2019. szeptember 6., péntek

A terroristák






A terroristák




Az izraeli megszálló erők valódi arca – leleplező fotók


kerültek nyilvánosságra az interneten






Izrael és az irányítása alatt álló nyugati világ minden lehetséges módon igyekszik takargatni a zsidó állam megszálló haderejének bűntetteit. A napokban azonban az izraeli katonák valódi viselkedését ábrázoló fotók kerültek nyilvánosságra az interneten. Csakhogy nem az „antiszemitizmusukat Izrael-ellenességnek álcázó fasiszták” akciójáról van szó. A zsidó hadfiak ugyanis saját maguk helyezték el a fényképeket az Instagram elnevezésű weboldalon.

1. kép
A fotókat vizsgálgatva nyilvánvaló: a magukat felsőbbrendűnek képzelő zsidó katonák valójában egyáltalán nem tartják „bűnösnek” a viselkedésüket, melyet az uralmuk alatt álló palesztinokkal szemben tanúsítanak. Sőt, valójában büszkék is mindarra, amit elkövetnek, mi több, láthatóan élvezik is a kegyetlenkedést és áldozataik kínzását. Az egyik képen például (1. sz. kép) egy pisztolyával a néző felé célzó, láthatóan elégedett „kiválasztott” látható. Egy másik fotón (2. sz. kép) egy héber terrorista palesztinok személyazonossági igazolványaival „kártyázik”. (Hogy mi történt a palesztinokkal, azt el lehet képzelni.) A következő felvételen (3. sz. kép) egy megtermett izraelita két hüvelykujjával a rajta lévő póló hátára mutat, melyen az alábbi felirat olvasható: „Az én első golyóm az ő utolsó lélegzete.” Van azután egy kép (4. sz. kép), ahol is egy oldalára fordult autó látszik, a fotó alatti szöveg pedig így szól: „Hoppá… eggyel kevesebb arab. Lássuk csak, megpróbálnak-e még egyszer elszelelni előlünk”. Mind a négy felvételt az „ybaruch” nevű Instragam-felhasználó töltötte fel, aki 21 évesnek mondja magát, és arról is tájékoztat, hogy ő „egy nyugalomba vonult őrmester, nem pedig egy diák”.

2. kép

3. kép

4. kép
Az „ofirbinder” néven szereplő zsidó egy olyan felvételt készített (5. sz. fotó), melyen valaki egy obszcén jelet mutat a „Hamász-őrjárat” feliratú palesztin zászló irányába. „Dd 1988” pedig foglyul ejtett palesztinokat fotózott le, képe alá pedig az alábbi „elmés” szöveget illesztette: „Ne b@szakodj az izraeli hadsereggel!”

5. kép

6. kép
Hogy mentsék a mundér becsületét, az izraeli hadsereg vizsgálatot indított egyes fotók ügyében. Erősen kétséges azonban, hogy bármiféle komolyabb következménye lenne az elkövetett súlyos jogsértéseknek. Ha lesz büntetés, akkor az csakis a felvételek nyilvánosságra kerülése miatt lesz, de erre sem vehetünk mérget. Hasonló eset történt három évvel ezelőtt, amikor is egy Eden Abergil nevű, korábban az izraeli hadseregben szolgáló katona „hölgy” a Facebbok-on tett közzé olyan felvételeket, melyeken bekötött szemű és megbilincselt palesztin foglyok mellett álldogált mosolyogva. A felháborodás hamar lecsillapodott, és az áldozatai szenvedését láthatóan élvezettel szemlélő zsidó nőt senki sem vonta felelősségre. Az izraeli terroristáknak a palesztinok elleni kegyetlenkedéseit számos palesztin személyiség illetve emberjogi aktivista is megörökítette, azonban az interneten is látható felvételek a legcsekélyebb mértékben sem rendítették meg sem Izrael népét, sem pedig a cionista média irányítása alatt álló nyugati közvéleményt.
Perge Ottó - RT News nyomán











Meghosszabbították a petesejt-kereskedő izraeliek


előzetes letartóztatását






Bukarestben a bíróság 29 nappal meghosszabbította a három izraeli, köztük két orvos előzetes letartóztatását. A helybeli – többnyire cigány – nőktől szinte bagóért megvett petesejtekkel való kereskedésen nagyot kaszált izraeliek a bíróságon tegnap az európai jogra hivatkozva kérték szabadlábra helyezésüket, de a románokat ez nem hatotta meg. 

vesekereskedő amerikai rabbiknak köszönhetően néhány napra elfelejtkeztünk az egy héttel ezelőtt Bukarestben lefogott izraeli petesejt-kereskedőkről. Hétfőn a román bíróság újabb 29 nappal meghosszabbította a három főkolompos, dr. Harry Méron, dr. Jáír Méron és Cecilia Borza előzetes letartóztatását. Mint ismert, összesen harminc gazembert állítottak elő a Sabyk klinikán történt rendőrségi rajtaütés során. A többiek sorsáról ezután dönt a román bíróság. 

A Sabyc klinikát román rendőrök őrzik

A bukaresti bíróság tárgyalótermébe a rendőrök megbilincselve hozták, majd vitték el a három fő gazembert, akiknek nem engedték meg, hogy szót váltsanak az újságírókkal és az érdeklődőkkel. Az izraeli bűnözők ügyvédje az európai jogról és normákról tartott kiselőadást a tárgyalóteremben, de ez nem hatotta meg a román bíróságot. (Lesznek ők még antiszemiták is – a szerk.) 
Közben a Háárec című izraeli napilap azt is megírta, hogy a mesterségesen megtermékenyítő és petesejt-kereskedő dr. Harry Méron (akinek eredeti neve Mirenescu) maga sem volt képes utódot nemzeni a feleségének, s ezért a bűntársa, dr. Jáír Méron, tulajdonképpen örökbe fogadott gyereke. 

Jáír Méron csodálatos élete Bukarestben
A romániai és az izraeli lapok egyre több sokkoló fotót közölnek a 30 éves dr. Jáír Méron fényűző életmódjáról.

Többek között megmutatták a több luxusautóból álló kocsiparkját és a kicsapongásait. Futotta a szegény nők petesejtjeiből... 
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info


Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat


egy román kolléga






Bukarestben a rendőrség rajtaütött egy izraeli nőgyógyászati magánklinikán, s illegális petesejt-kereskedés és más bűncselekmények elkövetésének gyanújával letartóztatta a tulajdonosokat és az orvosokat. Szőkéknek és kék szeműeknek írták le a petesejtjüket eladó cigánylányokat. Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat a Román Orvosi Kollégium elnöke – valószínűleg meghurcolják…

A Sabyc klinika Bukarestben

A magyarországi hírközlő eszközök diszkréten elhallgatják, vagy három-négy mondattal elintézik azt a botrányt, amely az izraeli tulajdonban levő és izraeli orvosok által működtetett bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ körül kirobbant. De hát Izraelről csak jót vagy semmit, tartják a magyarországi cionista sajtó hírverői és goj csicskásaik. A Kuruc.info azonban ezúttal sem hallgatja el a zsidók gaztetteit. 
A magyarországi zsidó sajtónál jóval tisztességesebb izraeli médiumok is beszámolnak a bukaresti botrányról, így például az általunk már többször hivatkozott Vállá.Hádásot című héber nyelvű hírportál, amely videóval mellékelt írásában ezúttal is lerántja a leplet az izraeliek külföldi gaztetteiről. 
A bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ nevű izraeli tulajdonú és működtetésű, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó magánklinika a román és az izraeli lapok szerint eddig több mint 20 millió eurós összegű petesejt-kereskedelmet bonyolított le. A mesterségesen megtermékenyítettek bevallott száma kétezer fölött van, s mindegyik ilyen beavatkozásért a klinika 10-15 ezer eurót kért. A legtöbb terméketlen páciens Izraelből és Németországból érkezett a bukaresti klinikára. 
Csakhogy a petesejteket meg is kellett szerezni valahonnan, s erre ragyogó alkalmat kínált a szegény romániai (leginkább cigány) lakosság. Az izraeliek ezeknek a fiatal, általában 15-18 éves cigány nőknek a petesejtért mindössze 800-1000 lejt, azaz 192-240 eurót fizettek. A számok ismeretében elképzelhetjük, hogy mekkora haszonra tettek szert, amíg az amúgy szintén korrupt román hatóságok rájuk nem tették a kezüket.(A kapzsi izraeliek valószínűleg nem kenték meg az illetékes román elvtársak markát – a szerk.) 
A legfőbb pénzbeszedő a tulajdonos, dr. Harry Méron, akinek az izraeli Ásdod városban is van egy magánrendelője. A klinika második számú embere a saját fia, dr. Jáír Méron, aki orvosként is fungál a román lapok által csak „gyermekgyárnak” nevezett intézetben. Fontos munkatársként említik még a szintén izraeli dr. Dov Kleint, a világhírű plasztikai sebészt és Nátán Laut professzort, a haifai B'néj Cijon (Cion gyermekei) kórház orvosát, valamint dr. Genja Süsskindet. Ők mindnyájan a letartóztatottak, majd házi őrizetbe helyezettek között vannak. Összesen harminc személyt állítottak elő a románok. 
Prof. Nátán Laut az izraeli tévének nyilatkozva elpanaszolta, hogy a román rendőrség durva rajtaütését a klinikán leginkább egy hollywoodi akciófilmhez tudná hasonlítani. (Ő ugyanis hozzá van szokva ahhoz, hogy zsidóra senki sem mer kezet emelni – a szerk.) Elmondása szerint a rajtaütéskor nagy számú fegyveres tört be a klinikára, s az álarcot viselő biztonságiak csőre töltött géppisztollyal hadonásztak. A profot arccal a falhoz állították, s belefojtottak minden magyarázkodási kísérletet, s eközben a megtermékenyítésre váró páciens szétnyitott combokkal a műtőasztalon feküdt. 

A bezárt klinikát román fegyveresek őrzik

Prof. Dov Feldberg nőgyógyász, a Petáh Tikvá-i Beilinson kórház nőgyógyászati részlegének igazgató-helyettese és dr. Eliézer Girs, a jeruzsálemi Hádászá kórház vezető nőgyógyásza a rendőrségi rajtaütés idején éppen Kazahsztánban tartott szakmai előadást. Nem hisszük, hogy társaik letartóztatásának hírére sietve visszatérnek Bukarestbe. 
Dr. Vasile Astarastoae, a Román Orvosi Kollégium elnöke a botrány kipattanása után a sajtónak elmondta, hogy már tavaly szerette volna bezáratni a Sabyk klinikát, amelynek orvosait most petesejt-kereskedés miatt letartóztatták. „Először is, az izraeli orvosok nem rendelkeztek romániai tevékenységre följogosító engedéllyel. S ezeknek a lelketlen embereknek a tevékenységét leginkább az auschwitzi doktorok cselekedeteihez tudnám hasonlítani”, nyilatkozta a Román Orvosi Kollégium elnöke. 
Jellemző, hogy az izraeli diplomácia nem azzal foglalkozik, hogy állampolgárai mit művelnek egy idegen ország területén, hanem máris ellentámadásba lendült a fent idézett hasonlat elhangzása miatt. Lilly Ben-Hárus, a bukaresti izraeli nagykövetség konzulja a román hatóságokhoz fordult magyarázatért a Román Orvosi Kollégium elnökének megnyilatkozása miatt. 
S hogy mire is célzott dr. Vasile Astarastoae, arról némi magyarázatot kaphatunk az izraeli 1-es tévécsatornán sugárzott riportból. A narrációban elhangzik, hogy a román hatóságok a letartóztatott dr. Harry Méront és dr. Jáír Méront a helybeli, gyenge és szegény sorsú nőket kihasználó pénzhajhászoknak nevezik. 
Az üggyel foglalkozó román nyomozó nyilatkozata: „Ők (mármint a letartóztatott izraeliek – a szerk.) a petesejt-adományozókat általában a társadalom perifériáján élő szegény nők köréből toborozták. Ezek a nők beleegyeztek abba, hogy hormonális kezelést kapjanak és viszonylag kis összegért eladják petesejtjüket.” 
A következő filmkockákon dr. Harry Méron Ásdod városban (Izrael) levő elegáns magánklinikáját látjuk kívülről, majd prof. Nátán Lautot, aki társaihoz hasonlóan jelenleg bukaresti házi őrizetben várja sorsának alakulását. A professzor lányának nyilatkozata után jön a lényeg, egy öregedő izraeli asszony, Évá Lév élménybeszámolója, aki szintén páciense volt a botrányos bukaresti klinikának. 
Évá Lév: „Dr. Harry Méront, a bukaresti klinika tulajdonosát kizárólag a pénz érdekelte, s ez egyértelmű volt számomra. A kezelőszobában nem csak az orvos tartózkodott, hanem boldog-boldogtalan ki-bejárkált a takarítóktól kezdve a kisegítő személyzetig, különféle dolgozókig és érdeklődve szemlélték a jelenetet. Közben széttárt combokkal feküdtem, és végezték rajtam a nőgyógyászati beavatkozást.” 
A videó következő jelentében a román rendőrök viselkedéséből kapunk ízelítőt. Egy elváltoztatott hangú személy így emlékezik a rajtaütésre: „A rendőrök betörtek a kezelőszobába, ahol egy lány a beavatkozás kellős közepén a műtőasztalon feküdt. A román rendőrök azt sem engedték meg az orvosnak, hogy legalább letakarja a páciens intim testrészeit vagy hogy kiszedje belőle a műszereket. A rendőrök fényképfölvételeket is készítettek a páciensről, miközben kajánul vihorásztak.” 
Az izraeli orvosok s a klinika tulajdonosai egyébként nem csak a petesejtet eladó román cigány nőket verték át a rendkívül alacsony vételárral, hanem az Izraelből és Németországból hozzájuk forduló pácienseiket is. Mivel Romániáról van szó – ahol a magyarokat kivéve az emberek többsége füstös képű –, a megtermékenyítésre várakozók közül sokan és jogosan aggódva megkérdezték, hogy milyen ábrázatú a donor. Szőke és kék szemű, hangzott az izraeli orvosok válasza.Sajnos a Vállá!Hádásot című portál által föltett videót nem minden olvasónk tudja megnézni, de itt van helyette a román rendőrség által készített fölvétel a rajtaütésről. Ezen utóbbi videót a Jediot Áháronot napilap tette közzé, ide kattintva tekinthető meg.
A videón lehet látni a román rendőrség (csendőrségi segítséggel történő) behatolását a klinika helyiségeibe. A behatolás az izraeli állítással ellentétben nem is volt annyira durva, hiszen a hatósági emberek jól hallhatóan kopogtak, s többször is elhangzott az angol "please" (kérem) szó. (Megteszi ezt a "magyar" tirpák, ha magyarok ellen lép föl? - szerk.)
Az viszont való igaz, hogy a rajtaütés pillanatában egy páciens a műtőasztalon feküdt mesterséges megtermékenyítés közben. Láthatjuk ezen a videón azt is, hogy a román rendőrök megszámolják a lefoglalt nagy összegű pénzt, amelyet aznap fizettek a páciensek.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info







A román rendőrség legalább közbe mert avatkozni , mi nálunk meg fekete kocsik cirkálnak az utakon a városba , és ha páciens kerül a kocsiba , hát irány egy itt köröző kamiolba ahol szétszedik a pácienst és a szerveit , soronkívüli légijárattal kiviszik az országból , a Pintér azért lopatja el a kamionokat , hogy az üzlet flottul menjen , az elopot kamion gazdája meg perelheti a rendőrséget , mire megkapja a kamiont , már több év elfog telni , és addig a rendőrség , vagy csak Pintér emberei sok sok illegális fuvart megcsinálnak , és a kutya sem szólhat rájuk , mint tudjuk a szolgálat embereit csak úgy nem lehet lebuktatni , igaz e – Pintér úr . Talán még a Viktor is részesedik a szajréból, hát ezért mernek ilyen válalkozásokba is belefogni . Egyszer tévedésből a Viktor gyerekét is befoghatnátok , és mire kibeleznétek , a főnökötök mondaná , hogy tévedésből beleztétek ki a Viktor gyermekét . Ha ez megtörténne , talán akkor hagynátok abba ezt a borzasztó munkát , ami nektek busás hasznot hoz. A szülők mit sem tudnak csemetéjükről csak azt hogy eltünt , dehogy tünk az el , kibeleztétek , és a hullát eltüntettétek , a szervek megérkeztek a terrorista államba és az 
Auschwitzi doktorok megkezdték a szervek beültetését , az most nem baj , hogy goj szerve volt , de egy gazdag zsidó életét mentette meg . De hogyan is gazdagodott meg , meglopta a gojokat , mint most nálunk a kaszinóvárost akaró zsidó kit a gyurcsány rabló segítettt abban , hogy megszerezze és létrehozza a kaszinó várost , biztos abban a tudatban segített , hogy majd a gyerekei itt fognak dolgozni .Ilyen tetvek élnek nálunk, ki előtte a cigány – magyar polgárháborúra játszott, és nem restellett ártatlan cigányokat lemészároltatni , hogy kirobbantsa a polgárháborút , és itt nemzetközi nyomásra felszámolják a jobboldalt . Ezért még a jobb kezét is hagyta , hogy megöljék azt a Daróczi Dávidot aki összekötő volt a cigányok , és a politikai elit között. Mivel a szálaknak nem szabad volt elérni Gyurcsányt , ezért likvidálni kellet a szerelmes donjuant . Értitek ti ezt az intrikát , ha igen már azt is tudjátok miért kell nyolcvan évre titkosítani az eseményeket. Itt nem kolbászból készítik a kerítéseket , a szabadkőművesek is bejátszanak , és bizony a titkos műveletek elszaporodtak hazánkban is , mert eladták a betelepülőknek az egész országot . Ezért merték megölni H Zsófikát a zsidók , és a vérét elvinni , majd egy balekra fogni az egészet , erre volt jó a Táncos Gábor . Hát a vérgyilkosságot is csak Magyarországon csinálhatják meg újra meg újra , máshol már minden zsidót kiirtottak volna akit az országban utolértek volna , ha pogrom , hát legyen pogrom , égtek volna a zsidó javak . Én most is azt mondom égjenek a zsidó javak , hisz azt tőlünk gojoktól rabolták el , így többek között a nemzeti vagyonunkat is. És még ti beszéltek holokausztról büdös zsidók , álnok kazárok soha sem lesztek ti zsidók , mert ti hóhérok maradtok míg éltek , bár már ne is élnétek . Nélkületek jobb volna e világ , nem is tudom , hogy Kína kinek orra alá elég sok borsot törtök miért nem indít egy atomtöltettel ellátott önkéntest ki felrobbantaná magát a Kneszet közelében , hogy a terület sokáig sugárfertőzött legyen , és emberi tartózkodásra alkalmatlan . Talán így menekülhetne meg az a kis ország kinek lakóit már majdnem kiirtották ezek az Auschwitzi szökevények . A terrorista kazárok .








A Moszád tervezett olaszországi akciójáról fecsegett –


ezért "tüntették el" hajdani munkáltatói






Ben Zygier ausztrál-izraeli kettős állampolgár szülőhazája titkosszolgálatának fecsegett cége, a Moszád tervezett olaszországi akciójáról, ám az információt szándékosan kiszivárogtatták, az ügynököt elrabolták, álnéven börtönbe csukták, ahol több mint két évvel ezelőtt „öngyilkos lett”. A múlt héten kitudódott botrányos ügy részleteinek kiderítésére az izraeli ellenzék vizsgálóbizottságot követel, míg Bibi Netanjáhu kormányfő mindenkit arra két, hogy hagyják nyugodtan dolgozni a titkosszolgálatokat.

Ben Zygier
A világsajtót továbbra is élénken foglalkoztatja – érdekes módon a magyarországit nem - az általában csak „Prisoner X”, „Mister X” vagy héberül „Ászír X” (Xאסיר), magyarul „X rab” néven emlegetett izraeli-ausztrál kettős állampolgár 2010 elején történt rejtélyes letartóztatása, álnéven való „eltüntetése”, majd 2010. december 15-én elkövetett „öngyilkossága”. Izraelben még mindig szigorú cenzúra tiltja az újságíróknak a múlt héten napvilágra került botrány részleteinek közzétételét. Trevor Bormannra, az ausztrál ABC hírszolgálat sztárriporterére azonban nem vonatkozik az izraeli tiltás, ezért néhány órával ezelőtt már a világhálóra is kikerült a Ben Zygier-ügy legújabb fejleményeiről szóló összeállítás.

Egy életút állomásai
Trevor Bormann elutazott Izraelbe is, ahol igyekezett földeríteni a Rámlá városban levő hírhedt, szuperbiztos és szupertitkos Ájálon börtönben uralkodó viszonyokat, a magánzárkák világát és annak lehetőségét (vagy éppen lehetetlenségét), hogy miként volt képes öngyilkosságot elkövetni Ben Zygier, a Moszád egykori ügynöke, aki Dubájban részt vett Mahmúd el-Mabhúh Hamász-vezető meggyilkolásában. A riportban megszólal egy emberjogi harcos, az ausztráliai zsidó közösség néhány tagjai, ám a Canberrában működő izraeli nagykövetség és a hivatalos zsidó hitközség semmilyen szinten nem volt hajlandó nyilatkozni a számukra rendkívül kellemetlen ügyben. Stephan Smith, volt ausztrál külügyminiszter úgy vélekedik, hogy a Moszád nem Dubájban használta először hazája útleveleit a különböző akciók végrehajtásakor.

A rámlái Ájálom börtön
Az ABC riportere kiderítette, hogy Izrael azért tette rá kezét Ben Zygier Moszád-ügynökre és tüntette el a nagyvilág szeme elől, mert a kettős állampolgár férfi Ausztráliában az ASIO nevű ottani belbiztonsági szolgálatnak a kihallgatása folyamán részleteket fecsegett el a Moszád Olaszországban tervezett jövőbeni akciójáról, illetve a külföldi állampolgárok útleveleinek fölhasználási módszeréről.
Az ausztrál riportból kiderül az is, amit az izraeli cenzúra tilt: Ben Zygier Maya nevű özvegye két gyermekével a Tel-Aviv melletti Ráánáná városban él. Tegnap az izraeli sajtó annyit elárult, hogy az özvegy Ben Zygier „eltüntetésének” kezdetén a szomszédoknak azt mondta, hogy férje rákos lett és hazautazott gyógykezelésre Ausztráliába. Miután „öngyilkos lett”, azt a mesét tálalta a sorsa felől érdeklődőknek, hogy a gondos gyógykezelés ellenére elvitte a betegség. Az izraeli sajtó azt is tudni véli, hogy az özvegy hatalmas hallgatási összeget kapott a zsidó államtól.

Ben Zygier sírköve Melbournben
A Fairfox ausztrál hírügynökség szerint a Moszád 2010-ben időben közölte az ASIO-val, az ausztrál belbiztonsági szolgálattal Ben Zygier lefogását (pontosabban elrablását és Izraelbe hurcolását – J. K.) Roni Ben Jisáj tekintélyes izraeli hírmagyarázó – aki a cenzúrára hivatkozva szintén nem kívánt mindent elmondani – röviddel ezelőtt úgy vélekedett, hogy Ben Zygier (Izraelben: Ben Álon) nem lehetett áruló Moszád-ügynök, hanem amikor Ausztráliában a baráti titkosszolgálatként ismert ASIO kihallgatta, jóhiszeműen és bizalmasan szót ejtett az izraeli titkosszolgálat tervezett olaszországi akciójáról... Az ASIO viszont a Mahmúd el-Mabhúh Hamász-vezető meggyilkolásakor fölhasznált ausztrál útlevelek miatti neheztelése miatt szándékosan kiszivárogtatta az információt a sajtónak, s ezzel tulajdonképpen megásta Ben Zygier sírját.

A Moszád által Dubájban használt egyik útlevél
Izraelben a cenzúra ellenére mindenki a Moszád-ügynök félrelépéséről, majd „eltüntetéséről” beszél, s az ellenzéki pártok követelik a parlamenti vizsgálóbizottság fölállítását, a botrányos ügy részleteinek kiderítését. Megszólalt azt ügyben Bibi Netanjáhu miniszterelnök is: „Az ügy további részleteinek közzététele súlyos károkat okozna az állam biztonságára nézve. Mi nem vagyunk olyanok, mint más országok, mert nálunk példás demokrácia uralkodik, a vizsgált személyek jogait is tiszteletben tartjuk, ám közben a biztonsági erők tevékenysége iránt is elkötelezettek vagyunk”, jelentette ki Netanjáhu, majd hozzáfűzte: „Mindenkit arra kérek, hagyják nyugodtan dolgozni a biztonsági erőket annak érdekében, hogy tovább erősíthessük Izrael Államát.”
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Előzmények:










Izraelben eltüntettek egy Moszád-ügynököt – "öngyilkos


lett" a börtönben



Ben Alon
Izraelben kirobbant az egyre inkább nemzetközivé terebélyesedő botrány: a börtönben bírói ítélet nélkül nyolc hónapon keresztül hermetikusan elzárva, magánzárkában tartottak, majd valószínűleg meggyilkoltak egy rossz útra tért Moszád-ügynököt. A Ben Zygier nevű ausztráliai zsidó férfi 2001-ben vándorolt ki Izraelbe, majd állt a Moszád szolgálatába. Az ügy részleteit az izraeli cenzúra még mindig visszatartja.
Előbb Ben Zygier, majd Izraelben Ben Alon volt a neve annak az ausztráliai születésű zsidó férfinak, akit valamiért örökre eltüntettek a világ szeme elől az izraeli titkosszolgálatok. Az ABC ausztrál tévé tegnapi szenzációs tényfeltáró riportjából kiderül, hogy a hivatalos izraeli verzió szerint Ben Alon még 2010 végén „öngyilkos lett” a Ramla városban levő hírhedt Ájálon börtön egyik szigorúan őrzött, állandóan bekamerázott magánzárkájában.
Az izraeli parlamentben (kneszet) nem sokkal az ABC riportjának sugárzása után Áhmád Tibi palesztin és Zehává Gálon zsidó képviselő kérdést intézett a belügyminiszterhez: miként fordulhat elő az, hogy a demokratikus Izraelben hat-nyolc hónapon keresztül a külvilágtól hermetikusan elzárva, bírósági ítélet nélkül tarstanak embereket, akik az állandó 24 órás megfigyelés, a bekamerázott magánzárka ellenére képesek öngyilkosságot elkövetni?

Ben Alon izraeli katonaként
A nemzetközi botránnyá dagadó Ben Alon-ügyről Izraelben már az újságírók is sokat tudnak, ám a cenzúra egyelőre mindenkibe belefojtja a szót és az információt. Annyit tudunk, hogy Ben Zygier Ausztráliában született 1976-ban, a melbourne-i zsidó iskolába járt, 2001-ben alijázott, azaz vándorolt ki Izraelbe. Új hazájában megnősült, katonai szolgálatot teljesített, és született két gyermeke. A katonai szolgálat után a Moszád szolgálatába állt, ám 2010 elején egyszerűen eltűnt a barátai és a szerettei szeme elől. Sem az Ausztráliában élő szülei, sem az izraeli házastársa nem hajlandók beszélni.
A nemzetközi, ausztrál nyomás hatására a Ramla városbeli Ájálon börtön hatóságai annyit közöltek, hogy Ben Alon (egyelőre még az előneve sem ismert) a magánzárkában 2010. december 15-én fölakasztotta magát. Ami egyébként elképzelhetetlen, mert az állandóan szigorúan őrzött izraeli magánzárkákban nem lehet öngyilkosságot elkövetni. Mint kiderült, Ben Alon holttestét később a melbourne-i zsidó temetőben temették el.

Az Ájálon börtön kívülről
Ben Alon Moszád-ügynök rossz fát tehetett a tűzre, amiért az izraeli titkosszolgálatok igyekeztek nyom nélkül kivonni a forgalomból, ám ezúttal nem sikerült nekik. Ezekben a percekben ért véget egy televíziós sajtóbeszélgetés, amelynek során Somfalvy Attila, a Jediot Áháronot újságírója a cenzúra jogosságát hangsúlyozó kollégáival szemben kijelentette: „Ebben a történetben nem csak az a szégyen és döbbenetes, hogy Izraelben a cenzúrával elnémítják a sajtót, hanem az is, hogy embereket egyszerűen el lehet tüntetni, magánzárkában tartani hat-nyolc hónapon keresztül bírósági ítélet nélkül”. Mi tesszük hozzá azt, amit Somfalvy Attila Izraelben nyilván nem mert: vajon hány emebert tesznek el láb alól úgy, hogy sosem szerzünk róla tudomást?
Hering József – Kuruc.info


Mint nálunk Daróczi Dávid megöngyilkolták magukat , mint ahogy jobb helyeken dívik , hisz felsőbb kapcsolathoz nem érhetnek el a szálak , Kenedit is egy egyedül álló merénylő lőtte le , ugye ezt te sem hiszed , hisz a vakolók is dolgoztak az ügyön , kell a balek mindig , hogy meg legyen vezetve a népesség , hát még ellenség képet is kreálunk nekik. Így volt ez a cigány gyilkosságoknál is , nehogy azt hidd hogy a lefogottak a gyilkosok , ők csak a végrehajtók , a tettesek fentebb kerestetik , kik polgárháborúra játszottak , és meg is tudták volna ezt játszani . Na gondolkozz el ezen , ki akart ilyet , és ki állította le a hadműveletet. Na belátod végre , hogy ezek az ördögök ezt nem tudták volna végrehajtani , ők csak balekok voltak , és örüljenek , ha nem likvidálják a börtönben őket , mert esetleg megvilágosodnak előttük az események , és rájönnek mire használták fel őket a drága megbízóik . Csak egy kis piszok voltak a körmük alatt , és igen hamar eltakarítják őket az élők sorából , vakolók ide vagy oda , a hazaárulás zajlik , talán már atomtöltet is van az országban , mivel megfenyegethetik a politikai maffiát , hogy azt tegye amit ők akarnak , ha életben akarnak maradni . Nem véletlen , hogy annyi zsoldos akar most államfő lenni , csak úgy osztogatják a koncot egymásnak , az ország népének a feje felett . E hazaáruló vakolók a jövőnket árulja azért , hogy most ők uralhassák e szenvedő nép még megmaradt erejét , hogy végül is teljesen kivéreztessék , mint H Zsófit Körmenden , a balek itt maga a nép lesz , vagy lesz egy két merész tettre kész ember ki likvidálja e gyilkos hazaárulókat.








Tasnádi-per: 3 év lett másodfokon a 6-ból - néhány év


és szabadul a zsidó maffiózó




Hat év három hónapról három év nyolc hónapra mérsékelte Tasnádi Péter maffiavezér büntetését az elsőfokú döntéshez képest a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú jogerős ítéletében - közölte Tuza Péter, a vádlott ügyvédje az MTI érdeklődésére.

Tudja, ki az úr
Tasnádi különböző büntetőügyek miatt jelenleg - és még várhatóan évekig - jogerős szabadságvesztését tölti.
Jelen ügyben négy cselekménnyel kapcsolatban rablással, önbíráskodással és személyi szabadság megsértésével vádolta meg az ügyészség a "vállalkozót", az elsőfokú bíróság ebből tavaly márciusban három vádpont kapcsán mondta ki Tasnádi bűnösségét, és hat év három hónap fegyházra ítélte.
Az aranyügyletekhez kapcsolódó elszámolási vitákról szólva már az elsőfokú bíróság is jelezte: a zavaros üzleti ügyekben Tasnádi "bizonyos mértékig" maga is "áldozattá vált", jogos követeléseinek próbált "érvényt szerezni", ám ahelyett, hogy bírósághoz fordult volna, meg nem engedett módon próbálta visszaszerezni pénzét.

Tasnádi és a haverok
Tasnádi az eljárás során tagadta bűnösségét, a védelem szerint sokkal inkább tekinthető az események sértettjének, mint elkövetőjének.
Az ügyész súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett a tavaly márciusi elsőfokú döntés ellen, így került az ügy másodfokon a Fővárosi Törvényszékre, amely pénteken jelentősen megváltoztatta, enyhítette az ítéletet.
Tuza Péter ügyvéd elmondta: az egyik, rablásnak minősített cselekménynél a másodfokú bíróság a védelem érvelésével összhangban úgy ítélte meg, Tasnádi okkal gondolhatta, hogy a saját pénzét szerezte vissza, ezért nem rablást, hanem annál lényegesen enyhébben minősülő önbíráskodást követett el, ami egybeolvadt a másik hasonló minősítésű cselekménnyel. Ezenkívül még egy fotóriporter sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértését rótta a törvényszék Tasnádi terhére, és mindezért jogerősen három év nyolc hónap szabadságvesztéssel sújtotta.

A "vállalkozó" emberei
Tasnádi - aki különböző ügyek miatt már hozzávetőleg egy évtizedet töltött fegyintézetekben - jelenleg a 2012 elején a Fővárosi Ítélőtáblán emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt jogerősen kiszabott hétéves fegyházbüntetését tölti, amelyet összbüntetésbe kell foglalni a pénteken kihirdetett három év nyolc hónapos ítélettel. Tekintettel az összbüntetésbe foglalásra és arra, hogy a másik ügyben már éveket töltött előzetes letartóztatásban, a jelenleg 63 éves bűnöző várhatóan néhány év múlva szabadulhat.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó:




"Ne pofázzál, te kutya, letépem a fejedet!" - Tönkrement


családok házait vásárolja fel a Tasnádi-maffia





A maffia tenné rá a kezét szerencsétlen emberek otthonára


Nyolcvannégy budapesti és vidéki lakás és ház került kalapács alá szerdán az Árverező Ház Zrt. budapesti irodájában. Szerencsétlen, tönkrement emberek utolsó menedékére tette volna rá kezét többek között a Tasnádi-féle maffia, de Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének vezetője közbelépett - írtuk korábban. A Magyar Hírlap szerint végül mégiscsak folytatódott az árverés, és több ellehetetlenült család ingatlana - mélyen értékén alul - új gazdára talált.






A VÉSZ nagyon helyesen és példamutató módon társadalmi mozgalmat indított, hogy megakadályozza emberek otthonainak elvételét, így elmentek az érintett Károly körúti lakásba is. Először nem akarták beengedni őket, később azonban mégis bejutottak a nyilvánosnak hirdetett árverésre.
Közben kiderült, hogy a lakásban Tasnádi Péter is ott van, aki az egyik emberével a Magyar Hírlap fotóriporterét rángatta be az egyik szobába és arra kényszerítette, hogy a fényképezőgép memóriakártyáját adja oda neki - mondta Éliás Ádám.

Jó arcú "licitálók" - Kép: Index


Mikor azt hitték, hogy a szobában verekedés van, a VÉSZ benyomult a helyiségbe, ekkor fenyegette meg Tasnádi Péter a mozgalom vezetőjét. Többek között azt mondta: "ki vagy, te kutya, letépem a fejed". Eközben rendőrök érkeztek és mindenkit igazoltattak.
Éliás Ádám a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy feljelentést tesz a halálos fenyegetés miatt. Egyúttal az árverés ellen is kifogást emelnek, amely így érvénytelen lesz. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a Magyar Hírlap fotósa nem tesz feljelentést Tasnádi Péter ellen (végül mégis tett - a szerk.).
Tasnádi Pétert hat év börtönbüntetésre ítélte egyébként május 12-én a Fővárosi Bíróság, bűnösnek mondva ki a maffiózót többek között visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, két rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. A nem jogerős bírói ítélet szerint Tasnádi 2001-től – személyes sérelmei megtorlása és anyagi haszonszerzés miatt – bűncselekmények elkövetésére adott utasítást. Mindezt esetenként a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben vagy telefonon tette meg.
Egy biztos: ha a magyar emberek csak töredékét tennék meg annak, amit a VÉSZ és Éliás Ádám, nem tartanánk itt. Csak sajnos a legtöbb ember még minimális szolidaritásra sem hajlandó.
Zárásként íme egy korábban már bemutatott kép Tasnádi "szeretetszolgálatáról":
Itt pedig a szintén köztörvényes Csintalannal bratyizik:
(FH - Index - MH nyomán Kuruc.info)
Kapcsolódó: 









Monori kilakoltatás - A Raiffeisen + jogász bűnözők az


ügy hátterében + elérhetőségeik





Ellopták a házát
Mint arról lapunk is beszámolt, 2009. november 26-án, csütörtökön  jogerős bírósági végzés nélkül, rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mivel képtelen volt a bank által elvárt, egyre magasabb részletekben törleszteni adósságát csekély nyugdíjából. Tegyük hozzá: annak a Raiffeisen banknak tartozott, amely pénzintézet több hasonló vérszívóval együtt, az általuk előidézett csődöt mesterségesen elkerülve 500 (!) milliárdos támogatást kapott (eddig) a kormánytól (mivel rájuk állítólag szükség van, bámi áron, tejüzemre, fonodára, cukorgyárra úgymond nincs, mert a piac..).
Ezt a pénzt részben külföldi kölcsönből, részben az államkasszából, azaz mindkét esetben a mi pénzünkből adta a banknak. Vagyis a zsidók által előidézett csődtől a kisemberek pénzén mentik meg a cionisták cégeit, miközben a kisembert és az értéket, árut előállító hazai cégeket senki sem húzza ki a bajból. Sőt, a zömmel külföldi, zsidó tulajdonú, nem piaci alapon működő bankok sokszor kifejezetten törekednek lakáshiteles ügyfeleik utcára kergetésére. Érdemes elolvasni az írásunk végén összegyűjtött kapcsolódó cikkeket és meghallgatni egy hangfelvételt a sátáni jelenségről.
Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni Kálmánné kilakoltatását, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre ("szolgálunk és védünk", megintcsak, kiket is, ávósok? -  a szerk.). Az idős hölgy otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A Raiffeisen bank jogi képviselője, dr. Zsiga Zsolt és a végrehajtók, aki papíron dr. Paróczai Noémi, de nem tudhatjuk biztosan, hogy jelen volt, ugyanis a szőke hajú, copfos nő nem volt hajlandó azonosítani és igazolni magát a kilakoltatás ideje alatt, illetve anyja, Paróczai Ferencné, a jegyzőkönyv aláírója, aki végig lekezelő és megalázó hangnemben utasítgatta Kálmán Ferencnét, úgy zárták ki a lakásából az idős nénit, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, azokhoz nem férhet hozzá, mert csak akkor teheti be lábát a saját otthonába, ha a végrehajtók úgy akarják. Az asszonynak a mindennapi életéhez szükséges holmijai maradtak a házban.
A 18 millió forintra felbecsült kertes házat az árverésen végrehajtást kérő képviseletében megjelent dr. Tóth Gábor egyedüli résztvevőként a kikiáltási ár fokozatos leszállítása után annak 70%-án 8,4 millió forintért "vásárolta" meg, vagyis vette el az idős asszonytól.

Paróczai Ferencné
Az Otthonvédők összefogásban résztvevő társadalmi szervezet szerint alapos a gyanú, hogy a hitelező bank alkalmazottja és az önálló bírósági végrehajtók között cinkos megállapodás jött létre az ingatlantulajdon egymásnak való átjátszásáról. Ezért a Fehér Kéményseprők Szövetsége hivatali visszaélés, vesztegetés, jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.
Ezt a gyanút erősíti meg az is, hogy a Raiffeisen bank jogi képviselője korántsem szeplőtelen előéletű, ugyanis ő az a dr. Zsiga Zsolt, aki az Agropark Kht.-s Poligon Holding Kft. kenőpénz-botránya kapcsán vált ismertté 1997-ben, és aki felügyelőbizottsági tagja volt annak az Agropark Kht.-nak, amelynek ügyvezetője kenőpénzt próbált juttatni Torgyán Attilának. A hivatali visszaélés, a vesztegetés és a csalás tehát rutinfeladat számára.

dr. Zsiga Zsolt
1998-ban Dr. Zsiga Zsoltot, mint a cég jogi képviselőjét többször is hiánypótlásra szólította fel a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság. A Cégbíróság a felszólításokban Tétix-Sport (Poligon Holding) Kereskedelmi Kft.-nek nevezi a céget. A hiánypótlások a felszólítások után is elmaradtak.
A hivatalos önálló bírósági végrehajtó, dr. Paróczai Noémi a szintén korruptságáról ismert dr. Krejniker Miklós helyettese. Lapunk információi szerint dr. Paróczai Noémi és anyja, Paróczai Ferencné neve már többször is felmerült hasonló visszaélések kapcsán, vagyongyarapodásuk pedig érdekes módon igen jelentős és látványos volt az elmúlt években.

Ismeretlen résztvevő, talán
dr. Paróczai Noémi
A törvény alapján köteles a végrehajtó tájékoztatni a helyi önkormányzatot az árverésről, amit dr. Paróczai Noémi elfelejtett megtenni. Az önkormányzatnak ugyanis elővásárlási joga van, és abban az esetben szerezhet bárki más tulajdonjogot, ha erről az önkormányzat az árverés előtt írásban lemondott.
A Ceglédi Városi Bíróságon dolgozó Paróczainé vélhetően illetéktelenül járt el a monori ügyben, ugyanis jogköre nem terjed ki Monor városára, hanem kizárólag csak Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa, Dákszentmiklós, Mikebuda, Csemő, Tápiószőlős, Újszilvás, Abony, Törtel, Köröstetétlen, Jászkarajenő, Nagykőrös, Kocsér és Nyársapát településekre.
Kérjük kedves olvasóinkat, hogy akinek dr. Zsiga Zsolt, dr. Krejniker Miklós, dr. Paróczai Noémi vagy Paróczai Ferencné egyéb bűncselekménygyanús tettéről tudomása van, az jelezze szerkesztőségünknek a szerk(kukac)kuruc.info e-mail címen. A képen látható szőke, copfos és bibircsókos nő azonosítását is várjuk.

Ismét Paróczainé, a fő hangadó
A Paróczai-klán két képviselője, dr. Zsiga és dr. Krejniker megkereshető az alábbi címeken és telefonszámokon a feltüntetett időpontokban.   
Paróczai Ferencné
Hétfő 9-12
2700 Cegléd, Batthyány u. 7. A. lh. Fsz. 1.
T.: (53) 315-052
Dr. Krejniker Miklós és tartós helyettese dr. Paróczai Noémi
Hétfő, szerda 9-12
2200 Monor, Bocskai u. 3.                     
T.: (29) 412-102, 06-30-427-2470
Dr. Zsiga Zsolt ügyvéd
8360 Keszthely, Kossuth Lajos u. 71
Tel: 06-30-929-1666, (83) 312-174
E-mail: dr.zsiga@t-online.hu
Aki viszont megengedheti magának, hogy némi pénzzel segítsen a kilakoltatott néninek, az erre a címre küldheti támogatását:
Kálmán Ferencné
2200 Monor, Ország út 11.
(Azért adunk postacímet, mert bankszámlája nincs az asszonynak. A fentiek tükrében ez nem is csoda.)
Kapcsolódó:
(Kuruc.info, FKOSZ, origo.hu, Fotók: Hírszerző, Fort András - Szabad Riport Tudósító Iroda)




Citibankék 900 milliárd dollár közpénzt loptak el – eddig




Miután a nyugati féltekén főleg héber kézben lévő bankok vezérei csődöt és válságot okoztak, veszteségeiket az adófizetőkre hárítják, Régi zsidó gyakorlat: a profitot maguknak privatizálják, a buktát az átlagpolgár nyakába államosítják. Szabad piaci versenyről papolnak, győzzőn a jobbik, hazudják, majd amikor szorul a kaftán, maguknak előjogot vindikálva vernyognak állami támogatásért. A bútorgyárat, tejüzemet és bármit, ami a cionista bankokkal szemben termel és értéket teremt, senki se menti meg, mi több, a kisebb bankokat, takarékszövetkezeteket, kevésbé izraelita cégeket is hagyják bedőlni. Így a zsidó óriásbankok szinte monopolhelyzetbe kerülnek, aminek következtében még gátlástalanabbul kopasztják meg a kisembert: egyoldalúan emelik a büntetőkamatokat, szerződést semmibe véve srófolják fel a törlesztőrészleteket. Az állami mentőcsomagból pedig gyakran továbbra is dőzsölnek. Nem aggódnak, azt hiszik, a végtelenségig pumpolható az állam és társadalom, de tévednek. Az általuk okozott válság végét egyáltalán nem látni, és egyáltalán nem biztos, hogy újabb ezermilliárdok akadnak zsidósegélyre. Az USA immár fejtetőig el van adósodva, például Dél-Kelet Ázsiának, amely nélkül a végső összeomlás csak rövid idő kérdése volna.
Kapcsolódó:
A globális pénzválság a bankoknál 900 Milliárd dolláros költséghez vezetett, ez 2010-ig 2,5 billió dollárra emelkedhet. A következőkben azokat a bankokat említjük meg, amelyeket a válság a legkomolyabban érintett. Gyakorlatilag az összes a „Global Playerek-hez” tartozik.
Németország
● Hypo Real Estate (HRE): Németország leginkább tönkrement bankja. Eddig szűken 100 milliárd euró állami „Likviditássegélyt” folyósítottak neki, ami annyira sok, hogy a Szövetségi Köztársaság történetében ez az első pénzügyi intézmény, amely „kényszerállamosítva” lett.
● Commerzbank/Dresdner Bank: A Dresdener Bankot a Commerzbank vette át. A két bank által igénybevett összeg 20 milliárd dollárt tesz ki. A bank beruházási részleget nagymértékben átszervezik, aminek következtében 1.500 dolgozó veszítheti el az állását.
● Deutsche Bank (Német Bank): Ez a pénzintézet a pénzügyi válság következtében 18 milliárd dollár nagyságú veszteséget könyvelhet el.
● IKB: A düsseldorfi bank költsége időközben 14,7 milliárd dollárra rúgott. 2008 ősztől a részvények többsége a pénzberuházó Lone Star tulajdonában van. Az előző főtulajdonos KfW, a Szövetség és a Bankszövetségek 10 milliárd eurót fektettek be, hogy megmentsék a bankot.
● BayernLB: A müncheni Hitelintézménynek átszámítva 9,1 milliárd dollár terhelése van.
USA
● Citigroup (Citibank): A világ valaha legnagyobb bankja 104,4 milliárd dollár terhet cipel. Csak a 45 milliárdnyi állami segítséggel menekült meg a bank a fizetésképtelenségtől.
● Wachovia: A banknak 77,4 milliárdos terhelése volt, és 2009 Januárjában az US nagybank, a Wells Fargo kebelezte be.
● Merrill Lynch: Ennek a banknak 63,7 milliárd dollár vesztesége volt, és saját magát képtelen volt megmenteni. 2008 Decemberében a Bank of America vette át.
● Bank of America: A gazdasági válság következtében a banki szektor valamikori vezetője 48,2 milliárdos nagyságú terhet hord.
● Washington Mutual: Ennek a banknak is 41,8 milliárd dolláros terhet kellet elkönyvelnie, a dolgozóik közül ezrek veszítették el az állásukat.
● Fannie Mae: Freddie Mac »nagy hugának« 38,8 milliárdos terhelése van. Az US lakáshitelt pénzelő banknak az elmúlt évben a rossz gazdálkodása miatt 50 milliárd dollár veszteséget kellett elkönyvelnie, természetesen ez a bank is hatalmas összegű, 45 milliárdos állami segélyben részesült.
● Freddie Mac: Az US második legnagyobb, lakáshiteleket folyósító bankjának a megterhelése 36,7 milliárd dollár volt. Az USA kormányának először 6,1 milliárd dollárnyi segélyt kellett adni. Az eddigi segélyek összege már több mint 50 milliárd dollár felett van.
● Lehman Brothers: A beruhási bank 26,5 milliárd dollár teherrel a vállán 2008. Szeptember 15-én tönkre ment. Végül a banknak 630 milliárdnyi tartozása volt, az US kormány ezt a bankot nem mentette meg, ami a gazdasági válság kitöréséhez vezetett.
● Morgan Stanley: Ennek a banknak a pénzügyi válság miatti megterhelése 21,2 milliárdnyi dollár.
● Wells Fargo: Ez a bank a 12,7 milliárd dollár megterheléssel még eddig elég jól megúszta.
● National City: A pénzügyi válság ezt a bankot 14 milliárd dollárral terhelte meg.
Nagy-Britannia
● HSBC: Európa legnagyobb bankjánál a tehertétel 54,4 milliárd dollár.
● Lloyds Bank: A brit kormány részvénye ebben a bankban 43 százalék. A bank megterhelése 35,7 milliárd dollárra rúg. Egy év alatt a tőzsdei értékének a 75 százalékát veszítette el.
● Barclays: A bank 30,1 milliárd dollár veszteség ellenére is a legnagyobb részben átvette a tönkrement amerikai beruházási bank ügyleteit.
Skócia
● Royal Bank of Scotland (RBS): Ez a nagy hagyományokkal rendelkező büszke intézmény 38,5 milliárd euró megterhelést mutat. A részvények 70 százaléka időközben az állam kezébe ment át.
Spanyolország
● Banco Santander: A spanyol nagybanknak 16,2 milliárd dollár a terhelése.
● Banco Bilbao Vizcaya Argentaria (BBVA): Az országosan legnagyobb spanyol óriásnak eddig 8,1 milliárd dollár megterhelése van.
Franciaország
● BNP Paribas: Franciaország legnagyobb bankjának a megterhelése 12,9 milliárd dollár.
● Crédit Agricole: A bank a 8,6 milliárdnyi hiánnyal a válságot aránylag jól megúszta.
● Société Générale: A bank saját adatai szerint eddig 6,9 milliárd dollárnyi terhelése van.
Olaszország
● Intesa Sanpaolo: Az olasz intézménynek eddig 7,1 milliárdnyi tehertétellel kellett megküzdenie.
Hollandia
● ING: A bankot a pénzügyi válság milliárdos nagyságban terhelte meg, a pontos számokról eddig még nem állnak rendelkezésre az adatok Röviddel ezelőtt az ING-nél azt ismertették, hogy a holland biztosítási ügyleteket át akarják rendezni. Az elkövetkező három évben 800 állást szüntetnek meg.
Svájc
● UBS: A svájci nagybank a kockázatos fogadásokban, az Investment-Banking üzletben elszámolta magát és ezért 54,2 milliárdnyi terheléssel bűnhődött.
● Credit Suisse: Az UBS versenytársa a válságból jobban jött ki, de ennek ellenére 16,9 milliárdos terhelése van.
(Kuruc.info - Szent Korona Rádió nyomán)




Hangfelvétel: hogyan kergetik utcára lakáshiteles


honfitársainkat gátlástalan banki zsidók + olvasó


A delaware-i, földrajzilag amerikai, valójában héber off-shore cégnek megéri kilakoltatás előtt álló, avagy abba mesterségesen belekergetett magyarokon bennfentes banki infók segítségével nyerészkedni, törvénytelenül. A judapesti kormány természetesen semmit sem tesz a kisemberek megvédése érdekében. Sodi megdöbbentő interjúja.
Kapcsolódó cikk:


Hogyan megy az újkori honfoglalás!?



(sodi.freeblog.hu)
Olvasónk kiegészítése:
Tisztelt Szerkesztőség! Az alábbi cikkhez szeretnék kiegészítő információt adni. Valamennyire ismerem az off-shore cégeket és ha valaki kimondja a Delaware szót akkor szinte biztos, hogy itt egy off-shore cégről van szó. Delaware államban lehetőség van off-shore cégek alapítására, így amerikai cégként lehet beállítani egy valójában off-shore céget (mégiscsak jobban hangzik, hogy egy amerikai cég vagyunk nem pedig ciprusi). Egy ilyen céget pár nap alatt lehet "venni", vannak erre szakosodott cégek akik elintézik.
Magyarul itt egy off-shore cégről van szó, amely, mint az interjúból kiderül, a bankoknál lemutyizott listákon lévő lakásokra keres vevőket. Nagyon örülök, hogy nyilvánosságra került ez az interjú, remélem minél több emberhez eljut. Így már világos, hogy a bankoknál lévő férgek egyénileg érdekeltek abban, hogy egy lakáshitel bedőljön, hiszen nyilván az eladás után némi jutalék üti azok markát akik kiadják a listát még árverés előtt. Az interjúban szó van olyan lakásokról, amiben még laknak, tehát a kilakoltatás még nem történt meg. De abban biztosak, hogy meg fog történni, mivel a banknál olyan emberek dolgoznak, akik abban érdekeltek, hogy minél hamarabb ki legyen lakoltatva az illető. Azt is el tudom képzelni, hogy valaki a banknál figyeli az értékes lakásokat amelyeknél késik vagy elmaradt néhány részletfizetés és rögtön lecsapnak rá, mindent megtéve azért, hogy mielőbb megindulhasson a kilakoltatás. Egy normális világban éppen azon kellene fáradozniuk, hogy ne kelljen embereket az utcára küldeni.
Ez a történet egy jó példa arra, hogy miért jó bizonyos érdekcsoportoknak, ha nyomorba döntenek embereket. Mert el lehet venni tőlük mindent! A törvények az ő oldalukon vannak, mivel ők írják azokat. Remélem, ennek a rémálom-rendszernek egyszer vége lesz. Szebb jövőt! (P. D.)










Ha zsidó temetőt pingálnak ki, felhördül a világ - most a "választottak" gyaláztak arab temetőt, és teljes a csend


Arabellenes feliratokat festettek egy történelmi múltú muzulmán temető több sírjára Nyugat-Jeruzsálem központjában - közölték csütörtökön szemtanúk és a rendőrség.
Egy rendőrségi szóvivő szerint "Ez az ára" feliratokat és Dávid-csillagokat fújtak nagyjából tucatnyi sírra a város Mamilla negyedének muzulmán temetőjében. Más feliratok - "Mohamed halott", "Maale-Rehavam" - is olvashatók voltak a 12. század óta létező temető sírkövein. Az ügyben vizsgálatot indítottak.
Maale-Rehavam egy dél-ciszjordániai vadtelep neve, ahonnan a hatóságok szerdán több mobil lakhelyet eltávolítottak. A kiürítés ellen telepesek és ultracionista aktivisták tüntettek Jeruzsálemben.
Szélsőséges telepesek a "tag méir" ("árcédula", "ez az ára") feliratokkal úgynevezett megtorló akciókat hajtanak végre palesztin célpontok, muzulmán és keresztény szent helyek, izraeli békeaktivisták, sőt még a hadsereg ellen is a kormány olyan intézkedései miatt, amelyeket érdekeikkel ellentéteseknek tartanak.
(MTI)






Hatvan éve robbant először Teller Ede


gyilkos találmánya









1952 november elsején robbantották fel az első hidrogénbombát az Egyesült Államokban, a találmányhoz leginkább egy magyar tudós, Teller Ede neve kapcsolódik, akit gyakran a "hidrogénbomba atyjaként" emlegetnek. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal egy tömegpusztító fegyver történetével foglalkozik.
Atombombát már a második világháború végjátékában bevetettek az amerikaiak Hiroshima és Nagaszaki bombázásakor, a nukleáris fegyverek másik típusa, a hidrogénbomba viszont csak évekkel később került kipróbálásra. A két fegyver között a legfontosabb különbség az, hogy míg az atombomba a maghasadás, addig a hidrogénbomba a magfúzió energiáját használja fel.
Az Egyesült Államokban Ivy Mike volt a kódneve az első hidrogénbomba-kísérletnek, mely az 1952-es robbantáshoz vezetett, végül egy csendes-óceáni korallzátonyon robbantották fel a bombát. A szerkezet méretei és fúziós üzemanyaga miatt nem volt bevethető termonukleáris fegyverként, kizárólag kísérleti céllal robbantották fel. A szerkezet 62 tonna volt, inkább hasonlított egy épületre, mint egy bombára. A közepén egy óriási, henger alakú termosz helyezkedett el, amibe a kriogenikus deutériumot tették. A nehéz kezelhetősége ellenére azért választották ezt a folyékony üzemanyagot, mert leegyszerűsítette a kísérletet és az eredményeket könnyebben vizsgálhatóvá tette.
A berendezés tetején elkerítve (a megfagyást és ezáltal a működésképtelenséget elkerülendő) kapott helyet egy szokványos TX-5 fissziós bomba, amelynek szerepe a magfúzióhoz szükséges körülmények létrehozása volt. A termosz közepén egy henger alakú plutóniumból készült rúd haladt keresztül (a "gyertya"), aminek a magfúzió beindításában volt szerepe. A tartályt egy 4.5 tonnás urán köpeny borította. Ezt kívülről ólom és polietilén hab lapokkal fedték le, amik egy sugárzási csatornát hoztak létre a fissziós bomba robbanásából szárazó röntgensugarak számára, amelyek ezáltal a tartályba vezetődve a deutériumot és a plutóniumrudat összenyomva beindíthatták a magfúziót. A legkülső réteg egy 25–30 cm vastag acélból álló tok volt. A "Sausage"-nak ("Kolbász") elnevezett berendezés átmérője 2.03 méter, hossza 6.19 méter volt és körülbelül 54 tonnát nyomott. Az egész Mike szerkezet (a kriogenikus felszereléssel együtt) 73.8 tonnás volt és egy nagyméretű alumínium hullámlemezekből készült épületben, az úgynevezett robbantási kabinban helyezték el, melyet az Elugelab nevű korallszigeten állítottak fel.

A robbantást 1952 november elsején, helyi idő szerint reggel 07:15-kor (greenwichi középidő szerint október 31-én 19:15-kor) hajtották végre. A robbanás hatóereje becslések szerint 10.4-12 megatonna volt. A tűzlabda körülbelül 5.2 km széles volt, a gombafelhő pedig kevesebb, mint 90 másodperc alatt 17 km magasságba emelkedett. Egy perccel később 33 km magasságot ért el, mielőtt 37 km magasan stabilizálódott volna. Ekkor a felhő teteje nagyjából 160 km átmérőjű volt, a szára pedig 30 km. A robbanás egy 1,9 km széles és 50 m mély krátert hozott létre az Elugelab sziget helyén. A robbanás által keltett légnyomás és tengeri hullámok a teszt-szigetekről minden növényzetet letéptek.
A hidrogénbomba atyjaként a mai napig Teller Ede magyar tudóst aposztrofálják, aki 1908. január 15-én született Budapesten, majd előbb Németországba, később pedig az Egyesült Államokba emigrált. A második világháború alatt Teller Enrico Fermi mellett dolgozott az első atomreaktor megépítésén, az olasz származású tudós mondta el neki ötletét, hogy atombombával termonukleáris fúziót lehetne előidézni, Teller ezután kezdett komolyabban gondolkodni a dolgon. 1942-ben Amerikában Tellert is meghívták a Manhattan tervbe, mely az atombomba gyakorlati megvalósításával foglalkozott. A háború után a tudós a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium igazgatója lett, közben dolgozott a hidrogénbomba kifejlesztésén. Végül Stanislav Ulam tökéletesítette a találmányt, azzal, hogy deutérium helyett deutérium és trícium keverékét alkalmazta fúziós üzemanyagként.

Teller Ede 1936 után 1990-ben járt újra Magyarországon, azt követően pedig minden évben hazalátogatott. 1994. április 23-án Göncz Árpád köztársasági elnöktől átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrendet . 1997-ben megkapta az akkor elsőként kiosztott Magyarság Hírnevéért kitüntetést. Az Első Orbán-kormány idején az első Corvin-lánc-birtokosok egyike lett.
mfor.hu




JOBBIK FÖLJELENTÉS


Hivatali visszaélés gyanújával rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya, miután Bodor Zoltán, a Jobbik II. kerületi önkormányzati képviselője feljelentést tett Csipak Péter ingatlanvállalkozó házépítése miatt. A képviselő azután fordult a rendőrséghez, miután felmerült annak gyanúja, hogy Csipak Péter Budán, a hármashatár-hegyi Cirbolya utca 3-9. szám alatti telken úgy építette fel lakóházát, hogy annak hatállásos garázsának egy része és a felhajtó a telekhatáron túl, a szomszédos Budai Tájvédelmi Körzet területére épült. Korábban az Index írta meg, hogy a környékről készült műholdkép és az ingatlannyilvántartásból származó koordináták alapján rajzolt telekhatárok összevetésekor derült ki, hogy az építkezés jóval túlterjeszkedett a hivatalos telekhatáron (hunhir)


A zsidó Hunhír elhallgatja, hogy Csipak úr, a hazai zsidólobbi egyik kulcsfigurája, aki az V. kerületi ingatlanbűnözésekben élen jár. Pl. az úgynevezett Zeppelin-ház és sok más rombolás köthető a nevéhez. Kép: Csipak a Blikkből


POSTABŰNÖZÉS
S ha már a zsidóbűnözésnél tartunk, nem mehetünk el amellett a hír mellett sem, amiben azt tudhattuk meg, hogy a posta korábbi főnökei a Moszka-téri igen értékes műemlék palotát 4 milliárd Ft-ért eladták valami zsidó társaságnak, miközben a posta 11 milliárd béreli az új irodáit az Árpád-híd közelében, a pesti oldalon. Ugyanezt a módszert csinálták a zsidók korábban, amikor az igen értékes TV -székházat olcsón eladták és az új, ócska székházat pedig milliókért bérlik zsidó cégektől.
Stratégiai pont : alatta raktározzák az ócskavas áron megvett harci eszközöket , úgy mint harckocsik , ágyúk , aknavetők , és kézifegyverek lőszerek , egy polgárháború kelléktára , hogy a jelszó elhangzása után belőhessék a parlamentet , és puccsot tudjanak kivívni a törvényes kormány ellen . Hogy úgy mondjam , az ilyen kulcsfontosságú helyeket át kellet játszani a zsidó cionista világuralmi maffia kezére , kíváncsi leszek Ukrajna után , mikor kopogtatnak nálunk is e cionista bérencek , és , hogy az első lövések után életben marad e Orbán . Vagy úgy tervezik , hogy megölik és a fejetlenségben teljes hatalomátvételt hajtanak végre , mert színre lép a vakolók serege is , így látja meg a nép a szabadkőművesek romboló hatását , de ez nem Trianon lesz , itt úszik a föld a lábunk alól , és a vízkészletünk is zsidó kézbe kerül a természeti kincseinkkel , mit már jó előre feltérképeztek , és a cionista vakoló banda ezt már próbálta körülbástyázni , és adott jelre a tőke is együtt lesz amivel megszerzik e vagyont potom pénzen . Mint mindent ebben az országban hitvány csikefogó politikusok mindig is voltak kik eladták ezt az országot . Hát most is tele van a kormány félzsidó talpnyalókkal, kik már az előbőr vágásra is előjegyeztették magukat .


HAGYÓ ELVTÁRS IS SZABAD
Most már Kulcsár után Hagyó elvtárs is szabad. A Hagyó elleni vádak felsorolása is több sort tenne ki, most csak elégedjünk meg annyival, hogy a cionbíróság megszüntette előzetes letartóztatását és háziőrizetbe került, tehát élheti világát. Miközben Budaházy minden bizonyíték ellen börtönben sínylődik.







Orbán tanítványa: folytatni kell az arabok, kínaiak,


azeriek, törökök, kazahok segg nyalását






Magyarországnak folytatnia kell a keleti nyitást és a szövetségek kötését a magyar export bővítésének segítésére a következő években is - jelentette ki Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön a Világgazdaság napilap budapesti szakmai konferenciáján.


Kiemelte: ennek fontos része az is, hogy a kormány stratégiai együttműködési megállapodásokat kötött, illetve köt a Magyarországon működő, nagy nemzetközi háttérrel rendelkező cégekkel, a keleti nyitást tekintve pedig olyan országokkal keresett szorosabb együttműködést, amelyek gazdasága a válság ellenére is képes volt növekedni.
Az államtitkár hozzátette: a kormány létrehozta a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t, amelynek feladata, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat segítse a külpiaci tevékenységükben, mert ugyan a hazai kkv-k foglalkoztatják a magyarországi munkavállalók 75 százalékát, de az exportból csak 20 százalékban részesednek. Magyarországon 2500-3000 olyan kkv működik, amelyek képesek exportra termelni, szolgáltatást előállítani, a kereskedőház ezeknek a kivitelét erősíti majd - mondta az államtitkár. Hangsúlyozta: a kormány célja az, hogy öt éven belül az export egyharmada az Európán kívüli országokba irányuljon.
Az államtitkár elmondta: legközelebb, még várhatóan júniusban Pekingben nyílik majd magyar kereskedőház, de még 2013-ban megnyílik egy-egy ilyen intézmény az Egyesült Arab Emirátusokban és Szaúd-Arábiában, Kazahsztánban pedig a közelmúltban nyitottak kereskedőházat. A szaúdi fővárosban, Rijadban egyúttal folytatódik majd a magyar fővárosban elindított magyar-arab fórum - tette hozzá Szijjártó Péter. Az államtitkár kiemelte: az Európán kívüli kapcsolatok erősítésében - a tervek szerint - 2015-ben az észak-afrikai államokra, míg 2016-ban Dél-Amerikára helyeződik át a hangsúly.
Elmondta azt is: a keleti nyitás elősegítése érdekében a kormány átszervezte a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (a HITA-t), az Eximbank és a Mehib pedig közösen annak a 2500-3000 magyar kkv-nak segít export-előfinanszírozással vagy például kedvezményes hitellel, amelyek képesek előállítani exportképes termékeket, vagy szolgáltatásokat, de csak támogatással tudják áruikat, illetve szolgáltatásaikat piacra vinni. A keleti nyitás és a kkv-kat erősítő eszközök között említette Szijjártó Péter a stratégiai megállapodások rendszerét is, mert ezek egyik fontos pontja a nemzetközi cégek beszállítói láncának bővítése, ebben a magyar kis- és közepes vállalkozások részvételének erősítése.


A Magyarországon működő nemzetközi cégekkel kötött stratégiai megállapodások azért fontosak, mert ha a beszállítói kapcsolatokban elégedettek lesznek a magyar kis-, vagy közepes céggel, akkor hosszabb távon a magyar kkv egy globális beszállítói hálózat része is lehet - mondta. Kiemelten fontosnak nevezte, hogy az Audi és a Daimler Magyarországra hozta gyártókapacitásának jó részét, hisz az Audi a magyar beszállítóinak évente 450 milliárd forintot fizet ki áruikért, szolgáltatásaikért. 
Rámutatott: a világ 20 elsőkörös beszállítói közül 16 már itt van Magyarországon, és az is jellemző, hogy a kormány eddig 26 Magyarországon tevékenykedő nemzetközi nagy céggel kötött stratégiai megállapodást, közülük 7 amerikai multinacionális vállalat, ez is mutatja, milyen erősek az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatok.
Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban részletesen ismertette: a GE Hungary Kft. mintegy 2000 magyarországi telephelyű beszállítóval rendelkezik, a National Instruments Hungary Kft. 720 magyar beszállító vállalat mellett K+F mérnöki kapacitással bír, a Jabil Circuit Magyarország Kft. körülbelül 100 magyar beszállítót foglalkoztat, a Siemens Zrt. hagyományosan jó kapcsolatot épített ki a magyar beszállítókkal, így több mint 1000 magyar beszállítóval működik együtt, know-how és termelési kapcsolatban.
Elmondta: az Ericsson Magyarország Kft.-nél K+F tevékenység zajlik, a Huawei Technologies Hungary Kft. bérgyártást folytat Pécsett, közvetetten a Microsoft Magyarország Kft. 20 000 magyar dolgozónak ad munkát beszállítóin keresztül, valamint az IBM Magyarország Kft. 30 százalékos beszállítói aránnyal rendelkezik, ennek következtében mintegy 5000 magyar dolgozónak ad munkát beszállítóin keresztül. A keleti nyitást erősítő eszközök közé sorolta az államtitkár az úgynevezett kötött segélyhiteleket is, amelyek szintén erősíthetik a magyar kkv-k külpiacra történő kivitelét.
Szijjártó Péter elmondta: segélyhitelek alapján Vietnamban 12 magyar vállalkozás kapott engedélyt sertésexportra, az ilyen hitelek keretében magyar vállalkozások exportálhatnak baromfit és naposcsibét (a szükséges állategészségügyi bizonyítványokat parafálták), magyar cég épít onkológiai kórházat 60 millió euróért kötött segélyhitelből a távol-keleti államban, és magyar cég kezdi meg egy vietnami tartomány népesség-nyilvántartó rendszerének létrehozását 10 millió euróért, kötött segélyhitelből, a szerződést már aláírták. Ugyancsak magyar cég építi ki egy vietnami tartomány víztisztító rendszerét, kötött segélyhitelből 10 millió euróért - részletezte az államtitkár a konferencián.






Miskolci Jobbik: "A gyarmatosítók fillérekért szerzik


meg a magyarság javait"




A Jobbik miskolci alelnöke élesen bírálta a Mazsihisz helyi vezetőjét, amiért az közreműködött egy debreceni család kilakoltatásában. A politikus szerint eközben az egyházi előjáró a miskolci rabokat luxusétellel eteti, vagyis a romboló embereket dédelgeti.
Badány Lajos alelnök kifogásolta, hogy a kormány nem védi meg a bajba jutott devizahiteleseket, s ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a pénzügyi háttérhatalom által devizahitelekbe hajszolt lakosságon a háttérhatalom képviselői nyerészkedjenek. Ennek részeként a gyarmatosítók fillérekért szerzik meg a magyarság javait, tette hozzá. Példaként hozta fel annak a debreceni családnak az esetét, akiket a bank kilakoltatott, hogy aztán féláron eladja az ingatlant a Mazsihisz miskolci vezetőjének. Mindez ráadásul a hóesés kellős közepén történt, ami jelzi, ezekben a körökben semmilyen irgalom nincs, ha pénzről van szó.
Badány megkérdőjelezte, mennyiben tekinthető egy szervezet egyháznak akkor, ha az egyik vezetője nem karitatív tevékenységéről válik ismertté, hanem arról, hogy mások nyomorából képes hasznot húzni. A politikus kifogásolta azt is, hogy eközben a vele azonos vallású börtönbe zárt elítélteknek miskolci luxusétterméből kóser ételt szállít, így vagy a sajátjai kedvesebbek neki, vagy pedig a szolgáltatás ellenértéke, amit az adófizetők pénzén folyósítanak részére. Ezek után érthetetlen, hogy a miskolci önkormányzat, hogyan üzletelhetett ezzel az emberrel, fogalmazott Badány.
A Jobbik miskolci alelnöke kiemelte, a vallási vezetőhöz méltatlan magatartás a hitközség és az egész zsidó közösség megítélését érinti hátrányosan, megterhelve az egyre agresszívabb izraeli politika által már eddig feszültté tett viszonyt. Egy ilyen helyzet fenntartása nyilvánvalóan az ügyben érintett népcsoport érdekei ellen való, ezért figyelemmel fogják kísérni az ügy következményeit.
A politikus elkeserítőnek nevezte, hogy a jövőben a híradásokban Miskolc említése a fészekrakókon, Lyukóvölgyön, a tervezett cigányközponton túl már a helyi zsidó hitközség visszaéléseivel is összefonódik, ami igen rossz üzenet a város tisztességes lakosai számára.









Eredetileg Albertirsára tervezte Blum a kaszinót




Joav Blum izraeli üzletember eredetileg Albertirsára tervezett kaszinóberuházását a település önkormányzata támogatta, és erről a testület 2007 decemberében határozatot is hozott - mondta tanúvallomásban Fazekas László, a Pest megyei város független polgármestere Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és társai büntetőperének csütörtöki tárgyalásán a Szolnoki Törvényszéken.
A polgármester - aki az előző választási ciklusban is a település első embere volt - azt mondta, hogy Joav Blum kezdettől fogva tájékoztatta őt nagyszabású turisztikai projektjének terveiről, de miután kérte annak bizalmas kezelését, csak közvetlen munkatársai tudtak róla. Hozzátette: a 2007-ben ötletszinten kezelt elképzelésről aztán vázlat- és látványterv készült, de 2008 tavaszán már egyre kevesebb információt kaptak.
Ennek hátterében az áll - amint a vádiratból kitűnik -, hogy a beruházást a Pénzügyminisztérium Pest megyében nem támogatta volna, így kerestek és találtak a befektetők új helyet Sukorónál.
Egy volt földhivatali vezető Joav Blum albertirsai földvásárlása kapcsán tanúvallomásában azt mondta: az esetében létrejött ajándékozási szerződés nem számított különlegesnek, mert akkoriban gyakran volt hasonló ügy, amikor egy-egy ingatlan kis hányadára szóló kontraktust kötöttek. A földhivatal nem vizsgálta a szerződés okát, csupán azt, hogy a megállapodás megfelel-e a követelményeknek - állította.
Mint a vádiratból ismert, Joav Blum vállalkozó Albertirsa és Pilis területén V. Bálint ügyvéd, ötödrendű vádlott segítségével úgy szerzett termőföldeket, hogy azok elenyésző hányadára színlelt ajándékozási szerződést kötöttek, és miután e tulajdoni hányadot bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba, az ingatlanokat már mint tulajdonostárs megvásárolta.
A Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-ügyként ismertté vált perben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját, Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját, Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt. A másod- és a negyedrendű vádlottat mint a cselekmény bűnsegédjét vádolják, de ellenük magánokirat-hamisítás is szerepel a vádpontok között. V. Bálint ügyvédet, az ötödrendű vádlottat kétrendbeli közokirat-hamisítással vádolják.
Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött - egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő - telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést azzal, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A mostani vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.
A büntetőper május 15-én további tanúk meghallgatásával folytatódik.
(MTI korrigálva)






Banki gyakorlat a gyarmaton: így lesz 1181 forintból 86 ezres tartozás




Olvasónk írja:
Tisztelt Kurucok!
Egy kicsit felkaptam a vizet, és azt kérem, ha tud valaki segíteni, hová forduljak az ügyben panasszal, jelezze! Gondoltam, csinálok egy kis botrányt a CIB Bank pofátlansága miatt. Tudom, hogy ennél sokkal tragikusabb dolgok fordulnak elő nap mint nap, de a tendencia és a gyakorlat ugyanaz a pofátlan, rabló, uzsorás mentalitás, ami a devizahitelekben is visszaköszön!
Az alábbi levelet kaptam. Röviden annyi szerepel a fizetési felszólítás hátoldalán, hogy: volt egyszer valamiért 1181 Ft késedelmi kamat, erre rászámoltak 35 725 Ft ügyeleti kamatot, majd hozzáadtak 49 846 Ft kezelési költséget. Így csináltak 86 752 Ft tartozást 1181 forintból! Ez az eredeti összeg hetvennégyszerese!
Azt hiszem, ennél nagyobb üzlet nincs is a földön, és mi az uzsora, ha nem ez? Valószínűleg ezt máshol nem is lehet megcsinálni, csak a "nemzeti kormány" vezette hazánkban! Mert ők senkit nem hagynak az út szélén, és ezt jól megtapasztalhattuk a múlt hétvégén is!
Mivel kifizetni nem tudom, és nem is akarom, inkább legyen harc! Ha tudja valaki, hová forduljak, annak megköszönöm a segítséget!
Köszönöm!
Szebb jövőt!




 Az 'Angolszász misszió' és más
disszonanciák














A történetet kezdhetném 2000 évvelezelőtt, vagy még jóval korábban, amikor az első zsidó lejött a fáról, és észrevette, hogy a nála értelmesebb, fejlettebb rasszok már a csillagokat vizsgálják, piramisokat építenek bonyolult csillagászati, geometriai és matematikai összefüggések alapján. A "világelit" túlnyomó részét alkotóaskenázi-zsidóság számára szinte minden faj konkurensnek számít. Földrajzilag, ha vérszerinti zsidókat nézzük, mert azok is Izraelben élnek, konkurens, a szintén sémi arab, energiahordozók és rassz szempontjából. gazdaságilag, és értelmi képességek szempontjából a fehér, és szintén gazdaságilag, valamint szaporodás vonatkozásában a sárga.
Talán érdemes elvégezni egy szín(kép) elemzést, és megvizsgálni, hogy melyik "
szín", mit takar!Benjámin népe Jeruzsálem római lerohanása előtt kereket oldott (I.sz. 70-ben, a rómaiak félmunkát végeztek Jeruzsálemben, és ráadásul el is késtek). "A Közel-keleti és Kis-ázsiai tartózkodás után a benjáminitákat, a korai népvándorlások korában magával sodorta egy nagyobb, Európából Kis-ázsiába betörő gót néphullám. A nevezetes Max Müller professzor (1832-1907, a keleti nyelvek, vallások és kultúrák kutatója) szerint a gótok i.sz. 267-ben történt kalandozásai során ragadták magukkal a benjáminitákat. A népvándorlások további hullámaiban a gótoktól elválva vándoroltak tovább Skandináviáig, és az ő leszármazottaik voltak a normann és izlandi vikingek. Ekkorra természetesen már régen elvesztették keresztény vallásukat, és pogány vallásokat vettek fel. Az angliai normann inváziót követően Angliába is jelentős normann elemek telepedtek meg. A normannok Benjámin törzsének a leszármazottai. A normannok és a saxonok [angolszászok] egy tőről erednek [Mindkét népesség Izrael fiai, egy anyától, Rákheltől], amit már Juliánus is felismert].
A normannok mindig is különálló népcsoportot képeztek, amelynek volt egy sajátos és jellegzetes vonásokat - Benjámin vonásait - viselő magja". I.sz. 860-ban a Rollo vezetése alatt kalandozó vikingek letelepedési engedélyt kaptak a francia királytól, és annak a területnek máig is Normandia a neve. [A kanadai Quebec tartományba letelepült "franciák" döntő többsége normandiai, azaz benjáminita volt] Dudo a Normann (
i.sz.960 körül) kijelentette, hogy ők azoknak a Daanoknak (a dánoknak, illetve Dán törzsének) a rokonai, akik az ősi időkben, Görögországban élő daanoktól származnak, míg ők maguk [a normannok] Dáciából valók, s onnan vándoroltak tovább északra. Kanada: Brit és francia telepesek által alapult meg… a francia nyelvű lakosság legnagyobb része azonban Franciaország Normandia és Britannia nevű tartományaiból telepedett át ( Link

Mivel konkurens népnek számít, a szintén sémi arab, zsidóügyileg, és mert a név kötelez, indokolt, hogy Ábrahám fiai, a kezdetektől fogva utálják egymást, és mivel ugyanazon a területen kellett osztozkodniuk, a mai napig nem tudták eldönteni, kié legyen az "idős", Atlantisz örökségéből összelopkodott vagyonkája.

A sárgák szintén a konkurens fajok számát növelik, mivel a "Távol-Kelet zsidói", a kínaiak lélekszámának növekedése már az ókorban is előre látható volt. Nem különben az indiaiak, és a kínai-rokon távol-keletieké.
A "
sárga vészt", a Biblia is kiemelt "témakörként" kezeli. A zsidók felmérték a faji szokásokat, a társadalmak életvitelét, termelékenységét, és szaporodási képességeit. Már akkor is mindent maguknak akartak, mert a harácsolás genetikailag kódolt fajukba, csakúgy, mint a hasonszőrű fajokba (kazár, örmény stb.). A Távol-Kelet zsidói", a kínaiak, annyiban azért különböznek a zsidó, és zsidó felfogású, mentalitású népektől, hogy szorgalmasan dolgoznak is, nem csak azzal töltik az idejüket, hogy mások megtermelt javait ellopják, vagy erőszakkal elvegyék kicsalják!
A zsidókat és a zsidó-típusú népeket (kazár) sújtó paranoid-skizofrénia jegyei, civilizált környezetben, helyesen, más rasszok által létrehozott civilizált környezetben, felerősödtek, élesen kirajzolódtak, egyre jobban körvonalazódó, társadalomfejlődésbeli különbségi kontrasztot, és kisebbségi komplexusokat szültek. A belterjesség okán, a társadalmi deformitásokon kívül, biológia defektusok is jelentkeztek, ami kialakította az állandó bosszúállási vágyat. Ez hasonlatos, az erkölcsi, etikai, morális gátakkal nem rendelkező bűnöző esetére, aki mindig rosszat tesz, de elkövetett bűneiért esze ágában sincs felelősséget vállalni, viszont, ha lefülelik, bosszút esküszik, "lebuktatói", és felelősségre vonói ellen. Ha esetleg fegyverhez jut, "pszichopatás" (szabadon tőlem) hozzáállással kizsigereli, majd megöli azokat, akik ellen már korábban is bűncselekményt követett el, és ezt "jogos bosszúnak" nevezi. Még ideológiát és "vallást" is kreál hozzá! Így született meg a véres jelenetekben bővelkedő Tóra, és a Talmud "rablóbibliája"!
Manapság már nem kizárólag a bőrszín a döntő, mert az 1800-as évek végén még 
Hertz Tivadar, és 1952-ben Rabinowitz rabbi sem ismerhette a 2000-es genetikai jelentéseredményeit. Nekik a "fehérbe" beletartozott a kifakult genetikailag rokon norvég, svéd, francia, és brit normantól kezdve, a dánig mindenki, de ugyanez a helyzet a vérségi rokon, egykor zsidó vallású palesztinokkal szemben is. Manapság, a vallás nélküli cionisták ugyanúgy fehérek, mint a tényleges fehér faj alapját képező Szkíta, Hun, Magyar, Avar, Székely, és szláv népek, de ez csak bőr színe. A germánokat szándékosan nem említettem, mert a más néven "fekete hunoknak" is nevezett germánok, velünk 93 % felett megegyező genetikai egyezést mutatnak, tekintve, hogy Európa népessége a Kárpát-Medencében vészelte át a legutóbbi, 10000 évvel ezelőtt véget ért jégkorszakot. Atlantisz 11500 évvel ezelőtti pusztulása (helye megtekinthető itt: Link ), és a jégkorszak vége teremtette meg, az afrikai, társadalmilag, kulturálisan, és erkölcsileg lemaradt, vagy később civilizálódott népességének előre törési lehetőségeit. Az újabb csillagászati, mágneses, geológiai, éghajlati változások küszöbön állnak, amelyek a "világelitet" arra sarkalja, hogy a vélt, vagy korábban ebből valószínűleg "vizsgázott" túlélési területeket magának "megtisztítsa", kisajátítsa. Hogy készleteket halmozzon fel ezen a helyeken, bár nem tudni, hogy túlélő bunkereik, saját károkozásuk által kiváltott katasztrófák, vagy egy korlátozott atomháború esetére készülnek.
A komplex minőségmeghatározási processzusok helyes és kvalitatív értékeléséhez lehet, hogy nem rendelkezünk elég kompetenciával, de ez nem is várható el, mert már születésünk előtt is mérgeznek sójukkal, mérgeikkel - amiből földi létünk alatt tudatlanul, néhány tonnát elfogyasztunk - gondoskodva arról, hogy ne növeljük a széndioxid kibocsátást túl hosszú élettel. Szűkítik az életterünk, minden eszközt alkalmazva ellenünk, túlnépesedésre hivatkozva! Pedig csak arról van szó, hogy a túlélési lehetőségeket próbálják kisajátítani! Ez a "számukra nemes terv" tartalmaz néhány hibát. Mi lesz, ha elmarad, vagy csak 50-60 év múlva következik be a pólusváltás? Mi van akkor, ha a jégkorszak nem akar ideérni, hiába siettetik éghajlat-módosítással, és a hőfutószalag leállításával? Ha nem jön a Nibiru, és nem akar egyetlen földet elpusztítani képes aszteroida sem becsapódni? Ha foszilis energiahordozók még azelőtt szükségtelenné válnak, hogy még többet felfedeznének belőlük? Ha nem kell az olajért és a gázért népeket kiirtani, kormányokat likvidálni, mert alig lesz ezekre szükség (esetleg azért kell ezeket kitermelni és elégetni, hogy a flóra megtartása érdekében elegendő széndioxid kerüljön légkörbe)?
"Szép terv" az, hogy a gyújtókanócot a Közép Keleten újra meggyújtsák, méghozzá úgy, hogy mellette a legutóbbi Közép Keleti válság játszótéri dulakodásnak fog tűnni. Az észak-afrikai éhséglázadások egyenesági következményei, a 2010-ben felfokozott, chamtrails és 
HAARPtevékenységekkel előidézett európai, orosz, és távol-keleti mezőgazdasági terméskieséseknek, de hasonló "károk" érték az Ausztrál mezőgazdaságot is. Sokaknak feltűnt 2010-ben, hogy Oroszország 30%-os, "aszály" okozta terméskiesése mellett export-tilalmat vezetett be, miközben az USA, több mint 1,5 billió dolláros élelmiszer felvásárlásba kezdett. Felhasználásánál gondoljunk a "lázongó" országok kormányainak "jobb belátásra bírására"!
Irán viszonylag hirtelen, kikerült az elsődleges célkeresztből, amint elkezdtek kósza hírek keringeni, az iráni atomfegyverzetről. Egészen pontosan, a Kína, vagy Észak-Korea által "vélhetőleg" Irán számára szállított taktikai atomfegyverek miatt. Ahogy az S-300-as embargóból is az lett, ahogy Irán gyártja, és nem importálja a rakétákat. Ez nem jelenti azt, hogy cionék lemondtak volna Iránnal, és az arab világgal kapcsolatos háborús terveikről, de ez még egy kicsit későbbi része a "forgatókönyvnek". Először össze kell ugrasztani őket, meg kell akadályozni az arab egység létrejöttét. Irán "népszerűsége" a régióban veszélyes mértékűvé vált 2009-2010 időszakában. Az 1996. óta kipróbálás alatt álló chamtrailezés megfelelő módszer kínált, és kínál az éhség-kufárkodásra és a szó legszorosabb értelmében, 
éhbéres csatlósok begyűjtésére.
A mezőgazdasági területek "leépítése", most is folyamatban van, ami azt mutatja, hogy elsősorban a NATO égisze alatt futó permetezések, hosszabb távú "elképzeléseket" takarnak. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy azokon a területeken, ahol a "szokatlan" árvizek okoznak mezőgazdasági "anpmáliákat", a helyi kormányok is egy követ fújnak a permetezést végző NATO-val.
Az időjárás befolyásolása, módosítása, ill. taktikai fegyverként való alkalmazása, egyezményekkel nem szabályozott, nem tiltott, nemzetközi bizottságok, felügyeletek által nem szankcionálható, mert nyilvánosan és hivatalosan elhallgatott, nem létezőnek kommunikált tevékenység. Olyan ez, mint a korrupt, csaló, tolvaj politikusok és gazdasági haszonélvezőik tevékenységének takargatása, vagy ahogy értelmesnek tartott közgazdászok, pénzügyi szakemberek önhipnózist alkalmazva, látszólag el is hiszik azt, amit hazudnak a kínkeservesen összeizzadt válságról. Ilyen az egyre hiteltelenebb váló "demokratikus jogok" emlegetése, a maffiákba tömörülő bíróságok, ügyészségek, rendvédelmi szervek, és jogalkotók, lakosság ellenes bandákba tömörülése is.

Észak-Afrika, és a Közel-Kelet, a távlati tervek szerint leradírozásra kerül. Ez előre látható volt már korábban is, de semmi sem történik meg egyik napról a másikra. A "szövegkönyvet", és a tervezett eseményeket nem mi írjuk. Legjobb esetben mögé látunk, vagy esetleg előre is. Korábban, 2010. elején, az Irán-Izrael, és Észak -és Dél-Korea- közötti konfliktus látszott első számú háborús oknak, "mellékesen" egy kasmíri és Venezuela-Kolumbia közötti incidenssel, de a 2010-es árvizek borítékolták az élelmiszer importra kényszerülő országokban mára már jelentkező élelmiszerhiány következményeit, és válaszreakcióit. Az erőviszonyok folyamatosan változnak!
Egyiptom, Izrael és Irán után, a legnagyobb fegyverzettel és haderővel rendelkező ország a régióban. 
460 ezer aktív, és ugyanennyi bevonultatható katonája, viszonylag modern amerikai és orosz fegyverarzenálja megóvhatja ellenségei elhamarkodott lépéseitől. Viszont az időzítés pontos. Az Ausztráliát "sújtó ciklonok okozta" árvizek tönkretették szinte a teljes gabonatermést, így onnan sem várható a világ, és főleg Afrika számára segítség.

Mostanában gyakran elhangzik az "angolszász misszió" kifejezés. Ami Kína letörlését jelenti, a föld felszínéről.
Tudjuk kik az angolszászok és, hogy a brit királyi család Efraim leszármazottja. Az "angolszászok", lévén Benjámin népe, korán felismerték, hogy fajuk fennmaradása érdekében le kell számolni a konkurens fajokkal. Kell ennél több? Persze, hogy kell! A kazár-zsidónak a fehér faj kiirtása is fontos. Se kínai, se fehér, tehát maradnak "színesek", ám az arab is ősellenség! A globális tervben a Közel-Keletnek is pusztulnia kell Izrael igazi zsidó lakosságával együtt, de a lárvaképű angolszász is kifakult, ahogy a kazár-zsidó is! Kizárásos alapon maradnak a négerek és a kazár, álgenetikai alapokkal rendelkező zsidók, mert a kis létszámú nemzeti közösségeket egymással gyilkoltatnák le. 
Bill Ryan interjút készített, a hátérhatalom nem is annyira titkolt szándékaival kapcsolatban, a magát megnevezni nem szándékozó, "titokzatos" Mr. "W"-vel, aki határtalan naivitással nem akarta érteni, és felfogni sem, a körülötte zajló folyamatokat pedig, ha valakinek igen, akkor egy magas rangú brit katonatisztnek, tudnia kellene, hogy "mitől döglik a légy", vagy adott esetben, kik miatt kell pusztulnia a Föld népessége túlnyomó részének.
Mr. "W", "öntudatlanul", és valószínűleg "magán kívüli" okokból, a londoni milliárdosok klubja rendezvényére kapott meghívót, vagy valamelyik szabadkőműves páholy találkozójára, ami ugyanaz. Mivel Mr. "W" nem tudta meghatározni a hierarchia rendszerében, a jelzett csoport "fokozatát", feltételezhető, hogy nem a Rothschildok, politikai csalásból, megtévesztésből, gazdasági visszaélésekből, pénzügyi machinációkból, lopásokból, nyereségvágyból elkövetett gyilkosságokból, kategóriájukban "7 danos" fokozatot elért csapatával találkozott.
Az ilyen "szabadkőműves klubok", átszövik a világot. Legkisebb "bandériumaik", a csalásokkal, politikai visszaélésekkel megtollasodott Rotary klubok tagjai. A következő lépcsőn a politikai irányítás bábjai, és holdudvaruk szerepel, szintén klánokba, "klubokba" tömörülve, hogy kiszolgálhassák a régiók irányítását, akik az NWO nem is annyira titkos vezetésétől kapják a parancsokat. Politikusok, katonatisztek, rendőrök, a gazdasági hatalom képviselői, és ideológia ötletgazdák. Mindegy, hogy kik, csak számot tevő hatalommal rendelkezzenek. Két álláspont ütközik egymással. Az egyik, a gazdasági, és ezen keresztül a pénzügyi, politikai és katonai hatalmat birtoklók érdekeinek ütközése, a Föld népesedésének növekedése, és területi integritásának kérdésével.

Hogyan kapcsolódik ehhez, az "angolszász misszió"?

Van egy tervezett harmadik világháború lebonyolítására, amelyet nukleáris és biológiai szinten kívánnak "megvívni". Egyesek úgy vélik, hogy ez "jó úton" halad afelé, hogy elkezdődjön a következő 18-24 hónapban.
Az 
ENSZ 2010. szeptemberi jelentéséről, és az ebben deklarált "50-50-50" célkitűzésekről már beszámoltam korábban ("Az ENSZ (NWO) szerepe... és szeptemberi jelentése" cikkben).
A kínai ipar gigászi méretűre fejlesztése nem kizárólag a kínaiak érdeme. A gonosz terv szerint, a túlnövekedett "óriás bébi" táplálásához sok-sok "tápcsatorna" szükséges, de elzárásukhoz, és a bébi sintérkézre juttatásához, fel kellett állítani a "szövetséget". Az USA, belső pénzügyi válságra hivatkozva zárja el Kína exportpiacait, ahogy a csatlós EU-nak is ezt kötelező követnie, miközben katonai és gazdasági nyomásgyakorlással Indiát, Ausztráliát, és Japánt is, Kína ellenes tömbbe kényszerítették. Az általunk is megfigyelt és elemzett részfolyamatok, a mozaik darabjaiként illeszkednek össze.

A felállás nem annyira bonyolult, ha halmazokat használunk! Az elemzés úgy kivitelezhető, ha minden régiónak, és a régiókon belül az országoknak is, meghatározzuk a viszonylagos, számokban kifejezett-kifejezhető közelítő értékét, majd híradások és elemzések alapján előállítjuk különböző halmazműveletekkel a részhalmazok összegét. A "nagyok" is így dolgoznak, de nem várható el minden embertől, hogy az amúgy elég egyszerű halmazelméletet megtanulja (metszet, unio stb.).

Az Észak-afrikai jelenlegi események olybá tűnnek, mintha a valódi szabadság irányába tett lépések lennének. A tömegek ezt is gondolják nagyrészben, de minden okunk megvan feltételezni, hogy ez része egy nagyobb destabilizációs folyamatnak, a régió által támogatott amerikai és több nemzet által létrehozható hírszerzési, és tömegirányítási gyűrűk érdekében.
Az afrikai és Közel-keleti destabilizáció több szempontból is szükséges cionéknak. Egyrészt az arab katonai egység létrehozásának megakadályozása szempontjából, másrészt ezen keresztül, az Irán-Kína érdekközösség lehetőségeinek korlátozására.

A "Népi" Kína élet-halál harcát vívja, miközben az USA és az EU irányításának csorog a nyála a kínai mintájú, "szuperkapitalizmus a kommunizmusban", terrordiktatúra megvalósításáért. A kínai tömegek el vannak zárva a nyugati világ híreitől. A net cenzúrázása, a hatalmas apparátussal működő lehallgatási rendszerek befelé idilli képet mutatnak az átlag kínai számára, de kifelé sincsenek hírek! Egyetlen kínai portálon sincs érdemleges politikai, vagy katonai információ, de a sajtóban sem! Oroszország királyként, vezérnek használja Kínát, amit be lehet áldozni egy matt reményében, mivel tudja, hogy Kína terjeszkedni csak Mongólia és Kelet-Ororszország felé tud (többször meg is próbálta). Ennek köszönhetők az oroszok néha, egyesek számára nehezen értelmezhető lépései.
A féligazságokra épülő ideológiákkal becsapható hadseregek ideje lejárt. A harcoló katonák jogos igénye, hogy telefonon, Skype-on, MSN-en, E-mailben kapcsolatot tudjanak tartani hozzátartozóival, miután kiharcolta magát a zsoldjáért napi 8-10 órában.
Ha nem kapja meg az "adagját", vagy a vezetést terhelő információkat kap, átmegy kínaiba, és ferde szemmel néz parancsnokaira (eleinte).
Bármely rendszer csak addig képes fenntartani magát, amíg ideológiát, és a katonái családjának biztonságot tud nyújtani. Ha ez nincs meg, mindenki megélhetési katona akar lenni, ami hamar átcsap kölcsönös rablásba, fosztogatásba, majd a vezetés likvidálásába! A történelem számos példát vonultat fel a világbirodalmak bukásairól.

Itt jön be a képbe a mérgezéses, és elektromágneses tudatmódosítás. A mesterségesen elhülyített, degenerált kiszolgálókkal, és szaporodásuk szabályozásával, ami az emberi faj kihalásához vezet, mint oly sokszor kiderült ez, az evolúció zsákutcáiba tévedt fajokról. Nagy bátorságot, vagy inkább botorságot mutat, a várható kataklizmák előtt népességet csökkenteni, mivel a nagy létszám az emberi faj túlélésének záloga!

Az NWO tervei szerint, 
DNS-specifikus vírusok alkalmazásával kell bizonyos fajokat, elsősorban a kínaiakat - katonai tevékenység mellett - kiirtani, de ez érintené a Távol-Kelet szinte minden népcsoportját. A korábbi fejtegetéseink, és Mr. "W" interjúban elmondott "kagylózása" alapján is, ezek atomcsapásokat jelentenének az érintett kiirtandók részéről, megtorlásként.
Ne feledkezzünk meg róla, hogy hatalmas atomarzenállal rendelkezik Kína, a Kínához lojális Pakisztán, Észak-Korea, de India is! Ehhez kapcsolódik az Iráni taktikai rendszer, és a mérleg nyelvének maga felé billentése érdekében esetleg az orosz. Ez, még a leggondosabb, legalaposabb tervezés mellett is, magában hordozza, a Föld háborgó magjának, láncreakció-szerű megmozdulását, ami a felszínen beláthatatlan következményekkel járhat. A chilei nagyerejű földrengéskor keletkezett lökéshullám, szökőárral borította volna be a kínai partvidéket, ha nem állítják meg 11 órával, az elindulása után Kínából, mivel 21 óra alatt elérte volna kínai partokat (Japánra nem lett volna veszélyes, mert Japán keleti partjainál húzódik a Japán (Marianna)-árok). Cionék, a kiprovokált kínai atomcsapásokkal regionális atomháború kirobbantásában gondolkodnak, de a teljes kínai atomarzenál egyidejű felrobbantása egyedül is elég lenne a szilárd kéreg olyan arányú felszakítására, hogy jobbik esetben csak kontinensek csúsznának az alsóbb lávarétegekbe.
A "nagyeszűek" gyakran elfelejtik, hogy a szilárd kéreg átlagosan 
alig 15-20 km vastag, ami bolygó sugarának másfél százaléka. Egy vékony hártyán "játszanak Istent", olyan emberek, akik az elérhető emberi megalománia csúcsára degenerálódtak.

2012. december 21-re datálják az "egész világot érintő változást", de honnan tudunk róla? Természetesen a netről. Várhatóan lesz változás, de szinte biztos, hogy nem olyan, mint amilyenben sokan hisznek. Ez a változás a világelit hatalmának átmentését szolgáló háború lesz, de erre rámehet az egész bolygó! Ha belegondolunk, 
miért nem engedik használni a "tiszta energia" termelési módszereket. Miért kell globális felmelegedési csalással sarcolni a népeket? Miért kellett megállítani a Golf-áramlatot? Miért permeteznek, és miért idéznek elő földrengéseket?
Ennek már semmi köze, az oknak kikiáltott vallási különbözőségeknek, indítékoknak. Semmi köze az ideológiáknak, izmusoknak. Legvégső soron, a túlnépesedés rémképének sem, mivel a különböző rasszok egy bizonyos társadalmi fejlettségi szintet elérve nem szaporodnak túl (jól látható Európa, Ausztrália, Kanada és az USA népességének csökkenéséből, ha leszámítjuk az erőszakkal legálisan bevándoroltatottakat és az illegális bevándorlókat)! A szerves és szervetlen hulladékok sem ennék meg a világot, mert megvan a technológia a feldolgozására.
Egyetlen ok van, ami indokolhatja az NWO embertelen programját: A világ feletti hatalom megszerzése és megtartása!

A nyugat, és az askenázi zsidóság világhatalommá válásának folyamatát visszanézhetjük. A sorba beillesztett elemek, vagy akár az első és második világháború egy megtervezett folyamat eredményei, ahogy a következő is. A kataklizma utáni új föld benépesítésének lehetőségéért folyik a harc. Egyesek szerint ebbe bekapcsolódnak nem földi eredetű hatalmak is, de ezt a kérdést hagyjuk az olyanokra, akiket "disznóvá változtattak (de már elmúlt)".
Egy szuper civilizáció nincs rászorulva sem az erőforrásainkra, sem a nyersanyagainkra. Majdnem korlátlan energia birtokában, jelenleg is előállítható lenne magfúzióval bármilyen elem! A társadalmi berendezkedésre meg nem hiszem, hogy ráizgulnának, mert az a saját civilizációjuk halálát jelentené!

Felvetődik az olvasottak után, hogy mit lehet tenni ezek a "nagyon hatalmas", és "nagyon okos", "vaslogikával rendelkező", hataloméhes és nem utolsó sorban, nagyon pénzéhes emberek(?) ellen? A legkevesebb, hogy ne dolgozzunk nekik, ne szolgáljuk őket! Ha egymást segítjük, és a közös céljainkat szolgáljuk, akkor is meg tudunk/lehet élni!
Valamikor az 50-es években, és a 60-as évek elején még, a magyar paraszt alig használta a pénzt. Tojást cserélt tejre vagy krumplira, gidával, tyúkkal, libával fizetett a szántásért, ha nem voltak lovai. Megtermelte a gabonáját, kukoricáját a családjának és jószágainak. Felnevelte a disznóit, és nem éhezett a család. Vásárolnia csak azt kellett, aminek az előállítására nem tudott berendezkedni. A zsidók által kiagyalt kommunizmus csak arra kellett kiagyalóinak, hogy kifoszthassák azt, aki megtermelte a javait. Persze ezt a világot sem könnyű visszaállítani, mert az égből más "áldás", vagy inkább átok hullik alá, mint korábban, de összefogással, ez ellen is lehet védekezni. Aki pedig nem hajlandó összefogni a másik embertársával, ne sírjon, hogy nem akarnak rajta segíteni!
· Tulok - 2011.02.19



















A zsidó vallási vezető átkozódása Izraelben nem szégyen, hanem dicséretes folklór




Ovádjá Joszéf

Ovádjá Joszéf izraeli vallási vezető a szokásos szombat esti, aktuálpolitikai kérdéseket is érintő, s egy egész nemzet kipusztulását a Jóistentől kérő hitszónoklata (!) egyáltalán nem tér el a hagyománytól, nem tartalmaz semmiféle újdonságot az izraeli zsidó vallásos és világi közbeszédben. Amint arról korábban beszámoltunk, Joszéf főrabbi a szombat kimenetele után, tehát szombaton este népes hívőserege körében megtartott, úgynevezett d'rásájában, hitszónoklatában érintette a nemsokára újrakezdődő izraeli-palesztin tárgyalásokat is. 


Ovádjá Joszéf szombaton este kifejtette véleményét a napokban újrakezdődő palesztin-izraeli közvetlen tárgyalásról, pontosabban a palesztin tárgyalóbizottság vezetőjéről, Ábu Mázenről, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökéről.

Hitszónoklatában a főrabbi híveinek többször is fölhangzó ,,ámen" (úgy legyen!) kurjongatása közepette többek között ezt mondta: ,,Bárcsak pusztulnának el az ellenségeink és a gyűlölőink, Ábu Mázen és az összes gonosz gazember! Vesszenek ki ebből a világból! Hogy sújtson le rájuk a Jóisten a dögvész csapásával! Ámen!" (Videó itt. 
Link)

Ovádjá Joszéf egyébként nem akárki, de a most elhangzott ,,jókívánsága" nem rendkívüli és nem szokatlan a zsidó társadalomban. A mások pusztulását a Jóistentől kérő átkozódások egész köteteket kitevő gyűjteménye olvasható már a keresztények által is nagy becsben tartott ószövetségi iratokban, illetve a Talmud és más posztbiblikus vallási irodalomban. Csak emlékeztetőül: Nemrégiben a budapesti születésű Mose Gánán izraeli irodalomtörténész világhálós naplójában többek között azt írta, 
Link hogy ,,égjen el minden magyar, Hering József pedig pusztuljon ki ebből a világból!" A portálunkon is gyakran publikáló újságíró kipusztulását azért kívánta a rasszista gazember, mert valaki a második világháborúval kapcsolatos események terén történelmileg a helyére tette, amit lányos zavarában Hering Józsefnek tulajdonított.

Ovádjá Joszéf 1920-ban született Bagdadban, s négyéves korában vitték a szülei Palesztinába. Joszéf a múlt század végén egy évtizeden át az Izrael Állam országos szefárd főrabbija címet viselte. A vallásos életben olyan díszítő jelzőkkel illetik, mint például: ,,a nemzedék legnagyobbja", ,,Izrael fényessége" és ,,a nemzedék vallástörvényi döntőbírája". Megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen tekintély a politikai életben is. Joszéf főrabbi a Sász nevű ortodox vallásos szefárd zsidó párt szellemi irányítója. Ez a szélsőségesen idegengyűlölő, kormánykoalíciós párt az ő engedélye nélkül még a parlamentben sem mer igennel vagy nemmel szavazni. A jelenlegi Netanjáhu-kormányban az Ovádjá Joszéf által kézi vezérelt Sász párt adja a belügy- és az építés- és lakásügyi minisztert.

Ovádjá Joszéf főrabbi kegyeit nem csak a szefárd, hanem az askenázi, tehát európai származású zsidó politikusok is hajhásszák. A közismerten istentelen és vallástalan Simon Peresz is többször járt nála és kérte áldását a politikai tevékenységére. Arról nincs tudomásunk, hogy Peresz az ominózus ,,fölvásárlási beszéd" előtt, vagy után értekezett-e a főrabbival. Mindenesetre a főrabbi megbecsültségére jellemző, hogy egyéb kitüntetései mellé megkapta a rangjában a magyar Kossuth-díjnak megfelelő Izrael-díjat.

Ovádjá Joszéf és Simon Peresz

Ovádjá Joszéf tehát igazi zsidó fajvédő, ám rasszista mivoltában semmiben nem különbözik a világi és a vallásos zsidó politikusok többségétől. Egy másik nép elpusztítására vonatkozó átkozódása szinte megszokottá vált az izraeli közbeszédben. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a főrabbi nem csak a palesztin gojokat, hanem a zsidó népen belüli askenázikat, sőt, még a világi zsidókat is szokta ostorozni, igaz, az ő kiirtásukat nem szokta kérni a Mindenhatótól. Ismét föl kell tennünk a kérdést: mi lenne, ha Magyarországon például Erdő Péter bíboros osztana áldást ilyen tartalommal mondjuk a budapesti zsidókra?

Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Korábban írtuk: Megint a palesztinok kiirtását szorgalmazta az egyik kormánypárt vezető rabbija

A pusztulásukat kívánva durván támadta szombaton a palesztinokat egy befolyásos izraeli rabbi. Ovadia Jószéf, az ultraortodox Sasz párt szellemi vezetője prédikációjában azt mondta, hogy "Abu Mazennek (Mahmúd Abbász palesztin elnök mozgalmi neve) és ennek az összes gonosz embernek el kell tűnnie a föld színéről". Istennek sorscsapással kell sújtania az Izraelt gyűlölő gonosz palesztinokat - fogalmazott öt nappal az Izrael és a palesztinok közti közvetlen tárgyalások felújítása előtt a 89 éves rabbi.


Nem volt még elég

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala szerint Ovadia Jószéf megjegyzései nem tükrözik a kormányfő nézeteit, illetve az izraeli kormány álláspontját.
Szaeb Erekat, a palesztinok főtárgyalója szerint a rabbi kijelentéseivel lényegében a palesztinok elleni népirtásra szólított fel.

Ovadia Jószéf korábban is tett szélsőséges kijelentéseket. Az intifáda, a palesztin felkelés idején 2001-ben az arabok megsemmisítésére szólított fel, s azt mondta, tilos könyörületesnek lenni hozzájuk. Később azzal védekezett, hogy csupán az izraelieket megtámadó terroristákra vonatkoztak a kijelentései.

(MTI)








Henry Ford tragédiája, és a zsidó áfium ellen való

orvosság

Ha az ember a zsidóság természetét a maga meztelen valóságában szeretné megismerni, úgy csak azon viselkedését kell megfigyelni, amelyet azok ellenében tanúsított, akik vették a bátorságot és lerántották róla az álarcot. Ilyen bátor ember volt a híres amerikai autókirály Henry Ford (1863-1947). A zsidóság kitűnő ismerője és meggyőződéses ellenfele, az első világháború alatt pontosan tanulmányozta tevékenységüket és felismerte, hogy született bűnözők.
Tőle származik az alábbi kijelentés: „Zárjátok börtönbe az 50 leggazdagabb zsidót és nem lesznek többé háborúk!“ Henry Ford tudta, hogy a háborús lázítások mögött a telhetetlen zsidó nagytőke áll. Azt is tudta, hogy nem lennének többé háborúk, ha a legbefolyásosabb zsidók rács mögött ülnének.
Henry Ford volt a „Dearborn Independent“ című legendás zsidóellenes újság létrehozója. A lapot 1920-ban indította útjára és rövid időn belül mintegy 2 milliós példányszámban látott napvilágot. A zsidóság elôször nem vette komolyan Henry Ford nézeteit és holmi „úri magánszórakozásnak“ tekintette a zsidósággal szembeni harcát. 
Amikor azonban felvilágosító munkájának köszönhetően, az amerikai nép nagy tömegei is felfigyeltek a zsidók viselt dolgaira, kezdtek idegessé válni. És amikor végül Ford egy négy kötetes könyv formájában is kiadta „A nemzetközi zsidó“ cím alatt a korábban már lapjában közölt cikkek gyűjteményét, a zsidóságot hirtelen félelem és harag kerítette hatalmába.


Erre reagálva Henry Fordot a mérvadó zsidó véleményformálók beteges hamisítónak és rágalmazónak nyilvánították. Henry Ford nem hagyta magát megfélemlíteni és 1927-ben a következő választ adta kritikusainak:
A »rágalmazás« abból áll, hogy a közvélemény figyelmét az igazságnak megfelelően a zsidóság világuralmi törekvéseire irányítottuk, amelyet felelős zsidó vezetők kinyilvánítottak. Néhány megállapítást szükséges megismételni: A nemzetközi zsidó találta ki a mi pénz- és kamatrendszerünket; az ő kezében van ma direkt minden állami pénzintézet az Egyesült Államok szövetségi jegybankrendszerével bezárólag, amelyet ő szervezett és amelyet most a saját eredeti tervei szerint épít ki. 
A kormányokban hatalmi pozíciókkal rendelkezik. A gazdaságban annyi szál fut össze a kezében, hogy egyetlen pénzügyi vagy gazdasági ember sem merne ellenszegülni vele. A nemzetközi zsidó kezében van a sajtó, vagy úgy uralkodik rajta, hogy csak zsidóbarát értelemben történő jelentéseket engedélyeznek; olyan mértékben befolyásolja a fiatalok nevelését, mint egyetlen más csoport sem; ő képezi a világ legzártabb faji egységét egy olyan kémszervezettel, amely minden falut, minden helységet behálóz. 
Hatással van az egész világ forradalmi elemeire ugyanúgy, mint az ultrakonzervatívokra, ugyanolyan hatalma van a kommunista Oroszországban, mint a kapitalista Angliában; uralja a színházat, a mozit – döntő befolyása van a háborúk kirobbantásában, amelyek fő haszonélvezője ő maga.
Nos, ekkor már a zsidóság is felismerte, hogy Henry Ford nemcsak egy kiválóan tájékozott, hanem egy kimondottan veszélyes ellenfélnek is bizonyult. Ennek a halálos ellenségnek az elnémításához, lehetetlenné tételéhez, a továbbiakban már semmilyen eszköztől nem riadtak vissza.
Először, régi jó szokás szerint a magánéletével kapcsolatban terjesztettek szégyenletes híreket. Mikor ez nem járt eredménnyel, a zsidó sajtó a Ford autógyár ellen indított féktelen rágalomhadjáratot. A legalattomosabb módon kezdték kigúnyolni és lejáratni az általa gyártott autókat. Még a filmipar segítségét is igénybe vették ebben a hadjáratban. Ha egy filmben például egy „rozoga tragacs“ megjelent, akkor természetesen csak egy Ford lehetett. 
Mivel még ez sem hozta meg a remélt sikert és Henry Ford gyára tovább növekedett, a kocsik népszerűek maradtak, a zsidók riadót fújtak egy nagy, végső ütközethez. Milliókat hordtak össze, hogy a Ford autóművekkel szemben egy konkurens autógyárat alapítsanak.
Egy új sajtóhadjárat indult útjára. Mialatt a zsidó gyártmányokat az újságok csak mint a „legjobbat“ reklámozták, Ford kocsijait csak szemétként említették. Végül – zsidó parancsra – a bankok is megtagadták a megszokott módon való további együttműködést Forddal. Befagyasztották a számára szükséges kölcsönöket és vállalkozása az összeomlás szélére került. Így aztán sikerült megpuhítaniuk. 
Hogy megmenthesse életművét, végül kénytelen volt beadni derekát. Nem utolsó sorban, néhány titokzatos merénylettel is félelmet és bizonytalanságot keltettek benne. 
Még 1927. június 30-án kiadott egy nyilatkozatot, miszerint meg van győződve a zsidó nép „erényeiről“ és a zsidókkal szembeni „igazságtalanságot“ szeretné jóvátenni. Most már diadalittasan örvendezett a zsidóság és a nevükben Jud Marshal cinikusan a következő választ adta az autókirálynak:
Elfogadom a nyilatkozatát. A zsidó természet része a megbocsátás. Tudomásul veszem, hogy ön a sértő vádaskodásokat visszavonja és hajlandó elégtételt adni.
Milyen ismerős szavak! Természetesen ezt a bocsánatkérést úgy kényszerítették ki belőle, sőt azt is feltételezhetjük, hogy még a nyilatkozatának szövegét is a zsidó zsarolói fogalmazták meg. Tény marad mindenesetre, hogy Ford a nevéhez köthető nyilatkozatot soha nem írta alá, de az is tény, hogy ezután teljesen feladta küzdelmét. Hogy miért kellett ezt csinálnia, mindenki tudja, aki ismeri az összefüggéseket.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de egy dolog nem változott: A zsidóság még ma is mindenkit hasonló módszerekkel próbál elnémítani, aki veszi a bátorságot és letépi róla az álarcot. Sőt nem is kell olyan messze elmenni, mint azt Ford megtette! Erre eklatáns példa Mel Gibson A Passió című filmje, illetve a sztár néhány, a zsidókra, a zsidóságra tett csípős megjegyzése. Mel Gibson azóta házasságtörő… rossz apa… agresszívsőt iszákos. A filmvászonról eltűnt, illetve csak a saját maga által finanszírozott filmekben láthatjuk viszont jószerivel.


Henry Ford, illetve Mel Gibson példája is ékesen bizonyítja, hiába a sok pénz (és a vele járó bizonyos mértékű hatalom), a hírnév, egy ember nem veheti fel a harcot a jól szerveződő, összetartó és természetesen, mocskos kezét a világ pénzügyi ütőerén- valamint a vezető médiák, a mozi iparon tartó zsidó-világhatalommal! Csakis úgy győzhetjük le ezt a homlokán Dávid csillagot viselő fenevadat, a zsidó-világhatalmat, ha végre felébredünk ebből a ránk kényszerített lelki-szellemi éberkómából és összefogunk ellene!
Bár a zsidók nyugodtan dicsekedhetnek vele, hogy végül még egy Henry Ford kaliberű autókirályt is térdre tudtak kényszeríteni , de a négy kötetes életművét, „A nemzetközi zsidó-t nem tudták eltüntetni a világból, ahogy Mel Gibson Passió-ját sem, és az ő bátorságuknak és áldozatuknak (is) köszönhetően, már ébredezik a világ, hogy ezt a zsidó nevezetű rákos daganatot ideje kimetszeni az emberiség testéből!
Zárszóként pedig, visszatérve Henry Ford kijelentéseire, melyek óta már eltelt kilenc évtized, elmondhatjuk, hogy jelen korunk történései fényesen bizonyítják, hogy az abban leírtak nem beteges rágalmakat, hanem megcáfolhatatlan igazságokat tartalmaznak.
(Dobszay Károly írása alapján - egy magyar)










Egy amerikai Biblia tudós saját meggyőződése szerint a keresztény hit a történelem legsikeresebb pszichológiai hadviselési programjának az eredménye.

Joseph Atwill ellentmondásos elméletét október 19-én Londonban fogja bemutatni, miszerint az Újszövetséget első századi római arisztokraták írták egy kifinomult kormányzati projekt részeként, hogy segítsen lecsendesíteni a zsidókat a megszállt területeken.

Atwill, a "Cézár Messiása" szerzője azt állítja, hogy a szentírások szerzőinek régi vallomásait találta meg, akik gyakorlatilag kitalálták Jézus Krisztust és az ő történetét, ami alapvetően egyfajta propaganda.

"A zsidó szekták Palesztinában akkoriban, akik várták a megjövendölt harcos Messiást, állandó erőszakos felkelések forrásai voltak az első században." - mondta Atwill. "Amikor a rómaiak kimerítettek minden hagyományos eszközt a lázadások elfojtására, áttértek a pszichológiai hadviselésre. Úgy feltételezték, hogy a buzgó zsidó hittérítő tevékenység megállításának módja egy konkurens hitrendszer. Ez volt az, amikor a "békés" Messiás történetét kitalálták. Lelkesítő hadviselés helyett ez a Messiás a "tartsd oda a másik orcádat is" békeszeretetét sürgette, és arra ösztönözte a zsidókat, hogy "adjanak Cézárnak", és Rómának fizessék adóikat."





(A homokos zsidó bűnözők gyűjtik a kisfiúkat pornópartira ...)

Azt mondja, hogy Jézus nem egy tényleges történelmi alak, ugyanakkor Atwill amellett érvel, hogy életének eseményei az első zsidó-római Háború tényleges eseményeivel voltak fedésben, melyet Titus Flavius császár vívott palesztin területeken.

"Jézus életrajzát szigorúan előzetes történetekre építették, de különösen a római cézár életrajzára." - mondta.

Atwill azt mondta, hogy megérti, ha az elmélete a keresztényeket felzaklatja, és reméli, hogy a szkeptikusok eljönnek, hogy az előadása után egy szimpózium részeként vitába szálljanak vele, melynek címe a "Leplezett Messiás", ahol meg fog jelenni Kenneth Humphreys, a "Jézus soha nem létezett" http://www.amazon.com/Jesus-Never-Existed-Kenneth-Humphreys/dp/090687914... szerzője is.

"Bár a kereszténység megnyugtató egyeseknek, ugyanakkor nagyon káros és elnyomó is lehet, az agykontroll egy alattomos formája, amely a jobbágyság, a szegénység és a háború vak elfogadásához vezetett a történelem során" - mondta Atwill. "Különösen az Egyesült Államokban a mai napig használják a közel-keleti háborúk támogatásának megteremtéséhez."

ujvilagtudat.blogspot.hu






A Zsidó Világkongresszus betiltatná a Jobbikot, az


Arany Hajnalt és az NPD-t


Elképzelhető, hogy az európai gazdasági válság elhúzódik vagy súlyosbodik, az európai integrációs projekt veszélybe kerülhet, az euróövezet is összeomolhat, így fel kell készülni arra, hogy az antiszemitizmus erősödhet Európában - állapította meg a Zsidó Világkongresszus (WJC) a jelentésében, amelyet kedden ismertettek a szervezet budapesti közgyűlésén.

Orbán és a bűnöző Lauder, a WJC elnöke
A neonácizmus erősödéséről szóló beszámolóban úgy fogalmaztak: "a legjobbat reméljük, de a legrosszabbra kell felkészülnünk". Javasolják, hogy a WJC fűzze szorosabbra a kapcsolatokat az állami, kormányzati és parlamenti vezetőkkel, mert a politikusok a gazdasági válság idején "hajlamosak kevesebb figyelmet szentelni a zsidó közösségek ügyének".
Meglátásuk szerint a nagy politikai pártokat "ösztönözni kell arra, hogy határozottan utasítsanak el minden kapcsolatot a neonácikkal", továbbá a WJC-nek alkotmányjogászokkal kellene konzultálnia arról, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a "neonáci pártok betiltására". A jelentésben három esettanulmány található: a Jobbikról, a görögországi Arany Hajnalról és a Német Nemzeti-demokrata Pártról (NPD).
Robin Shepherd brit politikai elemző, újságíró, a WJC jelentésének szerzője az eseményen kiemelte: valódi probléma a "neonáci mozgalmak" terjedése Európában, ezek "nem azonosak a szélsőjobb pártokkal, amelyek főként a bevándorlás visszaszorítását szorgalmazzák". A Jobbikról azt mondta, a következő választások után vagy koalíciós párt lesz, vagy ellenzékben marad, és "mindkét forgatókönyv rossz".
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke felszólalásában úgy fogalmazott, a Jobbik támogatottságának egyik oka a trianoni békeszerződés okozta helyzet, de sokkal inkább "azok a rasszista hangok, amelyeket a zsidókkal és a romákkal szemben üt meg". Úgy látja, a magyar kormány "politikai játszmát játszik a zsidókkal", igyekszik megosztani őket.
A jelentésben a Jobbikról azt írták: a párt nagy reményeket fűz a 2014-es választásokhoz, amelyen akár "királycsináló" szerepbe is kerülhet. 2013 kezdetétől a Fidesz átlagosan 22 százalékot ér el a közvélemény-kutatásokon, amely "közel sem elég ahhoz, hogy egyedül alakítson kormányt", és messze elmarad a 2010-es 52,7 százalékos eredményétől - közölték. Kifejtették: a szocialisták népszerűsége 14 százalék körül alakul, a Jobbiké pedig 8-10 százalék körül, és nem biztos, hogy más párt bekerülhet a parlamentbe.
Meglátásuk szerint Orbán Viktor miniszterelnök "vonakodik túl keményen fellépni a Jobbikkal szemben": a párt szavazóit akarja, de koalíciós partnerként is szüksége lehet a Jobbikra vagy arra, hogy ellenzékiként "csendes támogatást" nyújtson a Fidesz-kormánynak.

A Zsidó Világkongresszus megnyitó vacsorája az InterContinental Budapest Hotelben. Orbán nem büntetésből vitte magával Hegedűs Zsuzsát
Robin Shepherd az Arany Hajnallal kapcsolatban azt írta: aggodalomra ad okot a helyzet. A gazdasági hanyatlás és a munkanélküliség megugrása adta a hátteret a párt népszerűségének növekedéséhez - mutatott rá. Kiemelte: viszonylag rövid idő alatt fontos görög párttá nőtte ki magát az Arany Hajnal, amely "zsidóellenes, és zsidó összeesküvést hirdet". Úgy tűnik, miközben a kormány a gazdaság fellendítésén dolgozik, az Arany Hajnal elleni fellépés lekerült a legfontosabb feladatok listájáról - elégedetlenkedett.
Az Arany Hajnal 18 képviselővel van jelen a 300 tagú athéni parlamentben, a harmadik legnépszerűbb szervezet Görögországban.
Az NPD-ről a beszámolóban azt írták: a német kormány úgy döntött, hogy nem kezdeményezik a párt betiltását. Ennek oka az lehet, hogy attól tartanak, túl nagy hírverést jelentene az NPD-nek, ha nem politikai, hanem jogi eszközökkel lépnének fel ellene - jegyezték meg. Hangsúlyozták: attól is tarthatott a kormány, hogy az ügy a 2003-as esethez hasonlóan elbukik. (Akkor a kormány és a törvényhozás közösen benyújtott indítványát az alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva elutasította.)
Az NPD a legutóbbi, 2009-es országos parlamenti választáson a szavazatok 1,5 százalékát szerezte meg. Elsősorban Németország keleti részén, a volt NDK területén népszerű, ott két tartományban tagja a helyi törvényhozásnak.
(MTI nyomán)
















Letartóztatásáig túlélőművésznek tűnt a Budapest Airport jogi igazgatója. Az MSZP gazdasági lobbistáinak bizalmát is bíró, zsidó származású Rényi-Vámos Krisztinán nem fogott a tucatnyi feljelentés, a reptér-privatizáció és a többszöri tulajdonosváltás. A bennfentesek szerint mindezt a titkosszolgálatok informális védelmének köszönhette. Az NBH még csak elment volna, de úgy tűnik, a Moszad levette róla a kezét. Hogy miért a Moszad? Az érintettek 99 százalékban "zsidó identitásúak". Nem csoda, hogy imádták a Mammont.





Jöhet az énekóra"- mondja egyik reptéri forrásunk, utalva arra, hogy a ferihegyi légikikötőt üzemeltető Budapest Airport (BA) jogi igazgatója és egykori helyettese is dalolni kényszerül majd a hétfői előzetes letartóztatás után. Merthogy a bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel gyanúsított felsővezetők közül sem Rényi-Vámos Krisztina, sem a 2008-ban a BKV jogi igazgatói pozícióját megszerző - és most kenőpénz átvételen kapott - Sziebert György nem rendelkezett önálló képviseleti joggal az érintett vállalatoknál. A Népszabadság már a hét elején további őrizetbe vételeket valószínűsített - noha a rendőrség egyelőre adós a letartóztatás pontos okainak meghatározásával. Annyi kiderült, hogy a (három gyanúsított-társsal együttműködő) jogászduó fiktív vagy túlszámlázott meg bízási szerződéseket kötött, hogy részesüljön az ezt követő pénzvisszacsorgatásból.

Miután a BKV végkielégítési és tanácsadó-foglalkoztatási gyakorlata hónapok óta rendőrségi vizsgálat tárgya, sokan gondolhatták, hogy az újabb korrupciós eset is elsősorban a közlekedési társaságról szól. (Pláne, hogy a múlt pénteki kenőpénzátadás egy BKV-s beszerzés utójátékának tűnik.) Úgy tudjuk azonban, hogy a Rényi-Vámos-Sziebert-féle nyomozásban meghatározóbb a ferihegyi pillér" - ezért tarthatja kézben az eljárást a Reptéri Rendőr Igazgatóság. Ugyancsak az Airport-központúságra utal, hogy a feljelentő eredetileg a BA Zrt.-vel szerződésben álló egyik céggel kapcsolatos korrupciós cselekményre hívta fel a hatóság figyelmét. Noha a rendőrség nem nevezte meg ez utóbbi érdekeltséget, a Heti Válasz biztos forrásból tudja, hogy a nyomozás során képbe került a 2006-os reptéri taxistenderen győztes Zóna-Service Zrt. - melynek alapításában részt vett a Citadellán engedély nélkül építkező, később első, majd másodfokon is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Veres István.

Ám mielőtt előreszaladnánk, néhány szó a BA Zrt. jelentőségéről és személyi biztosítékairól. A 2002-es kormányváltás után Apró Piroska, az akkor miniszterelnöki főtanácsadó Gyurcsány Ferenc anyósa került a még állami tulajdonú reptércég elnöki székébe. Ez a tisztség később a Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök egykori üzlettársaként ismert - ma a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t vezető - Kamarás Miklósnak, majd a privatizáció után Bajnai Gordon jelenlegi kormányfőnek is kijutott. 2005-től eleinte a British Airport Authority, aztán a brit céget felvásárló spanyolországi zsidó Ferrovial-csoport befolyása alá került a budapesti légikikötő, 2007-ben pedig a németországi zsidó irányítású Hochtief-konzorcium vette át a hatalmat Ferihegyen.

A vezető- és tulajdonosváltások dacára a jogi igazgatóság az állandóság szigete maradt a BA-n belül, amit a bennfentesek azzal magyaráznak, hogy a társaság - stratégiai volta miatt - titkosszolgálati védelem alatt áll, és a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) mindvégig Rényi-Vámos Krisztina stábja tartotta a kapcsolatot. Az ősbizalmi helyzethez kétség sem fért: Rényi-Vámos és Sziebert egyaránt huszonévesen, pályáztatás nélkül került be 2003-ban a reptér vezérkarába - épp amikor az MSZP pénztárnoki vonalával, a multimilliárdos zsidó pénzembererekkel, köztük Máté Lászlóval szívélyes viszonyt ápoló szintén zsidó származású Hárskuti János volt a BA első embere.





Az Airport főjogászai duplán is bízhattak a korrupciós eseteik felderíthetetlenségében, hiszen a vállalat külsős ügyvédei ugyancsak a felső szintű (titkosszolgálati) védettség érzetét keltették. Hogy miért? Már négy éve megírtuk, hogy Rényi-Vámosék a privatizáció előtt a BA szerződéses partnerévé tették az Andreas Neocleous & Co. ciprusi ügyvédi iroda magyarországi képviselőit, Tuller Andrást és Veréb Balázst - hogy informatikai-beszerzési-kiszervezési témákban kívülről segítsék a jogi igazgatóság működését.

Tuller már a 90-es években a későbbi BA-vezér Hárskuti üzlettársa volt, emellett tagja annak a Speciális Rendőrklub nevű zártkörű egyesületnek, amelybe a rendszerváltozás előtti rendőri és titkosszolgálati elit tömörült (Heti Válasz, 2005. október 20.). Veréb viszont Rényi-Vámoshoz kötődött erősebben; az élete párja volt, emellett 2003-tól az igazgatónő testvére által vezetett tanácsadócégekben képviselt nevenincs ciprusi befektetőket.

Tuller András és Veréb Balázs azonban - amellett, hogy a reptérnek dolgozott - 2005 végéig felügyelőbizottsági tag volt abban az Eclipse Informatikai Rendszerház Rt.-ben, amely a Figyelő idén augusztusi cikke szerint a nemzetbiztonsági okból titkosított állami (és reptéri) beszerzések egyik legnagyobb haszonélvezője. (Az Eclipse-csoport NBH-s beágyazottságára utal, hogy az egyik társcégben 2007-ig Hevesi Tóth Ferenc, a Horn-éra Nemzetbiztonsági Szakszolgálatának vezetője is tulajdonos volt.)

A most meggyanúsított Rényi-Vámos Krisztina és Sziebert György korábbi helyzete tehát csakis egy nyakatekert mondattal foglalható össze. Eszerint: a titkosszolgálati védelem alatt álló Budapest Airport NBH-s kapcsolatokért felelős jogi igazgatósága 2003 és 2005 között olyan ügyvédekkel kötött stratégiai szerződéseket, akik a nemzetbiztonságilag preferált - ugyancsak reptéri partner - Eclipse Rt.-ben is otthon" voltak (ráadásul Rényi-Vámost még érzelmi szálak is kötötték a ciprusi iroda egyik tagjához).





Tullerék repteres munkáit botrányok és feljelentések sora kísérte. Ezeket a Heti Válasz 2005 és 2007 között igyekezett a nyilvánosság elé tárni, ám Rényi-Vámos akkoriban még nem tudott megbukni. Első történetünk úgy szólt, hogy 2005-ben a még állami Budapest Airport 4,7 milliárd forintért akart telket vásárolni egy leendő cargobázishoz. Mindezt úgy, hogy a felek előre lemondtak az adásvételi szerződés - feltűnő értékaránytalanság címén való - megtámadásának jogáról. A sajtó akkoriban Puch László MSZP-kincstárnokot emlegette a pénzkitolás motorjaként, a reptér jogi igazgatóságának viszont Tuller irodája segédkezett, hogy létrejöjjön a megállapodás. A kormány a botrány hatására végül leállíttatta a cargoügyet, de a felelősségre vonás elmaradt.

Ezek után aligha csoda, hogy a BA vezetése a biztonsági feladatok - fegyveres őrség, reptérvédelem - külön kft.-be történő kiszervezéséhez szintén olyan cégtől (Certoservo Kft.) rendelt tanulmányt, melynek taglistáján ott szerepelt Veréb Balázs neve. Úgy tudjuk, Tullerék 2005-ben részt vettek a légikikötő gurulóútjainak fejlesztéséről szóló (nemzetbiztonsági védelem alá vont) zárt tender előkészítésében is - és utólag egy fővárosi politikus ezt a projektet is megtámadta az ügyészségen, egyelőre eredménytelenül.

Miként jeleztük, a Reptéri Rendőr Igazgatóság mostani, gyanúsításokba torkolló nyomozása biztosan érinti azt a 2006-os taxistendert, amelyben Rényi-Vámos Krisztina mint a már privatizált BA jogi igazgatója működött közre. A régi kapcsolatok itt sajátos módon éledtek újjá: a Ferihegy hivatalos szállítójává választott társaság, a Veres István-féle Zóna-Service Zrt. alapító okiratát ugyanis Veréb Balázs édesanyja készítette el, miközben a cégbírósági eljárást Tuller András irodája menedzselte. A siker birtokában a felek már a látszatra sem igen adtak: a citadellás Veres 2007-ben a BA jogi igazgatóhelyetteseként megismert Sziebert Györggyel közösen állt ki egy, a politikai felsőelitet megmozgató tenisztornára - amit a Zóna taxi szponzorált. És mit gondolnak, ki Veres egyik kiváló barátja, aki a citadellás okosságban is ott volt, mint háttérember? Az antiszemita -ellenes tüntetések egyik vezéralakja, a Szerencsejáték ZRT tejhatalmú főnöke, az egykori rabmadár főpolgármester-helyettes: Székely Gábor.

Az időközben a BKV-hoz szerződött Sziebert egyéb "érdemeket" is szerzett. A közlekedési vállalat ugyanis idén határozatlan idejű, havi húszórányi munkavégzés esetén 650 ezer forinttal - efölött 35 ezres óradíjjal - járó szerződést kötött Tuller ügyvédi irodájával (adószabályokkal kapcsolatos jogértelmezési feladatok ellátása címén). Hogy ezt a megállapodást is a fiktívek, túlszámlázottak közé sorolja-e majd a rendőrség, és hogy a hatóság meddig "kutat vissza" a gyanúsított jogi igazgatók múltjában, egyelőre nem tudni. Egy biztos: az NBH - valamiért - levette kezét a Rényi-Vámos-Sziebert csapatról. Székely Gábor barátjai pedig bizonyára élvezik a zsidó titkosszolgálat bizalmát. És ez a lényeg.





Most, hogy lassacskán feltárul néhány veszteséges cég Magyar Nagy Vállalat belügye és kiderül miért is ömlik, a rengeteg pénz ki az ablakon. Tisztában kell lenni avval, hogy az ilyen cégek szinte mindegyikét zsidók vezetik és ők gondoskodnak a "család" megfelelő megélhetéséről mindenféle munka és teljesítmény nélkül. Ma, amikor elfoglalja lassan, még ha csak pár hónapra is (eléggé megalázó módon) a méltó helyét egy zsidó a börtönbe a mindennapokban viselt ténykedésének és életvitelének jutalmaképpen kiviláglik az a lehetőség , hogy a zsidók is rácsok mögé kerülhetnek még akkor is, ha csak igen rövid időre. Vélelmezhetően kiváltságos körülmények élvezetével múlatják majd az időt. Mára akként állhat a zászló, hogy látszatilag felszámolódott egy privilégium, megszűnt egy tabu. Rend kell? Akkor ideje lenne tenni a dolgát annak, akinek még, van. Ha egy ügyvéd olyan remekül végzi a dolgát hogy a vége jelentős büntetéscsökkentés vagy felmentés, akkor talán az ügyészekkel van probléma. Esetleg itt is van némi háttér megállapodás? Fúúúújjjj.... Ezt még gondolni is sértő a becsületes emberekkel szemben. De azt hogy ki az és ki nem, csak egy meghozott döntés és annak hatásából feltételezhető...

A média kommunikációs tálalás lényege, hogy ma is sikerült egy fondorlatos ügy felgöngyölítése, ami ennyi meg annyi pénzt hozott az állam számára. És holnap, meg jövőre? Akkor mi hoz pénzt, ha már elvették, elértéktelenítették a nyugdíjakat, szerzett jogokat, a törvényeket pedig létbizonytalanság váltja fel káosszal és parlamenti anarchiával? Egy olyan valaki, aki milliós fizetést (kiegészítő juttatásokkal) tud magáénak, könnyedén dönt mások sorsa, fizetése törvényi tényállása, munkahelye és egzisztenciája fölött. De gondol-e a holnapra? Biztos abban, hogy a polgár tényleg akkora balfasz, hogy legközelebb is egy olyan zsidó-cigány bugrist fog megválasztani képviselőjének a magyarok parlamentjébe, aki őt és a földijeit mocskolja, és alja népnek tartja? BIZTOS!
Mert ez a nép képtelen normálisan gondolkozni és reálisan értékelni, látni a világ történéseit!
Képtelen arra, hogy magyar embert ültessen be a vezetői székbe!
Képtelen arra, hogy a bűnösöket végleg kiiktassa a közélet minden területéből!
Képtelen arra, hogy a zsidó igát úgy rázza le magáról, hogy az végleg a múlt legyen. Megemlékezzen a nép elleni terror igazi áldozatairól (a gulágon elképesztő kínok és szenvedések közepette pusztult milliókról a köznép elleni terrorról) és a bűnöseit örökre börtönbe csukja. Felszámolja a legundorítóbb csökevényeket jogállamhoz méltóan és nem úgy, ahogy az elődei tették. Azért sem, mert nem akar hasonulni hozzá még ebben a tevékenységében sem.

Kettős állampolgár? Hová fizeti az adót? Magyarországra, vagy oda, ahol él? A jogok is ennek szerintiek kell, hogy legyenek. Aki Magyarországon él és fizeti az adót, az választhat. Jogok is megilletik, de kötelezettségei is vannak! Aki nem, az miért szólna a magyar belpolitika alakulásába? Főként olyan, aki néhányezer forintnyi hrivnyáért eladta a szavazatát, magyarságát, jogait és becsületét!? Ő mit akar a magyarságtól azon kívül, hogy kihasználná az egészségügyi lehetőségeit és az állampolgársággal kapott jogosítványait!? Megalázó a többségi fehér magyar kisebbséggel szemben!

Régen is és most is azt tartom. A kettős állampolgárság rendkívül komoly biztonsági problémát jelent az országra és a nemzet egészére nézve. Legfőképpen azért, mert nem azok kapják elsődlegesen, akiknek járhatna, hanem azok a zsidó és más nemzetközi maffiózók, bűnözők élnek vele vissza, akik az egész világon, tehát mindenütt megpróbálnak kitéphetetlen gyökeret verni a hatalomba és evvel éket a népek és nemzetek közé elhintve a bizonytalanság és gyűlölködés magját ami a zsidók igazi specialitása. Amerikai különlegesség lehetne az olasz zsidó maffia kialakulása és mérhetetlen meggazdagodása az államokban. De mai is a legnagyobb bűnszervezet és természetesen egyben a legbefolyásosabb is zsidó kézen van. Ez az amerikai központi jegybank és az IMF!












 AFGÁN GYEREKEK GYILKOSAI



MTV-BEN MEGINT HAZUDTAK
Három nap után ma reggel az MTV reggeli híradójában, pár pillanatra mutatták azt a hatalmas tömegtüntetést, ami Kabulban volt és a tévé hazug módon azt mondta, hogy pár százan tüntettek, miközben látni lehetett, hogy több tízezres tömeg hömpölygött és azt kiabálták, hogy "Halál Amerikára"..."Halál a megszállókra".Képen Karzai elnök is tiltakozott a 9 rőzsegyűjtő gyerek megölése miatt.
 Kép: a gyerekek temtése
























Kép: ez egy másik, de jellemző eset a cionista gyilkosokról

 Kép: Karzai elnök is elitélte a gyilkosokat








Kép: zsidó gyilkos Irakban, amerikai egyenruhában, Magyarországra is amerikai egyenruhába jöttek a gyilkosok 1945-ben, akik aztán az ÁVO-val együtt gyilkolták a magyarok legjobbjait










 ZSIDÓ BŰNÖZŐKKEL TÁRGYALTAK

AZ MSZP ÉS A FIDESZ SZEXUÁLIS ZSIDÓBŰNÖZŐKKELTÁRGYALT KORÁBBAN HIVATALOS FORMÁBAN
Kép: Moshe Katzav volt izraeli elnök ellen több per folyt szexuális bűnözés miatt és itéletet is kapott, az MSZP és a FIDESZ fő partnere volt

Kép: "Strauszkánt" elvezetik a nyomozók, ez a rosszpofájú zsidó akart francia elnök lenni és ez oktatta ki Magyarországot az IMF nevében

Kép: AP






Ha nincs munka, nem marad, csak a bűnözés



Fotó: K 2 Press



Ha a rend fenntartására a büntetés a fő eszköz, akkor kiürül a társadalmi összetartozás értelme, az egyre szegényebbek számára pedig lehetetlenné válik a civilizációs normák betartása - mondja Ferge Zsuzsa. A szociológus szerint a Fidesz célja a társadalom egésze fölötti teljes uralom, ehhez alkalmazzák eszközként a megfélemlítést. A 2014-es választásra lelke mélyén a csodát várja, bár a kormánynak majdnem korlátlan szabadsága van az eredmények alakításában.


  • Ha Orbán Viktor ülne itt helyettünk, mit mondana neki?
- Nem ülne itt. De ha mégis, nem figyelne rám, nem érdekelné, hogy mit mondok. Végtelen mennyiségű levelet, petíciót küldtem már neki én is, más is, de nem történt semmi. Beszéltem már nem egy nagy úrral. Vagy hallgattak rám egy picit, vagy nem. De arra, hogy a racionális beszélgetésnek ne legyen tere, még nem volt példa. Orbán Viktor elég pontosan tudja, hogy mit kell mondania, amikor külföldön van, vagy amikor itthon, esetleg Erdélyben beszél. De vitának sehol nincs helye; nem hajlandó még beszélni sem arról, hogy mit miért csinál, minek mi az oka és mi lehet a következménye. Ha lennének ilyen beszélgetések, akkor talán nem történne meg az, amit tapasztalunk.
- Konkrétan mire gondol?
- Például arra, hogy nem a szegénységgel foglalkoznak, hanem a szegényekkel, akiket egyéni és kollektív bűnössé tesznek. Ez nem újdonság, de a "helyzet fokozódott". A mind korlátozóbb szabályok és a rohamosan szigorodó büntetések után nem lehet másra gondolni, mint arra, hogy megsemmisülésük veszélyével is számolva szorítanak ki hárommillió embert a társadalomból úgy, hogy ezt alkalmanként nyíltan is vállalják. Azért erre korábban nem volt példa. Kettős beszéd is gyakran volt, de az sem ilyen mértékben tudathasadásos. A Fidesz az országos, külföld számára is készülő stratégiákban és dokumentumokban társadalmi integrációról, a cigánygyerekek felzárkóztatásáról, középiskolai és egyetemi végzettségük fontosságáról ír. Van is néhány mintaintézmény. Eközben a köznevelési törvény 16 évre csökkentett korhatárával, a leszegényített szakképzéssel, a szegregáció törvényesítésével módszeresen kiszorítja őket az esélyeiket javító képzésekből. A másik nagyon lényeges dolog, hogy a Belügyminisztérium sok minden fölött átvette a hatalmat, ami hagyományosan más szaktárcákhoz tartozna, ilyen a műemlékvédelem vagy a közfoglalkoztatás. A belügyi eszközök olyan területeken is megjelentek, mint a gyerekintézmények, például az új típusú iskolarendőrséggel. Ez óhatatlanul a gyerekvédelemre vagy műemlékvédelemre szakosodott emberek leértékelésével is jár. Több mint tíz éve, hogy arról írtam: ha az állam a jóléti funkciókból visszavonul, akkor olyan mértékben tud romlani a helyzet, hogy csak a büntető állam jelenthet megoldást. A jóléti államnak tulajdonképpen az a dolga, hogy a piac miatt egyenlőtlenebbé váló és ezért több feszültséggel terhes társadalomban valahogy fenntartsa a civilizációs normákat. Ha a rend fenntartására a büntetés a fő eszköz, akkor kiürül a társadalmi összetartozás értelme, az egyre szegényebbek számára gyakorlatilag lehetetlenné válik a civilizációs normák betartása. Ez történik most. Ha ugyanis nincs munka, a munkanélküli segély 22 ezer 800 forint és már régóta nem lehet gyógynövényt vagy csigát, újabban meg szemetet gyűjteni, az utcasarkon pedig nem adhatom el a kertemben leszedett három darab almát, akkor más nem marad, mint az éhenhalás, a bűnözés, a börtön.- A büntető állam valóban mindenütt nyomul. Abból, amit az előbb mondott, az következik, hogy az ifjúsági bűnözés is nőhet. Jól értjük?
- Valószínűleg. A gyerekek megszokják, hogy bármit tesznek, abban a pillanatban ott a rendőr. És akkor már mindegy, hogy azért kapták el őket, mert hangosan beszéltek, vagy hiányoztak az iskolából, netán megverték a társukat. Amerikai kutatások igazolják, hogy ilyen eszközökkel a gyerekek bekerülnek egy bűnözési csatornába, amelyből szinte nincs kiút. De a szigorú szabályozás nem csak a szegényeket és a fiatalokat érinti. Egy állatorvos mesélte, hogy sürgősen hívták őt és asszisztensét egy beteg kutyához. Nyolc óra előtt tizenöt perccel értek ki - este nyolcig kell a parkolásért fizetni. Beszaladtak a kutyához, nem tudom, gondoltak-e a parkolásra, néztek-e órára. Három perc múlva egyikük visszament az autóhoz valami eszközért. Akkor már ott volt a szélvédőn a 6500 forintos büntetés. Nem nagy dolog, nincs is benne semmi törvénysértő. Mégis jól példázza, hogy mindenkinek állandóan a szabálysértés elkerülése kell, hogy a legfőbb gondja legyen, minden más fontos ügyet háttérbe szorítva. Rettenetes energiapazarlás. Ennél sokkal érdekesebb, hogy mi mindezt szó nélkül tűrjük.
- A büntető állam előretörése totális gazdasági és társadalmi katasztrófával fenyeget?
- Ezt így nem mondanám, mert nem tudom, a rossz következmények azonban elkerülhetetlenek. Két diktatúrában már sok mindent éreztem és megéltem. De ilyet még nem tapasztaltam. Ez most egy teljesen másfajta rendszer. Annak ellenére nevezem - sokaktól eltérően - szintén diktatúrának, hogy a fekete autók nem jönnek. A cél mégis a társadalom egésze és tagjai fölötti teljes uralom, aminek eszköze ma a társadalmi megfélemlítés. És azt kell, hogy mondjam, ebben nagyon sikeres a Fidesz. Az emberek jó része, lehet akár 70-80 százaléka is, valóban fél. Nem mer találkozni, beszélni, kérdezni, e-mailt írni, csatlakozni, pláne tüntetni. Ez az érzés hosszú időre megoldhatja a problémát. Azt csinálják az emberek, amit ők akarnak, mert ha félnek, nem lázadnak. Nem mernek az igazuknak érvényt szerezni, és elfogadják, hogy egy igazság van, ami felülről jön. Hiába mondja a pedagógus, hogy ugyanannyi pénzért tíz órával többet kell dolgoznia, erre egyszerűen az a válasz, hogy nem igaz. Minden pedagógus bére emelkedett, pont. És aki ezt nem hiszi el, az ellenség, akit meg kell büntetni - többnyire elbocsátással. A magyarok egy idő után aztán fel szoktak robbanni, de nincs barométer, amelyik megmutatná, hogy ez most mikor következik be, bekövetkezik-e egyáltalán.
Fotó: Vajda József/Népszava
- A világtörténelemben számos példa mutatja, hogy a félelmet a lázadás követi. A racionalitás hiánya miatt nem képes ezt belátni a Fidesz?
- Náluk a 2014-es győzelem e pillanatban mindent, de mindent felülír. Ha jövőre megint 70 százalékos győzelmet aratnak, akkor már bármit megtehetnek. Akkor tényleg nem kell fekete autó, meg semmi, egyszerűen az egzisztenciális félelem az egész országot képes lesz lebénítani. Végig lehet gondolni a forradalmakat, hogy vezetőik, élharcosaik, többségükben fiatalok voltak és valószínűleg nem sokuknak volt súlyos családi kötelezettsége. 1956 pesti srácai jól jelképezik, amit erről sejtek. Sőt, a Fidesz neve is. Akinek van két-három gyereke, nehezebben vállalja, hogy elveszíti munkáját, lakását, esetleg a szabadságát. Könnyű azt mondani, hogy legyünk bátrabbak. De nagyon egyetértek azzal a pécsi 17 éves kislánnyal, aki a pedagógustüntetésen azt mondta, ő érti, hogy a tanárok nem mernek tüntetni.
- Félnek a választók is, ez jól látszott Baján. Szállították a szavazókat, a legszegényebbek állítólag pénzt is kaptak, hogy a Fidesz jelöltje mellé tegyék az ikszet. Ha ellenállnak, elveszítik a közmunkát és a segélyt is. Van határ?
- Nem tudom. A lehetetlen határai folyamatosan kitolódnak. Amiről tegnap még azt hittük, hogy nem lehetséges, az ma már megvalósult. Hitte volna bárki három évvel ezelőtt, hogy államosítani lehet a Pető Intézetet, az iskolákat, kancellárt lehet rakni az egyetemi rektor fölé, és a parlament határozza meg, hogy mi az egyház? Hogy a szegények fele nem kap segélyt, és aki kap, az is csak 22 ezer forintot? Hogy 44 ezer forintra csökkentik le a hatgyerekes családnak adható maximális segélyt? Hogy az iskolaigazgatót a szülők, a pedagógusok és a gyerekek többsége, de akár az önkormányzat is megszavazza, majd a KLIK kinevez valaki egészen mást, akit senki sem akar? És, ha mégis úgy dönt ez az ország, hogy ezt nem akarja így tovább, akkor is kérdés, hogy mit lehet tenni. Kilenc évre nevezett ki embereket Fidesz, akiket ha jövőre levált egy következő kabinet, akkor törvénytelenséget követ el.- Az elemzések szerint évről évre egyre többen szegényednek el. Ma négymillióan tartoznak ebbe a csoportba. Készülnek erről egyáltalán pontos számítások, elemezések?
- Nem, vagy legalábbis nem elég. Semmivel nem tudja kontrollálni, amit mondok, sőt, szinte senki nem tud kontrollálni semmit. Alig van pénz kutatásra, az intézkedések tágabb hatását nem lehet követni, a nyilvános adat is kevés. Például nincs, vagy nincs elérhető adat még arról sem, hogy kik a közmunkások - van-e szakképzettségük és milyen, van-e gyerekük és hány, hány hónapot dolgoztak egy évben. Úgy látom, valóban körülbelül négymillió ember, vagy most már egy kicsit ennél is több él egy még elfogadható társadalmi szint alatt. De, hogy ebből hányan éheznek, és ki az, aki három hónapon belül elveszíti a vizet, aztán a villanyt, meg a lakását, nem tudom. Egyre nehezebben tudnak megélni a humán szolgáltatók is, az orvosok elviszik a pálmát a háromszázezer forintos átlagfizetésükkel. A pedagógusok helyzete katasztrofális, a szociális munkások és az e körben dolgozók bére nettó 73 ezer forint, de egy minisztériumi levél szerint sok jóra nem számíthatnak, mert: "Az egyes ágazatok helyzetét jelentősen meghatározza, hogy a gazdasági fejlődésben, a gazdaság növekedési pályára állításában milyen szerepet tölt be". Márpedig mintha a szociális munkának ilyen szerepe közvetlenül nem lenne. Csak az embereknek-családoknak segít, hogy a gödörből ki tudjanak lépni. A gazdasági haszon hiánya miatt az államszocializmusban sem volt szociális munka.- Egy tízmilliós ország vagyunk Európa közepén. Eddig nyugathoz akartunk tartozni, most megállíthatatlanul haladunk kelet felé. Miért lehet ez a cél?
- Nem tudom, de valószínűleg egyrészt ez a könnyebb út, hiszen nem kell hozzá a strapás demokrácia. Másrészt sok jobboldali számára nagyon vonzó az ősmagyar-hit - ami egyben "mélymagyar" és "fajmagyar" hit lett. A magyar őstörténet első világháború utáni jobboldalivá válása külön kérdés. Ez megint árt a józan tudni akarásnak. László Gyula régész-történészt, aki a magyarok őstörténetét kutatta, ugyanúgy megigézte a rosszul ismert múlt, mint Aranyt vagy Bartókot. Volt egy, sokak által vitatott elmélete a kettős honfoglalásról, vagyis hogy a magyarok már a honfoglalás előtti századokban is letelepedtek itt. Ennek sem volt politikai töltete. László Gyula húsz éve meghalt. Most meg látom a kuruc.info-n, hogy ikonná vált, a portál teli van jobboldali magyarázattal a régészprofesszor elméletéről, amihez hozzá lehet kapcsolni egész "keletiségünket" és felsőbbrendűségünket. Azt akarják igazolni, de már nem politikai tét nélkül, hogy mi egy keleti kultúrához tartozunk. Ám ha igazi keletiek vagyunk, akkor az valóban egy másik civilizáció, mint amit eddig hittünk magunkról, vagy ami felé az ország századok óta törekedett. És ahhoz nem csak a turul tartozik. A társadalmi viszonyok is mások. Szűcs Jenő történész írta meg, hogy az Európán kívüli keleten a szolgák leborulnak uruk előtt, vagy épp a földön csúsznak. Nyugaton az európai vazallus meg úgy állt hűbérura szolgálatába, hogy letérdelt, felemelte a fejét és a kézfogásnál a szemébe nézett. Ez "az alárendeltségen belül is megőrzött emberi méltóság motívuma" volt. Magyarországon sem a földre boruló megalázkodás volt a jellemző, de sokkal szolgaiabbak voltak a feudális viszonyok a nyugatinál, hiányzott "az alárendeltségen belül is megőrzött emberi méltóság" eleme. Amikor ma kelet válik az új mintává, félek, hogy ebben sincs helye az emberi méltóság megőrzésének, a valamivel horizontálisabb viszonyok igényének.- Mit vár 2014-től?
- A családom több generációra visszamenőleg notóriusan rossz jós. Soha nem láttak előre semmit. Az apám az egyik legjobban informált újságíró volt ebben az országban, mégsem hitte, hogy minden megtörténhet. Nem mondta a családjának öt évvel korábban, hogy talán menjünk odébb, nem hitte, hogy '44 áprilisában azért viszik el, hogy megöljék. Pedig megtették. Úgyhogy én semmilyen jóslásba nem megyek bele. Ahogy most a hatalmi, anyagi és egyéb erőforrásokat elosztják, és ahogy a törvénykezés átalakult egy központi akarat azonnali végrehajtójává, azt tudom kiolvasni, hogy a kormányzatnak majdnem korlátlan szabadsága van a választási eredmények alakításában. 70 százalékos győzelem lenne számukra a legmegnyugtatóbb, de már az 55 sem rossz. Ha a papírformát nézem, akkor 2014-ben nincs esélye a még gyenge ellenzéknek. Ha azt nézem, hogy az ember is egy csoda, meg azt, hogy lehet, hogy mindenki rejtőzködik és mindenki tudja, amiről mi itt beszélünk és a választásoknál ezt hasznosítja is, akkor reménykedem. Lelkem mélyén várom a csodát, amihez azért dolgozni is kéne.
Muhari Judit, Farkas-Cseke János




 BUDAPEST A BŰNÖZŐK PARADICSOMA





Csipak Péter a száz leggazdagabb között
Csipak Péter saját bevallása szerint egy idealista, maximalista álmodozó, megrögzött optimista. Ha ezek a tulajdonságok tehetséggel és kitartással párosulnak, akkor nagy dolgok születhetnek. A Belváros két legnagyobb ingatlanfejlesztési projektje fűződik a nevéhez. A Fashion Street már elkészült, a Main Street Projekt még a tervezőasztalon van. A 2000 októberében alapított Immobilia Zrt. első projektje a Deák Palota felújítása volt, amely 2005-ben FIABCI-díjat, 2008-ban pedig Budapest Pro Architectura díjat nyert. Csipak Péter a Deák Palota felújítása során álmodta meg következő projektjét, a Deák Ferenc utca Deák tér és Bécsi utca közé eső szakaszának elegáns bevásárlóutcává alakítását. Az eredeti szépségében helyreállított Fashion Street tiszteletben tartja az elmúlt évszázadok építészeti örökségét, egyúttal jól illeszkedik a holding alapcélkitűzéséhez, a tematikus városfejlesztéshez.
Életkor: 39 
Iskolai végzettség: vendéglátó-ipari szakközépiskola
Tisztségek, megbízások: a Csipak Acquisitions elnök vezérigazgató, Immobilia Zrt. Vezérigazgatója Szakma: Ingatlanfejlesztés, ingatlanbefektetés (100leggazdagabb oldaláról, részlet és kép)
LYUK AZ ÉLETRAJZON
A 16 milliárddal rendelkező férfi életkora és végzettsége alapján fölöttébb gyanús és hiányos. Kár, hogy a fenti oldal nem árulta el azt a trükköt, hogy egy ilyen fiatal ember milyen úton-módon jutott a hatalmas vagyonához? Csak gyanítjuk, hogy nem a havi béréből tette félre havonta, szájától is megvonva a falatot.... A történet csak azért jön ide, mert Csipaknak (képen) kiváló zsidó kapcsolatai lehetnek, ha elolvassuk az alábbi hírt. Arról sem hallottunk, hogy a kerület zsidó polgármestere (Rogán Antal, Fidesz)tiltakozott volna a Zeppelin névre hallgató zsidókupleráj ellen. (képen)
Csipak Péter reagált - Meg fog épülni a Zeppelin
Legfeljebb néhány hónapos csúszást okozhat az Új Városközpont beruházásának az, hogy a KÖH állásfoglalása nyomán az V. kerületi önkormányzat nem adta ki a bontási engedélyt a Bécsi utca három épületére. Így reagált Csipak Péter, beruházó cég vezetője az Indexnek.  Kép: a lepusztított műemlékek helyén ilyen kupleráj lesz
 ZSIDÓMAFFIA SZABADON GARÁZDÁLKODHAT
Arab-izraeli honlap veszélyeire figyelmeztet a PSZÁF
"A honlapon a "Hyper-Cash Bank Ltd., Melchizedek, arab-izraeli cég" hitelkártyát, számlavezetést, betétlekötést kínál az érdeklődőknek. A honlapon a szolgáltatásokat kínáló Hyper-Cash Bank Ltd. nem áll a PSZÁF felügyelete alatt. A Hyper-Cash Bank Ltd. nem tagja az Országos Betétbiztosítási Alapnak, vagy a Befektetővédelmi Alapnak, így a Hyper-Cash Bank Ltd. ügyfelei kártérítési igénnyel nem fordulhatnak ezen alapokhoz." (portfolio)
Tetszik érteni? A maffia működhet, csak ne tegyük be hozzájuk a pénzünket....

Kép: Rogán polgármester az MSZP-és Schmuck Andorral, a narancs-vörös összefogás jegyében






 AMERIKA A EXPORTÁLJA A ZSIDÓ TERRORISTÁKAT




MIÉRT LETT ÉRZÉKENY
AZ USA A WIKILEAKS
JELENTÉSEKRE?

A Központi Hírszerző Ügynökség ( CIA ) dokumentumai, amit a WikiLeaks múlt hónapban tett közzé, kimutatta, hogy Washingtonnak régi hagyományai vannak a terrorizmus exportálásában, akiket külföldön radikális amerikai zsidók támogatnak. Az amerikai média mindig azt hazudta, hogy a terroristák azok mindig iszlám radikálisok, közel-keletiek, afrikaiak vagy dél-ázsiai etnikai származásúak – áll a jelentésben. Miközben az USA régóta támogatta a zsidó terroristákat. Az egyik ilyen kiemelt esemény volt a jelentésben, Baruch Goldstein, aki egy amerikai zsidó orvos volt New Yorkban, aki aki emigrált Izraelbe 1994-ben. Csatlakozott a szélsőséges Kach-csoporhoz és megölt 29 palesztint egy mecsetben, amikor a Pátriárkák sÍrjánál imádkoztak, Hebronban. A Kach alapította Meier Kahane , egy amerikai izraeli rabbi, a legjobban leírni, mint egy " radikális pap . " szervezetet, Kahane rabbi alapította, a zsidó Védelmi Ligából ( JDL ), amely már szerepelt az erőszakos, szélsőséges zsidó szervezetek között az FBI-nél, 1968 óta. A JDL műveleteknél az Egyesült Államokban hét ember meghalt és megsérült több mint 22. Ezek között a terrorcselekmények volt az 1985-ös amerikai-arab Antidiszkriminációs bizottság igazgatójának megölése, Kaliforniában. Az FBI szerint 2001/9/11 támadások után hónapokkal két JDL tagot tartóztattak le a Los Angelesben, mert ezek összeesküvést terveztek, hogy felrobbantannak egy mecsetet, Kaliforniában. Napjainkban az amerikai zsidók tovább növelték a támogatást erőszakos intézkedésekre, a megszállt palesztin területeken. Eközben a New York Times júliusban azt írta,, hogy sok zsidó csoport az Egyesült Államokban adómentes adományokat szerez, hogy a megszállt palesztin területeket fenntartsák. A jelentés megállapította, legalább 40 csoport volt, aki így több mint 200 millió dollárnyi adóvisszatérítést kapott, az elmúlt évtizedben. Azt állították, hogy ezek a pénzek zsidó vallási és oktatási létesítményekre mennek. Valójában ebből félkatonai tevékenységekre költöttek. Az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az Egyesült Államok szerepe a terroristák exportálásában rákényszeríthet sok külföldi partnert, hogy nem működnek együtt Washingtonnal, amikor a bíróságon kívüli tevékenységekről van szó. Pl. fogva tartása, átadása és kihallgatása a gyanúsítottaknak, harmadik fél országaiban. (presstv és kép)
A fenti cikkben a cionista bűnözők majdnem minden bűnözési formája fölismerhető. A cikk nem említi, hogy Kahane rabbit megölték Amerikában, mert annyi gyilkosságot követett el, hogy már nem tűrték el neki.A cikk arról sem szól, hogy eddig majdnem minden izraeli állami és kormányfő korábban terrorista volt. Arról sem szólnak, hogy Palesztínát terrorista módszerekkel foglalták el, már a világháború előtt is. Magyarországon ugyanezt folytatják a zsidó, pártok, cégek, alapítványok, szekták, titkos társaságok, stb. Mocsokrácia rendszere nemzetközi zsidóhálózatban működik. Kép: a Pentagon, ahol pornóznak a hivatalnokok, hónapok óta erről írnak amerikai lapok





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése