2019. december 8., vasárnap

Így élnek a díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynökök





















Így élnek a díszmagyarba

öltözött MOSZAD ügynökök



Az internetes oldalon még 198 milliót kértek a villáért




Rákóczi-emléknap lesz március 27-e 


2015. 03. 17. 10:52:23 MTI - 
Híradó 
Rákóczi-emléknapot tartanak a jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján - erről döntött az Országgyűlés. A Semjén Zsolt és Vejkey Imre KDNP-s, valamint Lezsák Sándor fideszes politikus által benyújtott javaslatot 171 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

A három kormánypárti politikus február közepén javasolta, hogy II. Rákóczi Ferenc emléknapjává nyilvánítsák március 27-ét, a fejedelem születésnapját. A kormánypárti politikusok indoklásukban a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának nevezik Rákóczi Ferencet, aki "Magyarország állami önrendelkezéséért vívott harcának vezéralakja" volt a XVIII. század elején.

A határozati javaslat elfogadásával az Országgyűlés megemlékezik a II. Rákóczi Ferencre felesküdöttek emléke előtt is, akik a "Cum Deo pro patria et libertate" zászló alatt küzdöttek a magyar szabadság kivívásáért.

A parlament emellett kimondta, hogy támogatja és szorgalmazza a Rákóczi-szabadságharccal kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését. A döntéssel várhatóan már idén lesznek megemlékezések országszerte és a Felvidéken. 



 

 








Ipsos: A Jobbikhoz pártolnak a csalódott fideszesek 



2015. 03. 17. 11:29 MTI - 
Origo
A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött, derül ki az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzéséből.

A kormánypárt februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian voltak. Az Ipsos megállapítása szerint mindeközben a Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt és a PM 1-1 százalékon állt a teljes felnőtt korú népesség körében, és 40-ről 37 százalékra csökkent a pártoktól távolságot tartók aránya.

Infografika: A pártok támogatottsága 2015 márciusában
200 ezer voks a különbség

A mostani adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak közel 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. A DK mögött 300 ezren állnak, az LMP-nek nagyjából 250 ezres, a PM-nek és az Együttnek körülbelül 100 ezres a tábora - írják.

Az Ipsos adatai szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz a parlamenti választások óta először szorult - a februárban is mért - 40 százalék alá, ebben a körben a kormánypárt márciusban 37 százalékot ér el. A Jobbik e körben is eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy 25-ről 28 százalékra javított, míg az MSZP továbbra is a biztos választók 19 százalékára, a DK a februári 6 után 7, míg az LMP 5 helyett 4 százalékára számíthat. Az Együtt, illetve a PM továbbra is 1-1 százalékot kapna a kutatás eredményei szerint.
Minden tizedik fideszes jobbikos lett

Az Ipsos szerint a Jobbik sikeréhez nagymértékben hozzájárul, hogy maga mögött tudhatja a tavalyi parlamenti választásokon a pártra szavazók több mint kilenctizedét, s emellett sikerült új támogatókat is gyűjtenie. A kutatás alapján a tavaly áprilisban a Fideszre voksolók egytizede, körülbelül 200 ezer ember időközben átpártolt a radikális jobboldalhoz, de sikerült maga mellé állítania az urnáktól távol maradók bő egytizedét is, nagyjából 350 ezer szavazópolgárt.

A nemzeti radikális párt főleg a húszas-harmincas korosztályt, az alacsony iskolázottságúakat és a munkanélkülieket mozgatta meg, körükben sikerült erős érdeklődést és szimpátiát kiváltania - írják, jelezve: a 30 évnél fiatalabbak körében február során előzte meg a Fideszt, s e korcsoportban most is 21:17 százalékos aránnyal vezet.

Megemlítették azt is: a Jobbikot másodikként preferálók fele elégedetlen a hazai közállapotokkal, ennek következményeként a párt rájuk hamarosan akár tényleges szavazóként is számíthat. 
 

Habsburg-sárga névváltozatai: császársárga, osztráksárga, bécsi sárga, Monarchia-sárga, barokksárga, aranysárga, császársárga, bécsi vörös 


Habsburg-címer és érdemrend
 

Régi a mondás, de igaz! Nem akarásnak nyögés a vége: Megtükrözve ábrázolták Magyarország címerét március 15-én!




A JOBBIK A FIDESZ SARKÁBAN



De tényleg. Minden ötödik magyar jobbikos, a két nagy párt között a teljes népesség körében mindössze három százalék a különbség, vagyis hibahatáron belül állnak.
A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött - tudható meg az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez. A kormánypárt februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian voltak.

Az Ipsos megállapítása szerint mindeközben a Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt és a PM 1-1 százalékon állt a teljes felnőtt korú népesség körében, és 40-ről 37 százalékra csökkent a pártoktól távolságot tartók aránya.

A mostani adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak közel 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. A DK mögött 300 ezren állnak, az LMP-nek nagyjából 250 ezres, a PM-nek és az Együttnek körülbelül 100 ezres a tábora - írják.

Az Ipsos adatai szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz a parlamenti választások óta először szorult - a februárban is mért - 40 százalék alá, ebben a körben a kormánypárt márciusban 37 százalékot ér el.

A Jobbik e körben is eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy 25-ről 28 százalékra javított, míg az MSZP továbbra is a biztos választók 19 százalékára, a DK a februári 6 után 7, míg az LMP 5 helyett 4 százalékára számíthat. Az Együtt, illetve a PM továbbra is 1-1 százalékot kapna a kutatás eredményei szerint.

Az Ipsos szerint a Jobbik sikeréhez nagymértékben hozzájárul, hogy maga mögött tudhatja a tavalyi parlamenti választásokon a pártra szavazók több mint kilenctizedét, s emellett sikerült új támogatókat is gyűjtenie.

A kutatás alapján a tavaly áprilisban a Fideszre voksolók egytizede, körülbelül 200 ezer ember időközben átpártolt a radikális jobboldalhoz, de sikerült maga mellé állítania az urnáktól távol maradók bő egytizedét is, nagyjából 350 ezer szavazópolgárt.

Fiatalok körében már az első

A nemzeti radikális párt főleg a húszas-harmincas korosztályt, az alacsony iskolázottságúakat és a munkanélkülieket mozgatta meg, körükben sikerült erős érdeklődést és szimpátiát kiváltania - írják, jelezve: a 30 évnél fiatalabbak körében február során előzte meg a Fideszt, s e korcsoportban most is 21:17 százalékos aránnyal vezet.

Megemlítették azt is: a Jobbikot másodikként preferálók fele elégedetlen a hazai közállapotokkal, ennek következményeként a párt rájuk hamarosan akár tényleges szavazóként is számíthat.




AMERIKAI PÁNCÉLOS HADERŐ MAGYARORSZÁGON?





A Hídfő.net állítása szerint olvasójuktól kapott fotókon jól látható, hogy az amerikai hadsereg "Stryker" lövészpáncélosai láthatók, amint épp Magyarországon át szállítják őket.
A 2015. március 14-én, Tatabányán készült fotók rávilágítanak, hogy az Egyesült Államok hazánkon keresztül szállítja a haditechnikát az orosz határ közelébe, tehát a magyar kormány vélhetően közreműködik a NATO orosz határ mentén folytatott haderő-összpontosításában - írja a portál, akik egyértelmű provokációként értékelik ezt.
Az amerikai páncélosok érkezéséről tavaly nyár óta lehet tudni. Philip Breedlove, az amerikai hadsereg európai parancsnokságának vezetője 2014 második felében több alkalommal is olyan bejelentést tett, miszerint az Egyesült Államok fokozni akarja katonai jelenlétét Európában. Az amerikai haderő kelet-európai átcsoportosításairól az érintett országok vezetői Breedlove nyilatkozatainak idején még nem tudtak. Az ügyből több térségi országgal is diplomáciai botrány alakult ki, többek között Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök nyilvánosan kijelentette; semmi szükség arra, hogy a NATO katonai erejét erősítse Európában. Több hónapos késéssel azonban - többek között - Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök a parlament alsóházában elmondott beiktatási beszédében már fokozott amerikai katonai jelenlétet kért Lengyelországban, az "orosz veszélyre" hivatkozva. Ez a haderő-összpontosítás Washington akaratából zajlik, és az ügy igen komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a térségi államok erő híján nem tudnak határozott nemet mondani az amerikai csapatösszevonásokra, tehát az amerikai haderő a szuverén országok véleményének kikérése nélkül jelenik meg a térségben.
Breedlove tavaly októberben jelentette be, hogy több mint 700 amerikai katona és 20 páncélozott harcjármű érkezik Lengyelországba - ekkor jelentette be a Bradley és Stryker egységek áthelyezését is. Ez a szám később megnövekedett, valamint annyiban változott a helyzet, hogy az amerikai haderő hivatalosan egy a lengyel-ukrán határon (is) tartott hadgyakorlatra érkezik. Az Operation Atlantic Resolve hadgyakorlat azonban "látható demonstrációja annak, hogy az USA elkötelezett NATO-szövetségesei mellett, és egy demonstrációja annak, hogy a NATO rendekezik azzal a képességgel, hogy szabadon mozgassa a haderőt a szövetség határaihoz", - vagyis Oroszországhoz és partnerországaihoz, így a hadgyakorlat egyértelmű provokációnak tekinthető.
Ugyanakkor számos közvélemény-kutatás támasztja alá, hogy a kelet-európai lakosság egyáltalán nem támogatja a NATO katonai jelenlétének fokozását, és Oroszországot sem tartja fenyegetésnek. Tény, hogy az amerikai haderő Magyarországon át szabadon mozog, mielőtt felsorakozik az orosz határon. Az Észtország, Lettország és Lengyelország határain zajló hadgyakorlat azonban provokáció, és a magyar kormány nem élvezi a lakosság támogatását abban, hogy részt vegyen az Oroszország elleni erőfitogtatásban - zárul a hídfő.net cikke.








Titkolják Hende és titkárságvezetője párizsi luxusútjának részleteit





2015. március 17.
hvg.hu




Hende Csaba miniszter és későbbi élettársa, Szajlai Mónika három évvel ezelőtti párizsi útján a szállás összesen negyedmillió forintba került egy éjszakára. Az egész utazás 468 ezer forintba került az adófizetőknek, Hendéék egy ünnepi Liszt Ferenc-koncertet is meghallgattak.





Három évvel ezelőtt fejenként 125 932 forintos párizsi szállásköltséget számolt el egyetlen éjszakára a Honvédelmi Minisztérium Hende Csaba miniszternek és irodavezetőjének, Szajlai Mónikának, aki azóta Hende élettársa lett – értesült a keddi Blikk.
Kettejük szállásköltsége így 252 ezer forintra rúgott, a tárca azonban nem adta ki az utazás részleteit a lap közérdekű adatigénylésére. Honvédelmi és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva hárították el a lap érdeklődését azzal kapcsolatban, hogy mi került ilyen sokba a szálláson, illetve hogy a titkárságvezetőnek miért járt ugyanolyan luxusellátás, mint a miniszternek. Nem árulták el, hogy Hende és későbbi élettársa milyen szállodában laktak, és hogy Szajlai milyen egyéb kiküldetésekre kísérte el a főnökét.
Annyit azért megtudott a lap a HM-től, hogy az egész utazás 468 ezer forintba került az adófizetőknek, és hogy Hendéék egy ünnepi Liszt Ferenc-koncertet is meghallgattak.
A miniszter korábban azt mondta, 2013 végén jöttek össze 17 évvel fiatalabb munkatársával, miután ő már elvált a feleségétől.













Egyre lelkesebben túrja a magyar kormány a Facebookos adatainkat 



9:30 209 Facebook, Forbes - 
444.hu
Összesen 168 felhasználó nem publikus adatait kérték ki a Facebooktól a magyar kormány szervei 2014 második felében - derül ki a Facebook által közzétett adatokból. A tavalyi első félévben még csak 78 adatkérés volt, 2013 első felében pedig még csak 24, szóval az emelkedés folyamatos.

