Barlay Ö. Szabolcs
Hitvédelem és hazaszeretet
avagy antiszemita volt-e Prohászka? ____________________
részletek:
A
Rothschildok
A következő
idézet Karl Marxtól származik: „Amint minden pápa mögött ott
van egy jezsuita, úgy minden tőkés mögött ott van egy zsidó”.
Erre szoktam mondani az olasz közmondást: „Si non è vero, è ben
trovato”, vagyis: „Ha ez nem is igaz, de telitalálat.” Tehát
mesterien rámutat egy gyakori jelenségre! A zsidó faj és maga a
zsidó szellem sokkal gazdagabb, gyökere sokkal szerteágazóbb,
semhogy az európai kultúrára gyakorolt hatását egyedül a
Spinoza-féle aknamunkával lehetne érzékeltetni. Különben is az
ilyenfajta filozófia és a mindent tagadó ateizmus eleve sokakat
elriaszt a zsidóságtól. Van még számtalan útja-módja a zsidó
szellem élretörésének. Spinoza csak egyike a „nagy”
zsidóknak. Vannak sokkal sikeresebb zsenik. Ezek közül most egy
világhírű és sokkal „szimpatikusabb” személyre, illetve
zsidó családra hívom fel a figyelmet, a Rothschildokra, akik
mindmáig „történelmet csinálnak” és nagyobbak a királyoknál,
népvezéreknél, államelnököknél. Természetesen most sem az a
feladatom, hogy kimerítő képet n 18 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs:
Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? A
gettó bilincseinek szétzúzásához néhány jobb módú zsidó,
köztük elsőként a pénzváltó Mayer Amschel Rothschild
felelevenítve a zsidókban évezredek óta élő „latens géneket”,
a kereskedői ösztönt, előbb régiségek, érmék, majd textíliák
árusításával kezdett foglalkozni. A gyűjtés szenvedélye nem
ismer korlátokat. Ha valaki szenvedélyes műgyűjtő, annak nem
számít, hogy a kereskedő zsidó vagy nem zsidó. Így jutott be ez
a szemfüles zsidó kereskedő a legfelsőbb körök világába.
Vilmos hessen-kasseli választófejedelem először csak régi
érmeket vásárolt tőle. Később megbízta azzal, hogy a brit
hadsereg számára toborzott katonákat szállítsa Londonba. Vilmos
fejedelem ugyanis ezzel gazdagodott meg: zsoldosokat gyűjtött az
angolok háborúihoz. (Közben felfigyelhetünk a zsidókra annyira
jellemző megérzésre, ősi ösztönre: a háborús időkben ugyanis
a zsidó kreativitás előtérbe nyomul, a keresztény előítéletek
pedig háttérbe szorulnak). Magyarán: a Rothschild család
patriarcháját nem izgatta – és a mi világháborúnkban
tevékenyen szereplő zsidó kereskedőinket sem izgatta –, hogy a
„pénzváltás = pénzszerzés” mögött milyen szándék húzódik
meg. Itt most Vilmos fejedelem esetében tulajdonképpen
„ágyútöltelékeket”, német férfiakat kellett Mayer Amschel
Rothschildnak Londonba szállíttatnia. És hogy ez az üzlet
„zökkenőmentesen bonyolíttassék”, Angliába küldte Nathan
fiát, hogy mindig mindenben kéznél legyen. De Nathanban is élt,
sőt most már tobzódott az ősi zsidó gén, és azonnal észrevette
azt, amit mi a történelemórán így hívtunk: ipari forradalom. És
mivel ennek központja Manchester volt, érthető, hogy ott ütötte
fel táborát. Miközben el-elgondolkodunk a fent elmondottakon, jó
megjegyeznünk, hogy ugyanígy törtek ki az elviselhetetlen gettó
börtönéből az Oppenheimek, a Heinék, a Mendelssohnok (nevükkel
bizonyára mindannyian találkoztunk!) és annyian mások, százak,
ezrek, később már tízezrek. Míg aztán minden gettó fala
leomlott! Visszatérve Nathan Rothschildhoz, inkább magát a
jelenséget, a zsidó mentalitásra jellemző vonásokat fogom
elemezni. A Rothschildok itt most azért jönnek számításba, mert
prototípusai egy markánsan élő zsidó szellemnek. Ha azt
keressük, hogy mi volt a gettóból való szabadulásuk legfőbb
rugója, akkor azt kell mondanunk, hogy ezek a zsidók a piac, a
kereskedelem velejét, legbelsőbb rugóját, vagyis az üzleti hírek
minél gyorsabb megszerzésének titkát szinte előre megérezték.
Szakítottak a hagyományos középkori stílusú kereskedelem
téveszméjével, miszerint az áruknak rögzített és abszolút
értékük van. A zsidó azért kiváló kereskedő, mert ráeszmélt
a pénzszerzés titkára, vagyis arra, hogy az érték a hely és az
idő szerint változik. A kereskedelmi siker lényege az, hogy a
megfelelő árukat a megfelelő időben a megfelelő helyre
szállítsák. A 18–19. századtól kezdve mind a mai napig az
üzleti életben döntő fontosságú lett a stratégiai
döntéshozatal, ennek pedig az információszerzés a feltétele.
Nem elég termelni, és a terméket kivinni a „helyi” piacra. A
prosperáló kereskedelemhez „ész” kell. És épp itt lép be a
körbe a zsidó szellem, mert a racionalizálási szellemiség a
vérükben van. Ők szentül meg vannak győződve, hogy a létező
megoldások soha nem elég jók, hogy mindig lehet és kell is jobb,
könnyebb, olcsóbb és gyorsabb megoldásokat találni. Ebből a
szempontból nézve, a zsidó kereskedelemben nem volt semmi
titokzatosság, mint ahogy nem volt benne becstelenség sem. A titok
az ésszerűségben rejlett. Amikor Nathan Rothschild betette lábát
Angliába, pontosabban Manchesterbe, azonnal észrevette, hogy a
gyapotfeldolgozó ipar világkereskedelmi központjában van. De
annál okosabb volt, hogy ő is beálljon a gyapotfeldolgozó
iparosok sorába. Kis takácsműhelyektől vásárolta fel a
gyapotanyagokat, majd a vásárokat megkerülve, közvetlenül adta
el a kész termékeket az európai kontinens vevőinek. Eladási
módszeréhez hozzátartozott, hogy három hónapos hitelt adjon...
Mindent összefoglalva, Nathan bejutott a londoni pénzpiacra, és
komoly összeggel rendelkezvén a háborút viselő angol kormány
köreiben is számítottak rá. Itt már szerepel a PPEK / Barlay Ö.
Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e
Prohászka? 19 hagyományos zsidó rúdarany és rúdezüst gyors és
biztonságos átutalása is a brit hadsereghez... Közben a többi
Rothschild testvér Európa legnagyobb kereskedelmi és bank
központjaiban kerültek Nathanhoz hasonló pozícióba. Íme néhány
adat: Bécsben a Rothschildok kötvényeket adtak el a Habsburgoknak,
tanácsadói szerepet töltöttek be Metternich herceg mellett,
felépítették Ausztria első vasútját. A párizsi Rothschild
testvérek pedig Franciaország első vasútainak építésén túl
egymás után juttatták pénzhez az egymással rivalizáló
uralkodókat. Finanszírozták az első belga királyt, Európa
legtöbb kormányát, a pápai államot is. Az egyesített
Rothschild-tőke folyamatosan nőtt. 1818-ban 1,77 millió font,
1828-ban 4,3 millió, 1875-ben 34,35 millió font volt ez a vagyon. A
Rothschildoknak és a hozzájuk hasonló zsidó családoknak
befolyása felmérhetetlen. Nemcsak a Lordok Háza fogadta be őket,
hanem jelen voltak mindig mindenütt, ahol a világ történelmét
formálták. Ha kimondjuk napjainkban ezt a szót: „Reuter
Hírügynökség”, akkor tudnunk kell azt is, hogy ennek
megalapítója is közülük való... Pénzük, tehetségük nélkül
aligha épült volna fel az az Európa, melyben ma élünk. És az ő
nevükhöz fűződik az a folyamat, melyet emancipációnak, a zsidók
asszimilációjának nevezünk. A Rothschildok és társaik
tekintélyével magyarázható, hogy előbb-utóbb Európa minden
államában eltörölték a gettókat és a parlamentek eltörölték
azokat a törvényeket, melyek a zsidók kirekesztésére
vonatkoztak. __________ Az ember azt gondolná, hogy a fent
elmondottak értelmében megszűntnek tekinthető az ún.
zsidókérdés. Mi már tudjuk a rettenetes választ: a 20. század
épp az ellenkezőjét mondatja velünk: Auschwitz, Dacchau és a
többi pokol még 60 év távlatából is belénk üvölti a válaszra
váró kérdést: hol, miben, kikben rejtőzik ennek a feloldhatatlan
tragédiának a gyökere? Erre a kérdésre azért is várunk választ
épp ennek a fejezetnek a végén, mert hiszen minden sorommal azt
kívántam bemutatni, talán még igazolni is, hogy íme milyen
zseniális és milyen szimpatikus tud lenni egy milliomos, milliárdos
zsidó. Tudniillik a Rothschildokat mindenki, a szegény nép is
szerette. És azt is jegyezzük meg, hogy ők voltak az egyedüliek,
akik nem keresztelkedtek át és nem voltak csalók, uzsorások, és
közben megmutatták, hogy tudnak békében, harmóniában élni
Európában. Úgy költötték a pénzt, hogy a népből nem
váltottak ki indulatokat, sőt! Hatalmas birtokaik lakóinak
tízezreit felemelték a legmagasabb szintre. És közben megmaradtak
zsidónak a törvény szerint, és többnyire lélekben is. Előttük
soha még zsidók ennyi vagyont nem szereztek, ennek ellenére soha
előttük nem volt egyetlen zsidó sem ilyen népszerű. A válasz
titka bizonyára abban rejlik, hogy a zsidók között kevés a
Rothschild-típus. Másrészt épp Paul Johnson, a zsidósággal
szimpatizáló történész írja, hogy sehogy sem sikerült az
asszimilációs kísérlet, különösen nem azokban az államokban,
melyekben a zsidóság embertelen körülmények között élt vagy
inkább nyomorgott. Ez pedig a világ szemében „megbocsáthatatlan
bűn” és óriási teher! Másként fogalmazva: könnyű a
vagyonos, de adakozó Rothschildokat szeretni! De nehéz elviselni a
rongyos, koldusszegény zsidókat. Márpedig hozzánk Keletről épp
ezek jöttek! Így válaszra vár még számtalan kérdés.
__________ Ha visszatekintünk az eddig elmondottakra, láthatjuk,
hogy két pólust elemeztem. Spinozában a felforgató zsidótípust
mutattam be, akit annak idején saját népe is 20 PPEK / Barlay Ö.
Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e
Prohászka? megbélyegzett és kiátkozott. A Rothschildokban a
szorgalmuk és ügyességük révén meggazdagodó, másokon is
segíteni akaró zsidótípust mutattam be. A következő fejezetben
kitágítom a kört, és arra irányítom a figyelmet, hogy mi
történt a 19. század közepétől Európában. Ezt az időszakot a
szakirodalom az asszimiláció korszakának nevezi, mert Nyugaton
számos országban a zsidóság megkísérelte a beolvadást, vagyis
alkalmazkodni akart az adott ország kultúrájához, vallási, népi
karakteréhez. A témával behatóan foglalkozó Paul Johnsontól
kölcsönzöm a fejezet címét, mely a lényegre mutat rá. Ugyanis
mozaikhoz hasonlítja az eseményeket, melyeket hiába próbálunk
összeilleszteni egységes képpé.
- Magyarság, zsidóságA négyezeréves zsidóság történetének, jellemzésének eddig csak egy egészen kicsi részéről írtam. Én ugyanis közvetlenül nem a zsidósággal akarok foglalkozni, hanem egy váddal, mely szerint az újkori magyar kereszténység egyik vezető személyisége, Prohászka Ottokár püspök fajgyűlölő volt. A vád szerint a püspök korunk egyik legjobban üldözött népének, a zsidóságnak nemcsak ellensége volt, hanem benne látják a magyarországi antiszemitizmus szellemi és gyakorlati irányítóját. És miután ehhez a rendkívül bonyolult és nemzetközi szálakkal is átszőtt kérdéskomplexushoz érdemben csak akkor szólhat az ember, ha legalább körvonalaiban ismeri a tényeket, szükségképpen körül kellett járnom azt a kort, melyben Prohászka élt és a nemzet apostola volt. És mivel én is ennek a kornak, a huszadik századnak vagyok szülöttje és magyar kereszténye, érthető, hogy szeretnék tisztán látni a zsidókérdésben. A helyzet ugyanis igen zavaros. Értelmiségünk, beleértve a papságot is, megmarad a semmitmondó és igen sok igazságtalanságot magában rejtő általánosításnál, vagy – és ez még veszélyesebb – fél a judaizmus egyre keményebb és szervezettebb támadásaitól, és inkább nem foglalkozik szakszerűen a kérdéssel. Ennek a magalkuvó magatartásnak legjobban épp az ellenfél örül, mert nincs felkészült vitapartnere, és vádaskodhat, valótlanságokat állíthat, tényeket hamisíthat, tudván, hogy úgy sincs senki, aki az ellenkezőjét bebizonyítani tudná. Hogy mennyire elérkezett az ideje annak, hogy szakemberek, történészek vizsgálják felül ezt az amúgy is érzelmektől, féligazságoktól, alaptalan vádaktól már-már felismerhetetlenné vált témakört, mutatja a közelmúltban megjelent könyv a Gede Testvérek Kiadó gondozásában Prohászka Ottokár püspök: Az én antiszemitizmusom címen, mely a tudományosság látszata alatt 230 oldalon keresztül idézetekkel igyekszik elhitetni az olvasóval, hogy Prohászka a magyar fajelmélet legnagyobb hirdetője és a zsidóság legádázabb ellensége. A 65 oldalnyi bevezető tanulmány írója, Bosnyák Zoltán azzal fejezi be a „Prohászka-hagyatékának” nevezett elemzését, hogy – idézem – „Ha nem akarunk a fajárulás vétségébe e 34 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? Nagykanizsán élénk kereskedelmi élet folyt, ami eleve vonzotta a zsidókat. A Piarista Gimnáziumba éppen ezért feltűnően sok zsidó származású diák iratkozott be. Természetesen ők mindenben közösen részt vettek, kivéve a hittanórát, ezt ugyanis a többi más felekezetűekhez hasonlóan saját hittanáruk, az ő esetükben tehát a rabbi tartotta az erre kijelölt helyen. Mivel nyolc évig szerzetes iskolák tanulója voltam, majd én magam is paptanárként működtem, tanúsíthatom, hogy egyetlen „másvallású” diáknak sem ajánlottuk fel, vagy tanácsoltuk volna, hogy térjen át, a zsidók esetében pedig, hogy keresztelkedjenek meg. Csakhogy egyre nőtt azon zsidó családok száma, melyekben a szülők a biztosabb jövő érdekében gyermekeiket „kiemelték” a zsidó vallási keretből, és megkereszteltették. Ettől kezdve természetesen az ilyen diákok már teljesen egyenrangú „hitsorsosainkká” váltak, és éppúgy jártak diákmisére, mint mi „őskeresztények”, sok közülük ministrált, Máriakongreganista lett. Erről azért kellett néhány mondatban említést tennem, mert Fejtő Ferenc már kisdiák korában felfigyelt erre a lehetőségre. De azt is láthatta, hogy előmenetele nem ennek a függvénye, hiszen számos zsidó diák volt osztályelső. Ezek közé tartozott Fejtő Ferenc is, sőt éles esze, kiváló szorgalma és példás magatartása miatt a piarista tanárok egyik kedvence lett. Ő maga számol be erről, és vallomásának őszinteségében bennem semmi kétség nem merült fel... A probléma akkor kezdett jelentkezni, amikor 1927-ben érettségi után egyetemistaként a híres budapesti Eötvös Kollégium tagja szeretett volna lenni. Megkérte piarista tanárát, hogy írjon ajánló sorokat a Kollégium igazgatójának. Minden jel arra mutatott, hogy karrierje elé semmi akadály sem gördülhet... És ekkor csapott le kék égből a villám! Tudniillik az értelmiségi pályákat oly nagy számban özönlötték el a zsidó származású fiatalok, hogy a trianoni Magyarország amúgyis megbomlott etnikai egyensúlya szükségessé tette az állami beavatkozást. Mint a világon mindenütt, ilyenkor ún. megszorító intézkedéseket hoznak, melyeket numerus clausus-nak hívnak. A lényege ennek: a kisebbségek számaránya szerinti elosztás a felvételinél. Kevés országban jelent ez a fogalom akkora megütközést, hisztériát, mint nálunk, különösen a zsidóság körében. Erről a fogalomról eleve nem lehet még ma sem higgadtan szót ejteni társaságban vagy magánbeszélgetésben. A numerus clausust eleve a zsidóság elleni bűncselekménynek minősíti még a mostani közvélemény is. A ma mindenben példaképnek és követendőnek állított Egyesült Államokban már több mint harminc éve alkalmazzák ugyanezt a megszorítást, amit Affirmative Action-nek hívnak ott. A numerus clausus amerikai változatát az egyetemi felvételi esetén, bizonyos megszorításokkal, a közelmúltban, 2003. június 23-án hagyta jóvá az Amerikai Legfelsőbb Bíróság. A bírósági döntés összefoglalója: „Ha a rassz szerinti megkülönböztető tevékenység fontos állami érdekből és szűkre szabott korlátok között történik, akkor nem hágja át az alkotmányban biztosított törvény előtti egyenlőséget.” (Lásd Supreme Court of the United States, No. 02–241.) Az Affirmative Actionnel szinte minden amerikai szenátor és képviselő egyetért és támogatja azt. Visszatérve Fejtő Ferencre, különben semmi más nem történt, csupán annyi, hogy a tehetséges fiatal zsidó ember nem Eötvös-kollégistaként és nem Budapesten, hanem először Pécsett iratkozott be a Tudományegyetem magyar, germanisztika és történelem szakára. Pécsett felkereste Varga Damján ciszterci tanárt, az egyetemi ifjúság egyik apostolát, a későbbi egyetemi tanárt, és bejelentette szándékát: meg akar keresztelkedni. Erre már gimnazista korában is gondolt, de a végső elhatározást az Eötvös-kollégiumi kudarc érlelte meg benne. A pécsi főrabbival való utolsó találkozását, aki valósággal kiátkozta, majd az ünnepélyes szentmisével egybekötött keresztelést egyik könyvében írja le (Budapesttől Párizsig, 1990, Magvető, 75–81. o.). Beszámolójából kiderül, hogy vallásossága igen rövidéletű volt. Áttérése után pár hónappal megismerkedett egy komlói bányász leányával, Annával. A magyar munkásosztállyal e szerelem révén került életközelbe. Mint jómódú PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 35 városi gyerek el sem tudta képzelni ezt a nyomort. Kétségek között rohant keresztelő papjához, Varga Damjánhoz, akiben az egyházat látta megszemélyesítve. A tudós pap válasza nem elégítette ki, sőt meghasonlott emberként jelentkezett az illegális kommunista pártba és húszéves kora óta, mint egy igazi vérbeli nyugtalan „bolygó zsidó”, egyik eszmeáramlatból rohan, zuhan a másikba: mindent állít, majd mindent megtagad. „Alighogy kommunista – máris eretnek”, írja önmagáról... Mindmáig a szabadgondolkodók táborának tagjaként fejti ki tudományos, írói tevékenységét. Kapcsolatot tartott fenn a Népszava és a Szocializmus című lapok szerkesztőségével. Börtönbe került, nyomozáskor véresre verték. Kiszabadult, de agitált, destruált tovább. 1938-ban újabb letartóztatási parancsot adtak ki ellene a Népszavában megjelent egyik cikke miatt. Ekkor határozta el, hogy megszökik a felelősségrevonás elől és elhagyja hazáját, vagyis azt az országot, mely annak idején zsidó őseit befogadta, mely felnevelte és amelynek akkori kormányát írásaiban mindmáig ellenforradalmi jelzővel illeti. Franciaországban élt és nagy karriert futott be mint újságíró, hírmagyarázó, történész. Számtalan könyve jelent meg francia nyelven, legtöbbjét az összes világnyelvre lefordították, még kínaira is. Sőt – hogy még teljesebb legyen a kör – idén megkapta a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak díját. Minket most a Párizsban 1997-ben megjelent Hongrois et Juifs – Histoire millénaire d'un couple singulier (1000 – 1997) című könyve érdekel, melynek magyar változata a MTA Történettudományi Intézete kiadásában jelent meg Budapesten. Magyarság, zsidóság címen, 2000-ben. Ebben a kötetben ugyanis számos olyan adatot találunk, mely még az eddigieknél is jobban felszínre hozza az okokat, és megmagyarázza, hogy Prohászka Ottokár mit bírált, mit kívánt és miért nem volt antiszemita, ahogy azt ma ráfogják. A Magyarság és zsidóság című monográfia minket érintő fejezeteinek ismerete után majd rátérhetünk Prohászka püspök állásfoglalásának elemzésére. A zsidó szellemiség térhódítása Magyarországon (1890–1927) Az alcím némi magyarázatot igényel. 1) Szellemiség. Az ok és okság elve alapján állva érthető: mindennek megvan a maga elegendő oka és feltétele. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy egyfajta lelkiség, szellemiség, gondolkodási és magatartásbeli stílus feltűnő elterjedése eleve feltételezi, hogy annak hordozója egyrészt létszámban, másrészt átütőerőben fölényhez jut. Vagyis valóban „teret hódít”. De épp az okság elve alapján tovább kell görgetnünk a gondolatsort! Hiszen „hódítani” csak az tud, aki jól ismeri a terepet, a körülményeket és azokat az emberi, gazdasági szokásokat, melyekkel ellenfele, vagy mondjuk így: partnere rendelkezik Ez így van minden területen, a sportban is, pl. a vívásban: ismernem kell, hogy bal vagy jobbkezes-e az, akivel vívok, mi a gyengéje, miben van fölényben velem szemben, és milyenek az idegei: meddig bírja a feszültséget, stb. Átvíve ezt a jelen témánkra: minden megállapítást úgy kell kezelnünk, hogy az nem támadás akar lenni a zsidóság felé, hanem egyúttal kritika a magyarság gyengesége, illetve életvitele és gondolkodásmódja felett. (Különben ebben is követem Prohászkát, aki mindig feltette a kérdést: miért engedi a magyar társadalom, a magyar kereszténység, hogy így alakuljon a sorsa? Miért engedi? Hogy történhetik ez?) Amikor tehát a zsidó szellemiség térhódításáról beszélünk, eleve elismerjük a zsidó faj termékenységét: szaporulati fölényét, éppúgy mint megfigyelő képességének hihetetlen gyorsaságát és aktivitását, óriási szorgalmát, teherbírását, leleményességét. Külön tanulmányt kellene írni arról, hogy azok a zsidó milliomosok, akik az ipar, kereskedelem, bankszféra vezetői lettek, gyerekként mi mindent vállaltak? Legtöbbjük kamaszkorukban lyukas cipőben járó inasok, kifutólegények, mosogatók vagy cipőpertli árusítók voltak, utcasarkokon álltak és dideregtek! 36 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? Ennek az írásnak épp az az egyik célja, hogy végre hagyjunk fel a nevetséges, üres szólamokkal, és ne a zsidóság pozitív tulajdonságait szidjuk, hanem végezzünk igazi, őszinte önvizsgálatot. Egy hasonlattal élve: lehet, sőt biztos, hogy a gaz igen kellemetlen a kertész számára, de az Isten teremtette tarack ötven centis gyökérzete, szívóssága mégis imponáló a maga nemében. És ha a kertész nem tud elbánni vele, az az ő gyengesége és az ő tudásának, munkabírásának a hiányát mutatja. Az alábbiakban ezekre a szempontokra kívánok rámutatni, mert épp ezekben rejlik a négyezer éves zsidóság mindmáig tartó ereje, másrészt a saját kárunkon ideje lenne végre okulnunk! 2) Korszak: 1890–1927. Ebben az időszakban özönlött hazánkba a legtöbb bevándorló, főleg Galiciából, és ekkor történt a legnagyobb kísérlet a zsidóság asszimilációjára. Ennek volt szemtanúja Prohászka és ennek a következményeivel találta magát szembe nap mint nap. És ekkor adta ki A zsidókérdés Magyarországon című figyelmeztető iratát, amelyet nevezhetünk kiáltványnak vagy vészkiáltásnak is. Oly fontosnak vélte, hogy német, angol, francia nyelven jelentette meg! Azért térek ki erre ismételten, mert e nélkül nem lehetne megérteni a tanulmány lényegét és célkitűzését. A cél: Prohászkának, a prófétának igazolása. Kiderül, hogy semmiben sem túlzott, mindent helyesen ítélt és gyűlöletmentesen akarta felhívni a nemzet figyelmét a végveszélyre, ami de facto bekövetkezett. Ebben az előre megjövendölt jelenben élünk mi most! Paul Johnson monográfiájából már tudjuk, hogy a cári Oroszországban és Galiciában évtizedeken át rettenetes körülmények között éltek a gettóba zárt orosz és lengyel zsidók százezrei. Amikor az ezernyolcszázas évek utolsó évtizedeiben a gettók vaskapuit és szögesdrótjait szétfeszítették a történelem öklei, mint a Vezúvból kitörő és mindent elönteni akaró tűz, úgy özönlött külföldre a szabadság mámorában a felszabadult zsidóság. És mivel köztudott volt, hogy a magyar nép karakterénél fogva és őseinek példáját követve befogadta az idegeneket, ezért a célország Magyarország volt (lásd Szent István intelmét fiának, Szent Imrének, a vendégek befogadásáról és gyámolításáról). Sokszor szekéren érkeztek a hágókon keresztül, magukkal hozva legfontosabb darabjaikat, „cókmókjaikat”. A későbbiek folyamán már szervezettebben ment a bevándorlás, mert itt már várták őket azok, akiket befogadtak és fedél volt a fejük felett. Átnéztem néhány 1870–1890 között megjelent magyar újságot, és a fent írt mondataimat ezekből a híradásokból veszem. De Fejtő Ferenc Magyarság és zsidóság című könyve ugyanezt igazolja. A tisztánlátás miatt néhány fontos adatot nézzünk a zsidóság magyarországi történetéből. • 1735. népszámláláskor 12.219 zsidó élt Magyarországon. • 1787–1840 között létszámuk 239.000-re nőtt. • 1850-ben 340.000-re. Fontos tudni, hogy ezek a bevándorlók Nyugatról jöttek, és a városokban telepedtek le. Később nem jó szemmel néztek a Keletről bevándorló és igen szegény fajtestvéreik egyre nagyobb tömegére! 1844. gr. Széchenyi István felsőházi beszédéből: Anglia, Franciaország helyzete más a zsidókkal. „De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves s azt meg nem eheti az ember. A zsidónak több intelligenciája, több szorgalma van, mint a magyarnak.” Emancipációjuk elősegítené ugyan gazdaságunk fejlődését, ám egyszersmind a magyar nemzetiség kárára válna (Fejtő i. m. 52. o.). Ő is a Kelet felől érkező inváziótól tartott. A történelem őt igazolta!! A pesti zsidók kezdik magyarosítani nevüket. A hazai zsidók magyarosításának több vezéralakja van, pl. Bloch Móric = Ballagi Mór (1815–1891) az MTA levelező tagja lett héberből fordított Ószövetsége, héber nyelvtana és nagy tudása miatt. Később protestáns teológiai tanár lett Tübingenben. Egy másik híres név: Einhorn Ignác = PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 37 Horn Ede. Lipcsében jelentette meg 1851-ben a magyar szabadságharcban küzdő zsidókról írt munkáját, stb. (Fejtő i. m. 62–66. o. – itt szerepel a „jó zsidó” kifejezés is!!) • 1867. január 17. Ferenc József kinevezi az első felelős magyar kormányt. • 1867. november 25. A Kossuthhoz hű Függetlenségi Párt nyomására a kormány előterjeszti a zsidó emancipációs törvényt az Országgyűlésben, melyet egyhangúlag jóváhagyott mindkét ház s a király nyomban szentesített. Ennek szövege: „Az ország Izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.” XVII. tc. (i. m. 80. o.). Kossuth esetében tudnunk kell, hogy száműzetésétől kezdve éveken át ostromolta az amerikai szabadkőműveseket, hogy vegyék fel tagjaik közé. Ez megtörtént. Ennek a mondatnak azért van jelentősége, mert szoros összefüggés van a zsidó emancipációs törvény sürgetése és a nemzetközi szabadkőművesség ezirányú pressziója között! Belpolitikai okok miatt Kossuth sürgetésére került ilyen váratlan gyorsasággal a zsidó törvény a pár hónappal előbb megalakult Országgyűlés elé. 1868. december. A magyarországi zsidóság két ágra szakad: ortodoxokra és neológokra. Míg az ortodoxok ragaszkodtak minden ősi rítusukhoz, beleértve a jiddis nyelv használatát is, addig a „reform zsidók” a minél nagyobb és látványosabb alkalmazkodást tartották fontosabbnak. Fejtő megállapítása szerint a hazai zsidóságnak ez a viszálya, sőt kettészakadása az egyetemes zsidóság történetében egyedülálló. Bár az első világháborúig az ortodoxok voltak számbeli fölényben, mégis a neológok magatartása vált egyre népszerűbbé. Prohászka állásfoglalásának jobb megértése miatt idézem Fejtő egy mondatát: „az ortodox-neológ megosztottság immár kiegészült a hívő és az ateista zsidók közötti még alapvetőbb antagonizmussal” (i. m. 88. o.). Aligha tévedek, ha azt állítom, hogy ebben a kijelentésben kell tovább kutatnunk, ha meg akarjuk érteni az annyiszor emlegetett prohászkai „rossz zsidó” jelző tartalmát. Prohászkának ugyanis soha nem volt problémája a hívő, a Tízparancsolat morális szintjén élő zsidókkal. Sőt, többször tüntetőleg együtt ment az utcán a rabbival. Hogy még világosabb legyen a fejtői mondat: a neológ zsidók közül egyre több lett vallástalan, majd közömbös, cinikus, végül ateista. Néhány újabb adat Fejtő statisztikai kimutatása alapján (vö. Zeke Gyula: Statisztikai mellékletek 1735–1949, KSH): • 1880-ban a zsidók létszáma 625.000. Közülük 52%-ot adtak az ortodoxok, a neológok 38 %-ot. • 1900-ban 830.000 volt a létszám, de ekkorra a neológok aránya már 43%-ra emelkedett. • A trianoni Magyarországban 1920 után – tehát Prohászka korában! – 473.000 zsidó közül már 63.4% sorolta magát az ősei hitének hátat fordító neológok közé. Tudni kell azt is, hogy a zsidók, különösen a neológok, elsősorban a városokban éltek. Míg a magyar össznépességen belül ez az arány 19% volt, addig a zsidóságnak már 50%-a városlakó volt. A rabbik egyre több engedményt tettek a fiatal zsidó generáció vallásosságának biztosítására, ám ez sikertelen maradt. Többségük inkább a vezető osztályokba való beolvadással, mint a vallási hagyomány ápolásával törődött. A pozitivizmus, a materializmus, majd az ateizmus egyre több zsidó értelmiséget ragadott el a zsinagógákból. A nyelvi asszimiláció adatai, vagyis milyen arányban nőtt azon zsidók száma, akik magukat magyar anyanyelvűnek vallották: • 1880-ban országosan 56%, 38 PPEK / Barlay PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 39 Emlékezések (1971) 85. oldalán még azt is olvashatjuk, hogy a plébános a szertartás után megjegyezte, hogy jobb lett volna kálvinistának keresztelkednie, mert Tisza Kálmán kormányzata a katolikus intelligenciát nem pártolta. Érthető Fejtő Ferenc ehhez fűzött megállapítása: „Angyal részéről az áttérés egy kizárólag gyakorlati megfontolásokon alapuló, szakmai jövőjét érintő döntés volt.” (i. m. 130. o.) A statisztikai adatok tükrében látható, hogy az áttérések aránya mindig a veszélyes időkben nőtt: 1919-ben még 7146, majd évente 500 fő volt jellemző, a húszas évek végétől állandó emelkedés következik, 1938-ban, az első zsidótörvény évében, 1000 fölé hágott, és többezres nagyságrendet ért el a negyvenes években (i. m. 131. o.). Természetesen itt sem lenne helyénvaló, ha általánosítanánk, de talán megkockáztatható az a megállapítás, hogy a számbeli növekedés soha nem azonosítható a minőséggel, különösen nem a hit világában. Olyan felhígításnak vagyunk szemtanúi ebben az esetben is, amikor a kereszténység amúgyis erősen ki volt és ki van téve az elvilágiasodásnak. Tény, hogy a liberalizmusnak, szekularizmusnak leghűségesebb támaszai a zsidók voltak, különösen a hitükben megrokkant, szabadgondolkodó zsidók. Számuk százezres mércével mérendő. És ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert az egyre radikálisabb célokat hirdető liberális kormányok csak e szabadgondolkodó zsidó értelmiségiekre támaszkodva tudták keresztülvinni a hagyományaihoz hű magyar nép feje fölött az alapjában véve keresztény- és nemzetellenes politikájukat. Megállapításomat igazolja Horovicz Jenő besztercei ortodox rabbi: „A mi hazánkban valamennyi politikai párt megfelel a liberalizmus követelményeinek, a küzdelem csak a kibővítés mértékéért folyik. És ezért nem talált a zsidó választók jelentős része most sem okot arra, hogy cserben hagyja a kormánypártot, mivel az szintén liberális.” (Fejtő i. m., 119. o.) Ehhez mindössze egy mondatot kívánok fűzni: vajon lehet-e Prohászkát antijudaistának nevezni csak azért, mert ő is ugyanazt állapította meg, mint amit a besztercei rabbi mondott? A zsidók szerepe az ország gazdasági fejlődésében a századfordulón Prohászka püspök abban a korban élt, amikor Nyugaton és némi késés után nálunk is óriási erővel elkezdődött a gazdasági fejlődés. Ehhez pedig jellegzetesen kiművelt, felkészült értelmiségre, tőkére, hitelre és még számos tényezőre volt szükség. Mindezt Széchenyi István és néhány vezető államférfi látta, de megdöbbentek a hazai viszonyok és a feltételek hiánya miatt. Egyrészt a „kiművelt emberfő” hiányzott, de még nagyobb volt az anyagi bázis hiánya. Egyértelműen leszögezhető, hogy erre a kihívásra teljesen felkészületlen és alapjában véve alkalmatlan volt a magyar társadalom. Nagy többségüknél a szándék és a készség is hiányzott. A polgárosodó Magyarországon kétarcú fejlődés vette kezdetét: az egyik az ideológia, a másik a megvalósulás arcvonásait tükrözi. A polgárosodás ideológiáját az arisztokrácia (elsőként gróf Széchenyi István) és a lassanként liberális eszméket befogadó nemesség fogalmazta meg, de a kereskedelmi, az ipari, a műszaki és ezeknek pénzügyi feltételeit többnyire idegenek, németek, osztrákok, szlávok és az itt már asszimilálódott zsidók hozták létre. Ennél a folyamatnál bosszulta meg magát az az évszázados beidegződés, hogy mi magyarok mindenekelőtt harcolni, vitézkedni, urizálni szeretünk, és nem méltó hozzánk a kereskedés, az üzletezés, a seft. A probléma gyökere abban rejlik, hogy az elszegényedett nemesi és úri középosztály nem tudta és nem akarta elsajátítani a modern polgári élet alapértékeit. Idegen volt számukra a pénzzel való racionális bánásmód, a piac törvényeinek tudomásulvétele, a javak áru jellegű szemlélete, a konkurencia szelleme, a kockázatvállalás. Szemükben ezek mindvégig „zsidó jelenségek” maradtak. 40 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? A hagyományos politikai elit, melyet Mikszáth dzsentrinek nevezett el „úri középosztállyá” szélesedett. Ez a közigazgatási, uralmi, katonatiszti pozíciókat fenntartotta magának a régi mentalitás számos elemével együtt. Mellettük alakult ki és nőtt erőssé a már tőkével rendelkező zsidóság asszisztenciájával és számottevő részesedésével a modern polgári osztály. Ennek ma már nagy irodalma van, a könyvek, tanulmányok legtöbbjét, melyek nélkül a 19–20. század hazai zsidóság történetét nem lehet tárgyilagosan megírni, külföldön élő, emigrált magyar zsidó írók, történészek adták közre. A jelek arra engednek következtetni, hogy a magyar társadalom – beleértve még a jól informáltnak hitt papságot is – 99%-ban semmit nem tud ezekről a német, francia, angol nyelven írt művekről (lásd például Fejtő Ferenc idézett monográfiájának bibliográfiáját). Ezek ismerete nélkül pedig alig van joga bárkinek negatív kritikát gyakorolni, mert épp „saját vermünkbe esünk bele”. A lényeg ugyanis az, hogy a nemzetalkotó társadalom egyetlen egy országban sem adta át önként a polgárosodás irányítását oly nagy arányban és százalékban az idegeneknek, köztük a nemrég bevándorolt zsidóknak, mint a miénk. Egyetlen összehasonlítási példa: egész Franciaországban a Dreyfus-affér idején mindössze 80.000 főnyi zsidóság élt a negyvenmilliónyi összlakosságon belül. Ezzel szemben 1910-ben csak Budapesten 204.000 zsidó élt! Százalékban felbontva: míg Bécsben a század első évtizedében 8.6%, Prágában 8.1%, addig Budapesten 23% volt a zsidók arányszáma (az adatokat vö. Fejtő i. m. 135–137. o.). A zsidók többségét a társadalom emelkedő szektorában találjuk. A társadalomszerkezet zsidó–nem zsidó megoszlását az 1910-es népszámlálás adatai jól példázzák (vö. Zeke Gyula: A magyarországi zsidóság a századfordulón, Bp., 1989., 56. o.): Zsidók Nem zsidók Kereskedelemből élők 38.0% 1.9% Iparból élők 34.5% 16.2% Szellemi foglakozásúak 6.7% 2.2% Mezőgazdaságból élők 8.9% 66.9% Egyéb 11.9% 12.8% 100.0% 100.0% A kereskedő és iparos kispolgárság soraiban 100.000 zsidót talált az 1910. évi népszámlálás, és 40.000 volt a zsidó magántisztviselők száma. Az adatok jól mutatják, hogy milyen okok késztették Prohászkát, „Magyarország tanítómesterét” (Praeceptor Hungariae), hogy megszólaljon és felrázza a felelősök lelkiismeretét, hiszen közben százezres tömegben megindult a teljesen magyar falvak lakóinak kivándorlása Amerikába. Még ijesztőbbnek tűnik a kérdés, ha a foglalkozási statisztika adatait nézzük 1910-ben: Míg a zsidó keresőknek 45,3%-nak volt valamilyen vállalkozása, addig a nem zsidó keresők közt 7,3% volt csupán ez az arány. Az első világháború előtti utolsó népszámlálás adatai szerint: 300 zsidónak volt 1.000 hold feletti birtoka, ez a csoportnak egyötöde, és 2.500 zsidó volt 100 és 1.000 holdnyi földnek haszonbérlője, itt az arány 50%. A statisztika rideg adatai mellett azonban jó odafigyelni más jelzésekre is, melyek éppen a lényegre mutatnak rá. Egy korabeli idézet: „A zsidó bérlő megadja a kívánt legmagasabb árat is, csakhogy bérlethez jusson. A részleteket pontosan fizeti... Mindezt azért tudja megtenni, mert nem pazarol, hanem meghúzódik szerény otthonában... Fokhagymát eszik reggelire, vöröshagymát ebédel és retket vacsorázik. Ezzel szemben a többi, vagyis a nem zsidó bérlő olyan háztartást vezet, olyan életmódot folytat, mintha az általa bérelt föld saját tulajdona volna.” Ezeket a sorokat pedig egy antijudaista képviselő írta. Vagyis az alsó és a PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 41 közép szinten élő zsidók hihetetlen szorgalommal és szerényen éltek, és egy előre megtervezett stratégia szerint haladtak előre vagyonuk gyarapítása érdekében. A társadalmi létra alsóbb fokain találjuk a százezernyi zsidó kereskedelmi és ipari alkalmazottat, a hatezernyi – főként nőkből álló – zsidó cselédséget, a húsz-harmincezer főnyi ipari munkásságot és körülbelül tizenkétezer zsidó törpe birtokost, illetve zsidó parasztot. Ez a réteg a bevándorlási zóna körzetében, vagyis az ország keleti és északi részében élt, legtöbbjük az ortodox zsidó tömbhöz tartozott. A falusi zsidók többnyire szatócsok, fűszeresek, korcsmárosok, népesebb helyeken cipészek, szabók és pékek voltak. (Épp olyan mesterségeket űztek, melyeket a helyben született „keresztény magyarok” lenéztek, vagy nem volt hozzá pénzük, de fantáziájuk sem!) A zsidó beszerzett mindent, amire a falu népének szüksége volt. Egy falu zsidó nélkül? – ez önmagában is a szegénység jele volt. A Trianon előtti Magyarországnak 12.700 községe, falva volt. Ezeknek mindössze a hatodában nem laktak zsidók; közel kétharmadukban 30 főnél többen, a további kétezer helyen közel százan. A magyar többségű községekben, kisebb városokban a zsidók és keresztények között súrlódásmentes volt a viszony. Más volt a helyzet a társadalmi létra magasabb fokain. Így is mondhatjuk: minél magasabb fokra tornászták fel magukat egyes zsidó családok, csoportok, annál nagyobb volt a szakadék a dúsgazdag és az átlag zsidóság között. Tehát a modernizációs folyamat során a zsidóság társadalma is erősen rétegezetté vált. A zsidó nagytőkés családok számát 150-re becsülhetjük, írja Fejtő Ferenc a Jews in the Hungarian Economy c. kötetre hivatkozva (Jerusalem, 1992, Hebrew University). Idézem megállapításait: „A gazdasági kulcspozíciók az ő kezükben összpontosultak. Ez az oka annak, hogy elterjedt az a hiedelem, hogy a »nagytőke« egyértelmű a »zsidó kapitalizmussal«. Ha ez túlzás is, megfelel a valóságnak, hogy a legnagyobb vagyonokat, a leghatalmasabb vállalkozásokat majdnem kizárólag zsidók birtokolták, illetve vezették.” (i. m. 139. o.) A „hadianyag-király” Weiss Manfréd, a textiles Goldberger Sámuel vagy a bankár Lánczy Leó és Kornfeld Zsigmond neve fogalommá lett. Ami e „beérkezett zsidók” szemléletvilágát illeti, tájékozódási pontjuk az arisztokrácia volt: nemesedni akartak. Ezért igyekeztek az arisztokráciába házasodni, áttértek keresztény hitre, birtokot, kastélyt vásároltak vidéken, közben palotákat építettek az Andrássy úton. Ennek a „zsidó arisztokráciának” világát és szemléletét tükrözik Lesznai Anna Kezdetben volt a kert és Hatvany Lajos Urak és emberek című kulcsregényei. __________ Kelet-Európa (Oroszország, Galicia) gettóinak felszámolása után mindössze 50–60 év telt el. Egy nép történetében ez mindössze egy generációváltást jelent. A zsidóság esetében ez az öt évtized mégis elegendő volt ahhoz, hogy belépve egy nyelvében, jellemében, vallásában, szokásaiban számára teljesen idegen nép közé, nemcsak megtalálja helyét, feladatát, hanem átvegye a befogadó nép gazdasági és részben szellemi vezetését is. Legtöbbjük mindezt a legőszintébb odaadással tette. Hiszen éppen ezért magyarosította nevét, ezért számolta fel őseinek nem ide illő szokásait (ruháját, hajviseletét = pajeszát, vallását), ezért igyekezett alkalmazkodni, beolvadni = asszimilálódni. A bevándorló zsidóság tíz-, majd százezrei azt gondolták, hogy ők már magyarokká váltak... Jogos a kérdés: miért nem járt mégsem teljes sikerrel ez az ekkora erővel megindult beilleszkedés? Még Fejtő is ilyen címet ad egyik fejezete élére: Majdnem tökéletes beilleszkedés. Tény, hogy ez az asszimiláció a magyarországi zsidók esetében sem sikerült, pedig Európában ennek itt, nálunk volt a legnagyobb esélye. Ez ugyanis, mégha jóhiszemű volt is, óriási tévedésnek bizonyult. Előre várható volt, hogy a zsidók ilyen gyorsütemű boldogulásának, gazdagodásának, sőt óriási 42 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? vagyonszerzésének megjön a böjtje. Egyrészt az irigység, másrészt a zsidó fajnak a teljes asszimilációra való képtelensége, a soraikban eluralkodó vallási közöny és ennek nyomában az erkölcsi szabadosság stb. egyre nagyobb ellenszenvet váltott ki a magyar társadalomban, különösen a városi polgárság körében. Egy 1920-ban összeállított kimutatás némi magyarázatot nyújt az említett ellenszenv okait illetően. E statisztikai adat szerint a magánpraxist űző orvosok 61,7% zsidó volt!
Prohászka
véleménye a zsidókérdésben
Mindenekelőtt
a látszólagos aránytalanságról kell néhány mondatot írnom. Az
ugyanis tagadhatatlan tény, hogy az előtanulmányban hét fejezetet
írtam a magam elé tűzött eredeti cél eléréséhez. Ennek
egyetlen magyarázata az, hogy olvasóim elé megcáfolhatatlan
igazságokat akartam tárni, olyan tényeket, melyekkel az itt
nyújtott háttérelemzés hiányában nem voltunk tisztában. Fel
kellett vázolnom azt a történelmi hátteret, szellemi atmoszférát,
amelyben Prohászka élt. Azonkívül szükségét láttam annak is,
hogy megszólaltassam a kortársakat, köztük zsidó írókat,
politikusokat, akik feltűnő őszinteséggel ostorozták zsidóságuk
égbekiáltó bűneit, és felvonultassam a statisztika adatait,
melyekkel nem lehet és nem érdemes vitába szállni. Csak ezek
ismeretében vállalkozhatom Prohászka zsidóságról alkotott
véleményének elemzésére. Hogy mennyire nélkülözhetetlen volt
az előtanulmány elkészítése, minduntalan látni fogjuk.
Kezdhetjük mindjárt a teológia mérlegére tett, imént tárgyalt
fejezettel. Prohászka megnyilatkozásait olvasva ugyanis még nyomát
sem találjuk annak a teológiai fikciónak, ami annyi zavart okozott
a judaizmussal kapcsolatban. Prohászka ugyanis soha nem keveri össze
a választott nép vallási, hitbeli elkötelezettségét magával a
zsidó fajjal. A hitbeli elkötelezettséget tiszteli, a próféták
átkozódását nem ontja rá magára a zsidóság egészére.
Prohászka disztingvál, éppen ezért tisztán lát és tökéletesen
ítél. Qui bene distinguit, bene cogitat.
A
„rossz zsidókról”
„Ezt a
zsidó szellemiséget szellemtelenségnek kell hívnom, mert tagadása
az eszményinek, levigyorgása a fölségesnek. Mindenütt kinullázza
azt, ami nem profit, haszon, érdek. Szellemtelen, mert lapos és
piszkos. Számokkal dolgozik és mást nem lát. Erre a művészeti
vakságra példa néhány zsidó fiatal-óriás viselkedése az 1907.
pécsi kongresszuson a szabad tanítás ügyében... A költészetnek
nincs értelme, mondták. Az ember jelentse ki, hogy mit akar, s
azzal schluss! Szerintük tehát kótyagos szótáncoltatók voltak
Dante, Arany, Petőfi, Vörösmarty.... No, hát az is volt
kultúrvásár és zsidóiskola... Ezek budapesti kultúrfölénnyel
szóltak le s néztek le mindent... Kipécézik a nemzeti
gyöngeséget, s ezen a szemétdombon ültetik el a sok tökmagot...
Kritizálnak, lecsúfolnak; nem imponál nekik semmi!” (1919. nov.
13–14.) „A mammon-imádás, a gazdagodás szenvedélye fölszítva
piszkos világégéssé, rettenetes pusztítást végez nemcsak a
gazdasági, hanem az erkölcsi világban is. Az embereket
szívtelenekké, kegyetlenekké, önzőkké teszi... Ez a rabló,
kalózkodó szellem ráült a világ nyakára; elbódította
számaival, technikájával, külső sikereivel a világot, – a
féligazságok bűbájával, melyek szabadságot, testvériséget,
szabad érvényesülést hirdettek, de a gyöngét nem védték...
Kaput nyitottak az anarchiának, megrendítették az erkölcsi
elveket... Ez az anarchia kihúzott minden szeget, minden srófot,
minden eresztéket, minden pozitív erőt kikezdett, vagyis a
tekintélyt, a rendet, a politikai és társadalmi alakulatok
hierarchiáját, – a hit, a vallás, az egyház, a család, az
erkölcs, a nemzeti karakter eszméit... Ez neki mind idegen volt,...
nem mondott neki semmit, sőt ellenszenvét és gyűlöletét
keltette föl benne. Ez a valláserkölcsi alap nélküli zsidó
psziché szomjasan és éhesen veti magát rá minden új gondolatra,
s sokszor hanyatt-homlok rohan a legbizarrabb világnézeti
filozofálásba... Ki vannak éhezve, évezredes vágy gyötri
lelküket és lázas, perverz érzésük megfontolás és mérséklet
nélkül tüzet fog és gyújtogat – dómokat! S mi lett az
erkölcsből, a szavahihetőségből, a tisztességből a sajtó
miazmás, undorító és teljesen zsidó erkölcsöt tükröztető
levegőjében!” (1919. dec. 14.) PPEK / Barlay Ö. Szabolcs:
Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 61
Szinte szó szerint ezeket mondja Márai, és ilyen következtetésre
jut Paul Johnson is, akitől az a mondás ered, hogy a zsidók
híresek voltak arról, hogy lerombolták más népek bálványait.
Prohászka a mammon-imádás rettenetes erkölcsi pusztításáról
már esztergomi éveiben is többször kifejtette véleményét,
egyrészt Naplóiban, másrészt a századfordulón megírt
vezércikkeiben. Itt külön megemlítem egyik legkeményebben
megfogalmazott cikkét, mely a Magyar Sion 1893. évfolyamában
jelent meg: A zsidó recepció a morális szempontjából (vö. ÖM
22,1-14). Az olvasót arra kérem, hogy ezt a tanulmányt olvassa el,
ha tisztán akar látni mindabban, amiről itt szó van. A kommün
után még világosabban fogalmaz, mert mindaz, amit előre látott,
megvalósult. Vagyis saját szemével látta, hogy mi lett a vége a
szociáldemokrata-szabadkőműves-liberális, vallásában
meghasonlott zsidó összefogásnak: nemzetrontás! Bizonyára
emlékszünk az előtanulmány marxi mondatára, hogy minden tőkésnek
van egy zsidaja (17. o.), és ugyancsak Marxnak arra a kijelentésére
– aki különben a Paul Johnsonféle „nem zsidó zsidók”
kategóriájába sorolandó –, hogy a zsidónak istene a pénz.
Nos, Prohászka is ugyanezen a véleményen van. Megnyilatkozásai
sokszor szóról szóra megegyeznek akár Johnson-, akár Márai-,
akár Fejtő Ferencével. A különbség természetesen abban rejlik,
hogy Prohászka szavai prófétai alkata miatt messzebbre hatnak,
térben és időben egyaránt. Különösen a jövőt illetően,
hiszen próféciáit igazolta az idő és a jelenlegi állapot. Eddig
az olvasók számára ismeretlen volt, hogy Prohászkát, a nagy
ellenállót, a kommunista népvezérek a kommün idején ki akarták
végezni. Prohászka döbbenetes vallomása erről Naplójában
szerepelt, de Németh Ernő, Prohászka egyik személyi titkára és
iratainak őrzője – jó szándékkal ugyan, de a további kutatás
szempontjából megbocsáthatatlanul – a nyilvánosságra nem
hozandók között ezt is meg akarta semmisíteni. 1960 körül Svoy
Lajos, a Prohászkát követő székesfehérvári püspök, megbízta
a Prohászka templom plébánosát, Horváth Kálmánt (†1975),
hogy minden meglévő vagy ismeretlen, rejtőző adatot gyűjtsön
össze Prohászka püspök életéről. (Húsz évi kutatómunkájának
dokumentált anyaga kéziratban maradt fenn, és a kutatók közül
néhányan ismerjük: Prohászka a szívekben.) Nos, ez a minden
elismerést megérdemlő plébános száz számra talált Németh
Ernő által kivágott naplótöredékeket, amilyen a kérdéses is
volt, és megkérte egyik munkatársát, hogy ezeket a rendkívül
értékes adatokat tartalmazó cédulákat egyenként fényképezze
le, hogy megmaradjanak az utókor számára. (Sajnos egyetlen egy
fénykép sem került elő, de a fényképész beszámolt a
naplótöredékek tartalmáról.) Ennek a ténynek a birtokában
(hogy tudniillik a kommunista népvezérek ki akarták végezni)
érthető, hogy a saját maga számára írt naplóinak hangvétele
rettenetesen őszinte, és nem rejti véka alá indulatait. Ennyit
mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy beleképzeljük magunkat
mindabba, amit Prohászka egyrészt előre megmondott, másrészt,
amit de facto saját szemével látott és átélt. Ezeket a
vallomásokat a történész kiegészítő dokumentációként kezeli
mindahhoz, amit eddig az előtanulmányban külföldi és hazai írók
a levéltárakban kutattak, feltártak és leírtak. Számomra
Prohászka élménybeszámolói a szemtanú hitelességével
lepecsételt dokumentációs anyag. Az újonnan nyilvánosságra
hozott naplótöredékekből származik a következő idézet,
amelyet a 1919-es kommün idején írt, és amelyben szinte
összefoglalja mindazt, amit az előtanulmányban más szerzőktől
olvastunk. „Mit csinál az úgynevezett zsidó szellem? a) Mi az?
Tán bizony valami betétjét értem ez alatt a zsidó vallásnak
vagy a zsidó fajnak? Valami tanát, tradícióját vagy jellegét?
Ezt értem, hogy idegen a kereszténységben, a világban s
ellentétben állt a germán, kelta, román népekkel, társadalmukkal
s életükkel. Ez a társadalom, vallás és élet kizárta őket;
másrészt 62 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és
hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? keretében,
városaiban, gazdasági, társadalmi miliőjében éltek, de mint
idegen test; b) hatalmi, önfönntartási vágyuk a pénzre, az
üzletre terjedhetett; ott érvényesülhetett, ott hatalommá, ott
uralkodóvá, bosszúállóvá, megtörővé, ellentmondóvá,
tagadóvá, reakcionáriussá válhatott; c) meg is tette, ahol s
ahogy lehetett. Az európai szellem s a kétely, a blazírtság, a
tradicionális erkölcs, fegyelem, szigorú nézetek kikezdése náluk
mindig visszhangot keltett; nekik ez nem volt szent, – nekik nem
volt tiszteletreméltó, – nem volt az övék, hiszen idegenek
voltak s otthonuk éppen abban az arányban lehetett s terjedhetett s
tágulhatott, amennyiben az ellenkezőt letörték. Természetes,
hogy a tagadó, letörő irányzat volt elemük. d) A gazdasági
harcban az elnyomással szemben kifejtett energiák s a
lelkiismeretlenség, az öntudatlan ellentét, idegenség s nem jó
indulat a kizsákmányolást, az uzsorát s ez által a gazdagságukat
szolgálta s őket sok hatalmi eszköznek birtokába juttatta. e) E
miliőben erkölcstelenek, élvhajhászók, perverzek, s skrupulusok
nélküli szabadúszók és szabadgarázdálkodók lettek; a
chimerákat az agy- és szívbetegségek lázait s gyulladásait, az
absztrakt csillogó, irreális ideológiákat ideges szóbőséggel
és könnyelmű szátyársággal döntötték s mérték. Hogy mi dől
azoktól romba, mi borul lángba, könnybe, az iránt érzéketlenek
voltak, hisz nem az ő világuk, hazájuk, nemzetük, tradíciójuk
vesz belé. f) Talán már erkölcsileg s logikailag is meg vannak
rontva, – az igazságérzetük s a lelkiismeretük beteg és
perverz;... tény, hogy minden, ami rossz, erkölcstelen,
fegyelmezetlen, könnyelmű, léha, azt szolgálják s megrontják a
közérzést, a közvéleményt, az ítéletet, a nézeteket, az
életet. – Zsidóvá lett a keresztény intelligencia, átvette a
zsidó kételyt, idegenkedést, érzéketlenséget, apatiát,
fölvilágosodást s ez által ellentétbe s tagadásába lépett
mindannak, ami a keresztény népeknek nagy és szent volt! Léhává
s tisztátlanná tette, inficiálta lelkét és érzéseit s ez által
adózóvá s kiuzsorázta végleg. Zsidók lettetek érzésben s
lelkiismeretlenségben s a zsidók szolgái! Servi dominati sunt
vobis! [A szolgák uralkodtak fölöttetek!] (1920. jún. 19.;
Naplójegyzetek 2, Szeged– Székesfehérvár, 1997)
A
„rossz zsidókról”
„Ezt a
zsidó szellemiséget szellemtelenségnek kell hívnom, mert tagadása
az eszményinek, levigyorgása a fölségesnek. Mindenütt kinullázza
azt, ami nem profit, haszon, érdek. Szellemtelen, mert lapos és
piszkos. Számokkal dolgozik és mást nem lát. Erre a művészeti
vakságra példa néhány zsidó fiatal-óriás viselkedése az 1907.
pécsi kongresszuson a szabad tanítás ügyében... A költészetnek
nincs értelme, mondták. Az ember jelentse ki, hogy mit akar, s
azzal schluss! Szerintük tehát kótyagos szótáncoltatók voltak
Dante, Arany, Petőfi, Vörösmarty.... No, hát az is volt
kultúrvásár és zsidóiskola... Ezek budapesti kultúrfölénnyel
szóltak le s néztek le mindent... Kipécézik a nemzeti
gyöngeséget, s ezen a szemétdombon ültetik el a sok tökmagot...
Kritizálnak, lecsúfolnak; nem imponál nekik semmi!” (1919. nov.
13–14.) „A mammon-imádás, a gazdagodás szenvedélye fölszítva
piszkos világégéssé, rettenetes pusztítást végez nemcsak a
gazdasági, hanem az erkölcsi világban is. Az embereket
szívtelenekké, kegyetlenekké, önzőkké teszi... Ez a rabló,
kalózkodó szellem ráült a világ nyakára; elbódította
számaival, technikájával, külső sikereivel a világot, – a
féligazságok bűbájával, melyek szabadságot, testvériséget,
szabad érvényesülést hirdettek, de a gyöngét nem védték...
Kaput nyitottak az anarchiának, megrendítették az erkölcsi
elveket... Ez az anarchia kihúzott minden szeget, minden srófot,
minden eresztéket, minden pozitív erőt kikezdett, vagyis a
tekintélyt, a rendet, a politikai és társadalmi alakulatok
hierarchiáját, – a hit, a vallás, az egyház, a család, az
erkölcs, a nemzeti karakter eszméit... Ez neki mind idegen volt,...
nem mondott neki semmit, sőt ellenszenvét és gyűlöletét
keltette föl benne. Ez a valláserkölcsi alap nélküli zsidó
psziché szomjasan és éhesen veti magát rá minden új gondolatra,
s sokszor hanyatt-homlok rohan a legbizarrabb világnézeti
filozofálásba... Ki vannak éhezve, évezredes vágy gyötri
lelküket és lázas, perverz érzésük megfontolás és mérséklet
nélkül tüzet fog és gyújtogat – dómokat! S mi lett az
erkölcsből, a szavahihetőségből, a tisztességből a sajtó
miazmás, undorító és teljesen zsidó erkölcsöt tükröztető
levegőjében!” (1919. dec. 14.) PPEK / Barlay Ö. Szabolcs:
Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 61
Szinte szó szerint ezeket mondja Márai, és ilyen következtetésre
jut Paul Johnson is, akitől az a mondás ered, hogy a zsidók
híresek voltak arról, hogy lerombolták más népek bálványait.
Prohászka a mammon-imádás rettenetes erkölcsi pusztításáról
már esztergomi éveiben is többször kifejtette véleményét,
egyrészt Naplóiban, másrészt a századfordulón megírt
vezércikkeiben. Itt külön megemlítem egyik legkeményebben
megfogalmazott cikkét, mely a Magyar Sion 1893. évfolyamában
jelent meg: A zsidó recepció a morális szempontjából (vö. ÖM
22,1-14). Az olvasót arra kérem, hogy ezt a tanulmányt olvassa el,
ha tisztán akar látni mindabban, amiről itt szó van. A kommün
után még világosabban fogalmaz, mert mindaz, amit előre látott,
megvalósult. Vagyis saját szemével látta, hogy mi lett a vége a
szociáldemokrata-szabadkőműves-liberális, vallásában
meghasonlott zsidó összefogásnak: nemzetrontás! Bizonyára
emlékszünk az előtanulmány marxi mondatára, hogy minden tőkésnek
van egy zsidaja (17. o.), és ugyancsak Marxnak arra a kijelentésére
– aki különben a Paul Johnsonféle „nem zsidó zsidók”
kategóriájába sorolandó –, hogy a zsidónak istene a pénz.
Nos, Prohászka is ugyanezen a véleményen van. Megnyilatkozásai
sokszor szóról szóra megegyeznek akár Johnson-, akár Márai-,
akár Fejtő Ferencével. A különbség természetesen abban rejlik,
hogy Prohászka szavai prófétai alkata miatt messzebbre hatnak,
térben és időben egyaránt. Különösen a jövőt illetően,
hiszen próféciáit igazolta az idő és a jelenlegi állapot. Eddig
az olvasók számára ismeretlen volt, hogy Prohászkát, a nagy
ellenállót, a kommunista népvezérek a kommün idején ki akarták
végezni. Prohászka döbbenetes vallomása erről Naplójában
szerepelt, de Németh Ernő, Prohászka egyik személyi titkára és
iratainak őrzője – jó szándékkal ugyan, de a további kutatás
szempontjából megbocsáthatatlanul – a nyilvánosságra nem
hozandók között ezt is meg akarta semmisíteni. 1960 körül Svoy
Lajos, a Prohászkát követő székesfehérvári püspök, megbízta
a Prohászka templom plébánosát, Horváth Kálmánt (†1975),
hogy minden meglévő vagy ismeretlen, rejtőző adatot gyűjtsön
össze Prohászka püspök életéről. (Húsz évi kutatómunkájának
dokumentált anyaga kéziratban maradt fenn, és a kutatók közül
néhányan ismerjük: Prohászka a szívekben.) Nos, ez a minden
elismerést megérdemlő plébános száz számra talált Németh
Ernő által kivágott naplótöredékeket, amilyen a kérdéses is
volt, és megkérte egyik munkatársát, hogy ezeket a rendkívül
értékes adatokat tartalmazó cédulákat egyenként fényképezze
le, hogy megmaradjanak az utókor számára. (Sajnos egyetlen egy
fénykép sem került elő, de a fényképész beszámolt a
naplótöredékek tartalmáról.) Ennek a ténynek a birtokában
(hogy tudniillik a kommunista népvezérek ki akarták végezni)
érthető, hogy a saját maga számára írt naplóinak hangvétele
rettenetesen őszinte, és nem rejti véka alá indulatait. Ennyit
mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy beleképzeljük magunkat
mindabba, amit Prohászka egyrészt előre megmondott, másrészt,
amit de facto saját szemével látott és átélt. Ezeket a
vallomásokat a történész kiegészítő dokumentációként kezeli
mindahhoz, amit eddig az előtanulmányban külföldi és hazai írók
a levéltárakban kutattak, feltártak és leírtak. Számomra
Prohászka élménybeszámolói a szemtanú hitelességével
lepecsételt dokumentációs anyag. Az újonnan nyilvánosságra
hozott naplótöredékekből származik a következő idézet,
amelyet a 1919-es kommün idején írt, és amelyben szinte
összefoglalja mindazt, amit az előtanulmányban más szerzőktől
olvastunk. „Mit csinál az úgynevezett zsidó szellem? a) Mi az?
Tán bizony valami betétjét értem ez alatt a zsidó vallásnak
vagy a zsidó fajnak? Valami tanát, tradícióját vagy jellegét?
Ezt értem, hogy idegen a kereszténységben, a világban s
ellentétben állt a germán, kelta, román népekkel, társadalmukkal
s életükkel. Ez a társadalom, vallás és élet kizárta őket;
másrészt 62 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és
hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? keretében,
városaiban, gazdasági, társadalmi miliőjében éltek, de mint
idegen test; b) hatalmi, önfönntartási vágyuk a pénzre, az
üzletre terjedhetett; ott érvényesülhetett, ott hatalommá, ott
uralkodóvá, bosszúállóvá, megtörővé, ellentmondóvá,
tagadóvá, reakcionáriussá válhatott; c) meg is tette, ahol s
ahogy lehetett. Az európai szellem s a kétely, a blazírtság, a
tradicionális erkölcs, fegyelem, szigorú nézetek kikezdése náluk
mindig visszhangot keltett; nekik ez nem volt szent, – nekik nem
volt tiszteletreméltó, – nem volt az övék, hiszen idegenek
voltak s otthonuk éppen abban az arányban lehetett s terjedhetett s
tágulhatott, amennyiben az ellenkezőt letörték. Természetes,
hogy a tagadó, letörő irányzat volt elemük. d) A gazdasági
harcban az elnyomással szemben kifejtett energiák s a
lelkiismeretlenség, az öntudatlan ellentét, idegenség s nem jó
indulat a kizsákmányolást, az uzsorát s ez által a gazdagságukat
szolgálta s őket sok hatalmi eszköznek birtokába juttatta. e) E
miliőben erkölcstelenek, élvhajhászók, perverzek, s skrupulusok
nélküli szabadúszók és szabadgarázdálkodók lettek; a
chimerákat az agy- és szívbetegségek lázait s gyulladásait, az
absztrakt csillogó, irreális ideológiákat ideges szóbőséggel
és könnyelmű szátyársággal döntötték s mérték. Hogy mi dől
azoktól romba, mi borul lángba, könnybe, az iránt érzéketlenek
voltak, hisz nem az ő világuk, hazájuk, nemzetük, tradíciójuk
vesz belé. f) Talán már erkölcsileg s logikailag is meg vannak
rontva, – az igazságérzetük s a lelkiismeretük beteg és
perverz;... tény, hogy minden, ami rossz, erkölcstelen,
fegyelmezetlen, könnyelmű, léha, azt szolgálják s megrontják a
közérzést, a közvéleményt, az ítéletet, a nézeteket, az
életet. – Zsidóvá lett a keresztény intelligencia, átvette a
zsidó kételyt, idegenkedést, érzéketlenséget, apatiát,
fölvilágosodást s ez által ellentétbe s tagadásába lépett
mindannak, ami a keresztény népeknek nagy és szent volt! Léhává
s tisztátlanná tette, inficiálta lelkét és érzéseit s ez által
adózóvá s kiuzsorázta végleg. Zsidók lettetek érzésben s
lelkiismeretlenségben s a zsidók szolgái! Servi dominati sunt
vobis! [A szolgák uralkodtak fölöttetek!] (1920. jún. 19.;
Naplójegyzetek 2, Szeged– Székesfehérvár, 1997)
A
zsidók összehasonlítása a magyarsággal
Prohászka
kemény bírálatot mond saját népéről is: „Amely nép
kifosztani engedi magát, az értelmileg elmaradt és okvetlenül a
kurtábbat húzza lépten-nyomon... A szegény népeknek nincs
kultúrájuk, s a szegénységet meg nem állítja sem kapisztráni
szó, sem malaszt, sem kereszt... ez mind szükséges, de azután
hozzá kell fogni a kérlelhetetlen munkához... A magyar népet most
mázsálja a gazdasági fejlődés. A mérleg egyik serpenyőjében
ülnek a magyarországi népek, a másikban a zsidóság... Nem
szeretek zsákban macskát árulni, ezért kimondom: Magyarországon
jelenleg csendes honfoglalás folyik, a gazdaság szintjén logikus
folyamat megy végbe: az erősebb legyőzi a gyöngét, vagy ahogy
mondani szokták: a csuka megeszi a pontyot. A magyar nép a gyönge,
de ízletes pontyocska, a zsidóság a csuka. A magyar nép értelmi
ereje, faji ellentállása kisebb, mint a szemita népeké. Ennek a
tényállásnak gazdasági kifejezése az, hogy üres a zsebe...”
Van-e megoldás? Ilyenkor mindig rámutat az egyedüli lehetőségre:
a nép egyenként elvész és elpusztul, de szövetkezve képes
ellentállni az erősebbnek. A szövetkezésben a nép az erősebb!
(ÖM 21,181–183) Első németországi utazásának leírásában
(az időpont 1885) váratlanul olyan szövegre bukkanunk, mely jelzi,
hogy a zsidókérdésnek elevenjére tapint rá. Nagyon jól ismeri a
magyarországi helyzetet: a magyar paraszt dolgozik vért
verejtékezve, de nem ért áruinak értékesítéséhez. Épp abban
„gyenge”, amiben a zsidók „erősek”. És ezt az
előtanulmányban számtalanul igazolva láttuk. Prohászka
Regensburg utcáit járva, meglát egy élelmiszerboltot és ezt a
feliratot: „Ungarisches Mehl”. Ezután a következő sorok
olvashatók: „vajon melyik zsidó hurcoltatta ide azt a lisztet?”
(ÖM 16,10) PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet
avagy antiszemita volt-e Prohászka? 63 Majd Nürnbergben a zsinagóga
előtt állva elkezd meditálni, és eszébe jut újból az előbbi
kérdés: a jobb lét, a gazdagabb életforma a zsidóság ügyességén
múlik. Beszámolójában ezt olvasom: „Az utcai séta hazafiúi
reminiszcenciával volt fűszerezve... Ott találom magam a
zsinagógával szemben. Ki ne gondolna a magyarra, mikor zsidóról
van szó?” (uo. 23. o.). Néhány lappal odébb (uo. 49. o.) újból
a polgárosodás feltételein eszmélődve megjegyzi, hogy mennyire
előrehaladott állapotban van a német társadalom. Ennek kapcsán
eszébe jut saját hazájának elmaradottsága, és az a tény, hogy
jelenleg a zsidó kereskedők ügyességén, előre átgondolt
stratégiáján múlik, hogy az ország népe – beleértve az
arisztokráciát is – előbbre tudjon lépni. És ekkor ezeket a
sorokat írja: „Jó volna a porosz energiából a magyar embernek
is részesülni, nem kellene neki akkor annyi zsidó, aki búzáját
folyósítsa...” A szövegkörnyezetből kiemelt mondatok
egyértelműen igazolják, hogy Prohászkát nem az érdekli, hogy a
magyar társadalom felemelkedésén franciák, németek, esetleg
négerek fáradoznak, vagyis itt nem faji problémákat feszeget,
hanem gazdasági kérdést analizál, melyet jelen esetben a
Kárpát-medencét elözönlő, a spekulációhoz, meggazdagodáshoz
kiválóan értő zsidók irányítanak. Ő azon töpreng, hogy miért
nem tudja ezt megtenni önmaga erejéből a magyar nép!? És itt
érdemes egy pillanatra visszaidéznünk előtanulmányunknak azt a
részét, ahol Széchenyi nyilatkozik ugyanerről a kérdésről. Őt
idézem: „..a zsidónak több szorgalma, intelligenciája van, mint
a magyarnak. Elősegítenék ugyan gazdaságunk fejlődését, ám
egyszersmind a magyar nemzetiség kárára volna.” Engedjük meg,
hogy Prohászka is úgy lássa társadalmi fejlődésünk problémáit,
mint ahogy Széchenyi István, akit e kijelentése miatt eddig nem
neveztek még a zsidó történészek sem antijudaistának. A tények
konstatálása ugyanis nem azonos a rasszizmussal!
Ki
az úr?
Köztudott,
hogy Prohászka közéleti szereplésének egyik fontos terepe a
sajtó volt. Témánkhoz szervesen kapcsolódnak az újságokban
közreadott cikkei. Legszabadabban az általa létrehozott Esztergom
című hetilapban írta meg véleményét az ország akkori
helyzetéről, a társadalom égető problémáiról. 1901. január
6-án Ki az úr címen vezércikket írt a lapba. Ha ezt és az ehhez
hasonló „vészkiáltásokat” felületesen, vagy rosszakarattal
olvassuk, egyből az antijudaizmus bélyegét lehetne rásütni
mindegyikre. De ha a cikkek mögött az írót keressük, és ha őt
az élet más területén tett megnyilatkozásai alapján közelebbről
megismerjük, nyilvánvalóvá válik, hogy itt nem rasszizmusról,
hanem gazdaságpolitikáról, szociológiáról és nemzetféltésről
van szó. Ennek jegyében elemzem most egyik „hírhedtnek”
nevezett cikkét: Miért gazdag a zsidó és koldus a magyar?
(Esztergom, 1901. jan. 13.) Legjobb, ha a most következő okfejtés
elé a cikk néhány mondatát szó szerint leírom mementóként:
„Magyarországon nem segíthet senki és semmi egyéb, csak a
népfölkelés az uzsora ellen; de népfölkelés nem bunkóval, nem
kaszával, hanem gazdasági erők tömörülésével és
összpontosításával.” (Vagyis itt nem zsidó-verésről van szó,
sem nem uszításról, hanem társadalmi elemzésről!). Egy mesével
magyarázza meg, hogy mit is akar mondani: Az Isten feketéket és
fehéreket teremtett, s hogy ne tehessen senki szemrehányást, rájuk
bízta sorsuk megválasztását. E végett letett a földre egy
kalapot, melléje pedig egy lepecsételt tekercset. Előbb a feketék
választottak. Ők abban a reményben nyúltak a kalap után, hogy
abban megtalálják mindazt, amire szükségük lehet. Így maradt a
fehéreknek a pecsétes papírtekercs... És mit találtak a feketék
a kobakban? Aranyat, ezüstöt, vasat, de nem tudtak velük mit
csinálni. Ezzel szemben a fehérek a papírtekercsről leolvasták,
hogy mit kell csinálni az arannyal, ezüsttel, vassal. Amikor
kijutottak a nagy vízhez, a papírtekercsből azt is 64 PPEK /
Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita
volt-e Prohászka? megtudták, hogyan kell hajót építeni, melyre
aztán rátették kincseiket és ezzel elkezdődött a fehérekkel a
cserebere. A mese tökéletesen érzékelteti, hogy Prohászka mire
akar rámutatni. A fekete ugyanis az ügyetlen, az üzlethez,
piachoz, pénzszerzéshez nem értő magyart jelenti, akinek hiába
van kincsekkel teli hazája, nem tud vele mit kezdeni. A fehér mi
más lenne, mint a zsidó, aki a papírtekercs birtokában a
piacgazdálkodás minden csínját-bínját elsajátította és
orránál fogva vezeti az üzletezést nemcsak nem értő, de azt le
is néző magyart. Így történt, hogy az arany, ezüst, vas
elúszott. A papírtekercs titka nyilvánvaló lett: az egyszerű,
patriarchális életmód mellett a magyar ember nem vette komolyan a
megtermelt áruinak értékesítését, befektetését pénzbe,
részvénybe, hanem kiszolgáltatta magát, és koldus lett, dacára
a kutyabőröknek, okleveleknek, címadományozásoknak... Ez is abba
a fejezetbe tartozik, hogy az evilág fiai okosabbak a világosság
fiainál. És hogy ez a keretmese mennyire nem a Prohászkára
ráfogott rasszizmus álcázása kívánt lenni, mutatja a vezércikk
második része, melyben a szövetkezetek szükségességét
hangsúlyozza. Ez a fejezet így kezdődik: „Zsidó lett az úr s a
magyar koldus lett. De mikor koldus lett, pirkadni kezdett neki is. A
magyar láthatja már, hogy a szerecsen-mese itt már nem mese, hanem
valóságos történet... Az uzsorának veszni, pusztulni kell minden
alakban... Kiállt a küzdőtérre s odakiált az atyafiaknak:
ragadjuk meg erős kézzel mi magunk saját gazdasági érdekeinket,
hogy a politikai és szociális élet előttünk tátongó örvénye
el ne nyelje. A budapesti ruhaszövetkezet szintén egy ilyen
kísérlet a szegény embernek felruházására, melynek fejében
eddig 30–40 százalékot, véres uzsorát fizetett... E teljesen
elzsidósodott országban van talán még erő, mely a jármot
lerázza...” A cikk befejező része válasz mindazoknak, akik
szándékosan félremagyarázzák Prohászkának ezt és az ehhez
hasonló cikkeit és okfejtését. Ugyanis ezeket írja: „E
mozgalom nem idealizmusból táplálkozik. Sem faj-gyűlölet, sem
faj-szeretet nem dolgozik benne, hanem a legtermészetesebb
önvédelem. Reakciója ez a szegénységnek a végleges elnyomás
ellen... A mozgató gondolat itt a kenyér... az elkeseredés keserű
cseppjei a földre ömlő verejték, melynek gyümölcsét eddig
mások vitték el.” Az utolsó sorok még megdöbbentőbbek: „Meg
vagyunk győződve, hogy a pénz, mely a tisztességes munkát
jogaihoz segíti,... szentebb, mint az oltárok kincse, mert
tisztességes, erkölcsös életbe van befektetve...” (ÖM
21,166-168) Éppen erről van szó: az önvédelemről, mely morális
kategória. Aki a jogos önvédelmet judaizmusnak, rasszizmusnak
minősíti, soha nem fogja Prohászkáról lemosni a zsidózás hazug
vádját. Különben Prohászka nap mint nap találkozott ezzel a
vádaskodással, és számos cikkében nyíltan beszél róla.
„Szocialisták és antiszemiták” címen megjelent vezércikkét
ezekkel a mondatokkal kezdi: „Vádolnak szocializmussal,
antiszemitizmussal, radikalizmussal... az egyik ezt, a másik azt
hajtogatja aszerint, amint elevenjükre tapintunk... A mi főelvünk
az igazságnak s a gyöngének védelme. Ha ezt antiszemitizmusnak
hívják az illető urak, (ám nevezzék annak), ez egészen az ő
privát passziójuk...” És ezután megkérdezi: „de hát mi fán
terem az a mi szocializmusunk, s ami még borzasztóbb, a mi
antiszemitizmusunk?” Íme a válasz: mi látjuk a nép nyomorát, a
gyengék vívódását, és látjuk, hogy a gazdagok kezébe került
pénz milyen kegyetlen hatalmat gyakorol a munkás, a gazda s a
szegények felett. Látjuk, hogy a hatalom nem enged, és abszurd
állapotokba kergeti bele a milliókat. (Közben gondoljunk arra,
hogy ezekben az években vándorolt ki Amerikába egy milliónál
több magyar paraszt és munkás!) PPEK / Barlay Ö.
Bazilika
és zsinagóga
Prohászka
lelke legmélyén adorator volt. Számára a szentély, az oltár
saját életének, a szemináriumnak, a püspökségnek, az
országnak, az egész világmindenségnek legszentebb pontja.
Érthető, hogy valósággal blasfémiának érezte azt, ami a
millennium alkalmával történt a szabadelvűség nagyobb
dicsőségére: „...a díszmagyarba öltözött megye és város
leiramlott a nagymise után a várhegyről a zsinagógába.” Ezután
kérdések özöne következik: Miért? Tüntetni akartak? Parádézni?
Mindez képtelenség, hiszen a templom a legfönségesebb öntudat
megnyilatkozásának helye. Prohászka világosan látta, hogy a
vallástalanság eluralkodott az ország vezetőségében, és
mindezt a liberalizmus számlájára írta. Éppen ezért minősítette
visszataszítónak, hogy épp ezek a hitehagyott emberek használják
fel a szentélyt, hogy színleljék azt, amit nem hisznek a lelkük
mélyén. Lényegét tekintve belelátott a gátlástalan anarchia
módszereibe: semmi sem szent, még a szentélyek sem. Majd így
fejezi be a cikket. „Valaki azt mondta, hogy a bazilika tanulhatna
hazafiságot a zsinagógától... Ezt azért nem kell tanulnia, mert
azt már ezer év óta gyakorolja. S aki nem hiszi, nézzen Szent
István koronájára: ott nem a tóra, hanem a kereszt ragyog. A
zsidók maguk protestálnának az ellen. A korona tehát kint maradna
a zsinagógán kívül, az imádkozó, keresztény nép körében, a
díszmagyaros urak pedig elhagyva a koronát, mehetnének
ájtatoskodni a zsinagógába.” (ÖM 21,13–15, 1896. máj. 17.) A
kritika kemény, mint maga a hit, mely ne legyen eszköz a
politikusok kezében. De még mást is üzen ez a cikk: épp azt,
amiről az asszimilációval kapcsolatban annyit olvashattunk az
Előtanulmányban. Ebből a „közös” templombajárásból,
csereberéből csak közöny jöhet létre. És ha valami távol van
Prohászkától, akkor épp a közöny az. Hogyan érezhetné magát
jól az a zsidó, aki nem hisz abban, hogy Jézus a messiás, és
hogyan érezné magát egy keresztény abban a zsinagógában,
melyben nincs tabernákulum? Halva született idea az eszmék ilyen
összemázolása. Ilyet egyedül az a liberális szabadgondolkozás
hozhat létre, melynek épp az a célja, hogy ne legyenek
hitvallások, hitigazságok, erkölcsi törvények, melyek szemébe
mondják mindenkinek, hogy mi igaz, mi nem, mi a jó és mi a bűn.
És ha közben arra gondolunk, hogy mindössze pár évtized telt el
a gettó-korszaktól, akkor bizonyára megértjük Prohászka
megrökönyödését: hova jutottunk és mi lesz ennek a vége? Abban
a pillanatban, amikor Prohászkával az élen az egyház rádöbbent
arra, hogy a zsidóság nagy része elvetette ősei hitét, tisztán
látta, hogy nincs többé mérce. Más szóval: „ha a mérték
tönkre ment, senki, semmi meg nem ment”. Nem a bazilikáról és
nem a zsinagógáról van itt szó, hanem a bazilikában és a
zsinagógában imádkozó ember hitéről és magatartásáról. Aki
pedig még konkrétabban kívánja látni, hogy miről is van itt
szó, gondoljon vissza Heine, Marx, Jászi, Hatvany történetére,
és mindazokra, akik „áttértek”, akiket megkereszteltek, de
lelkük legmélyén aposztaták vagy ateisták voltak. Ők
bizonyítják legjobban, hogy más dolog „áttérni” és egészen
más „megtérni”. Prohászka irtózott mindentől, ami üres
hazugság, ami látszat és nincs mögötte isteni valóság.
__________ Mint említettem, ennek a tanulmánynak nem az a célja,
hogy minden adatot bemutasson, ami Prohászkának a zsidóságról
alkotott véleményére, az ateista zsidó szellem ellen vívott
harcára vonatkozik. Célom inkább az, hogy ennek a harcnak hátterét
és okát és értelmét bemutassam. Éppen ezért nem sorolom fel a
cikkekben, naplókban található megszámlálhatatlan utalást,
adatot, és nem élezem ki a kérdést azokkal az ismert idézetekkel,
amikor a kommün után elkeseredésében végletekbe csap át és
tetűnek, patkánynak nevezi ezt az országot, hitet, erkölcsöt
szétzúzó sátáni szellemet. 66 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs:
Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka?
Ellenben közlök két kevésbé ismert szöveget, mely irodalmi
stílusban fejti ki a zsidósággal kapcsolatos elveit és
magatartását. Az egyiket: Zsidókérdés Magyarországon 1920-ban
írta, Trianon évében, és angol, német, francia nyelven írt
röpiratnak szánta. A másikat Schütz találta meg kéziratban, és
közreadta az összkiadás 22. kötetében (339–349. o.), címe:
Zsidó testvéreimhez. A véget nem érő nagy disputában, hogy
tudniillik antijudaista volt-e Prohászka, vagy nem, ez a kéziratban
fennmaradt írás lesz a végső elirányítás.
A
zsidókérdés Magyarországon A Hágában 1920-ban megjelent angol
nyelvű szövegből kiderül, hogy Prohászka a nemzetközi fórum
elé akarja vinni ezt a kérdést, hogy egyrészt ország-világ
lássa a problémát, másrészt, hogy ezek a fórumok is lássák,
hogy súlyos nemzeti katasztrófáról van szó, melyet önerőből a
magyar nép megoldani nem képes. Tudomásom szerint ez a szöveg itt
jelenik meg először teljes magyar fordításban. Az eredeti angol
írást a függelékben közöljük (80. o.). A zsidókérdés
Magyarország nemzeti létét közvetlenül érintő, elevenünkbe
vágó sorskérdés. Elsősorban azért, mert fennáll a középosztály
elzsidósodásának veszélye, másrészt mert ez a nemzeti
önazonosulásának megszűnéséhez vezet. Magyarország nem volt
felkészülve a zsidó tömegek befogadására. Az 1848-as
emancipációs törvény révén a zsidóság jogai oly mértékben
bővültek, hogy a magyar nép hirtelen védtelenné vált a nálánál
intelligensebb, ügyesebb, ravaszabb fajjal szemben. A liberalizmus
pedig ahelyett, hogy a gazdasági erők megőrzésére és a termelés
megszervezésére összpontosította volna erejét, egyenlő jogokat
biztosított az ország minden polgára számára: a becsület és az
erkölcs eszméi szerint nevelődött bennszülött lakosság számára
éppúgy, mint az erkölcsi normákkal nem törődő, hamissághoz
szokott zsidóság számára. Ezt az ellentétet senki, még a
legelkötelezettebb zsidó sem tagadhatja le, ha a múlt század [19.
század] ötveneshatvanas éveire visszatekint. 1867, az Ausztriával
való kiegyezés óta, a magyar zsidóság erőteljes fejlődésnek
indult. Az ipart és a kereskedelmet létre kellett hozni, óriási
bevételi forrásokra volt szükség – honnan lehetett ezt
előteremteni? És ekkor lépett elő a zsidóság, hogy segítségére
legyen Magyarországnak. A zsidók amúgyis közismert üzleti érzéke
így lett a liberalizmus fő támasza. A zsidóság képviselte a
magyar állam képzett rétegét. Számuk napról napra növekedett.
Galiciából a lengyel zsidók tömegei valósággal elárasztották
a Kárpát-medencét. Szinte észrevétlenül beszivárogtak az egész
ország területére. Eleinte rongyszedőkként húzták meg magukat,
jártak házról házra, kereskedtek, később korcsmát nyitottak,
könnyen adtak kölcsönt a rászorulóknak, de később kiderült,
hogy magas kamat fejében, vagyis uzsorával sikerült pénzhez
jutniok minden akadály nélkül. Amikor pedig meggazdagodtak,
legtöbbjük beköltözött a városokba, ahol fokozatosan átvették
a kereskedelmet, sőt a bankok igazgatását. Várost építettek
föl, ami szemet gyönyörködtető volt ugyan, de a légkör, a
szellem teljesen zsidó jellegű volt. A magyar főváros úgy nézett
ki, mint vézna testen az óriási vízfej. Ezen állapoton finom
módszerekkel, „kesztyűs kézzel” nem lehet egykönnyen
változtatni. Az utolsó 30 évben pozíciójuk még erősebb lett
azáltal, hogy ijesztő számban szereztek egyetemeinken orvosi és
jogi diplomát. Ezzel párhuzamosan egy zsidó arisztokrácia is
kialakult, amely hatalmas birtokokat vásárolt, vagy nagy birtokokat
vett bérbe, palotákban lakott, úgyhogy a zsidó vagyon mára
messze meghaladja annak a nemességnek a vagyonát, mely réteget oly
előszeretettel gúnyolnak és sértegetnek. Ennek következtében a
középosztályhoz tartozó rétegek egyre jobban elzsidósodtak.
Annál is inkább, mivel a zsidók az élet legtöbb területén
bebizonyították rátermettségüket, mind az üzleti életben, mind
az egyéb szakterületeken. PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem
és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 67 Nemcsak hogy
„dörzsöltebbek”, ügyesebbek, gátlásoktól mentesebbek
voltak, hanem sokkal okosabbak és szorgalmasabbak is voltak, mint a
becsületes és az üzleti életben oly nehézkes magyarok. Ezt azért
is el kell ismernünk, mert félreértésekre adna okot, ha a zsidók
triumfálását csupán kizsákmányoló, uzsorás praktikájuknak
tulajdonítanánk. A lengyel zsidók leghamarább a falu népét
tudták behálózni, mert ők aztán igazán járatlanok voltak a
gazdasági élet minden területén. A 19-ik század 60-as 70-es
éveiben a zsidó uzsorások nagyban működtek, jelentős értékű
aranyat és egyéb jószágokat tettek magukévá. A zsidók minden
alkalommal hasznot húztak a parasztokból, minden társadalmi
szinten hozzájárultak az emberek pénzügyi nehézségeihez. Tény,
hogy mind a nemeseknek, mind a falvaknak megvolt az ún. „házi
zsidaja”, aki szükség esetén mindig készen állt, ha pénzt
kellett kölcsönözni. És ha ezt nem tudták kamatostul
visszafizetni, könyörtelenül elárverezték adósaikat és végülis
kisajátították az adósok otthonait és házait. Az elméleti
liberalizmus az országot felelőtlenül a zsidók kezére játszotta,
mivel a liberalizmusnak nincsenek gátlásai, pedig az emberszeretet,
szabadság, egyenlőség és testvériség dicső alapelveit
hangoztatja. Míg elvont eszmék fényében sütkéreztünk, közben
az ország tönkrement. Az egymást követő kormányaink mindegyike
liberális szellemű volt. És bár mindegyik észlelte a zsidók
egyre növekvő hatalmát és befolyását, de mivel a zsidók
számszerű adatokkal bizonyíthatóan a haladás, az ipar, a
kereskedelem oszlopai voltak, és az import, export statisztikáit
gyarapították, és természetesen a legtöbb adót fizették, a
kormányok szemet hunytak, – annak ellenére, hogy a nemzet léte
forgott kockán. A fejlődő modern államnak temérdek pénzre volt
szüksége, és a pénzt a zsidók adták. A jó hazafiak bizonyára
észrevették a veszélyt, de a szűklátókörű kormányok a tőke
kényszerzubbonyában vergődtek. Az ország kulturális
elzsidósodását egy körülmény tette veszélyessé: a zsidók
túlságosan gyorsan épültek be a középosztályba.
Lengyelországban egészen más a helyzet. Ott a zsidók a népesség
alsóbb rétegeit képviselik; szegény, rongyos, piszkos, vallásos,
sokat nélkülöző, a lengyel társadalom peremére szorult idegen
népréteg. Ezzel szemben a magyarországi zsidók benyomultak az
élet minden területére, és a középosztály jelentős százalékát
alkotják. A zsidók az élet minden területére szétterjedtek.
Magas pozíciókba léptek, uralták az irodalmat, rátették kezüket
a sajtóra. Mindenütt ők kerültek felülre, és mindannak, ami
igazán magyar, ami a zsidóknak mindig is idegen volt és
érthetetlen, annak vissza kellett szorulnia. Mindent, ami igazán
magyar és keresztény volt, utálattal és gyűlölettel háttérbe
szorították. A zsidó szerzőket, művészeket, tudósokat az égbe
emelték. A zsidó géniuszt mindenki csodálta, míg a nemzeti és
keresztény dolgokat elhallgatták, rágalmazták, kicsúfolták.
Különösen Budapesten voltak erősek, itt biztonságban érezték
magukat, itt igazán megmutatkozhattak igazi színeikben, ami
nemzetietlen, idegen és provokatív volt. Ez az erős értelmiségi
túlnövekedés részben a korszellemnek is köszönhető. A korábbi
évtizedek ugyanis legtöbbnyire materiális alapokra helyezkedtek.
Minden területen a pénzszerzés, a vagyon, a könnyű és könnyelmű
élet megteremtése volt a legfőbb cél. Háttérbe szorítottak
mindent, ami nemes, szép és jó. Végül az utolsó menedéket, a
hitet is romba döntötték. Az embereknek csak a külsőségek
maradtak, amikor a hit már nem volt a segítségükre a bűnbánatban
és nemzeti megtérésben. Így történhetett, hogy az elmúlt ötven
év során az ipar, kereskedelem, irodalom, sajtó, a középosztály,
de mindenekelőtt maga a nagyváros elzsidósodott. A világháború
nem kis mértékben járult hozzá, hogy ez a szomorú állapot
létrejöjjön. A háború vége felé ugyanis megvesztegetéssel,
különböző trükkökkel, hazugsággal sikerült sok zsidónak
kikerülnie a katonaságot, a behívót, hogy mentsék a bőrüket.
Ez ügyben nagyon forró volt a levegő, de a zsidóságnak
szerencséje volt, forradalmat csinált és a zavarosból ismét
erősen és sértetlenül került ki. Boldogok lehetünk, ha a
statisztika a világ számára a zsidóság bátorságát és
hősiességét bizonyítja be. Sajnos a zsidók és a keresztények
által elszenvedett veszteségeket 68 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs:
Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka?
egyáltalán nem lehet összehasonlítani, ami újabb lökést adott
Magyarország és annak középosztályának elzsidósodásához. Ez
olyan tény, amit nem tudok eléggé hangsúlyozni. Minden a
középosztálytól függ, hiszen normális körülmények között
ezen az osztályon belül alakul ki a nemzeti érzés és a nemzeti
kultúra. Ha egyszer a középosztály megbetegszik, akkor a nemzeti
ideálok termékeny ereje is eltűnik. Ezért tekintünk a
középosztályra úgy, mint nemzeti hanyatlásunk roncsára és
annak pusztulására pedig, mint a zsidók kisajátítási és
uzsorálási működésének mértékére. Az igaz, hogy az elmúlt
pár évben a zsidók nem okoztak aggodalmat az alacsonyabb
társadalmi rétegek számára, kivéve a szlovák és rutén
parasztságot, akiknek jelenlegi állapota fölháborító. Csak
egyetlen esetben szedte össze magát a magyar kormány, hogy az
elszegényedett ruténok segítségére siessen. Elképzelhetjük
mennyire véreztek borzasztó sebeiktől, ha még a liberális
kormány is fontosnak találta a közbelépést, minden zsidó
nyomást félretéve. A zsidóság történetében sincs olyan
atrocitás és kegyetlenkedés, mint amit ezeknek az embereknek
kellett átélniük, a vérszívóknak kiszolgáltatva és mindenki
által elhagyatva, beleértve még a megvesztegetett
közalkalmazottakat is. Így fokozatosan állati sorba kerültek. A
kirendelt kormánymegbízottat megölték, vagy mondjuk úgy, hogy
titokzatos halált halt és ezek után a kormány mentő munkája
hirtelen félbeszakadt és a ruténok a mai napig nem tudtak
megszabadulni az uzsorások pestisétől. A régi próféták
elítélték a zsidók pénzimádatát és kalmár lelkületét, és
most is elégedetlenül csapnának le a szívtelen kizsákmányolókra.
Hogyan állunk az asszimilációval, a beolvadással, amelynek célja
a zsidónak mint idegen elemnek egyesítése a magyarral, remélve,
hogy ezzel ki lehetne küszöbölni az antropológiai és faji
különbözőségeket? Ez olyan kérdés, mely nagymértékben
jellemzi a judaizáció folyamatát és valóban különleges
figyelmet igényel. Ki kell jelentenünk, hogy a művelt zsidók
között van egy réteg, mely alkalmazkodik a magyar körülményekhez.
Másfelől azt tapasztaljuk, hogy mostanában egy megkülönböztetetten
zsidó öntudat, zsidó közszellem kezd kialakulni. Ezt a cionista
mozgalom indította el, de főleg a béketűrő magyarokra vezethető
vissza, akik elnyomva és elhanyagolva, letargikus sokkban voltak, és
otthon akarták érezni magukat saját hazájukban, és
kereszténynemzeti életet akartak élni. A kezelhetetlen zsidó
borzasztó csapást mért a magyar népre, mely azonban időben
magához tért és fölismerte a zsidóban az idegent. A zsidó
összerázkódott. Ő is fölismerte, hogy betolakodó egy idegen
házban, és még csak nem is a legmeghatározóbb tényező, de a
hatalom iránti szomjának korlátozását nem bírta elviselni. Még
kevésbé gondolt a beolvadásra, vagy a magyarokkal való közös
megegyezésre. Idegen volt és az is maradt. Magyarul beszélt, de a
zsidóságban gondolkodott. Magyarországon élt, de ragaszkodott
zsidóságához. Közösséget alkotott a közösségen belül. A
nemzeti köntös, melyet oly szívesen öltött magára, csak belső
ellentmondásaikat palástolta, de azt sem viselte sokáig, mert
szakadozni kezdett. Megbízhatatlansága nemzeti szempontból minden
lépéséből világossá vált. Így volt ez a teljesen
elzsidósodott magyar szabadkőműves páholyokban is, melyek a zsidó
érdekek kiszolgálóivá váltak. Sok tisztességes magyar, amikor
megtudta ezen páholyok működését és ügyleteit, idővel
visszavonta tagságát. Az irodalomban és sajtóban való
kiválóságuk miatt a zsidók faji öntudata még inkább
megerősödött. Elég beképzeltek voltak, hogy azt higgyék:
Magyarországon minden tehetség, értelem és géniusz zsidó. Ez
természetesen teljesen téves nézet. De azok az ellencsapások,
amelyekkel a magyarok időről időre ezt a zsidó beképzeltséget
próbálták megnyirbálni, nemhogy csökkentették volna, de
egyenesen növelték a zsidó öntudatot. A zsidók egyre jobban
önmagukkal voltak elfoglalva, és egyre inkább azt érezték, hogy
ők a választott nép. Ez a törés bizonyos értelemben előrevisz
a zsidókérdés megoldásában. Ráébresztette az embereket arra,
hogy a zsidókérdés voltaképpen faji kérdés. A judaizmus mögött
nem vallás, hanem egy élesen elkülönülő faj húzódik meg, mely
szembenáll az állam főerejével, a bennszülött magyarsággal.
Természetesen mindig lesznek olyanok, akik teljesen kötődnek a
PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy
antiszemita volt-e Prohászka? 69 magyar nemzethez és látszólag
asszimilálódnak, de látnunk kell, hogy a zsidóság alapvetően
különbözik a magyarságtól, és mindig is idegen test lesz ezen
vendégszerető ország számára. A zsidók furcsa és ellentétes
karaktere – ellentétes a fennálló körülményekhez képest –
különösen a két egymást követő forradalomban domborodott ki,
vagyis 1918 augusztusában és 1919 tavaszán, melyek Magyarország
romlását eredményezték. A zsidók és csakis a zsidók tehettek
róla. A forradalom előtt és alatt a zsidók készen álltak
bármilyen lépésre, hogy a magyar élet tiszteletreméltó, nemzeti
és hagyománytisztelő oldalát elpusztítsák. Az egész ország
elgyengült állapotban volt a világháború után. És akkor
megnyíltak a kapuk a bolsevikok áradata előtt. A kapukat olyan
emberek tárták ki, akik magyarul beszéltek ugyan, de zsidók
voltak. Magyarország megdöbbent és szörnyülködve nézte, hogy a
csőcselék gyilkolt és mindenféle más atrocitást követett el.
Saját sírjának szélén döbbent rá ez az ország, hogy mily
veszély fenyeget egy népet, mely olyan idegen fajt fogad be magába,
melyet nem tud asszimilálni. A zsidók növekedtek számban és
hatalomban, befolyásban és vagyonban, míg a magyarok csak
kisajátításnak, megaláztatásnak és gúzsbakötésnek voltak
kitéve saját hazájukban. Vajon létezik-e olyan ideális
kötelezettség, vagy bármely hatalom, ami arra késztethetne egy
életerős népet, hogy adja meg magát egy betolakodó kisebbségnek,
és hogy türelmesen végignézze, hogyan nyomnak el és tüntetnek
el mindent, ami nemzeti és ami keresztény? Nem, ilyen hatalom
nincs. Magyarországnak is teljes joga, hogy hangsúlyozza saját
nemzeti egyéniségét, és hogy visszaszorítson mindent, ami
idegen. Nem pogromokkal, nem erőszakkal, hanem alkotmányos
módszerekkel, a parlamenti törvények által jóváhagyva.
Magyarországnak ez nemcsak joga, de kötelessége is, és az utolsó
óra kényszerít is ennek a kötelességnek az elvégzésére.
Főiskoláink és egyetemeink dugig vannak zsidó hallgatókkal. A
világháború utolsó hónapjaiban a Budapesti Orvostudományi
Egyetemen végzett hallgatók 95%-a zsidó volt. Míg a hazaszerető,
keresztény fiatal férfiak a lövészárkokban harcoltak, a zsidók
messze elkerülték a mészárlás vágóhídjait, sőt előnyösebb
helyzetbe jutottak, mint a volt katonák, sebesültek, hadirokkantak.
Magyarország nemzeti állam akar maradni. Ezt nem tudja megtenni
mindaddig, amíg a zsidóság pozíciója ilyen mértékben erősödik
és terjeszkedik. Van valaki, aki elvitathatja a magyarságtól azt a
jogát, hogy saját nemzeti életét élhesse? Talán Amerika, mely
visszadobja a nemkívánt emigránsokat? Vagy Anglia, mely ellenzi a
keleti zsidók angliai emigrációját? Csak éppen nekünk kell
tönkremennünk a túlnövő idegen elem miatt? Liberális szellemű
kormányaink elég sokat tettek ezidáig azért, hogy a keresztény
nemzeti lakosság eszén túljárhassanak a ravasz, csavaros eszű,
ugyanakkor okos és szorgalmas zsidók. Most azonban a világ elé
állunk és fülébe kiáltjuk mindenkinek: elég volt! Nem tűrjük
tovább a zsidók hatalmát, határtalan gyarapodását és meg
akarunk szabadulni tőlük. Az asszimiláció nem hozta meg a várt
eredményt. A Szövetséges Hatalmak is elismerték a zsidókat mint
faj és nemzet, és kinyitották nekik Palesztina kapuit, ahonnan
1850 éven át ki voltak zárva. A zsidók most már fel tudják
építeni saját birodalmukat, ahogy Mózes és a többi próféta
megjövendölte. Európán belül, mint nemzeti kisebbség, már
megkapták az autonómiára a jogot és ezáltal a nemzetközi jog is
elismeri őket mint független faj vagy nemzet. Ugyanakkor liberális
asszimilációs terveikhez is hozzájárultak. Mindezek az események
megerősítették a zsidó nemzeti öntudatot és most az igazhívők
azt várják, hogy Mózes jövendölése megvalósuljon. A
zsidóságnak tehát már van bátorsága bevallani, hogy önálló
faj, nép, nemzet, mely saját útját járja. Ez azt is jelenti,
hogy alapjában véve sohasem gondolták, hogy asszimilálódjanak.
Ellenkezőleg: növekedni, fejlődni akarnak. Akkor mit tegyen
Magyarország? Annyi zsidó van ott, hogy az már a nemzeti
keresztény értékrendszerre és a középosztályra nézve
veszélyes. A középkorban a Római Birodalomban volt német nemzet.
Vajon manapság lehetséges magyar állam zsidó nemzettel? Valójában
ez ma a kérdés a zsidósággal kapcsolatban Magyarországon. 70
PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy
antiszemita volt-e Prohászka? Nem vezérel bennünket gyűlölet
senki ellen, nincs averziónk egy fajjal, így a zsidó fajjal
szemben sem. Egyedül a saját népünk iránt érzett szeretet és
aggódás vetette föl ezt a kérdést. Meg vagyunk győződve, hogy
a Zsidó Birodalom sohasem engedélyezett volna akkora szabadságot
és annyi lehetőséget a betolakodó magyarok számára, mint
amennyit a zsidók kaptak tőlünk. És hol lesz a határ? Vajon
nekünk nincs megengedve, hogy saját létünkkel törődjünk? Azt
az őrült követelést, hogy nem biztosíthatjuk nemzeti létünket,
visszautasítjuk, akárki mondja is. Ugye az természetes, hogy
Franciaország a franciáké, Anglia az angoloké? – egyik sem
engedi, hogy bárki is rátegye kezét az országukra. Kié
Magyarország? Természetesen a magyaroké! És mindig is a miénk
lesz, és nem hagyjuk, hogy elrabolják tőlünk sem erőszakkal, sem
ravaszsággal. Ez az uralkodó vélemény ma Magyarországon. Ezt az
úgynevezett keresztény-nemzeti kurzust lehet antiszemitizmusnak
hívni, vagy reakciósnak, teljesen mindegy. Hangzatos szóvirágokkal
nem lehet minket félrevezetni. Aki akar, megdöbbenhet és
csóválhatja a fejét a liberalizmus nevében, de mi akkor sem adjuk
be a derekunkat. Nem akarunk nyögni az elcsépelt, magát lejárató
liberalizmus alatt, ami kikergetett minket otthonunkból, és ki akar
űzni saját országunkból. Elvek és magasbatörő célok nem azért
vannak, hogy sárba tiporjanak minket. És nem nevezhető
liberalizmusnak, hanem leigázó rövidlátásnak az a terv, ami
Magyarországot a lengyel és galiciai zsidóság szeméttelepének
tekinti, és aztán még elvárja, hogy a magyarság jóképet vágjon
hozzá. Az ilyen fajta liberalizmus árulás, ami akkor jelentkezik,
amikor az embereket üres jelszavakkal félrevezetik – és
természetesen csak későn ismerik föl a szomorú valóságot.
Európában talán mi vagyunk az elsők, akik ilyen tévelygésbe
estünk. Amíg a zsidóság fajt képez, amíg a zsidóság saját
útját járja, amíg a magyar zsidó szívéhez közelebb áll a
lengyel zsidó, mint a magyar honfitárs, addig nem gondolhatunk
asszimilációra. Ez az, amit Lord Palmerston próbált elhitetni az
angol közvéleménnyel: „Ha egy angol zsidó Lisszabonban két
kérelmezővel találkozik a bevándorlási hivatalban, az egyik egy
angol keresztény, a másik egy portugál zsidó, akkor biztos, hogy
a portugált fogja segíteni”. A probléma nemzetközi jellege
miatt azzal kívánom zárni érveim sorát, hogy ez nem egyedül
magyar ügy, hanem égető világkérdés, melyre mielőbb igazságos
és részletekbe menő megoldást kell találni. Hiszen nagy teher –
mondhatnám átoknak is – az, amit a zsidókérdés rejt magában,
és amit a zsidóság a keresztény nemzetekre mért. A végső
megoldás az lesz, amit Mózes mondott (MTörv 30,1-18) Izrael
népének: „Az átok akkor szűnik meg, ha szíved, lelked mélyéből
megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz mindenben
szavára”. A zsidóságnak, a Biblia nyelvén szólva: Izraelnek,
újjá kell születnie, egy új nemzeti államot kell létrehoznia.
Vissza kell térnie a Megváltóhoz és független népként be kell
lépnie a keresztény kultúrközösségbe. Mert enélkül a zsidóság
a világ számára átok.
Zsidó
testvéreimhez
(ÖM
22,339–349) A lelkek útja, kik az Isten hívó szózatát követik,
olyan nekem, mint a csillagok járása; merengve nézem ezt is, azt
is, annál merengőbben, minél világosabb előttem, hogy sem ezt,
sem azt elő nem írhatom; azt az Isten teszi. Ember nézheti, de nem
intézheti. Ezzel megfeleltem arra a kérdésre, vajon térítési
szándékból írtam-e meg ezeket a gondolataimat. Ily nagyot nem
akartam és nem is akarhattam, mert azt voltaképpen Isten teszi
Krisztus szavai szerint: „Senki se jöhet hozzám, hacsak az Atya
nem vonzza őt” (Jn 6,44). Az Isten e vonzásai megilletődések,
megrendülések, belátások, elfogulások, ellágyulások,
elhatározások s ami van még ilyesmi a szívben, amire nincs szó
az ajkon. Isten nyúl bele a lelkekbe, néha keményen, máskor
lágyabban, – néha az ihlete csak lehelet, máskor pünkösdi
szélvész. PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet
avagy antiszemita volt-e Prohászka? 71 Ily megilletődésben lehet
része a modern zsidónak is, aki számon kéri magától, hogy
mennyire zsidó, Messiást-váró s a prófétai szót megfogadó
ember ő, vajon vallása nem inkább ősi hagyományok allegorikus
magyarázata, mint a lélek üdvösségéért aggódó buzgalom s
elszántság, vajon nem inkább test és vér és faj, mint igazság,
jóság és lélek? A zsidó vallás a messiási várakozás. Vár-e
ő valakit, s ha nem vár és nem eped az után, aminek Istentől az
égből jönnie kell, mit akar? A zsidó vallás a prófétai
szózatok megfogadása; de nem annak hirdetői és előkészítői
voltak-e ők, ami nem volt, hanem lesz és lett, annak az újnak, ami
a régi? Ezredéves és végleges megmerevülésnek-e vagy nem inkább
a fejlődésnek s a plaszticitásnak szószólói-e ők? Ők a hitet
is fejlődőképesnek s kiegészítendőnek tartották, s azt
hirdették, hogy a zsidóság nemzeti vallása a messiási ország
nemzetközi vallásában fog kivirágozni. Így tehát ők a nagy
jövendőbe s nem a múltba utalnak, s minket a messiási életbe és
nem a kővé meredt betűk közé vezetnek. Nem jött-e meg már az,
aki eljövendő volt? Nem üldözte-e azt is kegyetlenül s
igazságtalanul halálba s gyalázatba a zsinagóga, mint ahogy
üldözte s vértanúkká avatta az ószövetség szentjeit s
prófétáit? Mily garancia van eziránt? Várjunk-e még valakit,
akit szintén keresztre feszítenek? De hát örök várakozás, az
sem isteni program. Ha pedig egyáltalán nem várunk, mi közünk az
Íráshoz, s prófétákhoz s önmagunkhoz? Így aztán se
Krisztusunk, se prófétáink nem lesznek. Ily gondolatok
jönnek-mennek; az ember ne erőszakolja azokat. De nem tesz vele
rosszat, ha odalép az ilyen tépelődőhöz s arra biztatja: keress,
térj magadba. Olvasd az Írást, az egészet. Necsak a megkövezett
és szétfűrészelt próféták iratait, hanem a kereszrtrefeszített
prófétának evangéliumát, s a farizeus csoporthoz tartozó Szent
Pálnak leveleit is. Olvasd el ezeket és imádkozzál; az ember
betűt adhat és szót, az Isten értelmet és érzést. Olvasd ezt
is, amit itt adok eléd; hátha érzesz valamit abból, amit a
próféta ír: „Kiöntöm a kegyelem és az imádság lelkét, s ők
rám néznek, kit átszegeztek.” (Zak 17,12) Az első zsidó
keresztények. – A kereszténység a zsidóságból vált ki; de ez
nem történt mindjárt. Az első keresztények, mondhatnám, zsidók
is voltak, buzgó, vallásos, templombajáró, az Isten-tiszteleteken
résztvevő Izraeliták. A kereszténység kezdetben a be nem avatott
szem előtt úgy festett, mintha a zsidóságnak belügye volna. A
szétválás lassan ment végbe, s a világ szeme soká nem vette azt
észre. Suetonius, római történetíró tanúsága szerint,
Claudius Caesar kiűzte a zsidókat Rómából, még pedig azért,
mert egy bizonyos Chrestus izgatásaira zavarokat okoztak. Chrestus
görögül annyit tesz, mint fölkent, s a Messiásnak neve. A
zavarokat úgy kell érteni, hogy e korban tetőpontra hágott a
zsidók Messiás-várása, s mivel ez időben a Krisztusról való
hírek Judeából Rómába is elhatottak, az izgalmat a tetőpontra
emelte az a konkrét kérdés: vajon az a judeai Krisztus-e a
Messiás? A nérói üldözés s Tacitusnak a keresztényekről való
gyűlöletes és megvető nyilatkozata is csak úgy érthető, ha a
keresztények alatt zsidókat értünk s az üldözést is s a
tacitusi kijelentést is megkülönböztetés nélkül zsidókra s
keresztényekre vonatkoztatjuk. A rómaiaknak akkor még nem volt
módjukban a keresztényeket a zsidóktól megkülönböztetni.
Előttük a kereszténység és a zsidóság egysége nemzeti s
vallásos közösség volt. Hiszen az apostolok s az evangélium első
terjesztői mind zsidók voltak. Keleten éppúgy, mint nyugaton
zsidók terjesztették az evangéliumot, vagyis azt a jó hírt, hogy
a Messiás már megjelent, hogy Judeában élt, hogy megölték, de
feltámadt, s hogy él, s csodálatosan működik s kihat
tanítványaiban. E csodás események hírét mindenfelé
erősítgették a római birodalomból Jeruzsálembe sereglő buzgó
zsidók, kik az első pünkösdnapot is megérték, s kikről az
Apostolok Cselekedetei úgy nyilatkoznak, ... hogy rengeteg római
jövevény is volt Jeruzsálemben, s ezek is hozták Rómába jó
hírt, mely mindenfelé visszhangot keltett a várakozó, vallásos
hitközségekben. Mint ahogy azonban Jeruzsálemben a
zsidó-keresztények a templomba jártak s a zsidóságtól el nem
szakadtak, úgy lehetett az mindenütt. Így volt az Rómában is és
szerteszéjjel a birodalom más városaiban. A zsidóságban
forrongott a nagy probléma: ez a Krisztus-e a Messiás? E problémát
megoldottnak tekintették azok a vallásos 72 PPEK / Barlay Ö.
Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e
Prohászka? zsidók, akik a próféták biztatásait s ígéreteit
Jézus Krisztusban teljesülve látták, vagyis azok, akik
„állhatatosak voltak az apostolok tanításában, a kenyértörés
közösségében és az imádságban” (ApCsel 2,42), de akik a
nemzeti közösséget azért még nem tagadták meg. Azonban
nemsokára elpusztult Jeruzsálem, s Zsidóország lekerült a világ
térképéről; a zsidóság nemzeti aspirációi gyökerükben
megrendültek, ezzel szemben viszont a zsidókeresztények a Messiás
eljövetelének hitében a rémes üldöztetések ellenére is
megerősödtek. Ez egyrészt teljes kifejtésre segíti a szétválást
a Krisztusban hívők és a hitetlenek között, másrészt pedig ez
jelzi, hogy itt kezdődik a zsidóság sajátos, történeti
süllyedése. A Judea elleni hadjárat, mely véres és rémes volt,
a zsidók konok ellenállása, a nagy veszteségek gyűlöletet,
zsidóellenes hangulatot támasztottak az egész római birodalomban.
A zsidóság mint megvetett s alig tűrt nemzetiség önkénytelenül
is félrevonult; magában Rómában már Titus alatt is nagyon
lesüllyedt. A Caelius és a déli Aventin közti völgyben húzták
meg magukat, ahová a római szatirikusok s epigramma-írók
rándultak el, hogy mulassanak a szatócsokon, kik piszkosan
vonszoltak kosarakat, széna- és szalmacsomókat, hol vén
zsidóasszonyok álmokat fejtegettek s azután tenyerüket tartották
oda az obulusra. Így írnak róluk a rómaiak. A zsidók nem
katonáskodtak, földet nem míveltek, csak szatócskodtak,
adtak-vettek. Így keletkezett s fejlett ki rövidesen az az
elnyomott, félénk, határozatlan, piszkos zsidótípus, melyről
Tacitus ír a gyűlölség s megvetés hangján. Az egész nyugati
társadalomban a zsidók idegen, pénzszerzésre beállított s főleg
saját talmudista elfogultságukban elszigetelt nemzetiséggé
lettek. Nem a keresztények és nem a keresztény törvényhozás
tette ilyenné őket, a középkor csak átvette ezt az etnológiai
terhet. Az első gettó a Caelius s Aventin közti völgyben
sötétült. Mennyi fölösleges szenvedés támadt amiatt, hogy a
zsidóság elfordult mindattól, ami élet, világ s kultúra volt.
Ezt az elfordulást a középkori zsidóság nemcsak nem szüntette
meg, hanem még növelte. A zsidóság elkeseredett lelke önmagába
vonult, és minden érzékét elvesztette a kereszténység iránt,
mely voltaképp a régi zsidó reménynek virágba fakadása volt.
Mily tragikus sors lett része annak a minden országban külön
társadalmi csomósodást s föl nem szívott népszigetet képező
népnek. Ennek főoka az volt, hogy a zsidóság még akkor is
ragaszkodni akart nagy hivatásához, amikor azt már beteljesítette,
és hű akart lenni Istenhez a maga feje szerint s nem az Isten
gondolatai szerint! Hogy megsirathatja mindenki a megvetésnek,
gúnynak s elnyomatásnak töméntelen tradícióját, az aki tűrte
éppúgy, mint az, aki szerezte! Mily melankóliával olvassuk az
evangéliumban azt a jelenetet, amikor Jézus sír Jeruzsálem
felett, és a zsidó nép miatt: „Bárcsak megismerted volna
legalább ezen a napon, ami békességedre szolgált.” (Lk 19,42)
Mily kár, hogy ez a nemzeti aspirációiban megmakacsosodott
zsidóság elfordult a Krisztus-arctól s nem akart ránézni. Mily
kár, hogy az evangélium zárt könyv lett neki! De hát az legyen-e
mindig s mindenkorra? El kell jönnie a napnak, mikor az elfogultság
fala leomlik... El kell jönnie a napnak, mikor az évezredes
merevség s terheltség megrezzen s olvadozni és tünedezni kezd
Krisztus lelkének érintéseitől; amikor az embernek önmagára
való eszmélése veti föl a kérdést: vajon ez az, amit Isten adni
akart Mózes és a próféták által? S vajon Mózes nem utalt-e
másra, arra, akiről mondja: „Prófétát támaszt neked a te
Urad, Istened... azt hallgassad.” (MTörv 18,15) A kereszténységtől
idegenkedő zsidó tehát a kezdetre nézzen vissza, s fontolja meg,
hogy Krisztus is mint ember, az apostolok is, az első hívek, mind
zsidók voltak, igaz zsidók, vallásos emberek, kik a zsidó nép
vallásos reményének teljesülésében hittek. Ezek nem idegenek,
hanem atyafiak. Ezt üzeni Pál a római zsidóknak, hogy vegyék
tudomásul „Izrael reménységéért verték láncra” (ApCsel
28,20). Íme a Messiás, mint Izrael reménysége és a kereszténység
hite! PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy
antiszemita volt-e Prohászka? 73 Az Ószövetség Krisztushoz utal
minket. – Zsidó vallású az volt, aki a zsidó fajhoz tartozott.
Aki pedig a zsidóságból ki akart volna lépni, azt bizonyosan
kirekesztették volna a zsinagógából is. Ez általában jellemzője
a keleti vallásos szellemnek. A faj és a vér van túlsúlyban a
szellem és a lélek fölött. Az Istent viszont lélek és nem vér
szerint kell imádni. A mi műveltebb zsidaink nem akarnak zsidó
nemzetiségűek lenni, hanem bele akarnak olvadni a nyugati
nemzetekbe. Magyarországon magyaroknak, Franciaországban
franciáknak, Németországban németeknek készülnek. Ez a
beállítás többé nem zsidóság, és ez bizonyára a zsidó
vallásnak tagadása. A kinyilatkoztatás a zsidó vallást s
nemzetiséget egynek veszi. Ha tehát valaki ki akar lépni a
nemzetiségből, annak ki kell lépni a zsidó vallási közösségből.
A következetesség e részben a cionisták oldalán van, akik zsidók
akarnak maradni faj szerint, és éppen azért zsidók akarnak
maradni vallás szerint. De kérdezzük már most: hát létezik-e
még zsidó vallás úgy, ahogy a Szentírás elénk adja? Létezik-e
még az a zsidóság, mely a Messiást várja? Létezik-e még
mozaizmus, van-e templomi istentisztelet áldozatokkal, Levi-törzsi
papsággal, s lehet-e ezt mind még visszaállítani? Vegyük a
Messiás-várást... Bármint magyarázzák a próféták
jövendöléseit, bizonyára nem szabad kitörölni, sem pedig
gyöngíteni a prófétai hitet a zsidó vallásban, tehát azt, hogy
a Megváltó eljön, hogy várják, hogy készüljenek rá. De hát
nem jött-e már meg, mikor a város, a templom is szétdúlatott, s
mikor már rég megszűnt az áldozat? Vissza lehet-e állítani
Dávid országát? De hol van Dávid nemzetsége, melyből a
Messiásnak születnie kell? A templom elpusztult... és ha föl is
építenék ismét, hol van Lévi törzse, a törvényes papság, s
ha ez meg is volna, vajon ismét tulkokat s bakokat akarnak-e
föláldozni? Nem kell-e méltán gondolnunk, hogy a vallásnak ez az
alakja a múlté? Szeressük a prófétákat, Izrael ez áldott
szentjeit, és fogadjuk meg intelmeiket. Az a jövő, melyről ők
szólnak, a mi jelenünk, a mi korunk. Igazodjunk szavaik szerint s
ne hallgassunk azokra, akik racionalista szellemeskedéssel
kicsavarják a prófétai szavak értelmét, de akik aztán
Krisztust, a Messiást nem is várhatják s nem is várják. A
próféták a jobb jövendőség meglátói. Szavukat meg akarjuk
fogadni, mely szerint: Isten küld Messiást, a zsidó népből,
Dávid nemzetségéből, ez bevonul a jeruzsálemi templomba ...
szenvedni fog, eladják 30 ezüst pénzen, szent lesz és tiszta,
bátor és mégis áldozati bárány... Jézus Krisztus eljött;
szent volt, törvénytisztelő s a törvénynek beteljesítője,
tiszteletet követelt Mózesnek és a prófétáknak. Olvassátok
Izrael fiai és leányai az evangéliumot, s hasonlítsátok azt
össze a prófétákkal. Az újszövetség betetőzi ezeket, mint a
virág a lombot. Tartsátok azt, amit a próféták a jövőre nézve
mondtak, s akkor nem fogjátok megvetni azt, amit Krisztus hozott. Ne
mondjátok azt, hogy nem fogadjátok el, mert ti zsidók vagytok.
Krisztus is az volt, sokkal jobban, mint ti. Sőt éppen mert zsidók
vagytok, jövendölések alapján álltok, nem szabad a régihez
mereven ragaszkodnotok, hanem lélek szerint abba a jobb jövendőbe
kell átlépnetek: krisztusiakká kell lennetek! Nem a faj végett él
az ember, nem azért, hogy a fajban, amennyiben az csak múlt,
elmerüljön; hanem azért is, hogy benne, hitében s szeretetében
az egész nemzet lelkisége magasabbra emelkedjék. A zsidóság nem
azért volt Isten választott népe, hogy nemzeti vallásában örökre
elszigetelődjék, hanem, hogy ebből a nemzeti-vallási keretből a
Messiás lépjen elő, aki vezesse az emberiséget. Az egyik
evangéliumi példabeszéd épp erről szól. A királyi ember
meghívja fia menyegzői lakomájára a hivatalosakat, de azok nem
akarnak eljönni (Mt 22,2). A meghívókat szolgái viszik, ezek az
apostolok. Járják a világot, hogy meghívják az embereket a
menyegzőre, vagyis a Istennel való kapcsolat szent örömeire.
Meghívnak abba az Istenfiúságba, amit Krisztus hozott. Jöjjetek
az ő otthonába, az anyaszentegyházba, lépjetek be a lelkiség új
miliőjébe, s kézzel fogjátok majd azt, ami most csak szó, beszéd
és fogalom 74 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és
hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? nektek... Vannak
dolgok, melyeket meg kell tapasztalni, akkor fölösleges azokra sok
szót pazarolni... De a példabeszéd egyértelműen jelzi, hogy épp
a hivatalosak – vagyis a Biblia nyelvén szólva – Izrael nem
fogadja el a meghívást a Messiás házába. Prohászka ezután
kéziratában összefoglaló képet nyújt az Úr Jézus által
felkínált istengyermekségről. Nyilván azzal a céllal, hogy
bemutassa Izrael fiainak, hogy mi is a kereszténység lényege.
Végtelen szeretettel és egyszerű szavakkal vezeti be a maga elé
képzelt „zsidó testvérét” a Szentháromság titkába, a
megtestesülés misztériumába: hogyan lett Isten fia Jézus
Krisztusban emberré. Majd következik az Istenemberből kiáradó
létgazdagság, hogy megértesse testvéreivel az evangéliumnak,
mint a legnagyobb isteni örömhírnek, létjogosultságát.
Elmondja, hogy mindezt a zsidók akkori papi és politikai vezetői
nem fogadták el, sőt Jézust a legkegyetlenebb halálbüntetéssel
keresztre feszítették. A feltámadás után vált világossá, hogy
Jézus azt kívánja, hogy mindenki váljék Isten gyermekévé,
vagyis hogy életünkkel mindnyájan tanúsítsuk, hogy elfogadtuk
meghívását. A kézirat a következő sorokkal fejeződik be: „Az
Isten-fiúság e fölséges öntudatán s a neki megfelelő életen
kell dolgoznunk; azt a kegyelmet, a hozzávaló erőt s inspirációt
szerezte meg nekünk Krisztus s várja, hogy merjünk azok lenni,
merjünk szerinte élni. Akiben az Isten-fiúság ez érzete
gyakorlatilag megnyilatkozik, az tanúságot tesz Krisztusról;
akiben pedig ez meg nem nyilatkozik, az szolgalelkűségében még
nem ébredt a krisztusi testvériség szabadító s boldogító
öntudatára. A vallásos öntudat e fölséges bemutatkozását
kereszténységnek hívjuk s ezt Krisztusnak köszönjük.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése