A bárányoknak jobb volna hallgatni. Nicsak, ki beszél - olvasónk az Egyesült Államok vegyifegyver-fejlesztéseiről Az Egyesült Államok az első világháború vegyi harcaiba - felkészületlensége miatt - „nem szállt be”, mivel a háború előbb véget ért, mint megtehette volna. De mindent elkövettek ennek érdekében, ezen igyekezet eredménye lett a W. Lewis által kifejlesztett vadonatúja és akkor legpusztítóbb harcanyag, a klór-vinil-diklór-arzin, amelyet felfedezője után lujzitnak neveztek és neveznek ma is. E szer volt az első, amelyet – amerikai szokás szerint – repülőről szórtak, illetve melynek légi kiszórását megvalósították. A korabeli sajtó hatásos címmel csak „halálharmat” (death dew) néven emlegette ezt a "remek" anyagot, amely ma is a korszerű vegyi harcanyagok között van számontartva, bár igazán nagy mennyiségben sosem vetették be, hacsak nem a kambodzsai „sárga eső” idején, de erre közvetlen bizonyítékok nincsenek. Amerika persze tagadja, hogy a második világháború előtt bármiféle vegyifegyver-kutatást folytattak volna, nyilván a lewisit receptjét is véletlenül fújta hozzájuk a szél. Ami pedig igencsak kínos, az a kevéssé közismert bari incidens. Az azóta is nagy lendülettel minden létező fórumon elhallgatott tények az USA-ra nézve roppant kellemetlenek. Miről van szó? A totális háború alatt, 1943-ben, 617 amerikai haditengerész szenvedett kénmustár-mérgezést (többségük megvakult), ebből 82 G.I. meghalt, mikor hadihajójuk, a John Harvey a december 2-án Bari olasz kikötőjében német bombatalálattól megsérült, és a fedélzeten tárolt vegyi lőszerekből több felrobbant. A szél az anyagot a polgári lakosságra is kivitte, így számos olasz civil is meghalt (Barinak akkor 200 000 lakosa volt). Bari megtámadása korabeli fényképen Az ügyet az amerikaiak el akarták titkolni, de ez nem sikerült, így a vezérkar hosszas magyarázkodásra kényszerült, mit keresett 2000 db M47A1 típusú gázlőszer a hajón. Ez már önmagában elég ok lehetett volna arra, hogy a németek válaszul vegyi fegyvert vessenek be, mert a hagyományos katonai logika szerint bizonyítás nyert, hogy az amerikaiak vegyi csapást akartak végrehajtani, hiszen vegyi lőszereket szállítottak ki a frontra. A közvélemény a mai napig úgy tudja, hogy „a második világháborúban nem használtak vegyi fegyvert, mert, bár Hitlerék kifejlesztették a rendkívül mérgező anyagokat, azt ellencsapástól félve nem merték bevetni, a szövetségesek fejében pedig ilyesfajta gaztett (Sztálin...) meg sem fordult.” Ezek után természetesen roppant kínos feltenni a kérdést: és akkor miért szállított az amerikai hadsereg nagy mennyiségű vegyi lőszert az európai hadszíntérre? Meg kell jegyezni továbbá, hogy mindenesetre a britek azzal a hamis tudattal indultak a háborúba, hogy mindent megtettek a vegyi hadviselés terén, amit lehetett. Churchill azzal fenyegetőzött már 1939-ben, hogy bombázói „a halál ködébe burkolják” egész Németországot. Bízvást állíthatjuk: az az elmebeteg megtette volna. Annyira megrögzött híve volt a vegyi hadviselésnek, hogy már az első világháború alatt tulajdon felesége, Clermentirne is csak, mint „kis mustárgáz ördögöm”-ként (my little mustard gas fiend) emlegette. 1940-ben, már miniszterelnökként programot indított a kénmustár gyártására, és a nagy mennyiségben termelt anyagot egy esetleges német partraszállás esetén nem is habozott volna bevetni, tekintet nélkül saját polgári lakosságára. Mikor 1944-ben a németek kilőtték az első V-1-eseket, a háborús bűnös ismét elővette régi vesszőparipáját, és mustártámadást akart elrendelni német polgári célpontok ellen. Ez már olyan fokú aljasság volt, melytől „bombázó Harris”, a máskülönben szintén pokolravaló brit légimarsall is hányingert kapott, és valahogy meggyőzte az elmebajos Winstont e terv embertelenségéről. A totális háború befejezése után Az Egyesült Államok, mivel a háború igen jó üzletnek bizonyult, '45-ben azonnal megkezdte a felkészülést a következőre, ezúttal hátba szúrni szánt (nem mintha nem érdemelte volna meg...) tegnapi szövetségese ellen. A fő prímet ugyan az atomháború vitte az ötvenes évek doktrínájában, de a vegyi és biológiai hadviselést, annak könnyebb rejthetősége és olcsóbb volta miatt egyáltalán nem ejtették, sőt. Fort Detrikben alakították ki még a háború alatt vegyi- és biológiaifegyver-fejlesztő központjukat, amely 1942-ben kezdte meg hivatalos működését. Még semleges országként, 1941-ben szállítottak titokban foszgént a briteknek, de különös, hogy sokáig nem viseltettek különösebb érdeklődéssel a vegyi hadviselés irányába, annak ellenére, hogy potenciális ellenfelükről, Japánról ez nem volt elmondható. Az USA programja lényegében a brit vegyi- és biológiaifegyver-kutatások folytatására jött létre, az angolok ugyanis már a harmincas években intenzív fejlesztésbe kezdtek mindkét téren. A német háborús veszély azonban szükségessé tette, hogy a sokkal jelentősebb erőforrásokkal bíró tengeren túli testvért is bevonják, ezért a vezető szerep hamarosan Amerikáé lett. Fedőszervek alatt azonban már jóval előtte folytattak az amerikaiak is ilyen jellegű munkákat és kísérleteket már a harmincas években is. Cornelius Rhoads, a Rockefeller intézet kutató orvosa, illetve munkacsoportja állami pénzen és titkosszolgálati kapcsolatokkal, természetesen szigorúan titkosan kezdte el az ismert harcanyagok kutatását, majd különböző szabotázsméreg-technikák alkalmazásba vételét, kipróbálását. Nagyszámú beteget segített „eutanáziába” szabotázsmérgekkel, valamint élénk „rákkutatást” folytatott rákkeltő anyagok, radioaktív sók, tallium, nitrozaminok, benzpirén stb. felhasználásával. Rhoads enyhén fajgyűlölő volt, kísérletei helyszíne Puerto Rico volt, mely szigetet és lakóit még az átlagfeketénél is jobban gyűlölte. Egy levelében világosan megfogalmazta: „a szigetnek nem közegészségügyi szolgálatra van szüksége, hanem valami olyan szerre, ami itt gyökerestül kiirtja a teljes népességet”. Rhoads ellen persze több panasz érkezett, vádat is emeltek ellene élveboncolás és gyilkosság miatt, de „fentről”, megvédték, nem került börtönbe. Pályafutása csak ez után kezdődött igazán, kinevezték a detriki vegyi kísérleti telep igazgatójának, sőt magas állami kitüntetéseket kapott, és az USA a nemzetközi Atomenergia Bizottságba is delegálta. Éppen az atomenergiaibizottság felkérésére sugárkísérleteket végzett köztörvényes foglyokon, amikor 1955-ben feljelenti egy Puerto Rico-i (már megint…) férfi, akit a börtönben besugárzott. A feljelentő meghal, Rhoads dolgozik tovább, egészen nyugdíjazásáig. Soha nem vonták felelősségre. A US Army titkos vegyiüzeme Nevedában 1954-ben A háború alatt óriási vegyiüzemeket építettek, elsősorban a Sziklás-hegységben, avatatlan szemektől messze, Denver mellett, valamint Utah államban, Dugway Proving Ground fedőnéven. A felhalmozott készleteket azonban nem vetették be, ahogy a japánok sem. A háború után az új ellenség miatt azonban nem lehetett leállni. Mivel a tönkrement brit gazdaság nem tudta folytatni a fejlesztéseket, eredményeiket 1949-től az amerikaiak vitték tovább, mivel 1956-tól a britek végleg felhagytak a vegyi kutatással, csak a meglévő készleteket tárolták le. A németektől elszedett anyagokat „G”, azaz german néven rendszeresítették (GB=szarin, GD=szomán). 1951 és 1967 között a hadsereg legkevesebb 48 esetben hajtott végre vegyi és biológiai fegyverrel elsősorban kiszórási és terjedési kísérleteket nagyvárosok és szabad területek fölött az Egyesült Államokban, például San Francisco felett. Ezt harmincegy alkalommal, rovarirtókkal, pl. parationnal hajtották végre, amelyek hatásukban azonosak a kolinészteráz-bénító idegmérgekkel, csak nem ember-, hanem rovarspecifikusak (de azért persze gerincesekre is nagyon mérgezőek). 1985-ben – állampolgári jogvédők tiltakozása miatt – az USA legfelsőbb bírósága megvizsgálta az ügyeket, és megállapította: a tetteket elkövették, de a hadsereg nem felelős! Egyébként az enyhe hatású szereket azért kezdték bevetni, mert miután 1950-ben „éles” - erősen patogén - bacilusokat szórtak ki San Francisco felett, ahol – bár ez csak egy nagyon kicsi, nagyon kezdetleges próbálkozás volt – több százan betegedtek meg, egy ember meghalt. 1955-ben a floridai Tampában öltek meg hasonló módon 12 embert, de CIA eltüntette a nyomokat. 1966-ban a CIA a New York-i metróban, 1968-69-ben a washingtoni ivóvízhálózatban folytatott kísérleteket, természetesen nem „éles” anyaggal, hanem ártalmatlan mikrobákkal és marker vegyszerekkel, az eredményeket szigorúan titkosították. 1968-ban egy F-4 harci gép „véletlenül” elhagyott egy vegyi kiöntő eszközt a légi gyakorlótérről való visszatértében, és mindezt egy birkanyáj felett tette, 6000 állat elpusztult. A rá következő évben Okinawán robbant fel egy ideggázlőszer az amerikai katonai támaszponton, 23 tengerész sérült meg, de nem halt meg senki, mert kéznél volt a gázálarc. Japán addig nem is tudta, hogy amerikai szövetségese területén vegyi fegyvert tárol. (Persze az oroszok sokkal több és nagyobb vegyi balesetet okoztak, csak azok nem derültek ki, nem publikáltak róluk. Ha tehették volna, Csernobilt is eltitkolták volna.) 1966-ban ausztrál katonákon kísérleteztek volna, 200 mit sem sejtő delikvenst kívánt az USA szarinnal lepermetezni, de az ausztrál kormány persze nem egyezett bele. Természetesen fejlesztettek szabotázsmérgeket is. Fidel Castrót német szeretője által akarták megmérgezni, talliummal preparált szivarral. A terv az volt, hogy ha nem is hal meg, de legalább bizonyosan kihullik a szakálla, és népe előtt nevetségessé válik. A hölgy azonban nem hajtotta végre az akciót. Ezt követően a CIA állítólag az olasz maffiát bízta meg (!) 1966-ban, hogy Castrót mérgezzék meg: hat delikvens tett kísérletet, de ezek sem jártak sikerrel. A hatvanas évek szexszimbóluma, Marylin Monroe sem volt olyan buta, mint amilyen szőke – mindkét Kennedyvel viszonya volt, és még ki tudja, mit tudott, nem is véletlen, hogy „öngyilkos lett”, barbiturát-mérgezés okozta a halálát 1962. augusztus 4-én. Dél-amerikai zsebdiktátorok és drogbárók tömegeit a CIA rutinból mérgezgette meg, és teszi ma is. Hogy a hippikorszak zenei nagyságai – Jimmy Hendrix, Janis Joplin és a többiek miért hullottak rakásra a herointól és a többi kábítószertől, szintén kérdéses. Valóban ekkora állatok voltak, vagy azért e nemzetbiztonság is besegített? A hatvanas években több milliárd dolláros költségvetéssel kutattak e területen. Megalkották az első nem halálos hatású kémiai harcanyagokat, a BZ-ágenst, és bevetésre késszé tették az LSD-t. A hatvanas években állították hadrendbe a valószínűleg legmérgezőbb ideggázt, a VX-ágenst, amelyet egy brit cég fejlesztett ki az ötvenes években – véletlenül – rovarirtónak (természetesen a nemzetiszocialista fejlesztések nyomán). A dátum 1952, a felfedező neve Rabatha Ghosh, az amerikaiak 1967-ben már több mint ezer tonnával rendelkeztek belőle, mivel az Indianai Newport városában ipari méretekben termelték a V-ágenseket. Eredményeik jó része persze ma sem nyilvános. Mindenesetre az Egyesült Államok hivatalosan 1973 óta nem folytat vegyi-, és biológiaifegyver-fejlesztéseket, de a biner harcanyagok vizsgálata és fejlesztése napirenden van. A biológiaifegyver-program vezetője W. Patrick volt 1969-ig, amikor Nixon felfüggesztette a programot – hivatalosan. Még 1968-ban is számos csendes-óceáni atollt bombáztak vegyi- és biológiai fegyverekkel, amelyek ma is fertőzöttek. Patrick 1989 után is szakértőként dolgozott a Pentagonban, az Öböl-háborúk, illetve bin Laden kapcsán is sokat szerepelt. Lesújtó véleményt alkotott a mai USA és fiatalabb kutatótársai munkájáról. Leírták, hogy az öreg viccből a nemzetbiztonsági kabinet ülésére is bevitt antrax-utánzatot, minden biztonsági kapun keresztül! Csak hogy szívassa egy kicsit a „mai fiatalokat”. Dokumentált, hogy az USA 1950-53-ban antraxot, pestist és sárgalázat vetett be Észak-Koreában, de ezek nem jártak sikerrel. Az Eisenhower-adminisztráció vádat emelt a kiszivárogtatók ellen, de nem ítélték el őket. Fidel Castro 1959-ben bevonul Havannába. Korabeli újságkép (AP). Az USA-nak nem tetszett, hogy Fidel elkergette Batistát, a korrupt és ostoba helytartójukat, és az amerika-barát rezsimet nemzeti rezsimmel helyettesítette. Csak amikor azonban az USA bele kényszerítette, akkor felfedezte magában a marxistát, addig szocializmusról szó sem volt. A CIA többször megpróbálta megmérgezni 1985-ben a nicaraguai sandinista rezsim ellen Dengue-lázat vetettek be, amely nem halálos biológiai ágens. A tömeges járvány miatt a lakosság 50%-a beteg lett Managuában, de csak páran haltak bele. Mindenesetre a sandinisták belebuktak, vagy legalábbis hozzájárult az ország gazdasági teljesítményének és harcképességének jelentős csökkenéséhez, ami a bukáshoz vezetett. Miután 2004-ben Nicaraguában nemzeti kormány alakult, az USA elkezdte támogatni az egykori ellenséget, a sandinistákat, mert azok üzletileg kedvezőbbek voltak. A NATO-államok, mindenekelőtt az Egyesült Államok, a tömegpusztító fegyverek egyik igen fontos csoportjának tekintik a vegyi fegyvereket, és jelentős erőfeszítéseket tettek gyártásukra, új típusok kifejlesztésére. Az amerikai kongresszus, a Reagan-kormány előterjesztése alapján többlépcsős vegyifegyver-gyártási és -fejlesztési tervet hagyott jóvá 1982-ben. Technikus a detricki laboratóriumban Első lépésben 23,5 millió dolláros költséggel vegyifegyver-gyárat létesítettek az Arkansas-beli Pine Bluffban. Ez a gyár már 1983-ban megkezdte a 155 mm-es tüzérségi vegyi gránátok gyártását, és ezt folyamatosan 20 000 gránát/hónap mennyiségre növelték. A harmadik szakaszban a gyár bővítésével megkezdődött a 203 mm-es vegyi gránátok és a 230 kg tömegű Bigeye vegyi bombák gyártása. A következő lépés a rakéta vegyi fejrészei gyártásának megkezdése. A tervek szerint a már ismert biner szarint (GB–2) és VX anyagot (VX–2) használták töltőanyagként. 1987-ben egy érdekvédelmi csoport bebizonyította, hogy az USA az államban még mindig folytatja vegyi és biológiai kutatásait, méghozzá 127 helyen, nem is beszélve a külföldi helyekről. A hivatalos vélemény szerint ezek persze védelmi jellegű kutatások. (Van Szaddámnak vegyi fegyvere? – Hogyne! – Bizonyítani is tudják? – Számlákkal is, ha kell! – És ez nem vicc!) Alibekov, a szovjet vegyifegyver-program kiválósága Detrickben (kép: Alibekov) Ma már az USA nem is tagadja, hogy ha Detriket 1972 után nem is nyitották ki újra, de milliárdokat költöttek a vegyi és biológiai kutatásokra – persze, mint állítják, csak a terrorizmus miatt, védelmi célokra. Naná. És vajon mitől kapott rákot Hugo Chávez venezuelai elnök? A pokol bugyra: a vietnami dioxinmészárlás A második (totális) világháború lezárása óta állítólag volt mintegy negyven-ötven nap béke a glóbuszon. Az azóta vívott helyi háborúk miatt nem igazán nevezhetjük az eltelt időszakot a béke korának, mert némelyik ilyen kis csetepaté véresebb volt, mint a százéves vagy a harmincéves háború. Harmadik világbeli népek vívták ki véres harcokban függetlenségüket, sokuk azóta sem tudja abbahagyni a gyilkolást. Az afrikai polgárháborúkban legfeljebb trágyás lőszerrel lőnek, és ebolás hullákat dobálnak egymásra a szembenálló felek, de ezek a harcok még ma is az emberevők taktikai szintjén mozognak. A vietnami háborút nem a vegyi hadviselés döntötte el, mert „klasszikus” mérgező harcanyagokat nem alkalmaztak, de a nemzetközi szerződések határmezsgyéjén mozgó anyagok felhasználása bizony nagyon is jellemző volt. Először is a vietnami háborúban mindkét fél óriási tömegben alkalmazott klasszikus könnygázt, az Egyesült Államok állítólag több ezer tonnát. A barlangrendszerekben, föld alatti fedezékekben, „rókalyukakban” megbúvó viet cong ellen kiválóan beváltak CS- és adamsittöltetű kézi-, és puskagránátjaik, gázszóró aeroszol-készülékeik. A honvédők sem maradtak restek, szovjet és kínai anyagot vetettek be, bár ők jóval kevesebbet. 1966-tól kezdődően az Egyesült Államok rendkívül nagy tömegben vetett be gyújtófegyvereket, lángszórókat, köztük lángszórós harckocsikat, majd a légierő alkalmazásában napalmot és foszfort, nem egy alkalommal - kirívó háborús bűncselekményt elkövetve - a polgári lakossággal szemben is. Vietnam óta közismert a napalm fogalma (pedig már a világháború végén alkalmazásba került), és ekkor kapta fel a világsajtó a foszforos bombákat is, amelyeket az amerikaiak 2004-ben Irakban, például Faludzsa ostromakor is bevetettek. Az Egyesült Államok természetesen azt állítja, hogy a foszfor bevetésével nem sérti a nemzetközi egyezményeket, hiszen a gyújtófegyverek alkalmazása – katonai célpontok ellen – nem tiltott. Az, hogy egy több százezres civil lakosságú város lakónegyedei mióta képeznek katonai célpontot, nem kívánják megmagyarázni – már a világháború alatt sem bajlódtak ilyesmivel, hadd égjen csak Drezda, ahol talán egy szál katona vagy hadiipari létesítmény sem volt. Csakhogy a foszforos elegyek elsősorban nem gyújtóhatásuk, hanem mérgező voltuk miatt veszélyesek. Míg a napalmsérültek többsége életben marad, vagy halála az ellátatlanság következménye (ami harctéri viszonyok között nem rendkívüli), addig a bőrbe égett foszfor már akkor halálos foszformérgezést okoz, mikor maga az égési sérülés csaknem jelentéktelen. Hasonló módon alkalmaz több haderő (pl. az olasz, a holland vagy a brit) fehérfoszfor-töltetű „köd”-lőszereket, ahol csak a bevetés módja határozza meg, hogy tényleg az eredeti célra használják-e fel. Volt azonban a vegyi eszközöknek még egy igen érdekes, részben pszichológiai hadviselési vonatkozásuk: a Vietnami Népi Felszabadító Hadsereg az amerikai haderő bomlasztására olcsón terjesztette a heroint. Bár Délkelet-Ázsiában természetesen az „anyag” érthetően sokkal olcsóbb volt, mint a gazdag nyugaton (nem volt ilyen fizetőképes kereslet), azért az nyilvánvaló túlzás, hogy 25 dollárcentért adtak egy adagot Saigon utcáin, század-ötszázad annyiért, mint New Yorkban. Ez nem vegyifegyver-alkalmazás, pusztán stratégiai érzék… A háború előtt azért nem volt a keleti kábítószerpiacon sem ilyen olcsóság, ráadásul nem kell közgazdasági zseninek lenni ahhoz, hogy megértsük, a kereslet árfelhajtó tényező. Bár hivatalosan soha nem ismerték el, de eléggé világos, hogy a vietnami hazafiak (Rózsa Sándor is forradalmár lett a kőkemény bűnözőből) igyekeztek az amerikai hadsereget drogfüggéssel rombolni, hiszen eléggé világos, hogy egy ópiátfüggő minden, csak nem harcos. Egy háborút nem csak fegyverekkel és harctéren vívnak, hanem minden fronton: a hátországban, a propagandával és lélektani téren. Ma már az USA is nagyon felkészült a lélektani hadviselés terén, sok szempontból Vietnamban tanulták meg, milyen az, ha egy haderő morálja darabjaira hullik: a háborúknak többnyire ekkor, és nem a katonai, harctéri vereség esetén van végük. 1964-74 között a délkelet-ázsiai „arany háromszög” nem is bírta már ellátni heroinnal a piacot, valószínű, hogy kínai (állami) titkos laborok is bőségesen szállítottak az ellenségnek fehér mérget. A háború olyan mértékben megpörgette a drogpiacot, hogy 1976 után a kábítószer- és szervezett bűnözés új hulláma indult meg, részben, mert hazatértek a vásárlók (a szerencsésebbek), részben, mert el kellett adni a készletet. Ez világszerte éreztette a hatását, a vietnami kaland után az USA így új háborút kezdhetett Délkelet-Ázsiában: a CIA Laosz, Burma, Thaiföld hegyei között indult hadba a kábítószercsászárok ellen. Titkos akciók, ügynökök, repülőgépek, technikai eszközök tömegét mozgósították, a helyi kormányok minden kívánságát e téren első szóra teljesítették. Ugyanolyan eredménytelenül. A vietnami háború vegyifegyver-újdonsága, illetőleg az itt első ízben alkalmazott stratégia a növények elleni hadviselés volt. Az USA katonai vezetése úgy próbálta Vietnamot megtörni, hogy éhínséget idéz elő oly módon, hogy a rizsföldeket gyomirtóval permetezi le. Később a taktikát kiterjesztették, és a dzsungel kiirtására is alkalmazták, hogy a viet cong csapatait ne fedje az átláthatatlan zöld takaró. 1967-71 között mintegy ötmillió hektár területet lombtalanítottak repülőgépes gyomirtással, 2,4 D („agent orange”) és kakodilsav („agent white”) felhasználásával. A bevetett gyomirtó egyrészt az éhezések miatt közelebbről nem becsülhető, de több tízezer ember halálát okozta. Hatása azonban ennél félelmetesebb volt, olyan, amivel akkor és ott talán senki nem számolt: a 2,4 D-t szennyező dioxin olyan mennyisége került ki a szabad természetbe, amely a permetezést végrehajtó amerikai és ausztrál katonaállományt, de Vietnam népét is tragikusan érintette: fejlődési rendellenességek és daganatos betegségek ezrei, százezrei, melyek a háború után harminc évvel – és még ki tudja, meddig – pusztítják az ártatlanokat. Ezt az USA kormánya szoros együttműködésben hajtotta végre a világ egyik legembertelenebb és leglelkiismeretlenebb multijával – a Monsantóval. Dioxin okozta fejlődési rendellenességek. Önmagáért beszélő kép (galéria a cikk alatti kapcsolódó anyagunkban) A Monsanto kapcsolata a dioxinnal a negyvenes évek végén kezdődött a 2,4,5—T, és 2,4, D gyomirtó gyártásával. Peter Sills a dioxinról szóló könyvében így ír erről: "A munkások csaknem azonnal kezdtek megbetegedni - bőrkiütéseik lettek, megfájdultak az ízületeik, a lábuk és egyéb testrészeik, gyengék lettek, ingerlékenyek, idegesek, és csökkent a nemi vágyuk. Belső feljegyzések szerint a társaság tudta, hogy az emberek valóban betegek, de mindezt titokban tartották." 1949-ben a nyugat-virginiai Monsanto Nitroüzemben robbanás történt, ez hívta fel a figyelmet a fenti panaszokra. 1957-ig nem derítették ki, hogy a rosszullétek, betegségek oka a dioxin, de az Egyesült Államok hadseregének vegyi részlege érdeklődni kezdett az anyag mint esetleges vegyi fegyver iránt. Itt jutottunk el Vietnamig. Az agent orange: Vietnam mérge. A "narancsszínű hatóanyag" nevű gyomirtót - mint már említettük, - az Egyesült Államok hadserege használta azzal a céllal, hogy a hatvanas években kipusztítsa Vietnam esőerdőit (ezért „lombtalanító” szerként is szokták emlegetni). A szer különféle forrásokból származó 2,4,5-T és 2,4-D keveréke volt, de a Monsantótól származó sokkal több dioxint tartalmazott, mint a Dow Chemical terméke, mert egyszerűen nem is foglalkoztak a tisztítással. (Ez a másik vezető gyomirtógyár, ma már ők is benne vannak a géntechnológiai bizniszben.) Emiatt a vietnami háborúban korábban szolgált amerikai katonák által indított perben a Monsanto lett a fő vádlott. A volt katonáknak sok kóros tünetük volt, s ezeket az alkalmazott gyomirtóval való kapcsolatuknak tulajdonították. 1984-ben a felperesek elérték, hogy a hét vegyipari cégtől összesen 180 millió dolláros kártérítést kapjanak, a bíró úgy ítélt, hogy ennek 45,5 százalékát a Monsantónak kellett fizetnie. Más kérdés, hogy a vietnami áldozatok és a vietnami kormány nem kapott egy kanyi vasat sem. (Egy másik perben a bíróság 16 millió dollárra büntette a Monsantót, és feltárta, hogy sok termékük a háztartásokban használt gyomirtóktól a Santophen nevű csírátlanítóig, amelyet korábban a Lysol fertőtlenítőben használtak, dioxinnal szennyezett. Ma már nyugaton Lysolt nem lehet gyártani és alkalmazni, miközben Kelet-Európában kemények reklámozzák.) "A Monsanto vezetőiről a per során bebizonyosodott, hogy számukra az eladás és a haszon sokkal fontosabb, mint a termékeik és munkásaik biztonsága" - összegzett a per lezárása után a Toronto Globe and Mail. Peter Sills írja: "Nem törődtek a munkások egészségével és biztonságával. Ahelyett, hogy megkísérelték volna biztonságosabbá tenni a dolgokat, megfélemlítették, és létszámcsökkentéssel fenyegették az alkalmazottaikat. Vietnamban az orange igen sok fejlődési rendellenességet okozott, külön iskolákat létesítettek az ilyen gyerekek számára. Ez nem háborús bűntett? A 2,4D hatásmechanizmusát tekintve a növények egy fontos hormonjának, az auxinnak is nevezett indol-ecetsavnak a perverz analógja. Hatása azt utánozza: hatására a növény őrült módon, torzon növekedni kezd, ebbe belepusztul, a levelei lehullanak: a termés – vagy a katonákat jótékonyan takaró dzsungel (ne feledjük, 35 c fokban semmit sem ér a hőkamera!) – eltűnik. Maga a 2,4D nem különösebben mérgez, de a gyártása során keletkező melléktermék, a 3,4,7,8-tetrakloro-paradioxin, amely sevesói katasztrófát is okozta később, 1976-ban, rettenetes anyag, egyfajta szórható Hirosima: az ismert legerősebb mérgek egyike, hatásmechanizmusa még ma sem ismert pontosan (az aromás szénhidrogén anhidráz enzim aktivitását elképesztően fokozza: feltételezzük, a megbolondult enzim elbont valamit, amire a szervezetnek szükséges van), brutális hatású rákkeltő és magzatkárosító anyag. Éppen emiatt, mivel hatása az ötvenes évek óta közismert volt,a 2,4D-t tisztították tőle, és szigorú határértéket határoztak meg rá. A hivatalos szöveg szerint az USA légiereje „költségcsökkentés” miatt az orange hatóanyagát nyers termékből, tisztítatlan 2,4D-ből készítette, mely 200-400-szor annyi dioxint tartalmazott, mint a felső határérték, és ezt ezertonnaszámra szórta a vietnami lakosságra. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a dioxin hatásai ekkor teljes mértékben ismertek voltak, valamint az a tény is, hogy e koncentrációban heveny mérgezés nem következik be, a hatások évek múlva jelentkeznek. Ez bosszú volt. Hidegvérű, aljas bosszú. Ehhez képest a szintén Vietnamra szórt arzénvegyület, a „fehér” ágens, a nátrium-kakodilát 5000 tonnája puszta babazsúr volt... És ez az ország nevezi elfogadhatatlannak Szíria vegyifegyver-használatát, ha az egyáltalán megtörtént... (Olvasónktól - a szerző vegyi hadviseléssel foglalkozó vegyészmérnök) Kapcsolódó: - Amerika Vietnamban bevetett, ma is ható vegyi fegyveréről: "Két órával a permetezés után lehulltak a falevelek" - Vietnam: még mindig tart a jenki demokratizálás szavatossági ideje További részletek: http://kuruc.info/r/9/116918/#ixzz2f3aOROqx A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: Írók, újságírók és szövetségeik, 1956-57 (I.) Dömötör László hírlapíró (1923-1976) "Meszlényi Károly", "Varga Sándor", "Varga" fedőnéven az állambiztonsági szolgálat legaktívabb, legtermékenyebb magyar újságírója volt: jelentéseit nyolc kötetben, kb. 2500 oldalon őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (ÁBTL. 3.1.2. M-18667, 1-7) Kényszer és túlbuzgó közlésvágy alapján szervezték be, feltehetően még az 1956-os forradalom előtt, mert 1956 november első felében már fedőnevén jelentett. Jelentéseinek elsődleges hasznosítói: a BM I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség, a BM II. Politikai Nyomozó Főosztály, a politikai rendőrség III/III-3-a alosztálya (a társadalomra veszélyesnek tekintett figyelő dossziés személyek, volt politikai foglyok felderítése) és a III/III-4-c alosztálya (a nacionalisták elhárítása). Jelentéseinek 1971-ig vannak írásos nyomai, havi 200 forint költségtérítést kapott. Tevékenységének megcélzott személyei politikusok, újságírók, írók - mindenekelőtt a népi írók -, a művészvilág ismert szereplői. Sajátosan otthonosan mozog a kisgazdapárt és a parasztpárt vezetői és az Antall család (Idősebb és ifjabb Antall József) körében. 1945 előtt a kormánypárti Pestnél dolgozott, 1945 után a kisgazda Kis Újságnál, megfordult a Lapkiadó Vállalatnál, a film , a reklám és a propaganda világában és vállalati sajtóberkekben is. Parlamenti tudósító, bennfentes információit közvetlenül a politikusoktól és avatott kollégáitól szerezte, jól értesültségét tükröző írásait közölte – többek között - a Hétfői Hírek, a Népszava, a Magyarország, a Budapester Rundschau és 1968-tól a Magyar Hírlap is. Politikusként a Kisgazdapártban tűnt fel. Többen is a párt történészének tartották. Az 1947-ben megjelent „Pártunk harca a demokráciáért: A Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt története” című kötet szerkesztője Szilágyi Istvánnal. A forradalom alatt ismét megjelent, s három számot megélt Kis Újság munkatársa. Némely jelentésében doktori címet is használ, de még nem tudni, hol szerezte. Egy dosszié a 8 közül az ÁBTL-ben 1956 november elején ezt jelenti saját magáról : "Dömötör László monori tanítónak a fia, felszabadulás előtt a kormánypárti Pestnél dolgozott, felszabadulás után kisgazda vonalon tevékenykedett. Hosszabb ideig a Hírlapnál és a Kis Újságnál volt. Csalás miatt tették ki a Lapkiadótól kb. 2 évvel ezelőtt, azóta a film világában dolgozott. Utolsó munkahelye az Állami Gazdaságok Diafilm osztálya volt. Kéri - Kellner Jenő fotóriporter szerint őt a börtönbe Dömötör juttatta. Németh Gyula (nem azonos a Népsportossal) szerint ilyen rendőri besúgónak a sajtóban nem lenne helye. Első felesége magas rangú ÁVH-s tiszt elvált felesége volt. Lakása Vöröstorony u.3." Későbbi jelentéseiben is hírt ad önmagáról, mindenkor egyes szám harmadik személyben. Például: „Dömötör László dr., aki az ellenforradalom alatt a Kis Újságnál dolgozott, most jelent meg első ízben a szövetségben. (Újságíró Szövetség, - I.Cs.) Ott állítólag Futó Dezsővel volt tanácskozása. Róla többen megjegyezték, hogy újból megjelent a hatóság egyik embere. Elmondta többek között, hogy az ellenforradalom alatt a Kis Újságnál rajta és Futón kívül ott dolgozott Klamár Gyula, Maron Ferenc, Kinizsi Andor, ifj. Lázár Miklós, Avar Ferenc, stb.” (1957. január 7.) „Dömötör László, aki jelenleg a volt Állami Gazdaságok Minisztériumának diafilm osztályán dolgozik, az ellenforradalom alatt a Kis Újság munkatársa volt, nagyon érdekes közléssel jött. November 3-án, szombaton a Kolosi téren nyilas röpcédulával találkozott. Ezen az volt: Bátorság – élünk! Ezt a röpcsit – már nem emlékszik pontosan – átadta Tildy Zoltánnak vagy Kovács Bélának.” (1957. február 22.) „Dömötör Lászlóval beszéltem 6-án délben. Elmondta, hogy a Hétfői Hírek vasárnap nagy bankettet rendezett, melyen mindenki berúgott. A lap vezetősége az alábbi emberekből áll: Parragi György, a szerkesztő bizottság tagja, rajta kívül Balázs Anna, Nagy Sándor, Vedres József, Révész Gy. István. Dömötört hétfőn nagyon lekapták a Parlamentben a cikke miatt. Kádas István, aki egy időben a DISZ titkára volt, - az volt a lekapó. Számos olyan dolgot írt meg, ami nem volt helyes, címer, képviselők lemondatása, stb. Dömötörtől származik még az is, hogy az alábbi politikusok jutnak miniszteri tárcához a közeljövőben: Bognár József, Kovács Béla, Erdei Ferenc, S. Szabó Ferenc (a Mezőgazdasági Múzeum igazgatója). Ezzel kapcsolatban azt szeretném rögzíteni, hogy Sarkadi Imre pénteken vagy szombaton beszélt Erdei Sándorral, aki szerint Ferit gyúrják, de az még nem mondotta ki az igent.” „Folyó hó 12-én Matolcsy Károly és Dömötör László társaságában az ellenforradalomról beszélgettünk. Fény derült az alábbiakra. Darvas József volt miniszter november 3-án állandóan Erdei Ferenc mögött kullogott, Dömötör szavaival élve. Mikor Vas Zoltán meglátta, (t.i. Darvast) hangosan így szólt, ’Te még itt vagy? Téged innen rég ki kellett volna rúgni, te szar áruló.’ Fazekas György pedig, amikor az emlékezetes Tildy-Losonczy sajtófogadás előtt Boldizsár Ivánt meglátta, felelősségre vonta Losonczy Gézát, hogy engedhette be. Losonczy azt mondta: a parlamenti őrségnek még nem adott utasítást, hogy Boldizsár Ivánt ne engedjék be az épületbe. A sajtófogadáson, mikor Léderer, az Observer munkatársa kikelt Boldizsár ellen, Losonczy emelkedett szólásra és felkérte: ’Boldizsár kolléga közkívánatra hagyja el a termet.’ Ez a gobelin teremben zajlott le. Boldizsár Iván Dömötör ellen sok kifogás hangzott el. A Kis Újság megindulásakor a parlamentből, Tildy előszobájából távolították el Dancs Józsefet. Akkor még visszaszemtelenkedett, de utána végleg menesztették a szerkesztőségből. Gyenes Istvánt a parlamentben kérték meg, hogy távozzék. Alig indult meg a Kis Újság, az Újságíró Szövetségből Futó Dezsőt felhívták, hogy Dömötört távolítsa el, mert az ÁVH embere. Futó megvédte. Kiderült, hogy az Újságíró Szövetségben elkészült egy lista azokról, akik nem kívánatos személyek a sajtóban. Ezen rajta volt Dömötörön kívül Matolcsy is. Neki azt rótták fel bűnéül, hogy részese volt Csornoky Viktor és Tildy ügyének. Dömötör szerint ezt a listát állítólag Nagyrévi György állította össze. …sok szó esik az újabb laphoz való behívásokról is. Így újabban Dömötör László is megkapta a Lapkiadóhoz a behívását. Már státusba is került ott. Bajor Nagy Ernő elmondta, hogy őt is státusba vették a Friss Újság részére a Kossuth Kiadónál… oda került Gárdos Miklós is.” (1957. február 12.) Pártay Tivadar A hatvanas-hetvenes években a kisgazdák legszűkebb körű tanácskozásain is jelen van az ügynök, az állambiztonság okkal alapoz rá a nyílt vagy fedett szervezkedések felderítésében, az operatív feladatok végrehajtásában. Erősen kötődik Pártay Tivadar („Buday” fedőnevű ügynök) személyéhez, erre a kapcsolatra már kombinációkat is épít a belső reakció elhárítása. Rainer M. János írja: „Ha Pártay (vagy mások) levelet írt(ak) Kádár Jánosnak, ha választ kaptak (vagy ha nem kaptak), ha hírek érkeztek Nagy Ferenc és a magyar kormány közötti titkos tárgyalásokról, hamarosan koalíciós (esetleg fél-vagy álkoalíciós) alapon újjászerveződő kormányról, mindannyiszor ilyen szűk körű megbeszélések szerveződtek. A többnyire hosszúra nyúló borozás keretében zajló eszmecserékről „Varga” részletes jelentéseket írt, vagy később, a hatvanas évek vége felé, diktált minifonra.”(Rainer: „Jelentések hálójában, Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989”) A hatvanas évek végére Dömötör a kisgazda vonal legfontosabb hálózati informátora „Vadász” (Szolnoki István), „Erdélyi” (Szentiványi József), és „Pásztor István” (Páll Tibor) mellett. 1968 és 1969 nyarán „Varga Sándor” (Dömötör László) Balatonszárszón nyaral családjával Pártay Tivadaréknál, ott gyűjti össze a Recsket megjárt kisgazda foglyok visszaemlékezéseit, dokumentumait. A gyarapodó személyi irattári anyag az FKgP újabb történetének alapjául is szolgált volna, ám minderről természetesen időben és pontosan értesült az állambiztonság. Dömötör nyüzsgő nagyvilági életet élt, keveset aludt, rohanva habzsolta az eseményeket, mindenütt ott volt, mindenkit ismert, mindenről jelentett. Politikusok, művészek, színészek, tudósok, sportolók, bárzongoristák, artisták, sztepptáncosok, ripacsok, stricik, főpincérek, kávéházak és kiskocsmák oszlopos figurái, az éjszakai élet hírességei és nappali pillangók egyaránt baráti, ismeretségi körébe tartoztak. Könnyen és gyorsan írt, hol komolyan, hol lezseren. Gyakran mindenkit megelőzve, elsőként szerez hírt egy várható eseményről és robbantja a lapok információs rovatait. Helyenként pedig pletykál, híresztel, legendákat és ellenőrizetlen információkat ad tovább. Listát készített például az angol-, a német-és oroszbarát újságírókról, a bal-és jobboldaliakról, az urbánusokról és a népiesekről, a Gestapó és a KGB besúgóiról. Senki sem tartott oly közelről leleplező tükröt a magyar újságíró társadalom történései elé 1945 és 1975 között mint ő, tőle tudjuk például, hogy mi történt a Magyar Újságírók Országos Szövetségében és a Magyar Írók Szövetségében 1956 októberében és novemberében, majd a kádári konszolidáció éveiben. Pártay Tivadaron kívül doktorálhatott volna Tamási Áronból, Sarkadi Imréből, , Ungvári Tamásból, Boldizsár Ivánból és másokból. Ismerte a rivalda fényben szereplők emberi gyengeségeit, gyarlóságait, adomázott és pletykált is pásztorórákról, ivászatokról, legendás nőügyekről, szerencsejátékosokról, hamiskártyásokról, pénzhajhász karrieristákról, sikkasztókról, csalókról. (Fájdalom, az utóbbi un. szenzitív adatokat és körülményeket az ÁBTL cenzorai kötelességszerűen törölték a kutatók által kért másolatokból. Ám szerencsére nem mindenhonnan sikerült a teljesség igényével, így véletlenül megmaradt egy-két csemege az utókornak, melyek a törvényes határidő leteltével már közölhetők.) Mindezek ellenére mint tudományos kutató meglepve tapasztaltam, hogy 2010-ig rajtam kívül senki sem kereste még Dömötör dossziéit (az egyetlen kivétel Rainer M. János, akit a dömötöri "életműből" Antall József besúgói érdekeltek), azokat több hónapi munkával előbb rendeznie kellett a levéltárnak ahhoz, hogy a kutató asztalára kerülhessenek. Mi történt 1956-ban az Írószövetségben és az Újságíró Szövetségben? Dömötör László újságíró, állambiztonsági ügynök jelentéseit helyenként tömörítettem, stilizáltam, lényegük azonban érintetlen. "1956. késő nyarán, kora ősszel az írók már lázadoztak. Nyugaton is az írókat tartották a legtöbbre, tőlük remélték azt, hogy 'a gúzsba kötött magyarság harcát vezetni fogják. Minden megmozdulásukról tudtak kint és igyekeztek azt minél jobban felfújni. Sarkadi Imrével szeptemberben találkoztam hosszabb szünet után. Tőle informálódtam az Írószövetség helyzetéről. Elmondta, hogy csoportja - Kuczka és társai - most akarnak egy lapot indítani Életképek címmel. Ennek az lett volna a feladata, hogy Darvas Józsefet átmentse, mert a sztálini időkben túlzottan exponálta magát. Az Életképek első számában például nagy cikk jelent volna meg a magyar uránium termelésről, aztán a nemzeti kommunizmusról.... ebben a lapban mondott volna le Kossuth díjáról 11 író, köztük Sarkadi, Kuczka, Zelk, Benjámin, Kónya, Veres Péter és mások. Sarkadi Imre Az Írószövetségben is pezsgett az élet. Az Irodalmi Újság egy-egy számáért már közelharcot kellett folytatni. S jött az írók közgyűlése. Sarkadi szerint Magyarországon még soha olyan demokratikus választásra nem került sor, mint akkor. Emlékezetem szerint a legtöbb szavazatot Banjámin László kapta. A cél az volt, hogy a szektás moszkovitákat - Gergely Sándor, Barabás Tibor, Balázs Anna és társaik - kibuktassák mindenhonnan. Ez meg is történt. Benjámin László Az íróknak szerepük volt október 23 előkészítésében, a különböző egyetemeken a tisztulásért megindult összejöveteleken mindig részt vett egy-egy képviselőjük. Október 23-án jelen voltak a Bem-téri tüntetésnél. Budára igyekezvén a Margit hídon találkoztam Bába Mihály íróval és műfordítóval. ’Gyerünk a Bem térre!’ - mondta. Ott találkozott volna Dékány Kálmánnal, de elkerülték egymást. Veres Péter mondott beszédet. Este az Irodalmi Újság különkiadásban látott napvilágot, melyben a követelések megjelentek. Ennek az újságnak volt a legnagyobb hitele a tömeg soraiban. Ettől kezdve az ellenforradalom láthatatlan vezérkara az Írószövetségben székelt. Az Irodalmi Újság különkiadása, 1956. október 23. A Nemzeti Parasztpárt utódja a Petőfi Párt szinte kizárólag írókból állt, akárcsak a pártvezetőség fölé kerekedett szellemi vezérkar: Veres Péter, Tamási Áron, Németh László, Keresztúry Dezső, Féja Géza, Kodolányi János és mások. Sarkaditól hallottam, hogy ez a vezérkar már régen készen állott titokban. Az írók pártja: a Petőfi Párt képviselte aránylag a legbecsületesebb vonalat ebben az időben. Emlékezzünk csak arra, hogy elsősorban ők emelték fel szavukat a törvénytelenségek, a lincselések ellen. Ezen a téren Budapesten Németh László, vidéken Féja Géza vinné el a pálmát. Németh László Október 23 után az Írószövetség kibővítette vezetőségét, helyet kapott benne Kodolányi, Féja, Sinka, a baloldali kommunisták mindenből kiszorultak. A Magyar Rádió hangját is az írók megjelenése változtatta meg Illyés Gyula és Füst Milán megszólalásaival. A Petőfi Párt programja eléggé felforgatta volna az országot, nyíltan benne volt a polgári restauráció. Az ország élére Kodály Zoltánt kellett volna ültetni, ha átmenetileg is. Az írók egy másik csoportja Kuczka Péterrel (Márkus, Kónya) létrehozta a Nemzeti Bizottságot, mely szerette volna az ország politikai irányítását megkaparintani, rendelkezésükre állt néhány száz felfegyverzett fiatal is. Kuczka Péter November 4 előtt az írók nem vállaltak kormányzati szerepet, a Petőfi Párt sem az írókat tolta előtérbe, hanem például Bibó Istvánt, Jócsik Lajost, Farkas Ferencet. November 4 -én hajnalban, amikor elhangzott Nagy Imre beszéde, melyben az ENSZ segítségét kérte, akkor az írók ismét lázas tevékenységbe kezdtek. Képes Géza felolvasta az Írószövetség felhívását, Háy Gyula pedig a világ íróihoz fordult. Kuczka fegyveresei állítólag harcba is bocsátkoztak, a szövetség helyi csoportjai - például Dunapentelén Sándor András vezetésével - az ellenállók hangadói voltak. Kapcsolatot kerestek és találtak a gyárakkal, megjelentek Csepelen és Újpesten, fegyveres harcra buzdítottak. Az Írószövetségnek nagyon fájt, hogy egyes tagjait a fasiszta színezetű lapok támadták. Benjámin Lászlót például a Dudás-féle Magyar Függetlenség kritizálta. Az ellenakciók leállították ezt a hajszát. Amikor a sztrájk lett a jelszó, az Írószövetségben számtalan felhívás, röpcédula készült el. (Előfordult, hogy a szövetség nevét ellopták.) Molnár Zoltán titkár még november végén is küldözgette az embereket a gyárakba, munkahelyekre, persze nem a Kádár kormány melletti megszólalásra. Az Írószövetség taggyűlésén elhangzott Tamási Áron felszólalást sokszorosították és terjesztették. Az ellenforradalom bukása után a külföld arra törekedett, hogy mindennel ellássa az írókat, mondván, ők nem hagyják cserben a szövetségeseiket. Jött a Vöröskereszt útján az élelmiszer, a ruha, a pénz, s megalakult az Írók Segélyszervezete Tamási és Jankovics vezetésével, itthon is számos gyár, közület, szervezet gyűjtött az írók részére, - ahogyan minderről Kopré Józseftől értesültem. Aztán az lett a jelszó hónapokon keresztül, hogy „Nem írni!” „Ezeknek nem!” Akik mégis tollat ragadtak, azok nem tartoztak az élvonalhoz. Folytak később a tárgyalások az Írószövetségben, majd amikor azt bezárták kormánybiztost állítva az élére, az írók áttették székhelyüket az Újságíró Szövetségbe, majd onnan a Hungária Kávéházba. Aztán szétszóródtak, s lassan írni kezdtek. Van aki hosszabb, van aki rövidebb lélegzetű munkát kapott. Háy Gyula Háy Gyula, Gáli, Obersovszky és társaik őrizetbe vétele természetesen nagy visszhangot váltott ki, a legnagyobbak – Illyés Gyulától Szabó Pálig, Veres Péterig – azonban hiába mozdultak meg érdekükben, eredményt nem tudtak elérni.” Gál Ferenc rny. hdgy. megjegyzése: „A jelentés nem valami jó, de Meszlényi nem tud többet a szövetségről. Minden esetre átadjuk a Vizsgálati Főosztálynak.” „Az Újságíró Szövetségben már az októberi események előtt megindult a bomlás, s az ellenforradalom egyik bázisa alakult ki. A rehabilitálásokkal kezdődött a folyamat. Nem csak olyanoknak adták vissza újságírói jogaikat, akiktől azokat törvénytelenül, meggondolatlanul elvették. Sajnos számos álhírlapírónak is. Így akartak szavazatokat és kulcspozíciókat szerezni az új tisztségviselők választására készülő olyan nemzeti kommunisták, mint például Haraszti Sándor. A rehabilitációs bizottságban Novobáczky Sándor volt a hangadó, háta mögött a pártközpontban Kéri János állt. Novobáczky Sándor A júniusi párthatározat után megindult az erjedés a szövetségben is. Az október 29-i közgyűlés előkészítésére bizottság alakult, melyben Losonczy Géza és Gimes Miklós csoportja dominált. Vadász Ferenc főtitkár megbuktatása lett volna a cél, Haraszti Sándor és Gimes Miklós pozícióhoz juttatása. Ezen a közgyűlésen akarták leleplezni azokat a kollégákat is, akik a hatósággal szorosabb kapcsolatban voltak. (Ezt konkrétan hallottam és Borgos elvtársnak a figyelmét fel is hívtam rá.) Cél volt az is, hogy a sok munkáskáder ne lehessen tag, s aki nem tag, az nem dolgozhat lapnál. Egyesek (Varannai Aurél, Zsadányi Oszkár, Léderer, Boldizsár) a külföldi lapokat látták el megfelelő anyagokkal és segítőkre is akadtak. Losonczy Géza Aztán közbe jött az ellenforradalom. Utána pár napig pangás volt, majd megindult az élet. Tudtommal Vadász Ferenc már november 7-én, vagy 8-án be is ment. Egyesek (Pethő, Gimes, Boldizsár, Novobáczky, Keszi) innen akarták megszervezni az újságíró sztrájkot. Amikor nem engedték be őket az épületbe, átmentek az Írószövetségbe és ott hirdették meg a sztrájkot. Ebben az időben a Nemzeti Bizottság tagjai is beolvadtak a közgyűlést előkészítő bizottságba, így akarták magukat legalizálni. Különböző bizottságok jöttek létre, ezekben a vezető funkciókat igyekeztek megkaparintani. Jellemző eset, hogy a szociális bizottság elsősorban volt álhírlapíróknak és a régi kor embereinek adott segélyt. (Például: R. Lászlót, a szélső jobboldali Esti Újság volt rendőri riporterét is felvették a segélyezettek listájára.) A magát önkényesen megválasztott, kiszélesített elnökség átalakította a szövetség arculatát. Beültették az elnöki székbe - immár a Nagy Imréékkel eltűnt Haraszti Sándor helyett – Száva Istvánt, aki lefogásáig töltötte be ezt a tisztséget. (Vadász Ferencet úgy kezelték, mintha ott sem lett volna.) Ezekben a hetekben az ország ellenforradalmi góca kétségtelenül az Írószövetség és az Újságíró Szövetség volt. A külföldi újságírók otthonosan mozogtak már a székházban, még az is felmerült, hogy februárban, a magyar sajtó napján úgy rendeznek egy pikniket, hogy az anyagi alapot tőlük és az angol követségtől szedik össze. Minden követ megmozgattak a lefogott újságírók szabadon bocsátása érdekében. Haraszti Sándor Kialakultak a szövetségen belüli csoportosulások, klikkek. Az úgynevezett hithű kommunisták, a néphatalom harcosai elég kevesen voltak, nagyjából az üzemi lapoknál dolgozó fiatalokból tevődtekt össze. Aztán volt a polgári réteg (Németh dr., Magyar, Pakots, Wesselényi Miklós és mások), céljuk – egy-két kivétellel – a saját pecsenyéjük megsütése volt. S ez eredménnyel is járt. Következett utánuk azoknak a csoportja, akik már évek óta nem dolgoztak, vagy nem dolgozhattak a sajtóban. Ezek állásfoglalása is igen érdekes volt. Volt, aki csendben maradt és nem szította az ellenségeskedést, mások pedig teli szájjal harsogtak. S aztán jött a legérdekesebb együttes (Gimes Miklós, Molnár Miklós, Novobáczky Sándor, Pethő Tibor, Boldizsár Iván, Erdős Péter, Korolovszky Lajos), ez volt a legrejtelmesebb. Leggyakrabban a könyvtárszobában dugták össze a fejüket, s ha netán egy idegen arra tévedt, azonnal szétugrottak. Ők kezdték meg a konkoly hintését. Pethő Tibor A történtek után nem volt váratlan az újságíró társadalom számára a szövetség feloszlatása, annak élére kormánybiztos állítása. A szövetség életéről nem tudok teljes képet adni, csak láncszemeket a nagy egészhez. Ám adataim mindenben helytállóak. Ha az illetékesek jól szemügyre veszik a dolgokat, akkor rá fognak jönni, hogy akik előkészítői voltak az októberi eseményeknek, s az ellenforradalom alatt hangosan vagy csendesebben puffogtatták az álhazafias frázisokat, ma is ők a szószólók, az irányítók a láthatatlan háttérben.” Gál Ferenc rny. hdgy. megjegyzése: „A jelentést megküldjük a Vizsgálati Főosztálynak, valamint felhasználjuk az újságírók ellenséges tevékenysége további felderítésére.” Jelentések az "ellenforradalom" napjaiból Az ügynök többször is visszatér október 23-ra, jelentéseiből mozaikszerűen áll össze az események köre, benne a korabeli magyar sajtó szerepe, írók, újságírók sorspróbáló megnyilvánulásai, tettei. Mindez nem a hivatalos történetírás, hanem egy állambiztonsági hálózati személy szemszögéből, annak minden elfogultságával, szubjektivizmusával. "Október 23-án 18 óra tájban már nyüzsgő hangyaboly volt a város. Kb. 19 órakor Szelei László, a Lapkiadó munkatársa közölte, hogy a Szabad Ifjúság és az Irodalmi Újság különkiadásban jelenik meg. Ezt telefonon Marikával közöltem is (Itt feltehetően valamilyen BM-összeköttetésére utal az ügynök, - I.Cs.), azt hiszem elsőként, mert Szelei előtte néhány perccel kapta az utasítást Nemes Ivántól, a Lapkiadó igazgatójától. Nemes Ivánt Kállay Gyula hivatta fel telefonon kb. 19.30-kor és közölte vele, hogy nem jelenhet meg az Irodalmi Újság különkiadása. Rá négy perccel Erdei Sándor, az Írószövetség főtitkára hívta fel és közölte: Kállayval beszélt és megjelenhet a lap. Ebből többen (Antal Gábor, Katona Jenő) arra következtetnek, hogy a telefonlehallgatóban akkor már az ellenforradalom emberei ültek. Ugyanebben az időben Kovács György, a Szabad Ifjúság munkatársa a Rökk Szilárd utcai szerkesztőségben kijelentette: ’Elseperjük a komcsikat, mi is kijövünk. Éljen a forradalom!’ Félóra múlva meg is jelent a lap. Az egyik gépírónő később elmondta: a szerkesztőség egy emberként követelte a különkiadást, ’Ki az utcára!’ A DISZ vezetőségével már 18.00 óra óta folyt erről a tanácskozás. A DISZ vezetők - Szakalival az élükön - azt mondták: helyes, de vigyázni kell, hogy a kezdeményezés a kezünkben maradjon. (A különkiadások megjelenését és tartalmukat is telefonon közöltem Marikával, sőt azt is, hogy milyen rendszámú kocsik kezdték a lapok szállítását a Rökk Szilárd utcában.) Szabad Ifjúság, 1956. október 23. Kb. 23.00 óra tájban hazafelé menet összetalálkoztam a Szabad Nép egyik munkatársnőjével, aki a Pasaréti tér környékén lakott. Tőle tudtam meg, hogy a szerkesztőség a forradalom mellé állt. Már néhány nappal korábban beadvánnyal fordultak a pártközponthoz. Akkor kiküldték hozzájuk Friss Istvánt kormánybiztosnak. Kint járt a lapnál Révai József is. De ők csak olajt öntöttek a tűzre, nem sikerült a hangulatot lecsendesíteni. Horváth Márton főszerkesztő ekkor már nyíltan ellenszegült és ’ a nép hangját’ idézte. A Szabad Népnél nem voltak hajlandók leadni Gerő Ernő beszédét. Később olyan megegyezés jött létre, hogy a nyomdászok kiszedik a beszédet, de csak Nagy Imre beszédével együtt hozzák le. Végül a Gerő beszédet elsikkasztották. Szabad Nép, 1956. október 26. Igen fontos láncszem az ellenforradalom szempontjából az "Igazság" szerkesztőségének ügye. Október 22-én helyezték a Lapkiadóhoz Komoly Pétert a Népművelési Minisztériumból. Olyan információim vannak róla, hogy a felesége igen fontos beosztású ÁVH kémelhárító volt. Komoly egy nap után, 23-án este megszervezte az "Igazság"-ot. Ennek történetét Antal Gábor, D. Szabó László és Kulcsár Ödön mondta el. A Népművelés szerkesztősége 23-án egész éjjel talpon volt. Varga Imrét és Petőczöt, akik ellene voltak, hogy forradalmi lapot indítsanak, - hazaküldték. Éjjel elhatározták, hogy lapot adnak ki. Obersovszky Gyula vállalta a felelős szerkesztői tisztet, mert többen teljesen illegálisan akarták a lapot kiadni. A szellemi irányítás azonban Komolytól származott. A nyomdászok örömmel vállalták az új lap előállítását. Október 24-én az Igazságnak már fegyveresei is voltak, honnan jöttek, nem tudom, a parancsnokuk Molnár László filmes volt, aki Moszkvában tanult. A kiadóhivatali teendőket a Népművelési Intézet munkatársa: Radványi Sándor vállalta, míg a hirdetési és pénzügyi dolgokat Stáler László (terjesztés) vállalta magára. A lap hamarosan gépkocsikat is szerzett, s ettől kezdve november 9-ig, vagy 10-ig minden nap megjelent. Nyomdaköltséget nem fizettek, papírt fegyveresekkel zabráltak és a munkatársak már október 25-én kaptak pénzt. Igazság, 1956. október 25. A lap szellemi irányítója Komoly Péter volt, utána Obersovszky Gyula felelős szerkesztő következett, majd Gáli József író és G. Vészi János. Vészi a Nemzeti Múzeum Széchenyi Könyvtárának munkatársa október 24-én, vagy 25-én kapcsolódott be a munkába. A sajtóházban a Népművelés és a Könyvtáros szerkesztőségének egykori helyiségeit vették igénybe. Az első napon már megjelent itt két érdekes kommunista újságíró. Lukács Imre (a dadogós Lukács) és Keszi Imre. Lukácsot azonban Obersovszky 24 órán belül megkérte, hogy hagyja el a szerkesztőséget, mert nincs szükség rá. Keszi október 25-én, vagy 26-án egy igen éles hangú cikket leadott a kommunisták ellen, ki is szedték, de Zsadányi Oszkár akkori tördelő szerkesztő megakadályozta megjelenését. A lap végleges szerkesztőségét november 9-én akarták kijelölni. Addig már hozzávetőleges becslés szerint 100 ember mozgott ott. Készen volt egy kb. 40 tagú szerkesztőségi lista is, amelyet ott hagytak a Könyvtáros szerkesztőségében, Katona Jenő szobájában. Ezt a listát Obersovszky, Komoly, Gáli és Radványi állította össze. A lap törzsgárdája tudtommal – bár ez nem teljesen pontos –az alábbiakból állt: Obersovszky Gyula, Komoly Péter, G. Vészi János, D. Szabó László, Radó István, Kusinszky Endre, Garai Tamás, Gáli József, Radványi Sándor, Zsadányi Oszkár, Rozsnyai Simon, Pintér István, Gimes György, Szilvási Lajos, Dersi Tamás, Szentiványi Vera, Örkény István, Baracs Dénes, Forgács Ágnes, Párkány László, Szegedi Emil, Kozák Dezső, Gink Károly, Barabás Tamás, Bárdi János. Obersovszky Gyula Kiegészítés az előbbiekhez. Az egyetemisták október 24-én „Október 23” címmel forradalmi ifjúsági lapot szándékoztak indítani. Nemes Iván, a Lapkiadó vezetője azonban rábeszélte őket arra, hogy egyesüljenek az Igazsággal, ne legyenek egymás konkurensei, hiszen úgyis egy célért küzdenek és kevés a papír is. Az egyetemisták ebbe belementek és így vonult be Nemes vezetésével az „ Október 23” szerkesztősége az Igazsághoz. Köztük volt Zsadányi Oszkár, Antal Gábor, Kusinszky Endre, Vadász Kornél, Gimes György és Szilvási Lajos. Az „Október 23” lapengedélyét Haraszti Sándor adta ki szóban, annak fő szorgalmazója Szilvási Lajos volt. Az Igazságnál rövid idő alatt a szerkesztőségi hierarchiát tükröző következő munkabeosztás alakult ki – Zsadányi Oszkár szerint, akinek szavait többen is megerősítették -: Főszerkesztő: Obersovszky Gyula, helyettese Komoly Péter. Olvasó szerkesztő Szegedi Emil és Radó István. Tördelő szerkesztő Zsadányi Oszkár és Pelbárt Oszkár. Politikai rovat: Kusinszky Endre rovatvezető, Barabás Tamás, Dersi Tamás, Vajda István, Garai Tamás, D. Szabó László, Szentiványi Vera, Vas Mária, Bárdi János, Szilvási Lajos, Juhász Róbert. Külpolitikai rovat: Gimes György, Vadász Kornél. Ipari és mezőgazdasági rovat: Hódi Sándor rovatvezető, Szendrei József. Kulturális rovat: Zolnai Vilmos rovatvezető, Demeter Imre, Gáli József, Nyárády Gábor. Sport rovat: Rozsnyói Simon, Pintér István. Brezenóczky és Dénes Tibor dr. rovat beosztására nem emlékszem pontosan. Az előbbiek szerepeltek a szerkesztőség végleges listáján is. Akiket már az első 48 órában eltávolítottak a laptól, azok: Keszi Imre, Lukács Imre (a dadogós), Hajnal Anna és Ungvári Tamás. A Kis Újság A Semmelweis utcai pártházban a párt ideiglenes vezetősége Pártay Tivadart és Szokoly Endrét bízta meg a sajtóosztály megalakításával. Mikor Tildy Zoltán emlékezetes rádióbeszéde elhangzott, melyben felkérte a kisgazda újságírókat, hogy jelenjenek meg munkahelyükön, gyülekezni kezdtünk. Kis Újság, 1956. november 3. A Kis Újság munkatársai Futó Dezsővel az élen birtokukba vették a Vörös Csillag Nyomda egy részét. Ide Tildy levelével és Maléter Pál honvédelmi miniszter nyílt parancsával mentek be. Ennek felmutatása után engedte csak át a Magyar Honvéd szerkesztősége az épület egy részét és engedélyezte a nyomda használatát. A Kis Újság október 30-án jelent meg először és november 4-én utoljára. A főszerkesztő Kovács Béla volt. Felelős szerkesztő és egyben politikai irányító: Futó Dezső. Rajta kívül a szerkesztő bizottság tagja volt Klamár Gyula és Maron Ferenc. A lap belső munkatársai (akik előleget is vettek fel): Dömötör László dr. (belpolitika), Maron Ferenc (külpolitika), Lázár Miklós (rendőrségi tudósító), Csaplár András (sport). Többnyire a belpolitika területén dolgoztak: Szász Ferenc, Benkő Tibor, Berecz Lajos, Szánthó Dénes, Kinizsi Andor, Avar Ferenc, Kiss Antal. A lapnál indulásakor elég sokan megjelentek, ám zömüket eltanácsolták, köztük Dancs Józsefet és Zeke Gyulát. A Magyar Nemzet Pártay Tivadar és Szokoly Endre együtt vette birtokba a lapot.. Itt állt elő, hogy egyszerre három szerkesztőségis működött. Az egyik a régiekből tevődött össze. A másik a fegyveresekkel érkezett Pártayval tartott. A harmadik a jogfolytonosság alapján Horváth Zoltánnal az élen követelte magának a lap irányítását. Pártay lett a győztes, részben a kormány támogatásával, részben pedig azzal, hogy Pető Tibor lepaktált vele. Így a lap kocsiját is ő használta. No és pénzt is Pártay tudott szerezni a Nemzeti Bankból, meg nem erősített hírek szerint Tildy aláírásával. Magyar Nemzet, 1956. október 26., rendkívüli szám Pártay a következőkkel vonult be a Magyar Nemzethez (ezek szerepeltek fizetési listáján is): Főszerkesztő: Pártay Tivadar, helyettese: Pethő Tibor. Utána így következett a többiek rangsora: Horváth Zoltán, Kemény Endre, Szokoly Endre, Horváth László (titkárság vezető), Szilágyi József, Szilágyi István (sport). Mikor már megvolt a paktum , Pető Tibor sugallatára a lap régi gárdája kifogást emelt néhány ember ellen. Először Parragi György eltávolítását követelték (Pető Tibor, Sebestyén György, Fencsik Flóra). Aztán Pál Ferenc következett, akinek személyével kapcsolatban többen kijelentették: azért nem akarnak vele együtt dolgozni, mert az ÁVH embere. Pártay beszélt vele, s azt kérte tőle: menjen egy hónapra szabadságra. Rajtuk kívül Rajcsányi Károly és Gárdos Miklós is eltűnt a laptól. Horváth Zoltán vissza akarta hozni Vámos Magdát, hogy ez megtörtént vagy nem, - nem tudom. Parragi György November 4-én a Magyar Nemzet pénztárában 160 000 forint volt. Egyesek szerint ezt Pártay Tivadar eltulajdonította, más és hihetőbb adat szerint Horváth László titkárság vezető szökött meg vele Nyugatra. Semmi sem volt kialakulva a szerkesztőségben, belső torzsalkodás folyt, még több embert akartak kirúgni, másokat pedig bevinni. A Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) mint ismeretes a Dorottya utcában a Kulturális Kapcsolatok Intézetében ütötte fel a tanyáját. Az épületet a párt részére Erdei Ferenc akkori miniszterelnök-helyettes írásos engedélye alapján vette igénybe teljes berendezésével együtt. Itt alakult meg a sajtóosztály is. Féja Géza A párt vezetősége az Új Magyarország főszerkesztőjének Féja Gézát jelölte. Erre a posztra Jócsik Lajos pályázott, később megelégedett a felelős szerkesztői poszttal is. A politikai kontroll szerepét itt Kondor Imre egyetemi tanárra bízták, aki jelenleg a Műszaki Egyetem könyvtárának vezetője. A lap olvasó szerkesztője Bodnár István és Berecz József lett. Itt dolgozott – mint akit a párt vett fel a szerkesztőség tagjai közé – Vigh József, Kovács Attila, Szabó Sándor (egykori győri kolléga), Fodor László, Korolovszky Lajos és Kórodi József. Itt is sokan mutatkoztak, de senkit sem szerződtettek az előbbieken kívül. A szerkesztőség tagjainak kiválasztását a párt vezetősége végezte. Új Magyarország, 1956. november 3. Ez a lap elég becsületes hangot követett. Az első perctől kezdve igyekezett megakadályozni a nagyobb kilengést és önbíráskodást. A lap november 4-i száma 200 000 példányban jelent volna meg, erre azonban a bekövetkezett események miatt már nem volt idő és mód. Itt írt még – de nem volt a pártvezetőség listáján – Péter Géza, Balázs Árpád, Dénes Mihály, Bíró János. Befogadták Albert Istvánt is. Horváth Sándor (jelenleg a Mezőgazdaság szerkesztője ) itt is jelentkezett vezető szerepet követelve. Rovatvezetői állást ígértek neki, ezzel azonban nem elégedett meg. A szerkesztőség a párt pénzét költötte. A Magyar Világ Október 15-én az Újságíró Szövetség rehabilitációs bizottsága rehabilitálta Szentiványi Györgyöt és Szolcsányi Ferencet, akik itt barátkoztak össze. Október 23-ig azonban egyikük sem tudott elhelyezkedni. Szolcsányi ekkor elhatározta, hogy lapot csinál. Először a Világot akarta feltámasztani, s hogy a jogfolytonosság meglegyen, maga mellé vette Kemény Istvánt, Pakots Györgyöt és Somogyi Vilmost. Keménnyel azonban már az első tárgyalásnál nézeteltérése támadt, szövetségük kútba esett. Utána Pakotssal próbálkozott, ám mivel az nem kapta meg a felelős szerkesztői állást, megsértődött, s csak fél állást vállalat, mondván: akkor megyek a kisgazdákhoz. Október 27 és 28-án újabb megbeszélést tartottak a MÚOSZ-ban. Haraszti Sándor akkorra már a szóbeli engedélyt is megadta a lapnak. A felelős szerkesztő Szolcsányi Ferenc, a felelős kiadó pedig Halasi Árpád lett. Itt dolgozott Körössényi János, Szentiványi György, Somogyi Vilmos, Herbst Ferenc (ma már az újvidéki Magyar Szó munkatársa), Lelkes Éva és egy Fonyó nevű egyén. A tördelő szerkesztői munkát Mészáros István látta el. Magyar Világ, 1956. november 1. Az Egyetemi Nyomdában abban állapodtak meg Janka igazgatóval, hogy három napos nyomdai hitelt kapnak. Így is indultak. A szerkesztőség említett tagjai pedig a napi eladási árból kaptak a munkájuknak és beosztásuknak megfelelő juttatást. Tudtommal a nyomdai számlát még ma sem fizették ki. A második naptól kezdve belső munkatársként csatlakozott még a szerkesztőséghez Kós Tamás és Bacsó János is. A MÚOSZ-ban nem valami jó szemmel nézték őket, az Újságírók Nemzeti Bizottsága Németh Gyulával az élen, szerette volna kitenni őket, de a válasz az volt: „A fegyveresek megvédenek minket!” A legérdekesebb az alábbi eset volt. November 3-án Szentiványi György interjút készített telefonon Andropov szovjet nagykövettel. A nagykövet azt mondta, hogy az egyedüli út a békés kiegyezés és a szovjet csapatok kivonulása. A november 4-i szám első oldalán ez az interjú állt. Andropov úgy szerepelt, mint a szovjet nagykövetség szóvivője. Szentiványi németül beszélt vele, Lelkes Éva gyorsírással jegyezte a beszélgetést, amit a szobában hallgatott Somogyi Vilmos is. Én nem hiszem, hogy Andropov nagykövet így beszélt volna Szentiványival. November 3-án este az Országházban Tildy és Losonczy államminiszterek fogadták a sajtó képviselőit. Több mint száz külföldi újságíró volt ott. A Magyar Világtól Szentiványit nem engedték el, mert túl baloldalinak tartották. Helyette Kós Tamás ment el, aki az ott elhangzottakat állítása szerint szóról szóra jegyezte. Egy részlet belőle. Az Associated Press munkatársa megkérdezte Losonczyt, hogy Szuszlovon és Mikojánon kívül más szovjet vezető járt-e Budapesten? Itt volt , vagy itt van-e Zsukov marsall? Losonczy „ nem tudom” -mal válaszolt. Mire a LIfe munkatársa: ’Nem tudja, vagy nem tudhatja?’ Losonczy: ’Nem akarok válaszolni.’ Tehát Zsukov itt volt. (Ennek az egész feljegyzése Kós Tamás birtokában van.) A Magyar Világ november elsején jelent meg először, utoljára pedig november 4-én. A régi Világ utódja szeretet volna lenni. Németh Gyula ezt szóvá is tette Vásárhelyi Miklósnál, aki azt válaszolta, hogy pillanatnyilag gomba módra szaporodnak a lapok, rövidesen elfogy azonban a papír, s akkor kerül majd sor a lapok megrendszabályozására. A „Magyar Függetlenség” Dudásék lapja. (Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke, - I.Cs.) A napra már nem emlékszem, hogy mikor vették birtokukba Dudásék a Szabad Nép székházat. (Annak idején ezt telefonon közöltem.) A székházban az első perctől november 4-ig Dudás volt a korlátlan úr. Az épületben kb. 70-80 fegyveres volt állandóan és még a folyosókon is lövöldöztek, mert nem tudtak a géppisztolyokkal bánni. Dudás József Mikor Dudásék bementek a székházba, a Szabad Nép és az Esti Budapest ott tartózkodó munkatársai közül igen sokan nyomban csatlakoztak hozzájuk. Ők csinálták a lapot, Dudás szinte kivétel nélkül mindenkit maga mellé vett, akik harcoltak az oroszok ellen és elismerték őt vezérnek. Már pedig az oroszok elleni uszításban az első perctől az utolsóig országosan a Szabad Nép és az Esti Budapest munkatársai vitték el a pálmát, egy-két ember kivételével, akik igyekeztek félrehúzódni. Dudás törzsét általában volt kommunisták képezték. Lapja eleinte naponta háromszor is megjelent, később aztán csak kétszer. Pénzük volt bőven. Egy millió forintra tettek szert. Az egyik verzió szerint Dudás utasítására a Nemzeti Bank adta ki a Nemzeti Bizottmány részére, a másik verzió szerint viszont alvezérei, Gábori és Egri Gyula a pénzjegynyomdában szerezték. Tény, hogy a lap munkatársai 500 forintot kaptak előlegnek. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy kik voltak rajta a fizetési listán, de a következők dolgoztak ott : Farkas András (Esti Budapest) volt a szerkesztőségben Dudás jobb keze, Pusztai Ferenc (Szabad Nép, de a keresztnév nem biztos) volt az egyik politikai szerkesztő, csak az ő kézjegyével ellátott lapot lehetett kinyomni. Az olvasást Homoródi végezte, (a Rádiónál és a Szabad Népnél dolgozott), Witt István csizmás fiatal titán volt, aki állandóan géppisztollyal járt, Benkeházi Dudás slapaja volt. Ott volt aztán Koncz az Esti Budapesttől, aki egy belügyminisztériumi villát akart szerezni a szerkesztőség részére, - kéjtanyának. A külpolitikát Baternay Béla csinálta, a kultúrpolitikát Kopré József. Magyar Függetlenség, 1956. október 30. A Ludas Matyi munkatársai közül heten voltak a lapnál, így ott volt a Ludas párttitkára is (nevére nem emlékszenek informátoraim), a pénzt egy Janes nevezetű egyén kezelte. Ismertebb nevek, akiknek egy vagy több cikke megjelent: Gera Mihály, Egyeg Zoltán, Kiss Antal, Vékony Sándor, Benkeházi László, Szőnyi István, Tamás Ervin, Újvári József, Witt Iván, Velvárt Richárd, Szóka István, Kalocsai Imre, dr. Kovács Zoltán, Semjén Katalin, Szvidrány Sándor. Kopré szerint igen sok egyetemista és „szabadságharcos” megfordult a lapnál, akik kéziratokat hoztak. Bodó Béla, az Esti Hírlap jelenlegi olvasó szerkesztője november 3-án paktált le Dudással. Akkor állapodtak meg abban, hogy Bodó átveszi a lap irányítását Homoródival és Farkassal, hogy jobb lapot szerkesszenek.. A lapnál történteket jól ismeri Baternay Béla, aki véleményem szerint hajlandó lenne mindenről pontosan beszámolni, azt hangoztatja, hogy könyv alakban is feldolgozza az eseményeket. Egy epizód példakánt, amelynél jelen volt. Angol és amerikai diplomaták keresték fel Dudást és azt kérdezték: ’Mivel lehetne Magyarországot megvenni?’ Dudás előbb gondolkodott, majd azt mondta: ’Egy milliárd dollárért!’ Baternay ezt nem fordította. Erre Dudás: „Talán sok? Mondj 500 ezret!’ Baternay ezt sem fordította. Dudás: ’Talán rosszul beszéltem. Mondd meg: 1 milliárd dollár segélyre lenne szüksége az országnak!’ A székház volt a külföldi újságírók főhadiszállása, feltehetően azért, mert itt volt a távírógép. Sok nyugatnémet és angol hírlapíró nyüzsgött itt, a leggyakoribb vendég az angol Peter Freyer volt. Noha Nagy Imréék lefogták Dudást, a lap továbbra is megjelent. A fegyveresek arra készültek, hogy kiszabadítják vezérüket, ha 24 órán belül nem jön ki. Ultimátumot küldtek, s a vezér kijött. A szerkesztőség gondoskodott arról, hogy a lap minél többfelé eljusson, ezt sok gépkocsi segítségével érték el. A Magyar Ifjúságot nagyjából a Szabad Ifjúság szerkesztő gárdája készítette. Aránylag kis szerepet töltöttek be. Magyar Ifjúság, 1956. november 1. A Népsport szerkesztősége. Eleinte dúltak a belső harcok, majd létrejött a Forradalmi Bizottság, melynek tagjai voltak: Tavasz István dr., Pálfay János, Borbély Pál, Morvay Tihamér és Pető Béla. A laptól eltávolították Román Jenő titkárságvezetőt, aki egyben a lap MDP titkára is volt, továbbá Seres Jánosnét, Hidas Gusztávot és Szekeres Józsefet. (Szekeres eltávolítására azért került sor, mert a káder anyagok kiosztásánál sokan sérelmezték, hogy mit írt róluk.) Magyar Népsport, 1956. november 1. A lap Magyar Népsport címmel egyetlen alkalommal jelent csak meg. Terényi László, a szerkesztőség vezetője pedig a zivataros napokban nem is járt be. Néhányan túl politikus cikket írtak, (erre majd az egyes újságírók ténykedésének vizsgálatánál térek vissza.) A legfontosabb tény az, hogy igen élésen kiugratott írásban üdvözölték Aradszky-Ajkai Andrást és Tímár Eleket, akik a börtönből szabadultak ki, a vád kémkedés volt ellenük. A Magyar Szabadságnak csak két száma jelent meg. Úgy tudom, hogy Lózsy János készítette Lőcseyvel együtt. Itt találkoztam Kovács Erzsébet nevével, valamint az ELITE vezetőinek nevével, akik egy felhívást tettek ott közzé. Magyar Szabadság, 1956. november 1. Népszava – Népakarat szerkesztősége. Mikor a Szociáldemokrata Párt a Conti utcai székházát visszaszerezte, már az első nap első órájában kimondták, hogy ragaszkodnak régi lapjukhoz, a Népszavához. Így aztán a Népszava, mely eddig a SZOT égisze alatt jelent meg, átment szoci lapnak. Itt a főszerkesztői tisztséget Révész Mihály kapta, akinek fia: Révész András a titkárság egyik vezetője lett. Kimondták, hogy olyan ember nem dolgozhat a lapnál, aki a két párt egyesülését követően egy hónapnál tovább tagja volt a kommunista pártnak (MDP). A lapnál a vezető szerepet felelős szerkesztőként Száva István töltötte be. A hangadók a következők voltak: Erdődi János, Kellér Andor, Magyar László, Nádor Jenő, Szirmay Rezső és Máté Iván. Itt jelent meg Máté Ivánnak azon emlékezetes cikke, mely a külföldi szocik állásfoglalását tartalmazta a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Népszava, 1956. november 1. A Népakarat megmaradt a régi Népszava helyén, s zömmel a Népszava régi munkatársai csinálták a lapot. A vezetés Várkonyi István kezébe került. Ekkor és itt futotta ki magát Vándor Kálmán és Vándor Pál, itt dolgozott még Földényi István, Ádám György, Ádám László, Nógrádi Gábor, Baktai Ferenc, Gyertyán Ervin. Ebben a gárdában a leghangosabb ember Katkó István volt. A külpolitika és a csitítás szerepe Gedeon Pálnak jutott.. Itt írt Lendvai Pál, Baranyai György és itt tűnt fel nem ellenőrzött hír szerint Geszti Pál is. Népakarat, 1956. november 1. Október 24-én jelent meg az utcán az Egyetemi Ifjúság. Ez a lap végig illegálisan készült, nem szerepelt benne sem felelős szerkesztő, sem felelős kiadó. Szervezője és egyik szóvivője Gömöri György volt, akinek édesanyja Fehér Rózsa, a Magyar Nemzet munkatársa, a lap háttérbeli szellemi irányítója pedig Földes György, a Ludas Matyi egyik szerkesztője volt, Gömöri nagybátyja. Egyetemi Ifjúság, 1956. október 26. ’A dolgozó népet szolgáljuk!’ – ez volt a jelszó a Néphadsereg szerkesztőségében, amikor október egyik utolsó napján szinte fegyverropogás nélkül állt át a lap a „forradalmárok” oldalára a Vörös Csillag Nyomda állományával együtt. Megszűnt a Néphadsereg és megalakult a Magyar Honvéd. Megtartották főnöknek Nagy Gábor ezredest, de a vezetés a forradalmi bizottság kezében összpontosult, melynek hangadója először Fraknói őrnagy volt. Az ellenforradalmi napokban a szerkesztőséget Fraknói, Firon András és Zsolt Róbert vezette. Magyar Honvéd, 1956. október 30. Ismeretes, hogy a honvéd vezérkar egyes tagjait a HM-ben őrizetbe vették Hazai altábornaggyal az élen. Ennek a terve is a lapnál született meg, a tippadó – tudtommal – Zsolt Róbert volt, a végrehajtó pedig Szabó I. László őrnagy, aki azokban a napokban érkezett haza Moszkvából, ahol iskolán volt. November 4 után a lap továbbra is Magyar Honvéd néven jelent meg, de a szerkesztőség ellenforradalmi tagjai egymás után váltak ki, részben önként, részben az átszervezés során tették ki őket. (Így került ki Zsolt Róbert is, akit aztán néhány nap múlva Pető Béla közbejárására felvettek a Népsporthoz, ám onnan most racizták.) A Magyar Honvédnél dolgozott még – az említetteken kívül – Madarász Gyula, Pásztor János, Bartók László, Tóth Ferenc, Visi Ferenc, Pető (?), Berkovits István, Faddi Sándor, Győri Illés György, Prukner Pál, Bogár László, Szántó György. Felkelők üdvözlete a Magyar Honvédhez Dékány Kálmán és Zoltán Péter közösen csináltak egy ifjúsági lapot, de nem láttam a példányait. Úgy tudom, Munkás Ifjúság címen jelent meg, (Helyesen: „Forradalmi Ifjúmunkás”, az Ifjúmunkások Forradalmi Bizottságának lapja, - I.Cs.) két szám készült el belőle. A Művelt Nép is megjelent az ellenforradalom alatt. Kelemen János volt a lap összeállítója és hangadója, s mellette Geszti Pál a főkolompos. Eléggé háttérbe szorították Szegedi Miklóst, a szerkesztőség vezetőjét. Az Új Ember ugyanazokkal a munkatársakkal jelent meg, mint annak előtte. A terv itt is megvolt arra, hogy napilappá alakuljanak át, csak arra vártak, miként alakul a katolikus pártok fúziója. A Szív újságnak egy példánya látott napvilágot. Előkerültek a jezsuiták is, a lapot Pálos Antal és Kollár Ferenc készítette, a szerkesztőség a Mária utca 25 szám alatt volt. Az Én Újságom címmel egy gyermeklapnak is kijött egyetlen száma, de nem tudom, kik készítették. Az Irodalmi Újság is egy számmal jelentkezett. Az Író Szövetség hozta össze, politikailag, tartalmilag ez volt az ellenforradalom valamennyi sajtóterméke között a legforróbb és egyben a legszínvonalasabb. Irodalmi Újság, 1956. november 2. A Pest megyei Népújság garnitúrája hozta létre a Valóság c. lapot. A Szabad Föld is megjelent egy alkalommal. Ennek az anyagát a szerkesztőség Dudásnak mutatta be, és Ő adott nekik papírt is a megjelenéshez. (Az ügynök természetesen nem említett minden lapot, így például a Nemzeti Parasztpárt központi lapját: a Szabad Szót sem, melynek főszerkesztője Szabó Pál volt.) Szabad Szó, 1956. október 31. Horváth Sándor, a Magyar Mezőgazdaság jelenlegi szerkesztője, - aki az ellenforradalom alatt is ezt a szerepet töltötte be -, az októberi események során napilap főszerkesztő akart lenni. Ennek érdekében először a Szabad Földet foglalták el Horváth Dénessel, majd mikor látták, hogy tervüket nem tudják megvalósítani, Sándor átmenetileg az Új Magyarországnál kapcsolódott be a munkába, de valójában a Paraszt Szövetség égisze alatt napilaphoz akart jutni Kis Sándorral együtt Magyar Vetés címmel. Mikor aztán eljött november 4, visszaevezett a Magyar Mezőgazdasághoz és maga mellé vette Fehér Sándort, - Fehér Lajosnak, az MSZMP Intéző Bizottsága tagjának testvérét -, megszerezte a lapengedélyt és ma mintha mi sem történt volna… Nagyon érdekes pályafutása volt az ellenforradalom alatt Petúr Lászlónak és Pakots Györgynek. Pakots először a Világot akarta Szolcsányiékkal létrehozni. Mikor a lap Magyar Világgá változott át, s nem fogadták el főnöknek, átállt a kisgazdákhoz és részt vett a Magyar Nemzet elfoglalásában. Ma az Esti Hírlapnál van. Petúr László csinálta az Élet és Tudományt. De lejelentkezett B. Szabó Istvánnál és a kisgazdáknál, részt vett velük a Magyar Nemzet megszállásában. Petúr azonban a jövőjére is gondolva, Kocsis Ferenc dr.-t, az Élet és Tudomány főnökét ez ellenforradalmi napokban a lakásán bujtatta és november 4 után ezért visszakapta állását, sőt, Kocsis javaslatára a fizetését is felemelték. (Az állambiztonsági tiszt megjegyzése: „Az anyagot a további operatív munka megalapozása céljából írattam le.”) Kopré József író az ellenforradalom alatt a Dudás féle Magyar Függetlenségnél dolgozott, majd az Író Szövetségben tevékenykedett. (Dékány Kálmán társaságában beszélgettem vele.) Dékány elmondta, hogy az egyik fővárosi kórházban az orvosok anyagi támogatást szeretnének nyújtani az íróknak, de nem tudják hogyan oldják ezt meg, szeretnék postára adni és valakinek a címére elküldeni. Ekkor közölte Kopré: már több kórház és intézmény részesíti anyagi támogatásban az írókat úgy, hogy bent valaki összegyűjti a pénzt és átadja az Író Szövetség küldöttének, aki továbbítja a pénzt. Kopré szerint az Író Szövetségben Erdei Sándor főtitkár ellene van a gyűjtésnek, de a befutott pénzt mégis elfogadják. Kopré is juttatott el már pénzt Jankovich Ferencen keresztül az elnökségig, - betöltve a postás szerepét -, s az elnökség döntötte el, melyik írót kell anyagi támogatásban részesíteni. De tudják azt, hogy a postásnak van egy bizalmas utasítása, az, hogy az írók részére átadott anyagi küldeményeket fektetni kell: a segélyként kapott pénzről nem adnak elismervényt. Ha valahol mégis kérik, pl. egy üzemben, akkor az átvevő egy elismervényt ad, miszerint X.Y.-tól kölcsönképpen ennyi és ennyi forintot felvett. (Az állambiztonsági tiszt megjegyzése: „A jelentés mutatja, hogy az írók között illegális segélyezés folyik. Mástól is vannak értesüléseink. Intézkedés: Koprét kihallgatjuk és beszervezzük.”) "Meszlényi" ügynök jelenti "Budapest, 1956. november 10. 1., Még tegnap, f. hó 9-én a VII. kerület Garay utca vagy Garay tér 10. szám alatti Szerelő Vállalat helyiségében szovjet katonákat tartottak fogva a felkelők. 2., A SZER-től Konkoly Károly riporter Budapesten tartózkodik a felkelés óta. 3., Részletes tájékoztatást tud adni "Meszlényi" a Paraszt Párt, a Kisgazda Párt és a Mindszenthy ügy szereplőiről. Bartha István áv. fhdgy." „Meszlényi” jelentését már november 10-én leírta Bartha államvédelmi főhadnagy "Budapest, 1956. november 11. "Meszlényi fedőnevű ügynök jelenti, hogy a Megyeri úti temetőben kb. 300 és a Kerepesi úti temető Kossuth Mauzoleumában vannak még felkelők. Bartha István” "Meszlényi" jelentéseiből, 1956 november - 1957 január 1956. november 28. "Tóth Árpáddal előbb a Hungáriában beszélgettünk, majd a Kulacsban ebédeltünk . Velünk volt Magyar József filmes is. (28 éves, ő mutatta az illegális újságot, az Élünket.) Három vagy négy évet Moszkvában tanult, onnan fegyelmi után tért haza. Felesége Farkas Gitta, volt ifjúsági válogatott úszó, szülei Szombathelyen laknak.) Tóth Árpád elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt tárgyalt Novikov ezredessel, a budapesti szovjet csapatok vezető politikai tisztjével, a tárgyaláson jelen volt Lakatos Éva és Orbán László elvtárs. Tóth azt mondta Novikovnak, hogy a magyar kommunisták, így Rákosi és Gerő pápább akart lenni a pápánál, a magyar vezetőkben nem volt nemzeti érzés, holott a kommunisták a SZU-ban is előbb oroszok, s csak azután kommunisták. Ez nagyon tetszett az orosz ezredesnek. Tóth közölte, hogy kedden délután új felhívások fognak megjelenni a budapesti utcákon. Ennek röviden az a tartalma, hogy a Kádár kormány csak annak a hat embernek kell, aki benne van, de a magyar népnek nem. Ismertette a gúnyos röpirat tartalmát, arról azonban nem szólt, hol és kik csinálták.” 1956. december 12. "Avar Ferenc az Újságíró Szövetség forradalmi bizottságának volt a tagja. Elmondta, hogy a kormány nem akar a szövetség vezetőivel tárgyalni. Akiknek nagy szájuk volt, állással betömték. A délutáni lapot Baló László szerkeszti, helyettese Polgár Dénes, ott lesz Maros László, Lantos László, Tatár, Bakos, Vajda László és mások, kb. 30-an. A listát a párt és a kormány részéről Szirmai István hagyta jóvá. Az Érdekes Újságot a volt Béke és Szabadság garnitúrája csinálja Máté György vezetésével. D. Szabó László, az Igazság volt rovatvezetője, Obersovszky jobb keze köztudomásúan illegalitásban élt. Csütörtökön megjelent és ott kb. 30 percet időzött. Általam ismeretlenekkel tárgyalt a szövetségben" „Meszlényi” saját kézírással jelent 1956. december 12-én 1956. december 18. „Az újságírók közül többen kapcsolatban vannak a munkássággal, amely a legmerevebben a kormány ellen van. Ezt a kormányt hazaárulónak, becstelennek tartják. A munkásság azon a véleményen van, hogy olyan pártszervezetekre, mint amilyenek az MDP idejében voltak, nincs szükség. De egyesek, élükön Nógrádi Sándorral, ezt erőszakolják. A MÁVAG-beliek szerint ezzel számol a munkásság, tiltakozásképp az új taktika nem a sztrájk lesz, hanem a szabotázs. Jelszavuk: jöjjön ki Nógrádi Sándor tankok nélkül Csepelre, vagy a MÁVAG-ba és az olvasztóban találja magát. Az Újságíró Szövetség vezetősége szombaton Kádár miniszterelnökkel szándékozik beszélni. Ekkor szeretnék tisztázni a sajtó új szerepét is. Marosán államminiszterrel nem hajlandók tárgyalni. Az elnökség javaslata, hogy Budapesten a meglévő lapokon kívül indítsák meg a Magyar Nemzetet, a Friss Újságot, egy délutáni lapot és egy képes hetilapot. A szerkesztőségekben tudják, hogy az állásokat végső soron a miniszterelnökség hagyja jóvá, így olyan listák készülnek, hogy csak néhány emberhez ragaszkodik a főnök, a többit a miniszterelnökségre bízza. Általában csak a saját koncért folyik a harc. Az Újságíró Szövetségben rájöttek, hogy november 4 után az oroszoknak és a magyar ÁVH utódjának négy-öt embere dolgozik náluk. Most próbálják felkutatni, hogy kik azok. Ha konkrétumot tudnak, gondoskodnak arról, hogy azt az újságíró társadalom nyilvánosan is megtudja. Néhány személyről, akiknek az újságíráshoz semmi közük nincs, csak a szövetségben ténferegnek, tudják, hogy a rendőrség emberei. Ezek ne lepődjenek meg, ha valami váratlan, előre nem látott dolog, például baleset történik velük. Keresztúri Dezső elmondta, miután kiengedték a rendőrségről, hogy a kihallgatásokon felkészületlen emberek foglalkoznak az intellektuelekkel. Csak egy fegyverük van, a verés. Az oroszok általában emberibb módon viselkednek a magyarokkal szemben, mint az új karhatalmisták, akik minap a Móricz Zsigmond körtéren gumibotoztak és lövöldöztek.” 1956. december 21. "Tárgy: ellenforradalmi elemek ügye" "Vette: 89/1." "Mint ismeretes, Magyar József filmes Tóth Árpád ellenforradalmi csoportjának egyik vezető tagja volt. Molnár László, volt filmgyári tisztviselő - amint az ügynök december 19-i jelentésében jelentette - december 18-án tért haza Bécsből vagy Párizsból, ahova az ellenforradalmi események után szökött ki, mert az ellenforradalom alatt a New York kávéház parancsnoka volt. Radványi Sándort, aki az Igazság c. lap helyettes vezetője volt, s akinek MDP és ÁVH ellenes cikkei láttak napvilágot, személyesen ismerem, az ügynök mutatta be. Jelenleg is a kormánynak és a rendszernek megátalkodott ellensége. E hármas társaság találkozói és tevékenysége ellenséges és káros. Annál is inkább, mert Molnár bevallotta az asztaltársaság előtt, hogy a SZER és az amerikaiak képviselői tárgyaltak vele. Javaslom: mindhárom személy őrizetbe vételét és ellenforradalmi tevékenységük miatt elítélését." „89/1.” "Szigorúan titkos!" 1957. január 2. „Tárgy: újságírók elhelyezkedése” „Vette: 89/1.” „Bodó Béla. Az ő műve az a sajtóhiba, mely Sztálin halálakor jelent meg a Népszavában: ’A magyar nép mély megrendeléssel gyászolja a nagy Sztálint’, - így a „megrendülés” helyett „megrendelés” szerepelt. Akkor tisztára mosta magát a hatóságnál, hát Istenem, a nyomozás nem terjedhetett ki mindenre. A nyomdász lett a bűnös, holott a felelősség őt terhelte. Ezután a Nők Lapjának lett a munkatársa. A forradalom előtt és alatt pedig a lehető legélesebben uszított a szocializmus , a Szovjetúnió ellen. Azt mondta az ellenforradalom alatt, hogy az oroszokat ízekre kell tépni, Kádárt, Marosánt és társaikat az Oktogonon máglyán kell elégetni. S ma az „Esti Hírlap” munkatársa, havi 2800 forintért. Pintér István fiatalember, a felszabadulás után kezdte pályáját. Előbb a Népsportnál dolgozott, onnan került át a Szabad Ifjúsághoz. Majd újságíró iskolába küldték, ahol összeesküvést szőtt a rendszer ellen. Eltávolították és egy ideig Csepelen dolgozott, mint fizikai dolgozó. Ezután az egyik honvéd újság szerkesztője lett. Leszerelve a katonaságtól, Molnár Károly karolta fel és a rádióhoz került. Az ellenforradalom alatt előbb a harcokban vett részt, majd az Igazság munkatársa lett. Mikor Obersovszky Gyulát lefogták, akkor begyulladt, néhány napig illegalitásban élt, utána jelentkezett a Népszabadságnál, ahol külső munkatársként dolgozik. P. György az Esti Hírlap belső munkatársa. A felszabadulás előtt az Est lapoknál dolgozott, a felszabadulás után a Világ városházi rovatának vezetője. 1948 tájékán disszidálni akart feleségével, annak első házasságából származó gyermekéhez Belgiumba. A határon elfogták őket, az asszony ült néhány hónapot, P. Györgyöt az ÁVH beszervezte és pár hét múlva szabadon engedte. Elhelyezték a szovjet érdekeltségű Szivárvány Áruház egyikébe tisztviselőnek, majd onnan egy szövetkezetbe. A forradalom alatt a kisgazdákhoz csatlakozott, akkor kezdett nyüzsögni. A Kis Újságnál, a kisgazda Magyar Nemzetnél kapott beosztást, s írt is. Az ellenforradalom bukása után félt a következményektől. Semmi nem történt vele. Visszament az eredeti munkahelyére. Majd látva, hogy a zavarosban halászni is lehet, bement az újságíró szövetségbe és ott az újságírók jóléti alapjánál kezdett nyüzsögni. Közben kiverekedte magának az Esti Hírlap belső munkatársi státuszát.” 1957. január 7. „Tárgy: Újságírók hangulatáról” „Vette: 89/1” „Az Újságíró Szövetségben – mint már közöltem –csütörtökön került sor a választmányi ülésre, kora délutánig nem is fejeződött be. Bajor-Nagy Ernő a szünetben csak annyit mondott, hogy apró-cseprő ügyekről volt eddig szó, pl. leszállítsák-e a szövetség alkalmazottainak létszámát, vagy ne. Arról nem tárgyaltak még, hogy mi legyen az állástalan újságírókkal. Zsadányi Oszkár, aki az ellenforradalom alatt az Igazságnál dolgozott, s jelenleg a Mai Napnál van, elmondta, hogy a lap (t.i. az Igazság) két ok miatt szűnt meg. Az egyik: a kormány tudomásul vette Balogh páter álláspontját, miszerint a jogfolytonosság alapján, a lap az ő tulajdona. A másik: a lap nem szolgálta a párt ügyét, ezért helyette új lap indul… Az Új Világ szerkesztőségéből többen fent jártak Szirmai Istvánnál, aki szívesen fogadta őket, de közölte, hogy a 2000 újságíró közül csak 500 számíthat elhelyezésre. A többiek, ha tudnak, vagy van más foglalkozásuk, helyezkedjenek el, ha pedig nem tudnak, akkor várják meg a munkanélküli segélyt. Berecz József, aki az ellenforradalom alatt az Új Magyarország felelős szerkesztője volt, elmondta, hogy a Paraszt Pártban kong az élet, a kormány nem akar nekik lapengedélyt adni. Ő is azon az állásponton van, hogy a Kádár kormány támogatására nem szabad egyetlen sort sem leírni. Maron Ferenc arról informált, hogy Balog páter megkötötte az egyezséget Kunszery Gyulával, aki majd nála dolgozik, ha lesz lapja. Tárgyalások folynak a páter és Parragi György között is, de kisebb-nagyobb akadályok merültek fel. A páter szeretné magát visszatornázni a politikai életbe egy lappal. Pártay Tivadar arról beszélt, hogy a héten fontos tárgyalása lesz Dobi Istvánnal a kisgazda sajtó ügyében. Kovács Béla is várható a napokban Budapestre, ő is azon az állásponton van, hogy még személyes koalícióba is csak úgy szabad belemenni, ha lapengedélyt kap a párt. Dér Ferenc, a Magyar Honvéd eltávolított munkatársa a pécsi rádióhoz szerződött csütörtökön 1600 forintért. Gál Zoltán, a Magyar Nemzet sport rovatának volt vezetője arról értesített, hogy a lapengedélyt január közepére valószínűleg megkapják. Ugyanezt mondta Rajcsányi Károly is. A főszerkesztői tisztséget Boldizsár Ivánnak ajánlották fel, de puhatolóznak az illetékesek Parragi György irányába is.” (Az állambiztonsági tiszt megjegyzése: „Az állásnélküli újságírók jelenleg is szervezkednek és a magyarországi angol nagykövetség sajtóattaséján keresztül segélyt akarnak kérni az Újságírók Világszövetségétől.” Javaslat: „ Beszervezésre alkalmas időszak ez, miután anyagilag igen rossz helyzetben vannak az újságírók, s ezen keresztül felhasználhatók ügynöki feladatok elvégzésére.”) Állambiztonsági tiszt: „Beszervezésre alkalmas időszak ez, anyagilag igen rossz helyzetben vannak az újságírók…” 1957. január 25. „Tárgy: Magyar József filmesről” „Vette: K/6.” „Magyar József filmes – róla már sok anyag ment –újból feltűnt Budapesten. Folyó hó 21-én keresett fel a lakásomon. Ezen a napon érkezett vissza Szombathelyről a feleségével. Nem tudott Nyugatra menni, mert a határt már szigorúan őrzik. Az osztrák területtől két kilométerre volt, tovább azonban nem juthattak, őrség, kutyák, állandó rakétázás. Visszajött Budapestre, kedden kimegy a filmgyárba. Egyelőre nem tudja, hogy mit tegyen. Minden esetre a lakcímét a személyi igazolványban átíratta Szombathelyre, ott lakik a szüleinél. Tudja, hogy Maléter tárgyalása megkezdődött. Sajnálja, hogy az ő fő protektoruk is érdekelt az ügyben, így ha a moszkoviták közül bajba kerül, nem lesz aki kihozza. Fővédnöküknek Kovács István vezérőrnagyot, a honvéd vezérkar főnökét tekintették.” K/6 megjegyzése: „Az Obersovszky ügyben szereplő személyt korábban őrizetbe akartuk venni.” 1957. január 25. „Tárgy: az Írószövetség betiltásáról” „Vette: II/3-d alosztály, K/6.” "Futótűzként terjedt el csütörtökön az újságírók között az a hír, hogy a Bajza utcában lévő Írószövetséget a rendőrség lefoglalta. A hírt először Dékány Kálmántól hallottam, majd azt megerősítette Lukácsy Sándor is. Természetesen az újságírók igen nagy felháborodással kommentálták az ügyet. Később Dékány Kálmán beszélt egy-két írószövetségi emberrel, s így adta elő a dolgot: Csütörtökön megjelent az Írószövetségben Siklósi Norbert, a Miniszterelnökség tájékoztatási osztályának egyik vezető munkatársa és civilruhás ÁVH-sokkal birtokba vette az épületet, a szövetség működési jogát, mint kormánymegbízott felfüggesztette. A szövetség minden alkalmazottját két hétre szabadságolták egyelőre és az épületet lepecsételték. Az a vélemény alakult ki az újságírók között, hogy a kormány el akarja érni: az Írószövetség élére Aranyosi Pál, Balázs Anna, Barabás Tibor és társaik kerüljenek. Ha ezt elérte az elnökség, akkor vissza fognak adni mindent. Dékány szerint már napok óta elég sok nem kívánatos elem (rendőrségi egyének) csellengtek errefelé. Lukácsy elmondta, hogy az Írószövetségben volt egy csoport, amely már hetek óta azt hangoztatta, hogy a kormány azzal tenné nekik a legnagyobb szívességet, ha betiltaná a szövetség működését, mert ezzel ország-világ előtt nyilvánossá válna, hogy hazánkban terror van és a nép szellemi irányítóit az utolsó mentsváruktól is megfosztják. Lukácsytól származó információ szerint az írók zöme a Hungária Kávéházba tette át a székhelyét. Tartja magát az az álláspont, hogy bojkottálni kell azon írókat, akik most szerződnek valaminek a megírására. Bölöni György kapott lapengedélyt, a lapja rövidesen indul, a szerkesztő bizottságban ott van többek között Gereblyés László is, aki tárgyal a Táncsics kör sajtóorgánumának megindításáról. Körössényi János, aki az ellenforradalmi napokban a Magyar Világnál is dolgozott, azt közölte, hogy az Írószövetség zöme egymással szolidaritást vállalt. Amennyiben közülük bárkivel is baj történne, vagy szabadságát érezné veszélyben, a 'nagyágyúk": Veres Péter, Illyés Gyula, Németh László, Zelk Zoltán, Benjámin László, Kuczka Péter és csodák csodájára Darvas József a világ szabad lelkiismeretéhez fog fordulni kiáltvánnyal." A K/6. jelű hírszerző tiszt megjegyzése: "Helyesnek tartanám az újságírók közötti kormányellenes hangadók figyelmeztetésben való részesítését. Pl. Dékány Kálmán újságírót, akinek rémhírterjesztéséről korábban is ment anyag." "Javaslom: a figyelmeztetésben részesített személyekkel egy nyilatkozat aláíratását, mely azt tartalmazná, hogy újabb fecsegése után büntető eljárás alá vonják." 1957. február 4. „Tárgy: G. Vészi János” „Vette: Ladányi Mihály rny. szds.” „G. Vészi János, aki jelenleg a Nemzeti Múzeumban dolgozik, Antal és Zsadányi társaságában beszélt arról, hogy a forradalom alatt gyakorta járt náluk Kéri János is, aki papír ügyben igen előzékeny volt irántuk. Elmondta, hogy prominens kommunisták is jelentkeztek a lapnál, („Igazság”), hogy önkritikát gyakorolva ott akarnak dolgozni. Zsadányi név szerint említette Keszi Imrét és Ungvári Tamást. Keszi cikkét már el is fogadták Komolyék, amikor ő hívta fel rá a figyelmet, mert túlzottan erős volt és Keszi személye egyelőre nem kívánatos. Antal Gábor közölte, hogy a Hungária Kávéházban Maron Ferenctől értesült arról, hogy megalakult a Sajtótanács, amelynek tagjai: Parragi György elnök, Pető Tibor, Száva István, Mihelics Vid, Wesselényi Miklós, Polgár Dénes és Korolovszky Lajos. Be akarták még venni Boldizsár Ivánt is, de ebbe az illetékesek nem mentek bele. Ez a tanács biztosíték lesz a kormány számára. Antal szerint a belügy bizalmát a Tájékoztatási Hivatalban – mint ahogy újságíró berkekben beszélik – egy Marton nevezetű elvtárs élvezi. Szintén Antaltól származik az a hír is, hogy Fekete Sándort őrizetbe vette a rendőrség. Feketének az édesapja a Pest megyei tanács elnöke, sógora pedig Kopácsi Sándor. Ehhez előzményként az tartozik, hogy Münnich Ferenc a Táncsics Kör ülésén egyebek között azt mondta, hogy Kopácsi már két esztendeje a nyugatiak beépített embere volt. Szintén ebből a társaságból származó hír, hogy Dénes-Deutsch László újságíró disszidált, de Bécsből visszajött Budapestre a családjáért és a cuccért.” (Intézkedés: „Átadni az illetékes vonaltartónak további intézkedésre.” Ladányi Mihály rny. szds.) 1957. február 22. „Tárgy: ellenforradalmi eseményekről” „Vette: Gál Ferenc hdgy. 1957. febr. 10.” „Február 6-án a Hungáriában Ary Kálmán, Bodnár István, Gergely Mihály, Nagy Tibor és Rajcsányi Károly újságírókkal beszélgettem. Rajcsányi Károly ecsetelte, hogy a Magyar Nemzet meg fog indulni, de jelenleg a kormány igen kevés papírral rendelkezik, s elsősorban ez a magyarázata annak, hogy nagyon kevés újság van. Majd Demeter Imrével tárgyalt arról, kit lehetne mozgósítani annak érdekében, hogy a színházi lap engedélyét Szirmai István mielőbb kiadja Demeter nevére. Bodnár István informált arról, hogy a Petőfi Párt író csoportjának egy része hetilap engedélyezését kérte. Majd hosszasan beszélt Dudásék tevékenységéről és az egykori politikai foglyok októberi igazolásáról. Elmondta, hogy Dudás mellett egy Kovács Júlia nevezetű hölgy tevékenykedett, aki vagy az ÁVH, vagy az amerikaiak embere volt. Ez a nő egy pap felesége volt és már akkor Dudás mellé került, mielőtt azt Recskre vitték. Az volt akkor Dudás véleménye, hogy ez a nő buktatta le és most mégis ott volt mellette. Bodnár elmondta, Dudás hogyan küldte be Garamvölgyi Jánost alezredesi rendfokozatban a rendőrségre. Az volt a feladata – Egri Györggyel és egy Gábori nevezetűvel együtt -, hogy a besúgók és az ÁVH tisztikarának a névsorát megszerezzék. Ezt főként a börtönviseltek követelték. A börtönviselteknél külön igazoló bizottságot állítottak fel. Aki Recsken vagy másutt könnyebb munkához jutott, azt rendőrségi besúgónak tartották. Az Igazoló Bizottság tagjai között volt például Gábori, Benkő Zoltán, Egri Gyula, Haraszti Vince (aki Sombor-Schweinitzer egyik helyettese volt), Halászfy Zoltán csendőr nyomozó tiszt volt az elnök (aki sárospataki vagy sátoraljaújhelyi kommunisták ügyében vezette a nyomozást), Molnár Antal, aki az ellenforradalmi harcok idején a Boráros téri csoport vezetője volt, s részt vett a Rádió ostromában is, B. Rácz István, a Kisgazda Párt egykori ifjúsági vezetője és Gáli József. Bodnár kiemelte, nem tudták hogyan került ebbe a bizottságba Gáli József, mert ő egyáltalán nem volt börtönviselt, de neki volt a legnagyobb tekintélye. S ide tartozott még Kéri Kálmán vezérkari ezredes is. A Bizottság, mely előbb a Vas utca 2-ben székelt, később átment a Benczúr vagy a Bajza utcába, ahol „Intelem” címmel lapot is kiadtak Halászfy vezetésével. Itt kapott szerepet egy Nyeste nevezetű politikai kalandor is. (Bodnárnak nincs a lapból példánya.) Az írók és költők akkor hajlandók megszólalni a Rádió előtt, ha erre megkapják a jelt Tamási Árontól. Hogy aztán ő mire vár, azt nem lehet tudni. Rajcsányi elmondta, hogy az Író Szövetségben van élet, de nagyon gyéren járnak be oda. „ (Az állambiztonsági tiszt értékelése: „A jelentés igen figyelemre méltó ellenforradalmi tevékenységeket vet fel, így a Dudás beküldte emberek kérdését, s az igazoló bizottságét is.” Intézkedés: „1., Bodnár Istvánt kihallgatjuk., 2., Gáli Józsefet kihallgatjuk.” Gál Ferenc rny. hdgy.) 1957. március 1. „Tárgy: Szakasits Árpád és Erdős Péter” „Vette: Gál Ferenc rny. hdgy.” „Február 27-én délelőtt Szakasits Árpád volt államelnökkel beszélgettem. Elmondta, hogy sokat jár az utcán az emberek között, mert rájött arra – ha későn is -, hogy a politikus nem zárkózhat el a tömegektől. Újságolta, hogy fia, Szakasits György a magyar műszeripar fejlődéséről írt tanulmányával docens vagy aspiráns lett. Jómaga sokat ír, emlékiratain és egy politikai tanulmányon dolgozik. Az írók, újságírók hepciáskodásával kapcsolatban leszögezte, hogy ő, mint írástudó ember, aki ismeri az írók, újságírók lelkületét, azon az állásponton van, hogy ezekbe bele kellene rúgni. Ezek megkaptak mindent és mégis a kritikus pillanatokban elárulták az eszmét. A sajtóval kapcsolatban – mint egykori főszerkesztő - úgy nyilatkozott, hogy egy olyan választóvíz után, mint amilyen október 23 volt, a kormányzat illetékes szerveinek sokkal jobban meg kellene nézni, kiket enged írni és hol. A pártsajtónak nem volt egyetlen mártírja sem és akik aránylag becsületesen viselkedtek, azok ma lehurrogásban részesülnek, mert azok könyökölnek ismét, akiknek vaj van a fülük mögött. Szakasits Árpád: „…bele kéne rúgni ezekbe, elárulták az eszmét.” Szakasits hozzátette, hogy magas állású, pozícióban lévő illetékeseknek is említette ezt, s azok is látják a maffiát, hogy én mentelek téged, te mentesz engem, s aki tiszta, azt el kell némítani. Sajnálattal látja, hogy a kormány erre a kérdésre nem fordít nagyobb gondot, pedig ereje ma már lenne hozzá. Érdeklődve kérdezte, hallottam-e arról, hogy Münnich Ferenc államminiszter ellen állítólag tegnap fegyveres merényletet kíséreltek meg. A hírt maga is valótlannak tartotta. Meg kell állapítani, hogy Szakasits igen jó erőben van. Sokkal frissebb benyomást keltett, mint néhány héttel ezelőtt, s nem nyilatkozott rendszerellenesen, annak ellenére, hogy egy-két intézkedést bírált.” (Az állambiztonsági tiszt megjegyzése: „Az anyagot tájékoztatás szempontjából kértem.”) „Erdős Pétert a felszabadulás után ismertem meg. Emlékezetem szerint, akkor a Haraszti Sándor által szerkesztett Szabadság című lapnál dolgozott. Onnan a Szabad Nép szerkesztőségébe került. A polgári újságírók úgy féltek tőle, mint a tűztől, mert számos egyént jelentett fel és számosnak törte ki a nyakát. Amikor a Szabad Népnél letartóztatták, azt minden káröröm nélkül vették tudomásul a kollégák. Amíg börtönben ült, felesége azt magyarázta a gyerekeknek, hogy apjuk a Szovjetúnióban van. Amikor kijött, állandóan a Szovjetúnióról kellett mesélnie. Nem fogadta vissza a sajtó, igen nehéz harca volt. Amikor aztán Haraszti Sándor és társai pozícióhoz jutottak, akkor kezdett csillaga felragyogni, ő is Losonczy Géza legszűkebb köréhez tartozott. 1956 februárjában a Belkereskedelem című lap szerkesztőségében Bárdi Jánossal, Zircz Lászlóval és László Miklóssal együtt gúnyverseket írtak az MDP akkori első titkáráról. Az ügy kipattant. Állítólag László vagy egy ott dolgozó fiatal kolléga révén. Bíróság elé kerültek, el is ítélték őket. Erdős a tárgyaláson az ítéletet tudomásul vette, de azt is mondta, hogy neki még az állam hat vagy hét esztendővel tartozik, mert annyit ült ártatlanul. Tárgyalásán sok fiatal újságíró vett részt – Ember Mária, Hegedűs András a Petőfi Kör titkára, Antal Gábor, Gáti Károly és mások -, Erdős itt beszélt először a nemzeti kommunizmusról, addig Magyarországon nem esett szó ilyesmiről. Erdős Péter Ebben az időben – mint ismeretes – Nyugaton a nemzeti kommunizmust kezdték propagálni. Helyes lenne fényt deríteni arra, hogy a nemzeti kommunizmusnak efféle propagálása hogyan született meg. A külföld – amerikaiak, Szabad Európa – adta a tippet nekik, vagy fordítva. Elképzelhető, hogy Erdős, vagy a társaság némelyike a SZER-rel vagy más állomással volt kapcsolatban. Felesége, aki tánctanárnő, 1946-ban egy ideig Klamár Gyulának, az akkori Kis Újság szerkesztőjének volt a barátnője. Az asszony igen szoros kapcsolatban állt Sümegi Vera újságíróval, aki 1948 táján disszidált Svájcba. Még évek múlva is összeköttetésben volt Erdősnével és valószínűleg Nyugaton Nagy Ferenccel is. Erdős baráti köréhez tartozott még Petrovits Béla újságíró, akinek utolsó munkahelye a Friss Újság volt, onnan disszidált, jelenleg Párizsban él.Egyéni megjegyzésem a következő. Ha a kormányzat előbb-utóbb a Nagy Imre ügyből tényleg ügyet akar csinálni, akkor Erdős Péter igen jó alany. Bizonyítható a nyugati kapcsolat, részben felesége, részben Petrovics révén. No és akkor ki kell hangsúlyozni a nemzeti kommunizmust. Kint létem alatt, 1955 végén, 1956 elején hallottam először az amerikaiaktól arról, hogy ez milyen fontos, s ezzel lehet operálni. Tehát azt lehet mondani, hogy Erdős Péter az amerikaiak által kezdeményezett és sugalmazott nemzeti kommunizmus magyarországi előhírnöke. Petrovits szerepét pedig úgy lehet jobban kidomborítani, hogy a nemzeti kommunizmus táptalaja éppen Párizsban volt, ahol ezt Fejtő Ferenc hirdette meg. Jó lenne tudni, hogy Fejtő disszidálása előtt és után kapcsolatban volt-e Erdőssel.” 1957. március 11. „Tárgy: Fazekas György tevékenysége” „Vette: Gál Ferenc rny. hdgy.” „Fazekas Györgyöt a felszabadulás után ismertem meg. A felszabadulás előtti tevékenységéről azt tudom, hogy Miskolcon volt hírlapíró és ott „fenegyerekként” kezelték. Több botránya is volt, így Zsedényi Bélát, az első nemzetgyűlés elnökét is többször támadta. Ebben az időben a Társadalmunk című zsaroló lapban is írt cikkeket. Részt vett a partizánharcokban. A felszabadulás után a Partizán Újság szerkesztője lett. Első komolyabb ténykedése a Magyar Nap szerkesztőségében volt. Ettől kezdve mind magasabb pozícióba került, dolgozott a Szabad Népnél és a Rádiónál, sőt a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalánál is, ahol a Rádió ügyeivel foglalkozott. Miután onnan kikerült, sokáig eltűnt. 1956-ban rehabilitálták, vállalati könyvelőként dolgozott. Az ellenforradalom előkészítésében tevékeny szerepe volt, szorosan kötődött a Nagy Imre - Losonczy csoporthoz. Tudtommal az ellenforradalom alatt Budapest legfőbb katonai védelme az ő kezében összpontosult. Élete eléggé botrányos volt. Amikor hazánkban erős Tito ellenes hangulat uralkodott és Bálint ügy volt (kereskedő, aki Jugoszláviába embereket csempészett) Fazekas igen éles jugoszláv ellenes könyvet írt, melyben Péter Gábort és társait hősnek mutatta be. De írt egy utópisztikus regényt is. Az utóbbi hónapokban együtt tartott Vásárhelyi Miklóssal és társaival.” 1957. április 18. „Tárgy: A lefogott újságírókról” „Vette: Gál Ferenc rny. hdgy.” „A letartóztatott újságírókról a következőket tudom: Gimes Miklós a felszabadulás után tűnt fel a sajtóban. Azonnal a Szabad Népnél kapott komoly állást. Megalapozott tudású, hithű marxistának és kommunistának volt elkönyvelve. Nagy Imre első miniszterelnöksége után mellőzték rövid időre. Majd újból szerephez jut: még Nyugatra is kiküldték különböző politikai megbízásokkal. Svájcban tárgyalt több magyar emigránssal hazatérésükről. (Ezt annak idején Münchenben mesélték róla.) Egyik nyugati útja után azonban ismét félreállították. Gimes Miklós A júliusi párthatározat után vissza akarták vinni a Szabad Néphez, ő azonban ahhoz kötötte visszatérését, hogy a többi eltávolítottat (Novobáczky, Patkó, Lénárt és mások) is újból alkalmazzák, Horváth Márton főszerkesztő pedig eltűnik a lap éléről. Úgy tudom, ezek a tárgyalások még októberben is folytak és nem fejeződtek be. Az ellenforradalom előtt közvetlenül a Corvina idegen nyelvű kiadónál dolgozott, majd tevékenyen részt vett az ellenforradalomban. Azokban a napokban két-három alkalommal láttam, beszéltem is vele, Budán lakott, sűrűn járt a Donáth lakásra (Szilágyi Erzsébet fasor 24) és más környékbeli lakásokba. A harcok idején egyszer volt a Kilián laktanyában, s ott beszélt Maléterrel. Az ellenforradalom leverése után egy ideig eltűnt, majd az újságíró sztrájk egyik megszervezője volt, ezt Vadász Ferenctől tudom. Ő vitte át az újságírókat az írók házába. Tagja volt Nagy Imre szűkebb vezérkarának, Vásárhelyivel, Jánosival és másokkal együtt, szidta és átkozta Kádárt és Münnichet. Novobáczky Sándor nevét Nyugaton is ismerték. Borbándi Gyula, a SZER munkatársa többször is érdeklődött felőle nálam. (Novobáczky édesapja állítólag Borbándinak a tanára volt.) Novobáczky is a Gimes - Vásárhelyi csoporthoz tartozott, barátja volt Pethő és Boldizsár is. Külpolitikai cikkei roppant érdekesek voltak, amikor a Szabad Néptől menesztették, a Rádiónál kezdték felkarolni.” Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató veszélyesen! - Otto Skorzeny mentőakciója Mussolini kiszabadítására A szicíliai partraszállásról 1943 januárjában, a casablancai konferencián döntött Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök. A szovjet vezető, Sztálin a tanácskozáson az éppen ekkor zajló sztálingrádi csata miatt nem vett részt, de üzeneteiben sürgette angolszász szövetségeseit az általuk 1943 tavaszára ígért második front megnyitására. A találkozón Churchill és Roosevelt végül úgy döntött, hogy a front megnyitását továbbra is halasztják, a brit-amerikai erőket pedig a mediterrán hadszíntéren összpontosítják. Az észak-afrikai német expedíciós erő, a Rommel vezette Afrika Korps felmorzsolása után Szicília lett a szövetségesek következő célpontja. A stratégiai jelentőségű sziget elfoglalásától azt remélték, hogy ráveszi Olaszországot a háborúból való kilépésre, emellett lehetővé válik a szövetséges hajók számára a Földközi-tenger medencéjének szabad használata. A hadművelet főparancsnoka az amerikai Dwight D. Eisenhower, első helyettese a brit Sir Harold Alexander lett, az amerikai 7. hadsereget George S. Patton, a brit 8. hadsereget Sir Bernard Montgomery vezényelte. A szövetséges konvojokat, a hajókon 160 ezer emberrel és 600 tankkal Málta szigete körül összpontosították, majd a július 9-ről 10-re virradó éjszaka elindultak Szicília felé. A „Husky-hadművelet” egy nagy vihar miatt nem óramű pontossággal zajlott, de így is felkészületlenül érte a védőket, akik úgy gondolták, ilyen időjárási viszonyok között nem kell támadásra számítaniuk. A brit-amerikai erők 38 nap alatt elfoglalták Szicília szigetét, közben légitámadást intéztek Róma ellen, sőt Reggio di Calabria térségében megkezdték az itáliai partraszállás előkészületeit is. Ebben a válságos helyzetben Mussolini arra kényszerült, hogy 1943. július 24-ére összehívja a Fasiszta Nagytanács ülését. Erre utoljára a világháború kezdetekor, 1939. szeptember 6-án került sor. A Duce tisztában volt azzal, hogy a tanácson belül jelentős ellenzéki mozgalom bontakozott ki, amelynek élén olyan meghatározó személyiségek álltak, mint saját veje, Ciano gróf külügyminiszter, Dino Grandi gróf, De Bono tábornagy és Badoglio marsall. Az ülésen Dino Grandi gróf a Fasiszta Nagytanács 18 tagja által aláírt határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben a válságos helyzetre való tekintettel a hatáskörök és a felelősség megosztását kívánta újraszabályozni, vagyis vissza kívánta állítani a király, a kormányzat, a parlament és a tanács tényleges hatalmi szerepét. Egyszóval Mussolinit meg akarták fosztani katonai és polgári teljhatalmától, végső soron a lemondását akarták kikényszeríteni. A hajnalig tartó viharos ülés után az uralkodó, III. Viktor Emánuel – miután az ellenzéki vezetők tájékoztatták a fejleményekről – magához kérette július 25-én Mussolinit. A két órán keresztül tartó kihallgatás végén, a király közölte a Ducéval, hogy készítse el lemondási nyilatkozatát, mivel már kinevezte utódját, az új kormányfőt Badoglio marsall személyében. Otto Skorzeny - "Európa legveszélyesebb embere" Amíg Mussolini a királlyal tárgyalt Badoglio végrehajtotta a jó előre megszervezett államcsínyt, Mussolinit pedig távozásakor a királyi rezidencia kijáratánál letartóztatták. Ezt követően egy betegszállító autóval, morfiuminjekciótól elkábítva egy külvárosi tüzérlaktanyába szállították, ahol előbb a fogda helyiségébe, majd a hírhedt hetes cellába – Róma legsötétebb és legpenészesebb várbörtöne, az ókori katakombák egyik leágazása – zárták. Egy ideig azt sem tudták az őrszemélyzet tagjai, hogy ki a gondjaikra bízott fogoly, míg július 26-án az egyik tiszt felismerte a Ducét, s ezt követően gyorsan híre ment Rómában annak, hogy hol tartják fogságban Olaszország még két nappal korábban is teljhatalmú vezetőjét. Mussolini tiltakozott Badoglio és társai árulása és a törvénytelen bánásmód ellen, fogvatartói azonban arra hivatkoztak, miszerint ők csak az általános népharag és lincshangulat ellenében biztosítanak neki védőőrizetet. Válaszként Mussolini felajánlotta, hogy kimegy a római nép közé, és majd saját maga intézi el számadását a tömeggel, illetve arra hivatkozott, hogy egész életében az olasz népért munkálkodott, s ezt – ellentétben az általa magas pozícióba juttatott katonai és politikai vezetőkkel szemben – a nép nem felejtette el, azonban ha a nép mégis a fejét kívánja, rábízza magát annak ítéletére. A Badoglio-kormány azonban Mussolinit véglegesen el szándékozott távolítani az olasz közéletből, sőt a szövetségeseknek akarta kiadni, s még azt sem engedélyezte Németország római nagykövetének, hogy a Führer által 60. születésnapjára küldött ajándékot, Nietzsche összes műveinek díszkiadását Kesselring tábornagy – a dél-olaszországi német légierő főparancsnoka – személyesen nyújthassa át 1944. július 29-én a Ducénak. Hitlert a legrosszabbkor érte az olaszországi államcsíny híre – Sztálingrád után igen súlyos helyzet alakult ki a keleti fronton, Afrikában pedig a szövetségesek győzelmével véget értek a harcok s küszöbön állt az itáliai partraszállás –, hiszen joggal tartott attól, hogy a Badoglio-kormány csak a kedvező alkalomra vár, hogy kiugorhasson a háborúból s átálljon az angolszászok oldalára, noha kezdetben a szövetségesi hűség politikája mellett tett ígéretet. Végül 1944. szeptember 3-án az olaszok megkötötték a szövetségesekkel a fegyverszüneti egyezményt, amelyet öt nappal később nyilvánosságra hoztak. A Führer már július végén utasította a légi harcászatban rendkívül tapasztalt Kurt Student tábornokot, hogy dolgozzon ki tervet Mussolini kiszabadítására. Az SS vezetője, Heinrich Himmler egyidejűleg Hitler rendelkezésére bocsátott egy különítményt, amelyet a mentőakcióban később főszerepet játszó Otto Skorzeny vezetett. 1944. augusztus folyamán a legnagyobb gondot az jelentette Student tábornokék, illetve a német hírszerzés számára, hogy a Badoglio-kormány utasítására a fogoly Mussolinit rendre új tartózkodási helyre szállították: előbb Ponza szigetére, majd Szardíniára vitték, míg augusztus végén visszakerült az olasz szárazföldre, s a Rómától keletre fekvő Gran Sasso-hegységben található Hotel Campo Imperatore épületében tartották fogva. Lehallgatott olasz rádióüzeneteknek köszönhetően a németek szeptember elejére kiderítették, hogy pontosan hol tartózkodik a Duce. Így 1943. szeptember 12-ére tűzték ki a „Tölgyfa-hadművelet” fedőnevű mentőakció megindítását, amelyben a legnehezebb feladatot Otto Skorzeny egysége kapta. Az ekkor 35 esztendős Skorzeny már gazdag harci tapasztalatokkal rendelkezett. Akárcsak Hitler, ő is osztrák születésű volt, 1932-ben belépett az osztrák nemzetiszocialista pártba, majd rövidesen az SA-ba is. A Luftwaffénál történt próbálkozásai kudarccal végződtek, így került végül a Waffen SS-be. Részt vett az 1940. évi nyugat-európai hadjáratban, majd a következő évben, a Barbarossa-hadművelet kezdetekor a keleti frontra vezényelték. Rövidesen azonban epebetegsége miatt visszatért Berlinbe. Felépülése után különleges akciócsoportként megszervezte a legendássá lett Friedenthal-egységet, amellyel 1944-ig vakmerőbbnél vakmerőbb kommandós akciókat hajtott végre. A „Tölgyfa-hadművelet” tehát 1943. szeptember 12-én délelőtt kezdődött, amikor a Rómától délre fekvő Practica di Mare repülőtérről felszálltak az akcióban részt vevő gépek. A Gran Sasso-hegységben Skorzeny osztaga 10 darab DFS 230-as vitorlázórepülővel közelítette meg a Campo Imperatorét, s rövidesen landoltak részben a sziklafalnak csapódva, részben a szálloda melletti kis tisztáson Student altábornagy ejtőernyőseivel együtt. Elsőként Skorzeny ért földet, aki járművéből kiugorva azonnal felmászott a szálloda épületére és tönkretette annak rádió adóvevő-központját. A támadásra egyáltalán nem számító meglepett védők nem tanúsítottak ellenállást, még fegyvereiket sem használták, vélhetően maga a parancsnok, Fernando Soleti tábornok sem tudta, hogy a rendkívüli helyzetben mitévő legyen. Végül Skorzeny kommandósai egy puskalövés nélkül foglalták el a Hotel Campo Imperatorét és kiszabadították Mussolinit. Ezt követően egy futárszolgálatra használt – a köznyelvben „Gólya” fantázianévvel illetett – Fieseler Storch 156-os kétszemélyes géppel menekítette Skorzeny a Ducét. A felszállás igen kockázatos manőver volt, ugyanis Mussolini és Skorzeny súlya alatt az apró gép egy rövid időre kormányozhatatlanná vált és csaknem sziklafalnak csapódott, végül azonban sikeresen a levegőbe emelkedett. A kiszabadított olasz vezetőt előbb az akció kiindulási bázisára, a Practica di Mare repülőtérre vitték, majd innen Bécsen keresztül Hitler kelet-poroszországi főhadiszállására Rastenburgba szállították, ahol 1943. szeptember 15-én találkozott a Führerrel. Itt megállapodtak arról, hogy létrehozzák az ország északi és középső területeit magában foglaló Olasz Szociális Köztársaságot – közismert nevén a Salói Köztársaságot –, amelynek vezetője Mussolini lesz, és az állam német védnökség alatt áll majd. Hivatalosan az új fasiszta államot 1943. szeptember 23-án kiáltották ki. Skorzeny és katonái a kiszabadított Musssolinivel, a Gran Sassói szálloda előtt Otto Skorzeny ezzel a páratlan merészségű és kivitelezésű akcióval kiérdemelte Hitler megkülönböztetett rokonszenvét, ami először is abban nyilvánult meg, hogy előléptették SS-Sturmbannführerré, vagyis őrnaggyá és kitüntették a Lovagkereszttel. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni. Korántsem érdemtelenül. Skorzeny a háború hátralévő másfél esztendejében még számos hajmeresztő harci cselekményt tervezett, illetve hajtott végre, többek között részt vett a Hitler ellen 1944 júliusában merényletet szervező von Stauffenberg tábornok elfogásában, Horthy 1944. október 15-ei balul sikerült „kiugrási kísérlete” után ifjabb Horthy Miklós elrablásában, végül 1944 decemberében az Ardennekben amerikai egyenruhás egységével a szövetségesek vonalai mögé hatolt – ez volt a „Griffmadár-hadművelet” – és számos szabotázsakciót hajtott végre ellenük. Ezen túl tervei között szerepelt még, hogy elrabolja 1943 novemberében a teheráni konferenciáról Rooseveltet, Churchillt és Sztálint, 1944 áprilisában Tito partizánvezér kézre kerítésével próbálkozott, ezek az akciók azonban meghiúsultak. Skorzeny a második világháború végén a briteknek adta meg magát, akik a „Griffmadár-hadművelet” lebonyolításáért bebörtönözték, azonban hűen önmagához, a fogságból 1948-ban megszökött, előbb Argentínában, majd Franco Spanyolországában telepedett le, ugyanakkor Perón argentin és Nasszer egyiptomi elnök katonai tanácsadója is volt. Hihetetlenül energikus és tettre kész katonaember maradt haláláig, korunk akciófilmjeinek főhőseit is megszégyenítő energia fűtötte tetteket hajtott végre – valóságosan. Életútját megörökítő visszaemlékezéseit nem véletlenül jelentette meg „Élj veszélyesen!” címmel. Hiszen ha volt valaki, aki tudatosan kereste a veszélyt, s elébe ment a legképtelenebbnek tűnő harci kihívásoknak, az Otto Skorzeny volt. Lipusz Zsolt – Kuruc.info

A bárányoknak jobb volna hallgatni.

Nicsak, ki beszél - olvasónk az Egyesült Államok vegyifegyver-fejlesztéseiről

Az Egyesült Államok az első világháború vegyi harcaiba - felkészületlensége miatt - „nem szállt be”, mivel a háború előbb véget ért, mint megtehette volna. De mindent elkövettek ennek érdekében, ezen igyekezet eredménye lett a W. Lewis által kifejlesztett vadonatúja és akkor legpusztítóbb harcanyag, a klór-vinil-diklór-arzin, amelyet felfedezője után lujzitnak neveztek és neveznek ma is.

E szer volt az első, amelyet – amerikai szokás szerint – repülőről szórtak, illetve melynek légi kiszórását megvalósították. A korabeli sajtó hatásos címmel csak „halálharmat” (death dew) néven emlegette ezt a "remek" anyagot, amely ma is a korszerű vegyi harcanyagok között van számontartva, bár igazán nagy mennyiségben sosem vetették be, hacsak nem a kambodzsai „sárga eső” idején, de erre közvetlen bizonyítékok nincsenek. Amerika persze tagadja, hogy a második világháború előtt bármiféle vegyifegyver-kutatást folytattak volna, nyilván a lewisit receptjét is véletlenül fújta hozzájuk a szél. Ami pedig igencsak kínos, az a kevéssé közismert bari incidens.

Az azóta is nagy lendülettel minden létező fórumon elhallgatott tények az USA-ra nézve roppant kellemetlenek. Miről van szó? A totális háború alatt, 1943-ben, 617 amerikai haditengerész szenvedett kénmustár-mérgezést (többségük megvakult), ebből 82 G.I. meghalt, mikor hadihajójuk, a John Harvey a december 2-án Bari olasz kikötőjében német bombatalálattól megsérült, és a fedélzeten tárolt vegyi lőszerekből több felrobbant. A szél az anyagot a polgári lakosságra is kivitte, így számos olasz civil is meghalt (Barinak akkor 200 000 lakosa volt).

Bari megtámadása korabeli fényképen

Az ügyet az amerikaiak el akarták titkolni, de ez nem sikerült, így a vezérkar hosszas magyarázkodásra kényszerült, mit keresett 2000 db M47A1 típusú gázlőszer a hajón. Ez már önmagában elég ok lehetett volna arra, hogy a németek válaszul vegyi fegyvert vessenek be, mert a hagyományos katonai logika szerint bizonyítás nyert, hogy az amerikaiak vegyi csapást akartak végrehajtani, hiszen vegyi lőszereket szállítottak ki a frontra. A közvélemény a mai napig úgy tudja, hogy „a második világháborúban nem használtak vegyi fegyvert, mert, bár Hitlerék kifejlesztették a rendkívül mérgező anyagokat, azt ellencsapástól félve nem merték bevetni, a szövetségesek fejében pedig ilyesfajta gaztett (Sztálin...) meg sem fordult.” Ezek után természetesen roppant kínos feltenni a kérdést: és akkor miért szállított az amerikai hadsereg nagy mennyiségű vegyi lőszert az európai hadszíntérre?

Meg kell jegyezni továbbá, hogy mindenesetre a britek azzal a hamis tudattal indultak a háborúba, hogy mindent megtettek a vegyi hadviselés terén, amit lehetett. Churchill azzal fenyegetőzött már 1939-ben, hogy bombázói „a halál ködébe burkolják” egész Németországot. Bízvást állíthatjuk: az az elmebeteg megtette volna. Annyira megrögzött híve volt a vegyi hadviselésnek, hogy már az első világháború alatt tulajdon felesége, Clermentirne is csak, mint „kis mustárgáz ördögöm”-ként (my little mustard gas fiend) emlegette. 1940-ben, már miniszterelnökként programot indított a kénmustár gyártására, és a nagy mennyiségben termelt anyagot egy esetleges német partraszállás esetén nem is habozott volna bevetni, tekintet nélkül saját polgári lakosságára. Mikor 1944-ben a németek kilőtték az első V-1-eseket, a háborús bűnös ismét elővette régi vesszőparipáját, és mustártámadást akart elrendelni német polgári célpontok ellen. Ez már olyan fokú aljasság volt, melytől „bombázó Harris”, a máskülönben szintén pokolravaló brit légimarsall is hányingert kapott, és valahogy meggyőzte az elmebajos Winstont e terv embertelenségéről.

A totális háború befejezése után 

Az Egyesült Államok, mivel a háború igen jó üzletnek bizonyult, '45-ben azonnal megkezdte a felkészülést a következőre, ezúttal hátba szúrni szánt (nem mintha nem érdemelte volna meg...) tegnapi szövetségese ellen. A fő prímet ugyan az atomháború vitte az ötvenes évek doktrínájában, de a vegyi és biológiai hadviselést, annak könnyebb rejthetősége és olcsóbb volta miatt egyáltalán nem ejtették, sőt. Fort Detrikben alakították ki még a háború alatt vegyi- és biológiaifegyver-fejlesztő központjukat, amely 1942-ben kezdte meg hivatalos működését. Még semleges országként, 1941-ben szállítottak titokban foszgént a briteknek, de különös, hogy sokáig nem viseltettek különösebb érdeklődéssel a vegyi hadviselés irányába, annak ellenére, hogy potenciális ellenfelükről, Japánról ez nem volt elmondható. Az USA programja lényegében a brit vegyi- és biológiaifegyver-kutatások folytatására jött létre, az angolok ugyanis már a harmincas években intenzív fejlesztésbe kezdtek mindkét téren. A német háborús veszély azonban szükségessé tette, hogy a sokkal jelentősebb erőforrásokkal bíró tengeren túli testvért is bevonják, ezért a vezető szerep hamarosan Amerikáé lett. Fedőszervek alatt azonban már jóval előtte folytattak az amerikaiak is ilyen jellegű munkákat és kísérleteket már a harmincas években is. Cornelius Rhoads, a Rockefeller intézet kutató orvosa, illetve munkacsoportja állami pénzen és titkosszolgálati kapcsolatokkal, természetesen szigorúan titkosan kezdte el az ismert harcanyagok kutatását, majd különböző szabotázsméreg-technikák alkalmazásba vételét, kipróbálását. Nagyszámú beteget segített „eutanáziába” szabotázsmérgekkel, valamint élénk „rákkutatást” folytatott rákkeltő anyagok, radioaktív sók, tallium, nitrozaminok, benzpirén stb. felhasználásával. Rhoads enyhén fajgyűlölő volt, kísérletei helyszíne Puerto Rico volt, mely szigetet és lakóit még az átlagfeketénél is jobban gyűlölte. Egy levelében világosan megfogalmazta: „a szigetnek nem közegészségügyi szolgálatra van szüksége, hanem valami olyan szerre, ami itt gyökerestül kiirtja a teljes népességet”. Rhoads ellen persze több panasz érkezett, vádat is emeltek ellene élveboncolás és gyilkosság miatt, de „fentről”, megvédték, nem került börtönbe. Pályafutása csak ez után kezdődött igazán, kinevezték a detriki vegyi kísérleti telep igazgatójának, sőt magas állami kitüntetéseket kapott, és az USA a nemzetközi Atomenergia Bizottságba is delegálta. Éppen az atomenergiaibizottság felkérésére sugárkísérleteket végzett köztörvényes foglyokon, amikor 1955-ben feljelenti egy Puerto Rico-i (már megint…) férfi, akit a börtönben besugárzott. A feljelentő meghal, Rhoads dolgozik tovább, egészen nyugdíjazásáig. Soha nem vonták felelősségre.

A US Army titkos vegyiüzeme Nevedában 1954-ben

A háború alatt óriási vegyiüzemeket építettek, elsősorban a Sziklás-hegységben, avatatlan szemektől messze, Denver mellett, valamint Utah államban, Dugway Proving Ground fedőnéven. A felhalmozott készleteket azonban nem vetették be, ahogy a japánok sem. A háború után az új ellenség miatt azonban nem lehetett leállni. Mivel a tönkrement brit gazdaság nem tudta folytatni a fejlesztéseket, eredményeiket 1949-től az amerikaiak vitték tovább, mivel 1956-tól a britek végleg felhagytak a vegyi kutatással, csak a meglévő készleteket tárolták le.

A németektől elszedett anyagokat „G”, azaz german néven rendszeresítették (GB=szarin, GD=szomán). 1951 és 1967 között a hadsereg legkevesebb 48 esetben hajtott végre vegyi és biológiai fegyverrel elsősorban kiszórási és terjedési kísérleteket nagyvárosok és szabad területek fölött az Egyesült Államokban, például San Francisco felett. Ezt harmincegy alkalommal, rovarirtókkal, pl. parationnal hajtották végre, amelyek hatásukban azonosak a kolinészteráz-bénító idegmérgekkel, csak nem ember-, hanem rovarspecifikusak (de azért persze gerincesekre is nagyon mérgezőek). 1985-ben – állampolgári jogvédők tiltakozása miatt – az USA legfelsőbb bírósága megvizsgálta az ügyeket, és megállapította: a tetteket elkövették, de a hadsereg nem felelős! Egyébként az enyhe hatású szereket azért kezdték bevetni, mert miután 1950-ben „éles” - erősen patogén - bacilusokat szórtak ki San Francisco felett, ahol – bár ez csak egy nagyon kicsi, nagyon kezdetleges próbálkozás volt – több százan betegedtek meg, egy ember meghalt. 1955-ben a floridai Tampában öltek meg hasonló módon 12 embert, de CIA eltüntette a nyomokat. 1966-ban a CIA a New York-i metróban, 1968-69-ben a washingtoni ivóvízhálózatban folytatott kísérleteket, természetesen nem „éles” anyaggal, hanem ártalmatlan mikrobákkal és marker vegyszerekkel, az eredményeket szigorúan titkosították.

1968-ban egy F-4 harci gép „véletlenül” elhagyott egy vegyi kiöntő eszközt a légi gyakorlótérről való visszatértében, és mindezt egy birkanyáj felett tette, 6000 állat elpusztult. A rá következő évben Okinawán robbant fel egy ideggázlőszer az amerikai katonai támaszponton, 23 tengerész sérült meg, de nem halt meg senki, mert kéznél volt a gázálarc. Japán addig nem is tudta, hogy amerikai szövetségese területén vegyi fegyvert tárol. (Persze az oroszok sokkal több és nagyobb vegyi balesetet okoztak, csak azok nem derültek ki, nem publikáltak róluk. Ha tehették volna, Csernobilt is eltitkolták volna.) 1966-ban ausztrál katonákon kísérleteztek volna, 200 mit sem sejtő delikvenst kívánt az USA szarinnal lepermetezni, de az ausztrál kormány persze nem egyezett bele.

Természetesen fejlesztettek szabotázsmérgeket is. Fidel Castrót német szeretője által akarták megmérgezni, talliummal preparált szivarral. A terv az volt, hogy ha nem is hal meg, de legalább bizonyosan kihullik a szakálla, és népe előtt nevetségessé válik. A hölgy azonban nem hajtotta végre az akciót. Ezt követően a CIA állítólag az olasz maffiát bízta meg (!) 1966-ban, hogy Castrót mérgezzék meg: hat delikvens tett kísérletet, de ezek sem jártak sikerrel. A hatvanas évek szexszimbóluma, Marylin Monroe sem volt olyan buta, mint amilyen szőke – mindkét Kennedyvel viszonya volt, és még ki tudja, mit tudott, nem is véletlen, hogy „öngyilkos lett”, barbiturát-mérgezés okozta a halálát 1962. augusztus 4-én. Dél-amerikai zsebdiktátorok és drogbárók tömegeit a CIA rutinból mérgezgette meg, és teszi ma is. Hogy a hippikorszak zenei nagyságai – Jimmy Hendrix, Janis Joplin és a többiek miért hullottak rakásra a herointól és a többi kábítószertől, szintén kérdéses. Valóban ekkora állatok voltak, vagy azért e nemzetbiztonság is besegített?

A hatvanas években több milliárd dolláros költségvetéssel kutattak e területen. Megalkották az első nem halálos hatású kémiai harcanyagokat, a BZ-ágenst, és bevetésre késszé tették az LSD-t. A hatvanas években állították hadrendbe a valószínűleg legmérgezőbb ideggázt, a VX-ágenst, amelyet egy brit cég fejlesztett ki az ötvenes években – véletlenül – rovarirtónak (természetesen a nemzetiszocialista fejlesztések nyomán). A dátum 1952, a felfedező neve Rabatha Ghosh, az amerikaiak 1967-ben már több mint ezer tonnával rendelkeztek belőle, mivel az Indianai Newport városában ipari méretekben termelték a V-ágenseket. Eredményeik jó része persze ma sem nyilvános. Mindenesetre az Egyesült Államok hivatalosan 1973 óta nem folytat vegyi-, és biológiaifegyver-fejlesztéseket, de a biner harcanyagok vizsgálata és fejlesztése napirenden van. A biológiaifegyver-program vezetője W. Patrick volt 1969-ig, amikor Nixon felfüggesztette a programot – hivatalosan. Még 1968-ban is számos csendes-óceáni atollt bombáztak vegyi- és biológiai fegyverekkel, amelyek ma is fertőzöttek. Patrick 1989 után is szakértőként dolgozott a Pentagonban, az Öböl-háborúk, illetve bin Laden kapcsán is sokat szerepelt. Lesújtó véleményt alkotott a mai USA és fiatalabb kutatótársai munkájáról. Leírták, hogy az öreg viccből a nemzetbiztonsági kabinet ülésére is bevitt antrax-utánzatot, minden biztonsági kapun keresztül! Csak hogy szívassa egy kicsit a „mai fiatalokat”. Dokumentált, hogy az USA 1950-53-ban antraxot, pestist és sárgalázat vetett be Észak-Koreában, de ezek nem jártak sikerrel. Az Eisenhower-adminisztráció vádat emelt a kiszivárogtatók ellen, de nem ítélték el őket.

Fidel Castro 1959-ben bevonul Havannába. Korabeli újságkép (AP). Az USA-nak nem tetszett, hogy Fidel elkergette Batistát, a korrupt és ostoba helytartójukat, és az amerika-barát rezsimet nemzeti rezsimmel helyettesítette. Csak amikor azonban az USA bele kényszerítette, akkor felfedezte magában a marxistát, addig szocializmusról szó sem volt. A CIA többször megpróbálta megmérgezni

1985-ben a nicaraguai sandinista rezsim ellen Dengue-lázat vetettek be, amely nem halálos biológiai ágens. A tömeges járvány miatt a lakosság 50%-a beteg lett Managuában, de csak páran haltak bele. Mindenesetre a sandinisták belebuktak, vagy legalábbis hozzájárult az ország gazdasági teljesítményének és harcképességének jelentős csökkenéséhez, ami a bukáshoz vezetett. Miután 2004-ben Nicaraguában nemzeti kormány alakult, az USA elkezdte támogatni az egykori ellenséget, a sandinistákat, mert azok üzletileg kedvezőbbek voltak.

A NATO-államok, mindenekelőtt az Egyesült Államok, a tömegpusztító fegyverek egyik igen fontos csoportjának tekintik a vegyi fegyvereket, és jelentős erőfeszítéseket tettek gyártásukra, új típusok kifejlesztésére. Az amerikai kongresszus, a Reagan-kormány előterjesztése alapján többlépcsős vegyifegyver-gyártási és -fejlesztési tervet hagyott jóvá 1982-ben.

Technikus a detricki laboratóriumban

Első lépésben 23,5 millió dolláros költséggel vegyifegyver-gyárat létesítettek az Arkansas-beli Pine Bluffban. Ez a gyár már 1983-ban megkezdte a 155 mm-es tüzérségi vegyi gránátok gyártását, és ezt folyamatosan 20 000 gránát/hónap mennyiségre növelték. A harmadik szakaszban a gyár bővítésével megkezdődött a 203 mm-es vegyi gránátok és a 230 kg tömegű Bigeye vegyi bombák gyártása. A következő lépés a rakéta vegyi fejrészei gyártásának megkezdése. A tervek szerint a már ismert biner szarint (GB–2) és VX anyagot (VX–2) használták töltőanyagként.

1987-ben egy érdekvédelmi csoport bebizonyította, hogy az USA az államban még mindig folytatja vegyi és biológiai kutatásait, méghozzá 127 helyen, nem is beszélve a külföldi helyekről. A hivatalos vélemény szerint ezek persze védelmi jellegű kutatások. (Van Szaddámnak vegyi fegyvere? – Hogyne! – Bizonyítani is tudják? – Számlákkal is, ha kell! – És ez nem vicc!)

Alibekov, a szovjet vegyifegyver-program kiválósága Detrickben (kép: Alibekov)

Ma már az USA nem is tagadja, hogy ha Detriket 1972 után nem is nyitották ki újra, de milliárdokat költöttek a vegyi és biológiai kutatásokra – persze, mint állítják, csak a terrorizmus miatt, védelmi célokra. Naná. És vajon mitől kapott rákot Hugo Chávez venezuelai elnök?

A pokol bugyra: a vietnami dioxinmészárlás

A második (totális) világháború lezárása óta állítólag volt mintegy negyven-ötven nap béke a glóbuszon. Az azóta vívott helyi háborúk miatt nem igazán nevezhetjük az eltelt időszakot a béke korának, mert némelyik ilyen kis csetepaté véresebb volt, mint a százéves vagy a harmincéves háború. Harmadik világbeli népek vívták ki véres harcokban függetlenségüket, sokuk azóta sem tudja abbahagyni a gyilkolást. Az afrikai polgárháborúkban legfeljebb trágyás lőszerrel lőnek, és ebolás hullákat dobálnak egymásra a szembenálló felek, de ezek a harcok még ma is az emberevők taktikai szintjén mozognak.

A vietnami háborút nem a vegyi hadviselés döntötte el, mert „klasszikus” mérgező harcanyagokat nem alkalmaztak, de a nemzetközi szerződések határmezsgyéjén mozgó anyagok felhasználása bizony nagyon is jellemző volt.

Először is a vietnami háborúban mindkét fél óriási tömegben alkalmazott klasszikus könnygázt, az Egyesült Államok állítólag több ezer tonnát. A barlangrendszerekben, föld alatti fedezékekben, „rókalyukakban” megbúvó viet cong ellen kiválóan beváltak CS- és adamsittöltetű kézi-, és puskagránátjaik, gázszóró aeroszol-készülékeik. A honvédők sem maradtak restek, szovjet és kínai anyagot vetettek be, bár ők jóval kevesebbet.

1966-tól kezdődően az Egyesült Államok rendkívül nagy tömegben vetett be gyújtófegyvereket, lángszórókat, köztük lángszórós harckocsikat, majd a légierő alkalmazásában napalmot és foszfort, nem egy alkalommal - kirívó háborús bűncselekményt elkövetve - a polgári lakossággal szemben is. Vietnam óta közismert a napalm fogalma (pedig már a világháború végén alkalmazásba került), és ekkor kapta fel a világsajtó a foszforos bombákat is, amelyeket az amerikaiak 2004-ben Irakban, például Faludzsa ostromakor is bevetettek. Az Egyesült Államok természetesen azt állítja, hogy a foszfor bevetésével nem sérti a nemzetközi egyezményeket, hiszen a gyújtófegyverek alkalmazása – katonai célpontok ellen – nem tiltott. Az, hogy egy több százezres civil lakosságú város lakónegyedei mióta képeznek katonai célpontot, nem kívánják megmagyarázni – már a világháború alatt sem bajlódtak ilyesmivel, hadd égjen csak Drezda, ahol talán egy szál katona vagy hadiipari létesítmény sem volt. Csakhogy a foszforos elegyek elsősorban nem gyújtóhatásuk, hanem mérgező voltuk miatt veszélyesek. Míg a napalmsérültek többsége életben marad, vagy halála az ellátatlanság következménye (ami harctéri viszonyok között nem rendkívüli), addig a bőrbe égett foszfor már akkor halálos foszformérgezést okoz, mikor maga az égési sérülés csaknem jelentéktelen. Hasonló módon alkalmaz több haderő (pl. az olasz, a holland vagy a brit) fehérfoszfor-töltetű „köd”-lőszereket, ahol csak a bevetés módja határozza meg, hogy tényleg az eredeti célra használják-e fel.

Volt azonban a vegyi eszközöknek még egy igen érdekes, részben pszichológiai hadviselési vonatkozásuk: a Vietnami Népi Felszabadító Hadsereg az amerikai haderő bomlasztására olcsón terjesztette a heroint. Bár Délkelet-Ázsiában természetesen az „anyag” érthetően sokkal olcsóbb volt, mint a gazdag nyugaton (nem volt ilyen fizetőképes kereslet), azért az nyilvánvaló túlzás, hogy 25 dollárcentért adtak egy adagot Saigon utcáin, század-ötszázad annyiért, mint New Yorkban. Ez nem vegyifegyver-alkalmazás, pusztán stratégiai érzék… A háború előtt azért nem volt a keleti kábítószerpiacon sem ilyen olcsóság, ráadásul nem kell közgazdasági zseninek lenni ahhoz, hogy megértsük, a kereslet árfelhajtó tényező. Bár hivatalosan soha nem ismerték el, de eléggé világos, hogy a vietnami hazafiak (Rózsa Sándor is forradalmár lett a kőkemény bűnözőből) igyekeztek az amerikai hadsereget drogfüggéssel rombolni, hiszen eléggé világos, hogy egy ópiátfüggő minden, csak nem harcos. Egy háborút nem csak fegyverekkel és harctéren vívnak, hanem minden fronton: a hátországban, a propagandával és lélektani téren. Ma már az USA is nagyon felkészült a lélektani hadviselés terén, sok szempontból Vietnamban tanulták meg, milyen az, ha egy haderő morálja darabjaira hullik: a háborúknak többnyire ekkor, és nem a katonai, harctéri vereség esetén van végük. 1964-74 között a délkelet-ázsiai „arany háromszög” nem is bírta már ellátni heroinnal a piacot, valószínű, hogy kínai (állami) titkos laborok is bőségesen szállítottak az ellenségnek fehér mérget. A háború olyan mértékben megpörgette a drogpiacot, hogy 1976 után a kábítószer- és szervezett bűnözés új hulláma indult meg, részben, mert hazatértek a vásárlók (a szerencsésebbek), részben, mert el kellett adni a készletet. Ez világszerte éreztette a hatását, a vietnami kaland után az USA így új háborút kezdhetett Délkelet-Ázsiában: a CIA Laosz, Burma, Thaiföld hegyei között indult hadba a kábítószercsászárok ellen. Titkos akciók, ügynökök, repülőgépek, technikai eszközök tömegét mozgósították, a helyi kormányok minden kívánságát e téren első szóra teljesítették. Ugyanolyan eredménytelenül.

A vietnami háború vegyifegyver-újdonsága, illetőleg az itt első ízben alkalmazott stratégia a növények elleni hadviselés volt. Az USA katonai vezetése úgy próbálta Vietnamot megtörni, hogy éhínséget idéz elő oly módon, hogy a rizsföldeket gyomirtóval permetezi le. Később a taktikát kiterjesztették, és a dzsungel kiirtására is alkalmazták, hogy a viet cong csapatait ne fedje az átláthatatlan zöld takaró. 1967-71 között mintegy ötmillió hektár területet lombtalanítottak repülőgépes gyomirtással, 2,4 D („agent orange”) és kakodilsav („agent white”) felhasználásával.

A bevetett gyomirtó egyrészt az éhezések miatt közelebbről nem becsülhető, de több tízezer ember halálát okozta. Hatása azonban ennél félelmetesebb volt, olyan, amivel akkor és ott talán senki nem számolt: a 2,4 D-t szennyező dioxin olyan mennyisége került ki a szabad természetbe, amely a permetezést végrehajtó amerikai és ausztrál katonaállományt, de Vietnam népét is tragikusan érintette: fejlődési rendellenességek és daganatos betegségek ezrei, százezrei, melyek a háború után harminc évvel – és még ki tudja, meddig – pusztítják az ártatlanokat. Ezt az USA kormánya szoros együttműködésben hajtotta végre a világ egyik legembertelenebb és leglelkiismeretlenebb multijával – a Monsantóval. 

Dioxin okozta fejlődési rendellenességek. Önmagáért beszélő kép (galéria a cikk alatti kapcsolódó anyagunkban)

A Monsanto kapcsolata a dioxinnal a negyvenes évek végén kezdődött a 2,4,5—T, és 2,4, D gyomirtó gyártásával. Peter Sills a dioxinról szóló könyvében így ír erről: "A munkások csaknem azonnal kezdtek megbetegedni - bőrkiütéseik lettek, megfájdultak az ízületeik, a lábuk és egyéb testrészeik, gyengék lettek, ingerlékenyek, idegesek, és csökkent a nemi vágyuk. Belső feljegyzések szerint a társaság tudta, hogy az emberek valóban betegek, de mindezt titokban tartották." 1949-ben a nyugat-virginiai Monsanto Nitroüzemben robbanás történt, ez hívta fel a figyelmet a fenti panaszokra. 1957-ig nem derítették ki, hogy a rosszullétek, betegségek oka a dioxin, de az Egyesült Államok hadseregének vegyi részlege érdeklődni kezdett az anyag mint esetleges vegyi fegyver iránt. Itt jutottunk el Vietnamig.

Az agent orange: Vietnam mérge. A "narancsszínű hatóanyag" nevű gyomirtót - mint már említettük, - az Egyesült Államok hadserege használta azzal a céllal, hogy a hatvanas években kipusztítsa Vietnam esőerdőit (ezért „lombtalanító” szerként is szokták emlegetni). A szer különféle forrásokból származó 2,4,5-T és 2,4-D keveréke volt, de a Monsantótól származó sokkal több dioxint tartalmazott, mint a Dow Chemical terméke, mert egyszerűen nem is foglalkoztak a tisztítással. (Ez a másik vezető gyomirtógyár, ma már ők is benne vannak a géntechnológiai bizniszben.) Emiatt a vietnami háborúban korábban szolgált amerikai katonák által indított perben a Monsanto lett a fő vádlott. A volt katonáknak sok kóros tünetük volt, s ezeket az alkalmazott gyomirtóval való kapcsolatuknak tulajdonították. 1984-ben a felperesek elérték, hogy a hét vegyipari cégtől összesen 180 millió dolláros kártérítést kapjanak, a bíró úgy ítélt, hogy ennek 45,5 százalékát a Monsantónak kellett fizetnie. Más kérdés, hogy a vietnami áldozatok és a vietnami kormány nem kapott egy kanyi vasat sem. (Egy másik perben a bíróság 16 millió dollárra büntette a Monsantót, és feltárta, hogy sok termékük a háztartásokban használt gyomirtóktól a Santophen nevű csírátlanítóig, amelyet korábban a Lysol fertőtlenítőben használtak, dioxinnal szennyezett. Ma már nyugaton Lysolt nem lehet gyártani és alkalmazni, miközben Kelet-Európában kemények reklámozzák.) "A Monsanto vezetőiről a per során bebizonyosodott, hogy számukra az eladás és a haszon sokkal fontosabb, mint a termékeik és munkásaik biztonsága" - összegzett a per lezárása után a Toronto Globe and Mail. Peter Sills írja: "Nem törődtek a munkások egészségével és biztonságával. Ahelyett, hogy megkísérelték volna biztonságosabbá tenni a dolgokat, megfélemlítették, és létszámcsökkentéssel fenyegették az alkalmazottaikat.

Vietnamban az orange igen sok fejlődési rendellenességet okozott, külön iskolákat létesítettek az ilyen gyerekek számára. Ez nem háborús bűntett?

A 2,4D hatásmechanizmusát tekintve a növények egy fontos hormonjának, az auxinnak is nevezett indol-ecetsavnak a perverz analógja. Hatása azt utánozza: hatására a növény őrült módon, torzon növekedni kezd, ebbe belepusztul, a levelei lehullanak: a termés – vagy a katonákat jótékonyan takaró dzsungel (ne feledjük, 35 c fokban semmit sem ér a hőkamera!) – eltűnik. Maga a 2,4D nem különösebben mérgez, de a gyártása során keletkező melléktermék, a 3,4,7,8-tetrakloro-paradioxin, amely sevesói katasztrófát is okozta később, 1976-ban, rettenetes anyag, egyfajta szórható Hirosima: az ismert legerősebb mérgek egyike, hatásmechanizmusa még ma sem ismert pontosan (az aromás szénhidrogén anhidráz enzim aktivitását elképesztően fokozza: feltételezzük, a megbolondult enzim elbont valamit, amire a szervezetnek szükséges van), brutális hatású rákkeltő és magzatkárosító anyag. Éppen emiatt, mivel hatása az ötvenes évek óta közismert volt,a 2,4D-t tisztították tőle, és szigorú határértéket határoztak meg rá. A hivatalos szöveg szerint az USA légiereje „költségcsökkentés” miatt az orange hatóanyagát nyers termékből, tisztítatlan 2,4D-ből készítette, mely 200-400-szor annyi dioxint tartalmazott, mint a felső határérték, és ezt ezertonnaszámra szórta a vietnami lakosságra. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a dioxin hatásai ekkor teljes mértékben ismertek voltak, valamint az a tény is, hogy e koncentrációban heveny mérgezés nem következik be, a hatások évek múlva jelentkeznek. Ez bosszú volt. Hidegvérű, aljas bosszú.

Ehhez képest a szintén Vietnamra szórt arzénvegyület, a „fehér” ágens, a nátrium-kakodilát 5000 tonnája puszta babazsúr volt...

És ez az ország nevezi elfogadhatatlannak Szíria vegyifegyver-használatát, ha az egyáltalán megtörtént...

(Olvasónktól - a szerző vegyi hadviseléssel foglalkozó vegyészmérnök)

Kapcsolódó:

- Amerika Vietnamban bevetett, ma is ható vegyi fegyveréről: "Két órával a permetezés után lehulltak a falevelek"

- Vietnam: még mindig tart a jenki demokratizálás szavatossági ideje

További részletek: http://kuruc.info/r/9/116918/#ixzz2f3aOROqx

A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: Írók, újságírók és szövetségeik, 1956-57 (I.)

Dömötör László hírlapíró (1923-1976) "Meszlényi Károly", "Varga Sándor", "Varga" fedőnéven az állambiztonsági szolgálat legaktívabb, legtermékenyebb magyar újságírója volt: jelentéseit nyolc kötetben, kb. 2500 oldalon őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (ÁBTL. 3.1.2. M-18667, 1-7)

 Kényszer és túlbuzgó közlésvágy alapján szervezték be, feltehetően még az 1956-os forradalom előtt, mert 1956 november első felében már fedőnevén jelentett. Jelentéseinek  elsődleges  hasznosítói: a BM I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség, a BM II. Politikai Nyomozó Főosztály,  a politikai rendőrség III/III-3-a alosztálya (a társadalomra veszélyesnek tekintett figyelő dossziés személyek, volt politikai foglyok felderítése) és a III/III-4-c alosztálya (a nacionalisták elhárítása).

 Jelentéseinek 1971-ig vannak írásos nyomai, havi 200 forint költségtérítést kapott. Tevékenységének megcélzott személyei  politikusok,  újságírók, írók - mindenekelőtt a népi írók -, a művészvilág ismert szereplői. Sajátosan otthonosan mozog a kisgazdapárt  és a parasztpárt vezetői  és az Antall család (Idősebb és ifjabb Antall József) körében.

 1945 előtt a kormánypárti Pestnél dolgozott, 1945 után  a kisgazda  Kis Újságnál, megfordult  a Lapkiadó Vállalatnál, a film , a reklám és a propaganda világában és vállalati sajtóberkekben is. Parlamenti tudósító, bennfentes információit közvetlenül a politikusoktól és avatott kollégáitól szerezte, jól értesültségét tükröző írásait  közölte – többek között - a Hétfői Hírek, a Népszava, a Magyarország, a Budapester Rundschau és 1968-tól a Magyar Hírlap is.

 Politikusként a Kisgazdapártban tűnt fel.  Többen is a párt történészének tartották. Az 1947-ben megjelent „Pártunk harca a demokráciáért: A Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt története” című kötet szerkesztője Szilágyi Istvánnal. A forradalom alatt ismét megjelent, s három számot megélt  Kis Újság munkatársa. Némely jelentésében doktori címet is használ, de még nem tudni, hol szerezte.

Egy dosszié a 8 közül az ÁBTL-ben

1956 november elején ezt jelenti saját magáról :

"Dömötör László monori tanítónak a fia, felszabadulás előtt a kormánypárti Pestnél dolgozott, felszabadulás után kisgazda vonalon tevékenykedett. Hosszabb ideig a Hírlapnál és a Kis Újságnál volt. Csalás miatt tették ki a Lapkiadótól kb. 2 évvel ezelőtt, azóta a film világában dolgozott. Utolsó munkahelye az Állami Gazdaságok Diafilm osztálya volt. Kéri - Kellner Jenő fotóriporter szerint őt a börtönbe Dömötör juttatta. Németh Gyula (nem azonos a Népsportossal) szerint ilyen rendőri besúgónak a sajtóban nem lenne helye. Első felesége magas rangú ÁVH-s tiszt elvált felesége volt. Lakása Vöröstorony u.3."

 Későbbi jelentéseiben is hírt ad önmagáról, mindenkor  egyes szám harmadik személyben. Például:

 „Dömötör László dr., aki az ellenforradalom alatt a Kis Újságnál dolgozott, most jelent meg első ízben a szövetségben. (Újságíró Szövetség, - I.Cs.) Ott állítólag Futó Dezsővel volt tanácskozása. Róla többen megjegyezték, hogy újból megjelent a hatóság egyik embere. Elmondta többek között, hogy az ellenforradalom alatt a Kis Újságnál rajta és Futón kívül ott dolgozott Klamár Gyula, Maron Ferenc, Kinizsi Andor, ifj. Lázár Miklós, Avar Ferenc, stb.” (1957. január 7.)

 „Dömötör László, aki jelenleg a volt Állami Gazdaságok Minisztériumának diafilm osztályán dolgozik, az ellenforradalom alatt a Kis Újság munkatársa volt, nagyon érdekes közléssel jött. November 3-án, szombaton a Kolosi téren nyilas röpcédulával találkozott. Ezen az volt: Bátorság – élünk! Ezt a röpcsit – már nem emlékszik pontosan – átadta Tildy Zoltánnak vagy Kovács Bélának.” (1957. február 22.)

 „Dömötör Lászlóval beszéltem 6-án délben. Elmondta, hogy a Hétfői Hírek vasárnap nagy bankettet rendezett, melyen mindenki berúgott. A lap vezetősége az alábbi emberekből áll: Parragi György, a szerkesztő bizottság tagja, rajta kívül Balázs Anna, Nagy Sándor, Vedres József, Révész Gy. István. 

 Dömötört hétfőn nagyon lekapták a Parlamentben a cikke miatt. Kádas István, aki egy időben a DISZ titkára volt, - az volt a lekapó. Számos olyan dolgot írt meg, ami nem volt helyes, címer, képviselők lemondatása, stb.

 Dömötörtől származik még az is, hogy az alábbi politikusok jutnak miniszteri tárcához a közeljövőben: Bognár József, Kovács Béla, Erdei Ferenc, S. Szabó Ferenc (a Mezőgazdasági Múzeum igazgatója). Ezzel kapcsolatban azt szeretném rögzíteni, hogy Sarkadi Imre pénteken vagy szombaton beszélt Erdei Sándorral, aki szerint Ferit gyúrják, de az még nem mondotta ki az igent.”

 „Folyó hó 12-én Matolcsy Károly és Dömötör László társaságában az ellenforradalomról beszélgettünk. Fény derült az alábbiakra. Darvas József volt miniszter november 3-án állandóan Erdei Ferenc mögött kullogott, Dömötör szavaival élve. Mikor Vas Zoltán meglátta, (t.i. Darvast)  hangosan így szólt, ’Te még itt vagy? Téged innen rég ki kellett volna rúgni, te szar áruló.’ Fazekas György pedig, amikor az emlékezetes Tildy-Losonczy sajtófogadás előtt Boldizsár Ivánt meglátta, felelősségre vonta Losonczy Gézát, hogy engedhette be. Losonczy azt mondta: a parlamenti őrségnek még nem adott utasítást, hogy Boldizsár Ivánt ne engedjék be az épületbe. A sajtófogadáson, mikor Léderer, az Observer munkatársa kikelt Boldizsár ellen, Losonczy emelkedett szólásra és felkérte: ’Boldizsár kolléga közkívánatra hagyja el a termet.’ Ez a gobelin teremben zajlott le.

Boldizsár Iván

Dömötör ellen sok kifogás hangzott el. A Kis Újság megindulásakor a parlamentből, Tildy előszobájából távolították el Dancs Józsefet. Akkor még visszaszemtelenkedett, de utána végleg menesztették a szerkesztőségből. Gyenes Istvánt a parlamentben kérték meg, hogy távozzék. Alig indult meg a Kis Újság, az Újságíró Szövetségből Futó Dezsőt felhívták, hogy Dömötört távolítsa el, mert az ÁVH embere. Futó megvédte.

 Kiderült, hogy az Újságíró Szövetségben elkészült egy lista azokról, akik nem kívánatos személyek a sajtóban. Ezen rajta volt Dömötörön kívül Matolcsy is. Neki azt rótták fel bűnéül, hogy részese volt Csornoky Viktor és Tildy ügyének.

 Dömötör szerint ezt a listát állítólag Nagyrévi György állította össze.

 …sok szó esik az újabb laphoz való behívásokról is. Így újabban Dömötör László is megkapta a Lapkiadóhoz a behívását. Már státusba is került ott. Bajor Nagy Ernő elmondta, hogy őt is státusba vették a Friss Újság részére a Kossuth Kiadónál… oda került Gárdos Miklós is.” (1957. február 12.)

Pártay Tivadar

 A hatvanas-hetvenes években  a kisgazdák legszűkebb körű tanácskozásain is jelen van az ügynök, az állambiztonság okkal alapoz rá a nyílt vagy fedett szervezkedések felderítésében, az operatív feladatok végrehajtásában. Erősen kötődik Pártay Tivadar („Buday” fedőnevű ügynök) személyéhez, erre a kapcsolatra már kombinációkat is épít a belső reakció elhárítása. Rainer M. János írja:

  „Ha Pártay (vagy mások) levelet írt(ak) Kádár Jánosnak, ha választ kaptak (vagy ha nem kaptak), ha hírek érkeztek Nagy Ferenc és a magyar kormány közötti titkos tárgyalásokról, hamarosan koalíciós (esetleg fél-vagy álkoalíciós) alapon újjászerveződő kormányról, mindannyiszor ilyen szűk körű megbeszélések szerveződtek. A többnyire hosszúra nyúló borozás keretében zajló eszmecserékről „Varga” részletes jelentéseket írt, vagy később, a hatvanas évek vége felé, diktált minifonra.”(Rainer: „Jelentések hálójában, Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989”)

 A hatvanas évek végére Dömötör a kisgazda vonal legfontosabb hálózati  informátora „Vadász” (Szolnoki István), „Erdélyi” (Szentiványi József), és  „Pásztor István” (Páll Tibor) mellett. 1968 és 1969 nyarán  „Varga Sándor” (Dömötör László) Balatonszárszón nyaral családjával Pártay Tivadaréknál, ott gyűjti össze a Recsket megjárt kisgazda foglyok visszaemlékezéseit, dokumentumait. A gyarapodó személyi irattári anyag az FKgP újabb történetének  alapjául is szolgált volna,  ám minderről  természetesen  időben és pontosan értesült az állambiztonság.

    Dömötör nyüzsgő nagyvilági életet élt, keveset aludt, rohanva habzsolta az eseményeket, mindenütt ott volt, mindenkit ismert, mindenről jelentett. Politikusok, művészek, színészek, tudósok, sportolók, bárzongoristák, artisták, sztepptáncosok, ripacsok, stricik, főpincérek, kávéházak és kiskocsmák oszlopos figurái, az éjszakai élet hírességei és nappali pillangók egyaránt baráti, ismeretségi körébe tartoztak. Könnyen és gyorsan írt, hol komolyan, hol lezseren. Gyakran mindenkit megelőzve, elsőként szerez hírt egy várható eseményről  és robbantja a lapok információs rovatait. Helyenként pedig pletykál, híresztel, legendákat és ellenőrizetlen információkat ad tovább. Listát készített például az angol-, a német-és oroszbarát újságírókról, a bal-és jobboldaliakról, az urbánusokról és a népiesekről, a Gestapó és a KGB besúgóiról.

    Senki sem tartott oly közelről leleplező tükröt a magyar újságíró társadalom történései elé 1945 és 1975 között mint ő, tőle tudjuk például, hogy mi történt a Magyar Újságírók Országos Szövetségében és a Magyar Írók Szövetségében 1956 októberében és novemberében, majd a kádári konszolidáció éveiben. Pártay Tivadaron kívül doktorálhatott volna Tamási Áronból, Sarkadi Imréből, , Ungvári Tamásból, Boldizsár Ivánból és másokból.

    Ismerte a rivalda fényben szereplők emberi gyengeségeit, gyarlóságait, adomázott és pletykált is pásztorórákról, ivászatokról, legendás nőügyekről, szerencsejátékosokról, hamiskártyásokról, pénzhajhász karrieristákról, sikkasztókról, csalókról. (Fájdalom, az utóbbi un. szenzitív adatokat és körülményeket az ÁBTL cenzorai kötelességszerűen törölték a kutatók által kért másolatokból. Ám szerencsére nem mindenhonnan sikerült a teljesség igényével, így véletlenül megmaradt egy-két csemege az utókornak, melyek a törvényes határidő leteltével már közölhetők.)

   Mindezek ellenére mint tudományos kutató meglepve tapasztaltam, hogy  2010-ig rajtam kívül senki sem kereste még Dömötör dossziéit (az egyetlen kivétel Rainer M. János, akit a dömötöri "életműből" Antall József besúgói érdekeltek), azokat több hónapi munkával előbb rendeznie kellett a levéltárnak ahhoz, hogy a kutató asztalára kerülhessenek.

Mi történt 1956-ban az Írószövetségben és az Újságíró Szövetségben?

 Dömötör László újságíró, állambiztonsági ügynök jelentéseit helyenként tömörítettem, stilizáltam, lényegük azonban érintetlen.

   "1956. késő nyarán, kora ősszel az írók már lázadoztak. Nyugaton is az írókat tartották a legtöbbre, tőlük remélték azt, hogy 'a gúzsba kötött magyarság harcát vezetni fogják. Minden megmozdulásukról tudtak kint és igyekeztek azt minél jobban felfújni.

 Sarkadi Imrével szeptemberben találkoztam hosszabb szünet után. Tőle informálódtam az Írószövetség helyzetéről. Elmondta, hogy csoportja - Kuczka és társai - most akarnak egy lapot indítani Életképek címmel. Ennek az lett volna a feladata, hogy Darvas Józsefet átmentse, mert a sztálini időkben túlzottan exponálta magát. Az Életképek első számában például nagy cikk jelent volna meg a magyar uránium termelésről, aztán a nemzeti kommunizmusról.... ebben a lapban mondott volna le Kossuth díjáról 11 író, köztük Sarkadi, Kuczka, Zelk, Benjámin, Kónya, Veres Péter és mások.

Sarkadi Imre

   Az Írószövetségben is pezsgett az élet. Az Irodalmi Újság egy-egy számáért már közelharcot kellett folytatni. S jött az írók közgyűlése. Sarkadi szerint Magyarországon még soha olyan demokratikus választásra nem került sor, mint akkor. Emlékezetem szerint a legtöbb szavazatot Banjámin László kapta. A cél az volt, hogy a szektás moszkovitákat - Gergely Sándor, Barabás Tibor, Balázs Anna és társaik - kibuktassák mindenhonnan. Ez meg is történt.

Benjámin László

Az íróknak szerepük volt október 23 előkészítésében, a különböző egyetemeken a tisztulásért megindult összejöveteleken mindig részt vett egy-egy képviselőjük. Október 23-án jelen voltak a Bem-téri tüntetésnél. Budára igyekezvén a Margit hídon találkoztam Bába Mihály íróval és műfordítóval. ’Gyerünk a Bem térre!’ - mondta. Ott találkozott volna Dékány Kálmánnal, de elkerülték egymást. Veres Péter mondott beszédet. Este az Irodalmi Újság különkiadásban látott napvilágot, melyben a követelések megjelentek. Ennek az újságnak volt a legnagyobb hitele a tömeg soraiban. Ettől kezdve az ellenforradalom láthatatlan vezérkara az Írószövetségben székelt.

Az Irodalmi Újság különkiadása, 1956. október 23.

A Nemzeti Parasztpárt utódja a Petőfi Párt szinte kizárólag írókból állt, akárcsak a pártvezetőség fölé kerekedett szellemi vezérkar: Veres Péter, Tamási Áron, Németh László, Keresztúry Dezső, Féja Géza, Kodolányi János és mások. Sarkaditól hallottam, hogy ez a vezérkar már régen készen állott titokban. Az írók pártja: a Petőfi Párt képviselte aránylag a legbecsületesebb vonalat ebben az időben. Emlékezzünk csak arra, hogy elsősorban ők emelték fel szavukat a törvénytelenségek, a lincselések ellen. Ezen a téren Budapesten Németh László, vidéken Féja Géza vinné el a pálmát.

Németh László

 Október 23 után az Írószövetség kibővítette vezetőségét, helyet kapott benne Kodolányi, Féja, Sinka, a baloldali kommunisták mindenből kiszorultak. A Magyar Rádió hangját is az írók megjelenése változtatta meg Illyés Gyula és Füst Milán megszólalásaival. A Petőfi Párt programja eléggé felforgatta volna az országot, nyíltan benne volt a polgári restauráció. Az ország élére Kodály Zoltánt kellett volna ültetni, ha átmenetileg is.

 Az írók egy másik csoportja Kuczka Péterrel (Márkus, Kónya) létrehozta a Nemzeti Bizottságot, mely szerette volna az ország politikai irányítását megkaparintani, rendelkezésükre állt néhány száz felfegyverzett fiatal is.

Kuczka Péter

November 4 előtt az írók nem vállaltak kormányzati szerepet, a Petőfi Párt sem az írókat tolta előtérbe, hanem például Bibó Istvánt, Jócsik Lajost, Farkas Ferencet. November 4 -én hajnalban, amikor elhangzott Nagy Imre beszéde, melyben az ENSZ segítségét kérte, akkor az írók ismét lázas tevékenységbe kezdtek. Képes Géza felolvasta az Írószövetség felhívását, Háy Gyula pedig a világ íróihoz fordult. Kuczka fegyveresei állítólag harcba is bocsátkoztak, a szövetség helyi csoportjai - például Dunapentelén Sándor András vezetésével - az ellenállók hangadói voltak. Kapcsolatot kerestek és találtak a gyárakkal, megjelentek Csepelen és Újpesten, fegyveres harcra buzdítottak.

 Az Írószövetségnek nagyon fájt, hogy egyes tagjait a fasiszta színezetű lapok támadták. Benjámin Lászlót például a Dudás-féle Magyar Függetlenség kritizálta. Az ellenakciók leállították ezt a hajszát. Amikor a sztrájk lett a jelszó, az Írószövetségben számtalan felhívás, röpcédula készült el. (Előfordult, hogy a szövetség nevét ellopták.) Molnár Zoltán titkár még november végén is küldözgette az embereket a gyárakba, munkahelyekre, persze nem a Kádár kormány melletti megszólalásra. Az Írószövetség taggyűlésén elhangzott Tamási Áron felszólalást sokszorosították és terjesztették.

 Az ellenforradalom bukása után a külföld arra törekedett, hogy mindennel  ellássa az írókat, mondván, ők nem hagyják cserben a szövetségeseiket. Jött a Vöröskereszt útján az élelmiszer, a ruha, a pénz, s megalakult az Írók Segélyszervezete Tamási és Jankovics vezetésével, itthon is számos gyár, közület, szervezet gyűjtött az írók részére, - ahogyan minderről Kopré Józseftől értesültem.

 Aztán az lett a jelszó hónapokon keresztül, hogy „Nem írni!” „Ezeknek nem!” Akik mégis tollat ragadtak, azok nem tartoztak az élvonalhoz. Folytak később a tárgyalások az Írószövetségben, majd amikor azt bezárták kormánybiztost állítva az élére, az írók áttették székhelyüket az Újságíró Szövetségbe, majd onnan a Hungária Kávéházba. Aztán szétszóródtak, s lassan írni kezdtek. Van aki hosszabb, van aki rövidebb lélegzetű munkát kapott.

Háy Gyula

Háy Gyula, Gáli, Obersovszky és társaik őrizetbe vétele természetesen nagy visszhangot váltott ki, a legnagyobbak – Illyés Gyulától Szabó Pálig, Veres Péterig – azonban hiába mozdultak meg érdekükben, eredményt nem tudtak elérni.”

Gál Ferenc rny. hdgy. megjegyzése:

„A jelentés nem valami jó, de Meszlényi nem tud többet a szövetségről. Minden esetre átadjuk a Vizsgálati Főosztálynak.”

 „Az Újságíró Szövetségben már az októberi események előtt megindult a bomlás, s az ellenforradalom egyik bázisa alakult ki. A rehabilitálásokkal kezdődött a folyamat. Nem csak olyanoknak adták vissza újságírói jogaikat, akiktől azokat törvénytelenül, meggondolatlanul elvették. Sajnos számos álhírlapírónak is. Így akartak szavazatokat és kulcspozíciókat szerezni az új tisztségviselők  választására készülő olyan nemzeti kommunisták, mint például Haraszti Sándor. A rehabilitációs bizottságban Novobáczky Sándor volt a hangadó, háta mögött a pártközpontban Kéri János állt.

Novobáczky Sándor

 A júniusi párthatározat után megindult az erjedés a szövetségben is. Az október 29-i közgyűlés előkészítésére bizottság alakult, melyben Losonczy Géza és Gimes Miklós csoportja dominált. Vadász Ferenc főtitkár megbuktatása lett volna a cél, Haraszti Sándor és Gimes Miklós pozícióhoz juttatása. Ezen a közgyűlésen akarták leleplezni azokat a kollégákat is, akik a hatósággal szorosabb kapcsolatban voltak. (Ezt konkrétan hallottam és Borgos elvtársnak a figyelmét fel is hívtam rá.) Cél volt az is, hogy a sok munkáskáder ne lehessen tag, s aki nem tag, az nem dolgozhat lapnál. Egyesek (Varannai Aurél, Zsadányi Oszkár, Léderer, Boldizsár) a külföldi lapokat látták el megfelelő anyagokkal és segítőkre is akadtak.

Losonczy Géza

 Aztán közbe jött az ellenforradalom. Utána pár napig pangás volt, majd megindult az élet. Tudtommal Vadász Ferenc már november 7-én, vagy 8-án be is ment. Egyesek (Pethő, Gimes, Boldizsár, Novobáczky, Keszi) innen akarták megszervezni az újságíró sztrájkot. Amikor nem engedték be őket az épületbe, átmentek az Írószövetségbe és ott hirdették meg a sztrájkot. Ebben az időben a Nemzeti Bizottság tagjai is beolvadtak a közgyűlést előkészítő bizottságba, így akarták magukat legalizálni. Különböző bizottságok jöttek létre, ezekben a vezető funkciókat igyekeztek megkaparintani. Jellemző eset, hogy a szociális bizottság elsősorban volt álhírlapíróknak és a régi kor embereinek adott segélyt. (Például: R. Lászlót, a szélső jobboldali Esti Újság volt rendőri riporterét is felvették a segélyezettek listájára.)

 A magát önkényesen megválasztott, kiszélesített elnökség átalakította a szövetség arculatát. Beültették az elnöki székbe - immár a Nagy Imréékkel eltűnt Haraszti Sándor helyett – Száva Istvánt, aki lefogásáig töltötte be ezt a tisztséget. (Vadász Ferencet úgy kezelték, mintha ott sem lett volna.) Ezekben a hetekben az ország ellenforradalmi góca kétségtelenül az Írószövetség és az Újságíró Szövetség volt. A külföldi újságírók otthonosan mozogtak már a székházban, még az is felmerült, hogy februárban, a magyar sajtó napján úgy rendeznek egy pikniket, hogy az anyagi alapot tőlük és az angol követségtől szedik össze. Minden követ megmozgattak a lefogott újságírók szabadon bocsátása érdekében.

Haraszti Sándor

Kialakultak a szövetségen belüli csoportosulások, klikkek.

Az úgynevezett hithű kommunisták, a néphatalom harcosai elég kevesen voltak, nagyjából az üzemi lapoknál dolgozó fiatalokból tevődtekt össze.

Aztán volt a polgári réteg (Németh dr., Magyar, Pakots, Wesselényi Miklós és mások), céljuk – egy-két kivétellel – a saját pecsenyéjük megsütése volt. S ez eredménnyel is járt.

 Következett utánuk azoknak a csoportja, akik már évek óta nem dolgoztak, vagy nem dolgozhattak a sajtóban. Ezek állásfoglalása is igen érdekes volt. Volt, aki csendben maradt és nem szította az ellenségeskedést, mások pedig teli szájjal harsogtak.

S aztán jött a legérdekesebb együttes (Gimes Miklós, Molnár Miklós, Novobáczky Sándor, Pethő Tibor, Boldizsár Iván, Erdős Péter, Korolovszky Lajos), ez volt a legrejtelmesebb. Leggyakrabban a könyvtárszobában dugták össze a fejüket, s ha netán egy idegen arra tévedt, azonnal szétugrottak. Ők kezdték meg a konkoly hintését.

Pethő Tibor

A történtek után nem volt váratlan az újságíró társadalom számára a szövetség feloszlatása, annak élére kormánybiztos állítása.

 A szövetség életéről nem tudok teljes képet adni, csak láncszemeket a nagy egészhez. Ám adataim mindenben helytállóak. Ha az illetékesek jól szemügyre veszik a dolgokat, akkor rá fognak jönni, hogy akik előkészítői voltak az októberi eseményeknek, s az ellenforradalom alatt hangosan vagy csendesebben puffogtatták az álhazafias frázisokat, ma is ők a szószólók, az irányítók a láthatatlan háttérben.”

Gál Ferenc rny. hdgy. megjegyzése:

„A jelentést megküldjük a Vizsgálati Főosztálynak, valamint felhasználjuk az újságírók ellenséges tevékenysége további felderítésére.”

Jelentések az "ellenforradalom" napjaiból

   Az ügynök többször is visszatér október 23-ra, jelentéseiből mozaikszerűen áll össze az események köre, benne a korabeli magyar sajtó szerepe, írók, újságírók sorspróbáló megnyilvánulásai, tettei. Mindez nem a hivatalos történetírás, hanem egy állambiztonsági hálózati személy szemszögéből, annak minden elfogultságával, szubjektivizmusával.

  "Október 23-án 18 óra tájban már nyüzsgő hangyaboly volt a város. Kb. 19 órakor Szelei László, a Lapkiadó munkatársa közölte, hogy a Szabad Ifjúság és az Irodalmi Újság különkiadásban jelenik meg. Ezt telefonon Marikával közöltem is (Itt feltehetően valamilyen BM-összeköttetésére utal az ügynök, - I.Cs.), azt hiszem elsőként, mert Szelei előtte néhány perccel kapta az utasítást Nemes Ivántól, a Lapkiadó igazgatójától.

 Nemes Ivánt Kállay Gyula hivatta fel telefonon kb. 19.30-kor és közölte vele, hogy nem jelenhet meg az Irodalmi Újság különkiadása. Rá négy perccel Erdei Sándor, az Írószövetség főtitkára hívta fel és közölte: Kállayval beszélt és megjelenhet a lap. Ebből  többen (Antal Gábor, Katona Jenő) arra következtetnek, hogy a telefonlehallgatóban akkor már az ellenforradalom emberei ültek.

 Ugyanebben az időben Kovács György,

 a Szabad Ifjúság

munkatársa a Rökk Szilárd utcai szerkesztőségben kijelentette: ’Elseperjük a komcsikat, mi is kijövünk. Éljen a forradalom!’ Félóra múlva meg is jelent a lap. Az egyik gépírónő később elmondta: a szerkesztőség egy emberként követelte a különkiadást, ’Ki az utcára!’ A DISZ vezetőségével már 18.00 óra óta folyt erről a tanácskozás. A DISZ vezetők - Szakalival az élükön - azt mondták: helyes, de vigyázni kell, hogy a kezdeményezés a kezünkben maradjon. (A különkiadások megjelenését és tartalmukat is telefonon közöltem Marikával, sőt azt is, hogy milyen rendszámú kocsik kezdték a lapok szállítását a Rökk Szilárd utcában.)

Szabad Ifjúság, 1956. október 23.

Kb. 23.00 óra tájban hazafelé menet összetalálkoztam

a Szabad Nép

egyik munkatársnőjével, aki a Pasaréti tér környékén lakott. Tőle tudtam meg, hogy a szerkesztőség a forradalom mellé állt. Már néhány nappal korábban beadvánnyal fordultak a pártközponthoz. Akkor kiküldték hozzájuk Friss Istvánt kormánybiztosnak. Kint járt a lapnál Révai József is. De ők csak olajt öntöttek a tűzre, nem sikerült a hangulatot lecsendesíteni. Horváth Márton főszerkesztő ekkor már nyíltan ellenszegült és ’ a nép hangját’  idézte. A Szabad Népnél nem voltak hajlandók leadni Gerő Ernő beszédét. Később olyan megegyezés jött létre, hogy a nyomdászok kiszedik a beszédet, de csak Nagy Imre beszédével együtt hozzák le. Végül a Gerő beszédet elsikkasztották.

Szabad Nép, 1956. október 26.

Igen fontos láncszem az ellenforradalom szempontjából

 az "Igazság"

 szerkesztőségének ügye. Október 22-én helyezték a Lapkiadóhoz Komoly Pétert a Népművelési Minisztériumból. Olyan információim vannak róla, hogy a felesége igen fontos beosztású ÁVH kémelhárító volt. Komoly egy nap után, 23-án este megszervezte az "Igazság"-ot. Ennek történetét Antal Gábor, D. Szabó László és Kulcsár Ödön mondta el. A Népművelés szerkesztősége 23-án egész éjjel talpon volt. Varga Imrét és Petőczöt, akik ellene voltak, hogy forradalmi lapot indítsanak, - hazaküldték. Éjjel elhatározták, hogy lapot adnak ki. Obersovszky Gyula vállalta a felelős szerkesztői tisztet, mert többen teljesen illegálisan akarták a lapot kiadni. A szellemi irányítás azonban Komolytól származott. A nyomdászok örömmel vállalták az új lap előállítását. Október 24-én az Igazságnak már fegyveresei is voltak, honnan jöttek, nem tudom, a parancsnokuk Molnár László filmes volt, aki Moszkvában tanult.

 A kiadóhivatali teendőket a Népművelési Intézet munkatársa: Radványi Sándor vállalta, míg a hirdetési és pénzügyi dolgokat Stáler László (terjesztés) vállalta magára. A lap hamarosan gépkocsikat is szerzett, s ettől kezdve november 9-ig, vagy 10-ig minden nap megjelent. Nyomdaköltséget nem fizettek, papírt fegyveresekkel zabráltak és a munkatársak már október 25-én kaptak pénzt.

Igazság, 1956. október 25.

 A lap szellemi irányítója Komoly Péter volt, utána Obersovszky Gyula felelős szerkesztő következett, majd Gáli József író és G. Vészi János. Vészi a Nemzeti Múzeum Széchenyi Könyvtárának munkatársa október 24-én, vagy 25-én kapcsolódott be a munkába. A sajtóházban a Népművelés és a Könyvtáros szerkesztőségének egykori helyiségeit vették igénybe. Az első napon már megjelent itt két érdekes kommunista újságíró. Lukács Imre (a dadogós Lukács) és Keszi Imre. Lukácsot azonban Obersovszky 24 órán belül megkérte, hogy hagyja el a szerkesztőséget, mert nincs szükség rá. Keszi október 25-én, vagy 26-án egy igen éles hangú cikket leadott a kommunisták ellen, ki is szedték, de Zsadányi Oszkár akkori tördelő szerkesztő megakadályozta megjelenését.

 A lap végleges szerkesztőségét november 9-én akarták kijelölni. Addig már hozzávetőleges becslés szerint 100 ember mozgott ott. Készen volt egy kb. 40 tagú szerkesztőségi lista is, amelyet ott hagytak a Könyvtáros szerkesztőségében, Katona Jenő szobájában. Ezt a listát Obersovszky, Komoly, Gáli és Radványi állította össze. A lap törzsgárdája tudtommal – bár ez nem teljesen pontos –az alábbiakból állt:

 Obersovszky Gyula, Komoly Péter, G. Vészi János, D. Szabó László, Radó István, Kusinszky Endre, Garai Tamás, Gáli József, Radványi Sándor, Zsadányi Oszkár, Rozsnyai Simon, Pintér István, Gimes György, Szilvási Lajos, Dersi Tamás,  Szentiványi Vera, Örkény István, Baracs Dénes, Forgács Ágnes, Párkány László, Szegedi Emil, Kozák Dezső, Gink Károly, Barabás Tamás, Bárdi János.

Obersovszky Gyula

Kiegészítés az előbbiekhez.

 Az egyetemisták október 24-én „Október 23” címmel forradalmi ifjúsági lapot szándékoztak indítani. Nemes Iván, a Lapkiadó vezetője azonban rábeszélte őket arra, hogy egyesüljenek az Igazsággal, ne legyenek egymás konkurensei, hiszen úgyis egy célért küzdenek és kevés a papír is. Az egyetemisták ebbe belementek és így vonult be Nemes vezetésével az „ Október 23” szerkesztősége az Igazsághoz. Köztük volt Zsadányi Oszkár, Antal Gábor, Kusinszky Endre, Vadász Kornél, Gimes György és Szilvási Lajos. Az „Október 23” lapengedélyét Haraszti Sándor adta ki szóban, annak fő szorgalmazója Szilvási Lajos volt.

 Az Igazságnál rövid idő alatt a szerkesztőségi hierarchiát tükröző következő munkabeosztás alakult ki – Zsadányi Oszkár szerint, akinek szavait többen is megerősítették -:

 Főszerkesztő: Obersovszky Gyula, helyettese Komoly Péter. Olvasó szerkesztő Szegedi Emil és Radó István. Tördelő szerkesztő Zsadányi Oszkár és Pelbárt Oszkár. Politikai rovat: Kusinszky Endre rovatvezető, Barabás Tamás, Dersi Tamás, Vajda István, Garai Tamás, D. Szabó László, Szentiványi Vera, Vas Mária, Bárdi János, Szilvási Lajos, Juhász Róbert. Külpolitikai rovat: Gimes György, Vadász Kornél. Ipari és mezőgazdasági rovat: Hódi Sándor rovatvezető, Szendrei József. Kulturális rovat: Zolnai Vilmos rovatvezető, Demeter Imre, Gáli József, Nyárády Gábor. Sport rovat: Rozsnyói Simon, Pintér István. Brezenóczky és Dénes Tibor dr. rovat beosztására nem emlékszem pontosan.

 Az előbbiek szerepeltek a szerkesztőség végleges listáján is. Akiket már az első 48 órában eltávolítottak a laptól, azok: Keszi Imre, Lukács Imre (a dadogós), Hajnal Anna és Ungvári Tamás.

 A Kis Újság

 A Semmelweis utcai pártházban a párt ideiglenes vezetősége Pártay Tivadart és Szokoly  Endrét bízta meg a sajtóosztály megalakításával.

 Mikor Tildy Zoltán emlékezetes rádióbeszéde elhangzott, melyben felkérte a kisgazda újságírókat, hogy jelenjenek meg munkahelyükön, gyülekezni kezdtünk.

Kis Újság, 1956. november 3.

A Kis Újság munkatársai Futó Dezsővel az élen birtokukba vették a Vörös Csillag Nyomda egy részét. Ide Tildy levelével és Maléter Pál honvédelmi miniszter nyílt parancsával mentek be. Ennek felmutatása után engedte csak át a Magyar Honvéd szerkesztősége az épület egy részét és engedélyezte a nyomda használatát.

 A Kis Újság október 30-án jelent meg először és november 4-én utoljára. A főszerkesztő Kovács Béla volt. Felelős szerkesztő és egyben politikai irányító: Futó Dezső. Rajta kívül a szerkesztő bizottság tagja volt Klamár Gyula és Maron Ferenc. A lap belső munkatársai (akik előleget is vettek fel): Dömötör László dr. (belpolitika), Maron Ferenc (külpolitika), Lázár Miklós (rendőrségi tudósító), Csaplár András (sport). Többnyire a belpolitika területén dolgoztak: Szász Ferenc, Benkő Tibor, Berecz Lajos, Szánthó Dénes, Kinizsi Andor, Avar Ferenc, Kiss Antal.

 A lapnál indulásakor elég sokan megjelentek, ám zömüket eltanácsolták, köztük Dancs Józsefet és Zeke Gyulát.

 A Magyar Nemzet 

Pártay Tivadar és Szokoly Endre együtt vette birtokba a lapot.. Itt állt elő, hogy egyszerre három szerkesztőségis működött. Az egyik a régiekből tevődött össze. A másik a fegyveresekkel érkezett Pártayval tartott. A harmadik a jogfolytonosság alapján Horváth Zoltánnal az élen követelte magának a lap irányítását. Pártay lett a győztes, részben a kormány támogatásával, részben pedig azzal, hogy Pető Tibor lepaktált vele. Így a lap kocsiját is ő használta. No és pénzt is Pártay tudott szerezni a Nemzeti Bankból, meg nem erősített hírek szerint Tildy aláírásával.

Magyar Nemzet, 1956. október 26., rendkívüli szám

 Pártay a következőkkel vonult be a Magyar Nemzethez (ezek szerepeltek fizetési listáján is):

 Főszerkesztő: Pártay Tivadar, helyettese: Pethő Tibor. Utána így következett a többiek rangsora: Horváth Zoltán, Kemény Endre, Szokoly  Endre, Horváth László (titkárság vezető), Szilágyi József, Szilágyi István (sport).

 Mikor már megvolt a paktum , Pető Tibor sugallatára a lap régi gárdája kifogást emelt néhány ember ellen. Először Parragi György eltávolítását követelték (Pető Tibor, Sebestyén György, Fencsik Flóra). Aztán Pál Ferenc következett, akinek személyével kapcsolatban többen kijelentették: azért nem akarnak vele együtt dolgozni, mert az ÁVH embere. Pártay beszélt vele, s azt kérte tőle: menjen egy hónapra szabadságra. Rajtuk kívül Rajcsányi Károly és Gárdos Miklós is eltűnt a laptól. Horváth Zoltán vissza akarta hozni Vámos Magdát, hogy ez megtörtént vagy nem, - nem tudom.

Parragi György

 November 4-én a Magyar Nemzet pénztárában 160 000 forint volt. Egyesek szerint ezt Pártay Tivadar eltulajdonította, más és hihetőbb adat szerint Horváth László titkárság vezető szökött meg vele Nyugatra. Semmi sem volt kialakulva a szerkesztőségben, belső torzsalkodás folyt, még több embert akartak kirúgni, másokat pedig bevinni.

 A Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) mint ismeretes a Dorottya utcában a Kulturális Kapcsolatok Intézetében ütötte fel a tanyáját. Az épületet a párt részére Erdei Ferenc akkori miniszterelnök-helyettes írásos engedélye alapján vette igénybe teljes berendezésével együtt. Itt alakult meg a sajtóosztály is.

Féja Géza

A párt vezetősége az

 Új Magyarország

 főszerkesztőjének Féja Gézát jelölte. Erre a posztra Jócsik Lajos pályázott, később megelégedett a felelős szerkesztői poszttal is. A politikai kontroll szerepét itt Kondor Imre egyetemi tanárra bízták, aki jelenleg a Műszaki Egyetem könyvtárának vezetője. A lap olvasó szerkesztője Bodnár István és Berecz József lett. Itt dolgozott – mint akit a párt vett fel a szerkesztőség tagjai közé – Vigh József, Kovács Attila, Szabó Sándor (egykori győri kolléga), Fodor László, Korolovszky Lajos és Kórodi József. Itt is sokan mutatkoztak, de senkit sem szerződtettek az előbbieken kívül. A szerkesztőség tagjainak kiválasztását a párt vezetősége végezte.

Új Magyarország, 1956. november 3.

 Ez a lap elég becsületes hangot követett. Az első perctől kezdve igyekezett megakadályozni a nagyobb kilengést és önbíráskodást. A lap november 4-i száma 200 000 példányban jelent volna meg, erre azonban a bekövetkezett események miatt már nem volt idő és mód. Itt írt még – de nem volt a pártvezetőség listáján – Péter Géza, Balázs Árpád, Dénes Mihály, Bíró János. Befogadták Albert Istvánt is. Horváth Sándor (jelenleg a Mezőgazdaság szerkesztője ) itt is jelentkezett vezető szerepet követelve. Rovatvezetői állást ígértek neki, ezzel azonban nem elégedett meg. A szerkesztőség a párt pénzét költötte.

A Magyar Világ

 Október 15-én az Újságíró Szövetség rehabilitációs bizottsága rehabilitálta Szentiványi Györgyöt és Szolcsányi Ferencet, akik itt barátkoztak össze. Október 23-ig azonban egyikük sem tudott elhelyezkedni. Szolcsányi ekkor elhatározta, hogy lapot csinál. Először a Világot akarta feltámasztani, s hogy a jogfolytonosság meglegyen, maga mellé vette Kemény Istvánt, Pakots Györgyöt és Somogyi Vilmost. Keménnyel azonban már az első tárgyalásnál nézeteltérése támadt, szövetségük kútba esett. Utána Pakotssal próbálkozott, ám mivel az nem kapta meg a felelős szerkesztői állást, megsértődött, s csak fél állást vállalat, mondván: akkor megyek a kisgazdákhoz.

 Október 27 és 28-án újabb megbeszélést tartottak a MÚOSZ-ban. Haraszti Sándor akkorra már a szóbeli engedélyt is megadta a lapnak. A felelős szerkesztő Szolcsányi Ferenc, a felelős kiadó pedig Halasi Árpád lett. Itt dolgozott Körössényi János, Szentiványi György, Somogyi Vilmos, Herbst Ferenc (ma már az újvidéki Magyar Szó munkatársa), Lelkes Éva és egy Fonyó nevű egyén. A tördelő szerkesztői munkát Mészáros István látta el.

Magyar Világ, 1956. november 1.

 Az Egyetemi Nyomdában abban állapodtak meg Janka igazgatóval, hogy három napos nyomdai hitelt kapnak. Így is indultak. A szerkesztőség említett tagjai pedig a napi eladási árból kaptak a munkájuknak és beosztásuknak megfelelő juttatást. Tudtommal a nyomdai számlát még ma sem fizették ki.

 A második naptól kezdve belső munkatársként csatlakozott még a szerkesztőséghez Kós Tamás és Bacsó János is. A MÚOSZ-ban nem valami jó szemmel nézték őket, az Újságírók Nemzeti Bizottsága Németh Gyulával az élen, szerette volna kitenni őket, de a válasz az volt: „A fegyveresek megvédenek minket!”

 A legérdekesebb az alábbi eset volt. November 3-án Szentiványi György interjút készített telefonon Andropov szovjet nagykövettel. A nagykövet azt mondta, hogy az egyedüli út a békés kiegyezés és a szovjet csapatok kivonulása. A november 4-i szám első oldalán ez az interjú állt. Andropov úgy szerepelt, mint a szovjet nagykövetség szóvivője. Szentiványi németül beszélt vele, Lelkes Éva gyorsírással jegyezte a beszélgetést, amit a szobában hallgatott Somogyi Vilmos is. Én nem hiszem, hogy Andropov nagykövet így beszélt volna Szentiványival.

 November 3-án este az Országházban Tildy és Losonczy államminiszterek fogadták a sajtó képviselőit. Több mint száz külföldi újságíró volt ott. A Magyar Világtól Szentiványit nem engedték el, mert túl baloldalinak tartották. Helyette Kós Tamás ment el, aki az ott elhangzottakat állítása szerint szóról szóra jegyezte. Egy részlet belőle. Az Associated Press munkatársa megkérdezte Losonczyt, hogy Szuszlovon és Mikojánon kívül más szovjet vezető járt-e Budapesten? Itt volt , vagy itt van-e Zsukov marsall? Losonczy „ nem tudom” -mal válaszolt. Mire a LIfe munkatársa: ’Nem tudja, vagy nem tudhatja?’ Losonczy: ’Nem akarok válaszolni.’ Tehát Zsukov itt volt. (Ennek az egész feljegyzése Kós Tamás birtokában van.)

 A Magyar Világ november elsején jelent meg először, utoljára pedig november 4-én. A régi Világ utódja szeretet volna lenni. Németh Gyula ezt szóvá is tette Vásárhelyi Miklósnál, aki azt válaszolta, hogy pillanatnyilag gomba módra szaporodnak a lapok, rövidesen elfogy azonban a papír, s akkor kerül majd sor a lapok megrendszabályozására.

 A „Magyar  Függetlenség”

 Dudásék lapja. (Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke, - I.Cs.) A napra már nem emlékszem, hogy mikor vették birtokukba Dudásék a Szabad Nép székházat. (Annak idején ezt telefonon közöltem.)

 A székházban az első perctől november 4-ig Dudás volt a korlátlan úr. Az épületben kb. 70-80 fegyveres volt állandóan és  még a folyosókon is lövöldöztek, mert nem tudtak a géppisztolyokkal bánni.

Dudás József

 Mikor Dudásék bementek a székházba, a Szabad Nép és az Esti Budapest ott tartózkodó munkatársai közül igen sokan nyomban csatlakoztak hozzájuk. Ők csinálták a lapot, Dudás szinte kivétel nélkül mindenkit maga mellé vett, akik harcoltak az oroszok ellen és elismerték őt vezérnek. Már pedig az oroszok elleni uszításban az első perctől az utolsóig országosan a Szabad Nép és az Esti Budapest munkatársai vitték el a pálmát, egy-két ember kivételével, akik igyekeztek félrehúzódni.

 Dudás törzsét általában volt kommunisták képezték. Lapja eleinte naponta háromszor is megjelent, később aztán csak kétszer. Pénzük volt bőven. Egy millió forintra tettek szert. Az egyik verzió szerint Dudás utasítására a Nemzeti Bank adta ki a Nemzeti Bizottmány részére, a másik verzió szerint viszont alvezérei, Gábori és Egri Gyula a pénzjegynyomdában szerezték. Tény, hogy a lap munkatársai 500 forintot kaptak előlegnek.

 Nem lehet pontosan megállapítani, hogy kik voltak rajta a fizetési listán, de a következők dolgoztak ott : Farkas András (Esti Budapest) volt a szerkesztőségben Dudás jobb keze, Pusztai Ferenc (Szabad Nép, de a keresztnév nem biztos) volt az egyik politikai szerkesztő, csak az ő kézjegyével ellátott lapot lehetett kinyomni. Az olvasást Homoródi végezte, (a Rádiónál és a Szabad Népnél dolgozott), Witt István csizmás fiatal titán volt, aki állandóan géppisztollyal járt, Benkeházi Dudás slapaja volt. Ott volt aztán Koncz az Esti Budapesttől, aki egy belügyminisztériumi villát akart szerezni a szerkesztőség részére, - kéjtanyának. A külpolitikát Baternay Béla csinálta, a kultúrpolitikát Kopré József.

Magyar Függetlenség, 1956. október 30.

 A Ludas Matyi munkatársai közül heten voltak a lapnál, így ott volt a Ludas párttitkára is (nevére nem emlékszenek informátoraim), a pénzt egy Janes nevezetű egyén kezelte. Ismertebb nevek, akiknek egy vagy több cikke megjelent: Gera Mihály, Egyeg Zoltán, Kiss Antal, Vékony Sándor, Benkeházi László, Szőnyi István, Tamás Ervin, Újvári József, Witt Iván, Velvárt Richárd, Szóka István, Kalocsai Imre, dr. Kovács Zoltán, Semjén Katalin, Szvidrány Sándor.

 Kopré szerint igen sok egyetemista és „szabadságharcos” megfordult a lapnál, akik kéziratokat hoztak.

 Bodó Béla, az Esti Hírlap jelenlegi olvasó szerkesztője november 3-án paktált le Dudással. Akkor állapodtak meg abban, hogy Bodó átveszi a lap irányítását Homoródival és Farkassal, hogy jobb lapot szerkesszenek..

 A lapnál történteket jól ismeri Baternay Béla, aki véleményem szerint hajlandó lenne mindenről pontosan beszámolni, azt hangoztatja, hogy könyv alakban is feldolgozza az eseményeket. Egy epizód példakánt, amelynél jelen volt. Angol és amerikai diplomaták keresték fel Dudást és azt kérdezték: ’Mivel lehetne Magyarországot megvenni?’ Dudás előbb gondolkodott, majd azt mondta: ’Egy milliárd dollárért!’ Baternay ezt nem fordította. Erre Dudás: „Talán sok? Mondj 500 ezret!’ Baternay ezt sem fordította. Dudás: ’Talán rosszul beszéltem. Mondd meg: 1 milliárd dollár segélyre lenne szüksége az országnak!’

 A székház volt a külföldi újságírók főhadiszállása, feltehetően azért, mert itt volt a távírógép. Sok nyugatnémet és angol hírlapíró nyüzsgött itt, a leggyakoribb vendég az angol Peter Freyer volt.

 Noha Nagy Imréék lefogták Dudást, a lap továbbra is megjelent. A fegyveresek arra készültek, hogy kiszabadítják vezérüket, ha 24 órán belül nem jön ki. Ultimátumot küldtek, s a vezér kijött. A szerkesztőség gondoskodott arról, hogy a lap minél többfelé eljusson, ezt sok gépkocsi segítségével érték el.

A Magyar Ifjúságot nagyjából a Szabad Ifjúság szerkesztő gárdája készítette. Aránylag kis szerepet töltöttek be.

Magyar Ifjúság, 1956. november 1.

 A Népsport szerkesztősége. Eleinte dúltak a belső harcok, majd létrejött a Forradalmi Bizottság, melynek tagjai voltak: Tavasz István dr., Pálfay János, Borbély Pál, Morvay Tihamér és Pető Béla.

 A laptól eltávolították Román Jenő titkárságvezetőt, aki egyben a lap MDP titkára is volt, továbbá Seres Jánosnét, Hidas Gusztávot és Szekeres Józsefet. (Szekeres eltávolítására azért került sor, mert a káder anyagok kiosztásánál sokan sérelmezték, hogy mit írt róluk.)

Magyar Népsport, 1956. november 1.

 A lap Magyar Népsport címmel egyetlen alkalommal jelent csak meg. Terényi László, a szerkesztőség vezetője pedig a zivataros napokban nem is járt be. Néhányan túl politikus cikket írtak, (erre majd az egyes újságírók ténykedésének vizsgálatánál térek vissza.) A legfontosabb tény az, hogy igen élésen kiugratott írásban üdvözölték Aradszky-Ajkai Andrást és Tímár Eleket, akik a börtönből szabadultak ki, a vád kémkedés volt ellenük.

 A Magyar Szabadságnak csak két száma jelent meg. Úgy tudom, hogy Lózsy János készítette Lőcseyvel együtt. Itt találkoztam Kovács Erzsébet nevével, valamint az ELITE vezetőinek nevével, akik egy felhívást tettek ott közzé.

Magyar Szabadság, 1956. november 1.

Népszava – Népakarat  szerkesztősége.

 Mikor a Szociáldemokrata Párt a Conti utcai székházát visszaszerezte, már az első nap első órájában kimondták, hogy ragaszkodnak régi lapjukhoz, a Népszavához. Így aztán a Népszava, mely eddig a SZOT égisze alatt jelent meg, átment szoci lapnak.

 Itt a főszerkesztői tisztséget Révész Mihály kapta, akinek fia: Révész András a titkárság egyik vezetője lett. Kimondták, hogy olyan ember nem dolgozhat a lapnál, aki a két párt egyesülését követően egy hónapnál tovább tagja volt a kommunista pártnak (MDP).

 A lapnál a vezető szerepet felelős szerkesztőként Száva István töltötte be. A hangadók a következők voltak: Erdődi János, Kellér Andor, Magyar László, Nádor Jenő, Szirmay Rezső és Máté Iván.

 Itt jelent meg Máté Ivánnak azon emlékezetes cikke, mely a külföldi szocik állásfoglalását tartalmazta a magyarországi helyzettel kapcsolatban.

Népszava, 1956. november 1.

 A Népakarat megmaradt a régi Népszava helyén, s zömmel a Népszava régi munkatársai csinálták a lapot. A vezetés Várkonyi István kezébe került. Ekkor és itt futotta ki magát Vándor Kálmán és Vándor Pál, itt dolgozott még Földényi István, Ádám György, Ádám László, Nógrádi Gábor, Baktai Ferenc, Gyertyán Ervin. Ebben a gárdában a leghangosabb ember Katkó István volt. A külpolitika és a csitítás szerepe Gedeon Pálnak jutott.. Itt írt Lendvai Pál, Baranyai György és itt tűnt fel nem ellenőrzött hír szerint Geszti Pál is.

Népakarat, 1956. november 1.

 Október 24-én jelent meg az utcán az Egyetemi Ifjúság. Ez a lap végig illegálisan készült, nem szerepelt benne sem felelős szerkesztő, sem felelős kiadó. Szervezője és egyik szóvivője Gömöri György volt, akinek édesanyja Fehér Rózsa, a Magyar Nemzet munkatársa, a lap háttérbeli szellemi irányítója pedig Földes György, a Ludas Matyi egyik szerkesztője volt, Gömöri nagybátyja.

Egyetemi Ifjúság, 1956. október 26.

 ’A dolgozó népet szolgáljuk!’ – ez volt a jelszó a Néphadsereg szerkesztőségében, amikor október egyik utolsó napján szinte fegyverropogás nélkül állt át a lap a „forradalmárok” oldalára a Vörös Csillag Nyomda állományával együtt. Megszűnt a Néphadsereg és megalakult a Magyar Honvéd. Megtartották főnöknek Nagy Gábor ezredest, de a vezetés a forradalmi bizottság kezében összpontosult, melynek hangadója először Fraknói őrnagy volt. Az ellenforradalmi napokban a szerkesztőséget Fraknói, Firon András és Zsolt Róbert vezette.

Magyar Honvéd, 1956. október 30.

 Ismeretes, hogy a honvéd vezérkar egyes tagjait a HM-ben őrizetbe vették Hazai altábornaggyal az élen. Ennek a terve is a lapnál született meg, a tippadó – tudtommal – Zsolt Róbert volt, a végrehajtó pedig Szabó I. László őrnagy, aki azokban a napokban érkezett haza Moszkvából, ahol iskolán volt. November 4 után a lap továbbra is Magyar Honvéd néven jelent meg, de a szerkesztőség ellenforradalmi tagjai egymás után váltak ki, részben önként, részben az átszervezés során tették ki őket. (Így került ki Zsolt Róbert is, akit aztán néhány nap múlva Pető Béla közbejárására felvettek a Népsporthoz, ám onnan most racizták.) A Magyar Honvédnél dolgozott még – az említetteken kívül – Madarász Gyula, Pásztor János, Bartók László, Tóth Ferenc, Visi Ferenc, Pető (?), Berkovits István, Faddi Sándor, Győri Illés György, Prukner Pál, Bogár László, Szántó György.

Felkelők üdvözlete a Magyar Honvédhez

 Dékány Kálmán és Zoltán Péter közösen csináltak egy ifjúsági lapot, de nem láttam a példányait. Úgy tudom, Munkás Ifjúság címen jelent meg, (Helyesen: „Forradalmi Ifjúmunkás”, az Ifjúmunkások Forradalmi Bizottságának lapja, - I.Cs.) két szám készült el belőle.

 A Művelt Nép is megjelent az ellenforradalom alatt. Kelemen János volt a lap összeállítója és hangadója, s mellette Geszti Pál a főkolompos. Eléggé háttérbe szorították Szegedi Miklóst, a szerkesztőség vezetőjét.

 Az Új Ember ugyanazokkal a munkatársakkal jelent meg, mint annak előtte. A terv itt is megvolt arra, hogy napilappá alakuljanak át, csak arra vártak, miként alakul a katolikus pártok fúziója.

 A Szív újságnak egy példánya látott napvilágot. Előkerültek a jezsuiták is, a lapot Pálos Antal és Kollár Ferenc készítette, a szerkesztőség a Mária utca 25 szám alatt volt.

Az  Én Újságom címmel egy gyermeklapnak is kijött egyetlen száma, de nem tudom, kik készítették.

 Az Irodalmi Újság is egy számmal jelentkezett. Az Író Szövetség hozta össze, politikailag, tartalmilag ez volt az ellenforradalom valamennyi sajtóterméke között a legforróbb és egyben a legszínvonalasabb.

Irodalmi Újság, 1956. november 2.

 A Pest megyei Népújság garnitúrája hozta létre a Valóság c. lapot.

 A Szabad Föld is megjelent egy alkalommal. Ennek az anyagát a szerkesztőség Dudásnak mutatta be, és Ő adott nekik papírt is a megjelenéshez.

 (Az ügynök természetesen nem említett minden lapot, így például a Nemzeti Parasztpárt központi lapját: a Szabad Szót sem, melynek főszerkesztője Szabó Pál volt.)

Szabad Szó, 1956. október 31.

 Horváth Sándor, a Magyar Mezőgazdaság jelenlegi szerkesztője, - aki az ellenforradalom alatt is ezt a szerepet töltötte be -, az októberi események során napilap főszerkesztő akart lenni. Ennek érdekében először a Szabad Földet foglalták el Horváth Dénessel, majd mikor látták, hogy tervüket nem tudják megvalósítani, Sándor átmenetileg az Új Magyarországnál kapcsolódott be a munkába, de valójában a Paraszt Szövetség égisze alatt napilaphoz akart jutni Kis Sándorral együtt Magyar Vetés címmel. Mikor aztán eljött november 4, visszaevezett a Magyar Mezőgazdasághoz és maga mellé vette Fehér Sándort, - Fehér Lajosnak, az MSZMP Intéző Bizottsága tagjának testvérét -, megszerezte a lapengedélyt és ma mintha mi sem történt volna…

 Nagyon érdekes pályafutása volt az ellenforradalom alatt Petúr Lászlónak és Pakots Györgynek. Pakots először a Világot akarta Szolcsányiékkal létrehozni. Mikor a lap Magyar Világgá változott át, s nem fogadták el főnöknek, átállt a kisgazdákhoz és részt vett a Magyar Nemzet elfoglalásában. Ma az Esti Hírlapnál van. Petúr László csinálta az Élet és Tudományt. De lejelentkezett B. Szabó Istvánnál és a kisgazdáknál, részt vett velük a Magyar Nemzet megszállásában. Petúr azonban a jövőjére is gondolva, Kocsis Ferenc dr.-t, az Élet és Tudomány főnökét ez ellenforradalmi napokban a lakásán bujtatta és november 4 után ezért visszakapta állását, sőt, Kocsis javaslatára a fizetését is felemelték.

(Az állambiztonsági tiszt megjegyzése:

„Az anyagot a további operatív munka megalapozása céljából írattam le.”)

 Kopré József író az ellenforradalom alatt a Dudás féle Magyar Függetlenségnél dolgozott, majd az Író Szövetségben tevékenykedett. (Dékány Kálmán társaságában beszélgettem vele.)

 Dékány elmondta, hogy az egyik fővárosi kórházban az orvosok anyagi támogatást szeretnének nyújtani az íróknak, de nem tudják hogyan oldják ezt meg, szeretnék postára adni és valakinek a címére elküldeni.

 Ekkor közölte Kopré: már több kórház és intézmény részesíti anyagi támogatásban az írókat úgy, hogy bent valaki összegyűjti a pénzt és átadja az Író Szövetség küldöttének, aki továbbítja a pénzt.

 Kopré szerint az Író Szövetségben Erdei Sándor főtitkár ellene van a gyűjtésnek, de a befutott pénzt mégis elfogadják. Kopré is juttatott el már pénzt Jankovich Ferencen keresztül az elnökségig, - betöltve a postás szerepét -, s az elnökség döntötte el, melyik írót kell anyagi támogatásban részesíteni. De tudják azt, hogy a postásnak van egy bizalmas utasítása, az, hogy az írók részére átadott anyagi küldeményeket fektetni kell: a segélyként kapott pénzről nem adnak elismervényt. Ha valahol mégis kérik, pl. egy üzemben, akkor az átvevő egy elismervényt ad, miszerint X.Y.-tól kölcsönképpen ennyi és ennyi forintot felvett.

(Az állambiztonsági tiszt megjegyzése:

„A jelentés mutatja, hogy az írók között illegális segélyezés folyik. Mástól is vannak értesüléseink.

 Intézkedés: Koprét kihallgatjuk és beszervezzük.”)

"Meszlényi" ügynök jelenti

"Budapest, 1956. november 10.

1., Még tegnap, f. hó 9-én a VII. kerület Garay utca vagy Garay tér 10. szám alatti Szerelő Vállalat helyiségében szovjet katonákat tartottak fogva a felkelők.

2., A SZER-től Konkoly Károly riporter Budapesten tartózkodik a felkelés óta.

3., Részletes tájékoztatást tud adni "Meszlényi" a Paraszt Párt, a Kisgazda Párt és a Mindszenthy ügy szereplőiről.

                                                                                             Bartha István áv. fhdgy."

„Meszlényi” jelentését már november 10-én leírta Bartha államvédelmi főhadnagy

"Budapest, 1956. november 11.

"Meszlényi fedőnevű ügynök jelenti, hogy a Megyeri úti temetőben kb. 300 és a Kerepesi úti temető Kossuth Mauzoleumában vannak még felkelők.

                                                                                                Bartha István”

"Meszlényi" jelentéseiből, 1956 november - 1957 január

1956. november 28.

   "Tóth Árpáddal előbb a Hungáriában beszélgettünk, majd a Kulacsban ebédeltünk . Velünk volt Magyar József filmes is. (28 éves, ő mutatta az illegális újságot, az Élünket.) Három vagy négy évet Moszkvában tanult, onnan fegyelmi után tért haza. Felesége Farkas Gitta, volt ifjúsági válogatott úszó, szülei Szombathelyen laknak.)

 Tóth Árpád elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt tárgyalt Novikov ezredessel, a budapesti szovjet csapatok vezető politikai tisztjével, a tárgyaláson jelen volt Lakatos Éva és Orbán László elvtárs. Tóth azt mondta Novikovnak, hogy a magyar kommunisták, így Rákosi és Gerő pápább akart lenni a pápánál, a magyar vezetőkben nem volt nemzeti érzés, holott a kommunisták a SZU-ban is előbb oroszok, s csak azután kommunisták. Ez nagyon tetszett az orosz ezredesnek.

Tóth közölte, hogy kedden délután új felhívások fognak megjelenni a budapesti utcákon. Ennek röviden az a tartalma, hogy a Kádár kormány csak annak a hat embernek kell, aki benne van, de a magyar népnek nem. Ismertette a gúnyos röpirat tartalmát, arról azonban nem szólt, hol és kik csinálták.”

1956. december 12.

"Avar Ferenc az Újságíró Szövetség forradalmi bizottságának volt a tagja. Elmondta, hogy a kormány nem akar a szövetség vezetőivel tárgyalni. Akiknek nagy szájuk volt, állással betömték. A délutáni lapot Baló László szerkeszti, helyettese Polgár Dénes, ott lesz Maros László, Lantos László, Tatár, Bakos, Vajda László és mások, kb. 30-an. A listát a párt és a kormány részéről Szirmai István hagyta jóvá. Az Érdekes Újságot a volt Béke és Szabadság garnitúrája csinálja Máté György vezetésével.

D. Szabó László, az Igazság volt rovatvezetője, Obersovszky jobb keze köztudomásúan illegalitásban élt. Csütörtökön megjelent és ott kb. 30 percet időzött. Általam ismeretlenekkel tárgyalt a szövetségben"

„Meszlényi” saját kézírással jelent 1956. december 12-én

1956. december 18.

„Az újságírók közül többen kapcsolatban vannak a munkássággal, amely a legmerevebben a kormány ellen van. Ezt a kormányt hazaárulónak, becstelennek tartják. A munkásság azon a véleményen van, hogy olyan pártszervezetekre, mint amilyenek az MDP idejében voltak, nincs szükség. De egyesek, élükön Nógrádi Sándorral, ezt erőszakolják. A MÁVAG-beliek szerint ezzel számol a munkásság, tiltakozásképp az új taktika nem a sztrájk lesz, hanem a szabotázs. Jelszavuk: jöjjön ki Nógrádi Sándor tankok nélkül Csepelre, vagy a MÁVAG-ba és az olvasztóban találja magát.

 Az Újságíró Szövetség vezetősége szombaton Kádár miniszterelnökkel szándékozik beszélni. Ekkor szeretnék tisztázni a sajtó új szerepét is. Marosán államminiszterrel nem hajlandók tárgyalni. Az elnökség javaslata, hogy Budapesten a meglévő lapokon kívül indítsák meg a Magyar Nemzetet, a Friss Újságot, egy délutáni lapot és egy képes hetilapot. A szerkesztőségekben tudják, hogy az állásokat végső soron a miniszterelnökség hagyja jóvá, így olyan listák készülnek, hogy csak néhány emberhez ragaszkodik a főnök, a többit a miniszterelnökségre bízza. Általában csak a saját koncért folyik a harc.

 Az Újságíró Szövetségben rájöttek, hogy november 4 után az oroszoknak és a magyar ÁVH utódjának négy-öt embere dolgozik náluk. Most próbálják felkutatni, hogy kik azok. Ha konkrétumot tudnak, gondoskodnak arról, hogy azt az újságíró társadalom nyilvánosan is megtudja. Néhány személyről, akiknek az újságíráshoz semmi közük nincs, csak a szövetségben ténferegnek, tudják, hogy a rendőrség emberei. Ezek ne lepődjenek meg, ha valami váratlan, előre nem látott dolog, például baleset történik velük. Keresztúri Dezső elmondta, miután kiengedték a rendőrségről, hogy a kihallgatásokon felkészületlen emberek foglalkoznak az intellektuelekkel. Csak egy fegyverük van, a verés. Az oroszok általában emberibb módon viselkednek a magyarokkal szemben, mint az új karhatalmisták, akik minap a Móricz Zsigmond körtéren gumibotoztak és lövöldöztek.”

1956. december 21.

"Tárgy: ellenforradalmi elemek ügye"

"Vette: 89/1."

"Mint ismeretes, Magyar József filmes Tóth Árpád ellenforradalmi csoportjának egyik vezető tagja volt.

Molnár László, volt filmgyári tisztviselő - amint az ügynök december 19-i jelentésében jelentette - december 18-án tért haza Bécsből vagy Párizsból, ahova az ellenforradalmi események után szökött ki, mert az ellenforradalom alatt a New York kávéház parancsnoka volt.

Radványi Sándort, aki az Igazság c. lap helyettes vezetője volt, s akinek MDP és ÁVH ellenes cikkei láttak napvilágot, személyesen ismerem, az ügynök mutatta be. Jelenleg is a kormánynak és a rendszernek megátalkodott ellensége.

E hármas társaság találkozói és tevékenysége ellenséges és káros. Annál is inkább, mert Molnár bevallotta az asztaltársaság előtt, hogy a SZER és az amerikaiak képviselői tárgyaltak vele.

Javaslom: mindhárom személy őrizetbe vételét és ellenforradalmi tevékenységük miatt elítélését."

„89/1.”

"Szigorúan titkos!"

1957. január 2.

„Tárgy: újságírók elhelyezkedése”

„Vette: 89/1.”

 „Bodó Béla. Az ő műve az a sajtóhiba, mely Sztálin halálakor jelent meg a Népszavában: ’A magyar nép mély megrendeléssel gyászolja a nagy Sztálint’, - így a „megrendülés” helyett „megrendelés” szerepelt. Akkor tisztára mosta magát a hatóságnál, hát Istenem, a nyomozás nem terjedhetett ki mindenre. A nyomdász lett a bűnös, holott a felelősség őt terhelte. Ezután a Nők Lapjának lett a munkatársa. A forradalom előtt és alatt pedig a lehető legélesebben uszított a szocializmus , a Szovjetúnió ellen. Azt mondta az ellenforradalom alatt, hogy az oroszokat ízekre kell tépni, Kádárt, Marosánt és társaikat az Oktogonon máglyán kell elégetni. S ma az „Esti Hírlap” munkatársa, havi 2800 forintért.

 Pintér István fiatalember, a felszabadulás után kezdte pályáját. Előbb a Népsportnál dolgozott, onnan került át a Szabad Ifjúsághoz. Majd újságíró iskolába küldték, ahol összeesküvést szőtt a rendszer ellen. Eltávolították és egy ideig Csepelen dolgozott, mint fizikai dolgozó. Ezután az egyik honvéd újság szerkesztője lett. Leszerelve a katonaságtól, Molnár Károly karolta fel és a rádióhoz került. Az ellenforradalom alatt előbb a harcokban vett részt, majd az Igazság munkatársa lett. Mikor Obersovszky Gyulát lefogták, akkor begyulladt, néhány napig illegalitásban élt, utána jelentkezett a Népszabadságnál, ahol külső munkatársként dolgozik.

P. György az Esti Hírlap belső munkatársa. A felszabadulás előtt az Est lapoknál dolgozott, a felszabadulás után a Világ városházi rovatának vezetője. 1948 tájékán disszidálni akart feleségével, annak első házasságából származó gyermekéhez Belgiumba. A határon elfogták őket, az asszony ült néhány hónapot, P. Györgyöt az ÁVH beszervezte és pár hét múlva szabadon engedte. Elhelyezték a szovjet érdekeltségű Szivárvány Áruház egyikébe tisztviselőnek, majd onnan egy szövetkezetbe. A forradalom alatt a kisgazdákhoz csatlakozott, akkor kezdett nyüzsögni. A Kis Újságnál, a kisgazda Magyar Nemzetnél kapott beosztást, s írt is. Az ellenforradalom bukása után félt a következményektől. Semmi nem történt vele. Visszament az eredeti munkahelyére. Majd látva, hogy a zavarosban halászni is lehet, bement az újságíró szövetségbe és ott az újságírók jóléti alapjánál kezdett nyüzsögni. Közben kiverekedte magának az Esti Hírlap belső munkatársi státuszát.”

1957. január 7.

„Tárgy: Újságírók hangulatáról”

„Vette: 89/1”

 „Az Újságíró Szövetségben – mint már közöltem –csütörtökön került sor a választmányi ülésre, kora délutánig nem is fejeződött be. Bajor-Nagy Ernő a szünetben csak annyit mondott, hogy apró-cseprő ügyekről volt eddig szó, pl. leszállítsák-e a szövetség alkalmazottainak létszámát, vagy ne. Arról nem tárgyaltak még, hogy mi legyen az állástalan újságírókkal.

 Zsadányi Oszkár, aki az ellenforradalom alatt az Igazságnál dolgozott, s jelenleg a Mai Napnál van, elmondta, hogy a lap (t.i. az Igazság) két ok miatt szűnt meg. Az egyik: a kormány tudomásul vette Balogh páter álláspontját, miszerint a jogfolytonosság alapján, a lap az ő tulajdona. A másik: a lap nem szolgálta a párt ügyét, ezért helyette új lap indul…

 Az Új Világ szerkesztőségéből többen fent jártak Szirmai Istvánnál, aki szívesen fogadta őket, de közölte, hogy a 2000 újságíró közül csak 500 számíthat elhelyezésre. A többiek, ha tudnak, vagy van más foglalkozásuk, helyezkedjenek el, ha pedig nem tudnak, akkor várják meg a munkanélküli segélyt.

 Berecz József, aki az ellenforradalom alatt az Új Magyarország felelős szerkesztője volt, elmondta, hogy a Paraszt Pártban kong az élet, a kormány nem akar nekik lapengedélyt adni. Ő is azon az állásponton van, hogy a Kádár kormány támogatására nem szabad egyetlen sort sem leírni.

 Maron Ferenc arról informált, hogy Balog páter megkötötte az egyezséget Kunszery Gyulával, aki majd nála dolgozik, ha lesz lapja. Tárgyalások folynak a páter és Parragi György között is, de kisebb-nagyobb akadályok merültek fel. A páter szeretné magát visszatornázni a politikai életbe egy lappal.

 Pártay Tivadar arról beszélt, hogy a héten fontos tárgyalása lesz Dobi Istvánnal a kisgazda sajtó ügyében. Kovács Béla is várható a napokban Budapestre,  ő is azon az állásponton van, hogy még személyes koalícióba is csak úgy szabad belemenni, ha lapengedélyt kap a párt.

 Dér Ferenc, a Magyar Honvéd eltávolított munkatársa a pécsi rádióhoz szerződött csütörtökön 1600 forintért.

 Gál Zoltán, a Magyar Nemzet sport rovatának volt vezetője arról értesített, hogy a lapengedélyt január közepére valószínűleg megkapják. Ugyanezt mondta Rajcsányi Károly is. A főszerkesztői tisztséget Boldizsár Ivánnak ajánlották fel, de puhatolóznak az illetékesek Parragi György irányába is.”

(Az állambiztonsági tiszt megjegyzése:

„Az állásnélküli újságírók jelenleg is szervezkednek és a magyarországi angol nagykövetség sajtóattaséján keresztül segélyt akarnak kérni az Újságírók Világszövetségétől.”

Javaslat: „ Beszervezésre alkalmas időszak ez, miután anyagilag igen rossz helyzetben vannak az újságírók, s ezen keresztül felhasználhatók ügynöki feladatok elvégzésére.”)

Állambiztonsági tiszt: „Beszervezésre alkalmas időszak ez, anyagilag igen rossz helyzetben vannak az újságírók…”

1957. január 25.

„Tárgy: Magyar József filmesről”

„Vette: K/6.”

   „Magyar József filmes – róla már sok anyag ment –újból feltűnt Budapesten. Folyó hó 21-én keresett fel a lakásomon. Ezen a napon érkezett vissza Szombathelyről a feleségével. Nem tudott Nyugatra menni, mert a határt már szigorúan őrzik. Az osztrák területtől két kilométerre volt, tovább azonban nem juthattak, őrség, kutyák, állandó rakétázás. Visszajött Budapestre, kedden kimegy a filmgyárba. Egyelőre nem tudja, hogy mit tegyen. Minden esetre a lakcímét a személyi igazolványban átíratta Szombathelyre, ott lakik a szüleinél. Tudja, hogy Maléter tárgyalása megkezdődött. Sajnálja, hogy az ő fő protektoruk is érdekelt az ügyben, így ha a moszkoviták közül bajba kerül, nem lesz aki kihozza. Fővédnöküknek Kovács István vezérőrnagyot, a honvéd vezérkar főnökét tekintették.”

 K/6 megjegyzése: „Az Obersovszky ügyben szereplő személyt korábban őrizetbe akartuk venni.”

 1957. január 25.

 „Tárgy: az Írószövetség betiltásáról”

 „Vette: II/3-d alosztály, K/6.”

   "Futótűzként terjedt el csütörtökön az újságírók között az a hír, hogy a Bajza utcában lévő Írószövetséget a rendőrség lefoglalta. A hírt először Dékány Kálmántól hallottam, majd azt megerősítette Lukácsy Sándor is. Természetesen az újságírók igen nagy felháborodással kommentálták az ügyet. Később Dékány Kálmán beszélt egy-két írószövetségi emberrel, s így adta elő a dolgot:

   Csütörtökön megjelent az Írószövetségben Siklósi Norbert, a Miniszterelnökség tájékoztatási osztályának egyik vezető munkatársa és civilruhás ÁVH-sokkal birtokba vette az épületet, a szövetség működési jogát, mint kormánymegbízott felfüggesztette. A szövetség minden alkalmazottját két hétre szabadságolták egyelőre és az épületet lepecsételték.

   Az a vélemény alakult ki az újságírók között, hogy a kormány el akarja érni: az Írószövetség élére Aranyosi Pál, Balázs Anna, Barabás Tibor és társaik kerüljenek. Ha ezt elérte az elnökség, akkor vissza fognak adni mindent. Dékány szerint már napok óta elég sok nem kívánatos elem (rendőrségi egyének) csellengtek errefelé. Lukácsy elmondta, hogy az Írószövetségben volt egy csoport, amely már hetek óta azt hangoztatta, hogy a kormány azzal tenné nekik a legnagyobb szívességet, ha betiltaná a szövetség működését, mert ezzel ország-világ előtt nyilvánossá válna, hogy hazánkban terror van és a nép szellemi irányítóit az utolsó mentsváruktól is megfosztják. Lukácsytól származó információ szerint az írók zöme a Hungária Kávéházba tette át a székhelyét. Tartja magát az az álláspont, hogy bojkottálni kell azon írókat, akik most szerződnek valaminek a megírására. Bölöni György kapott lapengedélyt, a lapja rövidesen indul, a szerkesztő bizottságban ott van többek között Gereblyés László is, aki tárgyal a Táncsics kör sajtóorgánumának megindításáról.

 Körössényi János, aki az ellenforradalmi napokban a Magyar Világnál is dolgozott, azt közölte, hogy az Írószövetség zöme egymással szolidaritást vállalt. Amennyiben közülük bárkivel is baj történne, vagy szabadságát érezné veszélyben, a 'nagyágyúk": Veres Péter, Illyés Gyula, Németh László, Zelk Zoltán, Benjámin László, Kuczka Péter és csodák csodájára Darvas József a világ szabad lelkiismeretéhez fog fordulni kiáltvánnyal."

 A K/6. jelű hírszerző tiszt megjegyzése:

"Helyesnek tartanám az újságírók közötti kormányellenes hangadók figyelmeztetésben való részesítését. Pl. Dékány Kálmán újságírót, akinek rémhírterjesztéséről korábban is ment anyag."

 "Javaslom: a figyelmeztetésben részesített személyekkel egy nyilatkozat aláíratását, mely azt tartalmazná, hogy újabb fecsegése után büntető eljárás alá vonják."

   1957. február 4.

   „Tárgy: G. Vészi János”

   „Vette: Ladányi Mihály rny. szds.”

„G. Vészi János, aki jelenleg a Nemzeti Múzeumban dolgozik, Antal és Zsadányi társaságában beszélt arról, hogy a forradalom alatt gyakorta járt náluk Kéri János is, aki papír ügyben igen előzékeny volt irántuk. Elmondta, hogy prominens kommunisták is jelentkeztek a lapnál, („Igazság”), hogy önkritikát gyakorolva ott akarnak dolgozni. Zsadányi név szerint említette Keszi Imrét és Ungvári Tamást. Keszi cikkét már el is fogadták Komolyék, amikor ő hívta fel rá a figyelmet, mert túlzottan erős volt és Keszi személye egyelőre nem kívánatos.

 Antal Gábor közölte, hogy a Hungária Kávéházban Maron Ferenctől értesült arról, hogy megalakult a Sajtótanács, amelynek tagjai: Parragi György elnök, Pető Tibor, Száva István, Mihelics Vid, Wesselényi Miklós, Polgár Dénes és Korolovszky Lajos. Be akarták még venni Boldizsár Ivánt is, de ebbe az illetékesek nem mentek bele. Ez a tanács biztosíték lesz a kormány számára. Antal szerint a belügy bizalmát a Tájékoztatási Hivatalban – mint ahogy újságíró berkekben beszélik – egy Marton nevezetű elvtárs élvezi.

 Szintén Antaltól származik az a hír is, hogy Fekete Sándort őrizetbe vette a rendőrség. Feketének az édesapja a Pest megyei tanács elnöke, sógora pedig Kopácsi Sándor. Ehhez előzményként az tartozik, hogy Münnich Ferenc a Táncsics Kör ülésén egyebek között azt mondta, hogy Kopácsi már két esztendeje a nyugatiak beépített embere volt.

 Szintén ebből a társaságból származó hír, hogy Dénes-Deutsch László újságíró disszidált, de Bécsből visszajött Budapestre a családjáért és a cuccért.”

(Intézkedés:  „Átadni az illetékes vonaltartónak további intézkedésre.”

 Ladányi Mihály rny. szds.)

 1957. február 22.

 „Tárgy: ellenforradalmi eseményekről”

 „Vette: Gál Ferenc hdgy. 1957. febr. 10.”

„Február 6-án a Hungáriában Ary Kálmán, Bodnár István, Gergely Mihály, Nagy Tibor és Rajcsányi Károly újságírókkal beszélgettem.

 Rajcsányi Károly ecsetelte, hogy a Magyar Nemzet meg fog indulni, de jelenleg a kormány igen kevés papírral rendelkezik, s elsősorban ez a magyarázata annak, hogy nagyon kevés újság van. Majd Demeter Imrével tárgyalt arról, kit lehetne mozgósítani annak érdekében, hogy a színházi lap engedélyét Szirmai István mielőbb kiadja Demeter nevére.

 Bodnár István informált arról, hogy a Petőfi Párt író csoportjának egy része hetilap engedélyezését kérte. Majd hosszasan beszélt Dudásék tevékenységéről és az egykori politikai foglyok októberi igazolásáról. Elmondta, hogy Dudás mellett egy Kovács Júlia nevezetű hölgy tevékenykedett, aki vagy az ÁVH, vagy az amerikaiak embere volt. Ez a nő egy pap felesége volt és már akkor Dudás mellé került, mielőtt azt Recskre vitték. Az volt akkor Dudás véleménye, hogy ez a nő buktatta le és most mégis ott volt mellette. Bodnár elmondta, Dudás hogyan küldte be Garamvölgyi Jánost alezredesi rendfokozatban a rendőrségre. Az volt a feladata – Egri Györggyel és egy Gábori nevezetűvel együtt -, hogy a besúgók és az ÁVH tisztikarának a névsorát megszerezzék. Ezt főként a börtönviseltek követelték.

 A börtönviselteknél külön igazoló bizottságot állítottak fel. Aki Recsken vagy másutt könnyebb munkához jutott, azt rendőrségi besúgónak tartották. Az Igazoló Bizottság tagjai között volt például Gábori, Benkő Zoltán, Egri Gyula, Haraszti Vince (aki Sombor-Schweinitzer egyik helyettese volt), Halászfy Zoltán csendőr nyomozó tiszt volt az elnök (aki sárospataki vagy sátoraljaújhelyi kommunisták ügyében vezette a nyomozást), Molnár Antal, aki az ellenforradalmi harcok idején a Boráros téri csoport vezetője volt, s részt vett a Rádió ostromában is, B. Rácz István, a Kisgazda Párt egykori ifjúsági vezetője és Gáli József.

 Bodnár kiemelte, nem tudták hogyan került ebbe a bizottságba Gáli József, mert ő egyáltalán nem volt börtönviselt, de neki volt a legnagyobb tekintélye. S ide tartozott még Kéri Kálmán vezérkari ezredes is. A Bizottság, mely előbb a Vas utca 2-ben székelt, később átment a Benczúr vagy a Bajza utcába, ahol „Intelem” címmel lapot is kiadtak Halászfy vezetésével. Itt kapott szerepet egy Nyeste nevezetű politikai kalandor is. (Bodnárnak nincs a lapból példánya.)

 Az írók és költők akkor hajlandók megszólalni a Rádió előtt, ha erre megkapják a jelt Tamási Árontól. Hogy aztán ő mire vár, azt nem lehet tudni.

 Rajcsányi elmondta, hogy az Író Szövetségben van élet, de nagyon gyéren járnak be oda. „

(Az állambiztonsági tiszt értékelése:

 „A jelentés igen figyelemre méltó ellenforradalmi tevékenységeket vet fel, így a Dudás beküldte emberek kérdését, s az igazoló bizottságét is.”

Intézkedés: „1., Bodnár Istvánt kihallgatjuk., 2., Gáli Józsefet kihallgatjuk.”

 Gál Ferenc rny. hdgy.)

 1957. március 1.

„Tárgy: Szakasits Árpád és Erdős Péter”

„Vette: Gál Ferenc rny. hdgy.”

„Február 27-én délelőtt Szakasits Árpád volt államelnökkel beszélgettem. Elmondta, hogy sokat jár az utcán az emberek között, mert rájött arra – ha későn is -, hogy a politikus nem zárkózhat el a tömegektől.

 Újságolta, hogy fia, Szakasits György a magyar műszeripar fejlődéséről írt tanulmányával docens vagy aspiráns lett. Jómaga sokat ír, emlékiratain és egy politikai tanulmányon dolgozik.

 Az írók, újságírók hepciáskodásával kapcsolatban leszögezte, hogy ő, mint írástudó ember, aki ismeri az írók, újságírók lelkületét, azon az állásponton van, hogy ezekbe bele kellene rúgni. Ezek megkaptak mindent és mégis a kritikus pillanatokban elárulták az eszmét. A sajtóval kapcsolatban – mint egykori főszerkesztő - úgy nyilatkozott, hogy egy olyan választóvíz után, mint amilyen október 23 volt, a kormányzat illetékes szerveinek sokkal jobban meg kellene nézni, kiket enged írni és hol. A pártsajtónak nem volt egyetlen mártírja sem és akik aránylag becsületesen viselkedtek, azok ma lehurrogásban részesülnek, mert azok könyökölnek ismét, akiknek vaj van a fülük mögött.

Szakasits Árpád: „…bele kéne rúgni ezekbe, elárulták az eszmét.”

 Szakasits hozzátette, hogy magas állású, pozícióban lévő illetékeseknek is említette ezt, s azok is látják a maffiát, hogy én mentelek téged, te mentesz engem, s aki tiszta, azt el kell némítani. Sajnálattal látja, hogy a kormány erre a kérdésre nem fordít nagyobb gondot, pedig ereje ma már lenne hozzá.

 Érdeklődve kérdezte, hallottam-e arról, hogy Münnich Ferenc államminiszter ellen állítólag tegnap fegyveres merényletet kíséreltek meg. A hírt maga is valótlannak tartotta.

 Meg kell állapítani, hogy Szakasits igen jó erőben van. Sokkal frissebb benyomást keltett, mint néhány héttel ezelőtt, s nem nyilatkozott rendszerellenesen, annak ellenére, hogy egy-két intézkedést bírált.”

(Az állambiztonsági tiszt megjegyzése: „Az anyagot tájékoztatás szempontjából kértem.”)

„Erdős Pétert a felszabadulás után ismertem meg. Emlékezetem szerint, akkor a Haraszti Sándor által szerkesztett Szabadság című lapnál dolgozott. Onnan a Szabad Nép szerkesztőségébe került. A polgári újságírók úgy féltek tőle, mint a tűztől, mert számos egyént jelentett fel és számosnak törte ki a nyakát. Amikor a Szabad Népnél letartóztatták, azt minden káröröm nélkül vették tudomásul a kollégák.

 Amíg börtönben ült, felesége azt magyarázta a gyerekeknek, hogy apjuk a Szovjetúnióban van. Amikor kijött, állandóan a Szovjetúnióról kellett mesélnie. Nem fogadta vissza a sajtó, igen nehéz harca volt. Amikor aztán Haraszti Sándor és társai pozícióhoz jutottak, akkor kezdett csillaga felragyogni, ő is Losonczy Géza legszűkebb köréhez tartozott.

 1956 februárjában a Belkereskedelem című lap szerkesztőségében Bárdi Jánossal, Zircz Lászlóval és László Miklóssal együtt gúnyverseket írtak az MDP akkori első titkáráról. Az ügy kipattant. Állítólag László vagy egy ott dolgozó fiatal kolléga révén. Bíróság elé kerültek, el is ítélték őket. Erdős a tárgyaláson az ítéletet tudomásul vette, de azt is mondta, hogy neki még az állam hat vagy hét esztendővel tartozik, mert annyit ült ártatlanul. Tárgyalásán sok fiatal újságíró vett részt – Ember Mária, Hegedűs András a Petőfi Kör titkára, Antal Gábor, Gáti Károly és mások -, Erdős itt beszélt először a nemzeti kommunizmusról, addig Magyarországon nem esett szó ilyesmiről.

Erdős Péter

 Ebben az időben – mint ismeretes – Nyugaton a nemzeti kommunizmust kezdték propagálni. Helyes lenne fényt deríteni arra, hogy a nemzeti kommunizmusnak efféle propagálása hogyan született meg. A külföld – amerikaiak, Szabad Európa – adta a tippet nekik, vagy fordítva. Elképzelhető, hogy Erdős, vagy a társaság némelyike a SZER-rel vagy más állomással volt kapcsolatban.

 Felesége, aki tánctanárnő, 1946-ban egy ideig Klamár Gyulának, az akkori Kis Újság szerkesztőjének volt a barátnője. Az asszony igen szoros kapcsolatban állt Sümegi Vera újságíróval, aki 1948 táján disszidált Svájcba. Még évek múlva is összeköttetésben volt Erdősnével és valószínűleg Nyugaton Nagy Ferenccel is.

Erdős baráti köréhez tartozott még Petrovits Béla újságíró, akinek utolsó munkahelye a Friss Újság volt, onnan disszidált, jelenleg Párizsban él.Egyéni megjegyzésem a következő. Ha a kormányzat előbb-utóbb a Nagy Imre ügyből tényleg ügyet akar csinálni, akkor Erdős Péter igen jó alany. Bizonyítható a nyugati kapcsolat, részben felesége, részben Petrovics révén. No és akkor ki kell hangsúlyozni a nemzeti kommunizmust. Kint létem alatt, 1955 végén, 1956 elején hallottam először az amerikaiaktól  arról, hogy ez milyen fontos, s ezzel lehet operálni. Tehát azt lehet mondani, hogy Erdős Péter az amerikaiak által kezdeményezett és sugalmazott nemzeti kommunizmus magyarországi előhírnöke. Petrovits szerepét pedig úgy lehet jobban kidomborítani, hogy a nemzeti kommunizmus táptalaja éppen Párizsban volt, ahol ezt Fejtő Ferenc hirdette meg. Jó lenne tudni, hogy Fejtő disszidálása előtt és után kapcsolatban volt-e Erdőssel.”

1957. március 11.

„Tárgy: Fazekas György tevékenysége”

„Vette: Gál Ferenc rny. hdgy.”

„Fazekas Györgyöt a felszabadulás után ismertem meg. A felszabadulás előtti tevékenységéről azt tudom, hogy Miskolcon volt hírlapíró és ott „fenegyerekként” kezelték. Több botránya is volt, így Zsedényi Bélát, az első nemzetgyűlés elnökét is többször támadta. Ebben az időben a Társadalmunk című zsaroló lapban is írt cikkeket.

 Részt vett a partizánharcokban. A felszabadulás után a Partizán Újság szerkesztője lett. Első komolyabb ténykedése a Magyar Nap szerkesztőségében volt. Ettől kezdve mind magasabb pozícióba került, dolgozott a Szabad Népnél és a Rádiónál, sőt a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalánál is, ahol a Rádió ügyeivel foglalkozott. Miután onnan kikerült, sokáig eltűnt.

 1956-ban rehabilitálták, vállalati könyvelőként dolgozott. Az ellenforradalom előkészítésében tevékeny szerepe volt, szorosan kötődött a Nagy Imre - Losonczy csoporthoz. Tudtommal az ellenforradalom alatt Budapest legfőbb katonai védelme az ő kezében összpontosult.

 Élete eléggé botrányos volt. Amikor hazánkban erős Tito ellenes hangulat uralkodott és Bálint ügy volt (kereskedő, aki Jugoszláviába embereket csempészett) Fazekas igen éles jugoszláv ellenes könyvet írt, melyben Péter Gábort és társait hősnek mutatta be. De írt egy utópisztikus regényt is. Az utóbbi hónapokban együtt tartott Vásárhelyi Miklóssal és társaival.”

1957. április 18.

„Tárgy: A lefogott újságírókról”

„Vette: Gál Ferenc rny. hdgy.”

 „A letartóztatott újságírókról a következőket tudom:

Gimes Miklós a felszabadulás után tűnt fel a sajtóban. Azonnal a Szabad Népnél kapott komoly állást. Megalapozott tudású, hithű marxistának és kommunistának volt elkönyvelve. Nagy Imre első miniszterelnöksége után mellőzték rövid időre. Majd újból szerephez jut: még Nyugatra is kiküldték különböző politikai megbízásokkal. Svájcban tárgyalt több magyar emigránssal hazatérésükről. (Ezt annak idején Münchenben mesélték róla.) Egyik nyugati útja után azonban ismét félreállították.

Gimes Miklós

 A júliusi párthatározat után vissza akarták vinni a Szabad Néphez, ő azonban ahhoz kötötte visszatérését, hogy a többi eltávolítottat (Novobáczky, Patkó, Lénárt és mások) is újból alkalmazzák, Horváth Márton főszerkesztő pedig eltűnik a lap éléről. Úgy tudom, ezek a tárgyalások még októberben is folytak és nem fejeződtek be.

 Az ellenforradalom előtt közvetlenül a Corvina idegen nyelvű kiadónál dolgozott, majd tevékenyen részt vett az ellenforradalomban. Azokban a napokban két-három alkalommal láttam, beszéltem is vele, Budán lakott, sűrűn járt a Donáth lakásra (Szilágyi Erzsébet fasor 24) és más környékbeli lakásokba. A harcok idején egyszer volt a Kilián laktanyában, s ott beszélt Maléterrel.

 Az ellenforradalom leverése után egy ideig eltűnt, majd az újságíró sztrájk egyik megszervezője volt, ezt Vadász Ferenctől tudom. Ő vitte át az újságírókat az írók házába. Tagja volt Nagy Imre szűkebb vezérkarának, Vásárhelyivel, Jánosival és másokkal együtt, szidta és átkozta Kádárt és Münnichet.

 Novobáczky Sándor nevét Nyugaton is ismerték. Borbándi Gyula, a SZER munkatársa többször is érdeklődött felőle nálam. (Novobáczky édesapja állítólag Borbándinak a tanára volt.) Novobáczky is a Gimes - Vásárhelyi csoporthoz tartozott, barátja volt Pethő és Boldizsár is. Külpolitikai cikkei roppant érdekesek voltak, amikor a Szabad Néptől menesztették, a Rádiónál kezdték felkarolni.”

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató

veszélyesen! - Otto Skorzeny mentőakciója Mussolini kiszabadítására

A szicíliai partraszállásról 1943 januárjában, a casablancai konferencián döntött Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök. A szovjet vezető, Sztálin a tanácskozáson az éppen ekkor zajló sztálingrádi csata miatt nem vett részt, de üzeneteiben sürgette angolszász szövetségeseit az általuk 1943 tavaszára ígért második front megnyitására. A találkozón Churchill és Roosevelt végül úgy döntött, hogy a front megnyitását továbbra is halasztják, a brit-amerikai erőket pedig a mediterrán hadszíntéren összpontosítják.

Az észak-afrikai német expedíciós erő, a Rommel vezette Afrika Korps felmorzsolása után Szicília lett a szövetségesek következő célpontja. A stratégiai jelentőségű sziget elfoglalásától azt remélték, hogy ráveszi Olaszországot a háborúból való kilépésre, emellett lehetővé válik a szövetséges hajók számára a Földközi-tenger medencéjének szabad használata. A hadművelet főparancsnoka az amerikai Dwight D. Eisenhower, első helyettese a brit Sir Harold Alexander lett, az amerikai 7. hadsereget George S. Patton, a brit 8. hadsereget Sir Bernard Montgomery vezényelte. A szövetséges konvojokat, a hajókon 160 ezer emberrel és 600 tankkal Málta szigete körül összpontosították, majd a július 9-ről 10-re virradó éjszaka elindultak Szicília felé. A „Husky-hadművelet” egy nagy vihar miatt nem óramű pontossággal zajlott, de így is felkészületlenül érte a védőket, akik úgy gondolták, ilyen időjárási viszonyok között nem kell támadásra számítaniuk. A brit-amerikai erők 38 nap alatt elfoglalták Szicília szigetét, közben légitámadást intéztek Róma ellen, sőt Reggio di Calabria térségében megkezdték az itáliai partraszállás előkészületeit is.

Ebben a válságos helyzetben Mussolini arra kényszerült, hogy 1943. július 24-ére összehívja a Fasiszta Nagytanács ülését. Erre utoljára a világháború kezdetekor, 1939. szeptember 6-án került sor. A Duce tisztában volt azzal, hogy a tanácson belül jelentős ellenzéki mozgalom bontakozott ki, amelynek élén olyan meghatározó személyiségek álltak, mint saját veje, Ciano gróf külügyminiszter, Dino Grandi gróf, De Bono tábornagy és Badoglio marsall. Az ülésen Dino Grandi gróf a Fasiszta Nagytanács 18 tagja által aláírt határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben a válságos helyzetre való tekintettel a hatáskörök és a felelősség megosztását kívánta újraszabályozni, vagyis vissza kívánta állítani a király, a kormányzat, a parlament és a tanács tényleges hatalmi szerepét. Egyszóval Mussolinit meg akarták fosztani katonai és polgári teljhatalmától, végső soron a lemondását akarták kikényszeríteni. A hajnalig tartó viharos ülés után az uralkodó, III. Viktor Emánuel – miután az ellenzéki vezetők tájékoztatták a fejleményekről – magához kérette július 25-én Mussolinit. A két órán keresztül tartó kihallgatás végén, a király közölte a Ducéval, hogy készítse el lemondási nyilatkozatát, mivel már kinevezte utódját, az új kormányfőt Badoglio marsall személyében.

Otto Skorzeny - "Európa legveszélyesebb embere"

Amíg Mussolini a királlyal tárgyalt Badoglio végrehajtotta a jó előre megszervezett államcsínyt, Mussolinit pedig távozásakor a királyi rezidencia kijáratánál letartóztatták. Ezt követően egy betegszállító autóval, morfiuminjekciótól elkábítva egy külvárosi tüzérlaktanyába szállították, ahol előbb a fogda helyiségébe, majd a hírhedt hetes cellába – Róma legsötétebb és legpenészesebb várbörtöne, az ókori katakombák egyik leágazása – zárták. Egy ideig azt sem tudták az őrszemélyzet tagjai, hogy ki a gondjaikra bízott fogoly, míg július 26-án az egyik tiszt felismerte a Ducét, s ezt követően gyorsan híre ment Rómában annak, hogy hol tartják fogságban Olaszország még két nappal korábban is teljhatalmú vezetőjét. Mussolini tiltakozott Badoglio és társai árulása és a törvénytelen bánásmód ellen, fogvatartói azonban arra hivatkoztak, miszerint ők csak az általános népharag és lincshangulat ellenében biztosítanak neki védőőrizetet. Válaszként Mussolini felajánlotta, hogy kimegy a római nép közé, és majd saját maga intézi el számadását a tömeggel, illetve arra hivatkozott, hogy egész életében az olasz népért munkálkodott, s ezt – ellentétben az általa magas pozícióba juttatott katonai és politikai vezetőkkel szemben – a nép nem felejtette el, azonban ha a nép mégis a fejét kívánja, rábízza magát annak ítéletére. A Badoglio-kormány azonban Mussolinit véglegesen el szándékozott távolítani az olasz közéletből, sőt a szövetségeseknek akarta kiadni, s még azt sem engedélyezte Németország római nagykövetének, hogy a Führer által 60. születésnapjára küldött ajándékot, Nietzsche összes műveinek díszkiadását Kesselring tábornagy – a dél-olaszországi német légierő főparancsnoka – személyesen nyújthassa át 1944. július 29-én a Ducénak.

Hitlert a legrosszabbkor érte az olaszországi államcsíny híre – Sztálingrád után igen súlyos helyzet alakult ki a keleti fronton, Afrikában pedig a szövetségesek győzelmével véget értek a harcok s küszöbön állt az itáliai partraszállás –, hiszen joggal tartott attól, hogy a Badoglio-kormány csak a kedvező alkalomra vár, hogy kiugorhasson a háborúból s átálljon az angolszászok oldalára, noha kezdetben a szövetségesi hűség politikája mellett tett ígéretet. Végül 1944. szeptember 3-án az olaszok megkötötték a szövetségesekkel a fegyverszüneti egyezményt, amelyet öt nappal később nyilvánosságra hoztak. A Führer már július végén utasította a légi harcászatban rendkívül tapasztalt Kurt Student tábornokot, hogy dolgozzon ki tervet Mussolini kiszabadítására. Az SS vezetője, Heinrich Himmler egyidejűleg Hitler rendelkezésére bocsátott egy különítményt, amelyet a mentőakcióban később főszerepet játszó Otto Skorzeny vezetett. 1944. augusztus folyamán a legnagyobb gondot az jelentette Student tábornokék, illetve a német hírszerzés számára, hogy a Badoglio-kormány utasítására a fogoly Mussolinit rendre új tartózkodási helyre szállították: előbb Ponza szigetére, majd Szardíniára vitték, míg augusztus végén visszakerült az olasz szárazföldre, s a Rómától keletre fekvő Gran Sasso-hegységben található Hotel Campo Imperatore épületében tartották fogva.

Lehallgatott olasz rádióüzeneteknek köszönhetően a németek szeptember elejére kiderítették, hogy pontosan hol tartózkodik a Duce. Így 1943. szeptember 12-ére tűzték ki a „Tölgyfa-hadművelet” fedőnevű mentőakció megindítását, amelyben a legnehezebb feladatot Otto Skorzeny egysége kapta. Az ekkor 35 esztendős Skorzeny már gazdag harci tapasztalatokkal rendelkezett. Akárcsak Hitler, ő is osztrák születésű volt, 1932-ben belépett az osztrák nemzetiszocialista pártba, majd rövidesen az SA-ba is. A Luftwaffénál történt próbálkozásai kudarccal végződtek, így került végül a Waffen SS-be. Részt vett az 1940. évi nyugat-európai hadjáratban, majd a következő évben, a Barbarossa-hadművelet kezdetekor a keleti frontra vezényelték. Rövidesen azonban epebetegsége miatt visszatért Berlinbe. Felépülése után különleges akciócsoportként megszervezte a legendássá lett Friedenthal-egységet, amellyel 1944-ig vakmerőbbnél vakmerőbb kommandós akciókat hajtott végre.

A „Tölgyfa-hadművelet” tehát 1943. szeptember 12-én délelőtt kezdődött, amikor a Rómától délre fekvő Practica di Mare repülőtérről felszálltak az akcióban részt vevő gépek. A Gran Sasso-hegységben Skorzeny osztaga 10 darab DFS 230-as vitorlázórepülővel közelítette meg a Campo Imperatorét, s rövidesen landoltak részben a sziklafalnak csapódva, részben a szálloda melletti kis tisztáson Student altábornagy ejtőernyőseivel együtt. Elsőként Skorzeny ért földet, aki járművéből kiugorva azonnal felmászott a szálloda épületére és tönkretette annak rádió adóvevő-központját. A támadásra egyáltalán nem számító meglepett védők nem tanúsítottak ellenállást, még fegyvereiket sem használták, vélhetően maga a parancsnok, Fernando Soleti tábornok sem tudta, hogy a rendkívüli helyzetben mitévő legyen. Végül Skorzeny kommandósai egy puskalövés nélkül foglalták el a Hotel Campo Imperatorét és kiszabadították Mussolinit. Ezt követően egy futárszolgálatra használt – a köznyelvben „Gólya” fantázianévvel illetett – Fieseler Storch 156-os kétszemélyes géppel menekítette Skorzeny a Ducét. A felszállás igen kockázatos manőver volt, ugyanis Mussolini és Skorzeny súlya alatt az apró gép egy rövid időre kormányozhatatlanná vált és csaknem sziklafalnak csapódott, végül azonban sikeresen a levegőbe emelkedett. A kiszabadított olasz vezetőt előbb az akció kiindulási bázisára, a Practica di Mare repülőtérre vitték, majd innen Bécsen keresztül Hitler kelet-poroszországi főhadiszállására Rastenburgba szállították, ahol 1943. szeptember 15-én találkozott a Führerrel. Itt megállapodtak arról, hogy létrehozzák az ország északi és középső területeit magában foglaló Olasz Szociális Köztársaságot – közismert nevén a Salói Köztársaságot –, amelynek vezetője Mussolini lesz, és az állam német védnökség alatt áll majd. Hivatalosan az új fasiszta államot 1943. szeptember 23-án kiáltották ki.

Skorzeny és katonái a kiszabadított Musssolinivel, a Gran Sassói szálloda előtt

Otto Skorzeny ezzel a páratlan merészségű és kivitelezésű akcióval kiérdemelte Hitler megkülönböztetett rokonszenvét, ami először is abban nyilvánult meg, hogy előléptették SS-Sturmbannführerré, vagyis őrnaggyá és kitüntették a Lovagkereszttel. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni. Korántsem érdemtelenül. Skorzeny a háború hátralévő másfél esztendejében még számos hajmeresztő harci cselekményt tervezett, illetve hajtott végre, többek között részt vett a Hitler ellen 1944 júliusában merényletet szervező von Stauffenberg tábornok elfogásában, Horthy 1944. október 15-ei balul sikerült „kiugrási kísérlete” után ifjabb Horthy Miklós elrablásában, végül 1944 decemberében az Ardennekben amerikai egyenruhás egységével a szövetségesek vonalai mögé hatolt – ez volt a „Griffmadár-hadművelet” – és számos szabotázsakciót hajtott végre ellenük. Ezen túl tervei között szerepelt még, hogy elrabolja 1943 novemberében a teheráni konferenciáról Rooseveltet, Churchillt és Sztálint, 1944 áprilisában Tito partizánvezér kézre kerítésével próbálkozott, ezek az akciók azonban meghiúsultak.

Skorzeny a második világháború végén a briteknek adta meg magát, akik a „Griffmadár-hadművelet” lebonyolításáért bebörtönözték, azonban hűen önmagához, a fogságból 1948-ban megszökött, előbb Argentínában, majd Franco Spanyolországában telepedett le, ugyanakkor Perón argentin és Nasszer egyiptomi elnök katonai tanácsadója is volt. Hihetetlenül energikus és tettre kész katonaember maradt haláláig, korunk akciófilmjeinek főhőseit is megszégyenítő energia fűtötte tetteket hajtott végre – valóságosan. Életútját megörökítő visszaemlékezéseit nem véletlenül jelentette meg „Élj veszélyesen!” címmel. Hiszen ha volt valaki, aki tudatosan kereste a veszélyt, s elébe ment a legképtelenebbnek tűnő harci kihívásoknak, az Otto Skorzeny volt.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info