2017. július 3., hétfő

Idők jelei






Idők jelei

halálcship


Gondolattal irányított okos-otthonokat jósol a Facebook játék

Forrás: Activist Post
A napokban több hír is érkezett a Google háza tájáról. Az egyikből megtudtuk, hogy a cég 3,2 milliárd dollárt, vagyis közel 700 milliárd forintot fizetett egy olyan cégért, amelynek gyakorlatilag 2 terméke van: egy termosztát és egy füstjelző, amelyekkel azonban reményei szerint “betörhet” a lakásainkba, ráadásul maguktól tanuló okoskészülékeken keresztül. A másik hír szerint pedig a könnyek vércukorszintjét mérő okos kontaktlencsét fejleszt cukorbetegeknek.
További bizonyítékkén arra, hogy miért gondolja a Google és más hasonló cégek, hogy a jövő (és a jelen) megfigyelési és társadalomirányítási módszereit az emberek nagy része elfogadja majd, az idei CES látogatói egy érdekes játékban vettek részt, a világ legnagyobb technológiai cége, az IEEE által kifejlesztett „Mi jön most?nevű Facebook játékon keresztül.
Melyik technológia lesz a következő? 1. Beszélő eszközök, 2. Panel nélküli eszközök, 3. Gondolattal irányított eszközök
A jövő itt van, és ahogy az alábbi sorokból látni fogjuk, a gondolattal irányított eszközök ennek szerves részét képezik.
A jövő trendjeinek megjósolására tervezett játékban résztvevők 42 százaléka nem elégedne meg egy automata „előrejelző otthonnal”, amelyben a tárgyakat igényeik szerint lehetne programozni. A játékosok ezen hányada inkább gondolattal irányítható eszközöket akar.
Dean Aslam, az IEEE (Villamos- és Elektronikus Mérnökök Intézete) tagja és a Michigani Állami Egyetem informatika professzora, a következőket mondta:
Különböző hordható, nem tolakodó, agyhullám és izom érzékelőkkel felszerelt mikrorendszerek segítségével képesek leszünk bizonyos mintákat és gondolatok úgy beállítani, hogy azokkal bekapcsolhassunk dolgokat. A ventillátort, gépeket vagy a lámpákat például. Ha fázik az ember, nem kell mást tennie, mint kétszer kacsintani a bal szemével és máris feljebb állította a termosztátot. Ha valaki elalszik anélkül, hogy kikapcsolta volna a tévét vagy eloltotta volna a lámpát, nem kell aggódnia, mert amint érzékelik, hogy elaludt, a szenzorok automatikusan lekapcsolnak mindent.” (forrás)
Az eredmények láttán a játék fejlesztője arra a következtetésre jutott, hogy a jövő kütyüje TE magad vagy. Az IEEE úgy értelmezte az eredményeket, hogy az emberek nem állnak készen arra, hogy teljesen autonóm rendszerekre bízzák magukat, hanem inkább maguk irányítanák a körülöttük lévő tárgyakat. Például:
A résztvevők szerint egyetlen dolog van, ami jobb, mint egy alkalmazás, ami közli a kávéfőzőnkkel, hogy ideje megfőzni a reggeli kávét, mégpedig ha az agy közli ezt az információt a géppel. A résztvevők 42 százaléka úgy gondolta, hogy a jövő háztartásai gépei gondolattal irányíthatóak lesznek.
Bár első hallásra pozitív fejleménynek tűnhet, hogy az emberek nem akarják kiadni az irányítást a kezükből, az általános rövidlátás mégis elég aggasztó. Gondoljunk csak bele. Olyan mintha azt mondanánk, hogy azért mert én döntöm el, hogy milyen alkalmazásokat telepítek a telefonomra, akkor az az alkalmazás teljesen az én tulajdonom és pontosan úgy fog működni, ahogy azt én akarom, anélkül, hogy személyes adataimat összegyűjtené, rögzítené és általam ismeretlen célokra továbbítaná. Az elmúlt egy évben talán mindenki eleget hallott a megfigyelési botrányról ahhoz, hogy ezt a feltételezést további magyarázat nélkül naivnak mondhassuk.
Tehát ismerve, hogy milyen mértékben folyik az emberek személyes adatainak gyűjtése és rögzítése, tényleg közvetlen utat akarunk nyitni az agyunkba?!
A mobiltelefonokhoz hasonlóan az agy-gép interfészek is kétirányú utcának számítanak. Bár a játékban résztvevők úgy érezték, hogy különleges hatalmat kapnak, ha a gondolataikkal irányíthatnak eszközöket, ez nem egyéb, mint az agykontrol hagyományos értelmezésének a megfordítása és az elit által alkalmazott számos pszichológiai befolyásoló technikák egyike.
A jövő agykontrollja lemond a média és a politikai segítségével közvetetten végrehajtott tudatmódosításról, felhagy a tudatmódosító drogokkal és környezeti mérgekkel. A jövő agykontrollja pontosan olyan lesz, mint a fokozatosan kialakuló okos-otthonok és okosvárosok, amelyek végső célja az okostársadalom felépítése. Milyen ironikus elnevezés! Ez már a digitális elme közvetlen programozása lesz, az éppen kiépítés alatt álló kétirányú interfész-rendszeren keresztül.
Erről beszél a technokrata elit. Ezért a hihetetlen befektetések a két behemót, a Google és a Microsoft háza táján, a kiterjesztett valósághoz szükséges technológiák terén, ami nem mellesleg a másik legfontosabb trend az idei CES kiállításon. A gondolattal irányított számítógépek, tabletek, telefonok, videójátékok és egyebek már megérkeztek. Az elme és az érzékek módosítását célzó közvetlen kísérletek előkészítik az embereket az ilyen jellegű manipulációk elfogadására az élet más területein. Az adatok fogadása és továbbítása más értelmet nyer. Minden kétirányú tevékenységet rögzítenek majd a technológiai cégek, az adatokat pedig továbbítják az állami adatbázisokba.
Maga a Facebook is befektet a mesterséges intelligencián alapuló technológiákba és épp a napokban nevezte ki Yaan LeCun-t, a New Yorki Egyetem munkatársát, hogy a cég ilyen irányú erőfeszítéseit irányítsa.
A spekulációk szerint a Facebook erőfeszítéseinek célja a mesterséges intelligencia terén, hogy kihasználja a rendelkezésére álló hihetetlen mennyiségű fogyasztói adatot egy intelligens kereső és válaszoló szoftver kifejlesztésére, ami úgy beszél majd a felhasználókkal, mint a Star Trekből ismert számítógépek. (forrás)
Ahogy LeCun az alábbi bejátszásban (angol nyelven) elmagyarázza, amit ma a legtöbben egyszerű internetes tevékenységként látnak, már mesterséges intelligenciának nevezhető. Ilyenek az online keresések, a piacterek személyre szabott termékjavaslatai, vagy a Google által megjelenített hirdetések. De ezeknek a viselkedéseknek az előrejelzése, hogy a Star Treknél maradjunk, a végső frontvonal.
Elsőként és elsősorban természetesen az újítás trendi és kényelmi előnyeit adják el az embereknek, az egészségügyi és biztonsági felhasználási lehetőségekkel megspékelve. (Az alábbi linken 8 olyan gondolattal irányított technológiáról olvashatunk, ami már ma is létezik: link.)
A gondolattal irányított drónok, robotok, gördeszkák, számítógépek, sőt emberek már itt vannak.
Látva, hogy milyen ütemben fejlődik a „dolgok Internete” és, hogy milyen erős a vágy az emberi agy és a számítógépmátrix összekötésére, nem lehet messze az a nap, amikor elkezdenek az agy tartalmának feltöltésével kísérletezni.
Tudva, hogy ezeket az alacsonyabb rendű rendszereket mennyi féle módon képesek megfigyelni és feltörni, vajon az agy mentes lenne ettől, illetve a külső módosítás lehetőségétől? Tényleg erre szavazunk?



Gondolattal irányított műláb

ez tényleg működik

Forrás: newscientist.com
Egy férfi, akinek térdtől amputálták a lábát, egy új eljárásnak köszönhetően a gondolataival tudja irányítani műlábát. Mindez azért lehetséges, mert a műtét során megőrzik és a comb felé irányítják az idegeket, így azok képesek kommunikálni a művégtaggal.
A férfi zökkenőmentesen és precízen képes irányítani új lábát, gond nélkül vált át a sétáról a lépcsőzésre és még focizni is tud.
A hagyományos amputációk során a fő érzőidegeket elvágják, így azok elveszítik működőképességüket. 2006-ben Todd Kuiken és kollégái, a Chicagói Rehabilitációs Intézetben, rájöttek, hogy meg tudják őrizni az idegek bizonyos funkcióit, ha óvatosan átirányítják őket a test egy másik részébe. Ezeket az átirányított idegeket pedig fel tudják használni a robotláb irányítására.
Kuiken csapata elsőként olyan embereken próbálta meg végrehajtani az „irányított izom újrabeidegezés” (targeted muscle reinnervation, röviden TMR) nevű eljárást, akiknek a karját amputálták. Ez az első alkalom, hogy lábamputáció során alkalmazzák.
A műtét során az idegeket a combba irányítják. Ezek egyik csoportja a lábikra és a láb, a másik a láb külső oldalán futó izmok irányításáért felelős. Néhány hónap után a férfi képes volt olyan módon irányítani a combizmait, hogy a hiányzó lába használatára gondolt. A következő lépés a műláb csatlakoztatása volt.
Az eljáráshoz egy igen komoly műlábat használnak, ami számos mechanikus érzékelővel is rendelkezik és meg lehet tanítani az érzékelőkből érkező információk felhasználására, hogy azok alapján különböző haladási stílusokat indítson el. Az orvoscsapat és a beteg idővel 98%-os pontosságot tudtak elérni, egyetlen kritikus, tehát a beteg számára veszélyes hiba, mint például az egyensúly elvesztése nélkül.



Agykontrol – Sikeres vezeték nélküli agyközi kommunikáció ember és állat között



Forrás: Activist Post
Minden egyes nap újabb és újabb felfedezéseket hoz az idegtudomány terén.
A DARPA titkos agykontrol programjáról kiszivárogtatott dokumentumok alapján sokakban merülnek fel komoly etikai kérdések, mivel a „BRAIN projekt(Brain Research through Advancing Innovative Neurotechnologies – Agykutatás Innovatív Idegtudományi módszerek segítségével) komoly előnyökkel járhat a hatalom számára, amennyiben valóban képessé válik az emberi gondolkodás befolyásolására.
A Fox News által megszerzett dokumentumok szerint a szövetségi kormány által indítandó program egy meghatározott, a hatalom számára kívánatos irányba lökné az állampolgárokat. A felállítandó „Viselkedéskutatási csoport”  a Fehérházzal, az egészségügyi és mezőgazdasági tárcákkal együttműködve tevékenykedne, derül ki a Maya Shenker, egyetemi professzor, fehérházi tanácsadó által küldött és kiszivárgott emailből.
Majd néhány hete értesültünk az ultrahangos porszemimplantátumokkal kapcsolatos kutatások állásáról is, ami közelebb hozza az emberi agy és a gépek közötti vezeték nélküli interfészek kifejlesztését. Azt is megtudtuk, hogy a tudósoknak sikerült hamis emlékeket táplálni az egerek agyába.
Bátran kijelenthetjük, hogy a közvetlen agykontroll kora elérkezett.
A különböző járulékos eszközök irányítása, és ide sorolhatjuk a drónokat is, sikeresnek bizonyult. Mi lehet a következő logikus lépés ezen a nem kívánatos úton?
Például más élőlények irányítása pusztán a gondolataink segítségével?
Az Extreme Tech a következőket írja:
A Harvard kutatói létrehozták az első nem invazív, két agy közötti interfészt (BBI – brain-to-brain interface) egy ember és egy patkány között. Az interfész segítségével az ember képessé vált a patkány farkának gondolataival történő irányítására. Ez az egyik legfontosabb lépés a kettő vagy több ember közötti telepatikus kapcsolat létrehozásához szükséges interfészek kifejlesztésében. Ez még akár jó is lehet barátok vagy családtagok között, de igen aggasztó, ha arra gondolunk, milyen eszközöket adna egy fasiszta diktatúra kezébe.
Érdemes megjegyezni, hogy ennél a technológiánál is az ultrahangé a főszerep. Ugyanerről szól a kiszivárogtatott dokumentum és ugyanezt a módszert alkalmazzák a porszemimplantátumok esetében is.
Az állatot egy fókuszált ultrahangos (FUS) számítógép-agy interfésszel (CBI) látják el. Ez egy viszonylag új technológia, ami lehetővé teszi a kutatók számára, hogy a patkány agyának egy konkrét területét stimulálják az ultrahangos jelekkel. A FUS legfőbb előnye más agy stimuláns eszközökkel szemben, hogy nem invazív.
Tehát az új távirányításos módszer egyértelmű előrelépést jelent az agykontrol területén. Ott még nem tartanak, hogy egy testrészt, mondjuk az emberi ujjat egy határozott irányba mozdítsanak el, mert ahhoz el kéne jutniuk oda, hogy megértsék, miként működik ennek kódolása az agyban, de azért képesek arra, hogy egyes testrészeket megmozdítsanak.
Sajnos a tudósokból nem hiányzik a szándék a következő logikus lépéshez szükséges kísérletek elindításához:
Következő lépésként a tudósok azon dolgoznak majd, hogy összetettebb gondolatokat is képesek legyen átvinni az ember agyából a patkányéba, mint például az éhség érzetét vagy a szexuális vágyat. Egy bizonyos ponton pedig kénytelenek lesznek megfordítani a folyamatot és a FUS CBI eszközöket az emberre helyezni, hogy megvizsgálják, vajon a gondolatátvitel a másik irányba is működik-e.
Ennél nem is lehetne egyértelműbb: az emberek agyának irányítása már rövidtávú célként jelentkezik. Aggályokat pedig kizárólag az alternatív médiában olvashatunk ezekkel a felfedezésekkel kapcsolatban.
A Harvard tanulmány: link



Az erkölcsi ítélőképesség is

orvosilag módosíthatóvá válik



Az MIT kutatói ismét érzékeny területen puhatolóznak az emberi agy működését illetően. Olyan módszerre bukkantak, amelynek segítségével megváltoztathatják egy ember erkölcsi ítélőképességét. Vajon ennek a felfedezésnek is szerepe lesz a szemünk előtt kialakuló orwelli társadalomban?
A Biblia azt mondja „Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája által van, a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak.” (I. Thes 2:9)
Ugyanakkor arról is érdemes említést tenni, hogy bár a Fenevad Bélyegeként emlegetett antikrisztusi nyomon követő és gazdasági rendszert (Lásd Jelenések 13:16-18) a legtöbben a microchippel, illetve a microchip beültetéssel azonosítják, hiszen a chippel történő fizetést és személyazonosítást már most is alkalmazzák, sokak szerint ennek a rendszernek az agykontrol valamilyen formája is része lesz vagy lehet.
Az agykontrollal kapcsolatos ideggyógyászati kutatások egyre több, sokszor igencsak vészjósló felfedezést nyújtanak ezen a téren, ahogyan az a BBC alábbi cikkéből is kiderül:
A kutatók bebizonyították, hogy képesek megváltoztatni egy ember morális megítélését, ha mágneses impulzusok segítségével megzavarják az agy egy bizonyos területét.
A kísérletben résztvevő tudósok az agynak a jobb fül mögötti részéről megállapították, hogy nagy valószínűséggel a moralitás irányításáért felelős.
Amikor ezt a területet mágneses impulzusokkal bombázták a kísérletben résztvevő önkéntesek nem voltak képesek különbséget tenni a jó és a rossz között.
A kisebb léptékű MIT kutatás az Amerikai Tudományos Akadémia eljárásai között is szerepel.
Az emberek rendkívül magas szintű viselkedésként tekintenek az erkölcsi ítélőképességre,” mondja Dr. Liane Young, a kutatás vezetője.
Nagyon megdöbbentő, hogy az agynak egy bizonyos területére kifejtett mágneses impulzusokkal ezt képesek vagyunk megváltoztatni,” nyilatkozta.
A szóban forgó terület a jobb temporo-parietal összekötőpont (RTPJ). A kutatók 20 önkéntesen végeztek kísérleteket, hogy megállapítsák, mit tekintenek helyesnek vagy helytelennek az eljárás alkalmazását követően.
Az egyik kísérletben azt a kérdést tették fel a résztvevőknek, hogy engednék-e, hogy barátnőjük átmenjen egy olyan hídon, amiről tudják, hogy nem biztonságos.
Egy 500 milliszekundom hosszúságú mágneses impulzust követően a válaszokat kizárólag a végeredményre, nem pedig a tett erkölcsi helyességére alapozták. Tehát úgy gondolták, hogy amennyiben a barátnő baj nélkül átér, a barát nem tett semmi rosszat azzal, hogy átengedte a hídon.
Más szóval nem voltak képesek a másik személy szándékán alapuló morális döntést hozni.
Korábbi kutatások kimutatták, hogy az RTPJ terület rendkívül aktív, amikor az ember mások gondolatairól és hitéről elmélkedik.


Az ENSZ éghajlatvédelmi vezetője szerint a globális felmelegedés ellen a kommunizmus a legjobb fegyver



Időkjelei: Félretéve, hogy most már szinte naponta jelennek meg írások, amelyek egymini jégkorszak beköszöntét jósolják, a klímakérdésre javasolt ENSZ megoldás igencsak elgondolkoztató. (Aki objektív információkat szeretne a globális felmelegedés kérdéséről és esetleg nem látta még a Globális felmelegedés svindli című dokumentumfilmet, ezen a linken megtalálja: link)
Az ember által előidézett globális felmelegedés teória és a készülő világkormány közötti összefüggéssel pedig többek között ez a cikk foglalkozik:http://idokjelei.hu/2012/10/egyesult-nemzetek-uton-a-vilagkormany-fele/
Forrás: dailycaller.com
Christiana Figueres, az ENSZ éghajlatvédelmi vezetője azt mondta, hogy a demokrácia igen gyenge rendszer a globális felmelegedés elleni harchoz. Szerinte a kommunista Kína a legjobb modell.
Kína a világ egyik legnagyobb széndioxid kibocsátója és hihetetlen problémákkal küzd a légszennyezettség terén, az ENSZ vezető mégis mintarendszerként állítja a világ elé a kommunista országot, a globális felmelegedés elleni küzdelem terén.
Olyan levegőt akarnak, amit nem lehet látni,” mondta Christiana Figueres. „Nem azért teszik, mert meg akarják menteni a bolygót, hanem azért mert nemzeti érdekeik ezt kívánják.”
Figueres hozzátette, hogy az Egyesült Államokra jellemző kétpárti szakadék rendkívül káros hatással van a globális felmelegedéssel kapcsolatos törvények elfogadására. A Kínai Kommunista Párt ezzel szemben bármilyen reformot elindíthat minden ellenállás nélkül. Az ország törvényhozása nagyjából minden döntést törvénybe foglal, amit a párt Központ Bizottsága vagy más irányítószervek hoznak.
Úgy tűnik az mellékes kérdés számára, hogy a kommunizmus hozzávetőleg 94 millió ember haláláért volt felelős a XX. századi Kínában, Szovjetunióban, Észak-Koreában, Afganisztánban és Kelet-Európában. Ezek közül 65 millió ember a kínai kommunista uralom alatt veszítette életét.
A környezetvédők gyakran hozzák fel Kínát a globális felmelegedés elleni harc mintaképeként, mivel az ország a megújuló energiaforrások „vezető” hatalma. Azt is célul tűzték, hogy 2020-ra az ország teljes energiaszükségletének 15 százalékát megújuló forrásokból állítják elő. Ugyanakkor 2012-ben a kínai energiafelhasználás csupán 9 százaléka származott megújuló forrásból. Összehasonlításképpen az Egyesült Államokban ez az arány 11% volt 2012-ben.
Ettől függetlenül az ország energiafelhasználásának 90 százaléka még mindig kőolajszármazékokból tevődik össze. Az előrejelzések szerint az ország szénfelhasználási igényei komoly robbanás előtt állnak. 2013-ban 100 millió tonna új szén előállítását hagyták jóvá, ami a kormány 2015-re előirányzott 860 millió tonnás széntermelési tervének része.
Kína a nyilvánosság előtt komoly erőfeszítéseket tett a környezet megtisztítása terén, ugyanakkor az ország robbanásszerűen fejlődő ipara sok nagyváros egét sötétítette el és a levegő szennyezettsége nagyon sokat romlott az utóbbi időben.
Az elmúlt hetekben egymást követték a pekingi, honkongi és egyéb kínai nagyvárosok szmog riasztásaival foglalkozó hírek. Egyes városokban a szmog szintje eléri a maximális 10-es értéket.
Telegraph néhány nappal ezelőtt megjelent cikke elmondja, hogy Kína volt egészségügyi minisztere szerint a kínai „légapokalipszis” évente 350-500 ezer ember idő előtti halálát okozza.
Wall Street Journal szerint pedig egyedül 2010-ben 1,2 millió ember halt meg idő előtt a légszennyezettség eredményeként. A kormány hivatalos adatai szerint „a tüdőrák az elsőszámú halálozási ok a rosszindulatú daganatos megbetegedések között. Sok esetben az áldozatok nem dohányzók.”
A volt szovjet blokk hasonlóan rossz eredményeket tud csak felmutatni ezen a téren.
Időkjelei: Az utolsó idők szempontjából fontos összefüggés még, hogy bizonyos bibliai próféciák arra engednek következtetni, hogy az antikrisztusi világkormány is kommunista ideológiákkal nyeri meg a tömegeket. Dániel 11:24 a következőket mondja: Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek, és az erődök megtámadására is terveket sző egy ideig.”



Az ökofasizmus növekvő veszélye



Forrás: Infowars.com
Kari Norgaard professzor kijelentése, miszerint az ember által okozott klímaváltozást megkérdőjelező embereket pszichológiai esetként kell „kezelni”, mert nem hajlandók elfogadni a világra erőltetett globális felmelegedés mantrát, kitűnő alkalom arra, hogy áttekintsük az elmúlt néhány év klíma pánikkeltőinek kijelentéseit és javaslatait, amelyekben szinte valamennyien a fasizmus ökológiai változatát próbálják népszerűsíteni a bolygó megmentése nevében.
A brit kormány, a Royal Dutch Shell, a Bank of America és hasonló elit bankok által finanszírozott Fórum a Jövőért (Forum for the Future) javasolta az alábbi videóban bemutatott forgatókönyvet, „Mozgó Megavárosok” elnevezésű projektjük egyik lehetséges variációjaként. A klipben az emberi viselkedés minden részére kiterjedő mintákat láthatunk, a húsfogyasztástól, az autóhasználaton keresztül, az állásválasztásig, amelyeket egytől-egyig egy diktatórikus vezetés szabályoz. Az állami kontrollnak ellenállókat elhanyagolt gettókba zárják, míg a lakosság többi része szorosan irányított szupermodern börtönvárosokban él. A fenti forgatókönyvben bemutatott drákói ötleteket egytől-egyig a múlt diktatúráitól kölcsönözték, de ezt persze meg kell bocsássuk nekik, hiszen a földért teszik!


Pentti Linkola, finn környezetvédő guru, nyilvánosan javasolta a klímaváltozás tagadók öko-gulágokban végzett „újraoktatását” és kijelentette, hogy az emberiség nagy részétől meg kell szabadulni, az életben maradtakat pedig a „zöld rendőrség” irányítása alá helyezni. Fontosnak tartja még továbbá a kényszerabortuszt, az autók elkobzását és az utazás korlátozását.
Martin Kreiggeist, egy másik finn környezetvédő író is egyetért Linkola öko-gulág ötletével és szerinte is az emberek elnyomása a „megoldás”. Felszólít, hogy „vegyük kézbe a fejszét” az emberiség egyharmadának eliminálása érdekében. Kreiggeist szeretné, ha a hasonló gondolkodású emberek, Linkola elképzelését tettekre váltanák, a túlnépesedés kérdésének megoldása érdekében.
2010-ben James Lovelock, a Gaia elmélet megalkotója, a Guardian-nek nyilatkozvaelmondta, hogy „a demokráciát egy időre félre kell tenni,” hogy megküzdhessünk a globális felmelegedéssel és „csak néhány ember számára kellene hatalmat biztosítani,” akik felelősek lennének bolygónk irányításáért, mert az emberek túl buták ahhoz, hogy rájuk bízzuk saját sorsuk irányítását.
Ezt a hozzáállást képviseli Keith Farnish is, aki könyvében szabotázsra és környezetvédelmi terrorizmusra, mint például gátak felrobbantására és városok lerombolására szólít fel, hogy a földet visszaállítsuk az agrárkorszak idején jellemző állapotokra. Dr. James Hansen, neves NASA szakember, globális felmelegedés és Al Gore támogató, szintén egyetért Farnish javaslataival.
Dr. Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora, a klímaváltozás vita egy másik prominens résztvevője, szintén az erőszakot képviseli. A Texasi Tudományos Akadémián 2006-ban mondott beszédében Pianka felvetette, hogy az emberiség 90%-át ki lehetne irtani egy levegő útján terjedő Ebola vírussal. A beszédet hallgató tudósokból és professzorokból nem váltott ki döbbent ellenérzést a kijelentés, sőt, állva tapsolták meg az ötletet.
John P. Holdren, a Fehérház jelenlegi tudományos tanácsadója, szintén az egyik legdiktatórikusabb, embertelen ökofasiszta gyakorlat bevezetését támogatja a környezetvédelem nevében. 1977-ben megjelent Ecoscience (ökológiai tudományok) című könyvében Holdren egy „planetáris rezsim” felállítását javasolja, amelyik kényszerabortuszokat, kötelező meddővé tételt hajtana végre és gyógyszerezné a vízforrásokat a felesleges szaporulat kiszűrésére.
Az emberiség mikro-menedzselését célul tűző elit arrogáns mentalitását talán Karen Seto, a Yale Egyetem professzorának a „Planet under pressure(magyarul: nyomás alatt lévő bolygó) nevű szervezet kiadványábanmegjelent kijelentése szemlélteti a legjobban: „Természetesen nem akarjuk, hogy csak úgy bárhol mászkáljanak a vidéken. A földet a természetnek akarjuk megőrizni, ezért kell nekik szorosan egymás mellett élniük.”
A fent bemutatott emberek némelyike szerint még a levegővétel is a földanya ellen elkövetett bűn. A New York Times 2007-ben megjelent szerkesztői cikke komolyan felvetette az ötletet, hogy az emberek adót fizessenek a kilélegzett széndioxid után, mintegy „az atmoszféra, szemétlerakóként történő használatáért.”
2010-ben a brit kormány által támogatott, a globális felmelegedést hirdető 10:10 nevű csoport által készített információs reklámfilmben a tanár egy gombnyomással „szabadul meg” azoktól a gyerekektől, akik nem kívánnak részt venni az „önkéntes” széndioxid-csökkentő programban. A hangos negatív visszhangnak köszönhetően a szervezet kénytelen volt eltávolítani a filmet honlapjáról és nyilvános bocsánatkérést közzétenni.


A globális felmelegedés pánikkeltőinek van egy még kevésbé szalonképes követője isCharles Manson sorozatgyilkos személyében, aki a börtönben adott interjúi során többször is elismételte, hogy a bolygónak javára válna, ha úgy 50 millió embert lemészárolnának. Bár Manson még mindig börtönben van, ma már a klímaváltozás egyik gurujának tartják és egész csapat követője van.
Időnként néhány mentálisan zavart követő erőszakhoz is folyamodik. A James Jay Lee-hez hasonló emberek Francisco Lotero és Miriam Coletti nyomdokaiba kívánnak lépni, akik megölték magukat, fiúkat és kis híján csecsemőkorú gyermeküket is, hogy felhívják a világ figyelmét a globális felmelegedésre.
Miközben azt követelik az átlagemberektől, hogy rosszabb életkörülmények között éljenek a zöld célok elérése érdekében, a propaganda elsőszámú, igen képmutató támogatói luxuskörülmények között élnek. Gondoljunk csak Al Gore-ra és óceánparti villáira, fűtött medencéivel, terepjáróival, magánrepülőjével, amint az ökológiai lábnyomról papol a világnak. Vagy gondoljunk Károly hercegre, aki valamelyik palotájából üzeni nekünk, hogy az egyszerű emberek számára meg kellene tiltani a fürdést.
A lista korántsem teljes, de talán betekintést enged abba az ökológiai diktatúrába, amit a világra akarnak kényszeríteni az elit tervét hol tudatosan, hol tudtukon kívül teljesítő környezetvédelmi fanatikusok. Amennyiben szó nélkül hagyjuk, hogy véghezvigyék tervüket pontosan ez fog történni, mert teljes erővel folyik a tömegek újraoktatása és lebutítása.



Russell szerint 2014 lesz az év,

amikor kitör a balhé

Forrás: Business Insider
Richard Russell veterán technikai elemző és a Dow-Elmélet Levelek szerzője soha nem rejtette véka alá a piacokról alkotott véleményét.
Meglepő módon a részvényvásárlást támogatja, igaz azért, mert úgy gondolja, hogy a piacteljes lufi-üzemmódban fut. Mindez persze teljesen beleillik az általa is jósolt, elkerülhetetlennek vélt összeomlás kontextusába, amiről évek óta rendszeresen ír.
Legutóbbi hírlevelében kifejtette, hogy a helyzet 2014-re elérheti a forráspontot.
King World News számára adott interjúból:
Én úgy gondolom, hogy félre kell állni és nézni, ahogy a történelem eseményei folynak a szemünk előtt. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy ez lesz az év, amikor kitör a balhé. Az ösztöneim azt súgják, hogy aranyba kell fektetni és imádkozni, hogy jól alakuljanak a dolgok. Azt hiszem, hogy az év egyik legfontosabb témája a felső 1% és a többi ember vagyona közötti szakadék lesz. A következő vitatéma pedig az lesz, hogy a számítógépek és robotok átveszik a közép- és alacsonyabb osztálybeli munkások helyét.
Úgy látom, hogy egy bikapiac utolsó fázisánál tartunk. Szerintem ez a hosszú bikapiac robbanásszerű izgalommal zárul majd, ahogy az árak hihetetlen magasságokba emelkednek. Még nem értünk el ide, de a trend felfelé mutat. Még nem láttuk a szárnyalás csúcsát. Azt hiszem, ettől a ponttól az események felgyorsulnak és lerövidül az idő. 2014 egy pokoli évnek bizonyulhat.
Russell azt gondolja, hogy a Fed által létrehozott adósságteher halálra ítélte a dollárt. Ezért részesíti előnyben az aranyat.
Taktikája nem tükrözi a piaci szakértők által képviselt konszenzust, azonban hűen tükrözi az egyre növekvő számú piacfigyelő véleményét, akik szerint a javulni látszó gazdasági és piaci feltételek süllyedő alapokon nyugszanak.
Russell a következőket mondta még:
Rejtély, hogy mennyi tételt lehet manipulálni – az arany, a rövidtávú árfolyamok, kötvények, a hosszú távú árfolyamok, az értéktőzsde, a dollár, a fogyasztói árindex, a gazdaság. Ezek közül valamennyivel játszanak. Az egész helyzet fenntarthatatlan. Valahol elenged majd a ragasztó és szerintem ez a dollár lesz. Eközben az adósság csak nő, szinte minden területen. A Fed 4000 milliárd dollár értékű különböző kötvényen ül. Számomra felfoghatatlan, hogyan tudnának ettől megszabadulni.
Összességében a Fed folyamatos dollárgyártása likviditási lavinát gerjeszt és ez a likviditás egyre magasabbra srófolja a tőzsdét. Ezt a hihetetlen szárnyalást már nem lehet letagadni. Olyan, mint amikor egy gyerek építőkockákat rak egymásra, míg végül az utolsó kocka ledönti az egész építményt. Ebben a történelmi emelkedésben az értékeléseket nem veszik figyelembe.
A fenntarthatatlan dolgoknak egyszer csak vége szakad. Az Egyesült Államok adóssághalmozása fenntarthatatlan. A tőzsde azonban nem törődik ezzel. Egy pszichológiai szárnyalás folyik, amit nem lehet letagadni.
Szerintem 2014 főcím lesz az Egyesült Államok történelmében.


A tőzsdelufi csúcspontjának 15 előjele




A 2013-as közgazdasági Nobel-díj egyik nyertese szerint „a lufik pontosan így néznek ki” és leginkább az amerikai tőzsdepiac miatt aggódik. A helyzet azonban úgy áll, hogy nem kell Nobel-díjasnak lenni, ahhoz, hogy ezt meglássuk.
A pénzpiacok már egy ideje szárnyalnak, miközben a gazdaság egésze stagnál. A likviditás észnélküli növelése a Federal Reserve Bank által nevetséges magasságokba pumpálta a részvényárfolyamokat és egyre többen aggódnak emiatt.
A tömegmédiában hallható és olvasható megnyugtató cikkek ellenére egyre többen veszik észre, hogy ezt a lemezt hallottuk már. Hallottuk a dotkomlufi idején, és láttuk a 2008-as pénzügyi válságot megelőző időszakban. A mostani lufi vajon mikor durran szét? A választ természetesen senki sem tudja pontosan, de egy biztos, előbb-utóbb minden irracionális pénzügyi lufi kidurran. Emlékezzünk arra is, hogy minden lufi a kidurranás előtt a legnagyobb, így az alábbi 15 előjel segíthet eligazodni, hogy mennyire járhatunk közel az óriás tőzsdelufi csúcspontjához.
1. Bob Shiller, az idei közgazdasági Nobel-díj egyik nyertese szerint „a lufik pontosan így néznek ki” és különösen „az amerikai tőzsdepiac miatt aggódik”.
2. A tőkeáttétes hitelállomány 50 százalékkal nőtt 2012. január óta és jelenleg a valahai legmagasabb szinten áll. Az utolsó két alkalom, amikor ez a mutató ilyen emelkedést mutatott 2000-ben, a dotkom lufi kidurranása előtt és a 2008-as válság kirobbanása előtt volt. Amikor ez a kártyavár összeomlik a helyzet nagyon csúnya lesz
Amikor kirántják a szőnyeget a dekoráció alól, sok minden borul és törik majd,” mondja Uri Landesman, a Platinum Partners alapkezelő elnöke. „Amikor a letétek mennek, mindenkinek saját magának kell biztosítani a fedezetet. Na akkor, komoly korrekciókat fogunk látni.”
3. A 2009-es piaci mélypont óta a Dow 143, az S&P 500 165, a Nasdaq pedig elképesztő213 százalékot ugrott. Ezek a számok semmilyen formában vagy szempont szerint nem tükrözik a gazdasági valóságot.
4. A TrimTabs nevű piackutató cég szerint az S&P 500 jelenleg túl van árazva.
5. Mark Faber a CNBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy „egy óriási spekulációs lufiban vagyunk”.
6. A Google-on 2007. november, azaz a legutóbbi tőzsdekrach óta nem volt ennyi keresés a „stock bubble” (részvénylufi) kifejezésre.
7. Az ár/nyereség arányok rendkívül magasak:
A Wall Street Journal szerint múlthét pénteken a Dow 30 komponensével az előző négy negyedév 17,8-szorosáért kereskedtek. Ez 13,7-szerese az egy évvel ezelőtti nyereségnek.
8. A CNBC szerint jelenleg a Pinterest megosztó oldal értéke, annak ellenére, hogy a weboldal nem termel nyereséget, több mint 3 milliárd dollár.
9. A Twitter egy hétéve indult cég, amelyik soha nem termelt nyereséget. Sőt, az elmúlt negyedévben 64,6 millió dollár veszteséget termelt. A piac szerint ennek ellenére a cég jelenleg 22 milliárd dollárt ér.
10. Jelenleg a Facebook tőzsdei értéke hozzávetőlegesen 100 év nyereségének felel meg. A becslések szerint értéke most körülbelül 115 milliárd dollárra tehető.
11. Howard Marks, az Oaktree Capital munkatársa nemrég azt mondta, hogy szerinte a „piacok ma kockázatosabbak, mint a 2008/2009-es válság mélypontján voltak.”
12. Graham Summers arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg a kiskereskedelmi befektetők a dotkomlufi 2000-es csúcspontjakor látott mennyiségben vásárolnak részvényeket.
13. David Stockman, aki az amerikai Költségvetési Hivatal vezetője volt Ronald Reagan elnöksége alatt, úgy gondolja, hogy a pénzpiacok rendkívül veszélyes, bizonytalan helyzetben vannak és komoly bajok elébe néznek a jövőben:
Hatalmas lufik vannak mindenhol, Japántól, Kínán és Európán át egészen az Egyesült-Királyságig, a világ pénzpiacai pedig rendkívül veszélyesek, bizonytalanok, aminek eredményeként komoly bajok és eltolódások várhatók a jövőben.”
14. Bob Janjuah, a Nomura Securities szakértője szerint az elkövetkezendő néhány évben „25-50% mértékű kiárusítás várható a világ tőzsdéin”.
15. Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban, Tyler Durden, a Zero Hedgeszerkesztője úgy gondolja, hogy az amerikai tőzsde a korábban számtalanszor látott mintát ismétli. Szerinte „túlértékelt, túlvásárolt, túlzottan optimista, emelkedő nyereséget mutató piaci szindrómát látunk”, ami minden esetben a spekulatív csúcsok jellemzője, beleértve (és kimerítően) az 1929-ben, 1972-ben, 1987-ben, 2000-ben, 2007-ben, 2011-ben valamint 2013. februárban, márciusban és most tapasztaltakat, (amelyek a 20% körüli veszteséget előzték meg, az aktuális mennyiségi enyhítéssel szembeni bizalomvesztés eredményként).”
Ahogyan arról korábban számtalanszor beszéltünk, a piaci lufit a mennyiségi monetáris enyhítés fújta fel. A Fed által biztosított olcsó pénz mesterségesen felverte az árfolyamokat, ami a lakosság igen csekély hányadának kedvezett csupán. Az Egyesült Államokban például a magánkézben lévő részvények 82 százaléka a leggazdagabb 5% birtokában van.
Nem mindenki osztja azonban a fenti véleményeket. Janet Yellen, a Federal Reserve új vezetője szerint aggodalomra semmi ok:
A részvényárfolyamok erőteljesen emelkednek,” mondta Yellen. „Ha megnézzük a hagyományos értékmérőket, nem olyan területeken látjuk az emelkedő árakat, amik lufira engednek következtetni.”
Vajon kinek van igaza? A részvények árfolyama vajon merre fog mozdulni? Aki tudja a választ erre a kérdésre, sok pénzt kereshet.
A lufi kidurranhat, de az is elképzelhető, hogy az árak még tovább emelkednek.
Az elmúlt 30 év során az S&P 500 átlag 80 százalékot emelkedett december hónapban. Talán idén is így lesz, talán nem.
Hamarosan megtudjuk…



Háborúval vagy pénzügyi összeomlással,

de fájdalmas lesz, mondja Faber


Forrás: shtfplan.com
Marc Faber, a Dr. Doom néven ismertté vált svájci befektetési tanácsadó és alapkezelő
Az ismert és sokszor az árral szemben úszó svájci közgazdász, Marc Faber, ismét lehetőséget kapott, hogy figyelmeztesse a nagyközönséget a világ pénzrendszerét fenyegető katasztrófára. 
A tömegmédiában megszokott nem több mint 30 másodperces figyelemfelkeltő nyilatkozatokkal ellentétben, Faber ezúttal kicsit bővebben kifejthette mit gondol a jelenlegi helyzetről.
Bár Faber előzetes figyelmeztetései a 2008-as válság kirobbanására is igaznak bizonyultak és azóta is precízen ítéli meg a tőzsdei mozgások okait, a tőzsde várható viselkedését, valamint a kormányok reakcióit, kollégái rendre figyelmen kívül hagyják tanácsait.
Hogy Faber összeomlásra számít, enyhe megfogalmazás lenne.
Szerinte olyan eseményekre számíthatunk, amilyenekhez egyetlen életünk során tapasztalt összeomlás sem hasonlítható, éppen ezért javasolta feliratkozóinak, hogy legjobb befektetésnek jelenleg a magasfeszültségű kerítések és az őrzővédő kutyák és természetesen a sűrűn lakott övezetektől távoli gazdaságok számítanak, feltéve, hogy a tulajdonos készen áll megvédeni őket.
Néhány szemelvény az interjúból:
Ha általánosságban nézzük a világot, mondjuk az 50-es, 60-as, vagy akár a 70-es évekhez képest, egyértelmű, hogy a pénzpiacok aránytalanul nagyra nőttek a valós gazdasághoz képest. Szemléltetésképpen például gondoljunk bele, hogy a világ GDP-je hozzávetőleg 60 ezer milliárd dollár, ugyanakkor a pénzpiacok ekkora összeget forgatnak meg minden egyes héten vagy ennél is rövidebb idő alatt.
Hiszem, hogy közeledik a nap, amikor megtörténik ennek a pénzlufinak a korrigálása, mégpedig lefelé.
Vagy kiigazítás történik negatív irányba az inflációrobbanás miatt, vagy összeomlik a rendszer.
Nem tudjuk, melyik végforgatókönyvet játsszák majd.
Egy napon véget ér, és történjen háború, vagy pénzügyi összeomlás által, biztos, hogy nagyon fájdalmas lesz.
A történelemből láthatjuk, hogy amikor a kormány kezdi elveszíteni a nép bizalmát, gyakran folyamodnak háborúhoz. Ez alkalommal sem lesz másként. Faber szerint pedig a III. Világháború, ami a judeo-keresztény és az arab világ közötti, mesterségesen keltett konfliktusokat kihasználva robban ki, öt éven belül elindulhat.
A globális pénzrendszer összeomlása és a hazugságokra épült pénzügyi lufi kidurranása elkerülhetetlen.




Rendkívüli válság” szükséges az

Új Világrend” fenntartásához,

írja az elit szervezet


Az Atlanti Tanács Globális Állampolgár Díjának átadása, 2013, New York City
Forrás: Infowars.com
A Washingtoni központú prominens stratégiakutató szervezetnek, az Atlanti Tanácsnak írva, Harlan K. Ullman arra figyelmeztet, hogy egy „rendkívüli válságra” van szükség az „Új Világrend” fenntartásához, aminek kisiklatását a rendszeren kívüli tényezők, mint például Edward Snowden veszélyeztetik.
Az Atlanti Tanács egy igen befolyásos szervezet, amit szoros szálak fűznek a világ számos vezetőjéhez. Jelenleg Brent Scowcroft tábornok, az Egyesült Államok George H.W. Bush elnöksége alatti nemzetbiztonsági főtanácsosa vezeti, aki Barack Obama tanácsadója is volt már.
Harlan K. Ullman a „shock and awe(sokk és megfélemlítés) elmélet kidolgozója, jelenleg a különböző államfőknek tanácsadói szolgálatot biztosító Killowen Csoport elnöke.
A „Terror elleni háború nem az egyetlen veszélycímű cikkében Ullman azt fejtegeti, hogy a világban folyó „tektonikus változások átformálják a nemzetközi geostratégiai rendszert”, arra a következtetésre jutva, hogy nem a Kínához hasonló katonai nagyhatalmak, hanem a rendszeren kívüli szereplők, mint Edward Snowden, Bradlay Manning és anonim hekkerek jelentik a legnagyobb veszélyt a „365 éves vesztfáliai rendszer számára”, mert arra bátorítják az embereket, hogy vegyék kezükbe sorsuk irányítását és szüntessék meg az állami kontrollt.
Nagyon kevesen figyeltek fel erre és még kevesebben tettek valamit az ügyben,” jegyzi meg Ullman, azon keseregve, hogy az „információs forradalom és a valósidejű globális kommunikáció” letéríti a George H.W. Bush által már több mint két évtizede beharangozott „új világrendet” a vágányról.
Egy rendkívüli válság nélkül nem sok esély van arra, hogy a megbukott vagy omladozó kormányzás által okozott károk visszafordíthatók vagy korlátozhatók legyenek,” írja Ullman, arra célozva, hogy egy másik szeptember 11 jellegű kataklizma lehetővé tenné az állam számára, hogy megerősítse dominanciáját, miközben a „rendszeren kívüli új szereplők jelentette veszélyeket is izolálhatnák, csökkenthetnék és kiküszöbölhetnék”.
Ullman tehát arra a következtetésre jutott, hogy az államon kívüli szereplők és egyéni hatalommal rendelkező személyek elmozdítása szükségszerű az új világrend megmentése érdekében. Az anyag tartalmából úgy tűnik, hogy az Atlanti Tanács definíciója szerint az „új világrend” egy globális technokrácia, amit a nagytestvéri kormány és a nagyvállalatok fúziója vezet, és amely alatt az állampolgárok egyéniségét a transzhumanista szingularitás veszi át.
Ullman retorikája némiképp hasonlít a Trilaterális Bizottság társalapító és rendszeres Bilderberg résztvevőZbigniew Brzezinski által kifejtettekhez, aki 2010-ben a Külkapcsolatok Tanácsa egyik gyűlésén elmondta, hogy a „globális politikai ébredés” és az elit tagjai közötti csatározások hátráltathatják a világkormány felemelkedésére irányuló törekvéseket.
A „rendkívüli válság” előidézésére tett burkolt felszólítás pedig kísértetiesen emlékeztet az Új Amerikai Évszázad Projekt 1997-es kijelentéséhez, amiben afelett siránkoznak, hogy „egy katalizátorként ható súlyos esemény, mint egy új Pearl Harbor hiányában” az amerikai militarizmus kiterjesztése lehetetlen.
2012-ben pedig Patrick Clawson, a befolyásos, Izrael párti Washingtoni Közel-Keleti Politika Intézet (WINEP) tagja vetette fel, hogy az Egyesült Államoknak egy megrendezett provokációra van szüksége az Irán elleni háború elindításához.
Vajon Ullman aggodalma arra enged következtetni, hogy az elit tart az Internet segítségével egyre gyorsabban folyó „globális politikai ébredéstől”?
Időkjelei: A Bibliából tudjuk, hogy az Antikrisztust szinte „az egész világ” követni fogja. A dolgok jelen állása szerint azonban egyre több ember látja meg a világ irányításában rejlő problémákat, így valószínűleg szükség lesz egy megrendezett akcióra a felemelkedő új világrend ellen, amolyan irányított rendszerváltásként, hogy az „Új Világrendet” egy még újabb győzhesse le, ezúttal az Antikrisztus vezetése alatt. Így azok a „felébredtek”, akik csupán egy politikai szervezkedést látnak az elit törekvéseiben, teljes vállszélességgel a „megmentő” erő mellé állhassanak majd.
Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.” 2. János 1:7
photo credit: Atlantic Council via photopin cc



Látjuk, hogy ott vagy a tüntetésen,

üzeni SMS-ben az ukrán kormány



Forrás: news.cnet.com
A kijevi tüntetések során az ukrán kormány a mobil technológia segítségével azonosítja azokat, akik a kormányellenes tüntetések közelében tartózkodnak.
Sok ukrán nem túl boldog.
A kormány megvéd, mert a kormány törődik veled. Mert a kormány érted van.
Kivéve persze, ha nem szereted a kormányt. Akkor a kormány ellened dolgozik.
Vegyük Ukrajnát például. (Néhányan pont ezt akarják tenni…)
Az ország úgy döntött, hogy megmutatja milyen is egy nyitott kormány. Ennek értelmében a kormány szöveges üzenetben közli állampolgáraival, hogy azonosították őket a kormányellenes tüntetések helyszínén.
Amint azt a New York Times írja, a hatalom a mobil technológia segítségével bármikor tudhatja, ha valaki azon helyszínek közelében tartózkodik, ahol a tüntetők összecsaptak az egyenruhás rendfenntartókkal. (Eszerint azt is megtudhattuk, hogy a tüntetés, mint olyan, illegálissá vált.)
A hírek szerint az emberek ilyen jellegű üzeneteket kapnak: „Látunk téged!!!”
Igen, az üzenetet alaposan átfogalmaztam. A szöveg pontosan így hangzik: „Kedves előfizető! Önt egy tömeges zavargás résztvevőjeként regisztrálták.”
Az ominózus üzenetek egyik változata:
A vád tehát – micsoda meglepetés -, hogy a kormány az egyes bolthálózatok által már kipróbált technológiát alkalmazva nyomonköveti állampolgárait és figyeli a viselkedésüket.
Jelenleg a tüntetők éppen a kormány távolságtartó politikája ellen tüntetnek az Európai Unióval szemben. Érdekes módon Oroszország uralkodói hirtelen szimpatikusabb partnerré váltak számukra.
A Kyivstar, az MTS és a Life nevű ukrán mobilszolgáltatók kijelentették, hogy a szöveges üzeneteknek abszolút semmi köze sincs hozzájuk. A Kyivstar egyenesen azt állította, a helyi ukrán Pravdának adott nyilatkozatban, hogy egy „lator” tornyot használtak a művelethez.
Vajon ki lehetett az a lator?
A rend és törvény őrei egyre gyakrabban fordulnak a technológiához. Bizonyára komoly örömet jelent számukra az újítások adta könnyebbség és pénzmegtakarítás.
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az ukrán tüntetőket nem nagyon érdekli, hogy a kormány nyomonkövetheti őket. Talán azért mert eddig is számítottak rá.
Nincsenek egyedül. A világ állampolgárai, függetlenül attól, hogy tüntetnek-e vagy sem, egyre inkább tisztában vannak vele, hogy magánéletüket telefonjaik és a Wi-Fi hálózatok segítségével folyamatosan megcsapolják. Persze mint tudjuk a közjó érdekében.
Időkjelei: Bizonyára sokakban felmerül a kérdés az Ukrajnából érkező híreket hallva, hogy mi is történik ott valójában. Az alábbi (angol  nyelvű) videó első öt percében James Corbett elmagyarázza, hogy Ukrajna népét amolyan pingpong labdaként használják az országon belüli és kívüli hatalmak, saját geopolitikai céljaik eléréséhez:http://www.youtube.com/watch?v=ZdTDdYHDrxk




A svájci hadgyakorlatok

a gazdasági összeomlást és a menekültáradatok kezelését modellezik



Forrás: shtfplan.com
Svájc nyilvánosságra hozta a hadseregének legutóbbi hadgyakorlata során szimulált forgatókönyvek részleteit. A gyakorlat során egy kiterjedt gazdasági összeomlást, erőszakos és tömeges tüntetéseket és a menekültek tömeges beáramlását modellezték.
Nigel Farage, az Európai parlament képviselője, még az év elején arról beszélt, hogy az európai és tulajdonképpen a globális gazdasági hangulat könnyen kiterjedt, erőszakos forradalomba torkollhat a pénzügyi katasztrófa eredményeként.
Svájc minden bizonnyal odafigyelt szavaira, ahogyan azt a mostani hadgyakorlat forgatókönyve is mutatja, aminek részeként például azt is szimulálták, hogy mi történne, hogy az országot elárasztanák a szomszédos Franciaországból érkező menekültek.
A hadgyakorlathoz használt forgatókönyv igen könnyen valósággá válhat, amennyiben az Európai Unió az összeomlás szélére, Franciaország pedig csődbe jut. A London Telegraph a következőket írta:
Csődbejutott franciák egész hordái szállják meg Svájcot, hogy visszaszerezzék „ellopott” pénzüket. Ilyen és ehhez hasonló képzeletbeli helyzetek megoldását gyakorolta a svájci hadsereg a múlt hétvégén nyilvánosságra hozott hadgyakorlat forgatókönyve szerint.
A Lausanne-i Matin Dimanche napilap cikke szerint az augusztusban lefolytatott gyakorlat során egy olyan helyzetet „játszottak el”, amiben a pénzügyileg megrogyott Franciaország háborúzó régiókra szakadt. Ezek közül az egyik, „Sanonia” fedőnéven futó (a valóságban a Jura régió), támadásra készült Svájc ellen, hogy visszaszerezze a Franciaországtól állítólag ellopott pénzeket.
A „Duplex-Barbara” fedőnevű hadgyakorlatban egy háromfrontos megszállást szimuláltak, Neufchatel, Lausanne és Genf felől, írta a svájci lap.
A svájci hadseregnek muszáj felkészülnie a XXI. század veszélyeire ahhoz, hogy hiteles maradhasson,” nyilatkozta Antoine Vielliard, Hauate-Savoie városi tanácsának tagja a Matin Dimanche lapnak.
Nem ez volt az első ilyen képzeletbeli forgatókönyvön alapuló hadgyakorlat a svájci hadseregben. A tavalyi gyakorlat során az európai fizetőeszköz összeomlását és a kontinensen kialakuló káoszt követő menekültáradat kezelését szimulálták.
Stabilo Due” nevű hadgyakorlathoz egy 2010-ben készült kockázati térképet használtak és különböző egymással háborúzó frakciókat modelleztek, valamint a Görögországból, Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból és Portugáliából várható menekültek kezelését gyakorolták.
Az erőszak Európán belüli terjedésére és erősödésére figyelmeztetve, Ueli Maurer svájci védelmi miniszter akkor azt mondta, hogy „nem zárhatjuk ki, hogy az elkövetkezendő években szükség lehet a hadseregre.”
Svájc, amely 155 ezer sorkatonából álló hadsereggel rendelkezik és állampolgárai katonai besorolású fegyvereket is tarthatnak otthon az ország honvédelmi intézkedéseinek részeként, pontosan tudja, hogy mi történik.
Bár a hadsereg által szimulált helyzetek bekövetkezése jelenleg nem valószínű, még véletlenül sem mondhatók pusztán képzeletbelinek, mint ahogyan azt a Telegraph állítja.
Svájc a világ bankbirodalmának fővárosa és nyilván tisztában van vele, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer fenntarthatatlan. Az sem kerülhette el a figyelmét, hogy a bankok szerte a világon aktívan készülnek a pénzügyi rendszer összeomlására.
Amikor ez megtörténik, ahogyan arra Nigel Farage és mások figyelmeztettek, Európában erőszakos forradalmak kitörése is elképzelhető, ahogyan az korábbi évszázadokban nemegyszer megtörtént már.
Svájc nem bízza magát a véletlenre és felkészül az ország szó szerinti lezárására, hogy megakadályozzon egy esetleges megszállást egy külföldi hadsereg, lázadó erők vagy a menekültek által, amennyiben valamelyik európai ország tényleg fizetésképtelenné válna.
Az Egyesült Államokban is tartottak hasonló hadgyakorlatokat, amelyek során a pénzügyi összeomlást és a polgári felkelések veszélyét szimulálták.
Az amerikai kormány is tudja, hogy mi közeledik és fokozott ütemben készíti elő a hatalmi hálózatot, hogy képes legyen megbirkózni a következményekkel.
A világ a szakadék szélén táncol, és aki egy kicsit is figyeli az eseményeket, követi ezeknek a kormányoknak a példáját, hogy személyesen is felkészüljön a közeledő viharra.



Már 50 állam összesen 700 ezer

állampolgára akar kiválni az USA-ból

Forrás: Daily Caller
Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy New Orleans egyik lakója petíciót indított Louisana kiválására az Egyesült Államokból, hét állam gyűjtött elég aláírást ahhoz, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel. (https://petitions.whitehouse.gov/petitions)
Szerda reggel keleti idő szerint 6 óráig összesen 675 ezer digitális aláírás gyűlt össze az 50 különböző állam összesen 67 darab külön benyújtott kiválási petíciójával. Vermont, ahol az Egyesült Államokból való kiválás a politikai élet szerves része, utolsóként állt be a sorba.
AlabamaFloridaGeorgiaLouisianaNorth CarolinaTennessee és Texas esetében már összegyűjt az a 25 ezer aláírás, ami ahhoz szükséges, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel.
Az aláírásgyűjtésben Texas vezet, ahol ez idáig több mint 98 ezer aláírás gyűlt össze, bár Rick Perry, Texas kormányzója úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a kezdeményezést.
Perry kormányzó hisz az egység nagyságában és ennek megváltoztatására semmit sem kellene tenni. Ugyanakkor osztja honfitársainak a szövetségi kormánnyal szemben érzett frusztrációját,” áll a kormányzói hivatal által kiadott nyilatkozatban.
Ellencsapásként, hétfőn egy olyan petíció is indult, ami kéri, hogy a kiválást kezdeményező petíciók aláíróit fosszák meg amerikai állampolgárságuktól.
Hasonló megfontolásból a texasi Austin városa petíciót indított arra, hogy Texas államnak az USA-ból történő esetleges kiválása esetén kiváljon Texasból.
Egy Houstoni csoport által kedden indított petícióban pedig az áll, hogy a kiválást fontolgató texasiak „értelmileg visszamaradottak és nem akarjuk, hogy ők képviseljenek bennünket. Több oktatást akarunk ennek a betegségnek az eltörlésére.”
A felülvizságlathoz szükséges 25 ezer aláírás a következő államokban nem gyűlt még össze:
Tizennégy állam egynél több petíciót is indított a kérdésben. Missouri és South Carolina esetében a külön petíciók összeadva már elérik a kívánt küszöböt.
A Daily Caller megkérdezte Joshua Earnest fehérházi szóvivőt, hogy vajon a Fehérház csupán a Romney tábor frusztrációjaként tekint-e a kezdeményezésekre, de mindezidáig nem érkezett válasz.



A következő esemény

Forrrás: rinf.com


Az avatatlan szemnek úgy tűnhet, hogy az emberek tömegesen ébrednek rá a világban folyó események lényegére. A helyi hírek egyre gyakrabban hozakodnak elő korábban „összeesküvés elméletnek” tekintett témákkal. A közel-keleti háborúval szembeni ellenállást tudomásul véve például a szíriai válság elmélyítését elnapolták.
A jelenlegi válság szempontjából úgy tűnhet, hogy a közvélemény csatát nyert. A világban folyó eseményeket szorosabban figyelemmel kísérők azonban ezt inkább csak csökkenő megtérülésnek tekintik a propagandaterjesztők számára. A tömegek megtévesztésére és érzelmeik manipulálására alkalmazott régi taktikák egyszerűen veszítettek hatékonyságukból. Vajon ez tényleg azt jelenti, hogy nyerésre állunk? Nem lehetséges, hogy inkább a korábbiaknál is sötétebb eseményre számíthatunk?

A megrendezett események hatásának gyengülése

A megrendezett események célja a nyilvánosság megtévesztése, olyan módon, hogy az adott esemény elkövetését egy kiszemelt, a valódi elkövetőktől eltérő csoportra foghassák, megnyerve a nyilvánosságot a vádolt célcsoport elleni fellépéshez. Az események valódi elkövetőinek kiléte sokat vitatott kérdés. A jelen írás üzenetének kifejtéséhez és az egyszerűség kedvéért hívjuk őket az elitnek.
A múltban, amikor az emberek kénytelenek voltak a tömegmédiából informálódni a világ eseményeiről, a megrendezett támadások rendkívül hatékony eszköznek bizonyultak. Manapság azonban mindenki számára számos más tájékozódási forrás is rendelkezésére áll és ebből kifolyólag egyre többen fogadják szkeptikusan a hallott híreket. Ezt bizonyítja az amerikai lakosság fokozatosan csökkenő támogatása a közel-keleti katonai akciókat illetően, vagy a Connecticut állambeli Newtownban elkövetett iskolai lövöldözés, illetve a Bostoni Maraton során kivitelezett bombatámadás valódi elkövetőinek kilétét illetően.
Az Internet korában szinte lehetetlenné vált egy adott esemény kétséget kizáró bizonyítása vagy megdöntése, hacsak az ember nem élte át azt személyesen. Elegendő néhány jól megfogalmazott dezinformáció, hogy kételyt ébresszünk és elbizonytalanítsuk a közvéleményt annak megítélésében, hogy mi is történt valójában, vagy, hogy egyáltalán történt-e valami.

Egy esemény, ami a „felébredteket” is megdöbbenti majd

Feltételezve, hogy az elit áll a modernkor történelmének szörnyűséges eseményei, ha nem is mindegyike mögött, hogyan lennének képesek a leghatékonyabban folytatni tervük kivitelezését? Ehhez egy olyan esemény jönne kapóra, ami az egész közvéleményt közvetlenül befolyásolná. Egy olyan esemény, ami minden érzékünket elárasztja. Olyan ponton kell eltalálnia az emberek szívét, hogy a kiváltott érzelmi reakció intenzitása a legszkeptikusabb emberekben se ébresszen gyanút, hogy az eseményben az elit keze munkáját keresse.
Milyen esemény hozná ezt az eredményt? Természetesen olyan, amire a prepperek évek óta készülnek: egy EMP, nukleáris vagy vegyifegyver-támadás néhány olyan példa, ami elsőre felmerül legtöbbünkben. Természetesen csak találgatni tudunk, és az is biztos, hogy az elit megpróbál majd minél kiszámíthatatlanabb lenni.
A legfontosabb kérdés persze, hogy mi követne egy ilyen eseményt.

Az utóhatás

Mindannyian hallottunk már az NDAA, azaz a határozatlan idejű fogva tartásról szóló törvényről, az amerikai kormány (illetve a DHS) fegyvervásárlási akcióiról vagy a FEMA, a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség táborairól és felhalmozott koporsóiról. A listát hosszú oldalakon át lehetne folytatni, de térjünk inkább a lényegre. Egy valóban minden képzeletet felülmúló, szörnyű esemény bekövetkezése esetén szinte gyerekjáték lenne a rendkívül sebezhetővé vált lakosságot ismét félrevezetni. A legegyszerűbben valószínűleg úgy érhetik el céljukat, ha a megrendezett támadás után egyes igazság feltáró vagy leleplező csoportok vagy „szélsőségesek” nevében rendeznek valamilyen kormányellenes agressziót és máris beköszönthet a szükségállapot és a FEMA által szervezett ételosztások kora.
Akik viszont a kormány terrorlistáján szerepelnek egészen másra számíthatnak. Ejnye-bejnye! Nem kellett volna megvenni azt az egész karton protein szeletet.

Öveket becsatolni!

Amennyiben a korábban elkövetett megrendezett események mögött az elit rejlik, nem kétséges, hogy mindent megtesznek majd tervük kivitelezésének folytatásáért. A „minden” pedig tényleg bármi lehet. Bár örömteli dolog, hogy egyre többen jönnek rá a tömegben, hogy mi történik a világban, nem árt észnél lenni. Az elit a tömegeket is szemmel tartja, és cseppet sem örülnek…



Felkészülés a szükségállapotra?

Teljes hatalom minden amerikai forrás felett



Forrás: The Examiner


Március 16-án Barack Obama egy új végrehajtási utasítást írt alá, ami egy korábbi, 1950-ben a katasztrófákra való felkészülésről kiadott utasítást egészít ki, teljes hatalmat biztosítva az elnöki hivatalnak az Egyesült Államok valamennyi erőforrása felett háború vagy vészhelyzet esetén.
Az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés utasítás felhatalmazza az ügyvezető hatalmat, hogy saját belátása szerint ossza el a rendelkezésre álló energiát, a megtermelt javakat, a közlekedési forrásokat, az élelmiszert, sőt a vizet is, a nemzetvédelem és a biztonság nevében. Az utasítás nem csupán háború idejére szól, hiszen az utasítás egyik funkciója az erőforrások feletti hatalom és irányítás átvételére vonatkozik béke idején előálló szükséghelyzetekben.
Az utasítás 101. paragrafusa a következőket tartalmazza:
Ezen utasítás célja a felhatalmazások átruházása és a nemzetvédelmi erőforrásokra vonatkozó politika és programok kezelése a módosított 1950-es Védelmi Termelés törvény alapján (továbbiakban: a Törvény).
(b) a hazai ipari és technológiai háttér folyamatos felülvizsgálata szükséges annak megállapítására, hogy ezek kielégítik-e a békeidőben valamint vészhelyzetek esetén felmerülő igényeket, különös hangsúlyt fektetve a legkritikusabb erőforrásokra és termelési forrásokra, beleértve az alvállalkozókat és szállítókat, anyagokat, szakképzett munkaerőt és szakembereket; – Fehérház
Emellett az ügyvezető hatalom valamennyi ága külön felhatalmazást kapott a végrehajtási utasítás hatálybalépése idejére, beleértve az élelmiszer- és vízellátást valamint egyéb források szétosztása feletti hatalmat is.
A nemzetvédelmi és országos felkészülés céljából kiadott végrehajtási utasítások nem új keletű intézkedések az Egyesült Államok történelmében, de minden alkalommal, amikor bevezetésre kerültek az ország valamilyenfajta alkotmányos válságon ment keresztül, aminek eredményeként az elnök diktatórikus hatalmat gyakorolt a nép felett. Apolgárháború alatt Abraham Lincoln felfüggesztette a szólás és a sajtó szabadságát valamint visszavonta a Habeas Corpus elvét és az alkotmányban biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot. Az I. Világháború alatt, amikor a kongresszus nem volt hajlandó kiterjesztett felhatalmazást biztosítani Woodrow Wilson elnök számára a háborús törekvések támogatására, az elnök végrehajtási utasítást adott ki, ami teljes hatalmat biztosított számára minden üzleti tevékenység, iparág, a közlekedés, az élelmiszerek és egyéb gazdasági területek felett.
Az Egyesült Államok polgárai mindkét esetben csak az elnök halála után kapták vissza alkotmányos jogaikat.
Az Egyesült Államok gazdaságának alapját az erőforrások és az energia szabad áramlása valamint az állampolgárok szabad vásárláshoz és eladáshoz való joga alkotja. Bármilyen beavatkozás ebbe a gazdasági folyamatba hiányokhoz, áremelkedéshez és társadalmi zavargásokhoz vezet. Egyelőre nem világos miért írta alá Barack Obama a végrehajtási utasítást, de talán összefüggésben lehet az Izraelből érkező hírekkel, amelyek szerint egy Irán elleni taktikai vagy stratégiai támadás esélye egyre nő. A hírre a Brent nyersolaj hordónkénti ára 3 dollárral emelkedett Európában, a WTI nyersolaj pedig 2 dollárral lett drágább az Egyesült Államokban.
Minden jel arra mutat, hogy az Obama kormány egy hosszú, elnyújtott háborúra készül a közel-keleten, de legalábbis egy olyan válságra számítanak, ami szerintük szükségessé teszi, hogy felülírják az alkotmányban számukra biztosított hatalmat és a nemzetvédelem nevében átvegyék az irányítást az Egyesült Államok erőforrásai felett. A végrehajtási utasítás mellett a katasztrófára való felkészülés állami és egyéni szinten is egyre erősödik, így nem túl merész azt állítani, hogy az ország hangulata egy olyan esemény vagy katasztrófa felé mutat, ami komoly helyi és országos felkészülést igényel.



Mark Levin: a kormány a pénzügyi és társadalmi összeomlást szimulálja



Időkjelei: A sokasodó gondok és az amerikai kormány intézkedései egyre inkább a tényleges összeomlás felé mutatnak. Fizikailag felkészülve egy ilyen helyzetre, az elit, az irányított összeomláson keresztül saját megoldásait kínálhatja fel a világnak és az Egyesült Államok lakosságát is térdre kényszerítheti.
Az események pontos kimenetele sok tényezőtől függ, de láthatólag fontos történések előtt áll a világ, amelyek az Antikrisztus színrelépését közelebb hozhatják.
Az alábbi cikk az Egyesült Államokban kialakult helyzetre összpontosít, de természetesen az információk mindenki számára hasznosak lehetnek, azonkívül a mai összekapcsolt, globális világban egy ilyen összeomlás komoly hatással lenne az egész világra.
Forrás: Mac Slavo, shtfplan.com
Rush Limbaugh és Sean Hannity mellett most márMark Levin is, aki konzervatív rádiós műsorvezetőként több tízmillió hallgatót ér el hetente, hátborzongató véleményeknek adott hangot a napokban.
Néhány évvel ezelőtt ez egy rendkívül szélsőséges elméletnek számított volna, amit kizárólag az alternatív média összeesküvés elméletekre specializálódott oldalain hallhatnánk csupán.
Egy hatalmas gazdasági összeomlásra, a kormány tömeges fegyverbeszerzéseire, az amerikai állampolgárok terroristaként történő azonosítására és meggyilkolásuk „jóváhagyására” vonatkozó figyelmeztetések korábban süket fülekre találtak.
Ma, amikor egyre több információ „szivárog ki” a fővonalas médiába, ezek már nem számítanak összeesküvés elméletnek. Egyre több ismert és befolyásos újságíró figyelmezteti az amerikaiakat arra a lehetőségre, hogy az események, amikre a kormány évek óta készül, hamarosan tényleg bekövetkezhetnek.
Nem hiszem, hogy egyszerű társadalmi zavargásokról van szó. A rendfenntartó és belbiztonsági erők és titkosszolgálatok különböző forgatókönyvek alapján készülnek. Különböző forgatókönyveket szimulálnak.
Ezek a következők lehetnek:
A pénzrendszer összeomlása, a társadalom összeomlása, az erőszak széleskörű elterjedése és öldöklés az utcákon, ugyanis ez történik ott, ahol a gazdaság összeomlik.
Nem recesszióról. hanem összeomlásról beszélek. Összeomlásról, amiből az emberek nem látnak kiutat, amiben nem kapni ételt vagy ruhát, ahol összeomlik a közlekedés és az emberek nem tudják megvédeni magukat.
Nincs annyi rendőr a földön, ami képes lenne egy ilyen súlyos helyzet kezelésére.
Azt gyanítom, hogy készen akarnak állni a pénzrendszer és az azt követő társadalmi összeomlás esetére.
Nincs más magyarázat a történésekre.
A Pentagon és a katonaság már négy éve folyamatosan gyakorlatozik a gazdasági összeomlásra és társadalmi felkelésekre való felkészülés részeként. A kormány illetékesei, akik nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mivel járna a kereskedelmi, a közlekedési és igazságügyi rendszerek összeomlása, minden erejükkel a felkészülésre összpontosítanak, komoly mennyiségű fegyvert, lőszert és sokmillió adag élelmiszert tartalékolva. Sok százmilliárd dollárt költöttek már eddig az állam folytonosságának védelmét célzó programokra és gyakorlatokra, tudva, hogy mi készül.
Miért tenné ezt a kormány, ha nem gondolnák, hogy egy ilyen helyzet bekövetkezésének komoly esélye van?
Folyamatosan bátorítjuk olvasóinkat, hogy készüljenek fel azokra az eshetőségekre, amiknek kezelésére a kormány milliárdokat költ. A következők bizonyulhatnak hasznosnak:
  • Legalább kétheti élelem és ivóvíz az élelmiszerboltok polcainak napi feltöltéséhez szükséges rendszerek összeomlása esetére (két hét a minimum, 90 nap tanácsosabb),
  • Felkészülés saját otthonunk és készleteink védelmére, mert amennyiben a társadalmi rend összeomlik, az ember csak magára számíthat,
  • Fontos készségek elsajátítása, amelyek életeket menthetnek vészhelyzetben, például elsősegély nyújtása, túlélési és önvédelmi technikák, stb.
  • Nemesfémek a barterezésre, a pénzrendszer összeomlása esetére,
  • Stratégiai szempontból megfelelő helyen található, tehát a sűrűn lakott területektől távol eső menedékhely.

A kormány folyamatosan halmozza a készleteit, de sajnos ezeket valószínűleg nem a lakosságnak szánják, hanem saját alkalmazottaiknak, akik fontos szerepet töltenének be egy esetleges szükségállapotban.
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” – János 16:33



A palesztinok Oroszországhoz fordulnak segítségért az amerikai-izraeli békefolyamat ügyében



Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke január 23-án diplomáciai offenzívát indított a John Kerry vezette amerikai békekezdeményezés ellen. Vlagyimir Putyinnal és Dmitrij Medvegyevvel tartott megbeszélései nem sok kérdést hagytak az elnök által követett új irányvonalat és célkitűzéseket illetően.
A lépés minden jel szerint Kerry-t és Netanjahut is egyaránt meglepte. Ez már önmagában sem jó hír számukra, de emellett a két nemzet titkosszolgálatait is váratlanul érte az új irány.
Putyin és Abbas valószínűleg szándékosan azon a napon adták hírül meglepetésüket, amikor Kerry és Netanjahu két különböző nemzetközi eseményen, a Világgazdasági Fórumon és a Szíriával kapcsolatos Genf 2 tanácskozáson voltak.
A változás szele elsőként az ITAR-TASS orosz hírügynökségen keresztül érkezett, amely múlthét csütörtökön megírta, hogy Medvegyev és Abbas egy 1 milliárd dolláros szerződést írt alá a Földközi-tenger Gázával érintkező részén induló földgáz projektre. A Gazprom 30 milliárd köbméter földgáz kitermelését reméli az ügylettől.
A cikk szerint a Technopromexport nevű orosz cég pedig egy másik olajtermeléssel kapcsolatos projekt indítását fontolgatja a Palesztin Hatóság központjának számító Ramallahban.
Abbas a Putyinnal folytatott tárgyalásokat azzal kezdte, hogy elmondta, szerinte Oroszország egy „nagyhatalom”, amit kiemelkedőbb szerep illet meg a lobbanékony közel-keleti régióban.
A fejlemények által igen meglepett izraeli források csütörtök este közölték, nem értik miként köthettek az oroszok és a palesztinok szerződést a Gáza menti vizekre, amikor a kitermelési jogok a British Gas tulajdonában vannak. Ugyanakkor a British Gas valószínűleg nem tudná megtámadni az ügyletet, mert azt a Moszkvában december 27-én aláírt orosz-szír olajfeltárási szerződés kiterjesztéseként kötötték. Ettől függetlenül a lépés egyértelműen üzenetértékű és megkérdőjelezi a térség feletti gazdasági hatalom eddigi állását.
A lépés két fő szempontból aggasztó Izrael számára:
- Az orosz érdekeltségek akár körbe is zárhatják Izrael földközi-tengeri földgáz- és olajérdekeltségeit és az orosz vezetékek elvághatják az izraeli exportlétesítmények útvonalát.
- A nemzetközi törvények értelmében a Palesztin Hatóság még nem számít független államnak, így még nem jogosult különleges gazdasági zónák felállítására a Földközi-tengeren olaj vagy gáz kitermelési céllal. Ez a kérdés amúgy a John Kerry által vezetett béketárgyalások egyik napirendi pontja volt.
Moszkva úgy kerülte meg az akadályt, hogy átvette a Gázával szemközti offshore fúrások feletti irányítást és tulajdonképpen felajánlotta a palesztin partnernek az ügyletet, nem mellesleg arra is célozva ezzel, hogy Oroszország önálló nemzeti entitásként ismeri el Palesztinát, amelynek joga van nemzetközi szerződések aláírására. Ez precedenst állíthat és a palesztin állam kérdését Izraellel folytatott tárgyalások nélkül, mintegy csúsztatva oldhatja meg.
Az orosz vezetés számra pedig kiváló alkalomnak bizonyult, hogy vezetői képességeit megmutassa a térségben. Egyértelmű, hogy itt is (mint az iráni atomprogram vagy a szíriai konfliktus esetében is) Putyin többszörös lépéselőnyben van.
Moszkva már megmutatta, hogy nem minden esetben kell figyelembe vennie a nemzetközi szankciókat, amikor másfél milliárd dolláros szerződést kötött Teheránnal, napi félmillió hordó iráni olaj megvásárlására. Érdekes módon Washington egyetlen szóval sem tiltakozott a lépés ellen.
Nabil Shaath, a palesztin Fatah tagja a következőképpen foglalta össze a helyzetet:
Ideje véget vetni a békefolyamat feletti amerikai monopóliumnak, miután Washington bebizonyította, hogy képtelen megállapodást kicsikarni Izraeltől.”
Szerinte a Szíria és Irán esetében alkalmazott orosz taktikák hatékonynak bizonyultak és nem látja, miért ne tudná Oroszország ellátni ezt a feladatot az izraeli-palesztin vonalon is. A palesztinok mindenesetre egyértelművé tették, hogy követnék más közel-keleti vezetők nyomdokait és nyíltan vagy titokban maguk nyitják meg a Moszkva felé vezető utat.


Lehet, hogy a következő telefonodat már a szívverésed hajtja?

Jön a beültethető akkumulátor



Időkjelei: Az orwelli technológiák egyik komoly akadálya eddig az eszközök energiaellátása volt, mivel a létező áramforrások csak igen rövid ideig bírják újratöltés nélkül. Az alábbi hírből megtudhatjuk, hogy ez a „probléma” hamarosan megoldódhat és a Mátrixból ismert hasonlattal élve lehet, hogy tényleg maga az ember válik elemmé.
Forrás: Daily Mail
Hamarosan elfelejthetjük az akkumulátortöltőket. A következő mobil telefonodat lehet, hogy már a szívverésed látja el árammal, ha megvalósul ez a fejlesztés alatt álló újítás.
Amerikai és kínai kutatók csoportja bemutatta azt a rendkívül apró beültethető akkumulátort, amit eddig egy pészméker áramellátására használtak.
Az eszköz a különböző szervek, mint például a szív, a tüdő vagy a rekeszizom mozgását alakítja energiává.
A vékony és rugalmas mechanikus energiagyűjtőt eddig teheneken tesztelték és az eddigi eredmények megmutatták, hogy egy pészméker áramellátására elegendő energiát képes termelni.
Az apró piezoelektromos „erőmű” biokompatiblilis műanyagba ágyazott ólom-cirkonát-titanát nanoszalagokból áll.
A műanyag házban található még egy integrált egyenirányító, ami átalakítja az elektromos jeleket és egy apró újratölthető akkumulátor is.
A csapat úgy gondolja, hogy több energia előállításához több egységet is elhelyezhetnek ugyanazon a szerven.
A tervek szerint a jövőben egy egész sor kütyüt lehetne ezzel a módszerrel működtetni.
Eddig egy tehénen tesztelték az eszközt, amiből kettőt helyeztek el az állat szívén és ezzel megduplázták a termelt áramot.
Kezdetben orvosi implantátumok energiaellátására használnák.



Katy Perry okkult ceremóniája

az idei Grammy díjátadó gálán


Valószínűleg a legtöbb olvasónk nem látta az idei Grammy díjátadót. Amennyiben így van, az alábbiakban belinkelt néhány elemzés bőven elég is belőle. Az idei főattrakcióKaty Perry előadása volt, aki boszorkánynak öltözve táncolt, ruháján a templomos lovagrend keresztjével, Moloch szarvakkal, sötét ruhába öltözött ördögszarvas táncosokkal körülvéve. Az egész koreográfiát a boszorkányszombatnak nevezett rituálé alapján állították össze, aminek végén a seprűn táncoló Perry-t máglyán égetik meg. A középkorból származó leírások alapján a boszorkányszombat legfőbb elemei a kör alakban történő táncolás, a kereszt megtaposása, az ördög nevében történő újrakeresztelkedés és az emberáldozat. A résztvevők felajánlják testüket a démonoknak a rituálé során, amelyen úgy gondolják, hogy maga Sátán is részt vesz.
Ez a keményvonalas okkult szimbolizmus nem véletlenül került az előadásba. A minden apró részletre kiterjedő szervezés mutatja, hogy mennyi energiát és odafigyelést fektettek abba, hogy az előadás a kívánt hatást érje el. A Twitter hemzseg a bejegyzésektől, amikben a felhasználók hitetlenkedve írják, hogy ha nem csal a szemük „Katy Perry a Sátánt idézte meg a Grammy-n.” És valóban. Manapság nem nagyon kell elemezni az ilyen produkciókat, mert az okkult elemek mindenki számára egyértelműek.
Vajon néhány éve viccelt az énekesnő, amikor egy tévéinterjú során azt mondta, hogy „eladta a lelkét az ördögnek”? Ezek nem amatőr előadások. Egyetlen elem sem kerülhet egy ilyen programba véletlenül. Ez azt jelenti, hogy vagy az előadás egyik rendezője vagy Katy Perry merült el nyakig az okkultban vagy mindkettő.
Az elit számára ezek fontos dolgok. Bizonyára sokan vannak, akik nem hisznek az okkult rituálék hatásában vagy az Illumináti szimbolizmusban, a lényeg azonban, hogy maga az elit hisz bennük. Azokat az előadókat, akik magukévá teszik és hajlandóak népszerűsíteni ezeket a világ előtt, természetesen előnyben részesítik. Ezért van az, hogy az ilyen motívumok egyre gyakrabban és egyre félreérthetetlenebb és arrogánsabb formában bukkannak fel a nyilvános előadásokon.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Katy Perry fellépése során ilyen motívumok jelentek meg. Talán az E.T. című dala fejezi ki leginkább hitvallását.
Elegendő néhány sort idézni a dal szövegéből:
Megbabonázol,
Lehet, hogy te vagy az ördög?
Lehet, hogy egy angyal vagy?
Az érintésed megbűvöl,
Olyan mintha lebegnék,
A testem ragyog tőle.
Azt mondják féljek.
Te más vagy mint a többi.
Futurista szerető,
Más DNS,
Nem értenek meg téged.
Refrén:
Egy egészen más világból jöttél,
Egy másik dimenzióból.
Felnyitod a szemem,
és készen állok.
Vezess a fényhez!
Csókolj, csókolj!
Fertőzz meg a szerelmeddel és
tölts meg a mérgeddel.
Vigyél el, vigyél el!
Áldozat akarok lenni.
Készen az elrablásra.
Te egy földönkívüli vagy.
Az érintésed idegen.
Természetfeletti.
Földönkívüli.
Csak a vak nem látja, hogy miről énekel Perry, a dal videója, amit a YouTube-on már 256 millióan néztek meg, pedig minden kétséget eloszlat.
Vajon milyen hatással van egy ilyen dal a fiatalokra, akik újra és újra végighallgatják és éneklik ezeket a sorokat?
Ezért kedveli az elit tulajdonában lévő média és zeneipar a Katy Perry-hez hasonló előadókat. Tökéletes eszközök arra, hogy előkészítsék a fiatalokat a készülő világvallás elfogadására, amiben, ahogyan arról a dal is bizonyságot tesz, valószínűleg szerepet kapnak az állítólagos földönkívüliek és persze vezetőjük, aki az Antikrisztuson keresztül próbálja megvalósítani évezredek óta szövögetett tervét.
Melissa Melton elemzése (angol nyelven): http://youtu.be/NYiSpDL3Htk
Mark Dice elemzése (angol nyelven): http://youtu.be/pUvE4IyOjM0
Hála Istennek volt a Grammy díjazottak között olyan is, aki tudatosan távolmaradt az eseménytől. Mandisa Hundley, gospel énekes, hivatalos Facebook oldalán magyarázta el rajongóinak, miért döntött úgy, hogy nem jelenik meg a díjátadón.
Bár hálás volt és igazi megtiszteltetésnek érezte, hogy egyáltalán a jelöltek között szerepelt, Mandisa úgy érzi, a Grammy gála nem túl pozitív környezet számára élete ezen szakaszában.
Távolmaradásának egyik oka, hogy keresztényként mostanában sokat küzd a kísértések ellen.
Igen. Mindkét alkalommal, amikor ott voltam a Grammy gálán, olyan előadásoknak voltam szemtanúja, amiket szívesen kitörölnék az emlékezetemből és idén is számos előadást továbbtekertem. A fő ok azonban nem ezek, hanem én magam voltam,” írja Mandisa.
Sokat küzdök azzal, hogy ’a világban vagyok, de nem e világból való vagyok’ mostanában. A test, a büszkeség és az önző vágyak erős hatásainak estem áldozatul.”
Mandisa úgy gondolja, hogy egy hívőnek nem kell elzárnia magát a világtól, vagy tartózkodnia attól, hogy megossza másokkal a hitét, és rámutatott, hogy egy keresztény számára fontos, hogy másképp beszéljen és ezzel „kiragyogjon” a többiek közül.
Ha ismét jelölnének, és úgy érzem, hogy meg tudok birkózni a dologgal, elmegyek, bár valószínűleg olyan lennék, mint egy partra vetett hal abban a közegben. UgyanakkorJézus, a bűnösök barátja is éppen így érezte magát, mégis képes volt ragyogni közöttük… szóval a Szent Lélek erejével én is megtehetem,” tette hozzá.
Egy másik népszerű gospel énekes, Natalie Grant pedig egyszerűen felállt a gála közepén és kisétált, miután több olyan előadásnak is tanúja volt, amiket még a fővonalas média is okkultnak ítélt.
Natalie-t két díjra is jelölték. Érkezése után a Twitteren tudatta rajongóival mennyire izgatott, de rövid időn belül megírta, hogy korán távozott, mert a látottak nem voltak összeegyeztethetők keresztény hitével.
Korábban eljöttünk a Grammy gáláról. Sok gondolatom van az esettel kapcsolatban, de azt hiszem, jobb, ha ezek most a fejemben maradnak. Annyit azért kimondok, még soha nem éreztem ekkora megtiszteltetésnek, hogy Jézusról és Jézusnak énekelhetek és még soha nem voltam ennyire biztos az általam választott útban.”
A cikkhez használt források:



Putyin szerint Amerika elfordult a keresztény értékektől és egy istentelen nemzetté vált



A hidegháború csúcsán az amerikai konzervatívok gyakran nevezték az egykori Szovjetuniót „istentelen nemzetnek”.
Több mint két évtizeddel később a történelem egy szakasza lezárult és ma a Kreml, valamint az orosz ortodox egyházban lévő szövetségeseik vágják ezeket a vádakat a nyugat fejéhez.
Számos euroatlanti ország eltávolodott gyökereitől és a keresztény értékektől,” mondta Putyin a Kremlben mondott beszédében. „Olyan szabályokat vezetnek be, amik egyenrangúvá teszik a többgyerekes családokat az azonos nemű párokkal, az Istenben való hitet a Sátánban való hittel. Ez az út a romlásba visz.”
A nemzethez intézett decemberi beszédében Putyin kihangsúlyozta, hogy Oroszország a „hagyományos értékek” védelmezője marad az erkölcstelen nyugattal szemben. A volt KGB ügynök kitart álláspontja mellett, hogy a társadalmi és vallásos konzervativizmus az egyetlen módja annak, hogy a világot megmentsék a „kaotikus sötétségtől”.
A „keresztény értékek” védelmében hozott intézkedések részeként Oroszország olyan törvényeket hozott, amik tiltják a „homoszexuális propaganda” terjesztését valamint büntethetővé teszik mások vallásos érzékenységének „megsértését”.
A vallásos érzékenység megsértését büntető törvény a hírhedt punk együttes körüli botrány kapcsán született, akik az ellen tüntettek, hogy az ortodox egyház Putyint támogatja. Az állami tévé híradása szerint a csoport „démoni” tiltakozását „bizonyos amerikaiak” finanszírozták.
Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje azzal vádolta a nyugati országokat, hogy saját népük „lelki lefegyverzését” tűzték célul. Több európai országot is említett, ahol az új törvények megtiltják vallásos szimbólumok, mint például a kereszt megjelenítését a munkahelyeken.
A [nyugati politikai] elit általános politikai irányvonala kétséget kizáróan keresztény és vallás ellenes,” mondta a pátriárka.
Mi az ateizmus egy egész korszakát tudhatjuk magunk mögött, így jól tudjuk milyen Isten nélkül élni,” mondta Kirill. „Szét akarjuk kürtölni a világnak, hogy „Álljanak meg!””
Vszevolod Chaplin, az orosz ortodox egyház egyik vezetője pedig azt mondta, hogy a modern nyugat semmivel sem jobb, mint az egykori Szovjetunió. Egy 1995-ben az elnök megbízásából készült bizottsági jelentés szerint 1917 és 1937 között a szovjet hatóságok körülbelül 200.000 hívőt és papot végeztek ki, több ezer templomot romboltak le, a megmaradtakat pedig raktárakká, parkolókká vagy az ateizmust éltető múzeumokká alakították.
Ez a folyamat most csak a nyugatra jellemző és mind politikailag mind pedig erkölcsileg el fogja pusztítani.”




A Pentagon hadbíróság elé állíthatja a keresztény hitüket kifejező katonákat

Forrás: breibart.com

A Pentagon nyilatkozatban erősítette meg, hogy a katonák hadbíróság elé állíthatók, ha hitüket próbálják népszerűsíteni: „A vallásos térítés nem megengedett a védelmi minisztérium fennhatósága alatt… A hadbíróság elé állítás és egyéb nem törvényszéki büntetések jellegét minden esetben egyéni alapon kell elbírálni…”
A nyilatkozatot azután tették közzé, hogy a Pentagon megbízottjai hivatalos tanácskozáson vettek részt Mikey Weinstein keresztényellenes szélsőségessel, a hadseregben szolgáló és hitüket másokkal megosztó keresztények elleni hadbírósági eljárás kidolgozására.
Weinstein, a Katonai Vallásszabadság Alapítvány vezetője, azt vallja, hogy a JézusKrisztus evangéliumát a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények, beleértve a káplánokat is, a „hazaárulás” bűntettét követik el, ami szerinte egyenlő a „lelki erőszaktétellel” és a „szexuális bűncselekményekkel” egy kategóriába sorolandó. Azt is kijelentette, hogy a hitüket a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények „az alkotmány ellenségei”.
A hadbíróság által egy katona ellen hozott ítélet azt jelenti, hogy az illető a szövetségi katonai törvények által meghatározott bűntettet követett el. A hadbíróság ítéletei a börtönbüntetéstől a dicstelen menesztésig terjedhetnek.
Tehát a Barack Obama által a Pentagon vezetésére kinevezett civil tisztviselők megerősítették, hogy mostantól az egyenruhát viselők számára büntetendő cselekménynek számít hitük másokkal történő megosztása. Ebbe beletartoznak a káplánok is (többnyire keresztény lelkipásztorok, papok vagy zsidó rabbik), akiknek az amerikai katonaság George Washington általi megalapítása óta az a feladata, hogy saját hitükre tanítsák a katonákat és kielégítsék a csapatok lelki szükségleteit, akik tanácsért, útmutatásért és vigaszért fordulnak hozzájuk.
Az új szabályozás rendkívüli mértékben korlátozná a hit szinte bármilyen kifejezését a katonaságban, még négyszemközt vagy barátok között is. Egyúttal tulajdonképpen megszüntetné a kápláni hivatalt a hadseregben, mivel a káplánok számára sem lenne megengedett, hogy olyasmit mondjanak hitükről másoknak, ami arra ösztönözné őket, hogy a hitet életük részévé tegyék. Nehéz elképzelni, hogyan adhat egy pásztor úgy lelki tanácsot valakinek, hogy azt ne így fogják fel.
A Pentagon terveire válaszul Jerry Boykin nyugállományban lévő altábornagy, a Family Research Council (Család Kutatótanács vagy FRC) ügyvezető elnöke, a Fox és Barátainak nyilatkozva a következőket mondta:
Attól függ, hogy mit tekintenek „hittérítésnek”… azt hiszem, hogy kicsit összekeverték a definíciókat. Ha kényszerről beszélünk az egészen más dolog, de ha a hit szabad gyakorlásáról van szó az egyes katonák, tengerészek, tengerészgyalogosok és különösen a káplánok által, azt hiszem a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha megakadályozzuk, hogy szabadon gyakorolhassák hitüket.”
Az FRC szervezet petíciót indított, felszólítva Chuck Hagel védelmi minisztert, hogy függessze fel az együttműködést Weinstein-nal és keresztényellenes szervezetével a hadsereg vallásgyakorlásra vonatkozó irányelveinek kidolgozására. A petíciót a fenti cikk megjelenéséig 94 ezren írták alá.
Na most vagytok szarba Amerikai gojok a cionistákért háborúztok, de imádkoznotok nem szabad , fenn tartjátok a terrorista zsidó államot az adótokból, de a hiteteket nem fejezhetitek ki , mert a sátán így kívánja . Csak dögöljetek meg érte , és a kiválasztott kaftánosokért, ők nem háborúzhatnak , mert a végén elfogynak , és nem lesz a hollokamura emberük.
Nem gondoljátok , hogy a birodalmi Amerikát már le kellene építeni , és a nemzetállam Amerika kilábalhatna a gazdasági csődből , és ha elhajtjátok a zsidókat a nemzetállam intézményeiből , kiderül , hogy adót sem kell fizetnetek , mert az adótok a terrorista zsidó állam életben tartására kellet.
Hát szorgalmazzátok a kiválást , hogy meg újuljon hazátok a nemzetállam Amerika.
Ne legyetek a sátán gyermekei a sátán nemzetei , mert moint birodalom a sátán kiszolgálóivá aláztak benneteket a zsidó fattyak.



Negyedik típusú megtévesztések

A földönkívüliek leleplezése



Vajon az UFÓ észlelésekről és a földönkívüliekkel való találkozásokról szóló történetek csak néhány zavart ember képzelgései? Kaphatunk erre a kérdésre elfogadható választ?
Joe Jordan a világ egyik legnagyobb földönkívüli kutatással foglalkozó intézetének munkatársa és immár 20 éve foglalkozik a terület tanulmányozásával. A videóból kimerítő választ kaphatunk a kérdésre és azt is megtudhatjuk, hogy kik vagy mik ezek az úgynevezett földönkívüli lények.
Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!” – Máté 24:4
Az Alien Resistance weboldala: alienresistance.org
A videóban említett személyes beszámolók: 
alienresistance.org/ufo-alien-deception…
Guy Malone könyve: 
alienresistance.org…


Negyedik típusú megtévesztések -- A földönkívüliek leleplezése

Illuminati 2013 - A Sátán Zsinagógája

Így uralunk mindent, mi vagyunk az ILLUMINATI








Titkos EU terv az autók

távirányítással történő megállítására



130502_surveillance_boston_660
Az Európai Unió titokban egy autóba szerelhető „távirányításos megállító” eszköz kifejlesztésén dolgozik, ami lehetővé tenné a rendőrség számára, hogy az irányító központból egyetlen gombnyomással bármilyen járművet megállítson.
A titokban ülésező EU bizottság rangidős rendőrtiszt tagjaitól származó titkos dokumentumok szerint a „Távirányításos járműmegállítás” címet viselő terv egy kiterjedtebb rendfenntartói megfigyelő és nyomonkövető intézkedéscsomag része.
A projekt egy olyan technológiai megoldás kidolgozását célozza, ami az EU-ba belépő valamennyi járműre alkalmazható szabványt eredményez majd,” áll a titkosított dokumentumban.
Az eszközt, ami az évtized végére elvileg minden új járműben benne lehetne, az irányító központban, a számítógép lőtt ülő rendőrtisztek tudnák aktiválni.
Aktiválást követően a menekülő ember vagy gyanúsított autója megállna, az üzemanyag utánpótlás megszűnne és a gyújtás is lekapcsolna.
A technológia célja (a dokumentum szerint), hogy véget vessen a veszélyes autós üldözéseknek és megszüntesse az eddig használatos feltartóztatási módszereket, mint például az abroncsok kilukasztását.
A javaslatot a rendőri együttműködés EU-n belüli összehangolásáért felelős európai munkacsoport égisze alatt, „Európai Rendvédelmi Technológiai Hálózat” (Enlets) néven, a nyilvánosságtól védve működő szervezet készítette.
A dokumentumokat a rendőri intézkedéseket, állami megfigyelést és az állampolgári jogokat figyelő Statewatch nevű európai szervezet szivárogtatta ki, mivel tartanak attól, hogy a technológia súlyosan sértheti az állampolgári jogokat.
Tony Bunyan, a szervezet igazgatója a következőket nyilatkozta:
Már most is komoly gondok vannak a rendőri járműleállítási és átvizsgálási eljárásokkal és nem tudni, hogy ezeket az autókat miért akarják megállítani. Jó lenne tudni, hogy tényleg egy széleskörű problémáról van-e szó. Lássuk a bizonyítékokat, hogy tényleg létezik a probléma, és ha igen, akkor fektessük le az alkalmazás szabályait.”
A megállító és megfigyelőrendszer kifejlesztését az EU  Belső Biztonsági Operatív Együttműködéssel Foglalkozó Állandó Bizottsága (COSI) már jóváhagyta.
A szintén titokban ülésező COSI bizottságot a 2010-es Lisszaboni Szerződéssel állították fel, az európai biztonságpolitika kifejlesztésére és bevezetésére.
A terv ellen több uniós képviselő is tiltakozott.
Nigel Farage, az UKIP elnöke „hihetetlennek és drákóinak” nevezte a lépést.
Már az ötlet is visszataszító,” mondta. „Tiltakoznunk kell a szabadságunk ilyen módon történő megcsorbítása ellen és szavazzunk az EU Nagytestvér-állama ellen májusban.”
Eközben az óceán túlpartján egy olyan rendszer kidolgozásán fáradoznak, amiben a hálózatra kötött járművek kommunikálni tudnak majd egymással, folyamatosan közölve mindenkori helyzetüket a többi autóval.
Az Egyesült Államok kormánya olyan vezeték nélküli kommunikációs technológia bevezetését tervezi, ami szerintük lecsökkenti majd a balesetek számát és idővel az üzemanyag fogyasztás csökkenéséhez is vezethet.
gm-v2v-communication-demonstration-in-car
Az amerikai közlekedési hatóság (TSA) hamarosan kiadja a kezdeményezésről készült jelentését a 3000 gépjármű bevonásával végzett kísérletről. A gépjárművek közötti kommunikációt vizsgáló kísérletet 2012-ben kezdték a Michigan állambeli Ann Arbor-ban.
A jelentés nyilvánosságra hozatalát követően élesben is elkezdődhet a technológia bevezetése. A hivatal tervei szerint az úgynevezett V2V eszközök minden új járműben a kötelező felszereltség részét képeznék.
A V2V kommunikáció a laptopok és mobil telefonok által is használt 802.11 vezeték nélküli hálózati szabvány egyik változatát használja, csak telefonok és laptopok helyett autókat kapcsol össze, amelyek így másodpercenként 10 alkalommal képesek egymással a sebességre és pozícióra vonatkozó információkat cserélni. Ez például elég arra, hogy jelezze egy autónak, hogy az előtte haladó éppen tövig nyomta a féket.
A hatóság tervei szerint idővel a technológiát tovább fejlesztenék, hogy az a vezető beavatkozása nélkül is tudjon fékezni vagy félrerántani a kormányt.
Az amerikai közlekedési minisztérium még az idén elkezdi tesztelni a rendszert és annak a lakosság általi elfogadását hat nagyvárosban.


Mi a rendőrállam igazi célja

az Egyesült Államokban?



Időkjelei: Bár az alábbi események az Egyesült Államokban zajlanak, hatásuk az egész világon érezhető, azonkívül az amerikai lakosság térdre kényszerítése fontos lépés a világhatalom számára. Számunkra ezekből a történésekből az egyik legfontosabb üzenet, hogy a hatalmi elit, a gazdasági eszközök mellett, leginkább a globális konfliktusokat, káoszt, háborúkat és zavargásokat kihasználva próbál minél több hatalmat magához ragadni, illetve olyan kétségbeesett helyzetbe hozni a világot, hogy a tömegek megváltóért kiáltsanak, aki végre erős kézzel rendet teremt és elhozza a várva várt „békét. (Dániel 11:21-24; 8:23-25. II. Thessalonika 2:1,3-4.)
Forrás: Activist Post
Többször beszéltünk már az Egyesült Államok éppen aktuális kormánya által indított háborúk igazi indítékairól. Ezek nem csupán apró konfliktusok, és mindegyik két-háromszor olyan hosszú ideje folyik, mint a II. Világháború. A Forbes magazin cikke szerint az iraki és afganisztáni háborúk során összesen egymillió amerikai katona sérült meg. Az RT pedig arról ír, hogy a katonák afganisztáni tartózkodása a fejenkénti 1,3-ról 2,1 millió dollárra emelkedett. Matthew J. Nasuti-nak a Kabul Press-ben megjelent cikke szerint az amerikai adófizetőknek 50 millió dollárba kerül minden egyes talibán katona megölése, tehát 20 katona élete, illetve halála, 1 milliárd dollárt jelent.
Joseph Stiglitz és Linda Bilmes számításai szerint a két háború eddigi és jövőbeli kiadásai meghaladják a 6000 milliárd dollárt. Mit ért el az Egyesült Államok ezzel a 6000 milliárd dollárral és egymillió sérülttel?
Irakban jelenleg egy Iránnal szövetséges síita iszlamista rezsim uralkodik a korábbi szekuláris szunnita rezsim helyett, amelyik Irán ellensége volt. Az embereken és romokon uralkodó új kormány sem kevésbé diktatórikus elődjénél, az erőszak pedig éppen annyira jellemző az országra, mint az amerikai megszállási kísérlet előtt.



Vár állott most kőhalom ,
kedv s öröm röpködtek .
Most halál hörgés siralom
zajlik már helyette .

Csak tán nem a cionista sátán járt arra felé !!!!!!
Afganisztánban a máig legyőzetlen és egyre inkább legyőzhetetlennek tűnő Talibán, újraélesztette a kábítószer kereskedelmet, újabb forrást biztosítva a nyugatot elárasztó drogoknak.
A hab Bush és Obama „sikertörténetének” tortáján, hogy egyre többen követelik a világon, hogy az Egyesült Államokat és Tony Blair, korábbi brit miniszterelnököt vonják felelősségre az általuk elkövetett háborús bűnökért. Az biztos, hogy Washington hírneve folyamatosan romlik a két háború elindítása óta. Egyetlen kormány sem annyira hiszékeny, hogy bármit is elhiggyen abból, amit Washington kommunikál.
Ezek komoly hozadékai a háborúknak, amelyekre nincs magyarázat. (A másik oldal veszteségeiről nem is beszélve.)
A Bush és Obama kormányok számos különböző ürüggyel próbálkoztak már, a „terrorizmus elleni háborútól” a „tömegpusztító fegyvereken” és az „ott kell végeznünk velük, mielőtt idejönnek” megközelítésen át egészen az Osama bin Laden utáni hajtóvadászatig (aki minden bizonnyal már 2001-ben meghalt súlyos veseelégtelenségben).
Sem a Talibán sem Saddam Hussein nem folytatott terrorhadjáratot az USA ellen. A fegyverellenőrök jelentéséből kiderült, hogy Saddam Hussein nem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel. Muzulmán országok megtámadása és a civil lakosság lemészárlása nem legyőzi, hanem erősíti a terrorizmust. A hivatalos történet szerint a szeptember 11-i támadás kivitelezői Szaúd-arábiai állampolgárok voltak, nem afgánok vagy irakiak, és mégsem Szaúdi-Arábiát támadták meg.
A demokrácia és a felelősségre vonható vezetés fogalma nem létezik egy olyan országban, ahol az irányító hatalom titkos célok érdekében, átlátszó  hazugságokkal leplezett, mondvacsinált ürüggyel háborút indíthat bárki ellen.
Ugyanezeket a kérdéseket tehetjük fel a rendőrállam kialakulásával kapcsolatban is. Miért változtatta Bush és Obama a törvény biztosította védelmet a nép elleni fegyverré? Mitől vannak az emberek nagyobb biztonságban, ha kénytelenek feladni állampolgári jogaikat? A határozatlan idejű fogvatartás és a tisztességes eljáráshoz való jog felfüggesztése egy diktatúra eltéveszthetetlen jelei. Ez maga a terrorizmus, nem pedig a terrorizmus elleni védelem. Miért hallgatják le és tárolják a világ szinte valamennyi állampolgárának kommunikációját? Hogyan véd ez meg bárkit is a terrorizmustól?
Miért támadja Washington a sajtó és a szólás szabadságát? És miért folyamodnak megfélemlítési taktikákhoz, megpróbálva ellehetetleníteni vagy elhallgattatni az igazságot kimondó újságírókat?
Netán a tudatlanság nagyobb biztonságot ad az embereknek a terroristákkal szemben?
Az a kormány, amelyik megszünteti a szólás és a sajtó szabadságának alkotmányos védelmét, annak érdekében, hogy leplezze saját bűntetteit, egy diktatúra kormánya.
Egyre többen hezitálnak feltenni ezeket a kérdéseket, attól tartva, hogy nemcsakmegfigyelési listára kerülnek, vagy mondvacsinált vádak alapján eljárást indítanak ellenük. Már ott tartunk, hogy maga a kérdés feltevés is olyan megrendezett eseményeket indíthat el, amelyek ürügyként szolgálhatnak a rendőrállam létjogosultságának igazolására.
A bostoni hajtóvadászat
Talán a Boston Marathon is egy ilyen eset volt. Mindenesetre a testvérpár elleni bizonyítékoknak kevés szerepe volt a kormány vádjaiban és állításaiban. A palimadarak használata nem új keletű módszere az államhatalomnak. Ami viszont új, hogy szinte egész Bostont lezárták és egy 10.000 fős, erősen felfegyverzett alakulatot küldtek a helyszínre, tankokkal kiegészítve, akik az utcát járva, bírósági végzés nélkül bárkinek az otthonát átkutathatták, mindezt a közbiztonság védelme nevében, ami ez esetben egy megsebesült 19-éves srác utáni hajszát jelentett.
Nemcsak, hogy soha ilyesmi nem történt még az Egyesült Államok történelmében, de egy ilyen akciót nem lehetett volna előzetes szervezés nélkül, szinte azonnal elindítani. Egy próbaüzemet láthattunk.
A tudatlan állampolgároknak pedig még a helyi rendőrségek militarizációjáról sincs fogalma. A rendőröket arra tanítják, hogy először lőjenek, mégpedig többször, hogy mindenáron megvédjék magukat és ne kockáztassák életüket kérdések feltevésével.
Ezért történhetett meg, hogy egy rendőr megölt egy játék pisztolyt tartó 13 éves fiút. (magyarul) Egyetlen kérdés elég lett volna a helyzet tisztázására, de a rendőr úgy gondolta, hogy a kérdés „veszélyeztetné az életét”, úgyhogy inkább lőtt.
A rendőrség Barack Obama hatalomelvű módszerei szerint működik: először ölj, majd gyárts bizonyítékokat az áldozat ellen.
Szóval tisztelt amerikai állampolgár, minek képzeled magad? Valamiféle képzeletbeli szabad embernek, akinek jogai vannak?


Átnevelő táborok a jelenben?

End Time Info Podcast



Az amerikai Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban kiszivárgott katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz arról, hogyan készülnek a „politikai aktivisták” átnevelésére az USA és más országok területén felállítandó átnevelő vagy internáló táborokban, hogy „segítsenek” az aktivistáknak értékelni az Egyesült Államok politikáját és viselkedését.
A történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, vagy a mai Észak-Korea.
Létezhet ilyesmi ma az Egyesült Államokban és más fejlett országokban? Valóban itt tartanánk már? Joseph és Johnny ezekről az aggasztó fejleményekről beszélgetnek.
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” – János 16:33
Lejátszás (00:17:00p):


Mire kell az amerikai kormánynak

30 ezer guillotine?

És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” – Jelenések 20:4
Írta: Dave Hodges, The Common Sense Show
Amikor a néhai Ted Gunderson, volt FBI ügynök, egy milicista összejövetelen arról beszélt, hogy az amerikai kormány 1000 internálótábort [FEMA tábort] alakított ki az USA területén, egy percig sem kételkedtem, hogy az igazat mondja, mert rengeteg dokumentum állt rendelkezésre, amelyek egytől egyik alátámasztják kijelentéseit (mint aREX 84, a Garden Plot Hadművelet és most már az NDAA törvény is). Azt is elhittem, amikor arról írt, hogy a szövetségi kormány 500.000 koporsót tárol Altanta közelében, mert erről is léteznek más megerősítő források és fényképek. Amikor azonban azzal vádolta a kormányt, hogy 30.000 guillotine-t tárol, biztos voltam benne, hogy megőrült.

Miért tárolna a kormány guillotine-okat?

Ted úgy gondolta, hogy a guillotine-okat olyan időkre tartogatják, amikor a szükségállapot elrendelése után a hivatalos állásponttal egyet nem értőket begyűjtik és kivégzik.
Arról is beszélt, hogy a kormány mindenkit nyomon fog követni. A legújabb NSAmegfigyelési botrány részleteit ismerve, ez talán ma már senki előtt nem kérdés.
Meg tudná azonban bárki is indokolni, hogy mi szükség lehet 30.000 darab guillotine-ra? Milyen legitim helyzetben válhat egy ilyen eszköz használata indokolttá?

Le a fejekkel

A guillotine-t egy Dr. Guillotine nevű francia úriember találta fel és a Francia Forradalom alatt volt a legnépszerűbb kivégzőeszköz, amikor is a „veszélyes elveket valló” ellenzék megsemmisítésére használták.
Az Egyesült Államokban viszont sohasem sem használták. A hivatalos amerikai kivégző módszerek között szerepelt már a golyó általi halál, az akasztás, a villamosszék és a halálos injekció, de a guillotine soha.
Ezen tények ismeretében miért lenne a kormánynak akár egyetlen egyre is szüksége, nemhogy 30.000 darabra, mint ahogy Gunderson állítja? Tudom, most néhányan álmukból feltekintve kijelentik, hogy „az Egyesült Államokban nincsenek guillotine-ok”. Akkor, kérdezem én, miért adott be Doug Teper, Georgia állam demokrata szenátora egy törvényjavaslatot, hogy a villamosszék helyett/mellett guillotine-t használjanak kivégzőeszközként?

Szervkereskedelem?

Talán néhány olvasó hallott már arról, hogy egyes orvosok, elsősorban Kínában, képesek megölni betegeiket, hogy eladhassák szerveiket. A következőket olvasva, talán ez is hihetőbbnek tűnik majd. Amikor ugyanis Teper szenátort megkérdezték miért éppen a guillotine használatát támogatja a halálraítéltek kivégzésére, azt válaszolta, hogy ezzel a módszerrel a rabok szervei alkalmassá válnának az átültetésre. „A kés precízen vág és épen hagyja a létfontosságú szerveket,” érvelt a szenátor.
Gunderson információi szerint 15.000 guillotine-t Montana, 15 ezret pedig Georgia államban raktároznak.

Más ügynökségek is megszólaltak

Nem Ted Gunderson volt az egyetlen ügynök, aki beszélt a guillotine-okról. A szintén elhunyt Bill Pawelec, volt CIA ügynök, aki Annie DeRiso mellett a Common Sense Show-t vezette, személyes jó barátom volt. Pawelec számos alkalommal mesélt Annie-nek és nekem is arról, hogy a kormány különböző katonai bázisokon guillotine-okat tárol.
Néhai NSA ügynök A.C. Griffith is számos alkalommal mesélt erről saját műsoromban. Figyelembe véve ezeket az ismert és nyilvános forrásból származó megerősítéseket és Teper szenátor törvényjavaslatát, elég valószínűnek tűnik, hogy a guillotine-okról szóló történetek igazak.

Mit jelenthet mindez?

Azt biztosan tudjuk, hogy a Belbiztonsági Minisztérium 2,2 milliárd lőszert és 2700 páncélozott személyszállító járművet vásárolt a közelmúltban. Talán nem mindenki van tisztában azzal, hogy ilyen mennyiségű lőszerrel az Egyesült Államok hét éven át folytathatna háborút, a járművekből pedig minden államra 50 darab jut. A DHS, mint egy ellenséges hadsereg, képessé vált a francia forradalom amerikai változatának kirobbantására.
A történet kiszivárgása óta számtalanszor tettem fel a kérdést: Miért guillotine-ok? Számos forrásommal beszéltem az ügyről és az egyetértés ijesztő. Mindenki úgy gondoja, hogy a guillotine-ok rendkívül hatékonyak. Mindegyikük említette, hogy a szervgyűjtés a jövőben még komolyabb üzletággá válhat és, hogy erre a célra a guillotine a legalkalmasabb eszköz.
Némelyikük az is előre vetítette, hogy a transzhumanizmus következő állomásának kísérleteihez is frissen levágott emberi fejekre lesz szükség, hogy az emberekből és állatokból érző lényeket hozhassanak létre. A futurista DARPA robotokat is emberi fejekkel képzelik el.
Bizonyos sátánista szertartásokhoz is levágott emberi fejek szükségesek, a globális elit jelentős része pedig éppen ezt [Luciferiánus] a vallást követi.
Nyilván sokan szkeptikusan fogadják a leírtakat és ez teljesen érthető. Első hallásra én magam is elutasítottam a történetet. Az egymás után felbukkanó információk azonban magukért beszélnek.
„…és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.”
Hollokamu a saját nemzete ellen , vagy ezt is a zsidók végzik el mint a 9/ 11 – egyes robbantásokat. Ha az a terrorizmus elleni háború meghirdetője volt , mint mondták , hol ott a terroristák ők maguk az uzsora kamatos pénzrendszerükkel , ahol a halandó csak kamatrabszolga lehet , de kívánunk e kamatrabszolgaként élni egy degenerált zsidó pénzügyi elit alatt élni amit egyesek bankárkasztnak titulálnak , kik ellen a Kínai maffia kiadta a kilövési engedélyt , mert vegyi fegyvert akartak használni a sárgák ellen . Az ázsiai alvilághoz készül csatlakozni az Európai és Latin Amerikai közösség is , és le akarnak számolni a 300 családdal a 6000 fővel , és lakájaikkal , a titkos szolgálatok nekik engedelmes embereikkel , hogy új világrend köszönjön ránk , és elférjen a földön békésen még 10 milliárd ember , hogy ne végezzenek még egy hollokamut a nemzetek ellen .




Kiszivárgott katonai dokumentum

a készülő átnevelő táborokról

Forrás: Infowars.com
Az amerikai Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban kiszivárgott katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz arról, hogyan készülnek a „politikai aktivisták” megbékéltetésére „PSYOP [pszichológiai hadviselés] tisztek” segítségével az USA területén felállítandó átnevelő táborokban, azzal a céllal, hogy megtanítsák az aktivistáknak „az amerikai politikai irányelvek értékelését.”
Az FM 3-39.40 Internment and Resettlement Operations (Internálás és áttelepítés hadművelet) címmel ellátott dokumentumot csupán a Védelmi Minisztérium erre kijelölt munkatársai kapták meg eredetileg még 2010 februárjában, azonban most az Interneten is kiszivárgott.
A kézikönyv leírja az internálótáborokban fogva tartottak regisztrálására vonatkozó irányelveket, globálisan és az Egyesült Államok területén belül egyaránt. A DHS és FEMA és hasonló amerikai szervezeteken kívül, a program partnereiként olyan nemzetközi szervezetek is szerepelnek, mint az ENSZ és a Vöröskereszt.
A dokumentum egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az „USA területére” is vonatkoznak és szerves részét képezi még a „Védelmi Minisztérium által a civil hatóságoknak és a kijelölt rendvédelmi szerveknek nyújtott támogatás honi vészhelyzetek esetén,” beleértve „ember által okozott katasztrófákat, baleseteket, terrorista támadásokat és incidenseket az USA és az USA-hoz tartozó területeken.”
A kézikönyv leírja, hogy „a hadműveleteket polgári támogató akciók keretében is végre lehet hajtani,” hozzátéve, hogy „az USA területén történő végrehajtáshoz” a Posse Comitatus törvény (ami megtiltja a kormánynak, hogy a katonaságot a civil lakosság ellen vesse be) alóli felmentés szükséges, aminek beszerzéséhez az „elnöknek le kell mondani végrehajtói hatalmáról.” A dokumentum kitér arra is, hogy a fogvatartottakat társadalombiztosítási azonosítójuk alapján azonosítanák.
Az ellenséges harcosokon és egyéb kategóriába tartozó fogvatartottakon kívül a kézikönyv a „civil internáltak” rendeltetését is meghatározza, amikor leírja, hogy az állampolgárokat „biztonsági okból, védelemként illetve abban az esetben lehet fogva tartani, ha a személy vétséget követett el a fogva tartást elrendelő hatalom ellen.”
A kézikönyv elmagyarázza, hogyan kell elvégezni a fogvatartottak „átnevelését” a regisztrációt követően, különös hangsúlyt fektetve az USA irányelveinek elfogadtatására a politikai szakadárokkal.
Az átnevelés a „pszichológiai hadműveleti tiszt” feladata, aki megtervezi „a fogvatartottak megbékéltetéséhez és akklimatizálásához szükséges PSYOP termékeket, hogy azok elfogadják az intézmény fennhatóságát és szabályait,” írja a dokumentum.
A kézikönyv a következő feladatokat határozza meg a „PSYOP csapat” számára:
  • átnevelési program kialakítása és kivitelezése az ellenséges hozzáállás csökkentése vagy megszüntetése érdekében,
  • politikai aktivisták azonosítása,
  • hangosbeszélők biztosítása (adminisztratív közlemények és utasítások közlésére, amikor szükséges),
  • segítségnyújtás a katonai rendőrségnek a fogvatartottak és civilek kontrolálására vészhelyzet esetén,
  • a PSYOP program megtervezése és kivitelezése az amerikai politika és tevékenységek iránti megértés és hálaérzés kialakulása érdekében.
Ne felejtsük el, a dokumentum nem börtöntáborokban fogvatartott iraki felkelőkről beszél. A kézikönyv egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az Egyesült Államok területére is vonatkoznak, a DHS és FEMA felügyelete alatt. A dokumentum azt is hozzáteszi, hogy „az áttelepítési műveletek alatt szükségessé válhat nagy mennyiségű civil lakosság ideiglenes (kevesebb, mint 6 hónapos időszakra) vagy hosszabb idejű (6 hónapnál hosszabb időre történő) elszállásolása is.”
A történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, mint Észak-Korea.
Eddig is sok cikk és videó jelent meg az Interneten a civil lakosság tömeges fogva tartására vonatkozó tervekről, de ez az első kézzel fogható írásos bizonyíték, hogy a hatalom valóban a politikai aktivisták és egyéb személyek átnevelésére készül.
2009-ben például a National Guard számos munkalehetőséget jelentetett meg, „internáló/áttelepítési specialistákat” keresve „civil internáló táborokba” az Egyesült Államok területén belül.
Tavaly decemberben a Halliburton egyik leányvállalata, a KBR „szükségállapot táborokba” keresett személyzetet az Egyesült Államok öt különböző területére.
2006-ban az amerikai nemzetvédelmi hivatal arra szerződtette a KBR céget, hogy fogolytáborokat építsen a „várható nagymennyiségű bevándorló” kezelésére illetve meg nem határozott, egyszerre sok ember fogva tartását igénylő „új programok” gyors kifejlesztésére.
A Rex 84, azaz Readiness Exercise 1984 (készültségi gyakorlat 1984) kifejlesztésének is az USA-mexikói határon áthaladó „tömeges kivándorlás” volt az állítólagos oka és a KBR szerződést is ezzel magyarázták.
Az 1987-es Irán-Contra meghallgatás során azonban napvilágra került, hogy a program célja nem más, mint a kormány által rendelt „forgatókönyv és hadgyakorlat” kifejlesztése, amelynek keretén belül a szövetségi kormány felfüggesztené az alkotmányt, szükségállapotot hirdetne ki, hogy azután a katonai parancsnokság vegye át a hatalmat a helyi önkormányzatoktól és tömegesen táborokba zárja a „nemzetbiztonsági kockázatnak számító” ellenállókat.
A Barack Obama által szilveszterkor aláírt, a határozatlan fogva tartásról szóló NDAA törvény lehetővé teszi amerikai állampolgárok letartóztatási parancs nélküli elfogását és tárgyalás nélküli határozatlan idejű fogva tartását.



Ezek tényleg ki akarják irtani a föld lakosságát , a hollókosztosok közben zsarolják a föld nemzeteit , és eltartatják magukat , hol ott a hollokamukat ők rendezték saját maguknak. Az emberiség meg bevette , és a két világégés után a helyi háborúk már fel sem tűnik nekik csak azt látják , hogy ritkitják az emberiséget , de miért nem a zsidókat ölik , hisz nekik köszönhetjük a két világháborút , és a rohadt zsidó bankárkasztnak , kik a végén fejükbe vették , hogy zsidó világbirodalmat hoznak létre , és a gojok – az állatok csak azért lesznek életben tartva , hogy az ágytálakat kihordják alóluk . És fogadjunk , lesznek olyanok , kik nem , harcolnak ez ellen , hanem azon igyekeznek , hogy ők legyenek az ágytál kihordók . A lakáj édesanyjukat , a fülke forradalmárok csúszómászói ellepik a nyaktilló környékét , és hóhérnak jelentkeznek. 


Mikor kezdődik a fenevad bélyege?

THEA2011/04/09, 17:21 75 97

A Jelenések könyvében olvashatunk az Antikrisztus néven emlegetett világdiktátorról, aki közvetlenül Jézus visszajövetele előtt kerül hatalomra és hét évig uralkodik majd. A kezdeti, néhány évig tartó béke után eltöröl minden vallást és azt követeli, hogy mindenki istenként imádja. Az Antikrisztus és jobb keze, akit a Biblia hamis prófétának nevez, bevezetik a “fenevad bélyegével” fémjelzett gazdasági rendszert, amelynek segítségével teljes gazdasági és politikai hatalomra tesznek szert.
Ez a diktatórikus rendszer az Antikrisztus hét éves uralkodásának felénél, a Nagy Nyomorúságnak nevezett időszak elején kerül bevezetésre, amit a következő vers támaszt alá:
Azt is teszi mindenkivel [a hamis próféta], kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. 18 Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” (Jelenések könyve 13:16-18)
Azt is tudjuk, hogy az Antikrisztus egy hét éves egyezményt vagy szerződést köt majd (más értelmezések szerint egy korábbi szövetséget, például az Isten és a zsidók közötti szövetséget próbálja megújítani), amit a hét év felénél megszeg:
És egy héten [a héber “shabua” szó, a hetes számot jelenti] át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak.” (Dániel 9:27)
A szövetség megszegését követően a hamis próféta felállítja a “pusztító utálatosságot” a “szent helyen” minden valószínűség szerint a hamarosan felépülő zsidó templomban vagy annak környékén a Mória hegyen Jeruzsálemben.
És seregek állnak fel az ő részéről, és megfertőzik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító utálatosságot.” (Dániel 11:31)
Ötszáz évvel azután, hogy Dániel ezt a próféciát kapta, Jézust megkérdezték tanítványai, hogy milyen jelei lesznek visszatérésének és a világ végének. Jézus, többek között ezt az eseményt is a visszajövetelét közvetlenül megelőző fejlemények közé sorolta.
Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólt, ott áll a szent helyen, Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után, meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Máté 24:15,21,29-31)
Itt visszakanyarodtunk a kiinduló vershez, a Jelenések 13:16-18-hoz, amelyben a hamis próféta által bevezetésre kerülő gazdasági rendszerről olvashatunk, melyben a “fenevad bélyege” nélkül nem lehet majd sem venni sem eladni. Elég egyértelműnek tűnik, hogy ezt csak a hét éves időszak felénél fogják mindenki számára kötelezővé tenni, a Nagy Nyomorúságként emlegetett időszak elején.
Természetesen most még csak találgatni tudunk, de minden bizonnyal ez az úgynevezett “fenevad bélyege” egy emberbe ültethető microchip (mint amilyen az egyre apróbb méretekben gyártott, bőr alá ültethető RFID chip is) vagy más, jelenleg még nem ismert vagy fejlesztés alatt álló technológia lesz, amiről viselőjének minden személyes és pénzügyi adata leolvasható. A chip beültetésével minden ember a földön állandó összeköttetésben lesz a központi adatbázissal, így minden lépése, tranzakciója, sőt akár gondolata is a nap 24 órájában nyomon követhetővé válik.
Milyen messze járunk ma ettől?
A kérdésre jelenleg nincs pontos válasz, de figyelembe véve a technológia gyors fejlődését, bármikor megtörténhet. Mindenesetre a bevezetés műszaki feltételei már ma is adottak. 2000 éven át, mióta János apostol a Jelenések könyvében az Antikrisztus világgazdasági rendszerét leírta, egy ilyen módszer bevezetése elképzelhetetlen volt. Ma már a számítógépek, az Internet, az elektronikus fizetőrendszerek és a piacok és a gazdaság globalizációja miatt már egyáltalán nem tűnik furcsának.
Sir Isaac Newton élete során több oldalt szentelt a Dániel és a Jelenések könyvében olvasható próféciák elemzésének, mint tudományos felfedezéseinek és arra a következtetésre jutott, hogy azokat csak akkor fogjuk igazán érteni, amikor időben közelebb kerülünk az ott leírtakhoz. Ma, ha megkérdezünk egy 10 éves gyereket, hogy hogyan lehet egy “szám” (a Bibliában olvasható 666, azaz a fenevad bélyege – Jelenések 13:18) segítségével fizetni, gondolkozás nélkül rávágja, hogy bankkártyával (és persze furcsán néz ránk, hogy miért teszünk fel ilyen buta kérdéseket).
Egy ilyen rendszer bevezetése a jelenlegi gazdasági rendszer fejlődésének teljesen logikus következő állomása. A terepet alaposan előkészítették, a propagandagépezet minden erejével az ötlet népszerűsítésén dolgozik, sajnos elég hatásosan.
Az Egyesült Államokban egyre jobban elterjedt VeriChip és a többi RFID chip egyre szélesebb körben történő felhasználásával, a chipbeültetés elfogadtatására indított népszerűsítő kampány jó úton halad. A rendszer legtöbb műszaki feltétele ugyan létezik már, az egész világon történő bevezetéshez azonban még néhány fontos dolog hiányzik. Ahhoz, hogy az Antikrisztus minden embert hatalma alá vonhasson, el kell érnie, hogy a világ pénzügyi rendszere egységes elvek alapján működjön, és mindenki ugyanazt a fizetőeszközt használja.
A híreket hallva ez sincs már nagyon messze, és akkor minden akadály elgördül az új rendszer bevezetése elől és kezdetét veszi az emberiség történelmének egyik legjelentősebb eseménysorozata.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése