2017. július 9., vasárnap

Energia aura csakra XII.







Energia aura csakra XII.



A TŰZ ELEM - A NAP



A Nap vitathatatlanul az első helyet foglalja el minden hierarchiában, a Nap tisztelete, vallásos imádata azonban a legmagasabb szintű absztrakciós képességet feltételezi. Az élet eredetének forrása egy másik síkhoz tartozik és szinte lehetetlen poláris szavainkkal, fogalmainkkal meghatározni hogy mit is jelent.
         A Nap minden korban a legmagasabb istenség megjelenési formája volt. Szimbóluma a fehér fény, amely színtelen és bár nem látható, mégis magában hordozza az összes színt. Asztrológiai jelképe a középpontal rendelkező kör, ami ugyanarra az igazságra mutat rá: a pontnak nincs térbeli kiterjedése és ezért nem is része az anyagi világnak, hanem a tiszta szellemi ideák birodalmához tartozik.
az első fénykép, ami a Napról készült



A tűz az élet nagy misztériuma. 
Tűz nélkül nincs élet, nincs átalakulás, kultúránkat is a tűznek köszönhetjük. Ez az elem mindent megolvaszt, mindent elpárologtat, mindent eléget, mindent átalakít. Minen elmnek megvan a maga ereje, azonban egyiknek sincs olyan nagy ereje mint a tűznek. A föld elnyelhet, a víz elmoshat, a szél szétszórhat bármit, azonban egyik sem tudja megváltoztatni a dolgok természetét. Erre csak a tűz képes. A tűz a változás, a transzformáció, a metamorfózis eleme. A tűz nyomában csak a hamu, vagy a teljesen átalakult ember marad.
A tűznek semmi sem tud ellenállni, ő minden átalakulás mozgatórugója, ezért a beavatási hagyományok azt tanítják, hogy az embernek mindenképpen át kell haladni a tűzön, annak érdekében, hogy megváltozhasson. 
Az emberben kétféle tűz lobog, a szenvedély tüze és az áldozatvállalás tüze. A földhöz láncoló tűz, a vágyak és szenvedélyek tüze az embert elemészti és életében a szenvedés gyökere. Az ember saját maga kell megtapasztalja önmagában, hogy hány helytelen cselekedetet, és sorseseményt idéz elő a benne kiolthatatlanul lobogó tűz és szenvedély, amelyet szinte lehetetlen kiirtani önmagunkból. Az ember inkább elszenvedi a saját maga által keltett sorscsapásokat, mintsem szenvedélyeiről kelljen lemondania. Nagyon kevesen értik meg, az szent-égi tűzzel való munka fontosságát, amely az átalakulás titkát hordozza magában. Azonban vannak ritka esetek, amikor olyan mély megrázkódtatást kell átélnünk életünkben, hogy felnyitja szemünket a változás szükségszerűségére, miután már örömmel vállaljuk a szent tűz megtisztító hatását, és véglegesen megváltozunk. Ha meg szeretnénk szabadulni szenvedéseinktől, akkkor a szenvedély tüzének táplálása helyett az önzetlen szeretet tüzének táplálásán kell szorgoskodnunk. A Napot kell példaképünknek és tanítónknak tekintenünk, hogy hozzá hasonlóvá váljunk. Ez a napimádat lényegi koncepciója, hogy életünket a fényességnek és a sugárzó jelenlétnek szenteljük. Ne törődjünk azzal, hogy karmikus adósságaink miatt továbbra is szenvednünk kell, hanem folyamatosan tartsunk ki a tűz megtisztító hatása mellett, és élvezzük a szellemi fényben és melegben való sütkérezést. Mindig tartsuk szem előtt, hogy lelkünk belsejében levő halott és korhadó dolgainkat elégethetjük a szent tűz tisztitó erejével, megszabadulhatunk múltunk lehúzó súlyaitól, csak felfele kell tekintenünk az égre, hogy a Napot lássuk, az életet adó Napot, amelynek annyi mindent köszönhetünk az életben. Soha ne feledjük, hogy kétféle tűzet hordozunk önmagunkban, az egyik rabszolgává tesz, a másik felszabadít. Ha ezt megértjük, akkor lehetünk bármilyen vallási felekezet tagja, megtaláltuk minden vallásos gyakorlat gyökerét, a tűz illetve a Nap, a fény, a bölcsesség, a szívmelegség és az ÉLET tiszteletét és szeretetét. 
http://www.napimado.ro/hu/

A NAPNÉZÉS

Minden létező fizikai test energiát tárol. Ez volt az értelme az ősi állatáldozatoknak. A régi mágusok ismerték az energia felszabadításának a titkát, ezért isteneiknek állatáldozatokat mutattak be, és ez akkor így volt a rendjén. Ma ugyanezt a szimbolikát fejezi ki a füstölő égetése. A füst az egek felé szálló energiát, az imát, az áldozatot fejezi ki. Az állatáldozatok természetesek voltak egészen Jézus koráig, aki megváltoztatta a spirituális törvényeket. Ő az állatáldozatok helyett egy másik lehetőséget kínált, éspedig azt, hogy az ember áldozza fel az önmagában található állatot, és akik ezt megértették illetve megértik, azok ráléptek a tökéletesedés útjára. 
A tűz ami az új kor áldozatához kell, nem más mint a Nap tüze, amely behatol szemeinken keresztül a szervezetünkbe, energiával látja el testünket, megváltoztatja lelkünket. Az áldozathoz használt állat bennünk van: bennünk él a bika, a skorpió, az oroszlán és az ember. Jézus is állatok között született, akik meleget fújtak a bölcsőre melyben feküdt, ami azt jelenti, hogy az ember fejlődéséhez az állati meleget és energiát kell felhasználja, azt megölni nem kell, nem lehet. A világon semmi nem nyilvánulhat meg energia nélkül, az energia pedig csak akkor szabadul fel, ha az anyag átalakul. Ebből a szempontból, mi emberek segítünk Földanyánknak, hogy szellemivé válhasson. Nap, mint nap megesszük a Földet, (a szilárd táplálékot, amelyet a föld teremt nekünk) és testünkben átalakítva szellemi energiát hozunk létre belőle. Mi más a gyomor, mint egy égető kemence, ahol mindennap szent áldozat folyik, mindennap a szilárd anyagot energiává alakítjuk. Egyetlen mozdulatot sem tudunk tenni anélkül, hogy energiát szabadítanánk fel, az energia pedig valamilyen szilárd test átalakulása folytán szabadult fel. A tűz mely bennünk él, tiszta tűz, isteni eredetű.  
Mindenki tudja, hogy milyen ereje van a napnak. Egy nagyítólencse megfelelő fókuszolással pillanatok alatt tüzet kelt. Alkalmazzuk saját magunkra a hasonlatot. Ha van bennünk még valami ami már nem él, el van száradva, akkor csak be kell állítanunk a fókusztávolságot, és a Nap azonnal felégeti.
 Amikor a Napot nézzük, lelkünk egy csodálatos aranygömb formáját veszi fel, anélkül, hogy tudnánk róla. Ha szokásunkká válik, hogy nézzük a Napot lelkünk lassan átalakul és a Naphoz hasonló lesz. 

A VÍZÖNTŐ KORA



A Vízöntő levegő jegy, a gondolatot és a tudást jelképezi. A vízöntő kora a tudás kora, de nemcsak a tudományé, hanem a beavatási tanítások újraéledésének a kora is. Az emberiség történelmében volt egy hagyaték, egy titkos tudás amely ebben a korban válik általánosan elfogadott nézetté vagy vallássá.
A Vízöntő csillagjegy aggastyánt ábrázol, aki egy kehelyből vizet önt ki a Földre. Ez az öregember a beavatási bölcsességet jelképezi, az igazi tudást, amely nem az intézmények formába merevedett dogmáit, hanem a szellemi lényeg, az igazi megismerés lélekemelő tanításait adja át az emberiségnek. A víz az élet vize, a forrás amely nem apad el, amely éltet és időtlen távolságokból élteti azokat akik az isteni Fényt keresik. A Vízöntő tudása éberré teszi a szellemet és felemeli a lelket. Az emberiség tudást szerzett a legapróbb mikroorganizmusok életétől egészen a hatalmas galaxisok életéig mindenről, azonban az igazi tudás, hogy hogyan kell élni csak ebben a korban lesz megismerhető számára széles körökben. A régi korokban, ha valaki tudást szeretett volna kapni, akkor nehéz próbatételeknek vetették alá testét és szellemét, mielőtt megismerkedhetett volna a beavatási tudással. A mai világban ez teljesen megváltozott, a beavatások és próbatétetek, a tanítások sorseseményeken keresztül kerülnek bemutatásra, sokan nem is képzelik és nem is gondolják, hogy beavatási Rendnek a tagjai akik célzott tanításon mennek keresztül sorseseményeik által. 
A víz ami a kehelyből ömlik a Földre arra hívja fel a figyelmet, hogy mindent ami körülöttünk van és éltetni szeretnénk, azt öntöznünk, gondoznunk kell, ha gyümölcsét szeretnénk szedni. Az antik görög világban a Vízöntőt Ganymedesnek nevezték, ami annyit jelentett, hogy az Istenek pohárnoka. Ugyanezt a jelképiséget fejezi ki a Tarot kártyák kelyhe is. A víz életet gondoz, és segíti növekedni a tűz elem által teremtett életet. Ez az élő víz, amelyből ha iszol soha nem szomjazol. A vízöntő kora egy teljesen új tanítást fog hozni a földre, ami nem más mint a Nap Tanításai. Mert kétféle tudás létezik, az egyiket az egyetemeken tanítják és könyvtárakban őrzik őket, presztízst nyújtanak, tekintélytiszteletet parancsonak, pénzt keresnek vele, hatalmat kovácsolnak belőle vagy kényelmet, azonban ugyanolyan maradsz azután is miután megismerted, a másik egy élő tudás, a Nap és a Szent Tűz Tanítása, amely ha megérint átváltoztat, és egy teljesen megváltozott embert hagy maga után. 
Az asztrológusok és ezoterikusok sokat beszélnek a Vízöntő korának eljöveteléről, azonban a jelen pillanatban azzal, hogy beléptünk a Vízöntő korába, nem jelenti azt hogy egy csapásra megváltozik minden. Amikor tudjuk, hogy már tavasz van, vannak még helyek ahol a hó és a jég uralja a terepet, de már a szél elkezd fújni langyos meleget hordozva. Ennek az édes fuvallatnak a neve Shameena. Az igazi Vízöntő kora csak kétszáz év múlva fog eljönni, hogyan is várhatnám, hogy valaki megértsen, amikor egy új vallásról és a Nap Tanításairól prédikálok? De eljön az idő amikor a Nap vallása a Napimádat általánosan elfogadott lesz, akkor is itt leszek a Földön és ugyanezt fogom tanítani, ugyanúgy ahogy már az ősi Egyiptomban a hatalmas Templomok papjai voltunk és ugyanezt tanítottuk... A megnemértés, támadás és ellenkezés nem szegi kedvemet és tudom sorsom megpecsételi az utat amelyet bejárok. Az én életemre a Nap nyomja rá Arany Pecsétjét. Az utat én akartam, mert engem akart az út.

http://www.napimado.ro/hu

NAPKERESZT

A Napot az archaikus világban egy köbeírt kereszttel ábrázolták.
Azonban ezt az ábrázolást a kereszténység sajátította ki magának. Ha valaki keresztet hord a nyakában, akkor azonnal arra gondolunk, hogy az illető keresztény. A keresztények pedig a keresztet Jézus halálával hozzák összefüggésbe. Minden ősi kultúra a Napot keresztként ábrázolta. Végtelen listát lehetne készíteni a Napábrázolásokról, mert ez a szimbólum a legtermészetesebb ábrázolása az Istennek.









A középpont nélküli kör az ősi egyiptomban a megnyilvánulatlan Istent jelentette, a kör melynek már középontja is volt az a megnyilvánult (Nap)Istent jelentette és egyben felhívta a figyelmet a középpont fontosságára. A naprendszerünk közepe a Nap és mondhatnánk a Nap Isten arca. 
A polaritás jellemzi megnyilvánult világunkat. Minden felosztható férfias és nőies aspektusra, pozitívra és negatívra, melyek folyamatosan örvénylenek a középpont körül. Ezt a két princípiumot a tűz és a víz elemekkel is leírhatjuk. A tűz és víz vonala keresztet alkotnak, a víz minden körülmények között a nyugalomra törekszik és megkeresi legalacsonyabb nyugvópontját. Nyugalmi helyzetében a víz felszíne vízszintes vonalat ír le, míg a tűz aktív elem, felfele terjeszkedik, tehát iránya függőleges vonallal írható le. A kereszt a világban működő két princípium megjelenítése. A yin-yang jel ugyanezt az elvet fejezi ki, és ugyanez a mondanivalója a swastikának is. A kereszt két szárának érintkezési pontja a középpontot határozza meg, amely körül a világ táncol. Minden egyensúly, minden tánc, minden forgás, minden létezés nem más mint a középpont körüli tánc. A forgó kereszt egy kört ír le, ami így a Nap szimbóluma lesz. Spirituális szempontból a kereszt az ember szimbóluma, ami azt jelenti, hogy a nőies lélek és a férfias szellem a fizikai testben találkozik és életet hoz létre. A női és a férfi princípium találkozása nyomán új élet jön létre, ezért a kereszt az életnek is nagyon kifejező szimbóluma. 
A keresztény világ keresztjének egyik szára hosszabb, mint a másik. Ez pszichológiai szempontból semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a kereszténység egy masculin vallás. A férfias-tüzes oldala fejlettebb mint a nőies oldala. Ha más keresztény ábrázolásokat is megvizsgálunk, akkor láthatjuk, hogy két vagy három vízszintes vonal is keresztzheti a függőlegest, azonban soha nem jelenik meg több függőleges vonal, csak egy. Ez azt jelenti, hogy Egy az Isten, a szellem, a masculin-teremtő spiritus csakis egy lehet, míg a feminin-materiális több szinten is megjelenhet. A világegyetem neve is ugyanezt sugallja: Uni - Egy, Versum - Verzió, tehát az egynek és a verzióknak a keresztje, a találkozása szüli az életet.
 
A kereszt a teret is kifejezi, a középpont az ORIGO, ami szerint az ember ORIENT-álódik, vagyis kelet felé néz, oda ahonnan a fény jön, vagyis NAPKELET. 
Az asztrológiában a négy lelkes állat szintén egy keresztet alkot, a bika-skorpió és oroszlán-vízöntő jegyekkel. Ez a kereszt a Bibliai bűnbeesés szimbóluma, az ember bukását jeleníti meg. 
Vizsgáljuk meg, hogy miért is lett a kereszt a kereszténység szimbóluma és mit rejt ennek a szimbólumnak az okkult értelmezése.
A kereszt szimbólumát könnyen megfeleltethetjük a négyzetnek, és a négyes számnak. A négyzet egy zárt egység, magába zárja a teret. Ezért szimbóluma mindennek ami korlátoz bennünket. Ez lehet a fizikai test, körülményeink, külső vagy belső akadályaink, vagy bármi ami szabadság igényünknek határokat szab. Lelki szempontból a négyzet, a korlát, a börtön a szenvedéssel hozható összefüggésbe illetve a megtisztulással. Vagy ha vallásos szimbólumokkal szeretném ezt kifejezni, akkor azt mondanám, hogy Jézus a kereszthalállal a szenvedésén keresztül, vérével megtisztít, megvált bennünket. Minden szenvedés megtisztít, nemessé tesz bennünket, a szenvedés a leggyorsabb ló, amelynek hátán a megvilágosogás felé eljuthatunk. A négyes szám ezért a korlátok, a behatárolás, a szenvedés és a megtisztulás száma. 
A kereszt szimbóluma tehát:
FIZIKAI SZINT: KORLÁT, BÖRTÖN, KERESZTREFESZÍTÉS
ASZTRÁLIS SZINT: SZENVEDÉS
MENTÁLIS SZINT: MEGTISZTULÁS, MEGVÁLTÁS

Az egész élet értelme be van zárva a kereszt szimbólumába, és a élet megoldása is benne van. Ha fizikai síkon éljük le életünket, akkor egész életünk a korlátokkal és akadályokkal való küzdelem lesz, túlélési illetve dzsungelharc, és semmi egyebet nem fogunk látni magunk körül, csak az érvényesülni akarás állandó harcát. Ha tekintetünket fennebb emeljük és lelki síkon kezdjük értelmezni életünket, akkor az asztrálvilág birodalmában az állandó szenvedést fogjuk észlelni, életünknek érzelmi töltete lesz, állandó sóvárgás az Élet Vize után, a lelki szomjúság, az Istenkeresés. A szenvedés értelme azonban egy síkkal fennebb található, a mentális síkon, ahol értelmet nyer a megszabadulás, a megváltás. Ez a megtisztulás világa, a megvilágosodásé. Ahogyan megtisztulunk, úgy leszünk egyre szabadabbá, míg a fizikai síkon megélt lét a szenvedélybetegségek és a legyilkolt állatok vérének börtönébe zárnak bennünket.
A négyzet háromdimenziós ábrázolása a kocka. Ez ugyanazt az ezoterikus vagy okkult szimbolikát fejezi ki mint a kereszt. A iszlám világ szent köve a Kába Mekkában. A Kába belsejében található a három oszlop, melyek közé tizenkét lámpa van felakasztva. A három szent oszlop a Szentháromságot fejezi ki, és a tizenkét szent lámpa a zodiákus csillagképeit. A Kába jelentése Isten Háza, ami nem jelent mást mint magát az embert. Nem azt mondja a Biblia, hogy a test a Lélek temploma? A Kábában található Jákob lajtorjájának 7 lépcsőfoka. A kocka, az anyag szimbóluma, melyben az isteni Önvaló lakozik.  Ha kibontjuk a kockát a térbe, akkor egy keresztet kapunk. Miért is harcolnánk az iszlám ellen, amikor ugyanazt az Isten imádjuk, ugyanazokon a szimbólumokon keresztül?
A jövő és a múlt keresztje adja meg az örök jelent, ahol az igazi megváltás található, az örökkévalóság, ha ezt nem sikerül elérni, akkor a tér és az idő keresztjére vagyunk feszítve. Az okkult numerológia szerint a négyes szám magába rejti a tökéletesség lehetőségét 1 + 2 + 3 + 4 = 10. A tíz a tökéletesség száma, az 1 a férfias princípium, a 0 a nőies princípium, és a kettő együtt a tökéletes harmónia száma, a keresztben rejtett lehetőség.
Ha kockákból alkotjuk meg a keresztet, akkor öt kockából áll össze. Az alkimista pentagrammot sejthetjük mögötte azonnal. Ez a Kabbala keresztje. Ha ezt a testet kibontjuk, akkor egy olyan keresztet kapunk, amelynek egy függőleges szára van és három vízszintes. EZ AZ ÉLET FÁJA.  A háromdimenziós kockakeresztnek 22 oldalfelszíne van, ami a 22 archetípusnak felel meg, illetve a TAROT 22 lapjának. A nyugati ezotéria legtökéletesebb világmodellje a Kabbala, az Élet Fája és a Tarot. 
Az alkímiában a kereszt az olvasztótégelyt jelentette és ebből a szempontpól a tűznek a szimbóluma volt, amely a fémeket megolvasztotta. Mi más olvasztaná lelki világunkban jobban a fémeket, mint az isteni szeretet, a szernt tűz, amely a Napból sugárzik és átváltoztat bennünket? Ha az alkímiai kereszttel dolgozunk, a Bölcsek Kövén dolgozunk, a Szent Grál misztériumán...
Tudom, hogy a keresztény világ a keresztrefeszítés szimbólumában Krisztus szenvedését állítja előtérbe, azonban a szenvedés nem önmagára mutat, hanem van egy magasztos célja, a megváltás, a megszabadulás, az újjászületés, a halálból való visszatérés, az örök élet, a megvilágosodás, az anyagi szellemivé transzformálása. 

A TŰZPRÓBA

NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER
Fire



A fizikai testünk és minden ami bennünk él, az akaraterőnk, szívünk, az öntudatunk, a lelkünk és a szellemünk, valamilyen ideált hordoz önmagában. A testünk egészségre (élet) vágyik, az akaratunk erőre (hatalom), a szívünk boldogságra (meleg), az öntudatunk bölcseségre (fényre), lelkünk szabadságra (végtelen tér) és szellemünk halhatatlanságra (végtelen idő, örökkévalóság). Mindezek az elvek a Napból eredeztethetőek. A Nap adja nekünk az életet, testünk egészségét, életerőnket, egészségünket, az Ő tüze adja az akaraterőt, a vasakaratot, az acélozott kitartást, a mozgás lehetőségét, a hatalmat a dolgok és önmagunk felett, az önuralmat, a változás és változtatás lehetőségét, Ő adja szívünknek a boldogságot, az örömet, és a melegség érzetét, Ő az aki értelmünket elárasztja fényességgel, gondolatokkal, tudással és bölcsességgel, ha hegycsúcson állva körbetekintünk, Ő az aki megadja nekünk a szabadság érzetét, a végtelen térben a helyünket, a lenyűgöző nagyság csodálatát, ha a tengerparton állunk, Ő az aki érezteti velünk kicsinységünket, és az anyai gondoskodás, gondviselés, és Kegyelem mérhetetlen hatalmasságát és végül transzcendens extatikus pillanatainkban Ő az aki felébreszti szellemünk örökkévaló tudatát, rádöbbent a jelen pillanat örökkévalóságára és az isteni titokra, amely igaz lényünk halhatatlan tudatával áraszt el bennünket. Az idő végtelensége szellemünk ideálja, a tér határtalansága lelkünké. Értelmünk a tudásra vágyik, szívünk a boldogságra, akaratunk erőre, testünk egészségre vágyik. Mindezen elvek titka kiolvasható a Nap Tanításaiból, csak fel kell néznünk az Égre és magunkévá kell tennünk a Napimádat alapelveit. 
Anyagi világunkban teljesen természetes, hogy ha valamit szeretnénk önmagunknak, akkor annak meg kell fizetnünk az árát. Miért lenne ez másképp a szellemi világban? A fentebb felsorolt ideáloknak is megvannak a maguk árai, és ha meg szeretnénk szerezni önmagunknak, akkor kérlelhetetlenül meg kell fizetnünk érte a megfelelő árat. Lényünk minden részét táplálnunk kell, hasonlóan ahhoz, ahogyan testünket tápláljuk mindennap. Nem csak kenyérrel él az ember. Testünket táplálékkal tápláljuk, és pénzzel, munkával fizetjük meg az árát. Terjesszük ki ezt az elvet a szellemi birodalomra, az analógiás gondolkodás segítségével, és vizsgáljuk meg, hogy mivel tápláljuk önmagunkat és milyen árat kell azért fizetnünk. A tiszta táplálék feltételezi a vegetáriánus életmódot. Hogyan képzelhetjük el egészségünket, életünket tisztának addíg amíg más élőlények kegyetlen gyilkolásával szerezzük meg táplálékunkat? Tudom nagyon jól, hogy vannak olyan mesterek akik azt állítják, hogy a tibetiek húst esznek, vagy azt mondják, hogy nekik húst kell enni, mert az köti le őket a földre, különben elszállnának. Az ember nem azért lesz vegetáriánus, hogy egy-két évvel tovább éljen, hanem azért, mert tiszteli az (alacsonyabbrendű)életet, és jogtalannak tartja elvenni olyan élőlények életét, akik éreznek, szemük van és látnak, tehát központi idegrendszerrel és szívvel rendelkeznek, ugyanakkor érzelmekkel kötődhetnek az emberhez. A karmikus törvények minden általunk megölt állat életét számon fogják kérni rajtunk, és mindaddig megteszik amíg a karmikus egyensúly be nem áll. A karma a vért literben méri, függeltlenül attól, hogy ember- vagy állatvér. A beavatottak tanítása szerint, ugyanannyi embervérnek kell elfolyni, mint amennyi ártatlan állatvért kiont az emberiség. Tehát mindaddig háborúk is lesznek, amíg az állatok életét nem tiszteljük. Tudom, hogy megdöbbentő amit mondok, és sokakban ellenérzést kelt, azonban nekem ez a véleményem, de mindenki maga döntheti el, hogy számára mi a fontos, vagy ő milyen szinten szeretne élni. 
Akaratunkat energiával tápláljuk, erővel, vagyis erőre teszünk szert, és az ár amit ezért fizetnünk kell, azok a gyakorlatok amelyeket az erő megszerzésének érdekében teszünk. Ha azt szeretnénk, hogy tiszta legyen a levegő bennünk, akkor ki kell mennünk az erdőbe, vagy a Természetbe sétálni. Ez egy áldozat. Ez az ára annak, hogy tisztaságot illetve tiszta levegőt leheljünk önmagunkba. Ha légzőgyakorlatokat végzünk, szintén akaraterőnk árát fizetjük meg. Ha fizikai erőnlétet szeretnénk, akkor gyakorlatokkal, tornával, tánccal fizetünk, de mindenképpen a tüdőnk levegőjével.  
Szívünket érzelmekkel tápláljuk, mindenféle érzelmekkel. Azt kell mondanom, hogy szívünket egyaránt táplálja a pozitív illetve a negatív érzelem. Életünk nagy próbatétele, hogy meg tudjuk-e tisztítani érzelmeinket, hogy JÓ SZÍVŰEK lehessünk. Az ár amit fizetnünk kell a boldogságunkért, az nem más mint a szeretet. Amikor szívünk tele van szeretettel, akkor máris megfizettünk boldogságunkért. Amikor szeretünk valakit, akkor tulajdonképpen boldogságot vásárolunk, amikor elvesztjük bizalmunkat és már nem szeretjük azt a személyt, akkor saját boldogságunkat sem tudjuk kifizetni érzelmeinkkel. Ha a bosszúvágy táplál, vagy a gyűlölet, azt semmilyen égi boltban nem fogadják el a boldogság valutájaként. 
Értelmünk, szellemünk célja a megértés. Nagyon fontos számunkra, hogy megértsük a dolgok lényegét, természetét, célját, értelmét. Ahhoz, hogy orientálódni tudjunk, megtaláljuk a helyünket a világban, tisztán kell látnunk, hogy el ne tévedjünk az élet labirintusában, mint ahogy az mindannyiunkkal néha megesik. Az értelem fizetőeszköze a gondolat, a tiszta gondolkodás. Hogyan lehetnének tiszta gondolataink és megértésünk, ha dohányfüstel ködösítjük el látásunkat illetve ártatlan állatok legyilkolásával mérgezzük szervezetünket. Amíg nem értjük meg ezeket az alapelveket, addig a Templom Kapujában álló Istennő, aki megvizsgálja útlevelünket, nem fog beengedni a Belső Szentélybe, ahol beavatást nyerhetnénk a Titkos Tudás Birodalmába. Az éretlem bölcsessége nem tudásanyagot jelent, ahogy azt sokan gondolják, hanem egy beállítódást. Tudásanyag nélül is lehet tisztelni az életet, azonban bölcsesség nélkül, ami szellemünk fizetőeszköze, nem találjuk meg helyünket a világban. A bölcsesség az igazi arany, a spirituális arany, ami nem más mint a Nap. Vallásos képeken ma is láthatjuk, hogy a bölcseket a fejük fölötti fénykoronggal ábrázolták, ez az igazi arany, amivel bármit megvásárolhatunk önmagunknak. Ezt az aranyat nem lopják el, nem eszi meg a moly és nem fogja a rozsda. Ezt az aranyat az ember a Napból gyűjtheti. Mint a méhecskék, kik virágport gyűjtenek nap mint nap, és mézzé alakítják át, ami szintén egy aranynak nevezhető, ugyanúgy az ember is aranyport gyűjthet mindennap a Napkelte üdvözlésével, mert a szellemi fény bejut testünkbe és átalakítja azt. Ha minden reggel ahogy felébredünk, az első gondolatunk a Napkelte nézése, akkor halálunk első pillanatában is ugyanez a dolog fog legelőször eszünkbe jutni, hogy az isteni fényt keressük. Ellenkező esetben megvan az esély arra, hogy a köztes létben hamar beleragadunk saját látomásaink álombirodalmába. Ilyen mély értelme van a Napkelte nézésének. Egyrészt titkos tanításnak leszünk a részese, másrészt orientálódunk, megtaláljuk a helyünket a világban, ugyanakkor az állandó gyakorlással felkészülünk arra, hogy halálunk óráján is a Fényt keressük.

A beavatásnak három szintje van, a víz, a levegő és a tűz beavatásai, és mindhárom próbatétel elé állít bennünket. Mindhárom megismerés megköveteli a neki megfelelő árakat, amelyet meg kell fizetnünk érte.



http://www.napimado.ro/hu

A VÍZ

Water element



A víz nagyon érdekes elem. Mindannyian tudjuk, hogy a víz két gázból tevődik össze, oxigénből és hidrogénből. Azonban, hogy a két gázelemből létrejöjjön egy másik, ahhoz tűzre van szükség.  Tűz nélkül semmi nem történik a Világegyetemben. Kell egy szikra ahhoz, hogy a metamorfózis létrejöjjön. Döbbenetes, hogy két gáznemű elem, a tűz hatására megváltoztatja a halmazállapotát és folyékonnyá válik. A másik nagyon érdekes dolog, hogy nem akármilyen gázok ezek. Az oxigén és a hidrogén színtelen, szagtalan, láthatatlan, mint a Teremtő és a szikra hatására láthatóvá válnak, tárolni lehet a vizet és tapintani. Ha még több tűz éri a vizet, akkor megint megváltoztatja a halmazállapotát és légneművé válik, azonban ha energiát vonunk el tőle, akkor hideg jéggé válik. A hidrogén egy nőies elem, az oxigén pedig egy férfias. Az oxigén az aktív elem, azonban hogy a fúzió létrejöhessen, ahhoz kétszer annyi nőies elemre van szükség, mint férfiasra. Összesen három elem vesz részt a kölcsönhatásban, azonban kell egy rejtett negyedik elem is a tűzelem, hogy a folyamat beinduljon. A víz maga nem tartalmazza az életet, a tűz elem adja a vízhez hozzá azt. A víz az élet bölcsője, azonban a tűz hatására van szükség, hogy az élet benne megfoganjon. A víz ebből a szempontból az anyag jelképe, amelyre a szellem ereje hat, hogy azt formába öntse. A víz vizszintes vonallal jelölhető, mert nyugalmi állapotában ezt a vonalat veszi fel. A tűz függőleges vonallal írható le, mert ez az irány amelyet a lángok követnek.
http://www.napimado.ro/hu/

A NÉGY ELEM TANA

Minden ősi hagyományban megtalálható a négy elem tana, amely a világ összetevő elemeiként a földet a vízet, a levegőt és tűzet határozza meg. Amikor az alkimisták a négy elemről beszélnek, akkor nem azokra az elemekre kell gondolnunk, amelyekat ma a kémikusok használnak. Az alkimisták elemei nem találhatóak meg a Mendeleyev táblázat elemei között, hanem inkább az anyag halmazállapotaival hozhatóak összefüggésbe: szilárd, cseppfolyós, gáznemű és illékony (gyúlékony). Ebben az értelemben, minden szilárd testet FÖLDnek, minen cseppfolyós halmazállapotban levő anyagot VÍZnek, minden légneműt LEVEGŐnek és minden illékony, gyúlékony dolgot TŰZnek nevezünk. Minden egyes fizikai test ennek a négy halmazállapotnak az összetevődéséből áll. Nagyon fontos eleme ennek a tannak, hogy ezek az alkímiai elemek önmagukban nem stabilak, hanem könnyen átalakulnak. A föld átalakulhat vízzé, a víz átalakulhat levegővé, a levegő átalakulhat tűzzé és fordítva, a tűzből levegő lesz, a levegőből víz, a vízből föld. 
A négy elem hasonlóképpen határozza meg természetünket és felépítésünket. A domináns elem határozza meg temperamentumunkat, amelyet Hippokratész már az ókorban igen találóan írt le. A szangvinikus, kolerikus, flegmatikus, és melankolikus temperamentumok valójában valamelyik elem dominanciáját jelentik. Az ember felépítésében is a négy elem hierarchiáját találjuk meg, a fizikai test a földnek felel meg, az asztráltest a víznek, a mentáltest a levegőnek és a spirituális test a tűznek. A tűznek két jellemzője van a meleg és a fény, amely a léleknek és a szellemnek a megfelelői.
Theomorphic stepdown  A négy elem tana a fő alapvonala minden nyugati ezoterikus rendszernek, bárki aki a tarotot, az asztrológiát, az alkímiát, a kabbalát, a mágiát vagy az ezoterikus kereszténységet (Szent János Tanításait) tanulmányozza, annak először is meg kell ismerkednie a négy elem tanaival. A kereszt szimbólumának mélyebb értelmezése, a szfinx évezredekig őrzött titka, a Zodiákus szimbólumai, csakis kizárólag a négy elem tanának ismeretében magyarázhatóak meg. Ugyanezt a tanítást őrzi az ősi egyiptomiak beavatási formulája, a "tudj, akarj, merj és halgass" is. Salamon király máig is mágikusnak tartott imája, az "Aralim, Ophanim..." szintén a négy elem vonatkozására való utalás. A Pythagoraszi Iskola pentagrammja szintén azt a személyt jelöli, aki a négy elem fölött uralkodik, az ötödik elem, az ember. A kereszténység szimbolikája szintén erre utal. A kereszreszített ember az ötödik elem, aki áldozatával megváltotta a lét szenvedését. A bika, a sas, az angyal, és az oroszlán (a négy lelkes állat) szintén a négy elem tanának lényegét fejezik ki. Ezek az ember spirituális életének szellemi fokozatai, amelyeken keresztül kell haladnia a megvilágosodás felé vezető úton. Bármit cselekszünk életünkben, az leírható a négy elem egyikével. 



ElementsA lélek metamorfózisa a négy elem alkímiáján keresztül valósítható meg. Amikor táplálkozunk, akkor kapcsolatba kerülünk a négy elemmel, ezért ez egy csodálatos lehetőség arra, hogy a négy elem Angyalaival is kapcsolatba kerüljünk. A Föld angyala stabilitással és kitartással áldja meg lekünket, a Víz angyala életerővel és tisztasággal, a Levegő angyala értelemmel tölti meg életünket, a Tűz Angyala pedig bölcsességgel, fénnyel és isteni szeretettel áraszt el bennünket. Mindehez azonban a vegetáriánus táplálkozási mód a feltétel, mert nem várhatjuk el az Angyalok jelenlétét, míg állatokat gyilkolunk le táplálkozási szokásaink fenntartása érdekében. Az ezoterikus beavatási tanítás azt vallja, hogy mindaddig viszály és háború lesz az ember osztályrésze, amíg meg nem tanulja tisztelni az életet. Az élet szempontjából az állat élete is ugyanolyan szent mint a saját magunké. Ahány liter állatvér kifolyik az emberi erőszak következtében, ugyannanyi embervérnek is el kell folynia a karmikus következmények által. 
A négy elem közül a Földet jellemzi a tehetetlenség és mozdulatlanság, a többi elem mind változó. Ezért azt mondhatjuk, hogy a Föld elemet a többi elem formázza és alakítja, azonban azt is lehet mondani, hogy minden mozgás a Tűz elemből indul, vagyis ha konkrétabbak szeretnénk lenni, akkor a Napból. Ha a nap nem lenne, a szél nem fújna, a vizek nem mozognának és a föld formátlan lenne. Ebből azt a következtetést is le tudjuk vonni, hogy minden anyagi mozgás a szellemi mozgás következménye, mert az anyag önmagában mozdulatlan és tehetetlen. Ami fölül van az mindig is irányítja és hatása alatt tartja azt ami alul van. 
Kivétel nélkül minden a Napból ered.

Subtle elements

Az anyagi világban is minden a szellemi világból ered.
Ahogy a Nap is nem közvetlenül hat a Földre, hasonlóan a szellem sem közvetlenül hat az anyagra. A Nap életet ad a földbe rejtett magnak, azonban szüksége van a levegőre és a vízre, hogy életadó tevékenységét kifejthesse. A szellemnek is a szívre és az értelemre egyaránt szüksége van, hogy kifejthesse jótékony hatását. Testünkben is van két számunkra tudattalan közvetítő, amely felsőbb irányításnak engedelmeskedik, a vegetatív idegrendszer és a napfonat. Agyunk a vegetatív idegrendszerrel van szoros együttműködésben, a szívünk a napfonattal. Aki a magasabb hierarchiákat meg szeretné ismerni, mindenképpen tisztában kell lennie a négy elem hierarchikus rendszerével. 
Ha mindezt megértettük, akkor annak a fontosságát is megértjük, hogy a Napot életünk középpontjává kell tennünk. A nap a szellem, a transzcendencia szimbóluma. Az egészség nem más mint a fizikai test egy formája, vagyis a Föld elem formába öntése. Az információ fogalma azt jelenti, hogy a földet a többi elem a megfelelő formába önti. (in forma = formába önt) Tehát a szervezet, az élő egy-ség, információval rendelkezik, hogy hogyan öntse alakba önmagát. Ezt nevezzük a betegségekre való immunitásnak. Az immunitás fogalma pedig azt jelenti, hogy nem vállalunk közösséget valamivel. A munus latin szó közösséget jelent. A com-munus (a kommunikáció) közös felelősségvállalást jelent, az im-munus pedig elkülönülést. Ezért kitaláltam egy új szót, ami a kommunikáció ellentéte szeretne lenni, az immunikáció. Kommunikáció és immunikáció = solve et coagula. A "solve et coagula" egy alkimista mondás, lefordítva annyit tesz, hogy oldj és köss. Az előbbi fejtegetéssel kapcsolatban pedig azt jelenti, hogy oldozd el magad, határold el magad, vagyis immunikáljál a Földtől, és kösd össze magad, kommunikálj, az Éggel, ami nem más mint a Tűz elem, vagyis a Nap.
Minden nap felkel egy új Nap, és mindennap lehetőséget kapunk arra, hogy megváltoztassuk önmagunkat. Önmagunk kertészei kell lennünk, hogy levágjuk a vadhajtásokat, illetve a régi ágakba új oltványokat metszve nemesítsük fáinkat, hogy ízletes gyümölcsöt teremjenek. Gondozzuk kertünket, és a Nap megérleli cselekedeteink gyümölcsét. A fa az emberhez nagyon hasonló lény. Gyökerével kapaszkodik a Földbe, Vizet szív fel a földből, lélegzik, tehát Levegőt kever hozzá, illetve a Tűz élteti, mert fény nélkül nem élhet. 
A Levegő és a Tűz férfias elemek, a Föld és a Víz nőies elemek. A tűz és a levegő kölcsönhatása ként hoz létre, a levegő és a víz kölcsönhatása higanyt hoz létre, a föld és a víz kölcsönhatása sót hoz létre. A kén, a higany és a só az alkímia titkait hordozzák önmagukban és aki megtanult dolgozni ezzel a három anyaggal, az méltán nekifoghat a Bölcsek kövének előállításához. 

http://www.napimado.ro/hu/

A TŰZSZERTARTÁS

http://4.bp.blogspot.com/_eFe1nyzqg8E/S3Egud9r0pI/AAAAAAAAATw/b8ain9_MVPU/s400/t%C3%A1ltos.jpg


Az emberek teljesen el vannak bűvölve a tűztől, annak ellenére, hogy nem tudják miért. Mindenki szeret a lángoló tűz mellett üldögélni, melegedni, nézni a lángok ficánkoló játékát, hallgatni a tűz ropogását. Szeretjük a kezeinket a tűz felé tartani, szeretjük ha derekunkat melengeti a sugárzó hő, a tűznek mágiája van. Meghitt, csodálatos és eleven. Ha tehetjük ösztönösen a tűz mellé heveredünk és azt mondjuk azért, mert ez ősi ösztön. Bizonyára sokan megtapasztalták, hogy a tűz, a parázs gyógyító hatással van az emberre. Ugyan nem tűnik fel annyira, de az elemek hierarchiájában a fény és a meleg a legfontosabbak. Fizikai táplálék nélkül elég sokáig kibírjuk, víz nélkül néhány napig, levegő nélkül néhány percig, de meleg nélkül nem bírjuk egy pillanatig sem. Tekintve hogy itt az alkimista elemekről beszélünk, jelen esetben a meleg a szív melegét jelenti, amely az életet adja, és nélküle egy pillanatig sem lehetnénk meg. Azért fontos ezt tudatosítani magunkban, mert láthatatlan táplálékról lévén szó, hajlamosak vagyunk elfelejteni. A Tűz az élet alapja. A tűz egy élő lényegiség, melynek titkát még ne értettük meg igazán. De az archaikus időkben még tudatában voltak ennek őseink. A tűznek szelleme volt, és mágikus hatalma. Az alkimisták szalamandrának nevezik a tűzben élő lényeket vagy entitásokat. Az ókori Rómában a Veszta szüzek kötelessége volt a szent tüzet éltetni. Miért volt ez annyira fontos? Nem lehetett volna újra meggyújtani a tüzet, ha véletlenül kialudt? Láthatjuk, hogy milyen mély szimbolikus tartalmat hordoz a tűzszertartás lényege. 
A Tűz amelyet a Veszta szüzek őriztek, a Földanya életének és éltető erejének szimbóluma volt, a megtisztító, átalakító lényegiség. A Földanya tisztasága, tisztitó és transzformáló ereje folyamatosan jelen kellett legyen, megszakítás nélkül. A szent tűz az isteni szeretet jelenlétét fejezte ki, és minden 49 évben oltották el egyszer egy napra. Ezt a tűzszertartást kell lemásolnunk lelkünkben, mindannyiszor amikor tüzet gyújtunk és megőrizzük azt. Ez egy nőies tevékenység, amely a férfias szellemi erőnek ad lehetőséget, hogy megnyilvánulhasson. 
A látható tűz, a láthatatlan tűz jelképe, és mindig lehetőséget ad arra, hogy újra és újra megújítsuk kapcsolatunkat a szent tűzzel.image
Az ortodox egyházak szertartásrendszerében még ma is megmaradt az a szertartás, hogy a közösség minden tagja gyertyát visz magával Húsvét szombaton, és amikor mindenki elfoglalta helyét, akkor a szertartást végző pap meggyújtja a gyertyát, és tovább adva minden személy a saját gyertyáját a mellette helyt foglaló személytől kapja meg a lángot. A gyertya hasonlat azért is szép, mert szépen kifejezi, hogy milyen törékeny ez a kis láng, egy kis fuvallat el is olthatja könnyen. Az egyes emberben is a kis gyertyalángot, az értelem tüzét, a sorsesemények könnyen kioltják, de ha ehhez hozzácsatoljuk képzeletban az ókori Rómában kialakult szokást akkor értelmét nyeri az a kötelesség amely a Veszta szüzekre hárult, hogy tartsák életben a szent tűz lángját folyamatosan. A szent tűzhely volt annak a szimbóluma, hogy ha életünkben valami elfújta kis gyertyalángunkat, akkor van hol újra meggyújtani, mert a Templom szent női gondokodnak arról, hogy a láng ki ne aludjon. 
imageHa nem gondoskodunk spirituális életünkről, akkor könnyen belemerülhetünk az anyagi lét ködébe és gyertyánk lángja könnyen kialudhat. A tüzet táplálni kell folyamatosan, és ennek az egyik módja a tűzszertartás. Amikor körbeüljük a tüzet, akkor tulajdonképpen egy kört alkotunk, amelynek a középpontja a tűz. A tűz egybekovácsol bennünket, közelebb hozza az embereket egymáshoz és erre kell törekednünk, hogy lelkeinben egyesülhessünk. 
Az ember egy hegyhez is hasonlatos, amelynek csúcsán egy szent jelzőtűz ég. A megvilágosodág is egy tűzélmény, a vallásos ikonográfiában a Szentlélek eljövetelét is kis lángokkal ábrázolták. A Szentlélek tüze nélkül nincs megvilágosodás.

A NAP TANÍTÁSAI

Minden vallás kijelölt egy napot az Isten tiszteletére. A keresztények a vasárnapot, a zsidók a szombatot, a muszlimok a pénteket és így tovább. Vajon van lényegi különbség, hogy melyik napot jelöljük ki az Isten imádatára? Nincs. Minden nap szent, minden nap megfelela spirituális életnek. Az emberiség nagy része meghasonlott kettős életet él, hétközben rombolja környezetét esztelen pusztítással, hétvégén igyekszik kimenni a Természetbe, hogy töltekezzen a természet gyönyörűségéből, tisztaságából és nagyszerűségéből. Azt gondolják, hogy egy nap elég a megtisztuláshoz. Hat napig lehet csalni és megcsalni, a hetedik napon pedig feloldozni. A hajnalon levő kor vallásában minden nap a vallásnak megfelelő. Az új vallásban nem lesz egy nap kijelölve az Isten tiszteletére, mert inden egyes nap alkalmat ad a felsőbb hatalmak imádatára. Az új vallásban az ember minden héten egész nap Isten templomában lesz, mert a test a lélek temploma. Mert hol van az igazi egyház? Körülöttünk van, a Természet az és ennek az egyháznak temploma a saját testünk. Mindannyian magunkban hordozzuk saját templomunkat. 
A Nap tanításait évezredeken keresztül őrizték a beavatottak, mígnem napvilágra kerülhetett. 
Egyedül a Nap vallása egyetemes. A Nap fejezi ki tökéletesen Isten ragyogását, fényét, szeretetét, hatalmát. Az emberek egyre több elméletet találnak ki Isteről, sokan azt hiszik, hogy beszélnek vele és furcsa dolgokba magyarázzák bele Isten akaratát. 
Tetszik vagy nem tetszik a vízöntő kor vallása a Napimádat lesz, mert a Nap fejezi ki az igazi Szentháromságot: a Nap életet ad, meleget és fényt. A nap tanítja az igazi moralitás tanítását és az igazi spiritualitást. Eljön az az idő, amikor az ember felfogja, hogy meg kell változtania önmagát teljesítenie kell a 12 feladatot, amelyet az állatöv csillagjegyei határoznak meg neki.
A Nap tanításai a Csillagjegyek tanításai, melyek véghezvitelével, megvalósításával megnyithatjuk az égi város tizenkét kapuját. Ezt nevezzük Heraklész tizenkét feladatának. Ez a tizenkét drágakő, amely az ősi papok mellkasán függött az aranytáblán. 

AZ ARANYCSINÁLÁS TITKA

Minden létező test kisugároz magából valamit - emberek, állatok, növények, ásványok egyaránt - egy aurának nevezett sugárzást, amit a test körüli fényburokként írhatunk le. Fizikai szem számára láthatatlan, sokan nem is tudnak a létezéséről. Úgy kell elképzelnünk az aurát, mint az ember láthatatlan spirituális bőrét, mert leginkább a bőrrel hasonlítható össze. Védelmet bíztosít az ember számára, ugyanakkor információt közöl, illetve érzékelő funkciót is betölt. Tehát hasonló szerepet tölt be a bőr szerepéhez, csak lelki-szellemi szinten. Az aura hasonlóan veszi körül az élő testet, mint az atmoszféra a Földet. Az aura egy antennához is hasonlítható, amely különböző sugárzásokra érzékeny. 
Az ásványok auráját leginkább mágneses térként írhatnánk le és a fizikai test körül kis távolságig érzékelhető. A növényeknek étertestük is van, az ő aurájukat mint életerőt nevezhetnénk meg és nagyobb távolságra sugárzik, mint az ásványoké. Az állatok már rendelkeznek asztráltesttel, aurájuk leginkább vágyéletként írható le, azonban még nem tudnak gondolkodni. Az emberek, akiknek már mentális testük is van, és kifejlett gondolkodáskészséggel rendelkeznek, egész nagy távolságokra kiterjedhet az aurájuk. A próféták, szentek, beavatottak további szellemtesteiken dolgoznak már és aurájuk aktív, színekben pompázó és nagy távolságra ható sugárzással rendelkeznek. 
A mesékben a lovag a pajzsal és a karddal volt felfegyverkezve. Mindkét szimbólum az aurára utal, illetve az aurának a nőies és a férfias oldalára. Az aura nőies aspektusa a védelemre utal, amley megvédi az embert a támadásoktól, a férfias aspektus (a kétélű kard), pedig a gondolatok kisugárzó erejére, amely oltalmaz és véd, illetve legyőzi a sötétség lényeinek támadását. A varázslatokban a mágus legelőször is egy kört rajzol maga köré, amely a tiszta, fényes és sugárzó aura szimbóluma, amely védelmet bíztosít számára a spirituális munka közben. A továbbiakban a varázsbotot használja céljainak elérésére. 
A mesék sok számunkra érthetetlen legendát tartalmaznak, és olyan fogalmakról beszélnek, amelyről nem is sejtjük, hogy a Beavatási Iskolák, a Titkos Rendek, eszköztárához tartoznak. Mindannyian ismerjük az aranycsinálás legendáját, a Bölcsek Kövének keresését, a varázsbotot, az Örök élet italát, a mindent gyógyító csodafüvet (panacea), a mágikus tükröt, a Szent Grál misztériumát, a sárkány legyőzését, a föld alatt rejlő mérhetetlen kincset, a minden képzeletet fölülmúló szépséges királykisasszonyt, a koronát, a fele Királyságot, a Vörös Rózsát, a Hétpecsétes Könyvet, a Kaszást mely életünk gyertyáját oltja ki és sok mást. 
Sok alkimista (régi és mai) teszi fel életét az aranycsinálás rejtélyének megfejtésére. Az alkímia szó az "Al-Khemet" szóból származik, ami annyit tesz, hogy fekete föld, ez volt az Ősi Egyiptom arab neve. Az alkímia tehát egyiptomi eredetű tudásra utal. Az ősi egyiptomban az arany az isten féme volt, a Nap szimbóluma. Minden archaikus kultúra az aranyat isten fényének tekintette, kezdve az ősi kínai, maya, tolték, azték, babiloni, perzsa, indiai, kháldeai ás sorolhatnám. Az arany minden Napkultuszban központi szerepet játszott, és minden beavatás lényege az volt, hogy az ember szellemi lényét a Naphoz hasonló fényes és sugárzó állapotba hozzák.
Az arany latin neve AUR, a napkeltét pedig AURORA-nak nevezik.
Egy magyar közmondás is őrzi a napkelte és az arany közötti összefüggést, bár a mai értelemben érthetetlen módon. KI KORÁN KEL ARANYAT LEL. 
Ez a három fogalom megadja az aranycsinálás titkának értelmét. Maga az arany az aura, az aranycsinálás módja, pedig a koránkelés olyan értelemben, hogy az ember mindennap ki kell menjen és megnézze a napkeltét, mert a szellemi arany a hajnalban sugárzik a Napból. A beavatottak szimbólumokban beszélik el tudásukat, hogy csak az értse meg őket akinek füle van a hallásra. Aki tiszta és fényes aurát szeretne, annak a Nap tanítványának kell elszegődnie, hogy igazi aranyat legyen képes létrehozni önmagában.

bioresonanceA NAPIMÁDAT FELTÉTELEI




Az az egyszerű tény, hogy az átlagember nem tesz az ellen semmit, hogy tudásvágyát a filozófiáról alkotott felszínes benyomásából eredő averziója vagy az absztrakt dolgoktól való félelme elnyomja, alkalmatlanná teszi a filozófia tanulmányozására. Van ui. néhány alapvető előfeltétel, amelyet minden embernek teljesítenie kell, hogy egyáltalán átléphessen a tanulmány küszöbén. Senki nem remélheti, hogy eredményesen filozofáljon, aki nem rendelkezik ezzel a hét, pszichológiai sajátossággal. Ezek jelentik azokat a szükséges eszközöket, amellyel az ember sikeresen elérheti célját. Egy ismeretlen és nehéz területet megismerni óhajtó kutatónak, akinek hegyeken, folyókon és sivatagokon kell útja során átkelnie – ha egyáltalán tudja mire vállalkozott –, először elő kell készítenie magát az expedícióra azzal, hogy megfelelően felszereli magát. Az, aki ezt a filozófiát akarja tanulmányozni, és be akar hatolni az igazság területére, hasonlóképp felül kell vizsgálnia saját személyes felszerelésének természetét és minőségét, mielőtt elméje olyan aktivitásba kezd, ami valószínűleg a legnagyobb mértékben próbára teszi képességeit.
Nem mindenki vállalkozhat ilyen expedícióra, hanem csak azok remélhetik a végső sikert, akik az előfeltételeket teljesítik. Ezek a feltételek az emberre nem külsőleg vannak kivetve, hanem az igazság megértésének természetében rejlenek, ezért teljesítésük elkerülhetetlen. Nem valamilyen szigorú tanító alkotta őket önkényesen, hanem a Természet maga, amelyeket aztán a hosszú tradíció elfogadott. Senkinek sem kell azonban sokat törődni velük, hacsak nem tartozik azokhoz az őszinte kevesekhez, akik az élet titkát akarják megismerni mindenáron. Az összes többi ember nyugodtan tudomást sem vehet róluk, osszák be kényelmesen az idejüket az életben. Emerson helyesen mondta „Szerezd meg, amit akarsz, de fizesd meg az árát”. Ezek a szavak pontosan illenek keresésünknek ehhez a pontjához.
Nyugaton bárki részére mindig nyitva állt a lehetőség, hogy filozófiai tanulmányokba fogjon, Ázsiában azonban a jelölttől először azt kívánták meg, hogy a feladat végrehajtásához megfelelő képességgel rendelkezzen, vagy ezt szerezze meg. Mindaddig, amíg a jelöltnek sem az alkalmassága, sem magatartása nem volt megfelelő, nem részesülhetett az oktatásban. A bölcsesség őrei számára mindegy volt, hogy a jelölt követett-e valamilyen vallást, vagy sem, ateista volt-e vagy keresztény, vagy éppen mohamedán, az azonban fontos volt, hogy pszichológiailag alkalmas legyen. Ez a nyugati és keleti szemléletben meglevő különbség nagyon lényeges; ez magyarázza meg, hogy az ázsiaiaknak miért sikerült jobb eredményt és jelentős sikert elérni. Fichte valószínűleg megérezte ennek az előkészületnek a szükségességét, mivel egyszer azt mondta: „Hogy az ember milyen filozófiát választ, az végső soron attól függ, hogy ő maga milyen ember.” A magasabb igazság sikeres elsajátítása pontosan az ember személyes képzettségével van arányban.
Ezért a tanulónak e fejezet elolvasása után szigorúan tárgyilagos módon, őszinte önvizsgálatot kell tartania, hogy meggyőződjön: a megkívánt sajátságok milyen mértékben vannak meg benne. Ezt a vizsgálatot a legbecsületesebb módon kell végezni. Ennek a vizsgálatnak az eredménye talán megijesztheti az embert, ha őszinte, szégyellni fogja magát, ha érzékeny, vagy felvilágosíthatja, ha nagyon vágyik az igazságra. Ennek az őszinte önvizsgálatnak az eredményeként meg fogja tudni, hogy milyen mértékben bujkálnak benne ártalmas ösztönök, előítéletek, tudat alatti elfogultság, rejtett félelmek, buta remények, igazságtalan viselkedések, pillanatnyi kedélyállapotok, erőteljes hallucinációk vagy mélyen eltakart illúziók, és hogy mennyire a viszálykodó gondolatok és az erős tudat alatti befolyásolás ködében bukdácsol. Így felismeri, hogy valójában mi is! Az ilyen őszinte felismerés sokak számára nem lesz kellemes, és ha valaki az első próbán nem tud átjutni, jobb, ha ennél a pontnál lemond a filozófiáról, ez a pillanat döntő lesz számára, amikor haragosan félredobja a könyvet, és teljesen elejti e tárgyat. De ha törekvése igaz és őszinte, szívesen teljesíti a kívánalmakat, és fokozatosan megteszi a szükséges változtatásokat.
A filozófiai tanító első gondja ez, hogy ledönti a tanuló agyagból készült bálványait, vagy világosan megmondja neki, hogy valójában mit is tesz, ha ezeket imádja. Való igaz, hogy a filozófia szemszögéből nézve kevés ember az, aki kiegyensúlyozott és valóban normális, és ezért azzal kezdi, hogy a tanulót először ebből a kiegyensúlyozatlan állapotából kell kigyógyítani, amely a milliókéval azonos. A filozófia ui. a helyes nézőpont felé törekszik irányítani a tanulókat, ahonnan a kozmikus lét panorámája úgy látszik, ahogy az valójában van, varázslattól és tévedéstől mentesen. Ez azonban addig nem lehetséges, amíg az értelem kellőképp meg nem világosul, és rejtett komplexusai el nem tűnnek. Az elme szabályozásának feladata fájdalmas művelet. Az elmét ostromló és szorongató valótlanságok és balgaságok felszámolása után valószínűleg bizonyos üresség marad vissza.
Fontos felismerni azt, hogy milyen erők működnek az elmében, amelyek befolyásolják gondolkodóképességét és szemléletmódját. Amikor a tanuló már megismerte cselekvéseinek és magatartásának valódi alapját, akkor, de csakis akkor kezdhet el szabadon és félelemtől mentesen filozofálni. Könyörtelenül fel kell tárnia kutató kriticizmusa segítségével rejtett motívumait, tudat alatti vágyait és eltakart hajlamait. Az emberi elme tudat alatti rétegét kitöltő komplexusok azok, amelyek részben felelősek azért, hogy az ember képtelen megérteni az igazságot. Ezeket a komplexusokat az ember sokszor fel sem ismeri, és meg sem nevezi. Az előkészület legfontosabb része ezért az, hogy kiássuk ezeket a szellemi gyomokat, és a tudat tiszta fényében világítsuk és lássuk meg őket.
Amikor az ember tudatára ébred elméje titkos folyamatának és vágyai rejtett működésének, fel fogja fedezni, hogy hosszú múltjából milyen sok téves hit, érzelmi meghamisítás tapad hozzá, amelyek erősen meggátolták a helyes magatartás kialakulását, és megakadályozták az igazság tiszta belső meglátását. Felfedezi, hogy az illúziók nehéz terhét cipeli, amelyek nem engedik, hogy a valódi tudáshoz jusson. Csak egy ilyen alapos pszichológiai megértés birtokában – amikor látja, hogy mi is folyik tudatos személyes életének színfala mögött –, válhat szabaddá, és készítheti fel magát a végső útszakasz bejárására. Fel kell, hogy tárja legbelsőbb jellemzőit, nem szabad semmiféle mentességet elfogadnia, és arra kell bátran törekednie, hogy megértse önmagát, ha az egyelőre keserű is lesz. Úgy kell látnia önmagát, ahogy valójában van, önmagát önmaga elé állítva, szemtől szembe. Ilyen tehát az a finom pszichológiai operáció, amely ahhoz szükséges, hogy felismerjük és eltávolítsuk a gondolkodás és cselekvés folyamatából az összes hajlamot, komplexust, hallucinációt stb., amelyek útjában állnak az igazság elérésének, és az elmét téves útra terelik. Mindaddig, míg ezeket a hatásokat fel nem tárjuk, ennek az analízisnek a segítségével, nem szűnik meg ártó működésük. Ezek a komplexusok uralják az embert, és megakadályozzák az ész szabad érvényesülését. Az embernek meg kell alázkodnia, és be kell ismernie, hogy jelleme – mind a tudatos, mind pedig a tudat alatti fázisában – deformált, nyomorék és kiegyensúlyozatlan. Röviden: egy kis pszichológiát kell tanulnia, mielőtt a filozófiát hasznosan tanulmányozhatja. Meg kell vizsgálnia érzelmeit, az érzés és az ész kölcsönhatását, fel kell ismernie, hogyan alakul ki benne az ideák és dolgok fogalma, és meg kell küzdenie tudat alatti indítékainak problémájával.
Amikor pl. egy egyedi idea állandóan és ellenállhatatlanul visszatér az elmébe, és megrögzött kényszerképzetté válik, útjában áll a gondolkodás szabad menetének, és a pontos filozófiai gondolkodást lehetetlenné teszi. Vagy amikor az ember egy sajátos tárgyban vagy érdeklődési körben bizonyos képzeletek számára mentális rezervációt alakít ki, és nem engedi meg, hogy képességei teljesen ebben működjenek, ekkor elméje két, vagy ennél is több elszigetelt részre oszlik, amelyek soha nem tudnak logikailag egymással kölcsönhatásban lenni. Az egyik ilyen részben lehet pl. a teljes hiszékenység, a másikban pedig a kritikai gondolkodás. Az ember az egyikben teljesen kiegyensúlyozatlan, a másikban pedig ennek az ellenkezője. Az utóbbi elfedi az előbbi hiányosságát. A hiba nem abban van, hogy az ember képtelen helyesen gondolkodni, hanem egy különleges komplexusban, ami egy bizonyos ponton közbelép. Továbbá, amikor az önérzet kedvéért, vagy mások miatt, az észnek engedményt kell tenni, érdekes folyamatnak lehetünk tanúi: ekkor az ember a következtetései számára tudatos alapot talál, amely meglehetősen eltér a valóditól. Így megcsalja magát és talán másokat is, egoista vágyainak és indokolatlan előítéleteinek ésszerű megalapozásával. Egyéb nehézséget jelent az önámítás, amely azt akarja elhitetni, hogy az ilyen szilárd jellem az észnek bevehetetlen frontot szolgáltat. Ez a szívós önámítás rendszerint a politika, vallás, társadalom- vagy gazdaságtudomány területén jelentkezik.
Mindezek az elme betegségei közé sorolhatók, és mindaddig, míg ki nem gyógyul belőlük – a gondolkodás és a cselekvés folyamatának meghatározása folytán –, megakadályozzák azoknak a képességeknek az egészséges működését, melyek az igazság keresésében játszanak szerepet.
Ilyen az az önfeltáró munka, amely a tanulásra vár. Nem kellemes, de ha van bátorsága, hogy végrehajtsa, úgy fog hatni, mint az orvosság a beteg embernek. Mindaddig azonban nem várható gyógyulás, amíg nincs betegségének tudatában.
Pontos vizsgálatra az ember egyedül nehezen juthat és itt – ha van rá alkalom – nagyon nagy segítséget nyújthat egy szakavatott vezető, bár az ilyen emberek manapság igen ritkák. Az ilyen ember ui. már rövid beszélgetés után is látja, hogy az emberben milyen komplexusok vannak működésben, és így nem szükséges ezen a hosszú, gyakran fantasztikus pszichológiai vizsgálatfolyamaton átvergődni. Ezenkívül egy kívülálló sokkal világosabban is fel tudja ismerni ezeket a betegségeket, mivel a betegségek maguk is különböző komplexusoktól szenvednek mindaddig, amíg alá nem vetették őket a filozófiai fegyelmezésnek! Az ilyen vizsgálatot a leghatásosabban az tudja elvégezni, aki maga is szellemileg „felszabadult”.
Ez az introspektív analízis olyan vállalkozás, amelyet nyugodtan és bátran kell végrehajtani. Elkerülhetetlen, hogy belső ellenállásba, ösztönös szembenállásba és érzelmi akadályba ne ütközzön ez a művelet, amelyek meg akarják gátolni a végrehajtást. Ezek az akadályok természetszerűleg emelkednek fel az ember született hajlamaiból, valamint a környezeti, nevelési körülményeiből. Többnyire álcázott gyengeséget és pszichológiai gátlást jelentenek. Mindazonáltal azonban, ahogy az ember a nyugodt önvizsgálat során felismeri őket – ha filozófiai beállítottságú – kell, hogy olyan speciális ösztönzése legyen, amely arra buzdítja, hogy kijavítsa őket, és hogy kialakítsa a helyes magatartást az élethez. Ez nagy intellektuális becsületességet követel meg, hogy a realitásokat nehogy elkerüljük, és még nagyobb intellektuális bátorságot, hogy legyőzzük a szellemi sötétséget; ezért ez szellemi hősökre kiszabott feladat, akik nem szégyenlik azt, hogy változtatásra van szükségük, és nem félnek, hogy önként alá is vessék magukat egy ilyen reformnak. Olyan belső anyagcsere-folyamat ez, amely egy időre fájdalommal jár ugyan, de tartós egészség megszerzésére vezet. És egyben azt az egyetlen módot is jelenti, amellyel az ember alkalmassá teheti magát a filozófia elsajátítására.
Nem könnyű dolog az embereket meggyőzni arról, hogy hagyjanak fel, vagy változtassanak régi, szokásos gondolkodásmódjukon, mivel az emberi természet alapjában véve konzervatív. És ezek a régi szokások makacsul újra megerősítik magukat minden alkalommal és lehetőséggel. Ha az ember úgy találja, hogy ez jóval túlhaladja azt, amire képes, és hogy ennek az intellektuális magaviseletnek a mértéke túl magas a számára, nem kell halára kínozni magát. A pszichoterápiás kezeléssel elért jelentős klinikai eredmények bizonyítják, hogy az emberi elmében milyen látensen meglevő erők vannak, amelyeket önmagunk tökéletesítésére használhatunk fel. Senki közülünk nem érte még el saját képességeinek határát. Az éleslátás mindig kialakul, amikor új távlatok után kutatunk. Sok ember válhatna filozófussá, ha csak egy kicsit is nekigyürkőzne, ha a régi téveszmék kagylóját kitartó és könyörtelen erőfeszítéssel igyekezne feltörni, és ha erősen belekapaszkodna a saját progresszív lehetőségeibe vetett élő és átalakító hitbe.
Évekkel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy minden ember meghatározott jellemvonásokkal, bizonyos fokú képességekkel és korlátozott mértékű szellemi erővel születik, és hogy ezeket a korlátokat és határokat soha nem lépheti túl. Ma a pszichológia beható vizsgálata száműzte és lomtárba dobta ennek az utóbbi kijelentésnek a mítoszát, és meg is érdemli, hogy ott maradjon. Mint ahogy napjainkban már általánosan elismert dolog, hogy a fizikai gyakorlatok ereje határozott erő, hogy izmaink a napi gyakorlatokkal erősebbekké tehetők, a vérkeringés pedig gyorsítható, ugyanúgy most már azt is tudjuk, hogy mentális képességeink és természetes sajátságaink meghatározott irányban fejleszthetők, ha helyesen látunk neki a feladatnak.
Egy tízezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik”  mondja egy kínai közmondás.
A bölcs ember ezért nem esik kétségbe e filozófia tanulmányával kapcsolatos nehézségek miatt. Valójában senki nem bukik el mindaddig, amíg fel nem adja. Miért ne tudnánk megtenni ma azt, amit más emberek meg akarnak csinálni holnap? Vagy – Milton szavait megváltoztatva –: azok nem lesznek kiszolgálva, akik csak állnak és várnak. Mentalitásunkat megváltoztathatjuk, ha akarjuk. A pszichológia elmélete és a tapasztalat valósága azt a tényt bizonyítja, hogy az elme kapacitása rendkívüli módon rugalmas és tágulékony; a felismerésig növekedhet, amikor a türelmes erőfeszítés – hogy a látszólag megérthetetlent megértsük – összekapcsolódik a reménnyel, az ember tulajdonainak legutolsójával, aminthogy a bölcsesség e tulajdonok között a legjobb. Ezért szívesen kell alávetnünk magunkat a szellemi fegyelemnek, és etikailag úgy kell formálni magunkat, hogy megszerezzük azt a helyes magatartást, amely az előttünk álló kemény úthoz szükséges. Ez rajta a legelső lépésünk.
Ez nem is azt jelenti, hogy a megkívánt sajátosságoknak teljesen a birtokában kell, hogy legyünk; csak azt jelentik, hogy belsőleg törekednünk kell, hogy kifejlesszük őket olyan mértékig, amely lehetővé teszi számunkra, hogy legalább a filozófia elementáris és legelső elveit megérthessük, és azt, hogy a hét minőségi követelményt személyes ideálunkként állítsuk örökké elénk. Így az intellektuális fény vékony csíkja folyton növekszik majd, míg széles sugárnyalábbá nem válik, megvilágítva azt is, ami előtte teljesen sötét volt. Az alázatos kezdés elegendő lehet a kiinduláshoz, mivel – ahogy az idővel mind jobban magunkévá tesszük ezeket az elveket –, tapasztalni fogjuk azt a finom varázst és rendkívüli elbűvölést, amelyek a lélekben vannak mélyen eltakarva, a filozófia félelmesnek és visszataszítónak tűnő arca mögött. Akkor önként fogunk meghódolni ránk szabott követelései előtt, hogy tovább tökéletesítsük magunkat bennük, még akkor is, ha felismerjük, hogy teljesebb elsajátításuk nem lesz sem gyors, sem könnyű dolog.
Legtöbben bűnösként kezdjük; de remélhetjük, hogy egy nap majd mint bölcsek fejezzük be. De óriási különbség van két olyan ember között, akik közül az egyik megelégedetten fetreng a bűnében, míg a másik minden vétkezése után elégedetlenül felemeli magát. Az első mocsárba süllyedt és reménytelen, az utóbbi pedig nemcsak keresi a kiutat, de a jó irányban is halad. A jellem nemesebbé tételének, az intelligencia élesítésének és az erő növelésének tiszta öröme – ahogy előrehaladunk – egyike a filozófia megszámlálhatatlan nyereségének. E vizsgálat elvégzéséhez szükséges emberi tulajdonságok puszta számbavétele is azt bizonyítja, hogy e tulajdonságok nem lehetnek csak puszta fénylő máz az ember értelmén vagy kulturális díszítőelem; nagyon is sokat kívánnak az embertől, de a végén még többet adnak vissza, mivel mind a materiális, mind pedig az örök élettel vannak szoros kapcsolatban. Az egész élet kiegyensúlyozott megértéséhez vezetnek, nem elméleti bemutatásra, hanem hatásos és ésszerű cselekvésre. Már láttuk, hogy a vallás gyakorlati igazolása az, hogy a jó és helyes életet támogatja, később majd azt is látni fogjuk, hogy a filozófia gyakorlati igazolása a legjobb élet támogatásában és pártfogásában rejlik. Mégha ez a tanulmány nem is eredményez semmi többet, a számunkra kitűzött gyakorlati és pszichológia célok a szilárd mentális és morális alapot egy kivételes személyiség számára fogják megvetni, aki előbb vagy utóbb minden bizonnyal valamilyen téren kitűnik majd magasabbrendűségével. E tanulmány biztos vezetővé válik a helyes cselekvésre, és a legtisztább és legmagasabb érzések kielégítésére. A jobb magatartás, szemlélet és szokások kialakításában a legnagyobb átalakításnak vetjük alá magunkat. Így azok az órák, amelyeket a filozófiai fegyelmezésre és tanulmányra áldozunk, nem vesznek kárba. Az istenség, akit így imádunk, bőségesen kárpótolni fogja hűséges híveit.
A gyakorlatlanok és tapasztalatlanok könnyen aláértékelhetik a hét pszichológiai sajátosság fontosságát, de a küzdő filozófus tudja, hogy ezek jelentik számára a legértékesebb tulajdonságokat. Velük válik alkalmassá és késszé a megvilágosodásra, és remélheti, hogy felfedezheti és elérheti az élet legmagasabb célját, viszont nélkülük – soha!

imageAZ IGAZSÁG MINDENEKELŐTT

Az első jellemző vonás nem más, mint a végső igazság után való erős vágy. Az embernek meg kell tanulnia, hogyan vágyakozzék a szabadságra, tudatlansága helyett. Régen nem volt olyan ázsiai bölcs, aki még a filozófia ABC-jével is megismertetett volna bárkit, akiből ez az erős vágyakozás hiányzott, vagy csak kis mértékben volt meg. Senki nem remélheti, hogy egy vízzel átitatott farakást meggyújt, míg előbb valamennyire ki nem szárítja; ugyanúgy nem fogadhatja tanítványul egy becsületes tanító sem azt a világfit, akiben a világgal kapcsolatban semmiféle kérdés nem merül föl, és elfogadja olyannak, amilyen. Ez a vágyakozás ugyanannak a mély vágynak a felsőbb oktávját jelenti, hogy az élet legbensőbb megértésére jussunk, amelyet a misztikusok „a Kegyelem manifesztációjá”-nak neveznek; csak ez a vágyakozás abból ered, hogy kényszerítjük az érzést: nyugtassa el a gondolatot. Ez előrehaladottabb fokozatot jelent, mivel a végső igazságra, nem pedig időszakos kielégülésre törekszik. Nem sokan születnek ilyen tulajdonsággal, hogy az igazság után 1’art pour 1’art vágyakozzanak, mivel rendszerint az elme nem akarja magát fárasztani azzal, hogy megtalálja. Azok, akik az életben később mégis kialakítják magukban ezt a magatartást, rendszerint nagy szenvedés, tragikus veszteség miatt teszik, vagy azért, mivel csalódtak a vallásban, vagy a miszticizmusban.
Az igazság utáni vágy azt a vágyat jelenti, hogy megszabaduljunk a tudatlanságtól. Egy igazán gondolkodó ember nem pihenhet megelégedetten, mint egy pusztán érzéki állat; hanem a kezdeti csodálkozása vagy kétsége után, a kozmikus látványt illetőleg küzdenie kell, hogy szétszakítsa azt a fátylat, amely az élet értelmét és jelentését eltakarja. Arra kell törekednie, hogy megszabaduljon tudatlanságától; ha ui. dogmatikusan kijelenti, hogy az igazság elérhetetlen, ezáltal alkalmatlanná is válik rá. Először küzdjön, és e küzdéstől soha ne is álljon el, ha e kérdést illetően helyesen akar valamit dogmatikusan mondani.
És aki csak pusztán kíváncsi, hasonlóképp az is alkalmatlan, mivel az úton hamarosan elfárad és kidől. A bölcsesség csak lelkes tanítványokat fogad el, félig lelkes tanítványok e tekintetben nem lehetnek. Az az ember a legalkalmasabb, akiben az igazság iránt égő szenvedély lobog, nem pedig az, akiben csak a világ iránt merül fel aszketikus idegenkedés. Az igazság – mielőtt feltárja magát – mély vonzalmat követel, amelyet csak nagyon kevesen teljesítenek. A legtöbb ember érdeklődhet iránta hobbiból, vagy udvarias intellektuális beszélgetésben, de hirtelen megállnak, mielőtt megengednék, hogy életüket színezze. Szemük ezért be van kötve, és amit kapnak, selejt anyag is lesz, mint ahogy a mindennapi életben is csak azt kapják, amiért fizettek. Ezen az úton hamar megméretnek, és könnyűnek találtatnak. Azok, akik tudat alatt nem őszinték, vagy a bennük levő hajtóerő nem elég erős, vagy célkitűzéseik meglehetősen korlátozottak, engedni fogják, hogy a kisebb, de kézzelfoghatóbb dolgok iránti szeretetük elnyomja a kézzel nem fogható igazság iránti szeretetüket. Alaposan és meggondoltan el kell dönteniük, hogy miért akarják, hiszen önmagáért kell akarni, tekintet nélkül a vele járó kellemetlenségekre vagy kellemes élményekre. Az igazi kereső egészen a végpontig elmegy ezen az úton, és elfogadja az így megtalált igazságot, akármilyen ízű – méreg vagy nektár – is legyen, mivel megérezte Bacon mondásának erejét: „Nincs az az öröm, ami ahhoz hasonlítható, hogy az igazság birtokának előnyös helyzetében vagyunk.” Az az ember lesz végül is ennek az istennőnek kedvelt tisztelője és hívője, aki vágyódik az után, hogy az elfátyolozott istennő hívását meghallja, és megkeresse, bárhol is legyen megtalája.

BELSŐ KÖZÖNY


image
Amikor az elme ilyenképp kellően élessé válik, eleve jobb helyzetben lesz ahhoz, hogy a negyedik sajátosságot is kifejlessze. Ez mind a kellemetlen epizódokkal, mind pedig a kellemesekkel szembeni belső nyugalom és közöny változatlan magatartásából áll. Bármilyen szerencsétlenséget is hozzon a sors forgó kereke a tanuló életének előterébe, rezignált közömbösséggel kell fogadnia, és bármilyen élvezet vagy vágy uralja is a pillanatnyi életét, nem szabad, hogy olyan erősen kötődjék hozzájuk, hogy ne tudjon gyorsan lemondani róluk, ha szükséges. Ha az ember filozófiai perspektívára akar szert tenni, ilyen közöny talaján kell állnia, mivel érzelmi kötelékei mentális részrehajlást teremtenek, ami megakadályozza, hogy személytelen magatartást alakítson ki a bizonyítás mérlegelésénél, a vizsgálat lefolytatásánál vagy a vélemény kialakításánál. Ezenkívül e sajátság ahhoz is szükséges, hogy a tanulót az időszakos csábítások ne vonják el a kereséstől. Ha ui. a világ szokásos tapasztalatához annyira kötődne és ragaszkodna, hogy az jelentene számra mindent, akkor nem lenne semmi oka, hogy filozófiai keresésbe fogjon.
Az olyan ember, akit a társadalmi szokások, a személyi státusz, szokatlan ambíciója, az élvezetek hajszolása vagy a kielégítetlen vágyak nem kábítanak el, észre tudja venni, hogy az élet ezen a földön a kellemes és kellemetlen események változó áramlatából áll, amely alól senki és semmi nem kivétel. És ha ugyanennek az embernek az elméje elég éles, azt is észre fogja venni, hogy minden – beleértve saját magát is –, mulandó és gyorsan elenyésző. Minden világi vonzerő, minden földi tulajdon, minden emberi kapcsolat, minden érzéki öröm és annak tárgya is, talán már holnap megszűnik és semmivé válik. Ezért a filozófiai tanulónak helyes magatartást kell felvennie csábító varázsuk iránt, mely sem a vak lelkesedést, sem pedig a teljes elutasítást nem jelenti. Megfelelően kell tudnia értékelni a futó napoknak ezt a váltakozó panorámáját, ha nem akarja megcsalni magát. Amikor látja, hogy minden relatív és mindenki mulandó, meg fogja érteni, hogy mindezek csak relatív és múló boldogságot adhatnak neki a legjobb esetben is. Meg kell értenie, hogy nem biztonságos, ha azt ami múló és tűnő, élete végső céljának és befejezésének tekinti. Ezért elég megfontolttá kell válnia, hogy eszét abban a nem szokásos irányban használja, hogy azt keresse, ami nem pusztul el, nem hal meg soha. Hogy ez a valami megtalálható-e, vagy sem, az más kérdés, de a filozófiai keresés ennek a valóságnak és abszolút igazságnak a megtalálására irányul, amely tartós, és a puszta emberi felfogáson túl fekszik. De nemcsak erre a gondolkodóképességre van szüksége, hogy mindezt látni tudja, hanem bátorságra is, hogy ezt be is fogadja és magáévá tegye. Ha eddig el tud jutni – és kevesen el is tudnak –, akkor már alkalmas és előkészített lesz arra, hogy felvegye ezt a magatartást, amely az individuális sors változásaival szemben elfoglalt bizonyos sztoikus közönyt, és az örömmel szembeni aszketikus higgadtságot jelenti.
Vannak olyan emberek is azonban, akiknek az elméje nem olyan éles, hogy lássák az ilyen magatartás kialakításának a szükségét, és mégis eljutnak ide, bizonyos tapasztalatok eredményeként, amelyen átmennek. Pl. ilyen tapasztalatokat jelenthet az erős szenvedés, fájdalmas elvesztés, hirtelen sokk, sikertelen küzdelem és a nagy veszély. Az ilyen személyek a földi tapasztalatokban gazdagok. Amikor már mindentől kifáradtak, a jótól és a rossztól egyaránt, öntudatlanul ilyen filozófiai jellemvonást alakítanak ki maguknak. Az erős szenvedés így az élettel szemben bizonyos közömbösséget injektál az emberbe.
Az a bánat és szenvedés, amely századunkat világszerte keserűen megsebezte, bizonyos kisebb beavatást szolgáltatott az ilyen magatartás fölvételére. Amikor az emberek azt látják, hogy tulajdonuk, vagyonuk és személyi létük egyáltalán nincs biztosítva, s talán már holnap elveszthetik őket, amikor tapasztalják a vagyonuk vagy szeretett hozzátartozóik elvesztése fölött érzett fájdalmat és gyötrelmet, kezdenek kevésbé ragaszkodni világi dolgaikhoz. Felismerik, hogy milyen mulandó és instabil az élet, és a szörnyű káosz és az állandó bizonytalanság napjai kevésbé lesznek vonzóak számukra. Így a bánat a megértés felé vezet. Minden könny tanítóvá válik.
Könnyű lenne e tulajdonságot félreértelmezni azoknak, akik sohasem érezték vagy sohasem látták még működésben, vagy ha látták is elméleti testetöltésben, nem olyannak hitték, amilyen a valóságban. Az emberi élettől való aszketikus elmenekülés, vagy a személyes cselekvéstől való elfordulás, a mindennapos, általános örömüktől való elidegenedés csak időszakos csömör – nem elég. Valami mélyebbre, többre van szükség – a láthatatlan láncok valódi levetésére. Valójában, az, aki rendelkezik e tulajdonságokkal, kifelé részt vehet a családi kötelezettségeknek, munkának és örömöknek ugyanolyan menetében mint mások, de mélyen a szívében olyannak tartja és ítéli meg, amilyen értékűek: vagyis múlóknak és nem állandóknak.
Ez a sajátosság az embert nem fogja elválasztani a politikai és személyes élettől – betű szerint teljesíteni fogja az ezekhez kapcsolódó összes kívánalmakat, de – egy átlagos embertől eltérően – másképp fogja megítélni őket. Ugyanúgy tevékenykedhet, mint mások, de nem fog elveszni ebben a cselekvésben. Értékelheti a kényelmes környezettel járó élvezetet és más vonzerőt is az életben, és másokhoz hasonlóan tud majd örülni nekik. Mindazonáltal azonban reményét nem teljesen ezekre alapítja, mivel tisztán látja valamennyi dolog múló természetét. Csak ilyen értelemben mondható, hogy az ilyen ember szellemileg tartózkodó.
Ez a tulajdonság nem is azt jelenti, hogy a világi kapacitása az ilyen embernek gyengül. Csak akkor lehet helyesen értékelni ezt a sajátosságot, ha a hangsúlyt inkább az elme hátterére, mint előterére fektetjük. Gyakorlati foglalkozásában éppen olyan határozott, gyakorlatias és tárgyilagos lehet, mint mások, de ebben inkább a kötelesség motiválja, és nem a vágy.
Ha itt nem is az élettel kapcsolatos könnyű optimizmusról van szó, de a sötét pesszimizmusról sem. A cél túl nagy ehhez. Az átlagember keserű csalódását vagy titkos fájdalmát udvarias mosoly, vagy metsző cinizmus mögé rejtheti, a filozófusnak azonban nincs szüksége ilyen álarcokra, és még akkor is, ha mély és komoly célja van az életben, lehet anélkül is komoly, hogy fennkölt lenne. Azért még tudhat és szerethet is nevetni. Ha az igazság kutatását szigorú gondolkodással végzi is, nem szabad feláldoznia azért az összes poétikus hajlamát, elhanyagolnia vagy elveszetnie mindazt a finom érzést, amely az embert a művészet élvezésekor vagy a Természet csodálatakor tölti el, mert különben elveszett ember. Ha az embert ez a keresés oda vezetné, hogy az erdőben csak a megszámlálhatatlanul sok fa együttesét látná, és semmi többet ezenkívül, ami derűs békét és klasszikus szépséget is jelent az azt fölfogni tudók számára, szintén elveszett. Ha nem tud szakítani és előidézni néhány percet munkája közben, hogy az alkony varázsában gyönyörködjék, szintén elveszett ember. A logikus elmével végzett pontos gondolkodásért való lelkesedés nem kell, hogy kiszorítsa az érzékeny és felfogóképes szívvel teremtett finom atmoszféra észlelését; az életben ui. mindkettő számára van bőven hely.
Így egyaránt lehetséges és ajánlatos, hogy a filozófiai éleslátás – amely belső közönyhöz vezet – az emberi kultúra és emberi tevékenység teljes nagyságára támaszkodjék. Nem az érzés elvesztése vagy valamilyen hamis életlelkesedés az, ami kívánatos, hanem ennek az érzésnek és lelkesedésnek a pillanatain belül mélyen meglevő belső közöny kialakítása.

AZ EGO FELADÁSA

Mindezekből a küzdelmekből és törekvésekből lassan magától megjelenik a hetedik és utolsó sajátosság, s a tanulónak most teljes tudatossággal, majd teljes elhatározással fel kell vennie ennek gyakorlását. Ez abban a hajlandóságában mutatkozik meg, hogy a továbbiakban az életet közvetlenül, tiszta szemüvegen keresztül tekintse, ne pedig énje előszeretettel és előre megalkotott véleményével elhomályosított üvegén át. Ez talán a legnehezebb az összes előkészítő feladata közül, hogy ezt a személytelenséget tudatosan kialakítsa. Fontosságát azonban aligha lehet túlbecsülni. Mindenki, aki még ilyen filozófiai fegyelmezést nem szabott ki magára, hajlamos arra, hogy ítéleteit jóval magasabbra értékelje, mint amit megérdemelnének. Rendszerint olyan következtetésekre igyekszik jutni, amelyek kielégítik veleszületett előítéleteit és elfogultságát. Megszokott, hogy az ember egy vitában csak azokat a tényeket fogadja el, amelyek beleillenek a már kialakult szemléletébe. Ezen az úton sokszor elutasítja azt, amire égetően szüksége lenne, mint ahogy egy beteg visszautasíthatja a keserű pirulát, amelyre pedig nagyobb szüksége lenne, mint az édességre, amelyre vágyik.
Mindenkor, amikor az ember a gondolkodásába az énjét beleviszi, a gondolkodás veszít egyensúlyából, és igazság-értékelése elferdül. Ha minden tényt kizárólag a korábbi tapasztalatának mértéke szerint akar megítélni, ez meg fogja akadályozni azt, hogy új tudás alakuljon ki. Amikor megvizsgáljuk közelebbről egy ember mentalitását, hogy mi az ami kialakítja, a következő általános, bár sokszor öntudatlan magatartás-sémára jutunk: „Ez megfelel annak, amiben hiszek, tehát igaznak kell lennie; ez egyezik a szemléletemmel, ezért szintén igaznak kell lennie; ez a tény nincs ellentétben azokkal a tényekkel, amelyeket ismerek, ezért elfogadom; ez a nézet teljesen ellenkezik az enyémmel, ezért valószínűen téves; ez a tény nem érdekel engem, ezért a vitában nincs semmi értéke; ez a magyarázat túl nehéz ahhoz, hogy megérthessem, ezért elutasítom, és helyette azt veszem, amit meg tudok érteni, amelynek következésképp igaznak kell lennie!”
Aki az igazi filozófiába akar beavatást nyerni, azzal kell kezdenie, hogy sutba dobja ezeket a pusztán egoista álláspontokat. Ezek csak önteltségét és hiúságát mutatják; valamint saját előítéletei és előre kialakított nézetei igazolásának, nem pedig az igazságnak a keresését; és hogy a könyveket csak azért tanulmányozza, hogy előzetesen létrehozott következtetéseit igazolja velük, és a vezetőhöz is csak azért fordul, hogy régi nézeteire kapjon jóváhagyást, nem pedig azért, hogy új tudást szerezzen. Ha az énjét tartja legelöl a gondolkodásban, öntudatlanul különböző és ártalmas tévedésekbe esik. Az ilyen személyes nézet által kialakított szimpátia és antipátia megakadályozza azt, hogy felfedezzük, hogy egy idea vagy egy tárgy valójában mi is önmagában. Ezek az ego-színezte nézetek gyakran arra vezetnek, hogy egy ember azt lássa, ami egyáltalán nem is létezik, de az ideák társítása révén azt képzeli, hogy létezik. Patológiai tény, hogy az elmebetegségek és szellemi rendellenességek különböző formái az én-ben gyökereznek és valamennyi szorongás és komplexus hasonlóképp az én-nel kapcsolatos.
Az, aki nem esett át filozófiai fegyelmezésen, gyakran elfogult önmagával szemben, és elméjének állapota minden oldalról az én-hez kötött. Ez az „én” megfosztja őt az igazságtól, mivel megakadályozza, hogy a helyes felismerés útjára lépjen. Öntudatlanul előítélettel van a tények iránt, vagy már előre dönt a nézetekről, és így semmi garancia sincs arra, hogy helyes következtetésre jusson, csak arra, hogy ugyanoda jusson vissza, ahonnan kiindult. Hasonlít a pókhoz, mely saját hálójába van befogva. Amikor a gondolkodást ilyen egoizmus diktálja, az észnek tehetetlenül félre kell állnia. Az elmét szekrénybe zárja be, és így lehetetlenné teszi az új ideák jótékony hatását, amelyek pedig készségesen bemennének. Amikor az én gyötrő és kínzó állapotok központjává válik, olyan elmékkel találkozhatunk, melyet vallásos bigottság alacsonyít le; vagy metafizikai elkalandozás homályosít el; vagy meggondolatlan materializmus keményít meg; vagy a tradicionális nézetek kizökkentenek az egyensúlyából, és a szerzettek túlterhelik – valamennyien vadul ellenzik, hogy megvizsgálják a szokatlant, a kellemetlent, vagy a nem ismertet, és egyből elutasítják őket. Ami tetszik nekik, szívesen elhiszik, ami pedig nem, azt nem hiszik, miután megtalálták és felfedezték saját vonatkozásaikhoz a racionalizálást; de egyetlen esetben sem vizsgálják meg részrehajlástól mentesen ezt a kérdést „Vajon igaz-e az?” és nem fogadják el az így kapott – akár tetszik nekik akár nem – eredményt.
Mindez azt jelenti, hogy azokat, akiknek nagyon erős személyes nézeteik vannak; a legnehezebb az igazsághoz vezetni. Az ilyen embereknek meg kellene fontolniuk Jézus szavait „Ha nem lesztek olyanok mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába.” Az ebben foglalt alázatot gyakran félreértelmezik. Valójában nem a gyermeteg elmét jelenti, hanem a gyermekéhez hasonló elmét. Nem azt jelenti, hogy a gonosz embereknek ernyedten megadjuk magunkat, vagy az ostobáknak gyengén behódoljunk, hanem azt jelenti, hogy tegyük félre a tapasztalatból származó minden előítéletet és a korábbi gondolatból származó előre kialakított nézetet mindaddig, amíg nem zavarnak már többet akkor, amikor az igazság problémájával állunk szemközt. Jelenti a személyes elfogultságától való elidegenedést, és az „én”, ill. az „enyém” gondolatok befolyása alóli szabadulást. Jelenti az „én úgy gondolom” vagy „én ragaszkodom a nézetemhez” frázisok érvként való használatának megszüntetését, és annak a feladását is, hogy amit te ismersz és tudsz, annak azért igaznak kell lennie. Az ilyen érvek csak egy puszta véleményhez vezetnek és nem az igazsághoz. A személyes nézetek hibásak lehetnek, a kijelentett tudás fiktív. E filozófiai területeken alázatosan kell járnunk. A valódi tanítók kétségkívül ritkák, de a valódi tanulók is!
A filozófia teljesen érdekmentes tanulmány, és megköveteli, hogy előzetes mentális fenntartások nélkül közeledjünk hozzá. Az elfogultság azonban gyakran olyan mélyen gyökerező és ezért olyan rejtett, hogy a tanuló sokszor nem is sejti – ha egyáltalán észleli – a jelenlétét. Még sok ún. híres filozófus is tudat alatt olyan beállítottságú, hogy csak azt fogadja el, ami nincs ellentétben előzetes elképzelésével, és ilyen önszuggeszció alatt lehetővé válik, hogy elfogultságuk legyőzze ítélőképességüket, és hogy részrehajlásuk leigázza az észt. Ezért a komoly tanulónak szándékosan ki kell irtania azokat a kényelmes kifogásokat, amelyek mögé gondolkozása képmutatását és álszentségét, személyes gyöngeségeit és önzőségét rejti. Tanulmánya alatt, és akkor is, amikor elméjét valamilyen problémával foglalkoztatja, arra kell törekednie, hogy megszabadítsa magát valamennyi individuális részrehajlás nyomásától. Az ilyen mentális önzetlenség nem általános és csak szándékos fejlesztéssel szerezhető meg. A tanulónak soha sem szabad elfelejtenie, hogy mielőtt ítéletet mondana valamiről, először is gondosan meg kell határoznia, majd óvatosan megvizsgálni minden oldalról. Az igazságnak semmi félnivalója sincs a teljes vizsgálattól, sőt ez valójában csak erősíti. Ha az ember akkor felfedezi, hogy tévedett, ismerje el ezt, és ne meneküljön el, mert hiúságában és váratlan megalázottságában sértve érzi magát. Elméjének teljesen rugalmasnak kell lennie, hogy megszabadítsa magát az előítélet rabságából, és hogy belső becsületességet és igazi mentális egészséget biztosítson magának.
Bertrand Russel valahol rámutatott, hogy „a tudományos szemlélet lényege az, hogy visszautasítja, hogy a világ megértésének kulcsaként személyes vágyunkat, ízlésünket és érdekeinket tekintsük.” Ez kitűnő megállapítás az itt megkívánt minőségi követelményre, amely nem más, mint a tudással kapcsolatos minden vizsgálat személytelenítése, a dolgoknak olyan meglátása, ahogy azok vannak, és nem úgy, ahogy szeretnénk, hogy lennének; minden probléma neutrális mentális hátterében való megjelenítése.
A tanuló nem kerülheti el a végét. Nem hátrálhat meg attól a küzdelemtől, amelyet saját komplexusaival kell megvívnia. Nincs más választása, minthogy őszintén szembenézzen velük. Legalább önmagához kell hűnek lennie, megpróbálva, hogy felülemelkedjen egyéni előítéletein, mivel csak ezen a módon láthatja a dolgokat a saját helyes perspektívájukban. Az igazsághoz való ragaszkodásának éppen olyan megvesztegethetetlennek és bámulatraméltónak kell lennie, mint amilyen Szókratészé volt. Az intellektuális tárgyilagosság inkább fel fogja szabadítani elméjét az ego-hoz való kötöttségből, mint a gyenge kívánság-teljesítés, és képessé teszi, hogy az igazságot ellenállás nélkül befogadja. Így az elme a reménytelenség és részrehajlás-mentesség atmoszférájába emelkedik, és személyes motivácóktól mentes gondolkodást folytathat; egyedül ez vezetheti az embert a helyes meglátásra. Még azok is, akik ezt túl nehéznek találják, hogy a mindennapi életben teljesítsék, legalább időszakosan törekedjenek erre az ideálra e tanulmányokra szentelt órák és percek alatt.
Bármerre is vezessen az igazság útja, a tanulónak követnie kell. Ha előítéletei zajos parancsára elárulja racionális éleslátását és legmagasabb ideálját, amelyek olcsó behódolást követelnek, arra a büntetésre ítéli magát, hogy örökösen általános tudatlanságban éljen.
Összefoglalásképp megállapíthatjuk, hogy az igazság keresése először más tekintélyektől való függőséggel kezdődik, majd a logika, és később az ész alkalmazásával folytatódik; az intuíció és a misztikus gyakorlat művelése felé halad, és az ultramisztikus belső meglátás kifejlődésében kulminál. Az igazság magasabb filozófiája olyan bölcsen van egyensúlyban tartva, és olyan szépen az egészbe egyesítve, hogy a megismerésnek semmilyen módját nem veti meg, csak mindegyiket a megfelelő helyén alkalmazza. Ezért, bár itt a „filozófia” elnevezést néha akadémikus értelemben használjuk is, egy metafizikai rendszer jelentésében, gyakrabban alkalmazzuk azonban az ősi és igazibb értelmében, mint egyesített bölcsesség, amely a metafizikát a miszticizmussal teszi teljessé, és egyesíti a vallást a cselekedettel.

KITARTÁS

Az istennő azonban nem kísértethez hasonlóan állít be, hogy meglátogassa az embert, hanem annak magának kell szünet nélküli kutatással megkeresnie. Ezért akiben erős vágy él, hogy az igazságot elérje, ki kell alakítania magában a második sajátosságot is, ami ehhez szükséges, és ez nem más, mint az a tartós elhatározás, hogy az igazság keresését – jöjjön aminek jönni kell – egészen a cél eléréséig folytatja. Ez a keresés mindenféleképp egy hosszú és meredek hegymászáshoz hasonló – amelyet fáradsággal és erőfeszítéssel lehet véghezvinni –, nem pedig sima egyenes úthoz, ahol a haladás könnyű és előre megjósolható. Ez a nem csökkenő, állandó kitartás, az úttal járó sötétség és tanácstalanság közepette nagyon fontos az ember számára, hogy ne fáradjon el a csüggedésben és elkedvetlenedésben, és ne mondjon le a kereséséről. Fontos tényező azért is, mivel az embernek ösztönző erőt ad, ami átsegíti az összes nehézségen és hátrányos helyzeten, és az akadályokkal szemben erőt ad neki, hogy a keserű befejezésig végigcsinálhassa. Még annak is, akiben őszinte vágy él az igazság megszerzése iránt, jól őriznie kell ezt a vágyát, mivel a felszínes mindennapi környezet árja ellen úszik, ami nehéz, de megoldható feladat, mivel ha valaki valóban komoly, a kétségbeesésből rettenthetetlen bátorságot merít.
Mind az elmének, mind a szívnek elkerülhetetlenül lesznek olyan kishitű hangulatai, amelyek ráülnek az emberre, de ahogy jöttek, ugyanúgy el is fognak tűnni; annak az elhatározásnak azonban, hogy a keresést folytatja, mindig meg kell maradnia. A szellemi kaméleonok – akik minden évben változtatják céljuk színét – nem illenek ehhez az úthoz. A keresőnek elég türelemmel kell rendelkeznie, hogy állhatatosan elviselje mind a kísértéseket, mind pedig a megpróbáltatásokat, a bajokat és örömöket és mindezek után is éppen olyan határozott maradjon, mint annak előtte. A próbatételek és a megpróbáltatások az ember egész világi útját elállják, és állandóan támadják elméjét is.
Ha pl. egy kutató arra vállalkozik, hogy Észak-Afrikát parttól-partig átszeli, s hirtelen megállna útjának bármelyik pontján és visszatérne, mivel nem talált elég ivóvizet, vagy az ellenséges környezettől, rovaroktól, kígyóktól és moszkitóktól félne, sohasem érné el a másik partot. Az igazság keresőjének sem szabad ennél kevésbé lelkesnek lennie saját intellektuális kutatásai területén, és a választott iránytól nem szabad, hogy bármi is eltérítse. Meg kell tanulnia, hogyan folytassa a tanulmányt akkor is, ha annak nincs azonnali eredménye, és hogyan várjon a megvilágosodás szerencsés pillanatára. Senki sem teljesen önmagának a mestere, és mindenkinek várnia kell az alkalmas időre, a magasabb megértés sors rendelte órájára, és a várás idején mégsem szabad, hogy lanyhuljon a munkában. Az idő ezért olyan tényező, amit figyelembe kell venni. Lindberg ezredes tette, az Atlanti-óceán átrepülése óriási teljesítmény volt a maga korában. De ez nem egy kísérlet, hanem több kisebb kísérlet eredményeképp jött létre. Ugyanúgy egy olimpiai győzelem mögött is hosszú és kitartó munka húzódik meg. Az igazság feltárása is lassú fokozatokban halad előre, bár végső felismerése meglepő gyorsasággal jelentkezhet.
Le kell küzdenünk elhatározásunk gyöngeségét. Az életben a legnagyobb küzdelmet az embernek a saját maga elleni küzdelme jelenti. Ezért van az, hogy csak olyan kevesek léphetnek be, mivel ez a küzdelem nagyon sokat kíván az embertől. Mégis ez az, ami valóban értékes. Semmi igazán értékes nem szerezhető meg a puszta vágyakozással. A megszerzéshez az embernek fel kell készülnie, hogy önmagát adja! Valamikor egy vándorló tanító Galileában észrevette a gyöngeség felé hajlást a tanítványaiban, és azt mondta nekik: „Csak azok fogják megismerni a tanításomat, akik megtartják szavaimat.”
Az igazság kiderítését célzó filozófiai elhatározás nem téveszti össze a vereséget a teljes bukással. Az elsőből ui. úgy kerül ki, hogy levonja a szükséges következtetéseket, és a továbbiakban felhasználja, a másodikból viszont soha nem tanul.




MEDITÁCIÓ

Ez abból a képességből áll, hogy a meditáció gyakorlatát sikeresen tudjuk végezni. E technika általános leírását már megtalálhatjuk a szerző korábbi könyveiben, itt elég csak három megjegyzést tenni ehhez, amelyet elsősorban azoknak kell hangsúlyozni, akik a filozófiai keresés útját járják. Az ilyeneknek ui. nincs semmi közük a jóga egyéb követelményeihez. Valójában az okkult tapasztalatok, rendkívüli látomások és ehhez hasonló abnormális jelenségek csak megakadályozhatják az ilyen keresők előrehaladását a filozófiában, ha túlságos figyelmet fordítanak rájuk. Itt ezeknek semmi jelentőségük nincs, bármilyen bátorító hatást fejtsenek is ki gyakran a misztikus úton. Az első megjegyzés annak az erőnek a megszerzésére vonatkozik, hogy a gondolatokat szabályozni, a figyelmet pedig uralni tudjuk, majd legyünk képesek a teljes koncentrációra, bármilyen megkívánt irányban. Az elmének az a természetes tulajdonsága, hogy különböző irányban működjék, egyik tárgyról a másikra csapjon át az érzelmi vonzódások nyomása, a fizikai környezet vagy a tökéletlen nevelés miatt. Az a tendencia megállítható és kijavítható, a meditáció pszichológiai fegyelmezésével. Ekkor az a lehetőség, hogy a meditáció tárgyába teljesen belemerüljünk, kitárul. Az ilyen koncentráció azt a szélsőséges figyelem-összpontosítást jelenti, amely a választott tárgy felé irányul; nem szabad soha megengedni, hogy ez fáradság, vagy lazítás miatt megszűnjön. Az elmének abba az irányba kell elmozdulnia, amerre az akarat irányítja. Nagyon sok keresztülvihető a koncentrációnak ezzel az egyszerű erejével. Ez olyan állandó erő, amelyet ha bármilyen cél vagy akadály felé irányítunk, legyőzi az ilyen ellenállást. A lézersugár – amely képes átvágni a legkeményebb anyagot is – az ilyen koncentráció fizikai megfelelője. Hasonlóképp az a képesség, hogy a figyelmet akarattal rögzítsük és visszatartsuk, végül segítségünkre lesz, hogy a legnehezebb intellektuális problémákon át is utat törjön.
A második filozófiai fontosságú megjegyzés arra vonatkozik, hogy miután a misztikus fegyelemben egyensúly van – olyan nyugodt, mozdulatlan és kiegyensúlyozott elme megvalósítására törekedjünk, amely ellenáll a megrázkódtatásoknak. Amikor egy emberben a szenvedélyek erősen dühöngenek, amikor túl gyakran válik dühössé, vagy amikor a vágyak azzal fenyegetik, hogy a mélybe húzzák, kiegyensúlyozatlanná válik. Amikor az erős érzelmi komplexusok szembekerülnek az ésszel, amikor a családon belüli, vagy az üzleti bajok és aggodalmak szüntelen elvonják az ember figyelmét, vagy amikor az érzelmi beállítottsága instabil és vacilláló, egyik dologról a másikra csapó, elkerülhetetlenül mentális konfliktusok lépnek fel, és zaklatják az embert. Ezekben a helyzetekben az elme állandósítása meditációs gyakorlattal valósítható meg. Segítségével az érzések és gondolatok, a gondolatok és gondolatok, valamint a szenvedélyek és az ész között próbaképp jobb egyensúly alakítható ki, és váltakozóan fenn is tartható. Állandó egyensúly azonban csak a filozófiai tanulmányok és fegyelmező gyakorlatok teljes végrehajtásával valósítható meg. Mindazonáltal a meditáció – egy közepesen előrehaladott ember esetében – gyorsan le tudja csillapítani az elme hevességét és izgatottságát, és lecsendesíteni a konfliktusait. Meditációval a felizgatott érzések letompíthatók, a harag erőssége csökkenthető, és az életet tönkretevő erős vágyak megszűntethetők. Az elmét mindenesetre egy időre újra lecsendesíti és visszaállítja egyensúlyát. Az indiai jógik ezt a futólagos szenvedélyeknek való ellenállás, és az általános önkontroll állapotát „kiegyensúlyozottság”-nak nevezik. Mi inkább a „belső béké”-nek nevezhetjük.
A harmadik megjegyzés a szemlélődés megvalósítására vonatkozik. Ez nagyon fontos, és a legmagasabb pontját akkor éri el, amikor – előrehaladott fokon – az ember filozófiai erőfeszítéseinek végső gyümölcsét akarja megszerezni: a végső igazság megismerését. Ez az, amely a misztikusnak annál az állandó törekvésénél megjelenik, hogy a külső tevékenységet, aktivitást megszüntesse, hogy környezetének zavaró és elvonó hatásait kizárja, hogy öt érzékszervének működését megállítsa, és hogy egy teljes befeléfordulás állapotába kerüljön. Ez az állapot hasonló a híres művészekkel, írókkal kapcsolatban említett mély alkotó ihletettséghez. Ez a kitartó befeléfordulás még transz-állapotba is átmehet, de a fontos tényező az a kapacitás, amellyel a figyelmet akarattal visszairányítják a konkrét dolgok világából az absztrakt dolgok világa felé. Sok gyakorlati üzletember is igen éles elmével rendelkezik, mégis képtelen az absztrakt ideák között mozogni, mivel figyelmét csak konkrét tárgyak irányában tudja használni. A finom befeléfordulásra való képesség szokatlan valami.
Most már könnyebb megmagyarázni egy, a miszticizmussal és a jógával kapcsolatban levő anyagot, amely a korábbi, neki szentelt tárgyaláskor még időszerűtlen volt. Ez most bizonyos fényt fog vetni az első fejezetben körvonalazott mintaproblémára. Minden filozófus a következő három képességgel kell, hogy rendelkezzék: koncentrációképességgel, nyugodtsággal és szemlélőképességgel. E vonatkozásban misztikusok is lehetnek, de legtöbb misztikus mégsem azonos a filozófussal. A miszticizmust úgy lehet felfogni most, mint fegyelmezési fokozatot, amelyen a tanulónak át kell haladnia, ha úgy érzi, hogy hiányoznak belőle ezek a képességek. A szokásos életben – amely pedig oly ismerős és olyan személyes – a gondolatok teljes koncentrálásának nehézsége jól ismert; mennyivel nehezebbnek kell akkor lennie a filozófiai kutatásban, amely olyan távolinak, szokatlannak és személytelennek látszik. Az ilyen kutatás nehézsége hamar kifárasztja a vonakodó és kelletlen elmét, hacsak korábban nem tett szert olyan erőre, amely átsegíti majd ezen a szakaszon. És a teljes koncentráció nélkül, amely az elmét az egykedvűség állapotába hozza, és a külső gondolatokat távol tartja, az ellenállás gyöngíti azt az erőfeszítést, hogy megértsük a filozófiai problémák jelentését, vagy hogy megértésük irányában haladjunk. A hosszú gondolatmenetek, amelyekbe a filozófia tanulója kényszerül belemerülni, abszolút módon megkövetelik ennek a képességének a meglétét. Elméjének alkalmasnak és megfelelőnek kell lennie, hogy felvegye a gondolatmeneteket anélkül, hogy a külső ideák vagy a zavaró környezet kizökkentenék és eltérítenék szándékától és céljától.
Továbbá, a szellemi béke nyugalma fontos előjátékát képezi az igazság zavartalan vizsgálatának. Az az ember, aki nem tudja távol tartani elméjétől a konfliktusokat és az aggodalmakat, nem lesz képes figyelmét megszakítatlanul a filozófiai tárgyra sem rögzíteni. Az ilyen szemlélődéshez szükséges egyensúly a meditációval szerezhető meg, és ez segíteni fog az érzelmi zavarok megakadályozásában, az ideológiai tisztázatlanságok eltávolításában, és lehetővé teszi, hogy az ember ehhez a tanulmányhoz világosabb és tisztább elmével közeledjen és fogjon hozzá. Közismert tény, hogy az izgalom elhomályosítja a gondolkodást, hogy az egészséges és tárgyilagos, jól mérlegelt ítélőképesség és döntés nem jöhet létre, ha az elme haraggal van tele, de mindezek a zavarok és mindezek a tisztázatlanságok eltűnnek a jóga megnyugtató hatására. Mégha egy embernek éles megértőképessége is van ugyan, de haraggal van tele, filozófiai értékelése nem lesz megfelelő. Az elmének érzelmi befolyástól mentesnek kell lennie a vizsgálathoz és tanulmányhoz. Amikor ellenséges érzés vagy sérelem van benne, vagy amikor nagyon elégedetlen valamivel, összezavarttá válik, és ezért ennek megfelelően alkalmatlanná is a mély gondolkodásra.
Később a keresés folyamán szükségessé válik, hogy elnyomjuk a fizikai érzékszervek működését és behatoljunk arra a területre, amely számunkra már ismeretlen. Ez a feladat nehéz, mivel az átlagember többé-kevésbé azt hiszi, hogy elméje a testben van bebörtönözve, és öntudatlanul hátrányba hozza magát ezzel a tévhittel. Ha ezt a feladatot teljesíteni akarja, ezt csak úgy tudja megtenni, hogy először is elméjét kiszabadítja önbebörtönzéséből, és így elég hajlékonnyá válik ahhoz, hogy az érzékszervekkel el nem érhető területre lépjen. A meditáció előidézte introspektív és absztrakt elemzés szokása itt nélkülözhetetlen előkövetelmény. Az alvás jelentésének vizsgálatánál – a következő kötetben – szintén látni fogjuk az ilyen képességek fontosságát és értékét. Ezenkívül az egész metafizikai gondolkodás könnyebb lesz a meditáció megelőző tapasztalatával. Amikor az elmének gyorsan kell átváltani a gyakorlati világból a végső elvekkel és az absztrakt témákkal való foglalkozásba, ezt a figyelem teljes koncentrálása teszi lehetővé.
E megfigyelésekből látható, hogy a filozófia a koncentráció jógáját felbecsülhetetlen pszichológiai tréningnek tartja, és minden tanulójának előírja. Az ilyen jóga hozzájárul a világ megértéséhez, amennyiben segíti az olyan elmének a kialakítását, amellyel ezt a megértést kell megtennünk. A misztikus, aki kialakítja magában a meditáció segítségével ezt a szemlélődést és nyugalmat, de ennél meg is áll, és csak a béke és az eksztázis élvezésére összpontosítja magát, tudatlanságban fog maradni az élet legfelsőbb igazságát illetően, bár az önismeretben jóval tovább jutott el, mint mások. Boldogság töltheti el, de a bölcsességet így nem szerezheti meg. A mentális koncentráció jógáját a filozófiai megkülönböztetés jógájának kell követnie. Az első arra szolgál, hogy olyan szellemi eszköz jöjjön létre, amelyre a második kiteljesítésében lesz szükség.
Újra ismételni kell, hogy a meditáció csak akkor hasznos ebben a keresésben, de más esetekben is, ha helyesen végezzük. Ha helytelenül és túlzott mértékben végezzük, a filozófiai keresés akadályává válik, hóbortot, képzelgést és más nemkívánatos dolgot vált ki, amelyeket először le kell majd győzni. Megfelelő határokon belül kell tehát végezni és gyakorolni. Amikor az emberek a miszticizmusnak ezt a fegyelmező és tisztító célját szem elől tévesztik, és minden más egyébért magasztalják, nemcsak hogy nem tudják komplexusaikat eltávolítani, hanem még meg is fogják növelni őket!




GONDOLKODÁS

A harmadik szükséges sajátság a gondolkodóképesség, amely kellő mértékben erős ahhoz, hogy pontosan és ne csupán konvencionálisan mérlegelni legyen képes a dolgok relatív fontosságát és az állítások érvényességét. A filozófia kellő perspektívát és megvilágítást kíván. A dolgokat úgy akarja látni, ahogy azok valójában vannak. Ez egy bizonyos mentális éberséget foglal magában, amelyre azért van szükség, mert ahogy egy elcsépelt, de igaz mondás tartja: a dolgok nem mindig olyanok, mint amilyeneknek látszanak. A nem valódi gyakran úgy látszik, mintha valódi lenne. A gondolkodásnak olyan szabadnak és függetlennek kell lennie, hogy visszautasítsa azt, hogy elfogadjon bármilyen véleményt, pusztán csak azért, mivel mindenki más elfogadta. A nyáj mások véleményének és elméletének áradatába süllyed, mivel azok tévhitekben, látszólagos valóságokban és félrevezető jelenségekben tartják; a Gondolkodó viszont szilárdan áll. E kötelékből a kivezető utat a helyes gondolkodás, a mélyreható vizsgálat és az állandó kérdésfeltevés jelenti – valamennyi egyesül az igazság keresésében. Ez a tanulmány sok új és egyáltalán nem könnyű gondolkodást foglal magában; generációnk valószínűleg nem sokat dolgoz fel belőle, de az úttörő elmék minden bizonnyal sokat. Erős gondolkodóképességre van szükség. Gondolkodnunk, cselekednünk kell, nem magunkért, hanem az igazságért. A ilyen racionális éleslátás kiművelése megkönnyíti a filozófia megértését.
De mindez nem elég. Ugyanolyan fontos az az élet-felbontóképesség is, amellyel meg lehet különböztetni a múlót az öröktől, a napi dolgokat egy egész élethez tartozó dolgoktól, az anyagi lét futó látszatát a relatíve állandóbb szellemi tényezőktől. Hatodik érzéknek lehetne ezt a tulajdonságot nevezni, amely felismeri, mi az igazán alapvető az élet játékában. Úgy kell működnie, hogy a tartós és a pusztán időszakos dolgok közötti állandó megkülönböztetni tudáshoz vezessen. És a szigorú tényt a kellemes képzelet ellenében úgy kell szeretnie, hogy az az elhatározás, hogy a valódit az illuzórikustól megkülönböztesse – amely a filozófia gyakorlásában és tanulmányozásában a leglényegesebb – fokozatosan a legmagasabbra emelkedjen az emberben.
A filozófia komoly szellemi erőfeszítés nélkül nem válik érhetővé, nehéz követni, olyan nehéz, hogy gyakran egy logikai kötélen való sétához hasonló anélkül, hogy elvesztenénk az egyensúlyt, és azok, akik képtelenek vagy nem akarják ezt az erőfeszítést megtenni, e könyv egyes részeit szükségszerűen rejtvénynek fogják találni, akármilyen világosan is legyen megírva. Az intellektuálisan gyáva, a mentálisan gyenge, gyakran azzal menti magát, hogy az ilyenfajta vizsgálódásra és kérdezősködésre nincs szükség. Ezt azért mondják, mert nem ismerik az őszinte és igaz gondolkodás helyét az életben; következésképp nem értik meg, hogy a gondolat-ösztönzés nem kevésbé fontos, mint a gondolat-közlés.
Néhány problémával való játszadozás, hogy képes legyen levegőbe ereszteni néhány szellemes megjegyzést a csodálkozó társadalom felé, még senkit sem tett filozófussá. Egyedül csak az érdemli meg az igazság keresője elnevezést, aki a dolgokat végső eredetükig tudja gondolattal követni, aki minden kérdést velejéig tud kikutatni, és semmilyen pontnál nem habozik, mégha az összes többi ember által vallott szemlélettel szembekerül is; és aki az így kapott következtetést könyörtelenül alkalmazza is életvitelében. Annak, aki nem hajlandó megvizsgálni egy tantételt, hogy igaz-e, vagy sem, csak azért mert idegensége teljesen szokatlan és ismeretlen, nincs jogcíme, hogy az igazságot megszerezze. És az is, aki megretten attól, hogy megvizsgáljon egy tant, mivel ez nem saját országa vagy népe terméke, hanem egy más országé és egy más színű népé, szintén alkalmatlan és érdemtelen erre az értékes adományra. Az ész nem ismer földrajzi határokat. A filozófiai kutatásnak ebben a szférájában a tan vagy a tanár elleni politikai elfogultságnak, vagy a faji előítéletnek a bevezetése tökéletesen végzetes a siker szempontjából.
Az átlagember türelmetlen, ha kitartó gondolkodásra késztetik és közvetlen benyomások kormányozzák életét; túl könnyen jut következtetésekre, amelyek gyakran felszínes és félrevezető látszatokon alapszanak. Így a tudatlanság foglya marad. Ez a gyöngeség olyan hiba, amelyet ki kell küszöbölni. Az ilyen ember elméjének mélyíteni és élesíteni kell saját jellegét, és gyakorlatoztatni magát, hogy a felszín alá tudjon merülni. Amelyik elme nem hajlandó erre a gyakorlatoztatásra, nem lesz képes annak a keresésére sem, hogy mi az, ami van. Olyan éles megértésre van szükség, ami mindazokat a dolgokat amelyek nem valódiak, valamint minden illúziót különválaszt, és minden zavart eloszlat. Ennek az éles megértésnek a szükségét a következő kötetben is látni fogjuk, amikor az alvás és az álom jelentését vizsgáljuk.
A végső ideál az, hogy toledói acélpengéhez hasonló élességű elmével rendelkezzünk, ami hatásosan fog áthatolni a tévedéseken és képzeleteken, az érzéseken és babonákon. Lehet, hogy így a legdédelgetettebb és legvidámabb fogalmak, eszmék tűnnek majd el, amikor ilyen éles penge vágja őket ketté, mivel – ahogy ez a tanulmány előrehalad – felfedezzük, hogy majdnem minden ember nagyon sok illúziónak ad szállást pusztán azért, mert elméjének járása lassú és hibás, és mivel nincs kellőképp kiköszörülve.

AZ ÉRZELMEK ISKOLÁZÁSA

E pszichológiai tulajdonságok közül a hatodik, amely a megfelelő tanulót jellemzi valószínűleg sok ember számára nem lesz kellemes. A filozófiai keresés minden szakaszán az embernek el kell nyomnia érzéseit és érzelmeit, amikor ezek éles ellentétbe kerülnek az ésszel. Amikor a pszichológiai folyamat világossá válik, elsősorban a komplex problémák vizsgálatánál, valamint a rivális ideák kiértékelésénél azt találjuk – különösen a nem fegyelmezett személyek esetén – hogy a tiszta gondolkodásnak zavart érzelmi köddel való elfátyolozása mélyen gyökerező tendencia. Ezek az emberek a világot ezen a ködön át látják, és így értékelik ki az élet tapasztalatait. A tanulónak az a feladata, hogy ezt a ködöt eloszlassa.
Az emberi személyiség jó adag összegyűjtött ellentétes vágyat és ellentmondó impulzust hordoz magában. Menedékhelyül szolgál olyan ösztönös szenvedélyeknek és régi ösztönzéseknek, amelyeknek mélyen gyökerező sajátságáról nincs is tudomása mindaddig, amíg kritikus pillanatban teljesen a felszínre nem kerülnek. Ezek az erők olyan hatalmasak, hogy nyugodtan mondhatjuk: a legtöbb ember inkább az érzése, mint a gondolkodása szerint él. A következmény az, hogy ezek tudatos, vagy tudat alatti óhajokkal és kívánságokkal, irracionális neurotikus félelmekkel és más emocionális komplexusokkal színezik be gondolkodásuk legnagyobb részét. Legtöbbször nem is tudják, hogy gyalázatos személyes vágyak formájában bilincset raknak lábukra, amelyek alapvetően károsak saját érdekeikre is. Ezeknek az érzéseknek és impulzusoknak az apálya és dagálya sodorja őket önkéntelenül, és megnehezíti, hogy az élettel szembeni magatartásukat a szilárd tényekre és a helyes gondolkodásra támaszkodva alakítsák ki.
Ezeknek az elmondottaknak az értelmét világosabban láthatjuk, ha az ellenőrzés nélküli érzelmek működését, az individuálisnál szélesebb síkon figyeljük meg. A háború feszült napjaiban a szenvedély átcsap az embereken, és gyakran eléri a legmagasabb pontját. Ekkor egy nemzetet birka módjára lehet vezetni igazi érdekével ellentétes elhatározások felé is. Politikai választások idején a tömegek érzelmi izgalomba esnek, ilyenkor a demagógok könnyen uralhatják őket; mivel elméjük mesterségesen van elvakítva, és a szigorú gondolkodás szóba sem jöhet. Az erős érzelmi vihar olyan barikádot képes emelni, amely ellen az ész támadása hasztalan. Az ész által nem ellenőrzött érzelem egyike az emberiség legnagyobb árulásának. Két erős érzelem, ill. indulat – a gyűlölet és kapzsiság – együttesen sok bűncselekményért felelősek a világtörténelemben. A szex gerjesztette szenvedélyek is szörnyű bűnökért felelősek. Ebben van azoknak a tradicionális megfosztásoknak és tilalmaknak az egyik oka, amelyeket a társadalom a tisztességes társadalmi érintkezésben az érzelem szabad és teljes megnyilvánulására rászabott.
A filozófiai tanuló különösen nem engedheti meg magának az ilyen érzelmi fényűzéseket. Tudja, hogy amikor az érzelem az ember egész életét elárasztja, azt intellektuális természetének hátrányára teszi. És mivel az igazság birodalmába való behatolásának fő eszköze semmi más, mint az élesre köszörült elme maga, az embernek előbb vagy utóbb határozottan választania kell az ész állandó használta, és a szenvedély ill. az érzelem visszafogása, vagy teljes szabadjára engedése között. A többieknél is jobban óvakodnia kell, nehogy személyes érzései becsapják, nehogy a józan ítélet utat engedjen a ragályos lelkesedésnek; nehogy feláldozza a hideg tényt a forró képzeletnek, és nehogy bekerüljön a személyes érzés és a szexuális vágy gerjesztette csalódások csábító bűvkörébe. Valószínűleg nem tudja felfedezni az igazságot, ha nem hajlandó a parancsára kimozdulni a megbízhatatlan álláspontból. Mert sem az öröm, sem a fájdalom az – amelyekben az ember valamilyen idea vagy esemény kapcsán részesül – amely meghatározza annak az ideának vagy eseménynek az igazságát és értékét, mivel ezek az érzések csak az ember jelleméről tárnak fel valamit, és nem az idea, vagy az esemény valódi természetéről.
Az érzések könnyen megzavarják a gondolkozás képességét, és megakadályozzák a tiszta működését. Az emberi lélekben az irracionális elem örökké a kielégülés érzését és a csalódás elkerülésének lehetőségét keresi, pusztán azért, mivel az első örömöt okoz, míg a másik fájdalmat. Erre a primitív emberek, akiknek nem fejlődött ki a gondolkodóképességük, jobb példát szolgáltatnak, mint a civilizáltak. És ki nem tudja, hogy a harag döntései többnyire nem tartósak, míg az észé mindig azok?
A filozófiában megfontolásra számbajövő kérdések gyakran olyan finoman egyensúlyozottak, hogy az érzésnek nem nehéz ráerőszakolnia magát az ész hűvösebb hangjára, és az egyensúlyt a maga oldalára billenteni, s ezzel megakadályozni, hogy az ember a valódi igazságot észlelje. Nehézségei azért is nagyok, mivel az emberi érzések tudják, hogy miként álcázzák magukat okosan. Az emberi vágyak különösen alkalmasak arra, hogy az észt elcsábítsák és megrontsák. Kevés ember ismeri fel legfontosabb cselekvései igazi indítékát, mivel e felismerés előtt van sok belső akadály, amelyet saját maguk építettek, vagy amely már születésükkor megvolt. Sok emocionális komplexust kötöznek így magukba be, amelyet fájdalmasan újra ki kell bontani, ha az igazságot meg akarják látni. Nem ritkán az igazságot akarják úgy csavarni, hogy megfeleljen komplexusaiknak. Előfordulhat az is, hogy a tanuló ugyan fejlett, éles elmével rendelkezik, a vágyból adódó ragaszkodása (a világhoz) azonban kedvező feltételt képez ahhoz, hogy a fizikai világ végső anyagiságában higgyen, ha minden bizonyíték arra is utal, hogy ennek a világnak a végső természete lényegében szellemi.
Az emberek tárgyilagos és helyes megértésekor is félre kell tenni a személyes szimpátiát vagy unszimpátiát, mert ha nem így teszünk, ítélőképességünk kicsorbul, látóképességünk pedig elhomályosul. A tények és tapasztalatok megítélésénél sem szabad alkalmazni a velük kapcsolatos érzéseket: az, hogy az ember szereti-e őket, vagy sem, nem változtat semmit az igazságukon és a valóságukon. Ha az ember tetszését vagy nemtetszését fogadja el ezek megítélésében vezetőjéül – ahogy sokan teszik –, akkor sohasem fogja sem az igazságot, sem a valóságot megtalálni. Egy tó felszíne torzulás nélkül csak akkor tud visszatükrözni egy képmást, ha semmi szél nem zavarja fel; hasonlóképp az elme is csak úgy tudja az igazságot megfelelően visszaadni, ha mentes az erős érzések zavaró hatásától. A vággyal teli gondolkodás mindig kellemes, de gyakran nem hasznos.
A filozófia reménye az ész követésében van, nem pedig abban, hogy megakadályozzuk működését azzal, hogy a szabálytalan vágyak és érzelmi csapongások után megyünk. Még a kiegyensúlyozatlan ambíció és a túlságos hiúság is eltorzítja a gondolkodást, és megakadályozza, hogy a megfelelő tudásra jussunk. A harag, a gyűlölet azonban megrögzött félrevezetők. Amikor szabadon működhetnek – bár nem mások, mint hazug betolakodók – mégis maguknak követelik a jogot, hogy az igazságról beszéljenek. Ezért azok, akik az érzéseiket az ész alá helyezik, alkalmatlanná teszik magukat arra, hogy ezt a keresést folytassák, mint ahogy azok is, akik gondolkodásukat nem akarják gubancától megszabadítani, szenvedélyeiket lecsillapítani, és ösztönös ellenérzéseiket kontroll alá vonni, sohasem fogják megszerezni az élet értelmének helyes megértését. Elvesznek ui. abban a hasztalan és megvalósíthatatlan célkitűzésük megvalósításáért folytatott fáradozásban, hogy az igazságot tudat alatti belső erőszakosságuk prokrustesi[1] ágyába kényszerítsék.
Csak a személyes érzéstől mentes, tényre támaszkodó tudományos hűség vezeti a tanulót egyedül sikeresen kutatásának végére. Amikor a gondolkodás képességét az érzelmek terhelik, amelyektől csak kis mértékben tud szóhoz jutni, ez hamarosan ahhoz vezet, hogy öntudatlanul is elferdül. Minden érzés potenciálisan veszélyessé válik, amikor a vezető ész feladatát akarja betölteni ahelyett, hogy hagyná az észt vezetni. A helyes és igazságos gondolkodás érdekében ezért az embernek bátran, szigorú önvizsgálatot kell végrehajtania. Ez az a nehéz áldozat, amelyet meg kell hoznia; kívánságának szent feláldozása a tényleges oltárán.
A túlzott és indokolatlan lelkesedés különösen hajlamos arra, hogy az elővigyázatlan tanulót veszélybe sodorja. Olyan csillag, amely egy ideig gyakran fényesen ragyog, majd a csalódás horizontján leáldozik. A megrögzött lelkesedők a megállapított tények fölött szabadon átsiklanak egy tisztán elméleti ág irányába; nemritkán hiányzik belőlük a megkülönböztetni tudás képessége és az elfogulatlanság. Ítéletük ezért gyakran hibás. A keresőnek tehát ügyelnie kell, nehogy elragadja valamilyen lelkesedés, amikor tényt állapít meg, vagy ítéletet alkot. Résen kell lennie mindig, amikor egy túlfűtött doktriner, vagy egy vakbuzgó bigott közvetlen (személyes) vagy közvetett közelségébe kerül. Nem szabad nyilatkoznia semmilyen tárgyról, amelyet nem szilárd tényekre – hanem személyes előnyben részesítésének hamis beállítására – támaszkodva vizsgált meg. Ha ezt a figyelmeztetést nem szívleli meg, életébe könnyen beengedheti a fantáziát és a tetszetős, de nem valódi, megtévesztő gondolkodást, amely félrevezeti őt. A filozófia tanulójának komolyan hozzá kell látnia, hogy tanulmánya idején gyakorolja mind az érzelmi averziók, mind pedig az érzelmi vonások figyelmen kívül hagyását. Elméjét meg kell szabadítania örökölt, veleszületett és szerzett torzulásaitól. Nem szabad megengednie, hogy a lehetetlen képzetek, összevissza képzelődő izgatottságok levegyék a lábáról. Az összes ilyen képzetet analitikus módon az elme előterébe kell hozni, és ott a legszemélytelenebb kutatásnak és kivizsgálásnak kell alávetni. Ha az ember ezt nem teszi meg, vagy nem sikerül elszigetelni magát a képzetektől – ahogy valószínűleg sikerül, ha a képzetek még nem hatalmasodtak el nagyon –, késleltetni fogja csak annak az idejét, amikor az igazság felé indulhat.
Így ahhoz az ősi bölcsességhez jutunk el, hogy ha az emberek világában a pillanatot az érzés uralja is, a végén mégis az észnek kell győznie és uralkodnia.
Ezek kemény szavak voltak. Aligha lehet őket nagyon félreérteni. Egy figyelmeztetést azonban másodszor is meg kell tenni e fejezeten belül, mégpedig azt, hogy a tanulót nem arra kérjük, hogy intim és meleg érzéseit megölje és megsemmisítse; ez valóban lehetetlen is; csupán az a kérés, hogy tartsa őket az észnek alárendelve, és ne engedje, hogy az ész ellenében létét uralják. Ha az ész támogatja, nyugodtan és haszonnal fordulhat az érzelemhez. A cél tehát nem az érzés és az érzelem megsemmisítése, hanem megfelelő irányításuk és ellenőrzésük. Az érzelem az emberi természet egyik alkotója, ezért nem lehet elhanyagolni; meg kell adni neki az életben azt a helyet, ami illeti, de az észnek kell az irányítást végezni, amikor a kettő összeütközésbe kerül. Semmi jó nem származik abból, ha elnyomva tartjuk; hanem mindent a helyes vonatkozásába kell hoznunk.
A helyesen irányított, ésszerű lelkesedés értékét sem akarjuk lebecsülni. Értékes hajtóerőt ad a tanulónak, és megvédi az elfogult kritikusoktól és az alap nélküli ellenzéktől. Valójában minden érzés mozgatórugó az emberi személyiségben, és minden másnál jobban a cselekvés felé vezet; innen van az érzéketlen filozófiai könyvmolyok melankolikus szemüvege, akik képtelenek beváltani és teljesíteni nemes gondolataikat.
A tanulónak azonban biztosan meg kell fékeznie a harag bénító szenvedélyét, ki kell törölni a gyűlölet feneketlen bűnét, hogy az igazságot megtalálja. Ezt az elhatározását minden konfliktusban be kell bizonyítania.
Teljes őszinteséget kell megkövetelnie önmagától. A problémával szembenézni nem akarás nem szabad, hogy kifogás legyen a kikerülésére. Valószínűleg nem lesz mindig képes, hogy kontrollálja az érzések növekvő áradatát, vagy hogy ellenőrizze a belülről jövő irracionális kényszerítéseket, de ilyenkor legalább arra kell törekednie, hogy megértse és mérlegelje őket. Így még akkor is, ha alárendeli magát nekik, nem sokáig teszi ezt vakon. Jelentős eredmény a komoly tanuló számára, ha elérte ezt a fokot.
Erős elemző vizsgálódás nyomán vágyai bizonyára csökkenni fognak, és elméje így nyugodtabbá válik. És az érzelmek ilyen kormányzásából elkerülhetetlenül a viselkedés szabályosabb és fegyelmezett irányítása következik. Kezd jobb és bölcsebb ember módjára élni.
Ilyen meggondolások után nem lesz meglepő az, ha azt mondjuk, hogy a filozófia inkább a férfiak számára való, mint a nők számára, és inkább az érettebb korúak, mint a fiatalabbak számára. A férfiaknak általában könnyebb ezt az utat követni, mint a nőknek, bár a Természet kiegyenlítő hatására pl. a misztikus út könnyebb a nők számára, mint a férfiakéra. A nők általában természetszerűen jobban hajlamosak arra, hogy megengedjék, hogy az ész leereszkedjék a szentimentális érzések csalétkéhez és lehetővé tegyék, hogy a gondolkodás egét befelhőzzék. Társadalmi okokból a nyugati nők intellektuálisabbak, mint a keletiek, viszont erősebb bennük az egoizmus, így az igazság keresésében mégsincsenek előnyben. Törvényszerű marad azonban mindig, hogy egy kivételes nő megtalálja a kiutat ezekből a gyengeségekből, hogy szembenézzen az őt körülvevő tudat alatti indítékokkal, és követelje az örökségét a Természettől. Végül még azt kell megállapítanunk, hogy a filozófia jobban alkalmas a középkorúaknak, mint a fiatalabbaknak. Ez utóbbiakat az érzelmek és szenvedélyek jobban motiválják, mint az idősebbeket, akiknek az élet íratlan fegyelmi szabályzatában már gazdagabb tapasztalataik vannak, és jóval higgadtabbak. De itt a kiegyenlítés törvénye megint működésben van. Az ui. a fiatalok privilégiuma, hogy a gondolkodás számára új utakat tapossanak ki, olyan merészséggel, aminek az idősebbek általában híjával vannak.






[1]  Prokrustes – ókori görög, attikai útonálló, aki az utasokat ágyba fektette, s ha hosszabbak voltak az ágynál, megcsonkította őket, ha pedig rövidebbek, kinyújtotta (A fordító)
http://www.napimado.ro/hu/020300_napimadat_03.html?menu=261

http://www.napimado.ro/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése