Balesetnek
álcázott gyilkosságok I.
Katyn
után 70 évvel ismét lengyeleket gyilkolt a KGB? (+ videó)
Sokasodnak
a kérdőjelek a lengyel államfő gépének lezuhanása körül.
Lengyelországban gyakorlatilag nincsen egyetlen ember sem, aki
elhinné a lengyel kormánydelegáció repülőgépének lezuhanását
követően kiadott orosz magyarázatokat. Sokan az oroszok által
elkövetett második Katynnak tartják a történteket.
Nem véletlen, hogy lengyel részről még mindig tart a hírzárlat és teljes gőzzel folyik a vizsgálat. E cikk írásáig - a villámgyorsan kiadott hivatalos orosz magyarázattal ellentétben - Varsóból még nem került napvilágra semmilyen nyomozati eredmény vagy nyilatkozat. A 40 milliós lengyel népet sújtó szörnyű szerencsétlenség volumenét tekintve a nemzetközi - és sajnos a magyar - sajtó feltűnően gyorsan levette a napirendről a témát, így a világ közvéleményét abban a hitben hagyták, hogy minden úgy történt, ahogy a tragédiát követő első órákban az oroszok mondták.
Nos, a 2001 szeptember 11.-ét követő hivatalos amerikiai verzióhoz hasonlóan előbb-utóbb itt is kiderül, hogy semmi sem úgy történt ahogy a Vlagyimir Putyin által irányított KGB (legutóbbi, mostanában használt neve FSB, Federalnaja Sluzba Bezopasnosti) el akarta hitetni a világgal.
Az egyik legmeghökkentőbb változat nyolc nappal ezelőtt egy zárt hozzáférhetőségű amerikai titkosszolgálati portálon jelent meg.(A zárt hozzáférhetőség nem az abszolút titkosságot jelenti, [arra más módszerek vannak] hanem csak azt, hogy egy meghatározott olvasói kör egy sima jelszó használatával tudja olvasni a portáljukra kitett cikkeket. Az ott megjelent cikkek legtöbbször kikerülnek a széles nyilvánosság elé, később néha átveszik a nyomtatott lapok is. A cél mindössze annyi, hogy néhány magát fontosnak tartó tikosszolgálatiember pár nappal előbb olvasson néhány írást, mint a világ többi része. Most is ez történt. - Jack Corn)
Eszerint a lengyel kormánydelegáció gépét az oroszok Fehéroroszország felett eltérítették, Lech Kaczynski államfőt és az utasokat kivégezték, egy, az eredetihez hasonló másik Tupoljev-154-es gépet átfestettek és négy pilótával a delegáció eredeti céljához, Szmolenszk repülőterére küldtek. Ott szándékosan félretájékoztatták a pilótákat és a gépet a kifutópálya melletti erdőbe irányították. Az utasok nélküli üres gép lezuhant, a pilótákat egy KGB-s különítmény a helyszínen agyonlőtte. Pár óra múlva a már korábban meggyilkolt Kaczynski delegáció felismerhetetlenségig szétvert és összeroncsolt tagjait a szmolenszki szerencsétlenség helyszínére szállították, volt akit Moszkvába vittek, majd a holttesteket különböző időpontokban átadták a kiérkező lengyel vizsgálóbizottságnak.
Első olvasásra elég hihetetlennek tűnik ez a variáció. De azért nézzünk néhány tényt, amiről már sokan elfeledkeztek, vagy nagyobb nyilvánosság hiányában ésa gyéren csordogáló hírek miatt a magyar közvélemény eddig még nem értesülhetett.
Putyin orosz és Tusk lengyel miniszterelnök Kaczynski előtt már egy héttel Szmolenszk környékén volt, együtt koszorúztak a katyni áldozatok emlékművénél. Tusk ugyanezzel a géppel és személyzettel utazott 2010 április 7.-én Szmolenszkbe minden probléma nélkül. Érkezésük előtt az elavult katonai repülőtér új számítógéppel vezérelt radarrendszert kapott, amit Tusk és Putyin sikeres földetérése után, 2010 április 8.-án nyomban leszereltek és ismeretlen helyre szállítottak. Tették ezt annak tudatában, hogy a lengyel államfő vezette második, az előzőnél sokkal nagyobb létszámú lengyel delegáció három nap múlva ugyanarra a repülőtérre fog leszállni. A szerencsétlenség után nem vezényeltek a helyszínre egyetlen orvost vagy mentőkocsit sem. Órákkal később érkezett pár mentő, ami aroncsok között kisebb sérüléseket szerző, vagy túl sok füstöt beszívó orosz mentőalakulatok tagjait látta el.
A gép nagyon alacsony magasságról és aránylag kis sebességgel zuhant le, több darabra tört, de nem gyulladt ki, nem robbant fel, szemtanúk szerint csak néhány kis lángú tűzfészek ill. sovány füstoszlop volt látható. Ez nem indokolta az összes utas azonnali halálát és a felismerhetetlenságig összeroncsolt holttesteket, amiket csak DNS mintákkal tudtak azonosítani. A helyszínen mindössze 14 holttest személyazonosságát tudták megállapítani.
Az állítólag 96 emberrel lezuhant gépen nem volt egyetlen csomag, egyetlen aktatáska, egyetlen laptop vagy egyetlen személyes poggyász sem és a gép raktere is teljesen üres volt. Sok holttest annak ellenére, hogy a gép utasterében tűz nem volt, teljesen összeégett, és az elhunytak között volt több olyan, akinek a ruházatában a kiérkezett lengyel vizsgálóbizottság nem talált személyes iratokat.
Szemtanúk szerint a szerencsétlenség után egyenruhás orosz katonák azonnal kicserélték a repülőteret és a leszállópályát megvilágító berendezéseket és a landolást segítő nyomvonalat jelző erős izzókat más irányba fektették.Ez megerősíteni látszik azt a feltételezést, hogy a pilótát szándékosan vezették a leszállópálya helyett a közeli erdő fölé, és a rossz látási viszonyokat kihasználva az orosz repülőtéri személyzet szándékosan helytelen kordinátákat adott meg neki.
Több összeégett holttetet az oroszok a lengyelek tudta nélkül Moszkvába vittek. A DNS vizsgálatokon a lengyelek a kérésük ellenére nem vehettek részt, a holttestekből vizsgálati mintát nem kaptak, csak a kész jelentést kapták meg.
Az utastérben vért vagy vérnyomokat nem találtak.
A gép 2009 decemberében, alig öt hónappal a szerencsétlenség előtt Oroszországban volt felújításon, ahol új, orosz gyártmányú repülésirányító rendszerrel is felszerelték. Az orosz híradásokkal ellentétben a lengyel kormánygépeket karbantartó személyzet parancsnoka azt állítja, hogy a gép Varsóból kifogástalan műszaki állapotban indult útnak, és az emberei a repülésirányító rendszerhez az oroszországi szervizelés után nem nyúltak.
Ugyanez a parancsnok valamint több kollégája szerint mind a főpilóta székében ülő Arkadiusz Protasiuk százados, mind Robert Grzywna ezredes, segédpilóta, az elnöki gépet irányító két tapasztalt pilóta az anyanyelvükön kívül tökéletesen beszéltek oroszul és angolul. A 36 éves, mélyen vallásos, két gyermekes Protasiuk megbízható és felelősségteljes katonatiszt hírében állt, akikről nehezen feltételezhető, hogy bármilyen, akár államfői parancsra olyat cselekedjen, ami szakmailag nem igazolható, vagy az utasainak életét veszélyezteti. Egy, a lengyeleknek átadott, a pilóták beszélgetését tartalmazó hangfelvételen Protasiuk és Grzywna normális társalgása hallható, veszélynek semmi nyoma, és nem található a szalagon arra vonatkozóan utlás, hogy bárki is utasította volna őket a leszállásra. A szalagról azonban nem állapítható meg, hogy mikor és hol készült.
A parancsnok ismételten felhívta a figyelmet, (az orosz híradások rendszeresen elfelejtik megemlíteni) hogy a gépet az oroszországi Szamarában tavaly decemberben a modernnek tekinthető,amerikai gyártmányú TAWS (Terrain Awerness and Warning System, gyártja az arizonai Universal Avionics Systems cég) rendszerrel is felszerelték, ami a pilótákat figyelmezteti, hogy ha valami alulról megközelíti a gépet, és veszély esetén akkor sem enged landolni, ha a pilóta erőszakkal akarja földre tenni. A TAWS rendszert a 90-es évek végétől kezdve szerelték fel az amerikai gépekre és 2005 óta egy szövetségi rendelet értelmében minden amerikai gépen kötelező a használata, kikapcsolni repülés közben nem lehet. Eddig még egyetlen ezzel felszerelt repülőgép sem zuhant le. A TAWS jól bevált, nagyon népszerű a pilóták között, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a figyelmeztetése ellenére a pilóta megkísérelje a leszállást.Az Interfax orosz hírügynökség 2010 április 24.-i jelentése szerint ez a TAWS rendszer a lezuhant TU-154-esen ki volt kapcsolva.
Szemtanúk szerint gép nem négyszer, hanem csak egyszer kísérelt meg leszállást, és a köd nem volt olyan átláthatatlanul sűrű, mint azt az orosz jelentések állították. Lengyel tikosszolgálati jelentések elképzelhetőnek tartják, hogy a ködöt az oroszok mesterségesen állították elő, hogy Kaczynski érkezésekor minél rosszabb látási viszonyok legyenek. A reptér környékén a baleset előtt 40 perccel készült fotókon még nyoma sem volt ködnek. A szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a lengyelek érkezése előtt egy IL-62-es típusú orosz katonai repülőgép körözött több mint két órán át a szmolenszki reptér és a mellette elterülő erdő fölött. Az ABW (Agencja Bezpieczenstwa Wewnetrznego, a lengyel titkosszolgálat) valószinűsíti, hogy ez az IL-62-es felhősödést és gyors ködképződést elősegítő, vízzel kevert ezüstjódot permetezett a levegőbe. Szemtanúk állítása szeint az IL-62-es távozása után nem sokkal kezdődött a ködös idő.A fekete dobozokat az oroszok elvitték, a tartalmát a lengyel vizsgálóbizottság tagjainak nem mutatták meg, tartalmukról a vezetőjük a DNS vizsgálatok eredményéhez hasonlóan csak egy lengyel nyevű fordítást kapott, miszerint a gép műszaki berendezései valóban hibátlanul működtek. A tragédia helyszínén gyűjtött nyomozati anyagokat az oroszok szintén Moszkvába szállították, további sorsuk ismeretlen, azokról a lengyelek semmilyen tájékoztatást nem kaptak.
A szmolenszki reptéren Putyin és az érkező lengyel delegációk miatt a megszokottnál több orosz katona állomásozott. A szerencsétlenség után a katonák azonnal körülvették a roncsokat, és a videókamerákkal, fényképezőgéppel kifutó helyieket nem engedték fotózni, csak a saját embereik forgathattak. Az újságírókat és a tévés stábokat visszafordították a közeli útról, sok újságírót a felállított útblokádoknál megállítottak, a kameráikat átvizsgálták, elkobozták vagy kivették a fényképezőgépeikből a memóriakártyákat. Ennek ellenére több olyan "engedélyezetlen" videó is készült, amik felkerültek a netre.
Az egyik rossz minőségű gerillavideót Andrij B., (teljes neve ismeretlen) egy Szmolenszkben tartózkodó ukrán fiatalember készítette. Ezen látható, amint néhány férfi kutat a roncsok között és halható négy lövés, amikor valószínűlega pilótakat vagy a szemtanúkat lövik agyon. Hazatérve a felvételt megmutatta a barátainak, akik közül ez egyik feltette a YouTube-ra. Andrij B.-t Kijevben 2010 április 15.-én este az utcán ismeretlenek megtámadták és súlyosan bántalmazták. Másnap, 2010 április 16.-án korán reggel három férfi felkereste a kórházban, kettő bement a szobájába, elvágták az életben tartó csöveket és háromszor mellbe szúrták, Andrij B. azonnal meghalt. Később ez a videó eltűnt a YouTube-ról, de azóta sok helyen ismét látható. (Lengyel és angol felirattal a cikk végén Önök is megtekinthetik.)
Egy másik helyi lakos szóbeli beszámolóját levetítették a szmolenszki tévében, ahol azt mondja, hogy ő egy rövid ideig a szerencsétlenség helyszínén tartózkodott és egyetlen holttestet sem látott mielőtt a katonák elzavarták, és szerinte kizárt, hogy több mint 80 halott lenne ott. Aznap este ezt többször is lejátszották tévében, de ezt a mondatotmár kivágták belőle. Az interjút más tévécsatorna nem mutatta be.
A gyönyörű napos tavaszi időben megtartott temetési szertartásra Obama az Izlandról érkező vulkáni hamura hivatkozva nem ment el, helyette golfozott, bebiztosítva magának, hogy a sok millió lengyel származású amerikai közülegy sem fog ismét rászavazni. (Obama Chicago-i politikus, és ebben a városban él a legtöbb lengyel-amerikai, több gazdag szponzora is lengyel származású.) Nem tartotta szükségesnek leróni a kegyeletét a tragikus körülmények között elhunyt lengyel elnök előtt Berlusconi olasz miniszterelnök, Károly angol trónörökös, Sarkozy francia elnök és Merkel német kancellár sem. A lengyelek eztMerkeltől különösen zokon vették, nem csak a viharos múlttal terhelt speciális német-lengyel viszony miatt, hanem azért is, mert Berlin Krakkótól kevesebb mint 600 km-re van, és még sziréna nélküli gépkocsival is néhány óra alatt megközelíthető.
Hogy mi történt valójában Szmolenszk melletti erdő felett, azt valószínűleg soha, vagy csak nagyon hosszú idő elteltével fogjuk - vagy az unokáink fogják - megtudni. Talán még az is lehet, hogy a fenti változatról derül ki, hogy részben vagy teljesen megfelel a valóságnak.Jack Corn2010 április 24.
Nem véletlen, hogy lengyel részről még mindig tart a hírzárlat és teljes gőzzel folyik a vizsgálat. E cikk írásáig - a villámgyorsan kiadott hivatalos orosz magyarázattal ellentétben - Varsóból még nem került napvilágra semmilyen nyomozati eredmény vagy nyilatkozat. A 40 milliós lengyel népet sújtó szörnyű szerencsétlenség volumenét tekintve a nemzetközi - és sajnos a magyar - sajtó feltűnően gyorsan levette a napirendről a témát, így a világ közvéleményét abban a hitben hagyták, hogy minden úgy történt, ahogy a tragédiát követő első órákban az oroszok mondták.
Nos, a 2001 szeptember 11.-ét követő hivatalos amerikiai verzióhoz hasonlóan előbb-utóbb itt is kiderül, hogy semmi sem úgy történt ahogy a Vlagyimir Putyin által irányított KGB (legutóbbi, mostanában használt neve FSB, Federalnaja Sluzba Bezopasnosti) el akarta hitetni a világgal.
Az egyik legmeghökkentőbb változat nyolc nappal ezelőtt egy zárt hozzáférhetőségű amerikai titkosszolgálati portálon jelent meg.(A zárt hozzáférhetőség nem az abszolút titkosságot jelenti, [arra más módszerek vannak] hanem csak azt, hogy egy meghatározott olvasói kör egy sima jelszó használatával tudja olvasni a portáljukra kitett cikkeket. Az ott megjelent cikkek legtöbbször kikerülnek a széles nyilvánosság elé, később néha átveszik a nyomtatott lapok is. A cél mindössze annyi, hogy néhány magát fontosnak tartó tikosszolgálatiember pár nappal előbb olvasson néhány írást, mint a világ többi része. Most is ez történt. - Jack Corn)
Eszerint a lengyel kormánydelegáció gépét az oroszok Fehéroroszország felett eltérítették, Lech Kaczynski államfőt és az utasokat kivégezték, egy, az eredetihez hasonló másik Tupoljev-154-es gépet átfestettek és négy pilótával a delegáció eredeti céljához, Szmolenszk repülőterére küldtek. Ott szándékosan félretájékoztatták a pilótákat és a gépet a kifutópálya melletti erdőbe irányították. Az utasok nélküli üres gép lezuhant, a pilótákat egy KGB-s különítmény a helyszínen agyonlőtte. Pár óra múlva a már korábban meggyilkolt Kaczynski delegáció felismerhetetlenségig szétvert és összeroncsolt tagjait a szmolenszki szerencsétlenség helyszínére szállították, volt akit Moszkvába vittek, majd a holttesteket különböző időpontokban átadták a kiérkező lengyel vizsgálóbizottságnak.
Első olvasásra elég hihetetlennek tűnik ez a variáció. De azért nézzünk néhány tényt, amiről már sokan elfeledkeztek, vagy nagyobb nyilvánosság hiányában ésa gyéren csordogáló hírek miatt a magyar közvélemény eddig még nem értesülhetett.
Putyin orosz és Tusk lengyel miniszterelnök Kaczynski előtt már egy héttel Szmolenszk környékén volt, együtt koszorúztak a katyni áldozatok emlékművénél. Tusk ugyanezzel a géppel és személyzettel utazott 2010 április 7.-én Szmolenszkbe minden probléma nélkül. Érkezésük előtt az elavult katonai repülőtér új számítógéppel vezérelt radarrendszert kapott, amit Tusk és Putyin sikeres földetérése után, 2010 április 8.-án nyomban leszereltek és ismeretlen helyre szállítottak. Tették ezt annak tudatában, hogy a lengyel államfő vezette második, az előzőnél sokkal nagyobb létszámú lengyel delegáció három nap múlva ugyanarra a repülőtérre fog leszállni. A szerencsétlenség után nem vezényeltek a helyszínre egyetlen orvost vagy mentőkocsit sem. Órákkal később érkezett pár mentő, ami aroncsok között kisebb sérüléseket szerző, vagy túl sok füstöt beszívó orosz mentőalakulatok tagjait látta el.
A gép nagyon alacsony magasságról és aránylag kis sebességgel zuhant le, több darabra tört, de nem gyulladt ki, nem robbant fel, szemtanúk szerint csak néhány kis lángú tűzfészek ill. sovány füstoszlop volt látható. Ez nem indokolta az összes utas azonnali halálát és a felismerhetetlenságig összeroncsolt holttesteket, amiket csak DNS mintákkal tudtak azonosítani. A helyszínen mindössze 14 holttest személyazonosságát tudták megállapítani.
Az állítólag 96 emberrel lezuhant gépen nem volt egyetlen csomag, egyetlen aktatáska, egyetlen laptop vagy egyetlen személyes poggyász sem és a gép raktere is teljesen üres volt. Sok holttest annak ellenére, hogy a gép utasterében tűz nem volt, teljesen összeégett, és az elhunytak között volt több olyan, akinek a ruházatában a kiérkezett lengyel vizsgálóbizottság nem talált személyes iratokat.
Szemtanúk szerint a szerencsétlenség után egyenruhás orosz katonák azonnal kicserélték a repülőteret és a leszállópályát megvilágító berendezéseket és a landolást segítő nyomvonalat jelző erős izzókat más irányba fektették.Ez megerősíteni látszik azt a feltételezést, hogy a pilótát szándékosan vezették a leszállópálya helyett a közeli erdő fölé, és a rossz látási viszonyokat kihasználva az orosz repülőtéri személyzet szándékosan helytelen kordinátákat adott meg neki.
Több összeégett holttetet az oroszok a lengyelek tudta nélkül Moszkvába vittek. A DNS vizsgálatokon a lengyelek a kérésük ellenére nem vehettek részt, a holttestekből vizsgálati mintát nem kaptak, csak a kész jelentést kapták meg.
Az utastérben vért vagy vérnyomokat nem találtak.
A gép 2009 decemberében, alig öt hónappal a szerencsétlenség előtt Oroszországban volt felújításon, ahol új, orosz gyártmányú repülésirányító rendszerrel is felszerelték. Az orosz híradásokkal ellentétben a lengyel kormánygépeket karbantartó személyzet parancsnoka azt állítja, hogy a gép Varsóból kifogástalan műszaki állapotban indult útnak, és az emberei a repülésirányító rendszerhez az oroszországi szervizelés után nem nyúltak.
Ugyanez a parancsnok valamint több kollégája szerint mind a főpilóta székében ülő Arkadiusz Protasiuk százados, mind Robert Grzywna ezredes, segédpilóta, az elnöki gépet irányító két tapasztalt pilóta az anyanyelvükön kívül tökéletesen beszéltek oroszul és angolul. A 36 éves, mélyen vallásos, két gyermekes Protasiuk megbízható és felelősségteljes katonatiszt hírében állt, akikről nehezen feltételezhető, hogy bármilyen, akár államfői parancsra olyat cselekedjen, ami szakmailag nem igazolható, vagy az utasainak életét veszélyezteti. Egy, a lengyeleknek átadott, a pilóták beszélgetését tartalmazó hangfelvételen Protasiuk és Grzywna normális társalgása hallható, veszélynek semmi nyoma, és nem található a szalagon arra vonatkozóan utlás, hogy bárki is utasította volna őket a leszállásra. A szalagról azonban nem állapítható meg, hogy mikor és hol készült.
A parancsnok ismételten felhívta a figyelmet, (az orosz híradások rendszeresen elfelejtik megemlíteni) hogy a gépet az oroszországi Szamarában tavaly decemberben a modernnek tekinthető,amerikai gyártmányú TAWS (Terrain Awerness and Warning System, gyártja az arizonai Universal Avionics Systems cég) rendszerrel is felszerelték, ami a pilótákat figyelmezteti, hogy ha valami alulról megközelíti a gépet, és veszély esetén akkor sem enged landolni, ha a pilóta erőszakkal akarja földre tenni. A TAWS rendszert a 90-es évek végétől kezdve szerelték fel az amerikai gépekre és 2005 óta egy szövetségi rendelet értelmében minden amerikai gépen kötelező a használata, kikapcsolni repülés közben nem lehet. Eddig még egyetlen ezzel felszerelt repülőgép sem zuhant le. A TAWS jól bevált, nagyon népszerű a pilóták között, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a figyelmeztetése ellenére a pilóta megkísérelje a leszállást.Az Interfax orosz hírügynökség 2010 április 24.-i jelentése szerint ez a TAWS rendszer a lezuhant TU-154-esen ki volt kapcsolva.
Szemtanúk szerint gép nem négyszer, hanem csak egyszer kísérelt meg leszállást, és a köd nem volt olyan átláthatatlanul sűrű, mint azt az orosz jelentések állították. Lengyel tikosszolgálati jelentések elképzelhetőnek tartják, hogy a ködöt az oroszok mesterségesen állították elő, hogy Kaczynski érkezésekor minél rosszabb látási viszonyok legyenek. A reptér környékén a baleset előtt 40 perccel készült fotókon még nyoma sem volt ködnek. A szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a lengyelek érkezése előtt egy IL-62-es típusú orosz katonai repülőgép körözött több mint két órán át a szmolenszki reptér és a mellette elterülő erdő fölött. Az ABW (Agencja Bezpieczenstwa Wewnetrznego, a lengyel titkosszolgálat) valószinűsíti, hogy ez az IL-62-es felhősödést és gyors ködképződést elősegítő, vízzel kevert ezüstjódot permetezett a levegőbe. Szemtanúk állítása szeint az IL-62-es távozása után nem sokkal kezdődött a ködös idő.A fekete dobozokat az oroszok elvitték, a tartalmát a lengyel vizsgálóbizottság tagjainak nem mutatták meg, tartalmukról a vezetőjük a DNS vizsgálatok eredményéhez hasonlóan csak egy lengyel nyevű fordítást kapott, miszerint a gép műszaki berendezései valóban hibátlanul működtek. A tragédia helyszínén gyűjtött nyomozati anyagokat az oroszok szintén Moszkvába szállították, további sorsuk ismeretlen, azokról a lengyelek semmilyen tájékoztatást nem kaptak.
A szmolenszki reptéren Putyin és az érkező lengyel delegációk miatt a megszokottnál több orosz katona állomásozott. A szerencsétlenség után a katonák azonnal körülvették a roncsokat, és a videókamerákkal, fényképezőgéppel kifutó helyieket nem engedték fotózni, csak a saját embereik forgathattak. Az újságírókat és a tévés stábokat visszafordították a közeli útról, sok újságírót a felállított útblokádoknál megállítottak, a kameráikat átvizsgálták, elkobozták vagy kivették a fényképezőgépeikből a memóriakártyákat. Ennek ellenére több olyan "engedélyezetlen" videó is készült, amik felkerültek a netre.
Az egyik rossz minőségű gerillavideót Andrij B., (teljes neve ismeretlen) egy Szmolenszkben tartózkodó ukrán fiatalember készítette. Ezen látható, amint néhány férfi kutat a roncsok között és halható négy lövés, amikor valószínűlega pilótakat vagy a szemtanúkat lövik agyon. Hazatérve a felvételt megmutatta a barátainak, akik közül ez egyik feltette a YouTube-ra. Andrij B.-t Kijevben 2010 április 15.-én este az utcán ismeretlenek megtámadták és súlyosan bántalmazták. Másnap, 2010 április 16.-án korán reggel három férfi felkereste a kórházban, kettő bement a szobájába, elvágták az életben tartó csöveket és háromszor mellbe szúrták, Andrij B. azonnal meghalt. Később ez a videó eltűnt a YouTube-ról, de azóta sok helyen ismét látható. (Lengyel és angol felirattal a cikk végén Önök is megtekinthetik.)
Egy másik helyi lakos szóbeli beszámolóját levetítették a szmolenszki tévében, ahol azt mondja, hogy ő egy rövid ideig a szerencsétlenség helyszínén tartózkodott és egyetlen holttestet sem látott mielőtt a katonák elzavarták, és szerinte kizárt, hogy több mint 80 halott lenne ott. Aznap este ezt többször is lejátszották tévében, de ezt a mondatotmár kivágták belőle. Az interjút más tévécsatorna nem mutatta be.
A gyönyörű napos tavaszi időben megtartott temetési szertartásra Obama az Izlandról érkező vulkáni hamura hivatkozva nem ment el, helyette golfozott, bebiztosítva magának, hogy a sok millió lengyel származású amerikai közülegy sem fog ismét rászavazni. (Obama Chicago-i politikus, és ebben a városban él a legtöbb lengyel-amerikai, több gazdag szponzora is lengyel származású.) Nem tartotta szükségesnek leróni a kegyeletét a tragikus körülmények között elhunyt lengyel elnök előtt Berlusconi olasz miniszterelnök, Károly angol trónörökös, Sarkozy francia elnök és Merkel német kancellár sem. A lengyelek eztMerkeltől különösen zokon vették, nem csak a viharos múlttal terhelt speciális német-lengyel viszony miatt, hanem azért is, mert Berlin Krakkótól kevesebb mint 600 km-re van, és még sziréna nélküli gépkocsival is néhány óra alatt megközelíthető.
Hogy mi történt valójában Szmolenszk melletti erdő felett, azt valószínűleg soha, vagy csak nagyon hosszú idő elteltével fogjuk - vagy az unokáink fogják - megtudni. Talán még az is lehet, hogy a fenti változatról derül ki, hogy részben vagy teljesen megfelel a valóságnak.Jack Corn2010 április 24.
Még
Lengyelországban kivégezték Lech Kaczynskit és társait?
Tucatjával kavarognak a kérdőjelek a lengyel elnök és kíséretének meggyilkolása körül. Eddig még nem került elő egyetlen olyan fénykép, biztonsági kamera-, film- vagy hangfelvétel sem, amin látható vagy hallható lenne, amin 2010 április 10-én a közel száz tagú lengyel elnöki delegáció bármelyik tagja a varsói repülőtérre érkezik, a kormányváróban, vagy valamelyik nyilvános váróteremben gyülekezik, a delegáció tagjai közlekednek a folyósókon, étkeznek az éttermekben, vécére mennek, majd valamelyik kapunál elhagyják a terminált és beszállnak a repülőgépbe, stb. Vagyis hogy ott vannak. Ilyen kép vagy videó nincs Kaczynskiról, nincs a 95 másik emberről, nincs a gép személyzetéről és nincs a pilótákról sem.
Pedig ilyen alkalmakkor, kivétel nélkül, nem csak a magán és a kereskedelmi tévék riporterei, hanem a lengyel állami televíziós csatornák munkatársai is mindig a reptérről tudósítanak az állami vezetők külföldre indulásáról. Pláne tudósítottak volna, ha a katyni mészárlás 70. évfordulójára induló lengyel államfői delegációról van szó, és nyilván valamelyik felvételen szerepelt volna annak a gépnek a fényképe is, amelybe beszállnak az utasok.
A kormánygépen 158 és 168 közötti ülőhely volt. (10 ülőhelyet szükség esetén ki tudnak venni, hogy most kivették-e, azt nem tudni) Ez azt jelenti, hogy a 96 tagú delegáció mellett kb. 72 üres szék is volt. Kaczynskit a szmolenszki útjára egy 14 tagú újságíró csoport akarta elkisérni, de őket a reptéri biztonsági szolgálat vezetője az előzetes tervekkel ellentétben nem engedte csatlakozni a delegációhoz, részükre egy másik, Jakovlev-42 típusú repülőt biztosítottak. A biztonsági vezető arra hivatkozott, hogy a Kaczynski gépen kell a hely magasrangú katonatiszteknek, akik az államfővel akarnak utazni.
Mint később kiderült, a tisztek csoportja mindössze 9 főből állt. Az újságírók és tudósítók végül a Jakovlev géppel április 10-én sértetlenül megérkeztek Szmolenszkbe és egy reptérhez közeli hotelben szállásolták el őket. Az újságírók már a szmolenszki szobáikban voltak, mikor a gép lezuhant, de a szállodát nyomban körbevették az orosz katonák, és nem engedték a lengyeleket kimenni a tragédia színhelyére.
A delegációval utazott (?) Joanna Agaczka-Indeczka, a lengyel ügyvédi kamara elnöke is. Agaczka-Indeczka rendszeres utazó volt, gyakran használta azt a varsói repteret, és ilyenkor mindig a reptéri fizetős parkolóban hagyta a kocsiját. 2010 április 10-én is elindult autójával otthonról, de a reptérre már nem érkezett meg, útközben eltűnt, nyoma veszett. Az oroszok a "szerencsétlenség" után bejelentették, hogy Agaczka-Indeczka holttestét is megtalálták a roncsok között, és Moszkvában DNS segítségével sikerült őt is azonosítani. De a kocsija nincs a varsói reptér parkolójában, sehol sem találják, a kocsi is eltűnt, a szürke Citroen C5 típusú kocsit EL 875 FV lengyel rendszámmal azóta is sikertelenül körözi az Europol.
A baleset után YouTube-ra került amatőr videofelvételeken látható, hogy a roncsok között nincsen egyetlen holttest sem. A híressé vált, "négy lövéssel megölik a pilótákat" (a témához kapcsolódó előző cikkünkhöz mi is mellékeltük - Jack Corn) videóról a lengyel katonai nyomozó hivatal azóta megállapította, hogy valóban hiteles, nem hamisítvány.
A lengyel hozzátartozók közül 12 család visszautasította az orosz DNS vizsgálatok eredményét, és nem engedélyezték, hogy az urnákra felvéssék szeretetteik nevét. Azt állítják, hogy az emberi maradványokat manipulálták, nem tudják, hogy milyen hamut vagy port tartalmaznak. Köztük van Joanna Agaczka-Indeczka férje és családja is.
A Lengyelországban keringő vélemények szerint elképzelhető, hogy Kaczynskiéket - Joanna Agaczka-Indeczkával együtt - még a reptérre vezető útjukon összeszedték, ismeretlen helyre hurcolták, kivégezték és felismerhetetlenségig összeégették. Ez történhetett Lengyelországban, de az is lehet, hogy az áldozatokat repülőgéppel egy másik Szmolenszk környéki reptérre vitték és ott ölték meg és égették el őket.
Ez utóbbi variációt tartja valószínűbbnek Gerhard Wisnewski német újságíró, aki április 10-e óta óta próbál fényt deríteni a "szerencsétlenség" valódi körülményeire. Szerinte a lengyelek eredeti gépét valamilyen módon eltérítették, és egy másik szmolenszki reptérre, a Juzhny repülőtérre irányították, és ott is gyilkolták meg az utasokat. A Juzhny is katonai célokat szolgál, de jóval kisebb területű és rövidebb leszállópályával rendelkezik, mint a Severny reptér ahova Kaczynskiéket várták és ahol a "szerencsétlenség" történt. A két reptér között alig 9 km a távolság.
Wisnewski esküszik, hogy a "balesetet" az oroszok megrendezték és a roncsokat teherautókkal a helyszínre fuvarozták. Wisnewski elmélete mellett szól az a tény, hogy a roncsok kis méretűek, biztos hogy nem egy 225 méter hosszú TU-154-es maradványai, és ráadásul sok roncsmaradvány erősen rozsdás, korrodált, és néhol a lengyel felségjelzések friss festésűnek tűnnek. Véleménye szerint az újságírókat azért nem engedték felszállni a gépre, mert nem volt szükségük olyan veszélyes tanúkra, akik beszámolhattak volna arról, hogy mit láttak.Elképzelhető, hogy a merényletet - a lengyel államfő és kíséretének meggyilkolását - a WSI (Wojskowe Sluzby Informacyjne) a lengyel titkosszolgálat Putyinhoz hű, a mi kis gusztustalan Laborcz Sanyinkhoz hasonló, nemzetellenes vérkommunistákból álló, szovjet emlőkön nevelkedett, tanítatott és kitenyésztett régi vágású, 1990 után pozíciójukat és befolyásukat vesztett oroszbarát ügynökök hajtották végre a KGB aktív segítségével. Az oroszok aztán Szmolenszk mellett megrendezték a "szerencsétlenséget."
A WSI-t a szejm 2006 októberében feloszlatta és törvényen kívül helyezte. A likviditási javaslatot lengyel nemzetgyűlésben a most meggyilkolt Lech Kaczynski testvére, Jaroslaw Kaczynski tette, és a szavazás után Antoni Macierewicz akkori hadügyminiszter-helyettes lett megbízva a feloszlatás szakmai felügyeletével. Utána a WSI már nyíltan is összefogott az izraeli és az Izraelben tevékenykedő orosz bűnszövetkezetekkel, a fehérorosz és az ukrán maffiával, tovább erősítette jó kapcsolatait a kelet-európai szervezett alvilággal és az őket kiszolgáló politikai bűnözőkkel. A WSI vezetői főleg a Kelet-Európába és a Balkánra irányuló fegyver- és kábítószerkereskedelemből óriási bevételekhez jutottak.
Még a 2010 április 10-ei "szerencsétlenség" előtt Macierewicz, a WSI esküdt ellensége Varsóban újságíróknak kijelentette, hogy: "a WSI nem szűnt meg, Dukaczewski és társai a mai napig folytatják törvényellenes bűncselekményeiket Lengyelországban és külföldön egyaránt." (Marek Dukaczewski a WSI markáns vezetője volt, hivatalosan már nem az, de még mindig nagy befolyással rendelkezik a szervezeten belül - Jack Corn)
Emlékezetes, hogy 2008 január 23-án a lengyel légierő egyik spanyol gyártmányú CASA C-295 típusú gépe máig ismeretlen körülmények között lezuhant és a gépen tartózkodó Andrzej Andrzejewski tábornok, (Lech Kaczynski elnök nemzeti politikájának feltétlen támogatója) 15 magasrangú lengyel katonatiszt és a 4 tagú személyzet életét vesztette.
A korabeli újságokat fellapozva a szerencsétlenség magyarázatai között ismerős okokat találunk: a Miroslawiec-i katonai repteret este 7 után megközelítő lengyel "pilóták nagyot hibáztak", sötét, esős, rossz idő volt, és - minő véletlen - valakik ott is kikapcsolták a leszállást segítő lámpasorokatés a gépet a reptér melletti erdőbe vezették. A C-295-ök a lengyel légierő legmegbízhatóbb gépei közé tartoznak, előtte, utána soha nem volt velük semmi baj, a lengyelek a mai napig használják Irakban és Afganisztánban, a polgári változatából is probléma mentesen repülnek velük az egész világon.
2008 januárjában valakik sikeresen megszabadultak Andrzejewski tábornoktól, Kaczynski elnök egyik fontos tanácsadójától, a Lengyelországba telepítendő amerikai rakétapajzs lelkes támogatójától, a légierő egyik leghazafibb érzelmű tábornokától 15 másik főtiszttel együtt, akik nagy része szintén Andrzejewski hívének számított. 27 hónap múlva befejezték a munkát, eltűnt a lengyel útról maga az elnök, a másik nagy EU és euro hitetlenkedővel, az önálló lengyel monetáris politika újrateremtőjével, a zloty, a lengyel nemzeti valuta örökös védelmezőjével, Slawomir Skrzypek bankelnökkel és a lengyel tisztikar egy fontos és tapasztalt részével együtt. A lengyel hadsereg maradék tisztikara és teljes állománya a megfélemlítettek erőtlen állapotába került.
Lech Kaczynski halála előtt többször kijelentette, hogy idén nyáron nyilvánosságra hoz egy listát, amin a feloszlatott WSI 60 legfontosabb, a mai napig Lengyelországban tevékenykedő tagja és támogatója szerepel. Fültanúk szerint az elnök név szerint is említette Donald Tusk miniszterelnököt, Bronislaw Komorowski jelenlegi ideiglenes elnököt és Radoslaw Sikorski volt hadügyminisztert.
Mind a két "szerencsétlenség" időpontjában Donald Tusk volt a miniszterelnök és Bogdan Klich a hadügyminiszter, és a "szerencsétlenségek" kivizsgálására alakult bizottságok akkor is és most is mindkét politikust hevesen bírálták a tutyi-mutyi, csak látszólag segítőkész magatartásuk miatt. Legutóbb Gromoslaw Czempinski tábornok illette a tévében haragos hangon politikailag korrekt jelzőkkel Tuskot. A porondon egyeduralkodóként maradt Donald Tusk és Bogdan Klich egyaránt a nemzeti érzelmű Kaczynski ikrek politikai ellenfelének számítottak.
Szmolenszkben - sok más mellett - az egyik, mostanában hangsúlyt kapott fő kérdés az, hogy ha a gép pár méteres famagasságról zuhant le, akkor hogy lehet, hogy találtak roncsokat 2 kilométerrel arrébb a tragédia színhelyétől?
A lengyel nyomozók vizsgálják az a hangfelvételt is, amin állítólag a szmolenszki reptérre leszállni készülő pilóták utolsó szavai hallhatók: "tolko posadka… aunas czietyrje czielovieka." Magyarul: "leszálláshoz készülünk... és itt [a gépen] csak négyen vagyunk." (Videó a cikk alján megtekinthető)Ha a felvételről és a rajta hallható szövegről a lengyel katonai nyomozó hivatalnak sikerül megállapítania, hogy a négy lövéses vidóhoz hasonlóan hiteles, akkor ez megerősíti azt a feltételezést, hogy a szándékosan a sűrű erdőbe vezetett gépen nem tartózkodtak utasok és a túlélő pilótákat azonnal agyonlőtték. A "szerencsétlenül" járt gép orr része egyben és jó állapotban maradt, a pilótafülkét magába foglaló orr részen, hasonlóan a törzs többi részéhez, tűznek, füstnek nincsen nyoma még az orosz felvételeken sem, így aztán nehéz elhinni az oroszok állítását, hogy "a pilóták olyan súlyos égési sérüléseket szenvedtek, hogy a személyazonosságuk megállapítása nehézségekbe ütközött."
A rejtélyes körülmények között megtörtént "szerencsétlenség" után most már semmi állhat a lengyel történelem legnagyobb volumenű kereskedelmi szerződésének útjába. Tusk és Putyin mármegegyezett, a két ország szakértői még dolgoznak a részleteken - és akik ellenezték, azok már nincsenek az élők sorában.A 100 milliárd dollár (!) értékű előszerződés értelmében az oroszok 2037 végéig (ami kölcsönös megelégedés esetén 2045-ig meghosszabbítható) évi 8-11 milliárd köbméter gázt exportálnak Lengyelországba. Lengyelország jelenleg 14 milliárd köbméter gázt használ évente, aminek 70 százaléka az oroszoktól érkezik, a többi saját kitermelés.
A dolog érdekessége, hogy a szmolenszki "szerencsétlenség" előtt jelentette be Lech Kaczynski államfő, hogy újabb, gazdag hazai földgázlelőhelyet találtak Lengyelországban. Az új gázmező kb. 3 trillió köbméter kiaknázatlan gázt tartalmaz, ami a sikeres felszínrehozatal esetén akár az elkövetkező 200 évre is kiválthatja az ország gázigényeit, sőt az új gázmező üzembe állása után Lengyelország akár gázexportálóvá- és a Gazprom vetélytársává - is válhatott volna.
Az orosz Gazprommal történő gigászi szerződés megkötését a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaczynski államfő és Skrzypek bankelnök nagyon ellenezte. De nem csak ellenezték, hanem a szerződésen dolgozó lengyel szakértőket és az oroszokkal tárgyaló küldöttséget vissza is hívták, és a tárgyalásokat félbeszakították. Lech Kaczynski többek között az új gázmezőre és arrahivatkozott, hogy nekik már van az oroszokkal 2022-ig szerződésük, és nem akarták az országukat egy értelmetlen gyorsasággal megkötött újabb szerződéssel további évtizedekig az orosz gázszekérhez kötni.Jack Corn2010 május 18.
Münchenre,
Kölnre, Stuttgartra és Brüsszelre dobtak volna atombombát a
szovjet kommunisták
München,
Köln, Stuttgart és Brüsszel: az első hullámban ezekre a
nyugat-európai nagyvárosokra dobtak volna atombombát a szovjetek
akkor, ha az 1981 telére tervezett lengyelországi szovjet
bevonulásra a NATO bármilyen katonai akcióval válaszol.
A Varsói Szerződés tagállamainak tábornokai 1980 tavaszától kezdődően Moszkvában dolgozták ki azokat terveket, amivel az egyre idegesebb szovjet vezetés a feszült lengyelországi belpolitikai helyzet megoldását szerette volna elérni. Mint mindig, most is csak a régi szovjet módszerek jöhettek számításba, vagyis az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai „sajnálatos események" során már jól bevált katonai bevonulás részleteiről folyt a vita. A prágai tavasz óta eltelt 13 év alatt azonban sok változás történt az európai katonai egyensúly területén, és a világpolitikai helyzet lassan az afganisztáni hegyvidékeken súlyos veszteségeket elszenvedő Vörös Hadsereg és az agresszív szovjet külpolitika ellen fordult.
Moszkvának fenntartásai voltak a készségesen ajánlkozó NDK-s és román pártvezetéssel szemben, míg Leonyid Brezsnyev a szovjet segítségkérésben nagy tapasztalatokat szerzett Kádár János Magyarországától meglehetősen hűvös, inkább tanácstalanságról árulkodó véleményeket kapott, és a NATO akkoriban korszerűnek mondható, kis- és középtávolságú elhárító rendszerérébe állított Cruise és Pershing nevű rakétáiról sem volt még Moszkvában megfelelő mennyiségű információ. Az oroszok vezetésével a világbéke megteremtésén fáradozó szocialista országok a terveket ha nehezen is, de véglegesítették, és 1981 elejére az a döntés született, hogy Lengyelországnak „szükség esetén" a Varsói Szerződés csapatai önzetlen és testvéri segítséget fognak nyújtani.
A bomladozó Varsói Szerződés talán utolsó nagy közös tervéből azonban nem lett semmi, mert Brezsnyev 1981 november végén - pontosan 24 évvel ezelőtt - egy és ugyanaz napon két telefont is kapott: először II. János Pál pápa kérte arra, gondolja meg a katonai erő alkalmazását, majd néhány órával később az alig egy éve hatalomban levő Reagan amerikai elnök is hasonló kérést fogalmazott meg a szovjet pártfőtitkárral folytatott beszélgetése során. A Kreml urai végül belementek abba, hogy 1981 december 13-án a hónapokig tárgyalt és egyeztetett bevonulás-megszállás helyett a szovjetbarát Wojciech Jaruzelski tábornok Lengyelországban katonai szükségállapotot vezessen be.
Múlt héten Radoslaw Sikorski, Lengyelország új védelmi minisztere 1700 oldal, a negyed évszázaddal ezelőtti eseményekkel kapcsolatos, és az előző lengyel szocialista kormány által titkosított dokumentumra adott kutatási engedélyt, és tette tartalmukat hozzáférhetővé a lengyel és a világ közvéleménye számára. Ezek között szerepel a három, katonailag nem túl jelentős német nagyváros és a NATO főhadiszállásának otthont adó belga főváros atombombával való elpusztításának terve is. A Seven Days to the River Rhine (Hét nap alatt a Rajna folyóig) kódnevet viselő terv Varsó és Prága mellett több nyugati nagyváros megsemmisítésével és 3-5 nap alatt sok millió polgári, köztük több mint kétmillió lengyel áldozattal számolt.
A határozott antikommunista hírében álló 42 éves Sikorski a lengyelországi katonai szükségállapot kihirdetése után Londonba menekült, ahol fiatal kora ellenére jó személyes kapcsolatokat épített ki a korábban érkezett európai lengyel emigráció minden ágával. A múlt hónapban hatalomra került nemzeti kormány védelmi minisztereként általános nemzetközi megbecsülésnek örvend. Felesége Anne Applebaum újságíró, a Washington Post jónevű munkatársa, aki a szovjet gulágokról írt könyvéért tavaly Pulitzer-díjat kapott.
Nem meglepő, hogy Oroszország diplomáciai úton igyekezett lebeszélni Kazimierz Marcinkiewicz új miniszterelnököt arról, hogy Radek Sikorskit tegye a lengyel hadügyminisztérium élére. A kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Sikorski már azt is bejelentette, hogy jövő januárban újabb, több ezer oldalnyi, ezúttal az 1968-as csehszlovákiai bevonulás lengyelországi vonatkozásairól szóló titkosított iratról fújja le a port.Jack Corn2005 december 01.
A Varsói Szerződés tagállamainak tábornokai 1980 tavaszától kezdődően Moszkvában dolgozták ki azokat terveket, amivel az egyre idegesebb szovjet vezetés a feszült lengyelországi belpolitikai helyzet megoldását szerette volna elérni. Mint mindig, most is csak a régi szovjet módszerek jöhettek számításba, vagyis az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai „sajnálatos események" során már jól bevált katonai bevonulás részleteiről folyt a vita. A prágai tavasz óta eltelt 13 év alatt azonban sok változás történt az európai katonai egyensúly területén, és a világpolitikai helyzet lassan az afganisztáni hegyvidékeken súlyos veszteségeket elszenvedő Vörös Hadsereg és az agresszív szovjet külpolitika ellen fordult.
Moszkvának fenntartásai voltak a készségesen ajánlkozó NDK-s és román pártvezetéssel szemben, míg Leonyid Brezsnyev a szovjet segítségkérésben nagy tapasztalatokat szerzett Kádár János Magyarországától meglehetősen hűvös, inkább tanácstalanságról árulkodó véleményeket kapott, és a NATO akkoriban korszerűnek mondható, kis- és középtávolságú elhárító rendszerérébe állított Cruise és Pershing nevű rakétáiról sem volt még Moszkvában megfelelő mennyiségű információ. Az oroszok vezetésével a világbéke megteremtésén fáradozó szocialista országok a terveket ha nehezen is, de véglegesítették, és 1981 elejére az a döntés született, hogy Lengyelországnak „szükség esetén" a Varsói Szerződés csapatai önzetlen és testvéri segítséget fognak nyújtani.
A bomladozó Varsói Szerződés talán utolsó nagy közös tervéből azonban nem lett semmi, mert Brezsnyev 1981 november végén - pontosan 24 évvel ezelőtt - egy és ugyanaz napon két telefont is kapott: először II. János Pál pápa kérte arra, gondolja meg a katonai erő alkalmazását, majd néhány órával később az alig egy éve hatalomban levő Reagan amerikai elnök is hasonló kérést fogalmazott meg a szovjet pártfőtitkárral folytatott beszélgetése során. A Kreml urai végül belementek abba, hogy 1981 december 13-án a hónapokig tárgyalt és egyeztetett bevonulás-megszállás helyett a szovjetbarát Wojciech Jaruzelski tábornok Lengyelországban katonai szükségállapotot vezessen be.
Múlt héten Radoslaw Sikorski, Lengyelország új védelmi minisztere 1700 oldal, a negyed évszázaddal ezelőtti eseményekkel kapcsolatos, és az előző lengyel szocialista kormány által titkosított dokumentumra adott kutatási engedélyt, és tette tartalmukat hozzáférhetővé a lengyel és a világ közvéleménye számára. Ezek között szerepel a három, katonailag nem túl jelentős német nagyváros és a NATO főhadiszállásának otthont adó belga főváros atombombával való elpusztításának terve is. A Seven Days to the River Rhine (Hét nap alatt a Rajna folyóig) kódnevet viselő terv Varsó és Prága mellett több nyugati nagyváros megsemmisítésével és 3-5 nap alatt sok millió polgári, köztük több mint kétmillió lengyel áldozattal számolt.
A határozott antikommunista hírében álló 42 éves Sikorski a lengyelországi katonai szükségállapot kihirdetése után Londonba menekült, ahol fiatal kora ellenére jó személyes kapcsolatokat épített ki a korábban érkezett európai lengyel emigráció minden ágával. A múlt hónapban hatalomra került nemzeti kormány védelmi minisztereként általános nemzetközi megbecsülésnek örvend. Felesége Anne Applebaum újságíró, a Washington Post jónevű munkatársa, aki a szovjet gulágokról írt könyvéért tavaly Pulitzer-díjat kapott.
Nem meglepő, hogy Oroszország diplomáciai úton igyekezett lebeszélni Kazimierz Marcinkiewicz új miniszterelnököt arról, hogy Radek Sikorskit tegye a lengyel hadügyminisztérium élére. A kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Sikorski már azt is bejelentette, hogy jövő januárban újabb, több ezer oldalnyi, ezúttal az 1968-as csehszlovákiai bevonulás lengyelországi vonatkozásairól szóló titkosított iratról fújja le a port.Jack Corn2005 december 01.
Atombombákat telepített a Szovjetunió a Nápolyi öbölbe
Atomtöltettel
felszerelt, távirányítással indítható torpedókat telepített a
Szovjetunió az évente sok százezer turistát vonzó Nápolyi
öbölbe 1970-ben, amelyet a NATO dél-európai parancsnoksága, az
amerikai hadiflotta és az olasz polgári lakosság ellen hoztak
volna működésbe.
A Szovjetunió 1970 januárjától kezdődően atomtöltettel felszerelt torpedókat telepített a Nápolyi öbölbe. A nyilvánosságra került dokumentumok szerint a 20 darab atomtorpedót műholdas távirányítással hozták volna működésbe a NATO dél-európai parancsnoksága, a Földközi tengeren állomásozó amerikai hadiflotta és az olasz polgári lakosság ellen.
A szovjet haditengerészet egyik „November” típusú tengeralattjárója 1970 januárjában tíz, atomtöltettel felszerelt, távirányításssal indítható torpedót engedett le a Nápolyi öböl aljára. Három hónappal később ugyanez a hajó visszatért, és még tíz hasonló torpedót szórt szét a világ egyik legveszélyesebb földrengésekkel gyakran sújtott részén. Az évente sok százezer turistát vonzó öböl Európa egyik legszebb természeti látványossága és egyben Olaszország nagyforgalmú kereskedelmi kikötője, ahol a Vezúv figyelmeztetően füstölög a város felett.
A Nápolyi öbölben fekvő atomfegyverek létére Mitrohin tábornok, a szovjet KGB központi arhívumának Angliába disszidált igazgatója hívta fel először a NATO figyelmét. A Londonban 25 ezer oldal szigorúan titkos, 1918 és 1985 között a lubjankai és a jaszenovói KGB főhadiszálláson őrzött iratok másolatával a jövőjét megalapozó tábornok a torpedókat megemlítette zámú jelentése ezeket a torpedókat is felsorolta mint a környezetet súlyosan veszélyeztető atomhulladékot.
A NATO vizsgálatot indított az ügyben és Mario Scaramella, az olasz hadügyminisztérium szovjet ügyekben illetékes tisztje bizalmas iratban erősítette meg Berlusconi miniszterelnöknek és Guido Bertolasonak, a Protezione Civile (olasz polgári védelem) vezetőjének az orosz atomtorpedók jelenlétét.
„Nem hiszem, hogy ezek a fegyverek valaha is maguktól üzembe lépnek, mert az atomtöltet robbanásához a láncreakció minden fázisának tökéletesen kell működnie, és ennek az esélye a tengerfenéken töltött 35 év alatt erősen lecsökkent (....), a rozsdásodás viszont komoly környezetvédelmi problémát okozhat” – nyugtatta meg az olasz közvéleményt egy magát megnevezni nem óhajtó katonai szakértő.
Scaramella újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az olasz kormány és a Nemzetközi Atomügynökség 1992 óta – a Mitrohin ügy kirobbanása után – többször kért ezügyben tájékoztatást az orosz külügyminisztériumtól, de Moszkvában mindig letagadták a Nápolyi öböl nukleáris fegyverekkel való elaknásításának tényét.
Az ügyben tavaly nyáron az olaszok előtt ismeretlen okból áttörés történt, és Putyin elnök utasítására az FSB (KGB utódszervezete) elismerte az 1970 januári és áprilisi akciókat, és Rómába küldte az üggyel kapcsolatos iratokat.Jack Corn2005 március 23.
A Szovjetunió 1970 januárjától kezdődően atomtöltettel felszerelt torpedókat telepített a Nápolyi öbölbe. A nyilvánosságra került dokumentumok szerint a 20 darab atomtorpedót műholdas távirányítással hozták volna működésbe a NATO dél-európai parancsnoksága, a Földközi tengeren állomásozó amerikai hadiflotta és az olasz polgári lakosság ellen.
A szovjet haditengerészet egyik „November” típusú tengeralattjárója 1970 januárjában tíz, atomtöltettel felszerelt, távirányításssal indítható torpedót engedett le a Nápolyi öböl aljára. Három hónappal később ugyanez a hajó visszatért, és még tíz hasonló torpedót szórt szét a világ egyik legveszélyesebb földrengésekkel gyakran sújtott részén. Az évente sok százezer turistát vonzó öböl Európa egyik legszebb természeti látványossága és egyben Olaszország nagyforgalmú kereskedelmi kikötője, ahol a Vezúv figyelmeztetően füstölög a város felett.
A Nápolyi öbölben fekvő atomfegyverek létére Mitrohin tábornok, a szovjet KGB központi arhívumának Angliába disszidált igazgatója hívta fel először a NATO figyelmét. A Londonban 25 ezer oldal szigorúan titkos, 1918 és 1985 között a lubjankai és a jaszenovói KGB főhadiszálláson őrzött iratok másolatával a jövőjét megalapozó tábornok a torpedókat megemlítette zámú jelentése ezeket a torpedókat is felsorolta mint a környezetet súlyosan veszélyeztető atomhulladékot.
A NATO vizsgálatot indított az ügyben és Mario Scaramella, az olasz hadügyminisztérium szovjet ügyekben illetékes tisztje bizalmas iratban erősítette meg Berlusconi miniszterelnöknek és Guido Bertolasonak, a Protezione Civile (olasz polgári védelem) vezetőjének az orosz atomtorpedók jelenlétét.
„Nem hiszem, hogy ezek a fegyverek valaha is maguktól üzembe lépnek, mert az atomtöltet robbanásához a láncreakció minden fázisának tökéletesen kell működnie, és ennek az esélye a tengerfenéken töltött 35 év alatt erősen lecsökkent (....), a rozsdásodás viszont komoly környezetvédelmi problémát okozhat” – nyugtatta meg az olasz közvéleményt egy magát megnevezni nem óhajtó katonai szakértő.
Scaramella újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az olasz kormány és a Nemzetközi Atomügynökség 1992 óta – a Mitrohin ügy kirobbanása után – többször kért ezügyben tájékoztatást az orosz külügyminisztériumtól, de Moszkvában mindig letagadták a Nápolyi öböl nukleáris fegyverekkel való elaknásításának tényét.
Az ügyben tavaly nyáron az olaszok előtt ismeretlen okból áttörés történt, és Putyin elnök utasítására az FSB (KGB utódszervezete) elismerte az 1970 januári és áprilisi akciókat, és Rómába küldte az üggyel kapcsolatos iratokat.Jack Corn2005 március 23.
Halállal végződő emberkísérletek Izraelben
Az
izraeli Rehevot városában található Kaplan kórház és a
Gedera-i Hartzfeld Geriatric kórház négy orvosa hosszú évek óta
a szovjet-orosz kommunista és a németországi náci időkre
emlékeztető gyógyszeres kísérleteket és műtéti
beavatkozásokat végzett embereken. A letartóztatott orvosok a
betegek és családtagok tudta nélkül végzett önkényes
kísérleteinek következtében több idős ember, szellemileg
visszamaradott, gyógyíthatatlan felnőtt és kiskorú gyermekidő
előtti és valószínűsíthetően fájdalmas halálát
okozták.
Dr. Nadja Kaganszkij, Dr. Alona Szmirnov és Dr. Samuel Levy letartóztatását ma meghosszabbította a Tel Aviv-i ügyészség, a negyedik vádlottat (a neve említése nélkül) a vizsgálat idejére lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadon bocsájtották.
Egy korábbi, az izraeli egészségügyi minisztérium által indított vizsgálat jegyzőkönyveiből kiderül, hogy hogy a Szovjetunióból érkezett zsidó származású orvosok izraeli orvosok tudtával és segítségével éveken át több ezer (!) magatehetetlen zsidó és arab paciensen végeztek "erkölcstelen, törvénytelen és szükségtelen" műtéti beavatkozást és indokolatlan gyógyszeres kezelést. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a letartóztatott orvosok kezelése következtében eddig bizonyíthatóan 13 ember vesztette életét.
Az izraeli Clalit Health Maintenance Organization nevű állami egészségügyi szervezet kezelésében működő 300ágyas Hartzfeld kórháznak és igazgatójának, Dr. Jossi Barel-nek annak ellenére van - illetve most már inkább volt - országosan jó híre, hogy a pl. a 2003-ban kezelt nem egészen 4000 járó- és fekvőbeteg közül feltűnően sokan, 826-an haltak meg rövid időn belül.
Az Avi Yisraeli orvosprofesszor vezetett, és Jacques Michel, Mina Arinos, Arie Paz és Joel Lifschitz részvételével minisztériumi és orvosi szakemberekből valamint ügyvédekből felállított bizottság vizsgálata nehezen indult és még nehezebben halad előre: a politikai felhangokkal, történelmi visszapillantásokkal és óriási társadalmi felháborodással kísért nyomozást nagyban nehezíti, hogy a két említett kórházban hirtelen megugrott a nyom nélkül eltűnt dokumentumok száma, több nővér és kórházi dolgozó annak ellenére elfelejtett pontosan visszaemlékezni a történtekre, hogy egyszer már jegyzőkönyvbe mondták a látottakat és felgyorsult a gyanú környékére került orvosok külföld felé, elsősorban az Egyesült Államokba irányuló munkavállalási kedve is.Jack Corn2006 október 10.
Dr. Nadja Kaganszkij, Dr. Alona Szmirnov és Dr. Samuel Levy letartóztatását ma meghosszabbította a Tel Aviv-i ügyészség, a negyedik vádlottat (a neve említése nélkül) a vizsgálat idejére lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadon bocsájtották.
Egy korábbi, az izraeli egészségügyi minisztérium által indított vizsgálat jegyzőkönyveiből kiderül, hogy hogy a Szovjetunióból érkezett zsidó származású orvosok izraeli orvosok tudtával és segítségével éveken át több ezer (!) magatehetetlen zsidó és arab paciensen végeztek "erkölcstelen, törvénytelen és szükségtelen" műtéti beavatkozást és indokolatlan gyógyszeres kezelést. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a letartóztatott orvosok kezelése következtében eddig bizonyíthatóan 13 ember vesztette életét.
Az izraeli Clalit Health Maintenance Organization nevű állami egészségügyi szervezet kezelésében működő 300ágyas Hartzfeld kórháznak és igazgatójának, Dr. Jossi Barel-nek annak ellenére van - illetve most már inkább volt - országosan jó híre, hogy a pl. a 2003-ban kezelt nem egészen 4000 járó- és fekvőbeteg közül feltűnően sokan, 826-an haltak meg rövid időn belül.
Az Avi Yisraeli orvosprofesszor vezetett, és Jacques Michel, Mina Arinos, Arie Paz és Joel Lifschitz részvételével minisztériumi és orvosi szakemberekből valamint ügyvédekből felállított bizottság vizsgálata nehezen indult és még nehezebben halad előre: a politikai felhangokkal, történelmi visszapillantásokkal és óriási társadalmi felháborodással kísért nyomozást nagyban nehezíti, hogy a két említett kórházban hirtelen megugrott a nyom nélkül eltűnt dokumentumok száma, több nővér és kórházi dolgozó annak ellenére elfelejtett pontosan visszaemlékezni a történtekre, hogy egyszer már jegyzőkönyvbe mondták a látottakat és felgyorsult a gyanú környékére került orvosok külföld felé, elsősorban az Egyesült Államokba irányuló munkavállalási kedve is.Jack Corn2006 október 10.
Ismét és ismét: zsidók festettek horogkeresztet a saját zsinagógájuk falára
Matthew
Ian Saunders és Daniel Alexander Diaz egy harmadik fiatalkorú
társával együtt vasárnap hajnalban graffiti gyakorlatokat végzett
a Maryland állambeli Baltimore Hebrew Congregation és Beth Tfiloh
zsinagóga falainál. A három antiszemitizmusra vágyó zsidó
aktivista horogkereszteket és egy fura bajszos osztrákot éltető
feliratokat fújt több méter hosszan a saját zsinagógájuk
falára.
A feltűnően ravasz zsidók az épület dávidcsillagos bejáratánál parkoltak le járó motorral, és a nagy munkában nem vették észre, hogy egy családi összejövetelről haza ballagó rendőr felírja az éppen távozó kocsijuk rendszámát.
Így amikor Andrew Busch rabbi felháborodottan hívta a sheriffet, hogy antiszemita ismeretlenek meggyalázták a zsidók imádkozóhelyét, Michael Hill ügyeletes tiszt az esetről már korábban jelentést tett szemfüles kollégáját küldte ki helyszínelésre, akinek az volt az első kérdése, hogy ez és ez a rendszámú gépjármű kinek a tulajdona.
A társadalmi, vallási békességet és toleranciát hirdető, a Tégy a gyűlölet ellen c. Magyarországról indult nemzetközimozgalom amerikai élharcosainak tekinthető zsidó úriemberek beismerték tettüket, és jelenleg a megyei fogdában várják, hogy a haverok még a tárgyalásuk előtt összeszedjék a zsinagóga tagjaitól a fejenként 50 ezer dolláros óvadékot.Jack Corn
2008 október 10.
A feltűnően ravasz zsidók az épület dávidcsillagos bejáratánál parkoltak le járó motorral, és a nagy munkában nem vették észre, hogy egy családi összejövetelről haza ballagó rendőr felírja az éppen távozó kocsijuk rendszámát.
Így amikor Andrew Busch rabbi felháborodottan hívta a sheriffet, hogy antiszemita ismeretlenek meggyalázták a zsidók imádkozóhelyét, Michael Hill ügyeletes tiszt az esetről már korábban jelentést tett szemfüles kollégáját küldte ki helyszínelésre, akinek az volt az első kérdése, hogy ez és ez a rendszámú gépjármű kinek a tulajdona.
A társadalmi, vallási békességet és toleranciát hirdető, a Tégy a gyűlölet ellen c. Magyarországról indult nemzetközimozgalom amerikai élharcosainak tekinthető zsidó úriemberek beismerték tettüket, és jelenleg a megyei fogdában várják, hogy a haverok még a tárgyalásuk előtt összeszedjék a zsinagóga tagjaitól a fejenként 50 ezer dolláros óvadékot.Jack Corn
2008 október 10.
Újabb holokauszt mesével égtek be a zsidók
Erre még Benedek Elek is elismerően csettintene.
Pedig ez a mese is olyan szépen indult: a hat millió holokauszt túlélő közé tartozó Herman Rosenblat megírta fiatalkori szerelmének első hónapjait, és akinek a kezébe került a kézirat, az rongyosra gyömöszölte a könnyes papírzsebkendőjét. Eszerint Rosenblat urat a németek a háború alatt a buchenwaldi munkatáborba vitték, ahol súlyos éh- és gázhalál fenyegette. Szokatlanul sokat kellett dolgoznia, és az éhségét csak akkor tudta csillapítani, mikor a tábor környékén éjjel-nappal teli gyümölcsös kosárral sündörgő zsidó lányok egyike, Roma kisasszony hónapokon át ravaszul kicselezte a hülye német SS őröket, és a kerítésen keresztül almákat dobált be neki.
Aztán a gyáva SS elfutott a közelgő dicső vörös horda elől, és a táborok szocialista elfoglalása után hat millió holokauszt túlélő reppent szét a világban. Rosenblat úr is gondolt egy nagyot, és ő is elhagyta az antiszemita Európát, áthajózott Amerikába. Szíve azonban folytonosan sóvárgott Romája után, nem is akart megnősülni. És láss csodát, Mózes meghallotta Rosenblat úr sóhajait, és 1957-ben New York Brooklyn zsidó negyedében ismét találkozott a szépséges almás lánnyal, azonnal egymásra ismertek, és pár hónap múlva nagy pohártörős esküvőt tartottak.
Rosenblat úr felbuzdulva a hírhedt Imre Kertesz és a még hírhedtebb holokauszt-ipar eddigi sikerein, papírra vetette nem létező emlékeit, kicsit színezgette, foltozgatta, majd ellátta a szívszorongató "Angel at the Fence: The True Story of a Love that Survived," (Angyal a kerítésnél: igaz történet a túlélő szerelemről) címmel, és átnyújtotta a Berkley Books könykiadó cégnek. (Igen, jól látják, ez a két szó is szerepel a címben: "igaz történet.")
A csinos Roma az urával együtt felvett érte sok-sok pénzt, és a zsidó Harris Salomon pedig az Atlantic Overseas Pictures stúdiót rábeszélte, hogy véssék filmszalagra is Rosenblat meséjét. Az Atlantic adott is 25 millió dollárt a megfilmesítésre, és a múlt hét végéig úgy nézett ki, hogy az óriási érdeklődéssel várt film forgatását alig egy hónappal a könyv megjelenése után, 2009 márciusában elkezdik.
Beindult a zsidó propagandagépezet, interjúk, csöpögős újságcikkek, rádió és tévéműsorok követték egymást a jóképű Rosenblaték főszereplésével. A Rosenblat-mese még egy gyerekeknek szóló holokausztos mesekönyv alapját is képezte, és a szimpatikus Rosenblat házaspár kétszer is fellépett a néger Oprah Winfrey tévéműsorában. Az állandó súlyproblémával küzdő milliomos néger asszony - gondosan vigyázva a műszempilláira - hosszasan törölgette szemeit, és bánatosan belemerevedve a kamerába kijelentette, hogy: "ez volt a legszebb és legmeghatóbb szerelmi történet, ami valaha is elhangzott élő adásban."
Aztán jött Ben Helfgott és egy nagyot köpött a levesbe. Akkorát, hogy a kifröccsenő nyálas leves beterített Romától Salomonig mindenkit.
Helfgott úr ugyanis felhívta a New Republic magazint és felajánlotta, hogy néhány szót mond Rosenblatékkal kapcsolatban. A mérges öreg zsidó a magazinban megjelent interjújában kijelentette, hogy ő másokkal ellentétben valóban ott volt a Buchenwald mellett felállított Schlieben-i altáborban, Rosenblatnak és a szépséges asszonyának almás sztorija egyszerűen pénzcsináló, félrevezető, kitalált mese, Rosenblat úr New Yorkban egy zsidó párkereső cég közvetítésével Amerikában ismerte meg a lengyel zsidólány Roma Radzickyt.
Helfgott úr bizonyítékait a Berkley Books figyelmesen végég nézte, végig hallgatta, ellenőriztette, majd leállítatta a nyomdagépeket. A kiadó szóvivője a múlt szombaton bejelentette, hogy a jóhírű Penguin Grouphoz tartozó Berkley Books vezetése elállt a könyv 2009 február 3.-ára tervezett piacra dobásától, felbontották a nagy országos könyváruházakkal kötött forgalmazási szerződéseket és a jövőben nem kívánnak Rosenblat úr angyalaival kapcsolatban nyilatkozni, így tehát a hazug Rosenblat úr irodalmi Nobel-díja jó mélyen a kútba esett.
Az Atlantic Overseas Pictures vezetői egyelőre csendben vannak, még nem hallani semmit a filmváltozat sorsáról, bár a producer Salomon annak a reményének adott hangot, hogy az időközben a "The Flower of the Fence" (A kerítés virága) címre átkeresztelt filmet az "utóbbi napokban felmerült új helyzet ellenére" meg tudja csinálni.
A Rosenblat-botrány egyébként már a második olyan holokauszt mese az idén, amin a hátán fekve röhög az egész világ. Még 1997-ben jelent megy Belgiumban egy könyv "Misha: A Mémoire of the Holocaust Years" (Misha: emlékek a holokauszt éveiből) címmel, amiből egy buta zsidó rendezőnő Franciaországban filmet is csinált "Survivre Avec les Loups" (Farkasokkal éltem túl) címmel.
Ezt a nevetséges mesét Misha Defonseca néven egy Amerikába költözött, magát zsidónak hazudó katolikus belga nő, a gyurcsányi hajlamokkal megáldott Monique de Waelírta, és még Rosenblat sztorijánál is röhejesebb: arról szól, hogy a gonosz német zsidógyűjtők elől egyedül bújkáló négy éves belga zsidó kislányt (ő a Misha) jószívű erdei farkasok veszik védelmükbe, és a kislány a háborúban álló Európában a farkasokkal együtt országról országra menekülve a farkas falka védelme alatt éli túl a holokausztot.
Sokszor még a kaját is a farkasok fogták neki, ha nem, akkor gilisztát evett, a farkasokkal gyalogolt télen-nyáron Belgiumtól a mai Ukrajnáig hóban, napsütésben, szélben, esőben, golyózáporban, keresztül a balkáni országokon, a náci Németországon, a megszállt Lengyelországon, Varsóban ki-be szökött a zsidó gettóból, a farkasokkal hajóra szállt és a fasiszta Olaszországba hajózott, majd a farkasokkal vonatra ugrott és meg sem állt a megszállt Franciaországig, és még arra is volt ideje, hogy a zsebkésével halálra szúrjon egy német katonát, aki őt, a négy éves védtelen gyermeket akkor akarta megerőszakolni, mikor a farkasok egy pillanatra nem figyeltek oda.
Aztán idén februárban a több mint tíz éve tartó kritikákkal már régen a földbe döngölt Misha/Monique de Wael végre a mikrofonok elé állt és mosolyogva bevallotta, hogy ő nyolc éves katolikus kislányként a vidéki rokonoknál nyaralta végig a háborút, még a pincébe se ment le soha, farkasokat pedig életében először felnőtt nőként New York Bronx városrészében található állatkertben látott először.Jack Corn
2008 december 29.
A szappanos mese soha nem hal meg?
Vajon
jelentéktelen színben tünteti fel a „náci népirtás
szörnyűségeit”, és ezzel bűncselekményt követ el az, aki
nyilvánosan kijelenti, hogy a németek nem készítettek emberi
zsírból szappant? Fogas kérdés.
Mert igaz ugyan, hogy éppen húsz esztendeje hivatalos holotörténészek is beismerték: a szappanlegenda a szövetségesek háborús propagandájának terméke, és egy szó nem igaz belőle. Másrészt viszont a tanultabbak számára fenntartott holokauszt hitvilággal egyidejűleg létezik egy népi holokauszt vallás is, melyben a szappanmese mellett még élnek és virulnak a lámpaernyős, az élve elégetéses, a légkalapácsos, a vízbe fojtós és egyéb más képtelen történetek. És ahogyan a középkorban hol itt, hol ott tűntek fel a legcsodásabb ereklyék, ugyanúgy eshetnek meg csodák napjainkban is.
Történt pedig, hogy Montreálban, a ST. Laurent sugárúton található régiségeket és különlegességeket forgalmazó üzlet tulajdonosa, egy bizonyos Abraham Botines, március vége felé váratlanul bejelentette: egy nyugalmazott kanadai katonatiszttől vásárolt egy szappant, amelyet meggyilkolt zsidók testéből állítottak elő a nácik. Az idős hadfi állítólag részt vett a második világháborúban, és az egyik koncentrációs táborban zsákmányolta a „értékes” relikviát. A tulajdonos Iván nevű fiacskája is nyilatkozott a sajtó képviselőinek, aki megerősítette apja állításait a szappannal kapcsolatban.
Az újságírók az elkövetkező napokban megrohamozták a kis üzletet, melynek forgalma elképesztő mértékben megnövekedett. A szappant azonban senki sem látta, holott korábban még a kirakatban díszelgett. Abraham Botines ekkor zseniális húzásra szánta el magát: bejelentette, hogy csakis „komoly gyűjtők” nézhetik meg a különleges ereklyét, de megszemlélheti bármely egyszerű földi halandó is, feltéve, ha leperkál a kezei közé 300 dollárt. „A szappan az enyém, és azt teszek vele, amit akarok” - közölte az agyafúrt Abraham Botines. Aki elárulta azt is, hogy felajánlotta eladásra a szappant a helyi Holokauszt Emlékközpontnak, amely azonban valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem tartott igényt erre a rendkívüli ereklyére. Ekkor a ravasz zsidó úgy döntött, a szappant egyelőre megtartja magának, annál is inkább, mivel egyébként is szenvedélye a „náci relikviák” gyűjtése.
Közben megszólalt egy hivatalos holokauszt történész. Frank Chalk, a Montreali Concordia Egyetem történész professzora – nem kevés civil kurázsiról téve tanúbizonyságot - kijelentette: "Soha nem sikerült bizonyítékot találni arra nézve, hogy a meggyilkolt zsidók holttesteit felhasználva valaha is szappant állítottak volna elő. A történet nem más, mint egy legenda.” De megszólalt a B'nai Brith elnevezésű, roppant befolyásos zsidó szervezet is, amelynek képviselője „méltatlannak” nevezte a történteket, és rendőrségi vizsgálatot sürgetett az ügyben.
Erre már valamit lépnie kellett a hatóságoknak. Kellő áhítattal elszállították hát a szappant Botines boltjából, és egy rendőrségi laboratóriumban alapos vizsgálatnak vetették alá. Tény, ami tény: a szappanba valaki a horogkereszt jelét véste bele, azonban sem állati, sem emberi maradványokat nem találtak benne. Paul Chablo, a montreali rendőrség illetékese egy interjúban kijelentette: „A vizsgálati eredmények egyértelműen bizonyították, hogy egy egyszerű, mindennapi szappannal van dolgunk”. De hogy nehogy mégis a karrierje törést szenvedjen, a rendőrtiszt lerótta a kötelező köröket: „A Holokauszt egy borzalmas esemény volt, ezért nem vettük félvállról az ügyet” - jelentette ki, megmagyarázva egyúttal, miért kellett egyáltalán laboratóriumban vizsgálgatni a szappant.
A kalandos sorsú szappan végül visszakerült az üzletbe. Vigyázni kell vele, ugyanis egy szép kis horogkereszt díszeleg rajta – habár az egyébként szoros cionista ellenőrzés alatt álló Kanadában nem számít bűncselekménynek, ha valaki olyan tárgyakat ad és vesz, amelyeken náci jelképek láthatók. Az egész képtelen és nevetséges történetben, mint cseppben a tenger, mutatkozik meg a hivatalos holokauszt mítosz számos ellentmondása. Az egyikre Alice Herscovitz, a Montreali Holokauszt Emlékközpont vezetője is rámutatott: „Vannak emberek, akik megpróbálnak mindenből, így a Holokausztból is pénzt csinálni.”
Annyival azért helyesbíteném ezt a kijelentést, hogy – mint Norman Finkelstein A holokauszt ipar című nevezetes könyvében rámutatott – nem „bizonyos emberek” igyekeznek profitra szert tenni a holokausztból, hanem egy valóságos iparág termeli a pénzt a zsidóság második világháborús szenvedéstörténetére építve.
Van azonban egy másik tanulság is, melyről szigorúan tilos szót ejteni. Még csak gondolni sem szabad rá. Ez a tanulság pedig a következő: vajon ha a szappanlegenda (valamint a lámpaernyős, légkalapácsos, élve elégetős, stb. legenda szintúgy) a szövetséges háborús propaganda hazugságának bizonyult, akkor vajon nem lehetséges, hogy azokkal a történetekkel is van némi gond, melyeknek a valódiságában immár börtönbüntetés terhe mellett is hinnünk kell?Perge Ottó 2010 június 26.
Mert igaz ugyan, hogy éppen húsz esztendeje hivatalos holotörténészek is beismerték: a szappanlegenda a szövetségesek háborús propagandájának terméke, és egy szó nem igaz belőle. Másrészt viszont a tanultabbak számára fenntartott holokauszt hitvilággal egyidejűleg létezik egy népi holokauszt vallás is, melyben a szappanmese mellett még élnek és virulnak a lámpaernyős, az élve elégetéses, a légkalapácsos, a vízbe fojtós és egyéb más képtelen történetek. És ahogyan a középkorban hol itt, hol ott tűntek fel a legcsodásabb ereklyék, ugyanúgy eshetnek meg csodák napjainkban is.
Történt pedig, hogy Montreálban, a ST. Laurent sugárúton található régiségeket és különlegességeket forgalmazó üzlet tulajdonosa, egy bizonyos Abraham Botines, március vége felé váratlanul bejelentette: egy nyugalmazott kanadai katonatiszttől vásárolt egy szappant, amelyet meggyilkolt zsidók testéből állítottak elő a nácik. Az idős hadfi állítólag részt vett a második világháborúban, és az egyik koncentrációs táborban zsákmányolta a „értékes” relikviát. A tulajdonos Iván nevű fiacskája is nyilatkozott a sajtó képviselőinek, aki megerősítette apja állításait a szappannal kapcsolatban.
Az újságírók az elkövetkező napokban megrohamozták a kis üzletet, melynek forgalma elképesztő mértékben megnövekedett. A szappant azonban senki sem látta, holott korábban még a kirakatban díszelgett. Abraham Botines ekkor zseniális húzásra szánta el magát: bejelentette, hogy csakis „komoly gyűjtők” nézhetik meg a különleges ereklyét, de megszemlélheti bármely egyszerű földi halandó is, feltéve, ha leperkál a kezei közé 300 dollárt. „A szappan az enyém, és azt teszek vele, amit akarok” - közölte az agyafúrt Abraham Botines. Aki elárulta azt is, hogy felajánlotta eladásra a szappant a helyi Holokauszt Emlékközpontnak, amely azonban valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem tartott igényt erre a rendkívüli ereklyére. Ekkor a ravasz zsidó úgy döntött, a szappant egyelőre megtartja magának, annál is inkább, mivel egyébként is szenvedélye a „náci relikviák” gyűjtése.
Közben megszólalt egy hivatalos holokauszt történész. Frank Chalk, a Montreali Concordia Egyetem történész professzora – nem kevés civil kurázsiról téve tanúbizonyságot - kijelentette: "Soha nem sikerült bizonyítékot találni arra nézve, hogy a meggyilkolt zsidók holttesteit felhasználva valaha is szappant állítottak volna elő. A történet nem más, mint egy legenda.” De megszólalt a B'nai Brith elnevezésű, roppant befolyásos zsidó szervezet is, amelynek képviselője „méltatlannak” nevezte a történteket, és rendőrségi vizsgálatot sürgetett az ügyben.
Erre már valamit lépnie kellett a hatóságoknak. Kellő áhítattal elszállították hát a szappant Botines boltjából, és egy rendőrségi laboratóriumban alapos vizsgálatnak vetették alá. Tény, ami tény: a szappanba valaki a horogkereszt jelét véste bele, azonban sem állati, sem emberi maradványokat nem találtak benne. Paul Chablo, a montreali rendőrség illetékese egy interjúban kijelentette: „A vizsgálati eredmények egyértelműen bizonyították, hogy egy egyszerű, mindennapi szappannal van dolgunk”. De hogy nehogy mégis a karrierje törést szenvedjen, a rendőrtiszt lerótta a kötelező köröket: „A Holokauszt egy borzalmas esemény volt, ezért nem vettük félvállról az ügyet” - jelentette ki, megmagyarázva egyúttal, miért kellett egyáltalán laboratóriumban vizsgálgatni a szappant.
A kalandos sorsú szappan végül visszakerült az üzletbe. Vigyázni kell vele, ugyanis egy szép kis horogkereszt díszeleg rajta – habár az egyébként szoros cionista ellenőrzés alatt álló Kanadában nem számít bűncselekménynek, ha valaki olyan tárgyakat ad és vesz, amelyeken náci jelképek láthatók. Az egész képtelen és nevetséges történetben, mint cseppben a tenger, mutatkozik meg a hivatalos holokauszt mítosz számos ellentmondása. Az egyikre Alice Herscovitz, a Montreali Holokauszt Emlékközpont vezetője is rámutatott: „Vannak emberek, akik megpróbálnak mindenből, így a Holokausztból is pénzt csinálni.”
Annyival azért helyesbíteném ezt a kijelentést, hogy – mint Norman Finkelstein A holokauszt ipar című nevezetes könyvében rámutatott – nem „bizonyos emberek” igyekeznek profitra szert tenni a holokausztból, hanem egy valóságos iparág termeli a pénzt a zsidóság második világháborús szenvedéstörténetére építve.
Van azonban egy másik tanulság is, melyről szigorúan tilos szót ejteni. Még csak gondolni sem szabad rá. Ez a tanulság pedig a következő: vajon ha a szappanlegenda (valamint a lámpaernyős, légkalapácsos, élve elégetős, stb. legenda szintúgy) a szövetséges háborús propaganda hazugságának bizonyult, akkor vajon nem lehetséges, hogy azokkal a történetekkel is van némi gond, melyeknek a valódiságában immár börtönbüntetés terhe mellett is hinnünk kell?Perge Ottó 2010 június 26.
Az
igazság a zsidó rituális gyilkosságokról, különös tekintettel
Tiszaeszlárra
Krisztus
keresztáldozatáig a bűnök kiengeszteléséül nemcsak
állatáldozatok voltak (ilyenkor az áldozatot bemutató pap kezét
az állatra tette, majd elvágta torkát, és vérét vagy egy
edénybe fogta föl, vagy az oltárra öntötte (3 Móz 1, 4.), majd
testét feldarabolta és elégette (Bangha Béla SJ (szerk.):
Katolikus Lexikon (I-IV. kötet). Budapest, 1931. Magyar Kultúra, I.
kötet, 38. old.)), hanem emberáldozatok (főleg Főniciában), mi
több, égőáldozatok is. Innen a ma oly sokat emlegetett holocaust
kifejezés eredeti értelme, ugyanis eredetileg („holocaustum”)
Isten tetszésére bemutatott „egészen elégő áldozat”-ot
jelentett. (II. kötet, 325. old.)
A leginkább az ószövetségi könyvekből ismert áldozati rítusokat azonban Krisztus keresztáldozata, a leölt Bárány vére eltörölte mindörökre. Az így értelmüket veszített szertartásokhoz (gondoljunk csak a ma is űzött kóser vágásra!) azonban továbbra is ragaszkodott a zsidóság. Krisztus istenségét elvetették, amiért nem politikai messiásként lépett fel, hogy őket világuralomhoz juttassa. Megszűnt számukra a templom, vagyis az áldozat bemutatására szentelt hely, így csak zsinagógájuk maradt, változatlan szertartásaikkal, telve Krisztus és követői gyűlöletével, a „rosszaság és gonoszság kovászá”-val (1 Kor 5, 7-8.).
Gyűlöletük olyannyira megmaradt, hogy például a Katolikus Egyházba befurakodott huszadik századi követőik azt is elérték a II. Vatikáni Zsinaton (a zsidó és szabadkőműves Annibale Bugnini javaslatára), hogy az új misekönyvből kimaradt a hagyományos Római Misekönyvben szereplő nagypénteki könyörgések egyike, nehogy megsértsük érzékenységüket azzal, hogy bűnükre rámutatunk: „Mindenható örök Isten, ki a hűtelen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, melyeket e nép vakságának elhárításáért neked fölajánlunk, hogy megismerve igazságodnak világát, Krisztust, kibontakozzanak a sötétségből.” (Dr. Szunyogh-Xavér Ferenc OSB (ford.): Magyar-Latin Misszálé. Budapest, 1933. Szent István Társulat, 485. old.)
Krisztus az egyetlen engesztelő áldozat.
A keresztény tanítás tehát elvált a politikai messiást váró, vagyis őket a földkerekség uraivá tevő zsidókétól, akik mindmáig nem ismerik az egyetlen engesztelő áldozatot, Jézus Krisztusét, éspedig olyannyira nem, hogy Mosé bar Majemon spanyolországi rabbi a XII. század végén leszögezte: a Teremtő testetlen, vagyis nincs megtestesülés (incarnatio), és Mózes helyébe nem léphet az Evangélium. (Luzsénszky Alfonz: A zsidó nép bűnei. Történelmi tanulmány. Budapest 1941. Szerző kiadása. 67-68. old.)
Kérdés, mégis van-e és ha igen milyen konkrét alapja az általuk elkövetett „vérgyilkosság”-oknak, más szóval „rituális gyilkosság”-oknak? A válasz a fentiek alapján kézenfekvő: a Talmud tanítása, miszerint csak a zsidó a teljes értékű ember, míg a nem zsidó (a „gój”) – különösen, ha keresztény – tisztátalan, kifosztható, sőt megölhető. „A Talmud az ’idegen kultusz’ (Aboda zara) című traktátus 26b. lapján a Tosephothban (adalék) így szól: ’A gójok legjobbikát öld meg.’ (Tob sebaggoim harog.)” (Luzsénszky, 75. old.) A Talmud-kommentárok szerint továbbá a felnőtt – 18 év feletti – házas nők megrontása ugyan törvénytelen, de törvényen kívül (titokban) elkövetve már nem az, akárcsak a rabbik kisgyermekekkel való nemi aktusa. (Minderről részletesebben beszámol a „Jewish Encyclopedia”, vagy Ted Pike dokumentumfilmje („A másik Izrael”), illetve dr. David Duke magyarul is olvasható könyve, a „Zsidó szupremácizmus. A zsidókérdés amerikai szemmel”.)
Mikor rontanák meg leginkább a nem zsidókat, ha nem a megváltás fő ünnepe, húsvétvasárnap körül? Számukra Krisztus élete, de különösen is kereszthalála és feltámadása botrány. Miért? Válaszul elég a zsidóság mibenlétét kutató szerzőikhez fordulnunk (Karl Marx-Mordechaj, Werner Sombart, Giovanni Papini, Otto Weininger, Fejér Lajos), akik rámutattak arra, hogy a zsidóság valójában nem vallás, hanem faj, amely nem ismer Istent, túlvilágot, természetfelettiséget, művészi egyéniséget, hanem csak önimádatot. Istene a pénz (Marx), amellyel a gazdasági élet kizárólagos irányítására törekszik világszerte (Werner Sombart), minden más vallás – elsősorban a kereszténység – eszményeinek tudatos tagadásával (Giovanni Papini), talmudi tanaitól való elszakadni nem tudásával, amiért képtelen beolvadni (asszimilálódni) más nemzetek közé, velük sorsközösséget vállalni (Fejér Lajos), amiért mindenhol és mindenkor idegenek, ami lelki ziláltságukat, konfliktuskereső- és teremtő helyzetüket erősíti, így nem véletlen, ha állandóan véres összeütközésekre került sor a történelemben köztük és az őket befogadó népek között.
A liberális történészek mindmáig antiszemita uszításnak és vádaskodásnak tekintik a zsidó rituális gyilkosságok tényként való megállapítását. Azt állítják, hogy ilyenek sohasem voltak, hanem azokat csak a zsidók gazdasági, szellemi, politikai terjeszkedését megakadályozni akaró, gazdagságukra irigy társadalmak terjesztették. A zsidó rituális emberölésekről többnyire katolikus teológusok, történészek írta, általunk is idézett könyveket fércműveknek tartják, és ahelyett, hogy tartalmukat megcáfolnák, mindmáig elhallgattatják őket.
Megtörtént rituális gyilkosságok.
Martin Konrad paderborni püspök, aki módszeresen tanulmányozta a zsidó rituális gyilkosságokat, megállapította, hogy „a zsidók tagadhatatlanul követtek el ilyen bűntetteket”: erre számos zsidó forrás (például a Kabbala) egyértelműen utal. („Katholische Vierteljahrschrift für Kunst und Wissenschaft”, 1848. évfolyam). Kutatásai alapján később Freimut Bernardin leszögezte, hogy „a zsidóságnak nagy rétegei és a főrabbik és rabbik vezetése alatt éppen az előkelő és művelt zsidók hódolnak az emberölésnek és az emberi vér élvezetének” (Freimut Bernardin: A zsidó vérgyilkosságok története napjainkig. („Die jüdischen Blutmorde von ihrem ersten Erscheinen in der Geschichte bis auf unsere Zeit”). Történelmi tanulmány. Fordította: Historikus. Kiadja: Lepsényi Miklós OFM. Budapest, 1896. 12. old.). Hasonló következtetésekre jutott a huszadik században Huber Lipót kalocsai kanonok.
A már idézett Luzsénszky Alfonz hivatkozik arra, hogy „Simon ben Haddarsan az ő „Gyűjteményé”-ben (4 Móz 25, 8. versének fejtegetésében) így szól: ’Mindaz, aki a gonoszok (Rásáim) vérét ontja, annyit tesz, mintha áldozatot mutatna be Istennek.” (Luzsénszky, 75. old.)A „gonoszok” kifejezés a Talmudban következetesen a „goj” -ok – a nem zsidók – rokon értelmű szava.
Luzsénszky kimutatása szerint több mint félmillió nem zsidó lett eddig a történelemben bizonyíthatóan rituális gyilkosságok áldozata. Csak valóban bizonyított eseteket sorol fel az ókeresztény kortól. Rámutat, hogy például már Krisztus után 418-ban Alexandriában a zsidók azzal csalták utcára a keresztényeket, hogy ég a templomuk, majd az utcán leölték őket. A következő évben Chalkis és Antióchia között egy fiút kéjelegve keresztre feszítettek és megostoroztak. 1475-ben nagycsütörtökjén „Sámuel zsidó, ennek fiai Izrael és Mózes, ennek fiai Moher és Bonaventura ölték meg a 29 hónapos Simeont éjféltájban, Sámuel házában. Sámuel a gyermeket térdére fektette, Mózes pedig egy törülközővel a torkát összeszorította, majd Sámuel egy késsel a nyakából kivágott egy darabot, a többiek pedig a vért egy csészében felfogták. Ugyanakkor a levetkőztetett gyermeket tűkkel szurkálták, miközben héber nyelven átkozódásokat mormoltak. Azután a karjából és a combjából egy-egy darabot levágtak és a vért egy edénybe eresztették. A hóhérok végre a keresztre feszítést utánozva, a vonagló testet kifeszítve tartották. A vallatásnál azt jelentették ki, hogy ’jóllehet, bármikor meg lehet ölni egy gyermeket, és a vérét lehet venni, azonban a vér jobb és Isten előtt kedvesebb áldozat, ha az ő húsvétjához közeli napokban veszik’. Azt is vallották, hogy ’szükséges, hogy a gyermek megkínoztassék és megfeszítessék, különben nem hatásos a vére.’” (76. old.)
Luzsénszky a továbbiakban a XI. századtól mintegy 120 bizonyított rituális gyilkosságot sorol fel egyházi és világi forrásmunkák alapján (76-88. old.): közös bennük a fiatal (nem zsidó) fiúk és leányok vérének vétele.
Mi történt Tiszaeszláron?
Bennünket, magyarokat mégis leginkább az érdekel, mi is történt Tiszaeszláron, a Tokaj-környéki faluban 1882. április 1-jén? Eltűnt egy 14 éves leány, Solymosi Eszter, akit alkalmazója a falu másik végébe küldött festéket vásárolni. Soha többé nem látták. Két nap múlva édesanyja kérte a hatóságok segítségét. A falu népe egyöntetűen a zsidókat tette felelőssé eltűnéséért.
Tiszaeszláron és a hozzá közeli Olaszliszkán, a tizennyolcadik század közepe óta éltek zsidók, akik a lengyel és orosz pogromok elől menekülve telepedtek le ott. Magyar vendégszeretettel fogadták őket eleink. Ha furcsának találták is őket télen-nyáron hordott fekete kaftánjukkal, kalapjukkal, a homlokuk oldaláról lelógó hajtincsükkel, „huncutkájuk”-kal, amit tréfából a falubeli gyermekek meg-meghúztak, mégsem bántották őket soha.
Solymosi Eszter édesanyja kérésére a főszolgabíró megindította a nyomozást, amelynek során Scharf József, a tiszaeszlári zsinagóga szolgájának két fia, az 5 éves Sámuel és a 11 éves Móric bevallották: a kulcslyukon át meglátták, apjuk miként erőszakolta a zsinagógába Solymosi Esztert, akit levetkőztetett és elvágta a nyakát. A sakter először azt mondta, hogy a leány holttestét előbb elrejtette, majd a Tiszába dobta. Ezt a főtárgyaláson visszavonta. Négy hónappal később bár a víz a partra vetett egy női hullát, de az orvosi vizsgálat kiderítette: nem Solymosi Eszteré, hanem egy idősebb nőé volt. A hullacserét két zsidó művelte, amit azonban tagadtak a főtárgyaláson. A per első vizsgálóbíróját halálba kergették, a második vizsgálóbírót, Bary Józsefet, megpróbálták lefizetni zsidó körök, de eredménytelenül. A királyi ügyész a perben zsidó nyomásra öngyilkos lett. A bírósági elnöke pedig megtiltotta Solymosi Eszter édesanyja ügyvédjének, hogy kiejtse száján a „rituális gyilkosság” kifejezést.
Tiszaeszlár egyszerre a világ érdeklődésének középpontjába került 1882-ben. Minden országos heti- és napilap beszámolt a per eseményeiről. A zsidó szervezetek szerecsenmosdatásukkal egyre szélesebb körű ellenszenvet váltottak ki. Rágalmazták a kormányt, az ügyészséget, a bíróságot, hogy őket „rituális gyilkossággal” vádolja. A zsidó világszervezetek láthatatlannak hitt szálai egyszerre láthatóvá váltak: Rotschild Alfonz báró magát a miniszterelnököt, gróf Tisza Kálmánt megfenyegette, hogy ha nem mentik fel a zsidó vádlottakat, nem ad többé pénzt a vasút építésére. A kormány az iszonyú nyomásnak engedve végül is 1883. augusztus 3-án a perben illetékes nyíregyházai törvényszékkel felmenttette a vádlottakat.
A felmentő ítélet népharagot váltott ki országszerte. Utcai tüntetések kígyóztak végig különösen is Nyugat-Dunántúlon, ahol a zsidóellenes zavargásokat a kormány katonai erőkkel verte le. A zsidóknak főleg a per során tanúsított magatartása ugyanakkor sokakat antiszemitává tett, olyanokat, akik korábban még élesen tiltakoztak bármiféle zsidóbírálattól. Családjukat, hivatásukat féltve azonban a nyilvános fellépéstől távol maradtak.
A zsidó politikai és gazdasági körök diadalittasan ünnepelték a rituális gyilkosság lefolyását elbeszélésével eleinte megerősítő, majd zsidó körök nyomására megkérdőjelezni kényszerülő Scharf Móricot és Eötvös Károlyt, az írót, védőbeszédéért, amelyben kijelentette: „Legyenek ezen akták örökre bezárva és soha többé fel nem nyitva.” (Marschalkó Lajos: Tiszaeszlár. A magyar fajvédelem hőskora. Debrecen, 1943. Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Vállalat Rt, 5. old.) Megírta aztán a per megrendelt történetét („A nagy per”): százezer forintot kapott érte. A zsidó szervezetek megkörnyékezték később Krúdy Gyulát is, akit szintén sikerült rávenniük egy szerecsenmosdató regény megírására.
A per hiteles történetét Bary József, a második vizsgálóbíró írta meg: 1933-ban jelent meg először, amit tüstént fel is vásároltak. Érdemes ma is idéznünk tanulságait a perről: „A zsidó érzékenység volt végeredményében az indító oka a zsidóság magatartásának a tiszaeszlári perben, s ez az érzékenység teszi megoldhatatlanná a zsidókérdést is, amely ma éppúgy meg van, mint 1883-ban meg volt, de amelyről beszélni nem szabad, mert aki a zsidókérdés egyszerű létezését állítja, az már középkori gondolkozású, elmaradt gyűlölködőnek számít a zsidóság szemében.” (Bary József: A tiszaeszlári bűnper. Budapest, 1933. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 608. old.)
A tiszaeszlári rituális gyilkosság előtti eseteket és a per felerősítette antiszemita politikai mozgalom (amelynek vezére a dr. Istóczy Győző országgyűlési képviselő alapította Országos Magyar Antiszemita Párt lett) eseményeiről Baryn kívül Ónody Géza (Tisza-Eszlár a multban és jelenben. Budapest, 1883. Bartalits Imre bizománya), majd Marschalkó Lajos (Tiszaeszlár. A magyar fajvédelem hőskora. Debrecen, 1943. Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Vállalat Rt.) írt könyvet.
Mindmáig agyonhallgatott irodalmunkban – Donáth Endre 1882-ben megjelent regénytöredékén kívül – mindössze két regény szól Solymosi Eszter tragédiájáról: Kászonyi Dánielé (Solymosi Eszter, a Tisza-Eszlári véráldozat, 1882) és Szépvizi Balázs Béláé (Kánaán pusztulása, 1921), és egy vers, Erdélyi Józsefé (Solymosi Eszter vére, Bary József emlékének):
Megöltek egy kis libapásztort.
Égre kiált a régi vád
úgy ölték meg Solymosi Esztert
mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szűz juhocskát húsvét előtt…
Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt,
a nótás ajkú kis magyar lányt,
valami vérengző vadak,
Vademberek… Elfolyt a vére,
Mint egy párás, piros patak…
Ítélt a bíró – Félkegyelmű,
képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád,
a hátborzongató gyanú…
Ítélt a bíró. – Elmehetnek
a reszkető kaftánosok:
nem ölték meg Solymosi Esztert,
nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát
embervérrel. Ország-világ
tudja meg, hogy gyermekijesztő
dajkamese a vér, a vád…
Ítélt a bíró, s fellélekzett
a zsidóság, az „üldözött”,
de terjedt a „mese”, a „vakhit”
a szegény magyar nép között,
zengett a dal, s a vérpatakból
vérfolyó gyűlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle
mérhetetlen, mély és örök,
mint Jézus vére, a világot
megváltó Istenemberé.
Az Ő vére, a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré!
Minden kiontott ártatlan vér,
s minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt.
Minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér
és munkában csorgott verejték,
és megrablott bér és babér,
az én vérem is, az anyámé,
a régi libapásztoré:
az Ő vére s a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.
Égre kiáltom akkor is, ha
élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön
lángot vet a szűz papiros:
beh piros vagy, Solymosi Eszter
kiontott vére s beh meleg!...
Hajnalt festek a magyar égre
és felkelő napot veled,
hogy ne vesszen kárba a vérünk,
s emléked árva hajadon,
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon.
Tanulság: a bűn csak bűn marad, hiába tagadják
„Aki a zsidó nép bűneit felsorolja, ismerteti, amíg a történetírás szigorú tárgyilagosságának színvonalán marad, nem végez antiszemita munkát. A zsidó nép bűneiről szólottak a próféták is, akiket antiszemitáknak nevezni nem lehet, és amint ők szent célzattal ostorozták népük bűneit” – írta Luzsénszky Alfonz idézett művében (5. old.) Akárcsak Tacitus, Aranyszájú Szent János, Aquinói Szent Tamás, Luther, Shakespeare, Goethe, Nietzsche, Schopenhauer, Wagner, Liszt, Szolzsenyicin, Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Bartha Miklós, Sértő Kálmán, Kodolányi János, Veres Péter, Wass Albert, sokszor a legellentétesebb gondolkodású nagyjai az emberiségnek.
A bűn tehát csak bűn marad, ellene legfőbb fegyverünk ma is az igazság kimondása, hiszen „a világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával lehet megtörnünk!” (Marschalkó Lajos)ifj. Tompó László
2010 október 4.
A leginkább az ószövetségi könyvekből ismert áldozati rítusokat azonban Krisztus keresztáldozata, a leölt Bárány vére eltörölte mindörökre. Az így értelmüket veszített szertartásokhoz (gondoljunk csak a ma is űzött kóser vágásra!) azonban továbbra is ragaszkodott a zsidóság. Krisztus istenségét elvetették, amiért nem politikai messiásként lépett fel, hogy őket világuralomhoz juttassa. Megszűnt számukra a templom, vagyis az áldozat bemutatására szentelt hely, így csak zsinagógájuk maradt, változatlan szertartásaikkal, telve Krisztus és követői gyűlöletével, a „rosszaság és gonoszság kovászá”-val (1 Kor 5, 7-8.).
Gyűlöletük olyannyira megmaradt, hogy például a Katolikus Egyházba befurakodott huszadik századi követőik azt is elérték a II. Vatikáni Zsinaton (a zsidó és szabadkőműves Annibale Bugnini javaslatára), hogy az új misekönyvből kimaradt a hagyományos Római Misekönyvben szereplő nagypénteki könyörgések egyike, nehogy megsértsük érzékenységüket azzal, hogy bűnükre rámutatunk: „Mindenható örök Isten, ki a hűtelen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, melyeket e nép vakságának elhárításáért neked fölajánlunk, hogy megismerve igazságodnak világát, Krisztust, kibontakozzanak a sötétségből.” (Dr. Szunyogh-Xavér Ferenc OSB (ford.): Magyar-Latin Misszálé. Budapest, 1933. Szent István Társulat, 485. old.)
Krisztus az egyetlen engesztelő áldozat.
A keresztény tanítás tehát elvált a politikai messiást váró, vagyis őket a földkerekség uraivá tevő zsidókétól, akik mindmáig nem ismerik az egyetlen engesztelő áldozatot, Jézus Krisztusét, éspedig olyannyira nem, hogy Mosé bar Majemon spanyolországi rabbi a XII. század végén leszögezte: a Teremtő testetlen, vagyis nincs megtestesülés (incarnatio), és Mózes helyébe nem léphet az Evangélium. (Luzsénszky Alfonz: A zsidó nép bűnei. Történelmi tanulmány. Budapest 1941. Szerző kiadása. 67-68. old.)
Kérdés, mégis van-e és ha igen milyen konkrét alapja az általuk elkövetett „vérgyilkosság”-oknak, más szóval „rituális gyilkosság”-oknak? A válasz a fentiek alapján kézenfekvő: a Talmud tanítása, miszerint csak a zsidó a teljes értékű ember, míg a nem zsidó (a „gój”) – különösen, ha keresztény – tisztátalan, kifosztható, sőt megölhető. „A Talmud az ’idegen kultusz’ (Aboda zara) című traktátus 26b. lapján a Tosephothban (adalék) így szól: ’A gójok legjobbikát öld meg.’ (Tob sebaggoim harog.)” (Luzsénszky, 75. old.) A Talmud-kommentárok szerint továbbá a felnőtt – 18 év feletti – házas nők megrontása ugyan törvénytelen, de törvényen kívül (titokban) elkövetve már nem az, akárcsak a rabbik kisgyermekekkel való nemi aktusa. (Minderről részletesebben beszámol a „Jewish Encyclopedia”, vagy Ted Pike dokumentumfilmje („A másik Izrael”), illetve dr. David Duke magyarul is olvasható könyve, a „Zsidó szupremácizmus. A zsidókérdés amerikai szemmel”.)
Mikor rontanák meg leginkább a nem zsidókat, ha nem a megváltás fő ünnepe, húsvétvasárnap körül? Számukra Krisztus élete, de különösen is kereszthalála és feltámadása botrány. Miért? Válaszul elég a zsidóság mibenlétét kutató szerzőikhez fordulnunk (Karl Marx-Mordechaj, Werner Sombart, Giovanni Papini, Otto Weininger, Fejér Lajos), akik rámutattak arra, hogy a zsidóság valójában nem vallás, hanem faj, amely nem ismer Istent, túlvilágot, természetfelettiséget, művészi egyéniséget, hanem csak önimádatot. Istene a pénz (Marx), amellyel a gazdasági élet kizárólagos irányítására törekszik világszerte (Werner Sombart), minden más vallás – elsősorban a kereszténység – eszményeinek tudatos tagadásával (Giovanni Papini), talmudi tanaitól való elszakadni nem tudásával, amiért képtelen beolvadni (asszimilálódni) más nemzetek közé, velük sorsközösséget vállalni (Fejér Lajos), amiért mindenhol és mindenkor idegenek, ami lelki ziláltságukat, konfliktuskereső- és teremtő helyzetüket erősíti, így nem véletlen, ha állandóan véres összeütközésekre került sor a történelemben köztük és az őket befogadó népek között.
A liberális történészek mindmáig antiszemita uszításnak és vádaskodásnak tekintik a zsidó rituális gyilkosságok tényként való megállapítását. Azt állítják, hogy ilyenek sohasem voltak, hanem azokat csak a zsidók gazdasági, szellemi, politikai terjeszkedését megakadályozni akaró, gazdagságukra irigy társadalmak terjesztették. A zsidó rituális emberölésekről többnyire katolikus teológusok, történészek írta, általunk is idézett könyveket fércműveknek tartják, és ahelyett, hogy tartalmukat megcáfolnák, mindmáig elhallgattatják őket.
Megtörtént rituális gyilkosságok.
Martin Konrad paderborni püspök, aki módszeresen tanulmányozta a zsidó rituális gyilkosságokat, megállapította, hogy „a zsidók tagadhatatlanul követtek el ilyen bűntetteket”: erre számos zsidó forrás (például a Kabbala) egyértelműen utal. („Katholische Vierteljahrschrift für Kunst und Wissenschaft”, 1848. évfolyam). Kutatásai alapján később Freimut Bernardin leszögezte, hogy „a zsidóságnak nagy rétegei és a főrabbik és rabbik vezetése alatt éppen az előkelő és művelt zsidók hódolnak az emberölésnek és az emberi vér élvezetének” (Freimut Bernardin: A zsidó vérgyilkosságok története napjainkig. („Die jüdischen Blutmorde von ihrem ersten Erscheinen in der Geschichte bis auf unsere Zeit”). Történelmi tanulmány. Fordította: Historikus. Kiadja: Lepsényi Miklós OFM. Budapest, 1896. 12. old.). Hasonló következtetésekre jutott a huszadik században Huber Lipót kalocsai kanonok.
A már idézett Luzsénszky Alfonz hivatkozik arra, hogy „Simon ben Haddarsan az ő „Gyűjteményé”-ben (4 Móz 25, 8. versének fejtegetésében) így szól: ’Mindaz, aki a gonoszok (Rásáim) vérét ontja, annyit tesz, mintha áldozatot mutatna be Istennek.” (Luzsénszky, 75. old.)A „gonoszok” kifejezés a Talmudban következetesen a „goj” -ok – a nem zsidók – rokon értelmű szava.
Luzsénszky kimutatása szerint több mint félmillió nem zsidó lett eddig a történelemben bizonyíthatóan rituális gyilkosságok áldozata. Csak valóban bizonyított eseteket sorol fel az ókeresztény kortól. Rámutat, hogy például már Krisztus után 418-ban Alexandriában a zsidók azzal csalták utcára a keresztényeket, hogy ég a templomuk, majd az utcán leölték őket. A következő évben Chalkis és Antióchia között egy fiút kéjelegve keresztre feszítettek és megostoroztak. 1475-ben nagycsütörtökjén „Sámuel zsidó, ennek fiai Izrael és Mózes, ennek fiai Moher és Bonaventura ölték meg a 29 hónapos Simeont éjféltájban, Sámuel házában. Sámuel a gyermeket térdére fektette, Mózes pedig egy törülközővel a torkát összeszorította, majd Sámuel egy késsel a nyakából kivágott egy darabot, a többiek pedig a vért egy csészében felfogták. Ugyanakkor a levetkőztetett gyermeket tűkkel szurkálták, miközben héber nyelven átkozódásokat mormoltak. Azután a karjából és a combjából egy-egy darabot levágtak és a vért egy edénybe eresztették. A hóhérok végre a keresztre feszítést utánozva, a vonagló testet kifeszítve tartották. A vallatásnál azt jelentették ki, hogy ’jóllehet, bármikor meg lehet ölni egy gyermeket, és a vérét lehet venni, azonban a vér jobb és Isten előtt kedvesebb áldozat, ha az ő húsvétjához közeli napokban veszik’. Azt is vallották, hogy ’szükséges, hogy a gyermek megkínoztassék és megfeszítessék, különben nem hatásos a vére.’” (76. old.)
Luzsénszky a továbbiakban a XI. századtól mintegy 120 bizonyított rituális gyilkosságot sorol fel egyházi és világi forrásmunkák alapján (76-88. old.): közös bennük a fiatal (nem zsidó) fiúk és leányok vérének vétele.
Mi történt Tiszaeszláron?
Bennünket, magyarokat mégis leginkább az érdekel, mi is történt Tiszaeszláron, a Tokaj-környéki faluban 1882. április 1-jén? Eltűnt egy 14 éves leány, Solymosi Eszter, akit alkalmazója a falu másik végébe küldött festéket vásárolni. Soha többé nem látták. Két nap múlva édesanyja kérte a hatóságok segítségét. A falu népe egyöntetűen a zsidókat tette felelőssé eltűnéséért.
Tiszaeszláron és a hozzá közeli Olaszliszkán, a tizennyolcadik század közepe óta éltek zsidók, akik a lengyel és orosz pogromok elől menekülve telepedtek le ott. Magyar vendégszeretettel fogadták őket eleink. Ha furcsának találták is őket télen-nyáron hordott fekete kaftánjukkal, kalapjukkal, a homlokuk oldaláról lelógó hajtincsükkel, „huncutkájuk”-kal, amit tréfából a falubeli gyermekek meg-meghúztak, mégsem bántották őket soha.
Solymosi Eszter édesanyja kérésére a főszolgabíró megindította a nyomozást, amelynek során Scharf József, a tiszaeszlári zsinagóga szolgájának két fia, az 5 éves Sámuel és a 11 éves Móric bevallották: a kulcslyukon át meglátták, apjuk miként erőszakolta a zsinagógába Solymosi Esztert, akit levetkőztetett és elvágta a nyakát. A sakter először azt mondta, hogy a leány holttestét előbb elrejtette, majd a Tiszába dobta. Ezt a főtárgyaláson visszavonta. Négy hónappal később bár a víz a partra vetett egy női hullát, de az orvosi vizsgálat kiderítette: nem Solymosi Eszteré, hanem egy idősebb nőé volt. A hullacserét két zsidó művelte, amit azonban tagadtak a főtárgyaláson. A per első vizsgálóbíróját halálba kergették, a második vizsgálóbírót, Bary Józsefet, megpróbálták lefizetni zsidó körök, de eredménytelenül. A királyi ügyész a perben zsidó nyomásra öngyilkos lett. A bírósági elnöke pedig megtiltotta Solymosi Eszter édesanyja ügyvédjének, hogy kiejtse száján a „rituális gyilkosság” kifejezést.
Tiszaeszlár egyszerre a világ érdeklődésének középpontjába került 1882-ben. Minden országos heti- és napilap beszámolt a per eseményeiről. A zsidó szervezetek szerecsenmosdatásukkal egyre szélesebb körű ellenszenvet váltottak ki. Rágalmazták a kormányt, az ügyészséget, a bíróságot, hogy őket „rituális gyilkossággal” vádolja. A zsidó világszervezetek láthatatlannak hitt szálai egyszerre láthatóvá váltak: Rotschild Alfonz báró magát a miniszterelnököt, gróf Tisza Kálmánt megfenyegette, hogy ha nem mentik fel a zsidó vádlottakat, nem ad többé pénzt a vasút építésére. A kormány az iszonyú nyomásnak engedve végül is 1883. augusztus 3-án a perben illetékes nyíregyházai törvényszékkel felmenttette a vádlottakat.
A felmentő ítélet népharagot váltott ki országszerte. Utcai tüntetések kígyóztak végig különösen is Nyugat-Dunántúlon, ahol a zsidóellenes zavargásokat a kormány katonai erőkkel verte le. A zsidóknak főleg a per során tanúsított magatartása ugyanakkor sokakat antiszemitává tett, olyanokat, akik korábban még élesen tiltakoztak bármiféle zsidóbírálattól. Családjukat, hivatásukat féltve azonban a nyilvános fellépéstől távol maradtak.
A zsidó politikai és gazdasági körök diadalittasan ünnepelték a rituális gyilkosság lefolyását elbeszélésével eleinte megerősítő, majd zsidó körök nyomására megkérdőjelezni kényszerülő Scharf Móricot és Eötvös Károlyt, az írót, védőbeszédéért, amelyben kijelentette: „Legyenek ezen akták örökre bezárva és soha többé fel nem nyitva.” (Marschalkó Lajos: Tiszaeszlár. A magyar fajvédelem hőskora. Debrecen, 1943. Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Vállalat Rt, 5. old.) Megírta aztán a per megrendelt történetét („A nagy per”): százezer forintot kapott érte. A zsidó szervezetek megkörnyékezték később Krúdy Gyulát is, akit szintén sikerült rávenniük egy szerecsenmosdató regény megírására.
A per hiteles történetét Bary József, a második vizsgálóbíró írta meg: 1933-ban jelent meg először, amit tüstént fel is vásároltak. Érdemes ma is idéznünk tanulságait a perről: „A zsidó érzékenység volt végeredményében az indító oka a zsidóság magatartásának a tiszaeszlári perben, s ez az érzékenység teszi megoldhatatlanná a zsidókérdést is, amely ma éppúgy meg van, mint 1883-ban meg volt, de amelyről beszélni nem szabad, mert aki a zsidókérdés egyszerű létezését állítja, az már középkori gondolkozású, elmaradt gyűlölködőnek számít a zsidóság szemében.” (Bary József: A tiszaeszlári bűnper. Budapest, 1933. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 608. old.)
A tiszaeszlári rituális gyilkosság előtti eseteket és a per felerősítette antiszemita politikai mozgalom (amelynek vezére a dr. Istóczy Győző országgyűlési képviselő alapította Országos Magyar Antiszemita Párt lett) eseményeiről Baryn kívül Ónody Géza (Tisza-Eszlár a multban és jelenben. Budapest, 1883. Bartalits Imre bizománya), majd Marschalkó Lajos (Tiszaeszlár. A magyar fajvédelem hőskora. Debrecen, 1943. Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Vállalat Rt.) írt könyvet.
Mindmáig agyonhallgatott irodalmunkban – Donáth Endre 1882-ben megjelent regénytöredékén kívül – mindössze két regény szól Solymosi Eszter tragédiájáról: Kászonyi Dánielé (Solymosi Eszter, a Tisza-Eszlári véráldozat, 1882) és Szépvizi Balázs Béláé (Kánaán pusztulása, 1921), és egy vers, Erdélyi Józsefé (Solymosi Eszter vére, Bary József emlékének):
Megöltek egy kis libapásztort.
Égre kiált a régi vád
úgy ölték meg Solymosi Esztert
mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szűz juhocskát húsvét előtt…
Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt,
a nótás ajkú kis magyar lányt,
valami vérengző vadak,
Vademberek… Elfolyt a vére,
Mint egy párás, piros patak…
Ítélt a bíró – Félkegyelmű,
képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád,
a hátborzongató gyanú…
Ítélt a bíró. – Elmehetnek
a reszkető kaftánosok:
nem ölték meg Solymosi Esztert,
nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát
embervérrel. Ország-világ
tudja meg, hogy gyermekijesztő
dajkamese a vér, a vád…
Ítélt a bíró, s fellélekzett
a zsidóság, az „üldözött”,
de terjedt a „mese”, a „vakhit”
a szegény magyar nép között,
zengett a dal, s a vérpatakból
vérfolyó gyűlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle
mérhetetlen, mély és örök,
mint Jézus vére, a világot
megváltó Istenemberé.
Az Ő vére, a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré!
Minden kiontott ártatlan vér,
s minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt.
Minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér
és munkában csorgott verejték,
és megrablott bér és babér,
az én vérem is, az anyámé,
a régi libapásztoré:
az Ő vére s a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.
Égre kiáltom akkor is, ha
élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön
lángot vet a szűz papiros:
beh piros vagy, Solymosi Eszter
kiontott vére s beh meleg!...
Hajnalt festek a magyar égre
és felkelő napot veled,
hogy ne vesszen kárba a vérünk,
s emléked árva hajadon,
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon.
Tanulság: a bűn csak bűn marad, hiába tagadják
„Aki a zsidó nép bűneit felsorolja, ismerteti, amíg a történetírás szigorú tárgyilagosságának színvonalán marad, nem végez antiszemita munkát. A zsidó nép bűneiről szólottak a próféták is, akiket antiszemitáknak nevezni nem lehet, és amint ők szent célzattal ostorozták népük bűneit” – írta Luzsénszky Alfonz idézett művében (5. old.) Akárcsak Tacitus, Aranyszájú Szent János, Aquinói Szent Tamás, Luther, Shakespeare, Goethe, Nietzsche, Schopenhauer, Wagner, Liszt, Szolzsenyicin, Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Bartha Miklós, Sértő Kálmán, Kodolányi János, Veres Péter, Wass Albert, sokszor a legellentétesebb gondolkodású nagyjai az emberiségnek.
A bűn tehát csak bűn marad, ellene legfőbb fegyverünk ma is az igazság kimondása, hiszen „a világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával lehet megtörnünk!” (Marschalkó Lajos)ifj. Tompó László
2010 október 4.
Jó, ha nem feledjük:
rendszerváltási emlék
Közeledett
a rendszerváltás. Mindenki felfokozott hangulatban nézett a
bekövetkezendő események elé. Demokrácia lesz végre, gondoltam
naivan, és mint felelősen gondolkodó ember, elhatároztam, hogy
végighallgatom a városkánkban a pártok által szervezett
valamennyi alapító, tagtoborzó gyűlést.
Így kerültem el a Fidesz, akkor még nem Polgári Párt által szervezett gyűlésre is, amelynek a program szerint beígért nagyágyúja Orbán Viktor volt. A gyűlés a városka többszáz főt befogadó színháztermében tartották. Amikor megérkeztem, furcsán éreztem magam. Nem azért, mert a terem zsúfolásig fiatalokkal volt tele. Az nagyon jó. Annak örültem. Hanem azért, mert én voltam az egyetlen középkorúnak mondható vendég. A korosztályomból szinte senkit sem érdekelt a Fidesz rendezvénye. Sajnáltam.
A kampánycsapat megérkezett, de Orbán nélkül. A színpadon helyet foglalók közül egyedül Rockenbauer nevére emlékszem, akiből az Orbán korszak idején egy eredményesnek nem nagyon mondható kulturális miniszer lett.
Az első bejelentése a stábnak az volt, hogy Orbán Viktor rendkívül fontos teendői miatt nem tudott időben elindulni, de jönni fog. Ezután tíz percenként közölték, hogy Orbán még elfoglalt, Orbán már fölállt, Orbán már búcsúzkodik, Orbán már elindult, Orbán már közeledik, Orbán még mindig közeledik, Orbán megérkezett!!! Nem a színészbejárón jött be, hanem fontos, sietős léptekkel végigloholt a színháztermen és elölről ment fel a színpadra. Szóval látványosan, nagyon megérkezett. Jól megrendezetten, jól koreografáltan, ahogy egy nagyon fontos, energikus, lendületes és ígéretes fiatal politikusnak meg kell érkeznie a fiatalok közé.
Hogy miről beszélt, nem tudom már. Egyetlen dolog maradt meg az emlékezetemben, valószínűleg azért, mert azt milliószor elmondta, mégpedig az, hogy Pozsgai micsoda vén hülye. Nem ilyen durván fejezte ki magát, de ez volt a beszéde üzenete. Ezt a tényt azzal bizonygatta, hogy kihívta őt „szópárbajra” és a gyáva tudatlanja nem mert kiállni vitázni vele. Mert tudja az öreg, hogyha kiállna vele, ő percek alatt úgy helyrerakná, hogy többé nem nagyon merne a nyilvánosság elé lépni, stb. Valami ilyen, rokonszenvesnek nem nagyon nevezhető hangon.
Nem tisztem Pozsgai történeti szerepét megítélnem, de én akkor is és most is egy kissé – hogy is mondjam – árnyaltabb véleményt tartottam róla indokoltnak. Kissé csodálkoztam ezen a magabiztos fölényen, ami ebből a hozzám képest taknyos kölyökből áradt, de azóta sikerült megtalálnom rá a magyarázatot.
A mai fiatalok ezt nem igazán tudják átélni, mert vagy nem éltek az akkori világban, vagy kevés tapasztalatot szereztek benne és emiatt az emlékük is kevés róla. Akkor már egy-két éve folyt az újságok, elsősorban a Népszabadság hasábjain a rendszer bomlasztása. Minden, ami itthon volt rossz volt. Rossz volt a mezőgazdaságunk, rossz volt az iparunk, rossz volt a társadalmi berendezkedésünk, tudatlanok voltak a vállatok vezetői, a mezőgazdasági szövetkezetek elnökei, rossz volt az oktatási rendszerünk, képzetlenek voltak a szakembereink, és mindez a nagy és csodálatos és szent nyugathoz képest, ahogy mondták: „nyugati mércével mérve”.
Most képzeljék el. Adott egy fiatal, nem túl sok tapasztalattal rendelkező jogász, aki ráadásul nem is jogi pályán dolgozott, hiszen a honlapján lévő önéletrajza szerint: „Az egyetem elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, innen járt Budapestre, első munkahelyére, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetébe, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt.” Most ennek az adminisztratív munkakörben dolgozó fiatalembernek ebben a légkörben Soros Gyuri bácsi módot ad arra, hogy az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozza. Gondolom, ami ott történt vele, az nem csak „tanulmányozás” volt, hanem egy alapos agynagymosás is.
Tehát a kép: itthon mindenki hülye, minden rossz, ő pedig megkapta az úgymond „legkorszerűbb”, nyilván neoliberális ismereteket, amilyenekkel Magyarországon senki sem rendelkezik. Úgy jön haza onnan, mint akinek a zsebében van a bölcsek köve. Hazaérkezése után elmondja a beszédét a Nagy Imre temetésen, ami egyszerre országos hírnevet biztosít számára. Csoda, ha megszédül mindettől? Szerintem természetes.
És mi lett a folytatása ennek a sodró lendületnek és magabiztosságnak?
TV vita Gyurcsánnyal. Gyurcsány lemosta a fedélzetről. Hogy Gyurcsány a vita során hazudott és halandzsázott? Igen, gátlástalanul hazudott és halandzsázott, Orbán meg makogott. Az volt a néző benyomása, hogy a részleteket illetően teljesen felkészületlen. Én sajnáltam.
És hol tartunk most?
Megjelent egy fiatal ember a politikai színpadon, akit nem Soros taníttatott és pénzelt. Aki maga kereste meg a kenyerét. Ennek a fiatal embernek senki sem mosta az agyát, legfeljebb a hazai médiumok próbálkoztak vele sikertelenül. A fiatalember a megtestesült józan ész, az a józan ész, amelyre az országértékelő beszéde szerint Orbán építeni akarja a politikáját. A fiatalember tiszta, érthető, józan beszéde, a nemzeti érdekeink melletti kiállása mit vált ki a politikusokból? Az ember azt gondolná, hogy legalább a nemzeti oldalon, azon az oldalon, ahol a józan ész fontosságát hangsúlyozzák, örömmel üdvözlik.
De nem! Minden józan várakozás ellenére nem ez történik. A távvezérelt politikusok gombnyomásra elhatárolódási versenybe kezdenek. Ebben a versenyben az ősellenségek egymás keblére borulnak. Az MDF összeborul a Szadesz maradékával, a Maszop felajánlja segítő jobbját a Fidesznek, amelyet az méltóságos leereszkedéssel elfogad, a szenilis Csurka pedig közös platformra kerül a zsidó Hegedűs Zsuzsával: bárkire szavazhattok, csak ne a Jobbikra, kiáltják ki duettben a nagyvilágba. Úgy látszik, nagy a pánik a politikai marionett figurák körében. Mert most már látszik: bábszínház volt az elmúlt 20 év politikai története, melyet távvezérelt, politikusoknak hazudott bábuk játszottak el a félrevezetésünkre.
Az egész sakálkórus a legmocskosabb, összehangolt támadásba kezd.
Csurka megvetően „proletárpártnak” nevezi őket, akiket csak az irigység és a konc utáni vágy hajt. Bayer Zsolt összemossa a Jobbikot Csintalan megverésével és a cigánygyilkosságokkal, a Magyar Hírlap házasságtöréssel vádolja meg Vonát, bevallottan hackerek közreműködésével, tehát törvényellenesen szerzett rágalmakra hivatkozva. Ezzel egy platformra kerültek a Maszoppal, amelynek a tagjai Sajóbábonyban és Devecseren azt terjesztették a cigányok között, hogy a gárdisták és a Jobbikosok követték el a cigánygyilkosságokat. Számomra ez a színjáték egy óriási lelepleződés. Napvilágra került, ami eddig rejtve volt. A gyökerek. A közös gyökerek.
Jön a végjáték!
A fiatalembernél betelik a pohár. A fideszes gyalázkodások hatására nyílt levelet intéz Orbán Viktorhoz, amelyet a következőképp zár:
„Levelük tele volt pontatlansággal, ferdítéssel és tudatos hazugságokkal. Kérem, mielőtt legközelebb ilyennel próbálkoznak, olvassák el országgyűlési programunkat, hogy ne kerüljenek hasonló kellemetlen helyzetbe. Nekünk ugyanis van bárki számára hozzáférhető programunk. És ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom. Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról. Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról. Én már nagyon várom.”
És Orbán Viktor?
Nos, Orbán Viktor lapul és hallgat, mint az a bizonyos a harasztban. Emelt szintű ostobasággal úgy védekezik, hogy „az oroszlán nem kapkod a legyek után”. Ő oroszlánsága, úgy látszik, fél a legyektől. Nagyon fél. Kapkodni sem mer, csak a kutyáit uszítja titokban. Csak nincs vaj a füled mögött, Orbán? Félsz a lelepleződéstől?
Látod Orbán, Pozsgai annak idején nem mondott rólad ilyet, pedig ő akkor még nagyon sok ember által becsült és fontos közéleti szereplő volt, te pedig egy kis senki. De ő is úriemberként beszélt veled, mint Vona is. Mit gondoljak minderről? Te váltál volna napjaink Pozsgaijává, csak ilyen alantas kivitelben? Pedig ez a fiatalember nem riszálja, tömjénezi úgy magát, mint te, amikor életemben másodszor láttalak. (Az első alkalom a Hősök terén volt.) Nem is hülyéz téged. Ő szerényen, úriemberként viselkedik veled szemben, nem úgy mint te tetted vele és Pozsgaival.
Orbán, nagyon mélyre csúsztál. Vagy taszítottak? Nem tudom, de sajnállak. Amikor rád szavaztam, sokkal többet vártam tőled. Az az idő már örökre elmúlt.
Tőled már semmit sem várok.D. M.
Nemzeti Internet Figyelő
2010 szeptember 19.
Így kerültem el a Fidesz, akkor még nem Polgári Párt által szervezett gyűlésre is, amelynek a program szerint beígért nagyágyúja Orbán Viktor volt. A gyűlés a városka többszáz főt befogadó színháztermében tartották. Amikor megérkeztem, furcsán éreztem magam. Nem azért, mert a terem zsúfolásig fiatalokkal volt tele. Az nagyon jó. Annak örültem. Hanem azért, mert én voltam az egyetlen középkorúnak mondható vendég. A korosztályomból szinte senkit sem érdekelt a Fidesz rendezvénye. Sajnáltam.
A kampánycsapat megérkezett, de Orbán nélkül. A színpadon helyet foglalók közül egyedül Rockenbauer nevére emlékszem, akiből az Orbán korszak idején egy eredményesnek nem nagyon mondható kulturális miniszer lett.
Az első bejelentése a stábnak az volt, hogy Orbán Viktor rendkívül fontos teendői miatt nem tudott időben elindulni, de jönni fog. Ezután tíz percenként közölték, hogy Orbán még elfoglalt, Orbán már fölállt, Orbán már búcsúzkodik, Orbán már elindult, Orbán már közeledik, Orbán még mindig közeledik, Orbán megérkezett!!! Nem a színészbejárón jött be, hanem fontos, sietős léptekkel végigloholt a színháztermen és elölről ment fel a színpadra. Szóval látványosan, nagyon megérkezett. Jól megrendezetten, jól koreografáltan, ahogy egy nagyon fontos, energikus, lendületes és ígéretes fiatal politikusnak meg kell érkeznie a fiatalok közé.
Hogy miről beszélt, nem tudom már. Egyetlen dolog maradt meg az emlékezetemben, valószínűleg azért, mert azt milliószor elmondta, mégpedig az, hogy Pozsgai micsoda vén hülye. Nem ilyen durván fejezte ki magát, de ez volt a beszéde üzenete. Ezt a tényt azzal bizonygatta, hogy kihívta őt „szópárbajra” és a gyáva tudatlanja nem mert kiállni vitázni vele. Mert tudja az öreg, hogyha kiállna vele, ő percek alatt úgy helyrerakná, hogy többé nem nagyon merne a nyilvánosság elé lépni, stb. Valami ilyen, rokonszenvesnek nem nagyon nevezhető hangon.
Nem tisztem Pozsgai történeti szerepét megítélnem, de én akkor is és most is egy kissé – hogy is mondjam – árnyaltabb véleményt tartottam róla indokoltnak. Kissé csodálkoztam ezen a magabiztos fölényen, ami ebből a hozzám képest taknyos kölyökből áradt, de azóta sikerült megtalálnom rá a magyarázatot.
A mai fiatalok ezt nem igazán tudják átélni, mert vagy nem éltek az akkori világban, vagy kevés tapasztalatot szereztek benne és emiatt az emlékük is kevés róla. Akkor már egy-két éve folyt az újságok, elsősorban a Népszabadság hasábjain a rendszer bomlasztása. Minden, ami itthon volt rossz volt. Rossz volt a mezőgazdaságunk, rossz volt az iparunk, rossz volt a társadalmi berendezkedésünk, tudatlanok voltak a vállatok vezetői, a mezőgazdasági szövetkezetek elnökei, rossz volt az oktatási rendszerünk, képzetlenek voltak a szakembereink, és mindez a nagy és csodálatos és szent nyugathoz képest, ahogy mondták: „nyugati mércével mérve”.
Most képzeljék el. Adott egy fiatal, nem túl sok tapasztalattal rendelkező jogász, aki ráadásul nem is jogi pályán dolgozott, hiszen a honlapján lévő önéletrajza szerint: „Az egyetem elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, innen járt Budapestre, első munkahelyére, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetébe, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt.” Most ennek az adminisztratív munkakörben dolgozó fiatalembernek ebben a légkörben Soros Gyuri bácsi módot ad arra, hogy az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozza. Gondolom, ami ott történt vele, az nem csak „tanulmányozás” volt, hanem egy alapos agynagymosás is.
Tehát a kép: itthon mindenki hülye, minden rossz, ő pedig megkapta az úgymond „legkorszerűbb”, nyilván neoliberális ismereteket, amilyenekkel Magyarországon senki sem rendelkezik. Úgy jön haza onnan, mint akinek a zsebében van a bölcsek köve. Hazaérkezése után elmondja a beszédét a Nagy Imre temetésen, ami egyszerre országos hírnevet biztosít számára. Csoda, ha megszédül mindettől? Szerintem természetes.
És mi lett a folytatása ennek a sodró lendületnek és magabiztosságnak?
TV vita Gyurcsánnyal. Gyurcsány lemosta a fedélzetről. Hogy Gyurcsány a vita során hazudott és halandzsázott? Igen, gátlástalanul hazudott és halandzsázott, Orbán meg makogott. Az volt a néző benyomása, hogy a részleteket illetően teljesen felkészületlen. Én sajnáltam.
És hol tartunk most?
Megjelent egy fiatal ember a politikai színpadon, akit nem Soros taníttatott és pénzelt. Aki maga kereste meg a kenyerét. Ennek a fiatal embernek senki sem mosta az agyát, legfeljebb a hazai médiumok próbálkoztak vele sikertelenül. A fiatalember a megtestesült józan ész, az a józan ész, amelyre az országértékelő beszéde szerint Orbán építeni akarja a politikáját. A fiatalember tiszta, érthető, józan beszéde, a nemzeti érdekeink melletti kiállása mit vált ki a politikusokból? Az ember azt gondolná, hogy legalább a nemzeti oldalon, azon az oldalon, ahol a józan ész fontosságát hangsúlyozzák, örömmel üdvözlik.
De nem! Minden józan várakozás ellenére nem ez történik. A távvezérelt politikusok gombnyomásra elhatárolódási versenybe kezdenek. Ebben a versenyben az ősellenségek egymás keblére borulnak. Az MDF összeborul a Szadesz maradékával, a Maszop felajánlja segítő jobbját a Fidesznek, amelyet az méltóságos leereszkedéssel elfogad, a szenilis Csurka pedig közös platformra kerül a zsidó Hegedűs Zsuzsával: bárkire szavazhattok, csak ne a Jobbikra, kiáltják ki duettben a nagyvilágba. Úgy látszik, nagy a pánik a politikai marionett figurák körében. Mert most már látszik: bábszínház volt az elmúlt 20 év politikai története, melyet távvezérelt, politikusoknak hazudott bábuk játszottak el a félrevezetésünkre.
Az egész sakálkórus a legmocskosabb, összehangolt támadásba kezd.
Csurka megvetően „proletárpártnak” nevezi őket, akiket csak az irigység és a konc utáni vágy hajt. Bayer Zsolt összemossa a Jobbikot Csintalan megverésével és a cigánygyilkosságokkal, a Magyar Hírlap házasságtöréssel vádolja meg Vonát, bevallottan hackerek közreműködésével, tehát törvényellenesen szerzett rágalmakra hivatkozva. Ezzel egy platformra kerültek a Maszoppal, amelynek a tagjai Sajóbábonyban és Devecseren azt terjesztették a cigányok között, hogy a gárdisták és a Jobbikosok követték el a cigánygyilkosságokat. Számomra ez a színjáték egy óriási lelepleződés. Napvilágra került, ami eddig rejtve volt. A gyökerek. A közös gyökerek.
Jön a végjáték!
A fiatalembernél betelik a pohár. A fideszes gyalázkodások hatására nyílt levelet intéz Orbán Viktorhoz, amelyet a következőképp zár:
„Levelük tele volt pontatlansággal, ferdítéssel és tudatos hazugságokkal. Kérem, mielőtt legközelebb ilyennel próbálkoznak, olvassák el országgyűlési programunkat, hogy ne kerüljenek hasonló kellemetlen helyzetbe. Nekünk ugyanis van bárki számára hozzáférhető programunk. És ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom. Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról. Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról. Én már nagyon várom.”
És Orbán Viktor?
Nos, Orbán Viktor lapul és hallgat, mint az a bizonyos a harasztban. Emelt szintű ostobasággal úgy védekezik, hogy „az oroszlán nem kapkod a legyek után”. Ő oroszlánsága, úgy látszik, fél a legyektől. Nagyon fél. Kapkodni sem mer, csak a kutyáit uszítja titokban. Csak nincs vaj a füled mögött, Orbán? Félsz a lelepleződéstől?
Látod Orbán, Pozsgai annak idején nem mondott rólad ilyet, pedig ő akkor még nagyon sok ember által becsült és fontos közéleti szereplő volt, te pedig egy kis senki. De ő is úriemberként beszélt veled, mint Vona is. Mit gondoljak minderről? Te váltál volna napjaink Pozsgaijává, csak ilyen alantas kivitelben? Pedig ez a fiatalember nem riszálja, tömjénezi úgy magát, mint te, amikor életemben másodszor láttalak. (Az első alkalom a Hősök terén volt.) Nem is hülyéz téged. Ő szerényen, úriemberként viselkedik veled szemben, nem úgy mint te tetted vele és Pozsgaival.
Orbán, nagyon mélyre csúsztál. Vagy taszítottak? Nem tudom, de sajnállak. Amikor rád szavaztam, sokkal többet vártam tőled. Az az idő már örökre elmúlt.
Tőled már semmit sem várok.D. M.
Nemzeti Internet Figyelő
2010 szeptember 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése