A trianoni tragédia

Drábik János

A trianoni tragédia

1. 1. 1 Drábik János A trianoni tragédia Kik és miért akarták megsemmisíteni a magyar nemzetet? A kozmopolita pénzhatalom három szinten is támadta Magyarországot. Az első szint: Szembenálló katonai szövetségek létrehozása az Antant és a Központi Hatalmak között, a fegyverkezés finanszírozása, a világháború kirobbantása a kozmopolita, államok feletti pénzhatalom, a már létező cionista-angolszász nemzetközi pénzkartell világuralmi stratégiájának megfelelően. Az elsődleges cél Németország alávetése és az Oroszország feletti ellenőrzés átvétele volt. A két nagyhatalomnak egymást kellett felmorzsolnia. Ennek részét képezte többek között a Hohenzollern és a Habsburg, valamint a Romanov-dinasztia eltávolítása. A háborút az államok feletti nemzetközi pénzkartell kényszerítette a Habsburg Monarchia részét képező, függőhelyzetű Magyar Királyságra. Ha a kozmopolita pénzhatalom nem robbantja ki ezt az imperialista háborút, akkor sem Versailles-ra, sem az annak részét képező trianoni diktátumra nem kerül sor. A második szintet a nemzetközi szabadkőművesség mozgósítása jelentette mind az Antant, mind a központi hatalmak államaiban. A radikalizálódott balliberális szabadkőművesség fokozta kozmopolita, keresztény-ellenes tevékenységét a Magyar Királyság szabadkőműves mintaállammá történő átalakítására. Elsősorban a katolikus egyházat támadta a jakobinus- marxista ideológia- és hagyomány alapján. Ezek a radikalizálódott balliberális kozmopoliták egyrészt a háborút is felölelő változást erőltették, majd pedig az önvédelmet is tagadó szélsőséges pacifizmust. Mindkettő alapjaiban ásta alá a magyar nemzetállam életerejét, bénította meg életösztönét. A tények alapján megállapítható, hogy a magyar balliberális és kozmopolita szabadkőművesség bomlasztó tevékenysége, és a megtévesztett társadalom nélkül a történelmi magyar államnak lett volna annyi ereje, hogy legalább az etnikai határait megvédje. Harmadik szint: A világuralomra törő kozmopolita erők (akik a bolsevikokat hatalomra segítették Oroszországban, Németországban pedig kísérletet tettek a kommunista Spartacus Szövetség útján a hatalomátvételre) a legyengült Magyarországra is rákényszerítették a szabadkőműves kormányt, majd pedig az oroszországi bolsevik diktatúra segítségével a kommunista diktatúrát. Mindez nem járt volna sikerrel, ha nincs Magyarországon egy agresszív, radikálisan kozmopolita és magyar-ellenes értelmiségi réteg. A bolsevikok, elsősorban a Trockij által hirdetett permanens forradalom keretében akarták átalakítani a történelmi Magyar Királyságot az internacionalista pénzuralmi-világállam közép-európai tartományává. A bolsevista Tanácsköztársaság megalakítása a nemzetközi szabadkőművesség
2. 2. 2 támadása volt kommunista vöröslobogó alatt a keresztény magyar állam és a keresztény Európa egésze ellen. Lloyd George brit miniszterelnök már a Versailles-i békekonferencia ideje alatt tiltakozott a magyar és a német kérdésben is, mert túlzottnak találta a két ország elleni büntetőfeltételeket. Lloyd George a tiltakozását a Fontainbleau-i Levél-ben fejtette ki. Ezt elküldte a Szövetséges- és Társult Hatalmak vezető képviselőihez és a konferencia minden tagjához. 1920. március elején Lloyd George Londonban már azt szorgalmazta, hogy az egész magyar békeszerződést vizsgálják felül. Ehhez részlegesen Tittoni olasz miniszterelnök is csatlakozott. Lucian Boia Trianonról Lucian Boia – a Bukaresti Egyetem tanára – számos vonatkozásban revideálta a román történetírás eddigi hivatalos álláspontját Trianonról. A versailles-i békerendszer Boia szerint részlegesen igazságot szolgáltatott Európa nemzeteinek, de ehhez gyakran igazságtalanság kapcsolódott. A trianoni békediktátumról megállapítja, hogy azt a magyarok égbekiáltó igazságtalanságnak tartják. Elismeri, hogy Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre, Besszarábiával és Bukovinával ellentétben. Az erdélyi románok 1918 után jobban örültek volna egy széleskörű autonómiának akár a föderatív állammá átalakított Habsburg Monarchiában, akár Nagy- Románia részeként. Az erdélyi autonómia nem jöhetett létre, mert Magyarország 1918 őszén kivált az Osztrák-Magyar Monarchiából. Az erdélyi románok számára Bécs még vonzó lehetett, de ha Budapest és Bukarest között kell választaniuk, akkor már egyértelműen a román fővárosnak volt akkor nagyobb az esélye. Lucian Boia Erdély vonatkozásában román többségről ír, de elismeri, hogy a városokban a magyaroknak és a szászoknak volt erősebb a befolyása és a jelenléte. 1918 óta Erdély etnikailag egységesebbé vált, de arról Boia is hallgat, hogy ez az erőszakos és szűnni nem akaró – az állami politika rangjára emelt - román asszimilációnak az eredménye. A gyulafehérvári 1918. december 1-i Népgyűlést azonban Boia sem tartja egyenrangúnak a népszavazással, mert nem vettek részt rajta sem a magyarok, sem a szászok, és erre a gyűlésre a román hadsereg bevonulásával egyidejűleg került sor. Lucian Boia szerencsésnek nevezi Romániát. Bukarest az Antant mellé állva akarta megkaparintani Erdélyt. Ehhez le kellett mondania az Antant-szövetségesének számító
3. 3. 3 Oroszországhoz tartozó Besszarábiáról. Az Antant lett a győztes, de előzőleg a cári Oroszország már összeomlott. Így állott elő az a valóban szerencsés helyzet Bukarest számára, hogy nemcsak Erdély a Részekkel (Partiummal), de Besszarábia és Bukovina, sőt Dél-Dobrudzsa is Nagy-Románia részévé válthatott a két világháború között. A román terjeszkedés számára előnyös korszak már az első világháború előtt elkezdődött. A balkáni háborúkban résztvevő államok gyakran váltogatták szövetségeseiket. Románia esetében ehhez újabb lehetőségeket nyújtott az első világháború. A román vezetőrétegnek el kellett döntenie, hogy a Központi Hatalmak mellé áll, vagy pedig az Antant-államokhoz csatlakozik. Az egyik erős politikai tömörülés, a konzervatívok egy része német-párti volt, de több liberális is támogatta a Központi Hatalmakat. Ők Besszarábiát akarták Oroszországtól megszerezni. Egy másik változat Erdély megkaparintása volt. A világháború kezdetén Besszarábia és Erdély együttes meghódítása nem volt reális. Azoknak a román politikusoknak, akiknek Erdély volt a fontos, azoknak az Antant mellé kellett állniuk. 1916-ban, megszegve a Központi Hatalmaknak tett ígéreteiket, a románok megtámadták az Osztrák-Magyar Monarchiát és betörtek Erdélybe. Mivel döntővereséget szenvedtek Mackensen tábornoktól, így Románia a Központi Hatalmak megszállása alá került. A franciák segítségével csak Moldovában tudták tartani az Antant keleti frontjának a déli szakaszát egészen addig, amíg össze nem omlott a cár uralma. Ekkor Bukarest külön-békét kötött Berlinnel és Béccsel. Valójában Románia az Antantot is elárulta. Amikor Oroszország a bolsevik hatalomátvétel nyomán összeomlott, hamarosan a német birodalom is letette a fegyvert. Az Osztrák-Magyar Monarchia pedig felbomlott. Ez a fejlemény tette lehetővé Románia számára, amint már utaltunk rá, hogy megszerezhesse egyszerre Erdélyt és Besszarábiát, sőt a románoké legyen Dél-Dobrudzsa és Bukovina is. Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre A magyarok számára fontos tehát Boia-nak az a megállapítása, hogy Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre. Besszarábia 1812-ig román fennhatóság alatt állt. Erdély azonban sose képezte a román fejedelemségek részét. A bukaresti történész Trianonról megállapítja, hogy „a legyőzöttek szemszögéből egy-egy béke egyszerűen diktátum volt, és következményeit tekintve elfogadhatatlan. A németek nem tudtak beletörődni a versailles-i békeszerződésbe, felháborodásuk egyenesen vezetett a második világháborúhoz. A nácik okozta katasztrófa után viszont Németország felelősséget vállalt még az első világháborúért
4. 4. 4 is, lemondva minden további követelésről. Egyedüli tiltakozónak Magyarország maradt, amely Trianont máig égbekiáltó igazságtalanságnak tekinti”. A magyarok számára Trianon égbekiáltó igazságtalanság Boia felteszi a kérdést: „Lehet-e nemzeti előítéletek nélkül beszélni a Versailles-i rendszerről?” Így válaszol a saját kérdésére: „Nem könnyű, de érdemes megpróbálni, ha Európa történelmét másként akarjuk elmondani, mint a saját igazságunkat a többiek igazságával (illetve igazságtalanságával) szemben megfogalmazó nemzeti történelmek egyszerű csokraként.” Magyar szempontból természetesen a trianoni diktátum példa nélkül álló igazságtalansága az egyik legfontosabb probléma. Boia mást emel ki: „Legyen a szerződéssorozat akár jó, akár rossz (vagy jó is meg rossz is), az eltérő nézőpontok függvényében, mégis (a Versailles-i szerződési rendszer egésze – D.J.) ez a mai Európa keresztlevele. A második világháború után, majd jóval később a kommunista tömb összeomlását követően végbement területi változások nem módosították érdemlegesen a kontinens térképét az első világháborút lezáró rendezéshez képest. Sőt, több az első világháború nyomán kialakult nemzetállam vagy utódai, azóta sokkal homogénebbek lettek (a folyamatos és erőszakos asszimiláció eredményeként – D.J.), s létezésük indokoltsága ma kevésbé vitatható, mint 1918-ban. Az akkor megszületett rend visszafordíthatatlan.” – véli a román Boia, aki számára ez a történelmi fejlemény természetesen evidencia. Magyar nemzeti összefogással pontosan ez az, amit meg kell változtatni. Erre jó példa az ókori és a legújabb kori Izrael története, amely bebizonyította, hogy kétezer év után is vissza lehetett fordítani a „visszafordíthatatlant”. Meggyőződésünk, hogy csak az lehetetlen, amit meg se kísérlünk. Boia tehát igazolja azt, hogy a Nagy-Antant hozta létre a Kis-Antant államokat. Azt is elismeri, hogy a Kis-Antant államokban a kisebbségek sehol sem élveztek kollektív jogokat. (Noha a teljes jogú autonómia és más kollektív kisebbségi jogok megadására nemcsak a gyulafehérvári Nagygyűlésen, de nemzetközi jogi szerződésekben is kötelezettséget vállaltak.) A Balti-államokban más volt a helyzet, de az ő történelmük geopolitikai helyzetük folytán másképp alakult. A Kis-Antant államok a francia típusú politikai nemzet modelljét adaptálták. Boia is úgy látja, hogy a Versailles-i rendszer nem hozott létre kifogástalan nemzetállamokat, de kiindulópontot jelentett azok „nemzeti jellegének időben elhúzódó konszolidációjához, a többségi nemzet javára és a kisebbségek kárára”.
5. 5. 5 (Boia nem teszi egyértelművé, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia nem magától, nem belső ellentmondásai következtében omlott össze. A külső tényezők mellett a nemzetközi szabadkőművesség bomlasztó tevékenységének döntőszerepe volt az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásában.) Fontos megállapítása Lucian Boia-nak az, hogy a nemzetállam eleve asszimilál és ez az asszimiláció a második világháborúban, majd a kommunista korszakban kiegészült az etnikai és kulturális homogenizáció erőszakos programjával. Boia, mint már utaltunk rá, hallgat a szabadkőművesség szerepéről az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásában, és úgy véli, hogy a Versailles-i békekonferencia csak hivatalossá tette a Monarchia belső okokból történő összeomlását és az új helyzet létrejöttét. Fejtő Ferenc a szabadkőművesség bomlasztó tevékenységéről Fejtő Ferenc több fejezetet is szentel - Requiem egy hajdan volt birodalomért című könyvében - a szabadkőművesség bomlasztó tevékenységének. Fejtő nyomán Boia is elismeri, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása aláásta a kelet-európai régió geopolitikai egyensúlyát. Az első világháborút megelőzően fennálló hatalmi egyensúly bomlott fel. A Kis-Antantból létrejött nemzetállamok - Németország és Oroszország közé szorulva - nem tudták megvédeni magukat és ezzel egész Európa biztonsága is meggyöngült. Románia az első és a második világháború utáni békeszerződésekben több konkrét kötelezettséget vállalt a határmódosítással fennhatósága alá került nem-román ajkú állampolgárainak az egyéni és kollektív jogainak a szavatolására. Ezeket a kötelezettségeket nem hajtotta végre, ezért erre utólag kötelezni kell. Ennek ellenőrzése a Nagy-Antant jogutódainak, az Európai Unió irányító-intézményeinek a kötelessége. Bukarest a Versailles-i és a párizsi békeszerződésből betartja azt, hogy Erdély a román államhoz tartozik. A Versailles-i békerendszerben foglalt kötelezettségeit azonban Románia kezdettől fogva nem tartotta be és a jelenlegi román vezetés sem hajlandó ezen változtatni. Romániának ugyanis nemzetközi szerződésekben rögzített kötelezettségvállalásai voltak a kisebbségeknek járó autonómia és a nyelvhasználat szabadsága vonatkozásában. Újra kell tárgyalni azt, hogy Romániának milyen egyéb kötelezettségvállalásai érvényesek ma is a kisebbségek kollektív jogait illetően. A Versailles-i szerződés egyik rendelkezése Bukarest számára szent és sérthetetlen, de ugyanennek a szerződésnek a másik rendelkezése már csak papírrongy. Ez azért van így, mert a Versailles-i szerződések rendelkezései tele vannak
6. 6. 6 csonka-szabályokkal, amelyekhez nem fűztek szankciókat. Szankciók hiányában viszont nem lehet kikényszeríteni sem a Versailles-i, sem a párizsi békeszerződés a kisebbségek védelmét szolgáló rendelkezéseit. A Nagy-Antant nem gondoskodott olyan nemzetközi ellenőrző- mechanizmus létrehozásáról, amely ellátta volna a békeszerződések végrehajtásának az ellenőrzését. A jelenlegi román, szlovák, szerb, szlovén és ukrán vezetőréteg tudomására kell hozni, hogy a hozzájuk csatolt területekkel nem kapták meg azt a jogot is, hogy az akaratuk ellenére hozzájuk került magyarokat erőszakosan asszimilálják. A Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Szlovéniában és Ukrajnában élő magyarok a magyar nemzet szerves részét alkotják ma is a földrajzi határok megváltoztatása ellenére is. A román nemzeti-kommunizmus diktatúrája megfosztotta a magyar-ajkú lakosságot vagyonától és személyi tulajdonától, valamint kollektívan birtokolt tulajdonától, mint például az egyházi ingatlanoktól. A román nemzeti-kommunista diktatúra záratta be a kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Egyetemet. Ezt haladéktalanul vissza kell adni az erdélyi magyarságnak. Ez alól „demokráciára” hivatkozva bújik ki a román kormányzat. Álszent módon azt állítja, hogy az egyetemi autonómia érvényesülése nem engedi meg, hogy a Bolyai Kolozsvári Magyar Egyetem ismét önálló intézmény legyen, egyenjogú a Babes Egyetemmel, és a román állam ugyanúgy finanszírozza a költségvetésből, ahogyan azt a román tannyelvű egyetemet finanszírozza. A diktatúra negatív diszkriminációját, a magyar-ajkú román állampolgárokkal szembeni hátrányos megkülönböztetéseit, a demokratikus román államnak most pozitív diszkriminációval kell haladéktalanul orvosolnia és nem szemforgató módon megbújnia az egyetemi autonómia mögött. Ha nem demokratikusan, az egyetemi autonómia érvényesülésével lett egyesítve a Bolyai és a Babes Egyetem, hanem antidemokratikus állami paranccsal, akkor azt hasonló módon nem autonómiával, hanem egyedi állami aktussal kell szétválasztani. A független, teljes spektrumú és államilag finanszírozott Bolyai Egyetem visszaállítása az első lépés Trianon máig élő hátrányos következményeinek a felszámolásához Romániában. A második lépés a magyarok és a magyar szervezetekhez, a magyar egyházakhoz tartozó tulajdon maradéktalan visszaadása. Ez a mai napig nem történt meg. A Benes-dekrétumokat el kell törölni
7. 7. 7 Szlovákiában és Csehországban haladéktalanul érvényteleníteni kell a magyar-ajkú lakosság számára rendkívül hátrányos Benes-dekrétumokat. Az Európai Unió szégyene, hogy ma is tűri a kollektív bűnösség téveszméjének a továbbélését és nem tesz semmit annak érdekében, hogy enyhítse a magyarságot egyoldalúan sújtó Benes-dekrétumok máig is érvényben tartott diszkriminatív jogkövetkezményeit. Cey-Bert Róbert Gyula számolt be1 arról, hogy egy svájci történész, akivel együtt járt a Genfi Egyetemre, szégyenletesnek nevezte az Európai Unió magyarokkal szemben tanúsított magatartását. A svájci történész véleménye szerint a magyarság ezer év óta az európai keresztény műveltség kihagyhatatlan részét képezi. Magyarország hosszú évszázadokon át Európa védőbástyája volt, és tudósaival, művészeivel jelentős szerepet játszott az európai műveltség kimagasló eredményiben. Európa hálás lehetne a magyaroknak már egyedül az 1956-os szabadságharc áldozatvállalásáért, mert a magyarok indították el azt a folyamatot, amely végül a Szovjetunió és az európai kommunizmus összeomlásához és Európa rabnemzetinek a felszabadulásához vezetett. Cey-Bert Róbert Gyula egyetemi társa így folytatta: „Történészként soha nem értettem meg, hogy az első világháború után a győztes nagyhatalmak: Franciaország, nagy Britannia és az Amerikai Egyesült Államok, miért éppen azt a népet büntették meg a legjobban, akinek semmi köze nem volt a háború kirobbantásához. Kegyetlenül feldarabolták, elvették területének legnagyobb, leggazdagabb részét és több millió magyart kényszerítettek idegen, ellenséges fennhatóság alatt élni, ahol üldözés, megalázás és léleknyomorító soviniszta törvények örökös rabszolgaságába kerültek. A magyarokat képmutató módon a kisebbségek elnyomásával vádolták meg azok a nagyhatalmak, amelyek országaikban betiltották a kisebbségek nyelvhasználatát, gyarmataikon véres kézzel kormányoztak és szörnyű népirtásokat követtek el.” A svájci történész ezután Brüsszel jelenlegi magyarellenes magatartásáról fejtette ki véleményét: „Teljesen érthetetlen az Európai Unió vezető-politikusainak a hisztérikus, magyarellenes viselkedése az ország alkotmánya miatt. Részletesen tanulmányoztam az új magyar alkotmányt, amely minden bizonnyal Európa egyik legdemokratikusabb 1 http://erdely.ma/multidezo.php?id=155348
8. 8. 8 Alaptörvénye, mégis az európai politikusok jelentős hányada antidemokratikusnak találja, ugyanakkor elfogadja, hogy Csehország és Szlovákia továbbra is érvényben tartsa a második világháború után megfogalmazott, a magyarok és németek kollektív bűnösségét kimondó, fajgyűlölő Benes-dekrétumokat. Ez nem más, mint az elfogadhatatlan kettős-mérce alkalmazása, amely veszélyezteti az Európát meghatározó szellemiséget és jogrendet.” Cey-Bert Róbert egyetemi társa doktori disszertációját az első világháborút lezáró békeszerződésekről írta. A svájci történész jól tájékozott a Magyarország jelenlegi helyzetéről is. Ezért így folytatta bírálatát az EU neoliberális bürokráciája által Magyarországgal szemben alkalmazott kettős-mércéről: „Ezt senki se érti, kivéve a magyar balliberális ellenzék képviselőit, akik sugalmazói és lelkes szövetségesei a Magyarország elleni rágalmazások megfogalmazóinak. Hogyan létezhet egy nemzetellenes ellenzék Magyarországon? Ha ez nálunk Svájcban megtörténne, az egész ország egyöntetűen fellépne ellenük, és hazaárulóknak bélyegezné őket.” Cey-Bert Róbert erre jegyezte meg kollégájának, hogy (a balliberális globalista kozmopoliták – D.J.) nem ismernek sem Istent, sem embert, sem hazát, ha pénzről és hatalomról van szó. Mire azt a választ kapta, hogy a pénz és a hatalom minden politikus éltetőkenyere, de van egy meghúzandó határ a becsület, a becstelenség, a hazaszeretet és a hazaárulás között, amelyet, ha a politikus átlép, nemzetének érdekeit, jövőbeni boldogulását veszélyezteti. A magyarokkal szembeni ellenséges európai magatartásnak azonban egy mélyebb, rasszista oka is van.  Mélyebb rasszista oka? Mit jelentsen ez? – kérdezte Cey-Bert megdöbbenve.  Keleti nép vagytok. Az európaiak mindig rasszisták voltak, soha nem kedvelték a másfajú népeket. A keletieket a legkevésbé, mert féltek tőlük. – válaszolta a svájci kollégája. Erre jegyezte meg Cey-Bert, hogy „de hiszen már több mint egy évezrede európaiak és keresztények vagyunk!”. Beszélgetőpartnere ekkor emlékeztette arra, hogy a Genfi Egyetemen közösen tanulták, hogy Carl Gustav Jung szerint a népek közi rokonszenv és ellenszenv kialakulását a közösségi tudatalatti évezredes előítéletei okozzák. A harcias keletiektől és a keleti inváziótól mindig félt Európa, és a magyarok, ha akarják, ha nem,
9. 9. 9 Európa számára keleti népnek számít. De ez nem kell, hogy megijessze a magyarokat, vállalják keleti származásukat, de szövetségeseiket elsősorban Keleten keressék. Cey-Bert Róbertet ez a beszélgetés mélyen gondolkodóba ejtette: hogyan jöhetett létre az a mély törésvonal, amely elválasztja a nemzeti és a balliberális oldalt. Ez a szembenállás már a XIX. század vége óta mérgezi a magyar közéletet. Miért dolgozott már a balliberális ellenzék, Károlyi Mihály, Pogány (Schwartz) József és Jászi (Jakubovics) Oszkár óta Magyarország érdekei ellen. Miért álltak a magyarság ellenségeinek az oldalára és miért segítették elő hataloméhes tevékenységükkel az ország trianoni tragédiáját. A balliberális oldal nemzeti érdekeket semmibe vevő magatartása mellett azonban az európai nagyhatalmak magyarellenes politikája is meghatározó volt. Cey-Bert jól látta, hogy Trianon a hazugság és a magyarellenes propaganda diadala volt az igazságukat naivul védő magyarokkal szemben. A magyarság a történelme során Európa legbefogadóbb és legtoleránsabb népe volt, ezért maradhattak fenn a szlovákok és a rutének, továbbá ezért fogadták be Erdélybe a tízezrével betelepülő vlahokat (oláhokat), a mai románokat, és Délvidékre a szerb menekülteket. A Szentkorona országában valamennyi nép a szlovákok, a rutének, a románok, a szerbek, megtarthatták nemzeti sajátosságaikat, hagyományaikat, nyelvüket és vallásukat, saját iskoláikban tanulhattak és saját templomaikban imádkozhattak. A francia kultúrfölényre hivatkozva Franciaországban elnyomták a kisebbségeket és megszüntették nemzeti azonosságukat. Ugyanezt tették az angolok a kelta népekkel, a walesiekkel, a skótokkal és az írekkel. Ma már mind nyelvet váltottak és angolul beszélnek. Amerikában az európai bevándorlók egyszerűen kiirtották az őslakos indiánokat. A gyarmatbirodalommal rendelkező angolok és franciák gyarmataikon is kíméletlenül viselkedtek az őslakókkal. A trianoni gyalázatos békediktátum fő felelősei: Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok, akik gyarmatosítóként és hódítóként viselkedtek az első világháborút megelőző évtizedekben és olyan bűnöket követtek el, amelyeket ma háborús bűnöknek neveznek. A történelmi Magyarországon a magyar nemzet viszont emberségesen és türelmesen viselkedett a vele együtt élő, hozzá betelepült nemzetiségekkel. Versailles-ban mégis a magyarokat ítélték el a kisebbségek állítólagos elnyomásáért. Mi okozta a Magyar Királyság belső összeomlását?
10. 10. 10 A kozmopolita-radikális értelmiség erőszakosan átvette a magyar szellemi élet irányítását. Ez az agresszív, gyökértelen és hatalomra törő csoport a szabadkőműves páholyok segítségével kulcsszerepet játszott a magyar nemzet felbomlasztásában és a történelmi Magyarország bukásában. Az első világháború végét jelentő tűzszünet idején egymillió-kétszázezer magyar katona idegen területeken tartózkodott. A fegyvertelen országot minden erővel védeni kellett volna. Ehelyett a magyar történelem legtragikusabb eseményeire került sor. Ekkor mutatkozott meg, hogy a kozmopolita-radikális mozgalmak és érdekcsoportok valójában mit is akartak. A radikális magyarellenes kozmopoliták a tehetségtelen Károlyi Mihályt maguk előtt tolva államcsínnyel ragadták magukhoz a hatalmat. Ezt a kozmopolita puccsot nevezték el őszirózsás polgári forradalomnak, kihasználva a világháborúban kifáradt hadsereg elégedetlenségét. Ezt az álforradalmat, amely kozmopolita hatalomátvétel volt, nevezték el őszirózsás polgári forradalomnak. Ez lényegében a mai globalista-kozmopoliták által kedvelt színes-gyümölcsös-bársonyos álforradalmaknak az akkori megfelelője volt. A kozmopolita-radikálisok kikiáltották a Köztársaságot, lefegyverezték a magyar katonaságot, miközben a csehek és a románok gyorsított ütemben fegyverkeztek. Magyarország védtelenül maradt. A demagóg Károlyi Mihály elbizonytalanította és megosztotta a magyar társadalmat. A magyarok többsége ragaszkodott hagyományaihoz és királypárti volt. Az új uralkodó, IV. Károly, népszerű volt, mert első lépése a háború befejezésére irányult. Károlyi és a mögötte álló szabadkőműves hálózat az anarchista zűrzavar fokozásával felborította a törvényes rendet és működésképtelenné tette a magyar államot. A katonaság lefegyverzése pedig azt üzente az állig felfegyverkezett szomszédoknak, hogy nyugodtan jöhetnek rabolni, fosztogatni, mert nem fognak ellenállásba ütközni. Párizs Magyarország területeivel fizetett kiszolgálóinak A háború végére kimerült Franciaország az államok feletti pénzhatalomnak köszönhette, hogy elkerülhette a vereséget. Párizs igyekezett ennek a hatalomnak a kedvébe járni és döntéseit érvényesíteni Kelet-Európában. Az Ottomán Birodalmat feldaraboló Versailles-i döntéseket Törökország elutasította. A Musztafa Kemal Atatürk vezetésével harcoló török hadsereg nagy győzelmet aratott Gallipoli-nál az ott partra szállt brit és a francia erők felett. Franciaországnak nem volt ereje ahhoz, hogy egymaga töltse be a felbomlasztott Ausztria- Magyarország nyomán keletkezett hatalmi vákuumot. Ezért rá volt utalva a Kis-Antant
11. 11. 11 utódállamokra, amelyek nacionalista-soviniszta szabadkőműves kormányok irányítása alatt álltak. Ezeket a zsákmányra leselkedő hiénaként viselkedő új államokat Párizs a történelmi Magyarország területének a 2/3-val fizette ki. A szabadkőműves befolyás alatt álló francia kormány gátlástalanul és felelőtlenül darabolta fel azt a több mint ezer éves államot, amely Európa védelmezője volt, és amellyel Franciaországnak korábban jó viszonya volt. Ha feltesszük a kérdést francia történészeknek: ki és mi jogosította fel a francia szabadkőműves hatalomgyakorlókat arra, hogy Magyarország hatalmas területeivel fizessék ki az általuk létrehozott Kis-Antant államoknak a szolgálatait, akkor erre még 2015-ben sem kapunk elfogadható választ. Az őszirózsás forradalomnak nevezett szabadkőműves államcsíny, valamint a pénzhatalmi világelit által Oroszországban hatalomra segített bolsevikok nélkül nincs kommunista Tanácsköztársaság Magyarországon. Mégis ez a kommunista hatalomátvétel volt az ürügy arra, hogy a párizsi döntéshozók Magyarországra szabadítsák a hiénaként viselkedő és a szolgálatukban álló Kis-Antant államokat. Ezzel egy ezer éves nemzetre mondtak ki a halálos ítéletet Versailles-ban. A Trianon palotában aláírt gyalázatos békediktátummal csak a már kialakult helyzetet rögzítették. Antall György (a rendszerváltó miniszterelnök, Antall József egyik fia) szerint2 a történelmi Magyarország két ok miatt hullott szét: az első ok az volt, hogy a Monarchia részeként elveszítette a világháborút, a másik pedig az, hogy csaknem 50% nem magyar nemzetiségű élt az országban. Ha a Habsburg Monarchia nem szenved háborús vereséget és nem omlik össze az ország, akkor nincs Trianon. Azt is megállapítja, hogy már a háborút megelőzően olyan térképek készültek nemcsak a Nagy-Antant fővárosaiban, de még Bécsben is, amelyek már évekkel korábban előrevetítették a Versailles-i diktátumhoz hasonló rendezés árnyékát. Antall György hangsúlyozza az akkori magyar és osztrák elit felelősségét a háborúért, az összeomlásért és végül a totális vereségért. Elismeri, hogy Tisza István világosan látta a veszélyeket, és nem rajta múlott, mert tehetetlennek bizonyult Bécsben. Károlyi Mihályt is felelősség terheli az akkori függetlenségi párti ellenzékkel, mert éveken át uszítottak a Monarchia ellen, majd csődöt mondtak, amikor fegyverrel kellett volna megvédeni a határokat. 2 http://konzervatorium.blog.hu/2009/06/05/versailles_nagy_trianon_palota_1920_junius_4
12. 12. 12 Antall György úgy véli, hogy sok mindent meg lehetett volna menteni, ha a magyar elit nem omlik össze 1919-ben és Károlyi Mihály, embereivel együtt nem bizonyul tehetségtelennek és naivnak. A történelmi Magyarország egészét nem, de Kassát, Nagyváradot, Szabadkát, talán még Pozsonyt is meg lehetett volna menteni. A Koltay Gábor és Nemeskürty István Trianon filmjét azért bírálja Antall György, mert nem derül ki belőle, hogy mi és miért történt 1920-ban, miért hullott szét a történelmi Magyarország. Úgy véli, hogy a kozmopolita-liberális kapitalizmus „elnemzetietlenítő” hatása, a nemzetközi szabadkőművesség és a kommunista összeesküvés, valamint a „magyar- gyűlölet” nemcsak nem igaz, hanem veszélyes ön- és népámítás, amire a magyaroknak mindig is hajlandósága volt, és ami annyi bajt okozott a történelem során. Fejtegetéseihez hozzáteszi, hogy „amit akkor felfogni is alig lehetett (a trianoni tragédia – D.J.) ma már befejezett történelem, és Szent István országa, az egész Kárpát-medencét betöltő magyar állam, immár végérvényesen a történelemé lett. A történelmet nem lehet újra lejátszani, s az írástudók felelőssége pedig az, hogy ne is keltsenek ilyen illúziókat”. Antall György pontosan a lényegben téved, mert ugyanis a kozmopolita-liberális kapitalizmus „elnemzetietlenítő” hatása, a nemzetközi szabadkőművesség és a kommunista összeesküvés okozta a trianoni tragédiát. Ha az összeesküvők nem gyilkolják meg Pogány Schwartz József vezetésével Tisza Istvánt, akkor a frontról hazatérő egymillió kétszázezer fős honvédségnek a töredéke is elég lett volna ahhoz, hogy legalább a magyar nemzet etnikai határát megvédjék a felbomló birodalmon belül. Ha az a Károlyi Mihály, aki a szabadkőművesség nemzetközi központjaival még a háború kitörése előtt megállapodást kötött, elfogadja a Romániából visszatérő Mackensen német tábornok ajánlatát, hogy élelmiszerszállítmány ellenében katonáival kiveri a benyomuló románokat Erdélyből, akkor másképp alakulhatott volna Magyarország és a magyar nemzet 1918 utáni történelme. A történelemtudomány ma már bebizonyította: a nemzetközi szabadkőművességnek döntőszerepe volt abban, hogy az államok feletti nemzetközi pénzkartell hálózataként kirobbantsa az imperialista háborút. Abban is döntő szerepe volt a kozmopolita, keresztény- ellenes szabadkőművességnek, hogy agresszívan átvette a magyar társadalom szellemi irányítását és ezzel önvédelemre képtelenné tette. A kozmopolita, keresztény- és nemzetellenes magyarországi szabadkőművesség akadályozta meg, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen ezekben a sorsdöntő napokban, amely elsősorban az ország érdekeit veszi figyelembe és mindent megtesz a felbomlasztott történelmi magyar államon belül
13. 13. 13 legalább a magyar lakta területek megtartásáért. Nem a köztársasági államformára való áttérést kellett volna erőltetni a szabadkőműves kánon szerint, hanem védelmezni kellett volna a nacionalista szabadkőművesek által vezetett szomszédállamok hadseregeitől. A kozmopolita radikalizmus megosztotta a nemzetet és a szabadkőműves irányítás alatt álló Károlyi Kormány nem hívta fel a magyar társadalom figyelmét az igazi veszélyre, amely nemcsak területét, de keresztény kultúráját és jövőjét is fenyegette. A nemzeti érdekek mellé felsorakozott cseh, román és szerb szabadkőművesek mindezt megértették. Ők nem robbantottak ki forradalmakat, elkerülték az anarchiát és maguk mögé állították országaik lakóit. A Kis-Antant nemzeti szabadkőműveseinek sikerült megteremteniük azt a nemzeti egységet, amelyet a magyarországi nemzetellenes beállítódású, magyar-gyűlölő szabadkőművesek nem tudtak és nem is akartak létrehozni. Károlyi a kozmopoliták foglyaként dilettantizmusát még azzal is tetőzte, hogy amikor kudarcot vallott, átadta a hatalmat az internacionalista kommunistáknak. Ez tovább fokozta a káoszt és az anarchiát, a magyar állam működésképtelenné tételét, és a magyar országrészek elrablására készülő Kis-Antantnak további ütőkártyát adott a kezébe. Ez után már arra is lehetett hivatkozniuk, hogy a trianoni diktátum azért rúg fel minden nemzetközi elvet és szabdalja fel életképtelen csonkká Magyarországot, mert az Antantnak így kellett védekeznie a bolsevik veszély ellen. A nemzetközi szabadkőművesség párizsi központjainak a szolgálatában álló Károlyi Mihály őszirózsás álforradalma a kozmopolita radikálisok államcsínye volt, amely – 95 távlatából ez már jól látszik – a magyar történelem legnagyobb tragédiájának bizonyult. A nemzetközi szabadkőművesség nélkül a Kis-Antantnak nem sikerült volna elhitetnie a nyugati kormányokkal - még a trianoni diktátum után is -, hogy Magyarország háborúra készülő agresszív állam, amelynek félfeudális vezetőosztálya maradi és a Nyugat számára megbízhatatlan. Folytatódott a propaganda-háború is, és a Kis-Antant szabadkőműves kormányainak sikerült elhitetniük, hogy az elrabolt országrészek mindig cseh, szlovák, román és szerb területek voltak. Trianonnak döntőszerepe volt abban, hogy Magyarország, Németország és Olaszország szövetségeseként belesodródott a világháborúba. A Kis-Antant országok megint el tudták érni, hogy a Szövetségesek oldalán ismét győztesen kerüljenek ki a háborúból. Ezért a kárpát-
14. 14. 14 medencei népek közül megint a magyarok lettek a vesztesek. A párizsi béke 1947-ben ismét a trianoni gyalázatos békediktátumot kényszerítette Magyarországra. A két világháború közti Csonka-Magyarország az államok feletti nemzetközi pénzkartell kamatgyarmata lett. Ezt kemény tényekkel lehet ma már bizonyítani. Amikor a csonka-ország gazdasági talpra állítása került napirendre, Horthy Miklós kormányzó és Bethlen István miniszterelnök kénytelen volt hitelfelvételi tárgyalásokat folytatni a svájci bankokkal. Amikor már kész volt a megállapodás, ezek a bankok azt a követelést szabták a magyar kormánynak, hogy engedélyezze a betiltott szabadkőműves páholyok működését. Csonka-Magyarországon, amikor 1920-ban betiltották a páholyokat, lefoglalták azok dokumentumait is. Ezekből egyértelműen kiderült, hogy meghatározó szerepet játszottak a történelmi magyar állam felbomlasztásában és a kommunista diktatúra bevezetésében is. A magyar kormány ezért nem akarta újra engedélyezni a betiltott páholyok működését. Ekkor az államok feletti pénzkartell támogatásával a nemzetközi szabadkőművesség New York-i és svájci vezetői hosszú tárgyalásokat folytattak a magyar kormánnyal, amely végülis engedni kényszerült, hogy megkapja a nélkülözhetetlen hiteleket. A szabadkőműves páholyok ezután csak nyilvánosan működhettek, de különböző fedőszervezetek alatt folytatták titkos működésüket is. Ha meg akarjuk érteni a trianoni tragédia mélyebb okait, akkor sem az államok feletti pénzkartellt, sem a kozmopolita szabadkőművességet és annak bomlasztó tevékenységét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Raffai Ernő idézi Trianon 75 éve című munkájában Charles Tisseyre francia képviselő nyilatkozatát: „Az egyik fél teljes rosszindulatának kellett a másik fél tudatlanságával párosulnia ahhoz, hogy a régi Magyarország csodálatos egységét egy képzelt elnyomás nevében szétrombolja. Szétszakították ezt a nemzetet, amely politikai, közigazgatási egységét tíz évszázadon át megtartotta, azzal a kifogással, hogy különböző népekből áll. Mit tettek ezután? Alkottak három új államot, még vegyesebb népességgel, mint amilyen a magyarországi volt. Szétrombolták egy életerős, egészséges ország politikai és gazdasági egységét, és romjaiból új államokat alkottak, amelyek messze állnak az előző egységétől… Magyarország nem ok nélkül tartja felelősnek Franciaországot a tévedésekért, és igazságtalanságokért. Ez a helyzet nem tartható végtelenségig. Miért tette, vagy engedte tenni ezt Franciaország? Ezt a káros cselekedetet? Ez a szerződés a
15. 15. 15 mi munkánk. Egy hosszú történelem tényeivel szemben ügyetlen politikai cselekménnyel eltávolítottunk magunktól egy népet, amelynek inkább közelebb kellett volna kerülnie Franciaországhoz.” Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának tanácsosa Archibald Cery Coolidge egyetemi tanár 1918. november 16-án egy adatfelvevő küldöttséggel Magyarországon járt. 1919. január 19-én a Párizsban tartózkodó Wilson elnöknek küldte el jelentését Budapestről. Ebből idézünk: „A Magyar Királyság bármely európai államnál is – Britannia kivételével – tökéletesebb földrajzi és gazdasági egységet alkot. A magyar állam a Közép-Duna és mellékfolyóinak az ezeket övező dombok és hegyek medencéjében fekszik. Északon, Keleten, Délen, a határokat az erdős Kárpátok és az Erdélyi Alpesek határozzák meg. Ezek Horvátország és Szlovénia elvesztése előtt Délen is kitűnőek voltak… A termékeny síkvidéket hegyvidék övezi. Minden folyója a Dunába ömlik… Ez a mellékfolyóinak központi érrendszere. Ez a nagy közös folyórendszer egységes közigazgatást igényel… A Duna és mellékfolyói vízellátása hirtelen nő és süllyed. Amire szükség van, az egy víztárolórendszer létesítése. A létrehozásához azonban központi kormányzat szükséges.” A kisebbségi kérdések szakértőjének számító Aldo Dami svájci történész 1932-ben megjelent könyvében3 írja: „Ha Magyarország a nemzetiségeit erőszakosan be akarta volna olvasztani, évszázadokig lett volna ehhez ideje és hatalma. Magyarország nem követte a francia királyok politikáját, sem császárságát, vagy forradalmát. Franciaország mindenekfelett ezer éves politikai centralizmusának köszönhette, hogy az 1815. és 1971. évi vereségeit könnyen viselte. Magyarországot azonban 1920-ban azért büntették, mert egységesítő politikáját elhanyagolta és nemzetiségeinek lehetővé tette, hogy területén, szabadon fejlődjenek. Ha tényleg elnyomta volna azokat, már régen eltűntek volna és Magyarország nem jutottak volna a trianoni határok közé. Az elnyomatás története, amely alatt a többi nép szenvedett volna, csak mese. Ellenkezően, a magyarok maguk váltak liberális politikájuk áldozatává. Trianon haszonélvezői a nekik alávetett magyar lakossággal szemben nem gyakorolják azt a türelmet és nagylelkűséget.” 3 La Hongrie de Demain, Paris 1932,97.o.
16. 16. 16 Aldo Dami ugyanebben a könyvében, néhány oldallal odébb a következőket állapítja meg: „A Trianon által megvont határok nagy, tiszta magyar lakosságú területeket választottak le a törzsről és ezenkívül olyan tájak egész sorát, amelyeken ugyan nemzetiségek éltek, amelyek népe azonban olyan világosan a magyarok oldalán állott, hogy népszavazás esetén semmi kétség nem adódott volna e felett. Ez a szerződés tehát nem néprajzi meggondolásokon, sem a különböző népcsoportok kívánságán és érdekén alapult, holott egyedül ezek ismerik a saját érdekeiket.” Idézett könyvének 23. oldalán olvashatjuk, hogy „a szövetségesek nem elégedtek meg azzal, hogy irredenta mozgalmakat kielégítettek, hanem újakat teremtettek. A tényeket elferdítették, a történelem tanúságát meghamisították, és olyan területek status quo-ját tették kérdésessé, amelyet az idő és történelem már megszilárdított”. „A nemzetiségek helyzete a régi Magyarországon összehasonlíthatatlanul jobb volt, az összehasonlítás teljesen Magyarország javára dől el, amelyre pedig hosszú ideig, indokolatlanul, újjal mutogattak. Azok a magyarok, akik ma az utódállamokhoz tartoznak, boldogok lehetnének, ha hasonló bánásmódban részesülnének.” Figyelemre méltó az is, amit a Magyar Tudományos Akadémia 1931-ben tartott tanácskozásán Pierre Delattre francia történész mondott: „Magyarország 400 éven át vérzett a kereszténységért. Angliának, Franciaországnak és Magyarországnak a középkorban egyenlő számú lakosa volt. Ellenben azért van ma Angliának 44 millió, Franciaországnak 40 millió és Magyarországnak csak 9 millió lakosa, mert Magyarország lakossága az alatt pusztult el, mialatt védve a civilizációt, a műveltséget, testével fogta fel az európai kereszténységet és a nyugati kultúrát fenyegető török uralmat. 4 millió lakossága lecsökkent kétmillióra. Akkor azután jöttek az elnéptelenedett, a harcok folyamán lakatlanná vált területekre, nagy tömegben a szerbek, a németek és más idegen népek, és ezért került az ország idegen befolyás alá.” Ma, amikor az Európai Uniós tagsága ellenére Szlovákia minden rendelkezésére álló eszközzel szorítja vissza a magyar nyelv használatát, és amikor az eredetileg Szlovákiához került egymilliós magyar lakosság létszáma a felére csökkent, nagyon tanulságos az, amit a
17. 17. 17 francia külügyminisztérium 1918. november 20-án a magyar-csehszlovák határra vonatkozóan megfogalmazott: „Szlovákia nem egyéb, mint egy mítosz: Észak-Magyarország szlovák törzsei sohasem alkottak államot: típusuk sem egységes, faluról-falura változnak. Francia tanulmány szerint azt a térséget, ahol a szlovákok számottevő arányban találhatók, Keleten az Ung határolja. A vonal Sátoraljaújhely felett Rozsnyóhoz és Rimaszombathoz kanyarog. Losoncnál éri el az Ipolyt, azt Észak felé követi, majd lehajlik Nyitra alá és Pozsony felé lejt, elérve annak külvárosát, de magát a várost nem, míg végül felfelé haladva a Morvánál ér véget. Majd megállapítja a tervezet: csupán e vonal mögött lehet szlovák földről beszélni. Sőt, az igazán szlovák lakta területet a Garam vonaláig korlátozhatjuk, az ettől keletre fekvő területen ugyanis mindig csak kisebbségek éltek. Liptó, Zólyom, Trencsén hegyes vidékei a valóban szlovák földek. Az általunk meghúzott etnográfiai vonal sehol sem érinti a Dunát, amely máig megmaradt magyar és német folyamnak. Nem foglalja magába Pozsonyt sem, amelynek üzemeiben dolgoznak ugyan szlovák munkások, és amelyeknek a piaca odavonzza a környék szlovák parasztjait, de ahol 42 németre és 40 magyarra 14 szlovák jut. Pozsony nem szlovák főváros, ha van ilyen, úgy az Turócszentmárton.” Az államok feletti pénzkartell, amely az első világháború egészét az ellenőrzése alatt tartotta, a hozzá tartozó szabadkőműves hálózatok segítségével készítette elő a Versailles-i békerendezést, amelyet a formális tárgyalásokon csak jóváhagytak. Robert Gower brit alsóházi képviselőnek erről ez volt a véleménye4: „A Csehszlovák Köztársaságot az Entente Hatalmak már 1918 nyarán előzetesen elismerték. Az is ismert, hogy egy 1916. augusztus 16-án kelt titkos szerződésben Romániának egész Erdélyt, és a magyar Alföld jelentékeny részét is odaígérték. Az Entente Legfőbb Tanácsa 1918 júniusában megtartott ülésén, mint katonai célt, kitűzte a Délszláv államok megalakulását. Ezt a tervet csak Magyarország felosztásával lehetett megvalósítani. Ítéletet mondottak ki egy ország felett, előzetes meghallgatása nélkül.” A magyar béke revíziós igények elutasításával kapcsolatosan ugyancsak Robert Gower írta: 4 Sir Robert Gower: La Révision du Traité de Trianon,Paris,1937.
18. 18. 18 „Nehéz megérteni, hogy a magyar kérést, amely végeredményben a Wilson-i elveken alapult, miért utasították el? Az a vélemény, hogy népszavazás esetében a nemzeti tanácskozások feleslegesek lettek volna, nem fogadható el és semmiképpen sem igazolhatja azt a tényt, hogy három és félmillió magyart elszakítottak hazájától.”5 Figyelemreméltó az is, amit Francesco Nitti, az Olasz Tanács elnöke, korábbi miniszterelnök, valamint a párizsi Békedelegáció tagja írt6: „A nemzetközi politika nagy cselszövői Trianonban adtak találkát egymással… Európát nem annyira a háború, mint inkább a békeszerződések sodorták a dekadencia komoly veszedelmébe… A népek önrendelkezési joga, amelyet az Antant a háború alatt hangoztatott, csak hazug formula volt, amelyet a veszély idején meghirdettek, olyan hazug frázisnak bizonyult, amelyet csak a veszély idején rögtönöztek, hogy az érdekeltek rokonszenvét megnyerjék. A békét azonban nem úgy kötötték, amint megígérték, és az eszmét, amelyért az emberek az életüket áldozták a szerződéseket tárgyalók csúful elárulták. A legyőzöttekre kényszerített feltételek becstelenek voltak… Nem akadna olyan francia, angol, olasz, aki ilyen feltételeket elfogadna hazája számára, amilyeneket a magyarokra kényszerítettek. A bíboros hercegprímástól az egyszerű parasztig nem találni olyan magyart, ha méltó erre a névre, aki ezekbe a feltételekbe belenyugodnék.” Ugyancsak az egykori olasz miniszterelnök írta 1925-ben megjelent „Nincs béke Európában” cím könyvében a 215. oldalán: „A Balkánon, különösen Szerbiában, Oroszország cinikusan és szégyentelenül megvesztegető politikát követett, minden alkalmat megragadva a lázításra Ausztria- Magyarország ellen. Oroszország és Szerbia politikája valóban bűnös volt. Wilson nem ismerte az európai kérdéseket. Már az első döntései meggyőztek, hogy fogalma sincs az európai kérdésekről, alig tudott valamit Európáról… Tény az, hogy a legyőzöttek elszenvedtek egy ilyen békét, de azt nem fogadták el soha. Európában nincs béke – csupán átmeneti beletörődés az erőszakba. Addig nem lesz béke Európában, amíg a sorozatos háborús igazságtalanságokat jóvá nem teszik, amíg a különböző európai népek között helyre nem állítják a szükséges kölcsönösségi viszonyt.” 5 Uo. 24.o 6 La Paix et suivantes,Paris,1925,Francesco Nitti
19. 19. 19 A magasrangú szabadkőműves Edvard Benes-nek kulcsszerepe volt a történelmi Magyarország életképtelenné csonkításában. Eredetileg egy pánszláv birodalom kialakítására törekedett Oroszország támogatásával. A bolsevik hatalomátvétel után már Magyarország életképtelenné történő feldarabolása lett a célja. Azért nem elégedett meg a Magyar Királyság északi részén élő szlávajkú lakosság által lakott területének az elszakításával, mert attól tartott, hogy a maradék Magyarország még mindig elég nagy lesz ahhoz, hogy a háború végén azokat a legdemokratikusabb módon is, népszavazás útján visszaszerezze. Ezért ez a cseh szabadkőműves, aki felső iskoláit Párizsban végezte, meg tudta győzni nézeteiről a Párizsban működő szabadkőműves központok legfőbb vezetőit. Edvard Benes így foglalta össze véleményét arról, hogy miért kell megváltoztatni a meglévő történelmi határokat7: „Igazi szlovák politika elképzelhetetlen volt anélkül, hogy annak képviselői a végső gyakorlati következményeket ne vállalták volna, mert ezek a következmények minden logikai vonalon azonosak voltak: a területi status quo lerombolását igényelték, s vele párhuzamosan vagy egy nagy orosz irányítású pánszláv Birodalom kialakulását, vagy pedig egységes szláv nemzeti államok életre hívását a régi határok félretolásával, népi demokratikus és progresszív alapokon. A szláv politika számára sosem volt más lehetőség a megoldásra.” A Grand Orienthez tartozó magasrangú szabadkőműves Szazonov D.S. orosz külügyminiszter, akinek kulcsszerepe volt a cári kormány németellenes magatartásában, és a német hadüzenet kikényszerítésében (megtagadva a cárnak a hadsereg mozgósítására vonatkozó utasításának a végrehajtását), 1914 júniusában tárgyalást folytatott Bratianu román miniszterelnökkel. Szazonov erről 1914. június 23-án számolt be a cárnak. Itt részletezi, hogy Románia milyen feltételekkel hajlandó szövetségeseit megtámadva támogatást nyújtani Oroszországnak és Szerbiának: „Románia egész Erdélyt, a magyar bánságot, és az osztrák Bukovina felét kéri… Ezen felül Oroszország tartozik garantálni Románia területi integritását, fedeznie kell további fegyverkezésének összes költségeit is.” (Románia 1883 óta az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország szövetségese volt és ezt a szerződést 1913-ban megerősítette.) 7 Benes Edvard: Ou vont les slaves?,Paris,1948
20. 20. 20 Idézzük még Saint René Taillandier-t (1817-1879), francia írót, aki ezt írta a magyarokról: „A magyar nemzet nem pusztulhat el, s ha sírba tennék is, előbb utóbb fel fog támadni… Magyarországot, a nemzetek mártírját, csodálatraméltó politikai érettsége emel ki a Habsburg Monarchia népei közül.” Károlyi Mihály „hasznos idióta”, vagy hataloméhes hazaáruló? Károlyi Mihály (1875-1955) amíg el nem hagyta Magyarországot a nagybirtokos arisztokraták életét élte és 34 éves koráig alig foglalkozott politikával. Ezt követően azonban a magyar politika legfontosabb szereplői közé került. Társasági botrányok hőséből nőtte ki magát miniszterelnökké, majd köztársasági elnökké. Károlyi Mihály életében fordulatot jelentett, amikor 1914 tavaszán a Függetlenségi Párt elnökévé választották. Károlyi a legnagyobb ellenzéki erő vezetőjeként indult Franciaországból amerikai kampánykörútra pártja több tagjával 1914. június végén. Az 1915-ös választásra azonban a háború kitörése miatt nem került sor. Csak nehezen engedték tovább Franciaországból az Amerikából visszatérő Károlyit 1914 szeptemberében, mert az Osztrák-Magyar Monarchia háborús ellenféllé vált. Az első világháború kitörése után 1915-ben már pacifistaként követelte a háborúból való kilépést. 1916-ban a háborúellenes frakció kivált a Függetlenségi Pártból és új pártot hozott létre, a Függetlenségi és 48-as Pártot. Károlyi Mihály fokozatosan az ellenzék legismertebb politikusa lett. 1918. október 23-án az Astoria Szállóban az ellenzék Magyar Nemzeti Tanács néven ellenkormányt alakított. Ennek tagja volt a Károlyi vezette Függetlenségi Párt, a Jászi Oszkár irányítása alatt álló Országos Polgári Radikális Párt, valamint a Garami Ernő és Kunfi Zsigmond által vezetett Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A Nemzeti Tanács elnökévé Károlyi Mihályt választották meg. Az ellenkormány programját tartalmazó kiáltványt Jászi Oszkár fogalmazta meg. A Martinovics szabadkőműves páholy élén álló Jászi követelte a háború azonnali befejezését, az ország függetlenségének kikiáltását és a demokratikus reformokat, valamint a nemzetiségekkel való megbékélést a magyar állam egységének megőrzésével. 1918. október 23-án az utolsó Habsburg uralkodó Károly király és Zita királyné Debrecenbe utazott. A kozmopolita és magyarellenes Az Est című lap arról tudósított, hogy fogadásán a Gotterhalte-val fogadták. Amikor a hír a magyar Képviselőházba érkezett, valóságos dührohamot váltott ki a képviselőkből. Az igazság az volt, hogy Debrecenben kizárólag a
21. 21. 21 Himnuszt játszották el. Amikor ez kiderült, a baloldali képviselők kórusban követelték a Nemzeti Tanácsot. Károlyi Mihály ekkor arról beszélt, hogy az eljövendő kormánynak olyan békét kell kötnie, amely rosszabb lesz a mohácsi vésznél, de ettől nem szabad megijedni. Ekkor a Wekerle-kormány lemondott. A sajtókarzat radikálisai ekkor elkezdték kiabálni: le a cenzúrával! Egyedül Tisza István érezte, hogy ez már a forradalom előszele. A Debrecenből visszaérkező IV. Károly jóváhagyta a nemzeti önállóságról és függetlenségről szóló javaslatot és a Monarchia közös külügyminiszterévé Andrássy Gyulát nevezte ki. Ekkor még volt némi remény, hogy a Svájcba utazó Andrássy tisztességes békét köthet. De a kozmopolita és magyar gyűlölő radikálisok éppen ezt nem akarták. Nekik felfordulásra és káoszra volt szükségük. Ezért mozgósították az egyetemi ifjúság maradékát. Az ifjúság színe-java a frontokon volt még, akik itthon maradtak, azok a kozmopolita-radikálisok irányítás alatt álló Galilei Kör tagjai voltak. Károlyi Mihály írja ezekről a sorsdöntő napokról: „Örökké emlékezetes marad előttem az Astóriának három kis szobája, ahol napokon keresztül nagy sürgés-forgás volt. Ott szövődtek és csinálódtak az események. Akkor a lázas órákban nem is sejtettük, mire virradunk és hová jutunk. A börtön, vagy a királyi vár kapuja nyílik meg előttünk?” „Már csak másfél órája van Tisza Istvánnak” 1918. október 31-én este 6 óra tájban nyolc fegyveres katona kereste lakásán Tisza István grófot. Nem katonák voltak, csak katonaruhába öltöztette őket a titokzatos háttérhatalom. Perceken belül Magyarország nagyformátumú erős embere, golyótól találva, véresen feküdt a Roheim-villa parkettjén. Utolsó szavai ezek voltak: „Ennek így kellett történnie!” Kéri (Krammer) Pál8 az „Otthon Körben”9, amely a baloldali újságírók egyik gyülekezőhelye volt, október 31-én délután fél 5-kor elővette az óráját és a következőket mondta a jelenlévőknek: Már csak másfél órája van Tisza Istvánnak. 8 Kéri-Krammer Pál, Kéri Pál (1882-1961) a kozmopolita radikális Az Est című lapnál politikai riporterként dolgozott. 1911-ben felvették a szabadkőműves Petőfi Páholyba. Károlyi Mihály köréhez tartozott és az őszirózsás álforradalom alatt vezetőszerepet játszott. A kommunista Tanácsköztársaság idején a Sajtó- direktórium tagja volt. 1920-ban vádat emeltek ellene, mert őt tekintették a Tisza István elleni merénylet értelmi szerzőjének. A perben több tanú is azt vallotta, hogy a gyilkosság napján délután 4 óra után elővette az
22. 22. 22 Igen valószínű, hogy az őszirózsás álforradalom vezetői – köztük Károlyi Mihály is – tudtak arról, hogy mi készül Tisza István ellen. Károlyi Mihály, amikor 1913. január 2-án párbajozott Tisza Istvánnal, csúfosan alulmaradt. Ekkor Károlyi megesküdött, hogy elpusztítja Tiszát még akkor is, ha belepusztul egész Magyarország. Ezek történelmi szavak voltak, mert valóban azon az estén, amikor Károlyi, mint politikus győzött, tényleg megölték azt a magyar embert, aki ezekben a válságos időkben egyedül lett volna képes megszervezni a magyar nemzet önvédelmét. Tisza István döntéseiben mindig a magyar nemzet magasabb érdekeiből indult ki. Ha nem értett egyet, akkor is szembeszállt a közvéleménnyel, ha az a népszerűségébe is került. Gyors helyzetfelismerése, higgadtsága, a magyarországi helyzet lényegének megértése kora egyik legnagyobb politikusává tette. A Tisza István elleni első merényletet Kovács Gyula ellenzéki politikus követte el 1912. június 7-én. Tisza ellenezte az általános és titkos választójogot, mert tartott attól, hogy a kozmopolita demagóg sajtó és a nemzetellenes erők agymosása olyanokat juttatna hatalomra, akik felbomlasztanák a történelmi Magyarország polgári rendszerét. A véderőtörvény megszavazása is fokozta a feszültséget. Ekkor Tisza a feldühödött ellenzéki politikusokat eltávolította a parlamentből. Kovács Gyula ekkor leugrott a parlament újságírói karzatáról és fegyvert rántott Tiszára. Tisza, mint újonnan választott képviselőházi elnök, a támadást megúszta. Kovács ezután fejbe lőtte magát, de mégis élve maradt, az esküdtszék pedig öntudatzavarra hivatkozva felmentette. Tiszát ezután még háromszor próbálták meggyilkolni. Az utolsóban halt meg. A második merényletet egy frontról hazatérő huszártiszt követte el, de lövései célt tévesztettek. A harmadik merényletet egy szélsőbaloldali aktivista, Lékai János kísérelte meg 1918. október 16-án. Lékai a Galilei-kör és Korvin Klein Ottó antimilitarista mozgalmának a tagja volt. Az ő merénylete azért nem sikerült, mert pisztolya nem sült el. A Galilei-kör, amely az egyik legagresszívabb szélsőbaloldali szervezet volt, a szabadkőműves Martinovics Páholy óráját s kijelentette: „Tisza másfél óra múlva már nem él.” 1921-ben halálra ítélték, de egy év múlva fogolycsere-akció keretén belül Szovjet-Oroszországba került. Onnan Bécsbe, majd Grazba, 1934-ben Prágába, onnan Párizsba, 1939-ben pedig Amerikába. 9 Az Otthon Írók és Hírlapírók Köre, röviden Otthon Kör, olyan kozmopolita és radikálisgondolkodású írók, hírlapírók és művészek gyülekezőhelye volt, amely 1891-ben alakultés tartósan azerzsébetvárosi Dohány utca 76. sz. alattműködött.
23. 23. 23 irányítása alatt állt. Tagja volt egy darabig Ady Endre is, valamint Varga Weissfeld Jenő, a kommunista Tanácsköztársaság pénzügyi biztosa és Rákosi Mátyás is. Korvin Klein Ottóról röviden annyit, hogy a vörös terror magyarországi irányítójának, Szamuely Tibornak a szárnysegédje és terroregységének meghatározó tagja volt. Szamuely Tibor terrorlegényeihez közel 600 gyilkosság fűződik a Tanácsköztársaság 133 napja alatt. A kommunista diktatúra bukása után Korvin Klein Ottót nyolc társával együtt elfogták és a bíróság halálra ítélte. 1919. december 28-án Budapesten kivégezték. Tisza István a magyar nemzet iránt elkötelezett politikus volt. A keresztény értékrendhez és a bevált nemzeti hagyományokhoz ragaszkodott, de szorgalmazta a modernizációt és az iparosítást is. Az Osztrák-Magyar Monarchia helyzetét jól ismerő államférfi ellen a balliberális-kozmopolita sajtó egyre erőteljesebb rágalomhadjáratot és hecckampányt folytatott. A történelmi Magyarország felbomlasztásában érdekelt kozmopoliták és internacionalisták úgy állították be Tisza Istvánt, mint aki a háború fő felelőse és a nép elnyomója. Gátlástalanul eltorzították a tényeket, rágalmaztak és hazudtak. Tisza István az anarchista radikálisok híresztelésével ellentétben támogatta az általános választójog bevezetését is. Az volt a meggyőződése, hogy ez csak a lakosság megfelelő politikai érettsége idején vezethető be. Ha idő előtt valósul meg, akkor megkönnyíti, hogy szélsőséges politikai vezetés kerüljön hatalomra. Tisza István azért ellenezte a világháborút, mert tisztán látta Ausztria- Magyarország helyzetét, és reálpolitikusként jól mérte fel a nemzetközi erőviszonyokat. A bécsi udvarral folytatott vitájában azzal érvelt a háború ellen, hogy a román vezetés kétszínű és megbízhatatlan, Bulgária pedig már teljesen kimerült a korábbi balkáni háborúkban. A történelmi események igazolták aggályait. Románia 1916-ban a Központi Hatalmak elárulásával megtámadta Magyarországot. Bulgária 1918 szeptemberében katonailag összeomlott és ez megrendítette a központi hatalmakat. A háború alatt nyerészkedő hadiszállítók támogatásával a hatalomra törő kozmopolita-radikálisok ideológiát váltottak és átálltak a szélsőséges pacifista propagandára. A Monarchia megrendült helyzetét a hatalom megragadására használták ki. Azért, hogy a magyar állam ne tudjon a belső bomlasztásuknak ellenállni, mindenáron szabadulni akartak a frontról fegyverrel visszatérő egymillió- kétszázezer fős magyar hadseregtől, ezért mindent elkövettek a hadsereg fegyelmének az aláásásáért és arra összpontosítottak, hogy eltávolítsák onnan a nemzeti érzelmű tisztikart.
24. 24. 24 Tisztában voltak vele, hogy Tisza István volt az a nagytekintélyű politikus, akire a visszatérő honvédsereg tisztjeinek a többsége még hallgatott. Ezért a hatalomra törő radikális kozmopoliták úgy döntöttek, hogy az első lépés a hadsereg felbomlasztásához Tiszának a politikából és az életből való mielőbbi eltávolítása. A keresztény- és nemzetellenes ellenzék már korábban össztűz alá vette Tiszát. A személye elleni fenyegetések mindennaposak voltak. Az összeesküvők azonban 1918. október 31-én – Károlyi Mihály hatalomra kerülésének napján – lefizetett bérgyilkosokkal megölették. Az előre megtervezett kivégzés kiiktatta a hatalomért folyó küzdelemből a Nemzeti Munkapárt vezéralakját, aki egyedül lett volna képes a frontról hazatérő honvéd hadosztályok segítségével megőrizni Magyarország stabilitását és egyben-tartani az országot. 1918. október 31-én a merénylet napján több gyanús eseményre is sor került. Délelőtt a Roheim-villát, ahol Tisza István lakott, azzal az ürüggyel, hogy egy bírót kerestek, felkereste egy civil és egy katona ruhás férfi. Tisza nem bújtatott semmiféle bírót, a két ismeretlen nyilván arról akart meggyőződni, hogy Tisza István nem menekült-e el és hogy még mindig a villában tartózkodik-e. Tiszát unokahúga, Almássy Denise figyelmeztette, hogy kaotikus viszonyok alakultak ki a magyar fővárosban és célszerű lenne, ha elrejtőzne, mert élete veszélyben van. Tisza, aki közismerten bátor és higgadt ember volt, erre így válaszolt: „Nem akarom magammal vinni a veszélyt senkinek a házába, sohasem bujkáltam életemben és úgy akarok meghalni, amint éltem.” A csendőrség október 31-én még őrséget állított a villa elé. Az őrök azonban délután hat óra tájban eltűntek a villából. Ennek részleteit az 1920-1921-ben a Teleki Pál, illetve a Bethlen István által vezetett kormányok idején lefolytatott büntetőper tárgyalási anyagából ismerhetjük. A per anyaga szerint 1918. október 31-én délután öt óra körül a Hermina út 45. sz. alatti Roheim-villa előtt csoportosulás volt. A résztvevők Tisza István ellenes jelszavakat kiabáltak. Délután hat óra körül két katonai teherautó érkezett, amelyről leszállt több katonaruhás személy fegyverekkel, amelyek között két géppuska is volt. Nyolc katona az épület hátsó részénél átugrotta a vaskerítést. A villa őrzésére kirendelt Csonka János detektív-főfelügyelő parancsnoksága alatt lévő csendőrök korábban már parancsot kaptak a villa elhagyására. Ez akkor történt, amikor telefonon érdeklődtek, hogy miért késlekedik a váltásukra kijelölt csapat. A támadók lefegyverezték a villa őrzésére kirendelt csendőrök közül azt az egyet, aki hátramaradt.
25. 25. 25 A támadók egy négyfős csoportja behatolt a villába és annak előcsarnokában lefegyverezte az inast. Utána három fegyveres bement az ebédlőbe, ahol Tisza István, a felesége, valamint az unokahúga tartózkodtak. Rövid szóváltás után három lövés dördült el, ebből kettő Tisza Istvánt találta el és halálra sebezte. A harmadik csak súrolta Almássy Denise arcát. Látva, hogy Tisza István haldoklik, a fegyveresek eltávoztak. Megindult egy tessék-lássék nyomozás, de az eredménytelen maradt. A Károlyi féle hatóságok lázadó katonák tettének minősíttették a bűncselekményt. Tisza Istvánt 1918. november 3-án helyezték örök nyugalomra a Geszti-család sírboltjában. A Révai Nagy Lexikonban (1911 és 1935 között jelent meg) Tisza per címszó alatt olvashatjuk, hogy a gyilkosság gondolata Kéri Krammer Pál újságíró fejéből pattant ki. Ő volt az, aki meggyőzte Csernyák Imre századost a 11-es Katonatanács elnökét, hogy távolítsák el az élők sorából Tisza Istvánt. Kéri Krammer és Csernyák ez után rávettek több Károlyi Mihály köréhez tartozó katonaszökevényt, hogy vegyenek részt a merénylet végrehajtásában. A gyilkosság napján öt óra körül a merénylők Kéri Krammer Pál és Csernyák Imre vezetésével indultak el az Astoria szállótól a Hermina út 45. sz. alá. Valamennyien katona ruhában voltak. Az 1918. október 31-i budapesti események után az Astoria szálló lett a Károlyi Mihály által vezetett Magyar Nemzeti Tanács székhelye. Kéri Krammer és Csernyák a Roheim-villa előtt a kapu környékén, néhány társuk pedig a villa kertjében tartózkodtak. Pogány Schwartz József, Dobó István, Horváth-Sanovics Tivadar és Sztanykovszky Tibor ekkor betörtek a házba, ahol az inas megpróbálta feltartóztatni a támadókat, de ez nem sikerült neki. A merénylők ezután behatoltak a villa szalonjába, ahol Tisza már pisztollyal a kezében várta őket, de fegyverét a támadók követelésére letette az asztalra. Ezután egy rövid szóváltásra került sor, majd a merénylők három lövést adtak le. Az első a hasába hatolt, a második a bal karját törte el, a harmadik a vállát eltalálva elvágta a szívéhez vezető fő ütőeret. Tisza István néhány perc múlva meghalt. Ennek a szégyenletes politikai gyilkosságnak a körülményeit, amely felmérhetetlenül súlyos következményekkel járt a magyar állam és a magyar nép jövőbeni sorsát illetően, még 2015- ben is homály övezi. A gyilkosság idején széles körben az volt a vélemény, hogy esetleg személyesen Károlyi Mihály állt Tisza István megölése mögött. Az tény, hogy a halálosztag
26. 26. 26 tagjai vagy Károlyi Mihály köréhez tartoztak, vagy az őt hatalomra juttató Központi Budapesti Katonai Tanács vezetőségébe. A Károlyi-kormány megalakulása után Dobó István és Horváth-Sanovics nagyösszegű állami jutalomban részesült. A Tisza perben egyeseket elítéltek, néhányan megszöktek, de az igazi felbujtók és tettesek nem kerültek elő. A perben az is bebizonyosodott, hogy Kéri Krammer Pál Károlyi egyik fő bizalmasa, ahogyan arra már utaltunk, 1918. október 31-én délután 4 óra körül aranyóráját elővéve kijelentette: „Tisza másfél óra múlva már nem él.” Kérit kötél általi halálra ítélték, amit nem hajtottak végre, mert 1922-ben kicserélték oroszországi-magyar hadifoglyokkal és Szovjet-Oroszországba került. Csernyák Imre, a 11-es Katonatanács elnöke Bécsbe szökött. Az osztrák bíróság eljárást indított ellene, de miután tanúkkal bizonyította ártatlanságát, szabadon engedték. Pogány Schwartz József ellen is vádat emeltek a merényletben való részvételért. Ő azt állította, hogy a gyilkosság idején az Astoria szálló erkélyén Károlyi mellett szónokolt. Ezt soha nem tudta bizonyítani. Pogány Schwartz10 a kommunista diktatúra bukása után Bécsbe szökött, onnan pedig Szovjet-Oroszországba. Itt a trockisták ellen folytatott koncepciós perben 1938-ban kivégezték. Pogány-Schwartz Józsefről még meg kell említeni, hogy a Károlyi Mihály és a Berinkey Dénes kormánya idején államtitkári rangban kormánybiztosként a Katonatanács elnöke volt. A Tanácsköztársaság alatt hadügyi, külügyi, végül pedig közoktatási népbiztosként működött. Ő volt a székesfehérvári 2. hadtest parancsnoka és a Kommunista Párt Ellenőrző Bizottságának a tagja. Felgyorsul a történelmi Magyarország felbomlasztása Az uszításban élenjáró Az Est korábban már így írt Tiszára célozva: „Rajtuk a piros-fekete bélyeg, az alvadt vér színe, amiről rájuk fogunk ismerni, amikor majd keresni fogjuk őket.” Nos, ez a pacifista újság így írt a gyalázatos gyilkosságról: „Tisza István grófot tegnap este három katona agyonlőtte. A végzet, amelyet konok makacssággal hívott ki mindig maga ellen, beteljesedett rajta. Nagy tehetségét, férfias elszántságát hajthatatlan következetességgel rossz célokra használta.” 10 Pogány József (1903-ig Schwartz József, Budapest, 1886. november 8. – Moszkva, 1938. február 8.) politikus,újságíró, irodalomkritikus, a Magyarországi Tanácsköztársaság egyik népbiztosa, a Kommunista Internacionálé munkatársa, John Pepper néven az amerikai kommunista párt végrehajtó bizottságának tagja.
27. 27. 27 A Népszava a gyalázkodás özönét zúdította az összeesküvés áldozatául esett politikusra, aki akkor már nem tudott védekezni: „A geszti kényurat, a háború egyik fő bűnösét, Magyarország megrontóját, akit eddig elkerült a népítélet golyója, csütörtökön este elkeseredett forradalmárok (a hatalomra törő kozmopolita háttérhatalom által lefizetett bérgyilkosok –D.J.) megölték… A leggonoszabb és legkonokabb osztályuralomnak, amelyhez foghatót ma már egész Európában sehol nem lehet találni, ő volt a megszemélyesítője; a kormányzati kíméletlen brutalizálásnak, a tömegeket provokáló junkergőgnek és hatalmi elbizakodottságnak olyan kimagasló képviselője volt ő, amelyet egy egész emberöltő államférfijai között hiába keresünk Európában. Özvegyek, árvák sokaságának átkozó könnyei, melyek emlékét kísérni fogják, többet nyomnak az igazság mérlegében a vezér nélkül maradt magyar cinkostársak bánatánál.” A Pesti Napló, Hatvani-Deutsch Lajos Lapja, csak annyit fűz ehhez az előre megtervezett és fizetett bérgyilkosokkal végrehajtott merénylethez, hogy „a magyar demokratikus népállam előfeltétele, miszerint ne a lincs-bíróság, hanem a demokrácia megtorló jogrendje szerezzen elégtételt a nép ellenségeivel szemben.” Ugyanez a lap közli a gyilkosság haszonélvezőjéről, Károlyi Mihályról, hogy a Gróf „igazi pacifista megrendüléssel értesült Tisza haláláról”. Károlyi még részvéttáviratot is küldött a Tisza-családhoz: „Emberi kötelességemnek tartom, hogy legnagyobb politikai ellenfelem tragikus halála felett őszinte és mély részvétemet fejezzem ki.” Károlyi Mihálynak már egyetemi éveiben is annyi havi költőpénze volt, ami több volt, mint az akkori magyar miniszterelnök fizetése. A Monte Carlo-i Casino törzsvendége időnként bátornak is bizonyult. Tisza Istvánnal vívott híres párbajában csak egyszer találta el ellenfelét, míg Tisza harminc sebet ejtett rajta. Ami azonban nagyon fontos, hogy a Károlyi Mihály környezetébe, valamint a Katonatanács köreibe tartozó emberek lőtték le otthonában Tisza Istvánt, gyalázatos módon gyilkolva meg az ország volt miniszterelnökét, az egyetlen olyan politikust, aki képes lett volna a történelmi Magyarország megvédésére. A Károlyi-kormány semmilyen eljárást nem foganatosított a gyilkosokkal szemben. Ellenkezőleg: a Katonatanács vezetője, Pogány (Schwartz) József népbiztos lett a későbbi kommunista Tanácsköztársaság kormányában. A történelmi Magyarország bomlasztásán fáradozó Károlyi a politikában folyamatosan ellenzéki pozícióban volt, és soha semmi nem tetszett neki. Már 1917-ben
28. 28. 28 nyíltan kijelentette az Országgyűlés előtt, hogy „mi már az Antanttal vagyunk”. Károlyi formálisan nem volt szabadkőműves, de olyan szabadkőművesek befolyása alatt állott, mint Jászi (Jakubovics) Oszkár, a keresztény- és magyarellenes kozmopolita Martinovics Páholy nagymestere és az ugyanehhez a Páholyhoz tartozó Kunfi Zsigmond és Szende Pál. Az államok feletti hatalmat és az ő hozzátartozó nemzetközi szabadkőművességet készségesen és szervilisen kiszolgáló Károlyi Mihály valószínűleg nem tudta azt, hogy a pénzhatalmi világelit rendszerint ejti azokat a szabadkőműveseket, akikre már nincs szüksége. Ehhez hasonlóan változtatja ideológiáit: lesz progresszívból, haladóból, baloldaliból, háborúellenes pacifizmust hirdetőből az erkölcsöt megtagadó, cinikus, a gátlás nélküli reálpolitika képviselője. A kozmopolita háttérerők, amelyek eddig folyamatosan a népszabadságról és az önkormányzatról szónokoltak, ugyancsak a Pesti Napló hasábjain már bejelentik, hogy „a Nemzeti Tanács a demokratikus diktatúra eszközeivel fog fellépni”. Az Est ehhez hozzáteszi: „Kinyílt a szabadság vérvörös virága. A népuralom, a nép diktátori hatalma valóra vált.” 1918. október 31-én az ellenkormány államcsínnyel átvette a hatalmat. A puccs végrehajtói minden baj okozójaként a régi rendszer vezetőit és a háborút nevezték meg. Ekkor már voltak olyan katonai egységek, amelyek felesküdtek a Nemzeti Tanácsra. Ezek elfoglalták Budapest középületeit. Pogány (Schwartz) József (1886-1938) 1913-ban lett a Jászi (Jakubovics) Oszkár által vezetett Martinovics Nagypáholy tagja. Amikor a szociáldemokraták úgy döntöttek, hogy kilépnek a szabadkőműves páholyokból, akkor ő is távozott 1918. szeptember 17-én. Gróf Tisza István kétszer is vezette a magyar kormányt. 1903-tól 1905-ig, illetve 1913-tól 1917-ig. A nemzeti érdekeket képviselő konzervatív politikus volt. 1912-ben a Nemzeti Munkapárt „szürke eminenciásaként”, mint házelnök, keresztülvitte a véderőtörvény elfogadását. Amikor miniszterelnök lett rendet és stabilitást akart teremteni a Monarchia részét képező Magyar Királyságban. Európában ekkor minden nagyhatalom fegyverkezési programot hajtott végre. Tisza István a szigorú sajtótörvénnyel, a gyülekezési és egyesülési jog korlátozásával igyekezett létrehozni azt a szilárd hátországot, amelyre a feszült nemzetközi helyzetben szükség volt. Tisza Istvánt a magyar területekkel kifizetett Kis-Antant cinikusan az első világháború fő felelősének állította be. Tisza István volt az, aki valójában mindent megtett az 1914. június 28-i szarajevói merényletet követő két hétben a világháború
29. 29. 29 megakadályozása érdekében. Tisza István a Monarchián belül a magyar érdekeknek adott elsőbbséget. Ellenezte a fegyveres megoldást, mert tudta, hogy Magyarország azzal semmit sem nyerhet, mert vereség esetén területeket veszítene, győzelem esetén pedig elveszítené a kiegyezéssel megszerzett státuszát. Tisza István Ausztria-Magyarország egésze számára is veszélyesnek tartotta a hadüzenetet, mert a Monarchia nem volt kellően felkészülve ahhoz, hogy eredményes háborút vívhasson. Kételkedett a központi hatalmak két szövetségesének, Olaszországnak és Romániának is a magatartásában. Tisza István ezért 1914. július 7-i kormányülésen ellenezte a háborút és teljesíthető feltételeket ajánlott a szerbek számára. A magyar miniszterelnök azonban kénytelen volt engedni II. Vilmos német császár és Ferenc József nyomásának. Ezért végülis beleegyezett a fegyveres megoldásba. Ausztria-Magyarország hadügyeit és külügyeit a bécsi vezérkar intézte, amely nem tekintette partnerének a magyar kormányfőt. Az 1916-ban a Monarchia élére került IV. Károly nem rokonszenvezett a konzervatív Tisza Istvánnal. 1917. május 23-án távozott a magyar kormány éléről, de továbbra is a Monarchia erős embere maradt, amit 1918. október 17-én elmondott országgyűlési beszédének hatása is megmutatott. Tisza István valószínűleg alulértékelte az 1914. október 28-i lázadást kirobbantó nemzetellenes politikai erőket. Ezeknek sikerült őt az összeomló dualista rendszer és a vesztes háború bűnbakjává tenni. A kozmopolita háttérerők felbomlasztják a hadsereget A kozmopolita uszítás nyomán ért el sikert az „őszirózsás forradalomnak” nevezett, tervszerűen kirobbantott káosz és anarchia 1914. október 31-én. Tisza István már halott volt, a parlament nem működött, de még mindig egy zászlóaljnyi nemzethű katonaság elég lett volna a kozmopolita álforradalmár kalandorok megfékezésére. A magyar hadsereg még együtt volt. Voltak olyan magyar ezredek, amelyek ha időben hazajönnek és felállnak a határokon, akkor hasonló módon megmenthették volna Magyarországot, ahogyan ezt tette Musztafa Kemal Atatürk Törökország esetében. A hatalomra törő kozmopolita hálózatok ezért mindent elkövettek a hadsereg megbénítására. A Károlyi-kormányban helyet foglaló kozmopoliták azzal is tisztában voltak, hogy ha a frontról intakt módon hazatérő honvédség átveszi a hatalmat, akkor az új kormány felelősségre vonhatja az árdrágítókat, a milliókat zsebre-vágó csaló hadiszállítókat, akik
30. 30. 30 gátlástalanul nyerészkedtek, miközben a magyar katonák a fronton véreztek. A hadsereg felbomlasztására tervet dolgoztak ki és az már 1918 januárjában elkezdődött. A Szabadgondolkodók Magyarországi Főiskolai Fiókja és a Galilei Kör olyan röpcédulákkal szórta tele a kaszárnyákat, amelyekre az volt írva: „Munkások! – Katonatestvérek! Egy fillért se, egy embert se a hadseregnek!” Gömbös Gyula vezérkari tiszt, aki később miniszterelnök lett, memorandumban sürgette, hogy fogják el Károlyi Mihályt és tartóztassák le az anarchiára uszító destrukció vezéreit. A cseh, a román és a szerb hadsereg már készült a magyar területek elfoglalására, de Az Est mégis ilyeneket ír: „Kormányunknak, nemzetünknek és mindenkinek, aki itt csak élni és boldogulni akar, közös legfőbb vágya az, hogy minél hamarabb pusztuljon szemünk elől, ami a háborúra legjobban emlékeztet: az uniformis.” Tormay Cécile feljegyzései szerint Hatvani-Deutsch Lajos ilyeneket mondott baráti körben, és írt a Lapjában, a Pesti Naplóban: „A német győzelemnél nagyobb szerencsétlenség nem érhetne bennünket. Ezerszer kívánatosabb reánk nézve az orosz bolsevizmus, mint a német militarizmus.” Október 31-én olvasható az a „Parancs”, amelyet Heltai-Hoffer Viktor bocsát ki és arra szólítja fel a katonákat, hogy ne fogyasszák a szeszes italokat. November 1-én már új név olvasható a plakátok alatt. Linder Béla, Magyarország hadügyminisztere ebben közli, hogy az összes harctereken beszüntették a további harcot. A „hasznos idióta” Linder ezt közli a hazatérő katonákkal: „Véretekkel és kitartásotokkal váltottátok meg Magyarországot, fiaitokat és unokáitokat egy jövő háború véres borzalmaitól. Meghoztátok az áhítozó emberiség legszebb álmát: a világbékét. A jelen és jövő nemzedékek hálája lesz kiérdemelt jutalmatok.” Linder új plakátjában már azt adja tudtul, hogy minden laktanyában, ahol csapatok tartózkodnak, bizalmi férfiakat kell választani. A hatalmat magához ragadó minisztertanács Pogány (Schwartz) Józsefet nevezi ki a Katonatanács kormánybiztosának. Linder azt is közli, hogy a bizalmi férfiak november 3-án vasárnap reggel kilenckor valamennyien jelenjenek meg a régi képviselőház nagytermében, mert itt fog megalakulni a Budapesti Helyőrség Katonatanácsa. Ez a Linder Béla november 3-án már hadügyminiszterként felesketi a Budapesti Helyőrség tisztjeit a Katonatanácsra. Ekkor mondta el azt a szégyenletes beszédet, amelyhez foghatót
31. 31. 31 korábban semmilyen magyar katona nem mondott. Háta mögött ott állt Károlyi Mihály és Jászi Oszkár. Ez a szánalmas bábfigura - Tormay Cécile feljegyzése szerint – illuminált állapotban a következőket mondta: „Menjenek széjjel az országban és hirdessék emelt fővel, tiszta lelkiismerettel, hogy az emberiség ügye győzött, az emberiség győztesen került ki a háborúból, nem az antant, hanem az emberiség. Ezzel a jelszóval győzni fogunk a béketárgyaláson is. Ez a mi leghatalmasabb fegyverünk. Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát látni nem akarok. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem legénység.” Hát így beszél egy „hasznos idióta”, ha a véletlen szeszélye folytán egy élet-halál harcot vívó ország és nemzet hadügyminisztere lesz. 1918. november 3-án plakát tudatta Budapest lakóval, hogy megalakult a bolsevista Katonatanács, amelynek vezetői: Csernyák Imre, Pogány-Schwartz József és Sugár-Szinger Tivadar. Ezt követően a kirendelt katonazenekar rázendített az Ausztria-Magyarországgal még mindig hadiállapotban lévő Franciaország himnuszára, a Marseillaise-re. Ekkor érkezik meg Károlyi Mihály és Jászi Oszkár, majd felhangzik, hogy „katonák esküdjünk!”, „ki a kardokkal!” – kiáltották néhányan, a többség azonban letorkollja őket, hogy „nem kell a kard!”, „el a fegyverrel!”, „látni sem akarjuk őket!”. Magyarország határát pedig a román, a szerb csapatok és a cseh légiók ezekben az órákban lépték át, akik pont az ellenkezőjét mondták: „csakis a kard kell, amikor egy nemzet élni és erősödni akar.” Az ugyancsak hasznos idiótának (vagy hatalommániás hazaárulónak) bizonyult Károlyi Mihály, aki a frontról szervezetten és teljes fegyverzettel hazatérő magyar ezredeket a tisztek megvesztegetésével, a katonák zsoldjának a nagyarányú megemelésével a maga oldalára akarta állítani. A tehetetlen IV. Károly ekkor már az összes katonai és polgári hatalmat átruházta Károlyira. A radikális-kozmopolita agitátorok Az Esttel, a Népszavával, A Világgal fogadják a hazatérő magyar katonákat. Délről, Északról és Keletről ekkor kezdődött meg a románok, a szerbek és a csehek beözönlése Magyarországra. Károlyi a paródiának is tekinthető – „Nem kell a kard! El a fegyverrel! Látni sem akarjuk!” – eskü elhangzása után kijelentette: „Pajtások! Polgártársak! Mi most a haza, a béke és a pacifizmus nevében még nagyobb bátorságot kérünk tőletek! Ez pedig a lelki bátorság, amely a fizikai bátorságnak felette áll. Oda kell állanunk a művelt világ arénája elé és megmondani
32. 32. 32 bátran, nyíltan és őszintén: függetlenek akarunk lenni, békét akarunk, és nem akarunk többé semmiféle imperializmus szolgái lenni. A magyar kormány tudja, hogy mivel tarozik nektek és épp ezért a legénység zsoldját napi 4 koronára emelte fel. A tisztek fizetését századosig bezárólag száz százalékkal, a törzstisztekét pedig hetvenöt százalékkal emelték fel.” Természetesen Károlyi is látta, hogy rohamosan fogy a Magyarországra lecsapó Kis-Antant hiénák falánksága miatt Magyarország területe. Ironikusan meg is jegyezte: „Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, meg volt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek és Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állni az ország, mire király leszek.” Károlyi Mihály korábban az országgyűlés előtt a mellét verve, azt akarta elhitetni a magyar társadalommal, hogy „Magyarországot csak ő mentheti meg”. Az őszirózsás hisztériakeltés és álforradalom nyomán a Kunfi (Kohn) Zsigmond irányítása alatt álló katonata nács már nyíltan köszöntötte a Magyarország megrohanására készülő cseheket, szlovákokat, románokat. Ugyanakkor a kozmopolita radikálisok a pacifizmus jelszavaival még mindig lerakatták a fegyvert a magyar katonákkal. Az Est még november 5-én is ezt írja: „Nyugodjék meg az ország. Ne féljen senki a betörésektől, mert minden katona hazavágyik, nemcsak a magyar. Ne féljen senki, nem jönnek ellenünk, mert ma már nem az a világ van, amikor hódításokra lehet vinni a hadsereget.” Miért akarták a kozmopolita-radikálisok mindenáron felbomlasztani a magyar nemzet megvédéséhez nélkülözhetetlen magyar ezredeket és zászlóaljakat? Tormay Cécile szerint azért kellett a háttérben álló titokzatos erőknek felbomlasztani a magyar hadsereget, mert: „Régen sejtette mindenki, hogy a katonaság egy napon hazajön a csataterekről és kérdőre fogja vonni azokat, akik kiéheztették, kiuzsorázták hozzátartozóikat és meggazdagodtak idehaza, amíg ők odakint szenvedtek. A háború utolsó éveiben pogromról beszélt az elkeseredett frontkatonaság ’csak egyszer legyen vége a háborúnak’. Leszámolásra készült a nép és ökle lassan rettentően emelkedett a bűnösök felé. Egy démoni hatalom most egyszerre félrehajlította az öklöt.”
33. 33. 33 Az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetősége 1918. november 2-án Diaz olasz főparancsnokkal fegyverszünetet kötött. Ebben a szerződésben nincs szó Magyarország megszállásáról. A magyar honvédség még visszavonulhat az ezer éves határokra és lehetőség nyílott volna arra, ahogyan azt Tisza István megfogalmazta, hogy „drágává legyen téve a végleges győzelem”. Károlyi Mihálynak azonban nem kellett ez a Diaz-féle fegyverszüneti megállapodás. Károlyi közli a hadsereg főparancsnokságával, hogy „a magyar népkormány maga akarja a magyar állam nevében a külön békelépéseket megtenni”. Károlyi Mihály Franchet d’Espérey tábornokkal a Nagy-Antant Balkánon harcoló keleti hadserege főparancsnokával vette fel a kapcsolatot. Franchet d’Espérey gyorsan kivívta az Antant számára a győzelmet a balkáni hadszíntéren. 1918. szeptember 15-én támadást indított a bolgárok ellen, akik vereséget szenvedtek és két hét múlva alá is írták a fegyverszüneti egyezményt. Ezt követően a központi hatalmak helyzete reménytelenné vált. A keleti hadsereg a padovai fegyverszünet (1918. november 3.) megkötése után is a térségben maradt ellátni a felügyeletet a békekötésekig. A Nagy-Antant Magyarországot a vesztes államok közé sorolta. A franciabarát Károlyi-kormány hatalomra kerülése ellenére. Károlyi rendezni akarta kapcsolatait az Antant-hatalmakkal, ezért kellett tárgyalnia a francia tábornokkal. Franchet d’Espérey érvénytelennek tartotta a padovai fegyverszünetet és november 5-én átkelt hadseregével a Száván. A november 13-án megkötött belgrádi egyezmény már arra kötelezte a magyar kormányt, hogy a Marostól, valamint a Szeged-Pécs-Baja vonaltól délre található területeket ürítse ki és a magyar haderő létszámát hat gyalogos és két lovas hadosztályban állapította meg. Károlyi elfogadta ezeket a feltételeket, mert csak átmeneti megoldásnak tekintette a béke megkötéséig. Károlyinak azonban nem kellett volna a francia tábornok miden feltételét elfogadnia. Franchet d’Espérey tudta, hogy Mackensen német tábornok visszavonuló katonái még védik a történelmi Magyarország határait, ezért a francia főparancsnok azt követelte Károlyitól, hogy a magyar hadsereg fegyverezze le a németeket. Károlyi ehhez gyenge, így hát Franchet d’Espérey mégiscsak hajlandó tárgyalni a hozzá bejelentkezett magyar küldöttséggel. A Belgrádba érkezett delegációt Károlyi Mihály vezette és kíséretében volt Jászi Oszkár nemzetiségügyi miniszter és Hatvani Lajos, aki a Nemzeti Tanácsot, Bokácsi Dezső, aki a Munkás Tanácsot és Csernyák Imre, aki a Katonatanácsot képviselt. A francia
34. 34. 34 szabadkőműves központokban közismert volt, hogy Károlyi Mihály és Jászi Oszkár a német szövetséggel szemben az Antanttal való szövetséget akarta és ezért gondolta úgy Károlyi és kísérete, hogy Antant-barát szerepüknek megfelelő fogadtatásban részesülnek. A Franchet d’Espérey-nek átnyújtott magyar memorandum a magyar történelem egyik szégyenletes okmánya. Ilyen megfogalmazások vannak benne: „Ezt a háborút a feudális Magyarország csinálta…” „A Kossuth Lajos Magyarországa teljesen elnémíttatott…” „Ez a helyzet a múlt héten megváltozott…” „Most vagyunk először abban a helyzetben, hogy az Antant közvéleménye előtt a magyar nép igazi akaratát hirdethessük…” „Elnyomtuk a nemzetiséget. Zsarnokai voltunk a szabadságnak…” Franchet d’Espérey erre azt válaszolta: „Önök csak a magyarságot képviselhetik, nem pedig Magyarország népét. Károlyi tovább olvasta a memorandumot: „Magyarország november 1 óta nem ellenséges ország, hanem semleges föld.” Mire a francia tábornok közbevág: „A magyarok együtt mentek a németekkel, együtt fognak lakolni és fizetni.” Ettől kezdve a francia tábornok még a köteles udvariasságot is mellőzte és letegezte Károlyiékat. Amikor Károlyi a felolvasásban a csehekhez ért, közbeszólt: „Mondja úgy, hogy csehszlovák.” Amikor Károlyi Mihály szenet kért Magyarország számára, amelyet a németek már természetesen nem szállítottak, akkor így ripakodott a magyar küldöttségre a francia tábornok: „Adjatok megyéket, adjatok szenet!” Ezután újra tegezni kezdte a jelenlévőket. Felemelt ököllel ezt mondta: „Kezemben a nemzetiségek, rátok uszítom mind, ha nem engedelmeskedtek.” A francia tábornok azután arra kérte Hatvani-Deutsch Lajost, hogy fordítsa magyarra, amit felolvas a küldöttség munkásokat képviselő tagjának, erre azért van szükség, mert üzenete elsősorban a szegény embernek szól. Az nem utazhat Svájcba, ha baj van, mint gróf Károlyi. Károlyi Mihály. Herczeg Géza jelenlevő radikális újságíró beszámolója szerint Károlyi Mihály ekkor „dacosan, gőgösen, szinte vakmerően majdnem provokálóan felütötte a fejét és úgy mondta: ha baj van, én a helyemen maradok.”
35. 35. 35 Tény az, hogy amikor ez a nagy baj, nemzetünk történelmének legnagyobb sorstragédiája bekövetkezett, Károlyi Mihály haladéktalanul Svájcba utazott és külföldről uszított tovább cserbenhagyott hazája ellen. Mindez akkor történik, amikor északról már jönnek a csehek és a kivonuló Mackensen hadsereg nyomában már nyomulnak előre a románok. Újvidéket is elérték a szerbek. Az Ausztriába, majd Amerikába távozó Jászi Oszkár visszaemlékezéseiben úgy fogalmaz, hogy Franchet d’Espérey tábornok a legyőzötteknek járó ridegséggel fogadta a magyar küldöttséget és fellépése durva, rosszindulatú, kardcsörtető és műveletlen volt. Tény, hogy mégiscsak tárgyalt Károlyival és Jászival, ennek nyomán módosították a fegyverszüneti megállapodás eredeti szövegét. Táviratot küldtek a francia kormányhoz, hogy a magyarok csak akkor írják alá a megállapodást, ha az Antant a béketárgyalásokig biztosítja az ország határait és meghagyja a magyar közigazgatást. Ilyen értelemben írták alá az egyezményt. A magyar fél kérése alapján annak garantálnia kellett volna a történelmi Magyarország sérthetetlenségét, de erre az Antant keleti hadseregének a főparancsnoka nem volt hajlandó. Felgyorsul a történelmi Magyarország felbomlása Köztársaság ugyan van, de sok haszna nincs, mert már alig van Magyarország. Nemcsak a csehek és a szerbek nyomultak északról és délről, de Románia is elrendelte az általános mozgósítást. Károlyi pedig nem szűnő idiotizmussal ilyeneket mond a Nemzeti Tanács ülésén: „Ha bárki betör, tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat és apellálunk a világ művelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk ellenük.” August von Mackensen német tábornok háromszor is megvédte az első világháború során Magyarország határait. Ő volt az, aki az általa vezetett német hadtesttel, a magyar csapatokkal együtt felszabadította Erdélyt a román betörés után. Mackensen tábornagy, amikor az Antant parancsára seregei megkezdték a visszatérést Németországba, katonáit követve utolsónak akarta elhagyni Magyarországot. A franciák kegyeit kereső Károlyi Mihály azonban arra törekedett, hogy Mackensen tábornagyot és főtisztekből álló hadseregtörzsét őrizetbe vegye. Ebben a kérdésben Károlyi személyesen tárgyalt Vix francia alezredessel, az Antant budapesti katonai bizottságának a vezetőjével, aki már 1918. november 26. óta a magyar
36. 36. 36 fővárosban tartózkodott. December 15-én este a Hadügyminisztérium épületében Károlyi felkereste Böhm Vilmos akkori hadügyi államtitkárt. Azt akarta vele megbeszélni, hogy miként lehetne a másnap Budapesten átutazó Mackensen marsallal úgy találkozni és tárgyalni, hogy ez elkerülje a nyilvánosság figyelmét. Károlyi és Böhm ebbe Pogány (Schwartz) Józsefet a Katonatanács elnökét is beavatta. Mackensen különvonata december 16-án délelőtt ért a budapesti Ferencvárosi pályaudvarra, ahol azt Pogány a magyar központi szállításvezetőség tudta nélkül feltartóztatta. Pogány parancsnoksága alatt megjelent két század kézigránátokkal és géppuskával felszerelve a pályaudvaron. A történtek rögzítésére úgynevezett kinematográfokat is felszereltek, amelyek alkalmasak mozgókép felvételére és vetítésére. A vonat befutása után Pogány azonnal lekapcsoltatta a mozdonyt. A társaságában lévő Gerő (Gross) Gábor őrnagy, parancsőrtiszt, át akarta adni Mackensen-nek a magyar kormány megbízását, de a tábornagy nem fogadta őt és kiszállni sem volt hajlandó. Fel volt háborodva, hogy feltartóztatják és megbeszélésre hívják. A fogadására megjelent német tisztek, akik a magyar kormánynál, mint képviselők voltak beosztva, jelentették Mackensen-nek, hogy Károlyi Mihály olyan kijelentéseket tett előttük, amelyből arra kellett következtetniük, hogy a németek internálását a magyar kormány csak színleg fogja végrehajtani és módot fog nyújtani a távozásukra. Az Antant megtévesztése céljából azonban szükséges a tábornagy csapatai részére kiadni az internálási parancsot. Mackensen ezután mégiscsak hajlandó volt tanácskozni Károlyival, és a pályaudvar előtt reá várakozó gépkocsival az Országházba hajtatott. Itt Károlyi és Böhm fogadta, de csak vele egyedül voltak hajlandók tárgyalni. Kísérete a szomszéd szobában várakozott. A tárgyalás rövid volt, és amikor a német tisztek hallották, hogy a tábornagy felemeli hangját, akkor benyitottak a szobába. Mackensen a következőket mondta: „Diese erniedrigende Behandlung ist Ungarn Dank dafür dass ich das Land dreimal vor feindlicher Invasion rettete.” (Ez a megalázó viselkedés Magyarország köszönete azért, hogy én az országot háromszor megmentettem az ellenséges inváziótól.) Ehhez még hozzátette, amikor Károlyi Mihály a kezét nyújtotta Mackensen-nek, aki ekkor zsebre dugta a kezét és ezt vágta oda a szemlesütve hallgató Károlyinak: „Sok emberrel volt dolgom életemben, de olyan férfival, akiből annyira hiányzott minden becsületérzés, mint önből, még nem találkoztam.”
37. 37. 37 Károlyi sápadtan ült egy karosszékben, Böhm pedig azt fejtegette, hogy a szövetséges bizottság követeli a németek internálását, ez azonban a magyar kormány részéről csak színleges lesz. Mackensen beleegyezett, hogy tisztjeivel Fótra menjen és csapatait internálják. December 18-án érkezett meg Fótra, ahol gróf Károlyi László kastélyában szállásolták el. A fóti kastélyt egy őrszázad őrizte Reisner Heinrich százados parancsnoksága alatt. Tény az, hogy kevés olyan tábornoka volt az első világháborúnak, akinek annyit köszönhettek a magyarok, mit August von Mackensen. „Sőt, ha engedik, hazafelé vonuló hadseregével 1918 végén is harcba szállt volna az Erdélyt elözönlő románokkal. Károlyiék ehelyett inkább internálták a tábornokot, majd pedig kiadták az angoloknak. A Magyar Világhíradó ennek megfelelően nem fukarkodott a tudósításokkal, megemlékezésekkel, ha Mackensen tábornokról volt szó.” – írja a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Intézet. 1919. január 4-én a Mackensen-t fogva-tartó francia katonák elhurcolták a német tábornagyot és előbb Újfutakra, majd Belgrádba, onnan pedig Szalonikibe szállították. Mackensen 1919. november 25-én szabadult és november 30-án indult vissza hazájába. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért érte Mackensen tábornagyot és katonáit Károlyi hadügyminisztersége alatt annyi megaláztatás, akkor nem elég csak Károlyi személyi tulajdonságaira, esetleges jellembeli fogyatékosságaira hagyatkozni. Károlyinak magasabb politikai összefüggéseket érintő motívumai is voltak. Mackensen – mint már ismertettük – Károlyi Mihálytól a szükséges vonatok rendelkezésre bocsátását kérte, azért, hogy hadseregével a fegyverszüneti megállapodásban foglalt határidőn belül átvonulhasson Magyarországon. A gőzmozdonyokat ebben az időben szénnel fűtötték. Károlyi azzal a megokolással tagadta meg a szükséges vonatok rendelkezésre bocsátását, hogy nincs szene. Mackensen ekkor kötelezettséget vállalt arra, hogy nemcsak annyi szenet szerez, amely elegendő a hadseregét szállító vonatok számára, hanem még annál is többet. Károlyi azonban valójában nem a szénhiány miatt vonakodott a szükséges vonatok biztosításától. Az Antant és a párizsi szabadkőműves központok kegyeit kereső szervilis Károlyi attól tartott, hogyha Mackensen veretlen hadserege fegyveresen sikeresen hazatér, az halálos döféssel fenyegethetné az államok feletti erők által kirobbantott németországi forradalom – a spartakista káosz és anarchia – úgynevezett vívmányait. Mindez azzal függhetett össze, hogy maga Károlyi is az államok feletti hatalom