2018. október 10., szerda

Marranó kukacok a Vatikán Almájában - Zsidó születésű papok a II Vatikáni Zsinat filoszemita reformjai mögött







Marranó kukacok a Vatikán Almájában - Zsidó születésű papok a II Vatikáni Zsinat filoszemita reformjai mögött




"autentikus"...


Meghalt Vermes Géza, a kumráni tekercsek és Jézus történelmi alakjának világhírű 
kutatója. Izraeli(ta) olvasóim egy része talán kegyeletsértőnek is találhatja, hogy ennek kapcsán hova fogok kilyukadni a bejegyzésben, de azt gondolom, hogy egy 89 éves ember halála nem tragédia, szép kort élt meg, még ha a végére sok szenvedéssel járó hosszú betegség is jutott, amiért együttérzünk vele (illetve emlékét megőrizzük - én itt a magam módján...). Hazánk szakmai körökben világhírűvé vált szülötte életműve alapján egyértelműen a szerencse fia volt, többszörösen megadatott neki, hogy kivételezett lehessen:
- zsidó létére katolikus pap lett
- katolikus pap létére többször nősült
- makói születésű létére nagyon közel állt Jeruzsálemhez! :-)
A bejegyzés végére látni fogjuk, hogy az elméleti munka mellett még milyen Nagy Küldetésben is megadatott a részvétel lehetősége e neves kutatónak.
Igazából a jelen bejegyzésre, ami részben felfrissíti korábbi bejegyzések információit is, már korábban viszketett a billentyűzetem.
alázatos szolgája...
Egyrészt, mert a sok szempontból látványosan formabontó Ferenc pápa látványosan nem formabontó módon halad tovább a II Vatikáni Zsinat utáni elődjei útján, az Egyházat  és tanítását "Idősebb Fivéreink" elvárásaihoz igazító úton, másrészt, mert egyre gyakrabban botlok a "grassroots" szinten ennek egy feltűnő, bizarr jelébe.

Az utóbbi időben többször hallottam a helyi katolikus templomban, illetve az egyházmegyei katolikus rádióban (ami egy egész jó kis rádió, nem a maffiózó Rydzyk agymosó szektás Mária Rádiójának stílusában) a zsidók legfőbb imáját, a minden reggel és este elmondandó Smá Jiszráelt énekelni.
A Smá Jiszráél az izraeli államiság szimbóluma is - kezdőszavai a Knesszet Menóráján (napkorong és Ouroboros társaságában...)
Az új pápa is elsők között találkozott rabbikkal és vezető izraeli politikussal (a világfelvásárlásügyi felelőssel), ami már egy idő óta az új állami és egyházi vezetők szinte rituális beiktatási ceremóniája. A katolikus szószékekről és vatikáni sajtókonferenciákról dől az Izraelbarát és zsidóbarát propaganda, a II Vatikáni Zsinat óta, melyen a teológiából és liturgiából radikálisan kigyomlálták a Választott Nép érzékenységét netalán sérteni képes elemeket, a hivatalos egyház nyíltan filoszemita és elítéli a zsidó vallással szemben kritikus ordas eszméket, illetve azok képviselőit.
Korábbi, Santo Subito (A zsidó pápa) c. bejegyzésemben már idéztem, hogy a Vatikán e nyílt filoszemita irányvonala, illetve annak látványos külsőségekkel való rendszeres kinyilvánítása a származásilag is Izrael felé elkötelezett II. János Pál pápasága idején alakult ki, ő volt az első pápa, aki egy zsinagógába látogatott és az első, aki imádkozott a jeruzsálemi Siratófalnál és zsidó szokás szerint imája szövegével cédulát dugott a fal résébe.

(A fentebbi képen a zsinagóga előtt barátját és rokonát üdvözlő Elio Toaff akkori római főrabbi tényleg érdemdús ember, ugyanis ő nemzette Ariel Toaff történészprofesszort, mellesleg szintén rabbit, a Vérhúsvétok című, a zsidó rituális gyilkosságokról írt, őszinteségével botrányt kiváltó könyv derék szerzőjét.)
E jelenség kapcsán egyből felmerül a kevésbé konformista megfigyelőben a kérdés, hogy vajon a korábbi "viszályban levő felek" békülése keretében megköveteltek-e a katolikus egyház vezetői bármilyen viszonossági lépést a zsidó vallás képviselőitől, akikkel az utóbbi időben szertartásos rendszerességgel mutatkoznak együtt, hogy vajon a zsidóknak is hozzá kellett-e igazítaniuk teológiájukat és liturgiájukat a keresztények érzékenységéhez, nekik is ki kellett-e gyomlálniuk ezekből a "goj"-ellenes elemeket és hogy milyen gyakran imádkozzák a zsinagógákban a Miatyánkot? Vagy ez az egész "békülés" egy egyoldalú fegyverletétel a katolikus egyház vezetése részéről egy továbbra is elszánt ellenség előtt?
A bejegyzés folytatása.
Természetesen a kérdésem retorikai, sugallja a választ, kapásból egy példa arra, hogy a zsidó fél az előtte való állandó hajbókolást nem viszonozza hasonló, vagy csak korrekt hozzáállással:
Friss hír (bár a fősodor médiumokban nem láttuk...), hogy szentföldi keresztény egyházi vezetők az izraeli rendőrség papokkal és keresztény zarándokokkal szembeni brutalitása ellen tiltakoznak (ezek szerint a lentebbi szinteken még vannak partizánháborút folytató bekerített egységeink, akik szóvá merik tenni a judaista-cionista agressziót).
Izraeli biztonsági erők keresztény papokkal szembeni brutális bánásmódja
Keresztény vezetők tiltakoznak az izraeli rendőrség zarándokokkal szembeni rossz bánásmódja ellen a Szent Sír templomában
A jelenség nem egyedülálló, a téma iránt minimálisan érdeklődők jól tudják, hogy a zsidók világszerte milyen agresszívan viszonyulnak a "gojokhoz", köztük a keresztényekhez, azon belül a katolikusokhoz is.

A judaizmus viszonya a kereszténységhez: az AGRESSZIÓ


Az izraeli Haaretz cikke 2004-ből (amikor már régóta filoszemita volt a katolikus egyház és sok más keresztény felekezet is):
"A jeruzsálemi keresztények azt akarják, hogy a zsidók szüntessék be a leköpködésüket"
Néhány hete egy Izraelben élő magasrangú görög ortodox pap egy kormányhivatali találkozón vett részt Jeruzsálem Givat Shaul negyedében.  Amikor visszatért kocsijához, egy kipát viselő idős férfi odajött és kopogott az ablakon. Amikor a pap leengedte az ablakot, a járókelő arculköpte. A pap jobbnak látta nem tenni feljelentést és egy ismerősének azt mondta, hozzá van szokva, hogy zsidók leköpik. Sok jeruzsálemi pap vált ilyenfajta támadás célpontjává. Többnyire túlteszik magukat rajta, de néha nem tehetik.
Egy vasárnap dulakodás támadt, amikor egy jesiva-hallgató leköpte a keresztet, melyet az örmény érsek hordozott egy körmeneten az óvárosi  Szent Sír templom közelében. Az érsek 17. századi keresztje eltört a veszekedés közben, amikor megütötte a jesiva-hallgatót. Mindkettőjüket kihallgatta a rendőrség és a diákot bíróság elé állítják. A Jeruzsálemi Kerületi Bíróság egyidejűleg 75 napra eltiltotta a diákot az Óvárosba lépéstől. De az örményeket egyáltalán nem elégíti ki a rendőrség eljárása és azt mondják, ez a fajta viselkedés évek óta tart. Nourhan Manougian érsek elvárja, hogy az oktatási miniszter megszólaljon az ügyben. "Ha bárhol a világon zsidókat támadnak meg, az izraeli kormány fel van háborodva. Akkor miért nem tesznek keményebb lépéseket, amikor a mi vallásunkat és büszkeségünket sértik meg?" - kérdezi.
Daniel Rossing, a Vallásügyi Minisztérium korábbi keresztényügyi tanácsadója és egy jeruzsálemi keresztény-zsidó párbeszéd-központ igazgatója szerint az utóbbi időben növekedett az ilyen incidensek száma, "az országban létező toleranciahiány általános légkörének részeként". Rossing elmondta, hogy az incidenseknek közös jellemzői vannak időpont és helyszín tekintetében. Rámutatott a tényre, hogy több incidens fordul elő olyan területeken, ahol vegyesen élnek zsidók és keresztények, mint az Óváros zsidó és örmény negyedében és a Jaffai Kapu környékén.
Az év bizonyos időszakaiban, mint a Purim idején megnövekszik az esetek száma"Ismerek olyan keresztényeket, akik a teljes Purim idejére bezárkóznak" - mondja.
A polgármester korábbi keresztényügyi tanácsadója,  Shmuel Evyatar a helyzetet "nagy szégyenként" minősíti. Elmondta, hogy az elkövetők többsége jesiva-hallgató, akik az Óvárosban tanulnak és a keresztény vallásra megvetéssel tekintenek.
"Biztos vagyok benne, hogy a jelenség megszűnne, ha rabbik és tekintélyes oktatók elítélnék. Valójában a jesivák rabbijai nem törődnek vele, vagy még bátorítják is - mondja. Evyatar elmondta, hogy őt magát is leköpték, amikor egy szerb püspökkel ment a zsidó negyedben a lakásához közel. "Jesiva-diákok egy csoportja köpött ránk és a tanítójuk csak állt és nézett."

Hogy miért ajánlatos a keresztényeknek legfőképp a Purim időszakában bezárkóznia, azt jól megmagyarázza Elliot Horowitz zsidó történész könyve:  „Reckless Rites: Purim and the Legacy of Jewish Violence” (Gátlástalan Szertartások: A Purim és a Zsidó Erőszak Öröksége). A könyv kiadójának ajánlásából:
"A zsidó erőszakról - különösen a keresztények elleniről - szóló történelmi feljegyzések régóta robbanékony anyagnak számítanak. Egyes történészek antiszemita célokra torzították el ezeket. (Blablabla, BCS) Mások kissebbítették, elvetették, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták a bizonyítékokat, gyakran mentegetési célból. A Gátlástalan szertartásokban Elliott Horowitz egy új és őszinte szemlélettel tekinti át a zsidó erőszak történetét a késői antikvitás óta, valamint annak módjait, ahogy történészek nemzedékei birkóztak e történetel.  Ennek során az összes nyelven belül a legszélesebb körű könyvet írta a zsidó erőszakról, és az első olyat, amely teljesen elismeri és tárgyalja a konkrét keresztényellenes cselekményeket, melyek részévé váltak a Purim zsidó ünnepe játékos, színháziaserőszakának. ("játékos"... lásd az alábbi képeket! BCS). Azt is tanulmányozta, milyen eltérő módokon használták fel a zsidók és a keresztények az évszázadok során Eszter könyvét, melyen a Purim ünnepe alapul  - akár kortárs üldözések ősi előképeként, akár a zsidók vérszomjasságára vonatkozó antiszemita vádak szentírásbeli alapjaként." 
Tipikus polkorrekt farok antiszemita vádakat emlegetni egy olyan könyv ismertetőjében ,mely ezeket igazolja... De örüljünk, hogy kiadták.

Csak egy mondat 
Izrael Shamir kiváló cikkéből, melyben e könyvet is dicséri:
(A Purim idejének szokásai kapcsán, BCS) "Horowitz különleges szertartásokról mesél az olvasóknak: a Szűzanya megkorbácsolásáról, feszületek elpusztításáról, keresztények összeveréséről és megöléséről."

Egy amerikai (nyilván reform-) rabbi a blogján méltatja Horowitz könyvét, elvileg jelezve, hogy milyen hozzáállás kellene egy őszinte keresztény-zsidó megbékéléshez, az egyoldalú (és, mint látni fogjuk, erőszakkal, ármánnyal, idegen behatolással kikényszerített) vatikáni fegyverletétel viszonzásához:
Zsidó erőszak a purimkor: Ideje a vallás felülvizsgálatának?
Idézi a könyvből Samuel Hugo Bergman, a jeruzsálemi Héber Egyetem néhai professzora és rektora véleményét, akit felháborított a zsidók Purim idején tanúsított bunkó és erőszakos viselkedése. (Ezt a minősítést a rabbi blogjáról idézem!) Bergman vallásgyakorló zsidóként kijelentette, hogy a Purim, mint vallási ünnep további megtartása "népünk mély rohadtságának jele" (277. old.)


Jeruzsálemi zsidó járókelők nemzsidó embertársukkal folytatnak ökumenikus párbeszédet a Purim idején, 2013
Hebroni zsidó suhanc Purimkor borral köszönti nemzsidó felebarátját, 2009
A képeken látható áldozatok palesztinok, nagy eséllyel muzulmánok, de akadnak köztük keresztények is - a lényeg, hogy a zsidók számára "gojok", "amálekiták" - akiket judaista vallási parancs, micve szerint ki kell irtani. Az ősi ellenség messze nem egy kihalt nép, a zsidó rabbik rendszeresen aktualizálják, hogy épp kik az amálekiták, mindig azok, akikre a zsidók haragszanak... Több hasonló között kiemelten az amálekiták kiirtására vonatkozó három micve eltörlését követelhette volna meg a judaista vallási elittől a katolikus egyházi vezetés (és bármelyik keresztény felekezet) az őszinte megbékélés előfeltételeként, a katolikus teológia és liturgia "zsidóbaráttá" tevése viszonzásaként. A keresztények és keresztek leköpéséről való leszokásról már nem is szólva...

De megjelenik a szentföldi keresztényellenes támadások keretében az ordas eszmék egyik legismertebb jelképes aktusa, a könyvégetés is:

Az alpolgármester a várost hangszórós kocsival bejárva szólított fel a misszionáriusok által kiosztott néhányszáz Újszövetség és más kiadványok elégetésére. A Mááriv híradása szerint  többszáz jesiva-növendék rakott máglyát a zsinagóga mellett a Szentírásokból. (A misszionáriusok a Jézust Messiásnak elismerő zsidó felekezet tagjai voltak, nemzsidó keresztények nem merészelnének Izraelben zsidók keresztény hitre térítésével próbálkozni...)

A Haaretz karikatúrája (nem az eredeti szöveg fordításával):
Ilyen tüzön kóser a szalonnasütés...

A judaizmusról nagyon nem polkorrekt könyveket író Michael A. Hoffman "Jeruzsálem mocskos kis titka" című írásában ismerteti a Forward c. new yorki székhelyű zsidó lap elég kivételes cikkét a szentföldi keresztényellenes zsidó támadásokról. Ez egy figyelemreméltó, nagyon hasznosan szószátyár zsidó lap, e bejegyzés fő leleplezését is nekik köszönhetjük, lásd később. (Az eredeti forrás: Eric J. Greenberg: Egyházi pofon Jeruzsálemben: Rossz vér és nyál ) Ez a cikk is a Haaretz cikkéből már idézett eset, az örmény főpap keresztjének leköpése és az érte kiosztott főpapi pofon kapcsán íródott, ezért csak részleteket idézek belőle:
Jeruzsálem mocskos kis titka
Jeruzsálem mocskos kis titka volt ez évtizedekig: Ortodox jesiva-hallgatók és más zsidó lakosok templomokat rongálnak meg és keresztény papokat köpnek le, miközben az óváros keskeny, ősi kövezett utcáit járják.
(...) E botrány most jött, amikor az izraeli kormány és a diaszpóra zsidó szervezetei igyekszenek a nemzetközi figyelmet arra irányítani, hogy szerintük világszerte növekszik az antiszemitizmus.  Azon túl, hogy esélyesek e törekvések aláásására, a keresztényellenes támadásokról szóló hírek gyengíthetik Izrael igényét, hogy magát a keresztények és muzulmánok jogai őrének tarthassa Jeruzsálemben... (A cikk a polkorrektül kiherélt újság-nyelvezet ellenére sem rejti el a lényeget, BCS)
 Sirvanian elmondta, hogy az örmény egyházon túl más keresztény egyházak papjait is megtámadják.  "Ez nemcsak örmény papokkal történik meg, hanem katolikusokkal, szíriaiakkal, románokkal és görög ortodoxokkal." ...Shirvanian szerint egyházi tisztségviselők gyakran célpontjai leköpésnek, jesiva-hallgatók, valamint ultraortodox nők és gyerekek részéről. Elmondta, hogy ultraortodox zsidók ezen túl szemetet is szórnak a templomok lépcsőire és betörik a templomok és keresztény házak ablakait.
(...) Shirvanian beszámolt róla a Forwardnak, hogy egy 6 éves haredi kisfiú épp akkor köpött le egy fiatal örmény papot, amikor a knesszet belügyi és környezetvédelmi bizottsága keresztény vezetőket és jeruzsálemi hivatalnokokat hallgatott meg. Régi szokás szerint az egyház nem jelentette be ezt a második leköpési incidenst a rendőrségnek. Shirvanian: "Amikor egy kisfiú, vagy kislány tesz ilyet, az azért van, mert a szüleik erre tanítják őket"... A papok leköpése "Jeruzsálem 1967-es egyesítése óta jelent meg" mondta Shirvanian.
Vagyis a jeruzsálemi keresztényellenes zsidó támadások (túl azon, hogy a zsidó huligánok érthetően nem ugráltak annyira a jordániai kormányzás idején) a második vatikáni zsinat reformjai után erősödtek fel, amikor a katolikusok számára már tabu lett a zsidók kritizálása. ( A zsidók elleni utcai garázdálkodás pedig addig sem volt jellemző, nem úgy, mint az egyesített Jeruzsálemben a keresztények ellen.)



Hoffmannak a cikkhez írt megjegyzése is rámutat a katolikus-zsidó "kibékülés" általam is hiányolt másik oldalára:
(...) Az a helyzet, hogy semennyi sajnálkozás, vagy szóbeli elhatárolódás nem fogja önmagában megváltoztatni azt a légkört, amely lehetővé teszi ezeket a keresztényellenes gyűlöletbűncselekményeket. Csak a judaista fiatalságnak kicsi korától megtanított, a Misna, a Gemára, Zóhár, Misna Tóra, Sulhán Áruh, Tányá és a rabbinikus kánon többi része által tartalmazott gyűlölködően gojellenes és keresztényellenes támadó írások hivatalos és ünnepélyes megtagadása hozhat bármilyen valódi enyhülést. Semmi ettől kevesebb nem éri el ezt. Semmilyen formális sajnálkozás, szépségtapasz-alkalmazás nem védi meg a keresztényeket. Csak a judaizmus vezetőinek a Talmud és a rabbinikus szent könyvek aljas átkozódásai és tanításai miatti bűnbánata és jóvátétele lesz elegendő
Megismétlem kihívásomat a judaizmus ortodox rabbijai részére: ha Önök tagadják, hogy van olyan, a judaizmusban kötelező parancsolat, mely szerint meg kell átkozni a gojok és keresztények sírjait és templomait, álljanak ki velem nyilvános, videóra vett vitára és én bebizonyítom az egész világnak, hogy Önök hazudnak, az átok konkrét szövegének és tekintélyes rabbinikus forrásainak bemutatása által.

A keresztényellenes zsidó erőszak teológiai alapjai


Már az eddigiekben, Horowitznak és főleg Hoffmannak köszönhetően is láthattuk, hogy a vallásos zsidóság jelenkori keresztényellenes, gojellenes agressziója a judaizmus vallási törvényeinek egyenes következménye, ezt még érdemes néhány zsidó szerző írásaival alátámasztani. 

Először nézzünk meg két, a Metapédia: Izrael 60. születésnapja cikkben lefordított szöveget, az eredeti forrásokat lásd ott:


Izrael Sahak, a Héber Egyetem néhai (kémia-) professzora, Holokauszt-túlélő írta:
Más vallások jelképeinek meggyalázása
A keresztény vallási jelképek meggyalázása a judaizmusban régi vallási kötelesség. keresztre, különösen a feszületre köpni, és köpni, ha egy zsidó egy templom mellett halad el, kb. i.sz. 200-tól kötelező a vallásos zsidók számára. A . A múltban, amikor a zsidóellenesség még valóban létezett, a vallásos zsidókat arra utasították a rabbijaik, hogy vagy úgy köpjenek, hogy a köpés oka ne derüljön ki, vagy a mellükre köpjenek, nem pedig ténylegesen a keresztre, vagy nyíltan a templom előtt. A zsidó állam növekvő ereje azt okozta, hogy ez a szokás újra leplezetlenné válik, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy a kereszténységről judaizmusra áttérőknek a keresztre köpés a hagyományos zsidó ájtatosság gyakorlata, amelyet most a Sa'ad Kibbuc szervez, és az izraeli kormány finanszíroz.
(...) A keresztény vallásos jelképek iránti megvetésnek és gyűlöletnek ez a barbár magatartása Izraelben növekszik. Az 1950-es években Izrael kibocsátott egy izraeli városokat bemutató bélyegsorozatot. Názáret képén volt egy templom és azon egy kereszt - majdnem láthatatlan, talán egy milliméteres. Ennek ellenére a cionista "baloldali" tömegekkel támogatott vallásos pártok olyan botrányt gerjesztettek, hogy a bélyegeket gyorsan bevonták, és kiváltották egy majdnem azonos sorozattal, de a keresztet eltávolították róla.Ott volt továbbá a hosszú csata az elemi számtan tanításában érvényesülő keresztény befolyás miatt. A vallásos zsidók ellenezték a nemzetközi plusz jelet a kereszt alakja miatt, mert az véleményük szerint minden bizonnyal arra befolyásolja a gyerekeket, hogy térjenek át a kereszténységre. Egy másik "magyarázat" szerint így nehéz lesz úgy "nevelni" őket, hogy köpjenek a keresztre, ha a számtan tanulása közben hozzászoknak. 
(...) Azonban az utóbbi években a keresztényellenes indulatok valósággal robbannak Izraelben. (valamint a szórvány Izrael-imádó zsidai között), párhuzamosan a zsidó fanatizmus növekedésével minden más területen.
Azokban az években robbantak Izraeleben a keresztényellenes indulatok, melyekben a katolikus egyház végrehajtotta látványos filoszemita fordulatát...
 Részlet Israel Shamirnak a "Zsidók Krisztus ellen" c. esszéjéből (Our Lady of Sorrow c. kötetből):
"Hosszú éveken keresztül, felvilágosodott szülők gyermekeként, nem voltam képes rávenni magam, hogy belépjek egy templomba. Nem köptem, amikor egy templomot megláttam, ahogy a dédapám tette, de arra tanítottak, hogy lenézzem a kereszténységet, mint egy "ostoba előítéletet". A zsidó hitet a köreinkben sosem tekintették előítéletnek. Ezért egy fiatal zsidó szórakozhatott a buddhizmussal, imádkozhatott az ashramban, vagy táncolhatott a szufikkal, de a kereszténység túl volt a határon, egy tökéletesen tilos dolog. Ez az oka, hogy J. Salinger napjainak a zsidai a lelkiséget az idegen buddhizmusban keresték: a valóság az, hogy nem merték elfogadni Krisztust. Az ember ehet disznóhúst, még egy shikszát (héber eredetű jiddis szó a nem zsidó nők jelölésére. Eredeti jelentése: visszataszító, undorító dolog, gyűlölet tárgya a ford.) is feleségül vehet, ami egy kicsit kisebb bűn, de mi az anyatejjel szívtuk magunkba a kereszténység ellenséges elutasítását.
Érdemes kissé hosszabban idézni Izrael Sahak: Zsidó vallás, zsidó történelem - 3000 év súlya. c. könyvéből, mert jól illusztrálja, hogy a zsidó vallás sokkal ellenségesebb viselkedésre tanította a követőit a keresztények iránt, mint viszont és mégis a keresztényeket kényszerítik saját vezetőik (majd látni fogjuk, hogy inkább "saját" vezetőik...) a sokkal visszafogottabb és az idézettek alapján önvédelmi reakciónak tekinthető zsidókkal szembeni vallási ellenérzés feladására:
47- Szidalmazás
Ez alatt a cím alatt a halaha törvényeibõl olyan pédákat fogok bemutatni, amelyeknek legfontosabb célja nem is annyira abból áll, hogy nemzsidók elleni megkülönböztetéseket írjanak elõ, hanem az, hogy a nemzsidók elleni gyûlöletet és megvetést szítsák. Így ebben a fejezetben nem csak idézek a vonatkozó halahai forrásokból (ahogy eddig tettem), hanem néhány kevésbé alapvetõ mûvet is figyelembe veszek, amelyek eléggé elterjedtek a vallásoktatásban. 
Kezdjük néhány liturgiai imádság szövegével. A napi reggeli ima elsõ részében minden hívõ zsidó köszönetet mond Istennek azért, hogy nem nemzsidót csinált belõle. A napi ima záró része (amelyet az újévi és a Jom Kippuri istentisztelet legünnepélyesebb részében is elmondanak) azzal a kijelentéssel kezdõdik: "Köszönünk mindent az Úrnak. Hogy nem olyanná tett minket, mint más országok népeit. Mert ezek a hiúság és méltatlanság elõtt hajolnak meg és olyan Istenhez imádkoznak, aki nem segít." Míg a cenzorok az utolsó mondatrészt kihúzták az imádságos könyvekbõl, Keleteurópában szóban adták tovább és most sok Izraelben nyomott imakönyvben újra benne van. A heti ima, a 'tizennyolcas ima' olyan különleges átkot tartalmaz, amelyet eredetileg keresztények, a kereszténységhez konvertált zsidók és más zsidó vallásilag eltérõk ellen szántak: "És ne legyen az árulóknak reménye és menjenek a keresztények rögtön tönkre".
Ez a megfogalmazás az elsõ század elején fogalmazódott meg, amikor a kereszténység még csak egy kis üldözött szekta volt. Valamivel a 14. évszázad elõtt legyöngítették: "Ne legyen az árulóknak reménye és minden vallástagadó menjen rögtön tönkre". és további nyomás miatt "Ne legyen a besúgóknak reménye és minden vallástagadó menjen rögtön tönkre"-re változtatták. Izrael alapítása után megfordult a kocka, és sok újonnan nyomott imádságos könyv újra a második változatot használta, amelyet sok tanár is elõír az izraeli vallásos iskolákban. 1967 után a Gus Emunimhoz közelálló közösségek közül sok vett át újra az elsõ változatot (addig csak szóban használták és nem írásban), és ma naponta azért imádkoznak, hogy a keresztények menjen rögtön tönkre.
Ez a váltás akkor történt, amikor a katolikus egyház XXIII János pápa uralkodása alatt eltávolított a nagypénteki liturgiából egy imát, amelyben Istent arra kérik, hogy bocsásson meg a zsidóknak és vallási eltérõknek. Errõl az imáról a legtöbb zsidó vezetõ azt állította, hogy sértõ, sõt antiszemita. A napi ima mellett egy vallásos zsidónak különféle (örömteli vagy szomorú) alkalmakkor rövid áldásokat kell mondani (pl. egy új ruhadarab felvételekor, ha az évben elõször eszik bizonyos gyümölcsfajtákat, erõs villámlást lát, rossz híreket hall, stb...) Ezeknek a rövid áldásoknak némelyike a nemzsidók elleni gyûlölet és megvetés erõsítésére szolgál. A II fejezetben (II: Elõítéletek és hamisítások) megemlítettem azt az elõírást, hogy egy zsidó egy nemzsidó temetõ láttán átkot kell hogy mondjon, de Istent kell dícsérnie, ha zsidó temetõben van. Hasonló elõírás vonatkozik az élõkre.
Ha egy hívõ zsidó nagy zsidó tömeget lát, akkor Istent kell dícsérnie, de átkozódnia kell, ha nemzsidók nagyobb tömegét látja. Az épületek sem kivételek. A Talmud elõírja, hogy ha egy zsidó olyan lakás mellett megy el, ahol nemzsidók laknak, akkor annak tönkremenéséért kell imádkoznia. Ha az épület romokban hever, akkor a bosszú Istenének kell köszönetet mondania. Természetesen a fordított elõírások igazak zsidó házak esetén. Ezt az elõírást zsidó parasztok, akik saját falvakban vagy városok zsidónegyedeiben éltek, könnyen be tudták tartani. A klasszikus júdaizmus föltételei mellett mind nehezebben volt betartható és ezért csak más vallások templomaira és egyházi épületeire vonatkozott (Az Iszlám kivételével). Ebben az összefüggésben a szokások megerõsítették ezt az elõírást.
Szokássá lett ugyanis, hogy egy templom vagy egy kereszt láttán (általában háromszor) köptek, mégpedig a kötelezõen elõírt szánakozás finomításaként. Amellett szidalmazó bibliai szakaszokat is fûztek hozzá. Létezik továbbá elõírásoknak egy sorozata, amely nemzsidók vagy azok tetteinek dicséretét megtiltja, kivéve, ha egy ilyen dicséret hallgatólagosan zsidók vagy azok tetteinek magasabb fokú dicséretét foglalja magába. Így például Agnon, az író hazatérése után Stockholmból, ahol az irodalmi nóbel díjat kapta meg, dicsérte az izraeli rádióban a svéd akadémiát, gyorsan hozzáfûzte: "nem felejtettem el, hogy tilos nemzsidókat dicsérni. Dicséretemnek azonban különös oka van." - azaz, hogy egy zsidó kapta meg a díjat. Ugyanígy tilos, nemzsidók népünnepélyein részt venni, kivéve, ha a részvétel elutasítása ellenségességet szülne zsidók ellen. Ilyenkor szabad kis mértékben részt venni.
Az eddig említett szabályok mellett léteznek mások, amelyek zsidók és nemzsidók emberi barátságait hivatottak megakadályozni. (...)
Azok a törvények, amelyek a munkát tiltják meg szombaton, érvényesek, ha nem is olyan szigorúan más vallási ünnepek esetén is. Így egy nem szombatra esõ ünnep esetén minden munka meg van engedve, amely a vallásos ünnepnapon megeendõ étel elkészítéséhez szükséges. A törvény ezt mint a lelki táplálék elõkészítését (ochel nefesch) definiálja, ahol a lélek alatt zsidót értenek, nemzsidók és kutyák kifejezetten ki vannak zárva ez alól. De létezik egy diszpenzáció hatalmas nemzsidók javára, akik ellenségessége veszélyes lehet. Ezért lehetséges egy vallási ünnepnapon egy látogató számára is fõzni, ha nem hívtuk meg tudatosan. Ha a gyakorlati alkalmazástól eltekintünk, az állandó foglalkozás ezekkel a törvényekkel, amelyek a halaha tanulmányozásához tartoznak, és a klasszikus zsidóságban a legfölsõbb vallási kötelesség volt, fontos lelki alapállást eredményezettEgy ortodox zsidó a szent tanulmányok során gyermekkortól megtanulja, hogy a nemzsidókat kutyákkal kell összehasonlítani, hogy bûn dicséretük, stb...
 (...)  A 322§-ban, amely azzal a kötelességgel foglalkozik, hogy egy nemzsidó rabszolgát örökre rabszolgaságban kell tartani (amivel szemben egy zsidó rabszolgát hét év után szabadon kell engedni), a következõ magyarázat áll: "Vallási kötelességeinknek az a tény az alapja, hogy a zsidó nép az emberi faj legkitûnõbbje, amelyet azért teremtettek, hogy teremtõjét fölismerje, ÕT imádja és érdemes legyen arra, hogy rabszolgákat tartson szolgálatában. Ha nincsenek rabszolgái más népekbõl, akkor saját fivéreit is rabszolgává teheti, akik így nem tudnak az Örökkévalónak, akinek neve legyen áldott, szolgálni. És ezért parancsolta meg nekünk, hogy legyenek ilyen szolgái, akiket elõzõleg erre fölkészítenek és a bálványimádást kiverték belõlük, és így nem jelentenek veszélyt házainkra. Ez ennek a szakasznak a célja. De fivéreitek, Izrael gyermekei közül egy se uralkodjon a többiek fölött nagy szigorral, hogy ne kelljen fivéreidet rabszolgává tenned, akik mind készek Isten imádására."
Az 545 §-ban, amely azzal a vallási paranccsal foglalkozik, hogy nemzsidóktól kamatot kell szedni, a következõt mondja a törvény: "Megparancsolták nekünk, hogy kamatot szedjünk a nemzsidóktól, ha pénzt adunk nekik kölcsön, és nem szabad kamatmentes kölcsönt adnunk nekik. Magyarázat: Ennek a vallási kötelességnek az az oka, hogy nem szabad kegyelmet gyakorolnunk, kivéve azokkal az emberekkel szemben, akik Isten átélik és imádják. Ha jótékonyságunkat csak ilyenekkel szemben gyakoroljuk és az emberiség maradékával szemben tartózkodóak vagyunk, akkor bebizonyítjuk, hogy szeretetünk és jótékonyságunk nagy részét nekik adjuk, mert õk a szent vallást követik, amely ÕT imádja, legyen a neve áldott. Mert így kapjuk meg jutalmunkat Istentõl, ha a jótékonyságot nem idegenekkel szemben gyakoroljuk, amely annak a jutalma, hogy a jótékonyság gyümölcseit saját népünknek juttatjuk." Hasonló különbségtevéssel találkozunk számos más helyen. A munkabér kifizetésének késleltetése (238 §) esetén az író kifejezetten utal arra, hogy ez a bûn nemzsidók esetén nem olyan súlyos
A "gojok" dicséretének talmudi tilalmáról olvasva megvilágosodhat elménk, hogy mi a magyarázata a magyarországi zsidó írók, értelmiségiek, a Kertész Ákosok, Kertész Imrék és társaik rendszeres magyargyalázásainak. Nyilvánvaló, hogy a hitéleti sallangokat levetkező zsidó személyiségek is a talmudi "etikát" követik, ami közegükben a vallás külsőségei nélkül is átörökítődik. E vallás lényege egyébként is csak a kollektív etnikai önimádat és a nemzsidók gyűlölete...
A "Kiddush Hashem - a Holokauszt zsidó receptje - a vallási háttér" bejegyzésben már alaposabban idéztem Israel Jacob Yuval, a jeruzsálemi Héber Egyetem elismert történészprofesszora "Két nemzet a méhedben" (Two Nations in Your Womb) című könyvéből. A könyv a zsidók által elkövetett rituális gyilkosságok és az embervér rituális felhasználása bizonyításán túl azt is megállapítja, hogy a zsidó-keresztény viszályban ki az agresszor, hogy ki gyűlöli sokkal jobban a másikat (amit persze mi Kornis Mihálytól is tudunk ) és ennek mi a saját vallásában gyökerező oka:
A zsidók messianisztikus várakozásainak és a keresztények ezekre adott válaszainak összahasonlító vizsgálata komplexebb megvilágításba helyezi a középkori antiszemitizmus kutatásának egy alapvető feltételezését - konkrétan azt, hogy ez a gyűlölet irracionális képzelődések terméke. (288. old.)
A zsidó messianizmus fontos szerepet játszik annak a mechanizmusnak a megértésében, amely elszabadította a keresztényeknek a zsidókra vonatkozó fantáziáját. Tragikus asszimetria van a keresztények és zsidók messianisztikus várakozásai között. A keresztények a zsidóknak keresztény hitre térését várták, míg a zsidók  a keresztények megsemmisítését reméltékAz eszkatológiai szinten a judaizmus sokkal agresszívebb, mint a kereszténység...

Yuval idézi egy 13. századi askenázi (németországi) zsidó vallási iratból, hogy mit vártak a judaizmus követői a Megváltástól és a Megváltótól:
"Ez a (végső) Megváltás ... magában fogja foglalni az összes nemzet lerombolását, elpusztítását, legyilkolását és kitörlését: az övéket, az őrzőangyalaikét és az isteneikét. ... A Szent (Isten), aki áldott legyen, el fogja pusztítani az összes nemzetet, Izrael kivételével."  Sefer Nizzahon Vetus, 13. sz., Németország (93.old.)
A történész bemutatja, hogy a judaizmus központi eszméjévé vált a bosszú és a gojok vérének kiontása utáni vágy:
"Az askenázi zsidók körében uralkodó nézet a Gojok megsemmisítését a messiási vízió főelemének tekintette. Ez az elképzelés visszamenőleg kívánja megjavítani a történelmet, a bosszúra kiosztva a múlt helyrehozásának szerepét mielőtt egy új világrend jöhet létre. (...)
Egy, az 1096-os első keresztes hadjárat pogromjai után a Tisá Béáv (az első és második Szentély lerombolásának gyásznapja) alkalmából írt gyászénekben írja Kalonymus ben Yehudah:
Vérem cseppjei egyenként számoltatnak
És életük vérét a te porphyrion-odra (királyi palástodra) hintik
Ő végrehajtja az ítéletet a nemzetek között, megtöltve őket hullákkal.
Ez egy szó szerinti vérkönyvelés.A gojok által megölt zsidók minden egyes vércseppje feljegyzésre kerül egy isteni "főkönyvben", amit egy bíbor palást képvisel. A számla - ha mondhatunk ilyet - az utolsó csepp vérig ki lesz egyenlítve."  (95.old.)

Kiderül a könyvből, hogy az őrült irányba fejlődő vallás az első keresztes hadjárat idején már azt a zsidóvért is Istennek a gojok elleni fellázítására alkalmasnak tekintette, amit a zsidók maguk ontottak ki, például saját gyermekeikét, anyjukét.
A lényeg itt és most azonban csak az, hogy egy ilyen teológiai alapokra épülő vallás követőitől, illetve a közösségnek a vallás külsőségeit nagyrészt már levető tagjaitól egy cseppet sem meglepő, hogy agresszíven viselkednek a "gojokkal", hogy ártani akarnak nekik!

Előttünk áll tehát két, történelmileg rivalizáló, konfliktusban álló vallás, amely konfliktust mindkettő beépítette a teológiájába és liturgiájába is. A kereszténység ellenérzése a zsidó vallással szemben abban nyilvánul meg, hogy felrója a zsidóknak Jézus megfeszítését és legdurvább reakciója a liturgiában az, hogy a keresztények imádkoznak a zsidók megtéréséért. A zsidó vallás ezzel szemben az átkozott keresztények kiirtását várja a Megváltástól, de addig is liturgiájába, szokásrendszerébe építi a keresztények elleni gyűlölet továbbadását és ahol lehet, a keresztények fizikai megtámadását.

Ezek után napjainkra a "riválissal" szembeni ellenérzését sokkal szelídebb módon kifejező felet, a kereszténységet, közte a katolikus egyházat kényszerítették teljes megalázkodásra a másik fél előtt, míg a vérszomjas, bosszúvágyó szadista, a Judaizmus diadalmasan kiélvezheti győzelmét és háborítatlanul nevelheti követői közössége fiataljait a máris legyőzött ellenfél iránti további féktelen gyűlölködésre és annak fizikai bántalmazására.

Nézzük, hogy alakult ki ez a helyzet!

A Féreg programot alkot: Irány az Alma!


Sabbatáj Cví (képzelt) koronázása
Korábbi bejegyzésekben már sokszor emlegettem a zsidó misztikus nihilizmus két leghírhedtebb figuráját, Sabbatáj Cvít és Jacob Frankot. Gershom Scholem, a zsidó misztika máig legnevesebb kutatója egyrészt az utóbbit az előbbi irányzata folytatójának tekinti, másrészt ezen újkori zsidó nihilista misztika egyik fő gyökereként, forrásaként a marranizmus-élményt mutatja ki. Az igazi (minden lerombolását kitűző) céljait elrejteni kényszerülő gonosz irányzat szervesen építkezhetet a spanyolországi, itáliai titkoszsidók, marranók tapasztalataira, életformájára, álcázási rutinjára. A hitehagyás bűnéből erényt, harci eszköz kovácsoló mozgalom sabbatájista fázisában a hívek főleg az iszlámba tértek be látszatra, a franki szakaszban pedig főleg a katolikus egyházba, később pedig sokan a felszínen, látszatra a fősodor judaizmus követői voltak, a felszín alatt azonban mindezen vallásokban, felekezetekben belső bomlasztó ellenségként viselkedtek.
Itt most nem szükséges alaposabban kitérni e perverz teológia részleteire, elég annyi, hogy az összes fennálló intézmény, közte a szervezett vallások, intézményesült egyházak megsemmisítésének, belülről szétbomlasztásának programja az ősi gnosztikus eszméket felelevenítő luriai kabbala tanításán alapult.  Ennek alapján az isteni minőséget képviselő Szent Szikrákat (a gnosztikusoknál: fényrészecskéket) ki kell szabadítani a gonosz anyagi világ börtönéből, a gonosz anyag héjaiból, a Kelippákból, vagyis minden létezőből azok szétverése útján, illetve a Bűnből is annak elkövetése által. Hiszen a Bűnbe is be vannak zárva az isteni részecskék...

Gershom Scholem írja Frank teológiájáról:
"Sabbataj Cví & Jacob Frank és a Frankisták"
"A sabbateanizmus az ő változatában egy gátlástalanul nihilista jelleget öltött. Az igaz hívő, akinek titkos szívében Isten van, a "hallgatás terhe" alatt köteles keresztülmenni az összes valláson, rítuson és fennálló renden anélkül, hogy bármelyiket elfogadná, sőt, mindet belülről megsemmisíti, ezáltal igazi szabadságot hoz létre. A szervezett vallás csak egy álcaruha, amit fel kell venni, majd el kell vetni a "szent tudás", a a hely gnózisa felé, ahol az összes hagyományos értéket megsemmisítik az "élet" áramlatában. "
Jacob Frank, a Vatikán elfoglalásának stratégája
E teológia alapján Frank konkrét programot dolgozott ki a keresztény civilizáció szervezeti bázissal, hatalommal rendelkező  fő spirituális "szive", a Katolikus Egyház, illetve annak hierarchikus központja, a Vatikán meghódítására a beszivárgás, trójai faló, ötödik hadoszlop módszerével, a marranizmus, mint fegyver felhasználásával (véletlenül magyarországi híveihez írott levelében maradt fenn a program...):

Ben Zion Wacholder, Ph.D (Hebrew Union College - Jewish Institute of Religion, Cincinnati): 
Jacob Frank és a frankisták héber nyelvű zóhári levelei
 "E publikáció közli és értelmezi a héber-zóhári levelet, melyet Jacob Frank három tanítványa írt 1800 körül a magyarországi zsidókhoz. (...) Dokumentumunk szerint Frank megjósolta az európai zsidóság pusztulását, hacsak a zsidók nem veszik fel "Edom szent vallását", vagyis a kereszténységet. A kereszténységre áttérésnek azonban eszközként kellett szolgálnia, mely a kereszténység végső legyőzéséhez vezet. A Frank személyében reinkarnálódott Jákob pátriárka küldetése volt, hogy Izrael élére álljon annak Edom elleni háborújában. " 
"...a levél általános üzenete így összegezhető:- Frank megjósolja a zsidók eljövendő mészárlását Európa minden nagyobb és kisebb országában az apokalipszis részeként.
- A zsidók megváltásának alapja, hogy elfogadják Edom, vagyis Róma hitét.- Jacob Frank Jákob pátriárka reinkarnációja.- Jacob Frank fogja vezetni Izrael megváltását a világ, azon belül a Katolikus Egyház meghódítása által."
A szerző, a leveleket értelmező néhai Ben Zion Wacholder egy elismert amerikai reformrabbi és judaista hittudós, rabbioktató volt, nem valami antiszemita konteó-szerző... Nem mellékes, hogy a Holokauszt programjának zsidó nihilista gyökere is felvillan az ördögi tervben! Mindjárt látni fogjuk, hogy a nemcionista kiszsidók tömegeinek tudatos feláldozása elengedhetetlen eleme lesz az Edom-Vatikán elfoglalására irányuló pokoli programnak is.


Reb Yakov Leib HaKohain
A tanulmány internetes utánközlő forrása a Dönme-Nyugat (Donmeh West), vagyis egy Neo-Sabbatájista kabbalista szekta  weboldala. A szekta (szellemi-spirituális irányzat) vezetője, Reb Yakov Leib HaKohain a Neo-Sabbatájista Kabbala újjáéledéséről a Mááriv c. izraeli lapban adott interjút, amiben egy nagyon szemléletes hasonlattal világítja meg az Edom, azaz Róma, a Vatikán elfoglalását célul kitűző franki program lényegét:


MÁÁRIV: Mi a helyzet az Ön vallási áttéréseivel? Hogyan változott a vallási élménye, miközben felvette a kereszténységet, az iszlámot és a buddhizmust?
REB YAKOV LEIB HAKOHAIN: Először is, vallási áttéréseim célja, akárcsak elődeim, Sabbatáj Cví és Jacob Frank esetén, nem az volt, hogy megjavítsam önmagam, hanem, hogy megjavítsam Istent. A Neo-sabbateánus Kabbalában az egész hangsúly nem önmagamon van, nem az én üdvözülésemen, vagy átalakulásomon, hanem Isten üdvözülésén és átalakulásán. (...) Tehát Sabbatáj Cví, Jacob Frank és jómagam Szent Aposztázisai nem "a test" áttérései voltak, hanem "a szívé". Az összes vallásba való betérés célja a bennük rabul ejtett Szent Szikrák kiszabadítása volt, nem pedig az, hogy vallási közösségeik gyakorló tagjaivá váljunk.
Az ilyen neo-sabbateánus VALLÁSI ÁTTÉRÉSEK CÉLJA tulajdonképpen ANNAK A VALLÁSNAK A SZÉTROMBOLÁSA, AMELYBE BELÉPÜNKNAGYRÉSZT ÚGY, AHOGY A FÉREG SZÉTRÁGJA AZ ALMÁT, NEM PEDIG RÉSZÉVÉ VÁLIK.

Most pedig ugorjunk bő másfél évszázadot, a franki féregprogram látványos teljesülése időszakába!


A Kukacok kitűzik zászlajukat az Almára - a II Vatikáni Zsinat


A már idézett Forward c. new yorki zsidó magazin cikke (a zsidók önleleplező dicsekvésére mindig lehet számítani!!!):


John Connelly: Áttértek, akik megváltoztatták az Egyházat - Zsidó születésű papok segítettek átnyomni a II Vatikáni Zsinat reformjait (2012.július 30.)

(
Kiemelések és megjegyzések tőlem, BCS)


Forward: "50 évvel ezelőtt: a II Vatikáni Zsinat döntő kérdésekben változtatta meg a Vatikán álláspontját, köztük az Egyház zsidókra vonatkozó tanításában. A reformok mögötti intellektuális erők között sokan a judaizmusból tértek át. "


Az idei ősz előtt ötven évvel  a katolikus püspökök olyan zsinatra gyűltek össze Rómában, melynek "korszerűsítenie" kellett az egyházat, amely közvetlenebbül tud szólni a modern világhoz. Három évi tanácskozás után a püspökök olyan határozatokat szavaztak meg, melyek lehetővé tették, hogy a hívők saját nyelvükön vegyenek részt a misén, bátorították a világiakat a Szentírás olvasására és kérték a katolikusokat, hogy más vallásokra az igazság és kegyelem forrásaiként tekintsenek. A zsinat az egyházat "Isten népének" nevezte és egy demokratikusabb viszonyt sugallt a püspökök és a pápa között.  Megszavazott egy nyilatkozatot a nemkeresztény vallásokról is, melyet latin címéről ismernek:  Nostra Aetate ("A mi időnkben"). E dokumentum negyedik része, a zsidókra vonatkozó nyilatkozat bizonyult a legvitatottabbnak, amelyet többször majdnem leszavaztak a konzervatív püspökök ellenállása miatt.
A Nostra Aetate megerősítette, hogy Krisztus, az ő anyja és az apostolok zsidók voltak és hogy az Egyház az Ószövetségből származik.  Tagadta, hogy a zsidók kollektíven bűnösnek lennének tekinthetők Jézus Krisztus haláláért és elítélte a gyűlölködés minden formáját, beleértve az antiszemitizmust. Szent Pál rómaiakhoz írt levelét idézve a Nostra Aetate a zsidókat az "Isten által legszeretettebbnek" nevezte.  E szavak ma közhelyesnek tűnnek, de a katolikus tanításban forradalmat eredményeztek.
A soraikból jövő ellenkezés ellenére a püspökök tudták, hogy nem maradhatnak némák a zsidók ügyében. Amikor a dokumentum elakadt 1965 májusában, egyikük így indokolta, miért kell előrenyomulniuk: “A történelmi összefüggés: 6 millió halott zsidó. Ha a zsinat, mely 20 évvel ezen események után zajlott néma marad az ügyükben, elkerülhetetlenül felidézi a Hochhuth által "A Helytartó"-ban kifejezett reakciót. A püspök a német drámaíró Rolf Hochhuth jellemzésére utalt XII Piusról, aki a Holokauszttal szembesülve néma és passzív maradt.  A püspökök nem akartak többé ilyen egyházban élni.
Épp e terrorfegyverként forgatott Holokauszt-érv miatt fontos tudatosítanunk, hogy náci bábrezsimjükön keresztül nem mások, mint épp a judaizmus nihilista irányzatát képviselő frankisták a Holokauszt megszervezői! 
A probléma az volt, hogy nem rendelkeztek saját nyelvvel, mellyel megtörhették volna a hallgatást. A teológia a legtöbb tudományterületet meghaladó mértékben egy bonyolult szövevény, melynek minden ágazata felett a szakértők féltékeny beltenyészete őrködik.  Azoknak, akik fel akarták fogni az egyház zsidók iránti viszonyának komplexitását, eszkatológiát, szoteriológiát, patrisztikát, az Ó- és Újtestamentumot és egyháztörténetet kellett tanulmányoznia az összes korszakon át. Így hát a püspökök szakértők szűk csoportjaira szorultak, akik elég elszántak voltak begyűjteni az e feladathoz szükséges nem mindennapi intellektuális szaktudást.
Hát persze, hogy a buta papok nem értettek eléggé a saját teológiájukhoz, ehhez már külső szakértelem kellett, ahol akadt elég szürkeállomány, na vajon honnan???
A nemrég megjelent "Az Ellenségtől a Fivérig: A zsidókra vonatkozó katolikus tanítás forradalma" c. könyvemhez folytatott anyaggyűjtés során fedeztem fel, hogy ezek a szakértők nem az 1960-as években kezdték munkájukat. Többjük három évtizeddel azelőtt ausztriai és svájci előőrsökből próbált katolikus érveket kialakítani az antiszemitizmus ellen a náci törvények árnyékában. Ezek egy cseppet sem voltak tipikus katolikusok. Nemcsakhogy elég bátrak voltak közép-európai létükre szembeszállni Hitlerrel, amikor az számított, hanem többnyire nem voltak született katolikusokA katolikusok, akik segítettek az egyháznak elismerni a zsidó nép továbbra is érvényes szentségét, áttértek voltak, sokuk zsidó családokból.
Helyesen tehát: a "katolikusok", akik...

Nézzük, honnan vezet az út a II Vatikáni Zsinat filoszemita főszakértői pozíciójába: meglepetés, vagy nem, de a CIONISTA MOZGALOMBÓL:
A legfontosabb Johannes Oesterreicher volt, aki 1904-ben született egy zsidó állatorvos, Náthán, és felesége, Ida családjába Stadt-Liebauban, egy németajkú észak-morvaországi településen. Gyermekkorában részt vett a cionista cserkészmozgalomban és középiskolájában a zsidó diákok választott képviselője volt, de ekkor, máig megmagyarázhatatlan okból (később azt mondta, ”beleszeretett Krisztusba”), Oesterreicher érdeklődni kezdett a keresztény írások iránt (Newman bíboros, Kierkegaard és maguk az Evangéliumok iránt), és egy később a nácik által mártírrá tett pap (Max Josef Metzger) hatására katolikus, majd pap lett. Az 1930-as évek elején magáévá tette a bécsi egyházmegye kezdeményezését a zsidók megtérítésére, mert remélte, hogy családtagjait és barátait az egyházba hozhatja.


E téren mérsékelt sikert ért el. Hatásosnak abban sikerült lennie, hogy maga köré gyűjtött más katolikus gondolkodókat a náci rasszizmussal való szembeszálláshoz. Oesterreicher megdöbbenve tapasztalta, hogy ez a rasszizmus behatolt a vezető katolikus gondolkodók műveibe is, akik azt tanították, hogy a zsidók fajilag hibásak, ezért nem részesülhetnek a keresztség kegyelmében.  Barátai közé tartoztak e törekvésében olyan áttért sorstársai, mint Dietrich von Hildebrand filozófus, Karl Thieme teológus és Waldemar Gurian politika-filozófus. 1937-ben Gurian, Oesterreicher és Thieme egy katolikus nyilatkozatot írtak a zsidókrólúgy érvelve a rasszisták ellen, hogy a zsidók egy különleges szentséget hordoznak. Bár ez ortodox tanítást képviselt, egyetlen püspök sem írta alá (nem is szólva a Vatikánról).
Nem kell ragozni, hogy ez a "tanítás" maga a rasszizmus, hiszen a szentséget születésénél fogva tulajdonítja a "zsidó faj" tagjainak", ezzel egy "Herrenvolk" rangjára emelve őket... 
Nyilvánvaló, hogy ezt az ideológiát akkor a katolikus egyházban betért cionista titkosügynökök képviselték. Ha lett volna olyan akkor az egyházban, Oesterreicher és társai nem mentek volna át a katolikus belbiztonsági átvilágításon. Miért nem volt ilyen belső elhárítás??? Kik szerelték le addigra???
Oesterreicher 1938-ban, a nácik bevonulásakor elmenekült Ausztriából és Párizsban folytatta munkáját,  német nyelvű rádiós igehirdetéseket sugározva a Reich területére, felvilágosítva a katolikusokat, hogy Hitler egy "tisztátalan lélek" és "emberi alakot öltött ellenlábas" volt, bemutatva a zsidók és lengyelek ellen elkövetett náci bűnöket. 1940 tavaszán éppenhogy el tudott szökni Gestapo-ügynökök egy előőrse elől, Marseilleen és Lisszabonon át eljutott New Yorkba és végül a Seton Hall Egyetemre, ahol a zsidók és az amerikai Katolikus Egyház  kapcsolatainak vezető szakértője lett.
Hatalmas szakértelme, helyismerete lehetett ehhez a friss jövevénynek... 
Oesterreicher fokozatosan felhagyott a zsidók iránti "misszionárius" hozzáállásával és egyre inkább ökumenikusnak nevezte tevékenységét. Ő és hasonló gondolkodású keresztények igyekeztek kitalálni, hogyan alapozzák a zsidó nép továbbra is érvényes kiválasztottságára vonatkozó hitüket a keresztény Szentírásra. Míg a háború előtt a harc a náci rasszizmus tévtanai ellen folyt, a háború után annak célpontja a keresztény antijudaizmus mélyen gyökerező hiedelmei voltak. A korábbi időszakban a betértek úgy érveltek, hogy igen, a zsidók megkeresztelhetők. A második időszakban, még ha továbbra is hittek abban, hogy a zsidóknak meg kell keresztelkednie, hogy elkerüljék a Krisztus elutasítása miatti kárhozatot, ezek a gondolkodók elkezdtek töprengeni e feltételezett kárhozat jellegén.


Ha  történelem ítéletek sora volt, melyek a zsidók büntetésére küldettek Krisztus elutasítása miatt, akkor milyen jelentést hordozott Auschwitz? Vajon a nácik Isten akaratának eszközei voltak, abból a célból, hogy a zsidók végül forduljanak Krisztus felé? E kérdésre igennel válaszolni obszcén dolog volt, de 1945-ben a katolikus klérus egyedül ezt a választ nyújtotta. A következő években az áttérteknek forradalmat kellett csinálnia egy olyan egyházban, amely változatlannak hirdette magát. Ezt azáltal érték el, hogy áthelyezték az egyházi tanítást Szent Pál rómaiakhoz írt levelének 9-11. szakaszára,  ahol az Apostol megkeresztelés, vagy áttérés említése nélkül jelenti ki, hogy a zsidók "Istennek kedvesek" maradnak és hogy "majd egész Izrael elnyeri az üdvösséget".
A gondolkodók, akik elvégezték az e forradalmat előkészítő intellektuális munkát, túlnyomórészt áttértek voltak.  Nemsokkal a háború után Thieme a koncentrációs táborbort túlélő Gertrud Lucknerrel közösen adta ki Délnyugat-Németországban a Freiburger Rundbrief-t ,  melyben döntő teológiai áttörést értek el a zsidókkal való megbékélés útján. Párizsban a tisztelendő Paul Démann, egy áttért magyar zsidó publikálni kezdte a Cahiers Sioniens szemlét és a hozzá hasonlóan áttért Vermes Géza és Renée Bloch segítségével elutasította a katolikus iskolai katekizmusok antijudaizmusát.
1961-ben Oesterreichert meghívták munkatársnak a II Vatikáni Zsinat "zsidókérdéssel" foglalkozó bizottságába, ami a legnehezebb üggyé vált, amellyel a püspököknek foglalkoznia kellett. 1964 októberében egy kritikus pillanatban két pap, Gregory Baum és Bruno Hussar  Oesterreicherrel közösen állította össze a zsinat zsidókra vonatkozó határozatának leendő végső szövegét, amiről a püspökök egy évvel később szavaztak. Akárcsak Oesterreicher, Baum és Hussar is zsidó származású áttértek voltak.
Ők egy, az 1870-es Első Vatikáni Zsinatig visszanyúló trend folytatói voltak, amikor a Lémann fivérek — katolikussá és pappá vált zsidók — bemutattak egy nyilatkozattervezetet az egyház és a zsidók viszonyáról, kijelentve, hogy a zsidók “mindig nagyon kedvesek Istennek" az atyáik miatt és mert Krisztus "a test szerint" tőlük származott. Úgy tűnik, a katolicizmusba betértek nélkül  a Katolikus Egyház soha nem "gondolta volna ki" a rasszista antijudaizmus próbatételeiből kivezető útját.  
Fentebb már rámutattam, hogy nem a  - gyengének, életrevalótlanul szelídnek és naívul jóindulatúnak bizonyult - katolikus egyházi antijudaizmus volt rasszista, hanem a zsidóknak származási, rassz-alapon választottságot, isten által kedveltséget és automatikus üdvözülést tulajdonító marranózsidó diverzió, illetve maga a judaizmus az! 
Az Oesterreicherhez hasonló zsidó áttértek magas aránya az antiszemitizmust ellenző katolikusok között érthető: az 1930-as években a náci rasszizmus célpontjai voltak, akik nem tudták elkerülni az egyházba behatoló rasszizmust. Ellenállásukban egyszerűen saját univerzalizmusa melletti kitartásra késztették egyházukat. De a Szent Pál rómaiakhoz írt levelének régóta elhanyagolt szakaszai felé fordulás által megnyitották az egyház elméjét is a zsidó nép új megbecsülésére.
Amit annak vadjai azóta is például keresztek és keresztények leköpésével, Újszövetségek máglyán elégetésével hálálnak meg... 
Mik voltak a háború utáni szerepvállalásuk mögötti indítékaik? Peter Gordon a The New Republicban könyvemről írt barátságos recenziójában felveti, hogy az áttértek mások érdekében való kiállását  a saját magukért való aggodalom hajtotta. Ők még a Katolikus Egyházban is  továbbra is zsidónak tekintették magukat. Gordon emlékeztet minket Sigmund Freud kételkedésére a mások iránti szeretet lehetőségében. Az igaz szeretet, vélte Freud, “mindig össze van gabalyodva a nárcizmussal: nem a másikat szeretem, hanem saját magamat,  vagy csak azt, ami a másikban emlékeztet rám, vagy aki egykor voltam.” Oesterreicherben azonban látunk egy tartós szolidaritást a közösséggel, mely egykor az övé volt, legközvetlenebbül családjával.
Ehhez nincs mit hozzátenni, hacsak azt nem, hogy természetesen ezek a zsidó "papok" nem "áttértek" voltak, hanem elejétől a végéig kizárólag zsidók, akik álruhás ügynöki feladatot hajtottak végre és a célszervezet a katolikus egyház volt. 
1946-ban eltűnődött apja végzetén, aki tüdőgyulladásban halt meg Theresienstadtban (anyját később Auschwitzban ölték meg). Az ősi keresztény eszme ellenére, mely szerint nincs megváltás az Egyházon kívül, Oesterreicher nem esett kétségbe az apja miatt. Nathan Oesterreicher egy igaz ember volt, akire "érvényes a béketeremtők üdvössége". Ha Oesterreicher,  a fiú valódi nárcisztikus lett volna, megnyugvást találhatott volna a hiedelemben, hogy ő maga üdvözülhet a keresztség által. De az erős szeretet és vágyakozás zsidó apja iránt kezdte megnyitni Oesterreicher elméjét  a lehetőségre, hogy a zsidók zsidóként üdvözülhetnek.
Emlékszünk, a zsidó teológia szerint az üdvözülés, a zsidók megváltása a nemzsidók, köztük a katolikusok Megváltó általi kiirtása útján valósul meg... Sima ügy, hogy mindenki ragaszkodjon a családjához, de Oeterreicher és társai egyszerűen nem voltak keresztények, tevékenységük egy gyűlölt ellenség belülről bomlasztására irányult a franki program alapján.
A zsidókra vonatkozó katolikus tanítás újraírását elősegítő áttértek tartós ajándéka az volt, hogy kiterjesztették családias szolidaritás-érzésüket ránk, zsidókra és keresztényekre. 1964-ben Oesterreicher személyesen dolgozta ki a Nostra Aetate azon részét, mely szerint az egyház többé már nem beszél a zsidók közötti misszióról, hanem várja a napot, amikor minden nép "egy hangon fogja szólítani az Urat és egy szívvel szolgál neki" (Az utolsó fordulat Szofoniás 3:9-ből származik.) Ezzel az új tanjtással az egyház feladta a kísérletet, hogy a másikat magafajtává változtassa, és e fordulópont után a keresztény-zsidó párbeszédben résztvevő katolikusok többnyire nem áttértek.
 A feladatot már elvégezték... (persze a valóságban nagyon is ott őrködnek azóta is).
Ők az új értelmezés alapján élnek, mely szerint a zsidók és keresztények testvérek. Az áttértek átlépték a határt a Másik felé, miközben bizonyos mély értelemben önmaguk maradtak,  de felismerve a köztünk levő különbségek létjogosultságát, sőt áldottságát, segítettek ledönteni a zsidókat és keresztényeket elválasztó falat.
John Connelly a Kaliforniai Egyetem, Berkley történészprofesszora és a “From Enemy to Brother: the Revolution in Catholic Teaching on the Jews, 1933-1965,” ("Az Ellenségtől a Fivérig: A zsidókra vonatkozó katolikus tanítás forradalma" ) c. könyv szerzője.  (Harvard Egyetemi Nyomda, 2012).

A szerző hülyének nézi az olvasóit, a zsidók a rossz testvér, amely veri a testvérét, miközben előtte álruhában megkötözte testvér-áldozata kezét, hogy ne tudjon védekezni.
Valóban, ledöntötték a falat, mely a keresztényeket, a nemzsidókat védte tőlük:
"segítettek ledönteni a zsidókat és keresztényeket elválasztó falat"

 ...de saját hódító uralmukat nem akármilyen falakkal védik:
Miért nem ezt a falat döntötték le az "áttértek"???
A győztes zászlajának kitűzése a II Vatikáni Zsinaton csak egy betetőzés a marranó-ügynököknek az elfoglalni kívánt intézménybe való tömeges beáramlási folyamatában. Ahhoz, hogy a zsinaton a résztvevők elfogadják az álkatolikus kukac-szakértők által előkészített reformokat, a behatoló ellenségnek már jóval korábban kiterjedt pozíciókat kellett kiépítenie zsidó és szabadkőműves papok, püspökök beépítése által.  A folyamat gyakorlatilag megkezdődött már Frank életében a frankisták többezres tömegének katolikus látszatbetérésével. E felforgató erő számára nem újdonság többszáz éves időtartamú diverziók megtervezése és menedzselése...

A vatikáni reformokat kidolgozó marranó papok valakik által netán felvetendő őszinte jóhiszeműségének hipotézisét röviden elvethetjük, ha megfontoljuk a judaizmus és követői a bejegyzés korábbi részeiben bemutatott  máig aktív harcos keresztényellenes agresszivitását és azt a tényt, hogy a zsidónak született ügynökök e szembenállásban nem a saját közegük, vallásuk agresszivitását igyekeztek leszerelni, hanem azt érintetlenül hagyva, az Ellenség táborába álruhában belopózva annak szegezték be ágyúit és tárták ki kapuit. Kiszolgáltatva a keresztény "vár népét" a kegyetlen és saját írástudói által, meg a marranók által le nem fegyverzett támadó kénye kedvének. Itt tartunk most,  
JAJ A LEGYŐZÖTTNEK! 


Jakob Frank meg röhöghet a pokolban, tudós katonái végrehajtották a harci feladatot:
A zsidók a mi Idősebb Fivéreink és Isten Ajándékai!!!


Kapcsolódó bejegyzés, a II Vatikáni Zsinat sikeres várostrom-zárása után jöhettek az e feladatra kitenyésztett és kinevelt zsidó pápák, némelyik egyenesen Galíciából, hogy a Siratófalnál demonstrálhassa, kiké már a Vatikán: 
Santo Subito - a galíciai pápa
( Bergoglio peresztrojkáját és glasznosztyát majd akkor vehetjük komolyan, ha a látványos, profi szakemberek által kreált PR-gesztusok helyett  e lényegi kérdéssel kezd őszintén foglalkozni. Hacsak nem az a feladata, mint Gorbinak, aki e reformkampányokkal megszüntette a rábízott szervezetet, a globális rablók zsákmányául odadobva a benne élőket. )

Frissítés, május 27: 

Ferenc pápa beszáll a hagyományos család intézménye elleni kampányba???


Fenti zárómondatom sejtését igazolni látszik Ferenc pápa legújabb kijelentése, amiről egyelőre nem is találtam magyar híradást, csak egy hasonlóról, ami felveti nagyjából ugyanezt a kérdést:
Ateisták a mennyországban
"Az ateisták is üdvözülhetnek – terjed az örömhír a nemzetközi médiában. Szerdai miséjén a pápa szólt arról, hogy Krisztus még az ateistákat is megváltotta – a 2000 éves gyorshír most egyházügyi szenzációként kering az interneten. Bár csak egy hétköznap reggeli szentmisén elmondott, előre meg nem írt beszédről van szó, ami valójában nem is utal dogmatikai fordulatra, a gesztus a nyitott és befogadó kereszténység további erősödésének jele. Kérdés, mennyi jut el ebből érdemben az egyháztól eltávolodott tömegekhez, akiket az új pápa láthatóan határozottabban szeretne megszólítani."
" Mások váratlanul toleráns pápai gesztusról beszélnek, amihez ugyanakkor hozzáteszik, hogyvégső soron megkérdőjelezi magának a katolikus egyház létének az értelmét, mondván, miért legyek katolikus, ha ateistaként sem fogok elégni a gyehenna tüzén."

Hát ez az... Nem áll szándékomban azt vitatni, hogy vajon van-e üdvözülés az egyházon kívül, hiszen, (ha nem tűnt volna fel) a vallások, minden vallás üzenetét szimbolikus jellegűnek tekintem, nem gondolom, hogy érdemes lenne a szimbólumot összetéveszteni a szimbolizált valósággal.
A legújabb pápai megnyilvánulás már nem is Gorbacsov Peresztrojkájára emlékeztet, hanem egy kicsit Mao Kulturális Forradalmára, melynek keretében Mao pl. hangoztatta, hogy sose tisztelte a tanárait és ezzel irányt mutatott, hogy a kínai forradalmi ifjúság se tisztelje a sajátjait:

Vatikáni Rádió: Pápa: 
Nyissatok ajtót a hitnek 

A megdöbbentő szombati szentbeszédben a pápa keményen nekiment a katolikus papságnak, nem pedofil, vagy homoszexuális vatikáni főpapoknak, hanem kötelességeiket, köztük adminisztratív-bürokratikus kötelességeiket is teljesítő "mezei" papoknak, akiket azzal vádol, hogy "a hit ellenőreivé", sőt "vámszedőivé" 
váltak, akik a kereszténységről csak száraz teológiai előadásokat tudnak tartani, de a hitet mások képviselik, az utca egyszerű, romlatlan vadvirágai... Akiktől nem kell semmit megkövetelni, elég, ha "hisznek" és az Egyháznak tágra kell előttük tárnia az ajtókat:
"Gondoljunk az egyedülálló anyára, aki elmegy a templomba, a plébániára a titkárságra és azt mondja: 'Meg akarom kereszteltetni a gyermekemet.' És akkor a Keresztény, ez a Keresztény azt mondja: 'Nem, nem teheted, mert nem vagy házas!'. De nézzük csak, ez a leány, akinek volt bátorsága kihordania terhességét és nem visszaküldeni a feladónak, és mi ez? Egy zárt ajtó! Ez nem buzgóság! Ez távol áll az Úrtól! Ez nem nyitja meg az ajtókat! Tehát amikor ezen az utcán járunk, ezzel a hozzáállással, nem teszünk jót az emberekkel, a néppel, Isten Népével, de Jézus szentséget hozott létre és mi ezzel a hozzáállással létrehozunk egy nyolcadikat: a papi szokások szentségét!"
Önmagában nem lenne ezzel semmi baj, miért ne keresztelnék meg a leányanya gyermekét és tudtommal meg is keresztelik.  A pápai szentbeszéd tanmeséje abban az összefüggésben válik botrányossá, hogy e pillanatban világszerte össztűz zúdul a hagyományos család intézményére, kiemelten a (nagyrészt egykori) keresztény civilizáció területén.

Párizsban egy tiltakozó főbelőtte magát a Notre Dame-ban, majd s
zázezrek tüntettek a homoszexuálisok engedélyezett házassága és gyerekörökbefogadása ellen

A cannesi fesztiválon "
Leszbikus szerelmesfilmé az Aranypálma".
A Magyar Nemzet cikkírója indokoltan állapítja meg a svédországi bevándorlók gyújtogató dühöngőrohama kapcsán, hogy:
"...kétség sem férhet ahhoz, hogy baj van Európában. A bajban pedig kilábalási stratégiára és vezetőkre van szükség, de először is arra, hogy néven legyenek nevezve a dolgok. A multikulti megbukott Európában. Nem bevándorlókra van szükség, hanem mindenhol céltudatos helyi demográfiai politikára, amely nem létezhet szilárd értékháttér, így a hagyományos család mint eszme primátusának helyreállítsa nélkül."
Ilyen helyzetben csatlakozik a pápa a maga tekintélyével a hagyományos családmodell tekintélyének aláásásához... Hogy a bajban levőket mindenestől keblére kell ölelnie az Egyháznak, nem kell követelményeket támasztania velük szemben, és azok a papok a kigúnyolandók, akik ezt másképp gondolják. Ez a tipikus liberális hozzáállás, hogy a társadalom perifériáján levőknek minden jog "jár", a kötelességek teljesítése nélkül is.

Frissítés, 2013.május 30:  Ferenc pápa békeügyi kutyakomédiát készít elő Peresszel együtt???

A La Stampa olasz lap Vatikáni Bennfenntes c. weboldalának cikke:Ferenc béketalálkozót szervezhet a világ három fő vallása részére Rómában
Fogadd el ezt a Talmudot, Ferikém... (tényleg jobb oldalt nyílik)
Andrea Tornielli, Jeruzsálem
Izraeli kormányzati források azt állítják, hogy Ferenc valószínűleg egy találkozó összehívását tervezi a világ három legnagyobb monoteista vallásának vezetői és hívői részére Rómában egy üzenet kibocsátása céljából a békéért, az erőszak ellen, és Isten nevének a gyűlölet és terrorcselekmények igazolására  felhasználása ellen. A források szerint a pápa egy április 30-i audiencia során nyilvánította ki szándékát egy találkozó összehívására. De ezt nem említette a Szentszék audiencia után kibocsátott sajtóközleménye.  
Peresz elnök “elmondta a pápának, hogy vannak emberek, akik Isten nevét használják fel a terrorizmus igazolására” és a vallási vezetőknek “hangosan ki kell jelentenie, hogy Isten senkinek nem adott engedélyt felebarátja megölésére.” Az izraeli kormány által a kihallgatásról kapott összefoglalóban található információ szerint Ferenc elmondta Peresznek, hogy “teljes szívvel támogatja” erőszak elleni felhívását és hogy “elő akar segíteni egy találkozót a három, Ábrahám által alapított fő vallás vezetői és hívői részvételével Rómában”. A cél az lenne, hogy “megmutassák az embereknek” hogy a vallások “ellenzik az erőszakot és a terrorizmust.” Ha ezek a kijelentések valóban elhangzottak a kihallgatás során, akkor úgy tűnik, a pápa olyan lehetséges békekezdeményezéseket tervez, amelyek a világ három fő monotesita vallására korlátozódnának. Ez nem lenne egy minden vallást érintő vallásközi találkozó, mint az Assisi találkozók, melyeket II János Pál, majd XVI Benedek szervezett 2011-ben.
Nem újdonság, hogy Peresz arcbőre vastagabb a vizilóénál és képmutatása felülmúlhatatlan, amikor a világ legveszedelmesebb latorállamának, az állami terrorizmus legfőbb alkalmazójának veterán vezetőjeként és a népirtást vallási parancsolatként tartalmazó judaizmus képviselőjeként (mely Izraelben államvallás, az államtól elválaszthatatlan) képes azon moralizálni, hogy egyesek nem átallanak az "ábrahámi vallások" Istenére hivatkozni a terror igazolásaképpen.

Sajnos az sem újdonság már, hogy a Vatikánban állomásozó "pápák" az utóbbi évtizedekben e kutyakomédiához jó képet vágnak és abban partnerként, cinkosként, bűntársként részt vesznek.

Szerény javaslatom, hogy a leendő találkozóhoz, amely esetén sajnos már csak abban kételkedhetünk, hogy akad-e résztvevőnek komolyan vehető iszlám vallási vezető, stílszerűen válasszák az alábbi vallási parancsolatot a kezdeményező világfelvásásárlásügyi szakértő államférfi vallásából, a Talmudból:
"Tob shebe goyyim harog" - "Még a gojok legjobbjait is mind meg kell ölni"
Ez Simon ben Yohai rabbi kijelentése a Soferim, 10. parancsolatból.
Forrás: Michael Hoffmann: Az igazság a Talmudról




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése