AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK

- 2. rész

ÍRTA: MARSCHALKÓ LAJOS

XI. FEJEZETXII. FEJEZETXIII. FEJEZETXIV. FEJEZETXV. FEJEZETXVI. FEJEZETXVII. FEJEZETXVIII. FEJEZETXIX. FEJEZETUTÓSZÓ

XI. FEJEZET

A második világháborúban a zsidóság - amely hadviselő félnek nyilvánította magát - ismeretlen számú halottat vesztett. Más népek meggyászolják halottaikat, emléket állítanak nekik és megőrzik emlékezetüket. A zsidóság nagy része üzletet csinált halottaiból és holttesteiket lépcsőnek használta a világuralom felé. Politikai befektetésnek tekintette őket. Eszköznek a hatalom, a terror, a bosszú és gazdagodás számára. Más népek hősi sírjain az emlékezés szelíd virága nyílik. A zsidó háborús halottak sírja körül a propaganda hangszórói üvöltenek még ma is. Más népek halott édesanyáinak sírjára virágot visznek az életben maradottak. A zsidó édesanyák sírja körül egy kegyelettelen, visszataszító kiáltás vált általánossá: "UNRA-csomagot adjatok! A nácik megölték az én édesanyámat is!"
Az auschwitzi, bergen-belseni sírok az életben maradottak számára nem a barbárság elleni örök tiltakozás mementói voltak. Hollywood üzletet csinált belőlük. A keresztény népek megdöbbenéssel állták körül a zsidó sírokat. A zsidók filmmasináival. hangszóróval, fényképezőgépekkel. Az első hírekre a keresztény világ riadtan mondta: valami szégyenletes borzalom történt! A zsidó nacionalizmus headlinejai azt kiáltották: Világszenzáció! Most már nekünk, az életben maradottaknak jogunk van a szánalomra, bosszúra, az UNRA-kiváltságra, a gyors kivándorlásra és a világuralomra!

Ilyen még nem fordult elő az emberiség történelmében. A keresztény emberiség szánalmat, megdöbbenést, felháborodást érzett. A zsidó túlélők azt mondták: előjogokat kérünk! A nácik áldozata lett anyám, a húgom, az apám. A mártírok nyugodtak a tömegsírokban és a New York-i milliomos, a brooklyni kis szatócs úgy járt, kelt, mintha ő halt volna meg a bergen-belseni táborban és viselte homloka körül a mártírglóriát.
Más népeknek is vannak a halottaik és mártírjaik. Talán nagyobb számban is, mint a zsidóknak. A kremli zsidók dumping-terve következtében hat millió ember halt éhen Ukrajnában. És a világ nem adott semmi előjogot az ukránoknak. A katyni tömegsírok áldozatai hozzátartozóinak sem adott senki dupla élelmiszerjegyet. A brünni halálmars túlélői nem kaptak kártalanítást. A brombergi vérengzés, a prágai, jugoszláviai tömeggyilkosságok tettesei közül senkit nem akasztottak fel Nürnbergben.
- Hatmillió mártír! - hirdették a zsidó lapok, a nürnbergi bírák, a filmek és rádiók.
- Hatmillió! - borzadt össze a keresztény világ és nem mert szólni még akkor sem, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy óriási arányú zsarolási manőver folyik ezzel a számmal.
- Hatmillió! - jajdultak fel a németek, akik a fegyverszünet napjáig semmit sem tudtak a KZ-ekről és akik fölött most megsuhogott a kollektív büntetés korbácsa.
De vajon tényleg voltak-e hatmillióan?

Mikor 1949-ben kérdést intéztek Taylor tábornokhoz, aki Nürnbergben a vádhatóság képviselője volt, hogy honnan vette ezt a hatmilliós számot, azt felelte, hogy ez Ohlendorf SS tábornok vallomásán alapul. Ohlendorf a nürnbergi vizsgálat során állítólag elmondotta, hogy ennyi zsidót gyilkoltak meg. Azóta már köztudomású, hogy ezt a vallomást az amerikai zsidók kínzással csikarták ki Ohlendorfból. Hasonlóképpen megkínozták Oswald Pohlt és Berger SS Obergruppenführert. Hamis affidavitokkal bizonyították a zsidó "mártírok" példátlanul nagy számát. Másfelől az amerikai CIC szolgálatban álló homályos figurától, dr. Wilhelm Hoettltől - aki Walter Hagen név alatt ír könyveket, - származik ez az adat. "Nürnbergben - írta róla a Der Weg 1954. évi 3. számának 203. oldala - mint az amerikai vádhatóság tanúja lépett fel. Őtőle származik az egyetlen bizonyíték, illetve feltevés a hat millió zsidó meggyilkolásáról. A két bécsi zsidó emigránssal. Pergerrel és Verberrel együtt, akik mint US tisztek a nürnbergi kihallgatásokat folytatták, ő is a szovjet javára folytatott kémkedést."
A zsidó halottak nagy számát, helyesebben a zsidók kiirtására irányuló szándékot utólagosan Hitlernek azzal a kijelentésével szokták igazolni, amit a háború kitörése előtt mondott egyik beszédében:
"Ha a világzsidóság kirobbantja ezt a háborút, a békekötés nem fog zsidót találni Európában!"
Kérdés azonban, hogyan értette a nemzeti szocializmus a zsidókérdés megoldását? Mit jelentett az "Endlösung der Judenfrage"?

Sven Hedin 1939-ben tervezetet terjesztett Göring elé az európai zsidóság kivándoroltatásáról.
"- A tervezet érdekes és praktikus - mondotta Göring. - Örömmel ígérem meg támogatásomat. Ha lesz belőle valami, szívesen állok rendelkezésre." (Sven Hedin. Ohne Auftrag in Berlin)
A másik terv, amit különben röpiratokban terjesztett a párt: Madagaszkár. Hazát kell adni egy hazátlan népnek. Palesztina nem tudja eltartani az európai zsidók tömegeit. Izrael visszaállítása örök zavarok, háborúk kútforrása lesz az arab világban, ami be is következett.
A hitleri politika számára maga a New York Times szolgáltatta a legfényesebb bizonyítékot, amikor a második világháború után közzétett zsidó statisztikájában beismerte, hogy Hitler 400 000 zsidót engedett kivándorolni a birodalom területéről. Ha kiirtási szándék lett volna, akkor ez a 400 000 zsidó egész bizonyosan nem jut ki a Német Birodalomból.
A World Jewish Congress "Unity in Dispersion" című kiadványának 377-ik oldalán elismeri, hogy "a német zsidók túlnyomó többségének sikerült Németországot a háború kitörése előtt elhagyni."

Maga a világzsidóság jól látta és előre látta, hogy a második világháború, különösen a bolsevizmus leverése esetén, meg fogja ritkítani a zsidóság sorait, azonban - mikor még idő lett volna rá - semmit sem tett a kivándoroltatás érdekében. Neki szüksége volt az áldozatokra, hogy ezzel a legendával megzsarolhassa az egész világot. A világzsidóság teljesen tisztában volt azzal, hogy a történelem nem fog még egyszer ilyen nagyszerű pszichológiai fegyvert a kezébe adni az "antiszemitizmus" elnémítására és a világuralom megszerzésére. A németországi Kristallnacht után Amerika, Franciaország és Anglia vezetésével 48 állam konferenciát tartott Spessartban s ezen kizárólag a veszélyeztetett németországi zsidóság átmentéséről tárgyaltak. Bár minden résztvevő tisztában volt vele, hogy háború esetén nem lesz kellemes az európai zsidóság helyzete, végeredményben semmi érdemleges nem történt. Anglia egyszerűen nem volt hajlandó befogadni a német zsidókat. Amerika hajlandó lett volna bebocsátani a németországi zsidókat, de a kulisszák mögött dolgozó zsidó erők leszabotálták ezt a konkrét megoldási tervet. Ők nagyon is tisztában voltak azzal, hogy ez a náciellenes propaganda megszűnését jelentette volna. Bármilyen paradoxnak lássék is, a világzsidóságnak kapóra jött a német nemzeti szocializmus zsidóellenessége, mert ezt a tényt pszichológiailag nagyszerűen ki tudta használni saját világuralmi céljai érdekében. A világzsidóságnak kifejezettem kellett a második világháború, még akkor is, ha tudták, hogy ez bizonyos számú zsidó áldozatba fog kerülni.
A háború kitörése után és a háború tombolása közepette már minden ilyen áttelepítési terv kivihetetlenné vált. De vajon csakugyan el akarták pusztítani a németek a kezükre jutott zsidókat? Ez semmiképpen nem hihető. Hiszen Lengyelország elfoglalása után a "Signal" című képeslapban megjelentek a lengyelországi gettók fényképei. A zsidók el vannak különítve ugyan, ami háború idején biztonsági szempontból teljességgel érthető. Azonban, ha meg akarnák semmisíteni őket, a hivatalos propaganda semmi esetre sem fényképezné le őket, kik a német hadsereg számára csomagolási és egyéb könnyebb munkákat végeznek rendszeres fizetés ellenében. A "Signal" közli a gettókban rendszeresített külön zsidó pénzt, amely a háborús nyerészkedés megakadályozására szolgál. A gettókat a zsidók által választott zsidó tanácsok igazgatják. Arról lehet vitatkozni, hogy ez helyes, vagy nem helyes. A gettó talán lealázó intézmény, de nem barbár. Nem egy nép elpusztítására szervezett intézmény. Elvégre a háború kitörésekor az Egyesült Államok is internálják a németeket, a japán származású állampolgárokat, míg Angliában a Mosley-fasisztákat viszik internálótáborba. A "Signal"-nak ez a száma akkor még kapható egész Európában.

A mintaszerű német gettók ellen azonban egyáltalán nem emelt kifogást a "világlelkiismeret".
Mit jelentett tehát a zsidókérdés megoldása? A problémára így felel Maurice Bardéche könyve a nürnbergi tárgyalással kapcsolatban:
"A per okmányaiból egész világosan látható, hogy a zsidókérdés megoldása, amely a nemzeti szocializmus vezérének jóváhagyását is elnyerte, kizárólag arra szorítkozott, hogy a zsidókat egy különálló területre tömörítsék s ezt zsidórezervációnak nevezték. Ez az európai gettónak bizonyos fajtája volt, vagy még inkább a Keleten újra feléledő zsidó haza. Ezt a szándékot árulják el a miniszterek és magasabb hivatalnokok rendeletei. Nem egyebet! A nürnbergi vádlottak nyugodt lelkiismerettel hangoztathatták, hogy az egész háború során sem tömegkivégzésekről, sem Auswitzról, sem Treblinkáről semmit sem tudtak s minderről először csak a vádhatóságtól hallottak." Hogyan jöttek hát létre a német koncentrációs lágerek? Erre a kérdésre nagyon érdekes feleletet adott a nürnbergi tárgyalás. Raymond H. Geist, az amerikai konzulátus első titkára, aki 1933-ban Németországban érte meg a nemzeti szocialista hatalomátvétel napjait és aki természetesen zsidó volt, eskü alatti nyilatkozatot adott a nürnbergi bírák számára. Nos, Mr. Geist azt állította ebben az eskü alatti nyilatkozatban, hogy a hatalomátvételt követő napokban a Gestapo áldozatainak száma több százezerre rúgott.
Azonban a nürnbergi fővádlott, Hermann Göring birodalmi marsall, az amerikai bíró kérdésére ezeket mondotta:
- Természetes, hogy kezdetben történtek túlkapások, magától értetődik, hogy ezek néha ártatlanokat sújtottak, azonban az előzmények nagyságához mérten, ez a német szabadságforradalom a történelem legvértelenebb és legfegyelmezettebb forradalma volt.

Kezdetben csak a kommunista vezetőket vitték koncentrációs táborba. Mikor pedig kiderült, hogy Thälmant, a kommunista párt vezérét a "védőőrizetben" bántalmazták, Göring egyenesen magához rendelte Thälmant és azt mondta neki:
- Kedves Thälman, ha ön került volna hatalomra, valószínűleg nem verik meg, viszont ön minden bizonnyal lenyisszantotta volna ez én fejemet.
- Természetesen! - mondta a birodalmi marsallnak a kommunista vezér.
Ez az eset azonban mindennél jobban bizonyítja, hogy a német KZ-ekben kezdetben egyáltalán nem voltak zsidók s a kegyetlenkedéseket maguk a nemzeti szocialista vezérek akadályozták meg.

Tehát a Keleten felépítendő zsidó haza! Ez az, amit akartak, amiről szó volt, amelynek fényképei mar ott voltak a német háborús propaganda újságaiban. Modern gettók voltak ezek, amelyeben együtt élt, dolgozott egész területek lakossága. A németek hitték, hogy megnyerik a háborút. Erre az esetre kétségtelenül ki akarták telepíteni a zsidókat Európából. A keleti gettók tehát még nem végleges zsidó hazát jelentettek, hanem átmeneti rezervációt. Hogy ez mennyiben jogosult, vagy jogosulatlan, azt döntsék el talán az angolok, aki a búr háború idején ugyanígy internálták a búr lakosság asszonyait és gyermekeit, úgyhogy a búr háborúban több asszony pusztult el, mint férfi.
Az angolokra semmi esetre sem lehet ráfogni, hogy ki akarták volna irtani a búrokat. Egyszerűen biztonsági intézkedéseket tettek. Ilyen intézkedés a németek részéről fokozott mértékben érthető volt, hiszen a zsidók soha, egy pillanatig nem tagadták, hogy fanatikus gyűlölettel állnak szemben a németekkel és partizánháborútól a szabotázsig készek mindenre ellenük. Azonfelül mindene meg volt a nemzetközi jogalap, hiszen a zsidóság hadviselő félnek nyilvánította magát.

Fennállott-e tehát a keleti zsidóság kiirtására irányuló szándék? Arra nézve, hogy ilyen nem volt, a németeknek van egy közvetett bizonyítékuk is. A lakónegyedek, templomok, kórházak, munkástelepek bombázása idején felelőtlen emberek körében sokszor felmerült a kívánság, hogy a birodalom területén élő összes zsidó munkásokat tekintsék túsznak, vagy a megtorlás alanyainak. "Az utca embere" a maga egyszerű erkölcsi érzékével azt mondotta, hogy ha a nyugati zsidók ártatlan gyerekeket, asszonyokat bombáztatnak, akkor ugyanilyen jogosult az is, hogy ugyanilyen ártatlan zsidó gyermekeket és asszonyokat küldjenek elpusztulni a bombaszőnyegek alá. A párt, a hivatalos vezetők soha nem teljesítették ezeket a kívánságokat, pedig elég lett volna egyszerű rádióközlés útján tudatni, hogy a legsűrűbben bombázott, nem katonai területekre bevezénylik a zsidó táborok lakóit és elsősorban ezek fognak áldozatul esni Sassoon és Hoare Belisha, Frankfurter és a többiek bombaszőnyegeinek. Németország ez esetben valószínűleg megmenekül a légiháború sok szenvedésétől. Miután azonban ilyen barbár, de nagyon is kézenfekvő megoldást senki sem akart keresztülvinni, joggal lehet kérdezni: fennállott-e a kiirtás szándék?
A zsidóságnak legnagyobb emberveszteségei a keleti, lengyel-ukrán-litván területeken voltak. Azonban 1943-ig senki sem tud úgynevezett tömeggyilkosságokról. A veszteségek az ukrajnai partizánháború idejéből származnak, amikor is a németek kényszerültek túszokat szedni. E túszok között nagyon sok zsidó is volt, hiszen köztudomás szerint, támogatták a partizánháborút. Nagy kérdés, hogy a harcoló hadseregnek, egy véres, gyilkos partizánháborúban joga van-e túszokat szedni? A humanitás szempontjából ez nagyon is kétséges. A nürnbergi törvényszék előtt mindenesetre több vallomás hangzott el, amelyek szerint a Harz-hegységben megtalálták Eisenhower személyesen aláírt parancsát. Eszerint minden megölt amerikai katonáért kétszáz német túszt kell lemészárolni. Egyébként jellemző, hogy a koreai háborúban az amerikaiak is kénytelenek voltak a "német módszerekhez" folyamodni a partizánokkal szemben. Egész falukat radíroztak le a föld színéről azzal, hogy "esetleg" ott rejtőzködnek el a partizánok. A Coliers 1950. augusztus 26-iki száma, a 25-ik oldalon fényképeket közölt az elfogott partizánokról és túszokról. A képaláírás a következőket tartalmazza:

"A háború eseményei mutatják, hogy Ázsiában ismét kevés tekintettel vannak az emberi életre. Itt árulással gyanúsított délkoreaiakat raknak fel teherautókra, hogy a kivégzési helyre vigyék őket. (In some case their backs are broken before they are shot.)"

A fényképen a koreai partizánokat amerikai katonák kísérik. A túszok szedését tehát jogosnak tartotta Eisenhower épp úgy, mint Mac Arthur. A német biztonsági alakulatok tagjait ugyanilyen parancsok teljesítése miatt ítélték halálra.
Ma különösen érdekes képet ad az akkori és jelenlegi események összehasonlítása, mikor a Mau-Mau mozgalommal kapcsolatban szinte naponta olvashatják a világsajtóban, hogy az angolok egyik nap 130-at, másik nap 34-et végeznek ki. A "világlelkiismerte" ezúttal azonban napirendre tér e borzalmak felett. Fejbólintással veszi tudomásul, hogy Anglia ilyen drasztikus módszerekkel igyekszik rendet teremteni. Pedig a varsói gettó lázadói is voltak legalább olyan fanatikusok, mint a Mau-Mau tagjai. A zsidóság azonban hadviselő félnek nyilvánította magát s ehhez képest viselkedett egész Európában. A nyugati és szovjet rádiók nem is mulasztották el, hogy ezt a fanatizmust minden eszközzel szítsák. A rádiók zsidó speakerei, akik bombabiztos óvóhelyről kiáltottak bele a világűrbe, ezzel valósággal maguk idézték a veszedelmet azoknak a zsidóknak fejére, akik gyakorlatilag a németek kezében voltak.

A partizánháborúban elpusztult emberéletek nem bizonyítják a zsidók kiirtására irányuló szándékot. A lágereket egész az invázió idejéig, tehát 1944 júniusáig rendszeres egészségügyi vizsgálatoknak vetették alá. Minden lágerlakóra legalább négy köbméter területnek kellett jutnia. A Bremen melletti belseni lágerben tizenötezer internált volt. Ez a láger tulajdonképpen a börtönt pótolta. Az internáltak rendszeres orvosi felügyelet alatt állottak. A súlyos betegeket kórházba szállították. A könnyebb betegeket rendszeres orvosi felügyeletben részesítették. A külföldi származású internáltak éppúgy csomagokat kaphattak, mint a németek. A vádhatóságok minden internált ügyét kivizsgálták és akit ártatlannak találtak azt visszaküldték hazájába. A katonai törvényszék által elítélteket azonban kivégezték, ha az ítélet halálra szólt. 1944-ben a természetes halálozások száma havonta 200 volt. Amikor azonban a bombatámadások megbénították a német birodalom közlekedését, zavarok mutatkoztak az élelmiszerellátásban, járványok törtek ki. Az őrök bánásmódja is rosszabbá vált. A halálozások száma emelkedett. De Belsen nem volt megsemmisítő tábor. Miért kellett hát akkor az amerikai zsidók által készített filmen úgy bemutatni, mint a borzalom földjét? Milyen rémületpropaganda volt ez? Amennyiben a szövetségesek légitámadásai következtében valóban éhínség tört ki, kik a felelősek ezért? A németek? Vagy a szövetségesek? Kinek a bűne következtében pusztult el több lágerlakó?

A franciaországi zsidó nacionalisták földalatti újságja, a Shem 1944. júliusi, 8-ik számában jellemző értesítéseket közölt a keletlengyelországi táborok viszonyairól. Ezeket az értesítéseket megbízhatónak kell elfogadni, mert zsidók jelentették a zsidóknak, közvetlen értesülések alapján. Nyslowitz, Chrszno, Kattowitz-Birkenau-Wadowitz, Meisso, Lager Oberlagenbielau, Waldenburg és Theresienstadt táborairól szólnak a jelentések. Egyik lágerben kemények voltak az életviszonyok, másikban jobbak, harmadikban egészen elviselhetők. A bánásmód mindenütt kemény, de jó. Az asszonyok könnyű házimunkát végeztek. A férfiak útépítésnél dolgoztak, de a kézművesek saját szakmájukkal foglalkoztak. A zsidó lap jelentésében egyetlen betű sincs kivégzésekről, kegyetlenkedésekről. Még kevésbé van szó gázkamrákról, megsemmisítő lágerekről és csecsemőgyilkosságokról. Ellenkezőleg. A Shem azt jelenti, hogy a két-öt éves gyermekeket Berlinbe vitték, ahol számos gyermekkertben, a Német Vöröskereszt és a Volkswohlfahrt gondozása alatt állanak.

Hogyan hihette el tehát a világ a hatmillió zsidó elpusztításának rémmeséjét? Honnan fotografálták a Todesmühlére a gázkamrákat és halottakat?

1945 végén Dachauban megjelentek az új KZ-esek. Ezen azonban már nem zsidók voltak, hanem a legyőzött német nép fiai: - a "háborús bűnösök". Ezek azt a parancsot kapták, hogy utólagosan a lehető leggyorsabban építsenek a táborhoz különféle berendezéseket. Mindenekelőtt a tábor kertészeti megszépítését szét kellett rombolni, mert a borzalmat szomjazó amerikai moziközönség számára nehezen lett volna elhihető, hogy a zsidók parkírozott lágerekben szenvedtek. A munkások parancsot kaptak, hogy készítsenek egy vérgödröt és ahhoz vérlevezető csatornát, mert valószínűsíteni kellett azt is, hogy itt patakokban csorgott a zsidók vére. A tussoló, öltöző, elbocsátó termeket át kellett építeni úgy, hogy azok gázkamráknak lássanak. Ebből a célból külön építettek egy betonlétesítményt, kicsi, ablakszerű nyílásokkal, amelyeket ma is mutogatnak, hogy azon keresztül bocsátották be a "halálgázt". Parancsot kaptak a rabmunkások arra is, hogy építsenek "tarkólövő" helyet. Philip Auerbach, aki a bajor kormányban államtitkár és a KZ-ekből kiszabadult zsidóság feje és vezére lett, kitalálta, hogy a táborban volt egy "akasztófafenyő" is. A parkban álló hatalmas fenyőt, amelynek Auerbach nagy szerencséjére, egy merőlegesen kinőtt ága is volt, szabályosan kicsinosították, az ág végét levágták, aztán kötelekkel jó darabig súrolták, mindaddig, amíg hihetővé vált, hogy azon mindennap zsidók százai lógtak.

A táborban, amelyet később rémség-múzeumnak rendeztek be a zsidók, táblát állítottak fel, amelyre ráírták, hogy itt 238 000 embert égettek el. A táborban azonban összesen csak két krematórium-kemence volt. Három évig, éjjel-nappal égetni kellett volna a gázhalottak holttestét és 535 000 kilógramm emberi hamunak kellett volna így előállnia. 1949-ben egy amerikai zsidó CIC-tiszt egyik megvesztegetett lengyel vallomása alapján nagyszabású ásatásokat kezdett a tábor konyhakertészetében. A hamut és a zsidó holttesteket azonban hiába keresték. Hiszen a krematóriumok közül egyet utólagosan, a "Todesmühle" számára építettek. Maga Faulhaber bíboros érsek bizonyította később az amerikaiak előtt, hogy a München ellen 1944 szeptemberében intézett repülőtámadásnak 30 000 halottja volt. Ő maga kérte az akkori német hatóságokat, hogy ezeket égessék el a dachaui krematóriumban. Sajnos ez nem történhetett meg. A krematórium két kemencéje nem tudta befogadni a keresztény halottakat sem, mint ahogy nem fogadta be a zsidókat sem. Azon egyszerű oknál fogva, mert Dachauban soha senkit sem gázosítottak el. A kemencékben csak a természetes halállal meghalt internáltakat hamvasztották el.

A történethez még hozzátartozik az is, hogy Auerbachot 1952-ben okmányhamisításért el kellett ítélni, mert nem létező zsidók számára fizetett ki hatalmas összegetek, kártérítés címén.
Ugyanígy készültek a többi bizonyítékok is. Egy nagy német város rendőrtisztje elé az amerikai egyenruhát hordozó zsidók letettek egy fényképet. "Íme - mondták - ezt a közel 20 000 zsidót ön ölette meg Belsenben." A fényképen valóban eltorzult emberi holttestek valóságos hekatombája látszott. A rendőrtiszt azonban azt mondta: "Ezek nem zsidó halottak. Ezek a város ellen intézett légitámadás halottai. Német halottak. Különben igazolni tudom, hogy ennek a fényképnek az elkészítését én rendeltem el, míg e város rendőrségének feje voltam."
Ma már ezer és tízezer adatot lehetne felsorolni arra nézve, hogy a hatmillió zsidó kiirtásának rémtörténetét milyen eszközökkel teremtették a zsidó propagandisták, filmesek, újságírók, CIC-tisztek és kínvallatók.
Hová lett hát a hat millió zsidó, amelynek emlékművét a Manhattanon állítják majd fel.

A "Baseler Nachrichten" 1946. június 12-iki száma közölte, hogy a zsidó világkongresszus vezető személyiségei sajtókonferenciát tartottak Genfben, s ez alkalommal dr. M. Perlzweig úr, New Yorkból, hivatalos mindségben a következőket mondotta: "A nemzeti szocializmus és fasizmus bukásának szomorú mérlege, hogy a kegyetlen antiszemitizmusnak hét millió zsidó esett áldozatul. Az Európában még megmaradt zsidók létszáma ma másfél millió.
A "Baseler Nachrichten" már a következő számában kénytelen volt közölni egy amerikai tudósító jelentését, amely leghatározottabban kétségbe vonta ennek a propaganda számnak a hitelességét. Mindenek előtt rámutatott arra, hogy ha ez a szám pontos volna, akkor a zsidóság háborús veszteségeinek nagyobbnak kellene lennie, mint Anglia, Amerika,
Ausztrália, Kanada, Újzéland, Franciaország, Belgium, Hollandia, Dánia együttes háborús veszteségei.
Ebben a kérdésben az a legfeltűnőbb azonban, hogy 1933-ban az európai zsidók összes létszáma, - a Szovjetunió kivételével - ötmillió-hatszázezer volt. Ezt a számot a New York Times 1945. január 11-iki statisztikájából az American Jewish Congress is ismerte. Ebből a számból azonban le kell vonni még a Molotov-Ribbentrop vonalon túl maradt egymillió zsidót, akiknek 1941. június 21-ig, az orosz-német háború kitöréséig semmi bajuk nem volt. A Baseler Nachrichten statisztikája szerint Európában - Oroszország nélkül - összesen ötmillió zsidó élt. Ebből az ötmilliós számból azonban le kell vonni a semleges országokban élt zsidók számát, mert ezeknek semmi bajuk nem történt. A World Almanac 1942-es kimutatása szerint Gibraltárban, Angliában, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban, Írországban és Törökországban kereken 420 000 zsidó élt.

A nemzeti szocializmus által elérhető zsidók összes száma - statisztikailag - soha nem volt több 4 és fél milliónál. Ugyanez a semleges forrás a Baseler Nachrichten zsidó forrásokra hivatkozva megállapítja, hogy 1933 és 1945 között Angliába, Kínába, Indiába, Palesztinába kereken másfél millió zsidó vándorolt ki, nem is szólva Amerikáról, mert ott a "német, osztrák, lengyel, cseh útlevelekkel érkezők 80 százaléka zsidó volt." A Baseler Nachrichten szerint még a német támadás elől félmillió zsidónak sikerült Szibériába menekülnie, a ilyen formán a Hitler hatalmi körzetében élt zsidók száma legfeljebb kétmillió lehetett. 1946-ban azonban a Szovjetunión kívül még mindig 1 559 600 zsidó Európában. "Ez idő szerint - írta a svájci lap - kevesebb mint másfél millió zsidót lehet halottnak, vagy elveszettnek tekinteni.

A németországi amerikai kormányzóság később vizsgálatot folytatott arra vonatkozólag, hogy összesen hány ember pusztulhatott el a KZ-ben. Az 1951-ben közzé tett jelentés szerint a koncentrációs táborok bevezetése óta az összes táborokban 1 200 000 ember pusztult el. Ebben számban benne vannak a zsidók, cigányok, ukránok, valamint az összes egyéb nemzetiségű, természetes halállal kimúlt foglyok. Az elpusztult zsidóság száma tehát semmi esetre sem lehet több öt-hatszázezernél. Ehhez képest bizony a többi keresztény nemzetek mérhetetlenül nagyobb veszteséget szenvedtek. Hiszen vegyük csak a kis magyar népet, melynek létszáma körülbelül a zsidóság összlétszámának felel meg. Magyarország háborús vesztesége halottakban, sebesültekben, a légitámadások áldozataiban, a szibériai haláltáborokban éhenhalasztott és megfagyasztott magyar hadifoglyokban, elhurcoltakban legalább egymillió főre rúg. És mit vesztett Németország? 3 600 000 német katona halt hősi halált a zsidóság által a birodalomra kényszerített háborúban, 1 200 000 polgári személy esett áldozatul a légibombázásoknak, 2 400 keleti németet, 600 000 szudéta németet, 210 000 egyéb népi németet legyilkoltak. 1 400 000 német halt meg, vagy gyilkoltatott meg a szövetségesek fogházaiban, börtöneiben, hadifogolytáboraiban és internáló táboraiban.

Ezzel a borzalmas valósággal szemben az igazi bűnösöknek fel kellett építeni a zsidó mártíromság legendáját, s ehhez az óriási hazugság hadjárathoz asszisztált a zsidóság minden hivatalos szerve, a New York Times-tól kezdve minden lapja és az államférfiaktól kezdve le a kis Möhlstrassei feketésig, aki megjárta a nemzeti szocializmus koncentrációs táborait. A New York Times 1946. május 1-jei számában tette közzé hírhedtté vált statisztikáját, amely szintén hat millión felül állapította meg a zsidó áldozatok számát. A Joint Distribution Committee a "Die Neue Zeitung", amerikai megszálló hadsereg félhivatalos lapjának 1946. február 4-i számában tette közzé a kimutatást, amelyben az elpusztult zsidók létszámát 5 012 000-re becsülte. A számokkal való bűvészkedésnek, a nyilvánvaló hazugságok gyűjteményének, hamisításnak, ferdítésnek mesterműve volt mind a két statisztika. Összeállítói nyilván számoltak az emberi tudatlansággal, kritikátlansággal.

Churchill azt mondta, hogy kétféle hazugság van: a szemtelen hazugság és a statisztika. Ezek a hazugságok mindkettőt egyesítették. Jellemző erre, hogy a kívánt eredmény elérése céljából egyszerűen felemelték az 1939-ben Európában élt zsidók számát. A Joint szerint Hollandiában 150 000 zsidó élt. Ezekből 1946-ban életben maradt 30 000. El kellett volna pusztulnia 120 000-nek. Igen, de Hollandia volt az egyetlen állam, amely a nürnbergi tárgyalásra pontos adatokat szolgáltatott. A Holland vád adatai szerint 110 000 zsidót deportáltak. Hogyan pusztulhatott el 120 000 zsidó, amikor 10 000-rel kevesebbet deportáltak? Az életben maradt 30 000 holland zsidót tehát a 110 000 deportált számából kell levonni. Ez esetben pedig a Holland zsidóság vesztesége 90 000 fő lenne.

De vajon kimutatják-e a zsidók az életben maradottak igazi számát? A magyar nyelvű sajtó nem győzi állítani, hogy Magyarországon 600 000 zsidó pusztult el. Ezzel szemben a New York Times statisztikája szerint Magyarországon csak 200 000 zsidó halt meg. A budapesti Központi Statisztikai Hivatal, amelyet 1946-ban már zsidók és népi demokraták irányítanak, 120 OO0-ben állapította meg a magyarországi zsidóság veszteségeit. A magyar statisztika is csak a halottá nyilvánítások és a hazatért zsidók adatainak összehasonlításával készült. Különös, hogy a Hungary rovatban egy kipontozott sor jelzi a magyarországi DP-k helyét. Ebből arra lehet következtetni, hogy Ausztria és Németország területén nem maradt egyetlen zsidó DP sem. A valóság az, hogy a magyarországi zsidók közül 35 000 nem tért vissza a szovjet uralom alá. Ez esetben a magyarországi zsidóság nem 120 hanem 85 ezer főt vesztett. A New York Times is megjegyzi, hogy a magyarországi zsidóság veszteséglajstromában nincs feltüntetve az a 15 ezer zsidó, aki mint munkaszolgálatos, hadifogolyként került Oroszországba. Ezek később a legnagyobb egészségben visszatértek. Ilyen formán a magyarországi zsidóság vesztesége kb. 60 000 főre tehető.

Hasonló statisztikai csalások mutatkoznak a franciaországi zsidókkal kapcsolatban is. A nürnbergi vádhatóság elé tárt adatokban a francia vádló szerint 120 ezerre rúgott a faji okokból elhurcoltak száma. A New York Times azt mondja, hogy 320 ezer francia zsidóból életben maradt 180 ezer. tehát állítólag elpusztult 140 ezer. Hogyan? - kérdezheti az olvasó. Hiszen a francia államügyész szerint csak 120 ezret hurcoltak el. Még ezekből is jócskán maradtak életben. Hiszen Bradley "Jours France" című könyvéből megtudjuk, hogy a francia zsidók, akik kiszabadultak a lágerekből, milyen rémtetteket követtek el a francia lakossággal szemben.
Még nagyobb és még feltűnőbb csalások mutatkoznak a legnagyobb zsidó tömb, a lengyelországi és oroszországi zsidókkal kapcsolatban is. A Joint és a New York Times egybehangzó meséje szerint ebből a 250 000 zsidóból csak 80 000 maradt életben. A legfeltűnőbb csalás, hogy a "Poland" rovat szerint Nyugatnémetországban és Ausztriában nincs lengyel zsidó DP. Holott ezek tízezer számra hemzsegtek a feketepiacokon. Aztán mikor már közhitté gyökeresedik, hogy Lengyelország zsidóságából csak 80 000 lélek maradt, hirtelen kellemetlen meglepetés történik. Váratlanul Nyugatra jön 150 000 lengyelországi zsidó, akik a lengyelországi pogromok elől menekülnek. Ezeket sietve tüntetik el Palesztina és Amerika irányában. Az ő kivándorlásuk sikerül leggyorsabban.

Van azután még egy feltűnő jelenség. A Joint statisztikájában egyáltalán nem szerepel Oroszország. Mi van az orosz zsidókkal? A Joint csak annyit árul el erről a kérdésről: "Andere Länder des Kontinents" " veszteség 139 000 fő. A New York Times viszont korrigálja ezt a számot és azt mondja, hogy beleértve Észtország, Lettország, Litvánia és Oroszország zsidóságát, 3 550 000 oroszországi zsidóból életben maradt 2 665 000. Ez azt jelentené, hogy elpusztult 885 000 balti és oroszországi zsidó.
Nem kétséges, hogy ezeken a területeken nemcsak a partizánháborúban voltak a zsidóságnak bizonyos veszteségei. Mikor a német csapatok megjelentek Keleten, nem a németek követtek el kegyetlenségeket a zsidókkal szemben. Az ukrán lakosság nem mint zsidókat, hanem mint bolsevista elnyomókat, megölt néhány ezer zsidót. Odesszában a román csapatok rendeztek vérengzést a főhadiszállás ellen megkísérelt merénylet miatt. De ezeket a jelenségeket éppen német csapatok közbelépésével fojtották el.

1945 elején - mint ezt a "Der Weg" kimutatta, - Európába küldték az úgynevezett "interrogátorokat". Ezek 100 százalékban amerikai zsidók és Hitler elől emigrált zsidó emigránsok voltak. 1945-ben megkezdték a kihallgatásokat s mikor a jegyzőkönyvek végeredményét összesítették, kiderült, hogy a németek 12 millió zsidót gázosítottak el. Ez már sok volt a zsidó Walter Lippmannak is, aki a New York Herald Tribuneben arra figyelmeztette a zsidóságot, hogy ilyen hamis számokkal csak önmagának árthat. A vezércikk után a németek által "meggyilkolt" zsidók számát tizenkét millióról hirtelen leszállították hat millióra.

Örökké visszatérő kérdés marad, hogy egyáltalán el lehetett volna-e pusztítani annyi zsidót, amennyit a propagandisták állítanak? Volt-e ehhez a németeknek idejük? Volt elegendő technikai felszerelésük? De akkor miért kellett a filmfelvételek számára pótkrematóriumokat építeni? Azért, hogy hihetőbbé tegyék a hihetetlen magas számot? Volt-e szükségük a németeknek a zsidók szisztematikus kiirtására, amikor örökös munkaerőhiánnyal küzdöttek és amikor a zsidókat igen hasznos hadi munkára tudták befogni?

Az állítólagos "megsemmisítés" csak 1944 elején kezdődött volna. Hihető-e, hogy ez idő alatt a németek el tudtak volna pusztítani hat, öt, vagy akár csak hárommillió zsidót is, mint azt a különböző források állítják. Hiszen ma már napnál világosabb tény, hogy a német lakosság egyáltalán nem is tudott a zsidó táborok létezéséről. Tehát szó sem lehet arról, hogy olyan tömegmészárlás játszódott volna le, mint amilyen a németekkel szemben Prágában folyt. Gyenge létszámú alakulatok, később túlnyomó részben zsidókból összeállított tábori rendőrség őrizte a foglyokat. Elképzelhető-e tehát egy olyan félelmetesen nagy embertömeg kipusztítása, mint amilyen az egész harctéren küzdő német hadsereg volt? Elképzelhető-e, hogy az óriási szállítási nehézségek között a németek csak zsidókat szállítottak, vagy koncentráltak volna, mikor lőszert, élelmet, benzint kellett szállítaniuk a vonatokban? Feltehető-e, hogy ilyen nagyarányú emberpusztítás titokban maradhatott volna? Miért nem beszéltek minderről az orosz rádiók? Miért hallgattak a nyugati propagandisták? Hiszen a német vezérkar és a párt legapróbb belső titkairól is tudtak a kémek, árulók révén. Miért csak a fegyverletétel után kezdtek beszélni ezekről a rémségekről?

A hatmillió zsidó kipusztításáról szóló mesének titkát ott kell keresni a vasfüggöny mögött és az 1945-ös amerikai politika bíbor-bársony függönyei mögött. Hogy lehet az, hogy 1945 őszén, 1946 tavaszán olyan óriási zsidó tömegek jelentek meg Csehországban, Lengyelországban, főként Magyarországon és Bulgáriában, hogy a lakosság rémülten nézett szembe ezzel a második megszállással?
A sok kérdésre felel egy igen hitelesnek látszó zsidó tanú: Louis Levine, az amerikai Jewish Council of Russian Felief elnöke, aki a második világháború után bejárván Oroszországot, jelentést tett amerikai hittestvéreinek az oroszországi zsidók helyzetéről.
"At the outset of the war - mondotta 1946. október 30-án Chicago-ban Levine, - Jews were among the first evacuated from the western regions threatened by the Hitlerite invaders and shipped to safety east of the Urals. Two million Jews were thus saved."

Itt van tehát az a két millió zsidó, akit a nürnbergi tárgyaláson és a világ nyilvánossága előtt besoroztak a halottak légiójába. Mikor pedig a német "háborús bűnösöket" kivégezték, a Szovjetunió rejtekeiből és az Ural mögül előkerült kétmillió menekült, hogy - mint a bolsevizmus uralkodó rétege - átvegye a hatalmat a vasfüggöny mögé szorult országok fölött. Hova lettek a többiek? Hol élnek a többi zsidó halottak? A kérdésre további feleletet ad Amerika, Kanada és Délamerika zsidó lakosságának hihetetlen méretű megszaporodása. Azokról a zsidókról már szóltunk, akik mintegy 1 500 000-en 1945-ig vándoroltak el Európából. Arról is tudunk, hogy még a displaced personokról szóló törvény megalkotása előtt, rokoni kapcsolatok, különleges affidavitok segítségével 41 000 zsidó vándorolt ki Európából egyenesen Amerikába. Említettük már azt is, hogy a háború előtti és alatti időkben az amerikai bevándorlók 27-50, sőt 80 százaléka volt zsidó. A második világháborút követő öt esztendőben még egy újabb zsidó bevándorlási hullám árasztotta el Amerikát. Jöttek, mint DP-k, jöttek mint Angliából, Franciaországból, esetleg a vasfüggöny mögül érkező luxusutasok. Jöttek a keresztény szervezetek: a Catolic Welfare Conference, a World Church Service jelvényeivel, jöttek jó papírral és hamis útlevéllel. A zsidóság egymaga nagyobb mértékben részesült a DP-kvótából, mint a többi nemzetek együttvéve. S erre még mindig azt mondotta Herbert H. Lehman New York-i szenátor, hogy a DP-törvény "antiszemita". Azok azonban, akik a kivándorlási szerveknél, a New York-i és bostoni kikötőkben, az amerikai konzulátusokon ültek, egyáltalán nem lehettek "antiszemiták", mert zsidók voltak csaknem valamennyien.

Legújabb statisztikák szerint a világzsidóság létszáma ma 15 millió volna. Ez esetben azonban teljesen lehetetlen, hogy akár hat, akár csak egymillió zsidót "kiirtottak" volna. Amerika zsidósága a háború óta csaknem kétmillióval szaporodott. A háború előtt csak 4 081 242 aktív tagja volt a Jewish Sinagoguenak. Ez a szám azonban csak az aktív tagokra vonatkozik. A hitetlenek, a kitértek, a kommunisták, - akik csak politikailag vallják magukat zsidónak, de vallásilag nem, - nem szerepelnek az amerikai statisztikában, amely egyébként megbízhatatlan, kitért a zsidó érdekeknek megfelelően készül. Viszont az amerikai zsidóság mérhetetlen szaporodására következtetni lehet abból is, hogy a nyelvi kimutatások szerint - amelyek sokkal megbízhatóbbak, mint a vallásiak, egyedül New Yorkban - 2 270 000 személy beszél jiddisül. A Jewish World Congress 1950-es statisztikája szerint csak 11 473 354 zsidó van a földkerekén. Ezzel szemben bizonyosnak látszik, hogy az Egyesült Államok zsidósága elérte a hétmilliós létszámot. A legvalószínűbb azonban dr. Cecil Roth, az oxfordi egyetem zsidó történelemtudósának megállapítása. Ez a derék historikus és zsidó vezér 1952. március 18-án előadást tartott a Kansas Cityben lévő B'nai B'rith Jehuda templomban s ez alkalommal kijelentette, hogy a földkerekség zsidó népességének kétharmada az Egyesült Államokban él. Ezek száma a titkos zsidókkal együtt - Cecil Roth szerint - kerek 10, azaz tízmillió. (Edmondson: "I Testify 57. old.)
A nürnbergi álstatisztikában szereplő zsidó halottak ott vannak hát a szovjet vasfüggönye és a roosevelti politika bársony-függönyei mögött. A zsidó halottak számát megtízszerezte a csaló statisztika. Az UN soha nem mert vizsgálatot indítani a hatmillió zsidó halott ügyében, a katonai megszállás alatt élő Németországnak pedig nem volt rá módja, hogy nyilvánosságra hozzá azokat a kezében lévő KZ-statisztikákat, amelyekből kiderülne a tényleges igazság. Pedig a nyugatnémet szövetségi kormány archívumaiban ott vannak a KZ-ek névlistái, bizonyító adatai. Miért nem merik ezeket nyilvánosságra hozni? Azért, mert a világhódítók nyomban összeomlasztanák a német gazdasági csodát.
A propagandaszám tehát kellett, hogy részvétet lehessen kelteni, hogy a mártírok létszámának emlegetésével még biztosabban lehessen előretörni a világhódítás útján és még jobban lehessen terrorizálni a keresztény népeket.
Ha a zsidóság a valóságot mondja a zsidó halottak létszámáról, erkölcsileg győztesen kerül ki a vitából. Hazugságaival elpazarolta a legnagyobb erkölcsi tőkét, eljátszotta az emberiség részvétét. A zsidók megkínzása miatt tíz- és százezreket kínoztak meg a bosszú őrületében. A zsidók áldozatainak száma azonban ma sokkal nagyobb Európában, mint a zsidó mártírok létszáma volt a hitleri időkben. S egyszer majd a történelem felelni fog arra a kérdésre is, hogy ki voltak a zsidók igazi kínzói, őrzői, kik kegyetlenkedtek velük legjobban.

A New York-i zsidó lapban, az "Aufbauban 1951. április 6-án megjelent a következő német nyelvű felhívás: "Israel sucht Zeugen". "Az izraeli igazságügy-minisztérium, Jeruzsálemben, tanúkat keres számos személy ellen, akik ellen nyomozás folyik és akik a második világháború során az emberiesség és az egész zsidó nép ellen súlyos vétkeket követtek el. Csaknem valamennyien az internáltak (zsidók) elleni bűnökkel vannak vádolva."
S itt következnek a nevek: Banek Andrej, Goldstein Mordechai, Hanzova Ria Regina, Honnigmann Jacob, Pshetitzky Pinkus, Puesitz Moses, Sterberg, dr. Joshua, Trenk Elsa. A nyolc közül hét zsidó. De hát hogy lehet mindez? - kérdezi az utca embere, aki az SS-ek állítólagos rémtetteiről hallott. Zsidók kegyetlenkedtek volna zsidókkal a lágerekben?
Nem valami újabb "náci mese" ez? A. Magyar Jövő (Hungarian Daily Journal) New York-i kommunista zsidó lap 1951. április 27-iki számában - dátum megjelölés nélkül - átvette a Buenos Ayres-i "Hatikva" című cionista lapból Grossmann Sándor cikkét, amely többek között a következőket írja:

Izraeli újságok beszámolói alapján a világsajtót is foglalkoztatják azoknak a kápóknak (A KZ. Polizei - zsidó táborrendőrség. A szerző) ténykedései, akiknek ügyeire sorozatos tárgyalásokon igyekszik a tel-avivi bíróság fényt deríteni. Így került nyilvánosságra, hogy egyik chederai (zsidó) orvos a koncentrációs táborban súlyosan bántalmazott deportáltakat. Halálos injekciókkal zsidókat ölt meg. Megtagadta az orvosi segélynyújtást azzal a megjegyzéssel, hogy: "Amúgy is meg fogsz dögleni, mint egy kutya." Egy másik orvosról még rémesebbet vallottak a tanúk. A harmadik kápó vádlott durván bántalmazta, kínozta és halálát is okozta sok zsidó testvérének. A kápók elleni vádak sok hihetetlen, rémes cselekedetről számolnak be. Évtizedes hivatalos zsidó irányítás bűne annak a rétegnek kialakulása, amelynek tagjai mindenre vállalkoztak, sőt túlszárnyalták a fasiszta gyilkosok elképzeléseit önzésükben és saját véreik megnyomorításában. Nem kell messzire menni sem Magyarországon, sem a többi fasiszta országokban, hogy a zsidó főbűnösöket, a kápók nevelőit, a kápók igazi elődeit megtaláljuk. Ott voltak ők mindenütt a zsidó hitközségek, a zsidó hivatalok és a zsidó társadalmi szervek élén.

Nem mi, elfogult "antiszemiták" írjuk ezt, hanem a zsidó újságban egy zsidó nacionalista. S bár a hasonló esetek teljes névjegyzéke egyelőre nem áll rendelkezésünkre, mindenesetre érdemes feljegyezni egyet- kettőt közülük.
A budapesti szociáldemokrata Népszava 1946 decemberi számának 4. oldalán a következő cikk jelent meg: "Korbácsos Ilonka szörnyű rémtettei."
"A népügyészség tegnap nyújtotta be a népbíróság elnökének Klein Mórné kereskedelmi alkalmazott ellen kiadott vádiratát. A népügyészségi nyomozás szerint Klein Mórné, akit a Bergen-Belsenben hozzá beosztott nyolcszáz szerencsétlen sorstársa csak "Korbácsos Ilonkának" nevezett, nevét és származását mindig gondosan eltitkolta és elpusztította azokat, akik valaha is leleplezhették volna. "Korbácsos Ilonka" a vádirat szerint blokkparancsnok volt és ebben a beosztásában követte el rémtetteit. A fertőtlenítésre rendelt nőket a téli hidegben órákig mezítelenül állította sorba, és a fürdőépület előtt, majd a forró és hideg zuhany után órákig kellett várakozniuk. Ezzel a fagyasztási módszerrel számos nő halálát okozta. Egy Lőwi Magda nevű deportáltat, akihez tulajdonképpen semmi szolgálati köze nem volt, félórai ütlegeléssel és korbácsolással felismerhetetlenségig összetört. Korbácsos Ilonka a kiéhezett nők italát szerencsétlen sorstársaira öntötte és ennek következtében számosan súlyos égési sebeket szenvedtek. Az élelmiszereket ellopta és így barakkjában az éhhalál a többi barakkok sokszorosára rúgott. A téli hidegben (1945) a legfontosabb táplálékot nem osztotta ki, hanem saját céljaira használta fel."
Klein Mórnét később a népbíróság halálra ítélte és így talán ő volt az egyetlen háborús bűnös, aki valóban bűneiért bűnhődött meg.

Ugyancsak a budapesti "Világ" egyik 1947-es száma "Társnőit korbácsolta Auswitzban" cím alatt hasonló esetről ad hírt. A lap előadja, hogy egyik divatos vacsorázó helyen elfogták "Tigris Klárát". "A szadista nő Auswitzban az A/7. számú barakk parancsnoka volt. Több tanú egybehangzó vallomása szerint az akkor 25 éves nő állandóan szíjostorral és bikacsökkel járt. Kegyetlenül verte a deportált nőket, a legkisebb mozgolódásért hátukra, mellükre téglákat rakott és százával térdepeltette a fiatal leányokat, öregasszonyokat egészen az ájulásig."
Az internáltak táboraiból, mint ezt Nürnbergben is sikerült bizonyítani, 1943 végén és 1944 elején elvezényelték az SS őrséget. A táborokban egy szűk körű parancsnokságon kívül a zsidó tábori rendőrség, a blokkparancsnokok maradtak.
Ha majd egyszer az igazság napfényre kerülhet, ki fog derülni, hogy kik voltak a zsidók igazi kínzói és hogy hova lett az öt és fél millió kísértet zsidó. Mindezt akkor fogja megtudni a világ, ha a hatalom egyszer mégis kiesik a világhódítók tisztátalan kezéből!

XII. FEJEZET

A hat millió kísértet, a legyilkolt zsidók grandiózus legendája - a világhódítók legnagyobb tőkebefektetése volt. Senki sem akar szerecsent mosdatni és keresztényi alázattal ismerjük el, hogy ha csak hatszázezer volt a világháború során elpusztult zsidók száma, az épp olyan bűn, mintha hat millió lett volna. De akkor legalább akkora méretű a prágai szudéták, moldvai románok, athéni görögök és magyarok legyilkolásának bűne is.
A bűn ott vált igazán bűnné, ahol a propagandamesét, az áldozatok számának megtízszerezését nemcsak ószövetségi bosszúra, hanem a világterror megalapozására használták fel. Ahhoz, hogy ezt a terrort intézményesíteni lehessen, nem volt elég Nürnbergben megölni a testet. Meg kellett gyilkolni a szellemet is. Nem a német "nácizmus", hanem az egész kereszténység szellemét. Az emberiségnek észre kell már egyszer vennie, hogy amint a templomok bombázásánál, a mészárlások során nem a nácizmus volt az igazi ellenfél, úgy a szellemi Nürnbergben sem a Göbbelsek és Rosenbergek voltak az igazi vádlottak, hanem maga az Úr Jézus Krisztus.

Svájcban 1946-ban gyűlést tartottak, amelyen néhány keresztény lelkész bevonásával azt követelték, hogy az Újszövetséget visszamenőleg javítsák ki, meglévő példányait kobozzák el. (Maurice Badéche: Nürnberg oder das gelobte Land.), mert a Szentírás nem kedvező színben tünteti fel a zsidókat. Ugyanekkor az amszterdami zsidók azt követelték, hogy Krisztus pörében rendeljenek el újrafelvételt a jeruzsálemi bíróság által, amely "rehabilitálni" fogja Krisztust. Viszont, épp ezekben az időkben Hollywood új attrakcióra készült. A világsajtót bejárta a hír, hogy új film készül Krisztusról, amelynek címszerepét Charlie Chaplin, a csámpás, kommunista zsidó álművész fogja játszani. A zsidó rabbik az amerikai iskolákban a keresztény vallási énekek betiltását követelték azon a címen, hogy ezek sértik az ő érzékenységüket. Rosenberg Anna, az Egyesült Államok helyettes hadügyi államtitkárnője nem engedte meg, hogy a koreai harcokban elesett amerikai katonák hősi temetőiben keresztfákat állítsanak fel, ha ezekben a temetőkben zsidó hősi halott is pihent.

A szellemi terror földi szimbóluma a süket és félig vak Knut Hamsun, az akkor élt legnagyobb európai író. A legkiválóbbat, a legtiszteltebbet kell elpusztítani és 85 éves korában is az őrültek házáig üldözni. Knut Hamsun nem is a nácizmus, hanem sokkal inkább a germán gondolat mellé állt, hiszen maga is a legtisztább germán törzs tagja volt. A zsidóság számára azonban épp az volt elviselhetetlen, hogy ez a szellemóriás a maga erkölcsi nagyságával, világhírnevével hitelességet adott a nemzeti szocialista eszmének is. Knut Hamsunt már nem lehetett műveletlen, tudatlan csatornafigurának feltüntetni, amiként nem lehetett a másik nagy germánt, Sven Hedint sem borzalmas csatornatöltelék, SA-embernek beállítani. Knut Hamsunt, a 85 éves aggastyánt tehát mint "hazaárulót" állítják a "norvég" bíróság elé. Feleségével együtt 30 napi fogságra ítélik csak azért, hogy lestemplizzék, megbélyegezzék. Aki nem a világhódítók szolgája, aki a másik oldalon áll, - az bűnös. Hiszen hat millió zsidó kísértet árnyéka sötétlik mögötte. A nagy író azonban az egész bitófára húzott, európai keresztény szellemi elit nevében mondja ki az elnyomott szellem igazságát:

Én tudok várni egy másik alkalomra, másik bíróságra. Talán holnap, talán száz év múlva jön a nap, de én tudok vámi. Van idő elég. Teljesen mindegy, hogy élve, vagy halva. De tudok várni és várni fogok.
Mikor pedig félig vakon mégis írni akar, hogy megkeresse a betevő falatot és segíthesse unokáit, beviszik az őrültek házába.
- Mi tudunk várni! mondja immár a halhatatlanság magasságából és a lefejezett Európa töretlen hitével.
Csaknem a Knut Hamsunéhoz hasonló Ervin Guido Kelbenhayer, a Paracelsus-regény írójának és egyben a legnagyobb német írónak tragédiaja is. Kiűzték saját házából és a "német" Spruchkammer élén egy emigráns zsidó ítél fölötte. Eltiltják "hivatásától", mintha az Isten rendelte írót, a szabadság és demokrácia nevében el lehetne tiltani isteni küldetésétől. De Kolbenhayer az üldözés, tönkretevés morgenthaui szellemével szemben szintén kimondja a szellem igazságát:
- Bűnössé válik, aki védekezik és mentegeti magát!

- Ma már megállapított tény, hogy a szellemi emberek ellen felállított fekete listákat hamarabb hozták Németországba, mint a háborús bűnösöknek nevezett SS-emberek névjegyzékét. Az Egyesült Államokból visszatért világhódítók, - köztük nagyobbrészt elszánt kommunisták - állították össze és hozták ezeket a névsorokat, és valamennyien sajtó és színházi tisztek voltak. Amerikai egyenruhában jártak, de nem Jefferson Amerikáját, hanem csupán a zsidó sovinizmus türelmetlen, bosszúálló szellemét hozták magukkal. A szabadság hazájának félelmetes ajándéka volt ez a fanatikus zsidó entellektüelekből álló szellemi csőcselék, amely megtagadott mindent, amit a humanizmustól, filantrópiáról, haladásról hirdetett és mindent magára álcázott, mikor még demokráciának hirdette magát. Ennek a társaságnak egyetlen célja volt: a szellemi élet minden területéről kiirtani a konkurenciát, a keresztényi szellem fölényének elbírhatatlanságát és örök időkre elnémítani nem Hitler, hanem Goethe népét.
- A harc a szabadság és "szellem" jegyében folyt a harctereken és a propagandákban. S most Roosevelt Amerikája feketelistákat, cenzúrát, foglalkozástól való eltiltást, szájkosarat, terrort hozott Európának, a szellem és lélek földrészének.

Ez a szellemi terror, amely az amerikai lobogók védelme alatt folyt, örökre kompromittálta Amerikát és mindörökre kétségessé tette az amerikai szabadságjelszavak hitelességét, mert a hivatalos Amerika még ma sem adott elégtételt az üldözött szellemnek. A feketelistákon ott volt Sauerbruch, Európa utolsó évszázadának legnagyobb orvos-zsenije, Wilhelm Furtwängler, a kultúrvilág legnagyobb dirigense. Ott voltak a zsidóság feketelistáján olyan nevek is, mint Richard Strauss, Luise Ulrich, Emil Jannings, Herbert von Karajan, Clemens Krausz, Julius Patzak, Walter Gieseking, a világhírű hegedűművész, Vasa Prihoda, Paul Linke, Werner Krausz és még százak és százak. Bíróság elé került Weisz Fredl, a híres komikus is, aki jó néhányszor kitréfálta Hitlert. Ez a zsidó terror már nem állt meg olyan szellemi nagyságok előtt sem, mint Gerhardt Hauptmann, akit a New York-i Aufbauban is "gyanúsnak" nyilvánították, mert néhány könnyes sort mert írni Drezda romjairól. Slezák Leót "nácinak" bélyegezték, Max Schmerlingről azt írták, hogy KZ-vezető volt. A listákon ott szerepeltek még a halottak is, mint Heinrich George, aki a szovjet KZ-ben halt meg, és Paul Linke, a nagy zeneszerző, aki már régen nem élt, amikor elkövetkezett a hollywoodi felszabadítás.

Ennek a szellemi agyonütésnek a vezére Gerhardt Eisler volt, aki jellegzetes alakja a zsidó sovinizmusnak. Gerhardt Eisler kommunista, de Mrs. Eleanor Roosevelt csempészi Amerikába és onnan tér vissza a németországi keleti zónába. Vele együtt tér vissza még egy csomó amerikai egyenruhába öltözött sajtó- és színházi tiszt. A New York-i Aufbau emigránsai, a szellemi terrorizmus tollforgató csőcseléke most diadalmasan települ rá Nyugat-Németországra. Ez nem elégszik meg a német nemzeti szocializmus szellemi elitjének tönkretételével. Kollektíven felelőssé teszi az egész német szellemi életet. Ezzel egyidejűleg megkezdődik a kommunista szellemi pestis terjesztése is. A recept a régi amerikai, demokratikus egyenruha, de belül bolsevista lélek. Keleti zsidó, de nyugati álarc! A McCarthy-bizottság iratai szerint Cedic Henni Belfrage, az Intelligence Service New York-i ügynöke, a legfőbb sajtóirányító. Természetesen titkos bolseviki. Bizonyos James Aaronson, aki kommunista volt, írja elő, hogy mit kell tenni a német újságírónak a demokrácia felépítése érdekében. Eisenhower főparancsnok számára ő dolgozta ki a sajtóterveket és Eisenhower, a katona politikai tájékozatlanságával hangtalanul aláír mindent, ami a kitűnő Aaronsontól, vagy később Kagantól származik.

Azonban nemcsak az európai szellemi élet megfojtásának negatívumában merült ki ez a szellemi világhódítás. Pozitívumként jött az "átnevelés". A zsidó sajtótisztek amerikai kommunista és természetesen zsidó írók műveivel tömték tele az Amerika Házak könyvtárait, amelyek a "náci" német nép átnevelését szolgálták volna. A szabadság és demokrácia nevében engedélyhez kötötték az újságok kiadását. Újság-engedélyt azonban csak a fajilag üldözött emigránsok és a német kommunisták kaptak kezdetben. A nyugati zsidó, aki - mint leírtuk - már oly sok érintkezési pontot talált a keleti, bolsevista zsidóval, most Amerika fehércsillagos zászlójába burkolózva, megpróbálta a német népet kommunistává átnevelni. A világhódítók érezték, hogy az amerikai demokrácia már nem elég biztosíték számukra. A szovjet géppisztoly, a nyílt terror jobban elfedezné azokat a bűnöket, amelyeket az emberiség ellen elkövettek.

A zsidóság azt a kivételes állapotot, amely szerint a zsidóknak mindent szabad, megpróbálta intézményesíteni. Már a nürnbergi perben kezdődött ez a folyamat, amikor tulajdonképpen nem a "háborús bűnöket" büntették, hanem főként a zsidók ellen elkövetett cselekményeket torolták meg. A zsidóság itt szinte nyilvánosan deklarálta, hogy ő tartja magát a háború egyetlen győztesének. Ez a szempont nyilvánult meg egyes államok úgynevezett népbíráskodásában is. A magyarországi népbírósági törvény egy Ries István nevű zsidó ügyvéd, annak zsidó feleséges államtitkára, Pfeiffer Zoltán alkották meg s ennek alapján, igen jellemzően "népellenes" bűnnek nyilvánították a zsidók ellen elkövetett legkisebb cselekményeket is. A népbírósági törvény kimondotta, hogy a fegyveres szervezetek minden tagja felelős, ha egyetlen tag a zsidók ellen bármit is elkövetett. Ezen az alapon százakat és ezreket akasztottak fel, vagy internáltak ártatlanul. Komoly vád tárgyát képezte az is, hogy valaki állítólag mosolygott, mikor egy zsidót deportáltak. A vádlottat két évi börtönre ítélték. Halálbüntetés járt azért is, ha "valaki nem akadályozta meg" a zsidók állítólagos vagy tényleg megtörtént bántalmazását.

A zsidók külön jogainak és kiváltságainak intézményesítése különösen szembetűnő volt Ausztriában és Németországban. Legsúlyosabban a németekkel szemben alkalmazták ezeket az intézkedéseket. A második világháború legalább 60 millió áldozata, menekültje közül egyedül a zsidók részesültek személyi jóvátételben. A zsidó vagyonokat, amelyeket a hitleri rendszer egyszer már készpénzben megváltott, megtérített, újra meg kellett fizetnie a németségnek. A több, mint tizenkét millió potsdami kiutasított, az oroszok által kifosztott kelet európai népek, a hazátlanná vált intellektuelek közül egy sem kapott személyi jóvátételt. Milliók földjét, házát vették el. Milliókat űztek ki hazájukból ötven kilós csomaggal. Azonban, beleértve az UN-t, az Emberi Jogok Ligáját, senkinek eszébe se jutott, hogy ezeknek jóvátételt ígérjen, vagy fizessen. Nem kaptak jóvátételt az Izrael földjéről kiűzött arabok. Nem kaptak jóvátételt azok a hadifoglyok sem, akiket sok évvel a háború után még mindig hadifogságban, vagy közönséges rabszolgamunkán tartottak. Ezzel szemben az IG. Farben Industrie-t azért oszlatták fel, és Krupp örökösét azért büntették meg, mert rendes fizetés ellenében úgynevezett "elhurcolt" munkásokat - köztük néhány zsidót is - alkalmaztak gyáraikban, a német állam egyenes parancsára.

A zsidóság azonban többszörös jóvátételben részesült. Ez már nem is az elszenvedett veszteségek megtérítését, hanem a leigázott népek rendszeres fosztását jelentette. A hatmillió legendája a shylocki húsdarab volt, amelyet azonban, újra és újra ki kellett vágni a legyőzött népek testéből, gazdasági életéből. A KZ-ből kiszabadult zsidók már 1945-ben elfoglalták a német nép házait. Felprédálták a gyönyörű munkástelepeken a német munkások lakásait. Ezután a Wiedergutmachung törvény alapján a nyomorgó néppel megfizettették saját lakásaiknak sokszoros költségét. Az üldözés jutalmát felvették az IRO-tól, az UNRA-tól, a legyőzöttektől, a győztesektől. Arról nem is beszélünk, hogy az izraeli háború költségeinek jó részét az UNRA és IRO készleteinek elfeketézéséből fizették. Ezáltal megkárosították azokat a nemzsidó ukrán, orosz, lengyel menekülteket, akik épp oly displaced personok voltak, mint ők maguk.
A világzsarolás azonban ezzel nem ért véget. Izrael kormánya addig erőszakoskodott, amíg Nyugatnémetországnak vállalnia kellett, hogy három és fél milliárd DM kártérítést fizet Izraelnek, vagyis egy olyan államnak, amely a háború folyamán nem is létezett. Az izraeli jóvátételi bizottság keményen követelte a háború alatt lefoglalt javak megtérítését. A németek talán maguk sem tudják, hogy ezeket a javakat hányadszor fizetik meg.

Schäffer volt német pénzügyminiszter legutóbb 1958 elején, nyilvános népgyűlésen jelentette ki, hogy a zsidók 27 milliárd márkára rúgó újabb kártérítési igényt jelentettek be a Nyugatnémet állammal szemben. Ha Németország ezt a horribilis összeget kifizeti, akkor tönkremegy a német valuta és csődbe kerül az egész német gazdasági rendszer. Ez esetben pedig Nyugatnémetország belefullad a szovjet csapdába.
Azonban valószínűleg pontosan ezt akarják elérni a világhódítók. A ,jóvátételi" zsarolásnak természetesen megvan az ellentétele is.

A "Der Weg" című argentínai német újság hátborzongató kimutatást közölt 1954. évi 6-ik számában a Németország terhére elkövetett rablásokról. A szövetségesek a Német Birodalom területén 1945 májusáig szétromboltak 320 milliárd márka értéket, a szövetségesek fosztogatásai révén 15 milliárd márkát vesztettek a német állampolgárok. A nácitlanítás ürügyén 108 és fél milliárd márka értéket vettek el, az indirekt kisajátítás, a német kereskedelmi flotta lefoglalása, a JEIA nevű amerikai exportszervezet tevékenysége következtében újabb 1381 milliárd márka kár keletkezett. A pénzreform következtében 198 milliárd márka kárt szenvedett a német nép. A megszálló hatalmak által kibocsátott "megszállási bankjegyekkel" 46 milliárd márka kárt okoztak. Az elrabolt területeken 457 milliárdra rúgott a németek vesztesége, a gyárak leszerelése révén 10 milliárd márka kárt szenvedett a német gazdasági élet, a franciák által folytatott farablás, az erdők mértéktelen kitermelése 14 milliárd márka kárt okozott, és a szénár különbözet megteremtésével újabb 84 milliárd márka kár keletkezett. A legjellegzetesebb veszteség a szabadalmak elrablása volt. A német szabadalmak szinte kizárólag az amerikai zsidóság kezébe kerültek és ezzel a kétezer vagonra terjedő találmányleírással 78 és fél milliárd márka értékű zsákmányra tettek szert az amerikai zsidó cégek. A hadifoglyok részére ki nem fizetett munkabéreket 11 és fél milliárd márkára értékelik, míg szállítási költségek címén 72 milliárdot fizettek ki a németek. A megszállás alatt 305 000 fehér és- fekete gyermek született, akiknek eltartása eddig 135 millió márkát emésztett fel. A külföldi német javak elrablása 18 milliárd márka kárt okozott és amíg a német javak visszaadását, - az amerikai zsidóság közbelépésére - még legutóbb is megtagadta az Egyesült Államok, megszegvén ezzel a magántulajdon "szentségéről" alkotott amerikai fogalmakat. A régi adósságokért, amelyek még a versaillesi békéből származnak, több mint 15 milliárdot kell kifizetni a németeknek. A Marshall-terv során 8,6 milliárddal terhelték meg Németországot. Zsidóknak pedig eddig 9 és fél milliárd márka "kártérítést" fizettek.
Egyedül a német szabadalmak jövedelméből évente 2-3 milliárd dollár hasznot vág zsebre az amerikai zsidó nagytőke. És ezt nem titkolja még a New York Times sem. Ezzel szemben a németeknek fizetniük kellett még az úgynevezett "kártalanítást" is. Több mint 100 ezer zsidó, de volt olyan időszak, amikor félmillió kapott 300 DM-et havonta azért, mert a hitleri időben KZ-ben ült. Mint az Aurebach-per bebizonyította, ezrével kaptak kártalanítást olyan zsidók is, akik egyáltalán nem léteztek.

A népek zsarolása és fosztogatása, a jogszerűség látszatában tovább fog folyni mindaddig, amíg az izraeli parazita államnak pénzre lesz szüksége és amíg a keresztény népek helyre nem állítják az 1945 előtt érvényben volt nemzetközi jogot és nem vetnek véget Európa és az arab világ szisztematikus kifosztásának.

A zsidó sovinizmus azonban nemcsak a magántulajdonnal kapcsolatos jog terén kezd veszedelmes precedenseket teremteni. Minden vonalon érvényesíteni akarja a zsidók nemzetek fölöttiségét és külön kiváltságait. Ez nyilatkozott meg az úgynevezett "jótékonyság" háború utáni munkájában. Az UNRA úgyszólván kizárólag a zsidókat, és kommunistákat segélyezte, és aki a megkülönböztetések ellen szót mert emelni, azt mint "nácit" egyszerűen elnémították. Az UNRA nem törődött azokkal a keresztényekkel sem akik a zsidókkal ugyanegy KZ-ben ültek. Az IRO majdnem kizárólag attól tette függővé a hazátlanok kivándorlását, hogy azok milyen véleményt vallottak a zsidókról. Az IRO statutumai kizárólag a zsidóság szempontjai szerint voltak megalkotva. A kivándoroltaknak ilyen kérdésekre kellett felelniük: "Segítette-e az üldözött zsidóságot?" "Szabotálta-e saját kormánya működését? Nem tett-e zsidóellenes nyilatkozatot? Nem írt-e cikkeket a zsidók ellen?" A kiválogatást nagyobbrészt zsidó tisztviselők és zsidó konzulok végezték. Ezek mindent elkövettek, hogy például az Egyesült Államokba minél kevesebb keresztény vándorolhasson be. Az IRO-n keresztül tökéletesen megnyilvánult a keleti és nyugati zsidó összeműködése. Az IRO központokban nem egy vezető tisztviselő találtatott, akiről kiderült, hogy a GPU megbízottja. Az IRO a "humanitás" nevében szovjet kézre adott olyan menekülteket, akiknek semmi "bűnük" nem volt, csupán ahhoz a szellemi elithez tartoztak, amelyet ki kellett irtani és el kellett távolítani a világhódítás útjából.

Az állampolgári jogok terén, különösen Izrael állam megalapítása óta rendkívül veszedelmes állapotot intézményesített a zsidóság. A legyőzött Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, Németországban, minden további nélkül olyan zsidók kapták meg az állampolgárságot, akik soha nem voltak az illető ország állampolgárai. A vasfüggöny mögötti államokból kizárólag a zsidóknak engedték meg a kivándorlást Palesztinába. A Palesztinából visszavándorolt zsidót, aki ott elégedetlen volt a helyzettel, vagy megszökött a katonai szolgálat elől, az illető ország kénytelen volt visszafogadni, mint teljes jogú állampolgárt. Az amerikai bevándorlásban és számos nemzet állampolgársági törvényeiben határozott kísérlet mutatkozik a zsidók nemzetek fölötti, világ-állampolgárságának elismertetésére.
A nürnbergi törvényszék veszedelmes precedenseket teremtett. Maurice Bardéche szerint "a haza fogalmának leépítése megtörtént. Mindenki - helyesebben a zsidó - világpolgár. A zsidó vándor, aki épp most érkezett Zsitomirból, épp olyan ember mint Te. Neki egyenlő jogai vannak a te földedre, a te városodra. Tiszteled-e a négert, te paraszt? Neki egyenlő jogai vannak veled és helyet kell csinálnod neki saját asztalodnál. Ő majd bevonul a községtanácsba, hogy megismertesse veled, mit mond a lelkiismeret. Így az ő fiai lesznek a te uraid és bíróként fognak a te fiaid fölé ülni. Ők fognak a te városodban uralkodni és neked fogják eladni saját földedet, mert a világlelkiismeret erre jogot ad nekik."
Nem tréfaság ez. Németország Offenbach nevű városában le akart telepedni dr. Lévy, zsidó orvos, aki soha nem volt német állampolgár. Mikor a városi hatóságok - tekintettel a belföldi orvosok nehéz helyzetére - megtagadták, hogy Lévyt városi orvossá nevezzék ki, az úgynevezett "demokratikus" újságok a megszálló hatóságok beavatkozásával fenyegették meg a városi tanácsot. Ugyanekkor Amerikában egyetlen zsidó feljelentésére bárkinek a bevándorlását meg lehet akadályozni. Ha a zsidó azt állítja, hogy az illető "antiszemita", akkor Amerika igazságügy-minisztere kimondhatja, hogy az illető személy "veszélyes a nemzeti biztonságra".
Ez azt jelenti, hogy Amerika ma már a zsidóktól teszi függővé, kit fogad polgárává.

A nyugati országok azonban - talán maguk sem vették észre - a zsidó kiváltságok érvényesítésével tulajdonképpen a szovjet rendszert vették át. Mint már említettük, a Szovjetunióban egy szovjet polgárt sem szabad zsidó jelzővel illetni. Az ilyesmit halállal, vagy deportálással bünteti a szovjet alkotmány. Erről a kérdésről elismeréssel írja az "Aufbau" 1950. március 17-iki számában Immanuel Birnbaum, hogy ez a törvény ma is érvényben van. A szovjetben, - ahol állítólag senkinek sincsenek kiváltságai - az alkotmány biztosítja, hogy a zsidóság rámutatási tilalom alatt gyakorolja a hatalmát. "Hatalmunk jellege a titkosság" - írják a Jegyzőkönyvek. Malenkow származását szabad emlegetni, de Kaganovicsét nem!

A zsidó államfelettiségi kiváltság megőrzésére új jog alkottatik immár az UN segítségével. Ez az új jog az örök időkre intézményesített Nürnberg: a hipokrita terror. Ezt az új nürnbergi jogot "Genocide conventiónak, fajgyilkossági törvénynek hívják. Megalkotására az idő igen kedvezőnek látszik, amikor a szovjet rabszolgatáboraiban népek milliói, sőt egész népek tűnnek el. A fajgyilkossági törvény azonban nem ezeknek a bűntényeknek a megtorlására irányul.
A törvény fajgyilkosságnak minősíti egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport részben, vagy egészben való kiirtását, sőt az erre irányú szándékot is. A törvény azt mondja, hogy a fajgyilkosság fogalma esik egy fent meghatározott csoport tagjainak megsértése testi, vagy szellemi vonatkozásban. Majdnem természetesnek látszik, hogy az 1956. október 23-iki magyar forradalom idején a nemzetközi jognak ezt a részét az ENSZ elfelejtette alkalmazni.
Ezzel tulajdonképpen örök időkre megszűnt minden szellemi szabadság beleértve a gyülekezés, sajtó, a véleménnyilvánítás szabadságát is. Ha valaki egy zsidó kommunista vezér terrorizmusát kifogásolja, ha valakinek nem jó véleménye van Einstein világkormányáról, Mendes France, Frankfurter, vagy Morgenthau közéleti szerepléséről, az már az illető etnikai vagy faji csoport "szellemi megsértésének" számíthat. Ennek következtében fajgyilkosságnak minősül és öt évi fegyházzal büntethető a világ bármely részén. Feltéve persze, ha zsidóról van szó. A kínaiakat, angolokat, vagy arabokat lehet "szellemileg" sértegetni. A terrorizmus számára szinte végtelen lehetőségeket nyújt ez a törvény. Cincinnati amerikai város testvérvárosává fogadta Münchent. Az amerikai zsidóság ez ellen tiltakozott, mert azt mondta, hogy München a hitlerizmus fő fészke volt. Tehát a cincinnati segélyszervezetek jótékonysági akciója a zsidóság megsértését jelenti. A genocide convention értelmében, ezek szerint Cincinnati eltörlendő a föld színéről, mint Szodoma és Gomorra, esetleg Drezda és Hirosima.

A genocide convention értelmében az irodalomból ki lehet törölni ivérus és Shylock figuraját, be kell tiltani a Twist Olivér című könyvet és filmet, amely az uzsorások elleni "csoport gyilkosságra" izgat "szellemileg" megsérti a zsidó nacionalista érzékenységet. A német nép nyakára ültetett zsidó komisszár, Auerbach, akit le kell tartóztatni a legkülönbözőbb bűncselekmények miatt és aki végül is az öngyilkosságba menekült, a német iskolakönyvekből kicenzúráztatta az Ahasvérus-legendát, amelynek természetesen semmi köze sincs az "antiszemitizmushoz". Indok: "Auswitz után tarthatatlan a bibliai zsidó legendája." A keresztény gyermek csak azt tanulhatja, amit a zsidó cenzúra engedélyez.

A fajgyilkossági törvény, amely mellett természetesen szót emelt Felix Frankfurter és Robert M. Kempner a nürnbergi zsidó vádló, más oldalról súlyos kritikába ütközött. Egyes világosan látó amerikaiak nyílt gyűléseken mutattak rá, hogy a genocide convention árulás és zsarnokság, egyben az állandósított háború egyik fajtája az amerikai nép ellen. Mervin K. Hart ugyanekkor utalt arra, hogy a palesztinai cionisták Deir Yassin arab faluban minden férfit, asszonyt legyilkoltak és semmi bántódásuk nem történt, mert zsidók voltak. Hangoztatta, hogy ha a genocide convention életbe lép, akkor "a legkisebb utalás egy bizonyos kisebbségi faj, vagy vallás egyetien tagjára büntetendő cselekménynek fog minősülni." James Finucane, a National Council for Prevention of War kiküldöttje kijelentette, hogy Quebeck, Yalta, Potsdam is fajgyilkosságok voltak, amerikai lobogó alatt."

Miután épp a morgenthauisták alkották meg a genocide conventiont, ez a legfényesebb bizonyíték, hogy a fajgyilkossági törvény csak a zsidók részére biztosított kiváltság, az UN által elfogadott világterror egyik eszköze. Állandó háború Amerika népe ellen! mondja Agnes Wather. Állandó harc a szellemi szabadság ellen. Kiváltság, amelynek árnyékában büntetlenül lehet gyilkolni arabokat és franciákat, németeket és románokat.
A genocide conventionnak, amelyet természetesen nem alkalmaznak a zsidók által elnyomott vasfüggöny mögötti országok vezetőivel szemben félelmetes hátteret adnak azok a jelenségek, amelyek mutatják, hogy a zsidóság hogyan akar elnémítani minden ellenvéleményt. Ma már köztudomású, hogy még a keresztény kézben lévő könyvkiadó vállalatoknál is ott vannak a zsidóság feketelistái. Ezek megakadályozzák, hogy olyan írótól jelenjék meg bármiféle könyv, akinek zsidó nacionalista szempontból "nem jó a neve". Aki egy, a zsidónak nem tetsző filmben, vagy színdarabban lép fel, soha többé nem szerepelhet, legyen bármilyen nagy művész.

Veit Harlant, a Jud Süss rendezőjét felmentette minden bíróság. Sötét zsidó szervezetek azonban máig is akadályozzák legártatlanabb társadalmi filmjeinek bemutatóját. A Twist Olivér című angol film előadása ellen egész sereg zsidó szervezet tiltakozott. Ugyanekkor a zsidók "antiszemitizmus" címén kifogásolták, hogy egyes amerikai vallásos szervezetek meg akarták akadályozni Ingrid Bergman és Rosellini Krisztusgyalázó filmjeinek előadását. Ismét csak a zsidó szervezetek tiltakoznak, mikor egy amerikai könyvkiadó vállalat kiadja Dosztojevszkij publicisztikai tanulmányait. Ezek között ott van a szidó problémáról írt mesterműve is. Giesekinget kiebrudalják a "szabadság hazájából", mert a hitleri időkben is szerepelt. Dohnányi Ernő évekig nem jelenhetett meg a Carnegie Hallban, mert a zsidó háborús veteránok "fasisztának" kiáltották ki. Heinrich Guldát, a világhírű pianistát Ellis Islandra küldték, mert tízéves korában a Hitlerjugend tagja volt.

Ez már a szellemi világterror visszamenőlegesen. Vissza egészen Krisztusig. A német írókat a Spruchkammerekkel ítéltették el, olyan műveikért is, amelyekben szó sem volt nácizmusról és antiszemitizmusról. Mindazokat, akik feltehetőleg zsidóellenesek voltak, különféle foglalkozási tilalmakkal és vagyon elkobzásokkal sújtották, lettek légyen azok művészek, írók, vagy színészek. Magyarországon a "Kaganovicsok" című regény szerzőjét, Dövényi Nagy Lajost életfogytiglani fegyházra ítél; 36, A Talmud fordítója, Luzsénszky Alfonz ötévi börtönt szenvedett, Méhely Lajost az európai hírű fajbiológust 93 éves korában hétévi börtönre ítélték. Dolányi Kovács Alajost, aki száraz statisztikát készített a magyarországi nemzeti vagyon megoszlásáról, szintén börtönbe zárták. Ugyanilyen alapon ítélkeztek azonban Romániában, Csehszlovákiában és más vasfüggöny mögötti államokban. A nyugati világterror intézményesítéséhez nagyban hozzájárult Izrael állam megalakulása is. Az izraeli parlament, öt évvel a háború után, javaslatot fogadott el, amely szerint Izraelnek joga van megbüntetni a háborús bűnösöket" és kikérni azokat, bármely országban éljenek is. Ez már a jogi lehetetlenségek teljessége. Hiszen itt olyan állam akar ítélkezni, amely állam az úgynevezett "háborús bűnök" elkövetése idején nem is létezett. Tehát már van nemcsak post facto jog, hanem post facto állam is. Ezzel ismét üldözötté válhat minden, a zsidóságot ért kritika, ártalmatlan szellemi tevékenység is. A svéd, kínai, argentin szellemi embert Izraelnek joga van kikérni és felakasztani.

Ennek a jognak, amely "Ábrahám szent magjának" leszármazottaira mindig külön erkölcsöt alkot, jellemző sajátossága az is, amíg minden keresztényt igyekszik zsidó törvény alá helyezni, minden zsidót igyekszik kivonni a keresztény jogszolgáltatás alól. Henra Ford könyvében nagyon tanulságos dolgokat olvashatunk a New-Yorki külön zsidó bíráskodásról. Ezek a külön jogszolgáltatási esetek azonban mind a mai napig ismétlődnek. 1950-ben New Yorkban Mayer Mittelman azzal volt vádolva, hogy a német KZ-ben agyonütött egy Krieger Benjamin nevű zsidót. A zsidóság gondoskodott róla, hogy a kínos ügy ne kerüljön az amerikai bíróság elé. Az American Jewish Congress külön bíróságot állított fel a gyilkosság tisztázására. Ez aztán azzal az eredménnyel zárta le az ügyet, hogy a megvádolt zsidó mégsem gyilkolt.

Kétféle jog, kétféle erkölcs, de egyfajta terror. Mindez azonban még csak kezdet. Az argentínai Der Weg-ben Felix Schwarzenborn igen érdekes cikket írt, "Welttyrannei ab 1955?" cím alatt. Ebben ismerteti azokat a terveket, amelyek a zsidó világkirályság kiépítésére vonatkoznak. Ennek a világterrornak legmagasabb szervezete az UN volna. A Common Sense, amerikai heti folyóirat is megerősíti, hogy ilyen tervek léteznek.

"A világuralom meghódítására vonatkozó zsidó tervek a megvalósulás felé haladnak, - írja. Minden valószínűsége megvan annak, hogy a jövendő világkormány a jelenleg Egyesült Nemzetek néven ismert szervezet lesz. A világ máris két nagyhatalmi összefogásra van osztva. Egyiket a moszkvai zsidók kormányozzák Salamon király pecsétje (az ötágú csillag) alatt, a másikat az UN lobogói alatt. Bernhardt M. Baruch az USA gazdasági erejének összefogására kapott megbízást, ami tulajdonképpen az amerikai gazdasági erőnek a Wall Street-i zsidóság kezébe való átadását jelenti. A nyersanyagok internacionalizálása, az Európa-hadsereg, az európai, strassburgi parlament, a Schumann-terv, amelyet valójában David Lilianthal és nem a francia külügyminiszter alkotott, ténylegesen azt jelentik, hogy a nem kommunista világot a zsidók gazdasági terrorja alá akarják hajtani. Most már csak arra van szükség, hogy a vörös csillag és a kék-fehér UN lobogó jelképe alatt kormányzott két hatalmas blokkot összeolvasszák egy "Überstaat"-ba, azaz egy államok feletti államba. Ha ez megtörténik, akkor az amerikai fehér csillagot és moszkvai vörös csillagot felcserélik majd Dávid király hatágú csillagával. Az eddig ismert tervek szerint az UN kezébe kell adni az összes atombombát és hidrogénbombát, a hadseregeket, flottákat, légierőket, mert mint mondják "ezeket veszélyes volna meghagyni egy hatalom, vagy egyetlen hatalmi csoport kezében". A végén az UN hadsereg és az UN atomhatalom, amelynek operációs központja akkor már Jeruzsálem lenne, könnyű szerrel elfojthatná a nemzsidók minden lázadását. A zsidók által kormányzott UN lesz a legfelsőbb hatalom, és mindent amit "antiszemitizmusnak" lehet jellemezni, halállal, vagy fogházzal fognak büntetni, a genocide convention alapján, amelyet a lengyelországi zsidó professzor, a Yale egyetem tanára, Raphael Lemkin alkotott."

Az emberiség tehát olyan veszélybe került, amilyenben még soha nem élt. A világterror már megindult és a világzsarnokság árnyéka ráborul a földgolyóra. A világhódítóknak ezeket a terveit nagymértékben elősegíti egy részben természetes, részben mesterséges folyamat, amelyet úgy neveznek, hogy - eltömegesedés.

XIII. FEJEZET

Ortega y Gasset 1929-ben írta meg a "La rebelion de la masas" című könyvét, amely úgynevezett alapvető munkának és felismerésnek számított az emberiség eltömegesedésével kapcsolatban. A tömeg jelentőségét azonban sokkal hamarabb felismerte valaki, mint a nagy spanyol gondolkodó. A Jegyzőkönyvek szerzői már 1895-ben emlegetik, hogy így tehetjük az igazi kormánynak helyére azok torzképét, a tömeget, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által választott elnököt.

"A mi teremtményeink és rabszolgáink!" Ennek a meghatározásnak .döntő jelentősége van a zsidó világhódítás problémájának megítélésénél. . Semmi kétség: a kapitalizmus, az életnívó emelkedése, a szociális viszonyok javulása, az emberi életkor meghosszabbodása, a halálozási arányszám csökkenése és maga a technikai civilizáció - minden beavatkozás nélkül is - megszaporította a tömegeket. Hegel, Malthus, Marx is észrevették a tömeg megjelenését és az emberiség túlszaporodását, ami egyszerű biológiai és statisztikai tény. Ehhez a biológiai jelenséghez, amelyet az élet növekedésének is lehet nevezni, semmi köze sincs a zsidóságnak és bolsevizmusnak. Marx, majd pedig a Jegyzőkönyvek kísérteties felismerése, hogy a sok emberből, a nagy számból, összeolvasztott, jelleg nélküli masszát kell csinálni. A népből tömeget! Ez a legbiztosabb út a zsidó világhatalom, de bármely szervezett kisebbségi csoport hatalma felé.
A tömeg a mi teremtményünk és rabszolgánk!

"A civilizáció nem állhat fent abszolút despotizmus nélkül!" - mondják a Jegyzőkönyvek, arra az esetre, ha megvalósul a világkirályság. Hiszen "szükséges, hogy minden országban ne legyen más, csak proletár tömeg, néhány előttünk meghajló milliomos, továbbá a rendőrséghez tartozó katonák."
Ehhez képest több mint egy évszázad óta futószalagon folyik a tömegek előállítása.
"A társadalom felosztása tömegre és elitre - írja Ortega y Gasset - nem szociális, hanem emberi kategóriákra való osztást jelent, nem szükséges tehát, hogy egybeessék a magasabb és alacsonyabb osztályok rangsorával. Szigorúan véve minden társadalmi osztályban van egy valóságos tömeg és egy valóságos elit."

Száz év óta lehetetlenség fel nem ismerni azt a céltudatos munkát, amely abból a célból folyik. hogy a nagyszámú emberiségen és a társadalmi osztályokon belül minél nagyobb legyen a tömeg és minél kevesebb a valóságos elit. Ehhez kétségtelenül hozzájárulnak biológiai és örökléstani jelenségek. Ezekről Lothropp Stoddard amerikai professzor ír, "Lázadás a civilizáció ellen" című könyvében. Ő az egyes fajták biológiai megromlásának, az emberiség felhígulásának, az aljaember rohamos szaporodásának tulajdonítja a mai válságot. Azonban száz esztendő, a marxi kiáltvány óta, a világzsidóság céltudatosan segíti elő, hogy ez a folyamat meggyorsuljon. Azok a proletárok, akiket Marxtól Kun Béláig és Sidney Hillmanig zsidó munkásvezérek küldenek rohamra, és akik még egy pillanatig sem gondolkoztak a vezérek céljain, már ennek a tömegnek rohamcsapatai. Az osztályharc elmélete maga is, mint tipikus, destruktív, zsidó találmány, gyártja a tömeget. Lefelé szintez és levágja a különb főket. A sajtó, később a rádió, televízió, hollywoodi film zsidó szellemisége szintén a konfekcióagyú embert termeli. Az üzleti szellem nem neveli a tömeget. Nem felfelé emeli. Leszáll a nívóval, hogy minél szélesebb körök vegyék az árut.
A bolsevizmus által meghódított területeken már tökéletesen céltudatos volt a szürke, vezetők nélküli, vagy csak kiválasztottak által vezetett tömeg kitermelése. Az orosz arisztokráciát, a középosztályt, a szellemi elitet, a parasztság, munkásság jellemi elitjét kivégezték. A szabad parasztot, az egyéniséget, a helyhez kötött embert Szibériába deportálták. Az egyéni kisbirtok helyére kolhozt csináltak, a "felszabadított" proletárt besorozták a gyárak munkáshadseregébe, ahol már nem voltak vezetői, csak parancsolói.

A Sztálin agytrösztjében mindig helyet foglaló zsidók jól látták, hogy csak a tömeggé gyúrt embermassza fölött lehet gyakorolni a Jegyzőkönyvek által kívánt "kíméletlen despotizmust". A bolsevizmus veszélyei közül az a legnagyobb, amely tömeget termel, tömegben gondolkodik, megöl minden kezdeményezést, minden egyéni színt, ízlést és személyiséget. Orosz nép nincs többé, csak orosz tömeg, s majd újabb harminc év múlva ezt lehet elmondani a vasfüggöny mögötti államokban is. Tömeg: Vladivosztoktól Stettinig. Bőre fehér, olykor sárga, de mindig és mindenütt: tömeg. Ez már az embergyárakban, lágerekben, a proletkult futószalagján, a propaganda retortáival előállított egykönyvű, egyforma massza. A Komszomol ifjúsága ez, amelynek már nem lehetnek önálló gondolatai. Csak a propaganda által kiadott jelszavai vannak. Emberszabású csorda, amely fölött géppisztollyal áll a zsidó komisszár. Nem csillogó vízcseppek milliárdjai többé, hanem piszkos, szürke árvíz hömpölyög, és terelhető az utca két oldalán felállított gépfegyverek között. A nyugati kultúrember még mindig nem látszik észrevenni, hogy mit jelentenek ezek az emberi masszák, amelyek elvesztették képüket a külvilágról, az élet szépségéről, az egyéni értékekről. A vasfüggöny elzárta őket az ideáktól, a gondolatoktól. Annyi ismeretük sincs a világ többi részéről, mint amennyivel a középkor embere is rendelkezett. A nyugati világ múltjából, kultúrájából, történelméből, művészetéből már mit sem ismernek. Bent élnek a hamis világképben, amelyet Ilja Ehrenburg és David Zaszlavszky állítanak elő számukra.
Azonban, óh, büszke nyugati ember - nézd meg önmagadat. Különb vagy-e vajon? Hiszen a nyugati embert ma már ugyanilyen futószalagon állítja elő és alakítja a zsidó szórakoztató monopólium. Nyugaton is kihalt már az egyéniség, és eltűntek a hősök. Helyükre odalépett a szuperdemokrácia legriasztóbb képlete: az utca embere: a műveletlen, tudatlan ,,és gondolkodásra képtelen alak. Ma ő nyilatkozik az újságoknak, ő feleli a Gallup intézet kérdéseire, képviseli a közvéleményt, a "világlelkiismeretet", amelynek nevében Nürnberget rendeznek, és elhallgatják a Katyinokat. Mit tud ez a konfekcióruhában járó, képregényeket és detektívhistóriákat olvasó "észlény" a politika függöny mögötti bűvészeiről, a beavatottak terveiről, a páholyok elhatározásairól és a sajtó hazugságairól? Ő csak visszaszajkózza a hangszalagra azt, amit Galíciából származott újságírók és újságfejedelmek fejébe töltöttek. A demokraták és republikánusok kolumnistái viszont kizárólag azt a "véleményt" terjesztik, ami a világhódítóknak kedvez.

A gondolkodás hajdan oly nemes tudomány furcsa circulus vitiózussá alakult. A rádió mikrofonja előtt egy ordítozó, orrhangú próféta - Walter Winchel (Lipsitz) - áll, aki az ószövetségi sovinizmus mákonyát adagolja a tömegeknek. Az utca embere holnap visszanyilatkozza ezt, mint a tömeg véleményét, a közvélemény akaratát ugyanebben a rádióban. A keleti és nyugati tömeg magatartása között legfeljebb annyi a különbség, hogy Nyugaton minden az önkéntesség látszatával történik. Keleten a géppisztoly és a rabszolgatábor segítségével, a pártpropaganda szemináriumaiban folyik ugyanez. Azonban mindkettő monopólium, az ószövetségi nácizmus egy kéz rendszere.
Így érthető meg, hogy az úgynevezett államférfiak, akik a világot kormányozni látszanak, egyfelől a függöny mögötti hatalmak bábjai, másfelől a tömeg rabszolgái. A politikusok nem a józan ész alapján gondolkodnak többé, hanem a tömeg ízléséhez és indulataihoz kénytelenek igazodni. Tömegekben gondolkodnak és a tömegek által engedik sodortatni magukat. A múlt államférfia okos programot terjesztett a választók elé és elfogadtatta azt. A politikus ma kikutatja a tömeg véleményét és ehhez igazítja a sajátját. Miután pedig a zsidó közvélemény gyártás nagyüzemei révén a tömeg már az ő szolgájuk, az államférfi kétszeresen az ő foglyukká vált.

A mai "béke" csúcsteljesítménye, hogy mekkora tömegeket lehet az urnák elé hajszolni, és szavazatokkal igazolni a rádióban elmondott beszédeket. A háború sem magasabb célok kényszerű eszköze többé, hanem egyetlen látható célja van: mekkora tömeget lehet elpusztítani és kikapcsolni. Az A-bombák, H-bombák, a szőnyegbombázások már nem a népnek, hanem a Tömeg háborújának eszközei, egy sikerült gyilkosság, vagy valamelyik mozisztár botránya headline-á változott. Háromszázezer halott Drezdában, hetvenezer Hirosimában, elhallgatható, ötsoros hír.
Arról röviden már megemlékeztünk, hogy a világzsidóság a bosszú őrületét újabb tömegek gyártására használta fel Sokan hitték kezdetben, hogy az újabb és újabb nincstelen tömegek kitermelése kizárólag bolsevista munka és így Yaltát, Potsdamot egyszerűen ráírták Sztálin számlájára. Bizonyos időnek kellett eltelnie, míg kiderült, hogy a potsdami triumvirátus - Sztálin, Truman, Attlee mögött, demokrata, vagy bolseviki álarcban a világzsidóság, közelebbről a Morgenthau terv, a Gomberg-terv állott. Mindkettő végcélja az eltömegesítés - az elit kiirtása volt. A potsdami egyezmény következtében, mint írtuk, 12-16 millió ember vált hazátlanná. A kelet európai szabad német parasztból, a szudétaföldi képzett iparosból proletártömeg lett, amelyet 50 kiló csomaggal dobtak át a határon. A "náci" egyetemi tanárt utcaseprőnek küldték és a "náci" utcaseprőt kidobták az állásából. Az erdélyi szászokat Szibériába hajtják, Bácska, Bánát magas kultúrájú német lakosságának nagy részét Tito lágereibe vitték, ahol üvegszilánkot etettek a gyerekekkel. Tizenhatmillió hazával rendelkező emberből gyökértelenített, hazátlan proletár, nyomorgó tömeg lett. Állatként terelték Nyugatnémetország felé az új humanizmus nevében.

Előzőleg már a lengyel intelligenciát és szellemi réteget Berija likvidálta Katyinban. Tizenegyezer lengyel tisztet, nagyobb részt orvosokat, tanárokat, művészeket - akik a civil életből vonultak hadba - kiirtottak és több mint egymillió lengyelt elhurcoltak Szibériában. Kik tették ? Az amerikai kongresszus vizsgálóbizottságának jegyzőkönyve szerit Pater Braun a következőket mondta oroszországi élményeiről (Vizsgálati 'jegyzőkönyvek, 197. oldal.):
Én láttam az NKWD tetteit 1936 és 1937 között, Jeschov elvtárs, majd utódja Jagoda és ennek utódja Berija alatt. (Mindhárman zsidók. A szerző.) Én láttam az oroszokat (zsidókat), amint saját honfitársaikat elképzelhetetlen hidegvérűséggel gyilkolták le. És ha ők a Szovjetunió koncentrációs táboraiban ezreket írtak le az élők listájáról és ezeket tekintették semminek, ami számukra igazán csekélység volt, hasonló módon a befolyásos lengyelek egy csoportját, doktorokat, írókat, professzorokat, tanárokat és tanítókat, a hivatalnoki osztály tagjait éppúgy kezelték, mint a többieket és egyszerűen meggyilkolták őket. Ez csak egy része volt az ő általános tervüknek: a népgyilkosságnak."
Jeschov, Jagoda-Herschel, Berija? Vajon csak az ő nevük lebeg a katyni erdő halottai felett? A katyni gyilkosságot vizsgáló amerikai bizottság előtt egy Goricki nevű lengyel tanú, aki megmenekült a tömegkivégzésből, elmondta, hogy kik szállították el a katyni mészárszékre szánt lengyeleket. "...Mikor a csoport már menetkész állapotban volt, előttem állott a politikai rendőrség két tisztje, egy komisszár, Urbanowitz ezredes és egy moszkvai zsidó, akinek neve Sirotky volt. Hallottam amint Sirotky ezeket mondotta Urbanowitznak: Igen, most boldogok és nevetnek, pedig ha tudnák, hogy mi következik... (Kihallgatási jegyzőkönyv 176. oldal.)"

A katyni tömeggyilkosságot, íme, nemcsak zsidók csinálták és adminisztrálták, hanem Robert Kempneren, a nürnbergi amerikai vádlón keresztül ők igyekeztek az igazságot eltitkolni a világ elől.
A lengyel nép intelligenciája, vezető rétege néhány nap, vagy óra alatt megsemmisült.
A magyarországi népbírósági törvény és az amerikaiaknak átadott "háborús bűnös" listák segítségével szintén a sokszínű, egyénies, szabad, magyar elit is így semmisült meg mint később látni fogjuk 1945-ben.
A talmudi parancsból származó biológiai osztályharc tehát változatlanul folyik, A marxi elmélet immár magasabb fejlődési fokra lépett. A keresztény elit fizikai megsemmisítésére ott vannak a szovjet katorgái, a sarkkörön lévő aranyásó táborok, amelyekben, hazatért hadifoglyok állítása szerint, ötmillió rabszolga robotol. A körülbelül 15 millió főnyi zsidóság világosan látja, hogy egymaga is a népek vezető rétegévé, uralkodó osztályává válhatik, ha mindenütt kipusztítja azokat a társadalmi rétegeket, amelyek szellemi és jellemi képességeiknél fogva vezetésre hivatottak. Ehhez a művelethez segítségül hívja a tudatlan tömeget, a rothadt intellektuelt, a megvásárolható jellemeket, akik népük és fajuk elárulásával hajlandók száz százalékig a világhódítók céljait szolgálni. A vasfüggöny mögötti állapotok mindennél világosabban mutatják, hogy a tizenötmillió zsidó hamarosan a népek, világok és nemzetek fölötti középosztállyá válhat. Uralkodó réteggé, amelynek immár nem kell semmiféle alantasabb munkával foglalkoznia. A következő generáció már ott ülhet az államok vezetői pozícióiban, a szellemi és gazdasági élet kulcsállásaiban, amelyekről még később beszélünk. Végeredményben azt akarják megismételni, ami Szovjet-Oroszországban történt, ahol a társadalom legmélyéről a társadalmi gúla legcsúcsára került a zsidóság.

Ehhez elegendő a talmudi parancs teljesítése, amely azt mondja:
"A gojimok legjobbját öld meg."
A biológiai osztályharc következményeiről az Adanauer kancellárhoz közelálló Rheinischer Merkur hasábjain (1957. október 4.) igen érdekes cikket írt Gunnar D. Kümlien, aki elmondja egyik beszélgetését, amelyet egy szibériai rabszolgatáborból szabadult orosz szellemi emberrel folytatott Moszkvában. Csak titokban tudott ezzel a megfélemlített, remegő orosszal beszélni, a bolsevista "forradalom" negyven esztendejéről.
"Az a társadalmi réteg, amely megőrizte szellemi önállóságát, - mondotta ez az orosz többé egyáltalán nem nyom latba. Húsz évvel előtt ez a réteg még a népesség 20 százaléka lehetett. Tíz évvel ezelőtt 10 százalék. Ha évente csak egy százalékot szűrtek ki, mi maradt még?"
Borzalmas, amint a svéd újságíró leírja az orosz életet, a tömegszállásokon összezsúfolt proletárokat, akiket olyan életnívón tart a párt, hogy egész életüket betöltse a létharc, és ne érjenek rá politikával, egyéni gondolatokkal foglalkozni.
"-- Ma már olyan alacsony az életnívó, - mondja az orosz intellektuel - hogy a szovjet katonának elég egy fél liter vodkát ígérni, és elmasírozik Wladivosztokig vagy Magyarországig, - miként 1956-ban meg is tette azt.
A biológiai osztályharcról, ha azt, - mondjuk, a zsidó nép szellemi vezetőire vetítenék ki, azt mondanák, hogy ez - antiszemitizmus. Az orosz nép a vasfüggöny mögötti népek javának lemészárlása azonban nem antiorosz, antimagyar, vagy antikínai. Pedig a biológiai osztályharc következményei megmaradnának a bolsevizmus bukása esetén is.

A céltudatos elit-irtásnak van sok riasztó jelensége. A műveltebb fok, tanultabb munkások, értelmesebb gazdák, képzett szakemberek kiirtása következtében a vasfüggöny mögött mindenütt alább szállott a termelés nívója. Ízlés már nincs, a díszítő művészet luxussá vált, a szék lábát már nem gyalulják meg és hiányoznak a legegyszerűbb közszükségleti cikkek. A gyorsforraló kurzusokon kiképzett "új intelligencia", a tömegrabszolga már nem tudja vezetni az ipart, kereskedelmet, mezőgazdaságot. A tudomány nívója minimumra csökken, az orvosból felcser lesz és mérnökből pallér-színvonalon álló tudatlan. A világ legtermékenyebb földjén, az ukrán humuszon már csak 4 mázsa búza terem, a világhíres tokaji szőlők kipusztultak, a gyümölcstermelés színvonala száz évvel visszahanyatlott, a bánáti földeket, ahol a földkerekség egyik legszebb mezőgazdasági kultúráját teremtették meg a volksdeutschok, felveri a gaz, és a Szudétaföld házai összeomlanak. A nép nyomorog, éhezik. A . A szolgatömegnek nem jut más, csak ormótlan filcbakancs és az oroszok egyforma vattakabátja. Aki messzebb tud nézni, a rettentő jövőbe lát: a homokba fúlt, dzsungelbe temetett kultúrákig, ami az elit-irtás következtében a kereszténység és minden más nép kultúráját fenyegeti.
A börtönből jövendölte egy magyar mártír, vitéz Endre László: "Az elproletárosított Európa olyan lealacsonyodott és elállatiasodott ösztönökkel áll majd velük (zsidókkal!) szemben, melyeket csak a legvadabb rabszolgalázadások leverésére alkalmazott, legbrutálisabb eszközökkel tudnak majd leverni."

Nincsenek többé forradalmak, szabadságharcok. Csak rabszolgafelkelések. Ez a jövő!
Hogy ezzel az ő hatalmuk is összeroppan egyszer és az ő kiváltságaik is megszűnnek? A hódítók nem szeretnek a jövőbe nézni. Ők ülnek a hatalom ormán. Az MVD, vagy ÁHV szuronya, a Sea Gaten posztoló rendőr egyelőre őrzi kiválasztottságukat, jólétüket és hatalmukat. Ők csak azt látják, hogy a "mi teremtményünk és rabszolgánk, a tömeg" nekik dolgozik.

XIV. FEJEZET

Harry Truman, az Egyesült Államok akkori elnöke, 1945. augusztus 6-án a következő bejelentéssel lepte meg a világot:
"Huszonnégy órával ezelőtt egy amerikai repülőgép egyetlen bombát dobott le Hirosimára. Ennek a bombának nagyobb robbanóereje volt, mint 20 000 tonna trinitrotoluolnak. Ez egy atombomba volt."
Két évvel később a 31 éves Korff rabbi, a Stern nevű terrorista szervezet vezetőségi tagja 600 fanatikus rabbi élén felvonult Washingtonba, ahol azt követelte, hogy a palesztinai válság miatt az Egyesült Államok dobjanak atombombát - Londonra. A rabbi egész nyíltan a zsidóság hatalmával fenyegette meg Washington utódját. (The Jews Have Got The Atom Bomb. 3. oldal. Gerald K. Smith kiadása.)

Újabb két év múltán Truman elnök ismét bejelentést tett. 1949. szeptember 23-án azt mondotta:
"Bizonyítékoknak vagyunk birtokában, hogy az utóbbi hetek folyamán a Szovjetunióban atomrobbantás történt."
Nem sokkal ezután az angol hatóságok elfogták Klaus Fuchs zsidó atomfizikust, Einstein jó barátját és bizalmasát. A zsidók az atombomba titkát kiszolgáltatták a Szovjetuniónak.

Az atombomba már a kezdet kezdetén a zsidók kezébe került. Otto Hahn német professzor atomhasítási elméletéről és a Kaiser Wilhelm Institutban elért eredményeiről jól tudott Einstein, aki Amerikába érkezve javaslatot tett Roosevelt elnöknek az atombomba kifejlesztésére. Ettől kezdve az atomtitok körül szüntelenül ott nyüzsögtek a zsidók. Lise Meitner, egy dániai zsidó atomfizikuson keresztül juttatta el Otto Hahn kísérleteinek eredményét Amerikába. Hamarosan feltűnt egy budapesti zsidó, Szilárd Leó s ettől kezdve az Einstein által beprotezsált zsidók csodálatos és rejtélyes együttese vette körül a legújabb kor legnagyobb titkát. Egyszerre csak megjelent a színen a göttingeni egyetemen végzett németországi zsidó, Robert Oppenheimer. Már külsejére nézve is a sátáni tudomány, a bomlasztó lángelme típusa. Szikár aszkéta, hűvös, kiegyensúlyozottnak látszó tudós, akinek belsejében a faji elhivatottság és fanatizmus kénköves tüzei lobogtak. Kommunista volt, kommunista kapcsolatokkal rendelkezett, de csak azért, mert a kommunizmusban a zsidó lelkek magasabbrendű képviseletét, a nagyobb keménységet, mélységesebb fanatizmust látta, mint a demokráciában. Rober Oppenheimer elsősorban és mindenek fölött zsidó volt. A világhódító sovinizmus egyik legjellegzetesebb és legtiszteletreméltóbb képviselője. Amíg Otto Hahn ingadozott és szabotált, hogy Hitler, vagy inkább saját népe számára megteremtse az atombombát, addig Robert Oppenheimer minden tudását, alkotóerejét, zsenialitását belevetette az atombomba megteremtéséért folyó versenyben. Éjt nappallá téve dolgozott. Negyvenhét kilóra lefogyott. Szinte fantasztikus tudományos teljesítményeket produkált csupán azért, hogy a zsidóság ellenségeit - a németeket - ő pusztíthassa el atombombával.

Egész természetes, hogy körülötte nyomban megjelentek a nagy zsidó bankházak képviselői, akik nemcsak jó profitlehetőséget, hanem nemzeti küldetést is láttak az atombombagyártásban. L. Strauss, a Kuhn, Loeb and Co vezető tagja, már korábban is tanácsadója volt David Lilienthálnak. Az óriási költséggel megindult atomkísérleteket J. Robert Oppenheimerre bízták. A gyártási és kísérleti titokba Einstein beavatta Klaus Fuchsot. Az atombombagyártás üzemei, hivatalai hamarosan megteltek a különféle országok zsidóival. Kétes emigránsok, gyanús bevándorlók, ukrajnai, lengyel, magyarországi zsidók vették át nemcsak a vezetést, hanem a legkisebb pozíciókat is. Julius Rosenberg, David Greenglas és hasonló "személyiségek" kerültek Los Alamosba.
Ennek kétségtelenül sokféle oka van. A zsidók között számos jó matematikus akadt minden időkben. Azonkívül a zsidó pszichének is teljesen megfelelt az atomkutatás. Az atombomlasztás tipikusan destruktív tudomány. Eddig csak rombolni tudott, alkotni nem!

Az emberi elme felbontja az atomot, a világmindenség számokban ki sem fejezhető parányát. Beleavatkozik az isteni teremtés művébe, de nem tud összerakni két atommagot sem. Nem teremtő, csupán destruktor.
Ami ezen túl történt, az csupán a zsidó sovinizmus természetes következménye volt. Ha egy zsidónak sikerül valamely kulcspozíciót megszállni, azonnal igyekszik maga mellé és maga köré minél több zsidót alkalmazni. Ez minden intézmény elzsidósodásának menetrendje. Az alkalmazott zsidók újabb zsidókat telepítenek be, mert mind csak a maga fajtájában bízik, csak a maga fajtáját tartja tökéletesen megbízhatónak a zsidó nemzeti célok szolgálatában. Ez történt az atombomba körül is. J. Robert Oppenheimer körül a világhódítóknak egy fanatikus, nacionalista meggyőződésű munkaközössége alakult ki. Amerikai értesülések szerint a los alamosi és monmounthi laboratóriumokban csak a munkások voltak nemzsidók. Julius Rosenberg, Martin Sobell, Harry Cold, David Greenglas csak a későbbi atomkérdés során ismertté vált nevek. Pontecorvo, a magyarországi Jánosi professzor, a hidrogénbomba kifejlesztője, Teller Edward egytől egyig az atomfelekezet prófétái, kisebb, vagy nagyobb papjai.

A szimbolikus kígyó gyűrűje az atombombagyártás körül is összeért. A zsidóság titkát, amelyet zsidók őriztek, gyártottak, adminisztráltak, a zsidóság népi tulajdonának tekintette. Így egészen természetesnek tartotta, hogy megossza azt a Szovjetunióval. A keleti és nyugati zsidó kapcsolatai ezen a téren is felelevenedtek. Az atomfelekezet tagjai, vagy azok apái, nagyapái már régen elvándoroltak a pogromok hajdani Oroszországából, de a bolsevizmus Oroszországát zsidó szempontból megbízhatóbbnak tekintették, mint Amerikát. A bolsevikiek fanatikusan harcoltak Hitler ellen. Amerikában Lindberghek, Taftok és izolácionisták is voltak. Az atombombát tehát át kellett adni a Szovjetuniónak, amelyről több kegyetlenséget, elszántságot tételeztek fel, mint Amerikáról.

Az a körülmény, hogy az amerikai atomtudósok között kommunisták is voltak, mellékes szerepet játszott. Ők csak a szovjet kegyetlenebb, nyersebb, fanatikusabb és bosszúállóbb zsidóit látták maguk előtt és azokban bíztak. Nagyon jól tudták ezt a keleti zsidók is, David Zaszlagilszkij és Ilja Ehrenburg Pravdája mindig is úgy emlegették Albert Einsteint, mint a Szovjetunió hat legnagyobb amerikai barátainak egyikét és Sztálin személyes barátját. S hogy magukat megbízhatóbbá tegyék az amerikai zsidók felé, Solomon Abrahamovics Rebachot, a bolseviki titkosrendőrség egyik vezető személyiségét tették meg az atomenergia tudósok legfőbb szovjet komisszárjának, s Abrahamovics elvtárs ma is betölti ezt a magas hivatalt. Másik oldalon jelentős szerepet nyertek az atomgyártás körül a Kuhn and Loeb bankház megbízottai. Ugyanazok a nagy nyugati kapitalisták, akik 1917-ben a bolseviki forradalmat finanszírozták és akiknek oly kitűnő kapcsolataik voltak Trotzkijhoz, most sem tagadták meg érzelmeiket.

Amíg a második világháború frontjain a keresztény Amerika katonái véreztek, addig Bernhardt Baruch, aki az Egyesült Államok 351 legfontosabb iparágát ellenőrizte és a világ nyersanyagkészletének kétharmadát kontrollálta azon fáradozott, hogy az atombomba fölötti rendelkezést kivonja az Egyesült Államok elnökének és az U.S. Army hatásköre alól. A zsidóság itt már csaknem teljesen levette az álarcot. Ha nem is nyílt szavakkal, de tetteivel, propagandájával erőteljesen deklarált, hogy az atombombát a nemzetek fölötti hatalom eszközének tekinti és saját nemzeti tulajdonának tartja. Mint több amerikai író állítja, Bernhardt Baruch nyomására "a kongresszus elkövette a legnagyobb árulását a nép ellen". Megszavazta a törvényt, amely az elnök, a hadsereg felügyelete alól kivonta az atombombát, az atomgyártás titkát és megszervezte az U.S. atombizottságát. Truman elnök, aki nem látta a következményeket, aláírta a törvényt.

A bizottság nagyobb hatalmat jelent, mint maga az Egyesült Államok elnöke. Független a földgolyó minden kormányától, tehát az amerikai kormánytól is. Amerika hivatalos köreinek állítása szerint ennek a bizottságnak nagyobb hatalma van, mint Hitlernek, Sztálinnak, Rooseveltnek együttvéve volt.
S mikor minden ki volt tervelve, meg volt alkotva, akkor kinevezték az atomenergia bizottság tagjait. Az első öt közül három, de lehet, hogy négy biztosan zsidó volt: David E. Lilienthal (zsidó), Lewis L. Strauss (zsidó), Robert F. Bacher (zsidó), William W. Waymack (?), Summer T. Pike (?). Jellemző, hogy bár látszólag bizonyos változások következtek be Amerikában és a McCarthy vizsgálatok sok mindenre ráébresztették az amerikai közvéleményt, az atomenergia bizottságot lényegében nem lehetett átalakítani. Az Oppenheimer-ügy kapcsán David E. Lilienthalt eltávolították ugyan az elnöki székből, de helyére Lewis L. Strauss került. Ugyanakkor a Szovjetunióban Pontecorvo, az itáliai zsidó lett az atomkutatás vezetője. Az ő keze alatt dolgoznak az elrabolt német atomtudósok. S mindnyájuk fölött a legfőbb felügyelő Solomon Abrahamovics Rebach, a kommunista titkosrendőrség legfőbb atommegbízottja.

Az atombomba teljesen a zsidóság kezébe került. Az emberiségre rászabadult a történelem legnagyobb tragédiája és legfenyegetőbb veszélye. Az atombomba a nép által választott, felelős államférfiak kezében is túl veszedelmes fegyver. Korff rabbi és hatszáz társának washingtoni felvonulása azonban ízelítőt adott belőle, hogy milyen katasztrófává válhat ez egy fanatikus törzsi nacionalizmus kezei között. Az atombombával nemcsak a civilizációt lehet elpusztítani, nemcsak háborúkat lehet nyerni vagy veszteni, hanem örök időkre meg lehet semmisíteni az emberi szabadságot. Az atombomba a világzsidóság kezében állandó fenyegetés a demokrácia ellen, minden nép függetlensége, minden szellemi, vagy politikai irányzat ellen, amely nem kedvez a világhódítóknak. A föld színéről egyszerűen el lehet törölni azokat a nemzeteket, amelyek nem engedelmeskednek a világzsidóságnak, vagy túl nagynak tartják a Kuhn and Loeb által megszabott kamatlábat. Az atombomba a zsidóság kezében a terror és a szörnyű fenyegetés eszköze még akkor is, ha nem dobják le és nem robbantják fel. Az atompszichózist, az atomhaláltól való félelmet egész népek ellen lehet kihasználni. "Mondjatok le szabadságotokról, függetlenségetekről, tagadjátok meg keresztény hiteteket, mert mint Damokles kardját tartjuk felettetek az atombombát." A hidrogénbomba felrobbantásakor a törzsi nacionalizmusnak sikerült azt a látszatot kelteni, hogy, ha Amerika hadjáratot indítana a világuralom keleti fele ellen, akkor esetleg felrobbanna maga a világegyetem is.

Ez már nem is politikai lehetőség volna, hanem János jelenéseinek kísérteties látomása a vörös fenevad világuralmáról, az emberiség kétharmadának kiirtásáról, amely ott van a Jelenések könyvében. Olyan látomás ez, amelyekről a Jegyzőkönyvek szerzői sem mertek álmodni, mikor azt írták 50-60 év előtt:
- "Belőlünk mindent elborító terror fakad."

Az atombomba ennek a mindent elborító terrornak irtózatos eszköze, egyben a világuralmi törekvéseknek és világhódításnak legfélelmetesebb bizonyítéka. 1934-től 1948-ig a zsidó propaganda azt hirdette, hogy az amerikai demokrácia és az emberi szabadság fennállhat a szovjet tyrantizmus szomszédságában. A második világháború befejezése óta világprogram volt a nyugati és keleti zsidó megosztott világhatalma. Osztozás a földgolyón! Nyugati és keleti hemiszphéra! Nyugaton az arany. Keleten a géppisztoly. A cél: a háborút, a bolsevizmussal való leszámolást minden áron meg kell akadályozni. Mint már rámutattunk, ezért alakítja meg Mr. Morgenthau a "Society for the Prevention of World War in"-at.

Ezt látja - igen helyesen - Marcel de Briancon francia író, aki azt írja:
"Ez a két végtelen, egymással szemben álló, oly ellentétesnek és ellenségesnek látszó, valójában egymást kiegészítő hatalmi gondolat azt mondja magának: ha a Szovjet győzi le az USA-t, akkor az én világuralmam, mint kommunista világuralom valósul meg és mint világszovjet fog megszerveztetni. Ha megfordítva az USA győzi le a Szovjetet, akkor ebben a plutodemokratikus új világuralomban ugyanúgy ott leszek, mint vezető, irányító, döntő hatalmi tényező. Végeredményben olyan mintegy, ha mint a koncentrált magántőke birtokosa ülök benne a világuralom politikai birtokában is, vagy az államkapitalizmus kulcspozícióiban gyakorlom ugyanezt a hatalmat. Akármelyik véglet győz, ez végeredményben így is, úgy is az én győzelmemet fogja jelenteni. Mi értelme van akkor az összecsapásnak?"
S mikor a világzsidóság látja, hogy az összecsapás mégis megtörténhetik, amikor az amerikai közvélemény lassan eszmélni kezd, hogy a bolsevizmus és a szabadság nem állhat fent egymás mellett, egyszer csak letartóztatják Klaus Fuchot, aki az atomtitok minden részletét átadta a Szovjetuniónak. Egyszer csak a homályból felszínre kerül két név: a J. Robert Oppenheimeré és a Julius Rosenbergé. Mindkettő hordozóját - mint látni fogjuk - a zsidó, világhódító nacionalizmus szimbólikus alakjának tekinthetjük.

J. Robert Oppenheimer, míg arról volt szó, hogy a német nemzeti szocializmust kell elpusztítani, addig - mint írtuk - az aszkéta önfeláldozásával, a zseni páratlan fanatizmusával dolgozott az atombomba előállításán. A szó legtisztább értelmében "nyugati" zsidó volt, de csak a keleti testvérek keménységében, vérszomjában és fanatizmusában bízott. Az ellene emelt vádak szerint 1940-42-ben hatalmas összegekkel támogatta az Amerika ellenes bolseviki felforgatást. Kommunista nőt vett feleségül. Fivére és sógornője ugyancsak kommunisták voltak. Kommunista feleségének első férje is meggyőződéses bolseviki volt, aki a spanyolországi harcokban esett el. Oppenheimer kommunista zsidókat alkalmazott a második világháború alatt Los Alamosban.

Akkor minden tudását, minden tehetségét beállította az atombombagyártás szolgálatába. Nem voltak lelkiismeretfurdalásai, - hiszen tudta, hogy az atombombával csak "nácikat" kell elpusztítani. Mikor azonban a "nácizmust" már leverték és az igazi zsarnokság, a szovjet rendszer ellen meg kellett volna teremteni a H-bombát, a nagy nyugati testvér hirtelen megtorpant a keleti világhódító hatalma előtt. Ha valaki, úgy ő tudta, hogy ezek, legyenek bár bolsevista zsarnokok és ezerszer rosszabb elnyomók, mint Hitler, az ő hitével vallják: Egy nép vagyunk! Egy nép! Nem vagyunk orosz, portugál, amerikai zsidók, hanem csak zsidók!

S ezek után, mondja K. D. Nicholson, az Atomenergia Bizottság general managerének Oppenheimerhez intézett levele:
"Oppenheimer, mint az Atomenergia Bizottság: General Advisory Committeejének elnöke erősen ellenezte 1949-ben a H-bomba kifejlesztését és másokat is késleltetésre akart rávenni még azután is, hogy Truman elnök elrendelte a kísérletek megkezdését." (Amerikai Magyar Hang, 1954. április 19. 7. oldal.)
A H-bombát már a világhatalom keleti felére kellett volna ledobni. És a nyugati zsidó nem akarta, hogy elpusztuljon néphatalmának keleti fele. O, a matematikai és fizikai lángelme, a sátáni ész látta meg legvilágosabban, hogy a világhódításnak az kedvez, ha a földgolyó két hemiszférára van osztva és mindkettő kezében ott van az atombomba, amellyel hol egyik, hol másik fenyegetheti egymást. Oppenheimer, akit nyugodtan nevezhetünk a zsidó nacionalizmus Hitlejének, a nyugati zsidó nacionalista és kultúrlény szimbólumának, jól tudta, amit a keleti és nyugati rabbik bátran kimondtak, hogy a harmadik világháború a "zsidóság kipusztítására vezet". Ő csak a hitleristákat akarta kiirtani. A Kremlben lakozó zsarnokság képviselőit annál kevésbé. Ha valaki, ő tudta, hogy itt nem amerikai, nem orosz, nem demokrata és nem kommunista ügyről van szó, hanem kizárólag a zsidóság ügyéről.

A másik jelképes alakja ennek a világhódító nacionalizmusnak a Rosenberg házaspárt volt. Kicsiny, jelentéktelen emberek, akik talán nem is használtak annyit a Szovjetuniónak, mint sokan hiszik. Átadták az atomtitkot faji meggyőződésből, nemzeti kötelességükből kifolyólag. Átadták a Szovjetuniónak és - igen jellemzően! - azzal védekeztek, hogy Amerika a Szovjetunió szövetségese volt.
A világ fölötti nácizmus kénköves lángjai akkor lobogtak fel igazában, amidőn a Rosenberg házaspár a villamosszék felé készült indulni. A törvény, az igazság, becsület írott és íratlan parancsai szerint Rosenbergék kémek voltak. Amerika árulói voltak. Mégis melléjük állt az egész világ zsidóságának 99 százalékos többsége.
Milliók egyén! Ez minden becsületes nacionalizmus jelszava. És most a zsidó milliók, a kapitalisták és proletárok, a Sea Gate luxusvilláinak és Bronx sötét proletárnegyedeinek lakói, a londoni Westend és a budapesti Király utca egyszerű, egyarcú világhódítói mind összefognak, hogy a "nácifasiszta-hitleriánus" Eisenhower elnök kegyelmezési jogát kikényszerítsék. A "jobboldali" amerikaiak előtt úgy tűnik fel a Rosenberg házaspár érdekében folytatott pikettelés, mint valami kommunista demonstráció. "Ha Ilse Koch, a zsidók gyilkosa kegyelmet kapott, - írták a tüntetők tábláira - miért sújtanak halállal a Rosenbergekre?" Urey és Einstein professzorok kegyelmet sürgetnek!" - "Izrael előkelőségei kegyelmet kérnek!"

Öt világrészben kapitalisták és kommunisták, magasrendű intellektuelek és egykönyvű talmudisták fognak össze egy kommunista kém megmentéséért. Egy egész nép, egy egész totális világhódító nacionalizmus sorakozik fel Amerika árulói mögött. Londonban letérdelnek, vagy földre ,vetik magukat Rosenberg néptársai, mikor kegyelemért kiáltoznak. Moszkvában, Budapesten és Bukarestben megható storykat írnak Amerika árulóinak sorsáról. A New York-i Union Squaren az ír rendőrök alig tudják összeszedni a földről az ájult és fanatikus zsidónőket, akik összeesnek, mikor meghallják, hogy befogadó hazájuk, az Egyesült Államok ítélt árulói fölött.
"Érdekes volt a kivégzés után a New York-i rádióállomásokat figyelni, - írja az Amerikai Magyar Hang. - Akadtak olyan rádióbemondók, akik csaknem zokogva mondták be a kivégzés hírét. Akadt rádió, amely úgy mondta be a hírt, hogy nyomban utána rádiójátékba kezdett, de a rádiójátékot olyan zene vezette be, amely beillett gyászindulónak is. Az Union Squaren ... akadt no, aki a járdára vetette magát és így kezdett hisztérikus siránkozásba, sőt a férfiak is siránkozásba fogtak és ezt kiáltozták: "They killed them ... killed them." (Amerikai Magyar Hang, 1953. június 29. 8. oldal.)

És aztán a brooklyni Church Avenuen kiteljesedett ennek a világhódító nacionalizmusnak minden különös nagysága és fanatizmusa. Ezrek és tízezrek jöttek el, hogy a törzsi nácizmus nevében szolidaritást vállaljanak a közönséges bűntettesekkel és mint a keleti zsidók, úgy ők is a maguk mártírjainak vállalják a kivégzett kémeket.
A gyásszertartáson Emanuel Bloch, a kivégzett Rosenberg házaspár ügyvédje beszélt, s a következő kijelentést tette:
"A Rosenbergek meggyilkolásának vádját Eisenhower elnök, Browell igazságügyminiszter és Edgar Hoover, az FBI igazgatója küszöbére teszem. Ők irányították a villamosszék gombjának megnyomását, ha mindjárt nem is ők tették ezt személyesen. Ez az két drága, érzékeny, gyengéd, kultúrált ember áldozata lett egy hideg, szándékos gyilkosságnak. Az önkény ellen harcoltak. Amerika egy civilbe öltözött katonai diktatúra önkényét nyögi." (Amerikai Magyar Hang, 1953. július 19.)
E pillanatban Eisenhower elnök Washington kései utóda és a Morgenthau-terv egyik végrehajtója elkönyvelhette, hogy ő is rákerült a "háborús bűnösök" és "népellenes gonosztevők" fekete listájára. A nürnbergi akasztófák most visszanéznek a Fehér Ház felé. Egy világ fölötti nacionalizmus megüzente a hadat Amerikának, hű kiszolgálójának, Eisenhower elnöknek is. És a Rosenbergek koporsója fölött már nem is Emanuel Bloch szónokolt, hanem talán Julius Streicher üzente Nürnbergből:
- "Titeket majd a bolsevikok fognak felakasztani!"

XV. FEJEZET

A világzsidóság akkor vette le magáról végleg az álarcot, amikor elárulta Amerikát is.
A földkerekség minden állama ellen lehet kifogása a zsidóságnak. Egyedül az Egyesült Államok volt az, amely megadott nekik mindent. A pénzt, a gazdagságot, a nyugalmas életet, a szabadosságig fajult szabadságot, sőt a politikai befolyást is! Amerika kétszer vonult hadba és küldte vérezni fiait, mert a zsidó nacionalizmus pénze, profitvágya, politikai befolyása belekergette a háborúba. Amerika leverte Hitlert és 11 milliárd dollárt adott a Szovjetuniónak, hogy segítsen megszabadítani a KZ-ek zsidó rabjait. Amerika vállalta magára azokat az ódiumokat, amelyek a nürnbergi perrel és a zsidó világbosszú kiszolgálásával jártak.

Alig hetven esztendő alatt a zsidóság meghódította Amerika gazdasági életének túlnyomó részét. A keletoroszországi pogromok elől menekült kis zsidó az USA-ban az élet napos oldalára került. Ő élvezte a jogokat és kiváltságokat. Roosevelt idején ő foglalta el a politikai hatalmat. Ő szállta meg az amerikai földi paradicsom: Miami, Florida, California minden gazdagságát. Az ígéret földje nem Palesztina, hanem Amerika lett a világzsidóság számára. Palesztinát, - vagy mint ma mondják:
Izraelt csak azért alkották meg, hogy odaküldjék a koldus zsidót, akitől félnek a New York-i milliomosok, mert ez úgy hurcolja magával az antiszemitizmus bacillusait, mint a pestist.

Roosevelt kormányzása alatt Amerika már majdnem a zsidók országa volt. A világhódítóknak minden okuk meg volt arra, hogy legalább Amerikához legyenek hűek és ne forduljanak szembe az Egyesült Államokkal, mikor annak a kommunizmussal kell megküzdenie. Azonban a zsidóság Amerikával szemben is megmutatta, hogy csak akkor érzi magát biztonságban, ha ő uralkodik és csak addig hű bármely országhoz, amíg annak érdekei összeesnek az övével.
Amerika - Washington, Jefferson, Franklin Benjamin, és Lincoln Amerikája - joggal várhatta volna a világzsidóságtól, hogy a második világháborút követő hidegháborúban Amerika oldalára áll. Mindennek az ellenkezője történt. Valahol a B'nai B'rith páholyaiban a zsidóság megírta az Egyesült Államok végzetét is. Hiszen Amerika keresztény politikusai, még ha a zsidóság kezében voltak is, nem kizárólag a zsidóság számára akarták megnyerni a második világháborút. Talán az egyetlen Roosevelt kivételével nem is hitték, hogy megtudnak egyezni a Szovjetunióval. Truman szenátor, akiből az Egyesült Államok elnöke lett, 1941. június 21-én a német-orosz háború kitörésének pillanatában azt mondta: "Ha úgy látjuk, hogy Németország győz, akkor Oroszországot kell segíteni, és ha Oroszország győz, akkor Németországot. Hadd öljék egymást, amennyire csak lehetséges."

Amerikának nem volt érdeke a szovjet barátság. 1945 után a hideg háború sem volt érdeke. Mindez kizárólag a világzsidóság érdeke volt. Két világháború kirobbantásában nagy szerepe volt a zsidó érdeknek. A harmadik világháború, a szovjettel való leszámolás, az elnyomott népek felszabadítása viszont nem zsidó érdek. Ellenkezőleg! Yaltában és Potsdamban ők osztoztak meg a világhatalmon.
Hogyan is írták a Jegyzőkönyvek? "Belőlünk mindent elborító terror fakad."
Amerika a frázisok szerint a "szabadság hazája". A Hudson torkolatában magasra tartja fáklyáját az amerikai szabadság szobor. Azonban valójában Ellis Islandon túl ma már a "mindent elborító terror" uralkodik Roosevelt korszaka óta. Frankfurter Félix, a legfőbb amerikai bíróság bírája megmondotta, hogy "azok, akik Washingtonban a valóságban kormányoznak láthatatlanok, a tényleges hatalmat kulisszák mögül gyakorolják. Az amerikai polgárnak ma joga van elmenni a szavazógépig és meghúzni annak a köztársasági, vagy demokrata fogantyúját, hiszen a kulisszák mögött lévők tudják, hogy mindkét hatalom az ő kezükben lesz. Aki ez ellen a tényleges hatalom ellen lázad, felkel, vagy csak egy hangos szót ejt ki, azt kiirtják, elnémítják, öngyilkosságba vagy közéleti megvetésbe kergetik.
Gerald K. Smith, amerikai Christian Crusade bátor vezetője megdöbbentő könyvet adott ki ennek a tényleges hatalomnak terrorjáról és azokról a nemes, igazi amerikaiakról, akik áldozatul estek a világhódítók mindent elborító terrorizmusának. A könyv német kiadása (Selbstmord. Wiederhall kiadás, 1954.) alapján rendkívül kivonatosan ismertetjük, hogy a kulisszák mögötti hatalmak miként pusztították el azokat az amerikaiakat, akik útjába álltak a bolsevizmusnak, a második világháborúnak és a világhódítók törekvéseinek.

James Forrestalt, aki Truman hadügyminisztere volt, de ellenezte az Egyesült Államok palesztinai politikáját, mint "antiszemitát" tették lehetetlenné Drew Pearson és Walter Winchell (Lipsitz), két rádiókommentátor, akik a zsidó GPU-t az Antidefamation League-t szolgálják. Forrestal miután egy alkalommal kijelentette, hogy "ezek a zsidók elpusztítják az én Amerikámat", az őrültek házába került és annak 16. emeletéről dobták le titokzatos kezek. Joseph Kennedyt, Amerika angliai követét csendes elnémításra és barátságos floridai internálásra ítélték, miután a második világháború előtt Amerikába hazatérve, kijelentette: "az én hazám csak testemen keresztül léphet be a háborúba." Kennedy utódja John Winnant, miután megismerte a körülményeket, amelyek segítségével Amerikát belehajszolták a második világháborúba, a becstelen hallgatás és az öngyilkosság között választhatott csupán. A jellemes amerikai diplomata főbe lőtte magát. Henry Wallace egy keleti szekta tagja volt és azt hitte, hogy valami vadmacska kivonatból előállított szérum segítségével 150 évig fog élni, Roosevelt vicepresidentje lett. Mivel kellemetlenné vált a függöny mögötti hatalmak számára, váratlanul és fiatalon halt meg. General Patrick J. Harley 1947-ben kijelentette, hogy még mindig több mint 1000 kommunista zsidó ül a State Departementben. A washingtoni titokzatos Fekete Kéz őt is belső emigrációba, megvetésbe és elnémításba kergette. Csang-káj-sek felesége, Szunjat-szen lánya a második világháború alatt állandó halálfélelemben élt valahányszor Amerikában tartózkodott, mert világhódítók titkos Gestapói lestek rá és el akarták tenni láb alól. Summer Wellest, Amerika második világháború utáni külügyminiszterét ismeretlen tettesek kidobták az ablakon. Stettinus külügyminiszterről kiderült, hogy az UN alapításakor tartott beszédét egy Dalton Trumbo nevű hollywoodi kommunista filmsztár írta. Morton Kent megölte magát, felvágta ereit, mert tudott arról, hogy a Szovjetunió számára kik lopták el a legtitkosabb iratokat. Tisztában volt vele, hogy akár hallgat, akár beszél, a bűntársak őt gyilkolják meg. Wittacker Chambers, Louis Budenz, Tyler Kent még ma is állandó veszedelemben élnek. Budenz, aki a kommunista párt egyik vezető tagja volt és számos zsidó kommunistát leplezett le, a fordhami katolikus egyetemre menekült. Ha ennek falai közül kitenné a lábát, huszonnégy órán belül halott volna. Ugyanez vonatkozik a másik keresztény, volt kommunista vezetőre, Chambersre is, aki az Alger Hiss-ügyet leplezte le. Alger Hisset Frankfurter Pelixék ama választás elé állították, hogy vagy beszél és akkor meghal, vagy hallgat és akkor megúszhatja ötévi fegyházzal. Ha Hiss valóban megszólal, akkor Gerald K. Smith szerint öngyilkosságok százai történtek volna Washingtonban. Alger Hiss azonban már újra szabadon van.

Tyler Kent, aki az USA londoni követségén Roosevelt és Churchill titkos táviratváltását desifrírozta és koronatanúja annak, hogy a világot mint kergették bele a háborúba, öt évig volt internálva Wight angol szigeten, külön tíz évi fegyházat kapott, mert még Roosevelt gondoskodott róla, hogy az amerikai kongresszus olyan speciális törvényt hozzon, amelyet Tyler Kent esetére lehet alkalmazni. A jóindulatú, korrekt öregúr, Vaugham generális meglehetősen örvendetes számban távolította el a zsidókat és kommunistákat a State Departementbol. Állást foglalt David K. Nilessal szemben, aki Roosevelt és Truman korában a Fehér Ház szürke eminenciása volt. Bostonban szexuális aberrációi miatt több évi börtönre ítélték. Később ő írta Washington utódának beszédeit. Vaugham generális kifogásolta, hogy egy ilyen Lonbroso-ember éljen Amerika elnökének közvetlen környezetében. Antiszemitizmus ürügyén elnémították, félretették és kompromittálták.

General Frederick Morgan, Németország amerikai zónájában az UNRA főnöke, aki angol volt, egy alkalommal azt merészelte írni, hogy a Németországban élő zsidók el vannak látva pénzzel, élelemmel és nem nélkülöznek. Herbert H. Lehman New York-i szenátor, akkori UNRA főnök követelésére megfosztották tisztségétől, annak ellenére, hogy az angol kormány kezdetben nem akart engedni az amerikai zsidóság nyomásának.
Ugyanígy némították el Earle-t az USA volt bulgáriai követét. Az ő szerencsétlensége az volt, hogy von Papen Szófiában átadott neki egy titkos jegyzéket, amelyben Hitler kormánya tett ajánlatot az Egyesült Államoknak, hogy maradjon kívül a háborúból. Mikor a követ Roosevelthez továbbította a jegyzéket, visszarendelték, majd behívták katonának és egy Pacific óceáni szigetre rendelték. Amerika népének nem volt szabad tudni arról, hogy a gyűlölt "nácik" békét akarnak.

A legtitokzatosabb esetek közé tartozik, Huey P. Long louisianai szenátor meggyilkolása. Long Roosevelt egyik legesélyesebb ellenfele volt. 1935. augusztus 9-én a szenátus előtt tartott beszédében kijelentette, hogy egy New-Orleans-i szállodában, a zsidók által vezetett amerikai "Fekete Kéz", meggyilkolását rendelte el. A szenátus akkor kinevette a magányos harcost. Egy hónappal később a szenátus folyosóján mégis agyonlőtte egy Weisz Károly nevű zsidó. Gerald K. Smith könyve szerint Roosevelt ellenségei közül hasonló titokzatos, vagy nagyon is érthető halállal pusztultak el: Cicing szenátor (New Mexiko), Shwall szenátor (Minnesota), Mr. John Simpson az oklahomai mezőgazdasági kamara elnöke.

Hallgatni vagy meghalni! Ez volt a parancs Kimmel admirális számára is, aki pontosan ismerte Pearl Habour igazi történetét. És az admirális hallgatott, nem akarta életét kockáztatni.
William Wirth dr. egyetemi tanárt, aki az indiai Cary-ban lakott, nyilvánvaló tévedés folytán meghívták egy igen előkelő társaságba, ahol elmondotta, hogy a zsidók és kommunisták hogyan akarják átvenni az Amerika fölötti hatalmat. Wirth mindezt közölte a sajtóval, mire "Amerika ellenes tevékenység" miatt egyik szenátusi bizottság elé idézték, amelynek vezetője O'Connor szenátor volt. A bizottság hazugnak bélyegezte Wirthet, aki ezután titokzatos körülmények között meghalt. O'Connor szenátor azonban, halálának egyéves évfordulóján megjelent áldozata sírjánál. Bocsánatért imádkozott, majd pedig öngyilkos lett.

Gerald K. Smithet, az amerikai antijúdaista mozgalom vezetőjét egy alkalommal arzénnal megmérgezték és az orvosok csak az utolsó pillanatban tudták megmenteni. Ugyanez a Gerald K. Smith írja, hogy Gerhardt Eisler az Amerikába emigrált, majd onnan a szovjet zónába szökött német zsidó kommunista többezer amerikai ellen rendelt el gyilkosságot. Westbrock Pegler, az egyik legismertebb amerikai publicista állandó halálfélelemben él. A zsidóság szüntelen bojkottal és terrorral fenyegeti azokat a lapokat, amelyekben Pegler a kommunisták (zsidók) üzelmeit leplezi le.

Charles Lindbergh, az óceán első átrepülőjének története nagyjából már ismeretes. Lindbergh ellenezte a háborút, és egyik Des Moinsban tartott beszédében nem egészen kedvező hangsúllyal ejtette ki a "zsidó" szót. Olyan erkölcsi megsemmisítő hadjárat indult ellene, hogy a hasonló karaktergyilkosságot ma is "Lindbergh-kezelésnek" hívják az Antidefamation League köreiben, ahol jól tudják, hogy Lindbergh kiküszöbölése kizárólag a zsidóság műve volt. Lindberghez hasonló módszerekkel némították el Mertin Diest, aki először kísérelte meg a szenátus és azon keresztül a nyilvánosság elé vonszolni a kommunistákat. Fiát el akarták rabolni. Feleségét fenyegették. A bizottsági ülésen személyesen jelent meg Eleanor Roosevelt, hogy barátaival együtt kinevesse a bizottság elnökét. A sajtó utasítást kapott, hogy a Dies bizottság munkáját hallgassa agyon. Diest elnémították ugyan, de bizottságának tevékenységét tovább folytatta Joseph McCarty szenátor, akire a világzsidóság szintén kimondta az anatémát, és akit minden pillanatban szintén meggyilkolhatnak. (Azóta McCarty szenátor halála igen titokzatos körülmények között be is következett. Számos amerikai újság utalt arra, hogy eltették láb alól. A szerző.)

Ez volt a sorsa Normann Jacqes kanadai képviselőnek is, aki a kanadai parlament egyik legnépszerűbb tagja volt. Halála előtt több ismerősének levelet írt, amelyben ez állott: "Legközelebbi beszédemben ki fogom nyitni hallgatóim szemét és az egész zsidó nacionalista összeesküvést le fogom leplezni." Mielőtt megtartotta volna beszédét, "szívszélhűdésben" meghalt. Walter Winchellék ugyanígy állították félre John E. Rankin szenátort, aki ma amerikai belső száműzetésben él, elfeledve és elnémítva. Azonban az öngyilkosságba kellett menekülnie Faye Ewerson Rooseveltnek, Elliot Roosevelt harmadik feleségének is, aki nem bírta elviselni a Roosevelt család légkörét.
Gerald K. Smith szerint a legnagyobb rejtély Franklin D. Roosevelt halála is. Annyi csaknem bizonyosnak látszik, hogy Roosevelt nem természetes halállal halt meg. Egyes verziók szerint a lelkiismeretfurdalás kínozta Pearl Harbour, a túlzott szovjet barátság, továbbá amiatt, hogy ötmillió német, olasz, magyar, román, bolgár, stb. kiszolgáltatását ígérte meg a szovjetnek. Másik feltevés szerint az UN megalapításakor a világköztársaság elnökének akarta magát kikiáltani, azonban rájött, hogy egészségi állapota erre a tisztségre alkalmatlanná teszi.

Egy bizonyos. Eleanor Roosevelten kívül a volt elnök holttestét senki sem látta. Egyetlen kép maradt, amely koporsójában ábrázolja a Világköztásaság Elnökét. Tarkóján egy fehér virág fedi el a sebhelyet. S mikor saját fia, Jimmy Roosevelt megérkezett a temetésre, a koporsót már nem merték felnyitni előtte, hogy utoljára láthassa apját.
Ezek a fentebb felsorolt események a nap fényességével bizonyítják, hogy Felix Frankfurternek igaza van. A hatalmat Amerikában nem látható személyek gyakorolják, hanem láthatatlanok. Pontosan azok, akik egy világ fölötti nácizmusnak képviselői és akiknek érdeke volt a második világháború, de nem érdekük, hogy egy harmadik világháborúban Amerika kardja felszakítsa a vasfüggönyt. Mi lesz, ha egyszer megnyílnak a szovjet börtönök és Amerika katonái ugyanazt fogják látni a felszabadult területeken, amit Európa harcosai láttak 1941 után Oroszországban? Mi lesz, ha kiszabadulnak a politikai foglyok, az internáló táborok rabjai és elmondják, hogy kik voltak a hóhérok, a pribékek, a szovjet uralom fenntartói és haszonélvezői? Hiszen Lenin megmondotta, hogy az "ellenforradalom eszköze az antiszemitizmus". Ha egyszer a bolsevizmus megdől, bekövetkezik a nemzsidó népek nagy felébredése. megnyílnak a titkos irattárak. És akkor jaj, ezerszer jaj a világhódítóknak.

1945 után a világzsidóság taktikát változtatott, mert jól látta: most már arra kell törekednie, hogy ne kerülhessen sor a leszámolásra és Amerikának ne legyen ereje megvédeni önmagát. És a zsidó nacionalizmus, amely a fegyverkezési versenyeken, inflációkon, és munkanélküliségeken, világháborúkon, forradalmakon keresztül megszerezte páratlan pénzügyi, politikai hatalmát, most hirtelen megfordul. Pacifista lesz. Az UN-en, UNESCO-n, a strassburgi Európa-tanácson, a kezében lévő sajtón és parlamenteken, a szovjet békemozgalmon keresztül megindítja történelmének legnagyobb politikai kampányát, amelynek egyetlen célja van, hogy Amerika gyenge legyen és elszigetelten, szövetségesek nélkül álljon, mikor majd a szovjettel kell leszámolnia. A cél most már az, hogy Amerika politkája népszerűtlen legyen, mikor maga mellé kellene állítani a keresztény népeket és a többi nem keresztény (mohamedán) népeket.

Ennek a zsidó világtörekvésnek egyik legárulkodóbb szervezete a Society for the Prevention of World War III. alapítója Henry Morgenthau, aki 1945-ig a leggyilkosabb totális háború prófétája volt. Ő Amerika titkos kormányának egyik feje, a Morgenthau terv szerzője, aki vak gyűlölettel akarta kiirtani az egész német népet, most mint angyali lelkű pacifista, egyesületet alapít a harmadik világháború megelőzésére. Lényegében Henry Morgenthau nem lett filantróp. A szervezet megalapításával azonban deklarálta, hogy a zsidóságnak nem érdeke a szovjettel való leszámolás.
A zsidóságnak egy érdeke van: az einsteini világkormány és a totális zsidó állam. És most ez a nacionalizmus, amely Hitler ellen vérszomjas háborús propagandát folytatott, megfordult. Csendesen, halkan, s "hatalmunk jellege a titkosság" jelszava alatt úgy akarja térdre kényszeríteni Amerikát, hogy egyfelől szüntelenül erősíti a szovjet hatalmát, másfelől mind inkább bénítja azokat az erőket, amelyek Amerikában elkerülhetetlennek látják a bolsevizmus elleni szabadságharcot.

Ennek a taktikának bizonyos "dicsőséges" múltja van. Európában azonban csak vesztett háborúk végén, a szovjet ellen harcoló országokban vették használatba: szabotázs, suttogó propaganda, lélekmérgezés. Ne harcoljatok! Az orosz is ember! Suttogták azok felé, akik hazájukat meg akarták védeni a szovjet barbárság ellen.
Most pedig a morgenthaui nacionalizmus csaknem teljesen hasonló eszközökkel akarja szétzúzni Amerika nagyságát.
"Nézzétek! - mondja a zsidó náci gondolkodás a győzelem mámorában, - órák alatt leszereltük az amerikai hadsereget, megsemmisítettük és eladtuk a sok-sok milliárd értékű hadianyagot. Most Távolkeleten a mi nagy fajtestvérünk, Lattimore professzor tanácsai alapján vész el Kína. Özönlenek a ferdeszemű milliók, hogy megerősítsék Sztálin, vagy Malenkov uralmát. Fenséges és nagyszerű pillanat ez! Eddig csak a kereszt árnyékában éltek meg a mi véreink. Most ott vagyunk már a Távolkeleten is ahol Borodin (Krusenberg) fajtestvérünk próbálta megalapozni Mao hatalmát. A népek kimeríthetetlen rezervoárját mi irányítjuk. Németországban a mi vérünk, Ábrahám szent magjának leszármazottja Buttenwieser (1952) főkormányzó és a zsidó CIC-isták gondoskodnak róla, hogy halálos elkeseredésbe hajtsák a német népet minden ellen, ami amerikai. Franciaországban Blum Leo veje Jules Moch szabotálja a hadsereg felszerelését és akadályozza a Németországgal való kibékülést, amint ezt a morgenthau-féle Society előírja. És Angliában ott vannak a mi megbízottaink. A kormányon belül (1950) Strachey, aki 1940-ben megjósolta a chicagói fajtestvéreknek, hogy Roosevelt majd felfegyverzi őket. Ott van Shinwell Mano hadügyminiszter, aki most Wellington dicsőséges örökében ül. Mrs. Anna Roosenberg a budapesti Léderer-lány, gondosan ellenőrzi Marshall amerikai külügyminisztert, hogy a hadfelszerelés terén ne menjen túlságos messzire.

"Óh igen! Amerikában mi vagyunk a hatalom. Olvassátok el a Chicago Tribune-t, amely megírja, hogy Amerikát tulajdonképpen nem a kongresszus kormányozza már, hanem egy triumvirátus. Herbert H. Léhman, Henry Morgenthau és Frankfurter Felix. Ha az amerikai külügyminiszter - 1951-ben Mr. Acheson - a hivatalába megy, akkor a mi Frankfurterünk kíséri útjain, hogy a háború megelőzésére tanácsokat adjon neki. Ha az amerikai fegyverkezésről, önvédelemről kell határozni, akkor ismét csak a mi bankházaink határozzák meg, hogy mennyi pénzt kell erre a célra folyósítanunk. Annyit semmi esetre se, hogy fegyvert adjunk a mi ellenségeink: a németek kezébe. Hiszen Warburg testvérünk világosan megmondja, hogy inkább a szovjettel kell békét kötni, mint a németeket felfegyverezni. A politika nem ott készül, ahol a szabadságra vágyódó népek hiszik. Nem a Capitóliumon, nem a Fehér Házban, hanem sokkal inkább a Cafritz Móricz washingtoni szalonjában, ahol - az Aufbau közlése szerint - a szép budapest zsidó leány 50 000 dolláros fogadó estjein megjelenik Washington utódja. Ott vannak a republikánusok, a demokraták, a hadsereg tábornokai. A kongresszusban csak hadd beszéljenek Amerika védelméről. Washington kulisszái mögött és New Yorkban a mi három és fél milliós fajtestvériségünk összetartása gondoskodik róla, hogy az történjék a világban, amit mi akarunk. Ne féljetek, ti kicsinyhitűek. Olvassátok el Ézsaiás könyvének 12. részét és lássátok, nem csak a Jegyzőkönyvek ígérik nekünk a világ fölötti hatalmat, hanem a próféta is.
"És nyitva lesznek kapuid szüntelen éjjel és nappal, be nem zároltatnak, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát és királyaik is bevitetnek."

"Mert a nép és az ország, amely neked nem szolgáland, elvész és a népek mindenestül elpusztulnak."
Odaát, a vasfüggöny túloldalán 40 000 szovjet tank, 15 000 repülőgép, 175 hadosztály áll készen, hogy lerohanja Európát és megvalósítsa a mi uralmunk teljességét. Churchill mondotta 1949-ben, hogy már csak az atombomba védi Amerikát és Európát a szovjet támadás ellen. De az atombomba, mint tudjátok "a mienk"! - mondja a zsidó nacionalizmus, amelynek veszélye itt magasodik apokaliptikus méretekre.
Gordon Dean szerint mindössze néhány száz ember ismeri az atombomba titkát. S amikor a világzsidóság úgy látja, hogy már csak ez akadályozza a szovjet hatalom kiteljesedését, akkor a saját embereinek kiadja a parancsot, hogy az atombomba titkát meg kell osztani a szovjettel.

"Akik már viszik az atombomba titkát a Szovjetunió felé, azok kizárólag a mi testvéreink. Mintha csak Einstein, a "földi isten" választaná és küldené őket magasztos feladatokra. Mind a mi véreink! Fuchs Klaus, akinek árulása két évvel gyorsítja meg a szovjet atombombajának elkészültét, Bruno Pontecorvo, az olaszországi zsidó, aki tizenegy kofferrel viszi az atomtitkokat a Szovjetunióba, Harry Gold, David Greenglas, Julius Rosenberg, Bloch Mano, William Perl, a kolumbiai egyetemi tanár, Brothmann Ábrahám, Mirijam Moskovics, Simson, a plutónium-tolvaj zsidó, Jánosi, a magyarországi zsidó, aki majd kozmikus sugárfüggönnyel veszi körül Kaganovics Lázár birodalmát, John Vág-Weiszfeld, Harry Gold segítőtársa, David Böhm, Ervin David, egytől egyig a mi öntudatos fajtánk leszármazottjai. Miért nincs közöttük egyetlen keresztény sem? Mert ezek a goyok nem megbízhatók. A titok a mienk. És ezt nem is tagadjuk. A New York-i bíróság előtt Julius Rosenberg bevallja, hogy Oroszország "a mi szövetségesünk és mint ilyet jogosultnak tartottam arra, hogy információkat kapjon tőlünk."

Igen! Amerikának, amely a világ első antibolsevista hatalma lehetett volna, titkai voltak. A történelem legnagyobb hadititkai, amelyek segítségével könnyűszerrel szabadíthatta volna meg a világot a fenyegető rabszolgaságtól. Ezeket a titkokat el kellett adni, ki kellett szolgáltatni, hogy Amerika és Oroszország hatalma helyett egyetlen hatalom maradjon a földön: a mindkettőt sakkban tartó zsidó nacionalista világhatalom. Ha semmi másnál, Amerika elárulásánál a napnál világosabban lehet látni, hogy a nyugati és keleti hemiszféra megosztására és mindkettő uralására létezik egy nagyarányú zsidó terv, amelyet a legkíméletlenebb következetességgel végrehajtanak.
Amerika titkai között ott volt a radar, az interkontinentális rakéta, amely még az atombomba kiszolgáltatása után is védelmet nyújthatott volna az USA-nak. Ma már az FBI által megállapított tény, hogy a radar kémgyűrű feje is Julius Rosenberg volt. A monmounthi haditechnikai kísérleti intézetben elrendelt vizsgálat után kiderült, hogy a radart is szinte kivétel nélkül zsidók adták át a Szovjetuniónak. H. Coleman professzor, Morton Sobell, a harminc évre elítélt kém, Hyman Gerber Yavis, Carl Greenbaum, Miss Glassman.

Külön szörnyűséges fejezet Kína kiszolgáltatása a vörösöknek. Amerika egyik legjobb üzletfele és kereskedelmi piaca Kina volt. Kínát mindenáron át kellett tolni a vörös hemiszférába, mert az 500 milliós kínai tömeg, amelynek körében sohasem tudott talajt szerezni a zsidó világhódító akarat, alkalomadtán veszedelmes fegyvertárs lehetett volna az iparilag tökéletesen felszerelt USA oldalán a világhatalom keleti fele ellen. Ma már köztudomású, hogy Owen Lattimore, a homályos származású amerikai professzor, aki Rooseveltnek legfőbb kínai tanácsadója volt, az orosz katonai kémszervezet szolgálatában dolgozott Amerika ellen. Lattimore hét évig volt szerkesztője a Pacific Affairsnek, amely az Institute of Pacific Relatíon kiadásában jelent meg. Szorosan hozzátartozott ehhez az Amerasia című folyóirat is, amelytől a Szovjetunió első kézből kapta a Kínára vonatkozó értesüléseket. Az Amerasia irodáiban 1700 legbizalmasabb iratot találtak meg az FBI tisztviselői. Itt is megkülönböztetett jelentősége van annak, hogy az ügyben letartóztatottak valamennyien zsidók. John Stewart Service, Larsen Mano, Andrew Roth, John Abt, Nathan Witt, Lee Pressmann, Philipp Jaffe volt követ, Maria Bachrach, egytől egyik a világhódító nacionalizmus szolgálatában árulták el Amerikát, amely hazát adott nekik. "A probléma az volt, hogyan vigyük bukásba Kínát, hogy ne úgy lássék, mintha az USA vitte volna őket a pusztulásba." - írta Owen Lattimore. Az Amerasia-ügy és a társutasok kínai politikaja miatt 665 millió lélek tűnt el a vasfüggöny mögött! - állapították meg később az amerikai lapok. Amerika legnagyobb fogyasztó piacát vesztette el, megrendült egész távolkeleti helyzete. S ma már cáfolhatatlan a keleti és nyugati hemiszféra megosztóinak célja: divide et impera. Oszd meg és uralkodj: Amerika fölött, de a Szovjetunió fölött is.

A cél érdekében titokzatos kezek mindenüvé odatolták a maguk embereit, akikről tudták, hogy azok nem Amerikát, hanem az ő külön érdekeiket, külön hatalmukat szolgálják. A koreai háború kitörése előtt bizonyos Lyman L. Lemnitzer, amerikai vezérőrnagy volt Dél-Korea amerikai katonai vezetője, és mint a kongresszus megállapította, őt terheli a felelősség a védelem elhanyagolása miatt. Később a félzsidó Mark Clark generális lett a koreai főparancsnok, aki Rebecca Ezekielnek a fia és Ausztriában a keresztény DP-k ezreit szolgáltatta a Szovjetunió kezére. Nem lehet véletlen az sem, hogy a koreai háború idején Koreában bizonyos Á. C. Katzin nevű ezredes volt az UN legfőbb képviselője, így tehát a Mac Arthur fölött parancsnokló legfőbb csúcsszervezet reprezentánsa és Geroge Movahon nevű zsidó vezette az UN Information Center koreai részlegét. Az iráni olajválság napjaiban a State Departement Far Eastern Divisionjának vezetője bizonyos Michael J. Lee volt, akiről kiderült, hogy eredeti neve Efraim Zinoy Liebermann és 1932-ben Oroszországból vándorolt be az Egyesült Államokba.

Amiként azonban a Távol-Keleten elárulták Amerikát, ugyanúgy Európában is a világzsidóság exponensei voltak azok, akik mindent elkövettek, hogy tönkre tegyék Amerika presztizsét, jó hírnevét és lerombolják azokat az ideálokat, elképzeléseket, amelyek a szabadság hajdani hazájáról éltek az európai népek szívében. Arra már többször utaltunk, hogy a Morgenthau-terv Moszkvában született meg. Morgenthau helyettes pénzügyi államtitkára pedig Harry Dexter White, a modern idők egyik legsötétebb figurája. Ő vezette az amerikai pénzügyminisztériumon belül működő kommunista sejtet és szovjet kémszervezetet. Ő szolgáltatta ki a Szovjetuniónak a németországi megszállás számára nyomott, úgynevezett "szövetséges márkák" kliséit, papíranyagát és készítési titkait, hozzávetőleges számítás szerint 225 millió dollár kárt okozva az Egyesült Államok adófizetőinek. Whitetól azonban eredeti amerikai dollárkliséket, és mindazon felül rendkívül fontos titkos okmányokat is kaptak a szovjeték. Az általa vezetett kommunista sejtben csupa ilyen nevek szerepeltek: Frank Cohen, Harold Glasser, Viktor Perle, Irving Kaplan, Solomon Adler, Ábrahám George, Silverman, Ludwig Ullman. Truman elnök Whiteot nevezte ki a Nemzetközi Pénzalap elnökévé, míg Harold GIasser az UNRA pénzügyi vezetője lett. Ennek a zsidó kémgyűrűnek köszönhető, hogy a Szovjetunió kezére adták többek között a Magyar Nemzeti Bank 42 millió dollár értékű arany és devizakészletét.

Ma már fel sem lehet sorolni azokat a százakat, ezreket, akik valamennyien zsidók voltak és a németországi amerikai megszállás legfontosabb kulcspozícióiban, mint propagandisták, CIC vagy OSS ügynökök, sajtó, és színházi tisztek, város parancsnokok, gazdasági előadók a szovjet kezére dolgoztak, és minden lehetőt elkövettek Németország szovjetizálása érdekében. A McCarthy bizottság aktái többet beszélnek erről, mint a legizgalmasabb detektívregény, vagy a legmegrázóbb történelmi dokumentáció. Ugyanakkor Edward Rothschild, aki az USA állami nyomdájának vezetője volt a legbizalmasabb iratokat, utasításokat szállította a Szovjetuniónak. Még a nyomdafesték meg sem száradt rajtuk a szovjet már tudott minden amerikai tervről, intézkedésről.

"És ha még ez sem volna elég, - mondja ez a zsidó nacionalizmus, - akkor közülünk kerül ki Amerika főárulója Alger Hiss, aki 110 millió keresztényt szolgáltat ki Yaltában Kaganovicséknak. És aki mentő tanúként jelentkezik mellette, senki más, mint az amerikai Supreme Court bíraja, Frankfurter Félix. És aki elítéltetése után is ápolja, védi az a mi nagy szenátorunk New York koronázatlan királya, Herbert H. Léman, Buttenwieser németországi volt prokonzulunk apósa, aki a lakásán rejtegeti Amerika legfőbb árulóját.

Az Amerika ellen elkövetett árulásnak azonban nem az atombomba, a radarügy és a többi kémbotrány az igazi jellemzője, hanem az amerikai zsidóság szerepe a kommunista mozgalmakban. Itt bizonyul be az a régi igazság, hogy "talán nem minden zsidó bolsevista, de zsidók nélkül nincs bolsevizmus". Az amerikai zsidóság legnagyobb része a mai vasfüggöny mögül származik. Túlnyomó részük a pogromok Oroszországából menekült Amerikába. Itt már nem a cárok uralkodtak, hanem az úgynevezett demokrácia. Amerika megadott nekik mindent: szabadságot, jólétet, gazdagságot, előrehaladást, vallásszabadságot, közéleti tekintélyt, befolyást, sőt az állam irányításának kiváltságát is. És mégis minden amerikai kommunista, államellenes mozgalom élén zsidók állottak és állanak ma is.
A kommunista párt ott van már Amerikában is és szinte kísértetiesen ugyanazok vezetik, akik az oroszországi bolsevizmus vezetői voltak. Az amerikai politbüro tagjai az úgynevezett "tizenegy nagy" között a négereket nem számítva, szinte kizárólag zsidók ülnek: Eugen Dennies, Henry Winston, John Hates, Irving Pothias, Gilbert Green, Carl Winter, Guss Holl.

"Ha valahol egy kémet, kommunista vezetőt elfognak, mondja az ószövetségi nacionalizmus öntudata, az mind a mi sorainkból kerül ki. Judith Coplon, a szépséges brooklyni zsidó lány adta el Gubicsev szovjet ügynöknek a külügyminisztérium legbizalmasabb iratait. És mi gondoskodunk róla, hogy ne történjék nagyobb bántódása."
Ez ismét a szimbolikus kígyó Amerikában. A zsidó nacionalizmus jelképe, amely mindent behálóz, befon, benyálaz. Bankot, házat, családot, államot, sajtót, társadalmat, munkásszervezeteket.

Mikor leleplezik a californiai kommunista összeesküvést, újra csupa egyfajú, egyarcú árulókat rángat napvilágra az FBI. Robert H. Williams könyve (Know your enemy) riasztó fényképsorozatot közöl Amerika árulóiról. A jellegzetes arcok alatt jellegzetes nevek: Alexander Bittelman, az amerikai kommunista párt egyik alapítója, vele együtt vezetők - Gerhardt Eisler, Jack Stachel, Leon Josephson, Trachtenberg, J. Peters (Goldberger). A hollywoodi összesküvés résztvevői: dr. Sidney Weinbaum, dr. Jacob Dubnow, Philip Bart, a Daily Worker igazgatója, Alex Trachtenberg, V. J. Jerome, a bolseviki kultúrális bizottság vezetője, igazi nevén Isaac Romaine, Simon Gerson, Elisabeth G. Flynn, Alex Bittelman, Betty Gannet, Isadore Begun, Jacob Minden, Claudia Jones (néger), Israel Amter, W. Weinstone, George Charney, Fred Fine, Sid Steinberger, Louis Weinstock, és Jass Jackson.

A Reader's Digest szintén megerősíti, hogy a kommunista párt tizenegy legfőbb vezetője közül hat zsidó, kettő néger és csak három született amerikai. A legfőbb bolsevikek a Reader Digest szerint: 1. Jacob Stachel, 2. John Gates (Israel Regenstreif), a Daily Worker kiadója, Gil Green ( született Gilbert Greenburg) Gus Hall (Arvo Mike Halberg, szülei litvániai zsidók), Irving Potiash oroszországi zsidó, Carl Winter (Philip Carl Weinberg).

Véletlenség ez? Lehetséges volna, hogy Amerikában is csak véletlenül sodródnak az államellenes mozgalmak élére olyan nevek, mint amilyeneket az orosz bolsevikok, magyarországi, romániai kommunisták között soroltunk fel? Véletlen vajon, hogy az első öt ember, akit az amerikai hadseregből kommunista tevékenység miatt el kellett távolítani, Herry Specor, Phil Weiss, Irving Specor, Abraham Kotlechuk, Rheabel Mendelsohn, szintén zsidók? Lehet-e véletlen, hogy az amerikaellenes tevékenység miatt a McCarthy bizottság elé került és elmarasztalt kétezer személy 95 százaléka szintén zsidó? S vajon nem a fojtogató bűntudat eredménye, hogy a Congressional Record 1946. május 17-iki száma szerint a kongresszus összes zsidó tagjai az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló Dies-bizottság megszüntetése mellett szavaztak? Vajon nem a nagy eltussolási akció következménye-e, hogy McCarthy szenátornak egyenesen Bernhardt Baruchot kellett figyelmeztetnie arra, hogy az Egyesült Államokban zsidó kézen vannak a televíziós állomások és ezért ő nem kap lehetőséget arra, hogy a televízió segítségével leplezze le Amerika árulóit.
A zsidó nacionalizmus immár világgá kiáltó létezése mellett döntő bizonyíték az is, hogy az amerikai kommunista mozgalmakban nem az amerikai "proletárok", nem a munkások, szegény emberek vesznek részt, hanem a társadalom legmagasabb régióiban helyet foglaló zsidók. A "Hollywood vörös sztárjai" című kiadvány világosan rámutat arra, hogy a milliókat kereső filmcsillagok közül legalább száz bolseviki és mind a száz zsidó. Ezeknek az embereknek Amerika megadott minden fényt, gazdagságot, sikert és mégis bolsevisták. Illetőleg, csak mi hisszük, hogy bolsevisták. Ezek, élükön Charlie Chaplinnal, valamennyien elsősorban zsidók, akik a bolsevizmusban látják a zsidó hatalom legmagasabb rendű kiteljesedését és ebben tekintik biztosítottnak a totális zsidó uralmat, amelynek ők lesznek a szellemi vezetői. Ha Hugenberg német nemzeti szocialista lehetett, miért ne lehetne az a milliomos Charlie Chaplin (Thornstein Israel) is zsidó náci?

A 3500 amerikai professzor, akik a kommunista frontorganizációkban részt vettek, szintén ennek az ószövetségi nacionalizmusnak rohamgárdáját alkotják. Nagyobb részt valamennyien zsidók. Azok a kommunista tanítók, akik ellen bolseviki tevékenység mi,att eljárás indult meg, szintén ennek a világ fölötti nácizmusnak úttörői: Abraham Biedermann, Cellis Lewis, Citron, Mark Friedländer, Isadora Rubin, Abraham Feingold, David Friedman, Louis Jaffe, és így tovább. Az első szabotdrök, akiket a koreai háború kitörése idején elfognak: Max Schnalzer, Minton Silverman, Samuel Zakkman, Samuel Kerr, Nathan Ostroff, a koreai háború kezdetén 10 millió font gumit ad el a kínai kommunistáknak, hogy gumi cipőkben marsolhassanak Amerika katonái ellen. A fent említett kommunista filmemberek közül elsőnek kerülnek a vizsgáló bizottság elé: John Howard Lawson, Dalton Trumbo, Ring Lardner, AIbert Malz, Alva Bessie, Herbert Bieberman, Samuel Ornitz, akik valamennyien zsidók.

A világzsidóság legnagyobb árulása Amerika ellen, hogy sikerült megingatni a többi népek Amerikába vetett hitét, így többek között a Közelkeleten és a mohamedán népek között. S hiába áltatják magukat az amerikaiak. Ez nem egy "tapasztalatlan" diplomácia tévedése volt. Ez a tudatos zsidó világterv.

A függöny mögötti hatalmak Amerikaellenes árulásához tartozik az a korrupció is, amely Roosevelt és Truman idején felburjánzott a State Departement hivatalaiban, amelyekben a The Hidden Empire tanúsága szerint, 86 százalék volt a zsidó hivatalnok. McCarthy szenátor szerint ötezer homoszexuális van állami szolgálatban. Ez már a megrohasztás, korrupció és destrukció legmagasabb formája. A korrupció mindenütt a bolsevizmus legkitűnőbb szövetségese. Az adminisztráció hasítékain, a jellemtelenek, megvesztegethetők hibáin keresztül kommunista kémek, ügynökök, nagy gengszterek szivárognak be az állami igazgatásba. Ugyanakkor a kommunista propaganda felfelé mutat és azt mondja a tudatlan tömegeknek: "Lássátok, ilyenek a ti uraitok!" Amit elhallgat, az a leglényegesebb. Tudniillik, hogy ezek valamennyien, vagy legalábbis túlnyomó százalékban zsidók. Amikor a demokrácia odáig süllyed, hogy a zsidóknak mindent szabad, akkor a korrupció megállíthatatlan és vészesen segíti a bolsevizmus terjedését. A világzsidóság programja 1945 óta: Amerikának minél gyengébbnek kell lennie. Amerikát alá kell ásni: kommunista összeesküvésekkel, korrupciós panamákkal, meg kell bénítani fegyverkezését, hogy a kommunista rend a zsidó világhatalom magasabb rendű és biztosabb formája legyőzhesse Amerikát is.

Az amerikai zsidó szervezetek ugyan 1950-ben - látszólag - a kommunizmus ellen adtak ki nyilatkozatot. Azonban az amerikai zsidók valójában mást akarnak és mást cselekszenek. Az amerikai zsidók egyik legtekintélyesebb vezető" személyisége 1948. november 1-én a B'nai B'rith Messenger vezércikkében megmondotta:
"Fellázad a lelkem, ha le kell nyelnem, hogy a fasizmus és a kommunizmus azonos összetételű fogalmak. Egyesek azt mondják, hogy kommunizmus ... én azt mondom: ez a zsidó világnézet!"

És a zsidóság, amikor egy-egy pillanatra levetette az álarcot, ezt mondotta mindig és mindenütt.
"Az orosz bolseviki forradalom nagy győzelme idején ugyanezt hirdette a párizsi People Juif 1919. február 8-iki száma:
"A világ forradalmasítása, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünk kell, hogy legyen és a mi kezünkben kell, hogy maradjon. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzetek felett biztosítani."
De ugyanezt mondotta a nagy keleti testvér, Zinovjev-Apfelbaum is, aki később a 11 milliárd dolláros Lend and Lease csekket átvette La Guardia kezéből:
"Kiirtottuk a kapitalistákat és földbirtokosokat Oroszországban. Rajta vagyunk, hogy ugyanezt cselekedjük Európa és Amerika intelligenciájával."
És a német zsidó, aki ma Amerikában "emigráns" vagy Németországban helyettes főkormányzó, esetleg "amerikai" sajtótiszt, ugyanezt mondotta:
"Folytatni kell a küzdelmünket, nemcsak saját egzisztenciánkért, hanem az egyetemes zsidóság uralmának megvédéséért és megteremtéséért, amelyen kétezer éve dolgozunk." (Israeleistische Wochenblatt 1926. január 5. Leipzig).

El kell tűnniük a nemzeteknek és el kell tűnnie Amerikának is, hiszen régi világprogram ez. A zsidóság nagy vezére, az Alliance Israelite Universelle elnöke Adolph Cremieux mondotta ki közel száz év előtt:
"A nemzeteknek el kell tűnniük, a vallást el kell nyomni. Csak Izraelnek nem szabad eltűnnie, mert ez e kis nép Isten kiválasztottja."
Mi okuk van hát azt hinni az amerikaiaknak, hogy Amerika bevándoroltjai között a zsidóság épp olyan népcsoport, mint a többi? Mi okuk volna azt képzelni, hogy a zsidóság hű Amerikához, miután nem volt hű sem Rómához, sem Spanyolországhoz, vagy Portugáliához, és nem volt hű a világ egyetlen államához sem?! Nem! A zsidóság ura, parancsolója akar lenni az Egyesült Államoknak is. Hiszen ez a legtündökletesebb és már-már megvalósult zsidó-álom. Az amerikai zsidó legnagyobb királyi utópiája. Miért mondják vajon a tájékozatlan amerikaiak, hogy "ez nálunk nem lehetséges"?

Azokban az államokban, amelyeket a bolsevizmus leigázott, a "direkt akció" kezdetén nem volt több 3-5 százalék kommunistánál. Oroszországban 1917-ben nem ismerték a bolsevizmust. A német császárság importálta Lenint és társait. Kun Béla magyarországi diktatúrája előtt egyetlen bolseviki sem volt Magyarországon. A vezéreket Leninék küldték. Mikor 1945-ben Rákosi-Roth Mátyás és társai visszatértek Magyarországra, összesen 140 (egyszáznegyven) volt a földalatti kommunista párttagok létszáma. 1945 végén a magyarországi választásokon a kommunisták 17 százalék szavazatot kaptak. Ausztriában 3-4 százalékot, noha ekkor már mindenütt az orosz bolsevikek szuronyaira támaszkodtak. Nagyjából ez volt a helyzet Romániában, Keletnémetországban, Bulgáriában. Ma mégis mindezek az államok bolsevista diktatúra alatt állanak.

A bolsevista párt mindenütt összeesküvő. Fanatikus szekta, mint Churchill is helyesen látta kezdetben. Ez a fanatizmus fölébe tud kerekedni a legtökéletesebb demokráciának is. A szabadság csak arra jó, hogy visszaéljen vele. Minél nagyobb a "szabadság" minél lazább a törvény, annál nagyobb a bolsevista veszély.
Amerikában, azt mondják, a kommunista pártnak mindössze 60-100 ezer tagja lehet. Amerikában tehát nem lesz bolsevizmus. A gazdasági élet és a nép életszínvonala fölötte áll minden más nép életnívójának. Az amerikai demokrácia jól működik. A kommunista minoritás tehát semmiképpen sem győzhet le egy közel 160 milliós birodalmat.

Edgar Hoover, az FBI igazgatója azt mondja, hogy a százezer igazolványos bolsevikihez hozzá kell számítani ötszázezer társutast.
A bolseviki képlet tehát máris változik és a végén így alakul: százezer összesesküvő plusz ötszázezer társutas (közöttük igen sok magas állásban és kulcspozícióban) plusz 5-6 millió zsidó plusz 12 millió néger plusz korrupció plusz szovjet kémkedés plusz száz százalékban zsidó kézben lévő sajtó plusz rádió plusz televízió plusz egyre emelkedő bűnözési hullám, amelyben megdöbbentő része van az ifjúságnak.
A négerek között nagyon sok az istenfélő, művelt, jó ember. A néger azonban "sérelmet szenvedett ember". A bolsevikek mindig az ilyenek közül toborozzák az ötödik hadoszlopot. A zsidók között sok van, aki nem bolseviki. De zsidó nacionalista! Bolsevikivé válik amint a bolsevizmusban felismeri annak zsidó jellegét. Gerald K. Smith szerint az amerikai zsidóságon belül máris legalább félmillió a meggyőződéses, fanatikus bolseviki. Az orosz forradalmat legfeljebb 500 zsidó indította el.

Mindezek után az amerikai zsidó által vezetett Amerikai Kommunista Párt 1951. február 5-én hozott határozatában kimondotta:
"... azért helyezte kongresszusunk tanácskozásainak középpontjába, mint fő feladatot, a békéért való küzdelmet, munkásosztályunk, a néger nép és az ország valamennyi békeszerető erejének mozgósítását."
A zsidóság nyíltan kommunista szárnya tehát most a négerséget akarja mozgósítani Amerika ellen. 5-6 millió zsidó közül félmillió zsidó bolsevista tehát meg akarja valósítani a legkísértetiesebb amerikai zsidó utópiát. Felszerelni milliós néger terrorhadsereget az amerikai zsidó komisszárok vezetése alatt.

A zsidóknak ez a szárnya, amely nyíltan is kommunista mer lenni, Amerikában szüntelen eldicsekszik azokkal a zsidókkal, akik a néger jogok harcosai voltak. A Hungarian Daily Journal, amely kifejezetten kommunista zsidó lap, 1950. árpilis 14-iki számában "Zsidók harcoltak a négerek, munkások jogaiért" cím alatt igen tanulságos cikket közöl. Elmondja, hogy E. L. Rose, aki Lengyelországban született, számos beszédet mondott annak idején, az 1848-as bécsi forradalom leverése után jött Amerikába és persze szintén zsidó volt, a négerek felszabadításának vezére lett St. Louisban. S. A. Bierfield orosz zsidó egyenesen úgy jelenik meg a zsidó kommunista propagandában, mint a néger-zsidó együttműködés mártírja, mert boltjában, néger szolgájával együtt, rablók meggyilkolták. Ugyanez a cikk rámutat arra, hogy amikor 1888-ban jiddis nyelven megjelent Karl Marx "Bérmunka és tőke" című pamfletje, lelkes east-side-i zsidók fogtak hozzá az amerikai zsidó szakszervezetek megalapításához.

Az amerikai kommunista zsidók nagy álma, egy néger terrorhadsereg megszervezése, eddig ugyan megbukott a vallásos négerek ellenállásán, de mégsem tűnik fel álomnak, ha elolvassuk az amerikai Special Committee on Un-American Activities jelentését. E szerint az American Communist Partynak 160 szervezete volt a közmunkások, farmerek, négerek, politikai, jóléti, nemzetiségi, sőt vallási (!) csoportok között.
Valósággal félelmetes az a névsor, amelyet néger kommunista szervezetekről "The Road Ahead" című könyvében John T. Flynn, a bátor amerikai publicista közöl. 88 hatalmas néger szervezet, az African Blood Brotherhood-tól, a legkülönfélébb béke, vallási, szektariánus jelszavak és címek alatt működik az amerikai bolsevizmus érdekében.
Az amerikaiak még nem ismerkedtek meg a zsidó nacionalizmus taktikájával. Azonban számukra is elég volna egy gazdasági krízis, harmadik világháború, vagy kis megingás, harctéri balszerencse, hogy Amerikában is elszabaduljon a pokol. Így szabadultak el a bolsevizmus ördögei 1917-ben Oroszországban, 1918-ban a dunai monarchiában, 1945-ben egész Kelet-Európában.

És ha ez Amerikában következik be, akkor ez már a világkirályság órája. A beváltott ígéret és a beteljesült parancs:
"Belőlünk mindent elborító terror fakad."
"A mi fekete hadseregünk élén ott menetel majd az amerikai Politbüro 11 tagja, akik közül 6 a mi vérünkből való vér. Egy milliós, fanatizált, vasfegyelem alatt tartott hadsereg lesz, amelynek odaígérjük az amerikai fehér nőket, az amerikai lányokat és anyákat. A világ legnagyobb MVD-je lesz ez, amelynek élén Ábrahám szent magjának 500 ezer komisszárja, hivatalnoka, ügynöke, titkos rendőre áll, és átveszi a hatalmat Washington Amerikaja fölött. A Frankfurterek, Morgenthauk, Herbert H. Lehmanok, a kultúr zsidók akkor majd háttérbe húzódnak egy időre. Mi fogunk jönni, a brooklyni gettókból, a bronxi zsidó negyedből, a keletlengyelországi bevándorlók sötét tömegeiből. És persze jövünk a Harlemből, a mi nagyszerű és daliás fekete seregünk élén. Lelkében kigyújtjuk a gyűlölet tüzét, felkeltjük a vérszomjat, amit eltakar a civilizáció máza. Ezek gyűlölik a fehéreket, de nem gyűlölnek minket, akik felszabadítóiknak mondjuk magunkat, hogy az uraik lehessünk. Ezek gondoskodnak majd róla, hogy kisportolt izmaikkal megvédjenek minket."

"Végeredményben azonban nem történik majd semmi. A zsidó magánkapitalizmus kezén összpontosított nagytőkét most átvesszük, mint zsidó államkapitalizmus, és most már 100 százalékig ellenőrizzük az Amerikai Egyesült Államok kimeríthetetlen gazdagságát. Most majd mi vezetjük a szövetségi kormányzatot, az államok kormányait, eltöröljük a demokráciát, a titkos választást."
"Uralmunk felséges despotizmussal lesz megkoronázva!" ígérik a Jegyzőkönyvek.
"Az amerikaiak azt mondják: Ez nálunk nem lehetséges. De hiszen eddig még mindig, mindenütt lehetséges volt. Ha pedig Amerika népe ellenállna nekünk, akkor felállítjuk az akasztófákat a Capitoliumon, a Fehér Ház előtt és ezeket az akasztófákat majd Dávid király komor fekete testőrei őrzik. 12 millió néger és 6 millió zsidó. Ez a hatalom már rendíthetetlen lesz. Próbálj hát lázadni Washington népe. Próbálj felkelni amerikai szabadság, mint egykor felkeltek ellenünk Wrangel gárdistái. A te fejed felett már ott lebeg Jehova kardja. A mi nagy Oppenheimerünk, a mi atomenergia bizottságunk tartja felkelő seregeid feje fölött az atombombát. A saját atomtüzérséged fog megsemmisíteni, ha a mi nagy Dávid királyunk ellen hadba szállsz.

Amerikai szabadság, amerikai demokrácia mi már ácsoljuk az akasztófáidat, és ne hidd, hogy humanisták, filantrópok leszünk, ha a mi kezünkbe kerül a totális hatalom. Mi belőlünk mindent elborító terror fakad!
"Emlékezz azokra a szabadságharcosokra, akik egy-egy keleteurópai várost védtek a mi bolseviki seregeink ellen. Az utca túlsó végén még folyt a harc, mint Budapesten, amikor a gettókból kitörünk mi, akik nem harcolunk, csak az utolsó pillanatban vetjük le az álarcot. És a szabadság harcosa távcsöve puskáján keresztül benézett abba a városba, amelyet már megszálltak a mi bolsevista csapataink. És egy fél óra múlva már álltak az akasztófák. A mi általunk állított bitók. Mi jöttünk elő a gettókból, hogy rájuk akaszthassuk ellenségeinket a keresztényeket."
Ez a látomás mindig valóság lehet. Amerikát elárulta a zsidóság. Csak az a kérdés, észreveszi-e mindezt idejekorán az amerikai nép. Mert, ha igen, akkor egy másik vízió teljesedik. Úgy, ahogy azt Amerika egy nagy zsidó bankárja látta, Oscar Strauss:
"Ez az én népem! És én mondom önnek, barátom, hogyha ez a nép nem lép helyes útra, nem válik jó polgárrá, olyan pogromokat fogunk látni Amerikában, amilyenek Európában nem voltak soha!"
Oscar Strauss csak egyet nem mondott meg. Azt, hogy a zsidó probléma megoldásának útja nem a pogrom. Az erőszak a fegyver nélküli nacionalizmusnak használ.
A zsidó nacionalista világhódítást le kell győzni, de másként kell legyőzni. Mert, ha nem győzik le, akkor az emberi szabadság és az amerikai szabadság órái meg vannak számlálva.

XVI. FEJEZET

A mai világhelyzetet elemezve, nem győzünk elégszer rámutatni arra, amit senki nem akar észrevenni: a zsidóságnak, amely két világháborút robbantott ki a keresztény népek között, de legalábbis a másodiknak első számú háborús bűnöse, nem érdeke többé a szovjettel, bolsevizmussal való leszámolás. Nem érdeke, mert ha egyszer megbukik a bolseviki diktatúra, akkor a világ megtudja: kik voltak a hóhérok, a komisszárok, a népek rabtartói, a biológiai osztályharc mozgatói.

A világhatalmi ábrándokon túl a bűntudat iszonyú szövetsége köti össze Kelet és Nyugat zsidóságát. Azok, akik nem értik, hogy miért akarja a zsidóság megakadályozni Amerika bolsevista ellenes háborúját, miért tartja fenn a nyugati és keleti hemiszféra között a vasfüggönyt, érdemes, ha elolvassák dr. Israel Goldstein, a World Jewish Congress amerikai vezetőjének nyilatkozatát, mely szerint "a harmadik világháború a zsidóság teljes kiirtását jelenti". Ugyanilyen értelemben nyilatkozott Pinkas Lubianker, a Londonban járt izraeli delegáció feje. Még többet árul el Solem Teritsman, a kommunista Lengyelország főrabbija, aki 1951-ben így szólítja fel a világ zsidóságát a szovjet békeíveinek alá írására:
"A zsidóságra nézve a béke vége a zsidók végét jelenti. A harmadik világháború új fegyver a zsidó nép ősi ellenségeinek kezében. A békefelhívásokat akár jobboldaliak, akár baloldaliak, alá kell írnia az emberiség jobbik felének, de mindenek előtt a zsidóknak. A zsidók számára ez nem kelet-nyugat kérdése. A zsidóknak ez az élet-halál kérdése."

A francia rabbik ugyanilyen indokkal csatlakoznak a békemozgalomhoz és nem véletlen az sem, hogy a kommunista békeíveket Izraelben 1950-ben 160 ezer zsidó írta alá. Az aláírások arányszáma, jegyzi meg a Daily Worker, nagyobb, mint bármely más országban kivéve a Szovjetuniót!
Értjük-e már hogy az atombombát miért kellett átadni a Szovjetuniónak? Értjük-e, hogy mi a célja a vasfüggöny fenntartásának, az UN hamis béke jelszavainak, a koegzisztencia jelszavának, a hidegháborúnak és annak a gigászi arányú szemfényvesztésnek, amely a népek elmákonyozására, elkápráztatására folyik? Értjük-e hogy miért nincs aktív európai védelmi közösség, Európahadsereg? értjük-e, miért vannak rabszolga népek, ketté osztott országok? Miért tűri a szabad emberiség a szovjet rabszolgatáborokat? A felelt egyszerű. A két hemiszféra fölötti hatalom és minden hatalom a világzsidóság kezében van.

Sion bölcseinek jegyzőkönyveiről azt állították, hogy hamisítvány. Fél évszázad alatt azonban a Nagy látomás beteljesedett. A zsidóság ott áll a Sion bölcsei által megjósolt világuralom mindkét lépcsőjén és megközelítette a harmadikat is, azonban még nem vetette le végleg az álarcot. A tényleges világhatalom azonban már a világhódítók kezében van és csak idő kérdése, mikor a leigázott népek és az elbarbarizált tömegek fölött nyíltan is kezet nyújt egymásnak a nyugati és a keleti zsidó.
1904-ben Chaim Weitzman mondotta Herzl Tivadar Judenstaatjáról és annak következményeiről:
"Négy év előtt a világzsidóság két táborban volt: kelet és nyugatra oszolva. Akkor jött Herzl és azt mondotta nekünk: "egyesíteni kell a keleti és nyugati zsidóságot, és végre is hajtotta azt. Amit Herzl adott a zsidó népnek, az az egység!"
Herzl Tivadar Judenstaatja írja: "Wir sind ein Volk!" És a két részre osztott világ fölött ma ez az egyetlen létező egység. Egy nép vagyunk az amerikai és szovjet demokrácia látszólagos hasadékai, ellentétei fölött is. Egy nép vagyunk, akiknek nem érdekünk, hogy Nyugat felszabadítsa Keletet, mert szükségképpen a zsidó hatalom keleti felétől szabadítaná meg a zsidóságot és az elnyomott népeket.

A Jegyzőkönyvek nagy programja teljesült és ez a legfőbb bizonyíték a jegyzőkönyvek hitelessége mellett. Amit 50-60 év előtt hazugságnak, vagy gonosz utópiának hitt a világ, íme valóság! 50 év előtt még senki nem álmodott Népszövetségről, Egyesült Nemzetekről, de a Jegyzőkönyvek titokzatos szerzői világosan látták a célt.
"A mi kormányunk szolgáivá tesszük az összes kormányokat! - írta az első számú jegyzőkönyv. - "A mi nemzetközi jogunk fog uralkodni a nemzeti jogok fölött és ugyanazon módon fogjuk kormányozni a népeket, mint ahogy minden szabályszerűen berendezett állam polgári hatalma alattvalóinak egymás közti viszonyát", - jósolta a 2. számú protokoll... "Ki fogjuk fárasztani a gójokat úgy, hogy kényszerülve lesznek bennünket kérni nemzetközi kormányzatra. Ez a helyzet meg fogja engedni nekünk, hogy tetszésünk szerint minden ellentmondás nélkül igénybe vegyük a világ összes kormányzati erőit, ekként egy, a többiek fölött álló kormányzatot formálván."

A megbukott genfi Népszövetséget pótolva, íme, megvalósult az Egyesült Nemzetek. Lake Succesben már ott áll a palotája, amelynek ormán kék-fehér cionista színek alatt egyesülnek a világ kormányai. Az amerikai katonák a cionista színek alatt haltak meg Koreában. Egyébként is, mint más helyen már rámutattunk, az Egyesült Nemzetek joggal tekinthetők a világzsidóság legteljesebb, legtökéletesebb hatalmi szervezetének. A zsidó világkormány megalakítását még nem mondták ki. De Einstein, a próféta a világ föderalisták szervezete, több európai föderációs szervezet már ezt hirdeti teljes nyíltsággal. (Lásd: világföderalisták programja.) New Yorkban a zsidók által legsűrűbben lakott területen már ezzel a programmal választják szenátorrá Herbert H. Lehmant és képviselővé a fanatikus Javits Jakabot.
Az Egyesült Nemzetek legfontosabb szerve a csaknem teljesen zsidó kézben lévő UNESCO, amelynek tagja a Szovjetunió is, és amely irányítani akarja az egész világ ifjúságának nevelését. Ez is a Jegyzőkönyvek parancsa:
"Akként kel1 irányítani a gójok társadalmának oktatását, hogy karjuk tehetetlenül essék le, valahányszor az egyéni kezdeményezést követelő feladatokkal kerülnek szembe."
Az UNESCO tehát az a csúcsszerv, amelyet a Jegyzőkönyvek alkotói szintén előre láttak és adott pillanatban létre is hoztak, hogy kialakítsanak egy világifjúságot, amely már kizárólag lelki zsidókból, hazához, hagyományokhoz, Istenhez nem ragaszkodó világproletárokból áll, és amely természetszerűleg megvetendő antiszemitizmust lát mindenben, ami nem kedvez a világhódításnak.

"A fennálló kormányok helyére egy kolosszust fogunk helyezni!" jövendölték a Jegyzőkönyvek amelyet kormányok fölötti adminisztrációnak fogunk nevezni. Csápjai, mint a fogó csíptetői, így nyílnak kifelé minden irányba, úgy, hogy ez a szervezet az összes népeket meg fogja hódítani."
Az UN-ban már együtt ül a nyugati demokrata és a keleti szovjet zsidó, a New York-i rabbinus és a szovjet komisszár. Amíg keresztény katonák öntik egymás vérét, amíg az UN-n belül is háború folyik, addig az Egyesült Nemzetek békenyilatkozatai fölött ott lebeg Herzl Tivadar hitvallása:
"Egy nép vagyunk! Egy nép!" És minden más komédia... Az UN atomenergia bizottságában demokratának és bolsevistának álcázott zsidó tárgyal a zsidóval a világ legfélelmetesebb problémájáról. Zsidók képviselik az USA-t és zsidók a Szovjetuniót. Az UN-Charta alkotója, Leon Pawlowszky amerikai zsidó ugyan, de a chartába szinte szóról szóra belemásolja a szovjet alkotmányt. Az információs központból csak Jacob Saphiro kezén át juthatnak ki információk a keresztény népek számára. Az atomenergia bizottságban Bernhardt Baruch képviseli Amerikát és a politikai bizottságban D. J. Manuilsky szovjet zsidó képviseli Oroszországot. Az UN nemzetközi munkaügyi szervezetét David A. Morse, igazi nevén Maskovics orosz zsidó irányítja. A hatalmas világorganizáció főtitkára ugyan nem zsidó, azonban a második vonalban ott áll mögötte a helyettes főtitkár, Benjamin Cohen. Legjellemzőbb azonban, hogy a koreai háború idején az UN "biztonsági szolgálatának" főnöke Zinkovics Konstantin orosz zsidó. Végeredményben ő Mac Arthur tényleges főnöke a koreai harcok idején.

Ezentúl már nem az amerikai kongresszus határoz Amerika sorsa fölött, hanem egy ismeretlen, zsidóktól irányított szervezet. A török katonáknak az UN zsidó parancsára kell meghalni és esetleg ugyancsak UN zsidó szabotálja azt, aki komolyan veszi a bolsevizmus elleni harcot. Franciaországnak, Görögországnak, vagy Nyugatnémetországnak ismét csak az UN szabja meg, hogy kit fogadhat állampolgárának, kaphat-e kölcsönt és milyen munkaügyi törvényeket léptethet életbe. Mindezt részletesen látni fogjuk a következő fejezetben.
Nézzük most már, mi valósult meg a Jegyzőkönyvek parancsaiból a keleti és nyugati világban. Szemléltetőbbé úgy tehetjük ezt a látványt, ha először a bolsevizmusra mutatunk rá. Az összehasonlításból az derül ki, hogy a Jegyzőkönyvek sokkal inkább bibliája volt a bolsevizmusnak, mint Lenin összes művei.
"A nép a mi ösztönzésünkre kiirtotta az arisztokráciát, írta 1895-ben a 3. számú jegyzőkönyv, amely természetes protektora és védelmezője, mert érdekei szoros összefüggésben voltak a nép jólétével. A mai napig az arisztokrácia letört és a nép ravasz profitvadászok és sehonnaik igájába került."
Fél évszázad alatt ennél sokkal többet ért el a világzsidóság. Nemcsak a születési arisztokráciát irtotta ki, hanem kiirtott minden más képességbeli arisztokráciát, minden szellemi és jellemi elitet, tartozott bár a munkásság, parasztság vagy középosztály "arisztokráciájához". Oroszország szellemi lefejezése 1917 után megtörtént, és a Dosztojevszkijek helyett ma Ilja Ehrenburgok képviselik a szellemi "elitet". Fél Európát a háborús bűnösség és felszabadítás ürügyén fejezték le. A nép valóban sehonnaiak igájába került.

"Mi a munkások megmentőjének mondjuk magunkat, írja a Jegyzőkönyv, akik azért jöttünk, hogy felszabadítsuk őket ezen elnyomás alól. Felajánljuk nekik a szocialista, anarchista, kommunista hadseregünkbe való belépést, amelyeket mi mindig támogattunk." Fegyvert adtunk a pártok kezére és a hatalmat tettük az összes ambíciók céljává. Földünk minden országából rendkívül nagy tömegeket ragadtak magukkal ezek a szavak! Szabadság, testvériség, egyenlőség. Ügynökeink segítségével, akik lelkesen hordozták zászlóinkat, ezalatt pedig a jelszavak szú gyanánt őrölték meg a keresztény népek jólétét, lerombolták békéjüket, egységüket, erélyüket, aláásva az államok alapjait."
Ma, amikor ezek a sorok íródnak, elég észrevenni azt, ami Oroszországban és a vasfüggöny mögött történt. Előbb a királyoktól vették el a jogart és a koronát, aztán az arisztokráciát irtották ki, majd a különböző országok középosztályát lőtték katyni tömegsírokba, vitték deportáló telepekre, s ma már a munkások vezérei szenvednek ugyanott.
"Szükséges, hogy minden országban, rajtunk kívül, ne legyen más, csak a proletár tömeg."
Ez a cél már teljesen megvalósult a Szovjetunióban és megvalósulóban van a vasfüggöny mögött. A zsidó világkirályság ott már megvalósult a bolsevizmusban. Rabszolga tömeg és zsidó komisszárok.
"Szétszaggatjuk a goj családot és annak nevelő jelentőségét", írja az egyik jegyzőkönyv.
És a vasfüggöny mögötti iskolákban oktató zsidó nevelők az "ampulla apáról", a mesterséges megtermékenyítésről tartanak előadást 12-14 éves gyermekeknek. A népi kollégiumokban együtt alszanak a 13-15 éves fiúk és lányok. Oroszországban nemcsak deportációval szaggatják szét a családokat. Az Ukrajnában született vasutast, vagy postást Vlagyivosztokba rendelik szolgálatra és fordítva. A szovjet ifjúsági mozgalmak kegyetlenül kivonják az ifjúságot a család hatásköréből.

Hiteles amerikai tudósításból idézzük a következőket, amelyek bizonyítják, hogy a programpontnak ez a része ott is megvalósul.
"Amerikában a fiatalság bűnöző hajlama ijesztően no. Nincs a bűnözésnek olyan rendőrileg ismert terrénuma, ahol a fiatalkorú amerikai fiú, vagy lány otthon ne lenne. Szülő- és testvérgyilkosságok, szerelmi és kéjgyilkosságok, betöréses lopások, útonállások, bankrablások, közönséges gyilkosságok, ember rablások, kábítószer csempészések nem mennek ritkaság számba. Elképesztő az a kép, amely a statisztikák tükrében az ember elé tárul." (Hídverők 1955. decemberi szám, 939.oldal)

Még megdöbbentőbb az az interjú, amelyet Herbert Hoover, a FBI vezetője adott az amerikai bűnözésről. "1951. folyamán 1 790 030 bűneset történt. Tehát minden 18 percben egy. Napi átlagban 301 személyt gyilkolnak meg, vagy támadnak meg, 1129 betörés történt naponta, 146 személyt raboltak meg és 468 autómobilt loptak el. Minden öt percben történik egy gyilkosság, agyonütés, elrablás. A legnyugtalanítóbb az, hogy ez a bűnhullám elsősorban az ifjúságot sodorja el. Naponta lehet olvasni, hogy 15 éves fiúk kezükben revolverrel, rablótámadásokat követnek el. Egy statisztika szerint a fiatalság százezrei vannak revolverrel ellátva. Még megrendítőbb, hogy az USA-ban ma egy mesterségesen kitermelt bűnözés mérgező levegőjét kell beszívni. Kezdődik ez már a gyermekeknél, akik a füzetes regényekben a legszörnyűbb bűnözésekről olvasnak. E ponyvaregények közül száz több mint 40 millió példányban jelenik meg. Száz 6-11 éves gyermek közül 90 olvassa ezeket a rémhistóriákat. Detektívregények és bűnügyi novellák százezres példányszámokban kerülnek piacra. 600 szerző foglalkozik kizárólag ezeknek a rémtörténeteknek megírásával. Tegyük hozzá, hogy ezek 90 százalékban zsidók! A mesterségesen kitermelt bűnözést még inkább fokozza a televízió. Az elmúlt évben - a librettóknak megfelelően, - 16 932 ember halt meg a televízió világító üvegén. 9652 személyt revolverrel és 762-t gépfegyverrel gyilkoltak meg. A High Scoolokban végzett vizsgálatok arra a megállapításra jutottak, hogy a 18 éven aluli amerikai tanulók és diáklányok fele kábítószerekkel él, melyek között marihuana, heroin és morfium szerepelnek." (Der Weg, VI. évf. 8. szám.)

S miután tudjuk, hogy a film, televízió, rádió, sajtó csaknem kizárólag a zsidóság kezében vannak Amerikában, nem lehet véletlennek tulajdonítani ezt a bűnözési hullámot. Uralkodni csak megrontott lelkű népeken lehet és ezt nagyon jól tudják ott, ahol a Sion bölcseinek Jegyzőkönyveit irták. A program teljesedett:
"Megrontottuk a gójok ifjúságát!"
"Programunk szerint az alattvalók egy harmada a többit, tisztán kötelesség érzetből, mint a kormány segítője fogja ellenőrizni." hangoztatják a Jegyzőkönyvek. S ma már a bolsevizált országokban, hivatalokban, gyárakban, üzemekben százezres spiclihad hemzseg. Az uralom egyik legfontosabb programja, íme, valóra vált.
"Kell, hogy a nép tudja, miszerint mindent elvettünk tőle, amit el akartunk venni... Ezután nem fogja észrevenni leveretését, a terrort, és megadással fogja várni az eseményeket!" - hangoztatja a 11. számú jegyzőkönyv. Oroszországban mindez már bekövetkezett. A tömeg letargiája a legnagyobb segítője a bolsevista uralom fennmaradásának.

"Egyetlen információt, vagy hirdetést sem tesznek közzé a mi jóváhagyásunk nélkül" - ígérik a Jegyzőkönyvek. Ma a vasfüggöny mögött, főként Szovjet-Oroszországban a cenzúra 100 százalékig zsidó kezekben van. Ez a programpont is tökéletesen megvalósult.
"Midőn el fogjuk érni az új uralom idejét, azaz az átmenetet hatalomra jutásunkhoz (ez a mai szocializmus és népi demokrácia) nem szabad megengednünk a sajtónak még azt sem, hogy a társadalmi romlottsággal foglalkozzék, mindenkinek azt kell hinnie, hogy az új uralom annyira kielégít mindenkit, hogy még bűntényt sem követnek el." Ma a vasfüggöny mögötti sajtóból már hiányzanak a rendőri hírek, bűnügyek.
Az ötven év előtti titkos zsidó parancsot tökéletesen hajtja végre az "új uralom". "Minden más vallást lerontunk!" - ígérik a Jegyzőkönyvekben Sion bölcsei. És ma már a Szovjetunióban tulajdonképpen csak a zsidó vallásnak van szabad gyakorlata.
"Őrködni fogunk afelett, hogy semmiféle összeesküvést ne szőjenek ellenünk: lemészárolunk irgalmatlanul mindenkit, aki avégből fog fegyvert, hogy ellenálljon uralmunknak. Minden titkos társaság alapítását halállal fogjuk büntetni." Ezt a zsidó programot szinte klasszikus szigorral hajtja végre a zsidók vezette MVD. Az oroszországi és vasfüggöny mögötti "tisztogatások", tömegmészárlások bebizonyították, hogy a Jegyzőkönyvek célkitűzéseit vaskövetkezetességgel valósítják meg a hatalmon lévő zsidók.

"A jelenleg fennálló és általunk elismert titkos társaságokat, akár értünk, akár ellenünk dolgoznak, feloszlatjuk, tagjaikat pedig Európától távolabb eső földrészre száműzzük. Ugyanezt fogjuk tenni a goj szabadkőművesekkel is, akik nagyon sokat tudnak." Íme itt a magyarázat, hogy a bolsevizmus úttörőjeként szereplő szabadkőművességet miért likvidálták, amikor hatalmuk már megvalósult. A vasfüggöny mögötti szabadkőművesek ma már Európától távolabb eső földrészen élnek - Szibériában!
"Addig azonban nem tanácsos, hogy vezető állásokba zsidó testvéreinket tegyük bele, írják tovább a Jegyzőkönyvek. Olyanokra bízzuk e fontos helyeket, akiknek múltja, jelleme olyan, hogyha nem engedelmeskednek, elítélés és börtön vár rájuk."

A vasfüggöny mögötti államokban ezt a módszert kísérteties pontossággal vették használatba a bolsevisták, amíg meg nem szilárdították hatalmukat. Ezt legjobban meg tudjuk világítani a magyarországi példával. 1945 óta a hatalom tényleges birtokosa Rákosi-Roth Mátyás moszkovita zsidó. Az első köztársasági elnök Tildy Toltán alkoholista református pap, felesége zsidó asszony, Gyenis-Grünfeld Erzsébet. A második államfő Szakasits Arpád, aki korábban a német Gestapo besúgója, felesége áruházi lopások miatt börtönben ült. A harmadik államfő Rónai-Roma Sándor, zsidófeleséges cigány. A tényleges hatalom azonban a zsidók vezette ÁVH nevű politikai rendőrség kezében van.
"Azt nem szabad megkockáztatni, írták 1895-ben a Jegyzőkönyvek, hogy politikai bűnös esetleges tévedés következtében megugorjék. A politikai bűnre nem ismerünk irgalmat. Arra nincs mentség, ha bárki is megkísérli olyan ügyekkel foglalkozni, amelyekre egyedül a kormány illetékes.

És Középeurópában, a szovjet katorgáiban, a rab államok internáló táboraiban, deportáló telepein csaknem politikai bűnösök raboskodnak. A politikai "bűnösöket" a post facto jog alapján visszamenőleg megbüntették. A szovjet rabszolgatáboraiban az amerikai ÁFL kimutatása szerint 14-20 millió rabszolga építi a zsidó világuralom épületét. A Jegyzőkönyvek azt is előírják, hogyan kell ezekkel elbánni, nehogy sorsuk sajnálatot váltson ki az emberekből.
"Hogy a politikai bűnösök vértanúságának dicsfényét eloszlassuk, egy padra fogjuk ültetni őket a tolvajokkal, gyilkosokkal, az egyéb közönséges bűntettesekkel. A közvélemény akkor azokat is ugyanolyan szemmel fogja nézni, s velük közös megvetésben fogja részesíteni", - hangzik az indoklás.
Ha valaki figyelte a vasfüggöny mögött lefolyt politikai pereket, tudhatja, hogy a Szovjetunió vezetői itt is a Jegyzőkönyvek 50 év előtti parancsainak engedelmeskedtek. Így ismertették be Mindszenty hercegprímással, hogy valutát síbolt, Ordass Lajos püspökkel, hogy dollárokat csempészett, Rajk László volt kommunista belügyminiszterrel, hogy lopott. Mindazok, akiknek nem tetszik a bolsevizmusba burkolt zsidó uralom: népellenes bűnösök. Egy nép ellen "bűnöznek". A zsidóság ellen.

A Jegyzőkönyvek szerzői azonban nemcsak a jelenre tekintenek, hanem a jövőre is. örökre biztosítani akarják a kisebbségi nácizmus világuralmát. Ez nem lehet másként, csak úgy, hogyha a népek ifjúságának emlékezetéből kitörölik a múltat s hagyomány és emlékezet nélküli szolgákat nevelnek százmilliókból.
"A klasszikus tanulmányokat, az ókori történelmet, amelyek sokkal több rossz, mint jó példát tartalmaznak, a jövővel foglalkozó programmal helyettesítjük." (Marxista-leninizmus). "Kitöröljük a népek emlékezetéből mindazokat a múlt évszázadra vonatkozó tényeket, amelyek ránk nézve kellemetlenek lehetnek. Eltörölünk minden magántanítást."
És a vasfüggöny mögött mindez csodálatos biztonsággal és pontossággal bekövetkezett. A klasszikus tudományokat már nem tanítják a szovjet rendszerű iskolákban. Helyettük Marx-Lenin tanait és - mint jövőre vonatkozó programot - az ötéves terveket kell az ifjúságnak megtanulnia. A magánoktatás megszűnt. A latin nyelvet betiltották és az orosszal helyettesítették. Módszeresen folyik a múlt meggyalázása és a történelem meghamisítása. A mindent megőrlő, megrohasztó zsidó világuralom, íme, megvalósult a bolsevizmusban.

A világzsidóság propagandája újabban azzal érvel, hogy a vasfüggöny mögött "antiszemitizmus" van. Erre alapot látszik neki adni egy-két zsidó kommunista látszatpere, például Slansky-Salzman, Pauker-Rabinovics Anna, Péter-Auspitz Gábor, majd Berija elítélése.
"Sokat feláldoztunk a mieink közül, viszonzásul azért olyan helyzetet teremtettünk népünknek, amelyet még álmodni sem mert soha. A mieink közül való áldozatok kevés száma megmentette fajunkat a pusztulástól."
Íme itt van az úgynevezett szovjet antiszemitizmus titka. Pauker, Berija, Slansky holtteste, mint egy lépcső, amely a világhatalom felé vezet.

De vajon mi vár rád ember, aki élsz a szabad Nyugaton és aki felé antibolsevista frázisokat puffogtatnak a zsidóság kezében lévő államférfiak? Mi vár rád szabad Nyugat, ha nem akarod elhinni, hogy a dicsőséges demokrácia nem demokrácia, hanem csupán judeokrácia: - más eszközökkel. Keleten a géppisztoly. Nyugaton az arany és politikai befolyás. "Hatalmunk jellege a titkosság" - írták a Jegyzőkönyvek. "Hatalom és hipokrízis" - hirdetik tovább a kendőzetlen programot, amely teljes egészében szintén megvalósult. Van-e reményed nyugati ember, hogy megmenekülhetsz a Keleten magukra hagyott keresztény testvéreid sorsától? Akik ezt ígérik neked, vajon nem a Jegyzőkönyvek szavaival mondják-e rólad maguk között:
"A gójok olyanok, mint a juh nyáj és mi farkasok vagyunk!"
Nézzük hát mi teljesedett be a Jegyzőkönyvek programjából Amerikában?
Az a pillanat, amikor Roosevelt a zsidók üldözése miatt szakította meg a diplomáciai viszonyt Németországgal, sejteni engedte, hogy az Egyesült Államok titkos kormánya már teljesen a zsidók kezében van. A quebeci konferencia, a Morgenthau-terv elfogadása bizonyította, hogy a hatalom csaknem teljesen a zsidóság kezébe került. A világháború légibombázásai, a nürnbergi bosszúhadjárat, a szovjettel kötött szövetség már egy olyan Amerikát mutattak, amely nem volt többé az igazi Amerika.

"A nép közül általunk választott kormányok szolgalelkűségükkel fognak kitűnni, nem lesznek járatosak a kormányzás körében és igen könnyen válnak sakkfigurákká a mi játékainkban, a mi bölcs tanácsadóink kezei között."
F. D. Roosevelt már csak sakkfigura volt. Mint rámutattunk Roosevelt 72 tanácsadója közül 52 zsidó volt.
Az első lépcső számára előírt programot 100 százalékban megvalósította a zsidóság. A Jegyzőkönyvek szerzői látták a módszereket is és ezeket követték az amerikai zsidók.
"A néptömegek a népből származott egyes tagjai legyenek bár a legzseniálisabbak, nem hivatottak a politikában, nem kívánhatják a nép vezetését anélkül, hogy az egész népet tönkre ne tegyék."
Amerika számára lassú bomlasztást, a céltudatos destrukció receptjét írták elő a Jegyzőkönyvek:
"A rossz az egyedüli eszköz, hogy a jót elérhessük. Azért nem szabad ingadozni, hogy a korrupciót alkalmazzuk, amikor ez segíthet céljaink elérésében és hogy ingadozás nélkül hatalmunk alá hajthassuk a mások tulajdonát, ha ezen eszközök által elérhetjük a hatalmat."

Nehogy megbántsuk Amerikát, most a "The Wanderer" című amerikai katolikus lapot idézzük, amely "visszatérés a pogánysághoz" cím alatt 1950.július 22-én írja:
"Ennek az országnak a polgárai éveken keresztül kell, hogy tanúi legyenek a szégyenletes színjátéknak, amelyben kormányunk vezető emberei, ügy a kül-, mint a belpolitikai életben, és sokan ezek közül igen magas pozíciókban, mint kommunisták és az ország árulói lepleztetnek le. Mások hamis esküben találtatnak bűnösnek és ismét mások, mint a népvagyon nagy tolvajai, vagy zsarolók és hamisítók. Kifogástalan helyről feltételezik, hogy Washingtonban legalább 5 ezer homoszexuális működik a kormányhivatalokban anélkül, hogy felelősségteljes magas állásokban valaki akárcsak a kisujját is megmozdítaná ellenük, megpróbálná kiseperni Augias istállóját."

Ezzel a jelenséggel nagyon is szoros kapcsolatban áll a Jegyzőkönyvek fontos utasítása:
"Minden eszközt, amelyet ellenségeink ellenünk fordíthatnak, hatalmunkba kell kerítenünk. Jelenleg nincs olyan nemzet, amelynél ne tudnánk behatolni odáig, amit az együgyű gójok államtitoknak neveznek."
Az amerikai kémkedési botrányok, az államtitok elárulása, a külügyminisztérium titkainak kiszolgáltatása, a hadsereg titkainak ellopása azt mutatja, hogy a zsidóság itt is engedelmeskedett a parancsnak, hiszen, mint kimutatták ezeket a bűncselekményeket csaknem kizárólag zsidók követték el. Ugyanekkor, mikor a felső vezetést destruálták, elszánt céltudatossággal törekedtek a széles tömegek megmételyezésére, szórakoztatására. Az amerikai tömegek járatlansága a közügyekben, nem az amerikai természet velejárója. Ez már mesterséges produktum, úgy ahogy a Jegyzőkönyvek parancsolják:

"Fékezhetetlen fényűzést fogunk kifejleszteni a gójok között. Minden független elhatározás kiirtása végett szórakoztatni fogjuk őket mulatságokkal, játékokkal, kultúrházakkal és hasonlókkal." Az amerikai filmeket ma Louis B. Mayer, Jack Warner, Harry Warner, Nick Schenk, Joe Schenk, Goldwynn, Zukor és hasonló nevű filmkirályok állítják elő. A vezető színészek közül száz vörös sztár zsidó és kommunista. A sajtó 85 százalékát zsidók kontrollálják. Rádióban, televízióban ugyanezek az elemek szolgálják ki a tömegek élvezetvágyát. Eredmény: fontosabb a jégszekrény, mint a szabadság megvédésére készítendő fegyver.
"Végül, hogy ne legyen idejük a gójoknak a gondolkodásra és megfigyelésre, szükséges szórakoztatásukról is gondoskodni fogunk!" - hangoztatják újból és újból a Jegyzőkönyvek.
Mindez szintén beteljesedett. A nagy problémákról így terelik el a figyelmet a sajtó, rádió, film, televízió. Ez a gigászi szórakoztatási üzem nemcsak ez élet napos oldalát jelenti, hanem ez egy faj destrukciójának méltó propaganda fegyvere.

Amerikában mindez ellen a nagy világlapokban nem lehet szót emelni. A szabadság sűrű hangoztatása nem egyéb hipokrízisnél. Vagy azt jelenti, hogy a zsidónak minden szabad! Elég elolvasni, Dorothy Thompsonnak idevonatkozó cikkét, amelyben bevallja, hogy a háborús gyűlölet visszaszorítása érdekében írt cikkeinek sehol sem sikerült kiadót találni. A sajtószabadság meghalt, illetőleg monopóliummá változott, mert csak azt lehet megírni, ami a zsidó érdekeknek kedvez.
Ezt az állapotot szintén a Jegyzőkönyvek szerzői írták elő Amerika számára.
"Az összes írók meghódolnak előttünk. Végül, ha olyan akadna, aki mégis meg akarna bennünket támadni, munkái közzétételére nem találna kiadót."
A zsidókérdést felismerő amerikai lapok magánemberek adományából tartják fent magukat. Példányszámuk kicsi. Befolyásuk jelentéktelen. Hirdetett igazságaiknak nem találnak sem kiadót, sem közönséget.
"Befolyásunk van a peres eljárásra, a választójogra, a személyes szabadságra és ami mindennél fontosabb a közoktatásra, a szabad lét alapjára." - írják a Jegyzőkönyvek.
Ma az amerikai Supreme Court egyik bírája a hírhedt Frankfurter Félix. Henry Ford már a "The International Jew" című könyvében szót emelt az amerikai igazságszolgáltatás elzsidósodása ellen. A New York-i bíróságokon ma már túlnyomó részben zsidó bírók ítélkeznek. Justita már nem jár bekötött szemmel, hanem nagyon is megnézi, hogy hol lehet kedvezni a világhódító fajnak. A zsidó nacionalizmus ítélkezik, miként Nürnbergben is. Mindig a zsidó nacionalisták javára.

A közoktatás zsidó irányítása köztudomású. Különféle nevelésügyi szervezetek, ligák, alakulatok szállítják a zavaros, megtévesztő szocialisztikus eszméket az ifjúság számára. A legnagyobb ilyen szervezet az American Liberty League, Robert Filene, a híres bostoni zsidó multimilliomos irányítása alatt áll. A chicagói egyetem és a Harward egyetem 60-70 professzoráról derült ki - mint Flynn írja "The Road Ahead" című könyvében - hogy a kommunista párt tagjai. Ezek kevés kivétellel zsidók. Volt olyan egyetemi tanár, aki 14 bolseviki front-organizációban foglalt helyet. Számos kollégiumban zsidók voltak a tanítók, tanárok. Eredmény: az ifjúság bolseviki szervezkedése az erkölcs lesüllyedése. "A gójok fiatalságát megrontottuk."

Közben itt is folyik a kísérteties játék, amely felemésztette, nyomorba, bolsevista szolgaságba döntötte a keleteurópai országokat.
"Felemeljük a munkabéreket, de nem hagyjuk meg a hasznot a munkásoknak és ez okból felemeljük a legfontosabb közszükségleti cikkek árát" - írják a Jegyzőkönyvek.
Az amerikai munkás életszínvonalát hallatlanul magasra emelte fel az ország kimeríthetetlen gazdagsága. Azonban a játék végeredménye ugyanaz. A fegyverkezés idején felemelték a munkabéreket, ugyanakkor megdrágult minden közszükségleti cikk. A fegyverkezési dollár értéke felére csökkent. A munkásszervezetek vezetése Roosevelt idején egy volt oroszországi rabbinövendék, a kommunista Sidney Hillman kezében összpontosult. Halála óta az uniók vezetésében, főként a közép állásokban megmaradtak a zsidók. Ezek kitűnően megértik egymást a zsidó nagykapitalista vezetőkkel. Az amerikai munkásvezetők tudják, hogy a cél nem a proletárok megváltása, hanem a zsidó nacionalizmus győzelme.

"Szükséges, hogy minden országban rajtunk kívül ne legyen más, csak proletár tömeg és néhány előttünk meghajló milliomos, továbbá a rendőrséghez tartozó katonák."
Az amerikai munkásnak ma még rádiója, autója, jégszekrénye, saját háza van, a tőke és a munka harcával azonban a zsidók kísérteties biztonsággal vezetik lefelé az úton, amely a bolsevizmushoz visz.
A vallás már Amerikában is állandó idegháborúban él. De a "szabad államban szabad egyház" elmélete itt is egyre gyengíti a keresztény felekezeteket. A zsidó rabbik tiltakoznak az ellen, hogy az iskolákban a karácsonyi tanítási programon keresztény énekek is szerepeljenek. "Lerontunk minden vallást, kivéve a mienket" - ígérik a Jegyzőkönyvek.

A The Kingdom of God elmélete, amelyet korábban ismertettünk már, biztos út a zsidóvá és bolsevistává alakított álkereszténység felé. S minden szektáriánusságok mögött ott áll az a félelmetes hatalom, amelyet a világuralmi célok első számú segítőtársaként emlegetnek a Jegyzőkönyvek.
"Amíg nem vagyunk teljesen urak a világ minden országában, létesíteni és szaporítani fogjuk a szabadkőműves páholyokat, ide fogjuk vonzani mindazokat, akik nyilvánosan szerepelnek, vagy szerepelni akarnak, minthogy ezek a páholyok lesznek fő forrásai értesüléseinknek és befolyásunk ezekből fog kiáradni. Az összes páholyokat csak egyedül általunk ismert Bölcseink igazgatósága alatt fogjuk centralizálni."
A legnagyobb zsidó szabadkőműves szervezetnek, a B'nai B'rithnek ma már 267 páholya van központi vezetés alatt. Ez magában nagyobb befolyást biztosít a zsidóságnak, mint a többi szervezetek.
"Képviselőink ott lesznek az igazgatóság tanácsaiban, írja a 15. számú jegyzőkönyv, és ezek által összeköttetésben fogunk állni a látható szabadkőműves kormánnyal. Ő fogja kiadni a tábori jelszót, részt fog venni a program kidolgozásában. Ezekben a páholyokban az összes néposztályok képviselői benne lesznek. A legtitkosabb politikai tervek is ismeretesek lesznek előttünk, aznap, amikor kidolgozzák őket, mert a vezetés a kezünkben lesz. Nagyon természetes, hogy egyedül mi fogjuk vezetni fi szabadkőműves munkát, mert csupán mi tudjuk, hová megyünk."
Amerikában mindez megvalósult. A szabadkőművesség a demokrácia igazi uralkodó pártja, egyben a zsidó nácizmus legjobb, legengedelmesebb segédcsapata, láthatatlan SS, összetoborozva minden nép vezetőiből és minden társadalmi osztály tagjaiból. Részvétele bizonyítva van a francia forradalom, a magyarországi első bolseviki diktatúra, az egyházellenes mozgalmak kirobbantásában, a Párizs környéki békeszerződések létrejöttében. Ennek következményeként a pápa egyházi tilalom alá helyezte a szabadkőművességet, sőt legutóbb a Rotary Clubokat is, amelyek ezzel kapcsolatban állanak.

Egy bizonyos. A szabadkőművesség puszta létezése ellentétben áll a demokráciával. Ahol egyik titkos szervezet kezében van a vezetés, ahol a törvényeket előbb a páholyok dolgozzák ki és csak azután kerülnek a parlament elé, ott beszélni sem lehet a népakarat megnyilvánulásáról. Ott a demokrácia már csak önmagának árnyéka. Ahol a zsidó kézben lévő szabadkőművesség vezeti az államot, ott a demokrácia már csak lépcső a bolsevizmus, majd a harmadik lépcsőfok, a teljes zsidó világkirályság felé.
Az európai zsidó kérdés egyik legkitűnőbb ismerője vitéz Endre László a második világháború kitörése előtt rendkívül érdekes könyvet írt épp Sion bölcseinek Jegyzőkönyveiről és eredeti kutatások alapján állapította meg azok hitelességét. Nem csodálatos, hogy az elsők között hurcolták 1946-ban a zsidók akasztófáira, a bolsevizált Budapesten. A magyar nemzeti gondolat mártírja 1946. március 21-én, a kivégzése előtti éjszakán búcsúlevelet írt a börtönéből, s ebben a levélben áll:

"Sion bölcseinek jegyzőkönyvei valóban igazak... az ő kezükben van a világuralom megvalósulása és elpusztít az útjából mindent, ami az új világállam felépítésében nekik akadályt jelent. Ami tehát most folyik, az nem igazságszolgáltatás, hanem prevenció és megtorlás egyben. Elpusztítása nem csak azoknak, akik valamit csináltak, hanem azoknak is, akik valamit csinálhatnának, vagy csinálhattak volna."
Sion bölcseinek jegyzőkönyvei valóban igazak. Nem azért, mert így látta azokat egy magyar mártír, hanem azért, mert minden, ami bennük állt, megvalósult: És ennél nincs, nem is lehet tökéletesebb bizonyíték amellett, hogy a Jegyzőkönyvek valóban hitelesek voltak.

XVII. FEJEZET

A modern civilizációt gazdaságilag és politikailag kulcspozíciókon keresztül lehet igazgatni és uralni. A kulcshelyzet gyakran sokkal döntőbb, mint az államfő vagy parlament elhatározása. A zsidóság minden időkben is értette ezeknek a kulcspozícióknak elfoglalását, birtoklását és ezeken keresztül a politikai hatalom kézbe ragadását, vagy függönyök mögüli irányítását. A világ hírszolgálata gyakorlatilag néhány nagy zsidó hírügynökség kezében van. Így kétezer millió ember csak azokról a hírekről értesül, amelyek a zsidóknak és a zsidó nacionalizmus céljainak kedvezőek. A zsidók kontrollálják a moziipart, nemcsak Amerikában, hanem beleértve a Szovjetuniót is, úgyszólván a világ összes államaiban. Csaknem világszerte zsidó kézben van a textilipar, a pamutkereskedelem. Ennek következtében minden egyes földi élőlény, aki bármilyen nem háziiparban készült ruhát vesz magára, a zsidó nagytőke adófizetőjévé válik. A világ aranyforgalmának, aranytermelésének ellenőrzése a következő nagy zsidó bankházak kezében van: Rotschild, Bleichroeder, Mendelsohn, Japhet, Seligman, Lazard, Strauss, Morgenthau, Schiff. Az Oppenheimerek Dél-Afrika csaknem egész gyémánt termelését és az egész világ gyémánt kereskedelmét ellenőrzik. Az egyik Oppenheimer kellemetlen politikai befolyását nagyon is jól ismerik a dél-afrikai kormány tagjai. Sir Ernest Oppenheimer a Diamond Trading Company révén a világ legnagyobb monopóliumát építette fel, amely saját rendőrséggel, titkos rendőrséggel rendelkezik. Ez a monopólium szinte kizárólag zsidókból áll és még ma is bojkott alatt tartja Nyugat-Németországot, amely csak feketén, vagy csempészúton tud ipari gyémántot vásárolni. (Der Spiegel, 11. évf. 35-szám.) Oppenheimerhez tartozik a világ száz legnagyobb gyémánt, arany, réz, és uránbányája. Magánvagyona egy milliárd márka. Oppenheimer ugyan nemrég meghalt, de a monopólium helyzete nem változott.

A Sassoon család ellenőrzi és irányítja a világ ópiumkereskedelmét. Lord Melchett (Alfred Mond) kontrollálja a nikkelt, míg a búzakereskedelem Louis Dreyfuss kezében van.
A Jewish Enciklopédia nagyon érdekes áttekintést ad arról, hogy a pénzkölcsönök folyósításával miként nyertek befolyást az egyes államokban. A Sternek és Goldschmidtek finanszírozták a portugál vasútépítést, báró Hirsch a török vasútakat, a Rotschildok a francia vasútépítések agy részét, Straussbergék a romániai, Poljakov, Speyer and Co az Oroszországi vasútépítkezéseket, míg a Kuhn and Loeb az amerikai vasutak építését. Ugyancsak a Jewish Enyklopédia tanúsítja, hogy a Rotschildok kezében van a higanykereskedelem, a Barnato Brothers and Wernek, Bett and Co ellenőrzik a gyémántkereskedelmet, Levinson and Guggenheim a vörösréz-kereskedelmet, Graustein és Deyfuss a papíripart.
Még a zsidó enciklopédiánál is is jellemzőbb azonban az Edmondson Economice Service Bulletin egyik 1939-ből származó száma, amelyből kitűnik, hogy a 440 leggazdagabb amerikai család, értve alatta a régi keresztény milliomosokat, összesen 25 milliárd dollár fölött rendelkezik, míg egy maroknyi amerikai zsidó 500 milliárd dollár értéket kontrollál. Még az olyan kicsi és csaknem ismeretlen zsidó érdekeltség, mint az Insull testvérek is ötmilliárd dollárt kontrollál.

Rendkívül nagy a zsidó pénzhatalom, a Rotschildok befolyása Brazíliában, ahol az előbbi elnök, Cafe Filoh zsidó volt, míg a jelenlegi elnök felesége zsidó. A Banko de Brasil elnöke bizonyos Jaffel szintén a világhódítók közül került ki.
Legcsodálatosabb azonban az argentínai Peron diktatúra története. A nacionalistának feltüntetett peronizmus belügyminisztere, minden hatalom ura senor Borlenghi, ugyancsak világhódító volt, a Peron-kormány több más tagjával együtt, s mindezek hajmeresztő panamák közepette rombolták le az argentín népgazdaságot.
Nem meglepő az sem, hogy ugyancsak közülük került ki Guatemala elűzött kommunista diktátora, Arbenz is.
A világhódítók veszélyes befolyásának iskolapéldája Szíria. Épp egy magyar nyelvű cionista újság, a Hatikva dicsekszik el vele, hogy Szíria egész gazdasági életét az ott lakó 60 ezer főnyi zsidó uralta. "Úgyszólván csupa zsidó származású tanár ült a damaszkuszi egyetem tanári székében." A cionista forrás szerint az ország 60 ezer főnyi zsidósága "kezében tartotta a gazdasági élet kulcspozícióit, elsőrendű szerepet játszva a kulturális, ipari- és kereskedelmi életben."

A következmény? Szíria hamis ábrándokba ringatva magát, sodródik a szovjet csatlósság felé.
Maga a Szuezi csatorna, amelynek államosítása csaknem a harmadik világháborúba sodorta az emberiséget, majdnem 100 százalékban a világhódítók érdekeltségébe tartozott. Disraeli Anglia zsidó miniszterelnöke szerezte meg a csatorna részvénytöbbségét, kezdetben az angol kormány számára. A londoni Rotschild ház csak az első hitelügyleten százezer aranyfontot keresett. Midőn Egyiptom miniszterelnöke, Nasszer véget akart vetni a világhódítók legnagyobb üzletének, Izrael, Anglia, Franciaország flottával, tankokkal és repülőbombákkal siettek a világhódítók részvénypakettjeinek védelmére.

A Szovjetunióban gyakorlatilag 100 százalékos zsidó kontroll alatt áll minden, mert a politikai hatalommal együtt zsidók kezébe került az államosított ipar, kereskedelem, mezőgazdaság is. Nyugaton végeredményben ebből a gazdasági hatalomból keletkezett a politikai befolyás és politikai hatalom.
Az előző fejezetekben idéztük már a Jegyzőkönyveket, amelyek világos utasítást adta egy "a többiek felett álló kormányzat" formálására.
Megmondták, hogy "a fennálló kormányok helyére egy kolosszust fognak helyezni, amely magát kormányok fölötti adminisztrációnak fogja kinevezni". De ezzel szorosan összefügg a Jegyzőkönyvek leglényegesebb narancsa is: "Addig, amíg nem tanácsos, hogy vezető állásokba zsidó testvéreinket tegyük be, olyanokra bízzuk a fontos helyeket, akiknek jelleme rossz."

Meg kell figyelni, hogy a zsidóság, mint a legfegyelmezettebb nacionalizmus, száz százalékig engedelmeskedett ennek a parancsnak. A zsidók - legyen az szovjet diktatúra, vagy amerikai demokrácia, - mindenütt a második vonalba létek elő. Elől egy nemzsidó báb áll, mint államfő, miniszterelnök stb." de nyomban mindjárt egy zsidó következik. Elöl Roosevelt, nyomban utána Baruch. Elöl Sztálin, nyomban utána Kaganovics. Meg kell figyelni, utána rangban, fontosságban, vagy legfontosabb kulcspozícióban, hogy a zsidóság gyakran a legkisebb állásokig, a második vonal elméletét valósította mag. A hivatalfőnök keresztény, a helyettes zsidó. A katonai megszálló parancsnok amerikai, vagy Szovjet tábornok nem zsidó, de a helyettese már az. Nürnbergben keresztény bíró ül az emelvényen, de a háttérben Robert M. Kempner és 2400 zsidó dolgozik.

Az első világháború után alakult első Népszövetség elnöke, Hymans, zsidó. Utána hirtelen keresztény következik. Még nem érkezett el az az idő, hogy "vezető állásokba zsidó testvéreinket" helyezzük el. Azonban a New York Times 1922. aug. 22-iki közlése szerint Nahum Sokolow, a karlsbadi cionista kongresszuson megmondotta, hogy a Népszövetség alapítása zsidó idea volt:
A párizsi békekonferenciáról dr. Dillon írja könyvében:
Az egész gyülekezetnek - amelynek érdekei a legjellemzőbbek - legbefolyásosabb exponensei azok a zsidók voltak, akik Palesztinából, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Görögországból, Angliából, Hollandiából jöttek és akik sorában a legnagyobb legjelentősebb delegáltakat az Egyesült Államokból küldötték. Az olvasót talán meglepi, azonban mégis csak tény, miszerint a delegátusok többsége meg volt győződve, hogy valódi befolyás, az angolszász népek mögött, szemita volt.

A zsidók itt is a második vonalban álltak. A delegátusok, akik a nyilvánosság előtt szerepeltek, akik a szerződéseket aláírták, keresztények voltak. Akik a tanácsokat adták, akik a tényleges hatalmat reprezentálták, zsidók, a második vonalban.
Ma erre a rendszerre, a második vonal szisztémájára van alapítva a zsidó világhatalom. A mimikri egy fajtája ez. "Hatalmunk jellege a titkosság," ebben az értelemben kell felrajzolni a zsidó világhatalom ijesztő térképét, amely tulajdonképpen a kulcspozíciók ismertetése. Hozzátesszük, hogy ez a térkép sohasem lesz teljes, és most is nagyon hiányos. Egyelőre csak azokat a megállapítható kulcspozíciókat, illetőleg azoknak egy csekély hányadát mutatja be, amelyeket a világpolitikában a zsidóság meghódított, és amelyeken keresztül máris uralja a világot, a második vonalból.

Az UN vagyis az Egyesült Nemzetek Szövetsége, a világzsidóság leghatalmasabb és legálcázottabb szervezetévé vált. Az UN a keleti és nyugati zsidóság csúcsszerve. A világ feletti kormány kezdete és mutatványpéldánya, amelynek személyzeti listáján ismét csak összetalálkozik a keleti és nyugati zsidó, a kapitalista és a bolsevista ószövetségi náci. Az UN manhattani üvegpalotájára már kitűzte halványkék-fehér lobogót, amely csodálatosan és kísértetiesen azonos az izraeli lobogó színével. Azonban nemcsak a zászló színe hasonlít. Az arcok is kísértetiesen egyformák. A világhatalom legfontosabb kulcspozícióiban ma csupa egyfajú, egyszőrű emberek ülnek. Az első és második vonal itt már teljesen összemosódott. Az 1951es állapotot véve alapul hátborzongató névsort közlünk az alábbiakban. Csaknem olyan félelmetes, mint 1917-ben az oroszországi bolsevista vezérek névlistája volt.

Az Egyesült Nemzetek (UN) titkársága
Dr. H. C. Bloch, a fegyverkezési osztály főnöke (zsidó)
Antoin Goldet, a közigazgatási ügyek osztályának főigazgatója (zsidó)
Ansgar Rosenborg, a közigazgatási ügyek külön tanácsadója (zsidó)
David Weintraub, a gazdasági stabilitás és fejlődés osztályának vezetője (zsidó)
Karl Lachman, a pénzügyi osztály vezetője (zsidó)
Dr. Leon Steinig, a kábítószer ellenes küzdelem szakosztályának vezetője (zsidó)
Henry Langer, a szociális ügyek osztályának helyettes vezetője (zsidó)
H. A. Wieschoff, a nem önálló kormányzatú territóriumok igazgatásának vezetője (zsidó)
Benjamin Cohen, a közérdekű információk osztályának vezetője, egyben az UN helyettes főtitkára (zsidó)
Dr. Ivan Korno, helyettes főtitkár, jogügyi osztály (zsidó)
Abraham H. Feller, a jogügyi osztály főigazgatója és főtanácsosa (zsidó)
Marc Schreiber, jogügyi tanácsos (zsidó)
G. Sandberg, jogügyi tanácsos, a nemzetközi jog kodifikációs osztályánál (zsidó)
David Zablodowsky, a nyomdai osztály igazgatója (zsidó)
George Rabinovics, a tolmács osztály igazgatója (zsidó)
Max Abramovics, a tervhivatal helyettes igazgatója (zsidó)
P. C. J. Kien, a számviteli osztály főnöke (zsidó)
Mercedes Bergman, a személyzeti osztály tisztje (zsidó)
Dr. A. Singer, orvos a közegészségügyi klinika vezetője (zsidó)

Tájékoztatásügyi hivatal:
Jerzy Saphiro, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Genfben (zsidó)
B. Leitgeber, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője New Delhiben (zsidó)
Henry Fat, az Un központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Sanghajban (zsidó)
Dr. Julius Stawinsky, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Varsóban (zsidó)

Nemzetközi Munkaügyi hivatal:
David Abramovics, az ILO kivándorlási osztály vezetője (zsidó)

A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal négy vezetője közül három zsidó:
Altman (Lengyelország),
David Zellerbach (USA),
Finet (Belgium)
Gabriel Garces, ecuadori tudósító és delegátus (zsidó)
Jan Rosner, lengyelországi tudósító és delegátus (zsidó)

Élelmezési és mezőgazdasági szervezet:
André Mayer, első helyettes elnök (zsidó)
Á. P. Jacobsen, dániai megbízott (zsidó)
M. M. Lebman, a műtrágya osztály gazdasági vezetője (zsidó) ,
E. De Vries, hollandiai megbízott (zsidó)
Gardos Gerda, a műrost osztály vezetője (zsidó)
M. Ezekiel, a gazdasági kiértékelési osztály vezetője (zsidó)
B. Kardos, a vegyes gazdasági kérdések ügyosztályának vezetője (zsidó)
M. A. Huberman, az erdészeti osztály technikai vezető tisztviselője (zsidó)
E. Kagan, a mezőgazdasági beruházási kérdések osztályának főtisztviselője (zsidó)
J. Mayer, az élelmezési osztály főnöke (zsidó)
F. Weisel, az igazgatási osztály főnöke (zsidó)

Tudományos, nevelésügyi és kultúrszervezet:
A végrehajtó bizottság négy tagja közül:
Alf. Sommerfeld, (zsidó)
Paul Garneiro (zsidó)
J. Eisenhard, a nevelésügy újjászervezési bizottságának elnöke (zsidó)
Miss Lauffman, a nemzetközi megértés és nevelésügyi osztály főnöknője (zsidó)
Dr. O. Lineberg, osztályvezető (zsidó) H. Kaplan, a politikai információs osztály vezetője (zsidó)
C. H. Weitz, az igazgatási iroda vezetője (zsidó)
B. Abramsky, a lakásügyi és utazási iroda vezetője (zsidó)
B. Wermiel, a szervezési és elhelyezési osztály vezetője (zsidó)
D. A. Welsky, a tudományos együttműködés hivatalának vezetője (zsidó)

Nemzetközi újjáépítési és fejlesztési bank:
M. N. Mendels, titkár (zsidó)
Leonhard B. Rist, gazdasági igazgató (zsidó)
Leopold Chmela, elnök. Board of Governors Csehszlovákia.(zsidó)
E. Polass, a csehszlovákiai Board of Governors tagja (zsidó)
P. Nendes, a Board of Governors, Franciaország (zsidó)
A. M. De Jong, a Board of Governors, Hollandia (zsidó)
C. M. Bernales, a Board of Governors, Peru (zsidó)
D. Abramovics, a Board of Governors, Jugoszlávia (zsidó)

Nemzetközi pénzügyi alap:
Joseph Goldman, a Board of Governors, Csehszlovákia (zsidó)
Camille Cutt, vezérigazgató és a nemzetközi pénzügyi alap igazgatója (zsidó)
Louis Raminsky, kanadai vezető igazgató (zsidó)
W. Kaster, hollandiai helyettes igazgató (zsidó)
Louis Altman, a vezérigazgató helyettese (zsidó)
E. N. Bernstein, a kivizsgáló osztály vezetője (zsidó)
Joseph Gold, első főügyész (zsidó)
Leo Levathal, főügyész (zsidó)
Nemzetközi menekültügyi hivatal:
Mayer Cohen, az egészségügyi és jóléti osztály vezetője (zsidó)
Pierre Jacobsen, a visszatelepítési osztály igazgatója (zsidó)

Egészségügyi világszervezet:
Z. Deutschmann, a technikai osztály főnöke (zsidó)
G. Mayer, a fordítási osztály vezetője (zsidó)
M. Siegel, a pénzügyi igazgatás vezetője (zsidó)
Dr. N. Goodmann, vezérigazgató (zsidó)
Nemzetközi kereskedelmi szervezet;
Max Suetensm, a nemzetközi munkaszervezet elnöke (zsidó)

Nemzetközi telekommunikációs egyesülés:
F. C. de Wolfe, az igazgatási tanács USA tagja (zsidó)
Herry C. Cross, az ITO helyettes vezérigazgatója (zsidó)
H. B. Rantzen, a telekommunikációs bizottság elnöke (zsidó)

Polgári repülésügyi szervezet:
A. C. Berg, főnök (zsidó)

Különféle feladatok:
Col. A. C. Katzin, az UN koreai képviselője (zsidó)
George Novshon, az UN információs tisztje Koreában (zsidó)
Ernst A. Gross, az USA helyettes képviselője az UN-ben (zsidó)
Isador Lubin, a gazdasági és elhelyező bizottság vezetője (zsidó)
Julius Katz Souchy, Lengyelország állandó delegátusa (zsidó)
Dr. Alex Bebler, Jugoszlávia állandó delegátusa (zsidó)

Az UN-nel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az 1951-es állapot szerint a második vonal törvénye itt is érvényesül.
Első vonal:
Trygve Lie, főtitkár nem zsidó, később Hammarskjöld sem az.
Második vonal:
Banjamin Cohen, helyettes főtitkár (zsidó).
D. I. Manuilsky, Oroszország képviselője a politikai és biztonsági tanácsban (zsidó).
Bemhard Baruch, az atomenergia bizottság amerikai tagja, az USA képviselője (zsidó).
Ernest A. Cross, az USA állandó helyettes delegátusa (zsidó).
Az Egyesült Nemzetek főhivatalnokainak, több mint 50 százaléka zsidó és az UN lobogója a kék-fehér izraeli színeket viseli. Az UN 1800 tisztviselője közül 1200 zsidó.

Ezek a számok tulajdonképpen nem is érdekesek. A fenti kimutatásból azonban egyértelműen kiderül, hogy a döntő kulcspozíciókban mindenütt zsidók ülnek.
Ezek után érdemes figyelemmel kísérni az Egyesült Államok legfőbb politikai vezetését. 1945-51 között a helyzet így alakult: az első vonalban ott állt a nemzsidó Harry S. Truman, azonban a Chicago Tribune megállapítása szerint a második vonal, az USA titkos kormánya ez volt:
Morgenthau, Herbert H. Lehman, Felix Frankfurter. Ugyanekkor a hadügy első vonalában Marshall hadügyminiszter állott, de Mrs. Anna Rosenberg, egy budapesti zsidó nő volt a helyettes hadügyi államtitkár. Truman kormánya idején a külügyeket Dean Acheson vezette, de a külpolitika tényleges irányítója Pelix Frankfurter volt. Ugyanekkor Berhardt Baruch-ról azt mondták, hogy ő az USA igazi elnöke.

Mindehhez járult, hogy a The Hidden Empire közlése szerint a State Departement alkalmazottainak 82 százaléka zsidó volt. A zsidó kézben lévő bevándorlási kulcspozíciók, a nagytőke, a sajtó, az öt zsidó által kontrollált filmipar, a televízió, rádió szomorúan egészítették ki ezt a képet. A teljességhez hozzátartozik, hogy a fent hivatkozott könyv szerint az USA nemzeti jövedelmét legalább 60 százalékban zsidók kontrollálták.
Minden esetre a "kis" Harry Trumannak annyit el kell ismerni, hogy az ő elnöksége alatt zavartalanul folytak a McCarthy-bizottság vizsgálatai. Hany S. Truman egy hitközséghez hasonlatos Fehér Házat vett át Roosevelt halála után. S midőn távozott a Fehér Házból, ott már alig volt világhódító. David K. Niles épp úgy kirepült, mint Samuel Roseman. Harry S. Truman számlajára írták Mac Arthur megbuktatását, nem tudván persze, hogy ennek az akciónak hátterében az angol Labuor Party világhódítói: Silvermann és Cross "munkásvezérek" állottak.
Az Eisenhower-kormány alatt a helyzet nem javult, hanem rosszabbodott. A McCarthy-vizsgálatok megszűntek és a Truman által kihajózott világhódítók helyére újabb zsidók kerültek. A Common Sense által kiadott "The Coming Red Dictatorship" című külön lenyomat megdöbbentő képet ad az Eisenhower uralom igazi arcáról. Eisenhower legfőbb gazdasági tanácsadója például egy Arthur F. Burs nevű ifjú zsidó, aki Bernhardt Baruch beépített embere a Fehér Házban. Az atomenergia bizottság vezetője Louis L. Strauss, a távolkeleti ügyek katonai szakértője Lyman Lemnitzer generális, a titkos világkormány vezetője James P. Warburg bankár, egyik legfőbb UN delegátusa az USA-nak Jacob Blaustein. Isidore Lubin vezeti a német jóvátételek ügyét. Nagyon hosszú volna felsorolni, hogy Eisenhower alatt ismét mennyi kulcspozíciót szállottak meg a világhódítók. Annyi azonban bizonyos, hogy a helyzet majdnem rosszabb, mint Roosevelt idejében volt.

Az USA-val párhuzamosan be kell mutatni Szovjet-Oroszországot, amelyről újabban szívesen terjesztik azt a hírt, hogy ott az 1917-es forradalom nagy arányú zsidó többsége visszaszorult az államvezetésben és egy nagyorosz, vagy pánszláv irányzat került előtérbe legalább a politbüróban és a legfontosabb vezetésben.
A szovjet ügyek teljes meg nem értésére vall azt hinni, hogy az úgynevezett "moszkovitizmus" jelentené a bolsevizmus zsidó irányzatát, és a titoizmus, vagy nemzeti kommunizmus akárcsak kis részben is "antiszemita" volna. A moszkovitizmus - minden kétséget kizárólag - a zsidó világuralmi rendszer legmagasabb formáját jelenti. Lényege azonban az, hogy a vasfüggöny mögötti nemzetek kulturáltabb, intelligensebb munkásságát is teljesen orosz metódusok, az úgynevezett "szovjet ember " testére szabott formák szerint kell kormányozni. Semmi kétség, hogy ennek az irányzatnak legjellegzetesebb képviselője Kaganovics Lázár volt. Már most: a vasfüggöny mögötti államokban lehettek kommunista vezetők, akik a moszkovitizmust elutasították. Slansky-Salzman és Anna Pauker maguk is zsidók és kommunisták voltak. A moszkvai kaganovicsi irányzattal szemben semmi esetre sem annak zsidó mivolta Volt kifogásuk, hanem az, hogy a cseh, román munkás számára nem tartották alkalmasnak a moszkovita zsidók által szabott mértéket. Román, cseh, bolgár, vagy magyar zsidó módszereket akartak alkalmazni.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió "antiszemitává" változott volna. Louis Levine 1945-46-os megállapítása, amely szerint a Szovjetuniót egy millió zsidó kormányozza, változatlanul érvényes. Ezek a zsidók változatlanul hisznek abban, hogy az elnyomásnak és a zsidó világuralomnak legmagasabb formája a kommunizmus moszkovita formája, s ezért hidegvérrel kiirtják azokat a nem moszkovita zsidókat is, akik ebben nem hisznek.
Kaganovics Lázár, a második vonalból uralkodó világhódítóknak éppoly tipikus képviselője volt a Szovjetunióban, mint az amerikai demokráciában Bernhardt Baruch. Akár Sztálin, akár Malenkov, akár pedig Hruscsov mögött ő a tényleges diktátor. Húga Kaganovics Róza, Sztálin hármadik felesége volt, míg fia Mikhail Kaganovics Sztálin lányát Szvetlanát vette feleségül.

Kaganovics megbuktatása nem sokat jelent. Kaganovics egy időre visszavonult, de Oroszország ura maradt, az egymillió kulcspozícióban ülő világhódító.
Rendkívül érdekesek voltak Molotov kapcsolatai. Ő maga nem zsidó, ellenben felesége, Karpovszkaja, Kaip Sámuel amerikai multimilliomos olajmágnás húga, zsidó. A Politbüró 9 tagja közül Kaganovics és Mikojan zsidók, Saburow minden valószínűség szerint közéjük tartozik, Swernik, aki póttag a Politbüróban, szintén zsidó származású.
A szovjet rendszer sajátossága, hogy nem mindig az élen állók, a láthatóak az igazi uralkodók. Rendkívül fontos szerepet tölt be azonban a Szovjetunióban Vladimir Ashberg zsidó bankár, akinek szerepe körülbelül ugyanaz, ami a Morgenthaué volt a Roosevelt korszakban. Rokonságban áll az összes nagy zsidó bankárcsaládokkal, tagja a World Jewish Congressnek. Ő a Szovjetunió pénzügyeinek legfőbb vezetője.
Ha most a következőkben megfigyeljük a kulcspozíciókat, akkor látjuk, hogy a Szovjetuniót, annak legfőbb vezetésében is zsidók igazgatják.

Mark Mitin professzor, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke, a marxista-leninista ideológia legfőbb irányítója a "Tartós békéért és népi demokráciáért" című Kominform újság tényleges szerkesztője zsidó.
Pavel E. Yudin a Szovjetunió egyik legfontosabb embere a Tudományos Akadémia történelmi osztályának vezetője, helyettes elnöke a népszerű tudományos kiadó vállalatnak, amely a szovjet propagandát végzi a Kominform újság kiadója, a vasfüggöny mögötti "tisztogatások" egyik legfőbb irányítója, a németországi keleti zónában a Vörös Hadsereg politikai tanácsadója, Keletnémetország tényleges diktátora, zsidó.
Varga-Weiszfeld Jenő, a Szovjetunió Világgazdasági és Világpolitikai Intézetének vezetője, a szovjet közgazdasági élet egyik legfontosabb irányítója zsidó.
Ilja Ehrenburg, propaganda főnök, a Pravda vezércikkírója, a szovjet ideológia publicisztikai irányítója, a Kominform "békemozgalom" vezetője, zsidó.
Leonid Menikov, szovjet követ Romániában. Malenkov legjobb barátja zsidó.
I. Nosenko, nehézipari és szállítási miniszter zsidó.
Anatole Yakovlev, a Rosenberg-ügy idején New York-i szovjet főkonzul, jelenleg a kémszolgálat egyik vezetője (zsidó).
N. M. Swernik, korábban a Szovjetunió elnöke, jelenleg az orosz szakszervezetek elnöke (zsidó).
A. F. Gorkin, a legfőbb Szovjet Presidium főtitkára (zsidó).
David Zaslawsky, a Pravda főszerkesztője (zsidó).
S. A. Losowsky, előzőleg a szovjet külügyi hivatal főnöke, jelenleg a szovjet információs és tájékoztatási szolgálatának vezetője (zsidó).
Prof. I. P. Trailin, a Szovjetunió főügyésze, korábban a "háborús bűnösöket üldöző" moszkvai bizottság tagja és a moszkvai Jogi Intézet vezetője (zsidó).
Boris Stein, a szovjet külügyminisztérium diplomáciai iskolájának vezetője, a Szovjetunió egyik delegátusa az UN-ban (zsidó).
A szovjet külügyi hivatalban annyi zsidó van, hogy azt titokban zsinagógának nevezi a szovjet néphumor.
Franktine Schul, egyik vezető ügynöke a világkommunizmusnak, 16 nyelven beszél. 1950-ben az indokínai vörösök vezetője volt, jelenleg feje a No. 3. számú csoportnak, amely a vasfüggöny mögötti antikommunista személyek felszámolását végzi (zsidó).
S. V. Kaftanov, a Szovjetunió főiskolai nevelésének minisztere (zsidó).
General K. Gorshenin, igazságügyminiszter (zsidó).
Jacob Malik, korábban a Szovjetunió UN delegátusa, jelenleg szovjet nagykövet Londonban (zsidó).
Boris Rasin, vezérőrnagy, szovjet katonai attasé Angliában (zsidó).
Solomon Abrahamovics Reback, helyettes vezetője a szovjet atomenergia bizottságának, egyben a MVD részéről az atomtudósok ellenőrzésével megbízott főnök (zsidó).
I. Vigdor, ezredes a hadsereg részéről az atomkutatás ellenőrzésével megbízott kémelhárító tiszt (zsidó).
Kahan őrnagy, a titkosrendőrség kiküldött tisztje az atomenergia bizottság mellett (zsidó).
A. Mikojan, a Politbüro tagja, egyben kereskedelmi miniszter (örmény félzsidó).
M. M. Borodin, sajtófőnök (zsidó).
Petr Levitsky, a szovjet nemzetiségek tanácsának helyettes elnöke (zsidó).
D. Manuilsky, Ukrajna diktátora (zsidó).
A. Kornejcsuk, író és Ukrajna névleges köztársasági elnöke (zsidó).
A. N. Jacobson, Észtország diktátora és Estonia képviselője (zsidó).
N. Jakovliev, a nevelésügyi minisztérium vezetője (zsidó).
Yu. Masenko, az indiai ügyek speciális szakértője és az indiai kommunista mozgalmak irányítója (zsidó).
G. I. Levinson, a szovjet tudományos akadémia keleti osztályán a kínai ügyek szakértője, a kínai kommunizmus egyik irányítója (zsidó).
A. D. Danyalov, a szovjet legfőbb prezídiumának tagja (zsidó).
F. T. Gusev, helyettes külügyminiszter (zsidó).
S. Y. Romin, építési és útépítési miniszter (zsidó).
D. I. Fumin, az állami élelmezési és anyagtartalékok minisztere (zsidó).
Jacob Suritz, a Szovjetunió brazíliai követe (zsidó).
Rudenko ezredes, Nürnbergben a Szovjetunió részéről kiküldött fővádló (valószínűleg zsidó).
Isaac Zaltman, a traktorgyártás vezetője (zsidó).
I. G. Bolsakov, a mozgóképipar miniszteri rangban lévő vezetője (zsidó).
Prof. Pontecorvo, a Szovjetunió hidrogénbomba gyártásának vezetője (zsidó).
S. Z. Ginsburg, az Állami Bank elnöke (zsidó).
K. R. Herzenberg, a Torg Bank elnöke (zsidó).
A. G. Samuelenko, a Vnieshtorg Bank elnöke (zsidó).
X. Yakob Simenov, a Prom Bank elnöke (zsidó).

Mindehez még hozzá kell venni, hogy a Szovjet Tudományos Akadémiának tagjai, az akadémiai szakosztályok vezetői csaknem kivétel nélkül zsidók.

Milyen méretű volt a világhódítók befolyása Oroszországra, arról megdöbbentően érdekes leleplezések jelentek meg 1957 júniusában. Ennek a Szovjetuniónak leghatalmasabb és félelmetes diktátora Sztálin József volt. A szovjetet ő építette olyanná, amilyen, és építette főként a zsidók segítségével. Felesége Kaganovics Róza volt és a Kaganovics dinasztia félelmetes hatalom a Szovjetunióban. Mint hiteles zsidó tanúktól tudjuk, a szovjet csupán a zsidók számára volt földi paradicsom, hiszen ők ültek a hatalom kulcspozícióiban, a hadsereg, az akadémiák, a tervhivatalok, gyárak vezető helyein. Sztálin házában, mint ezt angol és amerikai írók is jelentették, gyakran beszéltek jiddisül.
Viszont a zsidók legnagyobb barátja és a bolsevizmus második számú szellemi atyja, Sztálin - a kor egyik legnagyobb filojúdaistája. - Ugyancsak egy zsidó író Immanuel Birnbaum tanúságtétele és az Aufbauban írott cikke szerint, megingott ebben a meggyőződésében. Megingott pedig akkor, midőn Hitler csapatai már közvetlenül a moszkvai körvasútnál állottak, s akkor Sztálinnak látnia kellett, hogy Moszkva 500 ezer zsidója riadtan menekül, magára hagyva a "nagy és dicsőséges bolseviki forradalmat", amelynek mindent köszönhetett.
Ezek után legalább is a hitelesség látszatát mutatja a France Soire 1957. július 7-i számának leleplezése, amely élénk fényt vet Sztálin halálának titkára. Michel Gordey, a lap orosz szakértője, szenzációs beállításban felszolgált tényállásjelentésben közöl részleteket Sztálin haláláról. Az adatok tulajdonképpen a szovjet lengyelországi nagykövetétől, Ponomarenkótól származnak, aki lengyel kommunista újságíróknak mondta el Sztálin halálának körülményeit.

Ezek szerint Sztálin 1953 februárjában a szovjet elnöki tanács 25 tagja elé dekrétumot terjesztett, amely szerint a Szovjetunió összes zsidói Birobidzsán szovjet köztársaságba deportálandók. Sztálin sokkal több lengyelt, oroszt, georgiait, lettet, észtet, litvánt, magyart deportáltatott, mint amennyi a szovjet birodalom összes zsidó lakosságának létszáma. Ez ellen senki nem szólt a szovjet vezetők közül. Azonban amikor - állítólag - a zsidókhoz akart hozzányúlni, az egész szovjet vezetőség ellene fordult. Miután az ügybe rögtön belekapcsolódott Kaganovics és Molotov, akinek felesége a francia lap szerint is zsidó, a szintén zsidófeleséges Vorosilov kijelentette: nyomban kilép a kommunista pártból és leteszi minden hivatalát, amennyiben Sztálin az oroszországi zsidókhoz nyúl. Ponomarenko előadása szerint Sztálin erre előbb dührohamot, majd annak következtében szívszélhűdést kapott, s holtan rogyott a földre.

A varsói szovjet követ által elmondottak egész az utolsó mondatig hihetők. Azonban Sztálin nem 1953 februárjában, hanem 1953 márciusában halt meg. S ha ez így van, akkor nem egy pillanatnyi szívroham ölte meg, hanem valami más... Talán egy tőr, talán egy revolver, talán méreg. A világhódítók keze igen messzire ér.
De még kísértetiesebbé válik ez a történet, ha közvetlen utána megvizsgáljuk: ki következett Sztálin után?
Nemrégiben az "Út és cél" című értékes magyar lap hasábjain (9. évf. 8. szám. 10. oldal) feltűnő ismertetés jelent meg Hruscsov múltjáról.

"Hruscsovról - írja a lap - 170 oldalas életrajzot írt egy zsidó Amerikában. Ebből tudjuk meg, hogy a kommunista párt első hatalmassága, aki Sztálin után a párt élére került, Ukrajnából származik és kozák születésű kovácsmester fia. Fiatal korában Mariupol, ukrán kikötő városkában, mint esztergályos dolgozott, igen jó bérért. zsidóknál lakott és igen jól érezte magát közöttük, még jiddisül is megtanult. Az ortodox zsidó család megszerette a díszgójt és ő gyújtotta meg szombat reggel nekik a tüzet és jól falatozott a töltött halból, amit a háziasszony jószívvel adott a jóétvágyú fiatalembernek. Abban az időben a zsidóknak nem volt jó dolguk a cár birodalmában. Abban az időben tárgyalták a Beilis-ügyet Kievben. Beilist azzal vádolták, hogy megölt egy fiatal keresztény fiút és vérét kieresztették. A rituális gyilkosság vádja nagy gyűlöletet váltott ki a zsidók ellen és a Fekete Százak nevű antiszemita szervezet rémületben tartotta az oroszországi zsidóságot. A felizgatott lakosság több helyen pogromokat rendezett. Mariupolban is fenyegető volt a helyzet. A Fekete Százak vezetője, egyik mészáros mester, a piactéren pogromra izgatta a lakosságot és félő volt, hogy a mariupoli zsidóság sem kerüli el a sorsát. Az egyik zsidó tanító a pogrom elleni védekezésül csapatot szervezett avégből, hogy a pogromra sorakozó tömeget szétszórja, s így a pogromnak elejét vegye. Ebbe a csapatba Hruscsov is önként jelentkezett és amikor akcióra került a sor, kivette részét a csatából. Véres fejjel került haza a zsidó családhoz, akik már attól tartottak, hogy ő is a Fekete Százak közé tartozik. A súlyos zúzódásokat szenvedett és sántító Hruscsov sebeit a zsidók kimosták és a foltozó varga, akinél lakott, megelégedéssel jelentette ki: "Ez aztán rendes ember sohasem fog bennünket bántani."

Nem is bántotta őket. De a zsidók sem voltak hálátlanok. A varga fia, aki nem volt más, mint Kaganovics Lázár, mindig ott állott mögötte és segítette életútján. Ő vitte be a bolseviki mozgalomba és így tolta előre, amikor alkalom kínálkozott rá. Kaganovics vitte Ukrajnából Moszkvába és mutatta be Sztálinnak. Az tehát kétségtelen, hogy Hruscsov jó zsidó kapcsolatokkal rendelkezik és hű kiszolgálója azoknak a világhatalmi céloknak, amelyeket Sion bölcseinek jegyzőkönyveiben leszögeztek.

A szovjet úgynevezett "antiszemitizmus"-ára az utóbbi időben bizonyos nyugati intellektuelek igyekeznek mindenféle bizonyítékot felhozni. Ilyen lenne többek között Berija likvidálása, a zsidó orvosok pere, Kaganovics legutóbbi időben történt félreállítása, a Slansky-ügy és Rabinovics Pauker Anna finoman történt elsüllyesztése.

Elhinni azonban, hogy a bolsevizmus ilyen vonatkozásban megváltozhat, a szovjet szisztéma lényegének félreismerése.
A Hitler elől emigrált német zsidóság, rendszerint kitűnően értesült és zsidó ügyekben feltétlenül megbízható lapjában a New York-i Aufbauban rendkívül érdekes tudósítás jelent meg Jehojachim Alkalai, tel-avivi zsidó tollából.
A lap 1951. május 4-i számában megjelent tudósítás, amely tehát olyan időben látott napvilágot, midőn Sztálint már antiszemitizmussal gyanúsították, elmondja, hogy a német támadás idejében a Szovjetunió vezetősége Közép-Ázsiába irányította a hitleri csapatok elől menekülő zsidókat. Ez a több mint 400 ezer zsidó menekült egyfelől megszabadult a német üldözéstől, másfelől kitűnően elhelyezkedett Kazahsztán, Üzbegisztán, és más középázsiai szovjet államokban. Pontosan azokon a területeken, ahol a Szovjetunió nagy hadiipari központjait, atomkísérleti telepeit építették fel.
Mint a tudósításból kitűnik, a Szovjetunió vezetősége a zsidók áttelepítésével számos célt ért el egyszerre. Az antiszemitizmusra mindig is hajlamos orosz többségű részekből kivonta a zsidókat. A zsidókat mentesítette a bolseviki párt egyik csoportjának ama gyanúja alól, hogy ezek "kozmopoliták", mert az üzbegisztáni és kazahsztáni lakosság körében ezek - ha még akartak sem tudtak volna kifejezést adni állítólagos nyugati érzelmeiknek. A legfőbb cél azonban az volt, hogy a felépülő szovjet nagyipar és hadiipar megbízható kezekbe kerüljön.
"Egyelőre úgy látszik - írta Jehojachim Alkalai - hogy a zsidó szakemberek, a technika, gazdasági élet és közigazgatás terén átlagon felüli intelligenciájuk és sokéves tapasztalataik következtében szinte nélkülözhetetlenek a Szovjetunió számára."

Mindjárt el is mondja a tudósító, hogy az üzbég köztársaság minisztériumában három zsidó miniszter és Kazahsztánban két helyettes zsidó miniszter működik. "A minisztériumokban a fontos pozíciók egész sorát zsidók töltik be." Különösen erősen vannak a zsidók képviselve a "Gosplan" nevű állami tervhivatalban, amely az egész államilag irányított gazdaságot ellenőrzi. A pártfunkcionáriusok között - írja ugyanez a lap - egész tömege van a zsidóknak, akik főleg az agitpropnál (Propaganda minisztérium) vannak elhelyezkedve. Az állami kereskedelmi szervezeteknél, az iparnál szintén mint igazgatók és vezető főmérnökök vannak alkalmazva a zsidók. Végül pedig megállapítja a jól értesült "Aufbau": a zsidók gazdasági és társadalmi helyzete az ázsiai szovjet köztársaságokban sokkal jobb, mint a Szovjetunió többi részein.

Mi történt tehát? A Szovjetunió végrehajtotta a nagy súlypontáthelyezést. A zsidóság értékes és nélkülözhetetlen elemeit áthelyezte az új és életfontosságú iparvidékre. A Szovjetunió hadiipara, urántermelése zsidó kezekben és zsidó igazgatás alatt áll. Felépítették a második, vagy harmadik vasfüggönyt, amely az Ural mögött kitűnően rejti el a világhódítókat. Ezzel párhuzamosan az európai részekben, az antiszemitizmustól alaposan megfertőzött európai Oroszországban, alig-alig láthatók a szovjet uralom tényleges fenntartói és nélkülözhetetlen technikai szakemberei, munkásigazgatói, tervhivatali bürokratái. Ezek ott vannak a Szovjetunió új súlypontján, az amerikai távolsági rakéták által alig-alig elérhető nagy iparvidéken.

És nem érdektelen az sem, hogy a fenti zsidó lap tudósítása szerint ennek a zsidók vezette új szovjet súlypontnak vezetője, főparancsnoka 1951-ben még Kaganovics volt. Kaganovics Lázárt a taskenti kerület választotta be a szovjet Politbürojába. Az Aufbau szerint az is bizonyos, hogy ezeket a magas rangú zsidó hivatalnokokat, politikai, gazdasági és kulturális vezetőket Kreml nem minden ők nélkül, sőt szándékosan küldötte Közép-Ázsiába.
A második, vagy harmadik vasfüggöny mögött óriási kulcspozíció épült, amely kézben tartja az egész Szovjetuniót. Enélkül áll, vagy bukik a szovjet rendszer. Kifelé azonban néhány zsidó orvos perével, elfogásával és szabadon bocsátásával nyugodtan lehet hirdetni, hogy "mi antiszemiták, anticionisták vagyunk". Kaganovics Lázárt eltávolították ugyan a látható európai posztjáról. De nem akasztották fel, nem börtönözték be, s az olvasóban joggal merül fel a kérdés: vajon mit csinál Kaganovics azon az új szovjet súlyponton, ahol ma az atombombákat, a távolsági rakéta repülőgépeket és szputnyikokat gyártják?

Az úgynevezett szovjet antiszemitizmus babonájával kapcsolatban, naivabb nyugati lelkek mindig tudomásul veszik a legújabb szovjet ködösítő akciót. "Ha Sztálin nem volt antiszemita, akkor egész biztosan az Malenkov, de Hruscsov mindenesetre a világhódítók ellensége."

Azonban 1956-ban felkereste a Szovjetuniót a francia szocialista párt küldöttsége, Pierre Comin főtitkár vezetése alatt. Pierre Lochak az orosz-francia tolmács gyorsírta és később nyugaton nyilvánosságra hozta a Hruscsov, Kaganovics és a francia küldöttek között folytatott tárgyalás jegyzeteit. Ennek a meglehetősen nyílt beszélgetésnek során Kaganovics Lázár többek között ezeket mondotta a francia szocialistáknak, akik a nyugati humanizmusra hivatkoztak:
- A humanizmus számára nincs hely addig, amíg a forradalom győzelmét véglegesen nem biztosítottuk. A proletárdiktatúrának nincs más feladata, mint a forradalom győzelmét biztosítani és befejezni.
A "forradalom győzelme" Kaganovics szerint nem lehet más, mint a teljes és totális világuralom. S nyomban utána megszólalt Hruscsov, aki csaknem nyíltan megmondotta, hogy a Szovjetunió ma is a zsidók vezetésén alapszik, csupán bizonyos okokból ajánlatos a szidókat a második vonalba nyomni.

"Ha a zsidók, a mi köztársaságunkban az első helyeket akarnák elfoglalni, - mondotta Sztálin utóda - akkor azt bizonyosan nem szívesen látnák a bennszülöttek. Ha például Ukrajnában valami egészen magas posztra nevezünk ki egy zsidót, és az körül veszi magát zsidó munkatársakkal, akkor ez egész bizonyosan kiváltja a féltékenységet és az ellenségeskedést a zsidókkal szemben. Azonban mi mégsem vagyunk antiszemiták. Nézzen ön rá Kaganovicsra. Ő zsidó. És itt van Mitin, ő is zsidó. És itt láthatja a mi kedves Lydia Faktorunkat, aki a beszélgetéseinket fordítja, s aki szintén zsidó. Magamnak is van egy félzsidó unokám. Mi harcolunk az antiszemitizmus ellen." (Süddeutsche Zeitung 1957. július 5.)

A szovjet rendszer sajátosságából folyik, hogy Nyugat, főként az érthetőén Izrael ellenes arab világ megtévesztése céljából olykor szükség van egy kis "antiszemita" látszatra is. Azonban a második és harmadik vasfüggöny mögött ma is ott van a Szovjetunió igazi ereje, a zsidó vezetésre épített nagyipar, haditermelés. És a Szovjetunió sem felejtette el a tiszteletre méltó rabbik 1951-es nyilatkozatát, amelyre már hivatkoztunk: "A harmadik világháború a zsidóság teljes kiirtására vezet." Ha pedig hiányozni fog a zsidóság, akkor nincs többé bolsevizmus. Hruscsovék és Zsukovék - az egész új intelligenciával együtt - elmehetnek krumplit kapálni. S pontosan ez az, amire nem vállalkozik a bolsevizmus "árja" rétege sem.

Hruscsovék antiszemitizmusáról szívesen terjeszt legendákat a nyugati sajtó. Legutóbb az Adenauer kancellárhoz közel álló legtekintélyesebb keresztény demokrata lap a Rheinischer Merkur hasábjain jelent meg hosszú cikk Stephan W. Pollak Londonban élő zsidó publicista tollából. Megfojtott kultúra cím alatt ez a kiváló és jól értesült zsidó újságíró arról panaszkodik, hogy a szovjet rendszer megfojtja a zsidó kultúrát. Nem engedélyezi a jiddis színházakat és néhány zsidó írót ki is végeztetett. Súlyos panaszként emlegeti, hogy a Szovjetuniónak nincs egyetlen főrabbinusa sem és hiányos a rabbi képzés is. Szerinte "zsidótlanítják" a Szovjetunió három millió zsidóját, mert kulturális téren nem engedik a zsidó műveltséget fejleszteni. Ez azonban áll Oroszország többi népeire is. Magát az orosz kultúrát is sikerült megfojtani a bolsevizmusnak. A lényegben azonban - amitől a helyzet ismerőit nem tántoríthatja el semmiféle propaganda - súlyosan elszólja magát Pollak. A lényeg pedig az, hogy a Szovjetuniót a mai napig is három millió zsidó kormányozza, adminisztrálja.

"A zsidó világkongresszus londoni gyűlésén - írja - dr. Levenberg a Jewish Agency angliai képviselője igen érdekes ténymegállapításokat közölt a mai Szovjetunióban élő zsidók szociális éa gazdasági helyzetéről. Míg 1933-ban 270 ezer zsidó dolgozott a mezőgazdaságban, ma a zsidó lakosság teljes egészében a városokban dolgozik, mint hivatalnok, alkalmazott, orvos és tudós. Magukénak mondhatnak néhány kulcspozíciót is, amelyekből ma még az oroszok nem tudják kiszorítani őket. Hivatalos statisztikák szerint is még mindig 25 ezer zsidó tudós dolgozik a Szovjetunióban." (Rheinischer Merkur Nr. 50. 1957. december 13.)

Döntő adat ez, noha bizonyos panaszok gyászkarszalagjában van becsomagolva. Louis Levine adatai ma is pontosan egyeznek a dr. Levenberg statisztikájával: Oroszországot kulcspozíciókból, hivatalnoki állásokból három millió zsidó kormányozza, akik között 25 000 a szovjet tudomány csúcsán dolgozik: építi az atombombákat és a világűr rakétákat.
Azonban nem az elfogultság, hanem a Szovjetunió pillanatnyilag legmagasabb hatalmassága Hruscsov mondja meg, hogy mi is az igazság a szovjet "antiszemitizmus" kérdéseiben.
1957-ben ugyanis Hruscsovnál járt Eleanor Roosevelt, aki természetesen elsősorban a szovjet zsidók helyzetéről érdeklődött. Hruscsov így felelt:
"A kommunista nem lehet antiszemita, mert a kommunizmus ellene van minden faji megkülönböztetésnek. S ha kommunista párt valamelyik tagjáról kiderülne, hogy antiszemita, senki sem fogna vele kezet közülünk. Különben is mikor maga Marx Károly is zsidó volt, hogy lehetne egy kommunista antiszemita. Saját fiam is, akit a háborúban megöltek, zsidó nőt vett feleségül. A zsidóknak a szovjetben minden lehetőségük megvan, hogy tanuljanak és a legmagasabb állásokat töltsék be." (Hídverők, 1957. 10. évf. 23. szám)

Lengyelország helyzete különösen érdekes ezen a téren. Itt lép leginkább előtérbe az első és második vonal problémája. A zsidóság gondosan elkerülte, hogy Lengyelország miniszterelnöke zsidó legyen, Azonban 1946-ban Lengyelország kardinálisa, amerikai látogatása során nagyon élesen utalt arra, hogy a lengyel kommunista párt túlnyomó része zsidókból áll, akik kegyetlen terrort gyakorolnak a világ egyik legkeresztényibb állama fölött. Lengyelország kommunista miniszterelnöke soha sem volt zsidó. Az első vonal ma is a lengyel Gomulka. Hátterében azonban ott állottak a hatalom tényleges birtokosai: Roman Zabrovszky (zsidó), a kommunista párt főtitkára, aki minden kommunista rendszerben a hatalom tényleges birtokosa, Hilary Minc, gazdasági miniszter (zsidó), Jacob Berman, gazdasági államtitkár (zsidó). A vezető kormányhivatalokban túlnyomóan zsidók uralkodtak a szerencsétlen lengyel nép felett.

Magyarország sorsa, kiváltképpen az 1956-os szabadságharc után, feltűnően és megdöbbentően fontos ebben a tekintetben. Ha az 1951-es állapotokat nézzük, akkor az első vonalban áll Rónai Sándor, a köztársaság elnöke, aki félig cigány származású és csak a felesége zsidó. Dobi István, a magyarországi politbüró elnöke szintén nem zsidó, hanem alkoholista vasúti pályamunkás, aki néhány fröccsért korlátlanul és akadálytalanul szolgálja ki a moszkovitákat.
A második vonalban 1956 tavaszáig ott állt a tényleges zsidó diktátor, Rákosi-Roth Mátyás, a Kommunista Párt (Magyar Dolgozók Pártja) főtitkára. Ezt a szerepet később egy másik rendkívül fontos moszkvai zsidó állampolgár, Gerő-Singer Ernő vette át.

Kevés változással, itt-ott történt cserélgetésekkel, Magyarország urai zsidók voltak.
Révai József (Kahána Mózes), nevelésügyi miniszter, a Mindszenty-per hírhedt felbujtója zsidó.
Farkas Mihály (az akkori honvédelmi miniszter, moszkvai állampolgár, kassai nyomdász, eredeti nevén Wolff Izrael), zsidó.
Gerő (Singer) Ernő, aki rendkívül jelentős szerepet vitt a spanyolországi polgárháborúban, majd a második világháború idején a Freies Deutschland elnevezésű áruló német katonai szervezet (Paulus generális) megalakításában és aki Távol-Keleten is sokáig volt Sztálin személyes megbízottja, szintén zsidó. 1956. október 23-án Gerő Ernő budapesti rádióbeszéde nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi szabadságharc kirobbant. Gerő a Szovjetunió magyarországi megszállásának fenntartásáért szólt a rádióban. A magyar munkásfiatalság és egyetemi ifjúság minderre felháborodott, felkeléssel és ágyútűzzel felelt.
Vass (Weinberger) Zoltán gazdasági miniszter, a komlói bányatröszt igazgatója, szintén zsidó volt. Felesége, aki a Zsidókórház orvosnője volt, 1956 novemberében a Zsidókórházba menekült magyar és keresztény sebesülteket kiszolgáltatta a szovjet hóhéroknak.

Természetesen zsidó volt Magyarországon a legfőbb hatalom, a MVD parancsnoka, Péter Gábor (eredeti nevén Auspitz Benjámin), kisvárdai szabósegédből lett "vezérezredes", akinek kezén 30 000 megkínzott és kivégzett magyar vére szárad. Auspitz Benjámin később kegyvesztett lett. Állítólag 9 és fél évi börtönre ítélték.
Szintén zsidó volt Molnár Erik külügyminiszter, aki hatalmas "tudományos" tanulmányt írt arról, hogy a magyarokat, mint "ázsiai" népet vissza kell telepíteni a Golodnaja Sztyeppére. Zsidó volt természetesen a kommunista rendszer propagandafőnöke, Boldizsár (Bettelheim) Iván is.

Ezen kívül 40 000 munkaszolgálatos zsidó szállotta meg a magyarországi GPU, a rendőrségnek kulcspozícióit. Ezek lettek a rendszer rendőrtisztjei, politrukjai, a városok vezetői, a gyárak munkásigazgatói.
Magyarországon különösen jól megfigyelhető volt az első és második vonal előre, hátramozgásának stratégiaja. Rákosit 1956-ban leváltották. A pártfőtitkári székben - tehát a tényleges diktátorságban - utóda egy másik zsidó lett. Gerő Ernő, aki ugyanazt a moszkovita és nagy cionista vonalat képviselte, mint elődje. Middn 1956. október 23-án kitört a forradalom, akkor a 12 év alatt kommunista szellemben nevelt és a zsidó világhatalmi ábrándokról mit sem tudó magyar fiatalság Nagy Imrét kívánta a kormány élére állítani.
Nagy Imréről kevesen tudják, hogy Somogy megyéből származó, úgynevezett paraszt félzsidó. Eredeti neve Grósz. Anyja magyar volt. Felesége zsidónő. Hosszú ideig és Moszkvában és a sztálinista hatalom egyik neveltje. A magyar szabadságharcban vitt szerepe - legalább is - gyanúsnak és megbízhatatlannak tűnik fel. Látszólag bármilyen súlyosan vétett a Szovjetunió ellen, a mai napig sem állították bíróság elé.

Pontosan a magyarországi szabadságharc, illetőleg annak leverése mutatta meg, hogy a kommunizmusban sok minden megváltozhat, azonban annak zsidó, cionista és világuralmi jellege változhatatlan. Az 1956. november 4-én bekövetkezett szovjet támadás után a magyarországi kulcspozíciókat újra a zsidók szállották meg, s ma is ők uralkodnak az elnyomott, szerencsétlen magyar nemzet fölött. Ott vannak a gyárak munkásigazgatói állásaiban, a pártközpontban, az újjászervezett ÁVH vezéri és fővezéri tisztségeiben.
Miként Egyiptomnak nem engedték meg, hogy kitörjön a nyugati zsidó világuralom láncai közül, Magyarországnak sem engedtetett meg, hogy kivágja magát a keleti zsidó hemiszférából.

Románia helyzete szintén érdekes és figyelemre méltó. Közép-Európának ez a nagyon tiszteletreméltó, bátor és fiatal nem szláv nemzete úgyszólván évszázadokon át szembe állott a zsidó világhatalmi törekvésekkel és a legjobb szövetségese lehetett volna a magyarnak. A második világháború előtt Romániában hatalmas, mélyről jött mozgalom ütötte fel a fejét: a Vasgárda. Egy új, ős-szocializmust hirdetett ez a fanatikusan nemzethű csoport, amely - sajnos, - sokszor szemben állt velünk, magyarokkal is. Károly, román király mögött azonban ott állt annak rőt hajú zsidó szeretője és ágyasa Lupescuné Wolf Magda, aki a gyenge akaratú királyt a román népi mozgalom ellen lázította. Ennek eredménye a Vasgárda elpusztítása, kiirtása lett. Még megdöbbentőbb, hogy a hitleri Németország a "nagypolitika" önző érdekeit követve, segítette likvidálni a Vasgárdát, amelynek vezetői 1944ig a zsidókkal ültek egy és azonos KZ-ekben. Csak 11. Mihály király árulása után ismerte fel a német vezetés a Vasgárda jelentőségét és próbált antibolsevista légiót alakítani. A KZ-ekbe zárt kommunista ellenes harcosokból. Dícséretükre szolgáljon ezeknek, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban valóban felfegyverkeztek és 1945. május 8-án hajnalban, a fegyverszünet napján a román légió volt, amely az utolsó puskalövést leadta a bolsevista csapatokkal szemben.

A második világháború után Romániában is kísértetiesen érvényesült az első és második vonal elmélete. Groza György lett a miniszterelnök, de a második vonalban ott állott a tényleges hatalom birtokosa, Sztálin legkipróbáltabb híve, Pauker-Rabinovics Anna, zsidó no. A kommunista párt főtitkára Kisinevszky, temészetesen zsidó volt. Ugyancsak a világhódítók fajtájából került ki Theohary Georgescu (Lebovics) belügyminiszter. Móricz Roller volt 1951-ben a nemzeti nevelésügy főbiztosa, Moricz Bercovici a külkereskedelem vezetője. Max Solomon a propaganda legfőbb vezetője, Mondy Kerkovici és Rebeka Nathason a szovjet-román kulturális ügyek vezetői.
Georghiu Dej trónra lépésével és Pauker-Rabinovics Anna detronizálásával a helyzet változott, de csak látszólag. A szerencsétlen román népet ma ugyanaz a zsidó terror nyomja el, amelyet a nyugati világ szemében Pauker-Rabinovics Anna reprezentált.

Rendkívül tipikus és figyelemre méltó Csehszlovákia esete. Itt a miniszterelnök Gottwald elvtárs - félzsidó. Háta mögött azonban a kommunista párt főtitkára, Slansky-Salzman, a biológiai osztályharc vezetője, a második vonalban álló zsidó jellegzetes figurája volt. Slansky-Salzmant, - éppenúgy, mint a keresztény és magyar Rajk Lászlót - kivégezték, mert ő bár kommunista volt, de nem volt hajlandó elfogadni a zsidó világuralom legmagasabb rendű megnyilvánulását, a moszkovitizmust. Ő csupán nyugati zsidó uralmat akart. Ebben az időben a Csehszlovákiának nevezett hibridállam külügyi sajtófőnöke dr. Kosta, a tájékoztatásügyi minisztérium legfőbb vezetője zsidó volt. Dr. Eugen Löbl, helyettes külkereskedelmi miniszter, szintén a kiválasztott nép tagja. Ludwig Frejka, Gottwald elnök közgazdasági tanácsadója szintén zsidó. Zsidó volt Vasely rendőrfőnök, a cseh Péter Gábor (Auspitz Benjamin), Bruno Köhler, a milícia parancsnoka, Lomsky, Bubona, Fuchs, Taussigov, a legnagyobb kerületek párttikárai, Bistricky és Goldstecker külföldi követek szintén zsidók, Truda Jakaninova Cakutrova, az ENSZ-nél delegált csehszlovák küldöttség vezetője szintén zsidó, Jiri Hironek, a tájékoztatásügyi minisztérium osztályfőnöke szintén zsidó. Augenthaler és Gottlieb, a külügyminisztérium két fő-fő vezetője zsidó.
A Világ című magyar félkommunista lap írta 1953. március 15-i számában: "Az orosz MVD segítségével igen sok csehországi zsidó jutott vezető pozícióba a kommunista pártban."

A második vonalat Slansky-Salzman kivégzésével látszólag felszámolták. A zsidó-ellenes cseh munkásság előtt mutatni kellett, hogy a bolsevizmus nem zsidó uralom. A második vonal azonban valójában megmaradt és háttérben ma is kézben tartja a hatalmat.

Jugoszlávia szintén a második vonal tipikus állama. Tito marsall, Joseph Broz nem zsidó. A második vonal, a tényleges hatalom vonala azonban itt is egy zsidó, Mojse Piade által képviseltetett, mindaddig, amíg ez évben hirtelen meg nem halt. Mojse Piade nevéhez fűződik mintegy 200 000 népi német legyilkolása, éhenhalasztása és mindaz a szörnyű népgyilkosság, amely Jugoszláviában történt. Ennek a mészárlásnak 30 000 magyar áldozata van.
Kelet-Németországban Wilhelm Grothewohl, miniszterelnök természetesen szintén nem zsidó. A második vonal embere azonban, Gerhardt Eisler, az amerikai és oroszországi zsidóság együttes megbízottja, Eleanor Roosevelt hű híve, a tényleges hatalom irányítója. Természetesen zsidó Pavel E. Yudin is, aki Keletnémetország szovjet komisszárja és a tényleges hatalom igazi birtokosa. A terrorista szervezet Benjamin Hilda nevű vérszomjas zsidónő kezében van. A fenti névsor és felsorolás hiányos. De eligazítást ad a második vonal törvényéről, a burkolt zsidó hatalom igazi arcáról. Azt azonban tudjuk, hogy az összes rab országokban sokkal nagyobb a vezető állásban lévő zsidók száma, mint azt a mellékelt vázlat feltünteti. A bolsevista zsidó vezetők mindenütt fedőnevek alatt élnek, és legtöbben keresztnevüket is megváltoztatták, hogy ne legyenek felismerhetők az ószövetségi hangzású keresztnevekről sem. A vasfüggöny mögötti országokban különösen nagy a zsidó hatalom Lengyelországban. Erre mutat Hlond bíboros 1946. július 6-án Amerikában tett nyilatkozata, amelyben kijelentette:

"A zsidók vezetése a kormányzatban megteremtette a kormányzásnak olyan formáját, amely iránt a nép többsége egyáltalán nem vágyakozik. Azonban nem is az a fontos, szám szerint hány zsidó ül politikai pozícióban. A döntő kérdés, hogy milyen pozícióban ül."
A vasfüggöny mögötti rendszerekben a kommunista párt főtitkára az igazi diktátor, uralkodó és teljhatalmú földi isten. Mögötte áll a politikai rendőrség, a kommunista párt, a szovjet adminisztráció teljes gépezete. Épp ezért veszélyes jelentőségű, hogy 1951-ben a kommunista párt főtitkársága - Bulgáriát kivéve - mindenütt a szovjet államokban zsidó kézben van. Még Tito Jugoszláviájában is. Ugyancsak zsidó a politikai rendőrség főnöke, vagy ha ez nem, a belügyminiszter. Újabban a nevelésügyi miniszterséget, a propaganda és hadügyminiszteri tisztet is igyekeznek zsidóra bízni. Jellemző, hogy ezekben az időkben a hadügyminiszteri hatalom Nyugaton is különösen érdekli a zsidókat. Ezidőben Franciaországban Jules Moch, NagyBritanniában Shinwell Mano, az Egyesült Államokban Rosenberg Anna a hadügyminiszter. Mr. Eisenhower McElroy mellé újabban szintén egy zsidót fogadott helyettes hadügyminiszteréül.
Amerikában az öreg Bernhard Baruch, aki a háború alatt 351 életfontosságú iparágat kontrollált, büszkén mondotta el:
"I probably had more power than perhaps any other man is the war, doubtless that is trus!"

Több hatalmam volt, mint bárkinek! - mondja Baruch és ez a hatalom már maga a zsidó - világuralom. Amerikában az ő kezükben van a függönyök mögötti politikai hatalom, az USA titkos kormánya, a sajtó, a televízió, a rádió, a film, a könyvkiadás, az atombomba és a hadiipar jó része. Oroszországban ők kontrollálják a pénzt, a politikai rendőrséget, a szövetségi államok kormányait, a sajtót, a filmet, a marxista-leninista tudományt, az ifjúság nevelését, a hadsereget, az élelmezést, az állami tartalékokat. Ők a vasfüggöny mögötti országok diktátorai. Akiknek szemei vannak, látják: Ukrajnában egy Manuilsky, Észtországban ismét egy zsidó, Magyarországon Rákosi-Roth, Gerő (Singer), vagy Apró Antal, Jugoszláviában Mojse Piade, vagy más Romániában, Lengyelországban, Csehországban ők a tényleges vezérek.
Nyugaton is felismerhető, hogy minél több zsidó ül a "demokrácia" kulcspozícióiban, az a demokrácia és az az állam mindinkább halad a bolsevizmus felé. Például Franciaország egész magatartására magyarázatot ad a francia politikai élet mérhetetlen elzsidósodása. Mikor e sorokat írni kezdtük, Franciaország miniszterelnöke Mendés France Pierre, Isaac, Isidore, Cerf (Hirsch), David Mendele és Faburger Cohen Sarah fia. A vasfüggöny mögötti államokhoz hasonlóan a legfőbb rendőri hatalom, a National Sureté főnöke, Robert Hirsch. Ugyanígy zsidó Franciaország második számú kommunistaja, Jacques Duclos. Jules Moch, a francia szociáldemokrácia egyik legbefolyásosabb személyisége, aki sokáig volt hadügyminiszter és a Nyugatnémet fegyverkezés szabotálója, szintén a világhódítók közül került Bonaparte örökébe.

Párizs a diaszpóra központja marad, - írta büszkén a Monde Juif. És Franciaország szédületes gyorsasággal halad lefelé a korrupció lejtőjén és az elpusztult római birodalom, vagy a középkori spanyol pusztulás útján.
Nyugat-Németországban az amerikai megszállás óta a német nagyiparba szivárgott be az idegen tőke, amelynek politikai nyomása igen érezhető. Nyugat-Berlinben csak Ernst Reutert engedélyezték polgármesternek, aki korábban a kommunista párt főtitkára és természetesen zsidó volt. (időközben meghalt. A szerző.) És Nyugat-Berlin belügyminisztere egy Lipschitz nevű világhódító.

Rámutattunk már azonban arra, hogy 1951-ben a vasfüggöny mögötti kommunista pártok főtitkárai kivétel nélkül zsidók voltak. A prágai Slansky-Salzman, Berija, a magyarországi terrorfőnök Gábor-Auspitz Benjamin, Pauker Anna likvidálásával, vagy látszólagos eltüntetésével kapcsolatban bizonyos eltolódás látszott beállni a vasfüggöny mögötti kulcspozíciókban. A nyugati rádiók - amelyekben szintén a világhódítók ülnek - szívesen tulajdonították ezt a Szovjetunióban és a hódoltsági területeken uralkodó antiszemitizmusnak. Ilyen "antiszemitizmus" azonban nincs. A fenti felsorolással Oroszországra és a vasfüggöny mögé szorult államokra vonatkozó adatokkal bizonyítottuk, hogy a vasfüggöny mögötti hatalom ma is szilárdan a zsidók kezében van. A körülmény, hogy néha tologatják a szerepelőket, kellemetlen feladatokat nem zsidó származású kommunistákra bíznak, semmit sem jelent. Még kevésbé jelent valamit az, ha egy-egy zsidót olykor likvidálnak, vagy mint a Jegyzőkönyvek parancsolják, egyet-egyet feláldoznak saját embereik közül. Berija, Slansky, Péter-Auspitz Gábor, Pauker "likvidálásának" épp az a magyarázata, hogy ezeknek az országoknak népe kezdte ismét felismerni a bolsevista hatalom elsődleges zsidó jellegét, dühe a terror urai ellen fordult. Tehát a többiek feláldozták őket, hogy "példátlan jólétet" biztosítsanak népüknek s egyben azt a látszatot keltsék, hogy a közhatalom maga is a zsidók ellen van. Akik mindezt végrehajtották maguk is mind zsidók voltak. Ha valaki, hát ők tudták, hogy indító okaikat, szándékaikat, cselekvésük mozgató rugóit nagyon is megértik a nyugati zsidók. Amikor nyugaton itt-ott kezd kicsiny antibolsevista hangulat jelentkezni, nagyon is célirányos elterelni a figyelmet a bolsevista uralom zsidó jellegéről.

- Egy nép vagyunk! Egy nép! - írta valamikor Herzl Tivadar.
Amíg ennek komolyságát fel nem ismeri a nemzsidó világ, addig hazugság és ostobaság minden Kelet és Nyugat közötti ellentétről beszélni. Nincs ellentét! Kelet kulcspozícióiban éppúgy zsidók ülnek, mint a nyugati kulcsállásokban, és ezek soha de soha nem fognak egymás ellen támadni, mert tudják, hogy egymást semmisítenék meg. A zsidó világhatalmat pusztítanák el. Ebből az elgondolásból ered a koegzisztencia gondolata, az európai fegyverkezés szabotálása, a hazafias népfrontok, az atombomba eladása, és minden, ami a keleti és a nyugati hemiszféra együttélése lehetőségére mutat.

Addig, amíg ez így van, addig népcsalás minden szó, amelyet a nyugati népek rádiói az antibolsevizmusról kiejtenek. Amíg Nyugaton nem lehet kimondani, hogy a bolsevizmus semmi más, mint a zsidó világhatalom legmagasabb formája, addig nem érdemes nyugati szabadságról, nyugati demokráciáról beszélni. És amíg nem lehet Keleten sem rámutatni arra, hogy a nyugati világot nem az "imperialista kapitalizmus", hanem a zsidó pénz, sajtó, politikai befolyás terrorja, kizsákmányolása uralja, addig hazug 6s becstelen és nem őszinte a vasfüggöny mögötti "szocializmus" sem.
Ma ők kereskednek a gabonával, gyémánttal, a napi ruházatunkkal és az imádságunkkal is. Ők irányítják az indiai, a távolkeleti, kínai kommunista pártokat éppúgy, mint a nyugati republikánusokat, mikor például McCarthy szenátor elpusztítására törtek. Ők vezérlik az UN hadsereget a koreaiak ellen és ők állanak a háttérben, amikor az északkoreaiakat az UN ellen küldik. Ők harcolnak Vietnámban a kommunisták ellen és miközben a nemzsidó légiósok tízezrei halnak hősi halált Dien Bien Phunál, a francia honvédelmi tanácsból ők adják az információkat a bolsevistáknak. Ők hirdetik Európa újraegyesítését, és ők akadályozzák meg azt. Ők beszélnek koegzisztenciáról és ők tudják legjobban, hogy ez a koegzisztencia valóban lehetséges. A nyugati zsidó és a keleti zsidó, Amerika és Oroszország leigázója, mindig is megértette egymást:

1917-ben, az intervenciós háború, a szovjet anyagi felépítése, a második világháború idején, a 11 milliárd dolláros land lease törvénnyel, Jaltában, Teheránban, Nürnbergben. Mindegy! A nyugati és keleti zsidó adta egymásnak az atomtitkot, lengette meg minden nemzsidó nép felett az atomhalál fekete zászlóját, hogy élhessen és uralkodhasson.
A nyugati álomlátóknak: a mérsékelt bolsevistáknak és az antibolsevistáknak meg kellett tanulniuk: az emberiséget nem lehet úgy felosztani, hogy vannak bolsevikek és antibolsevikok. A helyes megállapítás az, hogy vannak akik ismerik a zsidó nacionalizmus veszélyét, és vannak, akik tagadják azt. Nem lehet antibolsevista az, aki zsidóbarát, aki tagadja, hogy a bolsevizmus első számú ismertető jellege a zsidó! És nem lehet jó demokrata az sem, aki nem ismeri fel a népakaratot elnyomó zsidó nacionalizmust. De tovább menve nem lehet jó szocialista és jó marxista-leninista az sem, aki nem látja meg, hogy a kommunizmus épp úgy a zsidó világhatalom javára akarja kisajátítani az emberiséget, mint a liberális kapitalizmus.

"Egy nép vagyunk! Egy nép! - hirdeti Herzl Tivadar.
A látszat, ami az "utca emberének" szól és szolgánknak, teremtményünknek, a tömegnek: a Capitolium és a Fehér Ház, a demokrácia és egyenlőség illúziója. De a második vonalban Bernhardt Baruch, Frankfurter, David Lilienthal, Strauss, Oppenheimer, Jehova vasökle, amely szétzúzza a királyságokat és a demokráciákat. A keleti tömeg számára - a földi isten Hruscsov, a nagy és bölcs, jó keresztény, de a második vonal a Kaganovics dinasztia, Yudin, az MVD géppisztolya, a vas sisakba öltözött makkabeusok, akik Dávid király hatalmát gyakorolják az orosz nép fölött. Az első vonalban Mc Cloy, aki fegyverkezésre szólítja a legyőzött németeket. A második vonalban Herbert H. Lehman veje, Buttenwieser. Elöl Marshall hadügyminiszter és mögötte Rosenberg Anna, elöl Churchill, és mögötte Chervell, prof. Lindeman, vagy Shinwell Mano.

Egy nép vagyunk! Olyan nép azonban, amely magára hagy minden népet, amint érdekei elválnak az övétől. Egyetlen egyszer elhagyta már a Szovjetuniót is. Amikor az európai seregek a moszkvai körvasútnál állottak, Moszkva zsidósága lefoglalva az utolsó autókat, járműveket, megrakodva a szovjet nép utolsó kincseivel, futott az átkozódó oroszok elől. Nem a zsidó futott. Oroszország uralkodó rétege, az elnyomó osztály menekült!
Azóta azonban újra elmondhatják: meghódítottuk a világot. A második vonalból mi kormányozzuk az egész emberiséget.

XVIII. FEJEZET

A világhódítók percig sem tudnának létezni, ha nem volnának segédcsapataik, melyeket ők irányíthatnak a kulcspozíciókból. Döbbenetes kép, hogy ma segédcsapatnak számít a demokrácia, éppúgy, mint a bolseviki diktatúra, a szabadkőműves páholy, sőt az egyházak egy része. A parlamentek és kormányzók a népek szórakoztatására, a közvélemény elaltatására rendezett színházi előadások, éppúgy, mint a bolseviki diktatúrák pártkongresszusai. A kormánykomisszárok és ellenzéki bábuk mögött azonban ott áll az ördögi igazgató: az Aranyborjú és pénzuralom, amely vért és aranyat szűr a föld 2500 millió lakosának verejtékéből.

Miért van ez így? Miként lehetséges ez? Létezik-e csakugyan egy sötét világuralom?
A második világháború során, a szovjet harctéren egy Guzmin nevű bolseviki rendőrtisztviselő hullája mellett páratlan érdekességű jegyzőkönyvet talált a spanyol Kék Dandár egyik tisztje. A jegyzőkönyvet 1939-ben vette fel Guzmin Rakovszkij, volt párizsi orosz követtel, aki belekevertek a Tuhacsevszkij tábornok ellen megindított nagy összeesküvési perbe. Ehhez tudni kell, hogy Rakovszkij maga is zsidó volt. A jegyzőkönyvben, amelynek hitelességéhez kétség sem fér, sok mindenről sző esik. Hiteles tanú, Lenin egyik bizalmas munkatársa diktálta jegyzőkönyvbe az adatokat, amelyek fellebbentik a fátyolt a világ, a bolseviki rendszer egyik legnagyobb titkáról.
Rakovszkij ebben a jegyzőkönyvben nyíltan megmondotta, hogy az első világháború végén, az orosz ellenforradalom miatt már igen válságos volt a bolsevikiek helyzete. A bolsevizmus 1917 végén már csak a régi moszkvai hercegség területére szorult vissza. És ekkor jelentkezett egy felsőbb hatalom, amely Rakovszkij szerint a világot kormányozza. Nyugatról jelentkezett a felsőbb hatalom, amely megállította az ellenforradalom számára biztosított katonai és gazdasági támogatást.

Miért ez a váratlan, titokzatos támogatás? Lenin tényleges hatalmat adott Trockijnak, mikor a vörös hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Trockij-Bronstein felesége Jitovszky Sedova annak a Jitovszkynak a lánya, aki már az orosz-japán háborúban társ volt a Warburg-fivérekkel, illetve ezek rokonságával, Jacob Schiff bankárral. Már a zsidó Kerenszky forradalmát is Trockij apósának üzlettársai, a Jacob-Schiff-Warburg-féle bankcsoport finanszírozták.
Rakovszkij egész bizalmas vallomás sorozatában azt állítja, hogy az 1927-es nagy New York-i tőzsdekrach egy titokzatos csoport, néhány ember által irányított felső hatalomnak műve volt. Ugyanez a világhatalom állította sorompóba Roosevelt híres New Dealját, de aztán ugyanez a világhatalom rendelte el az anyagi nehézségek közé jutott Hitler támogatását Schacht útján, aki titkos szabadkőműves volt.
"Ez a világhatalom - Rakovszkij szerint - sokkal nagyobb és egységesebb, mint a Komintern."
Rakovszkij Guzmin kérdezősködésére, hogy "tulajdonképpen kik hát e világhatalom letéteményesei" szüntelenül kitérő választ adott: ..."amazok", "azok a bizonyosok" - ismétli titokzatosan. Úgy látszik nem akarta kimondani, hogy a zsidók!

Azt állította, ő sem tudja egészen pontosan, kicsodák. Csak mindenütt jelen vannak, mindenütt jelentkeznek. Megfogható alakjuk nincs, legfeljebb a nemzetközi finánctőke köntösében járnak. Néha egyszerűen csak úgy nevezi őket: pénzhatalom. Egy bizonyos: ha ez a világhatalom valahol, valamiképpen közbelép, ha a kommunizmussal szemben túlságos egység jönne létre. Trockij, aki ezeket a bizonyosokat közelről ismerte, azt mondta egyszer Rakovszkijnak, "aki a szovjet blokádot széttörte, az a milliomos Walter Rathenau, a weimari miniszter volt." Említette Lionel Rotschildot is, aki a szovjet megszületésénél segített.

Néha célzást tesz arra is, hogy ez az ismeretlen világhatalom valamiféle szabadkőműves szervezetbe van összefoglalva. De még érdekesebb, amikor Rakovszkij azt mondja, hogy a kommunista világforradalmiságnak igazi atyja nem Marx Károly volt, hanem Adam Weishaupt, az IIluminánsok szabadkőműves rendjének megalapítója.
Ez a németországi Weishaupt természetesen zsidó volt és Mendelsohnnak, a zsidó filozófusnak tanítványa. Igen jó barátja volt az első Rotschildnak, aki - mint már említettük - többször mondogatta, hogy az ő házának vörös jelvénye, a vörös lobogó fog uralkodni az egész világon. Rakovszkij szerint Weishaupt volt a világkommunizmus első apostola.
Nincs helyünk ahhoz, hogy részletesen ismertessük Rakovszkij vallomását. Azonban rá kell mutatnunk, hogy lényeges tényeiben ez egyezik az USA States Secret Service (2-nd Army) Bureau már idézett jelentésével, amely ezeket mondja a párizsi Documentation Catholique 1920. március 6-i száma szerint.

"Ha figyelembe vesszük, hogy a Kuhn, Loeb and Co. zsidó bankház nagyon közeli kapcsolatban áll a Lazares Freres párizsi bankházzal (jelenleg a Free Europe egyik titkos irányítója), a Gousburg bankházzal, amelynek Párizsban, Leningrádban, Tokióban vannak filiáléi, ha tudjuk, hogy ezek a bankházak szorosan együttműködnek a zsidó Speyer et Co bankházzal, - Londonban, Frankfurban - úgy biztosan állítható, hogy a bolseviki forradalom bizonyos mértékig zsidó mozgalom, amelyben a zsidó bankházak és szervezeteik különösképpen érdekelve vannak."
A Kuhn, Loeb et Co. - 1935-ös adatok szerint - négy milliárd dollárnyi vagyont ellenőriz és azóta valószínűleg jóval többet.
Ennek a titokzatos hatalomnak világpolitikája nagyon érdekes. A cári Oroszország ellen olyan nagy volt a zsidóság gyűlölete, hogy ugyanez a Kuhn and Loeb az orosz-japán háború finanszírozására 130 millió dollár kölcsönt adott a japánoknak, majd amikor úgy látszott, hogy az első világháború végén a bolsevikieket leverik - akkor Rakovszkij adatai szerint - megmentette a bolsevizmust. Jól tudta, hogy az ellenforradalom győzelme, a megkínzott, becsapott orosz nép bosszúja az oroszországi zsidóság pusztulásához vezetett volna.
Azonban ennek az ördögi politikának legfélelmetesebb fejezete az, hogy Rakovszkij - de megbízható német források szerint is - ugyanez a világhatalom kezdetben nagyobb összegeket adott Hitlernek és a német nemzeti szocializmusnak is. Tudták, hogy ha Hitler uralomra kerül, akkor új háborúba lehet kényszeríteni Németországot. És a cél nem a nemzeti szocializmus elpusztítása volt: a végső, nagy, tündökletes cél: minden nem zsidó nép leigázása, biológiai tönkretétele.

Félelmes méretűvé nőnek itt Rakovszkij vallomásának egyes részletei. Ő, aki jól ismerte ezt a titokzatos világhatalmat, már 1938-ban, a börtönben kielemezte és előre megmondotta: "Hitler kezet fog nyújtani Sztálinnak Lengyelország miatt, Sztálin pedig elfogadja azt. És miután mindketten egy, a Nyugat számára fontos katolikus országot támadnak meg, Nyugat csak az egyik felet: Hitlert fogja támadónak minősíteni."

A német elhárításnak még a második világháború kitörése előtt kezére került a Grand Orient nagypáholy 1939. május 29-én tartott nagytanácsi ülésének jegyzőkönyve. Ebből kitűnik, hogy Graussier nagymester már ekkor fontos tárgyalásokat folytatott Bellittal, Roosevelt párizsi nagykövetével, és közölte a Grand Orient álláspontját, mely szerint minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a lengyel-német kérdésben Hitler és a lengyelek, másfelől Hitler és az európai nagyhatalmak között bármiféle megegyezés jöjjön létre. Chamberlainnal már 1939 márciusában közölték, hogy ha folytatja békülékenységi politikaját, Amerika minden morális és gazdasági segélyt megtagad Angliától.
Roosevelt tudvalevőleg a De Molay Rend főmestere a Libanoni Nagy Cédrus Páholyának legmagasabb rendű szabadkőművese és még számos szabadkőműves páholy tagja volt

Már jóval előzőleg közölte azonban a Catholic Gazette 1936. februári száma annak a Párizsban tartott zsidó gyűlésnek jegyzőkönyvét, amelyen láthatólag újra ez a titkos világhatalom jelentkezett, teljes nagyságában és jogos elbizakodottságában: a szónokok büszkén utaltak arra, hogy a népek legfontosabb vezetőit sikerül a szabadkőművességben egyesíteni, s Izrael céljai érdekében mozgósítani.
"Mi vagyunk a háború és a béke urai!" - hangzott a világhódító önvallomása - Franciaország a mi ölünkbe hullt, Anglia a mi pénzünktől függ és a mi rabszolgánk. Sok más országok, beleértve az USA-t is, meghajoltak a mi rendszerünk előtt.

Egyik oldalon Rakovszkij, egy kommunista vezér, másik részen egy ex-király, a mélyen katolikus XIII. Alfonz, a harmadikon a német nemzeti szocialisták által Párizs elfoglalása után megtalált titkos jelentések, negyediken a demokrata párti Forrestal naplója, s végül egy katolikus, lengyel diplomata iratai tanúsítják, hogy ez a világhatalom nemcsak létezik, de valójában a világ ura is.

Conte Jean Szembek, a lengyel külügyminisztérium tekintélyes főtisztviselője Franciaországban adta ki "Journal 1933-39" című naplóját. Ebben 1939. február 19-éről jegyzi fel a XIII. Alfonz spanyol királlyal folytatott beszélgetését. "A király pesszimisztikusan ítéli meg a világhelyzetet. A zsidóság és szabadkőművesség nagy szerepet játszanak a háború kirobbantására irányuló törekvésekben. Az angol szabadkőművesség teljes mértékben felzárkózott a francia Grand Orient mellett." 1939. július 6-án Washingtonból hazatért Varsóba jelentéstételre Lengyelország Amerikai követe, Jerzy Potoczky, aki azt mondotta; "Nyugaton mindenféle emberek vannak, akik a háború felé űznek minket: a zsidók, a nagytőkések, az ágyúgyárosok. Valamennyien úgy látják, hogy óriás konjunktúra előtt állnak. Úgy kezelnek bennünket, mint a négereket, akiknek egy kötelességünk van, hogy dolgozzunk az ő tőkéik megsokszorozása érdekében."
A zsidók és szabadkőművesek szövetségesekre találtak a legkülönbözőbb körökben. 1939. március 19-én kereste fel gróf Szembek a Jezsuita rend generálisát, gróf Ledochowszkyt és ezt jegyezte fel a megbeszélésről: "Véletlenül tanúja voltam egy tárgyalásnak, amelyet a (Ledochowszky) Marmaggi kardinálissal, a spanyol Falange egyik küldöttségének megérkezéséről folytatott. Mindketten igen hevesen fejezték ki véleményüket a fasizmusról, a hitlerizmusról. A Falange egy hasonló rendszerű mozgalom. Ledochowsky mindezeket a rendszereket úgy jellemezte, mint 'opera del diavolo' (az ördög művei). Április 21-én pedig közölte vele Monsignore Montini, aki akkor pápai államtitkár volt, hogy a Vatikán "hivatalos felfogása szerint, ha Lengyelország a háború eszközéhez nyúl is, az igazságos háború lesz".
Ugyancsak Szembek emlékiratai szerint a vatikáni lengyel követ 1939. augusztus 11-én közölte vele, hogy Németországgal szemben "hajthatatlan magatartást kell tanúsítani, amire a Vatikán nyíltan bátorít!"
Íme: jelentkezett újra a világhatalom új csatlóssága, maga a Vatikán is, amelynek semmiféle meggondolása nem volt a szovjet bolsevizmussal szemben.

Lehet, valóban igaz tehát, hogy van egy ilyen világösszeesküvés, amely a Wall Streettől Moszkváig és bizonyos vonatkozásban egész a Vatikán küszöbéig terjed?
A világhódítók politikai kulcspozícióit már vázoltuk. De a politikai előretörés csak szerény következménye annak a gadasági világhatalomnak, amelyet a világzsidóság már az évszázad kezdetén meghódított, hogy rajta keresztül uralja a népeket és a nemzeteket.

Marxisták, leninisták és ábrándos szocialisták "dollárimperializmusnak" nevezték ennek e titkos világhatalomnak jelentkezését. A "dollárimperializmus" zászlóit valóban amerikai katonák hordozták, amerikai fiúk vére hullt el érdekében. Azonban egy politikában tudatlan és járatlan nagy nemzet lobogói mögött valójában a világhódítók menetelnek és masíroznak ma is, a szabad, független népek leigázására.
Csak néhány példát sorolunk fel. A Speyer et Co. nevű nagy zsidó bankház adta Mexikónak, 1903-ban az első 12 és fél millió dolláros kölcsönt. Ezzel megszerezték Mexikó összes olajkoncesszióit. A "keresztény" Rockefeller, Morgan és túlnyomó részben Jacob Schiff, Speyer és a többi nagy zsidók lettek urai Mexikó csaknem összes természeti kincseinek. Bernhardt Manesse Baruch, a zsidó irányítás alatt álló National City Bank, Guggenheim, a zsidó rézmágnás lettek az ország tényleges urai. Kormányokat buktattak, diktatúrákat, katonai juntákat cseréltek. 1912-ben - éppen a mexikói ügyek kapcsán - William Howard Taft elnök kénytelen volt elismerni a szenátus egyik bizottsága előtt, hogy Mexikó ügyében nem cselekedhetett másként, mint, ahogy cselekedett, mert Jacob Schiff, Simon Guggenheim, J. et W. Seligman, James Speyer fizették a pártjának választási költségeit.
Nicaragua vámjövedelmeit, alkoholadóit, vasútait, hajózási vonalait zálogosította el már 1906-ban ugyanezeknek a világhódítóknak.

A Panama Canal Company of America egyik alapítója és fő finanszírozója a Kuhn and Loeb bankház volt. Kuba iparát a Guggenheimok kontrollálják túlnyomó részben. Sant Domingó véres harcok és a lakosság súlyos életveszteségei közepette vált a Kuhn and Loeb, Speyer and Co., Otto Kahn gyarmatává. Az USA katonai diktatúrát vezetett be, eltávolította a bennszülött hivatalnokokat, koncentrációs táborokba vitte a lakosság egy részét. Aztán a világhódítók megkezdték a kizsákmányolást.
Bolíviából Speyer, Guggenheim csináltak, a dollárimperializmus szentséges ürügye alatt zsidó gyarmatot, olyan mértékben zsákmányolva ki a cinkbányákat, ami páratlanul áll a gazdasági történelemben.
Chilében ma is a Guggenheim Trust és a Morganok uralják a salétromipar 35 százalékát és a rézpiac 90 százalékban az ő kezükben volt már 1935-ben is.
Peruban a Seligmanok, a Goldschmidtek az urai a rézbányáknak. Kanadában a nikkeliparban Lord Melchedt, eredeti nevén Mond, zsidó iparmágnás az úr. És a 30 milliárdnyi kanadai vagyonból három milliárdnyit amerikai zsidók ellenőriznek.

A Fülöp szigetek lakosságának egyhatoda elpusztult az idő alatt, amíg az amerikai dollárimperializmus, lényegében a Kuhn and Loeb, tengerészgyalogsága barbár kísérő jelenségek között meghódította a szigeteket.
A kínai kereskedelmet Morganékon kívül a zsidó vezetés alatt álló National City Bank és - természetesen a Kuhn and Loeb - szervezték. Később az International Banking Corporation, Edward Harriman, a vasút király és Isaac Guggenheimer kezdték meg Kína gazdasági kihasználását. Schiff, Morgan, Kuhn and Loeb, Harriman szűrtek aranyat a kínai vasútépítésekből.

Hihető, elképzelhető, hogy ezek a függöny mögött rejtőző és mégis az egész világot behálózó hatalmak nem lettek volna alkalmasak a világ leigázására, háborúk kirobbantására és "békék" teremtésére?
Rakovszkij szerint tőlük származik a bolsevizmus megmentése, ők urai a Németország elpusztítására irányított Hitler támogatásnak, Sztálinpaktumnak, a légiháborúnak, a 18 millió német kiűzésének, Európa rabszolgaságának, a függetlenségükért küzdő ázsiai népek elnyomatásának. Ez a világhatalom állt a nürnbergi per mögött, ez egyezkedett Yaltában, ez ölte meg a demokrata Forrestalt és a kommunista Zsdanovot, amidőn ezek törésre akarták vinni a dolgot a bolsevista és a kapitalista világ között. Ez tette el az útból az európai keresztény népek vezetőit háborús bűnösség címén, és ez eszelte ki a Szovjetunió megmentésére szolgáló újabb elméletet a koegzisztenciát.
A legborzalmasabb körülmények között mégis az atomkémkedések idején mutatta meg az arcát ez a Rakovszkij szerint "felsőbb" hatalom. Miért nem volt hajlandó bírái előtt elárulni Julius Rosenberg igazi megbízóit, holott ezzel megmenthette volna maga és felesége életét?

A felelet egyszerű. Ez a szegény kis zsidó, társaival együtt, ennek a világhatalomnak ügynöke volt. Nem a maga kezdeményezéseként adta át az atomtitkot Kaganovicséknak. Valakik megbízták, valakik beleszuggerálták, hogy neki a jó, hű nacionalista kis zsidónak szent, nemzeti, vallási kötelessége, hogy a Kremlnek átadja az atombombatitkot és ezzel megakadályozza a harmadik világháborút, amely a szent rabbik - már ismertetett - véleménye szerint a "világzsidóságának megsemmisítésére" vezetne. Kik voltak ezek a megbízók? Kuhn and Loeb, Oppenheimer, Strauss, vagy megint csak együttvéve valamennyien? Annyi bizonyos, hogy a kis Rosenberg és felesége, Ethel, valóban a mártírok némaságával haltak meg és sírjukba magukkal vitték a XX. század egyik legnagyobb titkát. A zsidóság, amely őrjöngő, fanatikus jelenetek között kísérte őket a temetőbe, tisztában volt vele, hogy ez a házaspár az ő életükért, megmaradásukért, a világzsidóságért áldozta fel magát az által, hogy nem nevezte meg a megbízóit, az igazi bűnösöket!
Ma ők csinálják a háborúkat és kötik a békéket. Erre vonatkozólag nagyon jellemző cikket írt a La Voix de la Paix című francia lap 1955. VI. 15-i számában egy baloldali publicista, aki öntudatlanul is élesen világít rá a kulcspozícióból kormányzott "demokráciák" lényegére.

"A francia parlament - írta - egy fajtája a zárt társaságnak, amelyben nagy bankcsoportok tagjai találkoznak. Ezek: 1.) Union des Banques Americaines, amelynek politikai képviselője Franciaországban René Pleven, aki pályafutását mint Jean Monnet titkára kezdte. 2.) Az Union Européenne, amelyben a Rotschild bankházak csoportosulnak. Ennek a politikai képviselője René Mayer, aki korábban a Rotschild vállalatok igazgatója volt. 3.) Egy kisebb pénzintézet, Banque Gradis, amelynek hatásköre nem terjed túl a francia határokon. A Banque Gradis szolgálatában állanak azonban olyan újságkirályok, mint Servan-Schreiber (zsidó), aki a L'Express című nagy befolyású hetilap pénzadója. (Az egyik Servan-Schreiber házassági kapcsolata révén is szoros kapcsolatban áll a Gradis-családdal.) A második világháború után a Gradisok, egy, a Lazard (zsidó) bankházzal kötött egyezményük segítségével jelentős mértékben kiterjesztették hatalmukat. Az Indo-Kínában folyt háború során a Rotschildok fő érdekeltségei az ország északi részében voltak. A Rotschild-ház véleménye szerint ez tette szükségessé a vietnami háború folytatását, mindaddig, amíg a hosiminheket meg lehet semmisíteni. Ezzel szemben a Gradis bankház - Lazard és Servan-Schreiber érdekeltségei főként Délvietnámban feküdtek. Így ezek okosabbnak tartották a béketárgyalásokat. Így csináltak miniszterelnököt Mendes France-ból, aki a parlamentben megkapta azokat a szavazatokat, melyekkel Jaquinot úr, az egyik Lazard-lány férje rendelkezett. A következmények ismeretesek. Hogy saját délvietnami érdekeltségeit megmentse a Gradis-Lazard et Co. Hosiminnek ajándékozta azt, ami a Rotschildoké volt."
Pár sorban félelmetes kép bontakozik ki Szent Lajos Franciaországáról, amely különféle zsidó bankházak és rothadt parlamenti demokraták parancsuralma alatt áll, ma az egyik fő támaszpontja a világot fojtogató nemzetközi összeesküvésnek.

A sok-sok leleplezés között, amelyek a második világháború után ezekről a titkos világhatalmakról megjelentek, talán legnagyobb figyelemre Prancis Quinsey-nek, az argentínai Der Weg-ben megjelent cikke érdemes, amelyet a Rockefellerek világpolitikájáról írt. Röviden összefoglalva a "keresztény" Rockefeller bankház jelenlegi ura, Nelson Aldrich Rockefeller már hosszabb idő óta szorosan együttműködik a Kuhn Loeb et Co. New York-i zsidó bankházzal. Ennek jelentősége csak akkor érthető meg, ha tudjuk, hogy a Rockefellerek öt milliárd dollárnyi amerikai vagyont kontrollálnak, és ha figyelembe vesszük, hogy Nelson Aldrich Rockefeller, mint haladó és progresszív milliárdos, a legszélsőségesebb vörös elveket vallja. Roosevelt a második világháború alatt Nelson Aldrich Rockefellert bízta meg a Coordinotor of Hemisphere Defence vezetésével, amelynek célja a délamerikai államok kézben tartása és a délamerikai piacok ellenőrzése volt. Ez a szervezet olyan vörös volt, hogy az amerikai néphumor szerint oda csak olyan emberek juthattak be, akik "Moszkvában kiállított, kifogástalan pártigazolvánnyal rendelkeztek."

Köteteket töltene meg annak leírása, hogy a Rockefeller-ház ura, vezettetve a szovjet bolseviki forradalmat és atombombát finanszírozó Kuhn Loeb and Co. bankháztól, milyen végzetes szerepet töltött be a világ bolsevizálása terén. A Wall Street Journal 1948. május 13-iki számában Ray Cromley amerikai újságíró erősítette meg, hogy már Yaltában, illetőleg még Yalta előtt titkos megállapodás jött létre Nelson A. Rockefeller és Gromikó, a Kreml zsidó megbízottja között a földgolyó két hemiszphérára való felosztásáról. A demarkációs vonal, amely a földgolyót ketté szeli, Finnország keleti határán, Svédország partjain halad keresztül, átszeli a kettéosztott Németországot, végigfut Ausztria keleti határain, áthalad Törökország északi határain, és befejeződik a perzsiai öbölnél. A keleti és nyugati összeesküvőknek ez a titkos megállapodása különös tekintettel volt arra, hogy Szaud-Arábia gazdag olajmezői a Rockefellerek és a mögöttük álló zsidó olajmágnások ellenőrzése alatt maradjanak.

Csaknem félelmetesen hangzik a fent idézett leleplezéseknek az a bizonyított része, hogy a koreai vörösök támadását egyedül és kizárólag az az olaj tette lehetővé, amelyet a kommunista hadigépezet számára Rockefeller és Kuhn and Loeb szaudi arábiai olajvállalatai szállítottak. Francis Quisney leleplezései szerint igen valószínű, hogy a Rockefeller-Kuhn and Loeb-csoport nem állott nagyon messze az atomtitok kiszolgáltatásától sem. Harry H. Hopkins, az amerikai politikának ez a kísérteties figurája, David E. Lilienthal és a kínai vörösök fő patrónusa, Lattimore professzor egytől egyig a Rockefeller Kuhn and Loeb csoport kreatúrái, támogatottjai és fizetett alkalmazottjai voltak.
A nyugati titkos összeesküvés sorozatosan mentette meg a bolsevizmust a biztos pusztulástól. Megmentette, midőn ugyanezek a titkos hatalmak, az angol szakszervezetek és az amerikai bankárok nyomására beszüntette a bolsevista ellenes intervenciós háborút, majd mikor hozzásegítette Sztálinékat a Szovjetunió iparosításához. Megmentette, amikor a Ribbetrop-Sztálin paktum idején nem mert egyszerre mindkét félnek háborút üzenni, hanem csak Hitlert választotta ki fő ellenségének. Megmentette, amikor 11 és fél milliárd dolláros csekket nyújtott át Litvinovnak La Guardia, és újra csak megmentette, amikor a második világháború idején Teheránban hozzájárult a balkáni partraszállás elhalasztásához, vagy amikor - idő előtt - megcsinálta a nyugati inváziót és nem várta ki, amíg a német és orosz diktatúrák seregei elvéreznek egymással szemben.
Pedig Truman, akit Amerika egyetlen antiszemita elnökének tekinthetünk Jefferson óta, 1941-ben a szovjet-német háború, kitörése napján megmondotta:

- Üssék, gyilkolják egymást. Mi nekünk mindig azt a felet kell támogatnunk, amelyik a gyengébbik!
Harry S. Truman, a déli demokrata, a bátor, kis civil és egykori haragos nyakkendőkereskedő, rettenetes örökséget vett át Roosevelttől. Fehér Házat, amely tele volt zsidókkal. Hadsereget, amely tele volt kommunista kémekkel. Egyesült Államokat, amelyben hemzsegtek az atomkémek, a szovjet ügynökök. Amerikapolitikát, amelyet Roosevelt agytrösztje úgy irányított, hogy a Rajnánál legyen a Szovjet és Amerika határa.
Egy bizonyos, Harry S. Truman, mire hivatali idejének végére ért, a Fehér Házból kisöpörte Roosevelt összes világhódítóit, beleértve Samuel Rosemant is, aki homoszexuális bűncselekmények miatt hét évi börtönre volt elítélve. Truman elnöksége alatt született meg a Marshall-terv, amelyhez a kollaboráns Marshall tábornoknak semmi köze sem volt, de amely mégis megakadályozta Európa gazdasági lerohanását. A Truman-doktrína állta útját a Dardanellák meghódításának és Irán lerohanásának. Truman elnöksége alatt szabadon folytak a McCarthy-vizsgálatok, és a McCarthy-bizottság a felelősségre vont 2900 áruló közül 2200 zsidó mivoltát állapította meg. Truman állt szembe bátran és elhatározottan az északkoreai vörösök támadásával.

Az amerikai zsidó sajtó nem egyszer írta meg Trumanról, hogy "antiszemita" politikát folytat. És a világhódítók tudják, hogy ki az ő ellenfelük. Truman megszigorította a DP-törvényt, és módját ejtette, hogy a "nácizmus hatmillió zsidó áldozata" közül lehetőleg minél kevesebb jöjjön Amerikába az atomkémek segítségére.
Truman még csak alelnök volt, és Roosevelt utolsó napjait élte, amikor a nyugati világban nagyon is komolyan felmerült az a gondolat, hogy a második világháború keretében el lehet intézni a szovjet kérdést is és - a trumani elmélet szerint - Hitler bukása, vagy halála pillanatában el kell pusztítani a bolsevizmust. A demokráciának, a szabadságnak ez volt az utolsó esélye a győzelemre.

Világosan látta ezt például Montgomery marsall, az angolok nagy hadvezére, aki 1945 áprilisában komoly katonai tárgyalásokat kezdett a már megvert német hadsereg vezetőivel, hogy egy formális kapituláció után együtt rohanják le a kivérzett és utolsó erejét fogyasztó szovjet hadvezetést. Mindazok, akik ezekben a lázas napokban Európában éltek, tudták, vagy legalábbis érezték, hogy a világ sorsát eldöntő nagy összeütközés a küszöbön áll. A német nácizmus ugyan meg fog semmisülni, azonban a győztes Wehrmacht együtt fog menetelni a nálánál is győztesebb angol amerikaiakkal.
A német, magyar rádióhallgató állomások, hadseregparancsnokságok már 1945 márciusában tisztában voltak vele, hogy a Szovjetunió erejének legeslegvégén áll. Magyarország és Kelet-Németország térségében egymás után vették fel s desiffrírozták a szovjet katonai parancsnokságok Moszkvának szóló segélykiáltásait. "Fegyvert! Muníciót! Ember utánpótlást!" - jajgattak a diadalmas szovjet parancsnokok.

És akkor, amikor minden lehetőség adva lett volna arra, hogy a demokráciák a német nemzeti szocializmussal együtt elpusztítsák a bolsevizmust is, az események folyásába belenyúlt megint a Rakovszij-féle titkos kéz: egy tipikus bábkatona, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Dwight Eisenhower tábornok. A német Wehrmacht és Montgomery angol marsall közötti tárgyalások híre ugyanis nem volt mese. Legutóbb Rokossowszky vörös marsall, a lengyel kommunista hadsereg eltávolított főparancsnoka feltűnő adatokat hozott nyilvánosságra. Elmondotta, hogy Zsukov szovjet marsallnak bizonyítékok vannak a birtokában, melyek szerint az angolok a német Wehrmachttal szövetkezve 1945 áprilisában meg akarták támadni az Európában túlságosan előretört szovjet csapatokat. A szovjet vezérkar lehallgatta és desifrírozta azokat a táviratváltásokat, amelyek az angol és német főparancsnokság között ezidőben folytak. Mongomery egyedüli feltétele az volt, hogy a német hadsereg jelentse be a kapitulációt 1945. április 22-ig, s nyomban ezután megindul a közös támadás, amely legalább az Oderáig szorítja vissza a szovjet sereget.
Hillary, angol ezredes ezt a tervet elárulta Eisenhowernek, aki erre közölte, hogy amennyiben az angolok a németekkel szövetkeznek a bolsevisták ellen, megvonja tőlük a nélkülözhetetlen hadianyagokat és "lábhoz tett fegyverrel" fogja szemlélni az eseményeket.
Ma teljes joggal mondhatja el az emberi szabadság egyik utolsó eshetőségének nagy pillanatáról a véres kezű Zsukov marsall: "Eisenhower barátom közbelépése megakadályozta ennek az áruló tervnek a kivitelét." (Das Neue Zeitalter 1957. szeptember 28.)

Roosevelt házi generálisa, tekintélyes amerikai szabadkőműves mestere, akiről Mac Arthur oly találóan mondta: "Eisenhower nekem nem vezérkari tisztem, csupán írnokom volt", megsemmisítette az utolsó reményt. A Szovjetunió nemcsak megmenekült, hanem a világ egyik legerősebb hatalma lett. Ezután csak természetes, hogy Baruch és Morgenthau kedveltje, a Morgenthau-terv végrehajtója az Egyesült Államok elnöke lett, miközben a függöny mögötti hatalmak az elnökjelölésnél is elejtették úgy Taftot, mint Mac Arthurt, Eisenhower elnökségével megszűntek a McCarthy-vizsgálatok. A Fehér Házba visszatértek a világhódítók és ezekből a jelenségekből, talán a gyermek is megértheti - hogy Eisenhower teljes közönyével, egykedvűségével miért akadályozta meg az új sorsfordulatot jelentő
magyar forradalom megsegítését 1956. november 4-én.

A világhatalom keleti fele, Mr. Eisenhower jóvoltából újra megmenekült. És ennek a tipikus karrierista bábkatonának felelőtlensége folytán jutottak szovjet kézre a rakéta titkok is. 1945-ben a német tudósok, a bolsevisták közeledésének hírére, kiürítették Peenemündét, ahol a V l és V 2 készültek, s ahol készen állt már a V 9 is, a mai szovjet Szputnyik megfelelője. A németek 54 vagon műszaki rajzot, tudományos anyagot hoztak az amerikai szovjet határra és akartak átadni az amerikaiaknak. Az amerikai CIC, amely akkor szinte kizárólag világhódítókból állott, a német tudósoknak azt parancsolta, hogy az 54 vagon anyagot hagyják a szovjet kezén. Ők maguk átjöhetnek, de csak ötven kiló személyi csomaggal. Tudott-e minderről Mr. Morgenthau "főparancsnoka" Eisenhower? Mindez kérdés. A tény, hogy a rakéta titok, éppúgy, mint az atombomba a szovjet kezére került. Van-e tehát egy világot behálózó, nemzetek fölötti összeesküvés? És erre a kérdésre nem lehet másként felelni, mint határozott igennel. Ez az összeesküvés mindig is jelentkezett az emberiség nagy válságai idején. Keze ott volt a francia forradalomban, a XIX. század szocialista-kommunista mozgalmaiban, az első világháborút követő békekötésekben. Felmerültek körvonalai 1917-ben a cári Oroszország elpusztításakor, és Rakovszkij felidézett naplója szerint ennek az összeesküvő csoportnak köszönhető a bolsevizmus megmentése, a már-már győzelmes ellenforradalom idején. Ez a titokzatos hatalom robbantotta ki a második világháborút, pusztította el a keresztény Európát és annak szellemi vezető rétegét. Ez szolgáltatta ki az atomtitkot, és ez árulta el Amerikát.

Hogy kik ennek az összeesküvő csoportnak a tagjai? Nem kétséges, hogy elsősorban a világzsidóság tagjai, az ószövetségi, világhódító nacionalizmus megszállottjai, s ezek élén a nemzetközi nagytőke bankárai, valamint a bolsevizmus fő komisszárjai, a Kreml urai. Az utóbbiak közül talán nem mind. De közülük igen sokan, akik a Kaganovicsok irányítása alatt küzdenek a zsidó világkirályság megvalósításáért.
Náluknál csaknem veszedelmesebbek azok a segédcsapatok, amelyeket közel fél évszázad óta felsorakoztattak saját céljaik megvalósítása érdekében. Legújabb statisztikák szerint a földkerekségén hatmillió szabadkőműves van és ezek közül négymillió az Egyesült Államokban él. Ezek jó része valószínűleg nem kommunista, de öntudatlanul és akaratlanul is segíti a kommunista célokat, és tudatosan érdekből vagy meggyőződésből kiszolgálja a zsidó törekvéseket, amelyek végcélja a kommunizmus, a totális zsidó diktatúra megvalósítása, és minden emberi szabadság megsemmisítése.

Ennek az összeesküvésnek félelmetes méreteit csak akkor ismerhetjük fel, ha tudjuk, hogy az emberiség küszöbkorszakban él, és talán máris belépett a vaskorból az atomkorszakba. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy megjósolhassuk: a túlnépesedett emberiség és az egész földgolyóbis sorsa, embermilliárdok élete és kenyere attól függ, hogy miként fogják ezt az atomenergiát a termelés javára hasznosítani. Ez az ördögi, vagy - ha akarjuk - isteni áldást hozó energia ma egy szűk embercsoportnak, a népek feletti nacionalizmus prófétáinak kezében van. Az emberiség jó része máris tehetetlen ezzel a csoporttal szemben, amely a céltalan atomrobbantási kísérletekkel egyelőre csak saját profitérdekeit szolgálja, de halálos sugárzással fertőzte meg máris vizünket, kenyerünket, születendő gyermekeink génjeit. Mi lesz, ha ez csoport az "atomenergia békés hasznosítása" címén kizárólagossági joggal kezébe veszi - mint, ahogy máris kezében tartja - ezt a végzetes energiát? Nem utópia, nem lázálom, hanem nagyon is közel fekvő valóság, hogy ennek az energiának segítségével meg fogják valósítani a világdiktatúrát. Hajtóerőt, villamos energiát csak az a földrész fog kapni, amely süketen, vakon behódol nekik. Aki nem szolgálja őket, hogy mindig a társadalmi gúla ormán maradhassanak, és az élet napos oldalán élhessenek, aki szót mer emelni életelemük - a kizsákmányolás - ellen az nyomorultul fog elpusztulni. Mert ez az ószövetségi nacionalizmus nem ismer könyörületet, emberséget.

Ha most, talán az utolsó pillanatban nem csavarják ki a kezéből a hatalmat, nem fosztják meg politikai, gazdasági és szellemi egyeduralmától, akkor egy-két évtizeden belül elkövetkezik a totális világterror, minden emberi szabadság, szépség, szellem elpusztulása, minden haza, minden emberi ideál megsemmisülése. Egyfelől marad négy milliárdnyi rabszolga, nemzet, faj, vallás, haza nélküli helóta tömeg, másfelől tizen-öt milliónyi kiválasztott, aki beteljesítette a Tóra próféciáját és valóban úrrá lett minden nemzetek fölött.

XIX. FEJEZET

Magyarországon 1956 októberében kitört a szabadságharc. Egy egész nép kelt fel, de nemcsak Kelet, hanem Nyugat ellen is. A magyar szabadságharc, amilyen hősiesen szembeszállt a zsidók vezette ÁVH, a kommunista kormány rendszerével, éppúgy utasította el magától a nyugati kapitalizmus korrupt csekk-könyvuralmát.

A szabad Magyarország, ha nem is tudott megszületni, de legalább a lelkekben új világ született. Az ős-szocializmus, de sokkal inkább lehet, hogy a legmodernebb szociális rend példamutató, új világa jött létre épp a munkásság és a proletariátus lelkében, elképzelésében. A szovjet államkapitalizmus, a gyárak, a bányák kizsákmányolt robotosa, a marxista-leninista intézet növendéke, a kommunista néphadsereg népi származású tisztje, közlegénye, a falvak parasztja egyértelműen kelt fel a bolsevizmus, mint a zsidó világuralom legmagasabb formája ellen.
A szabadságharc látszatát is elkerülte annak, hogy felvesse a zsidó uralom problémáját. Az ÁVH terroristáit és azok vezetőit nem mint zsidókat, hanem mint népgyilkos munkásellenes és antiszociális elemeket irtották ki ott, ahol lehetett. Természeténél, lényegénél fogva azonban mégis a világhódítók elleni első, igazi forradalom volt ez, mert a magyarországi bolsevista uralomnak vezérei, kulcspozícióban ülő vezetői, a terrort fenntartó rendőrtisztek, a hadsereg magasabb vezetői egytől egyig - vagy legalább is nagyon kevés kivétellel - zsidók voltak. Magának a terrornak is csak részben volt szláv bolsevista, sokkal inkább zsidó jellege.

"Belőlünk mindent elborító terror fakad!" - írták a Jegyzőkönyvek. S mindaz, amit a Jegyzőkönyvek jósoltak az " ő titkos rendőrségükről", hatványozott mértékben, szinte ezerszeresen megvalósult. A zsidó kézben lévő ÁVH minden egyes magyart kartotékozott. Mindenkinek titkos kartotékja, úgynevezett "káderlapja" volt. Ezekbe a káderlapokba beírták minden személy jellemét, apró tulajdonságait, véleménnyilvánításait. A legsúlyosabbnak azonban az számított, ha valaki "antiszemitának" volt minősítve. Tudunk olyan esetről, midőn egy fiatal tisztviselőnőt csupán azért bélyegeztek antiszemitának, mert nem barátkozott elég lelkesen kollégáival és kolléganőivel, akik "érezték rajta", hogy esetleg nem szereti a zsidókat.

Ezekhez a kartotékokhoz 40 000 főnyi hatalmas apparátus az Államvédelmi Hatóságok és ennek 400 000 spiclije gyűjtötte az adatokat a társadalom minden rétegében, gyárban, hivatalban. S aki valamilyen oknál fogva az ÁVH-ra került, azzal elképzelhetetlen kegyetlenséggel jártak el.

1945-46-ban a Zsidó Munkaszolgálatosok Bajtársi Egyesülete szállta meg a terrorrendőrséget. Ez a szervezet egy, korábban milliomos zsidó orvos, dr. Klár Zoltán, jelenleg amerikai "lapszerkesztő" vezetése alatt állt. Ezek egész csoportokat alakítottak, amelyek bejártak a fogházakba, hogy az ott letartóztatásban lévő női foglyokat rendszeresen, naponta többször is megbecstelenítsék. A kínzásnak olyan bestiális módszereit találták fel, amelyek elképzelhetetlenek még a kínai kínvallatás dús fantáziájában is.

Meztelenre vetkőzött zsidó rendőrnők a foglyok jelentésében vad orgiákat rendeztek, majd a foglyok hímvesszejébe vékony üvegcsövet toltak be, s kívülről egy kalapácsütéssel darabokra zúzták azokat. A sok éven keresztül megkínzott elítélteknek a fogházi séta alkalmával naponta vadul ütniük, verniük kellett társaikat. Jellemző, hogy még a kommunista Kádár Jánost is megkínozták, midőn pillanatnyilag szembefordult a moszkvai rendszerrel. Összes ujjáról letépték a körmöket, azután pedig szabályosan kasztrálták, mint ezt több svájci újság is közölte.

A börtönökből kiszabadult és Nyugatra jött szabadságharcosok tíz és tízezer hasonló esetről hoztak hírt. Midőn pedig sikerült megszállni az ÁVH épületeit, azokban a terrornak olyan bizonyítékait találták meg, amelyekben nem hitt volna senki Nyugaton. Hatalmas termekben százezer számra vették hangszalagokra a legjelentéktelenebbeknek látszó telefonbeszélgetéseket. A külföldről érkezett legártalmatlanabb levelet is mikrofilmre fényképezték és hatalmas kartotékrendszerben őrizték. Budapesten a Tisza Kálmán téren a félbehagyott földalatti villamos egyik főpályaudvara helyén 3000 cellával ellátott titkos börtönt építettek, amelynek létezéséről a szabadságharcig senki sem tudott. Földalatti börtönök voltak a vidéki városokban is, és egész alagútrendszereket fedeztek fel, amelyek arra szolgáltak, hogy forradalom esetén a "vezérek" biztonságba menekülhessenek,

S ha tekintetbe vesszük, hogy a vezetők mindenütt zsidók voltak, akkor nyugodtan el lehet mondani, hogy Magyarországon a zsidó világkirályság álmának legszélsőségesebb formája valósult meg.

Ennek a terroron kívül még egy másik eszköze is volt. A biológiai osztályharcon kívül, amely fizikailag is megsemmisítette a magyarság értékes rétegeit, folyt a politikai osztályharc. Akiknek nagyapja 20-25 holdas kisbirtokos, vagy akinek apja 1945 előtt állami kishivatalnok volt, azt egyszerűen "osztályidegennek" minősítették. Hiába rendelkezett valaki a legfelsőbb rendű orvosi, egyetemi tanári, jogi, vagy mérnöki képesítéssel, ha osztályidegen volt, nem dolgozhatott másként, mint egyszerű" fizikai segédmunkás. Ezek helyére részben tanulatlan kommunisták, főként azonban zsidók kerültek, akik a rendszer kulcspozícióit foglalták el. Ugyanakkor a befogadó ország intellektueljei közül 50 ezret vidékre - a legnyomorúságosabb körülmények közé - deportáltak. 1953-ban kb. 95 ezer politikai fogoly dolgozott az internáló táborokban, 25 ezerre rúgott a börtönökben lévő" politikai foglyok száma és 1945- 56 között 15 ezer "hivatalos" kivégzés történt. Az utóbbi adat csak akkor került nyilvánosságra, amikor 1956. november 1-én a szabadságharcosok a gyűjtőfogházat felszabadították.

Irtózatos számok ezek, ha tudjuk, a százmilliós cári birodalomban összesen csak 40 ezer száműzött volt, s ha tudjuk, hogy Magyarországon 1867 és 1939 között sztrájkok, tüntetések, zavargások során összesen 17 ember halt meg a karhatalom fegyverhasználata következtében. A cél világos és tagadhatatlan volt: tömeget, megfélemlített, szellemileg elbutított rabszolgát csinálni a népből és nemzetből, hogy afölött a Jegyzőkönyvek útmutatása szerint szabadon uralkodhasson a zsidóság. Október 23-án ez ellen az uralom, a zsidó világkirályság ellen kelt fel a magyarság, amelyet mégsem lehetett megtörni és akarat nélküli embercsordává tenni.

Budapest véres aszfaltján egyszerre bukott meg és szenvedett vereséget a világhódítók mindkét rohamlépcsője. A magyar proletárság, egyetemi ifjúság, kezében fegyverrel, a harmadik lépcső ellen harcolt: A terror, elnyomás erőszakszervei ellen küzdött, világot megrázó fanatizmussal. Azonban nem kívánta vissza a második lépcső, a liberális kapitalizmus uralmát sem. Nem kívánt sem hitleri rendszerű totalitarizmust, sem az egyházak világi uralmának visszaállítását.

Szocializmus, terror nélkül! Ez volt az íratlan program. Nemzeti szabadság - gazdasági függőség nélkül!
Világos, hogy egyelőre ezt a programot éppúgy nem tűrhette el Kelet, mint ahogy nem támogatta és teljesen magára hagyta Nyugat. A magyar szabadságharc nemzeti és nacionalista volt. Tehát éppúgy szemben állott a moszkovitizmussal, mint a világkormányos ENSZ-uralom másfajta terrorjával és más fajtájú rabszolgarendszerével.
A két hemiszféra elmélete akkor vált kísértetiesen világossá, midőn a keleti hemiszférából ki akart törni a magyar nép és a nyugatiból az arab világ, élén Egyiptom nacionalista rendszerével. Az még természetesnek látszott, hogy Kaganovics - aki ekkor hirtelen előlépett a Szovjetunió élvonalába - megindította Zsukov páncélosait Magyarország ellen. Az azonban már nem látszott ilyen egyszerűnek, hogy ugyanakkor Izrael, szövetségben Angliával és Franciaországgal, orvul megtámadja a szabad Egyiptomot.

A két világ szinte egy napon deklarálta, hogy a két hemiszféra elmélete ma is érvényes. És érvényes természetesen Yalta, Potsdam, a Gomberg terv. Az akkor megvont demarkációs vonalakat nem szabad átlépni sem Magyarországon, sem Egyiptomban. Különben jönnek Ben Gurion és Kaganovics páncélosai, hogy vérbe fojtsanak minden nacionalizmust, minden szabadságvágyat és nemzeti függetlenséget.
Október 23-án tört ki a magyar szabadságharc és október 29-én lépték át az izraeli csapatok az egyiptomi határt. Ugyanezen a napon jelentették a magyar szabadságharcos rádiók, hogy a Szovjetunió felől erős páncélos kötelékek megkezdték a bevonulást Magyarországra.
A Nyugat elképesztő árulást követett el Magyarország és Egyiptom ellen. Miután a New York-i zsidóság már a forradalom első napjaiban gyűlést tartott és azonnal "antiszemita" felkelésnek bélyegezte a magyar szabadságharcot, az UN sietett azt magára hagyni és kiszolgáltatni a szovjet páncélosoknak. Anglia, Franciaország pedig Ben Gurion szövetséges társaként siettek lebombázni a port-saidi "antiszemita" gyermekeket.

A nyugati árulás azonban fájdalmasabb, végzetesebb és árulkodóbb volt, mint a nyílt szovjet brutalitás. Nyugat elárulta saját magát is, a saját maga által hirdetett elveket, a demokráciát, humanitást és soha inkább, mint ezekben a napokban bizonyosodott be, hogy a szavak, frázisok mögött egy félelmetes idegen érdek, a zsidó világnacionalizmus könyörtelenül és mind nyíltabban képviselt érdekei húzódnak meg. A fegyverek mögött az ő érdekük áll, és uralja a világot. Ben Guriont senki nem állította a nürnbergi törvényszék elé, holott ugyanilyen "támadó háború tervezéséért" Jodlt és Keitelt kivégezték. Az Egyesült nemzetek pedig - 1800 közül 1200 zsidó alkalmazottal - elnézték, hogy szemük előtt a szovjet elkövesse a legrettenetesebb genocidiumot.

Mindez azonban csaknem természetesnek látszik, ha figyelembe vesszük, hogy amit visszaállítottak, az Rákosi-Roth Mátyás nélkül is a teljes és tökéletes zsidó világkirályság volt. A nyugati sajtó egy része szívesen terjeszti, hogy a magyar forradalmat követő kormány tulajdonképpen "antiszemita". Nézzük tehát a valóságot. Hiszen most bizonyul be legjobban a második vonal elmélete. Mert Kádár János, a kasztrált, idegroncs bábember, akit lényegében Csermáknak hívnak, és szláv származású, tényleg nem zsidó.

A két helyettes miniszterelnök, Apró-Apfelbaum Antal, és Münnich Ferenc azonban zsidók. A külügyminiszter, Horváth Imre zsidó. Minkét helyettese Sík Endre és Sebes István zsidók, Révész Géza honvédelmi miniszter zsidó, Antos István pénzügyminiszter zsidó, Nezvál Ferenc igazságügyminiszter zsidó, a kohó- és gépipari minisztérium első helyettes minisztere Bakonyi Sebestyén félzsidó, a külkereskedelmi miniszter, Incze Jenő zsidó, a belkereskedelmi miniszter, Tausz János zsidó. A kultuszminiszter, Kállai (Campescu) Gyula romániai zsidó, egyik helyettese, Aczél György, aki főszereplője volt az egyházak elleni hadjáratnak, szintén zsidó.

A kommunista párt központi bizottságában - amely a bolsevista rendszerekben tulajdonképpen a kormánynál is fontosabb szerv ismét hemzsegnek a világhódítók. A központi bizottság jelenlegi zsidó tagjai (1958) Apró-Apfelbaum Antal, Aczél György, Fock Jenő, Földes László, Friss István, Horváth Imre, Kállai (Campescu) Gyula, Kis Károly, Münnich Ferenc, Nemes Dezső a Népszabadság szerkesztő tanácsának elnöke, Nezvál Ferenc, Nógrádi Sándor, Orbán László, Révai Kálmán az elnöki tanács alelnöke, Révész Géza, valamennyien zsidók.

A félelmetes és rettegett hírű ÁVH-t, a gyilkosoknak és terroristáknak ezt a szervezetét teljes hatalmába visszaállították és - mint eddig is történt - a vezetői túlnyomó többségükben a világhódító faj tagjai közül kerültek ki.

Talán nem a magyar elfogultság mondatja velünk, hogy a magyar szabadságharcnak mégis világtörténelmi jelentősége volt. A munkásság és a világ igazi szocialistáinak lelkében véglegesen és tökéletesen megbukott a marxizmus minden formája, amely a zsidó világkirályság érdekében több mint egy évszázadon át szintezte lefelé az emberi értékeket. Megbukott a kulcspozíciókból irányított világuralom is, mert a munkásság és a proletariátus, a szellemi rétegekkel összefogva - egyelőre ösztönösen - ezeket a kulcspozíciókat számolta fel a vasfüggöny mögött. Magyarországon kiderült, hogy a munkásság nem kívánja az úgynevezett nyugati kapitalizmus rendszerét sem, mert elutasította magától a kizsákmányolásnak úgy keleti, mint nyugati formáját. A maga tulajdonában akarja látni a termelő eszközöket, de nem valami nemzeti kommunizmus, hanem egy új, totalitarizmus nélküli nemzeti és szocialista rendszer alapján. És ez a felismerés erős gondolkodásra kell, hogy késztesse a nyugati kapitalista világot, a nyugati munkásságot is. Az atomháború és az atomhalál elől csak az mentheti meg az emberiséget, ha Nyugat, Kelet munkásai felé fel tudja mutatni a szocializmusnak azt a formáját, amely Magyarországon született, amelynek ideológiáját csak később írják meg. Csak ilyen szocializmus tudja kivenni a terrorszervezetek kezéből a géppisztolyt, és tudja szétzúzni a nyugati aranyborjút, a zsidók által kormányzott nagytőke hatalmát. Csak egy gyűlölet nélküli szocializmus lehet az emberiség megmentője s mindaddig, amíg ki nem 1ehet kapcsolni a világ légköréből azt a gyűlöletet, amellyel a zsidó szellem legalább 2000 éve fertőzi a Nyugatot, addig mindig fölöttünk lebeg az atomhalál veszélye, vagy rabszolgasors végzete.
Mindezt azzal kell kezdeni, hogy fel kell számolni az antiszemitizmus infantilis formáit. Ki kell mondani bátran: nem vagyunk antiszemiták. Legelső sorban faji alapon ítéljük el az antiszemitizmust, mert az igazi szemiták a mi arab testvéreink, és a világharcban minden nacionalista erő természetes szövetségesei.

Nem vagyunk "antiszemiták" a szó hitleri értelmében, tehát faji alapon sem, és nem hirdetjük, de nem is ismerjük el egyetlen faj felsőbbrendűségét sem. Nem vagyunk "antiszemiták" vallási téren sem, mert elég felvilágosult emberek vagyunk ahhoz, hogy egyik vallást éppúgy tiszteljük, mint a másikat. Nem vagyunk "antiszemiták" legfőképpen pedig a tekintetben, hogy nem gyűlöljük a zsidó ember egyetlen tulajdonságát sem. Sem orrának alakját, sem társadalmi manírjait.

Amit gyűlölünk: az a zsidó világhatalom és 6000 éves nácizmus, amely le akarja igázni, s szolgaság, atomhalál és kizsákmányolás felé sodorja az egész emberiséget. És ezért nem szabad harcolnunk egyetlen zsidó emberi, faji, népi tulajdonságai ellen, de akár mint demokratáknak, akár mint szocialistáknak, vagy nacionalistáknak nemcsak jogunk, hanem emberi kötelességünk harcolni és pedig - kimondjuk ;- minden törvényes eszközzel, ha kell, forradalommal is a zsidó világuralom bármely formájának megmaradása ellen. Jogunk van szemben állni minden illegális hatalommal. Jogunk van felszámolni a második vonalat.

Ahol ez a világhatalom jelentkezik, ott könyörtelenül a közvélemény elé kell állítani cselekvéseit. Meg kell teremteni a világ antijúdaistáinak közös nagy nemzetközi - vagy jobban mondva - nemzetek fölötti szervezetét.
Ennek kötelessége lesz majd meghatározni a küzdelem módját, amely egyes országok helyi adottságaitól függ. Ne akarjon ez a szervezet a nemzeteknek államformát, politikai irányokat előírni. Amerikában talán a demokrácia fegyverével kell harcolni: szavazás, felvilágosítás, szükség esetén társadalmi és gazdasági bojkott. Az úgynevezett fasiszta országokban a központi hatalom megnyerésével. A szocialista országokban az őszinte, tiszta kezű szocialisták meggyőzésével. A vasfüggöny mögött - ha kell - partizánharccal, kizárólag a rendszer zsidó vezetői ellen. Itt jogos a géppisztoly is, amelyet olyan példamutatóan vettek kezükbe a magyar szabadságharc hősei. Terrorra terror! Terrorizmus - de csak a terroristákkal szemben!

A törvény és a rend uralma sehol sem jelentheti a szabadság eltiprását. Csak az afféle "szabadságnak" kell véget vetni, amelyben egyetlen törzsi nácizmus hordozóinak minden meg van engedve. Abban a pillanatban, amelyben az ilyen féle " szabadságot": a terror, a kizsákmányolás, korlátlan nyerészkedés egy népre korlátozott szabadságát, tehát a zsidó világhódítók kiváltságait meg lehet szüntetni, a zsidóság előtt is fel fog merülni saját sorsának nagy kérdőjele.
Meddig mehet ez így? Meddig lehet még csalódásból csalódásba vonszolni nemzeteket? Meddig lehet fenntartani a bolsevizmust, és mikor következik el Amerikában is a mindent elsöprő felébredés, amelynek földrengéseit már jelzi a szeizmográf? Meddig tűrik még a népek, nemzetek, hogy ők rabszolgák, elnyomottak, megcsalatottak legyenek és időről időre vad öldöklést rendezzen köztük egy vérszomjas, idegen nacionalizmus?
És a magyar szabadságharc itt nyitja meg előttünk a fényesebb egeket, az új világ kezdetét, s adja meg egyben a figyelmeztetést a világhódítóknak.

Ezt a világhódítást 2000 év óta mindig idegen fegyverekkel és idegen szuronyokkal tartották fenn s növelték a végtelenségig. "A nyugati zsidó 20 milliós keleti hadsereget fog felfegyverezni", írta a magyar látnok. Azonban a világzsidóság legnagyobb, legfélelmetesebb hadserege, a szovjet vörös armada megingott a magyar proletárok és munkásasszonyok égbe síró áldozata láttán. Miskolcon az egyetemi ifjúság ellen vezényelt orosz páncélos tisztek a nyílt utcán lőtték főbe magukat, hogy ne kelljen a vérgyilkos parancsot teljesíteni. Az orosz katonák sok helyen megadták magukat és kijelentették, hogy nem fognak magyar munkás testvéreikre lőni. A budapesti szabadságharc legkritikusabb pillanataiban megtörtént, hogy orosz páncélosok teljes legénységükkel átálltak a szabadságharcosok oldalára és együtt lőtték a terroristák bandáját. Vannak olyan hírek, amelyek szerint egy nagy 400 páncélosokból álló orosz egység parlamentereket küldött a magyar szabadságharcosokhoz, hogy kész elnyomói ellen fordítani a T 54-esek ágyúit, ha azok nem állanak szóba a nyugati kapitalistákkal. (Az egyezség tulajdonképpen a támadási parancs és a militarizmus fegyelme egyelőre győzött az egyes katona érzésein.)

A világzsidóság legnagyobb hadsereg lelkében megrendült. Vele együtt meginogtak, sőt nyíltan a nép pártjára állottak az elnyomott nemzetek katonái. A román hadsereget nem lehetett bevezényelni Magyarországra, mert a romániai zsidó vezetők figyelmeztették Moszkvát, hogy a román egységek át fognak állni a magyarok oldalára.
"Krisztus katonái" - mint az egykori washingtoni cionista gyűlésen nevezték a vörös hadsereget nem megbízhatók többé a cionizmus számára.
- Ha eljön az óra, - mondotta egy magas rangú orosz tiszt a magyar szabadságharcosok vezetőjének, - mi is a zsidó elnyomóink ellen fordítjuk a fegyvert, amint ti tettétek. A ti hibátok csak az volt, hogy idő előtt cselekedtetek!

A függönyök mögötti hatalmak nem számíthatnak többé az orosz katonára.
De vajon számíthatnak-e az amerikaira? Bármilyen morgenthaui futószalagon jár még az amerikai politika, az USA Army is sokat tanult 1945 óta. Látta Patton generális összezúzott testét, a német nép szenvedéseit, vérzett Koreában és látta, mint állította félre a világzsidóság Mac Arthurt, a győzelmes hadvezért.
A magyar forradalom nem a vég volt, hanem a kezdet. És ez a kezdet feladta a nagy kérdést a világhódítóknak: meddig még?

Lehet-e örökké így élni? Lehet az örökké valóságig fenntartani a hódítók életformáját? Lehet-e örökké páncélozott autóban járni, mint Rabinovics, Rákosi-Roth és a többiek, akiket egyelőre mongol, magyar vagy román testőrök kísérnek? Vajon nem lázad-e fel egyszer a mongol? Lehet-e így élni? Florida jachtján járni, a civilizáció, a luxus ormain ülni, és mindig remegni, hogy egyszer elvész a hatalom? Meddig lehet még beleszuggerálni a világba, hogy aki minket lát és tetteinket észreveszi, az gyűlölködő "antiszemita" és meddig kell égni más népek gyűlöletének tüzes kemencéjében, hogy egyszer eljöjjön a vég és italán Amerikában is egy Auschwitz borzalmai ismétlődjenek? Meddig kell még remegni, hogy a világ ébred, látni fog és észreveszi, hogy nem zsidók és nem a zsidók ellen kell folytatni ezt a harcot, hanem az elnyomók, a destruktorok, a diktátorok, az egy-faj rendszer képviselői, a népek megsemmisítői és terroristái ellen!?

Meddig mehet még az, hogy akasztófát állítunk a népek elitjének, és mikor a mi nacionalizmusunk ellen törnek ki felkeléseik, akkor telesírjuk a világot az "antiszemitizmus" vádjaival? Meddig lehet megőrizni a mimikrit és mégis, mint zsidók uralkodni a földgolyón? Meddig lehet még a népeknek internacionalizmust hirdetni és magunk között a legszélsőbb faji és törzsi nacionalizmust élni? Mik vagyunk mi tulajdonképpen? Üldözöttek, vagy elnyomók? Ha minket bántanak, az "antiszemitizmus", de ha mi gyilkolunk halomra népeket, készítünk Morgenthau-terveket, vagy szovjet tömegsírokat, az amerikai demokrácia, vagy orosz felszabadítás? Ha rombolunk, az építés, ha mi gyilkolunk, az szabadság, ha mi terrorizáljuk a világot, az demokrácia, de ha Ábrahám szent magjából elvész csak egyetlen egy is, akkor kötelességük sajnálni minket minden népeknek. Ha mi élünk a népekből, a magunk önzése szerint, az nem nacionalizmus. Ha más népek akarják önálló életüket élni, az náci barbárság!

Meddig mehet ez így? Mikor fog felébredni a világ? Meddig állhat fenn egymás mellett a kettős erkölcs, amely szerint a zsidónak minden szabad, minden megengedett más népekkel szemben? Mikor döbben rá a világ, hogy a háborúk, forradalmak, gazdasági válságok mögött mindenütt a mi akaratunk húzódott meg? A szimbolikus kígyó tekeredett végig a világon, a népek életén, gondolkodásán, erkölcsén, és fojtotta meg a keresztény országokat, a keresztény népeket, szintezte lefelé a tömegeket, irtotta az egyéniségeket, hogy szolgát csináljon a szabadokból? Mikor fog felkelni egyszer "szolgánk és teremtményünk, a barbár tömeg"? Mikor jön rá a világ, hogy nincsenek választott népek, csak - elnyomók! Nem jobb volna-e idejében felébredni nekünk is és megkeresni a hazát, amelyben csak magunk között és a magunk országában élnénk? Amelyben nem elnyomók volnánk, hanem szabad polgárok. Nem gyűlöltek, nem idegenek, hanem helyhez kötött, teljes értékű emberek. Vajon nem érné-e meg az országépítéssel járó verejték az Aranyborjúk és Géppisztolyok feláldozását? Vajon nem jobb volna-e ideje korán megállni és Ahasvérust megszabadítani a gyűlölet, az örök félelem átkaitól? Nem jobb volna-e az elnyomó hajszolt életénél, a bankár, a diktátor örök remegésénél, az uralkodó osztály bizonytalanságánál a biztos otthon, a verejtékkel épített haza?
Sion vénei bizonyára gondolnak erre, de a soviniszta őrület útján nincs megállás. Különösen nincs egy ilyen sok ezeréves nacionalizmus útjain. Ma már aligha van más választás: győzelem, vagy halál! Világuralom, vagy megsemmisülés!

A keresztény népek azonban azt mondják, van egy másik út is. A szimbolikus kígyótól fojtogatott rab világ fölött ma is ott jár a példa, az emberiség történelmének legnagyobb anti-júdaistája: a korbácsos Krisztus. A sadduceus gyűlölet keresztfái és a templom kufárjai között, egy izzó nacionalizmus lángolásai közepette magasra emeli a korbácsot. A keresztény forradalom ez, amely a világnak visszaadja, amit a júdaizmus elvett tőle: a személyiség tiszteletét, a népek független hazáját, a szegénynek a szociális igazságot. Megszenteli a proletár tömeget, és az anyagról az ég felé fordítja az ember tekintetét.

A keresztény forradalom ez a zsidó nacionalista világkirályság rendszerével szemben, a nagycsütörtöki felkelés. Az Új Szövetség ez! A teljes igazság, teljes emberség betöltése, talán az utolsó órán.
A megtévesztett tömeg előtt újra ott áll Péter s a lelki zsidóvá lettek, a "törvény alatt állók" számára a Szentlélek nyelvén kiáltja:
"Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!"
A Jegyzőkönyvek parancsainak teljesedésével szemben az új idők szava harsog minden rab ember felé. Száz év alatt egy másik jelszó hirdette: "Világ proletárjai egyesüljetek!" S a tönkretett földi világban az ébredő népek számára új parancs hangzik:
- Világ antijúdaistái - amíg nincs késő - egyesüljetek!

UTÓSZÓ

A magyar munkásság, parasztság, középosztály egyértelmű szabadságharca kötelez. Nemcsak minket. A földkerekség összes nemzeteit is! Ha együttes erővel nem tudjuk megtörni a világhódítók hatalmát, akkor vagy mint nyomorúságos rabszolgák, vagy mint stronciumtól meghülyült, degenerált emberroncsok lépnek a jövőbe, akik életben maradnak.
Ez a meggyőződés diktálta e könyvet és nem a gyűlölet! Épp ezért a szerző arra kéri a világhódítók hatalmasságait: ne intrikáljanak, hanem cáfoljanak, ha tudnak. Ne próbáljanak ismert módszereikhez nyúlni, mert minket nem lehet se megfélemlíteni, se anyagilag tönkretenni, mert az utóbbihoz túlságosan szegények vagyunk.
Ne jöjjenek a régi elkoptatott lemezekkel, hogy nácik vagyunk, mert a barna totalitarizmus éppolyan idegen tőlünk, mint a vörös, vagy akár a fekete. Ne állítsák, hogy a zsidók kipusztítására törekszünk, mert csak a világhódító nácizmust - mint szellemi és politikai irányzatot akarjuk megsemmisíteni, anélkül, hogy egyetlen emberéletben, vagy akár egyetlen zsidó emberi méltóságában kárt akarnánk tenni.

Ne mondják, hogy Amerika ellenesek vagyunk, mert szeretjük a farmerek, a munkások, a hősi pionírok Amerikáját, csak a Morgenthau, Baruch Amerikáját szeretnénk távol tartani Európától. És azt se hirdessék, hogy ellenségei vagyunk az orosz népnek. Mi csak a Kaganovicsok Szovjetuniójának és a bolsevizmusnak vagyunk engesztelhetetlen és halálos ellenségei.
Az utolsó kérésünk, hogy ne hamisítsanak. Ha idéznek, idézzenek értelem szerint. Ha pedig nem tennék ezt, akkor leleplezzük, falhoz szorítjuk őket.

A "ne zsidózzatok", "lapuljunk meg és tűrjünk", az "egyezzünk ki velük, mert az ő kezükben van a pénz" korszakának vége. Ne szajkózzák a kiöregedett jelszót, hogy itt valaki a "a buták szocializmusát" hirdeti. Mi csak az igazi, géppisztoly és aranyborjú nélküli szocializmusban hiszünk. Mi csak azt hirdetjük, hogy minden népnek joga van életre, kenyérre, szabadságra, emberi méltóságra, de egy népnek se lehetnek kiváltságai a többiek felett. Nincsenek, nem lehetnek "választott népek", csak egyenjogú szabad nemzetek. Ez az igazság!
S az igazság egyszer mégis győzni fog!
A szerző.