A térség országai között mindenesetre eléggé kiemelkedik a magyar kormány vágya a féltett személyes adatok iránt: 

A Facebook nem köteles eleget tenni a kormányzati adatkéréseknek, csak akkor, ha bűncselekményekről van szó. Ha úgy látják, hogy indokolatlan az adatkérés, akkor megtagadhatják az információ kiszolgáltatását. Igaz, a szabályozás nem teljesen átlátható.

A kormányok kérhetnek és kaphatnak sokféle nem publikus információt a Facebooktól, így az IP-címeket és GPS-adatokat, sőt, a fogadott vagy küldött üzeneteket is.

A korábbiakhoz képest egyébként az a tendencia, hogy a nyugati országokban csökken, míg Magyarország mellett Oroszországból, Törökországból és Indiából viszont nő a kormányzati adatkérések száma.

Kapcsolódó:
   
Devizahiteles elszámolás: sokkal kevesebbet kaptak vissza, mint remélték
   
Szász Károly olyan jó munkát végzett a PSZÁF élén, hogy kitüntették
   
Csányi Sándor állami kitüntetést kapott
   
Tiszteletet a bátraknak?! Nyolcadszorra is leszavazták az ügynöktörvényt
   
Rogán: el kell kobozni a csalók vagyonát!
   
Egyértelmű, a kormánynak kedvez az Alkotmánybíróság
   
Orbán vejének testvére lett a NAV Informatikai Fejlesztési Főosztályának vezetője
   
CBA-vezér: Orbán a 21. század egyik legjelentősebb magyar politikusa
   
Hat méterre a kórház bejáratától halt meg
   
Március 15-ig 133-an fagytak meg
   
Az anya és 8 utódja kilakoltatásáról döntött a kőbányai mészáros, Kovács Róbert! 
 




Devizahiteles elszámolás: sokkal kevesebbet kaptak vissza, mint remélték



5–15 százalék közötti összeget kaptak vissza olvasóink a devizahiteles elszámolásban. A kormány 25–30 százalékról beszélt.

A bankok elszámoltatásáról szóló törvény szerint az igazságtalanul beszedett túlfizetés visszajár a hiteleseknek. A lezárt hitelek esetében a visszafizetést pénzben, a még élő szerződések esetében pedig a fennálló tartozás csökkentésével kell teljesíteni. A pénzügyi intézmények a Magyar Nemzeti Bank által kiadott képletek alapján számolják ki, hogy az egyes esetekben mennyi jóváírás jár az ügyfeleknek. A devizahitelek rendkívül összetett, bonyolult pénzügyi termékek voltak, ezért szinte minden szerződés esetében egyedileg kell kiszámítani a visszatérítés összegét. Számításaink szerint átlagosan 25-30 százalékos visszatérítést kell a bankoknak teljesíteniük, de mivel azonban minden szerződés egyedi, ez az összeg a gyakorlatban 10 és 40 százalék között alakulhat, attól függően, hogy mikor, és milyen árfolyamon vették fel a hitelt, illetve, hogy a pénzügyi szolgáltató, illetve a bank hányszor emelt kamatot és milyen árfolyamon számolt.

A delmagyar.hu oldalon kérdeztük meg olvasóinkat, hogy megkapták-e már bankjuktól az elszámolásról szóló értesítőket. A pénzintézetek március elseje óta küldik az árfolyamrés és a tisztességtelen kamatemelés visszatérítéséről szóló leveleket, amiből 200 válaszoló olvasónk közül alig páran kaptak. Ők sem felhőtlenül boldogok.

– Svájcifrank-hiteles barátnőmnek a még meglevő hitelébe 210 ezret számoltak be, 4 és fél millió volt az induló kölcsön összege. Mi 500 ezret kaptunk vissza, eredetileg 3 és fél milliós volt a hitel. Úgy látszik, a devizahiteles-mentésben nem kell nagy dolgokra számítani – írta felhívásunkra egyik olvasónk.

Egy autós arról számolt be, hogy az Erste Banknál 2006-ban felvett, időközben már visszafizetett 3 millió forintos autóhitel után 380 ezer forintot „vehetett fel" a bankfiókban.

A számok azt mutatják, olvasóink 5–15 százalék közötti összeget kaptak vissza az elszámolással. Ez lényegesen kevesebb, mint a kormány által beharangozott összeg. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője többször elmondta, egy átlag devizahiteles esetében 25 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek és a kamatok, de olyan is lehet, akinél ez eléri a 30 százalékot.

A devizahitelesek megmentése a végéhez közeledik, a lakáskölcsönök forintosítása február elsején megtörtént. A kötelező elszámolásról szóló értesítőket legkésőbb április 30-áig postázzák a pénzintézetek. Az elszámolást nagy várakozás előzi meg, a hírek több portálon is milliós összegekről szóltak. A Magyar Nemzeti Bank hűtötte a kedélyeket, közzétett tájékoztatójuk szerint az adósok több mint felének legfeljebb 10–20 százalékkal csökkenhet a tőketartozásuk.

Hogy mikor kapják meg az elszámolást olvasóink? Az eco.hu gyűjtése szerint az UniCredit április második felében postázza az elszámolás és a forintra váltás részleteiről szóló közel 50 ezer levelet. A Budapest Bank a levelek zömét csak áprilisban, több részletre elosztva adja postára. A K&H és az OTP devizahitelesekkel kapcsolatos pere miatt májusra csúszik az értesítés. A leggyorsabb az Erste volt, egyes hírek szerint a bank ügyfelei már március másodikán megkapták a pénzt.




Írta zero


Szász Károly olyan jó munkát végzett a PSZÁF élén, hogy kitüntették





szasz_karoly
Minden évben mókás a kitüntettek listája, az idei is remek lett.CSÁNYI SÁNDOR, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója részére a pénzügyi életben betöltött meghatározó szerepe és a magyar gazdaság fellendítését elősegítő sokoldalú vezetői és támogatói tevékenysége elismeréseként;
20150315_KAR2560

NASZVADI GYÖRGY jogász-közgazdász, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt államtitkára részére az államháztartás és a pénzügy-igazgatás területén végzett több évtizedes elkötelezett és magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként; 
PACZOLAY PÉTER, az Alkotmánybíróság volt elnöke részére az Alkotmánybíróság elnökeként az alkotmányosság védelme érdekében végzett tevékenysége elismeréseként; 
PÁLFFY ILONA, a Nemzeti Választási Iroda elnöke részére Magyarország új választási rendszerének kiépítése, valamint a 2014-es választások törvényes lebonyolításának megszervezése érdekében végzett munkája elismeréseként; 
SZÁSZ KÁROLY, a Semmelweis Egyetem kancellárja részére a korszerű és európai színvonalú hazai pénzügyi felügyelet megteremtésében játszott meghatározó szerepe, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének folyamatos modernizálásával elért kimagasló eredményei és példaadó vezetői munkája elismeréseként;
Nos, Szász Károly szuperül dolgozott, remekül modernizálta a PSZÁF-t 2000-2004 valamint 2010-2013 között. Ekkoriban történtek olyan apróságok mint például Buda-Cash meg Questor fiktív ügyletek, adathamisítások, aminek a vége jelenleg olyan -300 milliárdnál jár.
+
MARIANO HUGO WINDISCH-GRAETZ, a Szuverén Máltai Lovagrend szlovéniai nagykövete részére kiemelkedő diplomáciai, valamint a keresztény hit és értékek megőrzését, illetve a magyar érdekek vatikáni és szlovéniai képviseletét szolgáló, támogató tevékenysége elismeréseként.
Igen, ő Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz leszármazottja, aki éppen a magyarok ellen harcolt a 1848-49-es szabadságharcban! Remek időzítés éppen március 15-én kitüntetni!





Rogán: el kell kobozni a csalók vagyonát!


A Fidesz szerint a közelmúlt brókerbotrányai miatt zajló büntetőeljárásokban el kell kobozni a csalásokban részt vevők teljes magánvagyonát. A kormánypárt erről törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek legkésőbb április elején – közölte Rogán Antal frakcióvezető hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Úgy fogalmazott: a kártalanításnál nem maradhat el a személyes felelősségre vonás, vagyis az, hogy a csaló brókercégek tulajdonosai és vezetői a magánvagyonukkal is feleljenek. A politikus arról is beszélt, hogy sűrű és szigorú ellenőrzésekre van szükség a brókercégek világában, és el kell végezni ugyanazt a munkát, amit a bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél.
Rogán Antal a sajtótájékoztatón tűrhetetlen csúsztatásnak nevezte azt a parlamenti MSZP-s felszólalást, amely szerint a Magyar Televízió nem közvetíti élőben az interpellációkat és az azonnali kérdéseket.
Az új M1-re vonatkozó kérdésekre a frakcióvezető azt válaszolta: nem szeretne foglalkozni egyetlen csatorna műsorával sem. A Magyar Televízió jogszabályokban garantált függetlenséget élvez – tette hozzá. Azt azonban megemlítette – utalva a hvg.hu egyik publicisztikájára –, megengedhetetlennek tartja az olyan megjegyzéseket, amelyek a köztelevízió egyik cigány származású munkatársát érték.
Azzal kapcsolatban, hogy 19 "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezést indítanak a március 15-ei civil demonstráció szervezői az Orbán-rendszer lebontásáért, az "új magyar köztársaságért", Rogán Antal azt mondta: "19 kérdés megfogalmazása maga a komolytalanság, így is érdemes kezelni", nem kívánnak vele foglalkozni.




Hende Brüsszelben sem adta alább luxushotelnél



Nemcsak Párizsban, hanem Brüsszelben is drága luxushotelben szálltak meg Hendéék – írja a Blikk. A lap a francia éjszaka után három további olyan külföldi utat talált a honvédelmi miniszternél 2011-ben és 2012-ben, amelynél kirívóan magas szállásköltséget számoltak el.
Annyit lehet tudni, hogy Siklósi László védelempolitikai helyettes államtitkár tagja volt a delegációnak, a többi nemzetbiztonsági okok miatt titkok.
A brüsszeli utaknál a közös pont az volt, hogy Hende valamennyi esetben az uniós védelmi miniszterek találkozójára ment. Az egyik alkalommal 121 ezer, a másik alkalommal 118 ezer forintba kerül egy főnek a szállás egy éjszakára. A harmadik alkalommal 219 ezer forint volt a szállásköltség, de a minisztérium adataiból nem derül ki világosan, hogy fejenként vagy két főre.


Hende Csaba magyarázza luxusútját titkárnőjével






Egyértelmű, a kormánynak kedvez az Alkotmánybíróság





2015. március 17., kedd, 13:41 
Jogvédő szervezetek elemezték az Alkotmánybíróság utóbbi években hozott 23 fontos döntését, kiemelt figyelmet szentelve a hatalom által újonnan kinevezett bírák tevékenységének. Mióta a tagcserék miatt többségbe kerültek a Fidesz-KDNP által delegált tagok, 77 százalékban a kormánynak kedvező döntés született az Alkotmánybíróságon, az új kinevezések előtti vizsgált időszakban viszont nem volt olyan határozat, amely a kormánynak kedvező lett volna.
Az Eötvös Károly Intézet, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság keddi sajtótájékoztatón ismertette közös elemzését az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatáról, Egypárti alkotmánybírák a kétharmad szolgálatában címmel. Leghangsúlyosabban a bírák önálló munkáját, véleményét, személyes szerepvállalásukat vizsgálta egységes szempontrendszer alapján. A 23 határozat között szerepelt a trafiktörvény, a választási törvény módosítása, a bírák kényszernyugdíjazása, valamint az egyháztörvény és az alaptörvény negyedik módosítása is.
A második Orbán-kormány alatti jelölési szabályok megváltoztatása, a létszám 15 főre emelése a szervezetek szerint olyan gyakorlatot eredményezett, ami alkalmas volt a kormánypárti befolyás erősítésére. A beválasztott új bírák mandátumának hosszát megnövelték 12 évre, és ezzel gyakorlatilag több cikluson át bebetonozták az általuk delegált jelölteket. A korábbi bírákra más szabály érvényes, őket még egyszer 9 évre megválaszthatják, azonban a vizsgált időszakban így is 11 új tag van szemben a régebbi 4 bírával, ami várhatóan 12:3 arányra változik hamarosan.
Az elemzés 23 Ab-határozatot vett górcső alá, melyek 2011 szeptembere és 2014 szeptembere között születtek, és ezzel kapcsolatban azt vizsgálták, hogy az új bírák miképp viszonyultak a munkájukhoz. A tényleges ítélkezési gyakorlattal próbálták igazolni azt a felvetést, hogy az új bírák a kormánynak kedvező határozatot hoztak 2013. április óta, amikor 8:7-re változott a kormánypárt által szorgalmazott kinevezettek javára az arány, ami 2014 végére 11:4-re módosult. A szempontok között szerepelt, hogy az alkotmánymódosításokhoz, a szabadságjogok védelméhez, a vállalkozás szabadságához hogyan viszonyultak, valamint mennyire kritikusak a hatalommegosztás megvalósulása kapcsán. A régebbi jelöltek többsége idején 10 esetből tízben a kormány vélt álláspontjával ellentétes volt a határozat, 2013 óta 77 százalékban a kormánynak kedvező határozatok születtek.
Felfedezhető, hogy az új bírák együtt mozogtak, együtt fogalmaztak meg különvéleményeket, amikor ellentétes határozat született a kormány szempontjából. Stumpf István jelent erős kivételt az újak között, a határozatok kisebb részében képviselte a kormányzati álláspontot, mindössze 32 százalékban, de nem feltétlen szakmai szempontok alapján, vélik a jogvédők. A többi bíró 80 százalék felett álltak a kormány vélelmezett álláspontja mellé a döntéshozatalban, de Balsai István és Juhász Imre személyében 100 százalékban a kormányzati álláspont fedezhető fel. Somody Bernadette alkotmányjogász szerint a 2023-ig mandátummal rendelkezők nem biztos, hogy kitöltik majd a mandátumukat, és egy politikai döntést követően helyreállhatnak az alkotmányosság ideális feltételei.


Majtényi László
Fotó: Müller Judit
Profilokat alkotva a bírákról a civil szervezetek Balsai Istvánt
politikus alkotmánybíróként mutatták be. A jogvédők szerint Balsai nem tudta félretenni politikusi előéletét, Dienes-Oehm Egon ugyanakkor olyan bírónak tűnik, aki az alkotmányozói hatalom változásához alkalmazkodott. (Sőt, olyan állásponttal is adott esetben azonosult, ami még nem szerepelt az akkori az alaptörvényben, csak tervezet volt.) Juhász Imre az érveléseiben az alkotmányos elveket többször félretéve a különleges történelmi körülményekre is szívesen hivatkozott. Pokol Béláról korábbi szakmai munkássága alapján sejthető volt, hogy a korlátozó alkotmánybíráskodás elvét vitatja, és a többségi akarat korlátlanabb érvényesülését helyezi előnybe. Stumpf István igazán ellentmondásos személye a testületnek, az alkotmányos meggyőződéses a politikusi vélemény ütközik többször különvéleményében, melyből inkább előbbi érvényesült. Szalay Péter alkotmánybíró csak 57 százalékban állt a kormánypárti érdek mellé, de több döntés egyszerűen kívül esett a személyes érdeklődési körén. Szívós Mária egyetlen női tagja a testületnek, akinél markáns vélemény nem figyelhető meg, a jogvédők szerint megfelelni szeretett volna a kormányzati akaratnak.
Majtényi László az Eötvös Károly Intézet részéről hangsúlyozta, hogy lojalitás és lojalitás között is különbséget kell tenni, miszerint létezik politikai lojalitás és jogállamhoz fűződő lojalitás. Szerinte nem az számít, hogy valaki fele-fele arányban támogat egy határozatot, hanem az, hogy mennyire hű a jogállamiság elvéhez. Tud olyan személyről a bírók körében is, aki vállaltan alkalmazkodna egy másik politikai hatalomhoz is. Kérdésre válaszolva Szabó Máté a TASZ-tól megjegyezte, hogy a jelentés nem állítja, hogy a politikai kompromisszumkeresés korábbi rendszere biztosan jó volt, de rámutatott, hogy a mostani bizonyíthatón rossz.



CBA-vezér: Orbán a 21. század egyik legjelentősebb magyar politikusa



"Minimum tizenkét év kell ahhoz, hogy nemzetünket a miniszterelnök úr gazdaságilag és erkölcsileg fölemelje" - mondta Baldauf László, a CBA elnöke.

168 Óra Online közölt hosszú beszélgetést Baldauf Lászlóval. A CBA elnöke úgy határozza meg magát, mint aki "szeretetet sugárzik midenki felé", semmiképpen sem hiányozhat a Békementről, annak tizenötödik-huszadik sorában van a helye, nemzetileg elkötelezett, és mindenkit támogat, aki "a nemzeti érdekeket a zászlajára tűzi".
Az interjúban Baldaufot a vasárnapi zárva tartásról, Orbán Viktorhoz és a Fideszhez való viszonyáról, a kormány hibáiról, a liberalizmusról és a Gój Motorosok támogatásáról kérdezik. Baldauf szerint a 

vasárnapi zárva tartás

alapja a család, ami az erkölcsi világrend alapja is. A cégvezető biztos abban, hogy a törvény miatt nem lesznek elbocsátások, a CBA nem küld el, hanem továbbra is felvesz dolgozókat.
Baldauf úgy látja, az az állítás, hogy

a CBA fideszes,

nem igaz. "A huszonötezer főt számláló CBA nagy családja különböző álláspontú, politikai irányultságú embereket foglal magában, nem lehet egy kalap alá venni őket. Vegyes összetételű csapat, olyan, mint amilyen a magyar társadalom egésze. Rossz is lenne, ha mindenki állandóan azonos véleményt képviselne" - mondja a cég vezetője.

2000 táján ismerte meg Orbán Viktort,

és elkötelezett híve lett politizálásának, fejlődési irányvonalának. "Mindenben maximálisan egyetértek vele, elismerem emberi értékeit, keresztény, demokratikus felfogását" - foglalja össze hitvallását a CBA-vezér. "Én magam – hál’ istennek – a huszonegyedik század egyik legjelentősebb magyar politikusát ismerhettem meg benne" - teszi hozzá Baldauf kiegészítve azzal, hogy nagyon ritkán találkozik a miniszterelnökkel. És a kormánynak szerinte vannak hibái is. Például nem konzultálja meg alaposan a rendelkezéseket, és a polgári körök sem olyan aktívak, mint régen. 
Csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedéseit.” Baldauf Lászlónak ezzel a kijelentésével kapcsolatban a riporter felveti, hogy ebből nem kifejezetten a szeretet árad, hanem kifejezetten durva. A CBA elnöke erre azt válaszolja, nem baj, kell néha az ilyesmi. És állítja: nem finanszírozza a Fideszt, csupán erkölcsileg támogatja.

Nincs semmi baj a Gój Motorosokkal

Vezetőjüket, Mészáros Imrét "pelenkáskora"  óta ismeri Baldauf. "A névválasztásukkal kapcsolatban úgy tudom, hogy egy közismert és elismert zsidó honfitársunknak köszönhetik a nevüket" - mondja, amikor az interjúban arról kérdezik, miért szerepel a szervezet kiemelt támogatói között.




Hat méterre a kórház bejáratától halt meg



2015-03-16 03:45:00
Budapest — Ott jajveszékelt, és segítségért könyörgött, alig pár méterre a Honvédkórház bejáratától!
Mire kimentünk, már meghalt! – szinte sokkos állapotban mesélt a Blikknek olvasónk, Éva arról a középkorú férfiról, aki vasárnap délben halt meg a Honvédkórház bejáratától mindössze hat méterre.
– Tizenegy óra körül érkeztem látogatóba a kórházba – kezdte Éva. – A bejárattól pár méterre láttam a férfit, akinek vérzett a feje, és segítségért könyörgött.
Éva azonnal berohant a kórház aulájába.
– A rendészeten, a recepciónál azt mondták, már tudnak róla. Azt mondták nekem, hogy a sürgősségiről rakták ki, nem tudtak vele mit csinálni, mert alkoholos volt – elevenítette fel a beszélgetést Éva.
A hajléktalan letakart holtteste vasárnap délután 2-kor még ott volt a bejáratnál
Az asszonynak még a lélegzete is elakadt, amikor a látogatás végeztével a kórházból kilépve újra meglátta a férfit: akkor már fekete zsákkal letakarva feküdt a földön, körülötte mentők.
– Hogyan lehetséges ez? Segítséget kér, és ott kell meghalnia a kórház bejáratánál? Úgy hallottam, egy idegen hívott hozzá végül mentőt, ám akkor azok már nem tudtak rajta segíteni. Ezek szerint legalább egy órán át haldoklott, és nem segítettek rajta! – mondta magából kikelve a nő.
A Honvédkórház ügyeletén azt mondták tudósítóinknak, nem nyilatkozhatnak, ám felhívták kollégáink figyelmét, hogy katonai objektum területén tartózkodnak, így távozniuk kellett.

A Honvédkórház Papp Károly utcai főbejáratától 6 méterre feküdt a hajléktalan férfi / Fotók: Isza Ferenc


A Honvédelmi Miniszté­rium sajtóosztályától megkérdeztük, valóban járt-e korábban a sürgősségi osztályon a férfi, illetve kapott-e ellátást, vagy valóban elküldték, és azt is, miért nem segített szakember a kórház ajtajában fekvő bajbajutottnak. „2015. március 14-én szombat este a hajléktalan, ittas férfit Csepelről szállították az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház sürgősségi osztályára ittas, elhanyagolt állapotban. A férfi a megfigyelés ideje alatt, vasárnap hajnalban önkényesen távozott intézményünkből. További állapotáról pontos információnk nincsen” – közölte kérdésünkre az MH Egészségügyi Központ kommunikációs alosztálya.


Hulljon a sok hülye goj magyar , éljen a díszmagyarba öltözött MOSZAD – os politikai elitünk. Mert ugye nem akarjátok , hogy a kettős állampolgáraink, MOSZAD alkalmazataink is így végezzék, hisz nekik a levezénylés a feladatuk, esetleg polgárháború szítása a háttérből - olyan cselekedetekkel , mint a cigány gyilkosságok. Ott is a balekokat elkapták , és a szálakat felgöngyölítették a kormányszóvivőig, kit meg ön gyilkolták nehogy a Gyurcsányig érjenek a szálak . A királycsinálók családjáig nem juthat el a szálak kibogozásával a rendőrség .

Szegény Daróczy ezt nem tudta , vagy tudta és vállalta a kockázatot.




 Március 15-ig 133-an fagytak meg



2015. március 17. kedd, 09:20 | Írta: Szervező
Március 15-ig 133-an fagytak meg Magyarországon. Tizennéggyel többen, mint a múlt télen – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden közzétett legfrissebb jelentésében.
Az emberjogi mozgalom előző kimutatása, március 1. óta tizenegy embertársunk szenvedett rendkívüli kihűléses halált. Heten közülük a szabad ég alatt haltak meg, ketten saját fűtetlen otthonukban, ketten pedig kórházba szállításuk közben, illetve utána, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. Az elhunytak között két nő van. A legújabb fagyhalál esetek legfiatalabb áldozata 39, a legidősebb pedig 91 éves volt.
A Magyar Szociális Fórum feltűnőnek tartja, hogy még márciusban is ennyien szenvedtek kihűléses halált. Az MSZF továbbra is figyelemmel kíséri az évről-évre ismétlődő társadalmi tragédiát, a fagyhalál következtében történő tömeges életvesztést – áll a szervezet közleményében.+++


Az anya és 8 utódja kilakoltatásáról döntött a kőbányai mészáros, Kovács Róbert! 


Hozzáadva: 2015-03-16 20:50:58
Tartozásuk nincs. Az édesanya másfél évtizede bölcsődei gyermeknevelő. Az EU bolondkirályának kormánya két bírósági pert is indított, hogy a nagycsalád összes tagját kipaterolja, mindössze 36 négyzetméteres otthonából! A lakás eddig is kisebb volt, mint amit a törvény az önkormányzatok felől előír.



Cikk: Sz. L.
Km.: Molnár F. Árpád

Interjúk és Operatőrök:
Molnár F. Árpád (ÉLI)
Domján Tibor
Executive Producer:
Emma Paradigma
Domján Tibor
Vágó, Producer és Rendezte:
Molnár F. Árpád (ÉLI)

Felvétel: 2015.03.15.; Bp., X. kerület (Kőbánya), Maglódi út 5.Készült: 2015.03.16.; Budapest (Bp.), Magyarország (Hungary).Premier: 2015.03.16.



Az anya és 8 utódja kilakoltatásáról döntött a kőbányai mészáros, Kovács Róbert



Csendes holokauszt

Az anya és 8 utódja kilakoltatásáról döntött a kőbányai

 mészáros, Kovács Róbert


Rés a pajzson 

Hulljon a sok hülye goj magyar , éljen a díszmagyarba öltözött MOSZAD – os politikai elitünk. Mert ugye nem akarjátok , hogy a kettős állampolgáraink, MOSZAD alkalmazataink is így végezzék, hisz nekik a levezénylés a feladatuk, esetleg polgárháború szítása a háttérből - olyan cselekedetekkel , mint a cigány gyilkosságok. Ott is a balekokat elkapták , és a dzálakat felgöngyölítették a kormányszóvivőig, kit meg ön gyilkolták nehogy a Gyurcsányig érjenek a szálak . A királycsinálók családjáig nem juthat el a szálak kibogozásával a rendőrség .


Az ügyről - egy állami gyermekvédő kezdeményezésére - értesítették Molnár F. Árpád jogvédőt, vezető otthonvédőt, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna főszerkesztőjét, dokumentumfilmest, eztán fordult hozzá a család. Így indult el az a lavina, amelyről Molnár F. Árpád elmondta: a dokumentumfilm publikálása után (a film a cikkünkben látható!) értesíteni fogja az összes parlamenti pártot, és aki nem válaszol vagy nem megfelelően, azt nyilvánosan fogja kikezdeni és megszégyeníteni, továbbá egyeseknek történelmi károkat fog okozni. Molnár F. Árpád elmondta: az előbbieken túl több otthonvédő szervezettel és vezetővel is beszélni fog, és értesíteni fogja az A Város Mindenkié csoportot és a Simó Endre által vezetett Magyar Szociális Fórumot (MSZF) is.

A főszerkesztő úr elmondta: Simó Endre szinte 100 %, hogy lépni fog és ő sikerrel szokta mozgósítani a média többi részét is. Molnár 80 % körülire tette, hogy a Város Mindenki mozgalom is hajlandó megmozdulni.

A kilakoltatást elrendelő és közpénzeinken eltartott, a kilakoltatást bíróságokon, a lakosság vagyonából fizetett gazdag ügyvédek lefizetésével végigharcolt multimilliomos Kovács Róbert kőbányai polgármester, aki valószínűleg minden magyar idők leghírhedtebb kilakoltatását is végigerőszakolta, mint egy ámokfutó elmebeteg, a 10 gyermekes Faragó Ferenc Mihályné (Emőke) és családja utcára hajításakor!

A családok fontosságával hadováló közveszélyes elmebeteg Orbán-banda - az az ámokfutó őrült bűnbanda, amelyik betiltotta a minisztériumban a "gyermekszegénység" kifejezést is - a most előkészített kilakoltatást azzal indokolta: a 8 gyerek túl sok és zavarja a szomszédokat.

Az elmebeteg Orbán-kormány a X. kerületi Maglódi út 5. szám alatti udvar házaiból az összes olyan bérlőt kilakoltatta, akinek gyermeke volt. Mára a 8 gyermekes család maradt. Rajtuk kívül már csak gyermektelenek laknak az orbánista családüldözés és gyermekgyűlölet szellemiségének megfelelően bolond udvarban.

A szomszédok között találunk alkoholista házaspárt, ahol az asszony az udvaron verte meztelen férjét és bezavarta a kutyaólba, és megtaláljuk azt a szociopátiás rendőrt, aki a tanúvallomások szerint protekciós a rekord módon szociopata orbáni polgármesternél, Kovács Róbertnél, protekciója van a rendőrségnél stb. Azaz erősen felmerül a gyanú, hogy Európa amúgy is legkorruptabb és legszociopatább kormánya, az Orbán-kormány ezért üldözött el mindenkit, akinek gyermeke volt és ezért végzett lakásfelújításokat közpénzből a szomszéd házaspárnál, továbbá védte meg és jutatta új lakáshoz még azt a skizofréniás elmebeteg, rosszindulatú férfit is, aki a 8 gyermekes család egyik kisfiú tagját fejbe lőtte, és aki fejbelövő közveszélyes őrült ellen azért kellett megszüntetni az eljárást, mert papírja volt arról, hogy elmebeteg. No és fideszes, akinek fenekét fényesre nyalta bolond Kovács Róbert és mélyre fejbelövés nélkül is ütődött bandája.

A 8 gyermekével élő édesanya és nagyszülő, Nagyné Bagó Éva volt az egyike azoknak, akik a 10 gyermekes család kilakoltatásakor ételt vittek Faragóné Emőke lányának. Az udvar pedig - ahonnan a Fidesz, Nagynén és utódain kívül már minden gyermekest eltakarított - az az udvar, ahol 2014. novemberében a bolond polgármester, Kovács Róbert, ez a közveszélyes Orbán-csicska szociopata botrányos körülmények között, jókora rendőrhadsereggel kilakoltatta Petrohai Melindát és mindhárom gyermekét.

Sokan mondják: rendszerváltás esetére, Kovács Róbertnek már megérett az akasztófa és vakarózik a kötél, mert Kovács nyakát akarja körbe fonni.




Drónokat vett a NAV, az égből akarnak lecsapni velük 



2015. március 17., kedd 
HVG
A NAV 19,79 millió forintos szerződést kötött a Scorpio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel "pilóta nélküli repülő eszköz" beszerzésére - idézte az Origo a Közbeszerzési Értesítőt. A portál szerint az eszközöket a cigarettacsempészet elleni harcban használná fel az adóhivatal.

Drónokat vásárolt a NAV - jelentette az Origo. A portál szerint az eszközöket uniós forrásból vásárolta az adóhivatal, és a cigarettacsempészet elleni küzdelemben használnák fel őket.

A NAV szerint a közbeszerzési eljárás folyamatban van. "A program keretében beszerzendő eszközöket elsősorban a cigaretta- és dohánycsempészettel kapcsolatos ellenőrzési és bűnüldözési (például megfigyelési) feladatokhoz kívánjuk felhasználni" - írták.

Az adóhivatal hozzátette, "nem titok, hogy e tekintetben az észak-alföldi régióban van a legtöbb feladata a kollégáknak. Hogy pontosan hol és mikor fogjuk bevetni ezeket a speciális eszközöket, azt mindig a konkrét ellenőrzési és bűnüldözési szakmai igények fogják eldönteni." Egyelőre azt sem árulták el, hány drónt vettek. 





ELMARADT FELELŐSÉGREVONÁS 




Több, mint két évtized után sem történt meg a háborús és népellenes bűnösök felelőségrevonása. Ezen töpreng a magyar társadalom jobb rétegének apraja nagyja. Pedig a válasz nagyon egyszerű! A válaszért vissza kell mennünk 1956 szabadságharcára és forradalmára. A dolgokat leegyszerűsítve, ez történt: Még ma is tisztázatlan körülmények hatására a diákok tüntetése fegyveres felkelésbe folytatódott. Nyugodtan állíthatjuk, a nemzet döntő többsége a forradalom mellé állt. Még a hadsereg is vagy részt vett a harcokban a felkelők oldalán vagy egyszerűen felbomlott, szétesett.

A nyugati rádiók vagy szimpátiával kezelték a felkelést vagy segítséget ígérvén, kitartásra buzdították a harcosokat.

Azonban senki sem tudott Anglia, Izrael és Franciaország titkos előkészületeiről a Szuezi csatorna "vissza hódítására" Az akkori hírek szerint, decemberre tervezték, majd A MAGYAR FORRADALOM HATÁSÁRA ELŐREHOZTÁK novenbeer végére. Végülis azonnali beavatkozás mellett döntöttek. Úgy vélték, könnyű lesz a zavarosban halászni, amig Hruscsovék a magyarokkal bajlódtak. Az alig átlátható helyzetet ilusztrálja a földközitengeri US flotta parancsnokának kérdése, amikor készenléti parancsot kapott: "Ki az ellenség?"

Eisenhower pedig sietve biztosította Hruscsovékat, hogy esze ágában sincs kiállni a magyarok mellett, így csinálhatnak velünk, amit akarnak, neki van elég baja a szövetségeseivel.

A szabadságharc véres, kíméletlen letörése után, 56 magyrsága megértette, nem számíthat nyugati támogatásra, mert teljesen odabobták a Szovjet kényére, kedvére. Ilyenformán érthetően, a magyarság belátta reménytelen helyzetét és szégyenkezve ugyan, de kezdett belépni a kommunista pártba. Néhány év alatt a pártnak kb myolcszázezer (800,000) tagja lett. Ezt legkevesebb néggyel kell megszoroznunk, hogy lássuk a befolyásuk alá került magyarság létszámát, azaz kb 3-4 millió embert. Ezek legnagyobb része mindent elkövetett, hogy maga, családja, barátai részére minél jobb életet biztosítson. Ennek persze nagy ára volt.

Besúgni, feljelenteni, alázatoskodni kellett a jó káderek felé. Bizonyítani kellett az odavetett kedvezményekért vagy a puszta létért. Aki a tisztességes életmódot vállalta, szenvedett, de nemcsak ő, a családja is. Sokan vállalták az egyenes utat, ezért minden téren hátrányt szenvedtek, családjukkal együtt.

A kényszer vagy mai divatos szóval "megélhetési" opportunisták, hamar beletanultak a húsosfazék használatába. Házat, lakást, Trabantot szerezhettek az aránylag jó állások mellé, gyermekeik előtt szabad volt az út az egyetemek felé, akár volt eszük, akár "szocialista segítségre" szorultak. A dacolók csak akkor jutottak be az orvosi, műszaki azaz az észt kívánó egyetemekre, ha jelesen értek és a szüleik "megtűrhetők" voltak.

Negyven év alatt az iskolák kiölték a hazaszeretetet a diákok ból. A szülők, nagyszülők még a gulyáskommunizmus idejében sem merték elmondani az igazságot. Még a százezernyi kényszerített besúgót is más besúgókkal figyeltették. Így mindenki félelemben élt.

A közelgő változásról már régebben tudtak a felső vezetők. Így történhetett meg a privatizálás előkészítése az "okosok" által. Nálunk az Egyesült Izzó, azaz a Tungsram eladásával kezdődött a nagy meggazdagodási, azaz szabadrablási folyamat. Miután már a tisztességet, erkölcsöt, közösségi felelőséget régen kiirtották az emberek lelkéből, minden lelkiismeretfurdalás nélkül adtak alkalmat a vezetőknek a vállalatuk zártkörű, fillérekért történő megvásárlására, majd búsás haszonnal a továbbadásra, külföldi nagytőke kezére játszására. A munkásokat teljesen kizárták ebből a "törvényes" folyamatból.

Rővid néhány év alatt kialakult az új, zártkörű tőkés osztály. Előrelátólag az alacsonyabb vezetőknek is adtak még alkalmat a meggazdagodásra. Például az olajszőkítésben is igen sok, ma is aktív politikus vett részt.

Azok, akik fizikai vagy megélhetési kényszerből léptek be a pártba vagy a KISZ.be a "rendszerváltás" után azonnal, vagy folyamatos fejlődés képen nemzeti oldalra tértek, állandó zsarolásnak vannak kitéve. Ez még rosszabb lenne, ha a titkosított adatokat nyilvánosságra hoznák. Attól tartok, kevés mai politikus maradna a porondon. Úgy vélem, ez az oka a Fidesz állásfoglalásának. Igazuk is lehet, ha nem hozzák nyilvánosságra a kommunista ÁVÓ és utódaik teljes irattárát. Miért bűnhődjenek a zsaroltak, kényszerítettek, amikor a valódi bűnüsek, gyilkosok vidáman lébecolnak és ágyban, párnák között lehelik ki bűnös lelküket?

Addig is, kiemelt nyugdíjból élnek, mint Marci Hevesen. Ennek legszebb példája Péter Gábor, a "körmös" Bauer Miklós és Biszku Béla. Az útóbbi belügyminiszter elvtárs pere az igazi nagy parádé. Valószínűleg addig húzzák, halasztják felebbezik perét, amig szépen elszenderűl és a kommunista menyországba viszik az őt békében megelőző pribékek.

Ha ezek a főbűnösök, akik önként és boldogan vállalkoztak gyilkos munkájukra, szabadon élhetnek a nyakunkon és pénzünkön, hagyjuk már békén azokat, akik nem önként kerültek ilyen megalázó helyzetbe és tevékenységük nem járt halállal vagy más súlyos büntetéssel.

Vegyük már egyszer tudomásul, hogy a "vértelen" hatalomátadás egyik ára a bűnös kommunista vezetők teljes érinthetetlensége volt. Ez a Máltai Kiegyezés egyik feltétele és nem a "nemlétező" Rózsadombi Paktumé. Persze erről a tényről még beszélni sem szabad.

Magyaródy SzabolcsS 





Fellázadt egy ukrán város a katonák ámokfutása ellen 



2015. 03. 17. 12:14 
Alfahír
Az utóbbi egy hétben nagyjából csend honolt a donyecki fronton. Ha épp nincs háború az orosz felkelőkkel, az ukrán hadsereg csinál egy szép polgárháborút a hátországban. 

A Donyecktől 60 kilométerre délre fekvő Konsztantyinovka városában tegnap este óta összecsapások folynak a lakosság és a katonák között - adja hírül a Kárpáthír.

A kárpátaljai magyar portál szerint a százezres lélekszámú, orosz többségű városban már hetek óta növekszik a feszültség a hadsereg és a helybeliek között. Már az sem tette népszerűvé az egyenruhásokat, hogy az egyik iskolát alakították át kaszárnyának. Azóta kiderült, hogy addig jó, amíg benn vannak. Ha elhagyják a "laktanyát", gyakorta lopnak, fosztogatnak és erőszakoskodnak a civilekkel. A szikrát az lobbantotta lángra, hogy tegnap az egyik katonai jármű halálra gázolt egy kismamát, gyerekével együtt. A lakosok kérték a katonák bíróság elé állítását, amit először az ukrán katonaság megtagadott és a helyi rendőrség sem tett semmit. (A videót csak erős idegzetű, 18 évesnél idősebb olvasóinknak ajánljuk.)

Videó 1.: 
https://www.youtube.com/watch?v=3u_7CsuiDcU
Videó 2.: 
https://www.youtube.com/watch?v=w0nUi8dgwOk

A feldühödött tömeg este megrohamozta az ideiglenes katonai kaszárnyát és Molotov-koktélokkal felgyújtották az épületet.

A tegnap esti jelentések szerint erősítés indult a városba. A média úgy tudja, a rend helyreállításába Kijev a tőle már megszokott remek érzékkel a szélsőséges, soviniszta Jobb Szektor néhány egységét is bevonja, akik szintén úton vannak a település felé. Hétfőn késő este Avakov belügyminiszter tanácsosa Anton Gerascsenko bejelentette, hogy a rendvédelmi szervek tűzparancsot kaptak.

Áldozatokról egyelőre nem érkezett hivatalos jelentés, az Unian ukrán hírügynökség mindössze annyit közölt az esetről, hogy elfogták a két gázolót.

Konsztantyinovkát egyébként 2014. április közepén már egyszer elfoglalták a felkelők. Az ukrán hadsereg július elején vette vissza a várost.

Kapcsolódó:
   
Közelebb az összeomláshoz - hétvégén jönnek a csúnya dolgok
   
Körülbelül 500 ukrán katona tiltakozik Kijev központjában. Harcmezőkről visszatérés után földet ígértek nekik, de a földosztás nem történt meg
   
Franciaország vissza fogja fizetni a Misztralok árát
   
Putyin "felhúzta magát"
   
Amerikai hadgyakorlat kezdődik Lengyelországban
   
Hat román hadihajóval gyakorlatozik a NATO
   
Teljes harckészültség az orosz fegyveres erők újabb alakulatainál
   
A cionista ISIS 1 milliárd dollárt profitál a kábítószer-kereskedelemből
   
Katonai hatalomátvételt emlegetnek a brazil tüntetők 


Az Egyesült Államok és Lengyelország közös hadgyakorlatot tart március végén - Gregory Hicks, az USA európai parancsnokságának szóvivője szerint egy fontos bejelentenivalójuk is van, amit közvetlen a hadgyakorlat előtt közölnek. Az amerikai védelmi minisztérium március 13-án adta ki a sajtóközleményt, miszerint az amerikai Patriot rakétarendszer is részt vesz az "Operation Atlantic Resolve" (Atlanti Megoldás) hadgyakorlaton.

Az Atlanti Megoldás nevű provokációt 2014 júniusában fogadta el a NATO, amikor azzal vádolták Oroszországot, hogy lerohanta Ukrajna délkeleti részét. A vádakat azóta nem támasztották alá bizonyítékkal, és az európai vezetők is elismerik: semmi bizonyíték nincs arra, hogy orosz katonai beavatkozás történt volna Ukrajnában. A hadgyakorlatot ennek ellenére megtartják, és az Amerikai Egyesült Államok az amerikai határtól igencsak messze, az ukrán-lengyel határon fog parádézni a Patriot rakétarendszerekkel. Már a rakétarendszer elnevezése is provokatív; a világ másik felén katonai jelenlét fenntartásának értelemszerűen nincs semmi köze semmiféle patriotizmushoz - az USA Oroszországot akarja bekeríteni csapásmérő erővel. A kapitalista gazdaság fenntartásához állandó növekedés kell, - ha nincs egyre több forrás, nincs növekedés. Az orosz természeti erőforrások nélkül a nyugati létszínvonal nem fenntartható többé, emiatt a NATO az, ami háborúra készül - Oroszország pedig egy újab b Nagy Honvédő Háborúra. 

NATO megkezdte az orosz határok mellett " Határozott Atlantista" katonai művelet. Ez a művelet rendkívüli mértékben hasonlít a "Barbarossa" tervre. Az orosz agresszió visszaszorítására Kelet Európába megérkeztek több mint 100 " Abramsz" és " Bredli" 










Közelebb az összeomláshoz - hétvégén jönnek a csúnya dolgok









Kárpátinfo.net | 03/17/2015 - 13:20

Napról-napra közelebb kerül Görögország az összeomláshoz - vélik szakértők látva, hogy továbbra sem találja a közös nevezőt az athéni kormány az ország donoraival. A hét végén egy olyan hitelt is törlesztenie kell a görögöknek, amely korábban segített eltitkolni valódi államadósságukat, írja a Napi.hu.

Az athéni parlament kedden kezd tárgyalni arról a törvényről, amely megteremtené a pénteken törlesztendő adósságok fedezetének egy részét. Több mint kétmilliárd euró ketyeg le a hét utolsó munkanapján, köztük egy olyan valutacsere-ügylet kamata, amelyet még a Goldman Sachs Group amerikai bankházzal kötöttek az ezredforduló táján az államadósság eltitkolása céljából - írja a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva.
Az államkassza lassan kiürül, miközben egymást követik a rossz hírek. A pénzügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy a 2014-es költségvetés év végi elsődleges - adósságtörlesztés nélkül számolt - többlete mindössze a GDP 0,3 százaléka volt, szemben a korábbi kormány terveiben szereplő és az EU-ECB-IMF hitelezőhármas által is elfogadott 1,5 százalékos céllal. Egyszerűen kevesebb adó folyt be a költségvetésbe, és ha sikerülne is behajtani némi hátralékot, akkor sem lehet 0,6 százalék fölé tornászni a többletet.
Jön egy kis pénz?
A hároméves kötvények hozama a válság legrosszabb időszakára emlékeztető szintre, 20 százalék fölé emelkedett, mivel gyakorlatilag nincs a világon befektető, aki hajlandó lenne ezekből vásárolni. Az új kormány január végi megalakulása előtt még fele ekkora volt a hozam. Erre utalva jegyezte meg Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, a görögökkel szembeni kemény fellépés híve, hogy az ország iránti bizalmat sikerült újra teljesen lerombolni.
Ha igaz az ekathimerini.com hírportál értesülése, akkor az intézményekre átkeresztelt trojka hajlandó egy kis pénzt felszabadítani a EU-IMF hitelprogram megmaradt forrásából. Az európai pénzügyminisztereket tömörítő eurócsoport hozzájárulhat ahhoz, hogy az eurótagállamok lemondjanak a birtokukban lévő görög kötvények kamatának egy részéről, 1,9 milliárd euróról. Cserében a kormánynak hoznia kellene néhány intézkedést, például el kellene választania a pénzügyminisztériumról az állami bevételek ellenőrzésével foglalkozó részleget, és garantálnia kellene a szervezet teljes függetlenségét.
A gond az, hogy április végéig négymilliárd eurónyi forrásra lenne szükségük a görögöknek.. Ebből 1,7 milliárd esik márciusra és több mint kétmilliárd áprilisra. Az athéni hírportál értesülése szerint a pénzügyminisztérium erejét jelenleg teljesen leköti az e havi pénzszükséglet előteremtése.
Ketyeg az óra
Ahogy telnek a napok, úgy zsugorodik a kormány mozgástere - véli Theodore Pelagidisz, a Brookings Intézet Athénban dolgozó munkatársa. Az az ember benyomása, hogy sem A terve nem volt a kormánynak, sem B terve. Semmi sincs a tarsolyában - fejtegeti a szakértő. A kedden a parlament elé kerülő törvényjavaslat annyiban alátámasztja ezt a vélekedést, hogy szedett-vedettnek látszó lépéseket tartalmaz.
A kormány elengedné a büntetést azok esetén, akik március 27-éig befizetik adóhátralékukat. Ezzel próbálnák ösztönözni a befizetéseket. Egyben jeleznék, hogy a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetéséhez minden cent bevételre szükség van. A törvényjavaslat emellett kötelezné a nyugdíjalapokat és más állami szervezeteket, hogy a központi banknál tartott tartalékaikból vásároljanak állampapírokat. Végül a bankok feltőkésítésére rendelkezésére álló forrásból 556 millió eurót átutaltatnának az államnak.
Durva péntek
A szerdára tervezett egymilliárd eurós kincstárjegy-kibocsátásból részben újrafinanszíroznák a pénteken lejáró 1,6 milliárdnyi állampapírt. Ugyanezen a napon 350 millió eurót törlesztenek az IMF-nek és 110 milliót az ECB-nek. A Goldman Sachsnak járó összegről nem hajlandók hivatalos információt adni. Az amerikai bankházzal 2001-ben kötött valutacsere-megállapodásokat, továbbá határidős üzleteket az akkori kormány, amelyek segítségével elfedték az államadósság valós nagyságát. Ez tette lehetővé, hogy Görögország - látszólag teljesítve ennek feltételeit - bevezethesse az eurót.
Az Európai Központi Bank csütörtökön vizsgálja felül a görög bankok fizetőképességét. A bank döntéshozói határozhatnak arról, hogy megemelik-e azt a rendkívüli forrást (ELA), amelyből a kereskedelmi bankok euróhoz juthatnak. Nem szeretnék azonban, ha a pénzintézetek ebből görög állampapírokat vásárolnának, s ezzel közvetve az ECB pénzéből finanszíroznák az athéni kormányt.
Csütörtökön kezdődik az EU vezetőinek csúcsértekezlete is, amelyen Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök először folytathat személyes kétoldalú megbeszélést Angela Merkel német kancellárral. A görög kormány bizonytalankodása folytatódik, akárcsak az eurózóna nyomásgyakorlása az athéni vezetésre - mondja Aristides Hatzis, az Athéni Egyetem közgazdász professzora. Várakozása szerint júniusig elhúzódhat a felek macska-egér játéka.
Forrás: 






FRANCIAORSZÁG VISSZA FOGJA FIZETNI A MISZTRALOK ÁRÁT



A Roszoboronexport vezérigazgatója ma bejelentette; Franciaország vissza fogja fizetni a befektetett összeget, ha nem adja át a Misztral helikopterhordozó hajókat Oroszországnak. A hajók gyártásáról a két ország 2011-ben kötött szerződést, melynek értelmében a DCNS francia hajógyártó cég az első egységet 2014 november 14-én kellett volna átadja az orosz megrendelőnek. A szerződés értéke mintegy 1,5 milliárd dollár, amit Franciaország most vissza kell fizessen, miközben megrendelői egy részét is elveszíti az ügy miatt.
A szerződésben foglaltakat a gyártó megszegte. 2014 november 14-én kellett volna átadniuk az első hajót a megrendelőnek, november 25-én azonban a francia államfő az ukrán helyzetre hivatkozva bejelentette, hogy elhalasztják az átadást. A bejelentést megelőzően az Egyesült Államok utasította a NATO főtitkárát, hogy adjon hivatalos ajánlatot Párizsnak a hajók felvásárlására. Ez az ajánlattétel hivatalos formában meg is történt, és Washington nyomásgyakorlással próbálta rávenni a francia kormányt, hogy a szerződést megszegve ne a megrendelőnek, hanem a NATO-nak adja el a hajókat. Moszkva az átadás elhalasztását követően közölte, hogy amennyiben nem teljesítik a szerződés feltételeit 6 hónapon belül, nemzetközi jogi eljárást indítanak Franciaország ellen.
A Roszoboronexport vezérigazgatója szerint azonban Párizs vissza fogja fizetni a befektetett összeget, ami nem is kérdés, viszont további késlekedéssel újabb megrendelőket veszíthetnek a szerződésszegés miatt. Franciaország ugyanis nem csak a Misztral-üzletet veszti el Washington nyomásgyakorlása miatt, hanem más országok szemében is megbízhatatlanná válik a francia gyártó. India már bejelentette, fontolóra veszik, hogy a francia Rafale vadászgépek helyett inkább Oroszországgal kötnek üzletet. Iszajkin szerint Moszkva májusban hoz majd döntést Misztral ügyben, mert a szerződés addig még lehetővé teszi, hogy tárgyaljanak a gyártóval.




AMERIKAI HADGYAKORLAT KEZDŐDIK LENGYELORSZágbanÁG


2015.03.17 08:19
Az Egyesült Államok és Lengyelország közös hadgyakorlatot tart március végén - Gregory Hicks, az USA európai parancsnokságának szóvivője szerint egy fontos bejelentenivalójuk is van, amit közvetlen a hadgyakorlat előtt közölnek. Az amerikai védelmi minisztérium március 13-án adta ki a sajtóközleményt, miszerint az amerikai Patriot rakétarendszer is részt vesz az "Operation Atlantic Resolve" (Atlanti Megoldás) hadgyakorlaton.
Az Atlanti Megoldás nevű provokációt 2014 júniusában fogadta el a NATO, amikor azzal vádolták Oroszországot, hogy lerohanta Ukrajna délkeleti részét. A vádakat azóta nem támasztották alá bizonyítékkal, és az európai vezetők is elismerik: semmi bizonyíték nincs arra, hogy orosz katonai beavatkozás történt volna Ukrajnában. A hadgyakorlatot ennek ellenére megtartják, és az Amerikai Egyesült Államok az amerikai határtól igencsak messze, az ukrán-lengyel határon fog parádézni a Patriot rakétarendszerekkel. Már a rakétarendszer elnevezése is provokatív; a világ másik felén katonai jelenlét fenntartásának értelemszerűen nincs semmi köze semmiféle patriotizmushoz - az USA Oroszországot akarja bekeríteni csapásmérő erővel. A kapitalista gazdaság fenntartásához állandó növekedés kell, - ha nincs egyre több forrás, nincs növekedés. Az orosz természeti erőforrások nélkül a nyugati létszínvonal nem fenntartható többé, emiatt a NATO az, ami háborúra készül - Oroszország pedig egy újabb Nagy Honvédő Háborúra.
Hídfő.net.ru | Amerikai hadgyakorlat



Teljes harckészültség az orosz fegyveres erők újabb alakulatainál

2015. március 17., 14:00
Teljes harckészültséget rendeltek el kedden az orosz fegyveres erők újabb alakulatainál: a Balti-tengeri Orosz Flotta és a déli katonai körzet egységeinél, valamint a légideszantnál.
Tu-22M3-as típusú, rakétahordozó hadászati nehézbombázókat vezényelnek a Krímbe az orosz hadsereg egységeinek teljes harckészültségének váratlan ellenőrzése során – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
Az egységek a törzs- és csapatvezetési hadászati gyakorlat keretében szárazföldi és tengeri gyakorlóterepekre vonulnak.
A tárcánál azt is közölték, hogy az irányítási rendszert fogják tesztelni, valamint a legmagasabb harckészültségi fokozat elrendelését gyakorolják.
Az orosz Északi Flottát, illetve a nyugati katonai körzet és a légideszant egyes alakulatait érintő váratlan, hétfőn kezdődött hadrafoghatósági ellenőrzés keretében Iszkander (Nagy Sándor) típusú harcászati ballisztikus rakétákat csoportosítanak át a Lengyelország és a Balti-tengeri NATO-tagállamok közé ékelődött orosz Kalinyingrádi területre.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közlése szerint a bevethetőségi képesség ellenőrzése 38 ezer katonát, több mint 3,3 ezer haditechnikai eszközt, 41 hadihajót, 15 tengeralattjárót, illetve 110 harci repülőgépet és helikoptert érint. A hat napig tartó rendkívüli ellenőrzés során a kijelölt katonai egységeknek az Északi-sarkvidéken, az Oroszországhoz tartozó Novaja Zemlja (Új Föld) szigetcsoportnál és a Ferenc József-földnél kell végrehajtaniuk a kiszabott feladatokat (itt).
Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője közölte, hogy a bevethetőségi képesség váratlan ellenőrzése nincs összefüggésben a nemzetközi helyzettel.
A hadgyakorlat szó nem szerepelt sem Sojgu, sem Peszkov nyilatkozatában.
Tavaly ugyancsak ekkortájt, február 26-ától kezdődően tartottak az orosz elnök utasítására az Ukrajnával is határos nyugati, illetve a közép-oroszországi katonai körzetben, illetve a légvédelmi erőknél több napig tartó ellenőrzést.
Oroszország szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt csatolta vissza a Krímet Ukrajnától. Vlagyimir Putyin elnök a Rosszija 1 állami televíziós csatorna vasárnap sugárzott többórás filmjében beszélt arról is, hogy tavaly tavasszal valóságos erőddé változtatták a Krímet, hogy megvédjék a tenger és a szárazföld felőli támadásoktól.
Sz-300-as légvédelmi rakétakomplexumból 43 darab indítóállással, 20 darab BUK légvédelmi rakétarendszerrel és más nehézfegyverzettel, páncélozott harci járművekkel erősítették meg az annektált félsziget védelmét, írja a TASS.
magyartudat.com


 Az ISIS 1 milliárd dollárt profitál a kábítószer-kereskedelemből



Az ISIS terrorista csoport akár 1 milliárd dollárt profitál éves szinten az afgán heroin Európába történő szállításán, derül ki az Orosz Szövetségi Kábítószer-Ellenőrzési Szolgálat (FSKN) jelentéséből.
 Viktor Ivanov pénteken hozta nyilvánosságra a kapcsolódó jelentést, melyben az áll, hogy a heronin előállításához szükséges nagy mennyiségű mákot az ISIS által elfoglalt iraki területeken keresztül szállítják Európába.
Ivanov hozzátette, hogy az európai heroinnak több mint a fele a terrorista csoporton keresztül olyan iraki területről érkezik, amelynek egyes részeit az ISIS az ellenőrzése alatt tartja.
A FSKN vezetője sürgette az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ), hogy megvitassák a kérdést, mondván, “ez nem csak hazánkra jelent fenyegetést, hanem az európai biztonságra.”
Ivanov szerint a kábítószer-kereskedelemből származó pénz valószínűleg az ISIS “hatalmas pénzügyi szponzorálása”
A kábítószer-kereskedelem mellett bevételük származik még a kőolaj és az antikvitások értékesítéséből, valamint az elrabolt emberek után követelt váltságdíjból, azaz további három nagy bevételi forrásuk van még.
Továbbá a jelentések azt mutatják, hogy a Perzsa-öböl térségben lévő egyes vagyonos magánszemélyek is nagy mennyiségű pénzzel támogatják a terroristákat.
A jelentés annak kapcsán került napvilágra, hogy az ENSZ elfogadott egy Oroszország által készített határozatot, ami az ISIS, az al-Kaida-párti Al-Nuszra Front és más al-Kaida-párti terrorista csoportok finanozásának csökkentését célozza meg.
A határozat felszólítja a nemzeteket, hogy ne vásároljanak olajat vagy régiségeket a terroristáktól és tartózkodjanak a váltságdíj kifizetésétől, továbbá minden magánszemély vagy állam, aki részt vesz az ilyen üzletekben azt a terroristák cinkosaiként vád alá kell helyezni.
A szakértők becslése szerint a terroristák illegális értékesítésből származó napi bevétele 2-3 millió dollárt tesz ki. Ezen kívül a tavaly novemberben egy ENSZ-jelentés arról számolt be, hogy az ISIS részére naponta mintegy 96.000-123.000 dollár váltságdíjat fizetnek ki.
Az ISIS takfiri terroristák, akik jelenleg irányításuk alatt tartják Szíria és Irak egyes részeit, elkötelezettek az erőszakos cselekmények kiterjesztésében, beleértve a tömeges kivégzéseket, az emberrablást, a kínzásokat, a nők rabszolgaságra való kényszerítését az elfoglalt területeken. Minden közösség tagjaira fenyegetést jelentenek, köztük a síitákra, a szunnitákra, a kurdokra, a keresztényekre, Izadi kurdokra stb. Az ISIS fegyveresek nemrég kiterjesztették a terrort Észak-Afrikában, Líbia területére.
Orientalista.hu – (Forrás: persianews.vcp.ir – Press TV)






Amerikai drónt lőttek le Szíriában





A Szíriai Arab Hadsereg légvédelme tegnap este A tengerparti Latakie közelében lelőtt egy amerikai felderítő repülőgépet.
Az amerikai MQ-1C Gray Eagle típusú felderítő és támadó pilóta nélküli repülőgépet  Latakiétól északra fekvő Raas Shamra város felett észlelték és lőtték le a szíriai légvédelem katonái. A drón nyugat felől érkezett a Földközi tenger irányából és behatolt a szíriai légtérbe ahol  a szíriai hadsereg állásait próbálta felderíteni.
A szíriai Alikhbaria Syria TV felvétele:
 Az amerikai drón akár 40 órán keresztül is képes a légtérben repülni. Az Egyesült Államok 2009. ben vezette be a hadsereg kötelékébe.  A MQ-1C Gray Eagle 21 millió dollárba kerül.
Neve elhallgatását kérő amerikai katonatiszt elismerte, hogy a Földközi tenger közelében repülő egyik drótjukkal elvesztették a kapcsolatot.
Fotósorozat a lelőtt drónról: 
  • 00000

























Katonai hatalomátvételt emlegetnek a brazil tüntetők



Café y mate | 2015. március 16., hétfő
Több százezres békés tüntetést szerveztek országszerte március 15-én a kormány körüli korrupciós botrányok elleni tiltakozásul, követelve a Dilma Rousseff brazil elnök elleni impeachment eljárás foganatosítását.
Kattintson és ismerje meg Brazíliát!


A tüntetők szerint elképzelhetetlen, hogy Rousseff mint az igazgatótanács korábbi elnöke nem volt tisztában a Petrobras állami olajvállalat körüli korrupciós ügyletekkel és politikai zsarolásokkal, amelyek kapcsán több politikust is szabadságvesztésre ítéltek és jelenleg is folyik az ügyészi nyomozás.
A legnagyobb megmozdulásra Sao Paulóban került sor, ahol körülbelül félmillió tüntető vonult az utcákra. A jobboldali tüntetők pedig a katonai diktatúrához hasonlították a brazil Munkáspárt 16 éves regnálását, a párt gazdasági modelljét pedig a venezuelaival azonosították. Egyesek szerint a törvényhozás „túlságosan korrupt egy impeachment-eljárás kezdeményezéséhez, ezért katonai beavatkozásra lenne szükség” Dilma eltávolítása érdekében.








Húszmilliárd forintba kerülne az Iszlám Állam elleni szerepvállalásunk 



2015. március 17., 17:09 
magyartudat.com
Várhatóan húszmilliárd forintba kerülne első évben a magyar szerepvállalás az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén, hozzátéve, hogy tárgyalnak az Egyesült Államokkal felszerelések biztosításáról, amely mintegy hétmilliárd forintot tesz ki. 

A tárcavezető elmondta, a felkérés az Egyesület Államoktól érkezett, és arra vonatkozik, hogy száz magyar katona biztosítási feladatokat lásson el az észak-iraki, Erbil mellett lévő szövetséges kiképzőpontnál, és ötven Magyarországon legyen tartalékban. A kinti magyar katonáknak feladata lenne az is, hogy biztosítsák a "kiképzők mozgását" - jegyezte meg.

Szijjártó Péter kijelentette: a honvéd vezérkar nyilatkozata szerint Magyar Honvédség készen áll, és képes a feladat végrehajtására.

Szavai szerint az első évben húszmilliárd forintba kerülne a magyar szerepvállalás. Mint magyarázta, azért ilyen magas ez az összeg, mert felszereléseket kell vásárolni. Ugyanakkor közölte, hogy az Egyesült Államokkal már tárgyalnak felszerelések biztosításáról, ezeknek becsült értéke hétmilliárd forint lehet, így tízmilliárd körül lenne a felszerelések nélküli költség.

Szólt arról, hogy a kormány álláspontja szerint a terrorszervezet az egész nyugati közösség ellen indított támadást. Magyarország ennek az értékközösség tagja, és ebből kötelezettségek is következnek. A konfliktusnak már a részesei vagyunk, kötelességünk részt venni ennek a brutális támadásnak a visszaverésében - mondta.

Szijjártó Péter a testület tagjait tájékoztatta arról, hogy az Iszlám Állam ellen nem ENSZ- és nem is NATO-felhatalmazás alapján jár el a "nemzetközi koalíció". A jogalapot két 2014-es ENSZ BT-határozat jelenheti, amelyek a terrorizmus elleni küzdelemről szólnak.

Ha Magyarország is úgy dönt, hogy katonai kontingenssel csatlakozik az iszlám állam elleni koalíció erőfeszítéshez, akkor egy kétoldalú megállapodást kell kötni Irakkal.

Közölte, a parlamentnek benyújtandó előterjesztésben az iraki tartózkodást 2017. december 31-ig fogják javasolni.
Szijjártó Péter elmondta, a honvéd vezérkar képviselői a március 30-i héten terepszemlére utaznának, utána április közepén, végén megszülethet a parlamenti döntést, és május végére elkezdhetnek megérkezni Irakba a magyar katonák.

A katonák biztonságáról szólva azt mondta, hogy Irak bármely más területéhez képest a legbiztonságosabb, ahova a magyar katonák mennek.

Szijjártó Péter a bizottsági ülés után újságírók előtt hangsúlyozta: bizakodó, reméli, meglesz a magyar katonai részvételhez szükséges kétharmados többség.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke arról beszélt, hogy minden jel szerint meglesz az április közepére tervezett parlamenti döntéshez a minősített többség, miután - a Fidesz-KDNP mellett - az Együtt támogatólag lép fel az ügyben, a Magyar Liberális Párt szintén ezen az állásponton van, és hasonlóképpen nyilvánult meg a DK színeiben Oláh Lajos. Tájékoztatása szerint - ha meglesz az országgyűlési felhatalmazás - május közepén várható a száztagú magyar kontingens kiutazása.

Az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta, a szocialista frakció várhatóan pénteken dönt arról, támogatja-e a missziót, mert "egy ilyen fajsúlyú kérdésben nem lehet kapkodva dönteni". Hozzátette ugyanakkor: politikai aggályuk van, jelesül, hogy szerintük "az egész misszió nem szól másról, mint hogy Orbán Viktor a jófiút játssza most ebben a kérdésben Amerika felé".

Az Együtt politikusa, Szelényi Zsuzsanna független országgyűlési képviselő megerősítette, megfontolja a támogatást, ha a magyar kormány végiggondolja a misszió hosszú távú hatásait, és ha biztosítani tudja, hogy a magyar katonák a lehető legnagyobb védelemben részesüljenek.

Szabó Tímea, a PM színeiben politizáló független képviselő nyomatékosította: pártja nem támogatja a katonai részvételt a Közel-Keleten, ehelyett a humanitárius segélyezést helyeslik.

Szél Bernadett (LMP) az ülésen arról beszélt, hogy nem nyugtatták meg a miniszter által elmondottak, szerinte nagyon komoly kihívásról van szó. Közölte, pártja álláspontja szerint mindent meg kellene tenni a terrorista szervezet utánpótlási vonalainak a felszámolására.

Gyöngyösi Márton (Jobbik), a külügyi bizottság alelnöke azt mondta, hogy szerintük egy olyan misszióról van szó, amellyel szemben a magyar nemzeti érdek kétséges. Megjegyezte azt is, hogy a jogi alap "sem áll szilárd lábakon". A Jobbik határozottan elutasítja, hogy katonailag szerepet vállaljon Magyarország az iszlám elleni háborúban - jelentette ki.

Hoffman Rózsa (KDNP) az ülésen azt mondta, hogy támogatják a misszióban való részvételt.

Kapcsolódó:
   
Izrael megfenyegette az ENSZ-t?
   
A cionista ISIS titkos története
   
Szijjártó: Magyarország már részese a konfliktusnak
   
Ezt a luxusházat vette meg Szíjjártó 
 
 
Blikk: Egy nagyvilági hollywoodi filmsztárhoz illő fényűző villára tett szert Szijjártó Péter.
 Netanjahu: Amíg én vagyok a kormányfő, nem lesz palesztin állam









Izrael megfenyegette az ENSZ-t?

2015. március 17., kedd 18:47, frissítve: szerda 06:49 , forrás: MNO, szerző: MNO
Izrael fenyegetéssel érhette el, hogy az ENSZ ne tárgyalja a zsidó állam katonai szervezetének gyermekek ellen elkövetett bűneit – állítja a The Guardian az ENSZ-ből és civil szervezetektől származó információkra hivatkozva.
A brit lap szerint ENSZ-szakértők és jeruzsálemi székhelyű nem kormányzati szervezetek képviselői február 13-án tárgyaltak volnaarról, hogy javasolják-e az Izraeli Védelmi Erő felvételét azoknak a listájára, akik súlyosan megsértették a gyermekek jogait. Az izraeliek ezzel olyanokkal kerültek volna egy sorba, mint az Iszlám Állam, a Boko Haram, vagy éppen a tálibok. Az izraeli hadsereget civil szervezetek a tavaly nyári gázai háború óta fel akarják tetetni a listára, a konfliktusban ugyanis több mint ötszáz gyermek halt meg, és mintegy 3300 szerzett valamilyen sérülést. A listán még egyetlen állam hadserege sem szerepel.
Izrael ugyanakkor – a The Guardian szerint – a fenyegetésektől sem riadt vissza, hogy ezt elkerülje, és a lap szerint megkeresték June Kunugit, a UNICEF gyermekjogi világszervezet Izraelbe és Palesztinába küldött speciális képviselőjét. Kunugit február 12-én állítólag mind az izraeli külügyminisztériumtól, mind a Cogat nevű állami szervezettől felhívták telefonon, súlyos következményeket helyezve kilátásba arra az esetre, ha a bizottság tagjai megtartják a másnapra tervezett tanácskozást. Izraeli források ugyanakkor azt állítják, hogy csak időt akartak kérni, amíg előadhatják saját verziójukat a Gázában történtekről. A megbeszélést végül törölték.

Politikai döntés jöhet?

A listáról végül jövő hónapban döntenek az ENSZ New York-i központjában, a The Guardiannek szivárogtató forrás szerint azonban már politikai döntés született arról, hogy Izraelt nem teszik fel rá. A lap ugyanakkor arról ír, hogy – noha ezt hivatalosan nem erősítették meg – az ENSZ egyik magas rangú New York-i munkatársa levelet is írt az izraeli ENSZ-nagykövetnek, kifogásolva a közel-keleti állam eljárását.
Az ENSZ-főtitkárt különféle munkacsoportok tagjai már korábban is többször kérték arra, hogy sürgesse meg az izraeli hadsereg felvételét az ominózus listára. A The Guardian által megtekintett, gázai konfliktusról szóló UNICEF-dokumentum megemlíti a gyermekek megölését és megsebesítését csakúgy, mint az iskolák és kórházak válogatás nélküli megtámadását.
Az izraeli külügy és a Cogat nem kommentálta a telefonhívásukat, mindössze a UNICEF-fel és az ENSZ-szel fennálló jó viszonyukat hangsúlyozták.





A Charlie Hebdo miatt gyilkolták meg Nyemcovot?

2015. március 19., csütörtök 12:41 , forrás: MTI, szerző: VZ
Kiszivárogtatott nyomozati adatok szerint Borisz Nyemcov ellenzéki orosz politikust – ötmillió rubel (23 millió forint) fejpénzért – azért ölték meg a bérgyilkosok, mert „aktívan támogatta” a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap Mohamed-karikatúráinak közzétételét.
Ezt csütörtökön a Roszbalt orosz hírügynökség szellőztette meg, arra utalva, hogy „alkalma volt betekintenie a nyomozati anyagokba”, és belőlük az derül ki, hogy a politikussal a Mohamed-karikatúrák közzétételének „aktív támogatása miatt végeztek”.

Bűnszövetkezet a politikus ellen

Az orosz szövetségi nyomozó bizottságon (SZK) azt állítják – írja a hírportál –, hogy a gyilkosság feltételezett végrehajtója, Zaúr Dadajev olyan, egyelőre nem ismert személyek „megrendelésére” gyilkolta meg Nyemcovot, akikkel azonos a vallási meggyőződése. Amiatt, hogy Nyemcov tevékenyen támogatta a Mohamed-karikatúrák közzétételét a Charlie Hebdóban, a szóban forgó személyek bűnszövetkezetbe szerveződtek, hogy végezzenek az egykori miniszterelnök-helyettessel. A vádlottak azt vallották, hogy a gyilkosság megrendelői ötmillió rubelt (23 millió forint) adtak nekik a merénylet végrehajtására – írja a Roszbalt.

Gyanítható volt

Nyemcov januárban, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap munkatársainak a meggyilkolását követően az Eho Moszkvi rádió internetes oldalán azt írta, hogy „az iszlám a középkorban” él, és „iszlám inkvizíciónak” nevezte a Párizsban elkövetett gyilkosságot. Az orosz médiában már korábban felröppentek olyan, rendőrségi forrásokra hivatkozó hírek, hogy Zaúr Dadajev, a Nyemcov-gyilkosság első számú gyanúsítottja gyakorlatilag bevallotta, hogy ő szervezte meg az orosz ellenzéki politikus meggyilkolását, mert többször negatív kijelentéseket tett a muzulmánokra és az iszlám vallásra.

Az ellenzék kételkedik

Az orosz ellenzék kétkedve fogadja, hogy Nyemcov meggyilkolásának hátterében iszlám szál húzódna meg. Egyes vélemények szerint a hatóságok ezzel el akarják terelni a gyanút Vlagyimir Putyin elnök érintettségéről.
Borisz Nyemcovot, az orosz elnök egyik legkeményebb bírálóját február 28-ra virradóra ölték meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon, egy nappal az ellenzék által szervezett, de a merénylet miatt elnapolt nagyszabású hatalomellenes tüntetés előtt.
Egyelőre öt embert vettek őrizetbe a gyilkossággal összefüggésben. Az orosz hatóságok előre kitervelt, csoportosan elkövetett, gyűlölet által vezérelt gyilkossággal vádolják őket. Feltételezett motivációik között a politikai, ideológiai, faji, nemzeti vagy vallási indíttatás szerepel a vádiratban.






Az ISIS titkos története



Iszlám Állam – Szijjártó: Magyarország már részese a konfliktusnak



 MTI  
2015. március 10., kedd 




Magyarország már részese az Iszlám Állammal kapcsolatos konfliktusnak, mert a nyugati értékközösséghez tartozik, amely ellen a terrorszervezet támadást intézett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A tárcavezető reggel parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett a magyar szerepvállalásról az Iszlám Állam elleni fellépésben. Ezt követően újságíróknak kifejtette: hétfőn kormányzati munkacsoport tanácskozott erről a kérdésről, jövő héten pedig az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottsága foglalkozik a témával.
Március második felében kerülhet sor egy helyszíni szemlére, majd április közepén kerülhet a parlament elé a magyar szerepvállalás kérdése. Ha az Országgyűlés ezt támogatja, május második felében érkezhetnek Irakba a magyar katonák – ismertette a miniszter.
Közölte: előzetes számítások szerint 20 milliárd forint lehet a misszió költsége egy évre. Ebben a felszerelések költsége is benne van, de elképzelhető, hogy ehhez az Egyesült Államok segítséget nyújt, és akkor alacsonyabb lesz az összeg – mondta.
Szijjártó Péter megerősítette: Magyarország a nyugati értékközösség része, és ebből kötelezettségei is fakadnak, amelyeknek meg kell felelnie.
Emlékeztetett: az Egyesült Államoktól érkezett a kérés, hogy Magyarország katonák küldésével növelje hozzájárulását az IÁ elleni harc sikeréhez. A tervek szerint 100 katonát küldenének Észak-Irakba őrzés-védelmi feladatok ellátására, további 50 pedig Magyarországon állna készenlétben – magyarázta. Hozzátette: a régió, ahova a magyar katonák mennének, jelenleg a legbiztonságosabb terület Irakban.
A miniszter kifejtette: a szövetségesek kiképzést nyújtanak az iraki hadseregnek, hogy az meg tudja védeni magát és az országot. Az egyik ilyen kiképzőközpont Erbílben van, ennek védelmét látnák el a magyar katonák – mondta.

A kormánypártok és az MLP támogatja a magyar katonai részvételt

A Fidesz és a KDNP mellett a Magyar Liberális Párt (MLP) képviselője is támogatta a Szijjártó Péter külügyminiszter kezdeményezésére kedden a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott egyeztetésen, hogy Magyarország katonai erővel vegyen részt az Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépésben. A megbeszélésen részt vett pártok közül a Jobbik és az LMP is a magyar katonai fellépés ellen foglalt állást.
A konzultációt követő sajtótájékoztatón Németh Zsolt (Fidesz) kiemelte: Európa biztonsága az elmúlt egy évben megkérdőjeleződött, komoly szakaszhatárhoz értünk a rendszerváltáskor kezdődött időszakban. Az új helyzet kialakulásának egyik oka az orosz-ukrán háború, a másik pedig a szélsőséges radikalizmuson alapuló terrorizmus – mondta Németh Zsolt, hozzátéve: ez utóbbi biztonsági fenyegetést nem lehet politikai úton elhárítani, egyértelműen katonai erők alkalmazására van szükség.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke közölte: most remélhetőleg párbeszéd kezdődik az ügyben, ennek következő lépcsőfoka a külügyi bizottság jövő heti ülése, és ha a feltételek adottak, április közepén az Országgyűlés is állást foglalhat a kérdésben.
Firtl Mátyás (KDNP) kijelentette: pártja támogatja a kormány álláspontját, és nemcsak azért, mert jelenleg a keresztény közösségek ellen követi el az IÁ a legsúlyosabb támadásokat, hanem mert a terrorszervezet az emberiség ellen követ el gátlástalanul bűnöket, és nem tudni, ki ellen fordul legközelebb. Ez elfogadhatatlan, ezért helyben kell mindent megtenni, hogy minél jobban visszaszorítsák az IÁ-t – magyarázta.
Megjegyezte: a kiküldendő magyar alakulat őrzési, védelmi feladatokat látna el, ennél sokkal veszélyesebb körülmények között végezték tevékenységüket Afganisztánban.
A Jobbik véleménye szerint Magyarországnak nem szabad segédkeznie egy az Iszlám Állam (IÁ) elleni katonai fellépésben, kizárólag csak humanitárius segítséget lehet nyújtani – ismertette pártja álláspontját Gyöngyösi Márton.
A frakcióvezető-helyettes szerint a katonai támogatás olyan mértékben megnövelné a terrorfenyegetettséget, hogy az ellentétes lenne a nemzeti érdekekkel. Hozzátette, az Iszlám Állam agressziója őket is aggodalommal tölti el, ezért sürgetik az IÁ elleni fellépést, de ezt Magyarországnak az “erejéhez mérten” kell megtennie.
Az Iszlám Állam létrejöttében az az ellen hadba vonuló nyugati koalíciónak is felelőssége van a Jobbik szerint. A nyugati államok az elmúlt években mindent megtettek, hogy destabilizálják a térséget és ezzel létrehozták azt a vákuumot, amelyikbe az IÁ be tudott hatolni – fogalmazott Gyöngyösi Márton.
Schiffer András elmondta, az LMP továbbra is azon a véleményen van, hogy a katonai részvételt megelőzően az Európai Uniónak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy felderítse és elzárja az Iszlám Állam (IÁ) pénzügyi, technikai és emberi utánpótlási csatornáit.
Az LMP továbbra is azt várja, hogy Magyarország tegye meg azokat a jogalkotási lépéseket, amelyekkel az átutazó potenciális terroristákat fel lehet tartóztatni, illetve lépjen fel kezdeményezőleg az EU-n belül egy fokozottabb belbiztonsági, terrorellenes együttműködés érdekében – közölte a társelnök- frakcióvezető.
Bősz Anett, az MLP ügyvivője közölte, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke a parlamentben független képviselőként támogatni fogja Magyarország katonai részvételét az Iszlám Állam elleni koalícióban.
A keddi egyeztetésre meghívást kapott a szintén parlamenti képviselettel rendelkező MSZP, DK, Együtt és Párbeszéd Magyarországért is, de ők nem képviseltették magukat.





Ezt a luxusházat vette meg Szíjjártó



2014-09-27 03:00:00
Dunakeszi — Egy nagyvilági hollywoodi filmsztárhoz illő fényűző villára tett szert Szijjártó Péter (35) frissen kinevezett külügyminiszter!
Hirdetés
A Blikk megtalálta azt a hirdetést, amellyel az előző tulajdonosa hirdette az ingatlant. Ezek szerint a ház lényegesen nagyobb, mint ami a korábbi híradásokban szerepelt: nem 391, hanem több mint 700 négyzetméteres – legalábbis a hirdetés szerint. Az ingatlant 198 millióért árulták, vagyis a politikusnak 31 milliót sikerült alkudnia az árból, mivel az RTL Klub információi szerint 167 millió forintért vette.
Az óriási, háromszintes ház tágas terasza a pazar kertre néz


Az interneten talált képek szerint a háromszintes épület egy minden igényt kielégítő luxusotthon. A ház aljában óriási teremgarázs található autómosóval, ahol öt autó kényelmesen elfér, két kijárata is van. A ház belmagassága hét méter, így egy igazi főúri rezidencián érezheti magát az ember. A 200 négyzetméteres földszinten óriási nappali, amerikai konyha és dolgozó található. Az emeletre finoman kimunkált, széles falépcső visz fel. A házhoz csatlakozik egy 180 négyzetméteres sportkomplexum, benne egy 60 négyzetméteres, mozaikberakásos, fűthető medencével, valamint fitneszteremmel, jakuzzival, infra- és finn szaunával.
A villához a 60 négyzetméteres, fűthető úszómedence mellett fitneszterem, jakuzzi és szauna is tartozik


– Ár-érték arányban ez volt a legjobb választás – magyarázta a Blikknek tegnap Szijjártó Péter, hogy miért vettek ilyen fényűző otthont maguknak. A politikus azt is elárulta, hogy bútorzat nélkül vásárolták az ingatlant.
A házat egy gazdag helyi vállalkozó saját magának építtette, de anyagi gondok miatt meg kellett válnia tőle. A tulajdoni lapján pár éve egy 80 millió forintos és egy 200 ezer eurós (62 millió forint) jelzálog szerepelt, amit idén tavasszal, nem sokkal azelőtt töröltek, hogy Szijjártó és felesége tulajdonjogát bejegyezték. Minthogy az épület még csak tízéves, nagyon jó állapotban van, ennek ellenére Szijjártóék hatalmas felújításokat végeznek, az összes fürdőszobát átépítik. A munkálatok május óta zajlanak, és még hónapokig tarthatnak.
Az internetes oldalon még 198 milliót kértek a villáért


– Remélem, a karácsonyt már ott tudjuk tölteni – mondta a Blikknek Szijjártó Péter, akinek nemrég született a második gyereke.
Azt korábban elmagyarázta a Blikknek, hogy miből sikerült kifizetniük a 167 milliós vételárat. A nagy részét Szijjártó szülei állták, 79 millió forintot, amelyből 45 milliót kölcsön, 34 milliót ajándékba adtak, 10 milliót az anyósáék tettek bele, 10 milliót a felesége, és 68 millió Szijjártó saját megtakarításaiból származott. Szijjártónak jelenleg 11,1 milliója van a számláján, és ha az nem lenne elég a felújításra, akkor elmondása szerint a szülei tudnak még segíteni neki.
Blikk-információ

A nemzetközi szerződések feltupírozott áraiból jutott a villára , meg a pártkasszába is , így csinálják ezt minden zsidó projektnél - az üzlet az üzlet – a biznisz csak így jön létre a MOSZAD ügynökei ezt így csinálják .

A tollas Benjámin ezért erőlteti az ISIS elleni háborút, hogy a metszet farkát megmutathassa főnökének, és így megvédheti a kirablásunk vádjától. Szegénykémet több szolgálat is zsarolja, így minden szalmaszálban kapaszkodni kell.





Netanjahu: Amíg én vagyok a kormányfő, nem lesz palesztin állam

2015. március 17., 06:58
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette hétfőn, a parlamenti választások előtt egy nappal, hogy amíg ő a kormányfő, addig nem lesz palesztin állam. Cipi Livni, a Tnua (Mozgalom) párt vezetője pedig azt közölte, hogy lemond a kormányfői hivatalról, ha pártja nyeri meg a voksolást.
Netanjahu a jobboldali szavazókat, elsősorban Avigdor Liberman szélsőségesen nacionalista Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) nevű pártjának szavazóit és Naftali Bennet telepeseket támogató Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) pártjának támogatóit, valamint a feléjük hajlókat próbálta átcsábítani ígéreteivel a kormányzó Likud párthoz.
Elhódításuk érdekében több ezer kelet-jeruzsálemi lakás felépítését ígérte, s hogy újraválasztása esetén nem jöhet létre palesztin állam. A kormányfő kijelentette, hogy ha az ellenzéki közép-bal koalíció győzne, akkor ők feladnák a Betlehem és Jeruzsálem közötti területeket, hogy teret adjanak egy palesztin fővárosnak.
A közép-bal Cionista Tábor is komoly erőfeszítést tett a bizonytalanok meghódítására, Cipi Livni, a választási szövetséghez csatlakozó Tnua vezetője lemondott arról, hogy a parlamenti ciklus második felében ő legyen a kormányfő a koalíció győzelme esetén. Ezzel a Tnua az utolsó pillanatban is a párt népszerűségét próbálta növelni, mert személye elriaszthatott potenciális szavazókat. A jobboldali politikusok a kampányban rendszeresen ostorozták Livnit, megbízhatatlannak festették le, mert volt már tagja a Likudnak, a Kadimának, majd most Tnuának.
Kedden Simon Peresz volt államelnök után Ehud Barak volt miniszterelnök is közölte az izraeli médiában, hogy Jichák (Buzsi) Hercogot, a balközép Cionista Tábor vezetőjét támogatják Netanjahuval szemben a keddi választásokon.
Hercog biztos győzelmében.
Noha hivatalosan péntek este óta tilos közzé tenni közvélemény-kutatási adatokat, a tízes tévécsatorna hétfő esti híradója belső információkra hivatkozva azt közölte, hogy a Likudnak az utóbbi napokban sikerülhetett ledolgoznia a Cionista Táborral szembeni négy mandátumos hátrányát, és jelenleg a két legnagyobb párt döntetlenre áll.
Forrás: JODI RUDOREN/The New York Times
magyartudat.com




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése