Wichtl Frigyes:
SZABADKŐMŰVES
GYILKOSSÁGOK
ELŐSZÓ.
A
zsidóság világuralmi törekvéseinek alapelveit már az u. n.
próféták rakták le. Esdrás (Ezra) Krisztus előtt 450-ben a
fajvédelemben keresi a világuralom megszerzésének alapját.
Megeskette Izrael népét, hogy nem házasodik össze idegenekkel és
elkülöníti magát az idegenektől. Esaiás szerint a zsidóság
világuralomra jut, minden nép és ország neki szolgáland, faji
Istenének, Jahvenek intenciói szerint. A zsidó szopja a népek
tejét, a királyok emlőjét és a földet mindörökké bírni
fogja.
A
zsidóság kis számánál fogva egyedül nem lett volna képes
világuralmát megalapítani, ez okból különféle szervezeteket
hozott létre, amelyekben a gojokat a zsidó célok előmozdítására
járomba fogta.
Ezek
közé a szervezetek közé tartozik a szabadkőművesség is. A
szabadkőműves nem más, mint lelkileg körülmetélt zsidó.
(Mesterséges zsidó, amint azt Luderndorff tábornok mondja.)
A
zsidó világuralom becsületes eszközökkel nem lett volna
elérhető, ez okból a faj zsidó szabadkőművesség kétféle
módszert alkalmaz: a) erkölcsi törvénybe; b) büntetőtörvénybe
ütközőket.
Ad
a). Az erkölcsi törvénybe ütköző módszerek közül kiemeljük
a következőket:
elkövetni
a rosszat és elrejteni a kezet (a tettest vagy felbujtót),
nemes
érzések felkeltésével és felhasználásával nemtelen
(világuralmi) célokért küzdeni,
kizsákmányolni
(bankzsidó),
szétbontani
(forradalmi zsidó),
mást
tenni és mást mondani,
elnyomni
a jót és elősegíteni az aljast,
a
profánokat (a nemzsidókat és nem szabadkőműveseket)
félrevezetni,
kétféle
mértéket alkalmazni, másképp cselekedni a zsidóval és a
szabadkőművessel szemben, mint a profánokkal szemben,
befurakodni
minden zsidó- és szabadkőműves ellenes szervezetbe és azt
titokban, de alaposan tönkretenni,
a
dolgok folyását teljesen önkényes irányban vezetni.
Ad
b). Az a) alatti módszerek nem merítik ki a zsidó szabadkőműves
világuraImi törekvések módszereit. Sokkal fontosabbak a
büntetőtörvénybe ütköző módszerek.
Első
helyen állanak ezek között a szabadkőműves zsidó gyilkosságok.
Ennek magva a zsidó „Din Toire” szervezetben keresendő.
A
„Din Toire” a zsidóság és a szabadkőművesség gyilkossági
szervezete. Bosszúszervezet. Maffia. Kamorra. Ez a zsidó
szabadkőműves alvilági titkos szervezet halálos ítéleteket
hoz. Minden politikai gyilkosságot ez a szervezet követ el. Ehhez
a szervezethez tartozik Schwartzbart, aki Petljura tábornokot
meggyilkolta az állítólagos ukrajnai pogromért. Ehhez a
szervezethez tartozik Frankfurter Dávid is (apja a horvátországi
Vinkovcén rabbi), aki Gustloff Vilmost a svájci németek nemzeti
szocialista vezetőjét Davosban orvul legyilkolta.
E
szabadkőműves zsidó gyilkos szervezet részére a Szovjet
Biro-Bidjanban (Amur vidék) külön zsidó államot alkotott.
Ez
a szervezet a nemzeti szocializmus szovjetellenes veszedelmével
szemben 1933-ban, mindjárt a német nemzeti szocializmus
uralomrajutása után társult a G. P. U. szovjetszervezettel. Azóta
a „Din Toire” és a G. P. U. közösen gyilkolják a fasizmushoz
és a nemzeti szocializmushoz tartozó vezető egyéniségeket.
1914.
június 28-án Serajevoban a zsidó Princip, továbbá Cabrinovits
és Ciganovits szabadkőművesek meggyilkolják Tankosits
szabadkőműves szerb őrnagy felbujtására Ferenc Ferdinánd
trónörököst és feleségét. A vizsgálat kiderítette, hogy ezt
a gyilkosságot a szabadkőművesek tervezték és hajtatták végre.
A szabadkőműves páholyokban a gyilkosságot már évekkel előbb
elhatározták és ezt egy francia folyóirat (a Revue
Internationale des Sociétés Secrètes) már 1912-ben közzé is
tette. (1912. évf 787-788. old.)
1934.
október 9-én Marseille-ben Kelemen Georghieff körülmetélt zsidó
meggyilkolta Sándor jugoszláv királyt.
Ennél
a gyilkosságnál fel kell tenni azt a kérdést is, hogy kinek
használt? Kik a gyilkos aktív bűnrészesei?
Sándor
szerb király nem helyeselte a francia-szovjet barátkozást, ami
kitűnik abból is, hogy Wrangel seregének jó része Szerbiában
talált menedéket. Ezt bizonyítja az a meleg barátság is,
amelyet Sándor szerb király a Harmadik Birodalommal szemben
táplált. A zsidó szovjet-szabadkőművesség ezért tette el láb
alól s ezáltal Franciaország beleesett a Szovjet ölébe vagy ha
jobban tetszik, a szovjet-zsidóság karmai közé.
Ilyen
gyilkosságot nem is lehetett volna elkövetni másképpen, hanem
csak úgy, ha ez a gyilkosság a vendéglátó hatalom
beleegyezésével történik, annál is inkább, mert a szerb
hatóság előre figyelmeztette a francia hatóságot arra, hogy a
király élete ellen merényletet készülnek elkövetni. (V. ö.
Henry Petit francia író: „Alexandre de Yugoslavie victime d' une
Conjuration Maçonnique”, magyarul: „Sándor Jugoszlávia
királya egy szabadkőműves összeesküvés áldozata”)
Minden
gyilkos gangster a zsidó szabadkőművesség szolgálatában áll.
Ezek
közé a zsidó gangsterek közé tartozik a Szovjet külügyi
népbiztosa: Litwinoff-Wallach-Meer-Finkelstein, akiről a Matin
1908. január 19-én ezeket írja: „1907. július hónapban egy
fegyveres banda fényes nappal Tiflisben, a Kaukázus fővárosában
megtámadott egy postakocsit, mely 250.000 rubelt szállított. A
fegyveres banda 35 egyént gyilkolt le.
1908.
január 17-én a francia rendőrség az északi pályaudvaron (Gare
de l’ Est) letartóztatott két banditát, akiknél a Tiflisben
elrabolt rubelek egy részét megtalálták. (Az elrablóit 500
rubeles bankjegyek számai egyeztek a letartóztatott banditáknál
talált 500 rubelesek számaival.) A banditák egyike Frida
Jampolska Dehtiarik, a másik Ábrahám Borissouk nevet mondott be,
de kitűnt, hogy az utóbbi azonos Wallach-Meer-rel, aki a
vincennesi bombamerényletbe is bele van keveredve. Wallach-Meert a
Santé (párisi fegyház), Frida Jampolskat a St. Lazare-fegyházba
szállították.”
A
zsidó szabadkőműves gangsterek jellegzetes példája a
szabadkőműves Stavisky, aki a francia kis tőkéseket 650 millió
frankkal lopta meg. Az ilyen szabadkőműves rablásoknak és
tolvajlásoknak az a hátterük, hogy a goj ereje takarékosságában
van. Takarékosággal a goj függetleníteni tudja magát a zsidó
szabadkőművességtől és nem lesz a zsidó szabadkőműves
rabszolgájává. A zsidó szabadkőműves gangsterek ezt a goj
tartalékot semmisítik meg, hogy világuralmuk megalapozását ily
módon is előmozdítsák. Ennek a Stavisky-ügynek a hátterét
kiderítette Prince vizsgálóbíró, akit a zsidó szabadkőműves
maffia azon a napon gyilkoltatott le, amikor éppen ki akarta
fejteni expozéját Franciaország első bírája előtt. Prince
hulláját a szabadkőművesek és zsidók a vasúti sínekhez
kötöztették, amelyeken egy mozdony ment keresztül, aktáit pedig
elrabolták.
Miért
nem közönséges gyilkos, közönséges betörő, tolvaj, sikkasztó
a zsidó szabadkőműves és miért gangster? Azért, mert
rendőrökkel, bírákkal, képviselőkkel és miniszterekkel
dolgozik s utóbbiak választásait finanszírozza is. Vagyis a
közönséges gyilkos, betörő, tolvaj, sikkasztó saját számára
dolgozik, míg a fajzsidó szabadkőműves gangster Sion
dicsőségére.
Lehet,
hogy ezek a gyilkosok, betörők, tolvajok, sikkasztók nem ismerik
egymást, aminthogy egy nagy zenekarban is előfordulhat, hogy a
klarinétosok nem ismerik a nagybőgősöket, de azért ugyanazt a
symphoniát játsszák és ugyanannak a karmesternek a pálcájának
engedelmeskednek.
Parisban
Gougenot des Mousseaux kiadja könyvét: „Le juif.” Megjelenése
után a könyv a könyvárusi forgalomból eltűnik, valamint a
könyv szerzője is különös körülmények között.
Albert
Monniot, mikor a „Le crime rituel chez les juifs” című könyvét
írja, tanulmányozni akarja a Quai d' Orsayn a damaskusi rituális
gyilkosságra vonatkozó iratokat. A francia külügyminisztérium
az engedélyt nem adja meg.
Syveton
képviselő a szabadkőműves besúgások botrányának alkalmából
a francia kamara nyílt ülésén a belügyminisztert felpofozza. Az
erre megindult per tárgyalása előtt két nappal Syveton
képviselőt szobájában halva találják, gázcsövel a szájában.
A vizsgálat kiderítette, hogy Syvetont a szabadkőművesek és
zsidók Maurice Leleu (Lulu) titkos rendőrrel gyilkoltatták meg.
Almereida
(Malvi belügyminiszter cinkosa) vallani akar Malvi szabadkőműves
francia zsidó miniszter ellen. Azon a napon, amikor a vizsgálóbíró
Almereida kihallgatását foganatosítani akarja, őt cellájában
cipőzsinórra felakasztva találják, holott ágyban fekvő beteg
volt és cipőt cellájába be sem vitt. Almereida erre az éjszakára
speciális ápolót kapott. A zsidó fogházorvos természetes
halált állapított meg. Ugyanezen a véleményen volt a fogház őr
is, aki azt a kijelentést tette, hogy „a fogházban a halál
mindig természetes”: („En prison la mort est toujours
naturelle”.)
Végül
felemlítem e könyv szerzőjének a halálát, akit a szabadkőműves
zsidóság szintén rejtélyes körülmények között gyilkolt meg.
Wien,
1936. március.
Dr.
NÉMETH ISTVÁN.
Egy titkos
társaság él közöttünk, amelyről kevés szó esik.
Tagjaik
egymást titkos szavak, különleges kézfogás és bizonyos jelek
által ismerik meg. Ezek a jelek nyakjel, melles hasjelek, amelyek
ama büntetésekre emlékeztetik őket, amelyeket nekik el kell
viselniük, ha hallgatási kötelezettségüket valaha megszegnék.
Ezek anyakátvágás, szívkitépés, hasfelmetszés. (Ama
titkos társaság tagjai azt állítják, hogy ezeket a
„büntetéseket” ma már nem alkalmazzák.)
A
felvétel figyelemreméltó és titokzatos szokások szerint
történik, amelynél egy feketére festett kamra, egy csontváz és
egy koporsó játszanak jelentős szerepet. A „világosságot
keresők”, azaz azok, akik ebbe a társaságba be akarnak lépni,
előzőleg mindenféle borzalmas dolgoknak kell magukat alávetniök
és bizonyos borzalmakat kell kiállniok, hogy bátorságuk
tanújelét adják.
Ez
a titkos szövetség, mely az egész világra kiterjed, nem kicsiny;
sok százezer „testvér” felett rendelkezik, akik kölcsönösen
segíteni kötelesek egymást, egymást kölcsönösen támogatják,
felemelik és előretolják. Aki titkaik után nyomoz, az általános
közmegvetésben részesül, aki ennek ellenére tovább kutat, az
jó hírnevét, vagyoni helyzetét és életét kockáztatja.
Ez
a különös titkos szövetség
a szabadkőművesrendvagy szabadkőművesszövetség;
jelenleg jóval több, mint három millió tagot, illetve
„testvér”-t számlál, akik különféle „fokokéba vannak
osztva; „inas”-nak lépnek be és bizonyos próbaidő eltelte
után „legény”-nyé lépnek elő, hogy később „mesterré”
legyenek. Ez a három legalsó fok a szabadkőművességben
politikailag csaknem jelentéktelen. Az ezekbe tartozókat a fontos
dolgokba nem avatják be, azonban azt hiszik, hogy ha egyszer a
„mester fok”-ot elérték, akkor „tudó” szabadkőművesek
lesznek és minden titkot tudni fognak.
Semmit
sem tudnak! És ha valaha egyikük valamit tudna, azt
nem szabad elismernie. Rendesen azt sem tudják,
hogy felettük még „magas fokok” is vannak, azt sem tudják,
hogy környezetükből ki rendelkezik magasabb fokkal és milyennel;
mert ugyan a felsőbb fokúak ismerik az alsóbb fokúakat, de
fordítva nem! Az úgynevezett „magas fokok” a 4. fokkal
kezdődnek és rendszerint a 33. fokig terjednek. Ott a
legsajátságosabb és a legkülönösebb címek és méltóságok
fordulnak elő. Így pl. „a kegyelem fejedelme, Libanon fejedelme,
Jeruzsálem nagyhercege, a Nap lovagja, az érckígyó lovagja,
Szent András lovag, a királyi titkok fenséges fejedelme” stb.
Ezek a magasfokú szabadkőművesek, akik politikailag rendkívül
tevékenyek és e mellett olyan elveket vallanak, amelyeket az
erkölcsös világ megvetni valóknak tekint. Ezek a magasfokú
szabadkőművesek a gyilkosságoktólsem riadnak vissza
és náluk minden bűntett meg van engedve, ha az
hatalmuk előmozdítására szolgál. „A szabadkőművességben a
gyilkosság meg van engedve!” Ezt a klasszikus kifejezést
használta a szabadkőműves és bombavető Cabrinovits testvér,
amikor Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett
merényletéért a bíróság felelősségre vonta. Ugyanis Ferenc
Ferdinánd meggyilkolása kizárólag a szabadkőművesség műve,
amelynek nem volt más célja, mint félretolni a legerősebb
férfiút Ausztriában, ezt az államot rombadönteni és ezáltal a
német birodalmat is magával rántani a romlásba,
A
trónörökös meggyilkolását már 1912-ben határozták el a
francia magasfokú szabadkőművesek. A „beavatottak” körében
ez nem volt titok. 1912-ben egy svájci magasfokú szabadkőműves
már a következőképen nyilatkozott: „Ferenc Ferdinánd
rendkívül kiváló ember. Kár, hogy halálra van ítélve és
hogy a trónhoz vezető úton meg fog halni.” És az
ismert párisi Sybilla, Madame de Thèbes, „jóslataiban” 1913.
évre a következőt jövendölte: „Az, akinek Ausztriában
uralkodásra kellene jutnia, nemfog uralkodni. Egy
fiatal ember fog uralkodni (IV. Károly király), aki egyelőre még
nincs arra kijelölve.” Madame de Thèbes az „osztrák császári
háznak ezt a tragikus eseményét” 1913-ra jósolta. Amikor az
nem következett be, 1913 decemberében ezt a jóslatot másodszor a
következő szavakkal jövendölte meg: „az osztrák császári
házban a tragédia, melyet megjövendöltem, eddig ugyan nem
következett be, azonban egész biztosan be fog
következni és pedig már a jövő év (1914) első felében.”Két
nappal ez időtartam eltelte előtt, 1914. június
28-ánmeggyilkolták a trónörököst! A főbűnösök
mind szabadkőművesek voltak, így a
gyilkosok Grabec ésCabrinovits, a szerb
vasúti tisztviselő Ciganovits, aki a gyilkosoknak
browningokat, kézigránátokat, bombákat és mérget adott,
továbbá a szerb Tankosits őrnagy, aki a
fegyvereket személyesen vásárolta és végül a szerb hittudós,
dr. Kasimirovits; ő értesítette a gyilkosok titkos
toborozása után a szabadkőművesek „fejedelmeit” Budapesten,
Parisban, Kiewben stb. a küszöbönálló gyilkosság kiviteléről
és felhajtotta a szükséges pénzeszközöket. Ezek nem
feltevések, hanem okiratszerűen megállapított tények, amelyeket
szándékosan agyonhallgatnak. És maga a trónörökös? Ő
tudta, hogy őt a francia magasfokú szabadkőművesek
halálra ítélték és hogy életére törnek. Ebből nem is
csinált titkot, azonban senki sem adott hitelt ennek a szörnyű
hatalomnak, amely titokban dolgozik és amely a trónörökösre
mért ütésével magát Ausztriát akarta találni
és elpusztítani!
Ausztriánál
maradva: I. Ferenc József ellen is követtek el gyilkos
merényletet, amelyre az idősebb emberek bizonyára emlékeznek. A
bombavető tettesOberdank Vilmos szabadkőműves testvér
volt, akinek 1882-beli merénylete nem sikerült. Kivégezték. De
már 1914-ben az olaszországi Nagy Kelet hivatalos páholylapjában
mint „hőst és mártírt” ünnepelték, „aki
fiatal életét a hazának (értsd: a szabadkőművességnek!)
hozta áldozatul.” (V. ö. „Rivista massonica Italiana”, 1914.
435. l.)
I.
Ferenc József fivérét, Miksa főherceget, később Mexikó
császárát 1867-ben a felkelő mexikóiak egyik „hadbírósága”
halálra ítélte. Árulás útján került ellenségei kezeibe;
élükön Juarez magasfokú szabadkőműves állott,
aki Miksa császár kivégzése után — Mexikó elnöke lett.
Rudolf
trónörökös öngyilkossága is a szabadkőművesek műve, Rudolf
trónörököst világkörüli útja után a walesi herceg, a
későbbi VII. Eduárd angol király vezette be a
szabadkőművességbe. Később a magyar nagypáholy tagja lett. Egy
vadászat alkalmával Erdélyben az egyik Teleki gróf vendége
volt, aki szintén szabadkőműves volt. Ott egy nagyobb
vadásztársaság jelent meg és egy pezsgős mulatságnál egy
iratot tettek a trónörökös elé, melyben köteleznie kellett
magát arra, hogy a magyar hadsereg önállósága és Magyarország
függetlensége mellett szót emel. A trónörökös, aki
cselekedete horderejének tudatával nem bírt, aláírta ezt az
okmányt. Később vonakodott mámoros állapotában
aláirt ígéretének eleget tenni és a tervezett államcsíny,
amellyel Rudolf trónörökösnek Magyarország koronáját kellett
volna megszereznie és toszkanai János főhercegnek kellett volna
Ausztria császárának lennie,elmaradt. A szabadkőművesek
azonban nem tágítottak az adott nyilatkozattól és a trónörököst
halálba kergették. Ennélfogva Rudolf trónörökös öngyilkossága
nem más, mint egy gyenge, akaratnélküli és menthetetlen embernek
a kétségbeesett cselekedete. És a báró Vecsera Máriával való
szerelmi tragédia? Ez többé-kevésbé egy véletlen
kísérőjelenség volt, de semmiesetre sem tettének indítóoka.
Toszkanai János főherceg azután, amidőn az
államcsíny végleg meghiúsult, minden címről és rangról
lemondott és mint egyszerű Orth János önként
száműzetésbe ment, hogy a szabadkőművesek hálójából
kimenekülhessen! Az utolsó ártatlan szemtanú,
Wolf erdész, akinek annakidején meg kellett esküdnie a sírontúli
hallgatásra is, 1919 júliusában, tehát az összeomlás
után meggyilkolták. Kik voltak a tettesek? A „Zágrábi
Napilap” egyik közlése szerint — boszniai rablók voltak. Hogy
ezek minő drágaságokat akartak ettől az öreg embertől
elrabolni, az mindenesetre rejtélyes...
Hogy
vajon Erzsébet királyné, illetve császárné meggyilkolása is a
szabadkőművesek műve-e, amellyel közvetve I. Ferenc Józsefre
akartak csapást mérni, az egyelőre még nincs tisztázva, azonban
tény, hogy a tettes,Luccheni, anarchista volt. Továbbá az
is tény, hogy hasonló gaztettekhez gyakran anarchistákat bérelnek
fel a szabadkőművesek: Így pl. Pressi anarchistát,
aki II. Humbert olasz királyt Monzában 1902-ben meggyilkolta.
Egyes
további a Habsburg-Lotharingia-i házban történt
sajátságos halálesetek a következők: Mária Terézia
férje, Lotharingiai Ferenc, szabadkőműves volt; 1765.
augusztus 18-án Innsbruckban hirtelen halt meg. II. József, a
„kalapos király” titkos szabadkőműves volt és csaknem
kizárólag szabadkőműves tanácsadói voltak. Ennek ellenére
szükségesnek látta a szabadkőművesek ellen erélyesen fellépni.
Belgiumban, mely akkor Ausztriához tartozott, politikai üzelmeik
miatt bezáratta a szabadkőműves páholyokat, Ausztriában
korlátozta a páholyok számát és egy császári kéziratban a
szabadkőműves testvérek „alakoskodásairól” beszélt. Éppen
rendkívüli eréllyel akart ellenük eljárni, kiváltképp, mert
szabadkőművesek voltak, akik a török háborút (1788—1790.)
kitervezték, amikor is hirtelen 49. életévében
(1790. február 20.) meghalt. Fivére és utóda, II. Lipót
császár, szintén szabadkőműves volt, azonban figyelmeztették
és megfelelően felvilágosították; éppen a szabadkőműves
titkos szövetséget szándékozta alaposan megrendszabályozni,
amidőn legszebb férfikorában, 1792. március 1-én, röviddel 45.
életévének elérése előtt hirtelenmeghalt. Mérgezés
következtében halt meg; a gyilkosColombe szabadkőműves testvér
volt, akit a francia Jakobinuskormányzat bérelt erre fel. Ugyanez
évnek ugyanabban a hónapjában gyilkolta meg aszabadkőműves
Ankarström III. Gusztáv svéd királyt (1792. március
16.)
Lipót
fia és utóda, I. Ferenc József, annyira meg volt győződve a
szabadkőművesek veszélyességéről, hogy röviddel trónralépése
után rendeletet adott ki, amely a szabadkőműveseket egész
Ausztriában elnyomta. Hogy mennyire szükséges volt ez a tilalom,
onnan látszik, hogyHebenstreit, Prandstätter, de Riedel,
Martinovic stb. testvérek összeesküvést szőttek: a
császár megtámadására, a foglyok kiszabadítására és Bécs
város egy részének a felgyújtására. Ezzel egyidőben fedeztek
fel Innsbruckban egy összeesküvést, melynek vezetői ugyancsak
szabadkőművesek voltak. Ettől fogva a szabadkőművességet
Ausztriában eltiltották. Csak az összeomlás óta, az ú. n.
„dicső” 1918-as forradalom óta léptek fel nyíltan a
szabadkőműves testvérek, miután 1870 óta a „humanitárius
egyesületek” leple alatt rendőrilegmegtűrtek voltak.
Ámde
gyerünk vissza a jelenkorba!
1911.
október 5-én az osztrák szociáldemokrata párt vezére, a
szabadkőműves dr. Adler Viktor a képviselőházban
egy hallatlanul lázító beszédet mondott az akkori
igazságügyminiszter dr. lovag Hohenburgerellen.
Hirtelen — amidőn a beszéd éppen tetőfokát érte el — őt
lövés dördült el a karzatról az igazságügyminiszter ellen. S
vajon ki volt a gyilkos, aki annyira gyűlölte az
igazságügyminisztert, hogy feltétlenül meg akarta ölni? Egy
szerb volt Dalmácia legdélibb részéből, névszerintNjegns,
aki pont ebből a célból vállalkozott a napokig tartó utazásra.
Napokkal előbb Bécsben szociáldemokraták vezették őt körül,
megmutatták neki a Szent István templomot és a Parlamentet, stb.
Hogy ki bérelte fel a gyilkosságra, ezt nem árulta el. Hosszú
börtönbüntetésre ítélték s egyedül az a körülmény
mentette meg a hóhér kötelétől, hogy az összes lövések
hibáztak. A tulajdonképpeni értelmi szerzőket és
felbujtókat sohasem lehetett megtudni.
Egy
másik eset: 1916. október 22-én meggyilkoltákgr.
Stürgkh osztrák miniszterelnököt. Itt a tettesség
pontosan be volt bizonyítható, mert a bűntettest letartóztatták
és átadták a bíróságnak. A szabadkőműves dr. Adler
Viktor fia, Frici volt. Igen jellemző,
hogy Frici is szabadkőműves volt; egy svájci
páholy magasfokú szabadkőművesei közé tartozott. Bírósági
kihallgatásakor szószerint azt mondotta, hogy: „Véleményem
szerint a törvénytipróval szemben minden állampolgár
jogosult az erőszakra s mindenki jogosult magának
saját maga jogot szerezni, ha ezt a kormány magatartása
szükségessé teszi. Az erőszak minden állampolgárnak nemcsak
joga, hanem meggyőződésem szerint kötelessége is!”
Ez a felfogás teljesen megfelel a skót felsőfokú
szabadkőművesség tanainak. A kérdés csak az, vajon Adler Frici
szabadkőműves testvér ezt az „ölesre való jogot” minden
egyes más állampolgárnak is hajlandó-e megadni? Adler Frici
szabadkőműves testvérnek ezrével lehetnek meggyőződött hívei;
azonban kétségkívül százezrével vannak ellenzői is, akik
éppen az ő politikai tevékenységének nagy részét a mai
tömegnyomor okának tulajdonítják. Következetesen gondolkozva,
minden egyes ellenfelének jogosultnak kellene
lennie, őt egyszerűen lepuffantani. Ha ez eddig nem történt meg
— mily körülménynek tulajdonítható ez? A politikai
tisztességérzetnek, a nagy igazságnak és nem utolsó sorban a
nem szabadkőművesek krisztusi gondolkodásmódjának, akik magukat
a „ne ölj!” parancshoz tartják. Abban a pillanatban mégis,
amidőn Adler nézetét ellenfelei körében is helyeselnék, ez
azegyoldalú kímélet megszűnne: úgy némelyike ama
különös államművészeknek, akik ma a szegény népet
agyonkormányozzák, hirtelen az „örök Keletbe” segíttetnék
át...
A
szabadkőműves magasfokok előszörFranciaországban alakultak
ki. Az ú. n. „nagy” francia forradalmat (1789-1794) a
szabadkőművesek készítették elő; ezt ők maguk mondják és
nincs is ok saját beismerésükben kételkedni. Az összes, ú. n.
enciklopédisták, mint Voltaire, Montesqaieu, Diderot
Helvetius stb. testvérek mind szabadkőművesek voltak. De
a forradalom terroristái is, mint Danton, Robespierre,
stb. szabadkőművesek voltak. Annak idején Louis Philipp, Orleans
hercege volt a nagymester, akinek a Bourbonok elűzése utáni
Franciaország királyának kellett volna lennie. Palotájában
voltak a szabadkőműves összeesküvők titkos összejövetelei,
ahol többek között a terrorista ezred megalakítását is
elhatározták és egyúttal megnevezték ama személyeket is,
akik legközelebb ennek a politikának áldozatul
fognak esni. Pontosan ugyanazok, akiket a francia forradalom első
heteiben a párisi városháza terén felakasztottak vagy másutt
meggyilkoltak, pontosan ugyanazok, akiknek fejeit kopjákon Páris
utcáin körülhordoztak! Igenis, a szabadkőművességben meg van
engedve a gyilkolás.
Nemkülönben
XVI. Lajos király meggyilkolása (kivégzése 1793. január 21-én)
is közvetlenül a szabadkőművesek műve volt, melyet már
1786-ban határoztak el. Felesége, Mária Antoinette, Mária
Terézia szerencsétlen leánya tisztán átlátott a
szabadkőműveseken. Nevezetes fivéréhez, II. Lipóthoz intézett
sorai, amelyben a szabadkőműves üzelmekről figyelmezteti, írván:
„Nagyon óvakodj az egész szabadkőműves szövetségtől; már
úgyis figyelmeztettek Téged; ezen az úton remélnek ezek a
szörnyetegek innen minden országban ugyanahhoz a célhoz érni.
Isten óvja Hazámat és óvjon Téged is egy ilyen
szerencsétlenségtől!” Ez a levél már a forradalmi időből
származik, 1790. augusztus 17-én írták, egy félévvel idősebb
bátyja, II. József titokzatos halála után. II. Lipót, — mint
már említettem — 1792. március 1-én halt meg, mint a
szabadkőművesek áldozata mérgezés által. Mária Antoinette nem
sokkal élte túl fiatalabb fivérét; 1793. október 16-án
rettenetes sértések és megalázások között vezették a
vérpadra, ő azonban végig megőrizte nemes magatartását és
királyi méltóságát.
A
francia forradalom egyik legförtelmesebb vérebe Jean
Paul Marat volt, némiképp Kun Béla egyik elődje.
Egyike volt a szeptemberi gyilkosságok (1792) fő
értelmiszerzőjének; benyomult a konventbe és ott vad
fenyegetések között követelte XVI. Lajos király halálát és
minden hívének, nemkülönben a birtokosoknak a kifosztását.
Marat, mint Kun Béla, szabadkőműves volt és — tisztán
véletlenül — szintén zsidó származású volt!
Hogy
I. Napoleon, aki maga is szabadkőműves volt,
magáévá tette azt az alapelvet, hogy: „a szabadkőművességben
a gyilkosság meg van engedve”, az általánosan ismeretes (V. ö.
pl. Pichegru francia tábornok meggyilkolását, akit 1804. április
5-én a börtönben megfojtottak.) Azonban ugorjuk át ezt és a
következő időt és csak az utolsó 50 esztendő figyelemre méltó
tényeit ragadjuk ki.
Megállapítandó
itt, hogy minden páholynak (azaz minden szabadkőműves
egyesülésnek) és még inkább minden nagypáholynak (azaz nagyobb
számú szabadkőműves páholyok szövetségének) saját
törvényszéke van. Ily törvényszékek illetékességének köre
majd kisebb, majd nagyobb. Bizonyos páholyok és nagypáholyok azt
a jogot igénylik maguknak, hogy halálos ítéleteket
hozhatnak és azokat végre is hajthatják! Ez a tény
kétségen kívül áll és a német szabadkőművesek is
elismerték, még ha kizárólag nem német
páholyokról és nagypáholyokról (Grand Orient-okról) van is
szó.
Íme
egy példa: a német-francia háború alatt (1870-71) 1870.
szeptember 16-án 10 párisi páholy egy esztelen vádat emelt és
idézést bocsátott ki Vilmos poroszországi király (később
császár) és a trónörökös (később III. Frigyes császár)
ellen esküszegés miatt. 1870. novemberében a „IV. Henrik
páholy” Párisban egy körlevelet bocsátott ki, amelyben 1871.
március 15-ére Lausanne-ba (Svájc-ba) kongresszust hívott egybe
„szabadkőműves ítéletre” a két fejedelmi szabadkőműves
végett. Más páholyok Lyon-ban (Franciaország) már 1870.
november 26-án a következő „ítéletet” hozták:
1.
Vilmos (Poroszország királya) és mindkét társa, Bismarck és
Moltke... törvényen kívül állanak, mint három veszett
kutya.
2.
Összes testvéreinknek Németországban és az
egész világon ez ítélet végrehajtása kötelességükké
tétetik.
E három
bestia mindegyikére (1. Vilmos-ra, Bismarck-ra, Moltke-ra)
egymillió frank engedélyeztetett, fizetendő az ítélet
végrehajtóinak vagy örököseinek a hét központi páholy által.
Ez
nem elegendő, — mondotta — a magasfokú szabadkőműves
zsidó, Isaac Adolf Cremieux, annak idején az
egész francia szabadkőművesség legbefolyásosabb embere, aki I.
Vilmos fejére szintén egymillió frank külön jutalmat tűzött
ki. Azonban az egész világon nem akadt senki sem, aki ezt a
Judás-díjat ki akarta volna érdemelni. Vagy talán mégis?
Kapcsolatba hozható-e talán Max Hödl lipcsei
bádogossegéd tette, aki 1878. május 5-én szociáldemokrata
uszítás következtében 5 éles lövést tett a német császárra
anélkül, hogy megsebesítette volna. Vagy talán mégis
összefügg Karl Eduard Nobiling 1878. június 2-án
I. Vilmos császár ellen elkövetett merénylete a
francia szabadkőművesek kitűzött jutalmával?
Nobiling sokat érintkezett szociáldemokrata körökkel. Röviddel
a gyilkos kísérlet után öngyilkosságot követett el és
anélkül, hogy öntudatát hosszabb időre visszanyerte volna,
1878. szeptember 10-én meghalt.
Az
is tény, hogy Bismarck ellen gyilkos merényletet
követtek el Kissingen fürdőhelyen 1874. július 13-án, azonban
bizonyítékok a szabadkőműves felbujtás összefüggésére
hiányoznak. Ami azonban Moltke-t illeti, úgy az ő
halála valóban „siettetettnek” látszik. Elhunyta előtti
napon (1891. április 24-én) egész Berlinben az a hír terjedt el,
hogy Moltke már meghalt. Százával ostromolták meg a napilapok
szerkesztőségeit azzal a kérdéssel, hogy igaz-e ez a hír? Az
egyik újság elküldte egyik munkatársát Moltke lakására, hogy
a helyszínén tudakozódjék. Moltke nyugodtan ült íróasztalánál,
az újságíró felhívta lapja szerkesztőségét és jelentette,
hogy Moltke a legjobb egészségnek örvend, azonban egy óra
múlva Moltke már halott volt. I. Vilmos császárnál
hasonlóképpen ismétlődött meg ez a figyelemreméltó tény,
hogy halála (1888. március 9) három nappal előbb a
„Neues Wiener Tagblatt”-ban már mint bekövetkezett volt
jelezve. Ez volt a közvetlen oka annak, hogy Georg Ritter von
Schönerer hosszú időre távol tartotta magát a politikai
élettől. Végül III. Frigyes császár, a nemes szenvedő a német
császári trónon, egy Mackenzie nevű angol orvos kezelése alatt
rákban meghalt, akinek orvosi tudományát egyébként annak idején
a német orvosi körök nagyon kétségbevonták...
Még
egy szó az időelőtti halálhírekről a sajtóban. A legtöbb
esetben egy rosszul sikerült hírlapírói „pontosság”-ról,
néha az esetnek üzleti kihasználásáról van szó. Azonban az
ember nem tud attól a gondolattól szabadulni, hogy egy ily
„halálhír” egy bizonyos sajtó részéről néha alegszelídebb
formája lehet egy szabadkőműves halálos ítélet
végrehajtásának, így nagyon sok dolog világos, mert ha valaki
öreg, törődött és azonfelül még szívbajos is, úgy az a
körülmény, hogy saját halálát az összes napilapokban olvassa,
nagyon könnyen olyan idegállapotot válthat ki, hogy valóban
hamarosan meghal. Ekként azután — mint Moltke esetében — a
régen hozott szabadkőműves halálos ítélet „végre van
hajtva”. Talán többet mondhatnaHermann Bahr testvér,
aki az utóbbi években a szabadkőművességtől elfordult, mire
azután nemrég őt is „holtnak” nyilvánították. Joggal
kérdezhetjük, hogy ez valóban csak a véletlen játéka, vagy
pedig szabadkőműves büntetésről van-e szó Hermann Bahr
„árulása” miatt? „A természet kegyetlen”
mondotta a szabadkőműves Goethe, barátjának, Schillernek, különös
halálakor (1805. május 5.); „a természet kegyetlen, de —
fűzte hozzá — az emberek még kegyetlenebbek.” És
Goethe testvér többet tudott a titokról, amely az illuminátus és
magasfokú szabadkőműves Friedrich Schiller felett lebegett, akit
éjfélkor, mint egy gonosztevőtminden szertartás
nélkül temettek el...
A
ki nem derített haláleseteknek egész sorozata függ össze a
zsidó francia Dreyfus százados ügyével
(1894-1903.). Dreyfus szabadkőművest hazaárulással vádolták.
Egy d’ Attel nevű százados azt mondotta, hogy
Dreyfus röviddel ünnepélyes rangfosztása előtt neki és egy
másik tanúnak teljes vallomást tett bűnéről. Dreyfus testvér
barátainak természetesen igen veszélyesnek látszott ez az ember.
Egy napon d’ Attel kirándult a környékre és visszatértekor a
vasúti kocsiban halva találták; a holttest kékes volt és már a
feloszlás nyomai látszottak rajta. Azonban d' Attel százados
megelőzőleg barátjának,Chaulin Servinière-nek híven
elmondta Dreyfus százados vallomását. Chaulin Servinière
választókerületébe utazott és holttestét a síneken találták
meg. Laurenceau prefektus jelentette a kormánynak,
hogy aranyküldemények mentek át a határon az áruló Dreyfus
barátainak; azt gondolta, hogy külföldi zsidók részéről
megvesztegetésre szánt összegekről van szó, akik fajtestvérüket
akarják kiszabadítani. Laurenceau-t jelentéstétel végett
Párisba rendelték, ahol a „Terminus” szállóban szállt meg,
— a következő napon szobájában halva
találták. Rocherfogházfelügyelő azt állította,
hogy Dreyfus azt mondotta, hogy: „Igen, bűnös vagyok, de nem az
egyedüli bűnös”. Rocher meghalt; hogyan és hol, ez ismeretlen.
A Rennes-ből való Valerio százados volt a Dreyfus-perben a fő
terhelő tanuk egyike, aki nemsokára garnizonjába való
visszatérése után meghalt. Annak idején a szabadkőművesek
páholyaihoz közelálló lapok cinikus nyíltsággal írták, hogy:
„a sors maga is részt kér Dreyfus századosból!” (Ha a
szabadkőművesek a „sors”-ot (fatum) valamibe belevonják, úgy
az mindig nagyon gyanús.) A francia köztársaság akkori elnöke,
Felix Faure testvér, a Dreyfus-per revíziója ellen foglalt
állást. Egy hónappal később — hirtelen meghalt. A közelebbi
körülmények sohasem derültek ki, mert, holttestét néhány
órával halála után bebalzsamozták, miáltal halála okának
megállapítása lehetetlenné vált. S vajon kik voltak Dreyfus
százados „ártatlanságának” leghevesebb védelmezői? Kivétel
nélkül szabadkőműves, még pedig különösen zsidó testvérek;
noha a különös halálesetek egyike sincs tökéletesen tisztázva,
mégis mindenkit gondolkodóba ejt azoknaknagy száma a
Dreyfus-perben.
És
nos még egy eset, amely a világháború kitörése előtti utolsó
napon történt: Jean Jaurès-t, a francia
szociáldemokraták egyik legkiválóbb vezérét és a béke hívét
1914. augusztus 31-én Párisban a Croissant kávéházban lelőtték.
Noha a gyilkost, Villain-t letartóztatták, mégis féltek ellene
az eljárást lefolytatni, mert túl sokat tudott és képes lett
volna titkos megbízóit elárulni. És így megtörtént a
hallatlan igazságügyi botrány, hogy egy letartóztatott gyilkos a
világháború egész tartama alatt „vizsgálati fogságban”
ült, míg 1919. március 31-én politikai izgalmak következtében
beállott beszámítatlanság miatt — felmentették! Természetesen
a háború alatt nem lehetett őt elítélni, mert a szabadkőműves
háborús uszítás titka napvilágra került volna; azonban
felmenteni sem lehetett volna, mert a világháború kimenetele még
bizonytalan volt és a francia szabadkőművesek, azaz az egész
kormánnyal együtt drága életükért remegtek. Noha Jean Jaurès
is szabadkőműves volt, de csak alacsonyabb fokú s nem tartozott a
„tudók” közé, vagyis azokhoz, akik a világháborút
tervszerűen évek óta előkészítették a „teutoni
császárhatalom” félretolására és országának köztársasággá
való átalakítására. Jean Jaurès a békeszerető munkástömegek
kedvelt embere volt s attól féltek, hogy a borzasztó vérfürdő
előkészítése elé, amely Európát azután elérte, komoly
akadályokat gördíthet. Ez elég ok volt a háborúra uszító
franciáknak, hogy e férfiú életének gyors végét előkészítsék.
Jean Jaurès halála világosan szabadkőműves gyilkosság, de
nemcsak Villaintartozott volna a vádlottak padjára,
hanem a köztársaság elnöke, Poincarè, Briand miniszterelnök
testvér, Delcassé hadügyminiszter és a francia Grand Orient
egész legfelsőbb tanácsa is.
És
olyan francia szabadkőművesek is voltak, akik mindjárt a
világháború kezdetén a német fejedelmek „elítélését”
kívánták: a párisi „L' Avant Garde” páholy egy külön
törvényszék beiktatását követelte II. Vilmos, I, Ferenc
József, majd a bajor, szász és württembergi, stb. királyok
felelősségrevonására, — oly kívánság, mely azután a háború
végén, mint az összes szövetséges hatalmak követelése újult
meg. Egy igazi „páholytörvényszék” elé egyáltalán nem
idézhették a német császárt, mert II. Vilmos sohasem volt
szabadkőműves s így „szabadkőműves esküt” sem szeghetett
meg. Azonban egy „legfelsőbb bíróság”, amely erre az esetre
az összes ellenséges államok szabadkőműveseiből külön
állíttatott össze, volt a feladatra hivatva, hogy a német
császárt az egész világ előtt pellengérre állítsa, mint
olyant, akinek lelkiismeretét a szörnyű háború terheli és
ezzel egyúttal eltereljék a figyelmet a háború egyedüli
okozóiról a „szabadkőművesség fejedelmeiről”.
Ennél
a francia páholynál még tovább ment az angolHoratio
Battomley testvér, aki „John Bull” című lapjában
nem kisebb dolgot követelt, mint hogy II. Vilmos császárt egy
titkos nemzetközi társaság végezze ki! Ez a
tény nagyon különös megvilágítást nyer, ha tudjuk, hogy az ú.
n. „angol” Battomley testvért tulajdonképpen — Levy-nek
hívják.
Az
angoloknál a politikai gyilkosság nem ritka. Megjegyzendő, hogy
minden vezető politikus, minden államférfiú, minden hadvezér,
stb. szabadkőműves; természetesen ebben a kimondott szabadkőműves
államban a királyi hercegek és maga a mindenkori király is
páholytestvérek. VII. Eduárdot, a „körforgókirály”-t az
angol páholyok egyszerűen a XX. század legnagyobb
szabadkőművesének mondják és Anglia nagyságát a
szabadkőművesek egyedüli művének tüntetik fel. Nem csoda, ha
tudjuk, hogy az „angliai egyesült Nagypáholy”egyedül jelenleg
több, mint 400.000 szabadkőműves testvért foglal magában.
Röviden szólva: Angliában mindenki, akinek neve és rangja van,
szabadkőműves és a hivatalos angol politika nem más, mint az
angol szabadkőműves fejedelmek politikája; hogy ezek között
számos zsidó van, az közismert tény. Az angol kormányzat és az
angol szabadkőművesek esetleg a leghelytelenebb és a
legirtózatosabb eszközökhöz is hozzányúlnak, sőt még a
legutolsótól, a politikai gyilkosságtól sem riadnak vissza, ha
az törekvéseiket elősegíti. Ide tartozik pl. az angol
követnek, Findlaynek gyilkos merénylete Christianiában
(Norvégia) az ír vezér, Sir Roger Casement ellen. Az ördögi
tervet Casement hű inasa idejében elárulta; a leleplezett angol
követnek, Findlay-nek még a legcsekélyebb kellemetlensége sem
lett; sőt még követségi állásából sem hívták vissza! Az
angol politika ír ellenzője elleni gyilkos merénylet
tulajdonképpeni értelmi szerzője nem kisebb ember volt, mint az
angol külügyminiszter, Sir Eduard Grey testvér.
Sir Roger Casement éppen a világnagypáholy terveit akarta
keresztezni és aki ezt teszi, az a halálé; a békebarát, Jean
Jaurès testvér éppen úgy, mint a nemes ír vezér,Casement,
a török Talaat Bey éppen úgy, mint a német
követ, Mirbach gr. és sokan mások. Casement
később ellenségei kezébe jutott és kivégezték.
Ami
a török belügyminiszter, Talaat Bey elleni
gyilkos merényletet illeti, Konstantinápolyban egy örmény
összeesküvők elleni perben megállapították, hogy az agolLord
Kitchener testvér 20.000 font sterlinget (annak idején
500.000 koronát) tűzött ki Talaat fejére; ennek ellenére az
angol szabadkőművesek Lord Kitchenert éppen mint
a szabadkőművesek példaképét ünnepelték. A
szabadkőművességben a gyilkosság teljességgel meg van engedve.
Ez természetesen nem vonatkozik minden „testvér”-re, azonban a
megállapodáskor és a „tudó” elöljárók megbízására
vérdíjat tűznek ki a halálos ítélet végrehajtására.
Ide
tartozik továbbá Mirbach gr. esete. Ezt a német
követet 1918. július 6-án Pétervárott a kommunista
Leninkormányzat alatt az orosz ellenforradalmárok ántánthű
pártja gyilkolta meg. Vezetőjük a
zsidó Kerenskytestvér, azelőtt ügyvéd volt, majd —
nemsokára a cárizmus bukása után — egy ideig Oroszország
leghatalmasabb embere, míg Lenin testvér (Uljanow
= Cedernboom) meg nem buktatta. A gyilkos merénylet vezetőjeként
egy bizonyos Sawinkow-ot említenek, azt az embert, aki
már előbb az egykori orosz minisztert, Plehwe-t
meggyilkolta. Sawinkow Kerensky testvér alatt
hadügyminiszter volt, nemsokára nagy befolyást gyakorolt rá és
végül őt az ántánt táborába vezette, miáltal az orosz népet
és békereményeit becsapta és Kerensky testvér — milliomos
lett. Ama tény igazságát maga Kerensky is igazolja, aki 1918.
július 5-ére vonatkozólag azt mondotta, hogy: „Mirbach német
követ meggyilkolása egyszerencsés esemény, amelynek
örül!”
Mindezeket
a merényleteket hosszú kéz készítette elő. Így von
Eichhorn német tábornagy és adjutánsa, von
Dressler kapitány ellen is, akiket Kiew-ben 1918. július
30-án gyilkoltak meg. Azonban már előző napon a szabadkőműves
„Matin” (Páris!) sokatmondóan azt írta, hogy Eichhorn fejére
egy „hazafias titkos szövetség” magas díjat tűzött ki! Hogy
minő „hazafias titkos szövetség” ez, amellyel a szabadkőműves
„Matin” oly jó kapcsolatokat tartott fenn, könnyű kitalálni.
A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung” 1918. június 20-án ismét
tudta jelenteni, hogy az angolok II. Vilmos császár fejére 1
millió márkát, egy tengeralattjáró elpusztítására 300.000
márkát, lázadásra bujtogatásért 50.000 márka jutalmat tűztek
ki!
Az
sem kétséges, hogy Konstantin görög király
meggyilkolása is előre meg volt tervezve. Tatoi-ban felgyújtották
a királyi erdőt, a majort elhamvasztottak és a király csak 20
görög áldozatkészsége által menekült meg, akik őt saját
életük kockáztatásával keresték meg. Ez a merénylet Venizelos
diktátor és 33-fokú szabadkőműves testvér műve, volt, aki
angol és francia megbízói szellemében cselekedett. És miért?
Azért, mert Konstantin király vonakodott népét
a világháborúba belevinni, hadseregét és flottáját a
szövetséges hatalmak rendelkezésére bocsátani. Ugyanígy
szabadkőműves cselekmény volt a bolgár követség elleni
bombamerénylet Athénben; a letartóztatott merénylőnél, Samut-nál
egy 20.000 frankról szóló csekket találtak. Az erőszakos
Venizelos testvér ilyesmiket természetesen csak azért merészelt,
mert a pireusi kikötőben angol-francia flotta volt összevonva,
amelynek ágyúit Athén felé irányították. Az egyesült flotta
egy francia szabadkőműves képviselőnek, Jonnart testvérnek a
parancsnoksága alatt állott, aki 1917. június 11-én Konstantin
király lemondását követelte, mert visszautasítás esetén
Athént összelöveti és romokká változtatja. Ezt szabadkőműves
nyelven „A kis nemzetek védelmének” hívják! Venizelos
testvér azonban mint diktátor nem kevesebb, mint 2500 tisztet
dobatott ki a görög hadseregből, az előző miniszterelnököket
és tekintélyes politikusokat, mint Skuludis-t, Rallis-t. Gunaris-t
stb. letartóztatta vagy távollétükben elítéltette, számos
tábornokot élethossziglan bezáratott és a görögök százait,
akik erőszakos politikájával nem értettek egyet, kivégeztette.
Sokaknak, akik halálra ítéltettek, koporsójukat maguknak kellett
a kivégzés helyére cipelniök... Ezenfelül Venizelos testvér
9669 állami tisztviselőt és tanítót bocsájtott el, ami az
összes tisztviselők ⅔-a. A szabadkőműves nyelvben, amely
minden fogalmat a feje tetejére állít, az ily felkapaszkodott
egyeduralmát — demokráciának, a jámbor és
becsületesen gondolkodó Konstantin királyt ellenben, aki tényleg
a békeszerető nép akaratát képviselte, — tirannusnak nevezik!
Az
angol-amerikai páholybefolyás Kínában is észrevehető. Itt csak
arra utalunk, hogy Kína utolsó császára Kü-Ang-Hsii, titokzatos
módon halt meg, nemkülönben édesanyja, Tse-Hsii is. Kínát
köztársaságnak nyilvánították, a 3 éves Pudschi-t
(trónörököst) félretolták és a miniszterelnöki széket az új
„kínai köztársaságban” Sun-yat-sen 33-fokú szabadkőműves
testvér foglalta el.
Olaszországban
a politikai gyilkosság úgyszólván általános szokás. A
karbonárik (szénégetők) a minden keresztények előtt ismeretes
4 betűből álló I. N. R. I. felírást a maguk módja szerint úgy
magyarázzák, hogy „Justum necare reges Italiae”, azaz jogos
Olaszország királyait megölni, — egy alapelv, amelyhez
pl. Orsiniszénégető követett, amidőn III. Napóleon
császár elleni gyilkos merényletét 1858-ban Párisban elkövette.
Orsinit kivégezték. De nemcsak a karbonárik, hanem az olasz
szabadkőművesek is csatlakoztak az alapelvhez, így mindenekelőtt
a 33-fokú Giuseppe Mazzini testvér, aki
bevallotta, hogy egyszer egy összeesküvőnek egy tőrt adott, hogy
a „tirannust”, piemonti Albert Károly királyt útjából
eltávolítsa. Mazzini testvér (1853) összeesküvő társai által
Milánó utcáin osztrák katonákat is
leszúratott, hogy lázadást idézzen elő. 1854-ben ugyanezek a
gonosztevők a pármai herceget gyilkolták meg
és bírák, akik az összeesküvőket elítélték,
sorozatos erőszakos halállal múltak ki. Sőt a Mazzini-féle
komité annak idején a nápolyi II. Ferdinánd királyt halálra
ítélte és egész Olaszországban röplapokat terjesztett, amelyek
a politikai gyilkosságot megengedettnek tüntették fel. 100.000
dukát jutalmat biztosítottak annak, aki II. Ferdinándot, a
„tirannust” meggyilkolja. Erre egy Agesilas Milano nevű
katona a gyilkos merényletet (1858) elkövette, azonban elfogták
és kivégezték. Amidőn 4 évvel később a szabadkőműves
Garibaldi Nápolyba bevonult, Milano édesanyja részére az
állampénztárból nyugdíjat eszközölt ki és a későbbi
miniszterelnök, Francesco Crispi testvér Milano tettét
nyilvánosan is helyeselte. Igaz, hogy Crispi testvérnek sajátságos
múltja volt; fiatalkorában bombakészítésnél működött közre!
Hogy II.
Humbert olasz királyt 1902-ben Monza-ban egy anarchista
meggyilkolta, azt az egész világ tudja, de kevesen tudják, hogy a
gyilkos, az anarchista Angelo Pressi szintén szabadkőműves volt;
egy amerikai páholyhoz tartozott, a gyilkosság végrehajtására
pedig páholytestvérei bérelték fel.
Ismeretes,
hogy az olasz Goilitti miniszter hevesen ellenezte, hogy Olaszország
a világháborúba bekapcsolódjék, ezzel szemben az olaszországi
Grand Orient, az olasz szabadkőművesek leghatalmasabb egyesülete,
minden eszközzel igyekezett Olaszországot a háborúba belevinni.
Goilitti-t kiátkozták, száműzték és megfenyegették, hogy
megölik; menekülnie kellett, hogy a szabadkőművesek üldözésétől
megszabaduljon. A háború egyik másik ellenzője Pollio tábornok,
az olasz vezérkar főnöke volt, aki szóban és írásban óvta
Olaszországot a világháborúban való részvételtől. De mi
történt? Hirtelen meghalt és halála sohasem
nyert kifogástalan magyarázatot.
Achille
Balloni 33-fokú olasz nagymestert is meggyilkolták (1917). Ő az
olasz szabadkőművesség egyik másik irányzatához tartozott s
talán a háború meghosszabbítását ellenezte. A tettes sohasem
tudódott ki.
A portugál királyi
ház elűzése elismerten az ottani szabadkőművesek műve.
Vezetőjük a „híres” magasfokú szabadkőműves Sebastiano
Magalhaes da Lima szenátor és miniszter volt. A „tudó”
szabadkőműves fejedelmek világtörténelmi cselekedeteik
végrehajtása előtt kölcsönösen ki szokták egymást oktatni.
Bizonyos mértékben előkészítik a hangulatot, hogy a testvérek
kezdettől fogva tudhassák, a bejelentett eseménnyel szemben
hogyan viselkedjenek. Így 1907. decemberében a
legtiszteletreméltóbb Magalhaes da Lima testvér Párisba utazott,
ahol a „tudó” szabadkőműves-körökben sorozatos előadást
tartott, amely a következő jellegzetes címet viselte: „A
monarchia hanyatlása Portugáliában, a közeledő köztársaság
felállítása.” Az igen magasztos 33-fokú Magalhaes da Lima
testvért Párisban a legfelvilágosultabb Mózes testvér, a
franciaországi nagypáholy szövetségtanácsának tagja, a
legünnepélyesebb módon fogadta.
Már
akkor megírta az ismert és rettegett szabadkőműves-ellenes
Tourmentin abbé, hogy a portugál szabadkőművesek a portugál
királyi házra nagy csapást fognak mérni. Annak az aggodalmának
adott kifejezést, hogy Karlos királyt rövid időn belül el
fogják űzni, vagy meg fogják gyilkolni. Tourmentin aggodalmai
nagyon is igazoltak voltak; 10 héttel később úgy Karlos király,
valamint idősebbik fia, Louis trónörökös is, gyilkos merénylet
áldozata lett. Tourmentin abbé nyilvánosan és határozottan a
szabadkőműveseket vádolta a királygyilkosságért. A portugál
szabadkőművesek azonban jobbnak látták hallgatni az ügyről.
Hogy mennyire jogos volt Tourmentin szemrehányása, az kilátszik
egy francia szabadkőműves lapból, a „Courrier Europeen”-ból,
amely magát a királygyilkosságot nem kifogásolta, csak azt
sajnálta, hogy a szabadkőművesek által gyűlölt Franko
miniszterelnök megmenekült; a villámnak, mely a királyt és fiát
találta, csak egy hibája volt, hogy az „oly sok gaztett és
förtelem fő értelmi szerzőjét” megkímélte. A gyűlölt
Joano Frankónak az volt a „bűne”, hogy királyával
egyetértőén a parlamenti Augias-istállót alaposan meg akarta
tisztítani a szeméttől és meg akarta szabadítani a
megvesztegethető és megvásárolható miniszterektől.
Karlos
király fiatalabbik fia és utóda, Manuel, fiatal,
könnyelmű életű és tapasztalatlan, egy valódi és igazi
operette-király volt, aki atyja trónjára lépett. Azonban vele is
hamar elbántak. Minthogy egy újabb gyilkosság nagy kockázattal
járt, a királyt egyszerűen számkivetésbe küldték. S ezt vajon
hogyan csinálták meg? A recept nagyon egyszerű. Elsősorban
igyekezni kell a befolyásos állásokat szabadkőművesekkel
betölteni (zsidó származás előnyben). Majd valamilyen magasztos
célból ünnepi lakomát rendeznek és a királyt is meghívják. A
király nagyon megtisztelve érzi magát és természetesen nem mond
nemet. Majd amidőn az ünnepélyes hangulat tetőfokát érte el,
akkor „hirtelen” kitör a jól előkészített forradalom. A
királynak úgy magyarázzák, hogy neki élete
megmentésére csak egy lehetősége van: az
azonnali menekülés. Egy különösen hű inas, természetesen
szintén szabadkőműves, hajlandó a királyt biztonságba
helyezni. A forradalmároknak természetesen előre gondoskodniok
kell, hogy a királynak a menekülést megkönnyítsék.
Ezt
a koronás fők elűzésére bevált biztos módszert —
szabadalmazva minden kulturáltamban — 1910-ben Lissabonban is
igénybe vették. A portugál flotta egy rendkívül megbízható
embernek, Candido dal Reis szabadkőműves testvérnek a
parancsnoksága alatt állott. Nevezett a brazíliai Reis Áron
vasútigazgató egyik unokaöccse volt. A lissaboni „híres”
érsek Netto Salamon volt; ez ismét rokonságban volt a Párisban
lakó Netter testvérrel, aki az „Alliance Israelite” bizottsági
tagja volt. A miniszteri és más magas tisztviselői állások
hasonlóan nagy, részben a szabadkőművesek kezeiben voltak.
Merőben „véletlenül” abban az időben, 1910. októberében a
brazíliai köztársaság elnöke, Hermes da Fonseca marsál testvér
Lisszabonban tartózkodott. Tiszteletére nagy ünnepi lakomát
rendeztek, amelyre a fiatal Manuel királyt is meghívták. Az
életvidám, tapasztalatlan és gyanútlan király tényleg belement
a kelepcébe. Éppen mialatt a király egészségére koccintottak,
hirtelen kitört a forradalom. A szabadkőműves vendégek között
látszólag nagy zavar támadt, ezer kósza hír szárnyalt a
teremben; szemtanúk jönnek és jelentik, hogy a hajóágyúk
Lissabon város felé vannak irányítva. Mások tudni vélik, hogy
a tömeg már a királyi várba hatolt be; ismét mások jelentik,
hogy az elégedetlen nép az utcákon viharosan követeli a király
lemondását stb. Anarchista merénylettől félnek, indítványokat
tesznek, tanácsokat adnak és ismét elvetik azokat. A vendégek a
legnagyobb aggodalmat színlelik drága uralkodójuk életéért.
Manuel király képtelen határozni, kész magát két hű és
kipróbált szolgára bízni, akik egy oldalkijáraton a szabadba
vezetik és számos zegzugos utcácskán át a kikötőig kísérik.
És valóban: útra készen áll ott egy hajó teljes gőzzel a
királyi menekült biztonságba helyezésére. Letompított fényű
lámpákkal zavartalanul halad el a sötét éjben a hadihajók
előtt és másnap reggel a trónjától megfosztott Manuel király
Anglia vendégszerető partjára lép. Így csinálták a portugál
forradalmat. Megemlítésre méltó, hogy Hermes da Fonseca testvér
ama Deodoro da Fonseca marsál unokaöccse, aki mint szabadkőműves
és az utolsó II. Pedro brazíliai császár hadügyminisztere
1889-ben a brazíliai forradalmat vitte diadalra. Tudvalevő, hogy
annakidején II. Pedrót is rábírták, hogy a menekvésben keresse
üdvét és egy hajó igénybevételével Európába hozták. Az,
hogy a Fonseca-k zsidó származásúak, nyilván csak „véletlen”.
Egykor Wagenseil-eknek hívták őket, velencei nemességet vettek
és azóta „da Fonseca” lett a nevük.
Spanyolország szabadkőművesei
is szívesen veszik igénybe a gyilkosságot, mint politikai
harceszközt; természetesen a szükséges elővigyázattal
dolgoznak, nehogy a szabadkőművességet veszélybe sodorják. Az
anarchista Morral bombamerénylete (1905) még
mindenkinek jól az emlékezetében van. A királyi nászmenetnek
szólt és a királyi párt, XIII. Alfonz királyt és Battenberg
Ena hercegnőt kellett volna darabokra szaggatnia. Azonban a
merénylet nem volt elég gondosan előkészítve és így elhibázta
tulajdonképpeni célját. Hogy minő érzelmekkel viseltettek a
szabadkőműves testvérek ez eseménnyel szemben, az kitűnik a
„Revue Maçounique” című szabadkőműves folyóirat 1905
júliusi számában megjelent tudósításból, ahol a következő
olvasható: „1905. május 31-én, Madridban egy szörnyű
anarchista bomba robbant, amelyet Morral a királyi nászmenetre
hajított. A merénylet számos áldozatot követelt és csak azok
hiányoztak, akiket találnia kellett volna. A fiatal
királynak fékeznie kellett volna hiúságát és le kellett volna
mondania ünnepségeken való ragyogásról, amelyeknek a tétlenül
nézőkre végzetesnek kellettlenniök!” A
szabadkőműves újság egyetlen szót sem talál a gaztett
elítélésére, sőt nem átall még a fiatal királynak tenni
szemrehányást egy önként érthető cselekedetéért; emellett a
sorok közt még sajnálkozás nyer kifejezést, amiért a bomba
éppen azokat kímélte meg, akiket el kellett volna találnia.
Morralt azonnal letartóztatták és bíróság elé állították;
védője, egy bizonyos Bulot nevű elszánt ügyvéd és azonfelül
szabadkőműves volt, aki az ú. n. „érdekes esetet” oly
ügyesen tudta csűrni-csavarni, hogy a gyilkos gazfickót, Morralt,
valóban — felmentették! És maga a „Revue Maçonnique” című
szabadkőműves újság az, amely 1906. januári számában ezt az
igazságtalanságnak csellel megszerzett győzelmét olvasóinak, a
páholytestvéreknek, gúnyos ujjongással merte tudtul adni.
A
szabadkőműves újságok a világháború alatt is többé-kevésbé
nyíltan merészkedtek arra célozni, hogy XIII. Alfonz király
uralmának napjai meg vannak számlálva! És jellemző, hogy ezek a
tudósítások Angliából jöttek, abból az országból, „amely
23, többnyire zsidó ügyvéd által kormányoztatik.” Legalább
is ezt írta az angol „John Bull” című újság, amelyet már
az említett „angol” Horatio Battomlay „Levy” ad ki. És
Levy úrnak az angol kormányzatról szóló jellemzése bizonyára
nem alaptalan. Szerencsére XIII. Alfonz idejekorán átlátott
szabadkőműves tanácsadóin és a „híres” miniszterelnököt,
Romanones gróf testvért, még éppen ama pillanatban mentette fel,
amikor a spanyol kereskedelmi flottát az angoloknak szándékozott
eladni...
Az északi
államokban a szabadkőműves gyilkosságok aránylag
nagyon ritkán fordulnak elő. Ez talán azzal van összefüggésben,
hogy a Nagypáholyok Svédországban, Norvégiában és Dániában
nemkeresztények felvételétől szabályszerint vonakodnak. Így a
szabadkőműves Ankarström testvér tettét, aki 1792. március
16-án a svéd királyt, a szabadkőműves III. Gusztávot egy
álarcos bálon hátulról leszúrta, csak futólag érintjük. A
gyilkosságot egyébként már 1786-ban a Majna-Frankfurtban egy
szabadkőműves kongresszuson határozták el; hogy Svédország
királyát, III. Gusztávot és Franciaország királyát, XVI.
Lajost az útból el kell távolítani. II. Oszkár, Svédország
királya, aki maga is szabadkőműves, sőt szabadkőműves főrend
volt, szerencséjének köszönhette, hogy legalább életét
megmenthette. A norvégok vagy helyesebben: bizonyos befolyásos
körök Norvégiában egyáltalában nem voltak megelégedve II.
Oszkár uralmával. A karlstadti szabadkőműves páholyban
határozatot hoztak, hogy a királyt egyszerűen lemondatják, ami
(1906) meg is történt. És nem egyszer csak mint országának
legfelsőbb szabadkőműves méltóságviselője tudta helyzetét
ettől a sorstól megóvni. Ezt csak akkor érthetjük meg, ha szem
előtt tartjuk, hogy a szabadkőművességben a látszólagosfőember
nem mindig a rend igazi főembere. Királyoknak és fejedelmeknek
gyakran csak látszólag adományozzák a
legmagasabb méltóságokat, anélkül, hogy őket ennek a „királyi
művészetnek” (azaz a szabadkőművességnek) tulajdonképpeni
titkaiba beavatnák.
Az orosz
birodalom egyes cárjainak élete fonalát hasonlóan vágta
el a szabadkőművesség. Így gyilkolták meg pl. I. Pál cárt
alig 5 éves uralkodása után a birodalom egyes ú. n. „nagyjai”
1801. március 23-án, „mert despotizmusa elviselhetetlen
volt.” Ha pontosabban vizsgáljuk az esetet, úgy azt
látjuk, hogy I. Pál, II. Katalin fia a szabadkőművesség ellen
szigorú tilalmat adott ki. Pedig I. Pál maga is szabadkőműves
volt és kezdetben jóindulattal volt a szabadkőművesség iránt,
azonban később jobban kiismerte testvéreit. S a végső eredmény?
Az, hogy a következő mondat igazságát: „a szabadkőművességben
a gyilkosság meg van engedve”, a saját testén érezhette.
Fia
és utóda I. Sándor cár szintén szabadkőműves volt, sőt atyja
gyilkosaival érintkezésben is állott. Kezdetben ő is támogatta
a szabadkőműveseket, sőt 1810-ben el is ismerte őket, azonban a
szövetség mindig hatalmasabb és befolyásosabb lett s amikor a
skót magasfokokat (4-33) bevezették és minden szabadkőműves
tevékenység középpontja a magas politika lett, I. Sándor egy
láthatatlan, megtámadhatatlan és kellemetlen hatalommal találta
magát szemben. Ellenfelekkel és ellenséges emberekkel érezte
magát körülvéve és megfigyelve, majd félelem fogta el őt
testvérei részéről és sokszor figyelmeztetve a szabadkőművesek
politikai üzelmeire, 1822. augusztus 6-án erélyes rendeletet adott
ki minden titkos társaság, így aszabadkőműves-páholyok ellen
is. Az összes állami hivatalnokoknak, akik a
szabadkőműves-páholyok tagjai voltak, ki kellett azokból lépniük
és kilépésüket be kellett jelenteniük, ellenkező esetben
állásukat azonnali hatállyal elvesztették. Főképp
megfontolandó volt a kettős eskü,mert egy
tisztviselő, aki esküvel volt egy páholyhoz kötve, esetleg
hivatali esküjével kerülhetett ellentétbe. A szabadkőművesek
természetesen dühösek voltak és bosszúra gondoltak. „Közjólét
Szövetség” elnevezés alatt újból megalakultak és ennek az új
titkos szövetségnek a tagjai gyilkolták meg I. Sándor cárt
Taganrog-ban, 1825. december 1-én. A gyilkosok mind
szabadkőművesekvoltak. Miért kellett azonban egy új titkos
szövetséget életre hívniok? Ez nemcsak véletlen jelenség, mert
ha a szabadkőművesség magas fokain a politikai gyilkosság
„magasabb célok” végett meg van engedve,
akkor mindenszabadkőművesnek az egész világon „szent
kötelessége”mindent megakadályozni, ami a
szabadkőműves szövetségnek mint egésznek kárára
lehet. Főleg kerülendő a szövetségnek pellengérre való
állítása. Ezért vesznek igénybe a szabadkőművesek gazságaik
keresztülvitelénél csaknem mindig leplező egyesületeket, vagy
meghatározott pártokat és szervezeteket, amelyeket sokszor ők
maguk hívnak életre. Így használták fel a szabadkőművesek
Szerbiában a nemzeti, magas politikai egyesületet, a „Narodna
Obrana”-t, mint ködsüveget, Olaszországban a „Carbonari”-kat
és anarchistákat, Spanyolországban a szabadgondolkodókat
(ferreristákat), Portugáliában a „Fehér Hangyák”-at
(formiga bianca), Törökországban az „Ifjú Türükök”-et
stb. Oroszországban, Magyarországon és Németországban az újabb
időben a bolsevikieket és spartakusokat és az nagyon
figyelemreméltó, hogy a bolsevikiek vezetői, mint Lenin
(Cedernboom-Uljanow), Trozki (Bronstein), Kun Béla (Kohn), Kurt
Eisner (van Israelowicz) mind szabadkőművesek és
a szabadkőművesség kommunista irányzatához tartoznak.
Hogy a szabadkőművesség e fajtájához a német
szabadkőműveseknek nincs más közük, mint a nevük, ez minden
további nélkül elismerendő. Azonban ezek a német
szabadkőművesek, melyeknek száma alig 60.000, a
világ-szabadkőművesség 3 milllió „testvére”
mellett egyáltalán nem számít, ezeket a német
szabadkőműveseket a külföldiek többnyire mint
„hátramaradottakat” kezelik, lemosolyogják, kigúnyolják és
megvetik.
Stoljipin orosz
miniszter meggyilkolása is a szabadkőművesekhez vezet. Stoljipin
volt ugyanis az, aki minden eréllyel és szigorral tiltakozott a
szabadkőműves rendnek Oroszországban való törvényes elismerése
ellen. Az általa kiadott elutasító határozat szószerint a
következőképpen hangzik: „...A szabadkőművesség
„jótékonykodási céljai” nyílt társaságok
által is jól megvalósíthatók, amelyek a kormányzat felügyelete
alatt állanak; ezzel szemben a szabadkőművesség politikaicéljai
a múlt század kezdete óta, amióta a páholyokat Oroszországban
betiltották, a legkevésbé sem változtak.” Ezzel Stoljipin a
saját halálos ítéletét írta alá; 1911. szeptember 13-án
meggyilkolták. A tettes Herschkovitz Bagrow nevű orosz zsidó
volt, aki az orosz titkos rendőrségbe lopódzott be és Stoljipint
egy színházban — még pedig a cár jelenlétében — orozva
lelőtte.
Megemlítendő
továbbá az agg Károly román király
meggyilkolása. Ez a Hohenzoller-törzsből származó nemes
fejedelem, aki hű volt a központi hatalmakhoz, ellenségeink
szabadkőműves állami machinációinak lett az áldozata, akik
Romániát céljaik végett a háborúba akarták belehajszolni.
Ugyanaz nap halt meg mérgezett kávé elfogyasztása következtében,
amikor a hős német csapatok Antwerpent rohammal elfoglalták
(1914. szeptember 9.). Szűk környezetének egyes tagjai ugyancsak
heves mérgezési tünetek között betegedtek meg.
Abdul
Mamid szultánnak trónfosztása ugyancsak
aszabadkőművesek műve volt. Az összeesküvők fészke
annak idején Szaloniki volt, az a város, amelynek 110.000 lakosa
közül nem kevesebb, mint 70.000 zsidó volt. Önként érthető,
hogy abban az emlékezetes küldöttségben, amely az öreg
szultánnal elcsapatását közölte, zsidók is részt vettek —
így pl. a zsidó ítélőmester, Emauel Carasso testvér a
„Macedonia” páholyból — s egyáltalában a zsidók úgy a
török szabadkőművességben, mint az „ifjú törökök”
pártjában is hangadó szerepet játszottak. Kimagaslóan működtek
itt közre pl. az ú. n. „török” Cohen Dávid, Ricci Raffaelo,
Mehmed Djavid, Bey testvérek, stb.
Hogy
vajon Woodrow Wilson különös megbetegedése egy
szabadkőműves „ítéletre” vezetendő-e vissza, az egyelőre
még eldöntetlen. Mindemellett lehetséges, hogy a
szabadkőművesség fejedelmei e kőművesi
bűvésztanoncnak, aki hirtelen a „Mestert” akarta játszani és
a 14 pontjához makacsul akart ragaszkodni, egy kis emléklapot
adtak; valószínűleg azért, hogy Wilson testvérnek hatalmukat és
az ő tehetetlenségét jobban tudatába véssék!
Hogy
Clemenceau testvér, a vérszomjas „tigris”, inkább egy
politikai süllyesztőben tűnt el, semhogy a „szabadkőművesség
fejedelmeinek”' akarata ellen a francia
köztársaság elnöki méltóságát merte volna magának
megszerezni, az elvitathatatlan tény. Amiről azonban az újonnan
megválasztott elnök, Deschaneltestvér megfeledkezett,
aminek az lett a következménye, hogy tisztán
véletlenül, éjszaka a robogó vonat ablakából
kizuhant, miközben — ismét csak véletlenül — roppant
fontosságú akták nyomtalanul eltűntek. Ez egyelőre legalább
háromszoros ködbe burkolt titok...
És Essad pasa
testvér meggyilkolása Párisban 1920. június 12-én? Látszólag
ez az eset is a politikai szabadkőműves-gyilkosságokhoz tartozik.
Essad pasa, aki annakidején az albán trónra pályázott, az az
ember, akinek 1914. februárjában az ismert bécsi szállodában, a
„Meissl és Schadn”-ben néhány szabadkőműves méltóságot
viselőknek a kitörés előtt álló világháborút
kellett volna tudtul adnia. I. Ferenc József röviddel ezelőtt
adományozta Essad pasának a Ferenc József-rend nagykeresztjét.
Essad pasa testvérnek szólt Ferenc Ferdinándnak az az éles
megjegyzése, amikor az ellene elkövetett első bombamerénylet
1914. június 28-án sikertelen maradt s Ferenc Ferdinánd akkor
gúnyosan megjegyezte, hogy: „ha a gyilkos suhancokat tényleg meg
is fogják, úgy azok a legnagyobb valószínűség szerint a Ferenc
József-rend nagykeresztjét fogják megkapni!” Pillanatnyilag
Essad pasa gyilkosának ösztönzője, egy albán tanító, név
szerint Rustem Aveni, még nem került elő. A
nevezett állítólag felhevült haragjában cselekedett, mert a
hűtlen Essad pasa testvér hazáját, Albániát, a délszláv
államnak elárulta. Mások személyes bosszúról beszélnek.
Azonban, hogy Rustem Aveni, a kisfizetésű albán tanító, honnan
szerezte a pénzt egy ilyen költséges párisi utazáshoz, erről
az összes szabadkőműves újságok mélyen hallgatnak.
Minden
valószínűség szerint itt ismét a legfelsőbb szabadkőműves
hatóságok megbízásából végrehajtott „ítéletről” van
szó.
Mindenesetre
még sok dolog van az Ég és a Föld között, amelyekről a mi
iskolai tudásunk még álmodni sem mer.
FÜGGELÉK.
Mi
minden történik két rövid év leforgása alatt a mesterségesen
gyártott közvélemény kulisszái mögött?
Mióta
Németországban a nemzeti szocializmus uralomra jutott, más
országokban is kezdik a titkos hatalmaknak, a szabadkőművességnek
és zsidóságnak veszedelmes voltát felismerni. Már most 1933-ban
nem történt semmi rendkívüli politikai esemény, mivel a
nemzetekfeletti hatalmak körében általában arra számítottak,
hogy a nemzeti szocializmus legfeljebb néhány hónapig tarthatja
magát. Midőn ez a remény mindjobban elhalványult, megkezdődött
a vad háborús uszítás Németország ellen.
A
francia kormány a Franciaországot fojtogató szabadkőművesség
nyilvánvaló befolyására, de túlnyomólag a francia nép akarata
ellenére, katonai szövetséget kötött a Szovjetunió zsidó
uraival és így Németország bekerítésén kezdett munkálkodni.
Ekkor,
1934. februárjában, bekövetkezett a szerencsétlen belga
királynak rejtélyes, előre megjósolt halála. Mindenki tudta,
hogy ez azért történt, mert a király nem engedte magát és
népét egy Németország elleni új háborúba belelovalni. Nem egy
német nemzeti szocialista, hanem Hutchinson Graham Seton angol
alezredes volt az, aki „Your verdict” (Ítéletetek) című
ismert munkájában a szabadkőművességet vádolta meg a belga
király erőszakos halálának előidézésével
Röviddel
ezután megbuktatták a belga külügyminisztert, de Broqueville
grófot, aki Albert király halála után férfiasan állást
foglalt a béke mellett s az ő helyére a zsidó Hymans-t ültették.
Ugyanígy elküldték a belga vezérkar békeszerető főnőkét
Nuyten-t.
A
legnagyobb dániai újság, a „Berlingske Tidende” 1935. évi
november hó 30-i számának esti kiadásában az „Old Moores
Almanac” alapján egy olyan asztrológiai jóslatot közölt,
amely szerint 1936. januárjában veszély fenyegetné a fiatal
belga királyt.
Magában
a Szovjetunióban is történnie kellett valami rendkívülinek. Az
„osztályöntudatos” kommunista proletár nagyon
elcsodálkozhatott, amikor egy szép napon azt olvashatta a
lapokban, hogy pont a zsidó Radek-Sobelsohnt bízta meg a Kreml
hivatalosan azzal, hogy a Szovjetunióban ismét életre hívja a
szabadkőművességet és hogy az ő védnöksége alatt Oroszország
legfontosabb városaiban már újra felállítottak hat
szabadkőműves páholyt. Az „osztályöntudatos” kommunista
munkás, akinek számára a szabadkőművesség csupán „polgári
intézményt” jelent, természetesen sohasem fogja megérteni,
hogy a pillanatnyilag annyira feszült európai helyzet mellett a
szabadkőműves páholyokra nézve végtelen fontosságú, hogy a
zsidó Szovjetunióban is nagyhatalmú pozícióval rendelkezzenek.
Vajon
milyen politikai merényleteket fognak még a jövőben a
Szovjetunió zsidó páholyaiban kitervelni?
Azonban
a szabadkőművességnek még valahol meg kellett mutatnia igazi
arcát. Még valahol történt rendkívüli esemény. A török
köztársasági elnök Kemal Atatürk pasa ugyanis országában
rövid úton betiltotta a szabadkőművességet. Beavatottak tudni
vélik, hogy Kemal pasa korábban maga is szabadkőműves volt és
országának újjászervezésénél szintén igénybe vette a
nemzetközi páholyok segítségét. Idővel azonban felismerte,
hogy csak eszközként akarták felhasználni és hogy a páholy
végső célja Törökország bolsevizálása. Erre Kemal pasa
betiltotta a páholyokat. Néhány nappal a tilalom publikálása
után — feleletként erre a rendelkezésre — merényletet
követtek el Kemal ellen, de sikertelenül. Néhány héttel később
viszont már a következő hírt közölték a lapok: „A török
köztársasági elnök fogadott leánya, aki Angliából hazatérőben
a Calais-Paris expressvonaton utazott, Picqaigny és Ailly állomások
között fülkéjének ajtaján kiesett. A szerencsétlenül járt
hölgyet súlyos belső sérülésekkel szállították az amiensi
kórházba, ahol azonban, eszméletét vissza nem nyerve, meghalt”.
A
titkos zsidó és szabadkőműves sötét hatalmak most az
olasz-abesszin viszályt minden erejükkel arra akarják
felhasználni, hogy Európát egy újabb katasztrófába sodorják.
Egyre inkább fenyeget az Itália elleni olajszankció lehetősége,
a „háborús” bomba bármely pillanatban felrobbanhat.
Egy
igen jól értesült és jól tájékozott francia „Qui veut la
guerre?” („Ki akarja a háborút”) címen cikket irt.
A
cikk lényege a következő: Hitler forradalma úgylátszik súlyos
csapás a zsidóságra, amelyhez hasonló évszázadok óta nem
érte. Az élősdi zsidóságot az egész világon az a végzetes
veszedelem fenyegeti, hogy megszűnnek eddigi életlehetőségei.
Ennek a szörnyű veszélynek elhárítása érdekében semmiféle
eszköztől sem riad vissza.
A
Duce ugyan nem antiszemita, de ellensége a szabadkőművességnek
és ezenfelül anti-kapitalista, anti-marxista, anti-demokrata. A
szabadkőművesség ezért Mussolinit és a fasizmust kíméletlenül
meg akarja semmisíteni.
A
fasizmus összeomlása után nyitva állana az út. Most már bele
lehetne kergetni Európát a háborúba. Ebben a háborúban azután
halálos csapást lehetne mérni Hitlerre és a nemzeti
szocializmusra. Egy pillanatig sem szabad ugyanis elfelejteni, hogy
ennek az egész politikai cselszövésnek a nemzetközi zsidóság a
rendezője.
A
szabadkőművesség és az azt irányító nemzetközi zsidóság
csak a fasizmus bukása és a nemzeti szocializmus megsemmisítése
árán tudja hatalmi állását az egész világon hosszabb időn át
megtartani. A tökéletes és teljes világuralom elérésére a
zsidó messiási gondolat megvalósulása is attól függ: tud-e
ebben a harcban a zsidóság győzedelmeskedni!? A zsidóság, ha
érdekei úgy kívánják, kész egy új világégést felidézni.
Nem szabad szemet hunynunk a tények előtt, be kell avatkoznunk a
zsidóságnak ebbe a játszmájába, amíg nem késő.
A
francia szerzőnek nagy vonásokban ez a gondolatmenete.
A
Belgiumban, Deurne-ben megjelenő „Rénovation” című belga
hetilap 1935. október hó 26-i számában azt írta, hogy a „Grand
Suprême Conseil de New-York de la Franco-Maçonnerie
Internationale”, a világszabadkőművességnek csúcsszervezete a
rendelkezése alatt álló összes szabadkőműves páholyoknak
többek között a következő utasítást adta: „mindent
megtenni, hogy az európai háború még a jövő évi (1936) német
aratás megkezdése előtt kitörjön!” („...mettre tout en
oeuvre pour faire éclater la guerre eurépéenne avant la rentrée
de la prochaine récolte en Allemagne.”)
A
lapot a fenti szabadkőműves utasításról Mr. Tervfe 33-fokú
szabadkőműves antwerpeni lakos informálta, akit páholya bizonyos
idő előtt „aludni küldött” (mis en somail), vagyis mintegy
hidegre tette őt, mert csatlakozott a belga realistáknak, a
„Rénovation” kiadója Jansens Armand által
vezetett népmozgalmához (Mouvement Réaliste) és páholyából a
páholy felszólítása ellenére sem lépett ki.
1874-ben
— így adja elő Tervfe — a zsidó B'nai
B'rith-rend és a világszabadkőművesség között megegyezés
jött létre, amely a páholyokat maradék nélkül kiszolgáltatta
a zsidóságnak.
A
magasabb fokú testvérek úgy tudják, hogy valamennyi páholy
fölött még egy kicsiny zsidó csoport áll, az úgynevezett
titkos intézők (dirigentes occultes), akik a világszabadkőművesség
igazi vezetői.
A
„Grand Suprême Conseil de New-York” háborús parancsáról azt
mondotta Tervfe, hogy a szabadkőművesség ilyen fontos dolgokban,
amelyek révén könnyen kompromittálhatná magát, rendkívül
ügyesen dolgozik. Az ilyen titkos üléseken nem vezetnek
jegyzőkönyveket és semmit sem rögzítenek meg írásban. Nem is
hoznak határozott döntéseket, vagy köznapi értelemben vett
határozatokat. A dolog úgy szokott történni, hogy az ülés
végén egy előre kijelölt magasfokú testvér összefoglalja a
megbeszélteket, amely összefoglalásból azután közvetve de
mégis kétséget kizáróan leszűrődnek azok az utasítások és
szabályok, amelyek szerint a szabadkőműveseknek viselkedniük és
eljárniok kell.
Mr.
Terfve elmondotta azután, hogy egy általa jól ismert
szabadkőműves résztvett a magasfokú szabadkőműveseknek azon a
titkos ülésén, amelyen a „Grand Suprême Conseil de New-York”
utasítását közölték. A parancsot ugyan igazi szabadkőműves
módra különféle szólamokkal záradékolták, mint pl.:
„Kívánatos lenne, hogy...”, „az emberiség érdekében
feküdnék, hogyha...” Az ilyen záradékolt beszéd a
szabadkőművességnél azért szokásos, hogy a hátsó ajtó
mindig nyitva maradjon és a testvéreknek adandó alkalommal
„megkönnyíttessék” a bíróság előtti eskütétel. Az ilyen
utasítás azonban teljesen világos és a szabadkőművesekre
kötelező, akik hozzá vannak szokva ehhez a beszédmódhoz. Ez már
abból is kitűnik, hogy a „Suprême Conseil du Grand Orient de
Belgique” (A belga nagy oriens legfelső tanácsa) a határozatot
magára nézve kötelezőnek ismerte el. Terfve érthető okokból
nem akarta megmondani annak a magasfokú szabadkőműves testvérnek
a nevét, aki az ülésen résztvett. Állításai valódiságáért
azonban minden tekintetben szavatol.
Hogyan
is mondotta annakidején Anglia mindenható miniszterelnöke Earl of
Beaconsfield, recte Disraeli: „A jelen század államférfiainak
nemcsak kormányokkal, császárokkal, királyokkal és
miniszterekkel van dolguk, hanem titkos társaságokkal is. Ezek a
társaságok végeredményben minden politikai megállapodást
tönkre tehetnek. Mindenütt vannak ügynökeik és pedig
lelkiismeretlen ügynökeik, akik gyilkosságokat készítenek elő
és vérfürdőket rendeznek, ha ezt célirányosnak tartják.”
(Disraeli beszéde 1876. szeptember 20-án Aylesburyben.) Már pedig
a zsidó Disraeli csak eléggé tájékozott lehetett!
(E
„Függelék”-ben foglaltak dr. Németh István közlései.)
MAGYAR
HÉTPARANCSOLAT
1.
Sohase felejtkezz meg arról, hogy Magyarország erkölcsi és
anyagi romlását a zsidóság idézte elő.
2.
Minden erőddel és tehetségeddel akadályozd meg a zsidóság
érvényesülését.
3.
Ne szegődj zsidó szolgálatába sem háztartásában, sem
üzletében, sem gazdaságában, sem másféle minőségben, — de
ne is alkalmazz zsidót semmiféle minőségben.
4.
Semmit se adj el zsidónak, csak végső szükség esetén vásárolj
zsidónál.
5.
Soha és sehol se szavazz zsidóra.
6.
Ápold magyar keresztény öntudatodat keresztény újságok és
könyvek olvasása által s ne tűrj meg otthonodban zsidó
szennylapot.
7.
Teljesítsd híven és önzetlenül kötelességedet. Légy kitartó
a jelen nehéz küzdelmeiben és szenvedéseiben s felvirul újra a
haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése