2019. augusztus 4., vasárnap

Hatásos volt a nap torpedó

























Hatásos volt a nap torpedó



Óriási sötét lyuk nyílt a Napon, hetvennyolc Föld elférne benne




Közel egymillió kilométeres koronalyuk képződött a Napon, a sötét nyílás Földünk egyenlítői átmérőjénél több mint hetvennyolcszor hosszabb.

A központi csillagunk északi régiójában feltűnt koronalyukat július 18-án figyelte meg a NASA Napdinamikai Obszervatóriuma - adta hírül a spaceweather.com. 

A koronalyukak olyan helyek, ahol a Nap mágneses mezeje szétnyílik, szabad utat engedve a napszélnek, mely így a csillagközi térbe áramlik. A mostani koronalyukból kiszökött napszél a becslések szerint július 19-20-án éri el a Földet, geomágneses viharokat, sarki fényt idézve elő.

A spaceweather júniusban is látványos fotót közölt egy koronalyukról, mely életadó csillagunk felszínén jelent meg. A sötét, kissé bumeráng alakú nyílás a Nap jelentős részét uralta. 


A július 18-án lefotózott koronalyuk:


A Föld felé fordult egy hatalmas napfoltcsoport



Az AR1885 közelebbről. Jól látható a napfoltok szerkezete: 
a sötétebb, sima umbra és a környező, szálas szerkezetű penumbra. 
A napfoltok a környezetüknél, a nap szemcsés (granulás)
 felszínénél alacsonyabb hőmérsékletű képződmények
Az AR1785 a mostani napfoltciklus egyik legnagyobb napfoltcsoportja, az átmérője 11-szerese a Földének.

A Spaceweather.com legfrissebb információi szerint a gigantikus méretű napfoltcsoport, az AR1785 jelenleg éppen a Föld felé néz. Bár egyelőre csendes, igen összetett mágneses tere miatt komoly esély van arra, hogy rövidesen erős napkitöréseket produkáljon. A kitörések anyagának egy része kidobódhat a Napból, és körülbelül 2 nap alatt érne a Földhöz, geomágneses viharokat és sarki fényeket keltve.
A Föld átmérőjének 11-szeresét elérő alakzatot szabad szemmel is láthatjuk a Nap felszínén. Ehhez azonban a szem megfelelő védelme, speciális napvédő szemüveg szükséges.



Az AR1785-ös napfoltcsoport középen, 
tőle balra pedig a szintén tekintélyes méretű 
1789-es foltcsoport



Forrás: origo.hu



Két nap lesz az égen?





Egy ausztrál fizikus szerint– ideiglenesen – két napot is láthatnak az égen a földlakók, mivel az egyik legfényesebb csillag rövidesen szupernóvává alakul és ennek fénye lesz majd látható a Földről.

A Huffington Post amerikai online lap értesülései szerint az elmélet dr. Brad Carter, a University of Southern Queensland fizikusának a nevéhez fűződik. A szóban forgó égitest, a Betelgeuse, amely az Orion csillagkép második legfényesebb csillaga. A szakember szerint az égitest tömege folyamatosan csökken, ami arra utal, hogy az összeomlás szélén áll. Miután a csillagnak elfogy a „tüzelőanyaga”, szupernóvává alakul és egy gigantikus robbanás során megsemmisül – írja a hvg.hu.

Carter szerint, amikor ez megtörténik, néhány héten keresztül egy második napot is láthatunk majd az égen, akárcsak a Csillagok háborúja című filmben. Az sem elképzelhetetlen, hogy ez idő alatt éjszaka sem lesz sötétség a bolygón. A fizikus számításai alapján ez akár a jövő év során is bekövetkezhet, azonban tény, hogy a hatalmas távolság miatt – körülbelül 640 fényévnyi távolságra – sok időre lesz szükség, mire a sugarak eljutnak a Földre. A robbanás eredményeként neutroncsillag, vagy egy fekete lyuk jöhet létre. „A robbanást követően hatalmas mennyiségű kozmikus részecske szóródik szét az űrben, ezek pedig idővel a Földre is eljutnak” – tette hozzá Carter. „Ezek a nagy energiájú neutrínók áthaladnak mindenen, a testünkön is, azonban károsodást nem okoznak.”


hvg.hu



Hatalmas, megmagyarázhatatlan robbanások az űrben

A mélyűrből érkező robbanások visszhangjára az ausztráliai Parkes rádióteleszkóp csillagászai figyeltek fel. Senki sem tudja, mi okozhatta az óriási detonációkat.
Az űr hatalmas. Hiába szerelkeztünk fel nagy teljesítményű parabolaantennákkal, csak kis részét tudjuk megfigyelni, így nyilván számos intergalaktikus jelentőségű eseményről lemaradunk. Azért van, hogy szerencsével járunk: az ausztráliai Új-Dél Walesben található Parkes rádióteleszkóp személyzete olyan robbanások „rádióvisszhangját” hallotta meg, amelyek messze a saját csillagrendszerünkön kívül történtek.
A csillagászok 2011 februárja és 2012 januárja között rögzítették négy, messze a Tejúton túl történt űrbéli robbanás hangját. Óriási robbanásokét: számításaik szerint a detonációk egyenként annyi energia felszabadulásával jártak, mint amennyit háromszázezer év alatt ad le a napunk.

A tudósok nem tudják, mi okozhatta az űrbéli katasztrófákat. Előfordulhat, hogy összeroskadó magnetárok – erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillagok –, elpárolgó fekete lyukak vagy nagy erejű gammarobbanások visszhangját hallották meg.
techcorner.hu



Lehetséges élet az újonnan felfedezett három szuperföldön



szombat, június 29, 2013  Gliese 667Chírekszuperföldérdekességekűrkutatás  No comments
Akár az is elképzelhető, hogy élet lehetséges a tudósok által egy közeli naprendszerben felfedezett három szuperföldön, vízzel és megfelelő hőmérséklettel. A szuperföld olyan bolygó, amely a mi naprendszerünkön kívüli, vagyis idegen csillagok körül kering. Tömege nagyobb a Földnél, de mégsem válnak gázóriásokká, tehát felépítésük többé kevésbé hasonló bolygónkhoz. A három újonnan felfedezett szuperföldön elképzelhető, hogy folyékony víz és enyhe hőmérséklet található, amelyek lehetővé teszik az életet. A csillagászok szerint a bolygók, a Gliese 667C nevű csillag “lakható zónájában” helyezkednek el és ez potenciálisan óceánok és vizes tavak létezését jelentheti – éppen úgy, mint a Földön. A University of Göttingen vezető tudósa, Dr. Guillem Anglada-Escuda elmondta: “Mi három nagyon erős jelet észleltünk, de lehetséges, hogy még kisebb bolygók rejtve maradtak.”
Gliese 667C kisebb, halványabb és hidegebb, mint a Nap, miután tömege annak alig több mint harmada. Ennek eredményeként, a lakható zónában – éppen elég meleg van, de nem túl nagy a forróság. Amennyiben a Föld lenne ugyanolyan távolságban a Naptól, mint a szuperföldek elhelyezkedése az adott naprendszerben, akkor túl nagy forróság lenne az élethez, viszont ott pont megfelelő távolságban vannak ahhoz, hogy akár óceánok és megfelelő hőmérséklet legyen.


Forrás: erdekesvilag.hu

Új tulajdonságokkal rendelkező élő szervezet a világűrből



szombat, június 29, 2013  hírekérdekességekűrkutatás  No comments

A szibériai tudósok olyan reaktor tesztelésére készülnek, amelyben - a súlytalanság körülményei között - emberi szervek növeszthetők, és új tulajdonságokkal rendelkező vegyi anyagok készülhetnek.
A világűrben előállíthatók még élő szervezetek is - állítják a novoszibirszki technológiai központban, ahol a tesztelést végzik.

Az új reaktor arra hivatott, hogy megoldja a súlytalanság körülményei között felmerülő problémát: a gravitációs erő híján a víz gömb alakot ölt, amit semmiképp nem lehet elkeverni. A reaktorban az őssejteket és a mikrorészecskéket légörvénnyel keverednek, amely segítségével a világűrben újabb kémiai kísérletek készülhetnek.

Minden vegyi és biológiai folyamat másképp zajlik a világűrben, mint a Földön. Vagyis van lehetőség arra, hogy új tulajdonságokkal rendelkező produktumokat állítsunk elő, de még élő szervezeteket is. A világűrben sokkal egyszerűbb a háromdimenziós objektumok kialakítása – mondja Jurij Ramazanov kutató.

A Földön nehéz egyformán terjeszkednie a háromdimenziós objektumoknak, miután létezik nehézségi erő. Folynak a kutatások a különböző szervek előállítására, de a háromdimenziós biológiai objektumok sokkal jobban nőnek a súlytalanság körülményei között. Hiszen egyszerre minden dimenzióban fejlődhetnek, nincs gravitáció.

Nincs messze a nap, amikor a röppályán mesterségen úton „megszülethetnek” olyan élő szervezetek, amelyek egyáltalában nem hasonlítanak a földi lényekre. Ezek igazi kozmikus jövevények lesznek – mondja Jurij Ramazanov.

Nagyon is valószerű, hogy elvileg új tulajdonságokkal rendelkező élőszervezet jöjjön létre. A röppályán a szalmonella baktériummal végeztek kutatást. Amikor baktérium visszakerült a Földre, kiderült, hogy hússzorosan veszélyesebbé vált. Így érthető, hogy teljesen új sajátosságokkal bíró anyagok állíthatók elő. Ezért elképzelhető az élő organizmusok előállítása is.

A novoszibirszki kutatók munkájának van gyakorlati haszna is. Hiszen nagy segítséget jelenthet az űrhajósok mindennapjainak megkönnyítésében. Most is, de főleg a hosszú távú űrutazás idején, elkerülhetetlenül felhalmozódnak a hulladékok, amelyeket fel kell dolgozni. A novoszibirszki reaktor képes például a higiéniai célokat szolgáló szalvétákat glükózzá alakítani. De ugyanígy járhat el másfajta hulladékokkal is.

A rektor tesztelésére 2013 második felében kerül sor.”Akkor látjuk majd, hogy jó úton járunk-e” - mondták a központban.

Forrás: hungarian.ruvr.ru



Hatalmas koronalyuk nyílt a Napon




Hatalmas koronalyuk nyílt központi csillagunkon a napokban, a sötét foltból süvítő napszél a hétvégére ér el minket.



A koronalyukról június 25-én készített felvételeket a Nasa Napdinamikai Obszervatóriuma (Nasa Solar Dyynamics Observatory) - írja a spaceweather.com. 

Az SDO képe:

A koronalyukak olyan helyek, ahol a Nap mágneses mezeje szétnyílik, a "hasadékból" pedig napszél szökik ki. A mostani nyílásból érkező napszél a jelek szerint elkapja a Földet, mivel a koronalyuk szinte közvetlenül a bolygónkra néz. Az előrejelzések szerint a napszél június 29-30-án éri el bolygónkat, geomágneses viharokat, sarki fényjelenséget okozva.
Forrás: Pécsi STOP/spaceweather.com /hirstart.hu

Kapcsolódó cikk: 
Június 28-án mágneses viharra számíthatunk

Június 28-án mágneses viharra számíthatunk (frissítve!)



SDO/AIA
Június 28. és 29. között geomágneses viharra számíthatunk a Földön. Kiváltó oka a Napból kiinduló napszél, de a folyamat pontos lezajlása nem ismert.

(frissítés: 2013.jún.27.)
A spaceweather.com szerint a napszél várhatóan 29-30.-án éri el a Földet. 
A geomágneses vihar az űridőjárás jelentős összetevője. A napszél nyomásának növekedésével a Föld mágneses tere a napszél érkezése felőli oldalon benyomódik, és a napszél nagyobb energiát ad át a földi magnetoszférának. Ez a plazmaáramlás növekedésével jár, amit a magnetoszférában lévő elektromos terek mozgatnak. Megnövekszik az elektromos áram értéke a magnetoszférában és az ionoszférában is. A geomágneses vihar fő fázisában ennek az elektromos áramnak a mágneses tere kifelé tolja a magnetoszféra és a napszél határát. A napszél rendkívül nagy sebességgel áramlik, akár a 400 km/szekundumot is elérheti.
A kiváltó ok a Nap koronakidobódása (angolul: coronal mass ejection - CME), vagy a napszél „nagysebességű áramlás”-a (co-rotating interaction region - CIR), ami a Nap felszínén lévő gyengébb mágneses térből ered. A CME által keltett geomágneses viharok gyakoribbak napfolt-maximum idején, míg a CIR által keltett viharok napfolt-minimum idején.
A geomágneses vihar gyakran órák alatt keletkezik és csak napok múlva áll helyre a földi mágneses tér korábbi állapota.
Hogy mit is jelent ez? Általában ez a jelenség zavarokat okozhat az elektromos berendezések működésében, beleértve a mobiltelefonokat is. A szakemberek szerint az ilyen viharok nagyon veszélyesek az űrben elhelyezett műholdakra nézve, de a repülőgépek technikai berendezését is zavarhatják, ez viszont nem veszélyezteti az utasok biztonságát.



Eltörpül a Föld a mostani napfolt mellett



szombat, május 18, 2013  hírekNapnapfoltnapkitörésűrkutatás  No comments

Éjszaka megérkezett a Földhöz egy korábbi napkitörés anyaga, miközben újabb kitörés történt a Földnél sokszor nagyobb napfoltcsoport felett.

A héten négy hatalmas napkitörés történt az 1748-as számú napfoltcsoport felett. Göran Strand svéd fotós méretarányos montázsán látható, hogy mekkora a Föld a napfoltcsoportokhoz képest.

A Spaceweather.com szombati információi szerint az elmúlt éjjel megérkezett a Földhöz a május 15-i napkitörés után kidobódott napanyag egy része, és egyelőre mérsékelt geomágneses vihar van kialakulóban. A magas földrajzi szélességeken sarki fények lehetnek.

Közben újabb, a korábbiaknál gyengébb (M-osztályú) kitörés történt az 1748-as napfoltcsoport felett, de ennek mégis nagyobb hatása lehet majd ránk május 19-én, mert a foltcsoport már jobban a Föld felé fordult.

Forrás: orig


X1.7-es / X2.8-as napkitörés




Hajnali 4 óra 17 perckor (2013.máj.13.) X1.7-es napkitörést figyelt meg a NASA űridőjárással foglalkozó részlege.
Az elmúlt 14 hónap legerősebb, X1.7-es fokozatú napkitörését produkálta központi csillagunk hétfő hajnali 4 óra 17 perckor.
A jelenséget a távol-keleten 3-as fokozatú rádiózavar követte. Arról egyelőre még nincs információ, hogy a kitörést koronakidobódás (CME) kísérte-e, ugyanakkor a kitörés nem a Föld irányába történt, így jelentős veszélyt nem okoz. (A Föld felé irányuló kitörések átlagosan 1-3 nap alatt érik el a bolygónkat, megérkeztük főként az elektromos eszközök működését befolyásolhatja, a műholdakban kárt is tudnak tenni.)
A megfigyelések szerint a kitöréseket okozó napfoltok gyakorisága 11 éves ciklust ír le, a a kitörések maximuma a 2013-as évre tehető. Egy nagy napkitörés főként elektronikai eszközeinkben lenne képes kárt tenni, mely napjainkban komoly hatással lehet az alapinfrastruktúrák működésére (ld. az X190-es esemény).
Forrás: idokep.hu

Megjegyzés: (frissítés) Nemsokkal a kitörést egy újabb X2.8-as fokozatú kitörés követte.

Entitások leválasztása és átalakulás a szakrális geometria által





2007. május 19. – ENTITÁSOK LEVÁLASZTÁSA ÉS ÁTALAKULÁS A SZAKRÁLIS GEOMETRIÁN KERESZTÜL
Lord Melchizedek és a Fény Plejádi Mesterei vezetik le ezt a magas szintű transzformációs folyamatot. Az erőteljes szakrális geometriai minták és vibrációk felhasználásával egy erőteljes Geometriai Fénytestet hoznak létre, ami „láthatatlanná” tesz benneteket a negyedik dimenziós alsó asztrál sík entitásai, valamint a kollektív tudat asztrális testéből kiterjedő alacsony vibrációs kivetítések számára. Tanulmányozásra kerülnek az efféle rákapcsolódások és csatlakozások különböző okai, amelyek azután beleavatkoznak életünkbe, valamint az is, hogy lehet ettől megvédeni önmagukat, az otthonunkat, és a szeretteinket. Ez egy erőteljes tisztítási folyamat, amit a Mesterek kínálnak számunkra, és bármikor használható, amikor csak ennek szükségét érzed.


KUTHUMI FELEMELKEDETT MESTER


ENTITÁSOK LEVÁLASZTÁSA, ÉS ÁTALAKULÁS A SZAKRÁLIS GEOMETRIA ÁLTAL


Michelle Eloff ©

Johannesburg Dél-Afrika

2007. május 19.

www. thelightweaver. co. za. Az anyag átírását Michelle Eloff készítette.

Az alábbi információ szigorú feltételek mellett adható tovább másoknak, mely szerint semmilyen információ nem változtatható meg, nem törölhető, és nem használható fel anyagi haszonszerzés céljából, és az információ forrását minden esetben fel kell tüntetni.
Kérjük figyelembe venni, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag össze leszel kapcsolódva a csatornázott lénnyel, és ez hasonló folyamatot indít el benned is. Ez nem teljesen ugyanaz, mintha ott lennél a csatornázott Mester jelenlétében, ugyanakkor a hatása éppen annyira erőteljes. Nem kell aggodalmaskodnod a channeling résztvevőinek megadott határidők vonatkozásában. Te is megkapod a saját határidődet Isteni Tervednek, Időzítésnek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a bizalom, a meglátás, a befogadás és a tudatosság áldásait. Üdvözöllek benneteket szeretteim.

Nagy örömmel és élvezettel tölti el szívünket, hogy itt lehetünk veletek a mai napon, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerében.

Szeretteim, ahogy a Krisztusi Fény jelenlétében összegyűlünk, kiterjesztjük Fényünket, Szeretetünket és Támogatásunkat mindegyikőtök felé a geometriai hálók és energia formációk megteremtése kapcsán, melyek hozzájárulnak a mai napon megtapasztalásra kerülő tisztulási folyamathoz.
Az entitások kapcsolódása egy olyan téma, aminek eddig nem sok figyelmet szenteltetek. Nem is igazán beszélnek erről, pedig nagyon fontos, hogy az emberek tudatában legyenek annak, hogy az énen kívülről származó energiák az énen keresztül milyen befolyással bírnak az életetekre. Az entitások csatlakozásának rengeteg formája fellelhető, sok különböző entitás létezik, és ezek az energiák képesek hatást gyakorolni a harmadik dimenzióra. Az ő birodalmuk a negyedik dimenziós asztrális övön belül található, ami egy olyan hely, ami a sötétséget táplálja – ha ezt nevezhetjük így – az ő tudatuk a sötét én tudata, vagyis olyan tudattal bírnak, amelyik nélkülözi a megvilágosult ént. Mivel a sötétség mindig is mindössze a fény hiányát jelenti, ezért amikor a fény részecskék mozdulatlanná válnak, akkor beáll a sötétség. Ezért aztán ahhoz, hogy valaki átalakíthassa a sötétséget, mindössze az szükségeltetik, hogy egyszerűen újra aktiválja a fény részecskéket. Ez pedig az erőteljes Vonzás Törvénye, a Szándék Törvénye, valamint a tudatos társteremtés révén valósítható meg. És ez nem csak a külső világra vonatkozik, hanem éppen úgy önmagatokra is. Hallottatok már csapdába esett lelkekről, elveszett lelkekről, hallottatok már más teremtett formában létező entitásokról – a hüllőkről, a drákóiakról, a szürkékről, és sorolhatnám még. Ezek mindössze egy olyan erőnek tulajdonított nevek, ami azt választja, hogy a sötétségre helyezi a fókuszt. Most, hogy elmagyaráztam nektek a sötétség mibenlétét, talán meg fogjátok érteni azt, hogy a sötétség hogyan és miért lép életbe.

Mikor is bárki, attól függetlenül, hogy ő kicsoda, spirituális, érzelmi vagy mentális fejlettségétől függetlenül azt választja, hogy elsődleges fókusza a sötétség legyen, vagy bármi olyan, ami nélkülözi a fényt, azzal azt kockáztatja, hogy magához vonzza ezeket az entitásokat. Nem csak ezen a módon lehet bevonzani egy entitást; tulajdonképpen nagyon, de nagyon sok olyan Fénymunkás van, aki felkelti ezeknek a lényeknek a figyelmét a belőlük sugárzott fény mennyiségével. Ezekben az entitásokban, attól függetlenül, hogy maguk választották a sötétségre való fókuszálást, él egy belső vágy a szabadság iránt. Mivel azonban nem ismerik ennek elérésének a módját, benne maradnak a sötétség ingoványában, miközben a fényre vágynak. Abban a pillanatban, ahogy megpillantják a fényt, elkezdenek felé gravitálni. Ez az oka annak, hogy már oly sok alkalommal elmondtuk a Fénymunkásoknak, hogy érzelmileg, mentálisan és spirituálisan érettnek kell lennetek, megfelelő belső egyensúllyal kell, hogy rendelkezzetek, mert lehettek spirituálisan olyan fejlettek is akár, mint bolygótok legnagyszerűbb gurujai, de ha érzelmi szintetek egy öt éves gyermek érzelmi állapotának felel meg, és egész életetek azzal telik, hogy az egótok szerint reagáltok – akkor az entitások rá fognak csatlakozni az energiátokra. És valójában az érzelmi szinten éretlen vagy mentális szinten éretlen Fénymunkások azok, akik a leginkább kiteszik magukat az entitások rácsatlakozásának, mindössze azért, mert a szellem fénye felkelti az entitások figyelmét, erre ráharapnak, és te jóságos ég, micsoda lakoma is ez, hiszen az én érzelmi vagy mentális intelligencia hiánya leás a sötétségbe, és dilettáns módon elpancsolgat mindazokkal a negatív energiákkal. Ezzel tehát a szó szoros értelmében egy svédasztallá váltok számukra, édességként, savanyúként, főételként és desszerként is felkínálva magatokat, hogy úgy mondjam! (nevetés)

Sokan erre azt mondjátok: -”De ha én egyáltalán nem törődöm ezekkel az entitásokkal, akkor miért csatlakoznának hozzám?”- Igen, ez korrekt. Ugyanakkor, ha életetek bármelyik területén a korlátozásokra, a negativitásra koncentráltok, akkor azzal azt kockáztatjátok, hogy egy entitás hozzátok kapcsolódjon. Mindazok a tanítások és könyvek, amik a rendelkezésetekre állnak - sőt most ehhez csatlakozik a „Secret” (Titok) c. film is, aminek kapcsán biztos vagyok, hogy mindannyian tisztán látjátok, hogy mindazt az üzenetet tartalmazza, amit én, Kuthumi, és a többi Felemelkedett Mester eljuttatott az emberiséghez az elmúlt úgy ötven év során a csatornázókon keresztül. Minden itt van – minden eszköz a rendelkezésetekre áll, és ez minden egyes ember számára elérhető. A „Secret”/Titok c. film bemutatása, hogy úgy mondjam megerősíti, hogy a tömegtudat lehetőséget kapott a felszabadulásra.

Ez annak a következménye, hogy néhány „dugó” eltávolításra került. Szeretnék egy kicsit erről beszélni, mielőtt tovább folytatnám az entitás kapcsolódás témáját. Ezek a „dugók” olyan implantátumok, amelyeket fejlődésetek során különböző időkben helyeztek el bennetek. Ezeket különféle entitások helyezték el, különféle okokból kifolyólag, de a fő okuk természetesen az volt, hogy a hatalomnélküliség állapotában, áldozati tudatosságban tartsanak benneteket. De most már tudjátok, hogy mindössze egyszer vagytok áldozatok, és a többi esetben már önként vállaljátok annak megtapasztalását. (nevetés) Csak arra az eshetőségre mondom, ha elkezdenétek most azt mondani: - „Ó, igen, áldozat vagyok, szegény én!” (nevetés)

Ezeknek a dugóknak az eltávolítása hosszú ideje folyik már, mostanra ez a folyamat felgyorsult, és a legtöbb esetben automatikusan történik meg, vezetőitek segítségével. Én, Kuthumi személyesen is közreműködtem ebben, és sok más rendszer is segédkezett ezeknek az implantátumoknak, vagy ha úgy jobban tetszik, memória-blokkolóknak az eltávolításában. Ezek a test azon különböző részein belül kerültek elhelyezésre, amelyek kapcsolatban állnak a központi idegrendszerrel, valamint a test azon képességével, amivel képes elolvasni a környezetében lévő energiákat. Az idegrendszer bizonyos területeinek nyugalmi vagy szunnyadó állapota, ami lényegében az agy túlnyomó részére vonatkozik, tudatlanságban tartotta az emberiséget az emberi testben élő lélek hatalmával kapcsolatosan, és ebből következően az emberek hatalmával kapcsolatosan. De mindez most változóban van. Ez már egy ideje a változás állapotában van, és ti mindannyian képesek vagytok kezelni ezeket a változásokat.

A hét fő csakrában lévő „dugók” ma eltávolításra kerülnek, és a Plejádi Mesterek, valamint Lord Melchizedek segítségével, akik elhozzák a szakrális geometriai formációkat, az elkövetkezendő 33 nap folyamán végbemegy ezeknek a „dugóknak” a szétszerelése – hogy úgy mondjam-, vagy átalakulnak egy kulccsá, ami önmagában egy nagyon erőteljes folyamat. Véget ért az úgynevezett „Kali Yuga”, a Nagy Alvás. Ez már régebben véget ért, és minél többet dolgoztatok magatokon, annál közelebb kerültetek a teljes ébredéshez, a teljes tudatossághoz, a teljes emlékezéshez. Erre az emlékezésre jelenlegi inkarnációtokban sor kerül, ha ezt választjátok. És ez azáltal következik be, hogy egyszerűen azt fogjátok választani, hogy gyakoroljátok a Vonzás Elveit, és életetek mesterévé váltok.

Túlnyomó többségetek ismeri a tanításaimat. Különösen az elmúlt három év során tanításaim fókuszában az állt, hogy az énhez vezesselek, terelgesselek benneteket, a hatalomnak azon területeire, ahol a „Titok” – ahogy ezt mostanában hívják – létezik. És most azt mondom nektek, hogy rá fogtok jönni a „Titokkal” kapcsolatos Titokra, sőt még az is lehet, hogy még mélyebb tikokra is rábukkantok a „Titokkal” kapcsolatos titkok során. (nevetés) Nem úgy hangzik ez kissé, mintha a Da Vinci Kód folytatása lenne? Igen? (nevetés) Mindenki hozzáadja a maga véleményét pro és kontra, ugorjunk hát bele a közepébe, még mielőtt erre sor kerülne! Oda fogjuk nektek adni a titkon belül rejtőző titkot, és az ő összes titkukat! (nevetés) Talán ki akartok fecsegni néhány titkot? Állítsátok össze a saját titkotokat, bár természetesen ez többé már nem titok, hiszen mindenki tud róla! De akkor miért is nevezik ezt „A Titoknak”? Van valakinek valami halvány sejtése? Nekem sincs! (nagy nevetés)

Értsétek meg, hogy az élet könnyedebb oldala az, ami áramlásban tartja az energiát, és ez fog elvezetni titeket a teljes emlékezés birodalmaiba. Humor, nevetés, könnyedség – ezek képezik annak az alapnak a kulcs összetevőit, amit önmagatok számára teremtetek. Ezért is beszéltem a múltkoriban olyan nyomatékosan a pletykálkodás, az ítélkezés, a kriticizmus és a mások nevetségessé tétele kapcsán. Nem kerülhettek be a teljes emlékezés állapotába, ha közben a sötétséghez ragaszkodtok. Amikor a másik felett ítélkezel, akkor belemerülsz a sötétségbe. Amikor másokról pletykálsz, akkor átadod magad a sötétségnek. Amikor irigység és gyűlölet él a szívedben a másik iránt, akkor a sötétségben pancsolsz. Féltékenység, kapzsiság, bujaság: ezek a vétkek azok, amelyek utat nyitnak a sötétség dimenzióinak.

Egy intenzív utazáson vettetek részt annak érdekében, hogy eltávolodjatok ezektől a dimenzionális befolyásoktól, és belépjetek a képlékeny, folyékony univerzumba, hiszen erről szólt az egész hatodik dimenziós munka, ahogy ezt nemrégiben feltártam előttetek.

A képlékeny, folyékony univerzum lehorgonyzása – és a Folyékony Szeretet Hatodik Sugara ennek részét képezte, és esetleg azok közületek, akik ezen részt vettek, emlékeznek arra, amikor azt mondtuk, hogy senki sem lesz képes elérni a Krisztus Tudat valódi bőségét a nyolcadik univerzumon keresztül, hacsak nem jönnek keresztül a folyékony szeretet hatodik dimenzióján. Mindennek, amit mondunk annak oka van, mivel mi látjuk a nagyobb képet. Megadjuk nektek a rejtvény vagy a puzzle darabkáit, és segítünk azok összerakásában. Mindössze annyit kérünk tőletek, hogy figyeljetek ránk, bízzatok meg bennünk, és alkalmazzátok a tanultakat. Még azokban a pillanatokban is, amikor azt gondoljátok magatokban, hogy a ti spirituális utatok valójában nem más, csak egy kozmikus tréfa, és hogy ti képezitek az univerzum humorának a központi témáját, vagy ami a jelen üzenet közvetítőjének a kedvence: - Isten elveszítette az üveggolyóit, és most felfordítja az ember egész világát, csak hogy megtalálja azokat! (nevetés)

Mindennek célja van. A Szellem soha nem cselekszik cél hiányában. Megszámlálhatatlan terv érik most be. Létezik egy „A” Terv, és a legtöbben rendelkeztek „B” továbbá „C” tervvel is, az Univerzum pedig elmegy egészen a „Z” Tervig! (nevetés) Soha semmit nem hagy figyelmen kívül, minden aspektus megvizsgálásra kerül! Ezért amikor azt javasoljuk, hogy szenteljetek időt a csendes visszavonulásra, akkor ezt okkal mondjuk. Amikor arra kérünk titeket, hogy pihentessétek a testeteket, szenteljetek figyelmet testetek érzéseire, akkor mindezt okkal mondjuk. Amikor azt mondjuk, hogy a pletyka, a kritika, az ítélkezés, az elutasítás és a nevetségessé tevés egyenlő a fekete mágiával, akkor azt komolyan gondoljuk. És ez nem csak arra az esetre vonatkozik, amikor ezt másokra vetítitek ki, hanem arra is, és ez még rosszabb, amikor ezt magatokkal teszitek. Don Miguel Ruiz, aki lehorgonyozta a „Négy Egyezség” tanításait – elismeri és elismétli a Mesterek tanításait, mi szerint a pletyka a legsötétebb mágia az összes közül, a szavak óriási erejénél fogva.

Hadd tárjak elétek egy képet szeretteim! A szavak nagy erővel bírnak, mivel rezgéseket testesítenek meg. Olyan rezgéseket, amit nem feltétlenül éreztek vagy értetek. A szavak rezgésének a hatásait azonban már érzitek. Amikor egy, a szíveteknek nagyon kedves személy azt mondja nektek: -„Szeretlek” – erre testetek pozitív módon reagál. De ha ugyanez a személy valami negatívat mond nektek, akkor a testetek sokkot kap, összehúzódik, és érzelmi, sőt gyakran még fizikai fájdalmat is érez. Ezt azoknak a szavaknak a rezgése okozza, valamint az, hogy megértitek azoknak a bántó szavaknak a jelentéstartalmát. Namost, ez történik olyankor, amikor szemtől szembe álltok az illetővel. Amikor az emberek kizárólag abból a célból jönnek össze, hogy pletykálkodjanak más emberek életéről, mindössze azért, mert nem kedvelik az illető életstílusát, vagy a gondolkodásmódját, vagy mert éppen féltékenyek, irigyek arra a személyre, vagy mert nem értik meg a másik embert, nos ilyenkor a tűzzel játszanak. Ez az energia létrehoz egy formációt, és ennek az energiának a rezgése pedig megszólítja az entitásokat: -”Hello, itt vagyok, gyere és kapj el, van egy kis „eledelem” a számodra, egy nagy tál igazán ízletes fincsi kis negatív energia!” Ez olyan valami, amivel mindenkinek tisztában kellene lennie.

És ez egyre csak fokozódik. Hányszor fordult már elő, hogy bementetek egy szupermarketbe, ahol is minden tele van újságokkal, amik mind a „LEGFRISEBB PLETYKÁT” kürtölik világgá a hasábjaikról? Vajon ez milyen energiát sugároz ki magából? Uh! Ez mire hív fel benneteket? Arra, hogy beleártsátok magatokat más emberek életeinek a drámáiba, olyan emberekébe, akiket még csak nem is ismertek! Ez eltávolít benneteket életetek céljától, eltérít mindattól, ami fontos számotokra. Persze sokkal könnyebb más emberek problémáin köszörülni a nyelveteket, és rámutatni arra, hogy milyen rosszak is, milyen bizonytalanok is ők, mennyire nincsenek egységben, továbbá, hogy bizonyos dolgokat tönkretettek, legalábbis amiről ti azt hiszitek, hogy azok tönkrementek, és ami szerintetek az egység hiányát jelenti. Pedig még csak nem ismeritek az egyén életének a teljes esszenciáját. Ha valaki olyanról beszéltek, aki csinált valamit, és megítélitek őket: „-Jaj, Istenem, azt gondoltam róla, hogy olyan spirituális és olyan elkötelezett” vagy „Te jó ég, azt gondoltam róla, hogy egy gyógyító, és nézd mit csinált!” Mégis mit tudtok ti annak a személynek az életéről és azokról a körülményeiről, ami ahhoz a viselkedéshez vezetett? Semmit! Csak a felszínre összpontosítotok, és amikor ezt teszitek, azzal kinyitjátok a negyedik dimenzionális asztrál sík ajtaját, és a szó szoros értelmében beinvitáljátok a negatív energiákat, hogy csatlakozzanak hozzátok pletykálkodásotokban!

A másik dolog, amit tesztek – most, hogy már ismeritek a „Titkot” és a Vonzás Törvényét, ennek könnyűnek kell lennie – a szavak, amiket kimondotok, és amiknek a kimondásával saját magatokra vonatkozóan keltitek azokat életre! Mi történik tehát akkor, amikor mások pletykálnak rólad, ujjal mutogatnak rád, visszautasítanak téged, és azzal vádolnak, hogy nem vagy egységben… stb. Szerintetek ez miért történik? Mert ti hívtátok azt életbe saját szavaitokkal, ti fókuszáltatok arra, és ezzel már meg is szőttétek a varázslatot. Megteremtettétek saját magatok fekete mágiáját. Ez pedig helyet teremt az entitások számára, hogy rácsatlakozzanak és táplálkozzanak abból az energiából, amit ti hoztatok létre abban a környezetben. Az a személy, akiről pletykáltál, aki felett ítélkeztél, akit kritizáltál, most pszichés támadás alá került általad, és ezért neked kell vállalnod a felelősséget. Minden ember, aki részt vesz a pletykálkodásban… stb. ezzel karmát vesz magára a másik személlyel kapcsolatban, és ezt ki kell egyensúlyoznia. A pletykálkodás tehát negatív karmát teremt számodra.

Az a személy, aki energetikailag a befogadó oldalon áll, drámai hatás alá kerül, olyannyira, hogy fizikailag akár meg is betegedhet. Álltál-e már valaha mások kritikájának, vádaskodásainak, ítélkezéseinek és pletykájának a kereszttüzében? Vagy inkább úgy kellene feltennem a kérdést, hogy van itt valaki olyan, aki ezt még soha nem élte át? Van itt valaki?

A csoport válasza: Nem.


Gondoltam. Milyen érzés volt? Biztos vagyok benne, hogy ha most erre visszagondoltok, képesek lesztek felidézni azt az emléket, ami talán valami olyasmi érzést keltett bennetek, mintha az összes energiát leszívták volna a testetekből, mintha kiment volna belőletek az erő – sokkos állapot, hitetlenség, szomorúság, bánat, harag, bűntudat és szégyen – mindezek az érzelmek életre keltek bensőtökben. És pontosan ugyanezek az érzelmek kelnek életre másokban is, amikor ti teszitek ugyanezt velük. Tehát ahhoz, hogy az entitások hozzátok csatlakozzanak, elég egy szempillantásnyi idő is, és sokkal nagyobb mértékben elérhetőek vagytok számukra, mint azt felfognátok. Nagyon fontos, hogy megértsétek, milyen finom módjai vannak annak, hogy bevonzzátok őket a teretekbe.

Azt is hozzá kell ehhez tennem, hogy amikor beszélsz egy másik személlyel, vagy maximum két másikkal - egy személlyel való problémádról, és ennek a személynek a cselekedete következtében fennálló érzéseidről és gondolataidról, hogy úgymond ezáltal könnyíts a szíveden, az egy másik helyzet, hiszen ilyenkor nem az a szándék vezérel, hogy pletykálj a másikról, vagy, hogy támadd őt, hanem ebben az esetben az elengedés szándéka vezérel, és az, hogy ezt valakivel megoszthasd. Aki esetleg némi iránymutatással, meglátással vagy tisztasággal tud szolgálni érzéseid kapcsán. Néhány esetben ez rajtad kívül további három személyt igényel, hogy meg legyen a négy elem struktúrája. Mindig hozd be a Szellemet az ilyen szituációba, hogy a Szellem közvetítse az energiákat és segítse az átalakulást! Ha valakivel problémád van, és azt megbeszéled egy, esetleg két vagy három nagyon jó barátoddal, vagy egy nagyon jó barátoddal és egy terapeutával, az rendjén való. De az, hogy utána fűnek-fának, akivel csak összefutsz, elújságold azzal a bizonyos illetővel való incidensedet, hogy ez a személy mit tett veled, nos, kedveseim, ez már pletykálás! Ezzel már pszichés pocsolyát hoztok lére, amivel aztán magatokhoz vonzotok majd egy entitást, aki ebből az energiából fog majd táplálkozni. Világos és egyszerű! Mindenki érti?

Csoport válasz: Igen!


Nagyon jó! A másik okom az volt ennek az információnak az átadására, hogy elmondjam, hogy nem kell drága energiátokat és értékes időtöket a más emberek életében bekövetkező drámákra fordítanotok, hiszen oly sok minden van a saját életetekben, ami a figyelmetekre áhítozik. És ezek nem minden esetben megoldásra váró problémák, hiszen az energiát kreatívan is felhasználhatjátok. Az energiát használhatod arra is, hogy ellásd üzemanyaggal az életedet, hogy ösztönözzön, hogy új teremtésekkel állj elő, új ideákkal, hogy ezt az energiát fektesd be az életedbe, a szolgálatodba, gyógyítási praxisodba, a karrieredbe, vagy bármibe, amit csak választasz. Vonzd ezt az energiát Magadhoz, és állítsd azt célod és terved irányába! Ne feledd, ha belebonyolódsz a más emberek életét érintő pletykálkodásba, és ha ez nem a gyógyítás érdekében történik, ezzel arra teszel kísérletet, hogy figyelmen kívül hagyd a saját életedet! Ez eltávolít attól, ami fontos. Tehát a negativitás a szó szoros értelmében eltávolít téged! Azáltal, hogy figyelmen kívül hagyod önmagad, eltávolodsz magadtól, ha félsz az önmagaddal eltöltött csendes időszakoktól, azzal eltávolodsz magadtól; ha félsz a teremtéstől, azzal eltávolodsz magadtól. A félelmi periódusok eltávolítnak saját magadtól.

Tehát ezzel beengedsz egy entitást. És az mihez kezd? A legsebezhetőbb csakrádon keresztül csatlakozik hozzád, általában a szolar plexuson keresztül, vagy a szakrális, második csakrádon keresztül. Egy bizonyos idő eltelte után kedvetlennek, depressziósnak, haragosnak érzed magad, mintha minden az idegeidre menne, mindenki, akit csak látsz irritál, mindenki dolga az idegeidre megy, és minél inkább ideges, frusztrált és mérges leszel, annál ínycsiklandozóbb étel válik belőled! Az az entitás majd gondoskodik arról, hogy továbbra is a negativitásra fókuszálj, hiszen ő ebből táplálkozik. Akármennyire is vágyik a fényre, szüksége van arra, ami életben tartja – a félelmedre, a negativitásodra.

Minden harag vonzza a negativitást. És most itt nem arról beszélek, amikor valakinek van egy, vagy esetleg néhány rossz napja. Hanem arról, amikor ez vég nélkül folytatódik, és ebben az esetben 98% esélyed van arra, hogy egy entitás rád csatlakozott. Néha az entitások az élő téren keresztül csatlakoznak hozzád. Lehetnek entitások abban a térben, ahova te fizikailag belépsz. Ez lehet egy otthon, amibe beköltözöl, egy földterület, ahol élsz, egy hely, ahova ellátogatsz, vagy az is elég lehet, ha keresztülhajtasz egy olyan vidéken, ahol érzed, hogy kivételesen sűrű az energia. A sötétség produkál ilyen negatív jelenlétet. Azért léteznek, mert létezik negativitás. Hozzád kapcsolódhatnak, amennyiben azt választod, hogy folyton a negativitáson lovagolsz. És megismétlem, ez nem akkor következik be, amikor van egy rossz napod vagy egy rossz heted. Hanem azalatt az időszak alatt, amikor arra ösztökéllek, hogy tegyél valamit a helyzet érdekében, menjél át egy folyamaton, hogy eljuss annak mélységéig, hogy mi is az, ami idegesít téged. Nagyon sok módszer létezik erre, és tudom, hogy a legtöbben jártok is ilyen terápiákra. Lássátok el a terapeutákat sok munkával, hiszen az a dolguk! Az majd kitisztít benneteket!

Minél világosabbak/fényesebbek vagytok, annál nehezebb számukra rátok csatlakozni. Miért? Mert a fény rezgése oly gyors és oly magas, hogy nem tudnak rácsatlakozni, hiszen az ő frekvenciájuk sokkal sötétebb, mint a fényé, vagyis képtelenek belétek akasztani a kampójukat, azaz rátok csatlakozni, azaz kinyújtani egy zsinórt, és azon keresztül bejutni sebezhető csakráitok egyikébe. Az entitások sokszor használnak ki olyan helyzeteket, ahol a drog is megtalálható, sőt olyanokat is, ahol túlzott alkohol fogyasztás történik. Ez egyfajta minta a számukra, egy aláírás, egy aduász, ha úgy tetszik, ami arra szólítja fel az entitást, hogy elérhető vagy a számára. A drogok használata, valamint a rendszeresen fogyasztott nagy mennyiségű alkohol rendkívül veszélyes. Az alkohol fogyasztás egy csatornát hoz létre a testen belül, ami keresztülmegy az összes csakrán, és ahogy végigmegy ezeken a csakrákon, maga mögött hagy egy negativitás magot. Ezért a rendszeresen fogyasztott alkohol elülteti ezeket a magokat. Ezek a magok a túlzott alkohol fogyasztáson keresztül fogannak meg bennetek, annak rezgése, valamint annak kapcsán, hogy az alkohol mit tesz a testtel, mindez pedig degeneratív folyamatot indít be.

A drogok más hatással vannak a testre, mint az alkohol. Míg az alkohol sokkal inkább fizikai hatással van a testre, addig a drog sok más szinten lép működésbe, és leginkább a harmadik szemre és a korona csakrára van hatással. A degeneráció az agyalapi mirigynél és a tobozmirigynél veszi kezdetét, és rendkívül nagy hatással van a hypothalamusra. Tovább jut az agykéreg területére, ahol egy újabb degenerációs folyamat veszi kezdetét. Namost, ha a drog és az alkohol együtt kerül elfogyasztásra, akkor az összes dehidratált (kiszáradt) agysejt megduzzad, és ezzel utat enged annak, hogy további negatív energia lépjen be a testbe. A kiszáradt/dehidratált test szintén nagyon sebezhetővé válik a negatív energiára. Namost, amikor az agy ennyire tele van méreganyaggal, és megrészegíti mindkét anyag együttes fogyasztása, azzal szó szerint megnyílik a pokolba vezető kapu, hogy úgy mondjam. Különösen azoknál az embereknél, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mire nyitották meg magukat.

Sokan mondják, hogy használnak elme/tudat módosító drogokat, és ha az ember tisztában van azzal, hogy mit csinál, akkor az biztonságos. Nem, ez nem így van, különösen akkor, ha még rendelkezel testbe zárt traumákkal. Ha még mindig élnek benned mély sebek, akkor annak a kockázatnak teszed ki magad, hogy megnyitod magad valami olyanra, amiről esetleg fogalmad sincs, hogy hogyan kezeld azt. Az alkoholnak más hatásai vannak, mint a drogoknak. Azt akarjuk ezzel mondani, hogy nagyon körültekintőnek kell lennetek, ha valaki elmegy hozzátok Spirituális utazás álnév alatt, vagy bármilyen befelé tartó utazás álneve alatt, és elme vagy tudat módosító szereket használ. Ha teljes mértékben tisztában vagytok minden folyamatotokkal, akkor vágjatok bele! De ha van még valami trauma a testetekben/sejtjeitekben, akkor hatalmas kockázatnak teszitek ki magatokat, még akkor is, ha a segítők megtartják számotokra a teret. Megnyitjátok magatokat az asztrális világra, ahol olyan dolgok léteznek, amit még csak fel sem tudtok fogni. Azért tudnak létezni, mert az emberiség létbe hívta őket a negativitáson és a félelmen keresztül, és mindezek egymásra épülnek. Olyan környezetben tartózkodni tehát, ahol nagyon nagy mennyiségű alkohol kerül elfogyasztásra, és drogok vannak használatban, nem pusztán annyit tesz, hogy bulizol egyet a barátaiddal, hiszen ott vannak a láthatatlan haverjaitok is! És ki mondja meg nekem, hogy mi
lesz a főfogás a menüjükben?

A legtöbb alkohol és drogfüggő entitás mérete kb. egy kétéves gyermeknek feleltethető meg, bár a szájnyílásuk úgy néz ki, mint a ti tengerlakó cápáitoké, és az ilyen entitás szó szerint bekapcsolódik a Lélek Lakhelyére, ami a tarkón található a nyakszirt feletti területen, ahol a nyúltvelő helyezkedik el. Aztán innen egy csövön keresztül bejut a Lélek Lakhelyére, végigmegy az agykérgen, egészen eljut a tobozmirigybe, az agyalapi mirigybe, és szó szerint kiszívja belőletek a fényt. Valamint kiszívja az agyatokban található összes információt is, és az összes, gerincvelő folyadékot is, mivel képes bejutni a központi idegrendszerbe. Ennek következtében pedig képes bejutni összes párhuzamos létezésetekbe is, és Isten segítse meg bármelyik párhuzamos létezésedet is, amelyik nehéz időszakon megy éppen át, mert te jó ég, az be fogja húzni mindazt a negativitást a te teredbe is. Ezért végeztek oly sok úgynevezett ördögűzést sok emberen, ahol is szó szerint az történt, hogy saját párhuzamos vagy lehetséges/alternatív énjük szállta meg őket, akiket akkora traumaként ért az az esemény, hogy energiájuk egy része lehasadt, és az időn és a téren át összeolvadt a te mintáddal. Ilyenkor történik meg az is, hogy az entitások keresik a megnyilvánulás útját, ahol átvehetik az irányítást az energiád felett, és irányíthatják az életedet. Történt már ilyen, és manapság is akad rá példa. Ez 10 alkalomból 9, 5-szer bekövetkezik olyan emberekkel, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mit tesznek, olyan energiákkal játszanak, amit nem értenek, ezért olyan veszélyes a tudatlanság.
Ha bármihez is vonzódtok, mielőtt belementek, térképezzétek azt fel! Ha nyaralni mentek, biztosan tudni szeretnétek hova is utaztok, mi található ott és hol lesz a szállásotok. Mikor egy új karrierbe kezdtek bele éppen, biztosan megérdeklőditek, hogy az a munkakör mivel is jár, milyen is az a cég, ahova állásért jelentkeztek? Ha a fizikai életetekben ez megteszitek, miért nem teszitek meg a többi kapcsán is? Az is pont ugyanolyan fontos. Mindez az információ roppant lényeges, mert olyan emberekkel kerültök majd kapcsolatba, akik szenvednek az entitások rájuk csatlakozása következtében. Ez talán nem annyira intenzív, mint a megszállottság esete, de vannak olyan emberek, akik annyira mélyponton vannak, depressziósak és kiábrándultak magából az életből, hogy fogalmuk sincs, mihez kezdjenek, hova menjenek vagy kihez forduljanak. Ezek az emberek megtalálnak majd titeket. És mivel ez a tudás a rendelkezésetekre áll, olyan értékes és fontos információk birtokában vagytok, amivel segíthettek nekik, és ugyanakkor magatoknak is.

A mai lecke lényetek legmélyére hatol, hiszen ez nem csak a másik emberről való ítélkezésről és pletykálásról szól, hanem rólatok. Valamint a benneteket irányító szándékokról, amelyek részévé váltak hálótoknak, amelyek meghatározzák külső életeteket. Ahogy egyre több és több dugó kerül eltávolításra, ahogy egyre inkább emlékeztek, minél tudatosabbakká váltok, annál vonzóbbak lesztek nem csak fizikai embertársaitok számára, hanem azoknak az entitásoknak a szemében is. Ugyanakkor fel vagytok vértezve azzal a tudással, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni veletek, ha tudjátok mi a dolgotok. Tehát ez a fajta teória, hogy úgy mondjam nagyon lényeges alapozási terv számotokra. Ez annak az alapja, amiből dolgozni fogtok. Hozzá kell tennem, hogy Lord Melchizedek arra kér, hogy ismételjem el számotokra azt, hogy rendkívül lényeges, hogy ne keveredjetek bele más emberek drámáiba a pletykálkodáson, ítélkezésen, kritikán, nevetségessé tételén… stb-n keresztül, mert az ellentétessé, fordítottá teszi azokat a szakrális geometriai alakzatokat, amelyeket veletek együtt szándékozunk létrehozni. Lényegében azt mondja, hogy minden, amit ma teszünk, azoknak a fenti energiáknak a következtében vagy szétesik, vagy pedig ellentétessé válik, hiszen az átfordítja a fény részecskéket sötét, stagnáló energiákká. Tehát mindenféle sűrűség, szándékos sűrűség leállítja mindazt, amit ma véghezviszünk.

Tehát akkor szeretteim, legyetek tudatában annak, hogy kivel vagytok – ebben rejlik a megkülönböztető képesség hatalma. Legyetek tudatában annak, hogy miféle beszélgetésekbe bocsátkoztok bele. Legyetek tudatában annak, hogy mit olvastok, mit néztek meg a televízióban, hiszen, mindaz, amit megnéztek a TV-ben, mindaz, amit a rádióban hallotok, amit elolvastok egy könyvben, befolyással bír gondolataitokra. Az egy rezgés. Minden, ami ezeken az eszközökön keresztül a tudomásotokra jut, valóságotok részévé válik – ezért is van az, hogy az emberiség ilyen szintű erőszakot, áldozatiságot, gyűlöletet és pusztítást tapasztal meg. Hiszen mivel is tölti el ideje jó részét az átlagember ezen a Föld nevű bolygón? Elég, ha egy pillantást vettek a legjobban menő mozifilmek címeire, legjobban menő magazinokra, hit parádéitok zenéinek szövegeire, és már meg is kapjátok a választ. Ennyire erőteljes a Vonzás Törvénye. Ekkora hatalommal rendelkeztek mindannyian kivétel nélkül itt a Föld bolygón, hiszen az emberisége hozta létre ezt a világot, amelyben éltek. Mai világotok a bolygón élő minden egyes ember belső világának külső tükröződése.


Kezdjük akkor el mai átvitelünk energia aspektusát! Helyezkedjetek el kényelmesen!


Lazítsátok el a testeteket azáltal, hogy mélyen lélegezzetek be, és teljesen lélegezzetek ki, és közben engedjétek meg, hogy izmaitok ellazuljanak, majd csukjátok be a szemeteket, ha eddig nem tettétek volna meg. Vegyetek még egy mély lélegzetet, a kilégzés a szátokon keresztül történjen, és engedjétek meg, hogy az összes izmotok ellazuljon. Tudatosítsd magadban, ahogy fejbőröd összes izma ellazul, a szemed körüli izmok is ellazulnak, a szád körüli izmok is, valamint az állkapcsod és a nyakad is ellazul. Engedd le a vállaidat, lazítsd el a mellkasod, a gyomrod, és engedd, hogy hátad, karod és kezed összes izma ellazuljon. Engedd, hogy csípőd lazán belesimuljon a székbe. Lazítsd el felső végtagjaidat és vádlidat, majd bokádat és lábfejedet is. Lélegezz!

Most arra kérünk, hogy tudatosan hívjátok be összes személyes vezetőtöket, a Mestereket és az Angyalokat (szünet) akiket Lord Melchizedek, valamint a Fény Plejádi Mesterei kísérik. Ez a 13 Plejádi Mester képviseli DNS-etek 12 rétegét, valamint benneteket. A tudatos emberi lény képviseli a 13-ik elemet. Ők képviselik sorsotok 12 ösvényét, maszkulin és feminin természetetek 12 aspektusát, az év tizenkét hónapját, a nappali időszak 12 óráját, valamint az éjszakai időszak tizenkét óráját, miközben mindvégig ti képviselitek a 13-ik elemet.

Lord Melchizedek képviseli a hatalma teljében álló döntéshozót, a cselekvőt, a tanítót, és vezetőt intuíciótokon keresztül. Amikor készen állsz, engedd meg, hogy a 13 Plejádi Mester belépjen szent energia meződbe, és szorosan körbeálljon téged. Miközben ezt teszik, összekapcsolódnak 12 DNS rétegeddel.(szünet) A 13-ik Plejádi Mester pedig veled kapcsolódik össze, veled, azzal az emberrel, aki itt és most vagy. (szünet) Továbbá energiát küldenek ki hat párhuzamos életednek, akik a múltat képviselik, valamint hatnak, akik a jövőt képviselik, és most mindegyikük összekapcsolódik veled itt és most, veled, aki a 13-ik elemet képviseled. Összekapcsolódnak éved 12 hónapjával, a nappal 12 órájával, az éjszaka 12 órájával, 12 maszkulin és feminin aspektusoddal. (szünet) Lélegezzetek, miközben ez a híd létrejön, és lazítsatok. (szünet)

Lord Melchizedek most megtestesíti magát előttetek, a Plejádi Mesterek pedig szorosan körbevesznek. Most belenéz a szemedbe, és azt kéri, hogy legyél szíves állni a tekintetét. (szünet). Miközben ez történik, egy erőteljes hangrezgés árad ki a torkából, ami eléri a torok csakrádat. (szünet) Ez a vibráció most átáramlik teljes energiameződön, valamint hat múltbeli és hat jövőbeli idővonaladba is. 6 maszkulin és 6 feminin aspektusodba, és mindazokba az energiákra, valamint helyszínekre, amelyekkel a Plejádi Mesterek összekapcsolódnak. Ez az energia hullámzás megtestesíti az Isteni Kódfejtőket, amelyek automatikus aktiválni kezdik az entitás leválasztás hálóját. Ezt a hálót mindig az Isteni Anya és az Isteni Atya teremti meg Létbe lépésed pillanatában. Kozmikus Szüleink Isteni Megnyilvánulása ez, ami pontosan ebből a célból került megteremtésre, de csak akkor kerülhet integrálásra, amikor erre készen állsz, amikor ezt kéred. Ennek az az oka, hogy ez a palást egyfajta láthatatlanságot teremt köréd, hogy úgy mondjam. Ugyanakkor ehhez az is szükségeltetik, hogy vállald fel a megéréshez, érettséghez vezető erőteljes utazást. Ezért minden olyan aspektusod, ami bármilyen tekintetben is fejletlen állapotban leledzik, szembenézést igényel, és ösztönzést érzel majd azok felülvizsgálatára, hogy aztán felzárkózhasson lényed többi részéhez.
Szeretteim, tehát ha tudatosan hajlandóak vagytok felvállalni az érettséghez vezető utazást, és tudatosan hajlandóak vagytok felvállalni azt az utazást, minek során újra jogot formáltok azon aspektusaitokra, amelyek a fejlődés fejletlen, blokkolt állapotában vannak, akkor adjátok meg Lord Melchizedek számára a folytatáshoz vezető szabad utat. Ha van köztetek bárki is, aki nem kívánja ezt végigcsinálni, akkor arra kérünk téged, hogy legyél olyan kedves, és hagyd el most körünket, és akkor csatlakozz újra hozzánk, mikor befejeztük az aktiválást. (hosszú szünet)

Képzeljetek most el egy bizsergető érzést, ami felmászik a gerincoszlopotok mentén, és néhányan még az ezzel járó melegséget is érezhetik. (szünet) Tudatosítsátok magatokban, ahogy ez az energia a medence területéről belép a gyökér csakrába, felmegy a gerincetek mentén, és képzeljétek el, ahogy áthatja agytörzset, miközben beáramlik a tobozmirigybe, az agyalapi mirigybe és agyatok összes sejtjébe. (szünet) Ahogy ez az energia felfelé vándorol gerincoszlopotok mentén, elkezd beszivárogni a gerinc mentén található idegvégződésekbe, egészen addig, míg teljesen eggyé nem válik központi idegrendszeretekkel. (szünet) Ez az összekötő zsinór kapcsol titeket össze ezzel a palásttal, ami nem más, mint az Istenség Szent Palástja, ami Kozmikus Szüleink belső Lenyomatát őrzi, és ami láthatatlan takarótokká lesz. (szünet) A gerincetek mentén lévő energia felerősödhet, néhányan ezt bizonyos csakrátokban érezhetitek; csak engedjétek meg ennek az áramlását, és lélegezzetek ebbe a csakrátokba, ha úgy érzitek, hogy az energia túlságosan intenzív, vagy éppenséggel beragadt. Lelki szemeitek előtt ezt egy szabadon áramló fény folyóként lássátok! Ez az energia az Anyaföld testének legmélyéről származik, ami Isteni Kozmikus Anyánk egy aspektusának fizikai megtestesülése, aki ebből a fizikai aspektusából táplál benneteket ezzel a fénnyel. (szünet)

Most azt veszitek észre, hogy Lord Melchizedek szeme egyre inkább kivilágosodik, és szinte már-már folyékonnyá válik. (szünet) Látásotok kissé elhomályosulhat, ahogy továbbra is rajta tartjátok a tekinteteteket, majd azt látjátok, hogy mindkét szeméből egy-egy háromdimenziós csillag tetraéder emelkedik elő és kettőtök között lebeg. Mindkét csillag tetraéder Isteni Kozmikus Szüleink szív csakrájából árad ki, és ahogy megfigyelitek őket, észreveszitek, hogy egymás felé mozognak, majd eggyé válnak. (szünet) Vegyetek egy mély levegőt, és miközben kifújjátok a levegőt, ez a csillag tetraéder egyre inkább kiterjed, egészen akkorára nő, amíg képes kényelmesen magába fogadni benneteket, a Plejádi Mestereket, a vezetőiteket, és Lord Melchizedeket. (szünet) Most mindössze azt kérjük tőletek, hogy hagyjátok, hogy a testetek reagáljon ezekre a rendelkezésetekre bocsátott energiákra. Ezek az energiák a csillag tetraéderből sugárzódnak ki. Ezek nagyon finoman hangolt energiák, amelyek most elárasztják négy alsó testedet, és elkezdik újraépíteni azokat a rendszereket, amelyeken keresztül az életre reagáltok. (szünet) Továbbá fizikai testetek hét csakráját is áthatják, és aktiválják ezt az átalakulási folyamatot, melynek során a dugókból kulcsok lesznek, szabadságotok ajtajának kulcsai. (szünet)

Lord Melchizedek most felemeli a kezét, kitárja tenyerét, és több ezernyi geometrikus alakzat, forma és energia lövell ki a tenyér csakrájából, amelyek örvénylésbe kezdenek testetek körül, ami által létrehoznak egy olyan vibrációt, ami elindítja az általatok valaha is megtapasztalt legerőteljesebb entitás lekapcsolást. (szünet) Csak lélegezzetek, amíg ezek az energiák összeolvadnak energia mezőtökkel. Mindegyikük egy nagyon bonyolult információs rendszert testesít meg. Megnyitják a fényhez vezető ösvényeket, amelyen keresztül az összes sűrűség átmegy, és fénnyé alakul. (szünet) Ez a több ezernyi geometrikus alakzat, forma és vibráció teljesen átalakítja vibrációs frekvenciátok hangját, és megemeli annak csúcspontját, ami által automatikusan eltávolítja az összes entitásszerű kapcsolódást melyek gondolatok, érzelmek, hozzáállások, hitrendszerek, felfogás, érzékelés, elvárások és félelmek formájában ott vannak. Csak engedjétek meg, hogy ez megtörténjen! (szünet)

A 13-ik Plejádi Mester bal tenyerét gyengéden korona csakrádra helyezi, hogy könnyedebbé tegye a korona csakrádon keresztül kijövő energia áramlását. Ennek a Mesternek a tenyeréből kiáradó vibráció elősegíti az agyalapi mirigyetek kapacitásának a kibővítését, a fény felszívásának tekintetében, majd ezt továbbítja a tobozmirigyhez, ami elkezdi megváltoztatni a fizikai szemetek és fületek szerkezetét, és azt a képességeteket, hogy szabadabban használhassátok harmadik szemeteket. (szünet) Az ezzel kapcsolatos fiziológiai változások ennek a bizonyos gyakorlati gyógyításnak és elengedésnek a következtében és ennek részeként következnek majd be. (szünet) Ez az átalakulás, amelyre igent mondtatok, meg fogja változtatni életetek struktúráját, biztosítva azt, hogy mindaz, ami tükrözi az entitás rácsatlakozásokat, a dugók és egyéb implantátumok következtében jelen lévő korlátok teljes mértékben eltávolításra kerülnek, aminek eredményeképpen az egyik legősibb életmintátok esszenciájában és jelenlétében állhattok. És mit nyújt ez számotokra szeretteim, hát szó szerint egy tiszta lapot. Nagyon sokan extrém gyors változásokon estek majd át. Mindezek a változások a választásotok következtében magatokban meghozott változások közvetlen külső tükörképei lesznek. Azt a hajlandóságotokat tükrözik majd, hogy megszabaduljatok az életetekben jelen lévő összes kötődéstől, kapcsolódástól, mindattól, ami a stagnálást, a sötétséget, az illúziót, a korlátozást képviseli, és mindattól, ami azt az üzenetet hordozza magában, hogy csapdában vagytok, hogy nem rendelkeztek hatalommal. Ezek mind eltávolításra, átalakításra kerülnek érési folyamatotok következtében, és egyik sem lesz képes ott maradni.

Életetek teljes átrendezését választottátok. (szünet) Testetek, mely a lakhelyetek, életetek szerkezete, ebből következően fizikai otthonotok, fizikai karrieretek, emberek, akik életetek részét képezték, azok a dolgok, amik foglalkoztattak benneteket, most mind megváltozhatnak, amennyiben többé már nem képezik részeteket. Vegyetek még egy mély lélegzetet, és lazítsatok! (szünet) Az a frekvencia, amelyen keresztül ezek a szakrális geometriai formák és alakzatok bekerültek energiamezőtökbe, most felgyorsul. És Kozmikus Szüleink, az Isteni Anya és az Isteni Atya belép ebbe a térbe, és személyesen adják fel rád ezt a palástot, megáldva téged szeretetben, tudomásul véve a mai napon meghozott választásodat. És ezen a választásodon keresztül érkeznek majd a kinyilatkoztatások. (szünet) Ezen választásod értelmében kerülsz majd ki a sötétség ciklusaiból, a sötétség bármelyik dimenziójához való kapcsolódásodból, és felöltöd szerepedet, ami nem más, mint a Szabadság Követe! Lélegezzetek mélyen, miközben eligazítják rajtatok a palástot. (szünet)

És most a 12 Plejádi Mester elkezd tested körül forogni az óramutató járásával ellentétes irányban. Ezzel egy, az óramutató járásával ellentétes irányú spirált hoznak létre körülötted, és ahogy ez a spirál mozgásba lendül, elkezdi kiszívni energiameződből - különös tekintettel négy alsó testedre - mindazokat a maradék kapcsolódó energiákat, ami esetleg itt maradt még egy bármilyen formában létező entitástól, minden dimenzión keresztül, minden párhuzamos és alternatív valóságban, maszkulin és feminin éned minden aspektusából, minden gondolati folyamatból, amit érzelmi, spirituális vagy fizikai éned motivált. (szünet) Mindazok a portálok, amik a negyedik dimenzióban található asztrál síkra nyílnak és aktívak voltak energiameződben, most egy inkubátorba kerülnek behelyezésre. Ezek a portálok nem záródnak be, mindössze ezekbe az inkubátorokba kerülnek. Idővel ezek az inkubátorok utazásod során teljesen átalakulnak majd azokba a portálokba, amelyek elvezetnek majd téged azokba a dimenziókba, ahol a Fenséges Én Vagyok Jelenlét, és a Monád Én lakozik. De ezzel együtt jár egy utazás, és tudni fogod, hogy ez az átalakulás mikor következik be. (szünet)

Azt kérem most tőletek, hogy vizsgáljátok meg, mi zajlik jelen pillanatban az elmétekben, az érzéseitekben, érzelmeitekben és testetekben. Hatalmas alkalmazkodás folyik a testetekben, nem csak sejtszinten, nem csak a DNS-etekben, hanem automatikusan. Testetekben az atomok között létező részecskék folyamatosan újraillesztik magukat, mivel egészen más a frekvenciátok. Már most mások vagytok, mert az a választásotok, hogy véget vettek a sötétségben való létezésnek, mindörökre megváltoztatott benneteket. Az a választásotok, hogy részt vesztek ebben a mai folyamatban, egy új lépést jelent a folyékony univerzumok új dimenzióján belül, ami majd elvezet benneteket a hatalmas kreativitás, a felismerés, a ráébredés és a tevékenység világába. Ezért az összes csakráitokban ott lévő dugó, ami most átalakult kulccsá, arra kerül felhasználásra, hogy kinyissátok azokat a dimenzionális átjárókat, amelyek a folyékony univerzumba vezetnek, és mindez kegyelemben és automatikusan fog megtörténni. Lélegezzetek mélyen! Azt látjuk, hogy egy páran émelyegtek. A hányinger, az émelygés a félelemhez kapcsolódik. Szavaim egyfajta ismeretlenség érzést keltettek bennetek, nem tudjátok, hogy most mi következik. Ez az ismeretlentől való klasszikus félelem. Csak lélegezzetek át ezen, és hagyjátok, hogy átalakuljon a jövőben elétek táruló potenciálotok izgalmává! (szünet)

Lélegezzetek a nyakszirtetekre, mert néhányan feszültséget és kellemetlenséget éreztek azon a területen. Végezzetek fejkörzést, ha úgy érzitek. Csak engedjétek meg, hogy ez az áramlás bekövetkezzen! A fájdalom, a hányinger, a kényelmetlenség, a félelem mind az egótól származó reakciók. Most ti vagytok az élen. Minden képességetek meg van arra vonatkozóan, hogy megmutassátok az egótoknak, hogy azáltal, hogy megbíztok a Szellemben, valamint azáltal, hogy megbíztok önmagatokban mindig minden tökéletesen rendben lesz. (szünet)

És most szeretteim Lord Melchizedek elkezdi megváltoztatni az energia áramlásának irányát. A Plejádi Mesterek most az óramutató járásával megegyező irányban kezdenek el mozogni, amivel megteremtenek egy, az óramutató járásával megegyező spirált, ami most elkezdi magába szívni azokat a geometriai vibrációkat, amelyek hangja, nagyon új testetek sejtei számára. Ez a bizonyos hang újrarendezi a sejteket körülvevő szokásos formát, és ez a forma egy új formációt hoz létre, és ez önmagában egy genetikai tervezetté válik, ami átkerül a jövőbe. Ezekből a geometriai alakzatokból geometriai képek lesznek, amelyekből összeáll az új genetikai rendeződés, ami nem csak benneteket támogat, hanem a gyermekeiteket is. Továbbra is képzeljétek el, ahogy ez az erőteljes hang belétek áramlik, és rajtatok keresztül eljut azokhoz a genetikai frekvenciákhoz, amelyek összekötnek titeket a gyermekeitekkel – ha vannak gyermekeitek – majd tovább megy, és összekapcsol benneteket biológiai szüleitekkel és testvéreitekkel – amennyiben vannak testvéreitek – attól függetlenül, hogy fizikai formában vannak vagy sem. (szünet) Ez ugyanezt a lehetőséget aktiválja számukra is, miszerint választhatnak, hogy továbbra is a sötét oldalon kívánnak tartózkodni, vagy pedig azt választják, hogy belépnek saját életük megélésének a fényébe, felvállalják az ezzel járó felelősséget, és lehetővé teszik, hogy az érettség folyamata kibontakozzon előttük. Amennyiben gyermekeitek még nincsenek 10 évesek, úgy automatikusan azt fogják választani, amit ti választottatok ma, és lábnyomotokban fognak járni. (szünet)

És most szeretteim, arra kérünk, hogy spontán módon engedjétek meg, hogy elmétekbe bármilyen geometriai forma belépjen! (szünet) Töltsétek fel ezt a geometriai alakzatot a lehető legragyogóbb és legerőteljesebb fénnyel és energiával, amit csak el tudtok képzelni! ÉS most irányítsátok ezt a geometriai alakzatot otthonotok földrajzi területére, és képzeljétek el, ahogy ez a masszív, csodálatos fénnyel és energiával megtöltött forma lassan ráereszkedik otthonotokra. (szünet) Növeljétek ez akkorára, hogy beleférjen az az egész terület, amelyre otthonotok épült. (szünet) Vegyetek egy mély lélegzetet, és miközben kilélegeztek, a szakrális geometria alakzaton belül található energia aktiválásra kerül. És ez kienged magából egy tisztító erőt, egy átalakító erőt, és átalakítja az otthonodban található minden fellelhető negativitást. Magába szívja a negativitást az állataidból is – ha vannak otthonodban állatok – és teljes egészében átalakítja az otthonodban élő növények életenergiáját. Otthonotok szerkezete most elkezdi magába szívni ezt a fényt, és a transzmutáció elkezdődött, az entitás lekapcsolások elengedése teljes egészében aktívvá vált.

Mindenki, akivel megosztod az otthonodat, ugyanezen a folyamaton fog keresztülmenni. Bárki, aki beteges szándékkal lépi át otthonod küszöbét, automatikusan egy meghatározott geometrikus mezőbe kerül elhelyezésre, amely majd megtartja annak a személynek a negativitását, vagy pedig nagyon rövid időn belül távozni fognak. Az otthonodban lévő emberek, akikkel megosztod a teredet, otthoni segítők, lakótársak, szeretők, olyan partnered, akivel már beteljesítetted a szerződésed, félelemmel teli gyermekek, akik nem akarnak saját függetlenségüket felvállalva tovább lépni, vagy a bérlőid – rájuk mind hatással lesz ez a folyamat, és ha azt választják, hogy nem integrálják be saját terükbe az élet fényességét, akkor kikerülnek majd a teredből. Az általad megteremtett erőteljes energia, és ez a geometriai alakzat egy láthatatlan járműként is szolgálni fog otthonod körül, ami védelmezni fog téged a kollektív tudat negatív befolyásaitól is. Ugyanakkor mindez óriási tudatossági szintet igényel a részedről. Tudatossági szinted magas, ezért rá kell, hogy hangolódj, tudatában kell lenned mindannak, ami az otthonodban, az otthonod körül történik, és abban a pillanatban, amikor nem érzed olyan jól magad, hozd be ezt az energiát és aktiváld újra ezt a geometriai hálót!

Ha egy negatív térbe mész, vidd magaddal ezeket az energiákat. Ugyanakkor, ha ismételten azt választod, hogy belezuhanj a tudatlanság birodalmába, akkor az mindössze öt nap alatt szétszedheti ezeket a geometriai hálókat, pusztán azért, mert a negativitás által megtestesített sűrűség eltávolítja a fény magas vibrációját. A fény szó szerint elhúzódik ettől, különösen akkor, ha ott van a magas frekvenciájú fény elutasítására vonatkozó szándék, aminek következtében valamiféle elkülönültséget fogsz megtapasztalni. Azok, akik a sűrűséget testesítik meg, és azt választják, hogy elutasítják a fény magas vibrációjú intenzitását, ez szétválasztással fog járni. De ami ott marad számodra, az sokkal értékesebb minden anyagi dolognál, amit csak el tudsz képzelni, és ami csak fellelhető a Földön, még a világ összes pénzénél is.

Vegyetek három mély lélegzetet, miközben Lord Melchizedek és Plejádi Mestereitek elkezdik újrakalibrálni testeteket, és újra összhangba hozzák az energiákat. (Szünet) Most mindössze azt kívánjuk tőletek, hogy lazítsatok és belül is lazuljatok el. (szünet) Add át magad a fénynek! Annak a fénynek, amit magadhoz vonzottál, aminek a társteremtésében közreműködtél. (szünet) Képzeld el magad, amint besétálsz abba az életbe, amire mindig is olyan mélyen vágytál! (szünet) Képzeld el, ahogy magadba szívod az abban az életben benne lévő fényt! (szünet) Ne feledd, arra fókuszálj, amit meg kívánsz teremteni, amit érezni kívánsz! (szünet) Ennek megtételére vagy beprogramozva, hiszen az univerzum vonzási törvénye szerint ez nem is lehet másként. Ez a törvény szüntelenül működésben van, függetlenül attól, hogy éppen hol tartasz, ki vagy, mit gondolsz, mit teszel, vagy mit mondasz. A törvény működik. (szünet)

Vegyetek ismét egy mély lélegzetet, és lazítsatok! (szünet) Emlékezzetek arra, hogy ez a tisztulás folytatódni fog. Az elkövetkezendő 33 nap rendkívüli fontosságú. Továbbra is a megalkotott hálókon belül maradtok – Lord Melchizedek, a Plejádi Mesterek és a személyes vezetőitek jelen lesznek. Használhatod ezt a folyamatot arra, hogy megvédd magad, valamint szeretteidet, azáltal, hogy kivetítesz egy geometriai alakzatot, ami épp az eszedbe ötlik, pont úgy, ahogy ezt az előbb az otthonoddal kapcsolatosan megtetted. (Szünet)

Az óramutató járásával megegyező irányú spirál elkezd lassulni, amíg tökéletes harmóniába nem kerül fizikai tested csakráival, a bensőddel, és mindazzal, ami körbevesz téged, és el nem éri a békesség állapotát. (szünet) Most lazíts! (szünet)

Most mondj köszönetet mindazért, amit kaptál, mindazért, amit tanultál. Adj köszönetet mindazért, ami átalakult, és adj köszönetet mindazért, ami továbbra is követi a saját ösvényét, még akkor is, ha az nem rezonál az általad választott isteni ösvénnyel. (Szünet) Most arra kérünk benneteket, hogy maradjatok még az Anya/Atya Isten jelenlétében, és fogadjátok be a Kozmikus Szüleinktől érkező áldásokat és szeretetet. (szünet) Miközben energiájuk feltölt titeket, emlékezetni szeretnénk arra, mennyire szeretünk, tisztelünk és vezetünk benneteket, és arra, hogy soha nem hagyunk egyedül. (szünet) Használjátok az erőtöket, váljatok ezé az erővé, és éljetek olyan életet, amit megérdemeltek! Maradjunk még csendben legalább egy teljes perc erejéig.

Kuthumi vagyok, áldásom rátok, Adonai.

(Fordította: Telegdi Ildikó)


Szakrális geometria: Miért szakrális a geometria?




Ahogy a számok szentek voltak a püthagoreusok számára, ugyanígy az ókori görögök a geometriát tekintették szakrális tudománynak- ez volt ugyanis az érvelés legmegfoghatóbb és ugyanakkor legelvontabb formája.”

A geometriával számos dolgot le tudunk írni, meg tudunk magyarázni.  A megfelelő számok és arányok gondos betartásával készült el nagyon sok ókori nép temploma, és egyéb szakrális helye. A geometria irányította az égi planéták mozgását és az évszakok változását.

A megalit építmények brit építészei és az egyiptomi piramisok tervezői egyaránt a szakrális geometriát alkalmazták építményeik helyének meghatározásában és tájolásában.

Min is alapszik a geometria?  Az Euklidész által  leírt geometriai alakzatokon: kör, háromszög, négyzet, valamint különböző arányokon, összhangokon.

(Az összhangon itt azt értem, hogy ismétlődésükben is van szabály)

A felsorolt síkidomok, magukban is tiszta formák.

A szakrális arányokat bizonyos számokkal írták le, pl. ilyen a phi.

Szakrális:

Latin eredetű szó, jelentései:

1. isteni, természetfölötti erővel, joggal, eredettel rendelkezőnek tartott
2. szent, szentséges (dolog, személy), az istentisztelethez tartozó, vele kapcsolatos
orvosi értelemben keresztcsonti
3. Így együttesen a szakrális geometria egy út, ami a geometriai formákon, arányokon keresztül egy olyan látásmódot és gyakorlatot ad, ami elősegíti a megtapasztalások sorozatát.

A szakrális geometria olyan geometria, mely szentsége annak nyilvánul meg, aki megfigyelő , aki felfedező.

A szó jelentését néha úgy is magyarázzák, hogy a szakrális geometria Isten nyelve, azoknak az embereknek az Istenéé, akik felfedezték és használni kezdték.

A szakrális geometriát jellemezhetjük mint vallásos vagy kultúrális értéket, melyet a matematikai összefüggések rajzos ábrái és a matematikai összefüggéseket szimbolizáló, ember alkotta tárgyak nyújtanak.

Az Aranymetszés arányszámát (golden ratio, ismertebb nevén Phi érték) gyakran használták a görög és római építészek építészeti terveikhez. Ennek a kifejezésnek jelenkori értelmezése egy feltételezett újra felfedezett matematikai szabályt ad az Univerzum valós természetére vonatkozóan, ez a szabály megnyilvánul a gabonakörökben vagy olyan ősi építészeti formákban is, mint pl. a Nagy Piramis vagy Stonhenge.


Phi érték:



Sandalphon arkangyal üzenetei/tanításai: Spirituális védelem sötét entitások ellen




Próbálj meg mindennap védelmet húzni a ház (vagy telek) köré. Képzelj el egy Fényarany piramist (ami legalább 3m vastag fallal rendelkezik), aminek először a talapzatát csináld meg,és erre rá a piramist. Utána kérd meg,hogy csak a Fényt szolgálja a piramis, és minden negatív entitást taszítson ki erőtől függetlenül. Utána köszönd meg az égieknek a védelmet.

(Frissítés: 2013.aug.14.)
Az előző módszer kiegészült egy kicsit ezen a módon:
Próbálj meg mindennap védelmet húzni a ház (vagy telek) köré. Képzelj el először egy nagy fényarany gömböt, Élet Virág szimbólummal. Majd ebbe képzeld el egy Fényarany piramist (ami legalább 3m vastag fallal rendelkezik), aminek először a talapzatát csináld meg,és erre rá a piramist. Utána kérd meg,hogy csak a Fényt szolgálja a piramis, és minden negatív entitást taszítson ki erőtől függetlenül. Utána köszönd meg az égieknek a védelmet.
A másik védelem amit a piramis mellett is használhatsz, hogy magad köré képzelsz egy fényarany gömböt, amit kitöltessz Élet Virág szimbólummal (oldalt a képen láthatod,hogy milyen a szimbólum.)
/Ha többet szeretnél tudni az Élet Virágáról kattints a linkre: http://www.fenyorveny.hu/search/label/%C3%A9let%20vir%C3%A1ga  /
Utána kérd meg,hogy csak a Fényt szolgálja a piramis, és minden negatív entitást taszítson ki erőtől függetlenül. Utána köszönd meg az égieknek a védelmet.
/dupla védelemként tükörrel is befedheted a gömböt/

Hogy lefedd a negatív energiáit az elektromos dolgoknak, azokra képzelj lilás gömböket. 
Ha mész valahova, akkor egy arany fénycsövet képzelj magad köré és ugyanígy kérd meg azt is a védelemre, ahogy a Fényarany piramist és a Fénygömböt.

MINDEN FAJTA VÉDELMET 12 ÓRÁNKÉNT ÚJRA KELL "ALKOTNI" !.

Fényem és Szeretetem öleljen Titeket!
Sandalphon arkangyal




Mentális védelem






Amikor egy alacsonyabb energiájú helyre, mondjuk egy nyilvános helyre, kell mennünk, amikor beteg vagy mérges emberek között vagyunk, fontos energetikai védelmet teremteni magunk köré. Ez különösen az érzékeny emberek esetében fontos, akik hajlamosak magukba engedni mások energiáit. 

Hogy megvédd magad, egyszerűen csak képzeld el vagy érezd, hogy teljesen körbevesz egy fény, melynek színét te magad válaszod meg. Másokat vagy tárgyakat (például járműveket, házakat) is védhetsz ezzel a fénnyel. De a védelem hatása kopik, ezért körülbelül 12 óránként meg kell ismételni. 

Az alábbiakban következik néhány szín, amelyek közül a helyzettől függően választhatsz: 

Fehér fény: Hatásos a bűnözés és a fizikai támadások ellen. Pótlólagos angyali védelmet hív melléd. 

Rózsaszín fény: A negativitás ellen véd. Segít olyankor, mikor negatívan gondolkodó, panaszkodó vagy pletykás emberek között vagy, mert a rózsaszín pajzson csak a szeretet képes áthatolni. 

Zöld fény: Fizikai gyógyító pajzs. Használd olyanok esetében, akik fizikailag megsérültek vagy betegek. 

Bíbor fény: Pszichikus védelem pszichikus támadások és entitások ellen. Tükörlabda: Amikor sérülékenynek érzed magad, vagy ha olyankor kell durva energiájú helyre menned (például nagyobb embertömegbe vagy megterhelő üzleti tárgyalásra), amikor csakráid tiszták és nyitottak, lásd, vagy érezd, hogy egy tükörlabdába lépsz. A labda tükörfaláról minden negativitás visszapattan. Ólompajzs: A negativitás elleni legerősebb védelem arra az estre, amikor harc vár 

rád, vagy különösen sérülékenynek, nyitottnak érzed magad. Lásd, vagy érezd, hogy egy pillekönnyű ólomréteg vesz körül, melyen semmi nem képes áthatolni. 

Hármas védelem: Válassz ki három vagy több színt, és a tökéletes védelem érdekében helyezd magad köré több rétegben.

http://elozoeletek.blogspot.hu



Szakrális geometria: Élet virága




Az erők harmonizálásának, illetve a harmóniába kerülésnek, a tökéletesedésnek, a Nagy Egésszel való egyesülésnek a szimbóluma az Élet Virága. Ez a jelkép az asztrális geometria segítségével mutatja be ennek az egyesülésnek a stációit dimenziókban és a matematika nyelvén elmagyarázva. Ennek a szimbóliumnak (nem elírás: valóban szimbólium) az eredetije Abüdoszban található.

Az Élet Virágában legbelül hét színes kör látható. Tulajdonképpen hét kört vonz be a figyelem energiájával, mert ez a hétféle szín építi fel a fizikai életet. Az Élet Virága egy élő jelkép. Egy kapu az anyagi lét és az anyagtalan lét között, vagyis a fizikai élet és a fizikai életen túli síkok között. Az életben egészében véve minden energiából áll, maga az élet is tulajdonképpen energia. Az már a fény rezgésszámától függ, hogy milyen színt látunk.
Több kutató is vizsgálta az Ozireion (Ozirisz templomának) falán található Élet Virágának nevezett jeleket és arra a következtetésre jutottak, hogy azokat vagy belesütötték, vagy lézerrel beleégették a falba. Ma sem tudnánk egykönnyen, ilyen precízen belevésni ezt az összetett szimbólumot a falba, mivel anyaga vörös gránit, amely a világ egyik legkeményebb természetes kőzete.

Az Élet Virága szimbólum akkor működik igazán, amikor fel van energetizálva és rá van hangolva az ember aurájára. Ezért javasoljuk a megfelelő arányok szerinti Élet Virága medál elkészítését a tanulóknak és a fejlődni vágyóknak. Az Élet Virága egy olyan szimbólum, amely egy magas rezgésű elvet, egy teremtési folyamatot szimbolizál. Azért fontos az energetizálás, mert az Élet Virágának rezgése és az emberi aura rezgése között az energetizás hatására kialakul egy híd, ami felhasználhatóvá teszi a szimbólum lényegét. Ez a szimbólum a harmonizálást és a környezetünkkel való kiegyensúlyozott kapcsolat kialakulását segíti elő. Hogyha ez a kapcsolat fennáll a környezetünkkel, akkor jön az isteni energia, a kreatív energia kiáradása, ami támogatja a tudatra ébredésünket, vagyis a megvilágosodást.
Az abüdoszi templom a reinkarnáció, a lélek újra testet öltésének tanát tárja fel. Az Oziriszről elnevezett korszak az emberi tudat evolúciójának egyik állomása. A papok Abüdoszban tanulták meg, hogy az emberben lakozó isteni szikra, a lélek újra és újra testet ölt azért, hogy tudását gyarapítsa. Nem csak a földi dolgokról szóló ismeretszerzésre gondoltak, hanem a több kiterjedésű univerzum tudására, mely a magasabb dimenziókat és a halál utáni életet is felöleli. Céljuk a tudatlanság megszűntetése és az isteni tudás állapotának elérése volt. Tisztában voltak azzal, hogy hosszú évezredek állnak rendelkezésükre, hogy ezt a tudati evolúciót bejárják.
Az emberi tudat mindaddig félelemben és félreértésben él, amíg meg nem ismeri a valóságot. Ozirisz azért is jelképezte ezt a korszakot, mert ő már meghalt és feltámadott, vagyis megtapasztalta a halandóságot és elérte a halhatatlanságot. Ozirisz mint szimbólum az emberi természet kettősségének alkotóeleme. Az ő fia Hórusz, aki atyja nyomdokain lépdelve kívánja elérni a halhatatlan, isteni természetét. Az emberi tudat éppen most lép át evolúciójának következő, Hóruszról elnevezett szakaszába.
Abüdoszban ezért megtanították a papoknak, hogy hogyan kell oldani a múlt terheit. Ezt hívhatjuk egyfajta karma-oldásnak. Ma is megvannak e karma tisztító energiák a templom erre kijelölt szent helyiségeiben. Miközben lépésről-lépésre megszabadul az ember a múltból hozott karmájától, egyre magasabb rezgésszintre és tudatszintre kerül. Teljesen átértékelődik benne az élet. Másfajta szeretetet, másfajta szükségleteket, másfajta érzelmeket és gondolatok él át, mivel tudata egyre inkább eloldódik a problémáktól, illetve a problémáknak látszó folyamatos minősítésektől. Ezt hívhatjuk tökéletesedésnek. Az Élet Virága egy olyan szimbólum, amely a magas rezgésű kreatív elvet, a teremtési folyamatot szimbolizálja.


Hogy rajzoljunk Élet Virágot?





 Ha szeretnéd energetizálni magad, vagy a szobád, lakásod, akkor ennek a videó tutorialnak köszönhetően megtanulhatod az Élet Virágának rajzolását.
Az Élet Virágáról további cikk itt található: 
http://fenyorveny.blogspot.hu/2013/04/szakralis-geometria-elet-viraga.html

Sacred Geometry: hogyan kell felhívni a virág az élet



Meditációk: Mer-Ka-Ba meditáció



merkaba.jpg
Merkaba...más néven Merkabah...a mesterek mennyei fényszekere,amely segítségével magasabb dimenziókhoz kapcsolódhatnak.

Mer-Fény
Ka-Lélek
Ba-Test
Mer-Ka-Ba a testet és a lelket körülvevő, egymással ellentétes irányban forgó energiamezőket jelenti (kerék a kerékben). Olyan energiaspirálokat jelent, mint a DNS, amely a testet és a lelket átemeli egyik dimenzióból a másikba. Ahhoz, hogy ezt emberi lény elérje, fel kell tudni nyitni a mágikus pecséteket a hét szférában. Ezen az úton feltárulhatnak a mennyei és a földi dolgok titkai. MerKaBa Kulcs a magasabb dimenziókhoz.
A MerKaBa egy aktivált energiamező, mely az univerzum minden teremtménye körül létezik. Amikor a MerKaBa az emberi test körül az univerzum Tiszta szeretetén keresztül aktívvá válik, tökéletes védelmet biztosít. A MerKaBa fénytest, Atlantisz és Mu idején mindenki körül aktiválva volt. Atlantisz elsüllyedését követően az emberiség elfelejtette, hogy ezt az élő Szent geometriai mezőt miképpen is lehet aktívvá tenni.
A MerKaBa aktiválásához szükséges kulcs, a MerKaBa Meditáció csak nemrégiben került Drunvalo Melchizedek által ismét nyilvánosságra mindazok számára, akik készen állnak elsajátítani ezt a tudást. A MerKaBa mező aktiválásának rendkívül fontos szerepe van a REZGÉSSZINTVÁLTOZÁSÁBAN, melyen jelenleg a Földanya és az Emberiség együttesen halad át.
A MerKaBa meditáció megkönnyíti a spirituális aktiválást és nagymértékben segíti a spirituális fejlődést, valamint a csakra,rendszer tökéletes kiegyensúlyozását szolgálja és elvezet az agyféltekék harmonizálásához.
A meditáció tartalmazza azt a Prána-légzéstechnikát, mellyel a delfinek és bálnák az életenergiát a testükbe juttatják. A régi időkben a levegővétel ezen módja (Delfinlégzés) teljesen normális és megszokott volt. Tudatunk az EGYSÉGTUDAT állapotából szétesett a polaritás szintjére. Az egységtudat zuhanása eredményeképpen elfelejtettük ennek a technikának az alkalmazását.
A SZFÉRIKUS LÉGZÉS AZ ÖSSZES ENERGIACENTRUMOT,(CSAKRÁT) AKTIVÁLJA A TESTBEN és központi szerepet tölt be a magasabb szívcsakrában. A Szív megnövekedett és megemelkedett energiája által megtapasztaljuk az ötödik dimenziós tér tulajdonságait. A felébredt tudati állapotban világosan felismerhetővé válik számunkra valódi Multidimenzionális Énünk és tudatos megtapasztalásokat élhetünk meg a valóság különböző szintjein. RÁDÖBBENÜNK, HOGY KIK IS VAGYUNK VALÓJÁBAN.
Sokan azt hiszik, hogy a Felemelkedés tervében a felemelkedetteknek el kell hagyniuk a Földet.
Ez egy téves elképzelés.
Éppen ellenkezőleg.
Az Aranykor bekövetkezte, a "Mennyország"megvalósulása a Földön,
a Krisztustudat megszületésével történik.
Ennek a tervnek mi magunk vagyunk az eszközei hordozói.
Általunk, vagy rajtunk keresztül fog megvalósulni a "Mennyország"a Földön.
Ez pedig csak Földi jelenlétünk esetén válhat valóra.
Ez egy egészen új jelentést ad a "Mennyország Földre történő eljövetelének."
Abban a pillanatban,
mikor a köldökcentrum szintjéről felemeljük a tudatunkat a szívcentrum szintjéhez,
elkezdjük kiterjeszteni tiszta szeretetünket minden iránt.
A további életvitelünk a Krisztustudat szellemén keresztül,
és nem a negatív Ego szellemén keresztül nyilvánul majd meg.
Ez az új életmód a megváltozott észlelés által
színesebbé és boldogabbá teszi mindennapjainkat és minden létezővel való kapcsolatunkat.
TELJES MÉRTÉKBEN KÉPESSÉ VÁLUNK ARRA,
HOGY FÖLDI ITTLÉTÜNKET GONDTALANUL,
A TISZTA SZERETET BOLDOGSÁGÁBAN ÉLJÜK MEG.

MER-KA-BA MEDITÁCIÓ

Szférikus légzés tanításai: 17 lélegzet használatának módja
(Drunvalo Melchizedek)
Hozz létre egy helyet a lakásodban, amelyet csak erre a meditációra használsz. Olyan helyet válassz, lehetőleg a hálószobádban, ahol senki sem járkál keresztül, vagy zavar. Egy kis oltár gyertyával és egy párnával, hogy leülj, hasznos lehet. Legyen ez a hely szent. Itt fogod megtanulni, létrehozni a MER-KA-BÁ-t a tested körül és tudatos kapcsolatba lépsz felsőbb éneddel.
Naponta egyszer lépj be ebbe a meditációba, amíg eljön az idő, hogy tudatos lélegző legyél, emlékezz minden egyes lélegzeteddel bensőséges kapcsolatodra Istennel.
Úgy kezd el a meditációt, hogy ülj le és lazíts. Hagyd, hogy a mindennapok dolgai elmenjenek. Lélegezz ritmikusan és felszínesen. Légy tudatában lélegzetednek és lazíts. Amikor érzed, hogy a feszültségek kezdenek elhalványulni, kezd el kinyitni a szívedet. Érezd a szeretetet. Érezd a szeretetet minden létező iránt. Folytasd a lélegzést ritmikusan, légy tudatában lélegzetednek és érezd, hogy a szeretet átáramlik lelkeden. Amikor a szeretet érzése létezéseddé válik, készen állsz, hogy elindulj a MER-KA-BA megtapasztalás irányába. E nélkül a szeretet nélkül nincs elegendő tudás, amely létrehozhatná a MER-KA-BÁ-t. Amennyire szeretni tudsz, ugyanennyire leszel képes megtapasztalni a MER-KA-BÁ-t.
A meditáció áttekintése:
Tizenhét légzéssel teljesedik ki a meditáció. Az első hat lélegzet kiegyenlíti a polaritásokat a 8 elektromos áramkörödön belül és ezeket tisztítja. A következő hét lélegzetnek, - amely eléggé különbözik az előzőektől - az a célja, hogy helyreállítsd a helyes prána áramlást a csakra rendszeredben, és újraalkosd a szférikus légzést a testedben. A 14-ik lélegzet különleges. Ez a lélegzet megváltoztatja a testedben lévő energia egyensúlyát, s ezzel a  harmadik dimenziós tudatosságból  a negyedik dimenziós tudatosságba lépsz át. Az utolsó 3 lélegzet újraalkotja az élő MER-KA-BA ellentétes irányba forgó mezőit a testedben és a tested körül.


Első rész: Az első hat lélegzet
ELSŐ LÉLEGZET: Belégzés


SZIV: Nyisd meg a szívedet és sugározz szeretetet minden élőlény felé. Ha erre nem vagy képes, akkor csak nyisd meg a szívedet és engedd, hogy elöntsön a mindent átható szeretetet. Ennek az érzésnek a fenntartása a legfontosabb az összes teendő közül.

TUDAT: Tudatosuljon benned a férfipólust képező gúla (csúcsa a nap felé mutat, éle előrefele áll férfiaknál, nőknél hátul húzódik végig) telve ragyogó tiszta fehér fénnyel, testedet körülölelve. Próbáld magad köré vetíteni a képet, ha nem sikerül, akkor csak próbáld érezni a téged körülölelő jelenlétét.

TEST: Ahogy belélegzel, mutatóujjaddal érintsd meg hüvelykujjadat. Ne feledd el, könnyedén érintsék egymást az ujjak, és ne engedd, hogy bármi máshoz érjenek közben az ujjaid, se más ujjhoz, se más tárgyhoz. Tenyered mindig legyen az ég fele fordítva.

LÉGZÉS: Ugyanebben a pillanatban jógikus légzéssel lélegezz, az orron át történő belégzéskor a levegő először a hasadat töltse fel, majd törzsedet és legvégül a mellkasodat. Ne legyen három szakasza a légzésnek, az egész gördülékenyen egyetlen egy belégzés legyen. Kilégzéskor mellkasod feszes maradjon, hasad ellazulva, de lehet fordítva is, a has legyen feszes és a mellkas ellazulva. A lényeg, hogy az egész lélegzet harmonikus és ritmikus legyen. Kezdetben használd a 7 másodperces szabályt: 7 másodpercig belégzés, 7 másodpercig kilégzés, de ahogy fejlődsz, megtalálod majd a saját ritmusodat.

Légzéstechnika részletesebben: Orron át belégzés, először a tüdő legalsó régióit töltsd fel levegővel, ha ezzel kész vagy, enyhe nyomást érzel a hasfaladon. Ezek után töltsd fel tüdőd középső részét, kinyomva a lengőbordát. Ezzel végezve engedd tovább a levegőt felfele a mellkasodba s érezd, ahogy megemelkednek a bordáid. Első olvasatra úgy tűnhet számodra, hogy három külön részből áll a légzés, de ez tévedés. A helyes légzés egyetlen ritmikus mozdulatsorból áll. Nem megfelelő akadozva feltölteni a tüdőt, gyakorold, amíg az egész harmonikussá nem válik. Kis gyakorlással pár másodperc alatt gördülékenyen véghez tudod majd vinni az egész lélegzésmódszert.

Lassan lélegezd ki a levegőt, mellkasod legyen feszes, és a hasfaladat lassan finoman húzd befele, majd felfele, ahogy a levegő elhagyja a tüdődet. Amikor a levegő végleg elhagyta a tüdődet, lazítsd el hasadat és mellkasodat. Kis gyakorlás után nem kell már koncentrálnod erre, az egész mozdulat természetesen fog végbemenni.

ELSŐ LÉLEGZET: Kilégzés.

SZIV: Szeretet.

TUDAT: Tudatosítsd magadban a női minőséget képviselő gúla jelenlétét (csúcsa a föld felé mutat, éle nőknek előre mutat, férfiaknak hátul húzódik végig) szintén ragyogó fehér fényben ragyogva.

TEST: Ugyanaz a mudra marad, hüvelykujj még mindig a mutatóujjat érinti.

LÉGZÉS: Belégzéskor ne állj meg, azonnal kezdd el a kilégzés mozdulatsorát. Lassan lélegezz ki, a fent leirt módszer szerint. Amikor az összes levegő elhagyta tüdődet, tartsd vissza a lélegzetedet mindaddig, amíg enyhe nyomást nem érzel, hogy újra lélegezz. Kb. 4-5 másodpercen belül érzed a lélegzetvétel szükségességét. Ebben a pillanatban tedd a következőket:

TUDAT: Koncentrálj a női gúla aljára, amely a mellkasod magasságában húzódik végig. Egy villanással és energiapulzussal indítsd el a gúla aljáról a háromszög alakú síkot lefelé végig a gúlán belül a csúcs felé. Ahogy a háromszög alakú sík csúszik lefelé a falak mentén a csúcs felé, úgy csökken a mérete is, és ahogy a csúcshoz ér, energiapulzusként kilöki a benned felgyülemlett összes negatív energiát, egyenesen a föld közepe felé. Miközben ezt vizualizálod, egy időben az alábbiakat tedd TEST szinten:

TEST: Lassan fordítsd szemeid egymás felé, magyarul keresztezd pillantásodat (bandzsits). Most mozgasd szemeidet ebben a formában felfele ameddig csak tudod. Nézz felfele, keresztezett pillantással. Természetesen sem a pillantás keresztezése, sem pedig a felfele mozgatás nem szabad, hogy erőltetett legyen, pont annyira mozgasd szemeidet, amennyire még nem jár kellemetlen érzettel. Miközben felfele tekintesz, kis csiklandozást érzel a harmadik szemed helyén. Amikor ezt érzed, hirtelen mozdulattal mozgasd a szemeidet lefele olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudod. Ha jól csináltad, erre elektromosság érzete fog végigfutni a gerinceden.

A TUDAT és TEST együtt kell, hogy dolgozzon mindeközben. Ugyanakkor amikor lefele mozdítod a szemeidet kell, hogy vizualizáld magadban a női minőségű gúla aljának lefele, csúcs fele irányuló csúszását. Ez a TUDAT és TEST együttes munkája fog megtisztítani téged a negatív energiáktól, amelyek felgyülemlettek benned. Egészen pontosan azt a részt fogja kitisztítani benned, amelyet a kézmozdulat, a mudra képvisel. Amint befejezted a mozdulatsort és végigfutott az energia a gerinceden, azonnal mudrát váltasz, és kezded az egész ciklust elölről, belégzés-kilégzés, vizualizáció. A következő 5 lélegzet ennek ismétlése lesz, változó kéztartásokkal, mudrával.:

Második lélegzet mudra: Hüvelykujj és középső ujj

Harmadik lélegzet mudra: Hüvelykujj és gyürüsujj

Negyedik lélegzet mudra: Hüvelykujj és kisujj

Ötödik lélegzet mudra: Hüvelykujj és mutatóujj (ugyanaz mint az első lélegzetnél)

Hatodik lélegzet mudra: Hüvelykujj és középső ujj (ugyanaz mint a második lélegzetnél)

Az első rész a 6 lélegzet, pólusaid egyensúlyba hozása és energetikai rendszered teljes megtisztítása ezzel befejeződött. Ezennel készen állsz a következő szintre, a következő 7 lélegzetre.

Második rész: a szférikus lélegzetvétel újraélesztése
Egy egészen újfajta lélegzetminta kezdődik. Ezúttal nem kell a gúlákat, a csillag tetraédert magad köré vizualizálnod. Csak azt az energiaoszlopot kell látnod, amely a férfiminőséget képviselő gúla csúcsától a női minőséget képviselő gúla csúcsáig húzódik, végig a gerinceden és azon is túl kb karnyújtásnyira a fejed fölött és karnyújtásnyira alattad végződve. Átmérője pontosan akkora, mint amekkora átmérőt első mudrád képvisel, hüvelykujjad és mutatóujjad között.


HETEDIK LÉLEGZET: Belégzés

SZIV: Szeretet. Próbáld tökéletesíteni, emelni az érzést.

TUDAT: Próbáld vizualizálni ezt az energiaoszlopot végig a testeden és azon kívül is, karnyújtásnyira a fejedtől és karnyújtásnyira alattad végződve. Belégzéskor lásd, ahogy a fénylő fehér energia áramlik benne fentről lefele és lentről felfele. Örök mozgásban van, és a mozgást azonnal látnod kell, amint elkezdődik a belégzés. Ezzel a vizualizációval segíted elő azt, hogy tudatosságod feljebb lép egy szintet, a harmadik dimenzióból a negyedikbe. Képzeld el, ahogy a két mozgó energianyaláb a köldököd magasságában találkozik ebben az oszlopban. Ahogy a légzés elindul látod, hogy az összetalálkozó energianyalábokból egy grapefruit nagyságú energiagömb keletkezik a köldököd magasságában. Ahogy a légzésre koncentrálsz, a gömb egyre erősebben fénylik és lassan növekedni kezd.

TEST: A következő 7 légzésen át ugyanazt a mudrát tartsd fenn zavartalanul. Hüvelykujj egyszerre érinti a mutató és a középső ujjat.

LÉGZÉS: Mély, ritmikus légzés, 7 másodperc be, 7 másodperc kilégzés. Többé nem kell visszatartanod a légzést, folyamatosan lélegzel be és ki, folytasd a ritmust. Ahogy lélegzel, az energiaoszlopban folyó energia mozgása nem változik, folyamatos.

HETEDIK LÉLEGZET: Kilégzés.

TUDAT: A köldöködnél lévő energiagömb tovább növekszik folyamatosan. Kilégzéskor a gömb 24-25 cm szélesre nő.

LÉGZÉS: Ne erőltesd a kilégzést. Amikor a tüdőd természetesen kiürül, ugyanolyan természetességgel kezdd a következő lélegzetet.


NYOLCADIK LÉLEGZET: Belégzés.

SZIV: Szeretet.

TUDAT: Az energiagömb továbbra is lassan növekszik, tovább koncentrálja az életerő energiát.

NYOLCADIK LÉLEGZET: Kilégzés.

TUDAT: Az energiagömb tovább növekszik, és mire befejeződik a kilégzés, eléri teljes nagyságát. Mérete személytől függően változik, nem lehet pontosan meghatározni. Ha leghosszabb ujjadat a köldöködhöz helyezed, tenyered alatt található vonal határozza meg a gömb sugarát, ennél nagyobbra nálad nem tud nőni.


KILENCEDIK LÉLEGZET: Belégzés.

TUDAT: Az energiagömb már nem tud nagyobbra nőni, úgyhogy az oszlopból folyó energia benne koncentrálódik. A gömb egyre ragyogóbbá, fényesebbé válik.

LÉGZÉS: Ahogy belélegzel, a gömb egyre ragyogóbbá válik.

KILENCEDIK LÉLEGZET: Kilégzés.

LÉGZÉS: Ahogy kilélegzel, a gömb még ragyogóbbá és ragyogóbbá válik.


TIZEDIK LÉLEGZET: Belégzés.

TUDAT: A belégzés felénél, ahogy a gömb egyre ragyogóbbá válik, eléri a maximális koncentrációt. A gömb belobban, ragyogó, vakító arany nappá, fénygolyóvá válik. Készen állsz a következő lépésre.

TIZEDIK LÉLEGZET: Kilégzés.

TUDAT: A kilégzés pillanatában a naphoz hasonlatos ragyogó energiagömb kiterjed köréd, Leonardo által meghatározott formában és méretben (két karnyújtásnyi nagyságban) körülölel téged. Testedet körbevette a fénylő, aranyszínű energiagömb. Visszatértél az ősi szférikus légzéshez. Ebben a pillanatban ez az állapot még nem stabil, még hármat lélegezned kell ahhoz, hogy stabilizáld.

LÉGZÉS: Kilégzéskor formálj egy kis rést az ajkaid között és azon fújd ki a levegőt, kis nyomást képezve ezzel. Ahogy érzed, hogy a gömb megnőtt, gyorsan fújd ki a hátralévő levegőt a tüdődből. Abban a pillanatban fog teljes nagyságában szétterjedni köréd az energiagömb.

TIZENEGYEDIK, TIZENKETTEDIK és TIZENHARMADIK LÉLEGZET: Belégzés és Kilégzés


TUDAT: Lazulj el és érezd, ahogy az energia folyik felülről-alulról az energiaoszlopodban a gerinced mentén, összetalálkozik a köldöködnél, és kiterjed köréd a téged körülölelő két gömbbe.
LÉGZÉS: Ritmusosan és mélyen lélegezz. A Tizenharmadik lélegzetnél stabilizáltad a gömböd magad körül, és kész vagy a nagy fontossággal bíró Tizennegyedik lélegzetre.

Harmadik rész: tizennegyedik lélegzet

TIZENNEGYEDIK LÉLEGZET

SZIV: Szeretet.

TUDAT: A Tizennegyedik lélegzet belégzésének kezdetekor, miközben látod az energia mozgását, ahogy találkozik az energiaoszlopban a köldöködnél,  látod a kis gömböt is,  amely ugyanúgy ott van, mint korábban,  csak belőle sugárzik ki a téged körülölelő nagy energiagömb. A kis gömböt csúsztasd fel az energiaoszlopodon a csecsemőmirigyhez, a szívcsakrához közel, a szegycsontodhoz. Bár ez egy nagyon könnyű mozzanat lesz, mégis kimondhatatlan erővel bír. Ebből a pozícióból lélegezve tovább, a tudatod felemelkedik a harmadik dimenzióból a negyedik dimenzió tudatosságába, más szavakkal leírva Földtudatból Krisztusi tudatba emelkedsz.

TEST: Ezt a mudrát tartsd fenn mostantól a meditáció végéig, a legutolsó lélegzetig. Helyezd kezedet a hasadra, férfiaknak jobb kézfej a balkézfejen, nőknek balkézfej a jobb kézfejen pihenjen, s felfelé nézzen, a hüvelykujjak lazán összeérjenek. Ez a mozdulat ellazít.

LÉGZÉS: Ritmikus és mély légzés, majd pedig ezt az állapotot fenntartva könnyed lazító lélegzetvételek mindaddig, amíg meg nem történik az áttörés, felsőbb éneddel való találkozás. Légzés a Krisztusi pontból folyik, és javaslott ezt fenntartani mindaddig, amíg kapcsolatot nem sikerül teremtened felsőbb Éneddel. Felsőbb Éned engedélye nélkül nem ajánlott továbblépni a gyakorlatban. Csak érezd az energiafolyamot, érezz, létezz és lélegezz. Élvezd a kapcsolódást Istennel, érezd át az Életet a Krisztus Lélegzeten keresztül.




Negyedik rész: Az utolsó három lélegzet

Korábban úgy gondolták, hogy a további, utolsó három lélegzet gyakorlása nem ajánlatos a felsőbb Éned engedélye nélkül. Ez nem kötelező, de nyitottnak kell lenni a Felsőbb Énnel való kapcsolatra.  Ezt a részt komolyan kell venned. Az energiák, amik belépnek a testedbe és körülveszik azt, hatalmas erővel bírnak.


TIZENÖTÖDIK LÉLEGZET: Belégzés.

SZIV: Krisztusi szeretettel telve feltétel nélküli szeretet minden életforma iránt.

TUDAT: Tudatosítsd magadban az egész csillagtetraédert ( a férfi és a női tertaéder összekapcsolódva). Majd tudatosítsd magadban, hogy három teljes csillagtetraéder van egymásba illesztve, amelyek mérete azonos, ugyanazon a tengelyen forognak. Mindegyik saját polaritással rendelkezik, férfi, női és semleges.
Első a test maga, és ez helyhez kötött, soha semmilyen körülmény hatására nem változtatja meg irányát (kivéve rendkívüli eseteket). A testet körülveszi, attól függően elhelyezkedve, hogy férfi vagy női minőséget képvisel maga a test. A második csillagtetraéder a férfiminőség, elektromossággal töltött, ez az emberi tudat, bal vállad felé fordulva forog, azaz órával ellentétes irányban. A harmadik csillagtetraéder a női minőséget képviseli, magnetikus, az ember érzelmeit képviseli. Ez az óra járásával egyezően forog, vagyis a jobb oldalunk felé.
Ahogy beszívjuk a tizenötödik lélegzetet, mondjuk magunkban a következő kódszavakat: „egyenlő sebesség”. Ez arra kényszeríti a két mozgatható tetraédert, hogy egyenlő sebességgel, de ellenkező irányba forogjanak

Hogy pontosítsuk a képet, nem azt mondjuk, hogy külön forgasd a férfi és női gúlát. Ha azt mondjuk, hogy forgasd az egészet egyszerre, akkor azt szó szerint is értjük.
Ezzel hozod létre az egyenlő sebességet mindkét, egymással ellentétes irányban forgó csillagtetraéder között. Amikor a férfiminőség  leír egy kört, pont akkor fogja a női minőség/érzelem gúlája is befejezni az övét.

TEST: Mozdulatlanul fenntartod az egymásra helyezett kezek mudráját.

LÉGZÉS: Ismételten ritmikusan és mélyen lélegezz, de csak a következő három lélegzet erejéig, aztán lazíts és lélegezz könnyedén.

TIZENÖTÖDIK LÉLEGZET: Kilégzés

TUDAT: A két gúla forgása felgyorsul. Egyik pillanatról a másikra mozgásuk pontosan a fénysebesség 1/3-ra nő a csúcsoknál. Valószínű, hogy ezt Te nem fogod érzékelni, mert túl gyors lesz az érzékeléshez, de ettől függetlenül érezni fogod a sebességet. Amit most elértél, az tulajdonképpen a Mer-Ka-Ba "motorjának" beindítása volt. Nem fogsz sehova sem menni és semmiféle érzékelés vagy tapasztalás nem fog történni veled. Ez pontosan olyan állapot mintha beindítanád egy kocsi motorját, de a váltót üresben hagynád.

LÉGZÉS: Formálj egy kis rést az ajkaid között mint ahogy a Tizedik Lélegzetnél tettél, és annak megfelelően lélegezz ki. Érezd, ahogy kilégzés közben a felgyorsulnak körülötted a tetraéderek.


TIZENHATODIK LÉLEGZET: Belégzés

TUDAT: Ahogy beszívjuk a levegőt, mondjuk magunknak azt, hogy 34/21. Ez kód az elme számára, hogy beállítsa a két tetraéder pár pörgését 34/21 arányban, ami azt jelenti, hogy az elme tetraéderek 34 szer fordulnak körbe balra, amíg az érzelmi tetraéderek 21 szer fordulnak körbe jobbra. Ahogy a két pár pörgése felgyorsul, az arány állandó marad.
Légzés: mély, tudatos jóga légzés.
 TIZENHATODIK LÉLEGZET: Kilégzés
TUDAT: Ahogy kilélegzel, abban a pillanatban a tetraéderek sebessége a fénysebesség 1/3-ról 2/3-ra gyorsul fel. Amint elérik ezt a sebességet, egy jelenséget élsz át. Egy lapos korong terjed ki a gerinced aljánál kb. 16,7 m átmérőjű körben. Az energia gömb, amely a két forgó tetraéderpár körül helyezkedik el és ez a korong együtt egy repülő csészealjat formáznak a tested körül. Ezt az energiamátrixot hívjuk Mer-Ka-Ba-nak. Sajnos ez az állapot nem stabil. Ha látod, vagy érzed a Mer-Ka-Ba-t magad körül, érezni fogod azt is, hogy nem stabil. Lassan vibrálni, rezegni fog körülötted. Éppen ezért van szükséged a Tizenhetedik Lélegzetre.


lightbody2.jpg
LÉGZÉS: Ugyanúgy mint az előbb, kis rést képezz az ajkaiddal és azon fújd ki a levegőt, enyhe nyomást képezve. Ez az a pillanat, amikor a sebesség megnő. Amint érzed, hogy nő a sebesség, engedd ki a levegőt teljes erődből. Ezzel a lélegzettel fogod stabilizálni a Mer-Ka-Ba-t magad körül.



TIZENHETEDIK LÉLEGZET: Belégzés

SZIV: Emlékezz a feltétel nélküli szeretetre, amit minden életforma iránt érzel magad körül. Ha ezt nem tudod végig fenntartani, a meditáció nem jár sikerrel.

TUDAT: Ahogy lélegzel, mondd magadban a kulcsszót: „A Fénysebesség Kilenctizede.” Ez a kulcsszó fogja elindítani a sebesség növelését, és ezzel fogod stabilizálni a forgó energiamezőt magad körül, a Mer-Ka-Ba-t. A mi háromdimenziós világunk a fénysebesség 9/10-re van hangolva. Tested atomjai ezzel a sebességgel forognak magjuk körül, ezért kell ezt a sebességet elérned.

LÉGZÉS: Ritmusosan és mélyen lélegezz.

TIZENHETEDIK LÉLEGZET: Kilégzés

TUDAT: Eléred a fénysebesség 9/10-t és stabilizálod vele a Mer-Ka-Ba-t.

LÉGZÉS: Ugyanúgy, mint az előző két lélegzetnél, képezz kis rést az ajkaid között, és fújd ki rajta a levegőt, kis nyomást képezve. Ahogy érzed, hogy a sebesség emelkedni kezd, teljes erőddel fújd ki a hátralevő levegőt, ezzel fogod elérni a megfelelő sebességet. Mostanra stabil, harmadik dimenzióra hangolt Mer-Ka-Ba-d van. Felsőbb Éned segítségével megérted hogy pontosan mit is jelent ez az állapot.

Ahogy befejezted a légző gyakorlatot azonnal fel is kelhetsz, de amíg csak tudod, próbáld észben tartani a testedben áramló energiákat és a lélegzetet. Tanácsos egy kis ideig (15 perc-1 óra meditációban maradni, mert itt a gondolataink és érzelmeink nagymértékben kitágulnak. Jó lehetőség ez pozitív megerősítésekre is.
 Forrás: Drunvaló: Az élet virága



Kristálymeditációs tér aktivizálása




Ez a gyakorlat segít neked abban, hogy egy általad választott kristályt beavass arra, hogy kristálymeditációs térrel segítsen téged utazásaid során. 

Egy megtisztított és felavatott (előtte megkérjük, hogy segítsen kialakítani ezt a teret) kristályt fogjunk a kezünkben a meditáció alatt…

Helyezkedj el kényelmesen…lélegezz egy mélyet…áraszd el magadban a nyugalmat és engedj el minden feszültséget és zavaró tényezőt.

Szívd be a nyugalom levegőjét magadba mélyen és engedd el a kötöttségeket. Szívd be a szeretet levegőjét…és áradjon belőled a békesség. Érezd a kristályt a kezedben, érezd, ahogy most segít neked ellazulni…érezd, ahogy kezeden át elindul egy nyugalmas, békés, szeretettel teli érzés, ami átjárja a karodat, átjárja a válladat, átjárja a másik karodat és mind a két karod ellazul…

Érezd, ahogy ez a békés nyugalom elterjed a hátadon, elterjed a hasadon. Az izmaid a törzseden kívül és belül megnyugszanak…békések és szeretettel teliek. Érezd, ahogy csípőd átveszi ezt a nyugalmat, ezt a szeretetteljes energiát.
A békesség most combjaidon terjed lefelé, átjárja és eléri térdeidet. Körbeöleli lábszáradat, bokádat és békés nyugalomban pihen lábfejed is. Egész lábad, egész törzsed, egész vállad, karjaid békés nyugalomban pihennek…és érzed, hogy ez a szeretetteljes nyugalmi energia nyakadon át fölfelé árad. Ellazulnak nyakizmaid, a gerinced is nyugodt, békés, nincs benne feszültség. Ez a békesség most arcodra terjed és halvány mosolyban mutatkozik meg…békés nyugalomban pihennek szemeid, elsimul homlokod, és a szeretetteljes erő egész fejedet körbeöleli testeddel együtt…

Érzed, ahogy árad körülötted ez a szeretetteljes, nyugalmas, fényes, békességes energia…

Most a kristály hív téged:
- Jöjj velem, megmutatom néked azt a teret, honnan elindulhatsz utazásaidra, s ahol veled vagyok és segítelek, védelek és vezetlek téged…

Végy egy mély lélegzetet, és ahogy kifújod érezd, ahogy a kristály röpít magával, felemel…könnyű vagy, szeretetteljes, boldog, nyugalmas és fényes.

Együtt utaztok most a térben és az időben, egy csodálatos helyre… egyre feljebb és feljebb emelkedtek a fény felé, és egy fénykapuhoz értek… Nyújtsd ki a kristályt és tartsd a fénykapu elé… a kristály felfénylik kezedben és érzed a szeretetteljes, gyengéd melegséget… Egész tested bizsereg…könnyű, lágy, mintha légnemű lenne… A kristály szavára megnyílik ez a fénykapu, s te belépsz egy gyönyörű kristálytérbe…fényes, csodálatos… Halkan, lágyan köszönt téged. Érzed, itt biztonságban, békességben és szeretetben vagy…

Terjeszd ki magad és szeretetedet, ezt az egész teret borítsd be a szívednek szeretetével és fényével. Sugározd te is magadból azt a hatalmas erőt, mi szíved szeretetében rejtezik.

Olvadj össze a fénnyel és érezd a határtalanságot, a szeretetet, a nyugalmat, a békességet és a védelmet. Érezd át ezt a lágy szeretetteljes, csodálatos érzést körülötted…ez meditációs tered…innen indulsz utadra, hogy megismerd önmagad. Innen indulsz utadra, hogy felfedezd a fényt… innen indulsz utadra, hogy szeretetben létezz. Innen indulsz utadra, hogy találkozz azzal, ki üzenetet ad át néked… Innen indulsz utadra oda, hol tanítanak, s hol befogadod a fényt, a tudást, az energiát és szeretetben vagy… mert mindig szeretetben vagy. Mert ez a szeretetteljes fény mindig körbeölel téged, ha rágondolsz.

És most nyisd ki szívednek egy kicsiny rejtekét ott, a sarokban… igen, ott van egy hely, hova ezt az érzést, ezt a szeretetteli, meditációs, békés teret most elzárhatod magadba… ezt az érzést, ezt a fényt, ezt a szeretetet most érezd át és tedd el oda, szíved rejtekébe, s tudd, hogy mindig ott lesz veled. Bármikor, mikor ezt a rejtekajtót megnyitod és ezt a fénnyel teli, szeretetteljes helyet és érzést előhívod, mindig körbevesz téged védelme és biztonságban tart. Innen bárhová eljuthatsz, mert ez, a Te központod a szívedben, a szeretetben, a fényben. Érezd és örülj neki… érezd, és örülj neki. Átölel téged ez a szeretet, mert mindig szeretetben létezel.

Most ezt az érzést, hogy eltetted szívedbe, köszönd meg, hogy itt lehettél és lépj ki a fénykapun, mi bezárul mögötted…érezd a kristály erejét magadban és körülötted…és érezd azt, ahogy elindultok vissza ebben a szeretetteljes, végtelenül csendes, nyugodt fényben. Érezd, ahogy kristályod szeretettel és védelemmel körbeölel és lassan visszahoz téged létedbe… Együtt jöttök és ereszkedtek lefelé…együtt érkeztek meg ide, fizikai valóságodba…

Érzed erejét kezedben, érzed fizikai megnyilvánulását tenyeredben…érzed, hogy még mindig körülötted van egy tér, s ahogy őt megérinted, ez azonnal a védelmedre kél…érzed, ahogy itt vagy most ebben a szobában, meghallod a hangokat magad körül, megérzed az illatokat, látod a fényt a szemhéjadon át…

Lassan mozgasd meg magad és simítsd meg a kristályt a kezedben…és ha tudatosítottad magad itt a jelenedben, lassan, saját tempódban nyisd ki a szemed.

Forrás: kristalycsakra.hu


Agyalapi mirigy-Tobozmirigy-Szívcsakra hangolás





Agyalapi mirigy hangolás:(Pituitary Dimensional Attunement)


Tobozmirigy hangolás:(Pineal Dimensional Attunement)
Hallgatás alatt figyelj a fejed közepében található tobozmirigyre.

Szívcsakra hangolás (Heart Dimensional Attunement))
Leírás: lefordítva a lényeg:
Ennek a különleges hang meditációnak az a célja, hogy feltárja a szívcsakrát és aktiválja annak gyógyító potenciálját "rotációs energia minták" által, a szívközpontban. Ez az oka annak, hogy olyan furcsák egyes hangok a meditációban, és időnként meglehetősen intenzívek, különösen az első félidőben. A legtöbb ember az utolsó felét találja nyugtató és helyreállító jellegűnek, hiszen ezek tiszta Hathori hangok.
Ha figyelmedet a szívcsakrára összpontosítod miközben hallgatod /a zenét/, és hagyod hogy a hangok forgassák vagy mozgassák az energiamintákat a szívközpontodban, akkor engeded hogy hatalmas öngyógyító és helyreállító potenciál érvényesüljön /benned/.

Nagyon fontos szempont amikor ilyen típusú meditációval dolgozol, hogy tudatában legyél annak, hogy te magad vagy a kezdeményezője a saját átalakulásodnak. A hangok segíthetnek, de nem ezek a változás hírnökei. Az te vagy.

A figyelem középpontjába
A finom energia hajlamos követni a tudatosságot. Ezért fontos, hogy a figyelmedet hová összpontosítod az ilyen típusú hang meditációknál. Mivel ez a meditáció a szívcsakrára fókuszál, erre a helyre kell a figyelmedet vagy elmédet összpontosítani.

A figyelmedet összpontosítsd a mellkasod közepére, a szegycsont alatti területre meditáció alatt, és amikor az elméd elkalandozik, óvatosan hozd vissza erre a területre. Ez nem koncentráció, inkább egy könnyed figyelés a szívcsakrára.
Ez a meditáció segít felfedezni a saját szívcsakrádat és annak öngyógyító és helyreállító erejét, amikor csak akarod.
Ha van időd és hajlandóságod, mélyebben megvizsgáld / felfedezd a szívcsakrád, akkor kísérletezhetsz azzal hogy meghallgatod ezt a meditációs hangot két vagy három alkalommal ugyanabban a periódusban. (egymás után)
A második vagy harmadik alkalommal egymás után történő meghallgatás gyakran mélyebb szintű betekintést tár fel, és néha mélyebb szintű gyógyulást is.


Megtörtént a magas szintű bejelentés földönkívüliek és a nemzetközi háttérhatalom létezéséről



Olyan dolog történt, ami világraszóló visszhangot kellett volna kapjon. 
Hivatalos és magas szintű bejelentés hangzott el mind a Földet évezredek óta látogató földönkívüli fajokról, mind a Földet irányító háttérhatalmi erőkről és azok főbb szervezeteiről. 


Nem más jelentette ezt be és kérte számon a többi kormányon is az igazság "teljes felfedését" (Full Disclosure), mint Kanada volt honvédelmi minisztere, Paul Hellyer. Érdemes mindenkinek végighallgatnia a teljes beszédet! 

Citizen Hearing On Disclosure (CHD) konferencia múlt hónapban Washington DC-ben zajlott le, amely tulajdonképpen magas szintű szakértők és tanúk meghallgatása annak érdekében, hogy az emberiség minél előbb tudja meg az igazságot ebben a kérdésben. 
A Földön élnek földönkívüliek, legalább 4 különböző faj látogatja a Földet, melyek valószínűleg eltérő szándékokkal teszik ezt. Elmondta Paul Hellyer, hogy  tudomása van arról is, hogy legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak. Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről és a már kialakult együttműködésről. 


Kanada volt védelmi miniszterének leleplező beszéde az ufókról közm

A földönkívüliek létezését bizonyító fájlokat talált az angol hekker a NAS

Földönkívüliekről mondjuk el az igazságot - Medvegyev Obamának


Majd rátér arra, ami minket is közvetlenül érint és része a körülöttünk felépített teljes megtévesztésnek, magának a Matrixnak, melynek a lebontásában sok-sok igazságkutató ember részt vesz....: 

Nektek már nem újdonság,  - de sok ember még mindig nincs tisztában azzal - , hogy "a Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission), a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai, ők titokban akarják tartani ezeket az információkat az emberiség előtt." 

És akkor még nem is beszéltem a 13 vérvonalhoz tartozó Családról, az Illuminati Vérvonalról, mely az egész piramist uralja, a tetején egy nagy családdal...


Forrás: vilaghelyzete



Cobra: A háttérhatalom felszámolása



1.szakasz: Letartóztatások

A háttérhatalom (Cabal) már  elképzelhetetlenül sok kárt okozott  a társadalomnak, ezért azonnali lépésekre van szükség. A szervezet tagjainak letartóztatása az egyetlen mód arra, hogy meglehessen őket állítani. Néhányan  ellenzik az elképzelést, mondván, hogy az erőszak csak újabb erőszakot szül. Először is semmilyen erőszakos akcióra nem fog sor kerülni. Emellett meg kell, hogy értsék, hogy ez az akció nem az erőszak szításáról szól, hanem ártatlan emberek tömegeinek megóvásáról többnyire szociopata egyénektől. Amíg ez nem történik meg, naponta kb. 25000 ember hal meg éhezésben a háttérhatalom tetteinek köszönhetően. Ezért amint minden részlet a helyére kerül, a háttérhatalmi tagok el lesznek távolítva a társadalomból. 

2.lépés: Ítélkezés

Az Eseményt követően a háttérhatalom tagjai börtönbe fognak kerülni, egymástól elkülönítve, a külvilággal való kapcsolat nélkül.

Az ítélkezési folyamat ezt követően indul meg, melybe az egész emberiség kollektíven be lesz vonva. Hatalmas katarzist/lelki megtisztulást és drámai gyógyulást fog jelenteni a társadalom számára, hogy  ezeket a bűnözőket végre felelősségre vonják tetteikért. Az emberiség kollektíven fog dönteni róla, hogy mi legyen a sorsuk ezeknek az egyéneknek, hogy újra helyreálljon az egyensúly.

Néhányuk amnesztiát fognak kapni. Ez főként azokra a tagokra vonatkozik, akik az Illuminátusok közé születtek és tulajdonképpen nem volt választásuk, kénytelenek voltak együttműködni velük vagy különben halál várt volna rájuk. Sok jó lélek is van köztük aki már régóta szeretne kilépni. Egyesek már megtették, és most a Fény oldalán harcolnak. Többen  közvetlenül a letartóztatások előtt fognak kilépni. Sokan a fiatal generációs Illuminátusok közül nem értenek egyet a tervekkel( Új Világrend létrehozása, III. világháború, drasztikus népességcsökkentés, totális, orwelli kontroll,stb. szerzői megj.) és páran titokban támogatják a Fény erőit a háttérhatalom felszámolásában. Az Eseményt követően lehetőségük lesz pszichológiai támogatást igénybe venni, és ennek végeztével beilleszkedni a társadalomba. 
A háttérhatalom tagjainak  többsége nem fog amnesztiát kapni.Jóvá kell tenniük korábban elkövetett bűneiket. Azok, akik nem képesek erre, vagy nem nem hajlandóak  megtenni, el lesznek távolítva a bolygóról.
Mindennek törvényesen kell lezajlania az egész emberiség kollektív ítélethozatalának eredményeképp. Egyéni boszorkányüldözések és megtorlási akciók nem lesznek engedélyezve, mivel ez megfoszt másokat  a katarzistól és hátráltatja a kiegyensúlyozást. Az egész akció célja nem a bosszú, hanem az egyensúly helyreállítása. A bosszú egy nagyon mély csapda és nem old meg semmit. Csak jusson eszetekbe mi történt a francia forradalom idején.. Az Eseményt követően a korábbi háttérhatalmi tagok elleni esetleges magánbosszú akciók semmilyen szinten nem lesznek tolerálva, és az esetleges elkövetőknek számolniuk kell tetteik jogi következményeivel. 

3.szakasz: Beilleszkedés a társadalomba vagy megtisztulás a Központi Napban

Azok, akik kiegyensúlyozták korábbi tetteik következményeit, megkezdik beilleszkedésüket a társadalomba. Nem lesz lehetőségük semmilyen hivatalt betölteni az új társadalomban. Bárki másnak, aki valamilyen hivatalt szeretne betölteni az új társadalomban, sikeresen teljesítenie kell egy tesztet, ami igazolja, hogy nem szociopata. Ez a teszt majd meghatározza, hogy alkalmas-e az illető az adott feladat ellátására anélkül, hogy ártana másoknak. 
A háttérhatalom legtöbb tagja szociopata – ez röviden azt jelenti, hogy nem képesek semmi olyan  pozitív érzelem átélésére, amely emberré tesznek bennünket. Elég jó összefoglalót olvashatsz a szociopatákról és viselkedésükről az alábbi linken: (angol nyelvű!)

http://www.mcafee.cc/Bin/sb.html

Magyar nyelven: http://grind.5mp.eu/web.php?a=grind, http://hu.wikipedia.org/wiki/Antiszoci%C3%A1lis_szem%C3%A9lyis%C3%A9gzavar

Azok a háttérhatalmi tagok, akiket eltávolítanak a bolygóról, a Galaktikus Bíróság elé kerülnek, és a Galaktikus Kódex III.fejezetének  alapján kerülnek elbírálásra.

Harmadik Fejezet: Az Egyensúly Törvénye

Minden érző lény, aki úgy döntött, hogy a Galaktikus Kódex rendelkezéseivel ellentétesen él és cselekszik, és visszautasítja a lehetőséget , nem hajlandó a továbbiakban sem a Kódexxel összhangban létezni, és ezáltal felszabadulni a múltbéli cselekedeteinek a következményei alól, az visszakerül a Központi Napba, és elemi esszenciájára visszabontva elkezdhet egy új evolúciós ciklust. 

Ez a rész szabályozza a kapcsolatot a Sötét Erők és a Fény Erői között. Amikor legyőzik őket, a Sötét Erők tagjainak megadatik a lehetőség, hogy elfogadják a Galaktikus Kódexet, tegyék meg,ami tőlük telik, hogy kijavítsák a múltban elkövetett hibáikat és pozitívan éljenek az elkövetkezőkben. Amennyiben elfogadják a feltételeket, megbocsájtásra kerülnek cselekedeteik, és csatlakoznak a Konföderációhoz. Amennyiben képtelenek vagy nem akarják elfogadni a Kódexet a Központi Napba kerülnek, a személyiségük és a lelkük elemi esszenciái restrukturálásra kerülnek az Elektromos Tűz által és az isteni szikrájuk egy új evolúciós ciklust kezd meg. 
http://2012portal.blogspot.com/2012/04/galactic-codex-normal-0.html 

Néhányan közülük hajlandóak lesznek elfogadni a Fényt, és ki fogják egyensúlyozni korábbi tetteiknek a következményeit. Először virtuális valóság-szimulációs szerkezetekbe fogják helyezni őket, hogy megtapasztalják, mit is éreztek az áldozataik, gonosz tetteiknek következményeképp. Ezután minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy helyrehozzák az elkövetett hibáikat. Ezt követően be fognak illeszkedni a Galaktikus társadalomba. 
Mások nem lesznek alkalmasak, vagy épp nem lesznek hajlandóak elfogadni a Fényt és kiegyensúlyozni korábbi tetteiket. Ők jelenlegi formájukban helyrehozhatatlanok, ezért a Galaktikus Központi Napban kerülnek újjáalakításra.
Személyiségük és életeiknek emlékei törlésre kerülnek és lelkük elemi esszenciájára lesz bontva. A Központi Nap Elektromos Tüze részecskéire bontja a kauzális testüke. A lélek sajátos szikrája ekkor felbomlik, kitörölve minden személyes vonást és emléket. Visszatér a Forrásba, és elkezd  egy új evolúciós ciklust az elejétől kezdve. 
Ez a folyamat befejeződik még az Első Kapcsolatfelvétel előtt. A Galaktikus Konföderációval való Első Kapcsolatfelvételt követően, egyetlen sötét lélek sem fog már létezni  az univerzumban.

Eredetileg megjelent: 2012.május 2-án

Fordítás: Benedictus 
Forrás: 2012felemelkedes.blog.hu


Cobra: Csillagpor 2 (Operation Stardust 2) akció /2012.jún.21./



Ezen a ponton nyilvánvalóvá vált, hogy a háttérhatalom tagjai nem kívánják megadni magukat. Innentől fogva a tömeges letartóztatások terve van ismét érvényben. A tárgyalásokkal eltöltött idő azonban nem volt hiábavaló. A háttérhatalom megkapta az esélyét, de ők elutasították a nagylelkű ajánlatot. Ez a protokoll lehetővé teszi, hogy innentől a pozitív galaktikus rokonaink aktívabban beavatkozzanak. A Galaktikus Kódex Negyedik Rész/Második Alfejezet kimondja, hogy a Galaktikus Konföderációnak elidegeníthetetlen és feltétel nélküli joga, hogy alkalmazza a Galaktikus Kódexet és a Kódex rendelkezéseinek megsértésével szemben katonai erővel lépjen föl, amennyiben szükséges.
Ez az alfejezet biztosítja a jogi alapot a megszállt bolygók katonai erő általi felszabadításához. A Konföderáció katonai erői eltávolítják vagy segítséget nyújtanak a helyi Pozitív Katonaság számára a Sötét Erők elmozdításában és megoldják a túszhelyzetet.
A Csillagpor 2 akciót a Plejádi flotta hajtotta végre (korábban olvashatóak voltak a blogon ehhez tartozó kódolt üzenetek, min pl: Evaluate Stardust 2 , Stardust 2 operational, Stardust 2 complete szerk. megj.). A Csillagpor kódnév egy speciális, nagyon fejlett nanotechnológiát jelöl. Ez egyfajta por, amely apró nanórészecskékből áll össze és bele lett juttatva a háttérhatalom tagjainak a testébe (egyfajta „kozmikus chemtrail”.) Ezt a nanoport semmilyen földi technológiával nem lehet eltávolítani. Amennyiben aktiválódik egyszerűen leblokkolja az egyén központi idegrendszerét, és az illető nem tud megmozdulni, de semmilyen maradandó károsodást nem okoz. Az Esemény kezdetekor lesz aktiválva, hogy megakadályozza a háttérhatalom tagjait abban, hogy elkezdjék azt a pusztítást amit terveznek.
A Csillagpor 2 akció célja, hogy ellensúlyozza a háttérhatalom „Doom33”(Végzet33) tervét, amellyel a Sötét Erők készülnek a letartóztatások esetére. A Pozitív Katonaság akcióival karöltve ez a művelet alapvetően sakk-matt-ot jelent a háttérhatalom számára. Ez a technológia NEM lesz aktiválva az Esemény előtt. Fontos, hogy a Pozitív Katonaságnak és a rendfenntartó erők tagjainak továbbra is ki kell venniük a részüket az akcióból. A Csillagpor 2 célja, hogy megkönnyítse a folyamatot.

Amennyiben a magasrangú háttérhatalmi tagok számára bizonyíték kell, hogy a technológia működik, ez megoldható.

Én továbbra is azt javasolnám, hogy adják meg magukat mielőtt az Esemény megkezdődik vagy akár az Esemény alatt. Akik együttműködnek és megadják magukat megkönnyítik a saját helyzetüket.
Ezenfelül szeretném kihangsúlyozni, hogy a háttérhatalom tagjainak a családtagjai általánosságban nem követtek el semmi rosszat, és nem megbéklyózásra, hanem gyógyulásra van szükségük.
Azt javasolnám, hogy a hasonló helyzetben lévők álljanak a nyilvánosság elé vallomásaikkal, helyet fogok adni ezen a blogon számukra. Sokaknak ez gyógyító hatású lesz.
Ahogy korábban is számtalan alkalommal mondtam, nem tudom mikor fog az Esemény megkezdődni. Emberi lény ezt nem tudhatja, a kezdet jele a Forrástól jön.

Igen lehet, hogy néhány nap. Nincs rá garancia. Tíz évvel ezelőtt nekem 2012 áprilisa lett megadva. Most június van.. Az egyetlen dolog amit bizonyosan állíthatok és tudok, hogy 100%, hogy meg fog történni. Beszámolok a fejleményekről, ahogy érkezik további hír.

/Megjegyzés: Az Esemény ideje sok mindentől függ! A Zöld Jelzést csak a Teremtő adja ki, és csak ő tudja az időpontját a Eseménynek! Szóval ne veszítsétek hitetek az Eseményben, csak azért,mert nem történt meg 2012-ben! Az Esemény egyre közelebb és közelebb van. - SandalPhon. /


Cobra

Fordította: FehérVándor2012felemelkedes.blog.hu

Cobra: Negatív-blokkoló programok



Tehát a programok:
1, A tudatosság csökkentése és a fénytest/Mer-Ka-Ba deaktiválása. Ezt a programot éterikus ún. állohullám (http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81ll%C3%B3hull%C3%A1m_(hang))  rezonancia technológiával tartják fenn.
2, A szabad akarat és a pozitív kezdeményező erő blokkolása. Ezt a programot éterikus infrahang(http://hu.wikipedia.org/wiki/Infrahang) technológiával tartják fenn. Ennek a hangnak egy része lecsapódik a fizikai síkon is és néhány ember hallja mint egy ilyen  nagyon alacsony frekvenciájú zümmögést.  Ez volt a forrása a rejtélyes hangoknak, amelyek a világ minden táján lehetett hallani 2012 elején és nem a mélyen földalatti bázisok felrobbantása, ahogyan néhányan hibásan állították.  Az infrahang bizonyos központokat blokkol a fizikai agyban és akadályozza a pozitív kezdeményező erőt. Ez a hang az oka annak a szokatlan fáradtságnak, amelyet sokan tapasztalnak bármiféle érthető magyarázat nélkül. 
3, Az intelligencia csökkentése. Ezt erős mágneses terek előidézésével  érik el az éterikus agyban illetve az éterikus és a fizikai agy közötti membránban és ez megzavarja a gondolkodási folyamatot. Ennek a programnak eredménye  ködös emlékezet, feledékenység és koncentrációhiány.
4, Diszharmónia előidézése a kapcsolatokban. Ezt az éterikus test csakráinak a befolyásával érik el illetve disszonáns vibrációs frekvenciák előidézésével az “aurikus burok”(spirutális egyéniség) felé, ismételten infrahangok által. Ennek a programnak az eredménye a szexualitás és a szeretet mesterséges elválasztódása, a szív bezárulása, az elme túlműködése és a férfiak és nők közötti egyensúly megbomlása.
5,  Szegénység növelése. Ezt hologramok/képek az éterikus agyba történő vetítésével érik el.
6,  Mohóságra, elhízásra hajlamosítás. Ezt bizonyos képeknek az éterikus agyba történő vetítésével érik el.
7, A mindent-látó szem.  Ez egy kémprogram ami az éterikus síkról működik és a fizikai lények aktivitását megfigyelés alatt tartja és beszámol róla az Arkhónoknak.
8, Implantátumok. Ezek éterikus/asztrál kristályok, amelyeket  a leszületés előtt helyeztek el minden embernek az aurájába, mivel mindenkinek keresztül kell menni a fizikai leszületéshez a magasabb asztrális/ szellemi síkokról  kezdve az alacsonyabb asztrális és éterikus síkokon át a fizikai világba történő érkezésig. Ezek az implantátumok eltávolítják az emlékét a korábbi inkarnációknak és ez jelenti a fő okát annak, hogy nem emlékszünk az elmúlt életeinkre, illetve az Arkhónokra, akik uralják a bolygót. ( Hát ezt nem egyszerű feldolgozni, legalábbis nekem nem, én mindig azt gondoltam, hogy a fejlődésünk érdekében nem emlékszünk az elmúlt életekre, de mondjuk azt furcsálltam, hogy más entitások pl: a Plejádiak emlékeznek ezekre. szerk. megj.) Az implantátumokat némiképp költőien a “felejtés fátyolának” nevezik.
Emellett voltak fizikai implantátumok is, az atlantiszi idők egy részében nagyon “népszerűek” voltak, de aztán Atlantisz eleste után, ezeknek a telepítése abbamaradt.  A második világháború után volt egy próbálkozás, hogy újra megjelenjenek a fizikai implantátumok biochipek formájában, amelyeket aztán az emberiség döntő többségébe sikeresen el is helyeztek( ne felejtsétek, az hogy hivatalosan chipek nem léteztek azokban az időkben, nem jelenti azt, hogy valójában ne léteztek volna szerk. megj.). Ez a fő oka annak, hogy a WHO(Egészségügyi Világszervezet) kötelezővé tette az oltásokat.  A fizikai biochipek felerősítették bizonyos programozások hatását, de körülbelül két évvel ezelőtt sikeresen el lettek távolítva a teljes népességből egy speciális technológiának köszönhetően, amelyet a távolból is lehet alkalmazni és amelyet az Ellenállási Mozgalom fejlesztett ki. Tehát a félelmek, hogy az Új Világrend keretében a lakosságot mikrocsipekkel látnák el, nem a valóságon alapulnak, mivel ez már korábban megtörtént és ugyanakkor el is lettek távolítva anélkül, hogy bárki is észrevette volna.




Az ellenőrzött őrület - avagy a rák és a kemoterápia




A rák kezelése az USA-ban egy több millió dolláros üzlet - hogy pontos legyek, 200 milliárd dolláros, amit meg kell valósítani ebben az üzletágban minden évben. Azonban a kezelések nem csak 98%-ban hatástalanok. Tovább rontanak a helyzeten a daganatellenes szerek, hogy "úgymondva" olyan életet tudjanak élni, ami hasznos lenne több tízezer szenvedőnek és ami lehetővé teszi számukra, hogy ez a szörnyű betegség csak kisebb mértékben enyhüljön - ha van ilyen - a gyógyszerektől, műtéttől vagy kemoterápiás kezeléstől függően. A rákkezelés az egyik legnagyobb hazugság az Egyesült Államok kórtörténetében. De elég volt! Megérdemled, hogy tudd az igazságot az onkológusok bűncselekményeiről és megtanulni mindent, amit tudni kell a hagyományos kemoterápia veszélyeiről, módszerekről és megismerni az "üzletelést" ezzel a betegséggel.

A kemoterápia több embert öl meg, mint a rák. Bizonyíték kell? Tudtad például, hogy 10-ből 9 onkológus nem hajlandó kemoterápiának alávetni magát, ha rákot diagnosztizáltak nála? Ez a 90%-a rákot "kezelő" orvosoknak, lenyűgözően tanúsítva az egyszerű igazságot, hogy a kemoterápia megöli az embereket. De miért ilyen nagy az onkológusok össz százaléka - úgy, hogy az orvosok annyi beteget győznek meg a terápia elindításáról - miközben megtagadják maguktól ugyanezt? Egyszerű: Mert tudják, hogy a kemoterápia nem csak hatástalan, hanem erősen mérgező is, de ettől függetlenül az összes rákos beteg 75%-a kap kemoterápiát. Nem sokkolók eléggé ezek az eredmények? A részletes értékelésnél a kemoterápia során kiderült, hogy a 98%-nál a közvetlen összehasonlítás "vs" kemoterápia, kezelés ellenes. Az utóbbi megközelítés megmutatta, hogy elhagyása jobb választás, mert csak 2-4 százaléka beszél az összes rákos betegnek egyáltalán pozitívan a kemoterápiáról.

Egy németországi tanulmány szerint, a 80 évesnél idősebb nők, akiknél mellrákot diagnosztizáltak, arra utal, hogy azok a betegek, akik semmilyen kezelést nem kaptak, átlagosan tizenegy hónappal hosszabb ideig éltek, mint azok a nők, akiket hagyományosan a rák ellen kezeltek. A hosszú távú vizsgálat időszak alatt (14 év), amelyet két ausztrál onkológus végzett, az elkészült dokumentumfilm, a "A Shocking Look at Cancer Studies" (Megdöbbentő pillantás a rák tanulmányokra) azt is kimutatta, hogy a szokásos kezeléseket, mint például a kemoterápia, ma széles körben alkalmazva szinte minden gyakori ráktípus ellen teljesen hatástalan - a teljes siker mértéke jóval kevesebb, mint 10% volt.

A kemoterápia egy barbár és teljesen értelmetlen eljárás. Ez nem csak megtámadja a rákos sejteket, és megöli őket, de a működő egészséges élő sejtek is a szervezetben. Szinte teljesen elpusztítja az immunrendszert. Bár extrém módon ez a kezelés a hererák és a leukémia ellen állítólag hatásosnak tekinthető. Sok esetben még mindig nem világos, hogy ez a "terápia" első körben a rákot öli meg vagy a beteget. Nem túlzás azt mondani, hogy a legtöbb ember, aki meghal a rákban, valójában megadta magát a terápiának. A mammográfia is többet árt, mint amennyit segít - és a megelőző mell eltávolítás teljesen értelmetlen.

A mammográfia-ipar 4 milliárd dollárt jelent évente, sürgetve a nőket, hogy alá kell vetniük magukat a röntgen vizsgálatoknak annak érdekében, hogy "megvédjék" az egészségüket. Amit azonban nem mondtak el, hogy a mammográfia teljesen felesleges és veszélyes. Tény, hogy a mammográfia tízszer annyit árt, mint segít ezeknek a nőknek. 
Van egy kevéssé ismert teszt a mellrák megállapítására, ami nem ad hamis pozitív vagy hamis negatív eredményt: a nyál teszt. Az Egészségügyi Intézet kutatói (University of Texas, Houston) felfedezték, hogy a mellrákos nők nyála eltérő fehérjéket szállít, mint az egészséges nőké. Ezeknek a fehérjéknek a vizsgálatát teszi lehetővé a nyálvizsgálat, ami valóban annyira egyszerű, hogy még egy fogorvos is elvégezheti.
Egy tanulmány szerint a kutatók a Nordic Cochrane Centreben Dániában, vizsgálták mind az előnyöket és a negatív hatásait hét emlőrák szűrési programnak, ahol közel 500.000 nő vett részt a vizsgálatban. Mivel a mammográfia oka a mell sejtek besugárzásának, növeli a női kockázatot a mellrák kialakulásában, nem kevesebb, mint 3%-kal. A modern rák kezelés = a "sötét középkor" gyógyszereivel.

A dokumentumfilm szerint "A rák gyógyítható", mondja a szakértő a rák elleni alternatív gyógymódokról, a nem túl távoli jövőben, majd felvetődik: "a Neander-völgyi" kezelés alkalmazása, műtétét, sugárterápia és a kemoterápia (vagy más szóval: "vágja, égeti, és mérgezi").
A statisztikák azt mutatják, nincs bizonyíték arra, hogy a hatékony a megelőző mastectomia - a mell teljes eltávolítása - tehát, hogy ez a beavatkozás meghosszabbítja beteg életét. Ennek ellenére a legtöbb onkológus ajánlja a betegeknek ezt a lépést. A megelőző mell eltávolítás felesleges és értelmetlen művelet - sok nő hiszi, hogy rákos beteg, mert az emlőrák szűrés hamis pozitív eredményt hozott. Ez azt jelenti, hogy meg vannak győződve arról, hogy el kell távolítani a mellet. A nők, akiknél ilyen kezelés kerül szóba, halálra rémülnek. Az úgynevezett CT vagy CAT vizsgálat, egy széles körben használt vizsgálati módszer a legtöbb rák esetében. A sors fintora, hogy a sugárzás a legveszélyesebb a CT vizsgálatoknál, és gyakran lehet ravasz a rák oka is. Kimutatták, a CT sugárzás is hibás, hogy nagy mértékben rákos, sérült lesz egy sejt. Egy friss jelentés jelent meg a New England Journal of Medicine folyóiratban, ami szerint legalább 150 rákos megbetegedésért lesznek felelősek a most elvégzett vizsgálatok a jövőben. Ezeket a számokat nem szabad félvállról venni. A sugárzás, amely megjelent néhány orvosi eljárásban, sajnos alulértékelt hozzájárulás az emlőrák és egyéb rákos megbetegedések növekvő előfordulásában. A Time magazin egészségügyi tanulmányok szerinti cikke azt mutatja, hogy az orvosok túl sok felesleges CT vizsgálatot, és ezáltal számtalan betegnél rákkeltő sugárzást okoznak. Sok mammográfia is helytelenül kalibrált, így a vizsgálat végrehajtásakor túl sok sugárzás szabadul fel. Ha egy nő 40 éves és folyamatosan ki vannak téve mammográfiai vizsgálatnak minden évben, legkésőbb 60 éves korára rákos lehet.

Nem csoda, hogy oly sok nő szenved ilyen típusú rákban, mert mind rendszeresen orvosa tanácsára vizsgálatoknak teszi ki magát egy bizonyos kor elérése után. A rák ipar ismeri a sugárzás és a CT közötti kapcsolatot, a mammográfia és a rák statisztikáit. Mindezek ellenére továbbra is sürgetik a betegeket, hogy vessék alá magukat ezeknek a "megelőző" intézkedéseknek. A hihetetlen igazság az, hogy a rendszeres mellrák szűréseket szándékosan használják, hogy hátborzongató módon a "vásárlói hűséget" biztosítsák, és így a profitot is a korrupt rák ipar védelmére. Ahogy már sejlik: a Komen adományokból, egy fillért sem megy rákkutatásra. Akár 95%-a az összes adománynak felhasználásra kerül a "szabad mammográfia," az afro-amerikai nők és férfiak vizsgálatainak finanszírozására. Ez biztosítja, hogy rákot kapjanak. A Komen pénz szinte kizárólagosan biztosítja, hogy több mammográfia és még nagyobb sugárterhelés érje a nőket. A nagy gyógyszeripari cégek hazudnak nekünk, azt akarva elhitetni velünk, hogy "gyógyítják" a rákot, és segítenek az onkológusok és BigPharma. Ügyes trükköket alkalmaznak. Így használják például a statisztikákat, amelyek csak relatív számokban bizonyítják az eljárások állítólagos hatékonyságát. Ha beteg, például, valakinek a rokona és a mellrák fenyegeti, akkor nagyon valószínű, hogy az orvos azt javasolja, hogy az alkalmas gyógyszer a tamoxifen. Azt fogja mondani, hogy a gyógyszer csökkentheti a kockázatát egy áttétnek 49%-kal, amely kétségkívül elég meggyőzően hangzik.

Az abszolút számokat nem mondanak, de a tamoxifen ténylegesen is csökkenti a rák kiújulásának kockázatát 1,6%-al, azaz 30-szor kisebb mértékben, mint ahogy a reklám mondja. A relatív számokat a "rugalmas statisztikákban" gyakran használják, mert ezekkel az onkológusok könnyen manipulálhatók. Így attól függően, hogy mi a célja az egyes statisztikákban a rájuk alapuló relatív számoknak, a jogorvoslatokat pozitív fényben tüntetik fel. A gyógyszeripari vállalatok fizetnek az onkológusoknak a drága, nem hatékony és a mérgező rák elleni gyógyszerek felírásáért és alkalmazásáért. A Journal of the American Medical Association szerint átlagban 75%-a a bevétel az onkológusok értékesítéséből származó kemoterápiás gyógyszerekből.

Az Astra Zeneca Inc. vállalatnak 280 milló dollár büntetést kellett fizetni egy polgári perben és 63 millió dollárt büntetőügyekben a szövetségi kormánynak, mert visszatérítéseket fizettek az orvosoknak a használt prosztata gyógyszer reklámozásáért cserébe, de sok onkológus nem orvos, hanem bűnöző. Sok onkológus elmondja a rákos betegeknek, hogy abba kell hagyni az antioxidáns-kiegészítők szedését a kezelés mellett. Miért teszik ezt? Állítólag, az antioxidánsok csökkenthetik a hatékonyságát a sugárzás -és kemoterápiának. Sok a nevetségesen hamis pozitív eredmény a rákkutatásban. Egy tesztsorozat keretében 1087-en estek át vizsgálatokon prosztata-, petefészek-és a tüdőrák betegséggel és a résztvevők 43% eredménye lett fals pozitív eredmény, ami majdnem fele a tesztelt betegeknek. Ezt a Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention folyóirat egy tanulmányában szögezi le! Szerencsére, egyre több és több ember ébred fel, és lát a rák mögött rejlő igazságra. Ezért terjednek a tapasztalt alternatív kezelési módszerek, amelyek biztonságosak és hatékonyabbak.

Sajnos a GMO növények, az élelmiszerekbe kevert vegyi-anyagok, a szándékosan rákkeltő anyagokkal szennyezett ivóvíz, a nehézfémek permetezése, a rákkeltő "gyógyszerek", a kísérleti atomrobbantások és szándékos reaktorbalesetek által légkörbe juttatott rádióaktív anyagok, az emberiség ellen kifejlesztett baktériumok és vírusok, a túlhajszoltság, a stressz, a bizonytalan jövő miatti félelem, mind-mind növeli a rákos megbetegedések számát, de legalább tudjuk, hogy ezekért kik a felelősek...



http://hungarianrealnews.com


Ébredés: Negatív hírek nélkül boldogabb leszel – 10 ok, hogy kerüld őket!




A negatív hírek egészségtelenek. Félelmet és agressziót keltenek, visszavetik a kreativitást és a gondolkodási képességeket. Mi a megoldás? Hagyj fel a fogyasztásukkal!” – tanácsolja Rolf Dobelli a The Guardian honlapján.


A szerző 10 okot szedett össze arra, hogy miért cselekedjünk így. Az ételek terén már sokkal tudatosabbak az emberek, hogy miként mérgeznek bennünket, a hírekkel kapcsolatban viszont kevésbé ismerik ugyanezt.

1. Félrevezetnek bennünket - Egyrészt nem az eseményre, hanem a benne résztvevő emberre fókuszálnak. A dráma és nem a probléma van a középpontban. A figyelmünk így nem a tényleg fontos és széles rétegeket érintő dolgokra terelődik. 

A terrorizmus túlértékelődik, a krónikus stressz alul. A Lehman Brothers túl, a pénzügyi felelőtlenség alul. Az úrhajós túl, a kórházi nővérek alul.”

2. Irrelevánsak - Dobelli megkérdez bennünket: az elmúlt egy évben befogadott kb. 10 ezer hírből hányra emlékszel, ami segített jobb döntést hozni az életedben vagy a munkádban? A hírek többségére nincs szükségünk.

3. Nincs magyarázó erejük - A hírek az események felületét kapargatják, nem segítenek a mélyebb megértésben. Sőt, minél több apró hírt fogadunk be, annál kevésbé látjuk az összképet.

4. Mérgezőek - Folyamatosan ingerlik a limbikus rendszerünket. Több glucocorticoid termelődik a pánikra okot adó történetek hatására, ami rontja az emésztést, gátolja a növekedési hormonokat és nyitottabbá tesz a fertőzésekre. További mellékhatás lehet a félelem, az agresszió, a csőlátás és az érzéketlenebbé válás.

5. Növelik a kognitív hibák lehetőségét - Az ember hajlamos az új információkat úgy értelmezni, hogy a korábbi meggyőződései ne változzanak. Ez túlzott magabiztossághoz, ésszerűtlen kockázatvállaláshoz és a lehetőségek félreértelmezéséhez vezethet. Az is jellemző, hogy egyszerű magyarázatokat konstruálunk a történésekhez, még akkor is, hogyha azok a valóságtól távol állnak.

6. Gátolják a gondolkodást - A gondolkodáshoz megszakítás nélküli időre és koncentrált figyelemre van szükség. A hírek folyamatosan félbeszakítanak.

7. Olyan, mint a drogok - Kíváncsiak vagyunk a történetek következő epizódjaira, fejleményeire. Ezáltal rengeteg ügy darabkái foglalják le figyelmünket párhuzamosan. Majd újra és újra vissza kell térnünk egy következő dózisért.

8. Pazarolják az időnket - ha csak kétszer megnézzük az interneten a híreket naponta, este pedig valamelyik híradót, már akkor is hetente egy fél napot elfogyasztunk e célból. Vajon lehetne-e jobban befektetni azt az időt?

9. Passzívvá tesznek bennünket - A hírek többsége olyan eseményekről, történésekről szól amit nem tudunk befolyásolni. Mindez tanult tehetetlenséghez vezet, és hajlamosabbak leszünk egy pesszimistább, érzéketlenebb, szarkasztikusabb és fatalistább világlátásra.

10. Kiölik a kreativitást - A már ismert dolgok korlátozzák kreativitásunkat. Az agyunknak sokféle eltérő dologgal kell találkoznia, hogy új kapcsolatokat hozzon létre gondolatainkban. A szerző szerint kreatív ismerősei közül egyik sem egy nagy hírfogyasztó.

Dobelli azt mondja, hogy természetesen szükség van a társadalomban újságírásra, de nem lebutított, egyszerűsítő hírekre, hanem feltáró jellegű cikkekre, képi híradásokra.

Középút lehet, ha saját érdekünkben lecsökkentjük a sokkoló hírfogyasztásunkat, viszont az építő jellegű, valóban tájékoztató, informáló jellegű hírcsatornát nyitva tartjuk, így nem vágjuk el magunkat egy pozitívabb világ eseményeitől.


Forrás: Hrblog.hu - The Guardian, pozitív nap


Ébredés: Gyógyszer? Inkább nem! - Az ehető chippel ellátott gyógyszer megkapta a hatósági engedélyt




A Proteus gyógyszeripari cég által kifejlesztett új technológia lényege, hogy a gyógyszereket emészthető, a betegről információkat rögzítő és továbbító chippel látják el. Az alábbi cikkből kiderül, hogy az új gyógyszerek hamarosan az amerikai polcokra kerülhetnek, tehát csak idő kérdése, hogy mikor bukkannak fel Európában és így hazánkban is. – Idők jeleiHelyesbítés: A Proteus terméke már 2010-ben megkapta a forgalmazási engélyt az Európai Unióban és, amint az a korábbi cikkből kiderül, a chippel ellátott tabletták és kiegészítők elvileg heteken belül kaphatóak lesznek a brit Lloyds gyógyszertárakban. További érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a termék egyik támogatója nem más, mint a Bill és Melinda Gates Alapítvány.


 
(a) A szenzor közelről (b) A szenzor egy tablettán elhelyezve (c) A szenzor egy kapszulában (Credit: Proteus Digital Health)
A Proteus Digital Health Inc. múlt hét hétfőn bejelentette, hogy az amerikai élelmiszer és gyógyszerügyi hatóság, az FDA, megadta a cég által kifejlesztett chip-technológia, ehető orvosi érzékelő eszközként történő forgalomba hozásához szükséges engedélyt.
Az ehető érzékelő (hivatalos nevén Ehető Esemény Jelző, angolul Ingestion Event Marker vagy IEM) a Proteus saját integrált, személyre szabott, digitális egészségügyi jelzőrendszerének része, ami elvileg a betegek egészségügyi szokásait és egészségügyi ellátóival, gondozóival fenntartott kapcsolatát hivatott javítani.
„Az engedély megszerzése igazi mérföldkövet jelent a digitális orvoslásban,” mondja Dr. Eric Topol, a Scripps Kutatóintézet génkutató professzora, és „A gyógyszerek kreatív elpusztítása: Hogyan teremt a digitális forradalom jobb egészségügyet” című könyv szerzője. „A tabletták direkt digitalizálása és a vezeték nélküli infrastruktúra kombinációja a gyógyszerészet új szabványává válhat és forradalmasíthatja a krónikus betegségek kezelését.”
A Proteus érzékelő bármilyen tablettába, gyógyszerbe vagy egyéb ehető gyógyszeripari termékbe integrálható. A szenzor a gyomorba érve, a gyomorsavakkal érintkezve lép működésbe és elkezd kommunikálni, jeleket küldeni a külvilágnak, ami alapján azonosítani lehet, hogy beteg pontosan mit és mikor vett be.
A jelek, tehát az információ a beteg szövetein áthatolva jut el a bőrön viselt vevőhöz, ami rögzíti a gyógyszer, vagyis az érzékelő bevételének időpontját, azonkívül megméri a beteg pulzusát, azonosítja testhelyzetét és megállapítja mivel van éppen elfoglalva.
A vevő a rögzített adatokat egy mobiltelefon alkalmazásnak továbbítja. A beteg engedélyével a beérkező információ az orvos, ápoló, családtagok, illetve bárki számára elérhetővé válnak, akik így segíthetik őt az orvos utasításainak betartásában.



Ezt tartalmazza valójában a hamburger, virsli



Érdekes videó került fel az internetre, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy mit tartalmaz a hamburgerekben található darált hús, valamint a virsli sok más étel mellett. Valóság lenne, amit nap mint nap megeszünk?


A videót a Buzzfeed internetes oldal készítette, két cikkére alapozva.

Hamburgerek

A piacon található darált hús feldolgozott (pink slime = rózsaszín iszap) marhahúsból készül, amelyet ammóniával itatnak át. A “Pink slime” olyan húsmaradványokból készül, amelyet egy időben csakis kutyatápként értékesítettek.
A nagy csirkefarmokon nevelt tyúkokat arzénnal etetik, hogy a húsuk rózsaszín legyen.


A hotdogban található virsli


A virsli húsmaradványokat, zsiradékot tartalmaz, valamint gabonakeveréket, amely zsemlemorzsa, zab és liszt keveréke. A kereskedelembe kapható méz legtöbb esetben nem tartalmaz pollent, legnagyobb összetevője az adalékanyagok és a kukoricaszirup.

Görög joghurt

A hazánkban is népszerű görög joghurt olyan eljárással készül, amely során több millió kilogramm hulladék marad hátra, ez igencsak káros a környezetre nézve.
A világ garnélarák importjának 86%-át az Egyesült Államok vásárolja fel, ebből csupán 0,1 %-ot vetnek alá vizsgálatnak, hogy kiderítsék a kémiai szennyezettségét. Egy véletlenszerű ellenőrzés során 34 garnélarák szállítmányt ellenőriztek, ebből hat tartalmazott rákkeltő anyagokat.

Maraschino cseresznye

A cukrásziparban felhasználásra kerülő Maraschino cseresznye mindig tökéletesnek néz ki, a következő eljárás során kapjuk a tányérunkra: előbb kifehérítik őket, majd kukoricaszirupban pácolják végül ismét befestik a cseresznyét pirosra.

A kereskedelemben kapható reszelt sajt cellulóz darabkákat tartalmaz.



8 Tények Food amely teljesen Creep You Out



Az ország, ahol bezárták összes McDonald's-ot




Visszavonták a McDonald’s macedóniai franchise-partnerének működési engedélyét, és valamennyi éttermét azonnali hatállyal bezárták.

Bezárták Macedónia valamennyi McDonald's éttermét, mert a világ legnagyobb gyorsétterem-lánca helyi partnere, az SJ Company működési engedélyét bevonták.Vadnai Ágnes, a McDonald's Europe kommunikációs vezetője a NOVA tévének megerősítette a hírt. Egyelőre nem lehet tudni a hatóságok döntésének okát, csupán annyit árultak el, hogy az nem valamilyen ellenőrzés következménye - írta a Balkan Insight -, az SJ Company pedig nem hajlandó nyilatkozni.
A döntés meglepte a potenciális vendégeket, akiket az éttermek ajtaján országszerte egy rövid tájékoztatás fogadott, miszerint az étkező "ideiglenesen zárva" van. Nem tudni, hogy a McDonald's, amely első éttermét 16 évvel ezelőtt nyitotta meg Macedóniában, folytatni fogja-e tevékenységét az országban, egy másik céggel kötve franchise-megállapodást.
A MINA macedón hírügynökség úgy értesült, hogy a helyi vállalkozó és a franchise tulajdonosa, vagyis a McDonald's Europe közötti vita a működési engedély megvonásának oka. Ezzel Izland után Macedónia lett a második európai ország, ahol bezárták a McDonald's gyorséttermeket.

Itt nálunk a Balog félék még a seggüket is kinyalná csak egy kis jat csuranjon a zsebébe . A csúszó- mászó még a farkából is engedne levágni csak hogy ki ne tűnjön a társaságból , úgy magyar ő éppen mint gyurcsány cigány zsidó volna , de a kölyke tiszta zsidó. A balog meg csődör szamár , ki azt hiszi magáról , hogy egy szép pejló, pedig csak egy kimustrált szamár zsidóval vemhes homofób imádkozó sáska.


Napi mérgeink: Így néz 14 év után egy McDonald's-os hamburger




A Utah államban élő férfi eredetileg barátját akarta elriasztani a gyorskajáktól, ám a kísérlet annyira jól sikerült, hogy elhatározta, megnézi, meddig nem romlik meg a hamburger. Másfél évtized után egyelőre döbbenetes az eredmény.

David Whipple eredetileg egy hónapig akarta megőrizni a McDonald's-ban vásárolt hamburgert, hogy szemléltesse barátjának, a gyorskaják mennyire tele vannak tartósítószerekkel.

Ám elfeledkezett a dologról, és a szendvics hosszú hónapokon át egy, már nem hordott kabátja zsebében lapult. Amikor felesége megtalálta, mindketten megdöbbentek a látványon: a két éves darab egyáltalán nem romlott meg, sőt, úgy nézett ki, mintha csak előző nap vette volna, írja a Daily Mail.


Egyedül az uborka tűnt el

A férfi ennek hatására elhatározta, hogy folytatja a bizarr kísérletet. A döbbenetes eredményt végül egy amerikai televíziós műsorban fedte fel. Az 1999-ben vásárolt hamburger tehát most 14 éves, ám azóta sem sokat változott a külseje.
Egyedül az uborka tűnt el...

A tartósítószerek hatására a burgeren sehol egy penészfolt, sehol egy gomba, ráadásul még csak romlott szaga sincs. Az egyetlen dolog, ami történt, hogy az uborka szétmállott.

A sokkoló eredményt Whipple unokái nevelésében is használja, amikor a gyerekek gyorskaját követelnek, megmutatja nekik, mennyire egészségtelen ez az étel


The Oldest Hamburger - Think Before You Eat!!!



Ez történik a Coca Colával ha 25 percig forralod



Ezután gondold meg,hogy újra iszol-e valaha kólát...

Ez történik a Coca Colával ha 25 percig forralod!



Az emberrel a szart is megetetik , még az állatok is jobb haján élnek. A rohadt zsidók mindent megetetnek velünk miért kell a zsidótól vásárolni ? Mert a sót is káliumozza és úgy forgalmazza a gojoknak . Minden napi mérgeink , és a kóser székláb , mellyel nagyot lehet ütni a kipás fejre. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése