2017. július 10., hétfő

Ki lesz végre már magyar






Ki lesz végre már magyar

nemzeti hírháló riportjaiból

Vannak persze az alábbi írásban is olyan gondolatok amellyel nem tudok maradéktalanul egyetérteni, de maga az írás nagyon is a lényegre tapint. A cigányság lehet ilyen is és olyan is, de egy gátlástalan maffiózó - aki éppen a cigányság munkahelyeinek a leépítésében vett részt -, ne állíthassa magáról, hogy cigány. Ő ugyanis sokkal inkább haza és népáruló mert a cigányságról lehet negatív tényeket felsorolni, de ők mindíg megvédték a saját fajtájukat! Mert ha verik is egymást, s egy magyar szét akarja őket választani, akkor ők azonnal nekitámadnak, s felhagynak egymás verésével. Ezt tanuljuk meg tőlük! BG


JÁVOR RICHÁRD: "ÉN IS CIGÁNY VAGYOK" - ÁLLÍTJA MAGÁRÓL GYURCSÁNY, A BÖSZME!!!


Ó, dehogy vagy te cigány, sőt, az aztán végképp nem vagy.
Minden hiányzik belőled, ami cigánnyá tehetne. Hatalmas vagyont harácsoltál össze mindjárt a legelején. Nem a tudásod, vagy a tehetséged, esetleg valamifélezsákmányszerző brutalitás tett vagyonossá, hanem az a csürhe, ahová tartoztál még a rendszerváltás előtt.
A cimboráiddal együtt fillérekért jutottál irgalmatlan vagyonokhoz, mert megmondták neked, hol kopogtass, mit vegyél, mit adj el, a szádba rágták az egészet. A vagyonodat kaptad, a diplomádat loptad, a luxusodba beházasodtál. Van neked fogalmad arról, hogy egy cigánynak micsoda erőfeszítésébe kerül, hogy karriert csináljon?

Egy zenész, vagy egy énekes, ha mégoly tehetséges is, először le kell küzdje azt a nyomort, amibe többnyire beleszületett, aztán le kell küzdenie a félelmeit, a gátlásait, hogy elhitesse a társadalommal, ő nem olyan cigány, akitől félni kell, akit gyűlölni kell, nem, ő más, a saját kisebbségén belül ahhoz a többséghez tartozik, amelyik becsületes, nem lop, nem gyilkol, hanem dolgozni akar, ki akarja bontakoztatni a tehetségét, és ezért hajlandó keményen megküzdeni.

Ilyen cigány Oláh Gergő, akinek az X-Faktor előtti élete kemény fizikai munkával, méghozzá közmunkával telt, amit ti olyan nagyon tudtok kárhoztatni. Ő többek között ebből tartotta fenn a saját életét, és küzdött a mindennapi betevőért a családja számára. Mikor bekerült
a vetélkedőbe, mondták neki, most már leteheted a gereblyét.
Sok Oláh Gergő van. És rengeteg olyan, akinek a keze sokáig fogja még markolni a szerszám nyelét, de akiknek ez a nagyszerű cigány fiatalember megmutatta, hogy ha vantehetséged, lehetőségeid is vannak. És neked mid van, Fletó?
Van vagyonod, de értéked nincs, semmi! Volt poziciód, de hazugságaiddal, ócska trükkjeiddel a magad idejében a nullával tetted egyenlővé az egyik legfőbb közjogi méltóság tekintélyét. Semmid sincs a saját erődből, ugyan, dehogyvagy te cigány.
Aztán vannak a cigányállatok, igen. De még ők is különbeknálad, Fletó. A tábla, amit elkészítettek neked és a nyakadba akasztottak,
még hozzájuk képest sem illet meg. Ha egy ölésre kész cigányt meglátunk, tudjuk, mire számíthatunk tőle. Elvben legalábbis van esélyünk, hogy meneküljünk, vagy ha már késő, felvegyük a küzdelmet. 

Aztán jöhet segítség, rendőri, járókelői, bármilyen. Tudjuk, sokaknak nem jött. Szögi Lajos, Bándy Kata, vagy Marian Cosma hozzátartozói, borsodi, szabolcsi falvakban élő magányos,s számtalanszor meglopott, kirabolt és megkínzott magányos öregasszonyok tudnának erről
beszélni, már aki élve megúszta. Tudjuk, sokan közülük belehaltak.
De fordulhatott volna úgy is, hogy megússzák. Egy épp arra bóklászó
rendőrjárőr, egy idejében kihívott segítség, bármi.
Ha az utcán falkában jönnek velünk szemben az efféle cigányok, még gyorsan behúzódhatunk egy kapualjba, sarkon fordulhatunk, aztán futás.
Ha azt látjuk, hogy egy járművön garázdálkodnak, nem szállunk fel, ha már rajta vagyunk, talán még leszállhatunk gyorsan. Van esély, van önvédelem, van menekülés. De te, Fletó semmi esélyt nem adtál a társadalom hiszékenyebb részének. Felvetted a betanult pózodat és azt mondtad, patrióta vagy. 
Aztán 2004. december 05.-e előtt a saját nemzeted ellen hergelted a szavazóidat. A saját fajtád ellen. Cigány nem tesz ilyet. Aztán felvetted a másik pózodat,
és azt mondtad, demokrata vagy és az 56-os forradalom nagy tisztelője. Volt ott minden.
"Mondd Imre, te mit tennél", ájtatos letérdelés az emlékmű
előtt, gyomorra(!) helyezett kéz a Himnusz alatt, kipréselt könnyek, minden. Aztán amikor forradalmunk 50. évfordulóján a mocskos hazugságaidtól és egészelviselhetetlen személyedtől megcsömörlött
tíz- és százezrek kivonultak az utcára, megmutattad, hogy a te demokráciád valójában nem más, mint a legbrutálisabb fasiszta rendőrterror! Bármennyire is bizarrul hangzik, a cigány legalább maga végzi el a piszkos munkát.

Amikor 2006. október 23.-án szemeket lőttek ki, ujjakat törtek el, tömegekbe hajtottak lovasrohammal, amikor meztelenre vetkőztetett és megalázott embereket órákon keresztül térdepeltettek, amikor gyanutlan járókelőketválogatás nélkül letepertek, és amikor már ott feküdtek megbilincselve, tehetetlenül, félholtra verték és rúgták őket, akkor te hol voltál, Fletó?

Valahol egy tágas és kényelmes irodában, ahonnan nyugodtan le tudtad vezényelni ezt az egész borzalmat, bármennyire menekülsz a felelősség elől és próbálod azt hazudni, hogy neked aztán semmi személyes beleszólásod nem volt semmibe. Mintha Hitler állította volna, hogy neki semmi köze a holokauszthoz, mert nem járt egyetlen táborban sem. Egy cigány, ha garázdálkodik, bántalmaz, késel, akkor véres lesz a keze és eltorzul az arca.

Te éveken keresztül garázdálkodtál az életünkkel, a lehetőségeinkkel,
a biztonságunkkal, de a kezed makulátlanul tiszta és ápolt.
Mindíg gondosan leborotvált és gondozott pofádra meg ráfagyott az ájtatosság alattomosságot és aljasságot leplező hamis máza.
Dehogy vagy te cigány; az aztán végképp nem!

Hogy mégis cigánynak képzeled magadat az a neveltetésedből fakad . Apád már zsenge gyermekkorodban bicikli lopásra tanított , ez így van a cigányéknál is ilyen formán nem estél messze a húsos fazéktól , de mindenkit elvertél mellőle nehogy neked ne maradjon a jó zsíros cubákból. És valóban cigánynak képzelted magadat mikor azokat a cigányokat lelövetted , hogy polgárháború robbanjon ki , az összekötődet a Daróczi Dávidot azért kellet megöngyílkolni , nehogy a szálak elérjenek hozzád , te mocsok idegen titkosszolgálatokkal operáltál , hogy összekuszáld a szálakat , de azt kell mondanom , hogy a gyilkos azért te vagy , és nem azok a balekok akik elvitték a balhét helyetted. Ha cigány lennék darabokra robbantanálak , hogy a cigány mennyországba se tudjanak összerakni , és hogy többé egy embernek se keljen meghalni érted .
Leköpnélek , de már nyálam sincs rád , nem pazarlom rád a röpke időmet , öljön meg téged az a cigány had akikkel polgárháborút akartál kezdetni, vagy legyél terhes azoknak a titkosszolgálatoknak akiktől a támogatást kéred e – polgárháborúhoz , - te hazaáruló cigány bőrbe bujt gané.



Az államilag eltűrt banki csalások


Természetesen nem vagyok vezér. Legfeljebb egy gondolkodni képes magyar, aki mindenütt ott van, ahol a nemzetet kell szolgálni és építeni!
Örömmel hallgattam egy nyilatkozatban Kásler Árpádot, amit az állam szerepéről beszélt. Felismertem a saját gondolataimat, s örömmel vettem tőle, hogy felismerte a lényeget ő is. Nem az egyéni érdek tehát az, ami létre fogja hozni aönszerveződést, hanem a közösségi érdek, vagy annak felismerése. Sajnos a múlt szombaton magam is csalódtam a Kossuth téri devizahiteles tüntetésben, mert igen kevesen jelentek meg. Tegnap még jobban csalódtam a Koppányosokban. De tudom, hogy eljön az idő, amikor rendet tesz majd hazánkban az önszerveződő nép, vagyis a NEMZET. Csak nehéz a várakozás, s egyre nagyobb lendülettel megy a bankárkaszti agymosás. Ha mégis szeret bennünket a Jóisten, akkor az alábbi linkeket meg fogja nézni minden becsapott magyar, akár bal, vagy akár jobb oldali! Mert véget kell vetni a megosztottságunknak!
http://www.youtube.com/playlist?list=PL83E4E2AC915819EB
http://www.youtube.com/watch?v=yyBYjL1hsC4&feature=em-uploademail
BG: Az államilag eltűrt banki csalások
Ha elég nagy a dörömbölés, ki lehet nyitni a kapukat!
Ha nincs tömegnyomás, hiába van igazunk!”
(Doubravszky György pénzügyi jogok biztosa.)
Szinte példátlan az, ami velünk történt. A sorozatos állami hitelfelvételek -ami az állami adósságcsapdát eredményezte -, az a virtuális árnyékgazdaság a világban és itthon is - ami kiszívja a reálgazdaságból az erőforrásokat -, az a kb. 240 milliárd dollárnyi offshore pénz - amit „kiloptak” Magyarországról -, s a devizahitelnek hazudott banki manipuláció, stb-stb., s ez mind-mind a drámai helyzetünket fokozzák. A dráma az, hogy ez létezhet és részben nem is törvénytelen! Ha lenne az EU-ban politikai akarat arra, hogy megszűnjön végre ez a kaszinókapitalizmus, akkor az unió is megmenekülne a csődtől, s ugyanez vonatkozik hazánkra is. Sajnálatosan azonban a nép nem érzékeli ezt a katasztrófahelyzetet, sőt az állam intézményrendszere még rá is játszik erre a sajnálatos problémára, ami nekünk és utódainknak a kipusztulásunkat fogja okozni: HA NEM FOGUNK ÖSSZE! Én az önszerveződést próbáltam már 2006-ban is beindítani!
Később, 2011. októberében fogalmaztam meg „A devizahitelek megoldása: IN INTEGRUM RESTITUCIO” című dolgozatomat, amelyben egyértelműen leírtam a devizahitelezés lényegét, amely sajnos eredetileg is csupán a kamatmaximalizálás, illetve az extraprofitra való mohó és gátlástalan törekvés szüleménye, illetve a magyarországi kiszolgáltatottakat becsalogató reklám-trükk! (Ezen régi írásom fenn van a nemzetihirhalo.hu oldalon folyamatosan, s érdemes lenne sokaknak elolvasni!)
Hazánkban eddig, több százezren buktak bele az állítólagos devizahitelekbe. Ha tisztán látjuk e problémát, akkor ki kell mondani: a nagyvilág „törvényes” gazdasági maffiájának egyik fellegvára valójában a bankrendszer. Az állami szerveknek azonban már régen be kellett volna perelnie azon bankokat, amelyek a gazdasági összeomlás szélére vitték a különböző államokat, de azon bankokat is, melyek egy hamis hitelezési „termékkel” kábították el a kelet-európai államok polgárait. S a hazai bíróság azért nem képes dönteni ezen ügyekben, mert állítólag a bankok nem mehetnek tönkre.(?) Pedig ez nem piacgazdaság, hanem a valóságos piac elleni bűnös magatartás. (Így lehet megérteni azt, amit D. Rockefeller hirdetett: A konkurencia bűn” , s iparkodott is a nemzetközi bankárkaszt magán monopóliumává tenni a piacot, s ezzel a valóságos versenyt szintre teljesen kiküszöbölték, s bevezették a monetáris diktatúrát úgy, hogy az demokráciának tűnjön az egyszerű emberek számára.)
Mindezt szereti a bankárkaszt által tulajdonolt vagy felügyelt média összeesküvés-elméletnek beállítani, pedig ha létezik is ilyen elmélet, de sokkal inkább a gyakorlati megvalósulás a jellemző! Az emberiséget már meggyőzték az őket rabigába hajtó fogyasztói társadalom „előnyeiről”, s ezzel az államok politikai vezetése, a közoktatás, és a teljes közszolgálat a kezükbe került. Így a törvényhozás és a végrehajtás is az általuk pénz-pórázra vett pártok kezébe van. A látszólagos pártküzdelmek pedig, csupán ezen összeesküvés-gyakorlatnak a színházi előadásai. A bábkormányok pedig olyan törvényeket javasolnak a báb-országgyűléseknek, amelyek csak a lobby érdekek mentén működnek. Így lehet tehát elhatárolni egymástól a valódi és a báb-kormányt! Ha már a „konkurencia bűn”, akkor a pártpolitikusnak ezért kötelező állandóan a piacról szajkózni, hiszen ezért fizeti őket a gazda!
Ám jól tudjuk, hogy a magyar embereknek a naivitásánál csak a hiszékenysége a nagyobb! A gyanútlan adósok ezért hitték el, hogy a pénzügyi tudással rendelkező banki alkalmazottak nekik a legjobb szerződést készítik elő. E naivitásnak eredménye: az adósok az eredeti és vállalt törlesztésnek a kétszeresét, vagy háromszorosát fizetik, vagy inkább fizetnék vissza. Hogy ez nem lehet tisztességes, azt még az Európai Bíróság egyik állásfoglalása is alátámasztja!
2012. május 22-én tettem fel a nemzetihirhalo.hu oldalon lévő rovatomra a„Semmisek a devizahitel szerződések!” című írásomat, amelyben világosan idéztem az egy hónappal korábban a Luxemburgban székelő Európai Bíróság döntésének lényegét:
1./ az egyedileg meg nem tárgyalt devizahitel szerződésekben a bankok részére saját maguknak biztosított egyoldalú szerződésmódosítás csak akkor törvényes, ha annak oka és a hitel visszafizetésének körülményei egyértelműek és világosak.
2./ továbbá a banknak biztosítania kell, hogy ha az egyoldalú szerződésmódosítás hátrányos az ügyfélnek, akkor legyen lehetőség a szerződés felmondására.
Mivel a hitelezőnek és a hitelfelvevőnek az ismeretszintje a szerződéskötéskor nem volt azonos, valamint az állam, ill. annak bankfelügyelete, nem zárta ki a visszaélés lehetőségét, így a fenti semmisség megállapítás teljesen jogos! Ezen döntés alapján a magyar bíróságoknak kötelessége a bekövetkezett módosításokat törvénytelenné nyilvánítani!...Tessenek kedves becsapottak perelni végre!
Ezen sorokat lassan egy éve írtam le, de azt tapasztalom, hogy az adósok nem perelnek, nem állnak ki az érdekeikért, hanem megpróbálják összeszedni a törlesztőrészleteket a rokonoktól, vagy feladják és kivándorolnak, illetve öngyilkosok lesznek akkor, ha nem akarnak utcára kerülni. Akik még mindig a csodára várnak, azok hisznek még az állam eredeti szerepben. Pedig az állam már régóta csak az adószedő állam funkcióit látja el.
A bankárkaszt által pénzpórázon tartott pártok irányította állam úgy védekezik, hogy szeretne a legkisebb érdeksérelmet okozni a bankrendszernek, hiszen tőle függ a választási eredménye. Attól, hogy kap-e hitelt rá és mennyit. Ám ez nem maradhat így, itt be kellene avatkozni, s az államilag eltűrt banki csalásokat meg kellene szüntetni végre! Ezért kellett volna mindenkinek perelni a bankokat, s nem az államra várni! Az állam ugyanis épp azzal menekült meg a csődtől, hogy a bankok ezt az óriási mennyiségű pénzt a MNB devizaszámlájára helyezték el, s így látszatra az ország fizetőképes maradt. Ám ezért éppen a közpénzből fizetünk kamatot a bankoknak, tehát ők duplán „veszik le” a magyar embereket. E közben a becsapott embereknek több mint 400 milliárddal megnőtt az adóssága svájci frankban, s ez, 5800 milliárd forint körül van. Az árfolyamgát csak elodázza a fizetést, s így nem megoldás. E-közben a bankok giga profitot könyveltek el. Az új államtitkár, aki a MNB alkalmazottja volt, meg lett bízva az ügy kivizsgálásával. De önszerveződés nélkül nem lesz eredmény ebből! Az államilag eltűrt banki csalásoknak mikor lesz megoldása? Mert a szerződések szerintem semmisek, sőt egyszerűen a joggal való visszaéléssel megvalósított csalás az egész. A bankok ugyanis csak elfogadtatták az ügyfeleikkel azt, hogy majd devizában számolnak el a felvett forinthitelre. Ez tehát egy fiktív devizaművelet volt! A bankok valójában számviteli trükkökkel operáltak, s ha volt is svájci frankjuk a hazai leánybankoknak, de azt az MNB-nál tartották magas kamatfizetés ellenében, amit mi fizetünk meg a közpénzből.
A bankok tehát egyoldalúan ráerőszakolták a hiteligénylőre az akaratukat, ezzel egy semmis szerződést hoztak velük létre, s ezt csak az önszerveződésereje lesz képes megváltoztatni! Az optimista angolul tanul, a pesszimista héberül, a realista pedig lőni. Mert biztosan nem mi fogjuk elkezdeni a vérontást, mert a hun-szkíta lelkület nem erőszakos, csak önérzetes. Végül beismerem, hogy 1956 óta az önvédelmi reflexeink bár gyöngült ugyan, de nem semmisült meg, s nem örökre gyengült le! Önszerveződjünk!
Szeged, 2012-02-15. Dr. Bene Gábor S.



Örömmel olvastam és adom tovább Takaró úr írását, mert egyezik a véleményünk. Ha a szolidaritás visszatérne a kárpát medence népeibe, közöttük az államalkotásra legalkalmasabb magyarba is, akkor nem kellene "felnézni a disznóra" - amely állatok azért váltak népszerűvé hazánkban, mert az oszmán hódítók a disznót nem hajtották el a magyarok portáiról, amikor a harácsot beszedték. Elhajtották viszont az összes többit, így a disznók mentették meg az éhhaláltól akkoriban a magyar parasztokat a hódoltsági és az azt övező területeken. Becsüljük hát meg a disznókat és ne hasonlítsuk egyes politikusokat hozzájuk, mert százszor tisztességesebbek, jobb szándékúak, mint azok, akik most a hatalomba való visszatérésen törik a fejüket. BG



Felnézek a disznókra



Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok? Három éven át jártam ki a legelőre velük, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, merthogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok.
Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent, s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül, s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik.
Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik, mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.
Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.
/Takaró László/


Rengeteg izraelit érdekelt a kettős állampolgárság

2011.01.06-án írta Dési András az alábbi cikket, s sajnos akkoriban nagyon elfoglalt lévén, nem volt időm a cikk gondolataira reagálni, viszont most – másfél év után –, megteszem.
Büszke magyar gyökereire, ezért Joseph „Yossi” Fischer számára érzelmi kérdés a könnyített honosítás. – Az apám is, aki ügyvéd, régóta várta ezt a lehetőséget. Először az apám adja be a kérvényt, majd én. Jó lenne, ha a három gyermekem is követné a példámat – mondta lapunknak az egyik vezető izraeli utazási iroda, az IDB Tourism 49 éves vezető menedzsere.
Fischer családja Újvidék környékéről származik: 1946-ban vándoroltak ki Palesztinába. Sajnálja, hogy nem beszél magyarul, de büszkén mesél nagyapjáról. A néhai Fischer Mátyás őrnagyi rangban, az I. világháborúban a Monarchia hadseregében harcolt, a fronton megsebesült. Azon kevés zsidó származású magyar tisztek közé tartozott, akiket ki is tüntettek.
Josef Weiss, Magyarország jeruzsálemi tiszteletbeli konzulja is úgy látja: nagyon sok magyar gyökerű – főleg erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai felmenőkkel rendelkező – izraelit érdekel a könnyített honosítás. Úgy gondolják, hogy miután maguk vagy felmenőik egykor magyar állampolgárok voltak, s magyar állampolgárként élték át a holokausztot, a könnyített honosítás megilleti őket. Számos családban a fiatalok buzdítják az idősebbeket – tette hozzá.

Az izraeli magyar diaszpórát 200 ezer fősre teszik, közülük mintegy 15 ezren már korábban kettős állampolgárok lettek. A tel-avivi magyar nagykövetségen az érdeklődés egyelőre nem lépi túl a várakozásokat. – Inkább információt kérnek, de idővel valószínűleg egyre több kérelmet fognak benyújtani – mondta Szentgyörgyi Zoltán nagykövet. Tapasztalatai szerint az első napokban érdeklődők többsége az idősebb korosztályból kerül ki, akik számára érzelmi kérdés, hogy újra magyar állampolgárok lehessenek.”

Eddig az idézet, s most következzen az, amit erről az ügyről gondolok:
Először is a magyar nemzethez való tartozás valóban büszkeséggel tölthet el mindenkit, aki tisztában van azzal, hogy a „magyar” valójában minőségi jelző, tehát értékrend alapú és nem etnikai. Azonban az értékrend nagyon szigorú, s így ma azok sem tartoznak a magyar nemzet körébe sokan, akik itt élnek az ősi települési földünkön a Kárpát-medencében. Nem tartoznak a „nemzethez” azok, akik megfertőződtek először a vörös vírussal, majd kiteljesedtek a kufár szellemiség harácsolásra kényszerítő vírusával. Mert aki nem a közjót akarja itt szolgálni, hanem kizárólag az önös érdekeit akarja érvényesíteni, az bizony csak „látszatmagyar”. Ő bizony hiába tartozik akár még etnikailag is a magyarsághoz, a nemzet tagja nem lehet soha. Hiszen aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan, még Tamási Áron szerint is. Így szívesen látjuk azokat a Fishereket, kiknek nem csak a nagyapjuk harcolt, a Szent Korona védelmében, hanem maguk és a hazafias nevelés miatt a gyermekeik is így tesznek majd, ha arra hívja őket a haza. S ha visszatelepülnek, akkor nem csak azért teszik, mert nem kedvelik a robbantásokat, hanem azért, mert kedvelik a Szent Korona védőernyőjét és belátják, hogy csak ezzel a bevált értékrenddel lehetséges harcolni a világot fenyegető globális elnyomás, a bankárkaszti monetáris diktatúra ellen. Az aranyborjú imádata elleni harc ugyanis nem csak jog, hanem kötelezettség is, minden olyan magyarnak, aki nem a kifosztásunkat akarja.
A könnyített honosítás szerintem csak azokat illetné meg, akik soha nem hagyták el a hazát, hanem a haza hagyta el őket. Akik csak akkor menekültek el a szülőföldről, ha valóban életveszélybe kerültek, s nem azért, mert úgy érezték „ott a hazájuk, ahol jól élnek”! Mert a haza nem csak nem eladható, hanem el sem hagyható. Azt, hogy szerencsére sokan túlélték a Holokausztot, nemcsak Isten rendelésének, hanem Horthy Miklós kormányzó bátorságának is tulajdonítom. Hiszen berendelte Koszorús ezredes páncélos hadosztályát Budapestre, hogy ne tudják elvinni a németek „málenkij robotra” a pesti gettó lakóit. Ezért is örülnék annak, ha egyre több olyan koszorút látnék a Kormányzó urunk sírján Kenderesen, melynek a szalagján a „hálás zsidóság” felirat szerepel. Ha már korábban is volt 15 ezer kettős izraeli-magyar állampolgár (Szentgyörgyi Zoltán nagykövet szerint), akkor viszont keveslem azt az egyetlen, ilyen feliratú koszorút! S nagyon remélem, hogy nem nemzetbiztonsági kockázat, hanem igaz hazafiság és a Szent Korona értékrend feltétlen szolgálata tér haza Izraelből Önökkel. Mert akkor Én is nagyon büszke lennék a teljes magyar zsidóságra, ha olyan tiszta, emelkedett lélekkel tennék le azt a 15 ezer koszorút, mint ahogy a székelyek - s köztük szombatosok is - teszik le a régen várt állampolgári esküt. Mert nekünk –etnikailag vegyes magyaroknak – nemcsak érzelmi, de egy ősi, szkíta-hun értékrendi kérdés is az, hogy kit fogadunk magunk közé.
Ne feledjük Széchenyi István szavait:
Magyarnak és a nemzet tagjának nem elég születni.Azzá válni az önzés legyőzésével: hittel és a szellem tudatosított erkölcsi fejlődésével, sorsközösség- és áldozatvállalással lehet. Mert a nemzet nem etnikum és nyelvi egység: hanem közös akarat!
2013-03-18 Dr.v. Bene Gábor


MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG
NYÍLT LEVÉL
LÁZÁR JÁNOS ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A MINISZTERELNÖKI HIVATAL VEZETŐJÉNEK
BUDAPEST
TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR!
A Magyar Justitia Bizottság, valamint számos választópolgár nevében (saját személyemet is beleértve) - rendhagyó módon – fordulok Önhöz, a holokauszt tárgykörében kifejtett állásfoglalásának átgondolását és módosítását kérve, mert véleményünk szerint az Ön ominózus nyilatkozata részben hamis történelmi alapokra épül, részben pedig ellent mond a jog és az igazság nemzetközileg is elfogadott kritériumainak.

El kell utasítanunk az Ön által hangoztatott tételt, miszerint a magyarok a bocsánatkérést tekintve, adósai a magyar zsidóságnak. Igazolható, hogy semmilyen adósságunk nincsen, az egykori szélsőséges bűnözök elítélése maradéktalanul megtörtént, a többieknek pedig pontosan annyi köze volt a nácik által beindított és erőltetett deportálásokhoz, mint az ország zsidó származású magyar állampolgárainak. Többek között azoknak, akiket a hazánkat “felszabadító” Vörös Hadsereg kiengedett a gettóból, és akik hálásak lehetnek Horthynak a gettóba zárásukért, mert a németek által megszállt európai államok zsidósága nem részesülhetett hasonló “kegyben”, mivel elsöprő százalékukat likvidálták Hitler, Himmler és Eichmann pribékjei. Nem elfelejtkezve Sztálin kitelepítési és likvidálási akcióiról.

A kollektív bűnösségnek elvi, valamint gyakorlati mesterei a nácik és a bolsevikok voltak (bár Benes Eduard is prófétájuk lehetne), és sajnálatos hogy Lázár úr is (közvetlen vagy közvetett módon) ennek az elvnek a híve, sőt törvényerőre kívánja emeltetni.

Tisztelt Lázár Úr! 2014 nem lehet a holokauszt emlékéve, legfeljebb papíron és szólamokban, mint ahogyan nem lehet (és értelmetlen) az Ön által említett felejtés tilalmát törvényerőre emelni, valamint a bocsánatkérést a nemzeti identitás részévé tenni, mert ha az identitás a kulturális értékek azonossága, (támaszkodva a közös nyelvre és történelemre) akkor a bocsánatkérés csak úgy lehet ennek a része, mint a parlamentnek a vidámpark.

Ami pedig a szembenézés és felejtés tilalmát illeti, az nem más, mint egy időben, tartalmában és aktualitásában is olyan ellenőrizhetetlen, végrehajthatatlan, valamint illékony törvény lenne, amely csak az ostoba és használhatatlan törvények számát szaporítaná.

Feldmájer úr is fatális tévedésben van, amikor a nemzeti szembenézésről értekezik, mivel 
kis országunk többet tett a zsidóságért, mint bármelyik európai állam, vagy más kontinensek államai. Talán a deportáltak közül ide jöttek vissza legtöbben a második világháború után, itt találták meg a számításukat, itt részesültek a legtöbb jóvátételben ésegyetlenegy sem került a hajléktalanok táborába!

A MAZSIHISZ ügyesen elhallgatja azokat a személyeket, akik életük kockázatásával segítették a gettóban lévőket, és azokról sem emlékeznek meg, akik fegyverrel léptek fel a németek és a nyilaskeresztes legények ellen. Még csak válaszra sem méltatták a hasonló tárgyban készült leveleimet. Arról már nem is beszélve, hogy zsidó honfitársaink egy szóval sem ítélték el a magyar állampolgárok “málenkij robotra” történt deportálását vagy a Tito által levezényelt magyar ajkú polgárok tömeges, mintegy 40 ezer fő kivégzését. (Annak ellenére, hogy sokukat összedrótozva, élve égették el a felgyújtott szalmakazlak lángtengerében, amely a németek által alkalmazott gázosítási módszerhez viszonyítva a holokauszt legborzalmasabb változatának minősült! )
Mi ezt sem felejtjük el,- ezért az Ön vagy a MAZSIHISZ által tervbe vett 2014-es holokauszt emlékévvé való nyilvánítását - a tartalma miatt -, kifejezetten a diszkrimináció és az elfogultság tipikus példájának tartjuk! Ez vonatkozik a bocsánatkérésre is, mertegy nemzet nem kérhet bocsánatot, mivel az a kollektív bűnösség elismerését és alkalmazását jelentené. Az egykori kivégzett bűnösök eleve nem is kérhetnek bocsánatot, a többieknek pedig nincs miért! Ugyanakkor azt sem felejtettük el, hogy Kun Béla, Rákosi, Kádár bandája sem kért bocsánatot pedig az ő számlájukat is kivégzettek, megkínzottak és kitaszítottak sokasága terheli. Biszku elvtárs például még büszke is a tettére, szép nyugdíjjal éli a világát, de nem hallani arról, hogy a MAZSIHISZ szorgalmazná a felelősségre vonását vagy a bocsánatkérését, többek között a zsidó honfitársaink kivégzése miatt.

Mi kategorikusan elutasítjuk Lázár úr és a MAZSIHISZ tervezett lépését, kikérjük magunknak, hogy a magyar nemzetet ismét megbélyegezzék és megalázzák, ezzel is továbbszítva az ellentéteket a történelmet nem ismerők, valamint az igazságot képviselők között. Meggyőződésünk, hogy minden magyar állampolgár (faji vagy nemzetiségi hovatartozásától függetlenül) önérzetét sértenék ezek a semmire sem vezető, semmilyen pozitív előjelű eredményt nem hozó, egyes elfogult személyek által kiizzadt elképzelések valóra váltása.

Befejezésként: mi nem differenciáljuk a történelmi tényeket, az áldozatok és a hóhérokhovatartozását. Minden ártatlan áldozat megérdemli, hogy emlékét megőrizzék, és 
minden hóhér, hogy elnyerje méltó büntetését! Ennek szellemében ellenezzük a Lázár úr nyilatkozatában foglaltak realizálását, és nyomatékosan kérjük, hogy ezt a kérdéscsomagot ugyanúgy felejtsék el, mint a kommunista bűnösök felelősségre vonására vonatkozó választási ígéretüket.

Tisztelettel, az MJB nevében:

(Prof. Dr. Bokor Imre)

P. S.:
EGY “ERETNEK” KÉRDÉSCSOMAG
Vajon kitől kért bocsánatot Zoltai Gusztáv úr, 
egykori munkásőr, MDP és MSZMP tag,Landeszmann egyik támogató munkatársa, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója, a Zsidó Világkongresszus magyarországi elnöke, a MAZSÖK (Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány) társelnöke, a Magyar Köztársasági Érdemrend csillagokkal ékesített középkereszt, valamint a Pro Fidelia érdemrend tulajdonosa és Budapest díszpolgára, vagyis a bocsánatkérésre felszólítandó magyarság (kiemelten) oszlopos tagja? Önmagától? A MAZSIHISZ-től? A magyaroktól? Senkitől?


Jávor melléfogott Szaniszlóval!


Pár hete ajánlottam mindenkinek Jávor Richárd cikkét, melynek címe:"ÉN IS CIGÁNY VAGYOK" - ÁLLÍTJA MAGÁRÓL GYURCSÁNY, A BÖSZME!!! Most azonban visszahőköltem egy újabb írásától. Ám ezt is ajánlom olvasásra, mert fontos, hogy megértsük az ügyben rejlő üzeneteket. Mert az érthető, hogy az előző cikkében Jávor megkritizál egy férget: A vagyonodat kaptad, a diplomádat loptad, a luxusodba beházasodtál.” Ez nagyon is rendben van, hiszen Furcsán Nyerenc az egész országot vitte jégre a baloldaltól a jobboldalig. Ám Szaniszló - aki nem egy jellemtelen kocsonyagerincű, mint Gyurcsánysőt -, jellemesebb is a cikkírónál, nem lehetne céltáblája egy állítólag nemzeti tollforgatónak. Mert mit is ír Jávor most a "SZANISZLÓ-ÜGY" KÉT OLDALA!!! c. igen furcsa cikkében? Ezt el...tuk. "Nem kicsit, nagyon!" Először a Táncsics-díj odaadásával, aztán visszakérésével, de eredendően azzal, hogy Szaniszlót beengedte, befogadta és jelenlétét folyamatosan eltűri az Echo-Tv.” Mindebből pontosan látszik az, hogy nem képes elszakadni Gyurcsánytól és a pártos gondolkodástól. Ha ugyanis szerinte egy szerző, akit kurucinfó megjelenít az már ellenség és Jobbikos, akkor bizony baj van az értékítéletével, mert ez egy óriási butaság. Számtalan igazmondó személynek az írása és véleménye is megjelenhet a kurucon – bár az enyéim eddig még soha - de attól ők, még nem lesznek sem Jobbikosok, sem nácik. Az pedig, hogy leírja az alábbiakat, az maga a tömény és hamisító butaság: Szaniszló ugyanis jobbikos. Jobbikos a retorikája, amikor a kormányt bírálja, helyette akár ott állhatna Vona Gábor is; jobbikos stílusúak és zavarosak az összeesküvés-elméletei, jobbikosak és néha már kurucinfósak az okfejtései.”
Ezek után állítom, hogy a legnagyobb kárt éppen Jávor okozta a Fidesznek azzal, hogy ilyen nyíltan elismert egy alapigazságot. Azt, hogy a tényeket ma hazánkban csak a Jobbik látja világosan. Mert azt azért csak nem feltételezzük ugye, hogy Balog Zoltán teljesen hülyékkel van körülvéve? Pedig Jávor ezt is megszeretné magyarázni: Namost ha ennek az embernek egy kormányzati tényező, egy miniszter díjat ad át, akkor bennem felvetődnek érdekes kérdések. Ugyan mit csinálnak a kormányon belül kommunikáció címén? Zavaros és félreérthető füstjelekkel érintkeznek egymással? Netán kávézaccból jósolnak, és annak alapján adnak személyügyi tanácsokat egymásnak? Vagy Balog Zoltán ezúttal formabontó akart lenni és Szanyi kapitányt kérdezte meg, kinek adja oda idén azt a fránya díjat? Mert hát lássuk be, ez az egész Szaniszló-ügy végkimenetelét tekintve a maszopnak és a ludmillának úgy kellett, mint egy falat kenyér.” Szerintem nagyon komoly tévedésben van a szerző a következtetéseit illetően, sőt az alapvetően gyurcsányi ízlés és szóhasználati behatástól még itt sem tudott eltekinteni:
De ha már ostoba módon elkövetődött az az irdatlan nagy hiba, hogy a díj átadásra került egy arra érdemtelen embernek, ennél már csak egy nagyobb böszmeséget lehetett elkövetni - visszakérni azt.”
A butaság valóban bekövetkezett, de ezt még meg is toldotta a szerző alaposan, ennek a bevallásával: a szavazók eddig se nézték jó szemmel, hogy a kormány gazdasági kényszerűségből, meg az ország érdekében ugyan, de erősen vitatható kompromisszumokat köt” Álláspontom szerint ugyanis, eljárt a gyurcsányizmus szapulása felett az idő. S nem erről kellene már beszélni, hanem arról, hogy a következő választások után hogyan és ki fogja felelősségre vonni a politikusbűnözőket. Viszont akkor sokan fognak emlékezni arra, hogy egy pártonkívülit, egy valóban „lánglekű hazafit” nevezett az okoskodó Jávor jobbikosnak. Szerintem a Jobbik, ezt még meg fogja majd köszönni a szerzőnek! Balognak pedig nem messzire gurult a gyógyszere”, hanem éppen az ingadozó radikálisokat szerette volna megnyerni a kormánynak és Fidesz szavazónak. Nem sikerült. Mert valószínűleg nem érdeke a bankárkasztnak, hogy a Fidesz hatalmon maradjon!
Aki nem hisz nekem, az kattintson erre:
http://www.youtube.com/watch?v=GTfMcf4lq2A&feature=youtu.be
Szeged, 2013-03-21 Dr. v. Bene Gábor



Gyöngyöspata utat mutat a nemzetnek! I.


(Vigyázat! Az aláhúzott szöveg egy tudatlan gúnyolódóé, amelyben a hibákat sem javítottam ki!)
Nagy köszönettel tartozom egy furcsa grimaszú és tudatlan embernek, akit Szily Lászlónak hívnak. 2013. március 22-én ugyanis feltett egy írást az internetre, melyben hazánkat Dilinyósok országának” titulálja. Fontos határkő ez annak a felismerése érdekében, hogy mekkora is a tudatlanság és a rosszindulat minden hírrel szemben, amit nem ért meg a népesség hazánkban. De nem is érthetmert világosan és egyszerűen érthető módon nem is állnak a rendelkezésére semmilyen információk már évtizedek óta. Ezt a hiányt majd igyekszem a jövőben pótolni!
Szeretném, ha most teljesen érthető legyen a mondanivalóm, s így először leközlöm Szily levelét, s közbeszúrva megpróbálom megvilágítani csúsztatásait és tévedéseit. Íme:

Dilinyósok országa: A Szent Korona tulajdonába (vagyis a teljes nemzet köztulajdonába) adták Gyöngyöspata vagyonelemeit a korona előttKezd tényleg elszabadulni a pokol, most már igazából nem értem, miért kellett visszazsarolni szegény Szaniszló Ferenc Táncsics-díját. A friss hír az, hogy Juhasz Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere ma a Parlament Kupoltermében odaállít a korona elé, ahol kihirdette a település új Szervezeti és Működési Szabályzatát. Amiben a képviselőtestület megszavazta, hogy a rendeleteit ezentúl a Szent Korona nevében alkotja meg, sőt a forgalomképtelen vagyonelemeit, például az erdőket és földeket - a Korona tulajdonába adja."

(ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem szerezhet rajta tulajdonjogot sem bank, sem személy, s csak birtokolhatja, tehát használhatja - a köz és a magánérdek egyensúlyának figyelembe vételével - az, akit a nemzet erre alkalmasnak talál érdemei miatt. Ezek között lehetne pl. Ángyán prof. de tolvaj Gyurcsány és Bajnai semmiképpen!)
Ehhez képest semmiség, hogy hivatalos írássá tették a rovásírást és saját himnuszt fogadtak el.”
(Ha ezt gúnyosan írja, akkor ezzel csak a primitívségét bizonyítja. Ha nem, akkor sem ismeri kultúránk valódi alapjait, mert amíg a nyugati kultúrnépeknek semmiféle írása nem volt még, akkoriban a magyarság „elmaradott” ősei már régen rótták a betűket, államokat alapítottak,stb.)
Juhász Oszkár közleményt adott ki, amiben hasonlókra biztatja az ország többi önkormányzatát is.” (Végre megszületett egy valóban gyakorlati megoldás a történeti államaink sorozatával való jogfolytonosság visszaállítása ügyében! Gyöngyöspata nem ismeri el történeti alkotmányunk felfüggesztését, s a „hazug rendszer elkergetését” szeretné elérni, amit a Fidesz deklarált is.)
A képviseleti demokrácia egyik legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy a hangyások is lehetőséget kapnak arra, hogy ha elegen megszavazzák, évekig szórakoztassanak minket”(Ezzel viszont egyet tudok érteni. Csak nekem azok a „hangyások” akik nem hajlandók utána nézni a magyar alkotmányosság nemzetmegtartó és modern rendszerének, s a bolsevik-globalista kifosztóink buta, de érdekükben álló szlogenjeit ismételgetik politikusként és civilként.)
Hogy senki se higgye, hogy viccelek, íme a teljes, csonkítatlan felhívás Juhász Oszkár tollából”:
Ma az Országházban a Szent Korona előtt kihirdettük Gyöngyöspata új Szervezeti és Működési Szabályzatát
Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában megjelöli, hogy 1944. március 19-én Magyarország elveszítette állami önrendelkezését. Gyöngyöspata képviselőtestülete országunk függetlensége megszűnésének 69. szomorú évfordulóján, mintegy gyógyírként egyhangú szavazással helyi jogszabályt fogadott el, amely nem ismeri el történeti alkotmányunk idegen megszállás miatt bekövetkezett felfüggesztését.
Ezért Gyöngyöspata képviselőtestülete 2013. március 19-én helyi szintű szabályozásként az Alaptörvény R. cikk (3) bekezdése, valamint az azzal összhangban lévő és értelmezendő Nemzeti Hitvallásban foglaltakra tekintettel érvényes rendeletet alkotott.
Gyöngyöspata választópolgárainak képviselőtestülete ennek megfelelően kimondta, hogy helyi szintű jogszabályait a nemzet egységét megtestesítő Szent Korona nevében alkotja meg, Magyarországot a Szent Korona országának tekinti, a Heves megyei település védőszentjének Boldogasszonyt, Magyarország Nagyasszonyát ismeri el, egyedülálló nemzeti kulturális kincsünket, a rovásírást védelemben részesíti, s az önkormányzat forgalomképtelen vagyonelemeit – különösen a termőföldet, vízkészletet, erdőket – a Szent Korona tulajdonjogának tekinti, amelyek Gyöngyöspata gazdasági függetlenségének biztosítékát jelentik.
Ahogy a székely zászlót Gyöngyöspata elsőként tűzte ki a budafoki önkormányzat felhívása után, most mi fordulunk egy hasonló felhívással minden önkormányzat felé. Szakmailag, az Alaptörvény és az új Önkormányzati Törvény adta lehetőségekkel élve kérünk minden helyhatóságot, hogy kövessék példánkat, és helyi jogszabályi szinten szerte az országban nyilvánítsák ki azt, hogy Magyarország a Szent Korona országa, s az Alaptörvény kinyilatkoztatása értelmében ők se ismerjék el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.
Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő
(Az utóbbi személy nem tagja a Jobbiknak, hanem jogász és az ügyvédekből álló Nemzeti Jogvédő Alapítvány vezetője)
Nagy köszönettel tartozom tehát mindenkinek, aki ebben a valóban példát mutató akcióban részvett, de azoknak is, akik ki akarják ezt gúnyolni, mert végre nyíltan kimutatják, hogy mennyire félnek a magyar közjogi múlt, azaz a történeti alkotmányosság vívmányaitól.
S zárásként, ígéretet teszek arra, hogy megírom ennek az állameszmének a rövid és érhető elemzését, mert Szily végtelen primitív rosszindulata értette meg velem azt, hogy mekkora itt a sötétség az ősi, nemzetvédő alkotmány ügyében.
S ha valaki nem érti a saját érdekeit is védő történet alkotmányosság elveit, akkor gúnyosan ismételgeti a saját kirablójának a mondatait. Ez már nem a ’proletariátus’, hanem a ’monetariátus’ – mindenben hazudódiktatúrája!
Szeged, 2013-03-30 Dr. v. Bene Gábor



Gyöngyöspata utat mutat a nemzetnek! II.



Legalitás vagy legitimitás?
Én csak gratulálni tudok a gyöngyöspatai önkormányzati képviselőknek, akik bátran és hittel kiálltak a valódi törvényesség mellett az alábbiak szerint:
Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában megjelöli, hogy 1944. március 19-én Magyarország elveszítette állami önrendelkezését. Gyöngyöspata képviselőtestülete országunk függetlensége megszűnésének 69. szomorú évfordulóján, mintegy gyógyírként egyhangú szavazással helyi jogszabályt fogadott el, amely nem ismeri el történeti alkotmányunk idegen megszállás miatt bekövetkezett felfüggesztését.”
Ez ugyanis azt jelenti, hogy legalább az ő falujukban véget ért a kádári korral való legalitás, azaz a véres kezű kádári ál-törvényességnek a jogfolytonossága. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az országban uralkodó politikai osztály egyik, vagy másik oldala visszaadta volna a bennünket segítő,legitim magyar államot.
legalitáshoz ugyanis elegendő az is, ha az előző korszak törvényeit betartjuk, de a legitimitás ennél lényegesen több, mert annak fennállása csak a hatalom jogszerű megszerzésén és nem médiamanipulációs csaláson alapulhat.
A hatalom azonban nem szerezhető meg jogszerűen, ha az a „jog” amelynek alapján az történik, már születésekor sem volt jogszerű. Ezt fejezi ki a magyar alkotmányosság a következő alapelvével: jogtalanság, jogot nem alapíthat”! Márpedig sem az 1989-es Országgyűlés, sem a Kerekasztal résztvevői nem voltak felhatalmazva senki által arra, hogy ne térjenek vissza a magyar történeti alkotmányosság rendjéhez, tehát ők biztosan nem akarták a legitimitást! (ez érthető is hisz akkor felelősségre is vonták volna őket)
De a jelenlegi állam legalitását támasztja alá az is, hogy a 2011. április 25-én elfogadott Magyarország Alaptörvényének ZÁRÓ RENDELKEZÉS 2. pontja ezt tartalmazza:
Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.”
Ez sajnálatosan azt is jelenti, hogy nem szakítottak azzal a legalitással(tehát áltörvényességgel) amely a kádári diktatúrához köti a jelen rendszert. S így érthető meg az is, hogy a véreskezű politikusbűnözők a mai napig büntetlenül, sőt hatalmas nyugdíjukat élvezve élnek hazánkban.
Ha viszont nem a legalitást, hanem a lényegesen alapvetőbb legitimitásttűzte volna zászlajára a Fidesz-KDNP, akkor ma egy adósságaitól és a monetáris függéstől megszabadult államban élnénk, mint az izlandiak. Alegitim magyar állam ugyanis soha nem vett fel kölcsönt senkitől, nem tartozik senkinek, nem engedte volna a bankárkaszt ilyen szélsőségesen aljas kirabló tevékenységét és ráadásul az alkotmányos jogtudatát is visszaadta volna a Szily Lászlóhoz hasonló elbutított, s ezért szélsőséges firkászoknak. Mert alkotmányos jogtudat nélkül nem vagyunk mások, mint alattvalók. Egy gyarmattá tett ország rettegő állampolgárai és kirabolható alanyok, akik nem vagyunk képesek kiállni a saját érdekeinkért sem!
Gyöngyöspata képviselő-testülete 2013. március 19-én ebben a kérdésben mutatott fel egy teljesen új viselkedési mintát. Megértették, hogy nem alegalitás, hanem a legitimitás a fontos.
Gyöngyöspata helyi szintű szabályozásként az Alaptörvény R. cikk (3) bekezdése, valamint az azzal összhangban lévő és értelmezendő Nemzeti Hitvallásban foglaltakra tekintettel egy valóban érvényes rendeletet alkotott. Sőt az első érvényes rendeletet 1949. augusztus 20.-a óta. Mert lehet azon vitázni, hogy mikor kezdett „nyugodni” a magyar alkotmányosság, de a Sztálin-Buharin féle ál-alkotmány ránk erőltetése pillanatában már biztosan.
Én, szívem szerint bejelentkeznék gyöngyöspatai lakosnak, hogy ott velük együtt próbáljuk meg végiggondolni hazánk legsürgetőbb társadalmi kérdéseit, a világot sakkban tartó, de lassan már mindenki számára közismert pénzrendszeri sajátosságokból adódó eladósodásokat és a társadalomszervezési lehetőségekkel, tehát önszerveződő közösségekkel való nyomásgyakorlás megoldását.
Csak az önkormányzatiság védte évszázadokon át a magyar alkotmányosságot is, de akkor még létezett a nemzet. Ma is csak a nemzet megújításával lehetne előrelépni úgy, ahogy Wass Albert is írt a népünknek nemzetté emelkedéséről.
Emelkedjünk hát fel, legyünk nemzet, követeljük meg a jogfolytonosságot a történelmi államaink folyamatával, s ne hagyjuk magunkat megtéveszteni alegalitással, mert csak egy legitim állam képes bennünket: valóban képviselni.
2013-03-30 Dr. v. Bene Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése