Ellenállás

Ellenállás

M I N D E N    O R S Z Á G B A N A Z    E L S Ő    A Z    Á L L A M A L A P Í T Ó , A    T Ö B B S É G I    N E M Z E T ! Franciaországban a franciák, Német országban a németek, Romániában a románok, Izraelben a zsidók, Magyarországon mindenki más, de a magyar semmi kép, mert a magyar köztudottan nacionalista, kirekesztő, antiszemita és még sorolhatnám! Mindebben a fonákságban, az a legmegdöbbentőbb, hogy mi magyarok mondjuk, állítjuk magunkról ezeket a képtelenségeket. Képesek vagyunk a magyar parlamentben Önmagunk ellen beszélni, Önmagunk ellen történelmet hamisítani, saját kultúránkat más kultúrákkal elnyomni, helyettesíteni. Képesek vagyunk még arra is, hogy az adóforintokat (amit kínnal keservvel befizetünk) Önmagunkkal szembe, Önmagunk elleni propagandára használjuk fel, költsük el, és nem is keveset! Hát teljesen el ment a józan eszünk? A saját magyar hazánkban többedrendű állampolgárok lettünk, úgy jártunk mint az unióval, elsőkből utolsók lettünk! Micsoda világ szégyene, világ röheje vagyunk mi, ha még saját magunk ura sem vagyunk? A magyarnak sehol sem lehet saját hazája, ahol Ő az Úr! Mindenki lehet saját maga, csak a magyar nacionalista? MAGYAR NEMZETI KORMÁNYT AKAROK, AHOL A MAGYAR EMBER ÉS A MAGYAR NEMZETI ÉRDEK AZ ELSŐ, ÉS MINDEN MÁS csak alárendelt szerephez juthat! Más országban is ez a módi, én sem akarok mást, csak Magyar lenni a saját hazámban! (Máté Domokos /Nemzeti Hírháló/

Végső kisemmizésünk és likvidálásunk az EU-ban

(Alapelv: tőlünk mindent - nekünk semmit!)

Mottó: "A zsidó nép - egészében véve - a saját Messiása lesz. Uralkodni fog az egész világon, össze fogja olvasztani az emberi fajokat, meg fogja szüntetni a határokat, és el fogja távolítani a monarchiákat, melyek az önkényesség védőbástyái. Egy világköztársaságot fog berendezni, amely végezetül minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész világon szétszórtan élő gyermekei, akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták, mindenhol ellenállás nélkül vezetőkké lesznek... Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje, a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni."
(Részlet Baruch Levi rabbi Marxhoz írt leveléből)

Pár héttel ezelőtt visszatetszően nagy pompával ünnepelték kontinensünk vezető politikusai az Európai Unió (EU) jogelődjének, az Európai Gazdasági Közösség (EGK) megalakulásának 50-ik évfordulóját, ill. az ezt szentesítő Római Szerződés félszázados aláírását. Több városban is megemlékeztek az eseményről, a központi rendezvény pedig Berlinben volt, ahol egyúttal egy semmitmondóan negédes, mindenkinek hízelgő Nyilatkozatot is megfogalmaztak. Valóban ilyen felhőtlen, problémamentes lenne az EU jelenlegi állapota és jövője? Vagy ez a gusztustalan hurrá-optimizmus csupán a létező súlyos gondok takargatására szolgál? Mielőtt belefognék a kérdés tüzetes elemzésébe, hadd idézzek fel néhány mondatot abból a tanulmányomból, amit 4 éve a csatlakozási népszavazás előtt írtam, s melynek esélye sem volt arra, hogy a széles nyilvánossághoz is eljuthasson.
"Tagok legyünk, vagy szabadok? - kérdezhetnénk Petőfivel.

Sokan nem is sejtik, milyen fontos döntés előtt állunk. Jövőnket, sorsunkat, fennmaradásunkat végérvényesen meghatározhatja egy helyes vagy helytelen voksolás. Parlamenti és önkormányzati választások 4 évenként vannak. Ezek jelentősége egyre csökken a silány kínálat miatt, bár elvileg egy korrupt, hazug, bűnöző társaság a ciklus végén felváltható egy kevésbé rosszal. Itt most nincs lehetőség korrekcióra. Ha elhibázzuk, akár évtizedekig, talán a végpusztulásig viselnünk kell a következményeit. A mostani formális demokráciát és függetlenséget könnyen fölválthatja egy még sötétebb fEUdális gyarmati sorba taszíttatás, a hivatalos körök lelkes EUfóriáját pedig az össznemzeti EUtanázia. Hova is akarnak tulajdonképpen csatlakoztatni, beléptetni bennünket a gonosz háttérerők és a jól látható érdekcsoportok farizEUsai? Mielőtt nEUrózisba esnénk, vagy a szakadékba zuhannánk, vegyük elő józan eszünket, mérjük fel a tétet, és gondolkozzunk magyarok! Elképesztően hamis, egyoldalú és tolakodó az a propaganda, amit hosszú hónapok óta ránk zúdítanak ellenségeink; ugyanakkor feltűnően elzárnak tőlünk minden valódi információt, hasznos külföldi tapasztalatot, hogy még véletlenül se láthassunk tisztán. Ne felejtsük: ha az 'igen' kerül többségbe, valószínűleg a teljes beolvadás, arculatvesztés és tönkremenetel vár ránk, míg egy határozott 'NEM'-mel megőrizhetjük viszonylagos szabadságunkat, önrendelkezésünket s a reményt egy majdani felemelkedésre. 2003. április 12-én tehát járuljunk az urnákhoz minél számosabban, és saját érdekünkben a NEM mellé tegyük a keresztet, nehogy később összeroskadjunk e kereszt súlya alatt. Az EU egy mézesmadzag, egy halálos csapda. Kívüle is van élet, sőt csak ott van!"
Világos és vállalható szavak, ma sem mondanám másként. Nézzük meg immár részletesen - a múltba is visszatekintve - az EU felépítését, közelebbi és távolabbi céljait, s mindenekelőtt hazánkra, nemzetünkre gyakorolt befolyását. Noha az elmúlt 3-4 évben alapos ízelítőt kaphattunk az EU valódi természetéről, bátran állíthatom, hogy még mindig roppant keveset tudunk arról a borzalomról, ami bennünket érhet e torzszülött szervezet karmaiban.

1. Magyarország és Európa viszonya a történelemben

Európa legősibb népe, legnagyobb kultúrnemzete vitathatatlanul a magyar. Ma is a legtökéletesebben őrzi az Aranykor letűnt és szétszóródott népeinek nyelvét, írását, hagyományait, szokásait, mítoszait, mese- és mondakincsét, népművészeti és zenei motívumait, genetikai fölépítését, egész világképét. A magyarság elődei azonos vagy magasabb szinten álltak a történelem olyan ismert népeinél, mint a sumérok, egyiptomiak, indiaiak, kínaiak, görögök, rómaiak stb. Európa mai országai és lakói még nyomokban sem léteztek, amikor mi már benépesítettük a Kárpát-medencét, és virágzó önellátásra rendezkedtünk be. Ez a mi Istentől adományozott őshazánk, ahonnan időről időre kirajzottunk az évezredek során a négy égtáj felé, s ahova szükség szerint vissza is tértünk bizonyos időközönként, akár a gyermek a dajkáló anyai karokba. Mi soha nem szorultunk Európára, míg az félistenként tisztelt bennünket, s annyit tanult tőlünk minden téren, mint mesterétől a tudásra éhes kisdiák . A "művelt" - és szerencsésebb helyzetéből fakadóan immár nálunk jóval előkelőbb anyagi és civilizációs szinten élő - Nyugat lelkében most is barbár hozzánk képest. Kollektív emlékezetében Európa őrzi ezt az áthidalhatatlan különbséget, ezért ma is irigykedik ránk, s idült gyűlölködésében mindent elkövet, hogy tovább gyengítse, fosztogassa, pusztítsa fajtánkat, akár a végső enyészetig. Ugyanakkor, hogy kisebbrendűségi komplexusait álcázza, hamis históriát, nem létező mitológiát, komolytalan származáselméleteket kreál magának, míg a mi valódi eredetünket eltagadja, egykori nagyságunkat szánalmassá zsugorítja. De a tényeket nem képes lenyelni és megemészteni, ezért bárhogy is cselekszik, mindig mi leszünk erkölcsi fölényben vele szemben, egészen az utolsó magyarig.A Kárpát-medence öröktől fogva Európa dobogó szíve, s egész bolygónk szakrális központja. Földrajzi, vízrajzi, éghajlati, gazdasági, katonai téren páratlan egység. Termőföldjei kiváló minőségűek, energiában, nyersanyagokban és hőforrásokban rendkívül gazdag, természeti szépsége kiemelkedő, növény- és állatvilága hihetetlenül változatos. Minden jelen van itt, mint egy óriási bőségszaruban, s ami véletlenül hiányzik, arra tán nincs is szükség. Nekünk nem kellett hont foglalnunk, mint Európa összes nációjának, mi az idők hajnalán belenőttünk, belegyökereztünk ebbe a varázslatos és szentséges tájba. Az utóbbi 1000 évben mi mindenünket önzetlenül Európának adtuk, s eltékozolt kincseinkért és vérünkért cserébe csak megvetést, cserbenhagyást, csalárd hitegetést, rablóbandák garázdálkodását kaptuk. Századokon át egy méltatlan Európa s egy velejéig romlott álkereszténység hősies védőbástyája voltunk, a saját érdekeink és fönnmaradásunk rovására. A kegyetlenül önző, sivár szellemű Európa térden állva kérhetne bocsánatot az ellenünk elkövetett engesztelhetetlen bűnökért, és örökké hálás lehetne a magyarság jézusi lelkületű, lovagias magatartásáért. De hol vagyunk ettől? Noha egy nép sem tett annyit Európáért, mint a mienk, a Vén Ringyó (a büszke nő??) most is azt lesi, mit vehetne el még tőlünk, mivel szolgálhatnánk további boldogulását; de közben fütyül gondjainkra, nyomorúságunkra, pedig jól tudja, hogy bajaink zömét éppen ő okozta rideg, érzéketlen viselkedésével. Idézzünk fel néhány példát, melyek közismertek ugyan, mégsem fölösleges őket most is hangsúlyozni.
A római birodalom Európa jelentékeny hányadával együtt meghódította Pannóniát s Erdély egy részét, de a teljes Kárpát-medencét elfoglalni képtelen volt. Nagy Károly császár (újabban a létezését is kétségbe vonják! - lásd Heribert Illig!) szétverte az avarokat (de az mese, hogy meg is semmisítette őket!), és egy szekérkaravánnal elhurcolta kincseiket. Atilla király, majd Árpád fejedelem utódai elégtételt vettek a sérelmekért, és csodás harci sikereket arattak az egész kontinensen. A magyarság Európa legerősebb, legkiválóbb népe volt az ezredfordulóig. Szent István - bár az idegen papok és rangos elöljárók nyakunkra ültetésével, a zsidókereszténység kíméletlen meghonosításával, az ősi elveinket, hitünket őrző lázadók eltaposásával sokat vétkezett a nemzet ellen - ügyes diplomáciával és hadvezetéssel megvédte függetlenségünket, s egy szabad országot hagyott hátra, melyet örökösök híján Boldogasszony Anyánk kegyelmébe ajánlott. A tatá rok békével jöttek hozzánk, és szövetséget ajánlottak Nyugat-Európa ellen; IV. Béla rosszul döntött, hogy elutasította. Értelmetlen volt szembeszállni a testvéri "pogányokkal" a "keresztény" brigantik védelmében. Az 1241-es muhi csatában s utána gyakorlatilag a lakosságunk felét lemészárolták vagy elüldözték. Később Béla nagy király lett (második honalapítónknak is nevezzük), újjáépítette és megerősítette az országot, de tévedését csak részben tehette jóvá. A "hitetlen" törökök szintén barátsággal közeledtek hozzánk, s nem akartak leigázni bennünket, csupán egy átvonulásra alkalmas korridort (folyosót) kértek a nyugatiak megtámadása végett. Az 1526-os mohácsi vészt s a 150 éves sanyargatást megúszhattuk volna, ha II. Lajos másképpen cselekszik. Természetesen szó sincs arról, hogy a Hunyadiak, Zrínyiek s a végvári vitézek fölülmúlhatatlan áldozatait és hőstetteit elbagatellizáljuk, ám azt sem hallgathatjuk el, hogy elkerülhettük volna annyi kiváló hazafi vérének kiontását, s a Kárpát-Duna-medence 3 részre szakítását. Csak megjegyzem, hogy a tatárok alig vonultak ki, a germánok máris megtámadták a határ menti országrészeinket, de a Habsburgok sem viselkedtek különbül velünk, mikor a török igát nyögtük. Segítséget nem kaptunk sehonnan (legföljebb kitartásra biztatást), sőt a franciák és Velence titokban még szövetkezett is az oszmán birodalommal a német-római császárság, s - ezzel közvetve - a kiszolgáltatott Hungária ellen. Mikor már teljesen legyengültünk, s a török is hanyatlani kezdett, a "bátor" Európa kiverte őket egészen a Balkánig. A "felszabadításért" persze a derék Habsburg-dinasztia rögtön benyújtotta a számlát: az elnéptelenedett vidékeket oláhokkal, tótokkal, rácokkal, svábokkal telepítette be, minket pedig vadabbul fosztogatott, mint a török valaha is tette. II. Rákóczi fejedelem is maga vívta dicsőséges szabadságharcát, mert sem a ruszki cár, sem a francia király nem nyújtott segítséget. 1848-49-be n pedig Kossuth szépreményű forradalmát tiporta sárba az osztrák-orosz túlerő. Majd a Monarchia oldalán - kényszerpályán haladva - belekeveredtünk az első, a németek mellett pedig a második világháborúba. A vesztések után megtorlásul kaptuk Európa (és Amerika) jóvoltából előbb Trianont, aztán pedig a szovjet vörös rémuralmat, azok összes szörnyűségével együtt. Mert kérdem én, ugyan mit kerestek az egyszerű magyar bakák Doberdónál, Isonzónál, Galíciában vagy a Don-kanyarban? - ahelyett, hogy a Kárpát-medence területi épségét védelmeztük volna mohó és áruló szomszédainkkal szemben. Budapest 1945-ös nagyszerű védelmével sem magunkon segítettünk, hanem a gyilkos sztálinista horda föltartóztatásával tulajdonképpen Nyugat-Európa szétdúlását és (el)kommunizálását akadályoztuk meg. A gőgös Európa (s az USA) 1956-ban is magunkra hagyott bennünket, sőt még a leveretést követő vérengzést sem próbálta meggátolni, noha a pesti srácok értük is dobálták a Molotov-koktélt. 199 0-ben, a cucilizmus bukása után sem álltak mellénk, vagy öleltek magukhoz, s eszük ágában sem volt igazságot szolgáltatni ártatlanul szenvedő népünknek. A déli harangszón túl ugyan mit várhatunk tőlük az EU-ban? Esetleg adósrabszolgaságot, menekülthullámot, kábítószert, kulturális EUromoslékot, nemzeti öntudatunk szétrohasztását, földjeink felvásárlását, javaink további elprivatizálását, nacionalista és antiszemita bélyegek homlokunkra sütését... azaz semmi jót.
Külön meg kell emlékeznem a Vatikán (önálló államként nemrégen létezik) és az egyes pápák enyhén szólva felemás viselkedéséről is. Árpád-házi királyainkat annak idején keresztes háborúkra tüzelték, pénzt és fegyvert persze véletlenül sem adtak. (Az is vitatott, hogy a Szent Koronát egyáltalán Szilveszter küldte-e Vajknak!) A tatár és a török elleni heroikus küzdelmünkben is legföljebb imádkoztak értünk e "jeles" keresztények. Annál inkább próbálták királyainkat vazallusukká tenni; ennek érdekében csőstül jöttek hozzánk a magyarsággal s a jézusi tanításokkal mit sem törődő, fényes potrohú egyházi méltóságok. A magyar szenvedések, a keserű fohászok soha nem értek föl a magasságos pápai trónig. A 300 éves Habsburg és a 45 éves komcsi vészkorszakok alatt szavuk sem volt ezer sebből vérző fajtánkért. De a legtisztább püspökünket, Prohászkát indexre tették, Mindszenty bíborost pedig megfosztották érseki székétől. S a "szentéletű" II. János Pál ugyan megszívlelte-e a számkivetett csángók könyörgését, vagy felvidéki testvéreinknek engedélyezte-e a magyar püspökség felállítását? - miközben eltűrte a zsidó Paskai undorító röfögését, s az új egyházmegyék területének kijelölésével tulajdonképpen szentesítette a trianoni gúnyhatárokat, ill. a magyar szakrális értékek elkobzását és tönkretételét.
Folytathatnám a tanulságos világi és egyházi példákat, de tovább kell lépnünk. Ennyiből is megérthetjük, hogy Európa sohasem fogad be minket egyenrangú félként, annál inkább bekebelezne, fölzabálna, ha hagyjuk. Nyugodtan kijelenthetem, Európa centruma mi vagyunk, s nélkülünk csak olyan lehet, mint egy megtépázott lyukas zászló. Amíg azonban igazságunkat el nem ismeri, és nem hajlandó kielégítően orvosolni, addig semmi közünk Európához, sem az EU-hoz (a kettő messze nem ugyanaz!). Ezért arra kérjük, vegye le rólunk szennyes mancsát, s hagyjon végre magunkra; ne "segítsen", ne "támogasson" semmivel, ne hozzon úgy, mintha vinne. Törvényekkel, rendeletekkel, szabályokkal, piszkos alkukkal ne kössön magához, engedjen végre szabadon élni! Ha a vesztébe kíván rohanni, ám tegye, de minket ne rántson le a dögvészes éjszakába! Nem akarunk többé sem a védőbástyája, sem a bordélya, sem a kapcarongya lenni! Egyébként szilárd meggyőződésem, hogy a tévelygő Európát egyedül a szittya-magyar lelkület átvétele, a Szentkorona-eszmén alapuló államelmélet és közjog asszimilálása menthetné meg a káosztól, s kizárólag Mária Anyánk megújuló országának követése emelheti ki a mocsárból. Történelmi küldetésünk része a helyes út megvilágítása (amire először nekünk is vissza kell térnünk), de nem játszhatjuk tovább Európa pelikánjának hálátlan szerepét, mely önvérével táplálja tékozló fiait, hiszen magunk is betegen, legyengülve, roppant súlyokkal megterhelve fetrengünk a porban.
2. A globalizáció Európája

A világtörténelem legnagyobb átverése, legembertelenebb, leggyalázatosabb törekvése a globalizáció. A folyamat sokkal régibb, mint a fogalom. Már az Ószövetségben fellelhetők a zsidó faji világuralom, az összes nép leigázásának és/vagy elpusztításának egyértelmű jelei. A megvalósításhoz persze türelemre és időre volt szükség, mert a dolog nem ment könnyen és azonnal. A gazdasági-politikai-katonai-kulturális helyzetnek meg kellett érnie a nagy átalakulásra, s ez a 20. század végén következett be. A II. világháború után 2 szuperhatalom állt fel, látszólag egymással szemben, valójában mindkettőt ugyanaz a háttérbázis irányította és "szponzorálta". Az USA filozófiájának lényege: az individuális liberalizmus, vagyis a szélsőségesen egyéni szabadságjogok elsőbbsége a közösségiekkel szemben. A SZU-ban pedig éppen fordítva: az egyéni jogok sérülése, megnyirbálása árán a kollektivizmus előtérbe helyezése. (Fontos megjegyezni, hogy itt a közösség nevében mindig a fölkapaszkodott elit, a pártapparátus emberei hozták a döntéseket, míg Amerikában a vagyon és a hatalom birtokosai. Így a két rendszer közt már nem is tűnik oly nagynak a különbség.) A kérdés most már az, valójában kik, miféle csoport(osulás)ok, láthatatlan erők diktálnak a színpad mögül? Sokak szerint a szabadkőművesek, mások szerint a cionista mozgalmak irányítják a folyamatokat. Mindkét álláspontban van igazság, de egyik sem fedi a lényeget. Miért? A szabadkőműves társaságok (pl. az Angol Nagypáholy, a francia Grand Orient stb.) évszázadok óta valóban hírhedt szerepet játszottak a világ arculatának átszabásában (pl. még Trianonban is!), a 20. század közepére azonban kiüresedtek, befolyásukat vesztették, korábbi önmaguk árnyékává váltak. Teljesen ugyan ma sem írhatók le, az viszont tény, hogy eljárt fölöttük az idő. Akik a cionizmusra (a zsidó nacionalizmus és sovinizmus extrém formája) esküsznek, közelebb állnak a valósághoz, de még mindig eléggé távol. R észben tájékozatlanságból, részben gyávaságból (az antiszemitizmus vádjától való félelmükben!) nem képesek a dolgok mélyére hatolni. A cionizmus csupán csekély töredéke a világban szétszóródott zsidóság körében kifejlődött ideológiáknak, amit hiba lenne jelentőségén túlra nagyítani. A zsidóság, bár maga is megosztott (az utakat és módszereket illetően), abban föltétlenül egységes, hogy önmagát mások fölé emeli (kiválasztottság-tudat), és uralkodni akar a világ népein, nemzetein. Az egész Föld kincseit, anyagi javait, az élet szépségét és értékeit saját hitbizományának tekinti, s miközben megveti, gyűlöli a többi emberfajtát (a gojokat), elvárja, hogy kizárólag az ő érdekeit, boldogulását szolgálják. A globalizmus tehát nem más, mint az univerzális (egyetemes) zsidó világhatalom, világállam, világkirályság megvalósításának eszköztára!
A globalizmus egy jól szervezett összeesküvés bolygónk isteni és természeti rendje ellen. A cél a kis és nagy népek lezüllesztésével, elszegényítésével, tönkretételével, majd egy jellegtelen masszába gyúrásával, önazonosságuk, gyökereik fölszámolásával egy cselekvésképtelen, kiszolgáltatott, igénytelen embertömeg kitenyésztése, egy állati szinten tengődő, érzéketlen, könnyen manipulálható fogyasztói társadalom létrehozása az összes kontinensen. A kommunizmus bukása, az egypólusú rendszer kialakulása után minden felgyorsult, és egyre nyíltabbá válik. A meghatározó személyek és szervezetek kisebb részét ma is homály fedi, ugyanakkor egyre többen bújnak elő rejtekhelyükről, levetve humanista álarcukat, s mind gyakrabban nyúlnak gazdasági-politikai-katonai kényszerítő eszközökhöz a vonakodó vagy ellenálló országokkal szemben. Végső soron a globalizációt segítik a határokon átnyúló multinacionális cégek, a NATO, az ENSZ, a Római Klub, a Világbank, a z IMF (Nemzetközi Valutaalap), a WTO (Világkereskedelmi Szervezet), a FED (az USA magánkézben lévő "jegybankja") s maga az EU is; valamint a kevésbé nyilvános illuminátus hálózat, a Bilderberg Csoport, a Trilaterális (Háromoldalú) Bizottság, a Round Table ("Kerekasztal"), a B'nai B'rith (nem "szabadkőműves", speciális zsidó páholy) stb. A neoliberális gazdaságpolitika lényege, hogy a mamutvállalatok államosítása helyett ma inkább az államokat vállalatosítják. Az óriáscégek szerepe és jelentősége növekszik, a nemzetállamoké pedig csökken, az emberiség nemzetközi (internacionalista-kozmopolita) irányba mozdul, ahogy az Új Világrend (New World Order, New Age) előírja. A termelő gazdaságot fölváltó spekulációs pénzgazdaság, az uzsorakamatra épülő rablókapitalizmus a földi népesség többségét tehetetlen nyomorúságba taszítja, az élet természeti feltételeit elpusztítja, a szerves ősi kultúrákat "civilizálja"; a pénz és párturalom ("piacgazdaság", "demokrácia") által s zétrombolja a létbiztonságot nyújtó szociális igazságosságot, a felebaráti szeretetet, az erkölcsi alapokat, a környezet és az ember harmóniáját. Egy egocentrikus faj(ta) szörnyű lázálmának kivitelezése végett - senkivel és semmivel nem törődve - planétánk puszta létét is kockára teszi a globalizáció, anélkül, hogy bármi pozitívumot fel tudna mutatni a föntiek cáfolatára. Az emberiség túlnépesedett, éhség, szomjúság, járványok, háborúk tizedelik, életszínvonala meredeken zuhan, ökológiai összeomlás felé száguld, s politikai-katonai szempontból egy időzített bombán üldögél. Látnunk kell, hogy a tőke- és hatalomkoncentráció nem folytatható tovább büntetlenül, mert hihetetlenül aljas és veszedelmes. A globalizáció roppant szenvedéseket, károkat okozva immár csúcsközelbe jutott, de a beteljesülésig sohasem érhet el, hiszen bukása eleve bele volt kódolva.
Európát történelmileg kialakult nemzetállamok alkotják, melyek sajátos gazdasági-politikai hagyományokkal, földrajzi és éghajlati viszonyokkal, egyéni nyelvvel, kultúrával, vallással rendelkeznek, s erőszak nélkül nem gyömöszölhetők afféle közös akolba, mint a Szovjetunió vagy az Egyesült Államok. Az európai érdekek és értékek védelmére szükség van egy önkéntes és egyenrangú szerveződésre, az önálló arculat megőrzését engedélyező laza konföderáció (nemzetközösség) létrehozására, melyben a tagországok szuverenitása nem sérül, s a társulás hasznát, előnyeit egyaránt élvezhetik kicsik és nagyok, a hátrányok minimálisra csökkentése vagy teljes kiküszöbölése mellett. Méltó összefogás, szövetkezés nélkül Európa elsüllyed, a hajdani "fejlett" gyarmattartó maga is gyarmattá, alárendelt régióvá válik (elsősorban az USA és Izrael jármában), betagozódva a Madách, Huxley vagy Orwell által vizionált "szép új világba", falanszterbe, ahol az emberek gépies robotok c supán, s ahol mindenkit "a nagy testvér figyel". Az a 10 + 2 ország tehát (köztük hazánk is!), mely nemrég csatlakozott az EU-hoz, lényegében a félig-meddig már leigázott Nyugat-Európa csicskásává válik (azaz a gyarmatok gyarmataivá!). Ez bizony nem túl biztató jövőkép, nem túl vonzó perspektíva. Mi hát az EU, kik hozták létre, s mit kívánnak elérni vele?
1949-ben megalakult az Európa Tanács (Strassburg), majd a gazdasági integráció elősegítésére 1952-ben az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió, Luxemburg), 1957-ben (Brüsszel) az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia Közösség (EURATOM) 6 tagállammal (Franciaország, NSZK, Olaszország, Benelux Államok). Velük szemben jött létre 1959-ben az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (Anglia, Dánia, Norvégia, Svédország, Ausztria, Svájc, Portugália), s mindkettő ellenében a kommunisztikus KGST. 1965-ben Rómában a "hatok" egyesítették a 3 szervezetet Európai Közösség ("Közös Piac") néven, mely fokozatosan 15 tagúra bővült 1973-1995 közt (Nagy-Britannia, Írország, Dánia, Görögország, Spanyolország, Portugália, Svédország, Finnország és Ausztria belépésével), s 1991-ben Maastrichtban vette fel az Európai Unió nevet. Ez utóbbi már minőségileg alapvetően más, mint a korábbi gazdasági-kereskedelmi társulások, s még inkább azzá válik a keleti bővítések utá n (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Málta, Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, majd Románia és Bulgária).
Szó sincs itt egyenlőségről, önállóságról, vagy bármiféle demokráciáról. Ez egy szigorúan ellenőrzött, bürokratikus (agyonszabályozott), központból irányított, körkörös felépítésű erőszakszervezet. A kemény magot képezik a legerősebb államok (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia), körülöttük állnak a fejlettebb kicsik (pl. a skandináv országok, Ausztria stb.), a harmadik körbe tartoznak a periférikus országok (Görögország, Spanyolország, Portugália, Írország), végül a legkülső, a negyedik kört alkotják a frissen belépettek. Ez a felosztás jól tükrözi az egyes nációk EU-n belüli súlyát is: az első két körben a deklaráltan nettó befizetők találhatók; legnagyobb beleszólása a közös ügyekbe a belső magnak van, míg a periféria korábban az EU anyagi haszonélvezője volt, támogatásuk azonban egyre csökken; a később csatlakozott elmaradottakra pedig a szegény rokon szerepe vár, minimális javadalmazással és érdekérvényesítéssel. A szigorúan előírt feltételeknek még a "nagyok" sem mindig tudnak megfelelni, a "gyengébbeknek" pedig esélye sincs erre. A különbségek, törésvonalak ezért mélyülnek majd, s aki nem képes teljesíteni, komoly szankciókkal, büntetésekkel számolhat. A már régebben bent levők közül többen csak most kezdenek rájönni (pl. Ausztria), mibe keveredtek, s ha most kellene szavazniuk, bizony kívül maradnának. Az EU azonban egyirányú zsákutca, melybe csak behajtani lehet, távozni viszont nem. A több mint 100 ezer oldalnyi utasítás és szabály tengerében ugyanis egyetlen sor sem foglalkozik a kilépés lehetőségével és módjával, mondván, aligha lesz rá igény. (Az általunk sajnálatos gyorsasággal elfogadott, másutt azonban leszavazott EU-s Alkotmányban van csupán egy cikkely az "önkéntes kilépésről". Nem mellékesen megjegyzem, hogy a hazai bíróságok a legparányibb civil szervezetet sem hajlandók addig bejegyezni, míg - egyebek mellett - a be- és kilépés nincs fehéren-feketén rögzítve az alapszabály ukban!)
Az EU-s hierarchiában látszólag a legfelsőbb szerv a közgyűlés, vagyis az Európai Parlament (Strasbourg, létszámarányosan választott képviselőkkel); valójában a határozatokat a kormányzatot imitáló Európai Bizottság brüsszelita (lásd még moszkovita!) komisszárjai, lelketlen technokratái hozzák, az érintett egyénektől és nemzetektől távol, számukra átláthatatlan, követhetetlen paragrafus-halmazok sűrűjébe bújva. A behemóttá duzzasztott bürokrácia (kb. 40000 fő!) elpazarolja a befizetések jelentős hányadát, működése lassú és alig hatékony, ugyanakkor sérti a szubszcidiaritási elvet (a helyi dolgokról lehetőleg helyben döntsenek). A rendeletek uniformizálnak, megnyirbálják a helyi sajátosságokat, közömbösek az eltérő igények iránt. Az idő- és pénzemésztő rendszer nem törődik az életminőség javításával, a szociális és egészségügyi helyzettel, a környezeti ártalmak kivédésével, a munkanélküliség (7-20 %) enyhítésével; ellenben velejéig korrupt, pocsékolja a kontinens értékeit és erőforrásait, szétzilálja az erkölcsi normákat, becsapja az embereket, megcsúfolja saját alapelveit is. Kezdetétől fogva csak a belépés előnyeiről s a kívül maradás hátrányairól enged beszélni; az egyenlő versenyfeltételek megteremtése helyett a monopolkapitalista irányt támogatja; a piaci mechanizmusok kizárásával és mennyiségi korlátokkal (kvótákkal), céltámogatásokkal egyfajta központi tervgazdálkodást valósít meg, semmibe véve a kistermelők és a fogyasztók elvárásait. A nemzeti valuták eltörlésével kötelezővé teszi a közös pénz (euró) használatát, szűkíti a nemzeti bankok hatáskörét (a frankfurti Európai Központi Bank javára), megszünteti az önálló gazdaságpolitikát s az EU-n kívüli szabad kereskedelmet. A tagok lemondanak nemzeti szuverenitásuk jelentős hányadáról, alkotmányukat és törvényeiket alárendelik az EU intézkedéseinek, kormányuk és parlamentjük formálissá degradálódik; területüket "régiókra" osztják, földjeik fölvásárolható áruvá válnak; az idegenek korlátlan beözönlésével lakosságuk elveszti homogenitását (ill. fehér jellegét), fokozatosan megszűnnek nemzetállamok lenni; végül az EU-s birodalmi gépezet fogaskerekévé integrálódnak.
Ha egyes országok átmenetileg élveztek is előnyöket, hosszú távon valamennyi résztvevő rosszul jár, és sokkal többet veszít, mint amennyit nyerhet. Az EU egy föderális szuperhatalom, egy államok feletti zsarnoki, ugyanakkor önpusztító, sőt öngyilkos szervezet. Legfőbb célja az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlásának biztosítása. Ezen ultraliberális (neokonzervatív?) elvvel kizárólag egy hazátlan bankárkaszt, egy ördögien gátlástalan multináci réteg profithajszolását, mérhetetlen gazdagodását és szemfényvesztő politikáját szolgálja, százmilliók megnyomorítása, kivéreztetése árán. Az EU a gonosz birodalma. Józan gondolkodású, istenfélő, hazáját és népét szerető, öntudatos ember nem akarhat elmerülni benne!

3. Mi vár még ránk az EU-ban?

A hatályos BTK (Büntető Törvénykönyv) 144. §-a az alábbiakat tartalmazza a hazaárulásról:(1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, s 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) A büntetés 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást a, súlyos hátrányt okozva; b, állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával; c, háború idején; d, külföldi fegyveres erők behívásával vagy igénybevételével követik el.(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt 1 évtől 5 évig, háború idején 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Akkor most hány évet oszthatnánk ki az amerikai haderők taszári állomásoztatásáért, NATO-ba és EU-ba gyömöszölésünkért, ill. a legkedvezőtlenebb csatlakozási feltételek "kiharcolásáért" felelős pribékjeink között? Elvégre a törvény félreérthetetlen, csak be kellene tartani! Ha valakinek netán még halvány illúziói voltak, ebből is láthatja, hogy a jogállamiság s a népszuverenitás gyakorlatilag megszűnt Magyarországon.
Jó lesz nekünk az EU-ban, dől majd a pénz, kolbászból lesz a kerítés, kürtőskalácsból a kémény, alig győzünk válogatni a sok kedvezményből és juttatásból, meg a remek állások közül - lelkendeztek, ígérgettek a hivatásos átverők, akik mindig megtalálják helyüket a bőség asztalánál. Persze azzal nem törődtek, hogy schengeni vasfüggöny ereszkedik az elcsatolt magyarságra, hogy az eladósított, gazdaságilag tönkrevágott, csontig lecsupaszított, munkanélküliektől hemzsegő, minden téren szétzilált és végvonaglásban vergődő anyaország ilyen tragikus állapotban alkalmatlan bármilyen csatlakozásra, s még a kialkudott szánalmas feltételeknél sokkal kedvezőbb ajánlat esetén is csupán görnyedt koldusként botorkálhatna az ismeretlen kihívások felé, így azonban egyenesen a saját temetésére váltott belépőjegyet. Egyszerűen fölfalnak, bekebeleznek bennünket az euróhiénák, s egy önnön vezetőitől is cserbenhagyott, brutálisan letaglózott nemzet képtelen védekezni és tal pon maradni. Ez a bővítés nem a mi érdekünk volt, hanem az olcsó munkaerőre, biztos piacokra, filléres beszállítókra, idomított rabszolgákra, növekvő nyereségre számító EU ragaszkodott hozzá. "Vert viszen veretlent" - mondja a népmese a buta farkasról s a ravasz rókáról; a beteg, sorvadó Magyarország cipelheti a ráeső EU-s terheket, míg össze nem roskad. Közben az erősebbek elszívják összes energiáját, s fölosztják maradék életterét. Bitóra való sátánfajzat, aki mindezek ismeretében s az eltelt 3 év tükrében, népünk rovására, még ma is EU-s tagságunk előnyeit hirdeti!
A NATO-EU párosítás kísértetiesen emlékeztet az évtizedekig elszenvedett VSZ-KGST tagságunkra, azzal a különbséggel, hogy akkor legalább nem váltunk a SZU részévé, míg most beolvadunk egy hasonló formájúra tervezett szuperbirodalomba. Ehhez képest a kiegyezés utáni Osztrák-Magyar Monarchia maga volt a Paradicsom, hiszen függetlenségünket, szabadságunkat, nemzeti identitásunkat alig csorbította. Most azonban fokozatosan elveszítjük önrendelkezésünk meghatározó részét, mert jogosítványaink zömét az Unióra ruháztuk; melynek értelmében Alkotmányunkat, törvényeinket, igazságszolgáltatásunkat, hadseregünket és rendőrségünket, bel- és külpolitikánkat, hírszerzésünket, mezőgazdaságunkat, kereskedelmünket az EU céljainak rendeltük alá. Egyoldalú gazdasági függőségünk mind szorosabbá válik, s szinte bezárul előttünk az EU-n kívüli világ; persze a bárhonnan szalajtott multik ezután is kedvük szerint ga(rá)zdálkodhatnak nálunk. Megfelelő anyagi kondíciók hiányában kis- és középvállalkozásaink többsége csődbe jut, szaporítva ezzel az egzisztenciájukat vesztett dolgozókat, csökkentve azonban a fizetőképes vásárlóerőt. Iparunkhoz hasonlóan a mezőgazdaság is külföldi kézbe kerül, s ami a legaggasztóbb, földjeinket is kihúzzák alólunk, ez pedig egyenlő maradék hazánk fölszámolásával. A megnyirbált "támogatással" pont azt kívánják elérni, hogy az amúgy is elmaradott kisgazdaságok ne lehessenek versenyképesek, és tömegesen menjenek tönkre. A 100 %-os támogatási szintet csak 2013-ra érjük el, de akkor már az idegen nagybirtokosok élvezhetik a hasznát, akik közben érvényesítik zsebszerződéseiket, ill. jóval értékén alul fölvásárolják a kiváló minőségű termőterületeket. Míg Nyugat-Európában a családi gazdaságok kapnak prioritást, addig nálunk hatalmas magánkolhozok (kibucok?) alakulnak, melyek olcsó nyersanyagot termelnek, éhbérért gürcölő magyar jobbágyokkal. Ugyanakkor a magyarországi kvóták (tej, hús, gabona, szőlő, gyümölcs stb.) leszorít ásával azt éri el az EU, hogy a 30 millió ember élelmezésére alkalmas mezőgazdaságunk még a saját szükségleteinket sem lesz képes fedezni, nemhogy exportra szállítani. Ihatjuk majd az importált tejporból higított löttyöt, ehetjük az ízetlen gyümölcsöket és zöldségeket, megvehetjük a génkezelt és agyonvegyszerezett búzát, s a hormonokkal és halliszttel táplált, kergemarhakóros, sertéspestises, madárinfluenzás jószágokat, miközben a hazai disznóknak megtiltják az egészséges moslék fogyasztását, ill. humanitárius (állatjóléti) szempontból nem engedélyezik a libák tömését. Szánalmasan röhejes mindez!
Arról is rengeteg álhírt hallhatunk, mekkora "fejlesztési és működtetési pénzhegyek" jutnak hozzánk a közös kalapból. (Csak a francia parasztok kb. annyit kapnak, mint a 12 új ország együttvéve összesen!) Nos a bevétel és kiadás ("tagdíj" stb.) részünkre számított egyenlege +19000 Ft/év/fő, ami egy napra 52 Ft-ot jelent. (30 pénzt még Júdás is kapott az árulásért!) Sajnos azonban ez sem igaz, hiszen nem tartalmazza a beszedett vámtételek s az ÁFA utáni sarcot, valamint az EU-ba léptetésünk után szükséges reformok és szerkezetváltások elodázhatatlan költségeit. Ha így nézzük, bizony a mérleg már negatív számunkra, tehát a harsányan reklámozott EU-s szándékok ellenére az első pillanattól fogva nettó befizetők vagyunk, vagyis még mi segélyezzük a fejlett Nyugatot! Egyébként a nálunk már magasabbra jutott korábbi belépők (pl. Görögország, Portugália) továbbra is 6-8-szoros 1 főre eső jövedelmet húznak hozzánk viszonyítva. Nesze neked esélyegyenlőség (lásd még vé dzáradékok!), tisztességes verseny, hátrányos megkülönböztetések kiküszöbölése! Nem mellékes az sem, hogy az ilyen-olyan juttatások jelentős része nem automatikusan kerül kifizetésre, hanem pályázni kell az elnyeréséért. Ez még a régi tagoknak is 50-70 %-ban sikerül csupán, az újdonsülteknek nyilván még kevésbé. A pályázatok rendkívül bonyolultak, elkészítésük drága szakértői közreműködést igényel, továbbá a jelölteknek legalább 50 %-nyi saját forrással (önrésszel) is rendelkezniük kell, s még szerencsés esetben is 2-3 évig elhúzódhat a kifizetés.Életszínvonalunk várhatóan tovább csökken, mert a jövedelmeket befagyasztják, az árak viszont növekednek. Az Unió a béreket, nyugdíjakat, a szociálpolitikát, az egészségügyet s az oktatást nem finanszírozza, ezt magunknak kell előteremtenünk (lásd még a mostani kohnvergencia-tervet!). Ehhez jön még a mezőgazdaságba invesztált összegek államkasszából történő kiegészítése (ha ugyan el nem lopják ezt is elvtársuraink!), valamint az EU-s befizetések (esetleg a kiszabott büntetések) teljesítése, az eddigi "adósságok" és kamataik törlesztése, a munkanélküliek átképzése és segélyezése, a kultúra életben tartása stb., ami újabb hitelek felvételére szorítja az ország vezetőit, minek folytán sohasem tudunk kimászni az adósságcsapdából. Állást sem vállalhatunk egyelőre az EU-s országok mindegyikében; egyes helyeken csak 4-5 év múlva, ill. meghatározott keretszámok szerint. Hozzánk azonban bármely idegen jöhet dolgozni (főképp magasabb pozíciókba!), vagy akár nyu gdíjas éveit is nálunk töltheti, ha letelepszik. Ám elszakított magyar testvéreinknek horribilis értékű vízumot kell váltania, ha olykor meglátogatnának bennünket. (Ez éppenséggel kiküszöbölhető lenne az állampolgárság alanyi jogú megadásával, ám parlamenti pártjaink mereven elzárkóznak tőle!) Sorolhatnám még az EU-ba passzírozásunk mindnyájunkat sújtó hátrányait, katasztrofális következményeit, de ennyiből is kitetszik, hogy a pokol kénköves bugyra sem lehet szörnyűbb, mint az Unió "mennyországa".
4. Mit tehetünk eltiprásunk ellen?

Mielőtt bárki elfogultsággal vádolna ennyi negatívum után, le kell szögeznem, hogy a legjobb szándékkal sem mondhatok semmi kedvezőt, hiszen EU-s tagságunknak egyáltalán nincsenek előnyei. Mert az, hogy Bécsben is nyithatunk cukrászdát (mikor itthon ebédre sincs pénzünk!), vagy útlevél nélkül utazhatunk bárhová (ámbár egy Szeged-Budapest retúrjegyre sem telik!), esetleg megvehetnénk egy spanyol olajfaligetet s egy villát a francia Riviérán (ha többszörös milliomosok lennénk!), netán a fiainkat beirathatjuk a müncheni egyetemre (ugyan miből?), vagy külföldön vállalhatunk valami alantas munkát (ezért hagyjuk el a hazánkat?) stb., bizony nem túl fényes ösvény előttünk. Pedig, ha még emlékszünk rá, a csatlakozás-pártiak sunyi és egyoldalú kampányuk során szüntelenül efféle "fantasztikus lehetőségekkel" bombázták agyunkat.
Érdemes elgondolkodnunk azon is, hogy az összes hatalmi tényező (MSZP, SZDSZ, FIDESZ, MDF) egyöntetűen a belépés mellett agitált. Már önmagában ez is elég ahhoz, hogy szkeptikusak legyünk, hiszen ami nekik jó, az nekünk biztosan nem az. Szánalmas, hogy az egymást gyalázó, marcangoló pártok e kérdésben milyen egyformán agitáltak; szinte különbség nélkül összeforrtak a hazaárulásban. (Orbán Viktor például több beszédében, nyilatkozatában elismerte a csatlakozás hátrányait, majd egy logikai bukfenccel, önmagát is megcáfolva az igen mellett foglalt állást, egy követ fújva Medgyessyvel, Kováccsal, Kunczéval s a többi léhűtővel.)
A vasmarokkal szorító EU-ból egyelőre nem tudunk távozni (noha fölöttébb kívánatos lenne!), sőt a roppant szerencsétlen csatlakozási feltételeken sincs módunk változtatni. Mindössze annyit tehetünk, hogy népünket megpróbáljuk felvilágosítani, mi vár rá a továbbiakban, s az erőszakkal kijelölt kényszerpályán mozogva miképpen élheti túl végromlását, s hogyan őrizheti meg sok ezer éves szabadságának, függetlenségének megtépázott maradványait. Valamint egyénenként, csoportosan és nemzeti viszonylatban is fel kell készülnünk egy szívós, kitartó érdekérvényesítésre és ellenállásra, nehogy a belső szálláscsináló helytartók s a globalizáló külső ragadozók utolsó anyagi és szellemi kincseinkből is kiforgassanak, majd fizikailag is szétszórjanak, vagy megsemmisítsenek bennünket. Véget kell vetni a népámításnak, a silány hazudozásnak, s tárgyilagosan meg kell vizsgálnunk a hazánkat beszippantó vízfejű birodalom működési törvényeit, szervezeti felépítését, ill. a politikai-gazdasági-szociális-kulturális-katonai stb. téren esetleg adódó lehetőségeinket. Fel kell mérnünk ellenfeleink és szövetségeseink(?) erejét, képességeit, szándékait; igyekeznünk kell, hogy maximálisan kihasználjuk az EU pályázati és fejlesztési kínálatait, ugyanakkor minimálisra csökkentsük a tőlünk elvont pénzösszegeket; más országok példáját követve (pl. Dánia, Málta) korlátozni kell a féktelen bevándorlást, ill. szigorú feltételek kidolgozásával meg kell akadályozni termőföldjeink elvesztését, s vissza kell szereznünk a könnyelműen eltékozolt stratégiai jelentőségű termelési ágazatokat és piacainkat; adottságainknak megfelelő, versenyképes gazdaságot kell kiépítenünk (kis- és középvállalkozások támogatása a multikkal szemben); el kell érnünk a külföldi adósságok és kamatok csökkentését vagy teljes elengedését; ki kell harcolnunk a szétdarabolt magyarság újraegyesítését stb. Szóval egy percig sem ülhetünk a babérjainkon, éppen elég ha laszthatatlan feladat tornyosul előttünk.
Vitatható (sőt törvénytelen!) csatlakozásunk csekély számú haszonélvezői a kiváló anyagiakkal, biztos pozícióval, gyümölcsöző kapcsolatokkal rendelkező harácsburzsoázia, esetleg még a több nyelvet beszélő, magasan képzett értelmiség, valamint néhány fölkapott divatszakma (pl. közgazdász, nemzetközi jogász, szoftverfejlesztő) képviselői lesznek. A legfőbb vesztesek pedig a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a bérből és fizetésből élők, a kisgazdák, a kisvállalkozók, a pályakezdő fiatalok, a panellakók s a határainkon túli honfitársaink; vagyis az elsöprő többség átkozni fogja az uniós tagságból következő nyomorúságát. Persze a 10 + 2 lesoványodott ország bekebelezésével az amúgy is súlyos gondokkal, belső feszültségekkel küzdő EU válsága tovább mélyül, s könnyen maga is csődbe juthat. Hiszen megoldatlan az 500 milliósra bővült lakosság hatékony kormányzása, a halaszthatatlan szerkezeti változtatások végrehajtása (pl. a brüsszeli bürokraták megfékezé se s a decentralizálás), a mezőgazdasági termelés összehangolása, a gazdasági és szociális különbségek kiegyenlítése, a támogatások és közterhek arányos, igazságos elosztása, a közös valuta (euro) gördülékeny bevezetése, az USA politikai-katonai fölényének lefaragása, hogy csak néhány aktuális problémát nevesítsünk.

Szólnunk kell még Magyarország tűrhetetlen romlásáról, mely elsősorban a D-209-es és elQró patkánycsordájának tudatos nemzetvesztése nyomán gyorsult fel, azonban már évtizedekkel korábban elkezdődött. A most regnáló kíméletlen posztbolsi rezsim a nyílt diktatúra bevezetésére s népünk általános tönkretételére, végső kiirtására készül, persze külföldi hűbéruraival szorosan összefonódva. Az "egészségügyi reform" (önmagában fölér egy genocídiummal!) pofátlan erőltetése, a forint önkényes leértékelése, az önkormányzatok ellehetetlenítése, a posták, iskolák, vasútvonalak és kultúrintézmények bezárása, a közszükségleti cikkek drágítása, a bérek és nyugdíjak relatív csökkentése, a szociális juttatások megvonása, a költségvetési hiány emelkedése, a gyakori hitelfelvételek, a kábítószer-fogyasztás propagálása, a közvélemény semmibevevése, a bűnözés állami támogatása, a kettős állampolgárság megtagadása, az otromba leváltások és elbocsátások, a "szájkosár-törvény" elők észítése (főként a holokauszt-tagadás s az "antiszemitizmus" tiltására!), a hírközlésben elburjánzó magyarellenes uszítás, jelképeink és nemzeti hőseink szüntelen mocskolása, az elemi szabadságjogok és emberi jogok korlátozása, a rendőri erőszak tobzódása, az idegen söpredék betelepítése (kb. félmillió zsidó és egymillió kínai, esetleg még több!), összes javaink kiárusítása, honvédségünk maradékának távoli országokba küldése, a magyar érdekek következetes feladása stb. - mindez az EU-s gyarmatosítással párosulva - gyógyíthatatlanul kibelezi népünket, továbbá édes hazánkat jöttment bitangok paradicsomává, nemzetközi lakóparkjává zülleszti.
Tűrheti-e mindezt, akiben őseink vére lüktet? Elviselhető-e az elviselhetetlen? Bízhatunk-e még egy efféle sátáni elitben, várhatunk-e bármi jót egy ilyen züllött, ámokfutó maffiától? Hitemre mondom, nem! Az élve elrohadásnál, a gyáva "konszenzus-keresésnél", az önkéntes vágóhídra menetelésnél akármi kedvezőbb számunkra. Ne felejtsük: egy csalárd, törvénytelen, korrupt és gyilkos kisebbség fojtogat bennünket! Rémuralmának megdöntésére, bűzlő szeméthegyeinek eltakarítására valahány eszközt igénybe kell vennünk, hiszen fajtánk megmentése a cél! Kit érdekelnek most a "parlamentáris demokrácia" s a "jogállamiság" eddig is elfuserált játékszabályai, kiüresített keretei? Itt már lázadni kell, küzdeni az utolsó szívdobbanásig, az Aranybulla záradékának szellemében! Tiltakozni, tüntetni, sztrájkolni, bojkottálni kell, országos szervezettségben, minden ellenséges törekvést megbénítva.
A lamentálásnak, az önemésztő bűnbakkeresésnek, a belterjes politizálgatásnak, a bárgyú tömeggyűlések hordószónoklatainak s a vakvágányra vivő pótcselekvéseknek (pl. petíciók, nyílt levelek megfogalmazása, aláírásgyűjtések, népszavazások kezdeményezése, pártalapítások stb.) nincs semmi értelme. Csupán az izzó hazafiság, a mindent átható szolidaritás, a bátor elszántság, a mélységes magyar hit, a törhetetlen szabadságvágy, az össznemzeti cselekvő erő ragadhat ki bennünket ebből a feneketlen posványból! (Én legalább 10 éve hirdetem ezt, s örömmel üdvözlöm, hogy egyre többen jutnak hasonló tanulságra, de még nem elegen.) Nincs hova hátrálnunk, fölösleges tovább védekeznünk; immár határozottan kezdeményeznünk, sőt támadnunk kell! Okosan és hirtelen sújtsunk le hóhéraink leggyengébb pontjaira! Merítsünk példákat az írek, a baszkok, az albánok, a csecsenek, a palesztinok, az irakiak és más népek élethalálharcából! Bizonyítsuk be, hogy mi sem vagyunk hitványabbak sem nálu k, sem saját dicső elődeinknél. Inkább legyünk hősök néhány pillanatig, mint bamba rabszolgák egész életünkben!

Egy "mindenható vezér" helyett több irányításra alkalmas, elkötelezett nemzetszolgálatra és felelősségvállalásra kész, feddhetetlen vezetőt kell követnünk! Önvédelmünk első lépcsőjében hosszú távlatú jövőképet és civil kitörési tervet kell kidolgoznunk! Újra birtokba kell vennünk valódi történelmi és kulturális örökségünket; ki kell terjesztenünk életterünket az egész Kárpát-medencére, elsősorban úgy, hogy teleszüljük egészséges, teherbíró magyarokkal! Mindent alá kell rendelnünk a magyar megmaradás és feltámadás ügyének! Egy táborba kell tömörítenünk azokat a honfitársainkat, akik azonos célokért küzdenek, de megosztottságuk miatt különböző utakon járnak! Meg kell becsülnünk a családokat (s az anyaságot), mint nemzeti létünk alapsejtjeit! A hazaszeretetnek, a jótékony nacionalizmusnak (nem azonos a sovinizmussal!), az általános segítőkészségnek, a sugárzó önbizalomnak s a kötelező sorsvállalásnak egybe kell olvasztania egész népünket!

eredő liberális kapitalizmussal és ateista kommunizmussal, s az egyedül üdvözítő teremtő Isten (a Hadak Ura, a Magyarok Istene) akaratának kell engedelmeskednünk! Ha így teszünk, akkor nincs okunk félelemre, mert földi öröklétünket (legalábbis áldott Napunk kihűléséig) az alvilág kazánfűtői sem rövidíthetik meg.

(Siklósi András 2007

A POLGÁRHÁBORÚ ELŐÉRZETE - Egyre távolabb kerülünk a társadalmi békétől.

Sokkoló kép a falon.

Nézem ezt a fájdalmas rémületet. Ezek az egymásnak feszülő ibériai lények, akik ősszel felfalják egymást, a polgárháborúnak, mint természettörténeti jelenségnek az álszent pátoszát testesítik meg. Undorító szörnyek kannibalizmusának képében, két torz erő végső összecsapása villan elő, akik civilizált evőeszközökkel a kezükben álmatagon, de mégis szakszerűen szeletelik, "kanalazzák" szét egymást. Az emberevő lidérces monstrumot, a testcsonkokon felmeredő iszonyatos konstrukciót mintegy betetőzi az oszlásnak indult zilált emberfej, félelmetesen eltorzult, fájdalmas grimasszal az arcán. A két "ibériai lény" irracionális alakja egyetlen szétfolyó, lecsüngő, képlékeny masszává olvad össze. Nincs arcuk, elrohadt. Aszott fülekkel éktelenített, elnyújtott, torzan deformált fejük egymásba folyik. Iszonyúak a kezek is, a természetellenesen sovány, petyhüdt, mégis ragadozó módjára szorító, pénzsóvár ujjakkal. A késpenge holt csillogása szinte belehasít a kietlen sziklás tájba. Az "i bériaiak" kezében lévő tárgyak egymás kínzásának, végső megsemmisítésének sajátosan drámai szimbólumai. Önmagát felzabáló rémálom, mereven összeránduló halálgörcs ez a lidérces pillanat. Salvadore Dali univerzális zsenialitása megérzett valamit. Szörnyű látomása hat hónappal a spanyol polgárháború kitörése előtt, vagyis 1936. július 18-a előtt készült el, örök elrettentésül és örök tanulságul az egész emberi faj számára.
Sokkoló valóság az utcákon.

Hullámzik a tömeg. Az erővágó széthasítja a tiltakozás szimbolikus láncait. Aztán a hideg fémlemezzel burkolt furgonban felrakják a bilincset. Zajos zötykölődéssel távolodunk a vaskordonnal körbezárt alkotmánytól. Rákóczi, Kossuth és Bibó szelleme messzire kerül. Odabenn gyorsan rabosítanak. Lekerül mindenkiről a cipőfűző és derékszíj, pórázon tartva vonulunk a földalatti cellákba. Vasajtó, rács, műfény, apró résen beáramló áporodott levegő. Kopott fehér falakon, bekarcolt üzeneteken szidják a kormányt. A két koszos fapriccsen bevésett intelem: EZ GYURCSÁNY ÁGYA! Odakinn zaj, cellaajtó csapódás, elhaló beszédfoszlány. Lassan megtelik a legalsó szint békés tüntetőkkel, magyar zászlót lobogtató, magyar érzelmű, ártatlan emberekkel. Később csend lesz, nyugalom. Megáll az idő. Elmúlik a gyűlölet is. Egy politikai fogoly sohasem magányos. Előveszem útravalónak szánt könyvem, olvasom Krassó börtönverseit. Aztán valami furcsa érzés kerít hatalmába. Régi márciusok emlékei kavarog nak fel bennem. Hihetetlenül erősnek érzem magam. Szabad vagyok megint, akár az égen keringő könnyed madár. Hazatalálok. Hazatalálok ebben a szerencsétlen, börtönbe zárt, rabosított országba. Mert ez itt az én hazám, bármilyen furcsa is most ez a megrendült haza. Innen bezárva, innen a föld alól, innen vastag vasrácsokon keresztül látható leginkább, ez az elrettentő kinti valóság. Az, ahol rendőrsorfalak brutális falanxában akad fenn a magatehetetlenül szánalmas, tolókocsis bénaság. Maga a megfélemlített és gettóba zárt nemzeti akarat.
Gőgös és szemellenzős baloldal.

Retusált lendülettel tör előre megint Gyurcsány. Hosszú kényszerpihenő után ismét itt van közöttünk. Ismét öntelten, pökhendin és ostobán irányítani kívánja a kibicsaklott közbeszédet. Szembenézés helyett bátran leköpi saját kommunista múltját és gyűlölt politikai ellenfelei önérzetét. Gátlástalanul manipulál. Nagy Imre bátor reform-kommunista örököseként akar feltűnést kelteni, ám csak zavarodott és beteglelkű Kádár-epigon marad. Egy szánalomra méltatlan simlis, egy grafomán hazudozó. Hatalmas népszerűségvesztése ellenére, közvetlen környezetével együtt önhitt, gőgös és esztelen. Reformok dicsfényében áltatja önmagát, miközben fontos társadalmi érdekek és csoportok folyamatos kizsigerelésével rohan a semmibe. (Hatalmi játszmája közepén még koalíciós partnerét is megpróbálja mohón megosztani és bekebelezni!) Csalfa glória közepén nem akarja észrevenni, hogy megdicsőült diktátori rögeszméi nem távolba mutató gazdasági ésszerűségen, hanem törvénytelen megnyomorításokon és p énzbehajtásokon alapulnak. Beteges magabiztosságának oka, a hitelezők töretlen /?/ bizalma. Azt érzékeli, hogy tankok helyett itt vannak mögötte a bankok! Azt gondolja, hogy a késő kádárista kapcsolati tőke és a parancsuralomhoz szoktatott karhatalomi erőszak megvédi az egyre növekvő népharagtól. Zsugorodó média-pártja abban bízik, hogy az összeterelt és feldühített jobboldal szekértábora együttes roham esetén fennakad a rendőrállami erőszakon. A csapda készen áll. A "független" szakértőkből álló Gönczöl-jelentés szinte előkészíti Gyurcsány számára a demokratikus köntösbe bújtatott, "alkotmányos diktatúrát". A ki- és bejárási tilalmat, a rendészeti szükségállapotot, ahol a tüntetések helyszínének és időpontjának korlátozásával eljöhet a mennyei béke tere és műveleti ideje. A jelentés szerint növelni kell a biztonságot nyújtó kétharmados törvények arányát, a rendőri csapaterőt, a tömegoszlatás és kényszerítő eszközök hatékonyságát. Mert értse meg végre mindenki, hogy "jogszer ű" karhatalmi brutalitás ellenében az utcákon nem váltható le a gyurcsányi furmányos diktatúra! Fogja fel mindenki, hogy nincs és nem is lesz semmiféle közkegyelem, megegyezés! Itt nem lehet szó nemzeti megbékélésről. (Ahogyan azt a 168 órában legutóbb megjelent Vásárhelyi Mária által jegyzett cikk félelmetesen feltárja: -Végleg eljött a végső összecsapás és leszámolás ideje.) Vagy az ódivatú, poros és magyarkodó keresztény középosztály marad fenn, marad életben, vagy a modern és haladó, baloldali internacionalista értékrend. Már nincs arany középút, már nincs megalkuvás! Az ellenfelet megsemmisítő végső harc elkezdődött és hamarosan véget ér.
Háborúra uszító liberálisok.

A gazdasági háttérhatalmakkal megtámogatott magyarországi megszálló rezsim, és annak harcias ultraliberális körei most azt hiszik -akárcsak 1919, 1948, 1956 megtorlásai során-, hogy minden kül- és belpolitikai eszköz a kezükben van, amely a nemzetállam végleges felszámolásához elvezethet, amely eltüntetheti az erőtlennek hitt, megroppantott nemzeti identitást. Nem véletlen ez a nyílt polgárháborús logika. Láthatóan kegyetlenül és megszállott hevülettel támadják az oktatás, a kultúra és az egészségügy testi-lelki területein a mentálisan megroppant és kivéreztetett közösségek utolsó védvonalait. Ez a magyar állam ellen irányuló, hadüzenet nélküli agresszív belháború tudatosan rombolja a védekezésre kényszerülő nemzetközösséget, tovább szűkíti és korlátozza az alkotmányt, védelmezi a csalásokon alapuló választójogot, a korrupt pártfinanszírozást és az erőszakszervezeteket, vagyis magához öleli szinte az összes átmentett pártállami kiváltságot. Ebben a végső támadásban, az arrogáns hatalmi garnitúra saját szájíze szerint értelmezi a demokrácia, a kapitalizmus, a liberalizmus és az emberi jogok ismérveit és követelményeit, miközben mindössze saját kiváltságainak megvédésére összpontosítja a pártállami intézmények /fedőszervek/ szolgalelkű bürokratáit. Ezekből -a kizárólag elitvédő törvényekkel körülbástyázott hadállásokból-, támadják aztán a gyülekezés és szólásszabadság alapjogát, a magyar történelmi jelképeket, és általánosságban az egész jobboldalinak vagy nemzetinek nevezett politikai ellenzéket. A végső áldozat nem lehet más, mint a bűnösnek kikiáltott és elpusztításra ítélt magyar történelmi középosztály! Balliberális harci indulók közepette így lesz "náci zászló" az Árpádházi történelmi lobogóból, így "huligánfasiszta" a békés tüntetőből, így "csőcselékorgia" a tiltakozó tömegből, így "szarszagú nemzeti vizelde" a parlament előtti Kossuth térből. Így nevezhető büntetlenül a Gyurcsány-kormány távozását követelő, hónapok óta tartó, széleskör ű nemzeti kezdeményezés az "emberiség legaljának", a "társadalom selejtjének" és "félszázaléknyi söpredéknek". A szélsőséges liberálisok ügyesen használják a kezükben lévő, gyűlöletre szakosodott médiát. A felfokozott politikai hisztériakeltéssel nem akarhatnak mást, mint aktív ellenségképekkel életben tartani és összeterelni saját szekértáboraikat. Ebben az erősen túldramatizált helyzetben, a verbális és utcai csatározásokat felnagyítják egy permanens polgárháború víziójaként, ahol egyfajta megtervezett és aljas háborús pszichózissal megfélemlítik, és egyúttal sakkban tartják a nyugalomra és rendre vágyakozó lakosságot. A hatalom sáncai mögé behúzódó szélsőséges erők végső soron nem tesznek mást, mint provokatív szándékkal, tervszerűen előkészítenek egy számukra kedvező, véres társadalmi összecsapást.
Kiteljesedő belső válság jelei a jobboldalon.

A kényelmes parlamenti ellenzék és annak enervált vezéralakja eközben tanácstalan. Nem képvisel erőt és jövőképet, nyilvánvaló politikai taktika és félelem okán nem erőlteti egy gyors hatalomváltás kicsikarásának lehetőségét. Jelenleg szintén gyáva médiapártként kihasználja elbizonytalanodott és megosztott, ám kényszerűségből időről időre mégis hozzácsapódó szavazóbázisát. Egykori párton belüli szabadelvű harcostársaival szemben, a radikalizálódó közvélemény egyre inkább behúzza Orbánt -mint dédelgetett spirituális vezetőt-, egy irracionális világ felé /a szimbolikus politizálás mezőjébe/, ahol már jól látható, hogy saját vallásának megtört áldozata, esetleg bálványozott aprószentje lehet mindössze. Külső körülmények és párton belüli ellenfelei hatására, felülről ismét megosztja, visszaépíti -miközben személyesen ellenőrzi-, az általa lerombolt régebbi politikai struktúrát. Hallgatólagosan erősíti ugyan a KDNP és a most alakuló Kisgazdapárt látszólagos szuverenitását, mia latt a már beszippantott egykori MIÉP-es értelmiség mellett, a háttérben magához láncolni igyekszik a Jobbik fiatal radikálisait. Orbán jelenlegi hiteltelen radikalizmusa és szövetségi politikája akár eredményes is lehetne, ha megmaradhatna a partnerpártok teljes önállósága, ha működhetne a jobboldalon a kritikus és racionális kisebbségi vélemény és akarat, amely demokratizálná, és egyben hatékonnyá tehetné a több síkon szerveződő politikai gépezetet. A Fidesz azonban -akárcsak az eltorzult magyar pártok többsége-, egyfajta betegesen felülről vezérelt gazdasági társulás, bezárkózó, bolsevik típusú hitbizomány, amely nem enged teret az alulról vagy kívülről megfogalmazott szellemi és politikai megújulásnak. A Fidesz és Orbán most végleg foglya lett önmagának! Nem tud semmit kamatoztatni a kormányzó szocialisták ámokfutásából. A legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének fejére most hullik vissza az "egy a tábor, egy a zászló" károsan centralizált diktátuma, amely elmarta maga mell ől a sokszínű, kreatív küzdőtársakat. Ha valódi demokrataként korábban elengedte volna szövetségesei kezeit, ha a 2006-os választások alkalmával engedte volna felnőni, és parlamentbe bekerülni azt az új és hiteles radikális generációt, amely most kitartóan tüntet a megszorítások ellen, nos akkor most megmaradhatna a racionális politika szakterületein. Az erőszakosan összedarált, belső kényszerektől szétfeszülő jobboldal azonban teljesen védtelen és kiszolgáltatott a polgárháborús hisztériakeltéssel szemben. A Brüsszelben meglapuló néppárti képviselők nem voltak képesek felrázni az európai közvéleményt a rendőrállami brutalitásokkal szemben. Nem tudták megakadályozni a posztkommunista karhatalom uniós pénzeken való felszerelését sem. Az elmúlt közel két évtized során a Fidesz nem tudott létrehozni egy olyan hatékony és sikeres emberjogvédő szervezetet, mint például a civil kezdeményezésre létrejött Nemzeti Jogvédő Iroda. De tőkeerős civil alapítványok hiányában vergődik a pol gári oldal sajtója is, akárcsak a hiteles és többrétegű nemzeti érdekvédelem. Így a Fidesz mindössze gyorsan kifulladó, felszínes média-akciókkal kísérletezhet. Akár 2002-ben, a valódi rendszerváltást beteljesítő hatalmas tömegtüntetésen, ahol aztán mindenki szétszéledt. Akár az MTV székháza előtt, ahol ígéretet tett az igazságos médiaegyensúly megteremtésére, amiből aztán nem lett semmi. Akár a nagyszerű polgári körös mozgalom meghirdetése során, ami később szánalmas, szavazatgyűjtő párt-csicskává silányult. Akár a kormánynak adott ultimátum kihirdetése alkalmával, ami gyorsan nevetségessé vált. Akár a Kossuth téri ellen-színpad felállításával, és a golyózáporban elmondott semmitmondó 56-os orbáni beszéd kapcsán, amikor gyáván és végleg cserbenhagyta a megvert tüntetőket. Végül most, a látványos kordonbontás során, ami akár végleg leültethette volna az országos tiltakozást. Jól látható, hogy önös pártérdekein túl a Fidesz nem tud, és nem akar semmit következetesen végigvinn i kirakat-politizálása során! Mára a bukott "elit" részeként csapdahelyzetbe szorult, ahonnan a képviselők mandátumának visszaadása jelentheti csak az egyetlen alkotmányos kitörést, az egyetlen morális megtisztulást.
Taktika és stílusváltás az utcákon.

Miközben az ellenséges balliberális média egyre fokozódó hisztériával ecseteli a március 15-i fegyveres felkelés vízióját, és az országházat erőszakkal megostromló csőcselékről szóló rémhíreket -a legvégső véres konfrontációt-, addig a rendőrállam apparátusa nyers politikai felhatalmazás keretében továbbépíti elnyomó és megtorló intézményeit. Megerősítik a törvényhozás körüli kordont, a jogellenes "műveleti területet", uniós pénzeken korszerű eszközökkel felszerelik az államvédelmet, gyorsítják a fegyveres kiképzést, nemzetbiztonsági eszközökkel lehallgatják és követik a másként gondolkozókat. Ezzel mintegy politikai, jogi és "erkölcsi" felhatalmazást adnak az illegális Gyurcsány-kormányt milliárdokért védelmező erőszakos karhatalmistáknak. Lassan lopakodva visszatérnek a kommunista diktatúra népelnyomó módszerei. A tüntetők azonban meglepően gyorsan tanulnak a magyar történelemből. Regulárisan szervezett fegyveres túlerő ellen nem összetömörülve, hanem erőiket szétszórva , kiscsoportokba szerveződve, sokszor váratlanul lépnek fel. Akár Árpádházi királyaink a tatárok ellen, akár Mátyás a törökök ellen vagy akár Bem tábornok erdélyi offenzívája során a behatoló orosz hadak ellen. A leleményes magyar tüntetők egyelőre kikerülik a nyílt összeütközést az erőszakra éhes, brutális karhatalommal szemben. Helyette inkább szétszóródva, lassan, de tömegesen felégetik a "gyurcsányi reformok" pénzügyi és morális hátországát. (A tömeges demonstrációk iszonyatos módon lekötik, és anyagilag ellehetetlenítik a népnyúzó apparátust!) Szerte az országban, naponta egyszerre több helyen, több időpontban jelentenek be kisszámú gyülekezést és tiltakozást azok a szervezett csoportok, amelyek számaránya mára eléri a negyvenezer főt. A Magyar Nemzetben megjelent Schmidt-levél eközben elindított egy újabb meglepő folyamatot, melynek során az egyelőre még "hideg polgárháború" elérte a politikusok intim szféráját is. A politikai garnitúra védett közszereplőit igen érzéke nyen érintette személyes adataik nyilvánosságra hozatala, ezért a tüntető csoportok előszeretettel gyakorolnak nyomást a posztkommunista rezsim kiszolgálóinak magánéletére. Jelenleg tiltakozó csoportok jelennek meg házaik előtt, de nem kizárt, hogy hamarosan magánéletük minden apró részlete (mobilszám, bankszámla, ingatlan, gépkocsi rendszám, baráti kör, életviteli szokások, fogyasztási szokások, stb.) felkerül a világhálón bujkáló oldalakra. Az internetes hadviselés várhatóan kiteljesedik. A tüntetők saját védelmükben már most is mindent archiválnak, gőzerővel folyik a rezsim elleni adat-, kép-, és információk begyűjtése. Az egyre szervezettebb nemzeti ellenállást megvalósító csoportok 2007 tavaszán meghirdették békés tavaszi hadjáratukat, amellyel elsősorban az antidemokratikus Gyurcsány-rezsim mielőbbi trónfosztását kívánják elérni. Nyomásgyakorló szándékaikat nem kizárólag csak az utcákon folytatják. Ügyesek, leleményesek és szemtelenek lesznek akár Ludas Matyi, aki háro mszor vett elégtételt a gőgös Döbrögin. A posztkommunista hatalommal ellentétben a nemzeti ellenállás bátor tagjainak nem érdeke a polgárháborús erőszak, "mindössze" valódi demokráciát, szabadságot és igazságosságot akarnak!
Molnár Tamás
Magyar Október Mozgalom
ügyvivő

Egy eltitkolt szerződés 2004 áprilisában Magyarországon járt az izraeli államfő. Látogatását a Dohány utcai zsinagóga kerítésén (Herzl Tivadarral, a cionizmus megalapozójával együtt) egy márványtábla örökíti meg. Az ok látszólag egy szokványos, baráti (?) látogatás volt. Ehhez képest zárt körben olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai (magyar részről) külön-külön is hazaárulással érnek fel. Ezen nemcsak a balliberális pártelit képviseltette magát, de jelen voltak az akkori (magyarországi) parlamenti pártok, a magyar kormány tagjai és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is. Ezen alkalomból Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott a megállapodást aláírók részére. Az egyezmény részben az Európai Unió-Izrael akcióterv alapján került megfogalmazásra, és hamarosan, 2004. május 1-én, Magyarország uniós csatlakozásával életbe is lépett. A szerződő felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikáltak egy, az európai uniós országokban sem kellően ismertetett kerettervet. A dokumentum aláírásán részt vettek: Mose Kacav - Izrael államfője, Mádl Ferenc - Magyarország köztársasági elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László és Hiller István (MSZP), Dávid Ibolya és Herényi Károly (MDF), Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán (Fidesz MPP), valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői. A dokumentum az alábbiakról szólt: 1. Magyarország befogadó cél-ország. Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100000 izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. (Megjegyzés: ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006-ban) 2. Az izraeli áruk európai terjesztése. 3. Az izraeli vállalkozások (magyar) állami pénzen való támogatása. 4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül. 5. A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása. 6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása és megszüntetése. (Értsd: a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.) 7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában és a nemzetközi fórumokon. 8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen, a Berlini Deklaráció értelmében. A fenti pontokat 2006-ban nyilvánosságra hozó internetes hírportál közlése szerint az információ nem feltétlenül teljes. Az anyagot hivatalosan megkapta a Magyar Távirati Iroda elnöke, aki a pontokat nem cáfolta, illetve kitért a válaszadás és a nyilvánosságra hozatal elől. Az ügy azért kiemelten fontos, mert megerősíti azt a tényt, hogy a demokráciát hirdető társadalom tagjait olyan politika készteti vallomástételre (pl. az utóbbi 16 év népszavazásaival), ami mellőzi a demokrácia alapértékeit - a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz való jogot és kötelességet. A fenti adatok ismerete vagy annak hiánya pedig közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeli politikai mozgásterét. A zsidó nem szent, csak sérthetetlen. A XXI. század világszerte a zsidó prüdéria kora. Ennek fokozatai országonként változóak, és fordítottan arányosak a zsidó érdekérvényesítés fokával. Ahol leginkább tolakodó a zsidóság, ott illik legkevésbé nevén nevezni. Magyarországon égbekiáltó ellentmondás: 2004 áprilisában (eltitkolt) háttér-megállapodás köttetett 500000 zsidó magyarországi befogadásáról, és (nyilvános) népszavazás során megtörtént több millió határon túli magyar nemzettestvér kettős állampolgárságának megtagadása.   Ez nem vicc, hanem véresen komoly A fenti hírforrás szerint Magyarország zsidó(bérenc) politikai elitje - korcs megélhetési jobboldali parlamenti ellenzékét is beleértve - gyalázatos hazaárulást követ el: egyezményeket köt Izraellel sok százezer izraeli zsidó Magyarországra telepítéséről a zsidó állam létének veszélybe kerülése esetére, állampolgári jogokat adva nekik!!!! Ezen felül az egyezmény a cikk szerint további elképesztő engedményeket és kedvezményeket tesz Izrael államnak számos területen, gyakorlatilag felajánljuk benne országunkat egy idegen népnek és érdekkörnek. A szégyenteljes megállapodás pontja ráadásul teljesen egyoldalúak, kizárólag Izrael érdekeit szolgálják, nekünk ők nem kínálnak mindazokért "cserébe" semmit, pusztán szívességből vállalunk mindent. Amolyan diktátumféle az egész, mintha valami háború utáni békeszerződés lenne, amit a győztesek erőszakkal aláíratnak a vesztesekkel. Engem a cikk egy korábbi elképzelésemben erősített meg, miszerint minden cionista aktivitás, ami hazánkban történik, egy távolról szervezett és jól összehangolt akció része, melynek célja Magyarországon sokkal több lehet, mint amit mi a részcselekmények külön-külön történő elemzése alapján sejtenénk. Azok a tevékenységek, amikről ti és a hasonló oldalak általában irkálni szoktatok, pl. a cigánybűnözés elősegítése, a nemzet szándékos elhülyítése, elkorcsosítása és lassú elfogyasztása, a hosszú távú és megoldhatatlan társadalmi és gazdasági problémák szándékos előidézése és gerjesztése, a politika, a média és a hatóságok zsidók általi gátlástalan belső terrorizálása és elfoglalása, a cionizmus ellen fellépő állampolgárok megfélemlítése stb., ugyanis szerintem Magyarországon nem csupán annak a végcélnak a megvalósítását szolgálják, amit derék zsidóink a világ más szegleteiben hajkurásznak: azt, hogy TE dolgozz RÁJUK, hogy NEKIK jó legyen. Nálunk valami egész másról, egy egészen kétségbeejtő dologról is szó lehet. S bár ti ezekről a részjelenségekről annak rendje és módja szerint jól beszámoltok, azoknak igazi célját és következményeit nem igazán elemzitek ebből a szempontból, ennél fogva sokan alábecsülik a helyzet súlyosságát (talán még ti is). Szerintem minálunk az elsődleges végcél Magyarország szervezett és lassú belső elfoglalása lehet néhány évtized vagy évszázad alatt, és egy új zsidó állam létrehozása területünkön akár a magyar nép saját hazájában való elnyomásával, terrorizálásával, kifosztásával, netán rabszolgasorba taszításával és még ki tudja mivel, a palesztinok azt hiszem, tudnának erről mesélni? Könnyen lehet, hogy ez a vélemény elsőre skizofrén agyrohamnak tűnik, ám ha észérvekkel, logikusan végiggondolunk mindent, szerintem mégiscsak elkezdhetünk aggódni egy kicsit. Mert: Minden objektíven és józanul gondolkodó, tájékozott ember számára egyértelmű ugyanis, hogy Izraelnek, a Közel-Kelet kegyetlen, fajgyűlölő szakadárállamának vége. Előbb-utóbb atomháború pusztítja el, mert egész egyszerűen nem történhet másképp. Csak az időpont kérdéses, hogy a zsidók és a cionista Nyugat által megnyomorított arab népek végső elkeseredésükben és dühükben, vallásos áhítatuktól fűtve mikor szánják rá magukat a végső ítéletre. Ha ugyanis a bombáik meglesznek - mindenképp meglesznek -, a helyzetet ismerve teljességgel lehetetlen, hogy csak üljenek rajtuk, és ne használják azokat az idők végeztéig. És tekintve, hogy Izrael egy 20-30000 km2-es ország, fegyver-arzenál ide vagy oda, nagy részét azonnal le fogják gyalulni a föld felszínéről. Csak az időpont kérdéses, lehet, hogy ez már nincs is túl messze, azt hiszem, a cionista világ kétségbeesett jajveszékelése és Iránozása önmagáért beszél... Ugye nem nehéz elképzelni, hogy mi fog történni akkor, ha egy félig elpusztított, megalázott, hazájától megfosztott és feldühített, szélsőségesen agresszív és gátlástalan, önimádó és más népeket terrorizáló vallási fanatikus népcsoport (legalább) félmilliónyiad- magával betelepül egy olyan országba, ahol mindössze tízmillióan laknak, ahol a nemzeti tudat és az összetartás (sajnos) oly kétségbeejtően gyenge, hogy eddig is a cionizmus egyik legkönnyebb prédájának bizonyult, és bizonyul most is, továbbá ahol a bentlakók birkaságának köszönhetően előfutáraik már eddig is kivételes hatalmi pozíciókat, gazdasági kulturális, politikai és hatósági befolyást szereztek, megágyazva ezzel akár az elképzelhető leghatalmasabb nemzetárulásnak is? Ugye nem nehéz elképzelni, mi történik a paradicsommal, ha földjén a gaz jó táptalajra lel?... Én megmondom, szerintem mi fog történni ekkor: a "szegény üldözött" zsidó nép szép lassan jogot fog formálni országunk területére, ahogy mindenre jogot formál jogtalanul, amire kedve tartja -, és ezzel megkezdődhet a magyar nép reménytelen küzdelme, haláltusája önnön létéért, melynek végső eltiprásával majdan hivatalosan is megalakulhat Magyarország helyén a második zsidóórszág, mi pedig (majdnem palesztin mintára) szép lassan elnyomott földönfutókká lehetünk saját egykori országunkban. Ha hagyjuk őket betelepülni, előbb-utóbb mindenképp végünk! Minden fokozatosan történne sok-sok év leforgása alatt. Nem kell majd sietniük, az idő nekik fog dolgozni, ők ráérnek, és sajnos velünk szemben ők vallási fanatizmusuk miatt többségükben képesek hosszú távon, akár emberöltőkben is szervezetten gondolkodni, míg mi többségünkben nem. És megjegyzem, míg zsidóék úgy szaporodnak, mint a nyulak (5-6 gyerek simán), addig a mi cionista kormányunk részben szándékosan olyan helyzetet teremt, hogy az átlag magyarok ne tudjanak/merjenek/akarjanak sok gyereket vállalni. Egy ilyen 'betelepítés' (országfoglalás) után jó néhány generáció, és elmegy a hajó (alólunk). Nem véletlen, hogy kiszúrtak maguknak minket, mint "jó táptalajt". S hogy miért épp Magyarországon kellene új államot alapítaniuk? Számos indokot lehetne felsorolni, talán megérne egy külön elemzést is, ám a lényeg, hogy minden szempontot mérlegelve messze itt lenne a legkönnyebb dolguk, és itt lenne a lehető legkényelmesebb jövőjük is, a mi kárunkra persze. De hát ez a hozzáállás náluk már a lehető legtermészetesebb! És persze ez esetben a többi befogadó ország (is) igyekezne megszabadulni a betelepülőktől, és a miattuk okozott potenciális lázadások, forradalmak lehetőségétől, ezért partnerek lesznek az új zsidó állam létrehozásában (valahol máshol...), mert ez esetben a betelepülő zsidók jó része elvándorol oda (a Nyugat ezt akarta a II. vh. után is). Na és melyik ország lesz a leggyengébb és legkiszolgáltatottabb (és egyben a legnagyobb marha, amelyikkel mindent le lehet nyeletni) a jelentős befogadó államok közül?... Persze ha tényleg betelepítik majd őket "államuk" pusztulásakor, a cionista médiából folyamatosan ömlik majd a kábítás: "nekünk óriási adósságunk van feléjük a II. világháború kapcsán (gyalázatos hazugság, nekik van óriási adósságuk felénk mindkét világháború, a két véres szélsőbal-diktatúra és Trianon kapcsán!), föllendítik a gazdaságunkat, kifizetik államadósságunkat, támogatásokat kapunk az egész világból, az USA elnöke is lelkesen bólogatva biztatgat minket, az egész világ előtt óriásit nőhet a tekintélyünk, nem is lesz ez olyan rossz, így lesz jó mindenkinek, ők tényleg nagyon jó és hálás emberek, nekünk is jól jönne a nagylelkűség ilyen helyzetben". (Fúj!) Az igazság azonban az, hogy el akarják majd rabolni tőlünk a saját országunkat, ezért folynak az előkészületek jelenleg is. A politikai árokásás, a parlamenti pártok látszatellenségeskedése is részben azt a célt szolgálják, hogy az emberek ne lássanak túl a felszínen, ragadjanak bele a pártoskodásba, utálják egymást, így aztán ha eljön az idő, összetartás és együtt gondolkodás hiányában képtelenek lesznek majd egységesen fellépni a nemzet érdekében. Lehet, hogy a betelepülők még elnézőek lesznek velünk szemben, amiért útjukban merünk lenni nekik a saját hazánkban, de ismerve őket, a következőgenerációjuk, aki már itt születik, aligha lesz az. Fokozatosan kisajátítanak majd maguknak mindent, aki ellenáll, azt jó izraeli módra megfélemlítik, és eltapossák. Ennek első jeleivel szembesülhettünk 2006. okt. 23-24-én, amikor is a vérengző rendőrhorda tagjai közt a tüntetők közül többen héberül beszélő izraeli rendfenntartókat véltek látni-hallani, teljesen véletlenül azonosító szám nélkül, ugyebár? Hogy ki hívta őket ide? Azt hiszem, nem magyarok? Lám, a kép kezd összeállni. Persze nem muszáj nagylelkűnek lenni, lehet majd tiltakozni is, de akkor persze megfélemlítési célból ugye számítani kell csontok összetörésére, szemgolyók célzott lövéssel való szándékos kilövésére, utcára vonulók több éves bebörtönzésére, néhány perces koncepciós tárgyalások során hamis rendőri tanúvallomások alapján meghozott ítéletekre stb. Tudhattátok volna, mi vár rátok, ha a mi érdekeinkkel szembefordultok, 2006-ban (vagy inkább -tól?) már megmutattuk (izraeli testvéreink tettleges segítségével), akkor minek kell tiltakozni régi-új gazdáitok jövetele ellen?! Mi?! Úgy kell nektek! Patkányok! A többség biztosan értetlenül és viszolyogva olvasná e sorokat, mert a cionizmus által fertőzött, a valóság szöges ellentétét terjesztő média és oktatás hatékonysága miatt semmit sem tud Izraelről és az igazi cionizmusról, amely agresszív vallási parancsaitól (Talmud) fűtve kóros felsőbbrendűség-komplexusból táplálkozik, és gondolkodás nélkül, gátlástalanul gyilkol, terrorizál, dönt nyomorba, és mindenekelőtt néz le népeket szerte a világban most is - ha akár csak pillanatnyi érdeke is kívánja így -, mint ahogy tette ezt az egész XX. sz. során világháborúktól, diktatúráktól kezdve, szerte a világban gerjesztett háborúkon át, egészen az útban levő politikai vezetők agyvérzésnek vagy szívrohamnak álcázott meggyilkolásáig (bár ez utóbbi esetében a judeonácik még saját fajtájukkal sem tesznek kivételt, igazi kis kannibálok!). Ők az igazi fajgyűlölők!! Mindez (egyelőre) nevetségesen bizarrnak, sőt idegbajosnak hangozhat, de gondoljunk csak bele: a palesztinok sem hitték el, hogy csak úgy el lehet foglalni az országukat belülről. Pedig el lehetett, csak kellő elvetemültség és gátlástalanság kellett hozzá. Mire a palesztinok feleszméltek, már a torkukon volt a kés. Lehet, hogy mi még ekkor sem leszünk képesek feleszmélni? A II. világháború után Palesztinába ömlő zsidók temérdek összeherdált pénzükből, a cionista tőkéből felvásároltak annyi ingatlant és földet, amennyit csak lehetett, hogy legelőször is biztosítsák számottevő fizikai jelenlétüket, hisz ez volt az alapja, hogy magukénak követelhessenek mindent. Törvényen kívüli fegyveres egységeket alakítottak, borzalmas, gyakran teljességgel beteges terrorcselekményeket és igazi tömeggyilkosságokat hajtottak végre a palesztinok ellen, hogy megfélemlítsék, és elűzzék őket saját országukból, de legalábbis a betelepülési gócpontokról, hogy így külön településekre szigetelhessék el őket; no meg az angolok ellen is, hogy húzzanak el, ne szóljanak bele a csetepatéba. Ezek után a nemzetközi szervezetekben és az USA irányításában hasonlóan gátlástalan eszközökkel megszerzett pozícióikat arra használták, hogy belülről terrorizálva és fokozatosan elfoglalva e rendszereket elérjék, hogy azok áldásukat adják a zsidó terrorra (ez mindmáig így történik, és nem csak a Közel-Keletre értendő!) és a zsidó állam minden jogalap nélküli és minden elképzelhető észérvnek ellentmondó megalakulására Palesztina területén! De ez nem volt elég, a Nyugat fegyvereit, hadi és politikai támogatását is kizsarolták, hogy az ellenük saját területükért harcoló arab népeket visszaverhessék és megfélemlíthessék. Akkor az ENSZ simán hozzájárult a zsidó állam megalapításához, azonban csak egy új (kisebb) palesztin állam megalapítása mellett. Milyen érdekes! A palesztin állam azóta sem alakult meg (biztos a palesztinok nem is akarták?), viszont a palesztinoknak jutott helyette mészárlás, elnyomás, elkülönítés, nyomor és tengernyi megaláztatás - a saját szülőföldjükön. Szerintem senki ne csodálkozzon, hogy könnyű öngyilkos merénylőket találni arrafelé? És hogy miért nem alakulhat meg a palesztin állam, mely feltétele volt a zsidó állam létrejöttének? Nézzünk csak körül egy pillanatra az ENSZ és a Fehér Ház padsoraiban, illetve az ott ülők politikai karrierjét támogatók (egyben fenyegetők) háza táján! Csak nem?? De bizony!! Ugye érezhető, milyen remek hatást gyakorolhatna hazánk jövőjére sok százezer hontalanná vált izraeli zsidó betelepítése és magyar állampolgárrá avanzsálása? Arról meg már nem is beszélek, hogy ha tényleg zsidó központtá válnánk, vajon mely ország válna idővel az elsődleges új célpontjává egy, az arab és a cionista keresztény világ között kibontakozó gigantikus háborúban az Izraelt elpusztító, netán ellen- (vagy elő-?)csapásként szintén a pokol tüzével leforrázott, megvadult és megállíthatatlan iszlám népeknek... Még egyszer hangsúlyozom, józan ésszel könnyen belátható, hogy a Közel-Keleten hatalmas nukleáris konfliktus van készülődőben, melyet Izrael semmiképp sem tud sem elkerülni, sem túlélni, legfeljebb pusztulását késleltetheti, vagy elérheti azt, hogy (viszont-)támadói (vagy egy részük) is ugyanúgy eltűnjenek a térképek lapjairól. Megmondom őszintén, én ("és most mélységesen rasszista vagyok ugyebár") a magam részéről inkább nemet mondanék minderre... Ja, hogy valahova mégiscsak kell majd menniük? Nos, mindenki egye meg a maga főztjét... Esetleg a Vörös-tenger?... (Mert ugye, aki a "jég hátán is megél"!...) Amire rá akarok mutatni: Egy nemzetközi megállapodás, főleg vészhelyzetben igen komoly hivatkozási alapul szolgálhat egy olyan agresszív és könyörtelen érdekérvényesítő, jól szervezett teljhatalmú internacionális maffia számára, mint a cionizmus! Erre hivatkozva szükség esetén akár nyílt agresszió árán is hajlamos lesz véghez vinni az akaratát, pláne, ha saját létéről vagy az eszmét életre hívó és képviselő nép túléléséről és biztonságáról van szó. (Nem mintha félnie kellene attól, hogy Magyarországon a hatalom nem szolgálja ki...) Ezért a nemet most kell kimondanunk, és demonstrálnunk, de mindenekelőtt határozottan rá kell mutatnunk a betelepítési törekvésekre és a betelepítési egyezmény meglétére (amennyiben tényleg létezik)! Nincs idő sokat sz*rakodni, a széles nyilvánosságot még most kell különböző eszközökkel tájékoztatni mindarról, ami készülődik, és amiből még a nagypofájú Fidesz sem akart (vagy mert) szokásos sunyi hecceléses módszereivel politikai előnyt kovácsol ni (azt hiszem, ez igazán elárul valamit az ügy komolyságáról?). Sőt, szerintem lehetőség szerint politikai üggyé (botránnyá) és kampánytémává kell tenni, valamint népszavazást kell kezdeményezni néhány megállapodással összefüggésben levő kérdésről, sarokba szorítva és színvallásra kényszerítve ezzel a cinkos hallgatásba burkolózó parlamenti pártokat és médiát! Komolyan kell venni ezt a fenyegetést, mert viharban már késő elkezdeni menteni értékeinket. És a vihar bizony nagyon gyorsan és váratlanul szokott jönni...Nem tudom, őrültnek tartotok-e, de én mindezt teljesen komolyan gondolom. ("Névtelen" internetes szerző) (2007. 02. 23)

Rendőrállam? Fasiszta állam? - avagy
A polgári szabadságjogok észrevétlen eltüntetése

Az Amerikai Egyesült Államok 43. és az amerikai közvélemény által már színrelépésekor az Unió legbutább elnökének tartott ifjabb Bokor György, alias George W. Bush szép csendben, észrevétlenül, kiépítette a világon egyedülálló rendőrállamát. Azért egyedülálló, mert nemcsak saját polgárainak szabadságjogait nyirbálta meg erőteljesen, hanem a külföldről odaérkezők bizonyos csoportjai ellen is diszkriminatív intézkedéseket tesz, amikor például a repülőtéren kamerás felvételt készít illetve ujjlenyomatot vesz róluk, azaz rabosít.

Mint a közelmúltban kiderült az Újvilág vezető hatalma lehallgatja a teljes telefon, fax és internetes forgalmat is. A dolog olyan szinten nem zavarja Amerikát, hogy a jó néhány esztendővel ezelőtt a mozikban bemutatott "Közellenség" című hollywoodi eksönmúviban maga Gene Hackman avat be minket a rendszer működésének titkaiban, amikor elmeséli nekünk - és a jól szituált, valamint megdöbbent munkajogászt alakító Kovács Vilmosnak, alias Will Smithnek - a rendszer működését. Mr. Hackmantől megtudhatjuk, hogy a rendszerbe be van táplálva kb. 200 szó, mint például "bomba" vagy "Allah" és ha ezek megjelennek a kommunikációban, a rendszer azonnal rázoomol, és a szövegkörnyezetet figyelembe véve kielemzi milyen veszélyforrást jelenthet.

De aki figyelemmel kíséri az immáron hatodik szériáját taposó "24" című sorozatot, ahol Jack Bauer - a kitűnő Kiefer Sutherland alakításában - a CTU, vagyis a Terrorelhárítás ügynökeként próbálja megakadályozni kisebb-nagyobb sikerrel azt, hogy az Egyesült Államok állandó terrortámadások célpontjaként összeomoljon, az is képet kaphat arról, mennyire könnyű manapság lehallgatni, vagy nyomon követni valakit.

Eddig tartott a filmek világa, eddig tartott Hollywood. De nézzük a valóságot! Vajon mit írna ma George Orwell, ha élne? Átdolgozná az 1984-et?

Nézzük mi a helyzet fatornyos kis hazánkban a terrorfenyegetések háza táján. A helyzet az, hogy az amerikai polgárok most már az ifjabb Bokor Gyurinak, közkedvelt nevén W-nek sem nagyon nézik el az effajta korlátozó intézkedéseket. Az emlékezetes szeptember 11-e óta lefolyt már egy kis víz a Potomac folyón. De vajon mi a helyzet itt nálunk, több tízezer kilométerre a New York-i felhőkarcolóktól? Idézet az Index internetes portálon megjelent hírből:

"Orwelli törvénymódosítás készül

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium "bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekekre való tekintettel" az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal és a Miniszterelnöki Hivatallal együttműködve kezdeményezte az elektronikus hírközlési törvény módosítását. Civil szervezetek szerint a törvénymódosítás tervezete adatvédelmi szempontból elfogadhatatlan, ellentmond a vonatkozó EU-irányelveknek és alkotmányellenes: a nemzetbiztonsági hivatalnak folyamatos online hozzáférést adna a telefonálók és az internetezők összes adatához, a szerzői jogvédők pedig még a mobilosok helymeghatározási adatait is kikérethetnék a szolgáltatóktól. A tervezetet az adatvédelmi biztos is bírálta.

Az EU 1997 óta több irányelvben tette lehetővé a tagállamok számára, hogy hírközlési szolgáltatóikat - bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekekre tekintettel - a kommunikációval összefüggő forgalmi és egyéb kísérőadatok megőrzésére és szolgáltatására kötelezzék. "A tagállamok ugyanakkor az adatok körét és megőrzési idejét egymástól eltérően szabályozták. Ez mára a nemzetközi bűnüldözési együttműködés korlátjává vált, amelyet az EU mielőbb orvosolni kíván." - áll a GKM az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítására vonatkozó előterjesztését indokló közleményében."

"Nemzetbiztonsági ügy!" - hangzik el a mondat a hollywoodi eksönmúvikban, amikor nem akarnak valamit tudomására hozni a gyarló pórnépnek, No, hát itt is valami hasonló jelenség van kibontakozóban. Kapóra jön ez a lopakodó módszerekkel visszatért pártállami diktatúrának, megvan most már a demokratikusnak tűnő indok, amivel aztán végképp szentesíthető az egypárt uralom.

Francisco és csapata tanul a külhoni nagyembertől. Tanulja, hogyan kell indokolni. W is megindokolta, hogy miért kell korlátozni az alkotmányos szabadságjogok egy részét. Jó ürügy volt a terrorfenyegetettség, most pedig az annak folyományaként létrejövő iraki helyzet. Most a műminiszterelnök is valami effélével próbálkozik. Szokásához híven rendkívül ostobán és tehetségtelenül.

Először is szögezzük le, ezt egyszer már eljátszották, és a bűvész sem húzza elő kétszer ugyanazt a kalapból. Mert unalmas. Éppen ezért egyúttal rendkívül hiteltelen.

Emlékszünk még 2006. március 15-ére, ahol a gyáva féreg gyermekekkel vette körül magát? A fekete ruhás mesterlövészek pedig kifejezetten diszharmóniát keltettek a Nemzeti Múzeum homlokzatán, ha a díszítő ornamens szerepét szánták nekik, hát nem valami sikeresen tettek eleget ennek a feladatnak. És mint tudjuk, akkor sem volt semmilyen fenyegetettség.

Nem kell ahhoz a 24-et vagy bármilyen más hasonló témájú sorozatot nézni, hogy tudjuk, ha az állambiztonsági szerveknek bármilyen információja van ilyen vagy hasonló jellegű cselekményekről vagy arról, hogy azok tervezési stádiumban vannak, a megszerzett információk birtokában kimennek, és elfogják a merényletet szervezőket, nem pedig világgá kürtölik, hogy mi a helyzet. Már ezért sem hihető a dolog.

(Lásd "látókörünkbe kerültek bizonyos személyek" Akkó' mi a rossebér nem mentek ki értük és hozzátok be őket? Ha pedig elmarad a merénylet, mondhatjuk azt, hogy a titkosszolgálat hibájából nem tudták elkapni őket, mert a bejelentés következtében a potenciális elkövetőknek volt idejük kereket oldani az országból? Sehogy sem áll össze a kép Szilvásykám!)

Természetesen az is elképzelhető - hiszen fényképfelvételeket láthattunk október 23-áról, ahogy rendőrök öltöznek át "Nagy-Magyarországos" pólókba, s vegyültek el provokátorként a tüntetők között, tehát azt a lehetőséget sem szabad kizárni, hogy a hatalom saját vagy felbérelt embereivel valamilyen provokatív cselekményt követtet el, csakhogy mégis bekövetkezzen a terrorfenyegetettség és el lehessen rendelni a kijárási tilalmat vagy a rendkívüli állapotot. (Ki tudja, talán még a statáriális bíróság felállításától sem riadnának vissza? Nem voltak olyan régen még azok a sortüzek és Horn eftárs is itt jár közöttünk...).

Még egy apró nüánsz október 23-a kapcsán. Nem egy, nem két szemtanú állította, hogy az intézkedő "rendőrök" nem magyarul beszéltek. Egyesek szerint ukránul, mások szerint héberül, mindenesetre elgondolkodtató, hogy mire nem képes az internacionalizmus, hogy eftikéim hatalmának érdekében kihúzza őket a szarból. Ó pardon, hogy megoldja a problémás helyzeteket.

Nemcsak az következett be, amit annak idején a bülbülszavú titokszolga közölt a jó néppel, nevezetesen, hogy "a jóléti államok kora lejárt", hanem most már "nyugodtan" kimondhatjuka szabadságjogok kora is végképp leáldozóban van. Ezért nem lehetünk nyugodtak!

Készül az új világrend.

Úgy tűnik a szociális piacgazdaság egy hitelpénzzel eladósított világ képében akar reinkarnálódni, melynek első számú ismérve a fasiszta rendőrállam. Ez az új világrend mind gazdasági vonatkozásában - ennek csalhatatlan jelei a hitelpénzzel végletekig történő eladósítás, valamint a megjelenő munkanélküliség, amelytől később aztán nem lehet megszabadulni, mind társadalmi vonatkozásában melynek legfőbb ismérve, hogy korlátozzák az egyén szabadságjogait, végzetes hatást gyakorol a társadalmi kohézióra, a végsőkig próbára téve a társadalom egészséges önvédelmi képességét. Lerombolja a szolidaritás keresztényszociális eszméjét, valamint a goebbels-i kommunikációs sulykolás módszerével káros mértékben előtérbe tolja az individuumot, ezáltal a végletekig ledegradálja a közösségek által nyújtott összetartozás élményt. Ez az új világrend a szó legszorosabb értelmében nekimegy a családnak, mely a szociális piacgazdaságban és annak társadalmi-gazdasági termékében, a jóléti államban a társadalom legkisebb alapegysége volt, és helyére az önmegvalósító individuumot, az egyént állítja.

De talán még pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy az önző egyént állítja. Hiszen ez az új világrend azt mondja, hogy az önmegvalósítás érdekében csak az egyén számít. Nem kell törődnöd másokkal. Nem számít hány szerencsétlen sorsú embertársadon kellett átgázolnod a siker érdekében, a képzeletbeli célszalagot átszakítva pedig, ha visszanézel, hány vetélytársadat kellett beledöngölni a betonba ahhoz, hogy aznapra is megtermeld a betevőt. Egy cél lebegjen a szemed előtt: valósítsd meg önmagad!

De legalább a nap végén elmormolhatsz majd egy imát Mammonhoz, valahogy így:
"A mindennapi profitunkat add meg nekünk ma!
És taposd el az ellenünk vétkezőket!"

Ez az új világrend minden középpontjába a kíméletlen versenyt állítja, ahol minden megengedett. A háttérhatalom kezében tartva a tömegtájékoztatást olyan viselkedési sémákat mutat be mintaként a felnövekvő nemzedékek számára, mely ezt a kíméletlen - a mindenek felett álló anyagi haszonszerzésből fakadóan természetesen egyenlőtlen és eleve kilátástalan - versenyt kiáltja ki mindenhatónak és első számú értékmérőnek.

Ahogyan azt annak idején a megszorítások bejelentésénél maga a műminiszterelnök is mondotta, itt van most mán az ideje annak, hogy a magyarok - ez a ritka tehetséges nép - végre a sarkára álljon és elkezdjen öngondoskodni magáról. Nem érdekes, hogy a lassan már európai mértékű árakat negyede-ötöde annyi pénzből kellene kifizetnie, nem érdekes, hogy megfosztották a vagyonától, s ezzel együtt önrendelkezésétől is, nem érdekes, hogy nincsenek megtakarításai, semmi nem érdekes. Tehetséges nép ez a magyar, valahogy majd csak megoldja ezt is. Ja és természetesen ehhez az új világrend diktálta "minimál létezés" koncepcióhoz az államtól aztán már végképp ne számítsunk semmilyen segítségre, mer' hogy annak egyetlen feladat van csupán, hogy a KÖZTÁRSASÁG működéséhez, működtetéséhez szükséges lóvét beszedje a néptől. Ennyi.

Most akkor vessünk egy pillantást arra, hogy mindehhez a (nép)köztársasági elképzeléshez milyen gazdasági létezés, illetve környezet párosul. Idézet David Icke: Az igazság szabaddá tesz című munkájából:

"Az Új Világrendre vonatkozó terv és a globális ellenőrzés új szakaszhoz érkezett az úgynevezett �funny money' (furcsa pénz) létrejöttével. Ez az a folyamat, amelynek segítségével a bankok kölcsön tudnak adni olyan pénzt, amely nem létezik (hitel), és kamatot tudnak érte szedni. Ha valaki kölcsönad valamit, ami nem is létezik, és azt várja el, hogy a kölcsönbe vevő fizessen is érte, akkor még az is eszünkbe juthat, hogy a rendőrséghez forduljunk. Ha kölcsönadok valamit, ami nem létezik, és azt mondom, hogy neked azért fizetni kell, mert másképp bíróság elé megyek és elveszem a tulajdonodat, akkor már kijelenthetjük, hogy egy fasiszta államban élünk. Pedig, amiről eddig szó volt, az nem más, mint a világ jelenlegi bankrendszere és az az eszköz, amellyel, mind a népeket, mind a kormányokat el lehet adósítani."

Így néz ki tehát mai világunk, s benne Magyarország is. Ahogyan azt a kitűnő Drábik János mondotta egy helyütt:

"Meg kell ismernünk a pénzrendszert, mert ma pénzuralmi rendszerben élünk, ahol pénzuralmi módszerekkel uralkodnak rajtunk!"

A monopolizált vagy a monopolizálásra törekvő tömegtájékoztatás szervilis módon szolgálja ki ezt a fékevesztett pénzhatalmat, mely brutális módon, kíméletlenül szaggatja szét a társadalom szövetét. Szétveri a közösségeket, atomizálja a társadalmat, tömegtermékek döbbenetes mennyiségű túltermelésével uniformizálja a fogyasztást, miközben a világnak egy jelentős részén éhen pusztulnak az emberek. Eddig soha nem látott mértékben nőnek a különbségek az élet és a világ minden területén, s mindehhez társul egy központosított, kézileg levezényelt és vezérelt jogfosztás, ami az emberiséget - túl azon, hogy immáron létezésében fenyegeti - önérzetükben is meg is alázza az egyes embereket.

Tudom, hogy közhelynek hangzik, s mint a közhelyek ez a mondás is sokszor elcsépeltnek tűnik, és az ember olykor már csak legyint rá, mégis azt mondom, ez az egyetlen kiút: GONDOLKODJ GLOBÁLISAN, CSELEKDJ LOKÁLISAN!

Ne akarjuk rögtön megváltani a világot, miközben térdig járunk a szemétben, mert a kukában turkáló hajléktalan most már arra is lusta, hogy az utcai szeméttároló fedelét visszacsukja. Először nézzünk körül, mit tehetnénk a saját környezetünk, és igen, nem félek leírni, még akkor sem ha esetleges álliberális elveket valló olvasóim kiakadnak, mint az Epeda sezlonyrugó, szóval a saját életterünk jobbá tételéért.

Legyen vége most már a hazudozásnak, adjuk vissza végre a szavaknak a valódi jelentés- és igazságtartalmát!
Mert ha a munka nem is, de az igazság bizonnyal szabaddá tesz!
Isten áldja Magyarországot!

A szocialista nagyváros öntudatos polgára

(2007. 02. 09)

Csurka István: ellenállás Most kell nagyon vigyázni. A kormány az összeomlás szélén van. Valószínűleg a kórházmegszüntetésekbe fog belebukni. A szakma, az orvostársadalom, a betegek és a betegjelöltek - és ki nem az ebben a mérgezett világban? - hallgatólagos és nyílt ellenállása áttöri a rablók arcvonalát. A teljes vereséget a Rózsadomb Géniusza valószínűleg Molnár Lajos egészségügyi miniszternek kinevezett, kezelésre szoruló ember menesztésével kívánja majd elkerülni, de ez nem lesz elégséges megoldás. Az áttört fronton beözönlik az a sok keserűség, amit ez a rabló kormányzat okozott, és kimossa alóluk a széküket, eláztatja minden tagsági könyvüket, és Kóka kétszáz rend ruháját a magyar szomorúság árja elragadja. Furcsa dolgok következnek, de a veszély abban áll, hogy mint rendszer, mint uralkodó réteg, mégiscsak átmentik magukat. Elképzelhetnek és be is ültethetnek egy szakértői kormányt, a rothadó MDF egyik-másik alakját beemelhetik, netán vásárolhatnak fideszest is, felajánlhatnak nagykoalíciót is, hivatkozással, hogy lám, Bécsben is létrejött, húzhatják az időt addig, amíg az infláció meredek emelkedése fel nem tölti valamennyire az államkasszát, amiből aztán megint szerény, de nagyhangú osztogatásba kezdhetnek. Amikor nincs más hátra számukra, akkor mindig beismerik, hogy elrontották, hibásak. Más szavakkal mondják, amelyeket mi most nem idézünk fel, de mélyen a szemünkbe fognak nézni és beismerik. Ettől a magyarság sajnos mindig meghatódik. Nos, ettől a meghatódástól óvom népemet. Ne hatódjunk meg, ha Gyurcsányné és Kóka menyasszonya könnyezni kezd. Kanjaik tűnjenek el a politikai életből mindörökre, és a pártjaik is: söprés! A rendszerváltáskor, az egy nemzedékkel idősebb kommunisták és liberálisok által felhalmozott bűnök lassan már tényleg számonkérhetetlenek lesznek, de most, az utóbbi hat évben újabb súlyos elszámolnivalójuk keletkezett, mert nagy tételben loptak. Most ennek az elszámolása elől menekülnek. Ezt mindig minden ellenállónak tudnia és hirdetnie kell. A kommunista és a kommunistával szövetkezett liberális mindig bűnös, mindig sáros, nincs egy igaz mozdulata. Most már a kiegyenlítő és mindent egybemosó szándékú ellenpropagandájuk is kifulladóban van. Amikor kormányra kerülve szembesültek azzal, hogy alkalmatlanok a vezetésre, és előbb-utóbb rájuk szakad az ég, azonnal elkezdték fújni régi kommunista nótájukat az ellenfél bűneiről. Emlékezzünk: Rákosiék a Horthy-fasizmusról és a régi rendszer bűneiről, de sohasem a valódiakról beszéltek, Kádárék egyszerre mindenről, Horthy-fasizmusról, ellenforradalomról, a személyi kultuszról és az amerikai imperializmusról, a rendszerváltás után pedig Horn Gyuláék az MDF bűneiről, most pedig, miután a szélsőséges MIÉP-en és az antiszemitizmuson kitombolták magukat, Orbán és a Fidesz van soron. A tervük az, hogy mire ők lebuknak, ne legyen senki hiteles vezető, párt, újrakezdő ember a színen, mindenki legyen besározva, és a fennmaradásuk indoka éppen az legyen, hogy nincs más. Mindenki bűnös, de ők már telelopták magukat. Ez az erényük. Mármint a marxista dialektika szerint. Orbán pedig ki van éhezve. Ezt is megjátszották már, most azonban ez a propaganda is kifulladóban van, pedig a bértollnokaik rendkívül találékonyak. Még halvány rózsaszín antiszemitizmussal is hajlandók megvádolni egymást, sőt, magukat is, csakhogy a mi mennyi alapkérdéséről eltereljék a figyelmet. Figyelemre méltó az is, hogy most már a saját bíróságaik ítéleteit is támadják, ami a jogállamiság szétzilálásán keresztül a demokrácia alapjait rombolja. Diktatórikus, zárt társadalmat akarnak bevezetni a híres "nyitott társadalom" bajnokai. A nemzetközi nagytőke, az ország teljes megszállására készülő körök, egy gyülevész nemzetközi banda azt várja tőlük, hogy zsugorító programjukat maradéktalanul hajtsák végre. Ezek azonban erre képtelenek. A kórházprivatizáció, az ágyszámcsökkentés és a kórházbezárás annyira értelmetlen, kidolgozatlan, annyira ellentmondásos, hogy végrehajthatatlan. A majdnem kétmillió gázár-támogatási igény értelmetlenné teszi a gázáremelést, és ez is végrehajthatatlan. A többség nem kapja meg a támogatást, de nem is tudja kifizetni a felemelt gázárat, és ahol a hatóság elzárja, ott majd a nép kinyitja a gázcsapot. Pokoli jelenetekre kell felkészülni. Ahogy emelkednek az árak, úgy fogy el mind több család pénze már a hó derekán, és ebből is rendőrségi jelenetek lesznek az áruházakban és a lakótelepeken. Váratlanul kialakul a működésre képtelen társadalom, amelyet már nem is lehet vezetni. Röhejessé válik a törvényalkotás és a nagy pofával létrehozott új bizottságok munkája és az egész Országgyűlés. A kormány még ennyire sem fog érintkezni a társadalommal, mint most. Valóban az egész ország "műveleti területté" válik. Ekkor állnak elő majd a hamis prófétáik, hogy összefogást prédikáljanak. Látványosan átkínálják a hatalom egy-egy részét, látszólag és még valóságosan is, cserébe csak büntetlenséget kérnek, vádalkut. A háttérben dolgozó Moszad-ügynökök vezérkarának bizonyára van valamilyen kész terve, Deus ex machinája. Nem lehetetlen, hogy Soros György és a Rothschild bankház valamilyen közös nagy felajánlásával próbálkoznak. Ilyesmivel Soros már próbálkozott a kilencvenes évek legelején. Ez volt a Kékszalag Terv. Megvette volna a magyar adósságot a teljes magyar vagyonért cserébe. Felcsillantják majd most is, hogy lesz pénz, adósságelengedés, tartozásátvállalás, mondjuk annak fejében, hogy nekik adjuk a Balaton déli partját - Aligát már megszerezték -, és még több száz lakóparkba úgy fogadunk be menekülteket, mindjárt állampolgárrá téve őket, mint a szegény délvidékiek a Boszniából kiebrudalt szerbeket. Ez a betelepedés természetesen már folyik, ezért nekik nem kéne pénzt áldozniuk, már minden így is az övék, főváros, vidék, Dunántúl, Alföld, puszta és fürdő, nekik azonban a magyar nép hozzájárulására van szükségük. Hódoljon meg előttük a magyarság, tegye a saját nyakába az örökjáromot. Ha a magyarság elfogadja, hogy más minőségű, összetételű állama lesz, mint eddig volt, megosztott föld, feleskolbász - liba és ló: egy liba, egy ló -, és az elfogadás törvényerejű lesz, önkéntes és boldog, csak akkor lesznek nyugodtak, mert csak akkor lesz visszavonhatatlan. A felére alkusznak, de az egész az övék lesz, és hivatalosan is bent vannak az unióban. A magyarság, mint államalkotó tényező megszűnik. Ne tévesszen meg senkit, hogy ez a folyamat a gyakorlatban már lejátszódott. Az uralom a megszállók és megszállók megbízottainak a kezében van. De az állapot nincs törvényesítve, a nép által elfogadva. Sokan még mindig azt hiszik, hogy ha jól választanak, a választásokon a hatalom részeseivé válnak és győznek. Ez a modern áldemokrácia legnagyobb trükkje. Amitől fogva a zsidó nagytőke nagylelkűen kihúzza a bajból az eladósodott magyarságot, attól kezdve elfogadott lesz, hogy ez egy kettős identitású állam és társadalom: zsidó és magyar. Vallása a zsidó- keresztény vallás lesz. Előbb minden egyház beolvad a Hit Gyülekezetébe, aztán az is megszűnik. A kereszténység lényegéről, a megváltásról egyre kevesebb szó esik, a Megváltót kiiktatják. A művelet benne van az Ószövetségben. Az éhes Jákob eladja egy fél tál lencséért elsőszülöttsége jogát a ravasz Ézsaunak. Mert éhes. Rá van szorulva. A lencse eredeti tulajdonjoga pedig már homályba veszett. Ezért kell most éhesnek lennie a magyarságnak. A Rózsadomb Géniusza a kiéheztető, megteremti a feltételeket a tál lencse elfogadására. A művelet diplomáciai tálalásban kerül az asztalra, elhúzzák, szétmagyarázzák, óriási előnyöket ígérnek vele, és kegynek tüntetik fel. Sikeres lebonyolításához szükség van mindenekelőtt a nemzeti öntudat és önérzet lecsavarására. Se történelem, se testvér, se nyelv, se Rákóczi, se Kossuth, se Széchenyi, se Petőfi, se Ady ne számítson, csak a tál lencse. A magyarság még nincs ebben a végső állapotban, bizonyos elemeiben még pislákol a nemzeti öntudat. A konvergencia- program és a Géniusz reformjai éppen azt a célt szolgálják, hogy ebbe az állapotba zülljék le. A most felsejlő összeomlás megakadályozhatja ezt a folyamatot. Ezért akarják mindenképpen vagy diktatúrával vagy nagykoalícióval elkerülni. Létküzdelmünk tehát végső szakaszába érkezett. Most a tudatos, szervezett nemzeti ellenállás tarthat meg bennünket. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy a helyzet romlik, és a tehetségtelenségük következtében összeomlanak, mert hiába van az összeomlás, ha ezen az oldalon nincs tudatos cselekvés, és ha az ellenállásnak van alternatívája és az a beilleszkedés. Ha a nép, és különösen az értelmiség elfogadja a tál lencsét. Minden ilyen történelmi fordulóponton azért vesztettünk, mert megalkudtunk, és elfogadtuk a pillanatnyi könnyebbséget jelentő ajánlatokat. Megengedem: ez keserű és groteszk vízió. De nemcsak az, mert ez elsősorban elemzés, és nincs egyetlen részeleme, amely ne volna tény. A legfontosabb állítás pedig, amely ebből a helyzetelemezésből következik, teljesen reális: a létünket fenyegető legnagyobb veszély nem a bennünket gyarmatosító maroknyi burzsoáziánk és idegenszívű megszállóink szándékaiban, hanem a saját tál lencse után nyúló jövőárulásunkban és az ellenállás hiányában, szervezetlenségében van. Ha most nem vesszük észre, hogy ütött az ellenállás órája, amikor az ellenség meg van zavarodva és visszanyúl a maga legpiszkosabb Sztalin-Rákosi-módszereihez, amikor végsőkig bele van gabalyodva a saját összes hazugságába, akkor megérdemeljük a sorsunk. Mostani főembereik: a Rózsadomb Géniusza, a Vasprefektus, Demszky, Molnár Lajos, Szekeres Imre, a nagy katona mégsem lehetnek ellentételek egy nemzet akarata előtt. Egyszerűen szégyen, hogy ezek uralkodhatnak egy több ezer éves nemzeten. Ha végre elszánjuk magunkat a végső orrba fricskázásra, mi is nevetve fogunk sírni, hogy hogyan lehettünk ennyire balgák. (2007.01.26)

ez igaz??? - Hol élünk, emberek? Az FBI nyomoz Semion Mogilevich alvilági ügyeiben    Az USA-ban a The Wall Street Journal, a tőzsde legnagyobb lapja 2006.december 22.-én az első lapon közölte, hogy az FBI nyomoz Semion Mogilevich alvilági ügyeiben és a leginkább körözött személyek listáján van. Mogilevics a KGB őrnagya volt és a szovjet kivonulást követően a nem létező alvilágot szervezte meg Magyarországon. Ebből nőt ki az olajszőkítés, pornográfia ipar, vodka és hamisított borgyártás, kábítószer kereskedelem, illetve a privatizációs vagyonnal való manipuláció és a junk bond technika ("bóvli kötvény") bevezetése, amit az USA-ban betiltottak és büntetnek. Ez utóbbi révén rabolták ki a magyar vállalatokat. Ez ellen szólt Csengey Dénes és ezért kellett meghalnia. Az FBI az említett lap szerint foglalkozik a Bank of New York szerepével, amely bank segített Mogilevicsnek manipulált árfolyamú részvényeket eladni és ezzel 150 millió dolláros kárt okoztak a befektetőknek. A botrány megérkezett az USA-ba. Jelenleg a lap szerint az FBI Magyarországon is nyomoz, Mogileviccsel, aki ellenőrzi a földgázipar és olajipar nagyrészét a lap szerint, dehát egy cégből érkezett mindkettő, a KGB-ből. A fekete gazdaságból érkező pénz révén ellenőrzik a parlamenti pártokat Magyarországon, Putyin is öt pártot finanszíroz magában Oroszországban és így irányít. Antall 1991 nyarán váratlanul kinevezte a pénzügyi államtitkárt, Szabó Tamást privatizációs miniszternek, aki már 1992 tavaszán hatalmas vagyonnal jegyezte Mogilevics cégét Budapesten a vállalatán keresztül, mint miniszter. Mindez a Pallag László vezette olajbizottság elé került, ennek a kivizsgálását is leállították és az anyagot titkosították 80 évre. Az olajszőkítés hatalmas pénzeket jövedelezett és a pénz révén tökéletesen korrumpálták a parlamenti pártokat. Orbánnak, amikor a belügyminisztert, Pintér Sándort az Olajbizottság adatai miatt kérdőre vonta, Pintér azt mondta, ha Orbán kihozza a róla szóló anyagokat, akkor ő meg a Fideszben mintegy 123 képviselőt buktat meg és fölrobbantja a pártot. Orbán erre dühében szétverte az irodáját, nem tehetett az alvilág ellen semmit és elvesztette a választásokat. Az Olajmaffia feje Magyarországon Fleisz Ferenc, vagyis a Kakas volt. Pintér odarendelte melléje beosztottját Gergényit, rendes nevén Ringwald elvtársat rendőrfőkapitánynak, hogy vigyázzon Kakasra. A szervezet feje Mogilevics. A rendőrségen belül működő és a belső korrupciót kivizsgáló rendőrtiszteket, mintegy 17-t, meggyilkoltak. Az életben maradottak súgtak Pallag László képviselőnek, tőle várták a segítséget, de ő mellette az országgyűlés nem állt ki és Pallag Lászlót nem védte meg. Pedig ez a kutya kötelessége lett volna. Pallag öt rendőrtiszt meggyilkolása miatt kezdett kutatni, ebből alakult ki a korrupciót vizsgáló parlamenti bizottság, amelyet puccsszerűen szüntettek meg. Tanúvédelem nem létezik, úgy randalíroznak, ahogy akarnak. Október 23.-án Mogilevics ukrajnai oroszait is bevetették Budapesten. Mogilevicsről a The Wall Street Journal közli, hogy Izraelben is be van jegyezve a cége. Pintérnek is. Gergényi-Ringwalddal együtt mindhárman izraeliták. A magyar ifjúság végigveretését tehát közönséges rasszista cselekedetnek kell minősíteni. A jelenlegi anyaországi karhatalmat ez az alvilági szervezet irányítja és vele együtt a politikát is. Ők most ország az országban, ami nekik műveleti terület. Ebből kell kiindulni. Üdvözlettel, Geonczeol Gyula (2007.01.16)

Olvassa el mindenki! Az, aki szeretne még tenni valamit, az aki már régóta csak legyint mindenre és az is aki dühöngve az asztalra csap, ha meghallja az aktuális híreket. Gondolkodjunk el ezen a levélen; mivé lett mára a magyar nép. Végel(le)számolás (Nemzeti Hírháló) Ezért a népért úgyis mindegy, Ebsorsot akar, hát - akarja. Ady Endre Kezdjük talán azon, hogy a félelem az élőlények biológiai programozásának szerves része, sőt talán egyenesen gerincét képezi. Mert az az élőlény, amely nem fél a nála erősebbtől és hatalmasabbtól - egér a macskától, nyúl a rókától, gazella az oroszlántól, oroszlán a meggyúlladt szavanna lángjaitól - bizony nem él sokáig. Az élőlény, amely nem fél a felismert veszélytől vagy esetleg fel sem ismeri az, nem bátor, hanem botor és aligha kerüli el gyors pusztulását. Bátor az, aki felismeri a veszélyt, fél is attól, de félelmét legyűrve szembefordul azzal, hogy megküzdjön vele, tudatosan vállalva a kockázatot, hogy e küzdelemben alul is maradhat. Nem véletlenül írtam azt, hogy aki, mert ezek szerint a bátorság kizárólag emberi tulajdonság. A hősi önfeláldozást ismerjük természetesen az állatvilágból is, hiszen tudjuk, hogy a legjámborabb állat is tűzokádó sárkányként védi kicsinyeit a sokkal hatalmasabb ellenséggel szemben is, ez azonban ugyancsak a biológiai programozás része, amennyiben a nagyobb félelem - az utódok féltése - felülírja a kisebbet, a félelmet a saját élet miatt. Maradhatunk abban tehát, hogy a bátorság kizáróan emberi tulajdonság. Még néhány évvel ezelőtt is azt mondtam volna: erény; ma már inkább hajlok arra, hogy ficamnak, szomorú torzulásnak tartsam, amely persze valószínűleg létünk nem biológiai programozásának szerves része s mint ilyen megvan a maga ontológiai szerepe, emberi értelem szerint azonban sokkal jobban meg lennénk nélküle. Már csak azért is, mert minden valószínűség szerint megmaradtunk volna azon a szinten, amelyen az ősember élt, mielőtt igájába hajtotta a tüzet. (Ami talán nem is lenne olyan nagy baj, sőt...) Mert: "Az első emberi bátorság áldassék, a tűz csiholója", írta ugyancsak Ady Endre. S ebben biztosan van valami. Az emberi történelem start- s így a földtörténet utolsó törésvonala nyilván azon a ponton húzódik át, amelyen valamelyik még bizonyára nagyon majomszabású, de már két lábra emelkedett ősünk szembefordult a természet rendjével és a saját génjeiben is évmilliókon át rögzült törvényekkel. Képzeljük el: a lecsapó villám meggyújtja az erdőt vagy a szavannát, fejvesztetten menekül minden élőlény, a leghatalmasabbak is, a mamut, a megacérosz és a rinocérosz, a kardfogú tigris, az óriásoroszlán, a barlangi medve... De a szinte minden más teremtménynél satnyább kétlábú megáll, visszafordul s azon kezd gondolkodni, hogyan hajthatná igájába a minden fenevadnál hatalmasabb és veszélyesebb szörnyeteget: a tüzet! És a gondolatot a tett követi! Ó igen: a görög mitológia Prometheusza több, mint mese: a titán, aki ellopja a tüzet az istenek oltáráról az ember számára. Kétségtelenül nagyon bátor tett volt, és nem tudhatjuk, hány borzas ősünk fizetett életével a vakmerő kísérletért, míg végre valamelyiküknek sikerült. A tűz ugyanis igen goromba fenevad, sok mindenre felhasználjuk, de nem szelidült meg igazán, ha kitör ketreceiből, ma is sok áldozatot szed. Mindent összevetve azt kell azonban mondanunk: az emberi fejlődés szempontjából ez a bátorság kifizetődött, s azok a névtelenek, akik a próbálkozások során esetleg tűzhalált haltak, nyugodtan mondhatják, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló, meghozta gyümölcseit. Ilyen tettek pillanatában azonban az ember általában nem mérlegeli az esélyeket, a következményeket, vagy az áldozat lehetséges hozamát, egyszerűen cselekszik minden meggondolás nélkül, mintegy valami belső vagy felső parancsra, és ha túléli a tett pillanatát talán reszketve gondol arra, hogy bizony oda is éghetett volna. 1956 októberében a magyar nemzet ennek a bátorságnak jegyében fordult szembe a szovjet behemóttal s kivívta ezzel az emberiség nagyobb részének elismerését, rokonszenvét sőt csodálatát is, ezen kívül azonban semmiféle segítséget nem kapott, sőt még csak szóbeli támogatást sem, el kellett tehát buknia. A mából visszapillantva azt kell mondanom: botorság volt az egész. Vagy, ha szebben akarjuk kifejezni ugyanezt: szent őrület. Számomra ennél is több, mert csaknem ötven éven át nem tudtam, nem akartam elhinni, hogy az volt. No persze, csaknem minden ember - s talán minden emberi közösség - életében előfordulnak pillanatok, amelyekben kikapcsol a józan ész, s mindenféle megfontolás és mérlegelés nélkül tesszünk valamit, mintegy felsőbb parancsra: aminek általában persze az egyes ember életében sincs jó vége. Ilyen - történelmi - pillanat volt a magyar nemzet életében 1956 októberének tizenkét napja. 1956 december 18.-ról 19.-ére virradó éjjelen hagytam el - a szó szoros értelmében hason csúszva - azt a Magyarországot, amelyet azután negyvennyolc éven át próbáltam szolgálni híven szóval, írással s ahol lehetett tettel is, abban a mély hitben, hogy él és fel fog támadni a Kádár-korszak tetszhalálából. Őszintén szólva: nem hittem, hogy még az én életemben bekövetkezik a szovjet birodalom összeomlása, ami megadja a feltámadás lehetőségét. 1989-ben Isten iránti mély hálával szivemben, szinte önkívületben az örömtől újjongtam: íme megértem, hogy a magyar nemzet feltámadhat, s e feltámadás csakis 1956 októberének jegyében lehetséges! Gondoltam s hittem én. Mindenekelőtt abban bíztam, hogy a magyar nemzet visszatér történelmi alkotmányához, tovább fejlesztvén azt 1956 októberének tapasztalataival, megteremtvén a forradalmi munkástanácsok, bizottmányok mintájára a politikai demokrácia minden eddiginél szélesebb alapokon nyugvó rendszerét, újra példát mutatván ezzel az egész világnak. Hiszen mi, akik négy évtizedet töltöttünk a szabadnak nevezett, nyugati világban, már régen tudtuk, hogy a parlamentáris demokráciának nevezett rendszer már az egész világon csődöt mondott, pártokráciává - a politikai pártoknak nevezett bűnszövetkezetek egyeduralmává - züllött, nemhogy a jövő, de még a jelen problémáit sem képes megoldani, legjobb esetben is már csak galvanizált hullaként vonaglik s nem fogja sokkal túlélni nagy ellenlábasát, a terrorra alapuló egypártrendszert. Az 1956-os magyar forradalom legnagyobb vivmányának éppen azt tartottuk, hogy nemcsak megtalálta és felmutatta az alkotmányos demokrácia új formáih oz vezető útat, hanem rá is lépett arra. Minden logika szerint azt vártuk tehát, hogy újra rálép arra az útra, amelyről 56-ban leszorították a szovjet páncélosok, s természetesen azt is, hogy az 1948 óta eltelt kerek negyven év politikai gyászhuszárai eltűnnek a közéletből. Nem, senki nem gondolt - sajnos - arra, hogy bárkit is büntetőjogilag felelősségre vonjanak, de az egyszerűen természetesnek látszott, hogy a diktatúra szolgalekű pribékjei egyszer s mindenkorra eltiltassanak a politikai jogok gyakorlásától. Nos, mint tudjuk, nem így történt. Először elképedve, majd mindinkább elszörnyedve szemléltem mindazt, ami az Antall-kormány idejében történt. Alkotmányozásról szó sem volt, az 1956-ban oly remekül vizsgázott, új, elemi népképviseleti rendszert az újjáalakuló pártok mély, közös megegyezés alapján nyomtalanul söpörték szőnyeg alá. Pedig 1989 ősze után a nemzetnek nem kellett (volna) engednie 56-ból, mivel annak minden követelése megvalósult: a megszálló csapatok kivonultak az országból, az egypárt-rendszer s annak erőszakszervei felszámolódtak, megvalósult a vélemény, a szó, a sajtó és a szervezkedés szabadsága, a számonkérés és az igazságszolgáltatás lehetősége, megnyíltak a határok s a nemzet visszanyerte önrendelkezési jogát. Visszanyerte és nem, illetve rosszul élt vele, ahogy azt már 1994 júniusában megírtam. Ezt sok mindennel lehetett magyarázni, elsősorban talán azzal, hogy az összeomlott zsarnokság nemcsak eszmeileg és erkölcsileg, hanem gazdságilag is iszonyatos csődtömeget hagyott maga után; hivatkozhatunk arra is, hogy ez történt a volt "szocialista tömb" minden országában is, de semmiféle magyarázat nem változtathatja meg s nem is szépítheti a szomorú tényt, hogy ezúttal minden a nemzetközösségen illetve annak tagjain múlott, és akárhogyan forgatjuk is a dolgot, meg kell mondanunk, hogy a nemzet 1994 májusában szégyenletesen és a nevetségességig ostobán döntött. Szégyenletesen, mert megvert kutya módjára megnyalta azt a kezet, amely negyven éven keresztül korbácsolta; gyalázatosan, mert uralomra segítette annak az ideológiának a hordozóit, amelynek minden emberségből kivetkőzött pribékjei 1918 óta sokszor minden emberi képzeletet felülmúló brutalitással kiirtottak a legóvatosabb becslés szerint is legalább 250 millió embert s amelynek nevében ma is gyilkolják és kínozzák emberek millióit, Kínában, Tibetben, Észak-Koreában, Kubában, Vietnamban... S amit magam a legnagyobb aljasságnak tartok: azt a pártot juttatta uralomra, amely nyíltan választási programjára tűzte a "megzavart jóviszony helyreállítását" a szomszédos országok felé, ami azt jelentette, hogy lesöpörte minden asztalról a Kárpátmedencében az ország határain kívül élő magyarság sorskérdéseit. A haza magyarsága eladta tehát véreit egy tál lencséért, és ha még egy (nagyobb) tál lencséért adta volna el! A döntés ugyanis nemcsak szégyenletes, gyalázatos és aljas volt, hanem mérhetetlenül, szánalmas-nevetségesen ostoba is. Elhitte, elhihette valaki is, hogy éppen azok fogják kihúzni a nemzetgazdaság szekerét a kátyúból, akik belevitték abba? Elképzelhető volt egyáltalán, hogy az egykori pártboncok, a Kádár szárnyai alatt a nemzet számlájára megtollasodott "gazdasági szakemberek" és a nomenklatura pufajkásainak élősködő siserehada újra hatalomra kerülve megnyitja majd a bőségszarút az ország szegényeinek feje fölött? És ha még ki is akarta volna nyitni: szegény bőségszarú nagyon üres volt már, mióta nem töltögették már fel rendszeres, nyugati hitelekkel nem hullhatott abból semmi, még lencse sem. És ma már tudjuk, amit akkor még csak megjósoltam: Magyarországon szocilista kormányzás alatt nem lett jobb dolga senkinek sem, nem jutott senki nagyobb darab kenyérhez, a nemzet ostobságának egyedül azok voltak haszonélvezői, akik megszabadultak a számonkérés lehetőségének fenyegetésétől s tudták, hogy nyugodtan élvezhetik ezután azt, amit összeharácsoltak és bizton harácsolhatnak tovább, amit azután meg is tettek. Mindebből pedig a személyes következtetés, hogy végső fokon teljesen mindegy - különösen, ha ez ember már életének nyolcadik évtizedétől tapostatik -, hogy mit csinálok vagy nem csinálok, hol és hogyan élek. Változtatni úgysem tudok semmin, soha nem is tudtam, s minden, amiért küzdöttem vagy legalábbis megpróbáltam küzdeni, tragikomikusan visszájára fordult. Mindezt beláttam már - mint mondtam - az 1994-es választások után, s meg is fogadtam, hogy nem teszem többé magyar földre a lábam, tisztában voltam azzal, hogy ez az ország nem az az ország, amelyet elhagytam, s ez a nép nem 1956 nemzete már. Ezt a fogadalmat aztán sajnos - szégyen fejemre! - megszegtem, kizárólag családi okokból. A döntés helyességén lehet persze vitatkozni, vitatkoztam is - önnönmagammal - eleget. De hát most már ugyan mindegy. De azért azt hiszem: ha akkor tudtam volna vagy akár csak el tudtam volna képzelni, hogy a magyarság képes lesz még mélyebben elaljasodni, talán mégis másképp döntöttem volna. Maradtam volna ott, ahol éltem volt negyven éven át, megfogadván jó Vajda János tanácsát: "Oh honfi, most már légy nyugodt, S ha menhelyed, újabb honod A föld legmostohább zuga; Ne hagyd el azt és halj meg ott! Öljön meg ott a fájdalom, mert itt a szégyen ölne meg! A hon, melyért szived sóvárg, Az a hon - volt, nincs, elveszett! A nép, amelyért vérezél Megtagadta önnönmagát. Ne hordja már rabláncait, Mert szolga lett és hord igát." A további elaljasodás útjának következő mérföldköve s egyben az új évezred első öt évének döntő mozzanata a 2004 december 5.-i népszavazás volt, amely természetesen nem elemezhető önmagában, hiszen egy hosszú fejlődés csúcsa, helyesebben egy hosszú hanyatlás mélypontja. A katasztrófális eredmény - helyesebben eredménytelenség - persze előrelátható volt, ezért sokan úgy vélték s vélik ma is, hogy nem lett volna szabad népszavazásra vinni a trianoni határokon kívül senyvedő véreink magyar állampolgárságának kérdését. Ezen itt most nem akarok vitatkozni, csak azt szeretném tisztelettlejesen megérdeklődni a szigorú kritikusoktól: tudtak volna-e jobb időpontot megjelölni? Miután ez irányban minden korábbi kezdeményezés és kísérlet kudarcba fúlt, nem kellett-e megtenni e lépést mielőtt a román EU-csatlakozás támogatásának kérdése a magyar parlament elé került? Akárhogy is nézzük azonban, annyi biztos, hogy a népszavazás tiszta, világos helyzetet teremtett, amelyet a méltán elkeseredett Duray Miklós jellemzett legtalálóbban, ha nem is éppen szalonképes kifejezéssel. Bőjte Csaba finomabban fogalmazott... S a kép valóban fölöttéb szomorú: a választójoggal rendelkező polgárok 37,5%-a járult az urnákhoz, ami már eleve érvénytelenné tette a népszavazást. E 37,5%-nak alig több, mint a fele szavazott igennel, ami a 100%-ra átszámolva azt jelenti, hogy a trianoni határok között élő magyar nyelvű népességnek csupán alig 20%-a "víz", a többi... No mondjuk Bőjte atya szavával: nagyon beteg... És nagy kérdés persze, hogy életképes-e még az a szervezet, amelynek 80%-át felőrölte vagy legalábbis megtámadta már a rákbetegség? Nem, nyilvánvalóan nem életképes, és ezt minden kétséget kizáróan bebizonyította az 2006-os év. A szoclib maffia tavasszal a józan értelem számára teljesen felfoghatatlan módon újra megnyerte a választásokat, és az, hogy ezt csalással és hazugsággal érte el, nem menti fel a választókat a felelősség alól. Mert aki képes hitelt adni ennyi hazugságnak és bedőlni ennyi csalásnak, az csak magára vethet. Az ember azt hihette volna, hogy ezzel elértük a mélypontot, tovább már nem süllyedhetünk, ez azonban sajnos tévedés volt, mert az, ami még ezután következett, már szinte hihetetlen, minden emberi fantáziát meghaladó, abszurd bohózat, amelyet persze apróbb-nagyobb tragédiák egész sora kísér. Mert ugyan ki hinné el, hogy egy civilizált ország miniszterelnöke kijelenti, hogy kormányával együtt négy éven keresztül semmit nem csinált, csak annyit, hoogy kormányzása utolsó másfél-két évében mindenkinek, mindenben hazudott. Ami persze jó indítás lenne egy politikai kabaré számára, melynek aztán az a csattanója, hogy a kormányfő a végén büszke arra, hogy mindezt be meri vallani, miáltal ő lesz a nap hőse, pártja hűséget esküszik s a parlament bizalmat szavaz neki... No igen, mindezen remekül lehetne mulatni, ha nem lenne az éremnek másik oldala is, amelyen azon keveseket, akik felháborodnak ez abszurd bohózat valódiságán, rendőrosztagok "oszlatják" tűzzel-vassal, víziágyúval, gumibottal- és lövedékkel... S az abszurditás csúcsa: a forradalom ötvenedik évfordulóját az ország és a világ "politikai elitje" együtt ünnepli azon a Kossuth téren, amelyet teljesen törvénytelenül "műveleti területnek" nyilvánítottak és vaskordonokkal vettek körül, s amelyre a nép fia máig sem teheti be lábát... Mert ez a prolongált abszurditás: egy ország Európában, melynek főterét és pompás parlamenti épületét hónapok óta vaskorlátok és rendőrosztagok óvják, nehogy a nép, az istenadta nép törvényhozói közelébe férközhessen. Az a nép, melynek megemlékezését október 23.-án a legbrutálisabb rendőri akciókkal tették csúffá, agyba-főbe verve válogatás nélkül fiatalt, öreget, férfit, nőt, gyermeket és aggastyánt, s megtiporva a nemzet - mondjuk inkább: egykori nemzet - zászlóit és címerét. S mindez nem valahol Délamerika, Afrika vagy Ázsia valamely banán-köztársaságában történt és történik, hanem Európa szivében, a büszke Európai Unió egyik tagállamában, amelyben állítólag garantáltak az alapvető emberi jogok, ugyebár... De azok, akik Brüsszelben vagy másutt oly érzékenyen felszisszennek, ha valaki cigánybűnözésről beszél és hisztériás üvöltésbe törnek ki, ha valaki észre meri venni, hogy egy gazember véletlenül zsidó, ilyesmit még csak hírértéknek sem tekintenek. Verik a magyart Magyarországon? Hát ez kérem magyar belügy. Verik Szlovákiában? Romániában? Szerbiában? Hát ez szlovák, román, szerb belügy. Meg kell értenünk végre, hogy a világ szemében a palesztinokkal egy síkon állunk, mint kiirtandó népcsoport. A különbség csak annyi, hogy a palesztinok azért nem hagyják magukat... No persze: vannak nálunk is berzenkedők. Az a bizonyos 20%... Amelynek azonban legfeljebb 10%-a kész és képes cselekedni is. A többiek? Lehetnek már szinte magatehetetlen aggastyánok, mint jómagam, aki belátom: hetvenöt éves rokkantként a barikádon is csak útjában lennék mindenkinek. De nagyon sokan félnek is, és nyilván okkal-joggal, amint azt a közelmúlt groteszk abszurditásai megmutatták. És itt térünk vissza kiindulásunk alapvető kérdéséhez: érdemes-e bátornak lenni? A kérdés paradoxona: ha feltettem, már válaszoltam is. Aki elkezd mérlegelni, annak rögtön be kell látnia, hogy nincs semmi értelme bármiféle hősieskedésnek. A magyarság a Kárpátmedencében halálra van ítélve, ahogy azt már jó kétszázhúsz évvel ezelőtt a német történelemfilozófus Herder is látta; eddigi fennmaradását valószínűleg annak köszönhette, hogy vonakodott tudomásul venni és aláírni az ítéletet. Amelyet most gyos egymásutánban többször is aláírt: 2002 tavaszán, 2004 december 5.-én és 2006. áprilisában. Teljesen mindegy, hogy ezt megtévesztve vagy tudatosan tette. Ha megtévesztve, akkor ostobasága, ha tudatosan, akkor aljassága miatt érdemelte ki sorsát. Sajnálatra méltó viszont az a bizonyos 20% s különösképpen ennek az a legfeljebb egy tizede, amely szívósan és elkeseredetten tüntet, utakat zár le, hősiesen nevetségessé téve önnönmagát. Mert azon, hogy nyolcvan-száz ember jelenik meg ott, ahol nyolcvan-százezernek kellene összegyűlnie, bizony csak szánakozva mosolyogni lehet. Kedves Barátaim! Bátorságotok, elszántságotok, kitartásotok minden tiszteletet megérdemel, de értelmetlen s egyre veszélyesebbé válik magatokra nézve. A hatalmon lévő gegngszterbanda ugyanis készülődik: mint tudjuk, a parlament rendészeti bizottságának kormánypárti többsége jóváhagyta, hogy közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhat "tömegoszlató eszközöket" a rendőrség. Sürgősséggel 3 milliárd forintot szán erre a célra a kormány, így többek között a 120 gránátvetőt, az 1500 darab könnygázgránátot, az 5000 darab paprikasprayt és 11 új "rabomobilt" a tervezett határidőnél 4 hónappal korábban megkaphatja a rendőrség. Ami azt jelenti, hogy a tüntetők testi épségüket, esetleg életüket is kockáztatják. És ugyan miért? Azért a népért, amely hatalomba segítette a politgengszterek siserehadát és közömbösen tűri annak zsarnokoskodásait? Legjobb tehát, ha engedelmeskedünk a félelem biológiai programozásának s belenyugszunk okosan a változtathatatlanba. Abba is persze, hogy 1956 októberének bátorsága is botorság volt, és botorság volt minden további áldozat is egy oltáron, amely valójában nem is létezett. Mit tehetünk? Semmit. Azaz hogy: ássuk tovább méla engedelmességgel a sírt, amelyet a hatalmasok ásatnak velünk s amelyben elsűllyed az, ami még megmaradt ebből a nemzetből, és ne csodálkozzunk azon, hogy e sírt nem veszik körül a népek, s aki véletlenül elmegy mellette, annak szemében nem gyászkönny, hanem gúny és megvetés ül s esetleg káröröm... Zalaszabar, 2006. dec. 31. Tunyogi Csapó Gábor (2007.01.15)

Olvasó: A vezetés fél! Készüljünk! Forrás: Kuruc.info Ma olvastam a Magyar Hírlapban, hogy új minisztérium alakul rendvédelem névvel. Ez még nem is lenne annyira zavaró, elvégre csak 15-16 éve vagyunk úgy-ahogy demokrácia, szükség lehet még ilyenekre, ha már nem működőképes a rendőrség. Ami megfogott, az, hogy mit nyilatkoztak a politikusok. Hogy ti. azért van rá szükség, hogy márciusban eredményesen vehessék fel a harcot (!) a tüntetésekkel. Tessék? Jól értettem? Magyarország kormánya 2007 januárjában előre készül arra, hogy szétverjen minden tüntetést, ami esetleg feltenné az amúgy nagyon jogos kérdést, hogy miért is hívják a miniszterelnököt még mindig Gyurcsány Ferencnek és az uralkodó párt miért is a hazug MSZP. A vezetés fél! 1956 novemberében orosz tankok jártak a főváros utcáin, szétlőttek minden házat, de ennyi nem volt elég, továbbra is kint járőröztek. És miért? Mert féltek. Mert reszkettek a mocskok a Kremlben, mert egy pici ország, egy megalázott "vesztes állam" nem adta meg magát a végső pillanatban. Mert nem hajoltunk meg előttük. Mert nem csókoltuk meg csizmájukat, nem dicsőítettük őket, akármennyire is akarta ezt a látszatott fenntartani az MKP, a Mocskos Kommunista Párt. És reszkettek Kádárék november végén, reszkettek a MÚK feliratoktól, rémálmaik voltak Nagy Imre utolsó szavaitól, mert tudták, mert érezték az erőt, ami a népből áradt. Erőt, ami nem abból állt, hogy "bebaszva felborítjuk a villamost", bármennyire is szeretné Tóta W. Árpád így látni. És a népet, ami nem hajlott olyan szavakra mint "realitás" meg "értelmes". Csak arra, hogy igaz és tisztességes. Mert ma olyan emberek ülnek a TV-ben, akik azt mondják, hogy értelmetlen az áldozat, aminek nincs azonnali eredménye, érte lmetlen az a forradalom, aminek nem lehet győzelem a vége. 2006 októberében rendőrök járták az utcákat, szétlőttek mindenkit, megverték, aki a kezük közé került. És miért? Mert a vezetők féltek. Mert reszkettek a mocskok a Parlamentben. Mert nem nyugodtunk bele. Mert felálltunk, felkeltünk a porból, ahova taszítottak a mondatok. Mondatok, amiket sokan, sokszor hallottunk. Mondatok, amiket nem lehet megmagyarázni, amiket nem lehet elfelejteni, nem szabad. Nem szabad, mert akkor tényleg értelmetlen volt '56. Mert a felvétel nem bizonyított semmi olyat, amit ne sejtettünk volna, csak egy dolgot. Hogy a magyar nép nagy része annyira fél beismerni az igazat, hogy átverték, hogy megvezették, hogy még november végén is 200 fős fasiszta bandát emlegetett. Hogy 2006. november végén 15 éves éretlen fiúk Gyurcsány blogján nagyobb, erősebb fellépést követelnek a rendőrségtől. Hol voltak ők, mikor tízezren vonultunk békésen, spontán tüntetésként? Hol voltak, mikor több tízezrekre lőttek gumival, könnygázzal az Astoria és a Deák tér között? 2007 január, rendészeti minisztérium, a titkosszolgálatokat meg központosítják Szilvássy kancelláriaminiszter kezében. A miniszterelnök Gyurcsány, többségi párt elnöke Gyurcsány. Kezében a hatalom. 2007 január. Hol vagyunk mi? Mi, akik nem vagyunk némák. Mi, akik nem fogtuk be fülünk. Mi, akik nem vagyunk hajlandóak tovább tűrni. Mi, akik nem voltunk hajlandóak megunni a tüntetést, ahogy arra Feri számított. Mi, akiket ki kellett szorítani. Mi, akiket meg kellett lőni. Akiket meg kellett veretni. Akiket el kellett hallgattatni. Mi, az ország népe, fiatalok és idősek, orvosok, tanárok, gimnazisták, egyetemisták, munkások és értelmiségiek. Magyarország, eljött az idő! A cél világos, de az út sötét, a lehetőségek egyre szűkülnek. Csak egy marad, lassan csak egy marad. Mert elhagyott minket a Fidesz, elhagyott az MDF, elhagyott mindenki akiben bíztunk. Csak egy maradt. Az ember, aki majd mellettünk áll a sorban, mikor szembeállunk a rendőrökkel. A viperákkal, a gázzal, a lövedékekkel. A fegyverekkel, a tankokkal, a hatalommal. Ő lesz az, akibe karolhatunk, ő lesz az, aki felsegít, ő lesz az, aki hátravisz, ha meglőnek. A barátunk lesz, pedig nem ismerjük, a testvérünk lesz, pedig egy szót se beszéltünk. Ő lesz az, akiben hiszünk, ameddig mellettünk áll, nem félünk majd. Mert látjuk majd a szemében, mikor a végső rohamra indulunk, hogy ő is ugyanezt érzi. Januárban. Februárban. Mielőtt minden eldőlne, üljünk le, apáinkkal, anyáinkkal, testvéreinkkel, gyermekeinkkel. Fogjuk meg kezüket, és mondjuk el, hogy mi történt. Mondja el mindenki, aki kint volt októberben, hogy mi történt. És határozzuk el magunkban, hogy mit is akarunk. Aztán tegyük azt, legjobb tudásunk szerint. Isten segítsen meg benne mindenkit! Pusztai Péter Attila (2007.01.07) Ébresztő Magyarok! ÓÉVI MAGYAR PARADOXOK A rendszerváltozást követő évek kiemelkedően tragikus évének számít 2006. A 2002-től kormányzó MSZP-SZDSZ duó ebben az évben tette meg a leghatározottabb lépéseket a diktatúrára való áttérés irányába. Ehhez kapcsolódott a példátlan méretű eladósodás, a kormányszintre emelt durva hazugsághalmaz, valamint a nyomorba taszított ország állampolgárainak további anyagi, fizikai és lelki sanyargatása. Tekintsük át az óév fontosabb történéseinek sajátos mérlegét, a tanulságok levonása és a miheztartás érdekében. I. Az elmúlt évben (is) az a Gyurcsány Ferenc irányította az ország (szakadék felé rohanó) szekerét, aki az alkalmatlanná vált Medgyessy tanácsadója és minisztere volt, majd 2004 augusztusában, a tanácsaira szomjúhozó főnökét, páros lábbal rúgta "utazó nagyköveti" pozícióba. II. A "dübörgő" hazugságokkal (valamint elhallgatásokkal, Góliát-plakátokkal, csasztuskákkal, médiatámogatásokkal) 2006-ban választási győzelmet arató MSZP (ismét) Gyurcsányban látta ragyogó jövőnk formálójának vezéralakját, és betuszkolta a paranoiás szimptómákkal rendelkező (szólótáncot lejtő) leaderét a miniszterelnöki bársonyszékbe. III. A választásokat követően,- Gyurcsányék "felpörgették" az addig is esztelen, átláthatatlan és mértéktelen költekezést, melynek következtében, Kádárt, Hornt és Medgyessyt is "lepipálva", megtriplázták az ország adóssághalmazát. IV. Az EU illetékeseinek, valamint számos - mértékadó - külföldi gazdasági (pénzügyi) szervezet vezetőinek "fejcsóválásait" követően - a táncos lábú nagy hazug - Balatonöszödön kiborította az éjjeliedényt, bejelentette, hogy miközben ő vért izzadt, éveken át nem "csináltak" (Sic!) semmit, semmit (Sic!), illetve szorgalmasan hazudtak "reggel, este és éjszaka" (Sic!). Itt "kurvázta" le az országot Magyarország miniszterelnöke (bocsánat a parlagi kifejezésért, de ezt a szavacskát nem lehetett kihagyni és mással helyettesíteni), és a mintegy kétszáz főnyi "párttag" közül "egy se bírta mondani", hogy: elég volt "Gyurcsány" elvtárs! Egy sem volt, aki elhagyta volna a termet, vagy hozzáérintette volna a tenyerét, a nagy lapaj "lepcses" szájához! Talán azért nem, mert igazat adtak Gyurcsánynak abban, hogy: közösen (partiban) "kurták el" az ország gazdaságát, az Euró bevezetését, és a reájuk szavazó választópolgárok bizalmát. V. Bizonyos (átvitt) értelemben Demszky Gábor is,- Gyurcsányhoz hasonlóan, folyamatosan hazudott, ígérgetett, menedzselte önmagát, és egyetlenegy érdemleges (említésre méltó) eredményt nem mutatott fel (5 ciklus alatt, 6 helyettesével!), viszont 150 milliárd forint fölé "tornázta" a főváros adósságállományát, ami rekordként is felfogható a város történelmében! A félrevezetett, balek és elfogult budapesti választópolgárok többsége mégis benne látta a gazdátlan Budapest megváltóját, a kátyúk, kutyaürülékek, falfirkák, közlekedési dugók, a hajléktalanok, az utcai árusok és kéregetők, valamint a közterületet rongálók "eltüntetőjét", illetve a főváros felvirágoztatóját. Hatodszorra is tévedtek! VI. A váratlanul kipattant, majd országos és nemzetközi botránnyá fejlődött balatonöszödi Gyurcsány-féle produkciót mesteri ügyeskedéssel próbálták "elmaszatolni" a kormánypártok főgurui, és Karinthy Bauerjához hasonlóan magyarázgatták Gyurcsány "bizonyítványát", már-már "bátor" és "időszerű" lépésként feltűntetve botrányhősük ocsmány böszmeségét. Nem számoltak viszont a közvéleménnyel, az állampolgárok önérzetével és a felháborodott tüntetők reakciójával. VII. Gergényi Péter "főrendőr" viszont résen volt, viperákkal, gumibotokkal, könnygázfelhővel, vízágyúkkal és kardlapozó lovas rendőrökkel verette szét a tüntető tömeget, válogatás nélkül ütötték a gyerekeket, felnőtteket, nőket, férfiakat, magyarokat és külföldieket. A magukból "kivetkezett" rohamrendőrök különös ellenszenvvel viseltettek a nemzeti színű zászlót lobogtató tüntetőkkel szemben. Kádár rendőrségén is túltéve, rúgták és taposták a földre esetteket, diszkréten körbe állva áldozataikat, hogy a körön kívüliek ne lássák azt a mocskos eljárásukat, amelyet Gergényi főkapitányuk úgy jellemzett, hogy: "rendőrei bátrak voltak, határozottan és szakszerűen léptek fel a rendbontókkal szemben". Tagadta, hogy vipera lett volna náluk, az azonosítók hiányát pedig azzal magyarázta, hogy dulakodás közben leesett a rendőrök ruhájáról. Hazudott! Vagyis: Gergényi semmiben sem maradt el miniszterelnökétől! Önmaga is elhitte a hazugságait, és amikor a kamerák előtt megkérdezték tőle, hogy a példátlanul brutális rendőri fellépés miatt nem készül-e beadni a lemondását, akkor olyan (hosszan elnyújtott) "é" és "n" hangokkal képezett kérdőszóval (é-é-é-é-é-n???) válaszolt az érdeklődőknek, amelyből kitűnt, hogy a kérdésből is pontosan annyit értett meg, amennyit rendőrei tevékenységéből... VIII. A hazug és polgárverető Gergényi elnyerte Gyurcsány főhazug bizalmát, majd - sebtében - két kitüntetést is kapott, a "SÁNTAKUTYA"-díjas (hazug) Demszkytől, Budapest tönkretevőjétől, a budapesti tüntetőket kihívó módon "szembeköpő" kátyúkirálytól! Ez volt a hazug triumvirátus óévi összefogása! IX. A rendőrség - törvénytelen módon - kisajátította ("műveleti" területté nyilvánította) a Kossuth teret, állam lett, az államban (!), fittyet hányva a demokrácia írott és íratlan törvényeire! X. Gyurcsány főhazug, az év vége közeledtével, az adófizetők pénzéből tekintélyes jutalmakat osztogatott szét (hallgatag) cinkostársai között, eredményes munkájuk elismerésekét, holott visszamenőleges hatállyal le kellett volna vonni, az általa is semmittevésnek titulált időszakra felvett járandóságukat! XI. Az MSZP, az SZDSZ, a kormányfő és kormánya ígérete ellenére, az óév megszokott jelenségévé vált: a különféle adóterhek folyamatos növelése, valamint az adónemek "ötletes" bővítése. Rendszeres lett egyes szolgáltatások, élelmiszerek, iparcikkek, gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök árainak "felsrófolása", valamint postai-közlekedési-fűtési-oktatási-temetkezési díjak, továbbá egyes illetékek növelése. XII. Külön kell megemlíteni a gázárak drasztikus emelését, mivel ezzel a kérdéssel Lendvai Ildikó is részletesen foglalkozott, és akkorát hazudott, hogy a Parlament mennyezete is megsínylette, de mégis a második helyre szorult, Gyurcsány "öszödi" - ominózus - beszédét követően. Ettől függetlenül, stabil helyet vívott ki magának, az MSZP-s hazugok klubjában. XIII. Hazánk szuverenitását fenyegető veszély csökkenésével magyarázható, hogy az óévben is tovább folyt, a rendszerváltozás óta (töretlen ütemű haderőreform végrehajtásával) megtizedelt honvédségünk leépítése (16-17 ezer főre), tüzérségünk megszüntetése, T-72-es harckocsijaink elajándékozása. Mindezek ellensúlyozását jelenti, hogy 35 dandártábornokunkkal, még mindig vezetjük a NATO-n belül, az egy dandárra eső dandártábornokok mennyiségi mutatóját. Állampolgáraink számára megnyugtató, hogy a belső ellenség és gonosztevők ellen, a rendőrség létszámát feltornázták 40 ezer fölé! Most döntöttek arról, hogy sürgősséggel 3 milliárd forintot ad a kormány 120 gránátvető, 1500 darab könnygázgránát, 5000 darab paprikaspray, 11 új rabomobil és 4 darab kamerával ellátott parancsnoki jármű beszerzésére. Egy rohamrendőr felszerelésére 386 ezer forintba kerül, a védősisak 140 ezerbe, a tömegoszlató gránát darabja 15 ezer forint, a parancsnoki jármű darabját pedig, potom 33 millióért adják. Ne sajnáljuk a rendőrjeinktől a technikai eszközöket, szükség esetén nekünk is juttatnak belőle... XIV. Dinamikusan hozzáláttak a MÁV vonalak "kiradírozásához", iskolák, kórházak, kórházi ágyak, postahivatalok tömeges megszüntetéséhez, az ingyenesnek ígért oktatás fizetésessé tételéhez, orvosi vizitdíjak és kórházi napidíjak, valamint várólisták bevezetéséhez, különféle szociális juttatások megnyirbálásához. XVI. Az óév egyik emlékezetes mozzanatát képezte az '56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának ünnepség-sorozata. Gyurcsányék létrehoztak több száz milliós költséggel egy ormótlan, semmitmondó vascölöp-halmazt, majd vaskerítésekkel és rendőrségi biztosítással megszervezett rendezvény keretében, az állampolgárok és az '56-os forradalmárok kizárásával, ünnepelték azt, amelyet elődpártjuk (MSZMP) és az utódpárt (MSZP) tagságának többsége - szovjet szuronyok segítségével levert, és a megtorlásában évtizedeken át jeleskedett. Az ünnepségek záróakkordjaként pedig: szétverték, megkergették, megrugdosták, könnygáz- felhőbe burkolták azt a "fasiszta, rasszista, nacionalista, antiszemita, huligán, randalírozó, barikádépítő, gyújtogató, zászlót lobogtató" több száz ezres "csőcseléket", akik képesek voltak felháborodni, mert a hazug, csaló és miniszterelnök nem akar sem lemondani, sem bocsánatot kérni. EPILÓGUS A tragikus eseményekkel tarkított óév átadta helyét az újévnek! Ébresztő magyarok, ébresztő Magyarország! Tanuljunk az óév hibáiból! Ne csüggedjünk el, bízzunk magunkban! Petőfi Sándor: Újév napján, 1949. c. költeményéből idézve:         Megérte ezt az évet is,         Megérte a magyar haza;         A vészes égen beborult         De nem esett le csillaga. BOLDOG ÚJ ÉVET MAGYARORSZÁG! BOLDOG ÚJ ÉVET TISZTELT OLVASÓK! (Prof. Dr. Bokor Imre) (2007.01.01)