Lesznek e hollókosztos

magyarok

Adalékok a zsidó terrorizmus történetéhez - 110 éve született Marschalkó Lajos

110 évvel ezelőtt, 1903. szeptember 11-én született Marschalkó Lajos, a magyar fajvédő újságírás óriása. Tiszteletünk jeléül az alábbiakban közöljük egyik remek tanulmányát, amely a Hídfő Könyvtár 1967. novemberi számában látott napvilágot.

Világterror - világuralom

A hamu tüzesedni kezd az elfojtott parázsban, a vulkán kráteréből kitörni készül a lávazuhatag, amely egykor elpusztította Pompejit és Herculanumot, Sodomát, Gomorhát.

A földkerekségnek van egy központi problémája, amelyről nem mer beszélni senki. A keresztény világnak van egy tabuja, amely érinthetetlen. Van „szent-tehén komplexum”, amelyhez éppúgy nem szabad hozzányúlni, mint India szent majmaihoz.

Mindezt úgy hívják, zsidókérdés.

Aki ma ezt említi, azt elsősorban bolondnak tekintik, a pszyhiáter terrorizmus és sarlatánizmus, vagy az úgynevezett „igazságszolgáltatás” hatáskörébe utalják. A fehér ember és az egész kultúr-világ ennek a világterrorizmusnak igájában nyög, csak éppen nem akarja tudomásul venni, hogy milyen sorsot szántak neki.

Mint előző oldalainkon már megírtuk: Hitler, Rosenberg téves úton keresték a zsidó probléma nyitját, mikor faji alapra helyezték át a kérdést és Mózes, Ezdrás, Nehémiás isteni kiválasztottságról szóló elméletével szembe állították az árja-germán kiválasztottsági dogmát. Negatív és - mint az eredmény mutatta - háborúvesztő, terméketlen, negatív-judaizmus volt ez. De barna ingben, horogkeresztes karszalaggal is ugyanazt hirdette, mit Mózes, Ezdrás és Nehémiás 5000 évvel megelőzőleg faji, nacionalista és nemzetek feletti alapon, mint a zsidó nép számára kiadott különleges isteni parancsolatot.

A zsidó-kérdés kulcsa nem a faji, hanem a hatalmi alap. Milyen méretű e világban egy 13-16 milliós nép politikai, gazdasági, szellemi hatalma, és milyen alapon jöhetett ez létre?

Ostobaság azt hinni és hirdetni, hogy a zsidó alacsonyabb rendű faj, mint a germán, kelta vagy magyar, indus, turáni. Ellenkezőleg! A zsidó, a maga nézőpontja szerint magas intelligenciájú fajta, amely ma már semmi esetre sem azonosítható az egykönyvű Talmud-zsidóval, a koszos kis galiciánerrel. A keresztény emberiség, sőt a zsidóság legnagyobb liberálisai és szabadsághősei azonban világosan látták, hogy a Tan, a Talmud és a Thóra a világtörténelem legnacionalistább, legsovénebb, leghatalomratörőbb népét, a legkülönlegesebb népi képletet nevelték ki a zsidóból. Népet, amely csak akkor tud létezni és élni, ha kezében tart minden kulcs-pozíciót, minden hatalmat és léte, megmaradása érdekében minden népet terrorizálni tud.

Talán nem érdektelen, hogy Herzl Tivadar, a cionizmus apostola a földkerekség legintelligensebb zsidóságából származott: a budapestiből. De ugyancsak Magyarországon született egy másik, meghallgatatlan zsidó próféta is, akinek nevét talán nagyon kevesen ismerik, Herzl Tivadar tanainak száz százalékos ellentéte, dr. Fejér Lajos.

Dr. Fejér Lajos vérrel, szívvel, lélekkel zsidó volt. Azonban mikor már Magyarország határain is tombolt a hitlerizmus, úgy, mint a nagy zsidó próféták, akik hiába akarták népüket megváltani és megmenteni a Jehova vagy Hitler bosszúja elől, hatalmas könyvet írt, amely talán egyetlen tökéletes felismerése a zsidókérdésnek. Miután magyar nyelven jelent meg, és Európában már a második világháború előszelei fújtak, dr. Fejér Lajos könyve idegen nyelveken nem jutott el a politikusok, az államférfiak asztalára, és természetesen meghallgatatlanul maradt még a magyarországi zsidóság legmagasabb, legintellektuálisabb köreiben is.

Dr. Fejér Lajos, az európai zsidóság tragédiája közeledtén valami kísérteties felismerésre bukkant, amely nem volt tetszetős sem az asszimilánsoknak, sem a cionistáknak és még kevésbé hitleristáknak. Ez a felismerés annyiból állott, hogy a hitleri és rosenbergi nacionálszocializmus és a mózesi vagy talmudi cionista zsidó nácizmus között nincs semmiféle különbség. Adolf Hitler a fajvédő törvények tekintetében szerény epigonja volt Mózesnek, a zsidó Führernek. A hitlerizmus nem volt más, mint negatív júdaizmus. A marxizmus és a kapitalizmus pedig ugyanígy egymás édestestvérei.

A marxizmus - írja a nagy zsidó tudós és publicista - tökéletes parafrázisa a zsidó messianisztikus hitnek. Szellemi vigasztalás, amelyet a gazdasági és politikai elnyomatásban lévő munkásosztály részére rajzolt meg Marx, a tan apostola.

S folytatja tovább: „Minden zsidó eszmével foglalkozó cikk, akár pap, akár profán zsidó írja, par excellence, politikai cikk. A zsidó eszme nem vallási eszme, hanem a nemzeti, állami törvényközösség eszméje. A zsidóság az egész világot átfogó irredenta mozgalom, amelynek szellemi forrása a zsidó vallás, hivatásos agitátorai a Papok és médiuma a zsidó népi anyag.

Juda Halevi szerint a népek sorában az isteni kiválasztottság folytán olyan elsőbbséget élvez, amelyet meg nem oszthat, és nem is oszt meg más népekkel.

Ez a felfogás jelentené - érvényesülésében a népek faji alapon nyugvó hierarchiáját, amelynek élén a zsidóság állam, ő képezné a népek arisztokráciáját. Az így kialakuló világban olyan kasztrendszer fejlődne ki (de nem hivatási, hanem faji alapon), ahol az emberek közt a fokozati rendszer, mint az indusoknál, a nagy tömegnek lealjasításához vezet: ahol már nem is jön emberszámba és az állat rendfokára alásüllyedt pária”.

„Iróniája a sorsnak, amely a népek és fajok történetét igazgatja, hogy a hitlerizmusban olyan faji politika nyer kíméletlen alkalmazást, amely árja - faj elnevezés alatt a német fajra ugyanazt a kiválasztottsági teóriát érvényesíti, - de egyedül és kizárólag a zsidósággal szemben! - amit a zsidó vallás alkalmazna a zsidó faj javára, ha fejlődésének irányában uralomhoz jutott volna. És alkalmazná a világ összes fajtáival szemben!”

És olvasván egy zsidó próféta, az eichmanni KZ-ben elpusztult nagy magyarországi zsidó bölcselő sorait¹, úgy érezzük, hogy ismét a Mene Tekelt írják a Fehér Ház és a Kreml falára. Egyetlen faj arisztokratizmusa vagy plutokráciája fenyegeti az egész földkerekséget. Egyetlen faj kiválasztottjai ülnek a New York Times, a Time a német 4 milliós Bild-Zeitung asztalainál, a televíziók, rádiók szerkesztői szobáiban. Akarunk-e hát a „népek arisztokráciájának” nyomorult elnyomottjai lenni? Akarjuk-e, amit egy becsületes magyar zsidó, dr. Fejér Lajos jósolt meg, hogy az állat foka alá süllyedt pária legyünk?

A zsidóság mindenkor is a terrorizmus népe volt. Josephus Flavius, a szintén nagy és kiváló zsidó történelemtudós „A zsidó háborúról” szóló könyvét kell elolvasnunk ahhoz, hogy meglássuk: a bolsevizmus nem marxi és lenini találmány. Az ókorban is volt, a mainál sokkal rosszabb bolsevizmus - annyi csekélyke különbséggel -, hogy a GPU- és Cseka-módszereket akkor még nem idegen népek, hanem saját fajtájuk, saját népük vezetői ellen folytatták a mai „humanisták”.

Josephus Flavius zsidó volt. Százezres galilei hadsereget vezetett két római cézár - Titus és Vespasianus vasfegyelmű légiói ellen. Megverték, legyőzték. Ez még mit sem változtatott zsidó hazafiságán.

Flavius József akkor kezdett lélekben is a rómaiak oldalára állani, mikor látta, hogy a Templomot, amelynek nagyságáról, szépségéről senki se adott nálánál szebb és jobb leírást, hirtelen megszállja a csőcselék, a zsidó mob és Jeruzsálem fölött úrrá lesz egy olyan terrorista - ma úgy mondanánk, bolsevista - uralom, amelynél szebbet, véresebbet, kegyetlenebbet nem álmodhatott se Lenin, se Sztálin, se Derzsinszkij.

A Titus és Vespasianus légiói által már-már megközelített Jeruzsálem belállapotairól, az ókori bolsevizmusról így ad hírt az 7900 év előtti hírnök:

„A zélóták és idumeusok (két zsidó néptörzs) a köznépet, mint valami tisztátalan állatok csordáját úton-útfélen mészárolták. Az összefogdosott előkelő embereket (nobiles) és a fiatalságot megkötözve börtönbe csukták, arra számítva, hogy kivégeztetésük halogatásával többeket párthívükül megnyerhetnek...”

Mik ezek, ha nem a szovjet-orosz bolsevizmus, az ÁVH, Cseka, GPU 1900 év előtti módszerei?

Mert Josephus Flavius folytatja:

„Kivégeztetésük előtt a legkegyetlenebb megkorbácsolást kellett elszenvedniök; testük borítva volt sebeiktől, a veréstől és kínzástól, és amikor már nem volt hely a testükön a kínzásokra, csak akkor érdemesítették őket - a kardra... A népet pedig olyan félelem, rettegés szállotta meg, hogy nyilvánosan megsiratni, avagy eltemetni senki se merte a maga halottját. Tizenkétezer nemes ember pusztult el így”.

A zélóták gyilkolási dühe - írja Flavius - főként bátor és jeles férfiak ellen irányult, azt tartva, hogy ha ezeket irigységből kipusztítják, ezzel az erényektől való félelemtől is megszabadulnak. Kivégezték tehát, sok mással együtt, Goriont egy származásra, mint tekintélyre kiváló, a népuralomért lelkesülő szellemdús férfit, akinél egyetlen zsidó sem szerette jobban - a szabadságot!”

A bolsevizmus lefelé szintező jellegzetessége ott lángolt már a római légiók által ostromolt Jeruzsálemben is. „A nagy bűntényekre és a kisebb vétségekre pedig egy és ugyanazon büntetés volt: tudniillik a - halál, s ez elől csakis az menekült, aki alacsony származás, vagy szegénységre nézve, a lehető legsilányabb ember volt”.

Egyenesen rémítő, ahogy Josephus Flavius leírja a zsidó terroristák hatalmába tartott Jeruzsálem akkori állapotait: a zsidó terroristák „ahol a házat bezárva látták, ez gyanújel volt előttük arra nézve, hogy ott a bennlakók, valamit esznek; nyomban bedöntve hát az ajtókat, és a félig összerágott ételt az emberek torkából húzták ki, evégből össze-vissza fojtogatva őket. Öreg embereket, akik nem engedték a maguk falatját, megdögönyözték; nőket, akik markukban valamit rejtegettek, megtépázták. Nem volt könyörület sem az ősz fej, sem a csecsemőkor iránt, hanem a valamit rágcsáló gyereket földhöz vagdalták... A tekintélyesebb és gazdag embereket maguk a zsarnokok elé kísérték s egy részüket aztán hamis vád alapján, állítólagos gonosz tervek miatt végezték ki, másik részüket azért, mert a várost elárulni akarták a rómaiaknak”. (Szovjet kirakat-perek!)

Vajon nem-e a Szovjetunió és a keleti államok bolsevizmusáról írta Josephus Flavius?

„Az uralom fölött egymással mindkét részről villongásban voltak, a gazságokban azonban egyetértettek... Nem bírom egyenkint felsorolni gaztetteiket, s ezért röviden csak annyit mondok, hogy véleményem szerint, soha egy más város sem szenvedett annyi mindenfélét és emberemlékezet óta nemzet, nem volt még féktelenebb a gonoszlelkűségben”.

Nem egy útszéli antiszemitának, vagy „elvadult náci gyilkosnak”, hanem a galilei hadak „héber főparancsnokának” félelmetes ítélete ez saját nemzete fölött.

Szinte a hátunk borzong tőle, hogy idézzük Josephus Flavius könyvének egyik fejezetét, „arról az asszonyról, aki éhségében megsütötte a fiát”. A héber hadvezér, későbbi történetíró állításait azonban 1900 éven át tényekként fogadta el a világ és a tárgyilagos történetírás. Ezek szerint bizonyos Mária nevű asszony, akinek vagyona legnagyobb részét elrabolták a zsarnokok, legyilkolta és megsütötte saját fiát.

„Te nyomorult kis gyermek, mondá - írja Josephus Flavius, - kinek tartogassalak én háború, éhség, lázadás közepette? Ha a rómaiak között fogsz is élni, rabszolgaság lesz az osztályrészed; az éhség pedig előbb utolért, mint a rabszolgaság, ezeknél még a lázadók, még rettenetesebbek. Légy tehát az én eledelem, légy a lázadóknak a bosszuló szelleme és légy az emberi életnek egy meséje, ami még csak egyedül hiányzik a zsidók szerencsétlenségéből. Ezeket mondva megölte a fiát, és miután megsütötte a felét megette... Ennek a szerencsétlen esetnek híre pedig hamar eljutott a rómaiakhoz is; ezek közül némelyek nem hitték el, mások sajnálkozásuknak adtak kifejezést, sokan meg most még jobban meggyűlölték ezt a nemzetet. A cézár pedig azért Isten előtt beszámolt magáról; mert ő a zsidóknak békét ajánlott fel s kijelentette nekik, hogy mindazok, amiket csak elkövettek, feledve lesznek”.

A türelmes rómaiak számára is betelt végre a mérték. A cézár rohamra vezényelte légióit, mikor a Templomot a felkelő bolsevisták felgyújtották és Flavius szerint 1 600 000 zsidó pusztult el a rómaiak ellen vívott háború idején. Titus cézár azonban tiszta lelkiismerettel mondhatta:

„Ahányszor csak győztem, mindig békére szólítottalak fel benneteket, mintha csak én lettem volna a legyőzött fél. Amidőn a templomhoz értem el, szántszándékkal figyelmen kívül hagytam a hadijogból kifolyó jogaimat és kértelek benneteket, legyetek kímélettel a magatok szentélyei iránt s óvjátok meg a Templomot. Ti visszautasítottátok minden ajánlataimat és a templomot saját kezeitekkel gyújtottátok fel” - fejezi be Flavius, aki ezután már csak a cézár római diadalmenetéről ír.

A divus caesar, aki helyreállította a római birodalom békéjét, nem sejthette, hogy amikor szétűzi és elhurcolja a zsidókat, 1900 évre terjedő szerencsétlenséget szabadít a világra. Mert, csak oktalan „antiszemita” mondhatja, hogy a zsidóság okvetlenül a békétlenség, a héber Flavius szerint „féktelen gonoszlelkűség” népe.

Azonban senki nem tagadhatja, hogy minden nép sorsát, jellemét, magatartását, az új és újabb nemzedékek gondolkodásmódját a tradíció, a nevelés határozzák meg. Mikor Titus cézár szétűzte a zsidókat, akkor a terror és a terrorizmus népét szabadította a világra.

A tegnapi és a mai zsidók sem tagadhatják: e népet, nem a fajiság, nem a vérség nevelték azzá, amivé lett, hanem a Tan, amely ott van a szent könyvekben lefektetve. Ott volt már akkor is, amidőn Titus légiói Jeruzsálem falai alatt állottak. Ott volt korábban is, és a lerombolt Templomban olvasták tudós papok és főpapok „Isten igéjét”, amely soha nem is volt más, mint a zsidóság állami törvénye, amely a zsidót azonosította Istennel. S ez a Tan, akárhogy is nézzük, és a kereszténység egyik része hiába vallja magáénak az Ószövetség (Tóra) tanait, a minden népek elleni nacionalizmus, a népgyilkosság és népirtás vallása!!!

Humanitásról, filantropiáról szóló üres szavak helyett elő kell venni az Ószövetséget, a Tórát, a Talmudot, Sulhán Árukot, amelyek mind a nemzsidó népek megvetését, a nemzsidó ember szabad kirablását hirdetik.

A nagy magyar katolikus hebreológus, aki tökéletesen tudott héberül, Huber Lipót kalocsai kanonok, minden úgynevezett antiszemitizmus nélkül, a héber betűk fotokópiájával bizonyítja ezt a zsidó terrorizmust. Idézi az Albó, Széfker ikkarim 1861 lembergi kiadását, amely szerint teste, lelke a bálványozónak (a nem zsidóknak) szabad, mennyivel inkább vagyona (pénze), mert helyes megölni a bálványozót. „Öljétek meg azt, akinek nincs vallása (a vallástalant)”. Így figyelmeztet a Tóra a bálványozókra, nemzsidókra. És Mózes, a nagy Führer, kiadja a Jehovától közvetlenül kapott parancsot: Egyáltalán senkit se hagyj életben”. (Ószövetség, Mózes, V. 20. 16.)

Senki sem tagadhatja, hogy a zsidóság híven megtartotta a nemzeti és vallási parancsokat.

Huston Stewart Chamberlain, „A XIX. évszázad alapjai”, Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts” alapvető művében olvassuk, hogy a szétűzetés úton a zsidók Ciprus-szigetén olyan terrorista lázadást rendeztek az akkor már hanyatló római birodalom ellen, hogy annak 400 000 nem zsidó földközi-tengeri ember esett áldozatául. Említettük azt is, hogy a régi, klasszikus Rómában Ciceró, a nagy történetíró, római szenátor és a római hatalom egyik legkiemelkedőbb szellemisége, a bíróság előtt csak halkan, sugdosva mert a bírákhoz szólni, mert - mint mondotta - a zsidók anyagilag tönkreteszik, ha őszintén beszél.

Miután a Kr. u. második évszázadban Ciprus-szigetén többségben voltak és ott meg akartak alapítani egy új zsidó nemzeti államot, egyetlen napon legyilkoltak a sziget lakosságából 220 000-et, és egyedül Cyrene városában 240 000 nem zsidót pusztítottak el. (Momsen: Römische Geschichte V. 543. oldal.)

A terror és népgyilkosság népe Titus cézár jeruzsálemi győzelme után szétáradt a világ minden részébe. A zsidóság egy jelentős része a mai Spanyolországban kötött ki. A nyugati gót királyok - miért, miért nem? - minden kedvezménnyel, elárasztották a zsidó bevándorlókat. A hála az volt, hogy - Chamberlain szerint - a spanyolok ellen tisztán üzleti érdekből a nyugati gót királyság, a befogadó állam ellen, szövetségesül hívták a mórokat.

A kalifák segítségével aztán, mint a feltétlen zsidóbarát Heman „Die Weltstellung der Juden” (1882. 24. old.) írja, összpontosítottak a maguk kezében minden anyagi és szellemi hatalmat. A mór állam elpusztult, ami azonban a zsidóknak mindegy volt. Az időközben felépült spanyol államban ugyanúgy kezükbe vettek minden hatalmat, pénzt, gazdagságot.

„Az ország gazdagsága teljesen az ő kezeikben volt: a földbirtok az uzsorások tevékenysége és a spanyol nemesség eladósodása következtében mindinkább az ő birtokukba került. Az államtitkároktól a pénzügyminiszterig minden hivatal, minden adó- és pénzügy a zsidók hatalma alatt állott. Egész Aragonia tulajdonképpen zsidó zálogban volt. Hatalmukat főként kiváltságok megszerzésére használták fel. Például adósság követelése esetén egyetlen zsidó esküje a kereszténnyel, arabbal szemben elég volt a bizonyításra, míg a keresztény esküje a zsidóval szemben egyáltalán nem volt érvényes. Hatalmukkal oly mértékben visszaéltek, hogy végül is a nép felkelt ellenük”. (Antiszemitizmus? - A szerző.)

Ugyanilyen hatalomátvételre készültek azonban Nagy Károly német-római birodalmában, amely kegyesen befogadta őket. Nagy Károly az adóbehajtást, az államigazgatást csaknem átruházta a zsidókra. Mint adóbérlők és az állami hivatalok vezetői ezek hamarosan a különféle kiváltságokat szerezték meg a maguk számára. A zsidó bűnözőt mérsékeltebb büntetésre ítélték, mint a keresztényt, a vásárnapokat szombatról vasárnapra helyezték át.

Nagy Károly, aki a keresztény középkor legnagyobb politikai lángesze volt, rendelkezett bizonyos célirányos gyengeséggel. „Engedményeket tett s az ügyes zsidó csalásnak és a zsidóság diplomáciájának”. (Maurice Pinay: Verschwörung gegen die Kirche". 463. oldal.)

„Ezekben az időkben - írja Graetz, a zsidóság neves történetírója - a zsidók voltak a világkereskedelem főképviselői”.

Az ugyancsak zsidó Kastein megállapítja, hogy a zsidó kereskedelem már az évezredfordulón Franciaországtól Indiáig és Kínáig terjed, és a zsidó hitközségek az egész világon úgy működtek, mint kereskedelmi ügynökségek. A zsidó Schedechias volt a császár bizalmi orvosa és a zsidók az ő segítségével jutottak be az udvarhoz.

„A zsidó taktika - írja Maurice Pinay - az volt, hogy hűen szolgálni a császárt, hogy ekként a keresztény államban minden hatalmat a maguk számára hódítsanak. Nagy Károly halála után fia Ludvig került a trónra, aki még jobban áldozatául esett a zsidó hatalmi törekvéseknek”.

„Ha új, tetterős keresztény vezetők nem harcoltak volna a zsidó bestia ellen, a római-germán szent birodalom már 11 évszázadnak előtte a zsidó imperializmus áldozatává vált volna”. (Maurice Pinay. Verschwörung gegen die Kirche 467. oldal.)

Ezt megelőzőleg azonban az egész világkereszténységet fenyegette az arianizmus, amelynek vezetője a Líbiában született zsidó Arius volt, aki a keresztény szentháromság tanával a régi zsidó dogmát, az egyetlen zsidó istenség, a Jehova-tanát igyekezett a keresztény egyházakba becsempészni, ötödik hadoszlopa útján. Hány és hány keresztény esett áldozatául e terrorisztikusan terjesztett tannak? Hány és hány nem zsidó lett áldozatává a Julianus apostata által kötött álkeresztény és zsidó szövetségnek, amelynek során a császár megígérte a zsidóknak, hogy saját költségén építteti újra Jeruzsálemet és a Templomot?

„A Julián császár kedvezéseitől elkapatott zsidók, a keresztények iránti fanatikus gyűlöletükben Palesztina és Szíria különböző városaiban vakmerően elpusztították a keresztény bazilikákat. Példájukat követték az egyiptomi zsidók is” - írja Abrosius. (A. d. Theodosium ep 29. 18.)

Amidőn N. Konstantin utóda Konstancius császár az áriánusokhoz pártolt, Egyiptomban a pogányok és a zsidók karddal, botokkal rohanták meg a (keresztény) népet a templomokban. Szerzeteseket lábbal tiportak és így öltek meg. (Athanasius Encycl. ad episc. nr. 3. Közölve, Huber Lipót által.)

Alexandriában - a legnagyobb zsidó diasporában - 418-ban felgyújtották a keresztények Szt. Alexander templomát; s mikor a keresztények ennek megmentésére siettek, borzalmas vérfürdőt rendeztek a keresztények között.

Amikor Phokas kelet-római császár uralma alatt a perzsa király rátámadt a kelet-római birodalomra, a kereszténység ellenségeivel rokonszenvező szíriai zsidók a szíriai Antiokiában „a város keresztény lakosságának nagyrészét leöldösték és óriási máglyán elégették”. (Nicephorus. Historia Eccles. XVIII. Cap. - Huber Lipót.)

Kr. u. 614-ben a perzsák elfoglalták Jeruzsálemet és ott rengeteg keresztény foglyot ejtettek. „A zsidók pedig sáskaseregként özönlöttek a perzsák táborába, és tőlük - kiki tehetsége szerint potom áron mintegy 90 000 keresztény foglyot vásároltak meg, akiket aztán kisebb-nagyobb csoportokban kegyetlenül lemészároltak”.

A római birodalmon kívül például Perzsiában szintén hatalmas méretekben folyt a zsidó terror. Kr. u. 343-ban Sapur perzsa király uralkodásának 35 éve alatt 16 000 keresztény szenvedett vértanúságot. Csak egyetlen napon 129 apácát végeztek ki a zsidók. („Az akkor teljesen zsidó uralom alatt állott Perzsiában, Sapur zsidói száz püspököt és más egyháziakat végeztettek ki”.) (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 63. old.)

Arábiában a Kr. u. 522-ben hatalomra jutott zsidó király kegyetlen üldözést kezdett a keresztények ellen. Negraán városában a zsidó király 4000 keresztényt ölt meg.

„A vérengző zsarnok Hakim (Hakem egyiptomi kalifa 996-1021) a zsidók biztatására (a mai Spanyolországban) több ezer keresztény templomot pusztított el és a keresztények százezreit mészároltatta le. (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 71. old.)

A terror népe mindig is értett hozzá, hogy mohamedán vagy keresztény királyokat, államhatalmakat mint használjon fel meghódított népek elnyomására.

Kastiliában 1350-ben mint 15 éves gyermek került a trónra „Kegyetlen Péter”, aki a kastiai zsidóvezért, Samuel Ha-Levi Abulafia-t nevezte ki előbb pénzügyminiszterré, majd az ország első miniszterévé.

„Sajnos a történelem bizonyítja, írja Maurice Pinay, ha a zsidók valamely keresztény, vagy nem keresztény országban a hatalmat kezükbe veszik, akkor a gyilkosságnak és terrornak olyan hulláma indul meg, amelyben patakokban folyik a keresztény és pogány vér”. A fiatal királyt zsidó miniszterek és asztrológusok (a mai pszychiáterek megfelelői!) vették körül s mikor a nemesség és a király rokonsága fellázadt a korlátlan zsidó terror ellen „Péter úgy érkezett Kastiliába, mint egy vérszomjas, éhes farkas a juhnyájba. És előtte haladt a rémület, oldalán a Halál és nyomán folytak a vérpatakok”.

A zsidók Kastiliában elérték „hatalmuk csúcspontját”. A pápa kiátkozta Pétert és Kastilia keresztény alattvalóit feloldozta minden, az államnak tett eskü alatti kötelezettségeik alól. Addig azonban, amíg erre az intézkedésre sor került, ezrek és tízezrek estek áldozatául a „keresztény” uralkodó lobogói alatt folytatott zsidó terrornak.

Ma már tulajdonképpen felesleges beszélni arról a zsidó terrorról, amely elborította Spanyolországot. A spanyol államot és népet a végleges leigázás veszélye fenyegette. Zsidók voltak a földbirtokosok, a király miniszterei, a püspökök. Kialakult az álkereszténnyé vált zsidók arculata, a marannóké, akik kifelé ugyan keresztények voltak, de befelé a zsidó vallási szokásaikat, szertartásaikat követték, s csupán egyetlen céljuk volt: meghódítani a keresztény spanyol államot. Spanyolországban már a nép, sőt az arisztokrácia felkelése fenyegette, mikor Torquemada, az inkvizíció vezetője azt ajánlotta a királynak és királynőnek, hogy szólítsa fel a zsidókat: vagy térjenek keresztény hitre, vagy hagyják el az országot.

Az 1492. március 31-én kelt királyi parancs a spanyol és a világtörténelemben kiemelkedő fordulópont. A terror népét kötelezték, hogy négy hónapon belül vagy elhagyja az országot, vagy keresztény hitre tér.

Mikor a kiutasítási rendelet megjelent, Abarbanel, a király zsidó kincstartója a legelőkelőbb marannókkal megjelent a palotában, hogy 300 000 arany, abban az időben jelenlegi dollármilliárdokat jelentő összeg felajánlásával, a rendelet visszavonására bírja. Minderről tudomást szerzett Torquemada főinkvizítor, aki kezében feszülettel megjelent az Alhambrában, s így szólt az ingatag királyi párhoz: „Iskarióti Judás 30 ezüstpénzért árulta el ezt; felségtek 300 000 aranyért akarják elárulni” - és elhagyta a termet. Erre az uralkodó pár állhatatos maradt.

1492. augusztus 2-án 30 000 zsidó család, kb. 150 000 zsidó; mások szerint 350 000, a király hajóin elhagyta Spanyolországot. Sokan Navarrába, Olaszországba, a mai Hollandiába, Törökországba, a Földközi-tenger kikötőibe vándoroltak és lassan felszivárogtak egészen Budáig.

Portugáliában 4 év múlva, 1496-ban Manuel király szintén elűzte a terror népét.

A „népek arisztokráciája faji alapon” azonban ment és vándorolt tovább, szerte a világon. Jeruzsálem? Egyiptom, Perzsia, Róma, Spanyolország, Portugália, Oroszország? Mindenütt ott maradt nyomukban az országpusztulás. Ott maradtak a kifosztott népek nyomorban.

S ott maradt az, amit a magyarországi származású zsidó próféta, dr. Fejér Lajos, a művelt, okos és éppezért az eichmanni KZ-ben elpusztult, modern zsidó látott meg:

„A zsidó faj vonása ma is, hogy véleményét, sőt világnézetét, ráerőszakolja (helyesen mondva: ráterrorizálja) a világra”.

A kultúra nem egy nép vagy egy faj monopóliuma. A keresztény népek egyike sem tekintheti magát a többivel szemben „kiválasztottnak”, vagy hivatottabbnak a kultúra ápolásában. Csak éppen a zsidó faj, amely a keresztény népek kultúrájának ápolásában részt nem vett és több mint kétezer évet kizárólag, vallástudományának fejlesztésében töltött. - Talmudját és kabbaláját művelte - őrizett meg olyan faji önhittséget, amely az egyes zsidóban állandóan ébren tartja azt a faji suggestiót, hogy ő is a többi népeknél különb szellemi képességek birtokában van” - írja Fejér Lajos (Zsidóság: 315. oldal).

„A népek faji alapon nyugvó arisztokráciája” akkor érte el a világtörténelem során soha nem élvezett hatalmát, mikor a hitleri birodalmat amerikai, angol, orosz fegyverek legyőzték.

Az új, a „demokratikus” Nyugat-Németország az amerikai átnevelők, zsidó terroristák, OSS és CIA-zsidók uralma alatt elvesztette minden képességét az önállóságra. Ha a világtörténelem során van nemzeti szerencsétlenség, az a német tragédia. E népnek eltörték a gerincét: nürnbergi perrel, hazugsággal, terrorral, hamis igazságszolgáltatással, Morgenthau-tervvel, licenzírozott újságok félrevezetésével, minden erkölcs, vallás, nemzeti érzés, gyalázatos destrukciójával.

Nyugat-Németországban csak 30 000 zsidó él, de épp itt bizonyosul be, hogy a „népek arisztokráciájának”, legyen az csak harmincezer főnyi, nagyobb hatalma lehet, mint magának az ötvenkét milliós nemzetnek és kormányának.

A zsidó hatalomnak Nyugat-Németország fölött tényleges alapja: 1. A nagy Adenauer tévedése, amely abból indult ki, hogy az Izraelnek nyújtott, egyszer, s mindenkorra szóló 3 és félmilliárd DM-es „jóvátétellel” megnyerheti a világ-zsidóság szimpátiáját és Amerika, valamint a világ zsidóságától hátbiztosítást kaphat a bolsevista veszedelemmel szemben. (Élete utolsó időszakában mondta a Der Spiegel című nagy magazinnak adott interjújában: „Vigyázzunk! A világzsidóságnak nagy hatalma van!” Mintha csak Ciceró mondotta volna a legfelsőbb római törvényszék előtt.) 2. Az adenaueri megalkuvásnak következménye nem az volt, amit a bölcs kancellár várt; a demokratikus Németország becsületének, világtekintélyének helyreállítása, hanem a Nyugat-Németország ellen megindított és a végtelenségig fokozott zsidó gyűlölet-propaganda Tel-Avivtól New Yorkig és végestelen végig, a földkerekségen. Az Izrael javára megkötött 3 és félmilliárd márkás „jóvátétellel” Adenauernak nem sikerült nemzetét kiszabadítani a zsidó terrorizmus nyomása alól. Ellenkezőleg! Jöttek az újabb és újabb cionista követelések, zsarolások! Mikor Eichmann Adolfot közönséges emberrablás és a világ „humanista” közvéleményének hallgatása mellett elrabolták Buenos Airesből, J. C. Burg, a mélységesen kiábrándult és okos zsidó író a „Zsidóság sorsa hóhérok és csalók között” című könyve szerint, Adenauer New Yorkban „véletlenül” találkozott az éppen ott tartózkodó Ben Gurionnal, akinek 500 millió DM-ről szóló csekket adott át, azzal a kéréssel, hogy az Izraeli bíróság előtt ne azonosítsák a mai nyugatnémet államot a hitleri Harmadik Birodalommal. Ben Gurion, „a nagy barát”, zsebretette a csekket, ami azonban nem akadályozta a világzsidóságot abban, hogy ne folytassa a Nyugat-Németország elleni megvadult gyűlöletpropagandát.

Az eredmény szörnyű és világveszélyes, mert a terror előbb-utóbb csődbe kergeti a nyugatnémet államot. Jönni fog a munkanélküliség, és annak segítségével a szovjet-bolsevista hatalom özönlik be majd a Rajnáig és a francia, olasz kommunisták millióinak segítségével, egészen a spanyol határig.

A megfélemlített és a demokratikus rendért minden zsarolással kétségbeesett versenyt futó Nyugat-Németország eddig 35 milliárd DM-et fizetett ki a zsidók „egyéni kártalanítására”. A Wiedergutmachung összege el fogja érni az ötven, esetleg százmilliárd DM-et is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy szerte a világon egész ügyvédkolhozok alakultak hamis tanúk verbuválására, a kártalanítások hamis eskü alatti nyilatkozatokkal való igazolására, ha tudjuk, hogy a német Wiedergutmachung hivatalok számtalan tisztviselőjét kellett megvesztegetettség miatt elítélni és ha ehhez hozzávesszük, hogy a többiek - épp ezért? - állandó megfélemlítettségben élnek, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy Nyugat-Németország ma a kétmilliós Izrael gyarmata lett.

Európa területén különféle terrorista szervezetek épülnek fel. Ilyen például a ludwigsburgi „náci bűnöket üldöző hatóság”, amely egy vörös múltú zsidó, Bauer legfőbb államügyész hatalma alatt áll. Ilyen a Wiesenthal Simeon által vezetett bécsi zsidó dokumentációs központ, amely szoros együttműködésben van a ludwigsburgi, de egyben a moszkvai szovjet hatóságokkal.

Ezek működésének „fényében” lehet meglátni, hogy a fehér emberiség a német nemzetiszocialista hatalom legyőzése után a világterrorizmus uralma alá jutott. Közel negyedszázaddal a „náci bűnök” elkövetése után a ludwigsburgi nyugatnémet államügyészség, szoros egyetértésben az izraeli titkosszolgálattal, náci „háborús bűnöst” keres. Óriási költségekkel nyomoznak Martin Bormann, Mengele, az auschwitzi orvos felkutatására. Auschwitzi kirakatperek folynak, amelyek során a földkerekség legtöbb államából hatalmas költségekkel hajtják fel a tanúkat, akiknek legnagyobb része - dr. Latenser védőügyvéd szerint - hamis tanú. A nyilvánvaló hamis tanút nem esketi meg a bíróság, nehogy egy zsidónak baja essék. A hamis tanú mehet és futhat, miután a német munkás adójából felvette a 9000 márkás tanúdíjat. És a hamis tanúk miatt hányan, de hányan választják az ártatlanul elítélt kisnácik közül a börtönben az önkéntes halált mint az egyetlen kivezető utat a XX-ik század igazi győztesei és igazi bűnöseinek terrorja elől való menekvést!

Ennek a szovjetnél is rosszabb, hangtalanul gyilkoló terrorizmusnak legkiválóbb fegyvere az amerikai zsidók által felépített nyugatnémet „demokratikus” sajtó, amelynek megteremtésére a megszállás idején az amerikai-angol zsidó sajtótisztek, a Hans Habek, a Henry Ormondok, a gyűlölet tűzköréből máig sem szabadult emigránsok adták a lizenceket és a sok milliós alaptőkét. A „demokratikus” Nyugat-Németország sajtó cárja ma Axel Springer, aki négymilliós Bild Zeitungjával, a monopolizált sajtó-konszernjével a közönyös német munkástömeg közvéleménycsináló atyaistene. A német intelligenciának szánt, kétségtelenül magas nívójú Der Spiegelt, a nyugatnémet sajtódestrukció magazinját Rudolf Augstein szerkeszti, aki halovány náci múltja ellenére Challoner angol sajtó-őrnagy és két zsidó emigráns kezéből kapta a megbízatást a német lélek, a német ifjúság „felvilágosítására”. Mivel szerencsésebb a helyzet a többi jelentős nyugatnémet lapoknál, ahol a múltjukat titkoló karrierista egykori náci újságírók versengenek zsidó kollégáikkal a nemzeti és szellemi, immár az erkölcsi értékek rombolásában, hajdani bajtársaik kegyetlen üldözésében? Azonban akármilyen mértékben süllyednek erkölcsileg a zsidó-világterror szolgálatában, akármilyen lelkesen szolgálják is ki a cionizmust, és akármilyen hévvel magyarázzák, hogy a német újraegyesítés érdekében meg kell alkudni a világzsidóság hatalmával, a világszerte folyó Németország elleni külföldi gyűlölethadjárat nem enyhül egy árnyalatnyival sem.

Nem is fog enyhülni soha, mert itt nemcsak a Thóra és Talmudból ismert ötezer éves bosszú folyik, hanem ennél is sokkal több. Mert minden eichmanni emberrablás, auschwitzi, treblinkai és sobibori kirakatper mögött ott áll az igazi nagy cél és az ószövetségi ígéret beváltása utáni világhajsza: adjatok és fizessetek még több Wiedergutmachungot!

A sokak által megcsodált Nyugat-Németország és a neo-demokrácia a satellit-szellem, a régi Landsknecht-mentalitás Amerikánál is tipikusabb megtestesítője. Ha újabb és újabb jóvátételek kizsarolósa céljából a zsidók merényletet akarnak elkövetni Ben Gurion nagy barátja, Konrad Adenauer ellen, ha aljas rágalmakkal, a zsidó-gyilkosság gyanújával „kilövik” a kormányból prof. Oberlündert, a menekültek nagy, szudétanémet patrónusát, ha moszkvai, budapesti, prágai segítséggel és egy Wiesenthal-szerű galiciáner be akarja bizonyítani, hogy Lübke nyugatnémet köztársasági elnök „koncentrációs lágereket épített” a hitleri idők alatt; akkor ő ellene indul meg hajsza, nemcsak a kommunista államokban, hanem a moszkvai és - természetesen - New York-i lapokban.

A világterror irányítói már beleszólnak abba is, hogy ki legyen a német kancellár, mint ez George Kiesinger megválasztása után történt, aki „náci múltja” miatt elsőszámú megzsarolható alanya lett a cionista-kommunista világterrornak. A világterroristák ma már ott tartanak, hogy elő akarják írni az ötvenkét milliós német népnek, ki legyen a következő köztársasági elnök. A New York-i „Aufbau” című német nyelvű cionista újság már odáig megy a terrorizmusban, hogy egyenesen Hamburg zsidó főpolgármesterét, dr. Herbert Weichmannt ajánlja, sőt követeli Nyugat-Németország jövendő köztársasági elnökének, mert ezzel a választással „a német nép bebizonyítaná, hogy úrrá lett a hitleri múlt fölött”.

Különös német végzet, hogy ezt a népet azért gyűlölték Nyugaton, mert Goethéket, Beethoweneket, Clausewitz-méretű nagy katonákat adott a világnak, ma pedig azért vetik meg - mint ezt több angol, francia, szovjet-orosz, sőt kínai politikus megállapítja -, mert saját fészkébe piszkít, önmagát gyalázza, kisebbíti a zsidó világterror hatása alatt. És a világzsidóság kajánul nevet a német politikusok, államügyészek, bíróságok megdöbbentő szolgalelkűségén, mellyel meghajlik a „népek arisztokráciája előtt” és szüntelenül, csak az Ószövetségi parancstól reszket:

„Mert a nép és az ország, amely néked nem szolgáland, elvész, és a népek mindenestül elpusztulnak. És szopod a népek tejét és királyok emlőjét szopod!” - jósolta a már idézett Ézsaiás.

Nyugat-Németország leigázása, erkölcsi és politikai felbomlasztása nem német és legkevésbé nemzetiszocialista, hanem európai és világtragédia, a XX. század legsötétebb fejezete, mert az 1945. május 9.-én támasztott erkölcsi, politikai űrön keresztül mint a tüzes lávafolyam árad be a bosszú, a terror, a szovjet befolyás.

A zsidó világhatalom, amelynek - nagyobbrészt hamis eskü alatti nyilatkozatokra és hamis izraeli, lengyelországi tanúk vallomására 35 milliárd márkát fizettek ki a nyugatnémetek - olyan terrort gyakorol; amelyhez hasonló nincs se Vörös Kínában, se a Szovjetunióban. S ez a terror - a világhódítók hideg terrorja rosszabb, mint a gépfegyveres, vagy a hajdani tungid-terror. Az csak a testet tudja megölni. Ez azonban a lelket, az erkölcsi magatartás tisztességét öli ki Goethe, Schiller, Beethoven, Nietzsche, a feltalálók, orvostudósok egykori nagy nemzetéből.

Adenauertől kezdve, Ludwig Erhardt és Kiesinger kancellárokig a nyugatnémet nép mindig úgy szerette magát a világ előtt csillogtatni, mint a nagy német nép egyedüli és kizárólagossági joggal felruházott képviseletét, arról azonban kevesen tudtak, hogy a német Bundestag, a bonni parlament, a szövetségi német kormány, a szövetségi államok kormányai, az igazságszolgáltatás szervei, a rendőri hatóságok legtöbbje az izraeli és New York-i parancskiadási központ alantas végrehajtó hatóságaivá váltak.

A világzsidóság ma már úgyszólván minden német ügybe beleüti az orrát, és terrorisztikusan parancsolni akar a 18 milliós világkisebbség nevében az 52 milliós népnek. Nahum Goldmann, a World Jewis Congress legfőbb terroristája „radikális változásokat” követel a nyugatnémet iskolák demokratikus tantervében, a világzsidóság javára. Ugyancsak a World Jewish Congress az egész világon hecceket rendez Nyugat-Németország ellen, mert a hesseni Landtagba bevonult néhány National Demokratische Partei által választott képviselő. Beleszólnak abba, hogy ki kaphatja meg a Deutsche Stiftung nagydíját. S ha véletlenül egy olyan nagy szellemi ember kapja meg, mint Armin Mohler, a konzervatív, elfogultságoktól mentes német író, akkor rögtön rásütik a bélyeget, hogy „antiszemita”.

Az újságok, az idegen talpnyalásra berendezett államügyészek és politikailag megfélemlített bírák ülnek az államügyészi és bírói magas pulpitusokon és ítélkeznek nem a németség, hanem a világzsidóság nevében. Ma már nemcsak Shakespeare Velencei kalmárját törölték a német színházak műsoráról, hanem már ott tartanak, hogy ha egy bremeni kávéscég osztogatja a kávét hőn szerető német vásárlóknak, akkor arra kényszerítik, hogy a reklámot vonja vissza, mert abban egyetlen egyszer előfordul a „zsidó” szó.

Ma már a keresztény egyházak legkitűnőbbjei sem védettek a sorozatos, és pimaszkodó zsidó támadástól. Köln érseke Frings kardinális csak annyit kérdezett egy hozzá belopakodott Nussbaum nevű amerikai rabbinustól: biztos-e Ön abban, hogy hatmillió zsidó pusztult el a hitleri koncentrációs táborokban?” Huszonnégy óra múltán Frings kölni kardinális a zsidó világsajtónak olyan pergőtüzébe került, hogy kénytelen volt dementálni, visszavonulni, magyarázkodni és végül is részt venni a zsidó-keresztény testvériség hetén.

Még ennél is megdöbbentőbb a világzsidóság akciója az oberammergaui passiójátékok ellen. Az európai nagy pestis elmúlása után fogadalmi ajándékként felajánlották az oberammergauiak, hogy 10 évenként előadják a Krisztus szenvedéseiről szóló passiójátékokat. Négyszáz éven keresztül játszották egyszerű hegyi parasztok, falusi lányok, asszonyok a hétórás előadást betöltő passiót. Pontosan úgy, ahogy az az Újszövetségben írva van. Nem tettek hozzá egy szót sem, és nem vettek el egyet sem az apostolok megnyilatkozásaiból. Amikor aztán a cionisták meghirdették a világbojkottot az oberammergaui játékok ellen, a városi tanács felfogadta Hans Schwaighofer rendezőt, aki átírta a több száz éves szöveg egyes jeleneteit, hogy abból kiküszöbölje „az antiszemita megjegyzéseket”. Mert amit az Újszövetség ír, ami kétezer éven át érvényes volt a kereszténység számára, íme, antiszemitizmus lett. Schwaighofer a játékban szereplő zsidókat és keresztényeket „allegorikus figurákkal” helyettesítette. Mi más ez, mint a világuralom terrorja alatt?

Az ősi cél újra itt látható: dechristianizálni az egyházat, úgymint az arianusok, a marannusok, vagy a szabadkőmívesek akarták. Összekavarni az eszméket, meghamisítani a Bibliát is, hogy aztán a Vatikánban egy napon majd ne a Miatyánkot imádkozzák, hanem a Kol-nidré imádkozása előtt, mint a világ minden zsinagógájában ma is, felhangozzék a Sátán egyházának szörnyű átkozódása:

„Háborúval sújtsa (Isten) a kutahait (a kereszténységet) és fejedelmét (értsd: Szamaélt az ördögök fejét, aki a rabbinizmus szerint kormányozza a kereszténységet). Takarja (a kereszténységet) felhő hat hónapon át, hogy fekély csapásával kínoztassék. Verje meg himlővel és büntesse haraggal és dühvel. Mert az Örökkévalónak vérontása leszen (Boszrában=Rómában, a kereszténység országaiban). Rendezd ezt (a vérontást) Boszrában; buktasd meg a királyt (=a pápát) a Te dühödben és akkor ébreszd majd üdvöd szeretteidnek (a zsidóknak). Te örökkévaló nem fogod megtagadni irgalmasságodat. (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 455. oldal.)

A kereszténység kétezer éves történelméről két nézet uralkodik. Az egyik - amit egy nagy magyar szellemi ember, dr. Vágó Pál hirdet, hogy a Thórában zseniálisan levezetett zsidó világhódítás csakis a kereszténységet teperte le. Ennek pedig történelmi oka, az a világosan bizonyítható tény lenne, hogy Krisztus apostolai egyszerűen nem értették meg mesterüket.

Ezek lelkében a mózési hit oly mély nyomokat hagyott, hogy az új vallást el sem tudták képzelni a Thóra nélkül. Ez kiderül azokból a vitákból, amelyek az Evangéliumnak „Az apostolok cselekedetei” halálát követő 15. évben tartott zsinatukon még arról vitatkoztak, hogy szabad-e körülmetéletlen embert megkeresztelni, ill. bevenni a keresztény közösségbe? Nem tudták megérteni, hogy a Megváltó univerzális erkölcstana a zsidó törzsi elzárkózó erkölcstannal összeegyeztethetetlen. Nem értették meg, hogy Krisztus tanítása egyenesen a zsidó istenkiválasztottság tana ellen irányult, amelynek megdöntése logikusan a zsidó közösség felbomlásához vezetett volna. Ha az apostolok következetesen ezen az úton maradnak és diadalra viszik Krisztus antijudaista erkölcstanát, csakis ebben az esetben teljesíthették volna azt a küldetést, amellyel a Megváltó emlékének tartoztak, mert csakis ebben az esetben válthatta volna meg Krisztus a világot a sátán zsinagógájától.

A létet fenyegető e végveszéllyel a synhedrion tisztában is volt, amikor a főpap azzal az indoklással mondta ki a halálos ítéletet, hogy jobb, ha egy ember hal meg, mintsem hogy egy nép pusztuljon el.

Ezzel szemben az apostolok azzal, hogy az új vallás történelmi alapjául megtartották a mózesi hitet - amelyet az ő jogutóduk a keresztény Egyház a Biblia ószövetségi részével együtt szentté avatott - és egy önmagának ellentmondó ideológiával szerencsétlenítették meg híveiket, nem adtak többet annál, mint amit egy szakadár zsidó szekta adhatott; egy olyan ideológiát, amely gyakorlati megvalósításában minden tekintetben kedvezett a zsidó hatalmi törekvéseknek. A zsidók - mert hiszen az apostolok, ha vérségileg nem is, de világnézetükben ezek voltak - meghagyták izraeli használatra a harcos politikai messiást, a keresztényeknek pedig egy jámbor Krisztust adtak, aki azt tanítja, hogyha jobb képeden pofon ütnek, tartsd oda a balt is, ha hétszer bocsátottál meg hiába, bocsáss meg hetvenhétszer, ne törődj a földi javak gyűjtésével - bízd ezt a zsidókra -, viseld türelemmel szolgaságodat, mert mindezért a túlvilágon bőségesen jutalmaztatol.

Amennyire ez igaz, ugyanannyiban igaznak látszik a másik vélemény is, amely szerint a keresztény egyházak kétezer éve nem állott másból, mint a zsidó beszivárgás és terrorizmus, antiszociális gondolat elleni elkeseredett harcból.

Ezt a harcot árulta el XXIII. János és VI. Pál pápa, nem nagyon dicsőséges uralma alatt a Vatikán. A zsidó világterror behatolt az ökumenikus világzsinatra és megvalósította az ariánusok és marannusok nagy álmát: az antijudaista keresztény-szellem leigázását.

Hitlert legyőztük! - mondták a második világháború diadalmasai. - Most következik Jézus Krisztus!

És a vatikáni zsinat aláírta a kereszténység halálos ítéletét. Legalizálta önmaga fölött is a zsidó világterrort!

[1] Vitéz Kolozsváry-Borcsa Mihály az Országos Magyar Sajtókamarának a németeknél is nagy befolyású elnöke, Oláh György német-barát publicista, Lits Ernő a “Weltdienst” magyarországi vezetője eredménytelenül próbálták megmenteni dr. Fejér Lajost.

Ki kezdte valójában a második világháborút? - Olvasónk összeállítása

Lengyelország német, majd szovjet lerohanását, az Anschlusst, Morvaország annektálását, Finnország megtámadását, a balti államok „felszabadítását” a világ helyi jellegű háborúknak, konfliktusoknak tekintette. A Szovjetunió megtámadása már egészen más kategória, egyes történészek ezt tekintik a II. világháború igazi kezdetének, Németországot pedig dogmaszerűen kirobbantójának. De ki kezd el egy világméretű konfliktust, az, aki először támad (ezzel pillanatokkal előzve meg ellenfelét), vagy az, aki több mint 15 éven át szisztematikusan készíti fel országa gazdaságát arra, hogy egész Európát szovjet tagköztársaságokként csatolja birodalmához? Ismert, hogy a történelmet a győztesek írják. De meddig etethetik még hazugságaikkal a világot, nemzedékeket?

„Maradéktalanul támadó háborúra készítettek fel bennünket. Nem mi tehetünk arról, hogy a támadást nem mi kezdtük.”
(P. G. Grigorjenko vezérőrnagy)

1915. 08. 23: „Amennyiben a világháború következményeként nem kerülne sor világforradalomra, akkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy legalább egy országban kitörjön a forradalom. Teljesen mindegy, hogy hol. Ha ebben az országban a proletáriátus győz, akkor fel fog majd lépni a többi ország ellen, zavargások és felkelések robbannak ki a többi országban, vagy közvetlenül fegyveres erővel lendülnek támadásba.” (Szociáldemokrata c. újság)

„A Világ Egyesült Államai (de nem Európáé) az egyesülésnek és a nemzetek szabadságának az az állami formája, amelyet mi a szocializmussal kapcsolunk össze.” (Lenin Összes művei, Moszkva)

1916. szept.: „Az egy országban győzedelmes szocializmus egyáltalán nem zárja ki, hogy nincsenek többé háborúk. Épp ellenkezőleg, feltételezi ezeket.” (Lenin művei, XXIII. Berlin)

1917. okt.: Lenin magához ragadja a hatalmat, kiadja a Béke Diktátumát (a hatalom megtartása érdekében van rá szüksége).

1918. jan.: Németországban megalakítják a kommunista Spartacus csoportot. Ezzel mély gyökeret ereszt a kommunizmus.

1918. márc.: Leninék megkötik a breszt-litovszki békét (ezzel elárulják szövetségeseiket és a 2,3 millió orosz elesettet). Elismerik, a béke nem Oroszország érdekében köttetett, hanem a világforradalomnak és a kommunizmusnak Oroszországban és a többi országban történő berendezkedésének érdekében.

1918. 05. 14: Lenin: „a proletáriátus világméretű diktatúráját és egy világméretű forradalmat minden egyéb nemzeti áldozatvállalás fölé kell helyezni.” (A békével azt érte el, hogy a több millió orosz katona hazajött, majd segítségükkel évszázados rendszert semmisítettek meg, azokat az alapokat, amelyeken az ország állt. A breszti béke szörnyűséges polgárháborúvá vált, amely sokkal véresebb és könyörtelenebb volt az I. világháborúnál. Elérte célját: az imperialista háborút polgárháborúvá, proletárforradalommá alakította. Miközben mindenki mindenkivel harcolt, a kommunisták kiépítették, majd megszilárdították hatalmukat. Néhány év alatt az egész országot maguk alá gyűrték.)

1919. 03. 08: A pártkongresszus záróbeszédében Lenin ujjongva a világforradalom küszöbén látja magát.

1920. márc.: A megalázott, kifosztott, pocskondiázott Németországban óriási sztrájkhullám indul, ami alapjaiban rengeti meg az országot. Németország egy lőporos hordó, csak egy szikra hiányzik a robbanáshoz. A Vörös Hadsereg indulójában: „Először ide Varsót, utána ide Berlint!” A Vörös Hadsereg útjában van viszont Lengyelország, Oroszországnak nincs közös határa Németországgal. Kitört a lengyel-orosz háború. Tuhacsevszkij stratégiai hibái miatt azonban csúfos vereség a vége. A németországi forradalmat el kell halasztani 1923-ra.

1920. 08. 22: Lenin: „Maradjon csak a burzsoázia a saját szörnyűségeinél. Minél megátalkodottabb brutalitás és könyörtelenség történik részükről, annál hamarabb eljön a győztes proletárforradalom napja.” (Pravda)

1920. 11. 10: Sztálin: „Közép-Oroszország a világforradalom tűzhelye.”

1920. dec.: Lenin nyilatkozata világháború-témában a moszkvai városi szovjet előtt: „Egy ilyen jellegű háború elkerülhetetlen!” (…) „A háború egy részszakaszát befejeztük, most a másodikra kell felkészülnünk.”

1921. dec.: A NEP bevezetése, ezzel a részleges kapitalizmus visszaállítása (elégedetlenség elcsitítása, a hadiipar tervezett beindítása).

1922. dec.: A Szovjetunió megalakulása. Alapító nyilatkozata kimondja: „A Szovjetunió megalakulása csak az első lépés az irányban, hogy létrejöjjön a világméretű Szocialista Szovjet Köztársaság. Alapításának időpontjában négy köztársaságból állt. Ezt a számot hosszútávon növelni kell, addig, amíg az egész világot át nem fogja.”

1923: „Ha mindenütt ellenséggel vagyunk körülvéve, akkor egy hirtelen előretörés részünkről, egy váratlan manőver, a gyorsaság fog mindent eldönteni”. (Sztálin a XII. Pártkongresszuson)

1923. 11. 19: Ez a dátum a Politikai Bizottság kitűzött időpontja a német forradalomra. Nem valósulhatott meg, mert a németek a szociáldemokráciát választották, a kommunisták mögött nincs tömegbázis, mert a kommunista párt szétbomlott (bolsevikek, mensevikek), és mert Lenin haldoklik, ezért beindul a hatalmi harc.

1924. jan.: Lenin meghal, a hatalmi harcból – végakarata ellenére – Sztálin kerül ki győztesen.

1924. 07. 03: Sztálin-beszéd: „Ha valahol is elkezdődik Európában a forradalmi megrázkódtatás, az Németországból kiindulva fog megtörténni, és a forradalom németországi győzelme egyet jelent a nemzetközi forradalom győzelmének a megvalósulásával.”

1925: A Vörös Munkás és Paraszt Hadsereg Vezérkarának stratégái feladatot kaptak. Olyan világméretű háborút kell megtervezniük, amely „a világforradalom feladatait véghezviszi” (Frunze elvtárs). Úgy kellett az előkészületeket megtervezniük, hogy az új háború sem az államot nem viszi gazdasági csődbe, sem az ellenség figyelmét nem kelti fel idő előtt. Úgy kellett felállítaniuk a haderőt, hogy első csapása a meglepetés erejére épüljön, hatása pedig megsemmisítő legyen. Az új elméleti terv vázlata:

1. A mozgósítás folyamatát két részre kell osztani, egy titkosra és egy nyíltra.

2. Az első titkos szakasz egészen a háború kezdetéig tart. Ebben a szakaszban kell átállítani az államapparátust, a katonaság kommunikációs rendszerét, valamint a közlekedésügyet a háborús feltételekre; a hadsereg számszerű erejét 5 millió főre kell emelni.

3. Álcázás céljából a mozgósítás első, titkos szakaszának két évig kell tartania, ezért kezdetekor pontosan előre meg kell határozni az első, mindent elsöprő támadás pontos dátumát is. Helyi konfliktusok kirobbantásával is el kell vonni az ellenség figyelmét, úgy, hogy az legyen a benyomása, hogy az ország hadigazdaságra történő átállításának ez a tulajdonképpeni és egyetlen oka. (Halhin-Gol (Mongólia), finn háború, Észtország, Litvánia, Lettország, Besszarábia „felszabadítása”).

4. A titkos mozgósítási szakasz egy meglepetésszerűen kivitelezett megsemmisítő csapással zárul, amely időszak egybeesik a mozgósítás második, nyílt szakaszának kezdetével, melynek folyamán néhány napon belül további 6 millió fő bevonultatása történik, mégpedig egyrészt a veszteségek pótlására, másrészt pedig új hadosztályok, hadtestek és hadseregek feltöltésére. Mindezek után a háború folyamán további 9 millió fő behívásának kell megtörténnie.

5. A mozgósítás biztosítása a második, harmadik és további stratégiai lépcsők számára nem a határnál történő passzív várakozás közben történik, hanem az első stratégiai lépcső megsemmisítő csapásokat mér az ellenségre, és nagy erővel vonul előre annak területén.

1927. 11. 07: Sztálin: „A kapitalizmust nem lehet legyőzni anélkül, hogy ezt megelőzően ne távolítanánk el a munkásmozgalomból a szociáldemokráciát.”

1927. 12. 03: Sztálin: „Lépéseink nagymértékben attól függnek, hogy sikerül-e nekünk a kapitalista világ elleni háborút, amely elkerülhetetlen, egészen addig az időpontig halogatni, amíg a kapitalisták egymás között hajba nem kapnak” (Ez a Molotov-Ribbentrop paktummal és Lengyelország németek általi megtámadtatásával sikerült.)

1927: Sztálin feljutott hatalma csúcsára. Az erőltetett iparosítás indulása ötéves tervek formájában. Az első ötéves terv feladata: a fegyveripar bázisának megteremtése (mellékesen a végére 4000 tank legyártása). A második feladata: ipari bázis további kiépítése, martin-kemencék, kokszoló művek, hengerművek, döngölt utak építése, bányák, ércbányák nyitása (mellékesen 24 700 harci repülő legyártása). Harmadik ötéves terv (kifutása 1942!): háborús gyártás gigantikus mennyiségben, kiváló minőségben, az ország kincseinek eladása, évi 5 millió tonna búza eladása, kollektivizálás, éhezés, 10-16 millió áldozat. Lágerek, kényszermunka (Az I. világháborúban 2, 3 millió orosz esett el!)

1928. 07. 13: Sztálin Leningrádban: „Először is harc minden vonalon a szociáldemokrácia ellen, beleértve a polgári pacifizmus velejáró leleplezését.”(…) „Támogatni kell őket, hagyjátok, hogy a fasiszták nyugodtan megsemmisítsék a szociáldemokráciát és a pacifistákat! Hagyjátok, hogy a fasiszták elkezdjenek egy új háborút! Hagyjátok hogy, a fasiszták Európa minden államában minden politikai pártot, parlamentet, hadsereget, szakszervezetet szétverjenek”. (…) „Éppen ez vezet majd a kapitalista országokban a belső helyzet kiéleződéséhez és a munkások forradalmi tevékenységéhez.

1929: V. K. Triandafillov kiadja a Modern hadsereg hadműveleti módszerei c. könyvét, ami Sztálin és Zsukov tankönyvévé válik. Sztálin állandóan az asztalán tartja. A háború művészetét egzakt tudományos szintre emelte, amikor egyszerű képleteivel kialakította egy többmilliós hadsereg támadási hadműveleteinek matematikai számításait. Kiszámította Európa szovjetesítésének műveletét. (Példaként 5 lengyel vajdaság közigazgatásának berendezéséhez szükséges létszámot.)

„Hányszor megmondtam nektek, csináljatok, amit akartok, de ne maradjanak dokumentumok, ne maradjanak nyomok!” (Sztálin szavai a XVI. pártkongresszuson)

1929. vége: Megjelenik B. M. Saposnyikov: A hadsereg agya c. könyvének harmadik, utolsó része, a Mozgósítás. Sztálin másik kedvence, ez is mindig az asztalán van. „A mozgósítás nem csupán a háború jele, hanem már maga a háború. Ha a kormány rendelkezik a mozgósítás kihirdetéséről, ez gyakorlatilag a hadüzenettel egyenlő. A mai körülmények között annak az államnak, amelyik kihirdeti a mozgósítást, előzőleg szilárd elhatározásra kell jutnia, hogy háborút akar folytatni. Az általános mozgósításon azt az állapotot értjük, amelyből már nincs visszaút a békés helyzethez való visszatéréshez. A mozgósítás háborút jelent, más értelmezése számunkra elképzelhetetlen.”

1930. 11. 30: Trockij: „Az Európai Szovjet Egyesült Államok az egyetlen igazi megoldás arra, hogy az európai szétdaraboltságból megtaláljuk a kiutat, amely szétdaraboltság nem csak Németországot, hanem egész Európát gazdasági és kulturális összeomlással fenyegeti. A szociáldemokrata munkások és a dolgozó tömegek szemében minél inkább agresszornak minősülnek a fasiszták, mi pedig védőnek, annál jobbak lesznek az esélyeink.” (Az ellenzék bulletinje)

1931. 01. 25: IX. Komszomol kongresszus határozata: „Komszomolisták a gépekre!” Az ország éhezik, kannibalizmus, de százával alakulnak a repülős klubok, tízezrével képzik ki a pilótákat, százezrével az ejtőernyősöket.

1931. 02. 04: Sztálin: „Magunkra vállaltunk egy feladatot, amely siker estén megrázza az egész világot, és felszabadítja az egész munkásosztályt.”

1931. 09. 18: Japán betör Mandzsúriába.

1932. 03. 23: A Szovjetunió a világon elsőként elkezdte a nehézbombázó hadtest felállítását. (TB-3 bombázók, amiből kezdetben naponta hármat adtak át. Ekkor már ezer darabbal rendelkeztek.)

1932. 04. 20: A Szovjetunió Forradalmi Tanácsa elrendeli, hogy „békeidőben az államhatár menti régióiban mobil inváziós csapatokat kell fenntartani, amelyeknek egy háború első pillanataiban villámgyorsan át kell lépniük a határt, hogy az ellenfél mozgósítását megakadályozzák, a stratégiai tartalékokat és a fontos térségeket elfoglalják”. Később „azoknak a feladatoknak a véghezvitelét, amelyek egy inváziós hadsereg előtt állnak, az Első Stratégiai Csapatnak kell átvennie (16 hadsereg, vagyis 170 hadosztály).”

1932. 07. 31: NSDAP-győzelem a Reichstag-választásokon.

1933. 01. 30: Hitler kancellár lesz.

1933: Heinz Guderian tábornok ellátogat Harkovba, a mozdonygyárba. Ez a mozdonygyár melléktevékenységként naponta 22 db tankot gyárt. (Ekkor Németországnak egyetlen tankja sem volt!) Ezek a tankok az amerikai Christie gyártmányok másolatai voltak kiváló minőségben. Rendkívül gyors, nagy tűzerővel, de orosz útviszonyok között nem bevethetők. Sárban ledobják a láncot, mozgásképtelenné válnak. Úgy tervezték őket, hogy majd a lengyelországi döngölt földutakon hamar elérjék a német betonutakat, ott leszedik a láncokat, és gumikerekeken folytatják útjukat 100km/óra sebességgel. (Tehát abszolút támadásra tervezték őket, nem védekezésre). Az utakon villámgyorsan bejutnak a hátországba. Amikor Hitler meglepetésszerűen támadott, a 24 000 db. BT-7 tank használhatatlan volt a lengyelországi sárban.)

1934. márc-ápr.: „Általános mozgósítás keretei között nagy kockázattal jár óriási tömegeket aktivizálni. Sokkal nyugodtabban megy minden, ha a személyzetet kisebb mozgósítások útján juttatják el az egyes kötelékekhez. A mozgósításnak szakaszosan, és a nyilvánosság kizárásával kell történnie.” (Sz. N. Kraszilnyikov: a Tiszti Katonai Akadémia professzora, Háború és forradalom.) Például: felszabadítjuk Észtországot. Harckocsivezetőkre van szükség, mondjuk 5000 főre. Ebből a faluból behívunk három traktorvezetőt, abból hatot, amabból pedig négyet. Hamar összejön az a fránya ötezer. Megtörtént Észtország (Lengyelország, Lettország, Litvánia stb.) "felszabadítása". Igen ám, de a traktorvezetők nem térnek vissza, a Vörös Hadsereg állományában maradnak! A mezőgazdaság majd női traktorosokat fog alkalmazni.

1935: „Egy biztonsági hadsereg inváziós hadsereggé változik abban a pillanatban, amikor döntés születik arról, hogy aktív harci cselekményekbe kezdjen.” (V. A. Melikov: A stratégiai kibontakoztatás, Moszkva)

1935. 01. 13: A Saar-vidék népszavazással a Birodalomhoz kerül.

1935. 02. 22: Büszke újságcikkcím:„138 416 fő kiképzett vitorlázórepülő van!” (Őrségben c. újság). Sztálin és a Kommunista Párt megelégedését fejezte ki, de hozzátették: „Nem lenne-e helyénvaló a vitorlázórepülők tömeges kiképzését elkezdeni?”

1935. 09. 02: A kormány elhatározta, hogy a polgári légiflotta személyzetét és műszaki állományát ugyanolyan kritériumok alapján kell kiválasztani és felvenni a tanfolyamokra, mint amilyen kritériumok a légi haderő kiképzőhelyein érvényesek. (Tehát azonnal bevethetők hadicselekményekbe is.)

1935. 10. 02: Olaszország megtámadja Abesszíniát.

1935: A Szovjetunióban az összes hajógyárat hadihajógyártásra állítják át.

1936. jan.: A Szovjetunió felállította az első nehézbombázó hadsereget. (Márciusban a másodikat, májusban a harmadikat.) Sehol a világon nem volt légi hadsereg, sőt még stratégiai légi hadtest sem.

1936. 03. 31: A Szovjet Kommunista Ifjúsági Szövetség határozata: „a vitorlázórepülés tömegsportjáról”.

1936. 04. 16: „A vitorlázórepülés valóban tömegsporttá vált”. (Őrségben)

1936: Trockij: „Sztálin nélkül nem lett volna Hitler, és nem lett volna Gestapo.”

1936. közepe: Sztálin Moszkva melletti dácsájába hívja a vezető repülő tervező irodák vezető mérnökeit, és kiadja a parancsot a világ legjobb vadászbombázójának megtervezésére, a neve „Ivanov” legyen. (Sztálin álneve a legfontosabb táviratokon.) Az irányszám: 100 000-150 000 db. Egyelőre…

1936. 10. 25: Berlin-Róma tengely.

1936. 11. 25: Német-japán antikomintern paktum.

1936. 12. 09: „Felhívás 150 000 pilóta kiképzésére.” (Komszomolszkaja Pravda). Tehát a 100 000-150 000 Szu-2-höz már lesznek pilóták is.

1937: „Miközben a tömeg csatába indul, az ország mélyében feltűnik a második stratégiai lépcső, a mozgósítás által aktivált csapataival, mögötte a harmadik stratégiai lépcső stb. A végeredményt tekintve a permanens mozgósítás következtében az a fél szenved vereséget, amelynek a képességeit meghaladja a mozgósítás nyomása, és ott áll tartalékok nélkül egy kimerült gazdasággal.” (G. Sz. Isszerszon: Az operatív hadvezetés fejlődése, Moszkva)

1938. 03. 12: Anschluss.

Miklós Tamás

(Folytatjuk)

Felhasznált források:

- Victor Szuvorov: A jégtörő

- Victor Szovorov: Az M. Nap.

Kapcsolódó: Hitler háborúja? - Amit Guido Knopp elhallgat (I-II. rész)

Ki kezdte valójában a második világháborút? - Olvasónk összeállítása (II. rész)

Az első rész itt található.

1938. aug.: P. O. Szuhoj repülőgéptervező lett a győztes a tervezőirodák versenyében, az ő gépét kezdték el sorozatban gyártani „Ivanov”-BB-1 néven (később Szu-2, rövid hatótávolságú bombázó). Nem szükséges neki repülőtér, bármilyen sík terepről fel tud szállni, CO2 tűzoltórendszerrel ellátva. A határozat szerint minimum 100 000-150 000 db-t kellett gyártani belőle.

1938. nov.: Trockij: „Sztálin végérvényesen megkötötte mind Hitler, mind ellenfelei kezét, és Európát háborúba hajszolta.” (Hitler ekkor még csak nem is álmodott Lengyelország megtámadásáról.)

1938. vége: A nagy tisztogatás vége a Szovjetunióban (1934-ben vette kezdetét).

1939. jan.: K. A. Mereckov, a Leningrádi Katonai Körzet parancsnoka és A. A. Zsdanov kocsin közösen bejárják az egész finn határt. Ezt a tevékenységet folytatják egész tavasztól őszig, majd visszamennek Leningrádba. Éppen ezután „provokálta ki a finn háborús klikk” az orosz-finn háborút.

Sztálin parancsára felállítják a Lőszergyártási Ipari Népbiztosságot (hol volt/van még ilyen tárca?). Ekkor a szovjet felderítés biztosan tudta, hogy a német ipar még mindig nem állt át haditermelésre.

A német Hadsereg Parancsnoksága elrendeli négy hónapi (100%) háborúhoz szükséges hadianyagtartalék képzését. Ilyen tartalékot azonban nem képeztek. Ehhez képest pisztolygolyó 30%, hegyiágyú lövedék 15%, könnyű gránátvető lövedék 10%, nehéztarack-lőszer 50%, 20mm-es harckocsilőszer 5%-ka állt rendelkezésre. Hitler mégsem állt át haditermelésre. (B. Müller-Hillebrand vezérőrnagy, a Hadsereg 1933-45.) (Tehát ki kényszerítette bele a világot egy világméretű háborúba?) Amikor Hitler nekitámadt a Szovjetuniónak, óriási szerencséjére millió tonnaszámra talált lőszert, üzemanyagot, csizmát, ruhát, konzervet közvetlenül a határ mögött.

1939. eleje: Az NKVD ütőerejének szédületes növekedése (létszám, felszereltség, tankok, lövegek, tarackok). A Szovjetunió területén már nem terveznek büntető tevékenységeket (az ország már térden), akkor miért? Csak az NKVD határőrszolgálatában 90 ezer fő ment a nyugati határhoz, az NKVD Speciális szolgálata példátlanul megerősödik. (Feladatuk a harcosokat hátulról előre noszogatni, az engedetleneket a helyszínen agyonlőni.) A különleges alkalmazású osztagok (OSZNAZ) száma viharosan emelkedik. (Feladatuk többek között közvetlenül a front mögötti területeken történő tisztogatás, „szovjetizálás”, objektumőrzés.)

1939. 03. 05: Sztálin: „A történelem azt mondja, hogy ha egy állam egy másik állam ellen háborút akar viselni, akkor még abban az esetben is, ha ez az állam nem szomszédja, olyan határokat fog keresni, amelyeken keresztül annak az államnak a határához jut, amelyet meg akar támadni.”

1939. márc.: A. I. Rogyincev ezredes a XVIII. Pártkongresszuson: „Az eljövendő harcokban az ellenség területén fogjuk a hadműveleteket végrehajtani. Így szólnak szolgálati előírásaink. Katonásan vagyunk nevelve, és követjük szolgálati előírásainkat.”

1939. 03. 10: Sztálin a XVIII. Pártkongresszuson: „A kapitalista országok repülőgépgyártó iparában már évek óta eszeveszett verseny zajlik, és kétségkívül mindez egy elkerülhetetlen, általános katonai összeütközés legtipikusabb és legjellemzőbb momentuma.” (Pravda, 1939. márc. 11.) Ekkor Németországnak 3600 harci gépe van, Sztálin pedig már előkészületeket tett 100 000 Szu-2 gyártására.

1939. 03. 14: Cseh- és Morvaország annektálása.

1939. 03. 18: „Tüzérségünk támadó hadműveletek tüzérsége. A Vörös Hadsereg tomboló viharként fog benyomulni az ellenség országába, és gyilkos tüzérségi tűzben kisöpri az ellenséget a föld színéről.” (T. I. Rosztunov, a XVIII. Pártkongresszuson. Pravda)

1939. 04. 07: Olaszország megtámadja Albániát.

1939. máj.: Sztálin kinevezi Molotovot külügyi népbiztossá, miközben megtarthatja kormányfői hivatalát is.

1939. 06. 01: Trockij: „Hitler fő ütőerejét nyugatra fogja irányítani, és Moszkva tejesen ki fogja használni ennek a helyzetnek minden előnyét.”

„A Mongol Népköztársaság határait sajátunkként fogjuk védelmezni.” (Pravda). Zsukov, Belorusszia Körzet Parancsnok még aznap Moszkvába megy eligazításra, majd másnap Mongóliába.

1939. 06. 21: Trockij: „Sztálin nem fog visszariadni egy soha nem tapasztalt méretű erőszak alkalmazásától.” (Az ellenzék bulletinje, 79-80. szám)

Trockij: „A Szovjetunió összpontosított erővel meg fog indulni a német határ felé, egy olyan időpontban, amikor a Harmadik Birodalom belebonyolódik a világ újra felosztásáért folytatott harcba.”(…) „1939. őszén Lengyelország támadás tárgyává válik, 1941. őszén Németország elhatározza, hogy megtámadja a Szovjetuniót!” (Trockij volt az első, aki világosan átlátott Sztálin játékán.)

1939. jún.: A polgárháború (1918-20) után a hadseregeket feloszlatták. Békeidőben egyedül a Távol-Keleten szerveztek hadsereget (1. és 2.) Japán miatt 1938-ban. 1939. júniusban megint szervezni kezdtek a nyugati katonai körzetekben (5. sz), majd augusztusban kettőt (4. és 6. sz.) majd még kettőt (11. és 12. sz.). Mindez 1939. szeptember 1. előtt, de ki ellen?

A Vörös Hadseregben a tábori tüzérségekhez tartozó 144 tüzérezred volt, ezredenként 24-36 löveggel. Itt csak a tábori tüzérséghez tartozó ezredekről van szó!

1939. 08 05: Angol és francia delegáció érkezik Moszkvába, hogy egy közös katonai fellépésről tárgyaljon Németország ellen. Itt kulcsfontosságú információt adtak Sztálinnak. Ha Németország megtámadja Lengyelországot, Franciaország és Anglia hadat üzen a Harmadik Birodalomnak. Sztálinnak éppen erre a közlésre volt szüksége.

1939. 08. 19: A Politikai Hivatal ülésén Sztálin felszólalt: „Hosszan tartó háborút kell viselni lehetőleg, hogy a harcoló felek kölcsönösen kimerítsék egymást.” (Az itt hozott határozat azonnal a nyugati sajtóhoz jutott, Havas-jelentés.)

„Éppen a védekezés érdeke kívánja meg azt, hogy a Szovjetunió az ellenség területén végezzen széles körű támadó hadműveleteket, és ez a legkevésbé sem mond ellent egy védekező háború jellegének.” (Ennek a PH-ülésnek a megtörténtét 50 éven át csoportosan, kórusban, agresszíven tagadták földön, vízen és levegőben, írásban, szóban.)

Tucatnyi hadosztály és hadtest felállítása indult meg. Ezen a napon százával születnek a hadosztály parancsnoki kinevezések és megbízások a még üres hadosztályok feltöltésére. Ezzel – a világon még béke van – Sztálin már elhatározásra jutott, és a mozgósítás gépezetét visszafordíthatatlan folyamattá tette, amely folyamatnak minden esetben és bármely nemzetközi helyzetben abszolút elkerülhetetlenné kellett tennie a világháború kitörését. A titkos előmozgósítás szakaszból a visszafordíthatatlan titkos mozgósítás szakaszába léptek.

1939. 08. 19: Sztálin közli Hitlerrel, ha Németország megtámadja Lengyelországot, akkor a Szovjetunió nem, hogy semleges marad, sőt még Németország mellé is áll. (És Hitler hitt neki.)

Sztálin a tüzérezredek számát 144-ről 341-re emeli, továbbra is ezredenként 24-36 löveggel. Ez még mindig csak a tábori tüzérségekhez tartozó ezredek száma!

1939. 08. 20: Zsukov Sztálin engedélyére lerohanja a 6. Japán Hadsereget Mongóliában. (Halhin-Gol, Blitzkrieg 3 nap alatt.) A repülőterek a határhoz a lehető legközelebb voltak, így gyorsan fordultak, le-, majd ismét felszálltak bombával töltve. A hadtáp, lőszerraktárak a határon, kórházak a határon, ellátóbázisok a határon, harcálláspontok a határon. Minden parancsnok csak részinformációkat ismert, a teljes tervet nem. Sokan azt hitték, hogy csak hosszú védekezésre rendezkednek be. (Később ugyanezt megismételte sokkal nagyobb méretekben a közös német-szovjet határon.)

1939. 08. 23: A Molotov-Ribbentrop meg nem támadási szerződés és paktumaláírás. Az aláírás után Nyikita Hruscsov: „Sztálin örömrivalgásban tört ki: rászedtem Hitlert! A paktum csapda volt Hitler számára!” (Tényleg rászedte, két hét múlva Hitlernek már két fronton kellett harcolnia).

Titkos záradék:

1. Ha politikai-területi átalakulás következne be a balti államokhoz tartozó területeken, Németország és a Szovjetunió érdekszféráinak határát Litvánia északi határa alkotja. Mindkét fél elismeri Litvánia érdekeltségét a Vilna-területen.

2. Ha területi-politikai változás következne be a lengyel államhoz tartozó területeken, Németország és a Szovjetunió érdekszféráit a Narew, a Visztula és a San folyók választják el.

3. A Szovjetunió Besszarábiára tart igényt, Németországot ez egyáltalán nem érdekli.

4. E megállapodást mindkét fél szigorúan titkosan kezeli.

Amíg Molotov és Ribbentrop aláírnak, Sztálin és Saposnyikov a háttérben sutyorog és mosolyog. Ők már tudják, hogy a titkos mozgósítás – ahonnan nincs visszafordulás - folyik, a II. világháború már elkezdődött.

1939. aug-szept. : „Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a háború fogja kiváltani a proletárforradalmat.” (Trockij, Az ellenzék bulletinje)

1939. 08. 31: Németországnak 6 páncélos hadosztálya volt, zömében könnyű páncélosok, és 211 közepes harckocsi. Nehéz páncélos még nem létezett, fejlesztés alatt volt. (A magukat kiröhögtetni akaró hadtörténészek el akarják velünk hitetni, hogy Hitler ezzel akarta leigázni a világot.)

1939. 09. 01: Németország megtámadja Lengyelországot. Sztálin csak egy-két héttel később: „Csapataink még nincsenek felkészülve”. (Beugratta Hitlert, hogy ő legyen a felelős? Ezzel nemsokára hátba támadta a németekkel harcoló lengyeleket. Franciaország és Anglia viszont rögtön hadat üzent Németországnak. Ez volt a cél?)

A Legfelső Szovjet ülése Moszkvában a támadás miatt. Sok képviselőnek 7-10-12 napra van szüksége odautazni, mégis mindenki ott van. Előre értesítették őket? Sőt, van, akinek a Molotov-Ribbentrop paktum előtt értesítést kellett kapnia! Lehet, hogy aug.19-én már döntést hoztak?

A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának 4. rendkívüli kongresszusa: törvényt hoznak az „általános hadkötelezettségről”. Haladéktalanul elkezdték az új lövész hadosztályok kibontakoztatását, az eddigi 108 hadosztályból még szeptemberben 186 lett!

1939. 09. 03: Anglia és Franciaország hadat üzen Németországnak, Hitler legnagyobb megdöbbenésére.

1939. 09. 05: Az USA hivatalosan kinyilvánítja semlegességét a német-lengyel háborúval kapcsolatban.

1939. ősz: Sztálin parancsa: a Sztálin vonal (vasbeton és páncél bunker akadályrendszer a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig több száz kilométer mélységben, az eredeti államhatár mögött) helyőrségének csökkentésére, az építkezések leállítására, fegyverek elszállítására, védekező jellegű fegyverek gyártásának leállítására (harckocsielhárító fegyverek, gyalogsági páncéltörő puskák) műszaki zárak betemetésére, felrobbantására. (Hitler ekkor nyugaton nyomul előre).

1939. szept.: Németországnak 57 tengeralattjárója van, a Szovjetuniónak (aki egy békés ország és ki akar maradni a konfliktusokból) 165 db. Ezek nagy része amerikai szakemberek segítségével és tanácsaival készült, kis része a német Deschimag hajógyárban.

1939. 09. 07: Jelentés szerint az OSZNAZ zászlóaljak felsorakozása a lengyel határon megtörtént. Feladatuk, mint minden esetben (balkáni államok lerohanása) meglepetésszerű támadások, hidak, vasúti csomópontok elfoglalása, a védelem kiiktatása, a lakosság terrorizálása, a terep előkészítése a főerőknek. (A fejlődés végén az OSZNAZ-nak már hadteste van! Parancsnok: Szmirnov).

1939. 09. 13: Sztálin jóváhagy egy hadseregszerkezeti változtatást, így már 577 tüzérezredre van szükség. (Még mindig csak a lövészhadosztályok támogatásáról van szó!) Eddig minden lövészhadosztálynál 17 db. 45mm-es páncéltörő löveg volt rendszeresítve, ettől a dátumtól kezdődően 54 db. Kifejlesztették már az 57 mm-es változatot is, de még nem volt megfelelő cél. Amint a németek gyártani kezdték a nehézpáncélosokat, ontani kezdték ezeket, de már ki volt fejlesztve a 100 mm-es nehézpáncéltörő löveg! A német invázió kezdetére már több mint 900 tüzérezred volt harckész állapotban. 1941. júniusig a Vörös Hadsereg 82 000 legeslegújabb páncéltörő löveget és gránátvetőt kapott. A német arzenál jó minőségű volt, de I. világháborús, 10-20-50 éves fejlesztésűek és idegen országokból zsákmányoltak, összességében kb. tízféle, amelyeknek már az alkatrész- és lőszerellátásuk is rendkívül nehézkes volt.

1939. 09. 17: A Szovjetunió átlépi a határt, megtámadja Lengyelországot.

1939. 09. 18: A szovjet kormány hivatalos jegyzéke: „Lengyelország a felelős a II. világháborúért.”

1939. 09. 18: A szovjet kormány közleménye a Pravdában: „Lengyelország mindenfajta váratlan fordulatok és véletlenek számára alkalmas felvonulási terület lett, amely a Szovjetunió számára fenyegetettséget jelenthet. A szovjet kormány a továbbiakban már nem viselkedhet semlegesen ezen tényekkel szemben. Tekintettel ezekre a körülményekre, a Vörös Hadsereg Legfelső Parancsnokságát a kormány felhatalmazta arra, hogy adja ki a parancsot a csapatoknak a határ átlépésére, és a lakosság életét és tulajdonát helyezze védelme alá. Annak érdekében, hogy a lengyel népet ebből az áldatlan állapotból megváltsuk, amelybe ostoba vezetői taszították, és megadjuk nekik a békében élés lehetőségét”. (A cinizmus és arcátlanság csimborasszója.)

1939. 09. 23: Breszt-Litovszk, a közös német-szovjet katonai parádé után, Krivosejin tábornok: „Kötöttünk a németekkel egy szerződést, de nincs jelentősége”. „Most kedvező az idő minden világprobléma végérvényes és konstruktív megoldására.”

1939. 09. 29: Hruscsov az új határon (feladata az elfoglalt lengyel területeken „a boldog élet megteremtése”), a San folyónál, átnézve a német oldalra, már kacsintva fenyegetőzik: „A mi hadseregünk felszabadító hadsereg, és ennek tudatával kell átitatva lennie minden harcosnak és parancsnoknak nálunk. Ez kell hogy diktálja viselkedésüket a lengyel területen (lásd Katyn). Nos, a németek… Nem mi fogjuk számukra szabályozni, hogy hogyan viselkedjenek. Ha nem a józan ész diadalmaskodik náluk, akkor magukra vessenek.”

1939. 11. 30: Sztálin a Pravdában: „Anglia és Franciaország megtámadták Németországot, és ezzel magukra vállalták a jelenlegi háború felelősségét.”

1939: Laptcsinszkij háborús stratégiai szakember könyvében lebombázandó német stratégiai fontosságú objektumok térképeit közli: lipcsei vasúti csomópont, berlini pályaudvar stb.

A Vörös Munkás- és Paraszthadsereg harctéri szolgálati előírása: „A Vörös Hadsereg a valaha létező legagresszívebb támadó hadsereg lesz.”

Csak ebben az évben 30 ezer vitorlázó repülő pilótát képeznek ki, olyan gépekre, melyek egy egész légi deszantot szállítanak.

Lengyelország lerohanása után: „Ostoba helyzet volt. Amikor viszonylag gyenge, kicsi hadsereggel rendelkező államokkal volt közös határunk, akkor határainkat ténylegesen lezártuk. Amikor azonban a fasiszta Németország lett a szomszédunk, kiderült hogy az utászok által a korábbi határ hosszában felépített, védekezésre szolgáló műveket feladtuk és lebontottuk” „Az utász egységeknek 120 ezer vasúti aknát rendeltünk, 120 db-t kaptunk.” (I. G. Sztarinov, 1964)

N. G. Kuznyecov, a Csendes-óceáni flotta parancsnoka a XIII. Pártkongresszuson: „A hadiflottának meg kell változnia, ugyanúgy meg kell változnia, mint a Munkás Paraszt Vörös Hadseregnek, a legerősebb támadó flottává kell válnia.”

1939. 10. 02: A Il-2 első repülése. A világon az első páncélozott pilótafülkéjű gép. Iljusin eredetileg gondolt a védekezésre, egy hátra néző géppuskás helyet tervezett a gépbe a pilóta mögé. Sztálin utasította, hogy nincs szükség védekezésre, olyan helyzetben van szüksége a gépre, amikor egyetlen ellenséges gép sem tud felszállni, tehát nem kell géppuskás. A Barbarossa hadművelet megindulása után telefonon megparancsolta a tervezőnek, hogy mégis tervezzen a pilóta mögé géppuskást.

1939. 11. 03: Sztálin a Pravdában reagál a Havas-jelentésre: „De bármit hordanak össze a Havas hírügynökség urai, a következőket mégsem vonhatják kétségbe:

a) hogy nem Németország támadta meg Franciaországot és Angliát, hanem Franciaország és Anglia támadta meg Németországot, és ezzel a jelen háború felelősségét magukra vették;

b) azt, hogy Németország a harci cselekmények megkezdése után békejavaslatot terjesztett Franciaország és Anglia elé, és hogy a Szovjetunió nyíltan támogatta Németország ezen békejavaslatait, mert felfogása szerint, és ez a továbbiakban is így lesz, a háború minél gyorsabb befejezése döntő módon megkönnyítené minden országnak és népnek a helyzetét;

c) azt, hogy Anglia és Franciaország vezető körei gorombán elutasították mind Németország békejavaslatait, mind a Szovjetunió azon kísérleteit, hogy a lehető leghamarabb érjék el e háború befejezését. Ezek tények.”

1939. 11. 23: Hitler kijelentése a legfelsőbb parancsnokság előtt: „Csak akkor lehet elindítani a háborút a Szovjetunió ellen, ha nyugaton már befejeződik.”

1939. 11. 30: Téli háború, Finnország megtámadása. Az orosz vereség oka, hogy a finnek a fő védelmi vonal elé 40-60 km mély biztonsági sávot hoztak létre. (Akadályok, csapdák, aknamező stb.) Ezen belül gyors kis csoportok támadtak, majd gyorsan visszavonultak, jelentősen gyengítve a szovjet haderőt.

1939. dec.: A Vörös Hadsereg magas rangú tisztjei és a Politikai Hivatal tagjai Sztálin jelenlétében tárgyalták a „különleges hadműveletek a háború kezdeti szakaszában” tárgykört. A szovjet légierő meglepetésszerű támadásának előkészítése titokban kell történjen, hogy „az ellenség összlégierejét támadás érje a reptéren.” (…) „Teljesen világos, hogy ez háborúban nem, csak békeidőben lehetséges, amikor az ellenség nem számol veszéllyel.”

1940. eleje: Német meghívásra szovjet légügy delegáció látogatja a német hadiüzemeket. Mérnökök, katonák, tervezők, szakemberek. Mindent megmutatnak nekik, vásárolhatnak is. Mindenből választanak 2-3-6 darabot, és azonnal utaltatják Moszkvából a pénzt. Kiválasztottak például Me-108, Me-109E, Me-110C, Me-209, Do-215, Ju-88, He-100 gépeket, és fizettek. De az elvtársak motorokat, katonai eszközöket, műszaki készülékeket is vásároltak, a németek készségesen kiszolgálták őket. (Ki bízott meg kiben a meg nem támadási egyezmény aláírásakor és utána?) A német repülő technika tanulmányozására és megvásárlására Sztálin a legjobb tesztpilótáit és repülő-tervező mérnökeit, köztük légügyekben saját személyes referensét, A. Sz. Jakovlevet többször hosszabb szolgálati útra küldte. Beszámolója: „El kell ismernem, hogy elképesztett az a nyíltság, ahogy fegyverzetük legtitkosabb területeit feltárták. Sztálint már korábban is foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon repülőgép-technikájuk eladásakor nem csapnak-e be bennünket a németek. Jelentettem, hogy most, harmadik utam eredményeként arra a szilárd meggyőződésre jutottam, hogy a németek repülő-technikájuk valódi állását mutatták meg nekünk.” Sztálin reakciója: „Szervezze meg, hogy embereink tanulmányozzák a német repülőgépeket. Hasonlítsa össze a mi új gépeinkkel, tanulja meg, hogyan lehet legyőzni őket.”

Miklós Tamás

(Folytatjuk)

Felhasznált források:

- Victor Szuvorov: A jégtörő

- Victor Szovorov: Az M. Nap.

Kapcsolódó: Hitler háborúja? - Amit Guido Knopp elhallgat (I-II. rész)

Hitler háborúja? - Amit Guido Knopp elhallgat (I-II. Rész)

A 2009-ben leforgatott és azóta – mily meglepő – kizárólag az internetes videómegosztó oldalakon terjedő filmet az alkotók azzal a kendőzetlen céllal állították össze, hogy nyilvánosan is hozzáférhető dokumentumok egybegyűjtésével mutassanak rá a második világháború kitöréséhez vezető folyamatokra, a döntések hátterére.

Esetünkben viszont nem a megszokott, hivatalosan elfogadott és kizárólagosként hirdetett elméletek "újratálalásáról", van szó, sokkal inkább az "érem másik oldalának" felvillantásáról: valóban Hitler volt-e az agresszor, a kezdeményező fél, vagy a vele szemben állók érdekei is közrejátszottak az események alakulásában? A filmet – most először magyar fordításban – megnézve mindenki döntse el maga.

Egy aprócska gesztust tessék csak újból mérlegre tenni: Hitler kijelentéseit a film elején, összehasonlítva azzal, amit Dunkerque előtt elrendelt: megállította a csapatait, minek következtében az expedíciós haderőt (Wikipedia: BEF 198 229 katonáját, illetve további 139 997 francia és belga katonát – ez két hadsereg!) a szövetségesek evakuálhatták.

Ez önmagában talán nem nyílt és lovagias békeajánlat volt?!

És akkor még nem beszéltünk arról a megbízatásról (mert nézetünk szerint ezzel a titkos küldetéssel ment), amivel Rudolf Hess átrepült a csatornán. Hogy aztán, 93 évesen és nagybetegen, hermetikusan elzárt spandaui börtönének fogságából történő szabadulásának napján, egy elektromos kábelt a nyaka köré tekerve, "önkezével" vessen véget életének...

És a titok – ami logikailag tökéletesen megfejthető – alászállt vele a sírba. A tények makacs dolgok. Náluk már csak az emberi képmutatás makacsabb.

Hitler háborúja? - amit Guido Knopp elhallgat (1. rész)

http://www.youtube.com/watch?v=RqKK_YSZIuw

Frissítés: A II. rész:

Hitler háborúja? - amit Guido Knopp elhallgat (2. rész)

http://www.youtube.com/watch?v=SV_ZsUlw35g

Hitler háborúja? - amit Guido Knopp elhallgat (teljes film)

http://www.youtube.com/watch?v=4HZpYLCXkxc

Hitler amerikai üzleti kapcsolatai

http://www.youtube.com/watch?v=w4Nq2yFsOwc

A bunker 1981 Teljes film

http://www.youtube.com/watch?v=NHtOxbiQh5I

Fordítók: http://www.ostromfilm-projekt.hu/

Zuroff után szabadon: Elszámoltatták-e a holokauszt zsidó bűnöseit?

A cégéres zsidó gazember, Efrájim Zuroff azt nyilatkozta Csatáry László halála után, miszerint „az, hogy egy ismert háborús bűnös ilyen sokáig zavartalanul élhetett a magyar fővárosban, komoly kérdéseket vet fel annak kapcsán, hogy a magyar hatóságok valóban elkötelezettek-e amellett, hogy elszámoltassák a holokauszt magyar bűnöseit”.

Nos, azon túl, hogy ennek a zsidó brigantinak semmi köze és jogalapja nincsen a „magyar hatóságok”-tól bármit is számonkérni, tekintsük át röviden, hogyan is állunk a „holokauszt” magyarországi zsidó bűnöseinek szerepével, megítélésével és felelősségre vonásával kapcsolatosan. Tudniillik ilyenek is voltak, még ha a Zuroff-féle senkiháziak ezt a kérdést nem szívesen kutatják és feszegetik is. S hogy ne vádoltassunk holmi „szélsőjobboldali-revizionista” előítéletekkel, vegyünk egy, a holokauszt vallás prófétái által igen tisztelt atyamestert, Randolph L. Braham személyét, illetve az ő alapművét, A magyar holocaust (Bp. 1988) című opust, amelyet Zuroffék a „holokauszt” egyfajta kőbe vésett tízparancsolatának tekintenek.

Igaz, a magyar nyelvű változat címadása meglehetősen sutára-furcsára, s a szerző szándékával tökéletesen ellentétes értelműre sikeredett, hiszen azt sejteti, mintha a magyarság genocídiumáról olvasnánk majd a kétkötetes munkában, no de, sebaj! Igaz, az eredeti, The Holocaust in Hungary címet viselő angol nyelvű szószerkezet sem mondható még távolról sem tökéletesnek, mivel annak az a jelentése, hogy „A magyarországi holokauszt”, illetve szó szerinti fordításban „A holokauszt Magyarországon”, noha tudvalevőleg a „holokausztot” a Harmadik Birodalomhoz csatolt lengyelországi területeken hajtották végre, no de apróságokon igazán ne akadjunk fenn! Nézzük tehát, mit is ír Braham a zsidó tanácsokat alkotó hitközségi vezetőknek a németekkel történt együttműködéséről, ha úgy tetszik, „bűnrészességéről” vagy „társtettességéről”.

A szerző a zsidó tanácsok szerepéről könyve első kötetének 339-383. oldalán értekezik. Fájdalom, a tulajdonomban lévő magyarországi első kiadás példányának 370-371, 374-375, 378-379, továbbá 382-383. oldala nyomdatechnikai hiba miatt szűziesen fehérre sikeredett, őszintén remélem, nem kell semmiféle összeesküvés-elméletet sejtenem e sajnálatos tipográfia-történeti malőr hátterében.

Braham megállapítja, hogy „a zsidó tanács létrehozását az SS a végleges megoldáshoz vezető első lépésnek tekintette. Felállításával az SS a másutt már alkalmazott, jól bevált minta szerint járt el”. A „holokausztkutató” alaptézise szerint „a nácik döntő szerepet szántak a zsidó tanácsoknak, amelyeket a németek akaratlan bűntársaivá tettek. Tulajdonképpen a nyílt, noha akaratlan együttműködés csapdájába csalták őket, jóllehet a tanácsok mindent elkövettek, hogy időt nyerjenek és enyhítsenek hitsorsosaik szenvedésein.” Miként azt rövidesen látni fogjuk, utóbb a szerző számos ponton ellentmondásba keveredik ezen állításával.

A németek már az 1944. március 19-ei bevonulás napján foganatosították a zsidóellenes intézkedéseket. Délután Hermann A. Krumey és Dieter Wisliceny, az utóbb Argentínából mindenféle nemzetközi jogi norma áthágásával és lábbal tiprásával a Moszád által elrabolt és Izraelbe hurcolt Eichmann különleges alakulatának tagjai jelentek meg a zsidó hitközség székházában, a Síp utca 12-ben. Ott Bánóczi Lászlót, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület színházigazgatóját bízták meg azzal, hogy másnap délelőtt 10 órára a hitközség elöljáróságát összehívja. Ez március 20-án meg is történt, s miként Braham előadja, a „Pesti Izraelita Hitközség elöljárói a legrosszabb lehetőségekre is felkészülve gyülekeztek a székházban.” Krumey közölte velük, hogy „másnap délig zsidó tanácsot kell létrehozniuk, amelynek minden zsidó a hatáskörébe tartozik. Igazolványokat fognak kiállítani, amelyek a tanács tagjait mentesítik a zsidóellenes intézkedések alól, hogy megfelelően el tudják látni feladataikat. (…) Rövid idővel az ülés után Stern Samu, aki nemcsak a Pesti Izraelita Hitközség, hanem a Magyarországi Izraeliták Országos Irodája elnöke is volt, elkészítette a tanács összetételére vonatkozó tervet.”

A zsidó tanács 1944. március 21-én hivatalosan is megalakult Stern Samu elnöklete alatt, s „mivel a budapesti zsidó tanács hatáskörének az egész magyarországi zsidó közösségre ki kellett terjednie, a Magyar Zsidók Központi Tanácsa nevet vette fel.” Könyvének ezen a pontján Braham meglehetősen ellentmondásos magyarázkodásba bonyolódik azt illetően, vajon Stern Samu miért is vállalta el a zsidó tanács vezetését. Egyfelől „Stern azt állítja, hogy a németek nem csapták be (sic!), s hogy tudta, mi történt a zsidókkal Európa nácik megszállta részében. Mint mondja, ’eleget hallott ahhoz a Gestapo rossz hírű zsidórészlegének módszereiről, hogy tudja, mindig kerülték a feltűnést, nem szerettek pánikot és félelmet kelteni, zajtalanul, hidegvérűen és a legnagyobb titokban dolgoztak, hogy közömbös és mit sem sejtő áldozataiknak halvány sejtelmük se legyen arról, mi vár rájuk, még akkor sem, ha a vagon már a halál felé gördül velük’. Ismerte szokásaikat, tetteiket és szörnyű hírüket. Szerinte a tanács többi tagja is tudta mindezt, amikor beleegyezett abba, hogy részt vegyen a tanács munkájában.” Tiszta beszéd. Stern és – véleménye szerint hét társa – tudott a „holokausztról” már 1944. március 21-én, mégis vállalta a zsidó tanács elnökségét. Nos, akkor Zuroff és bandája milyen alapon teszi felelőssé kollektíven az egész magyar nemzetet a zsidók második világháborús veszteségeiért, amikor a németek legfőbb kollaboránsai épp a zsidó hitközségi vezetők voltak? Talán először a saját portája előtt kellene söprögetnie ennek az utolsó esélyes megszállott megszálló telepesnek.

Ezt követően Braham egy logikai bukfencet vetve megpróbálja védeni Sternt – hiszen mégiscsak egy zsidóról van szó, aki nem lehet bűnös –, elfogadva az elnök magyarázkodását, mely így indokolja döntését: „…a kiszolgáltatott rab nem emelhet kifogást, hogy melyik cellába lökik be… én 16 éve álltam a Pesti Izraelita Hitközség élén…Gyáva, férfiatlan és felelőtlen magatartásnak, önző menekülésnek és megfutamodásnak véltem, ha most, éppen most hagyom cserben hittestvéreimet, amikor a legnagyobb szükség van a vezetésre (érdekes megállapítás annak tükrében, miszerint Stern tudta, hogy a vagonok egyenesen a „halál felé gördülnek velük” – L.Zs.), amikor tapasztalt és összeköttetésekkel is rendelkező férfiak áldozatos munkája talán valamit segíthet mégis.” Az utólagos szerecsenmosdatást ezzel a Stern-idézettel végzi be Braham: „Idős ember létemre, akinek az egészségét már aláásta az idő, minden bizonnyal könnyebb lett volna, ha félreállok és nem kellett volna vállalnom a tanácsban ezt a nehéz szerepet. De vajon nem lett volna lelkiismeretlenség, ha félreállok? … Viharos időkben a nyáj látja kárát annak, ha a tapasztalt pásztort tapasztalatlan és véletlenül odaszegődött pásztor cseréli fel.”

Stern is megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant

Tipikus zsidó verbális zsonglőrködés. A Zuroff-féle bagázs véleménye szerint az egész magyar államapparátus, a csendőrség, a vasutasok, de még a civilek is bűnösök, mert akár parancsmegtagadás vagy életük kockáztatása árán sem védték meg „zsidó honfitársaikat” a deportálástól, ellenben Sternék kollaboráns emberi és politikai magatartása teljesen helyénvaló és érthető cselekedet volt. A képlet azonban, úgy gondoljuk, ennél jóval egyszerűbb: a zsidó tanács prominensei – akárcsak az SS-vezetéssel különmegállapodást kötő nagytőkés Chorin, Weiss és Kornfeld famíliák – egyszerűen mentették a bőrüket (amiből persze nem készült volna lámpaernyő), s a legkevésbé sem érdekelte őket a vidéki, hozzájuk képest szegény, illetve kevésbé vagyonos és befolyásos „testvéreik” sorsának, életének további alakulása. Ezek után zsidó részről egyetlen szervezetnek, illetve személynek nincsen semmiféle történelmi, jogi vagy morális alapja, hogy a „holokauszt” bekövetkeztével kapcsolatban bármit is felrójon a magyarságnak, akár magánszemélyekről, akár az akkori állami alkalmazottakról, közfeladatot, köztisztséget ellátó és teljesítő hivatalos személyekről legyen szó. Legfőbb ideje már ezt a kérdést egyszer s mindenkorra megválaszolni és a megfelelő helyre tenni a magyarországi közéleti-történeti diskurzusban.

Braham a zsidó tanács felfogásával és politikájával kapcsolatban – a Stern által mondottakat megerősítve – előadja, miszerint „a magyarországi zsidóság ortodox és konzervatív-asszimilációpárti vezetői, csakúgy, mint a cionista vezetők, tudták, mit műveltek a németek Kelet-Közép-Európa szomszédos országaiban, ugyanakkor sem a zsidó tömegeket, sem az ország keresztény vezetését nem tájékoztatták (sic!) teljesen és pontosan a végső megoldás tervéről. Ráadásul nem tettek óvintézkedéseket, hogy a német megszállás esetére elhárítsák vagy csökkentsék a lehetséges katasztrófát. Ennek következtében a magyarországi zsidóságnak, mely szinte Auschwitz közvetlen szomszédságában élt, fogalma sem volt a gázkamrákról és a német koncentrációs táborokban elkövetett tömeggyilkosságokról. Akik hallottak valamit erről, az információt rémhírnek, jobb esetben náciellenes propagandának tekintették. Vezetőikhez hasonlóan azzal áltatták magukat, hogy ami Lengyelországban és másutt történt, az nem történhet meg Magyarországon, ahol a zsidók sorsa több mint ezer éve fonódik össze a keresztény magyarok sorsával. A jól tájékozott zsidó vezetők nem ismertették meg tömegeikkel, hogy mi folyik a szomszéd országokban, s mivel törvénytisztelő polgárok voltak, betartották a szigorú cenzúraszabályokat, és megtiltották a zsinagógák felhasználását ilyen ’propaganda’-célokra" - zárul Braham eszmefuttatása. Különös okfejtés újólag. Braham professzor állítása szerint tehát a hazai zsidóság vezéralakjai mindent tudtak a „végső megoldás tervéről”, illetve arról, ami Auschwitzban történik, mégis vágóhídra terelték saját hitsorsosaikat, akik mit sem sejtettek arról, ami az akkori északi államhatártól nem is olyan messze zajlik. Ennek ellenére a magyar a „bűnös nép”, mert nem akadályozta meg a gettósítást, a deportálást, sőt tevékenyen részt is vállalt benne.

Mindezt tetézi a szerző azzal a groteszk, Benoschofsky Ilonától, a háború után a budapesti Zsidó Múzeum igazgatójától vett vélekedéssel, miszerint „az járhatott a zsidó tanács tagjainak fejében, hogy ha már úgysem lehet megmenteni a magyar zsidóságot, jobb, ha az nem is sejti sorsát. Tekintve, hogy a németek kivégzéssel fenyegették mindazokat, akik a deportálásokat emlegették, a tanács nem hozhatta nyilvánosságra, hogy a deportálás valójában a gázkamrát és a krematóriumot jelenti. Benoschofsky azt is állítja, hogy ’ha a zsidó tanács azt gondolta is, hogy nincs menekvés a tömegek számára, önmaga előtt azért látott kiutat’.” S valóban, a zsidó tanács tagjainak fő tevékenysége saját vagyonuk és életük mentése volt, bármi áron. Maga Braham írja, hogy „az egyik ilyen kiváltság, amely a megszállás idején sokfelé gyűlöletet váltott ki a zsidókból, és heves vita tárgya lett a háború után, az úgynevezett sértetlenséget biztosító igazolvány (Immunitats-ausweis) volt. Ennek segítségével az igazolvány birtokosa szabadon mozoghatott, és rá nem voltak érvényesek azok a korlátozások, amelyeket a közösség többi tagjának be kellett tartania. (…) A zsidó tanács tagjainak a sérthetetlenségi igazolvány teremtette személyes biztonságát tovább fokozta 1944 augusztusában, hogy mentesültek a sárga csillag viselése alól.”

Braham fentebbi okfejtése a zsidók által oly előszeretettel alkalmazott kettős mérce ideáltipikus esete. Amennyiben ugyanis a zsidó tanács tagjai számára felmentést ad az a körülmény, hogy az eutanázia korai előfutáraiként egyfajta „kegyes halálban” akarták részesíteni nemzet- és hittestvéreiket, hiszen tudták, úgy sincs menekvés, ezért nem akartak zavargásokat előidézni, és hűen teljesítették a németek parancsait; nos, ezen gondolatmenet alapján kérdezzük: vajon miféle alapon nyilvánítják bűnösöknek a Zuroff-féle gazemberek a korabeli magyar állami hatóságok, intézmények személyi állományát, amikor csupán ők is a fentről kapott parancsot teljesítették, s nem tették kockára az életüket a deportálandó zsidókért, akiket saját vezetőik már régen elárultak és cserbenhagytak?

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Zuroff után szabadon: Elszámoltatták-e a holokauszt zsidó bűnöseit? - II. rész

Randolph L. Braham A magyar holocaust (Bp. 1988) című, meglehetősen problematikus címadású, írásunk előző részében szóvá tett munkájában ismertettük a magyarországi zsidóság „holokausztjának” néhány tabudöntögető, kevésbé ismert tézisét. Nevezetesen, hogy a hazai zsidó vezetők – Braham megfogalmazása szerint – már 1944. március 19-én tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a németek milyen sorsot szánnak a zsidóságnak, mégis a legteljesebb mértékben együttműködtek a német hatóságokkal, és félrevezették testvéreiket.

Braham professzor előadásából továbbá az is kiderül, hogy „a magyarországi zsidóság tragédiájának oka csak részben volt az, hogy a zsidó vezetők, egyebek között az általuk élvezett kiváltságok miatt, feltehetően rosszul mérték fel a helyzetet – az okok közé tartozott a közösség atomizálódása is. Az ország hirtelen megszállása idején a zsidók között teljes széthúzás uralkodott. Alig-alig történt kísérlet a két háború közötti korszakra jellemző állandó csetepaték felszámolására a neológ, az ortodox és a status quo hitközségek, valamint a féllegális cionista szervezeten belül és között. A helyzetben az volt a legszomorúbb – folytatja gondolatmenetét Braham –, hogy a csetepaték még a német megszállás után is folytatódtak. Világosan látható ez a Központi Zsidó Tanácsban, ahol a neológ képviselők általában azt hangsúlyozták, hogy a német és magyar hatóságok törvényeit s utasításait szigorúan be kell tartani, míg az ortodox és cionista vezetők néha merészebb álláspontot képviseltek. A tanácson belüli ellentétekre a nácik is felfigyeltek, és derűsen számoltak be róluk berlini feletteseiknek.” Végkövetkeztetésként a holokausztkutató ezt az eretnek kijelentést fogalmazza meg: „A vallási viszályokon kívül a magyarországi zsidóságot az asszimilált-akkulturált csoportok és cionisták (akik közül sokan szintén teljesen asszimilálódtak) közötti politikai konfliktusok, a gazdagok és szegények eltérő gazdasági érdekei, a nagyobb, részben önálló gyülekezetek rivalizálása is sújtotta. Mindezt a féltékenység és a személyes gyűlölködés tetézte, amely e közösségek számos vezetőjét szűk látókörű célok követésére ösztönözte. A magyarországi zsidóság vezetői emiatt tökéletesen alkalmatlanok voltak arra, hogy a szélsőséges vészkorszak igényeihez alkalmazkodó, hatékony vezetést valósítsanak meg.”

A Központi Zsidó Tanács már 1944. március 23-án egy, a legteljesebb mértékben együttműködő és a németekkel szemben abszolút kollaboráns hangvételű kiáltványt tett közzé „Felhívás a magyar zsidósághoz” címmel a hitközség hivatalos sajtóorgánumában, A Magyar Zsidók Lapjában: „Mindenki dolgozzék, teljesítse kötelességét, vegyen részt ereje megfeszítésével a hatóságok által előírt módon munkájával, azon a helyen, amelyre kötelessége állította. Rámutathatunk arra, mégpedig az illetékes hatóságok határozott állásfoglalása alapján, hogy a zsidó hitélet, kulturális és szociális élet folyik tovább. Ez mindenkire megnyugtatóan hathat. (…) Az a kijelentés történt, hogy zsidó volta miatt senkit nem tartóztatnak le, és ha egyes letartóztatások szükségesek, ez más okokból történik. (…) Nyomatékosan felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra, hogy mindezeket a rendelkezéseket a legszigorúbban és a leglelkiismeretesebben tartsa be. Csak ezeknek a rendelkezéseknek pontos követése szolgálhat biztosítékul arra, hogy a megengedett kereteken belül mindenki folytathassa polgári életét” – idézi Randolph L. Braham a magyarországi zsidó közösség hivatalos lapjában megjelent felhívást.

Groszmann Zsigmond főrabbi

A hazai zsidóság legfőbb elöljáróinak hitsorsosaik megnyugtatását és félrevezetését célzó kijelentéseinek ezzel azonban még távolról sem volt vége. Egy héttel később Groszmann Zsigmond főrabbi „felszólította a zsidókat, hogy ’jöjjenek a zsinagógába’ és ne hallgassanak ’a kétségbeesettek vagy a benneteket kétségbe ejtők szavára’. ’Legilletékesebb helyen adták tudtul – folytatta –, hogy semmi és senki sem gátol benneteket vallásotok gyakorlásában’” – tudhatjuk meg Braham művéből.

A történelmi múltú magyarországi zsidó közösség utolsó országos ülésére 1944. március 28-án, 11 órakor került sor a Pesti Izraelita Hitközség székházában. Az SS-t Hermann A. Krumey képviselte, aki megismételte a korábban adott ígéreteit a németek zsidókkal kapcsolatos szándékait illetően. Braham a továbbiakban kifejti könyvében, hogy „amikor dr. Reiner Imre az ortodox hitfelekezet jogtanácsosa a megszállás első napjaiban letartóztatottak sorsa iránt érdeklődött, Krumey minden jelenlévőt megnyugtatott, hogy már tett lépéseket ebben az ügyben, de erőfeszítéseit eddig nem koronázta siker. (…) A tárgyaláson részt vevő zsidó vezetők magatartása és hangulata változó volt. A megszállás kezdeti szakaszában a legoptimistábbak egyike nyilvánvalóan Freudiger Fülöp volt, aki csak néhány napja lépett személyes kapcsolatba Wislicenyvel, s a náci vezér lefizetésével máris sikerült kiszabadítania fivérét a Rökk Szilárd utcai internálótáborból. A magyarországi zsidóság lehetséges sorsára vonatkozó nézeteit az ülésen szintén részt vevő Leitner Sándornak, a nagyváradi ortodox hitközség fejének fejtette ki: ’Nem hiszem, hogy ugyanaz a sors vár ránk, mint a lengyel zsidókra. Vagyonunkról le kell mondanunk, sok fájdalomra és nélkülözésre kell felkészülnünk, de az életünkért nem aggódom. Végül ez a háború is be fog fejeződni, s újból fogjuk kezdeni, mint 1919-ben’.”

Adolf Eichmann

1944. március 31-én maga Eichmann fogadta a sváb-hegyi Majestic szállóban a zsidó tanács küldöttségét. Az ülésről Boda Ernő, a Pesti Izraelita Hitközség elnökhelyettese gyorsírásos feljegyzést készített. Ezt teljes terjedelmében közli Braham szóban forgó könyvében. Eichmann főbb gondolatait és utasításait a következők tartalmazzák: „Kijelentette, hogy a sárga csillagot a Központi Tanácsnak kell kiadnia. Arra a megjegyzésre, hogy 5-éig ezt nem lehet megoldani, kijelentette, hogy ez esetben ideiglenes jelvénnyel kell pótolni, de 5-étől fogva mindenesetre sárga csillagot kell viselni, amely ideiglenes csillagot azután a Központi Tanács által kiadandó hivatalos csillaggal kell kicserélni. (…) Elvileg kijelentette, hogy legfőbb feladatának tartja, hogy az ipari és hadiipari termelés nagyobb lendületbe jöjjön, és evégből munkásosztagokat fog felállítani, főleg zsidó munkásokból. Ha a zsidóság megfelelő magatartást tanúsít, akkor semmiféle bántódása nem lesz, hanem a munka arányában lesz része mindenben, mint az egyéb munkásoknak. Esetleg éjjelre mindig haza is mehetnek. Felvetettük azt a kérdést, hogy a munkatáborosok Magyarországon maradnak-e? Erről egyelőre végleges választ még nem tudott adni. (…) Eichmann Obersturmbannführer megjegyezte, hogy a maga részéről nagyon érdeklik a zsidó történelmi emlékek és a könyvtár. 1934 óta foglalkozik zsidó ügyekkel, és jobban tud héberül, mint mi.” A kényszerintézkedésekkel – sárga csillag viselése, munka- és internálótáborok működtetése – kapcsolatban Boda feljegyzése szerint Eichmann „hangsúlyozta, hogy mindezek a dolgok addig tartanak, amíg a háború tart. A háború után a zsidók szabadok lesznek, és azt tehetnek, amit akarnak. (…) Általában kijelentette, hogy nem barátja az erőszaknak, és azt kívánja, hogy enélkül menjenek a dolgok, mert a personált náluk nagy P-vel írják. Vagyis nekik szükségük van minden emberre, tehát nem állíthatnak annyi őrt fel. Eddigi tapasztalatai szerint ott történtek csak erőszakosságok és kivégzések, ahol a zsidóság az ellenkezésbe csapott át. Ha itt megtörténne, hogy akár a rutén partizánokhoz, akár Tito bandáihoz csatlakozna a zsidóság – mint Görögországban –, akkor kíméletlenül lekaszálja őket, mert háború van, és háborúban nem lehet másképp eljárni. De ha a zsidóság megérti, hogy nem kíván tőle mást, mint hogy rendet és fegyelmet tartson és dolgozzék abban a munkakörben, amit kijelöltek számára, legyen az akár a nyergesiparban, akár erdőirtásban, akár otthoni munkában, például kesztyűcsinálásban, akkor nemcsak hogy bántástól nem kell tartania, de meg fogja védeni minden bántástól, és ugyanabban az elbánásban, fizetésben fog részesülni, mint a többi munkások. (…) Az igen természetes, hogy egyesek, mint ilyen nagyszámú zsidóságban előfordulhat, olyat követnek el, amiért nem lehet felelősséget vállalni. Ezt ő is természetesnek találja, és kellően tud majd a tekintetben mérlegelni. Viszont megismételte, hogy minden egyéni atrocitástól is meg akarja védeni a zsidóságot, és ezért bárhol történik, akár a német katonák részéről, azonnal jelentsék neki, és azokkal a legkeményebben fog elbánni.”

Az Eichmannal tartott megbeszélés konklúzióját Braham különös módon – noha már előzőleg is többször említi művében, hogy a zsidó vezetők „tudták, mit műveltek a németek Kelet-Közép-Európa szomszédos országaiban”, valamint információik voltak „a végleges megoldás tervéről” – abban vonja meg, miszerint „meglepő, s egyszersmind tragikus, hogy a zsidó vezetők milyen hiszékenyen reagáltak Eichmann magyarázataira és ígéreteire: hiszen valamennyien, különösen pedig Stern ekkorra már nagyon is tisztában voltak a náci módszerekkel. Mégis naivan (sic!) hozzáláttak az Eichmann által javasolt formális szervezeti intézkedések (értsd: a deportálások előkészítése és megszervezése – L.Zs.) végrehajtásához.” Mi több, Stern 1944. április 13-án „Dolgozz, ne ess kétségbe!” címmel felhívást tett közzé, amelyben értesítette a zsidóságot, miszerint „az illetékes hatóságok minden utasítását, rendelkezését, rendeletét és parancsát pontosan, panasz és zúgolódás nélkül kell teljesíteni.” Braham professzor ezt követően közli, hogy ezzel egybehangzóan dr. Boda Béla, aki a fentebb már említett március 31-ei, Eichmann-nal lezajlott tárgyalás jegyzőkönyvét vezette, „a zsidókhoz intézett felhívásában akaratlanul is (érdekes és figyelemre méltó szóhasználat – L.Zs.) Eichmann néhány elgondolását ismételte meg. ’A törvény szava’ című felhívás arra emlékeztette a zsidókat, hogy népük nemcsak az írás, hanem a törvény népe is, ezért a zsidóknak ’habozás és tűnődés nélkül engedelmeskedniük kell minden utasításnak, még a legszigorúbbaknak is.’ Felszólította a zsidókat, hogy ’ bízzanak vezetőikben, beletörődéssel és abban a tudatban fogadják el utasításaikat, hogy még a legszigorúbb intézkedéseikben is a testvéri szeretet vezérli őket.’ Hogy a zsidók ismerjék a rájuk vonatkozó törvényeket és utasításokat, Boda hangsúlyozta, hogy mindenki fizesse elő és olvassa A Magyar Zsidók Lapját, amely akkor már a magyar zsidók egyetlen tájékoztatási eszköze volt.”

Berend Béla

A zsidó tanácsot az 1944. április 19-én elfogadott 1520/1944. M. E. sz. kormányrendelet legalizálta. A rendelet tervezetét Berend Béla szigetvári főrabbi, a tanács tagja, valamint Bosnyák Zoltán, Berend tanácsbeli tagságának támogatója dolgozta ki. A szigetvári főrabbi szerepe az ún. zsidókérdésben még sötétebb, mint feletteséé, Stern Samué. Maga Braham írja művében: „Messze a legvitatottabb kinevezés dr. Berend Béla szigetvári főrabbié volt. Törökhöz hasonlóan őt is Bosnyák ajánlotta.” Berend még április 12-én levelet intézett Endre László államtitkárhoz, amelyben azt javasolta, hogy a zsidóság vezetősége kizárólag cionistákból álljon, s egyúttal biztosította Endrét, hogy „ő és agytrösztje” őszintén törekszik a zsidók elkülönítésére és háború utáni kivándorlására, s felajánlotta saját tervét a zsidók által viselendő sárga csillagot illetően. Miként azt Braham monográfiájából megtudjuk, „az asszimilációs hagyományos vezetés hazafias álláspontjával szemben Berend meggyőződéssel vallotta, hogy a zsidóságnak nincs helye Magyarországon, és ki kellene vándorolnia. A gazdagokkal, a kitértekkel és a hivatalos vezetők hazafiasságával való nyílt szembenállása kapóra jött Bosnyák Zoltánnak. Mindketten úgy vélték, hogy a kitérés nem változtat a zsidók helyzetén, s nem jelenthet előnyt azokkal szemben, akik ragaszkodnak a hitükhöz. Úgy látszik, abban is egyetértettek, hogy kívánatos a zsidók eltávozása Magyarországról. Nincs arra bizonyítékunk, hogy Berend hivatalosan bármelyik cionista csoport tagja lett volna, Bosnyák és környezete mégis hajlott arra, hogy a cionizmus szószólójának tekintse, s mint az összes többi cionistát, őt is arra biztatták, hogy a zsidók kivándorlásának szükségességét hangoztassa.” Berend arról szándékozta meggyőzni az új magyar kormányzatot, miszerint „végső céljuk – az ország megszabadítása az itt élő zsidóktól – megegyezik a zsidó vezetőkével, akik nem kívánnak Magyarországon maradni, inkább a megteremtendő zsidó hazába akarnak menni.”

Braham véleménye szerint „a magyarországi zsidóság hagyományos vezetői meglepetéssel és döbbenettel fogadták Berend kinevezését a zsidó tanácsba. Megütközéssel fogadták körükben a fiatal vidéki főrabbit, aki azelőtt semmilyen felekezeti vagy cionista szervezetben nem működött. A meglepődést hamarosan aggodalom és szorongás váltotta fel, amikor tudomást szereztek Berend és Bosnyák kapcsolatáról. A korszak szélsőségesen veszélyes körülményei között rövidesen hitelre talált az a híresztelés is, hogy más jobboldaliakkal, köztük talán még Endrével is kapcsolatban áll. (…) Egyes források szerint Berend sugalmazására született a Harc (a korszak népszerű antiszemita lapja – L.Zs.) 1944. december 16-ai számában megjelent cikk is, amely röviddel a budapesti gettó létrehozása után jelent meg. ’A nagy elkülönülés’ című írás hangsúlyozta, hogy a zsidók elégedettek az ellenük hozott intézkedésekkel.” (sic!)

Berend tehát zsidó körökben nem örvendett túlzott népszerűségnek, így Pest szovjet bevételekor, 1945. január 17-én sietve kereket oldott a fővárosból, és Sátoraljaújhelyre, második felesége, Windt Ilona szülővárosába költözött. Szigetvári és budapesti „túlélők” azonban hamarosan feljelentették, s Berendet letartóztatták, majd az ún. népbíróság elé állították mint a „Gestapo besúgóját.” A Budapesti Népbíróság előtt Berend az alábbiakkal védekezett: „A zsidóproblémában az antiszemitizmus cionizálásának elvét akartam érvényesíteni. Hogyha a fasiszták meg akarnak szabadulni a magyarországi zsidóságtól, várják meg a háború végét, mert a zsidókérdés világprobléma. Úgy kell megoldani, hogy a kétezer éve eltévedt zsidóság hazát találjon. Az vezetett, hogy megvalósítsam a becsületes, tisztességes kivándorlást. A fasisztákkal bizonyos türelmi állapotot akartam teremteni. Azt akartam, hogy véget vessünk a kisebbségi sorsnak, mivel így minden 25-30 évben üldözik a zsidóságot.” Végül Berendet első fokon 1946. november 23-án 10 év börtönbüntetésre ítélték, ám a világ legtermészetesebb módján, 1947. április 11-én a Népbíróságok Országos Tanácsa részint bizonyítékok hiányában, részint bűncselekmények hiányában felmentette a zsidó főrabbit. Ezt követően Berend minden zsidók evilági paradicsomába, az Egyesült Államokba vándorolt ki, ahol Albert B. Beltonra változtatta nevét. (Ez voltaképpen már a harmadik neve volt, hiszen 1911-ben Presser Adolf és Máriás Regina gyermekeként született Budapesten.) Végül New Yorkban halt meg 1987 júniusában.

Összességében elmondhatjuk, hogy zsidó részről egyetlen jogi vagy magánszemély nem illetheti semmiféle váddal a magyarságot, illetve a Horthy- és Szálasi-korszak egyetlen politikusát vagy állami hatóságát sem, hiszen a németek a 437 ezer 402 zsidó személy deportálását a zsidó vezetőkkel történt megállapodás alapján és azok legteljesebb egyetértése mellett hajtották végre, illetve a cionisták maguk is szorgalmazták a két nép teljes elkülönítését, valamint egy zsidó nemzetállam létrehozását. Vagyis a Zuroff-féle hitvány gazemberek jobban tennék, ha az esetleg még életben lévő zsidó tanácsbeli tagokat vadásznák le utolsó esélyként, illetve tették volna ezt mintegy negyedszázaddal ezelőtt, amikor sokan közülük még életben voltak. Magyarországon azonban semmi keresnivalójuk nincs.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

(Vége)

"Zuroff, a kurva anyád!" - Eljutott a címzetthez az üzenet

A magyar társadalom jelentős rétegei tagadják a háborús bűnökben való részességet - nyilatkozta Zuroff a The Jerusalem Postank hétfőn a Csatáry Lászlóra való fradista megemlékezés kapcsán. Azt is elpanaszolta, hogy korábban "Zuroff, a kurva anyád!" feliratú molinóval üzentek neki a szurkolók.

Ha valakinek bizonyíték kellett arra vonatkozóan, hogy miért volt fontos vádat emelni Csatáry ellen a holokauszt idején elkövetett bűnei miatt, annak a Ferencváros szurkolói bemutatták múlt szombaton - jelentette ki a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója, kész tényként kezelve bírósági ítélet nélkül is a "háborús bűnösséget".

Zuroff rámutatott: a szombati mérkőzés már a harmadik az elmúlt évek Ferencváros-MTK meccseinek sorában, mikor a "zsidónak tartott csapat" elleni mérkőzésen antiszemita molinó jelent meg. "Mindig ez történik, ha az MTK ellen játszanak" - panaszkodott a legalább két magyar ember haláláért felelős zsidó.

Tavaly azt mutatták fel, hogy "Efraim Zuroff, a kurva anyád!", 2011-ben pedig "a híres vérvádra emlékeztek" - sorolta a tavalyi év molinójának címzettje, majd kitámadta az amúgy is a fajtársai hátsóját nyaló MLSZ-t, mondván, soha nem tesz semmit ez ellen, ami felháborító.

A lap cikkéből kiderül, hogy a Mazsihisz csak a hosszú hétvége miatt nem reagált még a szörnyűséges esetre.

A Fradi-drukkerek az MTK elleni örökrangadón tisztelegtek Csatáry László emléke előtt

A Fradi-drukkerek a zsidók által halálba kergetett hős csendőrtiszt előtt tisztelegtek a szombati MTK elleni mérkőzésen. Az M2 közvetítésében is látszott a kiírás, de hamar elkapták a kamerát.

A 203. örökrangadón a zöld-fehérek egyébként 2-0-ra verték Deutsch Tamás zsidó csapatát.

Frissítés: Az MLSZ fegyelmi bizottság elé citálja a "mások méltóságát, nemzeti érzését sértő" esetet

A filoszemita, csak nevében Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága foglalkozni fog a szombaton rendezett 203. örökrangadón a ferencvárosi szurkolók egy csoportja által kifeszített kiírással.

"A szombati találkozón és bármely más hazai rendezésű futballmeccsen történt esetleges incidensek vizsgálatára az MLSZ fegyelmi testülete hivatott, ám a televízióban is látható „In Memoriam Csatáry László” kiírás kapcsán az MLSZ már most leszögezi: futballpályán semmifajta burkolt vagy nyílt politikai állásfoglalásnak, mások méltóságát, nemzeti érzését sértő megnyilvánulásnak nincs helye" - olvasható az MLSZ vasárnapi közleményében.

Az MLSZ kiemeli, hogy a stadionok lelátói nem lehetnek „felületei” a szurkolástól idegen megnyilatkozásoknak, a futballhoz nem kapcsolódó állásfoglalásoknak.

Az FTC 2-0-ra nyert az MTK ellen az OTP Bank Liga 4. fordulójának rangadóján. Életének 99. évében, hétfőn hunyt el a megélhetési nácivadászok által "Magyar"országon és az ún. Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt volt csendőrtiszt, Csatáry László.

2. frissítés: Deutsch puhatestű szalonnáci véglényeknek titulálta az emlékező hazafiakat

Lencsó Rita, az MTVA sajtóirodájának vezetője leszögezte, az efféle feliratok „messzemenően nincsenek rendben”, majd tovább magyarázkodott: a köztévé nem szándékosan, hanem véletlenül mutatta a Csatáryra utaló mondatot.

– Amint szokás, pásztázta a kamera a nézőteret, de a feliratot észlelve később mellőzte a rendező és az operatőr a drapéria mutatását – mondta Lencsó. Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kijelentette, a Csatáryra történt utalás húsz másodpercig volt látható, és e kérdésben egyedül nem kíván állást foglalni, előbb konzultál a klub legfelső vezetőivel.

Az MTK elnöke, a zsidó Deutsch Tamás Facebook-bejegyzésében ezt írta a hazafiakról: „Néhány száz szalonnáci puhatestű újra és újra iszonyú erőfeszítéseket tesz azért, hogy fenntartsa a »Fradi-tábor – fasiszta csőcselék« előítéleteket. Nem jött el végre az ideje annak, hogy a sok százezer tisztességes Fradi-szurkoló néhány méretes sallerral hazazavarja anyukájuk szoknyája alá ezeket a véglényeket?”

Az MLSZ szerint a FIFA és az UEFA fegyelmi rendelkezései rögzítik: a politikai természetű vagy gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal szemben zéró tolerancia érvényesül. A magyar szövetség fegyelmi bizottsága ezért vizsgálja, hogy fegyelmi vagy inkább etikai természetű vétség-e, majd a szankcióról is határoz.

Magyarország mint zsidó gyarmat - Csatáry László emlékére

A halálba kergettek, ha úgy tetszik meggyilkoltak egy idős magyar bácsit, Csatáry László egykori csendőrtisztet. A gyilkos egy bizonyos Efraim Zuroff nevezetű zsidó csatornapatkány, aki immár néhány éve, az ún. Simon Wiesenthal Center képviselőjeként garázdálkodik itt, ősi magyar földön, utasít, számonkér, fenyeget mindenkit, aki valós vagy állítólagos második világháborús tevékenysége miatt nem tetszik ennek az aberrált szadista gnómnak.

Zsidó csatornapatkány

Ez az emberformájú főemlős a magyarság és minden jó érzésű ember körében igazán gyűlöltté 2011 szeptemberében vált, amikor talmudista őrjöngésének és elmebeteg bosszúvágyának következtében elhunyt egy másik idős magyar ember, Képíró Sándor volt csendőr százados, akit első fokon még a Fővárosi Bíróság is felmentett. Akkor ez a zsidó csatornapatkány Facebook-oldalán a következő nyilatkozatot tette: „Talán az egyetlen vigasz Képíró borzasztóan frusztráló halálával kapcsolatban – amely azelőtt következett be, hogy a fellebbezés megmásíthatta volna a botrányos felmentő ítéletet –, hogy az ügyvédje szerint az ellene folytatott per rossz hatással volt az egészségére".

Képíró Sándor, a talmudista őrjöngés korábbi áldozata

Másik áldozata, a minap elhunyt Csatáry László megölésével kapcsolatban pedig „mély csalódottságának" adott hangot hétfőn Efrájim Zuroff és a Simon Wiesenthal Központ amiatt, hogy az idős férfi úgymond „megmenekült az igazságszolgáltatástól". Természetesen jó talmudista örökség szerint Zuroffék össze-vissza hazudoztak Csatáry László perében is. Így a Simon Wiesenthal Központ állítása szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül 300 ezer zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijba deportáltak, ahol 1941 nyarán „majdnem mindegyiküket meggyilkolták”. Az az aprócska tény a legkevésbé sem zavarta ezt a zsidó csatornapatkányt, hogy Csatáry a jelzett időpontban nem is Kassán teljesített szolgálatot.

A 99 éves Csatáry bácsi

A fő vádpont azonban az volt a tisztességben megőszült magyar aggastyán ellen, hogy 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának megszervezésében is. A teljességgel szavahihető héber „túlélők” elmondása alapján Csatáry „szadista volt”, aki „kutyakorbáccsal verte” a deportálására váró embereket, s nem hagyta, hogy egyes tehervagonok oldalára ablakot fűrészeljenek.

A holokauszt-történelem és a zsidó szenvedéstörténet visszatérő toposza a „kutyakorbács motívum”. Az ugyancsak minden kétségen felül álló igazmondásukról elhíresült zsidó munkaszolgálatosok egybehangzó elmondása alapján Jány Gusztáv vezérezredes a doni katasztrófa után őket tökrészegen „kutyakorbáccsal” verte. Még szerencse, hogy nem szakadt le a tárgyalóterem mennyezete. Jányról köztudott volt ugyanis, hogy antialkoholista. De maradjunk a „kutyakorbácsnál” mint visszatérő mesei kelléknél. Ugyanis ilyen a magyar paraszti kultúrában és gazdaságban egyszerűen nem létezett. Végre megmondaná valaki tehát a „túlélők” vagy az „utolsó esélyesek” közül, hogy mi a jó nyavalya ez a kutyakorbács? Ráadásul egy magyar katona- vagy csendőrtiszt kezébe hogy a fészkes fenébe kerülhetett?

Szegény Csatáry Lászlót az ellene folyó gyalázatos perrel párhuzamosan ítélőszék elé citálták egy másik abszurd büntetőügyben is. Bizonyos „holokauszttúlélők” ugyanis pert indítottak a magyar állammal, a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariával szemben Washingtonban még 2010-ben.

A vád tárgyát az képezte, hogy a második világháború idején a MÁV-alkalmazottak „együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában”, vagyis elszállították őket németországi koncentrációs táborokba. Állításukat egyebek között olyan megdönthetetlen hitelességű, egzakt bizonyítékokra alapozzák, miszerint a magyar vasutasok szolgálati fegyvereikkel (sic!) lelőtték a végletekig legyengült deportálandó személyeket. Közismert, hogy a MÁV-alkalmazottak azóta is lőfegyvert viselnek, erről bárki meggyőződhet, aki akár csak egyszer is utazott már hazánkban vonattal.

Az igazán lényeges, nemzetközi jogi és diplomáciai problémafelvetéshez azonban most érkeztünk el. Addig rendben lenne a dolog, hogy a vérszomjas zsidó csatornapatkány Zuroff a talmudista örökség szerint gyilkolni akar, keresztény vérért zihál tébolyában, mint Shakespeare Shylockja. Ellenben nem kerülhetjük meg két súlyos kérdésnek a megfogalmazását. Egyfelől, vajon miért ugrik a magyarországi ügyészség és bíróság pincsikutyaként a Simon Wiesenthal Center által kreált ügyekre? Kik ezek a zsidók? Milyen nemzetközi jogi alapon pofázhatnak bele bármely állítólagosan szuverén állam működésébe, annak belügyeibe és utasíthatják annak hatóságait? S az érintett államok illetékes szervei egyáltalán miért vesznek tudomást ennek a héber szabadidős civil szervezetnek bármely megnyilvánulásáról, egyáltalán létezéséről? Másfelől, vajon ezt a zsidó csatornapatkány Zuroffot mi a csudának nem vágták már ki ebből az országból úgy, hogy a lába Tel-Avivban vagy New Yorkban érjen földet? S miért nincs rég kitiltva örökre Magyarországról? Milyen alapon szívhatja és ronthatja hazánk levegőjét?

A válasz prózaian egyszerű. Magyarország ma: zsidó gyarmat. Már rég felvásárolták a felvásárlók. Minden ún. hatalmi faktort, állami hatóságot a zsidó globális titkos politikai és okkult szervezetek, páholyok irányítanak. Hát, magyar testvéreim, ezért…

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Igazat adok neked valóban zsidó gyarmatok vagyunk , azok az emberek akiket a kerekek alá löktek megtudnák mondani. A MALÉV gépének lelövését is kivizsgálták volna , ha nem zsidó gyarmat lennénk . Az intézetben ápolták a Palesztin sérülteket , és ők kotyoghatták ki , hogy mennek haza a MOSZAD- os zsidó testvérek meg jelentették , hogy megy a szállítmány le is lőtték . A bajnai zsidó főrabló a libások közt rabolt de úgy , hogy egyesek máig nem heverték ki , és többen a kötelet választották . Ez a rohadt zsidó most idejön a cionista rabolt pénzekkel , és miniszterelnök akar lenni . Mikor lesz belőle már füst milán a rablásai után már kijárna neki a sátáni fortyogó üst. Drága zsidó vezetőim , kik a biztonsági őrt segítették a másvilágra mert mikor elújságoltam a fiuknak , hogy a főmérnökünket a biztonsági őrök vezetője nyaraltatja a Vörös Tengeren , és együtt búvárkodnak , hát vissza jutott a fülébe , és velem fasírtba voltak , hát a tanút el kellett hallgattatni . Ő úgy halt meg , hogy nem is ő volt a hír forrása , de mivel sokat beszélgettünk ők benne látták az árulót , és eltették láb alól. A másik halál eset a kollégám felesége – mikor ezt a férget megválasztották miniszterelnöknek , én másnap már nem dolgoztam , mert rabló tolvaj zsidónak eddig is dolgoztam , de gyilkosnak én nem vagyok hajlandó dolgozni – mondtam zsidóimnak , és kiléptem a munka világából . Mivel a kollégám és a felesége rám voltak állva , és ki lett játszva a MOSZAD ébersége , így nem tudtak likvidálni , de a szálakat el kellet varrni , így lett áldozat a kollégám titkárnő felesége . Hát így működött nálunk a gyilkosság BT a rablásokat még mindig folytatják a múltkor hallottam , hogy olyan járműre akartak üzemanyagot elszámoltatni ami évek óta nem mozdult meg . A pénzügyi vezető megmakacsolta magát és beintett nekik , hogy nem fizet . Olyan háború lett belőle , hogy az egész pénzügyi osztály felszámolódott ki nyugdíjba vonult , ki kilépett. Ja és ott van az új kórház építése ahol sokat lehet aratni , régi tervrajz szerint csempéztek most a csempézett falra kerültek a szekrények , és a többi és a többi . A gyilkosság BT még működik szólni nem ildomos , mert úgy járnak mint a kajakos gyerek az edzésen még egy kört ráverünk és utána pihenünk , közben bevedelünk egy üveg kólát , de azt nem tudta , hogy a kólájában túl sokk volt a kálium , hát meg is állt a szíve de örökre nekik ez főpróba volt , hogy bárkit el tudnak tenni láb alól itt van mindjárt egy élsportoló. Nekünk ez is megy mindenkit elérünk , mindenkit megfélemlítünk , és aki ellenáll az megy a gojok istenéhez. És ezt sajnos nem csak a libás bajnai zsidó játssza el , de mint a példa is mutatja a cionista szabadkőműves páholy tagjainak ez kötelező szabadon választható gyakorlata lett a gyarmati létre szoktatás jegyében . Már nem csak rabolunk , de béke időben gyilkoljuk is a magyart. Ugye te is úgy látod , hogy nem azt a 92 éves öreg bácsit kell bíróság elé citálni , hanem a cionista rabló gyilkos zsidót kell kivonni a forgalomból , hogy legyen esélye ennek a népnek , egyrészt nemzetté válni , másrészt megmaradni a Kárpátmedencébe , mert túl éltünk mi török , tatár , dúlást , Habsburg elnyomást , Orosz veszélyt , de most egy alattomos zsidó féreg foga rág , és nem biztos hogy a nemzet fölfogja ésszel , hogy mekkora veszély ez ránk nézve kik karos székből űzik a forradalmat , és a szomszéd tehene is dögöljön meg , de a zsidót azt ne bántsátok addig míg az én családom is ki nem lesz lakoltatva , és csak itt döbbenek rá a sorsközösségre amit már hiába óhajtok , hisz már a nemzeti vagyonunk a zsidóké , a földjeinket most játsszák a kezükre , a vízkészletünk is alakul a zsidó tulajdon felé tendál , és még az USA – ból is pályáznak egy két jó fogásra , és ha elnézted a trafik mutyit , itt ma is holnap is kiforgathatnak a vagyonodból . A Pintéréknek kell néhány kamion ellopatják majd mikor megtalálod közlik négy öt év mire vissza kapod . Mire is kell a kamion , hát lánykereskedelem , szervkereskedelem , lopott holmi feltűnés nélküli mozgatására , mozgó droglabor álcázására. A gyilkosság BT üzemeltetésére feltűnés nélküli likvidálásokhoz. MERT UGYE BARÁTI TŰZBEN JOBBAN ESIK MÉG A HALÁL IS . ÉS AZT NÁLLUNK OSZTJÁK RENDESEN ALSÓ FELSŐ SZINTEN . UGYE EZEK A HOLLÓKOSZTOS ÁLDOZATOK ELŐBB VAGY UTÓBB BEKERÜLNEK A KÖZTUDATBA , ÉS EGYSZER JÓVÁTÉTELT IS KAPNAK A HOZZÁTARTOZÓI. GONDOLOM IZRAEL ÁLLAM TERÜLETÉN FÖLTULAJDON KÁRPÓTLÁSBAN RÉSZESÜLNEK , MINT A MI ZSIDAJAINK.

visz a víz sodor

2019. szeptember 9., hétfő

Lesznek e hollókosztos magyarok

Hitler háborúja? - amit Guido Knopp elhallgat (1. rész)

Hitler háborúja? - amit Guido Knopp elhallgat (2. rész)

Hitler háborúja? - amit Guido Knopp elhallgat (teljes film)

Hitler amerikai üzleti kapcsolatai

A bunker 1981 Teljes film

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése