Oroszország felkészült az atomháborúra És te sátánista cion zsidó a halálra?

Oroszország felkészült

az atomháborúra

És te sátánista cion zsidó

a halálra?

---

Te cionista kazár cenzor szállj ki a rendszeremből , az ígéret földjén cenzurázzál nekünk elég volt az Ildikó reszortja a nép hülyítéséből , még nem vagyunk hivatalosan zsidó gyarmat !!!! Ha azok lennénk , már gyilkolnánk benneteket rablógyilkosokat !!!!

Megelőző csapás a NATO kelet-európai 

rakétavédelmi rendszerére

Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy kilövi a NATO kelet-európai rakétavédelmi rendszerét, amennyiben az Egyesült Államok folytatja az Oroszországot fenyegető rakétapajzs kiépítését, figyelmeztetett Nikolaj Makarov, orosz vezérkari főnök csütörtökön.
„Amennyiben a helyzet tovább romlik megelőző csapás alkalmazása mellett dönthetünk,” – mondta Makarov a NATO és amerikai tisztek számára szervezett nemzetközi konferencián, az Associated Press jelentése szerint.

„Amikor az amerikaiak hozzálátnak a rakétavédelmi rendszer harmadik fázisának kivitelezéséhez Európában és úgy gondoljuk, hogy stratégiai nukleáris erőnk hatékonysága veszélybe kerül, súlyos lehetőségek merülnek majd fel a megfelelő orosz válaszlépést illetően,” nyilatkozta Anatolij Antonov, orosz védelmi miniszterhelyettes egy szerdai interjú során.

Oroszország nem olyan régen helyezett működésbe egy radart Kalinyingrádban, a lengyel határ közelében, ami képes az Európából illetve az észak-atlanti térségből indított rakéták észlelésére. Tavaly Dimitrij Medvegyev, akkori orosz elnök azt mondta országa ellentámadást indít, amennyiben nem sikerül megállapodni a rakétavédelmi rendszer ügyében. „Parancsot adtam a fegyveres erőknek, hogy állítsanak össze egy tervet Oroszország számára, hogy amennyiben szükségessé válik, elpusztíthassuk a rakétavédelmi rendszer adatátviteli és irányító központjait,” nyilatkozta Medvegyev 2011 novemberében.

2009. április 5-én Barack Obama ígéretet tett egy kelet-európai rakétavédelmi rendszer kiépítésére az iráni rakéták elleni védelemül. „A Cseh Köztársaság és Lengyelország igen bátran engedélyt adtak a védelmi rendszer befogadására,” mondta Obama Prágában. „Amíg az Irán jelentette veszély fennáll, a költséghatékony és működőképes rakétavédelmi rendszer kiépítésére irányuló erőfeszítéseink folytatódnak.

Két napja Michel Miraillet, a francia stratégiai és védelmi ügyek parancsnoka azt mondta, hogy az iráni rakéták nem jelentenek veszélyt Európa számára. „Először is Irán ballisztikus rakétaprogramja sem Európát sem az Egyesült Államokat nem veszélyezteti,” mondta a chicagói NATO csúcs előtt tartott moszkvai rakétavédelmi konferencia során. „Másodszor pedig az iráni atomprogram csupán civil célokat szolgál.”

A NATO és az Egyesült Államok azonnal reagáltak az orosz fenyegetésre. Alexander Vershbow, helyettes NATO főtitkár azt mondta, hogy a tervezett rendszer nem Oroszország ellen irányul és hozzátette, hogy az orosz interkontinentális és ballisztikus rakéták „túl gyorsak és kifinomultak” ahhoz, hogy a tervezett rendszer észlelni tudja őket.
John McCain szenátor Litvániából nyilatkozva elmondta, hogy az oroszok a tervezett védelmi rendszert „ürügyként használják arra, hogy a kérdéses, békés területen komolyabb katonai állásokat építsenek ki, amit paranoiaként lehet értelmezni Vlagyimir Putyin részéről.”

Márciusban Mitt Romney, az amerikai elnöki posztért versengő egyik jelölt, Oroszországot az Egyesült Államok ellenségeként jellemezte. „Oroszország minden kétséget kizáróan legnagyobb geopolitikai ellenségünk. Minden helyzetben a legrosszabb oldalon állnak,” nyilatkozta a CNN-nek.

Oroszország az USA első számú geopolitikai ellensége

Lassan fény derül arra is, hogy Mitt Romney, a Republikánus Párt elnökjelöltje mitől szerepelt egyre jobb eredményekkel az amerikai elnökjelölt-választásokon. Ahogy az Egyesült Államokban divattá vált az iráni atomprogram lebombázásával kampányolás, ehhez hasonló módon lassan Oroszország is bejön a képbe. Romney retorikájának ez elsődleges elemévé vált, így könnyen előnyre tehet szert azokkal szemben, akik csak Iránt lennének hajlandóak megtámadni. Miközben az erkölcsi felelősséggel kampányolás megnyeri az egyszerű ember szavazatát (közben üres szavakká járatja le magát az erkölcsöt és a felelősséget), ott, ahol az erkölcs emlegetése kifejezetten hátráltat, segít a háborús ígérgetés. Sorban állva könyörögnek a new yorki zsidók előtt a kampánytámogatásokért, közben már a fél világ megtámadását megígérik, csak hogy előnyre tegyenek szert.

Mitt Romney most kijelentette, hogy Oroszország az USA első számú geopolitikai ellensége. (Erről nemrég a CNN számolt be) Háborús ígéret még nem hangzott el, de Irán esetében is afféle utalgatással kezdődött – majd a végén már bunkerromboló bombák bevetésével kampányoltak az amerikai politikusok. Az ingerküszöb egyre növekszik, és mindig van egy másik jelölt, aki hajlandó többet ígérni a támogatóknak. Irán megtámadásának ígérete már nem számít elég időszerűnek, most helyette ilyenek kerültek elő: “Oroszország a világ legrosszabb színészei mellett sorakozik fel. Továbbra is támogatja Szíriát, de támogatja Iránt is – és ellenünk harcol, a szankcióink megbénításával, melyekkel a világ Iránnal szembeni politikáját akarjuk helyére tenni”

Romney eddig annyi támogatást szerzett, hogy már Obamát tekinti első számú politikai ellenfelének – akit többnyire az Oroszországgal kapcsolatos politikája mentén kritizál. A többi jelölt talán még a történtekről sem értesült, tőle tegnap azonnal előkerült a szöuli Nukleáris Biztonság csúcstalálkozón történő megbeszélés is. Romney arra hívta fel a figyelmet, hogy Obama lépései, amik a kampány szerint majd új alapokra helyezik Moszkva és Washington viszonyát, valójában teljességgel logikátlanok, és ezért “kifejezetten veszélyesek”. Mi azért találtunk benne logikát, de a támogatóknak ez mind nem számít, mert kampányfogásnak Oroszország lassú meggyengítése túl kevés, ők azonnali eredményeket akarnak, nyílt és agresszív ígéretekkel. Erre majd szép lassan rájön a többi politikus is, Obama pedig vagy megbukik, vagy lerombolja azt a képet, amit éveken át építgetett magáról.

A CNN szerint Obama nyíltan bejelentette Medvegyevnek, hogy “ez az utolsó választásom. Majd a választások után rugalmasabb lehetek”, amivel azt mondta, hogy ne várjanak tőle semmit, neki most ígérgetnie kell, valós dolgokról majd akkor lehet szó, ha újra megválasztják. Medvegyev erre diplomatikusan meghívta Obamát Moszkvába, de csak majd a választások után – és csak arra az esetre, ha újra megválasztanák.
(“Médiába került az amerikai és orosz elnök szöuli beszélgetésének azon része, amelyet nem szántak a sajtónak. Dmitrij Medvegyev és Barack Obama bekapcsolt mikrofon előtt beszélgetett egymással a sajtótájékoztató megkezdése előtt.
Feltételezhető, hogy Obama megmondta Medvegyevnek, hogy a választás után szélesebb együttműködést folytathat Oroszországgal a rakétavédelmi téren Európában. Ezzel az állítólagos kijelentésével kapcsolatban várható, hogy a republikánusok keményen kritizálni fogják az amerikai elnököt nemzeti érdekek elárulása miatt.” – írja a ruvr.ru.)

Romney kihasználván az előállt helyzetet azt mondta, “Oroszország a mi geopolitikai ellenségünk, és nagyon riasztó belegondolni abba, hogy az elnökünk valamit olyanra készül velük karöltve, amit nem akar elmondani a választások előtt”. Mivel a választás csak novemberben lesz, az új elnök felavatása pedig jövő év januárban, ezért kijelenthetjük, hogy Romney nagyon hamar megtalálta azt a témát, amivel még több támogatást zsebelhet be. A zsidó médiabirodalom egy részét már így is maga mögött tudhatja, mivel az esti tévéműsor közben Obama kampányvideói után az ő reklámfilmjeit játsszák be legtöbbször a választópolgároknak.

Külső szemlélőként bizony nehéz eldönteni, hogy melyik a hatékonyabb amerikai kampányszöveg: Izrael biztonsága, Irán lebombázása, vagy az orosz-ellenesség.

Szereljétek le az atomot: gyarmat lesztek…

A dicső Nobel-békedíjas Barack Obama – mielőtt még leváltják a bársonyszékben – meg akarja tárgyalni Putyinnal az orosz taktikai atomfegyverek és tartalék robbanófejek számának csökken-tését. Ennek okai egyértelműek: Oroszország olyan taktikai atomfegyver-arzenállal rendelkezik, ami katonailag lehetetlenné teszi a NATO számára Oroszország és gazdasági térségének feldarabolását. Obama kifogásolta, hogy az oroszok soha nem tettek még lépéseket ez irányba, és mindenáron el akarja intézni, hogy az orosz taktikai atomfegyver-arzenál valamilyen úton-módon le legyen szerelve. Legalábbis az Obamát mozgató bábmesterek – hivatali idejének végéhez közeledve – még rábízták ennek a kérdésnek a napirendre vételét.

Ezt egy többirányú bomlasztó tevékenységgel kívánják elérni. A felszínes nemzetközi diplomácia mögött belső aknamunka is zajlik az orosz atomfegyverek leszerelésének “elősegítésére”. Az orosz elhárításnak már így is rengeteg munkát ad a belső ellenzék külföldi támogatásának visszaszorítása és a folyamatos beszivárgás elhárítása. Oroszország bekerítésének műveleteivel párhuzamosan – ezt az orosz katonai vezetés is elismeri – az atomfegyverek leszerelésére felhívások potenciális veszélyt jelentenek Oroszország számára, ugyanis a belső ellenzék ezt is politikai fegyverként tudja felhasználni.

Elég valószínűtlen, hogy az orosz katonai vezetés majd pont azok tanácsára fog megszabadulni a – szükség esetén – a Nyugat pusztulását okozó fegyverektől, akik az elmúlt hónapokban Oroszország teljes határvonala mentén AEGIS rendszereket telepítettek, és évtizedek óta támogatják az orosz határ mentén szerveződő szeparatista szervezeteket. Ez a puhatolózás jól mutatja, hogy a NATO nem mer nyílt összeütközésbe kerülni közvetlen az orosz haderővel, ameddig az a mostani taktikai atomfegyver-arzenállal rendelkezik. Következésképpen a közeljövőben egyre fokozódni fog az a tevékenység, ami belső bomlasztás útján akarja elérni, hogy az orosz vezetés megszabaduljon az atomfegyvereitől.

Amint A végcél: Oroszország című tanulmányunkban is utaltunk rá, a korábbi, stratégiai atomfegyvereket korlátozó szerződések nem érintik a taktikai atomfegyverek kérdését. Ez egy olyan terület, amelyet meglehetősen nagy homály fed -  ezen harceszközöknek pontos számára és a legújabb fejlesztéseire vonatkozóan egyaránt. A taktikai atomfegyverek egy része, olyan kisebb hatóerejű tömegpusztító nukleáris eszközök, amelyek kis méretüknél fogva akár tüzérségi gránátba szerelve csöves lövegekből kilőhetők, illetve kisebb hatótávolságú harctéri rakétafegyverekkel is célba juttatható (természetesen irányított cirkálórakétaként, vagy szabadeséses légibombaként repülőről is bevethető), és a védekezés ellenük korlátozott vagy lehetetlen, különösen a tömeges bevetésük esetén. Például az Iszkander-M rendszer legújabb modifikációjának paramétereit hétpecsétes titokként őrzik az oroszok, és erre meg is van minden okuk. Még a pontos hatótávolságáról sem közölnek adatokat, illetve kevesebbet jelölnek meg a valóságosnál, továbbá a hozzá rendszeresített taktikai fejekről sem lehet semmi biztosat megtudni.

A cion-imperialisták katonai és stratégiai tervezői számára az orosz taktikai atomfegyverek olyan akadályt képeznek, amelyek korlátozása vagy kiiktatása nélkül semmilyen komolyabb nyílt agresszióra nem mernének vállalkozni Oroszország ellen – nos ezért fontos számukra a taktikai atomfegyverek kérdése.

Az orosz medve új életre kelt

Aki azt gondolja, hogy az Egyesült Államok az egyetlen szuperhatalom ma a világon, téved. Az erőviszonyok komoly átalakuláson mennek át ma a világban. Ki tudja megnevezni, melyik a legnagyobb olajtermelő és olajexportőr ország ma a világon? Melyik ország rendelkezik a legnagyobb földgáz erőforrásokkal és a világ második legerősebb hadseregével?

Nem Szaúdi-Arábia, nem Kína és nem az Egyesült Államok. A válasz természetesen Oroszország. Az orosz medve nagyon is életben van. Sokan nem tudják, hogy ma Oroszország az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajszállítója. Oroszország hihetetlen mennyiségű természeti erőforrással rendelkezik, államadósságuk rendkívül alacsony (az ország GDP-jének mindössze 10%-a), gazdasága pedig hihetetlen fejlődésen ment keresztül ez elmúlt tíz év során.

Sok tekintetben Oroszország csak most kezdi próbálgatni szárnyait. Sokan úgy gondolják, hogy az Eurázsiai Gazdasági Unió, amelynek létrejöttén Oroszország szorgosan dolgozik a régi Szovjetunió újjáélesztése felé tereli a helyzetet. Teljes gőzzel halad az orosz hadsereg modernizálási programja. Sokan, főleg Amerikában úgy gondolják, hogy a hidegháborúnak vége és Oroszország csak egy fogatlan medve, ami semmilyen veszélyt nem jelent. A valóság ennek talán éppen az ellenkezője.

Dimitrij Medvedev, orosz elnök bejelentette, hogy új nukleáris fegyvereket fog telepíteni, amelyek az amerikai rakétavédelmi rendszereket célozzák, amennyiben az Egyesült Államok nem hagy fel az Európába tervezett rakétavédelmi pajzs telepítésével. A napokban ez a konfliktus odáig fajult, hogy Medvedev az orosz néphez intézett beszédében felsorolta azokat a lépéseket, amelyeket életbe léptetett a NATO-országok európai rakétavédelmi rendszere körül kialakult konfliktus miatt.

Egyes korábbi egyezmények az Egyesült Államok és Oroszország között kezdenek csődöt mondani. Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy mostantól nem fogja betartani az Európai Hagyományos Fegyverekre vonatkozó szerződésben rögzítetteket, amelyre Moszkva még 2007-ben rendelt el moratóriumot.

Miközben az Egyesült Államok afganisztáni kecskepásztorokat hajszol Oroszország atomháborúra készül. Arról sem lehet sokat olvasni az amerikai sajtóban, hogy Oroszország egy kiterjedt földalatti bunkerhálózat kiépítésén dolgozik. Egyedül Moszkvában 5000 ilyen új bunker és óvóhely áll kivitelezés alatt. A 2012-es befejezéssel tervezett program célja egy olyan bunker és óvóhelyhálózat kiépítése, ami szinte a város teljes lakosságának képes menedéket nyújtani.

Mindeközben, mit tesz az Egyesült Államok saját állampolgárai védelméért? Semmit. Az Obama kormány azon ügyködik, hogy lefegyverezze az országot. A START, azaz Stratégiai Fegyvereket Korlátozó Egyezmény (STrategic Arms Reduction Treaty) 1550 darabban maximálja az Egyesült Államok és Oroszország által birtokolható nukleáris fegyverek mennyiségét. Az amerikai hadsereg számára ez 90%-os csökkenést jelent az 1967-es csúcshoz képest, amikor az USA 31.255 stratégiai nukleáris fegyverrel rendelkezett. Az Egyezmény a ballisztikus rakéták, azaz atombombázók számát is 700 darabban korlátozza.

Ez az egyezmény óriási előnyt jelent Oroszország számára, mivel teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az oroszok 10.000 taktikai nukleáris fegyverrel rendelkeznek, míg az USA esetében ez a szám mindössze néhány száz. Ezeket a taktikai nukleáris rakétákat cirkáló- vagy hordozórakétákkal, nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel vagy katonai repülővel is el lehet juttatni a célpontokhoz. Az egyezmény egyáltalán nem foglalkozik ezekkel az aránytalanságokkal, ami rendkívül komoly stratégiai hátrányba helyezi az Egyesült Államokat.

Az elmúlt néhány év során Oroszország rendkívül nagy hangsúlyt fektetett stratégiai nukleáris erejének modernizálására, míg az Egyesült Államok egyáltalán nem foglalkozott vele. Az amerikai vezetés most is azt gondolja, hogy messze Oroszország előtt járnak ezen a téren, de ezzel a véleménnyel egyedül vannak. Mások számára egyértelmű, hogy a két ország között egykor létező igen nagy technológiai szakadék mára szinte teljesen összezárult.A stratégiai fegyverek mellett Oroszország olyan új tenger-alattjárókat is kifejlesztett, amelyeket az amerikai radarok nem képesek észlelni, mert a korábbi modelleknél lényegesen csendesebbek, új ballisztikus rakétáik pedig képesek kijátszani az amerikai rakétavédelmi rendszereket.
Miközben az USA stratégiai hibákat gyárt, mint amilyen az al-Qaeda támogatása Líbia elfoglalásában, Oroszország új stratégiai fegyverarzenált állított elő.

A legtöbb embernek fogalma sincs arról, mi történik a valóságban. Miközben az Egyesült Államok úszik az adósságban, Oroszország fellendülőben van. A Forbes magazin cikke szerint Moszkva a világ harmadik legdrágább városa, a CNN pedig a negyedik helyezést ítélte ezen a téren az orosz fővárosnak.

Újabban pedig attól tartanak, hogy a régi Szovjetunió ismét összeáll. Az Egyesült Államokban ez a téma elkerülte a média figyelmét, pedig már az Eurázsiai Unió első tagjainak névsorát is nyilvánosságra hozták. Az első három tagállam Belorusszia, Kazahsztán és Oroszország lesz. A kezdeményezők pedig egyértelművé tették, hogy az egykori Szovjetunió valamennyi volt tagállamát szívesen látják a szoros gazdasági integrációt célul tűző unióban.

Miért hallgat erről az amerikai sajtó? Reagan idejében Oroszország volt az első számú külpolitikai téma Amerikában, ma pedig senki sem beszél róla. Amerikában mindenki azt akarja hinni, hogy Oroszország már nem jelent veszélyt és a hidegháborúnak vége. Az igazság azonban az, hogy a mai Oroszország sokkal erősebb, úgy politikailag, mind gazdaságilag és már katonailag is, mint a Szovjetunió valaha is volt.

Nagyon is elképzelhető, hogy Oroszország legyőzze az Egyesült Államokat egy első csapás indításával, főleg, ha Kínával szövetkeznének egy ilyen háborúban. A legtöbb amerikai ezt elképzelhetetlennek tartja, pedig az orosz és kínai vezetés sok órát tölt ilyen és ehhez hasonló forgatókönyvek megvitatásával.Sukhoi T50 5. generációs lopakodó vadászgép. Már ilyennel is rendelkeznek…

Az orosz medve visszatért és fontos szerepe lesz az elkövetkező évek eseményeiben.

„Mindent megteszünk az Új Világrendért!”

Közvetlenül az orosz választások előtt, Vlagyimir Putyin saját cikkében arra ösztönözi az eurozóna vezetőit, hogy fontolják meg, Putyin szavaival élve, egy „Európa Unió” felállításának lehetőségét.

„Igen. Jól olvasták,” írja Adam Taylor a Business Insider-ben. „Európa Unióról, és nem Európai Unióról van szó. Egy amolyan szabad-kereskedelmi zónáról, ami Lisszabontól Vlagyivosztokig érne.”

„Putyin szavaiból némi káröröm érződik,” írja Taylor, különösen, amikor a következőket olvassuk a cikkben:
„Oroszország rendesen kiveszi a részét a gyengélkedő európai gazdaságok támogatásából és folyamatosan együttműködik part- nereivel a közös, az IMF pártfogását élvező döntések meghozatalában. Oroszország nem zárja eleve ki a közvetlen pénzügyi segítségnyújtást bizonyos esetekben.”

A New York Times szerint az orosz miniszterelnök „egy távoli, de jóságos nagybácsi hangvételével” vázolja fel terveit Oroszország és az EU számára:
Oroszország része a nagyvilágnak, akár a gazdaságról, akár az információáramról vagy a kultúra fejlődéséről van szó. Nem kívánjuk, és nem fogjuk elszigetelni magunkat…

Következetesek akarunk maradni abban, hogy saját érdekeink és céljaink, nem pedig mások utasításai szerint cselekszünk. Oroszországot csak akkor tisztelik, és kizárólag akkor veszik figyelembe érdekeit, ha az ország erős és megáll a saját lábán. Oroszország abban a kiváltságban részesült, hogy meghatározhatja saját külpolitikáját… Meggyőződésem, hogy a globális biztonságot kizárólag Oroszországgal együttműködve és nem minket a háttérbe szorítva, geopolitikailag és védelmileg legyengítve lehet elérni… Nem kétséges számomra, hogy haladunk előre a globális biztonság érdekében kiválasztott úton, hátat fordítva a konfrontációknak, olyan kihívásokra koncentrálva, mint az atomfegyverek visszaszorítása vagy regionális konfliktusok és válságok megoldása. Megteszünk mindent, hogy Oroszország is élvezhesse a technika legújabb vívmányait.

Mindent megteszünk a jelenlegi geopolitikai valóságnak megfelelő, új világrend bevezetéséért és azért, hogy ez az átállás zökkenőmentesen, szükségtelen felfordulás nélkül történjen.

Szóval az „új világrendért” küzdünk? Remek.

…Oroszország azt javasolja, hogy induljuk el egy közös gazdasági és humán régió kialakítása felé, ami az Atlanti óceántól a Csendes óceánig tart. Ezt a közösséget, ami megerősítheti Oroszország lehetőségeit és pozícióját, hogy az „új Ázsia” tengelyévé válhasson, orosz szakértőink „Európa Unióként” emlegetik… Az eurozónát ért válság az orosz érdekeket is érinti, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az Európai Unió országunk fő gazdasági és kereskedelmi partnere. Az is egyértelmű, hogy a globális gazdaság szerkezete nagyrészt az európai helyzettől függ. Nekünk is érdekünk, hogy az EU erős legyen… és érdekünk, hogy az orosz-EU együttműködésben rejlő lehetőségeket kiaknázzuk.

ENSZ irányelvek a világvallás megvalósításához

A Hit alapú szervezetek, Változási Ügynök szerepre történő bevonására az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) konkrét módszereket jelentetett meg 2009-es irányelveibenaz ENSZ népességszabályozási programjai irányában ellenséges gyülekezetek megnyerésére:
„Az UNFPA úgy találta, hogy a különböző hitek és vallásközi szervezetek vezetői nyitottak a fogamzás egészségügyi kérdések megvitatására, ha azt kellő óvatossággal és érzékenységgel tálalják számukra.”

A „változás ügynökeinek” egyik feladata a szervezet fő napirendjének támogatása lenne „a félreinformáló kampányok ellensúlyozásával és az ICPD (Népesedési és Fejlesztési Nemzetközi Konferencia) szervezetén belüli társadalmi támogatás kiépítésével.”

A dokumentum egyértelműen leírja a toborzás elsődleges céljait:

„Meggyőző társadalmi-kulturális környezet létrehozása (a viselkedés, a hozzáállás és a gyakorlat befolyásolásával) a kulcsfontosságú közösségek népszerűsítésével és mobilizálásával az ICPD PoA és az MDG (Millennium Fejlesztési Célok) céljainak megvalósítása érdekében.”

A Világbank „Hitmegőrzés: A vallás és a környezet új megközelítése” című 2003-as kiadványában részletesen olvashatunk erről a széles spektrumot magába ölelő kezdeményezésről:
„Minden ember azt látja, azt teszi és az, amit gondol, gondolatainkat pedig saját kultúránk és hiteink alakítják. Ezért indult el az elmúlt néhány évtized egyik legkiemelkedőbb mozgalma. Hiszen, amennyiben a környezetvédelmi mozgalomnak hitre és értékrendszerre van szüksége ahhoz, hogy igazán hasznossá válhasson, nem találhatjuk-e meg a választ az eredeti multinacionális szervezetekben, a legnagyobb multinacionális egyesülésben? Miért ne fordulhatnánk a világvallásokhoz?”

1995-ben Fülöp herceg (igen, az a Fülöp herceg, aki egy vírus formájában reinkarnálódva szeretné kivenni részét a föld népességének csökkentéséből) indította el a „Vallás és Megőrzés Szövetséget” (The Alliance of Religions and Conservation). Igazán nem kellene meglepődnünk azon, hogy ismét a Szász-Coburg-Gotha klán egyik ágát látjuk a világvallások behálózását célzó akció kezdeményezőjeként. A kiadványt tovább olvasva képet kaphatunk arról, mennyire komoly mozgalomról van szó, aminek egyik célja egy egységes világvallás kialakítása:
„Az Országos Vallási Együttműködés a Környezetvédelemért több szervezet közös szövetségeként alakult meg, amelyek az Amerikai Katolikus Konferencia, a Környezet és a Zsidó Élet, a Gyülekezetek Országos Szövetsége és az Evangéliumi Környezetvédelmi Hálózat és együttesen 100 millió amerikait érnek el.”

A szervezet hivatalos megalapítása előtt, már a 80-as évek közepétől a Környezetvédelmi Vallásközi Együttműködés felelt azért, hogy, az UNEP definíciója szerint „ismertessék az észak-amerikai gyülekezetekkel, milyen komoly problémák veszélyeztetik az életet a földön.”

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az életet a földön valóban komoly problémák veszélyeztetik, de a széndioxid nincs közöttük. A legnagyobb probléma az a tudományosnak nevezett diktatúra, ami mára szinte minden politikai, kulturális, gazdasági és vallásos szervezetet behálózott.

A „Föld karta” (Earth Charter) egy másik ilyen példa. Steven Rockefeller (a család negyedik generációs tagja) és egy igazi embergyűlölő, Maurice Strong alapították. A karta egy amolyan földimádó vallást javasol a világbéke elérésére, de közelebbről megvizsgálva az eugenika jelei bukkannak elő benne lépten, nyomon.

Klaus Töpfer, az ENSZ Környezetvédelmi és Népesedési Alapjának (UNFPA) igazgatója a Gyülekezetek Világszövetsége (World Council of Churches) előtt beszélve a Bibliát idézte:
„Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon…” majd hozzátette, “Vajon Isten azt akarta, hogy ilyen ütemben szaporodjunk? Azt akarta, hogy évente 80 millióval növeljük a föld lakosságát?”

Egy igazi eugenista beszéd. Az ENSZ Környezetvédelmi és Népesedési Alapja és testvérszervezetei mint egy farkascsorda próbálják behálózni a világ vallásait:„2002 óta az ENSZ Környezetvédelmi és Népesedési Alapja kihangsúlyozta mennyirefontos érzékenyen eljárni az egyes programoknál. Éppen ezért dolgozunk szoros együttműködésben a közösségekkel és a helyi változás ügynökökkel, beleértve a vallási vezetőket is.”

Amikor legközelebb egy prédikátor vagy vallási vezető arról beszél a tévében vagy rádióban, hogy kisebb családokra és születésszabályozásra van szükség, emlékezzünk, hogy jó eséllyel éppen egy ilyen „változás ügynököt” hallunk, akit az ENSZ azzal bízott meg, hogy a nyájat gyengéden az új globális valláshoz terelje.

Forrás: www.idokjelei.hu

A vatikán behódolt a háttérhatalomnak a fasz papokat agymosottá tették, így a hivőktől se várj csodát.

Hogyan irtsuk ki az embereket?

Mostantól amikor Microsoft terméket vásárolunk a gyógyszeripart és annak globális céljait is támogatjuk. Ebben az új valóságban a világ legnagyobb szoftvergyártója ágyba bújt a világ legnagyobb vakcina terjesztőjével.

Hogyan lehetséges ez? 2009-ben a Microsoft megvásárolt egy fontos technológiát a világ legnagyobb vakcina gyártójától, a Merck-től. A technológia segítségével, ahogy azt mindjárt kifejtjük, lehetséges lesz népességcsökkentésre alkalmas oltásokat gyártani, amivel akár konkrét népeket, nemzetiségeket is megcélozhatnak, növelve a meddőséget a célterületen. Ez az elképzelés teljes mértékben összhangban van Bill Gates népességcsökkentő céljaival és módszereivel, amelyeknek számos alkalommal nyíltan hangot is adott (2:45-től).

A Microsoft által megvásárolt, konkrét géneket célba vevő, oltás előállító technológiát a korábban a Merck tulajdonában levő Rosetta Biosciences fejlesztette ki. Szoftverüket úgy jellemzik, hogy képes „feltérképezni a gének együttműködési mechanizmusát, elemzi a peptideket, a metabolitokat és azt, hogy ezek hogyan függnek össze a gén-kifejezéssel.”

A Rosetta Biosoftware weboldalán olvasható nyilatkozatból megtudhatjuk, hogy „a megállapodás eredményeként a Microsoft a genetikai, metabolikus és proteomikus adatkezelő szoftvert beépítheti a Microsoft Amalga Life Sciences platformjába, hogy ezzel  tovább fejleszthesse a fordítással kapcsolatos kutatásait.”

Ugyanebből a nyilatkozatból kiderül, hogy a megállapodás részeként a Merck „stratégiai támogatást biztosít a Microsoft számára.” A Merck stratégiája pedig természetesen saját oltóanyagainak és egyéb gyógyszeripari termékeinek a ráerőltetése az emberekre, mint például a mára egyre több szakember által vitatottGardasil vakcina terjesztése.

Rupert Vessey, a Merck kutatólaboratóriumának helyettes vezetője nyíltan kimondta, hogy a megállapodás gyógyszerfejlesztői szerepet biztosít a Microsoftnak. „Sokat várunk a Microsofttal való együttműködéstől, leginkább új bioinformatikai megoldások kifejlesztése terén, a gyógyszerfejlesztés előremozdítása és további támogatása érdekében…” mondta Vessey.

Ez egy kulcsfontosságú nyilatkozat, hiszen a „bioinformatika” kifejezés csak és kizárólag egy dolgot jelenthet. Mi tárol információt a biológiában? Egyetlen digitális tároló rendszer létezik az emberi biológiában és ez természetesen a DNS. Tehát a bioinformatikai megoldások kifejlesztése kizárólag a génekre ható vagy azokat célzó gyógyszerek illetve oltóanyagok lehetnek.

Ez tökéletesen összhangban van Bill Gates népességcsökkentő célkitűzé-seivel a gyógyszeripart használva eszközül. „Ha jól végezzük a dolgunkat az oltások fejlesztése, az egészségügy és a születéssel kapcsolatos szolgáltatások terén, úgy 10-15%-kal le tudnánk csökkenteni a [föld lakosságát],” mondta Bill Gates egy nyilvános TED konferencia alkalmával. (4:06-nál)

Ez szorosan kapcsolódik Bill Gates egy másik „jótékonysági” projektjéhez, ami egy ultrahangos sperma-ölő technológia finanszírozása, a férfi meddőség növelése érdekében (amit a kutatóprogram természetesen fogamzásgátlásként említ). Gates alapítványa sok bizarr projektre biztosított már pénzforrást, például genetikailag módosított szúnyogokkal kapcsolatos kísérletekre.

A Microsoft válhat az eugenika új vezetőjévé?

Ami nyilvánvaló ezeket hallva, hogy Bill Gates az emberi népesség csökkentését célzó eszméket vall. Sajnos ezzel nincs egyedül, Adolf Hitlertől, az Amerikai Gyógyszer és Élelmiszerügyi Hatóság több mostani vezetőjén keresztül a hatalmi elit tagjaiig sokan úgy gondolják, hogy meg kell szabadulni a „kisemberektől”, hogy csupán egy „vezető faj” maradjon fenn.

Manapság már bizonyos egyetemeken is azt tanítják, hogy az emberek széndioxid termelése tönkreteszi a földet és minél több embertől szabadulunk meg, annál nagyobb szívességet teszünk bolygónknak.

Erre tökéletes „megoldás” lenne egy magától szaporodó, célzott géneket megtámadó biológiai fegyver. A Microsoft által megvásárolt új technológia pedig biztosíthatja a kifejlesztéshez szükséges platformot. Érdekes megjegyezni, hogy a cég 2009-es felvásárlása óta egyetlen nyilatkozatot sem adott ki munkájával kapcsolatban.

Jusson eszünkbe a fent olvasottak, amikor legközelebb egy Microsoft terméket vásárolunk, hiszen az általunk kifizetett pénz éppen egy fajegészségügyi projekt finanszírozásának is része lehet.

Forrás: www.idokjelei.hu a www.naturalnews.com alapján.

Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot

A globalizációt sokszor azzal támadják, hogy benne csak az összeesküvés elméletek fantomját kergetik az emberek.. Pedig vannak dolgok, amelyek időnként kibuknak. Ilyen az úgynevezett Luganói tanulmány, amely a közeljövő folyamatait elemzi: Lényege: az ember felesleges. Minél előbb, minél problémamentesebben meghal, annál jobb azoknak, akik erre építenek.

“A luganói tanulmány” globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő “Transznacionális Intézet” társigazgatójaként, valamint a “Globalizációs Obszervatórium” alelnökeként harcol a globalizáció ellen.

“A luganói tanulmány ” című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: “Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században”.

A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott “titkos megbízói kör” kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a “titkos megbízói kör”, amelyről csupán annyit sejtet, hogy a “globalizáció irányítóit és menedzserei”-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyon is valóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a “titkos megbízói kör” számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták “a luganói jelentést”. Ilyen vélemények hangzottak el róla:

• “Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját.”

• “Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a “globalizálódó világgazdaság” előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia.”

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni

“A luganói tanulmány” nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások “kiiktatásával” képes elkerülni. Ehhez van szükség a “grandiózus népességcsökkentő tervre”, amelyet a szakértői csoport végül a “titkos megbízók” asztalára letesz.
A tervet a “titkos megbízói kör” csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A “szűk szakértői csoport” pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a “grandiózus népességcsökkentő terv”, amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakértői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége

A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti. A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az õ meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet “veszélyes” a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A “több” és a “nagyobb” ugyanis nem feltétlenül “jobb”. Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége?

Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP – a bruttó hazai termék – növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számba vennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak

A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak “izommal” rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig de-stabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószer-kereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.
Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.

A veszélyelhárító mechanizmusok

Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)

A két intézmény – amelyeket “Bretton Woods”-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Közép európai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt “struktúra-átalakító programokat”, liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az õ segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok – természetesen a helyi lakosság kárára – a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a “struktúra-átalakító programokat”, vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt “szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak” lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszer-termelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.
Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az “új világrend” képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem “akadályozhatják” a szabad kereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: “mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát”.

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszer-ipari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Unió kénytelen lesz beengedni piacára a hormon-kezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati “karcsúsítások” miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik – pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban – éppen az óriási haszon miatt – a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből következik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen “túlzott sikere” jelenti: vagyis a “liberalizált piac” csődbe juttathatja önmagát. Hiszen – amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk – túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:

• a világ népességének növekedése,

• a fogyasztás mennyisége és minősége és

• azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a “morális kérdésnek” hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.

Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.

Következtetések:

A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet: “minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek.”

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer – amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!

Az alkalmazandó módszereknek:

• olcsónak kell lenniük,

• nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá

• az “áldozatok” kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az “áldozatokra” kell bízni,

• az államoknak nem kell közvetlenül részt venni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának – de ha lehet még többnek – a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig – mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.

Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:

• ideológiai-etikai,

• gazdasági,

• politikai és

• pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!

Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már “teszi a dolgát”. Segít kiépíteni a “helyi elitet”, amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A “gazdasági pillér” segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma. Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.

A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a “gazdasági pillér” Világbank és IMF általi működtetésének, mégis – a biztonság kedvéért – folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI – a többoldalú beruházási megegyezés – aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a “grandiózus népességcsökkentő terv” konkrét elemeinek bevezetéséhez.

3. A “grandiózus népességcsökkentő terv” elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a “grandiózus népesség-csökkentési terv” megvalósítására be lehet vezetni ?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

• kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;

• a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;

• esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;

• magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;

• elszegényítés, éhínség,

• a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;

• olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;

• környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;

• a mezőgazdaság további liberalizálása, az – időlegesen olcsó – import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;

• a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi “agrobusiness”-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,

• élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,

• egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;

• differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;

• a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;

• az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;

• közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,

• a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,

• az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.

• az AIDS további terjedése és a tuberkulózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),

• a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);

• a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre:

• abortusz és sterilizáció bátorítása;

• a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;

• a gyermekek számának csökkentését a “struktúra-átalakítási programok”-ba is bele kell foglalni;

• anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;

• a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, “a luganói tanulmány” elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy “titkos megbízói kör” illetve egy “grandiózus népességcsökkentő terv” léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a “kör” tagjai, és hol és mikor született meg a terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a “luganói tanulmány”, vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:

• elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljességgel lehetetlenek;

• elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a “grandiózus népesség-csökkentő terv” kidolgozása és megvalósítása következhet;

• ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyon is valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen – ígéretei ellenére – egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek “kiküszöbölése” a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy “grandiózus népességcsökkentő terv”.

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.

A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a “kitervelt vég ellen”.

De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:

Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?

Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a “titkos megbízóknak”, hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kis bankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány “végső megoldása”.

5. Utószó

A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a “titkos megbízói kör” által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a “tervet”, ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.

Dr. Csath Magdolna, egyetemi tanár

Forrás: www.euroastra.hu

2012: Az Irán elleni háború éve?

cikk Yossi Melman, a haaretz.com újságírójának „tollából” származik, és érdekes bepillantást nyújt az izraeli-iráni konfliktusba az eddigiektől kissé eltérő szemszögből prezentálva a problémát.

Az iráni helyzetet és az ország nukleáris létesítményei elleni támadást körülölelő kérdések a Yom Kippur háború 1973-as kitörése előtti izraeli-egyiptomi helyzetet juttatják eszembe. Anwar Sadat-nak Gamel Abdul Nasser halála utáni hatalomra jutását követően Sadat időről-időre kijelentette, hogy amennyiben Izrael nem adja vissza a 67-ben elfoglalt területeket Egyiptom erővel fogja visszavenni azokat.

Akkoriban az izraeliek nevettek Sadat nyilatkozatain. Még az újévi partikat reklámozó szórólapok is „a leszámolás évéről” beszéltek, szándékosan Sadat szavajárását használva. 1971 leszámolás nélkül telt, ahogyan 1972 is.
Izrael magabiztossága és önelégültsége az évek múlásával egyenes arányban növekedett. És akkor megtörtént. 1973 végül elhozta a „leszámolást”. Anwar Sadat betartotta ígéretét és visszavette, amit Izrael annakidején erőszakkal elvett tőle: a Sínai-félszigetet.

Az Izraeli titkosszolgálat 1990 óta rendszeres jelentéseket készít Irán atomprogramjának aktuális állapotáról. Az egyik jelentés 1997-et igazi fordulópontként jelölte meg, majd ezt követően a következő fontos dátum az ezredforduló volt, ahonnan szerintük „nem volt visszaút”. Az ezredforduló jött és ment és azóta új terminológiával álltak elő: 2004 körül „technológiai küszöbről” kezdtek beszélni. Fordulópontként említették még 2007-et, majd 2010-et és 2011-et is.
Az értékelések helytelennek bizonyultak. Talán tévedtek. Elképzelhető, hogy elkészítésükkor helyesek voltak és csak a Mossad-nak betudható, a CIA és a brit MI6 együttműködésével végrehajtott titkos akciók, mint például veszélyes számítógépes vírusok, iráni katonai bázisokon történt robbantások és hasonló akciók akadályozták meg Iránt tervük végrehajtásában.

Meir Dagan pályafutása során, mint a Mossad vezetője (2002-2010), a titkosszolgálat sok jelentős információt szerzett és még több sikeres, stratégiai fontosságú akciót hajtott végre. A Mossad szolgáltatta azt az információt is, ami lehetővé tette, hogy az izraeli védelmi erők elpusztítsák a nagy hatótávolságú rakétákat a második libanoni háború során.

Több forrás szerint a Mossadnak köszönhetők Szíria plutónium erőművére vonatkozó információk is, amit Szíria állítólag nukleáris fegyver létrehozására akart használni. Az izraeli kormány ezen titkosszolgálati értesülések alapján rombolta le az erőművet.
Szintén az izraeli titkosszolgálat pontos információi segítségével végeztek Imad Mughniya, Hezbollah ügynökkel Damaszkuszban valamint Muhammad Suliman, szíriai tábornokkal, aki az iráni különleges küldetésekkel kapcsolatos közvetítési feladatokat látta el Bashar Assad szíriai elnök megbízásából, koordinálta saját országa atomprogramját és feladatai közé tartozott a Hezbollah-nak szánt rakétaszállítmányok irányítása. A Dagan irányítása alatt álló izraeli titkosszolgálat eredményeinek gyöngyszeme mégis az iráni atomprogram hátráltatása volt.

A legtöbb ember általában saját megérzéseiben bízik, így nem meglepő, hogy Dagan a titkos akciók hatékonyságában hitt. Ez a hit volt a különleges akciók gyenge pontja: amikor a tervezők azt gondolják, beleértve az amerikaiakat, a briteket és az izraelieket is, hogy taktikai és stratégiai területen egyaránt nagy dolgokra képesek.
A jeruzsálemi, washingtoni, londoni és párizsi döntéshozóknak rendkívül kényelmes hinni ezekben az akciókban. Hinni, hogy elhozzák a kívánt megoldást.

 Nem alábecsülve a titkos akciók sikerét, a legtöbb izraeli, amerikai és európai szakértő egyetért, hogy ezek nem elegendők Irán atomprogramjának megállításához. Irán közel van a „leszámolás” napjához. A „technológiai küszöbön” mindenesetre már túl van.
Tud urániumot dúsítani, több kísérletet végzett 90%-os tisztaságúra dúsított urániummal valamint láncreakciót kiváltó robbanóanyagokkal. Az általános konszenzus szerint 2012-re, de legkésőbb 2013-ra Irán képes lesz atombombát előállítani. Igaz, a fegyver valószínűleg egy összetákolt atombomba, nem pedig atomtöltetű rakéta lenne, aminek összeállításához további néhány évre lenne szüksége.

Ezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy Dagan-nak igaza volt, amikor kijelentette, hogy Iránnak 2014-2015-re nukleáris fegyvere lesz. Amennyiben a tervet egy-másfél éven belül sikerül végrehajtani valamilyen formában, a játékszabályok jelentősen megváltoznak.
Úgy tűnik, a döntéshozók kénytelen lesznek hamarosan dönteni Irán megtámadásával kapcsolatban. Három évvel ezelőtt, nem sokkal Benjamin Netanjahu miniszterelnökké választása előtt, Netanjahu Bar Ilan-ban tartott beszédének írója úgy gondolja, Izrael érdeke azt diktálja, hogy támogassák a palesztin állam megalakítását. Egy ilyen lépés kivívta volna az arab és a muzulmán világ, Európa és az Egyesült Államok támogatását.

Egy ilyen lépés megerősítette volna Izrael politikai pozícióját és biztonságát, és hatására Irán általános befolyása a közel-keleten valamint kisebb radikális csoportok, mint a Hezbollah felett csökkent volna. Egy ilyen helyzetben Izrael előállhatott volna egy meggyőző indokkal Irán megtámadására és minden szereplő – az arab és muzulmán világ, Európa és az Egyesült Államok – vagy nyíltan támogatta volna az akciót, vagy tartózkodott volna a nyílt kritikától. Netanjahu és kormánya azonban nem szándékozik támogatni vagy lehetővé tenni a palesztin állam megalapítását.
Izrael így elszigetelt maradt Irán ellen irányuló terveivel. Arról nem is beszélve, hogy a támadás lehetősége Irán nukleáris létesítményei ellen már csak korlátozott ideig van jelen Izrael számára, főleg az Egyesült Államokkal összehasonlítva, így az USA valószínűleg nem teheti meg, hogy rábólintson a támadásra, akkor sem, ha ez egyezne szándékával.

Ezt figyelembe véve jelenleg az egyetlen ország, amelyik képes lehet megállítani Iránt az Egyesült Államok. Az elmúlt hetek során Leon Panetta védelmi miniszter és Martin Dempsey vezérkari főnök igencsak megváltozott hangnemben beszéltek egy Teherán elleni támadás lehetőségéről, kihangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok mindent megtesz annak megakadályozása érdekében, hogy az ajatollah atomfegyver birtokába jusson.

Több izraeli és amerikai elemző szerint ez az Egyesült Államok megváltozott politikai hozzáállásának tudható be. Szerintem nem. Barack Obama számára mindig is fontos volt, hogy megállítsa Irán atomprogramját, bár elképzelhető, hogy korábban ez nem volt mindenki számára ennyire egyértelmű.
Most, hogy közelegnek az új választások, Obama fontosnak tartja, hogy kihangsúlyozza kötelességét az iráni veszély kezelését illetően, főleg az őt ért komoly támadások fényében a republikánus oldalról.
Az is egyértelmű, hogy az általa közvetített üzenet célja nem csupán újraválasztási esélyeinek növelése. Irán tudomására akarja hozni, hogy az Egyesült Államok állja a szavát és amennyiben nem állnak le az atomfegyver fejlesztéssel magukra vonják haragját.

Az üzenet Oroszországnak és Kínának is szól, burkoltan figyelmeztetve őket, hogy ha nem képesek visszafogni az iráni fegyverkezést, katonai konfliktusra számíthatnak.

Mindent összevetve úgy gondolom, hogy amennyiben Barack Obama arra a következtetésre jut, hogy nem képes megállítani az  iráni atomprogramot, komolyan megnő a katonai támadás valószínűsége. Ez akár 2012-ben, még a választások előtt, de röviddel utána is megtörténhet. A leszámolás éve rajtunk van.

Forrás: www.idokjelei.hu

A rothadó rendszer bűze

A jegybankok összefogtak az adósságválság enyhítése érdekében. Az amerikai Fed, számos más jegybankkal összefogva szerdán a pénzrendszer megsegítése mellett döntött, növelve a dollárcímletű pénzek rendelkezésre állását az Egyesült Államokon kívüli országokban, az európai adósságválság miatti egyre növekvő aggodalomra reagálva. A bankok bejelentették, hogy a külföldi országok az eddigihez képest fél áron vehetnek kölcsön dollárban saját központi bankjaiktól a Fed által biztosított összegből. A kölcsönök a korábbi 2012 augusztusi határidő helyett 2013 februárig állnak rendelkezésre – írja a New York Times a jegybankok összehangolt likviditásnövelő akciójáról.

„Az intézkedések célja enyhíteni a pénzpiacokra nehezedő nyomást és ezáltal megkönnyíteni a kiskereskedelmi hitelek folyósítását is a gazdasági tevékenységek élénkítése érdekében,” áll a Fed nyilatkozatában.

Az emberek felé közvetíteni kívánt üzenet lényege: „Hála az égnek, itt a megmentősereg!”
Mint tudjuk ez a hatalmi elit első számú és legfontosabb üzenete a társadalom számára: a pénz hatalma erős, amivel mi mesterien bánunk mindenki javára. A „rendszer” nem inoghat meg vagy bukhat el. Egy kicsit sem.

Tegyük fel magunknak a kérdést: kinek a rendszeréről is van szó?

Nem azé a hárommilliárd emberé, aki napi 1 dollárból próbál megélni, túlélni. Nem a nyugati országokban élő hajléktalanoké és nem is az éhező gyerekeké. Nem az alkalmi munkából élő millióké és nem a londoni utcazenészeké. De még csak nem is az Afganisztánban harcoló amerikai tengerészgyalogosoké.
Ez a rendszer kizárólag a hatalmi elit számára jó. Az ő tulajdonuk. Ők működtetik, saját igényeik szerint. Hogyan kételkedhet valaki a hatalmi elit létezésében, amikor a fent leírt látványosság az orrunk előtt történik? Íme, még néhány szemelvény a cikkből:
A Wall Street-en a tőzsde 9 óra 30 perces nyitásakor, másfél órával a bejelentést követően, szárnyalni kezdtek a részvények. A Standard & Poor’s 500-as részvényindexe 3,2%-kal, míg az európai tőzsdék átlag 4%-kal emelkedtek a kereskedés késői óráiban.

A lépés egyértelműsítette, hogy a szabályozók egyre aggasztóbbnak tartják az adósságválság hatására a pénzintézetekre nehezedő nyomást. Különösen az európai bankok számára egyre nehezebb kölcsönhöz jutni a megszokott forrásokból.

Janet Yellen, a Fed alelnöke keddi beszédében kihangsúlyozta „a nemzetközi együttműködési politika megerősítésének fontosságát” hozzátéve, hogy „a globális gazdaság különösen nehéz kihívásokkal küzd.”
A rendszer NEM küzd különösen nehéz kihívásokkal. Az elit belterjes, korrupt jegybanki rendszere küzd különösen nehéz kihívásokkal. Ez történik, amikor éveken keresztül a semmiből állítanak elő pénzt. A gazdaság addig torzul, míg végül összeomlik. A világ efelé tart jelenleg.
A pénzügyi zsonglőrök egy ideig még a levegőben tudják tartani a labdákat, de előbb-utóbb lepotyognak a földre. Mi a megoldás? Az elit úgy gondolja, hogy még több pénzzel újrakezdhetik a zsonglőrködést, de az idő és a rendelkezésre álló labdák száma fogy.

A legtöbb média a tőzsdék „szárnyalásáról” beszélt tegnap az intézkedés hatására. Ki az, aki ma azt gondolja, hogy a világ nagy tőzsdéi nem egy maroknyi ember akaratának engedelmeskedő eszközök csupán? Ez nem kapitalizmus, hanem merkantilizmus.
Ez a néhány elképzelhetetlenül gazdag család, amely a világ jegybankjait (és az azokat elvileg felügyelő kormányokat) működteti, el akarja hitetni velünk, hogy a beavatkozás a javunkra történt. Van nekünk bármi érdekeltségünk ebben a jelenlegi rendszerben?

Rendszernek is alig nevezhetjük már. Közelebb állunk a valósághoz ha „szabadpiacnak” álcázott parancsra irányított gazdaságról beszélünk. Olyan rendszer ez, ami megbünteti a tömegeket, hogy egy maroknyi ember hatalmon maradhasson.
Ez a rendszer mesterséges, a kis vállalkozásokat tönkretevő, az emberek otthonait elorozó üzleti periódusokat hoz létre. Megbünteti azokat, akiknek nincs elég pénze a nehéz idők túlélésére. Olyan rendszer ez, ami először arra ösztönöz, hogy vegyél kölcsön a folyamatosan elértéktelenedő valutából, majd éhhalállal fenyeget, ha elfogy a pénzed az üzleti periódus irányváltásakor.

Az elit nem menti meg a rendszert. Mindössze felszínen tartja még egy darabig, amíg befejeződnek az új világrend színre lépésének előkészületei. Ez persze kockázatos vállalkozás, mert komoly káoszra van szükség a kívánt hatás eléréséhez.
A káoszkeltés is folyamatban van jelenleg. A rendszer összeomlása közben pedig a hatalom konszolidálása folyik. Ilyen összehangolt jegybanki lépésről még nem hallott a világ! Ki szervezi? Mikor folytak az intézkedést engedélyező tárgyalások? Közületek valaki részt vett rajtuk, vagy hallott valamit felőlük? Mert mi nem. Nekünk nem szóltak.

A világkormány felállítása e sorok írása közben is folyik. Az elit most is a hatalom összpontosításán ügyködik a rendszer megmentésének zászlaja alatt. Ezt a rendszert nem érdemes megmenteni és nincs a világon annyi pénz, ami képes lenne rá.
A mostani, több tízezer médium által örömujjongással fogadott intézkedés sem elég erre. Az elit tisztában van ezzel és a lépést csupán fékezésnek szánta. Szerintünk a felmentő sereg következő állomása az elit egyik legkedvesebb területe lesz…

A HÁBORÚ…

Sokszor mondtuk már, hogy az Internet forradalomnak köszönhetően az elit kénytelen változtatni taktikáin. Nehéz félelemkeltéssel manipulálni a tömegeket, amikor egyre többen jönnek rá, mi is történik valójában.
Ebből kifolyólag az elit némelyik kampánya nem olyan hatásos, mint amilyenre számítottak. Különösen a hiány kampányok, mint a globális felmelegedés vagy az olajcsúcs esetében. Az elit kénytelen keményebb, kézzelfogható eszközökhöz nyúlni: rendőri intézkedéseket, drákói törvényeket, stb. alkalmaznak, amelyek célja az emberek megfélemlítése, nehogy áttörjék az időközben köréjük épített globális kormányzás falait.
Sikerülni fog nekik? Nehéz hétmilliárd embert rákényszeríteni valamire, amikor tudják, hogy erőszakkal terelik őket az ellentétes irányba.

Az elit azonban nem adja fel könnyen. Hozzászoktak a hatalomhoz és úgy gondolják, hogy joguk van hozzá. Új taktikákat, új elterelő hadműveleteket, új zűrzavarokat próbálnak ki. Saját szervezeteik vannak erre a célra, mint például a társadalmi mémek gyártásában utánozhatatlan Tavistock Intézet.

A kommunikációs forradalmak azonban hatalmas erők megmozgatására képesek. Ami a Guttenberg nyomda idejében történt akkor régen, ma megismétlődik. Legalábbis úgy tűnik. Nincs az a provokációból, megtévesztő vagy elterelő szándékkal kirobbantott tüntetés vagy akció, ami megállíthatja. Ezért gondoljuk, hogy a következő állomás valamilyen háború lesz. Háború, aminek azon a bizonyos maroknyi családon kívül ismét csak vesztesei lesznek. Ezért nem vagyunk túl izgatottak a jegybankok mostani pénzosztási akciója miatt. Sokan pezsgőt bontanak. Mi inkább várunk

Érezni, ahogy a rothadó rendszer bűze szétárad a levegőben. Sajnos lehet, hogy nemsokára ez már a háborúban elesett tetemek szaga lesz.

Forrás: www.idokjelei.hu

A gazdasági válság nem a véletlen műve

A világon végigsöprő gazdasági válság nem a véletlen műve, tudatosan tervezték így.

Amit Louis McFadden kongresszusi képviselő mondott a Nagy Gazdasági Világválságról a mostani helyzetre éppen úgy igaz. A banki ügyekért felelős házbizottság elnökeként azt mondta: „A [válság kirobbanása] nem véletlen volt, hanem gondosan megtervezett és előkészített művelet. A nemzetközi bankárok kétségbeejtő helyzetbe akarták hozni a világot, hogy mindenki vezetőjeként emelkedhessenek fölénk.”

Amit ma a gazdaságban és a pénzügyi világban tapasztalunk nem újdonság. A történelemben számos precedenst találhatunk. A bankárok és buzgó segítőik ugyanazokat az eszközöket használják ma, mint tették tíz vagy akár száz évvel ezelőtt. Ezek a bankok a nagyvállalati fasizmus és monopólium képviselői. Mérhetetlen vagyonukon keresztül szinte valamennyi kormányt és azok igazságszolgáltatási rendszerét hatalmukban és irányításuk alatt tartják. Ezért nem hallgatnak ránk, a népre, saját választott képviselőink. A tőzsde urai és a bankok már réges-régen megvásárolták őket. Ezek ugyanazok az emberek, akik a legtöbb háború mindkét oldalát finanszírozzák évszázadok óta. Saját bankjaikon és a Nemzetközi Fizetések Bankján (Bank for International Settlements – BIS) keresztül irányítják a globális pénzmosást és az egész világot behálózó kábítószer kereskedelmet, ami mindig is a legjövedelmezőbb vállalkozásuk volt. Az elit pénzügyi hatalmának legfontosabb pillére immáron több évszázada a kábítószer kereskedelem.

Ezek a bankárok, a Wall Street és a londoni tőzsde bennfenteseivel közösen irányítják társadalmainkat, különös tekintettel az üzletvilágra, pénzügyekre és a gazdasági életre. Szinte valamennyi fontos eseményt ők irányítanak a háttérből, ahogyan azt a 90-es évek vége felé kialakult dotkom lufi és a 2003-tól 2006-ig tartó ingatlanpiaci lufi esetében is láthattuk. Egy 2000 óta tartó lefelé irányuló trend szemtanúi vagyunk és még nem értünk a verem fenekére. Szabadpiacról nem beszélhetünk többé, hiszen a piacokat a kormányokat háttérből irányító elit manipulálja.

A médiában egymást követik a csalásokról szóló hírek. Az ingatlanpiac zuhanórepülésben van és egyelőre még a kényszerleszállásra alkalmas helyszínt sem sikerült találni. Az amerikai, angol és európai bankokat átmenetileg kimentették a központi bankok pénznyomdái. Egyre több országról derül ki, hogy költségvetési deficitje fenntarthatatlanná vált. A gazdasági fejlődés leállt, az infláció pedig minden nap egyre magasabb, miközben az arany és az ezüst árfolyama könyörtelenül emelkedik. A szegények egyre szegényebbek, a középosztály pedig szép lassan eltűnik. Egy birodalom szándékos elpusztításának vagyunk szemtanúi.

A rendszert bukásra programozták. Csak a felszínen maradáshoz évi 4,3 ezermilliárd dollárt kell pumpálni a rendszerbe, amíg a függöny mögött állók meg nem adják a jelet a dugó kihúzására. A görög csőd, a közel-keleten terjedő háborús hangulattal megtetézve lehet az a tényező, ami elindítja a dominót. Vajon figyelemelterelésről van szó? Ez az a háború, amit megjósoltunk? Elképzelhető. Mindenesetre, hamarosan ki fog derülni.

A Bilderberg európai tervezői megdöbbenve tapasztalták, hogy Görögország nem hajlandó országos pénzügyi és gazdasági öngyilkosságot elkövetni.

Miközben Európában szemünk láttára bontakoznak ki a dráma eseményei, Amerikában a Fed egyre több pénzt és hitelt termel, bekebelezve az amerikai kincstárjegyek 80%-át. Ez természetesen egyre növekvő inflációt, majd hamarosan hiperinflációt eredményez az Egyesült Államokban, Angliában és az EU-ban. A gazdasági válság legkeményebb időszaka következik, ahogy a fizetésképtelenség egyre inkább egyértelművé válik. A legtöbb amerikai, angol és EU bank fizetésképtelen, amiről a nyilvánosság a bankok sajátos kettős könyvelése és könyvelési szemfényvesztése miatt nem tud.

Nem létezik egyszerű megoldás. A piramisjáték egy-két éven belül a végéhez ér és akkor nem szeretnék a bankárok helyében lenni. 

Elkerülhetetlen az összeomlás és sok befektető tudja ezt….

A hétfő reggel a BBC egyik vezető tőzsdei elemzője, Alessio Rastani  ezzel döbbentette meg a híradó munkatársait:

"A kormányok nem irányítják a világot. A Goldman Sachs irányítja a világot."

“A Piac megfőtt, látszólag semmi sincs már, amit az Euro-kormányok tehetnének… Elkerülhetetlen az összeomlás és sok befektető tudja ezt”…. 

“Ezt a problémát nem lehet megoldani.” -mondja - ”meglehetősen biztos vagyok benne, hogy az EURO össze fog omlani és ez nagyon kemény lesz”.

Ez a videó a BBC Hétfő reggeli adásából – 2011. szeptember 26.

Felirat a CC gombra kattintva érhető el (a felirat csak bejelentkezés után jelenik meg!).

El lehet gondolkodni ezen a kijelentésén is:  “A kormányok nem irányítják a világot. A Goldman Sachs irányítja a világot. A Goldman Sachs-ot nem érdekli a mentőcsomag, sem a nagy pénzügyi alapok…”

"Be kell vallanom, 3 éve azzal megyek ágyba, hogy egy következő recesszióról álmodom, mint ez..."

gazdasági válság eseményeiről már sokszor írtunk, de talán nem elégszer: