A
NATO és a Kondor-hadművelet
|
2014.
november 01. szombat, 06:32
|
A NATO titkos alakulatainak részvevői, akik több
ezer bűntettet követtek el a második világháborút követően
ebben a régióban, kulcsszereplői voltak a dél-amerikai
diktatúrák által koordinált Kondor-hadműveletnek is.
Ez alatt az értendő, hogy – ahogy a Kondor
dokumentumaiból, tanúvallomásaiból, és az argentin
igazságszolgáltatás vizsgálataiból kiderül –, a
kezdetektől Augusto Pinochet diktatúrája, a Miamiban működő
kubai terrorista csoportok, Vincenzo Vinciguerra, az olasz
fasiszta Ordine Nuovo, és Stefano Delle Chiae, az Avanguardia
Nacional vezetője, valamint más terrorcselekmények és a
Gladio-hadművelet merényleteinek vezetői mellett állt. Ez
utóbbi a NATO titkos szervezeteinek olaszországi modellje volt.
Ezek a „nyugati” országokban elkövetett
terrorcselekmények a CIA és a brit MI irányítása, valamint a
NATO felügyelete alatt álló antikommunista „piszkos háború”
történetének részét képezik, melynek felelősei és
végrehajtói soha nem kerültek az igazságszolgáltatás elé.
Daniele Ganser akadémikus, a Bale-i Egyetem
(Franciaország) modern történelemmel foglalkozó kutatója, a
„NATO titkos hadseregei: a Gladius-hadművelet és a
nyugat-európai terrorizmus” című könyvében mutatja be az
ebben a régióban nagyon sokáig „szőnyeg alá söpört”
terrorizmust.
Az olasz katonai titkosszolgálat (SIFAR) 1959.
július 1-i keltezésű „A SIFAR titkos egységei” című
eredeti dokumentuma alapján Daniele Ganser nagyszabású munkát
alkotott.
„Ez
a dokumentum bizonyítja egy CIA-hoz és a NATO-hoz kötődő,
Gladio („Kard”) nevű titkos hadsereg létezését
Olaszországban a hidegháború alatt (…) olasz források
alapján az is gyorsan kiderült, hogy ebben a periódusban az
úgynevezett „stay-behind” (szerző fordításában „hátvéd”
vagy „ötödik hadoszlop” – a ford.) a NATO mind a 16
tagállamában létezett. Utólagos vizsgálatok alapján arra a
következtetésre jutottam, hogy csak a hadsereggel nem rendelkező
Izland, illetve a szovjet határoktól messze fekvő Kanada
zárható ki” – írja Ganser.
|
A
kutató továbbá azt is bebizonyította, hogy a NATO-hoz kötődő
„stay behind” (titkos) hadseregek négy semleges országban,
Svédországban, Finnországban, Ausztriában és a szerző
hazájában, Svájcban is működtek.
1990-ben
Giulio Andreotti olasz miniszterelnök „kénytelen volt elismerni,
hogy Olaszországban és más nyugat-európai országokban létezett
egy NATO részét képező titkos hadsereg”, melyet ezen szervezet
„heterodox katonai szekciója” irányított, és az
észak-amerikai CIA és a brit MI6 vagy SIS szervezett a kommunizmus
elleni harcra, emlékszik Ganser.
Ezt
követő vizsgálata – bírók, parlamenti képviselők,
akadémikusok és újságírók által –Európa szerte feltárta
ezen titkos hadseregek országonként eltérő kódnevét:
Olaszországban Gladio, Dániában „Absalón”, Norvégiában
„ROC”, Belgiumban „SDRAS”, stb…
„Minden
egyes országban az államon belül a katonai titkosszolgálat
működtette a titkos hadsereget a CIA és az MI6 szoros
együttműködésével a törvényhozás és a lakosság háta
mögött”, idézi Ganser, miközben nemzetközi szinten az „Allied
Clandestine Committee” (CAL) felelt a koordinációért, melyet
„Koordinálási és Tervezési Bizottságnak” is hívtak.
A
Gladiótól a Kondorig
A
Kondor-hadművelet vizsgálata – mely a chilei exminiszter, Orlando
Letellier (az 1973-ban a chilei hadsereg és a CIA által megdöntött
Salvador Allende kormányának egyik legfontosabb tagja)
meggyilkolását követően vette kezdetét –1992-ben kapott új
lendületet, a paraguayi Stroessner-diktatúra (1954-1989) titkos,
archivált dokumentumainak a felfedezésével.
Ezen
dokumentumokban, a feltárt archívumokban, és különböző szerzők
vizsgálataiban egyaránt felbukkantak olasz fasisztákra vonatkozó
adatok, méghozzá nem akárkikre, hanem a NATO titkos hadseregeinek
legfontosabb szereplőre, mint Delle Chiaie és Vinciguerra.
Delle
Chiaie Spanyolországban élt Valerio Borghese („Fekete Herceg”
vagy „Borghese herceg”) társaságában Francisco Franco
diktatúrája alatt. Az Ordine Nuovo fasiszta terrorszervezetének ez
a vezetőjét a második világháborút követően a CIA ügynöke,
James Angleton mentette meg. Amikor az antikommunista „piszkos
háború” ellenére 1968-ban „a szocialistákra és a
kommunistákra leadott együttes szavazatok száma meghaladta az
olasz kereszténydemokratákét (DCI), Borghese, a CIA-val szoros
együttműködésben” ahogy Ganser jelzi, és a Gladio
szervezetének embereivel 1970. december 7-én próbált másodszorra
is államcsínyt végrehajtani. Az első puccskísérlet, a
Piano-hadművelet, 1964-ben történt Olaszországban, melynek során
meglepetésszerűen, tömegesen tartóztattak le olasz baloldali
politikai és szakszervezeti vezetőket; 1970-ben szintén, a Gladio
titkos szardíniai börtönébe hurcolva őket.
Ez
a második puccskísérlet a Tora-Tora kódnevet viselte, „a Pearl
Harbour-i hadihajók elleni japán támadásra emlékezve”.
Ganser
kutatása bebizonyította, hogy négy évtizeden keresztül – az
1950-es évektől kezdve – hajtottak végre ezek a titkos
hadseregek felforgatás-elleni terrorista akciókat, a
Gladio-hadművelet, illetve más kódnevek alatt az európai
országokban, ismert fasiszták alkották őket, és hogy Európán
kívül, az „antikommunista harc” nevében, szintén ott álltak
a Kondor-hadművelet legsúlyosabb bűntettei mögött, ami nem
történhetett volna meg a NATO vezetőinek tudta nélkül.
Forrás:
Granma
Fordította:
Zolcsák Attila
Cikkajánló:
Kína vágná ketté Amerikát
|
2013.
június 13. csütörtök, 16:41
|
Nicaragua: Valósággá válhat a régi álom, és
megépülhet a Panamával konkuráló csatorna
Egy kínai cég kezdheti el hamarosan építeni a
Panama-csatorna konkurenciáját jelentő vízi átkelőt
Nicaraguában. A beruházás összegét 40 milliárd dollárra
becsülik, ami a közép-amerikai ország négyévi GDP-jének
vagy az éves állami költségvetés harmincszorosának felel
meg.
A projektet elindító törvénytervezet szerint
megvalósulásától kezdve ötven évre kizárólagos
koncessziót, utána újabb ötven évre elsőbbségi jogot kap a
működtetésre a fővállalkozó beruházó. A cég nevét nem
hozták nyilvánosságra, ám a La Prensa című napilap biztosra
veszi, hogy a hongkongi Xinwei Telecom vezette konzorciumról van
szó. Ennek tulajdonos-elnöke, Wang Jing tavaly szeptemberben írt
alá előzetes egyetértési szerződést Daniel Ortega nicaraguai
elnökkel, majd a fővárosban, Managuában bejegyezték a HK
Nicaragua Canal Development Investment Co.-t, azaz a
csatornafejlesztési befektetési vállalatot.
A sürgősséggel beterjesztett törvénytervezet
szerint négy további beruházásról is szó van: egy a
csatornával párhuzamos vasútvonalról, olajvezetékről,
valamint a Csendes- és az Atlanti-óceán (pontosabban a
Karib-tenger) partján egy-egy kikötő korszerűsítéséről,
mélyvizűvé alakításról, valamint két vámmentes
kereskedelmi zóna és hozzá kapcsolódó repülőtér építéséről
is. Nem meglepő, hogy egy kínai cég ilyen érdeklődést mutat,
hiszen az ázsiai óriás egy évtizede hihetetlen ütemben és
mértékben „nyomul” Latin-Amerikában. Megjelent
Argentínában, Brazíliában, Ecuadorban és Venezuelában, ahol
ásványkincseket és élelmiszereket vásárol, beruház és
kölcsönöket nyújt.
A jövendőbeli csatorna lehetséges útvonalai
Xi Jinping, az új kínai elnök Barack Obamához
készülve a karibi szigetvilágban, Közép-Amerikában és
Mexikóban tett most látogatást, ösztönözve a gazdasági
kapcsolatokat. Ortega elnök jelezte, hogy nem a kínai vállalkozó
lesz az egyedüli befektető, a világ számos országából
érdeklődnek beruházók – a kivitelezhetőségi tanulmány
elkészítésével például egy holland céget bíztak meg.
Politikai ellenállás nincs, az ellenzéki honatyák sem bírálják
nyíltan a tervet, inkább csak azt vetik fel, hogy egy ilyen, az
ország jövőjét meghatározó, ugyanakkor az állami
szuverenitás tartós feladásával járó megállapodást
népszavazáson kellene jóváhagyatni.
Egyébként politikai öngyilkosság lenne bárki
részéről szembeszegülni egy olyan tervvel, amelynek
köszönhetően Haiti után Latin-Amerika talán legszegényebb
országában egyszerre lenne munkaalkalom tízezreknek. A
szerződéstervezet szerint egyébként a koncesszióért évi
tízmillió dollárt kapna Nicaragua a vízi út megnyitásától
kezdve. Az álom régi keletű. A XIX. században még
Nicaraguának volt több esélye arra, hogy területén megépüljön
a két óceánt összekötő csatorna. 1889-ben egy amerikai
vállalkozás hozzá is kezdett a munkálatokhoz a Nicaragua-tótól
a Costa Ricával határos San Juan folyón, de hamarosan csődbe
ment.
Ekkor – egy nem bizonyítható vádaskodás szerint
– az a francia csoport, amely Panamában jelentős területeket
vásárolt fel, megdolgozott egyes amerikai törvényhozókat, nem
utolsósorban a Momotombo nevű nicaraguai vulkán veszélyére
hivatkozva. Az Egyesült Államok ekkor Panama mellett döntött,
s a csatorna 1914-ben el is készült. Idővel a
világkereskedelem, illetve a tengeri szállítás fejlődésével
a panamai vízi út szűknek és sekélynek bizonyult, így került
újra szóba Nicaragua. A közelmúltban, 2006 elején Enrique
Bolanos akkori elnök már kész tényként prezentálta a
csatorna építésének megkezdését. Ám fél évvel később
Panamában népszavazáson döntöttek a saját csatornájuk
kiszélesítéséről. A munkálatok jól haladnak, várhatóan
2014-ben a 80 kilométer hosszú szakasz végéhez érnek.
Ez a fejlemény (meg a világgazdasági válság)
számos jelentkező befektetőt, köztük Oroszországot részben
visszavonulásra késztetett a nicaraguai projekttől. Daniel
Ortega azonban nem adta fel: tanulmányokkal bizonyította, hogy a
megnövelt kapacitású Panama-csatorna mellett is szükség lesz
egy másik átkelőre, amely például a San Francisco és New
York közötti tengeri utat 800 kilométerrel lerövidítené.
Néhány éve hozzá is kezdtek a terepmunkákhoz a San Juan
folyón. Ám a szomszédos Costa Rica nemzetközi bírósághoz
fordult, hogy a határfolyón több szigetet is megszüntettek.
Nem véletlenül hozta tehát most le az ellenzéki
La Prensa a még a Bolanos elnöksége idején készült hat
alternatív útvonalvázlatot. A nyilvánosság előtt ugyanis még
nem tisztázott, hol fog haladni a tervezett csatorna, a
vasútvonal és az olajvezeték. Ortega elnök a közelmúltban
azt jelezte, hogy a San Juan folyótól északibb megoldás került
előtérbe. Állítólag a HK Nicaragua Canal Development
Investment jövő májusra elkészül a megvalósítási tervvel,
s még 2014-ben megkezdődhetnek a munkálatok.
Írta: Ortutay L. Gyula
Forrás: nol.hu
|
Cikkajánló:
Magyar jezsuita elrablása miatt vádolják a pápát
|
2013.
március 16. szombat, 18:34
|
Jálics Ferenc egyike volt annak a két embernek, aki
túlélte az argentin katonai junta akcióit. Federico Lombardi
vatikáni szóvivő sajtókonferenciáján cáfolta, hogy a
szerdán katolikus egyházfővé választott Jorge Mario Bergoglio
kapcsolatban állt volna a hetvenes-nyolcvanas évek
diktatúrájával.
A pénteken sajtótájékoztatóra kiállt Lombardi
szerint olyan állításokról van szó, amelyek az
„antiklerikális baloldaltól" fogalmaznak meg,
és amelyeket határozottan vissza kell utasítani -
jelentette a La Repubblica. „Soha nem volt ellene megalapozott,
egyértelmű vád” – cáfolta Lombardi, hogy a szerdán Ferenc
néven a pápai trónra lépett Bergoglio együttműködött volna
az Argentínában 1976-tól 1983-ig hatalmon katonai juntával
az ellenzék és a baloldali gerillák elleni harcban, az
úgynevezett „piszkos háborúban”.
Bergoglio feltételezett együttműködését a
juntával Argentínában néhány éve az elnöki
házaspárhoz, a néhai Nestor Kirchnerhez és a jelenlegi
elnökhöz, Cristina Fernandez Kirchnerhez közel álló körök
kezdték el feszegetni, és az most került elő újra.
Eszerint Bergoglio 1976-ban a jezsuita rend egyik argentin
vezetőjeként szemet hunyt afelett, hogy a junta elraboljon két
papot, akiknek a nyomornegyedekben végzett tevékenysége szúrta
a hatóságok szemét. A két szerzetest öt hónap után szabadon
engedték, de a vádak szerint Bergogliónak mindent meg kellett
volna tennie, hogy ne vigyék el őket. Ebben az ügyben
Bergogliót 2010-ben kihallgatták, azután, hogy korrupció,
illetve a melegházasság engedélyezése miatt Nestor és később
Cristina Fernandez Kirchner kormányát is bírálta.
Jálics Ferenc, a megkínzott magyar jezsuita
Utólag kiderült, hogy a junta által
elhurcolt hatezer emberből csak a két jezsuita, Orlando
Yorio és Francisco Jalics maradt életben. Francisco Jalics, azaz
Jálics Ferenc Gyálon született. Katonai pályára készült, a
második világháború végét Németországban élte meg. Miután
hazatért Magyarországra, belépett a jezsuita rendbe, ám két
év elteltével el kellett hagynia az országot. Németországban
tanult, majd a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen szerzett
filozófiai diplomát. A jezsuita rend Dél-Amerikába, Chilébe,
majd Argentínába küldte, ahol teológiát tanult, s 1959-ben
szentelték pappá. 1966-ban szerzett teológiai doktorátust.
Tanított a salvadori egyetemen és a Buenos Aires-i katolikus
egyetemen is. A hetvenes évek elején a felszabadítási teológia
hatására két rendtársával együtt egy nyomornegyedbe
költözött, hogy megossza életét a szegényekkel. Innen már
ismert a történet, 1976 májusában katonák elhurcolták, öt
hónapon át tartották fogva.
A most 85 éves Jálics 1978 óta Németországban, a
bajorországi Wilhelmsthalban él visszavonultan. Jelenleg
Magyarországon tartózkodik, május 10-re várják csak vissza –
közölte a Bayerische Rundfunk jezsuita forrásokra hivatkozva. A
jezsuita rend helyi szóvivője szerint Jálics „békében van”
Bergoglióval, és erről beszélt pénteken maga jezsuita
szerzetes is. „Csak évekkel később beszélhettünk
Bergoglióval a dologról. Utána misét is celebráltunk együtt,
és én ünnepélyesen megöleltem. Békében vagyok, és
lezártnak tekintem az ügyet” – idézte Jálicsot az AP
amerikai hírügynökség. A magyar jezsuita társa, a 2000-ben
elhunyt Yorio nem volt ennyire megbocsátó: azzal vádolta
Bergogliót, hogy gyakorlatilag „kivégzőosztag elé állította”
őket, amikor a junta előtt nem állt ki nyíltan a
nyomornegyedekben végzett munkájukért. Bergoglio tanácsa
ellenére, hogy hagyják abba, a két jezsuita visszament a
nyomornegyedekbe.
Jálics egy 2006-os Vigilia-interjúban így beszélt
az elrablásáról: „A provinciális kért, hogy legyek
teológiai tanár Argentínában. Örömmel tettem neki eleget.
Majd az ottani elöljáró kérte, hogy legyek
spirituális is. Tizennégy
évig végeztem ezeket a feladatokat. Nagyon szép időszak volt,
szerettem Dél-Amerikában élni, ott írtam az első könyveimet:
a Testvéreink hitét,
a Tanuljunk imádkoznit és
a Fejlődik a hitünket. Dél-Amerikában
a politikai helyzet mindig szélsőségesen változó volt, és a
hetvenes években polgárháború tört ki. Abban az időben az
egyetemen tanítottam, és két teológiai tanár kollegámmal egy
szegény negyedben, egy nyomortanyán laktunk. Mi csak ott
laktunk, de nem ott dolgoztunk. Csupán
tanúságot tettünk, hogy a szegénység is létezik. Ezt a
főiskolások nagyra becsülték. Valaki
feljelentett minket azzal a hamis váddal, hogy terroristák
vagyunk. Egy csoport katona kijött és elfogott minket, de nem
volt sem kihallgatás, sem tárgyalás. Tulajdonképpen a
barátomat keresték, aki szintén jezsuita volt, és vele együtt
engem is elvittek. Öt hónapig őriztek összeláncolt kézzel,
bekötött szemmel, titokban egy magánházban, minden jogi
segítségtől megfosztva.” Jálics az úgynevezett szemlélődő
imamód egyik nemzetközi hírű tekintélye, több könyve is
megjelent, Németországban évente több száz embernek tart
lelkigyakorlatot.
Egy másik, a piszkos háború idejéből származó
vád arról szól, hogy Bergoglio kifejezett kérés ellenére
tagadta meg, hogy megtaláljon egy csecsemőt, akinek az anyját
öthónapos terhesen, 1977-ben raboltak el, és később meg is
ölték. Feltevések szerint a gyerek nevelőszülőknél végezte;
Argentínában a katonai junta alatt becslések szerint 400
gyermeket ragadtak el a szüleiktől, a diktatúrához hű
családoknak adva örökbe őket. A politikai fogolynak számító
szülőket a börtönökben gyakorta megölték. Sok adoptált
gyermek azt állítja, nem is kíváncsi valódi identitására
főleg, ha ez azt jelenti, hogy mostani családja együttműködött
a juntával.
Bergoglio a 2010-es vallomásában azt
állította, csak jóval a junta bukása után szerzett
tudomást a gyermekrablásokról, amit a hozzátartozók azonban
azonnal kétségbe vontak.
Az ellenzék és a baloldali gerillák hétéves
katonai üldöztetésének Argentínában összesen több mint 30
ezer halottja és eltűntje volt. A rendszerváltás után,
1985-ben a katonai junták kilenc vezetőjét elítélték, köztük
az első számú vezetővel, Jorge Rafael Videla extábornokkal, A
most 86 éves Videla gyilkosságért és kínzásokért
kétszer életfogytig tartó, tavaly pedig a
gyermekrablásokért még egyszer ötven éves
börtönbüntetést kapott.
Forrás: Nol.hu
|
Tüdőrák
elleni oltást fejlesztettek ki Kubában |
2011.
január 11. kedd, 13:46
|
A tüdőrák elleni kezelést segítő első
oltóanyagot állították elő és jegyezték be Kubában. A
CIMAVAX-EGF elnevezésű szerrel már ezer embert kezelnek a
szigetországban - jelentette hétfőn a Trabajadores című
hivatalos kubai lap.
A
molekuláris immunológiával foglalkozó havannai intézet
projektvezetője, Gisela González (képünkön a vakcinával)
szerint a szer révén az előrehaladott rákot „ellenőrzés
alatt tartható krónikus betegséggé” lehet változtatni.
Az oltóanyag több mint 15 éves kutatómunka
eredménye - mondta a specialista. Hozzátette, az eljárás során
olyan hatóanyag kidolgozására kellett törekedniük, amely
segít a szervezetnek a rák ellen védekező antitestek
előállításában.
Gisela González emlékeztetett arra, hogy más
országokban is kísérleteznek hasonló vakcinával, de még
mindig a fejlesztési szakaszban tartanak.
Gonzalez figyelmeztetett arra, hogy bár ez „nem
csodaszer” de meg van győződve arról, hogy ez a gyógyszer
„áttörés a terminális állapotú betegek kezelésében.”
A kezelést jelenleg olyan betegeknél alkalmazzák
és kutatják, akik már túlestek sugárkezelésen és
kemoterápián, állapotukat pedig gyógyíthatatlannak írták le
az orvosok. Az ilyen betegeknél a tumort már nem szennyezik más
vegyületek, így jobban mérhető az anyag hatása. A szer
emellett alkalmazható a páciensek várható kilátásait,
valamint az életminőséget javító krónikus kezelésként is -
hangsúlyozták a beszámolók.
Gisela González szerint a szer más országokba is
megérkezett már, és más típusú daganatok kezelésére is
használni akarják.
Kubában évente mintegy 4500 új tüdőrákot
diagnosztizálnak, de ez a betegség 1,3 millió ember halálát
okozza világszerte. Legmagasabb arányban az Egyesült
Államokban, Kanadában és Európában.
Szerte a világon, a tüdőrák a leggyakoribb
halálos kimenetelű rákos megbetegedés, mind a nők, mind a
férfiak között. Tüdőrák általában 50 év feletti embereket
érinti, főleg azokat, akik dohányoznak, illetve más kockázati
tényezőknek vannak kitéve, dohányfüst vagy gyárak és autók
szennyezőanyag-kibocsátásának.
Kubában
több mint 7000 tudós kísérletezik új gyógyszerek, gyógymódok
felfedezésével. A szigetországban a legsikeresebb a
biotechnológiai ipar a fejlődő világ országai közül. A
tavalyi évben Kuba 180 különböző gyógyszert exportált,
ezzel is jelentősen növelve a kubai GDP-t.
|
Magyarországon
is tesztelik a tüdőrák elleni kubai oltóanyagot
|
2011.
január 19. szerda, 11:19
|
Amint azt hírül
adtuk, a tüdőrák elleni
kezelést segítő oltóanyagot állítottak elő és jegyeztek be
Kubában. Az InfoRádió által megkérdezett tüdőgyógyász
szerint ez "egy pici mérföldkő" a betegség
kezelésében. Szondy Klára, a Semmelweis Egyetem
Tüdőklinikájának klinikai főorvosa elárulta: Magyarországon
is kipróbálás alatt vannak ezek a készítmények. Az InfoRádió
interjúját közöljük az alábbiakban.
Áttörésről van szó?
A jövő útja mindenképpen hasonló lesz, hiszen
csak Magyarországon is két másik tüdőrák elleni, úgynevezett
daganatvakcina van kipróbálás alatt. Áttörés tehát
mindenképpen lesz. Az, hogy már az elsőt sikeresnek találták,
valamit jelent. Csak azt nem tudom ebben a pillanatban, hogy csak
Kubában próbálták-e ki ezt az oltóanyagot, vagy a világ
többi részén is, mert általában egy gyógyszerről vagy
oltóanyagról akkor mondhatjuk ki, hogy sikeres, ha a világ több
pontján és nemzetközi vizsgálat után hozza meg a jó
eredményt.
Kuba egyébként fontos a gyógyszerfejlesztés
szempontjából? Kérdezem ezt azért, mert kevésbé hallunk az
országgal kapcsolatban ilyen híreket.
Őszintén szólva, ez engem is meglepett. A kubai
egészségügy és a kutatás, annak ellenére, hogy milyen
fejletlen országról van szó, állítólag nagyon jó, a
kórházakban és az egy-két jobban felszerelt intézményben
nagyon színvonalas munka folyik. Ezzel együtt a kubai
egészségügy elég zárt terület. Ám aki személyesen járt
ott - például én is -, az tudja, hogy rengetegen utaznak
például a szemészeti műtétre Kubába Németországból. Tehát
nem rossz a kubai egészségügy.
Végül is mi ez a szer egész pontosan? Mi a
hatásmechanizmusa?
A cikk alapján a Vacs EGF elnevezésű szerről van
szó, ami tulajdonképpen egy daganat-oltóanyag. Ha nagyon
egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, a lényege, hogy - a
baktériumok ellen fejlesztett oltóanyagokhoz hasonlóan - a
szervezet immunrendszerét próbálják stimulálni.
Majdnem hasonló nevű vakcina van kipróbálás
alatt jelenleg Magyarországon is, ez nem kubai találmány. Sőt,
kettőfajta is. A daganatvakcinák hatásmechanizmusa az, hogy a
daganatos beteg szervezetét T-sejtes immunválaszra kényszerítik,
és ezek a sejtek felveszik a harcot a tumorral.
Általában nem sikerül ezekkel a szerekkel
daganatokat eltüntetni, legfeljebb nagyon-nagyon ritkán, és
bizonyos fajta daganatoknál. Tüdődaganatnál az is nagyon nagy
eredmény, ha a betegséget stabilizálni lehet - azt hiszem, ezt
sikerült a kubaiaknak ezzel a vakcinával. Sejtfelszíni antigént
juttatnak be a szervezetbe, és termeltetnek vele úgynevezett
citokineket, immunanyagokat, s ezzel megakadályozzák a daganat
növekedését.
A daganat tehát nem tűnik el. Akkor ezáltal
még nem lesz gyógyítható a betegség?
Pontosan. De tüdődaganatnál már az is borzasztóan
nagy eredmény, ha akár 20-30 hónapig - és ezek a szerek
átlagosan ennyi pluszidőt biztosítanak - ugyanabban az
állapotban tudják tartani a tüdődaganatot. Jelenleg ugyanis
általában ennél kevesebb ideig élnek a betegek.
Azt írja a kubai lap, hogy az előrehaladott rákot
a szer ellenőrzés alatt tartható krónikus betegséggé
változtatja.
Körülbelül erről van szó, tehát a betegséget
nem tünteti el, de sokáig megakadályozza a tumor növekedését
és az áttétképződést, ami nagyon fontos. Mint minden tumoros
megbetegedés, a tüdőrák esetében is igaz, hogy a beteg az
áttétképződés miatt hal meg. Ha ezt a szer megakadályozza,
akkor hosszabb túlélést lehet vele elérni.
Még egy érdekes dolgot lehet olvasni az
említett cikkben. Azt írja, hogy olyan betegeknél lehet ezt a
szert alkalmazni, akik már túlestek sugárkezelésen és
kemoterápián, mert az ilyen betegeknél a tumort már nem
szennyezik más vegyületek. Ez miért fontos?
Ezeket a tumorvakcinákat etikai okokból
nyilvánvalóan csak olyan esetben próbálták ki, amikor a beteg
a hagyományos kemoterápián és sugárkezelésen is átesett,
esetleg molekuláris támadáspontú készítményt is használtak
nála. Egyszerűen nem engedélyezhető olyan klinikai vizsgálat,
ahol egyből ezzel indulnak.
Ebben a pillanatban orvosi szempontból nem tudom
megmondani, mi lenne, ha tüdőráknál rögtön
daganatvakcinációval kezdenénk. Az azonban mindenképp jelent
valamit - és ezt bizonyítják a mi vizsgálataink is -, hogy
ezek a szerek akkor a leghatékonyabbak és legeredményesebbek -
és csak akkor is alkalmazhatjuk -, amikor a hagyományos kezelés
után legalább stabilizáltuk a betegséget.
Említette most többször, hogy
Magyarországon is kipróbálás alatt van egy ilyen szer.
Milyenek a tapasztalatai? Mikor lehet ebből valóban használható
bevezetett gyógyszer?
Egy nemzetközi vizsgálatban vesz részt
Magyarország is; ez várhatóan 2013 körül záródik le, akkor
már lehet látni az eredményeket. Éppen az a lényeg, hogy
nagyon sokáig lehet és kell adni ezeket a szereket, amelyeknek
viszonylag kicsi a mellékhatása. A vizsgálat már harmadik éve
folyik, és a lezárása után tudjuk meg, mit értek ezek a
készítmények.
Említette, hogy kis mellékhatásai vannak.
Melyek?
Ugyanúgy, mint akár egy sima influenza elleni
védőoltásnak, vagy a gyerekkori védőoltásoknak. Hiszen
ezeket az antigéneket, ellenanyagokat valamihez kötik, amely
nyilvánvalóan idegen a szervezet számára, tehát helyi
reakció, bőrpír, bőrfájdalom alakul ki. Nagyon súlyos
mellékhatást sem a Magyarországon kipróbálás alatt lévő
vakcináknál nem láttunk, sem a cikkben nem említenek.
Állatkísérleteknél okozhat májkárosodást, emberben azonban
ez eddig nem fordult elő.
Az, hogy most itt Kubában bejegyezték ezt a
szert, vajon segíthet abban, hogy ez legyen a jövő útja?
Azt
gondolom, hogy ez egy pici mérföldkő a tüdőrák
gyógyításában, és elképzelhetőnek tartom, hogy ez tényleg
egy hatékony szer. Azt persze nem tudom, hogy győződhetnék meg
az eredményességéről, vagy hogyan lehet hozzájutni.
Mindenképp ígéretes, és mindenképp a következő lépés a
tüdőrák krónikus betegséggé való alakításában
|
Egy mexikói bérgyilkos története |
2015.
december 16. szerda, 09:32
|
A gyilkos azt mondja, hogy
először húszéves korában „tüntetett el” embert. Kilenc
évvel később, állítása szerint már harminc embert ölt meg
– hármat tévedésből.
Néha talán sajnálja a
munkáját, de nem bán meg semmit, mondja, mert egyfajta
közszolgálatot végez, megvédi a közösségét a
kívülállóktól. A dolgok sokkal rosszabbak lennének, ha a
riválisok kerekednének felül.
„A környékedet, a
városodat sokszor szállják meg olyan emberek, akikről úgy
véled, hogy bántani fogják a családodat, vagy a környezetedben
élő embereket” – fogalmaz. „Nos, ebben az esetben
cselekedned kell, mert a kormány nem fog segíteni.”
A Costa Grande mentén
tevékenykedik, Guerrero államban, ahol a csillogó Acapulco
található, de ahol termékeny területeken a heroin alapanyagául
szolgáló mákot és marihuánát termesztenek. Erőszakos
drogkartellek ellenőrzik az állam nagy részeit vagy harcolnak
értük, akik ópiumpépet csempésznek az Egyesült Államok
piacára. 2007 óta több mint ezer ember eltűnését jelentették
Guerreróban – ami sokkal kevesebb, mint a gyaníthatóan
ténylegesen az államban eltűnt emberek száma.
Az eltűntek és családjaik
sorsa tavaly a figyelem középpontjába került, amikor a
rendőrség a Guerrero állambeli Iguala városában
letartóztatott 43 vidéki főiskolai diákot, akiknek ezt
követően nyomuk veszett, és ez országos tüntetéseket
robbantott ki. Ezután hirtelen több száz másik a térségben
élő család jelentett be elrabolt áldozatokat, akikről ma „a
többi eltűntként” beszélnek. Olyan gyermekekről és
férjekről van szó, akiket fegyverrel hurcoltak el az
otthonukból, vagy akik egy nap elmentek otthonról és soha nem
kerültek elő.
Ez egy történet a másik
oldalról, egy olyan ember története, aki egy drogkartellnek
rabol el, kínoz és öl meg embereket. Az ő története
tükörképe azoknak, amiket a túlélők és az áldozatok
családjai mesélnek, és megerősíteni látszik azok legrosszabb
félelmeit: Az eltűntek közül sokan, talán a legtöbbjük,
soha nem térnek haza.
„Te tüntettél el
embereket?” – kérdezik tőle.
„Igen” – válaszolja.
Mexikóban és más helyeken,
ahol az emberrablások mindennaposak, az „eltűnik” szó aktív
ige és az eltűnésre vonatkozó melléknév egyszerre. Valakinek
az eltűnése emberrablást, kínzást, gyilkosságot jelent, és
hogy a holttestétől olyan helyen szabadultak meg, ahol soha
senki nem fogja megtalálni.
A gyilkos állítása szerint harminc embert ölt meg
- Fotó: Dario López-Mills/AP
Eddig a gyilkos egyik
áldozatát sem találták meg, mondja.
Az AP hónapokon át próbált
felkutatni a kartellvezetőkkel kapcsolatban lévő forrásokat,
hogy interjút készíthessen valakivel, aki nekik öl embereket.
Végül a főnökök egy 29
éves férfit javasoltak, bizonyos feltételekkel: Nem nevezik meg
sem őt, sem a szervezetét, sem pedig a várost, ahol az
újságírókkal találkozik. Símaszkban áll a kamerák elé, és
a hangját elváltoztatják. És az egyik főnöke végig jelen
lesz.
A farmernadrágot és
terepszínű pólót viselő bérgyilkos fiatalabbnak néz ki 29
évesnél. Baseball sapkát hord, amelyen a Sinaloa kartell
főnökének, Joaquín „El Chapo” Guzmánnak az arcképét
ábrázoló jelvény és a „3578-as fogoly” felirat van. Ez
volt Guzmán rabszáma mielőtt júliusban egy alagúton keresztül
megszökött egy szigorúan őrzött mexikói börtönből, és
ezzel végleg népi hőssé vált.
„Az összes rossz közül”
– mondja a gyilkos, Guzmán „tűnik a legkisebb rossznak.”
A gyilkos – aki nem
Guzmánnak dolgozik – nem tartja magát rossznak. Másoktól
eltérően, mondja, neki vannak elvei: Nem öl nőket és
gyerekeket. Nem ásatja meg az áldozataival a sírjukat. Marhákat
tart, hogy megéljen, és nem tekinti magát
kábítószer-kereskedőnek vagy profi gyilkosnak, noha pénzt kap
emberek eltüntetéséért. Miközben elismeri, hogy amit csinál,
az törvénytelen, azt mondja, hogy ő a környezetében élő
embereket védi más kartellek erőszakjától.
A gyilkos egy szíjjal
rögzített táskát visel a mellkasán, amelyben több adóvevőt
és mobiltelefont tart, amelyek egyikén hívásokat fogad és
parancsokat ad ki: „Muevanse” – mondja, gyerünk. „Esperense
ahí” – várj ott. Az interjú kezdete előtt félrerakja a
táskát, és felveszi a símaszkot. Egy műanyag kerti székben
foglal helyet.
Sok oka van az emberek
eltűnésének, mondja a gyilkos. Talán egy rivális bandához
tartoznak, vagy információkat adtak ki egynek. Ha valakit
bármilyen okból biztonsági kockázatnak minősítenek, akkor
eltűnhet. Egyeseket váltságdíjért rabolnak el, bár azt
mondja, hogy ő ilyet nem tesz.
Minden emberrablás a célpont
lokalizálásával kezdődik. A legjobb hely az otthonuk, kora
reggel, „amikor mindenki alszik”. De néha nyilvános
helyekről rabolják el őket. Ha a célpont fegyvertelen, akkor
két ember elég, hogy végrehajtson egy „felszedést” vagy
„levantont”, ahogy a bandák emberrablásait hívják. Ha van
nála fegyver, akkor több emberre van szükség.
Az áldozatot egy védett
házba viszik vagy jó messzire az erdőbe, hogy senki se hallja,
amikor eljön a következő lépés: „Kínzással információt
szedni ki belőlük.”
Az alkarját a széken
pihenteti, és kezeivel pedig a térdén dobol, ahogyan a
kínzásról beszél. Három módszert említ: verést, szimulált
vízbefojtást, amelynek során az illető száját és orrát egy
ruhadarabbal fedik be, amire vizet csorgatnak; és áram vezetését
a herékbe, nyelvbe és a talpakba.
Nem képezték ki kínzásra.
Gyakorlat útján sajátította el az egészet, mondja. „Idővel
rájössz, hogy hogyan okozz úgy fájdalmat az embereknek, hogy
megszerezd a szükséges információkat.”
Ehhez általában elég
egyetlen éjszaka. „Az emberek 99 százaléka meg fogja mondani
az információt, amire szükséged van” – mondja. Ahogy ez
megvan, megöli őket. „Rendszerint egy pisztollyal.”
A probléma azzal van, hogy az
emberek a kínzás hatására néha olyan dolgokat is elismernek,
amelyek nem igazak: „Abban a reményben teszik ezt, hogy nem
bántod őket többet. Azt gondolják, hogy így kerülhetnek ki
ebből a helyzetből.”
Egyik áldozatát sem találták meg - Fotó: Dario
López-Mills/AP
Ez három alkalommal fordult
elő vele, mondja, ami miatt rossz embereket ölt meg.
A halottakat titkos temetőkben
temetik el, az óceánba dobják őket vagy elégetik. Ha a
szervezet üzenni akar egy másik kartellnek, akkor az áldozat
megkínzott holttestét egy nyilvános helyen hagyják. Azonban az
általa „eltüntetett” harminc ember mindegyike el lett
temetve, mondja.
Hivatalos számok szerint 2007
óta országszerte 26 ezer mexikói eltűnését jelentették,
valamivel több mint ezret közülük Guerreróból. Emberi jogi
aktivisták az Iguala térségében élő családok tapasztalata
azonban azt mutatja, hogy a legtöbb ember túlságosan fél
ahhoz, hogy jelentse az emberrablásokat, különösen olyan
területeken, ahol a rendőrségről, a városi és állami
rendőrökről úgy vélik, hogy együttműködnek a kartellekkel.
A hivatalos adatok szerint csak huszonnégyen tűntek el Costa
Grande térségéből, ahol a gyilkos állítása szerint ő
harminc ember megöléséért felelős.
„Az eltűntek problémája
sokkal nagyobb, mint ahogyan az emberek hiszik” – mondja a
gyilkos.
A gyilkosnak általános
iskolai végzettsége van. Tovább akart tanulni, de gyerekkorában
nem volt középiskola a városban. „Nyelveket akartam volna
tanulni (…), hogy más helyekre vagy más országokba utazzak.
Ezt szerettem volna” – mondja.
A hozzá hasonló helyzetben
lévők közül voltak, akik kábítószerekhez nyúltak, de ő
állítása szerint nem tett ilyet. „Amikor az emberek
drogoznak, akkor nem igazán saját maguk” – fogalmaz.
„Elvesztik a kontrollt, az ítélőképességüket.”
Azt mondja, hogy senki sem
kényszerítette, hogy a csatlakozzon a szervezethez. Szülei és
testvérei nem tudják, hogy mivel foglalkozik, de szerinte
sejtik, mivel állandóan fegyver van nála: Általában egy .38
kaliberes pisztolyt és egy AK-47-es géppuskát tart magánál.
Nem nős, és nincs gyereke.
Bár szeretne családot, tudja, hogy a jövője bizonytalan. „Nem
igazán látok semmit” – mondja. „Nem hiszem, hogy lehetne a
jövőre nézve tervezni, mert nem tudod, hogy mi történik
holnap.”
„Ez nem egy szép élet” –
jelenti ki.
A drogháború tépázta
térségben az élet ritkán szép. Éveken át Guzmán Sinaloa
kartellje ellenőrizte a kábítószer-termelést, a tengerparthoz
való hozzáférést és a csempészútvonalakat Guerreróban.
Aztán a Beltrán Leyva testvérek jöttek, amíg a mexikói
kormány tűzharcban meg nem ölte Arturo Beltrán Leyvát 2009
decemberében. Ezt követően az állam ópium- és
marihuána-üzlete fél tucat kisebb kartell, például a
Guerreros Unidos, a Los Rojos, a Los Granados és a szomszédos
Michoacán állambeli La Familia között aprózódott szét.
A kábítószer-kereskedelem
mellett a mexikói kartellek védelmipénz-szedéssel is
foglalkoznak és az Egyesült Államokba irányuló
emberkereskedelmet is ellenőrzik. Ahol szükség van rá,
politikusokat és rendőröket vásárolnak meg, hogy semmi ne
álljon az üzletük útjába. Amikor szükséges, megölik
azokat, akik nem hajlandóak együttműködni.
Az erőszak akkor lángol a
legjobban fel, amikor a kartellek egy terület ellenőrzéséért
összecsapnak egymással, vagy amikor a hadsereg hadműveleteket
indít a kartellek ellen. A gyilkos egy kábítószer-ellenes
katonai művelet miatt elsőre nem tudott az előre megbeszélt
helyre érkezni, de másnap ő és főnökei összehozták a
találkozót egy a Csendes-óceán Costa Grandénak hívott, buja
kókusz- és mangóligetekkel borított partszakaszán lévő
házban, amelyek exportjával szintén foglalkoznak a kartellek.
A hozzátartozók félnek jelenteni az eltűnéseket
- Fotó: Dario López-Mills/AP
Az elmúlt években számos
kis- és nagyobb város lakói fogtak fegyvert, hogy megvédjék
magukat a drogkartellektől. A hatóságok több esetben azt
állították, hogy ezek a fegyveres civilek a rivális bandák
szövetségesei, és önvédelmi csoportoknak adják ki magukat,
hogy elfogadottabbak legyenek.
A szövetségi hatóságok az
AP-nek azt nyilatkozták, hogy számos guerrerói drogbanda,
köztük a Costa Grandén tevékenykedő is, önvédelmi
csoportként működik, hogy elnyerje a helyiek támogatását.
„Nem mondhatom, hogy
polgárőr vagyok” – mondja a gyilkos, „de egy olyan
csoporthoz tartozom, amelyik védi az embereket, emberek egy olyan
független csoportjához, amelyik védi a városát és az ott
lakó embereket.”
Elismeri, hogy ha a hatóságok
elfognák, akkor megbüntetnék. „Számukra ezek [a
gyilkosságok] nem igazolhatóak a törvényeinkkel, de az én
lelkiismeretem szerint – hogy is mondjam – olyan dolgok ezek,
ami igazolhatóak, mert a családomat védem.” Egy rivális
banda „nagyobb károkat okozna”.
A gyilkos fél a haláltól,
de attól még jobban fél, hogy elkapja egy másik banda. A
legtöbb embernél jobban tudja, hogy mi fog vele történni: „Ha
például tűzharcban halnék meg, akkor az nem lenne akkora
szenvedés.”
Ugyanolyan érzelemmentesen,
mint amikor a kínzásról beszélt, a gyilkos úgy beszél a sok
gyilkosságról is.
„Mondhatsz bármit, de mégis
embereket bántasz, és a végén megölöd őket, és ezzel
fájdalmat okozol embereknek, családoknak” – mondja. „Ez
stresszel és lelkiismeret-furdalással jár, mert ez nem jó
dolog.”
De igyekszik nem gondolni rá
sokat, és bár emlékszik azoknak az embereknek a számára,
akiket megölt és a helyekre, ahova eltemette őket, azt mondja,
hogy nem tudja felidézni az áldozatait. „Idővel”, mondja,
„felejtesz.”
Írta: E. Eduardo Castillo
Forrás: Associated Press
Fordította:
Latin-Amerika Társaság
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése