Globális erők II. rész

Globális erők II. rész

A "Skull and Bones" Társaság és az új világrend

Nem elmélet. Csak összeesküvés.

Az "Order of Skull and Bones" titkos eredete

Az "Order of Skull and Bones" (a "Koponya és Csontok Rendje") az egyik legnagyobb befolyással és hatalommal rendelkező féltitkos szervezet ma az Egyesült Államokban. Ez a "fraternity"-nek, azaz egyetemi diáktársaságnak álcázott elithálózat a Connecticut állambeli New Haven város híres egyetemén, a Yale University-n jött létre. Ma is a Yale Egyetem az első számú központja, ahol az Egyesült Államok kormányának és államigazgatásának, valamint az amerikai hírszerző szervezetek irányítóinak jelentős része diplomáját szerezte. A "Koponya és Csontok" Rendjének bázisát az Egyesült Államokban hosszú időn át domináns WASP (White Anglo-Saxon Protestant, fehérbőrű, angolszász születésű és protestáns vallású) vezetőréteghez tartozó személyek alkotják. Az ő kultúrájuk és világszemléletük nemcsak a 19. és a 20. században, de a 21. század kezdetén is döntő befolyással van az amerikai társadalmi és politikai életre.George Herbert Walker Bush, a jelenlegi elnök apja, aki 1988-tól 1992-ig volt az Egyesült Államok elnöke, többek között arról is híressé vált, hogy nyíltan meghirdette az új világrend bevezetését. Az új világrendnek a koncepciója a "Skull and Bones" testvéri szövetség és az elődjének tekinthető - Adam Weishaupt által alapított - illuminátusok eszmevilágában és stratégiájában gyökerezik. Ma is, amikor már az idősebb Bush fia: George W. Bush az Egyesült Államok elnöke, az amerikai kormány és az államigazgatás számos befolyásos képviselője, az elnökkel az élén, a "Skull and Bones" hálózat tagja. Ez a hálózat arra törekszik, hogy visszaállítsa Amerikának azt az egyedülálló vezető szerepét, amelyet közvetlenül a 2. világháború után betöltött a nemzetközi életben. Az idősebb George Bush ezt a korszakot gyakran nevezte "Amerika évszázadának".

A "Koponya és Csontok" máig nagyhatalmú Rendjének a története az Elihu Yale-ről elnevezett egyetemen kezdődődik, ahol az amerikai hírszerzés, a kábítószerkereskedelem és a titkos társaságok szálai egységes hálózattá szövődtek a történelem során. Elihu Yale Boston közelében született, Londonban végezte tanulmányait, majd pedig a Brit Kelet-indiai Társaság szolgálatába lépett. Karrierje gyorsan ívelt felfelé és 1787-ben ő lett a madrasi Saint George Erőd kormányzója. Hatalmas vagyonra tett szert és 12 év múlva visszatért Angliába. Amikor a Connecticut-i Collegiate School támogatásért fordult hozzá, Elihu Yale bőkezű adományban részesítette. Ismételt adományok után az egyetem vezetői elhatározták, hogy felveszik jótevőjük nevét. Így jött létre 1718-ban a Yale College, a máig tekintélyes Yale Egyetem.

A Yale Egyetem régi épülete előtt áll Nathan Hale szobra. Ennek egy másolata a CIA Langley-ban lévő központjánál is megtalálható, valamint a Philip's Akadémia épülete előtt Andoverben. Nathan Hale a "Culper Ring"-nek, Amerika első hírszerző-szervezetének volt a tagja. George Washington szervezte meg és a Függetlenségi háború egész ideje alatt sikeresen működött. Egyedül Nathan Hale volt az, akit az angolok lelepleztek és 1776-ban felakasztottak. Ettől kezdve tart a Yale Egyetem és a hírszerzés meghitt kapcsolata.

1823-ban Samuel Russell megalapította a Russell & Company-t azért, hogy az felvásároljon ópiumot Törökországban, és onnan Kínába csempéssze. Ez a cég 1830-ban egyesült a bostoni Perkin's szindikátussal és Amerika elsőszámú ópiumcsempész vállalkozásává vált. Amerika és Európa sok neves dinasztiája a Kínával folytatott ópiumkereskedelemben gazdagodott meg. A Perkins cégnek volt Kantonban a fő helyi megbízottja: Warren Delano, Franklin Delano Roosevelt nagyapja. Ugyancsak ennek a cégnek a partnerei közé tartozott John Cleve Green, aki Princeton-t finanszírozta; Abiel Low, aki a Kolumbiát, valamint Joseph Coolidge, továbbá a Perkins, a Sturgis és a Forbes családok. Coolidge fia alapította a United Fruit Company-t és unokája, Archibald C. Coolidge pedig társalapítója volt a nagyhatalmú Council on Foreign Relations-nek, a new york-i székhelyű Külkapcsolatok Tanácsának.

William Huntigton Russell, Samuel unokatestvére 1831-1832-ben Németországban tanult. Ekkoriban ott divatos volt valamennyi emberi tevékenységre és társadalmi törekvésre a tudományos módszert alkalmazni. Poroszországban John Locke és Jean Jacques Rousseau nézetei figyelembevételével új iskolarendszert építettek ki. Johann Fichte, aki az Adam Weishaupt-féle illuminátus szervezethez tartozott, "A német néphez intézett üzenet"-ben például kifejtette, hogy a gyerekeket az államnak kell felnevelni és a mindenható államnak kell előírnia számukra, hogy mit és hogyan gondoljanak. A korszak nagy filozófusa: Georg Wilhem Friedrich Hegel, aki Fichte utódja lett a Berlini Egyetemen 1817-ben, világunkat a szellem világának tekintette. Az állam ennek az abszolút szellemnek a megtestesítője és a polgár csak akkor lehet szabad, ha feltétlenül tiszteli ezt az államot és engedelmeskedik neki. Hegel az államot az abszolút szellem földi megnyilvánulásaként írta le, az emberi fejlődés végső céljaként. Ez a végső cél, az állam, minden egyén felett áll és a polgároknak legfőbb kötelessége, hogy az állam engedelmes alattvalói legyenek. Mind a fasizmus, mind a kommunizmus szellemi gyökere a hegeli tanításokban gyökerezik. Ezek a háttérhatalom által ma ismét felkapott nézetek divatosak voltak akkor is, amikor William Russell Németországban tanult. Visszatérve a Yale Egyetemre megalakította az Alphonso Taft társaságot. 1876-ban betörtek a Skull and Bones termébe és az ekkor szerzett információ szerint a "Koponya és Csont Társaság - a német egyetem egyik részlege"... Russell tábornok a "Csontok" alapítója Németországban volt végzős évei előtt és meleg baráti kapcsolatot alakított ki egy német titkos társaság vezető tagjával. Úgy tért vissza, hogy fel volt hatalmazva a társaság fiókszervezetének a megszervezésével. Így alakította meg William H. Russell 14 más társával a "The Order of Scull and Bones"-t, amely később "The Order of Skull and Bones"-ra változtatta a nevét. (A "scull" gyorsan sikló hajót jelent, a "skull" pedig koponyát.)

Minden évben 15 új tagot vesznek fel, és a beavatott kap a belépéskor 15 000 dollárt, valamint egy padlón álló ingaórát. A Skull and Bones elsősorban tagjainak az egyetemen kívüli karrierjét készíti elő. Kezdetben a társaság bérelt helyiségekben találkozott. 1856-ban készült el a "Thomb"-nak nevezett épület. Egy ablaktalan, barna kőből álló csarnok, ahol a "csontemberek" a mai napig megrendezik beavatási szertartásaikat, és ahol minden csütörtökön és vasárnap találkoznak. Már említettük, hogy 1876-ban betörtek ebbe a "Thomb"-ba, ahol találtak egy olyan 324-es számmal ellátott szobát, amely teljes mértékben ki volt bélelve fekete bársonnyal. Efölött volt egy másik páholyszoba 322-es számjelzéssel. Ez a templom a "szentek szentje" és vörös bársonnyal van bélelve. A falon pedig egy ötágú csillag (pentagram) található. A hallban a Skull and Bones alapítóinak és a németországi társaság tagjainak 1832-ből származó fényképei találhatók. A nyugati oldalfalon többek között egy régi metszet látható, amely egy temetkezési boltívet ábrázol egy kőlapon, amelyen négy emberi koponya nyugszik, valamint egy bohócsapka, csöngők, egy nyitott könyv, számos mérő eszköz, koldustarisznya és egy királyi korona. A sírbolt fölötti árkádon a következő felirat látható latin betűkkel: "Wer War Der Thor, Wer Weiser, Der Bettler Oder, Kaiser?", a bolthajtás alatt bevésve német betűkkel a következő mondat: "Ob Arm, Ob Reich, im Tode gleich." (Az első fordítása: Ki volt a bolond, ki a bölcs, ki koldus, ki császár?; a másodiké pedig: Akár szegény, akár gazdag, a halálban mindenki egyenlő.)

Érdemes nyomon követni Daniel Coit Gilman, Timothy Dwight és Andrew Dickinson White karrierjét. Berlinbe utaztak filozófiát tanulni. 1856-ban tértek vissza. Gilman lett a Yale gazdasági vezetője. Sikerült elérnie, hogy Lincoln elnök elfogadtassa a Kongresszussal azt a törvényt, amely lehetővé teszi az állami egyetemek számára, hogy mezőgazdasági és tudományos célra ingyenes állami földekhez jussanak. A Yale volt az első Amerikában, amely ilyen juttatásban részesült és meg tudta szerezni az egész Connecticut államra eső részt magának. A Yale vezetői annyira meg voltak elégedve, hogy Gilman-t kinevezték a földrajzi intézet vezető professzorának. Gilman később a Carnegie Intézet elnöke lett. Évfolyamtársa Andrew D. White elsőként került a Cornell Egyetem elnöki székébe, majd nagykövetként szolgált Oroszországban és Németországban. Végül a tekintélyes Amerikai Történelmi Társaság élére került. Ugyancsak White volt az, aki 1899-ben a hágai nemzetközi konferencián az Egyesült Államokat képviselte. Timothy Dwight, a másik évfolyamtárs pedig 1886-ban a Yale Egyetemnek lett az elnöke. A Gilman, White és Dwight trió hozta létre az Amerikai Közgazdasági Társaságot, az Amerikai Kémiai Társaságot és az Amerikai Pszichológiai Társaságot. Tanítványaik és az általuk létrehozott szervezetek útján ma is meghatározó befolyással vannak az Egyesült Államok egész iskolai rendszerére.

A Skull and Bones mint hatalmi hálózat

Antony Sutton a Rend kutatója "America's Secret Establishment" ("Amerika titkos hatalmi hálózata") című művében megállapítja, hogy a "Koponya és Csontok Rendje" kiépített egy horizontális és egy vertikális kapcsolatrendszert, hogy befolyását minél hatékonyabban érvényesíteni tudja. A vertikális (függőleges) kapcsolatra jó példa a Whitney, Stimson és Bundy közti kapcsolat. W.C.Whitney, aki beházasodott a Standard Oil tulajdonos Payne dinasztiába, haditengerészeti miniszter volt. Az ő ügyvédje volt Elihu Root, aki viszont alkalmazta Henry Stimsont, amikor az elvégezte a jogot. Stimson 1911-ben átvette Root-tól a hadügyminiszteri tisztséget. Erre őt, az ugyancsak "csontember" William Howard Taft nevezte ki, aki ekkor elnök volt. Stimson később a Fülöp-szigetek főkormányzója lett, majd Hoover elnök idején külügyminiszter, Roosevelt és Truman elnöksége alatt pedig hadügyminiszter volt. Hollister Bundy, Stimson különleges tanácsadójaként tevékenykedett a Pentagonban a Manhattan-project idején. Bundy két fia, William Bundy és McGeorge Bundy ugyancsak magas kormányzati és alapítványi tisztségeket töltöttek be. A két testvér a CIA-ban, a Hadügyminisztériumban, a Külügyminisztériumban, valamint Kennedy és Johnson különleges tanácsadóiként a vietnami háború egész ideje alatt jelentős befolyással voltak a hírszerzésre és a döntéshozatalra. William Bundy később a nagyhatalmú Council on Foreign Relations negyedévente megjelenő lapjának: a Foreign Affairs-nek lett a főszerkesztője. McGeorge pedig a Ford Alapítvány elnöke lett.

A "csontemberek" másik két neves csoportja: a Harriman és a Bush csapat. Averell Harriman a demokrata párt tekintélyes államférfija volt. Testvére Roland Harriman pedig a Brown Brothers, Harriman befektető bankház egyik igazgatója. A másik Prescott Bush volt, a jelenlegi elnök nagyapja. A 20. század kezdetétől fogva két beruházó bankban játszottak meghatározó szerepet a Skull and Bones tagjai: a Guaranty Trust-ban és a Brown Brothers, Harriman cégben. Mindkét beruházó pénzintézet erőteljesen részt vett a bolsevik rendszer és Hitler finanszírozásában. E két pénzintézet hatékony támogatása nélkül a bolsevikok nem tudták volna megszilárdítani hatalmukat Oroszországban. Averell Harriman később a Lend Lease-ért (kölcsönbérleti szerződés programmért) felelős miniszter lett, s ekkor egész gyárakat szállított a Szovjetuniónak. Egyes kutatók szerint Harriman részt vett a nukleáris fegyverekre vonatkozó információk, valamint a plutónium és az amerikai dollár előállítására alkalmas berendezések átadásában is a Szovjetuniónak.

Az új világrend megvalósítói

A Skull and Bones nagyhatalmú tagjai úgy vélik, hogy nemcsak stratégiai okokból, de morálisan is igényt formálhatnak a világ ügyeinek intézésére. Ebből következik, hogy jogukban áll minden olyan riválisnak a megtörése, aki veszélyeztetheti az Egyesült Államok világbirodalmi vezető szerepét. Ez még olyan jelenlegi szövetségesekre is vonatkozik, mint Japán, vagy a ma már barátinak számító, korlátozottan cselekvőképes Németország, s a mindig is különleges testvéri kapcsolatokat hangoztató Nagy-Britannia. Az idősebb Bush és fia, valamint a többi bonesman ("csontember", amely elnevezés a "Koponya és Csontok Rend"-hez való tartozásra utal) az új világrend előharcosának tekinti magát, akinek legfőbb hivatása Amerika nagyságának nemcsak a helyreállítása, de növelése is, abban az új világkorszakban, amelyben az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom. A Skull and Bones hálózat céljai elérése érdekében nemcsak a hivatalos állami intézményeket használja, de igénybe veszi az olyan magukat privátnak tekintő szervezeteket is, mint amilyen a new york-i székhellyel működő Council on Foreign Relations, CFR, azaz a háttérhatalom legfontosabb központi koordináló intézménye.

A Skull and Bones tagjai a "konstruktív káosz" eszméit vallják. Mit jelent a konstruktív, azaz "alkotó zűrzavar"? Ez a háttérhatalom egyik alapvető módszere. A beavatottak valódi politikai szándékaikat mélyen titokban tartva folyamatosan kétértelmű, homályos, félreérthető jelzéseket adnak a fontos politikai kérdésekről. Ezzel megtévesztik mind ellenfeleiket, mind saját környezetük nem beavatott részét. Ez teszi lehetővé, hogy a dezinformáció ködös légkörében saját stratégiájukat eredményesebben valósítsák meg.

Az arisztokratikus Skull and Bones Rend, elit szervezetként, az Amerika vezetése alatt álló új világrend kialakítására törekszik. Már utaltunk rá, hogy a Yale Egyetemen (New Haven-ben) 1832-ben alapított "Skull and Bones" a legrégibb és legtekintélyesebb a Yale hét zárt társasága közül. Említésre méltó még a "Scroll and Key" (Tekercs és Kulcs), a "Book and Snake" (Könyv és Kígyó), a "Wolfshead" (Farkasfej), az "Eliahu" és a "Berselius". E zártkörű testvéri szövetségek kiszemelik maguk számára a legtehetségesebb fiatalokat azért, hogy előkészítsék őket vezetőállások betöltésére a kormányzati és üzleti életben, elsősorban a bankvilágban és az amerikai élet más fontos szektoraiban. Eltérően az amerikai egyetemeken meghonosodott görög betűjelzéseket használó többi zárt társaságtól és titkos szervezettől, amelyek hálózata felöleli az egyetemek többségét, a Skull and Bones és a vele rokon társaságok kizárólag a Yale egyetemen működnek. Ezek nem részei az amerikai egyetemeken országosan működő társaságoknak és szervezeteknek. Ugyanez a helyzet az Ivy League College-okkal, amelyek csak a Harvard és a Princetown Egyetemeken működő zárt társaságok. De még ezek közül az elit társaságok közül is kiemelkedik a Skull and Bones, mint a legbefolyásosabb és legnagyobb hatalmú zárt tömörülés. Megalapítása óta a Skull and Bones eddig mindössze 2500 taggal rendelkezett. Egy adott időpontban kb. 600 élő tagja van. Ez a kis létszám egymagában jelzi, hogy milyen nagyfokú a hatalom-koncentráció ebben a Rendben.

A Skull and Bones hűen a "konstruktív zavarkeltés" taktikájához, tudatosan elősegítette a történetére vonatkozó mitológiák és legendák terjedését. Az egyik változat szerint, a Koponya és Csontok Rendje annak a brit és skót szabadkőműves irányzatnak az elágazása, amely a 17. század végén az oxfordi egyetem All Soul's College-ban jött létre. Egy másik verzió szerint, a Koponya és Csontok Rendje azoknak a német nacionalista beállítódású titkos társaságoknak a folytatódása az Egyesült Államokban, amelyek a 19. században Németországban működtek. Van egy harmadik magyarázat is a Rend történetére. Eszerint a Skull and Bones tősgyökeres amerikai intézmény, amely azonban átvette az európai szabadkőművesség számos rituáléját, de ezeket a saját gyakorlatában egyedülállóan új formába ötvözte. Tény, hogy a Skull and Bones rendet 1832-ben a Yale Egyetem Campusában hozták létre. Hivatalosan azonban csak 1856-ban jegyezték be: "Russell Trust Association" néven. Az elérhető adatok szerint a Rendet a Távol-Kelettel fenntartott ópiumkereskedelemből származó jövedelemből finanszírozták. Ez a jövedelem biztosította a Skull and Bones hatékony működését az egyetemen, és azt, hogy végzős tagjait befolyásos állásokba juttassa. A Brit Kelet-Indiai Társaság által folytatott kábítószer-kereskedelem virágzott 1783-ban, amikor az amerikai függetlenségi háborút lezáró párizsi békeszerződést aláírták. A Brit Kelet-Indiai Társaságot ebben az időben a Barring Brothers Bankház ellenőrizte. A 19. század kezdetén ezt a szerepet a Rothschild-ház londoni ága vette át, és ettől kezdve ő ellenőrizte a Kínával folytatott ópiumkereskedelmet. A Barring és a Rothschild család támogatásával számos új-angliai család (Új-Angliának nevezték az Egyesült Államok észak-keleti részén lévő államokat) részt vehetett a nagyon jövedelmező ópiumkereskedelemben, de csak alvállalkozóként, másodüzlettársként. Ezek a kereskedőcsaládok voltak a szállítmányozók, a fuvarozók, és sok esetben ők maguk irányították hajóikat is. A kábítószerkereskedelem révén mesés vagyonra tettek szert a Cabbot, a Coolidge, a Forbes, a Higginson, a Sturgis, a Lodge, a Lowell, a Parkins és a Russell családok. Ezek az új-angliai kereskedők alapították a United Fruit Company-t és a Bank of Boston-t.

A Skull and Bones Rendet a Russell és a Perkins családok hozták létre. Számos nemzedékváltás eredményeként az említett családokhoz tartozó személyek összeházasodtak egymással. Ily módon vérrokonságban is álló kiterjedt hatalmi csoportosulás jött létre, az "Eastern Establishment" (Keleti Hálózat). William Huntington Russell volt az, aki "Russel Trust Association" név alatt jegyeztette be a Skull and Bones-t. A 20. század során a "Russell Trust Association"-nek a "Brown Brothers, Harryman" cég New York-i központja volt a hivatalos címe. William Huntington Russell mondta a búcsúbeszédet a Yale Egyetemen 1833-ban végzők előtt. Ő, és a Skull and Boneshoz tartozó társai olyan különleges elitnek tekintették magukat, amely kiemelkedett a puritán bevándorlók és kereskedelmi bankárok Yale Egyetemre járó gyermekei közül. Szó szerint értették az új-angliai bevándorlók puritán hitét, miszerint isteni megbízatásuk van arra, hogy Észak-Amerika irányítói legyenek. Az 1701-ben létrejött Yale Egyetem néhány nemzedékkel megelőzi az amerikai forradalom generációját. Az itt, puritán hagyományok szerint nevelkedett diákok közül sokan később Benjamin Franklin politikai koalíciójához csatlakoztak, amely végül úgy döntött, hogy elszakad Nagy-Britanniától és létrehozza a független Egyesült Államokat.

A Rend két kritikus kutatója: Antony Sutton, történész és a tényfeltáró újságírók közé tartozó Ron Rosenbaum, aki maga is a Yale Egyetemen végzett, arra a véleményre jutott, hogy a Skull and Bones létrejötte óta fokozatosan elfajult és egyre inkább az okkultizmus irányába fejlődött. Rituáléjában közeledett az európai szabadkőművesség, elsősorban az Illuminátus titkos társaságok gyakorlatához. Sutton kiemeli, hogy a beavatottak ezt a rendet maguk között "A Halál Testvériségének" nevezik és, hogy az fokozatosan az amerikai titkos hatalom kezében lévő veszélyes fegyverré vált. Rosenbaum arra is utal, hogy ez a germán eredetű társaság lényegét illetően bűnös célokat követ és szellemiségét illetően a nácizmus előfutárai közé sorolható. A tekintélyes "Esquire" c. újságban Rosenbaum azzal vádolja a Skull and Bonest, hogy a Yale Egyetem Campusában őrzi Hitler magán ezüstgyűjteményének a maradványait. Ezeket a megállapításokat nem lehet kapásból elutasítani, de óvatosságból megállapíthatjuk, hogy a két szerző esetleg elfogult. Ennek Rosenbaum esetében oka lehet az, hogy zsidó származású diákként csaknem automatikusan, vallási alapon, kirekesztették a Yale Egyetemen működő titkos társaságok belső köréből. A brit születésű Antony Sutton pedig büszkén vállalja, hogy külön utakon járó történész és John Stuart Millt tartja szellemi elődjének. Az elmondottak figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy a titkos társaság személyi összetétele nemzedékről nemzedékre fokozatosan leszűkült az új-angliai családok egy kis csoportjára, akik egymás között házasodtak, és aztán gondoskodtak arról, hogy fiaik és unokáik bekerülhessenek a Rendbe. Ez a fajta "beltenyészet" gyakran létrehozza a kívülállókkal szembeni szűklátókörűséget és előítéletet, ami nagyon komoly hiányosságnak bizonyulhat különösen olyan személyek esetében, akik az Egyesült Államok irányítói lesznek.

A rend magját nem több mint 20-30 család alkotja, amit a családfák összehasonlításából állapíthatunk meg. A többség olyan puritán telepesek leszármazottai, akik a 17. században érkeztek Észak-Amerikába. Közéjük tartoznak a Whitney, a Lord, a Phelps, a Wadwortsh, az Allen, a Bundy, az Adams, a Stimson, a Taft, a Gilman és a Perkins családok. A Skull and Bones törzséhez tartozó családok második csoportját azok alkotják, akik 18. és a 19. században meggazdagodtak és vagyonuk révén nyertek bebocsátást az új-angliai elit soraiba. Ebben a második csoportban a vezetőszerepet a Harriman, a Rockefeller, a Pain, a Davison, a Pillsbury és a Weyerhauser családok játsszák. Néhány az elmúlt két évszázadban Németországból az Egyesült Államokba áttelepült zsidó bankár család is bebocsátást nyert az előkelő WASP (White Anglo-Saxon Protestant, vagyis Fehér Angolszász Protestáns) családok körébe. Közéjük tartoznak a Schiffek, a Warburgok, a Guggenheimek és a Meyerek. Ez utóbbi családok közvetítőként funkcionálnak az új-angliai "wasp"-ok és az ő angliai rokonaik között. Ez különösen igaz azután, hogy a Rothschild pénzügyi-érdekeltség az anglikán Barring-csoport helyére lépett Londonban, mint a leghatalmasabb pénzügyi érdekközösség. Néhány ilyen német-zsidó eredetű család annyira beolvadt a WASP-családok közé, és oly mértékben asszimilálódott az anglikán társadalomhoz, hogy ősi hitét elhagyva csatlakozott a protestáns egyházhoz. Az előkelő WASP-famíliák azonban sohasem fogadták el teljesen egyenrangúnak ezeket a zsidó származású beruházó bankárokat. A Skull and Bones tagjai ma sem teljesen bíznak bennük. Egyébként több kutató is állítja, hogy a zsidó testvéri társaságokat tömörítő B'nai B'rith (a Szövetség Fiai), szintén a nagy-britanniai skót rítusú szabadkőművességből formálódott. Az ő amerikai támogatóik közé tartoznak a Rothschildok, továbbá a Cecil Rhodes Trust, a brit "Round Table Group" (Kerekasztal Társaság), valamint a hozzátartozó szervezetek és intézmények hálózata.

A beavatási szertartás

Ahhoz, hogy valakit beavassanak a Skull and Bones Rendbe keresztül kell mennie a kiválasztási rituálén, amelyet "tapping"-nek (kopogtatásnak) neveznek. A Yale Egyetem 15 végzős hallgatója "kopogtat", akik az adott időszakban a titkos társaság tagságát is alkotják. Kiválasztanak a kezdő hallgatók közül ugyancsak 15 tagot "Bonesmen"-nek ( "Csontembernek") a következő évre. Már utaltunk rá, hogy története során a Skull and Bones távoltartotta soraiból a feketéket, a zsidókat, valamint azokat, akik nem tartoznak a "wasp"-okhoz. Az elmúlt 30 évben - jelképesen - ezekből a csoportokból is választanak ki egy-egy pályázót. Így a Rend legutóbbi beavatottjainak a listáján már található egy személy zsidó hangzású névvel, egy pedig kínai családnévvel. Sőt már arra is van példa, hogy homoszexuális tagot is választottak. A kiszemelt pályázónak három próbán kell keresztülmennie. Ezeknek az a célja, hogy felmérjék a kiszemelt "bonesman" képességeit az egyetemi élet utáni körülmények között. Az első próba a bentlakásos kollégium. A pályázók túlnyomó többsége, miután gazdag, "kékvérű" családból származik, tekintélyes és drága új-angliai magániskolákba jár. Ezért a jövő "bonesmen"-jei számára az előkészítést a két - puritán kálvinisták által működtetett - Philips Akadémia végzi.

A második próba azt szolgálja, hogy felmérjék a jövendőbeli "bonesman" képességeit természeti környezetben. Ezek közé tartozik a vadászat Új-Anglia erdeiben, vagy olyan távoli helyeken, mint Afrika vagy Dél-Amerika dzsungeljei. A sikeres helytállás ebben a vonatkozásban előfeltétele annak, hogy a pályázót befogadják a Rend spártai elitjébe.

A harmadik próba: a háború. A háborús időkben szerzett harctéri tapasztalat különös jelentőséggel bír egy jövőbeni "bonesman" számára, mivel a Rend az új-angliai WASP-ok harcos kasztja részének tekinti magát. Így pl. az idősebb George Bush nemzedékének számos rendtagja részt vett a 2. Világháborúban. Előkészítő iskolájuk végeztével előbb katonai szolgálatot teljesítettek, és csak arról visszatérve mentek egyetemre. Elsősorban a Haditengerészetnél teljesítenek szolgálatot. A 2. Világháborúban a Haditengerészethez tartozó légierő volt különösen vonzó számukra. Békeidőben is kívánatos egy Yale diák számára, hogy katonai szolgálatot teljesítsen, de ez nem elengedhetetlen feltétel.

Amikor kiválasztották a pályázókat, sor kerül a formális beavatásra. A Rend 15 tagja felkeresi a "kopogásra" (vagyis belépésre) kiszemeltek hálótermét. A kiválasztott tagjelölt kinyitja az ajtót, a "bonesman" pedig ráüt a vállára, és ezt kiáltja: "Skull and Bones, elfogadod?" Ha a pályázó elfogadja, akkor a felavatandónak átadnak egy üzenetet, amely fekete szalaggal és viaszpecséttel van ellátva, valamint a koponya és a keresztbe rakott csontok emblémáját viseli. Rajta van a Rend mitikus száma is: 322. Az üzenet megjelöli azt az időt és helyet, ahol a pályázónak a beavatás éjszakáján meg kell jelennie. A jelölt nem viselhet fémből készült tárgyat vagy ruhát. Egy 1940-ből származó Skull and Bones dokumentum szerint a beavatási szertartás a következőkből áll:

Az új embert egy koporsóba fektetik, amelyet elhelyeznek az épület központi részében. Közös énekben társadalmi újjászületést kívánnak neki. Amikor kiveszik a koporsóból, olyan ruhát kap, amelyen szimbolikus jelzések vannak. Valamennyi találkozón a tagok, majd utánuk a tagjelöltek is, egy halomba rakják a nevüket viselő csontokat. A "Thomb"-ot (sírboltot), a Skull and Bones kriptát, szent szobának hívják és a 322-es számmal jelölik. Már idéztük a bejárattal szemközti boltíven található német feliratot. Ez a német szabadkőműves rituáléból származó idézet összefügg a Skull and Bones eredetével. Ez az egyik "bizonyíték", amely a Rend állítólagos pre-náci jellegére utal. Valójában a rend szertartása sokkal inkább emlékeztet a skót és az angol szabadkőművesség rituáléira. Az okkult szimbólumok és rituálék körüli vitákat a Rend maga is táplálja. A Yale egyetemi titkos társaság tagjainak már a kezdetektől a fejébe vésik a kétértelműség, a homályosság és a titkosság rendkívüli értékét. Arra tanítják őket, hogy mindez igen fontos a "csontemberek" számára, mihelyt kilépnek a Yale Egyetem védett világából és az Egyesült Államok kormányzatának, a hírszerzésének, a hadseregnek vagy az üzleti életnek az irányítói lesznek. Különösen az idősebb George Bush elnöksége során emlegették, hogy tanulmányozva kétértelmű, önellentmondásokkal teli kijelentéseit és magatartását, különösen az Öböl-válság idején, felismerhetőek voltak a Skull and Bones Order által belenevelt tulajdonságok. A Rendhez csatlakozó számára másodlagos az a kérdés, hogy a titkosságot és a kétértelműséget jó vagy rossz célra kell felhasználni. A követendő alapelv, hogy a hatalom hatékony gyakorlásához elengedhetetlen eszköz a titoktartás és a Janus-arcúság. Azok a szoros és titkos kapcsolatok, amelyek a "Bonesmen"-ek között kialakulnak egyetemi éveik alatt, egy egész életen át tartanak. Ezek a szálak összekötnek valamennyi "csontembert", különösen azokat, akik egy időben jártak egyetemre és ugyanazon Skull and Bones évfolyamhoz tartoznak. Ebben az értelemben valamennyi Skull and Bones tag egy kicsi, zárt elithez tartozik, akik vezető pozícióba kerülve is szoros kapcsolatban állnak egymással. Számos forrás utal rá, hogy a jelenlegi elnök, valamint apja, ma is gyakran konzultál egykori Yale egyetemi Skull and Bones társaival.

Különös jelentősége van a sportnak, elsősorban a csapatjátékoknak, a "bonesmen"-ek felkészítésében. A Rend vezetői abból indulnak ki, hogy a csapatjáték megtanítja a "csontembereket" a vezetés és a felelősség vállalására, s ami még ennél is fontosabb, beléjük neveli a tiszteletet a játékszabályok betartása iránt. A sporttal kapcsolatos spártai edzés és felkészítés a Skull and Bones filozófia lényeges kiegészítője. A Skull and Bones világában a legnagyobb erény az a képesség, hogy egy nemzetet háborúba vigyenek és ebben a háborúban győzelmet vívjanak ki. A "csontemberek" számára a katonai hatalom természetes és lényeges tartozéka a politikai hatalomnak. Az eszmék fontos szerepet játszanak, de a történelem tényleges formálásához csaknem mindig elengedhetetlen a katonai erő alkalmazása. A Rend kutatói rámutattak, hogy ez a hatalmi filozófia és a katonai erőnek ez a birodalomépítő alkalmazása, az ókori Róma gyakorlatából származik, különösen annak hanyatló korszakából. A Római Birodalom végső periódusában a légiók sorozatát vetették be az akkori világ szinte minden ismert részén, hogy meghódítsanak területeket és uralmuk alá vessenek népeket.

A Skull and Bones az egyetlen szuperhatalom világbirodalmát építi. Ezért itt célszerű utalnunk a példaképül szolgáló Római Birodalom felbomlásának az okaira, mivel ezek az okok ma már az Egyesült Államok esetében is fennállnak. A Római Birodalom gazdasága kamatozó pénzrendszerrel működött. A kamat révén a pénzvagyon, majd a reálvagyon is, egy szűk csoport kezében halmozódott fel, miközben a római polgárok túlnyomó többsége, de az állam is, a végletekig eladósodott. Sőt a szabad polgárok egy része adósrabszolgává is vált. Ez lehetetlenné tette a gazdasági tevékenységet, a Birodalom központja pedig parazita életmódra tért át és rákényszerült a provinciák kizsákmányolására. A kamatozó pénzrendszer végül megbénította a gazdasági életet és felbomlasztotta az államot. A Római Birodalom először kettészakadt (i.u. 395) majd a Nyugat-római Birodalom az északról támadó barbár germánok prédája lett i.u. 476-ban, amikor Odoaeker barbár vezér könnyűszerrel megdöntötte Romolus Augustulus császár trónját.

Az Egyesült Államok mai helyzete sok rokonvonást mutat a hanyatló Római Birodalommal. Ez nemcsak a kamatozó pénzrendszer várható összeomlásában érzékelhető, hanem elénk tárul a rock-sex-drug szubkultúra uralomra jutásában is, amely nagyon hasonlít a hanyatló Róma kulturális állapotára. Tanúi lehetünk ugyanazoknak az enervált, morbid és dekadens társadalmi jelenségeknek, amelyek ekkor Róma közéleti és magánéleti viszonyait jellemezték. A Skull and Bones spártai elveit egyesek a japánok szamuráj erkölcséhez hasonlítják. Ez azonban nem állja meg a helyét, mivel a szamurájok erkölcsi kódja nagy hangsúlyt helyez a tiszteletre és a becsületre, s világnézete morális és etikai alapokra épül. A Skull and Bones nem helyez ilyen hangsúlyt sem az erkölcsre, sem a becsületre. Ellenkezőleg. Filozófiájának sarkköve az ún. "double-cross system" (a kettős-kereszt vagy keresztbe rakott csontok rendszere). E szerint a filozófia szerint bárki, aki nincs beavatva, az alacsonyabb rendűnek tekintendő, lehet neki hazudni, és a WASP-hálózat hatalma érdekében manipulálható emberi biomassza. Ezt a filozófiát jelképező "double-cross" (a csontok keresztbe fektetése) megtalálható a Rend emblémáján.

A Skull and Bones elvei az Amerika egészét érintő politika szintjén először a 19. század végén éreztették hatásukat. Ebben az időben a Skull and Bones tagjai magukévá tették a brit birodalmi rendszer valamennyi lényeges vonását, különösen azt a hitet, hogy az angolszászoknak Istentől adott joguk van a világ többi népe feletti uralkodáshoz. Még Japánt is, amely soha nem volt az angol-amerikai gyarmatbirodalom részese, alacsonyabb rendű nemzetnek tekintették, amellyel ugyanúgy kell bánni, mint Afrika, India és Latin-Amerika gyarmati népeivel. William McKinley elnök, aki az amerikai alapító atyák szellemiségét követte, 1898-ban a Skull and Bones kemény nyomása alá került. Nem kívánt imperialista politikát folytatni, de a Rend mégiscsak kikényszerítette, hogy hadat viseljen Spanyolország ellen azért, hogy "felszabadítsa" Kubát és megszerezze a Fülöp-szigetek feletti gyámkodást. Ez volt az első alkalom, amikor az Egyesült Államok álnok módszerekkel, nagyon is kétséges manipuláció révén csupán azért, hogy terjeszkedjen, háborút indított. Ez az amerikai történelem imperialista korszakának a kezdete, amely teljesen megváltoztatta az Egyesült Államokat. Ez a tény jelezte, hogy a Skull and Bones Rend tagjai már elfoglalták helyüket az Egyesült Államok nagy hajójának parancsnoki hídján. McKinley elnök kapitulációja a WASP harcosok előtt nemcsak saját magára, de az egész országra nézve sorsdöntőnek bizonyult. Az 1898-as spanyol-amerikai háború, a Skull and Bones tagjait vezető pozíciókba juttatta a republikánus pártban. 1900-ban, a párt elnökjelölő konvencióján McKinley arra kényszerült, hogy Teddy Roosevelt-et fogadja el alelnök-jelöltnek maga mellé. A McKinley-Roosevelt páros részben annak a harciasan hazafiaskodó, soviniszta légkörnek köszönhetően került a Fehér Házba, amely a spanyol-amerikai háború után az Egyesült Államok társadalmát jellemezte. Néhány hónapra hivatalba lépését követően McKinley-t meggyilkolták, s így Teddy Roosevelt - a Skull and Bones Rend tagja - lett az Egyesült Államok elnöke. Roosevelt következetesen "csontemberekkel" vette körül magát. Utódja William Howard Taft, aki 1908-ban került a Fehér Házba, maga is második generációs Skull and Bones tag volt.

Henry Stimson: A "csontemberek" példaképe

Rowland Evans és Robert Novak 1991-ben megírta, hogy amikor idősebb George Bush eldöntötte: megindítja a háborút Saddam Hussein ellen, a karácsonyi ünnepeket Camp Davidben töltötte és példaképének - az ugyancsak Skull and Bones Rendhez tartozó - Henry Stimsonnak az életrajzát olvasta. Az elnök legközelebbi tanácsadói szerint Bush szinte hipnotikus állapotban sétált a maryland-i hegyekben Stimson önéletrajzával a kezében. Henry Lewis Stimson valóban a példás WASP-harcos megszemélyesítője. 1888-ban lett a Skull and Bones Rend tagja és hét amerikai elnököt szolgált: Theodore Rooseveltet, William Howard Taftot, Woodrow Wilsont, Calvin Coolidge-ot, Herbert Hoovert, Franklin Delano Rooseveltet és Harry S. Trumant. Stimson felügyelte a Manhattan-projektet, amelynek keretében az amerikai atombombát kikísérletezték és legyártották. Stimson személyesen döntött arról, hogy ezt a pusztító fegyvert a két japán város: Hirosima és Nagaszaki ellen bevessék. Évekkel korábban a londoni tengerészeti konferencián résztvevő amerikai delegáció elnöke, és Hoover elnöksége alatt (1929-1933) az Egyesült Államok hadügyminisztere volt. Stimson meghatározó szerepet játszott a japán birodalmi hadiflotta méreteinek korlátozásában. Hadügyminiszterként ő volt a kidolgozója Franklin Delano Roosevelt idején a Japán elleni gazdasági szankcióknak, amelyek végül rákényszerítették Japánt a Pearl Harbor elleni támadásra, lehetővé téve így az Egyesült Államok formális belépését is - az ázsiai hátsó ajtón át - a 2. Világháborúba. Stimson kulcsszerepet játszott annak a döntésnek a meghozatalában, amelynek az eredményeként internálták az Egyesült Államok japán származású polgárait a Pearl Harbor utáni időszakban.

De Stimson volt az is, aki elrendelte, hogy az amerikai bombázók kíméljék meg az ősi japán birodalmi fővárost Kyoto-t, amely tele van vallási és művészi alkotásokkal, pótolhatatlan műemlékekkel. Stimson egyik életrajzírója azt is állítja, hogy ő döntötte el a japán császár sorsát is, megakadályozva lemondatását. A japán kultúra iránti fogékonysága, valamint azon igyekezete, hogy Japán megőrizhesse önbecsülését még a vereség után is, Joseph Grew-nak köszönhető, aki sokáig nagykövetként képviselte Amerikát Japánban és közeli barátja volt Stimsonnak. Tény az, hogy Stimson meghatározó szerepet játszott a szövetségesek háború utáni politikájának meghatározásában mind Japán, mind Németország irányában.

Geofrey Hodgson brit történész szerint Stimson nevelésében a legfontosabb szerepet a Skull and Bones Rendhez való csatlakozása játszotta. Ő ugyanis nem előkelő származása révén, hanem kizárólag a Yale Egyetemen nyújtott teljesítménye alapján lett a Rend tagja. Szülei nem voltak gazdagok, de ősei a puritánok közé tartoztak. Stimson rendkívül keményen tanult, igyekezett megszerezni minden elérhető díjat, a versenyszellem jellemezte egész magatartását. Ereiben nem folyt kékvér, viszont gazdagon nősült. Felesége már a legelőkelőbb családok egyikéből származott, akiknek a tagjai szoros kapcsolatban álltak a Skull and Bones Renddel. Ezért, amikor végzett, az az Eliahu Root választotta partnerének, aki Theodore Roosevelt elnök hadügyminisztere lett később. Roosevelt és Root képezte tovább Stimson-t, aki fokozatosan a WASP-elit hatalmi hálózatának sikeres tagjává vált. Mivel Stimson nem volt katona, ezért 44 évesen csatlakozott a hadsereghez az I. Világháború idején, s az amerikai expedíciós erőnél Európában szolgált. Theodore Roosevelt győzte meg Stimson-t arról, hogy Amerika birodalmi jövője attól függ: meg tudja-e szerezni a hegemóniát a Csendes-óceán térségében és a Távol-Keleten. Már utaltunk rá, hogy a spanyol-amerikai háború Amerika birodalmi korszakának kezdetét jelzi, vagyis az alapító atyák által lefektetett republikánus alapelvek feladását. Ehhez tartozik az amerikai uralom kiterjesztése a Fülöp-szigetekre. Stimson meghatározó befolyása idősebb George Bushra és gyermekeire, valamint a Rendhez tartozó évfolyamtársaikra, tudatos nevelési tevékenységének az eredménye. Stimson ugyanis nagy gondot fordított arra, hogy az utána jövő WASP-nemzedékek dominálják Amerika politikai életét a hidegháborús korszakban és azt követően is. Azt a szűkebb kört, amelybe ezek a személyek tartoztak "Stimson óvodájának" nevezték. E körnek nem minden tagja volt beavatott a Skull and Bones Rendbe és nem mindenki a Yale Egyetemen szerzett diplomát, de valamennyiük be volt oltva a Skull and Bones filozófiájával és hatalomgyakorlási módszereivel. Ezen a titkos szövetségi és támogatási rendszeren keresztül a Rend rendkívüli módon meg tudta növelni befolyását az Egyesült Államok életének minden területén.

A "Stimson óvoda"

A "Stimson óvoda" tagjai közé tartoztak, többek között: John J. McCloy, aki hadügyminiszter-helyettes volt, majd pedig Amerika németországi főmegbízottja a világháború utáni időszakban; idetartozott Robert Lovett, aki a Skull and Bones tagja és ugyancsak a Rend kiemelkedően fontos wall street-i pénzintézetének, a Brown Brothers, Harriman-nek volt a partnere. Ő Stimson hadügyminisztersége idején légügyi helyettese volt, és az amerikai kormány befolyásos tagja maradt egészen John F. Kennedy elnökségéig. A "Stimson óvoda" tagja volt Harvey Bundy, egy másik "csontember", aki Stimson különleges hatáskörű helyettese volt a Hadügyminisztériumban. Harvey Bundy két fia, McGeorge Bundy és William Bundy, szintén a Yale Egyetem végzősei és a Skull and Bones Rend tagjai, csatlakoztak apjukhoz Stimson csapatában. A Bundy család fontos politikai szerepéről már korábbi írásainkban részletesen szóltunk. Ugyancsak a "Stimson óvodához" tartozott Dean Acheson külügyminiszter-helyettes, aki a Yale Egyetemen végzett, de nem a Skull and Bonesnak volt tagja, hanem az Egyetem egy másik titkos társaságának a "Scroll and Key"-nek. Ő először F. D. Rooseveltnek és Trumannak a fontos tanácsadója, majd maga is külügyminiszter lett. A Pearl Harbor elleni japán támadás jobb megértését segíti, ha tudjuk, hogy az amerikai hadsereg akkori vezérkari főnöke George C. Marshall tábornok, aki Truman elnök idején külügyminiszter lett, ugyancsak a "Stimson óvodához" tartozott. Marshall tábornok a Pearl Harbor elleni támadás körülményeit kivizsgáló kongresszusi bizottságnak nem tudott elszámolni arról, hogy a támadást megelőző kritikus órákban hol tartózkodott, és mit csinált.

A politikusoknak azt a nagyhatalmú csoportját, amely a legfontosabb döntéseket meghozta a 2. Világháborút követően "Stimson-Marshall-Acheson körnek" hívták. Ők alakították ki a hidegháború visszaszorítási politikáját a Szovjetunióval és kommunista Kínával szemben, valamint az Egyesült Államok koreai politikáját. Ugyancsak ők irányították a háború utáni újjáépítést Németországnak a nyugati zónáiban, amelyek egyesítéséből később létrejött a Német Szövetségi Köztársaság. A Skull and Bones befolyásos tagja, Averell Harriman, volt a felelős Douglas MacArthur tábornok elbocsátásáért. A bankár Harriman, aki igen jól értett a színfalak mögötti manipuláláshoz és mesterien intrikált, korábban az Egyesült Államokat képviselte Moszkvában. Ő győzte meg Truman elnököt, hogy váltsa le MacArthurt. Averell Harriman a háború utáni időszakban 40 éven át fontos szerepet játszott az Egyesült Államok politikájának alakításában. Tevékenysége azt is mutatja, hogy még a Skull and Bones renden belül sem teljesen azonos a vezető tagok politikája. Stimson belső körének néhány tagja bírálta Harriman-t, mert túlságosan hatalomvágyónak tartották, valamint szemben a Rend tagjainak többségével, ő nem republikánus, hanem birodalmi érdekeket képviselő demokrata politikus volt. Érdemes megemlíteni, hogy üzleti partnerként és közéleti személyiségként igen közel állt az ugyancsak "csontember" köztársasági párti szenátorhoz: Prescott Bush-hoz a jelenlegi elnök nagyapjához.

Henry Stimson 1950-ben meghalt, de az általa felnevelt "csontemberek" nagy része vezető pozíciókat töltött be. Stimson életének utolsó éveiben számos olyan kormányzati szerv létrehozásában vett részt, amelyek idővel aztán a Rend befolyásának hatalmi bázisát képezték. Noha a "Stimson óvoda" egyetlen tagja sem vált egyértelműen a távozó vezér utódává, tanítványai azonban sikeres karriert futottak be.

Az 1947-ben elfogadott nemzetbiztonsági törvény a Stimson vezette Hadügyminisztériumot Nemzetvédelmi Minisztériummá alakította át, egy olyan civil alkalmazottakkal megtöltött intézménnyé, amely később számos "csontembernek" nyújtott magas hivatalt. Közülük kiemelkedik Robert Lovett, aki 1950-ben nemzetvédelmi miniszter lesz. Szerepe volt Stimsonnak a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA létrehozásában is, amely átveszi Stratégiai Szolgálatok Hivatalának, az OSS-nek a feladatkörét. Az 1950-es évek elején a Külügyminisztérium Politikai Koordinációs Hivatala összeolvadt a CIA-val, s így a Központi Hírszerző Ügynökség teljes mértékben ellenőrizte az Egyesült Államok titkos műveleteit. Létrehozták a Nemzetbiztonsági Ügynökséget, az NSA-t, amely a Nemzetvédelmi Minisztérium irányítása alá került és nagymértékben megnövelte Amerika lehallgatási, valamint hírszerzési kapacitását. Az itt megemlített ügynökségek és hivatalok közül a hidegháború korszakában a CIA-nál volt alkalmazásban a legtöbb Yale diplomával rendelkező. Többségük egyben a Skull and Bones Rendhez is tartozott. A "spook"-(kísértet) szó, amit a CIA berkeiben a titkos műveletek végzőire használnak, a Yale Egyetem zsargonjából származott. A Skull and Boneshoz tartozó diákokat nevezték így. Arra is van adat, hogy a CIA-n belül külön Skull and Bones klub működött, hogy segítse tagjainak az előmenetelét. A CIA-nál sem a formális beosztáshoz igazodik a befolyás mértéke, hanem az informális személyi kapcsolatokhoz. Gyakran előfordul, hogy viszonylag jelentéktelen beosztásúak hatékonyabban részt vesznek a döntésben, mint lényegesen magasabb beosztású főnökeik, ha azok, pl. nem tartoznak a Skull and Bones klubhoz. Még ma is jelentős a Yale-en végzettek dominanciája a CIA-n belül. Ez is Stimson örökségéhez tartozik, mivel a 2. Világháború idején igen sokan csatlakoztak a Yale Egyetemről az OSS-hez. A Stratégiai Szolgálatok Hivatalának kémelhárító részlegét is a Yale Egyetem egyik tanára, Normann Holes Pearson vezette. Tagja volt ennek a Szolgálatnak: James Jesus Angleton, aki aztán a CIA kémelhárító szolgálatának lett igazgatója. A "Stimson óvodához" tartozó William Bundy is vezető pozíciót töltött be a CIA-nál az 50-es években, több más Yale professzorral és ott végzett diákkal egyetemben.

A "bonesman" J. J. Angleton és a CIA

Michael Collins Piper: Final Judgement (Végső álláspont) című könyvének VIII. fejezetében (93-106 old.) kifejti, hogy 1963-ra John F. Kennedy már konfliktusba került az atombomba kérdésében Izraellel, a maffia elleni intézkedéseivel a Meyer Lansky vezette bűnözői szindikátussal, de kiéleződtek ellentétei a nemzetközi hírszerző alvilággal és annak CIA-nál meglévő tagjaival is. A háttérhatalom legnagyobb sérelme azonban az volt az ír származású és katolikus JFK-vel szemben, hogy a FED törvény visszavonásával ismét valódi pénzt - Lincoln Greenback-jéhez hasonló állami dollárt - kívánt bevezetni a FED magánbankjegye helyébe. Piper szerint Izrael kapcsolattartó embere a CIA washingtoni központjában James Jesus Angleton volt, aki fontos szerepet játszott a J.F.K elleni merénylet eltussolásában. Angletonnak szoros kapcsolatai voltak a Lansky-féle szindikátussal is. A CIA Langley-ban (Virgina államban) lévő központjában a "bonesman" Angleton volt a legtájékozottabb a Kennedyt körülvevő veszélyekről. Angleton egyébként olyan közel volt egész pályafutása során Izraelhez, hogy 1987-ben bekövetkezett halála után az izraeli kormány emlékművet állított a tiszteletére. Az OSS akkor szervezte be Angletont, amikor a Yale Egyetemen tanult. Csillaga gyorsan emelkedett titkosszolgálati tevékenysége során, s mikor az OSS-t megszűntették, akkor átlépett utódszervezetébe, az 1947-ben létrejött CIA-ba. 1954-re Angleton lett a kémelhárító szolgálat főnöke. De a CIA egészén belül is rendkívüli befolyással és hatalommal rendelkezett. Angleton karrierjét erőteljesen támogatta Allen Dulles, valamint helyettese, Richard Helms, aki később maga is a CIA főnöke lett Lyndon Johnson elnöksége idején. Szoros barátsága Dulles-szal és Helms-szel tette lehetővé Angleton számára, hogy szabadon mozoghasson a CIA-n belül. Gyakorlatilag ellenőrzés nélkül folytathatta tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy amit Angleton meg akart tenni, azt meg is tette. Angleton befolyása még a CIA-n is túlment. Ténylegesen ő tartotta a hivatalos kapcsolatot a szövetségesek külföldi hírszerzési szolgálataival. Ezek közé tartozott az izraeli MOSAD is.

Szerteágazó kapcsolatain keresztül Angleton képes volt globális méretű hírszerzési akciókat is végrehajtani. Angleton életrajzírója, Tom Mangold, írja, hogy Angleton legszorosabb hivatásos barátai a MOSAD-tól jöttek, és izraeli kollégái rendkívül nagy becsben tartották őt. Angletont és David Ben Gurion izraeli miniszterelnököt szoros baráti szálak fűzték egymáshoz. Ha egyáltalán volt valaki a CIA-nél, aki tisztában volt vele, hogy Ben Gurion ellenszenvvel viseltetik J.F.Kennedy iránt, az Angleton volt. Angleton első kézből tudta, hogy az izraeli kormányfő neheztel J.F.K.-re, mert az amerikai elnök ellenzi Izraelnek azt a törekvését, hogy saját atombombája legyen. Angleton ellenszenvvel figyelte Kennedy fáradozásait a Szovjetunióval való kapcsolatok megjavítására és a hidegháború enyhítésére. JFK tehát nemcsak veszélyeztette Izraelnek az atombomba megszerzésére irányuló törekvéseit és a Meyer-Lansky nemzetközi bűnöző szindikátusának a tevékenységét, de politikája keresztezte mindazt, amire Angleton törekedett. Kennedy nem titkolta, hogy a túlságosan nagyra növekedett és az elnök által már nem ellenőrizhető CIA-t csökkenteni kívánta, s olyan kisebb intézményekre felosztani, melyek a Fehér Ház által még kontrollálhatók. Ha Kennedynek ez a terve megvalósul, az magának Angletonnak is kettétörte volna a karrierjét. Ezért Angleton volt az egyik fő mozgató személyiség, aki a Kennedy-ellenes erőket a CIA központjából koordinálta. (Angleton szerepét részletesen fogjuk ismertetni a "Leleplező" következő számaiban, amelyekben áttekintjük a háttérhatalom és a Kennedy család viszonyát, valamint a két Kennedy fiú elleni merénylet körülményeit.)

Annak ellenére, hogy egyes olyan "bonesmen"-ek, mint Angleton, Kennedy halálos ellenségeivé váltak, mégis Kennedy elnöksége jelentette a Skull and Bones hatalmának a csúcspontját.

A Skull and Bones hatalmának hanyatlása

John F. Kennedy kormányának vezető tagjait a Skull and Bones akkor legtekintélyesebb tagja: Robert Lovett állította össze. Erre J.F.K. apja, Joseph Kennedy, személyesen kérte fel, mivel tisztában volt azzal, hogy ír és katolikus fia mellé kell állítania a Skull and Bones angolszász és protestáns hálózatát, s így biztosítani elnök fia számára a WASP-elit támogatását. Lovett volt az egyik legfőbb felelőse Franklin Delano Roosevelt ipari mozgósítási politikájának, amely lehetővé tette a gyors fegyverkezést és a hadiipar beindításával a nagy gazdasági világválságból való kikerülést. A Renden belül tehát Lovett volt a másik tekintélyes "csontember", Averell Harriman, ellenlábasa. Eisenhower elnökségének az idején Lovett ellenezte a hidegháborús visszaszorítási doktrínát és az "atomot cserébe a békéért" jelszót. J.F.K. azt szerette volna, ha Lovett személyesen is belép a kormányába, de a "senior Skull and Bonesman", aki a tekintélyes Brown Brothers & Harriman cégnek volt partnere, ekkor is előnyben részesítette a háttérből való irányítást és tartózkodott kormánytisztség vállalásától. Lovett azonban számos fiatalabb "bonesman"-t fontos, és felelősségteljes kormányzati tisztségbe helyezett el. Így például McGeorge Bundy Kennedy nemzetbiztonsági tanácsadója lett. Averell Harriman pedig az ázsiai ügyekben illetékes külügyminiszter-helyettes. Ezért Harriman volt a felelős számos olyan fontos döntésnek a meghozataláért, amelyek a vietnami konfliktus egészének, és a háború menetének a sorsát meghatározták. A vietnami háborúban való katonai részvételről elsősorban a Skull and Bones Rend tagjai döntöttek. A "csontemberek" elutasították Douglas MacArthur tábornoknak azt a nézetét, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad szárazföldi háborút folytatni Ázsiában. Amikor a háború kezdett eszkalálódni, Kennedy elnöknek komoly kétségei támadtak. Ezek csak növekedtek azt követően, hogy az elnök számos alkalommal hosszú beszélgetést folytatott MacArthur tábornokkal a Fehér Ház Ovális Termében.

A vietnami háború hátteréről még nagyon sokat nem tudunk, mert számos fontos dokumentum évtizedekre titkosítva van, és el van zárva a kutatás elől. Az azonban már most is bizonyosnak vehető, hogy a vietnami háború fokozatos kifejlődésében fontos szerepet játszott az "Aranyháromszögnek" nevezett térség feletti ellenőrzés kérdése. A Kína, Vietnam és Burma (ma Mianmar) és Laosz határvidékén fekvő terület, amelyet hegyi törzsek laknak, a világ ópiumtermelésének a döntő részét adta, egészen addig, amíg az ópiumtermelésben az első helyet át nem vette a tálib uralom alá került Afganisztán, amely az utóbbi időben már a világ ópiumtermelésének 86%-át állította elő. A vietnami háború kezdetekor az indokínai régióban nagy erőátcsoportosítások zajlottak, mivel meggyöngült a hagyományos francia és brit gyarmati uralom, s a dien-bien-phu-i vereséget követően pedig a gyarmattartó Franciaország kivonult a térségből. 1949-ben győztek a Mao Ce-tung vezette kommunisták Kínában, és a legyőzött Kuomintang hadereje egyrészt Taivanra vonult vissza, másrészt az "Aranyháromszögbe" menekült. A változások nyomán előálló hatalmi vákuumba fokozatosan kommunista Kína és Észak-Vietnam, valamint a franciák és angolok helyére lépő Egyesült Államok kívánt behatolni. Többek között a keleti kábítószerkereskedelem feletti kontroll volt a tét. Ez úgy függ össze a Skull and Bones Renddel, hogy e Rendhez tartozó dinasztiák többsége maga is részese volt a Brit Kelet-Indiai Társaság által folytatott, és igen nagy haszonnal járó kábítószer-kereskedelemnek. Ez a Társaság az akkor brit gyarmati uralom alatt álló Indiából ópiumot szállított Kínába óriási haszonnal. A "Leleplező" 2002/1. számában már foglalkoztunk bővebben ezzel a kérdéssel, ezért most csak azt emeljük ki, hogy a Skull and Bones Rend tagjainak egy része - tengeri fuvarozóként és közvetítőként - a kezdetektől kapcsolatban állt a Távol-Kelettel folytatott kábítószerkereskedelemmel. Amikor előtérbe került az "Aranyháromszög" feletti ellenőrzés kérdése, akkor a Skull and Bones Rend kulcspozícióban lévő tagjai hozták meg a legfontosabb döntéseket.

A Kennedy elleni merénylet után amerikai katonák tízezrei hajózták át a vietnami frontra. Averell Harriman továbbra is az egyik legfőbb döntéshozó maradt a vietnami kérdésben Lyndon B. Johnson elnöksége alatt. McGeorge Bundy pedig nemzetbiztonsági tanácsadóként tevékenykedett egészen addig, amíg át nem vette a Ford Alapítvány elnöki tisztét. Ez egyébként az Egyesült Államok legnagyobb adómentes alapítványa, amely évente több százmillió dollár értékben oszt szét támogatásokat, adományokat és ösztöndíjakat az általa meghatározott célokra és az általa kiválasztott személyeknek. Érdekes, hogy a Ford Alapítvány elnökeként Bundy finanszírozta a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalmat. A Nemzeti Diák-mozgósítási Bizottságot, amely az új baloldal ernyőszervezete volt az 1960-as és 1970-es években, David Dellinger vezette, helyettese pedig William Sloan Coffin, a Skull and Bones Rend tagja volt, aki korábban a CIA-nál szolgált. A Rend tehát egyrészt kidolgozta és végrehajtotta a korlátozott háború stratégiáját, amely az ismert kudarchoz vezetett Vietnamban, másrészt - a Rend másik csoportja segítségével - támogatta a vietnami háborút ellenző mozgalom keretében a kábítószer, a rock-drug-sex szubkultúra terjedését és az új baloldal megerősödését. A vietnami kudarc a "Stimson óvoda" tagjait eltávolította korábbi döntési helyzetükből és jelentős mértékben marginalizálta politikai szerepüket.

Richard Nixon elnökké választásával 1968 novemberében a politikai elit új csapata vette át az irányítást. Ennek kiemelkedő személyisége Henry Kissinger, aki Nixon nemzetbiztonsági tanácsadója és egyben külügyminisztere is volt. Kissinger 1982 májusában a Chatham House-nak is nevezett brit Királyi Külügyi Intézetben (RIIA) tartott előadásában nyíltan elmondotta, hogy ő lelkes híve Winston Churchill egykori brit miniszterelnöknek, és hogy a Fehér Házban töltött évei során sokkal gyakrabban konzultált a brit Külügyminisztérium, mint az amerikai Külügyminisztérium illetékeseivel. Ezt a kijelentést akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy a háttérhatalom legfontosabb koordináló szervezete a brit Round Table (Kerekasztal) társaságból kialakult londoni Királyi Külügyi Intézet (az RIIA) és New Yorkban működő testvérszervezete: a Külkapcsolatok Tanácsa (a CFR). Ezt kiegészíthetjük azzal, hogy a háttérhatalom első számú központja még ma is a közigazgatásilag és politikailag önálló londoni városközpont: a City of London. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy Henry Kissinger a mai napig a háttérhatalom "kvázi kormányában" fontos vezetőszerepet betöltő személyiség, akkor már semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy amerikai külügyminiszterként elsősorban az angol külügyi vezetőkkel konzultált. Kissingert sokáig patronálta McGeorge Bundy, amikor a Harvard egyetem dékánja és Kennedy elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. Ennek ellenére a Kissinger korszak a Skull and Bones hatalmának a mélypontját jelentette. A Rend által kézbentartott legfontosabb szervezetet, a CIA-t, számos botrány bénította meg, és emiatt nagy volt a fluktuáció az alkalmazottai között. A CIA megpróbált ezen a helyzeten változtatni, és egyes szerzők szerint (közéjük tartozik Jim Hougan, aki a "The Secret Agenda" vagyis "Titkos munkaprogram" című könyvében ezt erősíti meg) ezért működött közre Nixon elnök Fehér Házból történő eltávolításában a Watergate-botrány keretében. Amikor Gerald Ford vette át az elnökséget 1974 augusztusában, akkor rövid időre megint visszatért a hatalomba a Skull and Bones. Ford 1975 őszén elmozdította Kissingert a nemzetbiztonsági főtanácsadó tisztségéből, és Brent Scrowcroft tábornokot nevezte ki a helyére. A Kissinger szövetségesének számító James Schlesingernemzetvédelmi minisztert pedig az a Donald Rumsfeld váltotta fel, aki ma is ezt a tisztséget tölti be. William Colby-t is leváltották a CIA éléről. A CIA új igazgatója a Skull and Bones tagja: George Bush, a jelenlegi elnök édesapja lett.

A WASP-elit visszatérése a hatalomba azonban nem bizonyult hosszú életűnek, mivel 1976 novemberében Jimmy Carter személyében a CFR és a Trilateriális Bizottság embere lett az elnök. Valójában az idősebb George Bush elnökké választásáig a Skull and Bones nem nyeri vissza azt a politikai hatalmat, amellyel Stimson idején rendelkezett. A Skull and Bones hatalomba való visszatéréséhez Ronald Reagan elnöksége és idősebb George Bush alelnöksége jelentette az átmeneti időszakot 1980 és 1988 között. Időközben számos körülmény megváltozott. Az Egyesült Államok mind tudományosan, mind technológiailag, mind iparilag fokozatosan gyengült. Ennek a pénzgazdaság uralomra kerülése, és a termelő gazdaság háttérbeszorulása volt a gazdasági háttere. Amikor 1971. augusztus 15-én a pénzoligarchia kívánságára Nixon megszűntette a dollár aranyalapját, a FED-dollár száz százalékosan fedezetlen papírpénzzé alakult át. Nyomában kétszámjegyű infláció következett. Felgyorsult a városok hanyatlása, növekedett a munkanélküliség és a FED, ez a nagyhatalmú magánkartell, példa nélkül állóan magasra emelte a kamatlábat. A Kissinger által vezényelt iráni, majd közel-keleti olajválság, a 70-es évek elején, döntően járult hozzá a termelőipar nagyarányú felszámolásához. Mindennek eredményeként az Egyesült Államok a világ legnagyobb hitelező nemzetéből a legnagyobb adós országgá lett. Ma az Egyesült Államok állami adóssága több mint 6000 milliárd dollár. A nem állami szektor, a vállalatok és állampolgárok együttes adóssága meghaladja a 15 000 milliárd dollárt. Vagyis az Egyesült Államok társadalma, állami és nem állami szektor együttesen, mintegy 21000 milliárd dollár után fizet kamatot és adósságszolgálatot a nemzetközi pénzoligarchiának.

A Skull and Bones új versenytársa

Az 1970-es és 1980-as években új és hatalmas politikai-pénzügyi csoport jelentkezett, amely részt követelt magának a kormányzati hatalomból. Ennek az új csoportnak a hatalmi bázisa a Wall Street által szimbolizált nagy bankok és pénzintézetek. Támogatóinak száma máris nagy az amerikai törvényhozásban, és egyre növekszik. Tulajdonosként kézben tartja a tömegtájékoztatási intézményeket és Hollywood is a befolyása alatt áll. Ezt az új hatalmi csoportot egyes szerzők a "Zionist lobby"-nak vagyis a "cionista lobbinak" nevezik. Az 1967-es "Hatnapos háborút" követően, amely Izrael és arab szomszédai között zajlott le, a lobbinak a hatalma más arányokat öltött. Henry Kissinger kulcspozíciója a Nixon kormányzatban jelezte azt a tényt, hogy az Izrael-barát lobbi energikusan benyomult a politikai döntéshozatal belső köreibe. Magán a Wall Streeten is jelentkezett a zsidó származású pénzemberek újabb nemzedéke, amely átvette a vezetőszerepet, a "wasp"-okhoz asszimilálódott, angolszász kultúrájú előző nemzedéktől. A WASP-elit megtanult jól együttműködni a nagyrészt német származású zsidó bankárokkal és pénzemberekkel, amit a maguk között bizalmasan csak "our crowd"-nak, vagyis a "mi csapatunknak" neveztek. Az új trónkövetelő wall street-i pénzemberek azonban pénzügyi módszereik és agresszív viselkedésük miatt ellenérzést váltottak ki az előkelő WASP-elitből, amelynek tagjai félelemmel és irigységgel vegyes lenézéssel "gengszterek gyülekezetének" titulálták őket. Ha a Skull and Bones tagjainak szükségük volt valaha is arra, hogy legitim érvekkel támasszák alá e kelet-európai származású - tehetséges és gyakran gátlástalan - üzletemberek iránti ellenszenvüket, akkor a wall street-i új cionisták, az ún. "new crowd" (vagyis az "új csapat") sok ténnyel segített nekik. Amikor Jonathan Jay Pollardot, egy tengerészeti hírszerző tisztet letartóztattak 1985 novemberében azért, mert Izrael számára kémkedett az Egyesült Államok ellen, a Skull and Bones és az új-angliai "kékvérű" felsőosztály körében újjáéledt az amúgy is mindig jelenlevő antiszemitizmus. Ez érezhető volt akkor is, amikor az idősebb George Bush a Fehér Házba került. Amikor a gyakorlati politika megkövetelte az idősebb George Bush kormányától, hogy tárgyaljon az amerikai cionista lobbival, vagy a Shamir által vezetett jobboldali izraeli kormánnyal, érezhető volt a távolságtartás és a rejtetten parázsló ellenérzés. Bizonyos fokig ez ma megismétlődik, amikor a jelenlegi elnök, ifjabb George Bush kormányzata kényszerül tárgyalni az ugyancsak radikálisan és katonai módszerekkel politizáló Ariel Sharon izraeli kormányfővel.

Az idősebb George Bush, akivel hosszútávú terve volt a Rendnek

Averell Harrimantől eltérően, aki rendkívül vágyott a személyes politikai hatalomra, és ezért rendtársai folyamatosan bírálták, idősebb George Bush a Skull and Bones Rend hosszútávú stratégiai programját személyesítette meg. Elnöksége a Rendnek azt a törekvését szimbolizálta, hogy helyreállítsa az Egyesült Államok irányításában a WASP-elit Henry Stimson által képviselt szellemét és befolyását. A WASP-elit hanyatlásával idősebb George Bush elnöksége azonban inkább csak a tragikus színezetű újrajátszása volt a Skull and Bones egykori hatalmának. Id. George Bush karrierjét kezdettől fogva egyengették a "csontemberek", elsősorban azok, akik apjának, Prescott Bushnak a generációjához tartoztak. A Rend 1917-es nemzedékéből származó Prescott Bush a Brown Brothers, Harriman cégnek volt a partnere és Connecticut államot képviselte szenátorként a Kongresszusban. Fiát George-ot az andorveri Philip's Akadémiára küldte New Hampshire-be. Már utaltunk rá, hogy az új-angliai "kékvérű" osztály fiatal gentlemenjeit itt készítették fel a Yale Egyetemen folytatandó tanulmányaikra. Amikor Henry Stimson ellátogatott 1940-ben Andoverbe, akkor annak diákjai még az "America First" ("Amerika az első") mozgalmat támogatták. Ennek lényege, hogy Amerikának nem érdeke részt vennie idegen hatalmak viszályaiban, ezért minden eszközzel ki kell maradnia az eljövendő háborúból. Azaz Amerika érdeke az első, minden más ország érdekével szemben. Ez azonban homlokegyenest ellenkezik a háttérhatalom stratégiájával, amely a világháborúkat is arra használta ki, hogy célját - az általa központilag irányított világállam és világkormányzat - megteremtését elősegítse. A Skull and Bones pedig különböző csatornákon ennek a háttérhatalomnak a részét képezte és képezi a mai napig.

Amikor kitört a háború Japánnal, idősebb George Bush csatlakozott a haditengerészethez, ahol pilótának képezték ki. Több mint 50 harci bevetést követően gépét lelőtték a Csendes-óceán felett. Sikeresen megmenekült s a háború után a Yale Egyetemen folytatta tanulmányait. Bush tekintélyét nagyban növelte, hogy ő volt az Egyetem baseball-csapatának kapitánya és hamarosan a Skull and Bones Rendben is apja nyomdokaiba lépett. Az egyetem után Texasba költözött, ahol olajkitermeléssel foglalkozó vállalkozó lett. A Dresser Industries nevű cég megbízásából olajfúró berendezéseket árult. Ezt az állást apja kívánságára a Dresser elnöke, a Skull and Bones tagja biztosította. A Dresser cég egyébként szoros szálakkal kapcsolódott a CIA-hoz is. George Bush hamarosan önállósította magát és megalapította saját vállalatát, a "Zapata Oil"-t. Ebben a vállalkozásában is nagybátyja, az ugyancsak Skull and Bonesman, George Herbert Walker támogatta. Bush cégébe komoly összegeket fektetett be a Brown Brothers, Harriman és a Lazard Brothers nevű cég, egy tekintélyes zsidó brókerház, amelynek már hosszú ideje baráti kapcsolata volt az új-angliai WASP-elittel. Ekkora támogatás ellenére sem bizonyult idősebb George Bush sikeres üzletembernek. 1961-ben egy régi barátjának eladta cégét és megpályázta a houstoni kerület képviselői mandátumát. Három választási időszakon át a Kongresszus tagja volt, de 1970-ben alulmaradt Lloyd Bentsennel szemben a szenátori tisztségért vívott választási küzdelemben. A törvényhozó "csontember" Bush a "nulla" népesség-növekedés és fajnemesítés szószólójának bizonyult. Bush feltehetően közeli barátjának, William Drapernek, az álláspontját tette magáévá, aki elsősorban a harmadik világban, a népszaporulat korlátozásának, a lakosság létszáma csökkentésének volt a híve. Draper is "csontember", a Rend tagja volt.

Idősebb George Bush az 1970-es években a politikai döntéshozatal és a külpolitikai irányítás egyre magasabb szintjeire emelkedett. 1972-ben, mikor Nixon újraválasztották, George Bush volt a köztársasági párt választási bizottságának elnöke. Később azonban ő is csatlakozott azoknak a kórusához, akik Nixon lemondását követelték. Rövid ideig az ENSZ-ben képviselte nagykövetként az Egyesült Államokat, majd Pekingbe került, hogy megszervezze a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok összekötő irodáját, amely később nagykövetséggé alakult át. Bush ezt a feladatot Winston Lorddal, a CIA helyi vezetőjével együtt végezte Pekingben. Lord maga is a Skull and Bones Rend tagja volt, majd a new yorki "Council on Foreign Relations", CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) elnöke lett 1983-ban. A Lord család a legelőkelőbbek közé tartozott Connecticut-ban, és ez a család alapította Hartford városát. A család, amelynek a családfájához számos Skull and Bones tag tartozott, megalapítója és tulajdonosa volt a Wall Street egyik legtekintélyesebb jogi vállalatának a "Lord Day Lord"-nak. 1975-re George Bush felkészítése még kiegészült a CIA-nál eltöltött rövid időszakkal, amikor is Gerald Ford elnök a hírszerző szolgálat igazgatójává nevezte ki.

1980-ban Bush megmérkőzött Ronald Reagannel a Republikánus Párt elnökjelöltségéért. New Hampshire-ben - a WASP Új-Anglia szívében - azonban elsöprő vereséget szenvedett a volt kaliforniai kormányzótól és hollywoodi színésztől. Reagan szemére vetette Bushnak, hogy tagja a Trilaterális Bizottságnak, amelyből húszan is részt vettek a népszerűtlenné vált Carter kormányzatban. Jellemző Bush kampányára az a tény, hogy irányítóinak többsége a CIA tisztségviselője volt. Kampány-gépezetét a CIA és a Pentagon egykor 6 magas beosztású nyugdíjas tagja irányította.

A Skull and Bones hálózata

Amikor 1988-ban idősebb George Bush a Fehér Házba került a WASP-hierarchia kísérletet tett korábban elvesztett befolyásának és pozícióinak visszaszerzésére, nemcsak a nemzeti politika irányításában, de a pénzügyi, az üzleti és az igazságügyi szféra irányításában is. Küzdelem alakult ki a WASP-elit és a zsidó származású "new crowd", az "új csapat" között a Wall Streeten is. Ez a rivalizálás nagyrészt a tömegtájékoztatásban, a sajtóban és a bíróságokon zajlott mintegy 6 éven át. A küzdelem Ivan Boesky és Michael Milken elleni vádemeléssel kezdődött, akik úgynevezett "junkbond"-okkal, azaz "ócska részvényekkel" kereskedtek.

("Junkbond"-nak nevezik a bizonytalan fizetőképességű vállalatok kölcsönkötvényeit. A fizetőképtelenség veszélye miatt a velük való spekuláció és kereskedés fokozottan kockázatos. Ennek ellenére vásárolják hitelleveleiket, mivel a másodosztályú adósok kölcsönein elérhető hozamelőny, ha megfelelő körültekintéssel válogatják ki az ilyen "ócska értékpapírokat", nagyobb, mint a veszteségi kockázat. Ezeket a kockázatos kölcsönöket az 1980-as évek elején kezdték forgalmazni az Egyesült Államokban és ez volt azoknak a tőzsdei spekulánsoknak a kedvenc finanszírozási eszköze, akik a vállalatok kivásárlására, elsősorban a "hostile takeover"-ekre - a cégek kikényszerített átvételére - szakosodtak. Amikor a "Securities and Exchange Commission", a SEC (az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottsága) ezt szoros ellenőrzés alá vette, majd pedig egy törvénymódosítással be is tiltatta, akkor a "junkbond"-ok ideje leáldozott. Az ilyen kockázatos kölcsönöknek a forgalmi értéke az adósok korlátozott fizetőképessége miatt gyakran jóval a névérték 100 százaléka alatt van. Ezért visszafizetéskor magas árfolyamnyereség érhető el. A befektetetési kockázat csökkentése érdekében különböző vállalatok ilyen "ócska kötvényeit" egy közös pénzügyi alapba teszik.)

Nos, ezek a újfajta módszerek a pénzvilágban kemény ellenféllé tették a hagyományos WASP-elit számára az "új csapat" néven jelentkező befektető és tőzsdei pénzembereket. Amikor elítélték Ivan Boesky-t és Michael Milken-t, továbbá csődbe ment a nagyhatalmú Drexel Rurnham Lambert brókerház, akkor a rivalizálás némiképp alábbhagyott. Ez a pénzügyi háború emlékeztet arra, ami a Nagy Gazdasági Világválságot követő időkben zajlott. Akkor a Morgan ház került ki győztesen. A Morgan Guaranty Trust és a Morgan Stanley, valamennyien a Skull and Bones Wall Streeten működő bástyái voltak a 19. században történt megalapításuk óta. Alapítójuk, Harold Stanley, maga is "csontember" volt. A legfőbb multinacionális olajvállalat is hasznot húzott abból, hogy a Skull and Bones Rend tagja került a Fehér Házba. Az Öböl-háború nagy profitot hozott a Standard Oil Trust Corporation-nek, a Shell Oil of America-nak és a Creole Petroleum Corporation-nek, valamint a Pennzoil Corporation-nek. Az utóbbi alapítója és elnöke az idősebb George Bush-sal kezdte pályáját a Zapata Oil nevű cég partnereként. Az sem teljesen érdektelen, hogy amikor az olajüzletben tevékenykedett, George Bush szorosan együttműködött a Kuvaitiakkal.

A Skull and Bones Rend erősen beépült a nagy pénzügyi intézményeket, valamint korporációkat kiszolgáló jogi vállalatokba. A Wall Street nyolc tekintélyes, gyakran több száz szakjogászt is foglalkoztató jogi irodája gyakorlatilag a Skull and Bones és érdekeltségei tulajdonában van. Mind a nyolcat a Rend tagjai alapították és ezek jelenleg is jól fizető állásokhoz juttatják a Rendbe újonnan belépett, a Yale Egyetemen diplomázott jurátusokat. Ezek a kezdő ügyvédjelöltek és ügyvédek a Rend segítségével alapos gyakorlati képzésben részesülnek, majd a jó ajánlólevelek és kapcsolatok révén rendszerint sikeres karriert futnak be. A Rendhez tartozó irodák közül megemlíthetjük a "Lord Day Lord"-ot, "Davis Polk Wardwell"-t, "Simson Thatcher Bartlett"-et, "Dewey Ballantine Palmer & Woods"-ot és a "Milbank Tweed Hadley & McCloy"-t. A felsorolt jogi irodák nemcsak korporációs ügyfeleiket szolgálják ki, illetve vesznek részt magas beosztásokban a kormányzásban (gyakran miniszteri tisztségeket is betöltve), de fő feladatuk közé tartozik a legtekintélyesebb WASP-családok beruházási portfolióinak is kezelése. Ebben a vonatkozásban a Skull and Bones és a soraiba tömörült WASP-elit hálózata emlékeztet a középkori Velence elitjének a modelljére. Amikor Velence hatalma tetőpontján volt, ez a városállam és pénzintézetei képezték az akkori Európa pénzügyi-kereskedelmi központját. A városállam vezető családjai személyes vagyonukat biztosító társaságok alapítására, családi alapítványok létesítésére és az akkori kulturális élet irányítására használták, amely megerősítette és hatékonyabbá tette politikai hatalmukat. Ma a legjelentősebb jogi irodák különleges szerepet töltenek be a legnagyobb adómentes alapítványok ügyeinek az intézésében.

Amikor a nemzetközi pénzügyi közösség amerikai részlege - több mint 100 évi próbálkozás után - nagy nehezen eljutott odáig, hogy a Federal Reserve System létrehozásával ellenőrizheti az Egyesült Államok pénzrendszerét, jól tudta, hogy ez szükségszerűen az állam eladósítását vonja maga után. A magánpénzrendszerben azért van szükség kizárólag a pénzoligarchia által ellenőrzött központi bankra, hogy el tudja adósítani az államot. Ahhoz, hogy az eladósított állam kamatot tudjon fizetni a pénzoligarchiának átengedett bankópréssel előállított és tőle kölcsönbevett pénz használatáért, ahhoz az államot jövedelemhez kell juttatni. Ezért, lényegében a FED létrehozásával egyidejűleg gondoskodtak a jövedelmi adó bevezetéséről. A FED megalakulásáig az amerikaiak nem fizettek jövedelmi adót. Legnagyobb jövedelme azonban a pénzügyi oligarchiának van, amely anonim módon a termelővállalatok nagy részének is a tulajdonosa. Ezért neki kellene a legnagyobb jövedelmi adót fizetni. Hogy ezt elkerülje, a pénzoligarchia elfogadtatta az adómentes alapítványok rendszerét, majd pedig vagyonának jelentős részét ezekbe helyezte el.

A mintegy 30 000 alapítvány lehetővé teszi, hogy a keresztbetulajdonlás révén ne lehessen megállapítani pontosan, hogy kinek mennyi vagyona van. A több százmilliárdos vagyon a pénzügyi oligarchia rendelkezése alatt áll, s ebből finanszírozza a szolgálatában álló számos intézetet, gondolati műhelyt, társadalmi-egyházi szervezetet, az egyetemeket, kutatási programokat, a kulturális és oktatási szféra háttérirányítását. Természetesen az alapítványok vezető tisztségeit betöltő pénzoligarchia is luxus módon él ezekből az adómentes pénzekből. Magánvagyonuk tehát továbbra is magánellenőrzés alatt maradt, és az a pénzoligarchia szervezett magánhatalmának a finanszírozására, hálózatának a működtetésére fordítható gyakorlatilag a közhatalom érdemi beleszólásának a teljes kizárásával. Már többször is volt kísérlet mind a washingtoni Képviselőházban, mind a Szenátusban, hogy folytassanak vizsgálatot az alapítványok működéséről, de eddig a pénzoligarchiának minden ilyen vizsgálatot sikerült megakadályoznia.

Az egyik ilyen alapítvány a Russell Sage Foundation, amely a "társadalmi ellenőrzés" programokra szakosította magát, és amelyet ugyancsak "csontemberek" alapítottak. A Russell Sage Alapítványnak ma is legfőbb feladata, hogy figyelemmel kísérje a nagy adómentes alapítványok tevékenységét Amerikában. Ugyancsak a Skull and Bones Rend tagjai hozták létre a Peabody Alapítványt, a Slater Alapítványt és több - Rockefeller nevet viselő - alapítványt. Az olyan neves családi alapítványok, mint a Ford és a Carnegie ma már a Skull and Bones gépezet kezében vannak. Amikor McGeorge Bundy volt a Ford Alapítvány elnöke, a Ford családnak két tagja is lemondott tisztségéből, mert ellenezte azt a módot, ahogyan Bundy az emberbaráti feladatok ellátására létrehozott alapítványt irányította.

1983 és 1986 között a brit származású történész Antony Sutton több tanulmányt is írt a Skull and Bones Rendről. A nagy tudományos felkészültséggel rendelkező kutatót a pénzoligarchia szolgálatában álló tömegtájékoztatás az ún. "összeesküvési-elmélet" képviselőjének nevezi. Minden olyan kutató, aki feltételezi, hogy létezik a látható események felszíne mögött egy koordináltan cselekvő háttérhatalom, amely a döntési központokat elérő informális hálózata révén érvényesíteni tudja stratégiai törekvéseit, az "összeesküvési-elmélet" hívének számít. De mennyivel jobb a "véletlen-elmélet" hívének lenni? Mennyivel tudományosabb, ha azt mondjuk, hogy minden, ami történik, az csak úgy magától van, csak a felszínen érzékelhető erők hatásának eredménye. A tenger látható felszínén sem csak a látható felszíni tényezők határozzák meg a mozgásokat, hanem a tenger mélyáramlatai is kifejtik hatásukat. A történelem számos jelensége természetesen, bizonyos vonatkozásban véletlennek, esetlegesnek tekinthető, ugyanakkor a beható vizsgálat átgondolt stratégiák és koordinált cselekvés jelenlétét is észleli. A háttérben tehát igenis ott vannak azok a történelemmozgató erők, amelyek igyekeznek titokban maradni, s ezért ha egy-egy kutató bizonyítja jelenlétüket és történelemformáló hatásukat, akkor lehetőleg egy lejárató, ellenszenves elnevezést kell adni nekik. A visszataszító "összeesküvés" kifejezés annak a háttérhatalomnak a létezését jelöli, amely a magánpénzrendszer kialakítására és fenntartására törekszik, mert segítségével óriási és egyre növekvő pénzjövedelemhez jut. Az "elmélet" szócska pedig azt szuggerálja, hogy a szervezett magánhatalom és hálózata csak a képzeletben, és nem a valóságban létezik. A szervezett pénzhatalom gazdasági és politikai hatalmának alapja az eladósítás révén nyert hatalmas - mértani haladvány szerint növekvő - kamatjövedelem. A háttérhatalom azért törekszik egy központosított világállamnak a létrehozására, hogy ne legyen olyan szuverén erőközpont, amely kivonhatná magát a nemzetközi pénzügyi közösség magán-pénzmonopóliuma és a kamatfizetés alól. Az egyedül szuverén világállamban a pénzügyi oligarchiáé a tényleges hatalom, amelyet az alibi-demokrácia kulisszái mögé bújva - integrált hatalmi elitje segítségével - autokratikusan kormányoz. Abból kiindulni, hogy az események nemcsak véletlenül következnek be, hanem tervszerűen átgondolt stratégia is érvényesül a háttérben egy gondosan felépített hálózat segítségével, sokkal tudományosabb, mint az abszolúttá emelt "véletlen-elmélet" elfogadása. Különösen akkor igaz ez, ha a világstratégia létét - az általános titkolódzás ellenére - egyre több bizonyítható tény támasztja alá, és ha a tervszerű háttérirányítás feltételezésével a múlt és a jelen eseményei logikusabbakká és érthetőbbekké válnak.

Nos ez az "összeesküvési teoretikus" számos dokumentummal, köztük titkos találkozók jegyzőkönyveivel, a rituálék leírásával és más bizonyítékokkal alátámasztott tanulmányt tett közzé a Skull and Bones Rendről 1986-ban. Sutton könyve fényében más értelmet nyer az új világrend meghirdetése, amely az idősebb George Bush elnök fő témája volt az Öböl-háborút követően. Sutton szerint a Skull and Bones Rend fő célja az új világrend megteremtése. A Rend tagjai számára ez azt jelenti, hogy az amerikai katonai erőre támaszkodva az Egyesült Államok ellenőrzi a világ legfontosabb erőforrásait: az energia- és az élelmiszerellátást. A Rend tagjai mindig is vonzódtak az ókori görög városállam: Spárta puritán erkölcseihez. A harcias WASP-elit az ókori perzsa birodalom "satrapa"-hadseregéhez hasonlóan akarja győzelemre vinni az új világrendet. Amikor az idősebb George Bush külügyminisztere, James Baker, felkereste a nyugati fővárosokat, hogy azok milliárdos hozzájárulásaikkal fedezzék az Öböl-háború költségeit, a Skull and Bones tagjait az ókori Perzsa Birodalom krónikáira emlékeztette. A már sokat emlegetett kiemelkedő "csontember" Henry Stimson mindig is azt tanította rendtársainak: Amerikának szüksége van arra, hogy nemzedékenként egyszer háborút viseljen. Stimson számára ez lélektisztító folyamatot jelentett, amely lehetővé teszi, hogy a nemzet felsorakozzék "egy nagy ügy" mellé, úrrá legyen gyengeségein, és a háborús erőfeszítés révén felülemelkedjen önmagán. A küzdelem megtisztító erejének ez a misztikus és romantikus felfogása a Skull and Bones Rend politikai filozófiájának az egyik alapja. Vietnam a háborút kezdeményező és irányító "csontemberek" számára keserű kudarc volt. A Perzsa-öböl térségében a hatalmas technológiai fölénnyel aratott győzelem a WASP-elit harci szellemének a dicsőséges újjászületését is jelentette. Amikor az idősebb Bush hangsúlyozta, hogy az Öböl-háború nem lesz újabb Vietnam, elsősorban a Skull and Bones tagjaihoz szólt, nem pedig az amerikai néphez.

Az Öböl-háború hatékony eszköznek bizonyult ahhoz, hogy elterelje a figyelmet az egyre fokozódó pénzügyi bajokról. Ezek közül is kiemelkedik a "Saving and Loans" - S&L (Megtakarítások és Kölcsönök) elnevezést viselő pénzintézet (takarékpénztár) csődje. Az S&L gyűjtötte össze a kisemberek megtakarításait, amelyekből elsősorban otthont akartak teremteni maguknak. Az Öböl-háborút megelőző hónapokban a sajtó tele volt a jelenlegi elnök testvérének, Neil Bushnak, a fényképével mivel ő a csődbe ment S&L egyik menedzsere volt. Ez a tény rossz fényt vetett a Fehér Házra, ahol éppen egy "csontember", a felelősnek tartott egyik vezető apja volt az elnök. Ezen túlmenően több nagy kereskedelmi bank is a pénzügyi csőd szélére sodródott. A kormánynak 500 milliárd dolláros költségvetési deficittel kellett az 1991-es pénzügyi évben szembenéznie. A washingtoni törvényhozás pedig jelentősen csökkenteni kívánta a katonai költségvetést, annál is inkább, mivel a hidegháború már befejeződött. Az újra kormányzati pozícióba került "csontemberek" számára az egységes Németország létrejötte is kihívást jelentett. Németország geopolitikai elhelyezkedése, fejlett ipari bázisa, valamint a Moszkvával való viszonylag független politikai kapcsolata révén ismét az európai kontinens gazdaságilag legerősebb hatalmává vált. Az Öböl-háborút megelőzően sikerült elérnie az akkori kancellárnak, Helmuth Kohlnak, hogy a Kreml szabad utat engedjen a német egyesülés számára. Az idősebb Bush korábban, Thatcher akkori miniszterelnöktől eltérően, támogatta a német egyesülést, de a fejlett ipari országok 1990 nyári houstoni csúcstalálkozóján az Egyesült Államok megakadályozta azt a bonni elképzelést, hogy Németország feltétel nélkül nyújtson gazdasági támogatást a végnapjait élő Szovjetuniónak. Bush elnök ragaszkodott ahhoz, hogy Moszkva fogadja el a Nemzetközi Valutaalap feltételeit, és csak ezután részesülhessen lényeges támogatásban.

Bush titkos céljai az Öböl-háborúval

Az 1991-es Öböl-háború a Skull and Bones filozófiáját követő elnök ellentmondó döntései nélkül nem lenne olyan rejtélyes, mint amilyennek még ma is érzékeljük. 2002-ben ismét sok szó esik a terror elleni háború keretében egy Irak elleni csapásról. Újból felteszik sokan a kérdést, hogy miért adott utasítást az idősebb George Bush Schwarzkopf tábornoknak a támadás leállítására, amikor győzelmesen vonult Bagdad felé az amerikai haderő. Hogyan lehetett az, hogy az a Szaddam Hussein, akit egy második Hitlernek tűntetett fel a propaganda, hatalmon maradhatott a mai napig? Az egyik válasz, hogy Szaúd-Arábia, amely az iszlám szunnita irányzatát követi, semmiképp sem akarta, hogy Irakban síita muzulmánok kerüljenek hatalomra. A meggyengült Irakra az Egyesült Államoknak is szüksége volt, hogy ellensúlyozza vele a síita és Amerika-ellenes Iránt, valamint Szíriát. Szaddam Hussein személy szerint is jó szolgálatot tett, mert a gonosz ellenség megtestesítőjeként jó propaganda célpontot nyújtott. "Ők a gonoszak, mi vagyunk a jók, ők támogatják a nemzetközi terrorizmust - mi pedig harcolunk ellene." Mindez még szavakban is ismétlődik a jelenlegi elnök retorikájában. Csak most Oszama bin Laden a gonosz megszemélyesítője.

Az Öböl-háború még mindig titkos műveletnek tekinthető, mivel máig sem tárták fel azt a titkos stratégiát, amely ehhez a háborúhoz vezetett. A háttér ismerete nélkül viszont a látható események sem érthetők igazán. Henry Stimson hagyományaihoz híven Bush meg volt róla győződve, hogy Amerikának szüksége van egy győzelmes háborúra nemzeti önbecsülésének a helyreállítására. Ami Szaddam Husszeint illeti, reálisan feltételezhette, hogy az Egyesült Államok nem indít ellene háborút, miután évekig nagyarányú támogatást kapott tőle Iránnal vívott háborújához. Hogy bevonuljon Kuwaitba, elég volt elhitetni az iraki diktátorral, hogy az Egyesült Államok nem avatkozik be. Ami Kuwaitot illeti, a CIA aktívan tevékenykedett ebben az országban. Az emír biztonsági szolgálatának a főnöke 1989. decemberében találkozott William Websterrel, a CIA akkori főnökével, és megállapodtak abban, hogy Amerika részt vesz a kuwaiti emír testőrségének a kiképzésében. 1990. július 31-én, a szaúd-arábiai Dzsiddában csúcstalálkozó volt Hussein, a szaúdi király és a kuwaiti emír között. Kuwait megígérte, hogy tízmilliárd dollárral segít Iraknak kifizetni háborús tartozásait. Saddam 30 milliárdot szeretett volna kapni. A Kuwaitiak azonban ténylegesen még tízmilliárdot sem, hanem annak csak az egyhuszadát kívánták megfizetni. Ez döntően hozzájárult ahhoz, hogy Hussein felvonultatta csapatait Kuwait határain. A jordán király próbált nyomást gyakorolni a kuwaiti emírre, de sikertelenül.

Ma már ismert, hogy April Glaspie asszony, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete, szándékosan félrevezette Szaddam Husseint országának várható magatartását illetően. 1990. szeptemberében az iraki elnök a nyugati sajtó rendelkezésére bocsátotta annak a beszélgetésnek a szövegét, amelyet július 25-én Glaspie-vel folytatott. Ezek szerint az amerikai nagykövet közölte vele: "Az Egyesült Államok nem foglal állást Irak Kuvaittal kapcsolatos vitájával, vagy más hasonló arab-arab üggyel kapcsolatosan." A szöveg hangneme békülékeny és határozottan azt a benyomást kelti, hogy az Egyesült Államok nem avatkozna be, ha Irak benyomulna Kuwaitba.

Az amerikai Külügyminisztérium nem kommentálta ezt az iraki közleményt. Amikor jóval később, 1991. márciusában Glaspie-t meghallgatták a Kongresszusban, akkor a nagykövet-asszony ezt a szöveget koholmánynak és félrevezetésnek nevezte. Azt állította, hogy kihagyták belőle az ő kemény szavait és eltorzították, amit mondott. A washingtoni Külügyminisztérium azzal mentegette a megkésett kihallgatást, hogy a korábbi reagálás kárt okozott volna a Szaddam Husseinnel folyamatban lévő érzékeny tárgyalásoknak. Amikor a Képviselőház és a Szenátus tagjai elolvasták Glaspie-nek a Külügyminisztériumba küldött táviratait, megállapították, hogy a nagykövet-asszony beszámolója ellentmond a diplomáciai táviratok tartalmának. Több törvényhozó is megállapította, hogy Glaspie szándékosan félrevezette a Kongresszust a Perzsa-öbölben játszott szerepét illetően. A táviratokban semmi nyoma nem volt annak, amit Glaspie a Kongresszus előtt állított, vagyis hogy közölte volna Saddam Husseinnel: az Egyesült Államok meg fogja védeni Kuwaitot. A "Sivatagi vihar" hadművelet nemcsak Kuwait érdekében folyt, sokkal inkább Szaúd-Arábia volt a tét. Bushnak stratégiai okokból is szüksége volt erre a háborúra. Ez tette lehetővé, hogy kipróbálja: működőképes-e az a kommunikációs- és légvédelmi rendszer, szupermodern katonai infrastruktúra és fegyverzet, amelyet 200 milliárd dollárért helyeztek üzembe a térségben. Ez a CENTCOM-nak nevezett rendszer önálló közel-keleti hadsereg-irányítást tesz lehetővé, amelynek révén a PENTAGON szilárd ellenőrzést gyakorol az egész régió felett. Ebben a térségben található a világ ismert olajkészletének a 60%-a, ugyanakkor rendkívül érzékeny terület katonai szempontból. A CENTCOM csúcstechnológiai része az a rendszer, amely biztosítja az ellenőrzést, a kommunikációt és a hírszerzést. Ennek a segítségével a Szaúd-Arábiában épített amerikai bázisok hatékonyan működtethetők. A "Sivatagi vihar" hadművelet pedig a gyakorlatban vizsgáztatta le ezt a rendkívül fejlett szupermodern támaszpont- és fegyverrendszert.

Az Öböl-háború eredményeként az egész Közel-Kelet, de különösen az Arábiai-félszigeten lévő országok katonailag teljes mértékben Amerikától váltak függővé hosszú időre. Az Olajtermelő Országok Szervezete, az OPEC, ténylegesen az Egyesült Államok hatalmába került. Az Egyesült Államok kormányzata mögött álló pénzoligarchia most már saját maga szabja meg a kőolaj világpiaci árát. Az Öböl-háború egyik eredménye, hogy az Egyesült Államok (pontosabban a pénzoligarchia politikai irányítást végző hálózata) kezébe került az "olajfegyver", amelyet a gazdaságilag versenytársnak számító katonai szövetségesei mellének is szegezhet. A történelem iróniája, hogy Washington ezekkel a riválisaival fizettette meg az Öböl-háború számláját: 27 milliárd dollárt. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a pénzoligarchia informális (nem látható) kapcsolatrendszere elér már szinte minden döntési központot Európában, a Közel-Keleten és Japánban is.

A Skull and Bones és az illuminátusok

A Leleplező korábbi számaiban már ismertettük, hogy a bajor kormány 1787-ben közreadta az illuminátusoktól elkobzott dokumentumokat egy fehér könyvben: "Az illuminátusok rendjének és szektájának eredeti iratai" címmel. Ezt a fehér könyvet a bajor kormány az akkori Európa minden fontos fővárosába megküldte. Adam Weishaupt többek közt a következőket mondotta: "E terv segítségével irányítjuk majd az egész emberiséget. A legegyszerűbb eszközökkel hozzuk mozgásba az eseményeket. Úgy osztjuk szét a funkciókat és a feladatokat, hogy titokban minden politikai történést befolyásolni tudjunk." A történészek ma is vitatkoznak arról, hogy amikor az illuminátusokat a bajor kormány betiltotta, vajon továbbra is megőrizték szervezeteiket vagy sem. Tény viszont, hogy az illuminátusok számos tehetséges és nagyhatalmú embert vonzottak soraikba és szorosan együttműködtek a szabadkőműves páholyokkal. A bajor illuminátus rendet, amely az illuminátusoknak csak egy irányzata volt, 1776. május 1-én Ingolstadtban alapította Adam Weishaupt, aki a város egyetemén a kánonjog tanára volt. Tagjai kezdetben Weishaupt legtehetségesebb tanítványai közül kerültek ki.

Még ebben az évben, 1776. december 5-én, a William és a Mary College-ban létrehozták a görög betűkkel jelölt "Phi Beta Kappa" nevű titkos társaságot. Ennek a társaságnak a második részlegét 1780-ban a Yale Egyetemen alakították meg. Az 1820-as években szabadkőműves-ellenes hangulat uralkodott az Egyesült Államokban és ez rossz fényt vetett az olyan titkos és zárt társaságokra, mint a Phi Beta Kappa. Ez arra kényszerítette tagjait, hogy a nyilvánosság elé lépjenek. A Skull and Bones Rend bizonyos fokú ismertté válásának ez az egyik oka. A zárt társaságok enciklopédiája szerint a Phi Beta Kappa tekinthető az amerikai felsőoktatásban az egyetemi baráti társaságok szülőanyjának. A Skull and Bones is a Phi Beta Kappa-nak a gyermeke, de van még két testvére, amely ugyancsak a Yale Egyetemen működik: a "Scroll and Key" és a "Wolfshead". (A Phi Beta Kappa a görög "Philosophia Biou Kubernetes" szavak rövidítése, amely azt jelenti, hogy a "Bölcsesség szeretete az élet kormányosa".)

John Robisont, aki a skóciai Edinburgh egyetemén a természetfilozófia tanára volt és egyben magasrangú szabadkőműves, európai útja során az illuminátusok felkérték, hogy csatlakozzon rendjükhöz. Robison ezután áttanulmányozta Weishaupt írásait és elutasította a kérést. 1798-ban közzétette könyvét: "Proofs Of a Conspiracy" ("Egy összeesküvés bizonyítékai") címmel. Ebben írja: "Létrejött egy olyan szövetség, amelynek kifejezett célja valamennyi fennálló egyház és kormányzat felszámolása...vezetői ellenőrzetlen hatalommal uralkodnának a világ felett, miközben az emberiség többi része ismeretlen uraik ambícióit kiszolgáló eszköz lenne." Robison George Washingtonnak is megküldte könyvét. Az első amerikai elnök válaszlevelében utalt rá, tudomása van arról, hogy az illuminátusok Amerikában is jelen vannak. Washington elnök úgy érezte, hogy az illuminátusoknak ördögi tanításai vannak és céljuk a nép és a kormány szembefordítása. Robison a könyvében leírja a "Regent degree" - a "régens fokozatba" történő beavatási szertartást. Ennek keretében a beavatandó személynek megmutatnak egy csontvázat, amelynek a lábainál egy korona és egy kard van elhelyezve. Ezután megkérdezik tőle, hogy a csontváz vajon egy király, egy nemesember vagy egy koldus? Minthogy nem tudja eldönteni, a szertartás vezetője ezt mondja neki: "Egyedül az fontos, hogy emberi tulajdonságai vannak." Ha jól meggondoljuk, akkor ez lényegében ugyanaz a szöveg, mint ami a Yale Egyetem Skull and Bones Thombjában németül fel van írva.

Újra kell írni az elmúlt 200 év történelmét

A 77 éves Antony Sutton korábban a Hoover Institute és a Stanford Egyetem kutatója és tanára volt. 26 könyve közül kiemelkedik a "Wall Street és FDR", a "Hitler felemelkedése" és a "Bolsevik forradalom" című munkája. A Skull and Bones Renddel úgy került kapcsolatba, hogy az 1980-as évek elején egy ismeretlen személy - mindössze 24 órára - elküldte neki a zárt társaság tagjainak névsorát. A lista két kötetből állt. Az egyik az élő, a másik az elhunyt "csontemberek" adatait tartalmazta. A professzor mindkét kötetet lemásolta egy éjszaka alatt. De egyetlen egyszer sem adta át őket senkinek, mert tisztában volt vele, hogy minden oldal kódolt jelzéssel lett ellátva és ez elősegítheti a forrás megtalálását. Tanulmányozva a Rendet, Sutton úgy érezte, hogy ezek a nagyhatalmú emberek a lelkük mélyén megmaradtak gyermeteg kamasznak. Félelmetesnek találta, hogy ilyen személyek irányítják a világ sorsát. A koponya és a keresztbe rakott csontok - a társaság szimbólumai - az erőszakra utalnak, hiszen a kalózok és a német SS hadosztályai használták azokat, valamint a mérget tartalmazó üvegek címkéin láthatóak. A társaság élő tagjai körülbelül 600-an vannak, néha többen. A Bush-dinasztia ismételt hatalomba kerülése révén talán növekszik a számuk. A jelenlegi elnök: George W. Bush, egy harmadik generációs "csontember". Sutton úgy véli, hogy a jelenlegi elnök nem olyan eltökélt és törekvő, mint apja, és messze nem olyan tehetséges, mint a nagyapja. Sutton hangsúlyozta, hogy számos más titkos társaság is létezik. Ő csak a Skull and Bones-t kutatta. Sajnos egyetlen egy történész sem tarthatja meg állását, mihelyt belefog az összeesküvés feltárásába. Ez tabu az Amerikai Történeti Társaság minden tagja számára. Ezért előbb vagy utóbb kívülállók kénytelenek folytatni a kutatást. Antony Sutton könyvei miatt elveszítette állását. Most visszavonultan él és a jövő technológiájával foglalkozó munkáján dolgozik; magát sokkal inkább mérnöknek tekinti, mint történésznek.

Sutton meg van róla győződve, hogy a Skull and Bones tevékenysége kimeríti az összeesküvés jogi ismérveit. Ezért hivatalosan is ki kellene vizsgálni a tevékenységét. A Nemzetbiztonsági Ügynökségnek gigantikus elektronikus megfigyelőrendszerével meg kellene figyelnie a titkos társaságok, köztük a Skull and Bones tevékenységét. Ami a Yale Egyetem többi társaságát illeti: úgy mint a "Wolfshead", vagy a "Scroll and Key"; ezek Skull and Bones halvány utánzatai csupán, de törekvéseik megegyeznek. Céljuk tudatos megkülönböztetést alkalmazni a társadalmi életben. Hiszen valamennyi ilyen titkos társaság csupán azon az alapon részesít előnyben embereket, hogy azok az általa is támogatott zárt körhöz tartoznak. Sutton annak ellenére, hogy két egyetemről is eltávolították, nem tartja kudarcnak életét, mivel soha nem alkudott meg, és mindig kitartott az általa feltárt tények mellett. Az igazság kimondását mindennél fontosabbnak tartotta.

Sutton és követői szerint nem fogadható el az, ami a Skull and Bones filozófiájából következik, vagyis, hogy az elit kezében lévő központosított állam mindenek fölött áll, és az egyén, a polgár nem egyéb, mint engedelmes és kiszolgáltatott alattvaló, idomított biorobot. Ma John Dewei és Horace Mann munkássága nyomán az amerikai oktatásban és tudományos életben a Skull and Bonesnak ez a nézetrendszere érvényesül, hiszen e Rendnek az alapítói hozták át Németországból Amerikába.

Az 1990-es évek közepén egy amszterdami forgatócsoport tévé-filmet készített a Skull and Bones-ról Amerikában. Felkeresték a titkos társaság központját és interjúkat készítettek a Rend erre vállalkozó tagjaival. Többek között Antony Sutton-t is megkérdezték, mint a Rend tevékenységét kutató történészt és a titkos társaság szakavatott bírálóját. A forgatócsoport összegyűjtött számos dokumentumot, amelyek a Bush-családot, valamint a Skull and Bones Rend más tagjait is kapcsolatba hozzák a nemzetiszocialista Németország finanszírozásával. Hitlert - többek között - a Union Bank of New York és hollandiai leányintézete is pénzelte. A film első változatát később kibővítették, és műsorra tűzték. Az utolsó pillanatban azonban olyan döntés született, hogy nem sugározható. A Rend keze tehát Európába is elér. Sutton azt is hangsúlyozta, hogy az olyan titkos társaságoknak a kutatása, mint a Skull and Bones, azért rendkívüli jelentőségű, mert ha tényekkel és dokumentumokkal kellően alátámasztható a politikában játszott szerepük, akkor az elmúlt két évszázad teljes történelmét újra kell írni. Ezeket a gondolatokat Antony Sutton Kris Milegan-nak adott interjújában mondotta el 1990. július 1-én. Az interjút ezekkel a szavakkal zárta: "Isten szelleme bennünk van, egyes emberekben. A Skull and Bones a halált képviseli. Nincs élő lelke, és azt színleli, hogy az állam »Isten menetelése a Földön«."

Antony Sutton nyomán mi is úgy véljük, hogy egyelőre a zavar és a káosz globális növekedése várható: világszintű küzdelem a pénzügyi-politikai elit - állami erőszakra támaszkodó - autokratikus uralma, valamint az egyéni jogait és politikai szabadságjogait védelmező polgár között. A végső döntés a politikai értelemben vett egyének, a független, önálló véleményalkotásra és döntéshozatalra képes embereknél van, mert minden jog belőlük indul ki. Önálló egyének nélkül nincs állam, de állam nélkül is vannak egyes emberek, individuumok. Az állam minden jogosultsága az egyénekből indul ki, és az egyének által vissza is vonható. Ennyiben tehát az egyén elsődleges az állammal szemben. Létezése erősebb és ezért idővel győzni fog fölébe helyezett saját teremtménye, a csak másodlagosan létező állammal szemben, akár milyen erősnek tűnik is ma ez az erőszakszervezet új tulajdonosának, a nemzetközi pénzoligarchiának a kezében. Az a mindenhatóvá tett állam, amelyet piedesztálra emeltek Hegel és követői azért, hogy ellenőrizhessék az egyént, tehát másodlagos. Akkor is az, ha létrejövetele után át tudja venni az uralmat az egyének felett. Ez érvényes a háttérhatalom integrált hatalmi elitje által irányított központosított - sőt diktatórikus - államra is, amely már nem a közhatalom, hanem a szervezett magánhatalom eszköze, és elsősorban a nemzetközi pénzügyi közösség érdekeit szolgálja ki nemzetállami, de különösen államok feletti transznacionális struktúráiban.

A gazdaságilag önálló és politikailag cselekvőképes egyén, a polgár, nem azonos a gazdaságilag függő - állami segélyből élő - és emiatt önálló döntéshozatalra képtelen emberekkel, akik az új világrend diktatórikus államának a kiszolgáltatott alattvalói. Létük az uralkodó pénzoligarchia kegyétől függ. Rájuk, a kitartottakra, azonban ugyanúgy szüksége van, mint a társadalom többségét alkotó - bérből és fizetésből élő - alkalmazottakra, akik az értéktermelő szellemi és fizikai munkát végzik mind az állam, mind a szervezett magánhatalom tulajdonában lévő gazdasági és tudatipari nagyüzemekben. Függő helyzetük miatt azonban önálló politikai akaratképzésre és érdekérvényesítésre ők sem képesek. Valójában a rendszernek kiszolgáltatott - egyre magasabb képzettségű - szakbarbárok, akiknek még a magánéletét is kényszerpályára tereli az uralkodó pénzoligarchia tulajdonában lévő szabadidő- és szórakoztatóipar. Ezért a bérből és fizetésből élő alkalmazottak is - gyorsuló ütemben - társadalmi cselekvésre képtelen biológiai robottá válnak.

Csak a gazdaságilag önálló, művelt és tájékozott középosztály képes szükségleteinek, érdekeinek és értékeinek a hatékony képviseletére. Ezért a pénzoligarchia fő ellenfele az önálló akaratérvényesítésre képes, tájékozott és erős középosztály, amelyik megáll gazdaságilag, pénzügyileg és szellemileg is a saját lábán. Egy ilyen nehezen ellenőrizhető társadalmi osztálynak már a puszta léte is akadályozza az új világrend kétpólusú társadalmának a létrehozását, ezért a pénzoligarchia a kezében lévő magánpénzmonopólium, valamint a multinacionális világcégek segítségével az önálló középosztály gazdasági bázisának a felszámolására törekszik. Csak azok a kis- és közepes vállalatok maradhatnak fenn, amelyek kiszolgálják - nyersanyag- és alkatrészszállítóként, forgalmazóként - a pénzoligarchia tulajdonában lévő nemzetközi nagyvállalatokat, és amelyek pénzügyileg a nemzetközi pénzügyi közösségtől függenek. Az a középosztály, amelynek nincs önálló pénzügyi és gazdasági háttere, az eltűnik. Ez a cél. Az új világrend társadalma csak az uralkodó elitből és a tőle függő alkalmazottakból és a segélyezettekből állhat.

A nemzetközi rendszerben a szuverén nemzetállamok alkotják az önálló érdekérvényesítésre képes "középosztályt". A világuralomra törő nemzetközi pénzhatalomnak ezért fel kell számolnia a szuverén nemzetállamokat. Be kell őket kényszeríteni olyan nemzetek feletti szervezetekbe - NATO, Európai Unió, Európai Monetáris Unió, globális bankrendszer egységes világpénzzel, NAFTA (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás Szervezete), OAS, (Amerikai Államok Szervezete), Ázsiai Szabadkereskedelmi Övezet, WTO (Világkereskedelmi Szervezet), ENSZ és szakosított szervezetei, Nemzetközi Bíróság, nemzetközi rendőrség ("világ-FBI", "világ-CIA"), nemzetközi hadsereg, (globális békefenntartó fegyveres erők) -, amelyeknek a továbbfejlesztéséből létrehozható a világállam és kormányzata a nemzetközi pénzoligarchia irányításával.

Egy ilyen Globális Unió világszinten őrködne a felett, hogy a nemzetközi pénzoligarchia világuralmát, mindenek előtt kamatjövedelmét biztosító magánpénzmonopóliumát semmilyen erő se veszélyeztethesse, sem kívülről, sem belülről. A nemzetek és a szuverenitásuktól megfosztott - hatalomnélkülivé vált - nemzetállamok fennmaradhatnak kulturális közösségként, valamint a helyi, regionális igazgatást ellátó intézményekként. Az igazi hatalom azonban a Globális Unió világkormányzatához kerül, amely a lakosság által alulról már nem ellenőrizhető, de amely a hatalomnélkülivé vált nemzetállamok által sem irányítható többé. Ez világszinten működtetné az üres formákban kimerülő alibi-demokráciát, amelynek kulisszái mögé bújva a nemzetközi pénzoligarchia zavartalanul gyakorolhatná autokratikus - az öröklődő magántulajdonon nyugvó - uralmát.

Milyen a Skull and Bones új világrendje?

Az új világrend olyan központilag kormányzott világállam, amelyet öröklött pénzvagyona alapján a születési oligarchia, és nem választott vezetők irányítanak. Ez az oligarcha csoport saját soraiból választja ki a vezetőit és utódait, hasonlóan a középkor feudális rendszeréhez. Hatalma elsősorban a pénzrendszer feletti ellenőrzésén nyugszik. Ezen nem változtat, hogy hatalmát a formális demokrácia mögé rejtőzve gyakorolja az általa kiválasztott, felnevelt és pozícióba helyezett politikai elit közreműködésével. Ebben a feudális vonásokat öltő kamatkapitalizmusban a politikai élet látható színpadán továbbra is előadják az alibi-demokrácia üres rituáléit, de ez nem változtat a rendszer autokratikus, sőt abszolutisztikus jellegén. A rendszer lényege az, hogy a kötelező kamatjáradék fizetés eredményeként minden egyes ember évente több hónapot ingyen dolgozzon az arctalan pénzviszonyokba elrejtőzött - személyesen nem ismert - nagyhatalmú urainak. Ez a középkori robotrendszer posztmodern újjászületése.

A pénzfeudalizmusnak ebben a rendszerében a középosztályt felszámolják, csak hatalommal rendelkező urak (a pénzoligarchák és politikus kiszolgálóik), és "szolgák" (bérből és fizetésből élő alkalmazottak, valamint segélyezett eltartottak) lesznek. A jogot egy globális jogrendszer keretében uniformizálják. A világszintű igazságszolgáltatási rendszer ugyanazt az egységes jogot alkalmazza majd, amelynek a világállam nemzetközi rendőrsége és hadserege fegyveres erővel is érvényt szerez a korábban önálló országokban. Szinkretizált világvallás veszi át a jelenlegi egyházak és vallások szerepét, az egyesített ökumenikus világegyház keretében. Ennek az intézményi alapjai már 1920 óta léteznek. Egységes világtanterv lesz, megszűnnek a magán és az egyházi iskolák. A kereszténység jelenlegi formájában csupán történelmi múlt lesz. Olyan államban, ahol nincs egyéni szabadság, ott megszűnik a republikánizmus és a népszuverenitás is. Felszámolják az embert a természetjog (isteni eredetű jog) alapján megillető szabadságjogokat. A nemzeti büszkeség és a faji azonosságtudat fokozatosan eltűnik. Ma a felgyorsult átmenet időszakában élünk. Már most is büntetendő a faji eredet említése. A tilalom formát öltött az úgynevezett gyűlölet törvények formájában, de ezek érvényessége csak átmeneti. Valamennyi személyt úgy kell idomítani, hogy ő a világkormányzat teremtménye, annak a kegyelméből létezik, egy személyazonossági számmal, amelyet a saját testén visel könnyen olvasható formában. Az alattvalóvá tett egyének adatait majd fokozatosan gyűjtik és tárolják abban az óriási NATO komputerben, amely már működik Brüsszelben, és már most alkalmas arra, hogy megfelelő adatokkal lássa el a világkormányzat bürokráciáját.

A Skull and Bones az illuminátusok egyik elágazása

Egyre több jel utal arra, hogy a Skull and Bones tagjai az illuminátusok egyik szervezeti elágazásának és szellemi irányzatának a folytatói. Az illuminátusok többi irányzatával és szervezetével való kapcsolatukat a versengő együttműködés jellemzi. A szervezett magánhatalom és az állam irányításában számos érdekellentét osztja meg őket, de az új világrend létrehozásának közös nagy célja fontosabb minden rivalizálásnál, és ez összetartja őket. A háttérhatalom szolgálatában álló titkos- és féltitkos szervezeteket, zárt társaságokat, exkluzív klubokat, különböző irányzatú szabadkőműves páholyokat, magán (részben állami) hírszerzőszolgálatokat, "think-tank"-nek nevezett elit szellemi műhelyeket, alapítványok ezreit egy nagy - központilag is koordinált - hálózatnak tekinthetjük, amely a pénzoligarchia vezérkara által megjelölt közös világstratégiai irányt követi. Ennek a hálózatnak a magánpénzrendszer intézményei, a világszintű pénzintézetek, a központi bankok és a nagy kereskedelmi bankok, a bankrendszer egésze a szerves részét képezi. A Skull and Bones valódi hatalmát csak ebbe a hálózatba helyezve mérhetjük fel. Így válik érthetővé a Rendnek az állam irányításában játszott különleges szerepe is. Ha a háttérhatalom hálózatának a többi fontos intézményét is bemutatjuk, akkor az is érthetővé válik, hogy a kamatkapitalizmus uzsoracivilizációjának a megértése nem lehetséges a háttérhatalom szervezeti felépítésének és működésének a tanulmányozása nélkül.

A kamatfüggés a szegénység oka

Választások előtt áll a magyar társadalom. A legfontosabb pénzügyi kérdésekről szinte egy szó sem hangzik el a pártok propaganda háborújában. Ezért újból utalok Magyarország adósságfüggőségbe taszítására: 1973 és 1989 között "az időszak egészét tekintve mintegy 1 milliárd dollár erőforrásbevonás viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt." (MNB Műhelytanulmányok 2, 1993, 56. oldal). Az ország adóssága 1989-ben mégis 20 milliárd dollárra rúgott. A rendszerváltás következtében bevezetett új tulajdonosi struktúra és termékszerkezet révén ma ez a magyar társadalmat terhelő összadósság (külső és belső, állami és nem-állami, bruttó és nettó) 80 milliárd dollárra növekedett. Ebből először elveszik a belső adósságot (8000 milliárd Ft, kb. 27 milliárd dollár), a maradék 53-ból levonják a nem-állami szektor tartozását, kb. 39 milliárd dollárt, marad 14 milliárd dollár bruttó államadósság. Ebből a nettó államadósság 3-4 milliárd dollár. Ezt az összeget szokták hivatalos részről közölni. A magyar állampolgárnak azonban 80 milliárd dollár után kell évente adósságszolgálatot teljesítenie. Az állami tartozás után úgy, hogy az állam beszedi az adót, és annak csaknem a felét továbbutalja kamatra és törlesztésre. A nem-állami tulajdonos pedig kamatterheit egyrészt ráterheli a termék árára, másrészt ennyivel kevesebb adót, illetve munkabért fizet Magyarországon. Vagyis a nem-állami tulajdonos adósságszolgálati terheit is a magyar állampolgárok fizetik, csak más módon, mint az állami tartozás esetében. Az adó a közhatalomé, a kamat a szervezett magánhatalomé. De mind a kettő közpénz, a magyar polgárok munkájából van kihasítva.

A magyar társadalom szegénységének ez a pénzrendszer az oka. Ezen az MNB törvény módosításával - 50% + 1 szavazattal - változtatni lehetne, mert a Nemzeti Bank törvény nem kétharmados. De erre sem a jelenlegi, sem az előző koalíció nem vállalkozott. Ellenben 1997-ben - a Medgyessy pénzügyminiszter és Surányi MNB elnök között létrejött paktum eredményeként - egy könyvelési trükkel - további 2170 milliárd forint adóssággal + 20 évi kamatával terhelték meg a magyar költségvetést. Ez az "adósságcserének" álcázott könyvelési trükk valódi adóssággá alakított át egy csupán könyvelési tételként nyilvántartott fiktív adósságot. Ha valaki saját magának tartozik az nem valódi adósság, és senki nem szed saját magától kamatot fiktív "adóssága" után. (Ennek részletei elolvashatóak a Leleplező 2001/4-es számában)

Azért utaltam a fenti tényekre, hogy szemléltessem: a kamatozó magánpénzrendszer az, amely arra kényszeríti a magyar lakosságot, hogy minden évben átadjon munkája eredményéből mintegy 8 milliárd dollárt (2000 milliárd forintot) a pénzoligarchiának úgy, hogy nem kap érte cserébe semmit. Ez a körülmény hasította ketté a magyar társadalmat, ez a szegénység igazi oka. De a korrupciót is ez okozza, mivel a pénzvagyontulajdonosok a korrupció legváltozatosabb formáival alakítják át hatalmas pénzbeli fölényüket politikai döntésekké. Ennek az igazságtalan helyzetnek könnyen véget lehetne vetni, mert jogi akadálya nincs. Az egyetlen akadálya az állítólag "nem létező" háttérhatalom nagyon is érezhető kemény ellenállása. A nemzetközi pénzoligarchia és hazai kiszolgálói nem hajlandóak a munkanélküli jövedelmük szemernyi részéről sem lemondani. Ezt a magánpénzrendszer működtetésével kamatjáradék formájában veszik el az értéktermelő munkát végző magyar polgároktól. A háttérhatalom homályban tevékenykedő hálózata Magyarországon is kiépült és működik. Ennek a hálózatnak a rejtett kapcsolatrendszere elér minden pártot, állami és nem állami döntési központot. A pénzhatalom számára fontos kérdésekbe senki sem szólhat bele. A pénzkibocsátás, a hitelezés, kamat- és árfolyamszabályozás, vagyis a monetáris politika egésze a pénzoligarchia felségterülete. A monetáris hatalom gyakorlása szempontjából továbbra is egypártrendszer van. Többpárti egypártrendszer.

Álljanak fel a közéleti szereplők

A Skull and Bones Rend vezetői Amerikában ahhoz a hálózathoz tartoznak, amelyet többek között a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) koordinál, és amelyhez a londoni Királyi Külügyi Intézet (RIIA), a Háromoldalú Bizottság, a Bilderberg Csoport, az Amerikai Atlanti Tanács, a JASON Társaság, B'nai B'rith és számos más zárt társaság, szervezet és klub is tartozik. Az említett szervezetek legfőbb vezetői a legfontosabb szervezetek mindegyikében jelen vannak. Már kelet-európai kirendeltségeik is működnek. Az egyik legfontosabb közülük a Magyar Atlanti Tanács (Hungarian Atlantic Council), amely az euró-atlanti értékek (ez egyértelműen a háttérhatalomra utaló kódjelzés) jegyében elsősorban a háttérhatalom nézeteit terjesztik, és érdekeit érvényesítik. A jelenlegi koalíció egyben az első olyan magyar kormányzat, amelybe a pénzhatalom saját embereit is delegálta. Olyan kormánytagokról van szó, akik a Magyar Atlanti Tanács és más háttérkapcsolatok révén kerültek magas beosztásba, nem pedig azért, mert a koalíció valamelyik pártjában működtek volna. A kormányfő több olyan magas külföldi kitüntetést kapott, amely a hely jellege (pl. a washingtoni Enterprise Institut), valamint az átadó személyek (pl. Henry Kissinger) funkciói miatt egyértelműen a háttérhatalom által adott kitüntetésre utalnak.

A választások tisztasága érdekében célszerű lenne, ha valamennyi magyar közéleti szereplő - jelenlegi és jövőbeni képviselők, kormánytagok, a pártok vezetői, a vezető beosztású bírák, alkotmánybírók, vezető ügyészek, főrendőrök, köztisztviselők, de önkormányzati vezetők is - elmondanák, hogy milyen szabadkőműves páholynak, titkos vagy féltitkos szervezetnek, zárt társaságnak, exkluzív klubnak, rejtett kapcsolati hálónak a tagjai. Ez ugyanis gyakran sokkal lényegesebb, mint az, hogy melyik párt színeiben jelennek meg a nyilvánosság előtt. A budapesti Magyar Atlanti Tanácsban, pl. - amely szoros kapcsolatot tart fenn a new yorki CFR-rel, (több tekintélyes kutató szerint a mindenkori amerikai kormány stratégiáját itt dolgozzák ki, és a kormánytagok többsége is innen kerül ki) és az American Atlantic Council-lal (mindkettőben a legfőbb vezetők egyike Henry Kissinger) - megtalálhatóak a magyar pártok, a bankvilág, a nagyvállalatok vezetői, tudományos és kulturális személyiségek társaságában. A közélet szereplőinek nem szabadna titkolódzniuk, különösen akkor nem, ha nem tekinthetőek az említett háttérszervezetek titkosnak. Ha vannak közéleti tevékenységükre is kiható titkaik, akkor azt meg kellene mondaniuk, vagy vissza kellene lépniük. Ha pedig nincsen semmi titkolnivaló e szervezeteket illetően, akkor mi az akadálya, hogy beszámoljanak e szervezetekben végzett tevékenységükről? Az akác a francia Grand Orient messzi múltból származó jelképe. És most már az MSZP-é is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többi párt ne lenne érintett így vagy úgy. A tiszta és becsületes kapcsolatot nem kell eltitkolni a választók elől. Persze lehet véletlen is, hogy idősebb George Bush egykori elnök személyében a Skull and Bones titkos társaság egyik legtekintélyesebb tagját tüntette ki kormányunk, annak az illuminátus Rendnek a képviselőjét, amely ma is meghatározó szerepet játszik az Egyesült Államok irányításában és az új világrend bevezetésében.

Ha nincs összesküvés, akkor miért kell titkolózni?

Nem elmélet, hanem tény, hogy a világtörténelemnek van egy elhallgatott titkos vonulata is. Az iskolákban oktatott történelemkönyvek gyakran csak a felszín eseményeit ismertetik, rendszerint összefüggéseikből kiragadva. Elhallgatják a láthatatlan háttérhatalom létét, reálpolitikának és pragmatizmusnak nevezett titkos manipulációit, a népeknek a hatalmi egyensúly kialakításával való szembeállítását, valamint a kamatozó hitelpénzrendszer rendszer segítségével történő kizsákmányolását. A háttérhatalom által jóváhagyott hivatalos történetírás egyoldalúan és elfogultan tárgyalja a történelmet, és ezzel lehetővé teszi az arctalan pénzviszonyokba elrejtőző hatalmi elit folyamatos gazdagodását és zavartalan uralmát.

Egyre többen vállalkoznak azonban a történelem elhallgatott részének a kutatására, és nem kerülik meg a titkos társaságok történelemformáló szerepének a feltárását és bemutatását sem. Jim Marrs amerikai kutató "Rule by Secrecy" ("Uralom a titkosság által") című nagysikerű könyvében megállapítja: "Titkos társaságok nemcsak léteznek, de egészen napjainkig fontos a szerepük a nemzeti és nemzetközi eseményekben." A hatalmi elit olyan modern politikai szervezetei és akciócsoportjai, mint a Trilaterális Bizottság, a Külkapcsolatok Tanácsa (a CFR New Yorkban), a Bilderberg Csoport, a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézete (az RIIA Londonban), a Kerekasztal Csoport (Round Table Group Londonban), valamint a Skull and Bones ("Koponya és csontok") titkos rend meghatározóan alakították az elmúlt két évszázad történelmét.

Marrs részletesen tárgyalja, hogy az olyan pénzügyi dinasztiák, mint a Rothschildok, Rockefellerek, Morganok, valamint a magántulajdonban lévő, illetve magánirányítás alatt álló központi bankok miként manipulálják a nemzetközi életet, befolyásolják a világ sorsát. "A lakosság elleni összesküvés sokáig anatéma (egyházi átok alá eső, az egyházból való kiközösítést maga után vonó, D. J.) volt a legtöbb amerikai számára, amelyről a tömegtájékoztatás azt állította, hogy csak a banánköztársaságokban és a kommunista országokban létezik. Ez a tömegtájékoztatási intézmények által terjesztett leegyszerűsítő szemlélet, amely az egyre nehezebben fenntartható status quo-t akarta szebb fényben feltüntetni, nem veszi tekintetbe az emberiség történelmét, vagy az összeesküvés szó gazdag jelentését."

Marrs áttekintve a 20. század történelmét elemzi az első és a második világháborút, a koreai és vietnami háborút, megvilágítva, hogy a londoni City és a Wall Street bankárai finanszírozták nemcsak a náci hadigépezetet, de az orosz forradalmat is, és ők juttatták hatalomra a kommunizmust. A hivatalos történelemkönyvek azt szuggerálják, hogy a történelmi események többsége csak úgy magától - véletlenül - történik, és nem azon emberek gondosan kidolgozott stratégiája szerint, akik nagy pénzeket keresnek a háborúkon, s akik kapcsolatban állnak a titkos társaságokkal, valamint az okkult tanokra is támaszkodó politika törekvésekkel.

Marrs az amerikai polgárháború kapcsán feltárja a titkos társaságok tevékenységét, ugyanezt teszi a francia forradalom, valamint az amerikai függetlenségi háború elemzésekor is. Ez utóbbi kapcsán kitér az illuminátusok szerepére és arra, hogy mi ösztönözte a szabadság elleni fellépésüket. Az amerikai kutató a titkos társaságok történelmi bemutatásakor foglalkozik a templomos lovagok, a rózsakeresztesek, az Assasinok, a Priory of Sion, és más hasonló zárt társaságok történelemformáló szerepével, vagyis azzal, hogy az összeesküvések sűrű hálója mindig meghatározóan alakította a történelmet. Marrs kifogásolja, hogy Niall Ferguson történész, aki megírta a Rothschild család történetét, mellőzte e család hagyományainak metafizikai vonatkozásait, a Rothschildok kabala iránti vonzalmát, valamint a szabadkőműves páholyokhoz és más titkos társaságokhoz fűződő szoros kapcsolatát.

"A nemzetközi hatalmi elit a globalizmus, illetve a globalizáció jelszavával a világuralomra törekszik. Az a kérdés még eldöntésre vár, hogy a világkormányzat létrehozására vonatkozó terv baljóslatú összeesküvés-e a világ népeinek alávetésére, avagy pedig egyszerű kísérlet a természetes fejlődés elősegítésére? A tömegtájékoztatástól ennek az eldöntéséhez kevés, vagy semmi segítség sem várható" - állítja Marrs hozzátéve "de egy dolog teljesen világos, a globalizáció, vagy a világkormányzat, vagy az új világrend nem egyszerűen az összeesküvési elmélet híveinek vagy paranoiásaknak a képzelődése, hanem a titkos testvéri társaságok, szervezetek és csoportok pontosan megfogalmazott célja és mindhárom magán viseli a szabadkőművesség, a kerekasztal csoport és az illuminátusok keze nyomát..."

"Ha a CFR, a Trilaterális Bizottság, a Bilderberg Csoport csupán jó szándékú ártatlan emberek tömörülése, akik - mint azt állítják - a világ békés és virágzó jövőjén fáradoznak, akkor mire való a nagy titkolózás? Miért van szükség olyan frontszervezetekre, amelyek közül egyik a másiknak az ellentéte? Miért annyira bizalmatlanok a közvéleménnyel szemben?"

Marrs is eljut ahhoz az alapvető kérdéshez, hogy ha létrejön egy központosított világkormányzat, amely alulról demokratikus eljárásokkal már nem ellenőrizhető, akkor mi akadályozhatja meg egy jövőbeni Hitlerhez, vagy Sztálinhoz hasonló zsarnok uralomra jutását? Ma már bizonyítottnak vehető, hogy azok a személyek, akiket összekapcsoltak a vérségi kötelékek, a címek és rangok, a házasságok, a titkos társaságokhoz való tartozás, az elmúlt 250 évben háborúk előidézésével és finanszírozásával manipulálták és ellenőrizték egész népek sorsát. Ezek a személyek úgy vélik, hogy ők a többi embert kötelező erkölcsi, és etikai szabályok felett állnak. Nyilvánvalóan magasabb célokat követnek, legyen ez a cél a pénz és a vagyon felhalmozása, a hatalom megragadása, vagy valamilyen más titkos program, amely az emberiség eredetével, sorsával, szellemi és lelki dimenziójával kapcsolatos.

Korunk embere, ha meg akarja érteni azt a világot, amelyben él, nem kerülheti meg az elhallgatott történelem tanulmányozását. Eljött az ideje annak, hogy megtudja, kik azok, akik világunkat valóban irányítják, és mi az, amit eddig tettek és a jövőben tenni szándékoznak a haladásra és a demokráciára hivatkozva, de ténylegesen a saját profitjuk és hatalmuk érdekében. A titkos társaságok uralma akkor ér véget, ha sikerül lerántani róluk a titok sűrű fátylát. Ezért korunk embere saját magának tartozik azzal, hogy tanulmányozza az előle eddig eltitkolt tényeket és átvilágítva a nyilvánosság nyomása alá helyezze a rejtőzködő háttérhatalmat.

---

Milyen lesz az új világrend?

A Novus Ordo Seclorum megvalósítására törekvő pénzhatalom az elmúlt 200 év során már több olyan tervet készíttetett a szolgálatába szegődött szakértők segítségével, amelyekben körvonalazták az új világrend kialakítására és fenntartására vonatkozó legfontosabb stratégiai koncepciókat, és kidolgozták az új világrend fenntartásának a taktikai és technikai kérdéseit.

Ezúttal két ilyen dokumentumot ismertetünk. Az első egy belső használatra készült, szigorúan bizalmas kézikönyv, amely az 1979. májusa dátumot viseli, és amelyet 1986. július 7-én a new yorki Council on Foreign Relations nevű nagyhatalmú magánszervezet egyik korporációs tagjának, a BOING AIRCRAFT COMPANY-nak az alkalmazottja azon a használaton kívüli IBM másológépben talált meg, amelyen ezt a másolatot készítették. Ez a kézikönyv egy olyan tervet ismertet, amelyet beavatottak készítettek beavatottak számára a világ pszichológiai és gazdasági eszközökkel történő meghódításáról. Ezt a terjedelmes dokumentumot Tom Young, a megtaláló, átadta Milton William Coopernek, aki "BEHOLD A PALE HORSE" ("Figyelj a fakó lóra") című, az Egyesült Államokban megjelent, könyvében ismertette a tartalmát, részletesen idézve az eredeti szövegből és megmagyarázva az összefüggéseket. (Mi az eredeti angol szöveg német fordítását használtuk M. W. Cooper könyvének német kiadásából, amely "Die Apokaliptischen Reiter" címmel 1996. májusában jelent meg a németországi Edition Pandora kiadónál. ISBN száma: 3-89539-285-5) M. W. Cooper, aki hosszú időn át az amerikai haditengerészet hírszerzőszolgálatánál töltött be bizalmi állást, könyvében megírja, hogy ebben az állásban volt alkalma olyan anyagokat tanulmányoznia, amelyekben ki volt fejtve, hogy "A csendes háború néma fegyverei" elnevezés azt a doktrínát jelöli, amelyet a Bilderberg Csoport Politikai Bizottsága 1954-ben tartott első ülésén fogadott el. A Bilderberg Csoport vezetősége által még 1954-ben elfogadott szövegnek egy kópiája 1969-ben az Amerikai Haditengerészet Hírszerzőszolgálatának a birtokába került és ma is ott található.

A másik dokumentum egy 1966-ban napvilágra került tanulmány, amelyet a szakirodalomban "Report from the Iron Mountain" (Jelentés Iron Mountainból) címmel jelölnek. A jelentés keletkezéséről sok vita folyt, de a dokumentum arra utal, hogy a Robert McNamara vezetése alatt álló Pentagon (az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma) rendelte meg a New York Államban lévő, és a Hudson folyó partján fekvő Crotonban található Hudson Institute-tól. Ez a kutatóintézet a crotoni Iron Mountain elnevezésű katonai bázison működik. A Hudson Intézetet Herman Kahn, aki korábban a Rand Corporation munkatársa volt, alapította és ő volt az igazgatója is. Mind McNamara, mind Herman Kahn a new yorki Council on Foreign Relations (CFR) tagjai voltak. A tanulmány önmaga által megjelölt célja az volt, hogy tudományos alapossággal feltárja azokat a módszereket, amelyekkel minden kritikus helyzetben fenntartható egy kormányzó elitnek a társadalom feletti uralma, és a társadalom stabilizálható. Vagyis azokat a különböző módszereket és eszközöket analizálta, amellyel a kormányok hatalmon tudnak maradni, ellenőrizni tudják a polgárokat, és meg tudják előzni a lázadásokat.

A két dokumentum ismertetése előtt azonban ismerkedjünk meg röviden a világot ma a háttérből kormányzó, és a politika nem-nyilvános terében működő láthatatlan hatalommal, a nemzetközi pénzügyi közösséget tömörítő transznacionális pénzkartell szervezett magánhatalmával. Egyes tudós szerzők és politikusok előszeretettel nevezik ezt a hatalmat "véleményhatalomnak", amellyel a kormányoknak célszerű egyetérteniük, ha nem akarják elszenvedni a legkülönbözőbb pénzügyi, gazdasági és politikai szankciókat. (Erre jó példa az Európai Unió antidemokratikus, az osztrák választók valóban demokratikusan kifejezett akaratát egy elitista áldemokrácia nevében arrogánsan megvető, autokratikus magatartása Ausztriával szemben.) Mikor jött létre a nemzetközi pénzkartell, a "Pénzügyi Internacionálé", és hogyan sikerült elterjesztenie a világgazdaság centrumországaiban a pénzközpontú társadalom modelljét, valamint ennek a pénzuralmi rendszernek az ember- és közösségellenes értékrendszerét?

Oswald Spengler, az 1936-ban elhunyt kiváló német gondolkodó, "A nyugat alkonya" c. monumentális művében írja: "Nincs se proletár-, se kommunistamozgalom, amely ne a pénz érdekében, a pénzhatalom által meghatározott irányban haladna, amelyet nem ez a hatalom engedélyezett, anélkül, hogy idealista vezetőik a legkisebb gyanúperrel élnének a tényleges helyzetet illetően."

Az elmúlt kétszáz év során megfigyelhető, hogy fokozatosan eltűnnek a királyi uralkodóházak, és a hagyományos dinasztikus államok örökletes nemzeti arisztokráciájukkal, miközben belépnek a történelembe a ma irányító pénzdinasztiák, létrejön az új nemzetközi pénzarisztokrácia, amelynek szervezett csoportjai az általuk alapított pénzkartell segítségével fokozatosan átveszik a politikai élet ellenőrzését először csak az egyes államokban, később már transznacionális szinten, napjainkra pedig már globális méretekben is. Ha keressük e bankdinasztiák sikerének a titkát, azt a pénzrendszer magánellenőrzés alá vételében, a magánpénzmonopólium kialakításában találjuk meg. A dinasztia-alapítók és utódaik megtanulták, hogy a kormányoknak olyan bevételi forrásokra van szükségük, amelyekből szükség esetén gyorsan hitelekhez juthatnak. A pénzkartell alapítói azt is tudták, hogyha ezeket a pénzforrásokat a saját privát vagyonukból bocsátják a rendelkezésre, akkor fokozatosan a pénzt-kérő királyok és elnökök fölé tudnak kerülni, akik arra kényszerülnek, hogy teljesítsék kívánságaikat. A pénzrendszer magánkézbevétele igen hatékonynak mutatkozott saját embereik kineveztetésében, és számukra kedvező politikai döntések elérésében. Ezért a nemzetközi pénzdinasztiák egymást követő nemzedékei olyan - egyre nagyobb térségeket, ma már pedig az egész világot átfogó - globális hálózatot hoztak létre, amely lehetővé teszi számukra a kormányok pénz útján történő ellenőrzését.

A legnagyobb ilyen bankdinasztiát a frankfurti Mayer Amschel Rothschild alapította, aki 1743-tól 1812-ig élt. Öt fiát Európa akkor legfontosabb öt pénzügyi központjába küldte. Nathant Londonba, Jacob-Jamest Párizsba, Salomont Bécsbe, Kolman-Karlt Nápolyba, míg az ifjabb Amschel maradt Frankfurtban. Végrendeletében meghagyta, hogy a vagyonnak egyben kell maradnia családi hitbizományként, - "Family trust"-ként, - azaz a vagyon nem osztódhat, örökléskor nem adható ki az örökrész. Mindig csak a jövedelem egy része osztható szét, és erről a családi tanács dönt, amelynek élén a londoni Rothschild ház mindenkori feje áll. Az unokatestvérek sokáig maguk között házasodtak. Az alapító végrendeletében sok más rendelkezése mellett legfőbb működési elvként a teljes titoktartást írta elő. A Rothschild családnak sikerült kialakítania azt az erőteljes és átfogó nemzetközi pénzügyi együttműködést, amire más nagy bankdinasztiák is törekedtek, de sohasem tudtak megvalósítani. Ezekhez a dinasztiákhoz tartozott többek között a Baring, a Lazard, az Erlanger, a Schröder, a Warburg, a Seligman, a Speyer, a Mallet, a Mirabeaud, a Fould és Morgan ház. A nemzetközi bankároknak mind a kormányokat, mind a reálgazdaság szereplőit, meg kellett arról győzniük, hogy egyikük sem alkalmas a pénzrendszer kézbentartására. Ehhez elengedhetetlen volt mindkettőjük elől eltitkolni a pénz, a pénzrendszer működtetésének a lényegét, illetve félrevezetően informálni őket a pénz valódi természetéről.

A nemzetközi hatalommá szerveződött finánctőke másik nagy célkitűzése volt a pénzügyi rendszer olyan globális megszervezése magánellenőrzés alatt, amely lehetővé teszi a nemzetközi pénzoligarchia számára az egyes országok politikai intézményeinek, és a világgazdaság egészének az ellenőrzését. Ezt a rendszert a pénzkartell tulajdonosai az ugyancsak a kezükben lévő központi bankok útján irányítják. Ezek a központi bankok koordináltan működnek azok szerint az irányelvek szerint, amelyeket a rendszeresen megtartott titkos magántalálkozókon és privát konferenciákon fogadnak el. Ennek a célnak az eléréshez többek között szükség volt a lehetséges riválisok kikapcsolására. Ehhez viszont nélkülözhetetlen volt a kormányok ellenőrzés alá vétele, egy fajta perverz szocializmus kialakítása. Ennek a perverz szocializmusnak nem a javakban való igazságos részesedés a célja, hanem a javak feletti ellenőrzési-monopólium konszolidálása egy szűk csoport kezében. Ez a perverz szocializmus éppen ezért nem teszi lehetővé a részvételi demokráciát, hiszen a szupergazdagok csak beszélnek a piaci versenyről, valójában minél nagyobb monopóliumokat, és segítségükkel totális gazdasági és politikai hatalmat akarnak. Egy globális méretű totális monopolrendszert szeretnének a világra kényszeríteni, mert csak így lehet övéké az, ami egyedül még nem az övéké, az abszolút hatalom.

A nemzetközi bankárok és befektetők sikerének titka az, hogy kidolgozták, és hatékonyan alkalmazták az államok, és a társadalom egészének az eladósítási technikáit. Az államok általában többet költenek, mint amekkora az adóbevételük. Ezért a kormányok rendszeresen hitelekre szorulnak. Ezeket a kölcsönöket az óriási bankkonzorciumoktól, a nemzetközi magánbankoktól szerzik be. Saját maguk is kibocsáthatnának pénzt, de akkor ellenőrzésük alatt kellene tartani a pénzrendszer egészét, és csak a reálgazdaság növekedésével arányosan szabadna pénzt kibocsátaniuk. A másik módszer lenne újabb adók kivetése, a túlköltekezés kompenzálására. Ez politikailag népszerűtlen. Az előbbi pedig már azért nem lehetséges, mert a független központi bankok világszintű hálózatának létrehozásával a nemzetközi pénzkartell elvette az államoktól a pénzügyi szuverenitást - azaz a monetáris hatalmat -, amely a pénzuralom haszonelvű korszakában a hatékony kormányzás legfontosabb eszköze. Pénzügyileg szinte tehetetlenné tette a demokratikus kormányokat, mert csak erősen korlátozott - kényszerpályára terelt - fiskális (adóztatási, költségvetési) jogokat hagyott meg számukra

A pénzkartell kezdettől fogva törekedett az uralkodók, kormányok, azaz az államok eladósítására. Ez azonban nem volt kockázatmentes üzlet, különösen a folyamat elején. Ha egy kisebb bank kölcsönöz egy gazdasági szereplőnek, akkor biztosítékot követel tőle, amiből aztán kárpótolhatja magát az adós nem fizetése esetére. De miféle biztosítékot követelhet egy nemzetközi hitelezéssel foglalkozó bank egy szuverén állam kormányától? A szuverén uralkodó és kormány mindig megtagadhatja a fizetést. Azokat a módszereket, amelyekkel a nemzetközi bankárok mégis be tudták hajtani az államoktól tartozásaikat, nem oktatják az egyetemeken. A nemzetközi pénzkartell alapvetően két stratégiát használt a hitelek behajtására. Egy uralkodó, kormány vagy állam csak akkor kapott nagy hiteleket a nemzetközi bankároktól, ha kész volt cserébe lemondani tartozása biztosítékaként szuverenitása egy részéről. Nem vitás, hogy a nemzetközi pénzvilág óriási befolyással rendelkezik minden eladósodott állammal és kormánnyal szemben.

A másik, a fontosabb módszer a szuverén uralkodók és államok adósságának a behajtására a rivális uralkodók és államok még erőteljesebb finanszírozása volt. Vagyis, ha valaki az államok eladósításának nagyon jól jövedelmező üzletágában sikeres akar maradni, annak tanácsos egy ellenséges államot, - vagyis egy lehetséges ellensúlyt - a kéznél tartania. A nemzetközi pénzkartell ezért törekedett a hatalmi egyensúly politikájának a folytatására az általa szorgalmazott pénzuralmi rendszer több évszázados kiépítése során. Az erőteljesebben finanszírozott államnak az volt a feladata, hogy a hitelező pénzkartell érdekében nyomást gyakoroljon az adós uralkodóra, államra, kormányra, hogy az fizessen. A nemzetközi pénzkartellnek nincs saját reguláris hadserege, behajtásra csak más államok hadseregeit tudja igénybe venni. A pénzhatalom ezt a tevékenységét kapcsolati hálójának a segítségével - gondosan előkészítve és szigorúan rejtve maradva - színfalak mögötti manipulációval végezte. Ennek a stratégiának a kidolgozásában nagy szerepe volt a Rothschild háznak, és a vele szövetkezett bankárdinasztiáknak, akiknek a tagjai a 19. század során többek között azáltal tettek szert hatalmas vagyonra, hogy különböző államok kormányait finanszíroztak azért, hogy háborút viseljenek egymás ellen.

Már ennyiből is látható, hogy a nemzetközi pénzkartellhez tartozó bankárdinasztiák a szokásos bankári tevékenységtől eltérően tevékenykedtek. Transznacionális hálózatot működtettek, magasan képzett, professzionális személyzettel, közel állottak az egyes államok vezetőihez, és elsősorban az államok, kormányok eladósítására törekedtek. Ezért nevezték őket nemzetközi bankároknak. A céljuk az volt, hogy az egyes államok minél több hitelt vegyenek fel, mert annál magasabb volt a tőlük követelhető kamatjövedelmük. Mivel az államok leginkább a háborúk idején kényszerülnek hatalmas kölcsönök felvételére, ezért a pénzkartell hatalmas jövedelmet kasszírozott a szembenálló felek finanszírozásából. Így, pl. az amerikai polgárháborúban az északiakat a Rothschild ház ügynöke, August Belmont finanszírozta, a délieket pedig az Erlangerek, akik nemcsak a Rothschildok megbízottai, de rokonai is voltak. A háborúk, forradalmak nemcsak az államok és kormányok feletti ellenőrzés fokozását tették lehetővé a pénzkartell számára, de lehetővé tették az egyes államok pénzügyi szuverenitásának a fokozatos kisajátítását és magánellenőrzés alá vételét, azaz a pénzrendszer magánmonopóliumának a megszerzését is. Így lett a pénzkartell fokozatosan az angol, a francia, az amerikai, a német és más központi bankok tényleges tulajdonosa.

Amint már utaltunk rá, a nemzetközi pénzkartell mára már globálisméretű magánhatalommá fejlődött, amelynek saját személyzeti hálózata és intézményrendszere van. Ez a szervezett magánhatalom ellenőrzi az Illuminátusokat (a pénzkartell saját alapítású, kvázi szabadkőműves, titkos szervezetét) és a többi szabadkőműves irányzatot. Céljai kivitelezésére felhasználja a francia Grand Orient-et, a János rendi szabadkőművességet, az amerikai szabadkőművességet, a Priory of Sion-t, a Cecil Rhodes által alapított Round Table szervezeteket és elágazásaikat, a brit Royal Institute of International Affairs-t, a RIIA-t, a new yorki Council on Foreign Relations-t, a CFR-t és kapcsolt részeit. Ő hozta létre a Bilderberg Csoportot, a Trilaterális Bizottságot. Ő irányítja az olyan elit klubokat, mint a Rotary, Lions, Four Seasons, és sok más még exkluzívabb elit társaságot (pl. a "Skull and Bones", amelynek Bush volt amerikai elnök az egyik vezetője) és klubot. Mindezt csak utalásképpen említjük, mert a szervezett magánhatalom hálózatának még a vázlatos ismertetése is egy egész könyvet igényelne. A pénzügyi internacionálé, a KAPINTERN, legfontosabb intézményei azonban az egyes államok központi bankjai, élükön a Bank of England-dal, az amerikai Federal Reserve System-mel, a FED-del, valamint az Európai Unió frankfurti Központi Bankjával. Pénzügyi gépezetének fontos részei a nagy kereskedelmi bankok és az olyan nemzetközi pénzintézetek, mint a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap.

Most rátérünk az említett tanulmányok ismertetésére. Terjedelmük miatt csak egyes részeiket idézzük szószerint, más részeiket csak összefoglalva ismertetjük. A szószerinti idézetek idézőjelbe vannak téve. A kommentáló, magyarázó megjegyzéseket külön megjelöljük. Az első dokumentum tehát egy belső használatra készült kézikönyv. Szerzője a HÁLÓZAT egy ismeretlen szakértője, illetve szakértői csoportja, amely a "Műveleti Kutatócsoport" megjelölést használja magára.

"Szigorúan titkos!

"A csendes háború néma fegyverei"

"Bevezető programozó kézikönyv
Műveleti Kutatócsoport
Technikai kézikönyv
TM-SW7905.1"

Fejezetei:
Biztonság Történelmi bevezetés Politikai bevezetés A legfontosabb kérdés az uralom Energia A néma fegyverek leírása és bemutatása Rothschild felfedezés: A látszólagos tőke, mint papiros indukcióstekercs A gazdasági modell Az időtényező és az önpusztító ingadozások A gazdasági sokkok tesztelése A félrevezetés, mint főstratégia Beleegyezés, mint győzelem Egy nemzet politikai struktúrája - függőség

"Köszöntünk a Fedélzeten!"

"Ennek a publikációnak a megjelentetésére a "csendes háborúnak" nevezett 3. világháború 25. évfordulója alkalmából kerül sor, amely szubjektív biológiai fegyverek, másrészt néma fegyverek segítségével folyik. Ennek a háborúnak, valamint stratégiájának és fegyvereinek a bevezető ismertetését tartalmazza ez a könyv.

1979. május/74-1120

Biztonság

Nyilvánvalóan lehetetlen egy társadalom manipulálását vagy automatizálását, azaz automatizmusok rendszerével (néma fegyverekkel) - nemzeti vagy tágabb keretek között - történő befolyásolását, megvitatni, ha nem feltételezzük, hogy léteznek az emberi élet társadalmi kontrolljára vonatkozó távlati célok, nevezetesen, az alávetés és a lakosság létszámának a csökkentése.

Ez a kézikönyv egy szándéknyilatkozat. Az ilyen írásokat meg kell védeni attól, hogy a nyilvánosság közelebbről megismerhesse őket, különben felismernék az emberek, hogy technikailag egy belföldi háborúra vonatkozó formális hadüzenetről van szó. Továbbá azt is be kell látni, hogy amikor nagyhatalmú személyek, illetve e személyek csoportjai, a nyilvánosság tudomása nélkül alkalmaznak ilyen módszereket gazdasági uralmuk érdekében, akkor belső hadiállapot létezik eme személyek és csoportok, valamint a társadalom többi része között.

A mai problémák megoldása gátlástalan módszereket igényel, amelyek nincsenek tekintettel a vallási, erkölcsi és kulturális értékekre.

Önök azért vesznek részt ebben a programban, mert képességeik révén alkalmasak arra, hogy az emberi társadalmat hűvös tárgyilagossággal szemléljék, megfigyeléseiket és következtetéseiket elemezzék, és más, hasonló képességű intellektuelekkel ezt megvitassák anélkül, hogy diszkréciójukat elveszítenék. Ezeket az erényeket Önök saját, jól felfogott érdekükben gyakorolják. Ne hátráljanak meg előle."

Az olvasó ebben az idézetben - kommentálja Cooper a kézikönyv most ismertetett részét - egy formális hadüzenetre ismer, amelyet a pénzvagyont birtokló illuminátusok intéztek az Egyesült Államok polgáraihoz. El kell ismernünk, hogy ennek a nyilatkozatnak az alapján egy háborús állapot létezik, és létezett már korábban is az Amerikai Egyesült Államok polgárai, és a támadást indító illuminátusok között. Úgy gondoljuk: ennek alapján Amerika békés polgárai jogosultak arra, hogy a szükséges lépéseket megtegyék, beleértve a polgári engedetlenséget is azért, hogy az ellenséget azonosítsák, és egy ellentámadással megsemmisítsék. Ez arra az isteni eredetű jogra alapozható, hogy valamennyi békés nép védekezhet a támadás és a rombolás ellen, minden ellenség ellen, amely háborúban áll vele. Ezt alátámasztja az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat és az Egyesült Államok alkotmánya, továbbá az elismert történelmi precedensek, amelyek igazolják a zsarnokok megsemmisítését.

Történelmi bevezetés

A néma fegyverek technológiája - folytatódik a kézikönyv - az operációkutatásból (Operations Research, O. R.) alakult ki, vagyis egy olyan stratégiai és taktikai metodológiából, amelyet Angliában a II. Világháború idején fejlesztett ki a katonai vezetés. Az operációkutatás eredeti célja a légi és földi védelem stratégiai és taktikai problémáinak a tanulmányozása volt, hogy a korlátozott katonai segédeszközöket hatékonyabban lehessen az ellenséggel szemben bevetni (vagyis logisztika).

Azok, akik hatalmi helyzetben voltak (pl.: The Council on Foreign Relations, CFR, az Egyesült Államokban működő Külföldi Kapcsolatok Tanácsa) hamarosan felismerték, hogy hasonló módszerek hasznosak lehetnek ahhoz, hogy egy társadalmat teljes mértékben ellenőrizhessenek. De ehhez a meglévőknél jobb segédeszközökre van szükség.

A társadalmi manipuláció (azaz a társadalom elemzése és folyamatainak automatizálása) megköveteli a nagy mennyiségű, és állandóan változó gazdasági információknak a gyors egybevetését. Ehhez nagy sebességű adatfeldolgozó rendszerekre van szükség, amelyek előre jelezhetik, mikor kész a társadalom a kapitulációra. A relais-rendszerrel működő computerek túlságosan lassúak voltak, de az az új típusú elektronikus computer, amelyet 1946-ban Presper Eckert és John W. Mauchly feltalált, már alkalmasnak látszott. A következő áttörés 1947-ben volt, amikor George B. Danzig matematikus kidolgozta a lineáris programozás simplex módszerét. (Ez olyan számolási eljárás, amelynek az alkalmazásával adott számú tényező megszabott számú elosztása a legkedvezőbben, leggazdaságosabban oldható meg; főleg a tervezésben van nagy jelentősége. D. J.) Ezután következett a tranzisztor, amelyet Barden, Brattain és Shockley fejlesztett ki 1948-ban, és amely lehetővé tette a computer-kapacitás nagyarányú bővítését a méretek és az energia csökkenésével. Miután a hatalom birtokosainak a rendelkezésére állt ez a három találmány, egyesek azt feltételezték, hogy ezek lehetővé teszik számukra a világ gombnyomással való ellenőrzését. Azonnal színre lépett a Rockefeller Alapítvány, és a Harvard College számára négyéves időtartamra elvállalta egy gazdasági kutatási program finanszírozását, amelynek az amerikai gazdaság tanulmányozása volt a célja.

Egy évvel később, 1949-ben, csatlakozott ehhez a Harvard-programhoz az Egyesült Államok légiereje is. 1952-ben az eredeti kutatási program befejeződött, és ekkor az illuminátusok elitje elhatározta az operációkutatás következő szakaszának a beindítását. A Harvard kutatási program igen sikeres volt, amiként azt néhány eredményének a nyilvánosságra hozatala bizonyította, és amelyekből kiderült, hogy a társadalom gazdasági manipulációja lehetséges.

Amikor 1954-ben színre lép a MASER-technika (Microwave Amplification by Stimulated Emission of Radiation, azaz mikrohullám erősítés stimulált sugárkibocsátással; D. J.), egyesek azt hitték, hogy a nehézvízből és tengervízből nyert atommag-fúzió segítségével néhány évtizeden belül korlátlan energiaforráshoz jut az emberiség, és így a társadalom feletti hatalom is korlátlanul növekedhet. Ez a kombináció ellenállhatatlannak tűnt. A csendes háborút a nemzetközi elit (a Bilderberg Csoport) egy 1954-ben tartott és teljesen elhallgatott tanácskozásán hirdette meg. Noha ez a néma fegyverrendszer 13 évvel később csaknem nyilvánosságra került, a fegyverrendszer kifejlesztése soha nem ütközött nagyobb ellenállásba. Ez a kötet a csendes háború kezdetének a 25. évfordulóját jelzi. Az eltelt időben ez a belső háború már számos győzelmet ért el sok fronton az egész világon.

Politikai bevezetés

Csak idő kérdése volt, esetleg néhány évtizedé - ismerték fel egyesek 1954-ben -, hogy az alulmaradt tömegek megragadhassák a hatalom központját, mivel a néma fegyverek új technikájának az elemei, éppen olyan jól alkalmazhatók egy társadalmi utópia, mint egy magánutópia megvalósítására.

A legfontosabb kérdés az uralom kérdése, amely az energiatudomány területével foglalkozik.

Energia

Minden tevékenység kulcsa a földön az energia. A természettudomány a természeti energia forrásával és ellenőrzésével, a társadalomtudomány, amely elméletileg gazdasági tanításként jelenik meg, a társadalmi energia forrásaival és ellenőrzésével foglalkozik. Mindkettő könyvelési rendszer: matematika. Éppen ezért a legfontosabb energiatudomány a matematika. A könyvelő az úr, ha a nyilvánosság nem tud semmit a könyvelésben alkalmazott módszerek és eljárások összességéről. Minden tudomány csak egy cél elérésére szolgáló eszköz. Az eszköz a tudás. A cél a kontroll. (Vagyis a cél szentesíti az eszközt.) Ezen túlmenően már csak egy kérdés marad: ki húz hasznot ebből?

Ez volt 1954-ben a legfontosabb kérdés. Noha az úgynevezett erkölcsi kérdések is szóba kerültek, egyetértés volt a természetes kiválasztódás törvénye tekintetében, hogy egy nép vagy embercsoport, amelyik nem használja az értelmi képességeit, nem jobb az állatnál, amelynek nincs ilyen intelligenciája. Az ilyen emberek olyanok, mint a tenyészállatok, akik saját választásuk és beleegyezésük alapján a fogyasztásra szolgáló húshoz hasonlóak.

Következésképp szép csendben - a jövőbeni világrend érdekében - elhatározták egy olyan hangtalan magánháború megindítását az amerikai társadalom ellen, amelynek végcélja a természeti és társadalmi energiát (gazdagság) átadni az iskolázatlanoktól és önállótlanoktól a képzetteknek, önállóknak és felelősségteljeseknek, akik méltóak erre. Ennek a célnak az eléréséhez szükség van új fegyverek megalkotására, beszerzésére és alkalmazására, amelyek - miként ez kiderült - olyan fajtájú fegyverek, amelyek használatuk és társadalmi elismertségük tekintetében annyira kifinomultak és magasan fejlettek, hogy méltán megérdemelték a "néma fegyverek" elnevezést.

A kézikönyv ezt követően azt fejti ki, hogy a közgazdasági kutatás célja, amint azt a tőke mágnásai (bankok), valamint a fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat előállító ipar megvalósítja, egy olyan gazdaságnak a bevezetése, amely tökéletesen előreprogramozható és hatékonyan manipulálható. Egy ilyen előre jól prognosztizálható gazdaságnak az eléréséhez szükséges az alsóbb társadalmi osztályok abszolút kontroll alá helyezése, azaz "szobatisztává" tétele, és az ezekhez tartozó fiatalokat már kora ifjúságuktól kezdve olyan terhekkel és hosszan tartó társadalmi kötelezettségekkel kell megterhelni, hogy ne legyen alkalmuk feltenni a kérdést: vajon mindez rendben van-e így? Azért, hogy el lehessen érni egy ilyen konformitást (engedelmes alkalmazkodást és nyájszerű egyformaságot D. J.), az alsóbb osztályok családi kötelékeit fel kell bomlasztani a szülők fokozatos munkábaállításával, közösségi óvodák létesítésével a gyerekek számára, akik így meg lesznek fosztva a szüleiktől. Az alsóbb osztályok számára elérhető oktatásnak annyira alacsony színvonalúnak kell lennie, amennyire csak lehetséges, hogy tudatlanságuk mélysége, amely elválasztja az alsóbb osztályokat a magasabb osztályoktól, ne legyen felfogható a számukra, és erre később se jöjjenek rá. Ilyen korlátozás által az alacsonyabb osztályok intelligens személyei is kezdettől fogva kevés, vagy semmiféle reménnyel sem rendelkeznek majd, hogy a számukra kijelölt helyzetből kiszabadíthassák magukat az életük során. A szolgaságnak és alávetettségnek ez a formája elengedhetetlen ahhoz, hogy bizonyosfokú társadalmi rend, béke és nyugalom fenntartható legyen az irányító felső osztályok számára.

A néma fegyverek leírása és bemutatása

Azt várjuk el a néma fegyverek megalkotóitól a saját működési területükön, amit a szokásos fegyverek készítőitől elvárunk. A néma fegyverek "helyzetekkel lőnek" golyók helyett. Adatfeldolgozást végeznek kémiai reakció (robbanás) előidézése helyett. Adathordozó elektronikus jel keletkezik lőporral töltött golyócska helyett, és egy computer adja le a "lövést" fegyver helyett. A mesterlövész szerepkörébe egy programozó lép. A parancsokat pedig bankvezér adja ki tábornok helyett. A néma fegyverek nem csapnak zajt a robbanásukkal, nem okoznak látható testi vagy szellemi sérüléseket, és nyilvánvaló módon nem zavarják senkinek sem a mindennapi életét.

De a tájékozott ember számára - aki tudja, hogy mire kell figyelnie -, jól felismerhető a zajuk, és az általuk okozott testi és lelki sérülés is, amellyel kétségtelenül megkárosítják a társadalom mindennapi életét. Az átlagember nem képes megérteni ezeket a fegyvereket, és azt sem tudja elhinni, hogy fegyverrel támadtak rá, és erőszakot alkalmaztak vele szemben. A társadalom ösztönösen érezheti, hogy valami nincs rendben. De a néma fegyverek technikai tulajdonságai miatt nem képes érzéseit racionális módon kifejezni, vagy a problémát az értelmével megoldani. Emiatt az érintettek nem tudják, miként kérjenek segítséget, miként cselekedjenek közösen, hogy megvédhessék magukat ezek ellen a fegyverek ellen. Amikor egy néma fegyvert fokozatosan vetnek be, akkor a nyilvánosság hozzászokik a jelenlétéhez, és megtanulja ennek a fegyvernek a támadását türelmesen elviselni. Egészen addig tolerálja, amíg a nyomás - a lelki vagy gazdasági stressz - nem túlságosan nagy, és nem borítja ki őket. Éppen ezért a néma fegyverek egyfajta biológiai hadviselést jelentenek. Megtámadják az életerőt, korlátozzák az egyén választási és mozgási lehetőségeit a társadalomban azáltal, hogy e fegyverek alkalmazói ismerik, értik és manipulálják az ő társadalmi és természeti energiáinak a forrásait, valamint testi, szellemi, érzelmi erőit és gyengéségeit.

Elméleti bevezetés

"Add oda nekem egy nemzet valutájának az ellenőrzését, és az már nem érdekel, ki hozza a törvényeit!" (Mayer Amschel Rotschild, élt: 1743-tól 1812-ig)

A mai néma fegyverek technológiája egyszerű elgondoláson nyugszik, amely az előbb idézett Mayer Amschel Rotschildtól, a pénzdinasztia megalapítójától származik. Ezt az elgondolást Rotschild nemcsak felfedezte és megfogalmazta, de hatékonyan alkalmazta is. Rotschild felismerte a gazdasági elmélet hiányzó passzív alkotóelemét, amely, mint gazdasági induktivitás (a gazdasági folyamatokat gerjesztő, mozgásbahozó hatás D. J. ) ismert. Ő természetesen nem a XX. századi szakkifejezésekkel fogalmazta meg felfedezését. Ötletének a matematikai elemzésére a második ipari forradalomig várni kellett, valamint a mechanika és elektronika elméletének a fejlődésére, végül pedig az elektronikus computerek felfedezésére. Csak ezután lehetett a gazdasági élet egészének a totális ellenőrzésére vonatkozó felfedezését hatékonyan alkalmazni a gyakorlatban.

Ezt követően a kézikönyv szerzője összehasonlítja a különböző tudományterületek energiakoncepcióit.

	Mechanika	Elektromosság	Gazdaság
potenciális energia	elaszticitás	kapacitás	tőke
kinetikus energia	tehetetlenség	induktivitás	termelési javak
energiaveszteség	súrlódás	ellenállás	szolgáltatások

A szerző azt a következtetést vonja le, hogy a matematikai elmélet, amely egy absztrakt tudományág számára lett kifejlesztve, minden más területre is alkalmazható.

Mayer Amschel Rotschild energia-felfedezése

Amit M. A. Rotschild felfedezett, az a hatalom alapelve volt. Azaz miként lehet az emberek befolyásolásának és ellenőrzésének az alapelvét a gazdasági életben alkalmazni. Az alapelv a következő: "Ha te olyannak látszol, mintha hatalmad lenne, akkor az emberek hatalmat adnak a kezedbe." Rotschild felfedezte, hogy a készpénz vagy a takarékszámlák a hatalom látszatával bírnak, mert felhasználhatók arra, hogy az emberek reális vagyonukat, a nagyobb gazdagodás puszta ígéretének a fejében (valódi fizetés helyett), feladják. Készek tényleges vagyont adni egy váltóhitel biztosítékaként. Rotschild rájött, hogy több váltót állíthat ki, mint amennyire fedezete van, egészen addig, amíg valakitől aranyat, ezüstöt és más nemesfémeket tud szerezni, és azt az ügyfeleinek felmutatni azért, hogy meggyőzze őket. M. A. Rotschild váltókat adott magánszemélyeknek és kormányoknak. Ez nagy biztonságérzetet okozott. Ezután csökkentette a hitelezés céljából rendelkezésre álló aranyat (nemesfémeket). A rendszert a forgalomban lévő pénz segítségével ellenőrizte, majd elkezdte beszedni a biztosítékul adott valódi értékeket a szerződésben foglalt kötelezettségek alapján a nagy kamatok miatt fizetésképtelenné vált adósoktól. A ciklust aztán megismételte. A gazdasági nyomás alkalmas volt arra, hogy háborút robbantson ki. Ezt követően ellenőrzése alá vonta a rendelkezésére álló pénzt, hogy eldöntse, ki nyerje meg a háborút. Azt a kormányt támogatta pénzzel és hitelekkel, amelyik beleegyezett abba, hogy ő ellenőrizhesse az adott ország gazdasági életét. Az adósság behajtását az garantálta, hogy gazdaságilag támogatta az adós ellenségét. Ez a gazdasági eljárási mód lehetővé tette Rotschild számára, hogy vagyonát megsokszorozza. Rájött, hogy az emberek nyereségvágya lehetővé teszi a kormány számára korlátlan mennyiségű papírpénz forgalombahozatalát, ha a fedezet aranyban, nemesfémben, áruk- és szolgáltatások formájában megvan.

A látszólagos tőke, mint papíros indukcióstekercs

(A villamosságban azt nevezik indukciós tekercsnek, amelynek belsejében az egyes menetek árama által keltett mágneses tér összeadódik. A gazdasági életben, közelebbről a pénzrendszerben, a hitelpénz látszólagos tőkeként funkcionál. Ez a hitelpénz formájában létező látszólagos tőke a reálgazdaságban gazdasági folyamatokat gerjeszt, gazdasági tevékenységet indít be, azaz indukál. A hitellevél formáját, azaz papírformát öltő látszólagos tőke ezért a gazdasági életben működő papíros indukcióstekercsként is felfogható. D. J.)

Ebben a struktúrában a hitel tiszta elemként és pénznemként megnevezve úgy néz ki, mint a tőke, de a valóságban negatív tőke. A hitel emiatt szolgáltatásnak tűnik, valójában azonban eladósodás vagy adósság. A hitelezésnél gazdasági induktivitásról (gazdasági tevékenység beindításáról, a gazdasági folyamatok serkentéséről D.J.) van szó gazdasági kapacitás (meghatározott mennyiségű áru és szolgáltatás előállítása a reálgazdaságban D. J. ) helyett, és amikor a hitel más módon nem egyenlíthető ki, akkor az a lakosság fizetési kötelezettségeinek a felmondásával kerül kiegyenlítésre (háború). A szolgáltatások és áruk együttes összege jelenti a valódi tőkét, amelyet nemzeti összterméknek neveznek. Pénzt csak ennek a mértékéig szabad nyomtatni, és gazdasági kapacitást felmutatni. Azt a pénzt, amit ezen az értéken felül nyomtatnak, le kell vonni az összértékből. Ez megfelel a gazdasági induktivitás bevezetésének, mert ez a pénz adóslevelet (azaz kamatozó és visszafizetendő hitelt, kölcsönt D. J.) jelent.

A háború azért hozza egyensúlyba ezt a rendszert, amelyben a hitelezőket likvidálják (azok az emberek, akiket rávettek, hogy igazi értéket cseréljenek be inflálódó pénzért), mert az ipar háborús pusztulása rákényszeríti a gazdaságot az elérhető természetes anyagok használatára, és ezen anyagoknak a pótlására. (Az egyensúlyt átmenetileg az eladósodás megszűnése állítja helyre a reálgazdasági folyamatok és az azokat közvetítő pénzmennyiség között. D. J.). M. A. Rotschild rájött, hogy a pénzáramlás ellenőrzésének a maga részére történő kisajátítása hatalmat adott neki ahhoz, hogy a gazdaság szerkezetét a saját előnyére megváltoztassa, és a gazdasági induktivitást áthelyezze azokra a gazdasági pozíciókra, amelyek elősegítik a legnagyobb mértékű gazdasági instabilitást és ingadozást.

A gazdasági ellenőrzés utolsó kulcsára várni kellett addig, amíg kielégítő adatok és nagy sebességű computerek álltak rendelkezésre a gazdasági ingadozások pontos megfigyelésére, amelyeket a sokkoló áringadozások és a papírpénz által okozott hiteltúltengés okozott.

A következő fejezetekben a kézikönyv szerzője bemutatja, hogy miként tesztelik sokkolás útján a repülőgépeket, és ellenőrzik, hogy az egyes repülőgéprészekben léteznek-e, vagy sem kritikus vibrációk.

Alkalmazás a gazdasági életben

Azért, hogy a repülőgéprészek sokkolási tesztjeinek a módszerét a gazdasági manipulációk céljára alkalmazni lehessen, egyes termékek árait meg kell változtatni, és meg kell figyelni a fogyasztók reakcióit. A gazdasági sokk által kiváltott válaszreakciókat computerek segítségével lehet interpretálni, és feltárni segítségükkel a gazdasági élet pszicho-ökonómiai szerkezetét. Olyan differencia-mátrixok (vagyis két függvényérték közötti különbséget tartalmazó táblázatok D. J.) állíthatók elő, amelyek bemérik a családokat és a háztartásokat, és elősegítik a gazdasági és ipari szempontú kiértékelésüket.

Ez után már megválaszolható, hogy a háztartások miként reagálnak egy jövőbeni sokkra, és a társadalom manipulálható lesz, mint egy jól idomított állat, amelynek a pórázát egy rafinált szociális energia-nyilvántartási rendszer ellenőrzi. A jövőben a struktúra minden egyes elemét egy computerizált rendszer fogja ellenőrizni, a személyi preferenciák (előnyben részesítés D. J.) figyelembe vételével. Az erre vonatkozó adatokat az garantálja, hogy azonosítva lesznek a fogyasztók. Ezt a hitelkártya széleskörű használata teszi lehetővé, később pedig egy állandó jellegű, tetovált szám, amely normális megvilágítás mellett nem látható.

A gazdasági modell

A kézikönyv szerzője ezt követően a Harvard gazdasági-kutatóprogramot és annak eredményét ismerteti: "A gazdasági élet hasonló törvényeknek engedelmeskedik, mint az elektromosság (elektronika), és minden olyan matematikai elmélet, gyakorlati és számítástechnikai ismeret, amely az elektronika terén került kifejlesztésre, könnyen alkalmazható a gazdaság tanulmányozására. ... Egy gazdasági modellben az emberi életet dollárban mérik, és az elektromos szikra, amely akkor keletkezik, amikor valaki megnyom egy gombot, amely aktív induktorral (kisfeszültségű egyenáramból nagyfeszültségű váltóáramot előállító berendezéssel D. J.) van összekapcsolva, megfelel egy háború kitörésének."

A szerző utal arra, hogy nincs szükség magasszintű könyvekre a közgazdaságról, mert minden szükséges ismeret a rendelkezésre áll a matematikai és elektronikai könyvekben. Ezután vázlatosan bemutatja az elektromossággal (elektronikával) és a közgazdasággal foglalkozó tudomány közötti összefüggéseket. Ezek lényegét a következő idézetben lehet összefoglalni: "Az elektromosság három ideális passzív energiakomponense a kondenzátor, az ellenállás és az indukcióstekercs megfelel a közgazdaság három ideális alkotórészének, nevezetesen a tőkének, az áruknak és a szolgáltatásoknak (ebben a sorrendben)."

Az időviszonyok és az önromboló ingadozások

Miután a kézikönyv szerzője még egyszer kitér az elektromosság és a közgazdaság összefüggésére (kereslet = feszültség, kínálat = áram), a következőket fejti ki:

"A közgazdasági rendszerek stabilizálásával az a probléma, hogy a kereslet aránytalanul nagy (1) a túlságosan erős szerzési vágy miatt, és (2) a túlságosan nagy népességszám miatt. Ezekből túlzott méretű gazdasági indukció gerjesztődik, amely csak gazdasági kapacitás (tényleges erőforrások vagy értékek, mint például az árukban és a szolgáltatásokban megjelenő teljesítmények) igénybevételével hozható egyensúlyba.

Egy társadalmi jóléti program nem más mint egy nyílt hitelrendszer, amely hamis tőkeipart hoz létre, hogy a termelésben részt nem vevő emberek feje fölé födélt, és a gyomrukba táplálékot juttasson. Ez azonban szükséges, mert a juttatások igénybevevői ezért az adományért az állam tulajdonaivá válnak, vagyis az elit számára rendelkezésre álló hadsereggé. (Aki a trombitást fizeti, az választhatja ki a melódiát.) Akik ettől a gazdasági kábítószertől függővé válnak, kénytelenek fix fizetésért eladni magukat az elitnek. Ez a módszer szükségessé teszi nagy mennyiségű stabilizáló-kapacitás igénybevételét, hogy megóvja az embert a világ jövőbeni "hitelével" szemben. Ez a mozgás negyedik törvénye - a támadás. Ez abban áll, hogy az ember létrehoz egy akciót, és elhagyja a rendszert, mielőtt a reakció az akcióponthoz visszatér - vagyis egy késleltetett reakció.

A reakció túlélésének eszköze abban áll, hogy az ember a rendszert megváltoztatja, még mielőtt a válaszreakció fellép. Ilyen módon lesznek népszerűek maguk idején a politikusok. Népszerűségüknek a társadalom később fizeti meg az árát. A politikusnak is mérni lehet a kopási (torzulási) idejét. Ugyanezt éri el egy kormány, ha több pénzt nyom, mint a nemzeti össztermék, amely gazdasági jelenség inflációként ismeretes [Figyelem: vegyék tudomásul, hogy az infláció semmi egyéb, mint az, hogy több pénzt nyomnak, mint amekkora a nemzeti össztermék. Az inflációt lehet az olaj, vagy más termék árához kapcsolni, de csak azoknak lehet érvelni ezzel, akik nem ismerik az infláció igazi okát. Az igazi ok, és az egyetlen ok, hogy több pénz kerül forgalomba, mint amennyi a nemzeti össztermék.] Ezáltal nagy mennyiségű pénzhez jutnak az emberek. Ez kielégíti nyereségvágyukat, és hamis önbizalmat adva nekik átmenetileg "távol tartja a farkast az ajtótól."

Valamikor azonban kitör a háború, és a számlákat ki kell egyenlíteni. A háború a hitelezők likvidálása. A politikusok - a társadalom által alkalmazott végrehajtók - létét az indokolja, hogy a társadalom lelkiismeretét a vértől és a felelősségtől megvédjék. Ha az emberek valóban el akarnak érni valamit embertársaiknál, akkor ellenőrizni kell étvágyukat (szerzési vágyukat, szaporodás iránti igényüket stb.), hogy ne legyen szükséges egy hitelrendszert vagy társadalmi jóléti rendszert bevezetni, amely a munkát végzőktől elvesz azért, hogy a semmittevőket kielégítse.

Mivel a legtöbb ember nem akarja, hogy korlátozzák, két lehetőség van a rendszer induktivitásának a csökkentésére:

(1) A lakosság kölcsönösen kiirthatja egymást egy háborúban, ez azonban az élet totális elpusztításához vezet bolygónkon.

(2) Valakinek fel kell vállalnia a világ ellenőrzését, amennyiben a gazdasági "néma fegyvereket" egyfajta "csendes háborúban" beveti, és a világ gazdasági induktivitását a jószándékú szolgaság és a lakosságcsökkentés segítségével biztonságos szintre hozza.

Nyilvánvalóan a második módszert tekintik jobbnak, és ezt is választották, állapítja meg a kézikönyv beavatott szerzője, aki hangsúlyozza: ezért kell világosan látnia az ugyancsak beavatott olvasónak, hogy miért szükséges a néma fegyvereket teljes titokban tartani. Az emberek általában vonakodnak, hogy mentalitásukat és embertársaikban való hitüket tökéletesítsék. Olyan gyorsan szaporodó barbárok csordájává alakultak, amelyek valóságos méregréteget képeznek a föld felületén.

Nem tanultak eleget a közgazdaságtanból, hogy tudják, miért nem sikerült nekik vallási erkölcsük ellenére elkerülni a háborúkat. A vallásra, illetve az önfeladó beletörődésükre visszavezethető vonakodásuk attól, hogy szembenézzenek a földi problémákkal, lehetetlenné teszi számukra e problémák megoldását. Csak a legéletrevalóbb keveseknek, - akik képesek maguk számára a problémákat megoldani - van fenntartva a túlélés, és ez valóban gondot okoz. A néma fegyverek bevetése különben széttörné egyedüli reményünket arra, hogy megtarthassuk a jövőben a valódi emberiség magját..."

A gazdasági sokk tesztelése

A kézikönyv szerzője rámutat, hogy nem könnyű a szolgáltatási és háztartási ipart matematikai modellekkel előrejelezni, mert minden egyes döntésre más ismérvek vonatkoznak. Ezért kell elvégezni a fogyasztók egy csoportjának, vagy egy meghatározott régiónak a modellezését. Megváltoztatható például egy árunak (cukor vagy benzin) az ára, és megfigyelhető, hogy a fogyasztók magatartása miként változik. Ezután a következőket írja: az ilyen tesztelések célja, hogy szükséges ismeretekhez jussunk a gazdasági élet előre megmondható mozgásának vagy változásának az előidézésére, például egy ellenőrzött, önpusztító folyamat elindítására, amely a társadalmat meggyőzi, hogy bizonyos "szakértőknek" át kell venniük a pénzrendszer feletti ellenőrzést azért, hogy szavatolják a biztonságot (a mindenkit megillető szabadság és igazságosság helyett). Ha az alattvalók képtelenek pénzügyeiket ellenőrizni, akkor alávetett szolgákká és olcsó munkaerő forrásává válnak.

A kézikönyv szerzője ezt követően rátér arra, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a rendelkezésre álló pénz, valamint az emberek jó közérzete és magatartása között. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy lehetséges komputerprogramozás útján az események legvalószínűbb kombinációit (sokkhatásokat) előre prognosztizálni, amelyek biztosítják a társadalom teljes ellenőrzését és a közgazdasági folyamatok általi alávetését (a szilvafa megrázása)...

A kézikönyv ezután a rátér a gazdasági modellek specifikációira, ismertetve a bevételek és kiadások hosszú listáját.

A fő stratégia a félrevezetés

"A tapasztalat megmutatta, hogy a legegyszerűbb módszer a társadalom ellenőrzésének az elérésére egyrészt, ha a társadalom műveletlen és tudatlan marad a legegyszerűbb rendszertani ismereteket illetően, másrészt, ha gondoskodnak róla, hogy lényegtelen dolgok által megzavart, szervezetlen és félrevezetett legyen.

Mindezt a következőképpen lehet elérni:

(1) Ki kell kapcsolni az emberek értelmét; szabotálni kell agyműködésüket; olyan iskolarendszerre van szükség, amelyben a matematika, a logika, a rendszerelmélet és a közgazdaságtan alacsony színvonalú; és le kell értékelni a technikai kreativitást.

(2) Fel kell csigázni az emberek érzelmi-indulati életét; meg kell növelni kényelemszeretetüket, valamint az emocionális és testi tevékenységben való gátlástalanságukat az alábbiak szerint:

(a) könyörtelen érzelmi bántalmak és támadások okozásával (szellemi és érzelmi megerőszakolás); a tömegtájékoztatási eszközökben állandó tűz alatt kell tartani őket a szexszel, az erőszakkal és a háborúval - mindenekelőtt a televízióban és az újságokban.

(b) el kell árasztani őket mindannak a bőséges rendelkezésre bocsátásával, amit akarnak, azaz "tápanyagmentes étellel a gondolkodás számára", és meg kell tőlük vonni azt, amire valóban szükségük van.

(3) Át kell írni a történelmet, valamint a törvényeket, és a társadalmat ki kell szolgáltatni ezeknek a hamisításoknak úgy, hogy az emberek figyelme el legyen terelve valódi személyes szükségleteikről olyan részükre kiagyalt álszükségletekre, amelyeket tudatosan erőltetnek kívülről rájuk.

Ezáltal el lehet kerülni, hogy érdeklődjenek a társadalom automatizálási technológiájának a néma fegyverei iránt, és hogy ezeket felfedezzék. Általános szabály az, hogy hasznot húzhatunk a zavarbaejtésből: minél nagyobb a zavarodottság, annál nagyobb a profit. Ezért a legjobb módszer figyelemelterelő problémák kreálása azért, hogy aztán meg lehessen oldani őket."

Összefoglalás a félrevezetés témájához

Tömegtájékoztatási eszközök: a tudatosodó társadalom figyelmét el kell terelni a tényleges szociális kérdésekről olyan dolgokra, amelyek valójában nem fontosak.

Iskolák: a tanuló ifjúságot tudatlanságban kell tartani a színvonalas matematikát, az igazi közgazdaságtant, a valódi törvényeket és a nem-meghamisított történelmet illetően.

Szórakozás: a társadalom szórakoztatását egy hatodik osztályos elemista szintjén kell tartani.

Munka: gondoskodni kell arról, hogy a társadalom mindig el legyen foglalva, az embereknek ne legyen idejük a mélyebb gondolkodásra, vissza kell vezetni őket a farmokra a többi tenyészállat közé.

A beleegyezés: győzelem

A néma fegyverek rendszere olyan adatokat használ, amelyeket az engedelmes társadalomtól legálisan, - ha nem is mindig jogszerűen, - gyűjtöttek össze. A néma fegyverrendszer programozói számára számos adatot az adóhivatal bocsát rendelkezésre... Amikor a kormánynak módjában áll adót szednie, és a magántulajdont kártérítés nélkül kisajátítania, akkor ez annak a jele, hogy a társadalom megérett a megadásra és beletörődött a legális visszaélésekbe, valamint a szolgasorba taszításba. Az aratás idejének jó és könnyen számszerűsíthető jele, hogy mekkora azon polgárok száma, akik hajlandóak jövedelemadót fizetni, noha az állam semmit, vagy csak igen kevés érdemleges szolgáltatást nyújt érte cserébe.

Erősítést szolgáló energiaforrások

A primitív gazdaságot meghatározó energiaforrásokat a nyersanyagok és az emberek munkavégzési hajlandósága alkotja. Az emberek készek munkát végezni a hierarchia különböző fokozatain, hogy ennek segítségével meghatározott rangba, pozícióba, szintre vagy osztályba kerülhessenek ezen a hierarchián belül. Minden osztály ellenőrzi a közvetlenül alatta lévő osztályt, amennyiben garantálja a jövedelmi színvonalát, és így fenntartja a társadalmi struktúrát. Ezáltal gondoskodik a maga stabilitásáról és biztonságáról, és a kormány számára is biztosítja ugyanezt.

Az idő múlásával javul a kommunikáció és a képzés. A társadalmi struktúrában elhelyezkedő alsóbb osztályok tagjai tájékozottabbak lesznek, és irigyelni kezdik azokat az előnyöket, amelyeket a felsőbb osztályok tagjai élveznek. Fokozatosan tudomást szereznek az energiarendszerről, és arról is, hogy miként tudnak felemelkedni az osztálystruktúrán keresztül. Ez fenyegeti az elit szuverenitását. Ha az alsó osztályoknak ezt a felemelkedését sikerül eléggé elhúzni, akkor az elit ellenőrizheti az energiát, és az emberek munkavégzési hajlandósága többé nem tölti be a lényeges gazdasági erőforrás szerepét. Az emberek hozzájárulásával addig kell számolni, vagyis addig kell hagyni őket dolgozni és egyéb tevékenységeket végezni, ameddig az elitnek sikerül az energia feletti uralmát teljesen megszilárdítania. Ennek az elmulasztása azt eredményezheti, hogy az emberek megakadályozhatják az energiaforrások végleges átadását az elitnek. Fontos világosan látni, hogy az emberi tényező egyelőre még lényeges eszköz a gazdasági energia felszabadításában.

A függőség - mint egy nemzet politikai struktúrája

A gyermekkorból hozott függőségi viszonyoknak a fenntartása utáni öntudatlan vágy a fő oka annak, hogy egy ország polgárai politikai struktúrát alakítanak ki. Más szavakkal, azt szeretnék, hogy egy emberi isten levegyen a vállukról minden kockázatot, megveregesse a vállukat, begyógyítsa a sebeiket, sült csirkét tegyen az asztalukra, megölelje, és ágyba fektesse őket, mesét mondjon nekik, hogy minden rendben lesz, amikor reggel felébrednek.

Hihetetlen a társadalomnak ez a kívánsága. Az emberi isten, a politikus, pedig meg is tetézi ezt a hihetetlent még több hihetetlennel, amikor az egész világot megígéri és semmit sem teljesít. Ki most a nagyobb hazudozó? A társadalom? Vagy a "keresztapa"? A társadalomnak ez a magatartása félelemből, lustaságból és célszerűségből fakadó kapituláció. Ez az alapja a jóléti államnak, mint stratégiai fegyvernek, amely szükséges egy akadékoskodó társadalommal szemben.

A kézikönyv ezután következő fejtegetéseit így foglalhatjuk össze:

A nép politikusokat alkalmaz, hogy

1. biztonságban lehessen anélkül, hogy ezzel a biztonsággal törődnie kellene.

2. valamit elérhessen anélkül, hogy szellemi erőfeszítést tenne érte.

3. lophasson másoktól, hogy megsebesíthesse vagy megölhesse őket anélkül, hogy az életről és a halálról el kellene gondolkodnia.

4. a saját szándékaira vonatkozó felelősséget elkerülhesse.

5. élvezhesse a valóság és a tudomány előnyeit anélkül, hogy erőfeszítéseket tenne a valóság pontos megfigyelésére és a tudományos eredmények tanulmányozására.

Hatalmat adnak a politikusoknak háborús gépezet létrehozására azért, hogy

1. gondoskodjanak a nemzet/az anyaméh túléléséről.

2. a nemzetet/anyaméhet bármely oldalról történő támadástól megvédjék.

3. a nemzetet/anyaméhet fenyegető ellenséget megsemmisítsék.

4. a nemzet/anyaméh stabilitása érdekében elpusztítsák saját országuk azon polgárait, akik nem akarnak alkalmazkodni.

A politikusoknak számos "kvázi katonai" foglalkozása van, amelyek közül a legalacsonyabb rangú a rendőri (ők a katonák); ezután jönnek az ügyvédek és a könyvvizsgálók, akiket mint kémeket és szabotőröket alkalmaznak; őket követik a bírák, akik parancsokat osztogatnak és a katonai üzleteket vezetik, hogy eladják, ami a piacon kapható. A nagyiparosok töltik be a tábornokok szerepét. Az egyesített nagyvezérkar elnöksége pedig a nemzetközi bankárokból áll. Az emberek tudják, hogy olyan paródiát játszanak a politika színházában, amelyet a saját adójukból (beleegyezés) finanszíroznak, de inkább alávetik magukat ennek a bohózatnak, semhogy lelepleződjenek, mint álszent képmutatók.

A nemzet két különböző részre válik szét: a tanulékony nemzetrészre (ez a nagy csendes többség) és a politikai nemzetrészre. Ez utóbbi a tanult nemzetrésznél marad, amelyet megtűr, hogy kiszívhassa a velőjét, amíg elég erőssé válik, hogy aztán elszakadjon, és felfalja elődeit.

További oldalain a kézikönyv a katonai szolgálattal foglalkozik. Leírja: hogyan lehet azt matematikailag modellezni, és, hogy miért nem lehet megszüntetni? Ez utóbbi alátámasztására hat tényezőt sorol fel a tanulmány szerzője: egyéni agymosás, beprogramozás; az apák unszolása, akik nem akarnak szégyenkezni a fiaik miatt; a családok felbomlasztása, hogy az anyák ne szálljanak szembe a katonai szolgálattal; a fiatal férfi fenyegetettsége: "áldozat nélkül nincs barátod, becsületed és szerelmed"; a leánytestvér, akit az apa kényeztet, ugyanezt várja el jövendő férjétől, kerüljön, amibe kerül; és végül az a körülmény, hogy aki nem használja az agyát, az nem jobb annál, mint akinek nincs is agya.

A "Behold A Pale Horse" c. könyv szerzője, Milton William Cooper, amerikai olvasóihoz fordulva a következő zárómegjegyzéseket fűzi a könyve első fejezetében ismertetett titkos kézikönyvhöz:

"Most már megkapták a felvilágosítást. Ez a fejezet csak könyvem elejére kerülhetett. Az itt megfogalmazott eszmékkel le kell számolni a könyv további fejezeteinek a megértéséhez. Most már láthatják azokat a lépéseket, amelyeket az elit ennek az egykor nagy nemzetnek az alávetésére tett az általa indított háborúban, és azokat is, amelyeket a jövőben kíván tenni. Az elit tagjai többé nem tehetnek úgy, mintha ártatlanok lennének. Összeesküvésük letagadása süket fülekre fog találni. Ez a könyv annak a nevelésnek a része, amely az amerikaiak kezébe adja azokat a fegyvereket, melyekre az elkövetkező hónapokban és években, az új világrend megszületésének időszakában, szükségük lesz

Sokan azzal fognak érvelni, hogy a "Csendes háború néma fegyverei" csalás, egy szóhalmaz, amiért szerzője sem elismerést nem várt, sem felelősséget nem vállalt. Akik ezt teszik, semmibe veszik a dokumentumban található igaz megállapításokat. Azért ignorálják ezeket az igazságokat, mert azok ítéletet mondanak a saját tudatlanságuk felett, és ezt nem képesek elviselni.

Az először 1969-ben fellelt dokumentum helyesen írja le a később bekövetkezett eseményeket. Ezeket nem lehet sem ignorálni, sem letagadni. Igazságai nem tagadhatók, vagy lerázhatók. Üzenete a következő: El kell fogadniuk, hogy birkaként viselkednek, és a birka-lét utolsó következménye a szolgaság. Vagy pedig fel kell készülniük a harcra, szükség esetén a halálra, hogy a szabadsághoz való jogukat megtarthassák. Ez az utolsó mondat az igazi oka annak, amiért az emberek nem veszik figyelembe a "Csendes háború néma fegyvereit". Az emberek vonakodnak bevallani, hogy birkaként viselkedtek. Nem készek küzdeni a szabadságért, és ha kell, meghalni érte. Ez vádirat az Egyesült Államok polgárai ellen. És a "Csendes háború néma fegyverei"-ben található információknak ez az abszolút bizonyítéka."

William Cooper szavaihoz a magunk részéről azt fűzzük hozzá, hogy az itt ismertetett kézikönyv a társadalomtudományok matematikai és természettudományos módszerekkel történő kiegészítésének - egzakttá tételének - a szándékával készült. Tudományos program kívánt lenni. Ez a pozitivista megközelítés még az 1950-es években is divatos volt. Az az illúzió táplálta, hogy a matematikai módszerek segítségével objektív, a természettudományokkal azonos fokon egzakt tudományokká lehet átalakítani a társadalomtudományokat. A természettudományos problémák azonban konvergensek, és elvileg véglegesen megoldhatóak. Ezzel szemben minden olyan tudomány problémái divergensek, vagyis nem válaszolhatóak meg egyetlen helyes megoldással, amelyben központi szerepe van az embernek, (ilyenek az embertudományok, a társadalomtudományok, és ilyen a közgazdaságtan is). Amíg a divergens problémákra egyszerre több helyes válasz is adható, addig a konvergensekre - végső soron - csak egy helyes válasz létezik, legalábbis elvileg. A divergens problémákra adható ellentétes válaszok oka az emberi életet jellemző olyan alapvető tulajdonságok, amelyeket csak ellentétpárokkal lehet megragadni, mint, pl. a növekedés és pusztulás, az élet és halál, a szabadság és a rend. Még akkor is, ha öntudatlan állatnak (birkának) tekinti valaki az embert, - amint ezt a kézikönyv szerzője teszi - az ember akkor is élőlény marad, tehát matematikai absztrakciókkal és módszerekkel véglegeset nem lehet róla bizonyítani. Mindez nem von le abból, hogy a kézikönyvben leírt program segítségével a pénzuralom korszakának számos olyan jelensége megmagyarázható, amellyel nap nap után szembesülnünk kell, de amelyek okaira vonatkozóan eddig nem ismertük a helyes választ.

A kézikönyv másik szembetűnő jellemzője, hogy erőteljesen alkalmazza a Freud és munkatársai, valamint a követői által kifejlesztett pszichoanalízis elméletét és módszereit a társadalom és az egyes ember manipulálására. Mivel a lélektan tudománya egyelőre számos versengő iskolából áll, és irányzatainak a terminológiája még nem egységesült, a kézikönyv által alkalmazott pszichoanalitikus terminológia csak fenntartással fogadható el, mert egyrészt egyoldalú szemléletet tükröz, másrészt már a pszichoanalízis is túlhaladta a kézikönyvben is alkalmazott számos megállapítását.

Most rátérünk a másik, hasonló tartalmú titkos dokumentum ismertetésére. Címe:

Report from the Iron Mountain

(Jelentés Iron Mountainból, a továbbiakban: Jelentés)

[A tanulmányt tömörítve ismertetjük. A szószerint átvett részleteket idézőjelben közöljük.]

A tanulmány önmaga által megjelölt célja feltárni a társadalom stabilizálásának különböző módozatait. A társadalom kifejezést a szerzők a kormányzásszinonimájaként használják, a stabilizáció pedig megőrzést, fenntartást jelent a szóhasználatukban. Már a Jelentésnek nevezett tanulmány elején világossá válik, hogy készítőinek célja azoknak a módozatoknak az elemzése, ahogyan egy kormányzati rendszer uralmon maradhat, ahogyan ellenőrizni tudja polgárait, és ahogyan meg tudja akadályozni, hogy fellázadjanak ellene. A tanulmány mellőzi az erkölcs figyelembevételét, és nem foglalkozik a jó vagy a rossz kérdéseivel. Hasonlóan mellőzi a szabadság és az emberi jogok kérdéskörét, az ideológiai megközelítést, a hazafiság és a vallási értékrendszer szempontjait. Kizárólag a hatalom megtartására összpontosít. Erről így ír a Jelentés:

"A korábbi tanulmányok - mint megdönthetetlen értéket - kívánatosnak tartották a társadalmi békét, fontosnak az emberi életet, a demokratikus intézmények felsőbbrendűségét, a legnagyobb "jót" a legtöbb ember számára, az egyén "méltóságát", a maximális és tartós egészséget, és a többi hasonló előfeltevést, hogy velük igazolják a társadalmi békével kapcsolatos kutatások szükségességét. Mi ezt nem tartottuk fontosnak. Gondolkodásunkban kísérletet tettünk a természettudományos módszerek alkalmazására. Ennek nem a kvantifikáció a fő jellemzője, ahogyan azt széleskörben hiszik, hanem Whitehead szavaival kifejezve az, hogy "mellőz minden értékítéletet; minden esztétikai és morális megítélést."

A Jelentés szerint a múltban a háború volt az egyedüli megbízható eszköz ennek a célnak az elérésére. Csak háború, vagy háborús fenyegetés idején bizonyultak elég engedékenynek a tömegek arra, hogy panasz nélkül viseljék a kormányzat igáját. Az ellenség hódításától és az általa való kirablástól való félelem szinte bármilyen tehernek az elviselését elfogadhatóvá teszi. A háború alkalmas az emberi szenvedélyek, és a nemzet vezetőihez fűződő hazafias érzések felkeltésére. A győzelem érdekében a polgárok készek meghozni minden áldozatot. Az ellenszegülést árulásnak tekintik. Béke idején azonban neheztelnek a magas adókért, a bürokratikus beavatkozásokért, és azért, ha hiányzik valami. A tömegek, amikor nem tisztelik vezetőiket, akkor veszélyessé válnak. Egyetlen kormányzat sem maradt fenn hosszabb időn át ellenségek és fegyveres konfliktus nélkül. A háború éppen ezért mindig elengedhetetlen feltétele volt a "társadalom stabilizálásának". A Jelentés szószerint ezeket írja:

"A háború nemcsak lényeges a nemzetek, mint politikai képződmények, létezéséhez, hanem nélkülözhetetlen szilárd politikai struktúrájuknak a fennmaradásához is. Enélkül egyetlen kormány sem volt képes elérni, hogy a társadalom belenyugodjon a "legitimációjába", vagy elismerje jogát az uralomhoz. A háború lehetősége nyújtja a külső kényszerűség érzését, amely nélkül egyetlen kormányzat sem tudja hosszabb időn át megtartani a hatalmat. A történelem példák sorával bizonyítja, hogy az a rendszer, amely nem volt képes hitelesen fenntartani a háborús fenyegetettséget, az felbomlott a magánérdekek ereje, a társadalmi igazságtalanság által kiváltott ellenállás, vagy más dezintegráló tényezők következtében. A társadalom struktúrája számára a háborús fenyegetettség a fő politikai stabilizáló tényező...Ez lehetővé tette a társadalmak számára, hogy fenntartsák a szükséges osztálykülönbségeket, és biztosította a polgárok alávetését az államnak azon származékos háborús jogosítványok segítségével, amelyek benne foglaltatnak a nemzet fogalmában."

A társadalmi béke új meghatározása

A Jelentés szerint a történelmi fejlődés olyan pontjához közeledünk, amikor már nem működnek a korábbi formulák. Miért? Azért, mert ma már lehetséges olyan világkormányzat létrehozása, amelyben valamennyi nemzet meg lesz fosztva fegyveres erejétől, és egy világ-hadsereg tartja fenn a rendet. Ezt a helyzetet nevezik békének. "A béke szó jelentése a mi használatunkban....magába foglalja az általános és teljes leszerelést." - írja a tanulmány. E forgatókönyv szerint a független nemzetek megszűnnek, és a kormányoknak többé nem lesz lehetőségük háború viselésére. Sor kerülhet a világ-hadsereg katonai akcióira az engedetlen politikai alrendszerek ellen, de ezeket békefenntartó műveleteknek fogják hívni, és a katonákat pedig békefenntartóknak. Mindegy, hogy mennyi érték lesz elpusztítva, és mennyi vér kerül kiontásra, a lőszernek használt golyók "békés" golyók lesznek, a bombák pedig - szükségesetén, még az atombombák is - "békés" bombák.

A jelentés ezt követően felteszi a kérdést, hogy lesz-e a jövőben valami, ami megfelelően helyettesítheti a háborút? Mit használhat egy helyi kormányzat - és mit a világ kormányzat - a saját maga legitimizálására és hatalmon tartására? A tanulmány azt tűzte maga elé, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket.

A szolgaság kifinomult formája

A kötelező katonai szolgálattal kapcsolatosan rámutat a tanulmány arra, hogy az állandó hadseregek egyik előnye, hogy lehetővé teszi a kormányzat számára a máskéntgondolkodó és társadalomellenes elemek elhelyezését. Békeidőben a kényszermunka-zászlóaljaknak azt lehet mondani, hogy a szegénység ellen küzdenek, hogy tisztává teszik földünket, hogy a gazdaságot támogatják, hogy a közjót szolgálják valamilyen módon. Valamennyi teenagert be kell vonni a szolgálatba, különösen életüknek abban a szakában, amikor leginkább hajlamosak szembeszállni a tekintéllyel. Idősebb embereket is be kell sorozni, hogy ledolgozzák az adóhátralékukat vagy pénzbüntetésüket. A másként gondolkodókat súlyos bírságokkal kell sújtani a "politikai gyűlölködésért" és "politikailag helytelen" magatartásukért úgy, hogy végül valamennyien a kényszermunka-egységekbe kerüljenek. Erről ezt tartalmazza a jelentés:

"Megvizsgáljuk az idő próbáját kiállt katonai intézményeket azért, hogy a társadalmi struktúrában elfogadható szerepet biztosítsanak az antiszociális elemek számára... A jelenlegi eufémisztikus (szépítgető, enyhítő D. J.) kliséknek - "ifjúsági bűnözés" és "elidegenedés" - minden korban megvannak a megfelelőik. A korábbi időkben a katonaság foglalkozott ezekkel a jelenségekkel rendszerint zsaroló bandák vagy nyílt szolgaságba taszítás útján, anélkül, hogy bonyolították volna a dolgot a jog által előírt kötelező eljárási szabályokkal...

A legtöbb javaslat, amely a társadalomtól elidegenedett elemek ellenőrzésének a háború utáni problémájával foglalkozik, megoldásként - így vagy úgy - a "Békehadtest" valamelyik variánsához jut el, vagy az úgynevezett "Munkahadtestekhez". Úgy tekintik a társadalmilag elégedetlen, a gazdaságilag felkészületlen, a lelkileg nehezen kezelhető, a kemény maghoz tartozó "delikvenseket", a javíthatatlan "rendbontókat" és a társadalom munkába nem állítható részét, mint akik valamiképp átalakíthatóak a társadalom szolgálatára többé-kevésbé alkalmas egyénekké olyan fegyelmezés által, amelynek a modellje a katonai szolgálat..."

A társadalom potenciális ellenségeinek a kontrolljára további lehetséges megoldás a rabszolgaságnak az újrabevezetése valamilyen álcázott formában, amely összeegyeztethető a modern technológiával és a politikai folyamatokkal... Több mint valószínű, hogy a rabszolgaság kifinomult formájának a kifejlesztése a béke világában a társadalmi kontroll elengedhetetlen feltétele lesz. Tény, hogy meglepően kevés változtatás szükséges ahhoz, hogy a katonai fegyelmi szabályzat át legyen alakítva a szolgaságba taszítás eufémisztikus formájává; az első logikai lépés lenne az "univerzális" katonai szolgálat valamilyen formájának a bevezetése.

A véres játékok

A tanulmány megvizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek által a közönséget le lehet kötni olyan tartalmatlan, léha aktivitással, amely elvonja tőle az időt, hogy részt vegyen a politikai küzdelemben vagy az ellenállásban. Közönséges játékprogramok a médiumokban, pornográfia és a helyzetbohózatok fontos szerepet játszhatnak, de a véres játékprogramok tekinthetők a legtöbbet ígérő lehetőségnek valamennyi közül. A véres játékok olyan küzdősportok egyének vagy csapatok között, amelyek eléggé erőszakos természetűek ahhoz, hogy a nézők számára lehetővé tegyék frusztrációik (tevékenységük akadályozása miatti kellemetlen, bénító élményeik D. J.) másodkézből való kiélését. Ezeknek az eseményeknek minimum szenvedélyes csapatlojalitást kell gerjeszteniük a szurkolók részéről, és magukba kell foglalniuk a szereplők részéről a testi fájdalom és sérülés okozásának a lehetőségét. E célból még jobb, ha vérrontásra is sor kerül, és ha még a halál is lehetséges. Az átlagember betegesen csüng az erőszak és a vér látványán. Ha egy szálloda tetején megjelenik egy öngyilkosjelölt, akkor az összegyűlt tömeg ütemesen kiabálja: "Ugorj! Ugorj!". Az autók csaknem megállnak az autópályán, hogy megbámulják egy baleset áldozatait. Amikor a tanulók összeverekednek egy iskolaudvaron, nyomban nézők állják körül a verekedőket. A boksz-, rögbi- és hokimérkőzéseket, az autóversenyeket naponta közvetíti a televízió, lelkes szurkolók millióit vonzva, akik azonnal reagálnak minden veszélyes pillanatra, minden kemény ökölcsapásra, törött csontra, kiütésre, az elájult vagy esetleg meghalt versenyző elvitelére. Ily módon oldódik a "társadalommal szembeni" dühük, és átkerül a szembenálló csapatra. A római császárok pontosan ebből a célból hozták létre a cirkuszi játékokat, a gladiátorversenyeket, valamint a vadállatok által történő nyilvános kivégzéseket.

Elemezve a véres játékok lehetséges következményeit a "Jelentés az Iron Mountain-ból" megállapítja, hogy nincs a háborút megfelelően helyettesítő módszer. Kétségtelen, hogy az erőszakos sportok hasznos eltérítő eszközök, és ténylegesen lehetővé teszik az ürességből fakadó feszültség levezetését, a szenvedélyes csoportlojalitást, de hatásuk a nemzet pszichéjére nem hasonlítható a háborús hisztéria intenzitásához. Amíg nem sikerül jobb alternatívát találni, addig a világkormányzat létrehozását el kell halasztani azért, hogy a nemzetek háborút viselhessenek egymással szemben.

Találni egy hiteles, globális fenyegetést

Háború idején a legtöbb polgár panasz nélkül elfogadja alacsony életminőségét, és lojális marad a vezetőihez. A háború megfelelő helyettesítőjének ugyanezt a reakciót kell kiváltania. Éppen ezért olyan új ellenséget kell találni, amely az egész világot fenyegeti, és az ellenség általi fenyegetettségnek legalább olyan elrettentőnek kell lennie, mint magának a háborúnak. A Jelentés hangsúlyozza ezt a nézőpontot:

"Az elkötelezettséghez ok szükséges; az ok pedig megkíván egy ellenséget. Ez nyilvánvaló; a kritikus pont az, hogy az ellenség, amely meghatározza az okot, valóban félelmetes kell hogy legyen. Röviden szólva, az ellenség feltételezett hatalmának - méreteiben és komplexitásában - el kell érnie a társadalomét, hogy megfelelő elkötelezettséget tudjon kiváltani maga iránt. Ma természetesen ennek a hatalomnak példa nélkül állóan nagynak és félelmetesnek kell lennie."

Az első szempont egy ilyen megfelelő méretű fenyegetést jelentő globális ellenséggel szemben az volt, hogy nem kell reálisnak lennie. Egy reális fenyegetés természetesen jobb lenne, de egy kitalált fenyegetés is megfelelhet a célnak, feltéve, ha elég meggyőzőnek és reálisnak tűnik a tömegek számára. A közvélemény sokkal inkább hajlik arra, hogy higgyen a fikciókban, mint mások. A hiszékenység fontosabb, mint az igazság.

Megvizsgálták a szegénységet, mint egy lehetséges globális ellenséget, de elvetették, mert nem találták elég félelmetesnek. A világ legtöbb része máris szegénységben él. Csak azok tekintenék globális fenyegetésnek, akik még soha nem tapasztalták meg, mi a szegénység. Az emberiség többi része számára ez a mindennapi élet megszokott ténye.

Komoly figyelmet szenteltek annak az elképzelésnek, hogy a világűrből idegenek inváziót hajtanak végre a Földön. A jelentés megemlíti, hogy ebben az irányban már több kísérletet is végeztek. A közönség reagálása azonban nem volt eléggé kiszámítható, mert a fenyegetés nem volt eléggé "hiteles". Erről ezt írja a Jelentés:

"A háború politikai helyettesítését célzó erőfeszítések döntő problémája a hihetőség. Éppen ez volt az, amiért a világűr-versenyjavaslatok, amelyek nagyon jól megfeleltek volna a háború gazdasági helyettesítésére, kevésnek bizonyultak. A legambiciózusabb és legfantasztikusabb világűri projekt sem képes felidézni az emberekben a külső fenyegetettség érzését. Hevesen vitatták, hogy egy ilyen fenyegetés lenne a "társadalmi béke utolsó reménye", stb., amely egyesítené az emberiséget a más bolygókról érkező "űrlények" pusztító támadásával szemben. Lehetséges, hogy a "repülő csészealjakkal" kapcsolatos néhány nehezen megmagyarázható incidens az elmúlt években valójában ebben az irányban folytatott kísérletek voltak. Ha ez tényleg így van, akkor ezek a kísérletek aligha tekinthetők bátorítónak."

A Jelentést 1966-ban hozták nyilvánosságra, amikor idegenek, űrlények jelenléte még igen messzinek tűnt egy átlagember számára. A következő években azonban ez a felfogás változott. A lakosságnak egyre növekvő része már hisz abban, hogy bolygónkon túl is létezhetnek az értelmes élet formái, és ezek az űrlények figyelemmel kísérhetik a mi civilizációnkat. Nem az a kérdés, hogy ez a hit helyes vagy helytelen. A lényeg az, hogy a drámai találkozás, amelyet a televízió-hálózatok sugároznak, még akkor is - ha teljes egészében komputerekkel előállított grafikák, vagy az égre vetített lézersugarakkal előállított jelenségek - felhasználható arra, hogy a nemzetek pánikszerűen meneküljenek a világkormányzathoz, hogy az megvédje a Földet a világűri lények inváziójától. Ezzel szemben, ha ezek az űrlények békés szándékúak, akkor az alternatív forgatókönyv az lenne, hogy szükség van egy világkormányzat megalakítására, amely tárgyal az egyetemes emberiség nevében, és ez a világkormány képviseli őt a galaktikus federációban. Mindkét forgatókönyv ma sokkal hihetőbb lenne, mint amilyen volt 1966-ban.

A környezetszennyezési modell

A használható globális fenyegetés kreálására a végső pályázó a környezetszennyeződés volt. A tanulmány szerzői úgy vélték, ez lehet a legsikeresebb, mivel megfigyelhető feltételekhez lehet kapcsolni, olyanokhoz, mint a szmog vagy vízszennyeződés, más szavakkal ezt tényekkel lehet alátámasztani, és éppen ezért hihetőbb. Olyan jóslatokat lehet készíteni, amelyek Földünk végét vetítik elénk, amely legalább olyan szörnyűséges, mint az atomháború. Az ilyen előrejelzéseknek a pontossága nem fontos. Céljuk nem a tájékoztatás, hanem a megfélemlítés. Még az is szükségessé válhat, hogy szándékosan megmérgezzék a környezetet, hogy az előrejelzések még meggyőzőbbek legyenek, és hogy rá lehessen irányítani a közvélemény figyelmét az új ellenséggel szembeni harcra, amely félelmetesebb, mint egy másik nemzetből, vagy akár a világűrből érkező támadó. A tömegek hajlandóbbak elfogadni a csökkenő életszínvonalat, az adóemeléseket és az életükbe történő bürokratikus beavatkozásokat, ha azt annak az árnak tekintik, amit a "földanya megmentéséért" kell fizetni. Ha sikerül elültetni a lakosság tudatalattijában a környezetszennyezésből származó halál és pusztulás vízióját, akkor az ellene folytatott globális küzdelem valóban pótolhatja a háborút, mint kontrollmechanizmust.

Valóban ezt mondja a "Jelentés Iron Mountainből"? Valóban ezt írják a Jelentés készítői? Idézzük szavaikat:

"Amikor a háború hihető helyettesítését kell megoldanunk... a "pótellenségnek" olyannak kell lennie, amely a pusztulás azonnalibb, érezhetőbb és közvetlenebb veszélyével fenyeget. Ennek igazolnia kell a "vérdíj" megfizetését az emberi élet számos területén. Ebben a vonatkozásban az előbb jelzett lehetséges helyettesítő-veszélyek nem elégségesek. Egyetlen kivétel lehet, a környezetszennyeződési modell, ha a társadalmat fenyegető veszély valóban küszöbön álló. A fiktív modelleknek különösen meggyőzőeknek kell lenniük, amelyeket aláhúz az élet nem elhamarkodott, tényleges feláldozása... Elképzelhető például, hogy a környezet nagyméretű szennyeződése végső soron helyettesítheti a nukleáris fegyverek által okozott pusztulás lehetőségét, mint az emberi faj túlélését nyilvánvalóan fenyegető legnagyobb veszély. A levegő mérgezése, az élelmiszerek és az ivóvíz fő forrásainak a szennyeződése már előrehaladott állapotban van, és első pillantásra ígéretesnek tűnik ebben a vonatkozásban; olyan fenyegetést jelentenek, amely ellen csak társadalmi szinten és a politikai hatalom igénybevételével lehet védekezni...

Igaz az is, hogy a szennyeződés mértékét, ebből a célból, szelektíven növelni lehet... A környezetszennyeződés problémáját azonban olyan széleskörben népszerűsítették a közelmúltban, hogy valószínűtlennek látszik politikailag elfogadható módon végrehajtani egy olyan programot, amely a környezet szándékos szennyezését célozza.

Bármennyire is valószínűtlen, hogy az említettek közül kerül ki a lehetséges alternatív- ellenség, hangsúlyoznunk kell azonban, hogy találni kell egyet, amely elég nagy és hihető, ha a társadalmi békéhez való átmenetet a társadalom szétesése nélkül szeretnénk megvalósítani. Igen valószínű - megítélésünk szerint -, hogy egy ilyen fenyegetést ki kell találni."

A "Jelentés az Iron Mountainből" hitelessége

G. Edward Griffin a "The Creature from Jekyll Island" című, 1994-ben megjelent - hatalmas tényanyagra támaszkodó - könyvében (516-tól 536-ig terjedő oldalakon) így foglalja össze a "Report from the Iron Mountain" történetét:

"Maga a Jelentés azt állítja, hogy egy 15 tagú speciális tanulmányi csoport készítette, és tagjainak a személyazonosságát nem hozzák nyilvánosságra. A csoport egyik tagja azonban úgy érezte, hogy a Jelentés túlságosan fontos ahhoz, hogy titokban maradjon. Ez a kutató teljesen egyetértet a Jelentés konklúzióival, csupán abban különbözött többi társától, hogy véleménye szerint ezt a jelentést több embernek el kell olvasnia. Ez a kutató átadta az ő személyes példányát Leonard Lewinnek, egy jól ismert vezércikkírónak és írónak, aki megállapodott a Dial Press-szel, hogy az publikálni fogja. Ezt követően a Dell Publishing újranyomta a tanulmányt.

Mindez Johnson elnök kormányának az időszakában történt, és az elnök nemzetbiztonsági ügyekben illetékes speciális tanácsadója ekkor Walt Rostow volt, aki egyben a New York-i székhelyű Council on Foreign Relations-nak (CFR-nek) is a tagja. Walt Rostow azonnal bejelentette, hogy a Jelentés hamisítvány. Herman Kahn, a Hudson Institute igazgatója, a CFR tagja, ugyancsak azt mondotta, hogy a Jelentés nem hiteles. A Washington Post - amelynek a tulajdonosa és főszerkesztője Katharine Graham, a CFR tagja - szórakoztató szatírának nevezte a dokumentumot. A Time magazin, amelyet Henry Luce, ugyancsak a CFR tagja, alapított, ügyes kacsának nyilvánította a Jelentést. Ezt követően 1967. november 26-án Herschel McLandress (ez az írói álneve John Kenneth Galbraith-nek, a Harvard Egyetem világhírű professzorának) a Washington Post-ban részletes ismertetést közölt a Jelentésről. Galbraith, aki szintén a CFR tagja, kijelentette, hogy első kézből van tudomása a Jelentés hitelességéről, mert őt is meghívták, hogy vegyen részt annak elkészítésében. Noha ő nem lehetett tagja hivatalosan a kutatócsoportnak, azonban vele időről időre konzultáltak, és megkérték, hogy tartsa titokban ezt a projektet. Továbbá azt is elmondotta, hogy nem tartja bölcsnek a Jelentés publikálását, noha annak a következtetéseivel teljesen egyetért. Ezeket írta Galbraith:

"Személyi szavahihetőségemmel támasztom alá ennek a dokumentumnak a hitelességét, és kész vagyok tanúvallomást tenni konklúzióinak érvényességéről. Fenntartásaim csak arra vonatkoznak, hogy bölcs dolog volt-e nyilvánosságra hozni egy nyilvánvalóan felkészületlen publikum számára." Hat héttel később az Associated Press jelentette Londonból, hogy Galbraith még ennél is továbbment, és tréfálkozva bevallotta, hogy "ő is tagja volt a konspirációnak". Mindez azonban nem rendezte a kérdést. A következő nap Galbraith visszakozott. Amikor megkérdezték az ő "konspirációs" nyilatkozatáról, azt válaszolta:

"II. Károly óta először marasztalható el a Times a téves idézésben... Semmi sem tud eltéríteni attól a meggyőződésemtől, hogy azt vagy Dean Rusk, vagy pedig Mrs. Claire Booth Luce írta." A riportert, aki az eredeti interjút készítette, zavarba hozta ez a kijelentés, és további kutatást végzett. Hat nappal később ezt jelentette:

"A téves idézés olyan veszélyforrás, amelynek Galbraith professzor ki van téve. A Cambridge-i "Varsity" című újság legutóbbi kiadása idézi a következő magnószalagra rögzített párbeszédet:

Az interjú készítője: - Ismeri Ön a "Report from the Iron Mountain" készítőjének a személyazonosságát?

Galbraith: - Általánosságban véve én is tagja voltam a konspirációnak, de én magam nem vagyok a Jelentés szerzője. Én mindig azt feltételeztem, hogy a szerző ugyanaz a személy, aki a bevezetést írta - Mr. Lewin."

Amint látható, Galbraith legalább három alkalommal nyilvánosan megerősítette a Jelentés hitelességét, de tagadta, hogy azt ő írta volna. Nos, akkor ki írta? Leonard Lewin volt végül is a szerzője? 1967-ben azt mondotta, hogy nem. De 1972-ben már azt állította, hogy ő készítette a Jelentést. A New York Times Book Review rovatában így fogalmazza meg Lewin az álláspontját:

"Én írtam a Jelentést, annak teljes szövegét... Az volt a szándékom, hogy provokatív formában vessem fel a háború és a béke kérdéseit."

Néhány évvel ezt megelőzően William F. Buckley, a neves kolumnista (vezércikkíró), ugyancsak azt mondta a New York Times-nak, hogy ő a Jelentés szerzője. Igaz, hogy láthatóan rejtett gúnnyal tette ezt a kijelentést, de végül is kinek és mit higgyünk?"

G. Edward Griffinnel egyetértően mi is megállapíthatjuk, hogy ez a sok ellentmondás és mellébeszélés lényegében nem változtat semmin. Számunkra az a fontos, hogy akár egy think-tank tanulmány a Jelentés, akár egy politikai szatíra, hiteles magyarázatot ad a minket körülvevő valóságra. Tekintet nélkül az eredetére, az abban kifejtett elgondolások minden részletükben végrehajtásra kerülnek. Az egyetlen, amit tennünk kell, kézbe venni a Jelentést és a napi sajtót, s máris látni fogjuk, hogy az amerikai élet minden jelentős trendje megegyezik azzal a tervvel, amelyet a Jelentés körvonalaz. Így számos olyan dolog világossá válik, amely egyébként felfoghatatlan lenne: a külföldi segélyprogram, a pazarló költekezés, az amerikai ipar leépítése, a "Munkahadtestek", a "Békehadtestek", a fegyverzet-ellenőrzés, a federális szintű rendőrség, az FBI hatáskörének példa nélkül álló megnövelése, a szovjethatalom nyilvánvaló hanyatlása és a Szovjetunió felbomlása, az ENSZ-haderő, a leszerelés, a világbank, a világpénz, a nemzeti függetlenség feladása szerződéseken keresztül és a mesterségesen szított ökológiai hisztéria. A Jelentés pontos összefoglalása annak a tervnek, amely megformálta jelenünket. Ez a terv most már jövőnket alakítja. És nemcsak Amerika jövőjét.

A környezetvédelem, mint a háború helyettesítője

Egy egész könyvet igényelne annak a bizonyítása, hogy a környezetünk pusztulására vonatkozó jóslatok túlnyomó része eltúlzott és hamis "tudományos tanulmányokon" nyugszik. De könnyen lehet ilyen bizonyítékokat találni akkor is, ha valaki csupán azokat az adatokat és feltételezéseket vizsgálja meg, amelyeken ezek az előrejelzések alapulnak. Ennél fontosabb azonban az a kérdés, hogy az áltudományos kutatásokra alapozott, világvégét jósoló forgatókönyveket miért népszerűsíti kritikátlanul a CFR által ellenőrzött tömegtájékoztatás? További érdekes kérdés, hogy a radikális környezetvédő csoportok miért szállnak síkra szocialista elvekért és gazdaságellenes programokért, amelyeket bőkezűen pénzelnek a CFR által dominált alapítványok, bankok és korporációk, vagyis pontosan azok, akik látszatra a legnagyobb vesztesei lennének annak, ha ilyen programok megvalósulnának? A Jelentés választ ad ezekre a kérdésekre.

Azt is kifejtette, hogy ezekben a kérdésekben nem fontos az igazság. Csak az számít, hogy mit lehet elhitetni az emberekkel. A hiszékenység a kulcsszó és nem a valósághűség. A környezetszennyeződés valóban akkora, hogy hihetővé teszi bolygónk pusztulását valamikor a harmadik évezredben. Csupán a tömegtájékoztatás közreműködésére, és kellő mennyiségű ismétlésre van szükség. Ez a terv nyilvánvalóan működik. Az ipari nemzetek népeit dokumentumok, drámák, filmek, balladák, poémák, matricák, poszterek, menetelések, beszédek, szemináriumok, konferenciák és koncertek ezreivel vették tűz alá. Senki nem vonja kétségbe, hogy a Föld gazdasági életét, és az egyes nemzeteket komoly környezeti károk érték. Talán mindegy lenne, hogy bolygónk, amelyen élünk, beteg és haldoklik? - kérdezheti e sorok olvasója. Hogyan lehet akkor mindaz hamis, amit a tömegpropaganda terjeszt?

Miközben a környezetvédő mozgalmak követői Földünk pusztulásának a víziójával vannak elfoglalva, vessünk egy pillantást arra, hogy mit gondolnak a vezetők. Az első Föld Napját 1970. április 22-én, a Rio de Janeiro-ban tartott csúcstalálkozón határozták el, amelyen részt vettek a világ minden tájáról érkező környezetvédők és politikusok. Ezen a tanácskozáson széles körben terjesztettek egy könyvet, amely a Környezetvédelmi Kézikönyv címet viselte. A könyv fő mondanivalóját Richard A. Falk, a Princeton Egyetem professzora, a CFR tagja írta. Falk szerint négy, egymással összefüggő fenyegetés veszélyezteti planétánkat - a tömegpusztító háborúk, a túlnépesedés, a környezetszennyeződés és az erőforrások kimerülése. Ezután kijelentette:

"Mind a négy probléma közös oka az, hogy a szuverén államok képtelenek irányítani az emberiség ügyeit a XX. században."

A kézikönyv - hűen követve a CFR vonalát - felteszi a kérdést:

"Elfogadhatóak-e még a nemzetállamok, amikor képessé váltak arra, hogy egy délután leforgása alatt elpusztítsák egymást? ... Milyen árat hajlandók fizetni az emberek az emberiség tartósabb megszervezéséért - több adót, lemondást a nemzeti lobogóról, esetleg néhányat a nehezen megszerzett szabadságjogokból?"

1989-ben a CFR ellenőrzése alatt álló Washington Post megjelentetett egy cikket, amelyet George Kennan írt, és amelyben a következőket javasolja:

"Ehelyett nekünk egy olyan korszakra kell készülnünk, amelyben nem a Szovjetunió a nagy ellenség, hanem Földgolyónk - civilizált életet fenntartó - struktúrájának a gyors rosszabbodása."

1990. március 27-én a CFR által ellenőrzött New York Times-ban Michael Oppenheimer, CFR-tag, a következőket írta:

"A globális felmelegedés, az ózonréteg vékonyodása, az erdők pusztulása és a túlnépesedés az a négy lovas, amely a XXI. század apokalipszisében feltűnik... Amint a hidegháború lassan véget ér, a környezetvédelem válik a nemzetközi biztonság első számú problémájává."

Lester Brown, CFR-tag, aki a Worldwatch Institute (Világmegfigyelő Intézet) vezetője, az intézet évi jelentésében, amelynek címe "A világ helyzete 1991-ben", megállapította, hogy:

"A Földgolyónkért vívott küzdelem lép az ideológiai küzdelem helyébe, mint az új világrend meghatározó témája."

Az emberiség a célpont

A globális tervezők Római Klub néven ismert csoportja évente tesz közzé olyan a világ pusztulását megjósoló forgatókönyveket, amelyek a túlnépesedésre és az éhezésre hivatkoznak. A Római Klub tagsága nemzetközi, de pl. az amerikai tagok szinte kivétel nélkül a CFR ismert személyiségei. (Jimmy Carter, Harland Cleveland, Clairborne Pell, Sol Linowitz, és mások) A Római Klub a túlnépesedés problémájának a megoldására a születésszabályozás ellenőrzését, és ha szükséges, akkor az euthanaziát (vagyis a szabályozott halálbasegítést) ajánlja. Ez utóbbi a gyengéd, szépítgető elnevezése az öregek, betegek, gyengék, és természetesen az együttműködésre nem hajlandó, kényelmetlen személyek diszkrét eltávolítására az élők sorából. A Jelentés Iron Mountainból gondolatmenetét követve, a Római Klub is arra következtetésre jutott, hogy a világméretű környezeti katasztrófa veszélyének a felidézése alkalmas arra, hogy ellenség-helyettesítő funkciót lásson el a tömegek felsorakoztatására a globális elit programja mögé. A Római Klub Tanácsa által 1991-ben publikált "The First Global Revolution" (Az első globális forradalom) c. kötetben ez olvasható:

"Kutatva egy új ellenséget, amely egyesít minket, úgy találtuk, hogy a környezetszennyeződés, a globális felmelegedés, az édesvízhiány, és az éhínség megfelelne erre a célra... Mindezeket a veszélyeket az emberi beavatkozás okozza... Vagyis az igazi ellenség, maga az emberiség."

A szocialista teoretikusok mindig nagy figyelmet szenteltek a népesség növekedés ellenőrzésének. Ha a valódi ellenség maga az emberiség, amiként azt a Római Klub szakértői állítják, akkor bürokratikus eszközökkel magát az emberiséget kell ellenőrzés alá vonni. Bertrand Russel, a neves fábiánus szocialista, 1953-ban, New Yorkban megjelent, "The Impact of Science on Society" (A tudomány hatása a társadalomra) c. könyvének a 103-111 terjedő oldalain ezt így fogalmazta meg:

"Nem kívánom azt a látszatot kelteni, hogy a születésszabályozás az egyedüli módszer a népszaporulat megállítására... A háború, amint arra korábban már utaltam, eddig kiábrándítónak bizonyult ebben a vonatkozásban, de talán egy bakteriológiai háború eredményesebb lehet... Ha világméretű pestisjárványt lehetne okozni egyszer minden nemzedék életében, akkor a túlélők nyugodtan szaporodhatnának, nem okoznának túlnépesedést földünkön...

A tudományos világtársadalom nem lehet stabil, hacsak nem jön létre a világkormányzat... Szükséges lesz olyan módszereket találni, amelyek megakadályozzák a föld lakosságának a növekedését. Ha ezt nem háborúk, pestisjárványok és éhínség útján kívánjuk elérni, akkor egy nagyhatalmú nemzetközi hatóságra lesz szükség. Ennek a hatóságnak olyan arányban kell szétosztania a föld élelmiszer forrásait az egyes nemzetek lakói között, amely megfelel népességük egymáshoz viszonyított arányának a világhatóság megalakulásának az időpontjában. Ha ezt követően bármely nemzet megnövelné a lakosságát, erre hivatkozva nem részesülhetne több élelmiszerben. Ez igen erősen ösztönözne a népesség növekedésének a megakadályozására."

Ez világos beszéd. A simaszájú, jól-megfogalmazott "szocialisták" nem tréfálnak sem külföldön, sem nálunk. De néhány "környezetvédő sztárról" is elmondható ugyanez. Közéjük tartozott Jacques Cousteau, aki az "UNESCO Courir" 1991. novemberi számában a halálos rákbetegségről így nyilatkozott:

"Ki kellene küszöbölnünk a halálos betegségeket? Szép elgondolás, de hosszútávon talán nem hasznos. Nem szabadna megengednünk, hogy a betegségektől való rettegésünk veszélyeztesse az emberi faj jövőjét. Szörnyű kimondani: azért, hogy stabilizálhassuk a föld népességét, 350 ezer embertől kell megszabadulnunk naponta. Rettenetes ezt kijelenteni, de legalább annyira rossz nem szólni róla."

E sorok írója is meg van arról győződve, hogy a valódi környezetvédelemre most nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen véges földünkön nem lehetséges semmilyen alrendszernek a végtelen növekedése, így az emberiség létszámának a végtelen növekedése sem. Mégsem fogadjuk el sem Russel, sem Cousteau, sem a CFR álláspontját. Ma még nem a népesség növekedése a fő probléma, hanem a pénzrendszerbe beépített kamatmechanizmus által hajszolt természetellenes gazdasági növekedés. Ezt az erőszakolt növekedést az időmúláshoz kapcsolt kamatfizetés ketyegő pokolgépe kényszeríti ki, azaz a pénzemberek kielégíthetetlen gazdagodási vágya, nem pedig a gazdaság és az ember természetes szükségleteinek a kielégítése. Ma minden ember felesleges, akinek a munkája nem elégséges a kamatjáradék, az adóterhek, az önköltség és a megélhetését biztosító nyereség egyidejű előteremtésére. Ezért válik a pénzuralom ránk kényszerítésével annyi ember hirtelen "feleslegessé", ezért van "túlnépesedés". Ha megszüntetnénk a pénzmonopolisták uzsoraelvonását, akkor megszűnne a munkanélküliség legfontosabb oka. Sokan végezhetnének újból értékes munkát önmaguk és a társadalom számára, akkor is, ha a kamatot már nem tudnák megtermelni a befektető pénzembereknek. Kiderülne, hogy a parazita kamatelvonás kiküszöbölése után már szükség van a munkájukra, az életükre, mert értékteremtő tevékenységük, - ha az esetleg szerény mértékű is, - de hasznos a társadalom számára. A pénzemberek által leírt milliónyi embertársunktól sem kellene - akár pestisjárvány útján is - megszabadítani földgolyónkat. A természet fellélegezhetne, időt kaphatna a regenerálódásra.

A multinacionális korporációs birodalmakat a pénzvagyontulajdonosok ellenőrzik, akiknek célja pénzük végtelen szaporítása, és a vele járó hatalom korlátlan növelése. ("A pénz lehet sok, vagy kevés, de elég sohasem.") Azért kell ellenállni a nemzetközi pénzkartell tulajdonában lévő világméretű korporációk korlátlan terjeszkedésének, és a környezetet pusztító tevékenységüknek, mert kizárólag a profit vezérli őket. Amikor egyre nagyobb pénzügyi kolosszusok jönnek létre, amikor a világméretű vállalatbirodalmak szinte minden korlát nélkül, gyorsított ütemben sajátíthatják ki maguknak Földfolyónkat, akkor ezzel szembe kell állítanunk azt, amit E. F. Schumacher "The Small is Beautiful" (A kicsi szép) c. világhírű könyvében már 1973-ban megfogalmazott. Vissza kell térni az emberi mértékekhez, a kicsihez, a természeteshez, vagy ahogy Silvio Gesell írta: a természetes gazdasági rendhez. Nem a gazdasági teljesítmény csökkentésére, hanem a pénzuralom által hajszolt természetellenes növekedés, és vissza nem fordítható környezetpusztítás megfékezésére van szükség. Ki kell cserélni a gazdasági tevékenység célját és módszereit. A pénzközpontú társadalomról át kell térni az emberközpontú társadalomra.

Mi természetes és mi nem?

Amikor különbséget teszünk természetes, és természetellenes gazdasági növekedés, valamint társadalmi fejlődés között, akkor elválasztjuk a manipulált környezetvédelmet a valódi környezetvédelemtől. Ehhez világosan látnunk kell, hogy a környezetvédelem nemes céljai is kiforgathatóak, és a világ pénzrendszerét kézbentartó elit bizonyíthatóan fel is használja ezt a mozgalmat a világ feletti uralmát beteljesítő Globális Unió létrehozására. Nem szabad azonban hagynunk, hogy a világ regulátorai a Föld iránti színlelt aggodalmukkal megtévesszenek minket. Ma már konkrét tényekkel bizonyítható, hogy a bolygónk megmentésére indított kampányuk mögött álságos szándék is meghúzódik. Igazi céljuk az emberiség előkészítése a globális-elit világuralmának az elfogadására. Többek között azért gyöngítik folyamatosan az ipari országok gazdasági erejét, mert az elősegíti ezen országok bevonását pénzuralmi rendszerüknek a globális-hálójába, és megkönnyíti a pénzkartell felettük gyakorolt uralmának a konszolidálását.

A "Report from the Iron Mountain"-ben ajánlott manipulált környezetvédelem a pénzelitnek az általa már hosszabb ideje előkészített atomenergia-ellenes kampányával kezdődött az 1970-es évek elején. Kibontakozása időben egybeesett az energia hirtelen megdrágulásával, a pénzkartell által elhatározott olajárrobbantással. Az atomenergia egyre hatékonyabbá és biztonságosabbá váló békés hasznosítása olcsó és bőséges energiaforrást jelenthetett volna mind az ipari országok, mind a fejlődő országok számára. Az olajárak négyszeresére emelése, különösen ez utóbbiakat sújtotta. Mivel bővülő energiafelhasználás nélkül nincs gazdasági növekedés, ezért az atomenergia felhasználás leállítása a pénzkartell által pénzelt és irányított zöld-mozgalommal, egyben a gazdasági növekedés végét is jelentette a 3. világ olajszegény országai számára. Az olajkonszerneket ellenőrző csoportoknak a manipulált zöld mozgalom beindításával sikerült kiiktatniuk a legveszélyesebb versenytársat, az olcsó atomenergiát és "még virágjában letörni az atomrózsát." Így tehát továbbra is az olaj maradt a világgazdaság kulcsfontosságú energiahordozója. Aki pedig ezt az energiaforrást kontrollálta, az az árakat is diktálhatta.

Az ökomozgalom irányítását az 1973. májusában, - a Wallenberg család birtokán, Saltsöbadenben, - tartott titkos Bilderberg-tanácskozás egyik résztvevője, Robert O. Anderson, az Atlantic Richfield Oil Company főnöke vette kézbe. Anderson vállalata és alapítványa sok millió dollárral finanszírozta azokat a szervezeteket, amelyek célja az atomenergia lejáratása és kikapcsolása volt. A több milliárdos befektetéssel alaposan előkészített és beindított német nukleáris energiaprogram is ennek az ökomanipulációnak esett áldozatául. A német "Zöldek" elvakultságát jól mutatja, hogy a Rajna másik oldalán, Franciaországban csaknem annyi atomerőmű van, mint a többi európai országban együttvéve. Ezeknek a betiltását sem a francia, sem a német "Zöldek" nem követelik. A szakemberek előtt közismert, hogy a 19 ma is működő német nukleáris erőmű a világ legbiztonságosabb atomerőművei közé tartozik, mégis ezeket kell felszámolni. Joschka Fischer szerint a legbiztonságosabb erőműre is rázuhanhat egy repülőgép, és akkor felrobbanhat. De miért csak német erőművekre zuhanhat repülőgép, és a sokkal több francia atomerőműre miért nem? Miért csak a német szennyeződés veszélyes, és miért nem a francia is? A francia erőművekből robbanás esetén felszálló gombafelhők talán illedelmesen meg fognak állni a Rajnánál, és nem lépik majd át a német-francia határt? Ezekre a kérdésekre eddig nem kaptunk választ a német "Zöldek"-től.

Természetesen nem környezetvédelemről van szó a német atomerőművek betiltásánál. A pénzkartell ősriválisa Németország, amely nemcsak méretei, ipari-technológiai kapacitása, de geopolitikai elhelyezkedése miatt is az Európai Unió súlypontja. Területileg ugyan meg lett kisebbítve, de ez az atomenergia és az informatika korszakában nem elégséges a tartós alávetéséhez. Ezt a pénzügyi, gazdasági szuverenitásától már megfosztott, politikailag kényszerpályára terelt országot, meg kell fosztani minden nukleárisipari hátterétől is, hogy még csak reménye se lehessen gazdasági és pénzügyi önállóságának a visszaszerzésére. A német atomerőművek felszámolásánál nem a környezetvédelem, hanem a német atomkutatás és nukleáris technológia ipari hátterének a megsemmisítése a cél, egy kemény versenytárs diszkvalifikálása. A másik cél az, hogy a külső energiaimporttól tegyék függővé Németországot, amely belső energiaforrások hiányában a "külföldi energia-csapok" elzárásával bármikor megbénítható. Ezek a létfontosságú energia-csapok pedig szilárdan a pénzkartell kezében vannak.

A "Zöldek" - baloldali demagógiájukkal - a pénzkartell más céljainak az elérésére is kiválóan alkalmasak. Így pl. álszent módon az emberi jogokra hivatkozva követelhetik a németekre ráerőszakolt kettősállampolgárságot. Ez elősegítheti, hogy Németország - versaillesi megcsonkítása ellenére - soknemzetiségű állam legyen, hogy ott is híg és eklektikus multikulturalizmus váltsa fel a nemzeti kultúrát, megfosztva ezt a tudatilag folytonosan bombázott társadalmat a gyökereitől, és a közös hagyományokban gyökerező kohéziójától. A kultúrák és értékrendszerek erőszakos összekeverése hatékonyan segíti az egyén önazonosságának a meggyöngülését, sőt elveszítését. Az ilyen fellazított tudatú egyedekből álló társadalom aztán könnyen gyúrható masszává válik a pénzelit kezében.

Visszatérve az 1973-ban Saltsöbadenben tartott Bilderberg-tanácskozásra, ott nemcsak a dollár megszilárdítását vették számításba, hanem azt is, hogy az milyen kihatással lesz a 3. világ életkörülményeire. Ezt bizonyítja az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának egy 1975-ben készült dokumentuma, amely a "Memorandum 200" elnevezést viseli. Ez Henry Kissinger vezetésével készült, és az ő utasítására szigorúan titkos okmányként kellett kezelni. A "Memorandum 200" a világ népességének a csökkentését, vagyis a neomalthusianizmust, az Egyesült Államok történetében példa nélkül álló módon a hivatalos amerikai biztonságpolitika fontos céljának minősíti. Már tudjuk, hogy hasonló megállapítások találhatók azokban a jövőre vonatkozó tervezetekben is, amelyeket a new yorki "Council on Foreign Relations" /"Külföldi Kapcsolatok Tanácsa", a Bilderberg oligarchia zártkörű és nagybefolyású elit szervezete/ dolgozott ki az 1970-es években az 1980-as évekre vonatkozóan. Ezekben a tanulmányokban nyíltan megfogalmazzák, hogy a világgazdaság bizonyos mértékű "ellenőrzött dezintegrációja" legitim cél a 80-as években a túlnépesedés megfékezésére.

A jelen tanulmányban ismertetett két dokumentum azt is egyértelművé teszi, hogy nem az Egyesült Államok a vetélytársak nélküli "nagy óriás", "az egyedüli igazi világhatalom", amely a szovjet birodalom felbomlásával a világtörténelem középpontjába került. A meghatározó, a kizárólagos nagyhatalom ma az a világméretű magánpénzmonopólium és hálózata, amelynek tulajdonosai már 1913 óta kézbentartják Amerika egész gazdasági és politikai életét, miután megkaparintották pénzrendszerét a Federal Reserve System létrehozásával, amelynek nyolc magánbank (ebből öt Rotschild érdekeltségű) a tulajdonosa. Az Egyesült Államok monetáris hatalmának a kisajátításával a nagy ország fizikai és szellemi kapacitása is uralmuk alá került, és már régóta az ő uralmi céljaikat szolgálja a pénz világbirodalmának folyamatban lévő létrehozásánál. A pénzkartell eszközként használja a kontinensnyi hatalmat, - pénzét, hadseregét, gazdasági erejét, csúcstechnológiáját, népének szorgalmát és tehetségét, - hogy vele saját világuralmát megalapozza és fenntartsa. Sőt még Amerika megmaradt demokratikus hagyományainak és intézményeinek a vonzásából is hasznot húz ez a szervezett magánhatalom, amely a belülről meghódított ország segítségével rátette a kezét a nemzetközi kommunikációra, a tömegszórakoztatásra, és meghatározó tényezője lett a világszerte a terjesztett - a pénz egydimenziós értékrendszerét hordozó - primitív és manipulatív tömegkultúrának.

Az amerikai társadalom többségének azonban, a most ismertetett dokumentumokban foglalt rafinált módszerek, és az intenzív agymosás ellenére sincs elhivatottsága arra, hogy a pénzkartell és gépezete engedelmes eszköze legyen a tőle idegen világuralmi célok eléréséhez. Világosan látnunk kell, hogy az amerikai hegemónia nem más, mint a pénzkartell hegemóniája, amely egymáshoz kapcsolódó intézmények és eljárások összetett rendszerét jelenti. A magát Amerikának feltüntető nemzetközi pénzhatalom közvetett és látszólagos konszenzuson alapuló világhegemóniájának pedig az a funkciója, hogy fenntartsa a demokrácia látszatát, és elhomályosítsa a hatalom és befolyás terén a nemzetközi életben mutatkozó igen nagy különbségeket. Az amerikai zászlót lobogtató nemzetközi pénzkartell globális elsőbbsége szövetségek és koalíciók finom rendszerén nyugszik, és ezek szó szerint behálózzák bolygónkat. Ennek a félrevezető módon "amerikainak" nevezett rendszernek szerves összetevői a nemzetközi pénzkartell speciális feladatok ellátására létrehozott hálózatai. Az olyan "nemzetközi" pénzügyi szervezetek, mint pl. a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, egyértelműen globális érdekeket képviselnek. Látszólag az Egyesült Államok, ténylegesen azonban az Amerikát is irányító nemzetközi pénzkartell hálózatának a befolyása alatt állnak.

Annak szemléltetésére, hogy a pénzuralomnak ez a rendszere mennyire életellenes, idézzünk egy budapesti hírt, amelyet Bencsik András, a Magyar Demokrata c. hetilap főszerkesztője hozott nyilvánosságra 1997 májusában és az Internet hálózatra is rátett:

"Február végén zártkörű tanácskozást tartott a budapesti Soros-egyetemen a Világbank. Az előadók elmondták, hogy elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak kellene élni. Ebből kétmillió u.n. narrow minded szakember legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania. Az előadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a kivándorlásra. A világbanki instruktorok üdvözölték ugyan a kormány oktatási és egészségügyi reformját, de hozzátették, véleményük szerint a kórházi ágyak számát tovább kell csökkenteni, a reform utáni állapot felére. Ezt követően - közölte egy oda meghívott, de a hallottakon felháborodott üzletember a Demokratával - egy 30 fős, még zártabb körű tanácskozásra került sor, ahol a jelenlévő pénzügyi és kormányzati emberekkel ismertették azt a forgatókönyvet, amit a továbbiakban követniük kell, s amit a Demokrata informátora szerint 30 évre titkosítottak."

Brzezinski stratégiai forgatókönyve

A nemzetközi pénzkartell - az Egyesült Államok felhasználásával - immáron az egész eurázsiai kontinens feletti uralom megszerzésére törekszik. Ez derül ki Zbigniew Brzezinskinek, a CFR és a Trilaterális Bizottság, azaz HÁLÓZAT egyik tekintélyes vezetőjének és teoretikusának, az 1999-ben Budapesten is megjelent "Nagy sakktábla" című könyvéből:

"Ma az Egyesült Államok - egy nem európai hatalom - élvez nemzetközi elsőbbséget, s foglal el közvetlen hatalmi pozíciót az eurázsiai kontinens három perifériáján, ahonnan erőteljes befolyást gyakorol az eurázsiai "szívtájék" államaira is. Azonban pontosan itt, a földgolyó legfontosabb játékterén, Eurázsiában jöhet létre valamikor egy olyan ország, amelyik képes lesz Amerikával (vagyis a nemzetközi pénzkartell globális hatalmával, D. J.) rivalizálni."

Brzezinski idézett könyvében szokatlan nyíltsággal fogalmazza meg a világközvélemény megtévesztése céljából Amerikaként ágáló pénzmonopolista elit birodalmi geostratégiájának három kulcsfontosságú tényezőjét: "elejét venni a vazallusok közti bárminemű paktálásnak, fenntartani a függő helyzetüket, megvédelmezni a szövetségeseket és elérni, hogy továbbra is szófogadóak legyenek. Végül pedig megakadályozni, hogy a barbárok szövetségre lépjenek egymással."

Ez nem a demokratikus amerikai társadalomnak, - az alapító atyák Amerikájának - a hallgató vagy elhallgattatott többségnek a hangja, hanem a rajta belülről győzedelmeskedett pénzdiktatúráé, az Amerika bőrébe bújt nemzetközi bankároké. A pénzuralom világrendjének gőgös oligarchiái ma már azt sem tartják szükségesnek, hogy finomkodva, diplomatikusan fejezzék ki magukat: a vazallust vazallusnak, a barbárt barbárnak, és a függő helyzetet függő helyzetnek nevezik. "A nagy sakktábla" szerzőjének világpolitikai forgatókönyve ugyanannak a hatalomnak a globális dimenziókban végiggondolt stratégiáját szolgálja, mint a "Csendes háború néma fegyverei" és a "Report from the Iron Mountain" készítőinek az amerikai társadalom leigázására kidolgozott javaslatai. Brzezinskinek, a pénzkartell nagyhatalmú szóvivőjének, már nem kell letitkosítania látleletét, arrogánsan őszinte lehet, hiszen a közvélemény már alig számít. A pénzuralom véleményhatalma pedig erősebb, mint valaha. Ki mer ezzel a világhatalommal szembeszállni? Ki meri megmondani, hogy a "király meztelen"? Ezt pozícióban lévő, vagy pozícióra törekvő politikus - karrierjének a kockáztatása nélkül - ma már egyik nyugati országban sem teheti meg. A pénzügyi-korporációs elit - a rendszer fő haszonélvezőjeként - természetesen nem érdekelt a változtatásban. Csak a pénzuralom szervezetét és működését megismerő és megértő, - cselekvési szabadságukkal még rendelkező - szabad polgároktól várható a megoldás, akik a tömegtájékoztatás folyamatos agymosása ellenére is meg tudták őrizni tisztánlátásukat.

Az egypártrendszer és a többpártrendszer kombinációja

A gyorsan cserélődő, négyévenként elmozdítható politikai elit - noha látszólag övé a hatalom - ki van szolgáltatva a le nem váltható pénzügyi és korporációs elitnek, a pénzkartell nemzetközi és hazai gépezetének, amelynek hatalma a pénz és a vagyon magántulajdonán alapul. A politikai vezetőréteg egy-egy csoportja rövid ideig van döntési helyzetben, pozíciója a bizonytalan kimenetelű választásoktól, és a pénzügyi elit támogatásától függ. Élesen szembenálló és gyakran összeegyeztethetetlen érdekek között kell lavíroznia. A pénzügyi és korporációs elittől eltérően nem gondolkodhat nagyívű stratégiában, nem dolgozhat ki hosszútávú terveket, mivel sorsa kiszámíthatatlan, ingatag tényezőktől függ.

Ma már nemcsak az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában, vagy az Európai Unió más országaiban, hanem Magyarországon is az egypártrendszer és a többpártrendszer sajátos kombinációja működik. A politika nem látható szférájában a pénzügyi-korporációs elit egypártrendszere van hatalmon, míg a politika nyilvános terében a pénzügyi-korporációs elit által kiválasztott politikai-csoportok a többpártrendszer szabályai szerint rivalizálnak egymással. A hatalomgyakorlás egypárti alrendszerébe tartozik minden olyan kérdésnek az eldöntése, amely lényeges a pénzuralom rendszerének a fenntartásához és zavartalan működtetéséhez. Ezek közül a legfontosabb a magánpénzmonopólium kialakítása, a monetáris hatáskör - a pénz- és hitellevélkibocsátás, a kamat- és árfolyamszabályozás, adópolitika - teljes átengedése a pénzkartellnek, elsősorban a központi bank államtól való leválasztásával. Az egypárti politika kialakítását és érvényesítését ebben a rendszerben az amerikai CFR-hez és az angol RIIA-hoz hasonló szervezetek végzik el a főhatalmat birtokló pénzkartell számára. A jelek szerint e célból jött létre a Magyar Atlanti Tanács is, amely megalakulásától, 1992-től, kezdve szoros kapcsolatban áll a CFR-rel, (Council on Foreign Relations) vagyis a New Yorkban működő Külföldi Kapcsolatok Tanácsával. Az amerikai kutatók ezt az intézményt az Egyesült Államok leghatalmasabb szervezetének tekintik. A CFR politikai vezetőtestületeinek a döntéseit a Fehér Ház és a washingtoni Kongresszus is messzemenően figyelembe veszi. Az idei demokrata és republikánus elnökjelöltségre pályázók is a CFR által előzőleg kiválasztott, és jóváhagyott személyek.

Úgy tűnik, hazánkban is ez a modell intézményesül. A négyévenként megtartott választásokon a pénzügyi elitnek a különböző pártokból összeállított "A" és "B" csapata küzd a kormányzati pozíció elnyeréséért. Ezek a pártok csak másodrendű kérdésekben képviselhetnek eltérő nézeteket. A pénzelit számára lényeges kérdésekben egységes állásponton kell lenniük. A jelen tanulmányhoz mellékelt lista tartalmazza a Magyar Atlanti Tanács (MAT) tagjainak egy részét. A listából hiányzik a korporációs tagok, bankok, vállalatok, teljes felsorolása. (Többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült megszerezni a nyilvános egyesületként bejegyzett MAT tagjainak a hivatalos névsorát, sem a MAT vezetőségétől, sem az egyesületi nyilvántartástól. Ismerjük viszont az elnökség tagjainak a nevét, és a tagok egy részben már elavult, nem teljes és nem hivatalos névsorát.) Hazánkban - a pénzuralom rendszerének fenntartása szempontjából fontos kérdésekben - ma is egypártrendszer, a kevésbé fontos kérdésekben pedig többpártrendszer van. A MAT-ban békésen együttműködő elit a politika nyilvános terében már kemény küzdelmet vív egymással a különböző pártok színeiben, de csak a pénzhatalom - véleményhatalom - által engedélyezett másodrendű, harmadrendű kérdésekről. A pénzhatalom érdekeinek közös kiszolgálása azonban nem csökkenti a politikai elit versengő csoportjai számára annak a jelentőségét, hogy melyik csoport tölthesse be a számos előnnyel járó kormányzati pozíciókat. A politika nyilvános terében folyó többpártrendszeri színjátéknak fontos szerepe van a politika nem látható terében gyakorolt pénzdiktatúra egypártrendszerének az álcázásában és a közvélemény felé történő demokratikus legitimálásában.

Egy lehetséges alternatíva: Összefogás a fennmaradásért

Felülről nem várható változás. Fordulatot csak alulról lehet kiharcolni. Ha majd lesz több százezer olyan szabad magyar polgár, aki kiismeri magát a kamatszedő pénzrendszeren, és az emberi társadalmat a természeti környezetével egyaránt pusztító uzsoracivilizáció működésén, akkor már nem lehet többé olyan választásokat tartani Magyarországon, hogy társadalmi bajaink legfontosabb okáról, a szegénységről, egy árva szó se essék. Ez a szegénység a jövedelmet folyamatosan kiszivattyúzó pénzrendszernek az egyenes következménye. A fentebb ismertetett amerikai dokumentumok bizonyítják, hogy a mellébeszélés, a valódi problémák elhallgatása és álproblémákkal való behelyettesítése, a pénzuralom elitjének tudatos és átgondolt stratégiája. Ma azért kell összefognunk, hogy a magyaroké maradhasson a magyar föld, hogy a demokratikusan választott magyar kormány rendelkezhessen ismét a monetáris jogokkal, amelyek a hatékony kormányzás elengedhetetlen feltétele, hogy a részvételi demokrácia váltsa fel a pénzhatalom által könnyen ellenőrizhető és manipulálható pártdemokráciát, hogy a magyar pénz ismét a nemzet alapvető fontosságú közintézményévé váljon és, hogy nyilvános legyen végre a közpénzek mozgására vonatkozó minden adat. Azért kell összefognunk, hogy magyarként és emberként is tisztességes életet élhessünk, és épségben adhassuk át otthonunkat, - ezt a csodálatos kék bolygót, - utódainknak.