2017. július 10., hétfő

Hírháló 2014- ben XXIV.a





Hírháló 2014- ben XXIV.a



Petőfiért!
- Kerekasztal a nemzeti kegyeletadás kötelezettségéről

  Március 15-én délután megtartotta minden hónap derekán esedékes nemzetpolitikai előadását Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, amelyet kerekasztal beszélgetés tett teljessé.
Mostani előadását, amelyet Petőfi Sándor hamvai méltó eltemetése nemzeti imperatívuszának szentelt, az MVSZ elnöke ezúttal mindössze félórásra méretezte. Ezt követően, folytatólag kerekasztal beszélgetést moderált ugyanarra a témára Fuksz Sándor, Drábik János, Grespik László és Alekszej V. Tyivanyenko részvételével.

Patrubány Miklós jobbján A.V. Tyivanyenko, balján Drábik János

A telt ház előtt zajló, élénk érdeklődéssel követett előadás és kerekasztal három órán át tartott. 
Teljes felvétele a világhálón, ide kattintva megtekinthető.

A.V. Tyivanyenko: "A hazugság falából együtt kiütjük az utolsó téglát is!"

Drábik János:
"Nekem ebben a Petőfi ügyben a legizgatóbb kérdés az, hogy
a Magyar - szabadkőműves - Tudományos Akadémia
miért ellenzi zsigerből elismerni azt,
hogy sikerült végre megtalálni Petőfi Sándornak a földi maradványait..., és azt,
hogy Petőfi Sándor Széchenyi Istvánnak a természetes fia?"
"A Magyar Tudományos Akadémia miért vállalta fel ezt a szégyenteljes szerepet?"

Grespik László:
Annak idején megadta Hrúz Mária sírjának felbontásához az engedélyt, de az akkor Kiszely István
vezette MEGAMORV Petőfi bizottság másfél hónapig nem tett semmit. Érthetetlen számára, hogy miért...
Mint mondta, ez olyan mintha:
"Kiss Mariskát magáévá akarja tenni Nagy Jóska.
Kiss Mariska azt mondja Nagy Jóskának: Gyere!
Mire azt mondja Jóska: Nekem el kell mennem dominózni a haverokkal..."

Fuksz Sándor:
Amikor a Morvai-expedíció elindult Ázsiába, az MTA már pontosan tudta,
hogy Petőfi Sándor Barguzinban van eltemetve..

A Magyar Tudományos Akadémia tetemre hívása elkerülhetetlen...



Az új Leleplező tartalmából


Tőke Péter: Gratulálunk a 6-i választás győzteseinek! 
Mesterházy és Orbán is kapott eleget, Gyurcsány-balerína, Bajnai szomorkásabb lett, Kósa őszinte volt, Vona világos, jó programmal előre tort.Minden fegyvert bevetettek. Simon volt a top, hazudozásban az Összefogás nyert
Móricka programot hirdet 
Bartus László kritikájának a kritikája. Mocskolódás a köbön! Mesterházy Attilát nem sikerült kinyírni!
Tőke Péter: Miért hallgat mindenki a baloldal nácikiképzői szellemi örökségéről? 
A Szovjet Sztori dokumentumfilm szovjet tömeggyilkosai - A Berija-Müller egyezmény és a két év titkai - Sztálini nemzetirtók tanították a nácikat!
Mándoki Andor: Tisztesség, tudás, tehetség a gazdaságunkban 
Magyarország! Szeresd, vagy pusztulj innen!
Harcias memoár a hazánk elleni pénzügyi támadásokról 
Wiedermann Helga leleplező könyve hamarosan kapható
Orbán Viktor: Felívelő korszak küszöbén állunk
A teljes évértékelő beszéd
Drábik János: Gruner Miklós szenzációs leleplezése: csaló a Nobel-dijas, hamis Eli! 
Egyedülálló-e a zsidó mártíromság? Velünk élőő történelem "Könnyebb lett a szívem". Geszti Glória interjúja Grüner Miklóssal
Tőke Péter: Ellentétek Horthy ügyében a zsidók között? 
Semmibe veszik Tom Lantost, Weiss Manfrédet és emigráns társait, Koszorús ezredes mentő akcióját, John Montgomerry USA nagykövet kiállását
Lipták Béla: A zsidósággal való megbékélés, összefogás és a magyar jövő
Drábik János: A szabadkőmuvesség a pénzhatalom kiszolgálója II.
Tőke Péter: Kievben a zsoldosok és izraeliek győztek, de mi lesz a Krímben? 
Másként gondolkodás Ukrajnáról - kettészakad-e az ország májusban? Az USA a Pentagon kiszivárgott kézikönyve szerint dönt meg külföldi államokat! Ukrajnában bejött, Venezuelában, Thaiföltön, Boszniában február végén még folytak a tuntetések
Drábik János: Az első világháború hosszútávú, mélyebb és háttérhatalmi okai 
A pénzhatalmi elit világuralmi stratégiája
Szabad Riport: "Ez a háború minden időkre be fogja fejezni a harcunkat a gójok ellen"
Hóka Ernő elnök úr nyílt levele
Tallózás az I. negyedév aktuális információiból 
Események felidézése 2013 decemberétől - válogatás a sajtóból, az internetről
Tőke Péter: Sorost terroristanként körözteti Putyin 
Ha elfogják Szibériába viszik? A farkasokkal játszhat liberális demokráciát
Endrei Katalin: Pesti mese
Vona Gábor rovata: A Jobbik választási programja
Mihálffy Balázs (Abdel Rahman sejk): Globalizálódás az iszlám világban
A Chomsky tízparancsolat
A 2014-es összeomlás - 1929-ben se látták az érkezését
Új pénzek, idei előrejelzések 
Lapszemle, tallózás a gazdasági és pénzügyi internetes sajtóból. A Bitcoin csak a kezdet, itt a Dogecoin - egyre több a virtuális pénz
Mihálffy Balázs: Cigánykérdés Magyarországon
Elhúnyt Virág András, a sajtó pártállami irányítója, aki kormányfő is lehetet volna 
Lázár és Grósz megbízásából egyeztetett a kormány és a CIA között
Fukusimát az izraeliek buntetésből robbantották fel? 
Á japán cunamis atomkatasztrófa, a 3/11, a távolkeleti szigetország 9/11-e lett
"Rendkívüli válság" szükséges az "Új Világrend" fenntartásához
Mejik fasizmust választanád a Hitleri csak egy kis cserkész volt ezekhez képest ezek kiirtják a föld lakosságát , és csak 500 milliót hagynak meg , te még nem tudatosítottad , de rád sincs szüksége a bankárkasztnak a gladioi téged is családostul kiirtanak . Ha nem háborúval jön a természeti katasztrófa , vagy a mesterséges járvány keltés , vagy a célzott fajok – sárgág , arabok , feketék , vagy éppen a fehérek kiirtása genetikai fegyverekkel .
Nem kéne likvidálnunk nekünk meg azt a 300 családot a 6000 főt kitevő bankárkasztot, még mielőtt a mi holokamunkat elvégeznék . !!!!!!!!! .



Julius Mohacsi rovata a természetgyógyászatról 
BOTRÁNY! Rákellenes vitamint titkol a gyógyszeripar - Schüssler sóterápia - Tea és forróvíz kortyolgatással az infarktus Ellen
Speciális tallózás: Válogatás a tudomány és technika köréből 
Az Egyesült Államok megpróbálta megváltoztatni az éghajlatot Szerbiában? Chemtrail - vegyi anyag permetezés, nem összeesküvés - elmélet, hanem gyakorlat! A mexikói kormány feltárja azokat a maja dokumentumokat, melyek bizonyítják a földönkívüli kapcsolatot. Meglepetések a múltból
Vajó Sándor: Göncz Árpád 
Belőle tényleg csak egy van
Dr. Ilkei Csaba: az értelmiségi elit, politikusok, az Antall család és besúgóik 
A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből (III.)
Tim Osman alias Osama bin Laden üzenete 
Könyv az ENSZ-katonák visszaéléseiről, az arany- és gyémántügyletekről XIV. részHumoros internetes történetek
Mihálffy Balázsnak, a Korán magyarra fordítójának fekete sorozata, a MPILO
Dr. Szabadi Béla: Gazdaságpolitikai szadomazo("Ôszintén", "nem Ôszintén")
Az Anunnaki és az Illuminátusok háborúja - nem kétséges, hogy ki fog veszíteni
Jézus király a pártus herceg
Olvasóink írják: Fejezetek a dicső magyar múltból
Mándoki Andor: Hiányzik az úri... kire szavazzak?
Nagy Alexandra-Vajo Sándor: Lenin élőbb az élőbbeknél
Szlimák Hajnalka: Antikoleszterin antitest
Szlimák Hajnalka: Üzemanyagfogyasztás és károsanyag kibocsátás csökkentése új magyar találmánnyal


".. Olyan nemzet felelne meg nekik, mely mély alvásban, álomban szenved, ők olyan népeket akarnak, akik képtelenek gondolkozni, de ha mégis gondolkoznak akkor úgy gondolkozzanak, ahogy megfelel nekik, és úgy gondolkozzanak, ahogy ők diktálják..."
Dr. Bashar Al-Assad 2003


Lesz Orbán-Vona vita

2014. MÁRCIUS 17. 
Hír24
Ezt a Jobbik elnöke mondta a Magyar Televízió reggeli műsorában. Elárulta a dátumot is.

Vona Gábor szerint Európában példátlan, hogy egyáltalán vita van arról, kell-e miniszterelnök-jelölti vita, ezért törvényt kellene hozni arról, hogy az kötelező legyen. A Jobbik elnöke azt mondta: negatív értelemben vett hungarikum, hogy a kormányfő elmenekül a kihívók elől, de biztosra veszi, hogy egy szimbolikus időpontban, április 4-én "vagy így, vagy úgy", de lesz Orbán-Vona vita. Azt újságírói kérdésre sem árulta el, hogy ezt mire alapozza. Talányosan csak annyit mondott: "Majd önök is meg fogják látni." A Jobbik elnöke azt elismerte, hogy valamit tud, amit nem akar elmondani.
REKONTRA
"- Biztos vagyok benne, hogy április 4-én vagy így. vagy úgy, de lesz vita.
- Ezt mire alapozza?
- Majd el fog dőlni, Önök is meg fogják látni.
- De valamit most Ön tud, amit nem akar elmondani?
- Így van.
- Igen?
- Ön a gondolataimban olvas."
Korábban az MSZP elnöke április 5-ére hívta tévévitára Orbán Viktort. A Fidesz erre úgy reagált, hogy valóban a demokrácia lényegéhez tartozik, hogy legyenek az ország jövőjéről folyó viták, de mivel nincs kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon, ezért a vita feltételei sem állnak fenn. Mesterházy Attila és Vona Gábor után egyébként Schiffer András is jelezte, hogy vitázni kívánna. Orbán Viktornak pedig, ha bízik az erejében, akkor "bíznia kell az érvek erejében is" - közölte az LMP társelnöke.


Varga Mihály az IMF-delegációval tárgyalt


2014. március 18. 
SVPSZ
A tárgyaláson elhangzott, hogy már négymillióan dolgoznak az országban. Abból a négymillióból cirka 500 ezer külföldön dolgozik, hazautalja keresetének egy részét, amivel igen jól jár az állam és nagyot kaszálnak rajta a bankok. A választáson viszont nem igazán tudnak részt venni, mert ők nem kaptak lehetőséget a levélben szavazásra. Nekik száz kilométereket kellene utazni a külképviseletekre, ha hazajönnének, az bizony jelentős költségeket okozna.
Az IMF-nek nem tartozunk, mert beáldozták a 3000 milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári pénzt, és a 4000 milliárd forint körüli megszorítás is eltűnt. Mindkét tétel egyszeri lehetőség volt, mert ekkora megszorításokat már nem bír el a magyar társadalom. A rezsiharccal és az egykulcsos adóval a gazdagok járnak igazán jól. A közmunkások téli továbbképzése 24 milliárd forint kiadást okozott. Rajzoltak ott napocskát meg holdacskát, de a nevüket leírni valószínűleg nem tanították meg őket. Az analfabéták szavazhatnak, a hazájukból kiszorított értékteremtő munkások viszont nem!
1700 milliárd forint értékű kincstárjegyet vásároltak meg a magyar emberek, amivel ki lehet váltani az IMF-hitelt. Bár az IMF erőltetni fogja a hitelnyújtást, mert ezen óriási haszna van, és segíti a népességfogyást is. Most kerül ki a hosszú lejáratú Bónusz kincstárjegy, amelyre dupla kamat jár, és nem kell utána egészségbiztosítási járulékot sem fizetni. Varga Mihály már kamerák előtt vásárolt is belőle...
Miért is jut az ember eszébe az a fotó, amin madárinfluenza ellen oltják be a szoci vezéreket? Aztán kiderült, hogy csak odapászították a tűt, de nem adták be nekik a szurit.
Hogy IMF-hitelt veszünk-e fel, azt csak a választások után fogjuk megtudni! És az ország VALÓS helyzetét is! Addig még lehet narancsködöt eregetni.

MSZF az Alkotmánybíróság véleményéről devizahitel ügyben


Budapest, 2014. március 18. kedd 
MSZF SZK
Az Alkotmánybíróság hétfői állásfoglalása a devizahitel-szerződésekről arra utal, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a legfelső bírói testületek társadalom iránti felelősségtudata. A Kúria 2013. december 16-i döntése után most az Alkotmánybíróság is értésre adta, hogy a megkötött hitelszerződések nem ütköznek törvénybe, következésképpen a hitelezetteknek akkor is teljesíteniük kell, ha hitelezőik megkárosították őket, vagy a szerződéskötéskor adott helyzet lényegesen megváltozott, és ez kihat a szerződésben foglaltak teljesítésére is. (Rebus sic stantibus jogelv.) Az AB ezzel lényegében alátámasztotta a Kúriának azt a korábbi üzenetét, miszerint a jogrend a pénzügyi érdekcsoportok érdekeit védi, nem pedig a fogyasztókét - írta kedden a Magyar Szociális Fórum.
A Kúria decemberben azt állította, hogy a hitelszerződés nem ütközik jogszabályba, sem jóerkölcsbe, és nem is uzsoraszerződés, az Alkotmánybíróság pedig ezt megtoldotta most azzal, hogy Alaptörvénybe ütköző olyan cselekmény sem történt, amely miatt kötelező volna a hitelszerződések felülvizsgálása.

A szabad szerződéskötés elvét és gyakorlatát az AB oly alapvetőnek ítélte, hogy nem is foglalkozott azzal a bíróságok előtt több ízben is bizonyított ténnyel, miszerint a hitelezők visszaélhettek erőfölényükkel a szerződések megkötésekor, és ez önmagában is Alaptörvénybe ütközik. Hiszen az Alaptörvény kimondja, hogy az állam megvédi polgárait az erőfölényükkel visszaélőkkel szemben. Az AB - közvetetten - felmentette az államot (kormányt) ez irányú kötelezettségének teljesítése alól - vélik.
Ilyen körülmények között abszurdum és jogi képmutatás az "érdekegyensúly" tiszteletben tartását kérni azoktól a hitelezettektől, akiktől bankjaik a kétszeresét és háromszorosát követelik vissza az eredetileg felvett hitelösszegnek - szögezik le.
Az AB szerint felül lehet ugyan vizsgálni a szerződéseket, ám ehhez minden fél egybevágó akarata kell. Tekintettel arra, hogy ez az akarat csak a Hitelkárosultakban van meg, a bankokból viszont hiányzik, a hitelkérdés átfogó megoldása politikai akarattól függ. Nevezetesen attól, hogy, kinek az oldalára áll a kormány. Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy a kormány nem lép fel a bankok ellen egy átfogó megoldásért, hiszen - sokak szerint - tőlük kapja a pénzt. Emiatt nem csak, hogy gyors megoldás nem várható, hanem az is kétséges, hogy a devizahitelek jövőbeni "kivezetésén" kívül számíthatnak-e a megkárosított emberek elégtételre, kártalanításra, kárpótlásra.
A Magyar Szociális Fórum szerint egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a választásokig nem teljesül a kormány Hitelkárosultaknak tett ígérete, és arra sincs semmi garancia, hogy valaha is teljesülni fog a nagy pénzügyi érdekeket kiszolgáló politikai rendszerben.


A Rendszer velejéig korrupt



A Rendszer velejéig korrupt. A Rendszer belülről NEM reformálható meg. A reform különben sem elég. Az NEM DEMOKRÁCIA, ha négyévente behúzol egy ikszet és ezzel felhatalmazod a politikai elitet, hogy a leggazdagabb 1% nagyvállalati és banki elittel karöltve szabadon kirabolhasson. Nem téged fognak képviselni, hanem a saját önző érdekeiket. Mindegyik párt megélhetési párt, ne hidd el a szlogeneket. Egyetlen szavuk nem igaz, és ezt ők is tudják. Hazudnak, és ezt Te is tudod. Csak a pénzedet és a felhatalmazásod akarják. Ez egy elbaszott rendszer, ha szavazol, azzal legitimálod a saját eltiprásod. Fuck the system! (Facebook)
Kategória: 2014 március




Botrányba fulladt a tárgyalás - saját magát kasztrálja az EU?



2014.03.17. | 21:52 napi.hu - 
KomlóMédia
Kudarcba fulladt az a tanácskozás, amelyen az EU oroszországi megbízottja próbálta tájékoztatni az ottani érdekeltségekkel rendelkező üzletembereket az EU-orosz viszony alakulásáról. Az értekezlet süketek párbeszédének bizonyult.
Zárt körű tanácskozást tartottak múlt csütörtökön jelentős oroszországi érdekeltségekkel rendelkező európai üzletemberek és Vygaudas Usackas litván diplomata, az EU moszkvai irodájának vezetője. A menedzserek arra kérték Usackast, hogy próbálja rávenni főnökeit: találjanak módot az Oroszországgal szemben tervezett szankciók elkerülésére. Ez ugyanis hasonló választ szülhet Moszkvában, így cégeik ottani részlegein csattanna az ostor - írja a Moscow Times.

Ez olyan, mintha egy férj önmaga kasztrálásával akarná büntetni hűtlen feleségét - jellemezte a helyzetet a maga színes fogalmazásában egy neve elhallgatását kérő résztvevő. Európa halott - foglalta össze lakonikusan véleményét egy finn üzletember. Egy olasz kollégája ahhoz hasonlította a hangulatot, mintha az EU megbízottja össztűz alá került volna, pedig egyetlen orosz sem volt a meghívottak között.
Menjen a...
Az egyik vállalkozót annyira felbosszantotta, hogy szerinte süket fülekre talált Usackasnál a mondandójuk, hogy a beszélgetés egy pontján - az orosz portál tudósítása szerint - a "Húzzon már el!" felszólítást intézte hozzá. Amikor a beszélgetés hangulata túlságosan feszültté vált, Usackas kénytelen volt véget vetni a beszélgetésnek. Az uniós megbízott nem kommentálta a Moscow Times értesüléseit.
Az üzletembereknek minden okuk megvolt az idegeskedésre: az orosz törvényhozásban ugyanis elkészült az a törvényjavaslat, amely az EU-USA szankciókra válaszul lehetővé tenné a kormánynak, hogy elkonfiskálja a külföldi cégek vagyonát. A kanadai-orosz üzleti kamara, amely évi hárommilliárd dollár forgalmat lebonyolító 150 vállalatot képvisel, kiegyensúlyozott, visszafogott, óvatos viselkedésre szólította fel a kanadai és az orosz kormányt.
Az amerikai-orosz kamara, amely 700 céget képvisel óvatosabban fogalmazott: reménykednek abban, hogy jó diplomáciai megoldás születik az ügyben. A 600 európai vállalatot képviselő orosz-európai üzleti kamara vezetői szintén azért lobbiztak a múlt héten Brüsszelben, hogy az EU és Oroszország diplomáciai úton rendezze nézeteltérését.
Rossz ötlet
Usackas csak szeptember óta képviseli az EU-t Moszkvában. A múlt heti tanácskozás résztvevői azt is rossz ötletnek tartják, hogy Brüsszel egy litván politikust küldött Oroszországba - a két ország éles történelmi szembenállása közismert. Olyan ez, mintha egy izraelit küldtek volna Iránba - mondta egyikük a Moscow Timesnak társaihoz hasonlóan színes hasonlatba csomagolva véleményét.
Másokat az ukrán válságra adott európai reakciók gyorsasága lepett meg. Miközben a 140 ezer áldozatot követelő szíriai polgárháború ügyében éveken át húzódott a válaszok keresése, most hetek alatt követik egymást a brüsszeli döntések.
Olasz üzletemberek arra panaszkodnak, hogy nem pólókat árulnak Oroszországban, amiknek semmi perc alatt találhatnak másik piacot, hanem gépipari bázisaik vannak az országban. És ez csak az üzlet egyik vége. A másikon az észak-olaszországi városok bevásárlóutcáinak boltosai állnak. Nem véletlenül alkalmaznak oroszul is tudó eladókat. Egy római kereskedő telefonon a következőket mondta az orosz hírportálnak: az USA jól megszedi magát, ha energiahordozókat fog exportálni Európába, az oroszok meg találnak más vásárlót. Egyedül mi vagyunk olyan hülyék, hogy csak veszítsünk ezen a konfliktuson.

Aláírták: a Krím félsziget Oroszország része lett



2014. március 18., kedd 13:30 MTI - 
MNO
A Kremlben aláírták az orosz-krími államközi megállapodást a Krími Köztársaságnak és Szevasztopolnak az Oroszországi Föderációhoz csatlakozásáról kedden, miután az orosz államfő a szerződés támogatására kérte a parlament mindkét házát.

Putyin elmondta: a krími népszavazás demokratikus volt, Oroszország pedig nem küldött katonákat a Krímbe - közölte, hozzátéve: Moszkva ugyanakkor nem akarja Ukrajna felosztását. Eközben Oroszországot a korábbi nyugati szankciókat követően most a G8-ból is kizárták, az orosz képviselők azonban "kiállnak minden oroszajkú polgár mellett".
A Krím félsziget Orosz Föderációhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Volodimir Konsztantyinov, a krími parlament elnöke, Szerhij Akszjonov krími kormányfő, és Alekszej Csalij, Szevasztopol város polgármestere írta alá.
Az orosz államfő történelmi pillanatnak nevezte azt, hogy a Krím félszigeten vasárnap tartott referendumon a lakosság nagy többséggel az Oroszországhoz való csatlakozás mellett döntött. Putyin szerint a népszavazás azt is megmutatta, hogy a krími tatárok jelentős hányada is Oroszországhoz akar tartozni.
Elegük van az ukrán válságból
"Ukrajna orosz lakossága belefáradt az Ukránját több mint húsz éve megrázkódtató, állandó válságba" - jelentette ki Putyin kedden a Kremlben az orosz törvényhozás tagjai és regionális vezetők előtt mondott beszédében. "A helyzet másként kezdett alakulni. Újra meg újra történtek kísérletek arra, hogy megfosszák az oroszokat a történelmi emlékezetüktől, időnként az anyanyelvüktől is, és erőszakos asszimiláció alanyaivá tegyék őket" - hangoztatta Putyin. Úgy fogalmazott, hogy az oroszok, akárcsak Ukrajna más polgárai, szenvedtek a folytonos politikai és állami válságtól, amely már több mint húsz éve sújtja Ukrajnát.
Válaszoltak a nyugat összeesküvésére
Ugyanakkor az orosz elnök azt is elmondta: Oroszország nem akar további ukrán területeket; "Nem akarjuk Ukrajna felosztását" - hangoztatta Putyin, hozzátéve: Oroszországnak válaszolnia kellett a nyugat összeesküvésére, amellyel az érdekszférájába akarta vonni Ukrajnát. Szerinte a Viktor Janukovics ukrán elnök hatalmát megdöntő tiltakozásokat a Nyugat bátorította.
Putyin az Egyesült Államokkal és nyugati szövetségeseivel kapcsolatban elmondta: maguknak tartják fenn a jogot, hogy a világ sorsáról döntsenek, "erőt alkalmaznak szuverén államok ellen, számukra szükséges ENSZ-határozatokat vernek keresztül és semmibe vesznek más döntéseket" - mondta, példaként sorolva fel Szerbia, Irak, Afganisztán és Líbia esetét, és a szerinte "káoszba torkolló színes forradalmakat" és "az arab télbe fordult arab tavaszt".
Elég a hidegháborús retorikából
Ukrajnával kapcsolatban a nyugati partnerek átléptek egy vörös vonalat, amatőr és felelőtlen módon cselekedtek - fűzte hozzá, köszönetet mondva ugyanakkor Kínának az ukrán válság ügyében nyújtott támogatásáért. Putyin azt is elmondta, hogy az orosz fegyveres erők nem vonultak be az Ukrajnához tartozó Krím félszigetre, egyúttal felszólította a Nyugatot, hogy vessen véget a hisztériának, "hagyjon fel a hidegháborús retorikával", és ismerje el, hogy Oroszországnak is "megvannak a saját nemzeti érdekei, amelyekkel számolni kell, s amelyeket tiszteletben kell tartani".
Hétfőn önálló, kedden csatlakozhat
Az orosz államfő korábban már bejelentette, hogy benyújtotta a javaslatot a törvényhozásnak a Krími Köztársaság és Szevasztopol Oroszországhoz csatlakozásának elfogadásáról és az erről szóló orosz-krími megállapodást beterjeszti jóváhagyásra. Putyin azt mondta, nem kétli, hogy az orosz parlament támogatni fogja a Krími Köztársasággal és Szevasztopollal kötött szerződést. A dokumentum szerint az Ukrajnától elszakadt terület már az aláírás napján, kedden Oroszország részének tekintendő.
Ezt megelőzően, kedden reggel Putyin az orosz törvényhozás mindkét házát tájékoztatta a csatlakozási javaslatról, amelyet a vasárnapi népszavazást követően fogadtak el az Ukrajnához tartozó fekete-tengeri félsziget oroszbarát hatóságai. Krímet Oroszország már másnap független államként ismerte el.
Ebben már nem olyan harciasak
Bár az orosz katonai jelenlétet és a krími népszavazást is elutasítják a posztszovjet blokk országai, az oroszellenes szankciók megítélése már vegyesebb képet mutat: a lett pénzügyminiszter például felhívta a figyelmet arra, hogy az Oroszország elleni lehetséges szankciókkal egy időben az Európai Uniónak döntenie kell arról is, hogyan kártalanítsa azokat a tagállamokat, amelyek gazdasága kárt szenved a korlátozások miatt.
Szankciók zápora
Felfüggesztik Oroszország tagságát a legfejlettebb ipari államokat tömörítő G8-csoportban - jelentette be kedden a francia külügyminiszter. "Úgy határoztunk, hogy szüneteltetjük Oroszország részvételét. A hét vezető ipari állam Moszkva nélkül tartja meg soron következő júniusi csúcstalálkozóját" - mondta Laurent Fabius az Europe 1 rádiónak.
Orosz és ukrán vezetőkkel kapcsolatban Amerika, a NATO és az Európai Unió már hétfőn szankciók bevezetése mellett döntött: számlabefagyasztással, utazási korlátozással, vízumkiadási tilalommal büntetik meg azokat, akiket felelősnek tartanak a krími népszavazás megrendezéséért, Németország még ennél is tovább menne, a szankciók mellett növelnék az EBESZ jelenlétét a Krím félszigeten.

Krími népszavazás: az USA és az EU szankciókkal válaszolt

Ez nem szúrja Washington szemét?
A orosz politikusok már korábban is tiltakoztak Washington szankciói ellen. Nyilatkozatukban főleg az amerikai kettős mércét vették célkeresztbe. Az egyik kormánypárti politikus úgy nyilatkozott: Washingtont nem érdekli, hogy Ukrajnában fasiszták kerültek hatalomra, "akik lábbal tiporják a törvényt és embereket gyilkolnak". "Ellenük nem vezetnek be szankciókat. Üdvözlik őket a Majdanon" - hangoztatta a képviselőnő.
Állnak a szankciók elébe
Egyhangúlag elfogadott, gunyoros hangvételű nyilatkozatban kérték az orosz parlament alsóház képviselői Barack Obama amerikai elnököt és az európai uniós vezetőket, hogy terjesszék ki mindnyájukra az előző nap moszkvai vezetők ellen bevezetett szankciókat. "Elvekkel nem kufárkodunk, és nem félünk semmilyen szankcióktól!" - olvasható a dokumentumban. A krími népszavazással kapcsolatban úgy nyilatkoztak: "a népakarat ilyesfajta elutasítása meglepő" a demokrácia és önrendelkezés fontosságát hangoztató Amerikától és az EU-tól.
Mihail Markelov kormánypárti képviselő a nyilatkozatot ismertetve azt hangoztatta, hogy március 17-én az amerikai külügyminisztérium, Obama és az Európai Unió ismét tett egy "bugyuta kísérletet" Oroszország megijesztésére. "Sosem áruljuk el az oroszajkú polgárokat, és azokat a polgárokat sem, akik a Krím területén élnek, és úgy döntöttek, hogy örökre Oroszországgal akarnak lenni".


Nyezaviszimaja Gazeta: Kárpátalja is követheti a Krím példáját


A fasizálódó Ukrajna lehet hogy széthúlik, és a zsidó bankárkaszt, így nagyobbat haraphat , de félek beletörik a foga , és egy csomó ártatlan ember lesz az áldozat , mire észre veszik , jöhet az atomtöltet a bankárkasztra. Vannak még abból a bőrönd atombombákból jól elrejtve a nyugati féltekén . A gladiok ezt is befogják vetni

2014. márc. 17. 14:13 
oroszhirek.hu
Ukrajnában megismétlődhet az 1990-es évek jugoszláviai forgatókönyve, és a Krím félsziget példáját több ukrajnai régió, így Kárpátalja is követheti - olvasható a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap hétfői számában megjelent elemzésben.

A krími népszavazás után az a kérdés került előtérbe, hogy Ukrajna "milyen határokkal és milyen politikai rendszerrel jut ki a válságból" - fejtegette a független újságban Alekszej Fenyenko, a Moszkvai Állami Egyetem (MGU) világpolitikai tanszékének munkatársa.
Az orosz egyetemi docens két forgatókönyv megvalósulását is elképzelhetőnek tartja Ukrajna jövőjét illetően. A zordabb az 1990-es jugoszláviai események megismétlődése lenne. Szerinte jelenleg nem egységes a kijevi politikai hatalom, a szélsőséges jobboldali csoportok megerősödése az ország keleti és déli régióinak "erőszakos ukránosításához" vezethet, ez pedig egy sor ukrajnai régiót arra ösztökélhet, hogy a Krím félsziget példáját kövesse. Alekszej Fenyenko szerint a helyzet nemcsak Kelet-Ukrajnában válhat veszélyessé, ahol kulturális és nyelvi jogokat és biztosítékot akarnak kapni arra, hogy Kijev nem avatkozik be a belügyeikbe.
A kelet-ukrajnai régiók autonómiatörekvései megerősíthetik a hasonló szándékokat Kárpátalján is, ahol alapvetően ruszinok élnek, akik hagyományosan az Osztrák-Magyar Monarchiához kapcsolódtak az adott történelmi korszakokban és nem Oroszországhoz. Az orosz történész emlékeztetett arra is, hogy 1991. december 1-jén Kárpátalja az autonómiára szavazott, de a kijevi hatalom nem fogadta el a döntést. Az ukrán kormány, ellentétben a magyar, szlovák és lengyel kormánnyal, nem ismerte el a ruszinokat külön nemzeti kisebbségnek. 2007-ben ugyanakkor Kárpátalja megyei tanácsa őslakos nemzetiségnek ismerte el őket, 2013 novemberében pedig megjelentek a területen a közös magyar-ruszin autonómia létrehozásának tervei az 1991-es népszavazásra alapozva.
Magyarország csapatokat küldhet Kárpátaljára azzal az ürüggyel, hogy a magyar és a ruszin lakosságot védelmezi.
Fenyenko szerint "Magyarország csapatokat küldhet Kárpátaljára azzal az ürüggyel, hogy a magyar és a ruszin lakosságot védelmezi". A docens arra utal, hogy a magyar alkotmány kimondja Budapest felelősségét minden magyarért. Magyarország példáját Lengyelország is követheti, amelynek történelmi gyökerei vannak a nyugat-ukrajnai Volin és Lviv megyékben. Mindemellett Románia szintén felléphet területi követelésekkel Ukrajnával szemben Észak-Bukovinában, de a Duna két szigetére is igényt tart.
Az orosz történész által leírt másik lehetséges forgatókönyv szerint Ukrajna autonóm köztársaságok föderációjává válhatna, de szerinte csak akkor, ha a kelet-európai országban megerősödnek a centrista erők. Ez az államforma az 1974-1988 között létezett jugoszláviai szövetségi köztársaságra emlékeztetne. A föderáció azonban nem tetszene Moszkvának - véli a szakértő.
Az MGU docense végül arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államoknak és Oroszországnak párbeszédet kell kezdeni együttműködésről a volt Szovjetunió területén. Ellenkező esetben a szembenállás kiterjed a Baltikumtól a Kaszpi-tengerig húzódó térségben és növeli Moszkva és Washington összeütközésének kockázatát.




Ukrajna háborúra készül, Soros szerint ez rossz lépés



Március 18, 2014 infowars.com, zerohedge.com, index.hu - 
Idők jelei
A jelenlegi ukrán vezetés nem fogadja el a krími referendum eredményét és nem hajlandó kivonni csapatait a félszigetről. Ehelyett inkább háborúra készül. "A Krím a mi területünk és az is marad," mondta Ihor Tenyuh védelmi miniszter az ukrán Krízisközpontban tett nyilatkozatban. "Az ukrán erők maradnak [a Krím félszigeten], amíg valamennyi feladatukkal nem végeznek."

Az amerikai kedvenc Vitali Klitschko is megerősítette, hogy a csapatok maradnak, egy március 16-án elfogadott és március 21-ig tartó átmeneti békemegállapodásra hivatkozva, ami szerint az ukrán katonák szabadon mozoghatnak a félszigeten. Tenyuh szerint az oroszok eddig tiszteletben tartották ezt a megállapodást. Az ukránok pedig arra használták, hogy csapatokat küldjenek a területre.
Olekszandr Turcsinov jelenlegi ukrán elnök elmondta, hogy országa mindent megtesz a háború elkerülésére, de kijelentette, hogy "a háborús veszély valóságos... Megerősítjük védelmi képességeinket. Ukrajna készen áll, hogy megvédje területét."
Az ukrán parlament, a Rada 6,7 milliárd hrivnyát (600 millió dollár) irányzott elő az ország katonai erőinek megerősítésére és mobilizálására egy esetleges háborúra való felkészülés részeként. A KyivPost-nak nyilatkozva Tenyuh azt mondta, hogy a mobilizáció célja a teljes katonai felkészülés.
"A hadseregünknek készen kell állnia a harcra," nyilatkozta Pavlo Petrenko, jelenlegi ukrán igazságügy miniszter. A szükséges pénz biztosítása mellett a kormány 40.000 tartalékost is behívott.
"Ez a mi földünk," mondta Arszenyij Jatsenyuk jelenlegi miniszterelnök egy korábbi beszédben. "Az apáink és nagyapáink a vérüket adták ezért a földért és mi egyetlen centiméter ukrán földet sem adunk át. Hadd tudja ezt meg Oroszország és annak elnöke."
Vasárnap pedig arról beszélt, hogy a krími szeparatistákat törvény elé fogják állítani.
John McCain, aki szombaton Ukrajnában járt, arra szólította fel Barack Obamát, hogy lássák el fegyverrel az országot. "Csupán néhány ezer katonájuk van, így elsöprő túlerővel állnak szemben Oroszországgal, ha tényleg harcra kerülne sor. Az egyik legsürgetőbb kérésük, hogy lássuk el őket fegyverekkel," mondta McCain. "Én sürgetni fogom a kormányunkat, hogy ezt a szállítmányt minél előbb eszközöljük ki."
Megszólalt a kérdésben Soros György is. Az index.hu a Daily Beast-et idézve arról ír, hogy Európának úgy kellene segítséget nyújtania Ukrajnának, hogy közben az orosz érdekeket se sértse. Ezzel a véleményével amúgy nincs egyedül. Bár inkább burkoltan, de Angela Merkel nyilatkozatából is az aggodalom hangja érződött, amikor azt mondta, hogy "Oroszország rákényszerít minket ezekre a lépésekre a krími szavazással." Oroszország pedig lehet, hogy kényszerítve érzi majd magát, ha nem is arra, hogy elzárja a gázcsapokat, de mondjuk néhány tucat százalékkal megemelje az árakat.
Soros György pedig természetesen jó alkalmat lát a helyzetben a Világrend továbbépítésére:
Az ukrán válságnak arra kellene ráébresztenie az uniót, hogy tovább kell erősítenünk az integrációt. Ha már reagálunk, fontos, hogy azt a megfelelő módon tegyük: és ez nem feltétlenül szankciók kivetését jelenti Oroszországra, hanem sokkal inkább az Ukrajnának nyújtott valós pénzügyi és technikai segítséget, olyasmit, mint a Marshall-terv európai változata.
Oroszország egy egyre növekvő fenyegetés az unióra nézve, de én hiszek abban, hogy ez össze is kovácsolhat bennünket.


Izrael bejelentette: Amerika nélkül is megtámadná Iránt



Remélem megvan még az Ukránoktól vett 4 drb atombomba , a füst milánok meg akarnak térni az ígéret földön .
Hát így történt meg , hogy a zsidók soha többé nem fenyegetőznek már , és mi csak köpni tudunk rájuk, a terrorista népre.

2014-03-18. 13:13 MTI - 
Kuruc.info
Móse Jaalon "védelmi" miniszter, eddigi álláspontját megváltoztatva, egy iráni atomlétesítmények elleni önálló izraeli akció támogatására is késznek mutatkozik - jelentette egy beszédét idézve a Háárec című lap kedden.

Jaalon a tel-avivi egyetem rendezvényén hétfőn elhangzott beszédében azt mondta: Amerika "a gyengeség látszatát kelti az egész világon". Felsorakozott Benjámin Netanjahu miniszterelnök mögé, aki szerint Izrael csakis magára számíthat az iráni atomfegyverkezés elleni harcban.
A miniszter úgy értékelte, hogy az amerikai kormányzat nem tesz semmit az iráni atomprogram meghiúsításáért, ezért Izraelnek egyoldalú katonai akcióra kell felkészülnie az atomlétesítmények ellen. "Azt gondoltuk, hogy Iránnal szemben Amerikának kell vezetnie, de Amerika tárgyalásokba bocsátkozott, és sajnálatomra az irániak jobbak a perzsa bazárban" - mondta Jaalon. Izrael azt remélte, hogy a feladatot mások végzik el, de nem fogják, "ezért ebben a kérdésben úgy kell tennünk, mintha magunkra lennénk utalva" - tette hozzá.
Szavai azért jelentenek komoly változást az izraeli politikában, mert Jaalon az előző kormány biztonsági kabinetjében még az Ehud Barak akkori "védelmi" miniszterrel való nyílt konfliktusok vállalása árán is ellenezte az önálló izraeli akciót Iránnal szemben, mert úgy gondolta, Amerikának kell rendeznie ezt a kérdést.

Jaalon szerint ma már nem lehet Washingtonra számítani, mert "az emberek tudják, hogy Irán csal, de a nyugatiaknak kényelmesebb halogatni a konfrontációt, eltolni azt akár a közvetkező választási periódusra. De az mindenképpen megtörténik" - tette hozzá.
A védelmi miniszter szerint a gazdasági nyomás és a diplomáciai elszigetelés által térdre kényszerített Irán okosan egy mosolyoffenzívába kezdett, félve a belső feszültség robbanásától és a külső támadástól, és ezzel elhárítja a válságot. De mindez csak időhúzás, mert "bár késik a nukleáris program, Teherán és a szuperhatalmak közt Genfben aláírt tavaly novemberi ideiglenes megállapodás miatt Iránt nem szorítja az idő. Letelepednek a küszöbre, és ők döntik el, hogy mikor készek az áttörésre az atombomba előállításában" - mondta.
Jaalon beszédében nemcsak Barack Obama amerikai elnök Iránnal kapcsolatos és közel-keleti politikáját bírálta, hanem Kínával és Ukrajnával szembeni "gyöngeségét" is.
Az izraeli "védelmi" miniszter beszéde a nagyhatalmak és Irán közötti újabb tárgyalási forduló előtt hangzott el.


De szép ez az amerikai "demokrácia" - Jeffrey Sinclair dandártábornok bevallotta, hogy parancsnoksága alatt a katonáit kényszerítette, hogy szexeljenek vele.


Emlékeztető: "Tekintve, hogy a kommunizmus alatt nem léteztek jelentős magánvagyonok, ezért megkockáztatható az állítás, hogy a 242 milliárd dollárnyi offshore pénz nagy része a privatizáció során került magánkézbe. Az ország ezzel kétszeresen is pórul járt: a gyakran érték alatt dobra vert állami javak nem is maradtak az országban, hanem adómentesen külföldön fialtak tovább. Magyarországnak maradt a folyamatos eladósodás, hitelfelvételek és megszorítások ördögi köre - kormányzatoktól függetlenül." (Részlet Morvay Péter: Magyarország elrablása című írásából)
Kategória: 2014 március




Rossz hír a devizahiteleseknek!




2014. március 20. SVPSZ
Megy keményen a mocskos időhúzás. Ez a parlament már nem ül össze, hetek óta nem dolgoznak meg képviselőink a giga jövedelmükért. Persze, nem ők a hibásak, hanem a fej! Meddig tartana összehívni egy rendkívüli parlamenti ülést? Hiába kérte a Jobbik...
Szavak szintjén mondja a Fidesz illetékes a megszokott szöveget, de már nem mondják, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Rendkívüli parlamenti ülés nem lesz, rátolják a döntést a következő parlamentre. Mire az új kormány feláll, és az új parlament első ülésére sor kerül, akkorra elérkezik a nyári szünet! Ősz előtt szóba se fog kerülni a megsegítés.
Egyelőre a Kúriára tolják át a felelősséget és az Európai Unió állásfoglalására várnak. Amire aztán lehet akár több évig is várni. Ott is választások lesznek.
Szóval röviden összefoglalva: már ott tartunk, hogy az egyik fideszes azt mondta, rájuk kell szavazni, és akkor a következő négy év alatt megoldják!
A kilakoltatási moratórium viszont a választások után, április 30-án lejár. Megkezdődtek a kilakoltatások, és egyre több honfitársunk fog az út szélén maradni!


Nemzeti italboltokról suttognak

Máriás Leonárd 2014. március 19., szerda 
HVG
Nemzeti italboltok jöhetnek a választások után, és az élelmiszerboltokban csak a sör és a bor maradhat - a piacon sokan erre számítanak, és kormányzati körökből is ezzel egybecsengő információk érkeznek, ami alapján az ötlet nem tűnik légből kapottnak.

Képünk csak illusztráció - Fotó: hvg.hu

A dohányboltok után nemzeti italboltok is lehetnek a választások után, a kormány ugyanis a dohánypiachoz hasonlóan állami monopóliummá tenné a szeszes italok árusítását - ma már nagyon sokan biztosra veszik ezt a kiskereskedelmi szektorban, és kormányzati körökből is olyan információk érkeznek, amelyek alapján úgy tűnik, nem légből kapottak a piaci várakozások.
A hvg.hu-nak egy kormányzati terveket ismerő forrás azt mondta, döntés még nem született az italboltokról, de a választások után bevezethetik a rendszert. A döntés hiánya ugyanakkor némi bizonytalanságra utal, és ezzel összhangban volt olyan piaci forrás is, aki miniszterelnökségi forrásra hivatkozva a hvg.hu-nak azt mondta, még latolgatják az ötletet, és a népharagtól tartva nem biztos, hogy meglépik.
Homályos részletek
A kormányzati terv részleteiről emiatt nincs sok konkrétum, nehezen ellenőrizhető információ kering a kiskereskedelem szereplői körében. A legtöbben - kormányzati értesüléseket emlegetve - úgy tudják, hogy az úgynevezett tömény alkoholos italok vagy égetett szeszes italok kiskereskedelmét kötnék koncesszióhoz, a söröket és a borokat továbbra is árulhatnák az élelmiszerboltok. Eszerint a koncesszióhoz kötött italok körébe tartozna a vodka, a gyomorkeserű, a likőr, a vermuth, a rum, a brandy, a whisky és a gin. Abban ellentmondanak egymásnak a piaci információk, hogy a pálinka bekerülne-e ebbe a körbe. A bizonytalanság érthető, a kormány évek óta kitart a pálinkafőzés szabadsága mellett, ami a 2010-ben alakult kabinet első szimbolikus lépései között kapott helyett.
Azt is több egymástól független kiskereskedelmi forrás állította a hvg.hu-nak, hogy trafikok is pályázhatnak majd az italárusítási koncesszióra. Volt, aki egyenesen azt állította, hogy az égetett szeszeket "bevinnék a trafikokba". A nemzeti dohányboltok jelenleg is árulhatnak tömény italokat, a forrás arra utalt, hogy a trafikok megkapnák az égetett szeszek árusításának engedélyét.
Azt nehéz eldönteni, hogy ez mennyire lenne kizárólagos a többi kiskereskedelmi szereplővel szemben, volt ugyanis olyan piaci forrás, aki azt mondta, a dohányboltok szerepelnek a kormány terveiben, de "több koncesszió lesz, mint trafik", az italboltok száma másfélszerese lehet majd a trafikoknak. Erről a forrás állítása szerint kormányközeli üzleti körökből értesült, és azt is mondták neki, hogy italboltot ugyanúgy lehet majd venni, mint trafikot tavaly (ezzel kapcsolatban a trafikkoncessziók kiosztása után a hvg.hu által is több forrástól hallott megoldásra utalt, melynek lényege, hogy a koncessziós pályázat idején elhelyezkedéstől és várható forgalomtól függően néhány millió forintot ügyvédi letétbe kell tennie a jelenkezőnek, és ha megkapja a koncessziót, a jó kapcsolatokkal rendelkező "közreműködő" viheti a pénzt).
Az italárusítási engedélyekre a boltokon kívül a szórakozóhelyeknek, kocsmáknak is kellene pályázniuk, nekik olyan italmérési engedélyük lenne, amely alapján a nyitvatartási időn belül meghatározott ideig szolgálhatnák ki a vendégeket, akik helyben fogyaszthatnák el az alkoholt (a helyben fogyasztást egyébként jelenleg is előírja a törvény). Erről nem csak vendéglátósoktól, hanem önkormányzati képviselőktől is hallottunk.
Régi tervek
Az elmúlt másfél évben, 2012 ősze óta időről időre többször is felröppentek már a nemzeti italboltokról szóló hírek. A sajtóértesülések előtt Lázár János már 2012 októberében határozottan utalt arra, hogy nem bánná, ha az alkoholárusítás a jelenleginél jóval szabályozottabb keretek között zajlana.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a szerencsejátékgépeket betiltó törvényről szóló parlamenti vita során azt mondta, azzal sem ért egyet, "hogy Magyarországon korlátlanul lehessen kocsmát nyitni, és ma sok helyen több kocsma van, mint ahány munkahely". Azt is hozzátette, polgármesterként igyekezett is ez ellen határozottan föllépni. Eszerint a szándék valószínűleg meglenne az alkoholpiac korlátozására, és valószínűleg az sem véletlen, hogy a nemzeti italboltok tervéről beszélő egyik forrás azt mondta, hogy értesüléseit Lázár környezetéből hallotta. Érdemes megjegyezni, hogy a nemzeti dohányboltok koncepciója is lényegében Lázár János és tanácsadói műve.

Orbán Viktor és Lázár János a Parlamentben - Fotó: Túry Gergely

Először a Népszava írt arról 2012 novemberében, hogy a kormány a dohánykereskedelem államosítása után állami monopólium alá vonná az alkoholpiacot is, és a 15-20 százalékosnál nagyobb alkoholtartalmú italokat csak koncessziós díjat fizető boltokban lehetne árusítani. A forrásokra nem hivatkozó értesülés nem volt alaptalan, ugyanis tavaly májusban a Magyar Narancs hosszan idézett is egy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számára készült szakértői feljegyzésből, amely utal arra, hogy a szeszforgalom újraszabályozásáról született kormányzati ötletet a tárcának küldték kidolgozásra.
Az NGM szakértői feljegyzése utalt arra, hogy a kormányzati ötlet szerint a boltokból tiltanák ki az alkohol árusítását. Mint a tárca az idézett dokumentumban fogalmazott, "a kereskedelem jelenlegi helyzetében nem tartjuk kedvezőnek az előzetesen számunkra kidolgozásra javasolt, kiskereskedelmi egységekből való teljes kitiltást, mert annak a kívántnál nagyobb mértékű munkaügyi, vállalkozási és egyéb szempontú hátrányos következményeivel kellene számolni".
A minisztérium emellett javasolta a kormánynak, hogy az alkohol nagybani forgalmazása "legyen valamilyen koncessziós alapú nemzeti szabályozás része", a kiskereskedelem és a vendéglátás számára pedig "az állam által engedélyezett csatornákon keresztül juthatnának el a termékek". A tárca javaslata arról is szólt, hogy a forgalmazásban nemzeti kvótát is bevezethetnének az elmúlt évek adózott hektoliterfok összege alapján. Emellett azonban az NGM arra is figyelmeztette a kormányt, hogy figyelembe kell venni a házi pálinkafőzés fenntartásának igényét, valamint azt, hogy a 150 milliárd forintra tehető éves szeszforgalom után befolyt 55-65 milliárd forint jövedékiadó és 40 milliárd forint áfa "lényegesen ne csökkenjen".
Az értesülést a tárca akkor azzal ütötte el, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban "sem fekete-fehér, sem színes változatban nem készül előterjesztés az alkoholtartalmú italok kereskedelmének újraszabályozására". A tagadás ellenére a Figyelo.hu tavaly júliusban arról számolt be, hogy számos piaci szereplő a szeszesital-forgalmazás állami monopóliumának jövő évi bevezetésével számol.

A portál akkori értesülései szerint az új rendszerrel kapcsolatban két változat is szóba került. Az egyik szerint a tömény szeszes italok nagykereskedelmét államosítanák, és pályázni lehetne az értékesítési koncesszióra. A koncessziót a pályázat nyertese vásárolhatná meg határozott időre, a többi nagykereskedő cég viszont megszűnne. A másik változat a szeszes ital kiskereskedelmének szabályozásáról szólt. Eszerint a nemzeti dohánybolti rendszerhez hasonlóan csak a koncessziós pályázaton nyertes vállalkozók árusíthatnának töményt.
Kinek fájna?
A kiskereskedelmi szektor szereplői rettegnek attól, hogy végül a tömény italok kiskereskedelmét állami monopóliummá tevő változat valósul meg. Ha ez együtt jár majd azzal, hogy a jelenlegi körülbelül 40 ezer élelmiszerboltból és élelmiszer jellegű vegyesboltból a sör és a bor kivételével kitiltják az alkoholt, az nagyon sok kisboltot tönkretehet, a bevételkiesés alapján pedig az élelmiszerláncoknak lehet a legnagyobb érvágás.
A tömény italok kiskereskedelme ugyanis nagy üzlet, sokkal nagyobb, mint a dohánykereskedelem. A trafikpályázat meghirdetése idején a dohánytermékek kiskereskedelmén 4 százalék körüli árrés volt, ez tavaly júliustól emelkedett 10 százalékra. Az égetett szeszek többségét viszont nagyjából 20-35 százalékos árréssel tudják forgalmazni az élelmiszerláncoknál, a kisebb boltoknál ennél nagyobb, akár 100 százalékos árrés is előfordulhat.
Az égetett szeszes italok forgalma a Nielsen piackutató adatai szerint 2012. december-2013. novemberben mintegy 64 milliárd forintot ért el. A magyar fogyasztók a tömények közül leginkább a vodkát, a gyomorkeserűt, a pálinkát és a whiskyt isszák.
Meg kell jegyezni, a Nielsen gyűjtése összesen 19 249 élelmiszerboltra terjed ki. Az alkohol kiskereskedelem legnagyobb forgalmi részesedést elérő szereplői a különböző italtípusoknál jellemzően a 2500 négyzetmétert meghaladó területű Tesco, Auchan és Interspar hipermarketek, valamint a szupermarketek és a diszkontok.

Az, hogy egy nemzeti italbolt rendszer leginkább az élelmiszerláncoknak fájna, jól látható a 2012. december és 2013. november közötti forgalmi adatokból. A whisky forgalom 62 százaléka a hipermarketekben csapódott le. Ha ehhez hozzávesszük a szupermarketeket és a diszkontokat (a szegmenst szintén az élelmiszerláncok uralják), akkor a whiskyforgalom 90 százalékát itt találjuk. A vodka esetében ezeknek a bolttípusoknak a részesedése a forgalom közel 50 százaléka, a gyomorkeserűnél pedig közel 70 százalékos az arányuk. A legális pálinkaforgalom nagyjából 65 százalékát is ezekben a boltokban bonyolítják le, azonban a szabad pálinkafőzés miatt ennek a terméknek gyorsan és folyamatosan csökken a forgalma.


A következő 4 évben is folytatják a néphülyítést!


Orbán Viktor a Fidesz programjáról: Folytatjuk!

2014. március 19. 12:14 
mandiner.hu
A miniszterelnök szerint egy szóban összefoglalható a Fidesz programja: "folytatjuk". Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című rendezvényén emellett arról is beszélt: cél, hogy kétszer akkora növekedést produkáljon a magyar gazdaság, mint a német; illetve a magyar enerigaár-rendszer versenyképes legyen az Egyesült Államokéval.

Orbán Viktor szerint célul kell tűzni, hogy a magyar gazdasági növekedés az előttünk álló időszakban kétszerese legyen a német bővülésnek, mert "ez benne van a magyar gazdaságban". A miniszterelnök szerdán Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című rendezvényén beszélt erről. Azt mondta, a jelenlegi kormánytöbbség választási programja egy szóban összefoglalható: "folytatjuk".
Orbán Viktor kijelentette, hogy az elmúlt egy évben végre sikerült a saját lábára állítani Magyarországot, 2013-ban sikerült elérni, hogy külső segítség nélkül álljon a lábán a magyar gazdaság. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország továbbra is részese a globális gazdaságnak.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány arra törekszik, hogy ne csak a háztartási, hanem az ipari energia ára is Magyarországon legyen a legolcsóbb Európában. A cél az, hogy "mi, magyarok versenyképesek legyünk az Egyesült Államok energiaár-rendszerével" - mondta a miniszterelnök. Hangsúlyozta: a következő időszakban az olcsó és képzett munkaerő mellett az energiaár lesz a legfontosabb versenytényező a gazdaságban.


Egyik kutya, másik eb!



Startol a szocialista gyűlöletkampány



2014. március 18., kedd 
MNO
Szórólapokkal borítják be az ország mind a 106 választókerületét a szocialisták - értesült az mno.hu. A kampány kidolgozója maga Ron Werber izraeli kampányguru, aki a 2002-es választások során, a szocialisták kampányával honosította meg Magyarországon a gyűlöletkampány műfaját.

Portálunk információi szerint szerdától az ország összes választókerületében a lehető legaljasabb módszerekkel, személyükben fogják támadni a szocialisták a Fidesz egyéni képviselőjelöltjeit.
Az mno.hu úgy értesült: a kampány stratégiáját és a szórólaphadjárat részleteit Ron Werber dolgozta ki, akinek különös és régről ismert gyakorlata van abban, hogy mi az a gyűlöletkampány.
A legalantasabb ösztönökre hat
Mint ismert, az izraeli kampányguru volt az, aki ezt a műfajt behozta Magyarországra: a szakember 2002-ben tűnt fel az MSZP környékén, új kampánytechnikáival kifejezetten törekedett arra, hogy a legalantasabb ösztönökre hasson, és akár a rasszizmust is bevetette a mozgósítás érdekében - az ő nevéhez fűződik többek között a 23 millió román munkavállalóval történő riogatás is, ami hozzájárult a szocialisták 2002-es választási győzelméhez. Kiszivárgott, hogy 2004-ben háborús retorikával uszította a szocialistákat, amikor azt is nyilvánvalóvá tette, hogy nem válogat az eszközökben. "Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek" - mondta.
Tanácsok láncszavazáshoz
A kampánymester a hírek szerint választási csalási technikát is tanított a szocialistáknak: Bácsics Gyula, aki 2006-ban a Pest megyei Nagykátán a választási bizottság szocialista alelnöke volt, a Célpontnak elárulta: Werber magyarázta el, hogyan lehet láncszavazást úgy kivitelezni a lefizetett szavazókkal, hogy ne legyen feltűnő.
Werber 2012 decemberében tért vissza az MSZP közelébe, hogy az országgyűlési választásokon stratégiai tanácsokkal lássa el a pártot, és ő felel Mesterházy Attila, a baloldali összeborulás miniszterelnök-jelöltjének imázsáért is.


Putyin beszéde magyarul

Vlagyimir Putyin kedd délutáni beszédében sok olyan dolgot kimondott, amit eddig nem: Megérti a majdani tüntetőket, érti a világpolitikai sakkjátszmát, de Krím újra Oroszország lesz.
Óriási taps fogadta az orosz elnököt, amikor belépett az orosz politikusok, civilek, újságírók, valamint a krími vezetők által telített terembe. Még nagyobb taps tört ki, amikor köszöntötte a félsziget vezetőit.
Oroszország, Ukrajna és Belarusz történelme közös. Krím a mi erődünk - mondta Putyin. Úgy folytatta, hogy 350 ezer ukrán, 1,5 millió orosz és 300 ezer krími tatár él a Krímben. És olyan népek is, akik nem asszimilálódtak, hanem a terület sokszínűségét adják. Hozzátette: A krími tatárok és az ukránok többsége is Oroszországhoz húz a Krímben.
A krími tatárok sérelmeiről és deportálásáról azt mondta, hogy másokat is ért megbocsájthatatlan igazságtalanság a történelemben, de ezután biztosítva lesznek jogaik. Leszögezte, hogy Krím ezentúl háromnyelvű lesz, orosz, ukrán, krími tatár.
1954-ben az Ukrán Tagköztársasághoz csatolták az Orosz Tagköztársaságtól Krímet, a Szovjetunión belől. Ez Hruscsov kezdeményezése volt, Putyin pedig erről úgy szólt, hogy szerinte a történészek dolga, hogy eldöntsék, ez miért történt. Mindenestre ténynek tekinti, hogy ez az akkori joggal is ellentétesen zajlott.
A Szovjetunió szétesését nem tudta pótolni a Független Államok Közössége. A széteséssel Oroszországot kirabolták - mondta az elnök. Putyin úgy fogalmazott, hogy egy országban aludtak el, de másnap egy másikban ébredtek. Lenyelték a sérelmet, hiszen nem tudták megvédeni az érdekeiket egy széteső birodalom romjain. De ezzel az orosz nép sosem békült meg. "Krím orosz terület, Szevasztopol orosz város. Ezt mindannyian éreztük."
A fenti mondatot követően is komoly tapsot kapott, de a legnagyobb tapsvihart akkor söpörte be, amikor azt mondta: Ukrajna az oroszok testvére - és az is marad.
Az orosz elnök eddig nem tapasztalt megértéssel beszélt a majdaniakról: Ukrajnán élősködtek a vezető politikusai, akik egyáltalán nem érdeklődtek aziránt, hogyan is él a nép. Az ukrajnaiak elhagyták az országukat, mert ott nem látnak jövőképet. Oroszországban 3 millióan dolgoztak legálisan, akik 20 milliárd dollárt kerestek. "Megértem mindazokat, akik a korrupció és a kevéssé hatékony állam érdekében békésen kivonultak a Majdanra. Igazuk volt. Ez azonban nem vonatkozik az erőszakos akciókra, amelynek végén jött a nacionalista, oroszgyűlölő, antiszemita fegyveresek puccsa. Ha kételkednek, tudok mutatni bizonyítékot is: Az új, úgynevezett vezetés első lépése a nyelvtörvény érvénytelenítése volt."
Bár Turcsinov leállította a törvény aktiválását, de az orosz vezető szerint Sztyepan Bandera utódai később végigvinnék a nemzetiségeket sértő tervet. Ez a krími tatárokat, románokat és magyarokat éppúgy érintené, mint az oroszokat.
"Nem lehetett nem lépni a kérésre, árulás lett volna, ha nem segítünk. Fontos, hogy először a világtörténelemben tényleg a nép mondott véleményt. Azt mondják a nyugatiak, hogy megsértettük a nemzetközi jogot. Hát ez remek. Már az is valami, hogy elismerik, hogy van nemzetközi jog. Ezt köszönjük."
Úgy folytatta, hogy: "Nem kellett bevonulnunk Krímbe. Ott voltunk."
Putyin szerint, ha a Nyugat megtehette Koszovó egyoldalú elismerését, akkor a Krím is elszakadhat. 2010-ben az ENSZ is elismerte, hogy nincs akadálya a függetlenség egyoldalú kikiáltásának, ez nem következik az ENSZ BT gyakorlatából. Márpedig, ha ez így van, akkor nem lehet arra hivatkozni, hogy azért nem érvényes egy népszavazás, mert az adott anyaország alkotmányával ellenes. Ilyen alapon soha, egyetlen terület sem nyerhetne függetlenséget, mert nincs az a vezető, aki hagyná, hogy elszakítsanak a területéből egy darabot.
"Telekiabálták ezzel az érvvel a világot, most pedig tiltakoznak. Amit lehet a koszovói albánoknak, azt nem lehet a krími oroszoknak? Jogi érv, hogy Koszovóban sokan haltak meg? Ez nem is kettős mérce, hanem egyszerű primitív cinizmus. Tehát sokaknak meg kell halniuk? Hála Istennek, hogy ez nem történt meg." Ezt követően megköszönve a 22 ezer krími ukrán katonának azt, hogy a Krímben nem hallgattak Ukrajna utasítására.
Putyin szerint a gyakorlat megmutatta, hogy a Nyugat csak az erőben hisz, nem a jogban. Ha kell, ignorálják az ENSZ BT-t és az ENSZ-t. Így volt 1999-ben Szerbiával szemben is, amit hihetetlen, de a huszadik században lebombáztak. "Volt talán ENSZ BT határozat erről? Nem. És Líbiában ugyanez történt.?"
A jelenlévő újságírók szerint az orosz elnök főleg a beszéde végén jött bele az érvelésbe: "Valóban jogos volt a népek felháborodása Ukrajnában 2004-ben vagy Észak-Afrikában. De a demokrácia helyett csak káosz jött el ezekre a térségekre, mert a Nyugat cinikusan kezelte az eseményeket. Szankciókkal fenyegetnek, de ma is korlátozva kereskedhetünk. COCOM-lista ugyan nincs, de a gyakorlatban ma is sok olyan technológia létezik, amit Oroszország nem vásárolhat meg. Az velünk a baj, hogy nevükön nevezzük a dolgokat, van saját álláspontunk, és megvédjük azt. Nem úgy látjuk a világot, ahogy Amerika. De mindennek van határa. Átlépték ezt a határt, álnokul és amatőr módon viselkedtek. Ideje véget vetni a hidegháborús retorikának. Oroszországnak vannak nemzeti érdekei, amikkel számolni kell, és tisztelni."
"Ukrajna szétesését nem Oroszország provokálja. Nem akarjuk Ukrajna szétesését, nem akarjuk a déli és a keleti részek elszakítását. Ami a Krímmel kapcsolatos: Volt és marad is orosz, ukrán, krími tatár. De sosem lesz Banderáé. Ukrajnához és Oroszországhoz szólok: ha nem fogunk össze, mindannyian elveszíthetjük a Krímet - jelentette ki Ukrajna NATO-csatlakozási terveiről szólva. Nem a NATO ellen vagyunk, csak az ellen, hogy a saját kertünk alatt igazgassunk. El nem tudom képzelni, hogy mi vendégségbe menjünk a NATO katonáihoz a Krímbe. Nagyszerű gyerekek vannak a NATO-ban, de inkább ők jöjjenek hozzánk vendégségbe a Krímbe, és ne mi. Ha nem döntöttek volna vasárnap a krímiek úgy, ahogy döntöttek, akkor hamarosan NATO-erők jelentek volna meg a Krímben. Köszönet a döntésért a krímieknek."
Ezt követően aláírták Krím kérelmét az Orosz Föderációhoz történő csatlakozásához. Putyin pedig felkérte az orosz parlamentet annak elfogadására.

Cristina Kirchner argentin elnök is az oroszok mellett áll



Putyin elnök egyenes, nyilt üzenete Kelet-Ukrajna lakóihoz



Érdekes hogy még a Putyin is az embereken keresztül beszélt a háttérhatalomhoz , hisz az embereket kell felrázni , hogy lássák érezzék ez az ők bőrére megy , és a zsidó fasizmus terjeszkedését nekik kel megállítani , vagy kamatrabszolgák lesznek .

2014/03/18 
BalRad
Putyin elnök nyiltan és egyenesen fogalmazott Kelet-Ukrajna lakóihoz:A (kijevi B-R) hatalom nem legitim! A nép döntsön! Ha bántják őket (orosz nemzetiségűeket B-R) akkor az orosz hadsereggel fognak szembetalálkozni!
Vagy választanak maguknak ma nekik tetsző vezetőket, vagy ha úgy gondolják ücsöröghetnek a televizió előtt is, vagy a kocsmában, és kapnak egy olyan kormányt, amilyent megérdemelnek. Aztán válhatnak néhány napon belül törvényesen a fasiszta-banderista hatalom jobbágyaivá!
Hát gondolkodjon el Ukrajna népe: otthon ül?-vagy kimegy az utcákra!
A Krim már meghozta a maga döntését!
Bal-Rad komm: Nos-ez egy valóban nyilt, egyenes üzenet Kelet-Ukrajna népéhez! Vagy felkeltek a fasiszta horda ellen-vagy rabságba zuhantok! Döntenetek kell!
Bárhonnan is nézzük a dolgot, Oroszország elnöke-nagyon helyesen-FORRADALOMRA SZÓLITOTT FEL!
És nem mellékesen. SEGITSÉGET IGÉRT!
Oroszország elnöke ma Moszkvában elmondott nyilvános beszédének egy részlete az alábbi videon:
"...Ukrajnának nincs legitim kormánya. Puccsal hatalomra került russzofób fasiszta banditák és gyilkosok garázdálkodnak..."

Vlagyimir Putyin orosz államfő bejelentette; Moszkva nem fogja hagyni, hogy a NATO megvesse a lábát az ősi orosz földeken. "Nem utasítjuk el a békés együttműködés lehetőségét, de semmilyen formában nem tűrjük, hogy a katonai szövetség itt legyen a határaink mellett, vagy a történelmi orosz területeken."
Putyin ezzel egyértelművé tette, hogy Kijevből a NATO bábkormánya el lesz takarítva. A parlament alsó- és felsőházához, valamint a Kremlben jelen lévő civil szervezetek küldötteihez intézett beszédében utalt rá, hogy Kijev ősi orosz terület, és a későbbiekben is ennek mentén fognak viszonyulni az ukrán kormányhoz. Oroszország védelmébe veszi a múlt hibáiból idegen országok fennhatósága alá került orosz lakosságot, azt követően sor kerül a határok rendezésére.
(
Vilaghelyzete.com)


Elindult a lavina - újabb területek csatlakoznának Oroszországhoz


Na fasiszták rosszul számoltatok , és fordítva sült el a dolog . Nem csak a cionista fasiszta zsidó gondolkodik , és cselekszik, így a fasizálódó Ukrajnáról leválnak a kisebbségek , mert nem akarnak egy fasiszta zsidó uralom alatt nyögni .

2014-03-19. 16:00 Napi - MTI nyomán 
Kuruc.info
A Moldovától leszakadt, magát Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságnak nevező terület arra kérte az orosz parlamentet, hogy a Krímhez hasonlóan tegyék lehetővé csatlakozását Oroszországhoz.
A Moldovától leszakadt Dnyeszter-mellék, amely 1990-ben orosz segítséggel, népszavazás után független államnak nyilvánította magát, arra kérte az orosz parlamentet, hogy tegye lehetővé csatlakozását Oroszországhoz. A Moldovával vívott rövid 1992-es háború után kötött béke értelmében a moldáv hatóságoknak nincs beleszólásuk a terület irányításába.

A Dnyeszter keleti partján végighúzódó, Csongrád megye nagyságú köztársaságot egyetlen állam sem ismeri el. Lakosainak többsége orosz ajkú. Moldova elnöke, Nicolae Tamofti nyilatkozatban reagált a kérésre, jelezve, hogy az orosz kormány bármilyen döntése a területtel kapcsolatban a rossz irányba tett lépés lenne - jelentette a BBC.
Egy 2006-as referendum megerősítette ugyan a Dnyeszter-mellék függetlenségét (az MTI szerint ugyanezen a népszavazáson az Oroszországhoz való csatlakozásról is szavaztak, amit 97,2% támogatott), ám ennek törvényességét nem ismeri el a nemzetközi közösség. A régió vezetősége most egy Dumában elfogadott törvényre hivatkozik, amely reményeik szerint megkönnyítené számukra a visszatérést Oroszország anyácska kebelére.

A Kremlt támogató Csak Oroszország párt olyan jogszabály-tervezettel állt elő, amely megkönnyíti az erre pályázóakaró térségeknek a csatlakozást Oroszországhoz. A párt azt tudatta a Vedomosztyi című lappal, hogy felgyorsították a beterjesztést a Krím belépésének megkönnyítése érdekében. Az orosz törvényhozás mindkét házában a Vlagyimir Putyin elnököt támogató politikai erők vannak többségben.
A Vedomosztyi értesülései szerint a Dnyeszter-mellék csatlakozási szándékát felerősítené, ha Moldova társulási szerződést írna alá az Európai Unióval, amit az ország vezetői terveznek. Ugyanez a szándék volt a kiindulópontja az Ukrajnát megtépázó, és immár megcsonkító politikai válság kialakulásának. A térségben az ukrán krízis elmélyülésével párhuzamosan nő a feszültség.
"Nagyon sok a közös a Krím félszigeten történő események és a Dnyeszter Menti Köztársaság helyzete között" - hangsúlyozta Nicolae Timofti moldovai államfő. "Vannak olyan információink, miszerint a jelenlegi helyzet felforgatására irányuló konkrét törekvések észlelhetőek" - nyugtalankodott Timofti. Példaként elmondta: a Dnyeszteren túli terület parlamentjének szóvivőjét Moszkvába küldték, hogy azt kérje a Kremltől, csatolják a területet a Krím mintájára Oroszországhoz.
A Digi 24 hírcsatorna úgy tudja, hogy az autonóm Gagauzia vezetője is hasonló kéréssel fordult Moszkvához.

Frissítés: Basescuék EU-s egyezményektől várják az újabb területek orosz csatlakozásának megakadályozását
Románia azt kéri az Európai Uniótól, hogy mielőbb írja alá a tavaly parafált társulási és szabadkereskedelmi egyezményt a Moldovai Köztársasággal, amelynek területi épségét különböző, Oroszországhoz csatlakozni szándékozó területrészek elszakadási törekvése fenyegeti - jelentette be szerdán Traian Basescu román államfő, miután Jászvásáron (Iasi) találkozott Nicolae Timofti moldovai elnökkel.
Basescu közös sajtóértekezletükön kijelentette: biztos benne, hogy Oroszország terjeszkedése nem áll meg a Krím félszigeten, csak az a kérdés, mikor tesz újabb lépéseket az egykori Szovjetunió határainak helyreállításáért. A román elnök szerint nem kellene már folyton "meglepődni" Oroszország lépésein, mint 2008-ban a grúziai, idén pedig az ukrajnai válság esetében, és a Nyugatnak is meg kell értenie, hogy nem szabad száz százalékig megbíznia az orosz ígéretekben.
Basescu szerint Moldovára is fenyegetés az, hogy Oroszország megszegte a 1994-es budapesti memorandumot, amelyben Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közösen vállalta Ukrajna szuverenitásának és területi épségének szavatolását cserében azért, hogy Ukrajna lemondott az atomhatalmi státusról. A felek úgy értékelték, hogy közös érdekük gyors intézkedésekkel bátorítani Moldova európai irányultságát.
Timofti azt kérte, az EU határozzon meg egy menetrendet és céldátumot Moldova csatlakozására. Leszögezte: Moldova sem ismeri el és a nemzetközi jog súlyos megsértésének tekinti a Krím orosz annektálását.
A sajtóértekezleten elhangzott: nyárig elkészül a Jászvásár (RO)-Ungheni (MD) gázvezeték, és a két országot közötti új villamosenergia-vezeték román oldalán már a műszaki próbákat végzik.
A felek a térség biztonságát fenyegető feszültségforrásokat is áttekintették, de erről nem közöltek részleteket. A moldovai és a román vezetők attól tartanak, a Krím annektálása után a - nemzetközi szinten Moldova autonóm térségének tekintett, valójában már két évtizede önállósult - Dnyeszter menti szakadár köztársaság Oroszországhoz csatolása következik.
Mihail Burla, a Dnyeszter mente törvényhozási szerepét ellátó legfelső tanács elnöke kedden levélben kérte az orosz alsóház elnökétől, hogy Moszkva vegye fontolóra a terület Oroszországhoz csatolásának lehetőségét - közölte a Jurnal de Chisinau online kiadása.
A Moldovai Köztársasághoz tartozó szakadár Dnyeszter-mellék egy oroszok, ukránok és moldávok (románok) lakta, megyényi, keskeny földsáv a Dnyeszter folyó keleti partján. 1990 szeptemberében nyilvánította ki függetlenségét, amelyet egyetlen ország sem ismert el. A szakadár terület és a chisinaui vezetés közti két évig elhúzódó fegyveres konfliktusnak az 1992-ben aláírt fegyverszünet vetett véget. Azóta ezen a területen orosz "békefenntartó" csapatok állomásoznak.


Elég az idegen katonákból! Lépjünk ki a NATO-ból!


A mi terrorista zsidó kormányunk jól érzi magát a terroristák között , oly annyira , hogy ők kezdenek terroristát keresni köztünk . Pintér terror gépezetét a zsidó terrorcsapat tartja kordában , és mint a kutyát úgy uszítják a népre e csaholó ebeket, és nem veszik észre , hogy ők a terroristák , a bankárkaszttal, az uzsora bankrendszerükkel , és a sok – sok kamatrabszolga gyártással .

2014. március 19. szerda 
munkaspart.hu
Megérkeztek azok a holland harcjárművek, amelyek a "Várpalota Challenge 2014" (Várpalotai Kihívás) nemzetközi gyakorlaton vesznek részt. Miért jó az nekünk, hogy holland katonák vannak itt? Nem volt már elég idegen katona az országban? Magyarország lépjen ki a NATO-ból!
Ti szavatok:
"Megérkeztek azok a CV-90 típusú holland harcjárművek, amelyek a "Várpalota Challenge 2014" (Várpalotai Kihívás) nemzetközi gyakorlaton vesznek részt. A háromezer katonát számláló többnemzeti gyakorlat március 12-től április 22-ig tart Várpalota térségében. A "Várpalota Challenge 2014" hadgyakorlat tovább erősíti a holland-magyar katonai kapcsolatokat a NATO-n belül. A két ország együttműködése több éves közös múltra tekint vissza. Hazánk például Hollandiától vette át a tartományi újjáépítési csoportot (PRT) Afganisztánban, 2006 októberében. A két nemzet katonái együtt szolgáltak és szolgálnak a NATO és az Európai Unió számos műveletében, így például Afganisztánban, Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában és Szomáliában is. Emellett Hollandia is részese azon 12 államnak, amely létrehozta a pápai Nehéz Légiszállító Ezredet (a nemzetközi alakulatnak egyébként jelenleg holland parancsnoka van)."
Forrás: 
http://www.honvedelem.hu/cikk/

Mi szavunk:
Magyarország nem lett erősebb a NATO-ba való belépéssel. A magyar hadsereg még gyengébb is lett, hiszen létszáma kicsi, szervezete és fegyverzete nem teszi lehetővé, hogy önállóan bármit is tegyen. Magyarország mindig a NATO-tól fog így függeni. Magyarország lépjen ki a NATO-ból!


Katonai konvojok vonultak az M7-esen


Már megint felvonulási terep lettünk újból átvonul rajtunk a rabló fél Európa , a végén mégis fübe harapnak a gladio hiába kezdeményezett háborút . Mini atomtöltetet a bankárkasztra , és a kiszolgáló helytartókra , te meg vedd tudomásul , hogy fölösleges vagy, és jobb ha most kezded dobálni a benzines üvegeket , had égjenek a nemzetek kirablói, a terrorista maffia bankárkaszt terrorgépezete, és a szabadkőműves gárda, a nemzetközi titkosszolgálatok , na na majd a magyar lesz nemzeti , néz már a tükörbe csipke rózsika és ébredj fel .

2014. MÁRCIUS 18. 
Hír24
125 holland honvédségi jármű ment Szlovénia felől Veszprémbe. Holland katonai konvojok közlekednek az M7-es autópályán, illetve Veszprém térségében kedden egészen a késő estig - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) délután.
A szaktárca arra kérte a közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek a konvojok útvonalán.

A HM közleménye szerint a járművek Szlovénia felől érkeznek az országba. A felvezetéssel haladó, összesen öt katonai konvojban 125 gépjármű tart a Veszprém-Újmajor gyakorlótérre.
A konvojok Tornyiszentmiklós határátkelőhelytől az M70-es autópálya, az M7-es autópálya, a 71-es számú főút, a 710-es út, a 72-es számú főút, a 8-as főút, és a 82-es számú főút útvonalon érkeztek a gyakorlótérre.
A katonai járművek az április 22-ig tartó, holland vezetésű "Várpalota Challenge 2014" nemzetközi gyakorlaton vesznek részt - közölte a szaktárca.
Egy autós fel is vette az egyik konvojt:https://www.youtube.com/watch?v=J3WgIjtOJXA


Háborúk a nemzetek ellen


Ha egyszer a gyarmatosítás beindul a kamatrabszolgák hada talán elkezd gondolkodni , és ha cselekedni is akkor a benzines palackok égő városokat ,bankokat , összerabolt ingatlanokat égetnek el a tulajdonosokkal .

Műkincsek, ásványi kincsek, olaj
"Agresszorok Szaddam megbuktatásakor Irakból azonnal elrabolták a szkíta-hun-szittya-pártus (gyakorlatilag azonosak) kincseket és elvitték USA-ba. Most Ukrajnában, ahogy az illegitim vezetés hatalomra került az ő jóváhagyásukkal, azonnal elvitték a szkíta kincseket az USA-ba ..." - olvasható egy Facebookos portálon.
- Szaddam iraki elnök át akart térni a dollár elszámolásról az eurós elszámolásra. A többit tudjuk a történelemből. Kivégzése óta élhetetlen ország lett a hazájából. Egyre több a robbantásos merénylet. Az olaj, az viszont megy kifelé. Ingyen, vagy se pénzért.
- Kadhafi líbiai elnök közölte: hazaviszi Amerikából az aranytartalékot, és a jövőben aranyért adja az olajat. A többit tudjuk a történelemből. Kadhafi alatt volt élhető élet, az életszínvonal az egyik legmagasabb volt Afrikában. Azóta nincs jóformán semmi élettér. Az olaj viszont ömlik kifelé. Ingyen, vagy se pénzért. A Vegyépszer utat épített Líbiában, most felszámolás alatt áll, cirka 45 milliárd forint lesz a Magyarországot ért kár.
- Drónok (pilótanélküli kémrepülők) átvilágították a hegyek gyomrát Afganisztánban. Tele vannak a hegyek ásványi kincsekkel. Tavaszra megkezdődik a kitermelés. Amióta ott van az amerikai hadsereg, a kábítószer-forgalom megsokszorozódott az egész világon. Hogy még mi fog történni, lehet, hogy az is nemsokára történelmi tény lesz. Először a Szovjetunió szállta meg, majd Amerika ezt a jobb sorsra érdemes országot. Csaknem negyven év óta háborúban "élnek" az emberek. Magyarország is ott liheg a művelt Nyugat nyakába, bevallottan évi 25 milliárd forintot költünk erre a háborúra.
- Venezuela előző elnöke (Hugó Chavez) államosította az ország hihetetlenül gazdag olajkincsét, és kijelentette Bush akkori amerikai elnöknek: Lehet vinni a venezuelai olajat, csak most már ki kell fizetni! A többi történelmi tény - megbetegedett és meghalt. Utódja rövid elnöksége nem igazán jött be: valószínű, hogy a közeljövőben onnan is lehet vinni ingyen, vagy se pénzért az olajat, mint a többi felforgatott országból.
- Az arab tavasz sem jött be igazán. Egyiptomnak amint az új kormány megalakult, az EU egymilliárd euró gyorssegélyt utalt át. Magyarországnak árvízi segélyt nem adott. A segélyfolyósítás után nem sokkal később meg is bukott a kormány, az egymilliárd euró pedig valószínűleg eltűnt.
- Szíriát az orosz vétó miatt nem sikerült szétbombázni, de "sikerült" betelepíteni egy rakás terroristát, akik szinte romokba döntötték a városokat. Azt követően jött elő a szír ellenzék, miután jelentős új olajmezőket fedezett fel a Mol. Miután elég sok az állami Mol-részvény, bizony itt is jelentős kárunk lesz, illetve már van is, csak nem publikus. Hogy Szíria talpra tud-e majd állni, az nem fontos kérdés az olajára ácsingózóknak. A szíriai helyzet bizony nagyon képlékeny lesz mindaddig, amíg a terroristákat a betelepítők ki nem vonják. Ahhoz, hogy ezt megtegyék, és végre békén hagyják a szír népet, lehet, hogy még éveket kell várni. Mert köll az a fránya olaj.
- Ukrajna fontos felvonulási terület Oroszország felé. A Krím félszigeti népszavazás eredményét elfogadta az orosz parlament, és aláírták a megállapodást. Önálló bankja lesz a félszigetnek. Putyin orosz elnök ellen is büntető intézkedéseket tervez a műveltnek mondott Nyugat. Ukrajna aranytartalékát állítólag már el is elszállították Amerikába. Ukrajnában alig van termelés és bevétel. Az oligarchák által leszegényített emberek tüntettek a szebb jövő reményében. Az pedig nem a Világbank hitelével szokott elkezdődni, azzal inkább végződik. Lehet, hogy nagyon fog fájni az ukrán népnek az ébredés! Akárcsak nekünk, akik azt hittük 1990-ben, hogy rendszert váltottunk, közbe csak bilincset cseréltünk. Egyik uniót felcseréltük a másik unióra... Ukrajnából elég sok nyugdíjas és beteg jár át magyar nyugdíjért és gyógyításért. Ahogy romlani fog a helyzet, úgy fognak egyre többen érkezni hozzánk. A magyar betegek várólistára kerülnek, a magyar nyugdíjasok egyre rosszabbul járnak. Erről az elképesztő történetrőlbővebben ITT !
Mi lesz még itt emberek? Amerikában is van belső gond bőven, állandóan ki kell igazítani a költségvetést, mert mint tudjuk, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. A költségek nagy részét később rátolják a hódítás tárgyát képező országok szegény lakóira. Miután a kincseket és az olajat, a pénzkibocsátási jogot megszerezték, sorsára hagyják az érintett országokat. Az ébredés eddig még minden "meghódított" országban keserves volt. A mókuskerék azonban forog velünk tovább. Most egy kis porszem hullott a gépezetbe a Krím-félszigeti népszavazás miatt. Vajon melyik ország lesz a következő? Oroszország? Történhet bármi, a magyar kormány kitart a világhódítók mellett.
Békéscsaba, 2014. március 19.
Összeállította: Anton - sokkaljobb.hu
Emlékeztető: Milan Mitrovic összeállítása a második világháború óta Amerika által indított háborúkról: 1945-ben a Japánra dobott két atombomba volt a nyitány! "1945-46 Kína, 1948-49 Görögország, 1950-53 Korea, Kína, 1954 Guatemala, 1958 Indonézia, 1959-61 Kuba, 1960 Guatemala, 1964 Kongó, 1965 Peru, 1964-73 Laosz, 1961-73 Vietnám (bukta!), 1967-69 Guatemala, 1973 Chile, 1983 Grenada, 1983-84 Libanon, 1980 El Salvador, 1980 Nicaragua, 1986 Líbia, 1987 Irak-Irán, 1989 Panama, 1991 Irak, 1993 Szomália, 1998 Szudán, 1998 Afganisztán, 1999 Jugoszlávia, 2001- jelenleg is Afganisztán, 2003- Irak, befejezés nélkül, de az olaj megy kifelé, 2008 Koszovó, 2008 Georgia (Grúzia), ( 2011- Líbia, befejezés nélkül, de az olaj szintén ömlik kifelé, és most Szíria. Afganisztánban, Irakban, Líbiában és Szíriában azóta nincs élhető élet, amióta megtámadták őket. Az emberek menekülnek a háborúk elől főként Európa irányába. A volt szocialista országokat az úgynevezett rendszerváltozásokkal leszegényítették, és most mégis be kell vállalniuk ezeknek a szerencsétlen menekülteknek az elszállásolását és eltartását. (Facebook)


A magyar történelem gyásznapja 1944. március 19-e


2014. március 19. szerda 18:50 
Magyar Kurír
A magyar történelem és mindnyájunk gyásznapja 1944. március 19-e - mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az ország német megszállásának 70. évfordulóján Közös a múltunk, közös a jelenünk címmel tartott megemlékezésen, szerdán Budapesten, tájékoztat az MTI. (...)



Kategória: 2014 március


1 megjegyzés:

  1. Helló mindenki,
    A nevem Mr. Rugare Sim. Hollandiában élök és ma boldog ember vagyok? és azt mondtam magamnak, hogy minden olyan hitelező, aki megment engem és a családomat a mi rossz helyzetünkről, mindenkire utal, aki kölcsönt keres, boldogságot adott nekem és a családomnak, szükségem volt egy € 300.000,00, hogy elkezdjem az egész életemet, mivel egy egyedülálló Atyám 2 gyerekemmel találkoztam ezzel a becsületes és Allah-félelemmel foglalkozó kölcsöntőke kölcsönökkel, amely 300.000,00 euró összegű hitellel segít nekem. Ő egy Allah félő ember, ha hitelt igényel és vissza fogja fizetni a kölcsönt, kérjük, forduljon hozzá, és mondja meg neki, hogy (Mr. Rugare Sim) hivatkozik rá. Vegye fel a kapcsolatot Mohamed Careen e-mail címével: (arabloanfirmserves@gmail.com)


    HITELI ALKALMAZÁSI INFORMÁCIÓS FORMA
    Keresztnév......
    Középső név.....
    2) Nem: .........
    3) A szükséges hitelösszeg: .........
    4) Hitelezési időtartam: .........
    5) Ország: .........
    6) Otthoni cím: .........
    7) Mobilszám: .........
    8) E-mail cím ..........
    9) Havi jövedelem: .....................
    10) Foglalkozás: ...........................
    11) Melyik helyszínen tartózkodott itt .....................
    Köszönöm és üdvözlöm.
    E-mail arabloanfirmserves@gmail.com

    VálaszTörlés