2017. július 3., hétfő

Kémek kis virág árus lányai !!!








Kémek kis virág árus lányai !!!





A leleplező "arccal és névvel" - avagy több sebből vérzik az Index volt titkosszolgálati vezetőjének története

moszad ügynökök akciói magyarországon


(Az alábbi írás szerzője, Bálint László (1940, Kistelek), ny. rendőr alezredes kémelhárítóként szolgált 1969-től a BRFK állambiztonsági állományában, majd 1986-tól a BM III/II. Csoportfőnökségén, 1990 és 1995 között pedig a Nemzetbiztonsági Hivatalnál.) Nagy visszhangot kiváltó interjút adott „arccal és névvel” az Index.hu hírportálnak egy olyan korábbi fontos beosztást betöltő magyar titkosszolgálati – nemzetbiztonsági – vezető, akit nem terhel semmilyen vonatkozásban az egykori átkos állambiztonsági múlt. A nyilatkozó tehát szakmai tekintetben az 1990-ben megváltozott, demokratikusnak mondott viszonyaink szülötte és neveltje. Az általa mondottakra azonnal rávetette magát szinte az egész hazai tömegtájékoztatás, és megszólaltak azok is, akiket a politikai elithez tartozóknak kellene tekintenünk. Ki kicsoda? A megszólalása és fényképeinek közzététele ellenére még mindig titokzatos ember Katrein Ferenc. Saját bevallása szerint 2000 és 2013 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), majd a jogutód Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársa. Szakterületeiként említi az extrémizmust, a nemzetközi terrorizmust és a kémelhárítást. A mindössze 13 év alatt, kezdetben voltak az alapismeretek elsajátításával töltött évek, majd ide kell számítani a kötelező szakiskola elvégzését, eközben, vagy inkább ezek után kóborolt az említett szakterületek között, szerzett gyakorlatot és tapasztalatokat, de annyit ám, hogy végül műveleti igazgatói beosztásba került. Sőt még arra is volt ideje, hogy egy szakmai bukfenc után főigazgatói főtanácsadó legyen, egészen a szolgálattól való távozásáig. 1990 előtt ilyen villámkarrierre nem volt példa és megközelítően hasonlóra is csak abban az esetben, ha előtte valami fontos állampárti funkciót töltött be az illető, vagy netalán igen magas pozícióban levő elvtárs csemetéjéről volt szó. Ez máskülönben elképzelhetetlen volt. 1990 után persze másként alakultak a viszonyok és magam is tanúja voltam néhány megtáltosodásnak, de ezek általában nem voltak hosszú életűek, mert ha az ostobaság nem repítette ki a magas pozícióból a hatalom kegyeltjét, megtette ezt a legközelebbi kormányváltás. Katrein Ferenc - kijelentéseire rávetette magát szinte az egész hazai tömegtájékoztatás Ha nézegetem ezt a sikeres szakmai életpályát, arra kell gondolnom, hogy valami kivételesen tehetséges, egy hibázni képtelen zseni lehet a volt műveleti igazgató, de hamar kiderül, hogy nem mind arany, ami fénylik. Valamikor bekövetkezett ugyanis valami szakmai malőr, minek következménye a leváltása volt. Mint mondta, később rehabilitálták, de ez csak részben lehet igaz, mert nem került vissza a korábbi beosztásába, hanem csak valamiféle tanácsadó lett, még ha ő ezt „főtanácsadói” cafrangokkal ékesítette is. Eddig én úgy gondoltam, hogy a tanácsadó az hosszú, évtizedeken átívelő tapasztalatokkal, nagy-nagy gyakorlattal rendelkező szakember, akinek nyilván több ismeretanyaggal kell rendelkeznie, mint akinek a tanácsokat adogatja. Katrein Ferenc esete bizonyítja, hogy ez a nézetem is elavult, túllépett rajta a felgyorsulva rohanó idő. Nem is tartott sokáig a tanácsadás - bocsánat: a főtanácsadás -, mert 2013-ban elege lett a titkosszolgálati dinamikus helyben járásból, elköszönt a magyar nemzetbiztonsági szolgálatoktól, külföldre költözött és civilként éli életét. Arról nem tett említést, hogy miféle foglalkozást folytat, miből tengeti az életét. (Volt egy ismerősöm, hasonlóan magas beosztásban az egyik nemzetbiztonsági szolgálatnál, akinek szintén, állítása szerint kb. 50 éves korában „elege lett mindenből” és korkedvezménnyel nyugállományba vonult, majd saját vállalkozást indított. A szakítás ellenére időnként titkosszolgálati ügyekben nyilatkozgatott, néhány sötét ügyben civilként különféle szerepet is vállalt, amikor pedig nem is túl soká ágyban párnák közt befejezte evilági pályafutását, sokak meglepetésére a titkosszolgálatok saját halottja lett.) Magamról csak azért írok most néhány mondatot, hogy láthassa az olvasó, nem kifejezetten a partvonalról túlról dumálok bele a történetbe. Katrein Ferenc még biztosan nem élt akkor, amikor kezdetét vette állambiztonsági kémelhárító pályafutásom. Eltelt az óta két év híján 50 esztendő. Ebből több mint negyedszázadon át hivatásos állományban hajkurásztam előbb az imperialista kémeket, majd fél évtizeden át azokat, akik közül több gazdája korábban baráti szolgálat volt, de 1990-ben egy csapásra ellenség lett. Amikor elértem a szolgálati idő felső határát én aztán valóban örömmel szabadultam a nemzetbiztonsági nihilből, és váltottam át a nyugdíjas évekre, de a szakmától nem elszakadva. Szakértői feladatokat vállaltam, egy cikluson át parlamenti szakértő is voltam, s közben mind a mai napig kutatom az 1945 és 1990 közötti magyar titkosszolgálatok tevékenységét. Nehezen összeszámolható cikkem, tanulmányom, mellett a megjelent könyveim száma a húszat meghaladja. Mivel sem az 1990 előtti, sem az utána következő politikai hatalmasságok kegyeltje soha nem voltam – sőt! – nem is vittem többre a helyettes alosztályvezetőségnél. Ebből következően egész aktív pályafutásom alatt a konspiratív frontok első arcvonalában hadakoztam az éppen aktuális ellenséggel. Meg se tudom számolni, hogy hány hálózati beszervezés van mögöttem, a konspiratív akciók sokaságát szerveztem és hajtottam végre és kémelhárítóként büntetőeljárással realizált bizalmas nyomozások köthetők a nevemhez. Nem foglalkoztam sem a belső ellenséggel, sem ellenzékiekkel, sem utóbb extrémistákkal, a terrorelhárításból csak annyi jutott számomra, hogy az 1980-as évek második feléig ezt is a kémelhárítók végezték (akkor még nem is teljesen véletlenül). Megszólalása és fényképeinek közzététele ellenére még mindig titokzatos ember Katrein Ferenc Elszólások Akik évtizedeket töltenek a titkosszolgálati szakmában és a szakterületükkel kapcsolatban, pl. nyilatkozatokban olyan kifejezéseket hallanak, vagy olvasnak, amelyek idegenek voltak a szakmai zsargontól, azonnal felkapják a fejüket és kétségeik támadnak a hitelességgel kapcsolatban. Ha például valaki a „hálózati személy” kifejezés helyett visszatérően „besúgót” említ, az egészen biztosan soha nem foglalkozott állambiztonsági operatív munkával hivatásszerűen. Ilyen elbizonytalanító hatást váltott ki nálam az, amikor az interjú során Katrein Ferenc belekezdett a hírszerzési kapcsolatrendszerek ismertetésébe és ide sorolta a „sötét hírszerzést” is. Tisztelettel helyreigazítom a volt műveleti igazgató urat, s közlöm a megváltoztathatatlan tényt, hogy a „sötét hírszerzés” nem a kapcsolatrendszer része, hanem a felderítés, az információszerzés egyik sajátos, elég gyakran alkalmazott, módszere! A volt műveleti igazgató, majd fő-főtanácsadó reálisnak tartja, tehát lényegében hitelesíti azt a Gyurcsány Ferenctől származó kijelentést, hogy Magyarországon kb. 600-800 orosz titkosszolgálati ügynök tevékenykedik. Ezzel alátámasztani igyekezett azt, illetve azokat, akik az orosz befolyás hihetetlen mértékű megnövekedését vizionálják, beleértve természetesen a titkosszolgálati konspiratív térnyerést is. Valószínűleg senki sem vitatja, hogy Oroszországnak nyilvánvaló érdeke az Európai Unió gyengítése, a tagországokban való térnyerés, ami tejesen természetes folyamatnak tekintendő - miként pl. a magyar keleti nyitás -, de ebbe megalapozatlanul számokkal dobálózva a titkosszolgálatok sejtelmes világát is belerángatni, már több mint felelőtlenség. Az 1990 előtti évtizedekben, amikor pedig működött ám a hazug propagandagépezet, soha senki nem vette a bátorságot egy ilyen nyilatkozat megtételére sem, de megerősítésére sem. Ennek a hatásvadászaton és a pánikkeltésen kívül semmi más gyakorlati jelentősége nincs. Ha a helyükön kezeljük a történéseket és nem száll el az önértékelésünk és a katonailag, gazdaságilag és politikailag is viszonylag jelentéktelen kis Magyarországnak ilyen figyelmet szentelne az orosz titkosszolgálat, vajon mi a helyzet az USA, Németország, az Egyesült- Királyság stb. relációban? Ha pedig Magyarországon ekkora az orosz titkos ügynökök népsűrűsége, az elmúlt negyedszázad alatt a magyar kémelhárítás, hogy nem kapott el közülük néhányat? Már hallom is a választ: a politikai hatalom nem engedte. Egy frászt! Volt, amikor még nem volt „keleti nyitás”, meg Paks-2, s egyebek, de akkor sem akadt horogra egyetlen kémügynök sem. Akiket pedig kémügynökként beharangoztak, azokról előbb-utóbb kiderül, hogy sem nem kémek, sem nem ügynökök. (A magát kémelhárítóként is reklámozó volt műveleti igazgató a túlzó Gyurcsány-féle becslést megerősítő nyilatkozata az igen erős túlzás ellenére is a mérsékeltebb kategóriába sorolható. Van annak már vagy egy-másfél évtizede, hogy akkor is a nyilvánosság elé lépett egy volt állambiztonsági kémelhárító hadnagy - bizonyos Kozenkai Jenő -, aki szerint a 2000-es évek kezdetén 7000 és 13000 fő közé volt tehető a Magyarországon tevékenykedő izraeli Moszad-ügynökök száma. Mondta ezt egy olyan volt kémelhárító, aki egész rövidke pályafutása alatt közelről soha egyetlen Moszad-ügynököt nem látott, és ami még szomorúbb, ezt a sületlenséget sokan el is hitték és terjesztették.) A titkosszolgálatok hazai szervezeteinél eltöltött évtizedeim alatt, sem 1990 előtt, sem utána a különféle lehallgató operatív technikai berendezésekre soha, semmilyen körülmények között nem használtuk a „poloska” kifejezést. Aki erre vetemedett volna, az ki is írta a magát a szakából. Teljesen biztos vagyok abban, hogy kémelhárító operatív feldolgozó tisztként, később ilyen munka irányítójaként, egyetlen év alatt sokkal több különféle lehallgató technikai eszköz telepítését terveztem meg és hajtottuk végre, majd működtettük, mint Katrein Ferenc egész pályafutása alatt. Mi azonban minden esetben a felhasználhatóság, a működési rendszer, a beépítési módszer stb. alapján a valóságos és szakszerű nevükön emlegettük ezeket a különleges eszközöket s módszereket, és ki nem ejtettük volna velük kapcsolatban azt, hogy „poloska”. A volt műveleti igazgató pedig elkövette ezt a durva hibát, pedig, mint mondta – persze alaposan eltúlozva! – „huzamosabb ideig dolgozott ebben a világban”. Az előzőekben már kifejtettem véleményemet ezzel a „huzamosabb idő”-vel kapcsolatban. Kémkedés - terror - migráció Napvilágot látott tehát egy interjú, amelynek a hátteréről nem lehet tudni semmit. Az Index.hu kérdez, a jól kiválasztott interjúalany pedig válaszol a napi aktuálpolitikával átszőtt kérdésekre. A szakmaiság látszatát keltve hangzanak el a válaszok, amelyeknek azonban sem az objektivitáshoz, sem a szakmaisághoz helyenként nem sok közük van. Nincs miért csodálkozni azon, hogy az olvasó valamiféle háttérben meghúzódó megrendelőre, esetleg megszervezőre kezd gyanakodni. Ezért van az, hogy amióta ez az interjú napvilágot látott, minden politikai irányzat értelmezi és a saját szája íze szerint magyarázza az elhangzottakat és minősíti a nyilatkozót. Mivel magam igyekszem a lehető legtávolabb tartani a mostanra egyre mocskosabbá váló politikától, ezeket a véleményeket nem is minősítem, nem is foglalok velük kapcsolatban állást. Maradok a tényeknél. Azon egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy kikerülhetetlen téma lett a „letelepedési kötvény”. Nem tudom, hogy volt-e valaha Magyarországon a mostanihoz hasonló, vagy más elnevezésű letelepedési kötvény. Az utóbbi 60-70 évben biztosan ismeretlen fogalom volt. Ezért azt állítani, miként a volt műveleti igazgató – kémelhárító – megtette, hogy a „letelepedési kötvényprogram” az ellenséges kémügynökök bejutását segíti, bizony csak részigazságnak tekinthető. Ameddig ugyanis nem volt ilyen „kötvényprogram”, az ellenséges, vagy ellenérdekelt kémügynökök addig is megtalálták a módját annak, hogy az országba bejussanak. Azokról már nem is beszélve, akiknek nem kell „bejutni”, mert hiszen itt vannak, itt élnek, ide születtek, csak az ellenséges titkosszolgálatok valamilyen módon az ügynökhálózatukba beszervezték őket. Mindig ezek a hatékonyabbak és veszedelmesebbek, nem az idegenből érkezettek, a letelepedők. Lehetnek ennek a „kötvényprogramnak” támadható pontjai, kritizálható körülményei, de ez a „kémügynök-bejuttatás” biztosan hátul van a sorban. A Kovács Béla-ügy, a "romagyilkosságok" és az orosz befolyás volt a Zsindex kedvenc témája Azzal a volt műveleti igazgatói kijelentéssel sem nagyon tud mit kezdeni egy valódi kémelhárító, hogy a „kémügy akkor tiszta jogilag, ha tettenérés van!” Az a gyanúm, hogy a magabiztosan nyilatkozó Katrein kémelhárító nem sok valódi kémügy realizálásában vett részt, sőt, mivel „jogilag” – büntetőjogilag – eredményesen befejezett kémügy 1990-től számítva még nem volt, egyetlen egyhez sem lehetett köze. A bukott rendszer magyar kémügyei között pedig volt elég szép számmal olyan, amelyik eljutott a jogerős bírósági ítéletig-elítélésig, tehát „jogilag tisztán” s úgy, hogy nem volt szükség a szó szerinti tettenérésre. Mindezek alapján a kémelhárítási tapasztalattal a volt műveleti igazgató helyében én nem villognék. Talán majd a terrorszakértelem tekintetében megtudhatunk valami újdonságot, ha már szaktekintélynek mondja magát a „nemzetközi terror” témakörben is. Az csak természetes, hogy azonnal a migrációra terelődik a szó. De nem mond semmi újat, csak azt szajkózza, amit annyian megtesznek, hogy a legújabb kori népvándorlás, a migráció meg-megújuló hullámai megnövelték a terrorveszélyt. Arra azért felhasználta ezt a témát, hogy nekirontson több olyan biztonságpolitikai szakértőnek, akik rendre hallatják a hangjukat és főleg azon akadt ki, aki szerinte teljesen indokolatlanul már háborúról beszélt. Szerinte csak ki kell nézni az utcára és mindenki láthatja, hogy nincs háború. Furcsa álláspont ez a titkosszolgálat egy volt tagjától, ráadásul egy ideig fontos vezető beosztást betöltő tagjától. Talán mentségéül szolgál az életkora, hiszen nem élhette, vagy érthette meg a „hidegháború” mibenlétét. De azért azt tudnia kellene, ha már merészel interjút adni, hogy a legbékésebb békeidőben is ádáz csatározások zajlanak a titkosszolgálatok között a konspiratív arcvonalakon. Olyan permanens háborúskodás ez, amely soha nem kerül be a történelemkönyvekbe, legfeljebb néha-néha egy-egy végeredményük. Az 1990 előtti évtizedekben a Szovjetunió és a befolyása alá tartozó országok - így Magyarország is - igen sajátos álláspontot képviseltek a különféle, főleg nemzetközi, terrorszervezetekkel kapcsolatban. Nincs ezen mit tagadni, vagy szépítgetni, de tény, hogy egyes szervezeteket politikai, anyagi, kiképzési, technikai stb. támogatásban részesítettek, és ennek ellentételezéseként felhasználták őket az imperializmus elleni világméretű harcban. Főleg addig, amíg hittek is ennek a küzdelemnek a sikerében, amíg össze nem omlott az egész rendszer, amit szocialistaként hirdettek. Annyit azonban már az akkori rendszer politikai vezetői és titkosszolgálati parancsnokai is felismertek, hogy az iszlám ideológiai alapokon működő csoportokkal bizalmi viszonyt hosszú távon működtetni képtelenség. Ennek volt köszönhető, hogy a támogatások mellett működött egy szerv – akkor még a kémelhárításon belül – amely ezeket a terrorszervezeteket szoros konspiratív ellenőrzés alatt tartotta. Nem tudom, hogy a „nemzetközi terror” tekintetében szaktekintély Katrein Ferenc tartott-e már a kezében igen nagy hatóerővel rendelkező, kifejezetten terrorcselekmény végrehajtására profi módon előállított robbanószerkezetet? Csupán kémelhárítóként volt szerencsém ilyen élményhez, s ha már nagy titokban hozzánk került, hát tettünk arról, hogy az a szerkezet soha fel ne robbanjon. Történt mindez akkor, amikor még nem volt az Európát sújtó migrációs válság, még működött a határőrség – sőt még a „vasfüggöny” is – és ennek ellenére egy ilyen veszélyes szerkezet bejutott az országunkba, itt „parkoltatták”, hogy majd másholfelhasználják. Senki nem vonja kétségbe, hogy a migrációs válság fokozta a terrorveszélyt. Az általánosítás azonban mint mindig, ebben a tekintetben félrevezető lehet. Történhetnek ugyanis olyan cselekmények, amelyeknél nem kellene összekeverni az okot az okozattal és fordítva. Ne feledkezzünk meg arról, hogy 1972-ben még szó sem volt a mostani értelemben vett népvándorlásról, vagy népvándoroltatásról mégis bekövetkezett a mészárlás Münchenben, vagy 1975-ben Bécsben, de említhetem 1988-at Lockerbie fölött. Extrémizmus és a szélsőjobb Az interjú azt sejteti, hogy Katrein Ferenc univerzális titkosszolgálati szakember, hiszen a belső elhárításhoz is ért. Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy 1990. január 31-én jogutód nélkül megszűnt a BM III/III Csoportfőnökség néven híressé, vagy inkább hírhedtté vált hazai belső elhárítás, a fővárosi és megyei kirendeltségeivel – osztályaival – együtt. Azt azonban csak kevesebben tudják, hogy csupán két hétig voltunk belső elhárítás nélkül, mert 1990. február 14-én létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal – más nemzetbiztonsági szolgálatok mellett – amelynek egyik részlege Alkotmányvédelmi Igazgatóság néven működött, és nem volt más, mint az új belső elhárítás. Akkor azt mondták, hogy ennek a feladata a jobboldali és baloldali extrémista törekvések felderítése, megfigyelése és elhárítása lesz. Annak eldöntése, hogy ki az extrémista, mindig nézőpont kérdése és az irányadó ebben a tekintetben a mindenkori regnáló hatalom politikai elitje. Ez az elmúlt több mint negyed század alatt így volt s valószínűleg egy ideig még így is lesz. Az mindenesetre igen érdekes, hogy a Magyarországon majdnem fél évszázadon át tartó kommunista diktatúra után soha nem hallottunk arról, hogy valamiféle baloldali szélsőségesek is léteznének. Nem, itt csak jobboldali szélsőségesek voltak, vannak és biztos vagyok abban, hogy lesznek is. Máig emlékszem Csurka István egyik televíziós szereplésére, amikor Horn Gyula szélsőségesnek jellemezte pártját, a MIÉP-et. Ezt mondta: „Kérem, hagyja abba a szélsőségezést, mert 1956 után nem mi akasztottunk”. Lám, a horni nézőpont szerint Csurka volt a szélsőséges, a csurkai szerint Horn. Az viszont biztos, hogy a legújabb kori belső elhárítás keményen dolgozott „jobbra”, amit annak idején a MIÉP szakértőjeként magam is több esetben megtapasztaltam. Ez azonban már a múlt, a felejtendő múlt, amelyben a megfigyeltető szerepkörben több időközben kormányzó párt besorolható. Az is, amelyik 2002-ben jobban örült a MIÉP kikerülésének a parlamentből, mint búsult volna a saját vereségén. Ezekről a régi történetekről persze az interjúban nem esett szó, annál inkább a "romagyilkosságokról", a bőnyi rendőrgyilkosságról s ennek kapcsán Győrkös Istvánról. Amikor a "romagyilkosságok" ügye napirenden volt, a hazai tömegtájékoztatás beszámolt arról is, hogy az NBH megfigyelés alatt tartotta egy időben a később elkövetőként megismert csoportot. Majd amikor a legindokoltabb lett volna egyes intézkedések folytatása, váratlanul leálltak. Katrein Ferenc végül ebbe bukott bele, még ha utóbb bocsánatot is nyert. Ennek következménye, hogy az egész interjúban tetten érhető a sértődöttsége, pedig az a gyanúm, hogy a saját hibáját kellene elismernie, s mint kiderült, van is lelkiismeret-furdalása a halálesetek miatt. Az biztos, hogy abban az ügyben az NBH nagyot hibázott, még akkor is, ha a szabályok szellemében jártak el. A titkosszolgálati munkában bizony előfordul, hogy ki kell cselezni a szabályokat. Egy fél évtizedet töltöttem el az ún. rendszerváltozás után az NBH-nál. Az akkoriban ott eluralkodó állapotokat megtapasztalva, megkönnyebbülés volt számomra a nyugállományba vonulás. A korábban soha nem tapasztalt szakmai nihil, a dilettantizmus tobzódása, az érdemtelenül vezetői pozíciókba kerültek „ha nem csinálunk semmit, abból nem lesz balhé” jelszó mögé bújt hozzáállása, alapvetően határozták meg a túlélésre játszás légkörét. Különösen azok, akik az eredménycentrikus munkához voltak szokva, igen nehezen élték meg ezt a korszakot. Pedig lett volna tennivaló bőségesen, hiszen már 1990 nyarán kirobbant az iraki válság, majd következtek a délszláv háborúskodások stb. A szolgálatokat övező akkori bizalmatlanság, a házon belüli bizonytalanság, a félelem főleg a vezetők részéről, akik egyik kézzel az íróasztalukba, másikkal a karosszékükbe kapaszkodva igyekeztek védeni pozícióikat, mind olyan tényezők voltak, amelyek gátat jelentettek a normális munkavégzésnek. Különösen gondot jelentett az akkoriban bevezetett külső engedélyhez kötött intézkedések alkalmazása, különösen a lehallgatási műveletek kiügyeskedése. Egy-egy elrendelő határozat jóváhagyását át kellett vernünk a saját főnökségünkön, a kontrollként ránk állított belső jogi apparátuson, legvégül pedig az igazságügy miniszteren. A nemzetközileg kritikus helyzetben a kormányzat elvárta döntéseihez az információkat, közben a kezünk meg volt kötve. A majrés főnökség nyomta a féket veszettül. Mi meg mást nem tehettünk, csaltunk, hazudtunk, hamisítottunk, de olyan profi szinten, hogy soha senki nem jött rá a svindlire. Végül már saját belső nyilvántartást kellett vezetnünk arról, hogy mit, kinek, s mikor hazudoztunk, nehogy keveredés legyen a dologból. Az ellenséges hírszerző rezidentúráktól viszont az értékesnél értékesebb információk áramlottak hozzánk, tőlünk meg kormányzati hasznosításra. Az elismerő dicséretek sem maradtak el, pedig ha tudták volna, hogy mi folyt a háttérben. De miért írtam le mindezt? Mert lehet, hogy ez a hozzáállás segíthetett volna a "romagyilkossági" ügyben is és talán tényleg nem kellett volna annyi embernek meghalni. Most, a bőnyi rendőrgyilkosságként emlegetett esetben is az a gyanúm, hogy egy rendőr főtisztnek nem kellett volna meghalnia. Jószerivel a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. hogy az áldozattal a gyanúsított Győrkös István végzett, vagy amit még egyesek feltételeznek „baráti tűz”. Ebben a történetben valakik nagyon-nagyon elhibáztak valamit, és bárki lövése okozta a halált, a fő felelős az, aki az egész akciót így engedélyezte. Nem kell ahhoz még csak rendőrnek sem lenni, hiszen a sajtóból mindenki tudhatta, hogy hosszú-hosszú ideje Győrkös az elhárítás látókörében volt. A titkosszolgálattal való egyeztetés nélkül kiengedni – vagy kiküldeni – néhány nyomozót több mint felelőtlenség. Ha viszont az ügyben illetékes AH tudott a műveletről, ők is felelősek. Katrein Ferenc szerint „mi is dolgoztunk ezen a területen”. Akár volt koordináció, akár nem, a végrehajtás olyan dilettáns volt, hogy azt már szinte fokozni sem lehetett volna. Az elhárításnak tudnia kellett arról, hogy Győrkösnek fegyvere van. Ha nem tudta, akkor meg az a baj! Úgy nem lehet őrizetbe vételt kezdeményezni, hogy egy ilyen beállítottságú gyanúsított a fegyvere közelségében legyen. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy ez ne így legyen. Szolgálati időm nagyobb része a diktatúrában telt. Mi is vettünk őrizetbe, pl. bizalmas nyomozások büntetőeljárással történő realizálásakor célszemélyeket. Soha nem volt szükségünk páncélozott harci járművekre, meg tetőtől-talpig felfegyverzett embererődökre. Nem ordibáltunk be a házba, vagy a lakásba, hogy „gatyára vetkőzve, kezét a tarkóra téve jöjjön ki!” Ha utunkat állta az épületen belüli folyosón egy vasrácsos ajtó, a meglepetésszerű hajnali rajtaütést nem azzal kezdtük, hogy gyorsvágóval (iszonyatos hangja után a lakatosok által csak „sikítóként” emlegetett szerszámmal) széttrancsíroztuk a zárat. Nem! Mi már úgy mentünk a helyszínre, hogy kulcsunk volt az épület bejárati kapujához, a vasrácsos ajtóhoz, de még a céllakás ajtajához is. Többnyire már kipróbált kulcs! De ha erre nem volt idő, akkor jött velünk egy kiváló zártechnikai szaktiszt, aki szépen csendben, roncsolásmentesen kinyitogatta előttünk a zárakat. Amikor pedig célba értünk, semmi szükségét nem láttuk annak, hogy az őrizetbe vettet beledöngöljük az aszfaltba, jól megtapossuk a bilincselés ürügye címén. Azt talán már meg sem kellene említenem, hogy a kémelhárító munka során időnként „konspirált őrizetbe vételt” kellett alkalmazni. Ennek az volt a lényege, hogy a végrehajtókon – 2-3 teljesen átlagos kinézetű és öltözetű tiszten –, a parancsnokukon és az őrizetbe vetten kívül senki más nem tudhatott róla, nem vehette észre. Alakulhatott úgy a helyzet, hogy néhány óra múlva ténylegesen és látványosan őrizetbe került, de úgy is, hogy ott folytatta látszólag az életét, ahol a művelet előtt abbahagyni kényszerült. Ezekben az esetekben pedig végképpen nem kellett senkit a földre teperni, megtaposni stb. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mindig szégyenkezve nézem a televíziót, amikor azt mutatják, hogy géppisztollyal, s egyebekkel felszerelt kommandósok, természetesen csuklyában, kéz- és lábbilincsben vezetnek „pórázon”, mint egy befogott kóbor kutyát a bírósági tárgyalásra egy kb. 45-50 kg súlyú s ugyanennyi idős vézna nőt. Reménykedem, hogy a kísérő személyzet tagjai is pironkodnak az álarc alatt, hogy ilyen megalázó munkát végeztetnek velük.) Politikai befolyás Katrein Ferencnek volt egy nagyon találó kijelentése is a sok elhamarkodott s elhibázott között. Ez így hangzott: „A politika határozza meg a szolgálatokat”. 1990-ig ez szinte természetes volt, hiszen diktatúrában éltünk, még ha az utolsó években ez már nem is volt olyan nagyon szembetűnő. De a rendszer megváltozásával ennek is változni kellett volna. Azt ígérték, hogy majd a nemzet érdekei lesznek azok, amelyeket ezeknek a speciális szervezeteknek szolgálniuk kell, és messze elkerüli őket a pártpolitika. Ez bizony nem így lett! Ha a szükség úgy hozta, a politikai hatalom bizony felhasználta olyan műveletekben való részvételre is egyik-másik nemzetbiztonsági szolgálatot, amelyben való részvételre a törvényi felhatalmazás híján nem lett volna jogosultságuk. Lehet, hogy sokan most csodálkoznak, hogy ki merem ezt mondani. Ki merem, mert szakértői munkám során szereztem arra konkrét és megcáfolhatatlan bizonyítékokat, hogy egy politikai célzatú lejárató műveletben részt vállalt az egyik hazai nemzetbiztonsági szolgálat. Sőt nagyon is aktívak voltak, készségesen kiszolgálták az akkori politikai hatalmat azok, akikről Katrein Ferenc egy helyen azt állította, hogy „alvó szolgálat vagyunk”.

Kapcsolódó: Bálint László: Kém, vagy nem kém? Kovács Béla "kémügye"
  • Történetek, tények, észrevételek, következtetések
    Forrás: https://kuruc.info/r/9/171004/



Bálint László: Kém, vagy nem kém? Kovács Béla "kémügye" - Történetek, tények, észrevételek, következtetések


Az alábbi írás szerzője Bálint László, ny. rendőr alezredes (1940) kémelhárítóként szolgált 1969-től a BRFK állambiztonsági állományában, majd 1986-tól a BM III/II. Csoportfőnökségén, 1990 és 1995 között pedig a Nemzetbiztonsági Hivatalnál. A különféle kémügyeknek mindenhol voltak, vannak és lesznek olyan részletei, amelyek egyáltalán nem tartoznak a szélesebb közvéleményre. Ha egy-egy valóságos kémtörténetről minden és mindig kiderülne, megismerhetővé válna – akár csak utólag is! – az bizony néha igen nagy csalódásokat okozhatna. Mivel több évtizeden át kémelhárítóként szolgáltam, állíthatom, hogy előfordultak kémügyekben nagyon is fontos részletek, amelyek soha, semmilyen formában nem lettek dokumentálva, így semmi nyomuk nem maradt. Ezek az eltitkolt, ám néha mégis igen fontos körülmények néhány ember kivételével megismerhetetlenek voltak, majd ezek halálával örök titkok maradtak. Kívülállóként különben is elég nagy felelőtlenség és kockázatos is, de mindenképpen nagy óvatosságot és körültekintést igénylő bármiféle vélemény kialakítása egy-egy kirobbant, kirobbantott és a közvélemény elé tárt kémkedési esettel kapcsolatban, főleg a speciális szakértelem teljes hiányában. Már csak azért is, mert a kiszivárgott-kiszivárogtatott hírek közül néha elég nehéz kiválasztani a hitelest, elkülöníteni a tévedésektől és különösen a szándékos dezinformációktól. Ezek a megállapítások teljes mértékben vonatkoztathatók a Kovács Béla (Jobbik) „kémügyeként" elénk tálalt történetre is. Akiknek azonban valaha volt már köze, közelebbi kapcsolódása, valóságos kémügyhöz, az a nagy titokzatosság, túlkonspiráltság ellenére, a kiszivárgó részadatokból és körülményekből is képes lehet figyelmet érdemlő észrevételeket tenni, következtetéseket levonni, s ezeket akár nyilvánosságra hozni úgy, hogy még csak titkot sem sért. A Kovács-féle „kémügy” jobb megértése érdekében nem árt, sőt talán még célszerű is, röviden ismertetni azt, hogy 1990 előtt, az akkori Magyar Népköztársaságban, amikor még voltak valóságos kémügyek, miként folyt az ellenséges hírszerzők és a hazai kémelhárítók konspiratív csatározása. Azért is érdemes erről szót ejteni, mert az idő múltával is többé-kevésbé így kellene főbb vonalaiban megtörténnie egy-egy valódi kémügynek. Az „átkos” múlt A rendszer hazai megváltozása előtt az akkori ellenséges – mostanra már többnyire barátivá vált – hírszerző szolgálatok meglehetősen aktív felderítő tevékenységet és egyéb konspiratív műveleteket hajtottak végre a Magyar Népköztársaság ellen. Fő törekvéseik közé tartozott, hogy államtitkokat, szolgálati titkokat szerezzenek meg, de az érdeklődési körükbe – az akkori szakmai zsargon szerint: „hírigényükbe” – beletartozott minden olyan egyéb adat, amely hátrányunkra valamilyen formában felhasználható volt, függetlenül attól, hogy az titkos volt-e, vagy sem. Ebben a helyzetben a magyar kémelhárításnak az volt a feladata, hogy az ellenséges titkosszolgálatok felderítő vagy más kártékony munkálkodását, ezek számunkra hátrányt jelentő következményeit lehetőleg megelőzze, ha ez nem járna sikerrel, legalább akadályozza és korlátozza, végső esetben pedig megszakítsa. A kártékony kémgyanús személyek látókörbe hozása érdekében létesítettek és működtettek egy „védelmi-jelző rendszert” (amelynek egyik kiemelten fontos eleme a napjainkban is sokat emlegetett „hálózat” szűrő-kutató munkája volt). Az említett „védelmi-jelző rendszert” úgy kellett megszervezni, illetve akkor lehetett eredményesen működtetni, ha képes volt „találkozni” az ide telepített, vagy az országba csak időnként beutazó ellenséges hírszerző ügynökökkel, és a kémelhárítás látókörébe hozta őket. Mivel azonban teljesen tökéletes rendszer csak ritkán működik, ezen a kialakított „védelmi-jelző rendszeren” is előfordultak rések, főleg emberi mulasztások miatt, amelyeken át az ellenséges kémügynökök észrevétlenül eljutottak pl. a hírigényüknek megfelelő információk közelségébe, és akár meg is szerezhették azokat. Ha azonban az említett szűrő-kutató munka jól meg volt szervezve és kellő hatékonysággal működött, időről-időre látókörbe kerültek olyanok, akiknek a magatartásán, körülményein, cselekményein, konspirációs lazaságán stb. érzékelhetők voltak az úgynevezett „kémelhárítási felismerési jegyek”. Általában az ilyenekből és hasonlókból lettek a kémelhárítási célszemélyek, ők lettek a kémgyanúsak, akik az esetek többségében átestek egy lazább és rövidebb ellenőrzésen. 1973 és 1990 között ez volt az „előzetes ellenőrzés”. Akinél ennek eredményeként a kémkedésre vonatkozó gyanú megalapozottá vált, megerősödött, az továbbra is célszemély maradt, a többit el lehetett felejteni. Az előbbieknél rendszerint folytatódott az „operatív feldolgozó munka”, melynek második fázisa 1973 és 1990 között a „bizalmas nyomozás” néven vált ismertté. Ennek során az akkoriban már kidolgozott és rendszerbe állított valamennyi operatív eszköz és módszer alkalmazásra kerülhetett, természetesen a célszerűség függvényében. Az operatív feldolgozó munka végén választ kellett adni arra kérdésre, hogy a célszemély „kém, vagy nem kém?” Ha a megalapozott és megnyugtató válasz az volt, hogy „nem kém”, a bizalmas nyomozást meg kellett szüntetni. Ha azonban a célszemély, akkor már bizonyított „kém volt”, az operatív munka befejezése következett, melynek különféle módozatai voltak, közülük az egyik a büntetőeljárás kezdeményezése, akkori szóhasználat szerint az ügy „realizálása”. (A megszüntetés esetében nem volt bűncselekmény, az alapgyanú kizárható volt, a befejezésnél viszont minimum valamilyen mértékben megvalósult a bűncselekmény, esetünkben a kémkedés.) Feltétlenül ki kell hangsúlyozni, hogy a büntetőeljárással történő realizálás esetén, az operatív feldolgozó munka befejezésekor, a kémkedéssel kapcsolatos minden bizonyítéknak rendelkezésre kellett állnia. Ez egy rendkívül fontos követelmény volt! Ha ez nem így volt, szó sem lehetett a büntetőeljárás, a nyílt vizsgálat megkezdéséről! Érvényesülni kellett annak a rendkívül fontos titkosszolgálati alapelvnek, hogy „ellenséges konspiratív tevékenység hatékony felderítése és bizonyítása, az esetek döntő többségében csak konspiratív elhárítási eszközök és módszerek felhasználásával vezethet eredményre”. Márpedig a kémügynöki tevékenység az egyik legmélyebben konspirált tevékenység! Kémszegénység 1990 után Több mint negyedszázad telt el a magyarországi rendszer megváltozása, és az új titkosszolgálati – immár nemzetbiztonsági – struktúra kialakítása és működtetése óta. Belső átszervezésekre a korábbiaknál nagyobb gyakorisággal került sor, ami nem biztos, hogy mindig előnyt jelentett. A magyar kémelhárításnak például ez alatt az idő alatt nem volt egyetlen olyan valódi kémügye sem, amelyben a befejezésre büntetőeljárás kezdeményezéssel került volna sor (leszámítva az ebbe a kategóriába egyáltalán nem illő, de oda beleerőltetett Galambos-féle „kémügyet”). Negyedszázad meglehetősen hosszú idő, s ha eközben voltak is konspirált – nem látványos – megoldásokkal befejezett kémügyek, néha azért szükség lenne, már csak a generális prevenció érdekében is, egy-egy nyilvánosságra hozott, elmarasztaló bírósági ítélettel lezárt valódi kémügyre. Egy kölcsönvett hasonlattal élve: "nem elég kémelhárítónak lenni, annak is kell látszani”. Pedig az eltelt idő alatt volt néhány olyan alkalom, amikor a régi-régi szállóige szerint a „nemzetközi helyzet fokozódott”. Azt bizonyára senki sem gondolja komolyan, hogy az utolsó valódi, büntetőeljárással befejezett, magyarországi kémügy óta eltelt kb. 30 év alatt nagy titokban nem garázdálkodtak Magyarországon ellenséges kémügynökök. Ezek közül legalább néhányat illett volna, sőt célszerű lett volna látványosan elkapni. A legutóbbi időkben igen gyakran beszéltek arról a politikusok, mindenféle biztonságpolitikai szakértők, s hasonlók, hogy világszerte, így nálunk is nő a terrorfenyegetettség. Különösen az iszlám ideológián alapuló terrorizmus térnyerése lett megkérdőjelezhetetlen. Volt persze ilyen korábban is, de talán nem ilyen mértékben, s bennünket sokkal kevésbé érintett. Mégis annak idején kémelhárítási vonalakon szereztünk olyan egyértelmű tapasztalatokat, hogy több iszlám ország titkosszolgálata szoros együttműködést alakított ki bizonyos terrorista szerveződésekkel. Ha pedig ezekből az irányokból a terrorfenyegetettség nőtt, akkor minden bizonnyal az ellenséges titkosszolgálati aktivitásuk is fokozódott. Lenne tehát tennivaló valószínűleg kémelhárítási vonatkozásban is bőségesen napjaikban is! Nekünk mégis az időközben „szakállas üggyé” vénült Kovács-féle kémtörténet jutott. (Az 1990 előtti állambiztonsági zsargonban a „szakállas ügy” az volt, amelyben az államellenes bűncselekményre vonatkozó alapgyanú felderítését, bizonyítását több éven át erőltették, kínlódtak vele, egyre csak halogatták a végső döntést, mert senki nem vállalta annak kimondását, hogy már a kezdésnél hibát követtek el úgy a javaslattevők, mint az egyetértők és az engedélyezők.) A Kovács-féle „kémügy” kapcsán van egy nagyon fontos szempont, amelyet az ügyben történtek megítélésénél nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni: a jelenlegi kémelhárítás állományában, az idő múlása miatt, nincs egyetlen olyan konspiratív feldolgozó munkát végző tiszt sem, aki eddigi pályafutása során legalább egy valóságos kémügyet eljuttatott volna a büntetőeljárás kapujába. Ezért sajnálattal kell megállapítani, hogy ez a Kovács-féle „kémügy” bizony nem más, mint egy „tanuló ügy”, amely éppen ezért nem véletlenül magán viseli a tapasztalatlanságot, a gyakorlatlanságot, és bizonyára a hozzáértés hiányát is. Nyílt vizsgálati munka 1990 előtt A sikeres felderítő és operatív feldolgozó munka után a nyílt vizsgálatot 1990 előtt a BM III/1 (állambiztonsági vizsgálati) Osztály végezte. A keletkezett operatív dokumentumok és bizonyítékok alapján a BM III/1 Osztály jogi alosztálya körültekintő elemzés-értékelés után minden befejezett állambiztonsági operatív ügyben – így a kémügyekben is – elkészített egy „előzetes jogi véleményt”. Ebben vagy azt állapították meg, hogy a célszeméllyel kapcsolatban a kémkedés bűncselekmény alapos gyanúja fennáll, az tökéletesen bizonyított, vagy azt, hogy nincs alapos gyanú, legtöbbször azért, mert hiányoznak a bizonyítékok. Előző esetben kerülhetett sor a büntetőeljárással történő realizálásra, melynek első lépése a nyílt vizsgálat volt. Ezt kémügyekben a BM III/1 Osztály folytatta le. Ezen az osztályon külön alosztály specializálódott a belső elhárítási ügyekre, másik a kémkedéssel kapcsolatos ügyekre és külön alosztály a katonai elhárítás ügyeire. Azért volt erre szükség, mert minden egyes elhárítási ágazat ügyeinek vizsgálata speciális ismereteket igényelt (miként a bűnügyi vizsgálóknál is vannak, akik életellenes ügyekkel foglalkoznak, mások a gazdasági ügyekkel, továbbiak a közlekedési ügyekkel stb.). Ebben az esetben nem az állítható, miként az operatív feldolgozást végző tiszteknél kijelenthető volt, hogy 1990-től nincs egyetlen vizsgáló sem, aki valódi kémügyben nyílt vizsgálatot folytatott volna. Azért nem állítható ez így, mert a rendszer megváltozásakor új titkosszolgálati struktúrát hoztak létre, melynek során az addigi állambiztonsági vizsgálati szerveket teljes mértékben megszüntették és a megalakuló nemzetbiztonsági szolgálatoknál ilyen részlegek már nem lettek kialakítva. Így többszörös oka van annak, hogy nincs olyan vizsgálati szakember, aki valaha tényleges kémügyben nyílt vizsgálati eljárásban közreműködött volna. A nyílt vizsgálati eljárás napjainkban A megváltozott körülmények miatt kémügyekben az operatív feldolgozó munka eredményes befejezése után a büntetőeljárás kezdeményezése és a nyílt vizsgálati munka lefolytatása az ügyészség feladata lett. Ilyen ügyekben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Mivel azonban a rendszer megváltozása óta Magyarországon valóságos kémügy nem volt, nem az ügyészség hibája, de tény, hogy aligha van olyan ügyész hivatalban, aki ilyen ügyben vizsgálatot már folytatott volna. Régen a nyílt nyomozati-vizsgálati eljárásban az ügyészség feladata a törvényességi felügyelet, majd a vádemelés, a bírósági szakban pedig a vád képviselete volt. Az előbbiekből viszont az is következik, hogy valóságos kémügyben vádiratot készítő és vádat képviselő ügyész sem lehet hivatalban. Akik a legutolsó tényleges kémügyben eljártak, már régen a békés nyugdíjas éveiket tölthetik. Kovács Béla „kémügye” 2014 áprilisában, állítólag az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészség, az Európai Unió intézményei elleni kémkedés alapos gyanúja miatt büntetőeljárást, nyílt nyomozást kezdeményezett Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ellen. A gyanúsítás szerint az orosz titkosszolgálat érdekében kémkedett. Eddig a büntetőeljárást megelőző és megalapozó konspiratív nyomozásról csak alig ismerhetett meg a közvélemény valamicskét. Ez pedig bizony így van jól, hiszen vannak, vagy lehetnek olyan intézkedések, körülmények, amelyek az eljáró szolgálatokon kívül senkire sem tartoznak. Így például az sem, hogy ténylegesen miként került a kémkedés gyanújával látókörbe Kovács Béla. Milyen kínos lenne, ha kiderülne pl. az, hogy a magyar parlament mellett EP-képviselettel is rendelkező Jobbik volt a konspiratív megfigyelés célpontja, s ennek során véletlenül „futottak rá” Kovács Bélára, mint orosz kémgyanús személyre. Ezt bizony még feltételezni is felelőtlenségnek tűnne, ámbár ha nem is pont ilyenre, de hasonlóra volt már példa az 1990 utáni magyar pártpolitikai csatározásokban. Annak idején pl. a MIÉP konspiratív megfigyelése a végrehajtás ostobasága miatt nyílt titok volt. Az persze egy más időszakban történt, miként az is, amikor a mostani Alkotmányvédelmi Hivatal jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal, egyértelműen politikai megfontolásból és lejáratási céllal „ügynökügyet” konstruált, mai úribb szóhasználattal karaktergyilkolást követett el. Annyi azért már kiszivárgott, helyesebben az ügy komolyságát erősítendő kiszivárogtatták, hogy a Kovács Bélával kapcsolatos kémgyanú tisztázásában részt vettek külföldi partnerszolgálatok is. Ezek persze az ügy jelenlegi állása szerint aligha lehetnek büszkék a besegítésükre. Az ügy sajátossága és fontossága, az ellenséges titkosszolgálat által állítólag támadott célobjektum – az EU – kiemelt jelentősége, és magának a célszemélynek az igen különleges státusa miatt joggal feltételezhető, hogy a konspiratív feldolgozó munka során a legkorszerűbb titkosszolgálati technikai eszközök és módszerek is bevetésre kerültek, bizonyára az emberi tényező, a titkos kapcsolati kör (régi szóhasználat szerint a „hálózat”) foglalkoztatását sem nélkülözve. Az ügy jelenlegi sajnálatos állásából következően a nyílt nyomozás mellett a konspiratív intézkedések további folytatását is alaposan feltételezni lehet, hiszen úgy tűnik, lenne még mit felderíteni ebben a történetben. Mindez következik abból a közvélemény elé tárt tájékoztatóból, amely szerint jelenleg még mindig a bizonyítékok keresgélése, gyűjtögetése folyik. Ez a Kovács-féle „kémügy” az említett időben, talán véletlenül, talán szándékosan, akkor robbant be a köztudatba, amikor éppen választási kampány folyt. Nem véletlenül hetekig fontos hír volt a hazai tömegtájékoztatásban. Majd, mintha aktualitását vesztette volna, csendben átcsúszott a feledés homályába. Persze az illetékesek bizonyára nagy szorgalommal dolgoznak rajta a nyílt eljárásban jelenleg is, immár a harmadik éve, de még mindig nem állnak rendelkezésre a kémkedéssel kapcsolatos megalapozott bizonyítékok. Azok hiányoznak, amelyeknek az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentésekor már bőségesen rendelkezésre kellett volna állniuk. Ebből pedig az következik, hogy ez a nagy horderejűnek kikiáltott, és nem mindennapi jelentőségű „kémügy” úgy került át a konspiratív munkát végző kémelhárítástól a nyílt vizsgálatot végző ügyészséghez, hogy az állítólag elkövetett kémkedés nem volt kellőképpen – vagy sehogy? – bizonyítva. Ami 1990 előtt a diktatúrában elképzelhetetlen volt, az most a demokratikus viszonyok között valóság lett. Az ügyészség kapirgál azok után a bizonyítékok után, amelyeknek összegyűjtése és biztosítása a kémelhárítás feladata lett volna. Ha ez a ”kémügy” 2014-ben, a régi értelemben vett operatív szakban tökéletesen be lett volna fejezve, akkor néhány hónapos vizsgálati munka után már régen elkészülhetett volna a vádirat, sőt az eltelt évek alatt a Kovács-féle ügyben akár jogerős ítélet is születhetett volna, feltéve, ha a „kémügy” valóságos kémügy. Mindezekről azonban még szó sincs, sőt aligha van ember, aki megmondaná, hogy mikor lesz vége a hercehurcának. Kémelhárító koromban volt egy szállóige a szolgálatnál, mely szerint „aki nem kém, abból nem lehet kémet csinálni”. Ez persze csak a diktatúra utolsó évtizedeire volt érvényes, de akkor igen. Korábban, az 1950-es években, bizony nem volt igaz ez a kései szállóige. 1990 után, a megváltozott demokratikus körülmények között azonban még fokozottabb mértékben érvényesülnie kellene az idézett igazságnak. Remélhetőleg! A Kovács-féle „kémügy” kapcsán a körülmények sajnálatos módon arra utalnak, hogy az eljáró intézmények hibát hibára halmoztak. Hibázott a kémelhárítás, mert egy be nem fejezett ügyet adott tovább nyílt eljárásra, de hibázott az ügyészség is, mert hajlandó volt az ügyet a bizonyítottság hiányában átvenni. Az pedig igen ritkán fordul elő, hogy két ilyen komoly szervezet ilyen ostoba hibát kövessen el. Ez nem tapasztalat, vagy gyakorlat hiánya. A kialakult helyzet felelőse gyaníthatóan a szolgálaton és az ügyészségen kívül, a háttérben keresendő. A politika és a kémügyek Az 1990 előtti diktatórikus viszonyok között, főleg amikor még tombolt a kommunista terror, teljesen természetes volt, hogy a politikai hatalom beleszólt a titkosszolgálatok munkájába. Sőt főleg a korábbi államvédelmi, de később az állambiztonsági tevékenység is időnként alá volt rendelve a politikai érdekeknek, céloknak, akaratnak. Államvédelmi elődeink, akiktől mi a szakmát tanultuk, bizony még könnyedén csináltak kémet abból is, aki valójában soha nem volt kém. Az ilyen ügyekben is a végállomás lehetett a börtön, a fegyház, de akár az akasztófa is. Ezzel kapcsolatban a példák sokaságát lehetne említeni és fönnmaradt levéltári dokumentumokkal bizonyítani. A lényeges változás elsősorban az 1960-as évek közepétől, második felétől következett be. A mindenható és egyedüli párt, az MSZMP, mint politikai hatalmi tényező ettől kezdve is beleszólt időnként a kémügyekbe, de alaposan megváltozott formában. Amíg korábban rendre szorgalmazták „az imperialisták hazánk elleni aknamunkájának” egy-egy valós, vagy csupán konstruált kémüggyel való igazolását, a változás után egyre inkább az történt, hogy hol külpolitikai, hol külgazdasági érdekekre hivatkozva akadályozták, sőt néha lehetetlenné is tették valóságos és bizonyított kémügyek büntetőeljárással történő nyílt befejezését. Elérkezett az az idő, kb. az 1980-as évekre, amikor a kémügyekben már időben s előre célszerű volt megismerni a „pártközponti” álláspontot, hogy az adott relációban lehetséges lesz-e kémügy büntetőeljárással történő realizálása. Ha az volt az álláspont, hogy nem lenne ajánlatos, vagy a káros következmények miatt esetleg kifejezetten tiltott, a kémügy befejezésének más, nem látványos módját kellett választani. Ezekben az évtizedekben a kémelhárítók csak olyan ügyekben igyekeztek kémelhárítónak látszani, amelyekkel fontos államérdekeket nem sértettek. A politikai befolyást saját magam is megtapasztaltam. Az 1970-es évek elején, fiatal tisztként, életem első bizalmas nyomozásának büntetőeljárással történő realizálására készültem. Az NSZK-állampolgár célszemély őrizetbe vételével akartunk indítani. Az utolsó pillanatban a politika beleszólt a terveinkbe és leállították a realizálást. Az ok az volt, hogy néhány nappal később Budapestre jött Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter, hogy a magyar-NSZK diplomáciai kapcsolatok rendezéséről tárgyaljon. Ebben az esetben mégsem lehetett úgy fogadni, hogy néhány nappal az érkezést megelőzően őrizetbe veszünk kémkedés gyanúval egy NSZK-állampolgárt. Bizony több példa volt már arra is, hogy egy kémügy igen feszült viszonyt eredményezett az érintett két ország között. Az idősebbek még bizonyára emlékeznek az U-2-es kémrepülőgép esetére. 1960. május 1-én Szverdlovszk (ma Jekatyerinburg) térségében a szovjet légelhárítás lelőtte a Francis Gary Powers pilóta által vezetett U-2 típusú amerikai felderítő repülőgépet. Az amerikai felderítés-kémkedés következménye az USA-elnök Dwight D. Eisenhower és a szovjet pártfőtitkár Nyikita Szergejevics Hruscsov párizsi csúcstalálkozójának kudarca lett. A Kovács-féle „kémügy” és a külpolitika 2014 tavaszától kínlódnak az illetékesek ezzel a Kovács-féle „kémüggyel”. Miután a hazai és nemzetközi média jól ki „oroszkémezte” magát, 2015 februárjában, mintha mi sem történt volna, Magyarországra érkezett, és a „keleti nyitás” külpolitikai irányvonal jegyében igen baráti fogadtatásban részesült a KGB-s, majd FSZB-s múltú orosz elnök, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. A közvéleményt arról tájékoztatták, hogy a tárgyalások igen szívélyes légkörben zajlottak, eredményesen zárultak, és szó sem esett arról, hogy akár a magyar-orosz, akár az orosz-EU viszonyt terhelné, vagy csak beárnyékolná a folyamatban levő Kovács-féle „kémügy”. A jelekből arra lehetett következtetni, hogy az orosz elnök nem nagyon vette zokon, hogy a magyarok egy magyar állampolgárt meggyanúsítottak az Oroszország javára és az Európai Unió sérelmére elkövetett kémkedéssel. A titkosszolgálati múltú orosz elnök úgy viselkedett, mintha nem is az ő állítólagos ügynöküket leplezte volna le a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok egyike. Annak idején Hruscsov még bocsánatkérést követelt az USA-tól a kémrepülőgép miatt. Nem kapta meg! A csúcstalálkozó meg is hiúsult, amitől pedig a hidegháború után a nemzetközi közvélemény igen sokat várt. Sőt, a szovjetek elkezdtek titokban Kubába rakétákat szállítani. Amikor pedig 1962-ben ez lelepleződött, majdnem kitört a III. világháború. Most nekünk saját jogon, de az EU jogán is okunk lett volna elvárni a bocsánatkérést. De ez sem történt meg. Mi is úgy tettünk, mintha nem is lenne valóságos „kémügyünk” orosz relációban. Lehet, hogy nincs is? Lehet, hogy színjáték az egész történet? Orosz titkosszolgálati magatartás A Kovács-féle „kémügy” megítélése kapcsán feltétlenül figyelmet érdemel az orosz titkosszolgálati magatartás. Az ügy kirobbanásakor, de utána sem volt tapasztalható semmiféle látványos orosz titkosszolgálati reakció. Ez pedig az adott helyzetben nem volt kifejezetten jellemző sem a korábbi szovjet, sem a mostani orosz titkosszolgálatokra. Ne feledjük, hogy a világ egyik legjobb titkosszolgálatáról van szó. Volt mit örökölniük a KGB-től, amely képes volt arra, hogy beépüljön a CIA-ba is, a Moszadba is. Tételezzük fel, hogy ez a mi Kovács Bélánk tényleg az orosz titkosszolgálat ügynöke, s ebben az esetben mi lett volna az elvárható magatartás részükről? Olyan magatartás, amilyenre volt már példa más hasonló ügyekben. Az első nyilvánvaló lépés az lett volna, hogy a lebukott, de mindvégig szabadlábon hagyott (!!!) ügynöküket felszólítják Magyarország és az EU azonnali elhagyására, majd jól eldugták volna, talán még az Urálon is túlra. Ha a felszólításnak nem tett volna eleget, vagy valamiképpen akadályozva van a távozásban, akkor kilopták volna az országból. Ha pedig ez sem sikerül valamiért, akkor marad a végső megoldás, a fizikai megsemmisítés. Különösebb gondot ez sem okozna nekik, hiszen ha Londonban képesek voltak likvidálni egy emberüket, akkor bizonyára Budapesten még jobbak a pozícióik erre. Valószínűleg még becsülni sem lehet, hogy 1990 után hány ügynököt hagytak itt nálunk, bár közben eltelt már több mint 25 év és a természetes halandóság a kémügynököket sem kíméli. Miért lehetett volna az előbb leírtakra szükség? Azért, mert a titkosszolgálatok és az ügynök együttműködése során nem csupán a titkosszolgálat ismer meg nagyon sok adatot, körülményt az ügynökről, hanem akarva-akaratlanul az ügynöknek is a birtokába juthatnak értékes ismeretek a titkosszolgálatról. Ha semmi mást nem tud meg, de azt mindenképpen megismeri, hogy milyen titkos feladatokat kapott, milyen irányokba foglalkoztatták, vagyis mi volt az őt beszervező és foglalkoztató titkosszolgálat érdeklődési köre – „hírigénye” – és támadási iránya. A lebukott kémügynököket pedig a kihallgatásai alkalmával ezekről alaposan kifaggatják, az ügynökök pedig a szorult helyzetükben rendszerint megnyílnak, beszélnek, mindent elmondanak. Ennek során a kémelhárítás olyan hiteles és pontos adatokhoz juthat különösebb erőfeszítés nélkül, amelyek nélkülözhetetlenek a korábbi bekezdések egyikében már említett „védelmi-jelző rendszer” kiépítéséhez és hatékony működtetéséhez, újabb kémügynökök látókörbe hozásához, esetleg leleplezéséhez. Ha tehát Kovács Béla valóban az orosz titkosszolgálat kémügynöke, az oroszok vázolt tétlenkedése igen nagy kockázattal járhatna számukra, amelynek felvállalása egyáltalán nem jellemzőjük. Ehhez képest Kovács Béla biztonságban éli életét, utazgat Európában, soha semmi bántódása nem esett és úgy tűnik, hogy a magyar hatóságok időnkénti zaklatásán, kihallgatásain kívül semmitől nem kell tartania. Az alapgyanút gyengítő körülmények Amikor kirobbant a Kovács-féle „kémügy”, azonnal megindultak a találgatások, napvilágot láttak különféle ötletek, feltételezések, amelyeket úgy állítottak be, mint a kémkedés alapgyanúra erősítően ható tényezőket. Kezdetben másról nem is volt szó a médiában, mint ezekről a gyanúsnak vélt körülményekről, és természetesen nem volt senki – főleg a hatóságok részéről nem –, aki nyíltan ellenvéleményt mert volna mondani a nem kellően megalapozott vádaskodásokkal, híresztelésekkel szemben. A legfontosabb és leghangosabban írt és mondott kémgyanút erősítő körülmény Kovács Béla feleségének állítólagos KGB-s múltja volt. Ezt a csontot rágatták azokkal, akik hajlamosak voltak erre a rágicsálásra. Az természetesen nehezen volt eldönthető, hogy ezekből az állításokból mennyi volt az igazság és mennyi a hazai és nemzetközi bulvársajtóból összeollózott képtelenség, netán az elszabadult fantázia szüleménye. A lényeg az volt, hogy a közvélemény egy részével elhitessék, hogy akinek a felesége a közreadottak szerinti kalandos múltú KGB-s volt, annak egészen biztos a férje sem lehet más, mint KGB-, majd FSZB-ügynök. Pedig a szakmai logikát követve ennek éppen az ellenkezője lehet inkább az igaz. A világ egyik legjobb titkosszolgálatáról ne tételezzünk már fel olyan gyermekded melléfogást, hogy bizonyára elég nagy erőfeszítések árán beépít az egyik célobjektumába, az Európai Parlamentbe egy ügynököt, és erre a feladatra pont egy olyat talál meg, szervez be és vezet be, aki „magával cipel” egy olyan gyanúba keverő körülményt, mint egy közismerten KGB-s múltú feleség. Ez eltúlozva és titkosszolgálati nézőpontból vizsgálva olyan, mintha az Európai Parlamentben, vagy máshol is, Kovács Béla állandóan egy kitűzőt viselne a zakóján az „én orosz ügynök vagyok” felirattal. Ilyen felületes munkát, a nevén nevezve ostobaságot, a KGB-ből kinőtt orosz titkosszolgálatokról, így az FSZB-ről sem és az SZVR-ről sem tételezhetünk fel. Leegyszerűsítve: ha Kovácsné tényleg annyira ismert KGB-s múltú, miként be van mutatva, akkor Kovács Bélának sokkal inkább nincs köze az orosz titkosszolgálathoz, mint van. A kémügynökök gondosan átgondolt és alaposan kidolgozott magatartási vonala általában tartalmazza azt, hogy az életvitelük, tevékenységük ne legyen kirívó, feltűnést keltő, botrányokkal terhelt, és ami talán még fontosabb, tartózkodjanak a bűncselekmények, szabálysértések és hivatali visszaélések elkövetésétől is. Kerülniük kell minden olyan élethelyzetet, amely által a működésük területén, de akár máshol a helyi hatóságok látókörébe kerülhetnek, mert esetleg alaposabb vizsgálódás után a mélyen konspirált tevékenységüknek is a nyomaira bukkanhatnak, miáltal lelepleződhetnek. Mostanában pedig éppen arról lehet hallani, hogy a „kémgyanús” Kovács Béla európai parlamenti képviselőként különféle visszaéléseket követett el. A helyzet különlegessége, hogy eközben Kovács Béla tud arról, hogy kémkedés miatt eljárás folyik ellene. Ezek a körülmények pedig sokkal inkább gyengítik, mint sem erősítik a vele szemben támasztott titkos kémügynöki gyanút. Végül nem felejtendő, hogy már harmadik éve folyik a nyílt vizsgálat a Kovács-féle „kémügyben”. Azt pedig pontosan nem tudhatjuk, hogy ezt megelőzően mennyi időn át folyt a konspiratív feldolgozó munka. Viszont az biztos, hogy ha ezt a két időtartamot összeadjuk, egy a régi értelemben vett „szakállas üggyel” találjuk magunkat szemben. Ezeknek pedig az általános jellemzője volt, hogy az indító információban szereplő alapgyanú – jelen esetben a kémkedés – az esetek döntő többségében soha, vagy csak nagyon-nagyon elvétve és akkor is véletlenül lett bizonyítva. Okkal feltételezhető, hogy akik ezt a „kémügyet” elkezdték-elkezdették, már maguk is tisztában vannak a kilátástalan helyzettel. De a melléfogást, a presztízsvesztést, a kudarcot elismerni nem könnyű, és egy ilyen horderejű ügyben következmények nélkül aligha lehet. Ezért szokták az ilyen ügyek befejezését alaposan elnyújtani, az időt a végleges döntést illetően húzni, amíg csak lehet, időt nyerni s közben valamiféle menekülési lehetőséget találni. Meg persze felelőst is, lehetőleg olyan valakit, aki már lelépett a színről és „elvitethetik vele a balhét”. A menekülés bevált módszere Az 1990 előtti történésekre való hivatkozások nem azt jelentik, hogy akkor az állambiztonsági operatív munkában nem voltak melléfogások. Voltak, több is mint most, mert bizonyára több volt az ügy is, mint mostanság. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának polcain sorakozó egykori operatív dossziék – ügydossziék – között megszámlálhatatlanok lennének az ilyen esetek. Abban az időben is sok olyan operatív tiszt volt, na és a vezetőik is, akik, mint mondogattuk, „mertek nagyot álmodni”, majd következett a csalódás, az ébredés, a kijózanodás és a bűncselekmény hiánya miatt megszüntetett bizalmas nyomozás. A belső elhárítási munkában gyakori volt az, hogy nagy csoportdossziés ügyeket nyitottak, 10-15 célszemély ellen kezdeményezték az operatív feldolgozó munkát – a bizalmas nyomozást – igen súlyos bűncselekmény, pl. „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvés” alapgyanú miatt. A hosszas, fáradtságos és körülményes operatív feldolgozó munka eredménye az lett, hogy végül egyetlen célszemélyt sikerült „megerőszakolva” bíróság elé állítani, akit végül „államellenes izgatás” miatt nagy keservesen elítéltek 6 hónap börtönre, melynek végrehajtását próbaidőre felfüggesztették. Ez lett a nagy államellenes összeesküvésből, és még így is örülhettek, mert valahogy, egy büntetőeljárással kihátrálhattak az ügyből. Ugyanez a jelenség a kémelhárítási munkában is gyakran előfordult. Minden kémelhárító tiszt nagy álma az volt, hogy egyszer kémet fogjon, kémügyet realizáljon, de csak keveseknek adatott meg. Ezek is kergették az álmaikat, a vágyaiknak megfelelően kozmetikázták a jelentéseiket, de végül csak rá kellett jönniük, hogy bizony „aki nem kém, abból nem lehet kémet csinálni” (illetve lehetett, valamikor az 1950-es években). Ezekben az ügyekben is hiába próbálkoztak mindennel, az elkerülhetetlen vég, a kudarc beismerése rohamosan közelgett. A belső elhárítókhoz hasonlóan nekik is ki kellett valamit találni. Egy valóságos és megalapozottan indított kémügyben az operatív feldolgozó munka során az alapgyanúra, a kémkedésre koncentráltak, legfeljebb a minősítő körülményként számításba vehető államtitok, vagy szolgálati titoksértésre. Ha véletlenül a célszeméllyel kapcsolatban nagy ritkán előadódtak kisebb súlyú, társadalomra kevésbé veszélyes cselekmények, azokkal nem nagyon foglalkoztak, mert az volt az álláspont, hogy a „több, úgyis elnyeli a kevesebbet”. Csakhogy nem minden kémügy volt igazi kémügy akkoriban sem. Amikor az operatív munkára engedélyezett időnek a vége fenyegetően közelgett s a kémkedés kapcsán az eredmény még jószerivel a semmi, a kudarc elkerülhetetlennek látszott, gyorsan nekiláttak és felkutatták, próbálták bizonyítani az addig figyelembe se vett cselekményeket, akár bűncselekményeket, akár csak szabálysértéseket. Így fordult elő, hogy az operatív ügy kémkedés gyanúval indult és végül vámszabálysértéssel, a devizagazdálkodás szabályait sértő bűncselekménnyel, netán jogosulatlan külkereskedelmi tevékenységgel stb. zárult a bírósági jogerős ítéletben. Igen sok példát elő lehetne keresni az ilyen kémügyekből való kimenekülésekre is. Most pedig a nagy hangon beindított Kovács-féle „kémügyben” hallani arról, hogy a célszemély, aki mostanra már gyanúsított, különféle visszaéléseinek feltárását is megkezdték, amelyek az európai parlamenti munkájával kapcsolatosak. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: csak nem ebben az ügyben is keresik a zsákutcából való kimenekülés lehetőségét? Lehet, hogy ez az ügy el sem jut a vádemelésig? Majd remélhetőleg kiderül!
(Kuruc.info) 
Forrás: https://kuruc.info/r/9/167870/


Ez a Kovács-féle „kémügy” az említett időben, talán véletlenül, talán szándékosan, akkor robbant be a köztudatba, amikor éppen választási kampány folyt.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/167870/


A legfontosabb és leghangosabban írt és mondott kémgyanút erősítő körülmény Kovács Béla feleségének állítólagos KGB-s múltja volt
Forrás: https://kuruc.info/r/9/167870/

A bárányok jobb ha halgatnak !!!!!




Anyaország, Politikusbűnözés :: 2017. május 30. 13:12 :

Szétlopott budai Vár és Várkert Bazár - a fideszes korrupció áldozata történelmünk emblematikus negyede is


Teljes káosz uralkodott az I. kerület fontos műemlékei, így a budai Vár és a Várkert Bazár pénzügyei körül az elmúlt években. A Miniszterelnökség által felkért vezetők, így elsősorban a korábbi zalaegerszegi polgármester, Gyutai Csaba a sajátjaként kezelte az ingatlanvagyont. Ez akár jót is jelenthetne, például óvó gondosságot. De sajnos Gyutai és családtagjai tényleg beköltöztek - írja az Index. Döbbenetes szabálytalanságok, sorozatos gondatlanság és pénzügyi visszaélések jellemezték az elmúlt években a budai Vár és a Várkert Bazár üzemeltetését. A Lázár János vezette Miniszterelnökség volt a gazdája két olyan nonprofit kft.-nek, amelyik a budai Vár és a Várkert Bazár fejlesztéséért is felelt. A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. egyaránt az Ybl Miklós tér 6. alatt üzemel, mindkettőt Gyutai Csaba fideszes politikus, volt zalaegerszegi polgármester vezeti. Gyutait korábban L. Simon László fideszes képviselő emberének tartották, de akkor is meg tudta tartani fontos posztjait, amikor L. Simont már eltanácsolták örökségvédelmi államtitkári posztjáról. A titkos átvilágítás Most azonban alighanem nagyon rezeg a léc. Az Index tudomása szerint ugyanis létezik vagy legalábbis készül egy, a Fidesz vezetése és a Miniszterelnökség által érthetően nem reklámozott átvilágítási anyag, amely szerint a budai Vár és a Várkert Bazár környékén az elmúlt években szinte semmi nem működött szabályosan. Rendetlenek voltak a közbeszerzések, hibádzott az uniós támogatások lehívása, gyatra maradt az informatika, törvénytelen volt a HR. Rengeteg volt a pénzügyi szabálytalanság, és valamiért a nevezett közhasznú társaságok előszeretettel kötöttek számukra előnytelen üzleteket, amelyekkel sokszor éppen a saját vezetőik jártak jól. Ingatlan saját és családi használatra A „titkos” átvilágítás állítólag még a közjót homárral, helikopterrel szolgáló közszolgák magamutogató és pazarló világában is egészen extrém és gátlástalan példákat hozott felszínre. Az I. kerület Logodi utca 18.-ban Gyutai Csaba például úgy költözött be a Várgondnokság Kft. lakásába, hogy az elmúlt két és fél évben bérleti díjat vagy rezsit nem fizetett, de azért a beköltözés előtt a céggel 5 millió forint értékű felújítást végeztetett el. A Ráth György utcában pedig Gyutai Csaba lánya és barátja bérelhetett lakást. Itt volt bérleti szerződés, sőt még bérleti díj is, de a könyvvizsgáló szerint a pályáztatás nélküli bérbeadással súlyos anyagi kár érte a közt, mert a bérleti díj kirívóan alacsony volt. A feltárt szabálytalanságok egy másik példája szerint a Várgondnokság a Krisztina körúton jóval a piaci ár alatt adott bérbe egy ingatlant. A szakértői becslés alapján a 82 négyzetméteres lakás piaci bérleti díja 240 ezer forint lett volna. Hogy ez mennyire reális, azt pontosan nem tudhatjuk. Az azonban egészen biztos, hogy a megfizetett bérleti díj nem volt az. A Várgondnokság ugyanis beérte 5478 forintos havi bérleti díjjal. Nem tévedés, 5478 forinttal. Százmilliós tételek szóbeli szerződések alapján, tényleges teljesítések nélküli kifizetések A további megállapítások is egészen döbbenetesek. És valamiért a nonprofit cégeknél dolgozók soha nem jártak rosszul, jellemző volt például a két cég összefonódása mellett a dupla foglalkoztatás. Az iratkezelési, szabályozói szabálytalanságok egész sora jellemezte a társaságok működését, olyan nem jelentéktelen elemekkel fűszerezve, mint a szóbeli szerződések alapján történő több százmilliós tételek vagy a tényleges teljesítések nélküli kifizetések. És mindehhez a politikai felelősséget viselő Miniszterelnökség éveken át asszisztált. Ha tudott róla, az a baj, ha nem tudott róla, az a baj. Elmaradt bevételek A felkért könyvvizsgáló, akinek a munkáját jogászok is segítették, nagyon komoly aggályokat jelzett a bevételi források ki nem aknázása miatt is. A vizsgált elegáns bel-budai régióban a szakértők szerint 4262 forint lehet az átlagos bruttó havi bérbeadási bevétel négyzetméterenként. Tehát, ha valakinek van egy száz négyzetméteres étteremként használt bérleménye, akkor a piaci ár szerint 426 200 forintot kellene fizetnie a nonprofit kft.-nek. Több I. kerületi üzlethelyiséggel kapcsolatban azonban a szakértők azt jelezték, hogy a Várgondnokság mindig áron alul adta bérbe az ingatlanjait. A Gianni Bistro ötödáron, a Bazaar Étterem harmadáron, de a CBA Gourmet is piaci ár alatt bérelhetett. Kérdés, mit gondolhat most a „lúzerségről” a másik véglet, mert a Bomo Art Budapest üzlethelyiségéről a könyvvizsgálók azt találták, hogy itt kivételesen jól sáfárkodott a nonprofit cég a köz vagyonával, ezt ugyanis a piaci ár másfélszereséért tudta kiadni. L. Simon árnyéka Végül a tanulmány jelzi, hogy a két vizsgált nonprofit cég szándékosan visszatartotta az átvilágítók előtt az adatszolgáltatást. Azt, hogy ezt az egész mutyit a Miniszterelnökség miért hagyta, hogy a feltárt döbbenetes szabálytalanságoknak volt-e közük L. Simon László korábbi, Várkert Bazárért is felelős államtitkár bukásához, most még nem tudni. Hogy a titkos átvilágítás eredménye nyilvános lesz-e valaha, illetve hogy lesznek-e következményei, ugyancsak rejtély. Éppen az I. kerületben vált többször nyilvánvalóvá, hogy a politikusi vastagbőr nem nagyon ismer szélességi korlátokat. Ugyanakkor valami célja csak volt ennek az átvilágításnak. Valaki valamiért csak megrendelte azt az államigazgatáson belül - írja a lap. 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/173359/



Izrael atombomba bevetését fontolgatta 1967-ben az arab országok elrettentésére


A New York Times tegnap az izraeli hadsereg 2013-ban elhunyt vezérezredesére, Jichák Já’ákovra hivatkozva megírta, hogy Egyiptom és a többi arab ország elrettentésére a zsidó állam még az 1967-es háború kirobbanása előtt fontolóra vette atombomba bevetését a Sínai-félszigeten. A néhai izraeli vezérezredes a tervezett hadművelet egyik kidolgozójaként azt is felfedte, hogy az akkori tervek szerint Izrael csak abban az esetben veti be az atombombát, ha a háborúban végérvényesen vesztésre állt volna az arab államok hadseregeivel szemben – írja a Válláh!Hádásot hírportál. Jichák Jáákov vezérezredes (fotó: Válláh!Hádásot) A Válláh!Hádásot hírportál azt is közli, hogy az 1967-es hatnapos háború valószínűleg utolsó titkát felfedő Jichák Já’ákov vezérezredes valójában nem a New York Timesnak adta az interjút, hanem az izraeli Ávnér Kohénnek, a nukleáris ügyek szakértőjének, aki 1999-2000-ben több beszélgetést, hangfelvételt is készített az akkor már nyugállományú tiszttel. A néhai vezérezredes elmondása szerint a Sámson fedőnevű, ám hála Istennek végre nem hajtott hadművelet célja az lett volna, hogy elrettentse az arab országok, tehát Egyiptom, Irak, Szíria és Jordánia hadseregét a zsidók végleges két vállra fektetésétől. Ám az atom bevetésére nem volt szükség, mert ötven évvel ezelőtt az izraeli hadsereg hat nap alatt legyőzte az említett arab országok hadseregeit. Középütt, balról jobbra: Dávid Ben Gurion állalapító, Mose Dáján hadügyminiszter és Simon Peresz 1965-ben (fotó: Izraeli Miniszterelnöki Hivatal sajtószolgálata) Az izraeli vezérezredes által feltárt hadi terv szerint különleges izraeli egység helikopterrel szállította volna az atombombát az Ábu Ágilában levő egyiptomi katonai tábor közelében emelkedő hegyre, miközben egy kisebb létszámú izraeli ejtőernyős egység ereszkedett volna le a Sínai-félsziget más pontján, hogy ezzel az akcióval eltereljék az egyiptomi hadsereg figyelmét. Az említett hegyen közben a különleges egység nyugodtan előkészíthette volna az atombomba felrobbantását. A New York Times című lapban megjelent hírre reagálva megszólalt Simon Peresz, néhai izraeli elnök életrajzírója, prof. Miháél Bár-Zohár, izraeli történész is, aki a Válláh!Hádásotnak elmondta: Simon Peresznek is volt hasonló elképzelése az arab országok hadseregeinek elrettentésére az 1967-es háború kitörése előtt. Peresz 1965-ben, még hadügyminiszter-helyettesként, illetve az izraeli atomfegyver-arzenál legfőbb kifejlesztőjeként azt javasolta Lévi Eskol, akkori miniszterelnöknek, hogy Izrael az arab országok hadseregeinek elrettentésére hajtson végre kísérleti atomrobbantást a Negev-sivatagban. H. J. – Kuruc.info

Kapcsolódó: - 2016 végén is hülyének nézi a magyart az MTI: "Izrael nukleáris képességei kérdésesek"
  • Eddig titkos iratok kerültek nyilvánosságra arról, miként segítette az USA az izraeli atombomba kifejlesztését
  • - Kiderült, hogy Izrael már négy évtizede gyárt és birtokol vegyi fegyvert - Akiknek mindent szabad: szakértők szerint 300 atomrobbanófejjel is rendelkezhet a zsidó terrorállam
  • - Carter: Izrael emberiség elleni bűnös, és 150 illegális atombombája van
  • - Titkos nukleáris program: "Közel-Kelet egyetlen demokráciája" 80 atomtöltettel rendelkezik
  • - Izraelben azt sem bánnák, ha Magyarországra atombombát dobnának
    Forrás: https://kuruc.info/r/4/173603/
Eddig titkos iratok kerültek nyilvánosságra arról, miként segítette az USA az izraeli atombomba kifejlesztését

Az amerikai kormány olyan szigorúan titkos iratokat hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderül, hogy az USA miképp tette lehetővé Izrael számára nukleáris fegyverkezési programjának végrehajtását. A dokumentumok tanúsága szerint a Richard Nixon vezette amerikai kormány Golda Meier izraeli miniszterelnök 1969 szeptemberi amerikai látogatása előtt úgy döntött, nem kívánja megakadályozni az izraeli nukleáris fegyverek kifejlesztését. Golda Meir (b), Richard Nixon (k) és Henry Kissinger (j) találkozója a Fehér Házban A dokumentumokból kiviláglik: Washington nem kifogásolta azt sem, hogy Izrael nem hajlandó csatlakozni a nukleáris fegyverek elterjedését tiltó nemzetközi egyezményekhez, és a zsidó állam nem engedélyezi a Dimonában felépített nukleáris létesítmény ellenőrzését sem. Ezen kívül az USA ejtette egy korábbi javaslatát is, melynek értelmében az atomfegyverek elterjedését tiltó nemzetközi egyezmények Izrael részéről történő aláírásáért cserébe Washington Jerikó föld-föld rakétákat szállított volna Tel Avivnak. A titkosság alól feloldott iratokból kiderült az is, hogy Nixon elnök arra utasította Henry Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadót, állítson össze egy bizottságot Joseph Sisco külügyminiszter-helyettes vezetésével, amelyben megvitatnák az izraeli nukleáris programmal kapcsolatos titkosszolgálati jelentéseket. Rodger Davies, a Külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselője el is ismerte: „nem tudjuk ráerőltetni az izraeliekre, hogy megsemmisítsék adataikat és a (nukleáris program) más elemeit, még kevésbé vagyunk képesek eltüntetni az emberek fejéből a bennük lévő technikai tudást”. Érdekes módon azonban az amerikai tisztségviselők manapság nem tanúsítanak hasonló megértést az iráni atomprogrammal kapcsolatban. Két hónappal a Nixon-Meir találkozó előtt Rodger Davies azt írta, hogy a „kisebbik rossz lenne”, ha az USA beleegyezne az izraeli nukleáris fegyverek létrehozásának lehetőségébe. Izrael a Közel-keleten az egyetlen ország, amely atomfegyvereket birtokol. 2008-ban Jimmy Carter - aki 1976 és 1980 között az USA elnöke volt - arról beszélt, hogy Izraelnek legalább 150 atombombája van. “Az USA több mint 12 ezer nukleáris fegyverrel rendelkezik, Oroszország ugyanennyivel, Nagy-Britannia és Franciaország több százzal, Izrael 150-nel” – jelentette ki egy sajtóértekezleten Jimmy Carter. 1986-ban Mordechai Vanunu, a dimonai nukleáris üzemben 1976 és 1985 között dolgozó technikus egyik interjújában azt mondta, hogy Izraelnek 200 nukleáris bombája van. Izrael nem csatlakozott a nukleáris fegyverek elterjedését tiltó nemzetközi egyezményekhez, és nem hajlandó nemzetközi ellenőröket sem beengedni atomlétesítményeibe. (Ami nem akadályozza meg Izraelt abban, hogy háborúval fenyegesse Iránt, mert feltételezése szerint a perzsa állam atomfegyverek előállításán dolgozik. Irán atomerőműveit ugyanakkor rendszeresen ellenőrzik a nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársai, és Teherán az atomfegyverek terjedésének tiltására vonatkozó nemzetközi szerződéseket is aláírta.)
Perge Ottó - Press TV nyomán

Kapcsolódó:
  • Kiderült, hogy Izrael már négy évtizede gyárt és birtokol vegyi fegyvert - Akiknek mindent szabad: szakértők szerint 300 atomrobbanófejjel is rendelkezhet a zsidó terrorállam

  • Forrás: https://kuruc.info/r/4/132426/

    Forrás: https://kuruc.info/r/4/132426/


Kiderült, hogy Izrael már négy évtizede gyárt és birtokol vegyi fegyvert



Miközben a világ vezető nyugati hatalmai, illetve Martonyi János budapesti külügyminiszter jónak látnák Basár el-Ászád Szíriájának megtámadását a vegyi fegyver birtoklása miatt (mert a közelmúltbeli bevetőinek kiléte körül egyelőre folyik a ködösítés - H. J.), az amerikai Foreign Policy hírportál érdekes hírrel lepte meg a demokrácia élharcosait: Izrael 1982-ben már biztosan gyártott és raktározott vegyi fegyvert. A dimonai atomreaktor A Foreign Policy című amerikai hírportál szerint a CIA már 1982-ben biztos információval rendelkezett arról, hogy Izrael előállít és raktároz vegyi fegyvert az egyébként atomlétesítményéről ismert Negev sivatagi Dimoná városban. Az amerikai hírszerzés akkoriban azt is hozzáfűzte a jelentéshez, hogy Izrael a vegyi fegyvert a nukleáris arzenáljának kiegészítőjeként tartja bevetésre készen. Az amerikai portál hírét azonnal átvette az izraeli média, s valószínűleg a Foreign Policy sem véletlenül éppen ezekben az órákban, Barack Obama elnök támadási szándékának lanyhulása idején szellőztette meg az érdekes hírt. A Foreign Policy a hír forrásaként a Kalifornia állambeli elnöki könyvtárban dolgozó egykori kutatót nevezi meg, aki a CIA értesülésére hivatkozva még 1982-ben írt jelentésében beszámol arról, hogy pontosan mely közel-keleti államok gyártanak és birtokolnak tömegpusztító fegyvereket. Az amerikai portál azt is megírja, hogy a kutató által megfogalmazott levél Izraelre vonatkozó tartalmát Washingtonban akkoriban titkosították... A Negev sivatagi Dimoná városban létesített vegyi fegyvert előállító üzem és raktár létezését a CIA három évtizeddel ezelőtt egy amerikai kémhold segítségével derítette ki. David Ben Gurion Szdé Bokerben Az izraeli sajtóban a Foreign Policy hírét kommentálva idézik Ávnér Kohén izraeli történésznek az Izrael és a bomba című könyvét, amelyben a szerző világosan leírja, hogy az államalapító David Ben Gurion már az 1956-os Szuezi háború idején utasítást adott a vegyi fegyver titkos előállításának megkezdésére, ám a CIA - ha igaz - csak 1982-ben szerez tudomást először az izraeli vegyi fegyver gyártásáról és tárolásáról. Az 1982-es CIA-értesülést tehát az amerikai "illetékesek" titkosították, s nem elképzelhetetlen, hogy voltak korábbi titkosszolgálati jelentések is az izraeli vegyi fegyverről, ám azokat is eltüntették, vagy máig tartó érvénnyel titkosították. Mindenesetre az izraeli sajtó szerint a vegyi fegyver előállítása Izraelben valószínűleg a múlt század '60-as éveinek végén, vagy a '70-es évek elején kezdődött. Hering József - Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/6/117492/



Akiknek mindent szabad: szakértők szerint 300 atomrobbanófejjel is rendelkezhet a zsidó terrorállam


Izrael, amely széles körben elfogadott feltételezések szerint a világ hatodik államaként tett szert nukleáris fegyverekre, szakértők becslése szerint 100 és 300 közötti atomrobbanófejjel rendelkezik. A szándékos kétértelműség doktrínájától vezérelve a zsidó állam soha nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy atomfegyverei vannak. Izrael nem írta alá a nukleáris fegyverek elterjedését akadályozó atomsorompó egyezményt, ami végül is mindegy, mert fittyet hány azokra is, amelyeket aláírt (ahogy nem tart be egyetlen ENSZ-határozatot sem). Az izraeli atomarzenál létezését a legnagyobb titoktartás övezte. A legfőbb információforrásnak Mordeháj Vanunu egykori izraeli atomtechnikus bizonyult, aki még 1986-ban fedte fel a nyilvánosság előtt az izraeli katonai atomprogram részleteit. A marokkói születésű Vanunu 1976 és 1985 között dolgozott a dimonai atomerőműben, és a The Sunday Times című brit lapban tálalt ki. Külföldi szakértők a Vanunu által nyilvánosságra hozott adatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a zsidó terrorállam a világ egyik legjelentősebb nukleáris arzenálját tudhatja magáénak. Az izraeli atomprogramot David Ben Gurion, a zsidó állam megalapítója és első miniszterelnöke indította el az 1950-es években Franciaország segítségével. Központja a déli Negev sivatagban fekvő dimonai atomerőmű. Simon Peresz jelenleg államfő volt az építtető, akkor még a védelmi minisztérium főigazgatójaként. Az izraeli atomprogramról csak egyetlen egy alapos tanulmány készült; szerzője, Avner Cohen szerint Izrael 1967 májusában szerelte össze első nukleáris fegyvereit. A londoni székhelyű Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) úgy becsüli, hogy Izrael már akár kétszáz robbanótöltettel rendelkezhet. A brit Janes Information Group katona- és biztonságpolitikai elemző csoport szerint kétszáz és háromszáz közé tehető az Izrael birtokában lévő atomrobbanófejek száma. A Kezdeményezés a Nukleáris Fenyegetettség Csökkentéséért (NTI) nevű amerikai nem kormányzati szervezet nemzetközi elismertségnek örvendő szakértői úgy vélik, hogy száz és kétszáz között lehet az izraeli robbanófejek száma. Az IISS szerint Izrael rövid és közepes hatótávolságú, föld-föld osztályú rakétáival (Jerikó-1 és Jerikó-2) tudná célba juttatni az atomtölteteket. A Janes úgy tudja, hogy a Jerikó-2 hatótávolságát az eredeti 1500-ról 4500 kilométerre növelték, és 2005 óta már létezik a rakéta hosszú, 7800 kilométer hatótávolságú változata, a Jerikó-3. Emellett a légierő F-16-os harci gépeit is fel lehet szerelni atomrakétákkal. Izrael az 1990-es évek végén szerzett be három darab Delfin-osztályú tengeralattjárót, amelyek a Janes szerint képesek atomtöltet hordozására is alkalmas Harpoon típusú szárnyasrakéták indítására. Külföldi szakértők szerint Izrael nemcsak hadászati, de harcászati atomfegyverekkel is rendelkezik. Egyes elemzők úgy gondolják, hogy Izrael atomarzenáljának jelentős része (vagy akár az egész is) nincs összeszerelt állapotban, de pár nap alatt teljes mértékben működőképessé tudják tenni. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/57972/





Carter: Izrael emberiség elleni bűnös és 150 illegális atombombája van + képek, videók

A hétfőn kezdődött walesi nemzetközi konferencián Jimmy Carter volt amerikai elnök újra a közel-keleti béke megteremtéséért szállt síkra. Egyrészt kritizálta az izraelieket a gázai zárlat miatt, melyet az emberi jogok elleni egyik legsúlyosabb bűncselekménynek tart, másrészt felhívta a Hamászt, hogy garantálják a fegyvernyugvást, tudhatjuk meg az al-Dzsazíra híradójából. Jimmy Carter volt amerikai elnök szerint Izrael nagyjából 150 (vagy ennél több - fogalmazott) atomfegyverrel rendelkezhet. Az Izrael által gyűlölt Carter, aki könyvet is írt a zsidó állam háborús és emberiség elleni bűneiről, a walesi Hay-on-Wye könyvvásáron beszélt erről egy sajtótájékoztató keretében - írja a BBC. A zsidó terrorállam, amelyik Iránt lebombázná atomfegyverek ürügyén, miközben maga alá sem írta az atomsorompó egyezményt és nagy ívben köp a nemzetközi jogra, nukleáris fegyverek ügyében eddig egyértelműen kétértelmű álláspontot foglalt el: le sem tagadta, de el sem ismerte, hogy atomfegyver-arzenállal rendelkezik. Ugyanakkor a nyugati sajtó, a katonai szaklapok és intézetek, valamint a közvélemény évtizedek óta tényként kezeli, különösen Mordeháj Vanunu leleplező fotói óta, hogy a zsidók tiltott és törvénytelen tömegpusztító arzenállal rendelkeznek, nem csak atommal, hanem biológiai és vegyi fegyverekkel is (Mint ismert, Irakot nem létező biológiai fegyverei miatt bombázta le a cionista befolyás alatt lévő USA). Vanunu, aki az izraeli, dimonai atomerőműben dolgozott, a 80-as években külföldre szökött és ott bemutatta bizonyítékait a fajüldöző zsidó rezsim sötét titkáról. A Moszad ezután Rómában elrabolta, majd 1986-ban 18 évre lecsukták, de szabadulása után is korlátozzák mozgási és nyilatkozattételi szabadságát. Elítélése is bizonyítja, a zsidó állam hazudott és hazudik, hogy leplezze emberiség elleni bűneit. Vanunu mellesleg keresztény hitre tért át. A volt amerikai elnök kijelentése azért is fontos, mert ez is megerősíti a fentieket. A Nobel-díjas volt amerikai elnök, Jimmy Carter újra a közel-keleti konfliktus megoldásán fáradozik. A hétfőn kezdődött walesi nemzetközi konferencián fejtette ki téziseit az izraeli–palesztin kérdést illetően. Carter az arab országok és Izrael között kifejtett közvetítői tevékenysége és a Camp David-i megállapodás (1981) aláírásának elősegítése miatt Nobel-békedíjat kapott. Véleménye szerint a Gázai övezetet sújtó zárlat bűncselekmény az emberi jogok ellen: „semmi nem indokolja, hogy így bánjanak a palesztinokkal a Gázai övezetben”. Nyilatkozatában felszólította az európai államokat, hogy segítsék elő egy Fatah–Hamász-egységkormány felállítását. Ezeknek az országoknak kellene a Hamászt arra buzdítaniuk, hogy első lépésként egyoldalúan szüntesse be a Gázai övezetből induló támadásokat, mielőtt rátérnének a két fél közötti fogolycsere, illetve az izraeliek ciszjordániai akcióinak kérdésére. Mindezekkel egy időben az ENSZ szóvivője bejelentette, hogy e hónap 27-én vizsgálóbizottság indul a gázai Bajt Hánúnba, hogy kivizsgálja a még 2006. novemberben történt eseményeket, mikor is 19 palesztin civil vesztette életét egy izraeli bombázásban. Ugyan a bizottság még ugyanabban az évben megalakult a Nobel-díjas Desmond Tutu vezetésével, ám a vizsgálat lefolytatására az izraeli vezetés elutasítása miatt mindeddig nem került sor. (Al-Dzsazíra - MNO - Spiegel.de - Szent Korona Rádió)
Olvasónk küldte be: Az első videón Olmert szólja el magát, a másodikon pedig Vanununak hála egy 3 D-s utazást tehetünk az izraeli atombombagyárban, vagyis a Negev sivatagban található dimonai atomerőműben.         2 db kép a híres cikkről: Ez pedig az atomerőmű: 
Forrás: https://kuruc.info/r/8/25292/
a videok törölve , de máshol talán még megnézheted !!!


Ez pedig az atomerőmű:



Titkos nukleáris program: "Közel-Kelet egyetlen demokráciája" 80 atomtöltettel rendelkezik Izrael nyolcvan atomtöltetettel rendelkezik


  • írta vasárnap a Times of Israel című izraeli hírportál a Bulletin of the Atomic Scientists című amerikai szakfolyóiratban szeptemberben megjelent jelentés alapján. Az amerikai hírszerzés forrásai szerint Izrael 1967-ben kezdte meg nukleáris robbanótöltetek előállítását, de nem ismert okokból 2004-ben abbahagyta a készletek felhalmozását. A jelentés szerint ezen időszakban összesen 115-190 robbanótöltethez elegendő hasadóanyag került a raktárakba. Izrael titkos nukleáris programját homály fedi, az ország "politikai okokból" "bizonytalanságban tartja a nemzetközi szervezeteket", és nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződést. (Érdekes módon mégsem vált "pária-állammá", mint más országok ennek csak a gyanúja miatt - a szerk.) Korábbi becslések mintegy négyszázra tartották az atomtöltetek számát, amelyeket Izrael különböző utakon képes célba juttatni: ballisztikus rakétákkal, repülőgépekkel vagy tengeralattjárókról indítva azokat. A cikk szerint a robbanótöltetek közül ötvenet közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákhoz készítettek, harmincat pedig repülőgépen történő szállításra tettek alkalmassá. Az angol The Guardian című lap úgy véli, hogy Izrael rendelkezhet nukleáris anyagokat tartalmazó tüzérségi lövedékekkel, lőszerekkel is. Az amerikai jelentés szerint az egész világon jelenleg tízezer-kétszáztizenöt nukleáris robbanófej található, számuk folyamatosan csökken az 1986-os hidegháborús csúcspont óta, amikor hatvannégyezer-négyszáznegyvenkilencet tartottak nyilván. (MTI nyomán)
    Forrás: https://kuruc.info/r/4/117693/



Izraelben azt sem bánnák, ha Magyarországra atombombát dobnának



Az izraeli üzleti szaklapok általában tényszerűen számolnak be Magyarország pénzügyi válságáról, a tudósításokat kísérő olvasói kommentárok írói azonban folytatják az elmúlt években már megismert magyargyűlölő, népünket gúnyoló stílust. A Bizportal nevű üzleti lap csak a zsidók érzékenységét sértő olvasói kommentárokat helyteleníti. Az izraeli héber nyelvű sajtóban leginkább a pénzügyi, gazdasági lapok foglalkoznak Magyarország mostani pénzügyi válságával. Az izraeli újságok cikkírói elsősorban a nagy nyugat-európai és amerikai pénzügyi lapok írásaira, tudósításaira támaszkodva számolnak be a Magyarországot sújtó mostani válságról. A Calcalist című héber nyelvű üzleti újság úgy tudósított hazánk pénzügyi válságáról, hogy a nemzeti lobogónk alá a „Magyarország válságban” héber föliratot biggyesztette. Izraelben tehát nem annyira a világhálón is elérhető politikai lapok foglalkoznak a magyarországi válsággal, hanem inkább azoknak mellékleteiként megjelenő gazdasági, pénzügyi kiadványok. A pénzügyi elemzők cikkei általában objektívek, visszafogott hangvételűek és igyekeznek hitelesen tudósítani a valós helyzetről. Az olvasói kommentárok viszont, akárcsak a múltban, ezúttal is mélységes magyargyűlöletről tanúskodnak. Nemrégiben értesültünk arról, hogy egy Mose Gánán nevű izraeli irodalomtörténész minden magyar elégetését, s azon belül e sorok írójának pusztulását kívánta a világhálós naplójában. A már említett Calcalist, valamint a Bizportal nevű izraeli pénzügyi, üzleti szaklapoknak a magyarországi válsággal foglalkozó olvasói kommentárjai közül az egyik beíró annyira aljas és gyűlölködő volt, hogy kulturált hangnemben válaszoltunk rá, megpróbáltuk elgondolkoztatni, s ha az ő esetükben ez egyáltalán lehetséges, megszégyeníteni a magyargyűlölőt. Próbálkozásunk azonban nem járt sikerrel, mert a Bizportal a mi véleményünket már nem volt hajlandó megjelentetni. De nézzünk egy-két magyargyűlölő olvasói kommentárt a Bizportalról: (ITT)  - Oj, oj, oj, Magyarországot leminősítették. Oj, oj, oj. Nem ehetünk többet gulyáslevest!! Oda se neki, nyomjatok gázt az anyátokba!! (Gulyásleves)  - Magyarország silány ország, népe antiszemita és lusta. Ezért aztán csak vesszenek! (Hájjim)  - Csak minősítsék le őket! Kit érdekel?? Miért, ki (sic!) az a Magyarország? Még ha atombombát dobnának rá, akkor sem hiányozna senkinek. (Kereskedő)  - A Bizportal szerkesztőségi üzenőfalán olvasható a következő szöveg: „A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy mérlegelés után ne közölje le a másokat sértő, nem a témát érintő olvasói kommentárokat”. Úgy látszik, a fenti olvasói megjegyzések nem sértik mások érzékenységét (ha egyáltalán a magyar gojt embernek tekintik Izraelben), ezért az egyik zsidó beíró héber nyelvi műveletlenségére alapozva mi is írtunk egy kommentet: „Az 1. számú kommentálónak: Először is tanuljon meg héberül, mert nem elég zsidó rasszistának lenni, ehhez a népe nyelvét is ismernie kellene.” A mi észrevételünk nem jelent meg a Bizportal olvasói rovatában. Valószínűleg sértette volna a zsidók érzékenységét. Mert arra vigyázni kell, csak a magyarokéra nem. Hering József – Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/4/63247/


Soros a legnagyobb frakció tulajdonosa az Európai Parlamentben - kiszivárgott lista a "megbízható szövetségesekről"

Nyilvánosságra került egy lista azokról a brüsszeli politikusokról, akik George Soros bűvkörében tevékenykednek.


A milliárdos alapítványának belső adatbázisából kiszivárgott összesítésből kiderül: Soros több mint kétszáz európai parlamenti képviselőt képes mozgatni, ezzel pedig a legnagyobb uniós frakció "tulajdonosának" mondhatja magát. Minő véletlen, hogy éppen a listán szereplő képviselők a leghangosabbak a Soros alapította Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében. Létezik egy lista a Soros-féle Open Society Foundation (OSF; Nyílt Társadalom Alapítványok) belső adatbázisából, amelyen a milliárdoshoz közeli európai parlamenti (EP-) képviselők szerepelnek. (A kiszivárgott lista tőlünk is letölthető, ide kattintva - a szerk.) A lajstromban "megbízható szövetségesek" címke alatt olvashatók a döntéshozók nevei, ebből kiderül, hogy George Soros 226 politikusnál bír valamilyen befolyással az összesen 751 képviselőt tömörítő EP-ből. Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője ennek kapcsán felhívta a figyelmet, hogy ezzel a létszámmal Sorosé a legnagyobb frakció a Brüsszelben és Strassburgban is ülésező testületben, a néppárti (EPP, ide tartozik a Fidesz-KDNP is) tömb méretét (215 fő) is meghaladja. A Soros Fund Management (LLC) prominensei (forrás: AFP/Tim Solan) A DC Leaks nevű szivárogtató portál 2016 augusztusában publikált az OSF belső adatbázisából származó mintegy 2500 dokumentumot, ezek között volt a "Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben 2014–2019" című kiadvány is. A listán olyan befolyásos nevek köszönnek vissza, mint Martin Schulz, az Európai Parlament volt elnöke Olli Rehn, egykori gazdasági és pénzügyi biztos Gianni Pittella, a szociáldemokrata frakció vezetője Alexander Lambsdorff, az EP alelnöke illetve Elmar Brok, Guy Verhofstadt, Sophie in't Veld és Ulrike Lunacek. A listán több "jobboldali" politikus mellé kommentárt fűztek, így például a CEU-ügyben megszólaló, hazánkat erősen kritizáló luxemburgi Frank Engelnél is az olvasható, hogy adott esetben készek szembefordulni saját pártcsaládjukkal. A kézikönyvszerű kiadvány bevezetője megjegyzi, hogy az OSF-nek "tartós és bizalomra épülő" kapcsolatokat kell kiépítenie a 11 bizottságban és 26 delegációban helyet foglaló, bizonyítottan vagy valószínűsíthetően Open Society-szövetséges politikusokkal. (Origó - Gondola nyomán) Kapcsolódó: - Die Welt: Juncker megállítaná Orbánt a Brüsszel-kampány és a lex CEU miatt - veszélyben a néppárti tagság - Az Európai Néppárt a "szövetséges" Orbán helyett Soros mellé állt - EB-vizsgálatot követelnek 
Forrás: https://kuruc.info/r/26/171916/



Rejtélyes haláleset: meggyilkolták a miniszterelnököt


A német közelmúlt egyik legtitokzatosabb halála. Azóta sem tudni, öngyilkos lett-e a tartományi miniszterelnök vagy megölték. Egy svájci toxikológus most azt állítja: megölték, mégpedig a moszadosok.
A német politika amúgy szokványos menetében Uwe Barschel halála a mai napig megmagyarázatlan tragédia. A halál körülményeiről ma is keveset tudni, elvégre a lübecki ügyészség 1998-ben bizonyíték hiányában befejezte a nyomozást ismeretlen tettes ellen. Hivatalosan Uwe Barschel öngyilkos lett.
1987 októberében egy elegáns genfi szálloda, a Beau-Rivage szobájában holtan találták Barschelt. A politikus a fürdőkádban feküdt, jéghideg vízben, felöltözve. Öngyilkosság, szólt a svájci rendőrség feltűnően hamar meghozott ítélete. Barschel gyomrában halálos adagban találtak cyclobarbitalt és egyéb nyugtatókat, altatókat. A hivatalos teória szerint Barschel önmaga - vagy egy öngyilkosságban segédkező csapat segítségével - vette be a gyógyszereket. Hogy aztán miért került a kádba, miért ült volna felöltözve a jéghideg vízbe, miért szakadt le egy gomb az ingéről, és miért volt zúzódás a fején - mindezekre a svájci rendőrség nem is keresett választ.
Barschel politikai értelemben már akkor hulla volt, mikor megérkezett Genfbe. A 1987. szeptemberi tartományi választások előtt a Spiegel ugyanis arról számolt be, hogy a kereszténydemokrata politikus megfigyeltette szociáldemokrata ellenfelét. Barschel persze tagadott, és becsületszavát adta, hogy senkit nem figyeltetett meg. A választásokat meg is nyerte ezek után - de egyre világosabb lett, hogy mégsem ér annyit az a becsületszó. Mielőtt a kieli parlament vizsgálóbizottsága tényleg megállapíthatta volna az újraválasztott Barschel felelősségét a megfigyelési botrányban, a politikus gyorsan lemondott.
Rá kilenc napra holtan találták a genfi szállodában. Később a bizottság egyértelműen megállapította a megfigyelések tényét, de az is kiderült, hogy a szociáldemokraták is tudtak erről, csupán taktikai okokból hallgattak róla. Hosszú távon Barschel szocdem kihívója, Björn Engholm is visszalépésre kényszerült, olyannyira belekeveredett a megfigyelési ügybe. Engholm a mai napig nem hajlandó nyilatkozni a történtekről - és sértett emberként él visszavonultan.
Uwe Barschel
A hivatalos indok szerint a még fiatal Uwe Barschel a lemondás és a botrány után összeomlani látta az életét, és ezért inkább véget vetett annak. Azonban barátai szerint Barschel egyáltalán nem volt levert hangulatban, sőt, ellentámadásra készült - miután állítólag bizonyos információk jutottak a tudomására. Akik szerint Barschelt meggyilkolták, ezen információkkal magyarázzák halálát.
Barschel schleswig-holsteini miniszterelnökként számos illegális fegyverkereskedelmi ügyletről tudhatott, amelyek a tartomány kikötőin keresztül bonyolódtak le. A nyolcvanas évek végén főleg izraeli szállítmányokról lehetett hallani, amelyek az akkor még appartheid-rezsimben élő és Izraellel jó kapcsolatokat ápoló Dél-Afrikába, valamint meglepő módon Iránba irányultak volna. Izrael érdekelt volt abban, hogy Irán legyőzze Irakot, így az iráni-iraki háborúban fegyverekkel, valamint az északi német tartományban lebonyolított kiképzésekkel segítette az amúgy iszlamista ország hadseregét. Barschel akár támogatta, akár nem ezeket a titkos üzleteket, találkozókat - mindenképp tudott róluk.
Éppen ezért a genfi halált sokan összefüggésbe hozzák a titkosszolgálatokkal - számos ország lehetett ugyanis abban érdekelt, hogy Barschel ne kezdje el kiteregetni mindazt, ami az észak-német kikötőkben folyt. Éppen ezért rögtön elindultak az összeesküvés-elméletek. Kitöltetlen fehér foltok, rejtélyes halálok, irat-megsemmisülések adtak minderre okot.
Egy dél-afrikai fegyverkereskedő a halál után azt állította, hogy a CIA rendelte Barschelt Genfbe, miután a volt tartományi miniszterelnök különféle adatok nyilvánosságra hozatalával fenyegetőzött. A dél-afrikai üzletember mindezt eskü hatálya alatt akarta elmondani Svájcban - de már nem maradt erre ideje. Ő és barátnője egyszerre követtek el ugyanis öngyilkosságot. A CIA képviseletében állítólag Robert Gates fogadta volna Barschelt - és való igaz: Barschellel egy gépen utazott Genfbe egy Mr. Gates is. A gép akkori pilótája azonban semmit nem hajlandó megerősíteni - mert fél.
Az amerikaiak észak-német kikötőkből juttattak iráni fegyvereket a nicaraguai jobboldali puccsistáknak, és Barschel állítólag ezt is nyilvánosságra hozta volna.
A halálos genfi éjszakán azonban az NDK és az NSZK titkosszolgálata is véletlenül a közelben tartózkodott. Werner Mauss, a nyugatnémet titkosszolgálat egyik fontos ügynöke például Barschel szállodája mellett vett ki szobát a tragikus éjszaka idejére, és állítólag még Barschel halála előtt megbízott egy svájci magánnyomozót, hogy kamerázza be a Beau-Rivage szálló szobáit. Elvileg így Barschel haláláról is készülhettek felvételek. Amikorra azonban a lübecki ügyészség kihallgatta volna a privátdetektívet az állítólagos felvételekről, ismét késő volt már: a nyomozó egy zürichi bordélyházban szívinfarktust kapott aktus közben.
A gyilkosság éjszakájáról legprecízebben egy kiugrott egykori Moszad-ügynök számolt be. 1994-ben megjelent könyvében Victor Ostrovky azt állította, hogy Barschelt a Moszad gyilkolta meg, mégpedig profi módon. Először elaltatták borba csempészett altatókkal, majd az eszméletlen politikusba „pumpáltak" halálos adagban gyógyszereket, végül pedig - arra az esetre, ha még élve találnának a politikusra, és kimosnák a gyomrát - halálos adagú további altatót csepegtettek belé. Ez utóbbi ugyanis nem a hasban oldódik, így ha azt ki is mosták volna, akkor sem élte volna túl az akciót. Miután így „előmérgezték", hideg vizet engedtek a kádba, s abba fektették.
Ostrovsky állításait senki sem vizsgálta, ráadásul a genfi rendőrség olyan pontatlanul vette fel a bizonyítékokat, hogy számos elem nem is volt már bizonyítható. Például, hogy mikor hűlt ki a víz. Ráadásul Ostrovsky számos ténybeli tévedést vétett elmélete megalkotásakor - főleg Barschel politikai kapcsolatait illetően -, így végül senki sem vette komolyan őt. Ki sem hallgatták, holott ő a mai napig készen áll vallomást tenni.
Hivatalosan 1998-ben lezárták a nyomozást. Idén azonban egy neves svájci toxikológus professzor tudományos érvekkel bizonyítaná az azóta Arizonába költözött Ostrovsky állításait - és így közvetve a Moszadot vádolja ismét a gyilkossággal.
Hans Brandenberger a német Welt am Sonntag számára készített szakvéleményében egyértelműen azt állítja, hogy a halálos méreg később került Barschel szervezetébe, mint az altató. Azaz ő nem adhatta be azt magának. A kémiai szerek testben való feloldását elemezve jut arra a következtetésre a kémikus professzor, hogy a cyclobarbital - ami okozta a halált - még feloldatlan állapotban volt a politikus hasában, a veséjébe pedig még el sem jutott, amikorra az altató már rég a vizeletben is kimutatható volt. Azaz Barschel először kapott altatót, és csak utána „vette be" a mérget - ami értelemszerűen kizárja az önkezűség lehetőségét.
Az idős professzor egy tudományos lapnak is eljuttatja majdan részletesen dokumentált állításait, amelynek végkövetkeztése szerint Barschelt egy profi csapat gyilkolhatta meg. Hogy ez éppen a Moszad lehetett-e, nem tudni - Brandenberger azonban rájuk gyanakszik.
Az észak-német tartomány kereszténydemokratái már most a nyomozás újrakezdését követelik. Közben az elhunyt politikus felesége egy kereskedelmi televízió műsorában készül, médiumok segítségével, kapcsolatba lépni a férjével.




A megtorlások ma is tartanak ,


moszad ügynökök akciói magyarországon

és a vakolók uszítják ránk a zsidó vérebeiket , de a mostanit lelőtték hál istennek , ő már nem foglalja el hazánkat a fő gyarmatosítóval együtt alulról szagolják az ibolyát .

Tudósítás az épülő sátán birodalmából !!!




Az 1956-os megtorlás kutatásáról



VERITAS-est
2016. május 3.
Ha nem diszidáltak volna annyian valyon hány goj magyart gyilkoltak volna le a zsidó ÁVH – sok !!!!!

A  történelmi vitasorozat tizenhetedik témáját az 1956-os megtorlások kutatása képezi. Előadók: Földváryné Kiss Réka (elnök, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) és Zinner Tibor(kutatócsoport-vezető, VERITAS Történetkutató Intézet). Moderátor: Szakály Sándor(főigazgató, VERITAS Történetkutató Intézet). Időpont: 2016. május 3. (kedd) du. 6 óra. Helyszín: Budapesti Gazdasági Egyetem, Aula (1055 Budapest, Markó utca 29-31. földszint).
A vita nem csupán a megtorlásokra, hanem azzal összefüggő jogszolgáltatói (bírói – és ügyészi [bár ő nem jogszolgáltató]) életutakra is kiterjed. Az előadók továbbá arról fognak beszélni, hogy mi újat hozott és hozhat felszínre a 60. évforduló, valamint, hogy a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) 2016. november 4-én látogatóközpontot szándékozik állítani a rákoskeresztúri új köztemetőben.
Tisztelt Érdeklődő!
Tájékoztatjuk, hogy a májusi VERITAS-est helyszíne és időpontja nem változott meg. Ha az alábbi meghívótól eltérő információt hallott/olvasott, az a hír csak tévedésen alapulhat. Szeretettel várjuk rendezvényünkön!


VERITAS-est: az 1956 utáni megtorlás kutatómunkája még rengeteg tennivalót követel

Ma is előkerülnek eddig ismeretlen iratok, és a rendezetlen nyilvántartások miatt szintén számtalan dokumentum vár rendezésre, azaz hihetetlenül sok tennivaló vár a történészekre, a nemzeti emlékezetpolitika felelőseire. Ezért fogtak össze az újonnan alakult történeti kutatóintézetek, köztük a VERITAS Intézet, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Nemzeti Levéltár, a Legfőbb Ügyészség és a Kúria. Fő céljuk: a nemzeti emlékezet, a történelmi tudat részévé tenni az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd az azt követő kádári megtorlás valós tényeit.
Különösen igaz mindez 1956 hatvanadik évfordulójának emlékévében. Ezért tűzte napirendre a forradalom és szabadságharcot követő kádári megtorlás kutatásának időszerű helyzetét a VERITAS Történetkutató Intézet az immár hagyományos VERITAS-est programjában. A Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. május 3-án este 6 órakor rendezett vitaesten Szakály Sándor, a VERITAS Intézet főigazgatója moderálásával Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke és Zinner Tibor, a VERITAS Intézet kutatócsoport-vezetője vette sorra: hol tart a mai magyar történettudomány az 1956 utáni időszak kutatásában?
Földváryné Kiss Réka elmondta: főleg a vidéki megtorlás eseményeit kell vizsgálat alá venni, de a fővárosban történtek tüzetes újravizsgálása is elengedhetetlen, hogy részletgazdagabb, árnyaltabb képet kapjunk. Az elnökasszony emlékeztetett arra, hogy 1956 után a magyar társadalom alapvetően a kíméletlen erőszakot tapasztalta meg, ám ezt a Kádár-rezsim minden téren beindított erőteljes propagandával igyekezett „kivenni a közbeszédből”; a Rákosi-érában történtek felnagyítására terelte a figyelmet, a forradalom eseményeit tabuvá tette, szereplőit – zárt tárgyalások után – a manipulált nyilvánosság előtt köztörvényes bűnözőknek próbálta beállítani, a dokumentumokat pedig igyekeztek eltüntetni.
Földváryné kijelentette, „abból kell dolgoznunk, hogy tudunk a sorok között olvasni”. Rámutatott: a sortűzpereken és Biszku Béla ügyén kívül nem szankcionálták az elkövetőket (sőt vezető civil beosztásokkal, kiemelt nyugdíjjal jutalmazták a megtorlás végrehajtóit!), ezért nem következett be valódi társadalmi katarzis ebben a témában. A szakember szerint a belső nyilvántartások kuszasága vagy a temetés (?) mikéntje azt is mutatja, mennyire nem számított a megtorlásoknál az emberélet. Gyakoriak az aktaelírások, vagy például az, hogy álnéven hantolták vagy kaparták el az áldozatot. Kérdés. kik nyugszanak a 301-es parcellában, hol alusszák örök álmukat a katonai elítéltek, a deportáltak… Nemrég találták meg kilenc huszonéves áldozat földi maradványait, akik eddig semmilyen listán nem szerepeltek!
Koncepcios iteletek
Földváryné aláhúzta: a XX. században két diktatúrát is megélt társadalomnak elemi kötelessége megnevezni a valódi bűnösöket, és természetesen az áldozatokat, akikről ma még az sem egyértelmű, hogy kikre sújtottak le valójában politikai tettek miatt a köztörvényesként elítéltek közül.
A NEB elnöke kitért arra is, hogy mindmáig előkerülnek eddig ismeretlen adatok, tények, bár e dokumentumok forrásértékét (egyben a megtorlás időtartamát és mélységét) meghatározza az, hogy az 1956 utáni megtorló gépezet működtetői, végrehajtói az Államvédelmi Hatóság keretén belül „szocializálódtak”, vagyis az 1956 után átalakított ÁVH-n belül szerveződtek újra, s ugyanazon módszereket hozták vissza. Ők „a maguk szempontjai” s persze a hatalom követelményei szerint „gyártották” az iratokat is.
A későbbiekben egészen eltérő értékelések születtek. Mindezek miatt roppant nehéz a hitelesség kimutatása. Földváryné úgy vélte: voltaképpen újra kell kezdeni, szisztematikusan végigvinni a kutatásokat. A feltárás és a forrásérték valós megállapítása 1956 „forró témája”. Amint az is az, hogy meddig s hogyan érintette a vidéki helyi közösségeket a megtorlás. Hiszen az ún. konszolidáció 1963-ban nem zárult le, sőt 1966-ban újra megkezdték a begyűjtéseket, pl. Békés megyei parasztemberek ellen koncepciós pert indítottak. Az utolsó ilyen, izgatás vádjával indított per Miskolcon zajlott 1988-ban Kristály Gyula ózdi nyugdíjas ellen.

Ezek az „iratmegőrző helyek” (Szakály Sándor kifejezése) mennyire nyitottak napjainkban? A két történész elmondta, hogy elvileg minden hozzáférhető, kutatható. „Csak a kérdés, hogy mi az a minden?” – vetette közbe Zinner Tibor, utalván arra, hogy már a kádári rezsim kiszolgálói, majd az „elbocsátott légió” rejtett egységei igyekeztek eltüntetni minden nyomot (iratot), rendkívül rendezetlen a korabeli irattárolás, mérhetetlenül sok anyagnak nyoma veszett, de tekintélyes mennyiség eltűnt 1989–1990 fordulóján is.
Egyszóval, a dokumentumok hiánya miatt fontos kutatásokat nem végezhettek el, miközben „alapvető emlékezetpolitikai lépések sincsenek tisztázva” – hangsúlyozta Zinner Tibor. Mint mondta, a kíméletlen kádárista megtorló gépezet által már 1956. november 4-én meghirdetett hírhedt négy ellenforradalmi tézis 1989-ig érvényben volt. A bosszúállás azonnal beindult s nem ért véget a „magyar kérdés” ENSZ-napirendről való levétele végett, nemzetközi nyomásra meghirdetett 1963-as ún. általános amnesztia után is folytatódott – más eszközökkel. S még a 70-es években is rács mögött tartottak forradalmárokat, a köztörvényesítés eszközével élve. S még nem tisztázódott, hogy a megtorláshoz sorolhatók-e a forradalom alatt kivégzettek, majd a Horthy-rendszer volt adminisztrációjának és rendvédelmi szerveinek (honvédség, rendőrség, csendőrség stb.) tagjai ellen indított hajtóvadászat áldozatai (pl. Kristóf LászlóPalotás Ferenc), akikkel az akkori (Zinner Tibor szavával élve) „gazságszolgáltatás” éppúgy leszámolt, mint 56 hőseivel. Ennek oka az (is) volt, hogy az akkori fogvatartottak, jogfosztottak több mint 80%-a munkás és paraszt származású volt – a „munkás-paraszt hatalom” országában! Igaz, a munkást sebétben munkanélkülivé tették, s mint lumpenelemet jelenítették meg a nyilvánosság előtt…
A jogtörténész kiemelte: az 1990 után hozott négy semmisségi törvény ellenére sem rendeződött megnyugtatóan a politikai rehabilitáció s főleg nem a kárpótlás, sőt „Augias istállója” újabb sérelmekkel telt meg. A máig tragikus helyzetet felszámolandó Zinner Tibor levelet írt a Kúria elnökének a „halmozottan hátrányos sérelmek” orvoslása érdekében, amelyre remélhetőleg ez év október 23-ig sor kerül.
A megtorlás jogi szereplőiről a vitaest előadói arra is kitértek, hogy voltak olyan rendőrök, nyomozók, ügyészek és bírák, akik nem vállaltak részt a minden emberi, jogi feltételt, szempontot nélkülöző folyamatokban. Zinner Tibor elmondta: most készül egy kötet, amely 23, különösen furcsa életutat tár az olvasók elé. Tíz bíró eleve felállt, arra hivatkozva, hogy szakmai múltja „polgári ügyes”, ezért nem kíván részt venni „visszafordíthatatlan következményekkel járó” ítélethozatalokban (Benkő Gyula, Jeszenszky Ferenc és mások, köztük Sárközy Endre volt igazságügy-miniszterhelyettes). A régi garnitúrából 700-at kapásból kirúgtak Nagy Imre idején, amikor még nem volt miniszter, majd miniszterelnök, hanem „csak” az adminisztratív osztályt vezette.
Akik viszont a diktatúra szolgálatába szegődtek, azok hathetes politikai előképzés után kétéves gyorstalpaló tanfolyam révén „jogszolgáltatók” lettek, egymás után hozva a halálos vagy súlyos börtönítéleteket.
Az esten Szakály Sándor ráirányította a figyelmet arra is, hogy a köztörvényesítéssel fedték el 1956 megtorlását, hogy annak élét vegyék valamelyest a nyugati baloldal előtt. De vajon meghasonlottak-e a megtorlás végrehajtói? Földváryné Kiss Réka és Zinner Tibor határozott nemmel válaszolt. Eléggé árulkodóak erről Biszku kijelentései…
De a társadalmi köztudatban sincs helyén 1956, a megtorlás. Holott ez ugyancsak fontos volna, hiszen hovatovább olyan nemzedékváltás is zajlik, amelyben az új korosztályok számára 1956, a szocializmus története éppen olyan „történelmi tétel”, mint mondjuk a mohácsi vész – mutatott rá a NEB elnökasszonya. Szakály Sándor fölvetésére, miszerint fő feladatunk a reális történelmi tényismeret és tudat, Zinner Tibor kiemelte: erre van remény, ha úgy tematizáljuk az emlékezetpolitikát, hogy az ne rögtön – mondjuk – „az antiszemitizmus Káin-bélyegét” nyomja ránk „a Washingtonig terjedő médiában”, miközben a Gulágot pedig „bocsánatos bűnnek” tartjuk. Mert ez tarthatatlan. Már csak annak okán is, hogy mindez nem pusztán magyar, hanem közép–kelet-európai ügy is! Kell tehát egy minimális nemzeti közmegegyezés – húzta alá a VERITAS Intézet kutatócsoport-vezetője –, amely nem enged kettős mércét, de megköveteli a tényszerűséget, a tárgyilagosságot, a konszenzusos kegyeletet és emlékezetet.
Kép és szöveg: OszTaTi
Kép: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Zinner Tibor a Lánchíd Rádióban

Úgy megpörgették Rogánt, hogy a végén már csak egyetlen mondatot tudott ismételgetni

Beszélgetés az ’56 utáni megtorlásokról

Az 1956-os megtorlás kutatásáról - VERITAS-est



Hogy a megtorlás máig is tart ? Igen csak nézd meg azt az összehangolt támadást népünk ellen amit indítottak 56 tiszteletére a magyarság ellen . Mik ezek a Rogán balhé , míg ti azon rágódtok mit adhattok a család asztalára , hogy holnap holnap után is legyen legalább zsiros kenyér ,addig ez a titkos szolgálati MOSZAD – os , és kitudja , hogy kinek jelentő mocskos szabadkőműves zsidó megtekintette helikopterből a tájat , mert neki térkép e táj lerombolandó objektumokkal , elrabolandó földjeinkkel , miket ott nézett ki magának , hogy rendeleti úton megszabadítson benneteket tőle , míg nekünk szülőföldünk e táj az alföldi rónaság , minden kőhöz emlék fűz bennünket erre léptem , hogy ne feleljek aznap az iskolába , ez alá rejtettük a szerelmes leveleinket , de az is benne van , hogy itt e kőrakásból való kő mely a parlamentkövei közül való ahol az ÁVH – sok gyilkos sortüze alatt a fegyvertelen lakosságot irtotta . Tovább menve begyűjtötték Budaházyt , és társait , házkutatás az mna -nál . Mind ezt egy buta rendőr nem találta volna ki ezt a vezénylő szabadkőműves páholyból rendelték meg ahol 56 . ban is osztották az észt a zsidó cionista nagymesterek , az ÁVH – s kitüntetett is az emlékezet be piszkítását szolgálta , hát csodálkoztok hogy kifütyülték az ÁVH – s utódokat kik a Dunába darálták a népünk önállóságra képes rétegét . Igen ezek ellen a zsidó szabadkőműves gyilkosok ellen lázadt fel akkor a nemzet , és gyilkolta az ÁVH – st a lámpavasra kötötték ahová valók voltak , de a fejekbe nem jutottak el az értelmi szerzőkig a vakolókig , kik a háttérből osztogatták a parancsot a bábuknak , hogy eljátszák kisded játékukat , és sortüzekkel félemlitsék meg a lakosságot . Hát az idén úgy történt , hogy a láncos kutya mely a nemzetre volt uszítva a zsidaja a fűbe harapott , nem őt kellet volna kinyírni , de így is egy ÁVH – s zsidó szabadkőművessel kutyával kevesebb lett , őt már nem uszíthatják ránk , és már nem rabolhatja el országunkat , mint a fő gyarmatosítójuk . Ők már alulról szagolják az ibolyát , nektek kéne tenni , hogy minél többen kövessék őket , hisz ők napról napra gyilkolnak benneteket , hol a járművek elé löknek , hol az intézményekben csendesen átsegítenek benneteket a más világra úgy egyenként , hogy ne legyen feltűnő , meg állt az idő a népünknek 2050 – ig 6 millióra kell elfogyni tesznek róla , hogy ez így legyen . De mi volna a mi feladatunk ? Nekünk is apasztani kell a létszámukat , mert a nemzeti vagyonunk után a vizünk, az ásvány kincsünk , a földjeink , az intézmény rendszerünk a területünk kell nekik , az itt lévő szálláscsinálók teszik a dolgukat nap mint nap gyilkolják a népünket a szabadkőműves fedésben a páholyok jóváhagyásával már megépítteték velünk a koncentrációs táborainkat látsd a stadion lázat , így nem jutott egészségre oktatásra mert a vakolók előrébb valónak tartják , hogy legyen hol kivégezhessék a gondolkodóinkat , a krematóriumunk is beüzemelve nagy teljesítményű ti szemét égetőnek tudjátok , de ha utána jártok bizony a ti hullátokat fogja eltüntetni e vakolók által vezérelt kurzus , kik díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynökök, hát ti ezekben látjátok a szebb jövőt , és nem látjátok , hogy eladtak benneteket , kisemmiztek benneteket földönfutóvá változtattak benneteket , hisz a lakásaitokból kivertek benneteket , és ha élni is akartatok akkor elhagyatták veled az országot , hogy kint idegenben csinálj magadnak megélhetési formát . Így is csökkenteni lehet a magyarság számát , kell a hely a zsidóknak , ti itt csak azért maradhattok majd aki megéli , hogy a zsidók seggét ki töröljétek , ha szarik , ti büszke magyar gojok .
Az unokáitok átkozni fognak benneteket , mert nem tettétek meg azt amit a haza megkövetelt , nem űztétek el kirablóinkat a szabadkőműves zsidajainkat , sőt hagytátok , hogy megépítesék veletek a koncentrációs táborainkat , és a krematóriainkat , hogy csak füst maradjon utánatok . Legyetek átkozottak ebben az átkozott korszakban ahol Rogánok , Lázárok , Mészáros Lőrincek , Kósák garázdálkodhatnak luxszus villákat bitorolhatnak mint a külügyminiszterünk , ahol a külügyi intézet a régi ÁVH – s temető lett kiket innen aktíválnak népünk ellen a vakolók ők azok a bio robotok kiket ránk eresztenek , és a tettük után likvidálni lehet. Ugye Német Zsolt így van ez kis besugó ne mondj semmit , mert még kiesel a pikszisből .
Na menjünk tovább !!!!

A titkos szolgálatink szabadkőművesei mire hatalom közelébe engednének már a kőműves páholy soraiba terelnek , és ha nem álsz kötélnek bizony kiesel a kosárból , mert itt azt kell csinálnod amit a páholy nagymestere diktál , különben te is olyan halandó leszel mint az MDF .es költőnk , a legjobb barátaid küldik le a torkodba nyelvedet . Ugye ugye boros , lezsák . ???
ÍGY hát az egész népünket sakkban tartja ez a cionista páholyokból álló magymesteri banda , kik a felszinen látszó maffia tevékenységeket is irányítja . Ők döntenek arról is hogy legyen e polgárháború cigány magyar etnikum között , hogy aztán a vagyonokat átkonvertálják zsidó tulajdonná , igen azt mondom , hogy a cigány gyikosságok is e páholyok nagymesterei fejáből hullottak a népünkre , de aztán a zsidajaink Ukrajnát választották táp talajuknak , nálunk meg kiépítették a maffia államát a vakolók rendjének . Ukrajna meg a régi kazárbirodalom szikrája lehet , így rabszolga néppé tették őket aranyaikat az első napokban már elopták , így bizony adva volt a kamatrabszolgaság a nép számára . Emlékeztek a mi aranyunkat is lenyulta itt is egy zsidó bagázs !!!!




Híd a szabadságba – Az 1956-os forradalom véres megtorlása elől menekülőkre emlékeznek a kisbériek az andaui hídnál



Fontos és megható eseménnyel tiszteleg az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni véres megtorlások elől menekülő több százezer magyar előtt a kisbéri Légy több, tégy többet alapítvány. A szervezet és az érdeklődők holnap két 56-os hőssel látogatnak el a forradalom leverése utáni végtelenül szomorú történet mementójához, a magyar-osztrák határon fekvő andaui fahídhoz, ahol 1956 novemberében mintegy 70 ezer magyar hagyta el Magyarországot. Hatvan évvel a Magyarországról való elmenekülés után holnap újra átsétál a világhírű fahídon Gaál János és Varga Ferenc, akik 1956-ban  a szabadságért harcoltak és akik ezért emigrációra kényszerültek. Gaál János és Varga Ferenc holnap a “szabadság hídjánál” álló Magyar Mementót, a korábban Áder János köztársasági elnök által állíttatott és felavatott magyar emlékművet is megkoszorúzza, de az emlékezők a híd osztrák oldalán lévő emlékműnél is elhelyezik az emlékezés virágait.
A Légy több, tégy többet alapítvány az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójának alkalmából holnap a páneurópai piknikre hajazó pánkisbéri piknikre is várja az érdeklődőket a Hansági-főcsatornánál. Gaál János és Varga Ferenc holnap általános iskolásoknak és gimnáziumi diákoknak tart majd előadást arról, hogy mi történt 1956-ban, miért kellett elmenekülniük Magyarországról, hogyan mentek át az andaui hídon és milyen fogadtatásban volt részük Ausztriában. 


Magyarok úton híd felé.
Magyarok úton híd felé.
A Hansági-főcsatornán átívelő 7 méter hosszú és 2 méter széles fából készült andaui híd ma történelmi emlékhely és ideiglenes határátlépő is. Vele kezdődik a mintegy 9 kilométer hosszú “menekülők útja”, amelyen először 1947-48-ban az elűzött németek, majd 1956-ban a forradalom után mintegy 200 ezer magyar menekült Ausztriába. A hidat a szovjetek kétszer is felrobbantották, így a mai már csak emlék.
James Michener amerikai író, “Az andaui híd” című könyvében tömören úgy fogalmazta meg a fahíd jelentőségét, hogy: “Ez volt talán Európa legjelentéktelenebb hídja, ami aztán a sors szeszélyéből, heteken át a világ legfontosabb hídjává vált”. Emlékezetes, korábban Richard Nixon, az Amerikai Egyesült Államok 37. elnöke is ellátogatott a hídhoz.
andau-hid










Megérdemelte volna a szabadságot ez a büszke, nagy múltú ország – Az október 25-ei sortűz áldozataira emlékeztek



Több mint háromezer halott az utcákon, húszezer sebesült, húszezer koncepciós per, halálos ítéletek, elhurcolt magyar emberek, kétszázezer szülőföldjét elhagyni kényszerülő menekült és egy több, mint harminc esztendőre újra berendezkedő, hazaárulásban és emberölésben fogant, nemzetellenes és velejéig gonosz kommunista diktatúra, ez volt az ára az 1956-os forradalom és szabadságharcnak – hangoztatta Kövér László az 1956 október 25-ei kegyetlen sortűz áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésen. Az országgyűlés elnöke kiemelte, sem cukorral, sem korbáccsal, sem hazugsággal sem fenyegetéssel nem leszünk rávehetők 1956 örökségének megtagadására, történelmi eszményeink és elveink feladására. A megemlékezésen felszólaló Stanislaw Tillich, a német Bundesrat elnöke beszédében azt hangsúlyozta, a szabadság, a demokrácia és az önrendelkezés csak karnyújtásnyira volt 1956-ban, és e cél elérését megérdemelte volna ez a büszke, nagy múltú ország. 
Az Országház előtt október 25-én délelőtt, a forradalom harmadik napján több ezres békés, fegyvertelen tömeg tüntetett. A környező épületekből és szovjet harckocsikból nyitottak tüzet a tömegre, az áldozatok pontos száma nem ismert, de száznál többre tehető. A vérengzés híre fontos szerepet töltött be abban, hogy az ország és Budapest a forradalom, a fegyveres harc oldalára állt. Ez volt a forradalom legvéresebb fővárosi eseménye. A sortűz áldozataira emlékeztek az Országház előtt kialakított emlékhelyen kedden.


A gyásznap alkalmával az Országház egy korábbi szellőző alagútjában kialakított emlékhelyen beszédet tartott Boross Péter volt miniszterelnök. Az Országgyűlés ünnepi ülésén felszólalt Kövér László, az országgyűlés elnöke. A megemlékezésen részt vettek az 1956-os szervezetek képviselői, szemtanúk, politikai üldözöttek, a külhoni magyar, és a történelmi egyházak képviselői, valamint valamint Stanislaw Tillich, a német parlament felsőházának (Bundesrat) elnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel Szejm elnöke.

AZ ÁTKOZOTT NÉGY ÉVTIZED HATÁSÁT HOSSZABB IDEIG KELL GYÓGYÍTANI

Boross Péter a megemlékezésen arról beszélt, az október 25-ei mészárlás kiszámított sortűz volt, amellyel a párt rettegést és félelmet akart kiváltani. Hozzátette, „nem ismert bennünket a hatalom, mert az ország nem rettent meg, hanem még inkább fegyverre kapott. Boross Péter kiemelte, azok az emberek, akik egy másik Magyarországot akartak, a vérükkel szentelték meg a Kossuth tér földjét.
Budapest, 2016. október 25. Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke (j) beszédet mond az 1956. október 25-i Kossuth téri sortûz áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen az 1956-os emlékhelyen, a Kossuth téren 2016. október 25-én. Középen Kövér László, az Országgyûlés elnöke, mellette balra Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza Múzeum fõigazgatója. MTI Fotó: Kovács Tamás
Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke beszédet mond az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen; Fotó: Kovács Tamás/MTI
A volt miniszterelnök úgy vélte, a rendszerváltozással sok minden változott, de „annak az átkozott négy évtizednek a mentalitásbeli hatását hosszabb ideig kell gyógyítgatni. Huszonhat év után ennek a gyógyító munkának megvan a gyümölcse, mert nincs olyan helyiség, ahol kegyeletes rendezvénnyel ne gondolnának a harcokban elhunytakra, a kivégzettekre, a börtönviseltekre – mutatott rá. Hangsúlyozta, nem lehetünk közömbösek azon értékek iránt, amelyeket a szovjet megszállás időszaka és a velük kollaboráló hazai árulók igyekeztek eltüntetni. Fontos hagyomány és erőforrás a nemzeti érzés és a nemzeti érdek – hangoztatta.

ÖTVENHAT TANÚSÁGA: AZ ÁLLAMI SZUVERENITÁS TISZTELETE NÉLKÜL ANARCHIA VÁR EURÓPÁRA

Kövér László az Országgyűlés ünnepi ülésén kifejtette, az 1956-os forradalom és szabadságharc tanulsága arra figyelmeztet, a saját önazonosságának védelme nélkül Európa és az Európai Unió tragikus vesztese lehet az Európán kívüli nagyhatalmi erők és az „államok fölötti, demokratikus felhatalmazás és ellenőrzés nélkül működő háttérhatalmak gátlástalan érdekérvényesítésének.
Budapest, 2016. október 25. Kövér László házelnök jelenlétében (k) félárbocra engedik a Magyar Köztársaság zászlóját az 1956. október 25-i Kossuth téri sortûz áldozatainak emlékére a Kossuth téren, az Országház elõtt 2016. október 25-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Félárbocra engedik a Magyar Köztársaság zászlóját az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékére; Fotó: Illyés Tibor/MTI
Az Országgyűlés elnöke szerint a forradalom megkerülhetetlen tanulsággal szolgált a korabeli Európának, a nagyvilág felismerhette a kommunizmus igazi arcát. Hozzátette ugyanakkor, „1956 magyarjai azt üzenik a 21. századnak, hogy a nemzeti önazonosság, önrendelkezés és önbecsülés soha nem veszélyforrás, hanem mindig erőforrás egy közösség számára, így Európa és az Európai Unió számára is. Egy olyan globális versenyben, amelyben az identitás egyre inkább politikai és gazdasági versenyképességi tényezővé válik, Európa nem állhat helyt a közös keresztény civilizációs alapokra épülő, sokszínű nemzeti kultúrák alkotta európai identitás nélkül. Kövér László hozzátette, az állami szuverenitás tiszteletben tartása nélkül Európára a demokrácia leépülése, anarchia és alávetettség vár.

SEM CUKORRAL, SEM KORBÁCCSAL

Kövér László beszédében kiemelte, félreismeri és lebecsüli a magyarokat, aki napjainkban úgy gondolja, hogy „cukorral vagy korbáccsal, hazugsággal, nyomásgyakorlással és fenyegetésselrávehetőek leszünk 1956 örökségének megtagadására, történelmi eszményeink és elveink feladására.  Rámutatott, a kommunista rendszernek Magyarország nem önszántából lett része, hanem a közép- és kelet-európai sorstársaival együtt, a második világháború után a nyugati nagyhatalmak és a Szovjetunió közötti geopolitikai játszmák áldozataként „lökték oda rabnak. Hozzátette, november 4-én a Szovjetunió több harckocsival támadt Magyarországra, mint 1939-ben Hitler Lengyelországra, hatvanezer kiképzett szovjet katona zúdult néhány ezer, katonailag képzetlen vagy hiányosan felszerelt, többnyire fiatal civil szabadságharcosra.
Több mint háromezer halott az utcákon  – közöttük az éppen ma 60 éve itt, a Kossuth téren géppuskatűzzel legyilkolt név szerint ismert 71 és ki tudja, mennyi ismeretlen áldozat -, húszezer sebesült, húszezer koncepciós per, több, mint kétszáz végrehajtott halálos ítélet, ezer Szovjetunióba elhurcolt magyar ember, tizenháromezer internált belföldön, kétszázezer szülőföldjét elhagyni kényszerülő menekült és egy több, mint harminc esztendőre újra berendezkedő, hazaárulásban és emberölésben fogant, nemzetellenes és velejéig gonosz kommunista diktatúra
– Kövér László szerint ezt kapta büntetésként a magyar nép 1956-ért.
Úgy vélte, „vérrel és áldozattal megszentelt jutalomkéntpedig azt kapták a magyarok 1956-tól, hogy 12 nap alatt visszanyerték a szabadság, a méltóság és a felelősségvállalás lélekemelő erejét. Ezen erő segítségével születhetett újjá 1990-ben a demokratikus Magyarország.

KÖZÉP-EURÓPÁBAN MINDENKI ÉRTI

Marek Kuchcinski a lengyel szejm elnöke felszólalásában kiemelte, Európában nemzetek élnek együtt, nem pedig egy etnikailag és kulturálisan egységes nép, és Közép-Európában mindenki érti, hogy bár különbözőek vagyunk, ebben rejlik a legnagyobb erőnk. A lengyel szejm elnöke kifejtette, mi ismerjük a szabadság árát és azt is tudjuk, hogy amikor nincs reform, vagy csak túl későn van, az bukáshoz vezet. Ezért az EU gyors megújulásának vagyunk a hívei. Marek Kuchcinski arról is beszélt, hogy 1956-ban a forradalmárok a „rossz birodalom, a Szovjetunió ellen léptek fel. A lengyelek és a magyarok 1956-ban is segítették egymást, az érzelmi kötelék e két nemzet között túlélte a legnehezebb időket is – vélekedett.
Budapest, 2016. október 25. Kövér László, az Országgyûlés elnöke, Marek Kuchcinski, a lengyel szejm (alsóház) elnöke és Stanislaw Tillich szászországi tartományi miniszterelnök, a parlamenti felsõház, a Szövetségi Tanács (Bundesrat) ügyvezetõ elnöke (b-j) érkezik az 1956. október 25-i Kossuth téri sortûz áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésre a Parlamentbe 2016. október 25-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Kövér László, az Országgyûlés elnöke, Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke és Stanislaw Tillich szászországi tartományi miniszterelnök; Fotó: Kovács Tamás/MTI

MEGÉRDEMELTE VOLNA A SZABADSÁGOT EZ A BÜSZKE, NAGY MÚLTÚ ORSZÁG

Stanislaw Tillich, a német Bundesrat elnöke hangsúlyozta, azok, akik 1956-ban feláldozták életüket a kilátástalan küzdelemben, a 20. század hősei közé tartoznak, áldozatuk nem volt hiábavaló, mert nemcsak a saját országukért, hanem egész Európáért harcoltak. Mint mondta, akkoriban Közép-Európa több országában is a szabadság és önrendelkezés utáni vágy kötötte össze az embereket, a vágy a demokrácia iránt, az idegen uralom és a kommunizmus megszüntetése iránt. A szabadság szelleme szállt 1956 októberében Magyarországra, reménnyel és bizakodással teli napok voltak ezek, úgy tűnt, a szabadság, a demokrácia és az önrendelkezés csak karnyújtásnyira van – emlékeztetett. Hozzátette, e cél elérését megérdemelte volna ez a büszke, nagy múltú ország, de sajnos a remény itt is csak rövid ideig élhetett, a harcot nem lehetett megnyerni a szovjet túlerővel szemben.
Stanislaw Tillich kitért arra, ugyanakkor világossá vált, hogy a kommunista hatalom nem maradhat fenn örökké Közép-Európában, mert itt az emberek gondolatait az európai felvilágosítás alakította, abban a tudatban éltek, hogy csak a demokráciáé lehet a jövő. Felidézve a nyolcvanas évek és a rendszerváltozás eseményeit kijelentette, Közép-Európa tiszteletreméltót alkotott azóta, sikerült a rendszerváltás, ami elismerést és tiszteletet érdemel.
Mint megírtuk, testületileg nem vett részt az MSZP parlamenti frakciója az Országgyűlés mai, 1956-os ünnepi ülésén, amelyen Kövér László házelnök mellett a német Szövetségi Tanács ügyvezető elnöke és a lengyel alsóház elnöke is beszédet mondott. Hollik István KDNP-s honatya a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott a szocialisták távolmaradásáról, hogy az MSZP ezzel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverőinek, elnyomóinak az oldalára állt és szemen köpte a hősöket, a pesti srácokat.
Forrás: MTI
Kezdőkép: Illyés Tibor/MTI




Az MSZP-nek belefér ’56 lefasisztázása





A zsidó szabadkőművesség szócsövei ... az ÁVH -s unokák gyerekek ….
rés a pajzson ... a pajzstetvek
megjelentek .
Már a diplomáciai körökig gyűrűzött az a botrány, amelyet az orosz állami televízió műsora gerjesztett. Az ’56-os magyar forradalom emlékét meggyalázó riport miatt már az orosz nagykövetet is bekérette Szijjártó Péter külügyminiszter, de nem elhanyagolható az sem, hogy a riporthoz a Magyar Szocialista Párt egyik prominens személyisége asszisztált. Havas Szófia még mindig a kommunista pártállami verziót hirdeti, és lassan már sportot űz ’56 fasisztázásából.
Valahol érthető, ha az ’56 utáni vérengző megtorlást véghezvivő MSZMP jogutódja, az MSZP nehezen boldogul az október 23-i állami ünneppel, Havas Szófiának, a párt budapesti elnökségi tagjának azonban máig nem sikerült elmozdulnia arról az álláspontról, amelyet az állampárt a Kádár-korszak idején képviselt. Számára 1956 korábbi nácik által véghezvitt fasiszta ellenforradalom, soviniszta és antiszemita tombolás volt. Ennek a meggyőződésének adott hangot az orosz tévé műsorában is.


Havas a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagokrólbeszélt ’56 kapcsán, akik a fasiszta-ellenforradalmi puccsot voltak hivatottak végrehajtani, valamint azt állította, hogy a forradalmárok nemcsak kommunistákra, hanem zsidókra is vadásztak a forradalom napjaiban.
Az MSZP politikusának (nem első alkalommal) botrányt keltő kijelentéseivel kapcsolatban megkerestük Szerencsés Károlyt, az ELTE Történeti Intézetének 20. századi magyar történelemmel foglalkozó docensét, aki azonban határozottan cáfolta a politikus állításait:
Semmilyen forrás vagy dokumentum nem ismert, amely arra utalna, hogy a CIA vagy az általa kiképzett emberek robbantották volna ki az 1956-os forradalmat. Ennek a híresztelése nyilvánvaló provokáció. Az az állítás pedig, mely szerint a forradalmárok zsidókra vadásztak volna, minden alapot nélkülöz. Épp ellenkezőleg: a forradalmárok között magyar zsidók épp úgy harcoltak, mint más nemzetiségűek.
A PestiSrácok.hu a szocialista pártot is megkérdezte az ügyben, és az általuk elküldött nyilatkozat szerint Havas Szófia mondatai a forradalommal kapcsolatban ellentétesek az MSZP álláspontjával”.
Tagja védelmében azt hozta fel az MSZP, hogy:
Havas Szófia párttagunk véleményét alapvetően befolyásolja az a családi trauma, személyes tragédia, melynek során 1956-ban az édesapját elveszítette.
Az MSZP szerint tehát egyéni traumákkal igazolni lehet a történelmi tények rosszindulatú relativizálását és a magyar nemzeti ünnep nyilvános gyalázását. Arra is rákérdeztünk, hogy lesz-e bármilyen párton belüli következménye Havas Szófiára nézve annak, hogy immár többedszer, ráadásul most éppen a 60. évforduló megemlékezéseire időzítve gyalázza ’56 emlékét. Erre a kérdésünkre sajnos nem reagált a párt sajtóosztálya.
Havas Szófiától szerettük volna megkérdezni, hogy az állításait milyen történeti forrásokra alapozza, de sajnos nem értük el. Így az is homályban marad, hogy Havas Szófia a forradalmárokat sovinisztázó és antiszemitázó rádióbeszéddel hergelő Gerő Ernőt vagy a rádió épületénél a tüntetőkre tüzet nyitó, és ezzel a fegyveres harcot elindító ÁVH-sokat tartja-e a CIA által kiképzett, náci diverzánsosztagnak.
Címlapfotó:


Megszólalt a haláltábor orvosnője álmában a koncentrációs táborok rémképei jelentek meg !!!



Nekem Havas Szófia véleményszabadsága is drága” – Puzsér vs. Huth vita az emlékparkban (videó!)
Nekem Havas Szófia véleménye is drága, ebben az országban pedig véleményszabadság van – így magyarázta meg Puzsér Róbert kritikus, a Magyar Nemzet újságírója, hogy ő miért nem szankcionálná az MSZP-s politikus az 56-os pesti srácokat gyalázó kirohanását az orosz állami tévében. Cinikusan hozzátette: a fideszeseknek már az sem tetszik, amit az orosz közmédia lead, pedig ott aztán nincs Soros-befolyás és vadliberalizmus. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője válaszul a holokauszttagadással felérő bűnnek nevezte Havas Szófia szavait, amelyek semmiképp nem maradhatnak következmény nélkül. NÉZZE MEG VIDEÓN A TELJES VITÁT!
Puzsér szerint 1956-tal az 1989-ben fogant új elitet akarják legitimálni, pedig 56 nem is forradalom, legfeljebb népfelkelés, mert 56-ban csak elitcserét akartak, nem a rendszer megváltoztatását. Azt is kijelentette: a politikusok a nemzeti büszkeség elvárásaihoz igazítják a történelmet és ha Havas Szófiát megbüntetik, akkor a következő lépés az lesz, hogy minden történészt megbüntetnek, aki nem osztja az érvényes propagandát.
Huth Gergely provokációból csillagos ötöst adott Puzsérnak, de amiről a kritikus beszél, az szerinte nem liberalizmus, hanem vegytiszta anarchizmus. Szóba került a Népszabadság bezárása és a sajtószabadság helyzete is Magyarországon. Puzsér szerint a Fidesz-kormány e téren is Kádár János méltó örökösévé vált. Huth Gergely azt mondta, nem kéne Kádárt állandóan mentegetni és kedves populistaként beállítani, miközben Kádárnak Szálasi és Rákosi mellett van a helye a történelemkönyvekben. Puzsér szerint ez nem igaz, Kádár Orbán elődje és Ferencz József méltó lelki örököse, amit az is igazol, hogy a magyarok mindig jók voltak kiegyezésben és behódolásban. “Lehet, hogy a vörös zászlót az MSZP örökölte, de a krumplilevest egészen biztosan a Fidesz” – állította Puzsér, mire Huth Gergely rámutatott, hogy összességében sosem volt még ennyire kiegyensúlyozott a szellemi élet és a média Magyarországon, ezért is érthetetlen Puzsér Kádározása.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Fotó: Horváth Péter Gyula
Havas Szófia igazsága címmel október 28-án vezetett vitát a Pesti Srácok Emlékparkban, a józsefvárosi Horváth Mihály téren Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese Puzsér Róbert kritikus, a Magyar Nemzet újságírója és Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője között.
Videó: Kerekes Kozmi András, fotó: Horváth Péter Gyula/PS






A véleményszabadság adva van ugyan, de itt is a történelmi tényeket ajánlatos a valóságnak megfelelően elmondani. Főleg, ha egy egész nemzetet sért meg valaki (Havas Szófia elvtársnő) a hazugságával. 1956-ban nem a zsidók után kutattak a forradalmárok, hanem az ÁVH-sok után, akik 10 éve már terror alatt tartották az országot. Az pedig, ahogy a Rákosi, Gerő, Farkas vezetést titulálták 1956-ban, egyáltalán nem antiszemitizmus, mert a terrorjukat és nem a származásukat átkozták.
Puzsér véleményszabadsága a szokottan csapkodó és provokatív, ami persze szintén szabad az országban. Halvány gőze sincs a forradalmi események indítékáról, mégkevésbé az 1946-1956 közötti magyar törtnelemről, ami 1956 november 4-étől 1963-ig ott folytatódott, ahol abbamaradt. 225 kivégzett fiatal fejfája tanú erre a 301-es parcellában. Ezek után a Fideszt Kádár örökösének tartani legalább akkora hülyeség, mint amit Havas Szófia az orosz TV-ben hordott össze.




A fehérballonos – Hiánypótló dokumentumfilm a Kossuth téri sortűzről



Az 1956-os forradalom kirobbanását akár tudatos provokáció is okozhatta, amelyben a KGB és magyarországi csatlósaik, a Rákosi-Gerő klikk is szerepet kapott – hívja fel a figyelmet Stefka István A fehérballonos című hiánypótló dokumentumfilmjében. A Parlament előtti sortűz tragikus eseményeit egy oknyomozó újságíró szemszögéből, teljesen új megvilágításban láthatja a néző. Az alkotók a filmben arra keresik a választ, hogy vajon az, ami október 25-én délelőtt a Kossuth téren történt, lehet, hogy előre eltervezett tömeggyilkosság volt?
Hatvan év elteltével is kényes, sőt merész vállalkozás annak boncolgatása, hogy vajon kik a felelősök, kik adták ki a Kossuth téri tűzparancsot. A forradalom kulcseseményénekrészletei ugyanis máig tisztázatlanok, homályosak. Az alkotók mégis kötelességüknek érezték, hogy megismertessék a fiatalokkal 1956. október 25-e, avéres csütörtök történetét, még akkor is, ha néhol máig hiányos a mozaikkép. A film alkotói dr. Kahler Frigyes egyetemi docens és dr. Jobbágyi Gábor professzor segítségével óráról-órára rekonstruáljákazt, hogy mi is történhetett a sortűz idején. A filmben elhangzottak hihetetlen izgalmas kérdésfelvetésekre indítják a nézőt.


A főszereplő átélte a tragédiát és segített a szakértők elgondolásait alátámasztani, hajlandó volt megszólalni és visszaemlékezni. Nagy József Mihály 25 éves ifjúként sodródott bele az eseményekbe, az iparművészeti egyetem végzős hallgatójaként. Ő volt a fehérballonos férfi”, akiről az a fotó készült, amin többedmagával tartja a nemzeti zászlót az egyik parlament előtt álló tank tetején. Ez a fotó akkor bejárta a világsajtót.
Fotó: Archív
Fotó: Archív
A fiatalok megszólítására a film a legalkalmasabb eszköz
– mondja Csurka Dóra forgatókönyvíró, aki arról is beszél, hogy kihívást jelentett számukra a forradalom talán legtragikusabb napját 35 percben hitelesen úgy elmesélni, hogy a történelmi források hiányosak, feltárásuk pedig jelenleg is zajlik.
A drámai feszültség megteremtéséről azonban nem kellett sokat gondolkodnia.
Rátaláltam egy naplóra, Kovács Jancsi 56-os naplójára, amit Kieselbach Tamás magánkiadásban adott ki, ezáltal sikerült a filmben azt is megmutatni, miként éli mindezt a borzalmat át egy 12 éves kisfiú, akit a filmben Donner Boldizsár alakít kiválóan – meséli a forgatókönyvíró, aki szerint szerencséjük volt a film elkészítése során abban is, hogy Stefka István rendező, producer érdeme által lehetőséget kaptak képfelvételek készítésére az Országgyűlés Hivatala jóvoltából az időalagútban, a  2014.okt. 25 –én megnyílt 1956-os emlékhelyen a Parlament előtt. Az FM jóvoltából pedig ott is forgathattak, ahonnét a sortűz idején lőttek.”
A film segítségével a néző számára egyértelművé válik: a szovjetek és Gerőék készültek a forradalomra, sőt annak részesei, kirobbantói voltak.

A MARADÁSRA OKOT KELLETT TALÁLNI”

A szovjet politikai és katonai vezetés együttműködött a magyar keményvonalasokkal, 1956 július végére kidolgozza a Hullám haditervet a magyar szocialista társadalom védelmére”. Ennek végrehajtásában a szocialista csapatok vettek részt, de az sem elhanyagolható tény, hogy felfegyverzett KGB-s ügynökök is érkeztek Budapestre. A KGB szerepe a forradalomban a mai napig ismeretlen.
Jobbágyi Gábor történelemprofesszor segítségével Stefkáék rávilágítanak arra az eddig figyelmen kívül hagyott szálra, hogy akár tudatos provokáció lehetett a Kossuth téri sortűz, amely a forradalom, majd az azt követő megtorlás alatt a magyarországi sztálinista diktatúra által lövetett, több mint 60 sortűz közül a legtöbb halálos áldozatot követelte. Pontos adatokat nem tudni, de legalább ezer halottja és több száz sebesültje volt a Kossuth téren történteknek.

MIÉRT NEM TISZTÁZOTT AZ, HOGY KI, KIK LŐTTEK, KINEK A PARANCSÁRA, MENNYIEN HALTAK MEG ÉS MIÉRT?”

Jobbágyi Gábor professzor ezekre a kérdésekre próbál választ adni a filmben, ahol felhívja a figyelmet arra is, hogy 1956. október 25-én a XX. század második felének egyik legnagyobb európai tömeggyilkossága zajlott le a Kossuth téren. Stefka István filmjében elhangzik: a sortüzet nem spontán tüntetés előzte meg, hanem szervezett provokátorok “mintegy behajtották a fegyvertelen, békés tömeget a térre, ahol lemészárolták őket. “
Stefka kérdésére felelve a professzor azt mondja, hogy a vérengzés mögött – már csak annak mérete miatt is – politikai döntésnek kellett lennie, a szálak pedig egyértelműen az Akadémia utcai Pártközpontba vezettek, ahol a legfelsőbb pártvezetés és az ott tartózkodó szovjet elvtársak: Mikoján, Szuszlov és a KGB vezetője, Szerov határoztak. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a körsortűz szervezettségére utal, hogy az FM-ből, az Építésügyi Minisztériumból, az Országház étterem épületéből, a Báthory és az Akadémia utcából és a Parlamentből is várták a tömeget fegyveresek (zöld ávósok, a Partizánszövetség emberei, szovjet katonák, szovjet páncélosok stb.) s mikor megtelt a tér, tüzeltek.
Elhangzik az is, hogy 1956. november 4-én már 20 hadosztály volt Magyarországon. Ez a hatalmas szovjet haderő – amely repülőgépekkel, nehéztüzérséggel, tankokkal, harckocsikkal volt felszerelve – sokszorosan meghaladta a könnyűfegyverekkel felszerelt forradalmárok harci erejét. És ez a haderő a forradalom leverése után is Magyarországon maradt, csak a rendszerváltás után vonták ki őket.

A TÖRTÉNÉSZ TELJESEN BIZTOSAT ÁLLÍTANI NEM TUD, SEM ARRÓL, HOGYAN FOLYT LE A SORTŰZ, SEM ARRÓL, HOGY KIK A TETTESEK, GYILKOSOK, FELELŐSÖK.”

– mondja Csurka Dóra, forgatókönyvíró, aki hangsúlyozza azt is, hogy a film alkotói kötelességüknek érezték objektíven feltárni az igazságot, felkutatták a még élő szemtanút, hogy beszámolója alapján és a már megjelent történelmi dokumentációkból teljes képet kaphasson a néző.
A forradalom 60. évfordulója alkalmából készített alkotás fontos segítőjévé válhat a magyar történelemóráknak, hiszen a fiatal generáció számára is érthetővé, emberközelivé varázsolja az 56-os eseményeket, új köntösbe bújtatva azokat.
A Nem vallott, eltemetve és A fehérballonos díszbemutatóján készült képek: 
Stefka István- producer- rendező, Csurka Dóra- forgatókönyvíró, Kerekes András- operatőr, vágó, Bartha Zoltán és Zsalakó Balázs- operatőr, Zsalakó Réka- gyártásvezető, Sándor Csaba – zeneszerző, Török Ferenc- vágó
Szakérők: prof. dr. Jobbágyi Gábor, dr. Kahler Frigyes
Szereplő: Nagy József Mihály- szemtanú, Donner Boldizsár
Narrátor: Fazekas Zsuzsa
A film Stefka István, Ötvenhat lövészárkai című könyvének alapkutatásaira, 56-os interjúira épült.
A fehérballonos című film megjelenését az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság, a PestiSrácok.hu, az OIKOSZ Alapítvány, a Földművelésügyi Minisztérium, az Országgyűlés Sajtóirodája, Gere Tamás & Zsolt, valamint a CBA és Príma támogatta. 
Galéria: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Vezető kép: A fehérballonos 






A forradalmárok házról házra járva keresték a zsidókat – állítja Havas Szófia az orosz köztévében




Kár , hogy nem tudták összeszedni őket , most nem uralná megint a vakolók hada az országot . Mikor szabadulunk meg már e cionista rákos daganattól , és e dísz magyaroktól MOSZAD ügynököktől !!!
Hetente jelentkező politikai magazinműsorában emlékezett meg 1956-ról Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese és az állami hírügynökség igazgatója. Kiszeljov a forradalom kitörését egyrészt a hruscsovi „olvadásnak,” másrészt pedig a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonítja, de az adásban elhangzik az is, hogy a forradalmárok ezrével engedtek el nácikat a börtönökből. Erre erősít rá a műsorban Havas Szófia, az MSZP egészségpolitikusa, aki a CIA által feltüzelt fasiszta-ellenforradalmi puccsról beszél, s szerinte a “forradalmárok” házról házra járva keresték a zsidókat. Külön érdekesség, hogy a műsorban feltűnnek a Pesti Srácok Emlékparkba látogató diákok is, akik e narratíva szerint tehát szintén a nácik és nyilasok előtt tisztelegnek…
Kettős Mérce fordítása szerint egészen más megvilágításban emlékeznek meg 1956-ról az orosz köztévében. Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese a forradalom kitörését egyrészt a hruscsovi „olvadásnak,” másrészt pedig a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonítja majd ezek után az első, „baráti országban” szított „színes forradalomnak” nevezi ki ’56-ot.


Kiszeljov megrendülten azzal zárja a mondókáját, hogy a harcok során hétszáz szovjet katona halt meg – miközben a több ezer magyar áldozatról a blokk nyolcadik percében tesz csak említést. A Budapestről jelentkező riporter a szovjet beavatkozást a függetlenségre és demokráciára – azaz a Varsói Szerződés felmondására és a többpártrendszer bevezetésére – való törekvésnek tulajdonítja. Az egy ízben pogromként emlegetett fegyveres felkelés kapcsán emellett elhangzik, hogy nem elég, hogy a forradalmárok szétzavarták az állambiztonsági szerveket, de eközben ezrével engedtek el nácikat a börtönökből.


Ezt a vonalat viszi tovább a műsorban Havas Szófia MSZP-s egészségpolitikus, Horn Gyula unokatestvére, aki kijelenti, hogy a forradalmárok házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat, illetve kifejezi abbéli meggyőződését, hogy a forradalom nem törhetett volna ki a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok nélkül, akik a fasiszta-ellenforradalmi puccsotvoltak hivatottak előmozdítani.
Az ’56 tanulságát levonó narrátor szerint a letört forradalmi hév lassacskán feloldódott a gulyáskommunizmusban, „annál is inkább, mert az ’56-os események megmutatták, milyen katasztrófába torkollhatnak a hirtelen elmozdulások.” Az utolsó snittben Szentgyörgyi Zsuzsa mondja ki a végszót: „Minden forradalom tragédiával végződik.”
Ugyanezt a narratívát vitte a csatorna Havasnak szintén jelentős teret nyújtó híradója is. Hozzáadott értékként említhető, hogy a riporter szerint valamiféle Budapestnek nem engedelmeskedő munkásosztagok alakultak a forradalom során, így „gyakorlatilag polgárháború tört ki.” (Talán a pár hónappal későbbi alapítású munkásőrségre gondolhatott a költő.) Itt végszóként Alekszdr Sztikalin, az Orosz Tudományos Akadémia magyar történelemmel foglalkozó kutatója jelenti ki, hogy az Egyesült Államok ’56 után megértette, hogy nem avatkozhatnak be a szovjet érdekszférában, és így Kelet-Európa felszabadításának „meglehetősen demagóg” terve helyébe a Szovjetunió felé történő hídverésé lépett.
Az orosz interneten az 2014-es ukrán válság kezdete óta egyre gyakrabban tűnik fel az a narratíva, miszerint 1956 volt minden színes forradalmak főpróbája – írja összegzésképpen az egyébként militánsan ellenzéki és az orosz politikát, továbbá az Orbán-kormány és a putyini adminisztráció gazdasági együttműködését rendszeresen bíráló Kettős Mérce.


A PESTI SRÁCOK EMLÉKPARKBAN IS NÁCI GAZEMBEREKRE EMLÉKEZNEK?

Kiszeljov műsorának (fent) külön érdekessége, hogy a nyilas puccsistákról szóló legvadabb kádári propagandát felelevenítő összeállítást a szerkesztőségünk által szervezett Pesti Srácok Emlékparkban forgatott képsorokkal is illusztrálják. Kollégáink valóban találkoztak az orosz köztévé stábjával, akiket készségesen körbevezettek a tárlaton, ezért is különösen durva etikátlanság úgy beállítani a látottakat, mintha az emlékparkban felvett diákok és érdeklődök is náci ideológiának állítanának emléket. Hogy mi is kettős mércés hírmagyarázóvá lépjünk elő: az orosz állami média második számú vezetője által leadott propagandaműsor kiválóan rávilágít arra, hogy mekkorát tévednek azok a honfitársaink, akik a putyini autokráciát, mint az európai értékek őrzőjét és védelmezőjét tisztelik.
Forrás: A Kettős Mérce fordítása alapján, vezető kép






Düh és szomorúság a baloldalon ’56 évfordulóján





Ezek mind kiakarják sajátítani 56 – os multunkat , vagy még mindig lövetni akarnak , az összehangolt megtorló támadások még mindig folytatódnak , de már egy zsidó vakoló kutyával kevesebben vannak . Már ő sem foglalja el hazánkat !!!
A páholyokat mikor űzitek el az országból mikor szabadultok meg e kolonc hátizsáktól , de ha ledobjátok a tűzbe vessétek , hisz a rablott holmik is e puttonyba vannak , és ha nem égnek el vissza járnak a rablot értékekért . Olyanok ők mint a kisértet a kommunizmus , és a zsidó fasizmus kisértete , mely most járja át egész Európát a liberalizmus álarcában !!!!!
Ahogy 1956-ban, úgy most sem sikerült túl fényesre a baloldal október 23-ája. Nem egészen gondolták át ők ezt a kétfrontos háborút, mert sikerült úgy megosztaniuk az erőiket, hogy mindkét helyszínen a kis létszámuk volt a legfeltűnőbb. A Blaha Lujza téri rendezvényen felsorakozott a baloldali ellenzék színe-virága, Orbán Viktor elűzése nyilvánvaló közös vágyuk, de ennél több konkrétum nem derült ki. Egyelőre az sem tiszta, hogy az összefogásra való biztatást, vagy egymás bírálását gondolják komolyabban, a szónoklatokban egymást váltogatta a reménytelenség feletti düh és szomorúság.
A saját rendezvényükön legfeljebb kétezren lehettek, csak a színpad előtti néhány méteren tudtak a Kossuth térihez fogható tömegsűrűséget felmutatni, és a másik részük sem tudta szétfütyülni a kormány megemlékezését. Szintén nem válik a javukra, hogy sípokkal, dudákkal, sőt szirénákkal felszerelkezve vágtak bele a kalandba, ami nyílt beismerése annak, hogy esélyük sincs olyan létszámra, amely valóban keresztbe tehetne a kormány rendezvényének. A baloldali ellenzék felvállaltan halad a gerillaháború felé: alkalmanként megpróbál gyorsan rajtaütni az eseményeket alakító kormányon, majd újra eltűnik.


ÖSSZEFOGÁS 2.0

Nagyjából erről szólt a Blaha Lujza téren tartott ellenzéki rendezvény is. Gyurcsány Ferenc azt kérte egy nappal a megemlékezés előtt, hogy ne az egyéni egókról és a szereplési vágyról szóljon az Összefogás 2.0, ehhez képest mégis elég sok politikus tolongott a színpadon, arcukon erőltetett mosollyal. A nagyrészt idősekből és pártaktivistákból álló közönség több előadótól végighallgathatta az ellenzék újszerű meglátásait az olyan sérelmekről, mint a magánnyugdíj-pénztárak, a német megszállási emlékmű, az önkényuralom, a Népszabadság és hasonlók.



Ennek már a síron túl sincs helye az országban múmia mint az MSZP üdvöskéje kit még az anyja sem vállalt , és a mocsárt választotta gyermeke helyett , ugye emlékszel még Ildikó .
Bokros Lajos a baloldal elkoptathatatlan sztárja (kép: magyarnarancs.hu)
Bokros Lajos a baloldal elkoptathatatlan sztárja (kép: magyarnarancs.hu)
Kipróbált, régi motorosok versengtek a legkormánydöntőbbnek látszó tényező címéért, különböző taktikákat alkalmazva. Vajda Zoltán és Bokros Lajos a legszenvedélyesebb, legdühösebb arcukat vették elő, aminek az lett a vége, hogy előbbi a beszéde végére önkívületben üvöltött, utóbbiról pedig kiderült, hogy alkalmatlan a szenvedélyes szónok szerepére. Vajda letett arról az évek óta élő baloldali vágyról, hogy egy külföldi beavatkozás majd elmozdítja az Orbán-kormányt, és úgy fogalmazott, hogy a hazai ellenzéknek kell eltakarítania ezt a mocskot”. Vélekedése szerint a mostani pártfelhozatallal kell beérniük a demokratáknak, de titokzatosan utalt rá, hogy előjöhet akár egy új politikai erő is. Vajon mire gondolhatott? A Kétfarkú Kutya Pártra? Vagy Bajnai Gordon másodszor is visszatér? Esetleg a pártja megszüntetését két hete bejelentő 4K! mozgalom meggondolta magát?

A giliszták eső után feljönnek levegőzni ezek a csúszó mászók is napfürdőt vettek , és közben nem lehet rájuk vadászni , mert halászati tilalom van érvényben . Begyüjteni sem érvényes , mert mire sor kerülne rájuk elpusztulnak , és csak a páholy piszkát növelnék velük .
Pártaktivisták alkották a tömeg jelentős részét (kép: atv.hu)
Pártaktivisták alkották a tömeg jelentős részét (kép: atv.hu)

AZ 500 NAPOS REJTÉLY

Molnár Gyula MSZP-elnök azt mondta, a tegyünk azért, hogy 2018 a változás éve legyen” felszólítással próbálta tűzbe hozni a közönséget. Egymást biztatták az ellenzéki vezetők – már amikor ez befért egymás összefogási szándék hiánya miatti bírálása mellé. A reménybeli technikai nagykoalíciót a választásig hátra lévő 500 napra, majd a választások utáni 500 napra hirdette meg Bokros – ennyi ideig lesznek képesek elviselni egymást a baloldali pártok, miután elűzték Orbán Viktort”Hogy ehhez hogyan jutnak el, milyen lépéseket tesznek, arról szemérmesen hallgattak az előadók, és azt sem fejtették ki, hogy a másfél éves közös kormányzás után mi következne. Ha ennyi idő alatt gondolják kideríthetőnek élesben, hogy melyikük kormányképes, az nem valami biztató, de ha a választási rendszer visszaalakításában gondolkodnak, akkor is maradtak kérdőjelek. A régi választási rendszerben is indulhattak jobboldali pártok, tehát valamit vagy elhallgattak az általuk tervezett „demokratikus átmenetről”, vagy elvesztették a kapcsolatot a valósággal.

A tolvajok fejedelme már a tömegbe lövetést is gyakorolta a páholy ragazkodik is személyéhez , hisz a zsidó beütés rang a páholyos múltjában , a rablást meg már az apjától megtanulta , hogy tűz parancso adjon ki meg a vérében volt , mindig is kirekesztett gyerek volt , aki most azt hitte , hogy megfogta az isten lábát , de csak a halál kaszája volt a kezében
Gyurcsány Ferenc annak ellenére ott akar lenni a baloldali összefogásban, hogy tudja, nem szeretik őt. (kép: althir.org)
Gyurcsány Ferenc annak ellenére ott akar lenni a baloldali összefogásban, hogy tudja, nem szeretik őt. (kép: althir.org)
Mindemellett meglehetősen sok önkritika is elhangzott a Blaha Lujza téren. Gyurcsány őszintébb volt, mint azt az őszödi beszédjéről szereti hangoztatni, nagyjából beismerte, hogy őt senki nem szereti. Ennek ellenére talált magának szerepet az összefogásban: meghirdette az aki nincs velünk, az ellenünk van” rákosista alapelvet, és azt hangoztatta, hogy aki szerint ő vállalhatatlan bárminemű közös politikai cselekvésben, az orbánista és valószínűleg fasiszta, de lelepleződött. Üzent Molnár Gyulának, a másik mérhető baloldali párt vezetőjének is, sürgetve ugyanazt az összefogást, amelyet ő is.

ÖSSZEFOGNI A FELELŐSSEL?

Karácsony Gergely szomorú kis beszédet mondott, sok megbánással, de annál kevesebb reménnyel.
Gyűlöljük magunkat, egymást, gyűlölünk mindent
  • fogalmazott a politikus, aki néhány éve még jobban utálta a szocikat, mint a Fideszt, így nem lehetett neki könnyű újra egy színpadon szónokolni a szocikkal és azok leágazásaival. Oda is kente a bírálatot Gyurcsánynak a 2006-os eseményekért, amelyeket a mostani állapot kiindulópontjának tart. Így viszont még kevésbé világos, miként lesz összefogás a 2006-os balhé felelősével.

Na ő még csak most bontogatja szárnyait a szabadkőművesek táborában a világállam pártjában , Soros pénzen kapaszkodik a parnasszus felé , a kis optikai csalódás még másnak látszik mint ami !!!


„Gyűlöljük magunkat, egymást, gyűlölünk mindent” – mondta Karácsony Gergely. (kép: hirek.ma)
Gyűlöljük magunkat, egymást, gyűlölünk mindent” – mondta Karácsony Gergely. (kép: hirek.ma)
A beszédek sorát a főszervező Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke zártaKiállunk, mint apáink ’56-ban” – mondta, de azt nem magyarázta meg, hogy a Kossuth térre kiálló tiltakozókra gondolt, vagy azokra, akik a Földművelési Minisztérium tetejére álltak ki, hogy előbbiek közé lőjenek. Beszédét Hajrá Magyarország!” felkiáltással zárta, ami az igencsak kevés új ötletet felvonultató rendezvény méltó befejezése volt. Az ellenzéki vezetők vélhetően továbbra sem óhajtják vezetőnek Gyurcsányt, de a Blaha Lujza téri akciójuk alapján nincsenek tele ötletekkel, és lassan nekik is szembesülniük kell azzal, hogy hat év alatt sem tudtak nála különbet kitermelni a saját soraikból.




A félbehagyott rendszerváltás befejezése lenne ’56 győzelme

Na ez a baszéd is csak egy lyukas garast ért mert csak ők is ki akarták sajátítani multunkat , ja hogy ők is tele vannak vakolókkal , és nem a lyukas zászló érdekli őket , hanem , hogy mit rabolhatnak még el tőlünk !!! A luxus villák mellé még jól jön egy újabb szerzemény , hisz növekvőben a család , és a pénzszivattyúra időben rá kell csatlakozniuk, molotov koktélt a rablott értékeikre , de úgy , hogy ők is bele égjenek !!!
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a félbehagyott rendszerváltás befejezését véli ’56 örökségének – erről beszélt a szentesi megemlékezésen. Budapesten több helyütt tartottak megemlékezéseket, felszólalt Tarlós István főpolgármester, Schmidt Mária, az 56-os emlékév kormánybiztosa és Boross Péter korábbi miniszterelnök is.
A félbehagyott rendszerváltást be kell fejezni, ’56-ot győzelemre kell vinni, nemcsak a jogszabályokban, az emlékezetben, szobrok állításával, hanem a fejekben és a lelkekben is. Hatvan esztendeje tartozunk ezzel a pesti srácoknak és a szentesi hősöknek is – mondta Lázár János Szentesen, az 1956-os emlékmű avatásán. A rendszerváltásra utalva úgy fogalmazott, a szuverenitásunkért, a magyaroknak kijáró tiszteletért még mindig, harminc évvel az elmaradt forradalom után is harcolnunk kell. Mai eszükkel talán már sokan máshogy csinálnák 89-et is: forradalmibban, megalkuvást nem ismerően, ’56-os módra – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a békés hétköznapokban ritkán kézbe kapott forradalmi erőnek nevezte a kétharmadot. Ha ezekben az években sem sikerül egyszer és mindenkorra leszámolni a Kádár-rendszerrel és helyébe tisztán, megalkuvást nem ismerve ’56 szellemi örökségét helyezni, akkor súlyos történelmi hibát követünk el – hangsúlyozta.


NEM VALLHATJUK ÉS TAGADHATJUK MEG EGYSZERRE ’56-OT

A szabad Magyarországnak, amelyben nekünk élni adatott,  56 hősei az alapító atyái és anyái. Nem lehet egyszerre megvallani őket azzal, hogy ma hálás szívvel emlékezünk rájuk és megtagadni azzal, hogy az internacionalizmus oltárán feláldozzuk a nemzeti érdek képviseletét, és lábhoz tett fegyverrel tűrjük a kádári nosztalgiát – közölte Lázár, felidézve, hogy
Kádár sok honfitársunk szerint még ma is az egyik legnagyobb államférfi, az egyik legnagyobb magyar politikus.


Apám szájából az igaz szólt hozzám , de a ti szátokból csak a mocso , és a hazugság árad népünk felé , és még ti vagytok a nemzeti oldal , de ti is a világállam pártja vagytok a szabadkőműves páholy tagjaiként irányítják munkátokat , és ti nem hazát , hanem koncentrációs tábort építtettek a népnek stadionak álcázva , leszarjátok az egészségügyet , az oktatást , ezt megépítettni fontosabb , hisz itt is jó néhány magyart égethettek el , a szemétégetőnek álcázott ipari krematóriumba . Melyik páholy adta ki a parancsot e tettre , ez volt a luxus villátok ára , hogy ezt elsőbbséggel meg építesétek , remélem a vátozás szele megcsap benneteket , és ti lesztek az első kuncsaftok akikkel felavatják e nagy érdemü létesítményeteket .
Lázár János (kép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)
Lázár János (kép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)
Ugyanaz a Kádár, aki az ’56 utáni megtorlásokat kitervelte és végrehajtotta. Pedig a szovjetek behívása, a negyvenéves katonai megszállás megszervezése a nemzeti históriánk talán legsúlyosabb hazaárulása volt – jelentette ki a politikus. Kádár János gyilkos, kollaboráns és hazaáruló volt – szögezte le a miniszter, hozzátéve: ezt még mindig fájóan sok honfitársunk nem tudja.

NEKÜNK KELL ŐRIZNÜNK A FORRADALOM LÁNGJÁT

A forradalom lángját nekünk, a dicsőséges forradalmárok utódainak kell tovább őriznünk a szívünkben, a lelkünkben és tetteinkben – jelentette ki Tarlós István főpolgármester Budapesten, a Nagy Imre téren tartott megemlékezésen. A főpolgármester a Műszaki Egyetemtől indult fáklyás felvonulás résztvevői előtt úgy fogalmazott: 1956-ban a magyaroknak alig volt más fegyverük, mint a szabadság szeretete. A remény pedig sohasem hal meg, amíg a szabadság szenvedélye fűti.”
Tarlós István a Nagy Imre téri megemlékezésen (kép: MTI / Szigetváry Zsolt)
Tarlós István mond beszédet a Nagy Imre téri megemlékezésen (kép: MTI / Szigetváry Zsolt)
Egy nem túl nagy, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára, szembeszállt a világ akkori egyik legnagyobb hatalmával.
– mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy a magyaroknak elegük lett az ÁVH aljas, korlátlan hatalmából, a természetellenes és diktatórikus kormányzásból, a gonosz koncepciós perekből, az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból, valamint a mindezért felelős, ostoba és báb kommunista vezetésből. Kijelentette, a civilizált világ híres demokrácia-védelmezői lelkiismeret-furdalás nélkül sorsára hagyták az általuk biztatott, szabadságvágyó Magyarországot.
Tarlós István szólt arról is, hogy a menekülő magyarokat különleges együttérzéssel fogadták, mert a világ bámulatát kiváltó nemzeti felbuzdulás hőseiként érkeztek külföldre, viszont a menekülők vitték magukkal a szükséges okmányaikat, nem dobálták el az útlevelüket, nem törtek-zúztak, nem hajították el az élelmet, nem vezeték félre a fogadó ország hatóságait. Nem akarták megváltoztatni a fogadó nemzetek szokásait, erkölcseit és törvényeit. Türelemmel kivárták a hatósági eljárások végét, pedig hosszú hónapokat, akár éveket is kellett a korábbi katonai barakkokból kialakított táborokban – meglehetősen nehéz körülmények között – eltölteniük. Együttműködők voltak és bizakodók, menekültekként viselkedtek – tette hozzá.

SZABADSÁGOT KELL ADNI MINDEN MAGYARNAK

A magyar egyetemi ifjúság 1956-ban örökre beírta magát a történelembe – mondta Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosa szombaton, a zsúfolásig megtelt Műegyetemen rendezett emlékünnepségen. A kormánybiztos felidézte, hogy 1945 és 1956 között az akkori egyetemistákban gyűlt a feszültség, izzott az igazságkeresés vágya, hogy végül 1956. október 23-án átszakítson mindent.
Schmidt Mária (kép: MTI / Máthé Zoltán)
Schmidt Mária (kép: MTI / Máthé Zoltán)
A Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta, azok az egyetemisták, akik gyermekfejjel végigélték a II. világháborút, joggal hitték, hogy van esély arra, hogy egy új, szabad ország lesz az otthonuk. Látták azonban, hogy nem lehet tovább tűrni, el kell mondani az igazságot, szabadságot kell adni minden magyarnak, és haza kell zavarni a megszállókat. Bátorságuk akkora volt, hogy magával sodort minden magyar embert, és a forradalom 12 napja, a remény szűk két hete alatt egy nép Európa közepén megmutatta, hogy nincs más út, csak az igazság – emlékezett a történész.

A SZELLEMI RENDSZERVÁLTOZTATÁS TOVÁBB TART

Boross Péter azt mondta a Műegyetem rakparton lévő 1956-os emlékműnél tartott megemlékezésen, hogy nem volt eddig még ilyen emelkedett és széles körű ez az ünnep. Boross aggodalommal szólt azokról a szervezkedésekről, amelyeknek célja megfogalmazása szerint az, hogy megcsúfolják a vasárnapi nemzeti ünnep főrendezvényét.
Figyelmeztetnünk kell az utánunk jövőket, hogy ez nem új a magyar történelemben, átéltük már Károlyit, Kun Bélát, Rákosit
– mondta.
Kitért arra, hogy miközben Magyarországon október 23-át ünneplik, egy nagyhatalom külügyminisztériumának helyettes szóvivője pedig a sajtószabadságért aggódik Magyarországon”.
És kiállították a Népszabadság utolsó számát valahol Washingtonban. Nem kellene összeállítanunk egy-két kiragadott tételt az amerikai imperialisták gaztetteiről, és azt is bemutatni?
Boross Péter (kép: MTI / Máthé Zoltán)
Boross Péter (kép: MTI / Máthé Zoltán)
Boros Péter azt mondta, bántja az igazságérzetet, nemzeti önérzetet, hogy ilyen hírek jelennek meg a médiában. Szavai szerint tudatosítanunk kell, „miért vagyunk mi a szabadság népe”, és „igenis büszkék és rátartiak vagyunk” a mindenáron megmaradás képességére. Rámutatott, hogy a szellemi rendszerváltoztatás nehezebb, mint az anyagi, fizikai, gazdasági, pénzügyi, az idáig is tart, és még egy darabig. De megtörténik, mert megtanultunk a történelem során talpra állni”.
PS összeállítás / MTI












Van még forradalmár a városban!






1956 ellenforradalom volt, akcionalista értelemben mindenképpen, hiszen egy forradalmi úton hatalomra került rendszert kísérelt megdönteni.
A fordulat évében, 1948-ban, a kommunisták forradalmi eszközökkel vették át a hatalmat Magyarországon. Igaz, a forradalomhoz szükséges tömegtámogatottságuk hiányát a Vörös Hadsereg pótolta, igaz, a forradalmárokat moszkovita bürokraták helyettesítették, de a változás tényleg forradalmi volt, hiszen a demokrácia és a szabadság, valamint a józan ész legapróbb morzsáját is sikerült kipusztítani az ország életéből néhány hónap alatt. Olyan társadalommérnöki kísérlet vette kezdetét, amelyben a „mérnökök”, a kommunisták, úgy bántak egy ország lakosságával, mint az élettelen anyaggal, korlátlanul alakíthatónak és tulajdonságait szabadon változtathatónak tekintették.
Olyan öt éves rémálom következett, amelyhez képest a nyilasuralom, a front nem is tűnt annyira kellemetlennek, hiszen az legalább gyorsan elmúlt, ha már valami jót akarunk mondani róla. Sztálin hosszú, szinte örök életűnek mutatta magát és rendszerét, így Rákosi és bandájának tombolása végtelennek ígérkezett, minden remény nélkül.
Sztálin halála azonban világossá tette, hogy az őrület folytatása még közvetlen környezetében sem élvez komoly támogatottságot, a legelszántabb bolsevikok is abba akarták már hagyni a nagyüzemi gyilkolást. Ez alól csak Berija volt kivétel, akinek likvidálása nagyon komoly üzenet volt minden gyilkos számára, hogy új korszak kezdődik.
1953 után Rákosin, Révain, Gerőn, Farkason és közvetlen híveiken kívül csak azok a pszichopaták éreztek nosztalgiát a terror után, akik a párt erőszakszervezeteiben találták meg az élethivatásukat, kínvallatóként, szadistaként, nemi-erőszakolóként, vérbíróként, vérügyészként, vagy esetleg tanácselnökként, helyi párttitkárként élesztették fel a földesúri jogokat vagy még annál is sokkal többet.

Az ország fellélegzett, de a gyilkosok hatalomban maradtak.

53 után azonban az is kiderült, hogy ezek a tömeggyilkosok már nem mindenhatóak, már nem annyira magától értetődő, hogy bárkit elvihetnek, megölhetnek, megkínozhatnak. Kiderült, hogy a rezsimnek nincs ereje fenntartani a rémuralmát, főkolomposai egymásnak esnek és legfőképpen az vált nyilvánvalóvá, hogy a rendszer képtelen működtetni az országot, gazdaságpolitikája totális kudarc, káderpolitikája még a középszer uralmát sem tudja biztosítani, a népi káderek alkalmatlanok a vezetésre.
Talán már nem esik anatéma alá és így ki lehet mondani, hogy mindenki számára, talán még Nagy Imréék számára is, de Kádár számára mindenképpen világos volt, hogy Rákosi és gyilkos társai nem magyarok. Akik közelebbről ismerték ezeket a bűnözőket, azok azt is pontosan tudták, hogy ezen emberek esetében ez (nem magyar) azt jelenti, hogy a szó legrosszabb értelmében voltak internacionalisták, nem csak a magyarságot gyűlölték, hanem minden nemzetet és vallást. Az idegen konkvisztádorok, rablóhordák elképesztően lelketlen, janicsár jellegű kiszolgálói voltak ők, akik bosszút akartak állni a magyar nemzeten a 45 előtti idők miatt. Csak ilyen vandálok voltak képesek arra, hogy szembeszegülve minden kulturális és fizikai valósággal megkíséreljenek megvalósítani egy totális társadalomátalakítási tervet, amely minden ember teljes önfeladását kívánja meg.
1956 annak a népi felismerése volt, hogy a kommunista hatalom gyengülése, ami a Szovjetunió Sztálin halála utáni időleges bénultsága miatt következett be elsősorban, a helyi hatalmasságok belső harcai és az államigazgatás eszköztelensége a terror csökkenése után, egyszerre erőtleníti el a rendszert.
1956-ban a magyarok közvetlen élménye az volt, hogy az étlapon szereplő összes politikai rendszer totális kudarcot vallott, mindegyik „elit” alkalmatlan az ország kormányzására, viszont mindegyik minden eszközt bevet a hatalma megtartására és kiszolgál minden megszállót.
Amint ki lehetett mondani egy magánbeszélgetésben, hogy az emeleten lakó kommunista vagy ávéhás egy mocskos gyilkos, akit agyon kellene verni és amikor már nyilvánosan is fel lehetett hozni, hogy a rezsim vezetői nyakló nélkül gyilkolták egymást és a lakosságot, csak néhány évvel korábban is, eldőlt, hogy a cérna el fog szakadni, hiszen a nevesített gyilkosok pofája még mindig ott virított az újságban, a Lenin kép mellett a falon, napról-napra fokozva az indulatokat.
Magyarország, beleértve a kevésbé elmebeteg kommunistákat is, teljes egészében meg akart szabadulni a Rákosi-féle társaságtól és azok minden módszerétől. Erre azonban a rendszer merevsége, a gyilkosok hataloméhsége, felelősségre vonástól való rettegése, illetve a szovjetek kompromisszumképtelensége és a helyi viszonyok iránti teljes érzéketlensége nem adott lehetőséget. Minden ávós, minden bolsi pontosan tudta, hogy a lakosság 99,99999%-ának alapos oka van őt és a kollégáit agyonverni. Tudták miket műveltek és úgy is viselkedtek, ahogy a sarokba szorított bűnözőktől az elvárható, készek voltak magukon kívül mindent feláldozni a győzelmükért.
Pszichológiai értelemben október 23-a egy nagy össznépi indulatnyilvánítás napja volt, amelyet nem a nép akarata, a felkelők megléte, hanem a hatalom reménytelen, de gyilkos reakciója tett ellenforradalommá. Akkor még mindenki emlékezett az erkölcsi szabályokra, mindenki tudta, hogy kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete, ezért sikerült nagyjából szinte mindenkinek valamelyest egy irányba mozdulni, a pillanatok alatt megszűnő rendszer utáni káoszban.
Ahhoz képest ahogy a kommunisták viselkedtek az előző években és a felkelés alatt, a magyar nép csodálatos önmérsékletet mutatott, hogy alig néhány gazembert lincseltek meg, a fő kommunisták, ÁVH-sok családjait szinte semmi atrocitás sem érte, pedig általában családi alapon vettek részt a kínzásokban és gyilkosságokban, a házastárs általában a pártnál, a szakszervezetnél vagy a belügynél „dolgozott”.

Én azt állítom, hogy az 56-os ellenforradalom elérte a célját.

Pontosabban mindent elért, amit abban a pillanatban, nemzetközi helyzetben ki lehetett harcolni a nemzet számára. Még pontosabban, megüzente a kommunistáknak Pestre és Moszkvába egyaránt, hogy van egy határ. Ezt a határt többé sem az itthoni, sem a moszkvai komcsik nem merték átlépni, mert még egyszer nem akarták az 56-os árat megfizetni a hatalomért. Természetesen volt bosszú, mert a rendszer gyilkosai megtanultak félni a néptől és meg akarták mutatni az embereknek, hogy ki az úr, de Kádár tudta, hogyha nem konszolidálja a rendszert és nem állítja helyre legalább a hétköznapi normalitást, akkor őt mindenképpen meg fogják buktatni. A szovjetek folyamatosan készenlétben tartották ehhez a szélsőbalt, a nép pedig újra passzív rezisztenciába vonulhatott volna, ami 56 novemberétől hónapokig bénította az országot és a hatalmat.
Kádár a lehető legkevésbé rossz megoldás volt, olyasvalaki, aki képes volt hosszú távon egy gyilkosságok, kínzások nélkül működő, elviselhető mindennapi szabadságot nyújtó rendszert létrehozni és működtetni, megzabolázni tömeggyilkos párttársainak döntő többségét.

Az ötvenhatosok állítólag demokratikus szocializmust akartak.

Szerintem egyik szó sem jelent semmit, mindenki csak azt akarta, hogy hagyják békében és normális viszonyok közt élhessen és dolgozhasson. Vagyis a magyarok nem akartak semmiféle társadalom-mérnökösködést, a világ kifordítását a sarkából, semmiféle utópiát. A magyarok a saját maguk normális világát akarták, amit persze nyilván szükséges volt javítani, de lehetetlennek gondolták azt a szép, új világot, amit rájuk akartak kényszeríteni.
1956 azért volt forradalom, mert a mindennapi normalitás lázadása volt a társadalom-mérnökösködés, a politika mindennapi életbe történő brutális beavatkozása ellen és nem utolsósorban azok az elmebetegek ellen, akik ezt a rendszert nevesítették, irányították és a lehető legembertelenebbé tették.
Ma is egy társadalommérnöki projekt ellen lázadunk, amely a mindennapi normalitásunkat akarja átrajzolni. Embertelensége nem az erőszakszervezetek brutalitásában, hanem ember voltunk fundamentumainak tagadásában és azok kriminalizálásában nyilvánul meg, de pont annyira embertelen, mint az ÁVH pincéi, a tönkretett falvak csendje vagy a panelvárosok személytelensége.Amelyek persze ennek az új embertelenségnek is a következményei. Ne feledjük, az erőszakos társadalomátalakítók, korunkban a fundamentalista liberális értelmiségi csoportok, mindig értéktelennek tartják az emberi életet, ha a nagy cél eléréséről van szó. A terroristák áldozatai, az ezer számra megerőszakolt nők, az élhetetlen városokba kényszerített milliók számukra csak lényegtelen és érdektelen semmik, akik nem részei a liberális utópiának, mert annak csak a liberális értelmiségi élcsapat a része, azok, akik tíz éve ünnepelték a lövető Gyurcsányt.
Újra forradalmárok vagyunk és attól tartok nem a Kádár-rendszer, hanem a Rákosi-féle tömeggyilkosok unokái, dédunokái ellen lázadunk, akik megint el akarják törölni a múltat.

Újra úgy kellene élnünk, ahogy bizonyos őrültek elképzelik.

Ha nem lázadunk, úgy is fogunk!


Kispál és a Borz - Forradalmár














A liberálisok ámokfutó-neveldét csináltak Európából



A londoni és a brüsszeli integránsok akciói után a valóságátalakítási eszközök (a „médiákok”:) úgy kerülték a mentális betegek kulturális gyökereinek közlését, mint az egyszeri liberális Aristo írásait. De miután szegény betegeket nem teljesen liberális szemtanúk is látták, egy idő után nem lehetett már tovább titkolni, hogy őseik nem a keltákkal viaskodtak egy-egy kövérebb szántóért.
Ez a ténykörülmény szülte aztán a „szomáliai származású norvég” fonémát. Ó, hogy gyulladna meg rajtatok az alsónemű! Nyúl származású oroszlán (nyúl-oroszlán származású), palesztin származású zsidó, zsidó származású palesztin (zsidó-palesztin származású), ufó származású hülye, hülye származású hülye (liberális-liberális).
A halefes gyerek nettó szomáliai, aki norvég állampolgár lett (és mellékesen, nem futott össze Breivikkel). Ettől annyira lett norvég, mint amennyire a müncheni lövöldöző német. A helyi segély nem tesz senkit helyivé. A norvég régen egy etnikai identitás volt. Az, hogy most a „norvégok” nagy része LMBTQ*********, az nem jelenti, hogy az ország norvég kisebbségétől még a nevét is el lehetne venni. Az a kifejezés, hogy „norvég állampolgár” meg már eufemizmus arra mohamedánra, aki norvég olajpénzen hízva gyűlöli az őslakosokat.
Szakértő véleményem szerint agyon kéne verni mindenkit, aki csak sugallani is meri, hogy úgy lehet identitást váltani, mint profilképet a „közösségi oldalon”. Identitásból identitásba – legyen az nemi, nemzeti vagy bármilyen – megrázóan reménytelen hosszúságú út vezet. Néha előfordul, hogy emberek, akik beleszülettek és belenőttek egy identitásba, kalandvágyból vagy a körülmények kényszerítő ereje folytán röpke 40-50 év alatt felszednek egy másikat is és az unokáik már jó pirézek lesznek, de ritkán boldogok közben. Identitást szerezni pont annyi idő, amennyi alatt kialakul egy ember jelleme. (Már akinek kialakul ugyebár.) Minimum egy emberöltő.

És a két identitás között az esetek szinte teljességében az identitásnélküliség, a semmi üres évtizedei vannak.

Nem azért iráni valaki, mert az akart lenni szabad akaratából és nem azért nem iráni, mert módjában áll az irániságot letenni valahogy. Hanem azért, mert a világ már csak ilyen, elvileg otthon kell lenni valahol benne. Mérhetetlenül sajnálom azokat az embereket, akiknek nincs otthonuk és azért, mert nem is ismerik ennek a szónak a jelentését. Ezek a liberális értelmiségiek azok, akik azt mondják ezeknek a szerencsétlenek, hogy ha elmennek egy gazdag helyre, akkor ott majd befogadják őket azok a csodás, liberális, gazdag németek vagy angolok vagy norvégok, és ettől ők is gazdag németek vagy angolok vagy norvégok lesznek. Hát nem. Egyik fél sem tesz bele semmi valóságosat a „befogadásba”.
Az nem lett megbeszélve, hogy kinek kellett volna konkrétan befogadnia és hogy kinek és mennyit kellett volna fizetni, hogy embernek nézze és esetleg megszeresse (ha másképp nem megy ugyebár). Németországban vagy Angliában biztos szeretetet is lehet venni, tán még a tébé is kifizeti, csak ahogy látom, abban az országban nem nagyon termelnek ilyesmit. Azt sem találták ki, hogy mi az eljárás akkor, ha a delikvens speciel nem szeretetéhes, hanem vérszomjas. Ha nem befogadódni jön, hanem csak egy beszivárgó, aki ölni jön és csak az erőt, meg a bátorságot gyűjtögeti a helyiek költségére, hogy megbüntethesse őket.
A legszörnyűbb az, hogy az ostoba „származásozók” meg a liberálisok most azzal vigasztalják magukat, hogy ez csak egy ámokfutó, nem iszlám államos terrorista. Azt mondják, egy olyan pszichiátriai beteg ölt, aki igazi németnek hitte magát (pedig ugye csak egy német-iráni) és aki igaz németsége okán akart kifejezetten bevándorlókat gyilkolni, hogy így is bizonyítsa, hogy ő igazi német.
Erre például az a kétségbevonhatatlan bizonyíték, hogy „állítólag” fasiszta bakancsot viselt, továbbá azt kiabálta, hogy ő Németországban született. Ez utóbbi szimbolikájába nem mennék bele, mert csak liberálisoknak kellene elmagyarázni és én a libbantaknak már nem magyarázok el semmit. Ja, és utálta az arabokat, meg a törököket! Miért a perzsák kiket utálnak?

Egy perzsának a török és az arab utáláshoz szélsőjobbosnak kell lennie? Kacagjunk!!!

Ha nincs nemzetiséged és nemed valamint nincs többé-kevésbé koherens kulturális világmagyarázatod, nagyon pocsékul érzed magad reggel, felkelés után, ebéd előtt és a hosszú unalmas délután és este. Meg rosszul is alszol. Ennél csak az pocsékabb, ha valami törzsi identitástöredékkel, nagy reményekkel megérkezel Európába és kiderül, hogy teli has-gyors wifi kombótól nem leszel boldogabb és fura mód hiányzik az az izgalom, amit az jelentett, hogy a kormányerők és a lázadók hetente visszafoglalják egymástól a faludat.

És közben a fehérek olyan rohadt gazdagok és nőjük is van.

Bocs a csúnya szexizmusért, de migránsföldön a nő azé, aki az előző fasziját agyonverte vagy kifizette a teveegyenértéket. És marha nehéz hozzájutni, itt meg meztelenül császkálnak az utcán.
Tényleg, hogy elhalt az a sztori, amikor egy integráns a „meztelenség” fogalmának mohamedán definíciója alapján kibelezett egy nőt és a három gyereklányát.Miután ott csak négyen nyomorodtak meg, halott nincs, még a mentális egészség fájó hiányára sem kell hivatkozni a liberális valóságformálóknak.
Szerintem mindenki elmebeteg, aki embert öl. És attól, hogy embernek néz ki, még nem ember. Az „emberség” belső tulajdonság. Attól ember, hogy nem öl embert, hacsak nem önvédelemből. De legfőképpen nem is akar. Akkor sem, ha lerajzolják a profétáját vagy illetlen ruházatban mennek át előtte a zebrán.
Nem tudunk „embert faragni” a migránsokból. Ők is faragnának, csak nem átvitt értelemben. Nincs elvi vagy erkölcsös válasz. Csak a túlélés van.
Ha azt hittétek , hogy csak a magyarokat alázzák a cionista szabadkúműves zsidók, bocs kazárok , hát tévedtek , ezek mind ingyen élők akarnak lenni el kell osztani a nemzetek zsarolásából kirablásábólélő zsidókat a föld gojai között !!!


A nagy hazaáruló-számlálás



Osztják az észt majd ha a zsidókat kipucúltátok foglalkozunk a migránsokkal is , még ők is a páholy tagjai lesznek , és dolgozhatunk rájuk is !!!!

Én tényleg azt hittem, hogy vannak olyan kérdések, lényeges kérdések, amelyben nemcsak a magyar társadalom, hanem a politikai elit többsége is egyetérthet. Hittem, vagy talán reménykedtem benne, hogy vannak annyira egyértelmű dolgok, amelyekben az elmebetegeket leszámítva minden normális honfitársunk egyet tud érteni. Kénytelen vagyok elismerni, hogy ez nincs így, a liberálisokkal és az elmebetegekkel, gyanítom ez a két halmaz a szélsőjobber dühöngőket leszámítva egybeesik, semmiféle megegyezésre nincs lehetőségünk.
Az emberek négyötöde láthatólag még azért rendelkezik a hétköznapi józan ész alapjaival, még akkor is, ha az RTL Klub műsorait nézi vagy az Index olvasója, az életösztöne még működik. A liberálisoknak viszont nem. Hiába képvisel akár közel kétmillió szavazót a politikai ellenzék, jól látható, hogy a szavazótáboruk döntő többsége sem ért velük egyet alapvető kérdésekben. Ennek ellenére hajlandók még egy nemzeti sorkérdésben is kockáztatni a szavazóik és a köztük fennálló elég törékeny viszonyt, hogy szembe mehessenek Orbán Viktorral.
Régen bizonyos mentális defektusokban szenvedőkre mondták, hogy együgyűek. Ma már ez nem lenne politikailag korrekt, így a kifejezés felszabadult és szabadon használható egy bizonyos másik agyi elfajulásban szenvedők jellemzésére. A liberálisok pedig a szó legszorosabb értelmében együgyűek. Az Orbán és a magyarok elleni eszelős gyűlöletüket akarják csak kiélni, a valóság, a tények, a szorító politikai szükségszerűségek, a közvetlen fenyegető válság ellenére is.
Nincs elég nagy ár, amit ne fizetnének meg, pontosan nem fizettetnének meg velünk csak azért, hogy Orbán pusztuljon. Nyilván lehet Orbánt nem szeretni, de kiváló válságkezelő és egy válság idején az erős vezető gyengítése, különösen egy „real time-ban” zajló, gyakorlatilag a nemzet és az ország létét rövid távon is veszélyeztető válság idején nem más, mint hazaárulás. És a baj az, hogy pontosan tudják is az érintettek, hogy amit csinálnak, az hazaárulás. A Vona is tudja, hogy az általa oly gyakran hangoztatott nemzeti érdekeket pusztítja éppen, de ő meg miniszterelnök akar lenni és azért ugyebár semmi sem drága. Mennyi esélye van rá? Egytized százalék? Pontosan tudja, hogy ennyi, de mégis képes rá, hogy a migrációs kérdésben is gyengítse a kormányt.
Persze fel kell tennünk a kérdést, a liberálisoknak van hazája? Egyáltalán vádolhatóak pszichológiai értelemben hazaárulással? Ugyanis ha nincs akkor nem várhatjuk el tőlük, hogy megvédjék Magyarországot, viszont ők sem várhatják el tőlünk, hogy magyarnak tekintsük őket. Most van itt az ideje, hogy ezt a kérdést végre feltegyük.
Az ötvenhat előtti kommunista diktatúra idejét leszámítva a nómenklatúra is igyekezett nemzetinek és hazafinak mutatkozni, aki hallotta a párttitkárt Székely Himnuszt énekelni, az tudja mire gondolok. Pedig ők igazi internacionalisták voltak, aktív, tömegmészárlásban edzett hazaárulók, de mégis rendelkeztek valami homályos haza fogalommal legalább. Még a kilencvenes évek szocialista derékhadában is többségben voltak az olyan középkategóriás exkomcsik, akik pont olyan lendülettel undorodtak az SZDSZ-től, mint bármelyik virtigli MIÉP-es.
Az SZDSZ és a körülötte csoportosuló főállású hazaáruló értelmiségi bűnözői csoport volt a károlyi-kun béla-rákosi vonulat után, aki nyíltan és kéjjel árulta el azt az országot, amelyben született és élt.
Huszonhat éve gyaláznak minket minden módon, hogy elhitessék velünk alacsonyabb rendűek vagyunk a nyugatiakhoz képest, és legfőképpen hozzájuk képest, akik a világosság terjesztésére egyedül felkent ideológia papjai. És miután mostanra belátták, hogy semmi esélyük újra megtéveszteni a szavazók többségét és a baloldali pártokban már csak liberálisok maradtak, mert becsületes baloldali ezekkel már rég nem közösködik, új projektbe kezdtek, a maguk kedves emberséges módján. Az őslakosságot, nyilván magasabb társadalomfejlődési szinten álló, képzettebb és alkalmazkodóképesebb népességre, muszlimokra szeretnék cserélni.
Hogy ez egy öngyilkos vállalkozás? Mikor érdekelt egy ideológiát a valóság? És mikor érdekli ezeket az identitás nélküli szörnyeket, hogy emberek pusztulnak el, ha az ideológia ezzel néhány hónappal tovább él és fenntartható a nagy illúzió?
Ki kell mondanunk végre, a liberálisokkal a párbeszéd véget ért. Aki nem megy el szavazni, vagy igennel szavaz, az a magyar nemzet és Magyarország megszüntetésére és arra mond igent, hogy milliónyi honfitársát sodorja veszélybe és adja a mohamedán erőszak kezére. Van körülbelül huszonöt százaléknyi olyan felnőtt Magyarországon, akit még a Berényi Miki sem tudna elküldeni szavazni, azok, akiknek az esze nem is éri fel ezt az egészet. De a maradék 70-75 százaléknak hatalmas a felelőssége a saját sorsa alakulásában.
A népszavazáson ugyanis azt mondjuk ki, hogy ez itt MAGYARORSZÁG és nem más, nem valami muszlim horda szálláshelye, nem a liberálisok kísérleti telepe és azt, hogy nem egy marginális kisebbség mondja meg nekünk, hogy hogyan akarunk élni. A brüsszeli liberális elit ugyanolyan identitás nélküli rémlényekből áll, mint amilyenek nálunk ámokfutnak a médiában és a művészeti életben és sajnos sok egyetem társadalomtudományi tanszékein.
Nekik sincs hazájuk és ezért akarják, hogy nekünk se legyen. De gyávák, mindennél jobban félnek a szavazóktól és a nem rájuk adott szavazatokról. Európa nem lehet a liberálisoké, Európa a miénk és a miénk is marad. Egy erős népszavazási támogatással bíró kormány megvédhet bennünket, hogy aztán néhány év múlva ne fegyverrel kelljen megvédeni azt, amit most tíz perc sétával és egy iksszel is megvédhetünk.
Megszámoltatunk és nehogy kevésnek találtassunk!

Megint leültethetnék az egész építő ipart , mert most már a muszlimoknak is lakóparkokat kellene építeni ingyen mint a zsidóknak , és a kisvállalkozók ki lennének semmizve , két f9ldindulást még az ország sem tudna kiheverni , telepítsék be a zsidó lakóparkokba őket , hisz még most sem kártalanították a kisválalkozókat akiket tönkre tettek .






Maradjunk-e az EU-ban?





Ha ma megkérdeznék tőlem, hogy akarom-e, Magyarország lépjen be a jelenlegi Európai Unióba, akkor bizonyosan a „NEM” lenne a válaszom.
Amikor 2003-ban igennel szavaztam, a jelenlegi EU egyetlen olyan fontos jellegzetessége sem volt világos a szavazók számára, ami miatt reálpolitikai alapon a kívül maradás mellett lehetett volna érvelni. 2003-ban tényleg egy boldogabb jövőre voksoltunk. A nyitásra, a gazdagodásra, a felzárkózásra, az “igazi helyünkre a világban.
Én tényleg elhittem, hogy ezek jót akarnak. Nincs mentségem. Azt is csak 14 éves koromig hittem el, hogy a Szovjetunió békevágya őszinte, és az is nyilvánvaló volt 18 évesen, hogy a Rambo a valóságban nem létezik és íjjal-nyíllal felesleges helikopterre vadászni. És ennek ellenére elhittem, hogy a NATO tényleg meg akarja védeni Kelet-Európát és hogy Nyugat-Európa nem gyarmatosítani akar bennünket,hanem tényleg valamiféle a kölcsönös érdekek figyelembevételén alapuló együttműködésre számíthatunk.
Azt is elhittem, hogy Németország, Franciaország, vagy Svédország (ésatöbbi) nemzetállamok és ez jelent valamit a politikai elitjük számára. Elhittem, hogy képesek annyira előrelátónak lenni, hogy érzékeljék az USA valódi európai érdekeit, hogy tudják, Oroszország magára talál, hogy az iszlám mindig ellenséges lesz a hitetlenekkel és hogy a kereszténység nélkül, a nemzeti identitások nélkül Európa nem is létezik igazán.

Ne röhögjetek. Ki gondolta volna, hogy ez csak nekünk magától értetődő?

Ma Európát nemzeti, nemi és lokális identitás nélküli elmebetegek vezetik. Mert ennek a háromnak a hiánya pszichiátriai betegség, semmi több.
Józan értelemmel ki szavazna a transzbudik, a pride-ok, a mohamedánok, a no go zónák Európájára? Ki szavazna olyan kormányra, amely nem védi meg a saját állampolgárait bármilyen nem ottani állampolgárságú emberek tömegeitől?Helyette kifogásokat keres, hazugságokat gyárt, sőt, saját állampolgárait hülyézi, nácizza le, ha mindez nekik kevés.

Most csak egyetlen érvük van. Az hogy anyagilag jobban járunk, ha maradunk.

Ez igaz, mert olyan sok szállal kötődünk hozzájuk, hogy bármikor tönkretehetnek bennünket. Ahogy ezt a briteknek jelezték is. Tönkre fogják tenni őket, mert példát kell statuálni az ingadozó államok számára. Az ezer szál meg messze nem a közös keresztény múltra, a közös európai kultúrára utal. Szimpla gazdasági függés az, és a baj az, hogy ez eszükbe is jut és nem is mulasztják el, hogy minket erre a függésre emlékeztessenek. Miféle szövetségesek azok, akik egy közepes vállalatuk érdekei miatt (amelyek nekünk természetesen komoly kárt okoznak) képesek megfenyegetni a „barátaikat”?
Jellemző a szellemi szintjükre, minden „okos” liberális szellemei szintjére, hogy tényleg komolyan azt gondolják, néhány százaléknyi életszínvonal emelkedésért (vagy a csökkenés elmaradásáért) eladjuk a nemzeti identitásunkat, a családunkat, a vallásunkat, a helyet ahol élünk. Ezek komolyan azt hiszik, hogy engedni fogjuk, hogy a gyereklányaink negyvenéves, szakállas transzleánykákkal fussanak össze a leányöltözőben, vagy hogy mohamedán férfiak kezére adjuk őket a nagy fajkeverési-projekt megvalósítása érdekében.
Az Európai Unió egy nagyon jó projekt, szinte bizonyosan az egyetlen esély Európa túlélésére. De elfoglalta a liberális csőcselék, a XX. század két ordas eszméjének perverz örököse, a liberalizmus.

Nem elhagynunk kell az EU-t, hanem vissza kell szereznünk.

De ha nem sikerül, az egyetlen esélyünk egy közép-európai nemzetállami szövetség marad, amely talán megtud minket védeni a transznémet hegemóniától, a multinacionális vállalatok gátlástalanságától, illetve attól, hogy orosz, vagy török élettér legyünk.
Meg kell szüntetni a Bizottságot és a Parlamentet és a brüsszeli bürokrácia nagy részét, olyan új irányító szervet kell az EU élére állítani, amely a nemzetállamok kormányainak ellenőrzése alatt áll. A liberális őrjöngés nyomait el kell tüntetni, az eddig nem integrálódott és arra nem hajlandó bevándorlóktól meg kell szabadulni. Bárhogy. Csak a politikai menekülteket szabad befogadni, azokat is csak ideiglenesen. A párhuzamos társadalmakat minden eszközzel végleg fel kell számolni.

Ebbe az EU-ba vissza kell hívni a briteket.

Létre kell hozni az önálló, NATO-tól független európai katonai erőt, amely képes elrettenteni az EU határainál bármilyen agresszort. Vissza kell szerezni az ellenőrzést a Földközi tenger felett és világossá kell tenni, hogy az nem az USA felségterülete csak. Sokkal magasabb szintre kell emelni az Izraeli-EU kapcsolatokat, ne az USA legyen Izrael legfontosabb szövetségese. Fokozatosan, katonai erővel kell létrehozni biztonságos övezeteket Szíriában és Líbiában, illetve Irakban, ahová vissza kell telepíteni a menekülteket.
Na, ez az EU, amely egyébként lényegében nem különbözne a jelenlegitől, csak egy dologban lenne igazán más: kikényszerítené, hogy mindenki hozzá alkalmazkodjon és nem ő alkalmazkodna minden külső erőközponthoz.
Nem az EU dönti el, hogy mi milyenek legyünk, hanem mi döntjük el, hogy az EU milyen legyen.


na ez nem a 9-11 es ikertorony
de a szbadkőműves gyilkosok itt is öltek !!!




Gyilkos eszmék, bűnös szervezetek




Az agresszív radikalizmus olyan, mint a könnyező gomba. Kiirthatatlan. Ha egyszer befészkeli magát egy eszmerendszerbe, attól kezdve hiába festik, mázolják, fertőtlenítik, bontják vissza és építik újra a tanokat, a gyilkos radikalizmus marad, s ismét meg ismét felüti fejét. Az efféle emberellenes radikalizmussal fertőzött eszmerendszereket gyökerestől kell kipusztítani, más megoldás nincs.
Cél és értelem
Lássuk csak, mit tehet egy radikalizmus-mentes európai, ha rossz napja van, elhagyta a kedvese, kirúgták a munkahelyéről, bedőlt a hitele, vagy rosszul sikerült a szombati buli! Nos, ő, mivel kultúrája csak nyomokban tartalmaz agresszív radikalizmust, olyasféle megoldásokat keres, amelyek valamiképpen összefüggésben vannak eddigi tapasztalataival, világról alkotott elképzeléseivel, vagy, ha mással nem, legalább azokkal az eszmefoszlányokkal, amelyeket a facebookon szedegetett össze. Lesznek ezek között keresztény hagyományból származó elemek, lesznek a keleti, a középkori, vagy éppen a posztmodern misztika furcsa üzenetei, legnagyobbrészt azonban mégis valami többé-kevésbé tudományos gondolatiság szerint fog cselekedni. Olyan ötletei adódnak, amelyek rövid, vagy hosszabb távon javítják kilátásait, segítik céljai elérésében, de legrosszabb esetben is csak arra juthat, hogy hiábavaló az igyekezete és valami egészen mással kell próbálkoznia.
Na, meg persze azt is eldöntheti, hogy úgy szúrta el életét, hogy azon más nem lehet segíteni, s véget vet neki.
A dolog azonban minden, vagy majdnem minden esetben valamiféle célracionális irányba megy, még akkor is, ha a célt és a hozzá vezető eszközt tévesen ítéli meg emberünk. Nekiáll fogyókúrázni, elmegy jógázni, részt vesz egy-két tüntetésen, beiratkozik egy OKJ-s tanfolyamra, regisztrál a társkeresőn… és így tovább. Szóval megoldást keres. Bár tény, hogy megoldás helyett olykor hülyeséget talál.

Európa nagyjából azért Európa, mert polgártársaink igyekeznek ésszel belátható, és szigorúan evilági válaszokat adni evilági problémáikra.

Megjegyzem, vannak, akik nem. Akadnak, akik az európai hagyományokból is ki tudják szűrni a legbizarrabb esszenciákat, s ezeknek megfelelően, ha tehetik, lemészárolják a zsidókat, az osztályidegeneket, az örökletes betegségekben szenvedőket, az eretnekeket, a boszorkányokat, vagy csak – liberális korunk nagyobb dicsőségére – halálra éheztetik gyermeküket, esetleg véletlenszerűen gyilkolnak meg pár diákot valamelyik amerikai iskolában, vagy norvég kempingben.
Viszont – és ez nem csupán jó, de reménykeltő is – az efféle nézeteket Európában mostanában igen szigorúan üldözik, az emberellenes eszméket hirdető közösségeket betiltják, felszámolják. És az sem mellékes, hogy rendkívül erős és igen perverz fantázia kell ahhoz, hogy gyilkos nézeteket lehessen kibányászni a modern európai ideológia-egyvelegből.
Vallás és agresszió
Mindez sajnos a mohamedán ember fejében nem így áll össze. Számos kutatás lát mostanában napvilágot azzal kapcsolatban, hogyan is értik a világot a muszlimok. Helyenként változó, de még az Európában élők jelentős része, harmada, negyede is azt gondolja például, hogy a saríanak meghatározó jogrendnek kellene lennie. Azaz a vallási parancsokat a hétköznapi együttélés szekuláris rendje fölé helyezi. Nem idézgetem a felméréseket, mert sok ilyen van mostanában, s ez az egy példa is éppen elég ahhoz, hogy lássuk a lényeget: az iszlám kultúrában olyan erős a vallási fundamentalizmus, hogy gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól a radikális és a hülyeségeket tagadó tényező.
Ebből például az is következik, hogy amikor egy mohamedán velünk-élőnek rossz napja van, nem jött össze a ficki-ficki, kirúgták a munkahelyéről, vagy már a századik helyre sem vették föl, esetleg válófélben van, ami megviseli, és anyagi gondjai vannak, mint Mohamed Lahouaiej Bouhlelnek, akkor ő nem valami ésszerű dolgot próbál csinálni, hanem elindul a mennyországba, mint Mohamed Lahouaiej Bouhlel, aki legalább nyolcvannégy hitetlent gázolt halálra egy teherautóval Nizzában…
Lényeges: mivel kultúrája gyakorlatilag maga a fundamentalista radikalizmus, nagyon könnyen talál kérdéseire radikális válaszokat. Például azt gondolja, megoldás lehet léte nagy problémáira, ha felrobbantja a klubot, lemészárolja a szerkesztőséget, földhöz vágja a repülőgépet, megkéseli a szomszéd hitetlent, vagy teherautóval tapossa el az arra érdemeseket. Hozzáteszem, a többségnek nyilván nem jut eszébe efféle öngyilkos merénylet, s még az is lehet, hogy az iszlám, mint olyan, általánosságban nem borzalmasabb vallás, mint a jámbor buddhizmus. De a fejekben zakatoló kortárs iszlám mindenképpen tartalmazza az emberellenes agressziót. (Mint ahogyan a középkori vagy a kora újkori kereszténység sem volt mentes tőle. Háromszáz esztendeje tudtuk csak megszelídíteni…) S, jól jellemzi az iszlám veszélyeit, hogy Mohamed Lahouaiej Bouhlelről, a nizzai mészárosról ma már kiderült, megdöbbentően rövid idő alatt jutott el a jámbor behódolástól a gyilkos radikalizmusig.
Bűnös szervezetek
És, akkor jöjjön még egy példa, csak, hogy végre a konklúzióhoz kanyarodhassak! A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt több százezer tagja és több millió korabeli szavazója túlnyomórészt bizonyára egyetlen zsidót sem akart bántani. A kor, és persze a náci párt rasszista ideológiájának megfelelően alacsonyabb rendű, selejtes és ezért káros embereknek tartották a zsidókat, meg persze sokakat, másokat is, a kor rasszhigiéniai felfogásához igazodva, nyilván úgy vélték, hogy meg kellene szabadulni a faji tisztaságot veszélyeztető elemektől. De hogy el kellene gázosítani őket, az még rémálmaikban sem jutott eszükbe. Illetve, csak néhányuknak. Sajnos azoknak, akik ezt meg is tehették. De annak ellenére, hogy elvileg sok jámbor, békés, emberbarát nácinak kellett léteznie, ma a fasiszta eszméket mégis veszélyesnek, emberellenesnek, és tilalmasnak tartjuk.
Hasonló a helyzet a kortárs iszlámmal is. A mohamedánok többsége bizonyára semmiféle gyilkosságot nem tart helyesnek, dacára annak, hogy amúgy lelkes tagjai egy vallási közösségnek, amelynek más tagjai viszont eszméik sarokpontjaként hirdetik a hitetlenek elleni kérlelhetetlen küzdelmet. A jámbor mohamedán – ez ma már egyre világosabb – körülbelül olyan, mint a jámbor náci. Nem gyilkol, sőt felháborítónak tartja a radikálisok tetteit, ám elméje mélyén ott lappang a lehetőség: azért mégis csak meg kellene szabadulni ezektől az alacsonyabb rendű károkozóktól… S szemben a jámbor nácival, a jámbor mohamedán még azt is tudni véli, hogy minél több hitetlentől szabadítja meg Allah Birodalmát, annál gazdagabb örömökben lesz része a túlvilágon.
Bár a második világháború után a Nemzetközi Katonai Törvényszék a bűnös szervezet meghatározásával adós maradt, azért egyértelműen kimondta, hogy az NSDAP vezető testülete, az SD, a Gestapó és az SS bűnös szervezet, s ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy e szervezetek tagjai ellen pusztán a tagság ténye miatt is per indítható. A nürnbergi bíróság saját szabályzatának tizedik cikkelye szerint: „Ha egy csoportot vagy szervezetet a bíróság bűnösnek nyilvánít, akkor minden aláíró illetékes nemzet hatóságának joga van arra, hogy az ilyen szervezethez tartozó személyek ellen pert rendezzen nemzeti, katonai vagy a megszálló hatalom bíróságán. Ebben az esetben a csoport vagy szervezet bűnös jellege bizonyítottnak tekintendő és azt nem lehet vitatni.”
Mivel az azóta eltelt évtizedekben a nürnbergi elvek általánossá váltak, talán ma már ideje volna kimondani, hogy az iszlám vallási közösségek bűnös szervezetek, s ennek megfelelően kellene kezelni tagjaikat, vezetőiket.
Gyilkos eszmék, bűnös szervezetek kép 2
Vonatkozik-e az iszlámra a vallásszabadság? A rövid válasz: NEM. A kifejtős válasz: Az iszlám kizárólagosságra törekszik, el akar pusztítani minden más vallást. Nem ismeri a vallásszabadság fogalmát.

NINCSEN MÉRSÉKELT VÁLTOZATA!!!!!

Az iszlám azért a háború vallása, mert nem is ismeri a békét.
Az iszlám nem ismeri az egyenlőséget. Az iszlám vagy győz vagy harcol. Nem köt kompromisszumot.
Az iszlámmal nem lehet tárgyalni.
Tehát nem is vonatkozhatnak rá az univerzális emberi jogokon alapuló szabályok, mert nem ismeri el azokat.
Az iszlám olyan, mint a bolsevizmus (a szovjet kommunizmus, a Szovjetunió), csak az erőből, a nálánál nagyobb erőből ért, abból is csak akkor, ha azt közvetlenül érzékeli.
Vallásháborúban állunk, amelyben az iszlám döntötte el, hogy mi keresztények, illetve nem istenhívők meg az ateisták vagyunk az ellenségek.
Nem mi üzentünk hadat. De ez nem is kell ahhoz hogy háború legyen.




Liberális végjáték Dallas-ban





(A motozás végeredménye egy átlagos amerikai középiskola szalagavatója előtt. A nagyobb fegyverek egy másik asztalon vannak. A gépágyú előtt. )
Dallasban, ami ugyebár közismerten egy békés hely, éppen most jutott el a makulátlan amerikai demokrácia az emberi fajok (etnikumok, származási csoportok, különböző bőrszínűek) közötti barátságos együttélés csúcspontjára. Ezt természetesen, a helyi szokásoknak megfelelően lövöldözés útján fejezik ki. A dolog szokás szerint úgy kezdődött, hogy kétszer egymás után fehér rendőrök fekete lakosokat lőttek agyon igazoltatás (ártatlan helyzetnek látszó rendőri intézkedés) során. A felháborodott feketék közül néhányan, a szintén békés tüntetés közben, az előző estéről véletlenül náluk maradt sorozatlövő fegyverekkel lemészároltak egy csomó rendőrt.

Az amerikai hétköznapok már csak ilyenek.

Óvnák azonban attól mindenkit, hogy hirtelen felindulásból ítélje meg az eseményeket. Az események mögött ugyanis a sztochasztikus összefüggések véletlen komponensei rejlenek. A világ legfejlettebb demokráciájában ugyanis minden nap lelőnek a rendőrök 3-4 embert ügyintézés, letartóztatás, üldözés közben. Vagy véletlenül. Ez a napi ügymenet része, csak a helyi hírekbe kerül be általában. Ez alól egy kivétel van, amikor fehér rendőr lő le fekete polgárt. Az ugyanis valamiért kiveri a biztosítékot. Ha afroamerikai lő le fehéret, vagy hispánót, vagy kínai japánt, akkor értelemszerűen fel sem merül, hogy esetleg, urambocsá a csúnya rasszizmus lenne a háttérben.
Ha a rohadt Univerzum úgy intézi, hogy „véletlenül” két ilyen eset van egymás után, akkor a lakosoknál (fekete közösség plusz jogvédők) elgurul a dizájnerdrog tabletta és zavargások tüntetések lesznek. És néhány jogvédő, nyilván jogos felháborodásában azzal akar bekerülni az országos hírekbe, hogy a halott rendőrök számát feltornássza a tömegmészárlási szintre. Ugyanis Amerika nagy, rendőrt is ölnek minden nap, de az nem éri el az országos médiumok ingerküszöbét. De négy öt halott rendőr (Akiknek természetesen a bőrszíne mellékes, ha van fekete közöttük, esetleg kínai az is csak azt bizonyítja, hogy ellentétben a fehérekkel, a fekete orvlövészek nem rasszisták.) már vezető hír. Nyári szünet van, úgyhogy a szokásos iskolai tömegmészárlás sem szoríthatja ki.

Itt tartunk most.

Mostanában mindenről van videó természetesen, ami tovább erősíti azt az illúziót, hogy megtudható, mi történt az adott esetben. Az amerikai média pedig, minden hír és tényhamisítás doktor Főgöbbelsze a rendőrök rasszizmusára vezeti vissza az eseményeket.
Természetesen eszembe sem jut azt feltételezni, hogy az amerikai rendőrök nem rasszisták. Persze hogy azok. Egy olyan világban él jelentős részük, ami olyan, mint egy izgalmasabb számítógépes játék, de csak egy életük van. Minden sarok mögött lehet egy fekete, egy hispánó, aki egy nagy kaliberű ismétlőfegyverrel kíván elszámolni a rasszista rendőrökkel. A hülye rendőrök meg nem értik, hiszen ők a hispánókat, meg a fehér elmebetegeket is (meg bárkit) pontosan ugyanazzal a lelkesedéssel lövik agyon, hogy pont a feketét miért nem szabad?

Az amerikai körülményeket ismerve engem inkább az lep meg, hogy milyen visszafogott az amerikai rendőr, még a fegyveres gyanúsítottak is rendszeresen túlélik az elfogásukat.

Van egy kedves listám arról, hogy az ilyen „fehér rasszista rendőr lelő békés fekete polgárt” témában milyen körülményeket hallgat el a liberális hazugsággyár. Például azt, hogy a lelőtt emberek közt azért több a fekete, mert a fekete férfiak közt sokkal az erőszakos, fegyveres bűnöző. Ja kérem, Amerikában nem kellemes, konkrétan rohadt nagy kitolás feketének lenni 150 évvel a rabszolga felszabadulás után? Sikertelen az integráció? Ki hitte volna! Pedig olyan eltökéltséggel erőltetik ránk a baromságaikat.
Aztán ugye azt is mindig elhallgatják, hogy az áldozat nem éppen makulátlan. Emlékeztek még arra az „ártatlan” úriemberre, aki 19 éves korára tizennyolcszor volt letartóztatva erőszakos bűncselekményért? Emlékműve van, mint rendőrségi túlkapás áldozatának, mert a 19. alkalommal a rendőröknek is rossz napjuk volt, nem csak neki.
A liberális ostobaság iskolapéldája, hogy mindig emberfeletti tökéletességet várnak el az erőszakszervezetektől. A politikusok, a bírák, az ügyészek, az ügyvédek az újságírók tévedhetnek, de a „real time-ban” intézkedő rendőrök, folyamatos életveszélyben, nem reagálhatnak túl egy rossz mozdulatot. A statisztika szerint 97 százaléknyi gyanúsított ellen végül vádat sem emeltek az eljárás során foganatosított lelövésért.
Amilyen ergya az amerikai igazságszolgáltatás biztos nem azért, mert jó okuk volt lőni…

Milyen ellenzéket szeretnék?



Ne ilyen ős tulkokat , de ismerjék fel a valódi ellenséget , és ne legyenek a világállam katonái !!!
Szobára csak a büdös zsidókat vigyék ott leszophatják megbaszhatják őket , de a magyart hagyják békén a liberósoknak beakaszthatnak , hisz egész Európát le akarták nyelni most szophatnak , mert nem akarunk zsidó gyarmaton kamatrabszolgaként élni !!!!
Ezért ahol lehet öld a cionista vakoló kazárt , vagy ő öl meg téged . Ki a nemzetekből az elfajzott zsidó bűnöző kazárokat ki a pénzügyi elit vakolóit minden hatalmi ágból , ki a holló kosztosokat a való világból.


Miután liberális hetedbarátaink (mert felebarátnak azért túlzás lenne hívni őket) rendszeresen megfogalmazzák, hogy milyen konzervatívokat szeretnének (Segítek: antinacionalista, heterofób, progresszív, antiklerikális szdsz szavazókat.), úgy döntöttem, hogy én is megfogalmazom milyen ellenzéket szeretnék.
Nyilván a liberalizmust hagyhatjuk is, mert azt az ember már a saját anyjának se bocsájtja meg, de mindenképpen olyan ellenzéket szeretnék, amelyről azért az ember el tudja képzelni, hogy esetleg szavazzon rá. Ez nagyon komoly nehezítés a magyar politikai életben, de az európaiban is ritka az olyan politikus, akiről ne lehetne cikket írni a Pszichiátriai Szemlében. Azt könnyű belátni, hogy egy olyan ellenzéki párt, amelyre a kormánypártiak akkor sem lennének hajlandóak szavazni, ha a kormány betiltja a Barátok köztöt, a sörivást és a sörhasat, a meg nem történt szexuális kalandokkal történő dicsekvést, a műkörömépítést, a shoppingolást, illetve a narancsbőr büszke viselését, nem sok értelemmel bír a létezését illetően. Nem fog nyerni ugyanis soha. A magyar szélső belsőjobb, a személyes ambíciók mentén szervezett liberált pártocskák, az MSZP és Gyurcsány Ferenc énkiterjesztése, a DK nem fog nyerni soha.
Se külön, se együtt. Közös rettegésük tárgya az, hogy egyszer előkerül valaki, aki el tud mondani egy koherens beszédet fejből, kameraképes, van ideje erre a hobbira és politikus akar lenni.
Egy ilyen embernek csak annyit kellene tennie, hogy a kormányzati intézkedések némelyikével, amelyik például rendben van, azokkal egyetért és nem teszi felelőssé olyasmiért a kormányt és a kormánypártokat amiért ők fogalmilag nem lehetnek felelősek. Vagy legalább hallgat, ha a kormány rugdalása neki kellemetlen és nem a kormánynak. Aktuálisan, ha eladod az újságodat, miért csodálkozol azon, hogy az új tulaj azt csinál vele, amit akar?
Most értesültem, hogy a DK végleg kivonul a parlamentből. Na az ellenzék ezt egy esetben teheti meg, ha az elemi politikai szabályokkal tisztában van, akkor, ha döntő tömegtámogatás van mögötte. Emlékeztetném ezeket a kreténeket arra, hogy a Fidesznek az őszödi után sem volt akkora tömegtámogatottsága, hogy kivonuljon a parlamentből és bojkottálja a normál ügymenetet. Csak Fletóról vonultak ki.
Tehát milyen ellenzéket szeretnék:
  1. Először is olyat, akiről végső elkeseredésemben el tudom képzelni, hogy kormányképes.
  2. Amelyiknek nem kell minden nap bejelenteni, hogy megszűnt a demokrácia, a szabadság és drága a parlamenti büfé.
  3. Amelyiket egy olyan ember vezet, aki első közelítésben legalább nem tűnik futóbolondnak.
  4. Amelyik eltartja a saját sajtóját.
  5. Amelyik ufóinvázió idején nem az ufók oldalára áll.
  6. Olyan ellenzéket szeretnék, amelyhez menekülnék, ha üldöz a kormány. Jelenleg éppen a kormányhoz menekülve tengetem az életemet, mert félek az ellenzéktől.
A jelek szerint nemcsak egy csőcselékünk van, hanem kormányképes politikusokból is csak legfeljebb kétharmadnyi. Tessék beletörődni, jó képet vágni hozzá és elolvasni a szombati Népszabadságot.


Je suis Népszabóság



Megszületett reinkarnációja gyurcsány személyében , már lövetett is a fegyvertelen népre , polgárháborút is akart kirobbantani , a balakok mind lefogva az összekötő felakasztva de gyurcsány él és virul lámpa vasra vele !!!


Nem szeretem a tudatmódosítókat, mert szeretem a tudatomat úgy, ahogy van és így azt hittem, hogy telebogyózták a sörömet tegnap valamivel, amikor azt olvastam a reggeli hírfogyasztás közben, hogy felfüggesztette az új tulajdonos a Népszabadság (nyomtatott és internetes) kiadását a koncepció újragondolásáig. A szerkesztőséggel közölték ezt természetesen utoljára.
1991-ben a Szovjetunióban, a puccs után betiltották a Pravdát, emlékszem, az pont ugyanilyen szívmelengető érzés volt. Persze, ne legyünk igazságtalanok. A mindenkori Népszabadság egy színvonalas újság volt, amit jó szakemberek írtak és szerkesztettek. Noha a hazaárulók újságja volt mindig, a Szabad Nép méltó utódja, Kádár kedvenc lapja, de a végletes politikai elköteleződés ellenére sokszor felbukkant a cikkek mögött az újságíró, a hozzáértő ember. A kilencvenes években a hétvégi mellékletét kifejezetten élvezetes és érdemes volt olvasni, még az olyan megrögzött fasisztáknak is, mint amilyen én vagyok. A Népszabadság is akkor halt meg végleg, amikor a jó kommunisták szép lassan liberálisokra cserélődtek (vagy liberálissá sorvadtak) és az elegáns hazudozás képessége lassan tovatűnt.

Fura, de a liberalizmus még a megrögzött bolsevistáknak is árt.

A Népszabadságnak talán a kétezres évek elejéig-közepéig volt jelentős szerepe a közhangulat, a nyilvánosság irányításában, az MSZP haldoklása az utódújság agóniáját is jelentette. Mindent elmond az, hogy nemhogy nem nyitottam meg a nol.hu-t közvetlenül évek óta, hanem ha a Mandíner szemlézte őket, akkor sem jutott eszembe kattintani, mert még az ATV honlapja is jobban kifejezte, hogy az FB-én éppen min pörögnek a liberáltak.
Helyét furcsa módon az Index vette át, ami szerintem a liberált oldal legnagyobb őngóljainak egyike, hacsak nem a Fidesz Orbán Viktor személyesen intézte ezt is.  Az Index ugyanis 2011-ig igyekezett középen maradni, kifejezetten jó újság volt, a jobboldal krémje is olvasta, sőt képes volt befolyásolni a jobboldali közhangulatot. Amikor az Index kisasszézott a politikai mező liberális legszélére, magához ölelve az összes olyan szexuális devianciát is, amelyekről Amerikában is csak mostanában derítik ki, hogy a szabadság részei, ezt a befolyásoló képességét pillanatok alatt elvesztette. Az Indexet manapság normális ember csak azért olvassa, amiért az ötvenes-hatvanas években a Szabad Népet például, hogy megtudja kit ítéltek halálra a héten. Ennek a mai megfelelője az, hogy az Index kiről hazudik valamit, illetve az, hogy melyik mentális zavarban szenvedő betegcsoport felszabadítását tűzte éppen zászlajára H. Clinton és néhány tettestársa.

A Népszabadság jelenleg, mint brand, gyakorlatilag értéktelen és ezáltal érdektelen.

Nincs mögötte politikai erő, mert az MSZP már rég nem az, és nincs mögötte ideológia sem, mert Magyarországon a fundamentalista liberalizmus társadalmi támogatottsága gyakorlatilag nulla, ráadásul követői nem vesznek napilapot. A Népszabadság persze dönthetett volna úgy is, hogy baloldali és így természetesen antiliberális vonalat követ, amihez még olvasókat is lehetne találni, de nagyon nehéz baloldalinak lenni ott, ahol mindenkit és mindent olyanok fizetnek, akik a valódi szociáldemokrata politizálást ugyanolyan retrográd dolognak tartják, mint a nemzetállamot.
A Népszabadság nem fog hiányozni. Az „új koncepció” bizonyára nagyon életképes lesz, de valamiért az az érzésem, hogy nem fogja segíteni a liberálglobalista, brüsszelita csoportok 2022-es választási összefogását az öt százalékért. A Népszabadság újságírói most elgondolkozhatnak azon, hogy jó ötlet volt-e beállni a sorba, amikor ajnározták a Megyót, kussolni, amikor a Fletó megpuccsolta és lelkendezni, amikor napi rendszerességgel elárulta az országot és nem mellesleg a baloldali szavazók tömegeit.
Ezek a csávok nem áldozatok, hanem csupán hosszútávon sikertelen elkövetők. Nem lehetnek megsértődve, az osztályharc véget ért.



A kötelező kitelepítési kvótáról



Ha valaki azt mondja bármelyikünknek három évvel ezelőtt, hogy néhány százezer mohamedán férfi átgyalogol Magyarországon néhány gyermek és nő kíséretében, azzal az elszánt céllal, hogy igénybe vegye a német szociális ellátórendszert, sokan közületek a dílere vagy gyógyszerésze száma iránt érdeklődtetek volna.
Ha a csávó azt is mondta volna, hogy az egyik CDU-CSU vezette német tartomány oktatási hivatala az anális szex oktatást – az LMBTQ… szervezetek lelkes szakmai támogatásával- javasolja a 12 éves gyermekek számára, mégse hívtátok fel volna, mert tutira nem kóser az az anyag. De arra nincs tervünk, mi van, ha ez tényleg valóság, és nem annak a jele, hogy az agyunkban az idegsejtek végleg összekeverik egymást. A normális embernek arra ugyanis nincs terve, hogy belekeveredik egy ámokfutóverseny mezőnyébe és az ő zsigereit kell bemutatni ahhoz, hogy a versenyzők benzint kapjanak az óvoda felgyújtásához.
Mindezek okán magyarázom el a kötelező kitelepítési kvóta jelentését, hogy ne mondhassátok, én nem szóltam jó előre.
Először mélázzunk el azon a jogértelmezésen, amely abból, hogy migráció uniós hatáskör, azt vezeti le, hogy az EU, a kötelezően befogadandó reménybeli integránsokat, a saját hatáskörében kötelezően telepíti be egy adott országba,az integránsok meg a helyi fasiszta őslakosság belegyezése és megkérdezése nélkül.
Sztálin elvtárs és a Führer nem tudta, hogy az ilyesmit teljesen demokratikusan is lehet, nem kell hozzá holmi csúnya diktatúra. És még mondja valaki, hogy nincs fejlődés meg haladás.
Tehát, az EU-ban mindenki szabadon választja meg a tartózkodási helyét, kivéve, ha a Bizottság másként nem dönt. Tehát a Bizottság szerint bizonyos integránsok nincsenek jó helyen, ezért vonatoztatjatranszportálja, kéri fel udvariasan, de ellentmondást nem tűrően, hogy legyenek szívesek egy olyan helyre fáradni, ahol nem a magországok szociális ellátórendszere fizeti a magas színvonalú mohamedán hitgyakorlás költségeit.
Azokat, akiknek a Bizottság néhány tízezer, százezer, millió teljesen más kultúrájú, dolgozni nem akaró és nem is képes, harmad, illetve negyed generációsan sem integrálható személyt utal a lakókörnyezetébe, két okból szintén nem kérdeznek meg erről. Egyrészt ők sem őslakosok, a 72. felmenőig bizonyosan szintén migrik voltak itt, tehát semmi erkölcsi alapjuk nincs hápogni, hogyha halefot vernek a májukba a saját házuk udvarán, másrészt a migráció Bizottsági hatáskör, te fasiszta féreg, hányszor mondjam el még.
Miután a kurrens liberális álláspont szerint mi, magyarok is migránsok vagyunk a röpke ezer éves, nyilván sikertelen integrációs vonatkozású európai tartózkodásunk okán, mint egyébként az itt élők zöme, tulajdonképpen nem is mint őslakosok vagyunk alanyai ennek az egésznek, hanem mint migránsok.

Tehát oda vonatoztat bennünket az EU ahová akar.

A Bizottságnak elég csak magáévá tenni a román, szlovák, vagy szerb kormány álláspontját, hogy ott magyarok csak a fasiszta magyar kormányok erőszakos betelepítései és asszimilációs politikája miatt találhatóak meg bárhol, és máris migráns kérdés lesz a fasiszta magyar kormány határon túli magyarokért aggódó politikájából.
Miután bármelyik román történész levezeti, hogy a dákok szállásterülete felöleli a török birodalom legnagyobb európai kiterjedését (és ez most aktuális is), lehet hogy mi is egy betelepítési listán találjuk magunkat, ami ebben az esetben kitelepítési lista is lenne egyben, de EU-s hatáskör, úgyhogy tessék mosolyogni.
És tuti, hogy ebben az egy ügyben megegyeznének Putyinnal, Szibéria benépesítéséről.


A Negyedik Birodalom születése

Kuss legyen, ott, az alvégen!
Az Európai Unió huszonhét tagállama vezetőinek szerdai tanácskozásáról szóló híreket figyelve, olvasgatva az eurobürokraták Brexittel kapcsolatos nyilatkozatait, mély döbbenettel kell ráeszmélnünk a szavak mögött megbújó szomorú szándékokra. Miközben az angolok szemlátomást igyekeznének elkenni a népszavazás következményeit, a távoli jövőbe tolni a tényleges tennivalók sorát, vagy, ha már mindenképpen muszáj lesz, hát majd úgy kilépni, hogy lehetőleg ne változzon semmi, azonközben a brüsszeli politikusok szinte taszigálnák ki a makacskodó szigetországot az Unióból, a tárgyalások mihamarabbi megkezdését, és ultimátumszerűen gyors lezárását követelik: Na, most már húzzatok innen!
Martin Schulz, az Európai Parlament bávatag elnöke a minap azt mondta: aki nem akar maradni, azt el kell engedni, de tegye meg a lehető leghamarabb. Majd – mintha más esetben olyan nagyon lényegesnek tartaná a népszavazás intézményét – azt is hozzá tette: Ezt a szakadást nagyon komolyan kell venni”. Sok egyéb idézet lehetőségét most kihagyva, a másik marionett-figura, Jean-Claude Juncker minapi cinikusan kárörvendő megjegyzéseit érdemes ide citálni. Amikor az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben éppen arról beszélt, hogy tiszteletben kell tartani a brit demokráciát, az ülésteremben a brit képviselők tapsolni kezdtek. Juncker erre a Brexit-párti Nigel Farage-ra, mutatott és azt mondta: Ez az utolsó alkalom, hogy itt tapsol.” Majd hozzá tette: És bizonyos mértékig meg is vagyok lepve, hogy itt van! A kilépésért harcolt. A britek a kilépés mellett szavaztak. Miért van itt?”
Mindezeknél elgondolkodtatóbb azonban, amit a zsinórbábok mozgatója, Angela Merkel mondott a közelmúltban a német parlamentben. Miután a kancellárasszony leszögezte, „aki ki akar lépni az EU-családból, az nem várhatja el, hogy minden kötelezettség megszűnjön, miközben a privilégiumok megmaradnak”, hozzá tette azt is: „Németország és az EU a tárgyalásokat a saját érdekei szerint vezeti” majd.
Miközben a józan Európa-barát logika azt diktálná, hogy elsősorban abban kellene segíteni Londont, hogy a népszavazás eredményéből a lehető leghosszabb ideig ne legyen semmi, és, amikor majd valami lett, az is alig különbözzön a jelenlegi helyzettől, azonközben a Brüsszel a legdurvább, legsokkolóbb módon akarja kenyértörésre vinni a dolgot. Érthetetlen.

Pontosabban akkor érthetetlen, ha nem halljuk meg a kimondott szavakat: „Németország… a tárgyalásokat a saját érdekei szerint vezeti.”

Furcsa egységbe kezd összeolvadni a német és az Európai Unió érdeke. Vagy legalábbis az a valami, amit Uniós érdek gyanánt tálalnak a brüsszeli eurokraták. Pedig – az a közelmúlt vitáiból, a görög, spanyol problématengerből, a visegrádiak kemény fellépéseiből, vagy éppen a Brexitből is látható – az Unió közös érdeke pillanatnyilag nem sokkal több néhány alapszabálynál. Minden más elsősorban Németország érdeke.

A Negyedik Birodalom születése 6

Kuss legyen, ott, az alvégen!
Mielőtt németbarát olvasóim rám sütnék a németellenesség vádját, hadd világítsam meg az Unió és Németország viszonyának izgalmas dinamikáját. Érdemes azzal kezdeni, hogy az uniós együttműködés kezdetektől fogva az erős gazdaságoknak kedvez. Amíg azonban a tagok közötti gazdasági különbségek csekélyek voltak, s a dinamikus növekedés elfedte a repedéseket, valóban egységesnek tűnt Európa.
Az Unió több lépcsős bővítésével, végül a közös valuta bevezetésével azonban a centrum országok előnye óriásira duzzadt. A szabad kereskedelem, a tőke és a munkaerő szabad mozgása eleve nekik kedvez, de az Euró bevezetésével szinte száguldani kezdtek a legerősebb gazdaságok. A német márkához képest alulértékelt Euró azt jelenti, hogy minden német (belga, holland, francia, stb.) termék valódi ára alatt kerül piacra, s mondjuk, a Drachmához képest fölülértékelt Euró azt jelenti a görögöknek (spanyoloknak, olaszoknak stb.), hogy termékeik valódi értéküknél drágábban kerülnek piacra.
Már viszonylag rövid távon kiderült, sőt tulajdonképpen előre tudható volt, az Unió abban a formában, ahogyan létrejött, elképesztő különbségeket fog kialakítani az erős és a gyenge gazdaságok között. Ennek a folyamatnak az ellensúlyozására szolgálnának elvileg a nagyvonalú uniós támogatások, amelyek révén a szegényebb országok derűs bizakodással nézhetnek hosszú távú felzárkózásuk lehetőségére.

A valóságban azonban egyáltalán nem látszik a szegényebbek felzárkózása.

A gazdasági szakadék egyre csak nyílik az erős és a gyenge gazdaságok között, s természetesen a legerősebb gazdaság, azaz a német ipar profitál a legtöbbet a folyamatból. Ma már olyan sokat, hogy a német érdeknek kénytelenek alávetni magukat a viszonylag erős országok is, így elsősorban Franciaország. Érdemes persze azt is megjegyezni, hogy az Európai Unió, pontosabban a felzárkóztatási pénzek, a tőkebeáramlások, a nyugati munkalehetőségek nélkül a folyamat még brutálisabb lenne. A közép- vagy dél-európai jelentéktelen banánköztársaságok az Unió nélkül semmiféle ellenállást nem tudnának kifejteni az erős gazdaságok nyomásával szemben.
Birodalom születik.
Bár utólag akár úgy is tűnhet, hogy tudatosan tervezték, szervezték így az Uniót, valóságban nem láthatta előre senki, hogy a dolog nem a kiegyenlítődés, hanem a szétszakadás irányába mutat. Nagyjából a 2008-as válság tette egyértelművé a problémákat. Akkor derült ki, hogy nem arra megy az Unió, amerre indulni akart, akkor vált világossá, hogy a szegény országok ebben a rendszerben soha nem érhetik utol a gazdagokat, sőt, néhány évvel később, a görög válság azt is világossá tette, hogy a gazdagok a szegények rovására gazdagodnak. De ekkor már olyan pályán állt a szövetség, amelyből nagyon nehéz kifarolni.
Mára odáig jutottunk, hogy a német érdek, egybe esik az Európai Unió érdekével, egyszerűen azért, mert a német gazdaság – kis túlzással – egybe esik az európai gazdasággal. De, ha a jelenlegi, a centrumnak kedvező folyamatok fennmaradnak, akkor néhány évtized múlva már túlozni sem kell ahhoz, hogy igaz legyen a teljes érdekazonosság.

Ebben az összefüggésben persze azonnal világossá válik, miért akarják a németek – visszafogott, de azért kérlelhetetlen erőszakkal – egységes állammá kovácsolni az Uniót.

Egyszerűen nem tehetnek mást. Gazdasági hegemóniájuk ma már van olyan nagy, hogy mellé egyértelmű politikai hegemóniára is szert kell tenniük, és bizony szükségük is van rá. A 2008-as válság ugyanis azt is megmutatta, hogy a világgazdasági versenyben Német-Európa helytállása azon is múlik, mennyire tudja kiszolgálni a kontinens politikája a gazdasági szereplőket. A német kancellár a huszonhét EU-tagország vezetőinek szerdai tanácskozása után lényegében ezt mondta ki, amikor úgy fogalmazott: az uniós intézmények mindegyike azon dolgozik, hogy az Európai Unió minél erősebb globális szereplő legyen, ezért hatékony munkával a növekedés irányába kell elmozdulni, hogy pótolni lehessen azt, amit el fogunk veszíteni.
Most tehát ott tartunk, hogy Merkel asszony tűzzel-vassal próbálja keresztül vinni akaratát az európai partnerországokon, s minden alkalmat megragad annak érdekében, hogy az ellenállást gyengítse.

Nem idézhette elő, de kapóra jött a német gazdaságnak a Brexit.

Merkelnek úgy kell beleállnia, hogy a német gazdaság érdekérvényesítésének legerősebb kerékkötőjétől gyorsan megszabadulhasson. Még akkor is, sőt annál inkább, ha ezzel az Unió egyik legesősebb gazdaságát veszíti el. A brit gazdaság kiesésének pótlása miatt várható összeurópai beruházásokból ugyanis mindenképpen a német gazdaság fog legjobban profitálni. A nagy kérdés valójában az, hogy marad-e az Unióban Nagy Britannia, s esetleg az élére áll egy olyan kezdeményezésnek, amely a centrum országoknak kedvező szabályozás helyett egy valóban közösségi Európát támogat, vagy megy, és távozása után gyorsan érkezik az Európai Egyesült Államok.
Ide írom, bár nyilván mindenki rájön magától is: ebben a játszmában szinte semmiféle mozgástere nincs Magyarországnak, de még a Visegrádi négyes sem táncolhat túl széles gesztusokkal.


Európa Trianonja



Meglehetős szomorúsággal szemlélem az eseményeket. Attól tartok, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és az unió szétveréséért felelős többi brüsszeli bürokrata nem, hogy az akasztást fogja elkerülni, de még lemondásra sem kényszerül, és így addig folytathatja ámokfutását, amíg (nemzetállami) nyugdíjba nem vonul.
Mindig így szokott lenni. Azok, akik – egy magasabb érdek, úgy értem a multinacionális vállalatok igényei, és/vagy a maguk ideológiai rögeszméi – szerint tönkreteszik világunkat, általában megússzák a karóba húzást, és békésen elkoktélozgatnak, elkurvázgatnak életük eseménytelen végéig valami napfényes tengerparton.
E szokványos forgatókönyv megvalósulásának lehetőségét most éppen az adja, hogy az európai gondolat még azelőtt kiürült, mielőtt bármivel megtelhetett volna.

Az európaiak nem érzik Európát a magukénak, és ezért nem is érzik az európai haza elárulásának Schulz, Juncker, meg a többi gazember hazaárulását.

Pedig éppen mi, magyarok jól ismerjük ezeket az alakokat. Olyanok ők Európa számára, mint nekünk, magyaroknak Károlyi, Linder és a trianonhoz vezető út többi szorgalmas kikövezője. Csak most nem lesz senki, aki elzavarja ezeket az elmebetegeket, és legalább valamit megmentsen abból, amit Európáról álmodtunk. Nem lesz senki, mert Európa azelőtt meghalt, mielőtt igazán lére jöhetett volna.
A nemzetek – mint az angolok – inkább sorsára hagyják a bukni látszó projektet, őrült vezetőivel együtt, mintsem, hogy harcoljanak érte. Mindek küzdjenek egy be nem teljesülő ígéretért, egy meg nem valósuló közös hazáért, egy elérhetetlen utópiáért? Akik most vezetik az európai kezdeményezést, azokat nem a közös megoldások keresésének bölcs igyekezete mozgatja, hanem a hatalom borgőzős arroganciája, a sérült lelkek önigazolásának beteges vágya, a bürokratikus elitek jól ismert felelőtlensége motiválja.
Lassan mindannyian szedhetjük a sátorfánkat. Vége a kontinensnyi igyekezetnek, befejeződött a nagy nekibuzdulás. Ha ügyesek vagyunk, ha időben lépünk, ha közép-európai partnereink is megértik az idők szavát, akkor valamit megmenthetünk az európai egység eszméjéből. Csinálhatunk valami föderációféleséget itt a Duna mentén. De most már nem ábrándozhatunk. Be kell látnunk, erre is nagyon kevés az esély.
Sötét idők jönnek. Európa rövid idő alatt zuhan majd vissza a megosztottságba, nagy országai hamarosan a szuperhatalmak érdekei szerint táncolnak, törpeállamai a nagyhatalmak között lavíroznak. Az Unió felbomlásával pedig még az Unió előtt működött egyensúlyi rendszerek sem segíthetik a kicsik érdekérvényesítését.
Tegnap még nem úgy képzeltük el a jövőt, ahogyan ma elképzelni vagyunk kénytelenek. Attól tartok, álmaink helyett rémálmaink fognak valóra válni.

Jó lenne, ha legalább az igazságérzetünket helyre billentené, ha mégis bűnhődni láthatnánk azokat, akik elrabolták gyermekeink és unokáink jövőjét.

Zager And Evans In The Year 2525-HQ
Zager & Evans - In the Year 2525 (HD/HQ music video)


Legyetek jók ha tudtok


Ibolya Oláh - Magyarország
Demjén Ferenc - Honfoglalás


A VÉN EURÓPA


Vangelis 1492


Vangelis-Kovács Kati


Hair - Let the Sunshine In
"HAIR" - "AQUARIUS"


(HD) I Got Life - Hair (Film, Musical, 1979)


Hair - 1979 - " Let The Sunshine In."


The Birth Of A Wooden House. Extended


20 COOLEST Houses In The World
Daemokjang, traditional wooden architecture


No mind egy a lényeg , hogy itt élnek emberek , és dolgoznak , értéket teremtenek , -de nem akarnak kamatrabszogaként a zsidó gyarmaton élni - nem úgy mint a zsidó aki csak elherdálja a javakat , és állatnak nézi az embert , nem érdemli meg hogy köztünk éljen !!!!!




Clinton, a hülye



Az Index lelkendezve hirdeti a címlapján, hogy Bill Clinton, igazmondásáról közismert volt amerikai elnök, kampányszinten nekiszaladt a szerinte putyinista és egyébként is Putyin-szerű lengyel és magyar kormánynak. Szerinte például mi a hidegháború és ezért Amerika miatt vagyunk szabadok. Ebből következőleg meg nyilvánvaló, hogy igazán csinálhatnánk azt, amit a mindenkori budapesti amerikai nagykövet parancsba ad. Hiszen az maga a szabadság, ha azt csináljuk, amit Amerika akar.

Ne lássunk ebben semmi ellentmondást.

Ez a kifejezés csak a szabadság általunk preferált, nyilván fasiszta, definíciója miatt problémás, miszerint szabadság az, ha azt csinál a szabadon választott kormányunk amit akar. Persze már ez utóbbi mondatban is rosszul használtuk a szabadság kifejezést, hiszen a szabadság érvényesüléséhez szabadság-kompatibilisen is kell viselkednünk és nem szabad olyan kormányt választanunk, amely szerint szabad attól eltérően viselkednie Magyarországnak, ahogy azt a nepotizmustól teljesen mentes Clinton-klán (amerikai) elnökjelöltjének felesége férje (a fene ismeri a viszonyuk jellegét) (VIGYÁZAT!! ANTISZEMITIZMUS KÖVETKEZIK) Soros György utasítására gondolja mondja (mert az általam használt gondolkodás fogalom a szájmozgásnál több agykapacitást használó cselekvésekre van fenntartva).
Tudom, hogy a Kedves Olvasó nem szereti az „ijesztő” kifejezés használatát. A volt, jelenlegi és leendő amerikai elnökök birodalmi gőgje természetes emberi érzés, amelyet nem vitatjuk el az egyetlen élő embertől, aki elnökként szexelt (és nem a feleségével) az ovális irodában. Illetve nem szexelt, mert a jó Clinton szerint az oválisorális szex, nem szex. Ezt ugyan nem tudom hogy élik meg a Clinton elvtársnőt támogató feminista szervezetek. Ha ugyanis nem szex és miután kirívóan nem volt kölcsönös, akkor (VIGYÁZAT!! ANTISZEMITIZMUS ÉS FÉRFISOVINIZMUS KÖVETKEZIK) egy ambiciózus zsidó csaj ilyen jellegű tevékenységének értelmezése komoly kihívások elé állítja az emberi viselkedés kutatóit. Habár az nyilván fogalmilag kizárt, hogy a „szabad világ vezetője” férfiként egy nőt bármilyen módon olyan helyzetbe hozzon, amely a nők és a férfiak teljes jog és cselekvési egyenlőségét kétségbe vonja. Legyünk optimisták ez a Clinton is ülve pisil már régen.
Habár ha Clinton a szabad világ vezetője volt és lesz, akkor nem a mi vezetőnk, mert ugye mi nem vagyunk szabadok. Viszont azonnal szabadok lennénk, ha azt csinálnánk amit mond.

Most szólnék nőnemű olvasóimnak, hogy ne maradjanak vele kettesben.Mert egészen könnyen felszabadíthatják.

Tehát nem az az ijesztő, hogy az amerikaiak általában úgy viselkednek, mintha a világ urai lennének. Az az ijesztő, hogy a piacvezető magyar internetes újság ezt nem találja problémásnak és abban a kontextusban kommentálja, hogy az a nyüves magyar kormány igazán felháborítón nem csinálja azt, amit a (bármelyik) Clinton mond neki. Azt könnyen elképzelhetjük, hogy az Index újságíróit milyen pózban lelhetnénk Clintonnal kettesben, de ők szabadok, ők megtehetik. Sőt nekik kötelező megtenni, hiszen csak így maradhatnak szabadok.
Magam is nagy híve vagyok a szabadságnak, habár szerintem ez úgy fogalmazható meg leginkább, hogy szabad mindenkinek olyan hülyének lennie, amennyire csak tud. De a szabadság része az is, hogy a hülyékre nem kötelező hallgatni, sőt le lehet őket halkítani.
Én azonban most felhangosítanám mégis Clinton cizellált szavait:
Lengyelország és Magyarország – két ország, amelyik nem lenne szabad az Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül – most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért most egy Putyin-féle vezetést akarnak. Jöjjön csak egy tekintélyelvű diktatúra, és ne engedjék be a külföldieket! Ismerősen hangzik? Ez megy mindenütt!”
Most ne bolygassuk ezt a történelemszemléletet, amely az előzmények (és az utózmányok) figyelmen kívül hagyásával Amerika mindenhatóságából szemléli az egyedi eseményeket, a lényeg:
Jöjjön csak egy tekintélyelvű diktatúra, és ne engedjék be a külföldieket!”
Ehhez képest a proletárdiktatúra szemináriumi oktatásán összetettebben ragadták meg a világot. Amerika gyenge, ezért hatalom, hadsereg és lokális szövetségesek nélküli komprádor kormányokat akar a világon mindenütt. Ennek legegyszerűbb elérési útja az, hogy megszűnnek a nemzetállamok. A nemzetállamok megszűnésének előfeltétele, hogy megszűnjenek a nemzetek. A nemzetek pedig Európában éppen most vesztik el területi fennhatóságukat a saját országuk fölött, többek között azért, mert más etnikumok és/vagy vallások szerzik meg azt bizonyos területeken, illetve azért, mert a választópolgárok egyre jelentősebb része nem tekinti magát az országot alkotó nemzet tagjának.
Tehát szabad, hiszen nemzeti gondolkodása nem korlátozza többé a döntésben, vagy abban hogy nagy ívben tegyen mindenre és élvezze az életet.
A két Clinton és fogadott oligarchájuk Soros György (TUDJÁK, ANTISZEMITIZMUS VOLT!), csak azt kérik követelik tőlünk, hogy pontosan úgy legyünk szabadok, ahogy ők. Illetve pont nem, mert az ő szabadságukat némileg segíti az Amerikai Hadsereg, illetve némi költőpénz.
Az Index, a liberálisok olyan embereket támogatnak feltétel nélkül – jelzem aprópénzért – ,akik a legaljasabb és legprimitívebb emberi késztetéseiknek engedelmeskedve nem tesznek mást, mint saját elmebajukat akarják kiterjeszteni a világra, az összes emberre (és gondolom ha végeztek velünk, a főemlősökre is).

És Clintonnak, meg a korábban állva pisilő Clintonnak, meg a Soros Györgynek eddig bejött az élet.

És most szerzik meg éppen egy jól sikerült összeesküvés keretében (mert Trump a Soros magas kultúrát nem támogató verziója csupán) a világ legerősebb hadseregének főparancsnoki pozícióját.
Bajban vagyunk Feleim!
Addig hülyézzük a Clintont, amíg még lehet.




Lehet-e Igazat írni?





(A képen az igazság látható, dögkeselyű képében, karanténban.)

Ez a kérdés azért merült fel, mert a magyar sajtó egyik fele, igen tiszteletreméltó buzgalommal, kiderítette a másik feléről, hogy az finoman szólva kétes tulajdonosi hátterű. Fájdalom, miután Teréz Anya elmulasztott sajtóterméket birtokolni, az „Adakozási Értesítőn” kívül, így ez minden médiára igaz.
Rendes embernek nincs újságja, mert visszaretten a lehetőségtől, hogy meztelenvalóságsó szereplők „gondolatait” kell a nevével egy környezetben viszontlátnia. Újságja azoknak a kevésbé rendes embereknek van, akik azzal valamit el akarnak érni. A kormánypárti emberek újságjai a kormány hatalomban tartását tűzik ki célul, míg az ellenzéki sajtó birtokosai (esetünkben) a liberális világösszeesküvés hazai ágenseiből akarnak kormánypártot csinálni, hogy aztán felfedezhessék (újra) a kormánypárti újságírás örömeit.
Jelzem, rendes ember még csak újságba sem ír, még olvasói levelet sem, mert nem szennyezi be magát. Ezért van az, hogy a rendes embereket minkét politikai oldal, esetünkben a „hazafiak” és a „hazaárulók” annak a listának az elején tárolja, amelyen a „megszivatandókat” tartják nyilván, ha van idő két botrány közt belepofázni (kormányzás címén) a „rendes emberek” mindennapi életébe. A rendes ember ugyanis érdektelen, mert azt hiszi, hogy egyszer lesz majd rendes kormány és eljön az ő ideje és az ő érdekében fog majd valaki kormányozni. Haha.
Nincsenek belgák. Csak túszok vannak. A szabadság az, hogy végül is kiválaszthatjuk, hogy kinek a fogságába akarunk esni. Minden diktatúra ezt a szabadságot tudja csak elvenni az emberektől. Azért mert a reklámszabadság, hogy elvileg mindegyik reklámozott terméket választhatjuk, nem létezik. Illetve csak elméletben létezik. A valóságban az efféle szabadságnak számtalan akadálya van. Így a szabadságodban inkább csak az áll, hogy a reklámot megnézheted. És végül is eldöntheted, hogy melyik reklámot akarod nézni. Amíg meg nem szereted, és ki nem kutatják, melyiket szereted, mert akkor majd a reklámért is fizetned kell, de az a kapitalizmus következő szintjén jön csak el… A kapitalizmus azért életképesebb rendszer, mint a szocializmus, mert az eleve tudható volt, hogy a kommunizmus nem jön el. De az iPhone 9+ biztos eljön és te örülni is fogsz neki.
Szóval Igazat akkor lehet írni egy újságba, ha az ember tudja az Igazat. Hadd fejezzem ki kétségeimet az Igazság ismeretével kapcsolatban. Én biztos nem ismerem. Nem mutattak be neki, sőt nem is ismerek egyetlen olyan normális embert sem, aki komolyan állítaná, hogy ismeri. Tulajdonképpen nem is érdekel az Igazság. Gyanítom, olyasmi lehet, mint a kommunizmus vagy a koedukált retyerát.
Csak nyugodt álmot szeretnék, finom reggelit, jó kávét, kedves nőket, biztonságos utcákat, poroszos oktatási rendszert, kizárólag magyar focistákat a Fradiban, változatos déli menüt, esőmentes Fishing on Orfűt, balatoni nyaralást, természettudomány iránt érdeklődő gyereket, lelkiismeretes háziorvost, jó barátokat, karbantartott teniszpályát, olcsó alkatrészt a bogárhátumba és hogy az eső munkaidőben essen (de essen).
Aki pedig azt gondolja, hogy tudja az Igazat, az az esetek döntő többségében futóbolond és/vagy elmebeteg. És rohadtul nem érdekli az én kívánságlistám.
Olyan kormányt és/vagy ellenzéket akarok, amelyiket egy kicsit érdekli, hogy mit szeretnék. És olyan újságot, amely tükrözi ezt az érdeklődést.
Az igazsággal ne terheljenek, az övékkel végképp ne!
Nem, nem lehet Igazat írni. Azt lehet megírni, hogy mit is akarunk elérni.


Nem írunk igazat, hanem annak a valóságnak csinálunk reklámot, amelyben élni akarunk, tudunk és amiben az ember olvassa azt az újságot amibe ír.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése