2017. július 9., vasárnap

Energia aura csakra VII.










Energia aura csakra VII.



A tulpák élete – a természetfeletti megtestesülései






A tulpa egy különös szellemi entitás, gyakorlatilag egy energiákból alkotott lény, melyet csak nagyképességű beavatottak tudnak létrehozni. A tulpa képes tökéletes fizikai alakot ölteni, ruhát viselhet és olykor még beszélni is tud. E meghökkentő csoda ugyanakkor aggodalomra adhat okot. Ismerkedjünk meg a tulpák kísérteties létével!
Szinte nincs is olyan spirituális kultúra a földkerekségen, amely ne hallott volna különböző megtestesülő entitásokról. Hol szellemek, hol kísértetek, hol angyali lények, hol a pokol démonai a főszereplői az emberek mitikus világának – mondhatnánk, holott a kérdés ettől sokkal-sokkal bonyolultabb. Ugyanis a tulpák kapcsán egy mindenhol és minden korban visszaköszönő jelenségről beszélünk, amely már jóval túlmutat a mesék rémisztő lidércein és a thrillerek vérfagyasztó akcióhősein.

Arról van ugyanis szó, hogy a tulpákat – a megtestesülni képes energialények egyik fajtáját – ma is megtaláljuk a mindennapi valóságunk színpadán. De pontosan hol is?
Kínában, Tibetben, Nepálban, Mongóliában és az amerikai kontinens indiánkultúráiban egyaránt tetten érhető a varázslás azon válfaja, amely a tulpák alkotására irányul. Tudatos koncentrációval az életenergiák konkrét megtestesülést eredményezhetnek. Ehhez természetesen mágikus képességre vagy legalábbis adottságra van szükség, de a jelek szerint ez a természetfeletti processzus működik. Olyan esetről is tudunk, amikor nem egyetlen ember – sámán vagy varázsló –, hanem egy kisebb közösség vagy csoport ült össze és teremtett a gondolatainak az erejével mindenféle szellemi lényt.

Eklatáns példáját találjuk a tulpák teremtésének a tibeti buddhizmusban, amely ismer olyan meditatív és koncentrációs technikát, amely révén létrehozható egy tulpa.

A tibetiek egy része úgy véli, hogy a tulpa eredendően egy olyan szellemi formáció, amely egy valaha testben élt ember szelleme, vagyis kísértet. Ebből következik, hogy minden embernek van tulpája, s vannak olyan szenzitív emberek, aki képesek ráhangolódni egy-egy ilyen lényre.



De ne gondoljuk, hogy csak a tibeti lámák képesek a tulpák érzékelésére vagy megalkotására. Minden emberben van több-kevesebb mentális energia, amely mozgósítható és a kollektív energiák koncentrált hatásai elképesztőek. Ilyesformák a tulpák imaginált szellemi lények lehetnek.

Részben a tulpák adhatnak magyarázatot számos paranormális jelenségre, ugyanis ezek a lények nem csak és kizárólag emberi formát választhatnak maguknak, ha manifesztálódni kívánnak, hanem akár állati formákat is magukra ölthetnek.

Alexandra David-Neel, egy francia származású író, akiből később női láma lett, elérte azt a képességét, melynek köszönhetően tudott tulpát alkotni. Ő a lelki energiáinak az összpontosításával hozta létre a saját tulpáját, amely később sajnálatos módon irányíthatatlanná vált, minekután meg kellett semmisítenie.

A tulpák alkotása voltaképpen az ember határtalan teremtő képességeinek a bizonyítékai. A tulpa megteremtése azért igényel fejlettebb képességeket, mert itt bizonyos mértékig önálló életre kel a lény. Akik már láttak tulpát, arról számoltak be, hogy eleinte inkább ködszerű a megjelenési formája és nehezen észrevehető, de idővel akár tökéletes, a hús-vér emberekre megtévesztésig hasonlító és a fizikai világban mozgó entitássá válhat a tulpa.

A tulpák többféleképpen szűnhetnek meg: általában vagy feloszlatja őket az alkotójuk, vagy egy varázsló, illetve az életre hívójuk halálával együtt elenyésznek. Extrém esetben azonban nem ez történik, hanem a létrehozójuk halála után még jó darabig élnek és végrehajtják gazdájuk utasításait, mivel a legtöbb tulpa a gazdája segítőjévé válik.

Vannak, akik a tulpát önmaguk megkettőzésére használják. Állítólag a Dalai Láma Tibetből történő elmenekülése alkalmával úgy tudott kereket oldani, hogy üldözői nem őt magát, hanem a tulpáit követték. Ezek a tulpák olyannyira valóságosak voltak, hogy ruhát viseltek magukon és még beszélni is tudtak.

Ez a természetfeletti jelenség sok kényes kérdést vet fel. Ilyen például, hogy szabad-e bárkinek is tulpát létrehoznia? Ez általában vallási és morális tárgyú kérdés. Milyen veszélyeket hordoz magában a tulpák léte? Az öntudatra ébredésen már túlvagyunk, hiszen a tulpák önálló tudattal bíró lények, így marad az uralásuknak a dilemmája. Léteznek olyan történetek, melyek elmesélik, hogy a tulpák egyszer gazdájuk ellen fordulhatnak és rátámadhatnak. Ez egyébként az emberek hétköznapi világában is megtörténhet, ezért is vannak olyan idevonatkozó tanítások, amelyek értelmében a tulpát mindenképpen fel kell oszlatni idővel. Baj akkor történik, ha a tulpa ereje meghaladja az alkotóét.

Optimális esetben a láma vagy varázsló csak annyi tulpát hozhat létre, amennyivel elbír. Nem szerencsés esetben az alkotó és a tulpa között lévő kapcsolódás, nevezetesen, az energetikai azonosság, amely a koncentráció eredménye, megbosszulhatja magát és paranormális anomáliákat okozhat. Például a tulpa „megszállhatja” az illetőt vagy akár az életét is veszélybe sodorhatja
http://boldognapot.hu





A gyertyaláng ereje








A tűzmágiának, a tűzjóslásnak nemcsak azoknál a népeknél volt jelentősége, amelyek a tüzet imádták, vagy az áldozataikat elégették, hanem szinte valamennyi természeti népnél kiemelkedő szerepet kapott. 

A druidák Ilban Eilernek nevezték a nap-éj egyenlőség napját, s úgy tartották, ilyenkor a legkönnyebb megszabadulni a régi rossz szokásoktól, hiszen végre a sötétséggel maguk mögött hagyhatják a rosszat is, a fénnyel új élet kezdődik.

Egész Európában, így Magyarország egyes vidékein is máig él a néphagyomány, hogy ilyenkor "kiszebábut" égetnek, azaz a szalmababát felruházzák mindazzal a rosszal, amit a tél, a hideg, a nélkülözés okozott, és elégetik a telet, a nélkülözést jelképező szalmabábut. Vagy tábortüzet raknak, és a lángok játékából a következő év eseményeire próbálnak következtetni.
 S hogy még inkább megbizonyosodjanak arról, hogy a kívánságuk valóban teljesül-e, amit nagyon szeretnének, kis papírlapra írják, és a lángok közé dobják. Ha a lap teljesen elhamvad, és a lángok az ég felé repítik, akkor a kívánság biztosan teljesülni fog. A láng elsimítja a háborgó gondolatokat, a lélek megnyugszik, a fény melegséget és derűt sugároz, a remény és a vágyakozás pedig annyira felerősödik, hogy a gondolat előbb-utóbb teremtő erővé válik.

A tűzmágia szertartása az évek során rengeteget finomodott, változott, a nagy máglyákat, tábortüzeket felváltották a kicsi lángok - a gyertyák. S már nemcsak a pogányok gyújtottak gyertyát, ha valaki meghalt, hogy a lelke békességet találjon, vagy ha valamire nagyon erősen vágytak, hanem a római katolikusok, a pravoszláv egyház hívei, és szinte minden vallás követői gyertyagyújtással erősítik meg kérésüket, s fejezik ki hálájukat, ha vágyuk teljesül. 

Az úgynevezett virrasztógyertyák több napon, sőt több héten keresztül éghetnek, hogy segítséget és támogatást szerezzenek annak, aki közel került a halálhoz. Amikor a gyertya leég, a már pislákoló lángjáról lehet meggyújtani a következőt.

Richard Webster Gyertyamágia című kötetét az Édesvíz Kiadó nemrég magyarul is megjelentette, ebben a szerző részletesen bemutatja a gyertyamágia különféle ágazatait. Azok a gyertyák, amelyeket különleges szándékkal égetnek, erőteljes eszközzé válnak, és ezekkel később valóságos varázslatokat is végre lehet hajtani. Ez azért lehetséges, mert a kérést feltevő személy a várt eredményre összpontosít, s közben tudat alatt mintegy belevési vágyát a gyertyába.

Amíg a gyertya leég, kívánsága egyre erősödik, s végül kirepül a világegyetembe, ahol válaszra talál. A szerző szerint jelentősége van a mágiához használt gyertya formájának, színének, de még a gyertyagyújtás időpontjának is, ezért kitér a gyertyaláng és a számmisztika, illetve a láng és az asztrológia közötti összefüggésekre. Azt javasolja, hogy aki valaminek az eléréséhez az univerzum energiáit is be akarja kapcsolni mágia segítségével, az a nevéből, születési adataiból származó misztikus számok szerinti gyertyával próbálkozzon, és a csillagjegyének megfelelő napon végezze a szertartást.

Az úgynevezett asztrál-gyertyák a varázslatokban és szertartásokban részt vevő személyeket jelképezik. Ezek - a használó horoszkópja vagy más jellegzetességei alapján - különféle színűek (ezek a zodiákusgyertyák). Amennyiben nem ismert az illető horoszkópja, akkor fehér gyertyát kell használni.

forrás:/facebook/
Gyertyamágia a szerencséért


Amikor az életünkbe be szeretnénk hívni a szerencsét, a boldogságot, sikert, vagy bármi mást, gyakran fordulunk a gyertyamágia segítségéhez. A mágia előkészületeket igényel, legelsősorban nyugalmat, csendet és olyan időszakot, amikor biztos nem zavarnak meg. Célszerű mindent kikapcsolni ( TV, rádió, mobiltelefon ) Gyúlékony anyag ne legyen a közelbe és nem szükséges nagy gyertya, csupán olyan méretű, ami 1-2 óra alatt leég. A szertartásokat több alkalommal is el lehet végezni, ám mindig új gyertyával dolgozzunk.

A kellékeket, amiket használunk is be kell szerezni: gyertyát: 1 vagy több darabot, füstölőt, jelképet ami a szerencséhez kapcsolódik pl: Fortuna Istennő szobra, képe, vagy patkót, páratlan számú pénzérme 3,5,7 ( használatban lévőt és ne kínai lyukast használjunk!) de lehet bármi más is, ami a szerencsét jelképezi a mágiát végzőnek, tiszta fehér vagy zöld abrosz.

A szerencse behívásához a kék gyertya a legjobb, a zöld a pénzügyi sikerekhez segít. Lehet mindkettőt egyszerre használni.
A gyertyamágia menete:

Az asztalra (vagy oltárodra) leteríted az abroszt. A gyertyádat a kezedbe fogod és elképzeled, hogy feltöltődik fehér fénnyel, letisztítja az addig rárakódott energiákat. Ha van szentelt vized kicsit mosd át a felületét.( megteszi olaj is ) Ezzel a saját energiádat vitted bele, feltöltötted a személyes rezgéseddel. (Ha 2 gyertyával dolgozol, mindkettőnél ugyanezt tedd ). A tetejétől a közepéig, majd a talpától szintén a közepéig kened be. Tedd középre a szerencse jelképét, amit kiválasztottál magadnak, a pénzérméket, ha pénzügyekben kéred a szerencse segítségét. Fogalmazd meg magadban miben szeretnél szerencsés lenni: pénzügyekben, munkában, karrierben, felvételt szeretnél nyerni az egyetemre stb.

Fontos, hogy amikor leírtad lásd is magad előtt, hogy életed minden területén a szerencse kísér! Gyújtsd meg gyufával a gyertyákat, de ne fújd és ne rázd el, hanem egy kis tűzálló tálba tedd bele, ahol biztonságosan végig ég. Gyújtsd meg a füstölőt is. Szentelj időt erre a nyugodt szertartásra. Mondhatsz versikét is a kérésed teljesüléséhez. A papírra leírt célod, mielőtt leég a gyertya, égesd el, ezzel küldöd FÖL az égieknek a vágyadat. Hagyjad végigégni a gyertyát és utána temesd el a földbe. A pénzérméket tedd el a pénztárcád olyan rekeszébe, ahol biztosan nem veszed elő és nem költöd el.

A gyertyamágia szertartást legjobb Teliholdkor illetve Újholdnál elvégezni ilyenkor a leghatékonyabb és mindig új gyertyákkal.


Pénzmágia gyertyák segítségével



A varázslat és a mágia csak abban az esetben segíthet, ha valamit tiszta szívünkből szeretnénk és ha valóban hiszünk abban hogy megérdemeljük azt ami után vágyakozunk. A kívánságunk lehet bármi, csak oda kell figyelnünk arra, hogy jól fogalmazzuk meg .

A pénz a mai modern világunk egyik legfontosabb eszköze. Mindenki szereti költeni, de viszont nagyon nehéz megkeresni.

A pénz a mai világban, a legtöbb vágyunkat képes megvalósítani. Különböző technikák léteznek melyekkel a pénzbeáramlását ösztönözhetjük, ehhez elég ha a gondolatainkat is e felé irányítjuk, úgy, hogy, magunkat sok pénzzel körülvéve látjuk, elképzelünk olyan reális módokat, amelyeken keresztül pénzhez juthatunk.

Pénzből sosem elég, ezért jobb hogy ha elkezdjük szeretni, mert így könnyebben megtalál minket.

A pénzmágia menete

A pénzmágia egy olyan varázslat amely az anyagi ügyekben nyújt segítséget. De csak abban az esetben lehet sikeres, ha az anyagi szándékok nem rosszhiszeműek és ha reálisak – nem a lottó 5-ös a célja.

A pénzmágia elvégzéséhez a legjobb a Telihold éjszakája. Ehhez a rituáléhoz egy zöld és egy fehér gyertyára lesz szüksége. A zöld gyertya a pénzt jelképezi, a fehér pedig a rituálét elvégző személyt. A gyertyákat be kell kenni olajjal, közben gondoljon arra, hogy minél gyorsabban szeretné, hogy a pénz megtalálja. Helyezze a gyertyákat egy asztalra vagy oltárra, amit ehhez a rituáléhoz készített el. A két gyertya között legyen minimum 5 centiméter távolság. Gyújtsa meg őket, majd mondja ki hangosan a következőket:
„Pénz, pénz gyere hozzám,
Így meggazdagszom a legjobb úton,
Senkit sem bántva ezen az úton.
Pénz, pénz, gyere hozzám!”

Minden elkövetkezendő napon helyezze a gyertyákat 1 centiméterrel közelebb egymáshoz és ismételje el a varázsigét. Azon a napon amikor a gyertyák összeérnek, az a rituálénak a vége.

http://www.asztro-show.hu


Karmagyógyítás gyertyamágiával



Az előző életekből sok-sok terhet-feladatot hozunk át mostani létünkbe. Az orvosok megfigyelték, hogyan néznek körbe az újszülöttek azonnal a születésük után. Egyesek félénkek és riadtak, míg mások úgy tekintenek körbe, mint ha máris a feladatokat keresné
Hasznos tehetségeket és képességeket hozunk át ebbe az életünkbe, amelyeket tovább fejleszthetünk. De átveszünk olyan negatív tulajdonságokat is, amelyek gátolnak és visszafognak. Szerencsére a gyertyamágia által lehetőség nyílik ezeknek a blokádoknak a felszámolására. Regressziós utazás révén az előző életeket végigjárva kiderülhet, hogy mik ezek a blokádok. Ha már tudod a probléma forrását, felhasználhatod a gyertyamágiát a gond kézben tartására, feloldására.

Jó ha tudod, csak a blokádok oldhatók fel, a karma nem! A karma olyan lecke, amit meg kell tanulni, a karmikus tartozásokat ki kell egyenlíteni, a gyertyamágia azonban segít megérteni a jelenlegi helyzeted és segít elfogadni, hogy a tartozást ki kell egyenlítened a továbblépés érdekében.


A feloldás kellékeiA blokád feloldó szertartáshoz szükséged lesz egy gyertyára, amely téged jelképez. (A színe legyen a csillagjegyedhez illő! Kosnak skarlátvörös, Bikának vörös-narancs, Ikreknek narancssárga, Ráknak borostyán, Oroszlánnak napsárga, Szűznek zöldessárga, Mérlegnek smaragdzöld, Skorpiónak zöldeskék, Nyilasnak kék, Baknak indigó, Vízöntőnek ibolya, Halaknak karmazsin.)


Ebbe a gyertyába karcold bele a teljes születési dátumodat. Írd rá születésed helyét is, óráját is, amennyiben pontosan ismered. Szükséged lesz továbbá egy kisebb gyertyára is, ami ugyancsak téged jelképez, de az előző életedben. Erre a gyertyára írj rá minél több olyan adatot, amit ismersz arról a személyről, aki akkor voltál. Mindezeken túl szükséged lesz még négy fehér gyertyára.

Keríts magad köré egy mágikus kört, és készíts a gyertyáknak egy oltárt (azaz egy tiszta fehér terítővel borítsd le a helyet, ahol a mágiát végzed.) Helyezd a két téged ábrázoló gyertyát a terítő közepére, az előző életed gyertyája kerüljön a bal oldaladra. Tedd köré a fehér gyertyákat - egyet északi, egyet déli, keleti és nyugati irányba. Gyűjtsd meg a gyertyákat, először az előző életedet jelképezőt, aztán a mostani énedet szimbolizálót, végül gyújtsd meg a keleti, déli, nyugati és északi gyertyát.


Légy nyitott az üzenetre!Ülj le kényelmesen egy olyan helyre, ahonnan valamennyit láthatod, és képzeld el, hogy tiszta fehér energia ölel át téged és a gyertyákat. Összpontosíts az előző életedet jelző gyertyára, és beszélj hozzá. Mondd el, hogy hálás vagy az életedért, szívesen tanulsz, bár tudod, hogy sok leckét még nem tanultál meg. Ezek bizony mély hatással vannak az életedre. Akadályoznak, gátolnak. (Itt gondolj arra a problémára, amit magaddal hoztál). Akard, hogy több energiád legyen és képes légy a továbbfejlődésre. Lehet, hogy máris kapsz egy üzenetet, egy gondolat vagy bármilyen megérzés formájában. Lehet, hogy később érkezik válasz, most csak nagy nyugalom tölt el.

Ha készen állsz, összpontosíts a jelenlegi életedet jelképező gyertyára, és most is gondold végig ugyanazokat a stációkat, mint az előbb. Határozd el, hogy gyorsabban fogsz fejlődni. Azután a négy fehér gyertyára figyelj. Mondj köszönetet az őrangyalaidnak a védelmezésért. Értékeld, hogy segítenek, támogatnak mindabban, amit teszel.

Vedd a kezedbe a gyertyát, amely az előző életed jelképezi - fújd el és közben mondd, hogy "köszönöm". Tedd a fehér gyertyák körén kívülre. Aztán, és adj hálát azért, hogy most itt vagy és az vagy, aki lettél. Mondd, hogy örülsz, hogy önmagad lehetsz. "Nem vagyok tökéletes, de igyekszem, hogy egyre jobb és jobb legyek. Elengedem a múlt fájdalmát és traumáját, és kész vagyok továbblépni. Köszönöm a segítséget."

Ezután oltsd el az északi, a nyugati, a déli és a keleti gyertyát, végül a téged jelképezőt. A szertartást addig kell ismételni, amíg eltűnik a probléma.

Felhasznált irodalom: Richard Webster: Gyertyamágia (Édesvíz Kiadó)
http://www.astronet.hu/

Varázsoljunk gyertyával!


A gyertyákat évszázadok óta használják varázslásra, mivel elnyelik a személyes energiákat, amíg égnek. S valóban rendkívüli változásokat tapasztalhatunk, amikor meggyújtjuk a kanócot.

 A gyertya a Földet képviseli gyújtatlan állapotban, azonban amikor „megérinti a Tűz”, a gyertya olvadni kezd és folyékony viasszá (Víz), illetve füstté (Levegő) válik.

 Ez a csodálatos folyamat emeli be az ezotéria világába.






A gyertyamágiához szükségünk van:
Gyertyára
Oltárra (nem kell megijedni, csak lejjebb olvasniJ )
Egy csendes helyre
A gyertya 

Szinte mindegy milyet használunk, nem kell drága, speciális anyagból készült gyertya, ugyanis a szándék és az energia, amivel feltöltjük a legfontosabb. Azonban a gyertya színe már korántsem mindegy! Majdnem minden színhez kapcsolódik varázslat, tehát először is keressük meg milyen színű gyertyára lesz szükségünk. Természetesen akkor sincs baj, ha nem találjuk a megfelelő színt, ekkor nyugodtan használjunk fehér gyertyát (pozitív mágiára). A gyertyába szimbólumokat is faraghatunk, amik tovább erősítik az energiát. Például: a szív a szerelmet, a $ a pénzt jelképezi, de véshetünk bele nevet, országot, stb.. (Legyünk kreatívak!)
A szertartásnál tartsuk be a következő szabályokat:

Soha ne tegyük a gyertyát függöny vagy gyúlékony dolog mellé!
Használjunk gyertyatartót, ha nem áll módunkban, akkor homokkal fogjuk fel a lecsöpögő viaszt! (legpraktikusabb a teamécses, vagy az üveges gyertya)
Mindig különböző gyertyákat használjunk, soha ne használjuk még egyszer ugyanazt a gyertyát!
Csakis gyufával gyújtsuk meg!
Várjuk meg míg teljesen leég, ha erre nincs mód, nedves ujjal, csíptetővel oltsuk el, semmiképpen ne fújjuk! (Ez kioltaná rögtön a mágiát.) 


Az oltár 

Egy különleges hely, amely erősíti a gyertya mágiáját. Nem feltétlenül szükséges, de ha több energiát szeretnénk a varázslatba vinni, akkor ajánlott „megépíteni”. 

Oltár bármi lehet, feltéve, hogy lapos a teteje. Helyezhetünk rá: tarot kártyát, drágaköveket, faragott állat „bálványt”, leveleket, virágokat, tollakat (madár), fényképeket, érméket, pénzt (pénz rítusokhoz), élelmiszert, sütiket (bőség rítusokhoz), cukorkákat (szerelmi rítusokhoz), stb.. 

 Helyezzük az oltárra azokat a tárgyakat, amelyekre szükségünk lesz a szertartás alatt. Ezután nézzük pár percig és értékeljük a rítust és az energiát, amit belefektettünk az építésébe. Végezzük el a szertartást, majd mondjunk köszönetet az oltárnak és a tárgyaknak az oltáron, melyeknek fontos szerepük volt a varázslatban. 

Utána lassan és óvatosan, egyesével vegyük le a tárgyakat az oltárról. Ezen tárgyak mindegyike nagy erővel töltődött fel, s minden egyes használatkor egyre erősebb és erősebb lesz. Amennyiben ennivalót tettünk az oltárra, (még ha esetleg fogyasztható is lenne) akkor se együk meg, hanem tegyük ki a szabadba, mint egyfajta „felajánlást”. Mivel része volt a rituálénknak nem lenne helyénvaló, ha a szemétbe dobnánk.


A szertartás


Keressünk egy csendes helyet, ahol egyedül lehetünk.
Fogjuk a gyertyát az energikus kezünkbe (abba, amelyikkel írunk).
Nyissuk ki a másik kezünket és tartsuk az ég felé. Vegyünk mély lélegzetet, koncentráljunk az elérni kívánt célra.Képzeljük el, hogy az ég felé néző tenyerünk megtelik az univerzum energiájával és megtölti a testünket is.
Képzeljük el, hogy ez az energia összekeveredik a szándékunkkal.
Ezt a keveréket töltsük a gyertyába, úgy hogy megérintjük azt.
Érezzük, hogy az energia megtölti a gyertyát; közben hangosan kántálhatunk is.
Helyezzük a gyertyát a tartójába, esetleg az oltárra.Gyújtsuk meg a gyufát a gyertya fölött és engedjük le a lángot, meggyújtva a gyertyát.
Egy gyors csuklómozdulattal oltsuk el a gyufát.
Maradjunk egy darabig a gyertya mellett, összpontosítsunk még egyszer az elérni kívánt célra, érezzük, ahogy az energia mozog a világegyetemben.
Elhagyhatjuk a szobát, illetve a helységet, ahol a szertartást végezte, és hagyjuk, hogy a gyertya „végezze a dolgát”.

Természetesen gyertyamágiát nem csak egyedül, hanem csoportosan is végezhetünk, ekkor sokkal nagyobb energiát tudunk a rituáléba belevinni. Ez a fajta „erősítés” főleg gyógyítási célú szertartásoknál lehet kiemelkedő fontosságú.

A színek és a varázslatok

Fehér
Gyermek, védelem(i rituálék), tisztítás.
Fekete
Valaminek a vége, s egyben valami új kezdete. Az ártó energiák, betegségek, kellemetlen szokások elűzése.
Piros
Egészségmegőrzés, szex, szenvedély, bátorság, önbizalom.
Bíbor
Bölcsesség, elvesztett tárgyak megtalálása.
Rózsaszín
Szerelem, barátság, házasság, termékenység, bizalom.
Levendula
Titkok megfejtése, megtartása, spiritualitás, nőiesség.
Sárga
Kommunikáció, tanulás. Mialatt tanulunk égjen sárga gyertya!
Narancssárga
Energia, pénzügyek, szerencse.
Kék
Gyógyítás, béke, boldogság. Ha alvászavarokkal küzdünk, lefekvés előtt égessünk pár percig kék gyertyát és jobban fogunk aludni!
Zöld
Pénz, jólét, gazdagság, termékenység, karrier. Ha állást keresünk vagy fizetés-emelést szeretnénk égessünk zöld gyertyát!
Lila
Erő, súlyos betegségek gyógyítása, meditáció, vallás.
Szürke
Döntéshozatal, tárgyalások.
Vanília
Tulajdon-védelem, szexualitás.
Jázmin
Szépség, béke, megbocsátás, vonzalom.
Arany
Boldogság, energia, kreativitás.
Sokszínű
Új ötletek, utazás.

Füstölő


Vannak, akik szerint a gyertyamágiához szükség van füstölőre. Én személy szerint nem osztom ezt a véleményt, hiszen a füst, ami a levegőt hivatott szimbolizálni, adott a gyertya égésekor. Ha viszont valaki mégis szeretné használni, nyugodtan teheti, ez semmiféle akadályt nem jelent a varázslás során. Arra azonban vigyázzunk, hogy a szertartáshoz "illő" füstölőt válasszunk!


Szerző:BBDzsonsz
http://5letes.hu/news.php?extend.64









A bölcsesség öt energiája





Az érzékelhető világon túli mélyebb valóságról szóló tanítás a világ minden táján megjelenik a vallási és spirituális tradíciókban. A tibeti buddhizmus tanítása szerint az emberekben öt alapvető minőség van jelen: ezt az öt minőséget tartják a bölcsesség öt energiájának, amelyek megnyilvánulnak személyiségvonásainkban, testtartásunkban, arckifejezésünkben, beszédstílusunkban, döntéseinkben; abban, ahogy a világot észleljük, és ahogy másokkal érintkezünk. Ugyanakkor ezek az energiák jelen vannak az érzékelhető világ minden aspektusában: a lankás dombokban, a csipkézett hegycsúcsokban, a télben, a nyárban, vagy akár egy otthonos szobában is.

A bölcsesség öt energiájának, vagy ahogy hagyományosan nevezik, az öt buddha családnak a tana az V. század során Indiában lejegyzett tantrikus iratokból származik, és később onnan került át a tibeti buddhizmusba.

Az 1970’-es években, amikor Csögyam Trungpa Rinpocse a nyugati világban kezdte megismertetni a tibeti buddhizmust, tanításaiban a színek pszichológiai minőségeire is kitért.
Az öt energia
Tágasság: a buddha bölcsesség egy békés, kiterjedt, tágas, fehér színű energia. Tiszta minősége a szemlélődésben, szolgálatkészségben, befogadásban, egyszerűségben, megbékítésben, a puszta létezéssel való elégedettségben; zavart minősége a makacsságban, merevségben, szellemi eltompultságban, lustaságban, érzéketlenségben, fásultságban jelenik meg. Általánosságban a térrel, az összes érzékszerv működésével és a fehér színnel azonosítják.Világosság, tisztaság: a vajra bölcsesség kék energia, amely kristálytiszta tükörként, elfogulatlanul tükröz vissza mindent. A briliáns intellektusban, az éles, precíz, tiszta elmében nyilvánul meg. Zavart minőségében a túlságosan analitikus, kritikus gondolkodásmódban, a dogmatikusságban, tekintélyelvűségben, és a perfejcionizmusban mutatkozik meg.

A vajra bölcsességet a látáshoz, a kék színhez és a vízhez kapcsolják.
Gazdagság: a ratna bölcsesség aranysárga energiát árasztva maga a gazdagság, bőség, gyarapodás és a végtelen lehetőségek tárháza. A nyugalom, egyensúly, megelégedettség jelenti a tiszta megnyilvánulását, ahogyan a találékonyság, nagylelkűség, és a vendégszeretet is. Ha zavar keletkezik az energia kifejeződésében, kapzsisággal, gőggel, zsarnoksággal, hivalkodással, és erős birtoklási vággyal találkozhatunk és szegényes emberi kapcsolatokat találunk.

A ratna energiát a tapintáshoz, szagláshoz, a sárga színhez, és a földhöz kötik.
Szenvedély: a padma bölcsesség a vörös energia vitalitásával izzik. Kellemes, vonzó, képes odafigyelve hallgatni és szívből szólni az, akiben ez az energia tisztán működik. Segítségével finomodik az intuíció és lehetővé válik a szubtilis tapasztalatok felismerése és megkülönböztetése az egyéb élményektől. Az új dolgok iránti olthatatlan vágy, a szélsőséges érzelmek, lobbanékonyság, a becsvágy, a bizonytalanság és a folytonos megerősítések szükséglete a padmabölcsesség megnyilvánulásának zavarát jelzik.

Általában a hallással, a piros színnel és a tűzzel azonosítják.
Aktivitás: a karma bölcsesség zöld energiát sugároz; sebes és energikus, akár a szél. Minden, mások javát szolgáló cselekedetben megjelenik. Amikor valaki tele van pozitív energiával, a világgal összhangban cselekszik, magabiztos, tisztán nyilvánul meg benne ez az energia. Zavar esetén nyugtalanság, versengés, manipuláció, hatalomvágy, dominanciára és kontrollra való törekvés, féltékenység vagy akár paranoiditás léphet föl

A karma bölcsességet az érintéssel, a zöld színnel és a levegővel társítják.
Az öt energia gyógyító ereje

Az öt energia, vagy más néven az öt buddha a megvilágosodás öt különböző aspektusát, ill. az elme neurotikus állapotait testesíti meg. Ha tudatában vagyunk ezeknek az energiáknak, láthatjuk, hogy viselkedésmintáink, érzelmeink, gondolataink megfelelnek az öt energia valamelyikének. Napról- napra, különböző helyzetekben figyelve magunkat fölismerhetjük, mikor milyen színek működnek bennünk, és észrevehetjük, hogy egy szivárványhoz hasonlóan mi is színek sokaságából, keverékéből állunk.

Csögyam Trungpa Rinpocse után az egykori tanítványa, Irini Rockwell buddhista tanító és tréner folytatta az öt bölcsesség tanának terjesztését. Irini workshopjain a résztvevők a bennük megnyilvánuló öt energiát ismerhetik meg. A színezett üvegű szemüvegek, speciális testtartások és a meditációs technikák a testet és elmét bevonva segítik a közvetlen megtapasztalást. Az egyes színeket mozgással, hangokkal, versírással, festéssel fedezik föl. A gyakorlatok végzésével a fókuszba állított energiát folyamatosan erősítik, hogy megtapasztalhassák azt. A résztvevők ilyenkor azt érezhetik, hogy neurotikus vonásaik – amelyek a blokkolt energiának a következményi – fölerősödnek. A gyakorlatot folytatva a beragadt energiát feloldják, tisztítják, megszelídítik  lecsillapítják; és miközben csak szemlélődnek és nyitottá válnak a pillanat élményének, bölcsesség tűnik ki az addig zavart, beragadt energiából. Az áttörés gyakran sírással vagy nevetéssel jár, amelyet az ellazultság és melegség érzése követ. Mindez egy csoportban történik, ahol a belső folyamatokat a közösség támogató ereje, és az általuk nyújtott teljes elfogadás segíti.

A gyakorlatok végeztével a résztvevők általában arról számolnak be, hogy az öt energia megtapasztalása önmaguk és mások mélyebb megértését és elfogadását hozta el számukra.
Forrás: Five Wisdoms Institute
Spiráldinamika


A spiráldinamika az integrál pszichológia által összesített több mint száz fejlődési modell egyike. Az ember világnézetét, értékrendjét írja le, minden szinthez egy színt társítva. Kidolgozója az amerikai pszichológia professzor Graves, ill. a tanítványai, Beck és Cowan. A fejlődés spirális vonalban történő ábrázolásának fontos szerepe van: a magasabb szintek egyre növekvő komplexitását mutatja, ahol minden szint az azt megelőző szint eggyel jobb verziója. Összesen kilenc szintet írtak le, három “emeletre” bontva őket. Az első emelt szintjeinek célja a létfenntartás, az emberek itt meg vannak győzve arról, hogy az ő nézőpontjuk, értékrendjük a helyes, az igazi. A második emeletre lépve alakul át ez a világnézet, és elfogadják, hogy más értékrend, világnézet is lehet helyes, ill. a korábbi szinteket elfogadva rendszerbe foglalják azokat. A harmadik emelet a transzperszonális emelet, a modell szerzői nem írták le részletesen, csak utaltak a létezésére.
A spiráldinamika szintjei
Bézs: archaikus-ösztönös, ez a szint tisztán a túlélésről szól. A legfontosabb az élelem, víz, szex és biztonság megléte. A szokások és az ösztönök a túlélést szolgálják. Nincs elkülönült énérzés, az ember hordákban verődve él.
Előfordulása: ősközösségek, újszülöttek, a mentális hanyatlás állapota idős korban, Alzheimer kór végstádiuma, hajléktalan élet, éhező tömegek, katasztrófa sújtotta területen élők.
Bíbor: mágikus-animisztikus gondolkodás jellemző. A világot jó és rossz szellemek népesítik be, akik befolyásolhatják a világ történéseit, ezért az emberek felajánlásokat tesznek nekik, mágikus rituálékat végeznek és törzsekben élnek. Fontos a klán, az ősök tisztelete, az engedelmesség.
Megnyilvánulása: amulettek viselete, babonákban való hit, voodoo, a harmadik világ társadalmaiban gyakori.
Piros: hatalom, erőszak, impulzivitás, hősies tettek, egocentrizmus szintje. Zsákmányoló, terjeszkedő, másokat elsöprő. Különválik a jó és a rossz, istenek, nagyhatalmú vezérek jelennek meg, akiknek engedelmeskedni kell.
Megjelenése: háborúk, maffia, szenvedélybetegség.
Kék: struktúrát hoz az anarchia helyébe, rend, fegyelem,autoritás, hierarchia, dogmák, bürokrácia a meghatározóak. Elvárt az engedelmesség, a kötelességek teljesítése, a csoportnormák követése, az élvezetekről, való lemondás. A szabályok tiszták, adott, hogy mi számít jónak/rossznak, ezek a válaszok megkérdőjelezhetetlenek.
Megjelenése: feudalizmus, vallási fundamentalizmus, totalitárius rendszerek.
Narancs: a tudomány, a tudományos eredmények a meghatározóak. A törtetés, önérvényesítés,a függetlenség érzése, a profit, a teljesítmény, hatékonyság, az eredmények, a tervezés és a célok elérése fontos. Képes az analitikus problémamegoldásra, a komplex döntések meghozására.
Megjelenése:a jelenlegi nyugati világ, multicégek, materializmus.
Zöld: a közösség áll a fókuszban, az elfogadás, nyitottság, őszinteség, empátia jelentik a fő értékeket. Megjelenik az igény a belső tartalmak felfedezésére, az önismeretre. Az emberek érzékennyé válnak az ökológiai problémákra, keresek azok megoldásait.
Megjelenése: környezetvédő csoportok, személyközpontú pszichoterápia, humanisztikus és transzperszonális pszichológia, állatvédelem, emberi jogok.
Sárga: az integráció, rugalmasság, spontaneitás jelentik a prioritásokat. Elfogadja az eseményeket azok ellentmondásival együtt. Rendelkezésre áll számára az össze korábbi szint működésmódja. Kreatív, a probléma lényegét érintő praktikus megoldásokat talál, nyertes-nyertes helyzetre törekszik.Türkiz: a lét teljességét éli, életmódja minimalista. Univerzális, komplex rendszerekben gondolkodik. Számára az élet fontos, nem a személyes lét, minden élőlény jójára törekszik.Korall: egyelőre nem tudták leírni.

(forrás: Integrál Akadémia)
http://integralonismeret.hu/










A két állású O-Ring teszt



A Két-Állású O-Ring Teszt lényege

www.egeszsegderuje.hu

Ez egy diagnosztikai eljárás, amelyet a távol-keleten az alternatív gyógyászattal foglalkozó szakemberek nagy hányada rendszeresen használ a betegségek, rendellenességek felderítésére, a helyes diéta kialakításához, vagy akár a megfelelő gyógyszer kiválasztásához. A módszer nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, otthoni ellenőrzésre használható csupán. Amennyiben a teszt olyan eredményt hozna, hogy valami nincs rendben a vizsgált személy egészségével és ehhez esetleg más, érezhető testi tünetek is járulnak, akkor feltétlenül javasolt a háziorvos, szakorvos felkeresése. A szakemberek a modern orvostudomány és csúcstechnológiájú diagnosztikai berendezések segítségével derítik fel az esetleges elváltozásokat, illetve cáfolják meg a túlzott aggodalomból adódó esetleges téves O-Ring teszt diagnózist.
A teszt működése

Minden élő szervezetnek van valamilyen elektromágneses sugárzása, mezeje. Ez a mező megváltozik a betegségek esetében, illetve azt a különböző emberre mérgező anyagok gyengíteni képesek. A teszttel az elektromágneses mezőben bekövetkező változásokat mérik a szakemberek.

Az O-ring teszt alig néhány évtizedes fejlesztés, alapjaiban azonban már évezredek óta létezik. Csalhatatlan módszer, hiszen az emberi tudatot használják ki. Az agy az egész az idegpályáknak, idegsejteknek köszönhetően kapcsolatban áll az egész szervezettel, így értesül a szervezetben végbemenő változásokról. Ezeket a változásokat az emberi tudat azonban nem képes szavakká formálni, egyértelműen meghatározni, így szükség volt egy másik jelzőrendszerre, amely nagyon jól bevált. Az emberben lezajló energiaáramlások, hullámok lehetővé teszik, hogy a tudati szinten kívül eső, az agy számára azonban érzékelt változásokat egy speciális módszer, az O-ring tesz segítségével, mégis felszínre hozzuk.

Az O-ring teszt könnyedén elvégezhető. Semmilyen speciális eszközre nincs hozzá szükség.
A teszt elvégzésének lépései

Előkészületek

Amennyiben a vizsgált személy képes lábra állni, álló helyzetben végezzük el rajta a tesztet. Természetesen, betegen ágyban fekvő embereken is elvégezhető a kísérlet, azonban az álló helyzet jobb.

A kísérlethez minden könnyen eltávolítható fémtárgyat le kell venni az emberről deréktól fölfelé, beleértve a karórát, övet, klipszeket is. Az O-ring teszt elvégzését ugyanis ezek az eszközök akadályozhatják, befolyásolják a „műszer” érzékenységét.

Természetesen, ez nem zárja ki a pirszinggel, vagy akár pace makerrel rendelkező betegek állapotfelmérésének lehetőségét sem. Yoon úr szerint ugyanis azok a fémtárgyak, amelyek az emberi szervezet belsejében vannak, akárcsak az ujjról már le nem húzható gyűrű vagy a fülbevaló, már eggyé váltak az emberrel, így nem befolyásolják a teszt eredményességét.

Mégis, lehetőség szerint azonban minden fémtárgytól célszerű megszabadulni. Az arany az ősi távol-keleti hit szerint az ember legjobb barátja a fémek körül, nincs hatással a teszt végeredményére, így azokat sem kell levenni. Ez nem vonatkozik az aranyozott tárgyakra.

Az O-ring módszerhez az ideális körülmények biztosítása érdekében célszerű az elektromágneses sugárzástól mentes teret keresni. Éppen ezért a vizsgálat során célszerű kikapcsolni a közelben álló elektromos berendezéseket, tévét, rádiót, mobiltelefont.
A „mérőműszer” beállítása


A teszt esetében a mért dolog lehet maga az emberi test, annak bizonyos szervei, illetve a különböző ételek, italok, élvezeti cikkek, gyógyszerek. A mérőműszer pedig a páciens két összeérintett ujja, valamint a vizsgáló ujjai.

Kérjük meg a pácienst, hogy a hüvelyk és mutatóujjának begyét érintse össze, úgy, hogy azzal egy kört, egy úgy nevezett O-ringet formázzon. A többi ujjat ökölbe kell szorítani. A két összeérintett ujjunk lesz a mérőműszerünk mutatója.

A vizsgáló ugyanígy érinti össze a hüvelyk és mutatóujját mindkét kezén, és mintha három láncszem lenne egymásban, kulcsolja össze a páciens már O alakot felvett ujjait a sajátjával.

Első alkalommal nem kell mást tennie, csak kétszer egymás után kipróbálni, hogy mennyire nehéz szétfeszítenie a páciens mutató és hüvelykujjait. Ideális esetben ez csak nagyobb erő kifejtésével lehetséges. Amennyiben ennél könnyebb, akkor meg kell kérni a pácienst, hogy igyekezzen tudatosabban szorítani egymáshoz az ujjbegyeket, illetve, hogy a kört három ujjal csinálja, azaz a mutatóujj mellett a középső ujjat is érintse hozzá a hüvelykujjához.

Ha a vizsgálatot végző a gyenge, akkor ő használhat több ujjat a sikeres kísérlet érdekében.

Miután a vizsgálatot végző legalább kétszer sikeresen kipróbálta, hogy a páciens ujjai megfelelően szorosak, megkezdődhet maga a vizsgálat.
A teszt elvégzése

Számos dolgot lehet ellenőrizni a módszer segítségével. Ha csak meg akarjuk győzni a társaságunkban lévőket a módszer hatékonyságáról, akkor először egy pohár vizet tegyünk a kinyújtott jobb kéz tenyerébe. Ekkor – mivel az ivóvíz nem káros az emberre – a vizsgált személy továbbra is képes lesz a másik kézen a mutató és hüvelykujjat kör formában összeérinteni , azokat szétfeszíteni nem lehet.

Szemben a cigarettával, amelyet a második tesztünk során javasolt a páciens kezébe adni. Ez, mivel egyértelműen méreg az ember számára a cigaretta, a szervezetünk is jelzi, így könnyedén, akaratunktól függetlenül szétnyitható lesz a két ujj.

Ha a környezeti tárgyaknak, ételeknek a szervezetre gyakorolt hatására vagyunk kíváncsiak akkor azokat a jobb tenyérben fogva kell elvégezni a tesztet. A csomagolásuk, így például ha a víz a pohárban van, vagy az étel a gyári csomagolásban, nem befolyásolja a teszt eredményét.

A másik módja a vizsgálatnak, ha a páciens rámutat egy saját testrészére vagy tenyerét hozzáérinti a vizsgálni kívánt területhez. Ekkor az derülhet ki, hogy az adott testrész milyen egészségi állapotban van.

Annak érdekében, hogy a kísérlet minél hitelesebb legyen, általában egy közvetítőn keresztül végzik azt el. Ez a távol-keleten az alternatív orvosok asszisztensei, nővérek. Ilyen esetben a közvetítő mutat rá a vizsgált személy testrészeire, esetleg egy rudat használ erre a célra.
A teszt eredményének kiértékelése

A szakirodalomban külön skálával mérik, hogy milyen mértékben sikerült a két összeérintett ujjat széthúzni egymástól. Ebben az esetben azt figyelik, hogy a széthúzás után a két ujj milyen távolságra állt meg egymástól. Amennyiben a lehető legnagyobb távolságra sikerült a két ujjat eltávolítani egymástól, akkor ennek a mérési eredménynek az értéke: -4. Ha csak negyed távra, akkor –1-es értékkel látják el az eredményt. A fél távig kinyitható ujjak –2, a háromnegyed részig való kinyitás pedig –3-as értéket képvisel.

Pozitív értéket akkor kap a teszt eredménye, ha a tesztelőnek több ujját is kell használnia az összeérintett ujjai kinyitásához. Ha a hüvelykujja mellett mindegyiket használja, és mégsem nyílik, akkor +4-es értéket kap a teszt. Ha két ujját kell használnia a hüvelykujj mellett akkor a teszt eredménye +2, ha pedig három ujjal sem sikerül kinyitnia az O-ringet, akkor +3-as értékű lesz a vizsgálat eredménye.

Amennyiben több ujj segítségével mégis sikerül kinyitni a vizsgált személy ujjait, akkor laboratóriumi körülmények között azt értelemszerűen nem egész számmal értékelik.

Az otthoni vizsgálatokhoz mindenesetre nem szükséges ezt az értékelési rendszert elsajátítani: könnyebb és egyszerűbb a megérzésekre hagyatkozni, hogy könnyen sikerült-e kinyitni az O-ringet vagy sem.


Fontos tudnivalók

A kísérlet sikerét számos dolog befolyásolhatja.



Alkoholos állapot.


A részegség, tehát a túlzott alkoholos állapot ronthatja a kísérlet sikerét, ezért ilyenkor egy médium segítsége javasolt.
Szenvedélybetegségek.

Ha a páciens szenvedélybeteg, akkor a szervezetében felhalmozódhatnak a szenvedélybetegségéből származó méreganyagok. A láncdohányosok szervezetében például jóval nagyobb arányban fordul elő kátrány, nikotin, mint a nem dohányzók szervezetében. Így, ha például egy láncdohányoson végezzük el az O-ring tesztet egy cigaretta alkalmazásával, akkor elképzelhető, hogy a két ujj jóval nehezebben nyílik csak szét egymástól, mint a nem dohányzó esetében. Persze, mivel méregről van szó, az ujjaknak mindenképpen szét kell nyílniuk.
Az útmutatások nem megfelelő követése.

A legtöbb hiba abból adódik, hogy a vizsgált személy tényleg csak rámutat egy-egy szervére, a kezét nem érinti a bőréhez. Minden esetben meg kell érinteni a kézzel a vizsgált testrészt!

Egyes témával foglalkozó írásokban külön kiemelik, hogy a páciensnek a vizsgálat ideje alatt egy adott fix pontra kell néznie, a fejét nem mozdíthatja el. Ugyancsak kritériumnak tekintik a sikeres teszthez, hogy a vizsgálat előtt legalább tíz másodpercig tartani kell azt a tárgyat, élelmiszert, gyógyszert, amelynek hatását az emberi szervezetre a teszttel vizsgálni szeretnénk. A vizsgáló személy részéről ugyancsak fontos, hogy megfelelő módon akassza be az újait a vizsgált személy O-ringjébe, és azt az előírásoknak megfelelően is húzza szét.
Színek

Erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy a színek mennyire befolyásolják a vizsgálati eredményt. Egyesek szerint, ha mereven néz az ember egy pontra, akkor az is befolyásoló tényező lehet, mint ahogy a ruha színei is, amelyet a páciens visel. Főleg, abban az esetben, ha a ruházat tisztán az alapszínek valamelyikéből áll. Ezért van, aki csak a ruha nélkül elvégzett módszer hitelességére esküszik. Ennek ellenére, Yoon úr szerint, ruhástól is ugyanolyan eredményes lehet. Legfeljebb célszerű becsuknia a szemét az embernek.
Lelkiállapot

Ugyancsak nincs egyetértés abban, hogy a tesztelő és a vizsgált személy lelkiállapota, befolyásolja-e az O-ring teszt végeredményét vagy sem. Ha a vizsgált személy előítéletekkel áll neki a vizsgálatoknak, akkor lehet, hogy a tudatos gondolatai következtében a vizsgálati eredmények nem lesznek hitelesek. Yoon úr azon az állásponton van, hogy mivel a teszttel hullámokat vizsgálunk, ezért a lelkiállapot nem lehet befolyásoló tényező. Mindemellett elmondta azt is, hogy a kétkedések elkerülése érdekében a távolkeleten egy nővér, médium segítségével végzik el a tesztet. Az ilyen segítség igénybevétele nagyban megnöveli a vizsgálat eredményét, mert a médiumokban nincs előítélet, képesek semlegesen, tényleg kívülállóként viszonyulni a dolgokhoz.
Hit

Mint minden más tudományos kísérlethez, nem szükséges hinni ennek az eredményességében sem.
Frissesség

Mint ahogy minden más tevékenységet, az O-ring teszt eredményességét is erősen befolyásolhatja, ha annak valamelyik résztvevője túlságosan fáradt. Ezért célszerű a tesztet frissen, kipihenten elvégezni.


Bár nem szükséges a tesztet egymás után többször elvégezni, a legjobb az, ha ezt az ember megteszi, és a többszöri vizsgálat után alkot magában végleges következtetéseket.
A vizsgálat tárgya lehet

Egészségi állapot:


Ha valamely belső szervünk állapotára vagyunk kíváncsi, akkor a jobb kezünkkel meg kell érinteni azt a testrészt, azt a bőrfelületet, ahol az adott szervünk található. Ha valami baj van vele, akkor a két összeérintett ujj szétnyílik a teszt során. A baj súlyosságára következtethetünk abból, hogy mennyire nehéz szétnyitni az ujjainkat és abból, hogy milyen más testi tüneteink vannak. Ha gyanakszunk valamilyen elváltozásra, feltétlenül menjünk orvoshoz, hogy berendezések segítségével is megvizsgáljanak.
Allergia:

Az O-ring módszer az allergiák kimutatására is használható. Sikerességét jól mutatja, hogy amikor évezredekkel ezelőtt ezt Kínában használni kezdték, akkor ott még nyoma sem volt az allergiás megbetegedéseknek, elváltozásoknak, ez a modern kor betegsége. Ennek ellenére a módszerrel, hasonlóképpen alkalmazva, mint minden más esetben, ugyanígy kimutatható a túlérzékenység az ételekre, sőt még például a fémallergia is. A vizsgálat ugyanúgy zajlik itt is, mint minden más esetben.
Gyógyszerek:

Számos gyógyszergyártó működik a világban, amelyek rengeteg terméket hoznak forgalomba. Közismert, hogy a gyógyszereknek kisebb-nagyobb mellékhatása van, a szervezetre gyakorolt hatásuk lényegében egyénfüggő. Sokan éppen ezért kerülik a gyógyszerek szedését, mert félnek a mellékhatásoktól. Az O-ring teszt segítségével, biztosan kiválaszthatjuk a legmegfelelőbb gyógyszert a problémánkra. Ha például több fájdalomcsillapító közül akarunk választani, akkor lehetőség van arra, hogy mindegyiket kézbe vegyük, és hatásukat kipróbáljuk az O-ring teszt segítségével. Ha megfelelően végezzük a feladatot, azt tapasztalhatjuk majd, hogy egyiknél könnyebben, a másiknál nehezebben nyithatók szét az ujjbegyénél érintkező ujjak. Ez azt jelentheti, hogy egyik jobban, a másik kevésbé jól orvosolja a problémát. Ha a gyógyszert fogva például gyorsan kinyílik a két ujj, akkor ez azt mutatja, hogy annak például mellékhatása is lehet a szervezetre, káros. A teszttel ugyanakkor körültekintőek legyünk.

A gyógyszer hatásáról úgy is meggyőződhetünk, ha azt közvetlenül rátesszük arra a szervünkre, amelyet orvosolni szeretnénk vele, és így végezzük el a tesztet.
Ételek

Az O-ring teszt egy meglehetősen hatékony módszer a fogyókúrához. Kiválóan alkalmas arra, hogy az ember meggyőződhessen arról, hogy mely élelmiszerek nem alkalmasak a számára, mert a szervezetük nem kívánja azt. Ez gyakran mindenféle vizsgálat nélkül érezhető, hiszen van, amikor az ember tudatosan nem kíván valamilyen eledelt. Ilyen esetben teljesen kontrollálni tudja az étkezését.

Amikor a szervezet tiltakozása az eledel ellen nem ennyire nyilvánvaló, akkor célszerű az O-Ring tesztet segítségül hívni. Sorban próbálgatva a gyümölcsöket, zöldségeket, kiderülhet, hogy melyik egészséges, és melyik kevésbé az.
Színteszt

Létezik megoldás arra is, hogy ne kelljen végig próbálgatni az összes ételt, hogy vajon azok javasoltak-e az ember számára vagy sem. Ez pedig színes lapocskák alkalmazásával történhet. A táblázatban is jól látható, hogy minden alapszínhez tartoznak megfelelő zöldségek, gyümölcsök és szervek is. Ezek természetesen, nem véletlenül kapcsolódnak össze ilyen módon. A feketéhez, a fehérhez, a piroshoz, a sárgához és a kékhez más-más szervek és élelmiszerek tartoznak. A színteszt elvégzésével választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy melyik zöldséget, gyümölcsöt célszerű választanunk, melyeket nem.

A színteszt menetét tekintve ugyanúgy zajlik, mint a tesztek mindegyike. Az egyetlen különbség, hogy egy papírlapot kell a kézben tartani, amelyen az előbb felsorolt öt szín valamelyike látható. A szervezetnek, az O-ring teszt segítségével, a színekre adott válasza alapján dönthetünk arról, hogy miként változtatunk étkezési szokásainkon. A papírlapoknál fontos, hogy mindkét oldaluk színes legyen. Ha csak az egyik oldal ilyen, akkor a lap összehajtásával ezt egyszerűen orvosolni lehet.
Fogyókúra

Miután kiderült, hogy milyen zöldségeket, gyümölcsöket célszerű enni, megkezdődhet a fogyókúra. Az addigi húsmennyiséget naponta csökkentsük a felére. Helyette, pedig a z O ring teszttel meghatározott zöldségeket, gyümölcsöket kell enni ugyanolya mennyiségben.

A testmozgás természetesen nélkülözhetetlen. Naponta egy fél óra séta a friss levegőn, és máris nyűg és szenvedés nélkül szabadulhatunk meg kilóink egy részétől:

Az ételeket természetesen nem nyersen kell elfogyasztani: ez annyit jelent, hogy akár teljesem fel is lehet dolgozni azokat, sütni, főzni, párolni kedv szerint, Az egyetlen dolog, amire ügyelni kell, hogy az elkészítéskor szakítsunk a magyar konyha hagyományaival és a nehéz zsíros megoldás helyett olíva olajat használjunk lehetőleg. Az elkészítésnél fontos szempont, hogy a cukrot szintén mellőzzük az étrendünkből. A természetes édesítőszerek, elsősorban a méz, alkalmazása javasolt a kristály- vagy porcukor helyett. Gabonaféléknél, lehetőleg válasszuk a teljes örlésű termékeket. Amellett, hogy ezek nem hízlalnak annyira, egészségesebbek is.
Tudomány a módszer mögött

A tesztet laboratóriumi körülmények között fejlesztették ki. Omura professzornak egy egész csapat szakembergárda állt rendelkezésre, hogy a tesztet kidolgozza, annak hatásait ellenőrizze. Rájött, hogy akkor nyílik szét az O-ring, ha az ember egy a sajátjával hasonló, megegyező tulajdonságú elektromágneses mezővel lép kapcsolatba. Így, ha az ember tenyerébe tesznek bizonyos elektromágneses mezővel rendelkező dolgokat, vagy megérinti azokat, akkor megismerhető a vizsgált személynek ezekhez a dolgokhoz való viszonya . Omura tumor, baktérium, vírus, kémiai anyagok miatt megbetegedett emberi szövetekből készített mintákat, amelyeket sorra a vizsgált személyek kezébe adott. Ahol az O-ringje az embereknek elgyengült, olyan betegséget diagnosztizált náluk. Ha mi is követjük az itt leírt utasításokat, akkor a statisztikai adatoknak megfelelően akár 96 százalékos pontossággal meg lehet állapítani, hogy van-e betegség, elváltozás a szervezetünkben, és ha igen, akkor az hol található.

Az ilyen teszteket azonban csak ideális, laboratóriumi körülmények között lehet sikeresen elvégezni, amely mentes a nem kívánt, például az elektromos készülékek (rádió, televízió, mobiltelefon, mikrohullámú sütő stb.) okozta elektromágneses mezőktől. A minket körülvevő környezetből ezeket a hatásokat nem lehet kiszűrni, így ilyen pontos diagnózis felállítására a teszt hétköznapi körülmények között nem ad lehetőséget.

A beteg szerv, a szerv beteg része közvetlenül a bőr azon területe alatt található, amelyet megérintve az O-ring teszt rendellenességet jelez. Tehát, így nincs értelme például a talp reflexpontjait vizsgálni a teszttel, mert a talpnál az ott lévő izületek állapotára következtethetünk csak a teszt eredményéből, nem pedig más szervek esetleges elváltozásaira.

Ha rendellenes működés van a szervben, akkor azt stimulálva a bőrön át, a megfelelő pontot megérintve, az agy az izomerő csökkentésével reagál erre. Ez, az egész testre kiterjedő izomerő csökkenés legkönnyebben az ujjaknál észlelhető. Az összeérintett ujjbegyek ezáltal széthúzhatóak lesznek.

Laboratóriumi körülmények között Omura professzor úgy vizsgálta a módszert, Yoon úr szerint, hogy négyzethálós mintázatú ruhát adott a betegeire. A rácspontok három-öt centiméterre helyezkedtek el egymástól. A vizsgálat során rácspontonként végigmennek, így ellenőrizték a belső szerveket. Amikor azt tapasztalta, hogy négy egymás melletti rácspontnál kinyílt az O-ring ott nagy valószínűséggel nagyobb probléma adódott.

Az O-ring módszer maximum egy diagnosztikai eljárás, az azzal feltérképezett problémák nem minden esetben orvosolhatók például egy kiadós diéta segítségével. Éppen ezért az O-ring módszerrel napvilágra került egészségügyi elváltozásokat hagyományos orvos segítségével, ultrahanggal, röntgennel, MRI-vel, vagy más diagnosztikai eljárással szintén igazolni kell, utána pedig minden szükséges lépést meg kell tenni a panaszok megszüntetése érdekében.
Gyakran feltett kérdések

Mennyire népszerű az O-ring teszt a távolkeleten?




Kínában a régi, évezredes módszerek népszerűek, hisznek bennük az emberek. Ott is, mint mindenhol a civilizált világban, először a nyugati orvoshoz fordulnak. Az ideális dolog az lenne, ha a nyugati és keleti, alternatív medicina együtt vizsgálna meg a beteget és konzíliumot tartanának, hiszen van amiben az egyik oldal jobb, van amiben a másik. A keleti orvosok a panaszok nagy részét olyan módszerekkel képesek elmulasztani, amelynek nincs mellékhatása, például az akupunktúra alkalmazásával. A hippokratészi utat járó nyugati orvosok nagy része ott is lenézi a tradíciókon alapuló gyógymódokat. Éppen ezért nem valószínű, hogy ez a módszer a jövőben elterjedne az orvosok körében.
Milyen emberi tényezők akadályozhatják a teszt sikeres elvégzését?

Ha az ember nagyon fáradt, akkor nem biztos, hogy sikerrel jár a teszt elvégzésében. Lehetőleg munkaképes állapotban kell lenni annak elvégzéséhez. Ha a vizsgált személy részegség, vagy elájult nem befolyásolja a teszt eredményességét. Ilyenkor egy harmadik személy, médium, segítségére lesz szükség. Nagyon fontos ügyelni az ideális körülmények kialakítására, amelyet korábban az Előkészületek résznél már leírtunk.
Szükséges-e látnia a vizsgált személynek?

Nem, a teszt gyengénlátókon és vakokon ugyanolyan sikeresen elvégezhető, mint azokon, akik nem viselnek szemüveget. A teszt végzésekor, amikor például valamilyen étel hasznosságát ellenőrzi a tesztelő az O-ringgel, nem a színeket érzékeli az emberi agy, hanem az elektromágneses hullámokat, az elektromágneses mezőt. Így gyakorlatilag a teszt teljes sötétségben végezve is hatékony lehet, persze annak úgy nincs sok értelme.
Mi a helyzet, ha a vizsgált személy nem tudja használni a kézfejét (be van gipszelve, stb.)?

Ha csak az egyik kéz nem használható, akkor nincsen gond, hiszen ott a másik. Ha a vizsgált személy mindkét kezénél akadályozva van bizonyos okok miatt, akkor célszerű bevonni egy harmadik segítő személyt, médiumot. A másik személy kézzel, esetleg egy vékony rud segítségével érinti meg a vizsgált személy testrészeit és a médium bal kezén ellenőrzi a vizsgáló az O-ringet. Ilyenkor nem a közvetitő „adatait” méri az O-ring, hanem a vizsgált páciensét. Ugyancsak javasolt a médium alkalmazása ha a vizsgált személy túlságosan gyenge, vagy nincs magánál.
Hányszor kell megismételni a vizsgálatot, hogy a vizsgáló megbizonyosodjon, hogy nem tévedett?

Nem szükséges többször megismételni a tesztet. Yoon úr csak azért csinálta meg többször, mert az előadásához szükség volt a demonstrációra.
Milyen időközönként célszerű elvégezni az O-ring tesztet?

Nem túl gyakran, csak akkor érdemes ahhoz fordulni, amikor problémát érez az ember. A sok önvizsgálat miatt hipochonderré válhat az ember. Amennyiben diétán van a vizsgált személy, akkor praktikus három hónap után megnézni, hogy kinyílik-e a két ujj formálta gyűrű vagy sem. Ha nem, az már jó jel, a diéta elhagyható.
Milyen betegségek diagnosztizálására nem alkalmas a tesz?

Az O-ring tesztet csak a fizikai állapot felmérése lehet használni, lelki problémák felmérésére nem alkalmas. Eddig még legalábbis nem használták ilyen célra. Ezért az agyat nem is szokták tesztelni ilyen módon. A vizsgált hullámok nem változnak meg, ha valamilyen lelki gond adódna, ezért arra nem jó az O-ring teszt.
Számít-e a ruházat a teszt elvégzésekor?

Nem számít. Bár vannak olyan orvosok, akik meztelenül igyekeznek elvégezni a tesztet, a zavaró tényezők kizárása érdekében, de alapjában a ruházat nem befolyásolja az elektromágneses mezőt, így ruhával is el lehet végezni. Az egyedüli fontos dolog, hogy a vizsgálat idejére a fémtárgyakat, ékszereket le kell vetni.
Számít-e, hogy a tárgyak milyen csomagolásban vannak?

Ez nem számít. A hullámok áthatolnak a csomagoláson, így a cigarettát fogva ugyanolyan eredményt érhetünk el a teszttel, mintha a tesztet egy kibontatlan cigarettás dobozzal végeznénk el. Ugyancsak nem kell a folyadékokat a tenyérre önteni, hanem azok hatását az emberi szervezetre úgy is le lehet mérni, hogy azt egy üvegben, palackban fogja meg az ember. A lényeg, hogy a csomagolás érintse az ember tenyerét. A teszt alapja a különböző hullámok hatása, amelyek áthatolnak a csomagoláson is. Ilyen esetben még a dobozok színe sem számít, abban az esetben sem, ha az az alapszínek valamelyike
.



O-gyűrű teszt 






Foton, prána és a tobozmirigy:



Foton, prána és a tobozmirigy:

Portálotok a negyedik dimenzióba történő gyógyuláshoz
 

Kirael mester Kahu Fred Sterling közvetítésével www.kirael.com
2010. február 10.
Photon, Prana and the Pineal: Your Portal to Healing into the 4th Dimension
Master Guide Kirael, through the mediumship of Kahu Fred Sterling, www.kirael.com
Š Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing, 3075 Kalihi Street, Suite 101, Honolulu, Hawaii 96819, USA
Lightways[at]Kirael.com – Tel: + 808 952-0880 – www.Kirael.com
Forrás: http://univerzumitudatossag.blogspot.com
KIRAEL: A foton, vagy szeretet energia a jelenleg a Tudatosságban történő Változás gyökere, eredője. Testetek előállítja saját fotonenergiáját, azonban prána légzéssel belélegezve többet vonhattok be ebből az arany energiából testetekbe a koronacsakrán keresztül le a tobozmirigyen át. Ez az egyszerű tevékenység felébreszti Isten sejteteket, mely Szignál Sejtként is ismert, amely a tobozmirigyetekben található. A prána légzés az arany részecskéket a tobozmirigyből átáramoltatja fizikai testetek egészbe, befolyásolva az érzelmi, gondolati és lelek test folyamatait.
A fotonenergia segíteni fog nektek, hogy hozzáférjetek tervetekhez azáltal, hogy felébreszti felsőbb tudatosságotokat, mely azon részetek, aki ismeri utatokat. Legtöbbetek azt hiszi, hogy egy terve van, azonban valójában két tervvel rendelkeztek; az egyik része a helyi agyatoknak, a másik az omni-agy része, amely a felsőbb énetek agya. A tervek a tobozmirigyben vannak jelen és összekapcsolódottak, illetve átszőttek ezen utatokba, a fizikai testből kinyúlva a felsőbb én éteri testébe.
Amikor a helyi és az omni-agy közötti szövetbe juttok el, nemcsak kiterjesztitek tudatotokat, hanem felfedezitek azt is, hogy a két agy valójában egymáshoz kötődik olyannyira, hogy mindkettőt egyidejűleg hallhatjátok. A harmadik dimenzióban helyi agyatokat használjátok, hogy dolgokat hajtsatok végre. Ha pontosan megmondjátok helyi agyatoknak, mit akartok tenni, elmehet saját tervébe, és sokkal gyorsabban hozzáférhet ahhoz, mint amikor elmentek felsőbb énetek agyához segítségért. Ez nem azt jelenti, hogy nem kellene elmennetek felsőbb énetekhez segítségért. Ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnotok, hogyan beszéljetek felsőbb énetekkel annak érdekében, hogy könnyedén hozzáférjetek az omni-agyhoz.
KOMMUNIKÁCIÓ A FELSŐBB ENERGIÁKKAL
Amikor felsőbb énetekhez beszéltek, és azt mondjátok: „Innen oda akarok eljutni, és akarom, hogy vezess engem” felsőbb éned megtesz bármit, amit akar, és lehet, hogy évekbe telik, mire bármilyen eredményt láttok, mert a felsőbb énnek nincs fogalma az időről. Ha azt akarjátok, hogy a látatlan energiák titeket kalauzoljanak, meg kell tanulnotok hatékonyan kommunikálni velük, és ez azt jelenti, hogy az érzelmeitekkel kell dolgoznotok. A látatlan energiák nem értik a nyelvet, vagy szavakat úgy, ahogyan ti. 

Képesek titeket érezni, és ha érzékelnek titeket, tudni fogják, mit akartok. Amikor ezek az energiák válaszolnak érzelmeitekre, érezni fogjátok a tőlük eredő válasz kommunikációt. Tehát, amikor megkéritek felsőbb éneteket, hogy kalauzoljon el titeket innen oda a lehető legrövidebb módon, ez semmit nem jelent, hacsak nem összpontosítotok annak az érzelemnek az elérésére, ahová el akartok érni, illetve arra, hogyan és mikor akartok oda eljutni. Ha átadjátok ezeket az érzelmeket a felsőbb énnek, miután átszőttétek azokat a két agyon keresztül, megvalósítjátok a célt. A kulcs itt a helyi és az omni-agy összeszövése. Gyakoroljátok ezt úgy, hogy az Elven világgal érintkezésbe léptek, ahol a nyelv a legközelebb áll a tiétekhez itt a Föld síkján.
Mivel a felsőbb energiák az érzelmeitekkel dolgoznak, gyújtópontotoknak [fókuszotoknak] az érzelmi testen kell lenni. 

Ha megtanultok érzelmileg gondolkodni, tudatában lesztek azzal, hogy az érzelmeitek vezetnek mindent világotokban. Az érzelmi test a gondolati és fizikai test között található, tehát, amikor éreztek valamit, az utóbb említett két test vele halad.
Ezután, a gondolati folyamatotoknak tisztának kell lenni. Ha el akarsz jutni Manhattanből egy meghatározott helyre Queensbe, és még sosem voltál Queensben, tiszta gondolatokkal kell, hogy bírj utad felől, csupán arra a meghatározott helyre összpontosítva, melyet el akarsz érni, minden jellegét átérezve. Utána el kell jutnod az éteri mintába, míg meg nem találod, és át nem jutsz azon a kicsiny „szürke helyen”, mely tudatja veled, hogy elhagytad a harmadik dimenziós valóságot. Queensben fogod találni magad, arra a meghatározott helyre pillantva, melyet el akartál érni. Utána el kell távolodnod tőle, míg a környék, ahol valójában van, be nem kerül fókuszodba. Fel kell ismerned a környéket. Lehet, hogy nem láttad, hogyan jutottál oda, azonban rendelkezni fogsz elég ismerettel, mint a cím, hogy rákeress a Google-ban, vagy megkérdezz valakit, hogyan juss el oda. Onnan, ahol vagy, eljuthatsz bárhová a világban ily módon a Váltást megelőző időkben.
Néhányatok azt gondolja, hogy nem juthat át azon az apró szürke területen. Nos, gondoljatok továbbra is erre, és nem lesztek képesek átjutni rajta, és nem is fogtok átjutni rajta. Ha át akartok jutni, csupán mondjátok: „Odamegyek. Át fogok jutni ezen a szürke térközön, és meg fogom látni azt, amit meg akarok látni.” Első alkalommal, amikor gyakoroljátok az éteri szövetbe való utazást, hogy eljussatok Manhattanből Queensbe, és a Mojave sivatagban köttök ki, ne hibáztassátok felsőbb éneteket. Saját figyelem összpontosító képességeteket hibáztassátok. Irányíthatjátok felsőbb éneteket, azonban összpontosítanotok kell. Megtanulhatjátok ezt most, mialatt még mindig a harmadik dimenzióban vagytok. Elutazhattok Svájcba, Oroszországba, bárhová, ahová el akartok menni, még akkor is, ha még sosem voltatok ott előtte.
Terveitek mindig elérhetőek voltak számotokra, és amikor összefűződtek, használhatjátok ezt a gyakorlatot, hogy utazzatok az éteri szöveten keresztül, hogy megtaláljátok azt, amit kerestek. Amikor helyesen adjátok elő kéréseteket a felsőbb éneteknek, meg fogtok lepődni, hogy igenis milyen sokat tudtok arról, ahová el akartok menni. A legnagyobb része ismereteteknek kimondatlan, érzelmeitekbe rejtett, azonban hozzáférhető.
KÉRDÉS: Elvégeztem ezt a gyakorlatot, és nem tudok eljutni innen oda. Valójában mi tart vissza minket attól, hogy innen oda eljussunk?
KIRAEL: Az egyetlen dolog, mely visszatart attól, hogy kijuss ebből a dimenzióból egy másik világba, az az összpontosításod hiánya. Használnod kell az összpontosításod [koncentrációd], hogy azt gyakorold, hogy nem létezik elkülönítés [szeparáció]. A harmadik dimenziós utazásban van yin és yang, hátra és előre, fel és le, be és ki.

 Ez olyan, mintha kettéhasítanád helyi agyad; egyik fele a yin oldal, a másik oldal a yang oldal. A yin/yang utazás a dolgok megmérésének módja a tudatosság e síkján. Azért, hogy megtapasztaljátok a jót, meg kell tapasztalni a rosszat, és így tovább. Amikor kiveszitek a kettősséget [dualitást], a yin és yang-ot az egyenletből, és összeszövitek a jobb és bal agyat, ráleltek, hogy nincs itt és ott, nincs szétválasztás. Úgy fogjátok találni, hogy minden egy helyen létezik. Ebben a pillanatban, Németországban vagy, egy hullámhosszt hallgatva. Ez a hullámhossz az egyetlen dolog, amely szétválaszt minket. Számomra időbe nem telik oda eljutni, mert én már ott vagyok. Számodra sem telik időbe ide eljutni, mert már itt vagy.
FOTON ENERGIA ÉS A VÁLTÁS

KÉRDÉS: Mire használható még a foton energia?
KIRAEL: Egyszerűen kifejezve a foton lesz a negyedik fényben minden energiaszükségletetek forrása. A foton egy olyan minőségű elektromágneses energiaforma, mely korlátlan energiaforrás [1]. Használható elektromos készülékeitek árammal való ellátására, otthonaitok fűtésére és hűtésére, és még sok másra. A fotonenergia használatát meg fogják nektek tanítani galaktikus testvéreitek, akik közül néhányan már a kormányotok tisztviselőivel dolgoznak együtt.
KÉRDÉS: Milyen nagy a fotonöv és hogyan alkalmazkodunk ehhez a fotonenergiához? Kérlek, tégy különbséget a prána és a foton között.
KIRAEL: Először, a fotonenergia öv, melyen a Föld áthalad a Váltás során, olyan hatalmas, hogy nem adhatok nektek leírást roppant terjedelméről. Másodszor, a prána egy létfontosságú életet-adó lélegzet, mely magában foglalja a mély belégzést, mely biztosítja a fotonenergiának a testbe való behatolást a koronacsakrán keresztül. Végül, a tobozmirigy a fotonenergia „gyűjtőedénye” a testben. 
KÉRDÉS: A Változás után milyen hatással lesz a foton az energiamezőnkre?
KIRAEL: A Váltás után a foton mennyisége a testben közvetlen összefüggésben lesz az aura sugárzásotokkal. Amikor Jézus mester a Föld síkján volt, az emberek láthatták auráját, mert a testében lévő fotontól sugárzott, ragyogott. Mária Magdaléna és a Szűzanya mindketten ragyogó aurával bírtak. Ezzel szemben, Péter, Pál és Máté aurája nem sugárzott, mert nem tudtak túljutni a harmadik dimenziós valóságon. Gyakoroljátok most ennek a ragyogásnak a megalkotását. Amikor a tükörbe néztek, és nem látjátok a belőletek kiáradó aranyat, álljatok ott még egy pár percet, és adjatok energiát aranyszálatoknak. Lehet, hogy parányi részeit látjátok meg csupán, kicsiny szikrák sugárzását, azonban ez a sikeres kezdet.
PRÁNA LÉGZÉS ÉS AZ EGÉSZSÉG
KÉRDÉS: A prána légzés csupán a fotonnak a testbe való bevonására használatos, hogy kijussunk ebből a valóságból, vagy testünkből?
KIRAEL: Belélegezheted a pránát, hogy többet tégy, minthogy megtaláld utad kifelé a testedből. A prána légzés jótékony mellékhatása a harag elengedése, a gondolataid kitisztítása, tudatosságod megemelése, tested fénnyel való telítése és még több. A negyedik dimenzió hamarosan megérkezik, és könnyebb időszakot éltek meg az oda történő eljutásnál, ha gyakoroljátok a prána légzést.
A prána légzés jelentősége látható abban a tényben, hogy amikor lélegeztek, energiátok a másik oldalon veletek lélegeznek [2]. Nem számít, hol vannak jellegeitek [aspektusaitok], itt, vagy más birodalmakban, amikor pránát lélegeztek be, ők is ezt teszik. Ez a szabály, nincs kivétel. Ha nem lélegeztek be pránát, jellegeitek sem teszik ezt. A prána légzés teszi könnyebbé jellegeitek számára, hogy információt töltsenek le számotokra.
KÉRDÉS: Milyen fontos most a fizikai testünkről való gondoskodás, ha mindenképp meggyógyítják, amikor a negyedik dimenzióba érünk?
KIRAEL: Annak érdekében, hogy eljussatok a negyedik fénybe, egészségesen kell megtartanotok harmadik dimenziós testeteket. Van egy yin és yang testetek. Testetek hátsó része a férfi oldalatok, és az elülső része a női oldal. Mindkét oldalt kiegyensúlyozva és egészségesen kell megtartanotok, különben utatok a negyedik fénybe döcögős lesz. Közületek azok, akik túl sokat dohányoznak, vagy isznak, meg kell fékezniük tevékenységüket, mielőtt a Váltás megtörténik. Ha a szerveitek a túl sok alkohol miatt sérültek, vagy tüdőtök eltömődött a cigarettafüsttől, szenvedni fogtok a dimenziós átmenet során. Minél egészségesebb testetek, annál könnyebb lesz az átmenet. A jövőben, a fotont használjátok a légzéshez, ami azt jelenti, hogy nem lesz szükségetek ekkora tüdőkapacitásra. Tüdőtök méretében lecsökken, és ha eltömődött, az átmenet időszaka alatt nehezebb lesz légzésetek. Minden nap lélegezzetek be pránát, és könnyebbnek fogjátok találni a Váltáson való átjutást.
KÉRDÉS: Miért fekszünk a hátunkon a Szignál Sejt gyógyítás során?
KIRAEL: Hátatok, férfi részetek tart titeket lehorgonyozva a tudatosság e síkjához. Amikor a férfi oldaladon fekszel, az a Föld síkján tart, míg a többi részed szabadon teheti azt, amit akar. Eljöttél ebbe a világba a koronacsakrádon keresztül, majd áthaladtál csecsemőmirigyeden és napfonatodon, majd a tested többi részén, a hátsó részed a fizikainak az utolsó darabja, mellyel találkozol. Ez a te horgonyod, hogy így mondjam.
A DNS NÉGY SZÁLA
KÉRDÉS: Mi a jelentősége, hogy rendelkezzünk négy szálas DNS-sel a négy testes létezésben?
KIRAEL: Négy-testes energiaként van lelki, gondolati, érzelmi és fizikai testetek, és van négy DNS szálatok, mely csatlakozik ezen testek mindegyikével. Az első DNS szál a fizikai, a második az érzelmi, a harmadik a gondolati, a negyedik a lelki.
A DNS négy szála hathatós, azonban egy szál hathatósabb, mint a többi, és ez az aranyszál. Mindegyik négy szálból álló DNS szerkezetnek van egy aranyszála, amely a lelki, vagy éteri testben található. Az aranyszál tiszta fotonenergia. A fotonenergia, melyet a prána légzésen keresztül vontok be testetekbe, minden mással összeszövődik a tobozmirigyen keresztül. A Váltás alatt e varázslatos negyedik arany DNS szálnak a segítségével engeditek el a harmadik dimenziós valóságotokat, mely DNS szálat úgy állították össze, hogy átvigyen titeket a negyedik dimenzióba.
KÉRDÉS: Hogyan szőjük teljesen bele a negyediket utunkba?
KIRAEL: E változó időkben utatok eltérő összpontosításával jár együtt a kék igazság szál aktiválása. Képzeljetek el egy kék igazság fényrészecske szálat előjönni a harmadik szemetekből 30 centire, vagy többre. Engedjétek meg, hogy ez az igazság szál elmenjen valakihez, akit ezzel meg akartok érinteni. Már ott van. Ilyen gyorsan halad. Amikor utatok mélyen átszőtt ezzel az igazság szállal, a szál halványkékből kobaltkékbe vált át, jelezve, hogy megnöveltétek igazság szinteteket.
Tudatában lehettek igazságotoknak minden napotok minden egyes pillanatában, azáltal, hogy a legmélyebb kék szálat veszitek igénybe, melyet fellelhettek. Ez a szál nem fogja megengedni nektek, hogy a harmadik dimenziós szavakra figyeljetek, melyeket arra terveztek, hogy félrevezessenek titeket. Elsétáltok a szavak mellett, melyek nem a legfelemelkedettebb igazságban vannak. Igazság szálatokat előtérbe helyezve nem fognak becsapni titeket. Tudni fogjátok és meghalljátok az igazságot, és ha igaztalanságot hallotok, az nem fog számotokra működni.
Bátorságot igényel, hogy az igazat beszéljétek, mert nem mindenki képes megérteni az igazságot. Jussatok el szívetekbe, és szőjétek bele igazság szálatokat ebbe az útba, majd utána semmi mást ne mondjatok, csakis az igazságot. Nem bánjátok meg. 
KÉRDÉS: Kifejtenéd bővebben a DNS aranyszálát, és annak kapcsolatát az igazság kék fényével és a szeretet zöld fényével?
KIRAEL: Az arany szál a Teremtő Isten Világossága, Fénye. Semmi mást nem ismer, csupán az igazságot. Az igazság bonyolult lehet ebben a dimenzióban. Például, amikor egészségbiztosítást vásároltok, azon feltételezésen működtök, hogy most nincs rá szükségetek, azonban lehet, hogy a jövőben szükségetek lesz rá, „minden eshetőségre felkészülve”. Nos, mi az igazság? Az igazság az, hogy akarjátok az egészségbiztosítást, mert lehet, hogy hagyjátok leromlani testeteket azáltal, hogy nem fordítotok figyelmet rá, nem esztek helyesen, nem tornáztok, nem gyakoroljátok a prána légzést, stb. Nem lenne szükségetek betegségbiztosításra, ha a szó legnemesebb értelmében tisztelnétek testeteket, mely mind a négy test tiszteletét jelenti, a fizikai, érzelmi, gondolati és lélek testet.
Ahhoz, hogy elérjétek az igazság legmagasabb szintjét, vonjátok be a kék igazság szálat az arany szálba. A kék olyan mélyen elnyelődik, hogy nem látjátok meg az aranyban. Ebben a pillanatban fogjátok tudni, hogy mélyen az igazságban vagytok. Amikor ilyen nagyon az igazságban vagytok, arany szálatok személyessé válik, és túlnyúlik rajtatok, hogy másokra hasson. Amikor Jézus mester képeire pillantotok, fénye szembetűnően sugárzik belőle, mert csupán az igazságot ismeri, és az Istennő [3] minden átmeneti színét beleszőtték arany szálába. A Teremtő Isten Szerelme és Világossága, a mindent felölelő arany szál, az igazság egy olyan szintjét vetíti ki, hogy tudni fogjátok az igazságot. Tehát, amikor azt olvassátok a Bibliában, hogy Jézus mester felrugdosta a pénz[váltók] asztalait, igaztalannak fogjátok ezt betudni. Tudni fogjátok, hogy igazából az volt, hogy nem törődött ilyen dolgokkal.
KÉRDÉS: Hogyan tartsuk meg az igazság ezen érzetét mindennapi életünk során, és hogyan őrizzük meg azt az energiát, mely fiatalon tart bennünket?
KIRAEL: A foton energiának a tobozmirigyen keresztül a testbe való bevonása, egyszerre a kék igazság fény kivetítésével, segíti elő az igazság érzetének fenntartását. A harmadik dimenzióban a felemelkedett kék fény tart meg titeket az összkép igazságára történő összpontosításban, hogy így mondjam, és az összkép egészen a szeretetről szól. Tehát, az igazság fényének megtartásával együtt jár önmagatok szeretete, és önmagatok szeretete váltja ki, hogy fiatalabbnak érezzétek magatokat, és fiatalabbnak nézzetek ki. Tehát, amikor szemetek körül ráncokat pillantotok meg, növeljétek meg kék fényeteket, és engedjétek el ezt a képet. Az összképet nézzétek – a teljes arcot.
A sötétebb, vagy negatív dolgokra való összpontosítás öregít titeket, mint például az arcotokon a ráncok. Ha azt gondoljátok, hogy ezek a ráncok nem szépek, tévedtek. Szépek, mert ti vagytok ezek a ráncok. Amikor rátekintetek arcotokra, és megpillantjátok szemeteket, ajkatokat, fületeket, hajatokat, mondjátok magatoknak: „Hát nem gyönyörű?!” Ha őszültök, gondoljátok magatokban: „Ez egy gyönyörű szín.” Megérintitek az igazság kék fényét és az önvaló szeretetét. Ezt párosítva a prána légzéssel gyógyít meg titeket és testeteket.
Pillants magadba, és lásd meg a jó dolgokat. Ha megpillantod azt, amilyen a múltban voltál, és visszaemlékszel arra, milyen akartál lenni a jövőben, ami most van, meglátod, hogy az vagy, aki akartál lenni, nem számít, hogy pillanatnyilag hogyan nézel ki, vagy hogyan érzed magad.
A SZERETET ÉS IGAZSÁG HANGSÚLYOZÁSA
KÉRDÉS: A zöld rend Istennője az egyetlen Istennő, aki hatékonyan képes a szerelem / szeretet zöld fényével dolgozni, illetve szeretetünket fokozza, ha igazságunkat hangsúlyozzuk?
KIRAEL: Minden Istennő, függetlenül attól, melyik rendhez tartozik, dolgozhat a szeretet / szerelem zöld fényével. Csupán zöld szív-fényed kell magad elé helyezned, hogy fokozd szereteted. Ily módon igazságod is kiemelkedik, mert ha belenéznél zöld fényedbe, egy kicsiny kék szálat látnál mindenütt, és ha belepillantanál a kék fénybe, látnád az összes többi színt. Az Istennő energia az igazságról szól, azonban a tudatosság e síkján nem ismerheted meg az igazságot szíved fényének bevonása nélkül, mely már átszövődött az aranyszálba. A negyedik dimenzióban minden szín automatikusan beleszövődött az aranyszálba, mely előttetek lesz.
KÉRDÉS: Az emberek mindig az igazságot kutatják. Hol található meg legjobban az igazság?
KIRAEL: Ahogy már említettem, igazságod a tobozmirigyben található, ahol Isten Sejted és terved lakozik. Ha meg akarod ismerni igazságod, ne kérdezd magadtól, hogy mi az igazságod, vagy hol találhatod meg igazságod. Gyakorold a helyi és omni-agyad összekapcsolását, és a kommunikációt felsőbb éneddel. Utána csatlakozz rá, és tudd igazságod, mert ha ismered igazad, sosem válsz meg tőle.
KÉRDÉS: Alkalmazhatjuk a Szignál Sejt Gyógymódot arra, hogy bevonjuk az igazságot utunkba?
KIRAEL: Igen. A Szignál Sejt Gyógymóddal mind a négy testet kell alkalmaznod, és ezt a szerelemmel, szeretettel / igazsággal kell megtenned. Ez azzal jár, hogy még több pránát, vagy fotont vonsz be utadba, amikor valakit gyógyítasz. Nem gyógyíthatod meg teljesen a fizikai testet anélkül, hogy az érzelmi testet ne gyógyítanád meg, melyhez a szerelemre / igazságra van szükség. Emlékezz, amikor az érzelmi testet gyógyítod, a fizikai és gondolati test velük utazik. Ez egy mélyreható utazás mindazoknak, akik gyógyulni / gyógyítani akarnak. Helyezd be igazságod arany fényedbe, amikor gyógyítasz, és legvadabb álmaidat is meghaladva fogsz gyógyítani.
A FOTON EGY CSODASZER
KÉRDÉS: Milyen hatással lesz a Szignál Sejt a fotonövre, melyen a Föld halad majd át a Változás során?
KIRAEL: A Szignál Sejt a mitokondriummal [4] együtt automatikusan növekedik és terjeszkedik, ahogy a Föld áthalad a fotonövön. A sejtek ezen bizonyos terjeszkedése segít felemelni tudatosságotokat.
KÉRDÉS: A fotont a negyedik fény „csodaszerének” fogják tekinteni, csakúgy, mint most az aszpirint?
KIRAEL: Nem hasonlítanám össze a fontont az aszpirinnal klinikai értelemben, mégis mindkettő szemlélhető minden betegségetekre jó, általános gyógyszerként. Az aszpirin csakugyan egy csodaszer ebben a dimenzióban, hathatós legvadabb álmaitokon is túlmutatóan. Az aszpirin használ, mert hiszitek, hogy használ. Aszpirint vesztek be megfázásra, lázra, szív problémákra, fejfájásra, stb. Amikor az emberek minden nap bevesznek aszpirint, hiszik, hogy tesz valamit. Hangsúlyozom, hogy hisznek benne, mert valójában az aszpirin semmit nem tesz. Abban a másodpercben, amikor bevesztek egy aszpirint, hiszitek, hogy rövid időn belül meggyógyultok, és meggyógyultok. Ne hagyjátok abba az aszpirin szedését, míg nem ismeritek fel, hogy nélküle is képesek vagytok meggyógyulni.
A foton valóban egy csoda gyógyír. Elvégre ez a szeretet / szerelem fénye. Amikor tudatosságotok felemelkedik, és megrögzött gondolkodásotok belép agyatok jobb féltekéjének birodalmába, tudni fogjátok, hogy képesek vagytok meggyógyulni aszpirin nélkül, és valóban meg fogtok gyógyulni nélküle. Ez nem jelenti azt, hogy abba kellene hagynotok most az aszpirin szedését. Semmit ne tegyetek, ami ellentétes azzal, amiről tudjátok, hogy használ nektek. Néhányan szívük állapota miatt szednek aszpirint, vagy, mert szélütésük volt. Ha használ nektek, kérlek, folytassátok azt, ami használ. 
KÉRDÉS: Mialatt a víz alatt úsztam, úgy találtam, hogy szokatlanul hosszú ideig voltam képes lélegezni, valójában, nem akartam feljönni. Ez egy felvillanyozó érzés volt. A szeretet kék fényének helyén voltam? Ez tartott meg engem a víz alatt?
KIRAEL: Abban az élményben, amit leírtál, a harmadik dimenziós tested leállt, és prána energiát szívtál fel, arany és kék fényt, mely mindegyike életben tartott téged. Ami megtörtént túl hathatós és bonyolult számomra, hogy mélységeiben belemenjek, azonban amikor a Föld változik, és a negyedik fényben leszel, meg fogod érteni, mi történt veled. A negyedik fény úszás élménye hasonló lesz ahhoz, amit megtapasztaltál. A negyedik fényben bemehetsz az óceánba, és úszhatsz a víz alatt a delfinekkel és bálnákkal órákon át, légzőkészülék nélkül. A prána, vagy aranyfény energiáját fogod alkalmazni testedben, hogy életben tartson téged. Ízelítőt kaptál ebből legutóbbi élményedben. Őrizd ezt meg.
ZÁRSZÓ
Mindenki meggyógyul. Csupán nem tudjátok, mennyi időbe telik majd ez. A fotont prána légzéssel bevonva a tobozmirigybe az útleveletek a gyógyuláshoz, és a negyedik fénybe történő könnyű átmenethez. Ha szükségetek van segítségre, és tudjátok, mit akartok mondani a Teremtő Istennek, az angyaloknak, [vezető] tanácsadóitoknak, felsőbb éneteknek, vagy az Elveneknek, tiszta gondolatokat gondoljatok. Töltsétek meg ezeket szerelemmel / szeretettel, és alakítsátok őket át érzelmekké. Alázatos kéréseiteket olyan érzelmekkel válaszolják meg, melyeket meg fogtok érteni.





Az Igazi Valóságteremtés - A New Age veszélyei




A spiritualitásról


Divatos szó, sokan és sokfelé használják, de vajon tudják-e az emberek, hogy mi áll a szó mögött, hogy mi a jelentése? A következő cikkek előtt le kell fektetnem néhány alapvető dolgot, aminek az ismerete majd később szükséges lesz. Szóval mi is az a spiritualitás?



Szó szerint szellemiséget jelent, gyakorlatilag pedig azt, hogy a világ nem csak a látható és tapintható dolgokból áll, hanem létezik mögötte egy láthatatlan, szellemi világ, ami alakítja a sorsát – az élet nem céltalan, nem csak kémia folyamatok összessége vagyunk, ami egyszer csak kialakult és azóta sem célja más, csak a szaporodás, hanem jól meghatározott céllal jön létre minden, ami létezik. A spirituális ember holisztikusan gondolkodik, vagyis tudja, hogy nem csak a test létezik, hanem egy mögötte álló energiarendszer is, aminek a gyógyításával vagy befolyásolásával orvosolni lehet a test bajait és akár „túlvilági” képességekre is szert lehet tenni. A spiritualitás a felsőbb igazságok és törvényszerűségek keresése és megélése ebben a fizikai világban.

Bár illusztrációként ezt a képet raktam ki, a spiritualitás nem azt jelenti, hogy lótuszülésben ülsz a hegy tetején, és lepkék repkednek körülötted, miközben tibeti harangok szólnak. Ez valakinél működik, másoknál meg nem. Ha rockzenét hallgatsz vagy elektronikusat, akármit, de tudod, hogy ez a fizikai világ nem minden, és keresed, kutatod az élet értelmét, spirtuális életet élsz. Ha csak most kóstolsz bele a dolgokba, mert olvastál egy jó könyvet, vagy láttál egy filmet, ahol füstölővel meditálnak és csilingel a sok csengő, attól még hallgathatsz Tankcsapdát vagy akármi mást - mert neked az működik, azt szereted, az vagy te, amit nem kell feladnod egy külső kép miatt.

Nagyon fontos dolog, hogy a spiritualitás nem egyenlő a vallásossággal. Egy vallásos ember szörnyű dolgokat követhet el vallása nevében, akár azért, mert úgy hiszi, hogy ez a helyes, akár mert titkon szeret ilyen tetteket végrehajtani, és a vallás adja hozzá azt a hátteret, amit okolni lehet érte. A spirituális ember önmaga minél nagyobb fokú kifejezésére, önmegvalósításra törekszik. Ez erős ellentétben áll az intézményesített vallások rendszerével, mivel ott már egy előre meghatározott szabályrendszert kell elfogadni, hogy az ember tagja lehessen. Ismerek olyan embereket, akikre a szüleik kényszerítik rá egy rég idejétmúlt vallás szokásait, amivel teljesen elrontják az ember életét, hisz ez erős konfliktusban áll az önmegvalósítással. Az ilyen szülő azt gondolja, hogy teljesen jól neveli a gyerekét, hisz vallásos nevelést kap, ami „csak jó lehet”, közben meg észre sem veszi, hogy a gyereke lehet, hogy nem is szeretné ezt – ha meg észreveszi, mérges érte, és hálátlannak titulálja. Ki nevezné ezt spiritualitásnak?




Van egy fontos dolog, amiről sokan megfeledkeznek: a spiritualitás szó a szellem szóból származik, és dualista világunkban a szellem kétféle polaritással rendelkezhet: pozitívval és negatívval. Szándékosan nem használtam a jó és a rossz szavakat, mert a pozitív polaritás egy tettje szubjektív módon valaki számára lehet rossz is – de ez mindig csak látszólagos, ha pozitív tettről van szó. Szóval technikailag létezik pozitív és negatív spiritualitás is. Ha majd a cikk végére érve mégegyszer végigolvassa valaki a cikk bevezetőjét, észreveheti, hogy gondosan ügyeltem arra, hogy mindkét útra jellemző, közös dolgokat írjak. A legtöbb ember nem jár a spiritualitás útján (vagy nem tudatosan), hanem csapong a két út között, a bozótosban járkál ide-oda. Így is le lehet élni egy életet, a legtöbb ember így éli le, de közel sem halad olyan gyorsan, mint aki a jól meghatározott utakon jár. Az is tény, hogy előbb-utóbb a bolyongás során mindenki megtalálja az útját, elveszett ember nincs, ahogy elvesztegetett idő sem – mindig tanulunk valamit, csak a tanulás hatásfoka más és más.


Elértünk végre a fő témához, ami a későbbiekben fontos lesz, a negatív és pozitív út összehasonlításához. Ez két fejlődési végcélt jelent, a valóságban nem létezik 100% pozitív vagy negatív orientáltságú ember, tehát nincs olyan ember, aki csak és kizárólag az egyik úton jár, mindannyian ide-oda sodródunk. Az átlagember a negatív felé húz, világunk jelenleg negatív orientáltságú. Még meg kell jegyeznem, hogy nincs olyan, hogy jó és rossz út – minden út és úttalanság „jó”, mert fejlődni mindig lehet, ezért érdemes a pozitív és negatív jelzőt használni inkább.



Pozitív út





Az ezen az úton járók fő fejlődési stratégiáját mások szolgálata és segítése jelenti, ami által önmaguk is fejlődnek, szóval mások szolgálatával szolgálják az önmaguk érdekeit is. Még itt rögtön leszögezem, hogy ez nem mások vak szolgálatát, minden kívánságának a teljesítését jelenti, mert ennek kihasználás a vége, ami nem segíti a fejlődést. Nem azt jelenti, hogy önmagunk érdekeit nem szolgáljuk, csupán másokét – ez rabszolgaság, spirituális és fizikai öngyilkosság. A pozitív úton járók mások spirituális felemelkedését keresik, ami nem fog megtörténni, ha kiszolgáljuk mások egóját és hatalmi vágyát. Tudni kell nemet mondani, mindig át kell gondolni, hogy mi a legjobb dolog a másik fejlődése szempontjából. Ezért írtam, hogy a pozitív út tettei mások számára rosszak is lehetnek, pl. amikor megtagadunk tőlük valamit – de e mögött mindig segítő szándék rejtőzik, a kulcsszó a bölcsesség.


A pozitív úton a szabad akarat szent dolog, amit tiszteletben kell tartani – nem csak a sajátot, hanem másokét is –, a szabad akarat maximalizálása a cél. Az önkifejezés mások szabad akaratának a tiszteletben tartásával, másokra nézve kár okozása nélkül történik. Ezért ha valaki azt mondja, hogy kövess engem, mert én vagyok a jó út, és ha nem teszed, akkor nem a jó úton jársz, ez vészjelzésként fogható fel. Egy igazi tanító soha nem fogja azt mondani, hogy kövesd, hanem rád fogja ezt hagyni. Szintén elsődleges cél az egyensúly megteremtése az élet minden területén – önmagad és mások szolgálata között is. Nem cél a rossz teljes kiküszöbölése, mert rossz dolgok nélkül nincs fejlődés, katalizátorként hatnak – megvan a maguk helye a Teremtésben -, a cél az egyensúly fenntartása. Az ezen az úton járók végcélja az Univerzummal való egyesülés önmaguk „beolvasztásával”.



Negatív út


Az ezen az úton járók fő fejlődési stratégiája önmaguk szolgálata mások kárára. Csak önmaguk szabad akaratát ismerik el, másokét nem, uralkodni akarnak mindenki felett. Másokat a saját akaratuk meghosszabbításának tekintik, önmaguk megvalósítását mások kárára teszik. Az egyensúlyt felborítják, mások maximális irányítása a céljuk. Ha valaki egy ilyen ember minden kívánságát teljesíti (miközben azt hiszi, hogy ez a „jószándék” egyenlő a valódi spiritualitással), azzal csupán táplálékot szolgáltat neki önmaga feláldozásával. A szabad akaratuk fejlődésükkel egyre csökken, fejlődésük végcélja a fizikai anyag. Nem fogadják el az Egységet, a magasabb törvényeket önző módon kihasználják, torzítják, a Teremtés ellen lázadnak, az Univerzumot saját magukba, mint különálló fragmentbe akarják olvasztani – ezért létezik olyan teória, hogy fekete lyukakká válnak végül.




Ra szerint a létezés következő szintjére lépéshez az embernek több, mint 50%-ban pozitívnak vagy 95%-ban negatívnak kell lennie.*


Még egyszer leírom, mert fontos, hogy mindkét úton el lehet érni az Univerzummal való egyesülésig, mindkettő elfogadott. Ez most furcsán fog hangzani, de igazából nem mondhatja senki sem, hogy egy negatív úton járó ember rossz úton jár, mert ez csupán egy szubjektív megítélés emberi szemszögből nézve. Emberi szempontból nyilván a pozitív a kívánatos. Az, hogy valaki merre húz inkább, az a szellem, a halhatatlan részünk tulajdonsága, így ha valaki áttér a másik útra életében a fizikai világ vagy mások behatása miatt, a következőben valószínűleg az eredetin fogja folytatni, de valamivel kisebb polarizációval.




TUDATOSSÁG

Mindenki (aki spirituális dolgokkal foglalkozik) a tudatosság szóval dobálózik manapság. Növelni kell, mert az jó. De vajon tudjuk-e, hogy mit jelent ez? Sok embernek lehet róla valami homályos ötlete, hogy spirituális életet kell élni, és akkor nőni fog, de nem vagyok biztos benne, hogy aki ezt hirdeti, tudja is, hogy miről van szó.

A magyar tudatosság szónak az angolban kétféle megfelelője van, nem véletlenül - fontos megkülönböztetni őket. Az egyik a "consciousness" - ez vagy te, egyszerűen szólva. Ez az öntudat, ami felfogja a világot, ami lehetővé teszi, hogy tudomást szerezz róla, hogy tudj - a képesség, hogy érezz és felfogj dolgokat. Legtisztább, letisztult formában az ember nem más, mint tudatosság - intelligens, gondolkodó energia, tudat. A szó jelent még egyfajta mentális fókuszt is, pl. ha valaki tudatosan csinál valamit, akkor azt valami szándékkal teszi.

A másik az "awareness", ami hosszan magyarázva annyit jelent, hogy valaki miről tud, mivel van tisztában, miről van információja. Pl. egy sötét szobában az awareness kicsi, mert nem tudsz róla, hogy mi van körülötted, de a képességed, hogy felfogd (ha esetleg tudomást szerzel róla), az akkor is megvan, ha sötét a szoba (csak éppen nem használod) - ez a consciousness.
A tudat (consciousness) teszi lehetővé, hogy valamiről tudj (awareness).


Magyarul mindkettő tudatot jelent, de látható, hogy azért van különbség közöttük. Az előző példából jól látszik, hogy azawareness-nek van egy lehetséges maximuma, amit a consciousness határoz meg. A consciousness határozza meg, hogy mit vagy képes felfogni, feldolgozni, megérteni - ez egy érték (mérték), ami folyamatosan nőhet. Az awareness az az, hogy éppen miről tudsz - értéke változó, lehet kicsi, lehet nagy, helyzetfüggő (pl. hogy sötét van-e vagy világos). Ha a szobában sötét van , attól én még fel tudok ismerni egy asztalt, ha látom (a képességem megvan), de nem biztos, hogy éppen látom is (mert sötét van).

Tehát a consciousness határozza meg, hogy mit vagy képes felfogni, azawareness pedig az, hogy éppen miről tudsz.

Mindkettő növelése kívánatos dolog - növelni tájékozódással, művelődéssel, olvasással, meditációval, gyakorlati dolgok végzésével lehet. A világod kitágul és több leszel (consciousness), ha több dologról tudod, hogy lehetséges és létezik (awareness).




FELSŐBB ÉN

Úgy vettem észre, hogy a Felsőbb Én fogalma nem egyértelmű a spirituális és a metafizikai irodalomban - nem mindenki érti ugyanazt rajta. Attól függően léteznek magyarázatok, hogy ki milyen információk birtokában van. Én a Felsőbb Ént máshogyan képzeltem el régebben, mint most, mert másfajta információk birtokában voltam. Sokáig nem is volt tiszta a dolog, hogy ez tárgyilagosan milyen entitást jelent.

Néhány dologban azonban egyetértés van: a Felsőbb Én közelebb van a Teremtőhöz, mint mi, emberi lények, és hogy az összes eddigi életünkről tudomása van.

A régebbi Felsőbb Én képem az volt, hogy ő a mi jövőbeli, már tökéletesedett változatunk, aki már végigjárta a spirituális ranglétrát egészen a végéig, mígnem annyira fejlett lett és olyan közel került a Teremtőhöz, hogy képes a múltbéli életeit, énjeit (végül is saját magát) az időben visszautazva segíteni... vagyis minket. Ezzel számos problémám volt, és elég nehéz elképzelni is - nem mondom, hogy nem lehetséges, mivel egyszerre létezik múlt, jelen és jövő, ezért egy jövőbeli, tökéletesebb alakunk is létezhet párhuzamosan mellettünk, de ugye elég sok időutazási paradoxon felmerülhet, és a tyúk és a tojás esete is fennáll. Nem voltam megelégedve ezzel a magyarázattal, bár lehet, hogy csak nem tudtam megérteni elég jól.



A jelenlegi, amit sokkal elfogadhatóbbnak tartok, az az, hogy amikor a szellemvilágból újra leszületünk a Földre (vagy épp egy másik bolygóra), szellemünk egy része ott marad, másik része pedig beköltözik a testbe (ezt hívjuk léleknek). Ez az elmélet bizonyítást nyert Dr. Michael Newton által, aki hipnózis segítségével képes volt másokban felidézni a két inkarnáció között, a szellemvilágon (túlvilágon) eltöltött időt (erről később egy teljes cikk is lesz). A szellemvilágban maradó részünk kommunikálni tud a testbe beköltözöttel, ugyanúgy, mint a körülötte lévő többi szellemmel, valamint a személyes tanácsadójával, az "őrangyalával". 

Ezen részünk tud az összes eddigi életünkről, mivel soha nem hagyta el azt a helyet, ahol ez lehetséges - a szellemvilágot. Ő tudja azt, hogy éppen milyen tervekkel születtél le, de nem mindig tud elfogadható módon kapcsolatba lépni inkarnálódott részével (a fizikai világ torzítása miatt vagy az egónk miatt). Szerencsére vannak módszerek, amik segítségével javítani lehet a kapcsolaton, pl. meditáció, szinkronicitások figyelése. Érdekességként jegyzem meg, hogy szellemünk egyidőben több testben is képes inkarnálódni - fel tudja osztani magát, mégis egységes, funkcionálisan egész marad - azonban ehhez egy viszonylag fejlett szellem szükséges.








Az Igazi Valóságteremtés - A New Age veszélyei




A „Te teremted a Saját Valóságodat” (innentől TTSV) a New Age-esek uralkodó hitrendszere. E szerint a valóság teljes mértékben az elménk szüleménye, így hitünk szabályozásával befolyásolhatjuk életünk történéseit: amire összpontosítunk, azt vonzzuk, amire nem, az nem történik meg. Vágyaink megteremtését nevezzük manifesztációnak, és a jólét állapota az, amikor mindenünk megvan az életben, amire szükségünk van. Akik ezt a hitrendszert használják, általában a jólét elérése érdekében teszik.


Valóban mi teremtjük a saját valóságunk? Igen, de nem olyan szabadon, ahogy azt a hitrendszer követői állítják. Ebben a formában ugyanis ez egy hibás paradigma, mely szándékosan hiányos. Ez a hitrendszer a negatív erők által a potenciális áldozataik lefegyverzésére használt veszélyes spirituális fegyver. Azok az emberek, akik a New Age-re  az ateizmus vagy a kereszténység alternatívájaként tekintenek, nem javítanak a helyzetükön. Ugyanúgy félrevezetik őket (akaratlanul vagy szándékosan) – a trükk ugyanaz, csak más csomagolásban.
A TTSV több okból is veszélyes.


Az első ok, hogy elhiteti a követőivel, hogy spirituálisan sokkal fejlettebbek, mint valójában. Ezáltal a New Age-esek hamis biztonságérzetbe ringatják magukat, túlértékelik képességeiket és sebezhetetlenségüket, így nincsenek felkészülve véletlen balesetekre vagy negatív erők támadásaira.

A második, hogy a manifesztáció, ha felelőtlenül használják, gyakran fekete mágiává válik. A fekete mágia magasabb* erők alacsonyabbak általi manipulálása a saját spiritualitásuk kárára. Például manifesztációt használva korrupt vizualizációval, rituáléval, kántálással vagy meditációval az ember kikerülheti élete küldetését, kényszerítheti a magasabb énjét és megsértheti más, független személyek szabad akaratát.

A manifesztáció helyes használata nem sérti a szabad akaratot. A manifesztálásnak vagy a kérésnek különböző következményei lehetnek attól függően, hogy magasabb pozitív/negatív vagy alacsonyabb pozitív/negatív lények felé irányul-e. A magasabb és az alacsonyabb kifejezések a lények hozzád viszonyított fejlettségére utalnak. Ennek letisztázásához szükséges a pozitív és negatív erőkkel bővebben foglalkozni.

Minden lény fejlettségét a metafizikai genezise óta, egyedi lényként megtanult leckék mennyisége határozza meg. A magasabb pozitív és negatív lények közös tulajdonsága, hogy mindegyik közel van a neki megfelelő evolúciós végcélhoz. A különbség a bölcsességükben, szabad akaratukban és szabadságukban nyilvánul meg, és hogy mi felé fejlődnek.

A negatív lények a Teremtő alvó része, az anyagi dolgok felé fejlődnek. Felelőtlenek, hiányzik a bölcsesség belőlük, kevés szabad akarattal rendelkeznek és kevésbé függetlenek.

A pozitív lények a Teremtő aktív része, a tudatosság felé fejlődnek. Felelősségteljesek, jobb az ítélőképességük, bölcsebbek, szabad akaratuk és felelősségteljességük miatt szabadabban élnek.






Az előbbi magyarázat fontossága abban rejlik, hogy a magasabb negatív lények, bár tudatosabbak, mint te, kevesebb szabad akarattal rendelkeznek. A fizikai anyag a fejlődési útjuk vége, és egyértelmű, hogy az anyagnak elég kevés szabad akarata van. Kedved szerint alakíthatod, nem áll ellent. Tökéletesen meg lehet jósolni a viselkedését, ami azt jelenti, hogy az egyetlen egységesített egyenlet által előre meghatározott, ami nem hagy helyet újszerűségnek vagy szabad akaratnak. Egy lény már csupán azáltal, hogy negatív polaritású dolgokat cselekszik, megkap néhányat ezekből a tulajdonságokból.

A negatív erők a tiédet felülmúló tudatosságukat egyre fejlettebb technológiák és trükkök kifejlesztésére használják, amivel aztán megkerülhetik a szabad akaratod, melyet közvetlenül nem sérthetnek meg, csak mindenféle alattomos csellel és az esetleges általad adott engedélyekkel való visszaéléssel. Ilyen beleegyezés például az a megegyezés, amit az anyagi világgal kötsz, míg a fizikai testedben létezel. Az ezzel való visszaélés látható a manipulálásodra használt technológiába fektetett túlzott bizalomban.

Ha manifesztációt kísérelsz meg magasabb negatív erők segítségével, két tényezőt figyelembe kell venned. Először is, nem fognak segíteni, ha a vágyad nem negatív beállítottságú, mint például a hatalomvágy, pénzügyi elitizmus, szexuális kicsapongások. Másodszor, ezeket csak akkor kapod meg, ha a lehető legnagyobb árat fizeted érte, ami az életutadról való letérés, lelked rezgésszámának csökkentése, spirituális fejlődésed akadályozása és a lélekenergiád egy része a fizetség ezeknek a magasabb negatív erőknek. Elveszíted a szabadságod, a szabad akaratod, felelősségtudatod és kreativitásod a hatalom illúziójáért, pénzért, szexért cserébe. Ez a fausti alku nem egy jó üzlet, hanem metafizikai csalás.

Ha magasabb pozitív erők segítségével kísérled meg valami manifesztálását (ideértve a Magasabb Éned), segítségüket csak kérni tudod. A kérés tiszteletben tartja szabad akaratukat, és a saját bölcs belátásukra hagyja, hogy segítenek-e vagy nem. Ők is tiszteletben tartják a szabad akaratodat, és nem fognak közbeavatkozni, míg azt meg nem engeded nekik. A magasabb pozitív erők bölcsebbek nálad, így rá fogsz jönni, hogy lehetetlen vagy káros a vágyad teljesítésére kényszeríteni őket trükkös, korrupt vizualizációval vagy meditálással. Ha ez mégis sikerülne, ez leggyakrabban rossz döntés volt részedről, ami csupán a spirituális rövidlátásod miatt tűnhet jónak.

Teljesen világos, hogy ha manipulálni próbálsz spirituális hierarchiában feletted álló lényeket, legyenek azok akár pozitívak akár negatívak, az hatalmas problémákat okozhat. A leghelyesebb, ha magasabb pozitív erők segítségét KÉRED, és megengeded nekik, hogy a segítségedre legyenek, akármilyen formában is.





A pozitív hierarchia egy hálózat. Ez azt jelenti, hogy a fejtettebbek segítik a kevésbé fejletteket a tanulásban és a fejlődésben, és eközben a fejlettebbek is tanulnak. Itt a Földön azok, akik azt hiszik, átharcolhatják az életet egyedül, nem használják ezt a hálózatot - a büszkeségük miatt negatív befolyásoknak engednek. Nekik meg kell tanulniuk, hogy mivel ők egy hálózat részei, a magasabb pozitív erőktől való segítségkérés teljesen elfogadott dolog. Ha a kérés szándéka tiszta, ezen erők segíteni fognak, főleg akkor, ha ez a helyes útra tereli vagy felgyorsítja az egyén spirituális fejlődését.

A kérést meg kell különböztetnünk a manifesztációtól – vele a magasabb pozitív erők segítségét kéred, miközben tiszteletben tartod a szabad akaratukat, és ezzel a bölcsességükre bízod, hogy eldöntsék, segítenek-e neked vagy sem. Ezzel ellentétben a manifesztáció a valóság közvetlen befolyásolása. Magasabb pozitív erők segítségére számítva a megfelelő eszköz a kérés, viszont kevésbé fejlett lényekkel szemben a manifesztáció a kézenfekvő.





A manifesztálás akkor működik a legjobban, ha nem sért szabad akaratot. Tény, hogy a szabad akarat nem sérthető meg, ha nem létezik vagy nem használják. Kevésbé fejlett lények vagy nem rendelkeznek a szabad akarat egy bizonyos aspektusával vagy nem használják azt, emiatt a több szabad akarattal rendelkező magasabban fejlett lények befolyásának célpontjai. Ez alattomos dolognak hangozhat, de figyelembe kell venni, hogy nagyobb szabad akarattal több megtanult lecke, magasabb fejlettség, és így nagyobb felelősségtudat és bölcsesség párosul. A Magasabb Éned számtalanszor befolyásolta már a cselekedeteidet, hogy bizonyos előre eltervezett események mindenképpen megtörténjenek veled. Ez nem a szabad akaratod megsértése, csak a viselkedésed befolyásolása a fejlődésed minél nagyobb fokú elősegítése érdekében.

Ezért, amikor a magasabban fejlett, pozitív lények befolyásolják az alacsonyabban fejletteket, az óvatosan, figyelmesen történik, mindenki hasznára. Ez csak akkor válik alattomossá, ha a befolyásolt lény tudatosságát szándékosan csökkentik technológiával, félrevezetéssel vagy trükkökkel, amiket a negatív erők csinálnak, hogy a célpont ténylegesen használt szabad akaratának szintjét a sajátjuk alá csökkentsék, ezzel könnyen manipulálhatóvá téve az egyént.

Ahogy láthatjuk, a TTSV elhiteti az emberekkel, hogy a valósnál sokkal nagyobb mértékben tudják befolyásolni a valóságot (sebezhetővé téve őket a tudatlanságukat kihasználó negatív erők számára) vagy amikor ténylegesen befolyásolják a valóságukat, az fekete mágiává válik, ami aztán akadályozza a spirituális fejlődést.

Ez nyilvánvalóan félrevezetés, spirituális csapda. A célpontjait becsapja, azok lefegyverzik és megrontják önmagukat, eltéríti őket a tudás megszerzésétől és hasznosításától, szabotálja az életüket, és később az ebből eredő szenvedésért önmagukat hibáztatják majd, amiért nem tartották be eléggé a TTSV szabályait.



A TTSV sikerének az oka, hogy számos metafizikai igazságon alapszik. A tudatlanabb hitrendszerekből ébredező embereket vonzza a TTSV igazságtartalma. De mint minden félrevezetés esetében, ennek a megalkotói sem azzal foglalkoznak, hogy a célpontjai mit tudnak, hanem hogy mit tesznek. A magas igazságtartalom ellenére, ami meghatározza, hogy a követői mit tudnak, néhány hazugság és logikátlanság épp elég ahhoz, hogy ne ezeknek megfelelően cselekedjenek. A negatív erők azt szeretnék, hogy azt tegyék, ami a tervükbe illik. Az ilyen célpontok eredményesen „meg vannak puhítva” elfogyasztásra (energetikai értelemben) vagy le vannak fegyverezve „eltávolítás” céljából (fizikaibb értelemben).

A torz logika miatt téves következtetések születnek azon igaz állítás alapján, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat.
A következő cikkekben példák következnek majd ezekre.

Megjegyzés: a negatív erő utalhat rossz szándékú emberre is.


New Age-es állítás:
Ha nem hiszel a gonoszságban, akkor az nem bánthat, mert nem létezik a valóságodban.”


Abban hinni, hogy a gonoszság nem tud ártani neked, ha nem hiszel benne, olyan, mintha azt gondolnád, hogy egy teherautó nem üthet el, ha becsukod a szemed. Jobban jársz, ha kinyitod a szemed és elállsz az útból.

A negatív lényeknek szabad akaratuk van és tárgyilagosan léteznek a valóságodban. Közülük sok kívül esik a fennhatóságodon, és ha úgy kívánják, megtámadhatnak. Az, hogy sikeresek lesznek-e ebben, vagy nem, más téma, de az tény, hogy támadni fognak, és sikeresen, ha van rá lehetőségük.

Sikerük függ a szabad akaratod fölényétől és a tudatosságtól, ami ahhoz szükséges, hogy használd is azt, a magasabb erőktől vagy a Magasabb Énedtől kapott metafizikai segítségtől és a személyes védelem terén meglevő tudásod fizikai és spirituális használatától.

A manifesztáláshoz szándék szükséges, az akarat egy bizonyos irányba való terelése a vágyott cél elérése érdekében. Ez az irány csak akkor létezik, ha valaki tudatában van a lehetőségével. Így a tudatlanság nem védhet meg semmitől. A támadás elleni védekezés azon alapszik, hogy az ember tisztában van azzal, hogy a támadás milyen módon történhet. Ha tisztában vagy ezzel, fel is készülhetsz ellene, akár megelőző lépéseket is tehetsz, a lehetséges jövőkre összpontosítva, melyekben ezek a támadások sikertelenek.



A védelem manifesztálása csak olyan negatív erők ellen működik, melyeknek kevesebb szabad akaratuk van, mint neked, és szükséges számukra, hogy felkészületlen legyél a támadásukkal szemben. A kihasználatlan szabad akarat elutasított szabad akarat – a tudatosság a fejlődésed során már megszerzett szabad akarat felszabadításának a kulcsa.

Ha nem vagy tudatában a támadás egy lehetőségével, a szabad akaratod nem tud róla, ami olyan, mintha nem is lenne. Mint egy őrizetlenül hagyott híd, ez a lehetőség a tudatosságod egy vakfoltja mögött rejtőzik. Olyan negatív erők, melyek egyébként képtelenek lennének ártani neked az alacsonyabb szabad akaratuk miatt, átkelhetnek ezen a hídon, a valóságodon áttörve támadhatnak.

Egy ilyen helyzetben a támadás megelőzése nem közvetlen harcot jelent a negatív erőkkel, csupán elzárja a támadásuk útvonalát a híd őrzésével. Ez úgy lehetséges, hogy tudatában vagy a támadási metódusaiknak. Ha egy támadás sikeres, akár egy, a valóságodhoz vezető őrizetlen hídon át vagy hatalmasabb erők által, amiket esetleg a védelmezőid engedtek be a valóságodba, lecke gyanánt, a kezeléséhez szükséges a közvetlen, aktív közbelépés, fizikai és pszichológiai felkészültség és a tudás használata.



Tehát a tudás/tudatosság önmagában passzívan véd „a híd őrzésével”, és kizárja a valóságodból az alacsonyabb negatív erőket. Viszont ha ilyen erők áttörnek, csak a tudás és tudatosság aktív használatával hiúsítható meg a támadás. Ha ezen is túljutnak, az azt jelenti, hogy bizonyos leckéket még nem tanultál meg.

A spirituális fejlődés lehetetlen a tudás/tudatosság aktív használata nélkül, mivel az egyik maga után vonja a másikat. Ezt átgondolva tisztázódik, hogy miért tud a tudás és a tudatosság önmagában passzív védelmet biztosítani, de nem minden esetben. Itt a magyarázat:

Ha te spirituálisan, a pozitív úton járva, fejlettebb vagy, mint a másik lény, nagyobb a szabad akaratod. Mindent megtanultál már, amit a másik is, és még annál is többet. A támadó képességeit limitálja a tudatossági szintje, az, hogy milyen leckéket tanult meg eddig. Mivel már megtanultál mindent, amit a támadó tud (ezt mutatja a magasabb spirituális fejlettséged), ezért a támadásai nem taníthatnak már semmi újat – nincs értelme ismételni a leckéket.

Azonban emlékeztethetnek olyan dolgokra, amiket elfelejtettél – csak emiatt lehet sikeres egy olyan támadás, ami már nem taníthat semmi újat neked. Emlékezz a leckére a támadás módja alapján, és az ezután el is veszíti az értelmét. Ezután a szabad akaratod kizárja ezt a támadást, mivel már semmi célt nem szolgál.

Összesítve, a tudatosság/tudás passzív védő hatása csak akkor érvényesül, ha ez a tudás/tudatosság használva van, ami az egyén spirituális fejlődését segíti.

A tudás/tudatosság nem tud passzívan védeni, ha nemrég lett megszerezve és még nem volt használva. Mindenképp le lesz tesztelve, vagy aktív felkészülésben és elhárításban vagy egy támadó erő ellen „harcolva”. Egy nálad fejlettebb ellenséges lény kevesebb szabad akarata ellenére valószínűleg okosabb nálad, és csellel és fortéllyal elérheti, hogy meg tudjon támadni. A magasabb tudatossága azt jelenti, hogy tanulni tudsz tőle valamit. Ez lehet fájdalmas vagy könnyű lecke attól függően, hogy előre felkészültél-e vagy sem.

A magasabban fejlett lények, a polaritásuktól függetlenül, mindig tanítják az alacsonyabban fejlett lényeket, akarva-akaratlanul, közvetve vagy közvetetten.

Amikor egy alacsonyabban fejlett lény támad, a támadás könnyen visszaverhető emlékezéssel vagy tudatossággal (megtörténésének a lehetségességéről), ami mozgósítja a szabad akaratot, ami a támadás visszaveréséhez szükséges, aminek a leckéit már korábban megtanultad. Amikor egy magasabban fejlett lény támad, megfelelő, passzívan ellenálló szabad akarat nem létezik, és csak küzdelem árán szerezhető meg a tudás/tudatosság alkalmazásával, ami a támadó szintjére vagy a fölé növeli a spirituális fejlettséged, amikor is a támadás mindaddig nem fog megjelenni, amíg emlékszel a leckére.

Visszatérve a valóságteremtésre, az előbbi gondolatok rámutatnak, hogy a manifesztáció a tudás/tudatosság passzív alkalmazása, amit nem tanácsos (és sokszor nem is lehetséges) védelemként használni olyan dolgok ellen, melyek átélése szükséges a fejlődéshez. Ezért van az, hogy a „Te Teremted a Saját Valóságod” hitrendszer „védelem-manifesztálása” sokszor sikertelen, mert valaki megpróbálhat ennek a segítségével egy olyan támadást kivédeni, ami a fejlődéshez szükséges vagy emlékeztetés egy korábban megtanított, de elfelejtett leckére. A TTSV előidézheti a leckék szándékos figyelmen kívül hagyását a vak hit miatt, a tudáskeresés abbahagyását, a boldog tudatlanság érzetét.



A szándékos tudatlanság garantálja, hogy a támadás sikeres lesz, így a megtámadott később ráébred az igazságra. A negatív erők számolnak ezzel a helyzettel, és saját táplálásukra használják. Amíg valaki becsapható és folyamatosan belekergethető a leckék elutasításába, biztosítva van az élelmük. Ez vagy azért lehetséges, mert a személy támadása mindenféle akadály nélkül lehetséges (aminek a megállításához a tudás/tudatosság aktív használata szükséges) vagy mert a Magasabb Énje folyamatosan engedi, hogy valaki táplálékforrás legyen, amíg ő ezt meg nem unja, felébred, és véget vet ennek (amihez a tudás/tudatosság passzív használata szükséges).




Megjegyzés: a negatív lény kifejezésen nem feltétlen kell démonokat és egyéb hasonló lényeket érteni, hanem lehet az egy rosszakaró, gonosz ember is.

A szabad akarat használatához tudatosság szükséges, az, hogy tudj a dolgokról. Pl. hiába biztosít neked védettséget egy törvény, ha nem tudsz róla, nem tudod kihasználni. Ezáltal a törvény által érintett területen azt csinálnak veled, amit akarnak, ha tudják, hogy nem vagy tisztában azzal, hogy téged véd a törvény. Ezáltal hiába van, mert nem használod ki, olyan, mintha ott sem lenne. Nem is tudtál róla, hogy te akár perelhetsz is, így lehetőségeidben, ezért a szabad akaratodban korlátozva voltál. Minél nagyobb a szabad akarat, annál több lehetőség áll rendelkezésre, és fordítva.

Tanulság: szembe kell nézni az élet leckéivel. A tájékozódás, a tudás nagyon fontos, hisz a tudás hatalom - de csak ha használják.



New Age-es állítás:

„Megváltoztathatod a gonosz lényeket azzal, hogy szeretetet küldesz nekik.”

Mivel van szabad akaratuk, a fejlett negatív lények eldönthetik, hogy elfogadják-e a szeretetedet vagy sem, és nagy általánosságban nem engedik meg, hogy hatással legyen rájuk. Ezzel próbálkozni egy negatív lény megváltoztatására olyan, mintha egy embernek néhány pohár vizet adnál, majd arra kérnéd, hogy fojtsa bele magát.

Ez az elküldött szeretet gyakran annyira torz lehet (a szeretet jelentésének félreértelmezéséből adódóan), hogy frekvenciája a negatív lények által fogyasztható tartományba eshet.* Az, hogy ezeknek a lényeknek milyen érzelem számít táplálékforrásnak, nem az érzelem fajtájától függ, sokkal inkább attól, hogy az érzelem tudatosságon alapul-e vagy tudatlanságon. A tudatlanságból fakadó együttérzés és részvét jobb tápláléknak számít, mint például a jogos düh.

A tudásból származó együttérzés és részvét a szeretet olyan lények számára való küldését jelenti, akik még nem választottak polaritást, akik a szenvedésükből kifolyólag kérték és elfogadják a küldött szeretetet - erre szomjaznak. Tisztánlátás és tapasztalat kell bármilyen együttérző, jószívű embernek ahhoz, hogy tudja, mikor melyik esettel van dolga. Néha energiavámpírok színlelt nyomorúsággal energiát lopnak a könyörületes emberektől. Az ilyen embereknek adott szeretet az energiáid elszívását eredményezi (pl. jó példa erre az álkoldusok és akik azt állítják, hogy társadalmilag hasznos szerveztek számára gyűjtenek, közben meg a saját zsebükbe megy a pénz [pénz = a saját energiáid és lehetőségeid átkonvertálva] vagy aki szeret sokat panaszkodni és szereti sajnáltatni magát – ahova a figyelem összpontosul, oda áramlik az energia).


Bármi legyen is a helyzet, egy biztos: azok az erők, akiket általánosságban „gonosznak” neveznek, saját maguk választották a polaritásukat, és ezen nem lehet változtatni. Megérteni lehet csak őket, ami erőt ad a szemlélőnek ahelyett, hogy az megpróbálna a szabad akarata ellenére megváltoztatni valakit.

Szóval kedvesnek lenni a gonoszhoz, megmutatni, hogyan kell pozitívan viselkedni, szeretetet és fényt küldeni neki, nagylelkűen viselkedni vele bukással végződik számodra, a célpontod számára pedig egy teli hassal. A negatív erők nem a pozitívak szabályai szerint játszanak, náluk nincs tisztelet és empátia.

Nem változtathatod meg a gonoszt, csupán segíteni tudod a fejlődését. Igen, a negatív erők is a fejlődés útját járják. Ugyanúgy a Teremtő felé fejlődnek, ahogyan te is. Az egyetlen különbség, hogy ők a Teremtő alvó része felé fejlődnek, az anyag, a bezárt szabad akarat és a determinisztikusság felé.

Ha már nem tudod megváltoztatni a negatív lényeket (csupán megmutathatod nekik a változás lehetőségét és rájuk hagyhatod, hogy ezt az utat választják-e), legalább segíteni tudsz nekik a fejlődésben, ami által te magad is fejlődsz. Ez úgy érhető el, hogy felelősségteljesen viselkedsz, és nem „táplálod” őket. Megtanulod, hogyan védd meg jobban magad, ők pedig megtanulják, hogyan támadják meg ügyesebben a célpontjaikat.

A negatív hierarchia tagjai folyamatos versengéssel, trükkökkel, manipulációval, zsarolással és erőszakkal kényszerítik egymást a fejlődésre. A pozitív hálózatban lévők egymást segítve fejlődnek kreativitás, könyörületesség, tanítás, megosztás által.
A pozitív lét két tulajdonságot foglal magában: az ember megtanulta, hogyan éljen harmonikus kapcsolatban más pozitív emberekkel, és megtanulta, hogy éberen és elővigyázatosan kezelje az ellenkező polaritást.




És itt gyökerezik a „Te Teremted a Saját Valóságod” hitrendszer másik hibája, az elképzelés, hogy minden „szeretet és fény”, és semmi mást nem kell csinálnunk, csak cukormázas gondolatokkal, rózsaszín szemüvegen keresztül kell nézni a világot, és minden rendben lesz. A félrevezetés egyik aspektusa a hiányzó információ. A New Age-esek csak az egyenlet egyik felét tanulják meg. A keresztényeknek ugyanezt tanítják a „tartsd oda a másik orcádat is” gondolattal, ami az eredeti tanítás értelmének kiforgatása.**

Az egyenletnek az a fele, melynek birtokában vannak, tartalmazza a kreativitás, könyörületesség, tanítás, stb. ideáljait, viszont mikor negatív erőkkel kerülnek szembe, tudatlan és védtelen bárányokká válnak. Ezzel a negatív lények számolnak is, mivel ez megkönnyíti számukra a célpont energiaforrásként való használatát és irányítását.



Amikor ellentétes polaritások kapcsolatba lépnek, problémák adódhatnak abból, ha a pozitív úgy kezeli a negatívat, mintha ő is pozitív lenne. A pozitív polaritás nem azt jelenti, hogy szépen és rendesen kell viselkedni mindenkivel, hanem magában foglalja a negativitás táplálásának elutasítását – a pozitív lét a negatív táplálásának az elutasítását jelenti. A saját polaritásodtól függetlenül, az egyetlen dolog, amiből a negatív lény tanulni fog, az a manipulációjával és támadásaival szemben való ellenállás.

Ha negatív polaritású lennél, gyakran kezdeményeznél támadást egy nálad gyengébb lény ellen, de ha pozitív vagy, csak az önvédelem érdekében cselekszel, és soha nem provokálsz, csupán reagálsz, ha egy másik lény egy agresszív cselekedettel a reakciódat „kéri” (hogy tanulhasson).
A legjobb módja a negatív kezelésének a pozitív által, hogy az nem táplálja őket, hogy csak ellenséges „kérésre” reagál, hogy szembeszáll velük, de bölcsen választja meg az ütközeteket. A negatívat pozitívként kezelve csak tovább táplálod őket, és előbb-utóbb kiégsz.

Ez felfedi a sötét oldal egy újabb trükkjét: az ellenséges lény azt az illúziót kelti, hogy ugyanúgy pozitív, mint a célpontja. Bizonyos energiavámpírok (a pszichopaták is, százból 3-5 ember) a célpont személyiségét tükrözik vissza (ezzel elnyerve a bizalmukat és szeretetüket, amivel később persze visszaélnek).

Ez a spirituális álcázás egy módja. A célpont szabad utat nyit a manipulálásnak és energiái elszívásának, és mivel ezeknek a lényeknek a magatartása gyakran ellentmond a célpont által elvártnak, ez a célpont elméjében pszichológiai feszültséget eredményez, amivel még több elszívható energiát generál, amit aztán a támadó elfogyaszthat.

Az ilyen emberekkel szemben a védekezés a valós személyiségük felismerésén alapul, ami után változtatni tudunk a velük szembeni hozzáállásunkon, érzelmeinken, cselekedeteinken. Mivel kevésbé fejlettek, mint a célpontjaik, a tudás/tudatosság gyakran nagyon jól működik passzív védelemként ellenük. Ha ez mégse működne, akkor a szabad akaratot használva aktívan fel kell lépni ellenük, és szépen megfogalmazva, a „helyükre kell tenni őket”.


Megjegyzés: a vámpír szó hallatán mindenkinek egy vérszívó lény ugrik be hatalmas szemfogakkal, és a legendák (és filmek) arról szólnak, hogy akit megharapnak, abból is vámpír lesz. Ez az energiavámpír-jelenség fizikai világra lefordított metaforája. Aki egy energiavámpír áldozatául esik, annak a kimerült, elszívott energiáit muszáj valahonnan feltöltenie, és ennek egy gyors módja a másoktól való elszívás - így az áldozat maga is energiavámpírrá válhat, bár a legtöbb esetben ez nem tudatosan történik.

Hatásos védekezési mód ez ellen a kezek és a lábak keresztbe tétele. Ez a védekezés, elzárkózás tudatalatti jele a test nyelvére lefordítva. Ez fordítva is működik - ha tudatosan csinálja valaki, azzal hat a tudatalattijára, ami védekező módba kerül.

* A testetlen lények, pl. asztrálvámpírok vagy a magasabb dimenziókban élő negatív lények energiákkal táplálkoznak, amik lehetnek érzelmi energiák is. Ezért van az, hogy kórházak, stadionok és csaták felett gyakran látnak UFO-kat. A felszabaduló energiákat gyűjtik be, de nem mindegy, hogy annak milyen frekvenciája van - csak bizonyos frekvenciák megfelelőek nekik, ami általában szenvedést, csalódottságot és félelmet jelent. De ugyanúgy az ember is lehet energiavámpír - aki élvezi a másik szenvedését, saját maga dominanciáját, másoktól szív el életenergiát.

(Többet itt lehet olvasni az energiavámpírokról: Szociális-vámpírizmus)
Itt meg a negatív polarítású entitásokról:    Beszlgets-rejtettkzzel   és itt: Beszlgets-rejtettkzzel 
** Eredetileg a szeretetet jelképezte, de eltorzítása után a gyengeség és behódolás jelképe lett.

forrás: http://montalk.net/metaphys/68/true-reality-creation-part-i
Dion Fortune - Psychic Self-Defense
Fringe Knowledge for Beginners (pdf)
http://vanmagyarazat.blogspot.hu/






Az öt Kosha



Az öt Kosha – Fókuszban az első kosha




Írta: Swami Nityamuktananda

Amikor új helyre utazol, jó ha van egy térképed vagy útvonalad.

A koshák vagy létezésünk rétegei ilyen térképül szolgálnak, melyek segítenek abban, hogy megértsük belső utazásunkat, és irányt mutassanak benne. A fizikai test külső perifériáján keresztül érezhetjük, megérinthetjük a középpontot, Szelfünket.

Elképzelhetjük úgy, mint koncentrikus köröket, vagy még képletesebben, mint a matrioska babát, egyik a másikba foglaltatik. De ezek csak képek, amik segítenek a képzeletnek és a megértésnek, de nem fedik le a valóságát.

Tudatában vagyunk legalább a fizikai testünknek? …

Ha igen, akkor miért használunk ilyen kifejezéseket: Elvesztem a gondolataimban… Magamon kívül vagyok…

A jóga irodalom és minden egyéb ezoterikus irodalom is egyfelől a három testet emeli ki, úgy, mint: Fizikai, szubtilis és kauzális test.

Másrészről a Jóga tudománya és a görög filozófusok is beszélnek az Öt testről vagy burokról, melyek beborítják egymást; egyik a másikat. Ezek után van csak igazán annak a gondolatnak értelme, hogy legbelül, a burkok mélyén van valami.

Tehát a koshák valamit beborítanak: a központot borítják be, létezésünk lényegét, a Szelfet.

Ha „tudományosak” szeretnénk lenni, azt mondhatnánk: létezésünk legszubtilisebb magját öt különböző energia mező borítja. Mindegyik más-más frekvencián vibrál. Ezt már hallhattuk valahol… hol is?

Igen, az Öt elemnél; – és igen ez így van, öt különböző típusú energiamező borít be minket. Mindegyikük az öt elem valamelyikének jellemzőjével bír, és a csakrákon keresztül hatnak egymásra.

Így kapcsolódnak össze:

Annamaja kosha – Föld Elem – Muladhara Csakra
Pranamaja Kosha – Víz Elem – Swadhisthana Csakra
Manomajakosha – Tűz Elem – Manipura Csakra
Vijnamaja Kosha – Levegő Elem – Anahata Csakra
Anandamaja Kosha – Tér Elem – Vishuddhi Csakra

A Taittiriya Upanishad így beszél erről (2.1):

A végtelen a Brahman. Belőle, ebből a Szelfből létrejön a tér; térből a szél; szélből a tűz; tűzből a víz; vízből a föld; földből a növények; növényekből az étel; és az ételből az ember teste. Az ember teste, ami az étel esszenciájából képződik, a Szelf testi / fizikai burka.

Olyan ez, mintha az anatómiát más aspektusból vizsgálnánk. Normál esetben az anatómia csak a testtel, annak fizikai, szilárd, anyag mivoltával foglalkozik… jelen esetben ezoterikus anatómiáról beszélünk.

Amikor a fizikai testre tekintünk, és a tudatosságunk csak ezen, a fizikain van, akkor az öt közül csak az egyikre vagyunk tudatosak. Manapság a jógagyakorlók, tanítványok így gyakorolnak; vagy akár a tudomány, az orvoslás is ezt teszi. Csak egy aspektussal foglalkoznak.

Ez eléggé meglepő, hiszen, ahogy mondtam, a rétegeknek ez a tudatossága nem csak a jógára vagy Indiára korlátozódik, hanem megvan a saját gyökereinkben is, a Görögök által megformált tudományban.

Poimandres, Egyiptom legnagyobb filozófusa, aki Görögöknél tanított és írt, a Görög filozófusoknak azt tanította, hogy: „Figyelj csak az elmebeli ’Én’-re, és megérted a következőt: amit belül látsz és hallasz az maga az Isteni tudatosság. A legmagasabb tudatosság benned nem más, mint a Legfelsőbb valóság. Nincs különbség legbenső létezésed és Isten közt. Légy tudatában annak, ami valójában vagy.”

Ez Nekem teljesen úgy hangzik, mintha egy Upanishad szöveg lenne!

Leghíresebb könyvében, a Corpus Hermeticumban van egy fejezet, melynek címe: a KULCS. Ebben elmagyarázza a „Tudat öt burkát”.

Ezek a következők:
Soma – a fizikai test- Annamaja kosha
Pneuma – életerő vagy energia test- Pranamaja kosha
Psyché – érzékelő tudatosság és mindennapi elme – Manamaja kosha
Logosz – intellektus és magasabb érvelő képesség – Vijnamaja kosha
Nousz – intuitív tudatosság, misztikus tudat – Anandamaja kosha

Könyve alapján sokszor Hermésznek (Triszmegosztosz) hívják, aki (csak úgy mellesleg) még ezt is tanította: Az erőszakkal megölt állat húsát nem lenne szabad elfogyasztani, mivel a meggyilkolása során, a halál módja miatt a húsban ez az információ – a gyilkosság tudata – tárolódik, és ez gátolja a spirituális fejlődést.

Úgy tűnik hát, hogy az ősi időkben sok hasonlóság volt India, a Görögök és Egyiptom közt… És mi milyen sok mindent elfelejtettünk már ebből az ősi bölcsességből.

Node térjünk csak vissza a koshákoz… az első kosha, Annamaja kosha, nézzük csak meg egy kicsit.

Ha ránézel egy térképre, akkor egy jelzést találsz: Ön itt áll!

Ezt a réteget könnyen megérinthetjük és láthatjuk; ez a fizikai testünk! Anatómiai tanulmányaink alapján pedig még többet is tudunk… a csontjainkról, inakról, izmokról. Hatha jóga gyakorlásával pedig tudatosak is lehetünk minderre. És ez az a szint, ahol a legtöbb ember találkozik a jógával… edzeni jönnek, a fizikai testen és testtel szeretnének dolgozni.

Egyesek az ’étel test’-et hangsúlyozzák, emelik ki, amikor a fizikai testről beszélnek; mintha egy cső lenne az emésztő traktus körül. …az étel felül bemegy… és ami felesleges, az alul kijön.

Mintha a száj lenne a legfontosabb nyílása az ’étel testnek’; azért a beszédről se feledkezzünk meg. Tehát ha az annamaja koshán dolgozunk, akkor a helyes ételt és a helyes beszédet tudatosítjuk.

De van ennél egyszerűbb is:

Mások, mint például Harish Johari, a jógikus megközelítésből (Szankhja Filozófia) tekint a szubtilistól a durva felé, úgy tartja, hogy az annamaja kosha, a legkülső réteg a tudatosság körül, hasonlóan ahhoz a csomagolópapírhoz, amivel bevonunk egy dobozt.

A fizikai réteg magja – a központi idegrendszer – az, ami legelőször kialakul, amikor a tudatosság eléri az anyagi réteg legalacsonyabb fokát. A központi idegrendszer, amit ’középvonalnak’ is nevezhetünk, adja meg minden egyéb kifejlődő dolog ’középvonalát’. A kifejlődő szervezetet az étel táplálja, de az étel az valójában nem más, mint elraktározott napenergia. Ezért azt is mondhatjuk: az egész rendszer egy energia generátor (ha még tudományosabban akarod fogalmazni, akkor elektromos energiáról van szó). Harish Johari ezt mondja: A nagy gyáron, ahogy a fizikai testünket hívhatjuk, belül sok leányvállalat és kis iroda van, de a központi vezetőség a fej, vagyis az agy-elme. Az elme, mint elsődleges eszközét és irodáját, az agyat használja. Aki az elmét irányítja az az iroda menedzsere.

Az agy, az elsődleges eszköz – a légzést használja, és a légzés az idegeket, és az idegek az öt érzékszervet, és az öt érzékszerv (szemek, fülek, orr, nyelv és a bőr) az öt fő szervet használják (lábak, kezek, hangszálak, ánusz és genitáliák). És mindez a fizikai övezethez tartozik, együtt dolgoznak, mint egy fizikai egység, a testen belül, az elme és a menedzser irányítása alatt.

Tehát bármit, amit az elme ki akar fejezni, ezeken keresztül teszi meg; így jön létre a beszéd, érdeklődés, az elme állapota, a kondicionálás… a fizikaiban kifejeződve. Nagyon természetesnek hangzik… de mit is jelent ez?

Azt, hogy a testhelyzeted, a gesztusaid, az arckifejezésed, a feszültségeid, a betegségeid, a szokásaid mind annak a kifejeződései, hogy mi zajlik az elmédben, mit határozott és fejezett ki a ’vezetőség’!

Mit jelent ez?

Azt jelenti, hogy az elmebeli feszültségeidet meg lehet figyelni abból, amit a homlokodon feszülésében, ráncolásában látok!

Ahogyan a tested mozog, amik az egyedi karakterjegyeid, az mind az elme válasza az élettapasztalataidra.

A testhelyzeted visszaadja, azt, ahogy belül érzed magad. A testhelyzeted a páncéloddá is válhat. (Wilhelm Reich) Azáltal, hogy megfigyeljük, hogy hol vagyunk feszültek, mik a szokásaink, hogyan beszélünk, stb. elcsíphetjük azt, hogy mi történik: helyes vagy helytelen a vezetőség! Ezt a többi kosha esetében is látni fogjuk.

A jóga terápiában innen indulunk. Hatha jóga gyakorlásával ezen kellene dolgoznunk. Tradicionálisan a jógában benne van az a törekvés, hogy a test helyzete, a fizikai pozíció és a személyes szokások közvetlenül a személyiséghez és az érzelmekhez kapcsolódnak. Ez az ászana gyakorlás valódi értelme és oka: hogy tudatossá váljunk az egyensúlytalanságainkra, feszültségeinkre, elakadásokra majd ellensúlyozzuk helytelen szokásainkat.

Például: A járásmód az Achilles-ín rövidülését okozta, melynek hatására nem rakjuk le teljesen a lábat, ami tovább gyengíti az ínt és csökkenti a stabilitást, megrövidíti az érintett izmokat, gyengíti és korlátozza a lefelé történő energia-áramlást; megzavarja a földdel és a stabilitással való kapcsolatunkat, és mindazt, ami ehhez hozzátartozik. Ezek a szokások lecsökkentik a gyár elektromágneses energia hozamát, melyet egyébként a jól-létre és a fejlődésre használhatnánk.

Ezért az annamaja kosha ezen szintjén a relaxáció gyakorlása rendkívül fontos; dolgozni a feszültség-mentes testhelyzeteken kiemelt szerepű, annak érdekében, hogy a mentális állapotot élvezni tudjuk. (egészség és boldogság, a fizikai síkon is)

A fizikai szint relaxáltsága és egyensúlya kéz a kézben jár az éber tudatosság gyakorlatával. Olyan terápiákban is használják, mint az autogén-tréning, biofeedback, viselkedés terápia és természetesen a jóga terápia.

Továbbá a fizikai test és annak kifejeződéseinek megfigyelőjévé válni a meditáció gyakorlásához egy igen nagy segítség.

Így, ha a jógát rendesen, helyes megértéssel tanultuk meg, akkor az ászanák kinyithatják a meditáció gyakorlásának kapuját. Először megtanulod megfigyelni a külső testedet, mintegy objektíven szemlélve azt, majd a tudatosság a belső test és az elme irányába kiterjedhet; tulajdonképpen a spirituális úton ez az alapvető fejlődés.

Amikor a fizikai testet ’megtanultad’, akkor a gyakorlás a belső szervekre történő ráhangolódással folytatódik. Kultúránk tragikus módon a fizikai testet csak a legkülső, felületi réteggel azonosítja.

Bele vagyunk feledkezve a felszínbe. Ha a bőr fakó, akkor valamit rákenünk; ha a test kellemetlen szagú, akkor bedezodorozzuk. Az önbecsülés leggyakrabban a külsőnk függvényében alakul; állásinterjúra megyünk, és az, ahogy kinézünk fogja eldönteni, hogy megkapjuk-e az állást. Hogy megváltoztassuk ezt a mindennél fontosabb külsőt, megműttetjük az arcunkat, mellünket, combunkat, stb.; botoxot kapunk, befestjük a hajunkat… stb., stb. De még ennél is rosszabb, hogy depressziósnak, kielégületlennek, boldogtalannak érezzük magunkat, és a megoldás: elmegyünk vásárolni, veszünk egy új ruhát, elmegyünk fodrászhoz…

Nagyon kevesen szentelnek figyelmet a belső világnak, ami telis tele lehet zavarral, egyensúlytalansággal, kibillenéssel, melyek előbb-utóbb betegséget, stresszt okoznak. Úgy tartjuk, hogy a testünk belülről az olyan ’pfujj!’

Nem akarunk tudatosak lenni, meglátni vagy megbecsülni a testünk belsejét, ami nem más, mint ’vér, nyirok és ürülék’. Mindezeket mind negatív értelemben használjuk! Pedig ezek és e dolgok egészségi állapota sokkal fontosabb, mint a rúzs!

Gyakran a belsőnk az, ami szennyezett, mert nem gondoskodunk róla… nem gondoljuk, hogy ki kellene tisztítani! Nem böjtölünk, hogy megtisztítsuk a gyomrot és a beleket… nos, ők maguktól is megteszik ezt, ha megadjuk nekik az esélyt (betegséget produkálnak)… valahogy nem támogatjuk a test öntisztító folyamatait. Létezik egy természetes belső ökológia… de az antibiotikumokkal elpusztítjuk azt… vagy elnyomjuk a tüneteket. Ha valakinek aknéja vagy ekcémája van, akkor ezek külső megnyilvánulásait próbáljuk elnyomni, de nem figyelünk az okra.

Valakinek pajzsmirigy problémája van, tehát mit csinálunk? Kioperáljuk a pajzsmirigyet… de az energiák vagy a feltételek, amik a problémát előidézték… mind egyensúlytalanságban marad, és újabb utakat fog találni, hogy manifesztálódjon valamilyen problémában.

Miért? Mert menekülünk a testünk belsejétől; nem akarjuk tudni…

Úgy tűnik, hogy a társadalmunk régóta meg van róla győződve, hogy a betegség kívülről jön! Egészen 1930-ig az emberek abban a tudatban éltek, hogy a betegségek csak egy egészen kis hányada ilyen jellegű. Ha a testünk egészséges, erős, és egyensúlyban van, akkor meg tud birkózni ezekkel, és még a legapróbb lehetőségét sem adja meg a betegség kialakulásának!

A ’kapszula’ iparral azonban minden lehetőséget elvettek az emberektől és a testüktől, hogy csoda gyógyszereket kutassanak ki és megöljék a megszállókat…

Ez mind azon gondolkodás következtében alakult ki, hogy mi a fizikai test, vagy még rosszabb: a fizikai test felszíne vagyunk. Mintha csak a középkorban lennénk, és azt hinnénk, hogy a bőrünk a vár fala és a megszállókat meg kell ölni!

Napjainkra ez oda fejlődött, hogy még az érzelmek, vagy a boldogtalanság érzeteit a munka, kapcsolatok vagy társadalmi nyomás, stb. hatására kialakuló dolgoknak címkézik…-mind külső hatások. Én semmiért nem vagyok felelős!!! Hova lehet ezt még fokozni!!!?

Megpróbáljuk a problémáinkat azzal kezelni, hogy nyugtatót veszünk be az ellazuláshoz; vagy valamit, ami felpörget, hogy jól érezzük magunkat… ahelyett, hogy a testünkön és elménken dolgoznánk! Elrepülhetünk a Holdra, megépíthetjük a legcsodálatosabb dolgokat – de nem tudjuk a saját testünket kontrollálni… miért? mert nem ismerjük!

Tudni és tudatosnak lenni a belső testi-szervi funkciókra, állapotokra alapvető; a valódi preventív orvoslás: testben és lélekben lenni, azaz megtanulni kontrollálni őket. Ez az annamaja koshával és rajta keresztül működik. Ezek után egyértelműnek látszik, hogy a legtöbb problémának van pszichoszomatikus gyökere.

És azt mondod: Csípő protézisre van szükségem, mert a csontjaim már nem a régiek… Rendben, de ha rendesen / helyesen tanultál volna meg járni, akkor az egyensúly a testben máshogy alakult volna, és a tested máshogy reagált volna… most megvannak ezek a feltételek?

A dolgokra felületesen tekintünk… és már azt sem tudjuk, hogyan mozgunk, stb.… Ha tudnánk, akkor meg tudnánk változtatni az annamaja koshát (test és elme)… valójában: Meg is tudjuk ezt tenni!

Számtalanszor be lett már bizonyítva, olyanok által, mint Neal Miller, Szvámi Ráma, Krishnamacsarja, hogy a belső szervek működése akaratilag kontrollálható.

Például: meleg és hideg a tenyéren… Daganat létrehozása és megszüntetése… Szív megállítása

Meg kell figyelni magunkat… például: állj a tükör elé, figyelj, és engedd, hogy a tükörkép beszéljen hozzád…

Vagy: Feküdj le Shavászanában és figyeld a belső tested feszüléseit, a szerveid állapotát – figyelj… mélyen…

A biofeedback ezt a célt szolgálja. Segítségével ugyanis sokat megtanulhatunk a testünkről.

A folyamat nem működik tökéletesen a feszültség, blokkok, az egészségi állapot miatt… és akkor tehetünk a rendbe hozásáért.

Például: megváltoztathatjuk a gyomor savtermelését, ezzel megelőzve a fekélyt.

Nagyon sok olyan dolog van, amit jógikus mutatványnak tartunk, de valójában nem azok, egyszerűen csak annak bizonyításai, hogyan tudatosítjuk és irányítjuk, kontrolláljuk az annamaja koshát.

Már tudományosan is igazolt, hogy a vesefunkció, a gyomor elváltozásai, a vérerek, a vérnyomás, és sok egyéb dolog reakciója, magában foglalva a migrént is, megváltoztatható egyszerűen az akarat, a szándék segítségével. De mindezekhez először is tudatosnak kell lennünk a belső testünkre és annak funkcióira, és tudatosnak kell lenni arra, hogyan fejeződnek ki a belső állapotok. Ahogy más kontextusban mondtam már: Nincsenek csodák! A nagy jógik tettei mindenki számára megvalósíthatóak, csak gyakorolni kell hozzá.

Az annamaja kosháról tanulnunk kell, és ez nem csak a külsőlegesen manifesztálódottat, hanem a belső szinteket is jelenti – és itt a probléma:

Ki kell tágítanunk tudatosságunkat, hogy ne csak egy szervet vagy valaminek a rosszul működését, hanem összefüggését meglássuk. Ha egy jelenséget elkülönítünk… akkor az hátrányosan hat más működésekre.

Szabadnak kell lennünk, hajlandónak arra, hogy minden értelemben növekedjünk… így nem csak az annamaja kosha szintjét, hanem az öt kosha integritását láthatjuk meg… létezésünk minden részén dolgoznunk kell – máskülönben egyszerűen csak ugyanazokat a hibákat fogjuk elkövetni… ha a külsőn dolgozunk… az ’ÉN’ legfelső szintjén.

Nem szabad elfelejteni, hogy az annamaja kosha a legegyszerűbben elérhető az öt burok közül, melyek a Szelfet, valódi Önmagadat beborítják.



 Fókuszban a második kosha


APranamaja kosha a második burok, vagy a ’csomagolópapír’ alatti első réteg, mely beborítja létünk esszenciáját, a Szelfet.

A Pránának, ahogy azt tudjuk, két jelentése van: Levegő és…Prána. Mit jelent ez utóbbi? Pra- (egység), na (energia); a prána a végtelen térből jövő energia első egysége, egy kozmikus energia, ami öt formában jelenik meg (udána, prána, szamána, apána és vjána) – tehát prána, mint LEVEGŐ csak egy ezek közül. Az emberi testet ugyanaz a Prána tartja fenn, mint az univerzum többi részét.

A Prána nem csak a levegő (oxigén és egyéb gázok) áramlását jelenti a szervezetben, hanem az életerőét is.

Az ételben, a vízben van prána (bár a vízben talán nincs is… hiszen manapság már mindenféle kemikáliákkal ’tisztítják’… vagy annyira szennyezett, hogy nem is marad benne prána).

A pranajama kosha sok tradícióban a második csakrához kötődik, ami a víz energia anyagcseréjéhez kapcsolható. Víz energia. Hogy jön az ide? A megértésnek több rétege is rejlik ebben:
Az oxigén (levegő) anyagcseréje a testben lehetetlen a víz jelenléte nélkül; ezért nedvesek például az orrjárataink is.
A levegő és víz sokban hasonlítanak. A levegő a mozgást, a víz az áramlást (egy irányba történő mozgás!) jelképezi. Mindkettő színtelen, tiszta, áttetsző.
Mindkettő hordozza az élő szervezet fenntartásához szükséges életerőt, a pránát.

A pránikus energia megtalálható negatív ionokban, oxigénben (a víz fő összetevőjében), ózonban, a nap sugaraiban, stb. Valahogy a levegő és a prána (és nagyobb perspektívából a víz) az ember számára mindig együtt létezik. Egyik nélkül sincs élet. A levegő és víz, mint az életenergia közvetítőinek megértésébe való újabb bepillantás annak felidézéséből ered, hogy az Elemek valójában energiamezők. Máshol már beszéltünk az összetettségről, amely abból a tényből ered, hogy mindegyik elem tartalmazza az összes többi elemet, egyre finomabb és finomabb síkokon.

Például: egy isteni látomásban…mondjuk egy Jézus látomásban – létezik a jelenésnek a formája, ezért jelen van a föld elem – annak ellenére, hogy maga a forma éterikus/finom, a téma pedig isteni odaadáshoz tartozó (tűz).

Ugyanígy a víz durva formája a nedvességben kézzelfogható. Hasonlóképpen a tüzet az égő, átalakító lángnak ismerjük; egyik finomabb dimenziója a „Tűz Tere” – a fény – amely ugyanúgy átalakító jellegű, immár azonban a finomságnak egy másik szintjén. A levegő a maga durva formájában az, amit be- és kilélegzünk, egy finomabb síkon azonban létezik a „levegő Tüze”, amit intellektusnak, buddhinak, a megkülönböztetés képességének, stb. hívunk. Ez (a levegő) nem a durva, hanem a mentális síkon mozog. A Tér durva formája az akasa (a közöttünk lévő tér), a finomabb szinte, azonban a „Tér Tere a tudat – a csidakasa. És így játszódik mindez tovább, a végtelenségig. (Energia)mezőkként az elemek mind rendelkeznek finomabb verziókkal…

Mivel mezők, ezért minden elem rendelkezik finomabb verziókkal, számos dimenzióval és még finomabb verziókkal, megfelelőkkel. Ha mindezt a kosháinkra vetítjük. a második kosha, a pranamaja kosha az az energiamező, amely a testet életerővel látja el (mindegy, milyen formában), bármely elemet is használjon ehhez a durva szinten; majd maga mögött hagyja a formát, amint a tiszta prána belép lényed mindegy egyes pórusába és sejtjébe. Ezt az aktust (a belépést) annak az igen összetett csatornarendszernek a segítségével tudja megtenni, amit nádikként vagy meridiánokként ismerünk. Amikor arról beszélünk, hogy megérezzük ezeket, vagy ezekkel dolgozunk (mint amilyen az akupunktúra/shiatsu/pránagyógyítás/stb.), valójában arról beszélünk, hogy megérezzük a pranamaja koshában lévő különböző folyamokat/csatornákat és ezekkel dolgozunk. Bár ezek a csatornák finomnak tűnnek számunkra, valójában még elég durvák, elég durvák ahhoz, hogy az érzékeinkkel észlelhessük őket.

A prána elsődleges és legfontosabb szállítója a Levegő. Ételről, vízről, napfényről akár le is mondhatunk, de levegőre akkor is szükség van a létezéshez… egyesek képesek csak ezen élni. A brethariánusok (’prána evők’) megtanulták, hogyan nyerjék ki a testük számára szükséges prána energiát a belélegzett levegőből. (Ha erről még szívesen olvasnál, akkor a következő angol irodalmakat ajánlom: Shivananda buried Yoga; Manmoyananda)

Testedbe a levegő juttatja be a pránát; majd a pránikus energia mozgást, lüktetést, rezgést hoz létre – amit mi csak életnek hívunk. Ahogy lélegzel, az oxigén táplálja és mozgásban tartja a fizikai testen belül létező pránikus burkot. Olyan, mint a kéz, és az azt beborító kesztyű. Nem az első lélegzet lehel életet a gyermekbe, hiszen Ő már a méhben is él! Nem a levegő ad életet, hanem a levegővel együtt áramló prána; ahogyan az érzékelésünk egyre finomabbá válik, képesek leszünk elválasztani, elkülöníteni őket (gyakorlással és meditációval).

A Taittiriya Upanishad második verse így szól:

Egészen különbözően a fizikai buroktól – és az annak belsejében elhelyeződően – az energia burok légzésből áll. Ez a fizikai testbe zárt, és ugyanolyan formájú. Az egyiket megtölti a másik. Az első emberi kinézetű, és mivel az emberi kinézetű, a második követi ezt, és ő is emberi kinézetet ölt magára – ezen az életerő burkon keresztül hajtják végre az érzékek a rájuk szabott feladatokat. Emberek és állatok egyaránt ebből merítik életüket. Hiszen a légzés minden lény élete, éppen ezért „minden életének” nevezik.

Kezdjük el hát a Légzést tanulmányozni (, hogy megtanítsuk saját magunknak, hogy a tiszta prána az rajtam túl van). Szufik, mindenféle filozófusok, jógik és pszichológusok úgy tartják, hogy a légzés a legmélyebb és a legfontosabb téma, amit tanulmányoznia kell annak, aki az egészséget vagy a jóllétet, netán a spirituális növekedést vizsgálja – lényegtelen, hogy milyen nézőpontból.

Carl Jungról van egy nagyon édes történet. Jung egy bennszülött csoportot tanulmányozott, akik úgy kezdték napjukat, hogy a tenyerükbe lélegeztek majd a lélegzetet a felkelő napnak ajánlották. (A maja sámánoknál még manapság is megtaláljuk ezt a szokást!) Tehát megfigyelte őket, de nem értette mi zajlik, a törzs persze kinevette őt, hogy hogyan is nem érti cselekedetük helyességét és igazát: „A napból jövünk, lélegzetünk a nap ajándéka, felajánljuk hát neki, ezzel adva hálát, hálát adva az élet-erőért.”

A légzés és az élet-erő kapcsolata a Judeo-Keresztény hagyományban is elég egyértelmű. Isten lélegzetét – Baruch – az első ember belélegezte (Ádám). A kora egyiptomiak és Chaldenaiak, a Kínaiak és Japánok mind dolgoztak (és még mindig dolgoznak) a párna és légzés koncepcióval. Egyáltalán nem meglepő azt hallani, hogy Indiában, egyes kolostorokban csakis a légzés tanulmányozásával foglalkoztak; és azok közül a jógik által alapvetőnek tartott légzésformákat, szinte csodáknak tartották.

Az, hogy a prána a légzésen közlekedik… ahogy ezt egyesek leírják… elválaszthatatlanná teszi őket egymástól. A légzés a Prána közlekedési eszköze (, ahogy ezt Szvámi Ráma mondja) A titok annak megértésében rejlik, hogy mi a kapcsolat az anyag és energia közt.

Az energia mozgat minket. ismerjük Einstein képletét: E= mc2. Az anyag energiává alakítható, és az energia anyaggá. Ez a kapcsolat a Légzés / Levegő és a Prána közt is. Kicsit tisztábbá válik a kép, ha úgy tekintünk a pránára, mint egy energiaformára. Az energia az átalakulás, az ’elégés’ folyamatának terméke. Valaminek el kell égnie, hogy energiát adjon, ezt az energiát pránának hívjuk. Ez az átalakulás zajlik le a légzés folyamatában. Az oxigén kivonódik és elég, hogy életenergiát adjon. (Ez történik az ózon, napfény és más dolgok esetében is.)

A légzés folyamata a test többi funkciójához képest eltérő, mivel akaratlagos és automatikus is egyszerre. Akkor is lélegzünk, tudattalanul, amikor alszunk… de képesek vagyunk tudatosan is lélegezni, irányítva, befolyásolva a légzésünket. Amikor tudatos a légzés, akkor ki irányítja a folyamatot? A válasz egyértelmű – az elme. Ez azt jelenti, hogy a légzés szabályozható az elme segítségével.

Ami utal arra, hogy a légzés, lélegzet jelenti a kapcsolatot a fizikai test és az elme közt. Ez leképeződik a koshák elhelyezkedésében is: a pranajama kosha az annamaja és a manomaja kosha közt helyezkedik el! Elismerjük, hogy a légzés kulcsszerepű a test és elme interakciójában; a fizikai szinten oxigént, azaz tápanyagot szállít, valamint melléktermékként energiát szabadít fel. Azt mondjuk: A prána a légzéssel közlekedik; ebben a folyamatban egy finomabb szinten kiválasztódik és felszabadul a prána. Amikortól ez nem történik már meg, az ember meghal, az életenergia eltávozott és azt mondjuk, hogy a személy kilehelte lelkét.

Minden lélegzetvétellel az energia átáramlik az egész testen megformálva és megteremtve, táplálva és megváltoztatva a testet. A légzés aránya és ritmusa, mélysége és iránya határozza meg azt, hogy hogyan ad energiát és erőt a légzés. Természetesen a helytelen légzés miatt fellépő energia hiánya következményekkel jár.

Továbbá ha kis adagokban kapjuk az energiát, annak más hatása van, mintha az folyamatosan, egyenletesen áramlik. Csakúgy, mint az elektromos áram esetében: ha akadozik és kimaradozgat, akkor a számítógép meghibásodik (, mint ahogy ezt Indiában tapasztaltam). Ha az energia mintázata, az energia ellátmány változik, akkor annak fizikai manifesztációja, azaz a test is változik. Ha a test egyes részei éheznek… elsorvadnak…! A belső szervek, mint például a szív, a máj, a vese egészségi állapota nagyban befolyásolható a légzéssel. A légzés mélysége és aránya módosítja állapotukat.

Ahogy az elme befolyásolni tudja a légzést, úgy az elme a változás létrehozásának eszközéül tudja felhasználni a légzést – és fordítva! Ha a légzés az összekötő kapocs az elme és test közt, akkor ez azt is jelenti, hogy a légzés arányának és mélységének hatása van az elmére, és ezzel együtt az érzelmeinkre is. A légzés befolyásolja az elme-lenyomatokat.

A fizikai létezés az energia mintázat körül kristályosodik ki, amit maga az élet-energia hoz létre, melyet viszont az elme, az egyéni elme, az emberi elme, a kozmikus elme irányít… Vagy hívhatod bárhogy ezt a formát, ami a tudatosság fizikai formája.

Ismered ugye a Kirlian-fényképeket? Ebben az élet energia mintázatait, az elme mintázatok energiáit fotózzák le; vagy: az elme energia mintázatait. Ha például egy töredezett szélű falevélről van szó, attól még a képen egészként szerepelhet… mert a ’mentális’ energia mintázata még jelen van. Az univerzális energia mintázatot univerzális intelligenciának, kozmikus intelligenciának, stb. is nevezzük.

Megfigyelhetjük ennek működését a lét kezdetekor az embrió esetében, ahogy a sejt osztódik… de honnan, honnan tudja, hogy hogyan kell osztódni? A jóga tudomány válasza: az eseményt körbevevő energia mező / tér egy maghatározott mintázattal bír, mely mintázat formává kristályosodik. Mindig a finomtól a durva felé; ami ismét visszavisz a Szankjához (Jóga filozófia), mely azt mondja: a létezés minden szintje az azt megelőző finomabb rétegből ered.

Ismét felismerjük tehát: pranajáma kosha a manomaja koshából származik, a mentális burok, ami az információt tárolja, mellyel a pranamaja kosha energiája fizikailag manifesztálódik. Így a légzés segítségével megteremthetjük és alakíthatjuk életünket, testünket, elménket vagy érzelmeinket. Ennek tudománya – a légzés akaratlagos használata a svarodaya vagy svara jóga.

Ha teljességgel felelősek akarunk lenni testünkért, elménkért, érzelmeinkért és életünkért, akkor meg kell tanulnunk tudatosnak lenni a légzésre, és dolgoznunk azon, hogy korrigáljuk annak mintázatát; ez ismét csak a tudatossághoz vezet minket: tudatossá kell válnunk arra, hogy mi az, amit természetesnek veszünk, mert ez az, ami kialakítja a rossz szokásmintázatok sorozatát. Ebből a tudatosságból (ezen a tudatossági szinten) pedig el tudjuk kezdeni a káros, korlátozó mintázatoktól való megszabadulást.

A nem tudatosított és egyenetlen légzés fizikai károsodásokat okozhat — vagy a tudatosságunk részeként egy hatékony eszköz lehet arra, hogyan tudjuk szabályozásával és megnyugtatásával az egészséges, jól lévő testet és elmét létrehozni.

A Svara jóga ezt mondja: Nem vagyunk az érzelmi állapotaink miatt szenvedésre ítéltetve; ha meg szeretnéd változtatni a kellemetlen állapotot, csak lélegezz az eldugult orrjáraton. A test kémiája megváltozik és az érzelmi és fiziológiai állapot szépen lassan megváltozik, a kellemetlenség eltűnik… „A svara jóga meg tudja tanítani az embereknek, hogy hogyan éljenek békésen, a saját testük és elméjük mestereként” (Dr. Shanahoff-Khalsa); egy egyszerű példával élve:

Megebédelünk, és azt vesszük észre, hogy az étel beleül, belenehezedik a gyomorba. A jóga szövegek azt mondják, hogy csak úgy szabadna ennünk, ha a jobb orrjárat az aktív. Legközelebb figyelj erre, és csak akkor egyél, amikor a jobb orrjárat az aktív. Hogyan is kell valamit, amit tudunk, a gyakorlatba építeni?

A hangulataid, fizikai betegségeid, lehangoltságaid, stb., is hasonló mintázatot követnek. Megtanulhatunk máshogy élni azáltal, hogy megértjük és befolyásoljuk, irányítjuk a légzést.

A svara jóga a légzés jógája; a pránajáma, amely valójában a légzés irányítását jelenti, az egyik aspektusa ennek a tudománynak, tulajdonképpen a prána irányítása ez (, melyet leggyakrabban a légzés irányításán keresztül érünk el). Hogyan? A testben minden az idegrendszer irányítása alatt áll. Az idegrendszerhez érkezik minden külső vagy belső inger. Alapvetően kétféle működésmódja létezik, melyet központi és autonómiás idegrendszernek hívunk. Az autonómiás idegrendszer azokért a funkciókért felelős, melyekről azt tartjuk, hogy automatikusak.

A pránajáma ez utóbbira van hatással, azáltal, hogy az idegrendszerre gyakorol közvetlen hatást, illetve irányítja azt (éppúgy, ahogy például oxigénnel tápláljuk az égési folyamatokat). Az irányítás a megértésen, gyakorláson és akaraterőn keresztül történik meg. A prána, ahogy azt korábban említettük, csatornákon (meridiánok vagy nádik) keresztül terjed szét. A jóga szövegek 72.000 nádit említenek, melyből 14 a fő nádi, 6 a legfontosabb és 3 alapvető. Pingala a jobb orrnyíláson keresztül (Nap), Ida (Hold) energia a bal orrjáraton keresztül áramlik. A két orrjárat működése másféle módon befolyásolja az agy kémiáját, amikor egymástól elkülönülten működnek. Az Ida az agyalapi mirigyre és a hipotalamuszra hat; Pingala a thalamuszra és a hipotalamuszra hat (, de nincs hatással az agyalapi mirigyre)

Az orrjáratok a neuromotoros rendszerben kapcsolódnak össze, mely rendszer kapcsolatban áll az autonómiás idegrendszerrel. A neuromotoros válaszok hatással vannak az agyféltekék működésére, így a kémiai anyagok termelődésére is. Ez azt jelenti, hogy:
Az, hogy egy bizonyos ideig melyik orrjáraton keresztül lélegzünk, befolyásolja, hogy milyen energia aktiválódik, és milyen kémiai anyagok termelődnek! Ennek jelentősége és hatása rendkívül fontos, melyre nagyrészt tudattalanok vagyunk.
Amikor a prána szabadon és egyenletesen áramlik mindkét orrjáraton egyszerre, akkor az energia középre koncentrálódik, azaz a középső szusumna csatornában áramlik. Ezt az áramlást gyakran tiszta lángként vizualizálják a finom energia, finom fényt szimbolizálva.

A légzés ezen fizikai oldalának megvan a mentális és spirituális szintje is (a mentális energiánk sztrádája két sávos! A finomtól a durva felé, a durvától a finom felé… és ennek a sokdimenziós komplex rendszernek a végtelenségébe ágyazva jelenik meg mindez).

A Jobb- Bal polaritást a női-férfi, jobb-bal agyfélteke,…stb. felosztásokban is megtaláljuk. A figyelem a szusumna légzésen van – mivel az egyenletes légzés harmóniát teremt. A jobb-bal polaritás jellege és kapcsolata kultúránként változó, de ez a polaritás létezik, soha nem volt ez kérdéses.

A légzésről és az orrjáratokhoz kapcsolódó légzés jellegéről még számos irodalmat olvasnivalót találsz. A Kaivalyadhamban egy fontos kutatást folytattak le erre vonatkozólag, melyben kimutatták, hogy körülbelül 2.5 óránként, folyamatosan változik az orrjáratok dominanciája. (ti: 2.5 óráig az egyik, majd 2.5 óráig a másik orrjárat aktív… és ez a váltakozás folyamatosan jelen van a nap során – a fordító megjegyzése). Magadnak is leellenőrizheted ezt, csak fogj egy tükröt, helyezd az orrod alá, és figyeld a kiáramló levegő hagyta nyomot. Gyakorlás nélkül szinte lehetetlen, hogy beálljon a szusumna légzés, azaz az állapot, hogy a két orrjáraton egyszerre, egyenletesen lélegzünk.

Mindhárom csatorna a gerinc tövéből ered; és el is kezdhetünk dolgozni ezeken a csatornákon az olyan egyszerű technikákkal, mint például a nadi sodhana; a szusumna légzés; stb.

Ha behatóan dolgozunk és tanulmányozzuk ezeket, akkor végül a szubtilis energiák tárhelyéhez, a gerinc tövéhez jutunk el, melyet kundaliniként is ismerünk. A légzésirányítás, a pranamaja koshán történő munka, legfontosabb része, hogy létrehozzuk a rekeszizom légzést. Ezzel a mély, szabad légzéssel, az erre való képességgel születünk, de az élet és az életesemények ’újrarajzolják’ a légzésünk mintázatát, létrehozva a felületes, korlátozott légzést. A tüdő alsóbb lebenyei, melyek vérerekben gazdagok, nem tudnak megfelelően átlélegződni, nem lesz megfelelő a gázcsere, melynek következtében a tüdő vérellátása sem lesz kielégítő. A tüdő nem megfelelő vérellátása pedig energiahiányhoz vezet, mely hatással van a belső szervekre; ahogy az égés folyamatának eredményeként a levegő energiává alakul mindenféle mérgeket hagy maga után, melyek károsan hatnak a szervezetre. Mindez persze a szervekre és érzelmekre pusztítóan hat, ami végül betegségekhez vezet. (ld. fenn)

A rekeszizom légzés serkenti a vénás erekben áramló vér keringését, csökkenti a szívre nehezedő nyomást, serkenti a keringést és táplálja a szerveket. Hatása nemcsak a fizikai szervekre van. A légzés harag megjelenésekor egyenetlenné válik, félelemben pillanatokra megáll, zihálóvá válik megdöbbenéskor, visszafojtódik bánatkor, sóhaj jelentkezik megkönnyebbüléskor, stb. Bármikor, amikor az elme múló érzelmek vagy gondolatok hatása alá kerül, amikor már nem lenyugodott akkor ez a légzésre is hatással van, és az egész létezésünket (test és elme) is befolyásolja.

A felületes légzés a ’fight or flight’ szindróma (a szervezet stressz vagy vészreakciója) hatására indul be; akinek felületes a légzése, annak a teste egy folyamatos feszültségi és szorongási helyzetben van. A felületes légzés természetesen az elme állapotával is közvetlen kapcsolatban van…. kiegyensúlyozatlan elme, ideges elme, aggódó elme, veszélyt észlelő elme, stb. stb.

Megtanulni tudatosan és akaratlagosan szabályozni a légzést, az érzelmek és az elme uralásához vezető első lépés. A mély, rekeszizom légzés megtanulása a Svara Jóga és a pránajáma elsősegély doboza!

Ha csak ezt gyakoroljuk, akkor már csökkentjük a stresszt és mélyrelaxáció érzetét hozzuk létre. Továbbá, a durva hanglejtés, a mély barázdák az arcon eltűnnek… rendszeres gyakorlással, idővel a fizikai, szomatikus betegségek oldódnak és… még azt is ki merem jelenteni, hogy fiatalabbnak fogsz kinézni! Miért? Mert a tudatos mély légzés gyakorlásával a természet nagyobb energia rétegével is összekapcsolódunk, és nem leszünk többé különállóak, magányosak, nem kell egyedül szembenéznünk egy barátságtalan világgal; felismerjük, hogy Egy légzés van… még akkor is, ha ez több lélegzetben mutatkozik is meg.

Térjünk vissza a koshákra. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a második legkülső rétegünk, az annamaja koshával együtt felelős azért, amilyen formában, alakban élünk; mindkettő az élet viszonylagosan manifesztálódott formája, így könnyedén kapcsolatba léphetünk az érzékeléseinkkel és az elménkkel, illetve könnyedén kontrollálhatjuk őket. Ezek viszonylag durvák, durva rétegek.

Amikor belépünk a mentális burok realitásába, akkor már más a történet. Tudatosak vagyunk arra, hogy hatással leszünk és megváltoztatjuk a durvább testeket, az elmén keresztül, az elmével – de amikor az elme szintjére emelkedünk, akkor még nehezebb helyzetben kerülünk.

Ha ez mind az elmének köszönhető, akkor… mivel hogy dolgozhatunk? Tanulmányoznunk kell az elmét, ami a bemenetet befolyásolja; a tudatos elmét éppúgy, mint a finomabb rétegeit, részeit is.

Fókuszban a harmadik kosha

Mindaz, amikről eddig szó volt, a manomaja kosha, az elme-mező irányítása alatt állnak.

A harmadik burok bizonyos tekintetben az idegrendszeren keresztül működik és a tudatosság vagy gondolatok hullámaiban fejezi ki magát. Lassacskán szubtilisebb energia terekbe lépünk be, ahol már nem vagyunk képesek látni vagy megérinteni mindazt, ami történik ebben a mezőben, de tudjuk, hogy van egy fizikai, valós létezése bennünk; tudjuk, hogy amikor az elménk működik, képesek vagyunk gondolkodni. De azért ennyire nem egyszerű a dolog…

Az agy limbikus rendszerében található a thalamusz, melynek feladata, hogy magas rezgésű energiát bocsájtson ki, ami a bőr-érzékeléssel is kapcsolatban van. Az onnan érkező információkat pedig a nagyagyhoz továbbítja. Valahogy úgy képzelhetjük ezt el, mint a ping-pong labdát, ami az ütőhöz koppan, és onnan visszapattan. A thalamusz rezgése szortírozza a bejövő szenzoros érzékeléseket, hogy azok értelmeződni tudjanak – vagy egyszerűen eltűnjenek!

Állandó rezgésen keresztül teszi mindezt. Ahogy én értelmezem: a rezgés visszairányítódik azokhoz a területekhez, melyek az információ értelmezésért felelősek, azáltal, hogy összehasonlítják a látottat, hallottat, stb. azzal, ami már bevésődött, amit már korábban tapasztaltunk. A folyamat első része ébrenlétkor, alváskor vagy álom ideje alatt is megtörténik. A thalamusz rezgései hozzák létre, melyet agyhullámként mérhetünk, értelmezésük pedig a Neo-cortextól függ. Amikor a thalamusz és a cortex közti kapcsolat, vagyis az értelmezés folyamata, blokkolt, azt hívjuk alvásnak. A folyamatosan küldött hullámokat a Retikuláris Rendszer fogadja (a gerinc csúcsán elhelyezkedő része az agynak, melynek feladata, hogy a cortexet ingerelje, és aktiválja), valamint a Hippokampusz (a személyes emlékek kódolásának székhelye) fogadja. Ez a három (ti. thalamusz, Retikuláris rendszer, Hippokampusz) a szubtilisebb éberségnek, vagy, ahogy egyszerűen hívjuk, a tudatosságnak a fizikai székhelye. Az éber állapot, vagy a tudatosság, ennek a háromnak az aktív együttműködése. Ez az együttműködés az agy ezernyi szinapszisán keresztül – melyet idegrendszernek hívunk – történik meg.

Akkor hogyan is működik?

Itt van a ’képregényesített’ példám: Van a pulzáló thalamusz; képzeld el úgy, mint egy távírópóznát, mely a hullámokat küldi ki… teljesen általános hullámokat. Jön a bejövő inger, az emlékek és minden külső dolog, ami ’beleütközik’ ezekbe a hullámokba, pulzálásba. Visszairányítódnak az agy különböző területeihez, ahol feldolgozásra kerülnek. Az adat felhasználódik valamilyen célra. Tehát normálisan az éber állapotban, ezek a kapcsolatok és az ő ’helyváltoztatásuk és értelmezésük’ folyamatosan történik, zajlik. A folyamat állandóan zajlik minden irányban, ahogyan az érzékek és bemenetek hullámai folyamatosan elérik őket. Amikor túl sok információ jön be, akkor ’kidobja’, eltereli azokat. Ez az, amit koncentrációhiányként érzékelünk, tapasztalunk. Ilyenkor a légzés egyenetlenné válik. Az energia nem tudja, hol is van rá szükség, ezért ide-oda szaladgál… mindenhova… vagyis tulajdonképpen szétszóródik.

Ez természetesen leegyszerűsített vázlata a folyamatnak, de remélem, hogy a benne lévő üzenet egyértelmű.

Ezzel ellentétben, az akadálymentes, egy irányú áramláshoz a béke és egyensúly érzete társul. Ahogy a légzés mélyül és kitágul, az áramlás egyre szélesebbé és nyitottabbá válik. Irányíthatjuk az elmét, melynek hatására lecsillapodik és megnyugszik a légzés; vagy lenyugtatjuk a légzést és megnyugszik az elme is. Bármelyik irányból is próbáld, azzal biztos egyet fogsz érteni, hogy sokkal könnyebb a légzést irányítani, mintsem az elmét. Elkezdjük a légzést figyelni, mint egy energiaáramlást, ahogy ezt a meditációs gyakorlatodból már ismered. A légzés megfigyelésén és beállításán keresztül az elme megnyugszik. Végtére is az a célunk, hogy ezen az elme-mezőn dolgozzunk. A mezőn, ami meghatározza az alatta levő kettő (burok, réteg – a fordító) aktivitását; így, ha az elmén dolgozunk, akkor meg fogjuk változtatni a légzést és a fizikai test állapotát!

A modern pszichológiában az elme mezőt leginkább a külső viselkedés megfigyelésével vizsgálták. Ebből alakult ki a viselkedés-lélektan. Pszichológusok és jógik egyetértenek abban, hogy az inger az érzékszerveken keresztül jön, feldolgozódik, és a memóriában tárolódik, és onnan cselekvéseket indít a cselekvőszervek (kezek, lábak, száj, szaporító és kiválasztó szervek) segítségével. Tehát az eredmény: viselkedés. A viselkedés a belső folyamat eredménye. A pszichológusok megfigyelik a viselkedést, ami elvezet a belső folyamatokhoz; a jógik azt a belső folyamatot tanulmányozzák, mely elvezet a viselkedés megértéséhez és annak kiindulásához.

Számos ősi tanításban, és különösképpen a jógában az elme-mezőt saját magán keresztül, saját maga segítségével tanulmányozzuk, ahogyan az van – erről szól a meditáció folyamata is. A jógi számára az elme a híd a tudatosság következő rétegéhez… csakúgy, mint a légzés, ami a fizikai és elme test közti réteget képviseli. Mert a jógi nem elégszik meg azzal, hogy ’az én elmém vagy az én egóm azt mondta, hogy tegyem ezt vagy azt – nem tudok mit tenni, ez vagyok’… ahogyan sokszor ezt mondogatják magunknak az emberek… A jógi ezen túllép és megkérdezi: ki, vagy mi az elme? ki vagy mi irányítja? A jógi számára az elme nem az alapvető forrás. Sajnos a nyugati típusú gondolkodásban a forrással nem sokat foglalkozunk, sokszor csak a külsőre, a felszínre koncentrálunk! A jógi valahogy mindig mélyebben keres és ebben az esetben a kondicionált ego szerkezetén túl hatol. Az elme mezőnek a több ezer éves megfigyelése alakította ki a jógik mélyreható tudását. A legtöbbet hivatkozottat biztos Te is ismered: Az elmének négy aspektusa van:

Manasz – Az elmének az érzékelési bemeneteket felvevő és feldolgozó része. A gondolkodás felépítéséhez a logikát használja (legyen az bármilyen szintű), mindazokból az adatokból, melyek a személyen belül egy adott időpontban összegyűlnek.

Ahamkara – Az ’Én’ tudat létrehozója, mely az egyéni választásokból és értelmezésekből születik. Nagyon hasonlít ahhoz, amit a nyugat egónak hív, de annál azért sokkal rugalmasabb.

Buddhi – ez adja az alap intelligenciát és a megkülönböztetés erejét; tartalmaz egy ’magasabb Buddhit’, ami a legmagasabb intelligenciához vezet.

Végül mindezeket együtt és némi többletet hozzáadva Chittának hívjuk – tulajdonképpen ez a memória, az adattároló, ami mindent eltárol a Chit (tudatosság) alapján.

Manapság az agykutatók, mint például Minsky és Torey azt feltételezik, hogy az emberi elmének két ’megkötő’ rendszere van. Az egyik a világgal áll kapcsolatban, azáltal, hogy az érzékeken keresztül befogadja az ingereket; a másik szint, ami megfigyeli ezt az ’első elmét’. Nos, egyre közelebb kerülnek a kutatók a jógikhoz! Szvámi Véda szokott viccelődni a látható ’széthasított elméről’, ahol az egyik megfigyeli a másikat.

Számos tudós egyetért abban, hogy bizonyos fokig a Manasz és egy kisebb mértékben az Ahamkara az összes emlősben fellelhető; négy közös szükségletük van, melyekre az adott ösztönökön keresztül reagálnak. Étel, biztonság, alvás, fajfenntartás; ezek közül az egyes fajok reakciói, viselkedésmódjai eltérőek. A viselkedés minták a szokásokból és tanult válaszokból, illetve a fél-automatizmusokból alakulnak ki. Mi, az emberi állat, is a tanult sémák alapján reagálunk, sokkal inkább, minthogy sem cselekednénk… a pillanatnyi tapasztalat szerint; de ez megváltozatható. Megvan az a képességünk, hogy tegyünk, hogy cselekedjünk! Amikor így teszünk, akkor válunk igazán emberivé, ekkor válunk tudatossá a feldolgozási folyamatokra.

Visszatérve az előbbi példához, ez valahogy így néz ki a gyakorlatban: Meglátok egy jégkrémet, és csak, mert korábban már kóstoltam, ismét akarom, vágyódom utána, tehát elmegyek a boltba és veszek egyet (persze, most leegyszerűsítettem az egészet). Ha egyszer tudatosítottuk és megfigyeltük a reakciónkat, akkor eldönthetjük, hogy a vonzás törvényét szeretnénk-e választani vagy sem.

Egyszerű inger-válasz viselkedés, ahogy Pavlov kutyája is csinálta! De a manomaja kosha fejlesztésével az elme-mező magasabb szintre emel minket, egy sokkal függetlenebb szintre, ahol sokkal kevesebb az ösztönös hajtóerő. Ha tudatossá válunk, és megtanuljuk irányítani ezeket az alacsonyabb rendű reakciókat, akkor a Buddhi tanítónkká fejlődik, megtanítja nekünk, hogy van választásunk. Mindig van választásunk, bármilyen helyzetben, csak gyakorolnunk kell. Ez a valódi felszabadulás! A képesség, hogy az akaraterővel az eszköz magasabb intelligenciává válik, a bölcsességgé, ami még a kondicionált elme-mezőn túlra is eljuttat minket.

Választás, szabadság és kontroll magában foglalja a tudatosság új szintjét; ami az elme-mezőből jön. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy: Van egy inger, ami az énhez kötődik és fel is ismerődik általa, de most megvan a képességem, hogy döntést hozzak róla. A megkülönböztetést, majd az azt követő ítélkezést követem, ami elvezet a döntéshez. Ez a Buddhi ereje, ami az elme első rétegén túlra mutat (Manasz + Ashmita / Ahamkara), éppúgy, ahogy a manomaja kosha elér az első két koshán túlra (annamaj, paranamaja kosha).

Használatával megszabadulhatunk az alap szükségleteink erőszakosságától. A Buddhi képviseli az emberi lénynek azt a képességét, mely az állati létforma fölé tudja emelni. Vagy így is fogalmazhatunk: A Buddhi a következő szint manifesztációja (a durvától a finom felé), ami lehetővé teszi, hogy a következő koshákkal foglalkozzunk. A Buddhi egy különleges típusú intelligenciát vagy bölcsességet képvisel, a jóga ezt mondja: lényegében a kozmikus bölcsességből vagy intelligenciából ered, de saját Atmanunkban, Szelfünkben, a Jivában vagy egyéni Purushában specializálódik vagy korlátozódik. A modern tudomány így gondolkodik: egy komplex biológiai folyamatból ered, amit nem igazán tudunk még megmagyarázni! Eldönthetjük, hogy melyik megértést akarjuk elfogadni…

Patanjali, a Jóga Szutrák szerzője említi a ’tiszta elmét’ (Chit / Tudatosság), mely hullámzik, és melyen az elme működés hullámai játszanak, ezzel megteremtve a Chittát (az emlékek, asszociációk és múltbéli emléknyomok szilárd készletét). Ebből a memória-bankból keletkezik a zavarodottság; ez az, ami folyamatosan eltereli és megzavarja még a thalamusz működését is. Nagyjából tudatlanok vagyunk arra, hogy mi is van ebben a tárházban, mit tartalmaz a Chitta, amit a modern pszichológia tudattalannak hív. Mindent, amit alap esetben az elmének hívunk, ebből a tárházból, vagy a tárházzal való interakcióból keletkezik. De van ennél egy sokkal érdekesebb funkciója is. Amellett, hogy a passzív adattároló funkciót ellátja, amikor a külvilágból inger éri, valami stimulálja, akkor ösztönös reakciókat vagy vágyakat hoz létre; ez az érzelmek forrása.

A csend gyakorlásakor is ennek van jelentősége. Amikor nem jut be semmiféle nagy, zajos külső inger, amikor depriváljuk az ingereket – akkor ez a memória tár felbugyogtatja saját erejét és a rejtett dolgokat is kidobja saját mélységéből. Ezáltal megadva a lehetőséget arra, hogy rájuk nézhessünk és kidobhassuk őket.

Más szavakkal, a pratyahara gyakorlása lehetősé teszi, hogy az elfojtott és tudattalan vagy nem tudatos dolgokat kitisztítsuk; így tehát folyamatosan felfelé emeli az ’életenrgiát’, amit a Buddhi a magasabb bölcsesség felfedezésére használhat; megengedni az egyetemes bölcsességnek, hogy a bölcsesség-mezőből felemelkedjen… vagy a kozmikus tudatosságnak, vagy az ’észnek’ (hogy csak egy pár elnevezését említsük). Ezzel eljutunk a pre-verbális élményhez, a lehetségeshez, a még formátlanhoz. A művészek intuitíven ezt használják. Bevonódnak a ’privát térbe’, ahol a kreativitás vágya feltárja és megvalósítja az eddig ismeretlen ötleteket. Mint látjuk, a mentális buroknak nagy jelentősége van, az alsóbb mentális aktivitást is lefedi, és lehetősége van arra, hogy a legmagasabbat is. A Chittához hasonlóan a memória tárnak sok szintje van, az alacsonytól a legmagasabbig, azaz a legalacsonyabb, a manaszban lévő ösztönöstől a legmagasabb tudatosságig.

Az univerzumban létezik egy alapelv, melyet szimmetriának hívunk… ez azt jelenti, hogy az univerzum minden mintázata rendezetten jelenik meg újra és újra. Egyszerű példával élve: Egy hegylánc (a Himalájáról vagy az Alpokról készített kép…) úgy néz ki, mint a recés kés vagy a rózsalevél széle! ’Szimmetriát’ használva – a Chitta összehasonlítható a fizikai testtel. A fizikai testnek számos durva része van (szervek, csontok, bőr…), és ezzel együtt magában hordozza a mentális aktivitáshoz szükséges feldolgozási folyamatokat. Hasonlóan elmondhatjuk, hogy az Elme / Chitta is sok durva összetevőt tartalmaz; annak az emlékét, amikor dinoszauruszok voltunk, vagy egy előző élet emlékét, vagy a legprimitívebb emberi vágyakat – éppúgy, ahogyan a legfinomabb, legmagasabb vágyódásokat. Megvan az a képességünk, hogy a Buddhit annyira kifejlesszük, hogy a megkülönböztetésben használni tudjuk, illetve elérjük a lehető legmagasabb szintet.

Össze lehet hasonlítani azzal, amit már számtalanszor elmondtunk az elemekről, hogy bizonyos tekintetben mindegyik tartalmazza a többi minőséget is. A koshák is lefednek egy bizonyos teret, de az élet nem dobozszerű, a folyékony, átjárható formák világában élünk, nem korlátozott tárgyakban. Mivel van választásunk, Aurobindo ezt mondja: „Kevesen, ha egyáltalán bárki is képes a magasabb célok megvalósítására használni; de az ennek megkísérlése a belső eszközünk legnagyobb kincse.” A képesség bennünk van, belül, ahogy korábban már láttuk, mint Atman vagy Szelf… nem kell kifejlesztenünk, csak felfedeznünk! Hiszen már bennünk van, mint lehetőség.

A relaxáció technikája és gyakorlata rendkívül fontos; a légzés lenyugszik, puha és egyenletes, erőltetéstől mentes… nincs feszültség, nincsenek energia gátló akadályok!

Aurobindu ennek kibontakozásának 3 fázisát írja le:

1. Először ott van a nyers, érzékelő megkülönböztetés, ami egyszerűen a manasz képernyőjére vetített benyomásként jelenik meg; egy egyszerű típusú ítélkezés, annak eldöntése, hogy valami örömöt ad, vagy épp visszataszító, rossz. Az ösztönök nagyban befolyásolják, és erős érzelmeket hoznak létre. Az ok ebben az esetben nagyban a vágyaktól és impulzusoktól függ.

2. A második fázis, a kicsit érettebb Buddhi, ami az érvelést és az intelligenciát használja annak érdekében, hogy a valóság egy kézenfekvő fogalmát kialakítsa. Pragmatikus, az intellektust használja, hogy elrendezze és racionalizálja a tevékenység hasznosságát. Úgy hangzik, mintha az általános értelemről lenne szó; elérünk azokhoz a konklúziókhoz, melyek összeegyeztethetőek és elfogadhatóak a társadalom és környezetünk számára; ide tartoznak az etikai és morális értékek; az ízlés alapján eldől, hogy milyen értékeket tekintünk jelentősnek.

3. A Buddhi harmadik szintje, ami a tiszta igazság felé való elfogulatlan törekvésben határozódik meg; mindenki javát és a felsőbb igazságot szolgáló döntései rendíthetetlenek. Minden illúziót megszüntet, az alapvető transzcendens visszatükröződése, az univerzum én központúság nélküli örök törvényei.

Patanjali is utal ezekre a szintekre. Négy típusú elme működést ír le a jógatanítványok esetében. (A tanítvány itt úgy értelmezendő, mint azok, akik szeretnének fejlődni, vagyis az elmét fejleszteni.)

a) az elme könnyedén koncentrálttá válik.

b) az elme nehezen koncentrálható.

c) az az elme, aminek kevés képessége van a koncentráció létrehozására.

d) a teljesen kibillent elme, aminek még nem való a jóga tudománya.

Ő is, mint a múlt számos bölcse, úgy tartja, hogy a jóga elméletét és rendszerét csak azoknak a tanítványoknak a számára érdemes elkezdeni tanulmányozni, akik készen állnak erre. Már azelőtt erős céltudatossággal kell bírnia a tanítványnak, mielőtt nekikezd a gyakorlásnak. Elmagyarázza, hogy a jóga alapjában a gondolkodási folyamat akaratlagos irányítása és szabályozása, így azoknak nem való, akiknek nincs sem elkötelezettségük, sem az a készségük, hogy felvállalják ezt a folyamatot. Fenntartja, hogy mindvégig alapvetően és lényegében elkülönültek vagyunk gondolatainktól és az irányítatlan, rendezetlen elménktől, ennél fogva meg kell figyelnünk ezt az elmét, majd ennek alapján kell vele dolgoznunk.

Tehát visszajutunk a thalamuszhoz… A kérdés csak az, hogyan boldogulunk a zavart mintázatokkal, sémákkal. Ezt is mondhatjuk: visszatérünk a Szelfhez, amit a mentális burok takar el; mindez arra buzdít, hogy megtisztítsuk, dolgozzunk a manomaja koshán. A Rádzsa jóga útján, vagy a 8 ágú ösvényen, az ashtanga jógán haladva megtehetjük mindezt. A cél, hogy az elme ezen magasabb rétegébe hatoljunk. Az intellektus vagy Buddhi jógikus megértése ekkor bontakozik ki: a személyiség látszólagos korlátain túlra növekedni.

Közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogy a saját érdeklődésünk nincs konfliktusban más emberekével, hiszen felismerjük, hogy Egyek vagyunk. Hogy ez mind az Egynek a kifejeződése; mindenkiben ugyanaz az élet-erő áramlik. Ebből a nézőpontból az egységgel, egységként közelítjük meg a tudatosságot. Cselekedeteinket és döntéseinket áthatja az a tudatosság, hogy ami jó az egyénnek, nekünk, az jó mindenkinek.



A Taittiriya Upanishad 2.3. verse így fogalmazza meg: Az élettel teli lélegzetből és belsőből álló burok nem más, mint az elmében létező burok. Az egyik betölti a másikat. Az első az emberhez hasonló, és mivel az emberhez hasonlatos, a második is követi, és az is az emberhez hasonlatossá válik.

Majd a magasabb, a mindenki javát szolgáló cselekedet leírásával folytatódik a 2.4. versben, amit a következő cikkben fogunk kibontani.

Fordította: Seszták Ágota

http://psychyoga.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése