Az urán története

1 hozzászólásÍrta magász több éve

Az urán a naprendszerünk keletkezésekor került a Föld anyagába. 2 milliárd évvel
ezelőtt a 235U/238U izotóp aránya 3% lehetett. (Hasonló, 3,5-4 % dúsítású üzemanyag
kazetták vannak a paksi atomerőműben.)

Az urán a periódusos rendszer 92. eleme. A fém urán színe: ezüstös. Fajsúlya: 19,1 kg/dm31789-ben Martin Klaproth fedezte fel és nevezte el.

Ma, a természetes urán 99.3 %-a 238-as, 0.7 %-a pedig 235-ös izotóp. Pontosabban: 0,7202 %- és ez 0,00004%-os pontossággal!

Miért van ez így?

A Föld keletkezésekor az urán adott 235U/238U izotóparányban jött létre a Föld belsejében. Ez az arány az idők folyamán jelentősen megváltozott, mivel a két izotóp különböző felezési idővel elbomlik. A 235U izotóp felezési ideje 700 millió, míg 238-as tömegszámú "testvéréé" 4,5 milliárd év, vagyis az előbbi, a 235U izotóp gyorsabban fogy, mint a 238U. Az izotópok felezési ideje nyilvánvalóan a világ minden részén, minden kőzetben ugyanakkora, így ugyan az izotóparány az évmilliárdok során megváltozott, de a világon mindenhol ugyanolyan mértékben. Ezt 1972-ig több száz mérés igazolta, a világon található uránércben az urán 235-ös és 238-as tömegszámú izotópjainak arányát mindig 0,7202%-nak találták, 0,00004% pontossággal.

A vulkáni tevékenységek során felszínre került urán vízben oldódott, oxidálódott. Az uránoxid vízben már nem oldódik, így a nagy koncentrációjú rétegekben lerakódott.

Az uránérc akár 90%-ban is tartalmazhat uránt. (A mecseki uránbányában 0,1% volt az érc urántartalma.)

Az urán külszini bányászása. Key Lake, Kanada. (Szerző felvétele)

A tengerből történő urán kinyerés - a kis koncentráció miatt - egyelőre gazdaságtalan.

Igazi hasznosítása, "karrierje" a radioaktivitás felfedezése (1869 Henry Becquerel) után indult meg és a maghasadás, a láncreakció felfedezésével (Szilárd Leo, Enrico Fermi, 1934) szélesedett ki.

Az uránt alapvetően az energia iparban és a hadi iparban használják.

Kisebb mértékben, közvetve, az űrkutatásban, a gyógyászatban, a tengerhajózásban.

Az urán felhasználása során keletkező radioaktív hulladékok kezelése egy külön ipart teremtett. Néhány megjegyzés az urán ipari felhasználásához:

• Az urán kinyerését az uránércből, általában a bányatársaság végzi. A végtermék a por alakú természetes urán oxid különböző formája. Általában U3O8 szerepel a világpiacon.
• A dúsítás alapanyaga az urán-hexafluorid. UF6., amit speciális konténerekben szállítanak. A konténerekben az UF6 halmazállapota eléggé meghatározhatatlan, mert a hőmérséklet és a nyomás viszonyok olyanok, hogy a hármas-pontja körüli (szilárd-folyékony-gáz) állapotban van az anyag. (Lásd az UF6 fázis diagramját.) Kiszereléskor felmelegítik és gáz állapotban szállítják kompresszorokkal.
• Az U3O8 átalakítását UF6-á konverziónak nevezzük.
• A konverziót általában külön üzemek, társaságok végzik. A legnagyobb konverziós üzemek: CAMECO; COGEMA (Kanadában: SMDC); COMURHEX; TENEX;
• A dúsító üzemek végterméke a megfelelő %-os arányban megnövelt 235U tartalmú dúsított UF6. (Lásd az ASTM szabványokban.)
• Legnagyobb dúsítással foglalkozó társaságok: TENEX(az Urali, a Zseleznogorszki, a Tomszki, az Angarai Elektro Kémiai Gépgyárak); URENCO; USEC; EURODIF; COGEMA
• A kazetta gyártó társaság végzi általában a második konverziót, amikor hidrogénben UO2-vé égetik az UF6-ot. Ezt a por alakú urán dioxidot préselik tablettákká és helyezik be az üzemanyag pálcákba.
• A hulladék hasznosításnál a kérdőjel a "wait and see" stratégiának megfelelő un. közbenső tárolást jelöli. Majd meglátjuk mit csinálunk vele?
• A kiégett üzemanyag közvetlen eltemetését nem jelöltük a sémán, mivel ez nem jelent felhasználást. Erről a kiégett részben bőven esik szó, itt már csak ismétlés lenne!
• Szegényített urán (depleted uranium) a reprocesszálás során is keletkezik. A sémában ez az urán visszacsatolással, van jelezve. Ha a szegényített uránban 236U található, akkor ez bizonyára a reprocesszálásból került az uránba, mert a természetben ez az izotóp nem fordul elő! (Lásd az ASTM C 996-96 szabvány 5.5 pontjában.) A hadiipar mintegy 20 éve fedezte fel a szegényített urán kedvező (sugár árnyékoló és mechanikai) tulajdonságait és olcsóságát.
• Nukleáris fegyvereknél a dúsított urán (90%-ig) és a plutónium felhasználása a robbanó tölteteknél és az atombombánál közismert. A szegényített uránlövedékeket az Öböl háborúban és a Délszláv válságnál - nagy sikerrel - vetette be a NATO. (Bár a toxikus hatása miatt a kárfelmérőket és a karbantartókat is káros hatások érték.)

Mi a reprocesszálás?

Nukleáris üzemanyag atomreaktorban történő felhasználása után számtalan olyan anyag található még az üzemanyagban, amelyek újra felhasználhatóak. Egyrészről a természetesnél magasabb részarányban lehet az üzemanyagokban 235-ös urán izotóp, amelyet érdemes kinyerni és újra felhasználni. Másrészről az atomreaktor üzeme során az urán 238-as izotópjából - többek között - plutónium is keletkezik, amelynek bizonyos izotópjai nukleáris üzemanyagként használhatók, illetve nukleáris fegyver készítésére is alkalmasak (például a plutónium 239-es tömegszámú izotópja). Az 1950-es és 1960-as években a katonai nagyhatalmak üzemeltettek olyan atomreaktorokat, amelyek alapvető célja nem az energiatermelés volt, hanem működésüket arra optimalizálták, hogy minél több, atombomba gyártásra alkalmas plutóniumot termeljenek. Ilyen esetben a kiégett (elhasznált) fűtőelemeket a reaktorból történt kivételt követően 3-5 évig pihentetik, mialatt radioaktivitásuk körülbelül az ezredrészére csökken. Ezután a reprocesszáló (újrafeldolgozó) üzemben a fűtőelemeket erős savakban feloldják, majd kémiai úton szétválasztják a plutóniumot (ami felhasználható atombombához), az elhasznált uránt (ami egy dúsítási folyamat után újra felhasználható), a hasadási termékeket (ami nagy aktivitású radioaktív hulladék), végül a szerkezeti anyagokat (például a fűtőelemek burkolatát). A reprocesszálási maradékként elkülönített urán összetétele, a kinyerhető plutónium minősége és mennyisége nagymértékben függ attól, hogy milyen reaktort alkalmaznak. A mai korszerű energetikai reaktorokat energiatermelésre optimalizálják, moderátoruk víz, így bennük 3-5% dúsítású uránt alkalmaznak, és egy adott üzemanyag kazetta 3-4 évig is egyfolytában a reaktorban marad.

Reprocesszált urán újbóli bevezetése a dúsítóba

Az USA DOE 1999-es sajtóközleménye szerint a Paducah-ban működtetett dúsítóban 1953 és 1964, valamint 1969 és 1976 között összesen körülbelül 90 000 tonna reprocesszált uránt dolgoztak fel . Közlésük szerint ebben az uránban többek között 328 gramm plutónium és 18,4 kg neptúnium volt. A dúsítás technológiájából eredően ezt az uránt először gáz halmazállapotúvá alakítják, melynek során a szennyezők (plutónium, neptúnium) nagy része elválasztásra kerül, bizonyos részarányuk azonban szennyezőként bekerül a dúsítási folyamatba és egyrészről lerakódva a berendezés részegységeinek belsejében szennyezheti azt, másrészről pedig bekerülhet a dúsítási folyamat melléktermékébe, a dúsítási maradékba. A DOE becslése szerint a 90 000 t reprocesszált uránban eredetileg megtalálható 328 gramm plutóniumból mindössze 0,1 gramm került be a dúsítási folyamatba, a többi plutóniumot még a dúsítás előtt el tudták választani. A DOE szerint a reprocesszált uránban 4*10-9 lehetett a plutónium részaránya (tíz milliárd atomban négy darab plutónium atom van), ami egy nagyon alacsony érték. Az USA Védelmi Minisztériuma 2000 decemberi közleményében elismeri, hogy a DOE-tól átvett szegényített urán készletekben, amelyekből harckocsipáncélt és szegényített urán lövedékeket készítettek, ténylegesen lehettek szennyezők, pl. plutónium és neptúnium az előbb említett arányban. Ugyanez a jelentés közöl egy becslést, mely szerint körülbelül 0,8%-kal nagyobb az ilyen anyagoktól származó sugárdózis, mintha az anyag mentes lenne ezektől a transzurán szennyezőktől.

A gyorsneutronos szaporító reaktorok tenyészköpenye is 238-as urán.

Az uránbányákban található érc, különböző urántartalommal rendelkezik. A bányászott érc urántartalma pár tized százaléktól a 90 %-ig is terjedhet.

Természetesen 30 % felett már ritkaság. 90 %-os urántartalmú ércet csak a McArthur River-i bányamúzeumban láttunk. Itt a külszíni fejtésben átlag 8-12% volt az érc urántartalma. A gaboni Okló-ban 30%-os az urán érc. A mecseki 0,1 % -os volt.

A különböző adatok megértéséhez szükséges ismerni néhány átszámítási kulcsot:

• Az urán érc súlyát tonnában (t) adják meg

• Az érc urántartalmát fém U %-ban kell érteni

• Az átszámítás a fém U és a bánya által készített triuránium-octooxid U3O8 között:

U3O8/1,18 = U

• A dúsítatlan U3O8 mennyiségét igen gyakran fontban adják meg. Az átszámítás az alábbiak szerint végezhető el:

lb U3O8/2599,8 = tU

A Mecseki Ércbányászati Vállalat (MÉV) által készített termék kalcium-diuranát volt.

Az uránbányát 1955-ben nyitották meg, és szovjet tulajdonban volt. (1953-ban kezdődtek az uránkutatások, az iparszerű érctermelés 1957-ben indult.)

A bezárás előtt 1100 m mély aknában 10 bányaszint volt nyitva. (Összesen 1200 km hosszú alagútrendszert fúrtak a bányában. A legmélyebb fejtés 1400 m mélységben volt.) Öt bánya működött. Az első hármat 1993-ig bezárták.

A 2000 fős nagyvállalat 1994.dec.31.-i állományi létszáma már csak 1731 fő volt. Az utolsó években a munkavállalók jó része már évente átlagban száz napot töltött betegállományban. Így jobban jártak mintha dolgoztak volna.

A Szovjetunióba kiszállított urán összetétele:

50% CaU2O7

26% Ca(U3O8OH)2

0,5% NaCl

19% CaSo42H2O

2% Kötött víz

2,5% Különböző szennyezők: Al; Fe; Mn; Mg; Si

Fajlagos aktivitás: 2,6 x 104 Bq/g

A kalcium és az uránoxid sárga színe miatt nevezik az uránbánya termékét "sárga por"-nak. (A kanadai U3O8 például sötétszürke színű)

A szállító konténerek típusa MÉV-nél: KSMK-5 / RU (271) A-85T

A konténeren belül az urán por kétrétegű, 2,5 mm vastag, polietilén zsákba volt csomagolva.

A műanyag zsákok és a konténer fala közé 5 mm vastag hullámpapír kartonokat helyeztek.

A konténer méretei: 1276 x 1286 x 1189 mm

Anyaga: szénacél. (Korábban fából készült, de a többszöri felhasználás miatt áttértek az üresen összecsukható, acél konténerekre.)

A konténer önsúlya: nem több mint 500 kg

A megtöltött konténer súlya: nem több mint 1500 kg

A konténer vasúti, nyitott platformú, szállításra volt engedélyezve. Egy vagonban 2x18 konténer volt elhelyezhető. A konténerek mozgatása daruzással történt.

A kibányászott urán dúsítmányt (sárga port) teljes mennyiségben - katonai titoktartás mellett - a Szovjetunióba szállították. Természetesen fizettek érte a KGST-ben elfogadott módon. (Erről később még szó lesz.) A termelt mennyiség 600-650 t volt évente.

Összehasonlításul a többi KGST tagország éves termelése tU-ban[1]:

- Bulgária 500

- Csehszlovákia 2 300

- NDK 4 500

- Szovjetunió 10 000

A bánya működését három jellemző szakaszra bonthatjuk:

1. 1955-1979 a szovjet export

2. 1980-1990 szovjet export-magyar import (a paksi atomerőmű friss üzemanyag kazettáiban.)

3. 1990-1997 a bánya bezárásának folyamata

Az uránbánya termelése ezekben az időszakokban az alábbi volt:

dőszak	Termelés (tonnában)*
1955-1979	12866,5
1980-1989	5994,2
1990-1997	2239,3
Összesen	21100

* uránfém mennyiség tonnában

Negyven év alatt negyvenmillió tonna kőzetet és földet termeltek ki a bányából.

1980-90 között a paksi atomerőműbe 4145 db friss üzemanyag kazettát szállítottak be. Ehhez 3066,6 t uránra volt szükség. Látható, hogy az uránbánya által megtermelt mennyiség jóval több volt, mint amit Paks felhasznált. Az urán világpiaci ára ebben az időszakban magas volt.

Az atombomba

Írta magász több éve

1939 augusztus 2-án, Albert Einstein levelet küldött Franklin D. Roosevelt amerikai elnöknek. A levélben arról tájékoztatták az Elnököt, hogy az uránium elem a közeljövőben új, fontos energiaforrássá válhat, mivel nagy tömeg urániumban lehetséges nukleáris láncreakciót megvalósítani.

A láncreakcióra 1934-ben Szilárd Leó jelentett be szabadalmat. Rájöttek arra, hogy ha az atommagokat neutronnal bombázzák, akkor azok befogják - főleg a lassú - neutronokat. Így az atom tömegszáma eggyel nő, a rendszáma marad, tehát ugyan annak az elemnek egy izotópja keletkezik, ami instabil: a neutron protonná és elektronná bomlik. Az elektron béta-részecske alakjában távozik. Ha az urán magját (92 proton, 146 neutron) bombázzák neutronnal, akkor egy új - instabil -elem a neptúnium (1939-ben mutatták ki a létezését) keletkezik, ami egy béta részecske leadásával nagyobb rendszámú, mesterséges elemmé, plutóniummá alakul. (94 proton 145 neutron.) A plutóniumot 1941-ben mutatták ki. Otto Hahn vette észre, hogy még bárium és kripton is keletkezik a folyamatban, és ezek rendszámának összege (56 36=92) pontosan megegyezik az uránéval. Tehát az uránmag kettéhasadt és két hasadványtermék keletkezett. Közben felszabadult 200 MeV energia és több neutron is keletkezett, azaz láncreakció jött létre. Hasításra azonban csak az urán 235-ös rendszámú izotópja volt hajlamos, amiből a természetes uránban csak 0,7% van, a többi 238-as izotóp, ami nem hasadt. Az új elem, a plutónium 239-es izotópja, szintén alkalmas volt a láncreakció létrehozására.

1942-ben Chicagóban Szilárd és Fermi vezetésével beindítják az első szabályozott láncreakciót - az atommáglyát. Ez grafittéglákból és kadmium rudakból állt. A grafit összetartotta és lelasította (moderálta) a neutronokat, a kadmium pedig elnyelte (szabályozta) őket. Ez volt az első atomreaktor, amire Enrico Fermi és Szilárd Leó kapott szabadalmat.

Mi történik akkor, ha nem szabályozzák, nem állítják meg a láncreakciót? - Óriási energia szabadulhat fel igen rövid időn belül, tehát a láncreakció alkalmas bomba készítésére.

Történelmi tény, hogy több magyar származású tudós működött közre abban, hogy elkezdődjön az atombomba gyártása. Ez Amerikában elnöki segítség nélkül elképzelhetetlen lett volna .

Teller Ede volt az, aki kitalálta, hogy ha el akarnak juttatni az amerikai elnökhöz egy levelet, akkor azt Einsteinnek kell megírnia, mert így biztosan vevő lesz rá az elnök. Végül a levél elkészült és Alexander Sachs bankár segítségével célhoz is ért. A tényleges levelet Einstein diktálta németül, Wigner fordította angolra, és az általa fordított változat maradt fönn. A levélben összefoglalta az atomkutatás eredményeit és lehetőségeit. Javasolta az atombomba gyártás megkezdését, a láncreakció elvének gyakorlati továbbfejlesztését. A bomba elkészítéséhez a tudósok és az ipar összefogására, továbbá pénzre, és uránra volt szükség. Abban az időben Csehszlovákiában és Belga Kongóban voltak jeleltős uránkészletek. A tudósok felhívták a figyelmet arra, hogy a belga kongói uránt a németek is megkaparinthatják. Wigner Jenő emlékeztette Einsteint, hogy ő egyszer már találkozott a belga királynővel. Erre Einstein Long Islandból írt a belga királynőnek is egy figyelmeztető levelet urán témában. Roosevelt elnök Einstein levelének hatására konferenciát hívott össze a Szabványügyi Hivatalban, ahol a maghasadás katonai felhasználhatóságáról tárgyaltak és megalakították az Uránium Bizottságot amely rögtön elő is irányzott 6000 dollárt az atomprogram elindítására. A bizottság az első időkben igyekezett a külföldi tagjait amerikai születésűekre cserélni, így lecserélték Wignert, Tellert, Szilárdot és Enrico Fermit is. 1940-ben azonban a kisérletek felelős vezetőjéül Fermit nevezték ki. 1941-ben már az atombomba elkészítéséről is döntöttek, de az igazi munka csak a Pearl Harbor-i japán támadás után indult be. Elkezdték az "atombomba előállítására irányuló maximális erőfeszítések" megtételét. A tudósok megkapták a beígért 6000 dollárt is, amiből megvásárolhatták a szükséges grafit mennyiséget. A kutatás központja a Chicagói Egyetem Metallurgiai Laboratóriuma lett. A tudományos vezető Arthur H. Compton, a katonai vezető pedig Leslie R. Groves vezérőrnagy volt. Oak Ridgeben az urán 235-ös, Hanfordban pedig a plutónium 239-es izotópját állították elő.

                                                Hanfordi reaktor sémája

Az első atombombák (később a szovjet és az angoloké is) töltete plutónium volt. Ennek az a magyarázata, hogy a plutóniumot egyszerűbb és gyorsabb - negyven, negyvenöt nap besugárzás - volt előállítani a reaktorban, mint a 235-ös izotópban magasan dúsított uránt a bonyolúlt és időigényes gázdiffúziós, vagy centrifugás dúsítókban. A plutónium-239 izotóp legegyszerűbben úgy hozható létre, hogy az urán nehezebb izotópja, az urán-238 atommagja befog egy neutront, majd két lépésben plutónium-239 atommaggá alakul át. A mai energiatermelő vagy kísérleti atomreaktorok üzemanyagában túlnyomórészt urán-238 izotópok vannak. Az urán-235 hasadása során felszabaduló neutronok egy részét az urán-238 magok befogják, és plutóniummá alakulnak át. Az atomerőmű típusától függ, hogy ez az átalakulási folyamat milyen mértékben megy végbe. Egyes reaktortípusokat kifejezetten plutónium gyártására fejlesztettek ki. Ilyen például a természetes uránnal, grafit-szabályozókkal üzemelő reaktortípus. Ha a fűtőelemeket nem távolítják el elég korán, vagyis üzemszerűen, békés céllal használják a reaktort, akkor a keletkező Pu-239 folyamatosan Pu-240-né alakul, így a kiégett fűtőelemekben lévő Pu-239-tartalom túl szennyezett lesz. A katonai célú plutónium csak legfeljebb 7%-ban tartalmaz Pu-240-et, ideális esetben pedig csupán 2-3%-ot. A civil reaktorokból kikerülő plutónium azonban akár 20%-nál is több Pu-240-plutónium-izotópot tartalmazhat.

Hanford-i üzemanyag

Az amerikai fegyveriparnak három központja alakult ki: a Washington államban lévő Hanford, 60 ezres barakkvárossal, a Tennessee államban lévő Oak Ridge és az Új-Mexikó államban, Santa Fétől 50 kilóméterre lévő Los Alamos, amelyet 1943-ban - kizárólag az atombomba előállítására - hoztak létre. A nukleáris telephelyeket úgy választották ki, hogy azok jól elkülöníthetők és védhetők legyenek, ugyanakkor az energiaellátásuk is biztosítva legyen. Például a hanfordi telep egy sivatagi medencében, a Columbia folyó mentén lett felépítve. Hanfordban 1944. szeptember 26-án indult el az első - jelentős teljesítményű - plutónium termelésére alkalmas reaktor: a "B Pile". Ennek felépítése hasonló volt a chicagói atommáglyáéhoz, de itt már gondoskodni kellett a hűtésről is. Ezt a zónán keresztül másodpercenként 5 köbméter víz áramoltatásával oldották meg, Wigner Jenő javaslatára. A reaktort DuPont építette Wigner és csoportja tervei szerint. A neutronokat lassító moderátor szerepét 1200 tonna szupertisztaságú grafit töltötte be. A töltetet 200 tonna fémurán alkotta. A "B Pile" 250 MW teljesítménnyel üzemelt és egy hónap alatt kb. 6 kg plutóniumot termelt.

B Pile

"Hanford volt Wigner mérnöki tevékenységének koronája, és ez egymagában elegendő bizonyíték arra az állításomra, hogy ő volt az első nukleáris mérnök, vagy e szakma megalapítója." - mondta Wigner Jenőről Alvin Weinberger. (Alvin Weinberger, Wignerrel együtt - többek között - az Oak Ridgei Nemzeti Laboratórium igazgatói is voltak.) Wigner tervezett egy víz-hűtéses, víz-moderátoros átalakítót is, amely lehetővé tette, hogy a hasadó plutóniumból kiszabaduló neutronok a tóriumot urán-233-rá alakítsák át, ezzel ő lett a mai kutató-reaktorok, tengerészeti reaktorok és atomerőművek "nagyapja".

1945-ben három atombombát készítettek az USA-ban. Ebből kettő plutónium töltetű, egy pedig urán 235-ös volt. Az első atombomba, amit Alamogordoban robbantotak fel, plutónium bomba volt. Működésbe hozatala szerint a második bomba, a "Little Boy", urántöltetű volt és 1945. augusztus 6-án, helyi idő szerint 8 óra 15 perckor robbant Hirosima felett. A harmadik a "Fat Man" az első bombához hasonlóan plutónium bomba volt és bevetését már semmi sem indokolta. Mégis három nap múlva, augusztus 9-én, 11 óra 02 perckor Nagaszakit atomtámadás érte...A második atombomba bevetésének valójában már politikai okai voltak. Truman így akarta Sztálin tudtára adni Potsdamban, hogy az amerikaiaknak több bombájuk is van. A két támadásban közel 150 000 ember azonnal meghalt, több tízezer pedig a sugárzás következtében később halt meg, vagy szenvedett maradandó károsodást.)

Little Boy

Fat Man

Honnan volt az USA-nak annyi uránja, hogy bombát tudtak készíteni?
Jacques Vanderlinden professzor a Brüsszeli Szabadegyetem történelem szakos tanára 2004-ben közzétette, (The Mainichi Newspapers, 2004. augusztus 5.i szám.) hogy az általa megtalált iratok alapján bizonyítható, hogy a Japánra ledobott atombombákhoz szükséges uránium 75%-ban Belga-USA titkos szerződés alapján került Kongóból az USA-ba. A fuvarokmányokon az uránium oxid "Q-11" a rádium "K-65" néven szerepelt. A II. Világháború kezdetéig a Belga Kongóban 30 000 tonna körüli uránércet bányásztak ki, ennek az értéke 100 millió dollár volt.

Az USA egyik vezérkari főnöke, William D. Leahy légi admirális szerint "Ennek a barbárbár fegyvernek alkalmazása Hirosimában és Nagaszakiban nem volt lényeges segítség a Japán elleni háborúnkban. A japánok már majdnem vereséget szenvedtek és készek voltak a fegyverletételre." 1945. május 23-án és 25-én 500-nál több B-29-es nehézbombázó -  mindkét napon -  4500-4500 tonna gyújtó és rombolóbombát dobott le Tokióra, óriási pusztítást okozva. Ezt megelőzően 1945 áprilisában és májusában Japán a semleges Svédországon és Portugálián keresztül három kísérletet is tett a háború békés befejezésére.

Ma, szinte kivétel nélkül azt tanítják az iskolákban, azt láthatjuk a történelmi témájú filmekben, hogy az atombomba "milliók életét mentette meg", mert elősegítette a háború gyors befejezését. A csendes-óceáni térségben harcoló amerikai és szövetséges katonák bizonyára így is érezték, hálát adva Istennek, hogy nem kell tovább harcolniuk a fanatikus japcsikkal. Az igazságot - ötven év távlatából nézve - jobban megközelítik Edward Stettinius külügyminiszter szavai, amelyeket 1945 májusában mondott az ENSZ alapító okiratának aláírásakor, egy magánbeszélgetésen:

"Ha Japán kilép a háborúból, nem lesz olyan élő népesség, amelyen kipróbálhatjuk a bombát."

John Foster Dulles reagálása ez volt:

"Tartsuk Japánt háborúban három hónapig és bevetjük a bombát a városaikra. A háborút úgy fogjuk befejezni, hogy a világ összes népe rettegni fog tőlünk és engedelmeskedi fog az akaratunknak." ("Elhallgatott történelem -  Japán bombázása a második világháborúban." AustraliaFreePress.org)

A másik bomba

Írta magász több éve

A szemipalatyinszki lőtéren a "poligonon" (kazahsztáni kísérleti telepen), 1949. augusztus 29-én, reggel 7 órakor robbant az első szovjet atombomba.

Neve több értelmezésben is fennmaradt. "Rosszija gyelaet számá" Szó szerinti fordításban azt jelenti: Oroszország maga készítette. Vannak, akik úgy értelmezték, hogy Sztálin sugárhajtású (reaktív) motorja, de valószínűbb, hogy Speciális Sugárhajtású Motor - "Reaktyivnüj Dvigátyel Szpeciálnüj" volt a kiindulási fedő-megnevezés.

RDS-1

Ennek a névnek azért van különös iróniája, mert a bomba csaknem teljes egészében az amerikai atombomba koppintása volt. Maga Igor Kurcsatov, a szovjet atombomba atyja, is elismerte, hogy a hírszerzők, az "atomkémek" információi nélkül nem tudták volna ilyen rövid időn belül megvalósítani a szovjet atombombát. Erről azonban csak Sztálin, a hírszerzés (NKVD - a későbbi KGB és a GRU (Glavnoye Razvedyvatelnoye Upravlenie), valamint maga Kurcsatov tudhatott. Kifele a szovjet nép munkájának az eredményének kellett látszani, és látszott is egészen a kommunista rendszerek felbomlásáig. Az akkori időknek megfelelően, a hangsúly tehát azon volt, hogy "maga", pontosabban értelmezve: "magunk" készítettük a bombát.

Az 1949-es első orosz atombomba robbantásról így írt az orosz "Gazdaság és élet" című folyóirat:

"10 másodperc maradt... 3, 2, 1, 0! Egy könnyű lökést érezni, néma csönd....És hirtelen óriási robbanás, rengés. Elképzelhetetlen a robbanás hangja, ami megrázta a földalatti betonbunkerban tartózkodókat. (A robbantástól egy kilométerre lévő, földalatti bunkerben jelen volt Berija és Kurcsatov is. Az első az NKVD főnöke, Sztálin "rossz lelke", a második a bombát létrehozó atomtudós.). A felszínen több kilométernyi körzetben lángtenger söpri el az előre odakészített tankokat, repülőket, épületeket, hidakat.

"Ezt mi csináltuk! Nekünk sikerült!" - ölelkeztek össze a bunkerben lévők. Nem volt náluk boldogabb ember a Földön! Megtették, amit a haza, a szülőföld várt tőlük. Nekik ez volt a kötelességük!"

Moszkva hallgatott a robbantásról. Tudták, hogy észreveszik. Az amerikaiak a légköri mintákból jöttek rá arra, hogy a Szovjetunió utolérte őket a nukleáris fegyverkezésben.

Nem kisebbítve az atomkémek szerepét, azért el kell ismerni, hogy a szovjet tudósok és műszaki szakemberek "hozták össze" a szovjet atombombát. Ez nem akármilyen teljesítmény volt.

Az első szovjet atommáglyát Kurcsatov építette a Moszkva szélén (Hodinszkij mezőn) létrehozott laboratóriumban. (Ma: Kurcsatov Intézet) Ez volt az un. 2-es Labor. (Az 1-es Laboratórium Kirill Szinelnyikov Műszaki-Fizikai Intézete - FTI volt, Harkovban.) Az atommáglyát - amelyet 1946. augusztus 25-én indítottak és segítségével 1948. februárjáig 2 gramm tiszta plutóniumot tudtak előállítani - "agregát N0 01"-nek, más jelöléssel: F-1-nek, nevezték el. A tervezőiroda neve: "KB-11" volt. A kutatók a 9-es számú Tudományos Kutató Intézetből -a "NII-9"-ből - kerültek ki. Moszkvában a NII-9-ben az 5-ös jelű kísérleti atommáglya működött.

(Magyarországon először 1959-ben, a KFKI szovjetszállítású, 2 MW-os kutatóreaktorában hoztak létre láncreakciót)

I.V. Kurcsatov 1946-ban elismerte, hogy 1945 májusában még reményük sem volt arra, hogy az urán-grafit atommáglyát létrehozzák. Összesen 7 t uránoxidjuk volt, és a szükséges 100 t-át, 1948-nál előbb nem tudták volna megtermelni. Berija irányítása alatt az elfoglalt Németországból kiszállítottak a Szovjetunióba 300 t uránoxidot. A németek korábban Belgiumból és Franciaországból 3500 t urán-sót szállítottak Németországba 1942-ben, és a háború végére már 15 t fém uránjuk is volt. Ebből hozták el - háborús trófeaként - az oroszok az első uránfém rudat. (Az USA-ban 1945 tavaszán, már 6 reaktor működött, 30-30 t fém urán töltettel)

A. P. Zavenyágin 1945. augusztus 13-án szervezi meg az NKVD 5-ös számú speciális csoportját, akinek a feladata lesz Németországban összegyűjteni a nukleáris ipar berendezéseit. A csoport augusztus 26-án repült el Berlinbe és december 10-ig 219 vagon berendezést küldtek a Szovjetunióba.

A Szovjetunióban "Elektrosztál", "Maják" és "Glazov" városok lettek az atomipar fellegvárai.

A "Majákban" (Ozersk, Kombinát N0 817) 1948. június 19-én indították az első ipari méretű, grafit moderátoros "A" (Annuska) jelű reaktort. A fizikai indítást már június 7-én megkezdték, és a névleges teljesítményt (100 MW) június 22-én érte el a reaktor. A fűtőelemeket - a "tvel"-t - "Elektrosztálban" (Moszkva mellett, 12-es üzem) készítették. Az első plutónium izotópot tartalmazó urán rudakat 1948. augusztus 22-én szállították át a Radiokémiai Üzembe, ahol a plutóniumot leválasztották. Innen 1949. február 26-án került a plutónium a Fémkohászati Üzembe, amelyet Tatüs helyiségben (Küstüm város mellett) építettek fel. Az atombombához szükséges tiszta fém plutóniumot ugyanezen év augusztusában állították elő.

(Az első orosz plutóniumbomba magja 80-90 mm átmérőjű és 763-1060 g tömegű volt.)

"Glazov" (Udmurt Köztársaság. 544-es számú - volt lőszergyári - üzem) a fémkohászat központja lett. Itt foglalkoztak a fémuránnal, a cirkóniummal, a hafniummal. A fémuránt a "Majákból" ideszállított szegényített uránból állították elő. (Csepecki Mechanikai Üzem)

Kirovo-Csepeckben, a 752-es üzemben 1949-től gyártották az urán-hexafluoridot (UF6) ami az urándúsítás alapanyaga.

A legtöbb uránt Lengyelországból, Felső-Sziléziából hozták be a Szovjetunióba. (160 t kibányászott ércet találtak 1%-os urán tartalommal és 1,5 tonnát 15%-os urán tartalommal.) Az ebből készített plutónium volt az első szovjet atombomba töltete.

Az első gázdiffúziós urándúsító üzem 1950-ben indult, Novouralszkban (Szverdlovszk-44). Az 1951. október 18-án felrobbantott első szovjet urántöltetű bomba az itt készített katonai minőségű uránból készült.

A nyomott vizes reaktorokban (mint például Pakson) használt 3,5% dúsítású uránból 60 kg a kritikus tömeg, míg a tiszta U 235-ös uránnál elég egy kiló is. Ennek az előállításához viszont több száz centrifuga kell a mai technikai ismeretek mellett is, és több hónap eltelik amíg a szükséges mennyiséget összegyűjtik.

Az angol atombombát szintén az amerikai Manhattan Project keretében készítették el. Az atomreaktorokat (2 db "Windscale Piles"-t) Windscale-ben (későbbi nevén: Sellafieldben) építették fel. Ezek 7,43 m magas, 15,32 m átmérőjű léghűtéses grafit moderátoros reaktorok voltak, 180 MW hőteljesítménnyel. Bennük 285 mm hosszú, 25 mm átmérőjű fém urán töltetek voltak, ami 3 444 üzemanyag csatornába volt elhelyezhető. A két reaktor évi 35 kg katonai plutóniumot állított elő. Az első plutónium szállítmányt 1952 áprilisában vitték el a B204-es üzembe, Aldermastonba. Itt készítették el a bombát, amit hat hónap múlva 1952. 10. 03-án felrobbantottak, Ausztráliától nyugatra, Montebello szigetén.

A B204-es üzem 1951-től 1957-ig 385 kg plutóniumot termelt.

A két reaktor 1950-től 1957-ig üzemelt, amikor az egyes reaktoron tűz ütött ki és jelentős környezetszennyezés történt. (Ezt követően a léghűtéses reaktorokat már gázhűtésesre (CO2) tervezték.). A megolvadt reaktorzónában ma is kb. 6700 sérült üzemanyag kazetta van. Eltávolításukról a BNFL, a Rolls Royce és a NUKEM cégeknek kell gondoskodnia.

Kína szinte a kezdetektől (1954 október, Hruscsov látogatása Kínában) kérte az oroszokat, hogy adják át nekik az atomfegyver készítés technológiáját. 1955-58-ig az oroszok csak a polgári hasznosítású atomtechnikát a "békés atomot" szolgáltatták. Az atombomba makettjét és a bomba dokumentációját az 1957. október 15-én aláírt egyezmény alapján kapták meg a kínaiak. 1958 júniusában szovjet segítséggel indították Kínában az első kísérleti atomreaktort.

1959 nyarára világossá vált, hogy a szovjetek nem adják át Kínának az atombomba készítés teljes technológiáját. 1960-ban 1292 szovjet szakértőt hívtak vissza Kínából, akik az atomfegyverkezésen és a rakétatechnikán dolgoztak. A kínaiak 1962-ben bejelentették, hogy 65-re kész lesz az atombombájuk. És valóban%u2026%u2026..

1964. október 16-án - pekingi idő szerint - 13 órakor felrobbantották az első kínai atombombát. Ezzel Kína lett az ötödik atomhatalom, az USA, a Szovjetunió, Anglia és Franciaország után. %u201EÖt atomhatalom: ez öttel több, mint amennyire szükség lenne%u201D %u2013 hangzott el a híres mondás, a svéd leszerelési diplomatától, Alva Myrdaltól. Ezt követően, 1996 közepéig még 45 atom- és hidrogénbombát robbantottak fel a kínaiak, és ezeknek közel felét a föld fölött. (Lob Nor)

Még nagyobb, még több bomba

Írta magász több éve

A "tudást" nem lehetett kordában tartani. Egyre több ország kezdett atombombát és más tömegpusztító fegyvereket gyártani. A kísérleti robbantások, balesetek nem lokalizálódtak az országhatárokon belül. Világméretűvé vált a radioaktív szennyezés. A robbantások nyomán kilószám került a levegőbe a súlyosan mérgező plutónium 239, cézium 137 és stroncium 90 is.

Churchill kijelentette 1949-ben, hogy: "már csak az atombomba védi Amerikát és Európát a szovjet támadás ellen".

Sorozatban végezték a kísérleti atomrobbantásokat.

Az első - kísérleti robbantásnak tekinthető - robbantást az amerikaiak hajtották végre, 1951 márciusában, a katasztrófaprogram keretében.

Néhány hónappal az után, hogy a Szovjetunióban végrehajtották az első atomrobbantást, Truman elnök 1950 januárjában elhatározta: szükség van ahidrogénbombára.

"Oppenheimer, mint az Atomenergia Bizottság: General Advisory Committeejének elnöke erősen ellenezte 1949-ben a H-bomba kifejlesztését és másokat is késleltetésre akart rávenni még azután is, hogy Truman elnök elrendelte a kísérletek megkezdését." (Amerikai Magyar Hang, 1954. április 19. 7. oldal.)

Einstein 1950. februárban levelet írt az amerikai elnöknek, ellenezte a hidrogénbomba megvalósítását. Február 12-én egy TV műsorban, ahol Eleanor Roosevelt asszony volt a házigazda, Einstein kijelentette, hogy a hidrogénbomba "minden életet elpusztíthat." Az aktualitását a kijelentésének az adta meg, hogy Harry Truman elnök két héttel korábban jelentette be a hidrogén bomba programját. (a crash program to build a hydrogen bomb.). Másnap reggel a Washington Post fő címként hozta: "Einstein Fears Hydrogen Bomb Might Annihilate Any Life!"

Ugyanakkor Teller Ede jelentős tevékenységet végzett a H-bomba megvalósítása érdekében. (Lásd a Fizikai Szemle 1997/3. számában, Barton C. Hacker írását a "Marslakók új környezetben" címmel.)

Már az első urán-, illetve plutóniumbombák után rájöttek, hogy ezek segítségével még nagyobb rombolást lehet véghezvinni. Nevezetesen ha a hagyományos atombomba köré mélyhűtött deutérium-trícium keveréket építenek be, akkor a hagyományos bomba robbanásakor a plazma-állapot eléréséhez megfelelőek lesznek a körülmények, így pár másodpercre be tud indulni a magfúzió. Tehát az elért hő még nagyobb lesz, azaz még nagyobb romboló hatást lehet elérni. A fúzió során egyes alacsony rendszámú atomok magja összeolvad és ily módon új, alacsonyabb energiaszintre jutnak, miközben energia szabadul fel. Míg a maghasadáskor magreakciónként 1 MeV energia, magfúziónál 5 MeV energia szabadul fel. De a fúzió létrejöttéhez az anyagnak plazma állapotúnak kell lennie. A hidrogénbomba kidolgozójaként a magyar születésű Teller Edét nevezik meg. (Tamás Ferenc: Atomenergia)

D D --> He-3 neutron 3,25 MeV

D D --> T proton 4 MeV

D He-3 --> He-4 proton 18,3 MeV

D T --> He-4 neutron 17,6 MeV

D Li-6 --> 2He-4 22,4 MeV

proton Li-7 --> 2He-4 17,3 MeV

Ahhoz hogy fúziós reakciókat használjunk energiaforrásként, a fűtőanyagot 100 millió Celsius-fokos hőmérséklet fölé kell hevítenünk, ami többszöröse a Nap közepében uralkodó hőmérsékletnek. Ezen a hőmérsékleten a gáz plazmává alakul, és a deutériumból és tríciumból álló plazmarészecskék összeolvadva héliumot és nagy sebességű neutront eredményeznek. A felhasználandó üzemanyag gyakorlatilag kimeríthetetlen. A deutérium és a trícium hidrogén izotópok - a deutérium vízből nyerhető ki, míg a trícium egy könnyűfémből, a lítiumból állítható elő, ami világszerte megtalálható. Egy kilogramm ugyanannyi energiát állít elő, mint 10 millió kilogramm kőolajszármazék.

A termonukleáris fúzió szabályozhatóságának gondolata már 1938-ban Andrej Szaharov fejében megfogant. 1950-ben Oleg Lavrentyev tett javaslatot a szilárd lítium-deutériummal működő H-bombára és a villamos energia termelésre is alkalmas, szabályozható fúzióra. (Az eredeti levél, amelyet A Lavrentyev küldött Szahalin szigetről a Minisztériumba, eltűnt az ötvenes évek süllyesztőjében. A felfedezést csak A. Szaharov igazolása támasztja alá.) A plazma elektrosztatikus erőtérben történő tárolására először Ő tett javaslatot, ezt fejlesztette tovább A. Szaharov, I.E. Tammal közösen, de ők már mágneses erőtérben gondolkodtak. Ez lett a "körgyűrűs mágneskamra", a TOKAMAK. The "tokamak," a Russian acronym for "torroidal magnetic chamber."

1952. október 31-én az Eniwetok-szigetcsoporthoz tartozó Elugelab/Flora szigeten robbantották fel az amerikaiak az első - Teller elven működő - 10,4 Mt-ás hidrogénbombájukat az "Ivy Mike"-t. (A bomba tervezői Teller és Stanislav Ulam voltak). A robbantás helyén 1,5 km átmérőjű, 53 m mély kráter keletkezett. A kísérlet bebizonyította, hogy a fúziós reakció megvalósítható. A szovjetek első H-bomba kísérleti robbantására 1953. augusztus 12-én került sor, Szemipalatyinszkben. (400 kilótonna TNT hatás). Az angolok 1952. október 3-án, harmadik országként robbantottak atombombát.

Sovjetunióban un. "zárt városokban" készültek a haza védelmére. A szovjet zárt városok története közvetlenül a második világháború befejeződése után kezdődött. A hirosimai és a nagaszaki atomtámadás után Sztálin Trumannak választ akart adni, ezért beindította a saját nukleáris programját a szovjet "Manhattan-tervet" A terv megvalósításáért L. Berija volt a felelős. Elsősorban plutóniumra volt szükségük. Az "atompajzs" létrehozásának első lépése volt a plutónium termelő atomreaktor létrehozása. Ehhez egy - a világtól elzárt, szupertitkos - városra volt szükség, ahol összegyűjthetik a szükséges berendezéseket, tudósokat, szakembereket. (Az atomtitok rég nem volt titok. 1949. Augusztus 29.-én, Szemipalatyinszkben felrobbantották az orosz atombombát. Plutónium bomba volt, amihez ebben a városban termelték meg az "üzemanyagot"). A szovjet tudósok Igor Vasziljevics Kurcsatov, és V.G. Hlopin, vezetésével a Dél-Urál Észak-keleti lábainál - a szibériai Alföld és az Urál hegység találkozásánál, egy csodálatosan szép természeti tájon, találták meg ezt a helyet. A GULÁG-ok tele voltak szakemberekkel. Ambiciózus hazafi is akadt elég, aki kész volt az életét is feláldozni a haza védelmében.

Cseljábinszk 40-nek (1990-től Cseljabinszk-65) nevezték el azt a várost, amelyet 1990-ig a világ egyetlen térképén sem jelöltek. Pedig ekkor már több mint 110 ezer lakosú volt, ez a "láthatatlan" nagyváros. Szomszédos városok: Kaszli és Küstüm. Az őslakók: baskírok. Utcák, terek, színház, mozi, üzletek sora, sportolásra és szórakozásra alkalmas tópart az Irtyás tónál, szóval minden megvolt itt - csak a szabadság nem. Dupla drótkerítés közt elgereblyézett homokos föld, fegyveres őrség vette körül a várost. A külső kapu bezáródott mielőtt a belső kinyílt volna.

A szovjet Atomenergetikai Minisztériumnak még kilenc ilyen zárt városa volt. Az első három: Cseljábinszk-65 (40) (1947 ma: Ozjorszk); Tomszk-7 (1949 ma: Szeversk 56o27' É 84o47'K) és Krasznojárszk-26 (45) (1950 ma: Zseleznogorszk 56o 26' É; 93o36' K), továbbá: Kremljev (Arzamasz 16); Sznyezsinszk (Cseljabinszk 70); Novouralszk (Szverdlovszk 44); Zlatouszt 36; Penza 19; Obnyinszk; Angarszk.

A hidegháborús készletek maradványaként, a volt szovjetköztársaságok területén, még ma is, Kb. 7-800 t magasan dúsított uránium, illetve 150-200 t plutónium van, amit ezekben az üzemekben állítottak elő. NAÜ adatok szerint az atombombához elég 25 kg magasan dúsított urán, vagy 8 kg plutónium.

(A világon 43 ország rendelkezik magas dúsítású katonai uránnal, 12 ország - Izrael, Pakisztán, India csak feltételezetten - pedig plutóniummal is.)

1945-1996 közötti kísérleti robbantások száma: USA 1030; Szovjetunió és Oroszország 715; Franciaország 210; Nagy-Britannia 45; Kína 45; India 1
Összesen: 2046 robbantás.

Pakisztán azt állítja, hogy az indiai fenyegetésekre válaszul fejlesztette ki atomarzenálját. "Mi kényszerhelyzetben voltunk India atomambíciói miatt" - hangoztatta a pakisztáni szóvivő. India és Pakisztán háromszor háborúzott a brit gyarmati uralom 1947-es vége óta. Két háború a vitatott hovatartozású Kasmír miatt tört ki. (A nagyrészt hat-hétezer méter magas hegyek és nehezen megközelíthető, gyéren lakott területek alkotta Dzsammu-Kasmír, az addig brit fennhatóság alá tartozó indiai szubkontinens 1947. augusztusi megosztása óta gyakorlatilag folyamatosan a két utódállam, India és Pakisztán közötti területi viták forrása.)

A nemzetközi közösség béketárgyalásokra ösztönözte Indiát és Pakisztánt, mert attól tartott, hogy a feszültség nukleáris összecsapásba torkollhat.

Dél-Korea is titkos nukleáris programba kezdett, de Washington rávette Dél-Koreát a nukleáris program feladására cserébe az amerikai atomfegyverek védeleméért.

A szovjet atombomba robbantások helyszíne kezdetben Szemipalatyinszk volt. A kísérleti telep létrehozását 1947. augusztus 21-én határozta el a Szovjet Minisztertanács. A "Poligon"-t 1948-ban építették ki, az első atombombafelrobbantására. 40 év alatt 456 légköri és földalatti robbantást végeztek itt. Az első földalatti robbantásra 1961. október 11-én került sor. Az utolsó robbantás 1989. október 19-én történt. A függetlenné vált Kazahsztán 1991-ben bezárta a szemipalatyinszki "Nukleáris Poligon"-t.

A szovjet kísérleti robbantások közül 1955-1990-ben, 130 robbantás a Novaja Zemlja kísérleti telepen történt. Ebből 88 atmoszférikus, 39 földalatti, 3 pedig tengeralattirobbantás volt. Kísérleti nukleáris robbantások színhelyei voltak még a SzU-ban: Tock, Kapusztyin Jár, és a Ladogai telep.

Napjainkban a Novaja Zemljá a szubkritikus robbantások (más szóval: "hidrodinamikus kísérletek") színhelye. Ezekre azért is szükség van, mert így tudják leellenőrizni a plutónium és az erősen dúsított urán hatásának hosszabb ideje kitett műszaki technika és az indító robbanófejek üzemképességét. Ezen kívül a plutóniumegy része, hosszabb tárolás után, amerícium 241-es izotópjává alakul át. A folyamat elméletileg ismert, de hogy valójában mi történik a robbanófejekben lévő plutónium-amerícium keverékkel - az a gyakorlatban nem eléggé ismert. A tárolási feltételeket hasonló módszerekkel állapítják meg az USA-ban (Nevada) is. Az ilyen robbantásokat zárt konténerekben hajtják végre, mivel a robbanás ereje elhanyagolható. Az ilyen robbantásokat nem tiltja semmilyen nemzetközi egyezmény sem. (A CTBT, az átfogó atomcsend egyezmény sem.)

Az USA atombomba robbantások színhelye volt még: Carlsbad, New Mexico; Hattiesberg, Missisipi; Grand Valley, Colorado; Rifle, Colorado; Farmington, New Mexico; Hot Creek Valley, Central Nevada; Fallon, Nevada és Alaszka, Aleut-szigetek (Amchitka Island), ahol az eddigi legnagyobb erejű* (5,1 megatonna robbanóanyag) földalatti robbantást végezték. Itt 1971-ig 520. atombomba-robbantást hajtotta végre. (Az első robbantás 1965-ben volt a Project Long Shot szerint.). A szigetek körül a tengeri vidra állomány a huszadára esett. A hidegháború végeztével 1994-ben az amerikai hadsereg elvonult a szigetekről, több tízezres elhagyatott települést és rengeteg mérget hagyva maga után.

* A legnagyobb erejű nukleáris robbantást 1961-ben az Új-földi kísérleti telepen az oroszok végezték. Ez majdnem 60 megatonna TNT erejű, légköri robbantás volt, 4 km magasságban. A.D. Szaharov szerint (aki egyébként ennek a típusú H-bombának a "szülőatyja") a légköri atomrobbantások minden megatonnája 50 ezer ember halálát okozta a Földön.

A világ legnagyobb atombombájának modellje. (58 megatonna) Felrobbantották 1961. október 30-án, Új-földön. (Múzeumi fotó)

Aki még nem próbálta ki az atomfegyverét - hivatalosan nem számít atomhatalomnak. Az atomfegyver birtoklása szempontjából megkülönböztethetünk:

1. atomhatalmakat (melyek 1967. január 1. előtt nukleáris fegyvert, vagy más nukleáris robbanószerkezetet fejlesztettek ki és robbantottak fel): Amerikai Egyesül Államok, Szovjetunió (majd FÁK, később Oroszország), Nagy-Britannia, Franciaország, Kína;
2. küszöb országokat, melyen belül lehetnek:

- de facto atomhatalmak (India, Pakisztán, Izrael),

- "jó útra tért" küszöb országok (Argentína, Brazília, DAK),

- potenciális küszöb országok (Algéria, Líbia, Észak-Korea, Irak, Irán)

India és Pakisztán 1998-ban nyilvánította magát atomhatalomnak, miután nukleáris robbantásokat hajtottak végre. Egyik állam sem engedélyezte nukleáris arzenáljának ellenőrzését, így teljesen nem lehet tudni, pontosan milyen atomfegyvereket birtokolnak.

Franciaország a Muruora korallzátony közelében, Anglia Ausztrália melletti Montebello szigeten, Kína, India, Pakisztán a saját országuk határán belül robbantott atombombát.

2003-ban a tudósok már arra számítottak, hogy Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajt majd végre, ahogyan tette ezt India és Pakisztán is 1998-ban, tudtára adva a világnak, hogy beléptek az atomhatalmak sorába. A CIA akkori értékelése szerint: "Észak-Korea ezt azonban nem tartja feltétlenül szükségesnek. A kísérleti atomrobbantás végrehajtása ugyan megerősítené, hogy Phenjan rendelkezik atomfegyverrel, de nem változtat azon, hogy az észak-koreai vezetés már most is hisz e fegyvereinek hadrafoghatóságában." (Reuters hírügynökség, 2003. november 7)

2006. október 9-én Észak-Korea sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantást végzett. A tesztet helyi idő szerint nem sokkal fél tizenegy után - közép-európai idő szerint hajnali fél négy után - hajtották végre a Kildzsu város közelében, az ország északkeleti részén. A geológiai kutatóintézet mérése szerint 550 tonna hagyományos TNT robbanóanyag erejének felelt meg a kísérletben felrobbantott atomeszköz detonációja. (dél-koreai Yonhap hírügynökség jelentése)

Kémkedés és együttműködés

Írta magász több éve

A hírszerzés bonyolult tevékenység. A bibliai kérdést, hogy: "Ádám hol vagy?" költői kérdésnek is nevezhetnénk, hiszen az Úr nagyon jól tudta a választ. Nem így a hírszerző szolgálatok. Ma műholdak százai, kamerák milliói segítségével figyelik az emberek egymást. A hidegháború egyik jelképe a Lockheed cég által 1955-re kifejlesztett U-2-es kémrepülőgép lett.

A gép feladata nagy távolságú, nagy magasságban végrehajtott felderítő repülések végrehajtása, legtöbbször az ellenséges vadászok és légvédelmi rendszerek számára megközelíthetetlenül. A felderítő repülő rendkívül megbízható hajtóművével és hosszú, egyenes, leállított hajtóművel való vitorlázásra is képes szárnyaival nagy magasságból kémlelte a szovjet interkontinentális rakéták bázisait jóval a légvédelmi rakéták hatótávolsága fölött.

A gép először 1956 júniusában repült a Szovjetunió fölé. Feladata volt a Szverdlovszk környéki nukleáris létesítmények, (Cseljabinszk-70, ma: Sznyezsinszk.) plutónium üzemek (859-es számú) felderítése is. Számtalan légelhárító rakétát indítottak a U-2-esekre, de egészen 1960. május 1-ig nem tudták lelőni. Ezen a napon egy U-2-es indult a pakisztáni Pesavarból, hogy a Szovjetunió fölött elrepüljön egy svédországi bázisra. A rakétakomplexum fölött egész csomó SA-2-es légvédelmi rakétát lőttek ki rá, és noha mindegyik jóval alatta robbant, a gép a lökéshullámoktól mégis lezuhant, Szverldlovszk mellett. A pilótát, Gary Powerst elfogták és óriási nyilvánosság előtt diadalmasan elítélték, majd 1962-ben egy fogolycsere eredményeként szabadon engedték. (A kicserélt fogoly Rudolf Ábel ezredes volt, akit még 1957-ben tartóztattak le New-York-ban, kémtevékenységért. A cserére Berlinben került sor.) A repülőgép maradványait a Jekatyerinburgi múzeumban őrzik.

Washington Daily News 1960. május 7-i száma, és az U-2-es film-kamerája egy moszkvai kiállításon

1962. október 14-én Kuba fölött a kubai légvédelem szintén lelőtt egy U-2-est, amely a telepített közepes hatótávolságú, nukleáris töltetű SS-4-es rakéták kilövőállásait fényképezte. A pilóta, Rudoplh Anderson hadnagy életét vesztette. Az U-2-eseket bevetették a Szovjetunió rakétabázisainak kémlelésére, Kuba fölött a karibi rakétaválság idején, a szuezi válságban, a Sínai-félsziget fölött folyamatosan, az Öböl-háborúban Irak fölött, a délszláv válság idején Bosznia, Koszovó fölött, és Afganisztánban is. (Legutóbb 2003. január 26-án vesztett az USA U-2-est Dél-Korea fölött. A gép Szöultól 50 km-re délre zuhant le hajtóműhiba miatt, pilótája katapultált, de megsérült. Rajta kívül három embert sebesítettek meg a roncsok. A U-2-esek az észak-koreai atomlétesítményeket figyelték.). Az U-2 műszerei:

Senior Glass radarjel-felderítő rendszer, amely az adatokat továbbítani is tudja a bázisra. Az ASARS-2 szintetikus nyílású radarral, amely egy nagy-hatótávolságú, minden időben, éjjel-nappal használható oldalra néző (side-looking airborne radar SLAR) lokátor, a csatateret pásztázhatja a repülőgép mindkét oldalán 162 km-es távolságig. Két V-alakú antennatömbje van, amelyekkel a radar pásztázhat, vagy alaposabban megfigyelhet akár álló, akár mozgó célpontokat. Mozgó célpont-jelző módban a kép gyengébb minőségű; álló célpontokat megfigyelő üzemmódban nagyobb felbontással képes azokat letapogatni, a képeket rögzíteni, és szélessávú kapcsolaton továbbítani is.

Az U-2-sek békeidőben is értékes hírszerzési adatokat gyűjtöttek, bár az amerikai haderők hírszerzési igényeinek nagy részét manapság már kémműholdak adják. Az első CORONA műhold több fényképet készített a Szovjetunióról, mint az ország fölé 24 estben repülő U-2-es összesen.

A tömeges elrettentés katonai stratégiája két okból bukott meg az ötvenes évek végére. Egyrészt túlságosan merevnek bizonyult: helyi konfliktusokat nukleáris háborúvá fejlesztett volna, ami végső soron nem állt az Egyesült Államok érdekében; másrészt feszített ütemű rakétafejlesztéssel a szovjetek ledolgozták a célba juttatás terén mutatkozó hátrányukat. Az 1957. október 4-én fellőtt első szovjet szputnyik (Szputnyik-1) szinte sokkolta az amerikai - és közvetve a nyugat-európai - védelmi tervezőket, politikusokat és a közvéleményt is.

Szputnyiktól a Szajuz-Apolloig

A stratégiai tervezők a szovjet-amerikai hadászati erőegyensúly kialakulása folyamán előbb azt tudatosították, hogy nem lehet következmények (azaz válaszcsapás) nélkül első csapást mérni, majd azt is, hogy e helyzet kezeléséhez - elkerülendő a kubai válsághoz hasonló éles helyzeteket - tárgyalásokra van szükség.

Az USA csak 1958. január 31-én lőtte fel az első műholdját, az Explorer-1-et.

Kevésbé ismert, hogy Az Internet története is a nukleáris politikai helyzet alakulására vezethető vissza. A gyökerek a hatvanas évekig nyúlnak vissza. A történet katonai fejlesztések civil szférába való átszivárgásával kezdődött. Abban az időben merült föl ugyanis az USA-ban egy kevéssé sebezhető számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak. Dwight Eisenhower elnök - a szovjetek űrversenybeli sikereit ellensúlyozandó, a Szputnyik 1 fellövésének hírére - elrendelte a Defence Advanced Research Project Agency (DARPA) beindítását, amely a kutatásokat azután finanszírozta, és megszülethetett az első csomagkapcsolt adattovábbítás, majd 1972-ben az e-mail program.

1975-ben már közös űrprogramot indított az USA és a Szovjetunió.

És amit nem sikerült a mai napig sem felderíteni teljes mértékben:

A lakatlan északi orosz részeken például a tengeri világító tornyok energia ellátására 40 000 Ci aktivitású stroncium és cézium izotópokat tartalmazó radio-hő generátorokat (RTG) használtak. (Radioizotópos hő-elektrogenerátor - RITEG). A berendezés 900-1000 év múlva válik veszélytelenné! Használtak Pu 238 töltetet is. Tipusok: Béta-M;  Efir-MA; Gorn; Gong; IEU-1; IEU-2M. Ma legfőbb gondot a felügyelet nélkül hagyott berendezések begyűjtése, őrzése okozza.

Kidobott RITEG a Kola félszigeten
2004-ben Oroszországban program indult 2db IEU-1 típusú, tengerbe esett RITEG generátor kiemelésére. A generátorok MI-8-as helikopterekről zuhantak az Ohotszki tengerbe 1987-ben és 1997-ben. A kiemelés költségei meghaladják a 20 millió rubelt.

Csak az érdekesség kedvéért: az amerikaiak meg az atombombáikat hagyták el. 1956-ban a földközi tengeri gyakorlaton 2db, 1958-ban Georgia államban 1 db, 1965-ben a Japán-tengerbe 1 db atombomba hullott véletlenül. Azóta is keresik őket. (De legalább van róluk nyilvántartás!)

1966. január 17. Egy amerikai KC-135 üzemanyaghordozó repülő és egy B-52-es bombázó Spanyolország partjai felett összeütközik és négy termonukleáris bomba esik le Palomares falu közelében. Egy bomba épségben ér földet, kettőben földet éréskor felrobban a konvencionális robbanóanyag. Később 1400 tonna kontaminált talajt távolítanak el. A spanyol katonák védőfelszerelés nélkül dolgoznak. A negyedik bombát 80 nap múlva emelik ki a tengerből.

A tengerből kiemelt, kissé viharvert bomba, Palomaresnél

Nukleáris balesetek

Írta magász több éve

A témát sokan feldolgozták, eléggé ismert. Aki kíváncsi rá könnyen és bőven talál adatokat, ismertetőt az interneten is. Itt én csak a legjellegzetesebb nukleáris baleseteket ismertetem abból a meggondolásból, hogy a nukleáris politikát befolyásoló eseményekhez szolgáljak tényadatokkal, illetve néhol kifejthessem személyes véleményemet, vagy azt, hogy hogyan láttam én az eseményeket. A nukleáris balesetek közül példának bemutatok tehát egy amerikai és egy szovjet atomerőműi, egy japán és két szovjet nukleáris feldolgozó üzemi balesetet.

HARRISBURG - THREE MILE ISLAND

1979. március 28

A TMI baleset során annak ellenére, hogy a reaktor tönkrement, és az anyagi kár igen nagy volt, a környezetbe csak igen csekély mértékű radioaktivitás került ki. A balesetnek halálos áldozata nem volt, sőt emberi sérülés sem történt. Ennek a balesetnek a környezetre gyakorolt hatása elhanyagolhatóan csekély volt. A balesetután nagyon sokat javult a reaktorbiztonság világszerte, intenzív kutatások, fejlesztések kezdődtek. Forradalmian megváltozott az atomerőművi operátorok képzése, továbbképzése. Ekkor terjedt el a szimulátorok használata e területen.

1979-ben az egész világot bejárta a balesetről szóló hír. Magyarországon is feszülten figyeltük a rádióban elhangzó híreket, hogy sikerül-e elvezetni a hidrogént a reaktortestből, vagy bekövetkezik a robbanás, amitől a szakemberek is tartottak. A paksi atomerőmű egy hónap múlva a baleset teljes, részletes leírását megkapta. Később kötelezték az atomerőmű üzemeltetőket, hogy valamennyi nyomott-vizes reaktortartály fedelet el kell látni gáz elvezető szeleppel és vezetékkel. Ebben az időszakban Pakson még az atomerőmű első blokkjának a szerelése és a kezelőszemélyzet alapkiképzése folyt.

Nézzük a Three Mile Islandi (TMI) eseményeket az USA Nukleáris Felügyelő Bizottságának a független Rogovin Bizottság, Hendrie M. Joseph és Darrell G. Eisenhut jelentései alapján.

1979 március 28, hajnal 4 óra. A TMI atomerőmű 2-es blokkja 97%-os teljesítménnyel üzemel.

Egy gőzfejlesztő tápvíz szivattyút a védelem üzemzavarszerűen leállítja. A tápvíz szivattyúk kiesésére a védelmi reteszelések (primerkör nyomás magas: 165,2 kp/cm2) leállítják a reaktort és a turbinát is. A szekunderkör leállása következtében a primerkör hűtése (a reaktor leállása után is van remanens hő fejlődés) megszűnik, kinyit a térfogat-kiegyenlítő lefúvató szelep, (158,5 kp/cm2 nyomásnál) de a jelzőlámpája nem világít, így a kezelő ezt nem észleli. 155 kp/cm2 nyomásnál a szelepnek vissza kellett volna zárni, de ez nem történt meg. A primerkör nyomása még két óra hosszat csökkenni fog. A hőmérséklet növekedése a primerkörben folytatódik. 321 0C nál indulnak az üzemzavari tápszivattyúk, hogy elvonják a remanens hőt a gőzfejlesztőben a reaktorból, de a tolózárak nincsenek nyitva, így nem történik víz betáplálás a gőzfejlesztőbe. A primerköri nyomás lecsökken 112,5 kp/cm2 értékre, erre működni kezd az üzemzavari zónahűtő rendszer. Ezt a működést a kezelő indokolatlannak tartotta és kikapcsolta az üzemzavari hűtést. (4:04:30-kor az első két szivattyút, majd 4:10:30-kor a másik kettőt is. A reaktor zónájában a nyomás 95 értékre esik, a hőmérséklet nő, megindul a gőzképződés, amitől a reaktor aktív zónája túlhevült, a fűtőelemek részben felhasadtak. A fűtőelemek cirkónium burkolata a magas hőmérséklet hatására reakcióba lépett a hűtővízzel, aminek következtében H2 fejlődés indult meg.

A lefúvató szelep még mindig nem zárt le. A buborékoltató tartály (ide fúj le a biztonsági szelep) hasadó-tárcsája 13,4 kp/cm2 kinyit és a primerköri víz a containment (beton kupola, ami elzárja a környezettől a reaktort és a berendezéseit.) aljára folyt.

A reaktorban telítettségi (95 kp/cm2 nyomás és 307 0C) állapot van, ami víz-gőz keveréket jelent. Hogy a kavitációtól (elgőzösödés a szivattyú lapátokon) megóvják a fő-keringtető szivattyúkat %u2013 a kezelők leállítják azokat. A zóna hűtés nélkül marad, a gőz és a H2 fejlődés folytatódik és a gőz-gáz keverék - a fentebb leírt úton - a reaktor kupolában szaporodik. A padlón összegyűlt vizet a zsompszivattyú a segédépületi tartályokba szállította. Ezek túlfolyóin keresztül jutott a szabadba a primerköri vízből kiváló radioaktív gáz. (kb. 40 percig).

A reaktortartályban a fedél alatt gázbuborék alakult ki, amelyet nem tudtak elvezetni. Ez robbanással (durranógáz!) fenyegetett. A melegági hőmérséklet a skála végpontján 327 0C-on áll. A hideg ágon az üzemzavari zónahűtő rendszer vizének hőmérséklete 66 0C-os. (nincs keringés)

Reggel 7,30-kor jelentik be, hogy az egész erőműre kiterjedő veszélyhelyzet van.

14 órakor a reaktor kupola alatti nyomás elérte a 3 kp/cm2 nyomást. Beindult a sprinkler rendszer. (Hidegvíz permetező rendszer ami lecsapatja a gőzt, ezzel csökken a nyomás.)

17,30-kor zárják le a biztonsági lefúvató szelepet a térfogat kompenzátoron és megkezdik a nyomás növelését.

20,00-kor indítják a fő-keringető szivattyút, a primerköri keringés beindul és 70 kp/cm2 nyomáson, 140 0C-on stabilizálódnak a primerkör paraméterei.

Csak március 30.-án sikerült egyértelműen megállapítani, hogy a reaktor felső részében a cirkónium-víz reakció (Zr 2 H2O = ZrO2 2 H2.) miatt gázbuborék alakult ki. Méretét az első becslések szerint 34 m3-re értékelték. Félő volt, hogy a buborék elzárja a hűtőközeg áramlásának útját és hogy kialakul a durranógáz koncentráció, ami robbanáshoz vezethet.

A gázbuborék eltávolítására egy 70 fős szakértői bizottság alakult, akik kidolgozták azt a módszert, hogy a térfogat kompenzátor légtelenítőjén keresztül a betonkupolába %u2013 szakaszosan (6-8 óránként 15 percig) - fúvatták le a primerkörben összegyűlt gázokat, onnan pedig egy hidrogénégetőbe vezették, amit április 1-re kötöttek be a kupola légterébe. (Ekkor a H2 koncentráció már 2,3 % volt.) A hulladék gáz-tárolóból a gázokat a kupola alá vezették vissza.

Ezzel a módszerrel április 7.-ére a gázbuborékot 1,5 m3-re sikerült csökkenteni.

A radioaktív kibocsátás március 30.-án volt számottevő. Ekkor az erőmű telephelyén a talaj mentén 20-25 mrem/h dózisteljesítményt mértek.

A 8 km sugarú terület szélén 2-3 mrem/h volt ez az érték.

Az erőmű környékén az egész baleset alatt senki sem kapott 100 mrem feletti dózist. (Ez alig több mint a fele amit egy átlagember kap egy év alatt a természetes, az orvosi és egyéb forrásokból.)

A kibocsátott gázok alapvetően xenon és kripton izotópok voltak (rövid felezési idejűek)

Jód és stroncium kijutás nem volt jelentős. (A szellőzőrendszer jódszűrői felfogták)

A tejben kimutatott radioaktív jód 600-szor volt kevesebb a maximálisan megengedettnél.

A primerkör lehűtése 60 0C-ra április 7-én történt meg és megkezdhették a dekontaminálási és hulladékvíz feldolgozási munkákat.

Üzemanyag olvadás nem volt, uránt nem tudtak kimutatni a primerköri vízben.

A balesetet részletesen elemezték és a tapasztalatokat szinte az egész világon hasznosították a hasonló típusú erőművekben.

Tragikomikus, hogy a legkomolyabb károkat a környék lakói számára egy, az erőművön kívüli üzemzavar okozta. Ez sem okozott volna nagyobb károkat, ha a média a szükséges hangulatot nem termeti meg hozzá. Kedden 9 órakor informálták a tudósítókat, hogy az erőműnél üzemzavar történt, de radioaktivitás nem került a környezetbe. Másnap a CBS televízió az alábbi - egyébként hamis és értelmetlen - közléseket tette: "Ez az első lépés egy nukleáris rémálom megvalósulása felé. Az atomerőművön belül olyan erős a radioaktivitás, hogy áthatol az 1 m vastag védőfalon és mérföld távolságban is mérhető." Csütörtökön iskolaszünetet rendeltek el. Pénteken következett be az utolsó üzemzavar: véletlenül megszólaltak a harrisburgi légvédelmi szirénák. Az állam kormányzója azt ajánlotta, hogy a várandós asszonyokat és gyerekeket vigyék el a környékről. Az autópályákat menekülők ezrei árasztotta el és számos közlekedési baleset történt.

CSERNOBIL

1986. április 26

1986. április 26.-án 1 óra 21 perckor megsérült a csernobili atomerőmű 4. számú blokkja és jelentős mennyiségű sugárzó anyag került a levegőbe. A szovjet kormány azonnal hírzárlatot rendelt el. Hazánkban a Tájékoztatási Hivatal és az Agitációs és Propaganda Osztály kínosan próbált ügyelni arra, hogy csak a Moszkvából jóváhagyott információk jelenjenek meg. Április 27.-én azonban a Magyar Rádióban elhangzott az első hír a balesetről. A beolvasott szövegben közölték, hogy Dániától Finnországig észlelték a levegő radioaktivitásának hirtelen megemelkedését. (A hírszerkesztőség aznapi ügyeletese Bedő Iván állítólag fegyelmit kapott a közlésért.) Az országos napilapok április 29.- én hozták az első néhány soros értesítést a történtekről. A paksi atomerőmű vezetősége szintén az első napokban értesült a balesetről és megkezdték a környezeti mérések kiértékelését. Jelentési kötelezettségük azonban csak a kormány felé volt - amit a lehető legrészletesebben meg is tettek - de a közvéleményt nem tájékoztathatták az eredményekről.

Első kép: 1984. szeptember 03-08. PRIPJÁTY Az atomerőmű kultúrháza előtt a KGST ViÁB 5. szekció ülésén résztvevők csoportképe. (Alsó sor balról a második Nyikoláj Fomin az atomerőmű főmérnöke.)

Második kép: A csernobili szerencsétlenségért felelős vádlottak pere 1987. július 7-én.

Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnököt még szombaton 18 órakor értesítették a csernobili balesetről, ő vasárnap 11 órakor - saját vezetésével - kormánybizottságot hozott létre, amely elindította a szerencsétlenség kivizsgálását és a károk csökkentését. Április 27-én, vasárnap Valerij Legaszov a vizsgálóbizottság szakmai elnökeként a helyszínre repült. Hétfőn reggel az 1600 km-re fekvő svéd FOSMARK atomerőműhöz munkába érkező dolgozók ruháját a sugárzást mérő kapu belépéskor radioaktivitással szennyezettnek találta. A svédek a szélirány alapján csakhamar rájöttek, hogy a radioaktivitás nem svéd atomerőműből származik, hanem délről jön. Ők a közeli, litvániai Ignalina atomerőműre gyanakodtak és diplomáciai úton felvilágosítást kértek Moszkvától. A TASSZ hírszolgálati iroda hétfőn, április 28-án, 9 órakor adta ki az első jelentést.

Magyarországon jelentős szennyeződés a május eleji esőzések következtében alakult ki. Először május negyedikén hívták fel a lapok a figyelmet arra, hogy többször, alaposan mossuk meg a nagy levelű zöldségeket, és csak ellenőrzött, pasztőrözött tejet igyunk. Hogy miért arra akkor még nem adtak a magyar újságokban kielégítő választ. Pedig az atomerőmű minden adatot szolgáltatott az "illetékeseknek". A "forró" részecskékről csak igen kevesen tudhattak. Ezek mikroszkopikus méretű igen nagy aktivitású részecskék, amik általában a besugárzott nukleáris üzemanyagból kerülhettek a környezetbe a csernobili katasztrófa után. Nálunk a paksi atomerőmű udvarán is találtak ilyen csernobili forró részecskét 1986. május 6.-án. Azért az atomerőműben találták meg, mert itt volt olyan szakszemélyzet és ellenőrzés, ami ezt lehetővé tette. A paksi sugárvédelmi szakemberek kimutatták, hogy egy félig kiégett üzemanyag szemcsét találtak.

A legnagyobb aktivitású izotópok a talált szemcsében az alábbiak voltak:

95Zr 131 Bq

95Nb 153 Bq

103Ru 66 Bq

140Ba 67 Bq

141Ce 185 Bq

144Ce 203 Bq

(Dr.Germán Endre és munkatársai: "Sugárvédelmi mérések Pakson és környékén, a csernobili atomerőműves baleset után.")

Különben akkor, fél Európát beboríthatták ezek a részecskék. A salátaevőknek meg a finn rénszarvasoknak annyi volt!

Néhány érdekes részletet érdemes idézni az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoportjának 1989 áprilisában Balatonkenesén tartott előadásaiból. Az alábbi adatok Dr.Germán Endre (PAV) és munkatársainak "Kievi fű-, moha- és talajminták radioaktivitása" című dolgozatából való:

"A KLTE Izotóp Laboratóriumában a Debrecenben és környékén gyűjtött 180 forró részecske radiokémiai összetételét a kihullást követő 200 napon belül elvégzett gamma-spektrometriás méréssel meghatározva kimutattuk, hogy ezek közel 90%-a az elporladt fűtőelem anyagával azonosítható, kisebb hányaduk pedig tisztán Ru izotópokat tartalmaz. A fűtőanyag darabként azonosítható részecskére jellemző a jól meghatározott 95Zr/144Ce aktivitás arány, ami megegyezik a balesetet szenvedett reaktorra megadott készletből számított aránnyal.

Tapasztalataink szerint a Zr és Ce izotópok döntő részében forrórészecskékhez kötötten jelentkeztek a kihullásban. A fenti 180 forró-részecske összegyűjtése alapján, 1986 végén 1 forró részecske/m2 gyakoriságot becsültünk Magyarország területére.

Később a mohákban talált 144Ce aktivitások alapján a gyakoriságra 10 forró részecske/m2 értéket kaptunk. Ezek alapján jelenleg Magyarország területére 1-10 forró részecske/m2 gyakoriságot valószínűsíthetünk.

Néhány, különlegesen jól kipreparált forró részecskéről közvetlen ráhelyezéssel nyomdetektor felvételeket készítettünk. A nyomok alakja és sugaras eloszlása egyértelműen mutatja, hogy ezek az alfa-részecskék egy igen kis méretű (kb 20mikro cm) központi magból indulnak ki. Ennek a forró részecskének a baleset idejére számított 144Ce aktivitása 947 Bq ami 22,6 mikro cm átmérőjű fűtőelem darabkának felel meg. Ugyanerre a forró részecskére egy 50%-os detektálási hatásfokkal számolva, elhanyagolva az alfa-részecskék ön-abszorpcióját, 1989. februárjában kb. 1 Bq alfa aktivitást kapunk."

De nézzük az eseményeket:

1986. április 25-én a 4. blokk tervezett karbantartásra való leállása előtt az egyik turbógenerátor kifutási próbáit ütemezték be. Meg akarták tudni, hogy a gőz oldalról lezárt turbógenerátor forgórészének lendületéből mennyi villamos energia nyerhető. Vizsgálni szándékoztak, hogy ez elegendő-e a reaktor fő-keringtető szivattyúinak ellátására teljes feszültség-kimaradáskor, arra az időszakra, amíg a dízelgenerátorok be nem lépnek.

A kísérletet Anatolij Gyatlov villamosmérnök készítette elő és Nyikolaj Fomin főmérnök engedélyezte.

• 1986. április 25-én, pénteken hajnalban 1.00 órakor megkezdték a 3200 MW hőteljesítmény csökkentését.

3:47 A reaktor hőteljesítménye 1600 MW

13:00 órára a teljesítmény 1600 MW. A reaktorról lekapcsolták az egyik turbinát.

14:00 órakor a villamos elosztó központ értesítette az atomerőművet, hogy a közelgő hétvége ellenére a vártnál nagyobb a fogyasztók energiaigénye. Ezért a teljesítmény további csökkentését megszakították, de a reaktor üzemzavari hűtővíz rendszerét (a kísérleti program szerint %u2013 kiiktatták.).

23:10-kor közölte a Központ, hogy végre lecsökkent a fogyasztók energiafelhasználása, a 4-es blokk lekapcsolható a hálózatról A reaktor teljesítményét 20-25 %-ra csökkentik. (A rendszer kilengett, a teljesítmény 1%-ra csökken.

24:00 Műszakváltás

1986. április 26. szombat hajnali 0:28 óra: Hogy biztosak legyenek, a megengedett érték fölé növelték a hűtővíz keringetési sebességét. Emiatt a víz lehűlt és csökkent a reaktorban termelődő gőz mennyisége. Mikor azután az 1600 MW teljesítményt a tervezett 700 MW-ra kezdték csökkenteni, a reaktor pozitív üregtényezője miatt a teljesítmény a vártnál nagyobb mértékben csökkent: 300 MW-ra esett vissza. Egy napot kellet volna várni, hogy a felhalmozódott 135I és 135Xe elbomoljon, és elmúljon a xenonmérgezés okozta instabilitás.

1:00 Reaktor teljesítmény 200 MW

1:03-1:07 a 6 üzemelőhöz 2 további fő keringtető szivattyút indítanak. A kezelői szándék az volt, hogy a 4. turbógenerátor kifutásából táplált szivattyú mellett maradjon 4 a megbízható hűtésre. Kavitációs veszély lépett fel, a vízmennyiség megnőtt, a nyomás lecsökkent, a gőzképződés csökkent.

1:07. Alexej Akimov és Leonid Toptunov, a két operátor a szabályzatra hivatkozva habozott, de Diatlov rájuk parancsolt, hogy a szabályozó rudakat még jobban húzzák ki. Így a reaktorteljesítményt 200 MW értéken sikerült stabilizálni. (A szabályzat tiltja a reaktor üzemeltetését 700 MW hő teljesítmény alatt.) Az alacsony hő teljesítményre gondolva lecsökkentették a hűtővíz keringetésének sebességét.

1:22. A számítógép által utolsóként kinyomtatott adat: 200 MW.

1:23. Végre elkezdődött az igazi kísérlet. Az operátor kiiktatja a SCRAM (biztonságvédelmi) automatikát is, ami a neutronszám gyors növekedése esetén magától leállítaná a reaktort. (Ez a művelet is messzemenően szabálytalan volt. Egy korszerű erőmű esetében ez fizikailag is lehetetlen.) A "második turbina gyorszáró zár" jelre bénított védelem eltérés a programtól. (Cél: ismételhessenek, ha nem sikerül a kísérlet.)

1:23:20. Alig telik el 20 másodperc, a turbina gőzfelvételének kiesése miatt a hűtővíz hőmérséklete emelkedik, következésképp a szabályozó rudak automatikusan megindulnak lefelé. Ez azonban azt eredményezi, hogy a rudak csatornájában a víz helyét grafit foglalja el, ami a reaktor teljesítményét több százalékkal megnöveli.

1:23:40. A pozitív visszacsatolású reaktor hő teljesítménye 20 másodperc alatt 200 MW-ról 320 MW-ra ugrik. Ezt látva Akimov operátor megnyomja a vészleállás gombját.

1:23:43. A hőteljesítmény eléri az 1400 MW értéket. A reaktor helyenként szuperkritikussá válik a prompt neutronokra is, ezáltal szabályozhatatlan lesz. A hirtelen túlhevülés miatt fellépő hőtágulás elgörbíti a szabályozó rudak fémcsatornáit, így a süllyedő szabályozó rudak félúton elakadnak.

1:23:45. A hőteljesítmény már 3000 MW. A hűtővíz egyre nagyobb mennyisége forr el. Bekövetkezik, aminek a lehetőségét Tellerék már az ötvenes években megjósolták: pozitív üregtényező miatt a láncreakció az egész reaktorban megszalad.

1:23:47. Az egyenlőtlen hőtágulás miatt felnyílnak a fűtőelem pálcák.

1:23:49. A fűtőelemek hő deformálódása eltöri a hűtőközeg csöveit. A hirtelen fejlődött gőz nyomása gőzrobbanást idéz elő, föltépve a reaktor fedelét.

%u02C7 1:24:00. A víz 1100 °C felett hidrogéntermelő kémiai reakcióba lép az urán rudakat burkoló cirkónium-ötvözettel. A törések miatt a víz érintkezésbe kerül a grafittal is, ami szintén éghető szén-monoxid és hidrogén gáz fejlődéséhez vezet:

Zr 2 H2O = ZrO2 2 H2,

C H2O = CO H2.

A gyúlékony H2 és CO a külső levegő oxigénjével érintkezve felrobban. Ez a második, kémiai robbanás lesodorja az épület tetejét is. A grafit a levegőn meggyullad, füstje radioaktivitással szennyezi be az épületet, és annak egyre nagyobb környékét. Valerij Komjencsuk technikus a tető beomlása, Vladimir Sasenok villamosmérnök a robbanás következtében támadt tűz miatt azonnal meghalt.

A reaktor belsejében a hőmérséklet elérte a 3000 °C-ot. A hasadási termékek az üzemanyagból az égő grafitba diffundáltak, onnan pedig a levegőbe jutottak: az összes radioaktív nemesgáz (85Kr, 135Xe), továbbá a mozgékony alkálifém-ionoknak (137Cs) és az illékony jódnak (131I) mintegy 20 %-a. A többi nehézkesen diffundáló radioaktív fémeknek (89Sr, 90Sr, 239Pu) csak 4 %-a jut ki a környezetbe. (Sajnos, az állati-emberi szervezet nem tesz különbséget Cs és K között. A Ca-tól azonban megkülönbözteti a Sr-ot: a szervezetbe beépülő Sr/Ca arány a táplálékban mérhető Sr/Ca aránynak csak 20 %-a volt.)

A grafittűz 10 napon át égett, ezután sikerült bórozott homokkal és ólommal elfojtani. A bór célja a neutronok elnyelése, az ólom pedig megolvadva a levegőt zárja el a reaktortól. Ez alatt 4 EBq (4x1018Bq) aktivitás szabadult ki a légkörbe, ami 400-szorosa volt a hirosimai atombomba által a levegőbe juttatott radioaktivitásnak, és megközelítette egy nagy hidrogénbomba kísérleti robbantásakor a légkörbe kerülő aktivitás nagyságát.

A csernobili szerencsétlenségért felelős vádlottak pere 1987. július 7-én kezdődött meg Kijevben. Az eredetileg vádlottnak tekintett két operátor ártatlansága tisztázódott, helytállásuk elismerést nyert. (Azóta mindketten meghaltak az elszenvedett sugárdózis következtében.) Három hét múlva hirdettek ítéletet. Brukhanov, az erőmű igazgatója és Fomin főmérnök (az atomerőmű építésénél eltűrt konstrukciós hibákért), valamint Gyatlov helyettes főmérnök (a felelőtlenül lefolytatott műszaki kísérletért) 10 év, Rogozskin ügyeletes főmérnök 5 év, Kovalenko műhelyvezető 3 év, Lauskin biztonsági felügyelő 2 év börtönbüntetést kapott. Többjüket pár év után szabadlábra kellet helyezni, mert a kapott sugárzás miatt erősen leromlott az egészségi állapotuk.

A bíróság elfogadta a neves fizikusok és az illetékes kormánybizottság által készített, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek is eljuttatott egybehangzó jelentéseket a szerencsétlenség okairól, amelyek a felelőtlen kísérletezgetésben, a vádlottak hozzá nem értésében, bűnös felületességében keresendők.

Azóta a négyes blokk köré beton-szarkofágot építettek. A szarkofágban egy év múlva is 112 0C volt a belső hőmérséklet. A többi működő blokkot leállították.

A %u201Eszarkofág%u201D

A csernobili balesetet követően különböző számok jelentek meg a sajtóban arra vonatkozóan, hogy hány áldozata volt a balesetnek. Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium 12 500-ra tette azok számát, akik a 350 000 ukrán úgy nevezett "lividátor" közül meghalt. Ugyanakkor az Ukrán Radiológiai Kutatóintézet adatai szerint a felszámolók közül 3 178-an haltak meg.

"A felszámolók által kapott radioaktív dózisokról az alábbi információkkal rendelkezünk: A 4833 észt nemzetiségű közreműködő átlagosan 100 milliSievert (mSv) dózist kapott. A körükben folyó rendszeres orvosi vizsgálatok nem mutattak ki specifikus megbetegedéseket a "normálist" 50 %-kal meghaladó öngyilkossági rátán kívül. Ebben természetesen szerepe lehet a csernobili hatásoknak. Az orosz - messze nem teljes körű - adatok 168 000 felszámolónál 108 mSv átlag dózist rögzítettek (a maximum 250mSv volt). A vizsgálatok eredményei a fehérvérűség 80 %-os növekedését demonstrálják az átlag lakosság kontroll csoportjához képest. Ugyanakkor azt az orosz szakemberek is elismerik, hogy a számok túlbecsültek annak a ténynek a következtében, hogy a balesetet követően az érintettek körében a leukémia detektálására a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítottak és fordítanak." (Bajsz József, 1998. május 12)

A csernobili katasztrófa utóhatásait még sokan fogják kutatni. Egy 2004-es hír:

"Ukrán tudósok szerint a férgek változtattak szexuális szokásaikon. Szerintük ez azért történt, hogy növeljék utódaik túlélési esélyeit. Az eset látványosan példát nyújt arra, milyen változatos és komoly hatást gyakorolhat a nukleáris sugárzás az élővilágra."

Tokai Mura

1999. szeptember 30

Tokai Mura neve 1999 szeptember 30.-a után az egész világon ismerté vált.

Japánban egy kiskapacitású (210t/év) reprocesszáló üzem működik Tokai Murában. (1997-től 2000-ig egy tűzeset kapcsán le volt állítva. A tűz 1997. március 11-én keletkezett. Ekkor radioaktív anyag is kiszabadult. A tüzet 16 percen belül eloltották, 37 ember szenvedett különböző mértékű sugársérülést.). Japánnak ebben az egyik legfontosabb nukleáris központjában 1999. szeptember 30-án, kritikussági baleset történt. Egy urán átalakító berendezésbe a kritikus tömeg sokszorosát töltötték be és ez szuperkritikusságot idézett elő.(Korábban 5%-os dúsítású uránnal dolgoztak, most 18,8 %-os dúsítású uránt használtak, ahol a szubkritikussági előírás 2,4 kg volt, a 16 kg-os korlát helyett. A személyzet hibázott!) A láncreakció 12 órán át, pulzált. A hőmérséklet és a vízbontás hatására keletkező buborékok erősen hatottak a keffértékre, így a tartály reaktorként működött.

(A kritikus tömeg a hasadóanyag egy bizonyos mennyisége, amely erősen függ a geometriai elrendezéstől és az anyagi összetételtől. A kritikus tömeg kicsi, ha az anyag közel gömbszerű elrendezésű (ekkor egységnyi anyagmennyiségre minimális a felület, ahol elszökhetnek a neutronok), ha a közelben kevés a neutronelnyelő anyag, de van neutront lassító anyag (pl. víz) - a lassított neutronok ugyanis könnyebben váltanak ki hasadásokat. Ideális esetben a kritikus tömeg néhány kilogramm. Az uránfeldolgozó műveleteket olyan geometriai elrendezésben kell végezni, hogy sehol sem jöhessen össze kritikus tömeg (egyszerre csak kis anyagmennyiségeket mozgatnak, apró, elnyújtott tartályokat, vékony csöveket használnak). Másik fontos rendszabály, hogy a neutronokat jól lassító anyag - pl. víz - csak ellenőrzött körülmények esetén érhesse az oldatokat.

keff - sokszorozási tényező. A hasadások révén időegység alatt keletkező neutronok száma osztva a reaktorból időegység alatt eltűnő neutronok számával. Ha keff =1 akkor a láncreakció önfenntartó, a reaktor kritikus, a reaktorban a hasadó anyagok tömege ekkor:a kritikus tömeg.)

A láncreakciót végül a reflektorként működő hűtőköpeny eltávolításával és bórsavadagolással tudták megszüntetni. (Első a neutron kiszökést, a második a neutron elnyelést fokozta.). A baleset következtében két ember halt meg, a központ környékéről kitelepítettek 150 főt. Környezet szennyezés nem történt.

Tomszk - Szeverszk

1993 április 6

Itt valaha 5 plutónium termelő RBMK típusú, (mint Csernobilban) reaktor működött, de ma már csak 2 üzemel. A leszerelt nukleáris fegyverek tölteteiből és kiégett üzemanyagból állítanak elő uránt és plutóniumot az 500 ezer lakosú Tomszk város közelében levő "Szibériai Vegyi Kombinát"-ban - Szeverszk-ben. (117 ezer lakos)

Itt van a katonai atomtöltetek, robbanófejek, fő tárolója, továbbá egy urándúsító üzem is. A francia COGEMA céggel szerződésük van a reprocesszált francia eredetű urán 4%-os dúsítására. A szerződés 10 évre szól és 500 t UF6-ot dolgoznak fel. Ezért évente 50 millió USD-t kapnak. Paksra azért jelenthet veszélyt, mert az itteni dúsító berendezések elszennyeződhetnek a reprocesszállásból származó 232 U és 236 U-al, ami nem kívánatos kis mennyiségben sem a friss üzemanyagban. (Ebből a dúsító üzemből kapja az alap anyagot a friss üzemanyagot gyártó "ELEKTROSTAL", aki beszállítója a PA Rt.-nek is.)

Szerződésük van az USA-val is, mely szerint olyan alacsony dúsítású uránt szállítanak az USA.-ba, amelyet a magasan dúsított, katonai uránból nyertek A szegényítést, természetes urán hozzáadásával végzik Szeverszk-ben. (Tomszk-7) A természetes urán összetevőket, a program keretében visszaszállítják Oroszországba, vagy megveszi a USEC. (2000-ben 4600 t "természetes összetevő" került visszaszállításra.)

A szeverszki "Szibériai Vegyi Kombinát"-ban van a folyékony radioaktív hulladékoknak a mélységi tárolója ahol 50 millió köbméter (2 milliárd Ci) aktivitást "tárolnak" 10-20 km-re a Tom folyótól.

1993 április 6-án, az egyik tartály, amelyben nagy aktivitású hulladék volt, felrobbant. A robbanás során - hosszú felezési idejű izotópokra számolva - 4.3 TBq (115 Ci) aktivitású hulladék került ki a környezetbe, ami É-K-i irányban 120 km hosszúságban hullott ki. Ez volt a "Tomszki katasztrófa". A felrobbant 34,1 m3-es tartályban parafin és tributil-foszfát volt, amiben 8773 kg urán és 310 kg plutónium és nióbium volt. Az épület két emelete elszállt, a tetőn tűz ütött ki. A gamma aktivitás 20 szorosa volt a természetes sugárzásnak. Az elszennyezett terület nagysága meghaladta a 200 km2-t. A baleset a nemzetközi INES skálán a 4. fokozatot kapta. A környezeti mintákból készített mérések 12 kBq aktivitású forró részecskéket is kimutattak. Környéken a gamma sugárzás húszszorosa volt a természetes háttérsugárzásnak. A legszennyezettebb területek Georgievka, Naumovka és Csorrnaja Recska települések voltak. Az orosz Atomenergetikai Minisztérium (MINATOM) csak a helyszínre hívott független környezetvédők bemutatott adatai után ismerte el a katasztrófát.

Maják - Ozerszk

1957 szept.29

Radióaktív szennyezés a Majaktól É-keleti irányba

Cseljábinszk 40-nek (1990-től Cseljabinszk-65) nevezték el azt a várost, amelyet 1990-ig a világ egyetlen térképén sem jelöltek. Pedig ekkor már több mint 110 ezer lakosú volt, ez a "láthatatlan" nagyváros. Szomszédos városok: Kaszli és Küstüm. Az őslakók: baskírok.

A települést 1945 novemberében kezdték építeni.

12 GULÁG táborból 70 000 fogoly dolgozott az építkezésen.

1948 junius 19.-én itt indították a grafit moderátoros "A" jelű reaktort. A fizikai indítást közvetlenül I.V. Kurcsatov irányította. (Ez volt az első ipari, plutónium termelő reaktor. Teljesítménye 100 MW - majd - 500 MW, volt. 1987-ben állították le. Terv: szétszedik és bebetonozzák.)

Később - összesen - hat reaktor (5 grafitos, csatorna típusú, és egy nehézvizes, a "RUSZLÁN") üzemelt Cseljábinszk 65-ben. Ma már mind le van állítva, kivéve a könnyűvizesre átalakított 1000 MW-os, modernizált "RUSZLÁN" reaktort és egy izotóp-termelő 1000 MW-os reaktort. A grafitos reaktorok a Küzültash tó vizét használták direkt-hűtésre. (A; IR; AV-1; AV-2; AV-3 reaktorok.)

A "Majak" 1992-ig 73 t plutóniumot termelt.

1948-tól a folyékony radioaktív hulladékot a Tecsa folyóba engedték. Az 1949-től működő tórium dúsító üzem radioaktív szennyezett homokját szintén minden védelem nélkül tárolták a város mellett. (Ez 1968-tól vált ismerté.) A Tecsa az Irtisen keresztül az Ob folyóba ömlik.(Az Irtyás tóról már leválasztották) - Majd felhígul és eloszlik - gondolták. Mire észbe kaptak a folyócska mentén 20 virágzó falut kellett megsemmisíteni. Ott ahol korábban vízimalom őrölte a környező falvak gabonáját, templom, iskola működött, ma romok, és ember elől elzárt terület van.

A folyóba 76 millió m3 radioaktív vizet engedtek, 2,75 millió Ci aktivitással. (Kb 25% 90Sr és 137Cs) 28 ezer ember jelentős sugárfertőzést kapott a folyó mentén.

Ci - radioaktivitás régi mértékegysége. A másodpercenkénti elbomló magok száma Bq.(1 Ci=3,7 1010 Bq)

Különösen Metlino (1200 fő) és a tatár lakosú Muszljumovo (4000 fő) falú szennyeződött el. Az egészségügyi adatok 1992-ig titkosak voltak, bár a lakosokat 1950-től kötelezték vér-, és csontvelő vizsgálatokra.

A szennyeződés miatti többlet sugárterhelés ma is 1 mSv körül van.

A folyó árterületén a szennyezés mértéke a talajban eléri a 120 000 Bq/kg értéket 90Sr izotópra. A folyó felső folyásánál ma 740 GBq/km2 90Sr és 5920 GBq/km2 137Cs aktivitást mérnek. (Cs az izom, Sr a csontszövetekben halmozódik fel. Biológiai felezési idejük 30-90 év!)

Gyakorlatilag a folyó ma már nem létezik. A folyó völgyében több kisaktivitású, kaszkád rendszerű, gyűjtő-tárolót építettek, öv-csatornával körülvéve. (Vízgyűjtők) Ezek gyűjtik össze a környék lefolyó vizeit. A tárolókban 250 millió tonna kisaktivitású hulladék van. A túltöltődés veszélye az utóbbi csapadék dús években jelentkezett.(A közeli Argajás tó szintje 65 cm-rel megemelkedett.) A túlfolyás az É-i Jeges tenger elszennyezésének veszélyével fenyeget.

1957 szept.29.-én, karbantartási hibából, vegyi robbanás következett be egy nátrium uranitot és plutónium hulladékot tartalmazó tartályban. 20 millió Ci került a levegőbe. (A stroncium 1 Ci aktivitású parányi részecskéje nagy valószínűséggel halálos kimenetelű rákot okoz a szervezetbe kerülve.) A rádió-nuklidokkal tele felhő É-keleti irányban, 9 km szélességben, 105 km hosszan lakatlanná tette a környezetet. Megsemmisítettek 23 lakott települést, kitelepítettek több mint tízezer embert. 17 ezer hektár föld vált "Speciális tájvédelmi körzetté". Ez 2,5 Csernobillal ér fel!

A korábban gazdag élővilággal rendelkező, erdő-övezte, lefolyástalan Karacsáj tó, ahova vezették - 1951 októberétől 1953-ig - a nagyaktivitású folyékony radioaktív hulladékot, ma a világ legborzalmasabb tava, 120 millió Ci nagyaktivitású, bsugárzó, radioaktív hulladékkal! Céziummal és stronciummal. (40% 90 Str; 60% 137Cz) A kis-, és közepes aktivitású hulladék vizeket később is ide vezették.

Amerikai tapasztalatok alapján a tavat "bebetonozzák". Ott jártamkor, 1992 júniusában, a tó 2/3-a már sziklákkal és vasbeton prizmákkal volt tele. 1996-ig a tóba 1964,6 ezer m3 kő lett beöntve. (9444 db vasbeton prizma és zúzott kő.)

Műszerem szerint, a tó partján 5 óra alatt meg lehetett szerezni az atomerőműben engedélyezett teljes éves dózist. (50 mSv)

Sv - dózis egyenérték. A besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia (Gy=J/kg) szorozva a sugárzásra jellemző minőségi tényezővel.

Egyébként a sugárzás intenzitása a városban és a környéken 0,05 mikroSv/h, az 57-es robbanás helyén 2-4 mikro Sv/h, (ez megegyezett a repülőn, 10 000 m magasságban, Magyarország felett mért értékkel), a Karacsáj tóparton 1-3 mSv/h a víz felett 10mSv/h értéket mutatott az Alnor típusú sugárzásmérőm. (Alnor RDS-120; Universal Survey Meter; gy.sz.: 910441; Méréshatár: 0,05 mikroSv/h-tól 10 Sv/h-ig )

Összehasonlításul, ugyan ezzel a készülékkel Pakson az erőműben 0,08, Szekszárdon 0,05, Kistormáson 0,12, Moszkvában 0,05, Cseljábinszkban 0,07mikroSv/h értékeket mértem az indulásunk előtt, illetve az utunk során.

Mint látható a legbiztonságosabb üzem menet mellett is megtörténik az atom katasztrófa , és itt még nem is párosult más természeti katasztrófával, és arról nem beszéltünk, amikor szánt szándékkal okoznak katasztrófát mint legutóbb Japánban szökőárral egybekötve jött az áldás a lakosságra. Az időjárás befolyásoló fegyverek alkalmazásának az elején tartunk, és bizony már több kárt csináltunk tudatosan , mint azt reményeink szerint elvártuk volna a társadalmi alakulatoktól. Észre vétlenül zúdul egy egy kiszemelt országra az áldás, kénytelen elviselni, az aszályokozástól a földrengésekig minden csapást. Olyan ez mint a két világégés volt, ahol a bankárok pénzelték a háborút, és mégsem volt egyetlen egy bankár sem a háborús bűnösök között. Ha jól sejtjük ezeket a projekteket is bankárok finanszírozzák, olyan etika mellett, hogy a föld lakosságát egy milliárdra csökkentsék, ez a népirtás is megtorlatlan fog maradni, a bizonyítékok hiánya miatt, de ne hagyjátok 100 – 100 ember egy egy bankárra, és egynek sikerül megölni őket, eltökéltséggel a két világháborúért is fizethetünk a bankárkasztnak, az uzsoracivilizációért is, a zsidó bankárokat kiiktathatjuk a rabló bandából. Iszlám -féle bankokat kell alakítani, ahol nem az uzsora a cél, másként fogalmazva a pénz szerepe nem az hogy még több pénzt termeljen , hanem vissza áll értékmérővé. A magánkézben lévő levegőből előállított pénz, így nem töltheti be azt a szerepet hogy egy kézbe öszpontosítson minden vagyont., és az embereket adósrabszolgaságba sodorja. Nemzetek szenvednek e ténytől és eddig egyik sem mondta ki nem fizetjük vissza a visszafizethetetlen tartozásainkat , egy kivétel volt . Izland, amit követni kellene a többi nemzetnek is, és ha kell a zsidókat kiűzni az országok területéről., harácsoljanak Izraelben egymástól , ne mindig a gojokat kopasszák meg a hollókosztosok . Elég volt a zsidó túlsúlyból ki az országokból a cionista zsidókból, legyen a gyűjtőhelyük Izrael egymással torzsalkozzanak, ne engedjétek be őket ha már egyszer kimentek. Lopjanak egymástól, és éljenek egymásért egymás kárára , legyen ez a sorsuk söpörjük ki őket minden országból Izraelbe, és így törjenek világhatalomra, minden állam rakja ki őket, a világhatalmi ambiciójuk mindjárt megszünik, csak egységesen kell fellépni ellenük.

Iráni atomerőmű

Írta magász több éve

A nukleáris politika egyik legérdekesebb játszmája zajlik Irán körül. Az iszlám köztársaság a nukleáris energia békés célú felhasználásának lehetőségét kihasználva atomerőmű üzemeltetését tervezi, saját üzemanyag ellátással.

Az ország első atomerőművét még a 70-es években elkezdték építeni, de a folytatni csak orosz segítséggel tudták. A nukleáris üzemanyaggyártás urándúsítással jár, ami kettős kimenetelű játszma: kikerekedhet belőle atomtöltet is, amelyet föl lehet szerelni a perzsák frissen kifejlesztett - Izraelt közvetlenül fenyegető - rakétáira is. 2005-ben megegyeztek Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal abban, hogy átmenetileg felhagynak az urániumdúsítással, de csak ideiglenesen. Ez a megoldás azonban nem elégítette ki az amerikaiakat, - főleg George Bush elnököt, aki a legnagyobb veszélyt éppen Iránban véli felfedezni.

Irán nukleáris létesítményeiről szólva elmondható, hogy Irán nem tartozik a nukleáris technikában járatlan országok közé. A teheráni műszaki egyetemen 1967-től működik az 5 MW-os TRR kísérleti reaktor, amelyet még az amerikaiak építettek 5 millió dollárért. Ennek az üzemanyaga 5,7 kg 93%-os dúsítású urán volt. 1992-ben a NAÜ felügyelete mellett, argentin kivitelezésben, modernizálták a reaktort. Irán 100 kg 20% dúsítású uránt vásárolt Argentínától a modernizált kísérleti reaktor számára.

Az első iráni szputnyikot (Sinah-1) orosz hordozórakéta (Mozsaec-) állította földkörüli pályára, 2005. október 27-én. A nanoszputnyik földközeli pályán (100-400 km) kering és a földfelszín tanulmányozása a feladata. Ezzel a ténnyel Irán bebizonyította a fejlettségét a kozmikus technikában is. (CNews.ru, 2005-10-27)

Az orosz-iráni atomerőmű építésről

Az atomerőmű építkezésről az amerikai és izraeli műholdak 1995-óta folyamatosan küldik a fotókat. (New York Times 2002. júloius 29.)

 

Az iráni atomerőmű építését még Reza Pahlavi sah utasítására kezdték el az 1970-es években. A szállító és kivitelező a SIEMENS (akkor még KWU,) lett. Az atomerőmű terveit 1972-re már teljesen elkészítették a németek, és 1975-ben megkezdték a 2 db 1300 MW-os blokk építését Bushehrben. A tervek szerint 1980-ban kellett volna indulni az első blokknak.

Irán 1970-től tagja az atomsorompó egyezménynek, amelynek negyedik fejezete kimondja, hogy azok az országok, amelyek nem rendelkeznek nukleáris technológiával, megszerezhetik azt. Ennek a technológiának a megszerzése érdekében építettek a 70-es évek közepén, az amerikaiak 5 kutató reaktort Iránban és francia, német és angol segítséggel további 23 atomerőmű létesítését tervezték az iszlám forradalmat megelőző időszakban. A forradalom után (1979. február) nyugat megvonta a bizalmát és a támogatását Irántól, így 1979-től megszakadt Irán nukleáris programja.

Amikor az Iráni-iraki háborúban (1980-88)* a rakétatámadások során szétlőtték a majdnem (70-80 %-ban) kész erőmű épületét, a németek levonultak az építkezésről, otthagyva a sok száz tonna berendezést, több mint 35 ezer szállítási egységet. Irán nemzetközileg teljesen elszigetelődött, csupán Szíria és Líbanon tartott ki mellette. (Később az oroszokkal öt éven keresztül egyeztették a felhasználható berendezések és létesítmények számát.) Az irakiak támadása azért lehetett olyan sikeres, mert a francia rakétákkal védett iráni objektumot olyan MIRAGE repülőkkel tudták támadni az irakiak, amelyek már fel voltak szerelve AM, 39-es EXOCET hajó elleni rakétákkal és rendelkeztek megfelelő védelemmel a légvédelmi - szintén francia - rakétákkal szemben. Például ilyenek voltak a Super Etendard típusú repülők, amelyből 5 darabot kapott Irak.

* Irán-iraki háború. 1980-1988

Iránnak határvitái voltak elsősorban Irakkal (a Shatt-el-Arab miatt) és az Egyesült Arab Emirátusokkal (Toub és Abu Musa-öbölben levő szigetek miatt), melyeket Irán szállt meg. Az Irán%u2013iraki határviszály 1980 szeptemberében háborúba torkollott. Irak megtámadta Iránt, ezzel kezdetét vette a csaknem egy évtizedig tartó háború.

Csaknem 20 éven keresztül álltak a romok a sivatagban. Nem akadt vállalkozó, aki folytatta volna az építkezést. Bár Irán már 1984-ben elkezdte nukleáris programjának folytatását. Egyes értesülések szerint titokban elindította a nukleáris fegyverek létrehozását célzó külföldi beszerzéseit is.

A Szovjetunió szétesése gazdasági-politikai válsággal járt együtt. A nukleáris iparban dolgozó orosz szakembereknek nem volt munkájuk. Az atomerőművi beruházások álltak, országon belül és kívül is. Gyakorlatilag mindent elvállaltak volna, így a Bushehr-i helyreállítást is. A feladat nem volt egyszerű. A leszállított berendezéseknek csupán az 1/7-ét tudták felhasználni. Az épületet hozzá kellett illeszteni az orosz tervekhez, ki kellett javítani a szitává lyukasztott konténmentet, új berendezéseket kellett megtervezni. 2004-re a berendezések és az irányító számítógépes vezérlés (ASU TP) leszállítása és szerelése befejeződött. 2005-ben az üzembe helyezési munkák kezdődnek. Ehhez és az üzemeltetéshez, a paksi atomerőmű létrehozásához hasonlóan, a személyzetet az oroszországi Novovoronyezsben működő Atomerőműves Oktató Központban képzik ki. A képzés közel három évet vesz igénybe. A 2005-ös indítást az orosz és iráni szakemberek közösen tervezik végrehajtani.

Az orosz-iráni együttműködés 1995 augusztusában vált konkréttá, amikor aláírták a Bushehri atomerőmű megépítéséről szóló egyezményt. (1995. januárban Viktor Mihailov az orosz MINATOM vezetője aláírt egy jegyzőkönyvet R. Amrollahival, az Iráni Atomenergetikai Szervezet elnökével, amiben, többek között említésre került, hogy hathónapos határidőn belül egy szerződéstervezet készítenek elő az Iránban megépítésre kerülő dúsító üzemre vonatkozóan. (Az iráni dúsító üzem építésére vonatkozó szándék jegyzőkönyvbe foglalását maga Mihailov is elismerte a Novaja gazeta 2006. 03. 09-i számában adott "Irán dúsítása" című interjújában.) Miután az amerikaiak tudomást szereztek erről a jegyzőkönyvről, kitört az iráni urándúsítási botrány. Ezt követően az oroszok felajánlották, hogy leszállítanak - úgy ahogyan a kanadaiak szállítottak Indiának - egy természetes uránnal működő, nehézvizes atomerőművet, de az USA ezt is megakadályozta, mondván, hogy az ott keletkező plutóniumból bombát lehet készíteni.) Ez az egyezmény az 1992-ben megkötött - 15 évre szóló - orosz-iráni kormányközi egyezményre épült, hasonlóan ahhoz a gyakorlathoz, amit még a SZU idejében alakítottak ki a szovjettervezésű Kelet-Európai atomerőművek létesítésekor. "Nem kis haszon is várt az orosz cégekre: az első blokk ára nyolcszázmillió, míg a második egymilliárd dollár volt. Ehhez képest - noha az oroszok már rég neki kezdtek a második blokk építésének - az elsőért járó összeget a mai napig nem kapták meg." (Vagyim Aszimov, 2003. június 20. HETEK)

Az oroszok 80 éves távlatban 80-100 milliárdos üzletre számíthatnak. (Sergej Stepashin, az Orosz Számvevőszék elnöke szerint.) Az elszámolást bonyolítja, hogy a megállapodást barter (árucsere) ügyletként kötötték és itt az "üvegzseb" módszer nem működik.

2006. március 07. UNO.hu. Több, mint 200 millió dollár felszabadítására adott engedélyt kedden az iráni parlament a kormánynak az olajbevételekből arra, hogy befejezzék az ország déli részén lévő bushehri atomerőművet, amely orosz segítséggel épült. Az iráni állami televízió közlése szerint a kormány 1940 milliárd riált, vagyis 212 millió dollárt használhat fel a stabilizációs olajalapokból. Iráni remények szerint az egy reaktorral rendelkező létesítmény, amely a becslések szerint 800 millió dollár értékű, az év végéig elkészül.

2004 szeptemberében beszélgettem az orosz üzemanyag szállításért felelős TVEL Rt. egyik munkatársával. Elmondása szerint az üzemanyag szállításra készen vár a Novoszibirszki üzemanyag gyárban, de addig nem indítják útjára, amíg a szerződéses feltételek nem tisztázódnak teljes egészében. Ehhez pedig a kiégett üzemanyag elhelyezés mikéntjét kell megoldani. És itt érkeztünk el a nukleáris politikához. Az üzletet úgy kell megkötni, hogy a világ, Izrael és Amerika számára egyértelmű legyen az, hogy az orosz nukleáris üzemanyagból semmiféle módon nem készülhetnek nukleáris fegyverek. A tények nem elegendőek. A hitelesség a döntő. Ennek bizonyítékát leginkább Irak 2003-as lerohanásának indokaiban kereshetjük. Amerika hitelesen elő tudta adni azt, hogy a terrorizmust ezzel a megelőző csapással sikerül megfékezni. Bush elnök választási kampányának is ez volt a fő motívuma.

2004-ben úgy nézett ki, hogy sikeres orosz-iráni politika mellett a Bushehr-i VVER-1000-es blokkot 2006 végére átadhatják üzemeltetésre. Ellenkező esetben üzemanyag nélkül maradhat, legrosszabb esetben újra lebombázza valaki.

2006-ban Moszkva azonban azt jelentette be, hogy 2007 márciusában szállítja le a nukleáris fűtőanyagot Busehrba, és szeptemberben indítják a reaktort. Az atomerőmű novembertől tud majd áramot szolgáltatni a fogyasztóknak az elektromos hálózaton keresztül.

Polit.ru, 2004. július 04.

"Oroszország és Irán aláírják a kiégett üzemanyag visszaszállítási szerződést

A Bushehr-i atomerőmű kiégett üzemanyagának oroszországi visszaszállítása útjából elhárult minden technikai akadály, így Teherán és Moszkva hamarosan aláírja ezt a szerződést. Az atomerőmű 1000 MW teljesítményű lesz. A 2005-re tervezett fizikai indítás egyik feltétele volt ennek a megállapodásnak az aláírása."

Az orosz-iráni megállapodás jelentősége rendkívül nagy, hiszen 2003-ban még Muhammad Khatami, a "reformer%u201D iráni elnök bejelentette: elege van abból, hogy az ország egyetlen működő 1000 MW-os atomreaktorához más %u2013 Oroszország %u2013 szállítsa a fűtőanyagot. Elrendelte tehát az uránbányászatot, mert - mint mondta - nemzetbiztonsági érdek a teljes nukleáris folyamatkör iráni megvalósítása. Az uránt viszont dúsítani kell. A dúsítás végeredménye akár bomba is lehetne.

A dokumentum szavatolja, hogy az orosz közreműködéssel épült busehri atomerőműben felhasznált fűtőelemeket hiánytalanul visszaszállítják Oroszországba. A szerződés - orosz értelmezésben - enyhíteni hivatott azokat az amerikai félelmeket, hogy Irán maga hasznosíthatná a kiégett fűtőanyagot, plutóniumot vonva ki belőle atomfegyver előállítása céljából. Az orosz-iráni nukleáris együttműködés tárgyában keletkezett az egyik legsúlyosabb nézeteltérés Moszkva és Washington között, amely téma felmerült George Bush amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök pozsonyi találkozóján is.

Az IranAtom.Ru 2004. okt. 14-i híradása:

"Az orosz Atomenergia Ügynökség vezetőjének, Alexander Rumjáncevnek novemberi teheráni látogatása során aláírják a friss és a kiégett üzemanyag szállítási szerződést Irán és Oroszország között, ha a szakértők megegyeznek a hátra maradt kereskedelmi kérdésekben. Iránban ma is két szakértői delegáció tartózkodik a NAÜ-től. Az orosz szerződések aláírásával lezárhatják az iráni nukleáris dossziét." A busheri atomerőmű beruházás és az orosz nukleáris üzemanyag szerződéses helyzetéről magam is meggyőződhettem 2005 januárjában, amikor szakértő kollegámmal, Bencze Imrével Teheránban segítettük az orosz-iráni üzemanyag szerződés előkészítését. Az a véleményem alakult ki, hogy nyugaton nem az iráni atomerőmű üzemeltetésétől és a kiégett fűtőelemek felhasználásától tartanak igazán, hanem attól, hogy a nukleáris technikában fejlődhetnek a perzsák olyan szintre, ami már az amerikai gazdasági érdekeltségeket veszélyeztetheti a térségben. Az energiaellátás a jövő évszázadban alapvetően atomerőművekkel lesz megoldva. A ma olajban gazdag Irán, nem akar lemaradni, hanem atomenergiában gazdag Iránként akar átlépni a XXII. századba. Tiszta eszközökkel ezt Amerika nem tudja megakadályozni! Amit eddig sikerült elérni az csak annyi, hogy Irán nem, vagy csak rendkívül nehezen jut a nyugati modern technikákhoz és ezért kénytelen beérni az "orosz színvonallal".

Irán megnyitotta kapuit a NAÜ ellenőrei előtt, de ha az iráni nukleáris programot az ENSZ Biztonsági Tanács elé viszik, akkor ezt az ellenőrzést a továbbiakban megtiltja. Véleményük szerint ellenkezik a nemzetközi joggal az, hogy az USA és az európai országok foglalkozhatnak nukleáris üzemanyaggyártással és atomerőmű építéssel, míg ezeket Irán számára szeretnék megtiltani.

Egy konkrétan meg nem nevezett %u201Eelőrejelzés%u201D az MTI 2004 július 17-i híreiből:

"A The Times szerint a Washingtonban "héjaként" közismert forrás, utalást tett az iráni nukleáris létesítmények elleni katonai csapás lehetőségére is, mondván: jövőre még van lehetőség a Bushehrben épülő fő iráni atomlétesítmény lerombolására, ez a lehetőség azonban bezárul, amint Oroszország leszállítja Iránnak a fűtőelemeket.

Ezután rendkívüli környezeti károkat okozna a létesítmény megsemmisítése - tette hozzá. Oroszország a jövő év elején adja át a nukleáris fűtő rudak első szállítmányát Iránnak, s a reaktort a tervek szerint az év vége előtt feltöltik."

"Az Egyesült Államok kísérletet fog tenni a rendszerváltásra Iránban is, ha a jelenlegi amerikai elnököt novemberben újjáválasztják - írta a szombati The Times. A vezető londoni napilapnak egy név nélkül idézett amerikai kormánytisztviselő azt mondta: Washington - Iraktól eltérően - Iránban nem közvetlen katonai beavatkozást fog végrehajtani, hanem felkelést próbál majd szítani a "rendkívül elégedetlen lakosság" körében az iráni vallási hatalom ellen, és ennek érdekében "igen erőteljesen fog dolgozni".

Hát igen! Itt vagyunk újra a nukleáris politikánál! Az új atombiznisznél! A fő kérdés: Ki szállítja a nukleáris fűtőanyagot és mi lesz a kiégett üzemanyag sorsa? Úgy tűnik, hogy csak másodlagos kérdés az, hogy ki a terrorista?

Hogy Izrael folyamatosan napirenden tartja az Irán elleni támadás lehetőségét, azt bizonyítja, hogy a zsidó ország a 2005-ös évben 5000 légi fegyvert, köztük 500 BLU 109-es bunkerrobbantó bombát kapott az Egyesült Államoktól. Ezek használatát a Pentagon egyébként %u201Ecivilekre biztonságosnak%u201D ítélte, mivel azok befúródnak a földbe, majd a felszín alatt robbannak fel. A busheri atomerőmű elleni támadások során feltehetőleg ilyen lövedékeket használnának.

Ugyan ez a hír a Népszava online 2004. 07. 18-i tálalásában:

"Elképzelhető, hogy Izrael ugyanúgy lerombolja a dél-iráni Bushehrben épülő atomerőművet, ahogy 1981-ben lerombolt egy hasonló iraki létesítményt - írta a The Sunday Times című brit lap meg nem nevezett izraeli forrásokra hivatkozva. A légicsapás akkor lenne esedékes, amikor orosz szakemberek hozzálátnak az erőmű nukleáris fűtőanyaggal való feltöltéséhez. Egy washingtoni szakértői vélemény is megerősíti: Izrael csak addig léphet akcióba, amíg a fűtőanyag nincs a helyén, mert különben a támadásnak katasztrofális következményei lehetnek. Izrael 1981-ben azért rombolta le az oziraki létesítményt, mert Szaddám Husszein annak idején kendőzetlenül az atomfegyver megszerzésére törekedett. Jelenleg Iránt vádolják ilyen szándékkal, azt az országot, amely Izrael elpusztításának szükségességét propagálja, és amelyet a zsidó állam éppen ezért legveszedelmesebb ellenségének tekint."

"Hadszíntéri atomfegyverekkel mérne csapást Izrael az iráni nukleáris létesítményekre, és már el is készültek az erről szóló titkos tervek"- írta a The Sunday Times 2007 januárjában. (MTI, 2007. január 7.)

Ez lenne az első nukleáris támadás azóta, hogy az Egyesült Államok 1945-ben atombombát dobott Hirosimára és Nagaszakira. A lap értesülése szerint az iráni célpontok ellen bevetendő izraeli fegyverek hatóereje egyenként a hirosimai bomba tizenötöde lenne. A tervek szerint először hagyományos töltetű, lézervezérelt bombák ütnének rést a föld alatti létesítmények falán, és rögtön ezután mini atomrakétákat lőnének ki a telepre. Ezek mélyen a felszín alatt robbannának, csökkentendő a radioaktív szennyeződés kockázatát.

A The Sunday Times szerint Izrael három olyan, Teherántól délre fekvő elsődleges célpontot azonosított, amely részese az iráni atomprogramnak. Az egyik Natanz, ahol több ezer centrifugát szerelnek fel urándúsítás céljára, a másik az Iszfahán melletti uránátalakító, ahol az iráni alelnök múlt heti nyilatkozata szerint alagutakban 250 tonna, dúsításhoz használt gázt tárolnak, a harmadik pedig az Arak melletti nehézvíz-reaktor, amely a jövőben elégséges plutóniumot termelhet egy atombomba elkészítéséhez.

Az oroszok komolyan veszik a nukleáris versenyt. 2006. május 10-én Putyin elnök az Össz Szövetségi Gyűléshez intézett üzenetében az orosz nukleáris ipar teljes átstrukturálására hívta fel a figyelmet. Putyin elnök a szokásos, éves programadó beszédét a Kreml Márványtermében a parlament két háza, a kormány, a bírói rendszer, a régiók, az egyházak és a Társadalmi Kamara vezetői előtt tartotta meg. Komoly intézkedéseket és beruházásokat ígért az infrastruktúra és az innováció fejlesztésére az atom iparban. Új atomerőmű építéseket helyezett kilátásba Oroszországban és nagy jelentőséget tulajdonított a versenyképes orosz nukleáris exportnak, elsősorban Vietnámba, Kazahsztánba, Kínába, Indiába, Iránba, de a szlovák Mohovce 3-as és 4-es blokkjára kiírt tenderre is készülnek. Ugyanakkor két újgenerációs atom tengeralattjáró rövid időn belüli hadba állításáról is beszélt. Ezek a legmodernebb Bulava és TOPOL-M rakétával lesznek ellátva. Ezek az új Oroszország első modern hajói. 2006-ban sajnos annak lehetünk tanúi, hogy Amerika egyeduralmi törekvései felélesztik a fegyverkezési versenyt és a többpólusú világ kialakítására irányuló tevékenységeket. Az orosz államfő szerint korai még a fegyverkezési hajsza végéről beszélni, sőt, úgy vélekedett, hogy a versengés "új technológiai szintre" emelkedik. Rámutatott, hogy az Egyesült Államokban 25-ször többet költenek többet katonai célokra, mint Oroszországban. Putyin azt mondta, hogy az orosz "nukleáris triád" (atomfegyvereket hordozó repülőgépek, szárazföldi telepítésű rakéták és tengeralattjárók) a következő években olyan új fegyvereket kap, amelyek lehetővé teszik a hadászati erőegyensúly fenntartását.

Az Egyesült Államok és Oroszország viszonya mélyponton van. Bár 2001 után George Bush és Vlagyimir Putyin a terrorizmusellenes háború szövetségeseiként tekintettek egymásra, a volt szovjet térségben létező orosz-amerikai érdekütközéseken túl egyre inkább terheli a két ország viszonyát Putyin Iránnal kapcsolatos álláspontja.

Az USA, aki egyben az ENSZ BT vezetője is, nemcsak Irán urániumdúsító programját kívánja leállíttatni, hanem Irán energiaipara fejlesztését is. Jó példa erre az Irán-Pakisztán-India gázvezeték építésének pénzügyi akadályozása. A vezeték kiindulópontja Assaluyehben lesz, Irán dél-fárszi gázmezője közelében. A cső Pakisztánt átszelve éri el India északnyugati határát. Kapacitása napi 150 millió köbméter körül lesz. India a mennyiség kétharmadát szeretné, míg Pakisztán a megmaradó mennyiséget kapná. Murli Deora indiai olajminiszter 2006. májusában közölte, hogy az USA tiltakozása nincs hatással arra, hogy országa részt vesz-e a projektben. Az USA ugyanis ellenzi, hogy külföldi országok pénzt fektessenek Irán iparának fejlesztésébe.

A perzsák még további hat atomerőművi blokk építését tervezik. (Bushehr mellett még Ahváz-ban is építenek atomerőművet.). Kitartanak azon szándékuk mellett, hogy joguk van nukleáris üzemanyaggyártásra is, ami urándúsítással jár. Az iráni uránmezők feltárásában - a kínaiak mellett - egyébként cseh és magyar kutatók is részt vettek. Az iráni uránbányák kapacitása jelenleg évi 70-80 tonna urán. A költségek azonban magasak, mivel az érc igen mélyen fekszik, és alacsony az urántartalma. Az irániak már ekkor közölték, hogy maguk szeretnének uránt dúsítani. Az amerikaiaktól és a németektől ottmaradt technológia és Kína segítségével hozták létre azt a minimális dúsítási kapacitásukat, amit később az ellenőrök felderítettek. Irán 1987-ben titokban a pakisztáni atomfegyver atyjától, Abdul Kadír Khantól mintegy ötszáz használt és kezdetleges centrifuga alkatrészeihez jutott hozzá. Ezen kívül 1995-ben Moszkvához is fordult, centrifugaüzem vásárlás érdekében. Az akkori amerikai Clinton-kormányzat azonban meggyőzte Moszkvát az üzlettől való elállásra. Irán ezután nem tehetett mást, mint folytatta a Khan-féle centrifugák prototípusának elkészítését, és elkezdte építeni a natanzi bázist, ahol az első ütemben állítólag ezer, de a végső kialakítás után 50 ezer centrifuga működne.

A titok kiderülése után Irán 2003-ban beleegyezett abba, hogy leállítja a kutatásokat, és tárgyalásokat kezdett az Európai Unióval. Az akkor kísérleti jelleggel működő 164 centrifuga leállításakor mintegy ötven tönkrement, így az ipari mérethez Iránnak nemcsak a törött centrifugákat kell pótolnia, de újakat is be kell szereznie, és meg kell tanulnia több ezer gép összehangolását, ami szakértők szerint külső segítség nélkül nem könnyű feladat.

A friss üzemanyag kazettákat, vagy az UF6-ot, a belső piacon kívül is értékesíteni lehet a jövőben. Oroszország békéscélú nukleáris kapcsolata az olajban gazdag perzsa országgal erősen fenyegeti az USA piaci érdekeit a fejlődő országokban. (Arab országok, Távol-Kelet, India, Kína)

Hoszein Muszavian, Iránnak a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökséghez delegált főképviselője többször hangsúlyozta nyilatkozataiban, hogy az európai országok kérésének dacára Irán folytatja urándúsítási programját. Közölte, hogy Irán független akar maradni a nukleárisfűtőanyag-előállítás terén, nem fog az európaiakra számítani beszállítóként.

Az urándúsításról sok szó esett ezért megérdemel egy kis magyarázatot:

Centrifuga azért szükséges az urándúsításhoz, mert ennek segítségével választják szét az uránhexafluorid formában lévő U235-ös izotópot az U238 %u2013as tól. Az UF6 csupán kétféle molekula keveréke: az egyik moláris tömege 349 g/mol (235U 6*19F, tömege:235 6*19=349), míg a másiké 352 g/mol, (238U 6*19F, tömege:238 6*19=352). Így a gázcentrifugák hangsebességnél gyorsabban forogva szétválasztják a nagyobb atomsúlyú, U-238-as izotópot az U-235-ös izotóptól. Az UF6 tisztasága igen fontos, mert ha a gáz szennyeződéseket is tartalmaz, akkor a dúsítási szakaszban tönkreteheti a centrifugákat. Szennyező anyagok például a molibdén és ezüst, ami a 2004-es beüzemelésnél problémákat okozott a centrifuga üzemeltetésben. Egyetlen ilyen centrifuga egy év alatt csak alig pár gramm katonai szintre dúsított U-235-öt képes előállítani. Egy U-235 hasadóanyagú fissziós bomba létrehozásához néhány ezer, másfél méter átmérőjű, szuperszonikus sebességgel forgó centrifuga egy éves, folyamatos munkája szükséges.

Urándúsítás centrifúgával

A dúsító üzemek berendezései a nukleáris kettős felhasználású (polgári és katonai) termékek közé tartoznak, és mint ilyenek nemzetközi korlátozás, ellenőrzés alá esnek. A nukleáris és a nukleáris kettős használatú termékek exportjának ellenőrzésével a Nukleáris Szállítók Csoportja (Nuclear Suppliers Group NSG) foglalkozik. Magyarországon ez a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) feladata.

A csoporthoz 2005-ig 45 ország tartozott. (Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belorusszia, Belgium, Brazília, Bulgária, Kanada, Kína, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Finnország, Franciaország, Dánia, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Japán, Kazahsztán, Lettország. Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Oroszország, Szlovákia, Szlovénia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Spanyolország, Svédország, Svájc, Törökország, Ukrajna, Anglia, és az USA.) Az EU megfigyelőként vesz részt. Kína, annak ellenére, hogy atomhatalom és ténylegesen exportál nukleáris berendezéseket és technológiát, nem tagja az NSG-nek. Csatlakozását egyelőre azok az erők akadályozzák, akiket zavar Kína pakisztáni atomerőmű beruházásai.

A csoportot 1975-ben alapították, válaszul az 1974-es indiai atomrobbantásra. India nem írta alá az atomsorompó egyezményt és a világ rádöbbent, hogy a békés célú atomkutatásokat katonai célokra is fel lehet használni. 1978-ban az NSG a NAÜ-n keresztül jelentette meg az alapvető irányelveit, a NAÜ INFCIRC/254 számú dokumentumban.

A csoporthoz tartozó országok vállalták, hogy önmérsékletet tanúsítanak a nukleáris anyagok és az e területhez kapcsolódó termékek exportja tekintetében. Kormányuk nem engedélyez olyan tranzakciót, amely során az ellenőrzött tételeket (berendezéseket, szoftvereket, technológiát, információkat) katonai vagy a terrorista célokra használhatnának fel.

A nemzetközi előírások szerint az importáló országok hatósági igazolást adnak az exportáló országnak az exportellenőrzéssel kapcsolatos nemzetközi szabályok betartásáról. Ezeket a nemzetközi igazolásokat Magyarországon az OAH adja ki. Az OAH biztosítja hazánk részvételét a nemzetközi nukleáris exportellenőrzési rendszerekben, az atomsorompó-szerződés végrehajtásával kapcsolatban megalakult Zangger Bizottságban és a nukleáris export és import szabályozására létrejött Nukleáris Szállítók Csoportjában A hazai tevékenységet is segíti a Nukleáris Szállítok Csoportjának rendszere, amely gyors információt ad arról, ha egy kereskedelmi ügyletben valamely részes ország az atomsorompó-rendszer védelmében megtagadta az exportengedélyt egy kettős használatú termékre. A rendszer hazai állomását az OAH működteti.

Az OAH részt vesz a 2016/1999. (II. 10.) Korm. határozattal létrehozott Non-proliferációs Exportellenőrzési Tárcaközi Bizottság tevékenységében, amelynek feladata a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmazásával kapcsolatos koordinációs tevékenység ellátása és az ezt szolgáló nemzetközi együttműködés gondozása.

A %u201EThe World Nuclear Association 2001 évi %u201EThe Global Nuclear Fuel Market%u201D kiadványában a világ dúsító üzemeinek éves termelése %u2013 ezer SWU-ban %u2013 az alábbiak szerint néz ki:

Ország/társaság megnevezése	Diffúziós technológia	Centrifúgás technológia
Kína	400	200
Franciaország/ Eurodif	10800	0
Japán/ JNFL	0	1200
Németország/ Urenco	0	1400
Hollandia / Urenco	0	1600
Anglia/ Urenco	0	2000
Oroszország6 Minatom	0	20000
USA/ USEC	11200	0
Összesen	22400	27200

A világ egyik legnagyobb urándúsítója az amerikai USEC.

Az USEC monopolhelyzetben van az Egyesült Államokban az urándúsítás területén, és ez a cég látja el fűtőanyaggal a világ nukleáris erőműveinek nagy részét. A cég egyedüliként végzi az orosz nukleáris fegyverek hasadó anyagainak újrahasznosítását is. A társaság az 1998-as sok vitát kavaró magánosítást követően állami kézben maradó dúsító üzemeket is működtet, a privatizáció óta több gyárat is bezárt, illetve jelentős elbocsátásokat hajtott végre. Az oroszországi megrendelés, és az európai versenytársakat sújtó vámok ellenére az USEC részvényeinek árfolyama a tőzsdére kerülés óta mintegy felére, 7 dollárra csökkent.

Az USEC hamarosan komoly vetélytársra számíthat, az Urenco személyében - amely egyébként a világon a legolcsóbban állítja elő a dúsított uránt. Az URENCO 1,1 milliárd dollárért dúsító üzemet épít az Egyesült Államokban egy konzorcium részeként. Az üzem várhatóan 2007-ben kezdi meg a termelést.

A Cameco és a Westinghouse aláírta a LES (Louisiana Energy Services -- Louisiana Energia Szolgáltató) konzorciumhoz való csatlakozásukat létrehozó előzetes megállapodást. A LES egy fejlett európai ultracentrifuga-technológiát alkalmazó új urándúsító üzem felépítését tervezi az Egyesült Államok területén. A konzorcium bejelentése szerint az egyetértési nyilatkozat aláírása az első lépés a társulás létrehozása útján, amely megtervezi, felépíti és üzemelteti az új amerikai urándúsítót. A LES várhatóan rövidesen dönt az új üzem telephelyéről, mely a régebbi, olcsóbb ultracentrifuga-technológiát alkalmazó USEC cég versenytársa lesz. A 200-250 dolgozót foglalkoztató üzem várhatóan 2007-2008-ban kezdi meg a működését, kezdetben 1 millió, majd 3 millió SW (Separative Work, a dúsításra fordított munka mértékegysége. A termelt dúsított fém-urán egységnyi tömegére vonatkoztatott szeparációs munka, az un. szeparációsmunka-egység a Separative Work Unit %u2013 SWU, az urándúsítás egyik legfontosabb mennyisége. A dúsító üzem kapacitása egyértelműen jellemezhető az egységnyi idő - pl. 1 év - alatt végezhető szeparációs munka, az SW nagyságával.) kapacitással. A LES konzorciumnak már tagja az URENCO európai urándúsító cég, az amerikai Fluor-Daniel tervező és építő cég, valamint az Exelon, Entergy és Duke energetikai cégek leányvállalatai. A döntés időközben megszületett, a dúsító üzem a New Mexikói Eunice-ban fog üzemelni és az URENCO holland Almelo gyárának mintájára építik.

Oroszországban négy helyen dúsítanak uránt: Angarszkban, Szeverszkben (Tomszk-7-ben),Zelenogorszkban (Krasznojárszk-45-ben), és Novouralszkban (Szverdlovszk-44).

Az orosz dúsítók összteljesítménye 10-18 millió SW/év. (Egy 1000 MWe teljesítményű reaktor-blokk éves dúsítási munka szükséglete. 100-120 000 SW.) Ez azt jelenti, hogy csaknem négymillió gázturbinás centrifuga pörög éjjel-nappal 1500-1650 f/s gyorsasággal az ország több üzemében! Megfelelően a nemzetközi egyezményeknek, a 90-es évek végétől katonai dúsítású (több, mint 90%-os) uránt az oroszok nem gyártanak.

A Financial Times 2005. 11. 08-i cikke szerint a NAÜ (ElBaradei), az USA és Oroszország is, a nemzetközi nukleáris üzemanyag tárolók létrehozásában látja az egyik kiutat az iráni helyzetből is. (%u201EMohamed ElBaradei, head of the UN nuclear monitor, said on Monday he had won commitments from the US and Russia for an initiative to create an international nuclear fuel bank.%u201D)

Az EU3-ak (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) és az Európai Unió átfogó csomagtervében, amit Teheránnak ajánlanak a következők vannak: az EU garantálná, hogy ellátja fűtőanyaggal Irán polgári célú atomreaktorait, feltéve, hogy azokat teljes mértékben ellenőrizheti az ENSZ atomenergia-ügynöksége, a NAÜ, s hogy az összes elhasznált fűtőanyag-kazetta visszajut a szállító országokba. Emellett az EU elvi beleegyezését adná ahhoz, hogy európai cégek építsenek meg egy új atomerőművet Iránban (az orosz kivitelezésben készülő busheri erőmű után), feltéve, ha a teheráni vezetés beleegyezik, hogy a létesítményben bármikor helyszíni ellenőrzéseket hajtsanak végre a NAÜ szakemberei. A politikai és gazdasági jellegű lépések között az EU fokozottabb gazdasági és kereskedelmi együttműködést ígér Iránnak, felveti a polgári repülőgépek szállításának lehetőségét, s kilátásba helyezi, hogy támogatni fogja az Öböl-menti országok biztonsági együttműködését, valamint rendszeres párbeszédet folytat majd Iránnal az energiabiztonság, az iraki és az afganisztáni stabilizáció, valamint a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem elleni fellépés kérdéseiben. Az EU álláspontja szerint Iránnak atomprogramjával kapcsolatban végre kell hajtania azokat a bizalomerősítő intézkedéseket, amelyeket a NAÜ előírt a számára, és tartózkodnia kell minden olyan egyoldalú lépéstől, amely a helyzet további éleződéséhez vezethet. Felszólította Teheránt, komolyan vegye fontolóra Moszkvának azt a javaslatát, amely szerint a nyersurán gázhalmazállapotúvá alakítását (konverziót) Iránban végezhetnék, az urándúsítást viszont Oroszországban.

Az orosz javaslat komolyságát támasztja alá az a Putyin nyilatkozat, amit 2006. január 25-én az Eurázsiai Gazdasági Közösség (EurÁzsGK) pétervári ülésén tett. Ebben felvázolta azt az elképzelést, hogy Oroszország a saját területén létrehozna egy nemzetközi nukleáris központot, ami teljes egészében NAÜ ellenőrzés alatt működne. Az EurÁzsGK feladata lenne megteremteni azt a globális infrastruktúrát, ami biztosítaná az egyenlő hozzáférést az atomenergiához, az összes érdekelt résztvevő ország számára. Mindezt a biztonság és a proliferáció maximális betartása mellett. Üzbegisztán csatlakozása az EurÁzsGK-hoz csak növelte a hosszú távú, biztonságos üzemanyagcikluson alapuló újgenerációs nukleáris létesítmények megvalósításának lehetőségét. Kazahsztánnal szintén bővültek a kétoldalú atomipari együttműködések. Oroszország eltökélt szándéka, hogy a globális biztonságot az energiaszektorban az EurÁzsGK keretein belül oldja meg. Ebben pedig az atomenergetika prioritást élvez. A nemzetközi nukleáris központ létrehozása, a nukleáris üzemanyag ciklussal kapcsolatos szolgáltatás export biztosítása csak széleskörű nemzetközi összefogással valósítható meg. Putyin ígéretet tett, hogy a G8-ak soron következő tanácskozásán megteszi az ajánlatát az atomenergia békés hasznosításának fentebb vázolt módjára, ami az iráni kérdés megoldása is lehetne.

(Az oroszokat egyébként nem nagyon zavarja, ha Irán atombombát hozna létre. Ennek oka egyedül az lehet, hogy Irán nem szeretne Irak, vagy Afganisztán sorsára jutni és ezért - hasonlóan Indiához és Pakisztánhoz - az agresszorok elrettentésére tartana atomfegyvert és nem fordítaná Oroszország ellen. Iránnak megvan mindene, tudása, eszköze, pénze ahhoz, hogy az atombombát létrehozza minden külső segítség nélkül, illetve minden korlátozás ellenére, ha akarja!)

Hajsza a hasadóanyagokért: bin Laden atombombát akar

A világ számos országában egyetemi kutatóközpontok raktáraiban még manapság is tárolnak atombomba gyártásához alkalmas anyagokat. A kelet-európai országok zöméből már elszállították ezeket a nukleáris anyagokat. Az amerikai ügynökök hamarosan Magyarországra is ellátogatnak, nukleáris anyagok után kutatva.

2008. július 5-én, nem sokkal hajnal előtt három nagy, kék teherautó, egy rendőrautó és egy busz dübörgött végig Észak-Bulgárián. A Szófia közeli településről elinduló járművek jelöletlenek voltak, a buszon néhány álmos rendőr utazott. A szállítmányról senki nem tudta, miért igényel villogó kék fényes kíséretet.

De Bulgáriának, és a legtöbbünknek a konvoj rendkívül fontos jelentőséggel bír: ez volt az utolsó, az atombomba előállításához szükséges erősen dúsított uránt (HEU, Highly Enriched Uranium) tartalmazó szállítmány, amely elhagyta Bulgáriát.

Két éven át tartó tárgyalásba és kemény munkába került, míg a nagy radioaktív tartalmú anyag – egy ma már nem működő kutatóreaktor több mint 6 kilogrammnyi üzemanyaga – végre kikerült a raktár polcairól, ahol felhasználatlanul hevert több mint húsz éven át elfeledve. A szállítás előtt érckoporsóba zárták, majd három kamionra rakták fel.

Július 5-én napkelte előtt a konvoj végül elindult, hogy megtegye útját a hegyek között, hogy néhány óra múlva a Dunán a konténereket behajózzák egy Ukrajnába induló fekete uszályra. Tíz nappal később a hajóról vonatra átrakott szállítmány megérkezett Oroszországba – vissza oda, ahonnan több mint fél évszázaddal korábban ajándék gyanánt Bulgáriába indult. A terv az volt, hogy az Urál-hegység keleti részén fekvő Cseljabinszkban újrahasznosítják, vagy megsemmisítik.

Lehetőséget kaptam arra, hogy ennek a szigorúan titokban tartott akciónak a szemtanúja legyek, bár azt természetesen előre kikötötték, hogy semmi sem kerülhet nyilvánosságra az egészből addig, amíg a szállítmány meg nem érkezik rendeltetési helyére, s amíg a hidegháború eme kicsi, de annál halálosabb maradékát biztonságba nem helyezik.

A HEU elszállítása annak a boldogabb időkben megkötött orosz-amerikai szerződésnek volt a része, amely a hidegháború végén köttetett. Ez az egyezmény ablakot nyitott a két világ között, ám ez az ablak most bezárulni látszik. Az oroszok által birtokolt HEU azonban soha nem volt a része ennek a megállapodásnak, és a jelenleg romló diplomáciai kapcsolatok arra engednek következtetni, hogy hamarosan befagyasztják ezt a programot.

Veszélyes üzem: egy atomreaktor valahol Európában.

A törekvés, hogy a világot biztonságosabbá tegyük, azt is magába foglalta, hogy felmérjék: milyen hatalmas mennyiségű pusztító vegyi anyag van még jelenleg is a Kaukázusban. Az a folyamat, aminek magam is szemtanúja lehettem, azt célozta, hogy ezt a területet megtisztítsák a vegyi anyagoktól, így a nukleáris anyagoktól is, és még valami ennél is borzalmasabbtól. A nukleáris terrorizmustól.

Az 1950-es és 60-as években az Egyesült Államok és a Szovjetunó HEU-val meghajtott nukleáris reaktorokat exportált szövetségeseinek – erőfitogtatásképpen, illetve kísérletek céljából. Amikor a hidegháború befejeződött, az akkori szovjet tagköztársaságokban megkezdődött a nukleáris fegyverek leszerelése. Ebből az időszakból több ezer kilogramm, nukleáris fegyverek előállításához alkalmas anyag maradt a reaktorokban és a kutatásokat végző egyetemeken is világszerte, és jó néhány ezek közül semmiféle biztonságot nem élvezett: csak egy lakattal lezárt szekrényben őrizték.

Az elrettentés logikája és a többszörösen veszített értékéből a kollektív tudatban, ugyanis néhány évtizeddel később a nukleáris anyagoktól való félelmet kiszorította a szeptember 11-én végrehajtott terrortámadás, amely hatalmas csapást mért a nyugati világ biztonságára.

A nyugati világ legszörnyűbb rémálma ugyanis ma az, hogy az öngyilkos szélsőségesek nukleáris bombával az autóikon behajtanak az egyik nagyvárosba, hogy annak központjában felrobbantsák magukat, mérhetetlen pusztítást végezve.

Bush és Blair háborút indított Irak ellen azzal az állítólagos céllal, hogy megakadályozza, hogy Szaddám nukleáris készlete az al-Kaida harcosai ölébe pottyanjon. Barack Obama a nukleáris terrorizmus kapcsán kijelentette: „Ez a legnagyobb veszély, amivel szembe kell néznünk."

De a különbség a retorika és a hatékony cselekvés között nagyon is feltűnő. Az Amerikai Egyesült Államok több mint 350 milliárd fontnak megfelelő összeget költött az iraki háborúra, hogy kivédjen egy olyan csapást, amely soha nem is létezett.

A Bulgáriában tárolt HEU-t visszaszállították Oroszországba.

Ebből az összegből arra is fordítottak némi pénzt, is, hogy elszállítsák a hasadóanyagokat bizonyos országokból, amelynek valóban voltak alapanyagaik nukleáris fegyver gyártásához.

A Global Threat Reduction Initiative (globális fenyegetést csökkentő kezdeményezés, GTRI) nevű szervezetet 2004-ben alapították azért, hogy erősfeszítéseket tegyen a világ civil – egyetemeken, kutatóállomásokon működő – raktárainak felderítésére, ahol a feltételezések szerint hatástalan anyagokat tárolnak. Erre az Egyesült Államok csupán 75 millió fontnak megfelelő dollárt fordított, annyit, amennyit az Egyesült Államok hadserege nyolc óra alatt elkölt Irakban. Az Osama Bin Laden vezette al-Kaida éveket töltött azzal, hogy felderítse azokat a helyeket, ahol nukleáris fegyverek előállításához szükséges nyersanyagokat raktározzák.

Ma pedig a nukleáris terrorizmus réme – valós. 1998-ban Osama bin Laden kijelentette: vallási kötelességük, hogy nukleáris fegyvert szerezzenek annak érdekében, hogy „istenük ellenségeit elpusztítsák".

Néhány nappal a 2001 szeptember 11-én történt terrortámadás előtt az al-Kaida vezetője találkozott egy pakisztáni küldöttséggel Kandaharban – köztük két nyugalmazott atomtudóssal is . A találkozóról született feljegyzések arról számolnak be, hogy bin Laden érdeklődött az atombombák építése iránt is. Azt a választ kapta: technikailag könnyű feladatról van szó, amennyiben van hozzá megfelelő mennyiségű hasadóanyag. Ha ennek a birtokába jutnak, többé nincs akadály.

Az al-Kaida éveket töltött azzal, hogy ezt a problémát megoldja. A nyugati titkosszolgálatok tisztjei úgy gondolják, hogy az al-Kaidát többször félrevezették a közvetítők, akik azt állították, hogy atombomba készítéséhez szükséges anyagokat tudnak ajánlani eladásra.

A Dubaiban élő bolgár építési vállalkozó, Ivan Ivanov azt állította: 2001 áprilisában találkozott bin Ladennel Pakisztánban, majd nem sokkal később felvette vele a kapcsolatot egy, az al-Kaidához tartozó tudós, aki azt mondta: megvásárolnák Bulgária nukleáris alapanyagait. Állítása szerint Ivanov visszautasította az üzletet, de Bulgária felhívta a figyelmet arra, hogy titkos forrásuk szerint jogos az aggodalom azt illetően, hogy bin Ladenék nem mondtak le a bolgár HEU-ról.

A volt Szovjetunió utódállamainak nukleáris iparára hatalmas csapást mértek: az Európai Unió – bár korábban ez nem volt szokása – megvonta a támogatásokat, mert az utódállamokban burjánzott a korrupció és az országokat átszőtte a bűnözés, valamint a nukleáris anyagokkal való illegális üzletelés.

Tony Blair és George Bush háborút indított Irak ellen.

A Bulgáriában raktározott HEU idén nyári eltávolítása azonban nem csupán technikai kérdés volt, hanem egyúttal hatalmas kockázatok kiküszöbölése is. A szófiai nukleáris kutatóintézetben egy 1989-ben bezárt atomerőmű hasadóanyagát tárolták. Az itt dolgozó hivatalnokok azt állították: az intézetben az utóbbi években egyre romlott a biztonság, és tartottak attól, hogy ez a hanyagság egy idő után vissza fog ütni.
A HEU eltávolítását két amerikai férfi is figyelemmel kísérte, akik a világ számos országának vezetőjével találkoztak már, hogy meggyőzzék őket arról: hosszú távú érdekük, hogy búcsút mondjanak raktáron tartott hasadó-anyaguknak.

Az amerikai duó: két emigráns. A 41 éves Andrew Bieniawski Dél-Afrikában született, ő képviselte a National Nuclear Security Administration (Nemzeti Nukleáris Biztonsági Szolgálat) nevű szerveztet, azt az amerikai hivatalt, amely az amerikai nukleáris arzenál feletti ellenőrzést is gyakorolja. Ennek a szervezetnek a feladata az is, hogy megbizonyosodjon arról: az amerikai bombák még működőképesek, valamint hogy nem fognak váratlanul felrobbanni.

Andrew Bieniawski társa, Igor Bolshinsky egykori ukrán bányász technikus feladata az volt, hogy hazatelepítse a szovjet eredetű nukleáris anyagot, és kísérje a szállítmányt.

Bulgáriából egyáltalán nem volt könnyű kihozni a HEU-t. Az elszállítására kijelölt napon a bolgár titkosszolgálat azt a parancsot adta, hogy a konvoj a tervezettnél egy órával korábban hagyja el az intézetet. És ahogyan a HEU-t szállító konvoj elérte a rá várakozó uszályt és elindult, hogy megtegye az utat a rá váró orosz vonatig, Bulgária hivatalosan HEU-mentes országgá vált. Ez a momentum azonban még nem töltötte el megelégedettséggel a nyugatot.

Létezik olyan pusztító hatású bomba, amelyhez nem plutónium, hanem HEU szükséges. Ebből az anyagból pedig bőségesen akad világszerte, és nem is őrzik olyan szigorúan, mint a plutóniumot. A GTRI jelentése szerint az elmúlt időszakban 610 kg HEU-t küldtek vissza a Szovjetunióba különböző országokból – Szerbiából, Romániából, Líbiából, Üzbegisztánból, Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból, Litvániából és Vietnamból.

bin Laden felvásárolná Bulgária nukleáris alapanyagait.

Bieniawsky és Bolhinsky látogatási listáján a következő két ország Magyarország és Kazahsztán. Remélik, hogy 2010-re az összes, a Szovjetunióból származó HEU-t begyűjtik a világ összes nem katonai létesítményéből.

Ez a terv pedig nem más, mint versenyfutás az idővel. Bieniawski szerint minden nap számít.

– Nagyon aggaszt bennünket, hogy a világ számos pontján raktároznak még ma is HEU-t nem katonai létesítményekben. Reálisnak érezzük annak a veszélyét, hogy terroristák kezébe kerül, és ők fel is használják. A hozzánk eljutatott információk arra sarkallnak bennünket, hogy azonnal cselekedjünk, és begyűjtsük ezt az anyagot olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.

A HEU-vadászoknak ismeretlen és láthatatlan ellenséggel kell szembenézniük. Talán terrorista csoportokkal kell számolniuk, de az is lehet, hogy csempészekkel vagy gátlástalan hivatalnokokkal, akik már fel is kínálták eladásra a nukleáris anyagot.

A hidegháború vége óta az Egyesült Nemzetek Szervezetének létezik egy felügyelete, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (International Atomic Energy Agency IAEA). Ez a szervezet eddig több mint 800 radioaktív anyagokkal kapcsolatos ügyben nyomozott – ennyi esetben tűntek el nyomtalanul pusztító fegyverek előállítására alkalmas anyagok csempészek kezén keresztül. A 800 esetből tizenkilenc alkalommal többnyire szovjet származású HEU-ról vagy plutóniumról van szó.

Atombombák működés közben.

2006 elején egy orosz halkereskedőt és egy alkalmi csempészt – Oleg Khinsagovot – tartóztattak le Grúziában. Körülbelül 100 g HEU-t foglaltak el Khinsagovnál, aki az anyagot a bőrkabátja alatt, egy nejlonzacskóban rejtette el. Róla azt feltételezték, hogy ez a kisebb adag csupán minta volt, amelyet egy komolynak mondott, a hasadóanyagok illegális világpiacán régóta tevékenykedő szervezet akart eladni egy iszlám katonai csoportosulásnak. Khinsagov azt mondta a vevőjének, hogy a HEU-ból még további két kilogrammot tud szállítani. Utóbb a feltételezett vásárlóról kiderült, hogy egy grúz kormányügynökről van szó. Khinsagov jelenleg börtönbüntetését tölti Tbilisziben.

Amikor néhány hónappal ezelőtt az orosz-grúz konfliktus erősen kiéleződött, Moszkva nagyon boldogtalan volt, mert nem tudott utána járni annak a nagyon fontos kérdésnek, hogy honnan származott a Khinsagov által bemutatott nukleáris anyag.

Véletlen egybeesés, hogy becslések szerint ugyanekkor 2 kilogramm HEU-nak kelt lába egy szupertitkos orosz nukleáris laboratóriumból Abbázia grúz részén, amelyet még 1993-ban foglaltak el a szovjetek által támogatott szeparatista erők. A HEU végül a kaotikus Kaukázusban tűnt el, ahol virágzik a szervezett bűnözés. A HEU természetesen azóta sem került elő, nem is bukkantak még nyomára sem.

Az USA naponta 30 millió dollárt költ Irakban

Tavaly novemberben a világ másik végén két csoport felfegyverzett férfi tört be a Dél-Afrika egyik legjobban őrzött nukleáris létesítményébe Pelindabában, ahol több száz kiló HEU-t tároltak. Megtalálták az intézet vezetőjét, aki éppen barátnője társaságában múlatta az időt. A fegyveres férfiak fejbe lőtték őt, majd felszívódtak.

Az IAEA által tartott meghallgatáson a dél-afrikai kormány tisztségviselői azt mondták, hogy a támadók technikailag nagyon felkészültek voltak, és első kézből kaphattak információt a létesítményt védő biztonsági rendszerről. Ragaszkodtak ahhoz, hogy az intézetben őrzött hasadóanyag nem került veszélybe, és a támadók csupán egy számítógépet vittek magukkal. Senkit sem tartóztattak le az ügy kapcsán.

Az IAEA nukleáris lopásokról összeállított jelentése szerint többnyire kis mennyiségű HEU-t szereznek meg a tolvajok. Azonban tudni kell, hogy egy működőképes bomba építéséhez 55 kg HEU-ra van szükség. Azonban arról senkinek sincs biztos adata, hogy mekkora mennyiségű HEU-t loptak el úgy, hogy bárki is észrevette volna.

Matthew Bunn-nak, a Harvard egyetem nukleáris szakértőjének becslése szerint annak az esélye, hogy a következő egy évtizedben nukleáris támadást intéznek az Egyesült Államok ellen, 29 százalék. Majdnem egy a háromhoz. Szerinte London kevéssé veszélyeztetett, de bizonyára az elsődleges célpontok között szerepel. A londoni King's College hasonló területen működő szakértője, James Acton úgy véli: még ha sokan azt gondolják, hogy egy ilyen atomtámadásnak nagyon kicsi, tegyük fel, egy százalék az esélye, akkor is kötelességünk elővigyázatosnak lenni, és mindent megtenni a jelenben ennek elkerüléséért.

Egy terrorista csoport nem nagyon tud mit kezdeni 55 kg-nál kevesebb HEU-val. Ugyanis nem tudnak széles körben pánikot kelteni vele. Acton azonban arra is figyelmeztet: a radioaktív anyagokat sprével is el tudják terjeszteni jelentős, például egy városnyi területen, és egy ilyen titkos akciót már csak akkor fogunk észlelni, amikor már túl késő lesz.

– Egy ilyen terrortámadás rendkívül pusztító hatású lehet: akár egy nagyobb várost is elnépteleníthet. És egy ilyen akciót nagyon könnyű véghez vinni. A hatása elképesztően pusztító. És sajnos azt nem tudhatjuk, hogy történt-e már ilyen jellegű támadás – mondta.

Jacqui Smith: a brit kormány komolyan számol a radioaktív anyagokkal való fenyegetettséggel.

Dhiren Barot-t, az al-Kaida Dél-Londonban élő tagját 2004-ben tartóztatták le terrorizmus vádjával, mert bombatámadást tervezett. Ugyanakkor apró radioaktív részecskéket találtak a lakása tűzriasztójában elrejtve, amely elegendő lett volna több ezer ember elpusztítására.

Jacqui Smith, a brit titkosszolgálat szakértője azt mondta: a brit kormány nagyon komolyan számol ezzel a fenyegetettséggel. Tavaly elkészítették egy radioaktív anyagokkal véghez vitt London elleni támadás számítógépes animációját.

A Bush-adminisztráció is elkészítette a lehetséges bombatámadások szimulációit. Spanyolország, a terroristák harmadik nagy célpontja idén év elején kezdte el ezt a munkát.

Az utóbbi években világszerte szinte minden nagyobb kikötőben sugárdetektorokat helyeztek és helyeznek el, ugyanis ezek a helyek lehetnek az utolsó védvonalak a nukleáris anyagokkal kereskedő csempészek ellen. Ezek az eszközök több ezer téves riasztást jeleztek már eddig is, ugyanis a radioaktivitás egyik összetevője megtalálható természetes formában a banánban is.

A Fehér Háznak van saját csapata van nukleáris bombatámadás esetére. Ők 2005-ben elfogtak egy olyan rejtjeles üzenetet, amely szerint éppen az Egyesült Államok felé tart egy feltételezhetően nukleáris fegyvert szállító hajó.

Ez a 21. század csatamezője. A nyugati országok kormányai nem biztosak abban, hogy túlságosan paranoiásak már, vagy vakmerően hanyagok a lehetséges nukleáris terrortámadásokkal kapcsolatban. Bush szerint ez a lehetőség annyira rettenetes, hogy bár nagyon kicsi az esélye, mégis: fel kell készülni a legrosszabbra.

2011.09.27. | 12:50 Erősen dúsított urán után nyomoznak Moldovában

---

Atomfegyver készítésére is alkalmas dúsított uránt keresnek Moldovában. Attól tartanak, hogy bűnözők szerezték meg. A moldovaiak az amerikai hatóságokkal együttműködve kutatnak az egy kilogrammnyi hasadóanyag után, amely moldovai illetékesek elmondása szerint feltehetően már külföldre került. A nyomozó szervek azt gyanítják, hogy a „vásárlók" valamelyik észak-afrikai országból származnak.

Jóllehet az egy kilogrammos mennyiség töredéke annak, ami egy atombomba előállításához szükséges, az eset újfent bizonyítja, hogy létezik olyan feketepiac, amelyen a néhai Szovjetunió felületesen őrzött raktáraiból származó hasadóanyagok cserélnek gazdát – írta az AP amerikai hírügynökség.

Az amerikai hatóságok segítséget nyújtanak moldovai kollégáiknak abban, hogy sikerüljön kézre keríteni a feltételezett csempészbanda vezetőjét, egy orosz férfit. Keresnek továbbá egy észak-afrikai személyt is, aki gyanújuk szerint megpróbálta megvenni a szóban forgó uránmennyiséget, mielőtt elmenekült Moldovából.  

Habár a két embert nem nevezték meg, az észak-afrikai kapcsolat aggasztja a hatóságokat: abban a térségben tevékenykedik ugyanis az al-Kaida terrorszervezet egyik ága, az Iszlám Maghreb al-Kaidája.

A moldovai hatóságok júniusban hoztak létre különleges csoportot, miután tudomást szereztek az ország Dnyeszteren túli területén tevékenykedő csempészbandáról. Fedett titkos ügynökök felvásároltak egy kis mennyiségű uránt, megelőzve az észak-afrikai vevőt.

Ezután letartóztattak hat embert és lefoglaltak 4,4 gramm uránt, amelyet az „eladók" 420 ezer euróért kínáltak megvételre. Utóbbiak azt állították, hogy további kilenc kilogramm urán, valamint némi plutónium is van a birtokukban. A banda összesen 23 millió eurót kért a nagyobb mennyiségű uránért, amely nagyjából egyharmadát teszi ki annak a mennyiségnek, amely egyetlen atomfegyver előállításához szükséges.

fn.hu/hir24.hu