2017. július 3., hétfő

A giliszta vagy a rovar társadalom váltja az embert




A giliszta vagy a rovar társadalom váltja az embert


Halálcship



A világ megcsippelése 12 egyszerű lépésben




Függetlenül attól, hogy a VeriChip rendszer népszerűsítési kampánya mögött az Antikrisztus hatalomra jutását segítő sötét erők vagy haszonleső kapitalisták húzódnak, netán mindkettő, a cél egy és ugyanaz: hozzászoktatni az embereket a chiphasználathoz, és elfogadtatni velük a tervezett új rendszert. Ez egy jól bevált reklámstratégia. Minél többet hallanak róla, minél több termékkel kapcsolatban reklámozzák, annál megnyerőbbnek tűnik, míg végül a legtöbben elhiszik, hogy elengedhetetlenül szükséges az élethez. – Joseph Candel
Forrás: Activist Post
Mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik hallathatja a hangját és szabad akarattal rendelkezik a történelem megváltoztatásához. Mindenki mindenhol mindennel összeköttetésben van. Az okostelefonok lesznek az Új Okos Világrend legfontosabb eszközei, teljesen felszámolva a fizikai pénz, a kulcsok, jogosítványok és egyéb dokumentumok használatát. A tervek szerint hamarosan a telefonunkkalfogjuk igazolni személyazonosságunkat a készülő új, „megbízható” Internetközösségben.
Ezt követően a telefon vagy chip, ami a felhasználó azonosítóját a telefonhoz kapcsolja, túl értékessé válik ahhoz, hogy csak úgy elveszíthessük, ezért az egyetlen biztos hely számára a bőr alatt lesz. Hacsak nem tagadjuk meg az engedelmességet…
Valahogy így lehet elképzelni a forgatókönyvet:
1. Félelemkeltés, állandó bizonytalan hangulat.
2. Internetkapcsolat mindenkinek.
3. Mobiltelefon a legszegényebbeknek is.
4. Elősegíteni, hogy az emberek sokat beszéljenek az RFID technológiáról és a biometrikus azonosítókról: az elfogadás első fázisa, hogy az emberek számítanak valaminek a bekövetkezésére.
5. Minél több dologba (telefon, háziállat, ruházat, stb.) és emberbe chipet kell ültetni, hogy az élet elfogadott részévé váljon.
6. Jöhet a globális azonosító rendszer nem nyilvános kiépítése.
7. A beültetés egészségügyi és biztonsági előnyeinek népszerűsítése, így az emberek pozitív újításként tekintenek majd rá.
8. Lehetővé kell tenni, hogy a telefont mindenre használhassuk, különösen a fizetés és az azonosításterén.
9. Honnan tudjuk, hogy valaki tényleg az, akinek mondja magát? Mutassa a biometrikus azonosítóját!
10. Kibertámadás… forradalom! Valaki védjen már meg minket!
11. Gazdasági összeomlás… volt készpénz, nincs készpénz és voálá: minden fizetés digitálisan folyik.
12. A telefont ellophatják, vagy el lehet veszíteni, a biometrikus azonosítást becsaphatják, az azonosítókat hamisíthatják, azonkívül egy telefon használata nehézkes. A VeriChip használata minden szempontból egyszerűbb és praktikusabb…
De… Sssss! Ugorjunk vissza az időben!
Itt az idő felébredni!
Nem kell együttműködni. A felébredést és elhatározást követően megtagadhatjuk, hogy regisztráljunk valamelyik azonosító szolgáltatónál és soha ne fizessünk telefonnal!
Aki számára nem volt egyértelmű, majd elmagyarázzuk, mit csináljanak a telefonjukkal…
Legyél része a mozgalomnak, amire nem számítottak!
Mi írjuk a történelmet:
A szabadságért folytatott harc során felálltunk a diktatórikus korporatizmus és ellen és győztünk.

Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” – II. Korintusbeliek 3:17




Bár nem tudjuk, hogy a Bibliában „fenevad bélyegének” nevezett antikrisztusi rendszerben mikrochipeket vagy valami más, számunkra még ismeretlen vagy fejlesztés alatt álló technológiát alkalmaznak-e majd, mindenesetre a microchipek térnyerése óriási lépést jelent a világ lakosságának irányítása és állandó megfigyelése felé.
A chipek támogatói azzal érvelnek, hogy ezzel a technológiával biztonságosabb a személyazonosítás, hatékonyabb az egészségügyi ellátás, csökkenthető a bűnözés, gyorsabb a fizetés és az ügyintézés egyszerűbbé válik. Nyilván ezekben az előnyökben van igazság, de sajnos ez a chiphasználat egyik és egyedüliként hangsúlyozott oldala csupán.
A fenevad bélyegének gyakorlati és lelki következményei is lesznek. A Biblia azt mondja: „Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából.” – Jelenések 14:9-10
A fenevad bélyegének elfogadása nem csupán gazdasági döntés lesz, hanem a sátán irányította Antikrisztus és globális rezsimjének elfogadását is jelenti majd egyben. Ez a chiphasználat és egyéb hasonló technológiák végső célja, amiről a módszer támogatói vagy szándékosan nem beszélnek, vagy egyáltalán nem is tudnak. – Joseph Candel
Forrás: RT.com
Egy texasi iskolakerület a figyelem középpontjába került, amikor bejelentette, hogy a diákoknak folyamatosan egy mikrochippel ellátott nyomon követő diákigazolványt kell hordaniuk. Az új rendszert visszautasító diákok már kezdik érezni döntésük következményeit.
Október 1-től kezdve a texasi San Antonio-ban működő John Jay gimnázium és az Anson Jones középiskola diákjainak minden tanórán magukon kell viselniük fényképes, rádió frekvenciás azonosító chippel ellátott diákigazolványukat, hogy az iskola minden lépésüket nyomon követhesse. Az illetékesek szerint a rendszerre a Texasban komoly méreteket öltött hiányzások csökkentése miatt van szükség, ami miatt az iskolák elesnek bizonyos állami pénzektől. Amennyiben a program sikeresnek bizonyul, az RFID technológiát 112 iskolában fogják bevezetni, ami összesen 100.000 diákot érint.
A diákok, akik eddig visszautasították az új igazolvány viselését, azt mondják, tanáraik folyton üldözik őket és bizonyos iskolai programokon nem vehetnek részt. Néhány diák azt mondta, hogy bizonyos területekről is ki vannak tiltva, mint például a menzákról és az iskolai könyvtárakból.
Andrea Hernandez, a John Jay gimnázium másodéves diákja azt mondta, hogy tanárai nem hajlandók figyelembe venni kérését, hogy tartsák tiszteletben személyiségi jogait és azt mondták neki, hogy ha nem hajlandó viselni az igazolványt, nem vehet részt az iskolai választásokban.
Andrea, a Salon-nak nyilatkozva elmondta, hogy az állandó megfigyelés olyan érzetet kelt benne, mintha már most megbélyegezték volna a „fenevad bélyegével”, a Bibliában található Jelenések könyvében olvasható részekre utalva.
Amikor a World Net Daily portált megkereste, hogy megossza a szerkesztőkkel az iskola reakcióját, azzal fenyegették, hogy az amerikában hagyománynak számító iskolai diákkirály és királynő választásból is kizárják, ha ellenszegül a diákigazolványok viselésére vonatkozó szabályoknak.
Az egyik tanár azt mondta, nem szavazhatok, ha nincs megfelelő igazolványom,mondta Andrea a WND-nek. Csakhogy nekem van diákigazolványom, amit akkor kaptam, amikor felvettek ebbe az iskolába. Akkor azt mondták, ez az igazolvány négy évig érvényes lesz. Most meg azt mondják, hogy chip nélküli igazolvánnyal nem szavazhatok.”
A WND cikke leírja, hogy miután Andrea Hernandez nem volt hajlandó viselni a chippel ellátott igazolványt, Ray Galindo, az iskola igazgatóhelyettese levelet írt a diák szüleinek:
Egyszerűen arra kérjük a lányukat, hogy viselje az igazolványt, mint minden más diák és felnőtt a Jay iskola területén,” áll a levélben.
Lehet, hogy a lány egyelőre elkerülheti az igazolvány viselését, de az iskola azt ígéri, a jövőben keményebb büntetésre számíthatnak az ellenszegülők, amint a rendszer hivatalosan is kötelezővé válik.
Nyomatékosan kérem önöket, fogadják el ezt a megoldást, hogy lányuk oktatási programja ne sérüljön. Ahogyan azt kommunikáltuk, az igazolvány viselésének elutasítása bizonyos következményeket von majd maga után, ahogy a rendszer teljes bevezetésével haladunk előre,” írta Galindo.
Steve Hernandez, a lány édesapja, a WND-nek nyilatkozva elmondta, hogy az iskola mutat némi hajlandóságot az együttműködésre, de a család kijelentette, hogy a programmal szemben megfogalmazott kritikák hangoztatásával nem hagynak fel” és nem fogják nyilvánosan elismerni létjogosultságát.
Megmondtam Mr. Galindo-nak, hogy ez számunkra elfogadhatatlan, mert az sugallná, hogy egyetértek a körzet oktatási politikájával. Nem hiszem, hogy nekem és a lányomnak fel kellene adnunk alkotmányos jogainkat, amelyek lehetővé teszik, hogy felszólaljunk az általunk helytelennek tartott program ellen,”mondta Mr. Hernandez.
A Northside Independent iskolakörzet 2 millió dolláros plusz állami támogatásra számít, amennyiben javítani tud rossz hiányzási statisztikáin. Ehhez képest az új nyomon követő rendszer kiépítése csupán 500 ezer dollárba kerül iskolának, amihez 136.005 dollár fenntartási költség jön még hozzá.
Az extra pénz ugyanakkor nem fedezi azokat a károkat, amik az új rendszer bevezetéséből eredhetnek. Heather Fazio, a Texasiak a Számon Kérhető Vezetésért munkatársa elmondta, hogy az Információszabadságról Szóló Törvény értelmében beadott kérvényére válaszul, mindössze 30 dollárért megkapta az iskolakörzet valamennyi diákjának nevét és lakcímét.
Ezt az információt bárki megszerezheti és ennek birtokában, egy RFID olvasó segítségével, bárki bármikor megállapíthatja, hol tartózkodik egy adott diák. Ezeket a chipeket bárki le tudja olvasni, így bárki nyomon követheti a gyerekeket,” mondta.
Kirsten Bokenkamp, az ACLU (Amerikai Polgárjogi Szövetség) munkatársa a San Antonio Express-News-nak még az év első felében nyilatkozva elmondta, hogy szervezete az oktatási bizottságnak a nyomon követő rendszer bevezetésére vonatkozó döntésének megtámadására készül, de az iskola ettől függetlenül nem állt le a programmal. Steve Hernandez is megkereste az ACLU-t, hogy képviseljék lányát az ügyben, de Rebecca Robertson, a szervezet helyi ágának munkatársa azt mondta, hogy az ACLU Texas ezt nem teheti meg, mivel az ügy nem felel meg a szervezet feltételeinek. 
Related / Kapcsolódó:





Tényleg mikrochipet akarnak ültetni az agyunkba



(Joseph Candel) A Bibliából Fenevad Bélyegeként ismert pénzügyi rendszer bevezetéséhez szükséges technológia rendkívül gyorsan fejlődik, a propaganda gépezet pedig mindent megtesz, hogy a tömegek elfogadják a koncepciót. A chipbeültetést egyre több területen alkalmazzák, míg végül megjelenik az a bizonyos eszköz, amiről a Jelenések könyvében is olvashatunk.
[A hamis próféta] azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18
Szeretnél mikrochipet az agyadba? Az ajánlat így elsőre valószínűleg nem hangzik túl csábítónak, pedig a nagy gyógyszeripari és biotechnológiai cégek tényleg ezt akarják.
Sok millió dollárt pumpálnak folyamatosan az ilyen egészség és életminőség javító technológiák kutatás-fejlesztésébe. Természetesen most még senki sem fogja ránk kényszeríteni a chipbeültetést. Eleinte forradalmi újításként harangozzák be az eljárást, aminek alkalmazása kiváltságnak számít majd. Kihangsúlyozzák, mennyi mindenben javíthatnak egészségünkön, hogyan segíthetik a testi fogyatékossággal élőket, és persze milyen extra képességekkel ruházhatják fel a használóit.
Képzeljük el, milyen fogadtatásban részesíti majd a nyilvánosság az újítást, amikor bejelentik, hogy segítségével napok alatt megszabadulhatunk súlyfölöslegünktől, vagy órák alatt letölthetjük az egyetemi tananyagot az agyunkba. A technológiában rejlő lehetőségek száma végtelen és csak idő kérdése, hogy mikor válik teljesen elfogadottá. Ami egykor tudományos fantasztikumnak számított, lassan valósággá válik és a világ soha többé nem lesz a régi.
Fontos azonban megvizsgálni ez ellenérveket is.
Bár nagyon közel vannak a megvalósításhoz, úgy tűnik a kutatóknak eszébe sem jut foglalkozni a chipbeültetés esetleges negatív következményeivel.
Financial Times egyik cikke szerint a jövő gyógyszeriparának szerves része lesz a „bioelektronika”, ami „az agyba és a test más részeibe küldött elektromos jelek segítségével lesz képes gyógyítani”.
Leírja, hogy a cukorbetegséget, az epilepsziát, az elhízást, és sok más betegséget, gyógyszerek helyett a hibásan működő szervekbe jeleket küldő „elektromos implantátumok segítségével” kezelnek majd.
Túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen.
cikk szerint a GlaxoSmithKlein keményen dolgozik, hogy valóra váltsa ezeket az elképzeléseket. Moncef Slaoui, a GlaxoSmithKlein kutatás-fejlesztés részlegének vezetője szerint „a kihívás abban rejlik, hogy az agy-számítógép interfészt, az anyagi tudományágakat, a nanotechnológiát és a mikro-áramforrásokat integrálják az új gyógykezelési eljárások kifejlesztése érdekében”.
Mit szólnál, ha egy napon kiderülne, hogy egy agyimplantátum segítségével kigyógyulhatnál egy életen át tartó betegségből? Elfogadnád?
Az elkövetkezendő évek során sok embernek kell majd választ adni erre a kérdésre.
Mashable például a következőket írta néhány hónapja:
A stroke-on átesett illetve Parkinson-kórban szenvedő betegek számára reményt adhat egy új, de egyelőre vitatott eljárás, ami kísérleti patkányon sikeresnek bizonyult az agyi sérülések kezelésében.
A patkányok agyi motorikus funkciói a korábban sérült területeken is működni kezdtek, miután mikrochipet ültettek az állat koponyája alá, amin keresztül elektródákat vezettek az agyba. A chip nélkül, a sérült patkányok motorikus funkciói nem működtek. A stroke és a Parkinson-kór is vissza nem fordítható sérülést okoz az agyszövetekben, tehát a felfedezés reményt adhat ezeknek a betegeknek.
Az Egyesült Államok kormánya olyan beültethető mikrochipek kifejlesztésén dolgozik, amivel figyelemmel kísérhetnék a katonák egészségi állapotát, valamint javíthatnák harctéri tejesítő képességüket.
Vajon nem túl bonyolult vagy veszélyes eljárás egy mikrochipet az emberi agyba ültetni?
Mint kiderül, nem is olyan nehéz, mint gondolnánk.
Wall Street Journal cikke szerint az eljárás gyors és legtöbbször egyetlen kórházban töltött napot igényel…
Az agyi implantátumok a koponya alá, közvetlenül az agy felszíne fölé elhelyezett orvosi eszközök. Legtöbbjük akkora, mint egy aszpirin tabletta és vékony, fém elektródák segítségével „figyelik” az agy tevékenységét, illetve esetenként stimulálják az agyi aktivitást. A neuronok közötti kommunikációra hangolva, ezek az implantátumok valóban „lehallgatják” az agytevékenységet, majd közvetlenül az agynak „válaszolnak”.
Akiben viszolygást kelt az eljárást, jobb, ha tudja, hogy egy ilyen implantátum elhelyezése viszonylag egyszerű és gyors művelet. Az altatást követően apró vágást ejtenek a fejbőrön és egy lyukat fúrnak a koponyán, amin keresztül az eszközt az agy felszínére helyezik. Az eszközzel vezeték nélkül tudnak kommunikálni. Amikor a procedúrát nem ambulánsan végzik, a beavatkozáshoz egyetlen kórházban töltött nap szükséges.
Mennyire lehet biztonságos egy olyan eszköz, ami képes közvetlenül kommunikálni az agyunkkal?
A gyógyszeripar kihasználja, hogy a mai technológiai újításokra éhes világban, a legtöbb ember nem foglalkozik az ilyen kérdésekkel.
Az Intel például olyan, agyba ültethető érzékelő kifejlesztésén dolgozik, ami lehetővé tenné, hogy használói közvetlenül irányítsák számítógépüket vagy mobiltelefonjukat. A Computer World UK a következőket írta erről:
2020-ra nem lesz szükség billentyűzetre vagy egérre számítógépünk irányításához, mondják az Intel fejlesztői. A felhasználók ezek helyett a perifériák helyett agyhullámaik segítségével nyitnák meg dokumentumaikat vagy böngésznék az Internetet.
Az Intel Pittsburgh-i kutatólaboratóriumában dolgozó fejlesztők olyan módszereket keresnek, amelyek az agyhullámokat kihasználva tudják irányítani a számítógépet, a televíziót vagy a mobiltelefont. Az agyhullámokat az Intel által kifejlesztett és az agyba beültetett érzékelők fognák munkára.
A kutatók elmondták, hogy ezek a tervek már nem számítanak tudományos fantasztikumnak és Nagytestvér senkinek nem fog chipet ültetni az agyába akarata ellenére. A kutatók arra számítanak, hogy a fogyasztók kapva kapnak majd a chipbeültetés kínálta új lehetőségen és szabadságuk kiterjesztéseként tekintenének rá.
A fenti cikkben az áll, hogy a chipet nem kényszerítenék rá senkire.
Arra számítanak, hogy a legtöbb ember alig várja majd, hogy kipróbálhassa ezt az új technológiát. És valószínűleg jól gondolják.
Számos videójáték fejlesztő dolgozik azon, hogy a joystick vagy egyéb kontrollerek helyettagyhullámokkal lehessen irányítani a játékokat, míg más cégek az Internethez akarják kapcsolni agyunkat.
Az alábbiakban egy friss IBM sajtónyilatkozat részlete olvasható:
Az IBM kutatói is csatlakoztak azokhoz, akik különböző módszereket keresnek az agy és elektronikai eszközeink, mint a számítógép vagy az okostelefon, összekapcsolásához. Az újításokkal elég lesz arra gondolni, hogy fel akarunk hívni valakit és már indul is a hívás. A számítógép esetében például elég lesz arra gondolni, hogy hová akarjuk vinni a kurzort és már ott is terem.
A bioinformatika területén dolgozó kutatók az agytevékenység leolvasására, arcfelismerésre, az izgalmi vagy koncentrációs szint mérésére és a gondolatolvasásra képes érzékelőket tartalmazó headseteket fejlesztettek ki. Viselőjének egy mozdulatot sem kell tennie használat közben.
Az ilyen technológia potenciális „előnyei” minden képzeletet felülmúlnak. A Science Channel például így fogalmazott:
Ha az otthoni Internetcsomagoknál leggyorsabbnak számító 50 MB/mp sebességgel tudnánk adatokat tölteni saját szürkeállományunkba, egy 500 oldalas könyv elolvasása körülbelül 2 tizedmásodpercig tartana.
Milyen irányban változna a világ, ha az emberek néhány hét alatt képesek lennének annyi tudást az agyukba tölteni, amihez korábban egy egész élet kellett?
A lehetőségek száma végtelen.
Azonban a visszaélések lehetősége is az.
Az aggyal közvetlenül kommunikálni képes mikrochip az állami kontrol legmagasabb szintjét biztosítaná egy diktatórikus kormány számára és vezetőinek soha nem kellene afelől aggódniuk, hogy az alattvalók ellenük fordulnak egyszer.
A chipeket eleve úgy programozhatnák, hogy az állampolgárok mindig jól érezzék magukat. Mintha folyamatosan be lennének „lőve” és így egyben azonnal függőséget is kialakítanának minden használóban, akik bármire hajlandóak lennének a chiphasználat fejében.
Egyetlen technológia sem hordozott még magában ilyen komoly veszélyt az emberi szabadságra nézve.
Ne felejtsük el, hogy mint minden hasonló újítás esetében, először az előnyöket adják el nekünk, majd amikor már kellő mértékben elterjedt és az élet sok területén nélkülözhetetlenné vált, arra használják fel, hogy segítségével tovább korlátozzák, majd végleg elvegyék szabadságunkat.

(Idők jelei) Az alábbi videó (ami egy létező számítógépes játékhoz tartozik és felkavaró jeleneteket tartalmaz) azt feszegeti, hová vezethet az emberi test és képességek mesterséges kiterjesztése, illetve mi történik, ha ez a technológia rossz kezekbe kerül (bár ez az iparág eleve rossz kezekben van, tehát szinte garantált az irány):






Purity First
http://www.youtube.com/watch?v=akaos1U8Rto&feature=player_embedded

Deus Ex: Human Revolution Játékmenet

http://www.youtube.com/watch?v=HAYqjEhaiXE

Titokzatos gyógyitók§§§

http://www.youtube.com/watch?v=yueZ_tou3xQ

Szellemjárás - Elszabadult kísértet








Forrás: shtfplan.com
VIP belépő a Baja Beach Klubba: chipbeültetés
A személyazonosítás és nyomon követés legfejlettebb technológiájaként harangozták be. Ma már széles körben alkalmazzák. A VeriMed, vagy korábbi nevén VeriChip rendszer egy rizsszem nagyságú, passzív, bőr alá ültethető RFID (rádiófrekvenciás azonosító) chipet alkalmaz, lehetővé téve az egészségügyi alkalmazottaknak és hivatalos szerveknek, hogy azonnal elérhessék a chipet viselő személy orvosi és személyazonossági információt. 
Maga a chip csupán a személyi vagy személyi igazolvány számhoz hasonló egyedi azonosítót tartalmaz. Leolvasáskor közvetlenül a Healthlink globális adatbázisához csatlakozik az Interneten keresztül, így az orvos azonnal lekérdezhet mindent, amit a betegről tudni lehet.
A rendszer használata nem korlátozódik az egészségügyre, az Applied Digital Solutions, a VeriChip korábbi anyavállalata, régóta alkalmazza tenyész- és háziállatok helymeghatározásra és azonosítására.
Legújabban egy angol börtön javasolta, hogy RFID chipet ültessenek a rabokba, a nyomon követés megkönnyítésére és a szökési kísérletek megakadályozására:
A börtönök túlzsúfoltsága és a korábbi jelölőrendszerek biztonsága miatti aggodalmak eredményeként a brit igazságügyi minisztérium a műholdas rádiófrekvenciás nyomon követő technológiák alkalmazásának lehetőségét vizsgálja.
Karkötők vagy bokaláncok használata helyett azonban úgy gondolják, a közösség elleni bűntettet elkövetők bőre alá ültetnék a nyomon követő chipet.
Minden opció szóba jöhet és ennek a technológiának az alkalmazási lehetőségeit szeretnénk megvizsgálni.” (Nz Herald)



Bár a chipbeültetés számos biztonsági és egészségügyi problémát vet fel, az eljárás egyre gyorsabb ütemben válik társadalmunk szerves részévé, a biztonság és szeretteink védelme nevében.
Egy 2008-as interjú során Sean Hannity felteszi a kérdést Scott Silverman-nak, az Applied Digital elnök-vezérigazgatójának:

Health Link RFID - Chipbeültetés kampányfilm

http://www.youtube.com/watch?v=5m7qjJhtjBg&feature=player_embedded


A szülők egyre gyakrabban mondják, hogy már a kertbe se lehet nyugodtan kiengedni a gyerekeket. Nem létezik olyan technológia, ami segíthetne a szülőknek ilyen téren? Mondjuk az emberrablások megakadályozására?” Válaszában Silverman a „személyes helymeghatározó eszközöket” említi, ami nem más, mint egy RFID chip. Az eszközt a „gyerek vagy a követendő személy” testébe lehet ültetni.
Bár az interjúban Hannity elsősorban az emberrablás elleni védelem eszközeként mutatja be az RFID technológiát, Silverman elismeri, hogy a chipnek számos felhasználási területe van:
Ez az első emberbe ültethető mikrochip, ami többszörös biztonsági, pénzügyi és egészségügyi felhasználási lehetőséggel rendelkezik.”
Imádom az elképzelést, Scott!” – válaszolja Hannity.
Biztonság, pénzvilág és egészségügy: ez a három terület nagyjából lefedi az emberek mindennapjait. (Right Side News)
Miközben a VeriMed és elődje a VeriChip állítólag elsősorban egészségügyi felhasználásra készült, a rendszer a kezdetektől alkalmas volt a nyomon követésre és helymeghatározásra. (Idők jelei: 2009-ben aVeriChip megvásárolta a hitel nyomon követésre és a személyazonosság lopások megakadályozására specializálódott Steel Vault nevű céget, egyeduralmat szerezve a személyazonosításra és egészségügyi adatok tárolására is alkalmas, emberbe ültethető chipek piacán. Innentől kezdve a VeriChip által gyártott technológia képes volt átvenni a bankkártyák szerepét.)
Ehhez hozzávehetjük még az állami megfigyelés jelenkori fejlődését. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal, az NSA, újonnan épülő adatközpontja, vagy az Egyesült Államok és Európa légtereiben cirkáló pilótanélküli drónok és az emberbe ültethető RFID chipek minden szükséges eszközt biztosítanak a hatalomnak, hogy a föld minden lakosát állandó megfigyelés alatt tarthassa.
A chip technológia (legyen az mikro, nano vagy egyéb) végcélja, hogy a személyazonosító okmányok és a készpénz szerepének átvételével lehetetlenné váljon chipbeültetés nélkül venni vagy eladni.
A jelenések könyve ezt a Fenevad Bélyegének hívja.
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18
Egyesek számára nevetségesnek tűnik a feltételezés, hogy az emberek hajlandóak legyenek alávetni magukat a egy ilyen chipbeültetésnek, egészségügyi vagy biztonsági célból, pedig a felvetés egyáltalán nem valószerűtlen.
Figyelembe véve a világ jelenlegi állapotát, nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, milyen módszerekkel veheti rá a globális hatalom a föld lakosainak jelentős részét a technológia elfogadására.
Sok millió ember szorul valamilyen jellegű állami segélyre (az USA lakosságának például a fele) a világon, legyen az egészségügyi, élelmiszer, rokkantsági vagy egyéb. Sajnos a földet teljesen megfertőzte a korrupció és a csalás, így nem lenne nehéz dolga a hatalomnak ürügyet találni a chipbeültetés kötelezővé tételére a segélyek folyósításának feltételeként, amik nélkül sokan már elképzelni sem tudják az életet.
Nem történhet meg? Manapság sok kormány már arra sem veszi a fáradtságot, hogy törvénybe foglalja az ilyen intézkedéseket. Az Egyesült Államokban az elnök egy végrehajtási utasításon keresztül is megteheti ezt (ahogyan Barack Obama és George W. Bush számos alkalommal tette), illetve bármelyik kormányhivatal által kötelezővé teheti, mint ahogyan az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium éppen fontolgatja ezt az élelmiszerjegy programban résztvevők számára.
A propaganda alattomos módszereiről se feledkezzünk meg. Sok fiatalnak elég néhány reklám és máris úgy gondolják majd, hogy a chipbeültetés a legújabb menő trend. A barcelonai Baja Beach Club például már 2004 óta „látja el” mikrochippel VIP vendégeit, akik így sorbaállás nélkül léphetnek be és vehetik igénybe a klub számukra fenntartott szolgáltatásait.
Természetesen sokan elutasítanák, hogy egy ilyen rendszer részévé váljanak, erkölcsi vagy vallási meggyőződésükre hivatkozva, de milliók gondolák majd, hogy nincs más választásuk, mint feladni személyes szabadságukat.
Egyre több ember függ manapság az államtól, vagy él segélyből, így nagyon is valószínű, hogy a legtöbben bármit hajlandóak lesznek elfogadni, ha a betevő falatjuk függ tőle.
Egy idő után a chipet visszautasítókat hazafiatlansággal, sőt akár terrorizmussal vádolják majd, nem repülhetnek, feketelistára kerülnek (hiszen, aki nem hagyja, hogy chipet ültetessenek a testébe, nyilván rejteget valamit és veszélyes személy). A következő fázisban minden rendőrőrsön, orvosi rendelőben és hivatalban hatalmas plakátok magyarázzák majd az engedelmes állampolgároknak, hogyan ismerhetik fel ha egy chip-tagadó fenyegető  magatartást tanúsít: „Ha egy chipnélkülit lát jelentse! Ez minden állampolgár kötelessége!” 

A valóságban a "cyborgok" nem lesznek ilyen ijesztőek
A cyborgok ideje: Az agy „rossz” részeit chipek helyettesíthetik


Forrás: Daily Mail
Az egyik legújabb és igen vitatott tudományos kísérlet eredményeként egy élő agy bizonyos részeit mikrocsipekre cserélték a kutatók. Az elvet a sci-fi irodalom sok éve alkalmazza és a kategória számos alkotásában láthattuk, olvashattuk már, mint például a Terminátor ember-gép hibrid főszereplőjének alakjában.
Most azonban a Tel-Avivi egyetem kutatói a valóságban is olyan, az agyba beültetett áramköröket hoztak létre, amelyek képesek átvenni bizonyos motorikus funkciók szerepét, mint például a pislogás irányítását. A kutatók reményei szerint ezzel az új módszerrel agykárosodással járó betegségekben, mint például Parkinson-kórban szenvedő betegeknek segíthetnek, oly módon, hogy az elhalt vagy nem működő szöveteket a funkció szerepét átvevő chipekkel helyettesítik.
Képzeljük el, hogy az agynak egy kisebb területe nem jól működik, és mi ismerjük ennek a területnek a szerkezetét és működését,” magyarázza Matti Mintz professzor, az egyetem pszicho-biológusa a BBC riporterének.
Ezt a részt próbáljuk elektronikus úton kicserélni, helyettesíteni.”
Mintz professzor sikeresen ültetett robot kisagyat egy agykárosodott rágcsáló koponyájába, helyreállítva az állat mozgásképességét.
Az élveboncolást ellenző aktivisták szerint az eljárás „groteszk”.
A kisagy a mozgás koordinációjáért felelős,” magyarázza Mintz professzor. Az agyba ültetve az általa kifejlesztett robot-kisagy fogadja, értelmezi és továbbítja az agytörzsből érkezett érzékeléssel kapcsolatos információkat, lehetővé téve az agy és a test közötti kommunikációt.
A test és agy közötti robot interfész működésének tesztelésére megtanították az agykárosodott rágcsálót, hogy egy bizonyos hang észlelésekor pislogjon. A rágcsáló kizárólag akkor tudta végrehajtani a feladatot, amikor a robot-kisagy működésben volt.
A kutató magyarázata szerint a koncepció lényege, hogy a chip utánozza az idegek természetes aktivitását. „A módszer azt is bizonyítja, hogy képesek vagyunk az agyban végbemenő folyamatokat, információkat rögzíteni és elemezni, mintegy biológiai folyamatként, majd ezeket az adatokat visszaküldeni az agyba,” mondja Mintz professzor.
A jövőben az orvosok képesek lesznek kicserélni az egy működésképtelen vagy nem megfelelően működő részeit ezekkel a robot alkatrészekkel.
Ez a fajta kutatás számos etikai aggodalmat vet fel, nem beszélve a kísérletben résztvevő szerencsétlen állatok kínzásáról,” nyilatkozta Jan Creamer, az Országos élveboncolás-ellenes társaság elnök-vezérigazgatója a BBC-nek. 









Az új IBM chip az emberi agyat utánozza




Forrás: Computing.co.uk
Az IBM egy új kísérleti számítógépchipet mutatott be, ami az emberi agyat utánozza, mivel képes bizonyos dolgokat felfogni, szerepet játszani és gondolkodni is.
Az ilyen chippel ellátott gépeket „kognitív számítógépnek” keresztelték, azt állítva, hogy képesek tanulni tapasztalataikból, felismerni sémákat, új ötletekkel előállni és megérteni azok kimenetelét.
Az újgenerációs chipek előállításánál az IBM a nanotechnológia, az idegtudomány és a szuperkomputerek fejlesztéseit ötvözte.
A projekt 21 millió dolláros támogatást nyert a DARPA ügynökségtől (Fejlett Védelmi Kutatások Projekt Ügynöksége) a következő fázis kifejlesztésére, amit „neuromorfikus alkalmazkodó műanyag osztályozható elektronikai rendszereknek” neveztek el (Systems of Neuromorphic Adaptive Plastic Scalable Electronics – SyNAPSE).
Ez egy kimagasló kezdeményezés, ami messze túlmutat a Neumann-elveken, melyek immár fél évszázada uralják a számítógépek felépítését,” mondta Dharmendra Modha, a projekt vezetője az IBM Kutatóközpontnál.
Modha hozzátette, hogy számos lehetőséget lát a chip üzleti, tudományos és politikai alkalmazása számára.
Az informatika felhasználási területei egyre több olyan funkciót igényelnek, amit a jelenlegi technológia nem képes teljesíteni. Ezek a chipek komoly előrelépést jelentenek a számítógépes fejlődésben és tulajdonképpen az új generáció megszületését jelzik.”
Az IBM nyilatkozata szerint, bár a chipek egyértelműen nem biológiaiak, mégis az emberi agy szerkezete inspirálta felépítésük és működésük kialakítását. A „neuroszinaptikus mag” alapját digitális szilikon áramkörök alkotják.
A tudósok egyelőre két működőképes prototípust állítottak elő, mindkettő 256 neuronból álló maggal rendelkezik, az egyik 262.144 a másik pedig 65.536 programozható szinapszissal. A csapat sikeresen demonstrálta a chip egyszerűbb alkalmazásait, mint a navigáció, a gépi látás, sémák felismerése, asszociatív memória és osztályozás.
Mik lehetnek vajon a technológia potenciális felhasználási területei a fizikai világban? Az IBM szerint a cunami figyelmeztető rendszer lehet az egyik.
A kognitív számítógépes rendszer segítségével, figyelemmel kísérhetjük az egész világ vízháztartását, és a kihelyezett érzékelő hálózat és az azok által rögzített és jelentett hőmérsékleti, nyomás, hullámmagasság, akusztikai és ár-apály adatok segítségével pontosabb cunami figyelmeztetéseket lehetne kiadni a rendszer saját döntése alapján,” áll az IBM jelentésében.
A Különvélemény című film világához közelítve az IBM elmondta, hogy az élelmiszerboltokban dolgozók számára olyan kesztyűket készíthetnének az új chippel, ami figyelmeztetné viselőjét, ha romlott vagy fertőzött áruhoz ér.
Az új felhasználási lehetőségek mellett a legfontosabb, hogy az új chippel készült számítógépek lényegesen kisebbek lehetnek és energiaigényük is alacsonyabb lesz. 



A „Frankenstein csapat” 10 éven belül elkészíti az első mesterséges agyat



Forrás: Dailymail.co.uk
Első lépésként a patkányok agyát elemezték, hogy a Svájci Állami Technológiai Intézet megkapassa az engedélyt az Emberi Agy Projekt elindításához
Egy neves kutatókból álló csapat igen különleges cél érdekében fogott össze Svájcban és Németországban: az emberi agy számítógépes modelljét szeretnék felépíteni. Az „Emberi Agy Projekt” névre keresztelt, de a média által inkább „Frankenstein csapatként” emlegetett program vezetője jelenleg is tárgyal az EU-val, egy 1 milliárd fontos támogatás elnyeréséért. 
A tudósok szerint sikerük eredményeként számos betegség gyógymódjára jöhetnek rá, köztük a Parkinson kóréra is. A kutatás közelebb viheti a tudósokat intelligens robotok és szuperszámítógépek létrehozásához is, amelyek mellett a jelenlegi eszközök játékszernek tűnnek majd.
Henry Markram, a svájci École Polytechnique Fédérale in Lausanne ideggyógyásza Európa kilenc vezető tudósát gyűjtötte össze a projekthez.
Ez az emberiség három legfontosabb kihívásának egyike. Fontos megértenünk a földet, az űrt és az emberi agyat. Rá kell jönnünk mi tesz minket emberré,” nyilatkozta Markram a német Siegel magazinnak.
Az Emberi Agy Projekt tudósai és kutatói hiszik, hogy a támogatás elnyerése esetén 12 éven belül képesek lesznek elkészíteni az ember legfontosabb szervének másolatát. A modell alkalmazási területei messzire nyúlnak. A gyógyszergyártó cégek például jelentősen le tudnák csökkenteni az egyes készítmények tesztelési idejét, mivel az embereken végzett kísérletek helyett a számítógépes másolaton tudnák ellenőrizni a gyógyszerek hatását.





Ying Shi egy neuron 3D-s modelljével dolgozik. A kutatásnak ez a része vezethet el egy működő emberi agy másolatának elkészítéséhez
A Cologne melletti Jülich Kutatóközpont szuperszámítógépei fontos szerepet játszanának a kutatásban, ami Markram szerint „az adatok egész áradatát” állítja majd elő. Katrin Amunts, a Jülich központ ideggyógyásza már korábban elkezdte az agy részletes térképének elkészítésére irányuló munkát, melynek első fázisaként egy emberi agyat 8000 szeletre vágtak a kutatók, majd a szeleteket egyenként beszkennelték és digitalizálták. 
Az emberi agy megépítése nem lehetetlen,” tette hozzá Markram. „Tíz év alatt meg tudjuk csinálni. Ha sikerül, évente 2 milliárd embernek segíthetünk, mivel évente ennyi olyan betegség fordul elő, aminek valamilyen módon köze van az agyhoz.”
A projekt részeként a kutatóknak már sikerült elkészíteni az agy kis területének, az agykérgi oszlopnak a szimulációját. A fél milliméter átmérőjű és 10-70 000 idegsejtből álló oszlopok komplex kognitív funkciók, mint a szülő-gyerek kapcsolat és egyéb társadalmi viszonyok meghatározásért és irányításáért felelősek. Az agykérgi oszlop digitális mását több tízezer neuron számítógépes szimulációjával készítették el. 






Az erkölcsi ítélőképesség is

orvosilag módosíthatóvá válik



Az MIT kutatói ismét érzékeny területen puhatolóznak az emberi agy működését illetően. Olyan módszerre bukkantak, amelynek segítségével megváltoztathatják egy ember erkölcsi ítélőképességét. Vajon ennek a felfedezésnek is szerepe lesz a szemünk előtt kialakuló orwelli társadalomban?
A Biblia azt mondja „Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája által van, a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak.” (I. Thes 2:9)
Ugyanakkor arról is érdemes említést tenni, hogy bár a Fenevad Bélyegeként emlegetett antikrisztusi nyomon követő és gazdasági rendszert (Lásd Jelenések 13:16-18) a legtöbben a microchippel, illetve a microchip beültetéssel azonosítják, hiszen a chippel történő fizetést és személyazonosítást már most is alkalmazzák, sokak szerint ennek a rendszernek az agykontrol valamilyen formája is része lesz vagy lehet.
Az agykontrollal kapcsolatos ideggyógyászati kutatások egyre több, sokszor igencsak vészjósló felfedezést nyújtanak ezen a téren, ahogyan az a BBC alábbi cikkéből is kiderül:
A kutatók bebizonyították, hogy képesek megváltoztatni egy ember morális megítélését, ha mágneses impulzusok segítségével megzavarják az agy egy bizonyos területét.
A kísérletben résztvevő tudósok az agynak a jobb fül mögötti részéről megállapították, hogy nagy valószínűséggel a moralitás irányításáért felelős.
Amikor ezt a területet mágneses impulzusokkal bombázták a kísérletben résztvevő önkéntesek nem voltak képesek különbséget tenni a jó és a rossz között.
A kisebb léptékű MIT kutatás az Amerikai Tudományos Akadémia eljárásai között is szerepel.
Az emberek rendkívül magas szintű viselkedésként tekintenek az erkölcsi ítélőképességre,” mondja Dr. Liane Young, a kutatás vezetője.
Nagyon megdöbbentő, hogy az agynak egy bizonyos területére kifejtett mágneses impulzusokkal ezt képesek vagyunk megváltoztatni,” nyilatkozta.
A szóban forgó terület a jobb temporo-parietal összekötőpont (RTPJ). A kutatók 20 önkéntesen végeztek kísérleteket, hogy megállapítsák, mit tekintenek helyesnek vagy helytelennek az eljárás alkalmazását követően.
Az egyik kísérletben azt a kérdést tették fel a résztvevőknek, hogy engednék-e, hogy barátnőjük átmenjen egy olyan hídon, amiről tudják, hogy nem biztonságos.
Egy 500 milliszekundom hosszúságú mágneses impulzust követően a válaszokat kizárólag a végeredményre, nem pedig a tett erkölcsi helyességére alapozták. Tehát úgy gondolták, hogy amennyiben a barátnő baj nélkül átér, a barát nem tett semmi rosszat azzal, hogy átengedte a hídon.
Más szóval nem voltak képesek a másik személy szándékán alapuló morális döntést hozni.
Korábbi kutatások kimutatták, hogy az RTPJ terület rendkívül aktív, amikor az ember mások gondolatairól és hitéről elmélkedik. 



Az új módszer gondolatainkat szavakká alakítja


Forrás: Activist Post
A tudósok egy olyan összetett folyamatot fejlesztettek ki, aminek segítségével dekódolhatják és olvasható nyelv formájában megjeleníthetik agytevékenységünket.
A Berkeley Egyetem idegtudományi kutatói megfigyelték a kiválasztott egyének agytevékenységét miközben azok bizonyos szavakat hallgattak. A szavak elhangzása közben egy számítógépes program elemezte halántéklebenyük tevékenységét és azt, hogy miként értelmezte és hozta létre ismét az agy a konkrét szavakat vagy hangokat.
Az agytevékenységből kapott információk segítségével képesek voltak valódi hangokat „szintetizálni” és magukat a hangokat használni a szó meghatározására. A kutatás finomításával hamarosan képesek lesznek egy olyan folyamat felállítására, amellyel értelmezhetik egy ember gondolatait és azt valamilyen érthető nyelvre fordíthatják.
A technológia továbbfejlesztése két merőben eltérő következménnyel járna. Egyrészről igen hasznos lehetne az idegrendszeri betegségekben szenvedők, beszédhibával rendelkezők vagy agykárosult emberek számára, akik betegségük miatt nem tudják kifejezni magukat. A módszer segítségével betegségük ellenére is hatékonyan kommunikálhatnának.
Másrészről viszont rendkívül negatív hatással lehetne az emberi kapcsolatokra és helyzetekre. Amennyiben valóban eljutnak az igazi gondolatolvasás szintjére, az emberi gondolatok integritása és saját egyéniségünk is veszélybe kerülhetnek.
Néhány, a „gondolatbűn” fogalmát feszegető sci-fi történet jut eszünkbe. Gondolatbűn lehet, mondjuk egy bűntett vagy a hatalom által nem kívánatosnak ítélt cselekedet elkövetésének gondolata. Olyan hatalom birtokában lenni, ami lehetővé teszi valaki számára, hogy egy másik ember gondolataiba behatoljon nem nevezhető igazságosnak vagy elfogadhatónak, teljesen függetlenül a körülményektől. Egy ilyen jellegű befolyás az emberi kapcsolatokat irányított, megjósolható sémává degradálná, ahol az alárendelt egyén nem rendelkezhet a gondolat szabadságával.
Szerencsére (vagy éppen nem) a kísérleti folyamathoz szükséges volt, hogy a kísérletben résztvevők halántéklebenyébe elektródákat ültessenek, amit nem lehet az illető akarata ellenére vagy észrevétlenül megtenni. Emellett természetesen a kutatás még sok finomításra is szorul.
Ahogy a technológia fejlődik fontos, hogy tisztában legyünk jótékony felhasználási területeivel, de ugyanakkor mindig gondoljunk az ilyen fejlesztések negatív következményeire is. Bár a módszer elképesztő, fontos, hogy felhasználásának határozott korlátokat szabjanak.
Az alábbi videó demonstrálja, hogyan hallja az agy a hangokat:





Emlékszünk George Orwell 1984-ének gondolatrendőrségére? Az egykor futurisztikusnak számító szervezet felállításához szükséges technológia újabb eszközét alkották meg egy „gondolatolvasó” sisak formájában. „A magánszféra legbelső területe az emberi elme. Ez a sisak ide hatol be,” nyilatkozta Eric Elbot, a gyártóVeritas elnök-vezérigazgatója.
A futurisztikus külsejű sisak fémkefe érzékelői leolvassák az agy reakcióját, miközben mondjuk bombaleírások vagy Osama bin Laden arca villan fel a sisak üvegének belsején. A gondolatolvasó sisak az „eseményhez köthető potenciálnak” nevezett (Event Related Potentials – ERPs) agytevékenység meghatározáson alapul. Amikor az agy felismer valakit egy konkrét, már sokak által dokumentált reakció jön létre, amit P300-nak neveznek. Amikor meglátunk egy arcot és felismerjük, hogy ez Jani, Mari vagy Anya, az agyunk címkével látja el a képet, amikor is az EEG szintje hirtelen esik, körülbelül 200-500 ezredmásodperccel az arc megpillantását követően. Az esés jelzi, hogy felismertük az illetőt. Ugyanez a reakció tapasztalható egy kép, tárgy, hely vagy akár név felismerésekor.
A felismerés emlékezésre utal, az emlék pedig ismeretet feltételez. A Veritas célja egy olyan elektroencephalogram (EEG) sisak létrehozása, ami segíthet az ellenség azonosításában.
De vajon kinek az ellenségéről van szó?
Természetesen a Veritas első vásárlója az Egyesült Államok hadserege lesz, de idővel „a rendfenntartó erők, büntetőjogi szervek és nagyvállalatok jelentkezésére is számít a cég. Előbb-utóbb a mobiltelefonokban is helyet talál,” mondja Elbot az IEEE Spectrum-nak. „Természetesen ez egy potenciális eszköz a gonosz kezében. Ha kizárólag a kormány rendelkezne vele, rendkívül veszélyes volna.”
Az EEG-vel eddig laboratóriumi „terrorista merényleteken” kísérleteztek, amelyek során megpróbálták azonosítani a résztvevőket és megállapítani ellenséges szándékukat. A Veritas azonban valódi terroristák fejébe szeretné nyomni a sisakot. Elbot elmondása szerint az amerikai hadsereg már élesben is bevetette a Veritas egyik korábbi eszközét, a BrainTruth-t (agyi igazság), hogy a Mexikóból az Egyesült Államokba tartó iráni ügynökök gondolataiban turkáljon.
Elbot úgy képzeli el a sisak jövőjét, hogy mondjuk Afganisztánban, felhajtják a gyanús elemeket és mindegyiknek sisakot nyomnak a fejébe, aminek segítségével a katonák azonnal meg tudják állapítani, hogy ellenséggel van-e dolguk vagy sem. Elbot reményei szerint az ősszel esedékes amerikai hadgyakorlatra elkészülnek a prototípussal.
Egy másik említésre méltó rendőrállami újítás a lézerszkenner, amit egy-két éven belül munkába állíthat az amerikai belbiztonsági hivatal az USA repülőterein. Az új szkenner egy kanadai cég fejlesztése és nagyságrendekkel gyorsabb és pontosabb a jelenleg használt hasonló berendezéseknél.
A lézeres spektrométer ijesztően hatékony, 50 méterről képes leszkennelni valakit, és molekuláris szintű információkat nyerni róla. A lézer adatait egy számítógép valós időben értékeli ki, és képes kimutatni már néhány molekulányi drogot vagy robbanóanyagot is. Vagy akár megmérni az ember adrenalinszintjét, esetleg megállapítja, mit reggelizett, a ruháján, vagy a bőrén levő, szabad szemmel nem is látható méretű morzsákból.
Gizmodo szerint „az eszköz tízmilliószor gyorsabb és egymilliószor pontosabb, mint minden eddig használt rendszer, tehát nemcsak véletlenszerűen lehet vele néhány embert ellenőrizni, mondjuk egy repülőtéren, hanem minden, a hatótávolságon belül elhaladó személyt leolvas.
Hamarosan sem a molekuláink, sem a gondolataink, de még a szívverésünk sem lesz többé a magánügyünk. Az EFF arról adott hírt, hogy az Intel és az Apple is a szívhang felismerésen alapuló azonosító rendszerek alkalmazását fontolgatja. Az Apple esetében a szívhang az iPhone jelszavának helyébe lépne.
Ausztráliában egyes börtönökben alkalmaznak már ehhez hasonló technológiát, a börtön biztonsági kameráiban, és olyan érzékenyek, hogy egy egér szívverését is képesek „meghallani”.
CSI rajongók csalódottak lesznek, de az egykor kétséget kizáróan tudományosnak gondolt törvényszéki módszerek ma már igencsak megkérdőjelezhetőek. Az FBI szép csendben elkezdte felülvizsgálni azt a több ezer esetet, ahol a gyanúsítottakat ilyen hibás törvényszéki bizonyítékok alapján ítéltek el.
Ez a legnagyobb ítélet utáni felülvizsgálat kampány, amit az FBI valaha végzett. Minden hajszál és textil bizonyítékot megvizsgálunk, egészen 1985-ig visszamenőleg, és amennyiben a bizonyíték rendelkezésre áll, még régebbi eseteket is előveszünk,” írta a Washington Post.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium illetékesei évek óta tudnak arról, hogy a hibás törvényszéki bizonyítékok ártatlan emberek elítéléséhez vezettek, de egészen mostanáig nem vizsgálták felül az ügyeket.”
Az ilyen és ehhez hasonló információk még aggasztóbbak, hiszen fennáll annak veszélye, hogy valakit „gyanús elemként” rögzítenek egy adatbázisban, mondjuk egy gondolatolvasó sisak vagy molekuláris spektrométer adatai alapján.
Azt egyelőre nem tudni, hogy egy embert el lehet-e ítélni ilyen „törvényszéki” bizonyítékok alapján, illetve, hogy használhatják-e az adatokat bűntettek megakadályozására, de az elég világos, hogy a gondolatrendőrség intézménye hamarosan megjelenik a színen. Orwell művéből tudjuk, hogy a gondolatrendőrség feladata a gondolatbűntettek felderítése és a gondolatbűnözők elfogása. A gondolatrendőrség külön figyelemmel kíséri mindazokat, akik a hivatalos irányelvektől eltérnek, és más fényben világítják meg a világ folyását.
Ilyen világban szeretnénk élni? Hol vannak az emberi szabadságjogok? Hol van a szólás szabadsága? Ezek az elvek lassan már csak régmúlt idők emlékeiként élnek tovább. 





Az új Google keresőeszköz többek között a CIA és a Világbank által szolgáltatott adatokra támaszkodik


Forrás: Activist Post
A Google komoly változtatásokra készül a keresőtalálatok megjelenítése terén. Az új Knowledge Graph, magyarul Tudásgrafikon, a régi gyakorlattal ellentétben nem weboldalakat jelenít meg a kulcsszó keresések találataként.
Blog Tips oldalon megjelent cikk szerint a Google Tudásgrafikon (a mellékelt linken ki lehet próbálni) kész válaszokat vagy „tényeket” jelenít majd meg, bizonyos előre kiválasztott forrásokból, mint például a CIA Factbook (tényadatbázis), a Wikipédia és a Világbank, a szokásos keresőtalálatok mellett.
A tipikus keresőmotor helyezés vagy besorolás helyett az új eszköz konkrét, előre meghatározott forrásokat használ a „tények” prezentálására. Tehát történelmi információk esetében a Wikipédiából, geopolitikai kérdésekben a CIA Factbook-ból, gazdasági témáknál pedig a Világbank adatbázisából kapunk választ a keresett a kulcsszóra. Sok más előre kiválasztott témakör-forrás párosítás is meghatározásra került.
A Google lépése kísértetiesen emlékeztet Orwell 1984 című könyvéből ismert Igazság Minisztériumára, hiszen a szolgáltatás által adott keresési találatok vagy „válaszok és tények” nem a népszerű találatokat figyelembe vevő algoritmusokon alapulnak majd, hanem a Google által előre kiválasztott kész válaszokat kapja a felhasználó.
Egyelőre persze a hagyományos találatokat is megkapjuk, de várható, hogy a szolgáltatás fejlődésével egyre több hétköznapi, esetleg lusta felhasználó választja majd inkább a kész válaszokat, amelyek nem igényelnek túl sok olvasást és további kutatómunkát, a régi, hagyományos találati lista helyett.
Egyesek azt mondhatják, hogy a nyílt forráskódot alkalmazó Wikipédia elég jó munkát végez a ténygyűjtésben (bár ugyanennek a tulajdonságnak köszönhetően sok helytelen, félrevezető információt is tartalmaz), a CIA és a Világbank éppen nem mondhatók objektív forrásnak, hiszen mindkét intézmény nagyon is határozott agendával rendelkezik és erősen érdekelt az igazság elferdítésében vagy elhallgatásában.
Azáltal, hogy ezeket a forrásokat választják ki a tények „megbízható” forrásaként hihetetlen mértékben befolyásolhatják az emberek gondolkodását fontos kérdésekben.
Az itt látható angol nyelvű videó elmagyarázza a Google Tudásgrafikon működési elvét.

Introducing the Knowledge Graph

A Google a saját tulajdonában lévő Freebase adatbázist is használni fogja a Tudásgrafikonhoz. A Freebase egy óriási adatbázis, ami a Singularity Hub szerint „több mint 24 millió személyről, helyről és dologról tartalmaz információkat.”
A Freebase és a Metawebalgoritmusok összekapcsolásával a Google képes lesz mindent mindennel összekötni. A keresések fejlesztése terén ez egy csodálatos eszköz lehet, ugyanakkor egy ilyen szoftver tökéletes eszköz arra, hogy minden Internet felhasználóról személyes profilt alakítsanak ki.
Tehát amellett, hogy a CIA és a Világbank a „tények” megbízható forrásaivá válnak az Internet felhasználók számára, azt is a Google fogja meghatározni, hogy az egyes személyek hogyan jelennek majd meg az új keresési találatokban.
Oszd meg ezt a cikket az ismerőseiddel és mond el véleményed arról, milyen módon változtathatja meg ez az újítás a keresések objektivitását. 


Bill Clinton orwelli „Igazság Minisztériuma” az Internet számára


A félreinformálás minisztériuma




Forrás: Paul Joseph Watson, Infowars.com
Mr. Bill nem-volt-viszonyom-azzal-a-nővel Clinton, akiről tudjuk, hogy élő adásban hazudott a világnak a Monica Lewinsky botrány során, egy Internet felügyelőszervezet felállítását javasolja az 1984-ből ismert Igazság Minisztérium mintájára, amit az amerikai kormány vagy az ENSZ működtetne és „az Interneten terjedő téves információk és pletykák kezelése lenne a feladata.”
A Mr. Clinton által használt kamu retorika hallatán még Orwell is forogna a sírjában. Elképzelése szerint az ügynökség „független” és „átlátható” lenne, de a kormány alapítaná és működtetné. Tudják, drága, de olcsó.
A szervezet egy független kormányintézmény lenne, amelynek visszahívására egyetlen elnöknek sem lenne felhatalmazása, vagy valami ilyesmi, mert az emberek így nem gondolnának arra, hogy csupán a hírek cenzúrájáról és helyükben egy új hazugság megjelentetéséről van szó,” próbálta eladni az ötletet a volt elnök.
Mindegy mennyi és milyen barátságos vagy hízelkedő jelzővel illeti a javaslatot, Mr. Clinton tulajdonképpen egy állami médium létrehozását szorgalmazza a kommunista Kína mintájára.
Úgy működne, mint a PBR (Nemzeti Közszolgálati Rádió) vagy a BBC, vagy valami hasonló, azzal a különbséggel, hogy ennek igazán függetlennek kell lennie és feladata nem a véleménynyilvánítás, hanem a lényeges tévedések azonosítása lenne,” mondta Clinton.
Más szóval, ahogyan nemrégiben felesége, Hillary Clinton panaszkodott, az amerikai katonai-ipari hatalom „vesztésre áll az információs háborúban” a független médiumokkal szemben és sürgette, hogy tegyenek valamit az egyensúly visszabillentése érdekében, mert így túl sokan botlanak bele a hatalmi elit örök bosszúságába: az igazságba.
Bár belátta, hogy egy ilyen szervezet „nem lenne hiteles az Internet aktív használói szemében,” Clinton mégis úgy gondolja, hogy az ügynökségre szükség van „az interneten terjedő téves információk és pletykák” ellensúlyozására, írja a Politico.
Ez ugyanaz, mint Cass Sunstein „tudatos beépülésre” vonatkozó elképzelése. Cass Sunstein jogász professzor, Obama elnök tanácsadója információs ügyekben azt indítványozta, hogy a politikai oldalak számára tegyék kötelezővé az ellenvélemények megjelentetését vagy alternatívaként kormánypropagandát tartalmazó felugró ablakok telepítését.
A Politikai Filozófia Szakfolyóiratban (Journal of Political Philosophy) 2008-ban megjelent cikkbenSunstein elmondta, hogy a kormányügynökök online chat szobákhoz és közösségekhez, vagy akár a fizikai világban ténylegesen létező csoportokhoz csatlakoznának, hogy kételyek vagy politikai következményekre tett burkolt célzások terjesztésével aláássák az összeesküvés elméletek hitelességét, valamint egy új adót is kivetnének az ilyen elméletek terjesztőire.
Sunstein olvasatában számos olyan elképzelés is összeesküvés elméletnek számít, amiben a legtöbb ember hisz Amerikában, mint például, hogy a John F Kennedy elnök ellen elkövetett merénylet egy mélyre nyúló politikai összeesküvés része volt, vagy hogy azember által előidézett globális felmelegedés a kormányok és globális intézmények által gerjesztett hisztéria. A Sunstein-féle rezsim szerint ezek az elméletek tiltólistára kerülnének.
Bill Clinton felhívása egy igazság-meghatározó kormányintézmény létrehozására a Sunstein-féle veszélyes, a szólás szabadságát korlátozó napirend továbbfejlesztése.
Hillary Clinton felhívásában, hogy a médiát „visszafoglalják” a hatalom számára, néhány konkrét médiumot is említett, mint például a Russia Today csatornát, ami azért „áll nyerésre” mert mer igazi híreket sugározni, fontos kérdéseket feltenni, valódi oknyomozó riportokat készíteni és nem úgy viselkedik, mint a fővonalas sajtó Amerikában, ami mára nem egyéb, mint a kormánypropaganda engedelmes szószólója.
A Russia Today, ahol Alex Jones, Max Keiser, Wayne Madsen, Paul Craig Roberts és Webster Tarpley rendszeres vendégek, és ahol igazán égető témákról hallhatunk és ahol meg merik kérdőjelezni a Fehérház álláspontját, fontos szerepet játszik a kasztrált amerikai média által hagyott információs hézagok betöltésében. Ez az, amit Clintonék szeretnének megváltoztatni.
[Az RT vagy RussiaToday egy globálisan fogható, többnyelvű, non-stop hírcsatorna a világ híreivel és az orosz kormány finanszírozza.]
Amikor a Russia Today az amerikai repülőterek hirdetőtábláin akarta reklámozni csatornáját, melyek provokatív szövege arra emlékeztette volna az embereket, hogy ismerjék meg a hírek mindkét oldalát, a reklámokat villámgyorsan betiltották.
Ezért az elit agresszívabb fellépést követel az információszabadság ellen. Céljuk, hogy az emberek feltétel nélkül elfogadják a kormány által közvetített híreket, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok kormánya világelső a hazudozásban és a megtévesztésben. 






Miért kell harcolnunk az új Internet biztonsági törvény ellen



Bár az alábbi kezdeményezés egyelőre az Egyesült Államokat érinti, tudjuk, hogy az ilyen törvények rövid idő alatt, általában Nagy-Britannia érintésével, Európába, így hazánkba is begyűrűznek, azonkívül rengeteg magyar oldal fut amerikai szerverről vagy .com domain névről. 
Az amerikai kongresszus két olyan törvénytervezetet is tárgyal, ami elfogadása esetén örökre megváltoztatná az Internetet. A SOPA (Stop Online Piracy Act – az Internetes kalózkodás elleni törvény) és a PIPA (Protect Intellectual Property Act – törvény a szellemi termékek védelméért) több millió weboldal letiltására hatalmazná fel az amerikai kormányt. A SOPA törvénynek az amerikai képviselőház által jelenleg tárgyalt változata a veszélyesebb a kettő közül. Az Internet atombombájának is nevezhetnénk, hiszen hasonló hatással lenne az Internet világára, mint egy atombomba fizikai világunkra. A törvény felhatalmazná a hatóságokat, hogy lekapcsoljanak bármilyen „szerzői jogot sértő vagy azt lehetővé tevő, elősegítő” weboldalt. A törvény megfogalmazása természetesen nagyon homályos és tágan értelmezhető. Sokan attól tartanak, hogy a törvényt használnák, hogy olyan oldalakat is letiltsanak, amelyek csupán „szerzői jogot sértő” oldalakra mutató hivatkozásokat tartalmaznak. El tudnánk ma képzelni a világot a Facebook-hoz, Twitter-hez vagy Youtube-hoz hasonló oldalak nélkül? Az ilyen oldalak kénytelenek lennének több ezer Internet cenzort alkalmazni, akiknek az lenne a feladata, hogy folyamatosan megfigyeljék, ellenőrizzék felhasználóik tevékenységét, nehogy szerzői jogot sértő anyagok kerüljenek az oldalra. Valószínűleg sok weboldal kénytelen lenne felhagyni a felhasználók általi hozzászólások és egyéb tartalmak hozzáadásának engedélyezésével, mivel nem állna módjukban azokat cenzúrázni és folyamatosan ellenőrizni. Kezd kirajzolódni a kép?
Ezért kell minden erőnkkel harcolni a SOPA ellen! A SOPA elfogadása a szabad Internet halálát jelentheti.
A fővonalas, vagy más szóval a hatalmon levő erők által pénzelt és támogatott média éppen egy ilyen törvényre várt. Egy ilyen törvény visszaadná nekik az információáramlás feletti hatalmat, amit lassan kezdtek teljesen elveszíteni, mert a szabad Internetnek köszönhetően egyre több ember fordul más, megbízhatóbb forrásokhoz, hogy megtalálják a választ kérdéseikre. Az internetes szólásszabadság vége azt jelentené, hogy az emberek ismét kénytelenek lennének a nagy csatornákhoz fordulni a hírekért és szórakozásért.
New York Times a következőket írta a két törvényről:
A két új törvény felhatalmazná az állami főügyészt, hogy bírósági végzés vagy tárgyalás nélkül listát készítsen az internetszolgáltatók, keresőmotorok, fizetési szolgáltatók és reklámhálózatok által blokkolni köteles weboldalakról. A képviselőház által tárgyalt verzió ennél is tovább megy, mivel lehetővé tenné magáncégeknek, hogy bepereljék a szolgáltatókat, ha azok lehetővé tették, akár csak rövid időre, akár tudtukon kívül, hogy szerzői jogot sértő anyag kerüljön egy általuk tárolt oldalra. Ez óriási változás lenne a jelenlegi szabályozáshoz képest, ami védi a szolgáltatókat a polgári felelősségre vonással szemben, amennyiben a megkérdőjelezett tartalmat a számukra megküldött felszólítást követően törlik. A törvénytervezet célja eltér a Kínában alkalmazott tűzfal szándékától, ami az egész országra kiterjedő internet cenzúrát alkalmaz, de a gyakorlatban a végeredmény nagyon hasonló lenne.
Ilyen környezetben mindenki félne bármilyen harmadik féltől származó tartalmat közzétenni. A szabad internet megszűnne. A lifehacker.com a következőket írja a SOPA potenciális veszélyeiről:
Amennyiben van lehetőség kalóz vagy az online kalózkodást elősegítő tartalmat feltenni egy oldalra, a weboldalt törvény értelmében be lehet perelni. Ez lehet akár egy olyan apró dolog, mint egy szerzői joggal védett kép közzététele a Facebook-on vagy kalóz-barát információ közlése egy cikk hozzászólásában. Például egy kommentben ehhez a cikkhez, amit éppen olvasol. A legaggasztóbb tényező a törvény homályos és általános megfogalmazása.
Szerencsére néhány nagy internetes név komoly kampányt indított a törvényjavaslat ellen. Például Eric Schmidt, a Google ügyvezető-elnöke szerint a törvény „büntetné” a linkek hozzáadását a webes tartalmakhoz.
A linkek (hivatkozások) büntetésével a törvényjavaslatok bizonyos tartalmak törlésére kényszerítik a weboldalakat.”
Sergey Brin, a Google társalapítója is igen aggasztónak találja a SOPA törvényt, ami felhatalmazná az amerikai kormányt, hogy bírósági végzés nélkül cenzúrázza a kereséseket:
Elképzelhetik megdöbbenésem mértékét, amikor értesültem róla, hogy a szólásszabadság elleni legújabb támadás éppen az Egyesült Államokból ered. Jelenleg két törvény is van a kongresszus előtt, a SOPA és a PIPA, amelyek hihetetlen hatalmat adnának az amerikai kormány és a szerzői jogok tulajdonosainak kezébe, beleértve azt is, hogy kisajátítsák a tartománynévrendszert (DNS) és cenzúrázzák a keresési találatokat (és tehetnék mindezt bírósági végzés vagy tárgyalás nélkül).”
Az Egyesült Államokban eddig hittünk abban, hogy a kormánynak nincs joga elvenni tulajdonunkat tisztességes bírósági eljárás nélkül.
A SOPA ezzel szemben felhatalmazná az Egyesült Államok kormányát, hogy kimondja a „halálos ítéletet” egy weboldal felett a bíróság megkerülésével.
A SOPA elfogadása az Internet jelenlegi formájának végét jelentené.
Ha megszűnnek azok az oldalak, melyeken bárki megoszthatja véleményét, mi lenne a világgal, amikor a hatalmon lévő erők már így is minden fronton az igazság elfedésén ügyködnek?
Tényleg kínai mintára akarjuk átalakítani az Internetet Amerikában?
Szerencsére az internetközösség teljes erővel harcol a SOPA ellen. Kezdetben a GoDaddy.com nyilvánosan támogatta a SOPA tervezetet, de a Reddit által szervezett bojkott igen keményen érintette őket. Két hete a GoDaddy 70.000 domaint veszített el egyetlen hét leforgása alatt.
A nyomás hatására a GoDaddy felhagyott a törvényjavaslat támogatásával, de ugyanakkor nem foglaltak állást ellene.
Az ünnepek miatt a képviselők egy időre félretették törvényjavaslatok tárgyalását, de a csatának korántsincs vége. A tét óriási. Az Internet szabadsága az egyik legfontosabb szabadság jelenleg a világon. Ha ma nem teszünk valamit ennek a szabadságnak a védelméért, holnap már lehet, hogy késő.
Az Internet feletti hatalom minden egyes nappal szigorodik. Ahogyan arról a napokban írtunk az amerikai nemzetbiztonsági hivatal folyamatosan figyeli a közösségi oldalakat. Az oldalak megfigyelése és az internetes szólásszabadság korlátozása azonban két különböző dolog.
Az Elektronikus Front Alapítvány (Electronic Frontier Foundation) például tiltakozást szervezett a drákói törvények ellen. Nyilatkozatukban a következőket írják:
A törvényjavaslat jelenlegi szövege értelmében a kormánynak és magánfeleknek egyaránt hatalmában állna beavatkozni az Internet tartománynévrendszerébe. A kormánynak jogában állna kötelezni az internetszolgáltatókat és keresőmotorokat, hogy átirányítsák vagy letiltsák a felhasználók keresési próbálkozásait bizonyos weboldalakra vagy címekre. Ennek hatására harmadik felek megpróbálnák majd az átlagos felhasználót alternatív szerverekre csalogatni, amelyek hozzáférést biztosítanának a teljes webhez (nemcsak az frissen cenzúrázott amerikai változathoz), ami új biztonsági kockázatot teremtene, mivel a jelenlegi tartománynévrendszer megbízhatósága és egyetemes felépítése megszűnne.
A helyzet ennél is rosszabb: A SOPA rendelkezései értelmében az Internetszolgáltatókra (a hoszting cégeket is ideértve) komoly nyomás helyeződne felhasználóik megfigyelésére és tevékenységeik rendfenntartására. Míg a PIPA kifejezetten „a szerzői jogokat sértő tevékenységet folytató” oldalakat veszi kereszttűz alá, a SOPA olyan oldalakat támad, amelyek pusztán nem tesznek eleget a jogsértő magatartás nyomon követése és megakadályozása érdekében (és egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi számít „elegendőnek”). Arra is felhatalmazza a hatóságokat, hogy lekapcsolják azokat, akik elérhetővé teszik a világ többé része által látható Internetet (nemcsak az USA által engedélyezett részét).
A SOPA elleni tiltakozás foganatosítására több weboldal is készült: link link
Védjük meg az Internet szabadságát! Az Internet lehetővé tette az átlagember számára, hogy kapcsolatot tartson fenn és szabadon kommunikáljon társaival. A SOPA elfogadása esetén ez a szabadság elveszik és az átlagember számára csak a fővonalas média marad, a hatalom által számukra közvetíteni kívánt üzenetekkel és propagandával. A törvénytervezet elutasítása esetén sem fogják feladni a próbálkozást. Résen kell lennünk, hogy megvédjük a szabad információáramlást! Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk!
És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” – János 8:32 


A .com címeket felügyelő VeriSign felhatalmazást akar az általa „sértőnek” ítélt weboldalak lekapcsolására



Forrás: Infowars.com
.com webcímeket kezelő VeriSign cég felhatalmazást akar a kormánytól, hogy az általa „sértőnek” vélt domaineket jogi eljárás vagy bármiféle felügyelet nélkül, csupán a kormány erre vonatkozó utasítására lekapcsolhassa.
A cég nyilatkozata szerint felhatalmazást akar arra, hogy bármelyik általa „sértőnek” minősített domain regisztrációját megtagadja, felfüggessze, törölje vagy átruházza,” írja a UK Register.
A VeriSign arra törekszik, hogy ne csupán a kormány utasítására kapcsolhassa le a kiszemelt weboldalakat, hanem „kormányszervnek tűnő szervezetek” utasítására is, amibe akár a lobby szervezetek és érdekcsoportok is beletartozhatnak.
A VeriSign felkérte a domain nevek felügyeleti szervét, az ICANN-t, hogy adjon számára felhatalmazást a .com vagy .net domainek lekapcsolására, hogy „a hatályban lévő törvények, kormányrendeletek vagy előírásoknak eleget tehessenek” valamint, hogy a felhatalmazást az egész világra kiterjeszthesse, és a szervezet „bírósági végzés nélkül” is lekapcsolhasson oldalakat, amennyiben ezt egy kormányszerv kéri.
A cég már korábban is részt vett az amerikai rendfenntartó erők, például a bevándorlási hivatal és a vámhivatal domain lefoglalási akcióiban, amikor hamis vagy kalóz termékeket árusító oldalakat tiltottak le,” írja a Register.
Arra is volt már példa, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (DHS) olyan weboldalakat foglalt le, amelyek csupán szerzői joggal védett anyagokra mutató hivatkozásokat tartalmaztak, annak ellenére, hogy az anyagok nem magán az oldalon voltak tárolva. Olyan is előfordult, hogy a DHS, a VeriSign közreműködésével, olyan oldalakat tiltott le, amelyeket előzőleg egy másik ország bírósága legálisnak ítélt.
Az Elektronikus Front Alapítvány mélyen elítélte a DHS domain letiltási akcióit, ami szerintük „súlyosan sérti a szólás szabadságát.”
A VeriSign nem elégszik meg ennyivel, most még nagyobb hatalmat akar, ami komoly veszélyt jelent a szólás szabadságának utolsó menedékét jelentő Internet számára. A törekvés szorosan követi az Obama kormány által, a kiberbiztonság ürügyén javasolt Internet főkapcsoló bevezetését.
Ahogyan arról korábban beszámultunk, Joe Lieberman szenátor a nemzetbiztonsági hivatallal együttműködve új törvényben akarja szabályozni az Internet működését, kínai mintára, valamint egy Internet rendőrség felállítását szorgalmazza. Tavaly a CNN-nek adott interjúban elmondta, elsődleges célja felhatalmazást szerezni az Egyesült Államok kormányának az Internet lekapcsolására.
Jelenleg a kínai kormánynak háború esetén lehetősége van az Internet egyes részeinek lekapcsolására, és erre a képességre nekünk is szükségünk van,” mondta Lieberman az interjúban.
A probléma csupán az, hogy Kína nem külföldi terroristákkal vagy hekkerekkel „háborúzik” hanem olyan emberekkel, akik veszik a bátorságot, hogy az Interneten keresztül kifejezzék nemtetszésüket a kormány túlkapásaival és korrupciójával szemben. A kínai Internet-rendőrség sárba tapossa a szólás szabadságát és semmi köze nincs a virtuális tér biztonságának megőrzéséhez.
Lieberman szenátor már elérte, hogy bírósági végzés nélkül lekapcsoljon egy weboldalt, amikor a DHS támogatásával felszólította az Amazon-t, hogy távolítsa el a Wikileaks honlapját szervereiről.
Amennyiben a VeriSign megkapná ezt a szinte mindenre kiterjedő felhatalmazást, tulajdonképpen bármelyik kormány a világon, az Egyesült Királyságtól, Amerikán keresztül, a fejlődő országok elnyomó rendszereiig elkezdhetnék cenzúrázni a webes tartalmakat, egyetlen kattintással véget vetve a szólás szabadságának és új utat nyitva a politikai ügyek eltusolásának. 


Az ausztrál kormány felülvizsgálja

a kötelező Internetszűrőt


Az ausztrál kormány módosította az Internet szűrésére vonatkozó törvényjavaslatot, amit sokan a Kínában és Iránban használatban lévő tűzfalakhoz hasonlítottak.
Az Interneteszűrőt eredetileg Kevin Rudd korábbi miniszterelnök javasolta 2007-ben és lényegében arra kötelezte volna az Internetszolgáltatókat, hogy a kormány által nem kívánatosnak vélt weboldalakat blokkolja.
A Wikileaks által még 2010-ben közzétett lista szerint az ausztrál kormány által tervezett szűrőprogram feketelistáján többek között „póker oldalak, YouTube linkek, Wikipedia oldalak, eutanáziával foglalkozó oldalak, kisebb vallások, mint például sátánista, fetitista és Keresztény vallások oldalai, sőt még egy utazásszervező és egy Queenslandi fogorvos oldala is” szerepelt.
A tervezet ellen számos csoport tiltakozott, köztük maguk a szolgáltatók, népjóléti csoportok, a Google, az amerikai nagykövet és több civil szervezet is.
Sok aktivista a Kínában és Iránban működő szigorú tűzfalhoz hasonlította a javasolt szűrőrendszert.
Az eredeti tervezetben szereplő, „dadus állam szűrőként” emlegetett filtert most egy karcsúbb változat váltja fel, ami csak azokat a weboldalakat fogja blokkolni, amit az Interpol gyerekpornográfia terjesztőként azonosított.
A telekommunikációról szóló törvény értelmében ezeket az oldalakat az Internetszolgáltatók kötelesek lesznek blokkolni.
Sokan azonban továbbra is azt kérdezik, hogy egyáltalán miért ragaszkodik az ausztrál kormány az ország internetforgalmának szabályozásához, akkor is, ha ezt elvileg az illegális tartalmak kiszorítása érdekében teszi.
Amikor a szűkített listával ellátott szűrőt bevezetik, semmi sem akadályozza majd meg a kormányt abban, hogy később újabb weboldalakat adjon hozzá, hiszen erre vonatkozóan semmilyen szabályozást nem tartalmaz a javaslat.
Ezzel a részleges győzelemmel szinte egy időben az ausztrál kormány a Telekommunikációról szóló 1979-es törvény módosítására tett javaslatát is visszavonta, ami előírta volna az Internetszolgáltatók számára, hogy gyűjtsék, rögzítsék és minimum 2 évig tárolják a felhasználók telefonszámait és az internetforgalommal kapcsolatos adatokat.
Figyelembe véve milyen negatívan érintette az ausztrál kormány népszerűségét a karbonadó tervezett bevezetése és, hogy a következő választásig csupán 12 hónap van hátra, vajon a mostani hirtelen színváltás nem csupán egy politikai és nem pedig erkölcsi döntés? 



Amerika után Anglia is az

Internet korlátozását akarja


Forrás: Infowars.com
Hétfőn David Cameron egy nemzetközi kiberbiztonsági konferencián beszélt Londonban, kijelentve, hogy „fontos megtalálni az egyensúlyt az online biztonság és a szólás szabadságának védelme között.”
Nem engedhetjük meg, hogy az Internet  védtelenül, tárva nyitva állva a terroristák martalékául essen, akik biztonságunkat és jólétünket veszélyeztetik, ugyanakkor nem hozhatunk diktatórikus intézkedéseket sem.”
John Kampfner, az Cenzúra Index (Index on Cencorship) vezetője pontosította Cameron nyilatkozatát:
Könnyű a fekete-fehér hozzáállás mellett érvelni. Könnyű azt mondani, hogy az emberi jogok állnak szemben a diktatúrákkal a világon. Amint azonban saját nyugati típusú stabilitási modellünket kérdőjelezik meg, a véleménynyilvánítás szabadsága azonnal nélkülözhetővé válik. Ugyanazt a szabály, ugyanazokat az elveket kellene alkalmazni mindenkire, a nyugati államokra nemkülönben.”
Cameron nyilatkozatát sokan a Kínának és Oroszországnak adott válasznak tekintik. Mindkét országban szigorú intézkedéseket hoztak és szorosabb felügyeletet vezettek be az Internetre vonatkozólag, kötelező erejű nemzetközi egyezményeken keresztül.
Az Egyesült Államok kormánya többnyire fantom kibertámadásokra illetve kibertámadás fenyegetettségre hivatkozva próbál drákói szigort és kemény szabályozást bevezetni az Internet feletti hatalomátvételre. Januárban Joseph Lieberman és Susan Collins szenátorok ismételten az „Internet főkapcsoló” bevezetését követelték, melynek segítségével az Egyesült Államok elnökének hatalma lenne az Internet, illetve annak egyes részeinek lekapcsolására országos vészhelyzet esetén.
A kezdeményezés nagyobb teret nyert, amikor az első komolyabb tüntetések kirobbanásával az egyiptomi kormány lekapcsolta az Internetet az országban. A lépés világosan megmutatta, hogy a kormányok igenis rendelkeznek az Internet lekapcsolásához szükséges technikai feltételekkel politikai válság idején. 


RFID chipbeültetés minden amerikainak?

Tények és tévhitek



Azt is teszi [a hamis próféta] mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18
Talán már egyre kevesebb ember számára hihetetlen, hogy a világ globalista irányítói chipet akarnak ültetni minden emberbe. A technológia előnyeit ecsetelő kampányok és propaganda egyre erősebb, a technológia pedig szinte teljesen készen áll az új gazdasági rendszer megvalósításához. Az antikrisztus csak akkor lesz képes az egész globális kereskedelmet és pénzforgalmat a hatalma alá vonni, ha megvalósul az egységes elektronikus bank és pénzrendszer a világon. Most még nem tartunk itt, de az események szédítő sebességgel haladnak ebbe az irányba. – Joseph Candel
Amikor először hallottam az alább részletezett hírről, gondolkodás nélkül félresöpörtem, mint újabb internetes rémhírt és nem is foglalkoztam a kérdéssel.
Sok emailt kapunk a témában, de elég sokról kiderül, hogy bár jó szándékkal továbbították őket, a tartalmuk nem egyéb szenzációhajhász pletykánál.
Így gondoltam akkor is, amikor arról kaptam hírt, hogy az új amerikai egészségügyi törvény előírja, hogy minden amerikai állampolgárba microchipet akarnak ültetni, ami nemcsak a viselő személyes adatait, de bankszámla információit is tartalmazni fogja, sőt az illető nyomon követésére is alkalmas.
A szóban forgó üzenet a következőket tartalmazta:
A törvény 1004. oldalán az olvasható, hogy a (chip bevezetésének határideje) „a törvény elfogadásától számított 36 hónap”.
Az új törvény értelmében 2013. március 23-tól minden állampolgár köteles lesz a személyes adatait tartalmazó RFID chipet hordani a bőre alatt, amit egyúttal személyes bankszámlájával is összekapcsolnak, valamint nyomon követhetővé teszi viselőjét.
A II-es típusú beültethető eszköz „a betegek azonosítására és egészségügyi adatainak rögzítésére szolgáló beültethető rádiófrekvenciás jeladó rendszer”. A II-es típusú eszköz célja, hogy adatokat gyűjtsön a betegekről. Ilyen információk például a „követelésekre, kérdőívekre valamint standard elemzési fájlokra vonatkozó adatok. A rendszer lehetővé teszi az egészségügyi és az egészségügyi miniszter által jónak látott egyéb adatok gyűjtését és elemzését, különböző adatkörnyezetekből.”
Utánanézve számos blogot találtam, amelyiken a fenti idézet olvasható, természetesen a fővonalas médiában semmi, ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy az információ téves. Mindenesetre első nekifutásra nem találtam megbízható megerősítést.
Bár a tévhiteket „leleplező” weboldalak, mint például a FactCheck.org vagy a Snopes.com, váltig hirdetik semlegességüket, úgy tűnik, azért általában erősen a liberálisok felé húznak és inkább a konzervatívok által terjesztett híreket szeretik megcáfolni.
Snopes.com-on természetesen megtalálható a fenti hír cáfolata, amit így „hamis” címkével látták el, ugyanakkor érdekes módon a benne foglalt részleteket szinte teljes egészében helytállónak találták a szerkesztők.
A Snopes gúnyos hangnemben ír a hírről, mint tipikus „fenevad bélyege hisztériáról”, még egy bibliai idézettel is színesítve mondandójukat, ami szerint „nincs új a nap alatt”, és arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy „a hír, mint már oly sokszor korábban, ezúttal is téves”.
Ezzel tulajdonképpen azt állítják, hogy az információnak semmi köze a valósághoz, ami, ahogy mindjárt kiderül, enyhe túlzás.
Az igazság az, hogy a hírben citált részek és oldalszámok nem az Obama nevével fémjelzet törvény végleges verziójából származnak, azonban a korábbi változatokban az idézett formában benne voltak!
Maga a tény, hogy törvénybe akarták foglalni az állampolgárok egészségügyi okból történő kötelező chipbeültetését, már önmagában döbbenetes. Az, hogy végül a törvényt eredeti formájában nem fogadták el, csupán annyit jelent, hogy az intézkedést egyelőre félretették. Egyesek azt mondhatják, hogy a kérdést soha többé nem fogják elővenni, ez a feltételezés azonban ellentmond minden eddigi tapasztalatnak.
A Snopes cikkből kiderül, hogy a hír minden egyes része igaz, azzal a kivétellel, hogy a chipbeültetés egyelőre nem kötelező.
Más szóval az új egészségügyi törvény csupán felajánlja, nem pedig előírja a chipbeültetést. Aki nem akarja, nem kell, hogy chipet viseljen a bőre alatt. Erre alapozta a Snopes a „hamis” címkét és ez alapján mondhatjuk, hogy az Egyesült Államokban, az új egészségügyi törvény hatálya alatt a chipbeültetés nem kötelező.


A katonák chippelése után mennyi idő kell, amíg ránk kerül a sor?



Az emberbe ültethető chipek támogatói szerint ez az új technológia az emberek biztonságát, minőségi egészségügyi ellátását, a bűnözés visszaszorítását és a mindennapi pénzügyi tranzakciók leegyszerűsítését szolgálja. Bár ezek valós előnyök, sajnos a negatívumokról illetve veszélyekről kevés szó esik. A chipbeültetés nemcsak fizikai, hanem lelki következményekkel is jár. „Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából.” (Jelenések 14:9-10) A fenevad bélyegének elfogadása (legyen az bármilyen technológia) nemcsak gazdasági döntés lesz, hanem egy sátáni diktátor és Istenellenes rendszer elfogadását és követését is jelenti majd. Ezt jelenti hosszú távon a chipbeültetés és ez az, amit a rendszer támogatói nem látnak, illetve amit megpróbálnak elhallgatni. – Joseph Candel
Mit tennél, ha egy napon a kormány kötelezővé tenné mindenki számára a személyazonosító mikrochipbeültetését? Megtennéd? A döntés talán már nincs is annyira messze, mint sokan gondolnák. Az Egyesült Államokban és szerte a világon házikedvencek millióba, Alzheimer és más betegek ezreibe ütettek már mikrochipet. A legújabb fejlemények szerint pedig az amerikai hadsereg a katonák egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérő, orvosi célú mikrochipet akar ültetni minden egyes katonájába. Vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ugyanezt a kormánytisztviselőkkel is megtegyék nemzetbiztonsági okokra hivatkozva? Amikor alkalmazottaik már chipet viselnek, vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy minden állampolgár számára kötelezővé tegyék a rendszert?
Ez a nap még nem jött el. Egyelőre megelégszenek azzal, hogy az elképzelés fokozatosan beszivárogjon a köztudatba. Egy idő után azonban, amikor már kellő számú emberen elvégezték az „apró” beavatkozást, és elegen fogadták el önként az új technológia nyújtotta „előnyöket”, nem sok idő kell majd ahhoz, hogy a kérdés mindannyiunk számára valósággá váljon. Készen állsz, hogy megválaszold?
Kate Knibbs a napokban írt cikket az amerikai hadsereg tervéről a katonák mikrochip beültetésével kapcsolatban:
Az Egyesült Államok hadserege olyan mikrochipet készül beültetni katonáiba, aminek segítségével a katonák kevésbé lesznek sebezhetőek a betegségekkel szemben.
A DARPA olyan nanoérzékelők kifejlesztését jelentette be, amelyek folyamatosan figyelemmel kísérik a katonák egészségét a frontvonalon és rendszeresen tájékoztatják az illetékes orvosokat az esetleges egészségügyi kockázatokról vagy problémákról.
A chipbeültetés technológiai „előnyeit” rendszerint úgy tálalják, hogy az ne váltsa ki az átlagemberek haragját. Végtére is ki ne akarná óvni a katonák egészségét?
Azonban, ahogy a mondás tartja „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.” Kiderült, hogy aStanford Egyetem kutatói is egy hasonló technológia kifejlesztésén dolgoznak, ez alkalommal a lakosság számára:
A nanotechnológia egyre inkább utat talál az orvosi felhasználás terén. A Stanford Egyetem kutatói olyan apró monitorok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek képesek betegségek diagnosztizálására, folyamatosan figyelemmel kísérik a létfontosságú információkat, sőt a gyógyszert is automatikusan beadják a beteg szervezetébe, hasonlóan a katonaság számára fejlesztés alatt álló eszközhöz. A két projekt eddig nem állt kapcsolatban egymással, de a hasonló céloknak köszönhetően úgy tűnik, a katonaság hasznára válna a vezető egyetemi kutatókkal való együttműködés.
Te hagynád, hogy mikrochipet ültessenek beléd, ha ennek eredményeképpen egészségesebb lehetsz?
A technológia térnyerésével nem győzik majd hangsúlyozni, mi mindenből maradnak ki a chipet elutasítók. A beültetés egyelőre önkéntes, de így is rengeteg amerikai döntött már a beavatkozás mellett és számuk az idő előrehaladtával növekedni fog.
WND néhány nappal ezelőtt megjelent cikke Katherine Albrecht adatvédelmi szakértőt idézi:
Olyan soha nem lesz, hogy a kormány fegyverrel kényszerítse az embereket: ’Elfogadod a nyomon követő chipet vagy baj lesz!’ – mondja Katherine Albrecht, a „Spychips” (kémchipek) című könyv társszerzője. A könyv az RFID (rádiófrekvenciás azonosító) chipek adatvédelmi veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Mindig apró lépésekben vezetik be az ilyen dolgokat. Ha olyan chipet ültetnek az emberekbe, ami nem követi nyomon őket azt mondják, „Ugyan már, nem kell parázni!” – mondja Kathrine Albrecht. „Kíváncsi vagyok merre tart ez az egész.”
A technológia terjedésével egyes intézmények könnyen kötelezővé tehetik a chipbeültetést. Mi történik, ha a munkaadód egyik nap biztonsági okokra hivatkozva elrendeli a mikrochip beültetést?
Mi történik, ha a bankod egy szép napot bejelenti, hogy csak beültetett chippel rendelkező ügyfelek számára hajlandó számlát vezetni?
Senki se gondolja, hogy ez nem történhet meg.
Ma már szinte mindenhol a világon óriási ügyet csinálnak a személyazonosság védelméből.
Az EFF alap a következőket írja az Indiában nemrég elindított állami projektről:
Indiában az egész országra kiterjedő monumentális projekt indult a teljes 1,2 milliárdos lakosság biometrikus azonosítóinak rögzítésére. Az Economic Times által „minden e-kormányzatok anyja” névre keresztelt hihetetlen terv rengeteg vitát indított Indián belül és kívül egyaránt. A legtöbben a magánadatok védelmének és biztonságának megoldását kérdőjelezik meg.
A terv az Országos Nyilvántartó Hivatal (NPR) és az Egyedi Azonosító (Unique ID – UID), két különálló kezdeményezés felügyelete alatt kerül kivitelezésre, amelyek célja a világ legnagyobb biometrikus adatbázisának létrehozása. A regisztráció részeként minden személy egy egyedi 12 számjegyű azonosítót kap egy chipkártyán. A bizonyos munkákhoz szükséges dokumentumokkal nem rendelkező állampolgároknak erősen javasolják a programban való részvételt. Az UID program önkéntes alapon működik, az NPR regisztráció azonban minden indiai állampolgárnak kötelező.
Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ez minden országban kötelező legyen? Természetesen a személyazonosság lopás, a bűnözés, a terrorista támadások vagy az adócsalás kiszorítása és a nemzetbiztonság érdekében.
A probléma ott van, hogy egy kártyát el lehet veszíteni, lopni illetve lehet hamisítani.
Tulajdonképpen elkerülhetetlen, hogy a kormányok előbb utóbb ne akarjanak egy „biztonságosabb” személyazonosítási módszert bevezetni.
A mikrochip beültetés pedig nem az egyetlen rendelkezésre álló technológia.
Többször is írtunk már az ehető mikrochipekről, amelyek tervezett funkciója a beteg egészségének nyomon követése. A Daily Mail a következőket írta erről:
A szóban forgó technológia lényege, hogy a beteg szokásos gyógyszereivel együtt egy apró ehető jeladóval ellátott tablettát is bevesz, ami információkat küld a bőrre kívülről felragasztott vevőnek.
A vevő rögzíti a gyógyszerek bevételének időpontját és a lenyelt adagot, azonkívül figyelemmel kíséri a beteg pulzusát és testhőmérsékletét és emlékezteti a következő gyógyszeradag bevételére. A készülék azt is ellenőrzi, hogy a páciens jól alszik-e és végez-e elég testmozgást.
A vevő a kapott információt egy számítógépre vagy okostelefonra továbbítja, amit a beteg és az orvos egyaránt elérhet.
Egyesek azért lesznek hajlandóak a chipbeültetésre, mert szeretnek haladni a fejlődéssel és minél szorosabb kapcsolatban lenni a hálózattal.
Lehetséges, hogy hamarosan az emberi agy és az Internet között közvetlen kapcsolat jöjjön létre?
Science Channel a következőkről írt:
Mi lenne, ha lehetségessé válna agyunkat rákapcsolni az Internetre, akár vezeték nélkül vagy egy kábel segítségével, hogy nagy sebességgel adatokat tölthessünk le és azt kémiai úton az agy számára tárolható információvá alakítani?
A cikk egy ilyen technológia hihetetlen előnyeit is ecseteli:
Amennyiben lehetséges lenne 50 MB/mp sebességgel adatokat letölteni az agyba, egy 500 oldalas könyv elolvasásához két tizedmásodperc is elegendő lenne.
A cikk azonban nem szól a veszélyekről.
Amennyiben lehetségessé válik adatokat letölthetni az agyba, értelemszerűen a számítógépes vírusok is bejuthatnak ugyanezzel a módszerrel?
Nem válna így lehetségessé agyunk távirányításos befolyásolása?
Az új technológiák általában új veszélyeket is hoznak magukkal.
A mikrochip beültetés esetében kizárólag a technológia előnyeit hangsúlyozzák, így a legtöbb ember hallani sem fog a potenciális veszélyekről.
Most még csak a házikedvenceknél és az idős beteg embereknél tartunk, de mit teszünk, ha a chip mindenki számára kötelezővé válik?
Egy orwelli rendőrállam számára mindenképpen leegyszerűsödne az állampolgárok nyomon követése, ha mindenkibe mikrochipet ültethetnének. Ezt követően chip nélkül szinte lehetetlen lenne normális életet élni.



Mit tennénk, ha chipbeültetés nélkül nem lehetne bankszámlát fenntartani?
Mit tennénk, ha beültetett chip nélkül nem lehetne fizetni a boltban vagy munkát vállalni?
Nyilván sok ember érezne kísértést, hogy elfogadja a chipet, hogy gondoskodhasson a családjáról, hiszen előbb utóbb a beütetést megtagadók törvényen kívülivé válnának.
Senki se gondolja, hogy ez lehetetlen.
Gondoljunk bele mennyit változott a társadalom néhány év alatt. Ahogy telnek a napok, világunk egyre inkább egy hatalmas börtönre kezd emlékeztetni. Eljön a nap, amikor a mikrochipeket gonosz célokra fogják használni.
Akkor mindenkinek döntenie kell. 

Ezek után mondja valaki , hogy az Amerikai nép szabadakarattal rendelkezik. Mert bizony innen nézve biorobotnak látszanak , és egyáltalán nincs saját akaratuk , csak a cship jelzésére választanak amire kijelölik a választást, és ők azt hiszik hogy szabadon döntöttek , na ez a szabadság a zsidók ilyennek álmodták meg , és ha nem tetszik a pofád a halálcship ami még be lesz ültetve, és a központból lesz vezérelve, egy gombnyomással kiiktatnak az élők sorából, hogy legyen meg a szabad akaratod. Ez lesz a ti miatyánkotok- legyen meg a te akaratod-. Biztosíthatlak meg lesz, és egy év múlva jönnek a bogarak, mert az embert csúszó mászóvá tettetett a saját faja. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése