "Pearl Harbor" ajánlásai alapján  Paul Wolfowitz és Richard Pearle , a tervezett törvény a szabotázs, mint az egyetlen módja teljesítése szélsőséges napirend leáll nyílt vita lett a legnagyobb nemzeti prioritás.
Amennyiben a központi hatalom Amerikában, végrehajtó, törvényhozó, bírói és katonai, tartozik egy vallási szekta, melynek hiedelmek és a fentiekben "alufólia kalap" idegen elrablását kultusz, fullasztó "összeesküvés-elmélet" létfontosságú. Nézd meg, aki a Legfelsőbb Bíróság? Mit bolygó ők képviselik a keresztmetszete, nem földi biztosan?
Nem kell, hogy az előfizető a www.bradblog.com, hogy vegye fel az a tény, hogy a CIA vállalkozók futnak az elektronikus szavazás gépeket az USA-ban, vagy, hogy több száz milliárd dollár tűnt el Irakban és Afganisztánban, és senki sem mondta, szó róla. Hogyan tudjuk megmagyarázni, hogy Afganisztán ment nem ópiumtermelés a tálibok, hogy 25%-os növekedése a termelés minden évben alatt a NATO-felszámolási program, hogy a kimerült mint 2 milliárd dollárt? Kinek van szüksége összeesküvés, amikor a valóság megy, így sokkal tovább.
Megkérdeztük források egy jó ismerete Air Force eljárásokat, a renegát banda lehetett lopni a 6. a nukleáris fegyverek és a szinte véget minden életet a Földön. Kevés amerikai tudja, az átvétele kulcsfontosságú területeken, a védelem a vallási szélsőségesek csoportok ellenőrzése alatt  John Hagee , szószólója a amerikai katonai erő azonnali nukleáris apokalipszis alapján a béren kívüli értelmezése bibliai prófécia.
Hagee követői a katonai nincs probléma lopás nukleáris fegyverek, betölti őket a bombázás fut Iránt, hogy a tiszteletes Hagee, vezetője Izrael keresztény lobbi az Egyesült Államokban, és a felső tanácsadója Bush, Cheney, Lieberman és McCain, követelte, naponta ő minden levegőt. A "nem hivatalos" Air Force kifejtett nézetet, hogy tegnap:
"Az Egyesült Államok atombombát program már a rendetlenség az elmúlt években. Amikor a jet repült Minot Barksdale valódi fejeket a fedélzeten nélkülük tudta róla, hogy nem lett volna szabad megtörténnie. Tudom, hogy egy barátom, hogy hozták, hogy tiszta házban, és ő zseniális és utcai ... apja egy egykori XXXXX
Amikor Gates tüzelt az egykori Légierő vezérkari főnök, AFRC / CC és a SEC. Az Air Force egy jó tippet, hogy a dolgok nem voltak rendben. A jelenlegi titkára az Air Force rendben van, de a jelenlegi vezérkari főnök úgynevezett "pávián" jeleznie kell, hogy a dolgok az Air Force még mindig nem olyan, mint ahogy kellene.
Én még soha nem láttam ennyi incidens az Air Force, mint én az elmúlt években. Sok a szabálysértőket is Zoomies / Air Force Academy Újfok. ( John Hagee követői ...)
A régi időkben, hogy tudja, ahol minden nuke volt ismert ember. Ha lenne fejeket a jet meg kellett, hogy menjen át egy speciális belépési pont, és az összes azonosító és a megrendelések ellenőrizni, és kétszer ellenőrzik. Csak, hogy készítsen fejeket, meg kellett, hogy minden az agysejtek mozog ugyanabban az irányban. Ha volt egy nukleáris hiteles csepp legénység (Strategic Air Command), meg kellett, hogy éles, de a legtöbb pilóta Újfok döntött, hogy repülni harcosok és a levegő szállítja vs nukleáris alert (alján a kísérleti osztály általában ment bombázók).
Minot, Offutt, Barksdale, Fairchild, Lakenheath, Guam, Diego, stb van a legtöbb a Varsói Szerződés fűtés és légkondicionáló berendezések ( speciális sugárzás kimutatására felszerelés) . Nem lenne nehéz, hogy készítsen egy nagy nuke sehol. Nekik van annyi sugárzás detektorok szippantás a dolgokat így azt mondanám, igen valószínűtlen, hacsak nem egy kis ruha esetben nuke vagy egy kiváló minőségű fegyvereket használt anyag, hogy a nuke. Ismét vagyok, vagy egy pilóta és egy időben lehetett volna néhány nagy kárt, ha útközben kódot küldtek ....

Forrás: http://www.veteranstoday.com/2010/07/07/gordon-duff-did-the-military-stop-cheney-from-destroying-the-world/
A légierő vezetése sok a gyenge XXXXX (tiszt), valamint megszabadulni a sok a főnök, aki sok energiát felemelni a kezét, és mondja időt. "
A balesetek kezdenek történni, a balesetek nem ellentétben a Pat Tillman "baráti tűz" baleset, négy gondosan elhelyezett lövés a homlokát, azt látjuk, bizonyíték arra, hogy a Hagee buzgalom szerzett a következőket a Különleges Műveleti Parancsnokság is.
Alan Hart, a BBC közép-keleti  (audio link) tudósítója évtizedek, bizalmasa Golda Meir és Jasszer Arafat számolt be, hogy az egyik a hat fejeket Minot szintén rejtélyes körülmények között eltűnt. Bizalmas jelentések magas rangú források szerint Cheney alelnök személyesen rendelte el a fegyvereket telepített nukleáris támadást Irán, koordinált Izraellel.
Hart, az egyik legjobb "hagyományos" tudósítók és elismert védelmi szakértő hozzáférést néhány, a legjobb biztonsági források a világ is megerősítette, hogy legalább hat állítólagos a 9/11 gépeltérítő már pozitívan azonosították él és virul. További visszaigazolások érkeztek ezen a vitatott állítást, hozzátéve hitelt az állítások, hogy a pilóták nem tudnak leszállni a Cessna nem tudott szőni egy utasszállító 600 csomós az alacsonyabb Manhattan nélküli  navigációs készülék  hasonló használt Tomahawk rakéták.
A sok jön vissza, hogy 9/11 és a végtelen elméletek, a félig sült fedelét, és a több tucat "igazság" csoportok, most célpontjai FBI és a Homeland Security beszivárgás az elnöki rend, azok, akik csendben maradt, ezen belül a védelmi rendszer , ne néha beszélnek ki:
"Van egy pilóta nevű mező McConnell, aki Oscar-grad, aki jött az ugyanaz a gondolat sok évvel ezelőtt, és  ők  utána ment ASAP. Úgy gondolom, hogy NWA lőttek őt, és hogy most dolgozik egy légitársaság India (King Fisher). Helytelenül volt mérnöki jelentések stb, de tette, hogy megkeresse dió. Úgy véli, hogy a Boeing van valamilyen  chip telepítve  a robotpilóta is, hogy felül lehet bírálni, és repült a nagy testvér. ( Ed: A vezérlők a "robot" 9/11 járatok híres, hogy a Moszad-ügynökök, a "táncoló izraeli", aki letartóztatta az FBI, 9/11 ")
Tudom, hogy több mint lovagolni ezt, ha ez történt ..... volt diagram a díjak elhelyezett tornyok is, amely egybeesik a fúvókák üti a tornyok segítő összeomlott a torony könnyebb. Azt tudta, hogy sokan voltak, több gyalult sztrájk aznap nem?
Azt akartam, hogy sokkal rosszabb. Az FAA már a fúvókák föld és a többi terrorista most jött le a fúvókák és ki a terminálok. Úgy volt, hogy elérje Chicago, Atlanta, Dallas, Los Angeles, Seattle, stb volt egy szélesebb körű lista, amit lebeg évvel ezelőtt, hogy azt hiszem, hogy nagyon pontos. A 9-11 Bizottság egy vicc, főleg Lee Hamilton Indiana alig tudta, milyen állapotban volt az egy jó nap. "
Amennyiben az információk jön a sajtó, a vállalati, béren kívüli, nyomozati, vagy politikai, mindig van egy program mögött. Ha a tagok a katonai válaszol a düh rejtélyes haláleset, idegen szünetek eljárásnak és a teljes eltérítés a stratégiai képességek veszélyes fanatikusok, elég valami más. Vajon a katonai, ami maradt belőle, lépés, hogy megvédje a világot a terrorista fanatikusok, aki megszerezte az irányítást az amerikai kormány, és azt akarta, hogy a bolygót le velük?
Vajon a Bush-adminisztráció elhinni, hogy szembe háborús bűnök vád, mint oly sok megjósolta, és úgy vélte, húzza le a körülöttük lévő világot indokolta szerint a végtelen missives spirituális guru, John Hagee?
Ritkán van olyan sok tény nem kapunk semmilyen következtetést. Azok, aki megállt a Cheney-Hagee trükk, a kísérlet, hogy áldozza fel Amerikában, és még a világot Izrael számára, a hősök soha nem fogjuk tudni, de mindig köszönhetjük az életünket.
És ez így megy ...












Külföld
2013. július 02. kedd, 16:57
A Snowden kiszivárogtatás mögött a hatalmi elitek (illuminátus klánok) közti egyre ádázabb frakcióharc áll, aminek fö nyertese – kis szerencsével - egy nevetö harmadik, az emberiség lehet. A Snowden kiszivárogtatás ebböl kifolyólag – a kockázatai ellenére is – pozitívnak tekinthetö.


Olyannyira bepánikoltak a napokban azok a politikai körök, amelyek a 2001. szeptember 11-i események mögött valójában álltak, hogy a föbünös George Bush tegnap személyesen ment utána Barack Obama elnöknek Tanzániába, hogy utóbbi próbálja meg megakadályozni a Wikileaks további szivárogtatásait:


Egzotikus helyen találkozott Obama és Bush


A jelenlegi demokrata és a korábbi republikánus elnök rövid, eredetileg nem tervezett találkozójára a tanzániai fővárosban, Dar es Salaamban került sor, mindketten az ottani amerikai nagykövetség ellen 1998-ban elkövetett merénylet áldozataira emlékeztek.“


Ürügyként Bush az 1998-as tanzániai merényletekre való emlékezést hozta fel (...), melyeknek viszont a napokban nincs semmiféle évfordulója, mivel 1998. augusztus 7-én történtek.


Amerikai nyomásra (egyébként is titkos szövetségesek) Putyin is közbelépett tegnap:




Obama és Putyin elnök megállapodtak az együttműködésről a Snowden ügyben. Putyin szemmel láthatólag szintén nem szereti a kiszivárogtatókat, mivel úgy nyilatkozott: Snowdennek fel kell hagynia az amerikaiak megkárosításával.


Mivel Putyin ideig kimondott rokonszenvvel kezelte a Wikileaks-et, és az orosz TV angol adása az elmúlt években kimondottan sztárolta Julien Assange-ot, ez a hirtelen pálfordulás annak a jele, hogy olyan kaliberü „információs tömegpusztító fegyver“ bevetésére készül a Wikileaks, amely a feje-tetejére állíthatja a jelenlegi világrendet, mivel kiszivárogtatása után forradalmat vagy polgárháborút lehet majd elöidézni, különösen a legjobban érintett országban, az USA-ban. Ez az oroszoknak sem érdekük abból kifolyólag, hogy az Obama kormány bukása destabilizálná a helyzetet Szíriában, mely akár harmadik világháborúhoz is vezethetne.


Hogy az utóbbi hetekben nem tudták egyes sötét körök (föleg Izraelböl, Nagy-Britanniából és Franciaországból) lángra lobbantani Szíriát, az az Obama kormányzat, a Pentagon és az oroszok köztititkos szövetségnek volt köszönhetö. Ennek tudható be az is, hogy Izraelhez és a Bilderberg csoporthoz közel álló körök információs háborúba kezdtek az Obama kormány és leggyengébb pontja, az NSA ellen, mely az amerikai Belbiztonsági Minisztériummal együtt valójában náci-fasiszta erök ellenörzése alatt áll (legújabb „remekmüvük“ a bostoni robbantások, valamint a pszi-op müveletnek számító sandy hooki-i „mészárlás“ volt). Ezek az elemensek ugyan bizonyos fokú hüséget mutatnak az Obama rezsimmel szemben, pontosabban mondva az amerikai elnök kénytelen velük együttmüködni, igazi hüséggel viszont a Federal Reserve-hez és a náci-fasiszta Bush családhoz tartoznak.


A Wikileaks mögött pedig az izraeli Mosszad és Rupert Murdoch illuminátus milliárdos áll (mind a wikileaks-es Julien Assange mind Rupert Murdoch ausztrál származású, innen az „ismeretség“, de erröl még majd egy külön cikkben!), s a Bilderberghez közel álló, tavaly novemberben puccsot végrehajtani próbáló, Obama által leváltott CIA fönök, Petraeus tábornok is ebbe a „partiba“ sorolható.


Az ideális az lenne, ha a bilderbergi-izraeli és a náci-amerikai oldal sötét elemensei kölcsönösen semlegesítenék egymást, miközben persze Szíriában se törne ki konfliktus.


Hogy végülis a Wikileaks ki fogja-e szivárogtatni az igazságot szeptember 11-röl, azt majd a napokban meglátjuk.


Egy teljes leleplezés egyébként kellemetlenül érintené az Obama mögött egyik „fö pillérnek“ számító Haditengerészeti Titkosszolgálatot is (Office of Naval Intelligence) , melynek kiszivárogtatóoldaláról (whatdoesitmean.com) néha én is idézek, mert elég nagy igazságtartalommal és kétségkívül a legmagasabb szintü tájékozottsággal rendelkezik az összes ilyen oldal közül.


Szeptember 11 legszörnyübb titkai a következök:


1. a repülögépek távirányítással lettek belevezetve az ikertornyokba,
2. a Pentagonba pedig nem személyszállító repülö, hanem cirkálórakéta csapódott.


Bár ezek a tények már eléggé jól ismertek az „összeesküvéses irodalomban“ is, amit viszont kevesen tudnak, az az, hogy George Bush parancsára azért lett beleküldve a cirkálórakéta a Pentagonba a repülögépek ikertornyos becsapódása után, hogy eltüntesse mind a nyomokat, mind a tanúkat, mivel a „távirányító szoftver“ a Naval Intelligence pentagoni központjának számítógépein futott, ahová késöbb a cirkálórakéta csapódott be (ezért nem lehetett késöbb kinyomozni, hol volt az „irányító központ“). Klasszikus példája a piramisszerü irányításnak, amikor a „felsö szintek“ elárulják és feláldozzák az „alsóbb szinteket“ a maximális titoktartás érdekében. Szept 11 esetében Bush lényegében „lefejezte“ és feláldozta a Haditengerészeti Titkosszolgálat teljes vezetését, ami nem kis feszültségekhez vezetett késöbb a Pentagonban.


Ha például megnézzük a pentagoni áldozatok listáját, akkor láthatjuk, hogy legalább harminc név a haditengerészethez kapcsolódik „valahogy“, ezek közül sok valójában titkos szolga volt.




A háttérhatalomnak már korábban nézeteltérései voltak velük, mivel például a földönkívüliekröl szóló információk nyilvánosságra hozatalát szorgalmazták. Ebben egyébként mind a mai napig élvonalbelinek számít a whatdoesitmean.com, de nemcsak ez a weboldal, hanem például a „Coast To Coast AM“ rádióllomás is az USA-ban ( http://www.coasttocoastam.com/ ) , amelynek fö müsorvezetöje és szerkesztöje, George Noorey, korábban az ö ügynökük volt.


A Haditengerészeti Titkosszolgálat volt felelös már korábban is a legtöbb, földönkívüli kapcsolódású „fekete projektért“. Hogy miért pont ök, annak az a történelmi oka, hogy korábban a Haditengerészet hajóinak volt a legtöbb „UFO élménye“, ök látták legtöbbet az UFO-kat „kijönni a tengerböl“, mivel a legtöbb földönkívüliek által létrehozott bázis az óceánok alatt található.


Szeptember 11 egyik legbizarrabb titka még az is, hogy az ún. „77-es járat“, amely állítólag a „Pentagonba csapódott“, úgy ahogy van, nem létezett, kitaláció volt az egész a cirkálórakéta leplezése céljából.


Ahogy ez a korábbi infowars.com cikk is megjegyzi:


Teljesen bizarr utaslista a 77-es járat esetében
(Truly a Bizarre Passenger list for Flight 77 that Crashed into the Pentagon)


A gép állítólag csak 23 százalékra volt foglalt (önmagában is ritkaságnak számít interkontinentális járatok esetében), s az utasok többsége a lista szerint állítólag „valahogy kötödött” az USA Haditengerészetéhez . Ilyen homogén utaslista szinte teljes képtelenségnek számít menetrend szerinti járatokon. Plusz az összes utas, micsoda véletlen, állítólag a Pentagon alkalmazottja vagy szerzödéses partnere volt! Az igazság az, hogy ezek mind ún. “fantom személyiségek” voltak, amiket a Pentagon hozott létre a saját adatbázisaiban, “hozzátartozóik” szerepét pedig késöbb színészek játszották a médiumokban. Aki nem hiszi, mire képes pár megbízható, és persze hallgatni tudó színész a titkosszolgálatok alkalmazásában, az olvassa el a Sandy Hook”-i “tragédiáról” szóló korábbi írást.
(a sandy hook-i iskolában nem lettek gyerekek megölve, a legtöbb mindent CIA-s színészek játszották, szerencsére).











Külföld
2013. április 27. szombat, 15:07

A 2013. április 15-i bostoni "false-flag" merénylet valós célja az volt, hogy ürügyet szolgáltasson az amerikai belbiztonsági minisztériumnak (DHS) arra, hogy az lebonyolítsa az USA történetének legnagyobb ún. "terror ellenes gyakorlatát". Valójában azt gyakorolták be, hogy rendkívüli állapot ("martial law") kihirdetése esetén hogyan lehet megszállni, átfésülni és ellenörzés alá vonni egy egész városrészt, melyben lázadás tört ki, vagy kaotikus állapotok uralkodnak. Mivel gyakorlatozni embereken azok tudta és beleegyezése nélkül illegális, így kellett egy ürügy.


Mint ahogy a szlovákiai magyar Új Szó napilap hírében is szerepel:


Háborús állapotok Bostonban


"Kilencezer rendőr több harckocsival üldözte a 19 éves terroristát (...)


... zárva tartott sok iskola és három egyetem, sok üzlet ki sem nyitott, a tömegközlekedést leállították, a hatóságok felszólították a lakosságot, ne menjenek az utcára, maradjanak otthon és senkinek ne nyissanak ajtót. Lezárták a Boston feletti légteret is. Az egyik előváros, Watertown egyik negyedét helyi idő szerint tegnap reggel páncélozott járművekkel teljesen lezárták, a biztonsági erőket helikopterrel is megerősítették. Tegnap estig a kívánt terület 60–70%-át fésülték át, eredménytelenül."


Gondolom, világos, hogy egy 19 éves vézna fiúcska ellen - akinél, mint kiderült, még fegyver se volt - felvonultatni egy 9000 föböl álló hadsereget páncélozott jármüvekkel, helikopterekkel, s légtérzárlattal (!), teljesen abszurd. Hacsaknem... a müvelet valójában másról szólt, mint a fiúcska elfogásáról!


Az akció kimondottan megfélemlítö hatású volt, de nemcsak a "terroristákra", hanem föleg a lakosokra nézve.




"Teljes a káosz azon a környéken, ahol a rendőrök a hétfői bostoni robbantás második gyanúsítottjára vadásznak. Környéken lakók azt mondták az [origo]-nak, hogy rendőrök vannak mindenütt, bevilágítanak a házakba.
...
A felfegyverzett rendőrök kettesével járnak házról házra, az ott élőket arra figyelmeztetik, hogy számítsanak arra, hogy elemlámpákkal világítanak be az ablakaikon. A boltok zárva maradnak, a dolgozóktól azt kérik, hogy maradjanak otthon."


Ez a "bevilágítás az ablakon" is valójában úgy történt, hogy helyenként a tisztelt állampolgárokra rájuk törték az ajtót, majd hajtották öket ki utcahosszat. A rendörök pedig nem kettesével, hanem csordában, "huszasával" jártak!


Sokkoló felvételek: az amerikaiakat rájuk fogott fegyverrel hajtották ki a házaikból a SWAT kommandók
(Shocking Footage: Americans Ordered Out Of Homes At Gunpoint By SWAT teams)


Police perform house-to-house raids in Watertown MA ripping inno





Ez bizony nem úgy néz ki, mintha azt a 19 éves fiúcskát keresték volna, hanem az akció nagyonis a lakosság ellen irányult.


Szép új világ.


Szóval ehhez kellett a false-flag merénylet is, melyet valójában nem a két, CIA által kreált, mindössze bünbaknak használt csecsen "operett terrorista" hajtott végre, hanem ezek a fekete kabátos, fehér nadrágos alakok, akik ottlétét nagyon titkolták a tudósításaikban a fösodratú médiumok annak ellenére, hogy ott nyüzsögtek a merényletek helyszínén, mivel állítólag "terrorgyakorlatot tartottak".




Egy az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) által szerzödtetett, "Craft International" nevü (http://thecraft.com/ ), izraeli kapcsolatokkal is rendelkezö "magánhadsereg" tagjairól van szó. Ök vitték a helyszínre a hátizsákjaikban a bombákat. Mivel hivatalosan "terror ellenes gyakorlatot" hajtottak végre, a többi biztonsági erö szemében lényegében gyanú fölött álltak.


S hogy mindez megtörténhetett, az nyilván azért van, mert legfelsöbb szinten jóvá lett hagyva. A kérdés tehát az: vajon mi várhat Amerikára, hogy ilyen hadgyakorlatokat tartanak. A ciprusihoz hasonló, totális banki összeomlás szelei tán már csapkodják az USA-t is?













Történelem
2013. február 07. csütörtök, 09:20

... 1947-ben történt, az Antarktiszon.


Figyelmeztetés: az írás tartalma az emberiség valós származásáról szóló cikksorozat 2. részének és 3.részének elolvasása nélkül „teljes képtelenségnek“ tünhet.


1946 öszén egy kisebb ármádia, 13 hadihajó és 4700 katona indult el Richard E. Byrd admirális vezényletével az Antarktiszra:




A wikipédia szerint az expedíció célja egy új, „Little America“ nevü antarktiszi kutatóállomás létrehozása volt. Hogy ehhez miért kellett 4700 katona, azt nem részletezi.


Az igazsághoz közelebb áll, hogy az amerikaik és szövetségeseik nem kutatóállomást létrehozni, hanem Hitler hadseregének (tengeralattjárókon) az Antarktiszra menekült egységeinek a felkutatása céljából mentek az Antarktiszra.




A németek a földrész kb. egyötödét derítették fel, a területet Új- Svábföld névre keresztelték, valamint döntés született egy hatalmas barlangrendszer kiépítéséről. 1939-ben a háborúra hivatkozva a kutatásokat abbahagyták és nekiláttak az építkezésnek, hajókon emberek és felszerelés érkezett. Állítólag 50ezer és 200 ezer fő közötti személyi állományt hajóztak be.
...
A szóbeszéd szerint a háború végén már készen volt az Új- Berlin nevű földalatti város, ahol különleges biológiai kutatásokat folytattak, és új technológiákat fejlesztettek. Egyes elméletek szerint innen még a Holdra is indultak német gépek. A háború ezt a területet sértetlenül hagyta, 1947-ben „High Jump” hadművelet néven az Egyesült Államok egy sarkkutató expedíciót indított, majdnem ötezer ember és 16 hajó vett részt az akcióban. Nyolc havi felszerelést vittek magukkal, de kevesebb, mint két hónap után visszaindultak.


Nos, nem egészen önszántukból indultak vissza. Az igazság az, hogy elijesztették öket. Egy olyan erövel találták szembe magukat, amely ellen de facto tehetetlenek voltak. A nácik ugyanis az Antarktiszon segítséget kaptak, s nem éppen földi segítséget...


Hitler a háború végén már rendelkezett mind atombombával mind antigravitációs technológiákkal (az atombomba igaz története máig titkolt, de erre még kitérek). A szövetséges haderö a nácik további fegyverkezésének megállítása céljából ment az Antarktiszra, azzal viszont valószínüleg nem számolt, hogy az aldebarani humanoid ET-k egyes negatív frakcióival találja szembe magát, utóbbiak ugyanis nagyon nem akarták, hogy a nácik új, nem földi eredetü technológiái a szövetségesek kezébe kerüljenek.


Hitler már az 1930-as évek elején is technológiai segítséget kapott ezektöl a humanoid ET-ktöl, kiknek fö szimbóluma a horogkereszt, s az Antarktisz és az északi sarkvidék mellett a gízai fennsík és Afganisztán hegyei alatt vannak emberemlékezet óta földalatti bázisaik. Az UFO irodalomban jelenlegGizeh Intelligence“ (google) néven ismertek, s nem éppen nagy barátai a jelenlegi emberiségnek, annak ellenére, hogy jó 13 000 évvel ezelött a fö húzóerö voltak a mostani emberi civilizáció megteremtésében. A második világháború alatt a a tengelyhatalmakkal rokonszenveztek, s ellenségesek voltak az anglo-amerikai-szovjet szövetséggel. A 19. század vége felé valójában ök voltak a háttérerö a „Thule Gesellschaft“ nevü titkos társaság és a hírhedt okkultista, Madam Blavatsky kultusza mögött. A Thule hozta létre késöbb a náci pártot. A Gizeh Intelligence jelenleg a Bilderberg-összeesküvés támogatója, mely az emberiség kétharmadának a kiirtására törekszik. Németországban a Rockefeller és Bush klánok, valamint a Vatikán segítségével hatalomra juttatták Angela Merkelt, az EU élére pedig a jezsuita Herman van Rompuyt és a hasonlókat ültették. Ezek a nácik jelenleg szövetségesei minden olyan erönek, mely a jelenlegi emberiség fejlödésének a megállításán dolgozik, legjobb szövetségeseik a Netanjahu mögött álló „jobboldali“ cionista körök , melyek jelenleg a harmadik világháború kirobbantásán fáradoznak (többek között a Rothschild család egyes ágai is, mint Jacob Rothschild, lásd a Súlyos dolgok c. cikket) cionáci“ mozaikszó sokak szemében megbotránkozást kelthet, holott nagyon is helyénvaló.


Érdekes párhuzam, hogy hasonlóan ahhoz, mint ahogy a második világháború végén is az amerikai-szovjet szövetség volt a megállítója az emberiség ezen ösi ellenségeinek, úgy most is az amerikai gnosztikus szabadkömüvesség lehet a megállítójuk, Oroszország és Irán segítségével.


A Biblia nem véletlenül emlegeti „végsö idökként“ a 21. század elsö negyedét , ezt a nagyon bonyolult és nagyon kockázatos idöszakot, melyben nem kevesebb fog eldölni, mint hogy fennmarad-e a jelenlegi civilizáció (s kijut-e a világürbe), vagy pedig ez az erö elpusztítja.


A helyzetet tovább árnyalja, hogy az aldebarani teremtö atyáink ezen ellenséges frakciójának és a többi negatív ET fajnak a magatartása tulajdonképpen nem egészen irracionális. Az emberi faj alacsony morális szintje, agresszivitása, az emberek többségének kimondott lelkiismerethiánya (lásd Milgram kísérlet,  Emberiség származása - 1.rész c. írás), vagy akár népirtásra való hajlama óvatosságra inti a kevésbé ellenséges ET fajokat is. Egyelöre nem engedtek ki minket a világürbe se, s nyilvánosan se hajlandóak mutatkozni, nehogy nyilvánosan is át kelljen nekik adni a technológiáik egy részét. Bár ez a helyzet az elkövetkezö idöszakban lehet, hogy meg fog változni, reméljük!


De térjünk most vissza a szövetséges erök 1947-es antarktiszi expedíciójának, a „High Jump“ müveletnek a további kitárgyalásához. A wikipédia is említi (http://en.wikipedia.org/wiki/Operation_Highjump ), hogy Byrd admirális a következöt nyilatkozta 1947. március 5-én az El Mercuno nevü chilei lapnak a visszatértük után:


The admiral explained that he was not trying to scare anyone, but the cruel reality is that in case of a new war, the United States could be attacked by planes flying over one or both poles“


Elmagyarázta, hogy bár nem célja senkit se megrémíteni, de a kegyetlen valóság az, hogy az Egyesült Államok bármikor meg lehet támadva „repülökkel“ a déli és/vagy az északi sark felöl."


Nos, erre sor is került 1947 júliusában, roswelli incidensnek hívták. Az új-mexikói légibázis elleni UFO támadás  bosszú lett volna az antarktiszi „expedícióért“, az amerikaiknak viszont sikerült lelöni az egyik, humanoid biorobotok által irányított csészealjt. Késöbb iszonyatos mennyiségü dezinformáció látott napvilágot a Rosswellben történtekröl , s ez tart mind a mai napig, bár nagy meglepetésemre épp nemrég találtam rá erre a 2011-ben, a fösodratú (!) CBS News-on megjelent cikkre, mely végre legalább megemlíti, hogy akár „náci kapcsolat“ is lehetett a roswelli incidensben.


Roswelli UFO, „Area 51“-es viták, náci kapcsolat?
(Roswell UFO, „Area 51“ controversies, Nazi link?)


Hitler még valamikor az 1930-as évek második felében kapott a „Gizeh Intelligencetöl“ nemcsak antigravitációs de atomenergiával (minireaktorral) müködö szerkentyüket is, viszont a mérnökei képtelenek voltak rá, hogy belátható idön belül megértsék a müködésüket, s ök maguk is létrehozzanak ilyeket. Valamikor 1944-re viszont sikerült nekik kifürkészni a müködésüket. A háború vége feléMagyarországon is terjengett a susmus a Führer „csodafegyvereiröl“, ezeknek nagyonis volt valóságalapja, de egyáltalán nem a rakéta és más sugárhajtásos technológiákról volt szó, mint ahogy a háború után a propaganda hangoztatta (utóbbiakkal aligha lehetett volna már 1944-ben megfordítani a háború menetét), hanem egy jóval rémségesebb dologról: az atombombáról.


Egy nagyon nehéz helyzet elött állt a világ 1945 elején, melyet tulajdonképpen akkor is az Egyesült Államok mentett meg, bár el kell ismerni, hogy ebben Hitlernek is voltak érdemei, mert ugye megtehette volna azt is, hogy beveti az atombombáit, és valószínüleg elpusztíthatta volna velük a világot. De valószínüleg rájött, hogy bár a háborút így megnyerhette volna, de mi felett is? Egy elpusztított, rádioaktív sugárzással teli bolygó felett, melynek akkorra alig maradt volna a lakóiból... Ekkor született meg az a háttéralku, melynek köszönhetöen Hitler elmenekülhetett az ostromlott Berlinböl, illetve maga az amerikai titkosszolgálat csempészte ki a kíséretével együtt.


Daily Telegraph, 2009. szept. 28:
Öngyilkosságos sztori megkérdöjelezve, miután kiderült, „Hitler koponyája“ valójában egy nöé
(Adolf Hitler suicide story questioned after tests reveal skull is a woman's)


Az alku részét képezte az is, hogy számos nácit hagytak megszökni Dél-Amerikába, a náci tudósok nagy része Amerikában folytathatta (köztük a haláltáborok „orvosai“ is), s a náci hírszerzés hálózatait szintén amnesztálták (késöbb ezekböl az elemensekböl alakult meg a CIA is, mivel teljesen infiltrálták és átvették az amerikai titkosszolgálatok irányítását, s a dominanciájuk egészen 2008-ig töretlen volt, köszönhetöen a Bush klán hatalmának). Még Joseph Mengele is nyugaton folytathatta „munkásságát“ a Tavistock Intézet és a CIA védöszárnyai alatt.


Hitler eredetileg 1945 aprilisának elsö napjaiban találkozott titokban George Patton amerikai tábornokkal, ekkor született meg az informális egyezség az amerikai vezérkarral, melyröl amikor Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök tudomást szerzett, azonnal meneszteni akarta az összes Hitlerrel egyezkedö tábornokot. A helyzetet Eisenhower tábornok (késöbbi amerikai elnök) mentette meg azzal, hogy meggyilkoltatta Rooseveltet. Utódja, Harry Truman elnök azonnal felhatalmazta a tábornokokat „Hitler és kísérete evakuálására“, amire 1945 májusának elsö napjaiban sor is került.


Hitlert és kíséretét 1945 májusának végén az amerikai légierö új-mexikói Walker légibázisára kísérték, mely egy Roswell nevezetü városkához nem messze található, s tartották ott fogva egészen addig, míg a náci tudósok hadrendbe nem állították az atombombát az amerikaiak számára.


A wikipedia szerint 4800 náci fogoly-lakója volt abban az idöben a tábornak Roswellben:


In addition to the airfield, the Roswell POW camp was built for up to 4800 Prisoners of War. Most of the POWs housed at the camp were German and Italian soldiers captured during the North African campaign.“




Hitler és kísérete 1946 elején Dél-Amerikába, majd „Új Berlinbe“, az Antarktiszra távozott, s újból fegyverkezni kezdett. Erre volt az amerikaik válasza az antarktiszi hadmüvelet, majd késöbb az antarktiszi nácik (és ET támogatóik) bosszúja a szövetségesek antarktiszi hadmüveletére a roswelli „UFO incidens“. Mivel az USA hatalmi szerveit a nácik 1945 után fokozatosan belülröl infiltrálták, az ellenségeskedés az USA kormánya és az antarktiszi erök közt idövel megszünt, Hitler is elhagyhatta az Antarktiszt, s élt boldogan a CIA védelme alatt, míg meg nem halt.


A nácik lényegében nem vesztették el teljesen a második világháborút, hanem tovább léteztek jelentös hatalmi frakciókként, föleg az Egyesült Államokban.


Még a hírhedt Montauk projekt mögött is náci erök álltak (google: Montauk project nazi connection )











Ezotéria
2012. június 27. szerda, 10:32


Mindkét negatív ET-faj, a reptiloidok és az elohimok felemlegetése egyaránt jelen van az emberiség mondáiban és történelmi írásaiban. A reptiloidokat mint sárkányokat emlegeti nemcsak a magyar (európai) mondavilág, de a kínaiak és a dél-amerikai indiánok kultúrája is. A mai ember sajnos ezt képes elignorálni mint "mitológiát". Az elohimok szintén jelen vannak a történelmi írásokban, mégpedig mintemberalakú istenek, melyekröl az emberalakú istenszobrokat is formázták az ókori civilizációk.




Lényegében kétféle vallás fejlödött ki a történelem folyamán. Az egyik egyfajta "absztrakt istent" vagy "teremtöt" imád, mint a kereszténység és az  iszlám, míg a másik emberalakú istenszobrokat, mint a buddhizmus, de az ókori görögök istenei is ebbe a kategóriába tartoznak. Nagyon sok pogány vallásban is ugyanez volt a helyzet a "történelem elötti" idökben.  A világ azon részein, ahol ez elohimok megjelentek ezekben az idökben, általában kifejlödött egy olyan mitológia, mely késöbb, ilyen-olyan torzulásokkal ugyan, de emberalakú istenimádathoz vezetett. A primitív földi ember egyszerüen így reagált a fejlett humanoid lények jelenlétére. Ezt a 20. század harmincas éveiben ausztrál kutatóknak is volt módjuk megtapasztalni olyan pápua új-guineai bennszülött, a fejlett világtól addig teljes izolációban élö törzseknél, melyek akkor láttak elöször repülöt és fejlett technikai eszközöket, s emiatt a kutatókat hirtelen "istenként" kezdték el imádni.


A következö sorok valószínüleg megbotránkoztatóan fognak hatni a témában járatlanok számára, épp ezért a félreértések elkerülése végett hadd tegyek egy rövidke nyilatkozatot:


---------------------------------------------------------------------------------
"E sorok írója határozottan elítéli a nácizmust mint önkényuralmi rendszert, mely semmivel sem magyarázható, emberiség elleni büntetteket követett el. A téma kutatása közben viszont elkerülhetetlenné vált, hogy foglalkozzak a világ egyik legösibb szimbólumával, a horogkereszttel, melyet késöbb a 20. században a nácik is magukévá tettek, s melynek valós eredete az ókori Görögországon, Indián és a bronzkori, "történelem elötti" idökön túl szó szerint a csillagokba, a plejádokba és az aldebarani csillagrendszerbe vezet."
-----------------------------------------------------------------------------------




Tessék megnézni a wikipédiát, aki nem hiszi:




Az ET-ken kívül az összes többi jelenlét felsorolása jelen van. A wikipédia szerint is a horogkeresztnek észak-indiai eredete van, és eredetileg a mai Kasmír és Tibet területén volt használva mint hinduista és föleg mint buddhista szimbólum.  A "történelem elötti" bronzkorban már szintén jelen volt. A horogkereszt jelenléte a kultúrákban tulajdonképpen hüen tükrözte az "istenekhez" genetikailag közelebb álló fajok vándorútját. A nácik ezeket a törzseket "árjáknak" nevezték, s valójában ez az elnevezés se földi eredetü, hanem a plejádokból ered. A kutatók máig nem nem nagyon értik, hogyan élhetnek ilyen "árja" törzsek olyan eldugott helyeken mint Kasmír vagy Észak-Irán:


Indo-Aryan migration


Pedig egyszerü: a Himalája mindig is az "istenek" egy kedvenc tartózkodási helye volt, s itt is valószínüleg hibridizáltak sok-sok ezer évvel ezelött.  S valószínüleg ezért imád emberalakú isteneket a buddhizmus is. Több észak-iráni és Kasmírban élö hegyvidéki törzs tagjai közt máig sok a szökés hajú és kék-szemü.


A nácikat is különösen érdekelte Tibet, ennek oka szintén mint "misztérium" van beállítva, pedig inkább teljesen egyértelmü.


Tessék csak beírni a google-ba, hogy "nazis Tibet".. s mennyi érdekes info jön elö. Például a híres 1938-as náci expedíció Tibetbe:




Az ókori görög kultúrában szintén ott volt a horogkereszt.. föleg a spártaiban. A mai görögök nagyobb része meditterán eredetü török-arab keverék. De vajon miért nem hasonlítanak ezekre a meditterán típusokra az ókori görög istenszobrok? Azért mert ezek még "árják" voltak... s az utódaik mind a mai napig megtalálhatóak a mai Görögország lakosai közt, a görögök közt máig vannak szökehajú-kékszemüek, amit a plebsz szintén mint "misztériumot" kezel. Pedig ök a spártaiak és makedóniai Nagy Sándor szintén "isteni" eredetü törzsének utódai, melyek eredetileg az ókori Izrael területéröl kerültek oda, s részét képezik az "elveszett" ös-zsidó törzseknek.


A mostani raeliánus mozgalom megbotránkoztató címere egy dávid csillagban levö horogkereszt (http://hu.rael.org/home ). Kezded már érteni, hogy miért?


S most, mindezen információk birtokában jött el az idö az európai uralkodócsaládok és az illuminátusok mélységi titkainak boncolgatására is. Egy kis beavatás az "angyalok" (a bukott elohimok..) titkaiba, ami egyben - bármilyen képtelenül is hangzik, magyarázatot ad még arra is, ami jelen világunkban zajlik.


Az egyik olyan hely a Közel-Keleten, ahol ezek a bukott "szent örök" megjelentek, miután az aldebarani kormányzó tanács felszámolta Lucifer genetikai projektjét az "édenben", az a mai Izrael területén található Hermon hegy volt, melynek lábánál folyik a Dán folyó. Lucifer ugye nem engedelmeskedett a parancsoknak, s a genetikai projekt "szent örei" közösültek is a létrehozott földi hibrid-emberrel, aminek nagy bonyodalmak, genetikai defektek lett az eredménye. Az egyik ilyen nem kívánt, létrehozott faj az óriások voltak, melyeket a Biblia mint nefilimeket emleget.






Izraelben hozták aztán létre ezek a "bukottak" a fehérbörü, ös-zsidó törzseket, melyeket a Biblia mint "elveszett törzseket" emleget. Különösen nagy jelentöséggel bír a már említett Hermon hegynél létrehozott "Dán törzs", melyek mint "fekete bárányok" vannak emlegetve. És igen, ezek a mai sátánista illuminátusok korai elödei! Ez a törzs valójában nem elveszett hanem eltitkolt törzs, mind a mai napig. Elöször Izraelböl az ókori Görögország területére vándoroltak, majd a vérvonal a mai Olaszország területén folytatódott, belölük alakult ki az itáliai fekete nemesség és a mai európai uralkodócsaládok zöme a franciaországi Meroving vérvonalon keresztül, beleértve a Habsburgokat is. Az európai uralkodócsaládok kizárólag egymást közt házasodtak, és megszállottjai voltak a vérvonalaknak. Kizárólag a nemesebb, az "istenihez" (elohimokhoz) közelebb álló "kék vért" keresték, ami - ha abban az idöben tudták volna, hogy mi az - valószínüleg az "rh-negatív" vércsoportnak felelt volna meg. Hogy az illuminátusok és az uralkodócsaládok annyira titkolják ezen rejtélyes vérvonal létezését,  annak egy korabeli prófécia az oka (más szóval látnoki jóslat, ez valós jelenség), miszerint az Antikrisztus ezek közül a "fekete bárányok" közül kerüll majd ki:


Dántól az Antikrisztusig


"Mióta 1800 évvel ezelőtt az egyik legismertebb egyházatya, Irenaeus azt írta egy művében, hogy a történelem végén fellépő Antikrisztus Dán nemzetségéből fog származni, ezt a törzset számos néppel próbálták már azonosítani. Az elveszett törzs nyomait újabban a hajdani spártaiak és a kelták leszármazottai között vélik felfedezni.
...
A 6-7. században legbefolyásosabb uralkodói család tagjai, a Merovingok azt állították magukról, hogy zsidó származásúak. Ma is vannak, akik azt gondolják, hogy ebből az ősi európai uralkodóházból – amelynek a tagjai a feltételezések szerint többek között a Habsburg és a Stewart-ház ősei közé is bekerültek – származhat majd egy nagy befolyásra szert tevő politikai vezető."


S ez így is van. Az európai uralkodócsaládok zöme valójában ös-zsidó, sátánista, "fekete bárány", s a Meroving vérvonalból származik, beleértve a Habsburgokat, a Windsorokat, a holland uralkodóházat, söt, még a Rothschild család egy részét is, akik szintén beházasodtak az uralkodócsaládokba az elmúlt kb. 300 évben (végülis mind zsidók voltak...). Habsburg Ottót pár éve még a Facebook-on is megtaláltam mind Evelyn Rothschild mind David Rockefeller kapcsolatai közt... kezded már érteni, hogy miért?




"A Meroving családfa gyökerei
Egyes kutatók szerint a kialakuló világállam legfőbb vezetői a "tizenharmadik vérvonalból" származók lesznek. Ez a "tizenharmadik vérvonal" az ókorba nyúlik vissza, egészen Dan törzséhez. A próféciák szerint ez a törzs az ókori Izrael úgynevezett "fekete báránya". Ennek a törzsnek a királysága az egyik leghatalmasabb vérvonalnak bizonyult a történelemben. .... A Meroving ház 448-ban került hatalomra, amikor Mérovée a frankok királya lett. A korai frank történelem kutatói szerint Mérovée és utódai ápolták az okkult hagyományokat, és beavatottként ismerték a mágiát."




Diana hercegnö felmenöi szintén ebböl az ösi Meroving vérvonalból származtak, ez volt a fö oka annak, hogy öt választották ki a Windsorok Károly herceg feleségének.


Ó igen, s ezek az uralkodócsaládok képezik a globalista elit ún. "messianisztikus" vonalát, az ún. anglo-cionista összeesküvést, mely az elmúlt kb. 300 évben elöre szervezte és tervezte a nagy világháborúkat, jelen pillanatban pedig a Bilderberg konferenciák mögött áll. S ez az összeesküvés áll a 2008-as pénzügyi válság mesterséges kirobbantása mögött is . Három világháborúnak kell lenni a mostani emberiség leáldozása (!!!!!!) céljából, a harmadik után lép trónra az Antikrisztus, hogy végsö rabigába taszítsa a túlélöket.  Ezt a három-háborús-összeesküvést nevezik Armagedon-összeesküvésnek, ez az, amit ezek a kedves jóemberek olyan odaadóan szervezgetnek már lassan 300 éve.


2008 óta már több kísérlet volt újabb nagy világháború kirobbantására, s jelen napjainkban valószínüleg már a trónján kellene ülnie az Antikrisztusnak a jeruzsálemi Templomhegyen. Ha nincs Barack Obama, a pentagon tábornokai és az illuminátusi gnosztikus vonal, ez már lehet megtörtént volna...


S hogy vajon ki lett volna az Antikrisztus? Szerintem Vilmos herceg.


Habként a tortára még egy érdekesség:


Mit gondolsz, miért pont 33 fokozata van a körülbelül a 16-17. században létrejött szabadkömüvességnek? Azért mert a Hermon hegy a 33.-ik földrajzi szélességi fokon fekszik :)


További ajánlott:
Az emberiség származása 3. rész – kiegészítö anyagok

















Ezotéria
2012. szeptember 05. szerda, 14:06
2012. október 3-i megj: további információk hozzáadva a kommentekben.


Figyelmeztetés: a sorozat 1. részének és 2. részének elolvasása nélkül az írás tartalma félreérthetö lehet.




Az emberiség valós származására utaló egyértelmü információk a Bibliában már csak elvétve találhatóak, mivel az egyház a kezdetektöl fogva eretnekségnek tartotta, és üldözte azt a nézetet, mely szerint a „teremtö atyáink“ (az angyalok) valójában éppoly hús-vér humanoidok voltak mint mi. Ennek a politikának sajnos számos ös-zsidó szöveg áldozatául esett, s mára végleg elveszett. De van egy kivétel is, az Énok könyve, mely soha nem került bele a bibliai kánonba, s csak mint apokrif szöveg van nyilvántartva, annak ellenére, hogy 1947 után a kutatók ezt is megtalálták Holt-tenger melletti barlangrendszerekben a többi ószövetségi irománnyal együtt.


A híres Holt-tengeri tekercsekröl van szó:




Wikipédia:


A bibliai kéziratokon kívül apokrif vallásos szövegek és pszeudepigrafikus (ál-szerzőségű) iratok is előkerültek, mint az Újszövetségben is idézett Énokh könyve ... "


James Biberkraut professzor a „genesis apocryphon“ nevü holt-tengeri tekercs tanulmányozása közben, mely tartalmazta Énok könyvét is.










Énok könyvét már korábban , a 18. században megtalálták a mai Etiópia területén, magyar nyelvre a híres misztikus író, Hamvas Béla fordította le, s adta ki Henoch apokalipszise“ cimmel még 1945-ben ( e-könyv formájában letölthetö például innen: http://slidintune.uw.hu/ebook/index.php )


A Hamvas által írt bevezetö szöveg nagyon de nagyon közel áll bizonyos alapigazságokhoz, az olvasása közben az a benyomásom támadt, hogy Hamvas már az ö idejében tudott/rájött bizonyos dolgokra.


Hamvas Béla:


(s most tessék ezt az idézetet türelmesen végigolvasni, mert fontos infokat tartalmaz)


Akadtak azonban kutatók, akik Henóch könyvének keletkezését sokkal előbbre tették. Néhányan több ezer évről beszéltek, egyesek pedig azt mondták, hogy a művet közvetlenül az, özönvíz után írták. Ha ezeknek a kutatóknak igazuk van, akkor Henóch vagy Kr. e. 8000-ben, vagy Kr. e. 12.000-ben élt, mert az özönvizet újabban ehhez a két időponthoz szokták kötni. Hogy Atlantisz pusztulásával szoros kapcsolatban van, mint Mereskovszkij hiszi, lehetséges. Sokan azt mondják, hogy Henóch az emberiség legrégibb könyve, nála csak Hermés Trismegistos és a Véda régibb és tulajdonképpen nem is az özönvíz utáni időből, hanem még azelőttről származik. És soha senki sem vonta késégbe, hogy azt a művet, amelyet Henóch apokalypsise alatt ismerünk, az emberiség egyik örök könyvének kell tartani.
...
Az őskor nagy prófétáiról, apostolairól az emberiség tudta, hogy ők Seth fiai. Ezek a nagy bölcsek és nagy jótevők a kínai Laotse éppen úgy, mint a mexikói Quetzalcoatl, az egyiptomi Hermés Trismegistos, az iráni Zarathustra és a görög Orpheus.
...
Szólni kellene arról is, hogy az özönvíz-emlékek hogyan jelentkeznek az egyiptomi, az iráni, a kínai, a hindu, az indián hagyományban és Henóch Noéja miképen felel meg a hindu Manu-nak, a mexikói Quetzalcoatl-nak, a perui Manco-Ceapacnak, az egyiptomi Menesnek, az iráni Jiam-Shid-nak. Szólni kellene természetesen az álomlátásokban szereplő "fehér biká"-ról is, akit Iránban Kaimorts néven tiszteltek, de megtalálható Egyiptomban, Krétában, Görögországban, Indiában és Kínában is"


(idézet vége)




Az igazság az, hogy ezek az“ istenek“ – s erre Hamvas is rájött - valójában mind ugyanannak az erönek a képviselö voltak. Mi már azt is tudjuk, hogy mind aldebarani kötödésü, hús-vér humanoid földönkívüliek vagy hibridek voltak. Egytöl egyig. A lista még kiegészülhet a skandináv Odinnal, az inka Viracochával, a kolumbiai muszka indián Bochicával, s még folytathatnám. Nem hihetö? Nézzük meg a wikipédiában például Bochicát, a kolumbiai indián istent.


Ismétlem: indián istent, nem keresztényt.








Éppen úgy néz ki, mint a mi apostolaink! Pedig még jóval, de jóval azelöttröl származik, hogy Kolumbusz felfedezte volna Amerikát!




A wikipédia szerint:


Similarly to the Incan god Viracocha, the Aztec god Quetzalcoatl and several other deities from Central and South American pantheons, Bochica is described in legends as being bearded. The beard, once believed to be a mark of a prehistoric European influence“


Hasonlóan az inka Viracochához, az azték Quetzacoatlhoz és sok más közép és dél-amerikai „istenhez“,Bochica is mint (fehér) szakállas humanoid van ábrázolva. A szakáll a történelem elötti idökböl származó „európai“ befolyásnak vélhetö" – a wikipédia szerint.




Nos, nem európai, hanem igazából aldebarani humanoid ET befolyásnak.




He was the founding hero of their civilization, who according to legend brought morals and laws to the people and taught them agriculture and other crafts“


"Bochica a muszka indián civilizáció alapító atyja volt, aki a legenda szerint erkölcsösségre és a törvények betartására intette, s mezögazdaságra és más szakmákra tanította meg az indiánokat."




Vagyis éppúgy mint ahogy az ös- zsidókat is a mi bukott örangyalaink (a „felvigyázók“) tanították meg effélékre. Mint ahogy Hamvas is írja a „Henoch apokalipszise“ bevezetöjében:




Henóch elbeszéli, hogy amikor a Felvigyázók a föld leányaival tiltott szerelmi viszonyba léptek, nekik rejtett tudásukat elárulták. Megmutatták nekik a növények titkait, a gyökerek titkait, hogyan, miből, mit lehet főzni és készíteni. Az embereket megtanították a fémek kiolvasztására, arra, miképpen kell kardot, fegyvert, pajzsot, nyilat, eszközöket, ékszereket készíteni; megtanították őket a csillagos ég titkaira, a csillagjóslásra, az arc kifestésére, a bódítószerek készítésére“




S most nézzük meg Viracocha, az inkák istene körüli „ellentmondásokat“:




... but his first creation were brainless giants that displeased him. So he destroyed it with a flood and made a new, better one from smaller stones.[6] Viracocha eventually disappeared across the Pacific Ocean (by walking on the water).“


... az elsö teremtményei agyatlan óriások voltak, melyeket késöbb árvízzel pusztított el.... Viracocha késöbb eltünt a Csendes Óceánon (a vízen járva)“




Szóval Viracocha is a vizen járt, mint a mi Jézusunk, s óriásokat kreált, mint a mi bukott angyalaink, s özönvízzel pusztította el öket, mint a mi keresztény „teremtö istenünk“ is. Kételkedik még valaki afelöl, hogy az inka indiánok ösvallását ugyanaz az erö hozta létre mint a mi kereszténységünket is?


Vagy nézzük meg ezeket a perui Moche indián „istenszobrokat“, melyek jóval a spanyol hódítások elöttkészültek:








A hasonlóság a mi fehérszakállas, öszhajú arkangyalainkra feltünö. A négy figurából három fehér ruhát visel, mint a mi angyalaink... vagy akár a pápa is.




Wikipédia:


Spanish chroniclers from the 16th century claimed that when the conquistadors led by Francisco Pizarro first encountered the Incas they were greeted as Gods, "Viracochas", because their lighter skin resembled their God Viracocha"


16. századi spanyol krónikák szerint amikor a Francisco Pizarro által vezetett spanyol kolonizátorok elöször találkoztak az inka indiánokkal, az inkák mint „viracochákat“ (isteneket) fogadták öket a fehér(ebb) börszínük miatt.“




Erröl elöször Pedro Cieza de León krónikás számolt be 1553-ban, késöbb Pedro Sarmiento de Gamboa , majd a szintén krónikás Juan de Betanzos is mint „fehér istent“ emlegette Viracochát, akit sokszor fehér szakállal ábrázoltak az indiánok.


Mondani se kell, hasonló állítások terjengtek Quetzacoatl, az azték isten felöl is.




De nézzünk meg pár öskori „istent“ a világ többi tájáról is:


Balról: a Hamvas Béla által is említett taoista „filozófus isten“ Laotse (http://en.wikipedia.org/wiki/Laozi )


Jobbról: a skandináv Odin ( http://en.wikipedia.org/wiki/Odin )




Mi a fene, ezeknek is ösz fehér szakálla és haja van...


Mint a görög isteneknek is, a mi arkangyalainknak is, a dél- és közép-amerikai indián isteneknek is...


Bár Laotse kinézetét az idök folyamán már „kínaiasította“ a történetírás, még mindig felismerhetök rajta az árja (“ isteni“) jegyek.


Valójában egyik „isten“ sem volt földi ember, hanem aldebarani kötödésü, földönkívüli humanoid, akik mint (spirituális) tanítómesterek érkeztek a Földre, hogy segítsék az "új teremtésüket" új társadalmak létrehozásában, vagyis hogy folytatódhassék a nagy genetikai kísérlet, mint ahogy már azelsö részben írtam.


Az Énok könyvében találhatóak utalások korábbi, „öskori civilizációkra“ is, melyek még a mostani teremtés elött léteztek:


Láttad, hogy Azazel mit követett el, hogyan tanította földön az igazságtalanságot és az őskorok titkát, amelynek otthona az ég, hogyan árulta el. Hogyan fedte fel az embereknek a rejtélyeket, az az Azazel, akinek hatalmat adtál, hogy társai fölött uralkodjon.“


öskorok titkát, melyeknek otthona az ég“


Mint már említettem, ez a jelenlegi „teremtés“ (civilizáció), mely kb. 10 000 ével elött kezdödött, már a hetedik a sorban, a hatodik Atlantisz volt, az ötödik az egyiptomi Szfinxet és „nagy piramisokat“ hozta létre kb. 50 000 évvel ezelött, akárcsak a dél-amerikai és kínai piramisokat is, lévén globális volt. A még korábbi civilizációnak mára nem maradt nyoma.




Ezek a bukott (és nem bukott) angyalok, melyek a legutóbbi teremtésben részt vettek jó 10 000 évvel ezelöt, éppoly hús-vér fizikai humanoidok voltak, mint mi, például az elöbb említett Azazel szíriuszi humanoid ET volt, Lucifer aldebarani humanoid, Mihály arkangyal szintén aldebarani, Gábriel a Fomalhaut csillagrendszerböl ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Fomalhaut ), Rafael a Regulusból (http://hu.wikipedia.org/wiki/Regulus_(csillag) ), Uriel arkangyal pedig az Antares csillagrendszerböl jött (http://hu.wikipedia.org/wiki/Antares ) - mindüknek viszont valamilyen plejádi/aldebarani kötödöttsége volt.


Ne feledjük, hogy amikor egy faj olyan fejlettségi szintre jut el, mint ezek a humanoidok, akkor a csillagrendszerek közti utazás csak annyit jelent számukra (lásd Se a tér, se az idö nem az, aminek a legtöbb ember hiszi“ c. írást ), mint mondjuk nekünk beülni egy autóba, s elmenni egy szomszédos városba. Sok ilyen humanoidok által lakott csillagrendszer között szövetség van, ami nagyjából a mi országainknak felel meg. A legnagyobb ilyen humanoid ET szövetség a Galaktikus Fényszövetség.


Ezek a fejlett humanoidok sok-sok ezer évig is elélnek (innen a „halhatatlanság“ motívuma a Bibliában), s néhányan közülük mind a mai napig látogatják a Földet inkognitóban, legtöbbet Mihály jár el megnézni a teremtését, bár kétlem, hogy nagyon büszke lenne rá.




Bár az „angyali“ szó a köznyelvben a „nagyon jó“ szinonimája, a valós jelentése ennek a szónak „hírnök“ v. „égi hírnök“, és inkább semleges kicsengése van.


Ergo:


Nem bukott angyal“ , „arkangyal“ NEM EGYENLÖ „nagyon jó angyallal“, hanem az aldebarani kormányzótanácshoz („istenhez“) engedelmes angyallal


Bukott angyal“ SEM EGYENLÖ „rendkívül gonosz angyallal“, hanem inkább lázadó angyallal, aki nem követte az aldebarani kormányzótanács fögenetikusának (Jahvénak) azon fö utasítását, hogy az új kreatúrát, a földi embert tartsa úgymond „szent ártatlanságban“.


Vagyis ne mondja el neki azt, hogy ök ott milyen társadalomban élnek, ne tanítsa meg öt semmire, se az ö tudásukra, se az ö szokásaikra, ez ugyanis éppoly beteges „náci“ társadalom (és degenerálódó DNS) kifejlödéséhez vezethetett volna majd a Földön, mint amilyen az övék ott Aldebaranban. S amint látjuk, vezetett is... A cél soha nem egy technológialilag tölük is fejlettebb faj létrehozása volt, hanem mindenekelött egy tölük morálisan és spirituálisan fejlettebb fajé, mely tölük sokkal több érzelmet képes produkálni. Egy „különb humanoid“, s az áhított új DNS csak úgy fejlödhet ki, ha az új kreatúra tökéletesen jól érzi magát, nincsenek gondjai, mindene megvan, tökéletesen gondoskodnak róla, magyarán paradicsomi körülmények között él.


Na most, ezt rontotta el Lucifer, Azazel és a többi bukott angyal azzal, hogy túlzottan megkedvelték az új kísérleti emberkét (föleg a nöket....), s elkezdtek nekik mesélni a szokásaikról (az ö „rossz szokásaikról“) , megtanították különbözö mesterségekre, amit nem lett volna szabad, mivel azzal a veszéllyel járt, hogy az új kreatúra is éppolyan társadalmat fog létrehozni mint az övék, és semmivel se lesz különb tölük, se morálisan, se spirituálisan, se sehogyan.


Lényegében erröl szól az Énok könyvének elsö része is, például:


Azazel pedig megtanította az embereket kardot és kést, pajzsot és vértet készíteni és megmutatta nekik az érceket és az ércből való munkát és karkötőt és ékszert és a mesterséget, hogyan kell a szemeket festeni, miképpen kell a szemöldököt kirajzolni és megmutatta a ritkábbnál ritkább és drágábbnál drágább köveket és festékeket és cserére alkalmas dolgokat. A földön pedig nagy és szörnyű istentelenség terjedt el és az emberek lealacsonyodtak és útjaikon, mint az eszeveszettek tévelyegtek"


S ugyanennek a burkoltabb, szimbolikus kifejezése az „Ádám és Éva“ története is a Bibliában:


Ádám és Éva megkísértettek és levették az almát a „tudás fájáról“ == Luciferék beavatták az új kreatúrát a bukott angyalok tudásába és (rossz) szokásaiba.




Miután Luciferék elrontották a kísérletet, tört ki ugye a háborúskodás az ET-k különbözö frakciói közt (melyet a Biblia luciferiánus háborúkként emleget) abból kifolyólag, hogy egyes frakciók már ellenezték a további kísérletezést, lévén a korábbi kísérletek mind csödöt mondtak, s annak ugye nincs értelme, hogy tízezer évenként létrehoznak egy újabb civilizációt („teremtést“) a Földön, melyet aztán el is pusztítanak, vagy az felszámolja saját magát.


S hogy mégis folytatják a kísérletet mind a mai napig, annak az az oka, hogy ez egy olyan technológiailag magasan fejlett humanoid ET faj ott Aldebaranban, melyet már erösen akadályoz az alacsony morális, spirituális és érzelmi szintje a további fejlödésében, így más lehetöség híján lényegében kénytelen folytatni ezeket a kísérleteket! A baj viszont az, hogy ez a mostani kísérlet is csúfosan félresikerült (már pár ezer évvel ezelött), s elöbb-utóbb döntést kell majd nekik hozni, hogy mi legyen velünk is. Hogy egyáltalán érdemes lesz-e megmenteni, s késöbb megpróbálni integrálni a saját civilizációjukkal a jelenlegi emberiséget (a Bibliába mint Jézus második eljövetelét“ tették bele ezt a lehetöséget). Ez a folyamat most, a 21. század elsö felében fog kicsúcsosodni. S végzödhet nagyon jól, de nagyon rosszul is ránk nézve.


PS: kérem, az írást inkább ne juttassa el helyi plébánosához, püspökéhez, tartsa meg öket „szent ártatlanságukban“ , ha már én itt csúfosan meg is buktam.


(csak vicc )











Ezotéria
2012. június 26. kedd, 17:05

Figyelmeztetés: a cikksorozat gyengébb idegzetüeknél pszichés labilitást válthat ki.


A cikk a Léteznek-e földönkívüliek c. cikksorozat folytatása, melynek negyedik része azzal zárult, hogy az embert valójában egy humanoid földönkívüli faj, az elohim ET-k hozták létre pár százezer évvel ezelött hasonlóan ahhoz, ahogy már mi is képesek vagyunk bizonyos fokig genetikailag manipulálni, vagy klónozni az állatokat.


Mi tehát a baj az evolúció elméletével? Az evolúció messze nem olyan gyors, mint ami történt az emberrel az elmúlt pár százezer évben. Az evolúció elmélete szerint egy felegyenesedési és intelligenciaváltozási átmenetnek tízmillió évekig kellene eltartania. És ez így is van az összes többi faj esetében. Ha megnézzük például a kutyákat, azok most is ugyanazon az értelmi szinten vannak mint 4-5000 évvel ezelött, ami nagyon jól szemlélteti ezt a nagyon lassú evolúciós dinamikát. A Homo erectus is annak idején egy nagyon lassú folyamat terméke volt.


Utóbbi idöben viszont az ember ezer évenként változik annyit mint korábban egymillió alatt. Miért nincs ez így a többi faj, pl. a közeli fajrokon majmok esetében is, ezek miért nem követték ezt a „hiperbolikusan gyorsuló“ evolúciós dinamikát, és gyakorlatilag azon a szinten vannak most is, mint ahol évmilliókkal ezelött voltak, pedig ugyanazon érákon mentek keresztül mint az ember, beleértve a földi klímaváltozásokat is. A nagy kérdés tehát: mitöl gyorsult fel az ember - és csakis és kizárólag az ember – evolúciója ilyen hihetetlenül?


Nos, azért, mert egy külsö erö, a "teremtö atyáink", felgyorsították.


S most jöjjön egy kis száraz, unalmas, de a dolgok megértéséhez nélkülözhetetlen tudomány:


Az rH-negatív és az rH-pozitív vér közti meghökkentö összeférhetetlenség is éppenséggel arra utaló jel, hogy az ember nem a természetes evolúció terméke. Bár vércsoportok az állatoknál is léteznek, és ott is néha okoznak problémákat, de messze nem annyira  összeférhetetlenek, hogy már az állatok természetes szaporodásánál is problémákat okoznának. Az emlösfajok egyedei szabadon pározhatnak anélkül, hogy az utódlás emiatt megbonyolódna. Nagyságra, szörszínezetre való tekintet nélkül. A macskák 99 százalékának például kompatibilis a vércsoportja, az az 1 százalék már problémás, de nem annyira, hogy megölné a magzatot. Kutyákban többszöri mesterséges vérátömlesztés után (nem természetes körülmény) már termelödnek problémát okozó antitestek, ha összeférhetetlen a vércsoportjuk, viszont természetes körülmények közt soha nem termelödik a kiskutyát veszélyeztetö antitest a nöstény kutya vérében.


Általában elmondható, hogy genetikailag minél jobban különböznek egy adott faj egyedei egymástól, annál nagyobbak a problémák a vércsoportok közti összeférhetetlenség miatt. Az embernél a helyzet bonyolult. Közismert, hogy az rH-negatív vérü nök terhessége veszélyeztetettnek számít abban az esetben, ha a magzat vére rh-pozitív. Az emberi vért egy speciális protein jelenléte ill. annak hiánya teszi rh-pozitívvá ill. rh-negatívvá. Ezt a proteint kimutatták a rhesus makákó majom vérében, innen kapta a nevét is, és utal a származásunkra. Ha egy rh-pozitív magzat vére netán belekerül az rH-negatív nö szervezetébe a terhesség során, azt a nö szervezete a jelenlévö majom protein miatt idegen vérként értékeli ki, és elpusztítja a saját magzatát, ha az orvosok nem avatkoznak gyorsan közbe. Ilyen jelenség természetes körülmények közt kifejlödött fajoknál aligha fordul elö, annál jobban viszont hibrid fajoknál. Közismerten felléphet például szamár és ló mesterséges közösítésekor, amiböl ugye lesz az öszvér. Mintha az embert is hibridizálták volna a nagyon távoli múltban, ennek az egyik máig fennmaradó jele a probléma az rh-negativitás körül.



Az igazság alighanem az, hogy az ember is hibrid faj, az elohimok hozták létre, többszöri, egymás utáni hibridizációval. Egymástól távolabb álló fajok esetében a hibridizáció csak lépésekben lehetséges. Az elsö hibridizáció több százezer évvel ezelött történt, amikor a majmot felegyenesítették és inteligenssé tették azáltal, hogy kombinálták a DNS-ét a sajátjukkal. Ezt a világ különbözö pontjain több más genetikai beavatkozás is követte a távoli múltban. Az utolsó nagy genetikai projektjük a Közel-Keleten volt kb. 10 000 évvel ezelött, a Biblia mint az édenkertet, vagyis mint Ádám és Éva történetét emlegeti. Ebböl lettek a fehérbörü ös-zsidó törzsek, vagyis az ún. "kiválasztott faj". Az ezt megelözö nagy kísérletük az atlantiszi civilizáció volt, melyet kb. tízezer évvel ezelött megsemmisítettek. Ez szintén fehérbörü, fejlett civilizáció volt. A négerek valamivel közelebb állnak a majomhoz (ezt nem sértö szándékkal mondom), mivel a világ azon részén az "istenek" nem hoztak létre újabb civilizációkat a távoli múltban. A négerek közt alig találni rh-negatívakat. A legtöbb rh-negatív vérü ember (kb. 10 százalék) a fehérek közt van, belölük már hiányzik az rh-negativitást indikáló majom-protein is.


Minden egyes genetikai beavatkozása az elohimoknak lényegében újabb hibrid fajokat hozott létre a Föld különbözö részein, s ezek a hibridek egyre jobban hasonlítottak genetikailag magukra az elohimokra. A fehér emberek elödei mentek át a legtöbb hibridizáción az idök folyamán, s ezen belül azok, akiknek a családfájában elöfordul rH-negatív vércsoport. Mi hasonlítunk kinézetre is legjobban az elohimokra, lényegében már teljesen úgy nézünk ki, mint ök, föleg a kelta és skandináv népcsoportok. Az rh-negatív emberek vére hasonlít legjobban az "istenek" vérére. Állítólag a különleges látnoki ("isteni") képességekkel rendelkezö emberek is többnyire mind rh-negatívak.


A nem túl kellemes igazság valószínüleg az, hogy az elohimok (vagy annunakik v. aldebarani ET-k v. északi ET-k v. nevezd, ahogy alkarod öket) pár százezer évvel ezelött különbözö fémek bányászásába kezdtek a Földön, s ehhez primitív humanoid "robotokra" volt szükségük. Ez a korai projekt olyan jól sikerült, annyira engedelmes volt a "majomrobot", hogy egy további, intelligensebb változata mellett döntöttek abban a reményben, hogy ilyenekböl már harcoló hadsereget lesznek képesek létrehozni. Az ember mind a mai napig nagyon engedelmes mindenféle autoritással szemben, és nagyon brutális, harcias a vélt ellenségeivel szemben. Ez nem véletlen... hanem genetikailag programozott. Késöbb ezek az ET mester-genetikusok sokkal bonyolultabb feladatokba kezdtek. A fejlett ET fajok gyakran foglalkoznak a saját genetikájuk feljavításával. Egy még tölük is tökéletesebb fajt próbálnak létrehozni, ami egy hihetetlen bonyolult feladat. Úgy igyekeznek megtervezni egy adott élölény genetikai állományát, hogy annak egyedei olyan társadalmat alkossanak majd, mely megfelel az általuk megálmodott „paramétereknek“. Ez nem egyszerü, mivel az emberi DNS (öröklödö anyag) generációról generációról változik, rengeteg környezeti tényezö s maga az emberi tudat is befolyásolja. Olyan mint egy olvasható-felülírható DVD lemez. Ök megtervezik az elsö generáció DNS-ét, majd figyelik/befolyásolják az adott faj evolúcióját, generációról generációra, civilizációról civilizációra....


A jelenlegi emberiség tulajdonképpen egy ilyen genetikai kísérlet.


Két negatív ET faj uralja a Földet, egymással többé-kevésbé szövetségben: a reptiloidok, melyek a bolygót és a Naprendszert tekintik a magukénak, és az elohimok, melyek az emberiséget tekintik magukénak. Hasonlóan müködik ez, mint az erdö és a vadállatok esetében: a vadállatoknak fogalmuk sincs, hogy az erdész a tulajdonának tekinti az erdöt, s olyan zavartsággal és értetlenséggel tekintenek az erdöben néha felbukkanó erdészre, mint mi a reptiloidok szivar alakú v. az elohimok csészealjszerü UFO-ira...


Ez a két ET faj a fö mozgatója a földi háttérhatalomnak. David Icke szerintem kicsit túlhangsúlyozza a reptiloid szerepet, valószínüleg az uralkodói elitek közt tapasztalható "alakváltoztató jelenség" miatt, ami mögött valóban a drakók állnak, viszont a másik ET-faj, az elohimok hatása éppoly jelentös, hacsaknem jelentösebb az emberi civilizációra.


A jelenlegi emberi civilizáció már állítólag a hetedik a sorban. A hatodik az elpusztított Atlantisz volt, az azt megelözö pedig az egyiptomi piramisokat hagyta ránk, melyek közül több valójában már vagy 50 000 éves, s már az ókori egyiptomiak is úgy találtak rájuk a homokban. A még korábbi civilizációknak nem maradtak nyomai.


Még a görög filozófus Plató is megírta, hogy az atlantiszi társadalom azért lett felszámolva, mert elhatalmasodtak benne a belháborúk, s elkezdte saját magát pusztítani, amit az „Istenek“ megelégeltek, s végül ök maguk pusztították el az egészet mint életképtelennek ítélt társadalmat. Valószínüleg nem akarták kivárni, míg a defektes atlantiszi társadalom lassan felszámolja saját magát, hanem gyorsan megtették ök maguk, hogy ezután elkezdhessék az újabb kísérletet anélkül, hogy várniuk kellett volna mondjuk még 1500 évet. S attól is félhettek, hogyha idöközben tovább fejleszti ez a negatív társadalom a technológiáit, az veszélyes lehet örájuk is, hisz itt élnek tölünk nem messze, a "szomszédos" aldebarani csillagrendszerben.


A jelenlegi emberi civilizáció szintén egy katasztrófa, erre azt hiszem, nem is olyan nehéz rájönni... A végsö idöket éljük, s hacsak az elkövetkezö évtizedekben sem következik be változás az emberek tudatosságában és morális szintjében, mi is könnyen Atlantisz sorsára juthatunk. Az elkövetkezö évtizedek lesznek az utolsó esélyünk arra, hogy valamennyire megváltozzunk. 2008 óta már több kísérlet volt a háttérhatalom részéröl atomháború kirobbantására az emberiség nagy részének elpusztítására (személy szerint hatról tudok, több cikknek is ez a témája). Ez egy intö jel.. A szerencsénk az, hogy egyelöre maga a háttérhatalom se egységes abban, hogy mi is legyen velünk.


Az emberrel a legnagyobb baj az, hogy lényegében továbbra is "robot" maradt, mely engedelmeskedik mindenfajta negatív autoritásnak. Ez egy súlyos probléma, mely fajfenntartó szempontból fatális lehet. Nemrég már az emberi tudomány is bizonyította ennek a problémának a létezését. Milgram kísérletnek hívják:




A kísérlet célja a résztvevők hatalommal szembeni engedelmességének vizsgálata volt, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik.


A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a legnagyobb feszültségig. Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt.”




It is a mortal fault which seems to be natural in most people, and which, in the long run, leaves our species with only a mediocre chance of survival.”


Ez egy végzetesnek tünö hiba, mely természetesnek tünik a legtöbb emberben (benne van a genetikájukban), s amely viszont hosszabb távon azt jelentheti, hogy az emberi fajnak csak közepes nagyságú esélye van a túlélésre.


Így van...  de a baj az, hogy ezt tudják az "istenek" is.


A Milgram kísérlet eredménye mellesleg magyarázatot ad arra, miért irtottunk ki parancsszóra a saját fajtánkból kb. 100 milliót a második világháború során, miért vették a náci haláltáborok üzemeltetöi a módszeres gyilkolást "sima munkának", miért voltak hajlandók az amerikai pilóták probléma nélkül ledobni az atombombákat Japánra, miért lötték le "mindent túlteljesítve" a kiskatonák a vasfüggönyön a menekülteket, miért lakoltatnak ki jelen napjainkban a végrehajtók minden probléma nélkül 70-80 éves idös embereket és nagycsaládosokat, miért verték a rendörök 2006-ban a tömeget mint a szart, miért hajlandóak a médiumok munkatársai a nap 24 órájában betegesen az emberek szemébe hazudni mint intellektuális "csúcsprostituáltak", s még folytathatnám. Autoritás hatására, negatív autoritás elött való beteges engedelmességröl van szó az összes felsorolt esetben.


Ez egy súlyos genetikai defekt, melyet csak tudatosítás után vagyunk/leszünk (ha leszünk) képesek megváltoztatni. Személy szerint nem vagyok túl optimista.  Gyerekkorom óta az emberek úgy 70-80 százalékát mindenre kapható csürhének tartottam, s ezt késöbb a Milgram kísérlet is igazolta. De legyen ez az "Istenek" problémája.


További ajánlott:












Ezotéria
2012. június 02. szombat, 18:39

S most jöjjenek a kemény dolgok. De viccesebb formában :)


Mottó: "Az igazság bármilyen fikciótól furább."


Hol volt, hol nem volt, már nagyon régen, sokmillió évvel ezelött volt, amikor egy Tejútrendszer nevezetü galaxisba, melyben addig jórészt humanoid fajok éltek, megérkezett egy teljesen más, az UFO irodalomban reptiloidnak v. drakóknak nevezett agresszív faj (én ezután csak mint "reptiket"  fogom nevezni öket), melyet a magyar mondavilág sárkányokként  emleget, s melyek mint a sáskák, sorra kezdték el elfoglalni, és magukévá tenni a galaxis csillagrendszereit, beleértve a Naprendszert, s ami által kezdetét vette egy galaktikus háború a különbözö humanoid fajok és a reptik közt, és amely valójában mind a mai napig tart.


A jelenlegi ember, mely mint beföttes üvegbe zárt hangya, egy mindössze pár kilométer magas  bioszférában éli le az életét a születésétöl a haláláig, felfogni se tudja, hogy milyen iszonyatosan nagy, gigantikus világ létezik "odakint": pusztán a Tejútrendszerben több millárd csillag található és még ettöl is több bolygó, s ha a bolygók közül csak egy az ezerböl hordoz a felszínén  magasabb rendü életet, a lakott bolygók száma még így is több tíz millióra tehetö.


Minél fejlettebb egy faj, annál tovább él. Ez lényegében már a földi ember esetében is érezhetö, a 21. század embere már átlag 20 évvel tovább él mint a 19. század embere. Az extrémül fejlett fajok képviselöi pedig - például a drakók és egyes humanoid civilizációk - lényegében addig élnek, ameddig meg nem unják. Egyes nagyon fejlett humanoid civilizációk ráadásul olyan "világokban" élnek (az UFO irodalom "5 dimenziós" realitásoknak nevezi ezeket), melyekben már nincs értelme lineáris idöröl beszélni. De mi egyelöre maradjunk a "három dimenziós" realitásoknál.


A magasan fejlett lényeknek annyit tesz ki utazgatni a galaxis csillagrendszerei közt, mint nekünk autóba ülni, és elutazni a világ valamelyik városába - ezt nem nehéz elképzelni. Aminek viszont sokan nincsenek teljesen tudatában - pedig teljesen logikus - az a fejlett lények háborúskodásainak jellege a mi szemszögünkböl nézve: mivel ezek a lények nagyon hosszú ideig élnek, így az ö életükben például 500 000 év csak annyit tesz ki, mint a miénkben ötven, s ami szintén érdekes, az a tüzszünetek hossza ilyen galaktikus háborúkban: ami az ET-knek mondjuk 5 hónapnyi tüzszünetet jelent, az a mi életünkben 5000 év is lehet! A Naprendszerben jó "pár hónapja" (ezer éve) ilyen tüzszünet van. Ez viszont épp most a 21. század elsö felében változhat meg könnyen abból kifolyólag, hogy az emberiség épp mostanra érte el azt a szintet, hogy utazni lesz képes a világüben, ami viszont különbözö ET fajok érdekeinek ütközését jelentheti már az elkövetkezendö évtizedekben. A helyzet a Föld esetében éppenséggel drámai az emberi faj alacsony morális-spirituális szintje miatt. De erröl majd késöbb.


A realitás, amelyben élünk, valójában egy gigantikus multi-univerzum. Úgy kell elképzelni, mint egy szivacsot, melyben egy univerzum (egy "világ") csak a szivacs habszerkezetének egy buborékocskája. Már most közismert, hogy a csillagok idövel kialszanak, "magukba roskadnak", és fekete lyukká változnak. Az viszont még nem annyira, hogy ami az egyik univerzumban (a "szivacs egyik buborékjában")  fekete lyuk, az a másik univerzumban csillag... és fordítva! A fekete lyukak és csillagok átmenetek más univerzumokba. Már a mostani tudomány is kezd erre rájönni:


Could black holes be portals to other universes?
(A fekete lyukak portálok lehetnek más univerzumokba?)


Érdekességként még megemlítem, hogy mivel az atomrobbanásokban egy pillanatig ugyanaz a láncreakció zajlik le mint a csillagok belsejében tartósan (ezért ugye az a nagy villanás az atomrobbanások elején), a nagyobb atomrobbanások egy pillanatra univerzumok közti kapukat is nyitnak (ez szintén titkolva van).


A mi univerzumunk ún. "szabad akaratú" univerzum (free will universe), amelyböl kifolyólag a benne élö ET-fajok a következöképp osztályozhatóak:


1. Pozitív ET-k, melyek teljes mértékben respektálják a többi faj egyedeinek szabad akaratát, a töle jóval fejletlenebbekét is, s nem avatkoznak azok fejlödésébe. Itt a Földön ennek legjobb analógiáját a vegetariánus emberek képezik, akik maximálisan tisztelik az állatok életét, s emiatt nem esznek húst se. A pozitív ET-k nem hierarchikus, szabad társadalmakban élnek.


2. Negatív ET-k, melyek nem tisztelik a tölük fejletlenebb fajok szabad akaratát (úgy tekintenek rájuk mint mi is az állatokra), s hierarchikus, sokszor diktatórikus társadalmakban élnek.
Hierarchia, hatalom = negativitás.


"Mindenfajta hatalom természetéböl adódóan gonosz."


A Föld jelenleg negatív ET-fajok kolóniája, melyek a földi háttérhatalom (a világ pénzügyi rendszerét uraló Rothschild-Rockefeller-Bush kartell) mögött is állnak. És igen, ezek az ET-k mi ránk (birkákra) úgy tekintenek, mint mi is az állatokra.


Az ET-knek éppúgy vannak formális, csillagrendszerek közti szervezetei, mint ahogy nekünk is vannak nemzetközi szervezeteik.


Ilyen ET szervezetek például a "Galaktikus Fényszövetség" és a "Világok(univerzumok) Konföderációja"- utóbbit a kanadai védelmi miniszter, Paul Hellyer is említi a könyvében a 205-ös oldalon (lásd: Kanada egykori védelmi minisztere kipakolt mindent c. írást).


A Galaktikus Fényszövetségnek a legfejlettebb, spirituális ET fajok a tagjai, mint például a „hét növér“csillaghalmazban ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Messier_45 ) élö plejádiak, az Arcturus csillagrendszerben ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Arcturus ) élö ET-k, az andromédaiak stb. Ezek többnyire mind humanoid ET-k.


A második, kevésbé formális szövetséget a reptiloid fajok alkotják, s ide tartozik több más, a Földet is látogató negatív faj mint a szürke ET-k az Orion és Zeta Reticuli csillagrendszerekböl.


Ezeket a besorolásokat nem valamilyen félig flúgos UFO-kontakták, hanem maguk a titkosszolgálatok szivárogtatták ki, s jól ismertek a "fekete projekteken" (black-ops) dolgozók köreiben. Az amerikai NSA (müholdakat felügyelö kémszolgálat), a haditengerészet és az ún. US Space Command (az amerikai hadsereg "ürigazgatósága") több ET fajjal kapcsolatban van.


Különösen ajánlanám az NSA egykori munkatársa, a Montauk Proketröl szóló híres könyv szerzöje,Preston Nichols által kiszivárogtatott információkat.


A plejádiak éppúgy néznek ki mint mi. Egy plejádi ET nyugodtan elmehet mellettünk az utcán, földi embernek fogjuk hinni. A hasonlóság nem véletlen. Ök a mi "teremtö atyáink", a Bibliiában emlegetett "angyalok". Illetve nem egészen... Miért nem vagyunk mi is olyan pozitív, jószívü lények mint ök, feltette már valaki a kérdést?


A válasz megtalálható Preston Nichols anyagaiban:




... and soldiers which comprise the third group: the Aldebaran Pleiadians. These are commonly called the negative Pleiadians ...“


Létezik a plejádiaknak egy militáns alfaja, mely nem tagja a Fényszövetségnek se, s a pozitív plejádi ET-k mellett kapcsolatban áll a reptiloid fajokkal is, úgy néznek ki mint mi, na és nagyon különleges viszonyuk van az emberiséghez... ezek az Aldebaran csillagrendszerben (http://hu.wikipedia.org/wiki/Aldebaran ) élö negatív plejádi ET-k.


Az UFO irodalom mint „Elohim“ földönkívülieket v. "északi ET-ket" is nevezi öket. Az ö kreatúráik vagyunk. Sajnos nem az "angyaloké". Az "angyalok" nem foglalkoznak genetikai kísérletezéssel alacsonyabb rendü fajok esetében, tiltja a tagságuk a Fényszövetségben. Nem úgy viszont ezek!


(De ez már a sorozat következö cikkének témája lesz!)


Több ET faj - pozitív és negatív egyaránt - a kezdetektöl fogva figyeli a jelenlegi emberiség fejlödését és evolúcióját. Hasonlóan észrevétlenül képesek figyelni minket mint néha mi is figyeljük a vadállatokat.


Barlangfestmények és egyéb festmények tömege árulkodik az ET jelenlétröl már a "történelem elötti" idökben is.


Például az ausztráliában felfedezett, több mint 5000 éves Wandjina petroglifák, melyeken nem baglyok (sic!) hanem szürke ET-k láthatóak:












Alien interview at Area 51's S-4 complex





Ez a Jézus megkereszteléséröl szóló festmény a korai 18. századból pedig alighanem a legközelebb áll ahhoz, ahogy ez az esemény valójában történhetett! A festö vagy UFO-tanú lehetett, s magától is rájöhetett bizonyos dolgokra, vagy pedig kapcsolatban állhatott plejádiakkal.








További ajánlott:








Titkos társaságok
2012. április 28. szombat, 14:32

Jó egy évvel ezelött egy nem túl feltünö hír járta be a médiumokat, Magyarországon a 168ora.hu  hozta le UFO-észlelésről pakolt ki a volt hadügyminiszter címmel. Bár a hír tartalma ugyancsak tompított élü volt, kanada egykori védelmi minisztere, Paul Hellyer valójában az idáigi talán legjelentösebb tényfeltáró munkát végezte, és adta ki könyv formájában „Fény az alagút végéncímmel. Ö az elsö az angolszász világ csúcspolitikusai közül, aki nyíltan kimondta, valójában milyen (sötét) erö irányítja bolygónkat a háttérböl, s mintha ez „nem lett volna elég”, nyíltan kiteregetett mindent ennek az erönek a különbözö földönkívüli civilizációkkal való kapcsolatairól is.












Újságcikk Hellyerröl az angol Daily Mailben 2011-böl:


'I believe in UFOs... and I've seen them': Former Canadian defence minister accuses American government of cover-up


Ugyanezen hír rövidített formában magyarul:




Az Egyesült Államok kormányát kritizálta Paul Hellyer egykori kanadai védelmi miniszter, amiért az állítólag eltussolja az UFO-észleléseket. A 87 éves Hellyer a hadügyi tárca irányítójaként 1963-ban egy személyben volt felelős a kanadai hadsereg, haditengerészet és légierő egyetlen szervezetbe történő integrálásáért. Hellyer Kanada miniszterelnök-helyettese is volt és hosszú időn át szolgált a brit királynő tanácsadó testületében. A tekintélyes múlttal rendelkező politikus most az arizonai Scottsdale-ben rendezett Nemzetközi UFO Kongresszuson fejtette ki nézeteit és tapasztalatait a földönkívüli létformákról – számolt be az AOL News.”




Ami viszont nem volt benne a hírben, az az, hogy milyen iszonyatos mélységekig tárta fel Hellyer, miként zajlik a világ irányítása a háttérböl a tömegek által teljesen ismeretlen személyek és titkos társaságaik által , könyvének egyes részleteitöl leesett az állam még nekem is. Magyarország egykori csúcspolitikusai közül hasonló mértékü tényfeltáró munkát idáig Bogár László professzor, a Miniszterelnöki Hivatal volt politikai államtitkára és a néhai Csurka István (Isten nyugosztalja) végeztek.


Hellyer könyve sajnos idáig nem jelent meg magyarul. Az angol nyelvü kiadás legérdekesebb információkat tartalmazó oldalait (203-tól 207-ig)  viszont beszkenneltem, és csatoltam ehhez a cikkhez, lásd a legvégén.


S most kezdjük el elemezgetni a könyv tartalmát.








 203-as oldal:


A Kabbalisták”
 ...
 „A korábban említett Bilderberg csoport, Trilaterális Bizottság és Külügyi Kapcsolatok Tanácsa mellett létezik egy negyedik, a legtitkosabb (összeesküvö) világhatalmi csoport, az ún. (sötét) Kabbalisták, mely valójában az USA árnyékkormányát képezi, és bitorolja az Egyesült Államok Kongresszusának és elnökének hatalmát már nagyon régóta."


(megj: ezt már nem én állítom, hanem Kanada egykori védelmi minisztere)




Jelenlegi formájában körülbelül a második világháború vége óta létezik ez a szervezet, ez volt az az idöszak, amikor az USA fegyveres eröi elkezdtek szembesülni más bolygókról érkezö látogatókkal is.”


(megj: föként a ekkor feltalált radar technológiák által kisugárzott elektromágnesesség kezdte el nemcsak detektálni, hanem bezavarni is az UFO-kat)




204-es oldal:


Számomra ismeretlen okokból kifolyólag a földönkívüliek jelenléte még a hidrogénbombától is nagyobb titkosítási besorolást kapott, s az álcázás mértéke addig elképzelhetetlen méreteket öltött. „
...
Truman elnök létrehozott egy bizottságok az ET ügyek kezelésére, ez a bizottság mint az MJ-12-es vált ismertté abból kifolyólag, hogy eredetileg csak tizenkét taggal rendelkezett.”
...
Annyira titkos projektek keletkeztek, hogy ezek mikéntjéröl egyes védelmi miniszterek és elnökök sem lettek tájékoztatva. Ronald Reagan és idösebb George Bush például be voltak avatva, különösen Bush, lévén jó ideig ö volt a CIA igazgatója, Bill Clinton viszont már alig tudott valamiröl ... „




Clintonnak nem volt belépése az Area 51-be és S4-be se, azokra az ultra-titkos katonai támaszpontokra, ahol az ET-kel való együttmüködés zajlott. Hogy kinek volt ide belépése, azt az határozta meg, az adott személy milyen magasan volt a titkos szabadkömüves-illuminati hierarchiában. Clinton, elnök létére, meglepöen alacsonyan volt, állítólag még a feleségének, Hillarynak is jóval magasabb volt a besorolása...


Hellyer a könyvében egyébként nem meri megnevezni az illuminátus polip fejét, a Rothschild családot, elöször azt állítja (205-ös oldal), hogy a sötét Kabbalistákat föleg az ET jelenlét titkolásáért felelös magasrangú pentagonos tábornokok alkotják, ami nem egészen igaz. Ezek a tábornokok csak végrehajtók, még fölöttük is van hatalom. Arról nem is beszélve, hogy ezek közül a tábornokok közül többen az elit harmadik világháborút ellenzö táborába tartoznak, s már többször is megakadályoztak egy Irán elleni támadást. Az viszont valóban igaz, hogy a földönkívüliek eltitkolását illetöen továbbra is készségesen végrehajtják az illuminátus fönökeik utasításait.




Tovább a 206-os oldalon már Hellyer jóval öszintébben beszél, amikor a következöt állítja:


Nelson Rockefeller volt a felelös azért, hogy a titkos, ET-kel és UFO-kal foglalkozó dokumentumok át lettek ruházva az USA kormányáról nagy hadiipari vállalatokra (!)“


(megj: ... melyeknek ezek az illuminátus családok mint Rothschild, Rockefeller, Bush stb. a tulajdonosai mind a mai napig.)




A 205-ös oldalon Hellyer megnevez pár ET fajt is, melyek létezéséröl a földi háttérhatalom már nagyon régóta tud, ilyenek például a szürke ET-k a Zeta Reticuli és Orion csillagrendszerekböl, a plejádiak, stb.


A plejádiak egyébként kishíján úgy néznek ki, mint mi, ök voltak a bibliai angyalaink, talán az egyedüliek a közelebbi csillagrendszerekben honos földönkívüli fajok közül, melyek pozitívan viszonyultak hozzánk. Személy szerint hihetönek tartom azt az állítást, mely szerint Jézus is ember-plejádi hibrid volt, innen voltak a csodálatos (gyógyító és más) képességei. A Vatikán viszont már a kezdetek kezdetétöl fogvaa sötét (reptiloid, lásd: Léteznek-e földönkívüliek ) oldal találmánya volt az abban az idöben zajló plejádi beszivárgás féken tartása végett, az „amit nem tudsz teljesen megakadályozni, annak próbálj meg az élére állni“ stratégiát szolgálva. A kereszténység ellenpólusa, a sátánizmus is nem emberi, hanem reptiloid eredetü. A Vatikán legfelsöbb vezetése pedig a kezdetek kezdetétöl fogva sátánistákból tevödött össze, ez a durva igazság.


Az ET-k és UFO-k jelenlegi titkolásának fö oka pedig az, hogy ez a sötét, ET eredetü reptiloid hatalom, melynek az illuminátusok csak földi helytartói, nem akar minket kiengedni a világürbe (söt, nemhogy nem akar minket oda kiengedni, hanem egyes elemensei legszívesebben kiirtanák az emberiség jó részét!)


Kegyvesztésben vagyunk, ez az igazság. Emiatt vannak eltitkolva az antigravitációs, szabad energiás találmányok is, s még sorolhatnám, mi minden más technológia is. A TR-3B (katt!) megjelölésü antigravitációs kémrepülögépnek például a puszta létezése is titkolt, annak ellenére, hogy már vagy 30 éve használatban van. Az 1990-es évek közepétöl földi eredetü UFO-k repülnek más csillagrendszerekbe is az ún. „fekete projektek“ (black-ops) keretein belül. Ezeknek technológiáit mind az ET-ktöl kapták meg a földi illuminátusok. A NASA egy hatalmas átverés, föként parasztvakításra van használva annak az illúziónak a fenntartása érdekében, hogy sem ET-kkel nem vagyunk kapcsolatban, se az antigravitációs technológiák még nem ismertek, s nem léteznek olyan technológiák se, melyek segítségével a Holdtól messzebre lennénk képesek utazni. Ez mind hazugság.


Hellyer könyvének 243-as oldala:


... az USA találmányi hivatala 1942-1993 között 10 158 találmányt titkosított „nemzetbiztonsági okokra“ hivatkozva, melyekböl kb. 6000 máig titkosítva van, s nem hozzáférhetö a tudományos körök számára.“




Minden olyan találmány, mely komolyabban veszélyeztetné akár az illuminátusok köolajipari vállalatainak a hatalmát is, automatikusan titkosításra kerül.


Összesítve: az emberiség mesterségesen van visszatartva mindennemü fejlödésében. S ez így is fog maradni egészen addig, amíg rá nem ébred.




A "Fény az alagút végén" c. könyv 203-207-es oldalainak másolata:
















További ajánlott:


Az "angyalokról", a földönkívüli humanoid teremtöinkröl:










A környezö csillagrendszerekben élö más fajokról:


Hogyan jutnak el hozzánk:
Se a tér, se az idö nem az, aminek a legtöbb ember hiszi








hisziTudomány2012. augusztus 12. vasárnap, 21:41

Olvasgattam a kommenteket egyes korábbi ezoterikus és tudományos írások alatt (mint pl. a Titkolt dolgok: féregjáratok és idöutazás c.), s úgy láttam, vannak, akik még mindig erösen kételkednek a teleportálás és idöutazás lehetösége felöl. Pedig lassan már a jelenlegi gyakorlati tudományba is bekerülnek ezek a fogalmak. Például már "hivatalosan" is elismert, hogy egy fény-csomócskát sikerült teleportálni kvantum-összefonódás segítségével. Az igazság persze az, hogy nemcsak egy fénycsomócskát, hanem egy egész hadihajót sikerült már nekik teleportálni a philadelphiai kísérlet keretében, s nem mostanában, hanem még 1943-ban. "Ollózgattam" pár, az elmúlt években megjelent cikket az index.hu-ról és más forrásokból, melyek remélhetöleg meg fogják változtatni mindenki "tér-idö felfogását". Bár még gyerekcipöben járnak, már most nagyon sokatmondóak..




2011. december 1:
Two Diamonds Linked by Strange Quantum Entanglement
(Két gyémánt "összekapcsolása" fura kvantum-összefonás által)
http://news.yahoo.com/two-diamonds-linked-strange-quantum-entanglement-190805281.html




Kvantum-összefonódás két gyémánt között
http://index.hu/tudomany/2011/12/06/kvantumcsatolast_hoztak_letre_ket_gyemant_kozott/


"A kvantum-összefonódás jelenségénél láthatatlan kapcsolat van két vagy több tárgy valamely állapota között, amely akkor is megmarad, ha eltávolítják őket egymástól."




Tudni kell, hogy a "kommunikáció" ezen esetben nem a háromdimenziós térben és idöben történik a két tárgy közt, hanem azon kívül... tulajdonképpen nincs is klasszikus kommunikáció az "összefonódott" tárgyak közt. Hogy pontosan mi van, azt a tudósok nem igazán értik, mint ahogy arról sincs sok tudósnak fogalma, hogy a dolog egyáltalán miért müködik..




Index.hu:


"Két külön elhelyezett gyémántlapka között, szobahőmérsékleten hozta létre a kvantum-összefonódásállapotát egy nemzetközi kutatócsoport. A kvantum összefonódottság jelenségét eddig az abszolút nulla fok közeléig hűtött, mikroszkopikus objektumoknál, atomoknál, molekuláknál írták le. Brit, kanadai és szingapúri tudósok azonban a Science tudományos folyóirat legutóbbi számában arról számoltak be, hogy sikerült összefonniuk két, egymástól 15 centiméterre eltávolított gyémánt kvantumállapotát."
...
"Most közzétett tanulmányukban azonban az Oxfordi Egyetem, a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács és a Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatói viszonylag nagy - néhány milliméteres - tárgyakat, két gyémántlapkát vizsgáltak szobahőmérsékleten. „Demonstráltuk, hogy lehetséges szokványosabb, mindennapi tárgyakkal is a kvantum-összefonódás" - mondta el Ian Walmsley, oxfordi kísérleti fizikus a Scientific Americannak."




Bits of Light Teleported to Another Place
(Fénycsomócskák sikeres teleportálása)
http://www.livescience.com/13715-teleportation-schrodingers-cat-quantum-light.html


"Az emberiség minden nap közelebb kerül a Star Trek sorozat világához, 2011. ápr ilis 14-én tudósok fénycsomócskák sikeres teleportálását hajtották végre."




Na most ha ez müködik, akkor azt hiszem, már valamivel könnyebb elképzelni, hogy a csillagkapuk és féregátmenetek (Eisten-Rosen hidak) szintén valós dolgok. Ezeket használják az ET-k is, hogy eljussanak hozzánk. Az UFO-k nem mindig "repülnek", hanem inkább manipulálnak a téridövel. Teleportálják magukat a Föld és a Naprendszer téridejébe. S hogy ez miért müködhet, annak okait egész jól sejteti ez a még 2004-ben az index.hun-n megjelent írás az univerzum holografikus jellegéröl:




Hologram a való világ?
http://index.hu/tudomany/holo0626


De mielött idézgetnék a cikkböl, "elárulok" valamit arról, amit amúgy minden, az amerikai hadsereg "black-op"-jain ("fekete projektjein") dolgozó tudós már régóta tud:


"Each moment has its vibration in the univere and this is how time travel is achieved, or how people in 5D can go backwards and forward in “time” by matching their body frequencies to the moment they choose to go to."


"A téridö minden pontjának az univerzumban egyedi "rezgéslenyomata" van, s ennek köszönhetöen az idöutazás teljesen elérhetövé válik."


Nem a tér, hanem a tér-idö minden pontjának van egyedi "rezgéslenyomata".


Na ezt fogd fel valahogy öcsém!




A távolság és elválasztottság valójában csak "hologram", ami csak a mi fejünkben létezik. Valójában "minden egy", minden mindennel össze van kapcsolva, össze van fonódva a realitás egy "mélyebb szintjén". Ezért tud müködni a teleportáció és a kvantum-összefonódás is. Na most... hogy "hova akarsz menni", hova akarod magad teleportálni, ahhoz ismerned kell a téridö ezen pontjának "rezgéslenyomatát". S tulajdonképpen ez minden, amit ismerned kell!




Index.hu cikk:


Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy ez érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja is a valóságot.


A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt.


A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.


...


Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió.


A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő.


...


A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.


A világegyetetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival.


...


Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra.


A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól.Így az idő és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek.


....


"A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz."




(Pontosan erröl van szó!!!!! Fentebb "rezgéslenyomatnak" neveztem ezeket a frekvenciákat.)


...


"Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frakvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak."


...


"Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sőt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak.


A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és atelepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy.


Bohm és Pribram egyaránt emlékeztetet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be."






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése