Mi
lesz Ukrajnából
A végcél: Oroszország
|
Bevezető
- Elemzésünknek, mely része az Európai
Egyesült Államok létrehozásáról szóló tanulmányunknak,
önálló címet adtunk, ugyanakkor szervesen kapcsolódik hozzá,
és vele szorosan összefüggő egészet alkot. Az önálló
címadással a téma súlyosságát és jelentőségét kívánjuk
hangsúlyozni.
Ez
az írás egy lehetséges jövőképet vetít előre, amely jelen
időben még fikciónak tekinthető, de a világban zajló
folyamatok pillanatnyi állapotát és irányát tekintve kutatóink
és elemzőink megítélése szerint valószínűleg bekövetkezik.
Ebben is, mint minden modellalkotásban, a tévedés lehetősége
fenn áll, tekintettel arra, hogy olyan sokváltozós képlet
felállításhoz hasonlít, melynek elemeit matematikai pontossággal
meghatározni a jövő vonatkozásában nem lehet. Mivel Mozgalmunk
nem rendelkezik (még...) az államok kormányai számára
rendelkezésre álló hírszerző és információs apparátussal,
ezért elemzésünk teljes egészében a nemzetközi sajtó hírein
és a Világháló által megszerezhető információkon alapul.
Mindazonáltal megjegyezzük, hogy ma már az államok és kormányok
által fenntartott hírszerző ügynökségek is kilencven
százalékban ezt a munkamódszert alkalmazzák, és csak kisebb
részben hagyatkoznak a hagyományos hírszerzői tevékenységre,
egyrészt anyagi okokból, másrészt 'kényelmi' okból valamint az
információ ilyen módon megszerezhetőségének gyorsasága miatt.
Természetesen
bajtársaink ezt a munkát szabadidejükben, minden anyagi támogatás
nélkül végzik, így nem vállalkozhatnak arra, hogy a hivatalos
szerveket 'felülmúlják' – bár ha mégis így történne, az
bizonyára nem a véletlen műve. Az általunk felvázoltakat soha
egyetlen politikai vezető, elnök, vagy miniszter nyilatkozatában
nem jelentette ki, és nem is utalt rá egyértelműen, ugyanakkor
egyes politikai és közéleti szereplők megjegyzései megerősítik
következtetéseinket. Bár az Európai Unió megalapításakor a
hosszú távú célokkal kapcsolatban az volt a hivatalos változat,
hogy olyan európai rendszert kell létrehozni, ami felveszi a
versenyt az Amerikai Egyesült Államok gazdaságával, az Unió
politikájának már a kezdetektől minden eleme azt mutatta, hogy
az Európai Unió létrejöttével az európai nemzetek sorra
ugyanazon erővel szemben kerülnek alávetett helyzetbe, ami az
Amerikai Egyesült Államok gazdaságát és társadalmát is
mozgatja. A nyugati gazdaságok fokozatos összehangolása és
politikai, ideológiai összhangja sokak számára egyértelművé
tette azonban, hogy a végcél nem az Egyesült Államokkal szembeni
ellensúly létrehozása, hanem azzal egységben egy olyan rendszer
létrehozása, ami a korábbi céloknak megfelelően kellő
gazdasági és katonai erőt tud kitermelni az Oroszországgal
szembeni hatékony fellépésre. Jelenleg is Oroszország természeti
kincseinek megszerzéseire törekszenek azok az erők, amelyeknek a
hidegháború idején az Egyesült Államok elsődleges eszköze
volt. Ma eszköztáruk részét képezi a NATO tagállamok többsége,
és a válságpánikkal egységesíteni akart európai rendszerek.
Szemben
Oroszországgal - A Nyugat (cion-imperialisták) törekvései
1.
Politikai út -
Oroszországban a hatalom megszerzése 'demokratikus úton', a
választásokon elindított politikai jelöltjeik által, a putyini
vezetés kiszorításával. Például a cionista bankárelit által
támogatott Prohorov, vagy a bebörtönzött zsidó Yukosz-vezető
és hasonlók hatalomba juttatásával. Korábban a jelcini vezetés
ideális lett volna számukra, csakhogy a Putyin mögött álló
erők még időben észbe kaptak.
2.
Katonai út -
A nyugati titkosszolgálatok által felbiztatott és támogatott
nemzetiségi, vallási szeparatista csoportok által polgárháborús
helyzet előidézése, az ország területén élő nemzetiségek
föllázítása az orosz vezetés ellen, a közép-ázsiai
államokban a 'líbiai
forgatókönyv' megismétlése,
az orosz érdekszféra államainak 'leválasztása' az orosz
birodalomról, Oroszország teljes bekerítése, és végső esetben
a katonai invázió, amelyet a líbiai forgatókönyv előzhet meg.
McCaine szenátor líbiai
nyilatkozata alátámasztja
azt, hogy ezzel az utóbbi lehetőséggel valóban számolnak, sőt
minden bizonnyal aktívan
dolgoznak rajta.
Ezért kell nekik az úgynevezett rakétavédelmi pajzs is, hogy a
valószínűsíthető orosz válaszcsapást lehetőség szerint vagy
kivédjék, illetve ha teljesen nem is tudják elhárítani, hatását
legalább az EU peremvidékére korlátozzák - igen, jól
gondolják, ez Magyarország lenne.
Frissítés: Elemzésünk
elkészítése után pár héttel, a háborús előkészületeket
alátámasztó információkat
kaptunk >>
Az
előzmények – amiért az imperialisták kudarcot vallottak a
politikai (békés) úttal
Nem
megalapozott az az elmélet, miszerint egy átmeneti korszak
törvényszerű nehézségei sújtanak bennünket és az egész
nyugati világot - amelynek hatásai az egész bolygónkra
kiterjednek. Hazánkban a szocializmusnak nevezett
államkapitalizmusból a klasszikus kapitalista rendszerbe való
átmenetnek minden különösebb nehézség nélkül kellett volna
megtörténnie, mert a termelési feltételek javulása a struktúra
kis változtatása mellett nagy termelékenység növekedést
eredményezhetett volna. Ám pontosan ez volt az a lehetőség,
melyet egyetlen nyugat-európai ország, illetve az EU soha nem
fogadott volna el. Nekik már húsz évvel ezelőtt sem
versenytársakra, hanem felvevőpiacra és olcsó, kiszolgáltatott
munkaerőre volt igényük, valamint az olcsón megvásárolható
állami tulajdonokra. Erre alapozva egy óriási komplex európai
termelő rendszer kiépítését tervezték, amely a multinacionális
cégek vezetésével világviszonylatban is elsők közé
emelkedhetett volna. A világpiaci részesedés ebben az esetben
kiemelkedőnek ígérkezett. Két tényező miatt nem valósult meg
ez a nagyszabású terv. Oroszországot nem sikerült legyűrni, és
Kína fejlődése sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak. Az
Oroszországgal kiegészült Európai Unió 600 milliós
lakosságával, jól képzett munkaerejével, kimeríthetetlen
nyersanyagkészletével, magas technológiai tudásával maga mögé
utasította volna az USA-t, és Kínát.
Ez
a terv Magyarországon bukott el. Itt történt meg elsőként a
változás 1990 után, és a modern, a szociális kérdésekre
érzékeny kapitalizmus helyett a legbrutálisabb rablókapitalizmus
szabadult rá az országra. A szocialista rendszer bukása után, az
1990-ben elsőként hatalomba került kormány (Antall-kormány), és
az őket követő teljes politikai garnitúra árulásával az
országra nézve tragikus következményekkel járt mindez, de
egyben felnyitotta a szemét azoknak az országoknak, melyek árgus
szemekkel figyelték a "legvidámabb barakkban"
történteket. A környező országokban Magyarországra hivatkozva
tettek tönkre amit tudtak, mondván, ha a magyaroknak ez így jó,
akkor ti miért ellenkeztek? Akkor még volt az országnak akkora
tekintélye, hogy ezt az érvet többen el is fogadták.
Oroszország
Gorbacsov és Jelcin alatt hajlott volna a függetlenség
feladására, de a népi ellenállás, a nemzeti kommunisták
lázadása és a csecsen háború késleltette ezt a folyamatot.
Közben Magyarország politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg
összeomlott, elrettentő például szolgálva az EU módszereiről.
Putyin és a mögötte álló erők az utolsó pillanatban léptek
fel, és propagandájukban a magyarországi helyzet ismertetése
meghatározó erejűvé vált. Kellett ez az elrettentés, mert a
népi vagyon jó része már náluk is a kapitalisták
(oroszországi, többnyire zsidó származású oligarchák) kezébe
került, és ezzel tudtak hatni a megvezetett tömegekre. Ezért
Oroszországban a hatalom megszerzése a magyarországihoz hasonló
'demokratikus úton', a választásokon elindított politikai
jelöltjeik által hosszú időre lehetetlenné vált. Azonban az
ilyen irányú törekvéseiket továbbra sem adták föl, mivel a
bankárelit által támogatott Prohorov, vagy a bebörtönzött
Yukosz-vezető és hasonlók hatalomba juttatásával folyamatosan
próbálkoznak, ám a putyini államvezetés nagy támogatottságot
élvez és kicsi az esély a hatalomból való kiszorítására
politikai úton.
A
jelcini vezetés leváltását Putyinra, a mögöttes erők
taktikázását a terjedelem miatt most nem részletezzük, de a
történet önmagában is megérne egy tanulmányt.
Alapos
áttekintés után kijelentjük, hogy a világban a III. világháború
már zajlik. Ezzel kapcsolatban nem csak a néhány háborús
övezetre gondolunk, hanem az új típusú háború különböző
megjelenési formáira is. A szocialista tömb összeomlása után
az európai és a világpolitikát nagyjából 2000-ig a közös
pontok keresése határozta meg. A központi kérdés az anyagi
haszon volt. Kínától az Egyesült Államokon át Oroszországig,
az EU-ban, a periférikus országokban mindenütt. Látható volt,
hogy az úgynevezett lator-államokat mindenki igyekezett magára
hagyni, legyen az Kuba, Észak-Korea, vagy bármelyik. Nem törődött
velük senki, mert a közös pontok keresése volt a lényeg. Ennek
a közös pontnak a megtalálása azon a közös alapon nyugodott,
hogy a gyárak termeljenek, és azt az emberek megvegyék. A
gyáraknak olcsó munkaerő kell és rengeteg alapanyag. Az olcsó
munkaerőt megtalálták először Kelet-Európában, majd a
Távol-Keleten, az olcsó alapanyagokat pedig a kifosztandó
országokban, és az új vadnyugaton, (vadkeleten) Oroszországban.
Történt azonban valami és ez a valami okozta a jelenleg zajló
III. világháborút.
Az
orosz-szovjet birodalom elárulásakor az orosz népet, és az orosz
katonaságot a zsákmányszerző Nyugat mély nyomorba döntötte. A
korábbi megállapodásokat és ígéreteket megszegve a NATO az
orosz birodalom határáig nyomult előre – ugyanis ez volt annak
a háttér-megállapodásnak az egyik pillére, hogy a Szovjetunió
feladta Közép-Európáig nyúló protektorátusát és
megszűnhetett a Varsói Szerződés is. A magára büszke
Oroszországot olyan mélyen alázták meg, ami sokkal rosszabb
volt, mint a trianoni, vagy versailles-i béke. Az orosz népet
butának bélyegezték, az orosz hadsereget közel nullává
züllesztették. Szándékosan olyan háborúba taszították,
amelyben a veszteség megalázó volt: az első csecsen háborúba.
A katasztrofális gazdasági helyzet miatt hagytak több ezer oroszt
meghalni, nem volt pénz megfelelő tüzérségi, légi támogatásra,
hogy a veszteség jól dokumentálható és világgá kürtölhető
legyen. Az orosz katonák a mocsárrá változott ideiglenes
laktanyákban laktak, a szállásuk és ágyaik elsüllyedve a
sárban. Oroszország a világon első lett az alkoholfogyasztásban.
Betörtek a drogok, az alvilág teljesen eluralkodott, ezen kívül
megkezdődött a vadkeletté válás, a szabad rablás. Oligarchák
uralták és ölték a népet mint amolyan maffiavezérek, az orosz
termékek gyártása leállt, senki nem vett semmit onnan. A
gazdaság mélyrepülésbe kezdett.
2001
október 4-én, a szeptember 11-ei jól ismert események után
három héttel, a Siberia Airlines 1812-es járata Tel Avivból
tartott Novoszibirszkbe. A TU-154-es a Fekete-tenger fölött
hasította a levegőt, amikor máig tisztázatlan körülmények
között megsemmisült, állítólag a gyakorlatozó ukrán
légvédelem véletlenül lelőtte. Miért érdekes ez a történet?
Mert a mai háború kiváltó oka. A vadkeletté válás folyamata
megállt. Putyin meglehetősen erős kézzel vezeti az országot,
ahogy ilyen helyzetben kell is, ráadásul jó felé. Oroszország
pillanatokon belül egyedül találta magát a világban. Megszűnik
a világot átmenetileg irányító „profit-egyetértés”.
Oroszországnak szövetségesekre van szüksége, és lassan nyit a
lator-államok felé, mert más felé nem tud. Irán, Kuba, majd
később Venezuela, és a többi. Kapcsolata egyedül Kínával jó.
Kína viszont piacorientált, tehát gazdaságilag Nyugat-függő. A
Nyugatnak, ha tartani akarja a jelenlegi világban betöltött
pozícióját, egyetlen dologra van szüksége, de arra nagyon. A
mérhetetlen mennyiségű orosz nyersanyagra. Oroszország most
kezdte meg a tundrai olajmezők feltárását, amelyekhez eddig
hozzá sem nyúltak. A hírek szerint akkora olajtartalék van ott,
amihez foghatót még soha sem tártak fel. Mellé pedig ott vannak
az északi-sarki (arktiszi) mezők. Oroszország 10 éve készül
arra, amire az északi államok csak most kezdenek ráébredni, az
északi-sarki felfedezésekre, feltárásokra, és a Sark valódi
meghódítására. Az orosz jégtörőflotta a legnagyobb a világon,
kutatóállomásai a legkomolyabbak, és a legfelszereltebbek.
Számottevő északi-sarki környezetre kiképzett haderőt állított
fel. Tudósai olyan szinten kutatták az elmúlt évtizedben a sarki
vidéket és tenger földrajzát, ami messze meghaladta az összes
többi országot együttvéve. Nagyjából készen állnak az
Arktisz meghódítására. Aki meghódítja a Sarkokat, azé lesz a
jövő? Mivel minden kiaknázható területen hatalmas népesség
osztozik, mondhatjuk, hogy azé lesz a jövő, akié a Sark, és
Oroszország. Az Antarktisz délen teljesen feltáratlan.
(Valamennyien hallgatnak az antarktiszi csatáról, az erről
készült film a Youtube-on megtekinthető). Ez az okfejtés viszont
Oroszországot első számú célponttá teszi.
Az
Egyesült Államok és az EU (a Nyugat) Oroszország elfoglalását
Jelcin után sem adta fel. Látható, hogy az elmúlt néhány év
az orosz sikerek évei voltak. A BRICS létrejötte, a kínai
együttműködés, egyes dél-amerikai országok, majd jószerével
a déli félteke szembefordulása a Nyugattal szintén orosz
sikernek könyvelhető el. Azzal viszont tisztában kell lennünk,
hogy azok az államok, amelyek évtizedek óta szó szerint
kirabolják az egész világot, és ebből felállították a világ
legnagyobb kalózhadseregét, ha újra összeáll szétzilálódott
elemeiből, olyan haderőt képes felmutatni, amely a Földön még
soha nem állt fel.
Az
ellenséget elítélhetjük, lenézhetjük, de alábecsülni soha
nem szabad. Véleményünk szerint Oroszország olyan veszélyben
van, amilyenben még soha nem volt, és az is meggyőződésünk,
hogy a Kelet országai, éppúgy mint Oroszország, most döbbentek
rá minderre, vagy éppen most szembesülnek a veszéllyel.
Ha
a politikai út (1.) nem működik, a katonai (2.) megoldás
következik - A NATO rakétavédelmi pajzs szerepe
Itt
egy kis kitérőt kell tennünk, hogy érthetőbb legyen miről van
szó. A nukleáris fegyverzetkorlátozási szerződések Oroszország
számára is 'csak' 1550 stratégiai nukleáris robbanófejet
engedélyeznek hadrendben tartani (a taktikai robbanófejeket ezek a
szerződések nem korlátozzák). A stratégiai robbanófejek
megoszlása az orosz nukleáris csapásmérő erőknél a következő
arányban történik: 1100 robbanófejet telepítenek a nukleáris
meghajtású rakétahordozó tengeralattjárókra. (Jelenleg a
felújítás alatt lévő Delfin IV hajóosztály (7 db.), az építés
alatt álló új Borej osztály (1+3 db.) és a jelenleg kivonás
alatt lévő Tájfun hajóosztály (1+2 db.) képviselik ezt a
csapásmérő erőt. Ezek a hajók típustól függően egyenként
átlagosan 12-16 tengerészeti ballisztikus rakétát hordoznak,
rakétánként akár (szintén típustól függően) tíz
robbanófejjel, és ha szükséges, fél évet is eltölthetnek a
világ óceánjain, vagy az Északi-Sark jege alatt, de akár az
Egyesült Államok partjai közelében meglapulva is.) A maradék
mintegy 400 robbanófej a szárazföldi telepítésű
interkontinentális ballisztikus rakétákkal felszerelt
rakétacsapatok (Topol-M, Yars, stb.), valamint a légierő nagy
hatótávolságú stratégiai nukleáris bombázói (Tu-95 például)
számára van készletezve. Ezt áttekintve látható, hogy az orosz
stratégiai nukleáris csapásmérő erők 'aduászai' a nukleáris
meghajtású rakétahordozó tengeralattjárók – és ezektől
tart leginkább a Nyugat. Fejlesztésük és gyártásuk –
érthetően – mostantól kiemelt figyelmet kap.
A
stratégiai interkontinentális ballisztikus támadó rakéták
röppályájának vázlata
A
támadó stratégiai interkontinentális ballisztikus rakéták
megsemmisítése az ábrán látható 1-5-ig terjedő fázisban
lehetséges. Ez az emelkedés, és a pályaív legfelső pontján
történő haladás. Ha a rakéta kidobja a csalifejeket, valamint
az éles robbanófejeket, akkor már szinte lehetetlen
megsemmisíteni ezeket. Az 5-6 pont közötti szakasz a rajzzal
ellentétesen jóval hosszabb is lehet. Nos, ha ezt az ábrát és
az elvet figyelembe vesszük, akkor egy esetleges háborús
helyzetben az orosz rakéták, amelyeket akár szárazföldről,
akár tenger alól Európa felé indítanak, Európa központi
részeiről már nem megsemmisíthetők, mert a rakéták a zuhanási
fázisban vannak. Az elfogó rendszert minél közelebb kell
telepíteni az orosz határokhoz illetve az Európai Unió
határaihoz (a rakétapajzs részeként a tengerekre, óceánokra
is), valamint le kell vágni minden olyan orosz szövetségessé
válható területet, ami ilyen szempontból veszélyt jelenthet.
Afrika felől egy pufferzóna kialakítása szükséges. Ehhez elég
elfoglalni (szövetségessé tenni akár bábkormányokkal)
katonailag Afrika felső partvidékét. Az Arab-félsziget,
Törökország szintén kiváló erre, nem véletlen, hogy
Törökországba kívánják telepíteni az elhárító pajzs egyik
elemét. Ha feljebb megyünk észak felé, látható merre is alakul
a pufferzóna.
Bennünk,
akik jelenleg a Nyugathoz tartozunk, mint csatlós állam,
felvetődik egy kérdés. Mekkora valójában Európa, mekkora
területet kell védeni, és mekkora pufferzóna kell. Nos, nem az a
kérdés, hogy földrajzilag mekkora Európa, hanem mekkora az ipari
zóna, mert védeni csak az ipari zónákat kell. Ez pedig a
nyugat–európai országokból áll. Nem tette fel soha senki azt a
kérdést, hogyan lehetséges, hogy stratégiai iparágat az EU -
bármekkora haszna lehetett volna belőle - nem telepít ki ezekről
a területekről? Mert a háború lehetőségét soha nem adta fel,
és folyamatosan dolgozik rajta. Így hazánk az iparvidék szélét
képezi. Amikor Magyarország mellett Ukrajna stabil NATO és EU
várományosként állt szemben az oroszokkal, Magyarországra az EU
lassan telepíteni kezdett ipart. Ekkor hazánk az orosz határhoz
képest egy európai központi ország volt, mert abban az esetben a
peremvidék Ukrajna lett volna. Most, hogy Ukrajna meginogott,
hazánk peremvidékké változott, és így is kezelik.
Veszteséglistán vagyunk, ez a helyzet. Ugyanis az a rakéta, amely
hazánkat célozza, Romániából már nem semmisíthető meg.
Ukrajnából még igen. Ezért Oroszország és a Nyugat
szempontjából Ukrajna hovatartozása létkérdés. Máris értelmet
kap Medvegyev kijelentése: Ukrajna vonatkozásában, és más
országok vonatkozásában sem elfogadható a kétkulacsos
politizálás. Nincs köztes állapot, dönteni kell. Ide vagy oda.
Tételezzük
fel, hogy a Nyugat, élükön az USA-val, tudják az orosz rakéták
pontos adatit, de ha nem is tudnak mindent, Oroszország
teljes bekerítésével (és
az Európa köré font védelmi gyűrűvel) egy háború esetén az
orosz válaszcsapást nagyrészt semlegesíteni tudják. Ezért
mondja folyamatosan Dimitrij Rogozin, Oroszország NATO nagykövete,
hogy a NATO rakétapajzs - melynek minden paramétere jórészt
orosz területről indított rakétákra van tervezve -
veszélyezteti az orosz stratégiai nukleáris haderő elrettentő
képességét. Az orosz birodalom részéről ezzel megszűnik az a
fajta hatalmi eszköz, és az elrettentés képessége, ami a 130
milliós orosz nemzetet a legnagyobbak közé emeli. Ha az Egyesült
Államok és az EU megfelelően körbebástyázza magát és
iparvidékeit, jöhet a második fázis. Egy teljes világszövetségbe
összeállt sereg, ami az orosz területre és az ott található
természeti kincsekre úgy veti rá magát, mint az éhező egy
falat kenyérre. Ha az EU összes országának légi erejét,
Kanada, USA, Ausztrália, Japán, és valamennyi csatlós állam
légi ereje egy többhetes megrendítő csapással nekiesik
Oroszországnak, a ballisztikus rakéták védelme nélkül semmi
esélyük. Az S-300-as rendszer paramétereit ismerik, és az orosz
légvédelmi rendszerek képességeit is. Meglehet, hogy az orosz
válaszcsapás néhány rakétája átcsúszik a pajzson, de ennek
kockázatát fölvállalják, mivel ezek nem a legfontosabb
területek felé haladnak, mert a központi területeket megcélzó
eszközöket a peremvidékről megsemmisítik. Mi van akkor, ha
hazánk, Románia, vagy Kelet-Lengyelország kap pár rakétát?
Semmi! Majd a Nyugat jól megsajnál bennünket, de legalább
annyival kevesebb gond lesz ezekkel a későbbiekben.
Ha
az interkontinentális ballisztikus rakéták nem oltalmazzák
tovább az orosz népet, akkor a nyersanyagkészletét nem védi a
nyugati imperializmustól semmi más, mint egy éppen korszerűsítés
alatt álló orosz hagyományos haderő. A hanyatló Nyugat utolsó
erejéből ráncba szedett nyugati haderő olyan megrendítő
csapást tudna mérni Oroszországra, amibe a jelenlegi kormány
rövid idő alatt belebukhatna. Utána következnének a Nyugat
bábáskodásával a Prohorov- és Hodorkovszkij-félék. Az orosz
nép újra az alkohol és a kábítószerek mételyében fog
fetrengeni, éppen csak annyit tartanak meg, amennyi lemegy az
imperialista érdekekért a bányába, kitermeli a kőolajat és a
földgázt, a híresen szép orosz nők pedig jók lesznek a helyi
és európai bordélyházakba. Sőt, nehogy a putyini eset
megismétlődhessen, a haderőt megszüntetik, a rendőrség pedig a
maffiához lesz hasonló – tehát a magyarországi forgatókönyv
valószínűsíthető. Ezzel a cion-imperializmus 200 évre
bebetonozta magát, éppúgy, mint az angol gyarmatbirodalommal.
Mikor
következhet ez be? Nem holnap, de nem is túl sokára. Ugyanis
Oroszország már rájött a Nyugat szándékára. Észak-Koreával
eddig nem foglalkozott a világ, most Moszkva hirtelen nyitott
Phenjan irányába. Megújuló kapcsolatok, iparvidék létesítése,
gabonakivitel, amiért Észak-Korea egyenlőre nem is fizet, hanem
törleszt majd a későbbi megállapodások szerint. Moszkva Kínának
is felhívta a figyelmét, figyeljenek a NATO tevékenységére, és
közös bizottságot hoztak létre, ami a NATO szándékait elemzi,
és megfelelő ellenlépéseket dolgoz ki – a
kiszivárogtatott közös
védelmi rendszer tervét egyelőre
cáfolják. A NATO nem engedheti meg, hogy Oroszország új
ballisztikus rakétarendszert fejlesszen ki, vagy új légvédelmi
rendszert alkosson és rendszeresítsen, vagy kivárja az típusú
tengeralattjárók legyártását és felszerelésüket a hozzájuk
kifejlesztett új rakéta típusokkal (Bulava, Liner),
vagyis nem adhat 5-10 évet. Amint elkészül a pajzs, a Nyugat
azonnal lépni fog, amíg még ereje van rá, a visszafordíthatatlan
összeomlása előtt.
A
közelmúlt hírei és eseményei nem hagynak kétséget a
imperialisták valódi céljait és törekvéseit illetően
-
McCaine szenátor szeptember 29-én ismét Líbiába látogatott.
Tripoliban sajtótájékoztatót tartott, melynek során
kijelentette, hogy Líbia példája – vagyis a líbiai
forgatókönyv – mintául szolgálhat Irán, Szíria, Kína és
Oroszország vonatkozásában is. Úgy fogalmazott, hogy Líbia
inspirálja az embereket Teheránban, Damaszkuszban, sőt Pekingben
és Moszkvában, de inspirálja az embereket az egész világon.
-
Bulgáriába és Romániába amerikai különleges alakulatokat
telepítenek, mintegy ötezer fős létszámmal.
-
Az Egyesült Államoknak egyértelmű az álláspontja, mely szerint
a Fekete-tenger térségét meg kívánja szerezni. Ez pedig
kizárólag Oroszország ellenében lehetséges.
Mit
tehet Oroszország? Jelen tanulmányunkat azért készítettük,
hogy megnézzük, milyen esélyeket és lehetőségeket látunk. A
folytatásban erre próbálunk válaszokat találni.
Az
Oroszország által vezetett Keleti Szövetség válasza a nyugati
imperialista agresszióra
Valójában
a kérdés két, illetve három részből áll. Az első, a Nyugat
védelme európai vonatkozásban. Ha csak az ipari térnyerésről
lenne szó, vagy szellemi határokról, akkor mi értelme euró tíz-
vagy százmilliárdok elköltése a térképen nagyon jól látható
katonai-stratégiai védvonalra, mi szükség az előretolt USA
hadállásokra, mi szükség egy rakétapajzsra, és a még jobban
látható, mindenképpen orosz érdekövezetekbe történő
erőszakos térnyerésnek? Semmi épeszű válasz nincs rá, csak
egy: a
Nyugat háborúra készül.
A legfőbb védeni valók az imperialista világ ipara és szellemi
bázisa. A második ugyanezen világ tradicionális kötődése,
Izrael. A harmadik elem pedig a támadás lehetősége. Ne felejtsük
el, hogy a védelem kérdésein, az ellenség fegyvereinek
kielemzésén hatalmas tudással rendelkező fizikusok, kémikusok,
mérnökök, és különböző szakértők dolgoznak.
Miért
kezdett az orosz sajtó nagy felhajtásba, mikor kiderült, hogy az
orosz elnök leállítja az S-300-as elhárító rendszer további
gyártását? Mert ha kiderül, hogy az orosz légelhárítás
jelenleg hatástalan a Nyugat ellen, viszont a nyugati fizikusok és
mérnökök ezen kívül ismerik az orosz nukleáris elrettentő
erők képességeit, továbbá ezek ellen olyan védelmet hoznak
létre, amely akár 100 %-os valószínűséggel semlegesíti az
orosz eszközöket, akkor Oroszország jelen pillanatban
teljességgel kiszolgáltatott a Nyugatnak.
Még
ha Szíria közvetlenül ki is maradna a harcokból, erről az
oldalról ellenállás nélkül közvetlenül támadható Izrael,
illetve berepülhető Iránból. A mai technikák birtoklásával,
amelyekre egy közepesen fejlett ország is képes, Irán különösen
nagy veszélyt jelenthet számukra. Egy közepes hatótávolságú
rakéta (ilyenekkel Oroszország nem rendelkezik, mert a
korlátozások miatt meg kellett semmisíteni ezeket), melyeket Irán
gyors ütemben fejlesztett és fejleszt, nagy veszélyt jelenthet,
főleg akkor, ha a lézer rávezetést is alkalmazni tudják. Ebben
az esetben a palesztinoknak már nem RPG rakétákkal kell
szaladgálni, hanem célmegjelölőkkel. Irán most jelentette be,
hogy elkészült a saját lézer rávezetéses rakétájuk.
Hol
látunk kiutat abból a bekerített helyzetből, amelyben jelenleg
Oroszország van?
Észak-Afrikában
nagyon nehéz a helyzet. Az orosz szolgálatok ott vannak valamennyi
helyszínen, a naprakész orosz sajtóból az leszűrhető. Hogy
miben bízhatnak? Az egyetlen lehetőséget használják és
használták ki, ez pedig Izrael és a zsidók kérdése. Az iszlám
államokban a Nyugat cionista-központúsága kivívta a muszlim
emberek-tömegek gyűlöletét.
Az
orosz politika ugyan fáziskéséssel ismerte fel a helyzetet, de a
legjobb döntést hozta meg, ráadásul köszönetet mondhatunk
Putyinnak a döntésért. Törökországot vette célba. Na nem
azzal, hogy átcsábítsa, mert az történelmi okok miatt sem
lehetséges. Nekik azonban jobb egy muszlim nagy szomszéd, amely
szemben áll a Nyugattal is, mint egy Nyugat-barát Törökország.
Meggyőződésünk, hogy Moszkva bedobta a csalit a törököknek,
és azok rá is haraptak. Elég volt az évek óta lebegtetett EU
csatlakozást, a történelmi sérelmeket, a gazdasági
kiszolgáltatottságot (Nyugat függőség) említeni, ráadásul
Moszkva felvillantotta a lehetőséget, hogy itt az idő a muszlimok
összefogására. Oroszország részéről nem lesz akadály
gördítve ez elé, a Nyugat gazdaságilag megroppant, most vagy
soha! Törökország ezeket a lépéseket Oroszország nélkül soha
nem lépte volna meg. Egy török haderő képtelen lenne egy
görög-izraeli-USA flottával háborúzni, főleg úgy, hogy ha
szembe helyezkedik Moszkvával, esetleg a helyzetet kihasználva
Moszkva is lépéseket tesz, főleg Szíria felé. Törökországnak
szüksége van arra, hogy Oroszország legalább hallgatólagosan
támogassa. Ankara felméri a lehetőségeket. Két nagy hadsereggel
kell számot vetni az muszlim világban, az egyik Szíria, a másik
Irán. Milyen szerepet szánt nekik Törökország, ha ki akarja
vívni a vezető hatalom szerepét?
Iránnak
nehéz a helyzete, Afganisztán és Irak között két tűz között,
északon a kurd kérdés, nyakában egy kirobbanni látszó
pakisztáni polgárháborúval, a Perzsa-öbölben a NATO
jelenlétével. Törökország szerint a perzsa katonanép,
háborúzhat, addig is le lesznek kötve. Nem véletlen, hogy
Szíriával rosszabb a viszonya, mert helyi vita alakult ki. A
mostani szír helyzet is kapóra jön. Éppen csak annyira kellene
őket lenyomni, hogy Szíria elismerje vezetőnek Törökországot.
Ebben a helyzetben, ha ez a képlet a Nyugat akaratával szemben
feláll, Izraelnek vége. Vagy feladják az egész háborús tervet,
vagy Izraelből menni kell. Oroszország felől - ha Törökország
és Szíria kimarad -, az orosz haderő közvetlen csapást tud
mérni. Izrael egy fél Dunántúlnyi ország. Ezzel végül is
Európa és az USA egy hatalmas tehertől szabadulna meg, de
elképzelhető, hogy enélkül is feladják. Ebben az esetben a
zsidóság közel-keleti bázisa elveszett. Ezek fontos kérdések,
de látható, hogy Moszkva jó helyen ragadta meg a problémát. Ha
Izrael elveszik a Közel-Keleten, az iszlám eufória következtében
könnyen lehet, hogy a Nyugat elveszti a talajt ebben a térségben.
Irán és Törökország együttesen bármelyik iszlám országot
képes felszabadítani, ráadásul hatalmas népi támogatottsága
lenne, mert az oszmán birodalom emléke még mindig él az
emberekben. Jó ez Oroszországnak? Ha Moszkva mindezt elősegíti,
azért kapnia kell valamit, és ez elsősorban a kaukázusi nyugalom
lehet, és kijárás a Földközi-tengerre. Cserébe a kaukázusi
muszlim ellenállást le kell törnie Iránnak és Törökországnak,
elsősorban az utóbbinak, mivel a szunnita irányzatról van szó.
Vajon miről tárgyaltak az irániakkal a tálibok pár nappal
ezelőtt? Pakisztánról? Afganisztánról? Vagy esetleg az új
lehetőségekről? Törökország hatalmas külpolitikai
versenyfutásba kezdett. Líbia, Tunézia, Egyiptom, Arab-liga,
Irán, sorba tárgyal a vezetőkkel. Ráadásul ha ez így alakul,
akkor Grúzia a Nyugat számára elveszett. Abban a pillanatban a
Nyugat teljességgel kiszorult a térségből. Törökország így
biztosíthatja az orosz hajók kijutását a Földközi-tengerre. Ez
szintén lényeges, mert ha ez bekövetkezik, az észak-afrikai
pajzs értelmét veszti, és a rengeteg beleölt pénz kidobott
pénzzé válik. Törökország kulcspont! Mivel ez valóban
lényeges kérdés, sokakban felvetődik a csapda lehetősége.
Valóban! Ez a lehetőség ott van a többi között. Mi van, ha az
egész arról szól, hogy a Nyugat fel akarja adni Izraelt, de úgy,
hogy abból újra ő jöjjön ki a szegény üldözött szerepében.
Készül egy újabb holokauszt legenda? Felvetődött sokakban annak
a lehetősége, hogy Izrael Törökországot használja fel.
Törökország beadagolja a muszlim világnak az összefogást, és
mint nyugati csatlós igyekszik az élére állni. Elhiteti, hogy
ellenszegül a cionizmusnak, Izraelnek, összefogást hirdet az
arabok, és az egész muszlim világ között. Izrael kiszorul a
térségből, ezzel a zsidók újabb 50 évig játszhatják a
világban a szegény elnyomott zsidók szerepét, akiket mindig csak
bántanak a szélsőségesek, ezért a számukra biztonságos –
általuk uralt - vidékeken sokkal erősebben lehet ezek ellen
fellépni, és pozicionálni a hatalmat. Ez persze fikció, de nem
minden alap nélkül. A legutolsó ilyen témájú EU szavazást is
figyelembe kell vennünk, ahol a cionista EU Palesztina mellett
tette le a voksát. Hogy lehet ez? Eljátsszák, hogy az egyik zsidó
a másik zsidó ellen szavaz? Népi nyomásra hivatkoznak? Mikor
érdekelte az őket ez a haszonnal és az érdekeikkel szemben?
Mivel a fősodratú média nem hangsúlyozza ki, hogy az EU
parlament egylényegű az izraelivel, az átlag polgár úgy
érezheti, szegény zsidókat megint bántják, szorongatják a
politikusok. A Nyugat már ennél nagyobb átvágásokra is képes
volt, az árulás, kétszínűség a fő jellemzője, arról nem is
beszélve, hogy cionista érdekei miatt bármikor odadob egy népet
vagy országot.
Nem
véletlen, hogy Medvegyev elnök Ukrajna tekintetében kifejtette:
nincs kétkulacsos politika. Valahová állni kell. Ez vonatkozik
Törökországra is. Hiába próbálja önmagát helyzeti előnybe
hozni. Látszólag Törökország saját érdekében politizál.
Pillanatnyilag azonban a világ nem Törökországról szól, hanem
a két pólus újrarendezéséről, ahol olyan nagy országok is
megtalálják a helyüket, mint Kína. Azt, hogy Törökország
önállóan egy harmadik pólust hozzon létre, pillanatnyilag
kivitelezhetetlennek kell minősítenünk. Ehhez nem rendelkezik
elég erővel, ugyanis a harmadik hely kivívásáért mindkét
féllel meg kell mérkőzni.
A
másik csapásirány, ahol Moszkva tehet valamit, az Belorusszia és
Ukrajna. Ezt a két országot - habár nemrégen Nyugat-barát
politikát folytattak -, szándékosan nem soroltuk a Nyugathoz. Itt
érvényesül valamelyest az orosz külpolitikai nyomás. Számunkra
miért jó ez? Mert így hazánk perifériára szorult. Amennyiben
Izraelt fel kell adni, az ottani lakosság bolond lenne új hazának
egy elsőlépcsős államot keresni, főleg akkor, ha a Nyugat
valóban ki is akarja használni a helyzeti előnyét a rakéták
vonatkozásában. Oroszországban egy líbiai forgatókönyv
elkezdésére a legalkalmasabb időpont a jövő tavaszi
elnökválasztás lenne. A szavazatok újraszámlálását követelő
tüntetéseken páran meghalnak, amivel kezdetét veheti a
beavatkozás.
A
harmadik csapásirány az oroszok számára a nyelvi és vallásbeli,
vagy annál szorosabb kapcsolatok miatt Bulgária, és utána
Szerbia lenne. Milyen érdekes, hogy éppen ebben a két országban
kezdődnek az utóbbi időkben a felfordulások. Amennyiben
Oroszországnak sikerül megbontania ezt a pajzsot bármerről, és
rést ütni rajta, az egész háborús terv dugába dőlt. Abban az
esetben azonban a Nyugat nagyon rövid idő alatt elhullik. Az EU
felbomlása elindítja az országokon belül a felelősségre
vonásokat, és a cionista alapú berendezkedésnek hosszú időre –
vagy örökre - vége a térségben. Most már érthető, miért van
a hatalmas háborús készülődést, a
tízezerszám megrendelt bombák,
a románok hadseregének felduzzasztása, és sorolhatnánk. Továbbá
értelmet nyer rengeteg apró, összefüggéstelen kis hír. A
Nyugat egy hatalmas, de utolsó dobásra készül. Mindent egy lapra
kell feltennie, mert nincs más választása. Vagy megszerzi a
gigászi orosz nyersanyagbázist, vagy lehúzhatja a redőnyt. A
Nyugatnak Oroszország nélkül semmi esélye a fennmaradásra (a
jelenlegi formában). Még egy utolsó erőbedobásra talán képes,
de aztán el kell fogadnia az orosz hegemóniát. A kérdés csak
az, hogy ez az utolsó erőmutatvány milyen lesz.
Mekkora
esélye lenne egy ilyen nyugati támadásnak? Erre mindenki azt
mondja, Oroszországot még senki sem foglalta el soha. Most sem
fogja, és nem is akarja. A lényeg a líbiai forgatókönyv. Utána
pedig az oda beáramló idegenek, legfőképp Izraelből. Ahol
nagyon sokan tudnak, és tanulnak oroszul (mert a volt Szovjetunió
területéről települtek oda). A politikai ellentábor
felállítása, mint új „narancsos forradalom”. A söpredék, a
semmire való, a pedofil, a fajtalankodó (buzi) és megannyi
selejtes, emberre emlékeztető lény azonnal a Nyugat mellé állna.
Oroszország sajnos fáziskésésben, de megkezdte az
ellenlépéseket.
Elemzésünknek
ezzel még mindig nem értünk a végére, a folytatással rövidesen
jelentkezünk. Bízunk benne, hogy akik eddig követték írásunkat,
a továbbiakat is érdeklődéssel olvassák majd.
Jövőnk
Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet
Az izraeli betelepülés előjelei, és a NATO szabadkőműves utóállama
|
1.
Magyarországon az önmagukat nyíltan zsidónak valló szervezetek
jelenleg tekintélyes állami támogatásban részesülnek. A
MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) csak az
úgynevezett örökjáradék formájában évi másfél milliárd
forintot kap az államtól, melyet hivatalosan a kommunizmus
idejében az "egyháztól" elkobzott, jelenleg is állami
tulajdonban lévő ingatlanok becsült értékének 5%-ában
állapítanak meg. Mivel az állammal kötött szerződés alapján
ez 20 év elmúltával sem szűnik meg érvényben lenni, már a
kezdetekkor igen jó befektetésnek bizonyult, és a 90-es évek
elején kezdődő kárpótlás idején a MAZSIHISZ a szóban forgó
ingatlanok nagy részét nem kérte vissza az államtól.
Bár
a Magyarországon működő különböző zsidó szervezetek
rendszeresen szereznek állami támogatást pusztán az
önsajnáltatás, és a hivatali rendszerben működő hittársaik
látványos együttérzésének segítségével, az elmúlt két
évtizedben a zsidóság hivatalos állami támogatása többnyire a
MAZSIHISZ szervezetére összpontosult. Az egyházak támogatásának
átszervezését követően a MAZSIHISZ mellett más zsidó
szervezetek is előtérbe kerültek. A MAZSIHISZ szerint a zsidóság
életébe való beavatkozás, ha az állam más zsidó szervezetek
támogatásának címén megvonja tőle a támogatás egy részét,
az újonnan egyre inkább előtérbe kerülő EMIH (Egységes
Magyarországi Izraelita Hitközség) szerint pedig az a zsidók
életébe való beavatkozás, ha az állam egy irányzatot támogat
közülük, a többit pedig nem. A Likud testvérpártjában már
megfogalmazódott a logikus válasz, ami a hivatalos kommunikációban
a könnyebb elfogadhatóságért csak késleltetve jelentetnek meg,
vagyis hogy a közeljövőben egyenlő módon támogatást fog kapni
minden zsidó szervezet. Az önsajnáltatás és a hazugság megint
előtérbe került, ám az egyre többféle zsidó érdekképviseleti
szerv aktivizálódása másnak tudható be, ahogy az is, hogy az
egyházügyi törvény megváltoztatásával immár bevett egyháznak
számít a három főbb irányvonal, a neológ, az ortodox és a
statusquo valamennyi jelentősebb képviselője.
Akik
rendszeresen figyelemmel kísérik a Közel-Keleten, Izraelben
alakuló viszonyokat és tudatában vannak az izraeli érdekeltségek
magyarországi terjeszkedésének (elsősorban az építőipar
terén, ami Simon Peresz kijelentésének megfelelően már igen
előrehaladott állapotban van), azok számára könnyen
egyértelművé válik, miért vált szükségessé most a
legkülönbözőbb zsidó érdekképviseleti szervek előtérbe
hozatala. A magyarországi zsidó lakosság a jelenleg zajló
változásokkal sokkal összetettebb közeggé válik, így egyben
tartása is sokkal differenciáltabb szervezeti rendszert igényel.
A
MAZSIHISZ közvetlen a népszámlálás előtt felszólította a
magyarországi zsidóságot, hogy lehetőleg minél többen vallják
magukat zsidónak. Bár a magyarországi zsidók tekintélyes része
egy népszámlálás alkalmával nem vállalja fel a zsidó
identitást (népszámlálás alkalmával a zsidók tekintélyes
része egyszerűen magyarnak vallja magát, egy részük pedig az
"egyéb" kategóriába kerül) egy Izraelből ideköltözött
friss izraeli-magyar kettős állampolgársággal rendelkező
"külhoni magyar" számára ez nem kérdés, hiszen
Izraelben zsidó a többségi lakosság, semmi nem szól amellett,
hogy ne vallja magát zsidónak. A MAZSIHISZ felszólítása már
előre megmagyarázza, hogy a zsidóság hirtelen számbéli
növekedését természetesen nem a betelepülő izraeliek okozzák,
hanem "aránylag többen vállalták fel a zsidó identitást".
Ez a fajta óvatosság azt mutatja, hogy a betelepülés folyamata
és az izraeli-magyar kettős állampolgársággal rendelkezők
száma elérte azt a szintet, hogy az már statisztikailag
kimutatható változást jelenthet.
2.
A cionista vezetőknek és családjaiknak a közel-keleti helyzet
kiéleződése óta biztosítva van a menedék Magyarországon. A
pénzügyi válság ellenére több olyan beruházás volt az
országban, aminek eredményeként olyan épületegyüttesek
születnek, amit nyilvánvalóan nem a magyar lakosságnak szánnak
eladásra. Az építőipar mélyponton, a lakáseladások a pénzügyi
helyzet miatt mélyponton, ezek az épületek azonban mégis
elkeltek. Egy átlag magyarnak mi szüksége is lenne egy olyan
luxusvillára, ami a hirdetés alapján is 9-10 család
együttélésére alkalmas családi ház, de egy bejárattal,
mindezt a luxusvillák megszokott felszereltségével,
úszómedencével, szaunával, stb., családonként 4 autó
parkoltatására alkalmas mélygarázzsal, mindez 900 millió
forintért, és a hirdetés kiemelt helyén általában
feltüntetésre kerül az is, hogy közel a reptér. Ezeknek az
épületeknek többnyire az a feladata, hogy felépítésüknek
köszönhetően legyenek jól védhetőek, hosszú időn keresztül
is biztosítsanak a lakosoknak minden luxust, legyen megfelelő
méretű tároló helység, és ha a helyzet úgy kívánja, innen
könnyen lehessen elhagyni az országot.
Magyarország
mint célország többször is átminősült a közel-keleti helyzet
alakulásával. A jól biztosítható épületegyüttesek még abban
az időben létesültek, mikor esély volt arra, hogy a NATO
hadmozdulatok sikerrel járnak, hogy Törökország nem fordul
Izrael ellen, mára azonban az a helyzet állt elő, amiben
számítani kell az izraeli lakosság tömeges kivándorlására.
Hogy az Orbán-kormány szavaival éljünk, ez Magyarország számára
a munkaerőhiánynak a bevándorlás felpörgetésével történő
ellensúlyozását jelenti, ahogy a statisztikában az szerepel,
elsősorban a Közel-Kelet térségéből.
Simon
Perez kijelentését követően megkezdődött a magyar termőföld
összpontosított kiárusítása is. Már rég nem a magyarok adják
el a földet az idegeneknek. Értelmetlen moratóriummal és
hasonlókkal érvelni, a világhálón több lista is kering azokról
a módszerekről, amivel külföldi állampolgár is vehet földet
Magyarországon. Ma már ezekre sincs szükség, köszönhetőn a
kettős állampolgárságnak. Az eddig felvásárolt magyar
területek jó befektetésnek tűnnek, tudható, hogy a jövőben a
magyar földterületek ára sokkal magasabb lesz. Az eladásra
kínált magyar földterületeket "földbróker" gyűjti,
aki jelentős haszonra tesz szert, és egyben származási lapon
szűri is a vevőket. Természetesen nincs szükség nyílt
származási alapú megkülönböztetésre - ha nem zsidó a vevő,
akkor a föld "már elkelt, más hamarabb tette le a foglalót".
A zsidó egyházi szervezeteknek adott állami támogatások így jó
befektetést is jelentenek, melyben mindenki jól jár, csak a
magyar marad távol a nyereségtől - és egyben megteremtik a
magyarországi teleplétesítések alapját, a zsidó tulajdonban
lévő nagybirtokot.
Ma
Magyarországon a zsidóság többsége nem fogékony az autonómia
gondolatára. Erre semmi szükségük nincsen, hiszen a zsidóság
Magyarországon monopolhelyzetben van a politika, a gazdaság, a
kultúra, a média és az oktatás terén. Az úgynevezett
antiszemitizmus is sokkal inkább összetartó erőt jelent
számukra, mint valós veszélyt a hétköznapi életben. A magyar
lakosság többsége bár tudatában van annak, hogy a pénzügyi
életben többnyire "a zsidók" irányítanak, egy-két
politikai, gazdasági vezetőtől eltekintve nem ismerik fel a
zsidókat, így a hétköznapi életben előállnak olyan helyzetek,
hogy a zsidó bár szembesül a zsidóellenességgel, az nem
személyére irányul, hanem "a zsidókra", miközben
várják tőle az egyetértést. A zsidóság ennek köszönhetően
monopolhelyzetben van, és Magyarországon nincs szüksége
autonómiára. Mindazonáltal, a közeljövőben ez könnyen
megváltozhat.
Az
Izraelből bevándorlók régi otthonukban nyíltan vállalhatták a
zsidó identitást, és bár a zsidó többségű országban a zsidó
vallás és/vagy származás a közös nevező, sokkal inkább
előtérbe kerülhetnek a különbözőségek. Ezek a különbözőségek
idegen környezetben háttérbe szorulnak, az összetartó erő, a
közös identitás pedig előtérbe kerül. Az izraeli-magyar kettős
állampolgárságú személy hiába tanul meg magyarul, otthon,
saját környezetben nem magyarul fog beszélni, ha közösséggel,
családdal együtt költözik. Ez a zsidó közösségeket
elkülöníti a többségi társadalomtól, ami egyben területi
elkülönültséghez is vezet. A földvásárlások és a zsidó
kisebbség monopóliuma a társadalom minden szegmensében
együttvéve ugyanazokat a feltételeket fogja előidézni, mint a
korabeli Palesztinában. Azonban csak kis részben kell számolni
állami teleplétesítésekkel, és nagyobbrészt a zsidó
szervezetek és zsidó magánszemélyek által indított
"beruházásokkal". Egyrészt mert az elkülönülés
spontán is létrejön, másrészt az állam szerepvállalásának
pusztán a jogi és fizikai védelemre korlátozódása, a
kezdeményezés elmaradása az állammal szembeni fenntartásokhoz
vezet, és erősíteni fogja a zsidó közösségek autonómiára
való törekvését.
A
kezdetben több elszigetelt ponton kezdődő folyamat
összekapcsolódás esetén a hazai zsidóságot is megosztja.
Magától megindul az a folyamat, amire a MAZSIHISZ felszólította
a magyarországi zsidókat, és önmagától nem történne meg. Az
izraeliek tömeges beköltözése a hazai zsidóság körében is
(részben) radikalizálja az identitásvállalási kedvet. Részben
pedig az antiszemitizmus propagandája (a zsidóság felé) és az
attól való félelem járul hozzá az összetartó erő
megszilárdulásához. Ezen a ponton a zsidó vezetők érdekévé
válik, hogy közvetlenül vagy közvetetten támogassanak olyan
szervezeteket, amik bár zsidóellenesek, nem rendelkeznek életképes
rendszerideával, így eszköznek tökéletesen felhasználhatók. A
fősodrató médiában egy-egy ilyen csoport példáját felkapva az
eddigieknél jóval erősebb antiszemitizmus-propagandával kell
számolni.
Az
egyre összetettebbé váló magyarországi zsidó közösségeket
nem csak ez a propaganda és a hivatásos rettegés tartja össze,
hanem megnő a szerepe a most előtérbe hozott zsidó
érdekképviseleti szerveknek is. Vallását, kultúráját tekintve
még a magyarországi zsidóság is megosztott, ehhez hozzájárul
még az izraeli bevándorlók tömege, akik már hazájukban is
több, élesen elkülönülő irányvonalat képviselnek, egy részük
pedig teljesen ateista, és mindemellett a legkülönbözőbb
politikai ideológiák hívei, és több, különböző társadalmi
csoport képviselői. Egy ilyen összetett közösség
megszólítására már nem elég a MAZSIHISZ összetartó ereje,
így a jelenlegi zsidó érdekképviseleti szervek mind anyagilag,
mind pedig ismertségüket tekintve fel lesznek futtatva, és
újabbak fognak alapulni, kezdve a vallási szervezetektől a
legelemibb ifjúsági közösségekig. Jelenleg miközben hatalmas
médiabotrány övezi a nemzeti szervezetek "airsoft táborait",
az EMIH-közeli Chábád Lubavics mozgalom rendszeresen szervez
airsoft, illetve paintball összecsapásokat a lelkes zsidó
fiataloknak, ahol "kipróbálhatják harci képességeiket".
A közösségek bár alapvetően különbözhetnek egymástól, a
közös nevező adott: a holokausztozás és az antiszemitizmustól
való félelem egyben démonizálja is a többségi lakosságot és
biztosítja a mindenkori elkülönülésre való törekvést.
Végül
pedig számítani kell a fegyvertartási törvény liberalizálására.
A többségi társadalom el fogja fogadni az új törvényi
szabályozást, hiszen - ahogy már egyszer elhintették a port - az
a bűnözők elleni védekezés alternatívájaként lesz tálalva.
Ahogy az izraeliek magyar állampolgárságot kaphattak a határon
túli magyarok kettős állampolgárságának nemzeti oldal általi
felkapásával, a többséget ismét megvezetik, és az
izraeli-magyar törvényesen hordhatja magánál a fegyvert, amit
Izraelben is törvényesen magánál hordhatott. Mindazonáltal a
többségi társadalom nem, vagy csak nehezen juthat törvényesen
fegyverhez a magas árak, és tömeges szegénység miatt.
3.
A fegyvertartási törvény egy sarokpont, amihez csak akkor nyúl
az állam, mikor a valós közösségek nagy számban jönnek létre
és a többségi lakosságban kezd tudatosulni a helyzet. Ezen a
ponton kerül előtérbe a cigány autonómia kérdése. Ennek
alapjai már most el vannak vetve a közgondolkodásban. Faji alapú
megkülönböztetésként jelenleg a felsőoktatásba való
felvételi eljárás során is plusz pontszámot kapnak a cigány
jelentkezők, hogy oda bekerülve ne kelljen tandíjat fizetniük,
mint a többségi magyar lakosságnak. Az elmúlt években fel
lettek futtatva olyan diplomás cigány "értelmiségiek",
akik bár önálló gondolatokkal nem fogják vezetni a cigányságot,
a zsidó jogvédők nézeteinek hangoztatására tökéletesen
megfelelnek (többnyire szabadkőműves eszmék, egyenlőség,
egyenjogúság, kirekesztettség elleni harc). A cigány kisebbség
jelen van a rendőrségben, és zajlik a hadseregbe való
integrálásuk is. A cigány állam kérdése előtérbe kerül,
mikor a magyarság felismerte az alakuló helyzetet és a zsidó
gyarmatosítással szembeni önszerveződés tömeges méretet ölt.
A kinevelt politikai, rendőrségi, esetleg katonai vezetők
ellenére a cigányság nem államalkotó nemzet. És itt
megjegyeznénk, jelenleg a magyar sem az, ennek köszönhető a
zsidóság monopolhelyzete az államigazgatásban és a gazdaságban.
Egy
ilyen helyzetben a hazai jobboldal is újabb törésvonal mentén
lesz megosztott, hiszen a primitívebb, agresszívebb elemek sokkal
hajlamosabbak a hétköznapokban harcot folytatni, mint hosszú
távon építkezni. Ezek az elemek a késői fázisban is sokkal
inkább fogják ellenségképnek tekinteni a mesterségesen előtérbe
tolt cigányságot, mint a betelepülő zsidóságot.
Az
önmagukat jobboldalinak tartó szervezetek már most is
megosztottak, hiszen többségükben átvették a jelenleg Európában
jobboldali trendet, az iszlámellenességet, ami az Európai Unió
(és nem Európa) cionista vezetése önvédelmi mechanizmusának
tekinthető, így a jobboldali szervezetek nagy része a cionista
érdekeknek megfelelően működik. Ma Magyarországon nincs
arab-probléma, az Iszlám pedig nem jelent veszélyt, csakis az azt
ellenségnek tartó cionista ideológiára. Hogy ennek mentén
megoszlik a hazai jobboldal, az gyakorlatilag a baloldali elemek
lemorzsolódását jelenti, így Magyarországon egyedüli
jobboldali szervezetnek a Magyar Nemzeti Arcvonal tekinthető.
Nem
árt figyelembe venni azt a tényt, hogy a Breivik-ügy egyetlen és
kizárólagos célja az európai jobboldal elleni fellépésre való
ürügy szolgáltatása. Jelenleg is zajlik a NATO gyakorlata
Európa-szerte, ami a belső védelemre összpontosít. Amivel
szemben a cionizmus védekezni akar Európában, az a jobboldali
szervezetek, és az Iszlám. Furcsa módon, a Breivik-ügy
mindkettőre felhasználható. Jobboldali szervezetek ellen
léphetnek fel pusztán annyi indokkal, hogy Breivikkel kapcsolatban
álltak a merényletet megelőzően. A magát jobboldalinak valló
szervezetek többsége pedig nem úszik az árral szemben, és a
Moszad merényletének hatására erőteljes Iszlám-ellenes
propagandába kezdett. Törésvonal ez, melynek hatásai tömeges
zsidó betelepülés esetén is érződni fognak.
4.
Nem csak a területek felvásárlása, az érdekérvényesítési és
jogi háttér bebiztosítása az árulkodó jel, hosszú évek óta
zajlanak az előkészületek az Európai Unió széthullása esetén
egy szabadkőműves utódállam létrehozására. Ez az állam a
cionizmus védőbástyája abban az esetben, ha Izraelt fel kell
adni, ha az eurózóna és az Európai Unió széthullik. A
Visegrádi négyek nevű együttműködés jelenti ennek
megalapozását. (Csehország, Lengyelország, Magyarország,
Szlovákia)
A
Visegrádi négyek csoportja, ami a kezdeti üres diplomácia
keretből az Unión belül közös érdekképviseleti erővé vált,
jelenleg összehangolt gazdasági erővé formálódik. A hivatalos
kezdeti célok (a demokrácia védelme, az országok összefogása a
gazdasági előrehaladásban, és az euroatlanti csatlakozás
előremozdításában) idővel megváltoztak, a négy ország
szabadkőműves vezetői hangsúlyozták, hogy hosszú távú
együttműködést kell megvalósítani az agrárpolitikában, a
négy ország közigazgatásának szervezését közelíteni kell
egymáshoz, valamint közös kül- és belbiztonsági politikát
kell követni. Ez kezdetben az euroatlanti csatlakozás
feltételeihez való viszonyítást jelentette, mostanra azonban
valami egészen mást. A négy ország közt katonai együttműködési
megállapodás van érvényben a terrorizmus elleni harc jegyében,
a belbiztonságot tekintve pedig a négy ország titkosszolgálatai
együttműködnek a jobboldali szerveztek kapcsolathálóinak,
lehetőségeinek feltérképezésében, és teljes adatmegosztás
van érvényben ezen a téren. A Visegrádi négyek
biztonságpolitikájában továbbá erőteljes oroszellenesség van
jelen, mivel a vezetők lehetséges veszélynek tartják Oroszország
terjeszkedését a posztszovjet területeken. Így a Visegrádi
négyek, mint a NATO peremvidéke biztosítja az orosz befolyás
kiszűrését és az európai állam biztonságpolitikájában
kiemelt szerepe van. A négy ország megállapodott az EU
irányelveinek megfelelő közös hadtest létrehozásában, így
egy Európa-szerte kibontakozó konfliktus esetén a négy állam
közösen reagál a kialakult helyzetre, ami különösen fontos,
mivel egy ilyen helyzetben a NATO el lenne foglalva a gazdasági
központok biztosításával, a lassú reakcióidő pedig a
peremvidékek leszakadásához vezetne.
A
szabadkőműves vezetők körében évek óta terjed az az idea,
miszerint Európa jövőjét egy közép-európai föderális állam
jelenti majd, és ez a Közép-Európai Föderáció lesz Európa
vezető nagyhatalma az Európai Unió széthullása esetén (ami a
központosítás terén megmutatkozó lassú reakcióidő miatt
nemsokára bekövetkezik, részben ennek köszönhetőek az egyre
gyakoribb, teljes Európára kiterjedő NATO-gyakorlatok). Ez
érthető is, hiszen a nyugati államokban a lakosság tekintélyes
része az Iszlám világhoz tartozik, ami már önmagában állandó
fenyegetettséget jelent a cionista vezetőknek, és a közeljövőben
politikai erővé formálódik. Szemben a közép-európai
államokkal, ahol csak az őslakossággal kell számolniuk, a
könnyen irányítható cigánysággal, és a betelepülő
izraeliekkel. Orbán Viktor kijelentésében is fellelhetőek ennek
visszatükröződései - szerinte a jövő Európájának gazdasági
motorja Közép-Európa lesz, és ennek záloga a Visegrádi négyek
együttműködés.
Ez
a politikai, gazdasági és katonai formáció a betelepülő
zsidóság számára egy formálódó megtartó erőt jelent, nem is
beszélve a térség természeti erőforrásairól, a hatalmas
földalatti vízkészletekről, aminek híján Izrael fenntartása
nemsokára még a jelenleginél is költségesebb vállalkozás lett
volna.
A
'Visegrádi Négyekről' szóló tanulmányunkat egy újabb
elemzés kiadásával folytatjuk >>
Jövőnk
Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet
Visegrádi Négyek: A NATO pajzsa Oroszország ellen
|
Bár
az együttműködés előremozdítására Magyarország kormányzati
ciklusokon átívelő jelleggel, folyamatosan nagy hangsúlyt
fektetett, a Visegrádi Négyek szervezetének jelentősége még
mindig nem került be a köztudatba Magyarországon. A fővonalú
média a Visegrádi országok biztonságpolitikai együttműködésének
elmélyítéséről szóló hírek kapcsán kezdett el foglalkozni a
Lengyelország, Szlovákia, a Cseh köztársaság és Magyarország
közt megvalósított hosszú távú programmal.
1992-ben
a visegrádi országok létrehozták a Közép-európai
Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA). Ez a szervezet a
nyugat-európai minta alkalmazását jelentette a négy ország
által alkotott kereskedelmi övezet vonatkozásában. Az
együttműködés médiában való kommunikálása részét képezte
a nemzetgazdaságok leépítésére kidolgozott folyamathoz
társított propagandának, amely a privatizációs program rövid
távú bevétel-növekedését gazdasági fejlődésnek mutatta fel
a térség valamennyi országában. Elegendő arra gondolni, hogy
hazánkban a privatizációs programot még mindig a gazdasági
növekedés motorjának állítják be, ami csak és kizárólag a
hazai korrupt viszonyok miatt "siklott félre".
Az
eredeti CEFTA egyezményt a visegrádi négyek néven ismert
országok (Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia (később
Csehország és Szlovákia) írták alá 1992. december 21-én
Krakkóban. A hivatalosan megfogalmazott célok szerint a CEFTA-n
keresztül a tagországok célja volt 1.) a nyugat-európai
intézményekkel való integráció felgyorsítása, 2.) az európai
politikai, gazdasági, védelempolitikai és jogi rendszerbe való
bekapcsolódás, 3.) a tagállamok demokratikus politikai- és
szabadpiaci gazdasági rendszerének megszilárdítása.
Szlovénia
1996-ban csatlakozott a CEFTA-hoz, amelyet 1997-ben Románia,
1999-ban Bulgária, 2002-ben Horvátország és 2006-ban Macedónia
követett. Az összes korábbi tagország már kötött társulási
megállapodást az Európai Unióval, így a CEFTA a teljes jogú
EU-tagság előkészítését végezte. Csehország, Lengyelország,
Magyarország, Szlovákia és Szlovénia 2004. május 1-jén vált
az Európai Unió tagjává, Bulgária és Románia pedig 2007.
január 1-jén. Horvátország esetében a csatlakozási tárgyalások
folyamatban vannak, Macedónia pedig hivatalos EU-tagjelölt.
Az
EU irányelvei mentén a jövőbeli tagországok szabadkereskedelmi
zónák megalapításával készülnek fel a tagságra, amihez
nagyarányú privatizációs program társul, azt követően pedig
az államadósság fokozatos növekedése. Az egyezményhez
csatlakozó országok kollaboráns vezetői a kormányprogram
keretein belül lehetővé teszik a nyugati cégek
monopolhelyzetének kialakítását. Ezt alátámasztja az a tény,
hogy a CEFTA-országok külkereskedelme nagyrészt az EU
tagállamokra korlátozódik. Vagyis a CEFTA szervezete az a
gépezet, ami a Szovjetunió felbomlása után lehetővé tette a
nyugati szövetségi rendszer Oroszország felé terjeszkedését a
posztszovjet országok beolvasztásával, és évtizedes munkának
köszönhetően a folyamat ott tart, hogy a politikai közbeszéd
tárgya az Európai Egyesült Államok megalakítása, miközben a
NATO igényt tart az egész európai térségre.
A
posztszovjet államok EU- és NATO-csatlakozása minden esetben az
után zajlott le, hogy a privatizációs programnak köszönhetően
a nyugati érdekeltségek kezébe, vagy felszámolásra kerültek a
nemzetstratégiailag fontos ágazatok. A nyugati érdekeltségeknek
nem volt érdeke a gazdasági növekedés ebben a térségben, mivel
a térség egésze a NATO szövetségi rendszerének perifériáját
képezi, és eltérő nagyhatalmi érdekek potenciális
ütközőpontja. A NATO vesztes háborúi, és a 2008-as gazdasági
világválság során az Amerikai Egyesült Államok esetében a
sorozatosan elszakadni akaró tagállamok felhívták a figyelmet
arra, hogy a NATO nem rendelkezik elég stabilizációs erővel
ahhoz, hogy egy átfogó válság esetén megőrizze a nyugati
szövetségi rendszer katonai, politikai és gazdasági egységét.
Az Egyesült Államok területén történt természeti
katasztrófákat követően kialakuló kaotikus állapotok, illetve
a nyugati országok nagyvárosaiban egyre rendszeresebben megjelenő
zavargások okozta problémák egyértelművé tették, hogy egy
átfogó válság esetén a NATO haderők tekintélyes része le
lenne kötve a gazdasági központok stabilizálásával, ami nagy
valószínűséggel a perifériaállamok leszakadásához vezetne,
mind Európában, mind pedig a NATO-által uralt afrikai és ázsiai
térségekben. Ezért a négy ország közt immár célszerűsített
biztonságpolitikai együttműködés van. A Visegrádi Négyek
együttműködés a NATO pajzsa Oroszországgal szemben, és egy
olyan stabilizációs erő, ami a nyugati szövetség - katonai -
válsága esetén helyi szinten azonnal, gyors reakcióra képes, és
ellensúlyozza a NATO legfőbb gyengeségét, az átcsoportosítás
lassúságát. A Visegrádi Négyek együttműködést már a
kezdetektől fogva erre tervezték, amire az elmúlt évek
történései is egyre több bizonyítékot szolgálnak.
A
2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón
már központi téma volt a Visegrádi Harccsoport létrehozása.
Akkor a Visegrádi Négyek és Ukrajna honvédelmi miniszterei
megegyeztek egy gyorsreagálású harccsoport létrehozásáról. A
tárgyalás később kibővült négy nyugat-balkáni ország
képviselőivel, és a V4 országok képviselői kinyilvánították,
valamennyien célként tekintenek arra, hogy Szerbia,
Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Macedónia a NATO-hoz és az
Európai Unióhoz csatlakozzon. A találkozón Szekeres Imre
kijelentette: "Magyarország azon három ország közé
tartozik, amely szárazföldi erőinek több mint 10 százalékát a
közös feladatokra ajánlotta fel, és egyedüliként tudott
megvalósítani egy olyan szövetségi projektet, amely a NATO egyik
képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit
orvosolja", amely kijelentés a későbbiekben még fontos lesz
a Visegrádi Négyek együttműködés hosszú távú céljai
szempontjából.
2010.
június 21-22-én Balatonőszödön került megrendezésre a V4-es
vezérkari főnökök találkozója. Az eseményt követően Benkő
Tibor altábornagy kijelentette, hogy az EU Harccsoport mintájára
megalkották a Visegrádi Harccsoport megvalósíthatósági
tanulmányát. Mint azt elmondta, a szervezet körülbelül
1000-1200 fős kontingenst jelent, amely feladatai közé többek
között a békefenntartás és a kríziskezelés tartozik, valamint
a találkozón érintett témaként említette az előretolt
repülésirányítók képzését, az improvizált robbanóeszközök
elleni védekező képesség kialakításában folytatott
együttműködést, valamint a helikopterkezdeményezés
feltételeinek áttekintését.
A
közvélemény csak ezt követően értesült az együttműködés
valós súlyáról. 2011. május 12-én a négy ország védelmi
miniszterei Lőcsén megállapodtak egy közös, az EU
követelményeinek megfelelő harccsoport létrehozásáról. Azt
követően a Strategic Forecasting (Stratfor) főigazgatójával,
George Friedmannel készített interjú terjedt el a világhálón,
"A magyarok végre kezükbe vették sorsukat" címmel. A
média rögtönzött, újonnan felmerült "ötlet"
jelleget akar adni az együttműködésnek mondván, hogy az
kifejezetten az Orbán-kormányhoz köthető, de az előzményekre
tekintve azt láthatjuk, hogy az egyezmény mögött egy olyan,
előre célszerűen eltervezett és hosszú távú program van, ami
a közeljövőben a magyarság egészének sorsára kihatással
lesz.
2011.
október 4-én Orbán Viktor Rijádban a szaúdi kereskedelmi és
ipari kamarák tagjai előtt mondta, hogy "az elkövetkező
öt-tíz évben Európa gazdaság növekedését elsősorban nem a
régi hagyományos, nagy európai gazdaságok adják majd, hanem a
Balti-tengertől az Adriai-tengerig húzódó közép-európai
térség". Orbán Viktor és más szabadkőműves politikusok
kijelentései arról, hogy a jövőben a közép-európai térség
lesz az európai gazdaság motorja, egyáltalán nem alaptalanok,
hanem épp ellenkezőleg, tudatában vannak olyan terveknek, amiket
a nyilvánosság számára egyetlen politikus sem közöl. 2011.
november 16-án a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter
előterjesztést adott be az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről
szóló Szerződés (CFE) és kiegészítendő dokumentumai
Oroszországi Föderáció viszonylatában való részleges
felfüggesztéséről. Ennek értelmében Magyarországnak a
továbbiakban nem kötelessége tájékoztatni az Orosz Föderációt
az esetleges NATO-csapatmozgásokról, ami a közelmúlt
történéseivel együtt nagyarányú NATO-átcsoportosítást vetít
előre. November 17-én az Európai Unió elfogadott egy ENSZ
határozatot, miszerint Dél-Oszétia és Abházia megszállt
terület, és Grúzia jogosan tart igényt rájuk, az orosz hadsereg
pedig megszállóként tartózkodik grúz területen. Még aznap az
orosz vezérkar főnöke, Nyikolaj Makarov hadseregtábornok
bejelentette, hogy 700 000 tartalékost készenlétbe helyeznek, és
megkezdik behívásukat. 2011. november 23-án az Egyesült Államok
is felmondta a CFE-egyezményt, ezzel eddig összesen 15
NATO-tagállam vonta ki magát az egyezmény alól, köztük hazánk
is és a visegrádi együttműködés tagállamai.
A
NATO újabb háborúra készül, és a lakosság figyelmét elvonják
róla a mindenre kiterjedt médiagépezettel. Az európai médiában
csak a válságról hallani, a bankrendszer közelgő
összeomlásáról, a leminősítési hullámról. A Szíria katonai
megszállásának Oroszország általi megvétózását követő
események voltak a nyílt szembenállás első eseménysorozata, de
ahogy az ENSZ határozat létrejött Dél-Oszétia és Abházia
területe kapcsán - ami az orosz érdekszférába való beavatkozás
szándékának hivatalossá tétele -, mintegy varázsütésre
megkezdődött a félelem a periféria államok államcsődjétől
(köztük Magyarországétól). A hazai fővonalú média is ezzel
van elfoglalva, miközben a kormány kommunikációja az újabb
IMF-hitel elfogadtatására és a forint elleni állítólagos
spekulatív támadás boncolgatására korlátozódik. A Moody's
leminősítette Magyarországot, Giró-Szász András kormányszóvivő
pedig a Moody's döntésével kapcsolatban kijelentette, hogy
hasonló spekulatív támadás zajlik a forint ellen, mint 2008-ban,
és megerősítette, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik és
vizsgálják, kik állhatnak a támadás hátterében. A
Magyarország destabilizálására irányuló törekvések részét
képezik annak a propaganda-hadjáratnak, ami eltereli a figyelmet
az ország geopolitikai helyzetéről és arról, hogy a
közeljövőben hazánk logisztikai központja lesz a NATO keleti
terjeszkedésének.
A
teljes európai média hallgat róla, és a gazdasági helyzettel
elterelik az emberek figyelmét, pedig az elmúlt napok történései
alátámasztják, hogy az ország jelenlegi vezetése - mint a
nyugati szabadkőműves rendszer helyi kirendeltsége - tudatosan
részt vesz a NATO háborús előkészületeiben. A NATO jelenleg
megteremti az orosz érdekszféra elleni katonai beavatkozás jogi
feltételeit, Magyarország törvényeit pedig ehhez azonnali
hatállyal hozzáigazították. Az Európai Unió - fél éves
váltással - folyamatosan többnemzeti harccsoportokat tart
készenlétben arra az esetre, hogy azok a politikai döntés
követően 10 napon belül bárhol bevethetőek legyenek az unió
területén belül. Magyarország legközelebb 2012 második felében
lát el készenléti feladatkört, így a kormánynak meglesz az
ürügye a mozgósításra. Hogy a Visegrádi Együttműködés nem
a közép-európai nemzetek önrendelkezését védi, hanem a NATO
pajzsaként és stabilizációs erejeként szolgál, arra elég
beszédes állásfoglalást ad Szekeres Imre 2009. október 8-án
Budapesten megrendezett miniszteri találkozón tett kijelentése,
miszerint az együttműködés "a NATO egyik képességhiányát,
a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja". Nem
csak orosz szakértők hívták rá a figyelmet, hanem a
Friedman-interjúnak is egyik kiemelkedő pontja az a megállapítás,
hogy a NATO hadműveletek többnyire az Egyesült Államok
stratégiai légi szállítási képességére támaszkodnak. A NATO
gyenge pontjai a líbiai hadműveletek során a korábbiaknál is
látványosabban mutatkoztak meg, és nyilvánvalóvá vált, hogy a
NATO életképtelen az amerikai haderő nélkül, az amerikai haderő
Közép-Európába történő átcsoportosítása pedig roppant
időigényes. Arról nem is beszélve, hogy a CFE-egyezmény miatt
az európai NATO-tagállamok néhány nappal ezelőttig kötelesek
voltak jelenteni az Orosz Föderáció felé minden csapatmozgást.
Ezt a problémát sikeresen megoldották egy rendelettel.
Ez
a fajta ködbe burkolózás és az európai kormányzatok
oroszellenes retorikája nyilvánvalóvá teszi az ellenséges
szándékot. Hogy a naivak elgondolásaival ellentétben az
ellenséges retorika nem csak a hétköznapi politikában jelenik
meg, és a visegrádi együttműködés pajzsként szolgál a NATO
számára egy esetleges orosz válaszreakció esetén, azt igen jól
szemlélteti a Friedman-interjú:
"Ez
a négy ország, de hozzájuk vehetjük bátran Romániát,
Bulgáriát, Szerbiát, sőt, Ukrajnát is, harapófogóba kezd
kerülni. A közép-kelet európai térség vákuummá válhat.
Először is azért, mert Oroszország lassan, de biztosan
stratégiát váltott és ismét terjeszkedő politikát folytat.
Egyelőre a volt szovjet köztársaságokat hálózza be – Moszkva
minden téren függőségi viszonyba sodorja őket. Az igazi,
drámaian érzékelhető váltást Oroszország Grúzia ellen
indított háborúja jelezte. Oroszország szomszédainak be kell
látniuk, hogy ők is bármikor sorra kerülhetnek."
Jól
látható, hogy az Oroszországgal, mint agresszívan terjeszkedő,
„világuralomra törő” nagyhatalommal való látványos
rémisztgetés jól bevett eszköznek számít, amely történelmi
traumákra épít, és így a NATO számára hatékony
érdekérvényesítési eszköz volt valamennyi posztszovjet
országban. Mindazonáltal figyelmen kívül hagyja azt a tényt,
hogy jelenleg a NATO az, aminek a fennmaradásához újabb
erőforrásszerző háborúkra van szüksége, amit jól mutatnak
mind a nyugati szövetési államok gazdasági helyzete, mind pedig
a NATO egyre inkább kiütköző gyenge pontjai.
Az
együttműködés egyik fő aspektusa - vagyis hogy a NATO a
stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja - is arra
enged következtetni, hogy a visegrádi együttműködésnek nem a
tagállamok biztonsága szempontjából van kiemelkedő feladata,
hanem a NATO egésze szempontjából, vagyis elsődleges feladatának
tekinthető, hogy biztosítsa a NATO számára a megfelelő légi
szállítást egy keleti irányba történő csapásmérésre, ami
egyébként az amerikai rendszerek átcsoportosításával roppantul
nehézkes vállalkozás lenne.
Az
Orosz Föderáció felvetette annak a lehetőségét, hogy
megtiltják a területükön áthaladó, Afganisztánba irányuló
légi szállítást, vagyis az orosz állam potenciális veszélyként
számol azzal, hogy a közeljövőben a NATO "békefenntartókat"
küld az ENSZ által "orosz megszállás alatt lévő
területnek" nyilvánított Abházia és Dél-Oszétia
területére, ami a NATO-haderő egy újabb hídfőállása lenne az
átcsoportosítások könnyebb lebonyolítására. Hogy a
magyarországi kormányzat a visegrádi együttműködés keretén
belül részt vesz ennek a háttér-tervezetnek a végrehajtásában,
az jelent közvetlen veszélyt az ország lakosságára nézve, nem
pedig a NATO által elfoglalt területeken történő orosz
érdekérvényesítés. Ugyanis a NATO hódító háborúinak
köszönhetően minden NATO-tagállam potenciális katonai célpont.
Kár
áltatni magunkat azzal, hogy a Visegrádi együttműködés a
közép-európai országok biztonságpolitikája szempontjából
fontos. Már az 1994-es prágai csúcs azért is vált nevezetessé,
mert a négy tagország miniszterelnökein és elnökein kívül a
találkozón részt vett Bill Clinton amerikai elnök is. Akkor ez
kifejezte, hogy az ország egy újabb szövetségi rendszerrel
kötődik a hanyatló Nyugathoz. Az azóta sincs ez másképp, ennek
ékes bizonyítéka a közelmúlt történései. Minden szempontból
egy újabb NATO-hídfőállásnak tekinthető, ami a nyugati
szövetségi rendszer gyengeségeit helyi forrásokból
ellensúlyozza.
Hogy
hazánk a közeljövőben egy kelet felé irányuló
NATO-beavatkozás logisztikai központja lesz, azt hűen mutatja,
hogy a kollaboráns kormánynak hirtelen nagyon sürgőssé vált a
hazai fegyveres szakszervezetek eltávolítása. Magyarországon
eddig sem volt működőképes szakszervezeti érdekképviselet, de
a hatalom mindeddig megelégedett a szakszervezeti vezetők kézben
tartásával, lefizetésével, akit nem tudtak lefizetni, azt pedig
megfélemlítették, vagy belekényszerítették egy erejét
felőrlő, elnyújtott "igazságügyi" procedúrába.
Szima Judit letartóztatása annyit jelent, hogy valami készülőben
van Magyarországon: egy olyan folyamat, aminek egy életképes
fegyveres rendvédelmi szakszervezet a megvalósítás szempontjából
túl magas biztonsági kockázatot jelentett volna. Forrásaink
szerint a közelmúltban Magyarországra olyan mennyiségű katonai
logisztikai rendszer lett beszállítva, ami a térség védelmi
feladatainak ellátásával már meg nem magyarázható, sokkal
inkább egy invázió előkészületeit vetíti előre.
A
Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ létrehozása
is ezzel összhangban történik. A Belügyminisztérium közleménye
szerint "a korszerű technikák felhasználásával a NIBEK
egységesíti a különböző nemzetbiztonsági és rendészeti
szervek adatkezelését, gyorsítja az adatelemzéseket, és fontos
feladata lesz, hogy kiszűrje az együttműködő szervek
működésbeli párhuzamosságait." Az új szervezet
akadálytalanul hozzáférhet az adatkezelőktől minden
információhoz, és mivel ez a rendészeti szervekre is vonatkozik,
ezért kijelenthetjük, hogy a szervezet eszköz a karhatalmi erők
vezetőinek és személyi állományának teljes ellenőrzés alatt
tartására, valamint a belső politikai ellenzék teljes körű
megfigyelésére, és ennél fogva célja minden, az újabb NATO
hadművelet elé álló akadály felszámolása. Akkor is, ha ez a
nép szemében egyetlen hiteles szakszervezeti vezető nyilvánvalóan
koholt vádak alapján történő letartóztatását jelenti. Hogy
mindez kinek az érdekében történik, afelől sem lehet semmi
kétségünk, ugyanis a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző
Központ név rövidítése (NIBEK = ניבע)
jiddisül annyit jelent: "új".
Jövőnk
Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése